Datasets:

boapps

/

jowiki

like 0

László nápolyi király

László (), (Nápoly, 1376. július 14. vagy 1377. február 15. – Nápoly, 1414. augusztus 6.) nápolyi király (1386 – 1414), Magyarországon Nápolyi Lászlóként ismert, Kis Károly magyar és nápolyi király fia, magyar trónkövetelő és ellenkirály. Nápolyban apja magyarországi meggyilkolása után lépett trónra. A nápolyi Anjou-ház (Capeting) utolsó nagyreményű alakja. Küzdelmes, nagyrészt csatatereken eltöltött élete szorosan összefonódik a pápaság kritikus időszakának történetével. Hadjárataiban Róma és vele egész Itália megszerzésére és egyesítésére irányuló törekvés figyelhető meg. Magyarországon hosszú ideig jelentős párttal rendelkezett. 1403. augusztus 5-én Zárában magyar királlyá koronázták. Addigi tevékenysége – magyar királyi cím felvétele, a főrendek levélben történő megkeresése, dalmát-horvát bánok kinevezése, adományozások, amnesztia hirdetése – valójában csak jogcímének és délvidéki pártjának fenntartására szolgált, ami a Zsigmonddal szemben feltörő elégedetlenség miatt néhány esetben – a Lackfiak 1396. évi balsikerű fellépése – ennél nagyobb látszatot keltett. 1403\. évi sikertelen fellépése után, felismerve a két királyság egyesítésének – már elődei által is megtapasztalt – problémáit, érdeklődése teljesen Itália felé fordult. A már Johanna alatt bomlásnak indult balkáni – és később magyar – területeket jogai átengedésével és eladásával, céljai elérésére használta. Magyarországi kísérlete egyben a magyar Anjou-kor végét is jelentette, a győztesek által írt hazai történelem a személyét és beavatkozását is homályos, kedvezőtlen színbe burkolta. Jellemét, hajlamait és politikáját tekintve a ház alapítójának, Anjou Károlynak vonásai ismerhetők fel benne. Hódításait utódai nem tudták megtartani. ## Származása, rokonai A harmadik nápolyi és magyar Anjou-ház durazzói ágáról származik. Apja Durazzói Károly, aki III. Károlyként nápolyi, II. Károlyként pedig magyar királyi címet viselt, aki Árpád-házi Mária dédunokája. Anyja Durazzói Margit , a Nagy Lajos által Aversában kivégeztetett Durazzói Károly és Mária nápolyi királyi hercegnő leánya, aki Árpád-házi Mária dédunokája. Nővére Johanna nápolyi hercegnő, később II. Johannaként nápolyi királynő – aki apja szlavóniai hercegsége idején, 1373-ban Zárában született. ## Élete, pályafutása ### A nápolyi trón megszerzése Apjának tragikus halálát – magyarországi meggyilkolását – követően anyja Margit, fia trónigényének biztosítására VI. Orbán pápa jóindulatát igyekezett megnyerni. Orbán támogatására – férje és a pápa között megromlott viszony ellenére is – jó esélye volt, mivel a másik trónkövetelő az ugyancsak kiskorú, francia Anjou hercegi (4. Anjou-ház) házból származó II. Lajos az ellenpápa VII. Kelemen jelöltje volt. I. Lajos Anjou hercege – akit Johanna nápolyi királynő tett örökösévé – 1384-ben halt meg, fiát Lajost felesége Blois Mária gyámságára bízta. Így a nápolyi trónt érintően két kiskorú trónkövetelő állt egymással szemben, mindegyik egy-egy szintén egymással szemben álló anyakirályné gyámmal és pápával a háta mögött. Orbán pápa a kiskorú László hódolatát elfogadta, de nem adta meg az invesztitúrát, álláspontja szerint a Nápolyi Királyság az általa kiközösített III. Károly halála után visszaszállt az egyházra. A főváros, Nápoly is két pártra szakadt, a nagyobb pártot Anjou Lajos tudhatta maga mögött a Sanseverino-ház támogatásával. Az ebben a helyzetben Nápolyba érkező magyarországi párthívek felkérése – a magyar trón László általi elfoglalására, vagy helytartó küldésére – semmilyen realitással nem bírt. Az anyakirályné fia nevében kiadott proklamációjában, László Magyarországra vonatkozó jogának kinyilvánítása azonban már ekkor megtörtént. Az új Anjou-párt a Kelemen pápa által ajánlott Braunschweigi Ottót (I. Johanna negyedik férje) küldte az interdictum miatt fellázított és Margit ellenében új kormányt szervező Nápolyba, aki 1387. július 7-én seregével a város kapui elé érkezett. Margit gyermekeivel Gaetába menekült, Lajos alkirálya Nápolyban Sanseverino Tamás lett. Orbán pápa Rajmund Orsinit bízta meg Nápoly visszaszerzésével, de próbálkozásai nem vezettek eredményre. Mária királyné új alkirályként és generális kapitányként – Kelemen pápa unokaöccsét – Clement de Montjoie-t küldte Nápolyba. Sanseverino Tamás és Braunscheweigi Ottó félreállítása új helyzetet – Ottó, Lászlóhoz pártolt – teremtett Nápolyban, de Margit Orbán pápa magatartása miatt – aki több önálló hadjárattal is kísérletezett – Firenze és más városok támogatása ellenére sem tudta a helyzetet fia javára kihasználni. László birtokában ekkor már csak Gaeta, Aversa, Capua és három nápolyi erőd maradt, a városok egy része azonban egyik királyt sem ismerte el. Orbán pápa 1389. évi halálával Piero Tomacelli került a pápai székbe IX. Bonifác néven, akinek megválasztása László ügyének előmozdítását eredményezte. Az új pápa a francia királyra támaszkodó VII. Kelemennel szemben egy erős, nápolyi királyságban látta céljai – a pápai államban való rendteremtés és az egyházszakadás megszüntetése – megvalósításának fő támaszát. A két trónkövetelő a céljai megvalósításához szükséges anyagi hátteret – az anyakirálynék által irányított – előnyös házasságkötésekkel igyekezett elérni. László számára anyja a gazdag Manfredi Chiaramonte – Szicília szigetének egyik kormányzója – leányát szemelte ki feleségül. A házasságot az ellenpárt oly módon igyekezett megakadályozni, hogy Manfredi leányát II. Lajos számára is megkérték. A vetélkedésből László került ki győztesen, Konstancia 4 gálya kíséretében 1389. szeptember elején indult Gaetába. Az új pápa Margit hódolatát elfogadva 1390 tavaszán megbízta a firenzei Angelo Acciaiuoli bíboros-legátust László Szicília, Jeruzsálem és Magyarország királyává történő megkoronázásával. A koronázás 1390. május 29-én Gaetában történt, a pápa László gyámjául anyja mellé Acciaiuoli bíborost rendelte – Kelemen pápa válaszul még ez év végén II. Lajost szintén megkoronázta. A koronázást követően a 13 éves II. Lajos Nápolyba indult. A viharba került flottával szerencsésen Nápolyba érkező Lajos számára az őt támogató bárók 1000 embert és 10 hajót ajánlottak fel. László ellen – ezzel közel azonos időben – egy sikertelen merényletet követtek el. A nápolyi erődök egymás után hódoltak meg Lajosnak, de a pénzhiány és a nápolyi bárók magatartása – Bonifác pápa fellépésére a jelentősebb bárók Lászlóhoz csatlakoztak – miatt a kezdeti lendület megtört. László kitartó, 8 éven át tavaszonként megújuló hadjáratainak eredményeként fokozatosan, lépésről lépésre szorította ki az ellenséget a királyság területéről. A hadjáratokhoz szükséges pénz felesége hozományából, valamint a pápa és a bíborosok adományából származott. Első személyes hadba szállása 1393-ban Gaetában, nagy pompával és fényes külsőségek között történt. László, apósának halála után 1393-ban – anyja tanácsára – Rómában kieszközölte a pápánál házassága felbontását, új házassági tervének – Bajazid szultán leányával – megvalósításához azonban a pápa nem járulhatott hozzá. Az új Anjou-párt nagyszabású tervei a Nápolyi Királyság megszerzésére a VI. Károly francia király alatti és 1392 utáni zavaros belső állapotok, valamint a pénzhiány miatt sorozatosan elhaltak. Ennek sikerre vitelét még az 1394-ben meghalt VII. Kelemen után megválasztott új ellenpápa Pedro Martinez de Luna (XIII. Benedek) sem tudta előmozdítani. 1399-ben László Nápoly ostromára indult Balzo-Orsini Rajmund kíséretével. A szárazon és vízen – a pápai gályák segítségével – megostromolt Nápoly megnyitotta előtte kapuit, II. Lajos öccsével együtt visszatért Provence-ba. László hozzálátott a királyság teljes pacifikálásához és rendezéséhez. ### Balkáni politikája A 3. Anjou-ház egészen I. Johanna zavaros uralkodásáig nagy hangsúlyt helyezett, az alapítója I. Károly által megszerzett Morea-i fejedelemség, Athéni Hercegség és Korfu megtartására. A ház balkáni befolyása ezt követően, a katalánok és navarraiak valamint a Velence Köztársaság térnyerése miatt erősen meggyengült. III. Károly halála után az anyakirályné fia nevében még igényt emelt az Akháj Fejedelemségre, de VI. Orbán pápa magatartása miatt igényét ekkor nem tudta érvényesíteni. A keresztes államra vonatkozó követelés László nagykorúsága idején sem vezetett eredményre. László politikája – valószínűleg a török hatalom megerősödését felismerve – teljes egészében nyugati hatalmi pozíciójának megalapozására és kiépítésére irányult. A már részben 1388-ban az Acciaiuoliak kezére került Athéni hercegséget, László 1394-ben – a család kérésére – Acciaiuoli bíboros fivérére és annak utódaira ruházta. Korfut 1402-ben ellenében – és a magyarországi fellépéséhez való hozzájárulás megszerzése érdekében – átengedte Velencének. Ezzel a nápolyi Anjouk balkáni befolyása gyakorlatilag teljesen megszűnt. ### Kísérlet a magyar trón megszerzésére Apja 1386. évi tragikus halálát követően magyarországi hívei, az ekkor kilencéves Lászlót szerették volna a magyar trónra juttatni. Ez a törekvés több mint másfél évtizedig tartó megosztottságot – polgárháborús állapotot – eredményezett, de a többször megújuló áldozatos küzdelmek ellenére is kudarccal végződött. A sikertelenség okait László határozatlan – késlekedő magatartásával szokták indokolni, a tényleges okok azonban ennél jóval távolabb keresendők. A nápolyi trónért folyó küzdelem László és pártja erejét teljesen lekötötte, a magyar trón megszerzésére reális esély csak a Nápolyi Királyság pacifikálását követően nyílt. Még később, Nápoly birtokában sem gondolhatott pápai jóváhagyás és Velence hozzájárulása nélkül a tényleges lépések megtételére. #### Külpolitikai vonatkozások Kis Károly meggyilkolását követően a délvidéken kitört lázadás 1388. évi Zsigmond általi visszaszorításakor, a lázadás vezetői – Horvátiak, Palisnaiak – I. Tvrtko bosnyák királyhoz menekültek. A Magyarországot a tengermelléki tartományától elválasztó Bosznia a kedvező alkalmat kihasználva ezt Dalmácia megszerzésére használta fel. Tvrtko mint László helytartója birtokba vette a tartomány déli városait, a dalmát városok 1389-ben Zára kivételével mind a bosnyák királynak hódoltak. Tvrtko 1391. évi halálát követően hódító politikájának nem volt folytatója, de Dalmáciában a magyar korona uralma többé már nem állt helyre – az időszakosan megújuló lázadások melegágyává vált. László 1391-ben Hervoja vajdát és testvérét dalmát-horvát bánoknak nevezte ki. Zsigmond 1393-ban indított délvidéki hadjárata ugyan névleg a tengermellék visszaszerzését eredményezte és Tvrtko utóda Dabiša István bosnyák király is meghódolt, de halála után a Bosznia nagy részét kézben tartó Ostoja István bosnyák király már Nápolyi László pártját erősítette. A dalmát városok elszakadási törekvéseit Velence táplálta, amely az 1381. évi torinói békében kénytelen volt lemondani dalmáciai birtokairól. Velence a hosszú távú érdekei alapján – lemondva a bosszú lehetőségéről – már Kis Károly meggyilkolását követően Mária királyné pártjára állt, nyilvánvaló célja a kettős királyság kialakulásának megakadályozása volt. László terve megvalósításának egyik fő akadályát is Velence képezte, a közös uralkodó alatti Magyar és Nápolyi Királyságot ugyanis Velence az Adria feletti uralmára nézve veszélyesnek tartotta. A Velence szövetségére törekvő László a szabad tengeri átkelés kérdésében több esetben is elutasító választ kapott. A városuk feletti uralmat Velencének felajánló Zára követeit – jóváhagyás megszerzése céljából – Velence Zsigmondhoz küldte, hangsúlyozva László partraszállásának megakadályozásában megnyilvánuló szerepét. Számító – kiváró magatartását Lászlónak csak hosszadalmas tárgyalások alapján, Korfu átengedésével 1402-ben sikerült a semlegesség irányában elmozdítania. A jelentősebb észak olaszországi városállamok közül Genova László pártján állt, míg Firenze kereskedelmi kapcsolatai miatt semleges álláspontot képviselt. László késedelmének másik fő okát a római pápa – IX. Bonifác – magyar trónkövetelés kérdésében megnyilvánuló politikája képezte. Ennek kifejezett célja az egyházi állam védelme és érdekeinek képviselete volt. Az egyházszakadás kezdetétől a Magyar Királyság a római pápák obedientiájához tartozott, Zsigmond is Bonifác állhatatos hívének számított. Bonifác azon törekvése, hogy Zsigmondot és rajta keresztül bátyját Vencelt hívei között megtarthassa, egyben a magyar trónkövetelés kérdésében is meghatározta mozgásterét. László és Bonifác érdekei Nápoly kérdésében azonosak voltak, de a magyar korona kérdésében ellentétes szempontokon álltak. A római pápa politikájának megváltozásáig László csak jogcímének fenntartására gondolhatott, tényleges fellépésnek nem volt esélye és más irányú küzdelmei pénzügyileg is teljesen kimerítették. Bonifác politikájában alapvető változás 1402 tavaszán tapasztalható, ez szorosan összefügg a német királyi és császári címért folyó küzdelem alakulásával – melyből Vencellel szemben Pfalzi Rupert került ki győztesen. A pápa 1402 augusztusában tárgyalásokba bocsátkozik László magyarországi párthíveivel, a pártjára állóknak bűnbocsánatot ígér. A következő év januárjában az erdélyi püspöki székbe a László hívének számító Upori Istvánt nevezi ki – de erről még Zsigmondot szabályszerűen értesíti, az új veszprémi püspök kinevezéséről azonban már Zsigmond nem kap értesítést. Április közepén a Zsigmond hívének számító spalatói érsek elmozdításáról és helyette nápolyi származású szerzetes kinevezéséről már csak Lászlót értesíti. A magyar korona kérdésében más megoldások is felvetődnek. Mária királynő 1395. évi halálát követően Firenze házasság közvetítői szolgálatát ajánlotta fel Zsigmondnak, László nővére Johanna tekintetében. Más pártosok Mária húgát, Hedviget és férjét Ulászlót igyekeztek a magyar trónra juttatni, Hedvig 1399. évi halálát követően Ulászlót ismét meghívták, de jelöltként szerepelt Vilmos osztrák herceg is. Vilmos osztrák herceg valójában László szövetségese volt, már Zsigmond fogságra vetése előtt megpróbált a Nápolyi Királyság érdekében Velencében fellépni, de Velence ekkor is kitérő választ adott. #### Magyarországi események Komoly esélye Lászlónak a magyar trónra akkor támadt, amikor a bárók az 1397. évi temesvári törvények – királyi javak elidegenítési tilalma, az idegenek országból való eltávolítása – semmibevétele és a törvénytelen kivégzések miatt Zsigmondot 1401. április végén fogságra vetették. Ekkor azonban László fellépésének külső feltételei még nem voltak adottak, de a Nápolyból jött támogatásra a délvidéken a szervezkedés új erőre kapott. Augusztus második felében Zsigmond hívei közbenjárására a fogságából kiszabadult, október végén Pápán büntetlenséget ígérve esküt tett, de a szervezkedés vezetőjét Bebek Detrét a nádori címtől még abban az évben megfosztotta, és más személyi változások is történtek. 1402 elején Zsigmond dinasztikus ügyeinek intézése céljából Csehországba távozott. Ez év tavaszán a dalmát városok Nápolyi László mellé álltak, a nápolyi király június 17-én a horvát-szlavón részek helytartójaként Luigi Aldemarisco tengernagyot a délvidékre küldte. Aldemarisco 5 gályával és egy brigantinóval augusztus 24-én érkezett meg Zárába, melynek tanácsa szeptember 3-án ünnepélyes hűségesküt tett Lászlónak. Október 11-én Aldemarisco és Hervoja csapatai előtt Vrána is kaput nyitott. Zsigmond 1402. szeptemberében rövid időre Pozsonyba visszatérve, csehországi hatalmi törekvéseinek biztosítása céljából örökösödési szerződést kötött IV. Albert osztrák herceggel és távolléte esetére Magyarország kormányzójává jelölte ki. Ezen intézkedései miatt a bárók és főpapok 1402 végén – 1403. január elején Váradon Szent László sírjánál esküt tettek, hogy Zsigmondot nem tekintik többé királyuknak, hanem a helyére Nápolyi Lászlót ültetik. Az összeesküvést Kanizsai János esztergomi érsek és Bebek Detre volt nádor vezette, de mögöttük ekkor már az elégedetlenek nagy tábora állott. Közben Dalmáciában kiterjedt a szervezkedés, december 27-én a meghódolt dalmát városok ünnepélyes követség útján hívták meg Lászlót Magyarország elfoglalására. Az első fegyveres összecsapásra 1403. február. 4-én Bihácsnál került sor, Bebek Imre vránai perjel és Hervoja vajda csapatai győzelmet arattak Besenyő Pál horvát bán csapatai felett – magát a bánt is elfogták. A kiszabadítására érkező Garai Miklós nádor és Maróti János macsói bán nem tudott jelentős eredményt elérni. Februárban már egész Szlavónia fegyverben állott, az 1403 elején táborba szállt pártütő zászlósurak délre tartva Hedrehnél március 23-án, Szalatnakon április 4-én, majd május 24-én Pozsegánál is tábori gyűléseket tartottak – melyeken az országos adóról, lengyel szövetségről és László mielőbbi megkoronázásáról rendelkeztek. Április végén a pápa nyíltan László mellé állt – országai visszaszerzésére átengedte neki a Nápolyi Királyság papi tizedét. Június 1-jén Angelo Acciaioli bíborost apostoli követül Magyarországra küldte, hogy Lászlónak a királyság visszaszerzésében közvetlenül rendelkezésére álljon és a szükséges támogatást biztosítsa. A pápai bulla kihirdetésével a már országossá vált mozgalom szentesítést nyert. Július 9-én újabb 12 gálya érkezett Nápolyból, majd 16-án újabb 7 gályával és 5 kisebb hajóval maga László is elindult Viestiből – kíséretében a pápai legátussal és Johanna hercegnővel. Zárába a király július 19-én érkezett meg, a két nap késéssel érkező magyar főurakat a város kapuja előtt lóháton fogadta. A Csehországban tartózkodó Zsigmondot a kormányzó – Albert osztrák herceg – a lázadás elfojtása érdekében haza hívta, de Zsigmond csak Garai Miklós személyes megkeresésére kezdett intézkedni. Július második felében indult el seregével a magyar határ felé, magyarországi híveinek csapataival július 24-én Pozsony környékén egyesült majd seregét három részre osztva indította meg a támadást László párthívei ellen. A magyar főurak Zárába érkezését követő egyeztetések után Lászlót 1403. augusztus 5-én a Szent Krizogon-templomban, a pápai legátus által megáldott alkalmi koronával Magyarország királyává koronázták. A koronázást valószínűleg az esztergomi érsek végezte, a kalocsai érsek, több püspök – győri, veszprémi és zágrábi – a Zsigmond által letett nádor és más főurak jelenlétében. A koronázást követően László a dalmát városok szabadalmait megerősítve, nápolyi és más olasz csapatainak élén a Magyar Királyság észak-dunántúli országrészébe indult. Célja valószínűleg Győr biztosítása volt, amely ekkor még párthívei tartottak kézben – haladását valószínűleg késleltette, hogy a zágrábi püspökség területét viszont Zsigmond híve Albeni Eberhard püspök tartotta kézben. Pozsony mellől Zsigmond Esztergom bevételére, a főerőt vezető Stiborici Stibor Győr ostromára, Perényi Péter és Rozgonyi Simon vezette csapatok pedig a Tisza vidékére indultak. Győr alatt Garai Miklós csapataival egyesülő Stibor, a várost szárazon és vízen ostrom alá fogta, Győr bevétele után a Rába mentén délnek tartva a László megtámadására indult. A támadás hírére a Rába nyugati oldalán Sebes mellett táborozó – magyar és olasz – seregét, László a Rába keleti oldalára vonta át. A Pápoc (oppidum Papoch) mellett lezajlott csata László teljes vereségével zárult, az ütközet során László seregének felszerelése is nagyrészt zsákmányul esett. A visszaözönlő sereget a Garaiak vették üldözőbe. Zsigmond hívei ekkor foglalták el a veszprémi püspök közelben fekvő keszői várát és rombolták le – a László oldalán álló Ostfi Ferenc birtokában lévő – Ostffyasszonyfa melletti kígyókő várát, valamint a rohonci várkastély is. Stibor a győztes csatát követően Fehérvár érintésével Budára vonult, ahol letörte a Makrai Benedek által vezetett szervezkedést. Innen Zsigmond megsegítésére Esztergom alá vitte csapatait, több hetes ostrom után az érseki székhely is kaput nyitott. A pápai legátus egyházi átkot mondott ki az érsekség javainak pusztítóira és egyházi fenyítéket helyezett kilátásba a Zsigmonddal tartó püspökökre. A felkelés már ekkor csak az ország keleti és a Dráván túli részében tartotta magát, Hatvan alatt Csáki Miklós és Marcali Miklós erdélyi vajdák serege állomásozott, de a nádor közbenjárására harc nélkül letették a fegyvert Zsigmond előtt. Ezt követően a Budára visszatérő Zsigmond október 8-án feltételes közbocsánatot hirdetett. A felhívás ellenére Egerben és Pataknál Ludányi Tamás püspök és várnagya Debrői István az ellenállást tovább folytatta, Kanizsai János és Bebek Detre testvéreikkel együtt október végén Fehérváron bűnbocsánatot kértek Zsigmondtól. A Zárába visszaérkező László, az Anjou-párt szervezkedésének hírére és hívei nagy részének elpártolását tapasztalva a pápai legátussal együtt november 7-én visszatért Nápolyba. Vele együtt elhagyta az országot Szepesi János zágrábi püspök (a későbbi nápolyi érsek), Krizogon kalocsai érsek és György veszprémi püspök is. László Dalmáciában helytartót hagyott, de még ez évben tárgyalásokba kezd Velencével a dalmát városok eladása ügyében. 1404-ben Perényi Péter elfoglalta a Debrőiek által legtovább tartott Tályát is, Ludányi és Debrői is Erdélybe menekült – majd innen Ludányi Lengyelországba távozott. A lázadást ekkor még nem törték le teljesen Erdélyben, Szlavóniában Bebek Imre kezdett újra szervezkedni – a felkínált kegyelmet többen is visszautasították. Zsigmond Szlavóniába majd Boszniába Maróti Jánost küldte, aki ott rövid idő alatt rendet csinált, visszaérkezte után a király Erdélybe küldte ahol hasonló eredményességgel tevékenykedett. Dalmáciában a rendteremtésre Ragusa vállalkozott. Ezeken a részeken a királyi biztosok szigorú vizsgálatokat indítottak a felkelésben résztvevők ellen és példás büntetéseket szabtak ki. Ezt követően még 1407-ből is van híradás Nápolyba érkező és Lászlót Budára hívó magyar követekről. ### Küzdelem Rómáért László Nápoly visszaszerzése után főbb ellenfeleinek megsemmisítésével – a Sanseverinók és más ellenzékiek legyilkoltatása – uralmát megszilárdította, anyját és nővérét Gaetából a nápolyi Castel Nuovóba hozatta. Bonifác pápa tanácsára 1403. februárjában feleségül vette I. Jakab ciprusi király leányát Máriát, aki azonban 1404. szeptember elején meghalt. Bonifác céljai megvalósításában László szövetségére és védelmére támaszkodott, aki 1400-ban a Colonnák pápa elleni fellépése idején jelentős érdemeket szerzett. A francia érdekkörbe tartozó Genova és Pisa ellenében Firenzével próbált szövetkezni, de az északi szövetség nem jött létre. IX. Bonifác 1404. évi halála után Cosimo de Miglioratit választották pápává, aki VII. Ince néven foglalta el a trónt. Ince a Bonifáctól kegyelmet kapott Colonnák és a Savellik lázításai miatt László védelmére szorult. A lázadás leverésére – az Orsinik szövetségében – László erős sereggel vonult Rómába, a római néppel kötött béke a pápa pozíciójának megerősödését eredményezte. László Campania és Maremma pápai helytartója és Róma szenátora lett, így újra életre kelt az első Anjouk hatalma. László Róma birtokbavételére irányuló törekvése a pápa és római nép közötti újabb – valószínűleg László által szított – összetűzés kapcsán vált nyilvánvalóvá. Az 1406. évi pápa párti Orsiniek és a Colonnák közötti harcban, a Colonnák Lászlót hívták meg a nép ügyének védelmére. A tárgyalási céllal a pápát felkereső 11 római előkelő legyilkolása elszabadította az indulatokat, a pápa és udvara Viterbóba menekült. László a Róma körül lévő lovasságnak megparancsolta, hogy Giovanni Colonnával vegyék birtokba Rómát. A rómaiak azonban kiverték a Colonnákat, László kezén csak az Angyalvár maradt. A nép által visszahívott pápa consistóriumot tartott, Lászlót és követőit a június 24-én kiadott bullájában kiközösítette. Az Angyalvárat ostrom alá vették, László békét kért, mely Paolo Orsini közvetítésével került megkötésre. László a hűbéri feltételek megtartását és az Egyházi állam védelmét valamint az Angyalvár visszaadását, a pápa a László apja ellen VI. Orbán által kibocsátott bulla hatálytalanítását vállalta. László újra Campagna helytartója és az egyház zászlótartója lett. 1406 elején meghalt a László ellen fellázadt Rajmund Orsini, László ezt kihasználva Taranto – mely ekkor ellenfeleinek menedékhelye volt – elfoglalására indult. Döntő eredmény hiányában, céljai eléréséhez megkérte Rajmund Orsini özvegyének Máriának kezét, az özvegy kezére az új Anjou-párt részéről Nicollo Rufo pályázott. Még ennek megérkezése előtt Taranto László kezére került, Mária 1407. április végén Nápoly királynéja lett. Ince 1406 végén meghalt, az új pápa XII. Gergely az egyházszakadás megszüntetésének híve, de László eszköze volt. Franciaország Észak-Itáliát igyekezett befolyása alá vonni, de László Velence támogatásával ezt sikeresen meghiúsította, ugyanakkor Rómában a pápa uralmának megszilárdulása ellen tevékenykedett. Gergely pápa az ellenpápával való tárgyalások miatt Rómát elhagyta, annak őrizetét Annibaldi bíborosra és Paolo Orsinira bízta. László támadását követően, a tárgyalásba bocsátkozó Paolo Orsini Rómát – valószínűleg a pápa hozzájárulásával – 1408-ban László kezére játszotta. László mint a pápa védelmezője lépett fel, de Róma királya címet igényelt, az Angyalvár a pápa birtokában maradt. Szenátort nevezett ki, a száműzötteket visszahívta, a közigazgatást a nép vezetőire bízva a nyugalmat biztosítva visszatért Nápolyba. A fényes menetben Rómába történt bevonulásakor, a zászlajára írt felirat Aut Caesar aut nihil ! mindenki számára egyértelművé tette a császári méltóság megszerzésére és Itália egyesítésére irányuló szándékát. ### Itália egyesítésére irányuló harcai László Róma birtokában haladéktalanul nagyravágyó tervei – Itália egyesítése, a császári méltóság megszerzése – megvalósításához látott. A hadviselését főként a zsoldos seregek igénybevételére alapozta. A század elejének neves itáliai zsoldosvezérei – Sforza Attendolo , Braccio da Montone, Paolo Orsini mind megfordultak szolgálatában. A nem pártokhoz kötődő, hanem a mindig többet ígérők szolgálatába álló vezérek köpönyegforgatásával jellemezhető – László szerint Itália közjava érdekében folytatott – háborúnak csak László 1414. évi halála vetett véget. Jelmondata – "Szegény király vagyok, barátja a katonáknak, védője a népnek, üldözője a zsarnokoknak" – és apjától örökölt hadvezéri képessége katonái körében népszerűvé tette. 1408-ban elsőként Toscana megszerzésére készült, zsoldjába Paolo Orsinit és Bracciot fogadta. A készülődés hírére azonban Perugia – Braccio és más száműzöttjei ellenében – felajánlotta hódolatát, amit a nápolyi király el is fogadott. Ezt követően László főseregével Siena felé indult, hogy a várost szövetségébe vonva Firenzét megtámadja. Firenze azonban megelőzte, szövetségre lépett Sienával és zsoldjába fogadta a László elől kitérő Bracciót. A Firenze oldalán fellépő Sforza és Braccio nyomására László Cortona városának megszerzését követően Perugián keresztül visszatért Rómába. 1409 márciusa végén a László ellenségei által támogatott bíborosok összehívták a pisai zsinatot – ennek célja a két pápa kiiktatásával rendezni az egyházszakadást – XII. Gergely pápa válaszul Cividaleba hirdetett zsinatot, innen azonban László segítségével menekülni kényszerült. László tengeren 12 gályát Pisa elé rendelt, 25 000 arany fejében a pápától megszerezte a Picenumot, Marcát és más (Bologna, Faenza, Forli stb.) városokat. László újra betört Toscanába majd a firenzei területekre, a Bolognával kiegészült szövetség azonban visszatérésre késztette. A pisai zsinat pápája (V. Sándor) királyi címétől megfosztva törvényszéke elé idézte, ennek folyományaként II. Lajos a firenzei szövetséghez csatlakozva újabb kísérletet tett a nápolyi trón megszerzésére. László a kedvező politikai helyzet miatt Lombardia megszerzését tervezte, szövetséget ajánlott az útjában álló Firenzének. Firenze a Siena földjén álló Lászlóval való szövetségkötést annak Nápolyba történő visszatéréséhez kötötte, László válaszul elfoglalta Elbát. A békekötés közvetítését megkísérlő Velencének 100 000 forintért eladta magyar koronázó városát, Zárát. Paolo Orsini a szövetség oldalára állt, több város (Viterbo, Civita Vecchia stb.) elfoglalása után sikerült megszerezniük az annak védelmét ellátó Gentile Monterano hibája miatt Rómát is. 1410-ben László békét ajánlott Firenzének, de a város által szabott feltételeket nem fogadta el. V. Sándor május közepén Bolognában meghalt, az új pápa XXIII. János lett, adókövetelésének László általi visszautasítása után Velence segítségét kérte, majd Firenzével kötött öt évre szóló szerződést. Anjou Lajos új hadjáratra készült, de a Genova által támogatott nápolyi királytól tengeren kétszer is vereséget szenvedett, hajóinak nagy része László kezére került. 1411\. május 19-én Roccaseccánál került sor a szárazföldi csatára. A II. Lajos seregét vezető Sforza, Braccio, Paolo Orsini, Gentile Monterano a király nagyobb létszámú serege felett győzelmet aratott. László San Germanóba menekült és a kiváró egymásra irigykedő zsoldosvezérek ellenében sikerült seregét teljesen újjászerveznie. Anjou Lajos mivel zsoldosait nem tudta tovább fizetni seregét feloszlatta, Paolo Orsini és Sforza a nápolyi király szolgálatába álltak. XXIII. János belátva a sikertelenséget elismerte Lászlót, akivel most már Firenze is szövetséget kötött – megvásárolva tőle Cortonát is. László most Szicília megszerzésével próbálkozott, de nem tudta célját elérni. 1412-ben a XXIII. János pápa fogadta szolgálatába Sforzát és Bracciót, Bolognában bevárva Anjou Lajost áprilisban indultak Rómába. László Sforzát is megnyerve szövetkezett a pápa ellen, aki ismét megalázkodott – Lászlót október 16-án elismerte Nápoly királyának és ráruházta a XIII. Benedek oldalán álló Sziciliát is. László XII. Gergely lemondatására tett ígéretet, aki Riminibe menekült, kísérleteket tett Róma visszaszerzésére is, de eredménytelenül tért vissza Nápolyba. 1413 májusában sikerült elfoglalnia Rómát, megengedte annak katonái általi kifosztását is. A pápa elmenekült, az Egyházi Állam ura László lett. XXIII. János Viterbóba majd innen Firenzébe futott, a pápát a város nem fogadta be, függetlenségét féltve később azonban mégis a régi liga visszaállítása mellett döntött és a pápát visszahívta. A király a telet a tavasszal indítandó új hadjárat előkészítésével töltötte, melynek első célja Bologna elfoglalása volt. 1414 áprilisában a király maga is elindult a derékhaddal Rómából. A pápa Itáliában már nem tudott olyan erős ligát szervezni, ami Lászlót megállíthatta volna, ezért Zsigmond magyar királyhoz fordult. Egész Európa Lászlóra figyelt, de új generálisa Miklós estei őrgróf cserbenhagyta. Helyére Paolo Orsinit fogadta zsoldjába. Firenze, Siena, Assisi, Bologna békét ajánlott, amit meg is kötöttek. A király Tudertum (Todi) ostroma alatt megbetegedett, Perugián és Rómán keresztül visszatért Nápolyba, Perugiában elfogatta és magával vitte az árulónak tartott Paolo Orsinit. 1414. augusztus 6-án a Castel Nuovóban halt meg – halálát a krónikák legtöbbje mérgezésnek tulajdonította. Különösebb pompa nélkül temették el, monumentális síremléke a nápolyi San Giovanni a Carbonara templomban található. A küzdelmes sorsú király nővére által emeltetett síremlékén az alábbi felirat olvasható: Magyar fordításban: Földön s tengereken soha nem rettenve ki óriás hadseregek s fejedelmeik árját sorra legyőzte, Ítaliánk napfénye, sugárzó dísze honunknak: László, régi királyok magzata, nyugszik e sírban. ## Ősei ## További képek

Kincsem (versenyló)

Kincsem (Kisbér, 1874. március 17. – Kisbér, 1887. március 17.) többszörös díjnyertes, Magyarországon tenyésztett, angol telivér szülőktől származó versenyló, a magyar lósport és lótenyésztés büszkesége. Magyarországon „a legyőzhetetlen csodakanca” névvel, Európa többi részén pedig a „Hungarian miracle” és a „Hungarian wonder” „Wunderstute” (vagyis magyar csoda) titulusokkal illették. Blaskovich Ernő Waternymph nevű, angol telivér fajtájú kancát Kisbéren fedeztették, ahol az apamén az 1872-ben 5500 fontért Angliában megvásárolt Cambuscan volt. Kincsem a kisbéri ménesben jött a világra. A sportsikerei révén később világhírűvé vált magyar versenyló Magyarországon kívül Európa több országában, Ausztriában, Angliában, Franciaországban, Csehországban és Németországban, 13 versenypályán, 54 alkalommal állt rajthoz és 54 győzelmet aratott. Győzelmeinek értékét emeli, hogy kancaként (nőstényként) verte meg a méneket, ami a lóversenyeken kivételesnek számít. Krúdy Gyula 1926-ban így foglalta össze kivételességét a Taral, a csodalovas és a 100 éves lóverseny című írásában: Hatéves korában még mindig tréningben volt, azonban valószínűleg egy csikó rúgásától lesántult, ezért tulajdonosa abbahagyta vele a versenyzést. Dr. Fehér Dezső, Kincsem csontvázának átvizsgálásakor fedezte fel a valódi okot. Kincsem tenyészkancaként bizonyított tovább, fedeztetésre több alkalommal is a Kisbéri Ménesbe szállították. Kiváló telivér vérvonalát tovább vitte és öt csikót ellett a legjobb magyar tenyészménektől. A tiszta vérvonalba tartozó angol telivérek utódai közül több ló is szép eredményt ért el a világ versenypályáin és a családfája, főként német tenyészetekben, a mai napig is tovább él. Kincsem versenyeiről – a futamok részletes adatait is közölve – a korabeli újságok rendszeresen tudósítottak. A világhírűvé vált versenyló nevét a budapesti Kincsem Park, és a 2007. június 8-án Sárneczky Krisztián csillagász által felfedezett, 161975 Kincsem nevű aszteroida is őrzi. Több szobrot és festményt is készítettek róla, életnagyságú bronzszobra a Kincsem Parkban, a galopp-pálya bejáratánál található. Csontváza ma is megtekinthető a budapesti Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. Herendi Gábor filmrendező 2017-ben mutatta be Kincsem című romantikus kalandfilmjét, mely a csodakancát és a kiegyezés korát bemutató, valóságos eseményeket is tartalmazó filmfeldolgozása a ló és tulajdonosa életének. ## Történelmi előzmények ### Lótenyésztés Magyarországon a reformkor előtt Az ázsiai füves sztyeppékről a honfoglaló magyar törzsek Kárpát-medencei szállásterületeire behozott lovak kicsik, de nagyon kitartóak voltak. Ezekkel a lovakkal vegyültek a különféle európai népektől zsákmányolt és beszármazott lovak, amelyek a magyar lóállomány genetikáját nagymértékben megváltoztatták. Ez az okszerű vérkeverési folyamat a honfoglalástól a mohácsi csatáig tartott. A török háborúk és a hódoltságtól kezdve a magyar ló aztán ismét gyökeresen megváltozott, mert attól kezdve a törököktől zsákmányolt, ajándékba kapott vagy vásárlással idekerült arab lovak, főként Erdélyben, magasabb szintre emelték a lovak tenyésztési minőségét. Erdélybe 1740 körül került a legelső spanyol hágómén báró Wesselényi István zsibói ménesébe. A lipicai fajta tenyésztése 1580-ban kezdődött, amikor a Habsburgok a Trieszt közelében lévő Lipicán létesített új ménesükbe méneket és kancákat szállítottak az Ibériai-félszigetről. III. Károly magyar király spanyolvérű méneseiből Magyarországra került lovak pedig ismét csak átalakították a magyar tenyészetek vérét. A 18. században a Habsburg Birodalom hadseregében tudatos lónemesítés kezdődött. Egy-egy lovasezrednél 30–40 jó tulajdonságokkal bíró kancát kiválasztottak és az ezredparancsnok felügyeletére bízott mén alá beosztottak. Később az így vemhesült kancák a tizedik hónapig a többi hadi lóval együtt a rendes katonai szolgálatot végezték, azután pedig a regula szerint egészen a csikók elléséig megkímélték az anyakancákat. Az így született csikók egyéves korukig a regimentnél maradtak, majd egyéves koruk után összegyűjtötték őket további fölnevelés céljából és átadták a Csallóközben létesített csikóménesnek. A csikóménesben fölnevelt legjobb méncsikókat hároméves korukban a községekbe osztották be apaménként, a kancákat és a herélt méneket (paripa) pedig visszavitték az ezredekhez. Mária Terézia egyik rendeletében elrendelte, hogy a hadseregből kimustrált, de tenyésztésre még alkalmas kancákat mérsékelt áron osszák ki a megyék között, hogy ahol szükséges, ott a lóállomány javítására felhasználhassák azokat. 1814-től pedig az első angol telivér tenyésztörzs idekerülésével újra jelentősen átalakult a lóállomány összetétele. A magyar ló fajtájának sok-sok átalakulása során a lótenyésztés alapjai is kialakultak. A legnagyobb hatással a magyar lóállomány kialakulására a spanyol vagy andalúz ló és az arab ló mellett az angol telivér volt, ugyanúgy, ahogy a világ mai lóállományának kialakulására is. Magyarország területén az első állami ménesbirtok alapítólevelét 1784. december 20-án írták alá, a Mezőhegyesen létesült Császári és Királyi Ménesintézet volt Csekonics József lótartalék-parancsnok vezetése alatt, aki tervet készített a lótenyésztés előmozdítására, akkoriban még a Habsburg Birodalom katonalovainak tenyésztése céljából, hogy „Magyarországban és az ahhoz tartozó tartományokban.., a jobb fajtából eredett és magasabb méretű lovaknak száma jövendő időkre nézve is minden kitalálható móddal gyarapítatthassék”. Ekkor kezdődött a melegvérű nóniusz lófajta kitenyésztése. A ménesbirtok másik tenyészfajtája, a gidrán bekerült a magyar parasztgazdaságokba is. Ezután létesült 1789-ben a bábolnai, majd azt követően a kisbéri és a fogarasi állami ménesbirtok. Gödöllőn, Nagykőrösön, Varasdon, Sepsiszentgyörgyön is létrejöttek kisebb lótenyésztő központok. ### Az első pesti lófuttatás Az első lóversenyt 1780-ban rendezték meg Angliában. 1779-ben a Jockey Club elnöke Sir Charles Bunbury és Lord Derby elhatározták, hogy versenyt írnak ki hároméves mének és kancák számára. A névadást „fej vagy írás” alapon döntötték el Lord Derby javára, így az angol főúr neve a legfontosabb lóverseny futamok egyikeként él tovább az egész világon. A reformkorban Széchenyi István első terve Magyarország felvirágoztatására – a külföldön bevált közintézmények életre hívása magyar földön is – a lóverseny meghonosítása volt az angol mintára („hogy az Ausztriai Birodalomnak minden hon csikózott nevelményei és kancái gyepre kelhessenek”), amit Ausztriában és Magyarországon ekkor még nem ismertek. Kezdeményezésében több támogatóra is lelt, így azután megbeszélésre indult I. Ferenc királyhoz, akinek a felszólítására 1822. január 31-én írásban is benyújtotta javaslatát. Tervéhez a lóverseny-egyesület védnökéül József nádort is megnyerte. Széchenyi kezdeményezésére 1827-ben jött létre a Pályafutási Társaság, amely később 1830. június 11-én az Állattenyésztő Társaság nevet vette fel. 1827. június 6-án 25 ezer néző előtt a Babieka nevű angol telivér – amelyet Széchenyi István nevelt – győzött az első lófuttatáson. 1828-ban jelent meg Széchenyinek a maga korában úttörőnek számító munkája Lovakrul címmel, amellyel egy lótenyésztő egyesület megalapítását akarta előmozdítani. ### A Monarchia „zöld színpadainak” létrejötte Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után angol mintára, a lóversenyek az Osztrák–Magyar Monarchiában decentralizáltak lettek, azaz a bécsi és a budapesti lóverseny egyletek (Magyar Lovaregylet és az osztrák Jockey Club für Österreich) mellett, jó-néhány vidéki versenyegylet és tenyésztőbázis is létrejött. Ezek állandó, de többségében inkább ideiglenes, azaz csak a futtatások időpontjában funkcionáló lóversenytereket és pályákat hoztak létre és a „zöld színpadon” országszerte megindulhatott a lóversenyzés mint a társas reprezentáció sajátos intézménye. Bécsben előbb jött létre a lóversenyeknek otthont adó pálya, mint a magyar fővárosban, ott már 1839. május 5-én megnyílt a Bécsi Lóversenytársaság (Wiener Pferderennen-Gesellschaft) támogatásával a Freudenau lóversenypálya. A kiegyezést követően a dualizmus korában az úri társasági élet egyik legkedveltebb központi eseményét jelentették a lóversenyek, amit a Széchenyi által Magyarországon meghonosított fejlett lósportnak köszönhetett a kiegyezés utáni magyar társadalom. A magyar és az osztrák versenyrendszer olyan szoros kapcsolatban volt, hogy például a „Derbyt” Bécsben, a „St. Leger” futamát pedig az új magyar fővárosban Budapesten rendezték. A versenyek nyitottak voltak minden az osztrák-magyar birodalomban fedeztetett kancák ivadékai előtt. 1871-ben alakult ki Franciaországban a megújított lóversenyfogadási totalizatőr rendszer, amelyben a futamra fogadók tétjeit összesítették, abból pedig levonták a futam költségét, a megmaradó összeget pedig felosztották a fogadók között. A totalizatőr rendszerben többféle fogadási módot választhattak a fogadók, mert fogadhattak a tét-re, amikor a futamgyőztes lovat kellett megtenni, a hely-re, amikor a fogadó választott lova az első három hely valamelyikén végez, befutó-ra, amikor az első két helyezett sorrendjét kellett eltalálni és a hármasbefutó-ra, ahol az első három helyezett helyes sorrendjét kellett megtippelni. Az első magyar nyelvű, lóversenyekről és a lótenyésztésről is híreket közlő sportújság első példánya 1857. január 15-én Pesten, a Landerer és Heckenast nyomdában készült el. Az újság először a Lapok a Lovászat és a Vadászat köréből címet viselte, majd 1858-tól Vadász és Versenylap lett a címe. Ebben a sportlapban a Kincsemmel és futamaival kapcsolatos, fedeztetésével és a betegségeivel foglalkozó számtalan információ is megjelent. Budapest közgyűlése 1877-ben jelölte ki a helyet az új lóversenytér létesítésére, a határozat szerint „az új Lóversenytér a Cs. Kir. Katonai Kincstár tulajdonát képező, a Váci út és Városliget közt fekvő régi lőportári telkeken” lett kijelölve. A Magyar Lovaregylet 1880. október 17-én avatta fel pályáját az Aréna úton (mai Dózsa György út), ahol azelőtt szétterült egy nagy „homokpuszta, merre a szem ellátott, jobbra a temetőig, balra a Városligetig, közepén meg el egész a Rákospatak menti szántóföldekig”. Richard Tattersall 1760-ban Londonban, majd 1766-ban New Marketban istállót létesített, ahol kiállításokat, vásárokat, árveréseket szervezett és lókereskedelemmel foglalkozott. De bérlovarda is működött benne, később Európa sok városában ennek mintájára létesültek a Tattersallnak nevezett lovasparadicsomok. Budapesten a később lebontott Puskás Ferenc Stadion és az edzőpályák helyén épült hasonló. 1918-ig ezen a lóversenytéren rendezték a budapesti lóversenyeket. ## Kincsem pályafutása ### Születése Kincsem születési helyét illetően ellentmondásosak az adatok. A Vadász- És Versenylap 1883-as, 1887-es és 1910-es lapszámaiban 4 alkalommal Kisbér -tjelölik meg Kincsem születési helyéül (Kisbér volt az Osztrák–Magyar Monarchiában az angol telivérfajta tenyésztési központja) Ugyanakkor a születési helyére vonatkozó legkorábbi adat a Vadász és Versenylap 1874. július 15-én megjelent híre, amely szerint Blaskovich Ernő tápiószentmártoni lótenyésztő birtokán, az ottani ménesben ellette a Waternymph nevű, előkelő pedigrével rendelkező telivér anyakanca. Az apja a híres, sokszoros futamgyőztes Cambuscan nevű angol telivér fedezőmén volt, aki Viktória brit királynő magánméneséből, a Hampton Court-i istállóból Francis Cavaliero közvetítésével került Kisbérre. Az angol telivérek vérvonala 26 ménre vezethető vissza, de az 1700-as évektől már csak három ménre és 50 kancára, melyet akkor még angol-arab keresztezésnek hívtak. Érdekes tény, hogy maga a tenyésztő, Blaskovich Ernő és Kincsem anyjának, Waternyph-nek a trénere, id. William Benson 1910-ben azt nyilatkozza a Vadász- És Versenylapban megjelent Kincsemről szóló terjedelmes cikkben, hogy Kincsem Kisbéren "elletett". Az 1922-ben Krúdy Gyula és Pálmai Henrik szerkesztésében megjelent Starttól a Célig c. könyvben ugyanez olvasható. De a Vasárnapi Újság 1889 szeptember 29.-i számának 628. oldalán szintén Kisbér szerepel Kincsem születési helyéül. Mivel a korabeli hivatalos iratok, ellési naplók, csikókönyvek, számlák és bizonylatok sajnálatos módon eltűntek, csak a korabeli szaklapok, közlönyök információira hagyatkozhatunk. Ugyanakkor le kell szögeznünk, hogy Blaskovich Ernő lószeretete, szakértelme, versenyzői, tenyésztői múltja illetve a Tápiószentmártoni legelők mikroklímája, a nagyszerű takarmányozás, a ménesbeli gondos felnevelés sokkal fontosabb körülmény, nem beszélve Robert Hesp áldozatos munkájáról, ami Kincsemet Kincsemmé tette! Az angol telivér fajta kialakulását követően az 1700-as évek eleje óta más fajták vére nem került bele. Az angol telivérnek nevezett lófajta első törzskönyvét (General Stud Book) 1793-ban adták ki, a törzskönyvet akkor lezárták és más vérvonal nem kerülhet be a fajta lovai közé. Manapság több százezer angol telivér csikót regisztrálnak a törzskönyvbe és ellenőriznek DNS alapú származás-ellenőrző vizsgálattal szerte a világon. A csodakanca trénerének dédunokája, Hesp József szerint a legkorábbi hírlapi forrásban a „Vadász és Versenylap” 1874. július 15-i számának 199. oldalán az olvasható, hogy „Blaskovich Ernő ur telivér ménesében Tápió-Sz.-Mártonon” Blaskovich Ernő vadászlova Waternymph egy sárga kancacsikót ellett Cambuscantól. A csikó egy szabályos alakú fehér folttal egy csillag jeggyel a homlokán látta meg a napvilágot. Ugyanennek a lapnak az 1887. március 24-én megjelent lapszámában viszont az olvasható, hogy „Blaskovits Ernő ur nevelése, s Kisbérben elletett, hol anyja Waternymph akkor éppen farsangolni volt”, azaz fedeztetésen volt. A szülők azonossága miatt is kétségtelen, hogy a legkorábbi híradás Kincsem világra jöttéről tudósít. Apja, Cambuscan, egy import angol telivér volt, amelyet 1871-ben vásárolt meg Francis Cavaliero a kisbéri ménes számára. Anyja az ozorai Esterházy-ménesből származó Waternymph nevű kanca volt, amelyet 1864-ben vásárolt meg Blaskovich Ernő és 1873-ban vitték fedeztetni Kisbérre. (Ezen adatok alapján persze nem zárható ki, hogy Waternymph akár egy harmadik helyen ellette Kincsemet, és csak néhány héttel később került Tápiószentmártonra, de "perdöntőbb" forrás előkerüléséig be kell érni az idézett, szakmailag megbízható korabeli tenyésztési és versenyhírlap tudósításával.) Nevét, a Vasárnapi Ujság cikke szerint egyéves korában kapta a csikó Blaskovich istállójában: „szokásban levén nála, hogy midőn a telivér csikók 1 -éves korukat betöltik s kimustráltatnak — nevet kapjanak, kedvenczét Kincsemnek nevezte.” ### Versenykarrierje Tulajdonosa Blaskovich Ernő lótenyésztő, a tápiószentmártoni ménes alapítója volt, akinek két szenvedélye volt, a lovak és a nők, s aki állítólag kis termetű ember lévén szeretett a magas lóháton mutatkozni, nőismerősei ugyanis többnyire magasabbak voltak nála. 1860-ban vette fel tagjai közé az 1842-ben létrejött „Pesti Lovar-Egylet”, amely 1842–1881 között, később pedig 1882–1896 között Magyar Lovaregylet néven működött. A lótenyésztő és lóversenyző úrlovas, ménestulajdonos 1863-ban kezdte el az angol telivérek tenyésztését Tápiószentmártonban. Egy történet szerint Kincsem megszületése előtt a nemes vérvonala veszélybe került, anyját, Waternymphet ugyanis vándorló lókereskedők szerették volna megszerezni. Egy este meglesték és megvárták, hogy az istállótulajdonos, Blaskovich Ernő elmegy a birtokáról és a sötétség leple alatt elkötötték az értékes kancát, de a három keresztgerendával eltorlaszolt bejáraton keresztül nem tudták a lovat csendben kivezetni. A mélyen alvó ménesmester felébredt a zajongásra, és elriasztotta a lótolvajokat, majd az istálló embereivel egészen Pest külső kerületéig kergette a sötétben menekülőket, de nem tudta végül elfogni őket. A lovakkal kereskedő Blaskovich elhatározta, hogy az 1874-ben született csikók közül néhányat elad. 1875-ben jelentkezett két vevő is a lószaporulatra Orczy báró és Lónyay gróf, akiknek közös istállójuk volt akkoriban. Körülményes alkudozások után úgy egyeztek meg, hogy a Kincsem nevű sárga csikón kívül mindegyik tetszik a vevőknek. Kincsem így ott maradt a tápiószentmártoni ménesben. Ősszel azonban Gödre került, és kétéves korában Kincsem versenyzői életszakasza elkezdődhetett. Trénere az Angliából Magyarországra, Gödre költözött, eredetileg a pesti vadásztársulat kopómestere (falkár), Hesp Róbert lett. Ekkoriban jónéhány angol telivér tenyésztéssel foglalkozó mezőgazdasági szakember, lovász, patkolókovács, állatorvos és nyeregkészítő is érkezett Magyarországra és a Monarchia országaiba. Francis Cavaliero, Thomas Benson és Robert Hesp volt a három legjelentősebb tréner közülük. Blaskovichék még nem sejtették, hogy a sárga csikó neve már önmagában is telitalálat, hiszen a későbbiek során valóban kincset ért a tulajdonosának, sőt az egész magyar nemzet és a magyar lótenyésztésnek a büszkesége lett. Volt a ménesbirtokon egy fekete-fehér nőstény macska, aki Kincsem legkedvesebb cimborája volt, és sok időt töltöttek együtt a ló istállójában, naponta elkísérte a tréningjeire is. Egy elterjedt anekdota szerint Kincsem a macska nélkül nem volt hajlandó elindulni a versenyein. Több legendás történet keringett arról, hogy egyszer a franciaországi Boulogne-sur-Mer-i kikötőben az egész istállószemélyzet kétségbeesetten kereste a macskát, amikor az történetesen elkóborolt a ló mellől. A „hölgy” kissé „bogaras” és érzékeny ló volt, még Angliába is utána vitték a tápiószentmártoni Selyemréten kaszált szénát. Különösen az ivóvízre volt kényes. Van néhány történet arról is, hogy miként sikerült a baden-badeni futam pályájának a közelében Kincsemnek megfelelő vizet találni, mert az akkor már egy napja víz nélkül szomjazó kanca nem fanyalodott rá a személyzet által kínált és választott kristálytiszta ivóvízre. Sikerült a pálya közelében olyan minőségű vizet találni egy öreg kútban, aminek a vizét Kincsem megfelelőnek találta, és amelynek íze hasonlított az otthon megszokott gödi ivóvizéhez. 1876 februárjában a gödi istállókban Blaskovich Ernő tulajdonában lévő és Hesp Róbert idomítása alatti lovak Hírnök, Miczi és Kincsem voltak. Ezen kívül még Blaskovich Miklós, Gyürky Béla, Kégl György, Pöschl Ferenc és Zichy Livia grófné lovait is Hesp idomította. Ennek az évnek a márciusában Hesp Róberthez szegődött Michael Madden angol versenylovas, aki Gödön a tréningtelepen kezdett el dolgozni. Az így összeállt kiváló szakember gárda készítette fel a lovakat a versenyeken történő részvételre. A versenylovakat akkoriban a futamok helyszínei között vonaton szállították, Kincsem így körbeutazta fél Európát. Sikereit Angliában, Ausztriában, Németországban, Franciaországban és természetesen a magyarországi lóversenyfutamokon érte el. Amikor Kincsem Berlinben futott, Heinrich Schnaebeli fényképész lefotografálta a csodakancát, ezt a képet tartják Kincsem leghűbb ábrázolásának. #### Első futama 1876\. július 21-én a Berlinben rendezett első megmérettetésétől kezdve futotta a lóversenypályákon a köröket, egészen 1879. október 21-ig az utolsó győztes budapesti futamáig és nyerte a különböző európai városok Prága, Hamburg, Hannover, Frankfurt, Baden-Baden, Bécs, Sopron ismert versenyeit. Az 1873-ban Pest, Buda és Óbuda egyesítésével létrejött magyar főváros, Budapest pénzdíjas versenyein az előkelő és gazdag közönség előtt is sikerrel szerepelt. Blaskovich Ernő 1876-ban még nem volt tagja külföldi lovasegyletnek, ezért az akkori időkben alakilag nem felelt meg a szokásos versenyszabályoknak és követelményeknek. Azonban szerencsére segítsége akadt, mert gróf Sztáray Jánosnak volt nemzetközi egyesületi tagsága és Blaskovich és Sztáray korábban gyepszövetségben voltak egymással, ezért a gróf sportszerűen benevezte Kincsemet a külföldi futamokra és így eleinte Sztáray gróf sárga-kék versenyszíneit viselte a csodakanca. Ezt követően azonban Kincsem már külföldön is a Blaskovich-istálló kék-fehér színeiben jelent meg a rangos versenyeken. Első hat győztes futamát Németország különböző versenypályáin teljesítette. Háromévesként megnyerte az osztrák Derbyt, de nyert Baden-Badenben, Pozsonyban, és a „Magyar St. Leger díj” pesti futamán is (az St. Leger a 3 éves évjárat utolsó nagy csatáját jelenti világszerte, extra hosszú távon, 2800 méteren). Négyévesen Bécsben kezdte a versenyszezont, 1878. április 22-én. Addig 27 versenyen indult vereség nélkül. Egyedül a francia tenyésztésű, akkor négyéves Verneuil nevű mént tartották hasonló képességűnek. #### Goodwood 1878\. augusztus 1-jén Angliában a híres Goodwood Cup elnevezésű futamon Kincsemnek a Verneuil nevű ló ellen kellett volna kiállnia, aki a futamot megelőzően az Ascot Gold Cup angliai futamot nyerte. Verneuil az augusztusi verseny előtti napokban azonban megsérült. A Vadász és Versenylap később 1887. március 24-én, így emlékezett vissza a futamra: Kincsem már két hónappal a futam előtt Hesp Róbert idomár kíséretében Angliába utazott. A tréningeken vezető lóul Csalogány lett mellé kijelölve. A versenynapot megelőzően feszült érdeklődés nyilvánult meg az akkor már híressé vált magyarországi kanca iránt. Rajta kívül a hosszú távú futamok akkori angliai favoritjai és specialistái Hampton, Petrarch, Yemen, Pageant, Chainant, Lady Golightly, Thtirio, Lord Clive voltak nevezve a futamra, azonban a verseny napján már csak hét ló maradt állva és mire az indító-oszlophoz kellett állni, a versenyző lovak száma háromra apadt. Pageant és Lady Golightly maradtak a futamban Waternymph leánya ellen. Kincsem a futamon könnyen győzött és általános csodálat tárgya lett, még 10000 fontot is ajánlottak megvételére. Blaskovich azonban nem adta el. A győztesnek járó aranykupa (Goodwood Gold Cup), amelyet Blaskovich Ernő Goodwoodból hazavitt, egy igen értékes és művészi alkotás volt. A kupa domborművén egy lovas ütközet részletét ábrázolta III. Vilmos angol király életéből. #### 1878. augusztus 18. Deauville Az angliai vendégszereplést nemsokára követte a franciaországi Grand Prix de Deauville elnevezésű futam. A Vasárnapi Ujság aznapi számában részletes és színes beszámolójában bemutatta Kincsem alakját is az olvasóknak. Kincsem ezen a futamon ismét győzött és a deauvillei gyepen másfél lóhosszúsággal nyert a legjobb háromévesnek tartott francia favorit, Fontainebleau ellen. #### Baden-Baden 1878\. szeptember 9-én emlékezetes futása volt Baden-Badenben. Hugo Henckel osztrák gróf Prince Giles The First nevű angol telivérjével fej-fej mellett csatázott, a döntőbírók megállapították a holtversenyt. Kincsem tulajdonosa Blaskovich Ernő azonban nem fogadta el a döntetlent. Az akkori szabályok szerint, ha az azonos helyezést elérő ló tulajdonosai közül valamelyik nem fogadta el egy eldöntetlen futam eredményét és az érte járó pénzdíjat sem akarta megosztani, kérhette a "kifutást", azaz a táv újrafutását. A korabeli híradások némelyike szerint a két ló még ugyanazon a napon, még egyszer lefutotta a versenytávot, és ekkor már – a Vadász és Versenylap tudósítása szerint – a kitűnő formában lévő Kincsem öt hosszal fölényesen megnyerte a 3200 méteres távot. Kincsem e tekintetben nem tartozott a gyengébbik nemhez, hiszen a pályákon az összes vele versenyző mént is legyőzte és magabiztosan vágtázva (galoppozva) maga mögé utasította vetélytársait a cél előtt, akár egy kilométernél rövidebb, akár hosszabb volt a verseny távja. Érdekes adalék, hogy egy közjáték megzavarta a futamot, amit a korabeli híradás így említ: „előtör a külső oldalon egy kutya, háborgatja a lovakat és Kincsemnek győzelmét majdnem kétségessé teszi.” Az 1878. szeptember 9-én megrendezett Grosser Preis von Baden futamának nem mindennapi izgalmas történetét így írja le a korabeli források alapján Fehér Dezső és Török Imre A verhetetlen Kincsem című művükben: „Kizárólag Kincsem miatt érkeznek olyan nagyságok, mint az orosz nagyhercegnő, a cár leánya, Maria Pawlovna. A futás minden képzeletet felülmúl. A befutóban „Prince Giles the First” az élre áll, Kincsem kívül megy mellé. Már fej-fej mellett haladnak, amikor az ellenfél másfél testhosszal előreszökik. Kincsem nyakát kinyújtva tör a cél felé, feje a ménnel egyszerre éri el a célkarikát. Hosszas latolgatás kezdődik, melyik ló a nyertes. Henckel Hugó, Prince tulajdonosa érthető módon boldogan beleegyezne a döntetlenbe. A kor szokása szerint azonban vagy döntetlent vagy új küzdelmet hirdetnek a holtversenyben. Blaskovich Ernő hallani sem akar a döntetlenről. Henckel pihenőidőt kér. Blaskovich azonban, ismerve lovát, tudja, ha most leállítják Kincsemet, a több napja futó ló fáradtsága később képtelenné teszi a győzelemre. Újranyergelés, és a két ló ismét a pályán áll. A kapitális mén és a könnyű kanca közül az egyikre végzetes vereség várt. A vak véletlen is Kincsem ellen esküdik: a futamban a fordulónál, amikor épp otthagyná ellenfelét, egy kutya a ló mellé szegődik. A lovas visszatartja a kancát, hogy az ne boruljon fel a váratlan akadályban. Közben a Henckel-ló jelentős előnyt szerez. A távnál mégis hat hosszal veri Kincsem az ellenfelet. Az orosz nagyhercegnő és férje elszántan rohannak a győztes telivér gondozójához, hogy néhány szál sörényszőrt hazavihessenek emlékbe.” Később ugyanitt Baden-Badenben, 1879. szeptember 2-án a Grosser Preis von Baden futamán, Künstlerinnel, a legjobb német háromévessel kellett találkoznia, aki kevéssel azelőtt megnyerte az Észak-Német Derbyt. Ezen a futamon Künstlerin lovasa az a Madden volt, aki akkorra már 42-szer lovagolta győzelemre. A Vadász és Versenylap szerint Madden megesküdött arra, hogy német kancája meg fogja verni a legyőzhetetlen Kincsemet. Amikor Kincsem futamra készülő lovasát Wainwrightot már lemázsálták, egy istállófiú Hespet arról értesitette, hogy Harry Wainwrightot megvesztegették. Így aztán Hesp az utolsó pillanatban keresett egy másik zsokét és Busbyt ültette a nyeregbe. Busby azonban soha sem lovagolta Kincsemet és igy kizárólag csak a kapott utasítás szerint irányíthatta Kincsemet. Ennek ellenére háromnegyed hoszszal Kincsem nyerte a badeni futamot. Később aztán kiderült Wainwright ártatlansága, mert az egész gyanúra az szolgáltatott okot, hogy néhány szót váltott egy idegen istállófiúval. Ekkoriban épült Blaskovich Ernő palotája Pesten a Reáltanoda utcában, benne Kincsem belvárosi istállójával. Ötévesen tizenkétszer állt starthoz Európa nagyvárosaiban és lóversenyközpontjaiban Bécsben, Berlinben, Frankfurtban és újra Baden-Badenben is. #### Utolsó futama és a Kancza-dij Utolsó futása 1879. október 21-én a pesti Kancza-díj volt, amelyet "canterben nyerve" tíz hosszal nyert meg Ilona és Dagmar ellen. A gödi méntelep ekkoriban központi hellyé vált mindazok számára, akiknek Magyarországon fontos volt a lósport. Kincsem győzelmei idején a lapok saját tudósítókat utaztattak Angliából Gödre, hogy beszámoljanak az értékes és népszerű „wonder mare of Hungary” állapotáról. 1874-1887 körül Gödön volt a magyar lóversenyzés egyik legfontosabb centruma. A néha Angliába utazó Hesp idomárt az angol lapok újságírói meginterjúvolták, aki azt nyilatkozta nekik, hogy évek óta csupán Blaskovich-féle zabot etet a tréningben tartott lovaival, Blaskovich tápiói méneséről azt mondta, hogy a telivérjeit félig magukra hagyatva, egy homokos és csak kevés füvet termő pusztán neveli föl, de a fiatal állatoknak annál több zabot ad. 1867 óta ezért tudott olyan lovakat a méneséből kinevelni, amelyek a versenypályán az átlagot fölülmúló kvalitásokat mutattak. Ezt a fölényt egyenesen a „Kincsem" tenyésztője által termesztett zabnak tulajdonította, olyan tápszernek, ami különösen a gyöngébb étvágyú és ideges kancáknál is bevált. A versenyekre történő utazás közben külföldön is a Blaskovics-féle zabbal etette az idomítása alatt lévő lovakat. Hesp büszkén nyilatkozta azt Angliában, hogy „Kincsem" soha sem evett másféle zabot”. 1880 tavaszán még reménykedtek a lapok cikkei, hogy a következő szezon versenyein még láthatják Kincsemet a versenypályákon: „elmondhatjuk, hogy Kincsem, ép oly jó karban van, mint bármikor ezelőtt, s szélesebb lett; láttuk vágtatni ép oly könnyűséggel mint azelőtt; lábai ép oly tiszták mint valaha. Májusban majd meglátjuk őt ismét.” Azonban egy április 29-én megjelent lapszám már így tudósított: „Kincsemről pár nap óta rosz hírek szárnyaltak, s egy napilap meg is emlité, hogy egy csikótól rúgást kapott. A dolog csakugyan igy van.. Már hetekkel ezelőtt történt a baj, de trainerje és tulajdonosa nem hitték, hogy az komolylyá váljék. Azonban a kancza jobb far-csontján történt zúzás — ugy látszik erős, s alkalmasint csonthártya-lob, mi miatt hosszabb ideig nem fog futhatni. — A dolog sportkörökben — természetesen — nagy sensatiót okoz” ### Anyakancaként Kincsem lábai hatévesen már nem voltak egészségesek, futtatni szerették volna, azonban a tréningek során kiderült, hogy ízületei már elkoptak és közben még egy csikótól rúgást is kapott, amitől le is sántult. Ettől kezdve új terepen, sokat ígérő tenyészkancaként számított rá a tulajdonosa. A kiszolgált versenylovat Kisbérre küldte tenyésztésbe, ahol később öt kiscsikót ellett, két mént és három kancát. A kisbéri ménest 1853-ban alapították. Alapja a gróf Batthyány Kázmér tulajdonában lévő birtok volt, amelyet az 1848-49-ben vívott szabadságharc elvesztése után a Habsburgok elkoboztak, majd feldúltak. A magyar arisztokráciának, a szabadságharcban részt vett családok tagjainak, mint a Batthyányiaknak is, az életükkel kellett fizetniük, köztük Batthyány Lajosnak az első magyar miniszterelnöknek is, a megtorláskor a családoktól pedig a vagyonukat vették el. A kancát Kisbéren az első évben Verneuil fedezte, aki a kisbéri állami ménes egyik legkeresettebb apaménje volt. Mortemer és Regalia ivadékát, a hatalmas Verneuilt Franciaországban nevelték és egykorú volt Kincsemmel, de a csodakanca meddő maradt tőle. Később azonban Buccaneertől megfogant. Sokat utazó lóként, egy Kisbérre történő szállítása közben, stílusosan egy vagonban ellette meg elsőként Budagyöngyét, aki 1882-ben jött világra. A csikók közül három a híres mén, Buccaneer utóda volt, kettő pedig egy Doncaster nevű fedezőméntől származott. Budagyöngye később szintén sok győzelmet szerzett a tulajdonosának. Ollyan Nincs (szintén kanca) volt a következő utóda a Buccaneer nevű méntől. Ollyan Nincs anyjához hasonlóan szintén sikereket ért el a futamain. Buccaneer, 21 szezonban 721 kancát fedezett a magyar ménesekben. Utódai összesen 14 nagy rangos futamot nyertek. Ő volt az apja egyébként a Kincsemmel egyidőben élt másik híres magyar versenylónak, az Alexander Baltazzi tulajdonában lévő Kisbér nevű lónak is, aki 1876-ban három hosszal megnyerte a legrangosabb angol versenyt, az Epsom Derbyt, majd a párizsi Grand Prix de Paris futamon is első lett. Mint a győzelemről tudósító Vadász és Versenylap 1876. június 6-i száma írta a sportsikerről: "E verseny megnyerése egy magyar ló által nagyszerű elégtétel sportmaneink és tenyésztőinknek, ugy mint mindazon jeleseinknek, kik valaha telivér annyagunk szaporítása és czélszerü felnevelésében tevékeny részt vettek.". Fedezőménként később Kisbér Angliában és Németországban teljesített és örökítette tovább a vérvonalát. 1883-ban Kincsemnek orr-sipoly betegsége lett, ezért 1884-ben Kincsem rövid szülési „szünetet tartott” és emiatt nem is fedeztették, abban az évben egész nyáron a fogarasi havasi legelőn pihent és teljesen egészséges lett. 1884-ben újra Buccaneerhez vezették fedeztetni, akitől 1885. március 14-én megellett első méncsikója Talpra Magyar. Ezt követően az 1886-ban Kincsőr szintén ménnek született, akinek az apaménje Doncaster volt. Kincsőrt be akarták nevezni a hamburgi német Derby-re, de hirtelen elpusztult (halva találták az istállója boxában, a híradások szerint valószínűleg megmérgezték) és így nem érhetett el komolyabb eredményeket. A csodakanca utolsó csikója Kincs volt, a kiscsikó 1887-ben született. Később Kincs kancacsikója Napfény is nagyanyja nyomába lépett és eredményes versenylóvá vált. ### „Ragyog „Kincsem" csillaga” A tenyésztők szerint minden ménes szíve a kancaállomány, ezt tudta Kozma Ferenc mezőgazdász is, aki a ˇkiegyezést követően, 1867-ben Deák Ferenc személyes kérésére lépett állami szolgálatba a lótenyésztés területén. A kisbéri ménes 1869. január 1-én került Magyarország tulajdonába „Magyar Királyi Állami Ménes Kisbér” néven, ekkor 58 angol telivér kanca volt a ménesben. A Földművelési Minisztérium lótenyésztéssel foglalkozó, a lótenyésztési alapot felügyelő bizottság tagjai, báró Wenckheim Béla, gróf Szapáry Iván, Jankovics József, gróf Festetich Géza és Kozma Ferenc voltak. Kozmának a különös érdeme volt, hogy rendkívül szerencsés kézzel tudta kiválasztani és külföldről beszerezni azokat az elsőrendű vérvonalú apalovakat is, amelyektől a külföldi és a hazai lóversenyeken kitűnt és híressé vált versenylovaink születtek. Elárasztotta az országot a nemes fajokból elsőrendű ménlovakkal. Angliából beszerezte Buccaneert, akiben egyesülve volt a legjobb „tellyesvérü” telivér keresztezés: a Stockwell- és a Newminster-vér. A Doncaster, Verneuil, Ruperrot és Gunnersbury fedező méneket is ő szerezte be amelyek híressé váltak azáltal, hogy a tőlük származó csikók a lóversenyek és lótenyésztők mekkájában, Angliában is nagy hírt szereztek a Kozma által kifejlesztett magyar keresztezési rendszernek. Sajnos már 1880-ban arról írt a Vadász és Versenylap január 29-én megjelent cikkében, hogy a telivér tenyésztés ügyében a lappangó sorvadás csalhatatlan tünetei észlelhetőek, és ugyan látszólag még nincs komolyabb baj, „mert még mindig magasan ragyog „Kincsem" csillaga és „Kisbér" dicsőségének sugarai is éltetnek még némileg bennünket; de mind ez mulandó, és jelen szép napjaink ismételt élvezhetésére csupán akkor számithatunk, ha a telivér-tenyésztés szélesebb mérvű és maradandóbb gyökeret verhet hazánkban mint a minővel bírt ez ideig. Magyarország és Erdély területén 1903-ban több mint 423 magánménes volt. Kincsem szerteágazó családfája alapján sok utód örökölte génjeit, akik között mind a magyar, mind pedig a külföldi nagydíjak és versenyek nyertesei is megtalálhatóak. Főleg Németország lótenyésztő méneseiben él tovább a mai napig a vérvonala, bár Kincsem egyik leszármazottjának sem sikerült eddig az ősanyja kivételes eredményeit túlszárnyalni. 1974-ben az Epsom Oaks elnevezésű, kimondottan a kancák részére kiírt legnagyobb angol tényészversenyen – Kincsem születésének centenáriumán – az elsőséget a Polygamy nevű telivér, anyai ágon a tizenharmadik Kincsem leszármazott szerezte meg. ### Betegsége és kimúlása Jellemzi a kort, hogy milyen nagy létszámban voltak tréningben ekkoriban az angol telivérek, a Vadász és Versenylap szerint az 1877. évi kampányokra Beesőn idomárnak 28 ló volt a keze alatt, Osborne idomár 27, Hesp Róbert 25, Metcalf idomárnak 20, Harraway és Planner idomár 18 versenylovat idomított egyidőben. Utolsó csikójának ellése után 1887-ben Kincsem megbetegedett, gyomor és bélgörcsök jelentkeztek nála. Tizenhárom éves korában, amikor éppen a születésnapja volt, kimúlt a legendás telivér és anyakanca. Kincsem halálának híre a Vadász és Verseny című lap vegyes rovatában 1887. március 17-én: Kincsem kimúlt ! — Éppen lapunk sajtó alá menetelekor kapjuk a sajnos hírt, hogy Blaskovics Ernő ur e páratlan kincse, a soha le nem győzött versenyló, telivértenyésztésünk e gyöngye, tegnap (márczius 16-án) Kisbéren kimúlt. Kincsem utolsó csikózása óta megbetegedett, 3-4 napig tüdőlobban szenvedett, ehhez bélgörcsök járultak, melyek utoljára is legyőzték a legyőzhetetlent. Blaskovics Ernő úr — ki értesülve volt, hogy beteg, — tegnap óta Szentmártonban időz, hová elég korán követi őt e gyászhír és a mély részvét minden oldalról. — Kincsem hullája ma felbontatlanul a budapesti állatorvosi tanintézetnek küldetett el. A csikó egészen jól érzi magát a dajkánál. Az Állatorvosi Tanintézetben Kincsem boncolása után az anatómiai készítményt és csontvázának összeállítását Nádaskay Béla professzor készítette. A különleges preparátumot a bonctani gyűjteménytárban tárolták, 1954-ben azonban a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba került, ahol ma is megtekinthetik az óriási vitrinjében a múzeum látogatói. Hesp Róbert az idomár csak 39 nappal élte túl az általa nevelt kancát és 1887. április 25-én ő is elhunyt. A lótenyésztés és lóversenyzés az első világháborút megelőzően, az 1910-es évek első felében már az angol szinttel vetekedő színvonalon állt Magyarországon, azonban a háborút és a trianoni békeszerződést követően hanyatlásnak indult. Majd a második világháborúban a Blaskovich-birtok ménese is megsemmisült. ## Származása Az első törzskönyvet (General Stud Book) 1793-ban adta ki James Weatherby, a Jockey Club titkára az angol telivér (angolul english thoroughbred horse) fajtáról. A méneskönyv kiadásával a fajtát lezárták, azóta a telivér fajtát zárt populációban tenyésztik a lótenyésztő szakemberek az egész világon. Ettől kezdve csak az a ló minősülhetett és minősül ma is az angol telivér vérvonalhoz tartozónak, amelyik ebben a könyvben szereplő 237 kanca vagy az abban szereplő 169 mén valamelyik közvetlen leszármazottja. A ló mint faj nem érzékeny a beltenyésztésre. Versenyzői pályafutása után öt csikó, Budagyöngye, Ollyan Nincs, Talpra Magyar, Kincsőr és a Kincs nevű ló született Kisbéren, ők voltak Kincsem közvetlen utódai. A második világháború után a kisbéri ménesből csak 150 ló maradt meg. Kincsem vérvonala Németországban a mai napig él. ## Sikerei Tulajdonosa szerint Kincsem nem veretlen, hanem verhetetlen volt, a legszorosabb futama a németországi Baden-Badenben holtversennyel fejeződött be, de a mindent eldöntő újrafutás alkalmával fölényesen ott is győzni tudott. Kétéves és ötéves kora között, 4 teljes lóversenyszezonon keresztül, 54 futamon indult el és Európa legjobbjait legyőzve minden futamán első helyezett lett, ezzel az eredménnyel az angol telivér lófajta tenyésztésének történetében legendás lóvá vált. 1876-ban 10 futamon 10 győzelmet, 1877-ben 17 futamon 17 győzelmet, 1878-ban 15 futamon 15 győzelmet, 5 évesen pedig 1879-ben 12 futamon 12 győzelmet aratott. 1877-ben Kincsem egyik budapesti futamán mindenki biztos volt a csodaló győzelmében és a fogadások történetében ekkor történt először, hogy a második helyen befutott lóra fogadóknak fizették ki a tétre, érkezett fogadásaik nyereményét és nem a győztes lóra fogadóknak. Kincsem fogadások nélkül indult el a futamon. Az egyik legnevesebb és legfontosabb galopp futamot a német Großer Preis von Badent, háromszor is megnyerte Baden-Badenben: 1876. augusztus 31-én, 1877. szeptember 2-án és 1878. szeptember 9-én is. Egy történet szerint Blaskovich Ernőnek az volt a szokása, hogy Kincsem minden győztes futamát követően dicséretként, kivett a gomblyukából egy ibolyacsokrot és a kantár fej-részéhez a ló füle mellé tűzte azt. A kancának később már szokásává vált, hogy amint beszáguldott a célba és visszavezették a mázsálóhoz, odanyújtotta a nyakát Blaskovich különdíjáért, a kitüntető illatos csokorért. Volt egy érdekes sétagalopp futama is egy budapesti versenyen 1878. október 20-án, ami a legkönnyebbnek bizonyult pályafutása során, ez a Ritter díj 2800 méteres távja volt. Madden zsoké lovagolta Kincsemet, de ahogy a versenylap tudósított a futamról a benevezett „versenytársak »Kincsem«-mel mérkőzni nem akarva, visszavonultak s igy ez, hátán lovarjával körüljárván a pályát, kényelmesen nyert 1625 frtot.” Teljesítményét soha egyetlen versenyló sem tudta felülmúlni, ezzel az egyetemes magyar lótenyésztésnek szerzett máig ható világhírnevet. Utódai és azok leszármazottai a világ sok neves tenyészménesébe is eljutottak. Hírnevét jól jellemzi, hogy olyan országokban is neveztek el futamot a csodakancáról, ahol Kincsem meg sem fordult az élete során. Díszes kitüntetései és érmei a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban vannak kiállítva, ahol az óriási vitrinben elhelyezett csontvázát és a gödi tréningtelep makettjét is megcsodálhatják a látogatók. ### Fontosabb győztes galopp futamainak listája („The Hungarian yellow WonderMare”) Magyarországon kívül az Osztrák–Magyar Monarchia (Ausztria, Csehország) és Európa (Anglia, Franciaország, Németország) több országában 13 lóversenypályán, 54 alkalommal állt starthoz és 54 győzelmet aratott. Ezeken a diadalmas versenyeken a legyőzhetetlen Kincsem nyergében a győztes futamai során, összesen három angol zsoké (versenylovas) lovagolt: Harry Wainwright, Michael Madden és Tom Busby. Madden a Baden-Baden-ben megnyert holtverseny utáni hathosszas győzelmet magának tulajdonította és nem Kincsem munkájának, ezért elhidegült a viszony Hesp és a zsoké között, Madden Hohenlohe-Oehringen herceghez szerződött Németországba. Ezután az 1879. évi futamokon Wainwright lovagolta és kilencszer újabb győzelmekre vezényelte Kincsemet a legyőzhetetlen lovat, aztán nagyobb pénz reményében visszatért Angliába. Versenyzői pályafutásának utolsó három futamán Busby zsokéval győzött a csodakanca. Kincsem zsokéja többszor canterben verte meg ellenfeleit. A lóversenyzés a sportértékén kívül akkoriban is a fogadók játéka és a szórakoztatóipar része volt, ahol a futamon induló trenírozott ló szerezte meg a győzelmet és nem a versenylovas. | Kincsem nyilvántartott győztes futamainak listája | |---------------------------------------------------| | | | 1\. | | 2\. | | 3\. | | 4\. | | 5\. | | 6\. | | 7\. | | 8\. | | 9\. | | 10\. | | 11\. | | 12\. | | 13\. | | 14\. | | . | | 18\. | | 19\. | | . | | 23\. | | . | | 37\. | | 38\. | | 39\. | | . | | 46\. | | 47\. | | . | | 51\. | | 52\. | | 53\. | | 54\. | | | ### A valaha élt versenylovak veretlenségi örökranglistája Egy ideig ezen a toplistán a helyezettek között szerepelt a magyar „csodaló” Overdose is 14 futamból 14 győzelemmel, de Baden-Badenben egy szerencsétlen rajt következtében csupán a hetedikként érkezett a célba és ezzel veretlensége megtört. ## Emlékezete - A páratlan és verhetetlen sárga kanca 54 futamgyőzelme egyedülálló teljesítmény és ez maradandó hírnevet szerzett neki, világszerte így emlékeznek rá. Kincsem nevét a Telivértenyésztők Világszövetsége örök időre „név-védelem” alá helyezte, Kisbér nevével együtt. - Krúdy Gyula Taral, a csodalovas és a 100 éves lóverseny című írásában így emlékezett meg Kincsemről: „Igaz, hogy Kincsem patáját aranyba foglalta gazdája, de tán még többet is megérdemelt volna ez a Kisbér-kanca, mert hiszen voltaképpen ő volt az, aki a pestieknek, majd későbben a minden rangú magyaroknak az utat a Városliget felé megmutatta. A Kincsem népszerűsége, talán éppen győzhetetlensége miatt, éveken át virágzott, kimúlása után pedig legendák hőse lett. Ő volt az, akinek futásaiért a jogász a maga ezüstforintosára a hajdani Szerecsen utcai fogadóirodában száz pengő forintot kapott; ő volt az, akinek gazdáját tízezerfontos meccsekre hívják meg vala az angol lordok a szigetországba, hogy lovaikat Kincsemmel kipróbálják; ő volt az, akinek győzelme után Blaskovich Ernőt Newmarketben a flegmatikus angolok a levegőbe emelték; ő volt az, akinek a legbecsületesebb idomítója volt, mióta versenylovakat idomítanak a világon: Robert Hespnek hívták ezt a férfiút, és a szegényházban halt meg, mint valami dickensi figura.” - A pesti polgári Prückler család sarjai, Prückler László (1847–1929) és ifjabb Prückler Ignác (1840–1919) pezsgőgyáros testvérek, akik a lóversenyek nagy rajongói voltak, egy olyan pezsgőt gyártottak 1880-ban, amelynek a neve "Kincsem" volt, és a címkéjén látható volt a híres versenyló rajza. 1881\. május 19.-kén Rudolf trónörökös határozott kívánságához képest a császár és királyi udvari ebédhez 150 üveg „Kincsem“ pezsgőt rendeltek meg a "Prückler Ignácz budapesti pezsgőgyár"nál. A megrendelés a főudvarmesteri hivatal által történt. Rudolf trónörökös élvezettel ízlelte meg a magyar gyártmányt és arról a legmelegebb elismeréssel nyilatkozott. Annak folytán Prückler újabb megrendelést kapott az udvartól. - Kincsem szobrát 1/5 életnagyságban ifj. Vastagh György készítette el 1942-ben, ifj. Blaskovich Ernő az „Úrlovasok Szövetkezete” számára rendelte meg vándordíjnak. A mintázás fénykép, pontos méretadatok, valamint a ló csontvázának tanulmányozása alapján történt. A szobor egyik példánya a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, másik a Blaskovics Múzeumban Tápiószelén látható. Később a Magyar Lovaregylet megbízta a művészt az életnagyságú szobor megmintázásával a lovarda parkja számára. - A gödi Kincsem parkban 2016-ban állították fel Tóth Béla és Tóth Dávid szobrászok Kincsemről mintázott bronzszobrát az eredeti gödi istállója előtt. Kincsem egykori versenyistállója a 2017-ben történt felújítása után vált látogathatóvá, miután a Kincsem udvarház rekonstrukciója során korhű módon felújították az eredeti homlokzatot és kialakítottak egy előadásokra, vetítésekre, zenei és táncprogramokra alkalmas, többfunkciós látogatótermet is. - A Kincsem-díj a magyar galopp versenyek között is (Nemzeti Díj, Magyar Derby, Szent László Díj, Magyar St.Leger), egy kiemelkedő hazai futam, amit a csodakancáról neveztek el. - Kincsem csontváza Budapesten a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Városligetben található gyűjteményében van, amely a lótenyésztési kiállításon látható. Ugyanitt látható a „verhetetlen” telivér egyik patája is, melyet még Blaskovich foglaltatott nemes fémbe. Kincsem csontvázáról több kutató is méretet vett az idők során, az egyedi sajátosságok vizsgálata ugyanis hasznos, mert megismerhetőek a sikeres versenylovak kiváló teljesítményében szerepet játszó csonttani jellegzetességek. A csontvázat az 1898-as párizsi világkiállításon is bemutatták a magyar pavilonban. - A budapesti lóversenypálya több évtizede viseli a nevét. A Kincsem Parkban, a galopp-pálya bejáratánál 1977-ben felállították Tóth Béla a csodakancát ábrázoló életnagyságú bronzszobrát. A szobor posztamensén a felirat: „KINCSEM 1874 – 1887 + TENYÉSZTETTE BLASKOVICH ERNŐ TÁPIÓSZENTMÁRTON + A CSODAKANCA 54 VERSENYBEN INDULT ÉS MINDIG GYŐZÖTT”. - A világhírű magyar versenyló pályafutásának tárgyi emlékei Tápiószelén a Blaskovich család kastélymúzeumában is megtalálhatóak. Sikerei tiszteletére, a különféle szórakozásokat is kínáló lovasparkot Tápiószentmártonon, szintén Kincsemről nevezték el, ahol külön múzeum gyűjti a világverő versenyló emlékeit. A múzeum Kincsem életének tárgyi emlékein kívül a Blaskovich-család történetének emléktárgyait is őrzi, amely a múzeumot alapító testvérpárnak, Blaskovich Györgynek és Blaskovich Jánosnak köszönhetően fennmaradt. Habár Kincsem ősei, mind apai, mind pedig anyai ágon többnyire brit származású angol telivérek voltak, a sötétsárga színű csodakanca mégis a magyar lótenyésztés eredménye és mind a mai napig tökéletes példánya a fajtának. - A külföldi újságolvasó közönség a „Hungarian Wonder”, azaz Magyar Csoda jelzőkkel ékesített néven ismerhette meg. Az Egyesült Királyság telivértenyésztésének egyik központjában, az angliai Newmarket Horse Racing Museum nevű múzeumában felállították Kincsem szobrát, a versenyzői karrierjének dokumentumai pedig a múzeumi tárlókban tekinthetőek meg. Világszerte ma is róla elnevezett nagydíjakat rendeznek a tiszteletére. - A Magyar Posta 1961-ben hét darabból álló bélyegsorozatot adott ki „Magyar lósport sorozat” címen, melynek legdrágább 3 forintos bélyegén az 54 versenyben veretlen Kincsem szerepel, továbbá 1977-ben 150 éves a magyar lóversenyzés címen két részből álló 1 forintos bélyeget is kiadott, melynek bal oldalán a verhetetlen Kincsem, jobb oldalán az alapító Széchenyi István huszártiszti uniformisban látható. Mindkettőt Cziglényi Ádám tervezte. - A Kincsem – Nemzeti Lovas Program egy a magyar kormány 2012. február 29-i ülésén elfogadott program, amelynek célja a lóhasználat és a lovas tevékenység feltételeinek javítása, fejlődési pályára állítása, a fenntarthatóság alapjainak megteremtése. A program elősegíti, hogy hazánk újra „lovas nemzet” lehessen. - 2014-ben Gáspár Sándor (Blaskovich) főszereplésével a Thália Színház adta elő Bereményi Géza író Kincsem című színdarabját. - Amikor Sárneczky Krisztián csillagász 2007. június 8-án felfedezte a 161975 Kincsem nevű aszteroidát, a névadás kisebb bonyodalmat okozott. Ugyanis a „Kincsem” nevet végül is elfogadó Nemzetközi Csillagászati Unió jóváhagyó bizottsága szerint tiltott, hogy egy aszteroida kisállatokról vagy a felfedező kedvencéről kapja a nevét. De mint azt Sárneczky Krisztián utólag nyilatkozta: "Kincsem példája természetesen egészen más, és végül az elnevezéseket jóváhagyó bizottság is belátta, hogy esetünkben egy nemzeti ikonról, minden idők egyik legjobb versenylováról van szó." - A Magyar Lovas Színház 2014. július 18-án és 19-én mutatta be a Kincsem című musicalt. - 2017-ben Herendi Gábor rendezésében és Nagy Ervin (Blaskovich) főszereplésével Kincsem'' címmel romantikus kalandfilmet készítettek róla és gazdájáról Blaskovich Ernőről, a tápiószentmártoni lótenyésztőről. A filmről a rendező elmondta, hogy bizonyos szereplők és a történelmi háttér ugyan valós tényeken alapul, de mivel Kincsem a világ legeredményesebb lova, így magában nem lett volna elég fordulatos a történet, ezért kitalált cselekményt is tartalmaz a film forgatókönyve. Kincsem alakját hat különböző telivér idézte fel a filmben. A filmet a bemutatója után az első héten néző tekintette meg. A lovakat kedvelő és ismerő nézők felfedezték, hogy néhány jelenetben a Kincsem szerepét „játszó” ló nem angol telivér és nem kanca, de erre reagálva a film rendezője úgy nyilatkozott, hogy: „Szemet hunytunk afelett, hogy néha valóban nem telivér vagy esetleg nem kanca játszotta Kincsemet, vállalva annak kockázatát, hogy a jó szemű lószakértők ezt észreveszik.”

A spanyol nyelv története

A spanyol nyelv a világ legelterjedtebb újlatin nyelve, ma több mint 400 millióan beszélik. A többi újlatin nyelvhez viszonyítva hangtani és alaktani szempontból közepes mértékben távolodott el a latintól; az újítások az alapszókincsben sem nagyobb mérvűek az átlagosnál. Történetének kezdete a Római Birodalom Hispania tartományának legészakibb részén, a középső területeken beszélt latin nyelvjárásokra vezethető vissza. Feltételezések szerint egészen a 6. századig – tehát még a germán (nyugati gót) uralom alatt is – egységes latin nyelvet beszéltek a félsziget lakosai, a ránk maradt feliratokból és dokumentumokból ugyanis nem lehet egyértelműen arra következtetni, hogy már megindult volna a nyelvjárási tagolódás. A 8. század elején bekövetkezett muzulmán invázió vetett véget a latin nyelvi egységnek, amely a keresztény kultúra központjainak megszűnésével elkezdett nyelvjárásokra bomlani, és felgyorsultak a nyelv lappangó belső tendenciái. Így született a félsziget déli részén az ún. mozarab nyelv vagy újabban al-andalúsz-i román (az arabok al-Andalúsznak nevezték el a meghódított területeket), amely tulajdonképpen arabbal kevert vulgáris latin volt; a Reconquista következtében azonban kihalt. A félsziget északi részén is kialakultak nyelvjárások, amelyeket három nagy csoportra lehet osztani: nyugaton az aszturleóni és – a legszélső területeken – a gallegoportugál vagy óportugál (amelyből később a sztenderd galiciai és a sztended portugál nyelvváltozatok születtek), keleten a navarrai–aragóniai, valamint a katalán, majd végül a középső – sokkal inkább népiesebb, a római kultúra által kevéssé érintett – területeken beszélt nyelvjárásokból a kasztíliai. Ezzel vette kezdetét a spanyol nyelv története, amely három fejlődési szakaszra bontható: az óspanyol (ókasztíliai, középkori spanyol) korszakot az első írásos emlékek felbukkanásától a 15. század végéig számítjuk; az első nyelvtankönyv – Antonio de Nebrija: Grammatica, 1492 – megjelenésétől a 18. század elejéig beszélünk középspanyol vagy klasszikus korszakról, amelyre jellemző az irodalom felvirágzása (ezt az időszakot illetik a Siglos de Oro, azaz ’aranyszázadok’ névvel spanyolul; ekkor alkotott többek között Miguel de Cervantes, Francisco de Quevedo és mások), a hangtani–nyelvtani átalakulások és a sztenderdizálás, és végül az első akadémiai értelmező szótár («Diccionario de Autoridades») 1726-os kiadásától napjainkig számítjuk a modern spanyol nyelvet. ## Gyökerei ### A latintól a spanyolig A mai spanyol irodalmi és köznyelv alapját képező kasztíliai nyelvjárás a történelmi Ó-Kasztília (Castilla la Vieja) területén beszélt vulgáris latin nyelvjárások folytatása. Pontos keletkezési helye a mai Kasztília és León autonóm közösség északi csücskére, vagyis a Kantábria, Baszkföld és La Rioja tartományok által határolt elszigetelt területekre tehető, ahol a feltételezések szerint erős ibér szubsztrátum által érintett vulgáris latint beszéltek, egy részük kétnyelvűségben a máig fennmaradt baszk nyelvvel (több nyelvész e hatásoknak tulajdonítja a spanyol viszonylag egyszerű hangrendszerét a többi újlatin nyelvéhez képest, illetve a latin szókezdő f- eltűnését; ezekről később részletesen is szólunk). E keletkező újlatin nyelvjárások a Reconquista utáni keresztény betelepítéssel és a népvándorlással fokozatosan délebbre kerültek, ahol összeolvadásukkal egy közös nyelv, ún. koiné alakult ki: lényegében ezt nevezzük kasztíliai nyelvjárásnak, amely később nemzeti nyelvvé fejlődik. A kasztíliai, mint középső nyelvjáráscsoport, hangtanilag átmenetet alkot a keleti és nyugati nyelvjáráscsoportok között, amelyet bizonyos tulajdonságok tekintetében ingadozás jellemez (például a szóvégi -e megtartása vagy elvesztése, a latin rövid o diftongálása vagy megőrzése, stb.). A nyelvjárások között természetesen nem húzható éles határ, mivel azok dialektuskontinuumot alkotnak, diakrón (a latinra nézve) és szinkrón (egymáshoz viszonyítva) szempontból is. E nyelvjárásokat beszélő – többségében műveletlen, írástudatlan – lakosság nem volt tisztában azzal, hogy milyen nyelvjárást beszélt, sőt, annak sem voltak tudatában, hogy már nem latinul beszéltek. A hivatalosan használt írott nyelv ugyanis mindenkor a latin volt, a latin szövegek közé pedig a középkori szövegmásolók (scriptorok) jegyzeteket készítettek, amelyekkel a latin szavak értelmezését, nyelvtani szabályokat, stb. magyaráztak el tanító jelleggel a nép által beszélt és értett latinul, vagyis már a kialakulóban lévő újlatin nyelveken. (Ezeket összefoglalva glosszáknak nevezzük, a következőkben foglalkozunk velük részletesebben.) A latin nyelv egyes korszakai és a spanyol közötti átmenetet szemlélteti a következő tréfás mondat (1) aranykori latinsággal, (2) vulgáris latinul, (3) kései vulgáris latinul, valamint (4) spanyolul és (5) magyar fordításban: ### A paleohispán szubsztrátum A spanyol nyelv fejlődésére – mint általában minden nyelv esetében – különböző idegen nyelvek is hatottak. Az első réteget természetesen az Ibériai-félsziget őslakosságának eredeti – indoeurópai (kelta, luzitán), illetve nem indoeurópai (baszk, ibér, tartesszoszi stb.) – nyelvei alkotják (ún. paleohispániai szubsztrátum), amelyek a római hódítók érkezésétől kezdve folyamatos kölcsönhatásban voltak a latinnal. A Római Birodalom felbomlása után gótok foglalták el a félszigetet, így a germán nyelvek, majd a arab megszállással kezdődően az arab nyelv hatásával kell számolni. Ezek a nyelvek minden kétséget kizáróan főként a szókincsben hagytak mély nyomokat (a legnépesebb réteget az arab jövevényszók alkotják). A hangtani hatások közül a latin szókezdő F- hang h-vá alakulását (majd eltűnését) érdemes megemlíteni, amelyről hagyományosan úgy vélik, hogy valamely nem indoeurópai – nevezetesen a baszk vagy talán azzal rokon – nyelv hatásának tudható be, azonban ez és még néhány hangtani változás okai mindmáig vita tárgyát képezik, mivel az őshonos nyelvekről rendelkezésre álló kevés számú dokumentum miatt nem bizonyíthatóak. ### Az első írásos nyomok A spanyol – és általában az újlatin nyelvek – első írásos emlékeiről szólni alapvetően több problémát is felvet. Elsőként, a latin és valamely újlatin nyelvjárás közötti átmenet diakrón szempontból folyamatos volt, vagyis szigorúan véve nem lehet az időben sehol szakadásról beszélni és meghúzni egy vonalat, amelytől kezdve spanyolt mondunk, és előtte latint. A második problémát az okozza, hogy ha már konvencionálisan mégis meg kell húznunk a határt, akkor hol tegyük. Sokszor ugyanis nehéz eldönteni, hogy például egy 10. századi latin dokumentum, amely látszólag már spanyol szavakat (is) tartalmaz és mondattanilag már az újlatin nyelvekre jellemző formában íródott, az valójában latin-e még. (Vulgáris latin spanyol szavakkal? Vagy kezdetleges újlatin nyelvjárás? Vagy már régi spanyol nyelv?) A következő kérdés, ha például az első írásos emlékeknek nevezett dokumentumokat a 10. századra tesszük, akkor azok milyen nyelvjárásban íródtak? Az alakuló nyelvjáráscsoportok között ugyanis szintén nem lehet egyértelmű határvonalat húzni. Mindennek ellenére az alábbiakban megpróbáljuk vázolni, hogy milyen konkrét dokumentumokat tekintenek a később spanyol nyelvnek nevezett újlatin dialektusok első emlékeinek. #### A „glosszák” Az első spanyol nyelvemlékeknek hagyományosan az Ó-Kasztília területén (a mai La Rioja, illetve Kasztília és León autonóm közösségek) lévő San Millán de la Cogolla, valamint Santo Domingo de Silos kolostoraiban talált, feltehetően a 10. század közepéről származó ún. „glosszákat” (Glosas Emilianenses és Glosas Silenses) tekintik, amelyek latin szövegek közé írt jegyzetek voltak a nép nyelvén (lásd az előzőekben leírtakat). Itt található az első teljes mondat, amely egy ima volt. A glosszák ezen kívül baszk nyelvű szövegeket is tartalmaztak, ami arra enged következtetni, hogy La Rioja területén akkor még baszkok is éltek (ez egyúttal az első tanúbizonysága a baszk nyelv létezésének). A glosszákban található összefüggő szöveg: Fordítása mai spanyol nyelvre: A glosszák szövegének nyelvjárása nem teljesen egyértelmű. Máig vita tárgyát képezi, hogy milyen nyelvjárásban íródtak, ugyanis aragóniai, kasztíliai, navarrai, La Rioja-i nyelvjárási elemeket is tartalmaznak. A problémát nehezíti, hogy – mint már az előző részben említettük – a nyelvjárások között nem volt éles határ húzható (még ma sem okozna különösebb problémát a kölcsönös érthetőség a kasztíliai és az aragóniai között). Mindazonáltal, a legnagyobb spanyol nyelvészek (Ramón Menéndez Pidal, Rafael Lapesa és Manuel Alvar) úgy vélik, egy koinéről van szó, amely egyesíti a kasztíliai, La Rioja-i, aragóniai, illetve a navarrai nyelvjárás elemeit. #### A valpuestai okiratok (Cartularios de Valpuesta) A Burgos provinciában lévő Valpuesta nevű kis faluban talált okiratok, amelyek közül a legrégebbiek a 9. század első feléből származnak, kutatások szerint már a kasztíliai nyelvjárás elemeit tartalmazó vulgáris latin nyelvezetben íródtak. Ezek különböző kéziratmásolatok a korona levéltárából, püspökségekről, kolostorokból, és adományokról, perekről, kereskedelemről és egyéb szerződésekről szóló szövegeket tartalmaznak. Az alábbi kivonat egy 844-ben készült dokumentumból származik: Mai spanyol nyelven: #### Az első irodalmi mű: a „Cid” Bár a 9. századtól kezdve léteznek elszórt spanyol nyelvemlékek, az első összefüggő szöveg, amely valóban a mai nyelv alapját képező kasztíliai nyelvjárásban íródott, a 12. század végén keletkezett Cantar de Mio Cid vagy Poema del Cid néven ismert eposz, amely Rodrigo Díaz de Vivar, más néven El Cid (az arab szíd „úr” szóból), egy arabok ellen harcoló kasztíliai lovag történetét meséli el. De los sos ojos tan fuertemientre llorando, tornava la cabeça e estávalos catando; vio puertas abiertas e uços sin cañados, alcándaras vazías, sin pielles e sin mantos e sin falcones e sin adtores mudados. ## Hangtan ### A legjellemzőbb vonások A mai modern spanyol fonetikai sajátosságai alapvetően kétlépcsős fejlődés eredményeképpen alakultak ki, e két szakasz közötti határ a 16. században húzható meg. #### A fonetikai fejlődés első szakasza (8–15. század) - A latin Æ és a nyílt (rövid) Ĕ, valamint a nyílt (rövid) Ŏ a spanyolban ie, illetve ue kettőshangzókká alakultak: latin TERRA \> spanyol tierra (föld), lat. CÆLUM \> sp. cielo (ég), lat. PORTA \> sp. puerta (ajtó), lat. NOVEM \> sp. nueve (kilenc). (Hasonló változás az olasz nyelvben: NOVUS \> nuovo, DECEM \> dieci stb.) A kettőshangzók kialakulásának oka, a beszélők elkezdték „eltúlozni” a nyílt e és o kiejtését, hogy jól megkülönböztethetőek legyenek zárt párjaiktól. A változás menete a következő lehetett: \> \> \> . Kezdetben nem tudatosult a beszélőben, hogy az egyszerű magánhangzó helyett kettőshangzót ejt (csupán ejtésváltozatnak volt felfogható, melynek révén enyhe különbséggel artikulálták a magánhangzó elejét és végét), egészen addig, amíg ez írásban meg nem jelent. Amikor a változást a helyesírás is jelölni kezdte, az ue és ie kapcsolatot választották, így tudatosan is két hanggá vált az eredetileg egyszerű magánhangzó. Ezzel magyarázható, hogy a spanyolban mindössze öt magánhangzó-fonéma van (bár egyes nyelvészek mint például Alarcos Llorach a baszk nyelv szubsztrátum-hatásának tulajdonítják, mivel ebben a nyelvben szintén csak öt magánhangzó létezik, szemben a többi iberoromán nyelvvel, ahol a nyílt e és o magánhangzók fonológiai megkülönböztető szereppel bírnak zártabb párjaikkal szemben). - A latin szókezdő CL- és PL- csoportok ll- hanggá alakultak: lat. CLAMARE \> sp. llamar (hívni), lat. PLORARE \> sp. llorar (sírni). (Hasonló változás az olaszban: CLAMARE \> chiamare , PLUS \> più stb.). Az átalakulás valószínűleg két lépcsőben ment végbe: először az L- szókezdő zárhang után palatalizálódott (vö. olasz chiamare), majd a zárhang elveszett. Bizonyos feltételezések szerint már a klasszikus latin korszakban palatalizáltan ejthették a CL-, PL- csoportok L- hangját. - A latin szóközi -CT- és -LT- csoportokból -ch- (a magyar cs-hez hasonló) hang lett: lat. NOCTEM \> sp. noche (éjjel), lat. MULTUS \> sp. mucho (sok, nagyon). (Hasonló változás az olaszban: NOCTEM \> notte stb.) E változások, vagyis az ún. művelt latin mássalhangzócsoportok leegyszerűsödése összromán folyamat, vagyis minden újlatin nyelvben végbement, különböző eredményekkel – így például az olasz nyelv szóközi helyzetben a hasonulást (például FACTU \> fatto) szó elején az l félhangzóvá alakulását (a zárhang megtartásával: CLAMARE \> chiamare ), míg a nyugati újlatin nyelvek a különféle palatalizációs feloldásokat választották (például lat. DICTU \> sp. \* \> dicho , lat. CLAMARE \* \> sp. llamar ). - A latin szókezdő F- először – bizonyos fonológiai helyzetekben – [h]-vá alakult, majd a kiejtésben a sztenderd nyelvváltozatokban a 16. századra eltűnt: lat. FERRUM \> sp. hierro (vas). E változás okait tekintve nincs egyetértés, és máig heves viták folynak a különböző nyelvészek között. Egyesek szerint (és talán ez a legáltalánosabban elfogadott nézet) valamely preromán – nevezetesen a baszk – nyelv szubsztrátumhatásának eredménye, mivel ebben a nyelvben nem létezett az hang (ugyanez a változás ment végbe a szintén eredetileg baszk vagy azzal rokon nyelvterületen keletkezett gascogne-i okcitán nyelvjárásban). Ugyanakkor az sem bizonyított, hogy létezett-e hang az őslakosok nyelvében, és hogy az -et valóban nem tudták-e kiejteni. Más nyelvészek éppen egy konzervatív vonásnak tulajdonítják a változást, miszerint a latin f valójában nem labiodentális ejtésű volt, hanem egy labiális h-nak felelt meg, abból kiindulva, hogy latinban sem létezett, így az mint egyetlen labiodentális réshang nem illeszkedett volna a latin hangrendszerbe. Szintén a baszk szubsztrátum ellen szól, hogy a latinság más területein is előfordult ez a változás (például bizonyos olaszországi, szárd, illetve a meglenoromán nyelvváltozatban), amelyek viszont igen távol voltak a baszkok és egyéb prepromán népek által lakott területektől. A jelenség okára tehát máig nincs kielégítő és minden kétséget kizáróan bizonyítható magyarázat. (Részletes leírás „F–h” hangváltozás a spanyol nyelvben című szócikkben olvasható.) - A magánhangzók közötti hasonult a fonológiai környezetéhez, vagyis zöngésült \> , az eredeti pedig bizonyos esetekben eltűnt (ezt a jelenséget lenícióként is szokták említeni): lat. VITA \> sp. vida (élet), lat. CREDERE \> sp. creer (hinni). (Hasonló változások az olaszban: QUIRITARE \> gridare – viszont sp. gritar – SECRETUM \> segreto – viszont sp. secreto – ÆQUALIS \> uguale, sp. igual stb. A franciában e folyamat sokkal intenzívebb volt, ti. a zöngétlen zárhangok is eltűntek: lat. VITA \> fr. vie, lat. AQUA \> eau – sp. agua.) E hangváltozást sokan kelta szubsztrátumnak vélik, ugyanakkor ennek ellentmond, hogy olyan újlatin nyelvű területeken is bekövetkezett, ahol nem éltek kelta népek. - A betacizmus, valamint a szókezdő r- hosszú ejtése kezdettől fogva jellemző volt, nemcsak a spanyolra, hanem az összes többi iberoromán nyelvre, következésképpen már az 5. században beszélt hispániai latinra visszavezethető. Valódi okait nem tudni, csupán feltételezések vannak, amelyeket azonban szintén nehéz bizonyítani. Tény, hogy sem a latinban, sem – a jelenlegi ismereteink szerint – egyik hispániai preromán nyelvben sem létezett hang, de igen; az pedig egyértelműnek tűnik a ránk maradt emlékekből, hogy az ibér nyelvben az nem állhatott szókezdő helyzetben, ahogy a baszkban sem. Azonban, míg a baszk ezt a problémát egy magánhangzó betoldásával oldotta meg a latin kölcsönszavakban (például lat. REGEM \> baszk errege), az ibérről nem tudni ugyanezt. Egyes feltételezések szerint az r- jellegzetes ejtése dél-itáliai szubsztrátum következménye a latinban, amelyet a római hódítók Hispániába vittek (Lapesa, 1981 - A nyugati újlatin nyelvekre jellemző szóvégi magánhangzó-lekopás a spanyolban legfőképpen a szóvégi -e-t érintette a másodéles -CE (\> -z), -LE, -NE, -RE, -SE, -TE végű (vulgáris) latin szavakban: lat. PACE \> sp. paz (de tsz. paces), lat. NATALE \> sp. natal, lat. CANTIONE \> canción, lat. CANTARE \> cantar, lat. MENSE \> sp. mes, lat. CANTATE \> sp. \*(cantade \>) cantad stb. - A latinban harmadéles szavak utolsó előtti szótagjában lévő rövid magánhangzó – az -A- kivételével – kiesett, így ezek a szavak a spanyolban másodélessé váltak, később bizonyos mássalhangzó-változásokat (hasonulás, elkülönülés stb.) okozva az újonnan egymás mellé került mássalhangzókból keletkezett nehezen kiejthető kapcsolatok feloldására: például lat. ANIMA \> \* \> sp. alma, lat. HOMINEM \> óspanyol omne, sp. hombre (\< \*), lat. \*MAIORATICO \> óspanyol mayoradgo \> sp. mayorazgo, stb. #### A fonetikai fejlődés második szakasza (16–17. század) A középkori spanyolban (8–15. század) az alábbi három pár mássalhangzó-fonéma létezett zöngés-zöngétlen párosításban (valamennyiük ma is megtalálható más újlatin nyelvekben): 1. és (írásban x és g^{(+e, i)} vagy j), 2. és (írásban s, ss és – magánhangzók között – s), valamint 3. és (írásban ç és z). A 16-17. században azonban egy, alapvetően a fenti hangokat érintő mássalhangzó-változás (reajuste consonántico) ment végbe, amelynek eredményeképpen: 1. eltűnt a zöngés–zöngétlen megkülönböztetés a zöngétlen hangok javára; 2. a dentális affrikáta először frikativizálódott, majd Észak-Spanyolországban hanggá vált, Délen pedig egybeolvadt az fonémába; 3. a prepalatális réshang velarizálódott és lett belőle. Ezen átalakulások lezajlásával jött létre gyakorlatilag a modern spanyol nyelv, amely máig sem változott sokat. #### A hangtani változások okai A nyelv fonetikai fejlődése természetes folyamat, amelynek többféle oka lehet: kölcsönhatás más nyelvekkel (lásd: szubsztrátum, adsztrátum és szupersztrátum), éghajlat stb.; de lehet csupán belső oka is, amely a beszélők egyszerűsítési szándékával magyarázható. A hangváltozásoknak azonban rendszerint nem csupán egyetlen okuk van, hanem számtalan belső és külső körülmény együttes hatására vezethetőek vissza. A beszédhangok általában a hozzájuk közelebb eső (vagyis akusztikailag hasonló) hangokká alakulnak át (például ; stb.). Általában azok a fonémák tűnnek el, amelyeknek a jelentésmegkülönböztető szerepe csekély, azaz csak elhanyagolható esetben, vagy egyáltalán nem okozna félreérthetőséget fonológiai szempontból az adott hang hiánya (és egy gyakoribbal történő helyettesítése). Valószínűleg ez lehetett az oka az óspanyolban meglévő zöngés sziszegőhangok eltűnésének a zöngétlen javára, miközben a jelentésmegkülönböztetés szempontjából fontos hangok megmaradtak, esetleg még jobban eltávolodtak egymástól. Például nem volt lényeges észrevehető különbség az és az között (az utóbbira is az enyhén palatális – apikoalveoláris – ejtés volt jellemző), valószínűleg ez okozta az eltávolodását és velarizálódását – – a fonológiai megkülönböztetés fenntartása érdekében (az és a fonéma képzési módja teljesen azonos, a képzés helye igen közeli, a különbség csupán abban van, hogy a hangot a nyelv hátsó részével képezzük). Ilyen jellegű átalakulások más újlatin nyelvekben is végbementek (vö. a spanyol és a francia, illetve portugál raccsoló hangot), sőt, túlmutatnak az újlatin nyelveken: hasonló változások történtek a germán nyelvekben és a görög nyelvben is. Összességében elmondható, hogy tulajdonképpen általános jellegű fonetikai változásokról van szó, amelyek nem feltételeznek nyelvrokonságot sem. ### Részletes hangmegfelelések Az előző részben áttekintést adtunk a spanyol nyelv fonetikai fejlődéséről és jellegzetességeiről. Az alábbi táblázatok részleteiben ismertetik a (vulgáris) latin nyelvállapotok és a spanyol közötti hangmegfeleléseket. Ahol szükséges, ott a szemléletesség kedvéért a hangállapot fejlődését is jelöltük (például ). A nem egyértelmű esetekben a hang IPA szerinti fonetikai jeleit (is) használtuk (a ∅ néma vagy kiveszett hangot jelöl). A táblázatok csak az alapvető eseteket mutatják, a leírt hangváltozások természetesen nem mentek végbe – vagy zajlottak ugyanúgy – minden esetben, hiszen számos egyéb körülményt kellene vizsgálni (az átvétel ideje, módja, művelt vagy félművelt szóhasználat, stb.). #### Magánhangzórendszer A klasszikus latinban 5 pár magánhangzó volt, hosszú–rövid fonológiai megkülönböztetéssel (Ā–Ă Ē–Ĕ Ī–Ĭ Ō–Ŏ Ū–Ŭ), illetve – az újlatin nyelvi fejlődés szempontjából lényeges – három kettőshangzó (Æ Œ és AU, kezdetben mindhárom valódi kettőshangzó volt). E klasszikus fonológiai szembenállás már a kései latin köznyelvben eltűnt, s az újlatin nyelvekben – így a spanyolban is – a mennyiségit minőségi megkülönböztetés váltotta fel, mint azt az alábbi táblázat szemlélteti. Amint a táblázatból jól látható, a magánhangzó-rendszer átalakulásában nagy szerepe volt a hangsúlynak: a hangsúlyos magánhangzók másképp fejlődtek, mint a hangsúlytalanok. Természetesen, ahogy már említettük, e változások csak tendencia jellegűek, és nem érvényesíthetőek általánosan a nyelv minden egyes szavára (még annyira sem, mint a mássalhangzók esetében). A magánhangzók alakulását számtalan egyéb tényező is befolyásolja (például bizonyítottan a hangsúlyos rövid Ŏ nem alakult kettőshangzóvá a palatális félhangzó , illetve előtt: HŎDIE \> hoy, NŎCTE \> noche), nem beszélve a későbbi, már a középspanyol korszakban bekövetkezett változásokról (o \> u: IOCARI \> jugar, SAPUI \> \*SAUPI \> sope \> supe; e, ie \> i: CASTELLU \> castiello \> castillo, ET \> e \> y; ue \> e: FRONTE \> fruente \> frente, stb.). A fent részletezett magánhangzó-változások ellenére a spanyol magánhangzórendszer minőségében megőrizte a latin Ĕ – Ē, illetve Ŏ – Ō közötti különbséget, amelyet jól alátámasztanak a következő szópárokkal szemléltetett példák: #### Mássalhangzórendszer A mássalhangzók és mássalhangzócsoportok hangtani fejlődése az újlatin nyelvekben nagy mértékben függött a hangkörnyezetüktől, vagyis a szavakban elfoglalt helyzetüktől (például szókezdő, szóvégi, magánhangzók közötti, magánhangzó és mássalhangzó közötti, kettőzött stb.). Ezek a változások kisebb-nagyobb mértékben minden újlatin nyelvben végbementek. A két legfontosabb változás a palatalizáció, vagyis jésítés (hanglágyítás) – amely különösképpen jellemző a spanyolra és kisebb mértékben a többi iberoromán nyelvre: szinte valamennyi, palatális elemet tartalmazó mássalhangzó-kapcsolat további jésítés hatására olyan hanggá egyszerűsödött, amely a latinban nem létezett – és a leníció, azaz a zöngétlen zárhangok szóközi zöngésülése, amellyel együtt járt a zöngétlen kettős mássalhangzók (gemináták) leegyszerűsödése (ún. degemináció). Ez utóbbi voltaképpen csak fonetikai és nem fonológiai jellegű változást jelentett, hiszen a hangok közötti fonológiai megkülönböztetés megmaradt. A jelenséget azzal magyarázzák, hogy a latinban a rövid és a hosszú mássalhangzók közötti eltérés lényegében az artikuláció feszessége volt (talán nem is túl szerencsés a „rövid” és „hosszú” elnevezés, hanem inkább a „lazább” és „feszesebb” ejtés a helyénvaló). A lazábban ejtett mássalhangzók tehát hajlamosak voltak magánhangzók között zöngésülni, és miután ez megtörtént, már nem volt szükség a feszesebben ejtett párjaik kettőzésére, hiszen azokat továbbra is zöngétlenül ejtették. Mindezek következtében a mássalhangzórendszer az alábbiak szerint alakult át (az átírásban az IPA jeleit használtuk): Magánhangzók közötti zárhangok lágyulása - , , \> , , : LUPO, VITA, APOTHECA \> lobo, vida, bodega - , , \> , , : CAPPA, GUTTA, VACCA \> capa, gota, vaca - \> : CABALLU, STABAT \> caballo, estaba - \> , (e, i környezetében) \> ∅: HODIE, PEDE, SUDARE \> hoy, pie, sudar - \> , (e, i környezetében) \> ∅: A(U)GUSTU, REGALE \> agosto, real A /k/ és /g/ palatalizációja /e/ és /i/ előtt - \> , (hangsúlytalan szótagban) \> , : GELU, GENERU, GERMANU, GENUCULU, LEGENDA, REGES \> hielo, yerno, hermano, hinojo, leyenda, reyes - \> \> e, i előtt ∅: FUGIO, CORRIGIA, PLAGIA \> huyo, correa, playa - \+ E, I \> \> (Észak-Spanyolországban \> ): CÆLU, CELLA, VINCERE \> cielo, celda, vencer - Művelt áltvételekben: , \> , : GENTE, GIGANTE, ELIGERE \> gente , gigante , elegir A /kl/, /pl/, /fl/, /bl/, /gl/ leegyszerűsödése szókezdő és szóközi helyzetben - \> \> : CLAMARE \> llamar - \> \> : PLAGA, PLANU, PLANCTU, PLANTAGINE, PLENU, APPLICARE, PLORARE, PLOVERE \> llaga, llano, llanto, llantén, lleno, llegar, llorar, llover - \> , , : FLAMMA, FLACCIDU, FLORE \> llama, lacio, flor - , \> : BLASPHEMARE, GLATTIRE \> lastimar, latir - , \> \> \> \> : OC(U)LU, COAG(U)LARE \> ojo, cuajar - , \> , : POPULU, AMPLIU \> pueblo, ancho A mássalhangzó+/j/ hasonulása - , \> (\> e, i előtt ∅): DEORSU, DESIDIU, HODIE, PLAGIA, CORRIGIA \> yuso, deseo, hoy, playa, correa - \> \> \> : FILIU, MELIOR, MULIER \> hijo, mejor, mujer - \> : HISPANIA, MANEANA, \> España, mañana - , \> \> : PLATEA, SPERANTIA, FACIE \> plaza, esperanza, faz A réshangok alakulása - \> \> : CASA \> casa - \> : PASSU \> paso - \> \> ∅: FACERE, FERRU, FILU \> hacer, hierro, hilo. - \> : PROFECTU, RAPHANU \> provecho , rábano A félhangzók eredményei - \+ A \> : IAM, IACERE \> ya, yacer - \+ O, U \> \> \> : IOCARI, IUNCTU, IOVIS \> jugar, junto, jueves - \> \> : VITA, OVU \> vida , huevo A magánhangzók közötti „folyékony” hangok - , , \> , , : TELA, RANA, HORA \> tela, rana, hora - , , \> (\> ), , : BELLU, ANNU, TERRA \> bello, año, tierra Szóközi mássalhangzócsoportok palatalizációja - , \> \> : DICTU, PECTU, A(U)SCULTARE, MULTU \> dicho, pecho, escuchar, mucho - \> : INSIGNARE, LIGNA \> enseñar, leña - \> \> : HOMINE, NOMINARE \> hombre, nombrar - \> : ANIMA \> alma - \> , \> : IPSE, CAPSA \> ese, caja - \> \> : AXE, EXEMPLU, MAXILLA \> eje, ejemplo, mejilla Amint a felsorolt törvényszerűségekből látható, számos – eredetileg palatális elemet (főként -t) tartalmazó – hangcsoport hanggá, majd a hátul képzett hanggá alakult; ez az újítás a spanyolt élesen megkülönbözteti valamennyi újlatin nyelvtől. ### Egyéb kérdések A fent tárgyalt (statisztikai jellegű) hangtani átalakulásokon túl nem szabad megfeledkezni egy lényeges szempontról: egy nyelv szavainak – pontosabban fogalmazva hangalakjainak – alakulását nem kizárólag a fonetikai fejlődés határozza meg. A valós helyzet nem ennyire egyszerű, mondhatni minden egyes szónak megvan a maga története. A teljes fonetikai átalakulás ugyanis csak a mindennapi életben használt szavakban, vagyis az alaprétegben ment végbe, a művelt nyelvhasználat által meghonosított vagy átvett szavakban nem. Ez, és még sok más körülmény meghatározhatja egy-egy szó jelenlegi alakját a spanyolban. #### A népies és a művelt nyelvhasználat Azok a spanyol szavak, amelyekben a fonetikai átalakulások nem vagy csak csak „félig” történtek meg, a művelt nyelvhasználat befolyásának köszönhetően őrizték meg az eredeti latin alakot: nyilvánvalóan (mint bármely más nyelv esetében) egy új nyelv kialakulása mindig valamely népies nyelvhasználatnak köszönhető, amely a szókincs legalapvetőbb rétegét érinti. A spanyolban a történeti nyelvészet megkülönböztet művelt átvételt (cultismo) és félművelt átvételt (semicultismo). Művelt átvétellel a klasszikus nyelvekből – jelen esetben közvetlenül a latinból vagy a görögből – az írott nyelv közvetítésével átvett (részben tudományos) szavak honosodtak meg, amelyek többé-kevésbé megőrizték az eredeti latin alakot: például cultura (és nem \*cochura), página (és nem \* \> \*pena). Sok esetben egy-egy szó mindkét módon bekerül a nyelvbe: népies úton is (a hangtani változásokat elszenvedve), majd művelt úton is, különböző jelentésekkel. Ezt jól példázza a latin INTEGRARE, amely a spanyolban három különböző alakban is megtalálható: entregar (’átadni’ jelentésben), enterar (’értesíteni, tudatni’ jelentésben), illetve a művelt alak, az integrar (’egyesít, egyesül’ jelentésben). Félművelt átvétellel olyan szavak honosodtak meg, amelyek ugyan elindultak a fonetikai fejlődés útján, de a művelt nyelvhasználatra való törekvésnek köszönhetően nem ment végbe a teljes átalakulás: például lat. SÆCULO (sieglo \>) siglo (és nem \*siejo, amelyet a teljes hangtani fejlődés eredményezett volna). (Lásd még a szókincs átvétel módja szerinti csoportosításáról szóló szakaszt.) #### A ladino nyelvváltozat Külön említést érdemel a középkori Spanyolországból kiűzött zsidók spanyol nyelvváltozata, a ladino, amely archaikus fokon őrizte meg a 15. századi kasztíliai kiejtést. Ennek megfelelően – bár az elszigetelt nyelvi fejlődés miatt természetesen vannak újításai – a ladinóban nem ment végbe a fonetikai fejlődés második szakasza. Így például a mujer szó még ma is -nek hangzik szemben a modern spanyol -rel. ## Szókincs A spanyol szókincset eredete szerint a nyelvi fejlődés szakaszainak megfelelően alapvetően három rétegre lehet bontani: - római kor előtti (preromán) származékok: az ibériai őslakosság – jószerivel ismeretlen – nyelveinek nyomai, valamint kelta átvételek, - római kori (latin) szókincs (a legjelentősebb réteg), illetve - római kor utáni (poszt-román) átvételek. ### A preromán idők A római hódítók érkezése (i. e. 3. század) előtti időkben az Ibériai-félszigetet számos primitív civilizáció (ibérek, kelták, baszkok stb.) lakta, akik a föníciaiakkal, karthágóiakkal, illetve a görögökkel álltak kereskedelmi kapcsolatban. Az ibériai őslakosság nyelveiről nem sokat tudni. A terület nyelvtörténetileg két részre osztható: a keleti felén, a Földközi-tenger partjai mentén (a görög kivételével) nem indoeurópai, a nyugati felén indoeurópai (főleg kelta) nyelveket beszéltek. E nyelvekből, a helységneveken kívül csak néhány szó származik a spanyolban, többnyire kelta vagy baszk eredetűek: például barra (rúd, léc), izquierda (bal) stb. Ezen kívül számos spanyol vezetéknév baszk eredetű. ### A rómaiak érkezése A spanyol nyelv tulajdonképpeni történelme a Római Birodalomban, közelebbről a birodalom Hispania tartományában beszélt vulgáris latinnal kezdődik, amelyet a római hódítók vittek a félszigetre. Mivel a spanyol gyakorlatilag ezen latin nyelvjárások modern folytatása, nem meglepő tehát, hogy innen származik a teljes szókincs közel 90, a mindennapi életben használt szavaknak pedig több mint 95%-a. ### A birodalom széthullása után A Római Birodalom bukását (5. század) követően a latin hatása lassan gyengülni kezdett. A germán (nyugati gót) megszállással a katonáskodással kapcsolatos szavak kerülnek a nyelvbe, mint például maga a guerra (háború) szó, és ennek származékai, illetve jelentős számú germán személynév. Az ezt követő, a 8. századtól kezdődő több száz éves (a legtovább Granadában, 1492-ig tartó) arab (mór) uralom erős hatást gyakorol a hispániai latinra, közel 4000 arab szóval gazdagítva a spanyol szókincset az élet minden területéről. Az arab hatás annyira erős volt, hogy még a nyelvtani szókincsben is nyomot hagyott (innen származik például az hasta „-ig; sőt, még” határozószó). Természetesen nem szabad szem elől téveszteni a spanyol nyelv újvilági elterjedését sem, amely számos indián elemmel gazdagította a nyelvet (erről részletesen lásd a vonatkozó szakaszt). ## Az Amerikába vitt spanyol nyelv ### A gyarmatosítás és a spanyol nyelv elterjedése Amikor 1492. október 12-én Kolumbusz Kristóf (Cristóbal Colón) a kis Guanahaní-szigetre érkezett, rendkívüli történelmi eseménysorozat vette kezdetét a spanyol nyelv számára. A Spanyol Birodalom terjeszkedésével a nyelv átvitele is rövid idő alatt hatalmas területre terjedt ki: különféle keveredési folyamatok indultak el, amelyek örökre megbélyegezték a sorsát. Amerika Spanyolországba való beolvasztása az Antilláknál kezdődött. 1519 és 1521 között meghódították Mexikót (Új-Spanyolország), 1531 és 1533 között pedig Perut, amelyek a két legfontosabb spanyol alkirálysággá váltak, letéve a spanyol nyelvű Újvilág alapjait. A spanyol nyelv amerikai elterjedése alapvetően három szakaszra bontható: 1) a spanyolok betelepedése, gyarmatok alapítása; 2) a gyarmatok megszilárdulása (a 18. század végéig), a latin-amerikai nyelvjárások kialakulása; 3) függetlenedés és nacionalizmus: az új nemzeti nyelvi normák megszületése (20. század). A spanyol benépesítők az anyaország különböző területeiről érkeztek, és különböző társadalmi osztályokhoz tartoztak. Kezdetben egyszerű falusi emberek voltak, köztük kevés nemessel, majd az egymást követő gyarmatosítási hullámokban ez az arány megváltozott (ezzel magyarázhatóak a különböző területek közötti kiejtésbeli különbségek). Az első szakaszban, a 16. század folyamán 250–300 000 gyarmatosító indult el Spanyolországból, többségében déli (andalúziai) származásúak. A következő két században jelentősen megnőtt a bevándorlás: a 17. században mintegy 380 000 ember, többségében kasztíliaiak, aragóniaiak, katalánok és valenciaiak, majd a 18. században galiciaiak, baszkok és Kanári-szigetekiek érkeztek az Újvilágba. A nyelv rohamos terjedését jellemzi, hogy a 19. század elején Amerika spanyolul beszélő lakossága valamivel több mint hárommilliós volt, napjainkra ez a szám csaknem százszorosára növekedett, vitathatatlanul áthelyezve a spanyol ajkú népesség súlypontját Spanyolországról Amerikára. ### Az amerikai nyelvváltozatok kialakulása A középkori Spanyolországban a gyarmatosítás kezdeti időszakában 3 nyelvi norma volt érvényben: a konzervatív kasztíliai, a toledói (amely hamar hanyatlásnak indult), és az újító sevillai, amely Amerika nyelvhasználatát nagy mértékben meghatározta (hiszen, ahogy az előzőekben szó volt róla, a gyarmatosítók többsége délről érkezett). A sevillai norma lényegében abban különbözött a konzervatív északi normától, hogy a középkori spanyol c, ç és z hangokat nem c-nek és dz-nek, hanem sz-nek ejtették: ez az ejtésmód terjedt el Amerikában is, míg ugyanez idő alatt a kasztíliai norma is leegyszerűsödött: a és szintén kiveszett, és átalakult a mai spanyolországi th-szerű ejtésmódra (lásd az vonatkozó részben). A gyarmatosítók származásának megfelelően Spanyolországéhoz hasonlóan Amerika nyelvhasználatában is két fő nyelvi norma alakult ki: a déli típusú („andaluzista”), valamint a konzervatív északi típusú. Az utóbbi terjedt el az alkirályságok központjaiban (Mexikó, Peru) a hivatalnokok, udvaroncok, illetve a Spanyolország középső és északi részéről érkező bevándorlók befolyásának következtében. Ennek tudható be a mexikóiak és a peruiak „tiszta”, érthető kiejtése, szemben az Antillák, Dél-Amerika északi partjai, illetve az argentinok, uruguayiak és chileiek kiejtésével, amely az andalúziai nyelvjárásokat tükrözi (a szó- és szótagvégi s gyengülése/aspirálása vagy elnémulása, a zöngés zárhangok – főleg a d – elnémulása az utolsó szótagban és a szó végén, stb.). Természetesen az őslakos indián nyelvek hatása is jelentős volt az amerikai spanyolra, főként a szókincsben hagyott mély nyomokat, de kisebb mértékben a kiejtésre és a hanglejtésre is hatással volt, főleg a legelszigeltebb területeken. Külön említést érdemel Argentína – alapvetően szintén az andalúz nyelvjáráson alapuló – nyelvhasználata, a rioplatense, amelynek hangtani sajátosságai – többek között – az olasz nyelv hatásának köszönhetőek. ### Az Amerikában beszélt spanyol főbb sajátosságai Igazából a cím megtévesztő, mivel a latin-amerikai nyelvi sajátosságok eleve nem kizárólagosak: hiszen minden ottani változat Spanyolországból származik. Egyik legfőbb nyelvtani sajátosság (a hangtani eltéréseket az előzőekben már tárgyaltuk), hogy spanyolországi többes szám második személyű vosotros, vosotras; vuestro, vuestra, vuestros, vuestras; os névmások és az ennek megfelelő igealakok helyett – akárcsak Andalúzia bizonyos részein és a Kanári-szigeteken – a többes szám harmadik személyű ustedes; se, sí; los, las; les; su, sus, suyo, suya, suyos, suyas névmások használatosak a „ti” („titeket, nektek, tiétek” stb.) jelentésében is az ennek megfelelő többes szám harmadik személyű igealakokkal. Dél- és Közép-Amerika bizonyos területein fennmaradt a régi spanyol vos névmás, „te” jelentésben, amelyet a többes szám második személyű igegalakkal vagy módosult formájával használnak (részletesen lásd: voseo). További említésre méltó nyelvtani jellegű eltérés, hogy az igeragozási rendszerben az amerikai nyelvhasználatban gyakran csak az egyszerű befejezett (vagy elbeszélő) múlt (pretérito perfecto simple vagy indefinido) használatos olyan esetekben is, amikor Spanyolországban a befejezett (közel-) múltat (pretérito perfecto compuesto) használják (részletesen lásd a spanyol igeragozásról szóló szócikket). ## Az első modern európai nyelvtan Az első spanyol nyelvtankönyvet egy andalúz grammatikus, Antonio de Nebrija készítette 1492-ben Salamancában, amelynek címe (latinul) Grammatica – spanyolul Gramática Castellana – volt. Ennek köszönhetően – jóllehet, a nyelvhasználat, költészet szabályait rögzítő művek már előtte is voltak – a modern európai nyelvek közül a spanyol volt az első, amelynek hivatalosan írásban rögzítették a nyelvtani szabályait, megtéve a kezdő lépést egy vulgáris latin nyelvváltozat sztenderdizálásához és hivatalossá tételéhez. Amikor Nebrija a könyvet bemutatta Kasztíliai Izabella királynőnek, a felség és közte a következő párbeszéd zajlott le: ## A Spanyol Királyi Akadémia és a nyelv szabályozása A nyelv szabályozására 1713-ban megalakult a Spanyol Királyi Akadémia (Real Academia Española, RAE), amely a Spanyol Nyelvi Akadémiák Egyesületén (Asociación de Academias de la Lengua Española, ASALE) keresztül – az egyes spanyol ajkú országokban 1871 és 1973 között létrejött társakadémiákkal együttműködve – szótárak és nyelvtanok kiadásával, nemzetközi nyelvi konferenciák megrendezésével, normatív szabályozással folyamatosan küzd a spanyol nyelv egységességéért és tisztaságáért. (Előkészületben lévő legújabb kiadványuk a Nueva gramática de la lengua española (Új spanyol nyelvtan), amely már DVD mellékletet is tartalmaz multimédiás oktatóprogrammal, kiejtési, nyelvjárási példákkal.) E szabályozásnak köszönhetően a spanyol nyelv világszerte egységes helyesírással rendelkezik, s a nyelvjárásbeli eltérések az óriási távolságok ellenére sem okoznak különösebb gondot abban, hogy a közel 400 millió spanyol anyanyelvű megértse egymást.

Eubalaena

Az Eubalaena az emlősök (Mammalia) osztályának párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a Whippomorpha alrendjébe és a simabálnafélék (Balaenidae) családjába tartozó nem. Ebben a nemben manapság már csak három faj él: a déli simabálna (Eubalaena australis), az északi simabálna (Eubalaena glacialis) és a csendes-óceáni északi simabálna (Eubalaena japonica). E három faj a ma is élő legközelebbi rokonukkal együtt, a grönlandi bálnával (Balaena mysticetus) alkotja az úgynevezett simabálnafélék (Balaenidae) családját. E simabálnák jellemzői a hordószerű test, az igen meghajlott óriás pofa, a V alakú orrnyílások, valamint a sötétszürke vagy fekete bőr. Azonban e fajok legfőbb jellemzői a fejbőrön levő durva, kimagasló részek, amelyeken rengeteg, úgynevezett bálnatetű (Cyamidae) él. Az élősködők miatt ezek a bőrfelületek fehérnek vagy piszkossárgának tűnnek. Az Eubalaena-fajok átlagos hossza 13-16 méter, de elérhetik a 18 méteres hosszúságot is, testtömegük akár 100 tonna is lehet, emiatt nagyobbak, mint a hosszúszárnyú bálna (Megaptera novaeangliae) és a szürke bálna (Eschrichtius robustus), azonban jóval kisebbek, mint a hatalmas kék bálna (Balaenoptera musculus). Mindhárom faj vándorló életmódot folytat, életüket a táplálkozóhelyek és a szaporodó helyek közti vándorlással töltve. Az északi fajokat a Föld meleg, trópusi vizei választják el a déli simabálnától. Az északi félgömbön élő bálnák kerülik a nyílt vizeket, inkább a félszigetek és kontinentális selfek közelében, valamint az öblökben tartózkodnak. Ezeken a helyeken nagyobb biztonságban érezhetik magukat, és a táplálékkínálat is gazdagabb. A déli félgömbön élő déli simabálnák a nyarat messze a nyílt vizeken töltik, ahol bőségesebb a táplálék, de az állomány egy jelentős része a telet a partok közelében vészeli át. Az Eubalaena-fajok főleg evezőlábú rákokkal (Copepoda) táplálkoznak, azonban ezek mellett krillt (Euphausiacea) és tengeri pillangókat is fogyasztanak. Ezek az állatok egyaránt képesek táplálkozni a víz felszínén, alatta vagy akár az óceán fenekén is. A szaporodási időszakban több hím is összegyűlik egy nőstény köré, ami az úgynevezett hímivarsejtek versenyéhez vezet. A nősténnyel több hím is párosodik. Habár a kék bálna a bolygónk legnagyobb állata, az Eubalaena-fajok heréje akár tízszer is nagyobb lehet az övénél. A herék egyenként 525 kilogrammot nyomhatnak, az állatvilágban előforduló legnagyobb és legnehezebb herék. A vemhesség legalább egy évig tart, ennek végén átlagosan körülbelül 900 kilogramm tömegű, 4,5–6 méter hosszú borjú születik. Az elválasztás nyolc hónap után következik be. Békés és lassú úszásuk, a partközelséget kedvelő természetük, valamint a bálnazsírban gazdag (a zsíros test fennmarad a víz felszínén a bálna halála után) testük miatt a bálnavadászok kedvelt célpontjai voltak. Manapság az északi simabálna és a csendes-óceáni északi simabálna a világon a legveszélyeztetettebb bálnafajok. Az Amerikai Egyesült Államok Endangered Species Act (a veszélyeztetett fajokról szóló) nevű törvénye szigorúan védi a két északi fajt. Mindkét északi faj nyugati állománya veszélyeztetett minősítést kapott, mivel csak néhány száz példány van belőlük; a csendes-óceáni északi simabálna keleti állománya azonban már a súlyosan veszélyeztetett fajok közé tartozik, mivel már ötven példánynál is kevesebb létezik belőlük. Továbbá az északi simabálna keleti állománya, már csak néhány tucat állatból áll és egyesek szerint ez az állomány már annyira megcsappant, hogy többé nem képes fenntartani magát, és kihalása visszafordíthatatlan. Bár vadászatuk manapság tilos, az Eubalaena-fajok számára mégis az ember jelenti a legnagyobb veszélyt. Pusztulásuk két fő oka az óriás hajókkal való ütközések és belegabalyodásuk az óriás halászhálókba. Az 1970-es évek óta ismert halálesetek 48%-áért közvetlenül az emberi tevékenység felelős. ## Nevük és rendszertani besorolásuk A „simabálna” elnevezés arra utal, hogy az állatok torka és hasa, szemben a barázdásbálna-félékével (Balaenopteridae), sima, nem pedig barázdált. A simabálnákat először 1758-ban Carl von Linné írta le és nevezte meg tudományosan. Linné egy fajnak vélte az összes simabálnát, még a grönlandi bálnát is. A faj nemének a Balaena nevet adta. Az 1800-as és az 1900-as évek során sok vita folyt e bálnák besorolásáról. Az idők folyamán a biológusok többször is besorolták a különböző simabálna-állományokat két, három és négy fajba, továbbá egy-két nembe. A bálnavadászat hajnalán mindegyiket egy fajnak, a Balaena mysticetus-nak vélték. Később pedig rájöttek, hogy a grönlandi bálna különbözik a többi simabálnától. Emiatt 1864-ben John Edward Gray, brit zoológus azt javasolta, hogy a grönlandi bálnától elkülönített simabálnát Eubalaenának nevezzék. Ezután azt is észrevették, hogy az újonnan létrehozott Eubalaena északi és déli állományaiban a koponya alakja különbözik egymástól, így meglehet, hogy akár két faja is létezhet; az egyik az északi félgömbön, míg a másik a Déli-óceánban. Rice még 1998-ban is, egyébként megbízható klasszifikációjában, a „Marine mammals of the world: systematics and distribution” című munkájában csak két fajt jegyzett fel, a Balaena glacialis-t (a simabálnákat) és a Balaena mysticetus-t (a grönlandi bálnákat). 2000-ben két különböző DNS-vizsgálat is kimutatta, hogy az északi és a déli állományok valójában két különböző fajba tartoznak. Továbbá az is bebizonyosodott, hogy az északi félgömbön levő észak-atlanti- és észak-csendes-óceáni állományok is két különböző fajt alkotnak, sőt az észak-csendes-óceáni faj közelebbi rokonságot mutat a déli fajjal. A kutatók és rendszerezők, akik ezzel a tanulmányozással foglalkoztak, úgy vélik, hogy e három faj már vagy 3, vagy akár 12 millió éve is nem keveredett egymással. E felfedezés következtében 2001-ben, Brownell és kollégái újragondolták a csendes-óceáni északi simabálna önálló faji státuszát. 2002-ben a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (International Whaling Commission, IWC) tudományos kara elfogadta Rosenbaum felfedezését, és azt javasolta, hogy ez újonnan elkülönített fajok közös nemének neve az Eubalaena legyen. 2007-ben Churchill kutatásai azt is bebizonyították, hogy az Eubalaena-fajok eltérő törzsfejlődési (philogenesis) vonalat alkotnak a grönlandi bálnával szemben, és a két különböző nembe való besorolásuk jogos, azaz megfelel a valóságnak. Az alábbi kladogram bemutatja a simabálnafélék fajainak a kifejlődését és a rokonsági kapcsolatait: Érdekes módon az Eubalaena-fajok megkülönböztetésében a rajtuk élősködő bálnatetvek genetikai vizsgálata is segít. Mivel ezek a bálnatetvek jóval gyorsabban szaporodnak, mint gazdaállataik, genetikai sokszínűségük jóval nagyobb. Ezt a bőséges információs forrást az Utahi Egyetem (University of Utah) tengerbiológusai genetikailag feltérképezték. Az élősködők génjei is azt mutatják, hogy három különböző fajuk létezik, tehát a bálnák nem keveredhettek, mert akkor a tetvek is keveredtek volna. A kutatók megtudták, hogy a fajok körülbelül 5–6 millió éve (a miocén kor végén, vagy a pliocén kor elején) alakultak ki, és a 11. század elején, amikor is e bálnák kereskedelmi célú vadászata elkezdődött, gazdag állománnyal rendelkeztek. Az állományok elkülönülését Észak-Amerika és Dél-Amerika egyesülése indította meg. A trópusi vizek ezután melegebbé váltak, újabb határt emelve az állományok között. A kereszteződés lehetetlenné válása külön fajok létrejöttét eredményezte. Jon Seger, a kutatócsapat főnöke így nyilatkozott a BBC News-nak: „Ez véget vet annak a hosszú vitának, amely azt vitatta, hogy valójában három Eubalaena faj van-e a simabálnák között. Mostantól ez kétségtelen.”. ### Rendszerezésük és a fajok szinonimái A nembe az alábbi három élő faj és két fosszilis faj tartozik. Az idők során a fajokat, éppen úgy, mint a nemet is, többször is átnevezték. A ma érvényes tudományos nevek közvetlenül a magyar név után olvashatók: - déli simabálna (Eubalaena australis) (Desmoulins, 1822) A térképen narancs színnel. - típusfaj; B. antarctica Lesson, 1828, B. antipodarum Gray, 1843, B. glacialis Mueller, 1776, B. glacialis australis Scheffer & Rice, 1963, E. capensis Gray, 1866, E. glacialis australis Tomilin, 1962, Halibalaena britannica Gray, 1873, Hunterus temminckii Gray, 1864, Macleayius australiensis Gray, 1865 - északi simabálna (Eubalaena glacialis) (O. F. Müller, 1776) A térképen zöld színnel.; B. biscayensis Eschricht, 1860, B. glacialis glacialis Scheffer & Rice, 1963, B. mysticetus islandica Kerr, 1792, B. nordcaper Lacépède, 1804, Baloena glacialis Robineau, 1989, E. glacialis glacialis Tomilin, 1957, Hunterius swedenborgii Lilljeborg, 1867, Macleayius britannicus Gray, 1870 - †Eubalaena ianitrix Bisconti, Lambert & Bosselaers, 2017 - csendes-óceáni északi simabálna (Eubalaena japonica) (Lacépède, 1818) A térképen kék színnel.; B. japonica Lacépède, 1804 (basionym), B. sieboldii Gray, 1864, Balaenoptera antarctica Temminck, 1841 (lapsus Balaena-ra), E. glacialis japonica Imaizumi, 1958, E. sieboldii Gray, 1868 - †Eubalaena shinshuensis Kimura & Narita, 2007 ### Más fajok Korábban a simabálnafélék családjába sorolták a Déli-óceánban élő, kisméretű törpe simabálnát (Caperea marginata) is, azonban ezt az állatot később külön családba, a Neobalaenidae családjába (a legújabb kutatások szerint a Neobalaenidae nem egy önálló család, hanem a korábban fosszilis családnak vélt, Cetotheriidae-k utolsó élő képviselője) helyezték át. A 18. században Emanuel Swedenborg svéd tudós, filozófus, teológus, látnok és keresztény misztikus, egy újabb simabálna fajt írt le, melynek a „Swedenborg bálna” nevet adta. A leírás azokon a maradványokon alapult, amelyeket 1705-ben a svédországi Norra Vångánál találtak meg, és óriások csontjainak véltek. Swedenborg átnézte a csontokat, és rájött, hogy azok valójában bálnacsontok. Azonban e bálnafaj létezése vitatott volt egészen 2009-ig, amikor is Strömstad közelében egy új autópálya építésekor újabb ilyen csontok kerültek elő. Az új csontok ellenére a legtöbb biológus szerint az úgynevezett Hunterius swedenborgii nem egyéb, mint egy északi simabálna. Egy DNS-vizsgálat viszont azt mutatta, hogy a maradványok nem az északi simabálnához, hanem a grönlandi bálnához tartoznak. ## Előfordulásuk A három Eubalaena-faj bolygónk három jól meghatározott részén fordul elő: az Atlanti-óceán északi részén, főleg a nyugati partok közelében; a Csendes-óceán északi részén, Japántól egészen Alaszkáig; valamint az Antarktiszt körülvevő Déli-óceánban. Ezek a simabálnák csak a 20–60 fokos szélességi körök mérsékelt éghajlatát tűrik meg, a forró trópusokat és a sarki jégmezőket kerülik. Emiatt a különböző fajok képtelenek egymással találkozni. Bár a déli simabálna – táplálékát keresve – szabadon úszik a nyíltabb vizekben, mégsem tekinthető nyílt vízi állatnak. Általában véve mindhárom faj a félszigetek, az öblök és a kontinentális selfek védelmét keresi, ahol a táplálékkínálat is bőségesebb. Mivel az óceánok igen nagyok és e bálnák száma alacsony, igen nehéz megállapítani az állományok nagyságát. Az alábbi számok csak körülbelüli feltételezések: - északi simabálna – 400 példány; - csendes-óceáni északi simabálna – csak 23 példányt figyeltek meg és azonosítottak a Csendes-óceán keleti részén; - déli simabálna – körülbelül példány élhet a Déli-óceánban. ### Északi simabálna Majdnem mind a 400 példány az Atlanti-óceán nyugati partján él. Tavasszal, nyáron és ősszel északon, Kanada és az Amerikai Egyesült Államok északkeleti partjainál, Új-Fundlandtól egészen New York államig fordulnak elő a táplálkozó helyeik. Ezekben az évszakokban főleg a Fundy-öbölben és a Cape Cod-öbölben tartózkodnak. Télen lehúzódnak délre, Georgia és Florida államok környékére, hogy életet adjanak borjaiknak. Az utóbbi évtízedekben az óceán keleti részein is észrevették e fajt. 2003-ban Izland környékén is láttak néhányszor északi simabálnákat. Meglehet, hogy ezek a keleti példányok az egykori keleti állomány utolsó képviselői, azonban a bálnavadászok feljegyzései szerint ezek csak elkóborolt állatok. Akárhogy is legyen, egyre rendszeresebbé vált e bálnák előbukkanása Norvégia, Írország, Spanyolország, Portugália, a Kanári-szigetek, Olaszország és Szicília közelében. Csak a norvégiai simabálnákról tudják biztosan, hogy nyugatról jöttek. ### Csendes-óceáni északi simabálna Az eddigi kutatások szerint a csendes-óceáni északi simabálnának két állománya van. Az egyik a Csendes-óceán keleti részén, a Bering-tenger közelében található meg. Ez körülbelül 30 példányt számlál. Vélhetően az Ohotszki-tengerben él e faj nyugati állománya, amely 100–200 bálnából áll. Erről az állományról igen keveset tudunk. A csendes-óceáni északi simabálna és közeli rokona, az északi simabálna a világ legveszélyeztetettebb óriás bálnái és egyben legveszélyeztetettebb állatai. A mai állománysűrűségből és a születési rátából ítélve, mindkét faj ki fog halni a következő 200 évben. Korábban, amikor még többen voltak, a nyugati állomány az Ohotszki-tengertől északra, míg a keleti állomány az Alaszkai-öbölben töltötte a nyarat, manapság azonban az ázsiai csoport alig mozdul ki az Ohotszki-tengerből, míg az amerikai csoport csak a Bering-tenger keleti részéig jut el. Habár a csendes-óceáni északi simabálnát is vándorló fajnak tekintik, mozgásáról, útvonalairól alig van adat. ### Déli simabálna A Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság 1998-ban számolta össze utoljára a déli simabálna állományt. A kutatók három különböző helyen (Argentína, Dél-afrikai Köztársaság, Ausztrália) számolták meg a felnőtt nőstényeket, ezután az ismert nőstény:borjú és nőstény:hím arányokkal a kapott számot extrapolálták a többi élőhelyre. Az 1997-es állományt összesen 7500 egyedre becsülték. Frissebb, 2007-es adatok szerint a déli simabálna megkétszerezte az állományát az előző évtizedhez képest. Ennek ellenére a faj egyes állományai túl kicsik, hogy újra felépüljenek (az adatszerzés sem a legmegbízhatóbb). A déli simabálna a Déli-óceán legdélebbi részein, valószínűleg az Antarktisz közelében tölti a nyarat, ahol idejét táplálkozással tölti. Télen, a szaporodási időszakában északra vándorol. Gyakran észrevehető Argentína, Ausztrália, Brazília, Chile, Mozambik, Új-Zéland és a Dél-afrikai Köztársaság partjainak közelében. Amióta betiltották a déli simabálna vadászatát, azóta e faj egyedszáma 7 százalékkal nő évente. Az eddigi megfigyelések szerint úgy tűnik, hogy a dél-amerikai, a dél-afrikai és az ausztráliai csoportok csak kisebb mértékben, ha egyáltalán keverednek egymással. Ez valószínűleg azért van így, mivel a nőstények mindig a megszokott vándorlási útvonalakat követik a szaporodási és a táplálkozási helyek között, és ezeket az útvonalakat adják át borjaiknak is. ## Megjelenésük A többi bálnáktól eltérően a simabálnák fején jellegzetes, durva bőrdudorok vannak. Hátuk igen széles és nincsen rajtuk hátúszó. Néhányuknak fehér foltozás van a hasán. Hosszú és meggörbült felső állcsontjaik (maxilla) a szemük fölött kezdődik. A bőrdudorok fehérnek vagy piszkossárgának hatnak a rajtuk élősködő bálnatetvek miatt. Mindegyik példánynak más és más a bőrdudor-elrendeződése és mérete. Mindhárom Eubalaena-faj példányai elérhetik a 18 méter hosszúságot és a 100 tonnás súlyt. Ilyenformán nagyobbak, mint a hosszúszárnyú bálna és a szürke bálna, de jóval kisebbek, mint a hatalmas kék bálna. Szintén sajátosságuk, hogy testük tömegének a 40 százalékát bálnazsír alkotja, amely azonban nem sűrű állagú. Emiatt a többi bálnától eltérően, ha elpusztulnak, akkor lebegnek a vízen, nem süllyednek el. Az Eubalaena-fajok nagyon lassú állatok, csúcssebességük nem nagyobb 10 km/óránál. Lassú haladásuk ellenére mozgékonyak, előszeretettel szöknek ki egész testükkel a vízből, vagy csak a fejüket emelik ki, illetve mellúszóikkal és farokúszóikkal csapdosnak. Az átlag kifejlett Eubalaena-példányok hossza 13–16 méter, míg testtömegük 54–73 tonna. A test legnagyobb kerülete a test hosszúságának a 60 százalékát is elérheti (vagyis a legnagyobb szélessége a test hosszának kb. 20%-a). A farokúszó szélessége igen nagy, a test hosszúságának a 40 százalékát éri el. Úgy tűnik, hogy a három faj közül az Észak-Csendes-óceáni simabálna a legnagyobb; ennek a legnagyobb példányai akár 100 tonnásak is lehetnek. Ezeknek a simabálnáknak az orrnyílásai a fej tetején ülnek, elég távol egymástól, a rajtuk kilőtt páraoszlop körülbelül 5 méter magasba is fellövell, és jellegzetes V-alakot képez. E fajok szájának mindkét oldalán 200–300 darab szilát tartalmazó szarulemez található. Ezek keskenyek, 2-2,8 méter hosszúak és igen bolyhosak, számos „szila hajjal” rendelkeznek. A szilák segítségével szűrik ki táplálékukat a vízből. Az Eubalaena-fajok hímvesszője akár a 2,7 méter hosszúságot is elérheti, míg heréik körülbelül 2 méter hosszúak, 78 centiméter átmérőjűek és akár 525 kilogramm súlyúak is lehetnek, azaz az állatvilág legnagyobb ivarszerveivel rendelkeznek. Habár a kék bálna a bolygónk legnagyobb állata, az átlag Eubalaenák heréinek mérete akár tízszer is nagyobb lehet azokénál. A szaporítószervek a tulajdonosaik méretéhez viszonyítva is eléggé nagyok, mivel általában egy akkora állatnak, mint az Eubalaena, körülbelül hatszor kisebb heréinek kellene lennie, mint amilyenek azok valójában. A két here együttvéve körülbelül az állat testtömegének az 1 százalékát alkotja, és a test belsejében helyezkedik el. Az ivarszervek túlzott mérete azt jelenti, hogy az Eubalaena-fajok esetében az úgynevezett „hímivarsejtek versenye” igen fontos a szaporodási időszakban. Mindkét nembéli egyed több más példánnyal is párosodhat ezen időszak alatt. ## Életmódjuk ### Táplálkozásuk E simabálnafajok legfőbb táplálékai az állati eredetű planktonszervezetek, főleg az evezőlábú rákok (Copepoda), azonban ezek mellett krillt (Euphausiacea), tengeri pillangókat és egyéb apró élőlényeket is fogyasztanak. Ha az élőhelyükön ezen apró állatok egyik állománya túlszaporodik, az Eubalaena-fajok gyorsan észreveszik ezt, és kiaknázzák a gazdag táplálékkínálatot. Mint a többi sziláscet, ezek a bálnák is a vízből szűrik ki táplálékukat sziláik segítségével. Tátott szájjal úszva nagy mennyiségű vizet és táplálékot engednek be, aztán becsukva szájukat, kiszorítják a vizet, a plankton fennakad a sziláikon. Ahhoz, hogy a simabálnák elkezdjenek táplálkozni, a zsákmánynak nagy számban kell előfordulnia, továbbá elég nagynak kell lennie, hogy fennakadjon a szilákon és lassúnak kell lennie, nehogy elmeneküljön a lassú mozgású Eubalaena-fajok elől. A táplálkozás egyaránt megtörténhet a vízfelszínén, a víz alatt, vagy éppen a tengerfenéken. A kutatók észrevették, hogy a bálnák néha iszaposan jönnek fel a felszínre. ### Viselkedésük Énekük nem annyira bonyolult, mint más bálnafajok esetében. A morgásaik, kattogásaik és visításaik többnyire 500 Hz frekvencia alattiak, ami időnként felmegy 1500-2000 Hz-ig. Hogy mire való az énekük, még nem ismert pontosan, de valószínűleg a csoporton belüli kapcsolattartást szolgálják. Egy kísérlet során az északi simabálnák a jóval magasabb frekvenciájú rendőrkocsi-szirénára is reagáltak, és a magas hang hallatára gyorsan feljöttek a víz felszínére. Ez a kísérlet azért volt érdekes, mivel az északi simabálnák nem reagálnak más hangokra, még a közeledő hajók hangjaira sem. A kutatók szerint ilyen szirénákat szerelve a hajókra, elkerülhetők a jövőbeli hajó-bálna ütközések. Energikusan viselkednek a felszínen: részben vagy akár teljes testükkel kiugranak a vízből, farokúszójukkal, vagy mellúszóikkal csapdossák a víz felszínét. A viselkedés pontos magyarázata ismeretlen. Mindegyik igen erős hanggal jár, ezért feltételezik, hogy az erőfitogtatásra, vagy egyéb kommunikációs célra szolgál. Argentína és Dél-Afrika közelében megfigyelték, hogy kiemelik farokúszójukat a vízből, ami a szél hatására a bálna haladását segíti. Más területeken ezt nem sikerült megfigyelni. ### Ellenségeik Az Eubalaena-fajok legfőbb ellensége az ember, a kardszárnyú delfin (Orcinus orca) és a nagyobb testű cápák, mint például a fehér cápa (Carcharodon carcharias). Ha veszélyt észlelnek és többen vannak egy helyen, akkor a bálnák kört alkotnak úgy, hogy farokúszóik kívül legyenek. Néha a sekélyebb vizekbe úsznak, amely azonban nem a legjobb megoldás, mivel ők is hatalmasak, tehát nem tudnak mozogni, esetleg partra vetődnek. A természetes ellenségek ellen a legtöbbször elég a bálnák hatalmas mérete, azonban a borjak igen kiszolgáltatottak a kardszárnyú delfinek és a cápák támadásának. ### Élettartamuk E bálnafajok élettartamáról igen keveset tudunk. Az eddigi legjobban ismert példány egy északi simabálna nőstény, amelyet 1935-ben lefényképeztek borja kíséretében. Ugyanezt a nőstényt lefényképezték 1959-ben, 1980-ban, 1985-ben és 1992-ben is. A fején levő bőrdudorok elhelyezkedése, azaz mintázata bebizonyította, hogy ugyanarról a nőstényről van szó mind az öt fényképen. Utoljára 1995-ben fényképezték le, de ekkor egy nagy sérülés volt a fején, amelyet valószínűleg egy hajóval való ütközés során kapott. Feltételezések szerint ez a nőstény 1935-ben az első borját gondozta, úgyhogy 1995-ben körülbelül 70 éves, talán ettől is idősebb lehetett. A grönlandi bálnákon végzett kutatások azt mutatják, hogy ez a kor nem ritka, sőt meglehet, hogy az Eubalaena-fajok ennél jóval több évet is élhetnek. ## Szaporodásuk A szaporodási időszak alatt az Észak-Atlanti-óceánban a víz felszínén akár húsz hím állat is követhet egyetlen nőstényt. Miközben a hímek versengenek egymással, addig a nőstény a hátán úszik, hasát kiemelve a vízből. A párosodás előtt a hímek mellúszóikkal és nehéz testükkel próbálják a mélyre lenyomni. A simabálnák hímjei nem annyira agresszívek egymással szemben, mint a hosszúszárnyú bálnák hímjei. Habár a szaporodási időszak alatt a nőstény meglehet, hogy nem termékenyül meg, alkalma van felmérni a helybéli hímek állapotát. Az északi simabálna körülbelül 7,5–9 évesen éri el az ivarérettséget, ettől kezdve részt vehet a szaporodási időszakban folytatott versengéseken. A nőstény 3–4 évenként párosodik. A párosodás és az ellés is a téli hónapokban zajlik le. A vemhesség majdnem egy évig tart. Az újszülött borjú körülbelül 4,5–6 méter hosszú és 900 kilogramm súlyú. Életének első évében igen gyorsan nő, körülbelül megkétszerezi méretét. Az elválasztás 8–12 hónap között van, az ez utáni növekedési ráta még nem ismert eléggé, a feltételezések szerint attól függhet, hogy a borjú a következő évben is az anyjával marad-e. ## Az Eubalaena-fajok és az ember ### Vadászatuk Az Eubalaena-fajok a lassú úszásuk és partközeli életterük miatt a legalkalmasabb vadászható bálnáknak bizonyultak. Legalábbis 1712-ig, mivel addig csak a partközeli bálnákat merte az ember levadászni. A három fő ok arra, hogy miért ezek a bálnák a legalkalmasabbak a bálnavadászatra: - Gyakran a partok közelében úsznak, és könnyen észrevehetők a bálnavadász falvak megfigyelői által. - Lassú mozgásuk miatt az emberek gyorsan elérték őket a parton várakozó csónakjaik segítségével. - Miután a szigonyokkal megölték a bálnákat, az állatok zsírban gazdag teste a felszínen maradt, így könnyebb volt a vadászoknak partra vonszolni őket. Ez utóbbi tulajdonság ellenére a Csendes-óceánban leölt bálnák 10–30 százaléka mégis elsüllyedt; csak kevés jött fel közülük újból a felszínre. A baszkok voltak az elsők, akik kereskedelmi célokra kezdték vadászni az északi simabálnát. Tevékenységüket a 11. században kezdték el az otthonukhoz közeli Vizcayai-öbölben. Először csak a bálnaolaj miatt ölték le az óriásokat, aztán pedig, miután a húsok tartósításának a módszere továbbfejlődött, a bálnák húsát is elkezdték fogyasztani. 1530-ban a baszkok már Kanada keleti partjainál is vadásztak, 1602-ben pedig már eljutottak a brazíliai Salvador da Bahia öblébe is. Az utolsó baszk vadászexpedíciók az úgynevezett hétéves háború (1756–1763) előtt zajlottak le. A háború utáni összes vadászexpedíció kudarcba fulladt, de a 19. században a baszkok az otthonuk közelében szórványosan tovább vadászták e békés óriásokat. Az új észak-amerikai kolóniákban a baszkokat az úgynevezett „jenki bálnavadászok” váltották fel. Központjaik a massachusettsi Nantucketben és a New York-i Long Islanden voltak. A jenkik egy sikeres évben akár több mint száz északi simabálnát is levadásztak. 1750-ben már annyira kevés északi simabálna volt, hogy vadászásuk már képtelen volt fenntartani az iparágat. Emiatt a jenkik a 18. század vége előtt leköltöztek a Dél-Atlanti-óceánra. A legdélebbi brazíliai bálnavadász központot 1796-ban alapították az Imbituba nevű kikötővárosban. Az elkövetkezendő száz évben a jenkik ellepték a Déli- és a Csendes-óceánokat is, őket több európai nemzet vadászflottája követte. A 20. század eleje jelentős technológiai fejlődésnek volt a tanúja. Ez a fejlődés a bálnavadászatot is érintette, ami jóval megnövelte a leölt bálnák számát. 1937-ig a bálnavadászok adatai szerint a Dél-Atlanti-óceánban , a Dél-Csendes-óceánban , az Indiai-óceánban és az Észak-Csendes-óceánban Eubalaena-példány pusztult el. Meglehet azonban, hogy az adatok hiányossága miatt a leölt bálnák valós száma ennél jóval nagyobb volt. Mivel már mindenkinek feltűnt az Eubalaena-fajok igen megcsappant egyedszáma, e bálnák vadászatát 1937-ben nemzetközileg betiltották. Ez a vadásztilalom jól jött e fajok számára, bár egyesek a törvényt megszegve, még több tíz évig vadásztak rájuk. Madeira lakosai 1968-ban vadásztak utoljára e bálnákra, két példányt ejtettek el. Az 1940-es években a japánok 23 csendes-óceáni északi simabálnát öltek meg, de minden engedélyük megvolt hozzá. Az 1960-as években – tudományos vizsgálatok mögé rejtőzve – a japánok további bálnákat vadásztak. A bálnák törvénytelen vadászata a brazíliai Imbitubában egészen 1973-ig folytatódott. Az 1950–60-as években a Szovjetunió legalább déli simabálnát ölt meg engedély nélkül, azonban csak négyet jelentett be. ### Egyéb veszélyforrások Az északi simabálnák legfőbb elhalálozási oka a hajókkal való ütközés. Ez azért is van így, mivel ezek az állatok főleg az USA és Kanada keleti partjainak közelében élnek, illetve vándorolnak, és útvonalaik egybeesnek a világ legforgalmasabb tengeri teherszállító útvonalaival. 1970–1999 között legalább 16 bálna-hajó ütközést jelentettek, és valószínűleg többet nem jelentettek. A Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) szerint 1970-től napjainkig, az ismert 71 elpusztult északi simabálna közül 25 hajóval való ütközésben vesztette életét. Felismerve a veszélyt, mely szerint a hajókkal való ütközések kiirthatják e fajt, 1997 júliusában a NOAA bevezette az „Atlanti-óceáni nagy bálnák véletlen pusztulását csökkentő programot” (Atlantic Large Whale Take Reduction Plan). Ennek a védőintézkedésnek az egyik része az, hogy mindegyik, az USA kikötőjét használó hajónak kötelező beszámolnia arról, ha bálnákat láttak. Az északi simabálnák elhalálozásának másik fő oka a halászhálókba gabalyodás. Táplálkozás közben a simabálnák nagyra tátott szájjal úsznak, és nem veszik észre, ha útjukba egy ilyen óriási háló kerül. A háló rátekeredhet az állatok állkapcsára, mellúszóikra vagy akár a farokúszóikra is. Egyeseknek sikerül megszabadulniuk, másoknak nem. Ha az ilyen esetet észreveszik, általában sikeresen kiszabadítják az állatokat, azonban a többségük hónapokon belül elpusztul. Ezek a hálóba való gabalyodások igen aggasztóak e bálnák fennmaradásának szempontjából. Az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete egy tenger alatti kiképzőbázis létrehozását fontolgatja Georgia és Florida sekély vizei mentén, közvetlenül az északi simabálna nőstények ellőterülete mellett. Vezető környezetvédő csoportok, többek közt a New York-i bejegyzésű környezetvédelmi jogvédő szervezet, a Környezeti Erőforrásokat Védő Tanács (Natural Resources Defense Council) jogi úton próbált szembeszállni a Haditengerészettel, azonban pert vesztett a szövetségi bíróság előtt, így a haditengerészet folytathatja újabb bázisának a kialakítását. A bírósági döntés során nem vették figyelembe a simabálnák rendkívül alacsony számát (egyes források szerint már csak 313 egyed él a keleti parton) és az adott évi gyenge szaporulatot. ### Természetvédelmi intézkedések Mind az északi simabálnát, mind a csendes-óceáni északi simabálnát kihalással veszélyeztetett fajnak tekinti a Washingtoni egyezmény (CITES), és mindkét fajt felvette az 1. listájára, amely a különösen veszélyeztetett fajokat tartalmazza. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) is veszélyeztetett fajokként kezeli őket. A Nemzeti Éghajlati Adatközpont egyik ügynöksége, a Nemzeti Tengerhalászati Szolgálat (US National Marine Fisheries Service) az Endangered Species Act (a veszélyeztetett fajokról szóló) törvény alapján mindhárom fajt a veszélyeztetett kategóriába sorolta. A Marine Mammal Protection Act of 1972 (a tengeri emlősök védelméről szóló 1972-es törvény) szerint mindkét faj a „megfogyatkozott” minősítést kapta. A déli simabálnát az ausztráliai Environment Protection and Biodiversity Conservation Act 1999 (az 1999-ben létrehozott, a környezetet és biológiai sokféleséget védelmező törvény) veszélyeztetettnek, az új-zélandi Threat Classification System (vészhelyzetet osztályozó rendszer) nemzetileg veszélyeztetettnek, az argentin nemzeti kormány „természeti remekműnek”, míg a brazil Veszélyeztetett fajok nemzeti listája „nemzeti természeti remekműnek” tartja. A 2000-es években az Amerikai Egyesült Államok és Brazília újabb védő intézkedéseket fogadtak el a két legfőbb veszélyforrásra nézve. 2001-ben az állatvédők az USA kormányát további intézkedésekre akarták kényszeríteni. Az állatvédők azt szeretnék elérni, hogy amikor a bálnák előfordulása sűrű, a hajóknak az amerikai kikötőktől már 40 kilométeres távolságban sebességüket 22 km/órára kelljen csökkenteni. 2005 szeptemberében az Élővilág Őrei (Defenders of Wildlife), a Humane Society of the United States (az Amerikai Egyesült Államok humanitárius szervezete) és az Ocean Conservancy (az óceán megőrzéséért harcoló szervezet) szervezetek beperelték a Nemzeti Tengerhalászati Szolgálatot azért, mert nem védelmezi eléggé a veszélyeztetett és igen ritka északi simabálnát. A szervezetek az Endangered Species Act és a Marine Mammal Protection Act of 1972 című törvények alapján további védelmi intézkedéseket követeltek. 2013. augusztus 8-án Bostonban a Defenders of Wildlife és társszervezetei sikeresen megnyerték az általuk elindított pereskedést. Ilyenformán a Nemzeti Tengerhalászati Szolgálat kénytelen lesz átgondolni és újféle szabályokat létrehozni a homárhalászattal kapcsolatosan. A homárhalászok a bálnák útvonalai mentén, hosszú kötelekkel kötik össze a homároknak szánt ketreceket és a hozzájuk kapcsolódó bójákat, ezenkívül a bójákat is összekötik egymással, igen hosszú „csapdát” állítva a bálnáknak. Az állatok belegabalyodhatnak a kötelekbe, még jobban lelassítva őket, tehát még nehezebben térhetnek ki a hajók elől. A kötelek a szájukra tekeredhetnek, tehát éhen halhatnak, vagy éppen a bóják kerülhetnek az állatok szájába, torkába, megint táplálék nélkül hagyva őket. Ez az új bálnavédelmi siker nemcsak az északi simabálnáknak jön jól, hanem a szintén ezeket az útvonalakat használó hosszúszárnyú bálnáknak, közönséges barázdásbálnáknak (Balaenoptera physalus) és tőkebálnáknak (Balaenoptera borealis) is. A NOAA kutatói szerint a megfigyelt északi simabálnák 83 százaléka a parttól legfeljebb 37 kilométeres távolságban tartózkodik. A déli simabálna a Washingtoni egyezmény szerint veszélyeztetett, míg a Természetvédelmi Világszövetség szerint nem fenyegetett. Akárhogy is legyen, a faj összes szaporodó helye védelem alatt áll. E faj a következő országok partjai mentén elli borjait: Argentína, Ausztrália, Brazília, Chile, Új-Zéland, a Dél-afrikai Köztársaság és Uruguay. A brazilok mintegy 1600 négyzetkilométeres területet nyilvánítottak védettnek, ezenkívül 2000-ben Santa Catarina állam partvonalából is 130 kilométer védetté vált. Ezek a védett területek biztosítják a bálnák ellőhelyeit és a turisták látnivalóit. 2006\. február 6-án a NOAA bejelentette a bálnákkal való ütközések csökkentési programját. Ennek jegyében a hajóknak le kellett lassítaniuk az ellési időszakok idején. A program a hajótulajdonosok ellenzése dacára 2008. december 8-án hivatalossá vált. A határozat az alábbi pontokat foglalja magába: - 2009 januárjától kezdve Új-Anglia vizeiben, amikor az északi simabálnák elkezdik vándorútjaikat, a 20 méteres vagy ennél hosszabb hajóknak kötelező lelassítani 19 km/órára. Ez a szabály a fő közép-atlanti kikötők 37 kilométeres körzetében érvényes. - Ezek a sebességmérséklő szabályok Új-Anglia és az USA délkeleti partjai mentén alábbi helyeken és idők között érvényesek: - november 15. – április 15., az USA délkeleti részén; a floridai St. Augustine és a georgiai Brunswick között, - november 1. – április 30., az USA középső részén; Rhode Island és Georgia között, - január 1. – május 15., a Cape Cod-öbölben, - március 1. – április 30., a Cape Cod-öböl északi részén, Race Point térségénél, - április 1. – július 31., az új-angliai Maine-öbölben. - Önkéntes sebességcsökkentés az év minden részében, ha a hajó közelében három vagy több bálna tartózkodik. - Még ezen szabályok érvényességének 2013-as megszűnése előtt a tudósok felmérik a szabályok hatását. A Stellwagen Bank National Marine Sanctuary (Új-Anglia vizeiben egy védett terület) egy automatikus bóját szerelt fel a Boston felé vezető hajóúton, ami a bálnák észlelésekor értesíti a Simabálnákat Hallgató Hálózat (Right Whale Listening Network) internetes oldalát, amelyről a környék összes tengerésze megtudhatja, hogy pontosan hol is vannak a bálnák. ### Bálnafigyelés A déli simabálnák aktivitásának köszönhetően a dél-afrikai köztársasági Hermanus város a világ simabálna-figyelésének központjává vált. A téli hónapok alatt, amelyek a Föld e részén július és október között vannak, a déli simabálnák olyan közel jönnek a parthoz, hogy turistáknak ki sem kell menniük a jól elhelyezett szállodákból ahhoz, hogy jól szemügyre vegyék őket. A város egy „bálna kiáltót” fizet, aki a várost járva, figyelmezteti annak lakosait és turistáit, ha bálnák közelednek. A déli simabálnák egyéb ellő-telelőhelyeken is megfigyelhetők. Brazíliában, a Santa Catarina államban levő Imbituba város, ahol korábban bálnafeldogozó üzem volt, elnyerte a Nemzeti Simabálna Főváros címet, és itt minden szeptemberben megtartják a Simabálna Hetet. Körülbelül ekkortájt láthatók a helység közelébe érkező nőstények és borjaik többsége. A régi bálnafeldogozó üzem épületéből bálnamúzeum lett. Télen az argentínai Valdés-félsziget környékén van a legnagyobb déli simabálna-sűrűség. Az Ocean Alliance (Összefogás az Óceánért) és a Whale Conservation Institute (Intézet a Bálnák Védelméért)'' nevű szervezetek szerint ezen a helyen több mint 2000 állat gyűlhet össze. ## Fordítás

Mokao-barlangok

A -barlangok (kínaiul: 莫高窟, hangsúlyjelekkel: Mògāo kū), vagy más néven az Ezer Buddha-barlangok (kínaiul: 千佛洞, hangsúlyjelekkel: Qiān fó dòng) egy 492 templomból álló komplexum, amely egykor a selyemút egyik vallási és kulturális központja volt, 25 kilométerre, délkeletre a mai város központjától, Kína tartományában. Gyűjtőnéven úgy is nevezik, hogy i-barlangok, azonban ebbe beletartoznak más buddhista barlangok is területén, mint például a Keleti ezer buddha-barlangok, a Nyugati ezer buddha-barlangok és a -barlangok. A barlangok mintegy ezerévnyi buddhista művészeti emléket őriznek. A legelső barlangokat 366 körül ásták ki buddhista meditáció céljából. A kínai buddhista falfestmények közül a -barlangok mellett a és a -barlangok freskói a legismertebbek. Mindhárom ősi helyszínen buddhista szobrok is találhatók. 1900-ban az egyik sziklaüregben felfedeztek egy titkos iratraktárt, amelyet a 11. században falaztak be. Az úgynevezett „Barlangkönyvtárban” található könyvek és kéziratok a világ különböző helyeire kerültek tanulmányozásra, főleg Pekingbe, Londonba, Párizsba és Berlinbe. A Tunhuangi kéziratokról és egyéb anyagokról készült tudományos munkákat a Nemzetközi Tunhuang Projekt koordinálja. A barlangok közül napjainkban több meg is tekinthető, népszerű turistalátványosság. ## Története `kezdetben határőrségként működött, amelyet a Han-dinasztia császára létesített i. e. 111-ben a elleni védekezés részeként. Fontos kaput jelentett tehát a Nyugat felé, amely egyben jelentős kereskedelmi központ volt a selyemúton. Sokféle kultúra és vallás találkozópontja lett, köztük volt a buddhizmus is.` A tudósok általánosságban úgy vélekednek, hogy a -barlangokat valamikor a 4. században kezdték el létrehozni. A császárné korában íródott egyik könyv szerint (Beszámoló buddhista szenthelyekről (kínai: 佛龕記, pinjin: ), írta: (李君修) egy nevű (kínai: 樂尊, úgy is ejthető, hogy ) buddhista szerzetesnek 366-ban látomása volt a helyszínen, amelyben ezer buddha fürdött arany fényben. Más források is hivatkoznak erre a történetre, mint például a 332-es barlang egyik sírkövének felirata. Egy (kínai: 沙州土鏡, magyarul: földrajza) című dokumentum azonban 353-ra helyezi ezt az eseményt. Az előző szerzeteshez később csatlakozott egy második, (kínai: 法良), majd egyre többen érkeztek és az Északi-Liang állam idejére már kisebb közösség élt itt. Az Északi és az Északi nemes családjai több barlangot is építettek a területen, amely virágzásnak indult a rövid életű -dinasztia idején. A Tang-dinasztia idejére már több mint ezer barlang létezett a területen. A barlangok kezdetben csak az elvonuláson lévő szerzetesek meditációját volt hivatott szolgálni, azonban később már kialakultak kolostorok is és a - és a Tang-dinasztia idején már zarándokhelyként is tisztelték a -barlangokat. A 4. és a 14. század között a szerzetesek adományozók pénzéből sírhelyeket is építettek, amelyeket gazdagon díszítettek festményekkel. Ezek a szent helyek tovább segítették a meditáció gyakorlatát, mintegy vizuális segítséget nyújtva a megvilágosodásra törekvő bhikkhuk számára. A fontosabb barlangok építését helyi elit uralkodó családok szponzorálták, illetve a kínai császárok. A kisebb barlangokat kereskedők, katonatisztek támogatták, vagy egyéb helyi emberek, mint például női csoportok. A Tang-dinasztia idején a selyemút egyik legfontosabb kereskedelmi és vallási központjává nőtte ki magát. Ebben az időben nagyon sok barlangot építettek, valamint ekkor készült a helyszínen található két hatalmas Buddha-szobor is. A legnagyobb szobrot 695-ben készítették császárné rendeletének eleget téve. Ekkor az ország több részén építettek hatalmas Buddha-szobrokat. A -barlang helyszíne megmenekült a császár idején zajló buddhistaüldözés elől, ugyanis ekkor a Tibeti Birodalomhoz tartozott. Határon álló településként városát időnként nem csak han nemzetiségűek uralták. A Tang-dinasztia után fokozatos hanyatlásnak indult a térség, és a Jüan-dinasztia korában már nem is épültek újabb barlangok. Addigra a muszlimok meghódították Közép-Ázsia nagy részét, és a selyemút jelentősége is lecsökkent Kína hajókereskedelmének fellendülésével. A Ming-dinasztia alatt a selyemutat hivatalosan felszámolták és lassan elnéptelenedett. A -barlangok nagy részét is elhagyták a szerzetesek, viszont zarándokhelyként továbbra is megőrizte jelentőségét. A helyszín iránt a 20. században újra fellendült az érdeklődés. ## Felfedezése és megmentése A 19. század végén és a 20. század elején nyugati felfedezők kezdtek érdeklődni a selyemút és Közép-Ázsia elveszett városai iránt. Azok a nyugatiak fedezték fel a barlang festményeit és műemlékeit, akik on át utaztak keletre. A legjelentősebb felfedezést azonban egy kínai taoista pap, (王圓籙 / 王圆箓) tette, aki a 19. és a 20. század fordulóján kinevezte magát az itt található néhány templom őrzőjének. Addigra sok barlang bejáratát temette be homok, amelyet igyekezett eltakarítani és egyéb helyreállítási munkálatokat is végzett a helyszínen. 1900. június 25-én az egyik barlangban felfedezett egy befalazott részt a fő barlanghoz vezető egyik folyosó oldala mögötti részen. A fal mögött egy kisebb barlangot talált, amely hatalmas mennyiségű kézirattal volt megtömve. Az azt követő években több hivatalnoknak is mutatott a kéziratokból, akik vegyes lelkesedéssel fogadták azokat. Négy évvel később tartomány kormányzójának parancsára kénytelen volt betakarni az újonnan felfedezett barlangot. `beszámolója felkeltette egy brit indiai társaság érdeklődését, amelyet egy magyar régész, Stein Aurél vezetett. Steinnek 1907-ben sikerült meggyőznie ot, hogy díj ellenében engedje elvinni a kéziratok nagy részét, illetve a legkiválóbb festményeket és textileket. Ezt követően Paul Pelliot francia kutató érkezett a helyszínre, aki 1908-ban több ezer cikket szerzett meg a barlangokból. Ezt 1911-ben, majd 1914-ben egy japán és egy orosz expedíció követte. Luo Csenju szerkesztésében 1909-ben kiadták a Pelliot által megszerzett kéziratok egy részét „A i-barlangok kéziratai” (敦煌石室遺書) címen.` Stein és Pelliot hatalmas érdeklődést robbantott ki Nyugaton a i-barlangokkal kapcsolatosan. Kínában azonban kezdetben nem mutattak túlzott érdeklődést a leletek iránt. Attól félve, hogy a megmaradó kéziratok elvesznek, és mások 1910-ben meggyőzték az oktatásügyi minisztert, hogy a barlangban maradt kéziratokat szállítsák Pekingbe, azonban mégsem került az összes szöveg a fővárosba, néhányat elloptak közülük. A barlangok egy része megsérült, amikor 1921-ben az orosz polgárháború elől menekülő orosz katonákat szállásoltak el bennük 1917-es oroszországi forradalmak után. 1924-ben Langdon Warner amerikai felfedező eltávolított néhány freskót és szobrot a helyszínről. 1939-ben a ban állomásozó (Kínai Nemzeti Párt) katonák okoztak károkat a freskókban és egyéb műemlékben. 1941-ben javult a helyzet, amikor kínai festő egy évvel korábbi, helyszínen tett látogatása után, egy kisebb csapattal utazott a barlangokhoz, hogy javítási munkálatokba kezdjen. Ezek a javítások két és fél évig tartottak, amelyek végén a festményekről készült másolatok kiállításra kerültek 1943-ban. Ez hírnevet és népszerűséget kölcsönzött a -barlangok számára Kínán belül is. kínai történész ekkor meggyőzte a egyik kulcsfontosságú emberét, t, hogy állítsanak fel egy intézetet ( Művészeti Kutatóintézet, amelyből később kialakult a Akadémia) ban, hogy a helyszín gondját viselje. 1956-ban a Kínai Népköztársaság első miniszterelnöke, , személyes érdeklődést mutatott a barlangok iránt és nagyobb összeggel támogatta a helyszín helyreállítását. Az Állami Tanács 1961-ben a -barlangokat különlegesen védett történelmi építménynek nyilvánította és nagyvolumenű beruházást hajtottak végre a helyszínen, amely megmenekült a kulturális forradalom pusztításai elől. Ma a helyszínen folyamatosan végeznek régészeti feltárásokat. A -barlangokat 1987-ben az UNESCO világörökségi helyszínnek nyilvánította. 1988 és 1995 között további 248 barlangot fedeztek fel az 1900-as évek óta ismert 487 barlangtól északra. ## A Barlangkönyvtár A által felfedezett 17-es barlang a „Barlangkönyvtár” elnevezést kapta. Ez a 16-os barlanghoz vezető folyosóból nyílik. Ezt korábban egy nevű helyi szerzetes 862-ben bekövetkezett halálának állított emléket. A gazdag családból származó t bízták meg a 16-os barlang megépítésével és a Barlangkönyvtárt használhatta életében menedékként. A barlangban eredetileg a róla készült szobor volt, amelyet máshová szállítottak, amikor a „Barlangkönyvtárt” kialakították. A kéziratok közül néhányon szerepel pecsétje. A barlangban hatalmas mennyiségű kézirattekercset találtak, amelyek 406 és 1002 között készültek. Az tekercsen felül volt még itt papírkönyv is. A Barlangkönyvtár tartalmazott textíliákat is mint például zászlók, de találtak sérült Buddha figurákat és egyéb tárgyakat is. Stein Aurél, aki eredeti állapotában látta a barlangokat, a következőket írta: A Barlangkönyvtárat valamikor a 11. században falazták be. Ennek magyarázatára több elmélet is született. Stein szerint a termet először a sérült, használt és felszentelt kéziratok tárolására használták és valamiféle veszély hatására falazhatták be. Egy másik elmélet szerint a Tripitaka kézzel írott változatai elavultak a nyomtatás elterjedésével és a régebbi kéziratokat elraktározták. Van aki szerint a termet egyszerűen tárolásra használták, majd lezárták, amikor az megtelt. Mások, mint például Pelliot, azon az állásponton vannak, hogy a szerzetesek sietve rejtették el a könyveket valamilyen támadástól tartva, talán a tangut () megszállás idején, 1035-ben. Ezt semmilyen dokumentum nem támasztja alá, illetve a rendetlenül hagyott terem is inkább annak a számlájára írható, hogy évekkel korábban már ott járt Stein. Egy másik elmélet szerint a könyvek egy kolostorból kerültek oda és elrejtették a muszlimok elől, akik kelet felé törtek előre. Eszerint az elmélet szerint egy közeli kolostor szerzetesei meghallották, hogy a hotani buddhista királyt megölték a Kasgarból érkező karahánidák 1006-ban. Attól való félelmükben zárták le a könyvtár bejáratát, hogy a könyveket a karahánidák megsemmisítik. Általánosságban elfogadott, hogy a barlangban található legkésőbbi könyv 1002-ből való, és jóllehet több dátum is felmerült, valószínűleg pár évvel később falazhatták be a bejáratot is. ### i kéziratok A Barlangkönyvtár kéziratai az 5-11. századra datálhatók. Összesen mintegy iratot tárolhattak itt, amely ősi dokumentumok egyik legjelentősebb felfedezésének számít. A szövegek többsége kínai nyelven íródott, de akad tibeti, ujgur, szanszkrit, és szogd nyelvű is. Ezek között vannak régi kender papírtekercsek kínaiul és más nyelveken, pálmalevél feliratok tibetiül, illetve egyéb festmények kenderre, selyemre és papírra. A tekercsek túlnyomó többségének témája buddhista, de összességében sokféle témát érintenek. A buddhista kánon művei mellett eredeti szövegmagyarázatok, apokrifek, füzetek, imakönyvek, konfuciánus, taoista, a keleti egyházhoz tartozó keresztény művek, valamint állami dokumentumok, antológiák, szótárak és kalligráfiai gyakorlatok is a könyvtár részét képezték. A kéziratok többsége korábban ismeretlen volt vagy eltűntnek vélték. Különleges bepillantást engednek az észak-kínai és a közép-ázsiai királyságok vallási és világi ügyeibe. A Barlangkönyvtárban talált kéziratok között szerepel a legkorábbi nyomtatott könyv, a Gyémánt szútra 868-as dátummal, amelyet legelőször szanszkrit nyelvről fordítottak le kínaira a 4. században. A tekercsek között szerepelnek olyan kéziratok is mint a keleti keresztény egyház Jézus szútrája, vagy az ősi go játék szabálymagyarázata, ősi zenei kották, vagy a kínai csillagászat i csillagtérképe. A tekercsek elmesélik a buddhizmus kialakulását és fejlődését Kínában, tartalmazzák a kor politikai és kulturális életének leírását, és egyaránt értékes bepillantást nyújtanak a hétköznapi emberek életébe. A kéziratokat széthordták a világ minden tájára a felfedezés után. A Stein által megszerzett kincsek Nagy Britanniába és Indiába kerültek, ugyanis az ő utazásait ezek az országok szponzorálták. Első látogatóként Stein mintegy teljes kéziratot és töredéket szerzett meg mindössze 130 angol fontért – igaz szerepelnek közöttük dupla kópiák is a Gyémánt és a Lótusz szútrákból. Pelliot mintegy dokumentumot vásárolt meg 90 angol fontért, de Steinnel ellentétben, Pelliot sinológusként jobban válogathatott a kéziratok között. Pelliot-t jobban érdekelték a szokatlan és egzotikus kéziratok, mint például a kolostorok adminisztrációja és a pénzügyei. A kéziratok többsége csak azért maradhatott fenn, mert felhasználták őket egyfajta palimpszesztként, amelyeknél a buddhista szövegekhez használt papírok hátsó oldalát használták fel újra. Napjainkban erőfeszítéseket folytatnak, hogy a Barlangkönyvtár kéziratait digitálisan is összegyűjtsék. Ezek ma már elérhetők a Nemzetközi projekt keretein belül. ## Művészet A i művészetbe több mint tíz fő műfaj tartozik, úgymint építészet, stukkó szobrászat, falfestészet, selyemfestészet, kalligráfia, fadúc-nyomtatás, hímzés, irodalom, zene és tánc, és egyéb szórakoztatási műfajok. ### Építészet A -barlangok a sziklából kivájt építészeti megoldásokat követik, azonban a és a -barlangoktól eltérően, az itteni szikla anyaga sokkal puhább, kavicsszerkezetű, amely sem a szobrászathoz, sem a finom építészeti díszítésekhez nem megfelelő. A korai készítésű barlangoknál az indiai Adzsantai barlangtemplomoknál is látható korai buddhista sziklavágású csaitja stílust alkalmazták. A szobrok fülkékbe kerültek és a középső oszlop négyszögletes alapú, amely a sztúpát jelképezi. Ezt a gyakorlók körbejárhatják és ezáltal érdemeket gyűjthetnek. Más barlangok a terembarlangokra emlékeztetnek, amelyek a hagyományos kínai és buddhista templomépítészet sajátosságai. Ezek mennyezete lehet csonka piramis, amelyek festését úgy alakították ki, hogy egy sátorra emlékeztessen. A mennyezet lehet lapos vagy nyerges is, amely a hagyományos épületekre emlékeztet. Néhány meditációra használt barlang az indiai vihárákra (kolostorbarlangok) alaprajzára emlékeztet, amelyeknek vannak oldalsó kamrái, amelyek éppen csak akkorák, hogy egy ember leülhessen bennük. Számos barlanghoz építettek fa tornácot vagy sziklából faragott előtemplomot, ezek többsége azonban elenyészett vagy elpusztult az idők során. Csupán öt maradt meg ezek közül, amelyek közül a két legrégebbi a -dinasztia faépítészetének kitűnő példái. ### Falfestmények A legdíszesebb barlangok teljes fal- és mennyezetfelülete is festett. Az alakok közötti részt geometriai formákkal és növényábrázolásokkal töltötték ki, amelyek az összes buddha fölött megtalálhatók. A szobrokat is gazdagon festették. A falfestmények az 5. és a 14. század között készültek, a leletek összesen ezer év alkotásait ölelik fel, és több festményt is újrafestettek ugyanazon időszakon belül. A freskók összesen felületet fednek be. Nagyra tartják a festményeket a méretükért, a részletek gazdagságáért, valamint a művészeti értékeikért. A leggyakoribb témák buddhista ihletettségűek, szerepelnek azonban hagyományos mitikus tárgyak és patrónusok portréi is. A freskók történelmi bepillantást nyújtanak a kínai buddhista művészet közel egy évezredes időszakába. A falfestmények művészeti fénykorát a Tang-korszakban élték. A későbbi festmények színvonala, főleg a 10. századtól kezdődően leromlott. A korai festmények felhasznált technikái, kompozíció és stílusai, valamint az ábrázolt alakok által viselt ruházatok erős indiai és közép-ázsiai hatást mutatnak, viszont az Északi -dinasztia során egyedülálló i stílus fejlődött ki. Kínai, közép-ázsiai és indiai eredetű motívumok együtt is megtalálhatók egy barlangon belül. A Nyugati -korban megszaporodtak a kínai motívumelemek. Sok barlangban általános motívumként sorokba rendezett kis ülő buddha alakokat találtak. Ezekről kapta a hely az „Ezer buddha-barlangok” elnevezést. Ezeket az apró buddhákat sablon használatával festették, hogy könnyebben tudják replikálni az alakokat. A buddhák fölött vagy a mennyezeten repülő nimfák és egyéb mennyei lények is szerepelnek és a falak aljánál elhelyezték az adományozók ábrázolásait is. A festmények gyakori témáji a Dzsátaka mesék, amelyek Sákjamuni Buddha születéstörténetei (avadána), egyúttal a karma tanításában oktatótörténetek is. Az Északi -korban megjelentek a bodhiszattvák ábrázolásai is, mint például Avalókitésvara (), akit eredetileg férfiként, majd egyre több női jellemzővel ábrázoltak. A barlangok többsége mahájána és srávakajána (théraváda vagy hínajána) hatásokat mutat, jóllehet a mahájána buddhizmus csak a -dinasztia korától vált uralkodó irányzattá. A –Tang-kor újítása a szútra vizuális megjelenítése. A mahájána buddhista tanításokat átalakították hatalmas, részletes elbeszélő festményekké. A -barlangokban található tang művészet egyik központi helyszíne a Tiszta Föld mennyországa, amely egyértelmű utalás a mahájána térhódítására. A Tang-korban szintén megjelent a tantrikus buddhizmus ikonográfiája, mint például a tizenegy fejű vagy ezer karú Avalókitésvara. A buddhista művészet stílusában eltér ugyan a világi művészetektől, a barlangfestmények – különösen a világi jeleneteket ábrázoló festmények – gyakran utalnak a világi életre (legalábbis a tudósok ezt feltételezik). Az adományozók alakjait általában világi stílusban jelenítették meg, amelyekhez világi eseményeket is gyakran kapcsoltak. Például a fölött uralkodó tábornokot, a Tibet fölötti 848-ban aratott győzelmének ünneplése közben ábrázolták. A család után következő Cao család korában az adományozók portréinak méretei megnőttek. A Caók szövetségre léptek az ujgurokkal (Ujgur Kanszu királyság és királyság) és a hotani szaka királysággal, akiknek a portréi népszerűek néhány barlangban. A festett alakok nagy része besötétült az ólom alapú pigmentek oxidációja miatt. A korai freskók több alakjánál használtak indiai eredetű festési technikákat, amelyeknél az árnyékolással háromdimenziós vagy chiaroscuro hatást kívántak elérni. Az árnyékoláshoz használt festék besötétedése miatt vastag körvonalak képződtek, ami már eltért a művészek eredeti szándékától. Ez az árnyékolási technika ban teljesen egyedinek számított ebben a korban, ugyanis Kínában ilyet nem használtak az arcok festésénél, csak jóval később az európai festészet hatására. Ugyancsak nagy különbséget jelent, hogy – a hagyományos kínai művészettel szemben – a helyszínen található festett alakokat félig vagy olykor teljesen meztelenül ábrázolták. Az évszázadok során a falfestmények zömét újrafestették vagy restaurálták és előfordult, hogy a legrégebbi festmények a későbbiek részleges eltávolításával bukkantak elő. ### Szobrok Mintegy agyagszobor maradt épen a -barlangokban. Ezeket náddal bélelt favázra felvitt agyagból formázták, amit festékkel vontak be. A nagyméretű szobrok váza azonban kőalapú. A központi alak általában Sákjamuni Buddha, amelyet körbevesznek a bodhiszattvák, mennyei királyok, dévák, nimfák és más mitikus lények. A korai alakok viszonylag egyszerű megformálásúak. Ezek rendszerint buddhák vagy bodhiszattvák. Az észak-veji buddháknak két bodhiszattvájuk van, amelyhez az észak-csou korban további két tanítvány társult. Így jött létre az ötfős csoport. A - és a Tang-kor alakjai nagyobb csoportokat is formázhatnak, hét vagy kilencfős, és egyes barlangok hatalmas parinirvána jelenetet is ábrázolhatnak nagyszámú gyászolóval. A korai szobrok prototípusa indiai és közép-ázsiai eredetű, és néhányuk gandhárai görög-indiai stílusú. Később a szobrok egyre több kínai jegyet vettek fel és végül teljesen kínaivá váltak. A két óriásszobor Maitréja Buddhát ábrázolja. A korábbi és nagyobb méretű a 96-os barlangban 35,5 m magas. Ezt a szobrot 695-ben készítették császárnő rendeletére, aki többek között 689-ben kolostorok építését is parancsba adta. A másik, 27 m magas szobrot 713. és 741. között készítették el. Az északi óriás Buddha-szobrot több alkalommal felújították, aminek következtében megváltozott a ruházata, a színe és a kézmozdulata is, és csupán a feje maradt meg eredeti Tang-kori alakjában. A déli szobor viszont a jobb kéz kivételével, szinte teljesen eredeti formájában került megőrzésre. A nagyobb Buddha egy előkelő, 9 emeletes faépületbe került, amely eredetileg négy emelet magas volt. A tibeti korban csupán egyfajta barlangot készítettek, ez a nirvána barlang. Ezekben egy nagy fekvő Buddha szerepel, amely elfoglalja a terem teljes egészét. A 158-as barlangban lévő szobor 15,6 m hosszú. A Barlangkönyvtár eredeti funkciója az volt, hogy emléket állítson , 9. századi szerzetes számára. A róla készült különlegesen egyedi szobrot a terem megnyitása után elszállították a barlangból. Áll még az életét leíró sírkő és az egykori szobor mögötti falra a segítőinek a képe van felfestve. A helyszínen nagyon gyakori a festett szobrok és a mögöttük megfestett falak kompozíciója. ### Nyomtatás selyemre és papírra A Barlangkönyvtár felfedezése előtt a Tang-dinasztia korából származó eredeti festmények ritkák voltak, és a fennmaradt műalkotások csak későbbi korok kópiái. A Barlangkönyvtárban több mint ezer képet találtak selyemre, zászlókra és egyéb hímzésekre festve, amelyek közül valószínűleg egyik sem korábbi a 7. századnál. A festmények túlnyomó többsége ismeretlen festő műve, és közülük sok minősége kiváló, főleg a Tang-korból származóké. A többség szútra-festmény, Buddha-ábrázolás vagy elbeszélő kép. A festmények sokat árulnak el Csangan ősi város kortárs kínai stílusáról, valamint tanúskodnak indiai, tibeti és ujgur festési stílusokról is. Az ecsetfestéshez csak tust használtak, némelyikhez csupán kétféle színt, de a többség színes. Leggyakrabban csupán egy alakot ábrázolnak, és a legtöbbet valószínűleg adományként kapták valamilyen szponzortól, akit kis méretben ábrázoltak is azután. Az adományozók alakjainak ruházata sokkal kidolgozottabbá vált a 10. századra. ### Nyomtatott képek A Barlangkönyvtár jelentős forrásnak számít, ahonnan sok, ősi fadúcos nyomtatású kép és szöveg maradt fenn, köztük a híres Gyémánt szútra, a ma is létező legrégibb nyomtatott könyv. Más nyomtatott képet faliképnek szántak, amely alá szöveget is írtak imákkal, gyakran áhítatos megrendelőknek felajánlva. például 947-ben legalább két ilyen képet rendelt. Sok nyomtatott ábrázoláshoz később színeket adtak. Több lapon ugyanazzal a fatáblával nyomtatott Buddha szerepel. Nem ismeretes hogy az emberek vagy a kolostorok birtokában voltak-e a nyomtatásra szolgáló fatáblák. ### Textíliák A Barlangkönyvtárban talált textíliák között vannak selyemzászlók, oltárhoz való akasztható képek, kéziratburkoló vásznak és szerzetesi ruházatok (kasaja). A szerzetesek leginkább különböző szövetekből álló patchwork gúnyát viseltek, hogy kifejezzék alázatukat. Ezeken keresztül értékes bepillantást kaphatunk a kor különböző selyemanyagaiba. A szikla frontját fesztiválok idején festett és hímzett selyemzászlókkal díszítették. Kárpitszövettel dekorálták az oltárokat és a templomok felső szegélyeit, amelyekről különböző anyagú lobogókat függesztettek le. Ezek 'V' alakban végződtek, összességében hasonlítottak a mai modern nyakkendők alakjához. ## Barlangok A barlangokat egy közel két kilométer hosszú sziklába vájták. A Tang-dinasztia idejében több mint ezer barlang létezett, de idővel közülük sok megsemmisült, köztük a legkorábbi barlangok is. Jelenleg 735 barlang létezik a helyszínen, amelyek közül a legjobb 487 barlang a sziklafal déli oldalán található. Ezek ma zarándokhelyeknek számítanak. 248 barlangot találtak az északi oldalon is. Ezek lakhelyként, meditációs vagy temetkezési helyként szolgáltak a szerzetesek számára. A sziklaüregek a déli részen díszítettek, míg az északi oldaliak falai többnyire csupaszok. A barlangok koronként csoportosulva helyezkednek el. Az újabb dinasztiák a szikla más részein készítettek új üregeket. Mintegy ötszáz barlangnak sikerült megállapítani a korát a bennük található freskók, szobrok és más tárgyak alapján. A következő lista a korok alapján mutatja be a barlangokat, ezeket az 1980-as években állították össze (azóta több barlangot is feltártak): - Tizenhat királyság (366–439) – 7 barlang, a legrégebbi az Északi Liang-korból - Északi (439–534) és Nyugati (535-556) – 10 mindkét időszakból - Északi (557–580) – 15 barlang - -dinasztia (581–618) – 70 barlang - Korai Tang (618–704) – 44 barlang - Aranykori Tang (705–780) – 80 barlang - Középső Tang (781–847) – 44 barlang (ban „tibeti kornak” is nevezik ezt az időszakot) - Késői Tang (848–906) – 60 barlang - Az öt dinasztia (907–960) – 32 barlang - -dinasztia (960–1035) – 43 barlang - Nyugati (1036–1226) – 82 barlang - (1227–1368) – 10 barlang ## Galéria

Nemi szelekció

A nemi szelekció (szexuális szelekció vagy szexuális kiválasztódás) fogalmát Charles Darwin vezette be A fajok eredete című korszakalkotó művében a természetes szelekció mellett. Azokat a fajokon belüli, a hím és nőstény egyedek közötti eltéréseket próbálta megmagyarázni vele, amelyek „nem járnak sem közvetlen, sem közvetett haszonnal” az egyedek számára. Darwin szerint a nemi szelekció a felelős a nemek közötti morfológiai (külalakra vonatkozó) különbségekért (például a pávakakasok díszesebb tollazata, a szarvasfélék hímjeinek agancsa vagy a hím oroszlánok sörénye). A természetes és a nemi szelekció között az a különbség, hogy míg az előbbinek a hajtóerejét az egyedek „létért folyó küzdelme” adja, addig az utóbbi viszont az egyedeknek a szaporodás jogáért folytatott küzdelmét jelenti. ## A nemi szelekció tudományos vizsgálatának története Darwin után a nemi szelekció hosszú évtizedekre erősen háttérbe szorult, szinte feledésbe merült: olyannyira, hogy az 1980-as években gyakorlatilag újra fel kellett fedezni. Ennek főbb okai: szkepticizmus, a szexualitással szembeni előítéletek, prüdéria, valamint ragaszkodás ahhoz, hogy az ember az állatvilág felett áll. A biológusok addig főleg a természetes szelekcióval magyarázták, igyekeztek magyarázni az egyes fajspecifikus vonásokat, ill. a fajok kialakulását. Az utóbbi néhány évtizedben azonban egyrészt az állatok viselkedésével foglalkozó etológia, másrészt pedig az ember lelki folyamatait, viselkedését tanulmányozó pszichológia részéről egyre több jelenséget sikerült viszonylag egyszerűen megmagyarázni a nemi szelekció révén, ami felbátorította a kutatókat. Így napjainkban a nemi szelekció „felfutásának” lehetünk tanúi: a kutatók az állati és emberi viselkedés egyre több vonása mögött fedezik fel, és ezek alapján jó okkal feltételezhető, hogy szerepe sokkal nagyobb az élővilágban és annak evolúciójában, mint azt eddig feltételeztük. ## A nemi szelekció általában Az elképzelés alapja, hogy az állatok számos olyan jellegzetességet fejlesztettek ki, amelyek szigorúan véve nem szolgálják az egyedet a túlélésben, viszont segítenek neki abban, hogy minél több utódja szülessen. Ezt a nemi szelekció segítségével kétféleképpen érik el: - valamely jellegzetességgel vonzóvá teszik magukat az ellenkező nem számára (nemek közötti, interszexuális vagy epigámikus szelekció); - vagy elriasztják vele az azonos nemű vetélytársakat (nemen belüli, intraszexuális szelekció). Ahhoz azonban, hogy a nemi szelekció működjön, egyrészt az egyik nemben ki kellett alakulnia valamely jellegzetességnek, másrészt pedig az ellenkező nemben vonzalomnak kell ébredni a kérdéses jellegzetesség iránt. Míg tehát a természetes szelekció olyan tulajdonságokat fejleszt ki egy faj számára, amelyek segítik az egyedeket a túlélésért vívott harcban, addig a nemi szelekció a felelős általában egy fajon belüli olyan változatosságokért, amelyek nem szolgálják szigorúan az egyedek túlélését. Viszont a nemi szelekció során csak olyan jellegzetességek fejlődhetnek ki, amelyeket a természetes szelekció „megenged”, ugyanis nem kizárt, hogy a nemi szelekció révén olyan külsőségek fejlődhetnek ki egy fajnál, amelyek idővel annak kihalását okozhatják: egyesek szerint ez vezethetett a pleisztocén során Európában elterjedt óriásszarvasok (Megaloceros giganteus) kihalásához. Ugyanakkor a nemi szelekció révén ennek az ellenkezője is bekövetkezhet: vagyis új fajok is kialakulhatnak. A nemi szelekció hajtóerejét az adja, hogy az ivarosan szaporodó, de különösen a fejlettebb állatfajok esetén a két nemnek más és más az érdeke: a hímek minél több nőstényt szeretnének megtermékenyíteni, a nőstények viszont biztosítva szeretnék „látni”, hogy minél egészségesebb utódokat hoznak a világra ill. nevelnek fel (vagyis a szaporodásba fektetett energiájuk minél jobban megtérüljön). Mivel a lehetőségek száma korlátozott (a hímek számára az elérhető nőstények száma, a nőstények számára pedig a táplálék mennyisége az utódok felneveléséhez), ezért a hímeknek valamilyen módon versengeni kell a nőstényekért, azoknak pedig valamilyen módon ki kell tudni választani azokat a hímeket, amelyek a legrátermettebbek, mivel az utódok felnevelésében a két nem között általában az ő energiaráfordításuk sokkal nagyobb (költés/vemhesség, utódgondozás – így jó okkal „válogatósak”, ellentétben a hímekkel, akik szinte minden alkalmat megragadnak a párosodásra: nekik igazán nincs veszítenivalójuk). Az állatvilágban a nőstények versengése a hímekért sokkal ritkább. ### A nemi szelekció mint a természetes szelekció motorja Az már Darwinnak is gondot okozott, hogy az állatok számos, a túlélés szempontjából hasznos szerve miként fejlődhetett ki. Az ugyanis nem volt kérdés, hogy egy-egy hasznos szerv kifejlődéséhez hosszú idő kellett, de az viszont már igencsak nehezen elképzelhető, hogy fejletlen formáikban hogyan maradhattak meg az egyes szervek amíg hasznossá nem váltak: hiszen a természetes szelekció minden a túlélés szempontjából felesleges dolgot szigorúan kirostál. Ezt a problémát Geoffrey Miller amerikai evolúciós pszichológus szerint a nemi szelekció segítségével lehetne feloldani. Miller az első madarak (tollas dinoszauruszok) tollait hozza fel lehetséges példának. A mai madarak szárnyai nyilván nem hirtelen, hanem fokozatosan jelentek meg. Az is nyilvánvaló viszont, hogy az első szárnyakkal (pontosabban: tollas végtagokkal) még nem tudtak repülni az ezzel rendelkező dinoszauruszok. Miller szerint az első tollak véletlenszerűen, pusztán testi díszítményként jelenhettek meg, és a nemi szelekció révén maradtak fenn, ill. annak megszaladása által fejlődtek tollazattá ill. szárnnyá. Azután pedig, hogy idővel egyes egyedeket a tollas végtag segített a túlélésben, már a természetes szelekció révén fejlődhetett tovább. Miller tehát azt állítja, hogy az állatvilágban sok hasznos szerv „haszontalan” díszítményként kezdte, amelyek feladata először az ellenkező nemű partner meghódítása volt, majd a nemi szelekció megszaladása révén indultak fejlődésnek, és amikor már az egyes egyedeket a kérdéses szerv segítette a túlélésben, akkor „vette át” a szerv további „fejlesztését” a természetes szelekció. ### Példa interszexuális szelekcióra Különösen jó példa a nemek közötti szelekcióra a pávák esete, ahol a kakasok díszes farktollazatukkal próbálják elcsábítani a tojókat, akik pedig azt a kakast választják, amelynek a legpompásabb a farktollazata. Az eredmény: a kakasoknál olyan pompás farktollazat fejlődött ki, amely sok esetben hátrányt is jelenthet számukra. A tojó jellegtelensége viszont azért fontos, mert egy díszes tollazattal csak felhívná magára a ragadozók figyelmét, pedig neki kell felnevelni a fiókákat. Az etológusok szerint a tojók a díszes tollazaton keresztül elsősorban a hímek testének szimmetriáját figyelik és ebből „próbálják” megtudni, hogy az adott hím mennyire egészséges (a szimmetriát az ember is nagyon szereti: gondoljunk a híres épületekre, mint például az Országház). Ugyanis betegségek, sérülések, genetikai rendellenességek általában rontják a test szimmetriáját. Bizonyított tény, hogy a „csökkent szimmetriájú” hímek (például egy fél agyarral rendelkező elefánt, rozmár, vagy egy törött agancsú szarvas) kevesebb utódot nemzenek. Az etológusok között vitatott, hogy a pávakakasok díszes farktollazata pusztán a nemi szelekció „megszaladása” (vagyis már inkább hátrány, mivel a kakasok halálozása bizonyítottan nagyságrendekkel nagyobb, mint a tojóké), vagy pedig a rátermettség tényleges bizonyítéka (mivel egy szaporodni képes kakasnál azt mutatja, hogy a díszes, ám nehézkes tollazata ellenére még a ragadozókat is el tudta kerülni – Amotz Zahavi, „handicap vagy hátrány elv”). Az interszexuális szelekció tehát általában azt jelenti, hogy a hím kelleti magát a nőstények előtt és az utóbbiak pedig választanak közülük. Az interszexuális szelekció eredménye a nemek külalakját illetően általában a díszes tollazatban és egyéb külsőségekben mutatkozik meg. ### Példa intraszexuális szelekcióra A nemen belüli szelekció esetén általában a hímek megküzdenek egymással a dominancia-rangsor magasabb pozícióiért ill. a párosodás jogáért (a kettő általában összefügg). Mivel legtöbbször ez a küzdelem test-test elleni (főleg rituális, olykor vérre megy, de ritkán élet-halál harc), ezért ezen fajoknál a hímek testmérete nagyobb, mint a nőstényeké. Ennek oka, hogy a hímek kompetíciója (versengése) elsősorban a testi erőben jelentkezik. Jó példa erre az elefántfókák (Mirounga angustirostris) esete: a szaporodási időszak előtt a bikák keményen megküzdenek egymással a kedvező fekvésű partszakaszokért. Aki ugyanis kedvezőbb fekvésű partszakaszt birtokol, annak több (akár 100) tehén jut („hárem”), mivel az ilyen helyeket az utóbbiak előnyben részesítik. Az eredmény: az elefántfóka bikák kétszer-háromszor nagyobbak, mint a tehenek. Az intraszexuális szelekció esetén tehát általában a hímek között „dől el”, hogy mely nőstényekkel párosodnak és ebbe az utóbbiaknak kevés „beleszólásuk” van, viszont ily módon a nőstények általában mindig a legrátermettebb hímeket kapják (így „elégedettek” lehetnek). Ezt megerősítik a megfigyelések is: egy nőstény inkább „elmegy” egy domináns hímhez második, harmadik vagy sokadik nősténynek, mint egy kevésbé dominánshoz elsőnek. Elefántfókáknál figyelték meg, hogy ha a háremhez egy idegen, szubdomináns hím közeledik, akkor a nőstények kiáltozással jelzik a „hárem urának” (akit szoktak még szultánnak vagy pasának is nevezni) a behatolót, akit az el is zavar. A fentieket Patricia Brown amerikai pszichológus állatkísérletei is megerősítették. Brown és munkatársai szíriai aranyhörcsögök hímjeit párosával összeengedték, hogy az egymás közötti harcaik során kialakuljon közöttük a dominancia-rangsor. Ezek után a hímeket kis „kifutókba” tették, amelyekben viszont egy kis hámmal megakadályozták a szabad helyváltoztatásukat és nem is láthatták egymást. Az egyes kifutók egy közös térre nyíltak, ahová ovuláló nőstényeket helyeztek el egyesével. Ezzel a kísérlettel arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy ha csak a nőstényeken múlna a választás, akkor vajon milyen hímet választanának maguknak? Azt kapták eredményül, hogy a nőstények mindig a legdominánsabb hímet választották. A kutatók feltételezik, hogy a nőstények „kiszagolták” a domináns hímet, amelyből viszont feltételezhetően jellegzetes illatanyag (feromon – a „dominancia illata”) áradt. Az is elmondható, hogy egy fajon belül a nemek közötti nagyobb méretkülönbségekért (nemi dimorfizmus, kétalakúság) főleg az intraszexuális szelekció a felelős. Ez leginkább a territoriális (területvédő) hímek esetén kifejezett: egy állatfaj esetén minél nagyobb a hímek által birtokolt háremek átlagos mérete, annál nagyobb a fajon belül a hímek és a nőstények közötti méretkülönbség. Az intraszexuális szelekció azt is eredményezi, hogy egy populáció nem mindegyik egyede vesz részt a szaporodásban. Például szintén az elefántfókáknál jegyezték fel, hogy a legdominánsabb bikák 6%-a termékenyítette meg a tehenek 88%-át. Néhány fajnál (ahol a hímek háremet tartanak) az intraszexuális szelekció gyakori velejárója a kölyökgyilkosság (infanticiditás) jelensége. Ez azt jelenti, hogy ha a „hárem ura” megváltozik, akkor az új hím megöli az elüldözött vetélytárs fiatalabb kölykeit. Ennek oka, hogy ilyenkor a nőstények előbb fogamzóképes állapotba kerülnek és az új hím számára hamarabb fognak kölyköket szülni (mivel az új szultánt is szorítja az idő – a „trónkövetelő” vetélytársak azonnal jelentkeznek). Ez a jelenség megfigyelhető például az oroszlánok, a vízilovak, a gorillák, a páviánok, a makákók, a hulmánok és néhány rágcsálófaj között. Sok állatfajnál nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy esetükben melyik fajta nemi szelekció működik. Ez a helyzet a szarvasfélék (Cervidae) és antilopfélék (Antilopinae) esetében is, amelyek hímjei a párosodási időszakban a nőstények előtt küzdenek meg egymással. Általában a győztesek párosodnak, de elképzelhető, hogy a hímek agancsai, teste és mozdulatai is befolyásolják a nőstényeket. Végezetül pedig az, hogy valamely populációban mely jellegzetességek alakulnak ki a nemi szelekció hatására, nagyrészt a véletlenen múlik, ezt a jelenséget „alapítóhatásnak” nevezik a biológiában. ## Nemi szelekció az állatvilágban ### Nemi szelekció a gerinctelenek között A nemi szelekció csak az ivarosan szaporodó fajok között létezik és az alacsonyabb rendű állatoknál kevésbé kifejezett vagy látványos. Ennek oka nagyrészt az, hogy náluk az ivadékgondozás viszonylag kis ráfordítást igényel. Ez legtöbbször abban merül ki, hogy a petéiket valamely biztosabb helyre rakják le: nagyszámú utódaikat ezután gyakorlatilag rábízzák az elemekre és a véletlenre. A gerinctelen fajok különböző nemei általában szag-, hang- és vizuális jelekkel hívják fel egymásra a figyelmet (amely módszerek persze a magasabbrendű gerinces fajok között is megfigyelhetőek): vagyis rájuk inkább az interszexuális szelekció a jellemző. A gerinctelenek legnagyobb fajgazdagságú törzsét az ízeltlábúak adják, így a példákat könnyebb közülük választani. #### Szagjelek Szagjeleket főleg a repülő rovarok használnak. A fajok legtöbbjénél a hímek [a selyemlepkéknél (Bombyx mori) a nőstények] jellegzetes anyagokat bocsátanak ki (ezeket általánosságban feromonoknak nevezzük), amelyeket a nőstények megfelelő receptorok segítségével érzékelnek, és képet kaphatnak általa a hímről. A feromonok hatóanyaga és hatótávolsága legtöbbször fajspecifikus. Ebben a versengésben azok a hímek a sikeresebbek, amelyek minél több nőstényt tudnak minél nagyobb távolságról magukhoz csábítani. Az illatok azonban sokszor a ragadozók figyelmét is felkelthetik, és emiatt nem érdemes annak intenzitását egy szint fölé emelni. E hátrány kiküszöbölésére sok faj erősen fajspecifikus feromonokat használ, amelyeket csak saját fajtársaik tudnak érzékelni. (A feromonokat a mezőgazdaságban a rovarirtáshoz is felhasználják: segítségükkel csalják csapdába valamely kártevő rovarfaj hímjeit.) #### Hangjelek Egy másik hatékony módszer a nőstények figyelmének felhívására a gerinctelenek között a hangképzés. Az ízeltlábúak között ennek nagyon jó példáját adják a kabócák és a tücskök. A hangjelekről is elmondhatók ugyanazok, mint a szagjelekről: jó, ha nagy a hatótávolságuk [például a lótücsök (Gryllotalpa vulgaris) Y alakú üregből ciripel, hogy hangját minél messzebb lehessen hallani]; de ugyanakkor a ragadozók figyelmét is felhívhatják [például egy észak-amerikai tücsökfaj (Gryllus intiger) a prédája egy parazita légyfajnak (Euphasiopteryx ochracea), amelynek példányai a ciripelő hímekre helyezik petéiket, hogy a kikelő lárvák a tücsök testébe mászva elfogyasszák azt]. #### Vizuális jelek Vizuális jeleket használnak a közismert nagy szentjánosbogár (Lampyris noctiluca) hímjei, amelyek fényvillanásokkal hívják fel magukra a nőstények figyelmét. Szintén vizuális jelekkel kommunikálnak egymással egy lepkefaj (Pieris protodice) egyedei, amelyek szárnyain ultraibolya fényben látszódó pigment-mintázat található: a hímekén több, a nőstényekén kevesebb. A rovarok látnak az ultraibolya tartományban is, így meg tudják különböztetni egymást, ill. a hímek meg tudják ítélni a nőstényeket azok „ultraibolyaképe” alapján (mivel a nőstények pigmentjei fontos információkat tartalmaznak azok hordozójáról). #### „Nászajándék” felajánlása Egyes ragadozó rovarfajok [például egy skorpiólégyfaj (Panorpa latipennis) és egy skorpiófátyolka (Bittacus apicalis)] hímjei „nászajándékot” visznek a nőstényeknek, akik annak minőségéből állapítják meg azok rátermettségét. #### Letelepedés a szaporodási/táplálkozási hely közelében Számos rovarfaj hímjei a szaporodási időszakban a fajra jellemző szaporodási (sok légyfaj esetén dögök vagy ürülék) vagy táplálkozási hely (például pollen- és nektárgyűjtő rovarok esetén virágok) közelében köröznek, így várva a nőstényeket, akik előbb-utóbb megérkeznek. #### Vetélkedés a testi erőben A testi erőben történő vetélkedés (intraszexuális szelekció) nem ismeretlen, de viszonylag ritka a gerinctelenek (rovarok) között. Egyik példája a szarvasbogár (Lucanus cervus), amelynek hímjei megküzdenek egymással a „szarvaik” segítségével. A hímek célja, hogy riválisukat a torkuknál vagy potrohuknál megragadva elcipeljék a nőstény közeléből és tőle valamivel távolabb jó alaposan "a földhöz vágják". Ennek eredményeképpen a faj hímjei hatalmas „szarvakkal” (módosult rágókkal) rendelkeznek, a nőstények viszont nem. ### Nemi szelekció az alsóbbrendű gerincesek között Az alsóbbrendű gerincesek (halak, kétéltűek, hüllők) között kevésbé látványos a nemi szelekció, mivel a madarakhoz és az emlősökhöz képest sokkal fejletlenebb az ivadékgondozásuk (kivételek persze itt is vannak). Ezen osztályokba tartozó fajok nőstényei általában igen nagyszámú ikrát, petét ill. tojást raknak le, amelyeket ez után gyakorlatilag rábíznak az elemekre és a véletlenre: ily módon utódaiknak csak nagyon kis része éri meg az ivarérett kort, ezért számukra nem éri meg az udvarlásba túl nagy energiát fektetni. A halakra inkább az interszexuális szelekció a jellemző: vagyis a két nem képviselői a másik testét figyelik (annak méretét, alakját, színeit, mintázatát), és abból próbálják megállapítani egymás rátermettségét. Vannak fajok [például a kölönte (Cottus bairdi)], amelyek hímjei territoriálisak: ők ívóhelyet őriznek. A kétéltűek közül a békák hímjei elsősorban hangjelekkel hívogatják a nőstényeket: közülük azok a sikeresebbek, amelyeknek a hangja a legmesszebbre hallatszik. Náluk is nagyobb azonban annak a lehetősége, hogy a hímek ragadozók zsákmányául esnek, ezért vannak néma fajok is. Vannak békafajok, amelyek hímjei territoriálisak is: szaporodásra alkalmas vizes élőhelyet őriznek. A hüllőknél előfordul mind az intra-, mind az interszexuális szelekció: a hímek megküzdenek egymással vagy különféle módokon udvarolnak a nőstényeknek. ### Nemi szelekció a madaraknál A különböző madárfajokra általában az interszexuális szelekció a jellemző, mivel – testfelépítésük miatt – a hímek egymás elleni küzdelme kevésbé lehet hatékony. Ezért a hímek általában a következő módszerekkel próbálják elcsábítani a tojókat: - Díszes, változatos, sokszor színpompás tollazat [például páva, paradicsommadarak (Paradisaeidae)]. - Énekhang, mely a hímeknél egy másik fontos feladattal is párosul, a területük védelmével (intraszexuális szelekció): egy másik hím számára az énekhang jelzi, ha egy terület foglalt. Ha a betolakodó erre sem ügyel, akkor tettlegességre kerül sor (például az énekesmadaraknál). - Lugas építése. Egyes fajok hímjei lugast építenek, amelyeket a nőstények szigorú mustrának vetnek alá. Azt a hímet választják, aki a számukra tetszetősebb építményt készítette [például a selyemmadár (Ptilonorhynchus violaceus)], majd a tojó fészket épít, a hím pedig pózol tovább. - Tánc a tojók előtt (például a darvak vagy a pittafélék). ### Nemi szelekció az emlősöknél A legtöbb emlősfajra az intraszexuális szelekció a jellemző, vagyis a hímek megküzdenek egymással a párosodás jogáért ill. a nőstényekért (még sok, amúgy békés állatfaj is). Ezért a legtöbb emlősnél a hímek nagyobbak, mint a nőstények. Ez a méretkülönbség azoknál az emlősfajoknál a legnagyobb, amelyek hímjei „háremet” tartanak fenn, ilyen faj például a fóka, a pávián, a gorilla, a lófélék, a szarvasfélék és az oroszlán. Vannak társas állatok [mint például a farkasok és a rókamanguszták (Suricata suricata)], ahol a csoporton belül csak a domináns párnak van joga szaporodni: az ilyen fajoknál ha egy szubdomináns nőstény mégis kölykezni „mer”, akkor a kölykeit megölik. ### Nemi szelekció az emberszabású majmoknál Azért van jelentősége a nemi szelekció vizsgálatának az emberszabású majmok között, mert ennek segítségével valamiféle elképzelésünk lehet arról, hogy ez hogyan működhetett távolabbi őseink (például az Australopithecus-fajok) között. Az utóbbi évtizedekben viszonylag sokat megtudtunk legközelebbi rokonaink életéről (Jane Goodall révén a csimpánzokról, Dian Fossey révén pedig a gorillákról), de azért még számos részlet kíván további kutatást. Például nem egészen világos, hogy az emberszabású majmok hímjei és nőstényei (és itt elsősorban a legközelebbi rokonainkról, a csimpánzról és a törpecsimpánzról van szó) mely tulajdonságokat találják egymásban vonzónak, mivel a nőstények sokszor kevésbé domináns hímekkel is közösülnek. A csimpánzoknál megfigyelték például, hogy egy nőstény és egy szubdomináns hím szemkontaktust vesz fel („szemezgetnek” egymással), majd hosszan egy félreesőbb helyre néznek, ahova nem sokkal később titkon elvonulnak egy gyors közösülésre. Mindezt azért így teszik, hogy a domináns hím ne szerezzen róla tudomást. Az emberszabású majmok nőstényeinél mindazonáltal megfigyelték, hogy azok az alábbi tulajdonságokat részesítik előnyben a hímekben: - szociális dominancia (amelynek révén képes megvédeni a nőstényt és annak kölykeit); - barátságosság (amikor egy hím kedvesen bánik a nősténnyel és annak kölykeivel); - idegenség (ha egy hím kívülről jött a csoportba – feltehetően a beltenyészet elkerülése miatt). #### Orangután Az orangutánok a legtávolabbi rokonaink az emberszabású majmok között: a legközelebbi közös ősünk mintegy 12-14 millió évvel ezelőtt élhetett, így őket általában kevéssé veszik figyelembe az őseinkre vonatkozó feltételezések kapcsán. Az orangutánok különben magányos lények: a hímek és nőstények csak a párosodás idejére találkoznak és a nőstények egyedül nevelik kölykeiket. Ennek ellenére a hímek kb. kétszer akkorák, mint a nőstények. #### Gorilla A gorillák domináns hímek („ezüsthátúak”) vezette családokban élnek, amelyben a nőstények és azok kölykei élnek. Ezekben a családokban csak egyetlen ivarérett hím van: az ezüsthátú. A hím kölykök a felserdülésüket követően elhagyják a családot. A családfői „tisztséget” a hímeknek egymás közötti küzdelmekben kell megszerezni (és megtartani), ezért testtömegük kb. kétszer, testmagasságuk pedig kb. a harmadával nagyobb, mint a nőstényeké, továbbá hatalmas szemfogaik vannak és a koponyájukon nyílirányú (szagittális, a homlok és a tarkó középpontját összekötő) csonttaraj húzódik. Az ember és a gorilla közös őse mintegy 9-10 millió évvel ezelőtt élhetett. Ebből arra következtethetünk, hogy az Australopithecus-fajok ősei és – testi jellegzetességeik alapján – a később megjelent Paranthropus-fajok legtöbbje is hasonlóan élhetett. #### Csimpánzok A közönséges csimpánzok nemi dimorfizmusa kisebb, mint a gorilláké, viszont nagyobb, mint az emberé. Csoportszerkezetükre az alábbiak jellemzők: - zárt csoportokban több hím és nőstény él együtt; - nemi érésük után a hím utódok a csoportban maradnak, a nőstények elhagyják azt; - a rokon hímek közösen, egymással együttműködve védik a nőstényeket és a csoport területét: ha „járőrözés” közben idegen hímekkel találkoznak (és túlerőben vannak), akkor megtámadják őket, ha nőstényekkel találkoznak, akkor a saját nőstényeik közé terelik; - a nőstények közötti kapcsolat lazább, a nőstények könnyen csatlakoznak egy csoporthoz, ill. könnyen elhagyják azt; - egy hím több nősténnyel tart kapcsolatot (poligínia). A csimpánzok és az ember közös őse kb. 6-7 millió évvel ezelőtt élhetett, néhány millió évvel az Australopithecus-fajok megjelenése előtt. Ebből arra következtetnek az antropológusok, hogy az utóbbiak csoportszerkezete a csimpánzokéra hasonlíthatott. Ha jobban megnézzük, akkor ez a csoportszerkezet már átmenetet jelent a gorillák poligámiája és az emberre jellemző monogám férfi-nő kapcsolat között. Mivel a csimpánzok csoportjait egymással együttműködő hímek vezetik (mert táplálékuk viszonylag nagy területen szétszóródva található), ezért a csoportban nem lenne előnyös a csoporton belüli túlzott agresszió, ezért ez törzsfejlődésük során erősen mérséklődött (feltehetően a rokoni kapcsolatok miatt, a csimpánzoknak kisebbek is a szemfogaik), illetve szükségszerűen átalakult (főleg a csoporton kívüli hímekre irányul). A közönséges csimpánzok csoportjaiban mindegyik hím párosodhat: rangsor szerint, de gyakran előfordul, hogy a domináns hím „kísérgeti” (kisajátítja) az ösztruszban levő nőstényeket – „jegyesség” (elvonul velük). Ezért a csimpánzok hímjeinek az emberszabású majmok között hosszúnak számító, erektált állapotban kb. 8 cm hosszú péniszük és – a gyakori közösülések miatt – kb. 120 g tömegű (ez a főemlősök között – az embert is beleértve – a legnagyobb) heréik alakultak ki. (A férfiak heréi mintegy 40 g tömegűek, vagyis kb. harmadakkorák, mint a kb. 45 kg tömegű hím csimpánzoké, és csak valamivel nagyobbak, mint a kb. 200 kg tömegű hím gorilláké.) Ennek oka feltehetően az lehet, hogy az a hím csimpánz nemzhet nagyobb eséllyel utódokat, aki minél mélyebbre és minél több spermát juttatott a nőstények vaginájába (a főemlősök között szintén a hím csimpánzok ejakulátuma a legnagyobb mennyiségű). A jelenség a „spermakompetíció” egy változata. A csimpánzoknál jóval nagyobb testű ezüsthátú hímgorilláknak „elegendő” a feleakkora hosszúságú (3–4 cm) pénisz és a sokkal kisebb herék is, mivel a családban a szaporodás joga (és lehetősége) csak őt illeti és a nőstények viszonylag ritkán kerülnek ösztruszba, így biztos lehet benne, hogy nőstényeinek kölykei csak tőle származnak. #### Törpecsimpánz A törpecsimpánzok (bonobók) csoportszerkezete és testfelépítése nagyon sokban hasonlít a csimpánzokéra, ám a hím-nőstény kapcsolat szorosabb, a hímek kevésbé agresszívek, és a nőstények zártabb csoportot alkotnak. A törpecsimpánzok az állatvilág legszexuálisabb lényei, amit egy 19. századi misszionárius (a meglehetősen prűd Viktoriánus-korban) a következő kifejezéssel jellemzett: „arcátlanul buják”. Ez alatt azt értette, hogy a törpecsimpánzok a teljes promiszkuitás hívei, és közöttük minden órára kb. 5 közösülés esik. A törpecsimpánzok ismerik és gyakorolják a szex szinte minden formáját: az önkielégítést, a kölcsönös önkielégítést, sőt nem ritka közöttük az azonos neműek közötti nemi kapcsolat sem. Vagyis a törpecsimpánzoknál megjelent a szex örömszerző jellege: náluk a nőstények a peteérésükön és a szoptatási időn kívül is hajlandóak a szexre (igaz, ilyenkor általában csak valamilyen „ajándék” ellenében). Végezetül pedig az emberszabású majmok közül egyedül a törpecsimpánzok képesek szemtől szemben pozícióban közösülni. A törpecsimpánzok tulajdonképpen megvalósították a hippi-korszak „szeretkezz, ne háborúzz” jelszavát. A törpecsimpánzok és a csimpánzok közös ősei mintegy 2-3 millió évvel ezelőtt élhettek, így az emberrel közös őseik kb. 6-7 millió évvel ezelőtt. A törpecsimpánzok, a csimpánzok és az ember között a génkészlet 98-99%-ban egyezik meg. ## Nemi szelekció az embernél A nemi szelekció az embernél is működik, ebben sem vagyunk kivételek az állatok között. A párkeresésben a férfiakat és a nőket is ugyanazok a (nem tudatos) motivációk vezetik, mint az állatokat: vagyis a férfiak minél több nőt szeretnének megtermékenyíteni, a nők pedig biztosítva szeretnék látni (egészséges) gyermekeik felnevelését. Az embernél a nemi dimorfizmus kismértékű (10...15%), ami beleillik abba a csökkenő tendenciába, miszerint ez a hozzánk közelebbi rokonságban levő emberszabású majmoknál is egyre kisebb. Ez azt mutatja, hogy az emberi csoportokban erősen lecsökkent a hímek közötti agresszió és visszaszorult a poligámia. A jelenség feltehetően csoportszelekció révén fejlődött ki és alapja a női szervezet (elsősorban hormonális) változásában keresendő. A nők és más főemlősök nőstényei között mindenekelőtt a következő fő különbségek figyelhetők meg: - a nők peteérésének nincs semmilyen jól, egyértelműen érzékelhető (látható, szagolható) jele (például a csimpánzok nőstényeinél ezt az jelzi, hogy a fartájékuk élénkpiros lesz – a hím csimpánzok ettől jönnek izgalomba); - a nők a peteérés időszakán kívül is szívesen közösülnek; - a nők mellei a szoptatási időszakon kívül is meglehetősen nagyok. Ezen tulajdonságokkal a nők tkp. „elérték”, hogy állandóan magukon tartsák a férfiak figyelmét, ui. az állatvilágban a hímeket csak akkor érdeklik a nőstények (és viszont), amikor azok szexuálisan fogékonyak és ezt megfelelőképpen jelzik – a nők ugyanakkor az állatok nőstényeinél jóval gyakrabban „fogékonyak”, és a termékeny voltukat jelző nemi szignálok (ld. alább) a nemi ciklusuktól függetlenül állandóan (bár az állatok nőstényeinél sokkal finomabban) „jeleznek”. Másrészről pedig a nők peteérésének „rejtettsége” értelmetlenné teszi a férfiak egymás közötti agresszív vetélkedését a szaporodás jogáért, mivel egy férfi sohasem lehet biztos benne, hogy a közösülésük után ő termékenyítette meg a nőt. Ez annál is inkább így van, mivel az embernél 1000...2000 közösülésre jut egy megtermékenyülés, az emlősök legtöbbjénél ez egy, maximum néhány alkalmat igényel – kivéve az oroszlánt, ahol szintén többezres nagyságrendű ez a szám. Bizonyossága akkor lesz nagyobb (de ritkán 100%), ha minél többször közösül ill. kölcsönös kötődésen alapuló kapcsolat alakul ki közöttük. A fentiek miatt a férfiaknak feltűnően hosszú (és vastag), merev állapotban átlagosan 12–18 cm hosszú péniszük és viszonylag nagy méretű heréik fejlődtek ki, továbbá kialakult a zárt csoporton belüli, monogám férfi-nő kapcsolat. Ez akkor is igaz, ha abszolút többségben (83%) vannak a poligám társadalmak: valójában azokban is csak az igazán befolyásos („domináns”) férfiak élnek többnejűségben, a többségnek csak egy felesége van – el is kell tartani őket, és ezt csak a leggazdagabbak engedhetik meg maguknak. Ezért inkább pontosabb az emberrel kapcsolatban a Jared Diamond által használt „enyhe többnejűség” kifejezés, amit a férfi és a női testméretek közötti mintegy 10%-os különbség, a pénisz és a herék méretei, valamint a félrelépések gyakoriságai is sugallnak (az 1940-es években végzett vizsgálatok szerint a monogámnak tartott amerikai társadalomban az újszülöttek mintegy 10%-ának nem az anya férje volt a biológiai apja). Más emlősfajnál (például a gibbon) a monogámia a pár elkülönülésével jár. Végső soron tehát a nők peteérésének rejtettsége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy összetett emberi csoportok alakulhassanak ki. A fentiekkel összhangban a két nem képviselői az embernél is más és más szemmel „méregetik” egymást, hogy megtudják, ki a legalkalmasabb számukra ill. más és más jeleket küldenek egymás felé. ### Nők #### A nőies testalkat jellemző vonásai Mint a fentiekből kiderül, a nők sokkal finomabb jeleket használnak a férfiak felé, hogy termékeny voltukat kimutassák (megnehezítve ezzel azok dolgát). Általában véve a női termékenység legjobb mutatója a női test ösztrogénszintje, ennek megfelelő mértéke a női test alakján a következő módokon mutatkozik meg (a már említett szimmetrián túl): - a derék- és csípőméret hányadosának értéke 0,7 körül van; - az arc felépítésében a lágy vonások az uralkodók: nagy szem, telt ajkak, közepes méretű orr, közepes méretű áll, széles arc, viszonylag széles járomcsont; - nagyobb mellek; - gömbölyű fenék; - gyér testszőrzet, - szép haj, bőr. A fenti vonások tehát azok, amelyek a férfiak figyelmét felkeltik ill. amelyektől azok izgalomba jönnek. Más szavakkal: ha a férfiaknak módjuk lenne a női testet „megtervezni” (ami már nem a fantasztikum világa), akkor ezeket a testi vonásokat hangsúlyoznák ki, de különösen a melleket. A nőies vonások a serdülőkorban alakulnak ki, jelezve ezzel, hogy tulajdonosuk nemileg érett és egészen a menopauzáig, vagyis a teljes termékeny állapot során megmaradnak (fontos megemlíteni, hogy a menopauza jelensége szintén csak az embernél figyelhető meg – az állatvilágban a reproduktív kor az életkorral egyezik meg). A mellek és a gömbölyű fenék formáját tkp. bőr alatti összefüggő zsírszövet adja, ami a kérdéses helyeken rakódik le (a jelenség látványos formája a koiszan nőknél gyakori zsírfarúság – steatopygia). Ennek a zsírszövetnek a jelenléte jelzi a férfiak felé, hogy tulajdonosa egészséges és jól táplált (ennek az ősi időkben nagyobb jelentősége lehetett). Éhezés esetén (például anorexia esetén is) ui. a kérdéses zsírszövet eltűnik, ami azt is jelezheti, hogy akkor az illető hölgy nemi ciklusa rendszertelenné vált. Mivel lágy szövetekről van szó, ezért azt sajnos nem tudjuk pontosan, hogy a fenti jellegzetességek mikor alakulhattak ki. Egy elképzelés szerint „jelentőségük” talán a két lábon való járással (4-6 millió évvel ezelőtt) és/vagy az ovuláció egyéb külső jeleinek eltünedezésével kezdett el növekedni, mivel ekkor váltak láthatóvá a mellek és alakultak ki az erőteljesebb farizmok. Arra pedig, hogy a zsírszövet a nőknél miért nem inkább a hason halmozódik fel (mint a férfiaknál), az lehet a válasz, hogy a régi időkben a férfiak az ilyen nőket talán terhesnek nézték, és ezért nem közeledtek hozzájuk. #### A női szépítkezés A jellegzetes női vonások minden kor és kultúra szépségideáljain észrevehetőek, és azt jelzik a férfiak felé, hogy tulajdonosuk mennyire fiatal, egészséges és termékeny, ezért a nők minden időben különféle módokon igyekeznek is kihangsúlyozni ill. megőrizni őket (tkp. ezen törekvéseken alapul a szépségipar): - a megfelelő derék- és csípőméret eléréséhez, kihangsúlyozásához régen fűzőket, ma inkább a testmozgást (esetleg plasztikai sebészetet) használják; - a szem és az ajkak látszólagos méretét megfelelő sminkeléssel növelik; - a mellek látszólagos méretét különféle melltartókkal, dekoltázzsal; - a gömbölyű feneket feszes szabású ruházattal; - a minél kisebb testszőrzetet epilálással. A nőies testalkat tetszetős vonásait legtöbbször nagyon jól megfigyelhetjük a pozitív rajzfilmhősök alakján: náluk ui. ezeket sokszor erősen kihangsúlyozzák. Jó példa erre Lara Croft, Hamupipőke, A kis hableány, Hófehérke, Xena, Sheena, Esmeralda (A Notre Dame-i toronyőr c. Disney-rajzfilmből), Megara (a Hercules c. Disney-féle rajzfilmből) és általában a királylányok alakja: rájuk az a jellemző, hogy nagy a szemük, kicsi az álluk és az orruk, vékony a derekuk, széles a csípőjük, vastag a combjuk, gömbölyű a fenekük és teltebbek a kebleik. Manapság a plasztikai sebészet fejlődésével sok nő szinte már minden határon túl igyekszik megfelelni a fenti ideáloknak és nagyobb (egyes pornószínésznők sokszor extrém nagy, ld.: Lolo Ferrari) melleket, teltebb ajkakat, szebb arcot csináltat magának, amely átalakítások eredménye sokszor már abnormális külsőt eredményez – tkp. ez is a nemi szelekció egyfajta megszaladása. Végezetül pedig közismert jelenség, hogy ha (főleg sportoló) nők hormontartalmú doppingszereket fogyasztanak, akkor (azok tesztoszterontartalma miatt) éppen nőies vonásaikat veszítik el: kisebbek lesznek a melleik, dúsabb a (arc)szőrzetük és szélesebbek a vállaik. Ezt a jelenséget az egykori NDK úszónőin figyelhette meg legjobban a világ. #### A női mell evolúciója A női testrészek közül a legtöbb férfit a szép mellek hozzák leginkább szexuális izgalomba (főleg – de nem kizárólag! – a nyugati kultúrkörökben). A nők tisztában is vannak ezzel, és (legalábbis a nyugati kultúrkörökben) adott helyzetben hajlandóak sokat sejtető részleteket is megmutatni belőlük különféle melltartók, dekoltázs segítségével, továbbá – akik megtehetik – nem sajnálják rá a pénzt, hogy plasztikai sebészet segítségével még vonzóbbá tegyék őket – nem törődve az esetleges szövődményekkel sem. A női vonzóerő megítélésében tehát a melleknek egyértelműen kitüntetett szerepük van. Ezek után nem meglepő az az állítás, miszerint a női mell elsődleges funkciója nem az utódok táplálása: ahhoz „elegendőek lennének” az emberszabású rokonaink nőstényeinek sokkal kevésbé látványos emlői – azok szintén alkalmasak az utódok táplálására. A domború női mellek igazi funkciója valójában a partnerkeresésben jelentkezik, és emiatt több mint valószínű, hogy a nemi szelekció révén fejlődtek ki. Ezt megerősíti az a tény is, hogy a nőknél a mellek mérete független azok tejtermelésétől és fontos szerepük van a férfiakért egymás között folyó versengésükben. A női mellek alapvetően a következőkben térnek el legközelebbi rokonaink nőstényeinek melleitől: már a serdülés kezdetén növekedésnek indulnak, és méretüket legalábbis a menopauzáig megtartják. Ezzel szemben a főemlősök nőstényeinél csak a terhesség és a szoptatás idejére duzzadnak meg az emlők. Feltehető, hogy távoli őseinknél még az emberré válás előtt a mai emberszabású majmok nőstényeihez hasonló alakú, méretű és funkciójú volt a nők melle. A fentieket figyelembe véve a következő elméletekkel próbálják magyarázni a domború női mellek kialakulásának evolúciós mozgatóit: - Egy elmélet szerint a női mellek alakjának változása az életkorral utalhat tulajdonosának még fennmaradó reproduktív (szaporodási) képességére, „tartalékára”. Egyes vizsgálatok szerint a férfiak rövidtávú kapcsolataikban előnyben részesítik a kb. 23-27 éves nőket, akik még termékenységük csúcsán vannak (mivel náluk a legnagyobb az esély, hogy megtermékenyülnek). A hosszútávú kapcsolatokban azonban már inkább a fiatalabb nőket részesítik előnyben, akik még hosszabb termékeny kor előtt állnak (így több utódot szülhetnek még). Az elmélet szerint a nők termékenységének megállapításához a kulcsot a mellek életkorral változó alakja adja, ami (hétköznapi szavakkal) a következőképp írható le: a serdülés előtt még egyáltalán nem domborodnak a mellek, így tulajdonosuk még éretlen; ha a mellek határozottan állnak és kemények („hegyesek”), akkor tulajdonosuk már érett, de még fiatal nő; ha a mellek domborúak, akkor viselőjük termékenységének csúcsán van; ha pedig már lógnak és laposak, akkor tulajdonosuk túl van a menopauzán, vagyis már nem termékeny. Mivel a nők ovulációját már semmilyen külső jegy nem jelzi, ezért az elmélet szerint a férfiak számára a mell alakja adhatott némi „kapaszkodót” viselőjük még fennmaradó termékenységét illetően, akik a nők hozzávetőleges életkorát csak a nagyobb mellek alakjának változásából „követhették nyomon” (mivel a kis mellek alakja kevésbé változik). - Egy másik elmélet szerint a női mellek méretükkel azt jelzik, hogy tulajdonosuk anyaként mennyire képes utódjait a méhen belül táplálni. Ennek alapja az a tény, hogy a nőknél a mellek mérete és a testsúly korrelál egymással: vagyis nagyobb testsúlyhoz nagyobb méretű mellek tartoznak. Az elmélet szerint tehát a nagyobb mellű nők azt jelezték, sugallták melleikkel a férfiak felé, hogy leendő utódjaik erősebbek, szívósabbak, életrevalóbbak lesznek testük nagyobb zsírtartalékai révén (mivel a méhen belül és kívül jobban tudják őket táplálni – gondoljunk a Willendorfi Vénuszra). Ezen elképzelés alapján a mellek növekedése összefüggésben lehetett a bőr alatti összefüggő zsírszövet kialakulásával, vagyis – legalábbis a kezdetekkor – a nagyobb mellek e zsírszövet melléktermékei lehettek és szexuális jelentőségük csak később alakulhatott ki. (A bőr alatti összefüggő zsírszövet – a tengeri emlősöket nem számítva – megint csak emberi sajátosság, erről bővebben: Vízimajom-elmélet.) - Egy harmadik elmélet szerint a mellek – mint páros szervek – igazi jelentősége azok szimmetriájában rejlik, amellyel azt mutatják, hogy viselőjük mennyire egészséges. Az állatvilágban is igaz, hogy páros szervből nagyot és szimmetrikusat növeszteni rendkívül költséges és energiaigényes (például a szarvasfélék agancsa): ezek ui. sokkal hitelesebben jelzik viselőjük genetikai minőségét, mint bármi más. Ráadásul minél nagyobbak a női mellek, annál feltűnőbb az esetleges aszimmetria közöttük. Ezt az elképzelést megerősíti, hogy a férfiak jobban preferálják a szimmetrikus mellekkel rendelkező nőket (ehhez lapozzunk fel egy erotikus magazint). - Desmond Morris „A csupasz majom” című munkájában egy további felvetéssel állt elő, miszerint a mellek kialakulása a felegyenesedéshez köthető, amikor elölnézetben is létre kellett jönniük másodlagos nemi jegyeknek. Ekkor ugyanis már jóval kisebb eséllyel ismerhető fel a férfi és nő hátulról – ehhez kapcsolódik a fartájék átalakulása is –, és az elülső két kiemelkedés a hátulsókhoz hasonló. #### A rejtett peteérés evolúciója A rejtett peteérés hiánya nagyban megnehezítené az emberi csoportokon belüli együttműködést, hiszen egyrészt a gyermeknevelés olyan sok időt és energiát igényel, hogy az hosszútávú elkötelezettséget igényel a pároktól; másrészt pedig az emberpárok ehhez és maguk eltartásához általában nem nélkülözhetik más emberek segítségét. A rejtett peteérés kialakulásának lehetséges evolúciós mozgatóit szintén több elmélettel is próbálják magyarázni: - Egy elmélet szerint a férfiak növekvő együttműködése és a közöttük levő agresszió, versengés csökkenése, tágabb értelemben pedig a hatékonyabban együttműködő kétnemű csoportok kialakulása lehetett az az előny, amit a nők rejtett peteérése „biztosított”. Ha ui. a nők peteérése nyilvánvaló lenne, akkor a férfiak folyton egymással rivalizálnának. - Egy másik elmélet szerint a nők rejtett peteérése azért fejlődhetett ki, hogy a nők mintegy „magukhoz kössék” a párjukat. Ha a férfi ui. nem tudja biztosan, hogy párja mikor van megtermékenyíthető állapotban, egyrészt kisebb valószínűséggel fog más nők után nézni (nehogy párja esetleg más férfitól essen teherbe), másrészt pedig többször közösül párjával, és így (nagyobb) bizonyossága lehet afelől, hogy ő a nő gyermekeinek apja. - Egy harmadik elmélet szerint (Sarah Blaffer Hrdy) a nők a férfiak durvaságát leszerelendő, de elsősorban a gyermekeik biztonsága miatt (kölyökgyilkosság) „fejlesztették” ki a rejtett peteérést. Így ui. a nők több férfival közösülhetnek (gyermekeiket és/vagy magukat is védve ezzel) anélkül, hogy bármelyikük is bizonyos lehet az apaságában, és a lehetséges apák esetleg még segíthetnek is később a nőnek, de legalábbis kisebb valószínűséggel fogják bántalmazni őt és a gyerekeit (mert hátha a sajátjuk). Ennek a jelenségnek mindenesetre vannak legalábbis nyomai a főemlősök között. Például a páviánoknál a szultán és valamely trónkövetelő közötti dominanciaharc során az utóbbi gyakran elrabolja (és esetleg megöli) az előbbi egy fiatal kölykét: ezzel zsarolva harc közben a szultánt (illetve a kölyök anyját). A dolog fordítva is működik: azok a hímek, akik meg akarják szilárdítani a helyzetüket a nőstények között, gyakran azok kölykein keresztül igyekeznek jóban lenni velük. ### Férfiak #### A férfias testalkat jellemző vonásai A férfiak esetén a „férfiasság mutatója” a férfi szervezet tesztoszteron szintje. Ennek megfelelő szintje a férfiak testén a következő vonásokban mutatkozik meg (szintén a már említett szimmetrián túl): - a csípő váll-arány 0,85 körül van, ez széles vállat és keskeny csípőt, erős felsőtesti izomzatot jelent; - az arc felépítésében a férfias vonások dominálnak: kiemelkedő orr, széles járomcsont, erős és széles áll; - erős arc- és testszőrzet; - mély hang. A férfi testalkat tetszetős vonásait erősen kihangsúlyozva szintén nagyon jól megfigyelhetjük a pozitív rajzfilmhősök alakján. Jó példa erre Herkules és Zeusz (a Hercules c. Disney-féle rajzfilmben), Superman ill. Batman alakja: bennük az a közös, hogy erőteljes, izmos testük, széles válluk és erős állkapcsuk van. A dolog fordítva is igaz: a negatív hősök általában sokkal kevésbé tetszetős testalkattal rendelkeznek a rajzfilmekben, erre jó példa Hókuszpók és Bibircsók a Hupikék törpikékből, Hadész a már említett Hercules c. Disney-féle rajzfilmből, vagy Joker, Batman ellenfele és általában a gonosz varázslók, boszorkányok. A fentieken túl sikeresebb az a férfi, aki magasabb és szociálisan dominánsabb. A dominancia nem agresszivitást jelent, hanem elismert vezető helyet valamilyen közösségen, szubcsoporton belül. (Ezt Henry Kissinger, az Egyesült Államok volt külügyminisztere így fogalmazta meg: „A hatalom a legjobb szerelmi ajzószer”, utalva arra, hogy a magasabb hatalmi pozícióban levő férfiak sikeresebbek a nők között.) Ez utóbbiak ui. a nők szemében azt jelentik, hogy párjuk testi erejével, rátermettségével és kapcsolatrendszerével képes lesz eltartani és megvédeni őt, valamint gyermekeit. #### Státusszimbólumok A férfiak sikerességüket ún. státusszimbólumokkal jelzik, amelyek olyan tárgyak, eszközök, amelyek egy férfi helyzetét, sikerességét mutatják a társadalmon, vagy egy csoporton, szubcsoporton belül. A státusszimbólumok mindenhol és mindenkor a többség számára nehezen elérhető, különleges ruházati és egyéb használati cikkek (de ide sorolható például valamely elit egyetemen szerzett diploma), amelyekkel a férfiak hasonlóképpen hivalkodnak, mint a pávakakasok a díszes farktollazatukkal és amelyektől a legtöbb nő vonzóbbnak talál egy férfit. (Ezt fejezi ki egyébként a Rapülők együttes egyik dalának részlete: „a túl szexi lányra hiába vársz, ha villamossal jársz”.) A mai nyugati világban státusszimbólumnak számítanak például a drága gépjárművek, karórák, mobiltelefonok, ékszerek, hobbik; a régi nyugati világban ezek megfelelői egy szép felszerszámozott ló, hintó, díszes fegyverzet és például a solymászat volt. Természetesen a megfelelő státusszimbólumok az egykori törzsi társadalmakban is megvoltak (például fejdíszek, balták, stb.). A mai világunk azonban afelé halad, hogy a státusszimbólumok legtöbbje egyszerűen megvásárolható (erre ösztönöznek a reklámok is, amelyek tkp. azt sugallják, hogy pusztán valamilyen termék megvásárlásával sikeresebbek leszünk): vagyis nem közösségi tevékenységért, egy közösségért végzett munka során nyerjük őket, mint valaha. Főleg a mai nyugati világra jellemző, hogy minden egyes társadalmi rétegnek megvannak a maguk státusszimbólumai és az egyes rétegek tagjai mindig a vagyonosabb rétegek státusszimbólumait igyekeznek megszerezni, ezt nevezte Thorstein Veblen már 1899-ben „látványos fogyasztásnak”. A régi időkre ezzel szemben az volt a jellemző, hogy valamely státus, vagy szimbólumának elnyerése esetén nem fenyegetett a veszély, hogy holnap valaki újabbra, szebbre vagy jobbra tesz szert. Régen például az a tengerész viselhetett egy db arany fülbevalót, aki megkerülte a Horn-fokot, egy másikat pedig azért, ha az egész Földet; vagy: a második világháborúban csak az amerikai pilóták viselhettek bomberdzsekit, ma ezeket bárki megteheti. Akkoriban tehát a fülbevaló ill. a bomberdzseki viselőiről tudni lehetett, hogy milyen próbákat álltak ki. Manapság tehát a státusszimbólumok viszonylag könnyen megvásárolhatók és sokuk árának határa a csillagos ég (például egy yacht), ami azzal jár, hogy tulajdonosában sokszor nincsenek is meg azok az emberi kvalitások, amelyek révén birtokolhatná azokat ill. kvalitásai nem állnak arányban annak értékével. Ez is egy „megszaladási jelenség”, ami nem csak a pávakakasokra jellemző. #### Kockázatkereső magatartás, versengés Főleg a fiatal férfiak részéről a nők előtti tetszést is nagyban szolgálhatja a veszélyes szerek fogyasztása (például dohányzás, alkoholos italok fogyasztása nagy mennyiségben) ill. veszélyes sportok űzése (például gyorshajtás, bázisugrás, bungee jumping stb.). Ezekkel a tevékenységekkel a férfiak egyesek szerint azt szeretnék a nők számára sugallni, hogy olyan egészségesek, ügyesek és bátrak, hogy ilyen cselekedetek számukra meg sem kottyannak. (Gondoljunk a Pomádé (Grease) c. musical autóverseny-jelenetére, amelyben a két rivális tinédzsercsapat „domináns hímjei” küzdenek meg egymással meghatározott szabályok szerint.) A versenysportok valójában meghatározott szabályok szerinti (rituális) versengések (tkp. a középkori lovagi tornák mai megfelelői), amelyekben a sikeres versenyzők – azon túl, hogy jelzik általa ügyességüket, kitartásukat, stb. – az elismeréseken és a díjakon túl még a nők között is nagyobb sikert aratnak (gondoljunk a híres férfisportolókat övező női rajongásra, vagy egészen konkrétan például a Formula–1 versenyek „boxcicáira”). Egyes költséges sportok (például a tenisz, golf, stb.) pedig a versenyzők anyagi helyzetét is hivatottak jelezni. A középkorban (az akkori elit számára) „versenysportnak” a lovagi tornák feleltek meg, amit máig jó adag romantika leng körül. A férfiak közötti versengések azonban az alsóbb társadalmi osztályokban is népszerűek voltak: erre példa hazánkban a pünkösdi király megválasztásának népszokása. Egyes természeti népeknél napjainkban is megfigyelhetők a férfiak közötti rituális versengések, mint pl. a délnyugat-etiópiai surik között: ahol a férfiak gyakorlatilag meztelenül és botokkal vívnak párharcokat egymás ellen. A surik között hagyományosan ezek a botharcok azok az alkalmak, amelyeken a fiatal férfiak megmutathatják erejüket és ügyességüket, valamint feleséget találhatnak maguknak. Az ősi időkben a versenysportokat a vadászat (is) helyettesíthette. A vadászó-gyűjtögető népek tanulmányozása során kiderült, hogy egy vadász által elejtett zsákmányból a klán minden tagja (Karl Marx és Friedrich Engels szavaival) a „szükségletei szerint” (kommunisztikusan) részesül: így tehát a vadásznak elvileg nem volt érdeke törnie magát az esetenként veszélyes vadászattal. Geoffrey Miller szerint a sikeres vadászokat az motiválhatta, hogy sikerességük esetén a csoport tagjainak elismerésén túl a nők érdeklődésének is a középpontjába kerülhettek. (Miller szerint a férfiak versengése mögött az élet legtöbb területén kimutatható a nők előtti tetszeni akarás.) A fiatal férfiak fokozottabb kockázatkereső és versengő magatartása nagyban hozzájárul a férfiak nagyobb mértékű mortalitásához különösen a 18. és 40. életkorok között, amit a különféle baleseti, bűnügyi statisztikák is rendre megerősítenek. A hímek kockázatkereső magatartása más emlősfajok között is megfigyelhető: pl. impalabakok gyakran szinte a ragadozók „orra” előtt szökkelnek (mintegy játszva azokkal), mutatva ezzel ügyességüket a suták (és persze a ragadozók) előtt; erejük teljében levő kafferbivalybikák pedig gyakran gyakorlatilag „virtusból” megtámadnak oroszlánokat. #### A hímvessző evolúciója A főemlősök közül a férfiak pénisze egyértelműen a leghosszabb, legvastagabb és legrugalmasabb (rugalmasságát az biztosítja, hogy a merevedéskor vérrel telítődik: legközelebbi rokonainké izgalmi állapotban is ceruzavékony és a merevségét egy csont biztosítja). Kialakulását jelenleg is több elmélet próbálja több-kevesebb sikerrel megmagyarázni. Jared Diamond amerikai biológus szerint a férfiak nagyméretű péniszeit az intraszexuális szelekció eredményezte: vagyis a más férfiak előtt való hivalkodásra ill. megfélemlítésre szolgálhatott. Ez szerinte könnyen belátható, ha arra gondolunk, hogy a nőket legtöbbször nem érdekli különösebben a pénisz mérete, viszont ha az a férfiakon múlna, akkor hatalmasok lennének... (Gondoljunk a képes újságok „Szexológus válaszol” rovataira: ott sok levelet olvashatunk, amelyeket a levélíró a kis mérete miatti aggodalmában írt.) Az elképzelést megerősíteni látszik, hogy vannak Új-Guinea-i törzsek, ahol a férfiak között mindennapos viselet az ún. hímvesszőtok (angolul: phallo-carp). Ez tkp. egy 50–60 cm hosszú egyenes vagy hajlított, díszített csőszerű tárgy, amit a férfiak a hímvesszőjükre húznak, majd – hogy le ne essen – a derekukhoz kötnek. Az elképzelésnek viszont ellentmond, hogy a férfiak pénisze egyáltalán nem feltűnő: egyes főemlős fajok hímjei színes, erektált péniszük mutogatásával próbálják elriasztani vetélytársukat – fallikus fenyegetés (egyébként ennek maradványa a nyugati világban az ökölbe zárt kézből kinyújtott középső ujj mutogatása). Geoffrey Miller amerikai evolúciós pszichológus szerint viszont a hímvessző méretét az interszexuális szelekció határozta meg: vagyis mai méreteibe és formájába a nőknek is volt „beleszólásuk”. Miller azt tartja, hogy a hímvessző méretét és alakját egyszerűen azáltal nyerhette el, hogy a pleisztocén során a nők több élvezetet kaptak egy méretesebb hímvessző által. Elképzelését úgy tűnik megerősítik egyes kutatások: ezek szerint a nők jobban preferálják a vastagabb péniszt. Mindenesetre a férfiak péniszének és heréinek méretei azt sugallják, hogy őseink valaha (a mai csimpánzokhoz hasonlóan) sokkal aktívabb nemi életet élhettek. ### A személyiségvonások szerepe a párválasztásban Ha a fentieket végiggondoljuk, akkor a férfiak és nők párválasztásából még hiányzik egy fontos tényező: a szellemi képességek, az intelligencia, a személyiségvonások és a világnézet, hiszen a párválasztásunk során nem kizárólag a testi vonásokat vesszük figyelembe – azokat talán csak a rövidtávú kapcsolatokban jobban. A hosszú távú kapcsolatok esetén (amikor már szóba kerül a gyermekvállalás), akkor a fentebb felsorolt vonások mindenképpen nagyobb súllyal nyomnak a latba, mint a fizikai megjelenés. Több házaspáron végzett vizsgálat kimutatta, hogy az egyes párok között a vallás, etnikai hovatartozás, rassz és társadalmi-gazdasági helyzet tekintetében a legnagyobb a korrelációs együttható értéke (+0,9). A következő legnagyobb mértékű korreláció a személyiségjegyek és az intelligencia között volt kimutatható (+0,4). A korreláció mértékét tekintve csak ezek után következnek a fizikai tulajdonságok (+0,2 értékkel). A fentieket összegezve az alábbiakat mondhatjuk ki a hosszútávú kapcsolatban élő párokról: - Hosszútávra szóló párválasztásunkat a külső megjelenésnél sokkal jobban befolyásolják olyan, nem fizikai jellegek, mint például a világnézet, intelligencia, személyiségvonások, társadalmi-gazdasági helyzet, hasonló iskolázottság (ez utóbbiak szerepét/jelentőségét fejezi ki a „guba a gubához, suba a subához” mondásunk). - Ideáinkra (keresőképünkre) nagy befolyással vannak a minket gyermekkorunkban ért benyomások. Ennek értelmében hajlamosak vagyunk olyan párt választani magunknak, aki főleg édesanyánkra, édesapánkra, esetleg testvérekre vagy más gyermekkori ismerőseinkre hasonlítanak. - A fizikai jellegekre vonatkozó ideáinkat egyéb, egymástól független fizikai tényezők is befolyásolhatják (például a kommunikációs lehetőségek kitágulása révén). ### A nemi szelekció néhány fajspecifikus vonásunk kialakulásában Újabban egyes tudósok a nemi szelekcióval próbálják megmagyarázni az emberi fajra jellemző azon főbb tulajdonságokat, amelyek révén „kiemelkedtünk” az állatvilágból. #### Az intelligencia Geoffrey Miller amerikai evolúciós pszichológus egyik felvetése szerint az emberi intelligencia azon megnyilvánulásai, amelyek nem szolgálják szigorúan a túlélést (például a művészetek, a humor, az ének, a zene, a tánc stb.) a nemi szelekció révén alakultak ki, mivel tény, hogy nagy szerepük van manapság is az udvarlásban. (Gondoljunk a híres férfiművészeket övező női rajongásra! De erről – a szép szavak udvarlásban betöltött jelentőségéről – szól egyébként nagyon szemléletesen Edmond Rostand francia költő és drámaíró híres darabja, a Cyrano de Bergerac.) Miller felvetése szerint az emberi agy tömegének és a szellemi képességeknek a nagymértékű növekedése a nemi szelekció „megszaladásának” eredménye. Az elképzelés mellett szólnak az alábbiak: - A megszaladt nemi szelekció kimenetelét nem lehet megjósolni: vagyis teljesen véletlenszerű az, hogy melyik szervet „veszi célba”. Így akár az emberi agy és annak képességei is fejlődhetnek általa. - Az ember agyának tömege meglehetősen nagy a testtömegéhez képest (kb. 2,5%), és meglehetősen nagy az energiafelhasználása is (ez kb. 25%) – hasonlóan a pávakakasok farktollazatához és a szarvasbikák agancsaihoz nagyon energiaigényes szerv. - A megszaladt nemi szelekcióhoz poligínia kell. Az emberi társadalmakra (főleg az élelemtermelés megindulása előtti időkben) az enyhe poligínia volt jellemző (ezt a mai vadászó-gyűjtögető népek tanulmányozása megerősíti) – tökéletes monogámia esetén nem működött volna a dolog. - A folyamat gyorsuló jellege: az időben legtávolabbi ismert őseink, az Australopithecus-félék 400–500 g tömegű agya az elmúlt 2-3 millió évben kb. háromszorosára, mintegy 1400 g tömegűre növekedett. Miller elképzelésének az alábbiak mondanak ellent: - őseink agyának növekedése – régészeti bizonyítékok alapján – egyrészről szakaszos volt: vagyis olykor meglódult, aztán stagnált; másrészről pedig az agytömeg 2-3 millió év alatti megháromszorozódása nem olyan gyors folyamat (ha a növekményt ‐ kb. 1000 g ‐ elosztjuk 100 000 generációval ‐ 25 évnek véve egy emberöltőt és 2,5 millió évvel számolva ‐, akkor egy generációra kb. 10 mg agytömeg-növekedés jut). Így a nemi szelekció megszaladása az agy méreteiben talán csak a Homo-nemzetség ill. a Homo erectus megjelenésekor játszhatott nagyobb szerepet. - a megszaladt nemi szelekció felerősíti a két nem közötti (bizonyos) különbségeket (nemi dimorfizmust okoz): így ha Miller feltevése igaz, akkor a megszaladt nemi szelekció mechanizmusa (a férfiak versengése és a nők választása) az embernél – sarkosan fogalmazva – okos férfiakat és buta nőket eredményezett volna. Mivel azonban a férfiak és a nők szellemi képességeiben nincsen számottevő különbség, ezért ezt az ellentmondást a következők segítségével próbálja feloldani: - genetikai korreláció: vagyis az intelligensebb férfinak az utódai is intelligensebbek lesznek (tekintet nélkül a nemükre). - átfedés az udvarló és a választó képességek között: az előbbiek fejlődését az utóbbiaknak is követniük kellett, mivel így a nők nem egy idő után értették volna, nem tudták volna követni a férfiak udvarlását, vagyis nem „fogták volna a férfiak adását”. Ezzel viszont a női intelligenciát a férfi intelligencia „melléktermékének” kellene tekintenünk. - az emberre a két nem kölcsönös párválasztása jellemző. Bár rövidtávú kapcsolatok esetén általában csak a férfiak kevésbé válogatósak, a hosszútávú kapcsolatoknál (amikor a gyermekvállalás szóba kerül) azonban mindkét nem az: a férfiak a lehető legjobb nőt, a nők pedig a lehető legjobb férfit akarják, mivel ez mindegyiküknek nagy elkötelezettséget jelent. Ez a kölcsönös választás az idők során alkalmas lehetett arra, hogy kiegyenlítse a nemek közötti különbségeket, viszont összeférhetetlen a megszaladt nemi szelekció mechanizmusával (amikor is a férfiak versengenének és a nők választanának). A fenti ellentmondások miatt a (különben érdekes) felvetését maga Miller sem tartja helytállónak. Miller felvetése más szavakkal azt jelenti, hogy kreativitásunk jelentős része tkp. udvarlást szolgálja, vagyis a túlélés szempontjából „haszontalan”. Ennek igazolására Geoffrey Miller kimutatta, hogy a híres férfi művészek (festők, szobrászok, költők, zeneszerzők stb.) legfontosabb műveiket fiatal korukban alkották. Miller szerint egy igényesen kimunkált szobor, festmény stb. valójában egyfajta „szellemi fittségjelző” a nők felé, amely a készítőjének kreativitásáról árulkodik (akárcsak a szarvasbikák agancsai vagy a pávakakasok farktollai): ui. igazán szép alkotásokat nem mindenki tud készíteni. Miller azt mindazonáltal fenntartja, hogy a nemi szelekció sokkal nagyobb jelentőségű mind az emberek, mind az állatok evolúciójában, mint gondolnánk. #### Az intelligencia mint rezisztenciaszignál Miller érvelése szerint az ivari szelekció mintegy véletlenül „választotta” pont az intelligenciát, lehetett volna ez bármely „költséges” jelzés. A közelmúltban ennél specifikusabb érvelés jelent meg, mely szerint az emberi intelligencia lényegében a Hamilton-Zuk hipotézisnek megfelelően evolválódott. Az érvelés lényege, hogy az emberi intelligencia (zenei, művészeti, nyelvi, matematikai stb. intelligencia) döntő hányadának nincs közvetlen adaptív értéke. Ugyanakkor a családalapítás kapcsán az emberek határozottan preferálják az intelligensebb partnereket. Mindez arra utal, hogy az intelligencia nem önmagában, hanem egy adaptív értékkel bíró – és legalább részben örökletes – tulajdonság szignáljaként preferált. A fertőzésekkel (főként a gyermekkori fertőzésekkel) szembeni genetikai rezisztencia éppen ilyen kapcsolt tulajdonság. Az emberi agy igen sérülékeny a fertőzésekkel szemben, ezért emberiség jelentős hányada (több százmillió ember) ma is a fertőzések által maradandóan károsított értelmi képességekkel éli le életét. Miller hasonló, de általánosabb érvelésével szemben ez arra is választ adhat, hogy miért pont az ember fejlesztett magas intelligenciát. Más főemlősökkel szemben az ember (és az emberelődök) több olyan tulajdonsággal is bírtak, amelyek jelentősen növelték a fertőzéseknek való kitettséget. Ilyen tulajdonságok pl. az állandó lakóhely használata, a hosszabb egyedi élettartam, a nagymértékű húsevés (dögevést is beleértve), a táplálék egy részének vízből szerzése, valamint a nem-reproduktív szex. (Az utóbbi persze a bonobókra is jellemző.) #### A szőrtelenség Az ember az egyetlen főemlős, amelynek teste gyakorlatilag teljesen csupasz. Az ilyen nagymértékű szőrtelenség az emlősök között meglehetősen ritka: a forró égöv alatt élő nagyméretű szárazföldi vastagbőrű emlősökön kívül (például az orrszarvúak, elefántok) csak a teljes (például bálnák, delfinek, tengeritehenek stb.) vagy a forró égöv alatt részleges (víziló) vízi életmódot folytató emlősök között fordul elő. Az emlősök szőrzetének két fontos feladata van: az egyik, hogy tulajdonosát megvédje környezete viszontagságaitól; a másik pedig a hőszigetelés. A kistestű emlősök éppen ez utóbbi miatt nem engedhetik meg a szőrtelenséget, ui. nekik fajlagosan (testtömegre vonatkoztatva) nagyobb a testfelületük, ezért a testük által megtermelt hő nagyobb felületen távozik, így számukra nagyobb energiafelhasználás lenne szükséges a kihűlés elkerülésére. A forró égöv alatt élő nagyméretű szárazföldi vastagbőrű emlősök ilyen tekintetben jobb helyzetben vannak, mivel fajlagosan kisebb a testfelületük: ezért náluk több centiméter vastag, durva bőr alakult ki elsősorban a környezeti viszontagságok ellen (viszont a pleisztocénben a hideg égöv alatt élt gyapjas mamutok és gyapjas orrszarvúak vastag bundát növesztettek). Az ember – fajlagos energiafelhasználását tekintve – a kis- és nagy testű állatok között helyezkedik el, viszont bőrünk egyáltalán nem durva. Más szavakkal: nincs velünk egy nagyságrendű átlagos tömeggel rendelkező emlős, amely olyan mértékben szőrtelen mint mi, ami azt mutatja, hogy a hozzánk hasonló méretű emlősöknél a szőrtelenség egyértelműen hátrány. Egyesek a szőrtelenségünk kialakulását azzal magyarázzák, hogy ennek révén szabadultunk meg parazitáinktól (fejtetű, ruhatetű). Ezzel azonban két probléma van: az egyik, hogy ha ilyen módon (a szőrzet elvesztésével) meg lehet szabadulni a parazitáktól, akkor ezt más emlősök miért nem „fedezték” már fel tőlünk függetlenül? A másik: miért maradt meg a szőrzetünk ennek ellenére bizonyos testtájékainkon (fejtető, hónalj, szeméremtájékok), ahol ráadásul a fajspecifikus parazitáink ugyanúgy megtelepedhetnek? Egyesek szerint a hajunk „feladata” az lehetett, hogy megvédjen bennünket (mint forró égöv alatt kialakult fajt) a napszúrástól. Ekkor viszont miért nem veszítették el a hajukat a mérsékelt és hideg égöv alatt élő emberek? Charles Darwin és Richard Dawkins angol biológusok szerint az emberi szőrtelenség és a haj kialakulása a nemi szelekció eredménye: vagyis úgy alakult ki, hogy a pleisztocén során a férfiak egyszerűen jobban vonzódtak a szőrtelen nőkhöz. Emiatt kialakultak a szőrtelen nők, és a többé-kevésbé szőrös férfiak. A szép haj és a női szőrtelenség jelentősége szinte minden emberi társadalomban megfigyelhető: nagyon jól tudjuk, milyen fontos a divatos frizura és az ápolt haj olyan helyzetekben, amikor jó benyomást szeretnénk kelteni valaki(k)ben. Ezért nem véletlen, hogy hajunk ápolására és nemkívánatos szőrzetünk eltüntetésére a szépségipar számos fontos ága szakosodott. A haj hullása, nagyobb mértékű elvesztése mindként nemnél kisebb-nagyobb gond: a férfiaknak kevésbé, a nőknek viszont annál inkább tragikus. Részleges magyarázat lehet az a vadászati módszer, amit a busmanok alkalmaznak. A vadász kiszemel egy vadat (például egy antilopot) amit kitartó futással, egyedül vesz üldözőbe, társai gyalogosan követik. A vad gyorsan eliramodik előle, de hamar abbahagyja a futást, ellenben a vadász nem áll meg. Szép lassan beéri a vadat, ami újra elfut előle. Ez a fajta üldözés akár 8-10 órán át is tarthat az afrikai forróságban, a végén a vad összerogyik kimerültségében. Amikor a vadász utoléri már csak a kegyelemdöfést adja meg, miután szertartásosan megköszöni a haldokló állattól, hogy testével táplálja majd családját. A vadász ezután megpihen és megvárja társait, akikkel együtt viszik haza a zsákmányt. – Mindez azért lehetséges, mert amíg a vad a szőrzete miatt korlátozottan képes a futás közben termelődő hőt leadni, addig az ember szőrtelen testének teljes felületén képes izzadni. #### A két lábon való járás Az ember az egyetlen olyan emlős, amely két lábon járva közlekedik (a kenguruk ugrálnak). Néhány más állatfaj (például csimpánz, medve) is képes két lábon járni, azonban ezt csak akkor teszik, ha erre valamilyen különösebb okuk van. A kétlábon járás kialakulásának pontos ideje és kiváltó okai még ma is nagyon vitatottak: az antropológusok szerint 5-8 (esetleg 10) millió évvel ezelőtt történhetett, de ezt egyértelmű régészeti bizonyítékok sajnos nem támasztják alá. Az mindenesetre bizonyos, hogy a 2-4 millió évvel ezelőtt élt Australopithecus-fajok – medencecsontjaikból és lábnyomaikból ítélve – már két lábon jártak. A két lábon való járás kialakulását a természetes szelekció révén két fő elmélettel próbálják magyarázni: - Owen Lovejoy (1981) szerint a két lábon járás jelentősége abban van/volt, hogy felszabadulnak a felső végtagok, és ezáltal a hímek több táplálékot tudnak a nőstényeik számára gyűjteni, ők pedig így több túlélő utódot tudnak felnevelni. Mivel több komoly ellenérv is akadt Lovejoy hipotézisével szemben, ma kevesebb híve akad. - Peter Rodman és Henry McHenry antropológusok szerint a kétlábon járás azért volt előnyös, mert a helyváltoztatás egy hatékonyabb formáját biztosította a ritkábbá vált fás környezetben egy félig majom-, félig emberszerű lény számára. Richard Dawkins angol biológus szerint az ősi emberfélék (a mai csimpánzokhoz hasonlóan) képesek voltak hosszabb-rövidebb ideig két lábon járni ilyen-olyan okokból, ám valamely populációban egyszer csak „menőbb” lett két lábon járni: talán mert egyes akkori őseink ezzel fejezték ki szexuális vonzerejüket és/vagy dominanciájukat, és amely tulajdonság később fajunk jellemző jegye lett (gondoljunk arra, hogy ha valamilyen terméket vonzóbb férfiak/nők reklámoznak, akkor azokból több fogy, mivel a birtoklásukkal mi is olyan vonzóak szeretnénk lenni, mint ők; vagy: a híres, sikeres emberek – főleg előadóművészek – gyakran divatot teremtenek öltözködésükkel és hajviseletükkel, ld.: Elvis Presley, Beatles, Greta Garbo). #### A rasszok közötti különbségek Charles Darwin angol és Jared Diamond amerikai biológusok szerint az emberi rasszok közötti különbségek a nemi szelekció eredményei. (Ebben az egyébként eldöntetlen kérdésben mások a természetes szelekció és/vagy a genetikai sodródás mellett kardoskodnak.) Ez feltételezésük szerint annak az eredménye, hogy az ősidőkben az egyes elszigetelt emberi populációkban más és más volt a szépségideál, amelynek eredményeképpen az egyes rasszokon belül bizonyos külső jellegzetességek hangsúlyosabbá váltak, mások pedig eltűntek (alapítóhatás). A természetes szelekció hívei az egyes rasszok kialakulását az eltérő környezeti viszonyokkal magyarázzák, és leggyakrabban a bőrszínnel példálóznak: vagyis szerintük a bőrszín a növekvő földrajzi szélességgel való világossá válása a kevesebb mennyiségű napsugárzásnak köszönhető. Ha valóban csak a kevesebb napsugárzás okozná a világosabb bőrszínt, akkor például a 19. század során kiirtott tasmaniai bennszülöttek miért voltak sötét bőrűek, holott évezredekig éltek a Magyarországgal közel azonos déli szélességen? Darwin és Diamond feltételezését úgy tűnik, hogy megerősítik Spencer Wells amerikai populációgenetikus vizsgálatai, aki a Human Genom Project keretén belül az emberiség genetikai diverzitását kutatja. Spencer Wells vizsgálatai azt mutatták, hogy Földünkön a ma Délnyugat-Afrikában élő, vadászó-gyűjtögető életmódot folytató koiszan népek mitokondriális DNS-e különbözik a legnagyobb mértékben más népekétől. Ez más szavakkal azt jelenti, hogy a koiszanok alkotják a legősibb emberi populációkat: vagyis más embercsoportok időben később alakultak ki. A koiszanok elsősorban külsejükkel (leginkább sárgás bőrükkel) és a beszédjük jellegzetes csettintő hangjával (írásban: „!”) ütnek el a szomszédságukban élő bantu népcsoportoktól (akik a feketék jellegzetes vonásait viselik). A koiszanok azért tarthatóak igen archaikus népcsoportnak, mivel sok külső vonásuk (például a mongolredő, sárgás bőr) megtalálható valamely más rassz vonásai között – egyes esetekben erősen kihangsúlyozva. A fentieket megerősíti, hogy vannak, akik szerint a koiszan nőknél gyakori zsírfarúság egy archaikus vonás lehet, amely őseink között valaha jóval elterjedtebb volt: szerintük ezt igazolják a felső-paleolitikum „vénuszszobrai”. A koiszanok egykor sokkal nagyobb területen éltek, ám néhány ezer évvel ezelőtt a Közép-Afrikából származó bantu népek a mai területükre szorították őket. Két fő csoportjuk van: a koik (régi elnevezéssel: hottentották) és a szanok (régi elnevezéssel: busmanok). ### A férfi-nő kapcsolat a pleisztocénben Azért van jelentősége a férfi-nő kapcsolat vizsgálatának a pleisztocénben, mivel egyrészt ekkor ment végbe az emberré válás, másrészt pedig akkoriban arra nem voltak befolyással társadalmi (jogi, vallási, gazdasági) kötöttségek, és ezáltal képet nyerhetünk arról, hogy milyen lehetne a két nem közötti kapcsolat ezek megkötései nélkül. A kérdés megválaszolásához főleg a kevés vadászó-gyűjtögető nép életének tanulmányozása révén jutottak. Őseink valószínűleg nem sokkal nemi érésük után átestek első szexuális tapasztalatukon, majd hosszabb-rövidebb párkapcsolataik voltak. A hosszabb párkapcsolatokat a közösség is elismerte és ezekben a kapcsolatokban a fogamzásgátlás hiánya miatt előbb-utóbb gyerek is született. A nők nemi érésük (ami a mainál valamivel későbbi életkorban következhetett be) után néhány évvel kb. 3-4 évente szülhettek gyereket: akkoriban az lehetett a ritka, ha egy nőnek nem voltak gyermekei (vagy csak kevés volt belőlük). (Azonban a nagyobb gyermekhalandóság miatt ezek jó része nem érte meg a felnőttkort.) Akkoriban a férfiak az udvarlásban teljesen magukra, azaz a saját intelligenciájukra voltak utalva: nem lehetett ugyanis udvarlási kellékeket vásárolni (például ékszereket, hanghordozót – azokat a férfinak kellett elkészíteni, elénekelni, eljátszani stb.). Így ha egy férfi társaságában jól érezte magát egy nő, akkor az jórészt a férfi kreativitásán múlott, és ez már fél siker volt a nő meghódításához. Ilyen módon a kreatívabb férfiak sikeresebbek lehettek a nők között (ami már lehetővé teszi a poligíniát, az pedig utat enged a nemi szelekciónak). Mivel nem voltak erős társadalmi kötöttségek, ezért ha kihűlt a kapcsolat, a párok könnyebben hagyhatták el egymást: ez történhetett barátsággal vagy haraggal. A szakítás(ok) után pedig idővel általában új párt találtak maguknak. A élethosszig tartó monogámia mindenesetre ismeretlen (vagy legalábbis nagyon ritka) volt közöttük: a régiek inkább „monogámiák sorozatában” éltek. (Ha belegondolunk, akkor a viszonylag nagy anyagi függetlenséget és egyre kevesebb társadalmi kötöttséget lehetővé tevő nyugati társadalmakban ez a viselkedési mintázat kezd elterjedni.) A pleisztocén során tehát viszonylag ritka lehetett a gyermektelen nő, ezért a férfiak kénytelenek voltak velük „beérni”. (Viszont valószínű, hogy egy gyermekes nő olyan szempontból vonzóbb lehetett, hogy a termékenysége már „bizonyított”.) Így a nők bár legtöbbször férfipartnerrel élhettek, de az aktuális partnerük általában csak a legutolsó gyermekük apja lehetett. Aktuális partnerük megvédhette a nőt más férfiaktól, és hozhatott is némi élelmet a „konyhára”, de mivel a gyerekek jó része nem az övé volt, ezért viszonylag kevés energiát fektethetett bele a családfenntartásba, ami jórészt a nők vállán nyugodott. (Sarah Blaffer Hrdy szerint a nők öröklötten rendelkeznek olyan képességekkel, amelyek révén egyedül is felnevelhetik gyerekeiket.) A nők egyébként csoportosan éltek (főleg nőrokonaik között), kölcsönös segítséget és védelmet nyújtva egymásnak. A férfiakat általában csak megtűrhették, hacsak nem voltak kedvező tulajdonságaik (például jó szerető, szórakoztató, segítőkész). Így a férfiak szerepe a gyermeknevelésben sem lehetett jelentős (az állatvilágban – így az emberszabású majmok között – is az az általános, hogy a nőstény egyedül neveli a kölykét). Mivel a férfiaknak zömmel gyermekes nőknek kellett udvarolni, akik körül szinte állandóan ott voltak a gyerekeik (akiket nem tudtak rendszeresen senkire rábízni), így az udvarlóknak a gyerekekkel is kedvesnek kellett lenniük, hogy a választott nőt megnyerjék. Ezért mondja újabban több evolúciós pszichológus, hogy az apai viselkedés az udvarlásból fejlődhetett ki a nemi szelekció révén. (A jelenség nyomai egyébként más főemlősöknél is megfigyelhetők, például abban, hogy ha egy hím „jóban szeretne lenni” egy nősténnyel, akkor gyakran először annak kölykével is barátságosan viselkedik.) ### Az emberi szexualitás fő jellegzetességei Az emberi szexualitás szintén több pontban különbözik attól, ami az állatvilágban és közeli rokonaink között „megszokott”. Ezek közül a fontosabb különbségek a következők: - Az emberpárok a többiektől elvonultan közösülnek, míg az állatok ezt egymás szeme láttára teszik. Ez feltétlenül valamiféle bizalmi viszonyt jelent a párok között, amely hosszabb-rövidebb udvarlás során alakul ki. (Elképzelhető, hogy magának az udvarlásnak egyfajta előképe lehet a csimpánzoknál ismert „jegyesség”.) - A nők a peteérés időszakán kívül is szívesen közösülnek, köszönhetően fejlett orgazmuskészségüknek. (Az állatvilágban a csimpánz és törpecsimpánz nőstényeknél feltételezhető az orgazmus, mint a közösülés velejárója.) - Az emberi közösülés időtartama lényegesen hosszabb, mint legközelebbi rokonaiknál (a csimpánzoknál és törpecsimpánzoknál az aktus a perc töredékéig tart). - Maga az aktus (főleg a férfiaktól) jelentős energiabefektetést kíván. Az állatvilágban a hímek általában arra törekednek, hogy a közösülést minél rövidebb idő alatt, minél kevesebb energia befektetésével (néhány „lökéssel”) „letudják”, mivel egy közösülő pár ilyenkor sokkal védtelenebb. Tekintve a nők fejlett orgazmuskészségét, valamint azt, hogy a nők a nemi ciklusuk viszonylag rövid szakaszában (csak néhány napban) fogamzóképesek, ezek Jared Diamond amerikai biológus szerint azt jelentik, hogy a szex az embernél elsődlegesen örömszerző tevékenység. Geoffrey Miller amerikai evolúciós pszichológus viszont a fentiekből azt vonta le, hogy az idők során a nők számára a szex egyfajta „fittségjelzővé” vált, amelynek során a férfiakat „tesztelték”. Ezt Miller szerint megerősíti, hogy a nőknél egy közösülés esetén még viszonylag alacsony a megtermékenyülés esélye és azzal, hogy a közösülés a férfiaktól viszonylag sok energiát kíván (főleg hogy a nő is kielégüljön), viszonylag kis „befektetéssel” bizonyosságot nyerhettek afelől, hogy párjuk mennyire egészséges ill. fitt fizikailag. (Gondoljunk azokra a filmes klisékre, amelyekben idősődő családapák szívrohamot kapnak fiatal szeretőjük karjaiban.) „A szakemberek régóta kapcsolatot tételeznek fel az impotencia, a merevedési zavarok és a szív egészsége között. (...) Megállapították, hogy a merevedési zavarokkal küszködő férfiak körében 48 százalékkal nagyobb volt a kockázat a szívbetegségek kialakulására, valamint nagyobbnak bizonyult a halálozási arány is azokhoz képest, akiknek nem volt szexuális problémájuk.” ### Ősi időkből fennmaradt állati ösztöneink nyomai Annak ellenére, hogy sokszor úgy érezzük: „kinőttünk” az állatvilágból, tudat alatt még mindig működnek a szaporodáshoz kapcsolódó, régi időkből fennmaradt állati ösztöneink. #### Illatok Sok állatfaj nőstényei illatanyagokkal jelzik, ha megtermékenyíthető állapotban vannak, amelyek hatására a hímek az „eszüket vesztik” (például a macskák). Az a fenti állítás, hogy a női peteérésnek nincsenek érzékelhető jelei csak annyiban igaz, hogy ezek a jelek alig, ill. nem tudatosan érzékelhetők. Egy nő, ha peteérése van, akkor valóban jellegzetes illatot bocsáthat ki, a férfiak azonban ezt általában úgy érzik, mintha „izzana”, „vibrálna”, „szikrázna” körülötte a levegő. Ezt kísérletekkel igazolták: felkértek nőket, hogy ne használjanak „zavaró” illatokat (parfüm, fűszeres étel, illatosított szappan) és néhány napig viselt ruháikat férfiakkal szagoltatták meg. A férfiak azon nőket találták a legvonzóbbnak a ruhájuk illata alapján, akiknek éppen peteérésük volt. A nők – ugyancsak nem tudatosan – szintén érzik, hogy mikor van peteérésük: abban a néhány napban fokozott nemi késztetést éreznek, bőrük kisimul, a szemük csillog, melleik teltebbé válnak és – a fentiek miatt – több férfi fordul meg utánuk az utcán, ill. több férfi keresi a társaságukat. És ilyenkor a nők a férfiasabb vonásokkal rendelkező férfiakat tartják vonzóbbnak. Egy érdekes vizsgálatban kimutatták, hogy a nők peteérésük idején sokkal visszafogottabbak a kockázatosabb tevékenységekben, mint előtte vagy utána. Ilyenkor főleg az olyan helyzeteket kerülik, amelyekben nemi erőszak áldozataivá válhatnak, például séta egyedül, elhagyatott helyeken sötétedés után, vagy szórakozóhelyek látogatása egyedül. Viszont érdekes, hogy szexuális igényük ilyenkor a legnagyobb. A pamutpólós kísérletet fordítva is elvégezték: ekkor azt tapasztalták, hogy azok a hölgyek a legfogékonyabbak a férfiak illatára, akiknek éppen peteérésük van és ők pusztán az illatok alapján a legvonzóbb férfit választották ki. Vizsgálatok szerint a nők párválasztásában a partner illata legalább olyan nagy szerepet játszik, mint a látványa (a férfiak elsősorban a vizuális ingerekre fogékonyabbak). A kor előrehaladtával mindkét nem ilyen jellegű szaglása tompul. Az embernél a szexuális illatanyagok főleg a hónaljban és a külső nemi szerveknél termelődnek (de általában az izzadságban is kimutathatóak). Ezen testrészeink szőrzete feltehetően éppen ezért maradhatott meg. (Érdekes módon a párok között a nők orra gyakran egy magasságban van a férfi hónaljával.) Minden bizonnyal a szexuális illatok okozzák a hosszabb időn keresztül együtt élő nők ovulációjának szinkronizációját, ami azt jelenti, hogy peteérésük szinte egy időben következik be. Japánban egyes férfiak hajlandóak pénzt kifizetni tinilányok által levetett viseletes bugyikért (ezek legális üzletekben, sőt automatákban is kaphatók) – ugyanígy, ha egy tinilánynak hirtelen pénzre van szüksége, akkor használt bugyiját a megfelelő boltokban jó pénzért el tudja adni (drágábban is, mint amennyiért újonnan vette). Az illatok udvarlásban betöltött jelentős szerepét a minden korban és kultúrában jelen levő parfümök használata is mutatja, amelyek közül sok igen drága: a többség számára nehezen elérhető (még ma is). Az újabb parfümök egyébként feromonokat is tartalmaznak. #### Féltékenység, dominanciaharcok Talán nem köztudott, de a személy elleni bűncselekmények legnagyobb része a családon belül vagy közeli ismerősök között történik. Viszonylag alacsony az olyan esetek száma a statisztikákban, amikor valaki (egy hétköznapi ember, és nem bérgyilkos) hidegvérrel és előre megfontoltan megöl egy számára teljesen idegen embert. A felindulásból elkövetett gyilkosságok nagyobbik részében egy szerelmi háromszög valamelyik tagja az elkövető, és tette a vetélytárs vagy a hűtlen pár ellen irányul. Végezetül pedig arra, hogy a féltékenység mire képes, jó példa a közismert trójai háború. Az ember szereti az állandóságot és erősen stabil, hierarchikus társadalmakban, közösségekben él (valamifajta hierarchia megfigyelhető minden emberi közösségben az óvodás csoportoktól a munkahelyi kollektívákig). Az emberi csoportokban a hierarchia, dominanciasorrend rendszerint alig észrevehetően, vagy meghatározott szabályok szerint alakul ki. Azonban előfordulhatnak esetek, amikor megszűnik a társadalmi kontroll egy közösség felett, vagy pedig egy közösség eleve elutasítja a társadalmi normákat (például bűnöző csoportok): ilyenkor eleinte sokszor a régi ösztönök veszik át az irányítást és nyílt dominanciaharcok törhetnek ki a közösségen belül (leggyakrabban a nőkért és a gazdasági erőforrásokért). Jó példát adtak erre a jelenségre a Bounty nevű vitorlás fellázadt matrózai. A történet röviden: a hajó azzal a céllal futott ki William Bligh kapitány irányítása alatt angliai kikötőjéből 1789-ben, hogy Tahiti szigetén majomkenyérfa-csemetéket gyűjtsön (a közép-amerikai ültetvények rabszolgáinak olcsóbb élelmezése miatt). Tahiti kellemes szigetén nagyon lassan és kelletlenül ment a csemeték összegyűjtése és az indulás után nem sokkal a legénység Fletcher Christian vezetésével fellázadt: a kapitányt és a tiszteket (mint „domináns hímeket”) egy csónakban kitették a nyílt tengerre, majd visszamentek Tahitire. Ott azonban néhányan (jó okkal) nem érezték magukat biztonságban, ezért 9 európai és 6 tahiti férfi, valamint 12 tahiti nő útra kelt. A hajó azonban a félreeső és lakatlan Pitcairn-szigeten hajótörést szenvedett és az utasoknak a szigeten kellett berendezkedniük, amit azok nem is bántak, bár a dolog nem ment zökkenőmentesen. Az újdonsült szigetlakók között a vita elsősorban a nők miatt tört ki: a 9 európai férfi választott magának feleséget, így a 6 tahiti férfinak 3 nő maradt. Az parázsló indulatok akkor lobbantak lángra, amikor az egyik európai férfi felesége véletlenül meghalt (leesett egy szikláról) és ő új feleséget szeretett volna. A tahiti férfiak erre 5 európait megöltek, mire az európaiak végeztek a tahiti férfiakkal. A fentihez hasonló nyílt dominanciaharcok az emberek között tehát viszonylag ritkák, ami nem azt jelenti, hogy nincs ilyesmi az emberi közösségekben, csak azt, hogy azok sokkal finomabb eszközökkel, kevésbé látványosan történnek (az emberi csoportokon belül kialakuló dominancia-rangsor ill. dominanciaharcok nagyon jól megfigyelhetők például az Eltűntek c. filmsorozatban). #### Nemi erőszak Egyes vizsgálatok azt találták, hogy „a nemi erőszak szociálisan, és nem biológiailag programozott”. A nemi erőszak motivációira adott másféle magyarázatok többsége viszont így vagy úgy, de visszavezet a távoli múltba. Az elterjedt vélekedés szerint a nemi erőszak elsődleges célja a férfiak részéről a nők megfélemlítése, megalázása: vagyis a felettük való dominancia demonstrálása. Egyik legközelebbi rokonaink, a csimpánzok között a hímek már felnőttkoruk előtt kivívják dominanciájukat csoportjuk szinte összes nősténye felett, és a későbbiekben gyakran erőszakkal érik el, hogy azok közösüljenek velük. Egyes vizsgálatok megerősítik ezt: eszerint a nőstény csimpánzok a velük nem rokon hímek „szexuális közeledésének” csak mintegy 3%-át utasítják vissza. Egyesült államokbeli főiskolások között végzett felmérések szerint pedig a válaszadó férfiak több mint egyharmada elismerte, hogy „lenne benne több-kevesebb hajlam a nemi erőszakra, ha biztosítanák büntetlenségét”. Ezek szerint a férfiakban van bizonyos hajlam a nemi erőszakra. Az ipari társadalmakban a nemi erőszakot elkövető férfiakat vizsgálva azt vonták le, hogy a nemi erőszak elsősorban azon férfiak egyfajta (nem tudatos) „szexuális stratégiája” (génjeik terjesztésére?), akik hátrányosabb kinézetük és/vagy alacsony társadalmi státusuk miatt kevésbé sikeresek a (vonzó) nőkért folytatott konkurenciaharcokban. Emellett szól, hogy összehasonlító vizsgálatok szerint több nemi erőszak tapasztalható az olyan társadalmakban, amelyekben nagymértékű a poligámia: itt az elkövetők olyan férfiak, akiknek nem jut nő. A nemi erőszak evolúciós magyarázatát megerősíti, hogy az elkövető férfiak többsége 18 és 35 év közötti, csakúgy mint áldozataik: akik legtöbbször a termékenységük csúcsán álló vonzó nők. A régi és a mai társadalmak többségében szintén megfigyelhető a „nőrablás” jelensége: gondoljunk a magyar Csodaszarvas legendában Hunor és Magor valamint társaik lányrablására, vagy a szabin nők elrablására a római történelemből. #### A mostohagyermekek bántalmazása A mostohagyermekek bántalmazása szintén a családon belüli erőszak egyik formája. Ennek a jelenségnek a maradványai még azokból az időkből maradhattak fenn, amikor őseink még domináns hímek vezette családokban éltek (kölyökgyilkosság). A jelenség ma abban figyelhető meg, hogy a mostohaszülők sokkal gyakrabban bántalmazzák (az Egyesült Államokban és más kultúrákban is mintegy százszor), vagy zaklatják szexuálisan (a mostohaapák) a mostohagyermekeiket, mint általában a szülők a vér szerinti gyermekeiket. A dolgot nagyon jól megvilágítja a magyar nyelv egyik kifejezése: ha „mostohán bánunk valamivel/valakivel”, akkor az azt jelenti, hogy az illető dolgot vagy személyt ellenszenves hozzáállással kezeljük. Egyébként erről a jelenségkörről szól a Hamupipőke című közismert mese.

Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság

A Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság ( vagy Srpsko-mađarska republika Baranja-Baja) rövid életű, nyolc napig fennálló bábállam volt, amelyet 1921. augusztus 14-én hoztak létre a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság protektorátusaként, a szerb hadsereg által annektált, de a trianoni békeszerződésben nem a délszláv királyságnak ítélt területen. Az Osztrák–Magyar Monarchia 1918 októberi összeomlását követően Baranya területe a szerb hadsereg ellenőrzése alá került, s az újvidéki polgári közigazgatás hatáskörébe tartozott. A Kun Béla vezette Magyarországi Tanácsköztársaság 1919 nyarán bekövetkezett bukása után a fehérterror elől Budapestről számosan menekültek Baranyába, ahol Pécs polgármestere, a korábbi bukott hadügyminiszter, Linder Béla menedékjogot adott nekik. A párizsi béketárgyalásokon Baranyát döntően Magyarországnak ítélték. Ennek a döntésnek a szerbek és a szocialisták nem örültek, és folytatták az agitálást a visszacsatolás ellen. Végül utolsó kísérletképpen 1921. augusztus 14-én egy népgyűlésen Dobrovits Péter festő több ezer ember előtt javasolta egy független állam kikiáltását. Az új ország kormányának élére Dobrovitsot választották. Az új államszervezetet azonban nemzetközileg nem ismerték el. A köztársaság csupán a szerb hadsereg védelmét élvezte, annak baranyai kivonulását követően a Nemzeti Hadsereg vonult be a területre, és ez a köztársaság végét jelentette. A Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság sorsa hasonlít a szlovén dominanciájú, 1919-ben deklarált Vendvidéki Köztársaságéhoz. ## Fekvése A köztársaság területéhez tartozott Tolna vármegye déli, Somogy vármegye délkeleti része, Baranya vármegye háromnegyede és Észak-Bácska. Északi határa Barcs–Szigetvár–Orfű–Hosszúhetény–Bátaszék–Baja–Felsőszentiván–Röszke vonala volt. A déli határa megegyezett a mai magyar-horvát, magyar-szerb határral. ## Elnevezése A köztársaság hivatalos neve Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság volt. Ez a név utalt a köztársaság fekvésére (Baranya és Baja környéke, vagy más néven Bácska), illetve a népesség etnikai hovatartozására is. A szerb megszállás alatti népszámláláskor azonban a valósnál sokkal több szerb nevet vettek nyilvántartásba. A kikiáltáskor Dobrovits Péter Baranyai Szerb–Magyar Köztársaságnak nevezte az új államot, amelynek neve később több helyen is ebben az alakban fordult elő. Szűts Emil Az elmerült sziget című könyvének is ez az alcíme. ## Története ### Előzmények #### A szerb megszállás 1918\. november 13-án Belgrádban az antanthatalmak részéről Henrys francia tábornok és a szerb Živojin Mišić főparancsnok katonai egyezményt (Belgrádi egyezmény (1918)) írt alá a magyar kormány képviselőjével, Linder Bélával, a háborút lezáró fegyverszünet létrejöttéről. Még aznap megérkezett az első vagon Baranyába és másnap Pécsre, Üszögpusztára. Ez feltételezi, hogy már korábban megfogalmazódott a megszállás terve. November 25-én Újvidéken összeült a Nagy Nemzetgyűlés, amely a szláv lakosságot képviselte. A gyűlés kinyilvánította, hogy Baranya, Bácska és Bánát területek attól fogva nem tartoznak Magyarországhoz. Ez természetesen nem állt összhangban a november 13-ai megállapodással. December 4-én új főispánokat neveztek ki a megszállt területeken, majd 1919 januárjában új közigazgatást vezettek be Baranyában. Az új közigazgatással a beadványokat is a szerb Nemzeti Igazgatóságnak kellett küldeni, és nem a magyar kormánynak. 1919 márciusában egyre erősödtek azok a törekvések, amelyek azt kívánták elérni, hogy Baranya a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz tartozzon. Március 27-én Pélmonostoron nagygyűlésre került sor, melyen a szerb közigazgatás fenntartása mellett foglaltak állást. Április 1-jén kihirdették, hogy az Újvidéki Nemzeti Igazgatóság március 12-én beszüntette a működését, hatáskörét pedig a szerb–horvát–szlovén kormány vette át. Eközben Belgrádban a szerb vezérkari főnök-helyettes, Daniel Kalafatović 1919. március 18-án azt nyilatkozta, hogy baranyai vasutassztrájk bebizonyította, hogy hiba lenne igényt tartani a baranyai területekre, mert "csak erőszakos eszközökkel tarthatnák féken a lakosságot". Ezért a kormánynak azt javasolta, hogy csak a dél-baranyai szerb falvak tartozzanak a délszláv államhoz. Ő azonban nem tudhatta, hogy délszláv delegáció már február 18-án ismertette a nagyhatalmak képviselőiből álló Legfelső Tanáccsal, hogy melyik területeket szeretnék az új államhoz csatolni, de Pécs és Baranya nem szerepelt rajta. A határ meghúzására 1919. május 12-én, a Külügyminiszterek Tanácsa jóváhagyásával került sor. Júliusban a Drávaköz és a Muravidék elcsatolásáról döntöttek. A délszláv kormány azonban további területek megszerzésére törekedett. A sajtóban több helyen megjelent, hogy Baranyát elcsatolják Magyarországtól, néhány nappal később azonban már csak annyit írtak, hogy a vármegye felét kapják meg a jugoszlávok. 1919\. augusztus 25-én a békekonferencia legfelsőbb tanácsa kijelölte a végleges határokat, amely szerint Baranya vármegye területének csak egy kisebb részét kívánták elcsatolni Magyarországtól. A békekötés még nem történt meg, így a szerbek igyekezték kihasználni a munkások Horthy-rendszerrel való szembenállását, hogy újabb területeket szerezzenek. A bányászoknak gyűléseket szerveztek, hetente többször, több helyen, hogy agitáljanak a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz való csatlakozás mellett. Dobrovits Péter többször felszólalt ezeken a gyűléseken. Felhívta a figyelmet a fehérterrorra, a biztonságra és a tőkés kizsákmányolásra. A munkásoknak azonban nem tetszett, hogy elcsatolják Baranyát Magyarországtól, ezért kevesen jelentek meg a gyűléseken. #### A magyar Tanácsköztársaság után A Tanácsköztársaság bukása után sokan elmenekültek a Nemzeti Hadsereg elől. A szerbek úgy ítélték meg, hogy előnyös, ha egy bizonyos mértékig támogatják a munkásokat és a munkásszervezeteket. Az emigránsok létrehozták – szerb kormányzati szervek jóváhagyásával – a Munkás című napilapot. 1920 januárjában új párt is alakult baloldali politikusokból, a Pécsi Szocialista Párt. 1920\. június 4-én a trianoni békeszerződés aláírásával Baranya vármegye majdnem teljes területe ismét Magyarországhoz került. Ezzel keresztülhúzták a szerbek és a szocialisták azon tervét, hogy a vármegye a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság része legyen. A szocialista párt június 11-én az antant védelmét kérte Horthy csapatai ellen, majd három nappal később a Széchenyi téren húszezres tömeg előtt tiltakozott a magyar hadsereg várható bevonulása ellen. 1920\. augusztus 29–30-án törvényhatósági választásokat tartottak, melynek során 12 ezer választópolgárból 9100-an szavaztak (minden 20 évnél idősebb férfi szavazhatott). A keresztényszocialisták és a városi polgárság bojkottálták a választásokat. A választás eredményeképpen megújult a törvényhatósági bizottság, melynek elnöke Doktor Sándor lett. A közgyűlés megújította a város vezetését, a polgármesteri, a jegyzői és a négy tanácsosi állásra pályázatot hirdettek meg. A polgármesteri pályázatra csak Linder Béla jelentkezett, így ő lett a város új feje. A választások után Linderék tovább építették a kapcsolatot a délszláv állammal, azonban a helyzet bizonytalan volt. Nem volt elég pénz, fegyver. A szerbek nem tudták, mit csináljanak az itteni szocialistákkal, míg otthon üldözték a baloldaliakat. December 29-én kiáltványt adtak ki, amelyben kijelentették, hogy a Horthy-rezsim rossz, mivel a fehérterror veszélye továbbra is fennáll, viszont Baranyában a polgárság, a vállalatok és a bankok a helyi vezetőket nem támogatják, ezért lemondanak. Kifejtették továbbá, hogy mit kívánnak elérni a vármegyében. 1921 januárjában Rajić Belgrádba utazott, ahol egy konkrét autonómia-tervet terjesztett elő. Visszatérve Baranyába, a helyi szocialisták elutasították ezt a kezdeményezést. Az év nyarán már egyértelmű volt, hogy a szerb megszállás a végéhez közeledik. A bevonulásról szóló tárgyalások 1921 tavaszán kezdődtek meg. A tervek szerint a bevonulás irányítását a kaposvári körletparancsnokságról kívánták végrehajtani. 1921\. május 29-én megtartották a Pécsi Szocialista Párt I. kongresszusát. A tanácskozás négy napig tartott, és kiderült, hogy a résztvevők nagyon eltérő állásponton voltak, ami miatt személyeskedésekre is sor került. A kongresszus határozatát ennek ellenére meghozták, és kérték a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság kormányát, hogy védje meg Baranyát, amíg Magyarországon nem alakul meg egy számukra elfogadható, véleményük szerint is demokratikus kormány. Július 27-én az érdekelt hatalmak a párizsi külügyminisztériumban letétbe helyezték a trianoni békeszerződés ratifikált példányait, így az életbe lépett, és a magyar kormány hivatalosan is bevonulhatott a megszállt területekre. Belgrádban ugyanakkor egyre több kommunistát tartóztattak le, ezért több merényletet is végrehajtottak a kormánytagok ellen. E tény kihatott a baranyai területekre, mivel ott baloldali párt volt hatalmon, és ez kezdett kínossá válni a délszláv kormánynak. Nikola Pašić miniszterelnök augusztus 7-én fogadta Lindert, és megígérte neki, hogy a magyar bevonulás után a délszláv kormány menedékjogot ad az összes politikai menekültnek. Augusztus 9-én a nagyhatalmak Budapesten megtárgyalták a bevonulás időpontját, amit 18–22. közöttre határoztak meg. Másnap Gosset ezredes Pécsre érkezett, akit este felkeresett Herbert András, és kifejezte ellenérzését a bevonulással kapcsolatban. Gosset megnyugtatott mindenkit, hogy a munkásságot nem éri bántódás. A városban ennek ellenére sztrájkok kezdődtek a bevonulás miatt. A délszláv kormány azonban még nem foglalkozott a kiürítéssel, így a baranyaiak nem tudták, mi történik a jövőben. ### A köztársaság kikiáltása 1921\. augusztus 14-én összeült a megszállt területek szakszervezeteinek kongresszusa, „...hogy megtárgyalják a megszállt területek munkásságának gazdasági helyzetét...”. A fórumon a visszacsatolás volt a legfontosabb kérdés. Schmira Károly közvetlenül a gyűlés megnyitása után felszólalt és kifejtette, hogy Pécs kiürítésével „megszűnik az élet”. Egy határozati javaslatot terjesztett elő, amelyben tiltakozott a kiürítés ellen, „...amíg Magyarországon a mai Horthy-rezsimet egy, az októberi forradalom vívmányainak megfelelő, minden üldözéstől és terrorisztikus tendenciáktól mentes demokratikus rezsim nem váltja fel...” A kongresszus ezt elfogadva megbízta az újonnan megválasztandó szakszervezeti bizottságot, hogy kövessen el mindent a kiürítés elkerülésének érdekében. A további ügyrend megállapítása után megszakították az ülést, hogy a küldöttek részt vehessenek a Széchenyi téren lévő tömeggyűlésen. A város lakosságát a sajtón keresztül már napokkal azelőtt mozgósították: A sajtó a megjelentek létszámát 15–20 ezer főre becsülte. A gyűlés lefolyásáról az egyik résztvevő, Lőrinc Péter visszaemlékezése szolgál forrásul. „Benyomásom szerint az első nagy beszéd elmondója Fekete volt...”. A második szónok Pázmány volt, azonban mivel abban az időben nem volt megafon, kevés ember hallotta a szónok beszédét. „Néhány halkan mondott szó után hirtelen” mindenki a „Fegyverbe!” szót skandálta. A következő szónok Dobrovits Péter volt, aki kikiáltotta a köztársaságot: Beszédét a tömeg éljenzése kísérte. Azonban a visszaemlékező, Lőrinc Péter nem hallott több fontos dolgot Pázmány Zoltán szónoklatából, amiről a sajtó később írt. Az egyik fontos dolog, amit Pázmány mondott, hogy akár fegyverrel is meg kell védeni a köztársaságot, mivel itt nem proletárdiktatúrát, nem kommunizmust akarnak csinálni, hanem becsületes demokráciát. Ezt Dobrovits is megerősítette a beszédében. A beszéd után Fekete Ferenc javaslatot tett egy intézőbizottság létrehozására, amelynek elnökévé Dobrovitsot javasolta. Fekete kijelentette, hogy Károlyi Mihályt Pécsre fogják hívni. Ezután küldöttséget szerveztek Dobrovits vezetésével, akik felkeresték Rajić kormánybiztos főispánt, és bejelentették neki a köztársaság megalakulását. A szerb tisztviselő tudomásul vette a bejelentést és értesítette a kormányát is. A szakszervezeti kongresszus délután folytatta ülését. Itt harca szólították fel a munkásságot a Horthy-rendszerrel szemben. Ezután megválasztották az ideiglenes intézőbizottságot. Dobrovits bejelentette, hogy a bajai háromszög és vidéke lakossága néhány napon belül elküldi a bizottságba a küldötteit. Továbbá bejelentette, hogy elutazik Belgrádba, ahol a belügyminiszterrel és a miniszterelnökkel fog tárgyalni. Az intézőbizottság magyar, német és horvát nyelven adta ki a kiáltványait, majd Gosset ezredesnek egy angol nyelvű memorandumot adott át, amelyben leírták a 14-i eseményeket és kijelentették, hogy a nép megvédi az új államot Magyarországgal szemben. Gosset ezredes a nap fejleményéről és a bizottságról jelentést küldött Budapestre, az angol főbiztosnak. Közölte, hogy az ő feladata kizárólag katonai jellegű és a területek kiürítésével kapcsolatos. Véleménye szerint ezt az új államot nem kell komolyan venni. Kérte a biztostól, hogy kényszerítsék ki a szerbektől a magyar kormány által kinevezett kormánybiztosok elismerését. Gosset felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy Linder és Dobrovits Belgrádban tartózkodik, és nem szabad visszaengedni őket a területre. ### A köztársaság nyolc napos fennállása A pécsi hírek Bajára másnap, augusztus 15-én jutottak el a Baranya Megyei Újság rendkívüli kiadásán keresztül. A hírre rendkívüli gyűlést hívtak össze a város tanácstermében. Itt megválasztották az ideiglenes intézőbizottságot. Ez alkalomból új lap jelent meg Előre címmel. Ezen a napon Mohácson, Szigetvárott, Siklóson, Barcson népgyűléseket tartottak, s valamennyi helység lakossága nevében kimondták az új köztársasághoz való csatlakozást. Augusztus 16-án a magyar kormány kijelentette az angol főbiztosnak, hogy az új államot nem ismeri el. Hohler főbiztos a magyar kormány nyilatkozatának és Gosset ezredes táviratának birtokában érintkezésbe lépett a budapesti szerb követtel. A követ tájékoztatta, hogy a kormánya már utasította a baranyai vezetőket, hogy kezdjék meg a kiürítést. A köztársaság területén elkezdték szervezni a fegyveres erőket. Pécsett augusztus 17-én Keinrath tartalékos főhadnagy irányításával, aki a városi rendőrségen a legénység parancsnoka volt, megalakult egy karhatalmi század. Budapesten 300 fős „vörös csapat” gyakorlatozott fegyver nélkül, de a lakásaikon elrejtett fegyverekkel rendelkeztek. Azt is tudni vélték, hogy folyamatban van köztársasági zászlóaljak szervezése, amelyeket a jugoszlávok fognak ellátni fegyverekkel és felszerelésekkel. A pécsi sajtóban 18-án olyan hírek jelentek meg, miszerint a belgrádi miniszterelnök hozzájárult, hogy zászlóaljakat toborozzanak és hozzanak Baranyába. A későbbi fejlemények bebizonyították, hogy ezek minden alapot nélkülöző, koholt állítások voltak. Közben Linder és Dobrovits Belgrádban tárgyalt a délszláv kormány támogatásának megszerzése érdekében. Linder már korábban is a szerb fővárosban tartózkodott, ahol telefonon értesült a pécsi eseményekről, és azonnal egyetértését fejezte ki. Távirataiban Linder közölte, hogy Belgrádban a sajtó is üdvözölte az új államot. A bécsi magyar demokratikus emigrációnak a baranyai kérdésben vallott felfogását fejtette ki Jászi Oszkárnak a Bécsi Magyar Újságban megjelent cikke, amelyet néhány nap múlva a pécsi lapok is közöltek. A cikkben összefoglalva megtalálhatók mindazok az érvek, amelyeket a kiürítéssel szemben a liberális és a szocialista irányzat felvetett. Nem nehéz feltételezni, hogy akik ezt helyileg korábban is megfogalmazták, ismerték Jászi nézeteit. Ezzel egyidejűleg a demarkációs vonaltól északra, Kaposvárott bádoki Soós nyilatkozott. Szerinte a Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság nevében eljáró, fenyegetőző egyének kevesebben vannak, mint kétezer fő. „Ötszáz Magyarországról elmenekült terrorista, akikhez kb. 1500 kétes egzisztencia és megtévesztett ember csatlakozott a baranyai területről.” Augusztus 18-án bádoki Soós Károly altábornagy, a déli végeken vezénylő tábornok tájékoztatót tartott Kaposvárott a budapesti tudósítóknak a bevonulással kapcsolatban. Ezután Soós és Kiszely Gyula kamarás, kormánybiztos a kaposvári Kossuth téren szemlét tartott a bevonuló hadseregen. A Nagykövetek Konferenciája a szövetségesek budapesti főmegbízottait felhatalmazta arra, hogy ha kell, akár Párizs közreműködése nélkül is dönthetnek bizonyos kérdésekben. Hohler ennek alapján tárgyalt a délszláv királyság budapesti követével. Augusztus 17-én a Nagykövetek Konferenciája tiltakozó jegyzéket küldött Belgrádba a kiürítés halogatása miatt. Gosset ezredes jelentése szerint ugyanis sem a katonai, sem a polgári hatóságok nem kaptak parancsot a kiürítéssel kapcsolatban. Ebből Hohler tudta, hogy előző nap a szerb követ félreinformálta őt, sőt az is valótlan volt, hogy a szerbek elismerték a magyar kormánybiztosokat. Ugyanakkor a vasúti jelzőberendezéseket, a gépeket leszerelték és elszállították. Augusztus 17-én 40 vagonból álló szerelvény indult el Eszék felé, amely a szerb iratokat, kaszárnya-berendezéseket és a tisztviselők magánbútorait vitte magával. Mindezek ellenére másnap sem történt semmi, Belgrád nem adott utasításokat a kiürítéssel kapcsolatban (feltehetően a hazai lakosság megnyugtatása miatt). Đorđević ezredes (aznap nevezték ki katonai parancsnokká) úgy nyilatkozott Gosset ezredesnek, hogy fegyverrel fogja védeni a területet a magyarok ellen. Ezért Gosset, komolyan véve a szerb parancsnok kijelentését, 48 órával elhalasztotta a magyar bevonulási kísérletet. Ugyanakkor felszólította a szerb-horvát-szlovén kormányt, hogy tegyen eleget a kötelezettségeiknek és hagyják el a területet. Ezen a napon Dobrovits Péter kihallgatáson vett részt Pašić miniszterelnöknél, aki felhívta a baranyai vezető figyelmét arra, hogy nem vállalhatják a fegyveres támogatást. Az elutasító válasz után, még aznap délután összeült a minisztertanács, amely a szakértők meghallgatása után úgy döntött, hogy eleget tesz a kötelezettség-vállalásának és 24-ig kivonja csapatait a megszállt területekről. A kiürítést azonnal megkezdik, amint erre a határ menti hatóságok megkapják a szükséges utasításokat. Valóban, a döntést követően, hamar sor került az utasítások kiadására. Đorđević ezredes még augusztus 18-ról 19-re virradó éjszaka lefegyverezte a pécsi karhatalmat, és 19-én már plakátokat helyeztek ki a városba a kiürítéssel kapcsolatban. A plakátokon az állt, hogyan fogják a jugoszlávok végrehajtani a kiürítést. Đorđević ezredes alá tartoztak mind a katonai, mind a polgári közegek. Az evakuálást három lépésben tervezték végrehajtani. A béke érdekében a helyi hatóságok a parancsnokság alá tartoztak a kiürítés végéig, a magyar csendőrség dolga volt biztosítani a nyugalmat a kivonulás után. A kommunikáció és a közlekedés biztosítása úgyszintén a helyi hatóságok feladata volt. A délszláv királyságban végbement jobbratolódás, a kommunisták üldözése, a nagyhatalmak bolsevistaellenes politikája nem kedvezhetett a baranyai szocialista területnek sem. I. Péter szerb–horvát–szlovén király augusztus 16-ai halála bizonytalanságot teremtett az országban, annak ellenére, hogy már régóta beteg volt, és fia Sándor régens herceg volt a tényleges államfő. A jogos trónörökös azonban Péter fia, György volt, akit őrültnek bélyegeztek meg és kizártak az utódlásból. A helyzet azért volt bizonytalan, mert nem volt világos, hogy György belenyugodott-e a félreállításba, vagy szervezkedik. A pécsi Munkások című újságban augusztus 19-én az előző nap tényeinek ismeretében teljesen más elképzelésről írtak, miszerint Jászi, Garami és Lovászy a városba érkeznek és beszédet mondanak. Az események azonban elindultak a visszacsatolás felé, ezek a napok már nem voltak alkalmasak arra, hogy fellázítsák a népet. A vezetők egy része már nem is tartózkodott a városban, és 16-a után Dobrovits Péter sem lépett többé magyar földre. Linder augusztus 18-án érkezett vissza Pécsre, hogy lecsillapítsa a népet, de másnap már indult is vissza a családjával Belgrádba. ### Az emigrálás Rajić főispán még a helyén volt. Kihirdette, hogy aki nem akarja megvárni a bevonuló magyar csapatokat, az augusztus 20-án a 11 és a 15 órás vonattal elhagyhatja a várost Eszék felé. Linder többször folytatott Belgrádban tárgyalásokat az emigrálással kapcsolatban, ezt azonban a kiürítéskor nem sikerült teljes mértékben megvalósítani, mivel nem készültek fel rá megfelelően. Gosset ezredes javaslattal fordult a magyar kormányhoz, amivel a magyar minisztertanács augusztus 19-én foglalkozott. A javaslat lényege az volt, hogy a kiürített területeken, a határ közelében táborokat hozzanak létre. Ezekbe a táborokba szállásolnák el azokat az embereket, akik ki akarnak vándorolni az Szerb–Horvát–Szlovén Királyságba, a védelmükre pedig katonai őrizetet biztosítanának. A magyar kormány, tartva attól, hogy a szerbek elhalasztják a kiürítést, elfogadta a javaslatot. A pécsi szocialista városi tanács utolsó ténykedéseként röpiratot terjesztett a városban, amelyben leírták, hogy átmenetileg szüneteltetik a szabadságért való küzdelmet. Akik el akarják hagyni az országot, azok 21-én reggel 7 órakor legyenek a dohánygyár épületében, ott kapnak útlevelet a kivándorláshoz. A baranyai területekről sokan elmenekültek Szlavóniába. Néhány nap alatt Eszékre húszezer ember érkezett Baranyából. Senki nem számított ekkora tömegre, ezért az elhelyezésük megoldatlan probléma volt, iskolákban, barakkokban szállásolták el őket. A belgrádi kormány különmegbízottat küldött a helyszínre, hogy irányítsa az ügyintézést. A menekültek egy része a megtévesztett munkások és családtagjaik köréből kerültek ki, de jelentős volt a baranyai vidéki délszlávok elvándorlása is, akiknek a délszláv kormány földet ígért. A jelentős elvándorlás tükrözte a baloldali emberek jelentős részének hangulatát és bizonytalanságát. Féltek a bevonulástól és annak lezajlásától. Egy, a rendszerrel rokonszenvező kortárs újságíró szerint többen úgy hagyták el az országot, hogy semmi okuk sem volt rá. Úgy menekültek, mintha ellenség döngetné a városkapukat. A keresztényszocialista propaganda is eredménytelen volt. Az embereket nem győzte meg, mivel éveken át a fehérterrorról olvastak, hallottak. Ez a félelem részben jogos volt, de egyben eltúlzott is. Ez számottevően a baranyai vezetők hibája volt, hiszen nem készítették fel a népet, hogy ha visszakerül a terület Magyarországhoz, hogyan kell viselkedni. Augusztus 20-án az a lap, amely híve volt a köztársaságnak, azt írta, hogy Baranya sorsa elvégeztetett. A lap beszámolt arról, hogy nem lehet semmit sem tenni a bevonulás ellen. Felhívta a proletárok figyelmét, hogy békésen fogadják a bevonuló hadsereget. Ezzel véget ért a Baranya–bajai Szerb–Magyar Köztársaság története. ### Ismét magyar közigazgatás alatt A magyar közigazgatás tevékenysége hivatalosan azzal kezdődött, hogy augusztus 19-én Rajić szerb kormánybiztos átadta a városházát Gosztonyi Gyulának, Pécs város kormánybiztosának. A pécsi városi rendőrséget megerősítették egy karhatalmi szakasszal is. Másnap, augusztus 20-án megszállták a középületeket, 21-én pedig Pécsre érkezett egy csendőrszázad. Ezen a napon lett hivatalosan megyei kormánybiztos Prakatur Tamás. A katonai alakulatok bevonulását rendkívüli biztonsági intézkedések előzték meg. Kihirdették a statáriumot. 22-én hajnaltól több hullámban vonultak be Pécsre a magyar katonai alakulatok, Soós altábornagy és az antant tisztjei. A bevonulás hatalmas és örömmel teli tömeg előtt, békésen ment végbe. A plakátokon ez állt: „Magyarország Kormányzója, a magyar nemzeti hadsereg Hadura Horthy Miklós ő főméltósága és a magyar királyi kormány nevében a magyar nemzeti hadsereg csapatai újra kitűzik a nemzeti lobogót e részeken, melyek ősidők óta Szent István koronájához tartoztak.” Augusztus 24-én Horthy táviratban üdvözölte Soós altábornagyot, hogy ilyen simán és békésen vette át az uralmat a terület fölött. Szeptember 4-én Horthy Miklós kormányzó amnesztiát hirdetett, és egy hónappal később, október 5-én, maga is Pécsre érkezett, majd így tett 21-én Bethlen István miniszterelnök is. Szeptember 5-én minden szakmában – kivéve a bányamunkásokat – csoportvezetőket jelöltek ki. Az ő feladatuk volt a munkások között a korábbi ideológiát elfeledtetni. 28-án újra megjelent a Munkás című lap, amely megerősítette az új közigazgatási rendszer helyességét. Egy hónap múlva, október 25-én Ráday Gedeon belügyminiszternél járt a pécsi munkásdelegáció, amely Koller József tolmácsolásában biztosította a minisztert, hogy a pécsiek elkötelezettek az ország újjáépítésében. Koller szerette volna felvenni a hivatalos kapcsolatot az MSZDP tagjaival, de a miniszter ezt ellenezte. A Dunántúl című megyei napilap 1922. január 8-án arról számolt be, hogy az igazságügyi minisztériumban megvizsgálták az augusztus 22. után politikai cselekményért letartoztatott munkások ügyét, és közülük hatvanat szabadon bocsátottak. 1921\. október 12-én Fischer Ferencet nevezték ki Baranya vármegye főispánjává, beiktatása november 7-én volt. Ebben az időben zajlottak a nemzetgyűlési választások is a vármegyében. Pécs I. kerületében Ráday Gedeon, míg a II. kerületben a pótválasztást Baumann Emil nyerte meg. A pécsi törvényhatósági bizottság első rendes ülése a visszacsatolás után december 22-én volt. A gyűlésen Nendtvich Andor polgármester érdemeit méltatták, viszont megbélyegezték azokat, akik együttműködtek a megszállókkal. Pécs ezután fokozatosan visszaintegrálódott az anyaországba. ## A köztársaság bukásának okai Az augusztus 14-ei pécsi nagygyűlés szónoklatai lelkesítően hatottak a népre, mivel fegyveres ellenállást ígértek, azonban ez nem nyugodott reális alapokon. Akik ezt hirdették, elmenekültek a visszacsatolás előtt. Egyik csoportjuk a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságba menekült, másik részük távolabbi, demokratikus országokba. A menekültek számát több ezer főre teszik. A nép körében egyre jobban felszínre tört az öröm, hogy ismét Magyarország része lesz a terület. Ez az öröm nemcsak azért lett egyre nagyobb, mert a szónokok közül sokan eltávoztak, hanem azért is, mert a köztársaság napjai kijózanítóan hatottak a népre. Felülkerekedett a realitás, a felismerés, hogy hiányzik a kellő szervezettség, de a megfelelő erő és elszántság is. A területek birtokba vétele katonai és rendőri erőkkel ment végbe. A városban és a megyében – részletesen kidolgozott tervek szerint – katonai közegek és kormánybiztosok irányítása valósult meg. ## A köztársaság megítélése Babics András helytörténész szerint a köztársaság kikiáltása csak formai dolog volt és nem jelentett semmit. Nem használt sem a szerbeknek, sem az exponált szocialista munkásság megmentésének sem. A szónoklatok csak feltüzelték a népet, de konkrét lépések nem történtek. Hajdu Gyula jogász, aki a megszállás egy időszakában jelentős szerepet vállalt, memoárjában nem fogalmaz meg külön értékelést. Ő nem itt élte át az eseményeket, de a kapcsolatai révén folyamatosan nyomon követte azokat. A sorok között „foglalt állást”. Megítélése szerint a köztársaság a megdöbbenés, a félelem, a düh érzelmi kavarodásaiból, a tehetetlenségből, a megtévesztésből, politikai kalandvágyból, a Horthy-rendszerrel szembeni gyűlöletből eredt. Szerinte a köztársaság kikiáltása hibás lépés volt. Hasonlóan vélekedett Haraszti Sándor is. Szerinte a Pécsi Szocialista Párt felismerte, hogy nem tehet semmit a párizsi döntés ellen. Tanácstalanok voltak, mert nem tudták pontosan mit csináljanak, szembeszegüljenek, vagy megadják magukat. A vezetők nem akarták, hogy a munkások börtönbe kerüljenek. Haraszti szerint hősiesebb gesztus lett volna a szembeszállás, mint az emigráció. Reményeik hamvában haltak. Lőrinc Péter (A köztársaság kikiáltása című szakaszban esett róla szó) szerint kalandorpolitikát folytattak Baranyában. A tömeg akarta a fegyvert és erre feleltek a vezetők. Lőrinc Péter utópistának tartotta saját magukat. Hittek a köztársaságban, de később belátta, hogy ez hiba volt. A Proletár című kommunista hetilap szerint a szociáldemokraták és az októbrista radikálisok (bolsevikok) belevitték a köztársaság kikiáltásába a baranyai munkásokat, de maguk egy pillanatig sem gondoltak komoly küzdelmekre. A Kommunisták Magyarországi Pártjának Központi Bizottsága őket tette meg felelőssé azért, hogy ilyen események megtörténhettek. ## Lakossága A terület lakosságának nagy része magyar volt, azonban rajtuk kívül éltek itt szerbek, horvátok, sokácok, bunyevácok, baranyai bosnyákok, dunai svábok, szlovákok, bánáti románok és romák is. A szerbek 1919 márciusában rendelték el a népszámlálást, amelyet tavasszal 176 településen végeztek el. 1920-ban Magyarországon népszámlálást tartottak, de mivel ez a terület nem volt az anyaország része, ezért itt nem végezték el ezt, azonban 1921 novemberében erre is lehetőség nyílt. Az összeírás az 1920. december 31-i, illetve az újévi állapotoknak megfelelően tartalmazta a népességet. A magyar népszámlálás adatait a Magyar Statisztikai Közlöny Új Sorozat 69. kötete (1923) tartalmazza. A két népszámlálás adatai: Pécs lakosából az 1919-es szerb népszámlálás szerint volt délszláv, magyar, német. Az 1920-as magyar népszámlálás szerint a városnak lakosa volt, amelyből fő volt magyar, 5034 német, 326 horvát és 45 szerb. Ez az eltérés egyértelműen mutatja a szerb annexiós törekvéseket. Az 1919-es népszámlálásba bizalmas utasítás után beleszámolták az itt tartózkodó szerb csapatok tagjait is.

Deák Ferenc (igazságügy-miniszter)

Kehidai Deák Ferenc (született: Deák Ferenc Antal, Söjtör, 1803. október 17. – Budapest, 1876. január 28.) magyar politikus, jogász, táblabíró, államférfi, országgyűlési képviselő és a Batthyány-kormány igazságügy-minisztere. A reformkorban és a dualizmusban is meghatározó szerepet vállalt, akit „a haza bölcse” és „a nemzet prókátora” titulussal is illetnek. Jogi végzettséget szerzett és ügyvédi vizsgát tett, majd Zala vármegye szolgálatába állt. Politikusként a reformországgyűlésen a liberális ellenzék első embere volt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a Batthyány-kormány igazságügy-minisztere. A szabadságharc bukása után ő volt a passzív ellenállás vezéralakja. A kiegyezés létrejöttében elévülhetetlen érdemeket szerzett. 1866-ban ő vezette azt a magyar tárgyalódelegációt, amelyik az áprilisi törvényekről, a nemzeti őrsereg és az önálló nemzeti bank felállításának kivételével kompromisszumra jutott Ausztriával. Történelmi nagysága abban áll, hogy fő támogatója volt annak a folyamatnak, mely során elhárultak a magyar nemzet útjából azok az akadályok, amelyek az uralkodóházhoz és az örökös tartományokhoz fűződő viszonyt lehetetlenné tették. Tevékenységével nemcsak az alkotmányt és a nemzet létét erősítette meg, hanem lehetővé tette Magyarország további fejlődését, anyagi és szellemi gyarapodását. A politika mellett a tudományokban is jártas volt; mint államférfi a magyar történelem legnagyobbjai közé tartozik. A 19. század egyik legtehetségesebb magyar politikusaként tartják számon, aki megteremtette Magyarország átalakulásának és fejlődésének törvényi kereteit. Több mondata szállóigévé vált, köztük a Hazát féltő kijelentés, melyet többek között a Fiumei Úti Sírkertben található Deák-mauzóleum márványába is bevéstekː „Kockáztathatunk mindent a Hazáért, de a Hazát kockáztatni semmiért nem szabad.” ## Élete ### Származása, születése és gyermekévei A Zala vármegyei nemesi származású kehidai Deák család sarja. Idősebb kehidai Deák Ferenc (1761–1808), főszolgabíró, táblabíró, és szarvaskendi és óvári Sibrik Mária Erzsébet (1768–1803) fia. Deák Ferenc tekintélyes, régi nemesi család hetedik gyermekeként született a Válicka-patak menti Söjtör községben, ami akkor a család egyik nagyobb birtoktestének a központja volt. A másik központ a 19. század elején Kehidán és környékén volt. Apai nagyszülei nemes Deák Gábor (1730–1788), Zala vármegye táblabírája, és hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Anna (1743–1803) voltak. A Deák család a ma Szlovéniához tartozó Zsitkócról származott. A zsitkóci birtok Deák születése idején azonban a család szempontjából már nem volt annyira jelentős, ugyanis nagyapja, Deák Gábor – akiről a kutatók azt állítják, hogy a dúsgazdag Hertelendy Anna feleségül vételével alapozta meg a család szerencséjét – a söjtöri és kehidai birtokok fejlesztését helyezte előtérbe. A nagyapa azonban még feltehetően Zsitkócon született és élt is bizonyos ideig. Az ő Ferenc nevű édesapja is már főszolgabíró volt. Hiteles források szerint az elődök már a 17. században biztosan Zsitkócon éltek. Az is bizonyos, hogy a család már 1703-ra nemesi rangra emelkedett, mert több forrás szerint is akkortól már szerepelnek nemes Deákok Zsitkócon. Apai ágon, Deák Ferenc dédszülei hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Gáspár és sági Sághy Krisztina (†1744) voltak. Deák Gáborné Hertelendy Anna az ősrégi tekintélyes zalai szenterzsébeti Terjék család leszármazottja volt apai ükdanyja, hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Ambrusné szenterzsébeti Terjék Mária révén, aki szenterzsébeti Terjék Ferenc lánya volt. Édesapja idősebb Deák Ferenc földbirtokos, édesanyja szarvaskendi Sibrik Erzsébet. Az emeletes házban 1803-ban éppen javítási munkálatokat végeztek, ezért a család ideiglenesen a régi alházba költözött, amely egy egyszerű földszintes épület volt nyílt folyosóval. Ennek a balra eső szélső szobájában született Deák Ferenc, és itt halt meg pár órával fia születése után az édesanyja. Deák Ferenc keresztszülei hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Ignác kerületi táblabíró és Deák Anna (1747–1810) voltak. A keresztelőt Baranyai János söjtöri plébános tartotta. Egy vélemény szerint az apa nem tudta elviselni a „gyilkos” gyermek látványát, a csecsemőt még aznap egy kocsiba rakatta, és elküldte Zalatárnokra az újszülött nagybátyjához, kehidai Deák Józsefhez (1764–1831), aki István Katalin (1780–1850) feleségével együtt nevelte fel őt. Az igazsághoz hozzátartozik azonban, hogy a zalatárnoki család is épp ez időtájt várt gyereket, és a szolgálónép között is akadt szoptatós dajka, így ott jobb helyen volt az újszülött. Ötéves korában, 1808-ban édesapja, idősebb Deák Ferenc is meghalt. Az árva neveltetését ezután testvéreinek (szüleinek ő volt a hatodik gyermeke, de a felnőttkort rajta kívül Antal, Jozefa és Klára érte meg) támogatása, valamint Hertelendy György (1764–1831) gyámsága biztosította. 1808 januárjának utolsó napjaiban Zala megye közgyűlése határozatot hozott a gyámságról. Nagyságos lovászi és szentmargitai Sümeghy József (1757–1832), zalai első alispán, királyi tanácsos elismerte és jóváhagyta Hertelendy György gyámsági szerepét; nemes Csertán Károly (1768–1832) zalaegerszegi főszolgabíró és boldogfai Farkas János Nepomuk (1774–1847) zalaegerszegi alszolgabíró, az árvái a javaiknak az összeírását elkészítették. ### Ifjúkora és barátai Deák Ferenc gyerekkorát Zalatárnokon töltötte, 12 unokatestvérével együtt nevelkedett; közülük kehidai Deák Lajos (1817–1879), testőr, százados és kehidai Deák Gábor (1812–1848) testőr, százados urakkal ápolta a legközelebbi kapcsolatot. Tanulmányait Keszthelyen, a premontrei gimnáziumban kezdte, majd Pápán, a bencés algimnáziumban folytatta. A gimnázium felsőbb osztályait, a III. grammatikától a II. humanitásig a nagykanizsai piarista gimnáziumban végezte 1813/1814-től 1816/1817-ig. Ez alatt a nagykanizsai piarista rendházban lakott, konviktorként. A komoly, visszahúzódó fiú pártatlanságával, igazságérzetével és tanulmányi eredményével tűnt ki. A tanulmányi rangsorban mindvégig első (eminens primus) volt. Később, 1821-ben, végezte a jogi tanulmányait a Győri Királyi Jogakadémián. Négy évig járt Győrben iskolába. 1817 novemberében ment oda mint 14 éves ifjú, a 7. logikára, 1821 augusztusában végezte el a második jogtudományi évfolyamot. Ezen egész idő alatt rokonánál, az öreg nagybányai Jósa Józsefnél lakott. Jósa József 1817-ben a Káptalan dombján lakott mint a püspökségi javak igazgatója, de 1819-ben hivataláról lemondván, átköltözött saját házába, a Megye utcába, és így Deák Ferenc mindegyik házban lakott. Szállásadója nagybányai Józsa József, a győri püspök uradalmainak jószágkormányzója Deák Ferenc nagynénjének, Sibrik Annának a férje volt; Jósa Józsefné Sibrik Anna pedig Deák Ferencné Sibrik Erzsébet féltestvére. Józsa kezdetben szolgálati lakásban, a Káptalandombon álló püspöki rezidenciát övező egyházi épületek egyikében lakott, és itt adott szállást Deák Ferencnek is. 1819-ben költözött át a Megye utcai épületbe, melyet kilenc évvel korábban vásárolt meg családja számára az eladósodott tulajdonostól, Huszár Ádámtól. Ebben a – napjainkban Liszt Ferenc utca 20. szám alatti – késő reneszánsz és kora barokk stílusjegyeket ötvöző, és a 17. század második felében a Zichy grófok által építtetett, majd többször átalakított impozáns palotában lakott Deák Ferenccel egy időben Fejér György, a győri tankerület főigazgatója. Deák Ferenc Pesten folytatott jogi gyakorlatot, és itt is tett – a királyi táblánál – ügyvédi vizsgát. A családi hagyományt követve megyéje szolgálatába lépett, előbb mint tiszti ügyész, majd mint árvaszéki jegyző. Első fennmaradt műve egy védőirat, amelyet mint tiszti ügyész nyújtott be egy hírhedt rablógyilkos védelmére. Már e mű is mutatja, milyen hatással volt a 18. század liberális és humanista felfogása az ifjú jogtudósra. Bár a pert elveszítette, Zala vármegyében ismertté és egyre elismertebbé vált. Amikor zalabéri Horváth Jánost, Zala vármegye első alispánját elküldték követnek az 1832. évi országgyűlésre, a vármegye megbízta Deák Ferencet, hogy távollétében első alispánként helyettesítse őt. 1833 elején azonban Deák Antal országgyűlési követ megbetegedett és lemondott a követségről, és a megye így öccsét, Deák Ferenc Zala vármegye helyettes első alispánját elküldte helyette Pozsonyba. Ekkor, Deák Ferenc helyébe viszont boldogfai Farkas János (1774–1847) lépett zalai helyettes első alispánként. Antal a távozását fájlaló követtársainak testvéri büszkeséggel előre mondta: „Küldök én nektek magam helyett egy fiatal embert, kinek kisujjában több tudomány és képesség van, mint egész magamban”. Kedvenc időtöltése volt az olvasás, a séta és a fafaragás. Szabadidejében rendszeresen olvasott és tanulmányozta a magyar alkotmány- és jogtörténetet. Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Sándor verseit kedvelte, de leginkább Vörösmarty Mihály költészete állt hozzá közel. Vele rendszeresen levelezett és elszakíthatatlan barátság alakult ki közöttük, Vörösmartyt a legnagyobb magyar költőnek tartotta. A zalai liberális érzelmű körökben több jó barátot szerzett, akik egyben a politikai reformjai támogatói is lettek. A legközelebbiek között Kerkapoly István (1789–1848), Csány László (1790–1849), Séllyey Elek (1788–1850), lovászi és szentmargitai Sümeghy Ferenc (1819–1869), nemesnépi Marton Pál (1806–1893), Koppány Ferenc (1792–1866), nedecei Nedeczky Lajos (1800–1841), boldogfai Farkas János Nepomuk (1774–1847), zalabéri Horváth János (1788–1853), dukai és szentgyörgyvölgyi Széll József (1801–1871), Vas vármegye főispánja, hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Kálmán (1820–1875), Zala vármegye főispánja, és zalalövői Csapody Pál (1808–1859) voltak. Gyakori eset volt, hogy Deák Ferenc a közeli barátainak és hozzátartozóinak a keresztapja lett; néhány jeles keresztgyermeke: csallóközmegyercsi Szabadhegy Sándorné nedecei Nedeczky Ida Klára (1838–1907), kossuthi és udvardi Kossuth Ferenc (1841–1914), politikus, országgyűlési képviselő, kisszenicei Szeniczey Cecília (1842–1918, Jozefa nővére unokája), báró hadadi Wesselényi Miklós (1845–1916), Szilágy vármegye főispánja, földbirtokos, nagybölöni Bölöny Józsefné nedecei Nedeczky Franciska (1857–1934), hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Ferenc (1859–1919), főrendiház tagja, Zala vármegye főispánja, bernecki Bernrieder Jánosné dukai és szentgyörgyvölgyi Széll Ilona (1868–1945). ### Az 1832–36-os országgyűlésen Deák Ferencet 1833. április 15-én választották követté. Pozsonyba érkezése után tevékenyen részt vett az országgyűlés tárgyalásaiban. Első országgyűlési beszédét 1833. május 6-án mondta el az alsótáblán. Rövid idő alatt elismert vezére lett a megyei oligarchia legkimagaslóbb alakjait, Beöthy Ödönt, Pázmándy Dénest, Balogh Jánost magába foglaló rendi ellenzéknek. Barátjául fogadta Wesselényi Miklós és Kölcsey Ferenc, és életre szóló barátságot kötött Klauzál Gáborral. Sikerét, pozícióját döntően saját képességeinek és nem külső tényezőknek köszönhette. Vagyona, származása a birtokos nemesség egyenrangú tagjává tette, képzettsége és életmódja nem emelte osztályos társai fölé, így nem is keltett irigységet másokban. Önzetlensége és következetes jelleme lefegyverezte a kétkedőket. Kizárólag rábeszélés, meggyőzés révén kívánt hatni, ebben pedig nemcsak a szó hatalmával rendelkezett, hanem mindenekelőtt a dolgok mélyére ható átlátó képességgel. Csak az igazságra törekedett és arra, hogyan teheti azt hazája számára is gyümölcsözővé. A vitában a közös kiindulópont megkeresésével, az abból fakadó következtetések levonásával azt akarta elérni, hogy a szemben álló fél is magáénak érezhesse álláspontját. Ez nemcsak harciasságot nélkülöző alkatából, hanem pontos helyzetfelismeréséből is fakadt: a kiváltságait, hatalmát, vagyonát féltő nemességet csak lépésről lépésre lehetett a reformok ügyének megnyerni. „Ki őket íly módokkal szoktatja lassanként az egykor annyi rettegett új gondolathoz, sokat eszközölhet, ami előbb lehetetlennek látszott, mert az újsággal is megbarátkoznak idővel azok, kik egykor ellenzői valának, sőt végre azt hiszik, hogy ami javalltatik, az nem valóságos újítás, hanem okos és szükséges igazítás” – vallotta még 1832-ben egy Vörösmartynak írott levélben. Wesselényihez hasonlóan a rendi-sérelmi politika fogalom- és eszközrendszerét használva érvelt a liberális reformok mellett. Arról akarta meggyőzni követtársait, hogy a reformok elfogadásával nem gyengül, hanem erősödik az ország. Igazi nagysága nem az országgyűlésen tűnt ki – bár ott is olyan ifjúi hévvel tudott elragadni, szigorú logikával meggyőzni, mint senki más –, hanem kedélyes beszélgetések közben pipázgatva, anekdotázva, amikor mint egyenlő szólt az egyenlőkkel. Nemcsak feltétlen önzetlensége és hazaszeretete biztosította számára az elismerést, hanem inkább a nagyravágyás és hiúság teljes hiánya is. Személyisége nem hasonlított vezérre, sem diplomatára, sem íróra, fűtötte a haza szeretete, és saját felemelkedése és hatalmának kiterjesztése helyett úgy élt, hogy tisztán szellemének súlyával és erkölcsi felsősége által egy hosszú életen át vezére volt egy nagy pártnak és bölcse egy nemzetnek. Bármennyire a nyugat felé vonta őt politikai érzéke, egész egyéniségével tiszta képviselője maradt a régi nemesi világnak, és megmutatta, hogy a nemesség is képes a fejlődésre és a lelki felemelkedésre. Megvalósult, amit Széchenyi óhajtott: békés diktátora volt a nemzetnek. Az országgyűlésen alig merült fel kérdés, amit ne tisztázott volna szónoklatával, példájával és akaraterejével, vagy ne buzdította volna kitartásra a gyakran széthúzó és lankadozó ellenzéket a kormány esetleges törvénytelenségeivel, rosszakaratával és a főrendek huzavonájával szemben. Szólt a hitbizományokról, a vallásos kérdésről, a szólásszabadságról, Erdélyről, a lengyel kérdésről, a király címéről (V. Ferdinánd). Legnagyobb odaadással és ékesszólással mégis a jobbágyság érdekeit védte az úrbéri törvények tárgyalásakor. Az országgyűlés eredményét követjelentésében azért nem tartotta elégségesnek, mert a magyar nyelv és a jobbágyság sorsának javítása körében oly kevés valósult meg abból, amit az ellenzék nemes önmegtagadással követelt. „Vérző szivvel szólunk azon urbéri javaslatok sorsáról, melyek a népnek jövendő morális emelkedését valának eszközlendők. Ez volt legszebb, legnemesebb föladata a törvényhozásnak, s fájdalom, éppen ebben történt majdnem legkevesebb, mert éppen ebben találánk mind a kormánynál, mind a főrendeknél legtöbb ellenszegülésre.” Amit a jobbágyság kérdésében el lehetett érni, az is Deák érdeme volt: az úriszék korlátozásáról szóló törvénycikk bevezetőjébe az ő jogászi bravúrja révén került be a jobbágyok személyi és vagyonbiztonságának elvét rögzítő passzus. Wesselényit – a szatmári megyegyűlésen mondott beszéde, valamint az erdélyi országgyűlés naplójának engedély nélküli kinyomtatása miatt – a bécsi udvar hűtlenség és felségsértés vádjával perbe fogta. Deák Wesselényi – és egyben a szólásszabadság – védelmére kelt. Érvei a következők voltak: - a köztanácskozásokon szabad a véleménynyilvánítás; - az érvényes törvények szerint csak a tettleges ellenszegülés felségsértés, a hűtlenség vétkét szóval nem lehet elkövetni; - a szólás és a gondolat szabadsága alapvető emberi jog; - az uralkodó személye nem azonos a kormánnyal, a kormányt ért bírálat nem az uralkodót éri. A Deák által megfogalmazott sérelmi feliratot a felsőtábla tizenhét alkalommal visszautasította, Wesselényit pedig perbe fogták. Egyre növekvő jelentőségét mutatta, hogy a titkosrendőrség 1834-től megfigyelte. Ennek ellenére az országgyűlés 1836. május 2-i feloszlatása után részt vett a Törvényhatósági Tudósítások szerkesztésében, a lap Zala vármegyei levelezője lett. A Magyar Tudományos Akadémia 1837. november 23-án választotta tiszteleti tagjává. ### Az 1839–40-es országgyűléstől a szabadságharcig Sokkal gyümölcsözőbb volt az 1839–40-es országgyűlés, amelyen Deák államférfiúi bölcsessége és önmérséklete a legszebb sikereket aratták. Az 1837-es reakció, a kormánynak a szólás- és sajtószabadsága ellen intézett támadásai, Wesselényi és Kossuth üldözése kötelességévé tették az ellenzéknek, hogy a kormány előterjesztéseit csak akkor tárgyalja és fogadja el, amikor a nemzet sérelmeinek orvoslása biztosítva van. Másrészt a kormánynak szüksége volt a haderő megszavazására, s kerülnie kellett mindent, ami tekintélyét Európa előtt gyengíthette volna. Deák volt az, aki e viszonyok közt létrehozta a megegyezést. A kormány szabadon bocsátotta a politikai foglyokat, megígérte az alkotmányos szabadság megtartását, és lényegében hozzájárult a nemzeti követelések teljesítéséhez, a diéta pedig megszavazta az adót és a katonaságot. „Félre minden irigységgel, hazám fiai, adjuk neki az elsőséget” – írta Széchenyi Deákról 1840. április 30-án. Az országgyűlésen tartott beszédei közül különösen az 1839. augusztus 14-i magaslik ki. A nemzetnek a főrendekhez és a koronához fűződő viszonyát fejtegette, egyaránt hatva az észre és az érzelemre. Mint a nemzeti jogok apologétája, mint azon igazság hirdetője, hogy a király és nemzet közti bizalom csak a jogok kölcsönös tiszteletén alapulhat, méltó elődje e beszéd az 1861-es feliratnak. Az országgyűlés után a büntető törvénykönyv szerkesztésének szentelte magát. A javaslaton, amit Deák-féle btk-nak is szokás nevezni, meglátszott szellemének a hatása. Elvi ellensége volt a halálbüntetésnek, és a felekezetek közötti vegyes házasságok kérdésében mutatott új irányt a közvéleménynek. Zala vármegye híres feliratát e tárgyban ő fogalmazta meg. Amikor az ellenzék a nemesség adózását, a közteherviselést írta zászlajára, forintosházi Forintos György (1792–1857) zalai volt főszolgabíró, veszprémi püspök anyagi támogatásával sikerült a helyi kisnemesség támogatását megnyerni – többek között nagy sümegi lakodalmakkal –, és megdöntötte a zalai közgyűlésen az adózás elvét. Bár Deákot akkor is – akarata ellenére, közfelkiáltással – megválasztották követnek, a vérrel szerzett mandátumot visszautasította, és más vármegye követségét sem vállalta el. Zala így követ nélkül maradt, hiszen akárkit jelöltek vagy választottak meg, az azonnal lemondott. Az 1843–44. évi országgyűlésen nagyon is érezhető volt a távolléte. Az ellenzék, többsége dacára, a legfontosabb kérdést, az adózást nem volt képes keresztülvinni. Az országgyűlés után a Védegylet felállítása, majd az adminisztrátori rendszer foglalkoztatta a kedélyeket. Deák a Védegylet elvével nem értett egészen egyet, de mivel a mozgalmat már megindították, nem akart elszakadni Kossuthtól, akivel akkoriban igen bensőséges viszonyban volt, és 1845. február 9-én Szentgróton (Zalaszentgrót) tartott beszédében felhívta a figyelmet a magyar ipar támogatására. Ettől még Széchenyi István támadása sem térítette el. Akkoriban gyakran betegeskedett, de azért mégis ő vezette a vármegyét az adminisztrátori és a horvát sérelem tárgyalásakor. Az országos ellenzéket egyesítő, az azt felbomlással fenyegető belső viszályt elsimító 1847-es programnak is ő volt az összeállítója. Az 1847–48-as országgyűlésre ismét nem vállalt követséget. A minisztérium alakításakor Batthyány azonnal felterjesztette őt igazságügy-miniszternek, és Deák ekkor már elvállalta a képviselőséget. Pozsonyba sietett, és így még részt vehetett a nagy fontosságú törvények megvitatásában. Mint miniszter nemcsak tárcája körében dolgozott az egész magyar igazságügy korszerű átalakítását készítve elő, hanem az általános politikai kérdések eldöntésébe is belefolyt. A legsúlyosabb viszonyok közt is ragaszkodott a törvényességhez, visszautasítva a bécsi minisztérium követeléseit, de Kossuthtal szemben mindig a mérséklet és lojalitás politikáját pártolta, Batthyányval és Eötvös Józseffel egyetértésben. ### A szabadságharctól a kiegyezésig Amikor a magyar nemzet viszonya a koronához egyre zavarosabbá vált, többször is járt a királyi udvarban Bécsben, hogy megegyezés születhessen, de célját nem érte el: a politikai megoldás helyett a katonáké lett a főszerep. Az 1848-as választásokon a sümegi kerületben indult, ahol képviselővé választották. A Jelasics vezette horvát támadáskor a bécsi kormány rosszakarata is nyilvánvalóvá vált, és mivel a király sem ellenezte ezt, így nem tehetett mást: Batthyányval együtt lemondott, de az országgyűlésnek továbbra is tagja maradt. Ő formálta meg a képviselőház határozatát az osztrák minisztérium leiratára, amiben az 1848-as törvények megváltoztatását követelte. Kijelentette, hogy a ház „a birodalom és Magyarország között létezhető érdektalálkozások kiegyenlítése fölött mindaddig sikeresen nem tanácskozhat, amíg a hazában levő ellenség Ő felsége által el nem távolíttatván, a tanácskozási teljes szabadság helyre nem állíttatik”, s addig is meghagyja a minisztériumnak: egy hajszálnyit se térjen el a szentesített törvényektől. Amikor Windisch-Grätz az 1848. év végén Pest-Buda felé közeledett, az országgyűlés békéltető küldöttséget küldött hozzá, ennek Deák is tagja volt. Elfogadta e veszélyes megbízatást, bár sikert nem remélt. A küldöttség visszautasítása után Deák visszament Pestre, onnan pedig Kehidára a birtokára. Többször is elindult Debrecen felé, de az osztrák katonaság mindig megakadályozta tervének végrehajtását. A szabadságharc után őt is hadbíróság elé idézték, de büntetés nélkül szabadon bocsátották. Az elnyomatás éveit teljes nyugalomban tölthette. Visszautasította Anton von Schmerling felszólítását, hogy az igazságügyi reformok tárgyalásában vegyen részt, de éppoly kevéssé vett részt az akkori időben annyira elterjedt, titkos forradalmi mozgalmakban is. 1852-ben szétosztották a Deák család birtokait a testvérek között: Deák Klára kapta Söjtört, Deák Ferenc és Deák Jozefa Kehidát és Koppányt. Deák saját birtokát már abban az évben megpróbálta eladni, akkor azonban még nem talált rá vevőt. Hamarosan rövid tárgyalás után megállapodás jött létre Deák Ferenc és gróf Széchenyi Istvánné gróf Seilern Crescence (1799–1875) között, aki fia, gróf Széchenyi Ödön számára, vásárolta meg Deák Ferenc 1872 kataszteri holdas kehidai birtokát 1854. július 28-án. Ezután ideje legnagyobb részét Pesten töltötte, és kis lakosztálya az Angol Királynő Szállóban találkozóhelye lett a hazafiaknak, akik e szomorú időben Deák bölcsességétől vártak útmutatást. A 71-es és 72-es szobában lakott és egyébként semmilyen cime, hivatala vagy rangja sem volt. Nem volt szokványos szállóvendég sem, mert az egyik szoba sarkában gyalupadot tartott, ahol rendszeresen barkácsolt, például maga készítette a pipáit és a sétapálcafejeit.[^1] Pestre költözését az tette lehetővé, hogy családja Széchenyi Ödön számára megvette tőle a kehidai birtok rá eső részét, ezzel megszabadult adósságaitól és a gazdálkodás további terhétől, ami egyébként sem volt az erőssége. Széchenyi István 600 birodalmi forintnyi évjáradékot ajánlott fel neki, „ami bőségesen fedezte élete végéig a költségeit.” Életjáradéka évi 3000 ezüst forintot tett ki, amihez hozzájött még időnként a képviselői tiszteletdíja is. Ez akkoriban olyan összeg volt, amiből gondtalanul élhetett és utazhatott. 1855. április 19-én a Magyar Tudományos Akadémia igazgató tagjává nevezték ki. Nővére 1853. októberi halála után egészsége 1868/69-ben kezdődő hanyatlásáig a húsvétot, a pünkösdöt és a szüretet magába foglaló 4-6 hetet Jozefa leányánál, a paksi Szeniczey-kúria vendégeként töltött, ahol annak kedves gyermekei tették derűssé idősödő napjait. A Bach-korszakban a passzív ellenállás (a közügyektől való elzárkózás) vezéralakja volt. A háttérbe húzódva is felhasznált azonban minden alkalmat a nemzet erkölcsi erejének és reményének táplálására. Ő szólította fel a nemzetet közadakozásra, amikor Vörösmarty meghalt, és a nagy költő árváit maga a nemzet vette gondoskodása alá. Ő szerkesztette 1858-ban az Akadémia igazgatótanácsának folyamodványát az uralkodóhoz, amelyben a magyar nyelv és tudományosság ezen azilumának fennmaradását védte a kormány beavatkozása ellen. Bízott abban, hogy amint az a történelem folyamán többször is megesett, az osztrák kormány gyengesége és hibái miatt csakhamar vissza fogják szerezni Magyarország önrendelkezési jogát. Veszélyesnek vélt minden fegyveres ellenállást, mert nem tartotta ahhoz elég erősnek nemzetét, de jogairól nem mondott le soha, és mint a jogfolytonosság tántoríthatatlan híve, a jövő alakulását csak az 1848-as törvényes alap elismerése után tartotta lehetőnek. Elvei egyaránt eltértek Kossuth híveiétől, akik csak újabb, a külföld által támogatott és így szerencsésebb háborútól várták az üdvöt, és Széchenyiétől, aki a lemondásnak lett az apostola, és aki szerint Deák még mindig az egerszegi megyeház ablakából nézi a világot. Az 1859-ben kitört szárd–francia–osztrák háború meggyőzte az uralkodót Magyarország kibékítésének szükségességéről. Egy éven át tartottak az alkudozások, amelyek alatt azonban a bécsi kormány kizárólag a magyar konzervatívok, nem pedig Deák tanácsait követte. Az 1860-as októberi diploma körülbelül az 1847-es vagy a Mária Terézia-korabeli állapotot állította helyre. Ez nem felelt meg a jogfolytonosságnak, és Deák nem is fogadta el a neki felajánlott országbírói méltóságot, de mivel a császári szándék mégis teret engedett a magyar nemzetnek alkotmányos tevékenységre, még óvatos volt, és őrizkedett attól, hogy bármilyen előzetes nyilatkozattal esetleg elejét vegye a nemzet szabad állásfoglalásának. Az esztergomi értekezlettől távol maradt, bár 1860 végén az uralkodó kívánságára mégiscsak Bécsbe ment, hogy elmondja, milyen a közvélemény Magyarországon. Az országbírói értekezleten részt vett, és itt amellett küzdött, hogy az önkény szabta rendeletek helyett a régi törvényeket állítsák vissza, de ennek megvalósításánál az legyen a főszabály, hogy a magánjogviszonyokat ne zavarják meg. Ezalatt az egész országban megélénkült a politikai élet. Kitűnt, hogy a Konzervatív Pártot a nemzet nagy része nem támogatja. A Pesti Napló, Kemény Zsigmond lapja, mindjárt a diploma kibocsátása után a 48-as törvények visszaállítását tűzte ki jelszóul, a megyék némelyikében pedig forradalmi beszédek hallatszottak, és az ország közvéleménye majdnem kizárólag az emigráció befolyása alá került. A választásokon is az a párt kapott többséget, amelyik még csak feliratot sem akart intézni az uralkodóhoz a jogok visszaállítása végett, hanem egyszerűen csak határozatban akart nyilatkozni, és ország-világ előtt a nemzet jogait deklarálni. Az 1861. február 20-i pátens az összbirodalom eszméjének volt következménye, és Schmerling, akinek centralisztikus és németesítő elvei ismeretesek voltak, kormányra jutása még jobban igazolták a gyanút és elkeseredést. Deák ekkor már Pest belvárosának követe volt, és egész tekintélyével a felirat mellett nyilatkozott. Felirati beszéde és javaslata 1861. május 13-án az egyik legnagyobb alkotása volt. De bármilyen mérsékeltnek, sőt engedékenynek tartották Deákot az országban, Schmerling a feliratot elfogadhatatlannak találta, és az ország jogaira sérelmes királyi leiratot vitt keresztül július 21-én. Erre augusztus 8-án új felirattal válaszolt Deák, melyet most már az országgyűlés egyhangúlag fogadott el. Tisza Kálmán, a Határozati Párt vezére kijelentette, hogy a feliratban „erős meggyőződését, legszentebb elveit, egészen lelkének titkos sejtelméig találja kifejezve”. Maga Kossuth, aki pedig politikájának kudarcát látta abban, ha a nemzet törvényes ellenállásra szorítkozik, e szavakkal méltatta Deák érdemeit: „Deák mint a törvényesség embere a nemzet jogait törvényes téren férfiasan megvédette. Ha ezután törésre kerül a dolog, Isten, világ s a történelem előtt csakis az osztrák házra hárulhatand a felelősség.” De nemcsak a nemzet ünnepelte nagy fiát; az egyszerű képviselő mint a nemzet élő lelkiismerete, mint a jog képviselője mind az elnyomással, mind a forradalommal szemben helyet foglalt Európa nagy férfiai között. Az európai közvélemény azonosította Deákot Magyarországgal, és a magyar nemzet iránti rokonszenv is fokozódott. A második feliratot nyomban követte augusztus 22-én az országgyűlés feloszlatása, ezt pedig újabb provizórium, s az alkotmányos jogok felfüggesztése. Mint Deák előre látta, Schmerling provizóriuma a minisztérium minden szabadelvű frázisa ellenére nemsokára lejárta magát. A konzervatívok nagy része, köztük Apponyi György is közeledett Deákhoz. Az uralkodó mind jobban meggyőződött a kiegyezés szükségességéről, és kész volt megtenni az első lépést, ha azt lent viszont a második és harmadik követné. Deák, miután Anton von Schmerling iskolájának közjogi tévedéseit önálló művében meggyőzően megcáfolta, 1865. április 16-án a Pesti Naplóban megjelent híres „húsvéti cikkével” a kiegyezéshez vezető új irányt mutatott a birodalmi politikának. Azt a tételt fejtegette, hogy amikor az uralkodó tanácsosai elnyomni igyekeztek Magyarországot, mindig őfelsége maga állította ismét helyre az alkotmányt. A magyar nemzetben tehát nem szűnt meg teljesen a bizalom a császár igazságossága iránt. A felajánlásra a Schmerling-kormány elbocsátása, a februári alkotmány felfüggesztése és a magyar koronázó országgyűlés egybehívása volt a méltó válasz. Ennek az országgyűlésnek Deák volt a legnagyobb tekintélyű vezére. Vezetése alatt egy ideig összeolvadtak a régi felirati és határozati pártok (lásd Deák-párt). Most is ő készítette a válaszfeliratot a trónbeszédre, s amikor arra nem érkezett kielégítő királyi leirat, a másodikat is. A lényeges fordulat abban állt, hogy az uralkodó elismerte kiinduló pontnak a pragmatica sanctiót, és Deák még a leirat előtt hozzájárult országgyűlési bizottság kiküldéséhez a közös viszonyok tárgyalására. Most már az uralkodó komoly, alkotmányos szándékában nem lehetett kételkedni, és Deák megkezdte az alkut, még mielőtt a magyar alkotmány teljesen el lett volna ismerve és helyreállítva. A 67-es bizottságban is ő adott a többségnek iránymutatást. A kiindulási alap a pragmatica sanctio volt. Ebből vezette le a külügy és hadügy közösségét, míg minden egyébben fenntartotta Magyarország teljes függetlenségét. A 15-ös albizottság befejezte munkálatait, amikor az 1866 nyarán kitört porosz–osztrák–olasz háború kétségessé tett mindent. Ismét felütötte fejét a forradalom lehetősége. A königgrätzi csata kimutatta a Magyarországon is uralkodni akaró osztrák hatalmi körök gyengeségét, és elkerülhetetlenné vált, hogy a Monarchia fennmaradása érdekében ki kell békülniük a magyarokkal. E kedvező helyzetet sokan nagyobb engedmények elérésére kívánták volna felhasználni, de Deák most is hű maradt magához és a törvényesség elvéhez. Július 18-án az uralkodóhoz hívatták Bécsbe, akinek előadta a magyar minisztérium (kormány) megalakításának szükségességét. Maga nem akart részt venni benne, miniszterelnökül az osztrákok által korábban halálraítélt és jelképesen (in effigie) felakasztott gróf Andrássy Gyulát ajánlotta. ### A kiegyezéstől haláláig 1865 és 1867 között nyaranta sógorának, és egyben hű barátjának, nyirlaki Tarányi-Oszterhuber Józsefnek a pusztaszentlászlói kúriájában dolgoztak Deák Ferenc és társai a kiegyezés előkészítésén. Csány László vértanú halála után Zalában, Deák egyik legfontosabb támogatója és egyben barátja Tarányi-Oszterhueber József mellett lovászi és szentmargitai Sümeghy Ferenc (1819–1869) jogász, politikus, söjtöri földbirtokos volt, akit 1861-ben, majd 1865-ben országgyűlési képviselővé választottak a Felirati-, majd a Deák-Párt programjával. A Porosz–osztrák–olasz háború veszteség után a császár 1866. november 17-ére újra összehívta a magyar országgyűlést, és minden nehézség elhárítása után, amiben az uralkodó mellett Deákot illette a legfőbb érdem, 1867. február 17-én kinevezte a felelős magyar kormányt. Még igen erős parlamentáris küzdelemre volt azonban szükség, amiben ő az új kiegyezési törvényeket (1867. XII. t. c.) megvédte, mind a Kossuth után induló szélsőbal, mind a Tisza Kálmán és Ghyczy Kálmán által vezetett, az ő pártjától már teljesen elvált balközép ellenében is védelmezte. Deák olyan jellegű hatalmat gyakorolt, mint amit korábban a régi törvények a nádorra ruháztak: közbenjáró volt király és a nemzet között. Az országgyűlés kívánsága az volt, hogy Deák, mint a régi nádorok, segédkezzen a koronázás ünnepélyes aktusánál, ám Deák ezt is visszautasította, mint minden más jutalmat és kitüntetést. Neki „egy kézszorításnál többet még királya sem adhatott”. Jutalmát hazája jövőjének és békéjének biztosításában, a király és a nemzet közötti bizalom helyreállításában nyerte el. E tudat talán szolgáltatott neki kárpótlást erősen megrendült népszerűségéért. Mert kétségtelenül a magyarság igen jelentékeny része a nemzet jogairól való lemondásnak tekintette a kiegyezést, és bár személyes jelleméhez a legkisebb gyanú sem fért, mégis voltak olyanok, akik jogfeladással vádolták meg. Ebben az irányban hatott Kossuth Lajos 1867. május 22-i levele, ezzel a retorikával lépett fel a balközép is, különösen az 1869-es választások alkalmával. A kiegyezési törvények ellen fellépő ellenkezéseket csak Deák személyes tekintélye tudta letörni. A kiegyezés megalkotása az ő államférfiúi pályájának tetőpontja volt. Az „öregúr” nem vett részt a kormányban, de mint pártvezér nagy hatalmat gyakorolt. A közjog nagy kérdéseinek elintézése után az állam szabadelvű berendezése feküdt leginkább szívén. Egyike volt azon ritka szerencsés politikusoknak, akik még öregségükben sem mondtak le ifjúkori ideáljaikról, akiknek egész élete a haladás szolgálatában állt. Az ellenzéknek a közjogi alap ellen szünet nélkül intézett erős támadásai, amik miatt az Andrássy-kormány nem szentelhette egész figyelmét és erejét az ország pénzügyi helyzete javításának, a pártjában mutatkozó bomlás, az anyagi és személyes érdekek előtérbe helyezése, a kormányok gyors változása nagyon elkedvetlenítették. Betegsége és a kor is mindinkább erőt vett rajta, de szellemének magas röpte ugyanaz maradt. A pápai csalatkozhatatlanság kimondása után ismét felmerülő egyházpolitikai kérdésben, 1873. június 28-i beszédében mondta el, egész váratlanul, politikai végrendeletét. A lelkiismereti szabadságnak és a jognak éppoly mély tisztelete, a nemzet egyesítése iránt éppoly hő vágy szólt e beszédből, mint azokból, amelyeket negyven évvel azelőtt tartott a pozsonyi országgyűlésen. A szabad egyházat – szabad államban elvét tűzte ki a fejlődés céljául, nemcsak elméletileg, hanem a hazai viszonyok teljes ismerete alapján, megjelölve az oda vezető út egyes állomásait. Öregkorában sok örömet szerzett neki Vörösmarty árvája, Ilona, akit ő nevelt fel. Szívbetegsége mindjobban erősödött, már a nyarakat is kénytelen volt Pesten tölteni. Megérte még a fúziót, a balközépnek a kiegyezés alapján állását, de egyúttal pártjának megszűnését is. ### Halála és temetése Élete 73. évében, hosszú szenvedés után, 1876. január 28-án, éjjeli 11 órakor halt meg szívinfarktus következtében. A nemzet gyásza impozáns módon nyilvánult meg, a törvényhozás mindkét háza január 29-i ülésén Deákot a nemzet halottjának nyilvánította, és az országos gyászhoz Ferenc József király január 30-án külön kéziratban csatlakozott. A főváros gyászpompát öltött; január 31-én a halottat a Magyar Tudományos Akadémia palotájának oszlopcsarnokába szállították, és itt tették ravatalra. A király és királyné elküldték koszorúikat. Erzsébet királyné maga is megjelent a nemzet halottjának ravatalánál, és e jelenetet Zichy Mihály nagy festményen örökítette meg. Temetése királyi pompával ment végbe február 3-án délelőtt 11 órakor, sok száz küldöttség és a nemzet általános részvéte mellett. Holttestét a Kerepesi úti temetőben, később külön e célra a nemzet költségén épült mauzóleumban helyezték el. ## Szellemisége és jelleme A kiegyezést követően olyan nagy politikai tekintélyt szerzett, hogy szinte korlátlan bizalmat élvezett pártállás nélkül az Országház többségében és az abból alakult kormányoknál is. A Corpus Juris Hungarici előtte üres lap volt, amelyre ő tetszése és jó belátása szerint írhatott volna bármit. Deák Ferencet ide felkészültsége, tudása és erkölcsi tisztessége emelte. A 19. századi magyar történelem legnagyobb alakjai közé tartozik. A nemzet életét meghatározó kérdésekben állásfoglalásaival és véleményével döntő mértékben befolyásolta Magyarország további sorsát. Szelleme és jelleme megkérdőjelezhetetlen, de személyisége mégis több olyan elemet is tartalmaz, amelyek ellenpólust képviselhetnek megítélésében. Ide sorolható a nőkkel folytatott kapcsolatai, az időszakosan megjelenő passzivitása, a sokszor már túlzottan is mérsékelt viselkedése és legendás kényelemszeretete. Mindazonáltal a „deáki magatartásforma” beépült a magyar köztudatba, a passzív ellenállás különböző formái időnként újra előtérbe kerülnek, egyes szerzők (Babits Mihály, Szekfű Gyula, Németh László, Bibó István) ezt magyar nemzetjellemtani sajátosságnak nevezték. Különösen igaz volt ez az 1956-os forradalom leverése utáni időszakra (1956–1989). Árva gyerekként rajongó szeretettel kötődött testvéreihez, ezt erősítette talán későbbi agglegény volta is. Már fiatalon is testes és nehézkes fiú volt. Saját véleménye szerint „a szenvedély nálam az, amit úri társaságban kényelmességnek neveznek, amit a keresztyén Anyaszentegyház a hét főbűnök közé sorolt, aminek valóságos magyar neve: restség”. Eötvös Károlynak Szentgyörgyi Horváth József (balatonfüredi földesúr, honvédezredes) 1825-ös találkozásukra emlékezve így írta le az ifjú Deákot: „Nagy fejű, barna képű, szótlan gyerek volt. [...] Sohasem pödörte ki a bajuszát. Emiatt sokat évődtünk vele. A mi bajuszunk úgy állt, mint a kecske szarva, ő meg lógni hagyta a magáét. Nagyon szeretett követ ugráltatni a vízen. Mikor mi ebéd után iddogáltunk, ő kiment a lóúsztatóhoz, sima és lapos kövecskéket keresett, s azokat ugráltatta. A mi kövünk alig ugrott egyet-kettőt, az övé tízet is. Nagyon erős, vaskos fiú volt, akkortájt lett ügyvéd, de pörökkel nem vesződött.” Kitűnt nagy testi erejével, például a pozsonyi országgyűlésen rendezett erőpróbán csak Wesselényi Miklós báró volt nála erősebb. Jelleméhez tartozik, hogy írása nehézkes és rendetlen volt, amit azonban kivételes emlékezőképessége ellensúlyozott. Jó humorú társalgó, ízes adomáit, történeteit kiválóan adta elő, nevetésre fakasztva hallgatóságát. A reformkor több nagy alakjához képest nem volt világlátott ember, de szűk látókörű sem, hiszen olvasmányélményei révén ismerkedett meg a tágabb világgal. Latinul és németül is tudott. Ritkán nevetett hangosan, Pulszky Ferenc így emlékezett a Deákkal való első találkozásra: „...hidegnek találtam, láttam ugyan, hogy ő az ellenzék feje, de Kölcsey volt annak a szíve”. Eötvös szerint „Deák pesti tartózkodásai alkalmával naponta öt forintot osztogatott szét a város koldusai közt, az egyforintos bankjegyeket sétái előtt zsebébe hajtogatta. Nem fogaton, hanem a korabeli közösségi közlekedési eszközzel, omnibusszal utazott a városban.” ### A nőkhöz fűződő kapcsolata Születésekor veszítette el édesanyját, így a nőkhöz fűződő kapcsolatában már az indulás sem volt zökkenőmentes. Fiatal korában nővéréhez kötődött, és Klára mellett Antal bátyja is tevékenyen részt vett nevelésében. A nagy korkülönbség miatt méltán nézett fel testvéreire, és valószínűleg az ő életére is kihatott, hogy bátyja sem nősült meg, és a két agglegény jó kapcsolatban élt együtt Kehidán. Deák Vörösmartyval folytatott levelezésében található utalás arra, hogy „a szerelem kis istenének nyilai” őt sem kerülték el. Az ez időben 21 éves ifjút azonban valószínűleg elutasíthatták, mert nincs további folytatása a szerelemnek. A lány egyébként egy gazdag somogyi nemesi család sarja, Inkey Karolina volt. Deák valószínűleg kinézete és jelleme miatt is hátrányban érezhette magát a hölgyeknél, hiszen hamar testesedett, nem tudott jól táncolni, és bár kiváló szónok volt, nem szeretett semmiségekről csevegni, így akár mogorvának is tűnhetett. Az említett esetet leszámítva nem is voltak látványos szerelmi kalandjai, pedig sok nővel tartott fenn személyes viszonyt, és ápolt barátságot. Például ilyen volt Erzsébet királyné udvarhölgyével, Festetics Mária grófnővel folytatott kapcsolata is; a grófnő földbirtokos volt Söjtörön, Deák Ferenc szülőtelepülésén, és egyben jó barátságban állt a Deák családdal is. Bár sokszor gyötörte a magány mégis, ahogy idősebb lett, úgy kezdte egyre jobban bírálni az ellenkező nemet. Egyik gyakori megjegyzése volt, hogy a nők olyanok, mint a madarak: „otthon hangosszavú szürke seregélyek, a sétányon pávák, udvarlójuk mellett turbékoló galambok”. Egy másik anekdota szerint Balatonfüreden két agglegény összeveszett azon, hogy ki a derekabb, aki megházasodik, vagy aki nem. A haza bölcsétől kértek tanácsot, aki azt válaszolta: „A becsületes ember megházasodik, az okos nem”. A gondjaira bízott fiatalabb lányokkal – keresztlányával, Dőry Franciskával és gyámleányával, Vörösmarty Ilonával – viszont úgy bánt, mintha sajátjai lettek volna. Tanácsokat és intelmeket írt hozzájuk, amelyek nyomtatásban is megjelentek. Közeli ismerője, Eötvös Károly Deák-életrajzában így magyarázza, miért maradhatott agglegény: „Vagy ha más volt a nő: annak korai halála vagy olyan cselekménye állhatott elő, mely Deákot visszavonulásra bírta, de egyúttal azt az örök fogadást érlelte meg benne, hogy több nővel egész életére kiható szerelmi viszonyba lépni nem fog, ha ugyan erre képes lesz. Hanem egész idejét, agyát, egész szellemét s az életet, mely rá vár, a közügynek, a hazának szenteli mindaddig, míg azt a haza igénybe veszi. Más magyarázatot találni nem lehet, hiszen egyébként mind lelki, mind testi épsége tökéletes volt.” ## Emlékezete A hozzá kapcsolt két legismertebb epitheton ornans „a haza bölcse” és „a nemzet prókátora”. A haza bölcsének Kossuth Lajos nevezte el, míg a nemzet prókátora azért lett, mert (a prókátor kifejezés ügyvédet vagy védőt jelent) a magyar nemzet érdekében végzett tevékenysége alapján méltán lehet őt nevezni a nemzetet oltalmazó ügyvédnek. Nevezték még „a magyarok Mózesének” és „a haza atyjának” is. A magyar törvénytárban Deák Ferencnek az 1876. III. törvénycikk állított emléket, melynek 1. pontja így szól: „Deák Ferencznek a haza irányában hosszú évek során át szerzett érdemei törvénybe igtattatnak.” A 2. pont elrendelte, hogy nemzeti gyűjtés útján a fővárosban Deáknak emlékszobor állíttassék, melyet Huszár Adolf készített, és amelyet 1887-ben lepleztek le a mai Széchenyi István téren, az MTA-val szemben. A Magyar Tudományos Akadémia ünnepélyes közülésén 1877. január 28-án Csengery Antal tartott emlékbeszédet. Iskolák, könyvtárak viselik nevét, és több településen utcát, teret neveztek el róla. Talán a legnevezetesebb ezek közül Budapest egyik központi főtere, a Deák Ferenc tér, a beléje futó egyik utcával és az M0-s autóút déli Duna-hídjának, a Deák Ferenc hídnak is ő a névadója. A Széchenyi István Egyetemen róla kapta nevét a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar. A magyar forint bankjegyek közül arcképe a legnagyobb címletű, forintoson ma is és az 1994–98 között forgalomban volt kétszáz forintos érmén, korábban a pengő pénzrendszerben kiadott 1926-os és 1929-es tízpengős bankjegyen is szerepelt. Gelencsér István rendezésében 2003-ban történészek bevonásával és korabeli dokumentumok bemutatásával életéről, jogászi és törvényalkotói munkájáról dokumentumfilm készült. ## Egyesületi, testületi tagságai - A Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja (1837) - A tudomány- és műegyetemi olvasókör tiszteletbeli tagja ## Kitüntetései, díjai - Szabad királyi Szeged város díszpolgára (1848), (1861) - Debrecen díszpolgára (1845), (1861) ## Írásai Beszédeit, írásait Kónyi Manó adta ki hat kötetben (Deák Ferenc Beszédei I–VI. Bp., 1882–1898; második, bővített kiadás Bp., 1903). Ennek alapján készült a Magyar Remekírók 1906-ban megjelent kétkötetes válogatása (szerkesztette és bevezette Wlassics Gyula; címlapkiadás: 1923 előtt). 1934-ben Berzeviczy Albert bevezetésével jelent meg egy kötet Deák Ferenc írásaiból; feltűnő, hogy ebben nem kapott helyet az 1867. március 28-án elhangzott, a kiegyezést védő parlamenti beszéde. Szövege külön kötetben is megjelent a híres „húsvéti cikk” (1865. április 16.) társaságában 1917-ben, Fayer Gyula bevezetőjével (Magyar Könyvtár 829.). - Deák Ferenc–Hertelendy Károly: Követjelentés az 1839-40-ki országgyűlésről; Landerer-Heckenast, Pest, 1842 - Deák Ferencznek az 1861. évi julius 21-ki leiratra vonatkozó felirási javaslata, mely a képviselőházban f. évi aug. 8-án felolvasás után egyhangulag elfogadtatott; Bettelheim testvérek könyvkereskedése, Arad, 1861 - Deák's Adress-Entwurf und das Staatsrecht Oesterreichs; Gerold, Wien, 1861 - Deák Ferencz fölírási javaslata melyet 1861. évi aug. hó 8-án a nemzeti képviselő házban előadott; Wodianer Ny., Pest, 1861 - Észrevételek Lustkandl Venczel ily czímű munkájára: "Das ungarisch-österreichische Staatsrecht". A magyar közjog történelmének szempontjából; Pfeifer, Pest, 1865 - Adalék a magyar közjoghoz. Észrevételek Wenzel Lustkandl munkájára. 1865 (hasonmásban: 1987) - Deák Ferencz válogatott munkái. Lampel R. Könyvkereskedése (Wodianer F. és fiai) Részvénytársaság, Budapest - Deák Ferenc második felirati beszéde / Három elbeszélés a „Téli éjtszakák”-ból - Szemelvények Deák Ferenc beszédeiből; Lampel, Bp., 1889 (Nagy magyar szónokok) - Deák Ferenc emlékezete, 1–2.; összegyűjt., jegyz. Váczy János; Ráth, Bp., 1889–1890 - 1\. Gondolatok, 1833–1873 - 2\. Levelek, 1822–1875 - Deák Ferenc – Hertelendy Károly két követjelentése az 1832/36 és 1839/40-iki országgyűlésről; bev., jegyz. Ferenczi Zoltán; Franklin, Bp., 1904 (Jeles írók iskolai tára) - Deák Ferenc munkáiból. 1–2.; sajtó alá rend., bev. Wlassics Gyula; Franklin, Bp., 1906 - Deák Ferencz Húsvéti czikke és a kiegyezést védő beszéde; bev. Fayer Gyula; Lampel, Bp., 1917 (Magyar könyvtár) - Deák Ferenc műveiből; bev. Berzeviczy Albert; Franklin, Bp., 1934 (Élő könyvek. Magyar klasszikusok) - Deák Ferenc–Kossuth Lajos: Párbeszéd a kiegyezésről; előszó, jegyz. Szigethy Gábor; Magvető, Bp., 1981 (Gondolkodó magyarok) - Deák Ferenc kiadatlan leveleiből; vál., jegyz., előszó Sándor Pál; Magyar Történelmi Társulat, Bp., 1992 - Deák Ferenc országgyűlési levelei, 1833–1834; sajtó alá rend., bev., jegyz. Sándor Pál; Zala Megyei Levéltár, Zalaegerszeg, 1997 - Deák Ferenc; vál., sajtó alá rend., tan., jegyz. Molnár András; Új Mandátum, Bp., 1998 (Magyar szabadelvűek) - "Javítva változtatni". Deák Ferenc és Zala megye 1832. évi reformjavaslatai; sajtó alá rend., szerk. Molnár András, jegyz., utószó Béli Gábor és Molnár András; Zala Megyei Levéltár, Zalaegerszeg, 2000 (Zalai gyűjtemény) - Válogatott politikai írások és beszédek, 1-2.; Osiris, Bp., 2001 (Millenniumi magyar történelem. Politikai gondolkodók) - 1\. 1825–1849; vál., sajtó alá rend., jegyz. Molnár András - 2. 1850–1873; vál., sajtó alá rend., jegyz. Deák Ágnes - Száz levél Deák Ferenctől, 1850–1875; vál., jegyz., előszó Katona Csaba; Magyar Országos Levéltár, Bp., 2004 - Deák Ferencz beszédei I–II. Mercator Stúdió, 2006 ## Róla szóló művek Már halála évében megjelent az első biográfia és a róla készített emlékalbum. Az első jelentős Deák-bibliográfiát halálának 100. évfordulójára állították össze. Az azóta eltelt időszakot is feldolgozva a Deák Ferencről szóló irodalom több mint ezer tételt tartalmaz. Jellemrajzát megírta Csengery Antal és Pulszky Ferenc. Közeli személyes ismerőse és párttársa, Eötvös Károly Deák Ferenc és családja című életrajzában 625 oldalon ad életközeli képet róla. Külföldön készült életrajzi írás a híres Émile de Laveleye műve, magyarra fordította Szász Károly (Pest, 1869), valamint Forster-Arnold Florence műve, melyet Pulszky Ágost fordított magyarra. Leveleit Ráth Mór adta ki. Jelentősebb Eötvös Károly műve: Deák Ferenc és családja'' (1932). ## Származása [^1]:

Acrocanthosaurus

Az Acrocanthosaurus (jelentése 'magas tüskéjű gyík') a theropoda dinoszauruszok egyik neme, amely a középső kréta kor apti–albai korszakában élt a mai Észak-Amerika területén. A legtöbb dinoszaurusznemhez hasonlóan az Acrocanthosaurusnak is csak egyetlen faja ismert, az A. atokensis. Fosszilis maradványai főként az Amerikai Egyesült Államok Oklahoma és Texas államaiból kerültek elő, de az Acrocanthosaurusénak tulajdonított fogakat találtak jóval keletebbre, Marylandben is. Az Acrocanthosaurus egy két lábon járó húsevő volt. Ahogy a neve is jelzi, leginkább a csigolyáin elhelyezkedő hosszú csigolyanyúlványokról ismert, melyek nagy valószínűséggel egy, az állat nyaka, háta és csípője felett elhelyezkedő izomredőt tartottak. Az Acrocanthosaurus az egyik legnagyobb theropoda volt, elérte a 11,5 méteres hosszúságot, a tömegét pedig körülbelül 5750–7250 kilogrammra becsülték. A Texasban felfedezett nagy theropoda lábnyomok talán az Acrocanthosaurushoz tartoznak, de a csontmaradványok erre nem szolgálnak közvetlen bizonyítékkal. Az újabb keletű felfedezések számos részletet tisztáztak az anatómiájával kapcsolatban, lehetővé téve az agyszerkezet és a mellső lábak működésének tanulmányozását. Az evolúciós kapcsolatait illetően azonban még viták folynak, egyes tudósok allosauridaként, mások pedig carcharodontosauridaként osztályozzák. Az Acrocanthosaurus az ökoszisztémája legnagyobb theropodájaként valószínűleg csúcsragadozó lehetett, amely nagyméretű sauropodákra és ornithopodákra vadászott. ## Anatómia Habár valamivel kisebb volt az olyan óriási rokonainál, mint a Giganotosaurus, az Acrocanthosaurus az egyik legnagyobb theropoda, amely valaha létezett. Leghosszabb ismert példánya 11,5 méter hosszú az orrától a farka végéig, a tömegét pedig 5750–7250 kilogrammra becsülték. Koponyája majdnem elérte az 1,3 méteres hosszúságot. Az Acrocanthosaurus koponyája, a legtöbb allosauroideáéhoz hasonlóan hosszú és keskeny. A tömeg csökkentését szolgáló szem előtti nyílások (fenestrae antorbitalis) elég nagyok, a hosszuk meghaladja a koponyahossz egynegyedét, a magasságuk pedig a koponyamagasság kétharmadát. A felső állcsont (maxilla) külső felszíne és az orrcsont pofa feletti felső része nem annyira durva felületű, mint a Giganotosaurus vagy a Carcharodontosaurus esetében. Hosszú, alacsony redők emelkednek ki az orrcsontból, melyek a pofa mindkét oldalán végigfutnak az orrnyílásoktól és a szemekig, ahol a könnycsontokon folytatódnak. Ez a jellegzetesség valamennyi allosauroideánál megtalálható. Az Allosaurustól eltérően nem volt feltűnő fejdísz a könnycsonton a szem előtt. A könnycsont és a posztorbitális csont találkozása egy-egy vastag szemöldököt hozott létre a szemek felett, ahogy az a carcharodontosauridáknál és a rokonságukba nem tartozó abelisauridáknál is látható. A felső állcsont mindkét oldalán tizenkilenc görbe, fűrészes fog helyezkedik el, az állkapocsban levő fogak számát azonban nem publikálták. Az Acrocanthosaurus fogai szélesebbek, mint a Carcharodontosaurusé, a felszínük pedig nem olyan ráncos, mint a carcharodontosauridáké. A fogcsontok (az állkapocs fogtartó csontjai) ez elülső élnél szögletessé és sekéllyé váltak, ahogyan a Giganotosaurus esetében, az állkapocs többi része pedig kimélyült. Az Acrocanthosaurus és a Giganotosaurus állkapcsához tartozó surangularis csont külső felszínén, a koponyaízület alatt egy vastag, vízszintes redő helyezkedik el. Az Acrocanthosaurus legjellegzetesebb tulajdonsága a nyak, a hát, a csípő és a farok felső részének csigolyáihoz tartozó magas tövisnyúlvány sor, ami a csigolyák magasságának több, mint 2,5-szeresét éri el. Más dinoszauruszok is viseltek a hátukon magas tüskesort, ami néha az Acrocanthosaurusénál nagyobb magasságot ért el. Például a rokonságába nem tartozó Spinosaurus majdnem 2 méter magas, a csigolyatesteknél 11-szer magasabb tüskesorral rendelkezett. A Spinosauruséra jellemző „bőrvitorla” megtartása helyett az Acrocanthosaurus alacsonyabb tüskéi egy sor, a ma élő bölényéhez hasonló erős izom kapcsolódási pontjaként szolgáltak, melyek valószínűleg egy magas, vastag redőt alkottak a hát mentén. A tüskék pontos feladata nem ismert, de lehetséges, hogy az állatok közötti kommunikációban, esetleg a zsírtárolásban vagy a hőszabályzásban is lehetett szerepük. A nyak- és hátcsigolyák oldalán feltűnő, a farokcsigolyákon pedig kisebb bemélyedések (pleurocoelek) találhatók. Ez a tulajdonság jobban emlékeztet a carcharodontosauridákra, mint az Allosaurusra. A csigolyáitól eltekintve az Acrocanthosaurusnak jellegzetes allosauroidea csontváza volt. Két hátsó lábán járt, a fejét és a felsőtestét hosszú, súlyos farka tartotta egyensúlyban a csípő feletti tömegközépponthoz viszonyítva. A mellső lábai aránylag rövidebbek és robusztusabbak voltak a Allosauruséinál, de ettől eltekintve hasonlítottak azokra: a kézfejekhez három karmos ujj tartozott. A kisebb, futó dinoszauruszoktól eltérően a combcsont hosszabb volt, mint a sípcsont és a lábközépcsontok, ami arra utal, hogy az Acrocanthosaurus nem volt gyors futó. Nem meglepő módon a hátsó láb csontjai kisebb rokonáénál, az Allosaurusénál robusztusabbak voltak. A lábfejen négy lábujj volt, de a theropodákra jellemzően az első (a hallux) kisebb volt a többinél és nem érintkezett a talajjal. ## Osztályozás és rendszertan Az Acrocanthosaurust az Allosauroidea öregcsaládba sorolták be a Tetanurae alrendágon belül. Ezt az öregcsaládot egyebek mellett a pofa felső részén, kétoldalt, az orr és a könnycsont között húzódó egy-egy redő, valamint a nyakcsigolyákon levő magas tövisnyúlványok jellemzik. Eredetileg az Allosauridae családban helyezték el az Allosaurus mellett, és ezt a döntést több újabb keletű tanulmány is támogatja. Más tudósok azonban egy rokon család, a Carcharodontosauridae tagjaként sorolják be. A felfedezése idején az Acrocanthosaurus és a legtöbb nagyméretű theropoda csak töredékes maradványok alapján volt ismert, ami ahhoz vezetett, hogy ezt a nemet sokféleképpen osztályozták. J. Willis Stovall és Wann Langston, Jr. az Allosauridae-nek megfelelő „Antrodemidae” családhoz kapcsolták, de 1956-ban Alfred Sherwood Romer áthelyezte a Megalosauridae szemétkosártaxonba. Egyes szerzők a hosszú tüskéjű csigolyák alapján kijelentették, hogy a Spinosaurusszal állt rokonságban. Az Acrocanthosaurus spinosauridaként való értelmezése fennmaradt az 1980-as évekig, és ismétlődően felbukkant az időszak félig szakmai dinoszaurusz könyveiben. Egyszer néhány Angliából, a kora kréta időszakból származó magas tüskéjű csigolyáról megállapították, hogy nagyon hasonlítanak azokra, amelyek az Acrocanthosaurushoz tartoznak, és 1988-ban Gregory S. Paul a nem második fajaként az A. altispinax nevet adta a maradványoknak. Ezeket a csontokat eredetileg az Altispinaxhoz, egy másik Angliában felfedezett, csupán fogak alapján ismert nemhez kapcsolták, ami legalább egy szerzőt arra vezetett, hogy az Altispinaxot az Acrocanthosaurus szinonimájának tekintse. E csigolyákat később egy új nemhez, a Becklespinaxhoz kapcsolták, amely egyaránt elkülönül az Acrocanthosaurusról és az Altispinaxtól. Ha az Acrocanthosaurus allosaurida volt, akkor közeli rokonságban kellett állnia az olyan jura időszaki nemekkel, mint az Allosaurus és a Saurophaganax. Azok a kladisztikai elemzések, amelyek szerint carcharodontosaurida volt, rendszerint az afrikai Carcharodontosaurus és a dél-amerikai Giganotosaurus rokonaként, a csoport bazális tagjai között helyezik el. Az Angliából előkerült Neovenatort gyakran még bazálisabb carcharodontosauridának tartják. Ez alapján a család Európából származik és onnan terjedt át a déli kontinensekre (melyek ebben az időben a Gondwana szuperkontinenst alkották). Ha az Acrocanthosaurus carcharodontosaurida volt, akkor Észak-Amerikába is átterjedhetett. Az összes ismert carcharodontosaurida a kora és középső kréta időszakok idején élt. ## Felfedezés és elnevezés Az Acrocanthosaurus neve a hosszú tövisnyúlványokra utal, és az ógörög ακρα / akra ('magas'), ακανθα / akantha ('tövis' vagy 'tüske') és σαυρος / szaürosz ('gyík') szavakból származik. Egyetlen faját (az A. atokensist) az Oklahoma állambeli Atoka megye után nevezték el, ahol a legelső példányt megtalálták. A nevet 1950-ben két amerikai őslénykutató, J. Willis Stovall és Wann Langston alkotta meg. Langston az „Acracanthus atokaensis” nevet ajánlotta a faj számára 1947-es, kiadatlan doktori disszertációjában, de a név a hivatalos megjelenésig Acrocanthosaurus atokensisre változott. A holotípust és a paratípust (az OMNH 10146 és az OMNH 10147 jelzésű leleteket) egy időben írták le 1950-ben, két részleges csontváz és egy koponyadarab alapján, melyeket az Antlers-formációban fedeztek fel Oklahoma állam területén. Az 1990-es években két, jóval teljesebb példányt is leírtak. Az első (az SMU 74646 jelzésű lelet) egy részleges csontváz, melynek koponyája nagyrészt hiányzik, a texasi Twin Mountains-formációból került elő, és jelenleg a Fort Worth-i Tudományi és Történeti Múzeum (Fort Worth Museum of Science and History) gyűjteményében található. Néhány magángyűjtő egy még teljesebb csontvázat (az NCSM 14345 jelzésű, „Frannek” becézett leletet) talált az Antlers-formációban, Oklahomában, mely a dél-dakotai Black Hills Institute-ban került preparálásra, és jelenleg az Észak-Karolinai Természettudományi Múzeumban (North Carolina Museum of Natural Sciences) található, Raleigh-ben. Ez a példány a legnagyobb, és ehhez tartozik az egyetlen ismert teljes koponya és mellső láb. Az OMNH 10147 és az NCSM 14345 csontvázának megfelelő elemei nagyjából ugyanolyan méretűek, ami azt jelzi, hogy a méretük hasonló, míg a holotípus és az SMU 74646 jóval kisebbek. Az Acrocanthosaurus Oklahoma és Texas államokon kívül csak kevésbé teljes maradványok alapján ismert. Egy Dél-Arizonából származó fogat ehhez a nemhez kapcsoltak, és a területen talált sauropoda csontokon ilyen fogak által hagyott nyomokat találtak. Az Arundel-formációból, Marylandből, több, nagyjából az Acrocanthosauruséval megegyező fog vált ismertté, melyek a nem keleti képviselőire utalhatnak. Az Egyesült Államok nyugati részén levő különböző geológiai formációkból származó fogak és csontok közül sokat az Acrocanthosaurushoz kapcsoltak, de ezek többségét tévesen azonosították. ## Ősbiológia ### A mellső láb működése Az Acrocanthosaurus mellső lábai a legtöbb röpképtelen theropodáéhoz hasonlóan nem érintkeztek a talajjal és a helyváltoztatás során nem használták, ehelyett inkább a zsákmányszerzésben volt szerepük. Egy teljes mellső láb (az NCSM 14345 jelzésű lelet) felfedezése lehetővé tette az első, funkcióra és mozgásterjedelemre vonatkozó elemzés elvégzését. A tanulmány szerzői megvizsgálták az illeszkedő csontok felületeit, hogy meghatározzák milyen távolságra lehetett elmozdítani az ízületeket anélkül, hogy azok kificamodtak volna. Sok ízületnél a csontok nem illeszkedtek pontosan, jelezve, hogy az ízületekhez jelentős mennyiségű kötőszövet tartozott, ahogy az sok ma élő archosaurusnál is látható. Más felfedezések mellett a tanulmány arról is beszámolt, hogy nyugvó helyzetben a mellső láb a vállakról lógott, kissé hátrafelé álló felkarcsonttal, a könyökhajlat és a karmok pedig befelé fordultak. Az Acrocanthosaurus vállának mozgásterjedelme korlátozott volt az emberéhez képest. A kar nem volt képes körbe fordulni, de a függőlegestől 109°-ban vissza lehetett húzni, így a felkar valamelyest felfelé állhatott. A előre fordítás (kinyújtás) a függőlegestől csak 24°-ban volt lehetséges. Az oldalsó helyzetben levő kar lefelé fordulás (közelítés) esetén nem érhette el a függőleges helyzetet, de felfelé fordulásnál (távolításnál) képes lehetett a vízszintes felett 9°-os szögben állni. A könyök mozgása az emberével összevetve szintén korlátozottnak számít, a teljes mozgásterjedelme csak 57° volt. A kart nem lehetett teljesen kinyújtani, sem nagy mértékben behajlítani, az alkarral derékszöget bezárni képtelen felkar miatt. Az orsócsont és a singcsont (az alkar csontjai) annyira összezáródtak, hogy a befelé vagy kifelé fordítás (pronáció vagy szupináció), azaz a kar elcsavarása, az emberétől eltérően nem volt lehetséges. A csukló csontjai közül egy sem illeszkedett pontosan, ami arra utal, hogy ezen a részen nagy mennyiségű kötőszövet volt, ami talán megmerevíthette ezt a részt. Valamennyi ujjat annyira hátra lehetett hajlítani (túlfeszíteni) hogy majdnem elérjék a csuklót. Hajlításkor a középső ujj az elsőhöz közelített, a harmadik ujj pedig befelé csavarodott. A kéz első, állandóan behajlított ujján nőtt a legnagyobb karom, ami visszafelé, a tenyér irányába hajlott. A középső ujj szintén folyamatosan behajlított helyzetben állhatott, a harmadik pedig, ami a legkisebb volt, néha behajított, néha pedig kinyújtott helyzetben állt. Miután meghatározta a mellső láb ízületeinek mozgásterjedelmét, a tanulmány áttért az Acrocanthosaurus ragadozó szokásaival kapcsolatos feltételezésekre. A mellső lábakat nem lehetett nagy mértékben előre fordítani, így az állat nem volt képes megvakarni velük a nyakát. Ebből következően nem valószínű, hogy a zsákmány megragadásában volt szerepük, az Acrocanthosaurus inkább a száját használta a vadászat elején. Másfelől a mellső lábakat nagy mértékben vissza lehetett húzni a test felé. Mikor a zsákmány az állcsontok közé került, az izmos mellső lábak hátrahúzódhattak, szorosan a test közelében tartva, és megakadályozva hogy elszökjön. Ahogy az állat megpróbált elhúzódni, a két első ujj állandóan behajlított karmai csak még mélyebbre hatoltak bele. Az ujjak nagy mértékű túlfeszíthetősége talán lehetővé tette az Acrocanthosaurus számára, hogy szorosan tartsa a prédáját, és megóvta az ujjakat a kificamodástól. Ha a zsákmány csapdába esett a teste mellett, az Acrocanthosaurus az állcsontjai segítségével végezhetett vele. Az is lehetséges, hogy az Acrocanthosaurus az állcsontjaival tartotta meg az állatot, eközben pedig ismétlődően hátrahúzta a mellső lábait, karmaival nagy mértékben felhasítva a testét. ### Az agy és a belső fül szerkezete 2005-ben a tudósok komputertomográfia (CT) segítségével öntvényt készítettek egy Acrocanthosaurus agyüregéről, hogy elemezhessék a holotípus (az OMNH 10146 jelzésű lelet) agykoponyáján belüli helyet. Az élő állatnál a hely nagy részét az agy mellett az agyhártya és az cerebrospinális (agyi-gerincvelő) folyadék töltötte ki. Viszont az agy és az agyi idegek általános jellemzői meghatározhatók az öntvény alapján, és összevethetők más olyan theropodákéval, melyeknek szintén elkészítették az öntvényét. Bár az agy sok más theropodáéra hasonlít, leginkább az allosauroideákéra emlékeztet. Azonban jóval közelebb áll a Carcharodontosauruséhoz és a Giganotosauruséhoz, mint az Allosauruséhoz vagy a Sinraptoréhoz, ami azt a feltételezést támogatja, hogy az Acrocanthosaurus carcharodontosaurida volt. Az agy kissé sigmoid (S alakú) volt, az agyféltekék nagyobb kiterjedése nélkül, inkább egy krokodiléra hasonlított, mint egy madáréra. Ez összhangban van a nem coelurosaurus theropodák agyával. Az Acrocanthosaurus nagy szaglógumói jó szaglásra utalnak. A fül egyensúlyozást szolgáló félkörös ívjáratainak rekonstrukciója megmutatta, hogy a fej a vízszintes helyzettől 25°-al lefelé állt. Ez az öntvény megfelelő elhelyezésével állapítható meg, melynél az oldalsó félkörös ívjárat a talajjal párhuzamosan helyezkedik el, ami megszokott a figyelő helyzetben levő állatoknál. ### Lehetséges lábnyomok A Texas középső részén levő Glen Rose-formációban sok dinoszaurusz lábnyom őrződött meg, köztük nagy, háromujjú theropoda lábnyomok is. A fosszilizálódott vadcsapások közül a leghíresebbet, ami jelenleg New York-i Amerikai Természetrajzi Múzeum (American Museum of Natural History) kiállításán látható, a Paluxy folyó mentén, a Dinosaur Valley State Parkban fedezték fel, azonban a szakirodalomból számos másik lelőhely is ismert ebből az államból. Lehetetlen megmondani, hogy milyen állat hagyta hátra a nyomokat, amíg nem társítanak fosszilis csontokat a lábnyomokhoz. Azonban a tudósok régóta azt gondolják, hogy a nyomok az Acrocanthosaurustól származnak. Egy 2001-es tanulmány összevetette a Glen Rose-formációban talált lábnyomokat több különböző theropoda lábával, de egyik nemet sem sikerült biztosan hozzájuk kapcsolni. Viszont a tanulmány megjegyezte, hogy a nyomok a mérethatáraik és a formájuk alapján az Acrocanthosaurushoz tartozhatnak. Mivel a Glen Rose-formáció az azonos geológiai időszakhoz tartozó Antlers- és Twin Mountains-formációk közelében helyezkedik el, és az e formációkból származó egyetlen nagyméretű theropoda az Acrocanthosaurus, a tanulmány arra következtetett, hogy az a legvalószínűbb, hogy a nyomok ettől az állattól származnak. A New Yorkban kiállított, híres Glen Rose-i vadcsapás több theropoda nyomait őrizte meg, melyek tizenkét sauropodával megegyező irányba tartanak. A theropoda nyomok néha a sauropoda nyomokon láthatók, ami azt jelzi, hogy később keletkeztek. Ez olyan bizonyítéknak tekinthető, ami arra utal, hogy egy kis Acrocanthosaurus falka egy sauropoda csordát cserkészett be. Bár érdekes és valószínű, ez a feltételezés mégis nehezen igazolható, és más magyarázatok is léteznek. Például több magányos theropoda haladt különböző időpontokban arra, amerre a sauropodák mentek, azt a látszatot keltve, hogy egy falka próbálta becserkészni a zsákmányt. Ugyanez mondható el a sauropodákról is, melyek nem feltétlenül alkottak csordát. Az egyik olyan pontra, aminél egy sauropoda nyomait az egyik theropoda egy helyen megszakadó lábnyomsora keresztezi, támadás bizonyítékaként hivatkoztak. Más tudósok azonban kételkedtek az értelmezés helyességében, mivel a sauropoda járása nem változott meg, ami várható lenne, ha egy nagy ragadozó kapaszkodna bele az oldalába. ## Ősökológia Egyértelműen az Acrocanthosaurushoz tartozó fosszíliák találhatók az észak-texasi Twin Mountains-formációban és a dél-oklahomai Antlers-formációban. Ezeken a geológiai formációkon nem végeztek radiometrikus kormeghatározást, de a tudósok a biosztratigráfia segítségével felbecsülték a korukat. Az ammonitesz taxonok változásai alapján a kora kréta kor apti és albai korszakainak határa megtalálható az Acrocanthosaurus lábnyomait őrző texasi Glen Rose-formációban, ami éppen a Twin Mountains-formáció felett húzódik. Ez alapján a Twin Mountains-formáció teljesen a 125–112 millió évvel ezelőtti apti korszakhoz tartozik. Az Antlers-formációban megtalálhatók a Deinonychus és a Tenontosaurus fosszíliái, melyek a radiometrikus kormeghatározás alapján az apti és albai korszakokhoz tartozó montanai Cloverly-formációból is ismertek, ami arra utal, hogy az Antlers hasonló korú lehet. Emiatt az a legvalószínűbb, hogy az Acrocanthosaurus 125–100 millió évvel ezelőtt élt. Ebben az időben a Twin Mountains és az Antlers-formációkban megőrződött terület egy nagy ártér volt, ami egy sekély beltengerbe vezetett. Pár millió évvel korábban ez a tenger északi irányban kiterjedve a Nyugati Belső Víziúthoz tartozott, és két részre osztotta Észak-Amerikát, majdnem a teljes késő kréta kor során. A Glen Rose-formáció egy partmenti környezet volt, az iszapban megőrződött feltételezett Acrocanthosaurus lábnyomok egy ősi partvonal mentén keletkeztek. Mivel az Acrocanthosaurus nagyméretű ragadozó volt, az otthona is nagy kiterjedésű lehetett és többféle környezetet lefedett. Zsákmányai közé tartozhattak az olyan sauropodák, mint a Paluxysaurus vagy esetleg az óriás Sauroposeidon, de az olyan nagy testű ornithopodák is, mint a Tenontosaurus. A kisebb theropoda, a Deinonychus szintén ezen a területen kószált, de 3 méteres hosszával nemigen lehetett az Acrocanthosaurus versenytársa. ## Fordítás

Kim Dzsunszu

Kim Dzsunszu, művésznevén XIA vagy Xia(h) Junsu (Kjonggi, 1986. december 15. –) dél-koreai énekes, musicalszínész és dalszerző. Az S.M. Entertainment fedezte fel egy meghallgatáson, 2003-ban debütált a TVXQ együttesben, akikkel együtt négy koreai és négy japán nagylemezt, valamint számos kislemezt adott ki. 2010-ben Kim Dzsedzsunggal és Pak Jucshonnal kivált az együttesből és saját zenekart alapított JYJ néven, majd 2012-ben szólólemezt adott ki Tarantallegra címmel. Az első koreai szóló idolénekes, aki világ körüli turnét tartott. Második albuma, az Incredible 2013. július 15-én jelent meg, harmadik nagylemeze pedig Flower címmel 2015. március 3-án. Rendkívül népszerű musicalénekes, többek között a magyar származású Sylvester Levay két musicaljének, a Mozart!-nak és az Elisabethnek a főszerepében volt látható, valamint olyan koreai-amerikai koprodukcióban, mint a Tears of Heaven. Művésznevét az Asia (아시아, Ázsia) szóból alkotta meg a szókezdő /a/ levágásával. Többször is megszavazták a legjobb hangú K-pop-idolnak, az egyik 2011-es felmérésben énektanárok helyezték az első helyre. Kambodzsában egy falu viseli a nevét. ## Élete és pályafutása ### Gyermekkora 1986\. december 15-én született, a személyi irataiban azonban 1987. január 1. szerepel, mert akkor regisztrálták a szülei a hatóságoknál. Édesanyja Miss Korea-résztvevő volt, Dzsunszunak egy bátyja van, Dzsunho, akivel kétpetéjű ikrek. Dzsunho JUNO (ZUNO) művésznéven szintén énekes. Édesapjának pizzériája van, illetve szállodája Csedzsu szigetén. Gyerekkorában egy SRD nevű táncformációban szerepelt a későbbi Super Junior együttes egyik tagjával, Eunhyukkal, aki az általános iskola óta a legjobb barátja. 2000-ben szerződtette le az S.M. Entertainment, miután jelentkezett a Starlight Casting System elnevezésű válogatóra. Tinikorában sokáig mutált a hangja, három évig problémái voltak a magas hangok képzésével, ami miatt kérdésessé vált az énekesi karrierje. 2002-ben a kiadó két másik gyakornokkal (Sungmin és Eunhyuk a Super Juniorból) együtt trióként akarta Kimet felléptetni, azonban végül a TVXQ-ba válogatták be, így a trió nem debütálhatott. Művésznevét az Asia (아시아, Ázsia) szóból alkotta meg a szókezdő /a/ levágásával. ### 2003–2009: TVXQ Kim 2003-ban a TVXQ együttes tagjaként debütált, első albumuk, a Tri-Angle 2004 nyolcadik legsikeresebb lemeze volt több mint eladott példánnyal. Kim Dzsunszu az együttessel négy koreai és négy japán nagylemezt, valamint számos kislemezt adott ki. Társaival szerepelt az SBS csatorna Banjun Theatre című hétrészes sorozatában, valamint az együttes saját, négyrészes tévésorozatában, a Vacation-ben. Az együttes nem csak Koreában, de külföldön is rendkívül népszerű volt, Japánban az első külföldi fiúegyüttes lett, akiknek sikerült az Oricon slágerlistáján első helyet szerezniük, és ők lettek az első külföldi előadó, akinek nyolc kislemeze vezette a japán slágerlistákat. 2006-ban Kim közreműködött Csang Li-jin Timeless című dalában. 2007-ben a Samsung Anycall projektjének keretein belül az AnyBand nevű formáció tagja lett BoA, Tablo és Csin Bora (진보라) zongorista mellett. Kim Dzsunszu több dalt is írt a TVXQ számára, a Ne kjote szumszül szu ittdamjon (네 곁에 숨쉴 수 있다면) az együttes harmadik lemezén jelent meg, illetve két szólódalát, a My Page-et és a Rainy Nightot is maga komponálta. 2008-ban a TVXQ Mirotic című albumára Noul... Paraboda (노을... 바라보다) címmel írt dalt. 2009-ben Xiahtic című szólódala az együttes Break Out! című japán kislemezén jelent meg. 2010-ben két csapattársával, Kim Dzsedzsunggal és Pak Jucshonnal közösen pert indított az S.M. Entertainment ellen a méltánytalannak tartott szerződésük miatt. A bíróság a javukra ítélt, aminek hatására a méltányos kereskedelemért felelős bizottság mintaszerződések kiadását javasolta a szerződések szabályozása érdekében. A per következtében a TVXQ duóként folytatta tovább, a kivált tagok pedig saját együttest alapítottak. ### 2010–2011: JYJ és szólótevékenység Kim 2010 januárjában musicalénekesként debütált a magyar származású Sylvester Levay Mozart! című musicaljének koreai feldolgozásában. Szereplése nagy sikert aratott, rövid idő alatt minden jegy elkelt a fellépéseire. A musicalszínészi felkészülés részeként operaéneklési technikákat tanult. A TVXQ-ból való kilépés után Kim Dzsunszu, Kim Dzsedzsung és Pak Jucshon létrehozták a JYJ együttest. A megalakulásukat áprilisban jelentették be Japánban. Miután az S.M. Entertainmenttel való pereskedés miatt a JYJ fellépéseit Japánban lemondták, az Avex bejelentette, hogy Dzsunszu szólólemezt készít. Május 26-án jelent meg szólóalbuma Xiah címmel. Kanasimi no Jukue (悲しみのゆくえ; Hepburn: Kanashimi no Yukue^?) című dala a 5nen Atono Love Letter (5年後のラブレター^?) című japán televíziós sorozat betétdala lett. Intoxication című saját szerzeménye R&B-alapokra épül, az alkotási folyamat során Kim számára a dal táncolhatósága volt a legfontosabb aspektus, ehhez igazította a ritmust, a refrén dallama készült el először, majd erre táncolva és énekelve dolgozta ki a dal többi részét. A lemez második helyen debütált az Oricon napi listáján eladott példánnyal. 2010 szeptemberében a JYJ megjelentette The... című lemezét, ami első helyen debütált az Oricon slágerlistáján. Októberben Dzsunszu négy közös koncertet tartott Sylvester Levayval Kim Junsu Musical Concert, Levay with Friends címmel Szöulban, amelyen Uwe Kröger német musicalszínész is részt vett. Levay dalt is írt Kim számára Miss You So címmel. A koncerten először adta elő Intoxication című dalának koreai nyelvű változatát. Ugyancsak októberben a JYJ angol nyelvű nagylemezzel jelentkezett The Beginning címmel, amin Kanye West is közreműködött. A felvételek idején Kim még nem beszélt folyékonyan angolul. 2011 januárjában együttesével koreai nyelvű középlemezt adott ki Their Rooms címmel, amelyre két dalt írt Mission és Nakjop (낙엽, „Lehullott levelek”) címmel. 2011 februárjában Kim Frank Wildhorn koreai-angol nyelvű Tears of Heaven című musicaljében kapott főszerepet, amelyben egy koreai katonát alakított, aki a vietnámi háború során beleszeret egy vietnámi énekesnőbe. Az előadásra öt perc alatt mind a jegy elkelt. Kim gázsiját nem határozták meg, a profit függvényében kapott részesedést. Áprilisban Kim a JYJ-vel turnézott Ázsiában és Észak-Amerikában. A turnét később Európára és Dél-Amerikára is kiterjesztették. Az 5. Musical Awardson Popular Star-díjjal jutalmazták musicalénekesi tevékenységéért. Augusztusban You Are So Beautiful címmel a Scent of a Woman című sorozat betétdalát énekelte, a sorozatban cameoszerepet is vállalt. Szeptemberben a JYJ újabb koreai nyelvű albumot adott ki In Heaven címmel, darabot adtak el belőle, és a lemez a Kaon slágerlistáját is vezette. A címadó dal videóklipjében Dzsunszu Szong Dzsihjo színésznővel szerepelt együtt. ### 2012: Elisabeth és szólóalbum 2012-ben Kim Dzsunszu Levay Elisabeth című musicaljének koreai változatában játszott főszerepet. A 20 előadást összesen fő látta, a jegyeket percek alatt eladták. A szerep kedvéért az énekes diétázott, hogy vékonyabb legyen, mivel a „nemtelen lény” megformálásához túlságosan „kerekdednek” érezte a testalkatát. Lévay Kim Dzsunszu teljesítményéről ekképpen nyilatkozott: „Mint tudják, Tod karaktere teljesen eltér Mozartétól. Ahogy figyeltem a próbák alatt, mély benyomást tett rám az, ahogyan [Dzsunszu] a játékával elmerült ebben az új szerepben. Megváltoztattam a hazautazásom időpontját is, hogy láthassam az első fellépését.” 2012 májusában Tarantallegra címmel szólóalbumot adott ki, az album több mint példányban fogyott el, ami szólóalbumok tekintetében egyedülálló volt Dél-Koreában. Az album készítésekor az énekes teljes imidzsváltásra törekedett, a lemez koncepciójára nagy hatással volt Kim Elisabeth-beli szerepe, a Halál, akinek misztikus megjelenése és fantáziavilága inspirálta a Tarantallegrát: „[a célom az volt, hogy] se férfi, se női alakot ne testesítsek meg, inkább egy afféle nemtelen lényt.” Ezért a smink nőiesebb lett, a hajstílus is a nőiesség felé mozdult el.” A címadó dalhoz készült videóklipre ötmillió vont (kb. egymillió forintot) költött az ügynöksége. Az album dalainak írásakor Kimet elsődlegesen a vizuális koncepció befolyásolta, ellentétben korábbi dalszerzési gyakorlatával, a Xiahtic és az Intoxication esetében például a tánc inspirálta az alkotási folyamatot. Mivel úgy vélte, az emberek általában a balladákból ismerik a hangját, arra törekedett, hogy az első kislemez inkább egy gyors, táncolható dal legyen, hogy egy másik oldalát is megmutathassa a közönségnek. A merészebb koncepciót az is befolyásolta, hogy az S.M. Entertainmenttel akkor még zajló per következtében sem Kim, sem az együttese nem léphetett fel a koreai televíziókban, ezért az énekes úgy döntött, nincs oka konzervatívabb videóklipet illetve koreográfiát készítenie. Az album címadó dala Koreán kívül Németországban, Kínában és Chilében is felkerült a slágerlistákra. Júliusban menedzsmentje bejelentette az énekes szólóturnéjának észak- és dél-amerikai állomásait. Kim lett az első koreai szóló idolénekes, aki világ körüli turnét tartott, Ázsián és Amerikán kívül Európában is fellépett. Augusztusban Uncommitted címmel angol nyelvű kislemezt jelentetett meg, a dalt a Sony Music producere, Bruce Vanderveer írta. A dal videóklipje több mint hárommillió megtekintéssel vezette a kínai YinYueTai listáját. 2012-ben két sorozat, a Rooftop Prince és a Nice Guy betétdalát is énekelte. December 29–31. között az énekes Xia 2012 Ballad and Musical Concert with Orchestra címmel egyedülálló élő, szimfonikus zenekarral kísért koncertet tartott, ő az első koreai idol, aki ilyen jellegű koncertet adott. A 150 perces koncertet alkalmanként 7000 fő látta. Az énekes részleteket adott elő a Mozart!, a Tears of Heaven és az Elisabeth című musicalekből, valamint filmbetétdalokat énekelt, illetve újrahangszerelt formában a Tarantallegra című dal is szerepelt a repertoárban szimfonikus kísérettel. ### 2013–2014: a JYJ visszatérése és második szólóalbum 2013 januárjában a kínai BTV csatorna a legnépszerűbb külföldi előadónak választotta Kimet Justin Bieber és Madonna előtt. Február 25-én együttesével fellépett Pak Kunhje elnöknő beiktatási ünnepségén, néző előtt. Ugyanekkor bejelentették, hogy az együttes négy év után először újra felléphet Japánban a Tokyo Dome-ban, miután az Avex Group elvesztette ellenük a pert. Az április 2–4. között tartott koncertre mind a jegy elfogyott, és 118 moziban is vetítették Japán-szerte. A koncerten Kim az Uncommitted című angol nyelvű dalát is előadta, ezt követően a hónapokkal korábban megjelent kislemez első helyre került az Amazon.com.jp K-pop-listáján. Május 16-án jelent meg Pabo kaszum (바보 가슴, „Bolond szív”) című dala, mely a KBS csatorna Heaven's Order című sorozatának betétdala. Júniusban a C-JeS Entertainment bejelentette, hogy júliusban az énekes kiadja második szólóalbumát, az Incredible-t. Július elsején jelent meg az első videóklip, 11 AM címmel, melyet a Kjonggi tartományhoz tartozó Tebu-szigeten forgattak, kora reggeli órákban, mindössze egy óra alatt. Xiah Junsu vágatlanul, a helyszínen élőben énekelte el a dalt, összesen három alkalommal, speciális, ruha alá rejtett mikrofonok és fülhallgató segítségével. A dal felét az énekes a cappella énekli. Az album címadó dalához az énekes az Egyesült Államokban forgatott videóklipet. A dalt az Uncommitted szerzője, Bruce Vanderveer írta. 2013 decemberében Kim a December című musical főszerepét játszotta, 2014 májusában pedig megkapta a Dracula című musical címszerepét. 2014 júliusában együttesével kiadta a Just Us című nagylemezt. ### 2015–2017: Szólólemezek és újabb musicalek Kim 2015. március 3-án jelentette meg Flower című harmadik nagylemezét, melyen közreműködik többek között Tablo, Dok2 és Naul, a Brown Eyed Soulból. 2015 nyarán Death Note című japán manga alapján színpadra vitt musicalben kapott szerepet. 2015\. október 19-én jelent meg Yesterday című középlemeze öt új dallal és három régebbi dal akusztikus változatával. 2016-ban Psy Psyder című albumán a Dream című dalban működött közre. 2016 májusában jelent meg negyedik szólólemeze, a Xignature, melyen közreműködött többek között The Quiett, Automatic, Crucial Star és Paloalto. Ebben az évben két musicalben is játszott, ismét Drakulát alakította, majd a Dorian Gray főszerepét kapta meg. 2017 év elején Kim újra L-t alakította a Death Note musicalváltozatában, mielőtt február 9-én bevonult katonának. ### 2018– : Leszerelés, musicalek Kim 2018. november 5-én szerelt le, melyet követően három napos koncertet tartott Szöulban. Visszatért a színpadra is, ismét az Elizabeth című musicalben alakította a Halál szerepét. 2019. június 15. és augusztus 4. között Artúr királyt alakította az Xcalibur című musicalben. 2020\. november 10-én jelent meg Pit a Pat című középlemeze. 2021 novemberében szerződése a C-JeS Entertainmenttel lejárt, és az énekes saját ügynökséget hozott létre Palmtree Island néven. ## Jótékonyság 2008 óta Kim Dzsunszu és rajongótábora nagy összegű adományokkal segítik az ADRA Korea Repair and Improvement elnevezésű jótékonysági projektjét, amely Ázsia szegény régióiban épít lakóházakat és iskolákat. 2009-ben a TVXQ rajongótábora, a Cassiopeia Kim születésnapjának alkalmából olyan összegű adományt juttatott el egy harminc házból álló kambodzsai falunak, hogy hálából a falut Xiah Junsu-falu névre keresztelték a helyiek annak ellenére, hogy nem ismerték az énekest. 2011-ben a kambodzsai Puszat tartomány egyik falujában iskolát építettek Kim adományaiból, az iskola a nevét viseli. Dzsunszu Dél-Korea sztárokból álló labdarúgó-csapatának, az FC MEN-nek a kapitánya, a csapat számos jótékonysági célú mérkőzésen játszott. Az énekes születésnapját a rajongók (샤퐈, Sjaphva, „Xia-követők”) minden év decemberében jótékonysági kiállítással és programokkal ünneplik, 2012-ben 24 országban tartottak úgynevezett XIADAY-t, azaz Xia-napot. ## Magánélete Phadzsuban lakik, Kjonggi tartományban, egy 288 m2-es, 1,7 milliárd von (kb. 334 millió forint) értékű házban. Szabadidejében sportolni szeret, főképpen a labdarúgást, az asztaliteniszt és a baseballt kedveli. Gyermekkorában focista akart lenni. Több macskája és egy kutyája van, egyedül él. 2016-ban ügynöksége megerősítette a hírt, hogy Kim az Exid együttes énekesnőjével, Hanival randevúzik. Hat hónappal később a pár szétvált. 2017\. február 9-én Kim megkezdte kötelező sorkatonai szolgálatát rendőrként és 2018. november 5-én szerelt le. ## Diszkográfia Nagylemezek: - Tarantallegra (2012) - Incredible (2013) - Flower (2015) - Xignature (2016) Középlemezek - Musical December 2013 With Kim Junsu (2013) - Yesterday (2015) - Pit a Pat (2020) - Dimension (2022) ## Musicalszereplések ## Filmográfia ## Turnék és szólókoncertek - 2012\. május 19. – november 30.: XIA 1st World Tour Concert turné, 13 állomás, több mint néző - 2012\. december 29–31.: XIA Ballad & Musical Concert with Orchestra, Szöul (Seoul COEX Hall D), összesen fő - 2013\. július 20 – augusztus 11.: XIA 2nd Asia Tour Concert INCREDIBLE, 4 állomás, 6 koncert - 2014\. május 13–15.: 2014 XIA the Best Ballad Spring Tour Concert in Japan, Tokió, néző - 2015 március: XIA 3rd Asia Tour Concert – Flower - 2015 december: XIA 4th Asia Tour Concert – Yesterday - 2016 március: XIA The Best Ballad Spring Tour Concert in Japan vol.2 - 2018 november 30. – december 2. Way Back Xia ## Díjak és elismerések ## Fordítás

ABBA

Az ABBA egy svéd supergroup, amelyet 1972-ben Agnetha Fältskog, Björn Ulvaeus, Benny Andersson és Anni-Frid Lyngstad alapított Stockholmban. Az együttes neve a tagok nevének kezdőbetűiből áll palindromba rendezve. Az ABBA minden idők egyik legnépszerűbb és legsikeresebb zenei formációja, a könnyűzenei ipar legtöbb lemezét értékesítő együtteseinek egyike, amely 1974 és 1982 között, valamint 2022-ben világszerte vezette a slágerlistákat. 1974-ben váltak világszerte ismertté, amikor Waterloo című dalukkal megnyerték az Eurovíziós Dalfesztivált; ez volt Svédország első győzedelme a fesztiválon. 2005-ben a verseny történetének legjobb dalává választottak a dalfesztivál 50. évfordulója alkalmából. Aktív időszakuk alatt az együttes két házaspárból állt: Fältskog és Ulvaeus, valamint Lyngstad és Andersson. A dalokat Benny, a dalszövegeket általában Björn írta, de több számuk szövege és dalaik egy részének címe Stig Anderson munkájának eredménye. Az énekesnők eltérő hangszínei – Agnetha szoprán, Frida mezzoszoprán – jól kiegészítették egymást. A népszerűségük növekedésével a magánéletük is megváltozott, ami végül mindkét házasság felbomlásához vezetett. A párkapcsolati változások tükröződtek az együttes zenéjében, a későbbi szerzemények sötétebb és introspektívebb szövegeket tartalmaznak. Miután az ABBA 1982 decemberében feloszlott, Andersson és Ulvaeus folytatták a sikeres zeneszerzői munkát, és többféle célcsoport számára írtak zenét, többek között színpadra, musicalekhez és filmekhez, míg Fältskog és Lyngstad szólókarriert futottak be. Tíz évvel az együttes feloszlása után megjelent az ABBA Gold című válogatáslemezük, amely világszerte bestseller lett. 1999-ben az ABBA zenéjéből készült a Mamma Mia! című színpadi musical, ami 2022 áprilisában még mindig a tíz leghosszabb ideig futó produkció között van a Broadwayn (2015-ben zárult) és a West Enden. 2008-ban megjelent a Mamma Mia! filmváltozata, amely az Egyesült Királyságban abban az évben a legnagyobb bevételt hozó film lett. A folytatás Mamma Mia! Sose hagyjuk abba címmel jelent meg 2018-ban. 2016-ban újra összeálltak, hogy egy digitálisan megjelenített turnén kezdjenek dolgozni. A projekt alkalmából új dalokat is felvettek 2018-ban. 2021 novemberében, 40 évvel utolsó albumuk után jelent meg a Voyage című lemezük, amely kritikai és kereskedelmi sikert aratott. Virtuális avatár koncertjük 2022 májusában nyílt meg Londonban az ABBA Voyage koncert-rezidencia keretében. Az ABBA lemezeladásai becslések szerint 150 millió és 385 millió között mozognak világszerte. Az együttes 2012. november 3-ig összesen 11,3 millió eladott kislemezzel a harmadik legsikeresebb formáció az Egyesült Királyságban. 2023 májusában az ABBA megkapta a BRIT Billion Award díjat, amellyel azokat díjazzák, akik karrierjük során átlépték az egymilliárdos stream mérföldkövet az Egyesült Királyságban. Az ABBA volt az első nem angol nyelvű országból származó együttes, amely tartós sikert ért el az angol nyelvű országok slágerlistáin, beleértve az Egyesült Királyságot, Ausztráliát, az Egyesült Államokat, az Ír Köztársaságot, Kanadát, Új-Zélandot és Dél-Afrikát. Ők minden idők legsikeresebb zenekara a kontinentális Európáról. Az ABBA-nak nyolc egymást követő listavezető albuma volt az Egyesült Királyságban. Az együttes Latin-Amerikában is jelentős sikert aratott, és slágereikből spanyolul is felvettek egy gyűjteményt. 2010-ben az együttes bekerült a Rock & Roll Hírességek csarnokába, és 2015-ben a Dancing Queen című dalukat is beválasztották a Grammy Akadémia csarnokába, a legjobb felvétel kategóriába. ## Az ABBA előtt (1958–1970) ### Az együttes tagjai és megismerkedésük egymással #### Benny Andersson 1946\. december 16-án született Stockholmban. 1964-ben a svéd pop-rock csapat Hep Stars tagja lett, melyet a „Svéd Beatles” néven is emlegették. Billentyűs hangszereken játszott, majd elkezdett dalokat írni zenekarának, amelyek közül több slágerlistás helyezést ért el, köztük az 1965-ben készült No Response a második, míg a Sunny Girl, a Wedding, és az 1966-ban megjelent Consolation című dal az első helyre került a listán. Az 1969-es svéd Melodifestivalenra írt egy dalt Hej Clown címmel, amely erősen slágergyanús volt, azonban csak második helyezett lett. Ezen a versenyen szintén részt vett Anni-Frid Lyngstad is, akihez egy hónappal később már szerelmi szálak fűzték. #### Björn Ulvaeus 1945\. április 25-én született Göteborgban. Zenei pályafutását 16 évesen kezdte mint énekes és gitáros, amikor csatlakozott a Mackie's Skiffle Group, későbbi nevén Partners nevű zenekarhoz, amely 1962-ben vette fel a West Bay Singers és később a Hootenanny Singers nevet. A svéd mellett angol nyelvű dalokat is írt, és különböző fellépéseken többször találkozott a Hep Stars tagjaival. 1966 június 5-én ismerkedett meg Benny Anderssonnal. Következő találkozásuk alkalmával megbeszélték, hogy közösen írnak egy dalt, aminek eredménye az Isn't It Easy To Say című szám lett, amelyet később a Hep Stars játszott. Stig Anderson, a Polar Music alapítója, aki ekkor a Hootenanny Singers együttest menedzselte, arra ösztönözte Ulvaeust és Anderssont, hogy írjanak még több dalt. Az első igazi telitalálat a Ljuva sextital (Édes hatvanas évek) címmel jelent meg Brita Borg előadásában, melyben a Hep Stars működött közre, majd megjelent 1969-ben a Speleman című daluk is. #### Agnetha Fältskog 1950\. április 5-én született Jönköpingben. Nyolcéves múlt, amikor az első saját szerzeményű dalát megalkotta. 15 esztendős korában már együttesben énekelt. Két évvel később írta alá az első szerződését egy lemezcéggel. 17 éves korában Stockholmba utazott, hogy két zeneszámot rögzítsenek, melynek eredményeként egyik dala 1. helyezést ért el Svédországban, és példány kelt el belőle. A szerzők és a kritikusok hamarosan észrevették tehetségét. Ebben az időben a zenei pályáján Connie Francis inspirálta. Egyedülálló és szokatlan volt az 1960-as években, hogy 1968-ban négy önálló albumot jelentetett meg, és számos kislemeze slágerlistás helyezést ért el a svéd listán. 1969 májusában egy svéd TV műsor felvétele során találkozott Björn Ulvaeusszal, mely kapcsolatból 1971. július 6-án házasság lett. A pár több alkalommal vett részt egymás zenei felvételein, majd később Benny Andersson és Anni-Frid Lyngstad is közreműködőként szerepelt a Som jag är című, 1970-ben megjelent harmadik stúdióalbumán. Az albumot egyébként 2017-ben ismét megjelentették. 1971-ben Mária Magdolna szerepét játszotta el a Jézus Krisztus Szupersztár svéd változatában, és kedvező kritikákat kapott. 1968 és 1974 között öt stúdióalbumot jelentetett meg. #### Anni-Frid Lyngstad 1945\. november 15-én született Bjørkåsenben, Norvégiában. Kétéves korában költöztek Svédországba, édesanyja még abban az évben meghalt, és nagyanyja nevelte fel. 13 éves korától különböző zenekarokban főleg jazzorientált dalokat énekelt, majd megalapította saját zenekarát Anni-Frid Four néven. Rendszeresen turnézott, és fellépett a helyi folkparkban, valamint rádióban és televízióban is szerepelt. 1967 közepén egy országos tehetségkutató versenyen első helyezést ért el az A Day in Portofino című bossanova dal En ledig dag című svéd változatával. Az első helyezéssel egy EMI lemezszerződés is járt. 1970-ben készítette el első albumát, Frida címmel. 1971-ben a Benny Andersson által írt Min Egen Stad című dallal feljutott a toplisták élére. 2005-ben megjelent egy dokumentumfilm Frida – The DVD címmel, mely a pályafutását mutatja be több mint 3 órában. 1969-ben találkozott Benny Anderssonnal egy tehetségkutató versenyen, akivel 1971-től már együtt élt. ### Az első közös élő fellépés 1969-ben Benny és Björn együtteseinek népszerűsége kissé csökkent. Ezért otthagyták addigi életüket és a két barát együtt folytatta a dalok írását és felvételeket készítettek. Többek között közös albumot terveztek Lycka címmel. Anni-Frid és Agnetha gyakran jelen voltak a felvételeknél, és háttérénekesként is közreműködtek. Björn 1974 közepéig még a Hootenanny Singers együttesben is játszott, és Benny is részt vett pár felvételen. 1970 áprilisában a két pár együtt utazott Ciprus szigetére, majd a strandon egy rögtönzött koncertet adtak az ENSZ katonái előtt. Björn és Benny első közös albuma, a Lycka, amely 1970 szeptemberében jelent meg, immár női vokál részeket is tartalmazott Agnetha és Anni-Frid révén. November 1-jén a Göteborgban rendezett Festfolket nevű rendezvényen léptek fel először úgy, hogy mindannyian egyszerre a színpadon voltak, de ekkor még nem alkottak együttest. ### Az első közös felvétel A második Björn és Benny dal az Üdvhadsereg katonájáról szóló Hej gamle man címet kapta. Ez volt az első dal, amiben már mind a négyen együtt énekeltek, és első olyan sikerük, amely a Svensktoppen slágerlistán 15 hétig listavezetőként állt, egyúttal 5. volt az eladási listán. Ezt követően a párok megpróbálkoztak saját korábbi szólóalbumaikon szereplő dalaik közös előadásával, de ezek nem voltak túl sikeresek, ezért egyelőre minden tag inkább a saját projektjére koncentrált. Négyesben 1971-ben kezdték el a közös munkát. A dalokat Benny, a dalszövegeket általában Björn írta, de több számuk szövegét Stig Anderson (1931–1997) jegyzi. Az együttesnek ismertséget hozó Waterloo szövegét is Stig Anderson írta, és több számuk címét is ő találta ki. 1977-től azonban már csak az együttes menedzselésével foglalkozott, az ezzel járó feladatok megnövekedése miatt. ## Az együttes megalakulása (1971–1973) A Lycka című album megjelenése után Björn és Benny két kislemezt jelentettek meg Svédországban Det kan ingen doktor hjälpa és Tänk om jorden vore ung címmel, melyekben Agnetha és Anni-Frid vokálozott. A két dal mérsékelt siker volt az országban. Agnetha és Björn immár házasként 1971 közepén több svéd folkparkban is felléptek Benny Anderssonnal együtt. Stig Anderson a Polar Music alapítója és tulajdonosa úgy gondolta, hogy Andersson és Ulvaeus a nemzetközi piacon is megállná a helyét. Azt jósolta, hogy egy nap olyan dalt fognak írni, mely világszerte sikeres lesz, így arra ösztönözte a dalszerzőket, hogy írjanak egy dalt a Melodifestivalen-ra. Kétszer elutasították őket, de 1971-ben ismét benyújtottak egy dalt, amely a Säg det med en sång címet viselte, és ez már a 3. helyen végzett. A dal sláger lett. A külföldi siker első jelei mutatkoztak meg, amikor Andersson és Ulvaeus kislemeze, a She's My Kind of Girl 1972 márciusában megjelent Japánban az Epic Records kiadásában. A dal bekerült a legjobb tíz dal közé és példányban kelt el. Ezt követte még két kislemez ugyancsak Japánban, az En Carousel, (Skandináviában En Karusell, a Merry-Go-Round korábbi változata) és a Love Has Its Ways, amelyet Köicihi Moritával közösen írtak. ### Az első sláger, mint Björn & Benny, Agnetha & Anni-Frid Az együttes négy tagja a hosszabb távú közös munkáról 1972-ben döntött. Első albumuk munkálatait még abban az évben megkezdték. Björn és Benny dalokat szereztek, közben új hangzásokkal, énekhangokkal kísérleteztek. A People Need Love című daluk 1972 júniusában jelent meg, a felvételen Agnetha és Anni-Frid nagy hangsúlyt kapó női vokáljával. Stig Anderson a dalt Björn & Benny, Agnetha & Anni-Frid néven jelentette meg, amely a 17. helyet érte el a kombinált kislemez/album listán. A dal slágerlistás helyezett lett az Egyesült Államokban is, ahol a 114. helyezést érte el a Cashbox, és 117. helyezést a Record World kislemezlistán. A dalt a Playboy Records címkéje alatt jelentették meg, és sokkal nagyobb sláger lett volna az Államokban, ha a kiadó gondoskodik a megfelelő terjesztésről, melynek révén a felvétel sokkal több rádióállomáshoz és a boltokba is eljuthatott volna. ### Az első nagylemez Első nagylemezük, a Ring Ring felvételeit 1972. szeptember 26-án kezdték meg. A stúdiómunkálatokat Michael B. Tretow végezte, aki egy úgynevezett "wall of sound" (hangfal) típusú produkciós technikával kísérletezett. A Nina, Pretty Ballerina című dalban volt először hallható a női vokálnak köszönhetően az a harmónia, amely az új technikával párosulva egyedi hangzást adott az együttesnek. A felvétel Top 10-es helyezett volt Ausztriában. A címadó dallal menedzserük, Stig Anderson tanácsára részt vettek a Melodifestivalenon, ahol 1973. február 10-én harmadik helyezést értek el. Az album Európa szerte, és Dél-Afrikában is telitalálatnak bizonyult. 1973-ban megszületett Agnetha kislánya Linda, ezért a svéd Eurovíziós válogatón, valamint egy ideig a nyugat-németországi fellépéseik során Inger Brundin helyettesítette őt. ### Hivatalos név 1973-ban Stig Anderson úgy érezte, hogy fáradságos mindig a zenekari tagok keresztneveit megjelentetni írott formában, és beszélni erről, így elkezdett szavakkal játszani. Az ABBA nevet a tagok nevének kezdőbetűiből (Agnetha, Björn, Benny, Anni-Frid) alakította ki. A papírra írott „ABBA” nevet először a Metronome Stúdió 1973. október 16-i felvételi üléslapjára írták rá, nagy betűkkel a lap tetejére. Mivel az Abba egy, csak Svédországban ismert halkonzerveket forgalmazó cég volt, szintén egy rövidítés, úgy gondolta, hogy ez a név a nemzetközi piacokon működni fog. A cégtől engedélyt kértek a név használatára, amire a válasz az volt: „O.K. mindaddig használhatjátok, amíg nem hoz szégyent ránk”. 1973-tól már ABBA-ként hivatkoztak az együttesre. ### Hivatalos logó A hivatalos fordított „B”-betűs logó ötlete a német fotós Wolfgang „Bubi” Heilemanntól származik, aki a Bravo magazin számára fotózta az együttest. A fotón a tagok az ABBA óriási kezdőbetűjét tartották a kezükben. A képek készítése után Heilemann észrevette, hogy Benny Andersson fordítva tartotta a „B” betűt, ami úgy nézett ki, mintha tükröződne. Az együttes a „hibát” nagyszerű marketingötletnek találta. Ezt a fordított „B”-betűs első emblémájukat Rune Söderqvist tervezte 1976-ban News Gothic betűtípussal, és ez a logó vált az együttes hivatalos márkajelzésévé, melyet azonnal le is védettek. A logó először az Arrival című negyedik stúdióalbumukra került rá. Későbbi kiadójuk, a PolyGram egy másik betűtípussal kezdett el kísérletezni, amelynek az lett az eredménye, hogy 1992-ben az ABBA Gold: Greatest Hits összeállítás borítóján egy koronás embléma szerepelt. Amikor az Universal Music megvásárolta a PolyGramot, és ezzel az ABBA Polar Music International címkéje is a tulajdonukba került, újra minden hivatalos kiadásra az eredeti logó került fel. ## Az igazi áttörés (1973–1976) Az együttes 1973-ban a Melodifestivalen dalversenyen a Ring Ring című dallal szállt versenybe, majd ezek után Stig Anderson megkezdte az 1974-es Eurovíziós Dalfesztiválon való szereplés előkészítését. Ulvaeus, Andersson és Stig Anderson lehetőséget láttak a versenyen való részvételben. 1973 végén a svéd televízió is felkérte az együttest, hogy induljanak egy új dallal az 1974-es Melodifestivalenen. A tagok számos új dal közül választották ki a Waterloo címűt. A csapatot az akkor Angliában növekvő népszerűségű glam rock stílus ihlette. Úgy gondolták, hogy a másik lehetőségük, a Hasta Mañana is megfelelő dal lenne a versenyre, azt azonban alapvetően csak az egyik lány, Agnetha énekelte, és inkább olyan dallal szerettek volna indulni, amelyben mind a négy tag részt vesz a vokálban. ### Az Eurovíziós Dalfesztivál és az azt követő időszak (1974–1975) Az együttes a dallal 1974. február 9-én megnyerte a svéd televízió versenyét, és ez nagyobb önbizalmat adott számukra az 1974. április 6-án megrendezett Eurovíziós Dalfesztiválon, amelyet aztán meg is nyertek. A versenyen az együttes angolul énekelt. Ez a győzelem jelentette nemzetközi karrierjük kezdetét. A Waterloo kislemezt 54 országban adták ki, és több helyen a toplisták élére került. Több mint 5 millió példányban kelt el, és az első tíz sláger között volt az Egyesült Államokban. E siker után a Waterloo album is megjelent néhány országban, bár néhány kivételtől eltekintve nem volt különösebben sikeres a toplistákon. Ezután számos lehetőség várt rájuk Európa szerte, ami televíziós műsorokban való részvételre, turnézásra terjedt ki. A Waterloo számos országban, köztük az Egyesült Királyságban, valamint Nyugat-Németországban is slágerlistás helyezett volt. Egy rövid promóciós látogatás során az első amerikai televíziós fellépésük a The Mike Douglas Show műsorban volt, és a dallal az Egyesült Államokban a 6. helyig jutottak a Billboard Hot 100-as kislemezlistán. A Waterloo című albumuk a Billboard 200-as listán a 145. helyen végzett, de ennek ellenére egyhangúlag pozitív kritikákat kapott a kritikusoktól. A Los Angeles Times lenyűgöző debütáló albumnak nevezte, mely elég hatékonyan tükrözi a mainstream pop zenei stílusát: „Hatalmas, élvezetes, kellemes”. A Creem magazin kivételes, kedves kompozíciók tökéletes keverékének nevezte. Az ABBA következő kislemeze a Honey, Honey című dal volt, amely az amerikai Billboard Hot 100-as listán a 27. helyig jutott, Nyugat-Németországban 2. helyezett volt. Az Egyesült Királyságban az ABBA brit lemezkiadója, az Epic Records úgy döntött, hogy újra kiadja a Ring Ring remixelt változatát a Honey, Honey helyett. A Ring Ring csupán Top30-as sláger lett Angliában, így a csapatot ekkor még beskatulyázták az „egyslágeres csoda” kategóriába. Az Eurovíziós győzelem nagy elvárást jelentett, és csak mintegy 18 hónappal később sikerült ismét méltán világszerte kedveltté váló slágert készíteniük az S.O.S révén, és az 1975 tavaszán megjelent harmadik albumukkal, amelynek egyszerűen ABBA volt a címe. 1974 végén jelent meg So Long című számuk az Egyesült Királyságban, de a dalt a rádió nem játszotta eléggé, így slágerlistás helyezést nem ért el. 1974 novemberében az ABBA megkezdte első európai turnéját Dániában, Nyugat-Németországban és Ausztriában. A kezdeti sikerek elmaradtak, mivel a legtöbb helyszín nem volt megfelelő, és a kereslethiány miatt kénytelenek voltak néhány műsort visszavonni. A Wiener Stadthalleban például a rendelkezésre álló helyek kevesebb mint egynegyede volt elfoglalva, a düsseldorfi koncertet és az egyetlen, Svájcban tervezett koncertet pedig a gyenge előzetes jegyeladások miatt törölték is. A turné második szakasza azonban, amelyet 1975-ben Skandináviában folytattak, az első szakasztól már nagyon eltérő volt. Hazájukban és Finnországban 14 szabadtéri előadást tartottak, mindenhol telt házzal. A stockholmi Gröna Lund vidámparkban lévő koncerten fő volt jelen. A Dancing Queen és a Mamma Mia című számok a Waterloo sikeréhez hasonlóan a toplista élén landoltak. 1975 közepén jelent meg az I Do, I Do, I Do, I Do, I Do című kislemez, mely bár a keveset játszott dalok közé tartozott, de végül mégiscsak a 38. helyig jutott az angol kislemezlistán. Az S.O.S. című dal az ABBA albumnak köszönhetően a 6. helyen végzett a kislemezlistán, az album pedig a 13. helyig jutott, Németországban a 2., míg Ausztráliában a 3. helyezést érte el. Az Egyesült Államokban a dal a Cashbox lista 10. helyezettje volt, míg a Billboard Hot 100-as listán a 13. helyen landolt. A Billboard Adult Contemporary listáján viszont az előkelő 1. helyet sikerült megszereznie. Ez volt az első ABBA dal, amely 1. helyezést ért el az Államokban. A sikert tovább erősítette a Mamma Mia című dal, ami 1. helyezést ért el az Egyesült Királyságban, valamint Németországban is, és hónapokig állt az élen Ausztráliában. Az Amerikai Egyesült Államokban az S.O.S. a 10. helyre került a Record World Top 100-as listán, és a 15. volt a Billboard Hot 100-as listán, és az amerikai rádió leggyakrabban játszott dalaként megkapta a BMI díját. ## A csúcson (1976–1980) A csapatnak 1976 elején már négy Top 30-as kislemeze volt az amerikai slágerlistákon. Az ABBA album három száma is helyezett volt, de maga az album csupán a 165. helyezést érte el a Cashbox listán, és 174. volt a Billboard 200-as listáján. 1976 márciusában elkészült a Fernando, amely az egyik legsikeresebb számuk lett, és a legjobb stúdiófelvétel díját kapta meg. A szám 13 országban került a slágerlisták élére, több más meghatározó piacon is a top5-be került, összességében mintegy 10 millió példány kelt el belőle világszerte. Ausztráliában 40 héten keresztül volt megtalálható a listán, ebből 14 héten keresztül az első helyen. Ezt a rekordot több, mint 40 éven át tartotta. A sorban negyedik nagylemezük, az 1976 márciusában megjelent Arrival első számú bestseller lett Európában és Ausztráliában. Az élre került a slágerlistákon, és az egyik legjobban fogyó albumnak számított, köszönhetően az alapos stúdiómunkának és dalszerkesztésnek. Ausztráliában akkora volt a kereslet, hogy az ausztrál lemezgyártó cég kénytelen volt további hat ausztrál és két új-zélandi lemezgyárat is megkérni a gyártásra. Már a megjelenés előtt elővételben több mint példány fogyott el, és ezt egymillióra növelték. Az Egyesült Királyságban a slágerlistán 1. helyezést ért el, és az Egyesült Államokban is bekerült a Top 50-be, majd végül több mint egymillió példányt értékesítettek belőle. A Melody Maker és a New Musical Express kritikusai pozitív hangon írtak róla, és az amerikai kritikusok is több elismerésben részesítették. Erről az albumról először a Money, Money, Money című dal jelent meg, és hatalmas sikert aratott, slágerlistás első helyezett volt Ausztráliában és Németországban. A Knowing Me, Knowing You című szám öt hétig volt első az angol toplistán, és az ABBA hatodik egymást követő 1. helyezése a német kislemezlistán. Az igazi áttörés a Dancing Queen volt, mely az Egyesült Királyságban, Németországban, Ausztráliában és az Egyesült Államokban is az élre került. Ugyanebben az évben kétlemezes válogatásként a Polydor Németországban is kiadta az albumot The Very Best of ABBA (ABBA's Greatest Hits) címen, amely 1977-ben a német albumlistán a 2. helyre került. Az angol és a német kiadáson is szerepel a Fernando című dal, mely a megjelenéskor csak ezeken a válogatás albumokon kapott helyet. A dal legalább 13 országban ért el slágerlistás helyezést, közte Németországban, Ausztráliában és az Egyesült Királyságban, és a kislemezt világszerte több mint 10 millió példányban értékesítették. 1976-ban a Melody Maker szerint az év legjobb nagylemeze az ABBA slágereit tartalmazó Greatest Hits című válogatásalbum lett, míg a kislemezek között a Fernando a második helyet szerezte meg. Az ABBA hihetetlen sikereket aratott 1976 és 1977 között a Fernando, a Dancing Queen és a Knowing Me, Knowing You című dalokkal, amelyek ekkor a legnépszerűbb 20 kislemez közé tartoztak. 1977-ben az Arrival a Brit Hanglemezgyártók Szövetsége (BPI) „Legjobb nemzetközi album” kategóriájában kapott jelölést. A Frida – The DVD című dokumentumfilmben Frida elmesélte, hogyan alakult ki a felvételek során ő és Agnetha között az összhang, amely az évek során egyre összetettebbé vált. A Creem magazin szerint „az egész világon, kivéve Amerikát (amely túl elfoglalt volt a centenárium ünneplésével és az elnökválasztással) 1976 az ABBA éve volt”. ### Európai és ausztráliai turnék (1977) 1977 januárjában az ABBA megkezdte első nagy turnéját. A csapat státusza drámaian megváltozott, és egyértelműen szupersztárnak tekintették őket. Január 28-án Norvégiában, Osloban volt az első állomás, amely nagyszerűen előkészített, látványos show-műsorral párosult. A turnét a média kiemelt figyelmének eredményeként egész Európában és Ausztráliában is fokozott érdeklődés kisérte. Nyugat-Európában, Göteborgban, Koppenhágában, Berlinben, Kölnben, Amszterdamban, Antwerpenben, Hannoverben és Hamburgban adtak koncertet. A turné zárásaként az Egyesült Királyságban Manchesterben, Birminghamben, Glasgowban léptek fel, míg a sorozat Londonban két Royal Albert Hall-beli koncerttel zárult. A Royal Albert Hallban tartott egyik koncert az ausztrál turné forgatásának egyik referenciája volt, amiből film is készült ABBA: The Movie címmel. A londoni koncert azonban nem aratott egyértelmű sikert, a Melody Maker főszerkesztője, Ray Coleman szerint: „Zeneileg az Abba mindent jól csinált, de előadásuk steril, merev, azonnal elfelejthető volt.” Az európai turnét követően az együttes 1977 márciusában Ausztráliában turnézott, ahol összesen 11 koncertet adtak, több mint ember előtt. Az első koncertet a Sydney Showgroundban rendezték meg március 3-án, ahol rajongó várta zuhogó esőben az együttest. A városban három előadást tartottak a Sidney Myer Music Bowlban, ahol rajongó volt, köztük Malcolm Fraser ausztrál miniszterelnök és családja. Az első Melbourne-i koncerten a „hivatalos” nézők mellett további ember gyűlt össze a bekerített területen kívül, hogy meghallgassák őket. Felléptek még Adelaide városában ember előtt a West Lakes labdarúgó-stadionban, és itt is még további -en várakoztak kint az elzárt területen kívül. Az öt perthi koncert egyikén bombariadó volt, így mindenkit evakuáltak a koncertről. Végül a közönség visszatérhetett, és a koncert folytatódott. Az ausztrál turné alatt forgatott anyagból készült Lasse Hallström rendezésében az ABBA: The Movie című koncertfilm, mely az együttes ott tartózkodásáról, és a koncert anyagáról szólt. Mivel a perthi koncertek voltak egyedül fedett koncertek a turnén, a felvételek nagy része ezeken zajlott. Az Egyesült Államokban ebben az évben még aránylag kevésbé voltak népszerűek, ekkor még csak egyedül a Dancing Queen című daluk ért el első helyezést a Billboard Hot 100-as listán. Később három további daluknak is sikerült a csúcsra jutnia a Billboard, a Billboard Adult Contemporary, illetve a Hot Dance Club Play listákon. Az igazi áttörést azonban a Billboard 200-as albumlistán 20. helyezést elért Arrival album hozta meg számukra, melyet az RIAA arany státusszal díjazott. 1977 decemberében, az ABBA-film bemutatójával egy időben megjelent az 5. album, az ABBA: The Album. Az albumot Agnetha terhessége és a határidő betartásának kényszere zavarta. Annak ellenére, hogy maga az album az Egyesült Királyságban mérsékelt siker volt, a rajta szereplők közül több szám is sikeres lett. Többek között a The Name of the Game és a Take a Chance On Me, melyek a kislemezlistán a 12. és a 3. helyezettek lettek. Bár a Take a Chance on Me nem ért el amerikai slágerlistás helyezést, mégis több példányt adtak el belőle, mint a Dancing Queen című kislemezből. Az album Amerikában az eddigi legelőkelőbb helyezést hozta az együttesnek, a 14. helyre került, és több országban is vezette a listát. Az albumról kimásolt Thank You for the Music kislemez B-oldalán az Eagle kapott helyet, ami később önálló kislemezként is forgalomba került. 1983-ban a dalt Írországban és az Egyesült Királyságban kislemez A-oldalán is megjelentették. A Thank You for the Music című dal az egyik legkedveltebb ABBA dal lett, anélkül, hogy önálló kislemezként megjelent volna korábban. A rengeteg munka közepette, nyolc évnyi jegyesség után, 1978-ban Frida és Benny is összeházasodott. ### Az első kapcsolati válság (1979) 1978 decemberében Agnetha a gyerekekkel elköltözött otthonról, majd 1979. január közepén a házaspár bejelentette, hogy elválnak. A bejelentést követően a zenekar a média érdeklődésének középpontjába került, kérdések fogalmazódtak meg a zenekar jövőjét illetően. Az együttes biztosította a sajtót és a rajongókat, hogy továbbra is folytatják a közös munkát, és a válás nem érinti a zenekar jövőjét. Ettől függetlenül a média továbbra is szembesítette őket magánéleti dolgaikkal az interjúkban. A média elkerülése és a további dalírásra való összpontosítás érdekében Benny és Björn titokban elutazott a Bahamákra, ahol Nassauban a Compass Point Stúdióban két hétig a következő albumuk dalait készítették elő. ### Új világslágerek, az utolsó nagy sikerek (1979–1980) 1979-ben, amely a UNICEF éve volt, január 9-én a UNICEF gálán a csapat előadta a Chiquitita című dalt. A dal a megjelenését követően tíz országban ért el első helyezést a slágerlistákon. 1979 májusa folyamán az együttes eljutott az Egyesült Államokba, ahol Andy Gibb és Olivia Newton-John mellett promóciós kampányon vettek részt. Itt vette fel az együttes a Summer Night City című dalt, amelyet következő albumukra szántak. Az együttes 6. stúdióalbuma – a Voulez-Vous – 1979 áprilisában jelent meg, a felvétel a híres Criteria Stúdióban Miamiban készült Tom Dowd hangmérnök segítségével. Az album Európa-szerte, Japánban, Mexikóban, Kanadában és Ausztráliában is Top 10-es helyezett volt. Az Államokban pedig benne volt a legjobb 20 album között. Az album dalaiból készített egyetlen kislemez sem volt első helyezett a brit kislemezlistán, de a Chiquitita, a Does Your Mother Know, az Angeleyes (a Voulez-Vous című dal dupla A-oldalas kislemezként is megjelent), valamint az I Have a Dream című dalok Top 5 helyezettek voltak. Kanadában az I Have a Dream 2. helyre került az RPM Adult Contemporary listán (korábban a Fernando dalnak sikerült az első hely ezen a listán). A csapat 1979-ben kiadta második válogatás albumát Greatest Hits Vol. 2 címmel. Ezen a lemezen volt először hallható a Gimme! Gimme! Gimme! (A Man After Midnight) című dal, ami Németországban, az Egyesült Királyságban és a Szovjetunióban is 3. helyezett volt. A Szovjetunió az 1970-es évek végén az együttest olajjal fizette ki a rubel konvertibilitásának hiánya, illetve gazdasági szankciója miatt. ### Észak-amerikai és európai turnék (1979) Mivel kevés koncert volt a hátuk mögött, az amerikai és európai koncertek előtti felkészülés során két, előre be nem jelentett meglepetéskoncertet adtak kisebb közönség előtt, hogy érezzék a légkört és az új dalok fogadtatását. Az elsőt 1979. május 18-án Landskronában 900 fő előtt Björn Skifs és együttesének előadása után, a másodikat május 19-én Norrköpingben mintegy 600 néző előtt. Ezeket a koncerteket semmilyen reklám nem előzte meg, az események híre szájról-szájra terjedt, és a helyszínek zsúfolásig megteltek. Öt évvel a hírnevüket megalapozó Eurovíziós győzelem után játszottak először amerikai közönség számra. 1979 őszén négy hét alatt összesen 17 koncertet adtak, 13-at az Egyesült Államokban és négyet Kanadában. A koncert színpadi tervét Rune Söderqvist Londonban építette. Három nagy teherautó szállította a 40-50 tonna díszletet és a berendezéseket. 1979. szeptember 13-án az ABBA Kanadában a Northlands Coliseumban lépett fel először -es közönség előtt. A koncertturné Torontóban a Maple Leaf Gardensben bemutatott előadással zárult, ahol rajongó vett részt az eseményen. Az Edmonton Journal szerint Anni-Frid és Agnetha magas, éles éneke lenyűgöző volt. 1979. október 19-én a turné Nyugat-Európában folytatódott, ahol a zenekar 23 helyszínen adott koncertet, köztük hatot a londoni Wembley Stadionban. Az 1979-es turné 45 koncertjének összközönsége körülbelül fő volt. ### Japán turné és a Super Trouper (1980) 1980 márciusában az ABBA Japánba utazott, ahol a Narita nemzetközi repülőtéren már több ezer rajongó várta őket. A csapat március 12–27 között tizenegy koncertet adott Japánban, ebből hatot Tokióban. A Japánon át tartó turnénak az alapja megegyezett az 1979-es koncertekkel, néhány részleten változtattak csak. Agnetha frizurája kissé japán volt, Frida kék felsőrészes bakancsot és rövid fehér kabátot viselt fehér jelmezén, amely az észak-amerikai jégkorongingekhez és az európai futballmezekhez hasonló baseballmez volt, és sapkát viselt. A próbák 1980. február 28-án kezdődtek Stockholmban és március 5-én értek véget. A turnéra a Polar stúdióban március elején elkészítették az I Have A Dream japán változatát. A koncerteken összesen mintegy néző vett részt. Ezek voltak az utolsó koncertek pályafutásuk során. 1980 júliusában megjelent a The Winner Takes It All című dal, amely 1978 óta az első ABBA dal volt a brit kislemezlista 1. helyén. A dalt széles körben félreértették, mint ami Ulvaeus és Fältskog válásáról szólna, mivel nagyon személyes hangvételű. Fältskog többször is kijelentette, hogy nem az ő válásukról szól, és hogy nem érzi vesztesnek magát válásuk kapcsán. A dal az Egyesült Államokban a 8. volt a Billboard Hot 100-as listán, az Adult Contemporary listán viszont 1. helyezett lett. Novemberben megjelent a Super Trouper című 7. stúdióalbum, mely az ABBA stílusának bizonyos változását tükrözi a szintetizátorok használata és az egyre személyesebb dalszövegek miatt. Az albumból a megjelenés előtt egy millió példányt rendeltek az Egyesült Királyságban. A Super Trouper című dal 1. helyezést ért el a brit kislemezlistán, amely az utolsó slágerlistás első helyezése volt az együttes aktív időszaka alatt. Ugyancsak első lett Belgiumban, Írországban, Hollandiában és Nyugat-Németországban. Ezt a dalt írták utoljára a Super Trouper albumhoz. Valójában a „Super Trouper” nevet már albumcímnek választották, amelyet egyfajta reflektorfényről, az azonos nevű színpadi fényről neveztek el. Az 1981-ben kiadott Lay All Your Love on Me című dalt 12-es vinyl maxi lemezen is megjelentették, ami a Billboard Hot Dance Club Play listáján a 7. helyezést érte el. 1980-ban az ABBA elkészítette a Thank You for the Music spanyol nyelvű változatát Gracias Por La Música címen. Ezt Japánban, Ausztráliában és a spanyol nyelvterületeken adták ki. Az album nagy sikert aratott, különösen a Chiquitita spanyol változata, ezzel jelezve a csapat népszerűségét Latin-Amerikában. Az ABBA Oro: A Grandes Éxitos, az ABBA Gold: Greatest Hits spanyol megfelelője, 1999-ben jelent meg. ## Az utolsó album és az utolsó fellépések (1981–1982) Mind a két pár házassága megromlott. Björn és Agnetha 1979-es válását követően 1981 januárjában Ulvaeus feleségül vette Lena Källersjö-t. 1981. február közepén Benny és Frida is elváltak, és Andersson még ugyanebben az évben, novemberben össze is házasodott Mona Nörklit tévébemondóval. Mivel Björn és Agnetha 1978 óta húzódó magánéleti problémái miatt nehezen tudtak együtt dolgozni, ez a válság az ABBA végét is jelenthette volna, de megegyeztek, hogy a magánéleti szétválás ellenére tovább folytatják a munkát. Gőzerővel dolgoztak, aminek eredménye 1979–1980-ban a Gimme! Gimme! Gimme! (A Man After Midnight), az I Have a Dream, a Super Trouper és a The Winner Takes It All című sikerszámok lettek. 1981 januárjában a menedzserük, Stig Anderson 50. születésnapjára készítették Hovas Vittne című felvételüket, amit 200 darabos limitált piros bakelitlemezen jelentettek meg, amelyet a partin a vendégek között szétosztottak. Az év decemberében a The Visitors album és az arról kimásolt One of Us kislemez egyszerre készült el, és Európában mindkettő nagy sikert aratott, ezek voltak az együttes utolsó első helyezést elért eredeti kiadványai a különböző országok slágerlistáin. ### Stúdiókoncert és interjú (1981) Andersson és Ulvaeus 1981 elején dalszövegeket írt, majd márciusban elkezdődtek a felvételek. Április 28-án Stockholmban az ABBA egy speciális TV felvételre volt hivatalos, ahol Dick Cavett amerikai műsorvezető meghívta show műsorába az ABBA tagokat, amelyet élő koncert követett. Több mint tíz éve voltak együtt, és még soha nem készült velük olyan interjú, amelyen mind a négyen részt vettek, amelyből az embereknek lehetőségük volt alaposan megismerni őket. A kedvelőik számára addig az ABBA nagyon felszínes képe terjedt el. Dick Cavett a világ egyik leghíresebb és legügyesebb kérdezője volt. A stúdiókoncertre több napon át próbáltak, míg tökéletesnek találták a fények és a hangok beállítását. ### Az utolsó stúdióalbum: The Visitors (1981) A The Visitors az együttes nyolcadik, egyben utolsó stúdióalbuma volt, mely megmutatta a dalszerzés érettségét és az érzések olyan mélységét, amelyek kifejezetten hiányoztak a korábbi felvételekből. De a zenekar még mindig határozottan a popzsánerben helyezkedett el, fülbemászó dallamokkal és harmóniákkal. Az album felvételének körülményei eltértek a korábbiaktól. Mindkét pár elvált, és már csak mint négy „idegen” kolléga dolgoztak együtt. Az album dalainak szövege és hangulata túlnyomórészt szomorú, amely a párok szétválásával is magyarázható. Anni-Frid egy interjúban erről így szólt: „Amikor átéltél egy különválást, mint akkor mindannyian, akkor ez a hangulat átragad a munkára. Valami eltűnt, ami annyira alapvető volt a dalaink örömében, ami korábban mindig ott volt. Egy kis szomorúság vagy keserűség színesítette az album elkészítését.” Fábián Titusz a Recorderen megjelent cikkében azt írta, hogy „A zenekar utolsó albuma nemcsak nagyon szomorú, de helyenként már ijesztően sötét lett. Ugyanakkor az ABBÁ-hoz képest kifejezetten izgalmas, kísérletező és kevésbé kommersz, ahol a párkapcsolatok mellett már a hidegháborús paranoia is megjelenik témaként.” A Polar stúdió 1981-ben egy 32 sávos digitális rekorderre cserélte az analóg technikát, és technikatörténeti jelentőségű, hogy ez volt az egyik első lemez a világon, amit digitális technikával rögzítettek és mixeltek. 1982. augusztus 17-én a PolyGram a világon elsőként kezdte meg a CD-lemezek ipari méretekben történő gyártását a Hannover melletti Langenhagenben, amely az ABBA The Visitors című albuma volt. A lemez október 15-én került kereskedelmi forgalomba Nyugat-Németországban, így „csak” az Európában elsőként megvásárolható CD-lemeznek tekinthető, mert a Sony által később elkezdett gyártású, de Japánban már október 1-től árusított Billy Joel 52nd Street című CD-je ebben a tekintetben megelőzte. A címadó dal a KGB-től rettegő szovjet politikai disszidensekről szól, Ulvaeus szerint a totalitárius kormányok, a szovjet befolyás alatt álló államok ellen tartott titkos találkozókra utal. Más számok olyan témákkal foglalkoznak, mint a sikertelen kapcsolatok, a háborús fenyegetés, az öregedés és az ártatlanság elvesztése. A One of Us az együttes utolsó világslágere, amely egy válófélben levő nőről szólt, aki azt kívánta, hogy bárcsak megfoltozhatná a holt kapcsolatát. A dal kislemez változata 1981 decemberében az együttes aktív időszakának utolsó 1. helyezését eredményezte a németországi listán. Az Egyesült Királyságban csak Top 3-as sláger volt, azonban néhány kislemezlistán (például Record Mirror) az 1. helyre került. Bár az album felkerült az ír, a német és a brit slágerlistákra, mégsem volt annyira sikeres, mint a korábbiak. Az eladási statisztikák szerint például Franciaországban, Ausztráliában vagy Japánban az album nem fogyott az ABBA esetében megszokott példányszámban. Az albumról kimásolt When All Is Said and Done című dal kislemezen csak Észak-Amerikában, Ausztráliában és Új-Zélandon jelent meg, az amerikai slágerlistára 1981. december 31-én került fel, és a csapat utolsó Top 40-es slágere volt, ugyanakkor a kanadai RPM Adult Cotemporary listán a 4. helyet sikerült elérnie. A címadó The Visitors című dal az Egyesült Államokban jelent meg csupán, ahol 10. helyezést ért el a Billboard Hot Dance Club Play listán. A korábbiakhoz képest sikertelenségnek tekinthető eredmények oka az is lehetett, hogy nem volt a lemezhez kapcsolódó turné, nem voltak promófellépések sem, csak egy nemzetközi sajtótájékoztató Stockholmban. ### Az utolsó évad, az utolsó felvételek (1982) 1982 volt az ABBA utolsó éve. Tavasszal stúdióba vonultak, és több felvételt is készítettek. A csapat egy új albumot is tervezett megjelentetni, és felmerült egy újabb turné lehetősége is. Végül csupán három dalt rögzítettek: You Owe Me One, I Am The City és Just Like That címmel. Andersson és Ulvaeus nem voltak megelégedve az eredménnyel, így az együttes nyári szünetet tartott. A további dalok rögzítését augusztus és november között folytatták, de a felvett dalok már csak kislemezeken jelentek meg, a tervezett új nagylemez már nem készült el. Az I Am The City és Just Like That ekkor végül nem jelent meg. Előbbi csak az 1993-ban kiadott More ABBA Gold: More ABBA Hits válogatás albumon szerepel „korábban még nem jelent meg” jelzővel, a Just Like That című dalt pedig Andersson és Ulvaeus átdolgozta, és elhangzását tervezték a Sakk című musicalben. A Just Like That egy részlete a 2005-ben kiadott The Complete Studio Recordings 9 lemezes kiadványon szerepel, de Andersson és Ulvaeus nem járultak hozzá az eredeti teljes változat megjelenéséhez, bár a rajongók szerették volna ezt elérni. Augusztus elején az együttes újra stúdióban volt, és az év hátralévő részében teljesen megváltoztatták terveiket. Karácsonyra egy kétlemezes album kiadását tervezték, amely a The Singles: The First Ten Years címet kapta. Az album az addigi tíz éves pályafutásukat átfogó kétlemezes válogatás volt, mely 1982 novemberében meg is jelent. Októberben és decemberben jelentek meg a The Day Before You Came / Cassandra, és az Under Attack / You Owe Me One című kislemezek. A dalok helyet kaptak a novemberi válogatás albumon is, azonban egyik dal sem érte el a Top 20-as helyezést az Egyesült Királyságban. A The Day Before You Came című dal Németországban, Hollandiában és Belgiumban azonban benne volt a Top 5-ben. Az album első helyen végzett az Egyesült Királyságban és Belgiumban, top 5-ös helyezett volt Hollandiában és Németországban, illetve top 20-as számos más országban. Az Under Attack című dal az utolsó ABBA kislemez volt feloszlásuk előtt, amely top 5-ös helyezett volt Hollandiában és Belgiumban. Az együttes november első hetében a The Singles: The First Ten Years című válogatás albumuk népszerűsítése miatt Londonba utazott, ahol szerepeltek a „Saturday Superstore” és a „The Late Late Breakfast Show” című műsorokban. A következő héten Nyugat-Németországban a „Show Express” című műsorba voltak hivatalosak. Az ABBA tagjai a svéd nézők előtt utoljára 1982. november 19-én jelentek meg közösen a „Nöjersmaskinen” TV műsorban. Utolsó nyilvános közös zenélésük 1982. december 11-én volt a Noel Edmonds által vezetett „The Late Late Breakfast Show” című brit TV műsorban, melyet élőben közvetítettek Stockholmból. Bár az ABBA hivatalosan soha nem jelentette be feloszlását, ekkor már lényegében megszűntek, mint zenekar. Erről tanúskodik az is, hogy Ulvaeus a meghívás előtti napokban azt mondta: „Talán egyszer még folytatjuk...” Agnetha 2008-ban úgy nyilatkozott, hogy „az utolsó négy évben már borzalmas volt a helyzet... Amikor egy turné után 1982-ben újra stúdióba vonultunk, rájöttünk arra, nincs tovább. Két elvált pár már nem tud úgy együtt dolgozni, hogy abban örömük is legyen.” Ennek ellenére a koncerteken profi módon teljesítettek, a rajongók nem is vették észre, hogy gond lehet a tagok között. ## Az ABBA felbomlása után 1983 januárjában Agnetha a szólóalbuma felvételeit készítette, Anni-Frid néhány hónappal korábban jelentette meg albumát. Björn és Benny időközben a saját musicaljükre koncentrált. Az akkori interjúkban tagadták az ABBA feloszlását, és kijelentették: „Kik vagyunk mi a hölgyek nélkül?”. Agnetha és Anni-Frid is azt állították, hogy az együttes ismét újabb albumot fog készíteni, azonban a csapat és a menedzser között lévő belső konfliktusok miatt ez nem jött létre. 1983-ban a zenekar tagjai eladták a Polar Music részvényeiket. Benny és Björn 1983 elején elkezdték közös munkájukat a Sakk nevű zenei projekten, míg Agnetha és Anni-Frid új csapattal próbálkozott, és nemzetközi szólókarrierjükre koncentráltak. Eközben, mialatt Björn és Benny a musicalen dolgoztak, együttműködés jött létre a francia televízióval: a franciák által gyártott Abbacadabra musicalben 14 ABBA dalt használtak fel. A kezdeményező Alain Boubil producer és dalszerző volt, akinek a nevéhez a Miss Saigon és A nyomorultak musical dalszövegei is fűződnek. Az ötlet az volt, hogy kölcsönadják a dallamokat az ABBA dalaiból, és új szövegeket írnak, amelyekkel egy történetet mesélnek el. A kitalált történetet gyerekmesék ihlették. A musical angol változatának premierjére 1983. december 8-án került sor Londonban a Lyric Hammersmith Színházban. A telt házas előadás 1984. január 21-éig, 8 héten át volt műsoron. 1983 karácsonyán a francia TF1 tévécsatorna sugározta. Később a holland és portugál változata is elkészült. Az ABBAcadabra egyik változata sem ismert széles körben. Ennek oka lehet az, hogy a kísérlet bebizonyította, kontraproduktív elgondolás az ABBA szövegének túlzott megváltoztatása egy olyan színpadi produkcióhoz, amely ABBA dalokat tartalmaz. A dalszövegek (még a gyengék is) szerves részét képezték az ABBA által énekelt dalok vonzerejének. A tagok utolsó közös nyilvános megjelenése 1986 januárjában volt, és készítettek egy akusztikus dalt „Tivedshambo” címmel, amelyet videoszalagra rögzítettek, és Stig Andersson 55. születésnapján átadtak neki. A dalt eredetileg Stig Andersson írta. A tagok ekkor már több mint két éve nem találkoztak. Ebben az évben egy magánrendezvényen is felléptek korábbi turnémenedzserük, Claes af Geijerstam 40. születésnapján. Itt előadták a „Der Kleine Franz” cím dalt, mely később a Sakk című musicalben is felhangzott. 1986-ban megjelent az ABBA Live amely az 1977-es és az 1979-es turnéik hanganyaga volt. Legközelebb csak 13 év múlva, 1999-ben korábbi személyi menedzserük Görel Hanser 50. születésnapján jelentek meg együtt mindannyian, és egy születésnapi dallal – „Med En Enkel Tulipan” – kedveskedtek neki. ### Karrierek a felbomlás után #### Benny és Björn A Sakk musical 1984 októberében Björn és Benny Tim Rice szövegíróval, akinek a nevéhez több Andrew Lloyd Webberrel írt musical szövege fűződik, megjelentették a Sakk című dupla albumot, amelyen szerepel a One Night in Bangkok című dal Murray Head és Anders Glenmark előadásában, valamint az I Know Him So Well Barbara Dickson és Elaine Paige közös duettjével. Később ezt a dalt Barbra Streisand és Whitney Houston is felvette műsorába. A One Night in Bangkok Ausztráliában, Németországban, Spanyolországban, Svájcban 1. helyezett volt a slágerlistákon. Az I Know Him So Well Ausztria, Franciaország és Új-Zéland slágerlistáján a 3., míg Norvégiában, Svédországban és az Egyesült Államokban a legjobb 10 között volt. Az album 1986-ig már több mint példányban kelt el Svédországban, -et adtak el Németországban, Franciaországban és Belgiumban a toplista élén állt. A sakklemez-eladások Európában meghaladták mind a Jézus Krisztus szupersztár, mind az Evita által elért eredményeket. 1986 májusában a musical a londoni West Endben majdnem három évig volt műsoron, majd 1988 áprilisában a Broadway-n is bemutattak egy gyökeresen átdolgozott változatot, ezt azonban két hónap múlva levették műsorról a nem túl jó vélemények miatt. Egy későbbi koncert azonban, amelyen a Broadway színészei szerepeltek a dalokkal a Carnegie Hallban, hatalmas sikert aratott. Amerikában 2003-ban is előadták a musical koncertváltozatát az Actors Fund of America (Amerikai Színész Segélyalap) segélykoncertjén, amelyen egyetlen előadás alatt a jegyekből dollár bevétel gyűlt össze. Stockholmban a zeneszerzők 2003-ban megrendezték a Sakk svéd változatát, melyet néhány új anyaggal kiegészítettek, többek között a „Han är en, han är ett barn” (Ő egy ember, ő egy gyermek) és a „Glöm mig om du kan” (Felejtsd el, ha tudod) című dalokkal. 2008-ban a musical ismét sikerrel futott a londoni Royal Albert Hallban, amelyet két különböző előadás felvétele alapján 2010-ben DVD-n is megjelentettek az Egyesült Királyságban és Amerikában. A WestEnd és a Broadway után a harmadik bemutatóhelyszín Budapest volt, ahol 1992. május 27-én mutatták be az Arizona Színházban a Rock Színházzal közös előadásban. A főbb szerepekben Kaszás Attila és Forgács Péter, Mikó István és Makrai Pál, Malek Andrea és Kováts Adél, Détár Enikő és Keresztes Ildikó, Szombathy Gyula és Vikidál Gyula, valamint Benkő Péter játszottak. Az előadást Magyarországon több alkalommal is felújították, és még 2021-ben is játszották a Pesti Magyar Színházban. A további közös munkák Következő közös projektjük a Kristina från Duvemåla című svéd musical, melynek premierje 1995 októberében Malmöben volt. A musical angol nyelvű változatát egyszerűen csak „Kristina” címmel mutatták be 2009 szeptemberében a New York-i Carnegie Hallban, és 2010 áprilisában a londoni Royal Albert Hallban. Később a New York-i előadás teljes anyaga megjelent CD-n. 1983 után a Sakk és a Kristina från Duvemåla musicalek mellett továbbra is írtak dalokat. 1985-ben és 1987-ben közreműködtek a svéd Gemini nevű pop duó lemezén. Andersson készített egy svéd nyelvű folkalbumot Klinga Mina Klockor címmel, ezt követte a November 1989 című albuma. Az 1990-es években Andersson több dalt is írt a népszerű svéd kabarékvartettnek, az Ainbusk Singersnek, melyből két dal lett sláger, a „Lassie” és az „Älska mig”. Közreműködött Josefin Nilsson Shapes című albumán is. Rendszeresen írt dalokat filmekhez, köztük a Roy Andersson féle Songs from the Second Floor című svéd filmhez. 2001-ben megalapította saját zenekarát Benny Anderssons Orkester (BAO) néven, amely 2001-ben, 2004-ben és 2007-ben három sikeres albumot jelentetett meg. Az egyik általa írt dal, a „Du är min man” (Te vagy az én emberem), melyet Helen Sjöholm énekelt, 2004 és 2009 között 278 hetet töltött a svéd Radios Skenkstoppen slágerlistán, ebből 66-ot az első helyen. Andersson harmadik albuma új együttesével 2007-ben jelent meg, amelyen olyan művészek működtek közre, mint Helen Sjöholm és Tommy Körberg. Az album anyagát 2007. október és november között Svédország legnagyobb koncerthelyszínein adták elő ember előtt. Ulvaeus az ABBA felbomlása után hosszú ideig nem jelent meg nyilvánosan, de 2005. július 16-án a Hootenanny Singers tagjaival találkozott egy kis fesztiválon gyerekkorának lakhelyén, Västervikben, ahol előadták 1966-os Marianne című dalukat. Mindketten részt vettek a Mamma Mia! világméretű produkciójának előkészületeiben, melynek premierjén Anni-Frid is megjelent. A film premierje 2008 júliusában volt. A musical dalainak produceri munkáit Andersson felügyelte. Folyamatosan írtak új dalokat, ezekből Andersson együttesének albumára hét került fel. 2009-ben a BAO – Benny Andersson Band néven – megjelentette első nemzetközi kiadványát, The Story of a Heart címmel. Az album a korábban megjelent, 1987 és 2007 között készült öt svéd nyelvű album dalaiból készült válogatás, 14 számot tartalmaz. Közöttük volt öt angol nyelvű, és a BBC2-n Ken Bruce Showjában bemutatott dal is szerepelt rajta. A svéd nyelvű változat – „Sommaren Du Fick" címmel – megjelent kislemezen is, Helen Sjöholm közreműködésével. A svéd mellett angol változat is készült a dalból. 2009 májusában Andersson készített egy kislemezt 2nd Best to None címmel, amelyen a Hotel Rival munkatársai működnek közre, és amelyhez egy, a hotel munkatársait bemutató videó is kapcsolódott. Andersson és Ulvaeus „Jag vill bli gammal” címmel írtak dalt Sissela Kyle svéd énekesnek. Ulvaeus új dalszöveget írt Sarah Brightman számára, amely korábban az 1976-ban megjelent Arrival című albumuk egyik dalának alapjaira készült. A dal Brightman 2008-as Winter Symphony című albumán hallható. 1999-ben Andersson Barbara Dickson részére írt angol nyelvű dalszöveget, mely The Silence of the Dawn címen jelent meg. A dalt korábban Andersson Innan Gryningen (Millenium Hymn) címen jelentette meg. A dal ugyan elkészült, és Dickson elő is adta, azonban stúdióban nem rögzítették, és nem jelent meg hivatalosan. 2007-ben Andersson az énekes, színész Anders Ekborg részére szintén írt egy dalt „Han som har vunnit allt” (He Who's Won It All) címmel. Björn két régi dalt dolgozott fel új angol szöveggel, amelyek korábban Benny szólóalbumán szerepeltek. Az I Walk with You Mama az 1989-ben megjelent Stockholm by Night albumon, az After the Rain az 1987-es Efter regnet című albumon található. A feldolgozást Anne Sofie von Otter operaénekesnő adta elő, és szerepel Anderssonnak az I Let the Music Speak című emlékalbumán. Barbara Dickson felvett egy Björn és Benny által írt dalt – The Day The Wall Came Tumbling Down címmel –, ezt azonban nem adták ki. A dal végül Ausztráliában jelent meg Anne Wood Divine Discontent című ABBA-feldolgozásokat tartalmazó albumán. 2012 októberében Björn bejelentette, hogy karácsonyi dalokat ír Andersson folk zenekara számára. Benny ebben az időszakban eléggé elfoglalt volt, mert egy musicalt írt „Hjälp Sökes” címmel, melynek premierje Kristina Lugn és Lars Rudolfsson közreműködésével 2013. február 8-án volt. Andersson még ebben az évben írt egy dalt az Olof Palme életét bemutató dokumentumfilmhez, „Sorgmarsch” címmel. Benny többször adott elő ABBA dalokat zongorán, és készített olyan feldolgozásokat, mint a Like an Angel Passing Through My Room Anne Sofie von Otter operaénekesnővel, vagy a Viktoria Tolstoy-jal előadott When All Is Said and Done. 1992-ben Björn is megjelent a U2 stockholmi koncertjén, ahol előadták a Dancing Queen című dalt. 2002-ben Andersson és Ulvaeus Ivor Novello-díjat vehettek át Londonban. #### Agnetha Agnetha 1980-ban az akkor hétéves Linda lányával egy svéd karácsonyi albumot vett fel, Nu tändas tusen juleljus címmel. Az album 1981-ben jelent meg, és ez volt első svéd nyelvű albuma, miután elhagyta a Polar Music kiadót, és szerződött a Universal Music kiadóval. 1982 januárjában az album a svéd listán 6. helyezést ért el, majd az 1990-es években és a 2000-es évek elején ismét megjelentették. A nagylemez az egyik legkelendőbb svéd karácsonyi albumnak számított, amelyen Skandinávia legismertebb karácsonyi dalai hallhatók. 1983-ban megjelent szólóalbuma Wrap Your Arms Around Me címmel, mely Svédországban az eladások alapján platinalemez lett. Az albumon található The Heat Is On című dal Európa szerte és Skandináviában is sláger volt. A dal első helyezést ért el Svédországban és Norvégiában is, második volt Hollandiában és Belgiumban. Az Egyesült Államokban a Billboard listán a Can't Shake Loose című dal Top 30-as sláger volt. Az album másik sikeres dala a Wrap Your Arms Around Me, amely Belgiumban és Dániában is slágerlistás volt, míg Svédországban, Hollandiában és Észak-Afrikában Top 5-ös helyezést ért el, Németországban és Franciaországban Top 20-as volt, és világszerte 1,2 millió példányban talált gazdára. Az album munkálatait a sikeres író és producer Mike Chapman felügyelte, aki korábban együtt dolgozott a Blondie zenekarral, valamint Pat Benatar és Suzi Quatro énekesekkel is. Az It's So Nice to be Rich című dal 1983-ban Agnetha negyedik Top 10-es slágere volt Svédországban. A dalt Tomas Ledinnel együtt közösen vették fel. Második angol nyelvű szólóalbuma az Eyes of a Woman 1985 márciusában jelent meg, és rögtön 2. helyezett lett Svédországban. Az album platinalemez lett, és az eladások alapján Európában is jól teljesített. Producere Eric Stewart, a 10cc együttes tagja volt. Az album első kimásolt kislemeze az I Won't Let You Go volt, melyet Ola Håkanssonnal közösen vettek fel. Az album másik dala – a The Way You Are – 1986-ban Svédországban listavezető sláger lett, és dupla platina státuszt ért el. 1987 elején fiával, Christiannal és egy kórus közreműködésével egy gyermekeknek szánt svéd nyelvű albumot jelentetett meg Kom följ med i vår karusell címmel. Az albumról a På Söndag a legtöbbet játszott dal volt a svéd rádióban, és Top 10-es helyezést ért el a slágerlistán. Még ugyanebben az évben kiadta harmadik szólóalbumát, melynek Peter Cetera volt a producere. Az I Stand Alone címet viselő albumról a Ceterával duettként előadott I Wasn't the One (Who Said Goodbye) című dal felkerült a Billboard Adult Contemporary listájára. Az európai slágerlistán a „The Last Time” és a „Let It Shine” ért el helyezést. Az album abszolút sikeres volt Svédországban, 8 héten át állt az első helyen, dupla platinalemez lett. Röviddel az európai promóció után, 1988 elején Agnetha hosszabb ideig visszavonult a zenei élettől. 1996-ban kiadott egy önéletrajzi kiadványt és egy válogatás albumot, melyen ABBA dalok is találhatóak. 2004-ben tért vissza a zenei életbe, és megjelentette új albumát My Colouring Book címmel. Ez a legkedvesebb dalait tartalmazza az 1960-as évekből, amikor még tinédzser volt. Az album elsőként Svédországban debütált, és tripla platina státuszt ért el. Németországban 6. helyezett volt, és 12. az Egyesült Királyságban, ahol ezzel ezüst státuszt kapott, míg Finnországban arany státuszt ért el. Az „If I Thought You'd Ever Change Your Mind” című dal egy feldolgozás, melyet az 1960-as években Cilla Black vitt sikerre. A dal a legjobb szóló kislemeze volt az Egyesült Királyságban, és a 11. helyig jutott, Svédországban első helyezett lett a slágerlistán. A „When You Walk in the Room” című dal kevésbé volt sikeres, de így is a 34. helyig sikerült jutnia Angliában. 2007-ben élő duettet énekelt Tommy Körberg svéd énekessel a Mamma Mia! előadásán Stockholmban, ahol Andersson és Ulvaeus is jelen voltak. #### Frida Anni-Frid 1982-ben a Genesis dobosával, Phil Collinsszal elkészítette szólóalbumát Something's Going On címmel, melyről az I Know There's Something Going On lett sláger. A dal Franciaországban öt héten át volt első helyezett, de Ausztriában, Hollandiában, Norvégiában, Svédországban és Lengyelországban is az előkelő 3. helyet sikerült megszereznie. Németországban, Olaszországban, Finnországban, Dél-Afrikában és Ausztráliában is a legjobb 10 között jegyezték. A dal az Egyesült Államokban is felkerült a Billboard Hot 100-as listára, ahol a 13. helyen landolt, és majdnem négy hónapig szerepelt a listán. A svéd televízió az album munkálatairól dokumentumfilmet forgatott, ahol megszólaltak a zenészek, többek között Collins, Ulvaeus és Andersson is. Ez a dokumentumfilm és az album promóciós videói felkerültek a Frida – The DVD-re is. Ezt követően Párizsba ment, hogy Daniel Balavoine francia énekes közreműködésével felvegyék az 1976-os Arrival című instrumentális dal feldolgozását, Belle címmel. A számot kizárólag Franciaországban lehetett kapni. Cameron Mackintosh elkészítette a dal angol nyelvű változatát, amelyet Londonban akart előadni. Andersson és Ulvaeus részt vettek egy új dal előkészületeiben, mely az I'Am The Seeker címet kapta, és az Abbacadabra című musical egyik betétdala volt. A dalt B. A. Robertson adta elő, és önálló kislemezen is megjelent. 1984 májusában Genfben az ENSZ gáláján előadta az I Have a Dream című dalt egy gyerekkórussal. Második szólóalbuma a Shine címet viselte, amelynek producere Steve Lillywhite volt. Párizsban került rögzítésre, és 1984-ben jelent meg. Az albumon található „Slowly” című dalt Andersson és Ulvaeus írta számára. Az ehhez tartozó promóciós videók szintén megtalálhatók a Frida – The DVD kiadványon. 1990-ben alapító-szervezője volt az „Artister för miljön” környezetvédelmi szervezetnek, amelynek 1992 és 1995 között az elnöke volt. A környezet iránti érdeklődésével rögzítette Julian Lennon Saltwater című dalát, és Stockholmba költözött. Svédországban nyári táborokat szervezett, és finanszírozott szegény gyermekek számára, a környezetvédelmi és ökológiai kérdésekre összpontosítva. Környezetvédelmi kérdésekkel foglalkozik a Djupa andetag című albuma is, amely 1996 végén jelent meg. 2004-ben megjelentette „The Sun Will Shine Again” című dalát, melyet kifejezetten neki írt Jon Lord, a Deep Purple tagja. Viszonylag visszafogott életet él, azonban néha megjelenik jótékonysági rendezvényeken is. 1992. augusztus 26-án összeházasodott Heinrich Ruzzo Reuss von Plauen herceggel, aki pár évvel később, 1999-ben limfómában elhunyt. Férje előtt a lányát is elveszítette, aki egy évvel korábban autóbalesetben hunyt el. 1993-ban a The Real Group nevű svéd csapattal a Dancing Queen a cappella változatát adta elő, és 2003-ban rögzítette az I Have A Dream című dalt Dan Daniell svájci énekesnővel. 2005\. december 5-én az Universal kiadó gondozásában megjelent egy 4 CD-ből és 1 DVD-ből álló kollekció, amely a szólólemezeiből áll, valamint egy DVD, melyen pályafutását kísérhetjük végig az 1967-es svédországi televíziós debütálásának évétől a 2004-ben Németországban készített televíziós előadásokig. A kiadványhoz tartozó interjút az énekesnővel 2005-ben a svájci Alpokban készítették. 2010-ben visszatért a stúdióba, és Georg Wadenius svéd gitáros közreműködésével felvették a Morning Has Broken című dalt, amely egy Cat Stevens feldolgozás. A dal a Reconnection című albumán található, amelyen több vendégzenész is közreműködött. Az album 17. helyezett volt a svéd listán. ## Zenéjük újraéledése az 1990-es években és a várva várt újraegyesülés Először 1983-ban Franciaországban mutatták be az Abbacadabra című zenés gyermekmusicalt, amelynek később az angol, 1984-ben a portugál, 1985-ben a holland változata is elkészült, melyeket albumon is megjelentettek. A francia változat 12, az angol már 14 ABBA-dalt tartalmazott. Ezt követően az együttes dalai ismét az érdeklődés középpontjába kerültek. A svéd kiadó 1992-ben úgy határozott, hogy kiadja az ABBA Gold albumot, mely a legsikeresebb számokat tartalmazta. Az album robbanásszerűen a világ toplistáinak élére került, és az egyik legnagyobb sikere volt az együttesnek. 2016-ban a hivatalos brit lemezeladási lista 60. évfordulójára kiadott összesítés alapján minden idők 2. legnagyobb példányszámban kiadott lemeze lett a Queen együttes Greatest Hits albuma mögött. Összesen több, mint 5,2 millió példány fogyott belőle az Egyesült Királyságban. 1993-ban ennek folytatásaként megjelent a More ABBA Gold, amely az addig kiadatlan I Am The Cityt is tartalmazta. Az ABBA Gold és a More ABBA Gold című válogatáslemezek megjelenésekor hirtelen ismét megnőtt az érdeklődés a zenekar iránt. 1994-ben két ausztrál film is mozikba került, melyekben ABBA-dalok is hallhatóak voltak: A Muriel esküvője, és a Priscilla, a sivatag királynőjének kalandjai. Ugyanebben az évben megjelent egy 4 CD-ből álló válogatás Thank You for the Music címmel. Az 1990-es évek közepén az Erasure nevű szinti-pop duó az ABBA tiszteletére kiadott egy ABBA-feldolgozásokat tartalmazó EP-t, amely az ABBA Esque címet kapta. Amikor a U2 együttes 1992 júniusában Stockholmban koncertezett, meghívták Benny Anderssont, és Björn Ulvaeust is, hogy csatlakozzanak hozzájuk a színpadon, és előadták a Dancing Queen című dalt. 1992-ben megjelent az ABBA Gold: Greatest Hits című válogatásalbum, amelyet a Dancing Queen című dallal reklámoztak az Egyesült Királyságban. A dal ismét felkerült a kislemezlistára, ahol 16. helyezett lett, ezáltal újra Top 20-as slágernek számított. A válogatások iránt hatalmas érdeklődés mutatkozott, így 1993-ban megjelenhetett a More ABBA Gold: More ABBA Hits című válogatásalbum. Az ABBA-t hamarosan más előadók is újra felfedezték, és több feldolgozás született. Evan Dando a Lemonheadsből a Knowing Me, Knowing You című dalt dolgozta fel, Sinéad O’Connor, a Boyzone és Stephen Gately a Chiquitita című dalt, míg Tanita Tikaram, a Blancmange és Steven Wilson a The Day Before You Came című dalhoz nyúlt hozzá. Cliff Richard a Lay All Your Love On Me, Dionne Warwick, Peter Cetera és a Celebrity Skin pedig az S.O.S. saját változatukat vették fel. Az amerikai alternatív rockzenész, Marshall Crenshaw készített egy változatot a Knowing Me, Knowing You című dalból, amelynek saját feldolgozását mindig előadja saját koncertjein. A svéd metál gitáros Yngwie J. Malmsteen pedig a Gimme! Gimme! Gimme! (A Man After Midnight) feldolgozását készítette el saját stílusában. Az ABBA dalaiból két különböző összeállítás készült. Az ABBA: Tribute egybeesett a 25. évfordulóval, és 17 dalt tartalmazott, melyek közül néhányat erre a kiadásra rögzítettek. A lemezen Go West One of Us, az Army of Lovers Hasta Mañana feldolgozása, az Information Society féle Take a Chance on Me, valamint az Erasure Take a Chance on Me című dala is rákerült erre az albumra, MC Kinky közreműködésével. De hallható egy közös duett Lyngstad és a Real Group által rögzített Dancing Queen című dal is. A második 12 dalt tartalmazó album 1999-ben jelent meg ABBAmania címmel. A lemezen a Madness Money, Money, Money, a Culture Club Voulez-Vous, a The Corrs The Winner Takes It All, a Steps Lay All Your Love on Me, I Know Him So Well című feldolgozásai is az albumon szerepelnek, valamint a Thank You for the Music című dal, amelyet több művész is bemutatott az évek alatt a Brit Music Awards díjkiosztón. 1997-ben megalakult az ABBA Teens, melyet röviden csak A-Teens-nek neveztek. Az együttes első albuma a The ABBA Generation kizárólag ABBA-feldolgozásokból állt, amelyet a mai hangzásnak megfelelően rögzítettek, világszerte sikeres volt. A csapat végül 2006-ban feloszlott. Svédországban Benny és Björn örökségének egyre növekvő elismerése azt eredményezte, hogy B & B néven emlékkoncerteket adtak azok a svéd énekesek, akik az ABBA aktív pályafutása alatt, és után is együtt dolgoztak az ABBA-tagokkal. A koncert anyaga CD-n is megjelent, valamint Skandináviában és Pekingben is sor került két koncertre. 2000-ben arról számoltak be, hogy az ABBA visszautasított egy egymilliárd dollár értékű szerződést, melyet egy újbóli összeállásra, és egy 100 koncertből álló turnéra ajánlottak fel az együttesnek. Benny Andersson indoklása szerint az ABBA újra és újra megújuló sikere éppen annak tulajdonítható, hogy az együttes – másokkal ellentétben – soha nem tért vissza. Az emberek arra emlékezzenek, amilyenek régen voltak, és szeressék továbbra is a zenéjüket. „Nem sokkal jobb az, hogy négy fiatal, energikus ember jár a képzeletedben? Jobb az, mint négy öregember”. Az együttes zenéjének töretlen népszerűségét mutatja, hogy még 2008-ban is évente 3 millió ABBA-lemezt értékesítettek a világon. 2005\. október 22-én az Eurovíziós Dalfesztivál történetének 50. évfordulója alkalmából a Waterloo című dalt választották minden idők legjobb dalának. Az eredetileg 1992-ben megjelent ABBA Gold: Greatest Hits összeállítás 2008. augusztus 3-án már ötödik alkalommal volt listaelső az Egyesült Királyság albumlistáján. A Mamma Mia! filmzene az amerikai Billboard listán szintén első helyen szerepelt. A zenekar életében ez volt a valaha elért legelőkelőbb helyezés, a korábban is produkált 14 slágerlistás helyezés mellett. 2008 novemberében megjelent The Album címmel, egy 9 CD-ből álló kiadvány, amely tartalmazza mind a nyolc stúdióalbumot, valamint a 9. lemezen ritka, nem publikált felvételek is hallhatók. Az album a svéd albumlistán a 4. helyezett lett, és számos európai országban is Top 10-es helyezést ért el. 2009\. január 22-én Agnetha és Anni-Frid közösen jelentek meg a színpadon, hogy átvegyék a Rockbjörnen nevű svéd zenei díjat. Egy interjúban hálásan megköszönték a tiszteletbeli díjat a rajongóknak. 2009. november 25-én a PRS for Music bejelentette, hogy a brit közönség az ABBA-t szavazta meg a legjobban újra látni kívánt zenekarnak. 2011\. január 3-án Agnetha felvetette annak lehetőségét, hogy újra egyesüljenek, még ha csak egy rövidke időre is, azonban ezt a gondolatát még nem osztotta meg a többi taggal. 2013 áprilisában újra reménykedett az együttes feltámasztásában, és a Die Zeitnek nyilatkozva azt mondta: „Ha megkérdeznének, én igent mondanék”. 2012 januárjában az Universal Music bejelentette, hogy újra kiadja az ABBA utolsó stúdióalbumát, a The Visitors címűt, amelyen egy korábban nem publikált dal is szerepel "From a Twinkling Star to a Passing Angel" címmel. 2012 decembere óta viaszfiguráik megtalálhatók Londonban Madame Tussaud panoptikumában Michael Jackson és a Beatles mellett. A karakterek azt a ruhát viselik, amelyet az együttes 1975-ben harmadik albumuk promóciós turnéján viselt. A figurák egyenként angol fontba kerültek és elkészítésük négy hónapig tartott. 2013 májusában Agnetha 63 éves korában interjút adott, és elmesélte, hogy az ABBA újraegyesítése soha nem fog megtörténni. „Több tényező is van, ami miatt ez nem lehetséges. El kell fogadni, hogy túl öregek vagyunk, és mindannyiunknak megvan a saját élete. Túl sok év telt el azóta, hogy abbahagytuk a közös zenélést, és tényleg nincs értelme az újabb összeálláshoz. Mindemellett jó viszonyban maradtunk, ha találkozunk néha, akkor beszélgetünk, nosztalgiázunk.” „De amíg tudunk énekelni, és játszani, bármi megtörténhet. Én szeretném, de ez Bennyn és Björnön múlik.” ### Hologramturné, a harmadik film terve és új dalok (2016) 2016\. január 20-án mind a négy tag részt vett a Mamma Mia! összejövetelen, amelyet Stockholmban tartottak. 1982 óta ekkor készült róluk az első közös fotó. 2016\. június 6-án az ABBA tagjai megjelentek a stockholmi Berns Salonger privát összejövetelen, melyet Andersson és Ulvaeus első találkozásának 50. évfordulója alkalmából tartottak. Fältskog és Lyngstad elénekelték a The Way Old Friends Do című dalt, mielőtt Andersson és Ulvaeus beléptek a színpadra. Simon Fuller brit menedzser 2016 októberében kijelentette, hogy az együttes a virtuális valóságot és a mesterséges intelligenciát magába foglaló projektként jelenik majd meg ismét a színpadon. A legmodernebb technológiával készülő megoldást "új szórakoztató élménynek" nevezte. A projekt szerint az együttes tagjait az 1979-es turnén alapuló életszerű hologram jeleníti meg. A projektet ABBAtars-nak (vagy avatar projektnek) nevezték el. A tagok személyesen már nem lépnek színpadra, de avatarjuk révén holografikusan ismét turnéra indulnak. ### A visszatérés és az avatarprojekt elhúzódása a járvány miatt (2018–2021) 2018\. április 27-én a tagok bejelentették, hogy 1983 óta először két új dalt rögzítettek közösen I Still Have Faith In You, és Don't Shut Me Down címmel. A dalokról elmondták, hogy „hangzásuk a megszokott lesz, de modern is”. 2018 szeptemberében Björn Ulvaeus egy interjúban elmondta, hogy a két új dal, valamint az ABBA: Thank You For The Music, An All-Star Tribute megjelenését az év végére tervezték, de még dolgoztak rajtuk, ezért nem jelent meg 2019 márciusánál előbb. 2019 júniusában Ulvaeus bejelentette, hogy az ABBAtars-t tartalmazó első új dal és videó 2019 novemberében jelenik meg. Szeptemberben egy interjúban elmondta, hogy öt új ABBA-dal jelenik meg 2020-ban. 2020-ban Andersson megerősítette, hogy a dalok 2020 szeptemberében történő megjelenésére törekszik. 2020 áprilisában Ulvaeus interjújában arról tájékoztatott, hogy a COVID-19 járvány miatt az avatarprojekt indítását hat hónappal elhalasztják. 2020-tól a Benny által az új albumhoz írt nyolc eredeti dal közül ötöt rögzített az együttes két nőtagja, és van egy új, még ismeretlen új technológiájú, 15 millió fontba kerülő videoklip, amely a zene megjelenésével egyidejűleg lesz látható. 2020 júliusában Ulvaeus elmondta Geoff Lloyd podcasternek, hogy az új ABBA-felvételek kiadása 2021-re tolódott. 2020. szeptember 22-én a londoni Ealing Studiosban az ABBA-tagok újra összeálltak, hogy folytassák az avatar projekt és a turné forgatását. A technikai késések és a járvány miatt azonban leálltak. Björn szerint az avatarturnét a technológia összetett jellege miatt 2022-re tervezték. ### Album 40 év után: Voyage (2021) thumb\|right\|Az ABBA az ABBA Voyage koncert végén egy előre felvett felvételen visszatér a színpadra meghajolni 2021 szeptemberében bejelentették, hogy 40 évvel az utolsó albumuk után novemberben Voyage címmel új nagylemezük jelenik meg. A lemezt 2022 májusától koncerteken is bemutatják, amelyen a tagok digitális avatarjai (hangsúlyozták, hogy nem hologramok) lépnek majd fel esténként egy tíztagú zenekarral. Az együttes kilencedik albuma 2021. november 5-én jelent meg. A digitális projektet a hollywoodi Disney-stúdió viszi, akik úgynevezett „abbatárokat” készítettek a négy zenészből, és ők ezáltal úgy néznek ki és úgy is mozognak, mint a '70-es években, de fizikailag nem lesznek ott a színpadon. Ezeken az abbatárokon 800 animátor dolgozott a világ minden pontjáról. A projektben egy 10 fős zenekar vesz részt (amelynek tagja a Klaxonsból ismert James Righton is), akik élőben játsszák a számokat. A digitális show-nak külön építettek Londonban egy 3000 férőhelyes koncerthelyszínt, amit 2022 májusától lehet látogatni a Queen Elizabeth Olympic Parkban. ## Filmes, színházi megjelenések ### Az ABBA együttesről készült film Az ABBA-klipeket is jegyző Lasse Hallström rendezésében 1977-ben dokumentumfilm készült ABBA: The Movie címmel az együttes ausztrál turnéjáról. A film kiadása egybeesett az 5. stúdióalbum, az ABBA: The Album kiadásával, és 25 számot tartalmaz a koncertről, valamint a "Get on the Carousel" című dalt, mely csak itt jelent meg. A film gerincét a fellépések adják, de a zenekar ausztráliai turnéja, amelyet a filmesek végigkísértek, számtalan, valóban hiteles riportelemet is tartalmaz. A film magán viseli a rendező videoklipes televíziós tapasztalatait, és kultuszfilm lett a rajongók között. A ritmust, a lüktetést képi technikával, a hangzást jó kontrasztos vágásokkal dinamikusabbá tették, néha a végsőkig fokozták, ezáltal lett több, mint néhány videoklip egymásután lejátszása. A film keretjátéka közben az ABBA-ék más és más városban lépnek fel, újabb sikert aratva, és hallhatjuk sikerszámaikat, amelyekre lényegében a film épül. ### Mamma Mia! A musicalváltozat első előadását 1999-ben tartották Londonban. 2001-ben a Broadway-n mutatták be, ahol az előreváltott jegyekből a színházi világban rekordnak számító 27 millió dolláros bevétel keletkezett. Las Vegasban 2005-ben volt a darab ezredik előadása, ezzel ott az egyik leghosszabb ideig műsoron tartott mű lett. A musical Budapestre is eljutott, itt is telt ház előtt játszották. 2005-ben az ABBA mind a négy tagja megjelent a Mamma Mia! musical stockholmi premierjén. 2008-ban megjelent a Mamma Mia! filmváltozata, amely világszerte sikeres lett. Az ABBA tagok 2008. július 4-én több mint 20 év elteltével, 1986 után második alkalommal jelentek meg újra nyilvánosan együtt a film svéd premierjén. A megjelenés során többször is hangsúlyozták, hogy többé már nem akarnak együtt újra nyilvános fellépéseket vállalni, hivatkozva Robert Plant véleményére, aki szerint az újjáalakult Led Zeppelin jobban hasonlít önmagára, mint az eredeti zenekarra. Ulvaeus kijelentette, azt akarja, hogy a zenekart úgy őrizzék meg az emberek az emlékezetükben, ahogy sikereik csúcsán voltak. A forgatás javarészt Szkopelosz és Szkíathosz görög szigeteken zajlott, míg egyes részeket a Pinewood Studios 007-es stúdiójában rögzítettek. A helyszínek között volt azonban Marokkó, Kalifornia és Anglia is. A filmet elsőként a cselekmény helyszínéül szolgáló Görögország mozijai kezdték vetíteni július 3-án. Magyarországon július 17-én, Észak-Amerikában pedig az azt követő napon mutatták be. A DVD Magyarországon 2008. november végén jelent meg. A Mamma Mia!-t a legjobb vígjáték/musical és a legjobb vígjátéki színésznő kategóriákban (Meryl Streep) Golden Globe-díjra jelölték. Három BAFTA jelölésben részesült: a legjobb brit film, a legjobb filmzene és a legjobb első filmes kategóriákban került a kiválasztottak közé. A brit filmszakma díját, a National Movie Awardsot kapta a film zenéje, valamint a filmben nyújtott alakításáért a legjobb női főszereplő díját Meryl Streep. 2009-ben a People’s Choice Awards díjat kapta a legjobb dal, a Mamma Mia előadásáért Meryl Streep, akit a Női Filmkritikusok is a legjobb vígjátéki szereplőnek választottak. A kritikusok véleménye a filmet illetően megoszlott, ennek ellenére világszerte mintegy 600 millió dolláros bevételt hozott. ### Mamma Mia! Sose hagyjuk abba 2017\. május 20-án bejelentették a Mamma Mia! film folytatását, mely a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba címet kapta. A világpremier 2018. július 16-án volt, és július 20-án mutatták be az Egyesült Királyságban, valamint az Amerikai Egyesült Államokban. A filmben megjelent Cher is, aki 2018 szeptemberében kiadta saját Dancing Queen című albumát, amelyen ABBA-feldolgozások hallhatóak. A kritikusok a filmet az első résznél jobbnak tartották, bár bevétele nem érte el az első rész bevételét, mert világszerte „csak” 400 millió dollárt eredményezett. A kritikusoktól azonban többnyire kedvező véleményt kapott, közülük sokan dicsérték az előadást és a zeneszámokat. ### Mamma Mia! 3. 2020\. június 21-én Judy Craymer, a Mamma Mia! és a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba című filmek producere bejelentette hogy a filmsorozat folytatódik, hisz eleve trilógiának indult. Björn Ulvaeus másnap egy interjúban megerősítette hogy több új dal szerepel majd az új filmben is. Hogy magát a filmet mikor mutatják be, az akkor még bizonytalan volt, ugyanis a producer azt is elárulta hogy: "Ezekben a hónapokban kezdődtek volna el az első munkálatok, azonban a vírus közbeszólt. Még ugyan nem tudom mikor állhatunk neki ismét, de egy valami biztos. A show-nak folytatódni kell, és biztos hogy lesz harmadik és egyben utolsó rész is." A 3. részbe tervezett négy új dalt a zenekar tagjai egy online koncert keretében mutatták be. ## ABBA-zenék játékokban 2008-ban a Sony Computer Entertainment Europe a svéd Universal Music Group kiadóval közösen megjelentette a SingStar ABBA nevű videójátékot mely PlayStation 2 és PlayStation 3 játékkonzolokon is fut. A PS2 változat 20 ABBA-dalt tartalmaz, míg a PS3 25 dalos. A Mamma Mia! néhány dala elérhető volt az online RPG játékban 2011. május 17-én. A Gimme! Gimme! Gimme! a Bandmaster Fülöp-szigeteki szerverhez mint nem-prémium dalválaszték tartozott. Ugyanebben az évben, november 15-én az Ubisoft megjelentette az ABBA: You Can Dance című táncos játékát. A játékban 25 klasszikus ABBA slágerre lehetett táncolni a zenekar virtuális tagjaival együtt. ## Az „ABBA hangzás” Benny és Björn közös munkájának eredménye lett az egyre jellegzetesebb hangzásvilágú, szerethető, jól eladható zene. Számaik kidolgozottak, dallamosak, erőteljesek, hangszerelésük rögtön felismerhető, egységes. Az énekesnők eltérő hangszínnel – Agnetha szoprán, Frida mezzoszoprán – jól kiegészítették egymást. Tudatosan formáltak egy stílust, amit azután a zenerajongók többsége elfogadott. A hangzás kialakításában kiemelkedő szerepe volt Michael B. Tretow hangmérnöknek, aki egy úgynevezett "wall of sound" típusú produkciós technikával kísérletezett, ezzel teljesen új hangzást adott az együttesnek. A hangmérnök bonyolult stúdiótechnikával a hangok és a hangszerek több változatát készítette el úgy, hogy több hangsávra rögzítette azokat, és vagy lassított néhány hangelemet, vagy kissé visszajátszotta őket az időben. Így az ABBA dalokban gyakran teljesen új hangelemek jöttek létre, amelyeket az előállítási technikáknak az ismerete nélkül nem lehetett lemásolni, és ami a dalaikat egyedülállóvá és összetéveszthetetlenné tette. Tretow teremtette meg az ABBA hangzást, amit a hangok duplikálása adott. Nemcsak jó dalokat alkottak, hanem olyan hangzást is nyújtottak, ami akkor újdonságként hatott. Az ABBA nem próbált fekete elemeket belecsempészni a kicsit rockos-diszkós zenéibe, hanem épp ellenkezőleg, elkezdtek használni rengeteg, inkább a komolyabb műfajokban használatos "trükköt". A nagyon stílusos zongora- és gitárjátékot megfűszerezték a kor slágerzenéire oly jellemző szimfonikus backgroundokkal, de mégis újszerűek maradtak. Az ABBA nem egy hosszan tartó divathullám, hanem szakmailag is megalapozott zenei siker volt. Noha a kritikusok a muzsikájukat sokszor nevezik „glamour-popnak”, az mégis időtállónak bizonyult, hiszen évtizedek elteltével is széles körben ismert és kedvelt. Sikereikben annak is szerepe van, hogy zenéjük minden generáció számára befogadható és élvezhető. Az ABBA minden idők egyik legnépszerűbb együtteseként állandó viszonyítási alap, legenda lett. ## Divat, stílus, videók Az ABBA széles körben elismert volt a tagjai által viselt színes és trendeket meghatározó jelmezeik miatt. Fellépőruháik akkoriban kissé extravagánsnak, később inkább mókásnak tűntek. A vad jelmezek oka a svéd adótörvény volt. A ruhák költsége csak akkor volt levonható az adóból, ha másként nem lehetett viselni, csak előadásokhoz. A színpadi képhez Graham Tainton koreográfus segítsége is hozzájárult, ami által mozgásuk még meghatározóbb volt. Hogy a zenekar slágerei minél szélesebb körben jussanak el az emberekhez, videóklipeket kezdtek el gyártani, így őket tartják a műfaj legkorábbi képviselőinek. Az ABBA azért készített videóklipeket, hogy dalaik sok országba eljussanak, mivel személyes megjelenésekre nem mindig volt lehetőség. Ezzel minimalizálták az utazásokat, különösen olyan országokba, ahová nagyon hosszú lett volna a repülőút. Fältskognak és Ulvaeusnak volt két kisgyermeke, akiket Agnetha mindig nagyon vonakodva hagyott magukra hosszú időkre, és amúgy is félt a repüléstől. Az ABBA menedzsere, Stig Andersson rájött, hogy a televízión keresztül egyszerűbb egy videóklip bemutatása vagy egy album nyilvánosságra hozatala, mintha személyesen jelennének meg az adott országokban. Néhány videójuk mind megjelenésileg, mind jelmezileg divatot teremtett. Néhány ilyen videó az 1970-es évek jelmezei és a korai videóeffektusok miatt lett klasszikus, például a zenekar tagjainak különböző párkapcsolatokban való csoportosítása, az egyik énekes profiljának átfedése a másik teljes arcával, melynek következtében az egyik tag kontrasztja lett egy másik. Az ABBA videóit, és az ABBA: The Movie című koncertfilmet is Lasse Hallström rendezte. Az ő nevéhez fűződnek a Magyarországon is bemutatott Kutyasors, az Árvák hercege és a Csokoládé című, Oscar-díjra jelölt filmek is. 1976-ban az ABBA részt vett a Matsushita Electric Industrial Co., ausztráliai reklámkampányban, melyet Japánban is közvetítettek. Öt, egyenként egy perces spotot készítettek, amelyekben a Fernando című dallam is felcsendült. ## Kritikák Svédországban az 1970-es években a zenét erősen befolyásolta a progresszív „Music Movement”, röviden a „Progg mozgalom”, amely zenei kiadókat, lemezkiadókat, újságokat és rádióállomásokat foglalt magába. Erre a zenei stílusra jellemző volt a baloldali jellege, amely tükröződött a politikai szövegekben, és semmiképpen sem volt a kereskedelmi sikerhez igazodva. Ez ellentétben állt az ABBA-val, amellyel szemben a Progg mozgalom számtalan vádat fogalmazott meg. Ahogy a Svéd Műsorszolgáltató Társaság ifjúsági főszerkesztője elmondta: „Az ABBA zenéi nem fejezik ki az érzéseket, csupán kereskedelmi célokat szolgálnak, ezáltal a zenéjük szenvedélytelen, hideg termékké vált.” Az Eurovíziós Dalfesztivállal párhuzamosan, amelyet az ABBA győzelme után egy évvel, 1975-ben Svédországban rendeztek, a Progg ellenrendezvényként alternatív fesztivált szervezett. A következő évben, az 1976-os versenyen Svédország nem is vett részt. Különösen az ABBA dalversenybeli győzelme után és a következő években az együttest és menedzserüket is kritizálták a teljesítményük miatt. A zenét „tehetséges bóvliként” írták le, amelyből „hiányzik a személyes érzelmek kifejezése”. Az együttest „egy megkeményedett cinizmus eredményének” jellemezték, és azzal vádoltak őket, hogy zenéjükkel csak a szerzők számláját akarják feltölteni, anélkül, hogy bármit is adnának a hallgatóknak cserébe. A Progg mozgalom olyan messzire ment, hogy olyan neves svéd zenészeket, mint Janne Schaffer, Mike Watson vagy Ulf Andersson, akik az ABBA-val dolgoztak együtt, kizárták soraik közül. Schaffernek tilos volt a mozgalom befolyása alatt álló termekben játszani. Az ABBA az akkori Svédországban létrehozta a zene „kétpólusú társadalmát”, amelyben megkülönböztették a 'kereskedelmi' és a 'nemkereskedelmi' zenét. Svédországgal ellentétben az ABBA-t az Egyesült Államokban nem sokkal a dalversenyen elért győzelem után nagyrészt pozitívan fogadták. Ott ekkor már sok kritikus panaszkodott arra, hogy a rockzene „gyakran elbizakodott és csillogásra épülő művészeti formává” fejlődött. Az ABBA ezzel szemben tömör és gyors tempójú popszámaival sokkal közelebb áll a tényleges rock and rollhoz, mint a sok eltúlzott gitárágyú, vagy a lélekbarát csoportok. Más kritikusok azt is írták, hogy a Waterloo „egyértelműen kiemelkedik a lélekballadák és a triviális countryzene egész mocsarából”. Későbbi albumok, például az Arrival és az ABBA – The Album is jó kritikákat kaptak. A Billboard magazinban az Arrivalt „a művészi fejlődés jeleit mutató albumként” emlegették. A The Album dalait azért dicsérték, mert „a fülbemászó, átgondolt szövegek soha nem voltak ilyen erősen kiemelve a billentyűs/szintetizátor hangzással, mellettük a gitár és a basszus elvesznek a háttérben. Nagy-Britanniában különösen a rockzene kritikusait lepte meg, hogy az ABBA, mint olyan popcsoport, amely „csak szórakoztatni szeretett volna”, nagy sikert aratott a brit piacon. Az ABBA-t itt azzal vádolták, hogy zenéjük nem a blues és a soul zene hagyományaiban gyökerezik. 1977-ben az Egyesült Királyságban rendezett koncertkörútjukon a kritikusok azt írták, hogy a csoport „okosan és kíméletlenül manipulált, igazolták a melegség hiányát, a szinte jeges légkört a technikailag tökéletes élő show-kban”. ## „A legjövedelmezőbb svéd vállalat” ### A lemezbevételek 1973–74-ben, még a Waterloo című daluk megjelenése előtt, az ABBA bevétele 3,6 millió svájci frank és nyeresége szerény 90 000 frank volt. A következő évek számai viszont már impozánsak: 1974–75-ben az üzleti forgalom 8,1, a nyereség 2,2 millió frank, 1975–76-ban 15,8, illetve 4,5 millió; 1976–77-ben 36, illetve 21,2 millió, végül 1977–78-ban 38,7, illetve 22,5 millió frank, amely 86 millió svéd koronás forgalomnak felel meg, melyből az együttes tiszta nyeresége a 22,5 millió svájci franknak megfeleltethető 50 millió svéd korona volt. Ez messze meghaladta a Volvo gépkocsigyár, az SKF golyóscsapágy-művek, a Nestlé és a többi svéd óriásvállalat nyereségét. A megelőző öt évben az ABBA 102,2 millió svájci frank értékben adott el lemezeket, ebből 57,2 millió svájci frank került az ABBA társaság tagjainak zsebébe. A Beatles-sikerek óta senkinek nem keltek el olyan óriási példányszámban a lemezei, mint nekik. Az ABBA nemcsak popegyüttes, hanem ipari konszern is volt, amelynek részei a Sweden Music AB (tulajdonosa Stig Andersson), a Harlekin zenei kiadó (tulajdonosai az ABBA együttes tagjai), a Polar hanglemezgyár, valamint a Polar Music International. 1978-ig a jövedelméből az ABBA többek között vásárolt egy stockholmi képcsarnokot, egy ideig sportüzletet tartott fenn, majd megvásárolta az egyik stockholmi sportpalotát, több házat és egy sereg részvényt, de rendelkezett műkereskedéssel, olajkereskedelemmel foglalkozó céggel, valamint övék volt a Monark márkájú kerékpárokat gyártó cég is. Bevételük 25 százaléka Svédországból származott, a többi 75 százaléka Európából, Amerikából és Ausztráliából eredt. 1978-ban az ABBA a Beijerinvest ipari és kereskedelmi konszernnel együtt megalakította a Sannes Trading társaságot. Ez a társaság a szocialista országokban elhelyezett 40 millió lemez bevételéből kőolajat és ipari termékeket vásárolt és adott el. A hatalmas konszern élére 1978-ban egy pénzügyi szakembert szerződtettek Leit Bengtsson személyében, aki egy nagy svéd bank igazgatói állását hagyta ott. Bengtsson hitvallása az volt, hogy „a négy ABBA megkeresi a pénzt, az én dolgom jövedelmezően befektetni ezt a pénzt, mégpedig minden feltűnés nélkül. Ezért csak szolid vállalkozások jöhetnek számításba, spekulánsok ajánlataival nem foglalkozunk.” Az ABBA tagjai a haszonrészesedésüket vállalkozásokba fektették, ezzel csökkentve a közismerten igen magas svéd adójukat. Újabb bevételi lehetőséget is vizsgáltak: hogyan lehetne hasznosítani kozmetikumok, italok, trikók, szórakoztató-elektronikai gyártmányok stb. elnevezésében a védjegyzett ABBA nevet. Emellett az ABBA-konszern több svéd popsztárt is tartott takaréklángon, hogyha úgy adódik, bedobja őket a nemzetközi könnyűzene világába. Az 1982-es felbomlás után két és fél évtizeddel is az Abba volt tagjai még mindig milliókat keresnek dalaikkal. A mai napig több mint 350 millió album kelt el világszerte. ### Nemzetközi sikerek Az ABBA 1975-től kezdődő egész világra kiterjedő népszerűsége nemcsak kereskedelmi jellegű, hanem abban is figyelemre méltó volt, hogy az 1970-es évekig egyetlen svéd vagy skandináv együttes sem ért el hasonló sikert. A svéd zeneművészek sikere az 1950-es évek óta többnyire csak a hazájukra korlátozódott, és egy album példányának értékesítését már nagy sikernek tekintették. Az ABBA lemezei 1974-ben példányban, az Arrival című albumuk két évvel később már példányban kelt el hazájukban. 1979-re az együttes 2,9 millió lemezt adott el Svédországban. 2010-ben az ABBA-lemezek kiadója, a Universal Music a világszerte értékesített 375 milliomodik lemez alkalmából köszöntötte az együttes tagjait. Az együttes felbomlása óta is évente két-három millió lemezük kel el világszerte. Egyesült Államok 1972 és 1982 között – aktív karrierjük során – 20 kislemez került fel a Billboard Hot 100-as listára, melyből 14 volt Top 40-es sláger. 13 dal a Cashbox Top 100-as listára is felkerült, és 10 dal volt Top 20-as. A kislemezek közül négy dal volt Top 10-es helyezett, köztük a Dancing Queen amely 1977 áprilisában első helyezett volt. Míg a Fernando és az S.O.S nem volt Top 10-es sláger a Billboard Hot 100-as listán, csupán a 13. és 15. helyre sikerült kerülniük. A Cashbox listán viszont a Fernando benn volt a legjobb 10 között. A Dancing Queen és a Take a Chance On Me című dalok több mint 1 millió példányban keltek el az Egyesült Államokban, és arany státuszt kaptak. A csapatnak 12 Top 20-as dala volt a Billboard Adult Contemporary listán, közülük a Fernando és a The Winner Takes It All első helyezett volt. A Lay All Your Love on Me című dal a negyedik kislemez volt, mely slágerlistás első helyezett volt a Billboard Hot Dance Club Play listán. Kilenc ABBA album volt Billboard 200-as helyezett, közülük hét Top 50-es, és négy album elérte a Top 20-as helyezést. Az ABBA: The Album a 14. helyig jutott az albumlistán. Ez az együttes karrierjének slágerlista szempontjából legnagyobb csúcsa volt az Egyesült Államokban. Öt album kapott RIAA aranytanúsítványt a több mint félmillio eladott példányszám után, három album pedig platinalemez volt a több mint egymillió eladott példányszám alapján. Az 1993-ban megjelent ABBA Gold válogatás a Billboard Top Pop Catalog Album listára 2008 augusztusában került fel, és ez volt az első kiadványuk, amely első helyezést ért el a Billboard albumlistán. Az album hatszoros platinalemez eredményt ért el az eladások alapján. (1x platina = 1 millió eladott példány). 2008-ban a Dancing Queen című dal megkapta az amerikai rádiókban leggyakrabban játszott számért járó BMI Awardot. Az Amerikai Egyesült Államokban az ABBA albumai összesen 10,5 millió példányban keltek el, és az ABBA Gold mellett még másik két lemez is platinalemez lemez lett. Öt lemezük ért el arany minősítést. 2010\. március 15-én tartották a New York-i Waldorf Astoria Hotelben a Rock and Roll Hall of Fame (Hírességek csarnoka) beiktatási ünnepségét, amelyen az együttest Anni-Frid Lyngstad és Benny Andersson képviselte. Elért sikereik alapján az ABBA is a kiválóságok közé került. Ausztrália 1974-ben a Waterloo című számuk az ausztrál slágerlista 5. helyéig jutott. Hat hónappal később a Honey, Honey a 29. helyet érte el, 1975 augusztusában az I Do, I Do, I Do, I Do, I Do már az 1. helyre futott be, ahogyan a Mamma Mia is, amely 32 héten át szerepelt a Top40-ben. A Waterloo című album kétszeres platinalemez lett, de még ezt is túlszárnyalta az ABBA album, amelyből félmillió példány kelt el és tízszeres platina minősítést kapott. A Ring-Ring című album három platinalemezt eredményezett. Az „ABBA-láz” csúcsán lemezeik eladásából 200 millió dollár folyt be. Az ausztrál turnét követően a Fernando című szám 14 héten keresztül állt az első helyen, és a lemezből példány kelt el. Az ABBA single-k összesen 42 hétig birtokolták az első helyet Ausztráliában, amellyel megelőzték Elvis Presleyt, aki 36 héten át volt az élen, és náluk csak a Beatles szerepelt jobban, akiknek a számai 108 hétig vezették a listát. Az Arrival című album a megjelenés napján példányban fogyott el. A Dancing Queen példányos eladást ért el. 1976 végéig az ABBA csak Ausztráliában már 139 aranylemezt szerzett. 1979-ben a Best of Abba albumból a 14 milliós lélekszámú Ausztráliában 1,1 millió példányt adtak el, és 22-szeres platinalemez lett. Egyesült Királyság Az 1974-es Eurovíziós Dalfesztivál előtt a fogadóirodák csupán 20:1 arányban jósolták az ABBA győzelmét. Az ismeretlenség ellenére megnyerték a versenyt, és az együttes egyből a média érdeklődésének középpontjába került. Győzelmüket követően 1980-ig 6 millió kislemezt, albumot és kazettát értékesítettek az Egyesült Királyságban, amely négy év alatt mintegy 500 millió dollár bevételt eredményezett számukra. Platinalemez lett az Arrivel, a Greatest Hits, az ABBA: The Album és a Voulez-Vous. Aranylemezes lett a Dancing Queen, a Money, Money, Money, a Knowing Me, Knowing You, a Take A Chance On Me, a Chiquitita és a Name of the Game. Hét első helyezést értek el a brit slágerlistákon, ennél többet csak a Beatles, Elvis Presley, Cliff Richards és a Rolling Stones. A londoni Royal Albert Hallba meghirdetett koncertjükre, amelyre csak levélben lehetett jegyet igényelni, a hivatalos férőhelyre több, mint három millió igénylés érkezett, némelyikben 20–30 jegyet kérve, így ha minden igényt ki szerettek volna elégíteni, 650-szer tudták volna megtölteni az arénát. Németország A Very Best of Abba háromszoros aranylemez lett, és háromszor annyi kelt el belőle, mint a szintén aranylemezes Arrival albumból. A kislemezek közül a Money, Money, Money és a Knowing Me, Knowing You eladása meghaladta a -et. 1977-ben az ABBA négy német városban, Berlinben, Hamburgban, Stuttgartban és Kölnben adott koncertet, amelyekre a jegyek néhány óra alatt elfogytak. A német slágerlistákon 30 kislemez, illetve dal ért el helyezést, közülük 9 ért el első helyezést, további 13 került az első 10-be. Az albumok listájára 34 albumuk volt található a listán, közülük hét az első helyen, és további tíz az első tízben. Dél-Afrika Dél-Afrikában már 1972-ben kiadták a People Need Love című számot. 1980-ig hét ABBA-kislemez került a slágerlisták első helyére és 11 a Top3-ba, mely öt aranylemezt eredményezett számukra. Az albumok tekintetében még nagyobb sikert értek el: 13 kapott aranylemezt, közülük négy a platinafokozatot is megkapta. Franciaország Az Eurovíziós győzelem után hirtelen megnőtt az érdeklődés az együttes iránt. A Waterloo kislemezből példány fogyott el, és aranylemezes lett, ugyanúgy, ahogyan az S.O.S./Fernando kislemez és az I Do, I Do, I Do, I Do, I Do. Az albumok közül az ABBA’s Greatest Hits darabos eladást produkált, a Voulez-Vous pedig kétszeres aranylemez lett. Magyarország Az ABBA az 1974-es Eurovíziós Dalfesztiválon aratott győzelme után azonnal berobbant a magyar zenei piacra. A rádió gyakran sugározta számaikat, a róluk készült filmet az ország többszáz mozijában vetítették. Az első ABBA válogatáslemezt példányban adták ki, és pillanatok alatt elfogyott. A Voulez-Vous album kezdetben már példányban került a boltokba, de még így is utánnyomásra kényszerültek. Az album az országban minden idők legnagyobb példányszámban kiadott hanglemezeként kétszeres aranylemez lett. ### A Polar Music Stúdió A Polar Music céget 1963-ban alapította Stig Anderson és Bengt Bernhag. A cég egy 1934-ben épült korábbi moziban, Stockholmban, a Kungsholmen szigeten, a Sankt Eriksgatan 58–60. szám alatt volt, ahol az akkori technikának megfelelő modern stúdiót rendeztek be. Az épületet 1978-ban Stig 'Stikkan' Anderson, Björn Ulvaeus és Benny Andersson megvette, és megnyitották a stúdiókat, hogy az ABBA és más Polar Music művészek felvételeit egy helyen rögzítsék. A Polar Musicban számos svéd és nemzetközi zenész, énekes és együttes működött szerződéssel, de legismertebb és legsikeresebb „alkalmazottai” a svéd ABBA együttes tagjai voltak, akik később a stúdió részvényesei is lettek. Részvényeiket az együttes felbomlása után sorban eladták. Először 1982 végén Frida vált meg összes részesedésétől a POLAR-ban és Londonba költözött, 1983-ban Agnetha adott túl az üzletrészén, majd 1984-ben Benny és Björn is követte példájukat. Az épületből Björn és Benny részét 1984-ben Anderson kivásárolta. Itt rögzítették az ABBA utolsó három stúdióalbumát, valamint Anni-Frid Lyngstad és Agnetha Fältskog szólólemezeit. Az installációkat más svéd csoportok is használták, például a Roxette és a Cardigans, valamint külföldi művészek, például a Rolling Stones és a Led Zeppelin, akik 1978-ban itt rögzítették az In Through the Out Door albumot. A Genesis együttes is itt készítette a Duke című albumát. A létesítményt használta még többek között a Backstreet Boys, a Pretenders, a Beastie Boys, a Joan Armatrading, a Ramones, Ofra Haza, Randy Edelman, Chic, Def Leppard és Burt Bacharach is. A stúdiót a világ egyik legkiválóbbjának tartották. Középpontjában a Harrison keverőpult állt, amelyet Leif Mases technikus módosított, hogy egyedi hangzást kapjon. Az ABBA 1981-es The Visitors című albuma fordulópontot jelentett a Polar számára, mivel a stúdió új 3M digitális felvevőjével rögzítették, így az egyik első digitális mainstream poplemez lett. A stúdió belseje adta 1979-ben az ABBA Gimme! Gimme! Gimme! (A Man After Midnight) videó helyszínét, amelyben az ABBA-t úgy ábrázolták, mintha a dalt rögzítenék. A valóságban a felvétel már befejeződött, de bepillantást engedett abba, hogy milyen volt a stúdióban dolgozni. A nagy turnéra készülő ABBA-nak nem volt ideje videofilmet forgatni egy filmstúdióban, ezért inkább a Polar Stúdiót használták. A Polar Music Studios 26 évnyi működés után 2004. május 1-én zárta be kapuit, hogy újból megnyíljon egy új helyszínen, a King Side-ban. Szerződési és pénzügyi viták, valamint az ABBA egyes tagjaival folytatott viták miatt Stig Anderson 1990-ben eladta a Polar Music-ot, beleértve a bejegyzett ABBA márka szinte összes licencelési és hasznosítási jogát a Polygram médiacsoportnak, amelytől a Universal Music az 1990-es évek végén vásárolta meg. A Polar Music konszern része volt a Polar hanglemezgyár (tulajdonosok fele-fele arányban Stig Andersson és az ABBA), valamint a Polar Music International (50 százalék Andersson, 50 százalék ABBA). A Harlekin nevű cég szervezte a koncerteket, és tulajdonosai voltak a Sweden Music kiadóvállalatnak is. A Polar Music égisze alatt működött a stúdió, nemcsak az ABBA, hanem más együttesek felvételei is ott készültek. Külföldi érdekeiket a Polar Music International képviselte, ez utóbbinak lényegében egyetlen feladata volt: tőkeberuházási lehetőségeket felkutatni. Ezenkívül tulajdonuk volt az AH—Grafik elnevezésű galéria és a Wimab sportszergyártó vállalat is. Nemcsak eladtak, hanem vettek is zenei anyagokat, például a magyaroktól is vásároltak hanglemezeket. ## Az ABBA-múzeum A stockholmi ABBA-kiállításra szánt terveket, melyeket az angliai Beatles múzeum inspirált 2006-ban fektette le Ulf Westman és Ewa Wigenheim-Westman. 2010. január 27-én egy 25 helyiségből álló interaktív és audiovizuális tevékenységet bemutató turnékiállítás debütált Londonban ABBAWorld néven. A kiállítás honlapja szerint a zenekar tagjai jóváhagyták, és teljes mértékben támogatták a projektet. A kiállítást Londonban, majd Melbourne-ben is óriási érdeklődés kisérte. Az egyedülálló multimédiás interaktív kiállítás 2010. december 4-étől Győrben is megtekinthető volt. 2012 októberében bejelentették, hogy a következő évtől egy állandó kiállítás nyílik Stockholmban, amely az addig vándorkiállításként működő ABBAWorld-öt váltja fel. Az állandó kiállítás terveit végül 2012. október 3-án fektették le, és helyszínként a Djurgården szigetén található Gröna Lund vidámpark közelében lévő épületet jelölték meg. A múzeum 2013. május 7-én nyílt meg egy stockholmi vámház százesztendős épületében, a Vasa Múzeum közelében. A stockholmi kikötőnegyedben álló 4000 négyzetméteres épületben színpadi kosztümöket, hangszereket és az 1974 és 1982 közötti évekből fennmaradt egyéb emléktárgyakat tekinthetnek meg a látogatók. A múzeumban újból felépítették az ABBA egykori stúdiójának mását, a Polar Music Stúdiót, és ott a látogatók saját ízlésük szerint játszhatják különféle hangszereken a kvartett hajdani sikeres számait. A múzeumot évente több, mint 1 millióan látogatják. ## Politikai álláspont 1981 decemberében Lengyelországban szovjet nyomásra kihirdették a szükségállapotot. Az események ellen tiltakozó Let Poland Be Poland című tévéműsorban – különböző hírességek mellett – az ABBA is szerepet vállalt, a Visitorst ettől kezdve nem lehetett kapni a szovjeteknél, ahogy az ABBA The Movie című film is eltűnt a mozikból. 1982-ben kétségkívül politikai okokból vették ki az amerikai televízió Lengyelország megsegítésére rendezett műsorából a népszerű svéd Abba együttes zeneszámát. A The Visitors című daluk ugyanis a totalitárius kormányok, a szovjet-uralta államok ellen tartott titkos találkozókra utalt. Az ABBA egyik tagja elmondta, hogy daluk szövegével nem voltak hajlandók az amerikai propagandát szolgálni. Reményét fejezte ki, hogy a daluk hordozta üzenet, amely őszinte szolidaritást fejez ki a lengyel nép iránt, bejárja majd a világot, és az emberek megértik belőle azt is, miért nem engedték abban a bizonyos propaganda indíttatású műsorban elénekelni. 2010 szeptemberében Andersson és Ulvaeus bírálták a jobboldali dán Néppártot (DF), mivel az ABBA Mamma Mia című dalt játszották módosított dalszöveggel a gyűléseken. A zenekar pert fontolgatott a párt ellen, mondván, soha nem engedték, hogy zenéjüket politikai célokra felhasználják, és semmilyen érdekük nem fűződik a párt támogatásához. Az Universal Music később azt mondta, hogy semmilyen jogi intézkedést nem hoznak, mivel megállapodás született. ## Díjaik, elismeréseik - 1974: Eurovíziós Dalfesztivál 1. hely - 1974: Radio Luxembourg Lion Award, "Arany Oroszlán Díj" a Waterloo című dal - 1975: BMI Award: az az amerikai rádiókban leggyakrabban játszott számért (S.O.S.) - 1975: Nyugat-német zenei díj: "Az év legjobb dala" (S.O.S.) - 1977: Carl–Alan Award, a Dancing Queen felvétele: "a legjobb vokális lemez táncoláshoz" (a Mecca szórakoztatóipari cég díja az előző év kiemelkedő hozzájárulásáért a tánc és a tánczene világában) - 1977: Carl–Alan Award, az ABBA együttes, mint előadó, "a legkiválóbb együttes" díja - 1978: Edison Award holland zenei díj (a "holland Grammy") a The Album című albumért - 1978: Carl–Alan Award, a Take A Chance On Me felvétele: "a legjobb vokális lemez táncoláshoz" - 1979: A Svéd Királyi Zeneakadémia és a Musikrevyn magazin díja a "legjobb Svédországban felvett és gyártott albumért" (Voulez-Vous) - 1981: Az amerikai varietéművészek által adományozott "Az év szórakoztatója" díj (az év énekcsoportja kategóriában) - 1981: A Svéd Királyi Zeneakadémia és a Musikrevyn magazin díja a "legjobb Svédországban felvett és gyártott albumért" (Super Trouper) - 1982: Arany Gramophone-díj az akkori német lemezvállalattól, a Deutsche Grammophontól "az ABBA világszerte végzett népszerű zenéhez nyújtott kiemelkedő hozzájárulásának elismeréseként" (addig csak a klasszikus zenészek kapták meg a díjat) - 1982: Svéd kulturális díj (Expressens Kulturpris) a díjazottat a Svéd Akadémia és a Svéd Királyi Zeneakadémia tagjaiból álló zsűri választja ki. (1999-ig az ABBA volt az egyetlen pop/rock zenész, aki valaha is megkapta ezt a díjat) - 1992: Tiszteletbeli Grammis-díj (svéd zenei díj, a "svéd Grammy") - 1993: World Music Award az év legnagyobb példányszámban eladott lemezéért (ABBA Gold: Greatest Hits) - 2000: Az "évszázad svéd művésze" Rockbjörnen-díj - 2002-ben az ABBA-t beiktatták a Sharon (Pennsylvania, USA) Vokális Csoportok Hírességek Csarnokába, amelybe a világ legjobb vokális csoportjait választják be. - 2002: Ivor Novello-díj, (életműdíj Björn Ulvaeus, Benny Andersson). Megkapták a svéd kormány Zene Export-díját és a Svéd Zeneműkiadók Szövetsége életműdíját is. - 2002: Benny Andersson tiszteletbeli professzori címet kapott a svéd kormánytól azért, mert "világszerte elismert magas színvonalú zenét tud létrehozni" - 2002: Japán Aranylemez-díj a Japán Hanglemezipari Szövetségtől az "Év legjobb nemzetközi popalbuma kategóriában" (S.O.S. a Best of ABBA albumon) - 2004: A Universal Music és a Polar Music díja abból az alkalomból, hogy 1974 és 2004 között 360 millió lemezeladást értek el a világon - 2005-ben az Eurovíziós Dalfesztivál 50. évfordulója alkalmából a Waterloo című dalt a verseny történetének legjobb dalává választották. - 2006: Grammis-díj a legjobb zenei DVD-ként (ABBA: The Movie) - 2008: BMI Award: az az amerikai rádiókban leggyakrabban játszott számért (Dancing Queen) - 2009\. január 23-án az együttes megkapta a stockholmi Rockbjörnen ('Rock Bear') díjat, amelyet az Aftonbladet svéd lap a popcsoport életművéért ítélt meg számukra. - 2010-ben az együttes bekerült a Rock & Roll Hírességek csarnokába - 2012 szeptemberében a Madame Tussauds elkészítette az ABBA négy viaszfiguráját. - 2015-ben a Dancing Queen című dalukat is beválasztották a Grammy Akadémia csarnokába, a legjobb felvétel kategóriába ## Diszkográfia Az alábbiak csak a megjelent eredeti albumok felsorolását tartalmazza. A további megjelenések, válogatásalbumok, kislemezek, videoalbumok, videoklipek és újrakiadások részletesen az ABBA-diszkográfia szócikkben találhatók. ### Stúdióalbumok - Ring Ring (1973) - Waterloo (1974) - ABBA (1975) - Arrival (1976) - 'The Album' (1977) - Voulez-Vous (1979) - Super Trouper (1980) - The Visitors (1981) - Voyage (2021) ### Koncertalbumok Az együttes "élő" felvételeit tartalmazó albumok. - ABBA Live (1986) (az 1977-es és az 1979-es turnék hanganyaga) - Live at Wembley Arena (2014) (az 1979. november 10-i koncert felvétele) ## Turnék - Swedish Folkpark Tour (1973. június 15–szeptember 9.) 41 koncert - European Tour (1974. október 22–1975. január 22.), Dánia, Németország, Ausztria, Svájc, Norvégia, Finnország, Svédország, 20 koncert - Folkpark Tour 1975 (1975. június 21–július 9.) 14 koncert - European & Australian Tour (1977. január 28–március 12.), Norvégia, Svédország, Dánia, Németország, Hollandia, Belgium, Egyesült Királyság, Ausztrália, 24 koncert - The North American & European tour (1979. szeptember 13–november 15.), Kanada, Egyesült Államok, Svédország, Dánia, Franciaország, Hollandia, Németország, Svájc, Ausztria, Belgium, Egyesült Királyság, Írország, 41 koncert - Japan tour (1980. március 12–27.), 11 koncert - The Studio koncert (1981. április 28.) ## Fordítás

Batman: A gyilkos tréfa

A Batman: A gyilkos tréfa 1988-as képregénytörténet, melynek írója Alan Moore, rajzolója pedig Brian Bolland. A mindössze 48 oldalas Gyilkos tréfa egyike a legjelentősebb és legsikeresebb Batman-történeteknek. Alan Moore írása több más alkotónak is inspirációt nyújtott, többek között Tim Burton rendező számára is 1989-es, több díjjal is kitüntetett Batman című filmjének elkészítésében. Az olvasók és a szakma elismerése ellenére Moore A gyilkos tréfát legrosszabb írásai közé sorolta, melynek valójában semmiféle fontos emberi mondanivalója sincs. A gyilkos tréfa cselekményének központjában Batman, és legfélelmetesebb ellenfele, Joker párharca áll, melyet elsősorban pszichológiai síkon vívnak. Joker, miután sokadszorra ismét megszökik az Arkham Elmegyógyintézetből, be akarja bizonyítani, hogy „egyetlen rossz nap” is képes bármilyen kiváló embert az őrületbe kergetni. A kegyetlen kísérlet alanyának pedig James Gordon rendőrfelügyelőt szemeli ki. A történet folyamán a visszatekintésekből az olvasó megismerkedhet Joker eredettörténetével, legalábbis annak egyik változatával. A történet magyar fordításban a Semic Interprint által 1990 januárjában elindított Batman-sorozat első számában jelent meg. ## A cselekmény Batman az Arkham Elmegyógyintézetbe látogat, hogy elbeszélgessen legádázabb ellenfelével, Jokerrel. Batmant kettejük örök párharca foglalkoztatja, és az, hogy ez előbb vagy utóbb csakis egyikük halálával végződhet. Miközben megpróbál ellenfele lelkére beszélni, felfedezi, hogy Joker ismét megszökött az intézetből és helyét valaki más vette át a zárkában. A szökése után Joker nem vesztegeti az idejét és miután megtette a szükséges előkészületeket a saját lakásán támad rá Batman barátjára, James Gordon rendőrfelügyelőre és annak lányára, Barbarára. A fiatal nőt Joker hasba lövi, apját pedig elhurcolja. A kórházban az orvosoknak sikerül megmenteniük Barbara életét, de mivel a golyó áthaladt a gerincén is, a lány feltehetően egész életére tolószékhez lesz kötve. Batman felkeresi a műtét után ébredező lányt, aki elmondja neki, hogy Joker most valóban a végsőkig el fog menni és az apját felhasználva akar bebizonyítani valamit. Eközben Gordon felügyelő Joker újonnan megszerzett vidámparkjában tér magához, ahol a férfit Joker groteszk segédei meztelenre vetkőztetik. Joker ekkor felfedi, hogy miért is rabolta el őt: őrületbe akarja kergetni. Az eddig „csupán” méltóságában megszégyenített felügyelőt a szellemvasút egyik kocsijába ülteti és tébolyult monológjaival, melyekben az őrület szépségét dicsőíti, és a meztelenre vetkőztetett, saját vérében fekvő és szenvedő Barbaráról készített fényképekkel kínozza. Batman eközben megpróbál Joker és elrabolt barátja nyomára bukkanni, mikor az égen feltűnik a denevérjel. A rendőrség egy neki címzett borítékot ad át Batmannak, melyben Joker belépőjegyet küldött neki pokoli vidámparkjába. Batman kisvártatva megérkezik a vidámparkba és egy rövid párharc után megfutamítja Jokert, aki az elvarázsolt kastélyban keres menedéket. Batman kiszabadítja Gordont a ketrecéből, aki a kínzások és Joker próbálkozása ellenére megőrizte ép elméjét. Az álarcos hős barátja mellett akar maradni, amíg a rendőrség meg nem érkezik, de az ragaszkodik hozzá, hogy eredjen Joker nyomába és előírás szerint fogja el. Ezzel be akarja bizonyítani Jokernek, hogy a törvényes rend, amit ők képviselnek igenis működik. Batman követi Jokert az elvarázsolt kastélyba, ahová az számos halálos csapdát rejtett. Joker egy biztonságos helyről figyeli Batmant és kihangosítókon keresztül beszél hozzá. Azt mondja nem számít ha elkapja őt és visszaviszi a bolondok házába, mivel ő már bebizonyította amit akart. Egyetlen rossz nap is képes őrületbe kergetni bármely egészséges embert és ebben a tekintetbe ő és Batman hasonlóak. Azt mondja, hogy érzi, hogy Batman is egy ilyen rossz nap miatt vált azzá ami, és hogy ezért öltözik esténként „repülő patkánynak”. Az egyetlen különbség közöttük, hogy Batman azóta is megpróbálja meggyőzni magát, hogy az életnek igenis van értelme. Batman végül rátalál Jokerre, lefegyverzi és tudatja vele, hogy a terve kudarcot vallott és Gordon nem őrült meg. Joker nem érti, hogy a Denevérember miért nem veri azonnal félholtra, hiszen lelőtt egy védtelen lányt és terrorizált egy idős embert. Batman, ahogyan a történet elején az elmegyógyintézetben is próbálta, meg akarja győzni Jokert kettejük küzdelmének értelmetlenségéről, hogy a végén ebbe valamelyikük bele fog halni. Felajánlja a segítségét és a rehabilitációt Jokernek, aki látszólag elgondolkozik a lehetőségen. Végül azonban kijelenti, hogy már túl késő és nevetni kezd. Azt mondja ez a helyzet egy viccre emlékezteti, amit el is mesél ellenségének. A vicc végén, miközben a rendőrautók fényei egyre közelebbről világítják meg a két férfit, az egyébként rezdületlen arcú Batman is hatalmas nevetésben tör ki. ### Joker eredettörténete Joker eredettörténete a cselekményben elszórt visszapillantásokban tárul az olvasó elé. Ez az eredettörténet azonban nem feltétlenül hiteles, mivel a Joker tébolyult emlékeit mutatja be. A történet végén maga Joker jelenti ki, hogy ő is „egyetlen rossz nap” miatt őrült meg, de arra pontosan nem emlékszik, hogy mi is történt vele akkor. Egyszer így emlékszik rá, egyszer pedig úgy. A névtelen férfi, akiből később megszületett Joker, laborasszisztensként dolgozott, azonban feladta biztos állását, hogy álmát követve humoristának álljon. Viccein azonban senki nem nevetett és kínosan felsült közönsége előtt a színpadon. Végső elkeseredésében, hogy el tudja tartani várandós feleségét, Jeannie-t, beleegyezett két bűnöző ajánlatába, hogy segít nekik betörni abba a vegyi üzembe ahol egykor dolgozott. Miközben a terven dolgoztak a rendőrség felkereste a férfit, hogy közöljék vele a tragikus hírt: a feleségét halálos baleset érte. A nő ki akart próbálni egy elektromos cumisüveg melegítőt melyben rövidzárlat keletkezett. A hír hallatán a férfi teljesen összeomlott és megpróbált visszakozni a betöréstől, hiszen szeretett felesége, akiért az egészet vállalta, immár nincs többé. A két gengszter azonban hajthatatlan volt. A vegyi üzemnél a két bűnöző egy vörös sisakot adott a férfire, egyrészt azért, hogy ne ismerjék fel, másrészt pedig, hogy így tévesszék meg a rendőrséget egy ál-mesterbűnöző, a Vörös Sisak létezésével. Az üzemben azonban váratlan ellenállásba ütköztek és a biztonsági őrök lelőtték mindkét bűnözőt. Eközben Batman is megérkezett a helyszínre és megpróbálta elfogni az általa egyetlen személynek tartott Vörös Sisakot. A férfi megijedt Batmantől, és ahelyett, hogy egyszerűen megadta volna magát, beugrott az üzem egyik mérgekkel teli tartályába. A férfinek végül a csőrendszeren keresztül sikerült kijutnia az üzemből és megszöknie Batman elől. Mikor azonban levette sisakját, szembesülni kellett vele, hogy a vegyszerek teljesen kifehérítették a bőrét, az ajkait vérvörösre, haját pedig zöldre színezték. Ennek a végzetes napnak a szerencsétlen eseményei kergették az őrületbe a férfit, akiből így megszületett Joker. ## A történet megszületése A gyilkos tréfa közvetlenül Alan Moore előző munkája, a Watchmen után született a DC-nél. Moore szeretett volna Brian Bolland rajzolóval együtt dolgozni, a kiadó pedig egy Batman-történetet ajánlott fel neki. Bolland már szintén régóta szeretett volna Moore-ral egy közös alkotást létrehozni és egy Jokerrel kapcsolatos történetet javasolt neki. Moore utánanézett a szereplő múltjának. Moore számára a Joker eredetével kapcsolatban az egyetlen kiindulópontot a Detective Comics 1951-es, 168. számában megjelent, A férfi a vörös sisak mögött (The Man Behind the Red Hood) című történet jelentette. Ebben a történetben a férfi, akiből később megszületett a Joker, mesterbűnözőként tevékenykedett Vörös Sisak néven. Moore saját történetében azt próbálta feltárni, hogy ki volt az a férfi akiből a Vörös Sisak megszületett. Az előzetes tervekkel ellentétben a füzet színezője John Higgins lett, Bolland ugyanis más sorozatai és munkái miatt nem tudott volna elkészülni vele időben. A végeredmény így nem egészen olyannak sikerült, mint amilyet Moore eredetileg megálmodott. Bollandnak 20 évvel később, a történet jubileumi kiadásakor alkalma nyílt újraszínezni a füzetet a saját elképzelései szerint. „Miután Alan Moore-ral befejeztük A gyilkos tréfát, nem tudtam elképzelni más írót, akivel szívesebben dolgoztam volna együtt.” – nyilatkozta később Bolland Moore-ral való közös munkájáról. ## Motívumok és elemzés A gyilkos tréfában Alan Moore a szuperhősöknek azt az új bemutatási módját folytatta, amit korábbi munkájában, a Watchmenben dolgozott ki. A Joker eredettörténetének bemutatása A gyilkos tréfában, a reményvesztettség, mely a „gonosz bohóc” személyisége mögött húzódik nagyobb mélységet adott a szereplőnek. Az eseménysorozat, melynek következtében teljesen megváltozott, oda sodorta, hogy eltaszítsa magától a valóságot és a tébolyt válassza, hogy valahogy képes legyen elviselni felesége és meg nem született gyermekének a halálát. A történetben a Joker utal rá, hogy Batman is éppoly őrült mint azok a bűnözők, akik ellen harcol. „Magának is volt már rossz napja, igaz? Tudom, hogy volt! Látom magán, hogy volt egy rossz napja amikor minden megváltozott.” – mondja a Joker Batmannak a történet során. A különbség csupán az, hogy ez az őrület mindként szereplőnél másként testesül meg. Alan Moore egy interjúban ezt úgy jellemezte, hogy pszichológiailag Batman és a Joker tükörképei egymásnak. Batman és a Joker egy „véletlen és tragikus nap” teremtményei. Míg az álarcos igazságtevő megpróbál értelmet adni a tragédiának, addig ellenfele az élet abszurditását és igazságtalanságát tükrözi. A víz, mint az őrület és téboly motívuma fontos része a történetnek, mely hulló esőcseppekkel és fodrozódó tócsák képével kezdődik és végződik. A névtelen férfi akkor születik újjá mint Joker, mikor a vegyszerekkel mérgezett csatornából kijutva megpillantja eltorzult ábrázatát egy fodrozódó tócsában. Ezt a jelenetet egyfajta szentségtelen megkeresztelkedésként is lehet értelmezni. A Joker magát a rendszertelenséget testesíti meg. A történet elején azonnal szembetűnik az ál-Joker, aki zárkájában a kártyalapokat rendszerezi, a dzsókereket gondosan külön kupacba gyűjtve. A Joker célja a „rend” feldúlása, melynek szimbolikus jelenete mikor meglövi Barbara Gordont, akinek polgári foglalkozása könyvtáros volt, vagyis „rendszerező”. A Joker által említett „választási lehetőség” a múltak között magát a füzetet és Batman 1939-es megszületése óta fonódó egész történelmét is jellemzi. A Joker Moore-féle eredettörténete egy 1951-es, a Detective Comics egyik számában megjelent történeten alapszik, de attól néhány pontban el is tér. Nem bizonyos tehát, hogy a A gyilkos tréfa része-e az egyrészes füzeten kívüli Batman-történelemnek, vagy önmagában létezik. Ennek a megválaszolását Moore már az olvasókra és az őt követő írókra bízta. Brian Bolland rajzai szintén nem adnak egyértelmű választ, inkább még zavarosabbá teszik a füzet világát. A Denevérbarlangban látható „családi fotó” valójában Sheldon Moldoff, egy korábbi Batman-rajzoló munkája, melyen Batman, Robin, Alfred, és Gordon felügyelő látható az első Bat-Girl, Batwoman, Bat-Mite és Ace, a „denevérkutya” társaságában, akiket a kiadó korábban, a Végtelen világok krízise során gyakorlatilag kitörölt a fiktív történelemből. Egy másik jelenetben Gordon felügyelő a Joker újabb szökéséről szóló újságcikket akarja beragasztani egy albumba, melyet egy korábban szintén kitörölt szereplő, Vicki Vale írt. Gordon átvitt értelemben megpróbálja rendszerezni Batman történelmét, ami azonban nem könnyen megy neki. „Túl sok ragasztót használtál!” – mondja Barbara az apjának a történetben. ## A történet fogadtatása és utóélete A gyilkos tréfát megjelenése után a DC Comics többször is kiadta újranyomtatott formában, majd később gyűjteménykötetek részeként. 2008-ban, a füzet megjelenésének huszadik évfordulója alkalmából (és A sötét lovag című Batman-film bemutatóját megelőzően) a DC egy keményborítós különleges kiadás formájában (Batman: The Killing Joke Deluxe 20th Anniversary Edition) ismét megjelentette a történetet. Az új kiadást maga a történet rajzolója, Brian Bolland színezte újra, mely eredetileg John Higgins színeivel jelent meg. A történet újraszínezése természetesen megosztotta a rajongókat. A történetet megjelenése után nem sokkal több díjjal is kitüntették. 1989-ben a Legjobb képregényalbum, Legjobb író és Legjobb művész kategóriákban elnyerte az Eisner-díjat, valamint a Legjobb képregényfüzet kategóriájában is jelölt volt. Szintén ebben az évben elnyerte a Harvey-díjat a Legjobb művész vagy rajzoló, Legjobb képregényfüzet vagy történet, Legjobb képregényalbum és a Legjobb színező kategóriáiban. Az IGN 2005-ös, A 25 legjobb Batman-történet-című összesítésében A gyilkos tréfa a harmadik helyet foglalta el, csupán Frank Miller Batman: The Dark Knight Returns és Batman: Az első év című történetei előzték meg. A weboldal emellett minden idők legjobb Joker-történetének is nevezte A gyilkos tréfát. ### Alan Moore kritikája Népszerűsége ellenére a történet legnagyobb kritikusa maga Alan Moore volt. Moore A gyilkos tréfát „esetlen, tévesen megítélt” történetnek nevezte, „melyből hiányzik a valóban fontos emberi mondanivaló”, de „voltak nála rosszabb szuperhős-történetek” is és valójában nem is lehet olyan rossz mint amilyennek ő tartja. Véleménye szerint a történet igazából semmiről sem szólt, leszámítva azt, hogy Batman és a Joker hasonló pszichózissal küzdenek, ami azonban csak a rajongók számára lehet érdekes. Moore véleménye szerint a másik ok, amiért annyira elégedetlen A gyilkos tréfával az az, hogy írásakor még mindig korábbi munkája, a Watchmen hatása alatt volt. A Watchmen jelentős újításokat vonultatott fel a kor amerikai képregényeihez képest, és A gyilkos tréfa stílusában igen közel állt hozzá. „Ha két évvel korábban vagy később írtam volna, mikor még/már nem vagyok a varázsa alatt annak, amit a Watchmen-ben csináltunk, valószínűleg más lett volna, talán egy jobb füzet, legalábbis ami az írást illeti.” – mondta évekkel később Moore. ### A megalázott nő: Barbara Gordon Barbara Gordon, azaz Batgirl, James Gordon rendőrfelügyelő lánya ugyan csak néhány képkockán feltűnő mellékszereplője volt a történetnek, mégis az ő életében és további szerepléseiben hozta a legnagyobb változást. A Joker által súlyosan megsebesített és tolószékhez kötött nő nem sokkal a A gyilkos tréfa megjelenése után mint az Orákulum tért vissza és vette fel a harcot a bűnözőkkel, ezúttal a háttérben maradva. Barbara, ismételten mint az Orákulum állandó szereplője lett az 1999-ben indult Birds of Prey című sorozatnak, majd pedig a képregény alapján készült, azonos címet viselő televíziós sorozatnak, mely A gyilkos tréfa több elemét is beépítette magába. Barbara Gordon a DC feláldozható szereplői közé tartozott, ugyanis nem sokkal a A gyilkos tréfa megjelenése előtt a kiadó nyugalmazta a nőt, mint álarcos igazságtevőt. A női szereplővel való kegyetlen bánásmód miatt a történetet több negatív kritika is érte. Kim Yale-nek, a DC akkori egyik szerkesztőjének egyáltalán nem tetszett ahogyan a szereplővel bántak a történetben. Mivel a kiadó semmilyen jövőbeli tervvel nem rendelkezett Barbara Gordon számára, Yale és férje, John Ostrander író tűzték ki célul a nő további sorsának alakítását, melyből így később megszületett az Orákulum. Valerie D’Orazio, az Acclaim és a DC Comics egykori szerkesztőjének véleménye szerint A gyilkos tréfa nem veszi figyelembe a nők nézőpontját, akikben undort kelthet a képregény és az, ami Barbara Gordonnal történik benne. Ezzel szemben Laura Hudson, a Comic Foundry Magazine szerkesztője szerint a történetnek éppen ezt a reakciót kell kiváltani az olvasóból: undorodnia kell attól, ami Barbarával és az apjával történik. Egy másik kényes kérdés ami felmerült az olvasók körében a történettel kapcsolatban, hogy a Joker meg is erőszakolta-e Barbara Gordont. Az olvasók és alkotók véleménye megosztott, például John Ostrander író, Barbara Gordon további sorsának alakítójának véleménye szerint a válasz igenlő. Tény azonban, hogy erre A gyilkos tréfa nem tér ki, a későbbi történetekben pedig csak többértelmű utalások fordulnak elő. Ilyen volt például a Joker kijelentése is Jim Starlin néhány hónappal később megjelent, Batman: Halál a családban című történetében, mely szerint a „a nő csak azt kapta, amire vágyott”. ### Örökség A gyilkos tréfát követő, gyakorlatilag egyetlen történet mely apró változtatásokkal ugyan, de követte Alan Moore Jokerjének eredettörténetét a 2004-ben, a Batman: Gotham Knights című sorozat 50-55. számaiban megjelent Pushback volt. A. J. Lieberman történetében Joker születési keresztneve „Jack” volt, melyre korábban A gyilkos tréfában nem derült fény. Lieberman módosítása szerint Joker, vagyis „Jack” felesége nem háztartási baleset áldozata lett, hanem meggyilkolták amiért a férfi nem akart részt venni a készülő betörésben. A gyilkosságról a történetben Edward Nigma,Rébusz számolt be, aki véletlenül volt szemtanúja az esetnek. ## Megjelenése más médiákban ### Az animációs film 2011-ben Mark Hamill, Joker leghíresebb szinkronszínésze, aki azelőtt rengeteg animációban és játékban adta a karakter hangját, úgy nyilatkozott, hogy szívesen visszatérne a szerephez, ha adaptálnák kedvenc képregényét, A gyilkos tréfát. Ezután létrejött egy Facebook oldal, melynek a színész és a szereplő rajongói a "Kérelem, hogy Mark Hamill játszhassa Jokert az animációs Gyilkos tréfában" címet adták. 2013-ban fejezte ki Bruce Timm szándékát a film elkészítésével kapcsolatban, ám hozzátette, hogy ez csak egy lehetőség. 2015. július 10-én jelentette be Bruce a Comic-Con nevű rendezvényen, hogy a képregényt adaptálni fogják egy animációs filmben, mely már 2016-ban meg fog jelenni. Elmondták azt is, hogy Sam Liu fogja rendezni és Bruce Timm fogja vezetni a projektet. Július 17-én Hamill azt nyilatkozta, hogy nagyon reméli, hogy megkapja Joker szerepét. Július 27-ére már tudni lehetett, hogy Hamill megkapja a szerepet. 2016. március 14-én kiderült, hogy nem csak Mark Hamill tér vissza a Batman: A rajzfilmsorozat stábjából, mivel csatlakozott Kevin Conroy és Tara Strong is, mint Batman és Batgirl, valamint Ray Wise, mint James Gordon. A film R besorolást kapott, ami azt jelenti, hogy ez lett az első animációs szuperhősfilm, valamint a második szuperhősfilm, ami a felnőtteknek szóló besorolást kapta, a Deadpool után. A produkció első előzetesét 2016. április 26-án kapta meg, ám ekkor még mindig nem volt tisztázva, hogy mikor fog megjelenni. Májusban már lehetett tudni, hogy a filmet 2016. augusztus 2-án adják ki DVD-re. Június 8-án kiderült az is, hogy a filmet egy nap erejéig vetíteni fogják az amerikai mozikban. ### Filmekben - Az 1989-es Batman című film rendezőjére, Tim Burtonre nagy hatással volt A gyilkos tréfa történetet. A filmben a Jack Nicholson által alakított Jack Napier, ha előéletében nem is, de a Jokerré való átalakulásának folyamatában nagy vonalakban megegyezik Alan Moore történetével. - A 2008-ban bemutatott A sötét lovag című film rendezője, Christopher Nolan szintén azok közé a történetek közé sorolta a A gyilkos tréfát, melyek hatással voltak rá a film készítése során. A filmben a Jokert alakító és film bemutatója előtt elhunyt Heath Ledger egy korábban adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy a szerephez való segédletként megkapta A gyilkos tréfa-füzetét. A Joker megformálását pszichikailag és mentálisan megterhelő feladatként jellemezte. A Joker egy „pszichopata, tömeggyilkos, skizofrén bohóc akiben semmi együttérzés sincs” – mondta Ledger. A filmben a képregény hatása talán leginkább a Joker a múltjában való „választási lehetőségében” érhető nyomon. A sötét lovagban a Joker két különböző személynek két különböző magyarázatot ad arra, miképp szerezte a sebhelyét. - 2010-ben mutatták be a Batman a Piros sisak ellen című animációs filmet, melyben a Vörös sisak nevű bűnöző elcsalogatja Batmant arra a helyre, ahol Joker balesete történt. Itt a szuperhős visszaemlékezik arra, amikor Joker vörös maszkjában azt akarta bizonyítani, hogy ő ártatlan. Ezért megpróbálta levenni maszkját, azonban elcsúszott és beleesett a savba, melytől létrejött az ismert kinézete. ### Televízióban - A Birds of Prey nevű sorozatban megtörténik Barbara Gordon története, melyben a Mark Hamill által játszott Joker lelövi Batgirlt, azonban a történet ezen változatában rájön Joker is, hogy Barbara valójában Batgirl. - A The Batman című animációs sorozat első évadának végén lévő történet és A gyilkos tréfa között sok hasonlóság fellelhető. A történetben Joker elrabolja Ethan Bennett detektívet, akit hasonlóan megkínoz egy vidámparkban, mint ahogy azt James Gordonnal tette. Az "csak egy rossz nap" motívum is feltűnik Joker részéről, bár itt "csak egy romlott nap"-ként mondja. ### Videojátékokban - Joker feltűnik a hawaiis ingében a Lego Batman: The Videogame című játékban, mely 2008-ban jelent meg. - 2009-ben mutatták be a Batman: Arkham Asylum játékot, mely már a képregény cselekménye után játszódik. Ezt onnan lehet tudni, hogy Barbara itt már tolószékben segít Batmannek Orákulumként. Továbbá sok utalás van a játékban a képregényre, ilyen például a vége felé látható trónja Jokernek, ami ugyanúgy játékbabából lett építve, mint A gyilkos tréfában. - 2011-ben jelent meg a Batman: Arkham City, mely az Asylum folytatása. A játékban Joker elmondja Hugo Strange-nek a képregényből jól ismert eredettörténetét. Ebben a verzióban Joker Batmant hibáztatja múltjáért, azonban később az is kiderült, hogy itt sem ez az egyetlen eredettörténete. Itt is sok, különböző változat van, azonban egy részlet mindig közös bennük: Batman. - A 2013-as Injustice: Gods Among Us játékban letölthető a képregényből ismert ruhák egy része. - A szintén 2013-as Batman: Arkham Origins játék az Arkham Asylum előzménye, melyben nagy szerepet kap Joker is. Joker itt találkozik először Harley Quinnnel, aki pszichiáterként dolgozott az Arkham Elmegyógyintézetben. Joker elbeszélget vele és közben, beszél a múltjáról is, miközben a játékos Vörös sisakként játszhat, aki épen a vegyi műveket próbálja kirabolni. A végén Batman önszántából belelöki Jokert a savba. - 2015-ben jött ki a Batman: Arkham Knight nevű játék, melyben Batman egy méreg hatására hallucinálja, ahogyan Joker lelövi Barbarát, majd mosolyogva készít róla pár képet.

Agyhártyagyulladás

Az agyhártyagyulladás (meningitis), régies szóval agyláz, az agyhártyáknak vagy agyburkoknak, azaz a központi idegrendszert körülvevő hártyák gyulladásos megbetegedése, ami súlyos, életveszélyes állapot, és sürgősségi orvosi beavatkozást igényel. Gyógyulás után is nagyon gyakran visszamaradó idegrendszeri károsodáshoz vezethet az agyhártyák összenövése, hegesedése miatt. A megbetegedés kiváltó okát tekintve két fő csoportba osztható: ezek az élő kórokozókkal történt fertőzés és az egyéb kórokok által kiváltott (nem fertőzéses) gyulladások. A kettő közül a mikroorganizmusok által okozott fertőzés a gyakoribb kórok. Vírusok, baktériumok, gombák, de paraziták is okozhatnak gyulladást. A nem fertőzés okozta agyhártyagyulladás eredete lehet rákbetegség, a koponya fizikai sérülései, sugárzások, bizonyos vegyi anyagok, gyógyszerek vagy kábítószerek. A fertőzéses agyhártyagyulladás okozója lehet többféle vírus. A gombák és paraziták által okozott betegség viszonylag ritka. Az agyhártyagyulladás második leggyakoribb okozói a baktériumok. Többféle baktérium okozhat agyhártyagyulladást, és a következmény ebben az esetben is igen súlyos lehet. A vírusokkal ellentétben szerencsére itt az antibiotikumok időbeni, intenzív és lehetőleg célzott alkalmazása teljes gyógyuláshoz vezethet. Az agyhártyagyulladás egyes okozói ellen védőoltás áll rendelkezésre; ilyen kórokozók a meningococcus és a pneumococcus baktériumok, valamint a mumpszvírus. ## Tünetek A tünetek közé tartozik a rendkívül erős fejfájás, a nyakmerevség, a hirtelen magas láz és a megváltozott elmeállapot. Mindezen tünetek azonban egy elemzés szerint a fertőzés okozta agyhártyagyulladás eseteinek csak kb. 44%-ában jelennek meg együttesen. A kezdeti tünetek nem jellegzetesek, akár az influenzával is összetéveszthetők. A betegség magas lázzal, tudatzavarral, idegrendszeri görcsökkel járhat. Egyéb tünetek: fényiszony, hangiszony, idegesség, delírium; kisgyermek esetében görcs, hat hónaposnál fiatalabb csecsemőnél a kutacsának megduzzadása. Két hagyományos, könnyen kiváltható reakció a Kernig-jel és a Brudzinski-jel. Az előbbit egyszerűsége miatt már 1882-től alkalmazzák. Bár mindkettőt széles körben használják, egy 2002-ben végzett kutatás szerint ezek egyike sem teljesen megbízható diagnosztikai szempontból. A Neisseria meningitidis coccus által okozott betegségre jellemzően gyorsan terjedő, kék és lila színű pontokból álló bőrvérzéses kiütés előzi meg a többi tünetet. Ez rendszertelenül terjed a csípőn, a lábszárakon, a kötőhártyán és olykor a beteg talpán és tenyerén. Ennek a fertőzésnek a tünetei hasonlítanak a száj- és körömfájás és a genitális herpesz tüneteire is. Boncolás alkalmával az agy vascularis hártyarétegének nagymértékű gyulladása jelzi, hogy a halál oka agyhártyagyulladás volt. Ezenkívül az elhunyt agy-gerincvelői folyadékában megnőtt a festékkel festhető, szemcséket tartalmazó fehérvérsejtek koncentrációja. Az agyalap, az idegek, a gerincvelő és az agy környezetének elgennyesedése megerősíti az agyhártyagyulladás gyanúját. ## Okai Az agyhártyagyulladás leggyakoribb okozói (a parazitákat is ideszámítva) mikroorganizmusok, amik a vérkeringés útján kerülnek az agy-gerincvelői folyadékba. A leggyakoribb kórokozó egy viszonylag veszélytelen vírus, az általa okozott agyhártyagyulladás általában néhány napon belül elmúlik. A második leggyakrabban észlelt esetek csoportja bakteriális eredetű. Ez igen veszélyes, sokszor halállal is jár. ### Bakteriális agyhártyagyulladás A beteg korától függően más és más baktériumok okoznak agyhártyagyulladást. - Koraszülöttekben és újszülöttekben a streptococcusok B törzsének III-as altípusa (a hüvelyflórából), az Escherichia coli K1 antigént hordozó változata, és a Listeria monocytogenes IVb szerotípusa a leggyakoribb kórokozó. - A nagyobb gyerekekben a Neisseria meningitidis meningococcus és a pneumococcus 6-os, 9-es, 14-es, 18-as és 23-as szerotípusa okozza a legtöbb esetet. Azokban az országokban, ahol nem vezettek be oltásokat ellene, ötéves kor alatt a Haemophilus influenzae B is veszélyes. - Felnőttekben az N. meningitidis és az S. pneumoniae felelős az esetek 80%-áért. - Ötvenéves kor felett megnő a L. monocytogenes által okozott agyhártyagyulladás kockázata. A koponya sérülései lehetőséget adnak az orrban tenyésző baktériumoknak az agyhártyába való behatolásra. Az agyvíz elvezetésére szolgáló eszközzel élők is veszélyeztetettebbek. Ezekben az esetekben gyakoriak a staphylococcusok, a pseudomonasok és más Gram-negatív baktériumok által okozott fertőzések. Ugyanezek a baktériumok gyakoribbak a legyengült immunrendszerű vagy immunhiányos betegeknél. A csecsnyúlvány és a középfül gyulladása könnyen ráterjedhet az agyhártyára is. További kockázati csoportot alkotnak a cochleáris implantátumot használók. A tuberkulózisos agyhártyagyulladás azokban a régiókban gyakori, ahol elterjedt a Mycobacterium tuberculosis, a gümőkór baktériuma. Immunhiányos betegekben a szokottnál gyakrabban fordul elő. A visszatérő bakteriális agyhártyagyulladás a tartósan fennálló anatómiai eltéréseknek vagy az immunrendszer gyengeségének tulajdonítható. Ezek az anatómiai eltérések kapcsolatot teremtenek az idegrendszer és a külvilág között. Ezek közül a koponyatörések, az agyalapot, orrmelléküregeket érintő repedések a leggyakoribbak. Egy 363 esetet vizsgáló tanulmány szerint az esetek 59%-ában volt ilyen törés vagy repedés, 36%-ában immunhiány, és 5%-ában az agyhártyával szomszédos területekről terjedt át a fertőzés. ### Fertőzésmentes agyhártyagyulladás A fertőzésmentes agyhártyagyulladás azokat az eseteket foglalja magába, amelyekben nem mutatható ki bakteriális fertőzés. Legtöbbször a vírusos agyhártyagyulladásra vonatkoztatják, de ide tartoznak a részben már gyógyult esetek vagy a szomszédos területekről átterjedő gyulladások, például az orrmelléküregekből, vagy a szívburokból. Kiválthatják spirálbaktériumok, például a Treponema pallidum (a szifilisz kórokozója) vagy a Borrelia burgdorferi (a Lyme-kór okozója). A maláriás agyfertőzés, az agyi malária is okozhatja a fertőzésmentes agyhártyagyulladást. ### Virális agyhártyagyulladás A vírusos agyhártyagyulladás leggyakoribb okozói az enterovírusok, a herpes simplex 2-es és 1-es típusa (a 2-es gyakrabban), a varicella zoster, a mumpsz, a HIV, és az LCMV. A vírusok terjedhetnek cseppfertőzéssel, széklettel vagy köztes gazdákkal, kullancsokkal. A kullancsok által terjesztett vírus az agyhártyagyulladás mellett agyvelőgyulladást is okoz. Nyers kecske- vagy tehéntej is közvetítheti. ### Paraziták okozta agyhártyagyulladás Az eozinofilek feldúsulása az agy-gerincvelői folyadékban parazitát valószínűsít. A leggyakoribb agyhártyagyulladást okozó élősködők az Angiostrongylus cantonensis és a Gnathostoma spinigerum hengeresférgek. Emellett azonban a tuberkulózis, a szifilisz, a cryptococcosis és a coccidiodomycosis kórokozója sem zárható ki, így további vizsgálatokra van szükség az élősködői eredet megállapításához. ### Gombák okozta agyhártyagyulladás A gombák által okozott agyhártyagyulladás többnyire immunhiányos betegeken jelentkezik. Ismert kórokozók a cryptococcusok, például a Cryptococcus neoformans. Gombákkal szennyezett gyógyszer okozta agyhártyagyulladásra is volt már példa. Az Amerikai Egyesült Államokban 2012 szeptemberében felfedezték, hogy egy massachusettsi gyógyszergyárból Aspergillus fumigatus penészgombával szennyezett szteroid készítmények kerültek forgalomba, amelyeket epidurális injekció formájában adtak be betegeknek. Az egészségügyi hatóságok adatai szerint ennek kapcsán 678 ember betegedett meg az országban, és közülük 44-en haltak meg. ### Nem fertőző agyhártyagyulladás Az agyhártyagyulladásnak lehetnek más, nem fertőző okai is. Ilyenek az agyhártyába terjedő rák, és bizonyos gyógyszerek, főleg a nem szteroid alapú gyulladáscsökkentők, és az intravénás immunglobulinok. Néhány gyulladásos állapot, mint például a sarcoidosis, a szisztémás lupus erythematosus, a érgyulladás bizonyos formái, például a Behçet-kór, szintén kiválthatja a betegséget. Az epidermoid és a dermoid ciszták szintén okozhatnak agyhártyagyulladást irritáló anyagok kibocsátásával. A Mollaret-féle agyhártyagyulladásért a 2-es típusú herpes simplex felelős. ### Amőbás agyhártyagyulladás Az agyhártyagyulladást extrém ritka esetekben a Naegleria fowleri nevű amőba, közismert nevén agyevő amőba is okozhatja. Ezek az amőbák általában édesvizekben találhatóak, és a víz orrüregbe jutásával fertőznek. Attól függetlenül, hogy a fertőzés rendkívül ritka (Magyarországon eddig egyetlen feljegyzett eset sem történt), évente csak egy pár ember fertőződik meg, a halálozási aránya 98% (50-ből 1 túlélő), ami rendkívül magas. Megelőzni azzal lehet, hogy ha édesvizekben fürdünk, ügyeljünk arra, hogy ne kerüljön víz az orrunkba, valamint használjunk orrdugót. ## Diagnózis ### Diagnosztikai vizsgálatok A diagnosztikai vizsgálatok közé tartozik egy kimerítő vérvizsgálat teljes vérsejtszámlálással, valamint egy mellkasröntgen, de a leglényegesebb vizsgálat, ami az agyhártyagyulladás távollétét bizonyítani tudja, az agy-gerincvelői folyadék elemzése. A gerinccsapolás kerülendő, ha felmerül a gyanú, hogy a betegnek magas a belső agybeli nyomása, daganata, vagy szövethiánya van. Ekkor egy agykinyomódás halálos kimenetelű lehet. Ilyen esetekben egy CT-vel végzett, vagy pedig az MRI által készített felvételek előzetes tanulmányozása adhat választ a gerinccsapolás veszélyességére. Ez a helyzet a felnőtt betegek 45%-ánál fennáll. Ilyenkor még az eredmények megérkezése előtt elkezdik az antibiotikumos kezelést. Egyébként a gerinccsapolásos vizsgálat jön először, amit MRI követ. Az MRI jobb eredményt biztosít a CT-nél, mert pontosabban mutatja az agybeli ödéma, az iszkémia és a gyulladás helyét. A gerinccsapolásos vizsgálatnál a kezdeti nyomás mérése az első feladat, mert ennek nagysága lehet az első jel arra, hogy bakteriális gyulladással állnak szemben. Egy 180 mm víznyomás (kb. 14 Hgmm felüli nyomás) már maga is erős jel erre. Cryptococcusos megbetegedés esetén a nyomás különösen magas. Ezután az agy-gerincvelői folyadékból való mintavétel és annak részletes elemzése következik: fehérvérsejt-tartalomra, és annak teljes típuseloszlásának meghatározására, valamint fehérje- és glükóztartalomra. Bár Gram-festés vagy egy baktériumkultúra mikroszkópos megfigyelése kimutathat baktériumokat, már a jelenlevő fehérvérsejtek típusbeli eloszlása is megmutatja, hogy vírus vagy baktérium okozta agyhártyagyulladás a kiváltó ok. Az agy-gerincvelői folyadékból vett mintán a következő vizsgálatok következhetnek a virális vagy bakteriális DNS keresésére, azonosítására: - Latex-agglutinációs teszt - Limulusz-lizát (LAL)-teszt, az endotoxinok kimutatására - Polimeráz-láncreakció vizsgálat, a továbbiakban PLR. Ha a beteg immunológiailag veszélyeztetett, akkor a folyadékot toxoplazmózis, Epstein–Barr-vírus, citomegalovírus és gombás fertőzés jelenlétére lehet vizsgálni, az egyedi DNS-ek kimutatásával. Bakteriális gyulladás esetén az agy-gerincvelői folyadék glükóz/szérumglükóz aránya 0,4 alatt van, a Gram-festés, illetve a baktériumkultúra-vizsgálatok értékességét az mutatja, hogy míg a Gram-festés a bakteriális agyhártyagyulladás eseteinek csak 60%-át, a tenyésztés utáni mikroszkópos vizsgálat pedig csak 80%-át garantálja, a limulusz-lizát vizsgálat a Gram-negatív baktériumok endotoxinjait is képes kimutatni. A latex-agglutináció teszt még azt is megbízhatóan kimutatja, hogy a pneumococcus, Neisseria meningitidis, Haemophilus influenzae és az Escherichia coli közül melyikkel állunk szemben. A baktériumtenyészeti vizsgálat eredményének értékét csökkentheti, ha a bakteriális kórokozót a kultúrában nem sikerült kimutatni, de az agy-gerincvelői folyadékból vett mintát az antibiotikumokkal való kezelés megkezdése után vették, mivel ilyenkor az elemzés eredménye hasonlít a virális eredményhez. Ekkor nem kizárt, hogy mégis bakteriális kórokozóval állhatnak szemben. Ezért további bizonyíték kell a negatív eredményre, amit a folyadék kortizontartalmának meghatározása támaszthat alá. Azokban az esetekben, amelyekben nem vérmérgezés a gyulladás okozója, a kiváltó ok lehet vírus, gomba, rákos szövetátalakulás, szarkoidózis vagy még egy a gerincvelőbe bevezetett kontrasztanyag által okozta kémiai reakció is. Gyakran a vírus okozta betegség kategóriájába sorolnak minden nem bakteriális, fertőzésmentes enyhe agyhártyagyulladás esetet. Ezt a csoportot külön részletezni lehet egy, az agy-gerincvelői folyadék- vagy vérmintán elvégzett PLR vagy szerológiai vizsgálattal. Ez ki tudja mutatni az enterovírus, herpesz szimplex 2. vírus vagy a mumpszvírus jelenlétét azokon a betegeken, akik ezek ellen még nem lettek beoltva. Ilyenkor az antibiotikumos kezelést tanácsos folytatni mindaddig, amíg egy másodlagos teszt, például egy PLR-vizsgálat pozitívan ki nem mutatja egy vírus jelenlétét. ### A bakteriális diagnózis pontozási rendszere Az úgynevezett bakteriális agyhártyagyulladás-pontozási rendszer, aminek a használatát 2007-ben jelentették először, legalább egy kockázati faktort mutató, két hónaposnál idősebb gyerekek fertőző agyhártyagyulladás-diagnózisának a megbízhatóságát bizonyítja. ## Kezelése A bakteriális agyhártyagyulladás könnyen életveszélyes lehet, bakteriális támadás esetén azonnali orvosi beavatkozásra van szükség. A legkisebb gyanú felmerülése esetén még az alaposabb kivizsgálás kezdete előtt el kell kezdeni oxigénadagolás mellett a tapasztalati antibiotikumokkal való kezelést, mégpedig intravénás gyógyszeradagolással, ha a betegnek alacsony a vérnyomása vagy sokkos állapotban van. A gyógyszerek között a legismertebb a benzilpenicillin. Felnőtteknél, különösen ha az pneumococcus eredetű, az agyhártyagyulladás okozta hallásveszteség, a neurológiai utóhatás, valamint a halál gyakoriságát hatásosan lecsökkentik a kortikoszteroid gyógyszerek. A különféle komplikációkat mielőbb felismerendő, a beteg szükség esetén az intenzív osztályra szállítandó. Ha a beteg nincs tudatánál, vagy nem tud megfelelően lélegezni, akkor lélegeztetés szükséges. Ha emellett megnőtt a nyomás az agyban, akkor ezt a nyomást figyelemmel kell kísérni, és megfelelő értékre beállítani. A rohamokat antiepileptikumokkal kell kezelni. A vízfejűség kezelésére le kell csapolni az agy-gerincvelői folyadékot, és gondoskodni kell a megfelelő elvezetéséről. ### Bakteriális agyhártyagyulladás #### Antibiotikumok A bakteriális fertőzés súlyossága miatt az antibiotikumos kezelést már a vizsgálatok megkezdése előtt el kell kezdeni. A pontos gyógyszerezést az adott helyen előforduló gyulladást okozó baktériumfajok alapján állapítják meg. Emellett még tekintetbe kell venni a beteg életkorát, volt-e agysebészeti beavatkozása, szenvedett-e a beteg fejsérülést, vagy van-e beültetett agyvizet levezető rendszere. Például gyerekek, 50 éven felüliek és immunszuppresszáltak esetén ampicillint is adnak a listeria monocytogenes, mint lehetséges kórokozó miatt. A Gram-festés eredményeit figyelembe véve a gyógyszerezés megváltoztatható. Az agy-gerincvelői folyadék vizsgálata 24–48 óra múlva ad eredményt. Ezután a kórokozó már egyértelmű, és ez alapján megkezdhető a specifikus gyógyszerezés. Azonban nem minden, az adott kórokozó ellen hatásos gyógyszer segít az agyhártyagyulladás leküzdésében. A használt antibiotikumok legtöbbjét még nem tesztelték agyhártyagyulladásos betegeken klinikai vizsgálatokon, csak laborvizsgálatokon mentek át. A tuberkulózisos agyhártyagyulladás hosszan tartó kezelést igényel. Míg a tüdőfertőzést fél évig, addig ezt egy évig, vagy még tovább kell kezelni. A kortikoszteroidok ebben az esetben hatékonyak, bár nem alkalmazhatók AIDS-esek esetén. #### Szteroidok Ahol a HIV ritka, ott a kortikoszteroidokkal végzett kisegítő kezelés csökkenti a halál, a hallásvesztés, és az idegrendszeri károsodás kockázatát a serdülőkben és a felnőttekben. Hatásuk a gyulladás erősségének csökkentésében nyilvánul meg. Az irányelvek szerint a dexametazont vagy a hasonló kortikoszteroidok adását már az antibiotikumok előtt meg kell kezdeni, és négy napig folytatni. Mivel a kortikoszteroidok többnyire csak a meningococcusos fertőzésekben segítenek, egyes irányelvek szerint, ha más kórokozók okozták a betegséget, akkor le kell állni a kortikoszteroidok adásával. A kortikoszteroidos kisegítő kezelést gyerekeknél is ajánlják. A kezelések a gazdag országokban hasznosnak bizonyultak, a szegény országokban azonban nem jártak eredménnyel, és nem is végeztek olyan vizsgálatokat, hogy megtudják, miért nem. A gazdag országokban is csak akkor használják, ha az antibiotikumok előtt adják, és leginkább a Haemophilus influenzae általi agyhártyagyulladáson segítenek. A védőoltások hatására ez a kórokozó megritkult. Ezért gyerekek esetében csak az antibiotikumok előtt adnak szteroidokat. A korábbi eredmények felülvizsgálatával kiderült, hogy a szteroidok nem olyan hasznosak, mint amilyennek korábban gondolták őket. Az egyetlen lehetséges hasznuk a hallássérülés csökkentése. ### Virális agyhártyagyulladás A legtöbb agyhártyagyulladást okozó vírus ellen nincs speciális ellenszer. Tipikus a támogató terápia. Az enyhe esetek kezelhetők otthon, sok folyadék bevitelével, fájdalomcsillapítással és ágynyugalommal. A Herpes simplex és a Varicella zoster aciklovirral kezelhető, de nem bizonyított, hogy a betegek ettől gyógyultak meg. ### Gombák okozta agyhártyagyulladás A gombák okozta agyhártyagyulladást nagy dózisban adagolt gombaölő szerekkel kezelik, mint amfotericin B-vel és flucitozinnal. ## Következményei A kezeletlen bakteriális agyhártyagyulladás többnyire halálos, de a vírusok által okozott betegség legtöbbször magától elmúlik. A kezelés hatékonysága függ a pontos októl és a beteg életkorától: - Az újszülöttek és a csecsemők körében a halálozás 20–30%. - A bakteriális agyhártyagyulladással kezelt nagyobb gyerekek 2%-át nem sikerül megmenteni. - A felnőttek 19–37% nem éli túl a betegséget még kezelés mellett sem. Ezek az adatok a bakteriális agyhártyagyulladásra vonatkoznak. Ezen kívül a túlélés esélye más okoktól is függ, mint a kórokozótól. Így a fertőzéstől a kórokozó agy-gerincvelői folyadékban való megjelenésééig eltelt időtől, a betegség súlyosságától, az öntudat szintjétől, vagy az agy-gerincvelői folyadékban jelen levő fehérvérsejtek számától. Például a Haemophilus influenzae vagy a meningococcusok által okozott agyhártyagyulladásnak jobb a prognózisa, mint a B streptococcusok és az S. pneumonia által okozottnak. Felnőttekben streptococcusos vagy meningococcusos fertőzés esetén a halálozási arány 3–7%, ami kisebb a pneumococcusok által okozott agyhártyagyulladás halálozási arányánál. Magyarországon a meningococcusok által okozott agyhártyagyulladások 15%-a végződik halállal. Az agyhártyagyulladás siketségig menő hallásvesztést, értelmi fogyatékosságot, epilepsziát, tanulási és viselkedési zavarokat hagy maga után a túlélő gyerekek 15%-ában. A hallásvesztés bizonyos esetekben visszafordítható. A felnőtt betegek 66%-a marad ép a betegség gyógyulása után. A fő panaszok a siketség (14%) és az értelmi fogyatékosság (10%). A kullancsok által terjesztett agyhártya- és agyvelőgyulladás idegrendszeri tüneteket hagyhat maga után, például bénulást és beszédzavart. A bőrvérzéses kiütések üszkösödéshez vezethetnek, amelynek következtében szükségessé válhat a végtagok amputációja is. ## Megelőzése Mind a bakteriális mind a vírusok által okozott agyhártyagyulladás fertőző, azonban egyik változat sem fertőz olyan mértékben, mint a megfázás vagy az influenza. Mindkét változat terjedhet a légutak váladékcseppjeivel, például szoros testi kapcsolat útján nyál, köpet, vagy másra tüsszentéssel vagy köhögéssel, de nem terjed annak a levegőnek a belégzésével, amelyben egy agyhártyagyulladásos beteg tartózkodik. Ennek ellenére, akik agyhártyagyulladásos beteggel szoros kapcsolatba kerültek azokat megelőzésül antibiotikumos kezelésben részesítik. Védettség biztosítható rövid távra antibiotikumokkal, és hosszabb távra védőoltással. Rövid távú megelőzés nyújtható antibiotikumokkal, például rifampicinnel, ciprofloxacinnel vagy ceftriaxonnal. Meningococcusos fertőzés esetén a megelőző kezelés javítja a kilátásokat, de nem véd a későbbi fertőzésektől. Ismert és népszerű a kullancs terjesztette agyhártya- és agyvelőgyulladás elleni védőoltás. Ez azonban nem véd meg az agyhártyagyulladás többi kórokozójától, azok ellen újabb védőoltásokra van szükség. Az 1980-as évek óta több ország is bevezette a kötelező védőoltások közé a Haemophilus influenzae ellen védelmet nyújtó vakcinát. Ezekben az országokban eltűnt a kisgyerekek köréből az ebből bekövetkező agyhártyagyulladás. A betegség által leginkább sújtott országok azonban túl szegények a teljes körű oltáshoz, mivel a vakcina túl drága. A mumpsz elleni védőoltással sikerült megfékezni a mumpszos agyhártyagyulladást, ami az oltás előtt a mumpszos esetek 15%-ában fordult elő. A meningococcusok több típusa ellen is létezik védőoltás. Ezek az A, C, W135 és Y törzsek. Azokban az országokban, ahol bevezették a C törzs elleni védőoltást, nagymértékben csökkent a C törzs által okozott agyhártyagyulladásos esetek száma. Létezik kombinált oltás is a négy törzs ellen, az ACW135Y vakcina. Ez az oltás kötelező a mekkai zarándoklatra szóló vízum kiváltásához. Afrikában a járványok megelőzése és ellenőrzése a betegség korai felismerésén és a tömeges sürgősségi oltásokon alapul. Ezekben az oltásokban A/C vagy A/C/W135 poliszacharid vakcinákat használnak. Magyarországon sokáig a B típus volt az uralkodó, de újabban előretört a C típusú meningococcus. Az új oltóanyagok védenek az A, C, W, Y típusok ellen. A B törzs ellen nehezebb oltóanyagot készíteni, mivel a baktérium felszíni fehérjéi gyenge immunválaszt váltanak ki, vagy keresztreakcióba lépnek az emberi fehérjékkel. Mindenesetre Új-Zéland, Kuba, Norvégia és Chile is kifejlesztett védőoltást a B törzs helyi változata ellen, és ezek az oltások hatékonynak bizonyultak. 2012 januárjában engedélyezte az Európai Unió a svájci Novartis által kifejlesztett Bexsero nevű védőoltást, amely a B típusú agyhártyagyulladás ellen nyújt védelmet. A gyártó szerint az oltás legalább öt évre nyújt védettséget. Egy oltássorozattal csecsemőkben is védelem alakítható ki, amit később emlékeztető oltással meg kell erősíteni. A Streptococcus pneumoniae elleni PCV (konjugált pneumococcus elleni vakcina) védőoltás a kórokozó összes szerotípusa ellen véd. Ez az oltás szintén hozzájárul a pneumococcusos agyhártyagyulladás leküzdéséhez. A poliszacharid pneumococcus elleni vakcinát csak bizonyos esetekben, például lépeltávolításon átesett személyek esetén használják, mivel nem vált ki mindenkinél megfelelő immunválaszt. Kisgyerekek esetén nem hatékony. Gyerekekben a tuberkulózis elleni védőoltás hatásos a tuberkulózisos agyhártyagyulladás ellen, de felnőttek esetén már nem nyújt védelmet. Ezért kutatások folynak egy felnőttkorban is védő vakcina kifejlesztésére. ## Elterjedtsége Habár az agyhártyagyulladást sok országban törvényileg kötelező bejelenteni, a pontos incidencia ismeretlen. Az incidencia vetítve: a nyugati országokban évi 3 fő betegszik meg bakteriális agyhártyagyulladásban. Széles körben végzett vizsgálatok szerint a vírusos agyhártyagyulladás elterjedtebb, évi 10,9 beteggel. Brazíliában a bakteriális betegség a gyakoribb, évi 45,8 esettel. A szub-szaharai Afrikát több mint egy évszázada a meningococcusos agyhártyagyulladás járványai gyötrik. A járványok tipikusan a decembertől júniusig tartó száraz évszakban kezdődnek, és két-három éven át tartanak, amikor is az esős évszak vet véget nekik. Ezekben a járványokban 100-800-an betegednek meg, amely betegeket a helyi egészségügy nem tudja megfelelően ellátni. A járványért főleg meningococcusok felelősek. A legnagyobb járvány az 1996–1997-es volt, 250 000 beteggel és 25 000 halálos áldozattal. A meningococcusos agyhártyagyulladás főként ott okoz járványt, ahol sokan zsúfolódnak össze, például hadseregekben, főiskolákon, egyetemeken, kollégiumokban és az évenkénti mekkai zarándoklaton. A járvány további okai között megtalálható a legyengült immunrendszer, a zsúfoltság, a szegényes életkörülmények, az úti körülmények, az éghajlati sajátságok, és a már meglevő fertőzések. A bakteriális agyhártyagyulladás kórokozói különböző területeken terjedtek el. Európában a N. meningitides B és C törzsei felelősek a legtöbb esetért, Ázsiában és Afrikában inkább az A törzs terjedt el. Afrikában a dokumentált meningococcusos megbetegedések 80-85%-át ez a törzs okozza. 1985 és 1996 között Magyarországon évente 260-an betegedtek meg kullancs agyhártya- és agyvelőgyulladásban. Az utóbbi években az oltás népszerűsége miatt a betegség visszaszorult, 60-70 megbetegedésről tudni. Leginkább Vas, Zala és Somogy megyékben fordult elő. Ezzel szemben a meningococcus C előretört, 2010 júliusa és 2011 áprilisa között 69-en betegedtek meg meningococcusos C agyhártyagyulladásban, melyből 9 eset halállal végződött. Leginkább Vas megyében fordult elő. ## Története Attia és társai szerint már Hippokratész ismerte az agyhártyagyulladást. A középkori orvosok, például Avicenna már biztosan találkoztak vele. A tuberkulózisos agyhártyagyulladást Sir Robert Whytt Edinburghban működő orvos írta le. Jelentése csak halála után, 1768-ban került nyilvánosságra. A betegség és kórokozója közötti kapcsolatot csak a 19. században állapították meg. Az agyhártyagyulladás-járványok viszonylag új jelenségek. Gaspard Vieusseux dokumentálta az első járványt, amely Genfben tört ki 1805-ben. A következő évtizedekben August Hirsch Nyugat-Poroszországban, Elisa North pedig Massachusettsben számolt be járványos agyhártyagyulladásról. Az első Afrikában kitört járványról 1840-ben írtak. Afrikában gyakoribbá váltak a járványok a 20. század elejétől, az 1905–1908-as nigériai és ghánai nagyobb járvánnyal kezdve. Anton Weichselbaum 1887-ben írta le a meningococcust. A régi beszámolók szerint a betegek 90%-a meghalt. 1906-ban készült az első antiszérum lovakban. A módszert Simon Flexner amerikai kutató fejlesztette tovább. Ezzel nagyban sikerült csökkenteni a halálozási arányt. 1944-ben a penicillin hatásosnak bizonyult a betegség kezelésében. A 20. század végén a Haemophilus elleni védőoltások sikeresnek bizonyultak az általa okozott agyhártyagyulladás megelőzésére. 2002-ben cikkeztek arról, hogy a szteroidos kezelés javítja a betegek kilátásait. ## Fordítás

Magyarország az Eurovíziós Dalfesztiválokon

Magyarország 1994 és 2019 között összesen tizenhét alkalommal (ebből tizennégyszer a döntőben) vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválokon, továbbá kétszer a selejtezőkön (1993-ban és 1996-ban). Az ország számára a debütálás éve mindmáig a legsikeresebb részvételnek számít, ugyanis 1994-ben Bayer Friderika a negyedik helyezést érte el. Összesen öt alkalommal sikerült a legjobb tíz között végezniük a magyaroknak: Kállay-Saunders András 2014-ben ötödik, Pápai Joci 2017-ben nyolcadik, Rúzsa Magdi 2007-ben kilencedik, míg ByeAlex 2013-ban tizedik lett. A 2004-ben bevezetett elődöntős rendszerben a magyar versenyzők tízszer jutottak tovább a döntőbe, míg háromszor ez nem sikerült. A legrosszabb eredményt 2008-ban Csézy érte el, aki az elődöntő utolsó helyén végzett. Az Eurovíziós Dalfesztivált az országban 2014-ig a Magyar Televízió közvetítette, majd 2015 és 2019 között a Duna Média Duna csatornáján volt látható. A dalfesztiválon való indulás alapfeltétele, hogy a televíziótársaság tagja legyen az Európai Műsorsugárzók Uniójának. A Magyar Televízió 1993-ban vált a szervezet tagjává, és 1994-ben tudott csatlakozni a versenyhez. A Duna Televízió 2010-ben közvetítette a versenyt és 2015 óta az egységes közmédia új főadójaként a Duna csatorna vette át ezt a feladatot az M1-től. Az MTVA a 2020-as Eurovíziós Dalfesztiváltól nem delegált versenyzőt a megmérettetésre. Az utolsó versenyző Pápai Joci volt a 2019-es Eurovíziós Dalfesztiválon, aki – az ország történetében harmadik alkalommal – az elődöntőből nem jutott tovább a verseny döntőjébe. ## Résztvevők ## Történet 1979-ben az Eurovíziós Dalfesztiválon a Németországot képviselő Dschinghis Khan együttes egyik tagja a magyar származású Leslie Mandoki, egyik énekesnője pedig az Edina Pop művésznevet használó Késmárky Marika volt. A formáció a Dschingis Khan című dallal a negyedik helyen végzett Jeruzsálemben. Késmárky Marika korábban 1969-ben az Egy fiú a házból című dallal megnyerte a magyar Táncdalfesztivált, majd Nyugat-Németországba költözött. 1972-ben a Meine Liebe will ich dir geben című dallal benevezett a német eurovíziós dalválasztó versenyre, azonban nem ő, hanem Mary Roos utazhatott Edinburghba. ### 1990-es évek A Magyar Televízió és a Magyar Rádió 1993-ban lett teljes jogú tagja az EBU-nak, így ekkor nyílt meg a lehetőség, hogy Magyarország is énekest küldjön az Eurovíziós Dalfesztiválra. 1993. április 3-án Ljubljanában tartották a Kvalifikacija za Millstreet nevű versenyt, melyen hét csatlakozni kívánó ország vett részt, köztük Magyarország is. A magyar induló Szulák Andrea volt Árva reggel című dalával, de nem szerzett elég pontot a továbbjutáshoz. Az 1994-es Táncdalfesztivál szolgált az első magyar nemzeti döntőként, ahol tizenöt dal vett részt, és egy tizenhat tagú zsűri szavazatai alapján választották ki a nyertest, aki Bayer Friderika lett, így ő volt az első magyar versenyző, aki részt vehetett az Eurovíziós Dalfesztivál nemzetközi döntőjében 1994-ben. A Kinek mondjam el vétkeimet? című dal Dublinban a negyedik helyen végzett, mely az eddigi legjobb magyar szereplés. A jó eredménynek köszönhetően 1995-ben is indulhatott a versenyen Magyarország. Az 1990-es években a résztvevők megnövekedett száma miatt a rossz eredményt elérő országok nem vehettek részt a következő évi dalfesztiválon. A Magyar Televízió ezúttal nem tartott válogatóversenyt, hanem egy pályázatra beérkezett zeneművek közül a győztes dal előadására Szigeti Csabát kérték fel. Az Új név a régi ház falán című dal az utolsó előtti, huszonkettedik helyen végzett Dublinban. 1996-ban A cél: Oslo című műsor szolgált a nemzeti dalválasztó versenyként, ahol a végső eredményt öt regionális zsűri szavazatai alakították ki. A műsor győztese Delhusa Gjon lett, a Fortuna című dallal. Ebben az évben módosítottak az Eurovíziós Dalfesztivál kvalifikációs szakaszának lebonyolításán. A házigazda nemzet (Norvégia) kivételével az összes résztvevő országnak indulnia kellett egy audio selejtezőn. A zsűrik a dalok hangfelvételei alapján szavaztak, és a huszonkilenc nevezőből az első huszonkettő jutott tovább a nemzetközi versenyre. Delhusa Gjon dala holtversenyben végzett a finn előadóval az utolsó, még továbbjutást érő helyen, ám végül az utóbbi vehetett részt az oslói versenyen. Ezt a kiválasztási módszert többé nem ismételték meg, 1997-től 2003-ig a korábban is érvényben lévő kieséses szabály maradt érvényben. A következő évben is egy tévés műsorban derült ki, hogy ki lesz az Eurovíziós Dalfesztivál magyar résztvevője. A Magyar Televízió debreceni, szegedi, pécsi, szombathelyi és budapesti körzeti stúdiójának zsűritagjai választották ki tizenkilenc versenyzőből a V.I.P.-t az ország képviseletére. A nemzetközi döntőben az együttes a tizenkettedik helyet szerezte meg a Miért kell, hogy elmenj? című dallal. Az 1998-ban induló Charlie dalát egy dalszerzői pályázatra beérkezett 17 műből választotta ki az MTV. A holnap már nem lesz szomorú az elvárások és a nemzetközi sajtókampány ellenére mindössze négy ponttal a huszonharmadik helyen végzett. Koltay Gergely, az MTV zenei osztályának főszerkesztője egy interjúban elmondta, hogy a következő évben is hasonló körülmények között tervezik kiválasztani a magyar versenyzőt, bár felmerült, hogy ha indulhatunk is, a pénzügyi finanszírozás nem feltétlenül lesz meg a részvételhez. Az ekkoriban érvényben lévő kieséses szabály értelmében Magyarország nem vehetett volna részt 1999-ben, de egy visszalépés miatt az EBU felajánlott egy helyet a Magyar Televíziónak, viszont azt pénzügyi okokra hivatkozva nem fogadták el, és a következő években sem neveztek versenyzőt a dalfesztiválra. Az Eurovíziós Dalfesztiválokon 1998-ig a versenydalok élőben, nagyzenekari előadásban hangoztak el. A magyar produkciók esetében 1994-ben és 1997-ben Wolf Péter volt a karmester, míg 1995-ben és 1998-ban id. Malek Miklós látta el ezt a feladatot. 1993-ban, a ljubljanai előselejtezőn a szlovén Petar Ugrin vezényelte a zenekart. ### 2000-es évek 2004-ben az elődöntők bevezetése lehetővé tette, hogy az addiginál lényegesen több ország vegyen részt, így előzetesen, 2003 októberében az MTV is jelezte indulási szándékát. Rapai Márta, az akkori eurovíziós delegáció vezetője bejelentette, hogy komoly tervek vannak arra, hogy Magyarország újra nevezzen versenyzőt az Eurovíziós Dalfesztiválra. A november közepén közzétett résztvevői listán is szerepelt Magyarország, viszont egy héttel később, amikor még következmények nélkül vissza lehetett lépni, akkor az MTV bejelentette, hogy pénzügyi problémákra hivatkozva nem tudják lehetővé tenni, hogy delegációt küldjenek Isztambulba. Jelezték emellett, hogy a következő évben mindenképpen megoldást találnak arra, hogy újra szerepeljen magyar énekes a dalfesztiválon, így hat kihagyott verseny után 2005-ben indult újra Magyarország. A 2005-ös visszatérés alkalmával ismét volt magyar selejtező műsor, ahol a szavazás két fordulóból állt: először a nézők telefonos szavazással kiválasztották a négy legjobbat, akik közül egy öttagú zsűri nevezte meg a végső győztest. A kijevi versenyen a NOX együttes képviselte az országot a Forogj, világ! című dallal. Ők voltak az első magyar versenyzők, akiknek részt kellett venniük az elődöntőben, továbbá ők voltak az elsők, akik bármilyen nyelven énekelhettek volna, az együttes azonban magyarul adta elő versenydalát. Az elődöntőből az első tíz helyezett kvalifikált a néhány nappal később tartott döntőbe: a NOX az ötödik helyen jutott tovább, a fináléban pedig a tizenkettedik helyen végeztek. A következő évben ismételten pénzügyi okok miatt nem vett részt Magyarország, majd 2007-ben Rúzsa Magdi indult a versenyen Helsinkiben. Az indulást a Fonogram díjátadón nyerte el, ahol az övé lett a közönségszavazatok alapján az Év Felfedezettje díj. A nevezett versenydalát majdnem kizárták a versenyből, mivel annak egy részletét a szabályokban megadott határidő, 2006. október 1-je előtt előadta 2005. november 2-án, a Megasztár harmadik évadának második válogatójában. A kiadója tagadta, hogy ezzel megszegték volna a szabályokat. Az Unsubstantial Blues című szerzeményével az elődöntőben a második, a döntőben a kilencedik helyet szerezte meg végül. Ez volt az első alkalom, hogy a magyar versenydal angolul szólalt meg a dalfesztiválon. 2008-ban újra televíziós show-műsorban választották ki az indulót. A tizenöt résztvevős nemzeti döntő végeredményét 50%-ban a zsűri pontjai és 50%-ban a közönségszavazatok alakították ki. Az ítészeknél Szekeres Adrien dala végzett az első, Csézyé a második helyen, míg a telefonos szavazáson Csézy győzött (a második helyezett szavazatszámának több, mint kétszeresével), Szekeres Adrien pedig második lett. A holtversenyben a közönség szava volt a döntő, így Csézy utazhatott a belgrádi megmérettetésre. Ekkor első alkalommal már két eurovíziós elődöntőt is rendeztek. Csézy a második elődöntőben szerepelt Szívverés című dalának angol–magyar nyelvű verziójával. A Candlelight-nak nem sikerült a döntőbe jutnia – a tizenkilenc ország közül az utolsó helyen végzett, így ez számít a legeredménytelenebb magyar szereplésnek az Eurovíziós Dalfesztiválok történelmében. 2009-ben a Magyar Televízió a beérkező pályaművek közül először Zentai Márk dalát, a svéd Figge Boström és George Németh által szerzett Vigyen a szél – How We Party-t választotta, azonban egy nappal a bejelentést követően kiderült, hogy a dal 2006-ban egy svéd valóságshow-ban elhangzott, így a versenyszabályoknak nem felelt meg. Még ezen a napon az MTV bejelentette, hogy Tompos Kátya a Valami Amerika 2. főcímdalát, a Magányos csónakot fogja énekelni Moszkvában. Az énekesnő a kiválasztását követően bejelentette, hogy vissza kell utasítania a dalfesztiválon való szereplést a színházi elfoglaltságai miatt. Végül a zsűri az összes pályaművet újrahallgatva Ádok Zoli Dance with Me című dalát választotta, mely nem került be a moszkvai döntőbe – a második elődöntőben a tizenötödik helyen végzett. A 2009-es dalválasztás körüli botrányok és a közszolgálati média instabil pénzügyi helyzete miatt az MTV a 2010-es Eurovíziós Dalfesztiválon való szerepléstől 2009. október 22-én visszalépett. ### 2010-es évek 2010\. március 22-én Svante Stockselius, a dalfesztivál vezetője az oslói delegációvezetők találkozóján bejelentette, hogy a résztvevőkön kívül Magyarország (Duna TV) és még négy másik nem részt vevő ország is élőben sugározza a dalfesztivál májusi elődöntőit és döntőjét. A Duna Televízió az oslói verseny közvetítései után szeretett volna teljes jogú EBU-taggá válni, azonban ez 2011-ig nem történt meg, így nem indíthattak versenyzőt az Eurovíziós Dalfesztiválon. A Magyar Televízió egy év kihagyás után, a mezőny utolsó országaként 2010. december 27-én jelentette be, hogy sikerült a pénzügyi feltételeket megteremteni a 2011-es Eurovíziós Dalfesztiválon való részvételhez. A düsseldorfi versenyen nyilvános pályázat nélkül egy belső zsűri döntése alapján Wolf Kati képviselhette Magyarországot a What About My Dreams? című dalával. Wolf Kati az első elődöntőből a hetedik helyen jutott tovább, a döntőben a nagy várakozások ellenére a huszonkettedik helyen végzett 53 ponttal. A közmédiumokat tömörítő MTVA és a Magyar Televízió 2011. december 1-jén egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 2012-ben újra részt vesznek az Eurovíziós Dalfesztiválon és az erre a célra életre hívott nemzeti válogatóra a nevezett dalokat 2011. december 30-ig várják. A Dal című műsort először 2012-ben rendezték meg két elődöntővel, melyben a nevezett 202 dalból összesen 20 előadó mutatta be a bakui Eurovíziós Dalfesztiválra szánt szerzeményét. A két elődöntőből összesen nyolcan jutottak a döntőbe, ahol a 2005-ös nemzeti döntő mintájára a közönség választotta ki a legjobb négyet, majd ezek közül nevezte meg a végső győztest a zsűri, aki a Compact Disco lett a Sound of Our Hearts című dallal. A zsűritagok közül Wolf Kati és Csiszár Jenő szavaztak az együttesre, míg Rakonczai Viktor Heincz Gábort, Rákay Philip pedig Caramelt indította volna a dalfesztiválon. A Compact Discónak éppen sikerült továbbjutnia az első elődöntőből, mivel 52 pontot szerezve elérték a tizedik, még továbbjutó helyet. A döntőben a szavazás során 19 pontot gyűjtöttek, mellyel a huszonnegyedik helyen végeztek. 2012\. október 24-én hirdette meg a közmédia a második A Dalra a pályázati feltételeket, melyben az első évadhoz képest változás volt, hogy ezúttal csak magyar nyelvű szerzeményeket vártak az eurovíziós nemzeti válogatóba. A felhívásra 244 pályamű érkezett be, melyek közül az előzsűri harmincat juttatott be az élő műsorsorozatba. A Dalt februárban és márciusban hat adással rendezték meg: a három elődöntőt követte két középdöntő és a döntő. Az utolsó fordulóban az előző évi versennyel ellentétben ekkor már a zsűri választotta ki a legjobb négyet, akik közül a közönségszavazás döntött a végső győztesről. A magyar induló 2013-ban ByeAlex lett, Kedvesem című dalának a Zoohacker-féle remix változatával. Magyarország ismét bejutott a nemzetközi dalfesztivál döntőjébe, ezúttal a nyolcadik helyen. A döntőben a szavazás során 84 pontot szerzett a magyar produkció, mely a minden várakozást felülmúló tizedik helyet jelentette a malmői mezőny dalai között. 2013\. október 11-én hozták nyilvánosságra a következő évi dalválasztó műsor jelentkezési feltételeit, ahova a magyar nyelvű dalok mellett már angol nyelvű és a hazai kisebbségek nyelvein íródott dalokat vártak a szervezők. A műsorba rekordszámú 435 pályázat érkezett, melyek közül a tíztagú szakmai előzsűri ismételten harmincat juttatott az elődöntőkbe. Ezúttal a képernyős zsűri újra négytagú lett, a végső döntőbe jutott dalok közül ők jelölték ki a közönségszavazásra ajánlott négy dalt, melyek közül a nézők Kállay-Saunders Andrást és a Running című dalt választották ki az ország képviseletére. Az Eurovíziós Dalfesztiválon az első elődöntőben a harmadik helyen végzett 127 ponttal, így továbbjutott a döntőbe. A döntőben a szavazás során 143 pontot gyűjtött, mellyel az ötödik helyen végzett. Az itt elért ötödik hely a mai napig a második legjobb magyar szereplést jelenti a versenyen, de összességében Kállay-Saunders András kapta a legtöbb pontot a magyar indulók közül az 1975 és 2015 között alkalmazott szavazási rendszerben. 2015-ben is nyilvános pályázaton kereste a közmédia a dalfesztivál magyar résztvevőjét. 2014. július 9-én este az M1-en, a Koppenhágából jeles című riportműsorban bejelentették, hogy akárcsak az előző három évben, ezúttal is A Dalban dől el, hogy ki utazhat a bécsi Eurovíziós Dalfesztiválra. A 351 pályázatból kiválasztott harminc versenyzőt az MTVA három részletben, 2014. december 8-án, 10-én és 12-én jelentette be. Első alkalommal az ötödik zsűritag szerepét a tévénézők töltötték be, akik okostelefonos alkalmazás segítségével tudták pontozni az elhangzott versenyprodukciókat. A Dal 2015 döntőjében a közönségszavazatoknak köszönhetően Csemer Boglárka, művésznevén Boggie győzött a Wars for Nothing című dallal. A nemzetközi színpadon az első fellépésére május 19-én került sor az első elődöntőben, ahonnan sikeresen továbbjutott a május 23-án megrendezett döntőbe. A szavazáson 19 pontot szerzett, mely a huszadik helyet érte a huszonhét résztvevős döntőben. Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója már A Dal 2015 döntőjének estéjén, a győztes első sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy Magyarország részt kíván venni a soron következő dalversenyen is, és újra nyílt pályázatot írnak ki, akárcsak az előző négy évben. A vezérigazgató hozzátette, hogy egy jubileumi műsor lesz a 2016-os, mivel ötödik alkalommal fogják kiválasztani az ország dalát ennek a produkciónak a segítségével. A szervezők végül 2015. október 19-én tették közzé a pályázati feltételeket és a hivatalos versenyszabályzatot. A produkcióban történt változás lett, hogy ezúttal nemcsak a győztest díjazzák az eurovíziós szerepléssel, hanem kiosztják A Dal felfedezettje, A legjobb dalszöveg, A legjobb remix, valamint A legjobb akusztikus változat díjat is. A közönséggel 2015. december 15-én közölték, hogy a 372 dal közül melyik harminc fog szerepelni a dalválasztó műsorsorozat élő adásaiban. A Dal döntőjét Fehérvári Gábor Alfréd, művésznevén Freddie nyerte meg Pioneer című dalával, így ő képviselhette Magyarországot a 2016-os Eurovíziós Dalfesztiválon Stockholmban. Az első elődöntőben negyedikként lépett fel, és a negyedik helyen jutott tovább. A döntőben 108 pontot szerzett, amely az ebben az évben bevezetett új szavazási rendszer értelmében a tizenkilencedik helyet jelentette a huszonhat fős mezőnyben. 2016\. április 28-án reggel Freddie utolsó sajtótájékoztatóján az Eurovíziós Dalfesztivál előtt Medvegy Anikó, az MTVA gyermek, ifjúsági és szórakoztató műsorokért felelős főszerkesztője elmondta, hogy a Duna Média részt kíván venni a soron következő dalversenyen és nyílt pályázatot írnak ki, akárcsak az előző években. Az MTVA és a Duna Média 2016. október 10-én tette közzé a pályázati feltételeket és a hivatalos versenyszabályzatot. Ez volt az első nemzeti válogató, ahol a műsor kommunikációjában ritkábban volt jelen az Eurovíziós Dalfesztivál kifejezés: az élő adásokban a képernyő bal alsó sarkában csak A Dal 2017 logója volt látható, a nemzetközi dalfesztiválé nem, valamint Medveczky Balázs, a közmédia televíziós médiaszolgáltatási igazgatója elmondta a legjobb harminc dal bejelentésekor, hogy „A Dal című műsornak nem elsődleges célja, hogy eurovíziós versenydalt keressen.” A műsorsorozat végére a zsűri és a közönség egybehangzó döntésének értelmében Pápai Joci az Origo című dalával képviselhette Magyarországot Kijevben az Eurovíziós Dalfesztiválon. Az előadó a második elődöntőből a második helyen jutott tovább, a döntőben a nyolcadik helyezést érte el 200 ponttal, ami a 2016 óta érvényben lévő pontozási rendszerben a legmagasabb pontszám, amit magyar versenyző meg tudott szerezni. A 2018-as Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatójára 2017. október 9-én reggel indult el a jelentkezés. Ez volt az első év, hogy a pályázati anyagot már csak online lehetett leadni. A jelentkezési határidőig több, mint 350 dal érkezett A Dal 2018 felhívására. A szervezők 2017. december 6-án jelentették be az élő műsorsorozatba jutottak névsorát egy sajtótájékoztató során, melyet a budapesti Akvárium Klubban tartottak. A januárban és februárban megrendezett hat élő adás végén az AWS alternatív rock–metal zenekar tudott győzni a Viszlát nyár című dallal. Az együttes képviselhette Magyarországot a nemzetközi dalfesztiválon Lisszabonban. A második elődöntőből a tizedik helyen, négy ponttal a román együttes előtt jutottak tovább, a döntőben pedig a huszonegyedik helyezést érték el 93 ponttal. A Dal 2019 eurovíziós nemzeti dalválasztó műsorba 2018. október 1-től másfél hónapon keresztül nevezhettek a jelentkezők. A zsűritagokat és a résztvevő dalokat 2018. december 3-án jelentették be, valamint ekkor mutatták be a műsor új logóját is. A korábbi évekhez képest változás volt, hogy újból hat főben maximálták a színpadon jelenlévők számát – illeszkedve az Eurovíziós Dalfesztivál nemzetközi szabályaihoz. A műsor döntőjében két év után újból Pápai Joci győzött, elnyerve a jogot, hogy képviselje Magyarországot a 2019-es Eurovíziós Dalfesztiválon Tel-Avivban. Az én apám című dalát az első elődöntőben adta elő, azonban itt a tizenkettedik helyen végzett, így nem sikerült bekerülnie a legjobb tíz közé. Ez volt a harmadik alkalom Magyarország eurovíziós történelmében, hogy az országot képviselő előadó nem jutott tovább a nemzetközi verseny döntőjébe. Ezt követően a közmédia a 2020-as Eurovíziós Dalfesztiváltól nem delegált többé versenyzőt a megmérettetésre. 2011 és 2018 között sorozatban nyolc alkalommal jutott tovább a magyar előadó az Eurovíziós Dalfesztiválok elődöntőjéből a döntőbe. Ezt a rekordot Görögország tartja még egyedüliként a versenyben: nekik ez 2008 és 2015 között sikerült minden évben. ### 2020-as évek A 2019-es Eurovíziós Dalfesztivál alatt Bubnó Lőrinc, a magyar delegáció vezetője egy interjú keretein belül elmondta, hogy a Duna csatorna megfontolja a 2012 óta futó válogatóműsor, A Dal nagyobb helyszínen történő lebonyolítását, és elképzelhetőnek tartják, hogy változásokat vezetnek be a műsorba. Ennek ellenére a MTVA hivatalosan nem erősítette meg a részvételét a 2020-as Eurovíziós Dalfesztiválra, habár október végére egyértelmű lett, hogy A Dal című műsor keretében nem az eurovíziós indulót fogják kiválasztani a következő évben. Az MTI október 25-én a következő mondatot írta meg A Dal 2020 indulásával kapcsolatos sajtóanyagban, mellyel teljesen bizonytalanná vált a magyar részvétel: „a műsor készítői úgy döntöttek, hogy jövőre az eurovíziós indulás helyett közvetlenül a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő produkciókat segítik”. 2019\. november 13-án hivatalossá vált, hogy Magyarország nem vesz részt a dalfesztiválon. A magyar közmédia döntésével kapcsolatosan számos hazai sajtóorgánum foglalkozott, a TV2 Tények című magazinműsorában beszéltek róla elsőként, miután pedig végleges lett a döntés, több internetes oldal azzal magyarázta a visszalépést, hogy vélhetően az MTVA számára túl meleggé vált az Eurovíziós Dalfesztivál. Ezt követően a brit The Guardian is foglalkozott a témával, melynek köszönhetően nemzetközi visszhangot váltott ki a legnagyobb újságoknál. Többek között a The Independent, a Deutsche Welle, a Sky és az SBS is foglalkozott az üggyel. Ennek következményeként az MTVA közleményben reagált az őket ért vádakra, állításuk szerint semmilyen produkció, esemény vagy rendezvény kapcsán nem tartják számon senkinek a szexuális beállítottságát, habár a válogatóműsor kétszeres versenyzője, Petruska András Facebook-oldalán úgy fogalmazott, hogy korábban a műsor készítőivel folytatott beszélgetései során kiderült, hogy az „Eurovízió és az MTVA által képviselt értékek nem egyeztethetőek össze”. Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője még a visszalépés okait firtató cikkek tömeges megjelenései előtt éppen ezeket a felvetéseket erősítette meg, amikor a Hír TV Sajtóklub című műsorában úgy vélekedett Magyarország távolmaradásáról, hogy az „Eurovízió egy gusztustalan homoszexuális flottatüntetés”, valamint azt mondta, hogy „mentálhigiénés okból is örvendetesnek tartom [a visszalépést], mert nagyon sok fiatalkorú azt hitte, hogy ez egy 18 éven aluliaknak való dolog, miközben itt ilyen visítozó transzvesztiták meg szakállas nők rombolták a közízlést” – utalva a dalfesztivál korábbi győzteseire, Dana Internationalre és Conchita Wurstra, akik 2019-ben vendégfellépőként szerepeltek a versenyen. A dalfesztiváltól való visszalépést követően ez volt az első alkalom, hogy az MTVA megszólalt az ügyben, majd innentől kezdve napi szinten jelentek meg kormányközeli politikai elemzők nyilatkozatai az M1 aktuális csatorna különböző műsoraiban, melyben balliberális csúsztatásnak és a közmédia lejáratásának nevezték az Eurovíziós Dalfesztivállal kapcsolatos írásokat. Mindezek ellenére az MTVA továbbra sem indokolta, hogy miért döntöttek úgy, hogy nem indulnak a megmérettetésen. A magyar könnyűzenei szakma nem értett egyet a közmédia döntésével, Wolf Kati szerint például ez egy hatalmas lehetőség egy előadó számára; ő úgy fogalmazott, hogy „el kell indulni a versenyen, nem csak otthon ülni”. Mindezen túl az MTVA megszakította a kapcsolatot azon újságírókkal is, akik részben vagy teljes egészében az Eurovíziós Dalfesztivállal foglalkoznak, illetve korábban rendszeresen, akkreditált újságíróként vettek részt az eseményeken. Közülük senkit sem hívtak meg A Dal 2020 sajtótájékoztatójára sem, illetve a megkereséseikre sem reagáltak érdemben, amikor októberben szárnyra kaptak az első hírek a lehetséges visszalépés kapcsán. A Dal 2020-as évadába a közmédia közlése szerint rekordszámú pályázat érkezett, így ez is azt igazolja, hogy jó döntést hoztak azzal, hogy nem indulnak az Eurovíziós Dalfesztiválon. A tehetségkutató műsor ezt követően minden idők legrosszabb nézettségével indult a Dunán, és a többi adásra sem sikerült lényegesen több nézőhöz elérnie. Egy évvel később már negyven versenyzővel és hét élő adással jelentkezett A Dal, azonban többségében ismeretlen, feltörekvő zenekarok és énekesek vettek részt benne, valamint csak alig több, mint 200 ezer nézőt értek el adásonként. Bubnó Lőrinc, a magyar eurovíziós delegáció korábbi vezetője 2020 novemberében a Humans of Eurovision podcast-ben elmondta, hogy szerinte egyrészt a pénzügyi helyzetre lehet hivatkozni az ország távolmaradását illetően, ugyanis ha ilyenkor dönteni kell a közmédiában, akkor az Eurovíziós Dalfesztivál az elsők között lesz szüneteltetve. Másrészről szerinte a magyar embereknek még időre van szüksége ahhoz, hogy a nyugat-európai társadalmi értékeket, beleértve az LMBTQ+ csoporthoz tartozó embereket elfogadják. Az egykori cseh eurovíziós delegációvezetővel, Jan Bors-szal folytatott beszélgetésben ezt a két dolgot nevezte meg a fő okoknak, ami miatt Magyarország nem vesz részt többé a dalfesztiválon. 2023-ban Wolf Kati, az Eurovíziós Dalfesztivál korábbi résztvevője és A Dal tehetségkutató műsor zsűritagja egy podcast-ben elmondta, hogy szükség lenne indulnia a versenyen Magyarországnak, valamint szerinte nem csak kizárólagosan A Dal létezhet, mint új zenéket felvonultató műsor, hanem lehetne csinálni mellé dedikáltan egy eurovíziós válogatót is. A beszélgetésben továbbá kifejtette, hogy a popzene nincs olyan módon képviseltetve sem a magyar rádiókban, sem A Dalban, mint azokban az időkben, amikor Magyarország is nevezett versenyzőt a nemzetközi megmérettetésre. Wolf Kati úgy gondolja, fontos katalizátorként szolgálna a könnyűzene feltörekvő előadóinak is, hogy egy nemzetközi közönség előtt megmutathatnák, hol tart a magyar zene egy adott évben. 2023-ra az is kimutatható volt, hogy a nemzetközi nevezés nélküli A Dalra egyre kevesebben kíváncsiak, míg a dalfesztiválokat a közmédia sugárzásának elmaradása ellenére is sokan követték az interneten. 2023\. július 15-én az Eurovíziós Podcast című műsorban Stig Karlsen, a norvég delegáció vezetője elmondta, hogy az Európai Műsorsugárzók Uniója azt szeretné, ha Magyarország visszatérne a versenybe, és a reményét fejezte ki, hogy a jövőben a magyar delegáció, az MTVA és az EBU közötti tárgyalások eredményezhetik az ország visszatérését, ha nem 2024-ben, akkor remélhetőleg 2025-ben. Végül az MTVA továbbra sem nyilatkozott semmit a dalfesztivállal kapcsolatban, és sorozatban ötödik éve nem neveztek indulót a nemzetközi versenyre. A visszalépést követően a Covid19-pandémia miatt elmaradt 2020-as Eurovíziós Dalfesztivált helyettesítő Eurovision: Europe Shine a Light című gálaműsort sem vetítették a tévében, valamint a 2021-es Eurovíziós Dalfesztivál sem volt látható a közmédia csatornáin. 2006 óta ez volt az első év, amikor a dalfesztivált egyetlen hazai tévéadó sem tűzte műsorára. Az MTVA a későbbiekben sem helyezte kilátásba a visszatérést a dalfesztiválra, valamint nem kommunikálnak nyilvánosan semmit ezzel kapcsolatban. ## Nemzeti döntő Magyarországon nem alakult ki hagyományos, minden évben megrendezett nemzeti válogató az 1990-es években, illetve a 2000-es években. A magyar induló kilétét vagy nemzeti döntő segítségével, vagy nemzeti döntő nélküli belső kiválasztással döntötték el. 1994-ben a Táncdalfesztivál győztese kapta meg az eurovíziós szereplés lehetőségét, 1996-ban A cél: Oslo című műsor győztese utazhatott volna a megmérettetésre. 1997-ben, 2005-ben és 2008-ban egy nemzeti döntőben választották ki a magyar versenyzőt. 2007-ben az előadót csak a közönség választotta ki, majd a versenydalról a delegáció és az énekesnő menedzsmentje döntött. 1995-ben, 1998-ban és 2009-ben egy pályázati felhívásra beérkezett dalok közül döntött a magyar indulóról egy szakmai zsűri, 2011-ben pedig pályázati felhívás nélkül jelentette be a döntését az MTV. 2012 és 2019 között minden évben megrendezésre került a magyar nemzeti döntő, A Dal, melynek a győztese kapta meg a lehetőséget, hogy képviselje Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. 2020-tól A Dalt egy hazai tehetségkutató műsorként rendezi meg az MTVA, melynek nem fődíja az Eurovíziós Dalfesztiválon való szereplés, továbbá Magyarország nem küldött több énekest a versenyre. A Dalt 2012-ben két elődöntővel rendezték meg, melyben összesen 20 előadó mutatta be a bakui Eurovíziós Dalfesztiválra szánt dalát. A két elődöntőből összesen nyolcan jutottak a döntőbe, ahol a 2005-ös nemzeti döntő mintájára a közönség választotta ki a legjobb négyet, majd ezek közül nevezte meg a végső győztest a zsűri. 2013-tól 2019-ig minden évben hat adással és harminc dallal jelentkezett a műsor: a három válogatót követte két elődöntő és a döntő. A Dal eurovíziós nemzeti dalválasztó műsor nyolc éve alatt összesen 230 dalt mutattak be a közönségnek élőben. ## Nyelvhasználat Az 1999-ig érvényben lévő nyelvi szabályok értelmében Magyarország első indulói az ország hivatalos nyelvén, magyarul énekeltek. Az 1994-es debütálás egyben a dalfesztivál történetének első magyar nyelvű dalát is jelentette. 2007-ben Rúzsa Magdi volt az első magyar résztvevő, aki a szabad nyelvhasználatot kihasználva angol nyelven adta elő dalát. A következő évben Csézy is angolul énekelt, de ő néhány magyar nyelvű sort is illesztett dalába. Ádok Zoli 2009-es dala szintén angol nyelvű volt, míg 2011-ben Wolf Kati Csézyhez hasonlóan a kevert nyelvű verziót énekelte, majd a Compact Disco Sound of Our Hearts című dala is teljes egészében angol nyelvű volt. Nyolc évig a NOX együttes volt az utolsó induló, akik teljes egészében magyarul énekelték el a versenydalukat, azonban 2013-ban ByeAlex úgy döntött, hogy a Kedvesem című dalát teljes egészében magyar nyelven adja elő. A következő években Kállay-Saunders András, Boggie és Freddie ismét angol nyelven énekeltek, majd Pápai Joci dalai és az AWS dala viszont magyar nyelven hangzott el. A tizenhét magyar versenydalból kilencet magyar nyelven, hatot angol nyelven és kettőt angol és magyar kevert nyelven adtak elő. A Dal című műsorban a szervezők a pályázati feltételekben közölték, hogy magyarul, az ország területén élő kisebbségek nyelvein, vagy angolul írott dalok vehetnek részt a nemzeti válogatóban (kivéve 2013-at, amikor csak magyar nyelvű dalok nevezhettek), azonban minden évben csak magyar és angol nyelvű dalok kerültek be az élő műsorfolyamba. Az MTVA támogatta az anyanyelven éneklést a műsorban, viszont meghagyták a lehetőséget, hogy a győztes dalt az Eurovíziós Dalfesztiválra átírják egy másik nyelvre, azonban ez egyszer sem fordult elő. Minden A Dal-győztes úgy adta elő a versenydalát az Eurovíziós Dalfesztiválon, ahogy megnyerte a hazai válogatót. ## Kapcsolódó közvetítési adatok ### Nézettség a 2010-es években 2011-ben a teljes műsorfolyamot élőben, HD minőségben közvetítette az M1, Gundel Takács Gábor helyszíni kommentálásában. Az adásokat megelőzően Novodomszky Éva műsorvezetésével Visszaszámlálás címmel felvezető műsort vetítettek az első elődöntő, illetve a döntő előtt. Az utóbbiban médiatörténelmet írt a magyar televíziózás azzal, hogy a műsorral párhuzamosan, az RTL-en futó Csillag születik című tehetségkutató műsorral összekapcsolták egy percre a két csatorna adását, melyben közösen szorítottak a magyar versenyzőért, Wolf Katiért. A közszolgálati televízió főadója az Eurovíziós Dalfesztivál rekordmagas nézettségével (1 049 000 fő, 30,2% közönségarány) az RTL 141 napja tartó főműsoridős, kereskedelmi célcsoportbeli dominanciájának is véget vetett, amely a kereskedelmi televíziózás 1997-es magyarországi elindulásától 2011-ig a leghosszabb „nyerő széria” volt. 2012-ben és 2013-ban a dalfesztivál adásait megelőzően az Elővízió című műsor szolgált felvezetésként. Mind a két évben sikerült több százezer nézőt megmozgatnia nemcsak a dalfesztivál közvetítéseinek, de hazai előválogató műsornak is, melynek adásait rendre 1 millióan követtek figyelemmel. A 2011 óta rendelkezésre álló részletes nézettségi adatok szerint 2013-ban volt az Eurovíziós Dalfesztivál döntője a legnézettebb Magyarországon – 1 133 000-en követték figyelemmel, ahogy ByeAlex tizedik lesz a malmői versenyen. 2014-ben az Elővízió a magyar érdekeltségű adásokat megelőzően került műsorra, a második elődöntő előtt egy áttekintést láthattak a nézők az Eurovíziós Dalfesztiválok történelméből. Ebben az évben is közel 1 millióan kapcsoltak az M1-re, valamint a magyar érdekeltségű első elődöntő 2011 óta a harmadik legnézettebb volt. 2015-ben Tatár Csilla műsorvezetésével jelentkezett a felvezető műsor az első elődöntő és a döntő előtt, azonban ekkor már a megújult Dunán. A dalfesztivál döntőjét valamivel többen nézték, mint 2012-ben. A következő évben a második elődöntő előtt ismételten egy válogatást tűztek műsorra, majd 2017-ben minden adás felvezetéseként az Elővízió szolgált, a kommentátori állásból innentől Fehérvári Gábor Alfréd és Rátonyi Kriszta jelentkeztek. 2018-ban és 2019-ben megújult névvel, Hangolódjunk az Eurovízióra címmel jelentkezett a felvezető műsor, az új hazai műsorvezető Forró Bence lett. Az Eurovíziós Dalfesztivál nézettsége 2016-tól kezdődően változó volt, de általánosan kijelenthető, hogy csökkenő tendenciát mutatott, ahogy vele párhuzamosan A Dal című nemzeti válogatóműsor is. 2017-ben Pápai Joci a kijevi döntőben ért el kiemelkedő eredményt, amit mintegy 800 000-en követtek figyelemmel. A 2018-as Eurovíziós Dalfesztivál döntője már csak az előző évi nézőszám felét érte el, azonban így is többen nézték, mint A Dal adásait. 2019-ben érte el a verseny közvetítése a magyarországi mélypontját az évtizedben, ugyanis magyar előadó hiányában alig 145 000-en nézték meg a tel-avivi döntőt. A 2010-es évek dalfesztiváljainak magyarországi nézettségi adataiból látható, hogy a magyar érdekeltségű elődöntőket követték inkább figyelemmel a nézők, valamint a döntőt is csak akkor nézték végig tömegek, ha abban szerepelt a hazai versenyző is. Emellett fontos tényező volt az is, hogy mennyire kapott kellő mennyiségű médiamegjelenést és sajtóreklámot az énekes, valamint mennyire volt ismert és közkedvelt – mennyire jutott el a nézőkhöz, hogy ki képviseli Magyarországot a versenyen. ## Szavazástörténet ### Magyarország kapott pontjai az Eurovíziós Dalfesztiválok döntőiben 2016-tól az első oszlop a zsűritől, a második oszlop pedig a közönségtől kapott pontokat mutatja. Magyarország a dalfesztiválok döntőiben eddig összesen tizenkétszer kapott maximális 12 pontot; 1994-ben Finnországtól, Írországtól, Lengyelországtól és Svédországtól; 2007-ben Szerbiától; 2011-ben Finnországtól; 2013-ban Németországtól, 2014-ben Montenegrótól, 2017-ben a szakmai zsűriknél Horvátországtól, illetve a közönségnél szintén Horvátországtól és Szerbiától, 2018-ban a közönségnél Szerbiától. | \# | Ország | Magyarország kapott pontjai az Eurovíziós Dalfesztiválok döntőiben | | |-----------|--------|--------------------------------------------------------------------|------| | 1994 | 1995 | 1997 | 1998 | | 1\. | | | | | 2\. | | 2 | | | 3\. | | 12 | | | 4\. | | 5 | | | 5\. | | 12 | | | 6\. | | 4 | | | 7\. | | 10 | | | 8\. | | | | | | | 12 | | | 10\. | | 10 | | | | | 7 | | | 12\. | | 8 | | | | | | | | 14\. | | | | | | | 12 | | | | | 8 | | | | | | | | | | | 1 | | | | | | | 20\. | | 7 | | | | | 4 | | | 22\. | | | | | 23\. | | | | | 24\. | | | | | | | | | | | | | | | 27\. | | | | | 28\. | | 2 | | | | | | | | 30\. | | | | | | | | | | | | 3 | 2 | | 33\. | | | | | | | | | | 35\. | | | | | | | 1 | | | 37\. | | | | | 38\. | | | | | 39\. | | | | | 40\. | | | | | | | | | | | | | | | 43\. | | | | | | | | | | 45\. | ' | | | | 46\. | | 3 | | | 47\. | | | | | | | | | | Összesen: | | 122 | 3 | | | | | | ### A Magyarország által adott pontok az Eurovíziós Dalfesztiválok döntőiben 2016-tól az első sor a zsűri, a második sor pedig a közönség által adott pontokat mutatja. Magyarország az Eurovíziós Dalfesztiválok döntőiben eddig csak Montenegrónak és Szlovákiának nem adott egyetlen pontot sem. ### A magyar szakmai zsűri tagjai A 2012 előtti évekből nem állnak rendelkezésre információk, hogy kik voltak a szakmai zsűri tagjai Magyarországon. 2012-ben az öttagú zsűri két tagja volt Balázs Fecó és Orbán Tamás. 2013-ban, amikor még nem közölték a zsűritagok részletes szavazásának eredményét, akkor Balázs Fecó, Jeney Erzsébet, Kiss Áron Ádám, Rakonczai Viktor és Rúzsa Magdi látta el ezeket a feladatokat. ## Egyéb díjak 2007-ben a Eurovíziós Dalfesztivál megalkotójáról elnevezett Marcel Bezençon-díj Zeneszerzői Díj kategóriájában nyert Rúzsa Magdi az Unsubstantial Blues című dallal, emellett az ESC Radio-nál ő lett A legjobb női előadó is, valamint a második helyen végzett A legjobb dal kategóriában. 2009-ben a Barbara Dex-díj elnevezésű rajongói díjat szavazták meg a dalfesztivál nézői Ádok Zolinak, aki a voksolók szerint a legcsúnyább ruházatú énekes volt a moszkvai versenyen. 2011-ben a dalfesztivált megelőző időszakban megrendezett hivatalos rajongói szavazáson Wolf Kati dalát, a What About My Dreams?-t választották a legjobbnak. 2014-ben a magyar versenyző, Kállay-Saunders András A legjobb férfi előadó és A legjobb dal címet is elnyerte az ESC Radio szavazásán. Az Eurovíziós Dalfesztiválon dolgozó újságírók 2016-ban Stockholmban alapították meg a színpadi látványt elismerő Buzz Awardot, amelyet 2017-ben Kijevben adtak át először. 2018-ban a hat kategória közül a legjobb speciális effektek''ért járó díjat a magyar AWS együttesnek ítélte oda az a több mint ezer helyszínen dolgozó újságíró, aki leadta szavazatát.

Pietro Mascagni

Pietro Mascagni (Livorno, 1863. december 7. – Róma, 1945. augusztus 2. ) olasz zeneszerző, karmester. Zenetanulmányait szülővárosában kezdte, majd a milánói konzervatóriumba iratkozott be, de az előírt tanéveket nem járta végig, hanem vándortársulatokhoz szegődött mint karmester. Később Cerignolában telepedett le, ahol zongoratanító és a városi zenekar dirigense volt. Itt írta meg a Parasztbecsület című operáját, amellyel nemcsak a Sonzogno kiadóvállalat pályadíját nyerte el, hanem egy csapásra világhírnevet is szerzett. 1891-ben következő operája, a Fritz barátunk is kedvező fogadtatásban részesült. 1895–1902 között a pesarói Liceo Musicale Rossini, 1903-tól a római Scuola Nazionale di Musica vezetője volt. 1933-ban egy rövid időre elfogadta a római operaház főzeneigazgatói állását. A komponálást továbbra sem hagyta abba, bár a Parasztbecsület világhírével és elismertségével későbbi művei már nem tudtak lépést tartani. Az első világháborút követően az olasz szocialista munkásmozgalommal szimpatizált, ami kiváltotta az 1920-as évek elején hatalomra jutó Mussolini ellenszenvét. Rövid önkéntes bécsi emigráció után hazatért és kiegyezett a fasiszta hatalommal, így többek között kinevezték az újonnan alapított Olasz Akadémia tagjává. Élete utolsó éveit Rómában élte le. Magyarországon először 1892-ben járt, hosszabb tanulmányutat tett, a cigányzenét is tanulmányozta. 1935 augusztusában a Szegedi Szabadtéri Játékokon vezényelte a Parasztbecsület három előadását. Hírnevét megalapozó operái mellett operetteket is írt, de szerzett egyházzenei alkotásokat, szimfonikus és kamarazenei műveket, kantátákat, kórusműveket, valamint – életében többségükben kiadatlan – dalokat is. Parasztbecsület című operájával a verizmus úttörőjének számított, de a verista stílusként meghatározott szerkesztésmód és dallamvezetés véletlen, ösztönös ráérzés, mint tudatos útkeresés eredménye volt, műve elsöprő sikere után sem ismerte fel e kompozíciós technika jelentőségét, a műfaj egészének megújulásával kecsegtető voltát, ami azután mások – elsősorban Ruggero Leoncavallo, Francesco Cilea, Umberto Giordano, egyes műveit tekintve Giacomo Puccini és Franco Alfano – munkásságában testesedett ki igazán. Ő maga visszatért egy korábbi, döntően a romantika jegyeit hordozó irányzathoz (William Ratcliff), de kipróbálta magát a szimbolikus zenedráma (Iris), a szentimentális melodráma (Lodoletta) műfajában és az opera buffában is (Az álarcosok). ## Életpályája ### Gyermekkora A toszkánai Mascagni család tagjai a 19. század végén kiskereskedők és kézművesek voltak, de felmenőik között számos illusztris személyiség is található, mint például Paolo Mascagni, neves 18. századi anatómus. A család nagy része San Miniatóban, egy elszegényedett kisvárosban lakott, félúton Firenze és Livorno között. 1850-ben Antonio Mascagni, Pietro nagyapja, Livornóba költözött, ahol saját pékműhelyt alapított. Két fia, Stefano és Domenico, vele tartott, de a család többi tagja San Miniatóban maradt. Tíz évvel később Domenico Mascagni egy fiatal livornói nőt vett feleségül, Emilia Rebuát, és megnyitotta saját pékségét egy Piazza delle Erbére nyíló bérházban. A család egy emeleti lakásba költözött be, a műhely fölé. Itt született meg 1863. december 7-én Pietro, a család második gyermeke. Nagyobbik testvére, Francesco egy évvel korábban, húga pedig egy évvel később született. Az apa korán észrevette, hogy fiai közül Pietro inkább hajlamosabb a tanulásra, mint bátyja, és ezért úgy határozott, hogy Francescót teszi majd meg utódjául a pékség élére, Pietrónak pedig jogi karriert szánt. A 19. század végén Olaszországban egyre divatosabbnak számított az ügyvédi szakma, elsősorban azért, mert lehetőséget nyújtott állami hivatalokban való munkára, ami komoly nyugdíjjal kecsegtetett. Az egyetemi felvételihez szükséges volt tizenhárom évnyi előtanulmány: öt év általános iskola, öt év gimnázium (ginnasio) valamint három év líceum (liceo). Az ötödik osztály után elkért iskoláztatási díjak annyira magasak voltak, hogy ez a szintű oktatás csak nagyon kevesek számára volt lehetséges. Domenico Mascagni úgy döntött, hogy vállalja ezt az anyagi terhet, így fia tízévesen, öt évnyi általános iskola elvégeztével belépett a ginnasióba. Ekkor halt meg tuberkulózisban édesanyja, s ez jelentősen megváltoztatta Pietro életét, aki keménykezű apja elől, mindig anyjánál lelt vigasztalást. Egy évvel később, 1874-ben az apja beíratta a San Benedetto-templom zeneiskolájába, a Schola Cantorumba, ahol szolfézst és éneket tanult. Apja döntése azzal magyarázható, hogy hithű katolikusként így próbált az egyház kedvében járni. A gyermek hamarosan zongoraleckéket is vett Antonio Biaginitől, a helyi templom orgonistájától. A fiatal Pietro tizenhárom évesen kezdett komolyabban foglalkozni a zenével. Érdeklődése hamarosan a frissen alapított új zenei intézet, az Istituto Musicale Livornese (később Istituto Luigi Cherubini) felé terelődött, ahol a fiatal zeneszerző, Alfredo Soffredini tanított. Noha Livornóban több zeneiskola is működött, ez az intézet volt az első, amely teljes körű zenei oktatást nyújtott, a zeneszerzéstől a zeneelméletig. Soffredini hamar felismerte a fiú tehetségét, és magánórákat is adott neki. Az apa először Soffredinitől értesült fia tehetségéről valamint arról, hogy Pietro a zenének szándékszik szentelni életét, nem pedig a jogtudományoknak. Az apa ezt természetesen hevesen ellenezte, tudva azt, hogy Olaszországban a zenészeknek (a kevés kivételtől eltekintve) nyomorúságos élete volt. Megtiltotta fiának, hogy a továbbiakban eljárjon Soffredini óráira, és amikor Pietro titokban mégis elszökött, szobafogságra ítélte. Soffredini ekkor felkereste Stefano nagybácsit, és a segítségét kérte. A nagybácsi, aki szintén tisztában volt a fiú zenei képességeivel, azonnal intézkedett: magához vette, színház- és koncertbérleteket vásárolt neki, így rövid időn belül megismerhette az olasz operairodalom nagy műveit, a Rigolettótól a sevillai borbélyig. Hamarosan zeneszerzéssel is kezdett foglalkozni. Első művét 1878 júliusában írta Duolo eterno! (Örök bánat) címmel. Ezt apjának ajánlotta bocsánatkérése jeléül. Fiatalkorának legjelentősebb műve a c-moll szimfónia volt zenekarra és zongorára. Ezt 1879 decemberében, születésnapjának előestéjén mutatták be az intézetben. Fiatalkorában elsősorban egyházi zenét írt, mivel inkább erre volt kereslet. 1880-ban, egy sor egyházi mű után, megírta második, F-dúr szimfóniáját. Ezen a művén érezhetőek Mozart és Haydn zenéjének klasszikus elemei, de Schubert és Mendelssohn hatása is felfedezhető benne. Mascagni első szimfóniái a korai romantikus zeneszerzők klasszikus formáit követték. Soffredini, látva tanítványának gyors fejlődését és különleges képességeit, úgy döntött, hogy megbízza egy kantáta megírásával. Az In filanda (A fonodában) szövegét maga készítette elő. Mascagni a művet 1880 decembere és 1881. január vége között írta meg. A bemutatóra február 18-án került sor, s a mű sikere azonnal híressé tette a városban. Soffredini tanácsára az ifjú Mascagni a művet Amilcare Ponchiellinek, a milánói zenekonzervatórium tanárának ajánlotta, remélve, hogy egykori professzora esetleg segít majd tehetséges tanítványán. Mascagni Ponchielli meghívására, Soffredini társaságában, Milánóba utazott, ahol részt vett az 1881-es kereskedelmi kiállítás keretén belül rendezett zeneszerzői versenyen. Az In filanda dicséreteket kapott. Hazatérése után bemutatták F-dúr szimfóniáját, majd hozzálátott egy nagyobb hangvételű mű megírásához Schiller Örömódája alapján. Az Alla gioiát 1882. március 27-én mutatták be Florestano de Larderel gróf pénzügyi támogatásával. Noha a műnek egyes részei tényleg különlegesek és a fiatal Mascagni tehetségéről tesznek tanúságot, az oratórium összességében mégis meghaladta zeneszerzői képességeit. Ennek ellenére a livornói közönség kedvezően fogadta, többször is megismételték, majd Pisában is bemutatták. Április 14-én levelet kapott Ponchiellitől, aki meghívta a milánói zenekonzervatóriumba. Április 27-én indult útnak abban a reményben, hogy a lombardiai nagyvárosban, az olasz zenei élet fellegvárában, egy csapásra híres lesz. ### Milánói tanulmányok A fiatal Mascagni milánói tartózkodását de Larderel gróf finanszírozta. Ebben az időben a lombard város volt az olasz zenei élet központja, itt éltek többek között Arrigo Boito, Amilcare Ponchielli, Antonio Bazzini és Michele Saladino, a kor legnevesebb olasz zeneszerzői, de gyakran tartózkodott a városban Giuseppe Verdi is. Ugyancsak a városban székelt a három legnagyobb zenekiadó: a Ricordi, a Sonzogno és a Lucca. A zenei élet központja a Teatro alla Scala valamint a neves konzervatórium volt. Ponchielli azért hívta Milánóba a tehetséges fiatalt, hogy a konzervatóriumban tanuljon tovább. Mascagni azonban úgy gondolta, hogy livornói tanulmányai messzemenően elégségesek ahhoz, hogy saját lábán megálljon és elindítsa a karrierjét. Célja az volt, hogy mint pályakezdő zeneszerzőt elismerjék. Úgy érezte, ezt csakis úgy valósíthatja meg, ha egy operát komponál, amihez csak egy jó szövegkönyvre volt szüksége. Ilyet azonban nem volt könnyű találni, ennek ellenére felvette a kapcsolatot a kiadókkal, megpróbált megbízásokat szerezni tőlük, de sikertelenül. Mindössze egy hét milánói tartózkodás után csalódottságáról írt haza Soffredininek. Itt-tartózkodása alatt rendszeresen eljárt operaelőadásokra, koncertekre és színházakba, de közelebbi kapcsolatba került Ponchiellivel is. Közben a komponálást sem hagyta abba. Két hét milánói tartózkodás alatt megírt egy nyitányt, majd dalokat, zongoraműveket is komponált. A milánói nyárnak szomorú esemény, bátyjának a halála vetett véget. Rövid livornói tartózkodás után ismét visszatért Milánóba, ezúttal már azért, hogy beiratkozzék a konzervatóriumba. Pénzügyileg ismét de Larderel gróf sietett a segítségére. A konzervatóriumi lehetőségek azonban nem elégítették ki Mascagni vágyait, csupán egy volt a sok diák közül, tehetségét különösebben nem ismerték el. A konzervatórium mellett aktív társasági életet élt, részt vett az úgynevezett Scapigliatura mozgalomban, amely a bohém életmód propagálása mellett protoszocialista eszméket hirdetett. Elsősorban a francia dekadenciát, a művészetben pedig a német romantikát csodálták. Az első konzervatóriumi évében ismerkedett meg Giacomo Puccinivel, aki két évvel volt idősebb nála. Fél évig egy közösen bérelt szobában laktak. Az így kialakult barátság egy életre szólt, de a kapcsolatuk a későbbiekben mégsem alakult felhőtlenül, viszálymentesen. Egy váratlan lehetőség adódott a fiatal Mascagni számára, amikor kiírtak egy operaíró-versenyt. A pályamunkákat 1883. május 30-áig kellett leadni. Október 16-án jelezte szándékát, hogy szeretne versenyezni, de használható librettó híján úgy döntött, hogy saját In filanda kantátáját bővíti operává. Soffredini segített neki előkészíteni a szövegkönyvet, amelyet azonban megkésve, csak áprilisban kapott kézhez. Mascagni a Pinotta címet adta új művének a főhősnő után, akinek nevét tulajdonképpen szerelme, Giuseppina Acconci inspirálta. Mascagni nagy reményekkel tekintett a verseny elé, és noha a pénzjutalom is jelentős volt, őt mégis az elismertség vágya hajtotta. Az operát csak június 8-án, nyolc nap késéssel fejezte be. A késedelemnek több oka volt: vizsgáira kellett készülnie, de számos zenei esemény is volt a városban, amelyeken úgy érezte, részt kell vennie, és nem utolsósorban egy ismeretlen betegsége, amely hetekig ágyhoz láncolta. A bírálóbizottság hosszas vita után úgy döntött, hogy nem fogadja be a művet. Mascagni első tanulmányi évét rossz eredményekkel zárta. Noha kitűnően teljesített ellenpontból és harmóniából, az irodalmi és a zenetörténeti vizsgákat elbukta. Ponchielli, aki ismerte a fiatal Mascagni anyagi problémáit, levelet írt Soffredininek, amelyben azt hazudta, hogy a fiú sikeresen végezte a tanévet, így de Larderel gróf tovább folyósította az ösztöndíjat. Második tanulmányi éve alatt ismerkedett meg Vittorio Gianfreschivel, aki megajándékozta egy Heine-kötettel, amelyben szerepelt a William Ratcliff is. Mascagninak nyomban megtetszett a dráma, és elhatározta, hogy operát ír belőle. A második év nagy részét ennek a műnek a komponálásával töltötte. Ennek oka az volt, hogy ekkor mutatták be a Teatro Dal Vermében Puccini Lidércek című művét, és Mascagni ekkor úgy érezte, neki is bizonyítania kell. Az operával végül 1887-ben készült el. A konzervatórium diákjainak tilos volt igazgatói beleegyezés nélkül bemutatni műveiket az intézmény falain kívül. Ezt Mascagni túl szigorú rendelkezésnek tartotta, ezért számos kisebb művét Pigmeo Sarcanti néven mutatta be a Caffe Biffi nevű híres kávéházban. A konzervatórium vezetősége minden valószínűség szerint értesült erről, de elnézték neki. 1885-ben befejezte a William Ratcliff harmadik felvonásának intermezzóját, amit megmutatott Franco Facciónak, a La Scala karmesterének. Facciónak azonnal megtetszett a mű, és felajánlotta, hogy bemutatja, amennyiben Mascagni engedélyt szerez a konzervatórium igazgatójától, Antonio Bazzinitől. Az idős Bazzini azonban nem egyezett bele, sőt a művet „egy idegbeteg ember szerzeményének” titulálta, amit Mascagni rettentő sértőnek érzett. Nyár elején felkereste Dario Acconci, Giuseppina testvére, aki a Castagnetta-Forlì vándor operett-társulatban énekelt, és meghívta Cremonába, hogy dirigálja a társulatot. Mascagni elfogadta az ajánlatot. Emiatt nem tudott felkészülni az egyetemi vizsgáira, így nem kaphatta meg a harmadik év végén a diplomáját, és emiatt még egy kiegészítő évet kellett volna kijárnia. Mascagni inkább visszatért az operett-társulathoz segédkarmesternek, és ezzel végleg hátat fordított a konzervatóriumnak. ### Vándorúton Az operett-társulattal eljutott Piacenzába, Reggio Emiliába, majd Parmába. Első műve, amelyet vezényelt, Charles Lecocq Le cœur et la main című operettje volt. Nem sokkal később, Bolognában, a társulat a csőd szélére került, a tagokat elbocsátották, így Mascagni is arra kényszerült, hogy visszatérjen családjához Livornóba. A család értetlenül fogadta döntését, hogy otthagyta a konzervatóriumot, különösen Giuseppina részéről érték heves támadások. Szerencsére az operett-társulat egyik vezetője, Forlì, az ősz folyamán új társulatot alapított, és meghívta karmesternek Mascagnit. Nápolyba utaztak, ahol ez a társulat is csődbe jutott, de a tagok nagy részét átvette Alfonso és Ciro Sconamiglio társulata, és Mascagninak is sikerült megőriznie vezető karmesteri tisztségét. Közel egy évig turnézott a társulattal országszerte. Kapcsolata Giuseppinával végleg megszakadt. A társulat 1886 májusában Ascoli Picenóban jelentett csődöt. Mascagni kilátástalan helyzetében Dario Acconcihoz fordult, aki pénzt küldött neki és magához hívta Nápolyba. Karmesteri álláshoz juttatta a Cirella társulatnál, ahol ő maga is énekelt. Ez a társaság sem volt hosszú életű, és a nyár végére megszűnt. Augusztus elején, a forró nápolyi nyár idején, Mascagni ágynak esett, valószínűleg reumatikus láz miatt. A látszólag egészséges életmódot folytató fiatalember hirtelen betegségeinek okai nem ismertek, valószínűleg részben pszichoszomatikus jellegűek voltak, és depressziója, valamint a megfeszített munka váltotta ki őket. Közben levelet kapott családtagjaitól, akik visszavárták, reménykedve, hogy felhagy vándorzenészi életével. Úgy tűnt, Mascagni valóban elhatározta visszatérését a családi berkekbe, de közben meghívást kapott Luigi Marescától, egy másik operett-társulat vezetőjétől, és elfogadta az ajánlatot. Nápolyban ismerkedett meg Argenide Marcellina Carbognanival, azaz Linával, akit később feleségül vett. Megismerkedésük körülményei nem ismertek, az erősen romantizált Mascagni-féle önéletrajzi beszámoló szerint a nő volt az, aki ápolta. Valószínűbb azonban, hogy korábbi genovai vagy nápolyi turnéja során találkozott először Linával. Első gyerekük a következő év május 22-én született, ami arra utal, hogy kapcsolatuk nem sokkal a Cirella-társulat megszűnése után kezdődött, amikor még erősen érezte Giuseppina hiányát. Mascagni és Lina csak 1889-ben házasodtak össze, nem sokkal második fiuk születése előtt. Az esküvő halogatásának oka az lehetett, hogy Nápolyban Mascagni még nem tudott véglegesen leszámolni Giuseppina emlékével. Amikor Mascagni októberben útnak indult Maresca társulatával, Lina is vele tartott. Beneventóban, Foggiában, majd Cerignolában léptek fel, ahol egy teljes karneváli szezonra alkalmazták őket. ### Cerignola Macagni 1886 decemberében érkezett Cerignolába, a Tavoliere kisvárosába. Az egykori, Saverio Mercadante nevét viselő városi színházban a függönyt utoljára 1869-ben engedték le. Az egykori gazdag városi zenei életet Mascagni érkezésekor az idős Prisciano Martucci képviselte, aki elsősorban az egyházi ünnepek zenei hátterének szervezését biztosította. Cerignola lakóit lenyűgözte Mascagni zenei tudása, és meggyőzték, hogy telepedjen le városukban. Giuseppe Cannone, a város polgármestere és egyben legprominensebb családjának képviselője külön alkalmazta, hogy lányait zongorázni tanítsa. A polgármester tervbe vette a korábban beszüntetett városi zenei iskola és zenekar újjáélesztését, és ennek élére Mascagnit javasolta. A fiatal zeneszerző elfogadta az ajánlatot, hiszen az eltelt évek rendezetlen életvitele után ez lehetőséget biztosított, hogy letelepedjen és rendezze magánéletét, tekintve, hogy Lina ekkor már öt hónapos terhes volt. Letelepedésének egyetlen akadálya Maresca volt, aki arra számított, hogy Mascagni a társulatával tart Szicíliába. Az utolsó cerignolai előadás után Cannone veje, Luigi Manzari segítségével megjátszották elmenekülésüket a városból, s két nap múlva a vérig sértett Maresca nélkülük távozott. Cerignolai háztartásukat Cannone pénzügyi támogatásával alakították ki. A polgármester állta a szavát, és megnyitotta a zeneiskolát, és lépéseket tett a városi zenekar felállítására is. Mascagnit márciusban alkalmazták – csekély fizetéssel, bevételeit ezért zongoraórákkal egészítette ki. Idejének nagy részét a zenekar összeállítására összpontosította, sikerét bizonyította, hogy kevesebb mint egy éven belül a zenekar bemutatkozhatott a közönség előtt. Májusban megszületett első fia, Domenico. A nyár folyamán, amíkor Casertában tartózkodott, hogy hangszereket vásároljon a zenekar számára, érkezett a hír felesége megbetegedéséről. Lina szeptemberre épült fel a tífuszból, ám ekkor Domenico betegedett meg. A fiú október 2-án, apja karjaiban halt meg. Mascagni gyászában Requiemet írt, első komoly hangvételű művét több mint egy év után. ### A Parasztbecsület 1888-ban februárjában Nápolyba utazott, hogy részt vegyen Giacomo Puccini Lidércek című operájának bemutatóján, a San Carlo operaházban. Visszatérve Cerignolába, hozzálátott a Messa di Gloria komponálásához, amelyet április 22-én mutattak be tanítványai. A szerződését meghosszabbították a következő évre is, ám ekkor már érezte, hogy nyomasztó számára a vidéki élet. Menekülési lehetőség 1888 júliusában adódott, amikor a Sonzogno kiadóház meghirdette második operaíró versenyét. A kiírás egyfelvonásos operára szólt, 1889. május 31-ei határidővel. Mascagniban tudatosult, hogy a készülő William Ratcliffet lehetetlen belesűríteni egyetlen felvonásba, ezért ismét hozzálátott librettistát keresni. Több sikertelen próbálkozás után jutott el gyermekkori barátjához, Giovanni Targioni-Tozzettihoz, aki Livornóban tanárként dolgozott, szabadidejében pedig verseket írt. Nem ismertek a körülmények, hogy mikor és miért döntöttek Giovanni Verga Cavalleria rusticana című drámájának megzenésítése mellett. A szövegkönyv első sorait 1889. január 4-én kapta kézhez. Targioni-Tozzetti munkáját Guido Menasci, egy fiatal livornói költő is segítette. A szövegkönyvvel gyorsan haladtak, Verga műve hosszában és verselésében is megfelelt a kívánalmaknak. Miközben új művén dolgozott, februárban megszületett második fia, aki a keresztségben szintén a Domenico nevet kapta. A nagy esemény előtt Pietro Mascagni és Argenide Marcellina Carbognani hivatalosan is házasságot kötöttek, két évvel azt követően, hogy Cerignolába érkeztek. Ezt követően lázasan folytatta a komponálást, a kész művet május 27-én postázta a zsűrinek. Az év további része kedvezőtlenül alakult Mascagni számára, ugyanis a filoxérajárvány és a francia kereskedelmi embargó miatt Apulia gazdasága jelentősen megrendült, emiatt sokan visszamondták gyerekeik zongoraoktatását. Ugyanakkor 1889 nyarán Cerignolában új hetilap jelent meg, amelyet elsősorban Mascagni mecénásának, Cannone polgármesternek az ellenségei szerkesztettek. A polgármester mellett Mascagni is a támadások kereszttüzébe került, hevesen támadták zenekarát és zenéjét egyaránt. Mascagni kétségbeesésében levélben kért segítséget a Milánóban élő Puccinitől, miközben várta az operaíró pályázat eredményét, amelyet december helyett február 25-én tettek közzé. A zsűri a beérkezett hetvenhárom mű közül hármat választott ki a végső megmérettetésre, közte a Parasztbecsület is. A zsűri meghívására 1890. február 20-án, Cannone polgármester pénzügyi támogatásával, Mascagni elindult Rómába. Három nappal később jelent meg az öttagú bizottság előtt, és zongorán mutatta be művét, s az ezt követő beszélgetésen kedvező bírálatokat kapott. Később találkozott Sonzognóval is, a kiadóvállalat igazgatójával is, aki azt szerette volna, hogy a közönség döntsön a nyertes operáról, így a három döntős számára elintézte, hogy műveiket a római Teatro Costanziban színre vigyék. Még a bemutató előtt egy nagyon fontos problémát kellett elintéznie: meg kellett kapnia Verga engedélyét a darab felhasználására, mivel utólag kiderült, hogy a versenyen ez egy kötelező kitétel volt. Verga beleegyezett, azzal a feltétellel, hogy nem kér részesedést az operaíró verseny nyereségéből, viszont igényt tart a későbbi előadásokból származó bevétel egy részére. A szerződést április 7-én kötötték meg, ebben azonban nem voltak véglegesítve a fizetési feltételek, ami miatt a későbbiekben Verga perbe fogta úgy Mascagnit, mint a kiadóját, Sonzognót. Az ügyet csak 1893-ban sikerült rendezni, ekkor Sonzogno lírát fizetett Vergának. Mascagni május 2-án tért vissza Rómába, hogy felügyelje operájának próbáit. A premierre május 17-én került sor, s a bemutató az operatörténet egyik legnagyobb sikere volt, egyetlen este világhíressé tette a fiatal zeneszerzőt. A kritika benne látta az olasz opera megújítóját, jövőjét, ugyanis Verdi óta nem születettek jelentős művek (Puccini is pályája elején volt még). A sikert bizonyítja az is, hogy Mascagnit az előadás végén hatvanszor tapsolták vissza. A Parasztbecsület sikerének köszönhetően Pietro Mascagni Olaszország hőse és egy ideig legalábbis a legnevesebb zeneszerzője lett. Arcképének látványa megszokottá vált a napilapok címlapjain és a képeslapokon. A sikeres bemutató után Lina is Rómába utazott, hogy onnan a család, immár együtt, rövid időre Livornóba utazzon. Június 26-án visszatértek Cerignolába, ahol a város lakossága hősnek kijáró tisztelettel fogadta. ### További sikerek Az ünnepségek után Mascagni új opera írásába kezdett. Már áprilisban felvette a kapcsolatot Targioni-Tozzettivel, aki hamarosan el is küldte a Charlotte Corday szövegkönyvének vázlatát. A librettó a francia forradalom eseményeiből merítette cselekményét, s noha Mascagni kellően drámainak és érzelemdúsnak tartotta, mégis elvetette. Ezt követően a librettista bemutatta a Beatrice Cenci terveit, amely szintén nem keltette fel Mascagni érdeklődését, illetve felvázolta Rocco de Zerbi regényének alapján az ókori Rómában zajló Vistilia cselekményét. Noha Mascagni nekikezdett a Vistilia megzenésítésének, mégis hamarosan félretette, más projekteket részesítve előnyben. A Vistilián az elkövetkező harminc évben folyamatosan dolgozott, többször is nekiállt, de a mű befejezetlen maradt, egyes részeit átemelte utolsó, Nerone címet viselő operájába. Mascagni nem tért vissza azonnal a William Ratcliff komponálásához, mert érezte, hogy a Parasztbecsület sikere után a közönség újat akar, a műve pedig, amely a romantikus zenei hagyományokban gyökerezik, elfordulást jelentene a megújítástól. Ennek ellenére nem mondott le véglegesen a műről, 1890 szeptemberében szerződést kötött Giulio Ricordival az opera bemutatására. Mivel azonban szerződési kötelezettsége volt két operát írni Sonzognónak, csak 1893-ban kezdett ismét a Ratcliffen dolgozni. 1890 júliusában Mascagni és librettistái úgy döntöttek, hogy Emile Erckmann és Charles Chatrian elzászi írók I Rantzau (Les Rantzau) című színművét írják át operává. A Les Rantzau, amely először 1882-ben jelent meg, a Rómeó és Júlia történet egy dramatizált változata volt. Alig fogott neki A Rantzau fivérek komponálásának, máris el kellett hagynia Cerignolát, ugyanis Livornóban (először Rómán kívül Olaszországban) színre vitték a Parasztbecsületet. A szerencse úgy hozta, hogy Livornóban egy vándor színtársulat éppen az I Rantzaut játszotta, így Mascagni láthatta a művet színpadon. Szülővárosában szintén hősként fogadták, a Parasztbecsület hat előadása telt házat vonzott. A bemutatót követően az opera futótűzként terjedt el Olaszországban, a következő három év alatt 185 alkalommal mutatták be 66 különböző olasz városban, valamint 62 Olaszországon kívüli operaházban. A sikert a lapok zenekritikusai mascagnitisnek nevezték. 1890 szeptemberében visszatért Cerignolába, ahol felújíttatta a családi házat, ugyanis felesége terhes volt második fiukkal. A Rantzau fivérek komponálását ismét félretette, fáradtnak érezte magát a Parasztbecsület sikerét követő intenzív utazásokkal eltelt hónapok után. Kisebb műveket, elsősorban dalokat írt zongorára, ünnepi alkalmakra. 1891. január 3-án született meg második fia, Edoardo, akit Edoardo Sonzogno zenekiadó után nevezett el. Mascagni és Sonzogno kapcsolata kezdetben felhőtlen volt, a kiadó a Mascagni műveiből származó bevételek 30%-át ajánlotta fel a zeneszerzőnek. A későbbiekben Mascagni többször is csalódásának adott hangot a Sonzognóval kötött szerződése miatt. Mascagni beszélt Sonzognónak a terveiről. A zenekiadó látta, hogy problémák vannak A Rantzau fivérek megírásával, ezért azt ajánlotta, hogy kezdjen hozzá egy új opera megírásához. Szintén egy Erckmann-Chatrian színművet ajánlott, a Fritz barátunkat. A szövegkönyv már adott volt, mert Sonzogno korábban megbízta Angelo Zanardinit annak megírásával, remélve, hogy Amilcare Ponchielli vagy Alfredo Catalani megzenésíti azt. Mascagninak azonban nem tetszett a szövegkönyv, elavultnak találta, ezért Sonzogno felajánlotta Daspuro segítségét, aki korábban Umberto Giordanónak dolgozott. Mascagni elfogadta az ajánlatot, s Daspuro és Mascagni május közepéig dolgoztak a librettón. Ekkor a zeneszerzőnek Orvietóba kellett utaznia, ahol elvezényelte a Messa di Gloriát a katedrális építésének hatszázadik évfordulója alkalmából, a közönség kérésére azonban a Parasztbecsületből is elvezényelt néhány részletet. Innen Milánóba utazott, ahol folytatta a komponálást. Noha leveleiben arról számolt be feleségének, hogy gyorsan halad a munkával, a valóságban azonban megtorpant, mert egyre több nehézséget talált Daspuro szövegkönyvében, többek között kifogásolta a grandiózus finálét, amely szerinte aránytalanul nagy volt a mű többi részéhez képest. A munkát Milánóban is félretette, mert Comóba, majd Sienába utazott a Parasztbecsület bemutatójára. Július közepén Livornóba utazott, ahol megbízta Targioni-Tozzettit és Menascit Daspuro szövegkönyvének átdolgozásával. Az operát Cerignolában fejezte be szeptember végén. Bemutatójára 1891. október 31-én került sor a római Teatro Costanziban. Az előadás nagy siker volt, noha – a Parasztbecsület sikerét követően – alulmúlta a várakozásokat. A Fritz barátunk hamar meghódította Olaszországot, 1892 januárjában Hamburgba, majd Európa számos városába is eljutott. Január végén visszatért Cerignolába, és elővette A Rantzau fivéreket. A komponálással lassan haladt, az első változattal 1892. június végére lett készen, majd a változtatásokkal augusztus végén, szeptember elején végzett. Szeptemberben Sonzogno az új olasz operaiskola képviselőit, Mascagnit, Leoncavallót, Cileát és Giordanót választotta ki, hogy képviseljék hazájukat a bécsi zenei világkiállításon. Mascagni természetesen a Parasztbecsülettel és a Fritz barátunkkal mutatkozott be. Az esemény nagy hiányzója Giacomo Puccini volt, akit szerződése a Ricordi zenekiadó vállalkozáshoz kötött. Szeptember végén Firenzébe utazott, ahol a Teatro della Pergolában felügyelte A Rantzau fivérek bemutatójának előkészületeit. A november 10-ére kitűzött premier főszerepét Hariclea Darclée játszotta, akinek később az Iris főszerepét is szánta. A művet kedvezően fogadták, a kritikusokat azonban megosztotta a zenében hallható rengeteg újítás. A művet november 26-án Rómában is bemutatták a zeneszerző vezényletével. A művet eredetileg Arturo Toscanini vezényelte volna, és emiatt a neves karmester sértett hangú nyílt levelet publikált az egyik helyi napilapban. A római közönség szintén kedvezően fogadta, a kritikusoknak azonban már egyértelműen kevésbé tetszett. 1893–1894-ben a mű bejárta Németország és Ausztria fontosabb operaházait, de hamarosan feledésbe merült, és csak 1992-ben vitték színre ismét Livornóban. ### A William Ratcliff A római bemutató félsikere után visszavonult Cerignolába, ahol 1893 januárjában ismét elővette régóta dédelgetett projektjét, a William Ratcliffet. Mascagni egész élete során bipoláris zavarban szenvedett, hetekig tartó depressziós inaktív időszakok váltották a zeneileg rendkívül termékeny periódusokat. A depresszióját növelte, hogy hírnevének növekedésével párhuzamosan megjelentek a Mascagni-ellenes klikkek is. Az egyik legádázabb támadója Gabriele D’Annunzio költő volt, aki szerint Mascagnit már nem a művészet eszméje hajtotta, hanem a pénzsóvárság, a gyors meggazdagodás reménye. Ebből a szemszögből a Sonzogno kiadót is támadta, amely szerinte profitszerzés céljából kihasználta a fiatal és tehetséges zeneszerzőket. Annak ellenére, hogy D’Annunzio és Mascagni keményen támadták egymást, a későbbiekben a sors mégis összehozta őket a Parisina című opera megalkotásánál. Az olasz operavilág az 1892–1893-as években jelentősen átalakult, ekkor jelentek meg Umberto Giordano Mala vita valamint Leoncavallo Bajazzók című művei, amelyek újításaik révén, akárcsak Mascagni Parasztbecsülete, szintén mérföldkőnek számítottak. Az igazi áttörést azonban Puccini Manon Lescaut-jának bemutatója jelentette, sokan benne látták Verdi utódját. 1893-ban Mascagni egyszerre három operán dolgozott, amelyekhez hamarosan egy negyedik társult. Folytatta a munkát a Vistilián és a William Ratcliffen, valamint kapott Targioni-Tozzettitől egy új librettót, Zanetto címmel. A komponálást egy londoni meghívás zavarta meg. Júniusban a Covent Gardenbe hívták, hogy vezényelje el operáit, többek között A Rantzau fivérek angliai premierjét. Londoni tartózkodása a tervezettől eltérően hosszabbra nyúlt, ami felkeltette feleségének féltékenységét, mivel azt hitte, férje viszonyt folytat az opera főszerepét játszó Nellie Melbával. Mascagni szeptemberben tért vissza Livornóba, ahol folytatta a William Ratcliff komponálását. Sonzogno, A Rantzau fivérek gyenge szereplését látva, egyre jobban sürgette. A Ratclifftől bukást várt, és megbízta Mascagni librettistáit, Targioni-Tozzettit és Menascit, hogy készítsenek elő egy szövegkönyvet Alphonse Karr Romain d’Etretat műve alapján. Mivel nem sikerült megegyeznie a szerzői jogokat illetően Karral, a szövegírók átnevezték a művet Silvanónak. Új neveket adtak a szereplőknek, illetve a cselekmény egyedi történéseit kivágták, hogy a másolás gyanúja fel se merülhessen. Mascagni 1894 januárjában kezdte el a William Ratcliff első változatának átdolgozását. Májusban szerződést írt alá Sonzognóval a William Ratcliff és Silvano bemutatójáról, és megígérte, hogy az év végéig megkomponálja a művet, hogy azt a következő év márciusában bemutathassák. Az év nagy részét Livornóban töltötte családja és ismerősei körében. Novemberben a milánói Teatro Liricóban vezényelte A Rantzau fivéreket, és csak ezt követően állt neki megkomponálni a Silvanót, amelyet december végéig be is fejezett. 1895 januárjában Milánóban, a Teatro alla Scalában elkezdődtek a William Ratcliff főpróbái. Miután két évig nem jelentkezett új operával, a bemutatót hatalmas várakozás előzte meg. A február 16-ai előadást maga vezénylete. Siker volt, a kritikusok viszont kihangsúlyozták a szövegkönyv gyengeségeit, elsősorban azt kifogásolták, hogy kellemetlen jellemű szereplőket vonultat fel, elmebetegektől tolvajokig. A mű a siker ellenére hamarosan lekerült a repertoárról, elsősorban énekesi követelményei miatt (kevés tenor vállalkozott a nehéz főszerep eléneklésére). A romantika zenéjében gyökerező William Ratcliffel kivívta az idős Verdi csodálatát is, aki korábban fenntartásokkal fogadta a fiatal zeneszerző verizmus hatását mutató műveit. Következő operájának, a Silvanónak a bemutatójára március 25-én került sor, szintén a Scalában. A bemutatót csekély érdeklődés övezte, amihez hozzájárult az is, hogy Mascagni nem vállalta el művének vezénylését, átengedte azt Rodolfo Ferrarinak. Ettől eltekintve a művet kedvezően fogadták. A kritikusok megjegyezték, hogy a mű semmi újat nem hoz, csak Mascagni eddig bevált technikai módszerei sikerét kamatoztatja ismét. Rövid nápolyi megálló után, ahol elvezényelte úgy a William Ratcliffet mint a Silvanót, Mascagni májusban visszatért Cerignolába. A Sonzognóval kötött szerződés mellett leszerződött Giulio Ricordival is egy operára, az 1896–1897-es karneváli szezonra. Emellett Sonzognóval is megállapodott még két opera megírásában, ezeket 1897 illetve 1898 végére vállalta. Ricordi sürgette, hogy tegyen eleget szerződési kötelezettségének. Noha Ricordi birtokában voltak Verdi, Donizetti és Rossini operáinak jogai, mégis aggódva nézte, hogy Sonzogno egyre nagyobb teret nyer a fiatal komponisták propagálásával. 1895-ben a fiatal zeneszerzők közül Ricordinak egyedül Puccinivel volt szerződése, aki ekkor még karrierje elején állt, Sonzogno birtokolta Mascagni, Leoncavallo, Giordano és Cilea operáinak a jogait. 1895 februárjában Ricordi felkérte Luigi Illicát, hogy készítsen elő egy szövegkönyvet Mascagninak. Illica, akit vonzottak az egzotikus témák, egy Japánban játszódó mű cselekményét vázolta fel, amely azonban nem nyerte el Mascagni tetszését. Közben a zeneszerző hozzálátott a Zanetto befejezéséhez, amelyet már korábban megígért Sonzognónak. 1895 nyarán ennek komponálásával foglalkozott. ### Igazgató Pesaróban Augusztus végén meglátogatta Augusto Guidi-Carnevali, a pesarói Liceo Musicale Rossini igazgatója, aki tanácsot kért tőle, hogy kit ajánlana az intézmény megüresedett igazgatói székébe. A zeneszerző egykori tanárát, Amintore Gallit ajánlotta a tisztségbe és nem foglalkozott többet a kérdéssel. Szeptemberben befejezte a Zanettót, októberben pedig egy németországi és közép-európai körútra indult. Október 12-én levelet kapott, amelyben felkérték, hogy vállalja el ő maga a Liceo Musicale vezetését. Az ajánlatot elfogadta, mert lehetőséget látott benne, hogy bebizonyítsa ellenfeleinek és kritikusainak egyaránt zenei rátermettségét, ugyanakkor – a keserű milánói tapasztalatainak fényében – úgy érezte, hogy lehetősége nyílik megreformálni az olasz zenei oktatást. Állását decemberben foglalta el. A Liceo Musicale tekintélye – korábbi hírneve ellenére, amit legnevesebb tanítványának, Gioachino Rossininek köszönhetett – messze elmaradt Nápoly, Milánó és Róma konzervatóriumai mögött. A következő három évben Mascagni minden erejét az iskola fellendítésére fordította. Átszervezte az iskolát, megalapította a zenekarát, megerősítette az oktatott tárgyak sorát, átalakította az ellenpont és a harmónia tananyagát. Vezetése alatt jelentősen megnőtt a diákok száma. Az intézmény zenekarával mutatták be először március 2-án a Zanettót. Az opera nyilvános bemutatójára március 18-án került sor a milánói Scalában. Az opera sikere messze elmaradt a várakozásoktól. A kritikusok megjegyezték, hogy az egyszerű háttér és a kis szereplőgárda elvesznek a nagy színházak csarnokaiban. Ennek ellenére a következő évben előadták Olaszország több operaházában is. Visszatérve Pesaróba, Mascagni belevetette magát a vezénylés tudományába, mivel korábban csak saját műveit vezényelte. A pesarói évei alatt finomította és tökéletesítette karmesteri képességeit. Mint karmester, először 1898 tavaszán mutatkozott be a La Scala zenekara élén. ### Az Iris Mascagni 1896 márciusában fogadta el Luigi Illica japán témájú szövegkönyvét és látott hozzá a zene megkomponálásához. Az első hangjegyek papírra vetését megelőzően azonban néhány hónapig elmerült a japán zene tanulmányozásába. Családját is Pesaróba költöztette, és Illicának is szerzett egy házat a városban. Augusztus végére az Iris első két felvonása készen állt. A harmadik felvonás azonban problémásnak minősült, mivel Illicának nem sikerült elfogadhatóan rendeznie a finálét. Közben Sonzogno is sürgetni kezdte, mivel a szerződése szerint egy operát még meg kellett írnia számára. Illica és Mascagni kiválasztottak egy hagyományos olasz álarcos, improvizációs színdarabot, és felajánlották a kiadónak, hogy megzenésítik, ennek kezdetben a Commedia dell’arte címet adták. Sonzogno elfogadta az ajánlatot, és az óvatlan Mascagniban ekkor tudatosult, hogy két operát kell szerződésének megfelelően megkomponálnia, két különböző kiadónak, mindkettőt 1897 végére. Figyelmét egyelőre az Irisre összpontosította. Augusztus és október között Cerignolában tartózkodott. Ez volt az utolsó esztendő, amelyet az apuliai városkában töltött. 1897 tavaszán ismét az Irisen dolgozott, de a finálé problémája még mindig nyitott volt: Iris halála és egyesülése a Nappal. 1898-ban lefoglalták a Liceo ügyei, ugyanakkor egy hosszú körútra indult Hollandiába. Május végén tért vissza Pesaróba azzal az elhatározással, hogy befejezi operáját. Közben komponált egy szimfonikus művet Giacomo Leopardi költő emlékére, aki a közeli Recanati város híres szülöttje volt. Időközben Sonzogno is egyre inkább sürgette, hogy fejezze be a szerződésben vállalt operát. Mascagni, mivel nem kapta még kézhez Illica librettóját, visszautasította. Egy áprilisi baráti találkozó során Sonzogno kitolta a szerződési határidőt 1898 őszére. Amikor júniusban Ricordi bejelentette, hogy ősszel bemutatják majd az Irist, Sonzogno egyre nagyobb nyomást gyakorolt Mascagnira, sőt a szerzői jogi fizetéseit is visszatartotta. Elmérgesedett viszonyuk 1898 végéig tartott, csak ekkor sikerült kiegyezniük, és meghosszabbították a Commedia megírására szánt időt 1900 márciusáig. Októberben Mascagni befejezte az operát, és családjával együtt Rómába költözött. A bemutató időpontját november 19-ére tűzték ki. A főpróbák nem zajlottak zökkenőmentesen, ugyanis Mascagni elégedetlen volt Ricordi döntésével, hogy helyette Edoardo Mascheronit nevezték ki karmesternek. A helyzet annyira elmérgesedett, hogy Mascheroni széttörte a karmesteri pálcáját és felmondott. A premiert november 22-ére halasztották. A bemutatót hatalmas érdeklődés övezte: jelen volt Margit olasz királyné, az olasz zenei élet nagyjai (Puccini, Franchetti, Boito), valamint Siegfried Wagner (Richard Wagner fia) és illusztris európai zenekritikusok, akik számára külön távírófülkét rendeztek be. A rendkívül intenzív olasz zenei életben Mascagninak szüksége volt a sikerre, ugyanis már három év eltelt utolsó műve, a William Ratcliff bemutatója óta. Az Iris első két felvonását a közönség lelkesen fogadta, a harmadik azonban megosztotta a hallgatóságot. Noha a bemutatón hatalmas tapsot kapott, mégsem volt igazi siker. A kritikusok élesen bírálták elsősorban a gyenge librettót, és legtöbbjük bukásnak ítélte a művet. A januári milánói premiert Arturo Toscanini vezényelte, aki nem feledte korábbi római eseményeket, és jelentős változtatásokat eszközölt a partitúrában. Ezután Mascagni viszont kijelentette, hogy ez már nem is az ő műve. Toscanini próbálkozásai ellenére a milánói kritika a rómainál lesújtóbban nyilatkozott a műről. 1898 márciusában Mascagni visszatért Pesaróba, ahol kézhez kapta új operájának librettóját, amelynek Az álarcosok címet adta. A komponálást azonban hátráltatta, hogy a következő hónapokban a diákok vizsgahangversenyét kellett előkészítenie. Május végén meghalt az édesapja. Ez az esemény különösen súlyosan érintette, ugyanis a diákkori nézeteltéréseiket nem sikerült megoldaniuk, annak ellenére, hogy egész életében megpróbált apja kedvében járni, sőt pénzügyileg is támogatta, amikor péksége a csőd szélére került. A temetés után visszatért Pesaróba, ahol folytatta új operájának komponálását, amelyet az 1900. évi karneváli szezon idején akartak bemutatni. Minél jobban elmerült a komponálásba, annál jobban érezte a librettó gyengeségeit. Ezt megemlítette Illicának is, aki azonban Sonzogno előtt megvédte a művet, és nem volt hajlandó jelentősebb változtatásokat végrehajtani a szövegkönyvben. ### A pesarói botrány Mascagni 1899 végén heves támadások kereszttüzébe került a Liceóban, hosszas távolmaradásai miatt. Noha még élvezte a felügyelőbizottság elnökének, Guidi-Carnevalinak a támogatását, egyre többen adtak hangot nemtetszésüknek, hogy Mascagni több időt szán saját karrierjének csiszolására, mint az intézmény vezetésére. A helyzetet tovább súlyosbította Guidi-Carnevali februári halála. Az új elnök, Benedetto Passeri-Modi, már nem biztosította támogatásáról, így Mascagninak a diákokon kívül nem maradt más támogatója. Egyik fő problémája az volt, hogy nem értett a politikához, és közalkalmazottként nem állta meg helyét ilyen esetekben. Számára a legfontosabb az intézmény színvonalának emelése volt, amit el is ért, emiatt nem értette az őt ért támadásokat. A támadások ellenére folytatta munkáját Az álarcosok című operáján, amelyet februárra nagyrészt be is fejezett. A kapcsolat Mascagni és Sonzogno között időközben megromlott, ugyanis a lemezkiadó azt tervezte, hogy az új operát egy időben mutatják majd be Milánóban és a római Teatro Adrianóban, ugyanakkor a zeneszerző elégedetlen volt Sonzogno fizetési módszereivel, aki időnként indokolatlanul jelentős összegeket visszatartott. A pénzügyi nyilvántartást felesége, Lina vezette. 1900 nyarán a Liceo Musicaléban kirobbant botrány tovább fokozódott. A városi tanács felkérte Giovanni Tebaldinit, a parmai konzervatórium igazgatóját valamint Giovanni Sgambatit, a római Santa Cecilia Konzervatórium igazgatóját, hogy vizsgálják át az intézmény működését. Noha a városi tanács nem hozta a nyilvánosságra az eredményeket, Sgambati megerősítette Mascagni kitűnő munkásságát a Liceo Musicale élén. Őszre a botrány országossá vált, s noha több befolyásos politikus is a visszavonulásra intette, Mascagni eltökélt volt, hogy megőrzi igazgatói helyét az intézet élén. Időközben Sonzogno úgy döntött, hogy az új Mascagni-opera számára grandiózus bemutatót szervez, és párhuzamosan mutatják be Olaszország hét operaszínpadán. Mascagni ellenkezett ugyan, hivatkozva a túl nagy előkészítő munkára, de végül Sonzogno akarata döntött. A kiválasztott hét operaház: a Teatro Costanzi Rómában, a Teatro alla Scala Milánóban, a Teatro Carlo Felice Genovában, a Teatro di San Carlo Nápolyban, a Teatro Reggio Torinóban, a La Fenice Velencében és a Teatro Filamonico Veronában. A San Carlo bemutatóját két nappal el kellett halasztani a főszereplő tenor megbetegedése miatt, így 1917. január 17-én hat színpadon gördült fel a függöny. Mascagni a római bemutatót vezényelte. Mind a hat bemutató minőségét nehéz volt szavatolni, annak ellenére, hogy Mascagni folyamatosan ingázott a helyszínek között. A rómait kivéve az összes bemutató bukás volt, sőt Genovában a hangos pisszegések és füttyök miatt be sem tudták fejezni a művet. A kritika azonban sokkal kedvezőbben fogadta a művet, mint a közönség, dicsérve a mű zeneszámait és a szövegkönyvet. Mascagni Az álarcosokat 1905-ben, majd 1931-ben is átdolgozta. A bemutatót követően másfél évet kellett még várni, amíg 1902 augusztusában ismét színpadra állították, ezúttal Bolognában. Az álarcosok csúfos bukását követően Mascagni és Sonzogno pontot tettek a tizenegy éves munkakapcsolatukra. Mascagni úgy érezte, Sonzogno nem szentelt elegendő figyelmet művei népszerűsítésére, és elveszítette a bizalmát. Sonzognót az opera bukása ingerelte fel, illetve Mascagni és Ricordi korábbi szerződése. Mivel ekkor Olaszországban már csak két kiadóvállalat működött, Sonzognónak hátat fordítva Mascagni teljes mértékben Ricorditól függött. Ricordi felismerte, hogy Mascagni korább sikertelenségeinek oka Luigi Illica szövegkönyvében rejtőzik, ezért felkérte Giuseppe Giacosát, hogy társuljon be szerzőként az új, Mascagninak szánt szövegkönyv megírásába. A páros sikeresnek bizonyult, kiegészítették egymást: Illica bizonyult ötletesebbnek, Giacosa azonban jobb költő volt. Illica mindazonáltal továbbra is neheztelt Mascagnira a múltbeli közreműködésük miatt, és remélte, hogy Giacosa segít majd áthidalni ezeket a nehézségeket. Miután Mascagni 1901-ben visszatért egy bécsi koncertről, Illica bemutatta neki új szövegkönyv-vázlatát Dosztojevszkij Feljegyzések a holtak házából című műve alapján. Illica egy szintén orosz témájú operát írt Umberto Giordano számára is Szibéria címmel, amelynek bemutatóját őszre tervezték. A librettót Ricordi és Mascagni is elfogadta. Giordano ezt neheztelve vette tudomásul, de a helyzet hamarosan megoldódott, ugyanis Mascagni visszautasította a librettót, annak gyengeségeire és egyszerűségére hivatkozva. Illica megígérte, hogy új vázlatot prezentál majd, de mivel Giacosát közben lefoglalták Puccini Pillangókisasszonyának előkészületei, a tervet halasztani kellett. Mascagni ekkor felajánlotta Ricordinak a Vistiliát. Ezt Ricordi nem fogadta el, mivel új művet szeretett volna készíteni, a saját elképzelései szerint. Decemberben Illica egy új szövegkönyvet mutatott be, amelyet Marie Antoinette élete inspirált. Ezt Mascagni utasította vissza, arra hivatkozva, hogy nincs benne elég dráma és szerelem. 1902-ben tovább nőtt a feszültség Pesaróban. Passeri-Modi kirohanásai ellenére Mascagni egyre több időt töltött az intézménytől távol. Június 13-án jelent meg a felügyelőbizottság előtt és úgy tűnt, sikerült fegyverszünetet kötnie ellenségeivel. A helyzet júliusban éleződött ki ismét, amikor inspektorként, Mascagni tiltakozása ellenére, Ubaldo Ceccarellit nevezték ki. Mascagni időközben Spanyolországban vezényelt, és visszatérése után éles szavakkal támadta Passeri-Modit a kinevezés miatt. A konzervatóriumi élet legfontosabb eseményei a diákok júliusi és augusztusi hangversenyei voltak, amelyeken bemutathatták tudományukat. Mascagni igazgatósága alatt e hangversenyek rendkívül magas színvonalúak lettek, s műsorra kerültek operák és oratóriumok is. Mascagni nem volt jó pénzügyi menedzser, és ezekre a bemutatókra rengeteget költött (meghívott énekeseket, költséges díszleteket és kosztümöket rendelt stb.). Július 19-én pénzügyi támogatást kért a bizottságtól, de a nyíltan ellenséges tagok megtagadták kérését, ráadásul egy általános konfliktustól tartva elnapolták a koncerteket novemberre. Az addig csendes diákok ezúttal véleményt nyilvánítottak, és követelték, hogy a bizottság bocsássa rendelkezésükre a kért összeget, vagy mondjon le. Nem tudni, Mascagninak mennyi köze volt a diákok lázadásához, de intette őket, hogy hagyjanak fel gyerekes követelésükkel, sőt levelet írt Passeri-Modinak is, aki azzal fenyegetett, hogy bezárja az iskolát. A helyzet azonban odáig fajult, hogy a bizottság végül Mascagni elbocsátása mellett döntött. Mascagni az oktatási miniszterhez fordult jogorvoslásért, és így a pesarói probléma ismét az országos napilapok címlapjára került. A miniszter azonban 1903. január 20-án jóváhagyta Mascagni menesztését. Mascagni a törvényszéknél is próbálkozott, de két év múlva a Legfelsőbb Bíróság is megerősítette a pesarói bizottság döntését. ### Amerikai körútja Amikor a pesarói intézményben még tartott a háborús hangulat, Mascagnit felkereste Aubrey Mittenthal amerikai impresszárió, és felkérte egy tizenöt hetes hangversenykörútra. Mascagni elfogadta az ajánlatot, és 1902 nyarán zenekart toborzott Bolognában és Livornóban, a zenészek egyharmada a Liceo Musicale frissen végzett hallgatói közül került ki. Szeptember 24-én ült hajóra családja és zenekara kíséretében. New Yorkban hősnek kijáró fogadtatásban volt része, a nagyszámú olasz közösség szinte minden tagja kivonult a kikötőbe. Az első problémák már másnap jelentkeztek, a Metropolitanban ugyanis Nahan Franko vezényletével egy zenekar várta. A zenei szakszervezet megtiltotta tagjainak, hogy Mascagni olasz zenekarával játszanak, sőt követelte Mascagni zenekarának deportálását. Mikor azonban október 8-án mégis a karmesteri pulpitusra állhatott, azt tapasztalta, hogy a zenekar felkészületlen a Parasztbecsület előadására. Ennek ellenére, a kiváló énekeseknek köszönhetően, a bemutatkozó előadás nagy sikert hozott. Másnap a Zanetto is hasonlóan lelkes fogadtatásban részesült. Az Irist nem sikerült időben előkészíteni, ezért a bemutatót később, Philadelphiában tartották meg, és a William Ratcliffet sem sikerült bemutatni ugyanazon okok miatt. Október 19-én búcsúkoncertet adott New Yorkban és körútra indult zenekarával Baltimore-ba, Washingtonba, Pittsburghbe, Buffalóba, Torontóba és Montréalba, majd november 3-án érkeztek Bostonba. Ekkorra – a kezdeti sikerek ellenére – a zenekar majdnem a csőd szélén állt. Ennek az volt az oka, hogy a közönséget csakis a Parasztbecsület érdekelte. November 5-én került volna sor a William Ratcliff bemutatójára, azonban fizetést már nem kapó zenészek az előadás előtt kivonultak. Millenthal ekkor a turné befejezése mellett döntött és megtagadta Mascagni kifizetését, arra hivatkozva, hogy a körút még a befektetett költségeket sem termelte ki. Konfliktusuk odáig fajult, hogy Millenthal feljelentette Mascagnit a bíróságon, azzal az indokkal, hogy a zeneszerző szökni készül tartozásai visszafizetése nélkül. A hatóságok házi őrizetre ítélték Mascagnit mindaddig, amíg ügyvédje elő nem teremtette a kiváltásához szükséges összeget. A társulat felbomlott, az énekesek és a zenészek saját költségükön hazamentek, néhányan pedig Bostonban maradtak. Mascagninak néhány előkelő bostoni polgár segítségével sikerült tető alá hoznia néhány koncertet, hogy biztosítani tudja a megélhetését az Egyesült Államokban. November végén szerződést kötött egy másik impresszárióval, Richard Hearddel. Elsősorban kisvárosokban turnézott, kis társulattal, és mire decemberben Chicagóba érkezett ágynak esett. Felesége, Lina, ekkor szétosztotta a turné bevételét az Amerikában maradt zenészek és énekesek között és hazaküldte őket Olaszországba. Lina kérése ellenére Mascagni úgy döntött, hogy az Egyesült Államokban marad, amíg Bostonban véget ér a Millenthal-ügy. Egy sor sikeres hangverseny a Theodore Thomas zenekar élén (a későbbi Chicago Symphony Orchestra) megoldotta pénzügyi gondjait, és január végén San Franciscóba utazott. Itt két hónapot töltött, és Amerikában talán itt aratta a legnagyobb sikereit. Február végén a massachusettsi legfelsőbb bíróság elutasította a Millenthal-ügyet, így Mascagni úgy döntött, hogy hazautazik, visszautasítva mexikói és kubai fellépéseket. Április 11-én ismét olasz földön volt. Az amerikai körút sikertelensége az okozta, hogy Mascagni túl magasra helyezte az elvárásait, és ezt az ottani közönség, amelyet maga a zeneszerző nyersnek nevezett, nem tudta értékelni. ### Újrakezdés olasz földön Visszatérve Rómába, Mascagni megpróbálta elfelejteni úgy a pesarói eseményeket, mint a sikertelen amerikai körútját. 1902-ben nem komponált semmit, az Irisnek köszönhetően neve továbbra is a repertoáron maradt. Októberben elvállalta a római Nemzeti Zeneiskola igazgatói és zeneszerzéstanári állását. Az intézmény, hangzatos neve ellenére egy mindössze hat éve alapított magán zenei intézmény volt. Nagy mecénása Giovanni Angelo Bastogi gróf volt, akinek pénzügyi birodalma összeomlása 1910-ben a mélybe rántotta az iskolát is, amelyet egy éve múlva be is zártak. Mascagni Rómában lakást bérelt a Corso Vittorio Emmanuelén, a Palazzo Maggioraniba. A család itt élt 1910-ig, amikor átköltöztek új otthonukba, a Villa Borghese közelébe. Mascagni új operát akart írni, ezért felvette a kapcsolatot Illicával, majd Ricordival. Illica korábbi, Marie Antoinette életéből inspirálódó témáját választotta, s a szövegíró 1904 elejére készítette el a négyfelvonásos opera vázlatát. Az első felvonás teljes szövegkönyvét tavaszra fejezte be, de Mascagni figyelmét ekkor már más dolgok kötötték le. Évekig próbálták külföldi kiadók megnyerni, de mivel szerződései Sonzognóhoz és Ricordihoz kötötték, nem foglalkozhatott velük. 1904 elején Paul Choudens párizsi kiadó kereste meg, és egy opera megírására kötött vele szerződést. A dolog persze kiváltotta Illica és Ricordi felháborodását. Choudens maga írta a librettót, amelyet májusban át is adott a zeneszerzőnek. Mascagni, Guido Menasci segítségével átírta a szövegkönyvet, és A barátnő partitúrája készen állt november végére. Az elégedett Choudens novemberben meglátogatta Rómában, és egy második szerződést is aláírt a Vistilia megírására. A barátnőt 1905. március 16-án mutatták be Monte-Carlóban, a legjobb francia nyelvű énekesek előadásában. A bemutató hatalmas siker volt, a közönség és a kritika (francia és olasz egyaránt) kedvezően fogadta a művet. Sikerének bizonyítéka, hogy a következő évadban 18 olasz színházban mutatták be a művet. Rómában május 13-án mutatták be, a Teatro Costanziban. Az előadás azonban rendkívül rosszul sikerült: a színpadi gépezet elromlott, a tenor rosszul énekelt. Előzetes sikerei ellenére A barátnő nem bizonyult időtállónak, ugyanis a drága szcenikát igénylő, egy óránál alig hosszabb opera nem bizonyult jövedelmezőnek. Mascagni körútra indult, hogy a kisebb, vidéki színházakban népszerűsítse művét, 1908 végén pedig elkezdett dolgozni következő művén. ### Az Isabeu és Anna Lolli 1906 őszén Nápolyban találkozott Giulio Ricordi fiával, Titóval, és így ismét feléledt Mascagni és a kiadóvállalat közötti kapcsolat. Hogy ezt ellensúlyozza, Edoardo Sonzogno is kapcsolatba lépett a zeneszerzővel, Walter Mocchi impresszárió révén. Sonzogno felajánlotta, hogy meghosszabbítja Mascagni szerzői jogi szerződését a maximális nyolcvan évig, ezáltal további jövedelmet biztosítva neki. Az új szerződést november 20-án írta alá, amelyben egy új opera megírására is vonatkozott egy paragrafus. Egy héttel később Mascagni kézhez kapta a fiatal költő, Fausto Salvatori szövegkönyvét, amelynek címe La Festa del Grano (A búza ünnepe) volt, s három héttel később elfogadta. Kezdeti lelkesedése ellenére 1907 augusztusára nyilvánvalóvá vált számára, hogy a szövegkönyv megzenésíthetetlen. 1908 februárjában fel is hagyott a próbálkozásokkal. Májusban Illicától kapott egy új szövegkönyvet, aki korábbi nézeteltéréseik ellenére is tisztelte Mascagnit. Ugyanakkor szüksége volt Mascagnira, hiszen 1908-ban Puccini is visszautasította a Marie Antoinette szövegkönyvét, és a Pillangókisasszony óta nem volt sikeres operája. Az új szövegkönyvet Lord Tennyson Lady Godiva költeménye alapján írta, és az Isabeau címet adta neki. Ez egy korábbi terve volt, vázlatát már 1904-ben papírra vetette, és megpróbálta Puccininek és Franchettinek is eladni. Mascagninak megtetszett a librettó és elfogadta. Miután Sonzogno is elfogadta, szeptemberben hozzálátott a komponáláshoz. A következő év tavaszán – Illicával közösen – több módosítást végzett el rajta. Munkáját azonban személyes okok miatt abba kellett hagynia, és 1910-ig félretette a művet. Mascagni 1909-től kezdődően rendszeresen vezényelt szimfonikus hangversenyeken a Teatro Augusteóban, amelyeket a kritikusok kedvezően fogadtak. 1909 nyarán elvállalta a Teatro Costanzi igazgatását is. Teljesen átépíttette a színházat, javítva az akusztikán és felújíttatta a színpadi gépezetet. A zenekart és az énekkart is megújította. Műsorpolitikáját modern és klasszikus művek bemutatói jellemezték. 1911-ig maradt az operaház élén, amikor is az intézményt felügyelő bizottság felbomlott. Noha a színház Walter Mocchi kezében maradt, annak más tervei voltak, és Mascagni helyett feleségét, Emma Carellit ültette az igazgatói székbe. Igazgatóként utolsó előadására a Teatro Costanziban 1912. április 17-én került sor. 1910 tavaszán töltötte be negyvenhatodik életévét. A temperamentumos zeneszerző életében, aki a zenének élt, kevés idő jutott a szerelemnek. Fiatalkori szerelmét, Giuseppina Acconcit régen elfeledte, kapcsolata feleségével pedig már kihűlt, noha továbbra is az asszony intézte a család pénzügyeit. Ebben az évben egy váratlan esemény következett be, Mascagni beleszeretett Anna Lolliba, a Teatro Costanzi huszonegy éves kóristájába. Kibontakozó kapcsolatukat megszakította Mascagni nápolyi utazása. Ez alatt a néhány hét alatt többször is levelet váltottak, hol szerelmüknek adva hangot, hol pedig bűntudatuknak. Anna iránti érzelmeitől fűtve, 1910 áprilisában folytatta az Isabeau komponálását, de a határidő is szorította, mert 1909 őszén szerződést kötött egy amerikai impresszárióval egy öt hónapos turnéra, amelyen az Isabeau-t is be kellett mutatni. Az operát szeptember 2-ára, Anna születésnapjára fejezte be. Eközben Lina, aki névtelen levelekből értesült férje kapcsolatáról, egyre féltékenyebbé és gyanakvóbbá vált. Mascagni feleségére bízta új családi házuk berendezését, ő pedig Milánóba vonult, hogy meghangszerelje új művét, s Anna is vele tartott. Milánóban meglátogatta testvérét, Francescót, aki egy öregotthonban élt 1905-öt óta. Találkozott Puccinivel is, és ellátogatott A Nyugat lánya ősbemutatójára. Noha továbbra is baráti kapcsolatban voltak, és néha-néha találkoztak és elbeszélgettek, a két zeneszerző közé éket vert örökös versengésük az operaházak színpadán. Mivel az Isabeu hangszerelésével még nem készült el, az amerikai turné elhalasztását kérte, majd november 27-én úgy döntött, hogy végleg lemondja azt. Decemberben visszaköltözött Rómába. Befejezte az Isabeaut, de tanácstalan volt annak jövőjét illetően. ### Dél-amerikai körút 1911-ben Mascagnit két jelentős probléma foglalkoztatta: először is hol mutatja majd be új operáját, illetve miként juthat újabb pénzforrásokhoz, ugyanis most már Anna Lollit is el kellett tartania. Január közepén Walter Mocchi egy dél-amerikai hangversenykörút javaslatával állt elő. Noha közben olasz operaházak, többek között a La Scala is érdeklődést mutatott az Isabeu iránt, egy hangversenykörút bevétele sokkal kecsegtetőbbnek tűnt. Másrészt Mascagni tudta, hogy Dél-Amerikában, különösen Argentínában és Brazíliában, sokkal műértőbb közönség előtt léphet fel, mint az Amerikai Egyesült Államokban. Áprilisban Genovába utazott, ahol frissen alakított társulatával hozzálátott az Isabeau próbáihoz. Április 15-én hajózott el Buenos Aires felé, ahová május 2-án érkezett meg. A bemutatkozó előadásra hat nappal később került sor a Teatro Coliseóban, Verdi Aidájával. Az Isabeau bemutatójára június 2-án került sor. A bemutató hatalmas siker volt, a kritikusok muzsikáját Debussyéhez és Richard Strausséhoz hasonlították. További nyolc Isabeau-előadás mellett színre vitték a Parasztbecsületet, a William Ratcliffet, a Fritz barátunkat, valamint A barátnőt. Június 21-én továbbutaztak Rosarióba, majd Rio de Janerióba, São Paolóba, Montevideóba is elmentek. A körútról október 31-én indultak vissza. ### Kapcsolata Gabriele D’Annunzióval Visszatérve Olaszországba, felvette a kapcsolatot a Sonzogno kiadóval, és megegyezett az Isabeau bemutatójáról. A művet 1912. január 10-én mutatták be a Scalában Tullio Serafin vezényletével, ugyanis Mascagni nem akart vezényelni. A Scalával kötött szerződése azonban úgy szólt, hogy a mű premierjére csakis az ő vezényletével kerülhet sor, egy őáltala megjelölt operaházban. 1911 decemberében felkeresték a pénzügyi gondokkal küszködő velencei La Fenice elöljárói, de Mascagni nem vette komolyan az ajánlatukat. Amikor azonban másodszor is visszatértek egy kedvezőbb ajánlattal, Mascagni elfogadta azt. A bemutató dátumát január 18-ára tűzték ki, emiatt a Scalabeli bemutatót el kellett napolni 20-ára. Mivel a próbákkal megkésett a La Fenicében, megpróbálta a nápolyi bemutatót ismét elnapoltatni. A házat irányító bizottság azonban megtagadta kérését, így Milánóban és Velencében egyidőben, január 20-án zajlott le az Isabeau olaszországi premierje. A Buenos Aires-i sikert követően az elvárások magasak voltak. A közönség úgy Velencében, mint Milánóban melegen fogadta a művet, a kritikusok viszont vegyesen értékelték, és hiányolták belőle mindazt a modernitást, ami a korábbi műveit jellemezte. Az operát hamarosan bemutatták Olaszország más operaházaiban is, de eljutott New Yorkba, Chicagóba valamint Európa több operaszínpadára is. Az Isabeau bemutatója után Mascagni új szövegkönyvet keresett. Hamarosan azonban a Sonzogno kiadóvállalat körüli pénzügyi botrány közepén találta magát. 1912-re, a Casa Musicale Sonzogno, amelyet Edoardo Sonzogno alapított a konkurens Ricordi kiadóvállalat ellensúlyozására, a csőd szélén állt, ugyanis Edoardo utódai, a fia, Riccardo és unokaöccse, Lorenzo nem tudtak megegyezni a vezetést illetően, és egymás ellen dolgoztak, remélve, hogy egyikük majd feladja és távozik. Mascagni, aki érdekelt volt az ügyben, hiszen műveinek bemutatási joga a Sonzogno kiadó tulajdonában volt, megegyezésre szólította fel a perlekedő fiatalokat. Renzo Sonzogno saját céget alapított, s ezzel párhuzamosan a Casa Sonzogno eladni kényszerült legértékesebb tulajdonait. Mascagni ekkor arra kérte az idős Edoardót, hogy hívja vissza Renzót, mert az jó lenne a cége számára, de az idős Sonzogno visszautasította. Mascagni ekkor úgy döntött, hogy Renzo Sonzognóhoz közeledik, ugyanis benne látott igazi üzleti érzéket. 1911-ben Renzo Sonzogno szerződést kötött D’Annunzióval egy szövegkönyv megírására, a költő egy korábbi műve, az Ugo e Parisina alapján. Remélte, hogy Claude Debussyt sikerül rávennie a zene megkomponálására. A költő azonban úgy érezte, egy olasz zeneszerző inkább képes lehet műve megzenésítésére. Renzo 1912 februárjában Mascagnit ajánlotta. D’Annunzio áprilisban elküldte a kész librettót neki, és Mascagni azonnal hozzálátott a komponáláshoz. D’Annunzio képviselte az olasz irodalomban azt, amit az olasz zenében Mascagni, a megújítást, és noha korábban lesújtóan nyilatkozott a zeneszerzőről, 1912-re a véleménye radikálisan megváltozott. 1912 nyarán magánélete is jelentős változáson esett át, ugyanis Lina bizonyosságot szerzett Anna Lollival folytatott viszonyáról. Mivel Mascagni képtelen volt ilyen körülmények között komponálni is és szembenézni magánéleti válságával, D’Annunzio meghívására a franciaországi Arcachonba utazott Lollival. Nem tudni pontosan, mi zajlott le az ezt megelőző napokban Mascagni és felesége között, egyes pletykák szerint a dühös Lina késsel támadt férjére, tény azonban, hogy július 12-én a legfontosabb napilapok arról cikkeztek, hogy a zeneszerző megszökött szeretőjével. Franciaországban hozzálátott a Parisina komponálásához. D’Annunzio szinte naponta meglátogatta, és közösen megállapodtak egyes részleteket illetően. Október közepére az opera több mint felével készen állt. Ekkor levelet kapott Renzo Sonzognótól, amelyben felesége, Lina kért egy találkozót tőle. Mascagni Genovába utazott, ahol sikerült kiegyeznie feleségével. Lina vállalta, hogy elfogadja Lolli jelenlétét, bár a későbbiekben egyre nehezebben tudta ehhez tartani magát. Mascagni visszatért Franciaországba, ahol folytatta a komponálást, de decemberben visszatért Rómába, ahol súlyos depresszióba esett és képtelen volt tovább dolgozni. Az operát végül március 28-ára fejezte be, a hangszerelést pedig november végére. A bemutató időpontját december 15-ére tűzték ki. Ősszel házat vásárolt Milánóban. Noha különösebben nem vonzotta a város, Lina viszont rajongott érte és ezáltal kevesebbet foglalkozott férje kapcsolatával. Az ősz folyamán Emy lánya férjhez ment egykori tanítványához, Guido Farinellihez. Mimi fia a Genovai Egyetemen tanult és élte gátlástalan életét apja pénzén, nagyobbik fia, Dino pedig a torinói egyetemen tanult, és az autók bolondja volt. A Parisina próbái a Scalában jól haladtak. A várakozások magasak voltak, a premieren jelen volt Puccini, Giordano, Boito, Franchetti, Zandonai és Alfano is. A közönség meleg fogadtatásban részesítette, de a több mint négy órás opera végére belefásultak a figyelembe és a tapsba. A kritikusok kiemelték a zene finomságát, viszont kihangsúlyozták, hogy túl hosszú a mű, emiatt a következő bemutatókra Mascagni jelentősen lerövidítette. Noha egyike Mascagni legambiciózusabb szerzeményeinek, és talán a legszebb zenéjét tartalmazza, az operát a hossza miatt csak ritkán adták elő már Mascagni életében is. ### Próbálkozások filmzenével Az 1910-es években gyorsan hódított teret a mozi. Mivel ekkoriban a némafilmek zenéjét helyi zenekarok biztosították, Mascagni úgy döntött, hogy megpróbálkozik ezzel a műfajjal is: filmzenét ír. 1914 májusában szerződést írt alá a Cines filmforgalmazóval két filmzene megírására. Az első film címe a Rapsodia satanica volt, amely a Faust-legenda egy feldolgozása, a második pedig egy dokumentumfilm volt Giuseppe Garibaldi életéről. Mascagni teljes erővel látott hozzá a zene megírásához, és ekkor szembesült a filmzeneírás első sajátosságaival: a zenét másodpercre pontosan a filmhez kellett igazítani, nem lehetett az operaszínpadhoz hasonlóan, a cselekményen, a színészek játékán változtatni. Időközben anyagi gondjai adódtak. Riccardo Sonzogno, aki a Casa Musicale di Sonzogno igazgatójaként korai műveinek bemutatási jogát birtokolta, visszatartotta honoráriumát, és a jelentős összeg, amelyet dél-amerikai útja során összegyűjtött, jelentősen megcsappant. Ezzel párhuzamosan családjának költségei egyre csak növekedtek. Támogatta Emy lányát, akinek férje még csak most indult a karmesteri pályán, s kevesebb mint egy évvel házasságuk után úgy tűnt, kapcsolatuk romba dőlt. Mascagni támogatta két testvérét is. Öccse, Paolo, tuberkulózisban szenvedett és nem tudta családját fenntartani, Francescóra pedig egy milánói öregotthonban vigyáztak. Kapcsolata Linával egyre inkább romlott, egyedül Anna Lolliban lelt megértő partnerre. Mindezek tükrében érthető miért temetkezett munkába, miért fecsérelte tehetségét filmzene írására. A Rapsodia satanica zenéje 1915 februárjára lett kész, a filmet azonban csak jóval később, 1917. július 2-án mutatták be Rómában. ### Az első világháború idején Az első világháború kitörése után, 1915 elején Mascagni visszatért Rómába, ahol a Teatro Quirinaléban bemutatták a Fritz barátunkat, valamint részt vett Rossini elfeledett nagyoperájának, a Mózesnek a felújításán. Az operát április 29-én Firenzében is bemutatták. A szünetben Mascagni lázasan összeesett, de az előadást még be tudta fejezni. Másnap Livornóban már erre sem volt képes. Orvosai aranyeret állapítottak meg, és fájdalmai enyhítésére morfiummal injekciózták. Állapota a következő hetekben rosszabbodott, annyira, hogy képtelen volt a pódiumon állni. Milánóba visszatérve keserűen tapasztalta a háborús mobilizációt, de – mint az Anna Lollinak írott leveleiből kiderül – továbbra is bízott abban, hogy a háború elkerülhető. Milánóban visszavonult a lakásába, ahol sokféle kúrát kipróbált, hogy elkerülje a sebészi beavatkozást, amelyet orvosai sürgettek. Amint Olaszország is belépett a háborúba, Mascagni két fia is bevonult, apjuk heves ellenkezése ellenére. Dino azonnal jelentkezett, Mimi előbb be akarta fejezni az urbinói egyetemen végzett tanulmányait. Mascagni is belevetette magát a háborús propagandagépezetbe, és minden erejét jótékony célú hangversenyek szervezésére fordította, de megtagadta hazafias dalok komponálását, s ezzel pályatársai és a közönség ellenszenvét vívta ki. Innocenzo Cappa parlamenti képviselő egy 1918-as beszédébe őt is és Puccinit is nemzetárulónak minősítette. Egy, az olasz vöröskereszt számára készült lemez számára írt egy dalt Bimba bionda (Szőke kislány) címmel, Anna Lolli versére. A bírósági tárgyalás előestéjén az alig negyvenéves Riccardo Sonzogno váratlanul meghalt, helyét Renzo vette át, aki addig is támogatta Mascagni törekvéseit. Ügyvédei figyelmeztetései ellenére Mascagni kiegyezett Renzóval. Szerződést is kötöttek egy új opera megírására, amelyet 1918 novemberéig kellett megkomponálnia. A szövegkönyvet Forzanótól kapta, címe: Lodoletta. Szeptemberben kezdtek el dolgozni a szövegkönyvön Milánóban, de a zeneszerzőt zavarta, hogy a librettista nem szenteli teljes idejét a mű elkészítésére, és folyamatosan ingázik más kötelezettségei között. Decemberben, javarészt saját maga végezve a szövegkönyv módosításait, elkészült az első két felvonással. Ezt követően Livornóba utazott, ahol Linával töltött néhány hetet. Remélte, hogy művét Rómában, a Teatro Costanziban tudja majd bemutatni, de Sonzogno végül a La Scala mellett döntött. A dühös Mascagni levelet írt Sonzognónak, amelyben tudatta vele, hogy az operát visszavonja, és csak november 16-án, a szerződés lejáratának napján adja csak át. Sonzogno erre visszalépett a milánói bemutatótól, és beleegyezett, hogy a Teatro Costanziban mutassák be a darabot áprilisban. Mascagni 1917. április 1-jén érkezett Rómába a mindössze két hónap alatt befejezett és meghangszerelt operával, s a bemutatóra 30-án került sor. A művet kedvezően fogadták, de nem aratott átütő sikert. A kritikusok szerint a mű semmi újat nem hozott, ugyanakkor kiemelték a rosszul összeválogatott szereplőgárda gyenge szereplését. A következő, livornói bemutatón az opera már sokkal jobban szerepelt, köszönhetően elsősorban a szereplőgárdának, amelyet többek között Beniamino Gigli neve fémjelzett. A harmadik bemutatón, Buenos Airesben, a főszerepeket Gilda Dalla Rizza és Enrico Caruso énekelték. Az 1917-es esztendő másik nagy eseménye – ezúttal családi jellegű – első unokájának megszületése volt, augusztus 30-án. Emy és Guido Farinelli Pietromarcellónak keresztelték fiukat. A gyerek születése ellenére Emy házassága tönkrement, és a gyerekével együtt hazaköltözött szüleihez. A caporettói áttörés következményeképpen Dino fia hadifogságba esett, és egy nyugat-magyarországi táborban raboskodott. Vatikáni segítséggel sikerült élelmet és ruhát küldenie neki. ### Az első operett Mascagni egyre romló pénzügyi helyzete miatt arra kényszerült, hogy elvállalja egy torinói filmszínház karmesteri állását. Naponta kétszer vezényelte a Rapsodia satanicát. Egy hónap múlva súlyos hörghuruttal és bal lábának köszvényével ágynak esett. Csak április közepén utazott vissza Milánóba, ahol váratlanul meglátogatta Carlo Lombardo, neves operett-zeneszerző és -népszerűsítő, aki Silvano című operáját átírta operettnek, és kérte a beleegyezését a színrevitelhez. Mascagni eleinte hevesen tiltakozott, de a felajánlott pénzösszeg hatására mégis beleegyezett, hogy a Lombardo által átdolgozott librettó alapján új zenét ír. A műnek a Sì (Igen) címet adta. Az operaszerzők, így Mascagni is, lebecsülték az operett műfaját, vonakodtak tőle. Az első, aki szakított e beidegződéssel, Ruggero Leoncavallo volt, aki már az 1910-es évek elején foglalkozott operettírással. Új művének több mint a felét papírra vetette augusztusban, de ezt követően Milánóba utazott, ahol a Teatro Lirico őszi szezonját vezényelte. Novemberben, az olasz hadiszerencse fordultával, nagy örömére, fia is hazatért a háborús fogságból. Rövid, közösen eltöltött idő után Nápolyba utazott, ahol a San Carlo 1919-es karneváli szezonját kellett előkészítenie és vezényelnie. ### A kis Marat Az olasz gazdasági és politikai élet háború miatti gyors romlása a háború következményeként arra ösztönözte, hogy egy forradalmi témájú műben valljon igazság- és szabadságeszméjéről. Noha az ötlet már a háború kitörésekor megfogalmazódott benne, a szikrát Gioacchino Forzano librettója adta, amelyet Robespierre élete ihletett. Ezt a librettót nem tartotta vonzónak, viszont komolyan gondolkodott egy, a nagy francia forradalomból ihletett mű megírásán. Forzano ekkor egy újabb librettóvázlatot mutatott neki Louis Gosselin Les Noyades de Nantes (Nantes elsüllyedése) és Victor Martin Sous la terreur (Félelem alatt) című művei alapján. A mű A kis Marat címet viselte. 1919 áprilisában Mascagni Rómába utazott és hozzálátott a komponáláshoz. Júniusban megszakította munkáját és Livornóba utazott, mert elvállalta az operai szezon vezénylését. Szülővárosában folytatta az Igen komponálását, amelynek bemutatóját őszre tűzték ki a római Teatro Quirinóban. A mű hangszerelésében segítségére volt unokatestvére, Mario. Az operettet augusztus végére írta meg. Ezt követően ismét hozzálátott A kis Marat komponálásához, a munka azonban nem ment zökkenőmentesen. Levelet kapott Anna Lollitól, aki a „szabadságát” kérte tőle. Kilencéves kapcsolatuk több ízben is túlfeszítetté vált, s ennek az volt az oka, hogy Anna házasságot és családot szeretett volna, de világossá vált számára, hogy Mascagni – korábbi próbálkozások ellenére – nem fogja elhagyni feleségét, elsősorban az ezt követő előreláthatóan nagy botrány miatt. 1919-ben a harmincéves Lolliban tudatosult, hogy abban az esetben, ha folytatja kapcsolatát a zeneszerzővel, fel kell hagynia álmával egy férjről és gyerekekről. Kapcsolatuk csak 1921-ben rendeződött, de kettejük vitái és szemrehányásai a zeneszerző élete végéig megmaradtak. Mascagni A kis Marat komponálásába temetkezett, olyannyira, hogy az Igen 1919. december 13-ai bemutatóján sem jelent meg. Az operettet a közönség csalódással fogadta, ugyanis a Mascagni által korábban beharangozott „jelentős újítások” elmaradtak belőle. Hűvös fogadtatása ellenére hamar elterjedt az olaszországi színházakban, sőt 1925-ben német nyelvre is lefordították. 1920 januárjában készen állt A kis Marat első és harmadik felvonása. A második felvonáson dolgozott Forzanóval, amikor Puccini Torinóba hívta a librettistát az Il trittico bemutatójára. Mascagni úgy érezte, hogy Forzano cserben hagyta őt, ezért felkérte Targioni-Tozzettit, hogy segítsen befejezni a művet. Az opera első közép-európai bemutatója Magyarországon, a szegedi színházban volt. ### Mascagni és a bolsevikok 1919 és 1920-ban az úgynevezett „két vörös évben” (biennio rosso) Mascagni a munkásosztály pártjára állt, és többször is meglátogatta a livornói hajógyárat elfoglaló munkásokat, támogatásáról biztosítva őket. Mascagni nyílt szerepvállalásának híre csakhamar bejárta az egész országot, Mussolini újságja, az Il popolo úgy írt az eseményről mint Mascagni-féle bolsevizmus, és élesen bírálta a zeneszerzőt, aki szerintük elveszítette tehetségét és a politikában próbál új utakat keresni. 1921-ben azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a szocialista fellángolásnak vége, és a fasiszták kerültek hatalomra, akik szemében Mascagni ellenség volt. A politikai helyzet normalizálódásával 1921. május 2-án a római Teatro Costanziban bemutatták A kis Marat-t. A bemutató hatalmas siker volt, a kritikusok is kedvezően fogadták. Az operát hamarosan Olaszország más városaiban is bemutatták, de eljutott Európa és Dél-Amerika jelentős operaházaiba is. Hatalmas sikere ellenére azonban hamarosan lekerült repertoárról, mivel csak kevés énekes vállalta a nagyon nehéz és megerőltető főszerepeket. A politikai élet változásával Mascagni arra kényszerült, hogy bolsevik nézeteit ellensúlyozza, ennek ellenére a fasiszták továbbra is ellenségüknek tartották. 1921-ben felmerült egy újabb közreműködés Gabriele D’Annunzióval, de a terv nem valósult meg, mert a költő Mascagni zenéje nélkül akarta színre vinni művét. 1921 őszén fia, Mimi bejelentette házassági szándékát egy 17 éves egyiptomi lánnyal. A zeneszerző áldását adta rá, és meghívta az ifjú párt, hogy lakjanak házában. Ez tovább súlyosbította pénzügyi helyzetét, ami arra kényszerítette, hogy 1922 tavaszán elfogadja Walter Mocchi ajánlatát egy dél-amerikai hangversenykörútra. Mascagni május 23-án mutatkozott be a Buenos Aires-i közönség előtt A kis Marat című operájával. A sikert beárnyékolta, hogy az olasz társulattal párhuzamosan egy német társulat is vendégeskedett a városban, és az argentin zenekritikusok láthatóan előnyben részesítették Richard Wagner műveit Mascagni ellenében. Egy hónap után kérdésessé vált a körút sorsa. Buenos Aires után Rosarióba és Cordobába utaztak, ahol már sokkal kedvezőbben fogadták őket. Az utolsó állomás, Rio de Janeiro, után visszatért Olaszországba, ahol időközben Mussolini lett a miniszterelnök. Sikeres bolognai és piacenzai vezénylései után közelebb került a fasiszta körökhöz, és 1923 januárjában sikerült elérnie egy audienciát Mussolininél, aki ugyan meghallgatta, de figyelmen kívül hagyta. Mascagni a Dél-Amerikában elszenvedett sérelmeken próbált bosszút állni, és úgy Mussolini előtt, mint konferenciákon Walter Mocchit hibáztatta a Buenos Airesben történtek miatt. Augusztusban visszatért Livronóba, ahol ismét depresszióba zuhant. Gyógyulási időszakában ismét elővette a Vistilia vázlatait, de aztán végleg lemondott a műről, mert felismerte librettójának végzetes hiányait. Ősszel Trevisóban, Bolognában majd Rómában vezényelt, ahol utoljára találkozott Puccinivel, ugyanis pályatársa egy évvel később egy brüsszeli szanatóriumban elhunyt. ### Kényszerű száműzetés Decemberben Velencében vezényelte A kis Marat-t, majd karácsonyra visszatért szülővárosába. Az új esztendőt Rómában köszöntötte három hangversennyel. Innen Bariba utazott, majd Cerignolába, ahol közel húsz éve nem járt. Az utcát, ahol egykori háza állt, róla nevezték el. Az év során egy hosszú, belföldi körútra indult: vezényelt és saját műveit reklámozta. Pénzügyi helyzete tovább romlott, hiszen Lina mellett Anna Lolli eltartásáról is gondoskodnia kellett, ugyanakkor ő tartotta el gyermekeit és azok családját. 1923-ban már nem tudott elegendő pénzt összegyűjteni Olaszországban, ezért úgy döntött, hogy külföldön próbálkozik. Közép-Európában mindig is népszerű volt, ezért júliusban Bécsbe utazott, hogy elvezényelje az Aidát. Az osztrák fővárosban nagy lelkesedéssel fogadták, és sikerének köszönhetően más városokba is meghívást kapott, többek között Berlinbe is. Ősszel visszatért Bécsbe, és lemondta az összes olaszországi vállalását. Úgy döntött, hogy beláthatatlan ideig itt marad. Nem tudni pontosan, mi váltotta ki ezt a döntését, valószínűleg közrejátszott az is, hogy otthon, korábbi politikai megnyilvánulásai miatt, olaszellenesnek tartották. Ez különösen fájó volt számára, hiszen egész életében az olasz zene népszerűsítéséért és megújításáért küzdött. Bécsben a Staatsoper rendszeresen foglalkoztatta, de fellépett Prágában, Pozsonyban, Budapesten, Varsóban és Belgrádban is. A következő év októberében biztató híreket kapott barátaitól, aki közbenjártak érdekében, és sikerült enyhíteniük a fasiszta rezsim iránta érzett ellenszenvét. A befolyásos livornói fasiszta politikus, Costanzo Ciano járt el ügye érdekében, Mussolini rendelete viszont az volt, hogy csakis akkor térhet vissza, ha egy explicit gesztust tesz a rezsim támogatására. Mascagni egy táviratot küldött a Ducénak, amelyben biztosította támogatásáról, s 1925. november 25-én egy személyes találkozóra is sor került kettejük között, aminek eredménye a zeneszerző „megbocsátása” volt. A következő években Mascagni mindent elkövetett, hogy Mussolini és a fasiszta rezsim kedvében járjon, ezt a Duce értékelte is, és megbízta a zeneszerzőt, hogy vegyen részt 1927-ben a Beethoven halálának századik évfordulója alkalmából szervezett ünnepségeken, Bécsben. 1927 végén, közel öt év kihagyás után ismét komponálni kezdett: a fasiszta szakszervezeti mozgalom számára írt himnuszt Edmondo Rossoni szövegére. A Canto del lavoro grandiózus mű volt, Milánóban 900 tagú kórussal és 140 tagú zenekarral mutatták be. Mascagni törekvéseinek elismerése volt, amikor 1929-ben beválasztották az Olasz Királyi Akadémia tagjai közé, amelyet francia modell alapján szerveztek meg. Mascagni ugyan unalmasnak és fárasztónak tartotta akadémiai kötelezettségeit, de a titulussal járó tiszteletdíj számottevő volt, és javított pénzügyi helyzetén. ### A Pinotta befejezése 1927 szeptemberében lakhelyet váltott, és a grandiózus Via Pón álló neoklasszicista villából átköltözött a Hotel Plaza egyik lakosztályába, ahol élete végéig élt és dolgozott. Livornói házát eladta, értékes berendezési tárgyait római villájába küldte, ahol gyermekei laktak továbbra is. Lina időközben belenyugodott a szerelmi háromszögbe, elfogadta Anna Lollit, aki ezentúl naponta látogatta a zeneszerzőt új otthonában. Mascagni továbbra is megőrizte népszerűségét a közönség körében, műveit rendszerint játszották, de egyre távolabb került a fiatal generációk által képviselt mozgalmaktól. A zenei életben marginalizálódott, s ez kiváltotta ellenszenvét a fiatalok iránt, akiket modernistáknak, futuristáknak nevezett. Remélte, hogy felajánlják neki a Teatro Costanzi igazgatói székét, illetve remélte, hogy Arturo Toscanini helyébe léphet a Scalában. Miután álmai nem valósultak meg, paranoia uralkodott el rajta, hitte, hogy egy országos összeesküvés áldozata, pedig műveit töretlenül játszották országszerte: Verdi, Puccini és Wagner után az ő operáit játszották a leggyakrabban. Az 1920-as évek végére úgy tűnt, hogy Mascagni végleg felhagyott a komponálással, de erről szó sem volt, mindössze az idősödő zeneszerző tempója lassult. 1927-ben, Anna Lolli közbenjárására, Mascagni és Forzano kibékültek, és egy új opera tervén kezdtek dolgozni Manzoni I promessi sposi című történelmi regénye alapján. A tervet azonban hamarosan félretette, mivel Forzanónak nem volt elegendő ideje foglalkozni a szövegkönyvvel. 1930-ban a La Scala felkérte, hogy dolgozza át Az álarcosok című művét, amelyet 1931-ben akartak színre vinni. Az átdolgozásban Forzano segített, így 1931. március 8-án ismét bemutatták a már szinte elfeledett művet. A bemutató hatalmas siker volt, és a mű rövid időre ismét visszatért az operaházak műsorára. 1931-ben egy véletlennek köszönhetően visszatért abba a milánói bérházba, ahol tanulóévei során lakott. Fiatalkori partitúráit és jegyzeteit hagyta itt zálogként, miután nem tudta lakbérét fizetni. Most, közel ötven évvel később nagy meglepetés érte, amikor viszontláthatta fiatal korának emlékeit, többek között a Pinotta befejezetlen partitúráját. Targioni-Tozzetti segítségével átdolgozta Soffredini szövegkönyvét, befejezte a zene komponálását. Művét 1932-ben mutatták be San Remóban, hatalmas sikerrel. A kritika kedvezően fogadta, elsősorban a mű szentimentális értékének köszönhetően nem érték keményebb kritikák. ### Az utolsó évek A Pinotta sikerén felbuzdulva Mascagni úgy határozott, hogy egy újabb operát ír, s Arturo Rossato költőt kérte fel a szövegkönyv megírására. A témát közösen választották ki: Pietro Cossa Nerone című drámáját. A szövegkönyvet 1932 októberére írta meg Rossato, a zeneszerző pedig decemberben látott hozzá a komponálásához. Egykori operatervéből, a Vistiliából számos részletet beledolgozott új művébe. Mivel kapcsolatuk ismeretlen okokból megromlott, ismét Targioni-Tozzettihez fordult segítségért. Az utolsó hangjegyeket szeptember végén vetette papírra. A kényes témaválasztás miatt – kegyetlen diktátor – a mű bemutatása politikai kérdéssé vált, emiatt nem is érte meglepetésként, hogy az opera római bemutatóját megvétózták, de a művet nem tiltották be. A bolognai színház jelezte, hogy bemutatná a művet. Júliusban a La Scala is felajánlotta, hogy színre viszi a művet. A bemutatót következő év januárjára tűzték ki. Az operaház nem kímélt semmiféle költséget, pazar kosztümöket és díszletet rendelt a bemutatóra. Az előadás hatalmas siker volt, ennek ellenére Rómában továbbra sem engedélyezték a bemutatót. A Neronét bemutatták még Livornóban és Bolognában is, valamint Zürichben, ezt követően több mint ötven évig lekerült műsorról. 1935-ben Mussolini csapatai lerohanták Etiópiát. A háborúban életét vesztette a zeneszerző fia is, Dino. Az esemény különösen megviselte Mascagnit, az elveszett fia iránt érzett fájdalom élete végéig kísérte, és hozzájárult egyre súlyosbodó depressziós rohamai kialakulásához. Hetvenhárom évesen sem tudott lemondani a munkáról, hiszen továbbra is el kellett tartania népes családját. Évente 25–40 előadást vezényelt, ami az előkészületekkel és próbákkal együtt azt jelentette, hogy évente 30–40 napot volt úton. A külföldi felkéréseket már visszautasította. Egy 1940-es németországi hangversenykörút visszamondása a rezsim nemtetszését váltotta ki. Az 1930-as évek végén eluralkodott rajta az érelmeszesedés, így már csak ülve volt képes vezényelni. Anna Lolli unszolása ellenére sem kezdett hozzá újabb opera megírásához. Keveset írt, ezek közül a legjelentősebb XII. Piusz pápának írt hat dala. 1939-ben megpróbált közbenjárni pályatársa, Franchetti érdekében, aki a fasiszta zsidóellenes törvények áldozata lett. 1940-ben a rezsim úgy döntött, hogy méltó ünnepséget szervez a zeneszerző első sikerének ötvenedik évfordulója alkalmából. Az ünnepségeket Velencében nyitották meg a Parasztbecsület előadásával. Közben Olaszország hadba lépett, így megszorításokra került sor a zenei világban is. Mascagni utoljára 1940-ben vezényelt állandó jelleggel. 1941-re egészségi állapota annyira leromlott, hogy nem bírt hosszabb ideig állni. Egy 1942-es előadáson már kerekesszékben tolták ki a színpadra. Utolsó előadását – a Parasztbecsületet – 1944 februárjában vezényelte. Ezt követően visszavonult lakosztályába, ahol Anna Lolli és barátai látogatták rendszeresen. A hotelszobában élte át a háborús változásokat, Mussolini hatalmának megdöntését, a Wehrmacht bevonulását. Közeli kapcsolatba került XII. Piusz pápával, akitől segítséget kért tüdőbeteg unokája, Lina gyógyulásáért. 1945\. augusztus 1-jén fertőzéses hörghurut támadta meg, amit a délután során heves láz követett, és hamarosan kómába esett. Másnap reggel, augusztus 2-án meghalt. Augusztus 4-én temették, az eseményen közel kétszázezren vettek részt. A Verano-temetőben helyezték örök nyugalomra. Földi maradványait 1951-ben áthelyezték a livornói Misericordia-temetőbe. ## Művészete és öröksége A 19. század végén, Giuseppe Verdi visszavonulása után, űr keletkezett az olasz zenei életben, amelyet a kor nagy zeneszerzői (Amilcare Ponchielli, Alfredo Catalani, Arrigo Boito) csak részben vagy egyáltalán nem tudtak betölteni. Ebben az időszakban az olasz operában is egyre hangsúlyosabban jelentkezett Richard Wagner hatása, ami a dallam és az éneklés hazájában nem volt természetes jelenségnek tekinthető. Szükség volt reformra, vagy legalábbis friss színre, új hangra az olasz operairodalomban, olyan változásra, ami nem az olasz sajátosságoktól idegen oldalról jelentkezik, nem a szimfonikus elemek uralomra juttatására törekszik, hanem a nemzeti sajátosságokból indul ki, és iránya a belső fejlődés törvényeihez igazodik. Ebben a közhangulatban indult Pietro Mascagni pályája 1890-ben, amikor Rómában bemutatták egyfelvonásos operáját a Parasztbecsületet. Ez az opera magába foglalta mindazt, amit az olasz opera reformjától vártak. A Parasztbecsület bemutatóját tekintik a verizmus kezdetének. Ez mind témájában, mind zenei formavilágában a való élet eseményeinek bemutatását tekinti célkitűzéseinek Hatásos, a változó érzelmekhez igazodó, többnyire rövid dallamívekkel tagolt melódiák, gazdag hangszerelés, a mesterkéltség legteljesebb kerülése jellemzi ezt az irányzatot. A világos szerkezetű, drámai erejű Parasztbecsület ízig-vérig olasz muzsika, a szicíliai népi melodika szülötte. A bel canto diadala a deklamáció felett, az elemi erejű szenvedélyeké a Wagner-epigonok ál- vagy akár valódi pátosza felett. Fő jellemzői a rikító hangszínek, a harsány zenekari hangzások és a finomabb költői hangulat csaknem teljes hiánya. A mű egyetlen lírai nyugvópontja az intermezzo, ennek finoman szőtt bevezetése, majd szélesen áradó melódiája, végül pedig gyengéd kicsengése Mascagni muzsikájának legemelkedettebb pillanatai. A hangszerelés nyers, de mindenütt biztos kézre vall. Mascagni ragyogóan ismeri a kórus kezelésének leghatásosabb eszközeit. Jellemző a bevezető kar-rész, melyben az egyes csoportok előbb külön-külön szólalnak meg, majd témáikat megtartva egybefonódnak. Az egyes hangok, hangosztályok lehetőségeit éppúgy ismeri, mint az együttesekét. Az áriák, duettek dallamai hatásosak, kifejezőek, de nem túl választékosak. Lemondanak a finomabb hatások kereséséről, színpadiassá válnak, sőt néhol már szinte a jó ízlés határát súrolják. Ezek a melódiák különösebb zenei képzettség nélkül is azonnal megérthetők és könnyen követhetők. Mascagni nem vett tudomást az öreg Verdi törekvéseiről, aki éppen abban az időben teremtette meg az átkomponált dalművet (Falstaff). Mascagni kitartott a zárt számok mellett, amelyeket melodikus zenei anyaggal fűzött szorosan össze. Így az egész mű igen egységes, zárt alkotás képét nyújtja. Mondanivalóját jól tömöríti, a drámai feszültség végig növekszik. A zenetörténet értékelése szerint a Parasztbecsületet jellemző, később verista stílusként meghatározott szerkesztésmód és dallamvezetés, sokkal inkább véletlen, ösztönös ráérzés volt, mint tudatos útkeresés eredménye. Mascagni, műve elsöprő sikere után sem ismerte fel e kompozíciós technika jelentőségét, a műfaj egészének megújulásával kecsegtető voltát, ami azután mások – elsősorban Ruggero Leoncavallo, Francesco Cilea, Umberto Giordano, egyes műveit tekintve Giacomo Puccini és Franco Alfano – munkásságában testesedett ki igazán. Ő maga visszatért egy korábbi, döntően a romantika jegyeit hordozó irányzathoz (William Ratcliff), de kipróbálta magát a szimbolikus zenedráma (Iris), a szentimentális melodráma (Lodoletta) műfajában és az opera buffában is (Az álarcosok). A Parasztbecsület mellett a Fritz barátunk Mascagni másik operája, amely a világ operaszínpadain ma is több-kevesebb rendszerességgel jelen van, jóllehet ismertsége nem vetekedhet az előbbivel. Az opera hétköznapi és mégis megható, jól követhető történet, hatásosan felépített felvonások, boldog befejezés, szép melódiák.

Nádasdy Tamás (nádor)

Báró nádasdi és fogarasföldi Nádasdy Tamás (Buda, 1498 – Egervár, 1562. június 2.) magyar nagybirtokos főúr, 1537-től Horvátország és Szlavónia bánja, Vas vármegye főispánja, 1542-től a Magyar Királyság országbírója és katonai főparancsnoka, 1554-től a Magyar Királyság nádora, Kanizsai Orsolya férje, Nádasdy Ferenc báró, a kortársak által „fekete bégnek” nevezett hadvezér apja. Korának egyik legműveltebb, legnagyobb életutat bejárt politikusa és egyik legtehetségesebb diplomatája, a török elleni háborúk sikeres hadvezére, aki az utókortól a „nagy nádor” titulust érdemelte ki. Bárói címét 1553-ban kapta I. Ferdinándtól. Korának nagy műveltségű alakja, aki rokonai segítségével Bécsben, Bolognában és Rómában járt egyetemre; a nyelvek mellett jogot és bölcsészetet is tanult. 1522-ben tért haza Magyarországra a török elleni összefogás érdekében II. Lajos magyar királynak pénzügyi támogatást hozó Cajetan bíbornok tolmácsaként. A fiatal tehetség az udvarhoz szegődött és a király titkára lett. A mohácsi csatavesztés után I. Ferdinánd pártjára állt, és részt vett a I. János magyar király elleni hadjáratban. 1529-ben Buda ostromakor a vár kapitányaként elfogták. A fogságban János király szolgálatába állt, és Lodovico Gritti mellett alkormányzó lett. Már a kezdetektől törekedett egy új főúri központ kiépítésére, Sárvár fejlesztésére. Még Kanizsán élt, amikor a szolgálatába szegődött Sylvester János megnyitotta iskoláját Sárváron. Hamarosan egy nyomdát is üzembe helyeztek, egyúttal belefogtak a környék mezőgazdaságának jelentős fejlesztésébe. Birtokainak nagy része feleségének hozománya volt. Mivel ezek javarészt Nyugat-Dunántúlon voltak, gazdasági érdeke is azt kívánta, hogy az első lehető alkalommal térjen vissza Habsburg Ferdinánd hűségére. Ez a szolgálat hozta meg neki a politikai felemelkedést: egyre magasabb tisztségeket töltött be. Hadvezérként is többször jeleskedett, például amikor Ali budai pasa 1556-ban megostromolta Szigetvárt, ő vezette a felmentő sereget. ## Családja A Nádasdy család bár bizonyíthatóan ősi, nemesi származású, a középkor folyamán soha nem tartozott az ország meghatározó birtokosai közé, tekintélyes köznemes családnak bizonyult, amely Vas- és Zala vármegyében volt birtokos. Forgách Ferenc váradi püspök Emlékiratában Nádasdy Tamás nádorrá választása kapcsán megjegyzi, hogy Tamás úr „nemes, de közepes családból” származott és Esterházy Miklós nádor is, amikor szemére vetették alacsony származását, Illésházy István mellett Nádasdy Tamás példáját hozta fel védekezésül: elődje sem „úri ágyból” származott, mégis megszolgálta a megválasztásakor belé fektetett bizalmat. Nem csoda hát, hogy a család életében sokszor merült fel a nemességigazolás igénye, különféle módon próbálták meg bizonyítani, hogy nemcsak nemes, de úri családból is származnak egyben. Elsőként Szentgyörgyi Gábor, Nádasdy Tamás bizalmas titkára, a nádor életrajzírója volt az, aki a nemzetség legrégibb ismert őse, Petenied comes címe alapján próbálja növelni a család rangját azzal, hogy bár a comes cím a 13. században mindössze nemzetségfőt jelentett, addig ő a 14. századi értelmezés szerinti grófnak fordítja, és leírja, hogy „Nádasdy a Petenied grófok ősrégi nemzetségéből származott, amely azelőtt ékes és híres volt ugyan, de azután [...] elszíntelenedett és a lovagi rendbe süllyedt”. A 18. században Pray György a művében (Magyarország királyainak évkönyve...) a Pritanicus (vagy Britanicus) nevű, oklevelekben előforduló személyeket nevezi meg a Nádasdyak ősének, mivel mind a Nádasdy címerben, mind pedig a Pritanicusékéban egy kacsa található. Bár fenntartásokkal, de azt is leírja, hogy a család feltehetőleg az Eduárd brit király fiaival Magyarországra érkezett brit nemesek leszármazottja. (Az állítás hitelességét helyén kell kezelni, már csak azért is, mert a könyv megrendelőjét gróf Nádasdy Mihálynak hívták.) Hasonló ősteremtő motívum Buday Ferenc Lexiconja, amiben a fogságba esett Mária királynő egyik kiszabadítóját, Butkót nevezi meg Nádasdy-felmenőnek, mivel a butiko szó horvátul kacsát jelent. Annyi azonban oklevelekkel alátámasztható tény, hogy a család a vas vármegyei Nádasd nemzetség Peteneg ágából származik, az ág alapítójának tekintethető Petenad 1233-ban serviens regis volt. A Nádasdyak évszázadokon át a királyság megbízható híveinek számítottak, felmenőik Károly Róbert oldalán harcoltak az interregnum idején is. A 14. század végén viszont változás állt be a szemléletükben, egyre inkább egy-egy nagybirtokos családjának familiárisaivá váltak. Ennek pozitív hozadéka volt, hogy bekapcsolódtak a vármegyéjük politikai életébe, hiszen a főrangú dominusaik távollétében megyei alispánként elkezdték kicsiben megtanulni a sikeres politizálás fortélyait. Elsőként, báró Nádasdy Tamás nádor ősapja, Nádasdy András lett zalai alispán 1402-ben, majd Nádasdy Tamás nádornak nagyapja, Nádasdy László (fl. 1435–1482), Vas vármegye alispánja 1470-ben; Nádasdy László egyébként Erdély alvajdája is volt 1465 és 1467 között. Nádasdy Tamás nádornak az apja, Nádasdy Ferenc a vasi alispáni méltóságot töltötte be Nádasdy Tamás főispánsága idején. ## Élete ### Ifjúkora Nádasdy Tamás 1498-ban született Nádasdy Ferenc (fl. 1492–1541), Nagykanizsa várkapitánya, földbirtokos, és az ősrégi zalai nemesi szenterzsébeti Terjék család sarjából való szenterzsébeti Terjék Orsolya első gyermekeként. Apai nagyszülei Nádasdy László (fl. 1435–1482), erdélyi alvajda 1465 és 1467 között, Vas vármegye alispánja 1470-ben, újvári várnagy, földbirtokos és Sánkfalvy Katalin (fl. 1467–1477) voltak. Nádasdy Tamás nádornak az egyik nagybátyja Nádasdy Tamás, zalavári apát; a másik, ifjabb Nádasdy László (fl. 1492-1526), Vas megyei birtokos, akinek a neje borhidai Ebres Ilona, és egyben a Nádasdy család köznemesi ágának az alapítója is volt. Nádasdy Tamás nádornak a mostohaanyja véssei Véssey Orsolya; miután szenterzsébeti Terjék Orsolya 1529-ben meghalt, Nádasdy Ferenc nagykanizsai várnagy Marossi István özvegyét Véssey Orsolyát vezette oltár elé. Nádasdy Ferencnek Véssey Orsolyától származott Nádasdy Orsolya, akinek az első férje szarvaskendi és óvári Sibrik Tamás, majd a második férje ghyczi és assa ablanczkürthi Ghyczy Lénárt (fl. 1510–1542), királyi ember, földbirtokos lett. Nádasdy Tamásnak az egyik testvére Nádasdy Kristóf, aki 1563. augusztus 15-én kötött házasságot a tehetős devecseri Choron Margittal. 1558-ban Nádasdy Tamás a királytól kapott új adománylevél alapján öccsének, Kristófnak engedte át az egervári várat és a hozzá tartozó uradalmat. További testvérei: Nádasdy Zsuzsanna, akinek a férje szentbalázsi Zele Balázs (fl. 1484–1503), zalavári várnagy, földbirtokos, bezerédi Bezerédj Mihályné Nádasdy Krisztina, szunyoghi Majláth István erdélyi vajdáné Nádasdy Anna, valamint Nádasdy Jakab, aki 1556-ban elesett Berzencén. Ifjúkora a családi hagyományoknak megfelelően, Nádasdy Tamás, tanulással telt el, az apja Grazba küldte iskolába, ahol kitűnően megtanult németül. Nagybátyja, szenterzsébeti Terjék István is felfigyelt a képességeire, így jelentős anyagi támogatásban részesítette, hogy előbb 1516-ban Bécsben, majd Bolognában folytathassa tanulmányait. Ezt követően a római egyetemen tanult bölcseletet és jogot, így nemzedéke egyik legképzettebb tagjaként tért haza Magyarországra, humanista műveltséggel, életszemlélettel és politikai kultúrával. Ennél is fontosabb volt az a kapcsolat, amire szert tett: Rómában, az egyik bölcselet tanára, Tommaso Cajetan De Vio bíboros felfigyelt Nádasdy tehetségére, s amikor 1523-ban pápai legátusként Magyarországra érkezett, helyet biztosított számára a kíséretében, tolmácsként. Itt megismerkedett a római diplomáciai gyakorlattal, ráadásul, mivel a legátus minden magyarországi politikai tényezővel kapcsolatba lépett, a magyar politikai elittel is. Ez nemcsak, hogy jó ajánlólevél volt számára a továbbiakban, hanem maga Vio kérte II. Lajost, hogy fogadja szolgálatába Nádasdyt, aki így 1524-től a király titkára lett. Nádasdy itt befolyásos, tekintélyes pártfogókra tett szert, többek közt Szalkai László váci püspök, későbbi esztergomi érsek és Bornemissza János budai várnagy is ezek közé tartozott. Ennél is fontosabb viszont, hogy felfigyelt rá Mária királyné is. Az udvarban kötött életre szóló barátságot Majláth Istvánnal és Szalay Jánossal is. 1525-ben Lajos királytól megkapta első adományát, az üresedésben lévő zalavári apátság kormányzói tisztét. ### A Habsburg-táborban 1526\. június 25-én II. Lajos Nádasdyt küldte Speyerbe, a birodalmi gyűlésre, hogy pénzt és segélyhadat szerezzen Magyarországnak Habsburg Ferdinándtól a közelgő török támadás megállítására. Bár a feljegyzések szerint a gyűlésen jól szerepelt, mégis csak ígéretekkel indult haza. Mire Magyarországra hazatért, már lezajlott a mohácsi ütközet. Mária királyné, Szalay, Majláth és Bornemisza Pozsonyba menekült, itt csatlakozott a pozsonyi körhöz Nádasdy is, és megkezdték Szapolyaival szemben a Habsburg-tábor megszervezését. Habsburg Mária a legtehetségesebb emberének tartotta Nádasdyt, így ő volt az, akivel rendszeresen értekezett, és az öccse trónra segítésében is döntő szerepet szánt neki, személyesen küldte el Habsburg Ferdinándhoz Bécsbe. A követség hivatalos célja az volt, hogy tájékoztassa Ferdinándot II. Lajos haláláról, valójában viszont a Magyarországon kialakult helyzettel kellett megismertetnie, felkészíteni a királyi cím megszerzésére. Nádasdy jellemezte az életben maradt vezetőket és tanácsokat adott, hogy kit milyen eszközökkel nyerhet meg magának. Felhívta Ferdinánd figyelmét a nádor kulcsfontosságára, így végül első megbízatásaként Báthori István megnyerését kapta. Nádasdy nem tudta megakadályozni, hogy november 10-én megválasszák királynak Szapolyai Jánost, de a Habsburg-párt is gyorsan lépett. November 30-án Ferdinánd oklevélben biztosította minden hívét, hogy amennyiben támogatása miatt bármilyen káruk származna, két éven belül kártalanítja őket. Ennek ellenére a december 15-én megnyílt gyűlésen a csak kevesen jelentek meg az országnagyok közül. A diétán érvénytelenítették Szapolyai királyságát és Ferdinándot választották meg helyette. Az országgyűlés után sem tétlenkedett, egyből széles körű levelezésbe fogott az ország hatalmasságaival, hogy megnyerje őket a Habsburg uralkodónak, fáradozása pedig fényes eredménnyel járt: többek közt Perényi Pétert, Török Bálintot, Móré Lászlót és Bethlen Eleket is sikerült rávennie a pártváltoztatásra, ráadásul mindezt úgy, hogy Szapolyai még csak nem is tudta, hogy hívei nagy részére már nem számíthat. Szintén nagy szolgálatot tett Ferdinándnak azzal, hogy megszerezte neki a királyi kincseket. Az ezek őrzésével megbízott Bornemisza János ugyanis bezárkózott Pozsony várába, és nem volt hajlandó kiadni a kincseket még Máriának sem, mondván, azt csak a törvényesen megkoronázott királynak adhatja át. Bornemisza viszont hamarosan meghalt, még az előtt, hogy az országnak új királya lett volna, végrendeletében pedig kikötötte, hogy Mária nem kaphatja meg a kincseket, csak akkor adhatják azt ki hívei, ha megvan az új uralkodó. Ferdinándnak viszont azonnal szüksége volt a pénzre, a királyválasztási kampányához. Nádasdy, Majláth és Szalay ezért az embereikkel belopóztak a várba és kiszorították onnan Bornemisza híveit, halálát és végrendeletét eltitkolták, és bár hivatalosan csak a koronázás után adták át a kincseket, Ferdinánd így már korábban megszerezte azokat és ami még ennél is fontosabb, az ország kapujának számító Pozsony várát is. Ferdinánd jutalmul hármójuk között osztotta fel Bornemisza birtokait. 1527-ben indult meg Ferdinánd hadjárata Szapolyai ellen, Nádasdy vezette az előhadat, katonái élén ő foglalta el Győrt, Tatát, Esztergomot, Visegrádot, majd bevonult az üresen hagyott Buda várába is, ahol Ferdinánd kinevezte a budai vár kapitányának. Budán országgyűlést hívott össze Ferdinánd, ahol ismét megválasztották uralkodónak, majd november 3-án Székesfehérvárott hivatalosan is királlyá koronázták. 1528 őszén indult meg Szapolyai ellentámadása és 1529. szeptember 8-án, miután a német őrség fellázadt, a török seregek támogatta János király elfoglalta Budát, maga Nádasdy is fogságba esett. Lodovico Gritti volt az, aki felfigyelt az olaszul is kitűnően beszélő Nádasdyra, és javasolta Szapolyainak, hogy vegye szolgálatába. Nádasdynak nem sok választása volt, de nem akart titokban cselekedni, mint ahogy ő csábított Ferdinánd oldalára híveket, hanem levélben kérte a Habsburg királyt, hogy oldja fel hűségesküje alól, amit ura teljesített is. ### Szapolyai köreiben I. Ferdinánd 1530-ban sikertelenül ostromolta Buda várát, amit a Szigetvár ostromát félbehagyó Nádasdy védett. A főváros sikeres megvédéséért Zápolya előbb a Fogaras vármegyei fogarasi, majd a Máramaros vármegyei huszti várakat adományozta új hívének; onnantól fogva Nádasdy Tamás és leszármazottjai "Fogarasföld örökös urainak" neveztetik magukat, így születve ivadékainak a "fogarasföldi" nemesi előneve. 1530-ban Szapolyai Nádasdy és más urak tiltakozása ellenére kormányzóvá nevezte ki Gritti Alajost, annak távollétében pedig helyettesének Nádasdyt, függetlenül attól, hogy kettejük között egyre inkább elmérgesedett a viszony. Nádasdy számára gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy se Habsburg Ferdinánd nem olyan erős, hogy végső csapást mérjen Szapolyaira, és a törökök által támogatott I. János sem tudja végleg kiszorítani Ferdinándot, ez pedig az ország megosztottságának állandósulásához vezet, ezért a kezdetektől fogva bekapcsolódott az ún. királytalan gyűlések szervezésébe. Viszont hamarosan ebből is kiábrándult, hiszen ezeken mind a két uralkodó hívei megjelentek, így lehetetlenné vált egyhangú döntést hozni, hogy melyik jelöltet támogassák. A zákányi sikertelen gyűlés után több résztvevő Berzencére vonult, ahol 1531. november 4-én Nádasdy, Sulyok György pécsi püspök, Sulyok Balázs, enyingi Török Bálint, Szalay és Majláth István politikai egyezséget kötöttek, hogy megvédik magukat és egymást a pártváltoztatások negatív következményeitől. Nádasdy számára volt a leginkább fontos ez az egyezség, hiszen nagy horderejű lépés előtt állt: házasodni készült. A választott pedig az ekkor mindössze tízéves Kanizsai Orsolya volt, akit egy évvel később, 1532-ben el is jegyzett. Orsolya, mivel a fiútestvérei mind meghaltak, a hatalmas Kanizsai vagyon egyetlen örököse volt, Nádasdy pedig kijárta János királynál, hogy fiúsítsa Orsolyát, így a lány megkaphatta örökségét. 1533-ban, a székesfehérvári káptalan által kiállított oklevélben Szapolyai beiktatta összes birtokába Kanizsai Orsolyát és Nádasdy Tamást. Jelentős előrelépés volt ez a család életében, hiszen eddig csak csekély falutöredékekkel rendelkeztek, de ezután hét vár, Kanizsa, Egervár, Sárvár, Kapuvár, Léka, Velike és Szjenicsák került a birtokukba, valamint több mezőváros és mintegy 150 jobbágyfalu Vas, Zala, Sopron és Fejér vármegyékben. A házasság viszont újabb problémát vetett fel, Nádasdy új birtokai a Ferdinánd által ellenőrzött országrészben voltak, itt került tehát előtérbe a berzencei egyezmény: Nádasdy úgy szervezhette meg a pártváltását, hogy közben egy bárói liga támogatását és védelmét élvezheti. Nádasdy viszont nem akart teljesen képviselet nélkül maradni Szapolyai udvarában sem, ezért kapóra jött neki, hogy Majláth István éppen ekkor kapta meg Fogaras várának a felét Ferdinándtól, valamint miután elvette Nádasdy Annát, Nádasdytól hozományként megkapta a vár másik felét is. Csakhogy Fogaras a Szapolyai által ellenőrzött Erdélyben volt, így, miközben Nádasdynak az volt az érdeke, hogy Ferdinánd oldalára álljon, Majláthot saját érdekei János király oldalára húzták. Nádasdy így eleget tett Szapolyai régóta hangoztatott kérésének, és véghezvitte sógora átállítását, miközben ő maga pedig Ferdinánddal folytatott tárgyalásokat. 1534\. augusztus 6-án született meg a megegyezés, Ferdinánd is fiúsította a Kanizsai Orsolyát, Kanizsai László birtokaiba beiktatta Nádasdy Tamást és menyasszonyát, 100 lovas tartására fizetést adott Nádasdynak és ígéretet tett, hogy Szapolyai ellen nem kell hadba vonulnia, csak akkor, ha maga Ferdinánd vezeti a hadjáratot. Az egyezségbe belefoglalták, hogy amennyiben a két király megosztaná az országot, Nádasdy birtokai a ferdinándi országrészre kell, hogy essenek. Nádasdy, és minden vele együtt a Habsburgok oldalára visszatérő barátja és rokona kegyelmet kapott korábbi tetteikért és mindannyian visszakapták birtokaikat. Ezzel elérte, hogy új birtokait megkímélte a pártváltás után szokásos feldúlástól, ráadásul az időközben Szapolyai által erdélyi vajdává kinevezett Majláth István révén befolyása maradt a János király körüli vezetők között is. ### A politikai karrier kiteljesedése: ismét Ferdinánd oldalán Nádasdy a pártváltása utáni két évben óvatos politikát folytatott, új birtokainak gazdasági fejlesztését végezte, de találkozását régi-új királyával egészen 1536-ig halogatta, akkor is csak oda-vissza útra szóló menlevél ellenében utazott Bécsbe. Félelmei végül alaptalannak bizonyultak, Ferdinánd ténylegesen megbocsátott Nádasdynak korábbi pártváltásáért és királyi tanácsossá, valamint tárnokmesterré nevezte ki, 1537 decemberében pedig Keglevich Péterrel együtt az ország harmadik főméltóságává emelte azzal, hogy Horvátország és Szlavónia bánjává tette, valamint megkapta emellé Vas vármegye főispáni címét is. Igen fiatal kora óta, Nádasdy Tamás közeli kapcsolatot ápolt polyanai Brodarics István kancellárral; Brodarics leveleiben Nádasdyt úgy címezte, hogy "Magnifice Domine, uti Fili Carissime". 1533-ban a befolyásos magyar urak között – a János és Ferdinánd között többször pártot változtató – Nádasdy Tamást Brodarics István kérte, hogy minden erejével ő is a béke létrehozásán fáradozzon, azonban ezt elérné ha azt pártolja akit, a szultán is el tud fogadni. A megmaradt sűrű levelezésükből sok részletet lehet tudni az akkori országos politikai helyzetről, valamint több ízben Brodarics kért Nádasdy segítségét egy birtok pereskedés ügyben, amely Zala vármegyében zajlott a csébi Pogány testvérek és unokatestvérük, polyanai Brodarics Mátyásné csébi Pogány Sára között, aki a kancellár sógornője volt. Horvát-szlavón bánként egyszerre több fronton is harcolnia kellett, belföldön az egyre erősödő, török orientációt sürgető csoportosulást kellett letörnie, külügyi szempontból pedig a török elleni hadjáratok vezetését személyesen vállalta, Dubina és Jeszenovica várainak elfoglalásával időleges nyugalmat nyert a tartománynak. Szintén meg kellett küzdenie Török Bálint támadásaival is, aki miután átállt Szapolyai oldalára, felrúgta a berzencei egyezséget és a Habsburg-pártiakra támadt, különös tekintettel Nádasdyra, aki Török korábbi báni címét kapta Ferdinándtól. A Szapolyai-táborban lévő befolyása is lecsökkent 1539-ben, amikor a Fráter Györggyel szembekerülő Majláth István erdélyi pozíciói meginogtak, Szapolyai társvajdát nevezett ki mellé, Majláth István pedig Nádasdyval és Thurzó Elekkel összefogva saját mozgalmat indított. Majláth szervezkedése viszont elbukott, török fogságba került és Sztambulba hurcolták. Nádasdy egyből cselekedett, Ferdinándnál kijárta, hogy megkapja a fogarasi birtokot, de hiába maradt ott Nádasdy Anna, ő nem tudta pótolni Majláthot. Nádasdy megpróbálkozott sógora kiszabadításával, de Fráter ellenállásán mindig megbukott a törekvése. 1540-ben újabb politikai fordulat következett be: Szapolyai meghalt. Nádasdy rávette Ferdinándot, hogy az országegyesítés érdekében minél előbb vegye birtokba Budát, még mielőtt a szultán foglalná el, de ő maga a sikertelen próbálkozásban nem vett részt, mert Ferdinánd a Horvátországba betört török martalócok szétverésére utasította. Miután ezt teljesítette, Ferdinánd Frangepán Ferenccel együtt Nádasdyt küldte 1541 februárjában a regensburgi birodalmi gyűlésre, hogy segítséget kérjen a közelgő török támadás ellen, de segítségkérése, akárcsak 1526-ban ismét eredménytelen maradt. Hazatérve részt vett az 1542. évi hadjáratban és Buda újabb sikertelen ostromában is. A sikertelen hadjárat nem törte meg Nádasdy politikai pályáját, még 1542 végén Ferdinánd országbíróvá nevezte ki, valamint megkapta az országos főkapitány tisztét is. Erről ugyan 1546-ban lemondott az állandó pénzhiány miatt, de 1548-ban Ferdinánd ismét őt jelölte ki. Nem tett le az országegyesítésről sem, 1551-ben királyi biztosként tartott Castaldóval Erdélybe, Szászsebesen ő tárgyalt Izabellával a lemondásáról és jelen volt a kolozsvári országgyűlésen is, ahol Izabella átadta a hatalmat Ferdinándnak. Majláth ügye miatt viszont eleve ellenszenvvel viseltetett Fráterrel szemben, ráadásul semmiképp sem akarta elfogadni annak halogató törökpolitikáját. Tovább rontott kettejük kapcsolatán, amikor Fráter politikai ügyekben hozzá nem értéssel vádolta őt. A Fráter meggyilkolása utáni oszmán büntetőhadjárat során újból katonai feladatokat kapott, de 1552 decemberében ismét lemondott főkapitányi tisztéről. 1553-ban Sopronba hívott össze országgyűlést Ferdinánd, ahol viszont a rendek egyre inkább sürgették, hogy töltse be az 1533 óta üresedésben álló nádori tisztet. Mivel Ferdinánd ezt nem akarta, járványra hivatkozva beszüntette a gyűlést. 1554-ben, a pozsonyi gyűlésen viszont már nem engedett, három személyt, Báthory Andrást, Batthyány Ferencet és az előző évben bárói rangra emelt Nádasdy Tamást terjesztette a rendek elé. Március 20-án született meg a döntés, a megjelent megyei követek közül 24-en Nádasdyra, 13-an pedig Báthoryra szavaztak. Mivel a főrangúak is támogatták, a király is elfogadta az eredményt, Oláh Miklós esztergomi érsek április 15-én beiktatta Nádasdyt. Az országgyűlés rögzítette a nádor hatalmát is: Nádasdy gyakorlatilag elődei jogosítványait kapta meg, tehát a király távollétében ő a helytartó és a haderő főparancsnoka, ő a főbíró, a Magyar Tanács feje, közbenjáró a király és a rendek között. 1556-ban ő vezette a magyar seregeket az ostromlott Szigetvár megsegítésére. Mivel a törökök jócskán túlerőben voltak, ezért Nádasdy a közeli Babócsa várát kezdte ostromolni, így az oszmán had kénytelen volt felhagyni Szigetvár ostromával. A Babócsa közelében lezajlott ütközetben Nádasdy csapatai visszavonulást színleltek, de amikor a törökök a Zrínyi vezette előhadat megtámadták, a fősereg visszatérésével legyőzték Hadim Ali budai pasát. Az elterelő akció sikeres volt, Szigetvárt a védői időközben annyira kijavították, hogy a pasa már nem látta értelmét az ostrom újrakezdésének és elvonult. Ugyanebben az évben a német-római császárrá lett Ferdinánd fegyverszünetet kötött a törökkel, amit aztán 1562-ig minden évben meg is újítottak, és bár kisebb összecsapások voltak, Nádasdy ezekben már nem vett részt. 1561-ben Ferdinánd összehívatta Bécsbe a magyar főrendűeket, hogy elismertesse legidősebb fiát, Miksát utódjául, ahogy a cseh rendek már meg is választották jövendő királyuknak. A magyar küldöttség nevében Nádasdy szólalt fel, és felhívta a király figyelmét, hogy bár nem tagadják utódjának jogát a trónra, de Ferdinánd halála után a királyválasztó országgyűlés tiszte lesz majd eldönteni, hogy három fia közül melyiket óhajtják Magyarország királyává emelni. Nem volt titok, hogy a babócsai táborban Nádasdy megismerkedett a király másodszülött fiával, Ferdinánd főherceggel. Ellenszegülésének oka az lehetett, hogy attól félt, hogy I. Ferdinándhoz hasonlóan, a már osztrák főhercegnek és cseh királynak megválasztott Miksa keveset tud majd Magyarországon tartózkodni, a magyar ügyekkel foglalkozni, amennyiben viszont Ferdinánd lesz az új király Magyarországon, ő teljesen az egyetlen országa védelmére koncentrálhatna. Nádasdy törekvéseit jól mutatja már az 1555-ben általa kieszközölt törvénycikkek is, melyekben azt kérik Ferdinánd királytól, hogy tartózkodjon többet Magyarországon, amennyiben ez nem áll módjában, hagyja itt fiát maga helyett. Akármi volt is Nádasdy indítéka, a megjegyzésével az uralkodóval szembeni rendi politizálás irányát szabta meg egy évszázadra. Bécsből hazatérve még utasítást adott a győri főkapitánynak Hegyesd várának elfoglalására, mielőtt 1562. június 2-án, hatvannégy évesen egy betegségben el nem hunyt Egervárott. Lékán a Szent Miklós-templomban, a Nádasdy-sírboltban nyugszik. ## Szerepe a magyarországi kultúra fejlesztésében ### Oktatás A Nádasdy családban hagyomány volt a gyerekek taníttatása, már a 14. századi elődök névsorában is találunk deák jelzővel ellátott őst, ami azt jelentette, hogy az illető jártas az írás-olvasás művészetében. A nádor apja, Nádasdy Ferenc esetében különösen fontos is volt ez, hiszen kanizsai várnagyként elsősorban nem is a hadi dolgokkal, hanem a gazdaság igazgatásával kellett foglalkoznia, ami megkövetelte a betűvetés ismeretét tőle. Ő felismerte ennek a jelentőségét és mindent elkövetett gyermekei megfelelő neveltetéséért. A különböző egyetemeket bejáró, különösen tehetséges Tamás mellett ügyelt arra is, hogy többi gyermeke is megtanuljon írni és olvasni, a kor szokásaitól eltérően még a lányok is. Ezt a szemléletet örökölte Nádasdy Tamás is, aki Sárváron iskolát alapított. A közeli Sár községben már korábban is működött az elemi oktatást szolgáló intézmény, de Sárváron nem volt ilyen előzmény. Mindszenti Tamás egri őrkanonok ajánlásával Sylvester Jánost alkalmazza Nádasdy 1534-ben, de amíg a téglából készülő iskolaépület építése zajlik, Sylvester beiratkozott a wittenbergi egyetemre. Helyére Dévai Bíró Mátyás érkezett, aki 1536-ig tartózkodott Sárváron, egészen addig, amíg az el nem készült iskolába rektornak vissza nem tért Sylvester. Dévai ezután Németországba utazott, ahol a kor egyik legjelesebb hitújítójának, Philipp Melanchthonnak is beszámolt a sárvári intézetről. Melanchthon éppen Dévai ösztönzésére 1537. október 9-én levélben gratulál Nádasdynak, innen datálható levelezésük kezdete. ### Nyomdászat Az oktatás mellett másik nagy tette Nádasdynak az volt, hogy Sárváron nyomdát alapított. A korban ekkor csak az ország fővárosában, Budán, valamint a kultúra erdélyi fellegvárában, Szebenben működött nyomda és a környező országokban is csak a nagyvárosokban, Bécsben, Krakkóban, Prágában volt ez jellemző. Nádasdy kezdeményezésének különlegessége az, hogy egy viszonylag jelentéktelen mezővárosban nyitotta meg a nyomdáját. A tervezetet Sylvester János egy 1536-os levelében említette először, melyben értesítette Nádasdyt, hogy a kinyomtatásra szánt Újtestamentum-fordításából hamarosan elkészül Pál leveleivel. 1538. április 23-án érkezett meg Németföldről a nyomdász, Strutius, de a munka csak lassan indult be, a mester folyamatosan Bécsbe akart ugyanis utazni, hogy személyesen szerezze be a még szükséges eszközöket. Végül 1539-ben jelent meg az első mű, Sylvester János Grammatica Hungarolatinája, 1541-re pedig elkészült az első Magyarországon nyomtatott, teljesen magyar nyelvű nyomtatvány is, az Új Testamentum. Ez után viszont lassú hanyatlás indult meg a nyomdában, nem volt jelentős kereslet a művekre, hiszen a Grammatica csak az értelmiség szűk körének szólt, míg a Biblia-fordítás elterjedését az akadályozta, hogy a jobbágyság nagy része ekkor még nem tudott olvasni. Ennél is fontosabb viszont, hogy a nyomda élete soha nem volt zökkenőmentes. Strutius nem volt hajlandó beavatni senkit a nyomtatás fortélyaiba, folyamatos volt az ellentéte Sylvester Jánossal és Sárkány Antallal, Sárvár főudvarmesterével, végül 1540-ben távozott is. A helyére érkezett Abádi Benedek is folyamatosan vitában állt Sylvesterrel, aki még a saját öccsével, Mihállyal is összekülönbözött. A probléma az volt, hogy Sárvár egy kis település volt a korban, így a nagyvárosi nyüzsgéshez szokott 4-5 tudós, csak egymással tudott érintkezni, így a konfliktusaik kihatottak egész munkásságukra. Mivel a vitáikban rendszeresen urukhoz fordultak, elvonva annak figyelmét az ország teendőiről, így végül maga Nádasdy sem erőltette a számára sok örömet nem, de annál több bosszúságot hozó nyomda további működését. 1541-ben távozott Abádi, 1542-ben pedig elhagyta az udvart Sylvester is, a főúri nyomda pedig végleg bezárult. ### Várépítészet Nádasdy korán felismerte, hogy az új végvárrendszer kiépítése a kulcs az ország védelmében, de csak az 1550-es években tudott hozzálátni az erődítési munkálatokhoz. Megerősítette Kanizsát, felépíttette Zalavár palánkvárát, valamint ő építtette át reneszánsz stílusban Sztenyicsnyákot is. Ő látott hozzá Egervár, Kapuvár, Léka, Keresztúr megerősítésének is, valamint számos udvarházát újíttatta meg reneszánsz stílusban. A munkákhoz számos mesterembert hívatott Itáliából. Az ő javaslatára történt meg Szigetvár megerősítése is az 1556-os ostrom után. A két legfontosabb saját erőssége viszont Kanizsa és Sárvár volt. #### A kanizsai udvar Kanizsa évszázadokon át a Kanizsai család központja volt, így nem csoda, hogy Nádasdy is ide költözött be 1532-ben, az eljegyzése után. Ez volt az a hely, ami leginkább kifejezte a család előkelőségét, főleg egy megfelelően szervezett udvartartással. A földből és fából épült várban viszont Nádasdy mindvégig kényelmetlenül érezte magát. A korábbi birtokosok idején az udvar élén sokáig apja, Ferenc állt, ez őt mindig alacsony származására, valamint arra emlékeztette, hogy ő ide csak beházasodott. Nem segített ennek az érzésnek az elmúlásában Orsolya hozzáállása sem. Felesége, fiatal kora ellenére, teljesen tisztában volt a köztük lévő társadalmi különbséggel, és leveleiben kifejezésre is juttatta ezt. Rendszeresen fejezte be a férjének írt leveleit a keltezésnél úgy, hogy az „az mi várunkban, Kanizsán” megjelöléssel azt érzékeltesse, hogy Nádasdy egy vendég a Kanizsai-birtokokon. Ennél is jobban zavarhatta Nádasdyt, mikor zágrábi birtokán járt, hogy Orsolya az utána küldött levelében örvendezéssel vette tudomásul, „hogy zágrábi házunkban jó vendégszeretettel fogadtunk”. Ráadásul az új uraságot a várban élő Kanizsai-familiárisok sem fogadták jó néven, gyakran fordult elő, hogy Orsolya férjéhez írt leveleit ellopták, egy betolakodó idegennek tartották Nádasdyt. Később, sikerült tekintélyét érvényesítenie, és az addigi és az új familiárisok hűségesen szolgálták Nádasdyt. Közeli és bizalmas kapcsolatot ápolt az egyik legfontosabb familiárisával, a Buzád-Hahót nemzetségbeli csányi Csány Ákossal, aki a kanizsai vár és uradalom tiszttartója volt. Más jelentős familiárisai közül érdemes említésre: kissennyei Sennyey Ferenc kapuvári várnagy, osztopáni Perneszy Farkas, ákosházi Sárkány Antal, gersei Pethő Gáspár, szarvaskendi és óvári Sibrik Pál találhatók. #### A sárvári udvar Nádasdy már a kezdetektől fogva egy új, általa épített főúri központ kiépítésére törekedett, ezért látott hozzá Sárvár erőteljes fejlesztésének. Még Kanizsán élt, mikor a szolgálatába szegődött Sylvester János vezetésével megnyitotta az iskoláját Sárváron, hamarosan működni kezdett a nyomda is, valamint a vad környezetet is igyekezett minél inkább megszelídíteni. Itáliai mesteremberek munkálkodtak a reneszánsz ízlésnek megfelelő uradalom kialakításán, feltehetőleg Andrea Palladio tervei alapján indult meg az építkezés, amibe bekapcsolódott a korábban Győr és Komárom erődítésén dolgozó Francesco Benigno és Pietro Ferabosco, valamint a pápai várat megerősítő Francisco da Pozzo is. Maga Sárvár a Rába és a Gyöngyös összefolyásánál egy kis szigeten feküdt, már 1532-ben megkezdődött a Gyöngyös két ágának szabályozása, lecsapoltatta a környező mocsarakat és elvezettette a közeli tó felesleges vizét is. A vár körül így kialakított uradalomban helyet kapott egy vadaspark, ahol a háziúr és a vendégei kedvükre vadászhattak, a tavon pedig Nádasdy hattyúkat tenyésztett. Az eredmény lenyűgöző volt, országszerte ismertté vált Nádasdy sárvári udvara, még a dalmát humanista, Tranquillo Andreis is méltatta egy levelében a várat. Nem kevésbé nyűgözte le Orsolyát sem a munka eredménye, a házaspár 1540-ben költözött ide, és a Kanizsai-utód hozzáállása nyomban megváltozott férjével szemben, leveleiből eltűnt a felsőbbrendűség érzete, innentől kezdve „az kegyelmed vára, Sárvár” keltezéssel zárta írásait. ### Katolikus vagy protestáns? A kérdés sokáig foglalkoztatta a történészeket: Nádasdy Tamás vajon áttért-e a protestáns hitre? Az a tény, hogy Melanchthonnal levelezett, valamint a „magyar Luther”-nek tartott Dévai Bíró Mátyás a sárvári iskolában tanított, de megfordult ott többször is a század nagyra becsült hitújítója, Bornemisza Péter is, arra enged következtetni, hogy a későbbi nádor már a harmincas évektől kezdve támogatta a reformációt. Ezt a gyanút erősítheti az iskola több tanítójának és rektorának feljegyzése is, amikben elítélik a böjtöt, támogatják a mindennapi misézést és az evangéliumi tanokat, ráadásul a kimutatások szerint az itt lakó jobbágyság nagy része is az új tanokban hitt, igaz, feltehetőleg ez már akkor is így volt, amikor Nádasdy megszerezte a birtokokat. Ugyanakkor legalább ennyi érv szól amellett, hogy a főúr megmaradt a katolikus hit mellett, hiszen közeli, kifejezetten baráti viszonyt ápolt a korszak két esztergomi érsekével, Oláh Miklóssal és Verancsics Antallal is. 1560-as betegségekor felkereste otthonában Nádasdyt a pápai követ is, de még inkább valószínűtlenné teszi a hitváltást Tamás nádorsága, hiszen az sem valószínű, hogy reformációt elítélő Ferdinánd egy protestáns személyt javasolt volna az ország első számú tisztsége betöltésére. A korban viszont még egyáltalán nem különült el kibékíthetetlenül egymástól a két vallás, az ellenreformáció még nem indult meg. Birtokán egyaránt helyet biztosított katolikus és protestáns papoknak, de semmi sem támasztja alá, hogy maga Nádasdy áttért volna a reformáció bármelyik ágazatára is. ### Tinódi Lantos Sebestyén A magyar irodalom szempontjából a legfontosabb pártfogoltja kétségkívül Tinódi Lantos Sebestyén volt, akit az udvarába fogadott. Nádasdy számára viszont ez a lépés nem csak egy egyszerű mecénási tett volt, Tinódi személyében egy, a politikai törekvéseit teljes mértékben támogató propagandistára lelt. Ez a szövetség mindkettejük számára meghatározó volt, Tinódi a műveiben rendszeresen méltatta patrónusát, politikai eszméit belefoglalta írásaiba, de sajnos tőle sem kapunk egyértelmű választ ura hitvallásáról. Tinódi neve végül teljesen egybeforrt Sárvárral, nem sokkal halála előtt is ide utazott, itt is hunyt el, itt helyezték örök nyugalomra. Részlet a nádor Pernezyth nevű servitorának (szolgájának) egyik leveléből: „Tinódi Sebestyén immár megvetve ezt a földi muzsikát, Istenéhez tért, hogy ott az angyalok közt sokkal jobbat tanuljon. A kit is e hónap utolsó előtti napján helyeztem el a sári atyák hamvai mellé. Halódva meghagyta nekem, hogy én se maradjak sokáig itt, de hamarosan kövessem, hogy én is megtanulhassam az égi muzsikát.” A levél Sárvárott, 1556. január utolsó napján kelt. ## Gazdasági tevékenysége Nádasdy mindig ügyelt arra, hogy szakítson időt birtokügyeinek intézésére. Tudta ahhoz, hogy megfelelő bevételei származzanak a földjeiből, folyamatos fejlesztésekre van szükség. A Ferdinánd hűségére való visszatérése után egyből neki is látott azok korszerűsítéséhez, de országos vezető politikussá való emelkedése után is rendszeresen jelentéseket kért az aratás, tavaszi munkák, szüret vagy akár a halastavak állapotáról. Sennyei Ferenc személyében megbízható birtokigazgatót talált magának, szinte napi kapcsolatban álltak, még akkor is, mikor az uraság akár Bécsben, akár a birodalom valamelyik másik pontján tartózkodott. A fejlesztések része volt, hogy sok kortársát megelőzve fokozta a majorsági gazdálkodást, a század közepén már 30 majorságán 183 bérmunkás dolgozott, de olyan is előfordult, hogy földjeit török foglyokkal műveltette. Szintén élen jár a trágyázás meghonosításában, holott a korban ez még egyáltalán nem volt jellemző. Feleségével közös szenvedélyre leltek a sárvári uradalomban kialakított gyümölcskertekben, a feljegyzések szerint termeltek itt cseresznyét, körtét, almát, dinnyét, szilvát, szőlőt is. Orsolya rendszeresen küldött a férje után friss gyümölcsöket, de jutott a familiárisoknak és a család barátainak is. I. Ferdinánd volt az, aki bevezette, hogy az adott évben aki a legkorábban küldi a legfinomabb gyümölcsöt a bécsi udvarba, az kitüntetésben részesül, vagy korabeli szóhasználattal elnyeri a pályát. 1558-ban éppen Orsolya volt az, aki muskotálykörtéjével kiérdemelte a kitüntetést és Nádasdy büszkén írt haza feleségének: „Az pályát Te nyerted királyné asszonynál az muskotály-körtéllyel, légy érte az dinnye-pályáért is!” ## Megítélése Hirtelen és nagy ívű pályája ellenére a kortársak körében vegyes vélemény alakult ki Nádasdyról. Tagadhatatlan tény, hogy politikai pályára teremttetett. Bárkivel tudott tárgyalni, szívós, de kompromisszumra kész személy volt. Szeretetreméltó személyisége, egyéni varázsa által könnyen el tudta fogadtatni nézeteit vitapartnereivel. Jó humorú, kulturált, rendkívül művelt ember volt, aki meglepően sikeresen nyúlt – Tinódin keresztül – a propaganda eszközéhez is. A korabeli történetírókkal viszont nem sikerült harmonikus kapcsolatot kialakítania. Istvánffy Miklós Historiájában, azt sejteti, hogy Nádasdy tudott Fráter György meggyilkoltatásáról, valamint igyekszik kicsinyíteni a babócsai ütközetben lévő érdemeit. Persze Istvánffyt személyes ellentét fűzte Nádasdyhoz, aki korábban meggyilkoltatta Istvánffy Istvánt, a történetíró egyik rokonát. A gyilkosságról beszámol természetesen Forgách Ferenc is, aki igyekszik minél inkább lesújtó véleményt írni korának politikai résztvevőiről. A kortársaihoz képest kiemelkedő műveltségét viszont ő sem tagadja, sőt, kifejezetten dicséretére írja, hogy „főméltóságával a külső és belső gyűlölségek közepette bölcsen tudott élni, békében és háborúban kiváló férfi, a tisztes tudományok pártolója”. Horváth Mihály nagy méltatója művében Nádasdynak, igyekszik minden, őt esetlegesen beárnyékoló eseményt koholmánynak beállítani, és a nádort felmenteni. ## Levelezése - "Szerelmes Orsikám...". A Nádasdyak és Szegedi Kőrös Gáspár levelezése; vál., szöveggond., jegyz. Vida Tivadar, utószó Grynaeus Tamás, ford. Vida Tivadar; Szépirodalmi, Bp., 1988 (Magyar levelestár) - 500 magyar levél a XVI. századból. Csányi Ákos levelei Nádasdy Tamáshoz. 1549-1562, 1-2.; sajtó alá rend. Őze Sándor, szerk. Basics Beatrix; MNM, Bp., 1996

Selmeci Műemlékkönyvtár (Miskolc)

A Selmeci Műemlékkönyvtár a Miskolci Egyetem és a Soproni Egyetem ősének, a Selmeci Akadémiának gyakorlatilag épségben megmaradt, mintegy 45 ezres könyvtári állományát tartalmazza az 1735 és 1918 közötti időszakból. Az egykori akadémiai könyvtár műemléki védettséget élvező zárt különgyűjtemény, amely mindkét egyetemen jelentős bázisát jelenti mind a hazai, mind pedig az európai tudomány- és technikatörténeti kutatásoknak. A Műemlékkönyvtár 1969 óta a Miskolci Egyetem könyvtárépületének földszintjén, a gyűjtemény számára tervezett klimatizált teremben helyezkedik el. A Műemlékkönyvtárat – mint múzeumot – a nagyközönség is látogathatja. Selmecbányán 1735-ben jött létre bányászati-kohászati szakemberek képzése céljából a Bergschule, a bányászati-kohászati tanintézet. Már létesítésével egy időben rendelkeztek a képzéshez szükséges szakirodalom beszerzéséről, de Mikoviny Sámuel, az iskola első tanára is biztosított könyveket a saját könyvtárából, ezen kívül a selmeci bányamérnökség könyveit is felhasználhatták. A Bergakademie megalakulásakor az intézmény átvette a bányászati-kohászati tanintézet könyveit, de a könyvállomány új könyvbeszerzések, hagyatékok és magánkönyvtárak bevétele révén is gyarapodott. 1776-ban szinte ugrásszerű állománynövekedés következett be, amikor megvették Johann Thaddäus Peithner 1392 műből álló magánkönyvtárát. Az Akadémia egységes könyvtára 1780-ra alakult ki, ekkor a könyvtár több mint 900 művet tartalmazott, 1800 kötetben. Gyűjtőköre főleg a bányászat-kohászat, illetve a matematika területére terjedt ki. A könyvtárat eleinte csak az oktatók, illetve a főkamaragrófi hivatal tisztségviselői használhatták, a hallgatók saját szervezésükben tartottak fenn könyvtárat. Az akadémiai könyvtár kezelése korábban egy-egy kijelölt professzor, majd egy tanársegéd feladata volt, csak 1903-ban nevezték ki az első főhivatású könyvtárost, Vető Jánost. A több fejlődési fokozaton áteső akadémia, illetve főiskola könyvállománya fokozatosan, ha nem is egyenletes ütemben fejlődött, és az 1880-as évek közepén Selmecbányán immár „végleges” helyre, a Selmec központjában lévő Fritz-házba költözött, ahol már létrehoztak egy hallgatói kézikönyvtárat is. A politikai változások miatt 1919 tavaszán a főiskola – és természetesen könyvtára is – Sopronba költözött. A műemlékkönyvtár állománya – az oktatási profil szerint – megoszlik a két utódegyetem között, mintegy háromnegyed része Miskolcon, egynegyed része pedig Sopronban található. Miskolcra került (az eredeti selmeci szakrend szerint) a mechanika, az általános gépészet, a méréstan, a föld- és bányamérés, a kémia, a fizika, az ásványtan, a földtan, az őslénytan, a bányászat, a bányajog, a kohászat, a sótermelés, a pénzverészet és a térképek anyaga. Sopronba került a matematika, az építészet és az erdészet (földművelés). Megosztva, de nagyobb részben Miskolcon van az általános technológia, a kémiai technológia (enciklopédiák, sorozatok, gyűjtemények), az általános természettudomány, enciklopédiák, tudományos intézmények kiadványai, könyvészeti periodikák, bibliográfiák stb. A Selmeci Műemlékkönyvtár anyagát Zsámboki László, az egyetemi könyvtár munkatársa, későbbi főigazgatója dolgozta fel. Ez a szócikk alapvetően a Miskolci Egyetemen található Selmeci Műemlékkönyvtárral foglalkozik. ## A bányászati-kohászati (és erdészeti) oktatás története A 17. században az egyre inkább felgyorsuló ipari fejlődés, ezen belül elsősorban a bányászati-kohászati termelés növekedése megkívánta a Habsburg Birodalomban a témában kellő tudományos ismeretekkel (matematika, geometria, mechanika-gépészet, természettudományok) rendelkező szakemberek képzését. A korszak egyházi és magánalapítványi iskolái nem feleltek meg ennek a célnak. Ilyen körülmények között a műszaki szakemberképzést az államnak kellett felvállalnia. Így jött létre a császári és királyi kamara 1735. június 22-i döntése értelmében Selmecbánya szabad királyi bányavárosban a bányaiskola (Bergschule, Berg Schola). Az intézmény 1770-től háromtanszékes, háromévfolyamos bányászati-kohászati akadémiaként (Bergakademie, Academie Monastica) működött. 1846-ban az erdészeti tanintézet is az akadémia (ekkortól Berg- und Forstakademie, Bányászati-kohászati és erdészeti akadémia) részévé vált. Az akadémia az 1867-es kiegyezés után (dátum szerint 1872. augusztus 15-től) magyar tannyelvű és magyar állami intézmény lett (Bányászati és Erdészeti Akadémia). 1904-ben újabb átszervezés következett, a tanintézmény neve Bányászati és Erdészeti Főiskola lett. A főiskola selmeci oktatását szakította meg az, hogy az első világháború végén Selmecbánya Csehszlovákia része lett. 1919 tavaszán a főiskola teljes tanári karával és hallgatóságával, oktatási felszereléseivel és könyvtárával együtt Sopronba költözött. 1922-ben Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolára változott a neve. A soproni főiskola 1934-ben, az akkor alakuló m. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem bánya-, kohó- és erdőmérnöki kara lett, a soproni székhely maradt. 1949-ben jött létre a Nehézipari Műszaki Egyetem Miskolcon, és a soproni bánya- és kohómérnöki képzést ide helyezték át, melléjük gépészmérnöki kart szerveztek, az erdészképzés Sopronban maradt. Ekkor költözött Miskolcra a könyvtári állomány nagyobbik hányada is. ## A könyvtár története ### A Bergschule könyvtára A bányászati-kohászati tanintézet, a Bergschule létrehozásáról rendelkező 1735. június 22-i kamarai leirat megjelölte azokat a legfontosabb bányászati-kohászati szakkönyveket is, amelyek tartalmazták a kor legfontosabb szakismereteit, és mindenképpen szükségesek voltak a hallgatók megfelelő színvonalú oktatásához. „A scholarok szakmai tudásuk erős fundamentumát a bányászati-kohászati könyvek teljes figyelmességgel történő szorgalmas tanulmányozása révén rakhatják le; ezért a főbányahivatali igazgató gondoskodjék arról, hogy az iskola részére ajánlott, kifejezetten idevágó tudományokkal foglalkozó authorok alább felsorolt műveit kincstári költségen szerezzék be; elsősorban a Corpus juris et systema rerum metallicarumot, aztán Herttwig Christoph compendium formájában megjelent Berg-Buch-ját, továbbá Rößlertől a Speculum metallurgiae politissimumot, valamint Ercker Lazarus Aula subterraneáját és nem utolsó sorban Voigtei Nicolaustól a Geometria subterraneat; ezeket a könyveket a tanulók a tanórákon kívül kötelesek magok között felolvasni, ezekből hasznot és tudást meríteni, amely idővel hasznos szolgálatot tehet és tesz is hivatali és szakmai működésük során (in ipso exercendo officio, et in operatione)”. A megnevezett irodalmakat be is szerezték, és ez az öt könyv ma is megvan a múzeumkönyvtár gyűjteményében: - Johann David Zunner: Corpus Juris et Systema Rerum Metallicarum, oder Neuverfaßtess Berg-Buch.... Gyűjteményes munka, Frankfurt am Mainban adták ki 1698-ban. A gyűjtemény első része Christoph Encelius (Entzel) De re metallica című művének német fordítása. Encelius könyve öt évvel Agricola nagy műve előtt, 1551-ben jelent meg, és ez volt az első ásványtani szakkönyv. Tartalmazza még a tankönyv az első nyomtatásban megjelent bányászati szakkönyv, Ulrich Rülein von Calw Bergbüchlein művének a szövegét, a továbbiakban olyan jogi és ügyintézési ismereteket is tartalmaz, amelyekre egy gyakorló bányatisztnek szüksége lehetett. - Christoph Herttwig: Neues und Vollkommenes Berg-Buch. Az 1710-ben, Drezdában és Lipcsében megjelent első kiadás. A mű lényegében bányászati és bányajogi lexikon. - Balthasar Rößler: Speculum Metallurgiae Politissimum, oder: Hell polierter Berg-Bau-Spiegel. Rößler freibergi bányamérő volt, műve 1700-ban jelent meg Drezdában. Ez a könyv – Agricola (1556) és Löhneiss (1617) műve mellett – a harmadik nagy bányászati-kohászati összefoglaló mű. - Lazarus Ercker: Probier Buch. A mű két évszázadon át, a kohászat kémiai alapokra helyezéséig, a kohászattan alapvető művének számított. A könyvtárban három német kiadása van meg: az 1629-es, az 1703-as és az 1736-os, mindhárom Frankfurtban jelent meg. - Nicolaus Voigtel: Geometria Subterranea oder Markscheide-Kunst. Bányaméréstani tankönyv, amit 1686-ban adtak ki először. A könyvtárban az 1713-as kiadás van meg. Az iskolában az első évfolyamon Mikoviny Sámuel, a bányakerület bányamérnökségének a főnöke oktatta az „alapozó” tantárgyakat (számtani-mértani és mérnöki alapismeretek), a második évfolyamon a bányászat-kohászat fő területeit (bányaművelés-bányajog, bányamérés, ércelőkészítés, kémlészet-kohászat, pénzverés-aranyválatás) az adott szakterület vezető szakembere oktatta. Az első évfolyamon a könyveket Mikoviny Sámuel biztosította a saját könyvtárából, a szaktantárgyakhoz pedig felhasználták a selmeci bányamérnökség (Markscheiderei) – akkori viszonyok szerinti – gazdag könyvállományát. Itt helyezték el a beszerzett öt nevezetes könyvet is. A hivatal könyvei aztán bekerültek az akadémia könyvtárába, amiket a „Schemnitzer Markscheiderei” kézírásos bejegyzésről lehet megismerni. A Bergschule könyvtári állományának pontos számáról nincs információ, 60–70 és 100–120 között lehetett. ### A Bergakademie (Bányászati-kohászati akadémia) könyvtára Az akadémia megalakulásáról 1762-ben döntöttek, és első professzora Nikolaus Joseph Jacquin volt, akihez a későbbiekben Nikolaus Poda, Christoph Traugott Delius és Johann Thaddäus Peithner csatlakozott, majd más, szintén neves professzorok is. A könyvtár állománya az ő könyvbeszerzéseikből, kisebb hagyatékok és magánkönyvtárak bevételéből (például a Stampfer- és a Mayer-hagyaték) bővült. Meg kell jegyezni, hogy az akadémián eleinte nem egy egységes könyvtár létezett, hanem az egyes tanszékek állományában voltak a könyvek. Az akadémia könyvtára megnevezés (Bibliothec der Bergakademie, Akademische Bücher-Sammlung stb.) csak 1776-tól szerepel a forrásokban. Például egy 1770. szeptember 9-én felvett inventár (leltárkönyv) szerint a Poda-féle tanszéken 33 mű 109 kötete volt megtalálható. Peithner tanszékén (a saját könyvtárán kívül) 63 bányászati-kohászati mű szerepelt a kimutatásban. Az akadémiai könyvgyűjtemény létrehozásában Peithnernek volt nagy szerepe. Peithner a selmeci bányászati tanszékre Prágából került, és idehelyezése után azonnal beadvánnyal fordult a bécsi udvari kamarához szakszerű akadémiai könyvtár felállítása ügyében, és erre a célra felajánlotta 1392 műből álló saját könyvtárát. A kamara 4000 forintért meg is vásárolta a könyvtárat az akadémia számára, amit Peithner 1776. október 14-én adott át Karl Thierenbergernek, a matematika akkori professzorának, a könyvgyűjtemény aktuális kezelőjének, döntő mértékben hozzájárulva a ma is világhírű gyűjtemény megalapozásához. A gyűjteménybe természetesen átkerült a bányászati-kohászati tanintézet teljes könyvtára is. Peithner 126 lapos könyvjegyzéke szerint könyvtári állományának megoszlása a következő volt: {\| \| Természettudományok, technika, bányászat, kohászat, pénzverés, bányajog, állam- és bányagazdaság\|\|align="right"\| 526 mű\|\|align="right"\| 37,8% \|- \| Jogtudomány\|\|align="right"\|351 mű\|\|align="right"\|25,2% \|- \| Történelem, földrajz\|\|align="right"\|317 mű\|\|align="right"\|22,8% \|- \| Nyelvtudomány\|\|align="right"\|92 mű\|\|align="right"\|6,6% \|- \| Orvostudomány\|\|align="right"\|74 mű\|\|align="right"\|5,3% \|- \| Hittudomány\|\|align="right"\|32 mű\|\|align="right"\|2,3% \|- A Peithner-gyűjteményből kerültek a könyvgyűjteménybe például a következő művek: Agricola: De re metallica (első német nyelvű (1557) és egy latin nyelvű (1657) kiadás), Conrad Gessner: De omni rerum fossilium genere (gyűjteményes munka, 1565), Leonhard Thurneysser: Magna alchymia (1587), Ubaldo: Mecanicorum Liber (1615), Sebastian Span: Sechshundert Berg-Urthel (gyűjteményes munka, 1636), Gottfried Heinrich Grummerts: Beyträge zum Wachsthum der Natur- und Grössenlehre (1747) stb., valamint számos kézirat. Az akadémia egységes könyvtára 1780-ra alakult ki. A 18. század végén a könyvtár több mint 900 művet tartalmazott, 1800 kötetben. A számszerű adatoknál figyelembe kell venni, hogy a gyűjtőkör két átfogó szakterületre terjedt ki: - bányászat, bányamérés, sótermelés, bányagazdaságtan, bányajog, kohászat, kémlészet, pénzverés (teljességre törekedve), - az előbbiek köréhez kapcsolódva: matematika, geometria, fizika, mechanika, hidraulika, kémia, ásvány- és földtudományok, gépészet, építészet, erdészet, illetve az általános természettudományi, műszaki, közgazdasági irodalom legjelentősebb művei. Az akadémia könyvtára erre az időre az ország legjelentősebb természettudományos, műszaki-technikai gyűjteményévé vált. Gyűjtőkörének két fő területe a bányászat és a kohászat szakirodalma volt. Állományának megoszlása a század végén: {\| \| matematika, geometria, mechanika, fizika, kémia, ásványtan, földtan\|\|align="right"\| ~620 mű\|\|align="right"\| 1210 kötet \|- \| bányászat, kohászat, technika\|\|align="right"\| ~280 mű\|\|align="right"\| 590 kötet \|- A 18. század második felében kezdtek elterjedni a szakfolyóiratok, amelyek a könyvektől eltérően gyorsabban és rugalmasabban tudták közzétenni az új szakmai-tudományos eredményeket. Akár annak bizonyítékaként is felfogható, hogy az akadémia és könyvtára benne élt a nemzetközi tudományos életben, és nyomon követte a legfrissebb eredményeket, már a század utolsó harmadában megjelentek a könyvtár állományában a periodikus kiadványok is. A század végén a folyóiratok megoszlása a következő volt: egy matematikai, húsz kémiai-fizikai, három ásványtani, hét bányászati-kohászati, kilenc műszaki-gazdasági, öt természettudományi, négy tudományos akadémiai és egy erdészeti. A gyűjtőkörből kiemelve a kohászat-bányászatot, a 18. század végéig a világon kilenc periodikus kiadvány jelent meg (hat német, két svéd, egy francia), amelyek (a két svéd kivételével) az induló évfolyamuktól kezdve jártak a könyvtárba (például: Magazin der Bergbaukunde 1785-től, Bergbaukunde 1789-tól, Journal des Mines 1793-tól, utóbbi ma is él Annales des Mines címen). 1808-ban a könyvtár már több mint 3000 kötettel rendelkezett, de a megjelölt gyűjtőkörből csak azokat a könyveket szerezték be, amelyek „...elengedhetetlenül szükségesnek találtattak a bányásznövendékek kiképzésére”. A 19. század első felében a periodikák megjelenése ellenére az állomány számbeli növekedése nem volt olyan erőteljes, mint korábban, de az oktatás területén határozott fejlődésről lehet beszélni: új tantárgyak oktatása kezdődött, új tanszékek alakultak, ezek eredményeként kiváló szakemberek kerültek ki az intézményből, akik közül számosan az anyaiskolába, illetve ausztriai, cseh és magyar felsőoktatási intézményekbe kerültek professzorként. A könyvtári állomány növekedése a század első harmadában 80–100 kötet lehetett évente, és csak a század végén érte el az évi hatszáz kötetet, az utolsó két selmeci évtizedben pedig ez a szám már az 1100-at is meghaladta. A könyveket sokáig az eredeti kötésükben tartották, a mai állomány nagy része azonban egységes, barnás árnyalatú papírkötéssel rendelkezik, a gerincükön színes címkékkel. Korábbi kutatások a könyvek átkötését a 19. század végére tették, és Pauer János nevéhez kötötték, ráadásul az átkötés tényét rongálásnak, károkozásnak tüntették fel. Újabb kutatások azonban a könyvek átkötését sokkal pozitívabban ítélik meg, azt az 1843/44-es leltár előtti időszakhoz és az 1837–38-ban kinevezett Ignaz Schwartz nevéhez kötik. Az átkötések a Selmecbányán akkoriban működő két könyvkötő, Bránszky vagy Waltersdorfer műhelyében készültek. 1871–75 után a könyveket fekete félvászon kötéssel látták el, de később már csak a folyóiratokat kötötték feketébe, a könyveket megtartották eredeti kötésükben. Mindazonáltal az 1750-es évekig megjelent könyvek eredeti bőrkötésükben maradtak. A könyvek gerincén két, díszes filétával keretezett címkét helyeztek el: a felső, 28 mm magas címkén a leltári-raktári jelzetet, az alsó, 50 mm-esen pedig a szerzőt, a rövid címet és a kötetszámot tüntették fel. A könyvtárat ekkoriban csak az oktatók, illetve a főkamaragrófi hivatal emberei használhatták, a hallgatók nem. A hallgatók szakkönyvekhez való hozzáféréséhez két lehetőség volt. Az egyik a nem hivatalos hallgatói klubban, a „Zum Goldenen Grubenlicht” nevű kávéházban működő könyvtár volt. Az intézményt a hallgatói testület működtette, és könyvtárában néhány száz könyv volt, emellett szakfolyóiratokat és újságokat is járattak. A könyvtárat a hallgatók közül választott könyvtáros kezelte. A másik lehetőséget az 1830-as években megalakult Selmeci Magyar Olvasó Társaság (később, 1887-től Bányászati és Kohászati Irodalompártoló Egyesület) a magyar nyelvet és irodalmat pártoló hallgatók, oktatók és városi polgárok szervezete nyújtotta. Könyvtáruk az 1840-es évek közepén már több mint 1000 kötetet tartalmazott, és a beiratkozott tagok harmada-fele akadémista volt. ### A Berg- und Forstakademie (Bányászati-kohászati és erdészeti akadémia) könyvtára 1846-ban az akadémiát átszervezték, kibővült az erdészeti tanintézettel, egyúttal a teljes intézmény levált a selmecbányai főbányagrófságtól. 1848–49-ben az akadémia a magyar vallás- és közoktatási minisztérium felügyelete alá került. Megkísérelték a magyar oktatási nyelv bevezetését, de ez a magyar nyelvű szakkönyvek hiánya és a rendelkezésre álló rövid idő miatt nem sikerülhetett. Nemzetiségi ellentétek miatt az osztrák és a cseh-morva hallgatók elhagyták Selmecet, és részükre Leobenben és Příbramban hoztak létre iskolát. Ezzel az akadémia birodalmon belüli egyedülállósága megszűnt, és szakmai kisugárzása egyre inkább Magyarországra korlátozódott. 1848-ban jelent meg – az Olvasókörön belül és Pettkó János professzor vezetésével készült – Bányászati szófüzér című német-magyar bányászati-kohászati szótár. A kéziratot a Műemlékkönyvtár őrzi. A 19. századból a legrégebbi könyvleltár 1844-ből ismert. A leltári számokat a gerincen tüntették fel, ezért a következő leltározáskor ezek eltűntek. 1844-ben az állományt a tizenkét szakcsoporton belül betűrendbe sorolták, és folytatták az egységes köttetést, a leltári számot beírták az előzéklapra, egyúttal – aranyozva – a gerincen is elhelyezték. A leltározások során alkalmazott bélyegzők formája, kivitele nagyban segíti a kutatást az időrend vonatkozásában: 1844 előtt többféle „k.k. Berg-Akademie” feliratú, egysoros bélyegzőt használtak, 1844/45-ben az új leltár során 20×8 milliméteres, fekete, „k.k. Berg Academie” bélyegzőt ütöttek minden példányba, majd 1845 és 1862 között az utóbbihoz hasonló, de 18×9 mm-es, enyhén ívelt oldalú bélyegzőt használtak. A könyvtár kezelése korábban egy-egy kijelölt professzor feladata volt (díjazás nélkül), de az 1840-es évektől új kezelési rend alakult ki: ekkortól az erdészeti professzor mindenkori tanársegédének feladata lett, immár díjazás ellenében. Az első ilyen személy Ignaz Schwartz volt, aki rendes tanárrá való kinevezése után is vállalta ezt a munkát, és ellátta egészen 1864-ben bekövetkező nyugdíjba vonulásáig. Ezután Paulinyi Sándor tanársegéd (Ásványtan-földtan-őslénytan tanszék), 1865-től Helmer Károly (Kémia-kohászat tanszék), 1866-tól Gretzmacher Gyula (Bányaműveléstani tanszék) kezelte a könyvtárat. A könyvtár elhelyezkedésével kapcsolatban hézagosak az információk. Lehet tudni, hogy 1847-től a Schittko-házban, majd 1871-ig a főtéren álló bányabírósági palota emeletén működött. 1854-ben tervbe volt véve egy központi épület megépítése az Akadémia számára (ebben a könyvtár hat termet kapott volna), de ez nem valósult meg. ### A Bányászati és Erdészeti Akadémia könyvtára Az 1867-es kiegyezés után az intézmény magyar állami irányítás alá került, és fokozatosan bevezették a magyar oktatási nyelvet. Az addig egységes bányászképzés négy, bányászati, fémkohászati, vaskohászati és gépészeti-építészeti szakra osztódott. A könyvtár megnyugtató elhelyezése továbbra sem oldódott meg, 1867 és 1885 között négy különböző épületben működött. 1871-ben a bányabíróság három szobájában, majd 1876-ban a városi kórházban helyezték el. Végül 1885-ben a pénzügyminisztérium megvásárolta a Fritz-házat a város központjában, amit Schulek Frigyes tervei szerint építettek át. Az épületben az első időkben 166 négyzetmétert használtak (négy terem, egy olvasó és egy előszoba), majd a századfordulón ez további két helyiséggel bővült 199 m2-re. 1873-tól a könyvtárat egy erre a célra alkalmazott akadémiai titkár, Pauer János gondozta. Három évtizedes működése alatt korszerűbbé vált a könyvtár kezelése, a nyilvántartás, a kölcsönzés. Megszüntette a szakcsoportos leltárt, bevezette a folyószámozást az I. szaktól a XII. szak utolsó tételéig, és lényegében ez maradt meg növekvő formában egészen 1952-ig, a könyvtár megosztásáig. 1867/68-tól használtak először magyar nyelvű könyvtári bélyegzőt (kék színű, negatív nyomat: „SELMECZI KIR. AKADEM. KÖNYVTÁR”). Megváltozott a könyvkötés is: az addigi egész-papírkötést fekete félvászon kötésre módosították. Pauer 1899-ben megjelentette a teljes könyvtári állományt tartalmazó kötetkatalógust, majd 1899-ben kiadásra került a címjegyzék is. A könyvtárat helyben olvasással vagy kölcsönzéssel mindenki használhatta: az oktatók, a hallgatók, de még a városi polgárok is – beiratkozási kötelezettséggel. ### A Bányászati és Erdészeti Főiskola könyvtára Az intézmény 1904-ben főiskola lett húsz tanszékkel és négyéves képzési idővel. 1912-ben elkészült az akadémia új kémiai szárnya, majd a vaskohászati anyagvizsgáló laboratórium. A könyvtár elhelyezésében nem történt változás, de a nagykönyvtár mellett egy 982 kötetes hallgatói (ifjúsági) kézikönyvtárat is kialakítottak, amit egy 29 négyzetméteres helyiségben helyeztek el. Az állomány bővülésének arányai az alaptárgyi képzés erősödése miatt megváltoztak. A könyvtár irányítását 1905 és 1916 között Podhorszky József professzor látta el. Munkáját a még 1903-ban kinevezett Vető János főhivatású könyvtáros segítette, aki közel öt évtizedig gondozta a könyvtárat. 1902-ben új leltárt készítettek, amit évente gyarapodási jegyzékkel bővítettek. A könyvtár köteteinek száma 1904 és 1908 között -ről -re nőtt, az ifjúsági könyvtár állománya másfélszeresére emelkedett. A bővítésre fordított összeg 13–18 ezer korona volt évente. Az első világháború kitörése miatt a főiskola anyagi támogatása lecsökkent, hallgatóinak, oktatóinak egy része bevonult, a hallgatói létszám drasztikusan lecsökkent (száz fő alá). 1918 őszén a pénzügyminisztérium elrendelte a főiskola Sopronba költözését. ### A selmeci könyvtárak vezetői A selmeci könyvtárak kezelésével általában egy-egy professzort bíztak meg, később a tényleges munkát tanársegédek végezték, de a professzorok megtartották a felügyeletet. A könyvtárak vezetői a selmeci időszakban: - 1735–1750 Mikoviny Sámuel - 1763–1769 Nikolaus Jacquin - 1765–1771 Nikolaus Poda - 1769–1779 Giovanni Antonio Scopoli - 1770–1772 Christoph Traugott Delius - 1772–1777 Johann Thaddäus Peithner - 1771–1779 Karl Thierenberg - 1781–1791 Ruprecht Antal - 1791–1811 Patzier Mihály - 1807–1832 Heinrich David Wilckens - 1841–1848 Friedrich Ignaz Schwarz - 1848–1849 Lázár Jakab - 1849–1861 Friedrich Ignaz Schwarz - 1859–1864 Wagner Károly - 1864 Paulinyi Sándor - 1865 Helmer Károly - 1866 Gretzmacher Gyula–Schwartz Ottó - 1873–1904 Pauer János - 1905–1916 Podhorszky József ## A Selmeci Műemlékkönyvtár Miskolcon A Selmeci Műemlékkönyvtár a Miskolci Egyetem Központi Könyvtárában kapott helyet. A könyvtári objektum Tolnay Lajos tervei alapján épült, és 1969. augusztus 21-én nyitotta meg kapuit. Az épület az Egyetemváros parkterületének gyakorlatilag a közepén helyezkedik el, kétszintes, hatalmas üvegfelületekkel rendelkező építmény. Az épület földszintjén, a Selmeci Műemlékkönyvtár számára tervezett 132 m2-es klimatizált teremben helyezkedik el a gyűjtemény kiállított része. A falak mentén, nyitott polcrendszerben több mint hat és félezer kötet található. A könyvek egy részét – a kiállítási kívánalmaknak megfelelően – üveges tárlókban mutatják be. A könyvtárat hatalmas, kétszárnyú faajtó zárja le, de ezen belül egy kovácsoltvas kapu is van, amely Bieber Károly iparművész műhelyében készült 1985-ben, Piller György kovácsolta. A kapun elhelyezték Varga Miklós, miskolci szobrászművész bronzból készült kari emblémáit is. A Selmeci Műemlékkönyvtár a Selmecbányán, a 18. században alapított bányászati-kohászati-erdészeti oktatási intézmény világviszonylatban egyedülálló, eredeti rendszerében és gyakorlatilag hiánytalanul megmaradt műszaki-természettudományos szakkönyvtára. A két jogutód, a Miskolci Egyetem és a Soproni Egyetem az 1970-es években egyezett meg a könyvtár megosztásáról. A megosztás elvi alapja az oktatott szakterületek voltak. Így Miskolcra került leltári tétel, Sopronba . Ennek értelmében Miskolcon van (az eredeti selmeci szakrend szerint) a mechanika, az általános gépészet, a méréstan, a föld- és bányamérés, a kémia, a fizika, az ásványtan, a földtan, az őslénytan, a bányászat, a bányajog, a kohászat, a sótermelés, a pénzverészet és a térképek anyaga. Sopronba került a matematika, az építészet és az erdészet (földművelés). Megosztva, de nagyobb részben Miskolcon van az általános technológia, a kémiai technológia (enciklopédiák, sorozatok, gyűjtemények stb.), az általános természettudományok, enciklopédiák, tudományos intézmények kiadványai, könyvészeti periodikák, bibliográfiák stb. A Selmeci Műemlékkönyvtár anyagának tartalmi feltárását Zsámboki László, az egyetemi könyvtár munkatársa, későbbi főigazgatója végezte el tudományos igényességgel. A könyvtár tervezett rekonstrukciója a Műemlékkönyvtárat érinti. Az egykori selmeci könyvtár Sopronban lévő állományrészében található a VII. szak (Erdészet) teljes állománya, az I. szak matematika és építészet része, a IX., Technológia szakból az erdészettel kapcsolatos szerves kémiai rész, valamint a X. szakból az erdészeti tudományokhoz tartozó botanika, zoológia és talajtan. A múzeumteremben a könyvállomány az 1862-es leltári és raktári rend szerinti elrendezésben látható, ezen kívül zárt üvegtárlókban néhány könyv belsejébe is be lehet tekinteni. A múzeum a nagyközönség által is látogatható. ## A selmeci szakrend A miskolci műemlékkönyvtár felépítése megtartotta az úgynevezett „selmeci szakrend”-et. Ez a szakrend tizenkét szakcsoportba sorolta a könyveket, amely beosztás logikájában fellelhető az egyes évfolyamokon oktatott tananyag rendszere. A szakrend eredete nem ismert, nincs példája az egykorú német bányászati-kohászati könyvtárakban, de a bécsi udvari kamara szakkönyvtára 1843 és 1847 között szintén ezt a rendszert használta. A selmeci szakrendet az 1843/44. évi leltározás idején vezették be, és az 1870-es évekig volt használatban. A műemlékkönyvtárban az eredeti szakrend szerint rekonstruálták az akadémia könyvtárát, a polcokon a szakoknak megfelelő színes tömbökben helyezték el a márványerezetű barnás papírkötésben lévő könyveket. A selmeci szakrendet bemutató táblázatban a római számok szerinti számozás, a szakterület német és magyar megnevezése, valamint a gerincen szereplő címkeszínek szerepelnek: {\| \|align="right" valign="top"\| I.\|\| Matematischer Theil der Bergbaukunde Matematika a bányászat számára\|\|valign="top"\| fehér \|- \|align="right" valign="top"\| II.\|\| Physicalisch-chemischer Theil der Bergwerkskunde Fizika és kémia a bányászat számára\|\|valign="top"\| narancssárga \|- \|align="right" valign="top"\| III.\|\| Mineralogischer Theil der Bergwerkskunde Ásványtan a bányászat számára\|\|valign="top"\| almazöld \|- \|align="right" valign="top"\| IV.\|\| Bergtechnik Bányászat\|\|valign="top"\| sötét szürkéskék \|- \|align="right" valign="top"\| V.\|\| Hüttentechnik Kohászat\|\|valign="top"\| rózsaszínű \|- \|align="right" valign="top"\| VI.\|\| Salzwerkskunde Sótermelés\|\|valign="top"\| fekete \|- \|align="right" valign="top"\| VII.\|\| Münzkunde Pénzverészet\|\|valign="top"\| fekete \|- \|align="right" valign="top"\| VIII.\|\| Forstwesen Erdészet\|\|valign="top"\| sötétzöld \|- \|align="right" valign="top"\| IX.\|\| Technologie Technológia\|\|valign="top"\| világos olajzöld \|- \|align="right" valign="top"\| X.\|\| Wissenschaftliche Schriften vermischten Inhalts Vegyes tartalmú tudományos művek\|\|valign="top"\| világoskék \|- \|align="right" valign="top"\| XI.\|\| Literatur Irodalom\|\|valign="top"\| barna \|- \|align="right" valign="top"\| XII.\|\| Karten Térképek\|\|valign="top"\| narancssárga \|- A gyűjteményben számos kézirat is található, ezek azonban nem kaptak külön csoportot, hanem a megfelelő szakcsoportba sorolták őket. ### I. szak: Matematika a bányászat számára Az első szakon belül a matematikán kívül ide sorolták a geometriát, a bányamérést, a méréstant, a mechanikát, a hidraulikát, a gépészetet, valamint az építészetet. A szak állományának mintegy kétharmadát Miskolcon, egyharmadát pedig Sopronban őrzik. A szakba tartozó matematikai kézikönyvek és összefoglalások közül Chr. Wolff, J. Leupold, B. F. de Bélidor, A. G. Kästner, J. F. Weidler, Segner János András, J. F. Panther és J. F. Lempe műveit lehet kiemelni. A magasabb matematikát két Euler-mű és S. F. Lacroix differenciálegyenletekről szóló könyvei képviselik. A korábbi művek közül érdekesség az egykor Tycho Brahe tulajdonában lévő G. B. Benedetti-mű 1563-ból, valamint egy 16. és 17. századi Eukleidész-kiadás és egy Galilei-mű 1624-ből. A bányaméréstan irodalmán belül Rülein von Calw és Agricola könyvei tartoznak a legrégebbik közé. A 18. század végének két alapvető bányaméréstani műve F. L. Cancrin (1775–76), illetve J. F. Lempe freibergi bányászprofesszor (1782) nevéhez fűződik. A mechanikán belül Bernoulli hidrodinamikáját (1738) és E. Mariotte hidraulikájának német fordítását (1723) említjük meg. ### II. szak: Fizika és kémia a bányászat számára Ez a szak tartalmazza a legtöbb kötetet, a szak teljes anyaga Miskolcon van. Fizika területén a fontosabb szerzők: Galilei, Mariotte, Boyle, Boskovich, Scheele, Priestley, Humboldt, Ampère, Biot, Faraday és Gay-Lussac. A kémia fontosságát mutatja, hogy a szak 85%-át a kémia szakirodalma teszi ki. A kémia irodalomgyűjteményei közül megemlítendő a flogisztonelmélet kidolgozójának, Georg Ernst Stahlnak öt műve. A tudományos kémia megalapozójának, Lavoisier-nek is több műve megtalálható, például fő műve, a Traité élémentaire de chimie (1789) is. N. J. Jacquin, a Selmeci Akadémia első professzora selmeci működése alatt írta meg az 1769-ben latinul, majd két évvel később németül is megjelent művét: Chymische Unter-suchung der Meyerischen Lehre von der fetten Saure und der Blackischen von der figirten Luft. Az analitikai kémia úttörőjének, a svéd Bergman gyűjteményes műveinek latin, német és olasz nyelvű kiadása is megvan. A selmeci tankönyvek közül M. Patzier négykötetes Anleitung zur metallurgischen Chemie (1805) című könyvét, illetve Gellert és Lampadius több kémiai művét lehet kiemelni. ### III. szak: Ásványtan a bányászat számára Ide tartozik az ásványtan, a kristálytan, a kőzettan, a teleptan, a geológia és az őslénytan irodalma. A szak egésze Miskolcon van. A szerzők Enceliustól és Gesnertől kezdve Walleriuson és Delisle-en át Klaprothig és Born Ignácig tartanak. Rajtuk kívül meg kell említeni még Werner, Lyell, Delius és H. G. Bronn műveit. ### IV. szak: Bányászat Itt találjuk a bányászaton kívül a bányajog és a bányagazdaság, valamint a bányagépészet egy részének irodalmát, valamint a bányászatot és a kohászatot együttesen tartalmazó kiadványokat is. A szak teljes anyaga Miskolcon van. A könyvtár legfontosabb kincsei közé tartozik Agricola De re metallicájának latin (1556) és német nyelvű (1557) első kiadása. A bányászati-kohászati szakirodalom kezdeteit J. Mathesius (1562), P. Albinus (1590), G. Meyer (1595) és Chr. Melzer (1684) könyvei reprezentálják. A 17. század anyagából a két klasszikust, G. E. Löhneysent (Bericht vom Bergwerck, 1617, 1690) és B. Rößlert (Berg-Bau-Spiegel, 1700) kell kiemelni. A világ bányászati földrajzát F. E. Brückmann adta közre 1727 és 1734 között három kötetben, a bányászati gépek enciklopédikus feldolgozását pedig H. Calvör adta ki 1763–65-ben. Korszakos mű Christoph Traugott Delius selmeci professzor bányatana (Anleitung zu der Bergbaukunst 1773, 1806, franciául: 1778). F. L. Cancrinus 21 kötetes bányászati-kohászati enciklopédiája (Erste Gründe der Berg- und Salzwerkskunde) 1773 és 1791 között jelent meg. ### V. szak: Kohászat A szak teljes selmeci állománya megvan a gyűjteményben, amelynek több mint 40%-a a 16–18. századból való. A szak állományával kapcsolatban meg kell említeni, hogy sok mű közösen foglalkozik a bányászattal és a kohászattal, és azok a bányászati szakba vannak besorolva. A probier-buchok közül kiemelendő a száz év alatt nyolc kiadást megért Modestin Fachs Probier Büchlein című könyvének 1595-ös első kiadása, valamint Lazarus Ercker Aula subterranea alias Probier Buch című művének három kiadása (1629, 1703, 1736). Alvaro Alonso Bárba amerikai amalgamációs eljárást ismertető könyve 1640 és 1797 között hat nyelven, összesen harminc kiadást ért meg. A könyvtárban az 1739-es és az 1749-es német, valamint az 1751. évi francia nyelvű kiadás van meg. Chr. E. Gellert mindkét klasszikus műve, a kohászati kémia (1751) és a kémlészet (1755) első kiadásában van meg a könyvtárban. A kohászat kémiai alapokra épített tudományát W. A. Lampadius (1802–1826, 1827) és K. J. Karsten (1818, 1831) dolgozta ki műveiben. A Selmeci Akadémia professzorait Scopoli, Peithner, Patzier és Wehrle kohászati művei képviselik. ### VI. szak: Sótermelés A sótermelés szakja kicsiny, mindössze 21 kötetből áll, mind Miskolcon van. ### VII. szak: Pénzverészet A 46 kötetből álló szak hiánytalanul megvan a miskolci gyűjteményben. Pénzérme-katalógusokat és pénzügyi jogszabálygyűjteményeket tartalmaz. A gyűjteményben megtalálható Hirsch fontos bibliográfiája, a Bibliotheca numismatica (1760). ### VIII. szak: Erdészet Az erdészet szak egész állományát Sopronban őrzik. ### IX. szak: Technológia A IX. szak tartalma meglehetősen összetett, az általános műszaki-technikai és közgazdasági műveket, folyóiratokat, enciklopédiákat és sorozatokat sorolták be ide, de más témakörök is szerepelnek benne. Az enciklopédiák közül megemlítendő J. G. Krünitz 172 kötetes (1787–1841), J. S. Halle négykötetes (1761–65), J. G. Geissler tizenkét kötetes (1793–1802) és az Enzyklopädie für Künstler (1794–98) hatkötetes kiadványa. A sorozatok között a legjelentősebb a Description des Arts et Métiers német kiadása és az 1762–90 között 18 kötetben megjelent Schauplatz der Künste und Handwerke. ### X. szak: Vegyes tartalmú tudományos művek A szak javát általános összefoglaló természettudományi művek és társulati-egyesületi kiadványok alkotják. ### XI. szak: Irodalom A 300 kötetben lévő 34 leltári tételből 29 Miskolcon, négy Sopronban van, egy elveszett. Általában az irodalmi-művészeti folyóiratokat, újságokat és bibliográfiai kiadványokat sorolták ide. ### XII. szak: Térképek A szak állománya (33 leltári tétel) Miskolcon van, atlasz jellegű vagy térképmelléklettel ellátott könyvek szerepelnek benne. ### Kéziratok A selmeci szakrend nem sorolta külön szakba a kéziratokat, hanem a témájuknak megfelelő szakba helyezték el azokat. A bányajogi kéziratok között a legrégebbi az 1449-es schwazi bányarendtartás 1631-os másolata. Kiemelendőek Multz von Walda felső-magyarországi bányafelügyelő szép kivitelű kéziratai (1740–50-es évek). Nagyon fontos kordokumentumnak számít Giovanni Antonio Scopoli ásványtani előadásainak autográf kézirata (1770-es évek eleje), valamint Johann Thaddäus Peithner mechanikai-gépészeti előadásainak szintén autográf kézirata (1774). ## A Műemlékkönyvtár néhány ritkasága A Selmeci Műemlékkönyvtárban számos unikum, értékes könyv, kiadvány található, de a gyűjtemény valódi értékét mégis az adja, hogy – minthogy gyakorlatilag hiánytalanul fennmaradt – egy nagy múltú intézmény tudományos színvonalát és fejlettségi fokát reprezentálja. Mindazonáltal néhány különlegesebb darabot nem érdektelen bemutatni. - Georgius Agricola De re metallica című műve kétségkívül a gyűjtemény legértékesebb darabja. A könyv 1546-ban jelent meg latinul, majd 1557-ben németül. Magyarországon csak a Selmeci Műemlékkönyvtárban van meg mindkét kiadás. A könyv a bányászat-kohászat nélkülözhetetlen kézikönyve volt úgy két évszázadon át. A mű tizenkét fejezete a következő szakterületeket tárgyalja: geológia, bányamérés, bányaművelés, bányagépészet, kémlészet, ércelőkészítés, kohászat és egyebek. - Giovanni Battista Benedetti velencei csillagász egy kolligátumba kötött műve (1563) egykor Tycho Brahe tulajdonában volt, amit a dán csillagász piros tintával jegyzett be (Tychonis Brache). A könyv Brahe prágai tartózkodása során kerülhetett át Johannes Kepler tulajdonába, majd Peithner anyagával került az akadémia tulajdonába. - Ugyanebben a kolligátumban található Sebastian Münster Rudimenta Mathematica című munkája. Könyvét Hans Dernschwamnak, a Fuggerek magyarországi faktorának ajánlotta. Münster korának egyik legkiválóbb természettudósa volt, az ő nevéhez fűződik az első világföldrajz megszerkesztése is. - Georg Engelhard Löhneysen Bericht vom Bergwerck című könyve (1617) egyetlen kötetben foglalja össze mindazt, amit akkoriban a bányászatról tudtak. Löhneyss a saját költségén adta ki a művét. Különlegessége, hogy a könyvet szép rézmetszetekkel illusztrálták. Az első kiadásból csak néhány példány maradt meg, mert a harmincéves háború során egy tűzvészben megsemmisült a nagy részük. 1690-ben újra kiadták. - Martin Pinger Venediger Buch című kéziratos könyvecskéjében különböző szerzők hasonló című munkáit jegyzetelte ki, illetve foglalta össze. A venediger buchok voltaképpen geológiai útinaplók voltak, amiket muranói, velencei üveggyártók megbízásából írtak színesfémek után kutató utazók. Pinger könyve a cseh- és morvaországi kutatások eredményeit foglalja össze. - Anton Mrakh selmecbányai hallgató kéziratos beszámolót (mai fogalmak szerint szakmai gyakorlati beszámolót, talán államvizsga dolgozatot) írt 1768–70-ben. Az írás a krajnai Idrija állami higanybányamű működéséről, az ott alkalmazott technológiáról szól. A könyvet kivételesen szép akvarellképekkel illusztrálta szerzője. - Pettkó János Bányászati szófüzére is kéziratos mű. Egyetlen példányban maradt ránk, és a magyar bányászati és kohászati szaknyelv első német-magyar szótárának számít. Pettkó János a kőzet- és földtan professzora volt, az ő irányításával és öt akadémiai hallgató közreműködésével, a Selmeci Magyar Olvasó Társaság kezdeményezésére jött létre a 2750 szó- és kifejezéspárt tartalmazó szótár. Az anyag sosem jelent meg nyomtatásban, az első német-magyar, illetve magyar-német szakszótárt az akadémia egykori hallgatója, Zsigmondy Vilmos állította össze, illetve szerkesztette. ## Galéria

Styracosaurus

A Styracosaurus (jelentése 'tüskés gyík', az ógörög στύραξ / sztürax – a hopliták által használt dorü nyelének alsó végén levő bronz lándzsahegy – és a σαῦρος / szaürosz 'gyík' szavak összetételéből) a növényevő ceratopsia dinoszauruszok egyik neme, amely a kréta időszakban (a campaniai korszakban) élt, körülbelül 76,5–75,0 millió évvel ezelőtt. A nyakfodrából 4–6 szarv állt ki, az álla két oldalán, a szemei alatt egy-egy kisebb volt, az orrán pedig egy nagyobb helyezkedett el, ami akár 15 centiméter széles és 57 centiméter hosszú is lehetett. A szarvak és a nyakfodor feladata vagy feladatai éveken át viták tárgyát képezték. A Styracosaurus aránylag nagy méretű dinoszaurusz volt, elérhette az 5,5 méteres hosszúságot és a 2,7 tonnás testtömeget. A magassága nagyjából 1,8 méter volt. A Styracosaurus négy rövid lábbal és zömök testtel rendelkezett. A farka elég rövid volt. A koponyáján egy csőr helyezkedett el, vágásra alkalmas fogai pedig fogkészletekben sorakoztak, ami arra utal, hogy feldarabolta a növényeket. Más ceratopsiákhoz hasonlóan ez a dinoszaurusz is feltehetően csordákban élt, és nagy csoportokban vándorolt, ahogy arra a csontmedrek utalnak. A Lawrence Lambe által 1913-ban elnevezett Styracosaurus a Centrosaurinae alcsalád tagja volt. Jelenleg két faja ismert, az S. albertensis és az S. ovatus. A nemhez kapcsolt további fajokat idővel máshová sorolták be. ## Anatómia A Styracosaurus felnőtt példányai körülbelül 5,5 méteres hosszúságot és 2,7 tonnás tömeget értek el. A súlyos koponya nagy orrnyílásokkal, egy magas orrszarvval és egy nyakfodorral volt ellátva, melynek tetejéből legalább négy tüske állt ki. A négy leghosszabb nyakfodortüske hossza megközelítette az orrszarvét, azaz körülbelül 50–55 centiméteresre nőttek meg. A holotípus példány hiányos orrszarvának hossza a becslés szerint elérte az 57 centimétert. Más Styracosaurus példányok és a Centrosaurus orrszarva alapján valószínű, hogy ez a testrész a közepe táján meghajlott. A Styracosaurus koponyája a nagy orrszarv és a négy nyakfodortüske mellett változatos koponyadíszítéssel volt ellátva. Egyes példányok nyakfodrának hátsó szegélyén a Centrosauruséhoz hasonló, de valamivel kisebb kampószerű nyúlványok és kidudorodások helyezkedtek el. Más egyedeknél a szegélyek kevésbé voltak látványosak, Némelyikük a típuspéldányhoz hasonlóan egy harmadik pár hosszú nyakfodortüskével is rendelkezett. A második fajnak, az S. ovatusnak a jobban ismert S. albertensisszel ellentétben csak négy hosszú tüskéje volt, melyek nagyobb mértékben hajlottak egymás felé. Némelyik példánynál a szegélyeket kisebb tüskék díszítették. A fiatalabbak egy-egy közepes méretű, gúla alakú szemöldökszarvval is rendelkeztek, amit a felnőtteknél mélyedések váltottak fel. A legtöbb ceratopsidához hasonlóan a Styracosaurus nyakfodra nagy nyílásokkal (fenestraekkel) volt ellátva. Az állat szája egy fogatlan csőrben végződött. A Styracosaurus zömök teste hasonlított egy orrszarvúéra. Erős vállait jól használhatta a fajtársakkal vívott harcok során. A Styracosaurus farka aránylag rövid volt. A lábujjain pataszerű végső ujjpercek (ungualok) voltak, melyeket szaru borított. A Styracosaurus és általában a ceratopsidák végtagjainak elhelyezkedésével kapcsolatban több különböző elképzelés született; az egyik szerint a lábaik a test alatt, a másik szerint pedig terpesztett helyzetben álltak. A témával foglalkozó legújabb mű szerint az a legvalószínűbb, hogy állat a mellső lábait részben behajlítva tartotta. Gregory Paul és őslénykutató kollégája, a Koppenhágai Egyetem Zoológiai Múzeumában dolgozó Per Christiansen feltételezett, és terpesztett lábakra nem utaló ceratopsia lábnyomok vizsgálata alapján kijelentették, hogy az olyan nagy ceratopsiák, mint a Styracosaurus, az elefántoknál nagyobb sebességű futásra is képesek voltak. ## Osztályozás A Styracosaurus „a feltűnő orrszarvval, közepes méretű szemöldökszarvakkal, rövid nyakfodron található kis squamosális csontokkal, a többi ceratopsiához képest magas, mély arccal és egy, az orrnyílások mögött levő nyúlvánnyal rendelkező” nagy, észak-amerikai ceratopsiák Centrosaurinae alcsaládjának tagja. A klád további tagjai közé tartozik a Centrosaurus (melyről a csoportot elnevezték), a Pachyrhinosaurus, az Avaceratops, az Einiosaurus, az Albertaceratops, az Achelousaurus, a Brachyceratops és a Monoclonius, bár ez utóbbi kettő kétséges nemnek számít. A centrosaurina fajok és az egyes példányok közötti különbség miatt sok vita folyik az egyes nemekről és fajokról, például arról, hogy a Centrosaurus és/vagy a Monoclonius érvényesek-e, diagnosztikusak-e, illetve hogy különböző ivarúak-e. 1996-ban Peter Dodson elég különbséget talált a Centrosaurus, a Styracosaurus és a Monoclonius között a nemek fenntartásához, emellett kimutatta, hogy a Styracosaurus és a Centrosaurus jobban hasonlítottak egymásra, mint amennyire bármelyikük is hasonlított a Monocloniusra. Dodson úgy gondolta, hogy a Monoclonius egyik faja, az M. nasicornis talán valójában a Styracosaurus nősténye lehetett. Voltak, akik egyetértettek az értékelésével, mások azonban nem fogadták el a Monoclonius nasicornist a Styracosaurus nőstényeként, illetve a Monocloniust érvényes nemként. Bár a nemi kétalakúság felvetődött egy korábbi ceratopsiánál, a Protoceratopsnál is, nincs rá szilárd bizonyíték egyetlen ceratopsida esetében sem. ## Eredet A Styracosaurus evolúciós eredete sok éven át ismeretlen volt a korai ceratopsiák fosszilis anyagának hiányos volta miatt. A Protoceratops 1922-ben történt felfedezése megvilágította a korai ceratopsidák rokoni kapcsolatait, de évtizedek teltek el, mielőtt a további leletekből összeállt a kép. Az 1990-es és 2000-es évek olyan leletei, mint a legkorábbi ismert, szemöldökszarvakkal rendelkező ceratopsia, a Zuniceratops és az első jura időszakból ismert ceratopsia, a Yinlong utalnak arra, hogyan nézhettek ki a Styracosaurus ősei. Ezek az új felfedezések fontosak a szarvas dinoszauruszok eredetének felvázolásában, és arra utalnak, hogy a csoport a jura időszaki Ázsiából származik, illetve, hogy az igazi szarvas dinoszauruszok a késő kréta kor kezdetén, Észak-Amerikában jelentek meg. ## Felfedezések és fajok A Styracosaurus első fosszilis maradványaira Charles Mortram Sternberg talált rá a kanadai Albertában (a napjainkban Dinoszaurusz Tartományi Park néven ismert területen, a jelenleg Dinosaur Park-formációnak nevezett geológiai képződményben), neve pedig Lawrence Lambe-tól származik, 1913-ból. A lelőhelyet 1935-ben újra felkereste a Royal Ontario Múzeum csapata, amely rátalált a hiányzó állkapocsra és a csontváz további részeire. A fosszíliák alapján az S. albertensis körülbelül 5,5–5,8 méter hosszú és a csípőjénél 1,65 méter magas volt. Az első koponya szokatlan jellegzetessége a bal oldalon levő kisebb fodortüske, amit alul részben átfed a mellette levő. Úgy tűnik, hogy a tüske ezen a ponton eltört, és körülbelül 6 centiméterrel megrövidült. E terület normális alakja ismeretlen, mivel a nyakfodor jobb oldala nem őrződött meg. Barnum Brown és a New York-i Amerikai Természetrajzi Múzeum őslénykutató csapata 1915-ben szintén talált egy közel teljes, tagolt csontvázat és egy részleges koponyát a Dinosaur Park-formációban, az albertai Steveville közelében. Brown és Erich Maren Schlaikjer összehasonlították a leleteket, és annak ellenére, hogy mindkettő ugyanarról a helyről került elő, felszínes eltéréseket találtak rajtuk, ami megerősítette, hogy e második fosszília egy új fajhoz tartozik, így a példányról Styracosaurus parksi néven készítettek leírást, William Parks tiszteletére. A Brown és Schlaikjer által felsorolt eltérések között szerepelt az S. albertensisétól meglehetősen eltérő járomcsont, valamint a kisebb farokcsigolyák. Emellett az S. parksi jóval robusztusabb állcsonttal, rövidebb állkapoccsal és a típusfajétól alakjában eltérő nyakfodorral rendelkezett. A koponya nagy részét azonban gipsszel rekonstruálták, és az eredeti, 1937-es cikk nem tartalmaz illusztrációt a koponyacsontok valódi formájáról. Ezt a leletet jelenleg az S. albertensis példányaként tartják számon. 2006 nyarán, az albertai Drumhellerben levő Royal Tyrrell Őslénytani Múzeumban (Royal Tyrrell Museum of Palaeontology) dolgozó Darren Tanke rátalált az S. parksi egykori lelőhelyére. Itt olyan koponyadarabokat fedezett fel, amiket még az 1915-ös kutatócsapat hagyott hátra. Összegyűjtötte a maradványokat, remélve hogy több is előkerül, lehetővé téve egy újabb, a koponyáról szóló leírás elkészítését és annak eldöntését, hogy az S. albertensis és az S. parksi azonosak-e. A Tyrrel Múzeum emellett több részleges Styracosaurus koponyát is begyűjtött. A Dinoszaurusz Tartományi Park területén legalább egy másik csontmeder (a 42-es számú) is ismertté vált (más, a Styracosaurusénak tulajdonított csontmedrek inkább több különböző állat és nem diagnosztikus ceratopsia összekeveredett maradványait tartalmazzák). A 42-es csontmederből sok koponyarész, például szarvak, állcsontok és nyakfodor darabok kerültek elő. A harmadik fajról, a montanai Two Medicine-formációból származó S. ovatusról Charles W. Gilmore készített leírást 1930-ban. A fosszilis anyag hiányos, a legjobb része a nyakfodor falcsonti darabja, de a legkülönösebb jellemzője a középvonalhoz közeli, és az S. albertensisétől eltérően nem kifelé, hanem a középvonal irányába hajló tüskepár. Emellett három helyett mindkét oldalon csak két tüskepárral van ellátva. A tüskék sokkal rövidebbek az S. albertensisnél levőknél, még a leghosszabb is csak 295 milliméter hosszú. A Michael J. Ryan, Robert Holmes és A. P. Russell által készített újabb, a Styracosaurus koponyamaradványairól szóló áttekintés alapján a két faj különbözik egymástól. Több, a Styracosaurushoz kapcsolt fajt időközben más nemekhez soroltak át. Az Edward Drinker Cope által 1890-ben a Monoclonius egyik fajaként leírt, és csupán egy orrcsont és egy, a Styracosauruséhoz hasonló egyenes orrszarv alapján ismert példányt 1915-ben S. sphenocerus néven a Styracosaurushoz kapcsolták. Az amatőr őslénykutatóktól, Stephen és Sylvia Czerkastól származó, nem hivatalos „S. makeli”, melyet 1990-ben, egy képaláírásban említettek meg, az Einiosaurus korai neve. Az „S. borealis” egy korai, nem hivatalos név az S. parksi számára. ## Ősbiológia A Styracosaurust és más szarvas dinoszauruszokat a populáris kultúrában gyakran csordában élő állatként ábrázolják. Az albertai Dinosaur Park-formáció közepe táján levő egyik csontmeder a Styracosaurus maradványairól ismert. Ez a lelőhely különböző típusú folyami lerakódásokhoz kapcsolódik. A tömeges pusztulás nem csak annak a következménye lehet, hogy az állatok csordában éltek, ugyanis más okból is összegyűlhettek, például egy víznyelő miatt, szárazság idején, ami arra utal, hogy az éghajlat évszakokból állt és félig száraz volt. A Styracosaurus a formáció egy, a Centrosaurus lelőhelyénél magasabban fekvő (és kimondottan ehhez a nemhez tartozó) részéről ismert, ami arra utal, hogy a Styracosaurus felváltotta a Centrosaurust, ahogy a környezet megváltozott. ### Fogazat és étrend A Styracosaurus növényevő dinoszaurusz volt, amely a feje elhelyezkedéséből adódóan valószínűleg többnyire aljnövényzettel táplálkozott. Az is lehetséges, hogy a szarvai, a csőre és a tömege kihasználásával ledöntötte a magasabb növényeket. Az állcsontok egy mély, keskeny csőrben végződtek, ami alkalmasabb lehetett a megragadásra és a tépésre, mint a harapásra. A ceratopsidák és köztük a Styracosaurus fogai készletekben helyezkedtek el. A felső, régebbi fogakat folyamatosan felváltották a lejjebb levő újak. A szintén fogkészletekkel rendelkező hadrosauridáktól eltérően a ceratopsidák fogai csak daraboltak, nem őröltek. Egyes tudósok szerint a Styracosaurushoz hasonló ceratopsidák pálmákat és cikászokat fogyasztottak, míg más növényevők inkább a tűlevelűeket részesítették előnyben. Dodson felvetette, hogy a késő kréta kori ceratopsiák talán kidöntötték a zárvatermő fákat, majd levagdosták a leveleiket és az ágaikat. ### Szarvak és nyakfodor A Styracosaurus nagy orrszarvai és nyakfodra a dinoszauruszok legegyedibb arcdíszei közé tartoznak. Feladatuk az első szarvas dinoszauruszok felfedezése óta vita tárgyát képezi. A 20. század elején az amerikai őslénykutató, R. S. Lull kijelentette, hogy a ceratopsia dinoszauruszok nyakfodra izomtapadási pontként szolgált az állkapocs izmok számára. Később a Styracosaurusszal kapcsolatban feljegyezte, hogy a tüskék félelmetes külsőt kölcsönöztek az állatnak. 1996-ban Dodson részben támogatta az izomtapadási pontok ötletlét, és részletes diagramot készített a Styracosaurus és a Chasmosaurus lehetséges izomtapadási pontjairól, de nem értett egyet azzal az elképzeléssel, ami szerint az izmok teljesen betöltötték a nyakfodor nyílását. C. A. Forster sem talált bizonyítékot a nyakfodor nagy izomtapadási pontjaira vonatkozóan. Hosszú időn át úgy hitték, hogy a Styracosaurushoz hasonló ceratopsiák a nyakfodrukat és a szarvaikat védekezésre használták koruk nagy ragadozó dinoszauruszaival szemben. Habár a ceratopsida koponyákon talált mélyedéseket, lyukakat, horzsolásokat és más sérüléseket gyakran a szarvak harc közben okozott sérüléseinek tulajdonítják, egy 2006-os tanulmány nem talált bizonyítékot arra, hogy ezeket az elváltozásokat szarvakkal történt szúrás okozta (például sem fertőzésnek, sem gyógyulásnak nincs jele). Ehelyett nem kóros csontfelszívódást vagy ismeretlen csontbetegséget állapítottak meg okként. A Styracosaurus és a rokonságába tartozó nemek nagy nyakfodra segíthetett a testfelület hőszabályzás érdekében történő megnövelésében, ahogyan azt a ma élő elefántok fülei is teszik. Ehhez hasonló elmélet született a Stegosaurus lemezeivel kapcsolatban is, ez azonban önmagában nem elegendő a Ceratopsidae család tagjainál látható bizarr és túlzott elváltozások megmagyarázására. Ez a megfigyelés nagy mértékben utal arra, hogy e testrészek elsődleges célja a jelzés lehetett. Az elmélet, amely szerint a nyakfodor a párzás során történő pózolásra szolgált 1961-ből, Leo Davitasvilitől származik. Ezt az elképzelést egyre szélesebb körben fogadják el. A bizonyíték, ami szerint a látható jelzés fontos volt az udvarlás vagy más társas viselkedés során, abból a tényből következik, hogy a szarvas dinoszauruszok arcdíszei feltűnően különböztek, így az egyes fajok nagy mértékben eltértek egymástól. A ma élő, szarvakkal és arcdíszekkel rendelkező állatok ilyen módon használják hasonló függelékeiket. ## Popkulturális hatás A Styracosaurus egyedi nyakfodra és szarva miatt jól felismerhető. A fejhez kapcsolódó tüskék, kampók és szarvak már a filmtörténet kezdetén is megragadták a filmkészítők képzeletét, és idővel egyre többször tűntek fel a filmvásznon: - A jelentősebb alkotások közé tartozik a The Son of Kong (1933), amelyben a Styracosaurus a film szereplőivel harcol. - Az 1969-ben készült Tiltott völgyben (The Valley of Gwangi) a Styracosaurus egy húsevő dinoszaurusszal kerül szembe. - Az 1975-ös The Land That Time Forgot egyik jelenetében két példányt elpusztít egy német tengeralattjáró. - A Disney 2000-ben készült animációs filmjében, a Dínóban (Dinosaur), egy Eema nevű idős Styracosaurus szerepel, aki háziállatként tart egy kicsi Ankylosaurust, Earlt. - Látható például a Power Rangers: Dino Thunder, a Dinosaur King, Dinozaurs, a Dino-Riders, a Dinosaucers rajzfilmekben. és a Zoids című sorozatokban. - Több videójátékban is megtalálható, például a Jurassic Park alapján készült játékokban, valamint a Turok sorozatban, a Zoo Tycoon 2 Dino Danger Pack kiegészítőjében és a Banjo-Kazooie-ban. - A Jurassic Park filmben nem szerepel, bár az Őslénypark című regényben, ami alapján a film készült, megemlítik a park dinoszauruszainak listáján. ## Fordítás

Második keresztes hadjárat

A második keresztes hadjárat (1147–1149) a második nagy keresztes hadjárat volt, melyet a római katolikus („latin”) Európa vívott az iszlám ellen. A hadjárat indítása válasz volt az Edesszai Grófság elestére (1144-ben Imád ad-Dín Zangi hadai vették be). A grófságot az első keresztes hadjárat (1096–1099) idején, 1098-ban alapította I. Balduin jeruzsálemi király, ez volt az elsőként alapított keresztes állam, egyben az első, amelyik elesett. A hadjáratot III. Jenő pápa hirdette ki, ez volt az első keresztes háború, melyet európai uralkodók (VII. Lajos francia és III. Konrád német király) vezettek, de számos európai nemes is részt vett a harcokban. A két vezető király hadseregei külön vonultak át Európán, a Bizánci Birodalom területein áthaladva hatoltak be Anatóliába, ahol a szeldzsuk törökök mindkét sereget legyőzték. Deuil-i Odo (Eudes de Deuil) francia bencés szerzetes, a hadjárat legfőbb nyugati kútfője, illetve szír keresztény források szerint is I. Manuél bizánci császár bízta meg titokban a törököket a keresztesek megtámadásával. A hadseregek megmaradó részével Lajos és Konrád Jeruzsálembe vonult, majd 1148-ban meggondolatlanul megtámadták Damaszkuszt. A hadjárat keleten kudarcos volt, fényes iszlám siker született, következménye Jeruzsálem eleste volt, illetve a harmadik keresztes hadjárat század végi szervezését is maga után vonta. Az egyetlen jelentős keresztény sikere a hadjáratnak Lisszabon visszafoglalása volt a móroktól: ezt 13 ezer flamand, fríz, normann, angol, skót és német keresztes, továbbá 7000 portugál katona érte el. ## Háttér: Edessza eleste Az első és a jelentéktelen 1101-es keresztes hadjárat után három keresztes állam állt fenn: a Jeruzsálemi Királyság, az Antiochiai Fejedelemség és az Edesszai Grófság. A negyedik Tripoliszi Grófságot 1109-ben hozták létre. Közülük Edessza feküdt a legészakabbra, továbbá a legritkábban lakott és legkiszolgáltatottabb is ez volt: az artukidák, dánismandidák és a szeldzsuk törökök is gyakran betörtek. Az 1104-es harráni csata után II. Balduin edesszai gróf és jobbkeze, a későbbi edesszai gróf Joscelin is fogságba esett. Ugyanez történt 1122-ben is, és bár az azazi csata után stabilizálódni látszott a helyzet, Joscelin 1131-ben egy csatában elhunyt. A trónon fia, II. Joscelin követte, akit szövetségbe kényszerítettek a Bizánci Birodalommal. 1143-ban azonban II. Ióannész bizánci császár és Fulkó jeruzsálemi király is elhunyt, és mivel Tripolisszal és Antiochiával is rossz viszonyban volt, erős szövetségesek nélkül maradt. Eközben a szeldzsukita Imád ad-Dín Zangi moszuli atabég megszerezte Aleppót is (1128), ezzel látható közelségbe került Szíria teljes megszerzése Damaszkusz uralkodóitól. Zangi és Balduin is Damaszkusz felé fordult, utóbbi 1129-ben vereséget szenvedett a város mellett. A Damaszkuszt vezető Búridák később Fulkóval szövetkeztek Zangi ellen, aki 1139-ben és 1140-ben vonult a város ellen. 1144 végén Joscelin szövetséget kötött az artukidákkal, és csaknem teljes hadseregét kivonta Edesszából, hogy segítse Aleppó ostromát. Fulkó halálát kihasználva Zangi Edessza alá vonult és a város egy hónapos ostrom után, 1144. december 24-én elesett. Hiergesi Mannanes, Milly Fülöp és mások is a város védelmére érkeztek Jeruzsálemből, de elkéstek. II. Joscelin országa maradványait Tel-Basírból irányította, de egyre több terület került muszlim vagy bizánci fennhatóság alá. Zangi magát „a hit védelmezőjeként” és „győzedelmes királyként” ünnepeltette, nem támadta meg se az Edesszai Grófság fennmaradó területeit, se Antiochiát, azonban egy moszuli lázadás miatt haza kellett térnie. 1146-ban egy rabszolga gyilkolta meg, a trónon fia, Núr ad-Dín Mahmúd követte. ### Quantum praedecessores Edessza elestének híre először zarándokok útján jutott el Európába, majd a követségek is értesítették a kontinensen maradókat az eseményekről. Jabalai Hugó püspök tudósította III. Jenő pápát a történtekről, aki 1145. december 1-jén kiadta Quantum praedecessores című, második keresztes hadjáratra hívó bulláját. A püspök egy olyan keleti keresztény királyt is említett az egyházfőnek, aki segítségükre lehet: ez volt János pap országa első dokumentált említése. Ugyan a pápa nem Rómában, hanem Viterbóban székelt, a hadjárat mégis szervezettebb volt, mint az első: a hadseregeket a legerősebb király vezette, előre eltervezett útvonalon. A bullát kiadása után csekély figyelem övezte: már újabb kiadásán gondolkoztak, mikor VII. Lajos francia király jelezte részvételi szándékát a hadműveletben. Az uralkodó a pápától függetlenül is új hadjáratot tervezett, ezt karácsonykor jelentette be Bourges-ban. Elhunyt bátyjától, Fülöptől is fogadalmat örökölt, hogy a Szentföldre megy. Az országot évek óta elhagyni készülő Suger apát ellenezte a tervet, de ez nem akadályozta meg Lajost, aki Clairvaux-i Szent Bernát útján váltott üzeneteket az egyházfővel. A bulla 1146. március 1-jén jelent meg újra, a pápa Szent Bernátot bízta meg kihirdetésével Franciaország-szerte. ## Clairvaux-i Szent Bernát A pápa a hadjárat hirdetésével Clairvaux-i Szent Bernát francia apátot bízta meg, megadta azt a búcsút is, amelyet II. Orbán pápa adott az I. keresztes hadjárat résztvevőinek. A hivatalos kihirdetésre 1146. március 31-én (húsvét napján) került sor a burgundiai Vézelayben összegyűltek előtt. VII. Lajos, felesége, Aquitániai Eleonóra, illetve hercegek és főurak vetették térdre magukat Bernát előtt, hogy megkapják a zarándokkeresztet. Ezt követően Németországba utazott, lépteit állítólag csodák övezték, ami jelentősen hozzájárult küldetése sikeréhez. Bár III. Konrád német király, és unokaöccse, a későbbi I. Frigyes német-római császár először vonakodtak, az apát meggyőzte őket és átadta nekik a keresztet. A pápa a vállalkozás sikere érdekében személyesen is Franciaországba látogatott. Az első keresztes hadjárathoz hasonlóan a felhívást a zsidók elleni támadások követték. Egy fanatikus francia szerzetes, Roudolf, aki szerint a zsidók nem vettek kellően részt a hadjárat finanszírozásában, arra kényszerítette a zsidó közösséget, hogy válasszanak a halál és a megkeresztelkedés közül: számos izraelita lelte így halálát a Rajna-vidéken, Kölnben, Mainzban, Wormsban és Speyerben. Bernát, a kölni érsek és a mainzi érsek is a támadások ellen foglalt állást. Bernát azt vallotta, hogy a pogányokat erővel kell megkeresztelni, a zsidók esetében azonban az egyház hagyományos doktrínáját képviselte: a zsidók áttérését imával kell elérni. A felégetett zsinagógák előtt prédikált, de a Rajna-menti zsidóüldözők nem értettek sem latinul, sem franciául. Bernát annyit mégis elért, hogy véget értek a pogromok. Roudolffal is kiegyezett: a ciszterci szerzetes visszatért kolostorába. ## Vend keresztes hadjárat A második keresztes hadjárat összehívásakor számos délnémet döntött úgy, hogy a Szentföldön vesz részt a harcokban. Az északnémet szászok vonakodtak. Szent Bernátnak 1147. március 13-án, a frankfurti birodalmi gyűlésen vetették fel, hogy inkább a pogány szlávok megtérítésére vezetnének hadjáratot. A szászok tervének megfelelően a pápa április 13-án kiadta Divina dispensatione című bulláját, mely szerint nincs különbség a különféle keresztesek lelki jutalmaiban. A szlávok elleni hadjáratban főként dánok, szászok és lengyelek vettek részt, de Csehországból is érkeztek harcosok. A főparancsnoksággal Havelbergi Anselm pápai legátust bízták meg, a hadjáratot egyébként szász főúri családok (mint az Askani-ház, a Wettin-ház vagy a Schauenburgiak) vezették. A német részvételtől felzaklatott obodriták 1147 júniusában megszállták a holsteini Wagriát, amely a nyár végi keresztes felvonulás útvonalába esett. Miután a keresztény területről kiűzték a szlávokat, a keresztesek a dobini obodrita és a demmini lutici erődök ellen fordultak. A Dobint támadók soraiban ott volt a dán V. Knut és III. Svend, II. Adalbert brémai érsek és III. Henrik szász herceg is. Amikor néhányan kifogásolták a vidék felégetését, mások pedig a „Ha a föld, amit pusztítunk, a mi földünk, akkor a nép, akivel harcolunk, a mi népünk?” kérdést tették föl. A sereget a szász herceg visszavonta, mikor Niklot pogány vezetővel megállapodott, hogy a dobini helyőrség megkeresztelkedik. Demmin sikertelen ostromát követően az őrgrófok rávették a keresztesek egy csoportját, hogy Pomerániát támadják meg. Hamarosan a már keresztény Stettinbe értek, ahonnan a Pomerániai Adalbert püspökkel és I. Ratibor pomerániai herceggel való találkozás után visszavonultak. Szent Bernát szerint a keresztes hadjárat célja a pogány szlávok elleni küzdelem volt „mindaddig, amíg Isten segítségével meg nem térnek vagy meg nem semmisülnek”. A hadjárat nem érte el célját, a vendek nagy részének áttérítését. Bár látszólag sokan megtértek, a lovagok távozása után visszatértek pogány hitükhöz. Pomerániai Albert szerint „a keresztény hitet erősíteni [...] nem fegyverrel, hanem prédikálással lehet”. A hadjárat végére Mecklenburg és Pomeránia vidéke kifosztva, elnéptelenedve, romokban hevert, főként III. Henrik csapatainak köszönhetően. Ez a tény fontos szerepet játszott a következő évtizedek keresztény győzelmeiben, mivel a meggyengült szláv lakosság nem volt képes nagyobb ellenállásra. ## Reconquista, Lisszabon visszavétele 1147 tavaszán a pápa az Ibériai-félszigetre is kiterjesztette a hadjáratot, a reconquista részeként. Engedélyezte VII. Alfonz kasztíliai királynak, hogy a keresztesek egy részével a mórok ellen vezessen hadjáratot. 1147 májusában a keresztes hadak első része kihajózott az angliai Dartmouthból a Szentföld felé, de a rossz időjárás miatt június 16-án ki kellett kötniük Porto északi részén. Itt hamarosan I. Alfonz portugál király fogadta őket. A lovagok megegyeztek a királlyal, hogy segítenek Lisszabon ostromában, cserébe a város áruinak elrablását és a várható foglyokért kapható váltságdíjat kérték. Lisszabon ostroma július 1. és október 25. között tartott, a mór hadak négy hónap után, főképp az éhínség miatt feladták a várost. A legtöbb keresztes letelepedett a városban, míg egy másik részük továbbindult a Szentföldre. Többen részt vettek Santarém elfoglalásában, később Sintra, Almada, Palmela és Setúbal visszafoglalásában is. Az Ibériai-félsziget másik részén, nagyjából ugyanebben az időben VII. Alfonz kasztíliai király, IV. Rajmund Berengár barcelonai gróf és mások vezetésével katalánok, leóniak, kasztíliaiak és franciák harcoltak Almería gazdag kikötővárosának visszavételéért. A genovai és pisai flotta segítségével ez októberre sikerült is. A barcelonai gróf elfoglalta Valencia és Murcia almorávida taifa királyságát is, 1148 decemberében lezárult Tortosa öt hónapja tartó ostroma, amelyben francia, anglonormand és genovai keresztesek is részt vettek. A következő évben a Segre és az Ebro folyók összefolyásánál található Fraga, Lleida és Mequinenza is keresztény kézre került. ## Hadseregek ### Iszlám A muszlim haderőt ekkoriban hivatásos katonák kis csoportjai alkották, melyeket háború idején önkéntesekkel és rabszolgákkal erősítettek meg. A szövetséges muszlim erők közül a legnagyobb, a mai Irak és Irán területén fekvő Nagyszeldzsuk Birodalom nagyjából 10 ezer fős hivatásos katonából állt fel. A szíriai államok katonai egységei sokkal kisebb létszámúak voltak. A hivatásos csapatok magját a gulamok vagy mamlúkok képezték: őket már gyermekkoruk óta harcra készítették fel. Egy mamlúk kiképzése nagyjából 30 dénárba került, viszonyításképp akkoriban egy lovat nagyjából 100 dénárért adtak. Létszámbeli hátrányukat a muszlimok minőséggel próbálták ellensúlyozni. A főként törökökből álló hivatásos katonák jól kiképzettek és felszereltek voltak. A katonai rendszer alapját az ikta-rendszer adta, mely minden körzetben biztosított bizonyos számú harcost. Háború esetén az adát milíciákat mozgósították: ezek a főként arabokból álló csapatok a városokban állomásoztak. Bár kevéssé jól felszereltek voltak, mint a hivatásos katonák, motivációjukat a dzsihád ideológiája biztosította. A türkmén és kurd segédszervezetek is bevethetőek voltak, de fegyelmezetlenségük miatt ez nem vált általánossá. Az iszlám hadak vezetője Múin ad-Dín Unur damaszkuszi atabég (1138–1149) volt. A várost ugyan névleg a Búridák uralták, de a hatalom birtokosa valójában a hadsereget vezérlő Unur volt. David Nicolle történész szerint az atabég képzett diplomata és tábornok volt, a művészetek pártolójaként is ismerték. 1154-ben a Búridák helyett a Zangidák kerültek hatalomra, ezzel Unur hatalma is megrendült: az új uralkodók Núr ad-Dín Zangi aleppói emírt bízták meg a haderő vezetésével. ### Keresztesek A német kontingens 20 ezer főt, a francia kontingens nagyjából 700, a király birtokairól érkező lovast számlált. A nemesség kisebb létszámú csapatokat küldött, a Jeruzsálemi Királyságból nagyjából 950 lovas és 6000 gyalogos érkezett. A francia és német lovagok kíséretében nagy számú markotányosnő érkezett, nagy részük nem élte túl a hadjáratot. Deuil-i Odo szerzetes meg is jegyezte: „A gyengék és tehetetlenek mindig terhei a parancsnoknak, mindig prédái az ellenségnek.” Míg a franciák inkább lóháton harcoltak, a német lovagok a földi harcmodort preferálták. Jóannész Kinnamosz történetíró szerint „a franciák különösen alkalmasak arra, hogy hatékonyan lovagoljanak és támadjanak a lándzsával, lovasságuk pedig gyorsabb a németnél, de a németek jobban tudnak harcolni gyalogosan, mint a franciák, és kiválóan használják a nagy kardot is.” III\. Konrádot bátor lovagnak tartották, habár válságos pillanatokban sokszor bizonytalan volt. VII. Lajos hithű keresztény volt, kortársai, így például Szent Bernát is gyakran támadták, mert feleségét jobban szerette, mint a hadviselést vagy a politikát. ## Keleti események Zangi halála után II. Joscelin megpróbálta visszavenni Edesszát, de 1146 novemberében Núr ad-Díntől vereséget szenvedett. 1147. február 16-án a francia keresztesek Étampesban találkoztak, hogy megtárgyalják az útvonalukat. A németek ekkorra már döntöttek, hogy Magyarországon át közelítik meg a Szentföldet, mivel a tengeri útvonal bizonytalan volt: II. Roger szicíliai király Konrád ellensége volt. A francia nemesek közül sokan ellenérzéssel viselkedtek a Bizáncon át vezető szárazföldi útvonallal szemben, még élénkek voltak az I. keresztes hadjárat emlékei. Mindezek ellenére úgy döntöttek, követik Konrádot, június 15-én ki is hajóztak. A szicíliai király ezért annyira megsértődött, hogy a továbbiakban nem vett részt a hadjáratban. A király távollétében régensként Suger apát és II. Vilmos neversi gróf vette át az ügyek irányítását. Németországban Freisingi Ottó és Ebrachi Ádám hirdették ki a hadjáratot, a tervezett húsvéti indulás májusra halasztódott. ### A németek útja A Theodwin bíboros, pápai legátus által kísért német csapatok Konstantinápolyban terveztek találkozni a franciákkal. III. Ottokár stájer őrgróf Bécsben csatlakozott a sereghez. A Magyarországon való átvonulást a Konráddal rossz viszonyban lévő II. Géza engedélyezte, így 20 ezer emberrel megérkezhettek a bizánci területekre. I. Manuél bizánci császár támadástól félt, ezért a birodalmon való átvonulást felügyelendő csapatokat küldött a lovagok kíséretére. Filippopoli és Drinápoly közt kisebb konfliktusra került sor: egy bizánci hadvezér harcba bocsátkozott a későbbi német-római császárral, Frigyessel. Egy szeptember eleji áradás is emberveszteséget okozott a lovagok körében. Szeptember 10-én megérkeztek Konstantinápolyba, ahol egy kisebb csatára került sor, a németek ezt követően a lehető leggyorsabban átkeltek Kis-Ázsiába. Manuél szerette volna, ha a német csapatok egy része hátramarad, hogy részt vehessenek a II. Roger elleni védekezésben, aki a görög városokat fosztogatta. Konrád nem engedett. Kis-Ázsiában Konrád úgy döntött, nem várja be a franciákat, ezért továbbindultak az Ikóniumi Szultánság fővárosa, Ikónium (Konya) felé és hadseregét két részre osztotta. A Bizánci Birodalom fennhatósága Kis-Ázsia nyugati részén inkább csak névleges volt, a legtöbb, ritkán lakott területet török nomádok felügyelték. A király alábecsülte a távolságot, illetve azt feltételezte, hogy Manuél hatalma nagyobb Anatóliában, mint az valójában volt. A lovagokat és a legjobb csapatokat magával vitte, a kíséretet pedig Freisingi Ottóval a parti útra küldte. 1147. október 21-én, Dorülaionnál ütköztek meg a szeldzsuk csapatokkal ahol súlyos vereséget szenvedtek. A csatában a törökök jellemző taktikájukat használták: visszavonulást színleltek, majd visszafordultak és az őket üldöző kis létszámú német lovasságot támadták meg. Konrád Konstantinápoly felé indult, de útjukat folyamatosan akadályozták a török csapatok. Egy kisebb összecsapásban maga a király is megsebesült. A hadsereg másik fele is vereséget szenvedett. A Freisingi Ottó vezette erők élelmiszerhiánytól szenvedve keltek át az ellenséges területeken, 1147. november 16-án ütköztek meg a szeldzsuk törökökkel Ladokeia mellett. A német sereg nagy része meghalt vagy fogságba esett, később a foglyokat rabszolgaként adták el. ### A franciák útja A francia keresztesek 1147 júniusában indultak Metzből VII. Lajos, I. Thierry flamand gróf, I. Reginald bari gróf, III. Amadeus savoyai gróf és V. Vilmos montferrati őrgróf vezetésével, Lotaringiából, Bretagneból, Burgundiából és Aquitaniából is érkeztek seregek. Egy Provence-ból érkező sereg csak augusztusban indult útnak. Wormsban csatlakoztak a felvonuláshoz Normandia és Anglia keresztesei is. Viszonylagos nyugalomban követhették Konrádékat, habár Lajos II. Gézával kisebb konfliktusba keveredett, mivel a keresztesek között bújt meg a trónkövetelő Borisz. Géza kérte kiadatását, amit Lajos megtagadott és magával vitte Bizáncba – ahol, mint a baszileusz rokonától, jó szolgálatokat várt tőle –, ezzel meghiúsítva Borisz terveit is a magyar trónt illetően. Bizánci területre érve szintén konfliktusokra került sor, a sereg előtt menetelő lotaringiaiak összecsaptak a lemaradó németekkel is. Időközben Manuél bizánci császár békét kötött I. Manszúd ikóniumi szultánnal, így már teljesen a keresztesek elleni védekezésre koncentrálhatott. Az átvonuló lovagok az első hadjárat óta egyet jelentettek a rablással és árulással, népszerű vélekedés szerint Konstantinápoly elfoglalására is terveket szőttek. Azonban Manuél jobb kapcsolatot ápolt a franciákkal, mint a németekkel, így a hadakat nem érte bántódás. Néhány keresztest felbőszített, hogy a császár békét kötött Manszúddal, és arra kérték királyukat, hogy szövetkezzenek II. Roger szicíliai királlyal Konstantinápoly elfoglalására, de Lajos ezt elutasította. A Savoyából, Auvergne-ből és Montferratból induló, Brindisiből Durazzóba áthajózó keresztesek Konstantinápolyban csatlakoztak Lajosékhoz, majd az egyesült hadsereg a Boszporuszon áthajózva jutott Kis-Ázsiába. Ikónium német elfoglalásáról szóló pletykák terjedtek, de a császár ennek ellenére nem volt hajlandó katonákat adni, mivel a birodalomba ekkor tört be a szicíliai király, Manuél teljes hadseregére szükség volt Peloponnészosz védelme érdekében. Így a németek és franciák is bizánci segédhadak nélkül hagyták el a fővárost. Nagyapjához, I. Alexioszhoz hasonlóan a császár megeskette a franciákat, hogy az esetlegesen elfoglalt területeket visszajuttatják a birodalomnak. A franciák Lopádionnál találkoztak a német sereg maradványaival, Konrádék csatlakoztak hozzájuk. Az egyesített sereg Freisingi Ottó útvonalát követte, megközelítették a Földközi-tenger partvidékét, decemberben értek Epheszoszba, ahol megtudták, hogy a törökök támadást terveznek ellenük. Manuél követeket is küldött, akik arról panaszkodtak, hogy mekkora pusztítást okoztak az átvonuló keresztesek, így egyáltalán nem volt biztos, hogy egy esetleges muszlim támadás esetén számíthatnak a bizánciakra. Ráadásul Konrád megbetegedett, így vissza kellett térnie Konstantinápolyba, Lajos pedig nem vette komolyan a török fenyegetést és elhagyta Epheszoszt. A kínálkozó alkalmat a törökök ki is használták, de az epheszoszi csatában a franciák győztek, majd a Meander-völgyi csatában is megfutamították az ellenfelet. 1148 januárjában érték el Laodikeia Phrügikét (nagyjából ugyanekkor, nem messze tőlük, megsemmisítették Freisingi Ottó seregét). Továbbhaladva, a Cadmus-hegyi csata következményeként Savoyai Amadeus előőrse elszakadt a sereg többi részétől, de Lajos enélkül is súlyos veszteségeket szenvedett. Deuil-i Odo szerint a király egy sziklára felmászva menekült meg. A törökök nem erőltették a további támadást, viszont felégették a földeket, élelmezési és takarmányozási gondokat okozva ezzel a lovagoknak. A király úgy döntött, nem kockáztatja tovább a szárazföldi haladást, inkább Adaliában hajóra szálltak Antiochia felé. Viharok miatt azonban egy hónapot várakozniuk kellett, és hajó sem volt elegendő. Lajos és társai hajóra szálltak, míg a sereg többi része a szárazföldön haladt tovább. Nagy részük a török támadásoknak és betegségeknek esett áldozatul. ### Út Jeruzsálembe thumb\|375px\|Rajmund antiochiai fejedelem üdvözli VII. Lajost Lajos március 19-én érkezett Antiochiába, de Savoyai Amadeo nélkül, aki Cipruson elhunyt. A királyt felesége nagybátyja, Rajmund antiochiai fejedelem köszöntötte, aki azt várta volna tőle, hogy segíti a törökök ellen, részt vesz az Edessza kulcsának tekinthető Aleppó elleni akciójában. Lajos ezt elutasította, mivel először jeruzsálemi zarándoklatát szerette volna teljesíteni. Eleonóra élvezte az antiochiai tartózkodást, de nagybátyja azt szerette volna, ha marad, és növeli a család földjeit, és ha Lajos nem teljesíti a keresztes hadjárat alapvető célját, váljon tőle el. Arról is szárnyra kaptak pletykák, hogy a királyné esetleg viszonyt folytat Rajmunddal; ez feszültséget okozott a házasságukban is. Lajos ezért a Tripoliszi Grófságba távozott, magával hurcolva feleségét is. Freisingi Ottó április elején érkezett Jeruzsálembe serege maradványaival, hamarosan követte Konrád is. Fulko jeruzsálemi latin pátriárkát Lajoshoz küldték, hogy vegye rá a francia uralkodót arra, hogy csatlakozzon hozzájuk. A Lisszabonban megálló flotta is ekkoriban érkezett ide, csakúgy, mint a Jordán Alfonz toulousei gróf vezette provence-iak. Maga a gróf már nem érhette ezt meg, ugyanis útközben Caesareában meghalt, állítólag unokaöccse, a hatalmát féltő II. Rajmund tripoliszi gróf mérgezte meg. Ez a sereg nagy részét arra késztette, hogy visszaforduljanak és hazatérjenek. A keresztes hadjárat eredeti célpontjában Edessza állt, de III. Balduin jeruzsálemi király és a templomosok célja valójában Damaszkusz elfoglalása volt. A keresztesek érkezésére reagálva a Múin ad-Dín Unur damaszkuszi uralkodó megtette a szükséges előkészületeket: megerősítette a falakat, csapatokat rendelt a város köré és megnehezítette, hogy az ostromlók vízhez jussanak. Segítséget az alapesetben ellenséges Aleppó és Moszul uralkodóitól várt, de a hadak nem érkeztek meg az ostrom előtt. Szinte bizonyos, hogy a Zengida uralkodók azért késlekedtek, mert remélték, hogy riválisuk elveszti a várost. ### Akkói találkozó A keresztesek érkezését üdvözlő jeruzsálemi nemesség egy találkozó összehívását kezdeményezte, hogy megvitathassák, mi legyen a következő lépés. Erre 1148. június 24-én került sor, amikor is a Jeruzsálemi Királyi Gyűlés Akko mellett találkozott a lovagok vezetőivel, illetve a szentföldi és kis-ázsiai keresztes államok uralkodóival. Ez volt a Főurak Tanácsának leglátványosabb találkozója fennállása alatt. A gyűlésen határoztak az ekkor a Zengidák mellett álló, 1147-ben a Jeruzsálemmel szövetséges Bosrát megtámadó Damaszkusz ostromáról. A történészek vélekedése sokáig az volt, hogy Damaszkusz megtámadása Edessza helyett „megmagyarázhatatlan ostobaság” volt, szerintük figyelembe véve a damaszkuszi atabég és a Zengidák közti súrlódásokat, illetve utóbbiak növekvő erejét, valószínű, hogy helyesebb lett volna minden erőt a Zengidák ellen fordítani. Mára azonban ez a nézet tarthatatlanná vált. David Nicolle és más történészek is megvédték a gyűlés döntését, mivel a városállam volt a legerősebb muszlim állam Dél-Szíriában, elfoglalása után jobb pozícióból küzdhettek volna ad-Dín növekvő hatalma ellen. Mivel Unur volt a két muszlim uralkodó közül a gyengébb, várható volt, hogy hamarosan ad-Dín veszi át Damaszkuszban is a hatalmat, így célszerűnek tűnt még ez előtt elfoglalni a várost. Júliusban a nagyjából 50 ezer katona Tiberiasban gyülekezett, majd a Kineret-tót megkerülve indultak Damaszkuszba. ### Damaszkusz ostroma bélyegkép\|jobbra\|Damaszkusz ostroma A keresztesek nyugat felől támadtak, ahol gyümölcsösök biztosították az élelmiszer-utánpótlást. Július 23-án érkeztek a város alá, másnap muszlim támadás érte őket. A támadókat a város segítségére érkező I. Szaif ad-Dín Gázi moszuli és Núr ad-Dín aleppói uralkodó vezette. A keresztesek a falak alól visszahátráltak a gyümölcsösökbe, ahol csapdák és gerillatámadások nehezítették helyzetüket. Türoszi Vilmos szerint a keresztesek július 27-én határoztak arról, hogy a város kevéssé védett keleti oldala alá vonulnak, ahol azonban kevesebb volt az étel és a víz. Beszámolók szerint Unur megvesztegette a vezetőket, hogy kevésbé jól védhető pozícióba vonuljanak, illetve megígérte, miután a keresztesek hazatérnek, felbontja a szövetséget Nur ad-Dínnel. Közben már megérkezett Szaif ad-Dín és Núr ad-Dín is, így esélyük sem maradt jobban védhető pozíciókba visszatérni. Nem maradt más választás mint az ostrom feladása, július 28-án Konrád úgy határozott, hogy visszatér Jeruzsálembe. Útközben folyamatosan török íjászok akadályozták őket. ## Következmények bélyegkép\|balra\|266px\|A mediterrán térség a második keresztes hadjárat után, 1173-ban Minden keresztény erő úgy érezte, a másik árulta el. Új tervet szőttek Askelón megtámadására, Konrád ide is vonult seregével, de segítséget a sikertelen ostrom miatti bizalmatlanság miatt nem kapott. A kudarc után a király visszatért Konstantinápolyba, hogy szorosabbá tegye szövetségét Manuéllal, Lajos 1149-ig Jeruzsálemben maradt. A francia király házassága romokban hevert, már nem is beszéltek egymással, külön hajókon tértek haza. Az Európában maradó Clairvaux-i Bernátot lesújtotta a vereség. Úgy vélte, az ő feladata a pápától bocsánatot kérni a kudarcért, ezt egyik könyvében meg is tette. Kifejtette, a keresztesek bűnei hogyan okozták balszerencséjüket és sikertelenségüket. Amikor megpróbált egy új keresztes hadjárat érdekében közbejárni, próbált elszakadni a második kudarcától. Ezt már nem élhette meg, 1153-ban elhunyt. Németországban a hadjáratot óriási bukásnak látták, ami a szerzetesek szerint csak az ördög műve lehetett. A würzburgi Annales Herbipolenses névtelen írója feljegyezte, német nemesi családok örmény közemberekkel váltották ki fogságba esett rokonaikat. A markotányosnők nem voltak ilyen szerencsések: a 113 név szerint ismertből 22 elhunyt, 42 tért haza – a fennmaradó 49 sorsa nem ismert. A kudarc ellenére a második keresztes hadjárat komoly hatással volt a német irodalomra, több eposz is íródott, melyben felismerhetőek a hadjárat csatái. Franciaországban még jelentősebb volt a kulturális hatás: Eleonóra és Rajmund feltételezett kapcsolata a trubadúrköltészet számtalan alkotásában megörökítésre került, míg Lajost pedig isteni büntetéssel sújtott, szenvedő zarándokkirálynak ábrázolták. Bizánc és a franciák közötti kapcsolat helyrehozhatatlan károkat szenvedett. Lajos és más francia vezetők nyíltan azzal vádolták Manuélt, ő küldte rájuk útközben a törököket. A hadjárat emlékei évszázadokig befolyásolták a franciák Bizáncról alkotott képét. A birodalomban ezzel szemben diplomáciai diadalként ünnepelték az eseményeket. Euszthathiosz thesszalonikai érsek így írt erről Manuél császárról írott dicshimnuszában: A vend keresztes hadjárat is ellentétes előjelű eredményeket hozott. Míg a szászok megszerezték Wagria és Polabia felett az irányítást, Lübecktől keletre a pogányok szerezték azt vissza. Niklot letette a hűbéresküt, engedélyezte a Havelbergi Püspökség kolonizálását, szabadon engedett dán foglyokat. A keresztény vezetők azonban itt is árulással vádolták egymást. A hadjárat az Ibériai-félszigeten érte el a legtöbb sikert. Lisszabon, illetve fontos spanyol városok kerültek újra keresztény kézre, igen fontos szerepet játszva ezzel a végül 1492-ben befejeződő reconquistában. Keleten a helyzet sokat romlott. A hadjárat hosszú távú negatív következményekkel járt Jeruzsálemre nézve. 1149-ben Onur atabég elhunyt, így ténylegesen is az 1140 óta névleg uralkodó Mudzsir ad-Dín Abak kezébe került a hatalom. A Damaszkusz megvédésében fontos szerepet játszó katonai vezetők úgy érezték, nem jut nekik kellő beleszólás az irányításba, ezért lázadást szítottak. A polgárháborús helyzet öt éven belül véget vetett a Búridák államának.A keresztes királyságban többé nem bízó Damaszkusz trónjára 1154-ben, rövid ostrom után Núr ad-Dín került. III\. Balduin 1153-ban elfoglalta Askelónt, ez Egyiptomra is kiterjesztette a harcokat. A következő évtizedben rövid időre Kairó is jeruzsálemi megszállás alá került. A Bizánccal való kapcsolat, bár I. Amalrik 1169-ben még a császársággal közösen vezetett sikertelen támadást Egyiptomba, megromlott. 1171-ben Szaladin egyesítette Egyiptomot és Szíriát, bekerítve a keresztény királyságot. A bizánci szövetség Manuél 1180-as halálával véget ért, 1187-ben pedig Jeruzsálem is Szaladin kezére került. A szultán hadai észak felé indultak, hogy elfoglalják a többi keresztes államot is, a harmadik keresztes hadjáratot kiváltva. ## Fordítás

Újasszír Birodalom

Az Újasszír Birodalom i. e. 911 és i. e. 612 között fennálló vaskori állam volt az ókori Mezopotámia területén. Az asszírok az i. e. 10. századra konszolidálták azokat a területeket, amelyek a bronzkor végén a középasszír uralkodó, I. Tukulti-Ninurta (i. e. 1244–1208) uralma alatt álltak. Ekkor a legfontosabb cél a Földközi-tenger és Anatólia felé vezető kereskedelmi útvonalak ellenőrzése és az arámi törzsek visszaszorítása volt, amelyek folyamatosan beszivárogtak az asszír területekre. Az első uralkodó, aki a hagyományos határokon túl vezette seregét, II. Assur-nászir-apli volt. III\. Sulmánu-asarídu uralkodását minden téren az intenzív katonai tevékenység jellemezte. III. Tukulti-apil-ésarra drasztikus reformokat foganatosított és jelentős katonai sikereket ért el. V. Sulmánu-asarídu több fontos közigazgatási újítást vezetett be, megszüntette az Assur és Harrán (Szín holdisten kultuszközpontja) szent városai által birtokolt kiváltságokat. Uralkodása végén lázadás robbant ki, és II. Sarrukín szerezte meg a hatalmat. II. Sarukkín idejében Asszíria már nagyhatalom volt, túl egy komoly belső válságon, amelyet az okozott, hogy a közigazgatási struktúrák nem boldogultak az egyes udvari tisztviselők által megszerzett túlzott befolyással. Az ő idejében kezdődött az Újasszír Birodalom legvirágzóbb korszaka, hadjáratait a birodalmi közigazgatás újjászervezése és központosítása kísérte, amit nagyarányú deportálások és az erőteljes gyarmatosítás eszközével valósított meg. Mai hírnevét azonban az új királyi székhely, Dúr-Sarrukín építkezési munkálatainak köszönheti. II\. Sarukkín csatában halt meg, ami abban a korban az istenek dühének jele volt, ezért utóda, Szín-ahhé-eríba elhagyta a fővárost, és nekilátott, hogy újjáépítse Ninivét, amely ezután a birodalom fővárosává vált. Itt az asszír történelem talán leggrandiózusabb építkezési és várostervezési programját valósította meg, teljesen átformálva Istár szent városát. Uralkodása alatt a fő stratégiai célpont Babilon volt. Az asszírok által kinevezett uralkodók, valamint az elámiak által támogatott helyi uralkodók közötti folytonos összetűzések miatt Szín-ahhé-eriba úgy döntött, hogy komolyabban beavatkozik, és miután a koronaherceget elrabolták és megölték, lerombolta a várost. Később egy palotaforradalomnak esett áldozatul, amelyet egyik fia szervezett, akit testvére, a jövendő uralkodó, Assur-ah-iddína miatt kizártak a hatalomból. Assur-ah-iddína terjeszkedő politikát folytatott és újjáépítette Babilont. Seregeit egészen Egyiptomig vezette, és az egyik hadjárat során vesztette életét. A trónt ezután a leghíresebb asszír király, Assur-bán-apli szerezte meg, aki közel 40 évig uralkodott. Az ő megbízásából készültek a birodalom legszebb művészeti alkotásai, és óriási könyvtárat gyűjtött össze. Halála után azonban a birodalom nem egészen két évtized alatt teljesen összeomlott. ## Kezdetek Az ókori Közel-Kelet történetét az i. e. 1. évezred elejétől az i. e. 7. század végéig az Újasszír Birodalom uralta. Katonai erejét felhasználva fokozatosan terjesztette ki fennhatóságát Irán nyugati részétől a Földközi-tengerig, Anatóliától Egyiptomig meghatározva a térség politikáját és gazdasági életét. A birodalomnak ezt a fejlődését az tette lehetővé, hogy tehetséges és energikus uralkodók váltották egymást a birodalom trónján, akik az államszervezési feladatok mellett hódító hadjáratokat vezettek. A birodalom fejlődése nem volt folyamatos és töretlen, és csak az i. e. 8. század közepétől jellemezte tudatos és szisztematikus államszervezés. Az Újasszír Birodalom története két fő részre osztható, az első szakaszban (i. e. 934–745) érvényesítették a közép-asszír korszakból származó felső-mezopotámiai területi igényeiket, a második szakaszban (i. e. 745–610) óriási területeket foglaltak el a Perzsa-öböl térségétől a törökországi Kommagénéig. Az i. e. 12. és az i. e. 10. század zavaros viszonyai miatt az asszíroknak fel kellett adniuk Szíria északkeleti részét, amelyet a közép-asszír korban foglaltak el. Az itt létrehozott adminisztratív központok azonban megmaradtak, és a helyi asszír-barát uralkodók is a helyükön maradtak. Függetlenségük mértéke nem tisztázott, az is lehetséges, hogy az asszírok ezeken a területeken elvesztették minden hatalmukat. A vidéket az arámiak uralták, akik egyes városokban is befolyást szereztek. Az asszírok által folyamatosan uralt terület körülbelül 21 ezer négyzetkilométer volt a Tigris folyótól keletre Assur és Ninive városával. Az i. e. 10. század utolsó harmadában a helyzet megváltozott amikor az asszírok megkezdték szabályos időközönkénti hadjárataikat először nyugat felé, hogy visszafoglalják korábbi földjeiket az arámiaktól. Az elfoglalt területeket ezután benépesítették, és a városokat adminisztrációs központokká fejlesztették ahonnan a régiót kormányozták. Fejlesztették az infrastruktúrát is, a Hábúr folyó mellett csatornákat építettek, ezzel lehetővé tették az áruszállítást, valamint rendbe hozták a közép-asszír korban épített úthálózatot, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsenek az anyaországgal. Asszíria felemelkedésében az az igazán figyelemre méltó, hogy vele egy időben a Közel-Kelet többi térsége ekkor még nem lábalt ki az i. e. 1000 körüli, a bronzkorból a vaskorba való átmenettel együtt járó demográfiai és gazdasági visszaesésből, az úgynevezett arámi sötét korból. Az, hogy a korai újasszír uralkodók nagy létszámú hadsereget tudtak toborozni a hódító hadjáratokhoz, majd a meghódított területeken is asszírokat telepítettek le, arra utal, hogy az országban ekkor nagyon erős népességnövekedés történt, miközben az arámi vándorlás szétzilálta a korábbi hatalmi centrumokat, apró királyságok és fejedelemségek jöttek létre, elsősorban az újhettita királyságok. Az uralkodók felismerték, hogy határaik védelmében folyamatosan expedíciókat kell szervezniük az északi és a keleti hegyvidékeken, valamint Észak-Mezopotámián át az Eufrátesz folyóig és még azon is túl. ### II. Assur-dán A legkorábbi újasszír királyok olyan területekre vezettek hadjáratokat, amelyeket elődeik egyszer már elfoglaltak, ezért a helyi uralkodókat az asszír uralom ellen lázadóknak tekintették. Ekkor a hadjáratok még nem mindig voltak a szó szoros értelmében hadjáratok, sokszor csak felvonulások, erődemonstrációk, és a birodalomhoz csatolt területeken általában kormányzóként meghagyták a korábbi uralkodókat. II. Assur-dán (i. e. 935 – 912) uralkodása alatt már felismerhetőek az asszír katonai tevékenység jellegzetes vonásai. Nagy figyelmet fordított az északi területekre, ahol a hegyes vidék nehézzé tette az uralom fenntartását, viszont közel feküdt az asszír hátországhoz, és itt voltak a fontos útvonalak is a nélkülözhetetlen fémlelőhelyekhez. Nyugaton az arámiak ellen hadakozott, keleten pedig a Zagrosz-hegység egy része volt döntő fontosságú a biztonság és a karavánutak ellenőrzése szempontjából. Assur-dán fektette le azokat az alapvető stratégiai és ideológiai eszméket, amelyeket az utána következő uralkodók részletesen kidolgoztak. ### II. Adad-nirári A folyamatos, több irányból érkező arámi betörések és az asszír hadjáratok ellenére az asszír anyaország gyakorlatilag érintetlen maradt, befolyása az i. e. 10. század végén kezdett el növekedni II. Adad-nirári (i. e. 911 – 891) uralma alatt, aki elfoglalta Kathmuit, Naszibinát (mai Nisibis) és Hanigalbatot, megszerezve ezzel a Hábúr-régiót. A győzelmek hatalmas mennyiségű hadizsákmányt jelentettek Asszíriának. Többször is ugyanazokra a területekre vezetett hadjáratot, amelyeket apja már korábban megtámadott. Hadjáratainak új iránya Babilónia felé vezetett, ám betörései nem okoztak komoly károkat. A Tigristől keletre és az Eufrátesz mentén határőrállomásokat hozott létre, és békeszerződést kötött az Eufrátesz mellett fekvő államokkal. I. e. 891-ben Asszíria és Babilónia körülbelül nyolcvan évig tartó békét kötött, amit dinasztikus házasságokkal erősítettek meg. (Az uralkodók egymás lányait vették feleségül). II. Adad-nirári alatt gyakoriak voltak a gyors hadmozdulatok, amiből az következik, hogy hatékony ellátóhálózatot fejlesztettek ki. A meghódított területekre kivetett adót az úton lévő hadsereg ellátására használták fel. Uralma alatt igyekeztek minél több földet művelés alá vonni, és a gazdasági fellendülés is elősegítette a későbbi katonai sikereket. ### II. Tukulti-Ninurta II\. Adad-nírári fia, II. Tukulti-Ninurta (i. e. 890 – 884) keletre és északnyugatra indított hadjárataival megerősítette elődje sikereit, és megnyitotta a fő útvonalat északnyugatra Kis-Ázsia irányába. I. e. 885-ben déli irányba indult el (feltételezhetően a babilóniai uralkodó beleegyezésével, mivel az ellenőrzése alatt álló területekről Asszíria nem kapott adót), majd az Eufrátesz és a Hábúr mentén visszatért Asszíriába. Nem növelte meg a birodalmat viszont érdekes leírást hagyott az utókorra arról a hadjáratról, amikor a fővárosból, Assurból kiindulva bejárta Asszíria területeit. Ez egy erődemonstráció volt, amely során szemlét tartott az alávetett államok fölött, és ellátmányt gyűjtött a hadsereg részére az utak mellett létesített ellátópontokról. A beszámolóból kiderül, hogy ebben az időben mennyire szűkek voltak Asszíria határai. A hadjárat során nagy mennyiségű gabonát, szalmát, vasat, bronzot, ónt, ezüstöt, lovakat és öszvéreket zsákmányoltak, valamint számos hadifoglyot ejtettek. Az Újasszír Birodalom alapjait ezután két egymást követő uralkodó II. Assur-nászir-apli és III. Sulmánu-asarídu rakta le mintegy hatvan év alatt. Ekkorra az asszírok által uralt terület a Zagrosz-hegységtől az Eufráteszig, és a Taurus-hegység lábától a babilóniai határig terjedt. Ezután ez a térség vált a távolabbi hadjáratok kiinduló pontjává. A korábban is komoly problémát okozó arámi törzsek betörései tovább fokozódtak, és amikor II. Assur-nászir-apli és III. Sulmánu-asaridu visszaszerezte a Közép Asszír Birodalom korábbi területeit, makacs arámi ellenállással találta szemben magát. Ez először a mai Diyarbakır körül összpontosult, majd később Damaszkusz lett a szervezője. ## II. Assur-nászir-apli II\. Assur-nászir-apli uralkodásának elején minden irányba, de legfőképp nyugatra, szíriai és levantei területekre vezetett hadjáratokat, ahol a kis helyi államok nem fejtettek ki erős ellenállást. Összesen tizennégy hadjáratot vezetett, csapatai sosem járták be kétszer ugyanazt az útvonalat, csak ha valahol lázadás tört ki. Az uralkodó nyugaton védelmet nyújtó ütközőállamok gyűrűjét építette ki. I. e. 887-ben elérte a Libanoni-hegységet és a Földközi-tengert. A hadjárat célja elsősorban nem a hódítás volt, hanem az asszír befolyás határának kijelölése, viszont a levantei államok és Asszíria között a viszony kiegyensúlyozatlan maradt, mert Asszíria hatalma és brutális harcmodora állandó fenyegetést jelentett. Az uralkodó nagyszabású építkezésekbe kezdett a területen, erődök sorát hozta létre, hogy nyomatékosítsa az asszír jelenlétet. A szomszédos államok meghódítása a következő sémát követte: először az asszírok ajándékokat kaptak a városállamok uralkodóitól, akik vazallusokká váltak. Később ha az adót nem fizették rendesen, ez asszír katonai akciót jelentett, amelyet biztos vereség követett. Ezek után egy asszírbarát helyi uralkodót neveztek ki, vagy az országot Asszíriához csatolták, és kormányzót neveztek ki az irányítására. Amikor egy területet provinciává alakítottak, bármilyen messze is feküdt a birodalom központjától, „Assur földjének” részévé vált, lakossága asszír alattvaló lett. A deportálások és az asszír adminisztráció, építészet, valamint a hagyományok meghonosítása a korábban kulturálisan elkülönülő térségeket uniformizálni kezdte, olyan szinten, hogy az anyaországtól távol eső észak-szíriai Harrán vált a birodalom utolsó fővárosává Ninive i. e. 612-es bukása után. Assur, a főváros fekvése miatt alkalmatlannak bizonyult arra, hogy az egyre nagyobb területű birodalom adminisztratív központja legyen, ezért az uralkodó új főváros alapítását határozta el, a Tigris keleti partján fekvő Kalhuban, a modern Nimrudban. Itt a folyóra néző palotát építtetett, amely méretei és díszítése miatt is óriási teljesítmény volt. Az ő idejétől kezdve váltak a hadjáratokat, a királyi vadászatokat és a szertartásokat ábrázoló domborművek a paloták szerves részévé. Az uralkodót és több utódját a palotában temették el, sírjaikat azonban kirabolták. II\. Assur-nászir-apli területeket foglalt el a Dijála folyó felső völgyeiben is, ellenőrzése alá vonta a Babilon és a Zagros-hegység felé vezető utakat, és erődöt építtetett a Tigris folyó mellett, ott ahol eléri Mezopotámiát, és központokat alapított a folyók átkelőhelyeinél. A helyi felkeléseket leverte, de kerülte a nyílt konfrontációt Babilóniával. A birodalom és a kisebb államok közötti kapcsolatot házasságok sorával szilárdította meg, tehát a terjeszkedést nem mindig a pusztítás és az agresszió jellemezte. Uralkodásának végére visszafoglalta az összes olyan területet, amely az i. e. 2. évezred végén asszír fennhatóság alatt volt. ## III. Sulmánu-asarídu Elsőként III. Sulmánu-asarídu (i. e. 859 – 824) alakított ki provinciákat az Eufrátesztől keletre Asszíria tradicionális érdekszférájában. A provinciák rendszere a kor jellegzetes asszír találmánya volt, előzményei feltehetően korábbi erődláncok és azok a lerakatok lehettek, amelyek a hadsereget látták el a hadjáratok alatt. Nem sokkal trónra lépése után új királyi palotát kezdtek el építeni Kalhuban, amely uralkodásának 13. évében, i. e. 846-ban készült el. A palota egy 7,5 hektáros területen feküdt, oldalai 350 és 250 méter hosszúak voltak, és a korábbiaktól eltérően nem díszítették domborművekkel. III. Sulmánu-asaridu nevéhez kötődik a híres báláwáti kapu, ahol az ajtószárnyakra szegelt 16 domborított bronzpánton az uralkodó hadjáratainak egyes jeleneteit ábrázolták. III. Sulmánu-asarídut uralkodásának első évétől kezdve hadjáratok sora kötötte le. Erőfeszítései főleg nyugat felé irányultak, mert az ottani államok egyre inkább bekerítve érezték magukat a karavánutak asszír ellenőrzése miatt. Emellett harcok folytak a hegyekben is, és beavatkozott Babilónia és szomszédai belügyeibe is. Küzdelmet folytatott az észak-szíriai területek megszerzéséért, ez lehetővé tette, hogy csapatai hozzáférjenek Libanon cédruserdőihez és ellenőrizzék a fontos kereskedelmi útvonalakat. Ehhez apró államok sorát kellett meghódítania, melyek túlnyomó többségét arámi dinasztiák kormányoztak. Rendszeresen átkelt az Eufrátesz folyón, hogy elérje a gazdag mediterrán államokat, ahol a szétforgácsolódott szíriai területeken kezdetben viszonylag könnyen lehetett hadizsákmányhoz jutni. Uralkodásának kezdetén négy évig a Bit-Adini arámi állam ellen vezetett hadjáratokat. Később az asszír előrenyomulás ellen Damaszkusz vezetésével egy koalíció szerveződött Hamá, Izrael, a föníciai államok seregeiből arab és egyiptomi támogatással, amelynek i. e. 853-ban a karkari csatában úgy tűnik sikerült megállítania a hódítókat, bár Sulmánu-asarídu feliratában ezt nem ismeri el. Ezeken a feliratokon mindig győztesnek tünteti fel magát, azonban az ugyanarra a területre vezetett ismétlődő hadjáratok az ellenkezőjére utalnak, és még i. e. 838-ban is a damaszkuszi uralkodó ellen harcolt. A koalíció azonban a damaszkuszi uralkodó halála után szétesett, és Sulmánu-asarídunak sikerült felmorzsolnia a térség ellenállását. Damaszkuszt csak akkor hódította meg, amikor az elszigetelődött legfőbb szövetségeseitől. A nyugati kis államok közötti ellentétek miatt a területek egy részét viszonylag könnyű volt meghódítani, mert nagy részük a nyilvánvaló asszír erőfölény miatt az ellenállás helyett az adófizetést választotta. Ekkortól az Eufrátesztől nyugatra eső országok elismerték Asszíria fennhatóságát, de ezek a területek még sokáig nem épültek be szervesen a birodalomba. Délkeleten három kháld törzzsel került összetűzésbe, közülük az egyiket legyőzte, a másik kettőtől hadisarcot kapott. A kháldok az arámiak egyik ága lehettek, de az ókori források következetesen megkülönböztették őket. Az Eufrátesz keleti partjánál fekvő területeket teljesen asszírizálták, az arámi várost, Til-Barsip-ot az uralkodóról nevezték át, és egy Pitru nevű központ lett a Szíria felé vezetett hadjáratok kiindulópontja. A folyó mellett erődláncot építettek, amely védte a határt. Húszévnyi uralkodás után a Taurus-hegység államai felé fordította a figyelmét, ahol az újhettita királyságok legyőzése után hozzáfért a dél-anatóliai bányákhoz. Fő célja nem a terület meghódítása, hanem hadisarc szerzése, a kereskedelmi utak feletti ellenőrzés és a nyersanyagforrásokhoz való hozzáférés biztosítása volt. Ezeket az államokat nem olvasztották be a birodalomba, hanem függetlenek maradtak, viszont adófizetésre kötelezték őket. ### Urartu Északon más volt a helyzet, mert az i. e. 9. században létrejött Urartu erős királysággá és félelmetes ellenféllé fejlődött. Már a század elején voltak összetűzések a két állam között, és mivel ezeket az asszír feljegyzések nem említik, vesztes hadjáratok lehettek. Urartu, a nehezen megközelíthető hegyi állam a Van-tó keleti partján fekvő fővárosával ellenőrizte azoknak a völgyeknek a bejáratait, amelyek a mezopotámiai síkságra vezettek. III. Sulmánu-asarídu ezt felismerte, és uralkodása kezdete óta tesztelte a térség ellenállását. I. e. 832 és i. e. 827 között öt hadjáratot is vezetett oda, de ennek nem hódítás, hanem zsákmányszerzés volt a fő célja, valamint az ellenséges hadsereg meggyengítése. Az asszírok ekkor találkoztak először a médekkel és a mannajokkal. Később azonban Urartu kelet és nyugat felé is terjeszkedni kezdett, területe fokozatosan egy félkört formált az asszír birodalom köré, és azzal fenyegetett, hogy elvágja a Földközi-tenger medencéjéhez vezető utakat. III. Sulmánu-asarídu kétszer is a Van-tóhoz vonult, de nem ért el komolyabb sikereket. ### Kapcsolatok Babilóniával Délen nem próbálkozott Babilónia kontrollálásával, uralkodása alatt végig tiszteletben tartotta a korábban kötött békeszerződést. Asszíria és Babilónia azóta voltak szövetségesek, amióta II. Adad-nirári asszír és I. Nabú-suma-ukín babilóniai uralkodó kölcsönösen feleségül vették egymás lányait, és kijelölték a két ország közötti határvonalat. III. Sulmánu-asaridu szövetséget kötött Nabú-apla-iddínával, és amikor annak fia, II. Marduk-zákir-sumi a trónra került, támogatta fellázadt öccse ellen vívott háborújában. Elfoglalta a Diyála folyó melletti Mé-Turnatot, majd később együttes erővel lerohanták a keleti hegyekben lévő Alman városát, ahol megölték a lázadót. Ezután III. Sulmánu-asarídu meglátogatta Babilónia legfontosabb vallási központjait (Nergal kútai, Marduk babiloni és Nabú borszippai templomát), áldozatokat mutatott be az isteneknek és ajándékokat adott a templomoknak. A babiloni uralkodóval megerősítette az együttműködést, amit az asszír király trónjának lábazatába vésett domborművön örökítettek meg. A dombormű egyéni jellegzetessége, hogy az egymással kezet fogó mindkét uralkodót egyforma nagyságban, egyenrangúnak ábrázolták, ami nagyon ritka az asszír képzőművészetben, amelyben az asszír uralkodót mindig magasabbnak mutatták környezeténél. A jelentős katonai aktivitás ellenére Sulmánu-asarídu idejében a birodalom nem volt terjeszkedő állam, a hadjáratokat azért vezették, hogy stabilizálják a II. Assur-nászir-apli által kijelölt határokat, zsákmányt szerezzenek, és adófizetésre kötelezzék a szomszédos államokat. Ahogy III. Sulmánu-asarídu egyre idősebbé vált, a helyi előkelőségek hatalma növekedni kezdett, és sikeres uralkodása ellenére uralma Asszírián belüli, nagy területekre kiterjedő lázadásokkal végződött. ## Hanyatlás A Kalhuban talált Fekete obeliszk felirata szerint i. e. 832-ben és utána négy évig nem az uralkodó, hanem fővezére, Dajján-Assur vezette a hadjáratokat. Ennek az lehetett az oka, hogy a már több mint 30 éve a trónon ülő uralkodó belefáradt az állandó háborúskodásba. Ez a döntés feszültséget okozott a királyi családon belül, ugyanis a trónörökös mellőzöttnek érezhette magát, ezért i. e. 827-ben lázadást robbantott ki, amely az uralkodó i. e. 824-ben bekövetkezett halála utánig elhúzódott. Ezzel a lázadással kezdődött a krízis, amely i. e. 827 és i. e. 745 között több mint hetvenöt évig tartott. A kutatók véleménye szerint ez a régi asszír nemesség felkelése volt válaszul arra, hogy a meghódított területekről egyre több befolyásos ember került a hatalom közelébe. Ezt a feltételezést támasztja alá, hogy a felkelés bukása után az új arisztokrácia befolyása drámaian megnőtt, különösen a hadsereg főparancsnokáé, akinek hatalma időnként nagyobb volt, mint a törvényes uralkodóé. Ezen kívül Urartu is problémát jelentett, folyamatos támadásai veszélyeztették a birodalom egységét, és észak-szíriai szövetségeseivel ellenőrzése alá vonta a kereskedelmi útvonalak egy részét, és ezzel komoly gazdasági gondokat okozott. A tulajdonképpeni asszír terület nem volt veszélyben, de nagy volt a zűrzavar, és járványok pusztítottak mialatt az uralkodó fiai az utódlásért harcoltak. ### V. Samsi-Adad és III. Adad-nírári A felkeléshez a királyi székhelyt kivéve valamennyi fontosabb város csatlakozott, mégis III. Sulmánu-asaridu egy másik fia, V. Samsi-Adad (i. e. 823 – 811) szerezte meg a hatalmat, feltételezhetően a babiloni Marduk-zákir-sumi segítségével. Ennek az lett a következménye, hogy V. Samsi-Adad kénytelen volt egy számára előnytelen szerződést kötni és elismerni alárendelt szerepét. Néhány évvel később azonban beavatkozott a babilóniai belügyekbe, feltételezhetően egy ottani trónöröklési szabálytalanság lehetett az ürügy. Foglyul ejtette Marduk-zákir-sumi fiát, apjához hasonlóan áldozatokat mutatott be Babilónia legfontosabb szentélyeiben, és csapatai úgy feldúlták az országot, hogy 12 évig nem volt elismert uralkodója. Többi hadjárata nem volt ennyire pusztító, északra és északkeletre vezetett kisebb jelentőségű rablóhadjáratokat. Korai halála után fia, III. Adad-nirári (i. e. 810 – 783) fiatalon került a trónra. Uralmának első öt évében anyja, Sammuramat (Szemiramisz) szokatlanul befolyásos pozíciót foglalt el, és döntő szerepet játszott a dinasztia stabilitásának megvédésében, amikor biztosította fiának a trónutódlást. III. Adad-nírári korából nem maradt fenn sok dokumentum, de ezekből úgy tűnik, hogy a hadjáratokat inkább a kormányzók szervezték meg, nem személyesen az uralkodó. Megpróbálta a feldúlt Babilóniában helyreállítani a normális állapotokat, és feltételezhetően Babilónia uralkodójának is tekintette magát. Az ő idejében Asszíria hatalma néhány területen csökkent, de még mindig fontos nemzetközi szereplő maradt. Mivel a birodalom erősen centralizált módon működött, a zavargások óriási károkat okoztak. V. Samsi-adad idejében elvesztették a kontrollt Szíria felett, és számos állam megtagadta az adófizetést. Ezek a problémák az i. e. 9. század végén megakasztották a birodalom fejlődését, az állami adminisztráció és a központ egy kevésbé energikus uralkodó alatt már nem tudta ellátni feladatát. Az uralkodó dinasztia nem bukott meg, de túléléséhez meg kellett vásárolnia az állami tisztségviselők jóindulatát. Az uralkodó hatalma háttérbe szorult, és a helyi kormányzók és a magasabb rangú állami tisztségviselők egyes vélemények szerint gyakorlatilag függetlenné váltak. Feliratokat rendeltek, amelyeken uralkodóként jelenítették meg magukat, külső konfliktusokba avatkoztak be a király említése nélkül, és magában a királyi palotában is hatalmi harcok folytak. Az egyik helyi kormányzó, Raszappa helytartója például saját nevébe állíttatott sztéléket, és városokat alapított. Legbefolyásosabb a királyság nyugati részét ellenőrzése alatt tartó Samsi-ilu volt, aki saját nevében, a király említése nélkül vezetett hadjáratokat. A hanyatlás korszakából származó limmu-jegyzékek felkelésekről, járványokról tudósítanak, de a birodalom határai ennek ellenére szinte változatlanok maradtak. ## Fellendülés I. e. 745 és i. e. 612 között Asszíria az egész Közel-Keletre kiterjesztette befolyását, időnként még Egyiptom egyes részeit is uralta. Az ekkor egymást követő hat uralkodó mind erős és rátermett államférfi volt. Bár mind a hatan ugyanahhoz a családhoz tartoztak, gyakran csak nehezen tudták megszilárdítani hatalmukat, mivel nem elsők voltak az utódlási sorban. Az i. e. 8. század első felében Asszíria elvesztette a képességét arra, hogy rendszeres hadjáratokat vezessen. A provinciák tisztségviselői magukhoz ragadták a hatalom egy jelentős részét, arról viszont megoszlanak a vélemények, hogy valójában mennyire voltak függetlenek, mivel kinyilvánított függetlenségük lehetett csak szóbeli, mialatt közben az uralkodónak engedelmeskedtek. Bármi is volt a helyzet, az bizonyosra vehető, hogy az i. e. 8. század uralkodói nem voltak karizmatikus vezetők, és az államhatalom is meggyengült. Közben Urartu kiterjesztette befolyását Szíria északi részére, és ezzel veszélyeztette a birodalom összeköttetését a Földközi-tengerrel. Végül i. e. 762 és i. e. 759 között számos település, köztük a főváros, Assur is fellázadt a királyi hatalom ellen. A helyzet III. Tukulti-apil-ésarra idejében változott meg, ő és utóda, II. Sarrukín újjászervezte az államot, újból majdnem minden évben hadjáratokat vezetett, és új területeket olvasztott a birodalomba. A belső átszervezés a helyi előkelőségek hatalmának csökkentésére, ezzel egy időben az uralkodó hatalmának növelésére fókuszált. ## III. Tukulti-apil-ésarra A történészek általában III. Tukulti-apil-ésarrát tartják az Újasszír Birodalom igazi megalapítójának, de nyilvánvaló, hogy ő csak továbbfejlesztette és rendszerezte a korábbi adminisztrációs folyamatokat. III. Tukulti-apil-ésarra, a bibliai Tiglat-Pileszer (i. e. 745 – 727) gyanús körülmények között három viszonylag gyenge uralkodó után került a trónra. Feltételezhetően trónbitorló volt, mert trónra lépése előtt lázadás tört ki, és erre utal az is, hogy feliratainak egyike sem említi származását. Ő teremtette meg azt az Asszíriát, amely korábban nem látott nagyságú birodalom volt. Külpolitikai sikereit az országon belüli átfogó reformok alapozták meg. A hagyományos, de nehezen kezelhető tartományokat kisebb, jól kormányozható egységekre bontotta, és ezeket magas rangú állami hivatalnokok kezére bízta. A régi provinciákat két részre osztotta, kormányzóik helyett kevésbé befolyásos tisztségviselők igazgatták őket, számukat tizenkettőről huszonötre emelte. A magas tisztségeket viselők gyakran eunuchok voltak, hogy megelőzze helyi dinasztiák kialakulását. A meghódított területek korábbi uralkodóit nem hagyta meg a helyükön vazallusként, hanem Asszíriához hű hivatalnokokat nevezett ki helyettük. Politikájában a közvetlen fennhatóság elvét követte. Megreformálta a hadsereget is, ekkor került sor az állandó hadsereg felállítására. A hódítások mellett gyakran beleavatkozott a kisebb, önkéntes szövetséges szomszédos államok harcaiba is. Uralkodásának elején a déli területekre koncentrált. Legyőzte az ott élő arámi törzseket, bevonult Szipparba, és átvette Babilon, Borszippa és Kúta templomaiban az áldozati ajándékok maradékát, amit csak a babilóniai uralkodó kaphatott meg. Feliratai szerint egészen a Perzsa-öbölig eljutott, és a birodalomhoz csatolt az Eufrátesz (Asszíria hagyományos határa) túloldalán lévő területeket is. Felvette a Sumer és Akkád királya címet, de lehetővé tette, hogy a babilóniai uralkodó megtartsa trónját. Babilóniában ekkor fordult elő először, hogy kháld csoportok próbálták elámi segítséggel megszerezni az uralmat, ami állandó destabilizáló tényezőt jelentett a térségben. `Az államszervezés mellett III. Tukulti-apil-ésarra olyan területek meghódításába fogott, amelyek messze távolabb helyezkedtek el a tradicionális anyaország határaitól. Első ízben az Eufrátesztől nyugati irányba is elkezdte terjeszteni a hatalmát, ahol provinciák rendszerét hozta létre Szíria és Levant kis államaiból. Eredetileg valószínűleg nem ez volt az asszírok szándéka, de a helyi ellenállás annyira erős volt, hogy a térséget közvetlen ellenőrzés alá kellett vonni. A meghódított területek egy részét már létező provinciához csatolták, más részéből új tartományt hoztak létre.` Egy terület beolvasztása három lépcsőből állt, először azzal próbálkoztak, hogy a helyi uralkodót adófizetési kötelezettség mellett a helyén hagyták, később ha ez nem működött, asszírbarát helyi előkelőt ültettek a trónra, és ha még így is ellenállást tapasztaltak, ekkor beolvasztották a területet provinciaként, ami teljesen megfosztotta autonómiájától. Utódai ezután már majdnem minden meghódított területet automatikusan provinciává alakítottak át. Erre a folyamatra példa a filiszteus városállamok és Izrael meghódítása. Uralkodásának vége felé adófizetői közé tartoztak Szíria, a Taurusz-hegység arámi és újhettita államai, Izrael, Júda és Gáza, Ammon, Moáb és Edom államai, valamint arab törzsek. I. e. 743-ban az urartuiak által vezetett koalícióval került szembe, a mai dél-törökországi Kommagéné mellett győzelmet aratott, és egészen az urartui fővárosig előrenyomult, de nem ostromolta meg azt. Uralkodásának végére megsemmisítette Urartu nyugati irányú hódítási törekvéseit, míg utódainak az i. e. 8. század végére sikerült a veszélyes vetélytársat semlegesíteni. Uralkodásának végén az asszír tartományi rendszer magába foglalta az észak-szíriai államok egy részét, (Arpad, Pattina), Dél-Szíria egyes részeit (Damaszkusz), a vazallus államok közé tartozott a dél-törökországi Kummuhi és Szamal, az egyiptomi határ felé Gáza, Izrael és Júda, valamint keleten a mezopotámiai síkságtól az Iráni-fennsíkig terjedő területek egy része. Fia, V. Sulmánu-asarídu, a bibliai Szalmanasszár (i. e. 726 – 722), csak négy évig uralkodott, és apjához hasonlóan Asszíria mellett Babilónia királyává koronázták. Rövid uralkodásának évkönyvei nem maradtak fenn, de a Biblia szerint ő foglalta el Szamáriát, Izrael fővárosát, és száműzte annak lakosságát. ## II. Sarrukín II\. Sarrukín, a bibliai Szargon (i. e. 721–705) zavaros körülmények között került trónra. Származását egy felirat sem említi, így valószínűsíthető, hogy nem V. Sulmánu-asarídu kijelölt utóda volt, hanem III. Tukulti-apil-ésarrának a fia, és feltételezhetően egy erőszakos katonai puccs révén szerezte meg a trónt V. Sulmánu-asaridutól. Uralmának első két évéről nem maradtak fenn feljegyzések, ennek az lehet az oka, hogy lekötötte hatalmának megszilárdítása. Uralkodása elején Kalhuban helyreállíttatta a zikkurat mellett álló északnyugati palotát, és Ninive közelében új főváros építését kezdte meg. Ez volt Dúr-Sarrukín, „Sarukkín erődje” a mai Iraki Horszábád falu mellett. A költözés oka ismeretlen, feltehetően valamilyen személyes ok lehetett, nem pedig gazdasági vagy stratégiai. Az új város építésénél a munkára kirendelt helyi lakosság mellett deportált hadifoglyokat is alkalmaztak. Az építkezés i. e. 717 és 707 között tíz évig tartott. A város több mint hét kilométeres fal mögött helyezkedett el, lakossága a birodalom különböző részeiből odatelepített csoportokból állt, akik mellé asszír hivatalnokokat kellett kirendelni. Dúr-Sarukkin építése még be sem fejeződött, amikor az alapító halála miatt elnéptelenedett. Sarrukín uralma alatt Asszíria délnyugaton Palesztinától a Torosz-hegységig, keleten az iráni felvidékig, délen a hagyományosabb elámi területekig terjedt ki. Egyik legnagyobb problémája a Torosz-hegység sok apró állama volt, amelyek állandóan veszélyben érezték magukat a keletre az urartuiaktól, délre az asszíroktól, nyugatra a frígektől. Több kísérlet után, hogy a helyükön tartsa az ottani dinasztiákat, az asszírok végül kénytelenek voltak ezeket területeket is a birodalomhoz csatolni. I. e. 720-ban Babilóniába vezetett hadjáratot, ahol a zavaros politikai helyzet miatt a hatalom egy kháld törzsfőnök, II. Marduk-apla-iddína kezébe került. Dér mellett megütközött a babilóniaiak által támogatott elámiakkal, és bár mindkét oldal felirataiban győzelem szerepel, a csata feltételezhetően döntetlennel végződött, és az elkövetkező tíz évben a felek kerülték az összetűzést. Ezután nyugat felé vezetett hadjáratokat, ahol Hamá, Arpad, Szimurru, Damaszkusz és Szamária uralkodói, kihasználva a zűrzavart, felmondták az Asszíriával kötött megállapodásukat. Amikor az Egyiptom támogatását élvező Gáza is fellázadt, Sarrukín egészen az egyiptomi határig kiterjesztette az Asszír Birodalom fennhatóságát, és kísérletet tett arra, hogy ellenőrzése alá vonja az Eufrátesztől északra és nyugatra fekvő területeket is. ### Urartu Ahogy Asszíria erősödött, úgy próbálta hatalmát az Urartu szomszédságában fekvő területekre is kiterjeszteni, így elkerülhetetlenné vált a két állam közötti összecsapás. Egy, az iráni fennsíkon lévő vazallus állam miatt keveredtek konfliktusba. I. e. 716-ban: I. Rusza Urartu királya legyőzte a Nyugat-Iránban, az Urmia-tótól délre fekvő Mannaj ország királyát. Az asszír hadsereg onnan szerezte lóutánpótlását, tehát Urartu beavatkozása háborús oknak minősült. II. Sarrukín lerohanta Mannajt, válaszul Urartu mannaji erődöket foglalt el. I. e. 715-ben II. Sarrukín átkelt a Zagrosz-hegységen, és betört Urartu területére is. I. e. 714-ben úgy döntött, hogy hadjáratot indít a vazallusát zaklató két állam, Andia és Zikirtu ellen. Ennek viszont az lett a következménye, hogy Urartu segítséget nyújtott ezeknek az államoknak, ami miatt a két nagyhatalom nyílt harcba kezdett. A két államnak elvben volt közös határa, a gyakorlatban ez majdnem átlatolhatatlan hegyeket jelentett. Ha az asszírok át is keltek a hegyeken, vagy kerülőúton a hágókon keresztül el is jutottak urartui területekre, az ottani lakosok visszavonultak hegyi erődjeikbe, és az asszíroknak a hideg téli időjárás miatt hamarosan haza kellett térniük. Urartu elfoglalása nem szerepelt az asszír célok között, de vazallus államaik háborúskodásai okot szolgáltattak a hadjáratokra. Az asszír és az urartui hadsereg az Urmina-tó délnyugati sarkánál megütközött egymással, és a kedvezőtlen hegyi viszonyok ellenére Sarrukín hadserege győzött. Ezután nem a két kisebb állam, hanem Urmia-tó irányába vonult, és elpusztította az öntözőrendszeréről híres Ulhu városát. Az ország központi területébe azonban nem vonult be, és az általa meghódított városok sem a legfontosabb központok voltak. Hazafelé kifosztotta a két nagyhatalom között ingadozó Muszaszír kis államát, amelynek uralkodója nem küldött követséget az asszírok táborába. Felirataival ellentétben azonban Sarrukín győzelme nem volt teljes, és Rusza hamarosan visszaszerezte az elveszett területek fölötti hatalmát. Ekkor törékeny fegyverszünet jött létre, és száz éven keresztül nem került sor komolyabb összecsapásokra. I. e. 710 után Sarrukín dél felé vezetett hadjáratokat, ahol II. Marduk-apla-iddina uralkodott, és aki ekkor a déli mocsarakban keresett menedéket. I. e. 709-ben kinevezte magát Babilónia uralkodójává, majd i. e. 707-ben elfoglalta Dúr-Jakint, a korábbi babilóniai uralkodó törzsének székhelyét, és Babilóniát az Asszír Birodalom részévé tette. I. e. 705-ben Sarrukín hatalma csúcsán állt, de az anatóliai hercegségekkel vívott csatában életét vesztette, és holtteste is eltűnt, ami az asszír közfelfogás szerint nagy csapást jelentett. ## Szín-ahhé-eríba Sarrukín halála után a birodalom olyan egységes maradt, hogy utódjának, Szín-ahhé-eríbának, a bibliai Szennahéribnek (i. e. 704 – 681) nem kellett harcolnia a hatalomért. El akart határolódni elődje balsorsától, ezért felirataiban nem említette. Elhagyta Dúr-Sarrukínt, és fővárosát a termékeny gabonatermő síkságon fekvő Ninivébe helyezte át. Uralmának első éveit Ninive újjáépítésére fordította. A várost terméskővel szegélyezett téglafallal vették körül, az új fellegvár palotákat és templomokat is magába foglalt. A királyi palotát domborművekkel díszítették, amelyek az uralkodó győzelmeit ábrázolják. Hatalmas csatornaépítő programot kezdeményezett, a vizet a Ninive körül elhelyezkedő termőföldek öntözéséhez használták fel. A területen új növényfajokat kezdtek el termeszteni, köztük a gyapotot. Uralkodása kezdetén sikerült megfélemlítenie a legtöbb délnyugati államot (Büblosz, Asdód, Ammón, Edom és Moáb), ezek harc nélkül behódoltak. Felirataival ellentétben uralmát nemcsak győzelmek, hanem felkelések és vereségek sorozata is jellemezte. A 24 év alatt nem foglalt el új területeket, hanem az apja által meghódított térség megtartására törekedett. Utóda Assur-ah-iddína idején azonban más államok (Szandurari, Szidón) egyiptomi támogatással fellázadtak Asszíria ellen, aminek egy Egyiptom elleni asszír támadás lett a következménye. ### Babilónia problémája Asszíria soha nem tudta megnyugtatóan rendezni Babilónia kérdését. Nem engedhették meg egy erős és ellenséges állam létezését déli határaikon, viszont nem akarták nyíltan Asszíria egyik provinciájává tenni. Ennek feltehetően az volt az oka, hogy Babilónia alapvetően befolyásolta az asszír kultúrát és vallási életet, emiatt különleges elbánásban részesítették. A hagyományos mezopotámiai civilizációt képviselte, és az asszírok is elismerték főistenét, Mardukot. Babilónia uralmához hozzátartozott az is, hogy a király évente személyesen jelenjen meg a fővárosban tartott szertartáson, és ez sokszor lehetetlen volt, amikor az uralkodó a birodalom másik részében tartózkodott. Babilónia komoly ideológia problémát is okozott, mivel a birodalmat Assurból, vagy valamelyik más fővárosból kormányozták, de soha nem Babilónia területéről, miközben úgy érezték, vallásilag és kulturálisan is tőle függnek. Ez a probléma soha nem oldódott meg, csak Asszíria bukásával vesztette el jelentőségét. Ezen kívül Babilónia nem volt homogén terület, az ősi városokat és egyben kulturális központokat körbevevő vidéken törzsi csoportok laktak, az ország legdélebbi része, a "Tengerföld" kiterjedt mocsarak miatt a hagyományos katonai módszerekkel ellenőrizhetetlen volt. Ezekben a mocsarakban találtak menedéket a kháldok, akik Asszíriával vetélkedtek a babiloni trónért. Az utolsó hat asszír király idejében Babilonban körülbelül húsz hatalomátvétel történt, az aktuális uralkodó pedig lehetett - személyesen az asszír király - az asszír király egyik családtagja - egy helyi uralkodó, akit az asszírok ültettek a trónra - egy helyi, Asszíriától független uralkodó - egy erősen Asszíria ellenes kháld uralkodó. A gyakori változások a helyi ellenállás jelentős erejét, valamint Asszíria tehetetlenségét bizonyítják a helyzet rendezésében. Elám királya gyakran segítséget nyújtott ehhez az ellenálláshoz, szolgálataiért pedig fizetséget követelt. A Babilóniával kapcsolatos frusztráció és a különböző kísérletek a terület kontrollálására részletes dokumentumokban jelennek meg, főleg Szín-ahhé-eríba idejéből maradtak fenn források. Uralkodása alatt Babilóniában hét hatalomátvétel történt. Amikor elfoglalta Asszíria trónját, felvette a Babilónia királya címet is, amely ugyanakkor egy különálló királyság maradt. Két évvel később a helyi születésű II. Marduk-zakir-sumi megdöntötte hatalmát, akit viszont néhány hét múlva az erősen asszírellenes II. Marduk-apla-iddína taszított le a trónról. Marduk-apla-iddína korábban hűségesküt tett II. Sarrukínnak, ezt azonban az uralkodó halála miatt nem tartotta érvényesnek. Szín-ahhé-eríba első hadjáratát ezután dél felé vezette, és Kúta mellett megütközött a kháldok, babilóniaiak, arámiak, elámiak egyesített seregével, és legyőzte őket. Elfoglalta Babilont, elfogta az uralkodó családját, de Marduk-apla-iddibának sikerült a mocsarakba menekülnie. Az asszírok ekkor a Szín-ahhé-eríba udvarában nevelkedett Bel-ibnit nevezték ki Babilónia uralkodójának. Ekkor az ország elvesztette autonómiájának egy részét, bábállam lett belőle, és a kháldok visszaszorításához asszír segítségre volt szüksége. A kháld zavargások leveréséhez az asszír uralkodónak még egy hadjáratot kellett vezetnie, ekkor Bel-ibnit kivégeztette, és i. e. 700-ban legidősebb fiát, Assur-nádin-sumit ültette a helyére. Marduk-apla-iddía kénytelen volt elámi területre menekülni, és ott is halt meg, halálának időpontja ismeretlen. Assur-nádin-sumit hat évvel később a babiloniak egy elámi hadjáratot kihasználva elfogták, és átadták az elámi királynak. Ekkor Babilóniának újra helyi királya lett egy kháld vezér, Musézib-Marduk, aki egy kháldokból, arámiakból, elámiakból és babiloniakból álló asszírellenes koalíciót szervezett, a költségek nagy részét a templomok kincstárából fizette. Őt Szín-ahhé-eríba hamar eltávolította, a fővárost viszont nem sikerült elfoglalnia. Újabb hadjáratot vezetett a kháldok és elámi szövetségeseik ellen, a mocsarakban vette fel velük a harcot, úgy hogy föníciai hajókat úsztatott le a folyókon. I. e. 691-ben Halule mellett, az asszír határ közelében megütköztek, de egyik oldalnak sem sikerült egyértelmű győzelmet aratnia. Az elámi király halála után azonban Babilónia szövetséges nélkül marad, ekkor az asszírok ostrom alá vették a fővárost, és tizenöt hónapig tartó ellenállás után, i. e. 689-ben sikerült elfoglalniuk. A győztesek kifosztották a települést, és a templomokból Assurba hurcolták az istenszobrokat. A házakat és a templomokat lerombolták, kincseiket elhurcolták, összetörték az istenszobrokat, a kincstárat kifosztották és deportálták a lakosságot. Kimerítve minden más lehetséges rendezési megoldást, Szín-ahhé-eríba romokban hagyta a várost. Szín-ahhé-eriba utolsó évei békésen teltek, de i. e. 680-ban második fia, Arda-Mulisszi meggyilkoltatta. Az összeesküvésben nem zárható ki a babilóniai részvétel sem, de valószínűleg inkább dinasztikus oka lehetett. ## Assur-ah-iddína A trónt azonban Assur-ah-iddína, a bibliai Eszarhaddon (i. e. 680 – 669) szerezte meg anyjának, a megölt uralkodó egyik feleségének támogatásával. Megostromolta Ninivét, ekkor lázadó fivérei elhagyták az ország területét. Babilon túl fontos központ volt ahhoz, hogy sokáig romokban álljon, így Assur-ah-iddína trónra lépése után nem sokkal hozzálátott a város újjáépítéséhez. Felirataiban úgy tüntette fel magát, mint a két egyesített ország uralkodója, ez viszont nem volt fenntartható állapot, így uralkodásának vége felé két fiát jelölte ki utódjának a két ország élére. Assur-bán-apli, a fiatalabb kapta Asszíriát, idősebbik fia, Samas-sum-ukín Babilóniát. Assur-ah-iddína elődje politikáját követve nem próbált területszerző hadjáratokat indítani keleti irányba, a Zagrosz-hegységben néhány kisebb államot az asszíroknak hűségesküt tett helyi dinasztiák irányítottak. Az elmaradt hadjáratokból az következik, hogy az asszírok már nem tudták hagyományos módszereikkel kezelni a helyzetet, ami már előrevetítette Asszíria bukását. Uralkodásának kezdetén vissza kellett szorítania a kimmerek és a szkíták terjeszkedését, akik Urartu területére is bemerészkedtek. A közös veszély hatására a két nagyhatalom békét kötött egymással. ### Egyiptom Egyiptom már az i. e. 9. századtól kezdődően támogatta a szír-palesztin ellenállást. A direkt konfrontáció a nagy távolság és az asszír belső problémák miatt a birodalom korai évszázadaiban lehetetlen volt, viszont Egyiptomot gazdagsága mindig is lehetséges célponttá tette. Egyiptomot az i. e. 8. század közepén Szudánból núbiaiak foglalták el, így közvetlenül hozzáférhettek az aranybányákhoz. Feltételezhető, hogy az országot csak indirekt módon kormányozták, az állami feladatokat helyi tisztségviselők látták el. Assur-ah-iddína legnagyobb sikereit nyugaton érte el, és miután vazallusokon keresztül konszolidálta a palesztin területeket, megtámadta Egyiptomot. I. e. 679-ben elfoglalta az egyiptomi határvárost, Arzát, de nem tudott komolyabb területeket szerezni. Bár már idős volt, további hadjáratokat vezetett, i. e. 674-ben a babiloni források szerint vereséget szenvedett, és csak i. e. 671-ben sikerült legyőznie Taharka fáraót. Elfoglalta Memphiszt, a fővárost, az egész ország asszír közigazgatás alá került, de a fáraónak sikerült elmenekülnie. Elfogtak egy núbiai herceget is, és óriási hadizsákmányt szereztek, amelynek nagy részét Babilon újjáépítéséhez használták fel. I. e. 669-ben újra Egyiptom felé vonult, de az odafelé vezető úton meghalt. A Nílus deltájában kinevezett vazallusok az uralkodó halála után Taharkát támogatták, és az egész országot visszafoglalták. Assur-ah-iddína utóda, Assur-bán-apli, az egyik leghíresebb asszír uralkodó lett, aki majdnem negyvenéves uralma alatt számos hadjáratot vezetett, és egy időre leverte Asszíria ellenségeit. I. e. 627-ben bekövetkezett halála után azonban a birodalom nem egészen két évtized alatt összeomlott. ## Assur-bán-apli Assur-bán-apli, a bibliai Asszurbanipál (i. e. 668 – 631/627) volt Assur-ah-iddina kedvenc fia, de bátyja, Samas-suma-ukin is jogosult volt a királyságra. Assur-ah-iddina Assur-bán-aplit nevezte ki az asszír trón várományosának, míg Samas-Suma-ukin részére a babilóniai trónt tartotta fenn, azonban nyilvánvaló volt, hogy Assurban van a hatalom. Assur-ah-iddina megeskette vazallusait, hogy tiszteletben tartják döntését, és halála után a hatalomátvétel harcok nélkül zajlott le. Ő volt az Újasszír Birodalom utolsó nagy hatalmú uralkodója. Uralmának első felében folyamatosak voltak az összetűzések a sivatagi arabokkal, és teljesen fel kellett adnia Egyiptomot, viszont sikerült hatékony megoldást találnia a babilóniai problémára, többször is legyőzte Elám királyát, és sikeresen szembeszállt a fokozódó kimmer fenyegetéssel. Uralkodásának második feléből már ritkák a dokumentumok, valószínűleg nyilvánvalóvá váltak a problémák, amelyek rövid időn belül megbénították az egész államszervezetet. Assur-bán-apli a könyvtáráról is híres. Kezdeményezte, hogy írnokai kutassák fel és gyűjtsék össze az ékírásos irodalom teljes gyűjteményét. Az ékírásos táblákon olyan, a mezopotámiai irodalom remekművei közé tartozó műveket is találtak, mint a Gilgames-eposz és a Teremtés-eposz. Ekkor már érzékelhető volt egyfajta kulturális hanyatlás, ami azonban nem vetítette előre a birodalom pár évtized alatt történő teljes összeomlását. A könyvtár olyan kísérletnek tekinthető, amelynek az lehetett a célja, hogy megőrizze az ékírásos hagyományokat, amelyek kezdtek háttérbe szorulni a betűírás és az arámi nyelv mögött. A két uralkodó közül Assur-bán-apli volt a dominánsabb, és testvérét egyfajta vazallusként kezelte, aki 16 év után szövetkezett Marduk-apla-iddina leszármazottjaival, és i. e. 652-ben keleten kháld, arámi és elámi segítséggel, nyugaton az arabok támogatásával fellázadt ellene. Azonban az egyesített hadsereg sem volt elég erős, hogy legyőzzék az asszírokat, így az i. e. 648-ig tartó lázadást leverték. A háború négy évig tartott, és mind a két ország erőforrásait kimerítette. Babilont hosszú ostrom után elfoglalták, és Samas-suma-ukin a harcok során kitört tűzvészben vesztette életét. Babilónia következő uralkodója az ismeretlen Kandalánu lett, aki egyes elméletek szerint nem különálló személy volt, hanem Assur-ban-apli babiloni trónneve. Assur-bán-apli már korábban, i. e. 667-ben és i. e. 653-ban is vezetett hadjáratokat Elám ellen, majd i. e. 648-ban és i. e. 647-ben újra megtámadta a polgárháborúban testvérét támogató országot. Az utolsó hadjárat során legyőzte az elámi uralkodót, II. Humbanhaltast, ezután hadserege kirabolta és lerombolta a birodalom fővárosát, Szúzát. Ennek következtében a Szúzán túli területek uralkodói kezdeményező lépéseket tettek Asszíria felé, és Elám politikai befolyása szinte teljesen megszűnt. Az Elám bukása után támadt hatalmi űrt a médek kibontakozó állama töltötte be, akik Babilóniával összefogva, pár évtizeddel később, az Asszír Birodalom bukását okozták. ### Egyiptom Assur-bán-apli már uralkodása kezdetén, i. e. 667-ben hozzálátott Egyiptom meghódításához. Memphisz mellett szír-palesztin vazallusok, Júda, Edom és Moáb segítségével legyőzte a fáraót, aki ismét elmenekült az asszírok elől, föníciai és ciprusi hajókon eljutott a Deltába, amely újra asszír kézre került. Ezután az egyiptomi területekre kinevezett vazallus uralkodók is fellázadtak, akiket elfogtak, és Ninivébe hurcoltak. Egyikük, Nékó meggyőzte Assur-bán-aplit hűségéről, így visszakerült Egyiptomba, majd vereséget szenvedett Taharka utódjától. Az asszír források nem említik az ez utáni eseményeket, de feltételezhető, hogy a vereség után Assur-bán-apli a kivonulás mellett döntött. Ezután Nékó igazgatta a területet, de az asszír csapatok távozása után Tanutamon núbiai király ragadta magához a hatalmat, amire Assur-bán-apli i. e 664-ben és i. e. 663-ban újabb hadjáratokkal válaszolt. Ekkor már az ország középső részén álló ősi fővárosba, Thébába is eljutott, ahonnan óriási hadizsákmánnyal tért haza, és a núbiai befolyás is megszűnt Egyiptomban. i. e. 656-ban Nékó fia, az Asszíriában nevelkedett I. Pszammetik, akit az asszír uralkodó egy kisebb terület igazgatásával bízott meg, függetlenítette magát, és a lokális uralkodók is megerősödtek annyira, hogy megszabaduljanak az asszír fennhatóságtól. Később, az asszír birodalom utolsó éveiben Egyiptom segítséget nyújtott a keletről érkező fenyegetéssel szemben, és együttes erővel akadályozták meg, hogy Babilon elfoglalja Szíriát. ## A birodalom bukása I. e. 640-ben a birodalom hatalma csúcsán állt, harminc évvel későbbre viszont teljesen megsemmisült. Az események menete főként babilóniai forrásokból rekonstruálható, a bukás okai nem teljesen tisztázottak, feltételezhetően a birodalom szerkezetében keresendők. A hanyatlás már Assur-bán-apli uralkodásának vége felé elkezdődött. I. e. 630-ban megszűnt az asszír jelenlét Levante déli részén, és Egyiptom töltötte ki az ott keletkezett hatalmi űrt. Assur-bán-apli után három király uralkodott gyors egymásutánban. Assur-etelli-iláni (i. e. 631/629 – 627), aki Assur-bán-apli fia és közvetlen örököse volt, Szín-sum-lisir (i. e. 623), egy hadvezér aki először a trónörököst támogatta, majd fellázadt ellene és Szín-sar-iskun (i. e. 627 – 612), Assur-bán-apli egy másik fia, aki általánosan elismert hatalmat gyakorolt Asszíria felett és i. e. 612-ig uralkodott. Voltak olyan időszakok, amikor mindhármukat legitim uralkodónak ismerték el. Az ilyen utódlási harcok nem voltak szokatlanok, de a meggyengült hatalom miatt a korábbinál súlyosabb következményekkel jártak. I. e. 627-ben elvesztették Babilóniát, ahol i. e. 626-tól egy asszír helytartó, Nabú-apal-uszur megszerezte a függetlenséget, fokozatosan az uralma alá hajtotta a délvidéket, és i. e. 616-ra annyira megerősödött, hogy megtámadta Asszíriát is. A megbízható források hiánya miatt az események pontos menete nem rekonstruálható, de annyi biztosra vehető, hogy Nyugat-Iránban a médek, akik korábban valószínűleg az asszírok zsoldosai voltak és harcmodorukat is eltanulták tőlük, a babilóniaiakkal és a szkítákkal szövetkezve i. e. 614-ben kifosztották Assurt, majd i. e. 612-ben Ninivét. Ninive elvesztése döntő csapást jelentett a birodalomra, Sin-shar-ishkun, az asszír uralkodó is valószínűleg elesett a harcokban. Utóda II. Assur-uballit az észak szíriai Harránban még egyiptomi támogatással rövid ideig kitartott, de ez már csak formaság volt. Nem sokkal i. e. 610 után a birodalom gyakorlatilag már nem létezett. I. e. 605-ben egy Karkemis melletti csatában az asszír hadsereg egyiptomiakkal az oldalán súlyos vereséget szenvedett a Nabú-apal-uszur fia, II. Nabú-kudurri-uszur vezette babilóniai hadseregtől. Ezután a babilóniaiak elfoglalták Asszíria mezopotámiai területeit, míg az Anatóliában, Nyugat-Iránban és a Zagrosz-hegységben élők visszanyerték függetlenségüket. A birodalom legyőzése szokatlanul sok küzdelmet igényelt, ez a szívós harcmodoruk és annak következménye volt, hogy jelentős támogatást kaptak a szövetségeseiktől. Feltűnő, hogy nincs utalás arra, hogy a babilóniai hadsereget felszabadítóknak tekintették volna. A győztesek elpusztították az asszír városokat, megcsonkították a korábbi uralkodók ábrázolásait, és felgyújtották a palotákat. A babiloni uralkodó Ninivéből származó hamuval tért haza, ezzel bosszulta meg városa korábbi lerombolását. Az asszír anyaország elvesztette városias jellegét, a megmaradt népesség kis falvakban élt a korábbi városok romjai felett. Egyes szíriai városokban megőrizték az asszír adminisztrációs gyakorlatot, de mindenhol a babilóniai királyt ismerték el új uralkodónak. A bukás után az asszír központi területeknek több évszázadra volt szükségük, hogy valamennyi gazdasági és politikai befolyást szerezzenek a Pártus Birodalom idejében. ### A bukás okai A bukás fő oka az lehetett, hogy az egész államszervezet bizonytalan alapokra épült, és a belső, valamint a külső problémák együttese okozhatta a hirtelen összeomlást, amit a kortársak az istenek büntetésének tartottak az asszírok arroganciájáért és háborús tetteiért. A problémák, amelyek összessége a bukáshoz vezetett: - a túlzott centralizáció, amikor egy nem kellően energikus uralkodó képességeit meghaladta a kormányzás feladata - a trónutódlási harcok, amelyek meggyengítették a birodalmat - Asszíria túl mohó hozzáállása a meghódított területekhez, mivel a túlzott adóztatás miatt folyamatosak voltak a lázongások, és ezek elfojtása is sok energiát emésztett fel. A lázadások az utolsó időkben már egyre sikeresebbek voltak, és ahogy ezekről a területekről már nem érkezett jövedelem a viszonylag kicsi anyaország városaihoz és a nagy hadsereghez, azok már nem tudtak rendesen működni - az anyaországban is sok deportált lakos élt, aki nem voltak lojális a központi hatalomhoz - az anyaország mérete túl kicsi volt a provinciákhoz képest - az i. e. 7. században komolyabb népességcsökkenés következett be. - az ókori Közel-Kelet gazdagabb régiói az anyaországon kívül feküdtek, a központi terület a fővárosokon kívül csak egymással lazább kapcsolatban álló falvak összessége volt - a fővárosokat szinte csak a hadjáratok zsákmányából tartották fenn - a birodalom egyoldalúan a hadseregre és a haditechnikák fejlesztésére fordította az erőforrásokat, miközben a gazdaság háttérbe szorult ## Egykorú források A centralizált erős államban sok dokumentum született, ezek túlnyomó többsége akkád nyelvű, és a legfontosabb városokból, Assurból, Kalhuból, Ninivéből és Dur-Sarrukínból került elő. A dokumentumok király mint hadvezér és építész tetteire helyezik a hangsúlyt, főképp az általuk vezetett hadjáratokra. A legrészletesebb források az úgynevezett „királyi évkönyvek”, amelyek felsorolják az évenkénti hadjáratokat és a legyőzött ellenségeket. Időnként csak neveket sorolnak fel, máskor részletesen leírják az asszírok tetteit. Nem meglepő módon ezek a feliratok egyoldalúak és gyakran megbízhatatlanok, mivel a vereségeket gyakran elhallgatták, vagy győzelemként tüntették fel. Más források, mint például a Biblia, vagy a babiloni krónikák, más szemszögből írják le ugyanazokat az eseményeket, ami lehetővé teszi egy árnyaltabb kép kialakítását. Az évkönyveknek több változata is létezik, minden változat valamilyen módon újraértelmezi a történteket, ebből következik, hogy mindig a legkorábbi a legmegbízhatóbb. Ezeket a királyi emlékiratokat gyakran külön erre a célra készített tárgyakra vésték, és fontos épületek alapjaiban vagy falaiban helyezték el. Feltételezhető, hogy a feliratok vagy az isteneknek készültek, vagy valamelyik következő uralkodó számára íródtak, mert csak uralkodó volt jogosult arra, hogy kiemelkedő jelentőségű épületek falait lebontassa tatarozás céljából. Az évkönyveken kívül fontosak a nyilvánosság számára készült feliratok, ezek általában az uralkodói paloták szerves részei voltak, valamint a feliratozott sztélék, az obeliszkek és a sziklafeliratok. Témájuk ugyanaz, mint az „évkönyveké”, de rövidebbek azoknál. Ezzel párhuzamosan minden évet egy-egy magas rangú állami tisztségviselőhöz rendeltek hozzá, és feljegyezték az év kiemelkedő eseményét is. Ezek az úgynevezett limmu listák, amelyek a birodalom szinte teljes fennállása idejéből, i. e. 910-től i. e. 649-ig hiánytalanul fennmaradtak. Az egyik lista megemlít egy i. e. 753-ban bekövetkezett napfogyatkozást is (ninivei napfogyatkozás), aminek segítségével az egész korszak pontosan datálható. A feljegyzések rövidek, de hasznosak, mivel nemcsak a diadalokról szólnak, hanem vereségek, belső lázadások, járványok, éhínségek is szerepelnek bennük. Ezen kívül fennmaradt még egy királylista, amelyben az i. e. 19. századtól az i. e. 7. századig felsorolják a babilóniai és asszír uralkodókat, valamint feltártak az állami bürokrácia által létrehozott több ezer dokumentumot és könyvtárakat is. Feltételezhető, hogy az ékírásos agyagtáblák mellett romlandó anyagokra is írtak, ezek azonban elpusztultak. Szinte minden dokumentum palotákból származik, mivel a városokban eddig szinte csak a legfontosabb épületeket vizsgálták meg. ## Államszervezet ### A királyi család Az uralkodó volt a birodalom középpontja, aki köré az egész rendszer szerveződött, azonban egyre több utalás van arra, hogy uralmát bizonyos mértékben egyensúlyozta a hagyományos elit, élükön a pohárnokkal, a hadsereg főparancsnokával, a palota hírnökével, a fő gazdasági intézővel és Assur kormányzójával. Szoros kapcsolatban állt hatalmas arisztokrata családok egy csoportjával, amelynek tekintélye nem kizárólag a királyi kegyen múlott, hanem a leszármazás jogán tartott igényt rangokra és kiváltságokra. Bármely hivatalra történő kinevezés és az azzal járó anyagi haszon a királytól függött, és kezében tartotta gyakorlatilag minden alattvalója életét. Assur isten akaratának végrehajtójaként tisztelték, akinek egyik fő feladata a háborúskodás volt. Minden háború megindítását úgy állították be, mint isteni akaratot az ellenségekkel szemben, aki Asszíria számára veszélyt jelentett, és a király felelőssége volt megszüntetni ezt a veszélyt. Az uralkodónak harcosként való megjelenése az asszír királyság legjellegzetesebb vonása, ők általában személyesen tervezték meg és vezették hadjárataikat. A királyi házasodási gyakorlatról eddig kevés információ ismert. Az uralkodóknak több felesége volt, az azonban bizonytalan, hogy milyen szempontok alapján határozták meg rangsorukat, és ebből következően gyermekeik rangsorát. Asszír nőket, még a királynékat is csak kivételes esetekben ábrázolta a domborműveken, és a királyi szövegek sem hivatkoznak rájuk. A királyné és az anyakirályné nem gyakoroltak tényleges hatalmat. A király központi helyzete a rendszerben azt jelentette, hogy a trónutódlás döntő jelentőséggel bírt. A királyi örökös kiválasztását isteni jóváhagyás erősítette meg. Nem világos, hogy az uralkodónak mely fiait tartották választhatónak, általános szabályként a legidősebbet tekintették a trónörökösnek. Azonban nem ismert, hogy milyen rangúak lehettek a különböző feleségektől született utódok. Legalább két esetben ismeretlen politikai megfontolás alapján a király egy fiatalabb fiát választotta utódjának. Az ilyen döntések komoly kockázatokat hordoztak, ugyanis belharcokat okozhattak a királyi udvarban. A trónörökös neveltetése magába foglalta a királyi etikett elsajátítását, a katonai képzettség megszerzését, valamint írnoki ismereteket. Ez utóbbi tükröződik vissza Assur-bán-aplinak azon törekvésében, hogy igyekezett minden írásba foglalt tudást Ninivében, a híres könyvtárában összegyűjteni. A király gyermekeinek sorsát a (trónörökösön kívül) nehéz nyomon követni, még számuk is ritkán ismeretes. A király fiai általában fontos állami vagy templomi tisztségeket kaptak, ezen kívül udvari tisztségeket is betölthettek hozzájuk kapcsolódó katonai parancsnoksággal. II. Sarrukín egyik lánya az Asszíria és Phrügia között fekvő ütközőállam, Tabaal uralkodójához ment feleségül, majd férje lázadása és bukása után ő irányította tovább az országot. Feltételezhető, hogy nem minden hercegnőt házasítottak ki a birodalom érdekében, számos királyi utód az asszír arisztokrácia tagjaival házasodott. Úgy tűnik az uralkodó minden leszármazottjának elegendő vagyont biztosított. ### Államigazgatás Az óriási terület miatt nagy és jól működő adminisztrációra volt szükség. A birodalom későbbi évszázadaiban a korábban viszonylag független területek is egyre nagyobb kontroll alá kerültek, és szinte az egész Közel-Keleten közvetlen asszír fennhatóság érvényesült. Az adminisztrációs tisztségekről nem sok információ maradt meg, fő jellegzetességük, hogy ugyanannak a tisztségviselőnek a feladatai egyszerre lehettek katonaiak, vallásiak és adminisztratívak. A királynak három főembere volt, a hadsereg főparancsnoka, a kancellár és a főudvarmester. Fontos szerepet töltött be még a főpohárnok is, aki gyakran diplomáciai küldöttségeket is vezetett. A király és a lakosok mindkét oldalról elismert jogok alapján párbeszédet folytattak, a kialkudott kiváltságokat és megegyezéseket írásba foglalták. Figyelemre méltó, hogy miközben az uralkodó jogilag mindenható volt és elvben nem korlátozták törvények, a valóságban sokkal többször folytatott párbeszédet alattvalóival, mint ahogy azt korábban feltételezték. A hagyományosan elfogadott jogok védelmezése, az elnyomottakról való gondoskodás lényeges volt az isteni rend fenntartásában, és ha a király ilyen esetekben korrektül járt el, azt királyi erénynek tekintették. A tartományi kormányzók voltak felelősek a rend fenntartásáért, az utak karbantartásáért, a kereskedelem biztonságának szavatolásáért, ezen kívül meg kellett szervezniük az adók eljuttatását a központba és a deportáltak útközbeni ellátását. Gondoskodniuk kellett a király és kíséretének ellátásáról, amikor azok áthaladtak a tartomány területén. A birodalom óriási mérete miatt rendkívül fontos volt, hogy a közlekedés gyors és megbízható legyen, a fontosabb településeket jól karbantartott utakkal kötötték össze. Ezek és a mellettük kialakított állomások fenntartása is a tartományi kormányzók kiemelt feladata volt. Nagy figyelmet fordítottak a lakosság vízellátására, és ösztönözték az újfajta gazdasági tevékenységeket, például kísérleteket tettek az indiai gyapot termesztésére, valamint meghonosították a méhészetet. A kereskedelmi tevékenységről nem maradt fenn bőséges dokumentáció, ennek az lehet az oka, hogy a tranzakciók jelentős részét romlandó anyagokra jegyezhették fel. ### Társadalmi csoportok Az egyes társadalmi osztályok anyagi helyzete között óriási egyenlőtlenségek voltak. A király hatalmas vagyonnal rendelkezett, és a társadalom elit rétege (amelynek a népességen belüli aránya nem ismert) is nagyon tehetős volt. A fennmaradt szerződésekből kiderül, hogy a magas rangú állami tisztségviselők kiterjedt földbirtokokkal és nagy mennyiségű ezüsttel (sokszor több száz kilogramm) rendelkeztek. Ezen kívül az uralkodónak tett szolgálataik fejében további földbirtokokat is kaphattak, és kereskedelem révén is gyarapíthatták vagyonukat. Az adományozott birtokok lehettek egész falvak a bennük élő lakókkal együtt, házak, mezők, gyümölcsösök stb. A birtokok általában szétszórtan helyezkedtek el, és nem alkottak összefüggő területet. Egyes esetekben az uralkodó adómentességet is biztosított a részükre, ami szintén növelte a tulajdonosok vagyonát. A tisztségeket az uralkodó bármikor visszavonhatta, és másnak adhatta, és általában nem családon belül öröklődött. Eunuchok esetében a hivatal halálukkor visszaszállt az államra. Az adományozott birtokok, bár nagy kiterjedésűek is lehettek, valójában az uralkodó tulajdonában maradtak. Az ügyek intézéséhez számos írnokot kellett alkalmazni, és a Ninivében és Kalhuban feltárt 2300 agyagtábla feltételezhetően csak egy töredéke az összes dokumentumnak. Az átlagemberek mindennapi életéről viszonylag kevés információ áll rendelkezésre, mert ásatásokat eddig szinte csak a paloták területén végeztek és nagyon kevés magánházat tártak fel. Legtöbben a mezőgazdaságban dolgoztak, mivel a birodalom, egész fennállása alatt, alapvetően agrártársadalom maradt. A nagyszabású öntözési és csatornahálózat kiépítése, illetve karbantartása minden kormányzat számára elsődleges jelentőségű volt. Állami utasításra a mezőgazdasági szempontok figyelembevételével falvakat alapítottak és betelepítették, az ott élő lakosok az államtól függtek. Létezett egy szabad paraszti réteg is, bár mivel egész falvakat is eladományozhattak, így szabadságuk erősen korlátozott lehetett. Az átlagos családok viszonylag kis létszámúak voltak, kis földterületet műveltek, szőlőt, gyümölcsöt, zöldséget termesztettek és állatokat tartottak. ### A kormányzás ideológiája A király a teljes népességtől lojalitást várt el, időnként a lakosságnak az istenszobrok előtt fel kellett esküdni a király szolgálatára. Ezt az esküt a vazallusoktól is elvárták, és megszegése esetén az uralkodó az istenek nevében indított megtorló hadjáratot. A lakosság csak a helyi adminisztrációval került kapcsolatba, az anyaországban viszont egyes városok vezetői a királyi udvarban képviselték a palotától nem közvetlenül függő helyiek érdekeit. A hadjáratokról a lakosság a győzelmi felvonulások alkalmából értesült, néhánynak az eseményeit hangosan fel is olvasták nekik. A feliratok mindig gondosan megkülönböztették az „Assur földjét” a környező területektől, amelyek valamilyen megegyezés vagy szerződés alapján kapcsolatban álltak az uralkodóval és (még) nem kerültek vazallus státusba. A királyi retorika szerint ami a határokon kívül volt, nem lehetett civilizált terület. Az új városok megtervezett szerkezetükkel és védelmi rendszerükkel biztonságosnak és rendezettnek tűnt a lakosság számára. A királyi palota a legtöbb ember számára megközelíthetetlen volt, leginkább külföldi követek látogatták, ezért is kapták monumentális díszítésüket, ahol a királyt a világ urának ábrázolták. Ezen kívül a periférián, például Egyiptomban is hasonló célból az uralkodót ábrázoló sztéléket állítottak fel. Vallási türelmetlenség nem létezett, például a vazallusok Assur isten mellett saját isteneik nevében esküdtek hűséget. ### A hadsereg Az asszír hadtörténet egyik erőssége a mérnöki tudományok területén elért jelentős fejlődés volt, amely lehetővé tette, hogy az asszír uralkodók többféle terepen is győztes hadjáratokat vezessenek. Az asszír hadseregnek hegyvidékeken, erdős területeken, hágókon, a Perzsa-öböl mentén fekvő lápvidékeken kellett harcolnia, bemerészkedett az Arab-sivatagba, és olyan távoli országokba is eljutott, mint Urartu, Elám és Egyiptom. Asszíria katonai társadalom volt, a hadsereg alkotta az államszervezet gerincét és hierarchiáját. Minden férfit katonaként kezeltek, aki bármikor behívható volt szolgálatra. A struktúra tetején a király foglalt helyet, akinek legfőbb feladata az volt, hogy hadjáratokat vezessen Assur isten és az állam nevében. Elvben a király minden évben vezetett egy hadjáratok, és uralkodásának minden évét egy hadjárathoz kötötték. A gyakorlatban ezt nem lehetett megvalósítani, bár a katonai tevékenység valamilyen szinten folyamatos volt. Az uralkodó sokszor közvetlenül is részt vett a harcokban, erre bizonyíték II. Sarukkín csatában bekövetkezett halála. A király alá nagy, piramisszerű, tisztekből álló hierarchia tartozott, ők látták el az állami feladatokat. Köztük a legmagasabb rangúak egyben provinciák kormányzói is voltak, például a hadsereg főparancsnoka a Harrántól a Felső-Eufrátesz völgyéig terjedő stratégiailag fontos területért felelt. Ezek az emberek kezdetben nagyhatalmú asszír családok tagjai voltak, később, az i. e. 8. századtól eunuchok váltották fel őket, hogy ezzel is csökkentsék a helyi előkelők hatalmát. Kezdetben hadjáratokat csak nyáron vezettek, aratás után, amikor kevesebb munka volt a földeken, a hegyi utak járhatóbbak voltak, és a folyókon is könnyebben keltek át. Később állandó hadsereget állítottak fel, ez az év bármely szakában bevethető volt. A katonák számáról megoszlanak a vélemények, valószínűleg a több százezer fős becslések túlzóak, a valós szám ötvenezer fő körülire tehető. Ekkora hadsereg felállítása meghaladta az asszír anyaország lehetőségeit, így a meghódított területekről is soroztak be katonákat, például izraeli kocsihajtókat. Ennek következményeként a hadsereg különböző nyelveket beszélő, sok helyről származó csoportok összességéből állt. A hadsereg szerkezetéről és a katonák felszereléséről viszonylag kevés információ maradt fenn, ami meglepő annak tudatában, hogy milyen fontos szerepet töltött be a társadalomban. A toborzás kezdetben a helyi kormányzók feladata volt, később az állam i. e. 8. században történt átszervezése után a központi kormányzat kezébe került. A katonák ruhával, fegyverrel és élelemmel történő ellátása komoly feladat volt, és számos mesterember munkáját igényelte. Az anyaország nagyobb városaiban nagy fegyverraktárakat építettek, ott képezték ki a katonákat és ott tárolták a felszerelésüket is. Az élelem legnagyobb részéről a központi kormányzat gondoskodott, míg a fennmaradó körülbelül egyötödét a provinciák biztosították. #### A hadjáratok és következményeik Az egykorú királyfeliratok állításaival ellentétben ritkán mozgósították a teljes hadsereget, és viszonylag kevés nyílt csatát vívtak. Ehelyett a meghódítandó terület kisebb települései ellen vonultak, és ha a helyi uralkodó nem hódolt be, akkor ezeket a falvakat vagy kis városokat pusztították el, megcsonkították vagy megölték a lakosokat, a holttesteket közszemlére tették, a házakat lerombolták, a földeket sóval beszórták és a gyümölcsfákat kivágták. Ha a főváros még ekkor sem adta meg magát, akkor megostromolták, miközben a lakosokat arra buzdították, hogy uralkodójuk akarata ellenére adják meg magukat. Ha az ostrom sikeres volt, akkor általában elpusztították a várost, ha nem volt sikeres, akkor a királyfeliratokban, amelyekben sosem ismertek el vereséget, úgy szerepelt, hogy „ketrecbe zárták az ellenséget”. A hadjáratok eredményeként az egész Közel-Keletről óriási mennyiségű hadizsákmány áramlott az anyaországba, a legyőzött területek templomaiból, palotáiból, és kincstáraiból, mivel Asszíria áldozatai legtöbbször maguk is rendkívül gazdag államok voltak. A zsákmány főleg fémekből, kézművesmunkákból, művészeti alkotásokból, fegyverekből és állatokból állt. Ennek következtében az addig elérhetetlennek tűnő luxustárgyak is megfizethetővé váltak az alsóbb osztályok számára is. Az asszírok a meghódított területektől éves adót szedtek, ennek egy része helyi jellegzetes áru volt, például Föníciából cédrusfa és bíborral festett textilek, a Zagrosz-hegység vidékéről pedig lovak. Az adók mértékéről nem maradt fenn leírás, viszont biztosra vehető, hogy nagy terhet jelentett a lakosságnak, erre utalnak a folyamatos lázongások az egyértelmű asszír katonai fölény és a súlyos megtorlások ellenére is. #### A meghódított területek Az asszírok különbséget tettek többféle meghódított terület között. Az egyik Asszíriához tartozott, teljes felügyelet alatt állt, és asszír mintára szervezték meg működését. Ezek voltak a provinciák. Egyes provinciák kicsivel nagyobb függetlenséget élveztek, például helyi dinasztiák kormányoztak bennük, és amíg hűségesek voltak a birodalomhoz, a helyükön maradhattak. A határokon kívül számos államot meghódítottak, ezek helyükön maradt uralkodói vazallusok voltak. Az általuk fizetett adót a király kapta meg, nem Assur istennek ajánlották. A politikai rend lényeges vonása volt, hogy a megkövetelték a legyőzött népektől, hogy elismerjék Asszíria és isteneinek felsőbbrendűségét. Viszont nem kényszerítették rájuk, hogy saját isteneik helyett az asszír isteneket tiszteljék. Sőt az asszírok is elismerték legyőzött ellenségeik isteneit, és tisztelték is őket. Ez abból adódott, hogy a korszak hiedelemvilágai bár különbözőek voltak, lényeges pontokon kapcsolódtak egymáshoz. Az alávetett területek vallásáról és szentélyeiről való gondoskodás az asszír uralkodók egyik jellegzetes tevékenysége volt. A hódítóknak a legyőzött lakosság munkaerejére is szüksége volt a mezőgazdaságban és az építkezéseknél. A legyőzöttek deportálása már korábban is gyakorlat volt a Közel-Keleten, de az asszírok az i. e. 1. évezred elejétől, és főleg az i. e. 8. századtól általánossá tették. Az egykorú források alapján arra következtetnek, hogy a birodalom három évszázada alatt mintegy 4,5 millió embert deportáltak, sokszor a birodalom egyik végéből a másikba, mint például az izraeli Szamáriából a Zagrosz-hegységbe. Felügyeletük és ellátásuk a több hónapos út alatt komoly szervezést igényelt, erről azonban meglepő módon nem maradtak fenn feljegyzések. A deportálásnak több szintje létezett, először csak a szakképzett munkaerőt költöztették át, és ha a terület még mindig nem hódolt be, akkor a lakosság nagy részét elhurcolták. Általában a birodalom periférikus területeire telepítették le őket, ahol nem tudtak lázadásokat szervezni, mivel az ellenséges és ismeretlen környezetben az asszírok védelmére volt szükségük. A kiürült régiókba más népeket költöztettek, de csak oda, ahova a mezőgazdaság és a kereskedelem szempontjából feltétlenül szükséges volt. A fennmaradó területek gyakorlatilag lakatlanná váltak, mint Izrael északi része. Levante a gazdasági újjászervezés és racionalizáció példája, ahol a hódítás után egyes területeket sűrűn betelepítettek és gazdaságilag is fejlesztették, mert speciális feladatokat láttak el. A föníciai és filiszteus kikötővárosok különleges elbánásban részesültek, mert összekötő szerepet töltöttek be a birodalom és a Földközi-tenger melletti kereskedelmi hálózat között. Ekront az ókori világ legnagyobb ismert olívaolaj-termő központjává tették, és egyben fontos textilgyártó központtá is fejlesztették. Így egész évben kihasználták a lakosok munkaerejét, mivel az olívatermesztés csak évente négy hónapot vett igénybe. A népességcsere következményeként az egész Közel-Keleten keveredtek a népcsoportok, és terjedni kezdett az arámi nyelv és írás. A deportálások során bekövetkezett népességáramlás később lehetőséget biztosított a nem asszíroknak (főleg arámiaknak), hogy folyamatosan egyre fontosabb pozícióba kerüljenek, így kialakult egy bizonyos lojalitásuk a birodalommal szemben. Idővel, hasonlóan a későbbi Római Birodalomhoz, a meghódított népesség egyre nagyobb százaléka került a birodalom központjához közel, és a legmagasabb tisztségek sem voltak elzárva előlük. A birodalom határai közelében számos olyan, sokszor nomád népcsoport élt, amely komoly problémát okoztak az asszíroknak. Anatóliában a szkíták és a kimmerek, akiket katonai és diplomáciai módszerekkel tartottak távol határaiktól. Az Arab-sivatagban rendszeresek voltak az összetűzések arab törzsekkel, akik ilyenkor a sivatagba menekültek, és soha nem sikerült kontroll alá vonni őket. Ezen kívül diplomáciai kapcsolatban voltak néhány távolabbi állammal, mint a Perzsa-öbölnél egy bizonyos Dilmun nevű uralkodóval, akinek országáról viszont nem sokat tudni, és a közép-anatóliai Lüdiával, amely időnként követeket küldött Asszíriába, máskor viszont asszírellenes felkeléseket támogatott. Ezek az államok az asszír forrásokban alárendelt területekként szerepelnek, de ennek igazságtartalma erősen megkérdőjelezhető. ## Kultúra Az asszírok erőteljes érdeklődést mutattak a tudományok és az irodalom iránt is, ennek legnagyszerűbb példája Assur-bán-apli könyvtára. Sajnos az agyagtáblákat a mezopotámiai régészet kezdetén, a 19. század közepén tárták fel, megtalálásuk körülményeit nem kellően dokumentálták, így pontosan nem azonosítható, melyiket mikor és hol találták meg. A British Museumba kerültek az úgynevezett Kujunjik gyűjteménybe, ahol összekeveredtek Babilonból és Asszíria más részeiből előkerült táblákkal. A könyvtárban mintegy ötezer tudományos és irodalmi szöveget tartalmazó táblát találtak, a szövegek egy része több táblát foglal el (maximum hatot), így a fennmaradt szövegek száma 1000 és 1200 közé tehető, és feltehetően lefedik akkori ismereteik nagy részét. Ezen kívül leveleket és adminisztratív dokumentumokat is feltártak. Az uralkodók korábban is gyűjtötték a dokumentumokat, de Assur-bál-apli volt közülük a legaktívabb, egy töredékes jegyzék szerint például i. e. 648-ban kétezer agyagtábla és háromszáz viasszal borított írótábla került a gyűjteménybe. Ezeket feltételezhetően babilóniai papoktól, illetve ördögűzőktől vásárolták vagy kobozták el. A dokumentumokat nemcsak gyűjtötték, hanem az aktuális könyvtárban alkalmazott formátum szerint le is másolták. Gondos munkát végeztek, a másolás után minden tábla végére feljegyezték, hogy a könyvtár gyűjteményéhez tartozik, többször azt is, hogy a másolt szöveg eredetijét átnézték, és ha kellett javították is. Esetenként, ha egy szöveget többféle változatban is ismertek, az is feltüntették. Assur-bál-apli nagyon büszke volt könyvtárára, felirataiban is megemlíti. A szövegek témája változatos, többek között körülbelül 300 jóslás (csillagászati témában is), 200 lexikális, 100 kétnyelvű (sumér-akkád) szöveg különböző témákról, 60 orvosi leírás és maximum 40 olyan szöveg található a könyvtárban, amely egyértelműen irodalmi műnek tekinthető. Közülük ma leghíresebb a Gilgames-eposz, de aez csak egyike a babiloni istenek és hősök életéről szóló alkotásoknak. Feltűnő a jóslások nagy száma, ami bizonytalanságra és a jóslatoknak a társadalom életében betöltött fontos szerepére utal. Bár az uralkodó könyvtára volt a legnagyobb, nem ez volt az egyetlen. Magában Ninivében is feltártak egy másikat a Nabu-templomban, és más városok, mint például Kalhu templomaiban is őriztek irodalmi és tudományos szöveggyűjteményeket. Ezen kívül magánszemélyek házaiban is találtak kisebb könyvtárakat orvosi szövegekkel, imádságokkal, és irodalmi alkotásokkal. A könyvtárak az irodalom fontos szerepét jelzik az asszír társadalomban. ### Városépítészet A hadizsákmány egy részét az építkezésekhez használták fel, a sikeres hadjáratokat vezető uralkodók egyben nagy építtetők is voltak. Assur, a hagyományos főváros kicsinek bizonyult az államapparátus részére, így amikor a birodalom terjeszkedni kezdett, a fővárost is átköltöztették. II. Assur-nászir-apli a közép-asszír várost, Kalhut választotta új székhelynek, amelyet tizenöt év alatt teljesen újjáépítettek. Nyolc kilométeres városfala, amelyhez közel 70 millió agyagtéglát használtak fel egy 360 hektáros területet fogott közre, benne egy citadellával, a délnyugati részén az uralkodó palotájával, valamint számos templommal és egy zikkurattal. A palota kétszáz méter hosszú és legalább százhúsz méter széles volt, termeit csatákat, királyi vadászatokat és kultikus jeleneteket ábrázoló domborművekkel díszítették. A bejáratokat kőből faragott emberfejű bikaszobrok, úgynevezett séduk és lamasszuk őrizték. Utódai további palotákat építettek a városban, III. Sulmánu-asarídu idejében pedig egy nagy fegyverraktárat alakítottak ki a település délkeleti részén. Kalhu százötven évig volt a birodalom fővárosa, ezután II. Sarukkín egy korábban lakatlan területen megalapította az új fővárost, Dúr-Sarrukínt (Horszábád). Ez is egy hatalmas település volt két bikaszobrokkal és domborművekkel díszített citadellával, 300 hektáros területét hét kilométer hosszú fal védte. Az uralkodó halála után ezt a várost is elhagyták, utóda Szín-ahhé-eriba (704-681) az ősi települést, Ninivét jelölte ki a birodalom új központjának. A település központi részét 750 hektárosra bővítették, és tizenkét kilométer hosszú fallal vették körül, két citadellát és számos középületet építettek. Innen kerültek elő a híres, oroszlánvadászatot ábrázoló domborművek, amelyek Assur-bán-apli korának legszebb alkotásai közé tartoznak. A városok lakosságának számát nehéz megbecsülni, de az biztosra vehető, hogy ellátásuk meghaladta a környező régió erőforrásait, és a központokba az egész birodalom területéről érkeztek az áruk. Az is feltételezhető, hogy a helyi népességnél sokkal többen éltek ezekben a városokban, a lakosok egy részét máshonnan telepíthették át, hogy az állami feladatok elvégzésén dolgozzanak. A fővárosok mellett a hadizsákmány egy részéből az anyaország többi településén is karbantartották, újjáépítették vagy kibővítették a meglévő középületeket, valamint a meghódított területek városait is asszír mintára alakították át. ### Vallás A mezopotámiai mitológia alapja a sumer mitológia. A sumer istenek a görögökhöz hasonlóan antropomorfak, emberekhez hasonló alakúak és tulajdonságúak, akik mintegy királyként az embereket alattvalóiknak tekintik. A pantheonba néhány korai uralkodó is belépett halála után. Hasonlóképpen a szomszédos nomád népek mezopotámiai hódítását is az illető nép istenének a mezopotámiai pantheonba való beházasodásával írták le (Marduk). Az egyes istenek szerepe városának felemelkedésével erősen megnőhetett (Marduk, Assur). ### Művészet A Tigris és az Eufrátesz közötti területen, Mezopotámiában az ókor folyamán sokszínű művészet jött létre. A helyi eredetű kultúrák az i. e. 5. évezred és i. e. 539 között játszottak domináns szerepet a történelemben, az ókor fennmaradó részében Mezopotámia elveszítette önállóságát, és olyan nagy birodalmak része lett, mint a Perzsa, a Nagy Sándor-féle és a Szeleukida, a Római, a Pártus-, a Bizánci- és a Szászánida Birodalom. ## Kapcsolódó szócikkek és külső hivatkozások - Mezopotámia - Asszíria - Asszíria uralkodóinak listája [Asszíria](Kategória:Asszíria "wikilink") [Mezopotámiai államok](Kategória:Mezopotámiai_államok "wikilink") [Bibliai helyszínek](Kategória:Bibliai_helyszínek "wikilink")

Ürümcsi

Ürümcsi (mongol eredetű szó jelentése csodás legelő; kínaiul: 乌鲁木齐, pinjin: Wūlǔmùqí, magyaros: Vulumucsi; ujgur nyelven: ئۈرۈمچى) hárommillió lakosú város és adminisztrációs központ Kínában. Az ország legnyugatabbi és legnagyobb tartományának, nek a székhelye. A város a Tang-dinasztia idejében lett állomása a selyemútnak, és a -dinasztia idejében fejlődött jelentős gazdasági és kulturális központtá. Földrajzi érdekesség, hogy a Guinness Rekordok Könyve szerint a világ nagyvárosai közül Ürümcsi fekszik a tengerektől legtávolabb. A 2010-es népszámlálás adatai szerint a város és a kínai adminisztrációs szabályok szerint az Ürümcsi prefektúrához tartozó részeken fő lakott (hat városi kerület és , amely hivatalosan nem urbanizált része a városnak). Nagyjából ezer kilométeres sugarú körben nincs még egy ekkora nagyságú város, ahol a Kínát irányító hanok vannak többségben. A város és a külvárosi részek lakóinak többsége kínai (han 75%), de emellett jelentős számban ujgurok, hujok, kazakok és kirgizek is élnek, hivatalosan 49 nemzetiség van jelen. Az egyébként gyéren lakott hatalmas nagyságú autonóm terület Kína területének hatodát teszi ki és vidéki lakossága javarészt iszlám vallású ujgur, de élnek errefelé buddhista mandzsuk és sibék is. Ennek megfelelően a város is sokszínű, hiszen az utcákon lévő emberek az ország teljes etnikai keresztmetszetét felvonultatják. Látható itt magas sarkú lábbelit viselő modern öltözetű fiatal kínai, csadort viselő ujgur nő, szakállas han öregember, sajátos fejfedőt viselő kirgiz férfi, európai formátumú tádzsik és persze más egyéb kisebbséghez tartozók is, valamint több ezer orosz bevásárló turista szinte mindig színesíti a sokadalmat. Az 1990-es évek óta folyamatosan fejlődik a város, amely fontos közlekedési csomópont és a tartomány kulturális és kereskedelmi központja. Nevezetes beruházás volt a szélerőmű farm építése, ami jó példa a környezetszennyezésben élenjáró város energiatermelő kapacitásainak korszerű környezetbarát lecserélésére. A világhírű ősi selyemút miatt a turisták által is kedvelt hely a bazár és az úgynevezett Második Híd út. Kína más tartományaiba és akár Európa országaiba történő gyorsabb eljutást nagyban segíti a , amely az „új selyemút” projekt része. ## Története A környéken az első emberi települést 3000 évvel ezelőtt nomád mongolok szállása jelentette, és innen származik a mai elnevezése, ami magyarra fordítva csodás legelőt jelent. A város közelében található a selyemút északi útvonala, de mégis viszonylag fiatalnak mondható a mai város elődje. Kínai tudósok szerint kínai császár uralkodásának 22. évében, 648-ban az ősi Urabo helyébe alapította a várost. A selyemút északi útvonalán a Tang-dinasztia az átvonuló karavánok adóztatása érdekében Luntai néven hozott létre közigazgatási központot, amely a mai város déli részén helyezkedett el. A sztyeppe népei is használták e helyet pihenőnek a keleti és a hegység nyugat része között átkelve, a Dzsungár medence és a Turpáni mélyedést érintő vándorlásaik során. Ez a fontos átjáró a 7. században a Türk Birodalom felügyelete alatt állt. Az ujgurok 742-ben kiváltak a szövetségből, és törzseik a korábbi birodalom keleti felén létrehozták az Ujgur Kaganátust. Ürümcsi ez időben a birodalom központi területén helyezkedett el, egészen 1220-ig, amikor a Dzsingisz kán vezette Mongol Birodalomba olvadt a terület. A mongolok ugyanis megegyeztek az ujgurokkal, s ennek értelmében az ujgur kánságok adót fizettek és katonákat adtak hadjárataikhoz, viszont cserébe megtarthatták belső önállóságukat, saját társadalmi szervezetüket. Azonban ahogy a mongolok hatalma hanyatlott, úgy nőtt a helyi kánságok tényleges önállósága is. A Mongol Birodalom felbomlása után a terület a Csagatáj Kánság részként a szufi iszlám befolyás alá került. Az 1670-es években fellázadtak az ujgur törzsek és szövetségre léptek a dzsungárokkal. A Dzsungár Kánságban még továbbra is jelentéktelen település volt Ürümcsi, hiszen lényegesen kisebb jelentőséggel bírt, mint a kétszáz kilométerre található oázis és selyemúti kereskedelmi központ, . Emiatt nem lehet sokat megtudni a róla a Tang-dinasztia korából fennmaradt írásokból. Viszont a -dinasztia idejéből már több feljegyzés készült a vidékről, hiszen a kínaiak a már országukat is fenyegető Dzsungár Kánságot legyőzték és erősítették pozíciójukat a térségben. kínai tudós írásában például tartományt üres vidéknek látta, ahol nyoma is alig volt az embernek. 1759-ben Ürümcsi környékén, ahol termőföld és víz is rendelkezésre állt, ott állami ültetvényeket hoztak létre. 1762-ben már jelentős üzleti tevékenységet folytattak az itt élők, hiszen több mint ötszáz üzletet alapítottak a kínai kereskedők. 1763-ban az egyre nagyobb és gyarapodó városnak a „Dihua” (迪化) nevet adta, mely kifejezés magyarul körülbelül a „megvilágít” jelentést hordozza. A város innentől kezdve fokozatosan fontos kereskedelmi, pénzügyi központtá növekedett, és ezt elsődlegesen a kínai dominanciának köszönhette. A városba nagy számban települtek , és más kínai tartományokból muzulmán kínai hanok és a velük szövetséges egyéb népek, mint például mandzsuk is. 1870-ben az ürümcsi csatában türk muzulmán erők Jákub bég vezetésével legyőzték a kínai muzulmán erőket. A bég halála és birodalmának bukása után 1884-ben létrehozta tartományt, melynek fővárosává Dihuát tette. A kumuli felkelés során az 1933-as és az 1933–34-es ürümcsi csatában vezetésével a Nemzeti Forradalmi Hadsereghez tartozó 36. hadosztály, valamint a Szovjetunió támogatását élvező kormányzó és kínai hadúr vezette tartományi hadsereg ütközött meg, és ez végül hatalomra jutását eredményezte. A Kínai Népköztársaság megalakulása után, 1954. február 1-jén és a város visszakapta mongol eredetű Ürümcsi nevet. Az 1955-ös kommunista átszervezés eredményeként létrejövő, korábban nevezett tartomány elnevezésében is Ujgur Autonóm terület lett. Azóta a városban is megnövekedett az ujgurok száma, és mára már az ő kulturális hatásuk is érezhetően jelen van. A időszak írói ezzel szemben még elismeréssel arról szóltak, hogy milyen nagy a kulturális hasonlóság Dihua és között. A városban az ujgur és a kínai népesség egymás mellett élése azonban nem felhőtlen. 1989 májusában százötvenen sérültek meg etnikai villongások során. A mindmáig legnagyobb zavargás 2009-ben tört ki, ami körülbelül kétszáz halálos, többségében han kínai áldozattal járt. A kínai hivatalos szervek a mai napig nem adtak pontos tájékoztatást az eseményekről. 2014\. április 30-án, , a Kínai Népköztársaság elnöke látogatásakor az ürümcsi vasútállomáson ujgur szélsőségesek bombát robbantottak és késsel támadtak a tömegre. Az incidensnek három halálos áldozata és 79 sebesültje volt. ## Földrajza A északnyugat-Kínában helyezkedik el, területe Kína hatodát teszi ki, melynek fővárosa és egyben legnagyobb városa is Ürümcsi. A várost hegységek veszik körül: a keleten, míg a nyugaton. Északra helyezkedik el a Dzsungár medence. A Guinness Rekordok Könyvében kiérdemelte a tengertől legtávolabbra fekvő város címet. A légvonalban mért legközelebbi tengervíz a Bengáli-öböl, ami kilométerre található. Erre a címre két közeli város, Karamay és Altay is pályázhatna, hiszen a tengertől mért távolságban ők sem maradnak le. A város közigazgatási területe négyzetkilométer, az Ürümcsi prefektúrához tartozó területekkel együtt négyzetkilométer. Az átlagos tengerszint feletti magasság 800 méter. Földrajzi elhelyezkedése miatt fontos közlekedési csomópont, amely a légi forgalom mellett a kiépített vasúti és közúti rendszerek mellett gyorsvasúti csatlakozással is rendelkezik. A at 2014. december 26-án adták át, ami az „új selyemút” megaprojekt része. A délnyugati városrészben található Ázsia földrajzi középpontja (, Ürümcsi megye), amelyet 1992-ben jelöltek ki helyi szakértők. Az 1990-es években emlékművet építettek ezen a helyen, ami azóta népszerű idegenforgalmi látványosság. ### Vízrajza A városhoz viszonylag közel nagy sivatagos területek találhatók: északon a Gurbantünggüt, délen a Takla-Makán sivatag terül el. Mégis a környéknek több kisebb természetes folyóvize is van, melyek egyrészt a hófödte hegységből erednek, és innen kapja a város déli része és Ürümcsi megye a vízellátást. Másrészt a hegység folyóvize a város keleti részét ( kerület) látja el. A víz tárolására kisebb tározókat építettek, és a hegyek lábánál csatornarendszer üzemel, ami biztosítja a terület öntözhetőségét. Mivel a város lakossága és gazdasága növekszik, ezért az egyre növekvő vízigényt a természetes források már csak szűkösen tudták biztosítani. A vízhiány megelőzése érdekében a 2010-es években megépítették az Irtis-Ürümcsi csatornát. A csatorna fő ága a „Reservoir 500” (“500”水库; ) nevet kapta, mely biztosítja a vízellátást az északkeleti külvárosi résznek és a 2009-ben épített Új Ipari Város 500-nak (500工业新城). Az érkező víz azonban tovább oszlik a csatornahálózatban, és a Mitung kerület alsóbb részeibe is jut belőle. ### Éghajlata A város éghajlata félszáraz. Nagy a különbség az évszakok között, a nyár forró, míg a tél nagyon hideg. A januári középhőmérséklet –12,6 °C, míg a júliusi 23,7 °C. Az éves átlaghőmérséklet 6,9 °C. A csapadék mennyisége kevés, az éves átlag 240 mm. Nyáron több a csapadék, de a relatív páratartalom a meleg hónapok alatt a legalacsonyabb. Nagy hőmérséklet-ingadozás is előfordulhat, a szélső értékeket nézve −41,5 °C hideg és 42,1 °C meleg hőmérséklet is előfordulhat. ## Népesség A 2000-es népszámlálás szerint a városnak lakosa volt, ami 174,53 fő/km2 népsűrűséget jelentett az alábbi nemzetiségi megoszlásban: ## Közigazgatás Ürümcsi közigazgatásához jelenleg nyolc megyei jogosultságú egység tartozik: hét kerület és egy megye. ## Gazdaság Ürümcsi a –Ujgur Autonóm Terület jelentős ipari központja. A kínai központi kormányzat több itteni beruházást támogatott, és a nyugat-kínai fejlesztési tervben is jelentős támogatáshoz jutott a város. Együtt Karamay és Korla városokkal a terület teljes ipari termelésének 64,5%-át állítják elő. A város egyben a legnagyobb fogyasztó is a területen, hiszen 2008-ban a kiskereskedelmi fogyasztási cikkekből ¥ értékben adtak el, ami az előző évhez képest 26%-os növekedést jelentett. A 2008-as adatok alapján az egy főre jutó GDP USA dollár volt. A Nyugat-Kínában mért statisztikai adatok szerint a városi lakosság jövedelmének nagysága alapján Ürümcsi a hetedik helyen végzett. A környék gazdaságát élénkítette, hogy 1955-ben északra Karamay környékén a Dzsungár medencében kőolajmezőt tártak fel, ami Kína legnagyobb hazai kőolaj forrása. A várostól nem messze, a hegységben kiterjedt szén- és a Jili-medencében uránlelőhelyek is találhatók. Ezeknek az erőforrásoknak a feldolgozásában és felhasználásában fontos szerepet játszik a város. A gazdasági háttér megalapozásában további meghatározó beruházás volt, amikor a lábánál öntözőcsatornák építésével növelték az öntözhető mezőgazdasági területeket, és a város vízellátásának biztosítására 2010-ben átadták az Irtis-Ürümcsi csatornát. A város fontos eseménye az Ürümcsi Nemzetközi Vásár, melyet 1991 óta évente rendeznek meg. A 17. vásáron a Kereskedelmi Minisztérium és a Kína Tanács nemzetközi kereskedelmi részlege is részt vett. 2011-ben első alkalommal Kína-Eurázsia Expo néven nyitott meg a vásár, amelynek célja az volt, hogy elősegítse a hazai és a külföldi piacok minél jobb megismerését. `a Xinjiang Guanghui Group (新疆广汇集团) a legjelentősebb ingatlanforgalmazással foglalkozó csoport, amely az egyik legerősebb magántulajdonban lévő vállalkozás, és érdekeltségük kiterjed az energia- és az autóiparra is. A város s egyben Nyugat és közép Kína legmagasabb épülete a 229 méteres Kína CITIC Bank Épület (中信 银行 大厦), amely az utcában helyezkedik el. A utcában található a város egyik leghíresebb kereskedő utcája, melyet 2005-ben a tíz leghíresebb kínai kereskedő utca közé választottak. Ez az utca mindig szerepet játszott a kereskedelemben, és jelentős központja a fogyasztói elektronikai, a számítógép és a mobiltelefon értékesítésnek. Az 1980-as években épült a Második Híd piac, ami 6756 négyzetméternyi területen helyezkedik el. A kereskedelem élénkítésére 2003 és 2004 között hozták létre az úgynevezett Nemzetközi Nagy Bazárt, amely 40 ezer négyzetméternyi területen fekszik. A bazárhoz tartozik többek között 80 méter magas kilátótorony, iszlám mecset, nyolcezer négyzetméteres színház és nem utolsósorban körülbelül háromezer üzlet is.` Ürümcsi fontos közigazgatási szerepe mellett a tartomány gazdasági központja is, ezért az 1990-es évek óta tartó gazdasági növekedéssel párhuzamosan nőtt a várost körülvevő urbanizált rész. A belvárost körülvevő kerületek gyorsan fejlődtek, a régi déli városrész elsősége mellett az 1980-as évek végétől kezdődően az északi területeket is jelentős mértékben fejlesztették. Ilyen volt például az Ürümcsi Város Önkormányzatának helyt adó irodaház építése, melyet 2003-ban adtak át a Nanu utcában. 2003 óta a metróhiány pótlására a városban felüljárókat építettek, amelyek könnyebbé tették a közlekedést. A utca (友好 路) és a környéke a város bevásárló- és szórakoztatóközpontja. A hasonló nevű Csoportnak (友好 集团) jelentős a részesedése azt itt bonyolított kiskereskedelemből. Külföldre is szállít a műanyag hordókba és fából készült tonnás dobozokba csomagolt termékeiről ismert paradicsom- és gyümölcsfeldolgozással foglalkozó Xinjiang Chalkis Co.Ltd (新疆中基实业), amely a város egyik legjelentősebb élelmiszeripari feldolgozó vállalata. A Maison Mode luxusáruház (乌鲁木齐 美 美 百货) 2008-ban nyitott meg. A Toutune kerületben működik az ürümcsi gazdasági és technológiai fejlesztési terület, amelyben acél- és gépgyártás mellett biokémiai és egyéb ipari vállalkozások üzemelnek. ## Környezetszennyezés Ürümcsi a Föld azon városai közé tartozik, melyet a környezetszennyezés jelentős mértékben károsít. A New York-i székhelyű Blacksmith Institute nonprofit szervezet, amely az ipari szennyezés ellen küzd, 2007-ben a levegőszennyezésben Linfen és mellett a legszennyezettebb kínai városok közé sorolta. 2008-ban a Toronto Star által közzétett listán Ürümcsi a tíz kénes szennyezéssel legjobban sújtott terület között szerepelt. A télen gyakori nagy ködök a légi közlekedésnek okoznak gondot. A hivatalos vélemény szerint ennek egyik fő oka, hogy az energiaigényes nehézipari vállalkozások java része már elavult széntüzeléssel működik. A Fudan Egyetem 2007 telén készített tanulmánya alapján a levegőben található porszemcsék PM_2,5 értéke tizenkétszerese volt az Amerikai Egyesült Államokban engedélyezettnek, míg a teljes szállópor - a TSP - koncentráció háromszor volt nagyobb. A légszennyezést a légkörben előforduló magas szulfáttartalom okozza, ami az ipar által kibocsátott kén-dioxid, a fosszilis tüzelőanyagok égetésével keletkező aeroszol és a levegőben szállított por keveredésének az eredménye. A káros CO₂-kibocsátás csökkentése érdekében széles körű összefogás is mutatkozik. Magyarországon is több vállalkozás támogatta, hogy 2013-ban megépüljön a első fázisú szélerőműfarm, amely energiatermelése által kiválthat környezetszennyező energiatermelő kapacitásokat. ## Gasztronómia A kínai gasztronómia mellett különleges és igazán a városra jellemző az ujgur konyha, amelynek egyik híres és kedvelt étele a dapandzsi, ami egyfajta átmenet a pörkölt és a paprikás csirke között. A hozzávalók csirkehús, vöröshagyma, fokhagyma, édes zöldpaprika, erős paprika, burgonya, római kömény, őrölt szecsuani bors, olaj, szójaszósz és sör, s ez alapján könnyen kijelenthető, hogy a magyarok számára is hamar megkedvelhető fogásról van szó. Az ujgur étkek jellemzője, hogy inkább tészta alapú, és kevesebb rizst használ. Jellegzetesebb ételeik a grillezett bárány, a különböző kebabok és a sült hal. Nevezetes még az ujgur kenyér, a nan, ami lehet húskenyér (bográcsban sütött, hússal, hagymával töltött pogácsa) vagy gőzkenyér (sárgarépa, sütőtök, hagyma stb. töltelékkel készült tekercs). A városban számos étterem és kifőzde működik. A legdrágább a legjobb elv itt nem biztos, hogy érvényesül, hiszen a legkisebb kifőzde által készített ételek is fogyaszthatók akár az utcán is, és adhat az erre járó turistának különleges gasztronómiai élményt. A városban élők többsége muzulmán vallású, ezért az alkoholfogyasztás kevésbé jellemző. A tea és a kávé fogyasztásának viszont évszázados hagyományai vannak. A selyemúti kereskedő központba könnyedén eljutó tealevél és kávébab, megalapozta, hogy kávézók és teaházak működhessenek. Az ide betérő vendégek találkozhatnak arab, indiai és kínai teakülönlegességekkel. Helyi italkülönlegesség a tejes tea és a kancatejből készített joghurt. ## Turizmus A város több nevezetes történelmi emléket rejt, és egyre kedveltebb hely a turisták számára. Az odalátogató külföldiek által kedvelt turisztikai nevezetesség a Nemzetközi Bazár, melynek területe nagyobb, mint az Isztambuli Bazáré. Egyben ez a leglátogatottabb turisztikai célpont is, amely naponta 100– fő közötti látogatót fogad. Az eladók az ujgur és a kínai nyelv mellett angolul és oroszul is értenek. További népszerű hely Ürümcsi szimbolikus látványossága, a Vörös hegy, a város főtere és a Múzeuma, amit a 2000-es évek elején építettek újjá, a Selyemút Múzeum és a pazarul berendezett Tartar mecset. A városhoz közel található az 1990-es években állított emlékmű, amely Ázsia földrajzi középpontját jelzi. Népszerű és látványos a mennyei tó és a nomád életet bemutató, a várostól délre fekvő legelőn található kazak jurtasátrak. ## Oktatás Több közép- és felsőfokú tanítási intézmény működik a városban. Egyetemi oktatással foglalkozik a Egyetem (新疆大学), a Általános Egyetem (新疆师范大学), a Mezőgazdasági Egyetem (新疆农业大学), a Művészeti Intézet (新疆艺术学院), a Pénzügyi és Gazdasági Egyetem (新疆财经大学), az Ürümcsi Továbbképző Egyetem (乌鲁木齐职业大学), a Továbbképző és Műszaki Intézet (新疆交通职业技术学院) és a Egészségügyi Egyetem (新疆医科大学). A középiskolák közül az egyik legismertebb a No.1 középiskola. A kutatóintézetek közül említést érdemel a Kínai Tudományos Akadémia Hszincsiang Csillagvizsgálója (新疆天文台). ## Közlekedés A város a régió központja, melyet közúton, vasúton és légi közlekedéssel is meg lehet közelíteni. A világhírű ősi selyemút kereskedelmének köszönheti Ürümcsi a fejlődését. Kína egyéb részeihez kapcsolódást és gyorsabb eljutást nagyban segíti majd az építés alatt álló , amely az „új selyemút” projekt része. A városba vezet a 216-os, a 312-es és a 314-es kínai autópálya. A közutak októbertől a téli időjárás végéig időszakosan járhatatlanná válhatnak, de a vasúti közlekedést ilyenkor is működtetik. Érdekesség, hogy a kínai kormányzat hivatalosan kikötőnek nyilvánította várost, hogy itt is kihasználhassák az ilyen esetekben érvényesíthető adókedvezményeket és támogatásokat. ### Légi közlekedés Az 16 kilométerre fekszik a belvárostól, 1973-ban nyitották meg a nemzetközi utasforgalom előtt. Korábban fontos szerepet játszott, mint szükség esetén igénybe vehető biztonsági leszállóhely az Európa és Ázsia közötti légi forgalomban. Ma már azonban gyűjtő-elosztó repülőtér, és forgalma folyamatosan bővül mind a személy-, mind az áruszállításokban. 2010-ben utasforgalma fő, amivel a 18. legforgalmasabb kínai repülőtér volt. ### Vasúti közlekedés Ürümcsi a tartomány fő vasúti csomópontja. Nyugati végállomása és az Ürümcsi-Dzsungária vasútvonalaknak. Keleti végállomása a és a Második vasútvonalnak. Az itt átmenő vasútvonalak a Transz-Eurázsiai Kontinentális vasútvonal révén összekötik Rotterdamot val. ### Helyi közlekedés Ürümcsi metróhálózata 27,615 kilométer hosszúságú, ami fejlesztés alatt áll. 2003-tól a megnövekedett autóforgalom biztosítása érdekében felüljárókat építettek. 2011-től gyorsforgalmi buszjáratokat indítottak, amelyek már négy vonalon biztosítanak gyorsabb közlekedést. ## Sport A városban jelentős sportélet folyik. A versenysportok közül kiemelkedik a kínai kosárlabda élvonalába tartozó és a labdarúgócsapat. Ürümcsiben 2009 júniusától kezdtek el olyan fejlesztési és oktatási programot, amely a bandy (jéglabda) labdajáték népszerűsítését szorgalmazza. ## Média A Xinjiang Networking Transmission Limited (kínaiul: 新疆广电传输网络有限责任公司) átviteli hálózati társaság üzemelteti az Ürümcsi Népi Adóállomást és a Népi Műsorszóró Állomást, melyek mandarin, ujgur, kazak, mongol, orosz és kirgiz nyelven készítenek műsort. A Xinjiang Television Station (XJTV) Ürümcsiben található, és a en jelentős televíziós műsorszóró állomásnak számít. A város helyi televíziója az Ürümcsi Televíziós Társaság (UTV). ## Helyi idő A város elhelyezkedése miatt a Nap helyzetéből megállapítható helyi idő 2 óra 10 perccel kevesebb a hivatalos kínai időhöz képest (ami UTC+8), a város hivatalai és han lakossága ezt a hivatalos időt használja. Az ujgurok azonban egyrészt praktikus okokból (hogy a felkelés, lefekvés, és az iszlám vallás egyes előírásai betarthatók legyenek), továbbá polgári engedetlenségből nem a „Pekingi időt”, hanem a „Xinjiang shijian”-t használják, ami a Pekingi időnél 2 órával kevesebb, így jobban megfelel a helyi idő fogalmának. A hivatalok is ehhez igazítják a nyitvatartásukat, bár a hivatalos időt tüntetik fel. A kínai kormány megpróbálta visszaszorítani a nem hivatalos ujgur idő használatát, amit a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területén belül az ujgurok alkalmaznak, de ez a próbálkozás kudarcba fulladt. 1912-ben, a Qing-dinasztia uralmának végével Kína öt időzónát kezdett használni, ezek ideje UTC+5,5 és UTC+8,5 közé esett. 1949-ben a Kínai Kommunista Párt elnöke, Mao Ce-tung rendeletben egyetlen időzónában „egyesítette” az országot (ez a „Pekingi idő”), ami azóta is így van használatban. Német kutatók szerint egészségi problémákat okoz, ha az ember biológiai, belső órája (amit a Nap járása szinkronizál), és a „külső” zónaidő egymástól eltér. A jelenséget „Social Jet Lag”-nek nevezték el. A napkelte és a napnyugta időpontjai a nap-éj egyenlőségek, és a napfordulók idején a hivatalos kínai idő és a nemhivatalos ujgur idő szerint (2014-ben). ## Híres ürümcsiek - Parhat Azimat (1955) ujgur nemzetiségű kínai labdarúgó és edző. - \(1963\) kínai építész, a 2012-es Pritzker-díj díjazottja. ## Testvérvárosok ## Galéria ## Fordítás

Kiskunfélegyháza–Orosháza-vasútvonal

A 147-es számú Kiskunfélegyháza–Orosháza vasútvonal egy 79 km hosszú vasúti mellékvonal a Dél-Alföldön. Kiskunfélegyháza–Csongrád között 1888-ban indult meg a forgalom, a Csongrád–Orosháza összeköttetés 1906-ban készült el. Menetrendi, utasforgalmi szempontból két részre osztható: a Kiskunfélegyháza–Szentes és Szentes–Orosháza szakaszra. A vonal nagy része – a kor szokásának megfelelően – helyiérdekű vasútként épült meg, csak az 1930-as évek elején került a Magyar Királyi Államvasutak tulajdonába. Építésének fő célja a helyi áru- és személyszállítás lebonyolítása volt, a ’70-es évekig több gazdasági kisvasúti hálózat csatlakozott hozzá – emellett Tisza-hídja fontos átkelő volt a párhuzamos közúti híd megépültéig. A mai forgalom nagyrészt a személyszállításra korlátozódik, Szentes és Csongrád lakosainak biztosít összeköttetést a fővárossal. Gazdaságtalanságra hivatkozva a rendszerváltás után többször felmerült a vasúti forgalom teljes vagy részleges megszüntetése, de ezidáig egyetlen ilyen terv sem valósult meg. Emellett az utóbbi években több korszerűsítést, átépítést is végeztek a vasútvonalon a műszaki állapot javítására. ## Története ### Építése A mai 147-es számú vasútvonal több részben épült ki. Első szakaszát, a Kiskunfélegyháza–Csongrád vonalat az Osztrák-Magyar Államvasút-Társaság (OÁVT vagy OMÁV, a nevével ellentétben magánvasút volt) építette 1888-ban. Csongrád az 1880-as évekre a térség jelentős településévé vált 15 000 lakosával. A járási székhelyen téglagyár, gőzmalom és fűrészmalom is működött. A város – elsősorban mezőgazdasági – termékeinek piacra kerüléséhez azonban hiányzott a vasút, ami a nehézkes hajózással és a szekéren fuvarozással szemben állandó, megbízható kapcsolatot jelentett. Az OÁVT - aki akkor már a üzemeltette - jó üzletet látott egy leendő csongrádi szárnyvonalban, így megalapította a saját tulajdonú Félegyháza–Csongrád Helyi Érdekű Gőzmozdonyú Vasút társaságot, és elkezdte a vonal tervezését. A vonal engedélyezési tárgyalását 1887. július 9-én tartották, az engedélyokiratot 1887. szeptember 17-én keltezte Baross Gábor miniszter. A forgalom 1888. szeptember 16-án indult meg. Az eredeti vágány „m” rendszerű volt 21,75 kg/m tömegű sínekkel, 7,50 méter hosszú mezők alatt 10 db talpfa volt. A felépítmény 25 cm-es bányakavics ágyazatra került. A pálya 24 842 méter hosszú, szinte teljesen sík: 5‰-nél nagyobb lejtése nincs, az ívek is mind 300 m-nél nagyobb sugarúnak épültek. Két állomás épült: a kiskunszállási (ma Gátér) 330 méteres, a csongrádi 400 méteres kitérőkkel. Csongrádon, a végállomáson az Osztrák-Magyar Államvasutak szabványa szerinti I. osztályú felvételi épület épült, valamint kétállásos mozdonyszín fordítókoronggal. A teljes építési költség 579 654 osztrák forint volt. Az OÁVT eredetileg nem kívánt Csongrádnál megállni, tovább kívánt terjeszkedni Szentesig. A magántársaság felajánlotta, hogy ha Szentes városa 160 000 Ft-tal hozzájárul az építkezésekhez, valamint a határában ingyen földterületet biztosít a vasútnak, kiépíti azt a Tisza-híddal együtt. Szentes támogatta a tervet, azonban a kormány nem. Az országgyűlés 1884. évi költségvetési vitájában Törs Kálmán képviselő felszólalt a tervezett vonal hasznosságát hangoztatva; válaszában báró Kemény Gábor közlekedési miniszter azzal indokolta az engedély megtagadását, hogy az Államvasút-társaság a MÁV-nak túlzott konkurenciát jelentene, ha a Tisza bal partjára is kiterjesztené a működését. 1887-ben megnyílt a helyiérdekű vasút, mely Szentes város tulajdonában volt, így a város is ellenérdekeltté vált a folytatás kiépítésében - még a Csongrádig tartó szakasz is konkurenciát jelentett a saját vasútjának. Az OÁVT viszont ki akarta használni a helyzetét, és tervezte a csongrádi vonal meghosszabbítását a szentesi tiszai átkelőhöz, a Bődi révhez. Ez a terv viszont nem teljesült. Az Államvasút-Társaságot rövidesen, 1891-ben államosították, vonalait a MÁV vette át. A Szentest Orosházával összekötő vasútvonal kiépítését a helyi érdekeltek már 1887-től szorgalmazták, de az építkezést tőkehiány és a vonalvezetéssel kapcsolatos viták hátráltatták. Gádoros község érdeke a települést érintő nyomvonal volt, míg a mágocsi Károlyi-féle uradalom a rövidebb, Derekegyházon és Nagymágocson keresztül vezető vasútépítést szorgalmazta. A vasútvonal építésére és üzembentartására Gerster Béla és Török Emil budapesti mérnökök kaptak engedélyt, és létrehozták az Orosháza–Szentes–Csongrádi Helyiérdekű Vasút Részvénytársaságot. Részvényesek voltak: Békés és Csongrád vármegyék, Szentes város, Gádoros és Orosháza községek, valamint az érintett nagybirtokosok. A vasútvonal építéséhez szükséges tőkét 3 884 000 koronában határozta meg a minisztérium, melyből 238 000 koronát járműbeszerzésre kellett fordítani, 70 000 koronát tartalékalapba kellett csoportosítani, így magára az építésre 3 576 000 K jutott. Sikerült az érdekelteknek a vonalvezetés mikéntjéről is megegyezniük: a HÉV fővonala Orosháza–Gádoros–Fábiánpuszta–Szentes útvonalon halad, Fábián állomásból kiágazva pedig szárnyvonalat építenek, mely az uradalmakat szolgálja ki. Az építést az 1906. évi XVII. törvénycikk engedélyezte: Az építkezés 1905 áprilisában kezdődött el. A kor színvonalának megfelelően kézi erővel végezték a munkát, és alig 9 hónap alatt, 1906. január 4-ére el is készült a 40 kilométer hosszú vasútvonal. Fábiánban és Gádoroson ún. ötödosztályú felvételi épületet emeltek. Fábiánban gőzmozdonyos fűtőház létesült, mely szolgálati lakásként ma is megvan. A nyomvonal kezdetben Orosháza és Szentes között nem érintett közvetlenül települést: Gádorostól egy kilométeres távolságra vezetett, Fábiánsebestyén falu ekkor még nem épült meg. Gádoros lakói kérvényt adtak be nyomvonalmódosításra, hogy a vasutat északabbra vezessék, érintve a település szélét, de ezt a MÁV képviselői elutasították. Ebben az esetben a falu mai központjában haladhatna a vasút, mivel az vasútépítés idején a szélső házak álltak ott. Napjainkra Gádoros dél felé a vasútig terjeszkedett, így a vonal ma már érinti a szélét. A Csongrád–Szentes vasútvonal egyszerre épült a Szentes–Orosháza szakasszal, azonban néhány hónappal később, 1906. szeptember 22-én adták át. Kiépítése megegyezett a pálya orosházi felével, 23 kg/m tömegű „i” rendszerű sínekből épült. Ezzel a szakasszal vált teljessé a pálya Kiskunfélegyházától Orosházáig. 1906\. december 5-én a kapcsolódó Fábián–Zoltántér szárnyvonalat avatták fel. 1908-ban 2 km hosszan rakodóvágány épült a Tisza-híd szentesi oldalánál, melyet november 10-én adtak át. A vágány áthaladt a Tisza-híd alatt, majd kétvágányos kitérővel ért véget. Főleg gabonarakodásra használták. Rövid életű volt, 1925-ben szedték fel. A HÉV által épített vasúti pályák teljesen új anyagból, a helyiérdekű vasúti szabvány alapján könnyű, 9 méteres, 23,6 kg/m tömegű „i” rendszerű sínekből készültek, bányakavics ágyazatban, mezőnként 13 talpfával. Ez már akkor sem számított korszerűnek, kihordási idejét is csak 25 évre tervezték. A vonalakon a legnagyobb menetsebességet a hatóság 40 km/órában határozta meg, a tengelyterhelést pedig 12 tonnában. A vonalon található legjelentősebb műtárgy, a Csongrád és Szentes közötti Tisza-híd már 1903-ban megépült. Kezdetektől fogva tervezték a vasút átvezetését rajta. Az első három évben közúti hídként, majd 1906-tól 1981-ig közös közúti-vasúti hídként üzemelt. ### Az első évtizedek A Kiskunfélegyháza–Csongrád vasútvonal csak 3 évig volt az Osztrák-Magyar Államvasút-Társaságé: 1891. január 1-jével államosították az ekkor 1214 km-es vonalhálózattal bíró – nevével ellentétben magánvasúti – társaságot, így a MÁV tulajdonába került. A vonal engedélyokiratában a következő díjszabás szerepelt – még az OÁVT részéről: Személyszállítás I. osztályon 4,75 krajcár/km; másodosztályon 3,56 kr/km; harmadosztályon 2,37 kr/km. Áruszállítás: I. áruosztály 0,79 kr/100 kg/km; II. áruosztály 0,53 kr/100 kg/km; terjedelmes áruk 1,06 kr/100 kg/km. Teljes kocsirakományú áruk (pl. szén, tűzifa, kő, mész, tégla) 0,41 kr/100 kg/km. A forgalmat az első években vegyesvonatokkal szervezték meg, az 1894-es menetrend szerint naponta 2 pár vegyesvonat járt a vonalon. Az 1901-es menetrend már Kónyaszéket is jelöli megállóhelyként az addigi egyetlen köztes gátéri állomás mellett. A MÁV-on belül kezdetben a Szegedi Üzletvezetőséghez, később egy ideig a Budapest-balparti Üzletvezetőséghez, majd Aradhoz tartozott a vonal. Az első világháború kezdetekor újra Szegedhez került, ami később már nem változott. Csongrád áruforgalma növekedett, míg személyforgalma 25-30 000 fő/év körül mozgott. A kapcsolódó Csongrád-Szentes szakasz elkészülte jelentős lökést adott a forgalomnak: 1910-ben a személyforgalom 72 000 főre nőtt: Kiskunfélegyháza felé 42 000-en, Szentes felé harmincezren utaztak. Ebben az évben 730 tehervonat és 4234 személyszállító vonat közlekedett (közülük 2435 motorvonat). Az Orosháza-Csongrád HÉV megépültével jelentek meg a síneken a gőzmotorkocsik a lassú vegyesvonatok kiváltására: 1908-ban már 6 gőzmotorkocsi szolgál a vonalon. Az Orosháza–Szentes–Csongrádi HÉV Rt. szabványszerződés alapján a MÁV-ra bízta a vonalai üzemeltetését. Kezdetben a teherforgalmat gőzmozdonyokkal, a személyforgalmat gőzmotorkocsikkal bonyolították le. Az első két gőzmotorkocsi Cmot sorozatú volt, (07 315 és 07 316 pályaszámokkal) De Dion gőzfejlesztővel és 50 LE-s motorral rendelkeztek. Az 1906-os menetrend szerint 3 pár személyvonat (egy évvel később már 4 pár) és egy pár tehervonat közlekedett a vonalon. A menetidő 2,5 óra volt. Nyaranta 100-150 utas is utazott 1-1 vonaton. A gádorosi állomás hamar kicsinek bizonyult: már 1906-ban megnagyobbították, majd 1912-ben új váróteremmel bővítették, így elnyerte mai formáját. A gőzmotorkocsik idővel megbízhatatlannak bizonyultak, a kiforratlan konstrukció számos meghibásodással küzdött. Ezért az állami vasúttársaság a motorkocsi üzem helyett a kis teljesítményű mozdonyos vonatok üzemeltetésében látta a megoldást, melyek bevált műszaki megoldásokkal tudják elvégezni a motorkocsik feladatát, és gazdaságosabbak a meglévő mellékvonali mozdonyoknál. Ezeket a mozdonyokat feladatuk alapján motorpótló mozdonynak nevezték. 1910-ben készült el MÁV 11-es (MIa) mozdonysorozata, mely már ebben az évben munkába állt a vonalon a motorkocsik kiváltására. A gőzmotorkocsikat a MÁV 1913 májusában vonta ki a forgalomból. 1919-ben heves csata alakult ki a Magyar Tanácsköztársaság és a megszálló román hadsereg között a Tisza-hídnál, melynek során felrobbantották annak egyik ártéri szerkezetét. A román megszállás alatt a pályát is elbontották Szentes-Csongrád között több száz méter hosszan Hékéd megállóhelynél. A román hadsereg többek közt a Szentes-Orosháza vonalat is használta a hazánkból elrabolt javak elszállítására. A híd újjáépítését a MÁV saját költségén végezte el 1920-ban. A felbontott vágány csak 1925-ben épült vissza, addig a párhuzamos Szentes-Kunszentmárton vonalat használták a vonatok. 1925-ben a HÉV 367 200 utast és 137 597 tonna árut szállított, évi tiszta nyeresége elérte a 35 650 aranykoronát. 1926-tól jelentek meg a síneken a BCmot motorvonatok, majd 1928-ban megépült a MÁV szentesi motorgarázsa, amely mindmáig a Dél-Alföld motorvonatainak fő karbantartó műhelye. Az 1930-as években Gyopárosfürdőre is járt „filléres gyors”. A forgalom nagysága a kezdetekkor körülbelül a maival egyezett meg, a vállalkozás a takarékos üzemvitelnek köszönhetően mégis nyereséges volt. Az Orosháza–Csongrádi HÉV-et a gazdasági világválság idején, 1931. október 1-jével államosították – vele együtt az Szentes másik két helyiérdekű vasútját is. Így már nem csak üzemeltető, hanem tulajdonos is lett a MÁV. Szentes és Orosháza között már a kezdetektől fogva meghatározó volt a cukorrépa-szállítás, ami szorosan összefonódott száz éven keresztül ezzel a vonallal. Justhmajor és Lapistó rakodóhelyek is elsősorban réparakodási célból épültek. A szolnoki cukorgyár 1941-ben Szentes–Fábiánsebestyén között Kórógyrakodó néven répaberakó állomást létesített szekérhídmérleggel. Már a 20. század első évtizedeiben szükségessé vált a vasútvonalak átépítése a megnövekedett forgalom és az elhasználódás miatt. 1910-ben talpfasűrítést végeztek Kiskunfélegyháza és Csongrád között: a sínszálak alá az addigi 10 mellé még két talpfát húztak be. A teljes síncserét az 1920-as évek második felében végezték el: az addigi "m" (21,75 kg/m) rendszerű pályát 1927-ben fővonalakból kikerült 12 m hosszú "c" (34,5 kg/m) sínekre cserélték Kiskunfélegyháza és Gátér (bezárólag) között. Továbbhaladva 1928-ban Gátér és Csongrád között is folytatódtak a cserék, de itt csak 9 m hosszú sínekkel. A sínleerősítés sínszeges és síncsavaros volt, az ágyazat bányakavics maradt. A csongrádi állomás 1925-ben villanyvilágítást, 1934-ben új vágányhídmérleget kapott. Ezután a Csongrád–Szentes szakasz vált szűk keresztmetszetté a 12 tonnás maximális engedélyezett tengelyterhelésével. Az átépítést 1936-ban végezték el. Az eredeti "i" (23,6 kg/m) síneket fővonalból kinyert 11 méter hosszúságúra vágott „I” rendszerű (42,8 kg/m) sínekre cserélték. Mezőnként 15 talpfa támasztotta alá a sínszálakat, sínvégeknél ikertalpfás leerősítéssel. Az addigi bányakavics ágyazatot is zúzottkőre cserélték. A Tisza-hídra 24 méteres "c" sínek kerültek. A hídon a sínek közé kiskockakő, a síneken kívülre makadámburkolat került a közúti forgalom miatt. A hatósági pályavizsgálatot és próbamenetet 1936. december 17-én tartották, amely során az átépített szakaszon 55 km/h sebességet és 16 tonna tengelyterhelést engedélyeztek. Az 1941. évi előírások szerint Kiskunfélegyháza-Szentes között a motorvonatok 55, a mozdonyvontatású személyvonatok 50, a tehervonatok 30 km/óra sebességgel közlekedhettek. A második világháború idején 1944-ben szovjet irányítással Orosházán működött a Dél-Alföld vasúthálózatát kezelő Üzemvezetőségi Kirendeltség. A szervezettséget tükrözi, hogy a kórógyi rakodónál két tehervonat egymással szembehaladva összeütközött. A Tisza-hidat 1944. október 8-án felrobbantották a visszavonuló német csapatok, így két évig szünetelt a forgalom Szentes és Csongrád között. A híd eredeti formájában már nem épült vissza, a hiányzó részeit 1946-ban a magyarcsanádi vasúti Maros-híddal és egy hadihídszerkezettel pótolták. Ezt a megoldást ideiglenesnek szánták, azonban 40 évig maradt a helyén. ### A II. világháború után Az ötvenes években az újonnan alakult termelőszövetkezeti csoportok, földművesszövetkezetek és tüzépek lettek a vasútvonal fuvaroztatói, az Újvárosi Állami Gazdaság saját rakodóvágányt épített az újvárosi megállónál 1954-ben. Régi fuvaroztatóként megmaradt az eperjesi kendergyár Gádoros állomáson. 1947-ben épült meg a kónyaszéki rakodóvágány, a kónyaszéki megállóhelytől kb. fél km-re Csongrád felé. A síneket Gyalupusztáról (ma Kungyalu alsó vasútmegálló a Szolnok–Makó-vasútvonalon, Kunszentmártontól északra) hozták az ottani mellékvágány felszedéséből. A rakodóvágány nem volt hosszú életű, 1964 környékén szedték fel. Csongrád és Szentes között 1952–53-ban az összes talpfát főleg „e” jelű, kisebb részben „B” jelű betonaljakra cserélték egyenkénti cserével. Ma is ez a vonal egyetlen összefüggő hosszabb betonaljas szakasza. Az eredeti aljak jó része ma is megvan, de a csere folyamatos. Az 1970-es évek elején 24 méteresre hegesztett, szintén "c" sínekre cserélték a Kiskunfélegyháza-Gátér szakasz 12 méteres vágányait és az ágyazatot zúzottkőre cserélték. Azért volt ilyen visszafogott a felújítás, mert a csongrádi vízlépcső megépítéséhez kapcsolódóan tervezték a vonal nagyszabású felújítását. Az építkezéshez iparvágány ágazott volna ki Csongrád alsó és Kónyaszék között Saroktanya felé. A vízlépcső építésének meghiúsulásával a vonal átépítése is elmaradt. 1959-ben a vonal orosházi felén lévő összes kitérőt 34 kg/fm sínrendszerűekre cserélték. A hatvanas években erre közlekedtek az Orosházi Üveggyár szerelvényei, a tehervonatok élén a gőzmozdonyok mellett megjelentek a – kis teljesítményük miatt párba csatolt – M28-as dízelmozdonyok is. A motorkocsikra engedélyezett sebességet néhány évtizeden keresztül 50 km/h-ra növelték. A személyszállítás fellendülését hozta a vidéki ipartelepítés és a szakképzés kiterjesztése a hatvanas években: az utazóközönség nagy részét a Szentesre és Orosházára bejáró dolgozók és diákok alkották. Az 1960-as évek közepétől viszont megindult a térségben a vasúti közlekedés leépülése: először a kendergyárhoz vezető kisvasút szűnt meg Gádoroson, majd a rakodóhelyek körzetesítésével felszedték Justhmajor (1967) és Kórógy (1968) mellékvágányait. Az 1968-as közlekedéspolitikai koncepció a 147-es vonalat fenntartandó és felújítandó vonalnak jelölte, viszont a Fábiánsebestyénnél elágazó és Árpádhalomig vezető szárnyvonalat, amely akkor még jelentős forgalmat bonyolított le, kis forgalomra hivatkozva szüntették meg 1972-ben a koncepció alapján. 1976-ban Orosháza Külsőn (ma Szentetornya) szüntették be a teherforgalmat, 2 évvel később a kitérővágányát is felszedték. 1977-ben az újvárosi rakodóvágányt is meg akarta szüntetni a pályafenntartás, de az állami gazdaság ragaszkodott hozzá, így ma is megvan. Kisebb átépítések is történtek: 1964-65-ben Fábiánsebestyén, Gádoros, Orosháza külső állomásokon betonaljakra cserélték a talpfákat, 1967-ben a Mágocs-ér 2 méter átmérőjű betoncső-átereszét 4 méter nyílású vasbeton hídra cserélték. 1972-ben épült meg az új szentesi téglagyár iparvágánya, ami a vonal orosháza felőli becsatlakozásának átépítésével járt. A nyíltvonalat új ívre helyezték át, míg a régi ív a téglagyári iparvágány része lett. Az évek során a járműállomány is megváltozott: a 375 sorozatú gőzmozdonyok leállításával megjelentek az M32-es dízelmozdonyok, személyvonatoknál az 1970-es években az MDmot motorvonatok, az 1980-as években a Bzmot motorkocsik váltották az ABmot motorkocsikat. A kiskunfélegyházi vonalrész teherforgalmát a környező települések, főleg Csongrád adta; erre szállították a helyi üzemek – mint például a bútorgyár, malom – és a Tüzép nyersanyagait és áruit. Élő halat is szállítottak speciális kocsikban a Tömörkényi Halgazdaságból. Gátéren terményt és műtrágyát rakodtak, Kiskunfélegyházán a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalathoz vezetett iparvágány. (Erről ma már csak egy vonalban maradt váltó tanúskodik, a vágányt 1997-ben felszedték.) Az 1970-es évektől több síncsere is folyt Kiskunfélegyháza és Szentes között: 1975-81 között Gátér és Csongrád között 24 méteres "c" sínekre cserélték az addigi 9 métereseket. A Kiskunfélegyháza-Városi Park szakasz 48 kg/fm síneket kapott a kapcsolódó iparvágányok miatt. 1974 és 1976 között a 11 méteres "I" síneket 24 méteresre hegesztett "I" sínekre cserélték Csongrád és Szentes között; azonban már az 1980-as évek elejétől megindult ugyanitt a csere a korszerűbb 48 kg/m-es rendszerre. A munka többszöri szünet után csak 2004 novemberében lett készen. Az 1990-es évek elején Csongrád és Csongrád alsó közé is 48 kg/m sínek kerültek. Az orosházi vonalrész állapota az 1980-as évekre leromlott, így megérett az idő a felújításra. 1983–89 között az összes kitérőt 48-as sínrendszerűre cserélték (használt anyagból). Ugyanezen időszakban több kilométer hosszan cserélték a sáros kavicságyazatot zúzottkőre, de nem végig. A nyíltvonal cseréje is elkezdődött 48 kg-os sínre Szentestől kiindulva 1983-ban, azonban 1-2 kilométer után a munka abbamaradt. 1988-ban a pályára engedélyezett sebességet 30 km/h-ban korlátozták a felújítás kiharcolása céljából. Bár átfogó felújítást nem értek el, 1991-től kezdve kisebb síncserék történtek. A rendszerváltozás, gazdasági átalakulás miatt az átépítés tervéből nem lett semmi. A teherforgalom is visszaesett, mivel a privatizált cégek átpártoltak a közúti közlekedéshez, az eperjesi kendergyár pedig megszűnt. Jelentős esemény volt a vasútvonal életében a Tisza-híd felújítása. A két város között 1981-ben készült el a különálló közúti Tisza-híd, ami tehermentesítette az addig közútiként is használt vasúti hidat. A híd állapota az évek során nagyon leromlott, a cseréje halaszthatatlanná vált. Moldova György az 1977-ben megjelent Akit a mozdony füstje megcsapott... című könyvében így írt róla: A közúti híd után 1986-ban a vasúti hidat is újjáépítették 600 millió Ft költséggel. Az új híd közvetlenül a régi déli oldalánál készült el, így rajta áthaladva észak felé nézve még láthatók a régi híd pillérei és a hídfők mellvédjei. A hídépítéssel egy időben pályakorrekciót végeztek a csongrádi oldalon, 2,7 km-en átépítették a pályát 48 kg/fm sínekkel és LM betonaljakkal. Az íveket úgy alakították ki, hogy alkalmasak legyenek a 100 km/h sebességre. Magára a hídra 54 kg/fm sínanyag került. ### A rendszerváltozás után 1996–97-ben napirendre került a Szentes-Orosháza szakasz megszüntetése. 1997. június 1-jétől Gádoros és Orosháza között egy lassújellel 9,5 km hosszon 10 km/h-ban szabták meg a legnagyobb sebességet. A MÁV illetékesei vasútpótló (tehát nem vonatpótló) buszjárat szervezésébe kezdtek. (Összehasonlításképpen: ebben az időszakban szűnt meg a hasonló helyzetű Pécs–Bátaszék-vasútvonal Pécsvárad–Véménd közötti szakaszán a személyforgalom.) A megszüntetés terve és az elriasztó menetidő ellen tiltakozás és aláírásgyűjtés tiltakozás kezdődött, ami sikerrel járt: a vonalrész megmaradt, több helyen sín-, alj- és ágyazatcserével javítottak a minőségén. 7000 talpfát cseréltek ki, valamint átépült 48 kg/fm sínrendszerre Gyopárosfürdő mh. környéke. A síncserék a következő években is folytatódtak, anyaguk fővonali felújítások vissznyereményéből illetve bontásból került ki, például a megszűnt Dunaföldvár–Solt-vasútvonal anyagának egy része is ide került. Fábiánsebestyén és Gádoros állomások, valamint a táblás megállóhelyek is emelt utasperont kaptak. 2005 nyarára a szakasz hosszának fele, azaz 20 km vágány épült át. Ezeken a részeken a pályaszerkezet elbírná a 60 kilométer/órás sebességet. 1999-ben felmerült a vasúti személyforgalom leállítása 1000 kilométeren – amiben a teljes vasútvonal is benne volt – azonban a terv nem valósult meg. 2006\. január 7-én ünnepelték a Szentes-Orosháza vasútvonal fennállásának 100. évfordulóját. Az évforduló alkalmából nosztalgiavonat közlekedett, valamint emléktáblát avattak a fábiánsebestyéni és szentesi vasútállomáson. 2006 nyarán újra felmerült személyforgalom leállítása az orosházi részen – ezúttal a „vasúti reform” részeként további 27 mellékvonallal együtt tervezték a leállítást – de végül kikerült a szakasz az első körben 2007. március 3-ával megszüntetett 14 mellékvonal közül. Azonban ez nem jelentett végleges nyugalmat: az egész vonal sorsa kérdéses maradt az újabb vonalbezárási tervezetek miatt. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szerint a vasútvonalon az országos közforgalmú személyszállítás fenntartása nem indokolt. 2007 őszén új tervek láttak napvilágot, miszerint a decemberi menetrendváltástól 38 mellékvonalon áll le a személyszállítás. Ebben a tervezetben a teljes 147-es vonal benne volt, azonban a GKM elállt a megszüntetéstől. 2006 szeptemberében a csongrádi vasútállomáson forgatták Koltai Róbert Megy a gőzös című filmjét. Az állomás a filmben Iharos és Szikhalom neveken szerepel. A rendező állítása szerint azért választotta a helyszínt, mert az 1920-as évek hangulatát idézi. 2008-2009-ben a MÁV pályavasút „hálózat-racionalizálási” programot hajtott végre, mely mellékvonali állomások bezárásával és elbontásával járt az ország több pontján. Fő cél a vonali személyzet csökkentése volt. Ennek esett áldozatául Fábiánsebestyén állomás, melyet 2009. július 8-ával megszüntettek, továbbiakban mint megállóhely üzemel. Az állomás felszámolása során a mellékvágányokat és a teljes biztosítóberendezést elbontották alakjelzőkkel együtt, az állomásról kezelt sorompókat vonat által kezelt fénysorompókra cserélték. Így a teherforgalom későbbi felvétele lehetetlenné vált, az így létrejött hosszú Szentes–Gádoros állomásköz miatt nőtt a vasútvonal zavarérzékenysége és csökkent az átbocsátóképessége. Ezzel együtt Szentes és Orosháza között bevezették a mellékvonali forgalomirányítást (MEFI). Gádoros állomáson rugós váltókat helyeztek üzembe, hogy a keresztezések a vonatszemélyzet által lebonyolíthatók legyenek. Ez az állomás MEFI-állomásként személyzet nélkül üzemel tovább. 2012-ben újabb súlyos leépítés érte a Szentes-Orosháza vonalszakaszt. A 2012. április 15-én megjelent 1. sz. menetrendi módosítás országos szinten tömeges járattörlésekkel járt több mellékvonalon. Szentes-Orosháza között az addigi 6-ról mindössze két vonatpárra csökkent a forgalom. Ezzel a vonalszakasz utasainak nagy részét elvesztette. 2013\. június 1-től a Szentes és Orosháza közötti vonatok 15%-kal mérsékelt regionális díjszabással vehetők igénybe. 2014. február 15-től a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 25%-ra emelte a kedvezmény mértékét. A leépítések ellenére a pályafenntartás a lehetőségeihez mérten igyekszik a vonal műszaki színvonalán javítani. A folyamatos vonali síncserékkel 2015 tavaszára a Szentes-Fábiánsebestyén szakaszból kikerültek az utolsó eredeti sínek. Még mintegy 14 km eredeti vágány cseréje szükséges Fábiánsebestyén és Justhmajor között. 2020\. június 6-ával ezen a vasútvonalon is bevezetésre került az koronavírus-járványhoz kapcsolódóan az "ideiglenes járványügyi menetrend". Az intézkedés keretében Szentes és Kiskunfélegyháza között napi 2 párra, Szentes és Orosháza között mindössze napi 1 párra csökkentették a menetrendi kínálatot. Szentes város önkormányzata tiltakozását fejezte ki a rendkívüli járatritkítás miatt, azt vasútbezárási kísérletként értékelve. A járványügyi menetrendet ezen a vonalon még 2020 őszén kivezették. 2021 decemberében menetrendi bővítésre került sor, Kiskunfélegyháza-Szentes között egy új délelőtti vonatpár és egy új esti vonat, Szentes-Orosháza között munkanaponként 1 új vonatpár beállításával. 2022-ben hétvégén is új vonatpárat kapott a Szentes-Orosháza szakasz, így a hét minden napján 3 pár vonat közlekedik. 2023\. április 2-ával Kónyaszék megállóhely áthelyezésre került, az eredeti helyétől mintegy 1,2 km-re Csongrád felé (191. szelvény). 2023. augusztusában a Szentes–Orosháza vonalszakasz újra a hírekbe került az Építési és Közlekedési Minisztérium vonalbezárási terveinek kapcsán, miszerint a 2023-as magyarországi vasútbezárások folytatásaként újabb 7 vonal kerülhet bezárásra az ősz folyamán. Erre azonban nem került sor. 2023 őszén a MÁV 40 km/h lassújelet tűzött ki a teljes Kiskunfélegyháza–Csongrád szakaszra, a pályaállapot romlása miatt. Ez az intézkedés felborította a kétórás ütemes menetrendi struktúrát, folyamatossá váltak a csatlakozásmulasztások Kiskunfélegyházán ami az utasszám jelentős visszaesését okozta. ## Egykori kapcsolódó vasútvonalak ### Az árpádhalmi szárnyvonal A vasútvonalnak volt egy leágazása, ami Fábiánsebestyént kötötte össze Zoltántérrel (Árpádhalom külterülete a falutól 1,5–2 km-re nyugatra). Ez a szakasz szintén 1906-ban épült, főleg a grófi uradalom szállítási igényeire. A két végállomás között egy megállóhely volt Nádas-halomnál és megálló-rakodóhely Lajostanya majornál (Nagymágocs mrh.); utóbbinál kisvasúti csatlakozás volt Nagymágocs felé. A 8,5 km-es szakaszon a forgalom 1906. november 5-én indult meg. Végzetét az 1968-as közlekedéspolitikai koncepció jelentette, mely a vasúti forgalom közútra terelését szorgalmazta, ami országszerte vonalbezárásokkal járt. A forgalom 1972. szeptember 30-án állt le, egy év múlva a síneket is felszedték. ### A Csongrád–felgyői gazdasági vasút 1923-24-ben épült meg a Csongrád állomásról kiinduló 600 mm nyomtávolságú kisvasút, ami a gróf Károlyi-féle ófelgyői uradalomba vezetett 17 kilométer hosszúságban. Később a Felgyői Állami Gazdaság kezelésébe került. A forgalom az 1960-as évek közepére elsorvadt (teherautók, traktorok térhódítása miatt), a vágányokat 1968-ban felszedték. Töltése Csongrádon a Szentesre vezető 451-es főút fénysorompója mellett, a nagyvasút déli oldalán épségben megvan kb. 100 m hosszúságban. ### Fábiánsebestyén kisvasútjai Sváb János földbirtokosnak hatalmas földterülete volt a 20. század elején Fábiánsebestyén környékén. 1922-ben a nagyvasúti és a birtokon belüli szállítás megkönnyítésére kisvasutat építtetett, melynek központja és átrakóállomása Fábián (akkor még nem Fábiánsebestyén) állomáson, a felvételi épülettel szemben volt. A kisvasúti átrakás céljára épült az állomáson egy ötödik vágány, illetve két keskeny vágány. (Ma már egyik sincs meg.) A kisvasútnak két ága volt: az északi a falutól 2 km-re északra található Koticzki-majorban ért véget, a déli ág a Mágocsi majorig vezetett kb. 7 km hosszan. Ez utóbbi szintben keresztezte az árpádhalmi nagyvasutat is. Nem sokáig működött ebben a formában a vasútüzem, mert Sváb János eladta a birtoka egy részét Koticzki Mihálynak, míg másik részét Rosenthal Adolfnak. A kisvasút az árpádhalmi vonal keresztezésnél a birtokkal együtt kétfelé szakadt. Mivel a Rosenthal-féle csonka vasútnak nem lett nagyvasúti kapcsolata, ő észak felé, Mikecz-csárdánál építtetett 2 km hosszan csatlakozást 1926-ban. A Koticzki-féle vasút az 1930-as évek közepére elvesztette jelentőségét, a birtokos nem használta: a vágányok az 1940-es évek elejére el lettek bontva. A mikeccsárdai kisvasút 1940 tavaszán szűnt meg, mert a birtokot felparcellázta a birtokos és eladta. Ugyanekkor szűnt meg a nagyvasút mikeccsárdai kitérője is. A kitérő nyomai ma is láthatók, mivel a kavicságyazatú szakaszon a váltók helyére zúzottkövet terítettek. ### Nagymágocs és Árpádhalom kisvasútjai Nagymágocs első, 600 mm nyomtávú kisvasúti vonalát a nagymágocsi Károlyi-uradalom építtette a mezőgazdasági termények szállítására 1899-ben. A hálózat a következő években tovább bővült, a helyiérdekű vasút kiépülésével 1907-ben Lajostanya majornál kapcsolatot teremtett a Fábiánsebestyén–Zoltántér major vasútvonallal. Az ötvenes évek elején a vasúthálózat a Nagymágocsi Állami Gazdaság tulajdonába került. 1955-ben felmerült a 760 mm nyomtávúra átépítés terve, de kapacitáshiány miatt a munkához nem tudtak hozzákezdeni. A kisvasút az 1960-as évek elején szűnt meg. A falut érintette a Szegvári Gazdasági Vasút 40 km hosszú 760 mm-es kisvasúti hálózatának fő vonala (Szegvár–Nagymágocs–Árpádhalom), melyen személyszállítás is folyt Árpádhalom és Nagymágocs között. Ez a vasúthálózat Zoltántér (későbbi nevén Árpádhalom) állomáson csatlakozott a Fábián–Zoltántér nagyvasúti vonalhoz. A személyforgalom 1971. január 1-jével szűnt meg, a síneket 1972 áprilisára szedték fel. ### A Gádoros–eperjesi kendergyári kisvasút Gádoros állomástól kiindulva 1916-18-ban kisvasút épült 600 mm nyomtávolsággal a Gádorostól északnyugatra elterülő földterületek felé a mai Eperjes község területéig. A kisvasút tulajdonosa a Mezőgazdasági Kenderipar Rt volt. A kendergyár megépülte után (1920-as évek) 760 mm nyomtávolságúra építették át. A kezdetben teljesen ló- és szamárvontatású vasúton a második világháború után jelentek meg motoros mozdonyok, de továbbra is megmaradt az állati vontatás. 1949-ben államosították a vasutat. 1965-ben felszedték a kisvasútnak a Gádoros állomás–Kendergyár szakaszát, de a Kendergyáron belüli vonalhálózata (amely több kilométer vágány volt) továbbra is üzemben maradt és 1975 körül szűnt meg. A gyár 1989-ben zárt be. ### A szentetornyai kisvasút A szentetornyai kisvasutat Rosenthal és Haraszti nevű birtokosok építtették 1926-ban. A szentetornyai állomásról indult, majd egy őrház mellett szintben keresztezte a nagyvasutat. Keleti majd északi irányba haladt kb. 6 km hosszan a nevezett birtokosok földjén az Eötvös-majort is érintve (nem a nagyvasúti megállót, hanem magát a majort). Az évek során a birtokosok a földet sok-sok kisbirtokra parcellázva eladták, emiatt nem volt hosszú életű a vasút: az 1940-es évek elejére megszűnt. ### Alföldi Első Gazdasági Vasút A Dél-Alföld legnagyobb kisvasúti hálózatával, az AEGV-vel (későbbi nevén MÁV Alföldi Kisvasút) Orosháza állomáson volt kapcsolata a vonalnak. A két vasút kb. 600 méter hosszon párhuzamosan futott egymással Orosháza és Gyopárosfürdő között. Az AEGV kisvasúti vonalai egész Békés vármegyét behálózták közel 140 km hosszúságban – emellett más gazdasági vasutakkal is kapcsolatban volt (pl. Sarkadi GV). Az első, 15 kilométeres kisvasúti vonal 1899-ben készült el Mezőkovácsháza és Cikóhalom között, melyet a hálózat gerincét képező 55 kilométeres Mezőkovácsháza–Békéscsaba vonal követett. Orosházát 1925-ben, Gyopárosfürdőt 1926-ban érte el a vonalhálózat. Ennek a kisvasútnak is az 1968-as közlekedéspolitikai koncepció jelentette vesztét, a vonalakat fokozatosan a 70-es évek közepére megszüntették. ## A pálya állapota Az engedélyezett tengelyterhelés Kiskunfélegyháza–Szentes között 16 tonna, Szentes–Orosháza között 12 tonna. Kiskunfélegyháza és Szentes között a pálya 48 kg-os és c sínekből áll, Kiskunfélegyháza és Csongrád között szinte végig faaljakon. A c sínes szakasz Városi Park és Csongrád alsó között található, a sínek eredete vegyes, sok a több részből 24 méteresre hegesztett sínszál. Csongrád állomás vágányai c rendszerűek. Csongrád és Szentes között végig vasbetonaljas a pálya, 48 kg/m sínekkel. A betonaljak típusa vegyes, egyaránt találhatók fa- és műanyagbetétes, előfeszített és lágyvasbetétes aljak, nyíltlemezes vagy GEO leerősítéssel. A Tisza-híd környékén átépített vágány végig LM aljas, GEO leerősítéssel, mivel itt átépítésekor 100 km/h sebességre tervezték a pályát. A hídra 54 kg-os sínek kerültek. Az engedélyezett sebesség Kiskunfélegyháza és Szentes között motorvonatoknak 60 km/h, mozdonyos vonatoknak 30 km/h. A Szentes–Orosháza szakasz felépítménye jóval változatosabb képet mutat, mivel átfogó nagy átépítést fennállása alatt nem kapott. Körülbelül a fele épült át nagyobb teherbírásúra, az átépítetlen szakaszokon az eredeti 1905-ös gyártású 23,6 km/m tömegű diósgyőri sínek találhatók 9 méteres hosszban. Ez az egyetlen működő vasútvonal az országban (a kisvasutakat leszámítva), ahol még lehet a helyiérdekű vasúti szabványnak megfelelő "i" sínrendszerű síneken utazni. Az átépített szakaszok nagy része 48-as sínből áll, de találhatók kisebb hosszban 44,3 kg-os, 42,8 kg-os, 34,5 kg-os sínek. Az átépített rész Szentestől kiindulva Fábiánsebestyén megállóhelyig tart. Fábiánsebestyéntől kezdődően kb. 15 km hosszan "i" sínekből áll a felépítmény, így 30 km/h-s állandó lassújel van érvényben. Újváros közelében illetve Gádoros állomás területén szigetszerűen pár száz méter hosszban 48-as sínek is találhatók. Justhmajor előtt kb. 1 km-rel véget ér a lassújel, innen Orosházáing végig átépített a pálya. A pályasebesség 50 km/h. Keresztaljakként talpfák a jellemzők, betonaljak csak szórványosan fordulnak elő. Gádoros állomás területe végig betonaljas. Az ágyazat váltakozva zúzottkő vagy bányakavics, átépített és "i" sínes részeken egyaránt előfordul mindkettő. Érdekesség, hogy az eredeti 1905-ösnél régebbi síneket is lehet ma találni szórványosan a vonal orosházi felén, ezek a ’60-as évektől kezdve jelentek meg sínpótlásokkor. 1895-ös 'i' rendszerű sínek kerültek be egy Komádi és Körösújfalu közötti pályaátépítés vissznyereményéből 1994-ben. A legrégebbi beépített sín 1874-es. ## A forgalom A vonatok a Kiskunfélegyháza–Szentes szakaszt (39 km) 55, míg a Szentes–Orosháza szakaszt (40 km) 1 óra 14 perc alatt teszik meg. 2007 végén sebességrendezést hajtottak végre Szentes és Orosháza között, amely során az egységes 40 km/h-ról az átépített szakaszokon 50 km/h-ra emelték, az eredeti, átépítetlen szakaszokon viszont 30 km/h-ra csökkentették a sebességet. A személyforgalmat manapság Bzmot és 6341 („Uzsgyi”) sorozatú motorvonatok látják el, régebben közlekedtek MDmot, M41 és M32 vontatta vonatok. A teherforgalom időszakos. Ez főleg cukorrépaszállítást jelentett az orosházi szakaszon, de a 2000-es évek közepén nagyrészt megszűnt. A vonalon állomástávolságú közlekedés van érvényben. ## Megállóhelyek és állomások

Joseph Haydn

Franz Joseph Haydn (Rohrau, 1732. március 31. – Bécs, 1809. május 31.) osztrák zeneszerző, karmester, operaimpresszárió, énekes és zenetanár, a bécsi klasszikus zene első nagy mestere, a szonátaforma tökéletesítője, a szimfónia és a vonósnégyes műformájának kimunkálója. Egyszerű bognár fiaként látta meg a napvilágot. Édesapja amatőr zenész volt, aki szívesen muzsikált saját maga szórakoztatására, így Haydn már kiskorában kapcsolatba került a zene világával. Szülei eredetileg egyházi pályára szánták, de egyik rokonuk rábeszélésének engedve elküldték Hainburgba zenét tanulni. Itt figyelt fel a jó hangú fiúra a bécsi Szent István-dóm karnagya, aki aztán felvette a templom kórusiskolájába. Így került Haydn Bécsbe, ahol lehetősége volt megismerkedni a korszak zenei újdonságaival, az akkor népszerű zeneszerzők munkásságával. 1749-ben hangja mutálása miatt kitették a kórusból, s ezután hónapokon keresztül alkalmi munkákból élt. Pietro Metastasióval bérelt lakást, aki beajánlotta Nicola Porporánál. Így Haydn rövid ideig a híres mester famulusa lett, akitől alkalma nyílt elsajátítani a zeneszerzés fortélyait. 1750-ben a fiatal komponistának alkalma nyílt bemutatkoznia a színházi életben is, ennek köszönhetően népszerűsége látványosan megugrott. 1759-ben Karl Joseph Morzin (1717–1783) gróf szolgálatába lépett, majd a következő évben megnősült. 1761-ben az Esterházy-udvar alkalmazottja lett mint másodkarnagy, majd Georg Joseph Werner halála után első karnagy lett. Haydn vezette az udvari zenekar mellett az udvari operatársulatot, valamint ő vezényelte le a herceg napi kamarazenéléseit is. 1766-tól Esterházy Miklós egyre gyakrabban tartózkodott Eszterházán, így Haydn kiszorult a bécsi zenei életből. Az 1780-as évek közepén ismeretséget kötött Wolfgang Amadeus Mozarttal, akinek művészetéről mindig nagy tisztelettel nyilatkozott. 1790-ben meghalt Pompakedvelő Miklós herceg, így Haydn nagyobb szabadságra és mozgástérre tett szert. Elfogadta Peter Salomon hegedűművész londoni meghívását, és elutazott a brit fővárosba. Angliában Haydn zenéje nagy népszerűségnek örvendett, a mester koncertjei nagy sikereket arattak. Haydn ekkor komponálta a 12 londoni szimfónia első hat darabját. A következő év áprilisában tért vissza Bécsbe, ahol tanítványául fogadta a fiatal Beethovent, aki azonban végül más zenetanár után nézett. Haydn felismerte Beethoven zenei tehetségét, és ennek hangot is adott. A következő évben visszatért Londonba, ahol újabb sikeres hangversenyeket adott, megírta a londoni szimfóniák utolsó hat darabját. A királyi család szerette volna rábírni, hogy telepedjen le végleg Angliában, de Haydn visszatért Bécsbe, ahol utolsó éveit töltötte. Megírta két német nyelvű oratóriumát: A Teremtést és Az évszakokat. Mindkettővel nagy sikert aratott. Miután betöltötte a hetvenedik életévét, egyre romlott egészségi állapota, egyre gyakrabban gyötörte reumás lábfájása, aminek következtében egy idő után házhoz kötötten élt. Ebből kifolyólag fokozatosan megszűntek a kötelezettségei a hercegi udvarban. 1809. május 26-án rosszul lett, orvosa már nem tudott rajta segíteni, 31-én meghalt. ## Élete ### A Haydn család A család legrégebbi ismert tagja Kaspar Haydn volt, aki a 17. század második felében élt, az akkori Magyar Királysághoz tartozó Moson vármegyei Tétényben, majd innen költözött Hainburgba. A régebbi magyar szakirodalomban ezért találkozhatunk olyan feltételezésekkel, hogy a zeneszerző családja magyar származású volt, . A család nevét ’pogány’-ként is értelmezték. 1958-ban még az a hipotézis is lábra kapott, hogy Haydn ősei Mosonba települt horvátok lettek volna (egyébként egykor Alsó-Ausztria több településén is éltek horvátok), de ez sem nyert bizonyítást, viszont azt kimutatták, hogy a nyugat-magyarországi horvátok népzenéje inspirálta a zeneszerzőt. Az előkerült dokumentumok egybehangzóan bizonyítják, hogy a zeneszerző német nyelvű, osztrák származású család gyermeke volt, és felmenői nem parasztok (mint ahogy azt sokáig gondolták), hanem mesteremberek voltak. Apja, Mathias Haydn, egy bognármester fiaként született Hainburgban, 1699. január 31-én. Nagyapja, Thomas Haydn, szintén bognár volt, és miután meghalt, a zeneszerző nagyanyja ismét egy bognármesterhez ment feleségül. Mathiasnak öt testvére volt, a gyerekeket mostohaapjuk, Mathias Seefranz tanította meg a bognármesterségre. 1717-ben Mathias Haydn nekivágott az iparoslegények szokásos vándorútjának, és egészen Frankfurtig jutott el. A hazafelé vezető úton Rohrauban telepedett le, ahol 1728-ban feleségül vette Anna Maria Kollert (1707–1754), aki parasztszülők gyermeke volt, és a férjhez menetele előtti években a Harrach-kastélyban dolgozott szakácsnőként. (Karl Anton Harrach gróf (1692–1758), Rohrau földesurának unokája, Karl Leonhard (1765–1831) a későbbiekben Haydn-emlékművet állíttatott a kastély parkjában.) Mathias Haydn zenekedvelő ember volt, aki nem tudott ugyan kottát olvasni, de jól megtanult hárfázni. Hárfajátékához felesége olykor énekszóval csatlakozott. Nem meglepő tehát, hogy felnőttkorig eljutó gyerekeik közül háromból muzsikus lett, egyből pedig a zenetörténet egyik géniusza. A házaspárnak tizenkét gyermeke született, Joseph a második, Michael (1737–1806) a hatodik, Johann Evangelist (1743–1805) pedig a tizenegyedik volt. Michael Haydn a korszak egyik jelentős zeneszerzője lett, aki elsősorban az egyházi zene területén alkotott jelentőset, míg Johann Evangelist egy templomi kórusban énekelt, majd az Esterházy-udvarban működött tenoristaként. Mathias törekvő és rátermett mesterember volt, aki hamarosan szerény vagyonra tett szert: adóbevallásaiból kiderül, hogy egy kis borospincével és földdel, valamint „lábas jószágokkal” is rendelkezett. 1741–1762 között községi bíró volt. „Én abban a csodálatos, régimódi szellemben nevelkedtem, amely a másikat előbbre valónak tartja magunknál. »Mások sokkal fontosabbak, mint te, kedvesem, és ezt zúgolódás nélkül el kell fogadnod!« – hallottam gyakran.” – emlékezett vissza a gyermekkorát, s a későbbi jellemét meghatározó erkölcsi elvekre Haydn. ### Hainburgi évek Haydn zenei tehetsége korán megnyilvánult. Állítólag egy fadarabból hangtalan hegedűt is készített magának. Ezen adta meg szülei énekének ütemét. Mathias és Maria egyházi pályára szánták legidősebb fiukat. 1738-ban meglátogatta a családot Johann Mathias Franck, aki Haydn apjának mostohatestvérét, Juliane Rosine Sepperlt vette feleségül. Franck a hainburgi plébániai iskola rektora és karvezetője volt, s amikor meghallotta a kis Josephet, hogyan üti a taktust és énekel hozzá, egyből felismerte a fiú zenei tehetségét, és kérte szüleit, hogy bízzák rá a gyermek taníttatását. A szülők válaszút elé kerültek. Joseph még hatéves sem volt, így nem volt könnyű elengedniük, de azzal is tisztában voltak, hogy Rohrauban nincs lehetőségük taníttatni, ezért ha Joseph valóban tehetséges, akkor a hainburgi nevelés csak hasznára válhat, még akkor is, ha a fiú végül mégis papi pályára lépne. Ezt végiggondolva a szülők rászánták magukat, hogy elengedjék gyermeküket. Így Haydn öt és fél évesen elhagyta a szülői házat, hogy ettől kezdve már csak ritkán visszatérő vendég legyen szülőfalujában. Mathias Haydn anyagi helyzeténél fogva nem tudta jelentősebb összegekkel támogatni fia tanulmányait, Franck jövedelme pedig igen szerény volt, és családját csak nagy körültekintéssel tudta ellátni. Ennek következtében Joseph szegényes ruhákban járt, amiket nem tudott rendszeresen cserélni és tisztán tartani. Korábban nem nagyon foglalkozott vele, hogyan jelenik meg az emberek előtt, de az iskolában más gyerekekkel is érintkezett, akik sokkal ápoltabbak voltak nála, s ez nagyon kellemetlen volt számára. Franckéknak három gyermekük volt: két lány és egy fiú. Juliane nehezen tudta ellátni házi teendőit, ezért a hatéves Haydnt csak annyiban méltatta figyelemre, amennyiben igénybe tudta venni a fiú segítségét. A kosztja elégtelen volt, és a zeneszerző későbbi visszaemlékezéseiben azt állította, hogy Franckéknál több verést kapott, mint ételt. De élete végén is hálás volt az iskolamesternek, aki lehetőséget nyújtott neki a továbblépésre. Franck amellett, hogy az elemi iskola nyolcvan tanulójának tanításával foglalatoskodott, sekrestyése és karmestere is volt a plébániatemplomnak, emellett rendszeresen gondoskodott új egyházzenei művekről a hitközség számára. Tekintélyes kéziratos kottagyűjteményt sikerült összevásárolnia, Haydnnak így lehetősége nyílt megismerkednie a kortárs mesterek műveivel. Emellett több hangszeren is megtanulhatott játszani ezekben az években: tanították vonósokon, csembalón, fafúvósokon és dobon is játszani, az mellett. Maga a zeneszerző első miseéneklési gyakorlatait, illetve csembaló- és hegedűtanulmányait a hatodik életévére tette, ennek alapján feltételezhető, hogy gyorsan haladt előre tanulmányaiban. Ugyanakkor ma már az is világos, hogy nem volt autodidakta. 1740-ben Johann Georg Reutter udvari zeneszerző, a bécsi Szent István-székesegyház karnagya Hainburgba látogatott azzal a megbízással, hogy új énekeseket keressen a dóm kórusába. Hainburgban Anton J. Palmb plébános felhívta a figyelmét a szépen éneklő Haydn gyermekre. Ezt követően Reutter rövid vizsgáztatásnak vetette alá a fiút (megmutatta neki, hogyan kell trilláznia, Haydnnak pedig utánoznia kellett), majd kijelentette, hogy magával viszi a gyermeket Bécsbe. Megígérte, hogy az osztrák császárvárosban maga fog gondoskodni új növendéke ellátásáról, és zenei képzést is biztosít számára, amennyiben ehhez a szülők is hozzájárulnak. Haydn szüleinek természetesen nem volt ellenvetésük. A kis Joseph az utolsó hainburgi hónapokat megfeszített tanulással töltötte. Kidolgozott egy olyan énekgyakorlatot, amellyel egyedül is képes volt tökéletesíteni énektudását. ### A székesegyház kóristája Haydn összesen tíz évet töltött a bécsi Szent István-székesegyház kórusiskolájában, ezután hangja mutálni kezdett. Korai életrajzírói nem sokat tudtak erről az időszakról, és mivel általában Haydn visszaemlékezéseire hagyatkoztak, valószínű, hogy maga a mester sem szívesen beszélt életének e szakaszáról. Saját elmondása szerint zeneelméletből mindössze két leckét kapott. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy igen jó mesterek tanították hegedülni, zongorázni és énekelni. A székesegyházban és a császári udvarban egyaránt nagy sikerrel énekelte a kórus szoprán szólamát. Bár formális zeneelméleti képzésben valószínűleg nem részesült, az énekórákat minden bizonnyal szolfézsgyakorlatokkal is kiegészítették, a csembalóoktatás pedig a számozott basszusra is kiterjedhetett. Ezzel szemben számos korabeli beszámoló és életrajz eltúlozta a tanulmányok hiányát. Haydn ezekben az években kezdett el komponálni. Reutter bátorította, hogy másolja le és variálja a székesegyházban énekelt motettákat és salvékat. Ez a gyakorlat már korán saját zeneszerzői ötleteket ébresztett benne, amelyeket aztán mestere kijavított. Egy alkalommal Reutter tanítványa teljesen énekelhetetlen, tizenkét szólamra írt Salve Reginája kapcsán nevetve kérdezte, hogy miért nem csak két szólamra komponált. Bizonyos az is, hogy Haydn nem magától ismerte meg azt a két tankönyvet, amelyek alapján tökéletesítette elméleti tudását. Az egyik Mattheson Der vollkomene Kapellmeistere, a másik Fux Gradus ad Parnassuma volt. Utóbbi általa birtokolt latin nyelvű példánya tele van bejegyzésekkel, ami arra enged következtetni, hogy Haydn igen alaposan áttanulmányozta Fux tankönyvét. Amikor később zeneszerzést tanított, akkor is e műből indult ki, ahogy Mozart is. Ebből is látható, hogy teljesen nem hanyagolták el a kórusiskolában az elméleti oktatást, de valószínűleg nem fektettek rá túl nagy hangsúlyt. A templomi énekeseknek sok teendőjük volt. Naponta kétszer énekeltek a misén és a litánián, ehhez járult még a közreműködésük temetések, körmenetek, ünnepségek, hangversenyek alkalmából, illetve a jezsuiták által rendezett latin nyelvű drámaelőadásokon. Reutter összeköttetéseinek köszönhetően a dóm énekkarát gyakran meghívták az udvari kápolnával való együttműködésre is. Ez a sokirányú foglalkoztatottság nagyon hasznos volt a fiatal Haydn számára. Lehetősége nyílt megismerkednie Fux, Caldara, Reutter és más, az osztrák fővárosban akkoriban divatos szerzők egyházi műveivel, de sok világi zenét is hallhatott. Mária Terézia hamar kegyeibe fogadta a fiatal Haydnt, rendszerint nagyon meg volt elégedve énekesi teljesítményével. Az 1740-es évek közepén azonban Joseph helyzete a kórusiskolában megrendült, ugyanis hangja egyre erőteljesebben mutált. Ennek következtében a fontosabb szólamokat már ritkábban bízták rá, helyét fokozatosan az öccse vette át a fiúkórusban. A királynőnek is feltűnt Haydn egyre rosszabb teljesítménye öccsével szemben, így lassan kiesett a kegyeiből. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy hangja mutálása miatt már nem tudják sokáig alkalmazni a székesegyház énekeseként. Hegedűsnek persze beállíthatták volna a zenekarba, de Reutter túlságosan el volt foglalva a saját gondjaival, semhogy ez a megoldás eszébe jutott volna. Furcsamód azonban Haydn sem állt elő semmilyen javaslattal vagy kéréssel. Sőt, állítólag egy gyerekes csínnyel ő maga intézte el, hogy kitegyék a kórusból: ollóval levágta egyik énekestársa copfjait. Reutter a fiú tenyerére mért botütésekkel akarta megbüntetni. A tizenhét éves Haydn ekkor kijelentette, hogy inkább elhagyja a konviktust, de nem engedi magát megalázni. Reutter biztosította róla, hogy ezután természetesen ki fogják tenni a templomból, de előtte el kell szenvednie . Ez meg is történt, majd 1749 novemberében, egyik napról a másikra, mindenfajta ajánlás vagy egyéb segítség nélkül az utcára tették a fiút. ### A pályakezdés nehézségei Miután Haydn kikerült a katedrális kórusából, még további tíz évig az osztrák császárvárosban maradt. Jól játszott zongorán és hegedűn, de ő maga is elismerte, hogy nem volt egyetlen hangszernek sem a virtuóza. Szoprán énekhangját ugyan elveszítette, de jobban énekelt az átlagnál, ám tovább kellett volna képeznie magát, hogy énekesként tudjon elhelyezkedni. Első szerzeményei a megfelelő elméleti felkészültség hiányában csupán kísérletek voltak. Nyolc évig alkalmi munkákból tartotta fent magát, tengődött, koplalt, szegényes öltözetben járt. Szüleitől nem remélhetett anyagi támogatást, azok éppen Franciska nevű lánytestvére hozományát gyűjtögették. Talán ha Haydn a papi pályát választja, még hajlandóak lettek volna némi áldozathozatalra, de Joseph mindenképpen muzsikus akart lenni. A véletlen jött a segítségére, amikor egy nap összefutott az utcán Johann Michael Spanglerrel, a Szent Mihály-templom tenoristájával, aki jól ismerte Haydnt. Miután elmesélte mindennapi küzdelmeit, Spangler megszánta a fiatalembert, és felajánlotta, hogy lakjon nála, amíg nem talál jobb megoldást. A tenor egy szegényes padlásszobát bérelt feleségével és újszülött kisfiával. Haydn minden tőle telhetőt megtett, hogy megélhetéshez jusson, mindenféle alkalmi munkát elvállalt: volt kottamásoló, zeneműveket dolgozott át, tanítványokat vállalt, mulatságokhoz tánczenéket komponált, és gyakran vett rész úgynevezett gassatim alkalmakon, azaz éjszakai utcai zenéléseken, szerenádokon is. Egy bizonyos Johann Wilhelm Buchholz csipkeverő 150 forint kamatmentes kölcsönt biztosított neki. Valószínűleg a következő évben (azaz 1750-ben) történt, hogy Haydn meglátogatta a Mariazellben lévő bencés zarándoktemplomot. Állítólag egy maga komponálta egyházi művét is magával vitte, és kérte, hogy bemutathassa a templomban. Hogy pontosan melyik művéről volt szó, nem lehet biztosan tudni, de ez a zarándoklat mindenképpen maradandó élményt nyújtott a fiatal zeneszerzőnek, később ugyanis a Missa Cellensist és a Mariazellermessét is a mariazelli emlékeire támaszkodva komponálta. 1750 tavaszán beköltözött első önálló bécsi lakásába, egy Mihály-templom melletti kis padlásszobába. Itt mosolygott rá ismét a szerencse: ugyanabban a házban lakott Pietro Metastasio, a híres librettóíró is, aki ugyanannak a Marianna von Martinesnek volt a nevelője, akinek Haydn is adott ének- és zongoraleckéket. Itt ismerkedett meg személyesen Metastasióval, aki bemutatta az akkor már idős Nicola Porpora zeneszerzőnek, aki a velencei követ kedvesének adott énekleckéket. Az énekórák alatt azonban nem volt hajlandó ő szolgáltatni a zongorakíséretet, Metastasio ezért beajánlotta hozzá Haydnt, hogy vegye fel segédjének. A fiatal zeneszerző három hónapig volt Porpora inasa, és bár gyakran kapott dorgálást a mestertől, később hálásan emlékezett vissza inaskodása hónapjaira. Olykor egy bizonyos Hildburghausen hercegnél kellett zongorán kísérnie Porporát, olyan nagy mesterek jelenlétében, mint Gluck vagy Wagenseil. Az ilyen tekintélyek elismerő szavai rendkívül nagy bátorítást jelentettek a pályakezdő komponista számára. Ezt az időszakot nem könnyű évszámra és hónapra pontosan behatárolni. Marianna von Martinest (aki egyébként maga is híres zenész és zeneszerző lett) Haydn 1751-ben vagy 1752-ben kezdhette tanítani, ez alapján feltehető, hogy Metastasióval töltött évei az 1751–1754 közötti időszakra estek. Porpora 1752 végén, 1753 elején érkezhetett Drezdából Bécsbe, Haydn pedig már 1753 márciusában találkozhatott vele. Metastasiónak ugyanis ekkor jutott eszébe, hogy Porporával komponáltassa meg legújabb operaszövegkönyvét. Haydn 1756-ban komponált zenéjének mesterségbeli színvonalát ismerve, 1754 lehetett a legkésőbbi év, amikor Porporától lehetősége nyílt elsajátítania a zeneszerzés alapjait, valamint az olasz nyelv és énekstílus ismeretét. Porpora késztethette őt arra, hogy módszeresen dolgozza fel Fux Gradus ad Parnassumát. Fux munkája mellett nagy hatást gyakorolt rá Carl Philipp Emanuel Bach kompozícióinak a megismerése is. ### Az első sikerek Haydn az 1750-es évek elején került kapcsolatba Joseph Felix von Kurzcal, aki a Kärntnertortheater ismert komikusa és impresszáriója volt. Ő kérte fel, hogy komponáljon neki zenét a Der krumme Teufel című vígjátékhoz. A darabot az 1751–1752-es szezonban mutatták be, és a következő évadban nagy sikerrel újították fel. A zeneszerzőnek nagy előrelépést jelentett, hogy bemutatkozhatott a színház világában, és nyilván első színpadi műve sikere is hozzájárult ahhoz, hogy lassanként sikerült bejutnia a jómódú zenebarátok körébe. Zenetanárként eleinte havonta két forintot keresett, ez az 1750-es évek második felében öt forintra emelkedett. Ennek köszönhetően másik lakásba költözhetett. Nagy csapás volt számára, hogy mialatt a Seilerstattén lakott, egy alkalommal betörtek hozzá, és mindenét ellopták. Óradíjának megemelkedése mintha társadalmi tekintélyén is javított volna. Ezt jelzi, hogy miután átnézte néhány zongoradarabjának kottáját, Maria Christina Thun grófnő érdeklődni kezdett Haydn iránt. Személyesen is találkozni akart vele, majd miután ez megtörtént, felkérte, hogy adjon neki zongora- és énekórákat. Így a zeneszerző pótolni tudta ellopott ingóságait. A Thun család egyébként Gluckkal, Mozarttal és Beethovennel is kapcsolatban állt, és valószínűleg a grófnő ismertette meg Karl Joseph von Fürnberg báróval, aki szenvedélyes zenebarát volt. A báró meghívta a fiatal zeneszerzőt Weinzierlben fekvő kastélyába, s ezt követően gyermekei zenemestereként alkalmazta. Haydn az ő megrendelésére írta első vonósnégyesét. Haydn tanítványainak a száma látványosan megugrott, a tanítás mellett pedig számos egyéb kötelezettséget is magára vállalt: hegedűs volt az Irgalmasok templomában, Haugwitz gróf kápolnájában orgonán játszott, a Szent István-székesegyházban pedig ismét alkalmazták mint tenorénekest. 1759-ben von Fürnberg beajánlotta Karl Joseph Morzin (1717–1783) grófhoz, aki kamara-zeneszerzőként és zeneigazgatóként alkalmazta, évi kétszáz forint fizetéssel, ellátással és lakással. A telet munkaadójával Bécsben, a nyarat pedig a csehországi Unter-Lukawitzen töltötte. Itt írta meg a zeneszerző első szimfóniáját. Ezt megelőzően és ezt követően is számos Haydn-kompozíció született a báró szolgálatában töltött idő alatt: az első szimfónia után még tizennégy darab ebben a műfajban, több billentyűs szonáta, triók, divertimentók, versenyművek, fúvós együttesekre írt partitúrák, és valószínűleg ekkor keletkezett az Op. 2-es gyűjtemény két vonósnégyese is. 1760\. november 26-án a bécsi Szent István-székesegyházban Haydn házasságot kötött Maria Anna Theresia Kellerrel, a házassági szerződést november 9-én keltezték. Maria Anna annak a Johann Peter Keller nevű parókakészítőnek volt a lánya, aki a zeneszerzőt többször is kisegítette, többek között alkalmazta zenetanárként is. Haydn korabeli életrajzírói szerint az ifjú először Maria Anna húgába, Theresébe szeretett bele, de őt vallásos szülei zárdába adták, ahol 1756-ban apácafogadalmat tett. Egyesek szerint Haydn erre az alkalomra komponálta E-dúr Salve Regináját és talán C-dúr orgonaversenyét. Hogy ezután pontosan miért vette el szerelme nővérét, azt nem lehet pontosan tudni. Haydn személyes elmondása szerint házassága boldogtalan volt, és sem ő nem volt hű feleségéhez, sem az asszony őhozzá. A zeneszerző félrelépéseit egyébként azzal indokolta, hogy Maria Anna nem tudott teherbe esni. Boldogtalan évek hosszú sora után különköltöztek egymástól, és Haydn szerint a házasságuk ettől fogva teljesen harmonikus volt. ### Az Esterházy-udvar másodkarnagya Anyagi nehézségei miatt Morzin gróf Haydn esküvője után nem sokkal szélnek eresztette a zenészeit, és zeneigazgatójától is megvált. Haydn azonban nem maradt sokáig állás nélkül, ugyanis Esterházy Pál Antal herceg, a művészetek nagy pártfogója, amint hírét vette, hogy Morzin feloszlatta a zenekarát, elhatározta, hogy megszerzi magának az akkor már komoly hírnévnek örvendő zeneszerzőt. A herceg udvari karmestere, Gregor Joseph Werner ekkor már nagyon idős és beteges volt, zenei tájékozottsága pedig egyre konzervatívabbnak számított. Ez is közrejátszott abban, hogy a herceg hozzálátott zenei együttesének felfrissítéséhez. Haydnt nyilván Werner utódjának szánta, ezért eleinte másodkarmesterként alkalmazta. A szerződést 1761. május 1-jén írták alá, de a zeneszerző már az év elején megkezdhette működését az Esterházy-udvarnál. Ezt látszik alátámasztani, hogy az április 1-jén felvett zenészek szerződése tartalmazta, hogy nemcsak az első, hanem a másodkarmesternek is engedelmességgel tartoznak, márpedig a poszt Haydn működése előtt nem létezett a hercegi udvarban. Valószínűnek látszik az is, hogy az ekkor alkalmazott zenészek többségét már Haydn választotta ki. Szerződtetésének feltételeit korábban megalázónak gondolták a kutatók (Szabolcsi Bence Zenei lexikonában is arról olvashatunk, hogy „Haydn szolgálatba lépett a szó feudális értelmében, és lakáj módjára engedelmességgel tartozott a hercegnek”), de ma az az általános vélekedés, hogy a hercegi udvarral kötött szerződése lényegesen nem különbözött a hasonló célú, korabeli dokumentumoktól. A zeneszerző nem szolga, hanem hivatásos, belső alkalmazott volt, évi 400 forint fizetéssel, ehhez járultak még különböző természetbeni juttatások, valamint étkezés a tisztviselők asztalánál. Az ő feladata lett a Camer-Musique alkalmazása. Ez magában foglalta a hangszeres zene mellett az egyházi vokális, valamint a színpadi zenét is. A zenészek fölött teljhatalmat gyakorolt, nemcsak szakmai kérdésekben, hanem a magaviselet területén is. Beosztottjaival minden bizonnyal jól bánt, ezt támasztja alá, hogy többükkel személyes jó kapcsolatba került. Zenészei nem egyszer kérték meg, hogy legyen gyermekeik keresztapja. Összességében Haydn elégedett volt az Esterházy-udvarban több évtizeden át folytatott életével, soha nem keveredett komolyabb konfliktusba kenyéradóival, és elszigeteltségét éppúgy képes volt a maga javára fordítani, mint a saját zenekar és operatársulat nyújtotta előnyöket. Egy alkalommal állítólag megjegyezte: „Kísérletezhettem egy zenekar élén, megfigyelhettem minden hatást, javíthattam, nyesegethettem, vállalkozhattam, merhettem. El voltam zárva a világtól, senki sem kínozhatott kétségekkel – és így eredetivé kellett lennem.” Alapjában véve három különféle működési területet bíztak Haydnra. Karmesterként naponta kellett a zenekarral és az énekesekkel próbákat tartania, valamint előadásokat vezetnie, ezenkívül neki kellett megírnia zeneszerzőként az előadandó művek nagy részét, végül hivatalnokként is helyt kellett állnia. Ebben a minőségében könyvtárosként, hangszertárosként és személyzeti főnökként kellett tevékenykednie. Nem sokkal Haydn alkalmazása után Esterházy Pál Antal egészségi állapota rohamosan romlani kezdett, és a herceg 1762. március 18-án meghalt. Mivel nem volt gyermeke, öccse, Miklós vette át az örökségét. Ő még elődjénél is lelkesebb zenerajongó volt, aki a korábbinál is nagyobb terveket dédelgetett udvara felvirágoztatását illetően. Ennek következtében Miklós herceg már életében megkapta a „der Prachtliebende” („a pompakedvelő”) jelzőt. Az új herceg igen nagyra becsülte Haydnt, és nagyvonalúan is bánt vele: fizetését felemelte 200 forinttal, a barytontriók, valamint a sikeres operaprodukciók után külön aranydukáttal jutalmazta, amikor pedig a mester kismartoni háza két ízben is tűzvész martaléka lett (1768-ban és 1776-ban), saját költségén állította helyre. Zenei ízlése természetesen befolyással volt arra, hogy Haydn milyen zenei műfajokban alkotott. Az 1760-as évek első felében a zeneszerző főleg hangszeres zenét komponált, elsősorban szimfóniákat, kizárólag a hercegi udvarban való előadás céljából. Hogy pontosan miként zajlott a mester és zenekara napi munkája, azt nem lehet biztosan tudni. Egyes dokumentumok szerint minden nap meg kellett tudakolnia a hercegtől, hogy aznap szüksége van-e zenei szolgálatra, de más dokumentumok arról számolnak be, hogy rendszeres akadémiát kellett tartania minden kedden és csütörtökön. 1762–1765 között Miklós herceg Kismartonban tartózkodott. Haydn is itt élt feleségével, abban a házban, ahol a többi zenész is lakott. 1766-ban közbenjárásával szerződtették Haydn öccsét, Johann Evangelistot, hivatalosan tenoristának, de inkább csak testvére jótékony támogatását élvezte. ### Összezörrenések a hercegi udvarral 1765–1766 több szempontból is fordulópont volt a zeneszerző életében. A herceggel egy időre megromlott a viszonya. 1765 szeptemberében a zenekar egyik fuvolása, Franz Sigl felgyújtott egy házat. Az Esterházy-levéltárból előkerült levelek közül több is bizonyítja, hogy Haydn mindig kiállt zenészei mellett és megsegítette őket, ha szorult helyzetbe kerültek. Valószínűleg ezért ragasztották rá a Haydn papa becenevet. Nem történt ez másképp Sigl esetében sem. Ludwig Peter Rahier uradalmi ügyintéző (akivel Haydnnak rendszeresen akadtak nézeteltérései) a zenész elbocsátását és börtönbe csukását javasolta. A herceg, miután tájékoztatták a történtekről, megszidta Haydnt, de a zeneszerző ügyesen védte meg magát. Sikerült elérnie, hogy ne zárják börtönbe Siglt, csak a zenekarból tegyék ki (később egyébként újra alkalmazták). Georg Joseph Werner közben elkészítette végrendeletét, majd levelet írt Miklós hercegnek, amelyben azzal vádolta Haydnt, hogy elhanyagolja a kottatárat, az énekeseket, és a hangszereket sem tartja megfelelően rendben. A herceg dorgáló levelet küldött másodkarmesterének, amelyben utasította, hogy több gondot fordítson a fent említettekre, és készítse el az udvar kottáinak és hangszereinek katalógusát. A levél záradékában még arra is felhívta a zeneszerző figyelmét, hogy az utóbbi időben kevesebb gondot fordított a komponálásra. Ezért utasította, hogy buzgóbban lásson hozzá a zeneszerzéshez, különös tekintettel a barytonra írt darabokra. A baryton egy régi vonós hangszer, a viola da gambával tartozik egy családba, amelynek különlegessége, hogy segítségével a játékos önmagát kísérhette egy együttrezgő húrsorozat pengetésével, miközben a szokásos módon vonóval játszott rajta. Pompakedvelő Miklós kiváló barytonjátékos volt. Haydn ezután hozzáfogott a barytontriók sorozatgyártásához, és 1766. január 4-én három új darabot nyújtott át a hercegnek, aki nem volt hálátlan: 12 dukáttal jutalmazta meg, és további hat triót rendelt tőle. Még ez év őszén elkészült egy 24 művet tartalmazó kötettel is, és ezt még további két kötet követte 1768 júliusáig. A barytontriók komponálása ezután valamelyest visszaesett, de az 1770-es évek közepéig folyamatos maradt. Haydn összesen 126 triót írt barytonra, és még jó néhány vegyes darabot. A herceg meg lehetett elégedve a teljesítménnyel. A több mint kétszáz, a herceg magánhasználatára készült darab többsége barytonra, csellóra és mélyhegedűre készült. A barytondarabok komponálása mellett másként is válaszolt kenyéradója dorgálásaira: elkezdte összeállítani műveinek katalógusát, nyilván ezzel akarta megcáfolni állítólagos zeneszerzői terméketlenségét. Ez a később Entwurf-Katalognak nevezett dokumentum ma a legfontosabb támpontja a kutatóknak az 1770-es évek végéig komponált művekről és azok kronológiájáról. ### Haydn Eszterházán 1766-ban Eszterházán (ma Fertőd) befejeződtek az Esterházy-kastély építési munkálatai. 1768-ban elkészült a színház, egy évvel később pedig a Muzsikaház is (itt voltak elszállásolva a zenészek). Miklós herceg ettől kezdve szinte minden nyarat itt töltött, sőt a nyári időszakot egyre jobban igyekezett kitolni, hogy minél tovább időzhessen a Versailles-i palota mintájára épített új rezidenciáján. Mivel a zenészek családja Kismartonban élt, ezért olykor nagyon nehezükre esett kivárni azt, hogy ismét visszatérhessenek a városba. 1772-ben például a herceg tíz hónaposra duzzasztotta fel a nyári tartózkodást. Haydnt ez késztette a Búcsúszimfónia megírására. Az új rezidencián természetesen virágzó zenei életet kellett kiépíteni a herceg igényeinek a kielégítésére. 1766-ban Werner meghalt, és ezzel hivatalosan is Haydn lett az udvar első karmestere, és persze jelentős szerepet kellett betöltenie a fertődi művészeti élet kialakításában. A mester nagy lendülettel látott munkához. Gondja volt rá, hogy a lehető legjobb énekeseket szerződtessék, akik olasz mestereknél tanultak. Rengeteg sokat ígérő tehetséget gyűjtött maga köré, akik a kezei alatt magas színvonalú előadóművészekké fejlődtek. Mivel a herceg még a császári udvarnál is jobban megfizette muzsikusait, így Haydnnak nem esett nehezére a legjobb zenészek alkalmazása. Eszterházán folyamatosan foglalkoztatták a zenészeket és az énekeseket. Hetente kétszer-háromszor operaelőadást és két hangversenyt rendeztek. Ezenkívül volt rendszeres kamarazenélés is a herceg magánlakosztályában, amiben magas rangú főurak is részt vettek. Rendszeresen előfordult, hogy egy magasabb rangú vendég fogadása alkalmából teljesen felfordult az udvar élete. Mária Terézia 1773-ban Eszterházán tett látogatása például különösen jeles eseménynek számított, amelyről még egy külön nyomtatott könyv is kimerítő leírást adott. Haydn a hasonlóan magas rangú vendégek fogadása alkalmából komponálta operáit. A királynő látogatása alkalmából például az Aki hűtlen, pórul jár című dalművét adták elő, valamint a Philemon és Baucis című marionettoperát. Miklós herceg kifogástalan házigazda igyekezett lenni: 1775-ben például egy főherceg látogatott a palotába, akinek a kedvéért megrendeztetett egy egész vásárt, mutatványos bódékkal, vásári kikiáltókkal, kuruzslókkal. A muzsikosoknak tehát sok dolguk volt, a herceg pedig két kézzel szórta a pénzt, ha kedves szórakozásairól volt szó. A fertődi kastélyban 1766-tól rendezett operaelőadások idővel az udvari zenei élet legfontosabb eseményei lettek. Eleinte Haydnnak csak a legfontosabb vendégek érkezésére kellett operákat komponálnia. 1768-ban La pestratrici című művével felavatták az új operaházat is. ### Fellépések Bécsben Mivel az udvar az 1770-es évek elején már legalább tíz hónapot töltött Eszterházán, Haydn eladta kismartoni házát. A rövid téli szezont ettől kezdve inkább Bécsben töltötte. Rendszerint a herceg kíséretében utazott a császárvárosba, ahol 1770-ben előadták von Sumerau báró bécsi házában Lo Speziale (A patikus) című vígoperáját. De Bécsben zajlott le az Il ritorno di Tobia (Tóbiás visszatérése) című oratóriumának első két előadása is, egy jótékonysági hangversenysorozat keretében. A hercegi udvarral kötött munkaszerződése alapján elvileg kizárólag az Esterházy-udvar számára komponálhatott, és darabjait csakis a hercegi rezidenciákon rendezett előadásokon mutathatta be, de Pompakedvelő Miklós úgy látszik, nem vette szigorúan ezt a kikötést. Ennek köszönhetően Haydn művei hamar elterjedtek egész Ausztriában. A zeneszerző első oratóriumának nagy sikere is közrejátszhatott abban, hogy a Das gelehrte Österreich című kiadvány számára életrajzi vázlatot kértek Haydntól. Ma ez a dokumentum a legfontosabb forrása a mester fiatalságára és tanulóéveire vonatkozó eseményeknek. A sikerek ellenére a bécsi közönséget megosztotta Haydn zenéje. Egyesek kifogásolták, hogy operáiban keverte a komikus és a tragikus elemeket, és hogy általában a komikumra helyezett nagyobb hangsúlyt. A kritikusok véleménye szerint a zeneszerző nem ismerte az operakomponálás szabályait. Eleinte II. József is hasonló véleménnyel volt Haydnról. Egy alkalommal állítólag kijelentette, hogy Haydn zenéje számára nem jelent többet egy jó tréfánál. Az uralkodó hasonló kijelentései nyilván hozzájárultak ahhoz, hogy Haydn nehezen tudott érvényesülni a császárvárosban. 1776-ban állítólag Bécs számára komponálta a La vera Costanza (Az igazi állhatatosság) című operáját, de a szóbeszéd szerint, ahogy betette a lábát a városba, hogy megkezdje a próbákat az énekesekkel, olyan intrikaáradat zúdult rá, hogy attól tartott, még a partitúra elkészítésekor tervezett személyzetet sem kapja meg. Végül maga döntött a visszalépésről, és átadta a helyét Pasquale Anfossinak, aki ugyanazt a szövegkönyvet zenésítette meg. A Haydn-opera bemutatójára így csak három évvel később került sor Eszterházán. A hasonló incidensek arra késztették, hogy belássa az Esterházy-udvarnál viselt tisztsége előnyeit. ### Haydn, az operaimpresszárió A hosszúra nyúló eszterházi tartózkodások elsődleges oka az lehetett, hogy Miklós herceg eredményesen szervezte újra a színházi életet. Szinte minden évben szabályos évadok keretein belül került sor a prózai és a zenés színházi előadásokra, és egy külön kis színházépületben marionettoperákat is játszották. Eleinte a prózai előadások domináltak, de az 1780-as évek végére fordult a kocka. 1776-ban állandó operatársulat létesült Eszterházán, amely egészen 1790-ig, Miklós herceg haláláig működött. Ennek következtében látványosan megemelkedett az operaelőadások száma, ami új kötelezettségeket rótt Haydnra. A zeneszerző eleinte rendszeresen komponált új operákat a herceg számára. 1768-ban, az operaház megnyitására írta a Lo speziale (A patikus) című vígoperáját, ezt követte a következő évben a Le pescatrici, amit 1770-ben a herceg unokahúgának esküvőjén adtak elő. Ez volt az új kastély első nyilvános operaelőadása, meghívott arisztokrata vendégek előtt. Három évvel később készült el a L’infedeltà delusa (Aki hűtlen, pórul jár), amit Esterházy Pál Antal özvegyének névnapján mutatták be. Ugyanebben az évben, Mária Terézia látogatása alkalmából került színre a Philémon és Baucis, valamint a L’incontro improvviso (A váratlan találkozás). 1779-ben az operaház nagy része leégett, ez azonban nem akadályozta meg Miklós herceget abban, hogy még a tűzvész napján operaelőadást rendeztessen a sebtében átalakított marionettszínházban. Haydn legújabb, L’isola disabitata (A lakatlan sziget) című operájának bemutatóját szintén megtartották a kitűzött időpontban, december 6-án. A tűzesetben egyébként a zeneszerző három marionettoperájának a kézirata is megsemmisült (Dido, Vom abgebrannten, Die betrafte Rachbegierde). Az újjáépített operaházat La fedelta premiata (A hűség jutalma) című operájával nyitották meg 1781. február 25-én. A mester két utolsó eszterházi operája az Orlando paladino (Orlando lovag) és az Armida volt. Az előző bemutatója 1782-ben, az utóbbié 1784-ben zajlott le. Haydn ezt követően felhagyott az operakomponálással a hercegi udvar számára, nem lehet tudni, miért. Megírt színpadi műveire nagyon büszke volt, ráadásul pont abban az időszakban állt le az operakomponálással, amikor a zenés színpadi előadások száma látványosan megemelkedett az udvarban. Rejtély, hogy ennek ellenére Miklós herceg miért adott engedélyt udvari zeneszerzőjének az operakomponálással való felhagyásra. Természetesen egy idő után Haydn nem lett volna képes egymaga biztosítani az előadáshoz szükséges darabokat, akkor sem, ha hetente komponált volna új operákat. Ennek következtében más szerzők operáit is színre vitte Eszterházán, jelentősen hozzájárulva ezzel az európai operajátszás színvonalának emelkedéséhez. Az általa kialakított repertoár központjában az opera buffa állt. 1776–1790 között Cimarosa darabjait játszották a leggyakrabban. 1783 és 1790 között például tizenkét Cimarosa-operát mutattak be Eszterházán, valóságos Cimarosa-kultuszt alakítva ki hazánkban. Cimarosa mellett kedveltek voltak Paisiello darabjai is, valamint Anfossi, Sarti operái, és természetesen Haydn darabjai is műsoron maradtak. Amint eldőlt, hogy egy opera előadásra fog kerülni, Haydnnak kellett gondoskodni a szükséges zenei változtatások elvégzéséről, a szólamok másolásáról, neki kellett levezényelnie a próbákat, és szinte valamennyi előadást ő vezényelte el. Emellett az 1780-as évek elejéig elvárták tőle, hogy időről időre újabb operákkal álljon elő. Az egyes operák átalakítására elsősorban azért volt szükség, mert az itáliai operaházakhoz képest az eszterházi színház csak közepes méretűnek számított, így legfeljebb húsz zenész tudott fellépni egyszerre az előadásokon, klarinét, trombita és üstdob pedig nem állt rendelkezésre. E megszorítások mentén az egyes darabokat újra kellett hangszerelni. Haydn emellett szívesen gazdagította az egyes operák zenekari hangzását is: általában fontos szerephez juttatta a másodhegedűt, valamint a brácsát, illetve többször előfordult, hogy fúvós hangszereket alkalmazott ott, ahol az eredeti partitúra csak vonósokat írt elő. Mivel kórus nem állt rendelkezésére, a kórusrészleteket rendszeresen ki kellett húznia. Ezenkívül gyakran előfordult, hogy jelentős rövidítéseket hajtott végre, illetve egyes részletek formáját is teljesen átszabta, ha nem találta megfelelőnek. Szokása volt ezenkívül, hogy a lassú részek tempóját megváltoztatta, illetve az énekszólamok technikailag nehezen kivitelezhető részeit egyszerűsítette, vagy az esetek többségében kihúzta. Hogy ezeket a rövidítéseket, átírásokat Haydn a saját szakállára végezte el, vagy a herceg ízléséhez akarta velük szabni az operákat, nem lehet tudni. Persze az is előfordult, hogy egyes darabokat minden változtatás nélkül állított színpadra. Ezek közé tartozott többek között Paisiello A sevillai borbélya is. Összességében elmondható, hogy Haydn valószínűleg a korabeli Európa egyik legjobban felszerelt színházának állt az élén. A színház fénykorában huszonöt énekes állt a rendelkezésére, az adminisztrációról és a személyzetről nem is beszélve. A zenekar húsz hivatásos zenészből állt, a nem itáliai operaházak közül egyedül a Covent Garden érhetett a társulat nyomába. 1790-ig, vagyis Pompakedvelő Miklós haláláig, több mint száz opera hangzott el Eszterházán, az előadások száma pedig meghaladta az ezret. ### Szerelmi kapcsolata Luigia Polzelli énekesnővel Miklós herceg 1779-ben fogadta szolgálatába a Polzelli házaspárt, Antoniót és Luigiát. A férfi hegedűs volt, míg felesége mezzoszoprán énekesnő. Hamarosan kiderült azonban, hogy egyikük sem üti meg a hercegi udvar többi zenészének és énekesének színvonalát. A hegedűs tüdőbajos volt, ezért gyakran nem tudta ellátni feladatát, míg felesége Haydn alapos énekórái dacára is csak másodrangú szerepek eléneklésére volt képes. A házaspár csekély fizetést kapott, hivatalosan 1780-ig szólt a szerződésük, de mivel hamar világos lett, hogy nem képesek megfelelni az elvárásoknak, már korábban közölték velük, hogy szolgálataikra nem tartanak igényt. Ennek ellenére mégsem bocsátották el őket, még akkor sem, amikor már Antonio neve nem is szerepelt az udvari zenészek listáján, mert annyira elhatalmasodott rajta a tüdőbaj, hogy egyáltalán nem tudta teljesíteni kötelezettségeit. A fennmaradt dokumentumokból világosan kiderül, hogy a herceg Haydn kívánságát teljesítette, amikor nem adta ki a házaspár útját. Az udvari zeneszerzőnek és karmesternek ugyanis viszonya volt Luigiával, és ez valószínűleg nyílt titok volt. Így Miklós herceg is tisztában lehetett vele, hogy alkalmaznia kell az énekesnőt, ha Haydn kedvében akar járni. Luigia tizenkilenc éves volt, amikor Eszterházára került egy nála jóval idősebb férj oldalán. Házassága boldogtalan volt, akárcsak Haydné, ezért a zeneszerzőnek nem esett nehezére megértenie a fiatal nő helyzetét. Valószínűleg ez keltette fel az érdeklődését az olasz hölgy iránt, aztán szép lassan bele is szeretett. Viszonyukról valószínűleg a felesége, sőt Antonio Polzelli is tudott. Érdekes, hogy semmi dokumentum nem maradt fent, ami Haydn szenvedélyes, erős érzelmeit, ragaszkodását bizonyítaná Luigia iránt. A kutatók nem bukkantak rá a Luigiának írt levelekre, valószínűleg nem leveleztek egymással. Csak miután 1791-ben elhagyták a hercegi udvart, akkor indult meg közöttük a levelezés. Az énekesnő 1783-ban világra hozta második gyermekét, akit Antoniónak kereszteltek. Luigia meg volt róla győződve, hogy a gyermek apja Haydn, de a zeneszerző nem mutatta semmit jelét annak, hogy ezt ő is így gondolja. Mindenesetre jó kapcsolatot ápolt Antonióval, sőt annak Bolognában született bátyjával is. Egészen haláláig levelezett velük, és segítette őket, ahogyan anyjukat is. ### Barátsága Mozarttal Haydn 1783-ban vagy 1784-ben találkozhatott először Mozarttal. Nem lehet tudni, hogy pontosan milyen alkalommal futottak össze Bécsben, elképzelhető, hogy a Tóbiás egyik előadásán, vagy Mozart valamelyik akadémiáján, esetleg egy kvartett összejövetel során. Michael Kelly későbbi visszaemlékezése szerint 1784-ben Stephen Stroce kvartettjében játszott együtt először Haydn, Mozart, Vanhal és Dittersdorf, ezek szerint a két mester itt ismerkedhetett meg egymással. Egyes kutatók Stroce visszaemlékezését azonban nem tekintik feltétlenül hitelesnek. Mozart a következő év januárjában tette közzé Haydnnak ajánlott hat vonósnégyesét „kedves barátom Haydn és más jó barátaim” ajánlással, majd február 12-én megjelentette az utolsó három Haydn-kvarttett is. E darabok előadása alkalmával tette azt a megjegyzést az anekdota szerint Haydn Leopold Mozartnak, hogy az ő fiánál nagyobb zeneszerzőt sem személyesen, sem hírből nem ismer. Az 1789–1790-es években Mozart elhívta Haydnt a Così fan tutte próbáira, Haydn pedig vonósnégyes-összejöveteleket szervezett, amelyeken Mozart bizonyíthatóan részt vett. A két zeneszerző barátságáról sokat vitáztak a kutatók. A korai életrajzok nem mentesek egyfajta szentimentális túlzástól, amikor kettőjük viszonyát jellemzik. Ezeket a megállapításokat jó néhány modern életrajz is átvette. Ma több kutató is szkeptikusan szemléli Haydn és Mozart barátságát. Ők azt hangsúlyozzák, hogy a fennmaradt adatok alapján mindössze az valószínűsíthető, hogy 1784–1785, illetve 1789–1790 telén rendszeres kapcsolatban voltak egymással: együtt zenéltek és Haydn látogatta a Cosi fan tutte próbáit. Azt azonban a szkeptikusok is elismerik, hogy a két művész kölcsönösen becsülte egymás munkásságát. Mindketten a másikhoz mérték magukat, és az 1780-as évektől nem ismertek el más jelentékeny zenei hatást, csak amit egymásra gyakoroltak. A korszakban szokatlan volt, hogy egy zeneszerző egy másik zeneszerző kollégájának, és nem valami híres mecénásnak vagy patrónusának ajánlotta műveinek gyűjteményét. Bár egyes cinikus kutatók több esetben próbáltak rámutatni, hogy Mozart megpróbált támogatóra találni, de nem járt sikerrel, és végül ezért ajánlotta a kvartetteket kedves barátjának. Több korabeli anekdota maradt fent, amely szerint Mozart megvédte Haydnt a bécsi körök intrikáitól. Egy 1787-es levélben (aminek hitelessége egyébként vitatott) Haydn arról írt Franz Rott impresszáriónak Prágába, hogy tart a nagy Mozarttal való összehasonlítástól, legalábbis a színpadi zene területén. Mikor 1792-ben Haydn értesült Mozart haláláról, saját elmondása szerint teljesen magán kívül volt, majd felajánlotta, hogy ingyen hajlandó tanítványának fogadni Mozart Karl nevű fiát. Egy alkalommal pedig kijelentette, hogy Mozart jelentősen felülmúlta zenei teljesítményével. Figyelemre méltó, hogy érzései mennyire mentesek voltak a féltékenységtől, és a termékenységére egyáltalán nem voltak hatással, sőt zenei önbecsülésének sem ártottak, kivéve talán az opera műfaját. Haydn művészete Mozart zenéjének a megismerése után sokkal átfogóbb és kifejezőbb lett, Mozart pedig a szerkezeti felépítés dolgában tanult sokat Haydntól. ### Növekvő hírneve Miközben a külvilágtól sok tekintetben elzártan működött Eszterházán, Haydn egyre nagyobb nemzetközi hírnévnek örvendett. Külföldi ismertségének egyik első dokumentuma Tomás de Iriarte 1779-ben írt La Musica (A zene) című költeménye, amelynek záró sorai arról beszélnek, hogy Madridban a zeneszerző műveit játsszák, és a dicsőség zöld koszorúját már elnyerte. Két év múlva III. Károly spanyol király egy gyémántokkal kirakott, arany tubákos szelencét küldött ajándékba a zeneszerzőnek. A spanyol követség titkárát bízták meg, hogy Bécsből utazzon Eszterházára, adja át Haydnnak az ajándékot, és fejezze ki a spanyol király művészete iránt tanúsított csodálatát. Luigi Boccherini ekkor Madridban működött mint Don Luis infáns udvari komponistája. Művészetére olyan nagy hatást gyakorolt Haydn stílusa, hogy sokan csak „Haydn feleségének” csúfolták. Ez is bizonyítja, hogy a spanyol fővárosban mekkora hírneve volt a zeneszerzőnek. Egy spanyol templom rendelte meg tőle következő oratóriumát is, amely a Die sieben Worte des Erlösers am Kreuze (A megváltó hét szava a keresztfán) címet viseli. Spanyolország mellett Franciaországban is nagy népszerűségnek örvendett Haydn muzsikája. 1781-ben a párizsi Concert Spirituel igazgatója, Joseph Le Gros rendkívül hízelgő levelet küldött a zeneköltőnek, melyben engedélyt kért tőle két műve párizsi megjelentetéséhez. Három évvel később a Concert de la Loge Olympique elnevezésű zenei társulat hat szimfóniát rendelt a mestertől, ennek a felkérésnek a hatására születtek meg az úgynevezett „párizsi szimfóniák” (No. 82–87.). A darabok nagy sikert arattak, ennek következtében Claude-François-Marie Rigoley, a társulat egyik igazgatója, további három szimfóniát rendelt tőle. Haydn franciaországi hírnevét támasztja alá az az anekdota is, mely szerint mikor kitudódott, hogy Adalbert Gyrowetz néhány műve Párizsban Haydn neve alatt forgott közkézen, egyesek azt üzenték neki, hogy csak becsületére válhat, ha munkáját Haydn szimfóniájának tekintik. Dokumentálható tény, hogy ebben az időben a párizsi zeneműkiadók egy sor olyan, Haydn neve alatt megjelent szimfóniát publikáltak, amik valójában nem az ő művei voltak. Haydn ebben az időszakban alapozta meg angliai kapcsolatait is. William Forster hegedűkészítő mester a bécsi angol követ támogatását kérte ahhoz, hogy újonnan alapított kiadóvállalata részére Haydn-műveket kaphasson. A zeneszerző ebbe beleegyezett, és Forster hat év alatt 129 művét adta ki, amik után tekintélyes tiszteletdíjjal jutalmazta a mestert. Ezután a Longman & Broderip cég is megkereste a zeneszerzőt műveinek kiadása érdekében. 1783-ban Londonban megkezdődtek a Professional Concert előadásai, és Lord Abington angol mecénás szerette volna megnyerni Haydnt a hangversenyek vezetésére, de a mester kitért a meghívás elől. Nem akart felmondani az Esterházy-udvarban, és tisztában volt vele, hogy a herceg nem engedi el egy ilyen hosszú útra. Ennek következtében első angliai útjára csak később került sor, de addig is állandó kapcsolatban maradt a brit zenebarátokkal. 1789-ben egy angol kiadó, John Bland személyesen is felkereste Eszterházán. Új művek kiadási jogát szerette volna megszerezni, ezenkívül rá akarta beszélni a mestert az angliai utazásra. Utóbbi célját nem érte el, de sikerült megszereznie Haydn két új művének is a kiadási jogát. Haydn Itáliában is nagy hírnévre tett szert. A modenai filharmóniai társaság a tagjai közé választotta, még 1780-ban, IV. Ferdinánd nápolyi király pedig 1786-tól kezdődően nagy számú zeneművet rendelt tőle tekerőlantra (ezen a hangszeren az uralkodó is játszott). De a zeneszerzőt más uralkodók is felkeresték. II. Frigyes Vilmos porosz király (aki egyébként kiváló csellista volt), a párizsi szimfóniák partitúrájának elküldéséért viszonzásul egy gyémánttal díszített gyűrűvel ajándékozta meg. Amikor 1782-ben Bécsben járt, Marija Fjodorovna orosz nagyhercegné is felkereste a mestert, és zeneórákat vett tőle, 1802-ben pedig egy nagy értékű gyűrűvel ajándékozta meg a zeneköltőt, legújabb dalaiért cserébe. Bécsben az Artaria kiadóvállalat tett sokat Haydn műveinek terjesztéséért. 1779-től volt szorosabb a kapcsolat a kiadó és a zeneszerző között. Eleinte szinte kivétel nélkül kalózkiadványok formájában terjedtek a mester zeneműveinek partitúrái, de ettől kezdve művei hiteles, a szerző által jóváhagyott formában jelentek meg nyomtatásban. 1782-ben volt egy kisebb összezörrenése a kiadóvállalattal, de mivel a kiadó tisztában volt vele, hogy mekkora hasznot hajt neki a zeneszerző, így végül engedett. A bécsi udvari körök azonban továbbra is elutasító magatartást tanúsítottak iránta, ennek ellenére egyre több tisztelője és barátja akadt a császárvárosban is. Ekkoriban nyert tért a bécsi zenei életben a köznemesség és a gazdag középosztály, elsősorban ők támogatták Haydnt is. 1785 februárjában felvették a bécsi „Zur Wahrn Eintracht” szabadkőműves-páholyba, amely eseményen Mozart is jelen volt. A zeneszerző ekkor került közelebbi ismeretségbe Peter Leopold von Genzingerrel, aki többek között Esterházy Miklós kezelőorvosa is volt. Felesége, Maria Anna von Genzinger (1750–1793) jó zongorista és énekesnő volt, s vasárnaponként zenei összejöveteleket tartottak lakásukban. Maria Anna 1789 júniusában küldte el Haydnnak egy általa készített zongoramű egyik lassú tételét. Haydn hamar és dicsérő hangon válaszolt. Ettől kezdve a mester valószínűleg gyakran részt vett a házaspár vasárnapi zenélésein. Hogy pontosan milyen természetű kapcsolat fűzte a zeneszerzőt Maria Annához, nem lehet biztosan tudni. Az tény, hogy érzelmileg közeli kapcsolatba kerültek egymáshoz, ezt egyértelműen elárulják egymásnak írt leveleik, de hogy szerelmi kapcsolatba is bonyolódtak-e, nem lehet tudni. 1790-ben zongoraszonátát írt az asszonynak, és ezzel kapcsolatban tanácsokat is egy új fortepiano vásárlására vonatkozóan. Szintén ebben az évben látta el Maria Anna Josepha („Peperl”) nevű lányát tanácsokkal az Ariadné Naxosban című kantátája előadását illetően. ### Londoni utazása 1790\. február 25-én meghalt Mária Erzsébet, Miklós herceg felesége. Szeptember 29-én a felesége halála miatt teljesen összeomlott Miklós herceg is távozott az élők sorából. Fia, aki apja örököseként az új herceg lett, nem osztotta apja lelkesedését a művészetek iránt, így a zenekart és az operatársulatot is feloszlatta. Csak néhány muzsikust tartott meg szolgálatában, többek között Haydnt is, akikre az egyházi zene ellátáshoz szüksége volt. A zeneszerző új státusa annyira formálissá vált, hogy nem adott többé tartalmat zeneszerzői munkájának. Haydn ellentmondásos helyzetbe került. A meghalt herceg évi 1000 forint nyugdíjat hagyományozott rá, ezt Antal herceg 400 forinttal megemelte. A nyugdíjemelést azzal a feltétellel hajtotta végre, hogy Haydn továbbra is az Esterházy-udvar szolgálatában marad. Emellett azonban teljes szabadságot engedett neki: a zeneszerző akkor és oda utazott, ahova és amikor csak kedve tartotta. Haydn nyilván menekülésszerű gesztust tett, amikor ezután minden ingóságát hátrahagyva Bécsben bérelt magának lakást. Többen ajánlottak neki állást. Grassalkovich Antal gróf, a néhai Esterházy Miklós veje meghívta Pozsonyba, hogy álljon ottani zenekara élére, majd IV. Ferdinánd nápolyi király hívta meg udvarába, és természetesen ismét megpróbálták Angliába csábítani. Peter Salomon németországi származású, Londonban működő hegedűművész ajánlott fel neki egy londoni állást. Mivel az angol fővárosban elsősorban hangszeres műveivel kellett volna a közönség elé lépnie, az angliai ajánlatot fogadta el, ami mellesleg igen előnyös volt. Salomon először is 300 font biztos fizetséget ígért Haydnnak hat új szimfónia megkomponálásáért, valamint további 200 fontot azok kiadási jogáért, 300 fontot egy új operáért, 200 fontot kisebb, általa vezényelt művekért, valamint 200 fontnyi kezességet vállalt fel egy jutalomjáték-hangversenyért. Előlegként Salomon 5000 forintot helyezett letétbe a zeneszerzőnek a bécsi Fries bankházban. Amint elterjedt Esterházy Miklós herceg halálhíre, Salomon rögtön Bécsbe utazott, és alig negyedévvel a herceg halála után sikerült rávennie Haydnt, hogy elinduljon vele London felé. Mivel a hegedűs minél hamarabb el akarta kezdeni hangversenysorozatának előkészületeit, ezért az indulást úgy siettette, ahogy csak tudta. Az Angliába utazásról ugyanakkor többen is próbálták lebeszélni Haydnt. Így tett Mozart is, akinek a legfőbb érve az volt, hogy Haydn nem is tud angolul. Haydn ekkor tette ezt a később számtalanszor idézett, legendás kijelentését: „Az én nyelvemet az egész világon értik.” Haydn és Salomon 1790. december 15-én hagyta el Bécset. Münchenen, Wallersteinen, majd Bonnon át Calais-ba utaztak, ahonnan 1791 újév napján keltek át Dover városába. London ekkoriban Európa egyik legnagyobb és gazdaságilag leggyorsabban fejlődő városa volt. Haydn Salomonnal közös házban szállt meg, és kapott egy külön dolgozószobát Broadwood zeneműboltjában, de mivel meglehetősen zajos volt a környék, később inkább London egyik elővárosába tette át székhelyét. Haydn nagy lelkesedéssel vetette bele magát a társasági életbe, és ez elvonta a figyelmét a komponálástól. Egyik levelében arról írt, hogy mindenki meg akart vele ismerkedni, és ha akarná, minden napra lenne egy meghívása. Emellett több magas rangú család is zongoraleckéket akart tőle venni, s közülük többet a tanítványául fogadott. Haydn hamar meghívást kapott a királyi udvar egyik báljára, valamint nem sokkal ezután egy, a walesi herceg (a későbbi IV. György király) által rendezett hangversenyre is. A herceg lelkes amatőr muzsikus volt, később Haydn egyik legjelentősebb pártfogójává lépett elő. 1795. február 1-jén III. György és felesége részvételével estélyt rendeztek, amelyen minden elhangzott zenemű Haydn munkája volt, és amelyen maga a zeneszerző is játszott és énekelt. Ezt további királyi meghívások követték februárban és áprilisban. A zeneszerző első, februártól májusig tartó évada magában foglalt két hangversenysorozatot, operaelőadásokat minden kedden és szombaton, valamint régizene-előadásokat szerdánként. A hangversenyek jellegzetes műsorterve általában szimfóniákból, áriákból, duettekből és szonátákból állt. Különösen ösztönzőek lehettek Haydn számára a Westminsteri apátsági templomban rendezett hatalmas kórushangversenyek, valószínűleg az itt hallott Händel-oratóriumok ihlették Haydn A Teremtés című művét. Haydnt megdöbbentették London méretei. Több feljegyzése is arról tanúskodik, hogy élénken érdeklődött a város statisztikai adatai iránt. Londonnal kapcsolatos benyomásait egyébként elég részletesen ismerik a kutatók, ugyanis a zeneszerző szorgalmasan készítette feljegyzéseit angliai élményeiről az úgynevezett „Londoni füzet”-ben. Mivel több bécsi ismerőse is megfordult az angol fővárosban, így magányosnak sem érezte magát. Adalbert Gyrowetz is még Bécsből ismerte a mestert, akárcsak Gertrud Elisabeth Mara énekesnő, de összefutott Jan Ladislav Dusík cseh zongoristával is, aki saját hangszerét adta neki kölcsön, amikor Haydn átköltözött elővárosi lakásába. London egyik legünnepeltebb zongoristája is az a Muzio Clementi volt, akit a zeneszerző már 1782-ben megismert az osztrák fővárosban. A trónörökös pártfogásának hála, Haydn sikeres társadalmi életet élt, de úgy tűnik, hogy eleinte nyilvános fellépéseinek útjában számos akadály állt, de végül a Salomon által rendezett koncertek hatalmas sikereket arattak. Ez megnövelte önbizalmát. A londoni diadalok nagy újdonságot jelenthettek egy olyan zeneszerző számára, akinek műveit azelőtt magánhangversenyeken, rendkívül szűk kör előtt adták elő. A nagy közönségsiker új művek komponálására ösztönözte. Haydn Londonban elsősorban hangszeres zenét írt, többek között a 12 darabból álló „londoni szimfóniákat”, amelynek utolsó hat darabját második angliai útja során írta meg. Az 1791–1795 között írt darabok szép summái voltak a zeneszerző szimfonikus életművének. Ezekben a művekben fejlesztette tökélyre a minimális zenei anyagból történő organikus építkezést. 1791 júniusában az Oxfordi Egyetem díszdoktori címmel tüntette ki a zeneszerzőt, ebből az alkalomból játszották el 92., „Oxford” szimfóniáját. A művet az esemény keretein belül rendezett három hangverseny közül a másodikon mutatták be. Az „Oxford” szimfónia egyébként nem volt új mű, Haydn még Eszterházán komponálta, 1788-ban. ### A filozófus lelke című opera Haydn még a Salomonnal kötött szerződés értelmében megkomponálta Sir John Gallini számára utolsó operáját, a Filozófus lelkét, amely az Orpheusz-mítosz elég sajátos feldolgozása volt. Még 1783-ban leégett a King’s Theatre on the Haymarket, amelynek újjáépítésére a walesi herceg megbízásából került sor. Az új színház impresszáriója, az egykor neves balett-táncos Gallini lett, aki azt szerette volna, ha az új színház méltó társa lenne a Londonban működő másik operaháznak. Ezért is kérte fel Haydnt, hogy komponáljon operát a színháznak, a neves, európai hírű mester munkája minden bizonnyal az új operára irányította volna a közvélemény figyelmét. Közben azonban kitört a herceg és a király közti rivalizálás, amely hátráltatta a munkálatokat és egyben az opera bemutatását, amelyet eredetileg 1791. május 3-án játszottak volna először. III. György ugyanis visszavonta Gallini engedélyét. Ebben bizonyára szerepet játszott az is, hogy a király támogatását élvező Pantheon operatársulat mindent megtett annak érdekében, hogy megakadályozza a King’s Theatre-ba rendezett operaelőadásokat. Azt hangoztatták, hogy nincs szükség Londonban két azonos jellegű operaházra. Haydnt a darab egyik próbáján lepték meg az udvari tisztviselők, akik felszólították, hogy fejezze be a bemutató előkészületeit. Gallininek bele kellett törődnie, hogy csak táncelőadásokat és egyéb zenei produkciókat rendezhet új színházában, de operát nem vihet színre. Haydn előre megkapta a tiszteletdíját, így nem érintette kellemetlenül az eset, és Gallini sem ment tönkre, amiért megvonták tőle operajátszási engedélyét. A Filozófus lelke így félbemaradt. Elmaradt a szövegkönyv megjelentetése is, sőt a cím sem igazán tisztázott. A Berlinben őrzött autográf kéziraton L’Animon del filosofo cím megjelölés található, de a későbbi források csak Orfeusz és Euridiké címen emlegetik a darabot, aminek az ősbemutatója csak 1951-ben valósult meg Firenzében. ### Az utolsó londoni hónapok Esterházy Antal az év végén Haydn azonnali hazatérést követelte, egy alkalmi opera megkomponálása céljából. De a zeneszerző ekkor már aláírt egy, a következő évre vonatkozó szerződést Salomonnal, ezért nem tett eleget kérésének. Nem tehetett mást, mint várta a herceg elbocsátó levelét, ami nem érkezett meg. Antal herceg tisztában volt alkalmazottja tekintélyével és hírnevével, így nem akarta egykönnyen elengedni. Tudta: Haydn munkássága az, amely révén a hercegi udvar operakultúrája európai hírnévre emelkedett. Haydn ősszel visszaköltözött Londonba, de az új hangversenyek csak újévkor kezdődtek meg, így bőven volt ideje kicsit jobban megismerkedni az angol fővárossal és lakóival. Novemberben a yorki herceg palotájában vendégeskedett, aztán meglátogatta Sir Patrick Blake-et Langhamben, majd három nap múlva megnézte a Covent Gardenben William Shield The Woodman című operáját. A darabban fellépett egy Elizabeth Billington nevű énekesnő. A zeneszerző feljegyzéseiből lehet tudni, hogy Haydnt elsősorban az ő személye érdekelte, nem Shield operája. De nemcsak Billington kisasszony keltette fel a zeneszerző érdeklődését, hanem egy sor más hölgy is. Az egyik ekkoriban beszerzett kéziratra például a következőket írta: „Ez a dal Mrs. Hodges-tól való, a legszebb zongoristanőtől, akit életemben láttam.” De nagy népszerűségnek örvendett a Shaw családnál is, amelynek nő tagjai hajukban olyan szalaggal fogadták, amire az ő neve volt felhímezve. Ezeknél az alkalmi udvarlásoknál sokkal fontosabb szerepet töltött be Haydn életében Rebecca Schroeter, aki egy zongorista, Samuel Schroater özvegye volt. Rebecca nagyon érdeklődött a zene iránt, Haydn több zongoradarabját is lemásolta magának. Örömmel anyáskodott a híres zeneszerző felett, és szeretettel érdeklődött jóléte felől. Haydn hamarosan igen gyakori vendég lett az özvegy házában, ahova eredetileg zenetanárként került. Bár maga a zeneszerző sohasem beszélt róla, de valószínű, hogy több volt kettőjük között, mint egyszerű barátság. Haydn nem feledkezett meg régi szerelméről, Polzelli énekesnőről sem. Rendszeresen tartotta vele a kapcsolatot. Az énekesnő ekkor Itáliában tartózkodott, és azt forgatta a fejében, hogy Londonba utazik, ahol egyik testvére élt. Haydn meleg hangú leveleivel igyekezett lebeszélni szándékáról. Nyilván nem tudta volna elviselni az akkori körülmények között az asszony féltékeny természetét. Pénzt küldött neki, és megígérte, hogy Pietro nevű fiát magához veszi. Közben felesége is levelekkel bombázta. Ezekben hosszasan ecsetelte a pletykákat, amiket férjéről hallott. A zeneszerzőt kellemetlenül érintették ezek az írások, így egy alkalommal kijelentette feleségének, hogy annyi mindent összeirkált már róla, hogy a legjobb lesz, ha haza sem megy. Ezután az asszony féltékenysége alábbhagyott. Haydnnak kellemetlenségei is adódtak Londonban. A Salomon társaságával rivális Professional Concert rá akarta venni, hogy vegye át hangversenysorozataik irányítását. Mikor erre nem volt hajlandó, a Professional azt kezdte híresztelni, hogy Haydn már gyenge zeneszerző, nem képes újat alkotni, majd nagy örömmel értesítették a közönséget, hogy sikerült megnyerniük ügyüknek Ignaz Pleyelt, Haydn egykori tanítványát, aki különben sokkal gyengébb zeneszerző volt mesterénél. Akkoriban egyébként nagy ígéretnek tartották, így a londoniak is komolyan vették a Haydn–Pleyel versengést. A két zeneszerző egyébként jó viszonyban volt egymással. Haydnt egy idő után azonban bosszantotta tanítványa merészsége, akit nyíltan dicsérgettek vele szemben. Pleyelnek minden hangversenyén egy új művét mutatták be, Haydnnak lépést kellett tartania vele. Ez sikerült is neki, így nem esett ki a közönség kegyeiből, sőt, a Salomonnal megbeszélt tizenkét hangverseny mellett rendre elvállalt más fellépéseket is, és nem volt hiány tanítványokban sem. ### Ismét Bécsben 1792\. április 10-én kelt levelében Haydn arról értesítette Esterházy Antalt, hogy hangversenysorozatának júniusban esedékes befejezése után csomagolni fog és hazautazik, hogy ismét a herceg szolgálatába léphessen. Valószínűleg június végén vagy július elején hagyta el Londont. Útközben érintette Bonnt, ahol találkozott a fiatal Beethovennel, aki megmutatta neki egyik kantátáját (valószínűleg azt, amit II. József halálára írt), amiről Haydn elismerően nyilatkozott. Megbeszélte Beethovennel, hogy amint a választófejedelem engedélyt ad rá, utána utazik, és nála fogja folytatni a tanulmányait. Haydn ezután Frankfurtba utazott, ahol találkozott Antal herceggel. A zeneszerző tartott tőle, hogy a herceg neheztelni fog rá, de nem így történt. Haydn csak hazatértekor szembesült Mozart halálával. Tisztában volt vele, milyen nagy veszteség érte a zenei életet. Később is mindig tisztelettel és elismerően nyilatkozott Mozart művészetéről. Londonban egyébként megpróbálkozott barátja műveinek népszerűsítésével, de nem aratott velük osztatlan sikert. A zeneszerző a császárvárosban hosszú hónapok után ismét találkozott a feleségével, akinek jelenléte egyre kellemetlenebb volt számára. Az asszony pletykák egész sorára adott okot kijelentéseivel. Ezenkívül kellemetlenséget okozott Haydnnak, hogy rá akarta venni: vásároljon meg neki egy bécsi házat, amely majd özvegyi otthona lehet. Az asszony jó előre kinézte a lakást, így Haydn kénytelen volt azt megtekinteni. Az épület a város egy magányos és csendes részén állt, így végül az ő tetszését is elnyerte. Mivel anyagi erőforrásai megvoltak hozzá, nem ellenkezett sokáig: megvette és rendbe hozatta az ingatlant. Haydn ezután felkereste Maria Anna von Genzingert, aki nem sokkal a viszontlátás után elhunyt. Halála megviselte a zeneszerzőt, aki ekkoriban vette magához tanítványnak Pietro Polzellit és Ludwig van Beethovent. Beethoven nyolc garas névleges tandíjat fizetett, de nagyon nem voltak ínyére a módszeres ellenpont tanulmányok Fux tankönyve alapján. Jobban élvezte és nagyobb hasznát is látta mestere komponálással kapcsolatos előadásainak, valamint a zenei életről és a karrierépítésről szóló fejtegetéseinek. Ma a kutatók többsége is úgy véli, hogy Haydn ezekkel az eszmefuttatásokkal járult hozzá leginkább növendékei fejlődéséhez. Beethoven akaratos és bizalmatlan volt, ez sokszor megnehezítette Haydn dolgát. Végül mindkét fél csalódott egy kicsit a másikban, Haydn felismerte Beethoven tehetségét, de a saját alkotói problémáival küszködő zeneszerző nem szentelt túl nagy figyelmet tanítványa munkáinak, így azok számos hibáját nem vette észre. Beethovennek ez hamar feltűnt, valószínűleg ezért keresett magának egy másik zenetanárt Johann Schenk személyében. De Haydnnal sem szakította meg a kapcsolatot: továbbra is eljárt az óráira, de igazi tanára ezentúl Schenk volt. Beethoven fontosnak tartotta az ellenpont tanulmányozását, de nem a Fux-féle, fél évszázaddal korábban írt tankönyv alapján. Ugyanakkor nem akarta megsérteni idős mesterét, akit továbbra is tisztelt és nagyra tartott. Haydn pedig akkor sem haragudott meg tanítványára, amikor kiderült, hogy a tudta nélkül másnál is vett zeneelméleti órákat. Sőt, 1793-ban nagylelkű ajánlást küldött a kölni választófejedelemnek Beethoven érdekében. Ebben kijelentette, hogy Beethoven „idővel Európa egyik legnagyobb zeneszerzője lesz”. 1793-ban különösen nagy megtiszteltetésben részesült Haydn: Harrach gróf Rohrauban emlékművet állíttatott a tiszteletére. ### A második londoni utazás 1793 telén Haydn elhatározta, hogy visszatér Londonba. Ekkoriban Bécs és Kismarton között ingázott, de egyik város sem vonzotta különösebben. Salomon még nyáron kötött vele új szerződést, amelynek értelmében hat új szimfóniát kellett Londonban előadnia (ezek voltak a londoni szimfóniák utolsó hat darabjai). Antal herceg nem ismerte fel teljesen a zeneszerző géniuszát, és anyagilag is egyre szűkmarkúbb volt vele, s csak hosszas huzavona után engedte el Haydnt egy második angliai útra. Haydn 1794. január 19-ére tűzte ki az indulás napját. Ezúttal nem volt mellette Salomon, aki elkísérte volna, így Johann Elssler lett az útitársa, aki egy, az Esterházyak szolgálatában álló kottamásolónak a fia, egyúttal Haydn keresztfia volt. Az utazásról nem maradt fent a zeneszerzőnek semmiféle személyes beszámolója, és a korábbi utazáshoz képest a londoni tartózkodásáról is igen kevés információjuk van a kutatóknak. Haydn korábban Maria Anna von Genzingernek írt hosszas beszámolókat a vele történtekről, de ekkor már az asszony nem volt az élők között, így nem volt senki, akivel Haydn fontosnak tartotta volna megosztani a vele történteket. Naplójába is csak az érdekesebb eseményeket jegyezte fel. Naplójegyzetei alapján hamar feltűnik, hogy ezúttal sokkal kritikusabb volt a várossal és művészi életével kapcsolatban. 1794\. február 4-én érkezett meg Londonba, és február 10-én került sor első hangversenyére. A közönség lelkesedése a régi volt, a Professional Concerts beszüntette működését, így nem volt senki, aki negatív színben tüntesse fel működését. Salomon a hangversenyein virtuózok egész sorát vonultatta fel. Haydn naplójában sokat foglalkozik egy bizonyos Gertrude Mara nevű zenésszel és annak elrontott házasságával, nem mindig barátságos hangon. Nagyon rokonszenves volt neki Domenico Dragonetti, a kiváló nagybőgőművész, akivel kapcsolatban megjegyezte, hogy ugyanolyan buzgalommal gyűjti az operapartitúrákat, mint a marionettfigurákat. Ez nagyon tetszett neki. Igen szívélyes viszonyt tartott fent William Shield zeneszerzővel is, akivel több napot töltött Taplowban. Lord Abingdon, egy lelkes zenebarát, egy oratórium megírására akarta felkérni Haydnt. Haydn több napot töltött el Bath fürdővárosban, Venanzio Rauzzini, a híres tenorista vendégszeretetét élvezve, majd Bristolban időzött, aztán visszautazott a fővárosba. Salomon ekkor közölte vele, hogy nem tudja folytatni hangversenysorozatát. A franciákkal vívott háború miatt anyagi gondjai adódtak társaságának, ezért nem tudott elsőrangú szólistákat szerződtetni. Közben megalakult az Opera Concerts nevű zenei csoportosulás, amely ugyanolyan feltételekkel szerződtette Haydnt, mint korábban Salomon. Így a hegedűművész felmondása nem okozott kellemetlenséget a zeneszerzőnek. ### Búcsú Londontól Az Opera Concerts hangversenyeit kéthetente rendezték meg a King’s Theatre épületében. Közben Haydn szoros kapcsolatba került a királyi udvarral, bemutatták a Händel muzsikájáért szenvedélyesen rajongó uralkodónak, III. Györgynek. A királyné (Mecklenbugi Sarolta) ettől kezdve rendszeresen meghívta a Buckingham-palotába, és neki ajándékozta Händel Brockes német szövegére írt passiójának kéziratát. Mindeközben a walesi herceg is rendszeresen érdeklődött a zeneszerző után, sőt nem sokkal Karolina Amália Erzsébettel köttetett házassága után közös zenélésre hívta meg a mestert. A királyi ház egyes tagjai közben azon fáradoztak, hogy Haydnt letelepedésre bírják a Brit Birodalomban. Állítólag a királyné nyári lakot ajánlott fel neki, hogy bármikor együtt zenélhessenek a nyári szezonban, a király pedig megismételte a meghívást. A zeneszerző azzal hárította el az ajánlatot, hogy ragaszkodik az Esterházy-udvarhoz, és felesége nem bírja a hosszú utazásokat. Haydn a britek zenei bálványa volt, de tisztában volt vele, hogy ezt csak művészi erejének állandó összpontosításával képes elérni, és mivel ekkor már túl volt hatvanadik életévén, nem érezte magát képesnek arra, hogy ezt a fajta életmódot tartósan folytassa. Öregemberként egy nyugodtabb, inkább az alkotásnak, nem pedig a hangversenyezésnek szentelt életmódot akart folytatni. Közben meghalt Antal herceg, utódja pedig, II. Esterházy Miklós Antal lett, aki új életre kívánta kelteni a hajdani zenekart, a régi karmester vezetésével. A mester természetesen vállalta a feladatot, hiszen oly sok évet töltött a magyar hercegi dinasztia szolgálatában. Ez is szerepet játszott hazatérésében, de az is, hogy a két angliai hangversenysorozat következtében mind vagyonilag, mind emberileg elég független tudott lenni ahhoz, hogy csak a saját elképzeléseit vegye figyelembe döntése meghozatalában. Utolsó londoni koncertjére június 8-án került sor, de még augusztus 15-éig a városban maradt. Mivel elutasította az angolok letelepedési ajánlatát, jutalomhangversenyén a királyi család tagjai közül már csak a yorki hercegné vett részt. ### II. Miklós herceg tervei II\. Esterházy Miklós herceg nem kedvelte Eszterházát, így a nyári hónapokat Kismartonban, a télieket pedig Bécsben töltötte. Nagy változás volt ez Haydn életében, aki így hosszabb időt tölthetett a császárvárosban, korábban ugyanis évente csak pár hetet vagy egy-két hónapot tudott Bécsben tölteni. Ennek az volt a hátulütője, hogy Haydn zenéjét kevésbé ismerték az osztrák fővárosban, a császári udvarban pedig nem kedvelték. De 1795 után minden megváltozott. II\. Miklós már rögtön hazaérkezése után megbízta, hogy szervezze meg az új Esterházy-zenekar és operatársulat nagy debütálását, Antonio Draghi Penelope című operájának a bemutatóját, amelyre a herceg bécsi palotájában került sor 1796. január 4-én. A herceg nagy pártfogója volt a művészeteknek. Egy párizsi látogatása alkalmával például egy 4000 tallér értékű gyűrűvel ajándékozta meg Luigi Cherubinit. Haydn munkásságát azonban kevésbé becsülte, valószínűleg csak a hírneve miatt hívta vissza a zeneszerzőt a hercegi udvarba. Elődjeihez képest újdonságnak számított, hogy II. Miklós herceget elsősorban az egyházzene érdekelte, főleg a barokk szerzők egyházzenéje és saját kora konvencionálisabb darabjai. Haydn egyik legfontosabb feladata az lett, hogy minden évben új misét komponáljon Maria Hermenegildnek, a herceg feleségének a névnapjára. A névnapi ünnepségeket rendszerint Kismartonban tartották. Fizetése jóval alacsonyabb lett, mint a korábbi években, és a zeneszerzőt bosszantotta kenyéradója túlságosan is konvencionális gondolkodásmódja. A herceg sokkal jobban kedvelte Michael Haydn kompozícióit, de Haydn személyében egy olyan komponistára és karmesterre tett szert, akit több fejedelmi és királyi udvar is irigyelt tőle, így nem akarta elbocsátani. Haydn megpróbált alkalmazkodni, de alacsony fizetését, amikor csak lehetősége nyílt rá, szóvá tette feljebbvalói előtt. A nagyobb ünnepségek (például a császári család vagy Magyarország nádorának a látogatása alkalmával) személyesen is meg kellett jelennie az ünnepségeken, de napi munkával nem terhelték. Egyébként panaszaival egy idő után nem is a herceget, hanem annak feleségét, Hermenegild hercegnét kereste fel, aki nagyra becsülte Haydn munkáját, és sokat tett az érdekében. Így az évek folytán sikerült elérnie, hogy megemeljék a fizetését, és egyéb kedvezményekre is szert tett. Például egy idő után a hercegi pincékből látták el borral. A hercegi udvarban töltött utolsó évek alatt Haydn zeneszerzői munkássága alapjaiban változott meg. Az 1796-ban komponált trombitaversenytől eltekintve gyakorlatilag nem írt hangszeres zenét, billentyűs darabot is csak egyet. Az egyetlen hangszeres műfaj, amit ezután is aktívan művelt, a vonósnégyes volt. 1797-ben befejezte az op. 76-os, 1799-ben az op. 77-es gyűjteményét (az előbbit Erdődy József grófnak ajánlotta, míg az utóbbit Joseph Franz Lobkowitz hercegnek). Esterházy herceg számára elsősorban miséket komponált: ekkor keletkeztek a legjelentősebb, ma is gyakran előadott darabjai a műfajban (Heiligmesse, Paukenmesse, Nelson-mise, Terézia-mise, Schöpfungsmesse, Harmoniemesse), Bécsben pedig oratóriumszerzőként lépett a nagyközönség elé. ### A Teremtés oratórium Haydnban már Angliában megfogalmazódott a gondolat, hogy oratóriumot fog írni, és már ekkor a teremtés témáját ajánlották figyelmébe. Ha Londonban maradt volna, Salomon minden bizonnyal biztosította volna neki az előadáshoz szükséges anyagi fedezetet, de Bécsbe visszatérve pártfogókat kellett találnia, itt még ugyanis nem működött az üzletszerű koncertszervezési rendszer. Végül sikerült megnyernie ügyének Gottfried van Swietent, a császári udvar könyvtárosát, aki a szövegkönyvet is elkészítette számára Milton Elveszett paradicsoma és a Biblia megfelelő részei alapján. Swieten tizenkét nemesemberből csoportot szervezett, akik fejenként ötven dukáttal járultak hozzá az előadás költségeihez, illetve Haydn tiszteletdíjához. Miután az anyagi hátteret biztosították az előadás számára, Haydn már nyugodtan szentelhette az idejét a nagy mű megkomponálásának. Lassan és megfontoltan dolgozott, saját elmondása szerint azért, mert művét az örökkévalóságnak szánta. Haydn természeténél fogva mélyen vallásos volt, mindennap térden állva kérte Isten segítségét a komponáláshoz. Az 1798. április 29-én tartott premier meghívott vendégek előtt zajlott le a Schwarzenberg-palotában, az épület előtt is hatalmas tömeg verődött össze. Harminc rendőr tudta csak biztosítani a kocsifeljáró szabaddá tételét. Az előadóteremben összegyűlt Bécs zenei életének színe-java, az előadást Haydn vezényelte, a zongoránál Antonio Salieri ült, aki ekkoriban udvari karmester volt. A bemutató hatalmas közönségsiker volt, és Haydn anyagilag is meg lehetett elégedve. A következő előadásra rögtön másnap sor került, és a kritikusok áradoztak a darabról. A Teremtés még ugyanazon év május 7-én és 8-án is előadták a Schwarzenberg-palotában, de nem sokkal az ősbemutató után Haydn megbetegedett, így a májusi előadásokat már nem tudta elvezényelni. A következő évben a mű nyomtatásban is megjelent. A Teremtés oratórium Haydn opus magnumja. A felvilágosodás kiegyensúlyozott világnézetét tükrözi, ezért sokan nevezik Haydn Varázsfuvolájának. E mű is derűt, idealizmust sugall és fényt áraszt. ### A Gott erhalte kezdetű nemzeti himnusz A zeneszerző angliai élményei ihlették az Osztrák Császárság Gott erhalte kezdetű nemzeti himnuszát is, amelyet a God save the King mintájára készített el nyugat-magyarországi horvát népdalmotívumok felhasználásával. Londonban látta, hogy a God save the King milyen nagy lelkesedést vált ki az angolokból, és úgy gondolta, hogy a napóleoni háborúk idején a németeknek sem ártana egy hasonlóan lelkesítő himnusz. Swieten megbeszélte a dolgot az alsó-ausztriai tartományi kormány elnökével, aki megbízta Leopold Haschka költőt a hazafias szöveg elkészítésével. Haydn 1797 januárjában zenésítette meg a verset, amelyet február 12-én a császár születésnapja alkalmából Ausztria valamennyi dalszínházában előadtak. A himnusz nagy tetszést aratott szerte a birodalomban. Elsősorban talán ez játszott közre abban, hogy végül Bécsben is megtört a jég, és a Tonkünstlersocietät, amely 1778-ban még elutasította Haydn felvételi kérelmét, most a tagsági díj elengedésével, örökös elnöknek nevezte ki. Persze a zeneszerzőt ekkoriban már sokféle megtiszteltetés érte, többek között tagjává választotta a Svéd Királyi Zeneakadémia is. Közben Haydn A Teremtés első nyilvános előadásaival és azok próbáival volt elfoglalva. 1799. március 17-én és 18-án a Megváltó utolsó hét szava a keresztfán előadásait dirigálta, majd március 19-én sor került A Teremtés első nyilvános bemutatójára is, a zeneszerző vezényletével. Decemberben a Tonkünstlersocietät javára még a darab további két előadását vezényelte el. Ezekkel az előadásokkal Haydn lényegesen hozzájárult a társulat pénzügyeinek a megszilárdításához. 1800-ban sor került az oratórium londoni, majd párizsi bemutatójára is. A párizsi előadásra meghívták a szerzőt, de Haydn egészségi problémái miatt nem fogadta el a meghívást. Reumatikus fejlázban szenvedett, amely hetekig ágyhoz kötötte, állapota csak lassan javult. Jellemzően az döntötte ágynak, hogy túlságosan megerőltette magát, de 1800-ban előrehaladott kora miatt minden korábbinál tovább tartott a felépülése. Felesége is már évek óta ízületi problémákkal küszködött, és többnyire a badeni kénes források közelében tartózkodott, végül 1800. március 20-án itt érte utol a halál. Haydn 1797 óta saját bécsi házában lakott. Felesége halála nem rázta meg különösképpen, ekkorra már hozzászokott a kényszerű agglegényélethez, és sosem szerette igazán az asszonyt. Luigia Polzelli, értesülve Haydnné haláláról, nem maradt tétlen. Miután nem sikerült ismét állást szereznie az Esterházy-udvarban, felkereste a zeneszerzőt, és felhánytorgatta neki régi ígéretét, miszerint ha egyszer felszabadul, feleségül fogja venni. Haydnt azonban már nem vonzotta a dolog. Így végül abban egyeztek meg, hogy ha Haydn özvegyen hal meg, akkor hagyatékából évi 300 forint jár majd Luigiának. Luigia ezután férjhez ment Luigi Franchi énekeshez, és Itáliába költözött újdonsült férjével. Ezt megtudva Haydn végrendeletében az évjáradékot a felére csökkentette. ### Az évszakok című oratórium Agglegény élete ellenére Haydn nem volt magányos. Igen szívélyes, tanítvány–mester kapcsolatot tartott fenn Sigismund Neukomm zenésszel és Anna Milder énekesnővel, valamint ezekben az években kezdte el rendszeresen látogatni a mestert Georg August Griesinger, Haydn első életrajzírója. A Biographische Notizen über Joseph Haydn (Életrajzi jegyzetek Joseph Haydonról) nagyrészt a mesterrel folytatott beszélgetések anyagára épült. Közben az edinburgh-i George Thompson kiadóvállalat személyes megbízottakat küldött a zeneszerzőhöz, hogy felkérjék brit népdalok feldolgozására. Haydnnak megtetszett a feladat, és elvállalta. Végül több mint 300 brit népdalfeldolgozást készített el. 1800 szeptemberében két rangos angol vendég is beállított a zeneszerzőhöz: Lady Hamilton és Nelson admirális. Lady Hamilton az Ariadné Naxoszban egy példányát akarta megszerezni, és napokon át nem tágított a zeneszerző mellől, az Esterházy-udvar pompáját figyelemre sem méltatta. A mester mindeközben már egy új oratórium megalkotását forgatta a fejében. Swieten lefordította és szövegkönyvvé dolgozta át számára James Thomson The Seasons című költeményét, pontos utasításokat adva az áriák, recitativók stb. számára vonatkozólag. Haydn mindezt rendben levőnek találta, de a kissé túlburjánzó szöveg nem ihlette meg olyan mértékben, mint A Teremtés témája. Swieten utasításai közül főleg az keltett benne aggodalmat, amely szerint mindebben utánoznia kellett volna a természet hangjait. A korábbi évtizedekben ez a kedvelt és bevett stilisztikai eszköz ekkoriban már kiment a divatból, és Haydn megütközött azokon a szövegrészleteken, amelyek megkövetelték a hasonló megoldásokat. Ennek következtében Haydn a darab zongoravázlatát teleirkálta olyan megjegyzésekkel, hogy ez nem az ő ötlete volt, úgy kényszerítették, hogy ezt meg ezt írja. A zongorakivonat korrektúráján Johann Gottlieb Karl Spazier kritikus meglátta ezeket a megjegyzéseket, és felhasználta őket arra, hogy lesújtó kritikát jelentessen meg a szövegkönyvről. Swieten ezt nagy sértésnek vette, és nagyon megneheztelt a zeneszerzőre, de Haydn hamar lecsillapította az öreg bárót. 1801 februárjában Haydnt megint reumatikus fejláz gyötörte, amelyből csak március közepe felé épült fel. Március 29-én és 30-án elvezényelte a Krisztus hét szavát, majd április 24-én lezajlott Az évszakok ősbemutatója, szintén a Schwarzenberg-palotában. Az előadást másnap és május 1-jén megismételték. A siker nem maradt el. Ezután Mária Terézia Karolina császárné akarta két egymás követő napon előadatni az udvarban a mester legújabb oratóriumait, ezekre az előadásokra május 24-én és 25-én került sor. A szoprán szólót maga a császárné énekelte. Haydn számára ismét szép anyagi hasznot hoztak az előadások, egészségi állapota azonban végleg megrendült. Ahogyan már A Teremtés című oratóriumban, úgy Az évszakokban sem pusztán folytatta Haydn a händeli hagyományokat, hanem tökéletes harmóniába ötvözte őket saját kora, a bécsi klasszicizmus stílusjegyeivel. Az évszakok nem vallási vagy mitológiai témát állít középpontba, a pódiumon a természettel együtt élő, mindennapi munkát végző, szomorkodó vagy épp örvendező egyszerű emberek jelennek meg, első ízben a zenetörténetben. Szereplői, Simon, a derék gazda (basszus), Hanna, fiatal lány (szoprán), Lukács, parasztlegény (tenor) és a kórus nem valóságos személyeket jelenítenek meg, hanem egy-egy jellegzetes típust, akik megosztják velünk az évszakok körforgásával, a természet jelenségeivel kapcsolatos élményeiket, valamint a belőlük levonható tanulságokat. ### Az utolsó évek 1801-ben Haydn elkészítette a végrendeletét. Nagylelkű személyiségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy szakácsnőjéről és házmesternőjéről is gondoskodni kívánt. A szépnem iránti vonzalmát bizonyítja a tekintélyes, nőkre hagyományozott örökség. A végrendeletben szereplő nők többségéről azonban keveset tudnak a kutatók, az esetek többségében azt sem sikerült kideríteniük, hogy pontosan milyen kapcsolatban álltak a zeneszerzővel. A legtekintélyesebb örökség a két testvérre várt. Michael tehetséges és sikeres zeneszerző volt, Johann azonban feltehetőleg csak közepes zenei tehetséggel rendelkezett. Ezt látszik alátámasztani az a tény, miszerint negyvenévnyi kismartoni szolgálat után is csak igen szerény pozíciót töltött be a hercegi udvarban, de Haydn mindvégig támogatta anyagilag, ahogy egyébként családja többi rászoruló tagját is. Utolsó éveiben a zeneszerzőn egyre inkább erőt vett az öregség. Egyre kevesebbet komponált, viszont gondot fordított könyvtárának, zeneműveinek rendezgetésére, katalogizálására, illetve művei kiadására. Leveleiben, feljegyzéseiben és egyéb megnyilvánulásaiban is gyakran hivatkozott előrehaladott korára, és olykor idősebbnek tüntette fel magát, mint amilyen valójában volt. Hivatali kötelezettségei az 1800-as évek elején már igen csekélyek voltak, de ő mindvégig igyekezett eleget tenni nekik. 1802-ben például levélben tájékoztatta Esterházy herceget, hogy nagy erővel dolgozik a szokásos évi misén. A karmesteri teendőket már csak alkalmanként tudta ellátni, ezért Miklós herceg kénytelen volt gondoskodni a helyetteséről. Először Michael Haydnt invitálta udvarába, de az ekkor már a salzburgi hercegérsek szolgálatában működő zenész elutasította ajánlatát. Így a herceg végül Johann Fuchsot nevezte ki másodkarmesterré, Haydn távollétében pedig Luigi Tomasini lett felelős a kamarazenéért. Haydn Johann Nepomuk Hummelt javasolta a zenekar vezetőjének, 1807-től pedig a zeneszerző tanítványa, Antonio Polzelli működött Eszterházán mint helyettes koncertmester és direktor. Ily módon 1802-től fokozatosan megszűntek napi kötelezettségei a hercegi udvarban, ennek köszönhetően egészségi állapota állandó maradt. Lábát folyamatosan reuma gyötörte, ennek következtében utolsó éveiben házhoz kötötten élt. Otthona a zenészek és a zenepártoló főurak zarándokhelye lett, így bár a zeneszerző már nem nagyon mozdult ki, mégsem volt magányos. 1803-ban még a Megváltó hét szavát is elvezényelte, de aztán egyre inkább házhoz kötötte betegeskedése. Azon az ünnepségen sem tudott részt venni, amit hetvenharmadik születésnapja alkalmából rendeztek. Ezen alkalomból lépett először a nagyközönség elé ifj. Wolfgang Amadeus Mozart, aki a Haydn tiszteletére komponált és előadott kantáta zenéjét komponálta. Az eredeti tervek szerint az idős mester mutatta volna be a közönségnek a fiatal művészt, de gondozói és orvosai jobbnak látták, ha minden izgalomtól megkímélik Haydnt. 1803-ban Bécs Salvator-éremmel tüntette ki a mestert, majd megválasztották a város díszpolgárának. A párizsi konzervatórium és a Societé académique des enfants d’Apollon tiszteletbeli tagjává választotta. A párizsi példát hamarosan a szentpétervári filharmonikusok is követték. Sok induló, vagy akkor már nagy nevet szerzett művész is felkereste otthonában az idős zeneszerzőt, többek között Marie Bigot zongoraművésznő vagy Luigi Cherubini. 1805-ben Európában tévesen elterjedt a zeneszerző halálának híre. A párizsi zenei élet megrendüléssel fogadta a gyászhírt, Cherubini még egy kantátát is írt a mester (vélt) halálának alkalmából. Rodolphe Kreutzer egy hegedűversenyt komponált Haydn-témákra. A gyászünnepséget februárra tervezték, ahol is ezt a két művet és Mozart Rekviemjét akarták előadni. Ám közben megérkezett Bécsből a hír, miszerint Haydn még él. A zeneszerző humorosan fogta fel az esetet. Kedélyesen megjegyezte: „Ej, ezek a jó párizsi urak! Nagy hálával tartozom az előlegezett tisztességért. Ha tudok róla, magam utaztam volna oda, hogy személyesen dirigáljam a gyászmisémet!” Még ez évben meghalt Johann Evangelist Haydn. A szomorú hírt a hercegnő közölte a zeneszerzővel, aki olykor-olykor felkereste egykori zenemesterét. Testvére halála mélyen megrázta. Amikor 1808-ban, az utolsó alkalommal mutatkozott nyilvánosan a hetvenhatodik születésnapja alkalmából rendezett előadáson (ahol egyébként A Teremtést játszották), meleg hangon emlékezett meg fivéréről. Mivel 1806-ban Michael Haydn is meghalt, valamint 1808-ban már Anna Maria nevű nővére sem volt az élők sorában, a zeneszerző Mathias Fróch nevű unokaöccsét tette meg fő örököséül. 1809-ben Napóleon francia császár katonái bevonultak Bécs nyugati külvárosába. Haydn személyzete és gondozói könyörögtek kenyéradójuknak, hogy költözzenek át a mester gumpendorfi házába, de az agg zeneszerző nem érzett magában ahhoz elég erőt. A város bombázása alatt még bátorította a körülötte lévőket, de az osztrák csapatok veresége nagyon lehangolta. Május 26-án a zongorája köré hívatta a személyzetét, és eljátszotta nekik a Gott erhaltét. Másnap már nem tudott felkelni az ágyból. Újabb orvost hívattak, de már ő sem tudott rajta segíteni, Haydn május 31-én elhunyt. ### Temetése Amikor 1809. május 31-én Haydn meghalt, Napóleon csapatai éppen Bécs körül táboroztak, ezért egy kis gumpendorfi temetőben, szerény külsőségek közepette temették el. A háborús körülmények miatt méltatlanul kevesen kísérték el végső útjára. Haydn csodálóit nagyon elkeserítette, hogy a temetés nem volt méltó a zeneszerzőnek a zeneművészetben kivívott rangjához, ezért két hét elteltével egy francia zenerajongó bárónő, Vivent Denon közreműködésével a bécsi Schottenkirchében egy második gyászszertartásra került sor, ahol Mozart Requiemje is felcsendült. Bár ezt a második gyászszertartást a megszálló franciák szervezték, a meghívottak között ezúttal ott voltak a bécsi felső tízezer tagjai is, francia és osztrák katonák együtt álltak díszőrséget a ravatalnál. Haydn első temetését még további három temetés követte, míg végül 1954. június 5-én végső nyughelye a kismartoni Hegyi templom kriptája, az ún. Haydn-mauzóleum lett. ### Haydn ellopott koponyája Joseph Carl Rosenbaum, Esterházy herceg korábbi titkára egy sírásót lefizetve néhány nappal a temetés után felnyittatta Haydn sírját, és tudományos célból ellopta a koponyáját: be szerette volna bizonyítani, hogy az értelmi képességek összefüggésben állnak a koponya alakjával és méretével. Napóleon elvonulása után Esterházy Miklós úgy határozott, hogy immár méltó körülmények között újratemetteti Haydnt. Amikor a komponista földi maradványait előkészítették a szállításra, azonnal feltűnt a hiány. Esterházy éktelen haragra gerjedt, a hatóságok pedig nyomozni kezdtek. Rosenbaum végül bevallotta, hogy nála van a fej, de az eredeti helyett egy másik koponyát adott át Esterházynak. 1895-ben a Bécsi Zenebarátok Egyletéhez került a koponya, amely évtizedekig állt kiállítva az egylet székházában. Esterházy Pál herceg 1932-ben, Haydn születésének 200. évfordulójára mauzóleumot építtetett a komponistának Kismartonban. Tervbe vette, hogy megvásárolja a koponyát, de a nagy gazdasági világválság szorításában nem tudta kifizetni a kért összeget. A második világháború után viszont az egylet vezetői az Esterházyaknak adták a koponyát, amely végül 1954-ben, ünnepélyes keretek között, egyházi asszisztencia mellett kerülhetett új koporsóba a többi maradvánnyal együtt. A meglehetősen morbid történetet Esterházy Péter dolgozta fel a Harminchárom változat Haydn koponyájára című színdarabjában. ## Művészete Haydn zenéjének egyik legsajátosabb jellemzője, hogy sokszor egyszerre van benne jelen a komolyság és a humor, a tragikusat gyakran vegyítette a komikussal. A zenéjében megjelenő szellemesség intelligenciát és humort egyaránt jelent. Zseniális, de olykor nyugtalanító játékot valósított meg hangszeres műveiben, amikor tételeit befejezésnek ható kezdetekkel indította, és kezdetnek ható befejezésekkel zárta. A szellemesség sokszor átcsapott zenéjében ironiába, és olykor teljes mértékben az ellentettjét valósította meg a hallgató várakozásainak. A komolyság és az érzelmek mélysége ugyanolyan súllyal van jelen művészetében. A humoros és komoly hangvételt általában egymás mellé helyezte, nem alkotta meg a kettő szintézisét. Művészetében a forma és tartalom egyensúlyban van. Hangvételére jellemző az osztrák népies hang, de helyenként idézett a magyar verbunkosokból is (például Bihari Jánostól). A fiatal Haydn még erősen támaszkodott a barokk zene hagyományaira. Korai zenekari műveiben erőszeretettel alkalmazta a szvit-szerű sinfonia (a sinfonia eredetileg egy három részből álló operai nyitánytípus olasz neve volt, amely később önálló zenekari darabbá vált, tulajdonképpen a szimfónia korai előzménye) elemeket, így ezek a darabok tulajdonképpen nem mások, mint stilizált tánctételek füzérei. E tételek némelyike azonban már az egyszerű szonátaforma kívánalmai szerint épült fel. {{Idézet\|Gyakran, amikor sokféle munkámban nehézségekkel küszködöm, és amikor nehezemre esik továbbrónom a megkezdett utat, olyankor egy titkos hang azt suttogja nekem: »Oly kevés a derűs és elégedett ember ott alant, bánat és gond űzi őket szüntelen; a te munkád olykor talán forrás, amelyből a gondterhes, üggyel-bajjal megrakott ember néhány pillanatra nyugalmat, pihenést merít.« Ez volt hatalmas mozgatóm, amely tovább haladnom késztetett, és ez az oka annak, hogy még ma is lelkemből lelkedzett derűvel tekintek vissza a munkára, amelyet esztendők hosszú során át lankadatlan erőfeszítéssel és fáradsággal e művészet ápolására fordítottam.\|Haydn ars poeticája 1802-es naplórészletében<ref> Legnagyobb technikai teljesítménye a szonátaforma bővítése volt. Korai műveiben még elsősorban a dallamosságra összpontosított, nem igazán bontotta ki a különböző témákat, szinte áriákat írt hangszerekre. De ahogy megismerte a mannheimi mesterek és a korai bécsi iskola törekvéseit, látóköre kitágult, technikája sokrétűbb lett. A szonátaformát nem ő találta ki, de ő dolgozta ki a legpontosabban. A szonátaforma szembeállításból és kidolgozásból áll. A bevezetés bemutatja az anyagot, amire a téma épülni fog: egy főtémát és egy melléktémát. A kidolgozás során aztán mind a két téma átalakul, majd a visszatérés nagyjából eredeti formájában megismétli a két témát. Ezenkívül Haydn kialakította a klasszikus zenekari formanyelvet is. A gyors, lendületes első tételt mindig egy lírai második, majd egy táncszerű harmadik (általában menüett) követte, aztán jött a lendületes, általában rondóformájú zárótétel. Haydn zenekari műveinek jelentős hányada eszerint a formai modell szerint épül fel. A szimfónia mellett kialakította a vonósnégyes négytételes formáját is. Vonósnégyeseiben a menüettet egy idő után scherzóval helyettesítette. Eleinte a cselló és a brácsa, valamint a második hegedű szólamát alárendelte az első hegedűnek, de az 1770-es évek elején komponált op. 9-es sorozat darabjaiban már a szólamok egyenrangúak, az első hegedű szólama azonban mindig kitüntetett szerepet kapott. A bécsi zenei köznyelvet elsősorban ritmuskészlete egyénivé tételével, gazdagításával törte át. Igazán újszerű zenei megoldások az 1770-es években jelentkeztek művészetében. Ezekben az években Haydn több, akkoriban szokatlan hangnemben írott művet alkotott (ilyen szokatlan hangnem volt az f-moll, az e-moll, a fisz-moll, a H-dúr), ezzel már a romantika korszakát vetítette előre. Ekkoriban írt művei jelentős részében a korszakban formabontónak számító akkordokat alkalmazott, valamint hirtelen hangnemváltásokat és átmeneteket, illetve moll-harmóniákat. Összességében elmondható, hogy Haydn zenetörténeti jelentősége a szonátaforma tökéletesítése mellett a vonósnégyes és a szimfónia klasszikus formájának kifejlesztésében áll, ezen kívül nagy jelentőségűek német nyelvű oratóriumai is. ## Humora Az európai zenetörténet legjobb humorérzékkel rendelkező zeneszerzője kétségkívül Haydn. Számos művébe épít be „poénokat”. Jó példa erre az Üstdobszimfónia, amit az angolok Surprise-nak (meglepetés) neveztek el. A lassú tétel egyszerű és halk dallama szinte elringatja a hallgatót, ám egyszerre hatalmas üstdobütésre riad fel. Hasonló tréfával operál az ún. Katonaszimfóniában is, szintén a lassú tételben, amikor is minden átmenet nélkül egy egész katonazenekar lép be elefántként a rokokó porcelánboltba: nagydob, üstdob, triangulum, rézfúvók zökkentik ki a hallgatót, emlékeztetve rá, hogy a boldog békeidők kora lejárt: a jelen Napóleoné és Nelson admirálisé. Kevésbé vicces, de nem kevésbé hatásos egy másik szimfónia kezdete, amely halk üstdobmorajlással indul. Ez a szimfónia az Üstdobpergés' ragadványnevet kapta. A haydni humor legszellemesebb megnyilvánulása azért mégiscsak a Búcsúszimfónia. A zárótételben azt meséli el Haydn, hogy a zenészei elfáradtak, szeretnének már hazamenni a családjukhoz Kismartonba. A zene közben egymás után fejezik be a játékot, fújják el gyertyájukat, és mennek ki a teremből. A végére mindössze két hegedűs marad. ## Értékelése A 19. században Haydn zenéje mondhatni feledésbe merült. A romantika kora nem kedvelte a klasszicizmus kiegyensúlyozott, mértéktartó muzsikáját. A Haydn-művek elevenségét, ötletgazdagságát az első, sőt inkább a második világháború után fedezték fel újra. Egyre meghaladottabbá vált a csakis Haydn zenéjének nyugalmát, kedélyes, családias derűjét, romlatlan, falusi egyszerűségét hangsúlyozó egyoldalú esztétikai ítélet. „Az ő muzsikájában kapott új formát a mai szonáta, szimfónia, vonósnégyes. És ezek az új formák az ő zenéjében teltek meg új tartalommal: osztrák, magyar és más népzenei elemekkel... a polgárságnak az érzéseivel és utcai nótáival” – a zenetörténészek körében ez, a Haydnnak a zeneirodalom megújításában játszott szerepét elismerő vélemény tekinthető ma már uralkodónak. Sokoldalúságát is nagyra értékelik. Liturgikus műveiben képes megszólaltatni a vallásos áhítatot. Vígoperáiban érvényesül humora. Kamarazenéje e kifinomult és bensőséges műfaj magasrendű élvezetét kínálja. Ennek ellenére Haydn a koncerttermekben némileg háttérbe szorult, munkássága utódai, hagyatékának gazdagítói, Mozart és Beethoven árnyékában él tovább. Ahogy Schiff András zongoraművész megjegyezte: „Sokkal jobban meg kellene becsülni! A valaha élt igazi zsenik közül sajnos őt tartják a legkevesebbre.” Míg munkássága a hangszeres zene történetében korszakalkotó jelentőségű, s az oratóriumairól is elmondható, hogy közvetlenségükkel, atmoszférájuk mély és nemes költészetével, zenekari tételeik és kórusaik mozgalmasságával magukban állnak a zeneirodalomban, addig operai életművének megítélése már korántsem ilyen egyértelmű. Az egyes darabok kisebb-nagyobb mértékben problematikusak. Ezért a világ nagy operaházainak egyikében sem igazán vannak repertoáron. Ez az az egyetlen műfaj, amelyben távolról sem volt egyenletes és felfelé ívelő zeneszerzői fejlődése, amelyre kifejezetten ráunt, vagy legalábbis elkedvetlenedett a művelésétől, de amit mégis muzsikája jelentős kifejezési formájának tekintett. ### Róla írták „Ez a meleg és bensőséges »otthon«-hang, a teli szívből kacagó humor és a rezignáció érzelmesen merengő lírája Haydn zenéjében szólal meg először; de mindez még távolról se meríti ki Haydn egész költészetét. A komoly tépelődés és fájdalmas pátosz Haydn zenéjének éppoly organikus vonásai, mint a humor és a szentimentalizmus” – összegzi Szabolcsi Bence, a magyar zenetudomány nemzetközi rangú képviselője a Haydnról alkotott véleményét. „Haydn olyan ember – állapítja meg Yehudi Menuhin, a világhírű hegedűművész –, aki átélte azt a változást, amely az Istennek és Királynak való kiszolgáltatottságtól az egyéniség erejébe vetett hitig vezetett.” ## Emlékezete ### Emléktáblák, domborművek, szobrok - Budapesten, az I. kerületben, a Horváth-kertben egy kőfal-fülkében elhelyezett, bronzból készült mellszobrot állítottak föl a tiszteletére. Az emlékmű Kocsis András műve. Felirata: 'HAYDN 1732-1809; a hazánkban működött nagy zeneszerző halálának százötvenedik évfordulójára. - 2013-ban Fertődön az Esterházy-kastély parkjának egyik, a kastély déli homlokzatán futó sétányán egy kottát a kezébe tartó Haydn-szobrot helyeztek el. (Eredetileg egy szoborpárban gondolkodtak, mely a kastélyépíttető Esterházy Miklós herceget és Haydn-t úgy örökítette volna meg, hogy kivilágoljon belőle e két nagyformátumú egyéniség egymás iránti megbecsülése, egymás életében játszott meghatározó szerepe – ám e terv végül nem valósult meg.) - 2010-ben Haydn-emléktáblát helyeztek el a Budavári Palota C épületének falán. (Ez az ún. Mária Terézia-szárny.) Felirata: E FALAK KÖZÖTT, A PALOTA TRÓNTERMÉBEN CSENDÜLT FEL MAGYARORSZÁGON ELŐSZÖR, 1800. MÁRCIUS 8-ÁN JOSEPH HAYDN ORATÓRIUMA: A TEREMTÉS A SZERZŐ VEZÉNYLETÉVEL, JÓZSEF NÁDOR SZÜLETÉSNAPJA ALKALMÁBÓL FELESÉGE, ALEKSZANDRA PAVLOVNA FELKÉRÉSÉRE AZ ESEMÉNY 210. ÉVFORDULÓJÁN ÁLLÍTOTTA A MAGYAR HAYDN TÁRSASÁG ### Közterületek, közintézmények - Sopronban és Fertődön utcát neveztek el Haydnról. - Kultúr-, illetőleg várostörténeti érdekesség, hogy Haydn A Teremtés című oratóriuma, amelyet a bemutatója idején „Alkotás” címen fordítottak magyarra, két máig élő utcaelnevezést inspirált. A mai Déli pályaudvarral szemben ugyanis egykor egy két utcára néző városi palota állt és a kapuzata fölött elhelyezett domborművön az oratórium tiszteletére a teremtés képét örökítették meg, benne a kékre festett földgolyóval. Erről a domborműről nevezték el az azóta már a történelem viharaiban elpusztult palota egyik sarkán található utcát Alkotás, a másik sarkán elnyúlót pedig Kékgolyó utcának. ### Irodalmi alkotás Szentkuthy Miklós Doktor Haydn címmel egy besorolhatatlan műfajú könyvet jelentetett meg, melyben Haydn életének valós tényeit ­– egyfajta regényírói szabadsággal ­– fikcionális elemekkel ötvözi. E műből az olvasó nem feltétlenül fog hiteles képet kapni egy Joseph Haydn nevű, a 18. században élt zeneszerző életéről és munkásságáról. ### Zenekarok, zeneiskolák, zenei rendezvények - Fischer Ádám karmester 1987-ben Osztrák-Magyar Haydn Zenekar néven együttest alapított azzal a céllal, hogy a legkvalitásosabb osztrák és magyar zenészek méltó módon adják elő a nagy zeneszerző alkotásait. - A Müpa 2021-ben kiállítást rendezett Haydn és Magyarország címen. E kiállításon az a vezérgondolat húzódott végig, hogy bár Haydn osztrák születésű volt, mégis részben a magunkénak tekinthetjük. Erre az ad alapot, hogy Haydn élete nagy részét egy magyar főúri család, az Esterházy-család szolgálatában töltötte, kompozícióiban olyan tételekre bukkanunk, mint „Rondo all' Ongarese”, művei közül többet is magyar arisztokratáknak ajánlott (Erdődy- és Apponyi-kvartett). - Fertődön a zeneiskola Joseph Haydn nevét viseli. - Kapuváron Haydn nevét vette fel a vegyeskar. ### A Magyar Haydn Társaság és a Haydneum Magyar Régizenei Központ Alapítvány - A Magyar Haydn Társaság a nagy zeneköltő emlékének ápolását tekinti fő hivatásának. Gyakran szervez koncerteket, előadásokat, emléktábla-avatásokat. - A Haydneum Magyar Régizenei Központ Alapítvány'' a régizene értékeinek magyarországi támogatását, valamint a magyar vonatkozású barokk, bécsi klasszikus és kora romantikus repertoár újrafelfedezését, megőrzését, terjesztését és népszerűsítését szolgáló intézmény. ### Emlékév 2009-ben, Haydn halálának 200. évfordulója alkalmából Haydn-emlékévet hirdetett meg a magyar kormány. ## Meghallgatható felvételek ## Kották

Michael Owen

Michael James Owen, ismertebb nevén Michael Owen (Chester, 1979. december 14. –) angol válogatott labdarúgó, csatár. Apja, Terry Owen szintén labdarúgó volt. Féltestvére, Richie Partridge ugyancsak labdarúgó. A felnőttek között 1996-ban, mindössze 17 évesen mutatkozott be a Liverpool FC csapatában. Ebben az évben még mindössze két mérkőzésen lépett pályára, ezeken egy gólt szerzett. Első teljes szezonjában rögtön (holtversenyes) gólkirály lett 18 góllal. Ugyanezt megismételte a következő idényben is, ismét hármas holtversenyben, és ugyancsak 18 góllal szerezte meg a gólkirályi címet. A klubnál töltött hét éve alatt annak messze legeredményesebb gólszerzője volt 118 találatával. Ezzel a Liverpool örökranglistáján sincs sokkal lemaradva a legjobb tíz játékostól. 2004-ben nyolc millió euróért a Real Madridhoz szerződött. Itt mindössze egy szezont töltött, ezalatt legtöbbször csereként számítottak rá, ennek ellenére 35 mérkőzésen 13 gólt szerzett. 2005-ben visszatért Angliába, a Newcastle igazolta le. Első szezonjában több sérülés is hátráltatta, így csak 11 mérkőzésen léphetett pályára, ezeken azonban 7 gólt szerzett. A világbajnokságon egy ártalmatlannak tűnő mozdulatot követően súlyosan megsérült, több, mint nyolc hónapot kellett kihagynia, és legközelebb csak 2007-ben játszhatott ismét. A 2007–08-as szezonban a csapat házi gólkirálya lett 11 góllal, ennek ellenére a Newcastle csak a 12. helyen végzett. Csapata a 2008–09-es szezonban még gyengébben teljesített, és végül kiesett. 2009 nyarán Owen többször kijelentette, hogy távozni szeretne a kiesett csapattól. Több angol és európai csapattal is kapcsolatba hozták, végül azonban a Manchester United lett a befutó. A válogatottban 1998-ban mutatkozhatott be, ezzel a legfiatalabb pályára lépő játékos, majd nem sokkal később a legfiatalabb gólszerző is lett. Később játéklehetőséget kapott és gólt is szerzett az 1998-as világbajnokságon, a 2000-es Eb-n, a 2002-es világbajnokságon és a 2004-es Eb-n. A 2006-os világbajnokságon is pályára lépett, azonban a harmadik csoportmérkőzésen, Svédország ellen egy ártalmatlan passzt követően rosszul lépett és térdszalag szakadást szenvedett, ami miatt nyolc hónap kihagyásra kényszerült. 2009-ig 89 mérkőzésen 40 gólt szerzett, utóbbival az örökranglista negyedik helyén áll, kilenc góllal lemaradva az első helyezett Bobby Charltontól. 2013 márciusában jelentette be, hogy a 2012-2013-as szezon végén várhatóan befejezi profi labdarúgó pályafutását. ## Gyermekkora Michael Owen 1979. december 14-én született Chesterben, Jeanette és Terry Owen negyedik gyermekeként. Édesapja korábban szintén labdarúgó volt, megfordult többek között az Chester City FC és az Everton FC csapataiban is. A kis Michael végül hétévesen kezdett el focizni. Bár a Liverpoolban vált világszerte ismertté, gyermekkorában annak legnagyobb ellenfelének, az Evertonnak szurkolt. A walesi Hector Drew Primary Schoolba járt általános iskolába. Tízéves korától kezdve már országos szinten felfigyeltek remek teljesítményére. Később a Deeside Primary School csapatában játszott, ahol 97 gólt szerzett egy szezon alatt, 25 találattal megdöntve Ian Rush rekordját. ## Sportpályafutása ### Liverpool Owen 13 évesen kezdett középiskolába járni, ekkortól lehetett szó arról, hogy valamelyik csapat leszerződtesse. Több klub, a Manchester United, a Chelsea és az Arsenal is versengett érte, ő azonban a Liverpoolt választotta. A klub intézte Owen középiskolai beíratását, az intézmény, ahová járt, az angol szövetség egy iskolája volt. Tanulmányai befejeztével tíz tantárgyból is GCSE-vizsgát tett (a magyar közoktatásban ez leginkább az emelt szintű érettségihez hasonlít). Hivatalosan végül 16 évesen lett a 'Pool játékosa. Nagy szerepet játszott a csapat 1996-os FA Youth Cup-győzelmében, ahol a döntőben gólt szerzett a West Ham ellen. Az ellenfélnél több későbbi elismert angol labdarúgó, például Frank Lampard és Rio Ferdinand is játszott. Ezt követően gyorsan végigjárta az összes korosztályos csapatot, majd négy hónappal a kupagyőzelem és nem sokkal 17. születésnapja után már a felnőttcsapat tagja volt. Bemutatkozására 1997 májusában került sor a Wimbledon FC ellen. Itt csereként állt be, azonban így is szerzett egy gólt. Az 1997-98-as szezonban Robbie Fowler sérülése miatt hamar kezdőként szerepelhetett, és szép lassan a csapat meghatározó tagjává vált. Ebben a szezonban, az UEFA-kupában megszerezte első gólját nemzetközi porondon is, a ligakupában pedig a Grimsby ellen mesterhármast jegyzett. Később a bajnokságban is sikerült mesterhármast szereznie, a Sheffield Wednesday ellen. Az idényt végül 18 góllal zárta, ami megosztott gólkirályi címet jelentett számára Chris Suttonnel és Dion Dublinnal. Ő lett az év fiatal játékosa is. Az 1998-99-es szezon ismét jól sikerült neki, a csapatnak azonban már kevésbé. Hiába szerzett ugyanis 23 gólt, a csapat csak a hetedik helyen végzett, ez pedig azt jelentette, hogy nem indulhatott semmilyen nemzetközi kupában. Április 12-én, a Leeds elleni bajnokin megsérült, ami az ő szempontjából az idény végét jelentette. A következő szezonban sérülések hátráltatták, azonban végül így is szerzett 12 gólt, a Liverpool pedig ismét indulhatott az UEFA-kupában. Mivel az Eb-selejtezőkön is szenvedett korábbi sérülése miatt, a FC Bayern München orvosa, Hans-Wilhelm Müller-Wohlfahrt kezelte. A 2000-01-es szezon a klubnak jó néhány év óta a legsikeresebb szezonja volt. Ebben az évben a 'Pool megnyerte a FA-kupát, a Ligakupát, továbbá az UEFA-kupát is. Az FA-kupa döntőjében és az UEFA-kupában is fordulatos döntő volt, előbbiben Owen két gólja kellett csapata győzelméhez, előtte ugyanis az Arsenal 1–0-ra vezetett. A második számú európai kupasorozatban, a Deportivo Alavés ellen szintén fordulatos meccset játszottak, a végeredmény itt 5–4 lett. A kupagyőzelmek miatt a csapat játszhatott az angol és az európai szuperkupáért is. Mindkettő a Liverpool győzelmével zárult, Owen ezeken 1-1 gólt szerzett. A Bayern kapusa, Oliver Kahn ellen nem sokkal később egy Anglia–Németország barátságos válogatott találkozón is játszott, ekkor háromszor talált be neki. Az angol csapat 5–1-re nyert. A szezon végén – 20 év után – ő lett az első angol, valamint a Liverpool történetének első játékosa, aki megnyerte az Aranylabdát. Ezután megnyerte a FIFA év játékosa szavazást is, ezzel ő lett az első angol, valamint az első Premier League-játékos is, aki megnyerte ezt a díjat. 2001. december 21-én megszerezte századik gólját a Liverpool színeiben. A klub végül a második helyen zárt, ez hosszú idő óta a legjobb eredménye volt. A 2002–03-as szezon volt az egyik legeredményesebb pályafutása során. Bár nem lett gólkirály, összesen 28 gólt szerzett. A „'Pool” sokáig a tabella élén állt, és úgy nézett ki, hogy a Premier League létrejötte óta először végre megszerezheti a bajnoki címet. Azonban néhány rossz eredmény után a csapat végül csak az ötödik helyen végzett. Owen ebben az évben megszerezte századik bajnoki gólját a West Bromwich ellen. Ezen kívül betalált a ligakupa döntőjében a Manchester United ellen, győzelemhez segítve csapatát. A 2003–04-es szezonban ismét többször volt sérült. Hiába szerezte meg 150. gólját a Portsmouth ellen, és talált be a bajnokság során összesen tizenkilencszer, ez kevésbé sikeres szezon volt mind az ő, mind a Liverpool szempontjából. A vezetőedző, Gérard Houllier távozása után vele kapcsolatban is megindultak a pletykák, hogy elhagyja-e Liverpoolt. Az első pár BL-selejtezőn csak a kispadon ült, hogy leendő új klubjában nemzetközi mérkőzéseken is pályára tudjon lépni. Végül a Real Madrid igazolta le 8 millió euróért, emellett kiegészítésként a középpályás Antonio Núñez is csatlakozott a „vörösökhöz”. Érdekesség, hogy Owen a Liverpoolnál – az elsőt kivéve – az összes szezonban házi gólkirály lett. ### Real Madrid 2004 nyarán a spanyol fővárosba, a Real Madrid csapatához szerződött. A bemutatáson kiderült, hogy a 11-es számú mezt kapta. Madridi karrierje nehezen indult be, a szezon elején legtöbbször csak csere volt, ám miután októberben ismét behívták a válogatottba, rögtön az első azt követő Real-meccsen, a Dinamo Kijev elleni BL-meccsn betalált. Végül az ő gólja döntött, a Real ugyanis 1–0-ra nyert. A legközelebbi mérkőzésen, a Valencia CF ellen megszerezte első bajnoki gólját is. Ekkor a királyi gárda ugyancsak 1–0-ra nyert. Jó formája a következő hetekben is megmaradt, az ezt követő öt találkozón négyszer talált a hálóba. A szezont végül 13 góllal zárta, ez a bajnokságban a játszott percek arányában a legjobb mutató volt. Miután 2005 nyarán két támadót is igazolt a csapat Robinho és Júlio Baptista személyében, megindultak a találgatások arról, hogy Owen visszatér-e a Premier League-be. Ez végül be is következett, a Newcastle-höz igazolt. A Real Madrid színeiben 41 mérkőzésen összesen 18 gólt szerzett, a 41 találkozóból 15-ször volt kezdő. ### Newcastle 2005\. augusztus 24-én bejelentették, hogy a Newcastle United FC 16 millió euróért leigazolta Owent. Bár korábbi klubja, a Liverpool, valamint annak városi riválisa, az Everton is szerette volna soraiban tudni, ők azonban nem tudták állni a magas átigazolási díjat. Owen indoklásában a távozást illetően legfőképpen az szerepelt, hogy a közelgő világbajnokság előtt több játéklehetőséget szeretett volna magának. Az átigazolással kapcsolatban egyébként felmerült, hogy Owen esetleg lelépési díjat, 12 millió eurót fizetett a Realnak. A Newcastle-lel végül egy négyéves szerződésben állapodott meg. Bemutatására a St. James' Parkban került sor, huszonötezer szurkoló előtt. Még az előszezon során kisebb sérülést szenvedett, így az első néhány bajnokin nem léphetett pályára. Első gólját második tétmérkőzésén, a Blackburn elleni 3–0-s idegenbeli győzelem alkalmával szerezte. December 17-én, a West Ham ellen klasszikus mesterhármast szerzett, vagyis fejjel, valamint bal és jobb lábbal is betalált. Az év utolsó napján, a Tottenham elleni bajnokin lábközépcsont törést szenvedett, amit meg kellett műteni. Az előzetes várakozások szerint márciusban térhetett volna vissza, azonban a rehabilitáció nem haladt a várt ütemben, ezért egy újabb operációra volt szükség. Visszatérésére végül április végén, a Birmingham ellen került sor. Bár a 2006-os vb-re elutazott, ott rögtön az első csoportmérkőzésen, Svédország ellen súlyos térdsérülést szenvedett, ezután pedig közel egy évig harcképtelen volt. A sérülés után a Newcastle beperelte az angol szövetséget az őt ért károk miatt. Végül megszületett a megegyezés, amely szerint a FIFA és a szövetség Owen 110 ezer fontos fizetésének közel felét, 50 ezret áll. A sérülés időtartama alatt ez összesen mintegy 2 millió font lett. Később a Newcastle újabb kártérítést, körülbelül 10 millió fontot kapott. Ebből szerződtették Owen helyére Obafemi Martinst. Miután rendbe jött sérülése, 2007 februárjában kezdte el a könnyített edzéseket, visszatérése azonban csak két hónappal később, áprilisban jött el a skót Gretna FC elleni barátságos meccsen. Tétmérkőzésen először április 30-án játszhatott, ekkor a „szarkák” a Reading FC-től 1–0-ra kikaptak, Owen egy lesgólig jutott. Májusban ismét kisebb sérülést szenvedett, miután egy bajnokin összeütközött csapattársával, Matty Pattisonnal. A következő szezon felkészülési meccsein jól játszott, június 17-én, a Hartlepool ellen be is talált. Néhány nappal később ismét megsérült, de azután kiderült, hogy a sérülés mégsem olyan komoly, mint amennyire azt először gondolták. Augusztusban már vissza is térhetett, így játszhatott az Aston Villa ellen, valamint a válogatott soron következő összecsapásain is. Augusztus 29-én azzal, hogy betalált, 2005 decembere óta első gólját szerezte tétmérkőzésen. Három nappal később ismét betalált, gólja akkor győzelmet ért. Amikor épp kezdett volna ismét formába lendülni, kiderült, hogy kettős sérv miatt ismét műtétre van szüksége, és legalább egy hónapot ki kell hagynia. Visszatérése utáni első mérkőzésén aztán rögtön gólt szerzett. Novemberben, egy válogatott találkozón ismét megsérült. Klubedzője, Sam Allardyce kritizálta őt, amiért elvállalta a kevéssé fontos válogatott fellépést. Több, mint három hónap gólcsend után legközelebb már az új edző, Kevin Keegan irányítása alatt talált a kapuba, egy Stoke elleni megismételt FA-kupa-összecsapáson. Áprilistól a következő hat bajnokin hat gólt szerzett, hozzásegítve ezzel a csapatot a középmezőnybeli pozícióhoz. Ezen a hat találkozón a mérleg négy győzelem és két döntetlen volt. Az utolsó mérkőzésen is betalált, igaz, a Newcastle ekkor sima, 3–1-es vereséget szenvedett az Everontól. A 2008–09-es szezon felkészülési mérkőzéseit gyakorlatilag teljes egészében kihagyta kisebb sérülések miatt, és a nyitómeccsen sem játszhatott. A második fordulóban léphetett ismét pályára, ahol csereként állt be, majd végül ő szerezte a győzelmet jelentő gólt. A téli átigazolási időszak kezdetéhez közeledve Owen előszerződést szeretett volna kötni más klubokkal. Mivel a Newcastle-lel a nyáron lejárt volna a szerződése, a klub felajánlott neki egy újat, ám ezt végül nem fogadta el. Ekkortájt több pletyka is szárnyra kapott, miszerint Owen a sorozatos sérülések miatt már a visszavonulását tervezi. A csalódást keltő szezon végén hiába ült a kispadra a klub korábbi legendája, Alan Shearer, ő sem tudta az első osztályban tartani a csapatot. Ezzel a Newcastle 15 év után először kiesett a Premier League-ből. ### Manchester United Miután a Newcastle kiesett az első osztályból, Owen mindenképp váltani akart. Több csapat, többek között az Aston Villa, az Everton, a Hull és a Stoke is érdeklődött iránta, azonban 2009. július 3-án bejelentették, hogy kétéves szerződést írt alá a Manchester United FC csapatával. Első sajtótájékoztatóján a hetes mezt kapta meg, amelyet előtte Cristiano Ronaldo viselt. A Unitednél első gólját még a felkészülési szezonban, a maláj ligaválogatott ellen szerezte. Az előszezonban ezen kívül még további három gólt szerzett. A bajnokságban augusztus 16-án mutatkozott be a Birmingham ellen, csereként. Első tétmérkőzésen szerzett gólja egy héttel később, a Wigan Athletic FC ellen született meg. Szeptemberben a városi rivális Manchester City FC ellen győztes gólt lőtt, a hosszabbítás hatodik percében. A végeredmény 4–3 lett a United javára. Így már a negyedik nagy rangadón szerzett gólt, a Merseyside derby, az El Clásico, a Tyne–Wear derby után a Manchester derbyn is betalált. Első Bajnokok Ligája-gólját a CSZKA Moszkva ellen lőtte, ezzel alakítva a végeredményt 3–3-ra. A következő BL-fordulóban, a VfL Wolfsburg ellen megszerezte első mesterhármasát is a Manchester színeiben. Ez volt az első alkalom 2005 óta, hogy három gólt tudott szerezni egy mérkőzésen. A Ligakupa döntőjében kezdő volt, a 13. percben gólt szerzett, majd megsérült. Ezután már nem tudott a szezonban pályára lépni, kihagyta a világbajnokságot is. A 2010-11-es szezon előtti felkészülés során térhetett vissza sérüléséből. Első gólját ebben az idényben augusztus 4-én, az ír ligaválogatott ellen szerezte. Tétmérkőzésen először szeptember 22-én, a Scunthorpe elleni ligakupa-mérkőzésen talált be. Négy nappal később a Bolton ellen is eredményes volt, egy pontot megmentve csapatának a 2–2-re végződő összecsapáson. Január 29-én a kupában is betalált a Southampton ellen. A United bajnoki címét bebiztosító mérkőzésén, a Blackburn ellen végig a kispadon ült. A bajnokság utolsó, már tét nélküli mérkőzésén ismét betalált, az ellenfél a Blackpool ellen. A Bajnokok Ligája döntőjében, az FC Barcelona ellen ismét a kipsadon ült, és ezúttal sem állt be egyetlen percre sem. Június elsején egy évvel meghosszabbította lejáró szerződését. A 2011-12-es idény első góljait a Leeds ellen szerezte a ligakupában, hozzásegítve csapatát egy 3–0-s győzelemhez. A következő körben, az Aldershot ellen ismét betalált. Az Oţelul Galaţi elleni BL csoportmérkőzésen combsérülést szenvedett, ebből csak februárra épült fel. ### Válogatott Owen utánpótlás-szinten rendkívül sikeres volt. Az U20-as válogatottal az 1997-es ifjúsági labdarúgó-világbajnokságon négy meccsen három gólt szerzett. Az U21-es válogatottban csak egy találkozó erejéig tűnt fel, ezen be is talált. A felnőtt válogatottban 1998. február 11-én mutatkozott be, egy Chile elleni 2–0-s vereség alkalmával. Ezzel ő lett az addigi legfiatalabb pályára lépő játékos a nemzeti csapatban. Hamar nagy népszerűségre tett szert, és rengeteg szurkoló követelte őt a világbajnokságra utazó keretbe. A világbajnokság előtt, a Marokkó elleni felkészülési mérkőzésen első gólját is megszerezte, amivel a válogatott legfiatalabb gólszerzője lett. Ezt a rekordját Wayne Rooney döntötte meg 2003-ban. Bár elutazott a vb-re, az első két mérkőzésen csak csereként nevezte Glenn Hoddle szövetségi kapitány. A második – a románok elleni – meccsen hiába talált be, az angol csapat így is kikapott 2–1-re. Ezt követően bekerült a kezdőcsapatba, ám az Argentína elleni nyolcaddöntőben hiába talált be, az angolok mégis kiestek – büntetőpárbaj után. Az év végén ő lett a megtisztelő BBC év sportolója-díj nyertese. Mivel játszott a 2000-es Eb-n, a 2002-es világbajnokságon és a 2004-es Eb-n is, az egyetlen angol labdarúgó volt, aki négy világversenyen is részt vehetett. 2002-ben először lett a válogatott csapatkapitánya, mivel David Beckhamet sérülés miatt le kellett cserélni. Ezzel ő volt a legfiatalabb csapatkapitány Bobby Moore óta. Ebben az időszakban az éppen aktuális csapatkapitány bármilyen okból történő hiányzása esetén ő viselte a csapatkapitányi karszalagot. Amikor 2006-ban, a hosszú sérülése utáni rehabilitáció részeként bemutatkozott a B-válogatottban, ő volt a csapatkapitány egészen addig, amíg a 61. percben le nem cserélték. A 2006-os labdarúgó-világbajnokságon az első két csoportmérkőzést végigjátszotta, ám a harmadikon, Svédország ellen mindössze 51 másodpercet játszhatott, ugyanis egy rossz lépés után súlyosan megsérült. A torna után térdszalag-szakadást állapítottak meg nála. 2006. szeptember 6-án megműtötték, az operációt Richard Steadman vezette. A sérülés miatt 2007 áprilisáig nem játszhatott, emiatt kihagyni kényszerült az első hat Európa-bajnoki selejtezőt. Visszatérésére ugyancsak a B-válogatottban került sor, Albánia ellen. Ezután már az A-válogatott keretében szerepelt az Észtország és a Brazília elleni meccseken, és Észtország ellen gólt is szerzett. Legutoljára 2007. szeptember 17-én, Oroszország ellen szerepelt a nemzeti csapatban. Az oroszok elleni két gólja azt jelentette, hogy ő lett az első játékos, aki a régi és az új Wembley Stadionban is gólt szerzett. A válogatott örökranglistáján jelenleg a negyedik helyen áll Bobby Charlton (49 gól), Gary Lineker (48) és Jimmy Greaves (44) mögött. Bár azóta nem szerepelt a válogatottban, többször felvetődött a behívása, ám erre eddig nem került sor, kihagyta a teljes 2010-es vb-selejtező sorozatot is. A helyzet akkor sem változott, amikor a válogatott csatárai, Emile Heskey és Wayne Rooney is sérültek voltak. Később aztán Fabio Capello szövetségi kapitány kijelentette, hogy neki is ugyanannyi esélye van bekerülni a nemzeti csapatba. 2013 márciusában bejelentette, hogy a 2012-2013-as szezon végén befejezi profi labdarúgó pályafutását. ## Statisztika ### Klubcsapataiban 2011\. december 22. szerint ### Válogatott góljai ## Magánélete Owen későbbi feleségével, Louise Bonsall-lel még az általános iskolában ismerkedett meg, 1984-ben. A pár 2004. február 14-én jegyezte el egymást, és 2005-ben házasodtak össze a chesteri Carden Park Hotelben. 2003-ban született első gyermekük, Gemma Rose. 2006-ban újabb utód érkezésének örülhettek, ekkor született James Michael, legutóbb, 2007-ben pedig Emily May. Amikor visszatért Angliába játszani, egy ideig helikopter-vezetést tanult, amit később a Newcastle nem engedélyezett neki. Szintén Angliába való visszatérésekor családjának egy egész utcát vett a walesi Ewloe-ban, ahol korábban élt. Féltestvére, Richie Partridge szintén labdarúgó. Egy alkalommal dokumentumfilmet forgattak róla. 2001-ben a Nestlé Sporties nevű gabonapehely angliai reklámarca volt. A Pro Evolution Soccer 2008 számítógépes játék borítóján ő is szerepelt. 1998 óta a svájci Tissot óragyártó cég reklámarca, emellett van szerződése a Jaguarral is. Korábban felmerült, hogy visszavonulása után részesedést vásárolna édesapja korábbi csapatában, a Chesterben. ## Sikerek ### Csapatban Liverpool - FA Kupa (2001) - UEFA-kupa (2001) - Angol Ligakupa (2001,2003) - Európai Szuperkupa (2001) - Angol Szuperkupa (2001) - FA Youth Cup (1996) Newcastle - Intertotó-kupa (2006) Manchester United - Premier League (2011) - Angol Ligakupa (2010) Válogatott - FA Summer Tournament (2004) ### Egyéni elismerések - PFA-év fiatal játékosa (1998) - BBC Az év sportszemélyisége (1998) - Aranylabda (2001) - Angol gólkirály (1998, 1999)

Aulosz

Az aulosz () ókori görög fúvós hangszer. A görögből fordított szövegekben gyakran fuvola néven szerepel, de valójában a nádnyelves hangszerek családjába tartozik. Hengeres furatú, hangképző nyílásokkal ellátott teste legtöbbször nádból, fából vagy csontból készült. A hangszert a számos ábrázolás tanúsága szerint szinte mindig párosával szólaltatták meg. Az aulosz a görögök legfontosabb fúvós hangszere volt egész zenetörténetük során, kultúrájuk szinte minden szegmensében szerepet kapott, a vallási szertartásokhoz ugyanúgy hozzátartozott, mint a zenei versenyekhez, színházi előadásokhoz vagy a privát ünnepségekhez, lakomákhoz, temetésekhez. A görögök ellentmondásos érzelmekkel viszonyultak az auloszhoz: idegen hangszernek tekintették, kevésbé görögnek, mint a lírát és a kitharát, ugyanakkor hangját legalább annyira kedvelték, mint azokét. Ez a kettősség az Apollón és Marszüasz zenei párviadaláról szóló mítoszban is feltűnik. ## Besorolása, neve Ókori szövegek fordításaiban a görög aulosz szót régebben gyakran fuvolaként, illetve az adott nyelv ennek megfelelő szavát alkalmazva (flute, flûte, Flöte stb.) adták vissza. Ma már a tudósok egyetértenek abban, hogy az aulosz a nádnyelves hangszerek családjába tartozik, a mai fúvós hangszerek közül nem a fuvolával, hanem leginkább az oboával, a klarinéttel rokonítható. A ma általánosan használt hangszerekkel való összevetését bonyolítja, hogy bár sípszerkezetét tekintve valószínűleg legtöbbször az oboához hasonlóan kettős nádnyelvvel szólalt meg, csövének furata az oboa kúpos üregével ellentétben hengeres volt. Ez utóbbi tényező döntő a hangszer hangzásképe, használati módja szempontjából. Az aulosz másik szokatlan sajátossága, hogy szinte mindig úgy használták, hogy a zenész egyszerre két sípot fújt. Maga az aulosz szó hangszernévként minden esetben a két sípra együtt vonatkozik annak ellenére, hogy nem többes számban használják: a két síp – bár fizikailag elkülönül – a zenész kezeiben egyetlen instrumentum. Napjainkban csak néhány népi hangszernél található meg ez a használati mód. Az aulosz szó nemcsak nádnyelves kettős sípot jelölhet: általánosabb értelemben ’síp’, sőt ’cső’ jelentése is van, a hangszerek világában például a pánsíp csöveit, a víziorgona sípjait is így nevezték. Az ókorban létezett egy fúvós hangszer, amit a mai harántfuvolával azonos tartással szólaltattak meg, és amit ennek megfelelően görögül plagiosz aulosz, plagiaulosz néven neveztek. Ez pásztorhangszer volt, neve a görög irodalomban csak a hellenisztikus kortól kezdve bukkan fel. Feltételezések szerint ez ajaksípos hangszer volt; ha így van, a ’fuvola’ szóhasználat ez esetben kivételesen helyénvaló. ## Eredete Az ókori görög zenekultúra a fúvós hangszereket – az ütőhangszerekkel együtt – bizonyos fokig idegennek tekintette, ezek hagyományosan Kübelé és Dionüszosz egzotikus kultuszaihoz kapcsolódtak. Ez tükröződik az aulosz eredetéről, feltalálásáról szóló legendákban is: míg a líra és a kithara Hermészhez, sőt Apollónhoz, a leginkább görögnek tekintett istenhez kötődik, a mítoszok az aulosz szülőföldjét a kis-ázsiai Phrügiába helyezik, Dionüszoszhoz, egy idegen származású istenséghez kapcsolják. A mitológiában az aulosz feltalálója a phrügiai Hüagnisz vagy a fia, Marszüasz volt. Marszüasz a hangszerével zenei párviadalra hívta ki Apollónt, de az istenség kitharajátékával legyőzte őt, majd élve megnyúzta. Végül Marszüasz fia vagy tanítványa, Olümposz hozta el görög földre az auloszt. Ahogy az idők során az aulosz a pusztán kultikus szerepből kinőve a görög zenekultúra általánosan kedvelt hangszere lett, az újabb legendák a feltalálását már Apollónnak és Athénénak kezdték tulajdonítani. Eszerint Athénét, mikor kipróbálta az auloszt, bosszantotta, hogy fúvása eltorzítja arcvonásait, ezért eldobta azt. A síppár Phrügiában ért földet, így a legenda visszakanyarodhatott eredeti változatához, Marszüasz szilénhez, aki rátalált a hangszerre. Az aulosz az írott források közül elsőként az Iliaszban bukkan fel. Első említésekor hangja a trójaiak táborából hallatszik, ami a hangszernek a keleti népekkel való kapcsolatára utalhat. A továbbiakban a hangszer megjelenik az eposzbeli „Akhilleusz pajzsán” is. Az aulosznak a görög bronzkorban való jelenlétét más, megbízhatóbb források nem erősítik meg. Az aulosz korai története, görög földre érkezésének mikéntje tudományosan nem tisztázott. Az ókori Közel-Keleten, Egyiptomban használtak nádnyelves kettős sípokat, de az Égei-tenger térségében viszonylag későn terjedt el, bronzkori ábrázolásai ritkák. A korai kükladikus kultúra egy márványszobrocskáján látható kettős sípot fújó emberalak, az Ajía Triáda régészeti lelőhelyen talált szarkofágon is látható aulosz-szerű hangszert megszólaltató figura. A mükénéi kultúrából viszont nem maradt fenn a hangszerre utaló ábrázolás, a görög szárazföldön az aulosz legkorábban a Kr. e. 7. század elején jelent meg. ## Felépítése Más ókori hangszerekhez képest az auloszról viszonylag sok adat áll a mai kutatók rendelkezésére: a bőséges régészeti és ikonográfiai anyag mellett korabeli írott források is részletesen tárgyalják a hangszert. Ezekre támaszkodva, valamint arra, hogy a fúvós hangszerek aránylag egyszerű akusztikai törvényszerűségeken alapulnak, az aulosz eléggé jól rekonstruálható. Egy aulosz-síp legtöbbször öt elkülöníthető részből áll: a nádnyelves fúvókából (glótta vagy zeügé), a két kidudorodó részből (holmosz és hüpholmion) és magából a hanglyukakkal (trüpémata) ellátott hangszertestből (bombüx), amely leggyakrabban két darabból van összecsapolva. ### Fúvóka Az aulosz a nádnyelves hangszerek családjába tartozik, vagyis nyelvsípként működő, egy vagy két rezgő nádnyelvből álló fúvóka segítségével szólal meg. Vitatott kérdés, hogy a mai oboához hasonlóan kettős, vagy a klarinéthoz hasonló egyszerű nádnyelvet használtak-e hangkeltő szerkezetnek. Ez a romlandó anyagból készült kis alkatrész régészeti leletekben nem maradt fenn, a részletes korabeli leírások hol az egyik, hol a másik típusra illenek. A vázafestményeken a fúvóka legtöbbször teljes egészében a zenész szájában van, nem látszik. Néhány ábrázoláson ahol látható, méretében, formájában leginkább a mai fagott nádfúvókájára hasonlít, tehát minden valószínűség szerint – legalábbis a klasszikus kortól – főleg kettős nádnyelves fúvókát használtak. Ugyanakkor szinte bizonyos, hogy az egyszerű nádnyelves fúvókát is ismerték, használták. A nádnyelves fúvóka – görögül glótta vagy zeügé – a felső kidudorodó rész (holmosz) furatába illeszkedett. A hangszer legsérülékenyebb alkatrésze lévén kivehető volt, használaton kívül biztonságos tokban (glóttokomeion) tárolták. Nagy jelentőséget tulajdonítottak annak, hogy az aulosz síppárjának nádfúvókái tökéletes összhangban legyenek egymással, mindkettőt a nádnak ugyanazon szekciójából, internódiumából készítették. ### Hangszertest A nádnyelves fúvóka rendszerint egy kívül kihasasodó formájú rövid csődarabhoz (holmosz) csatlakoztatható, azt követi sorban egy másik, hasonló alakú alkatrész (hüpholmion). Ezek a részek a hangszertest többi részénél vaskosabbak, de furatuk azonos méretű. Szerepük nem tisztázott, lehet, hogy csak díszek, de valószínűbb, hogy a hangszer könnyebb egyensúlyban tartásában segítenek. Sorrendben a hanglyukakkal (trüpémata) ellátott tulajdonképpeni hangszertest, rezonátor (bombüx) következik, amely maga is több összecsapolt darabból állhat. A változatos külső forma ellenére az aulosz testének belső furata végig állandó keresztmetszetű, hengeres. Csak ritkán fordul elő, hogy a cső vége tölcsérszerűen kiszélesedik, illetve ilyen formájú toldalék csatlakozik hozzá. A test hengeres furatának döntő hatása van a hangra és a használati módra. A nádnyelves fúvós hangszerek rezonátora akusztikailag úgy viselkedik, mint az egyik végükön (a fúvókánál) zárt csövek. Alaphangjuk egy oktávval mélyebb az azonos hosszúságú hengeres furatú ajaksípos (pl. fuvola) vagy a kúpos furatú nádnyelves hangszereknél (pl. oboa), hangképükben dominálnak a páratlan rendszámú részhangok, és kvintelők, vagyis átfúváskor ennek megfelelően nem az oktávhang, hanem a duodecima szólal meg. Az aulosz-sípok változatos hosszúságúak, a viszonylag épségben fennmaradt példányok legtöbbje 40 cm körüli a holmosszal és a hüpholmionnal együtt, de mindegyik 33,5 cm és 60 cm közé esik. Ez megfelel a szobrok, vázafestmények ábrázolásainak, ezeken a hangszer legtöbbször kicsit hosszabb, mint a zenész alkarja a kinyújtott tenyérrel együtt, néha kissé rövidebb, egy-két esetben jóval hosszabb. Egy-egy aulosz-pár sípjait az ábrázolások túlnyomó többsége egyforma hosszúságúnak mutatja. A 40 cm körüli csőhosszúságú hangszerek furatának átmérője 8–8,5 mm körül lehetett. ### Hanglyukak A kora klasszikus kortól a Kr. e. 5. század közepéig az aulosznak jellemzően öt hangképző nyílása (trüpémata) volt, felül négy, alul egy hüvelyklyuk, néha kiegészítve egy hatodik hangolónyílással, amit ujjal nem fedtek be. A legfelső lyukat a mutatóujj fedi, majd sorrendben a hátsó hüvelyklyuk következik, utána a középső, a gyűrűs- és a kisujj hanglyukai. Játék közben a hüvelykujj tartja a hangszert, a hüvelyklyuk megnyitásakor a kisujjnak kell átvennie ezt a szerepet. Irodalmi adatok szerint az auloszon hagyományosan háromféle, dór, fríg és líd hangsorban játszottak, kezdetben e három skálához háromféle aulosz készült, melyeken a hanglyukak különbözőképpen voltak elrendezve. A Kr. e. 5. század közepe táján olyan szerkezeti újítás jelent meg, amivel egyazon hangszeren mindhárom hangsor elérhetővé vált. Ennek lényege valószínűleg az volt, hogy az egy kézzel lefogható öt hanglyuknál jóval több volt a hangszeren; a nyílásokat a hangszertest körül elfordítható, oldalukon kifúrt gyűrűk, egyszerű „szelepek” nyitották-zárták attól függően, hogy az adott hangra szükség volt-e az adott hangsorban, vagy sem. A későbbi korok ábrázolásain, régészeti leletein ezekhez a gyűrűkhöz a használatukat megkönnyítő kis fogantyúk is csatlakoznak. ### Hangszertok Az auloszjátékos a hangszerét egy speciális, őz, szarvas vagy leopárd bőréből készült tokban tartotta. Ennek a neve szübéné, aulothéké vagy aulodoké. Ehhez egy kis dobozka, a glóttokomeion tartozott, amely a hangszer legkényesebb, legsérülékenyebb alkatrészét, a kivehető nádnyelves fúvókát tárolta. A vázafestményeken a szübéné és a glóttokomeion vagy a háttérben látható, vagy a zenész karjára, vállára van akasztva, miközben játszik. ## Készítése, anyaga Az aulosz teste, rezonátora sokféle anyagból készülhetett az üreges nádszáltól, favesszőtől kezdve a szaru- és csontanyagokon át az átfúrt tömör keményfákig, elefántcsontig. Az aulosz testének legelterjedtebb anyaga a klasszikus korban egy nádféleség (talán Arundo donax) volt, ugyanaz az anyag, amit a sípszerkezet elkészítésére is használtak. A különbség, hogy a hangszertestnek szánt anyagot a nád fejlődésének későbbi stádiumában metszették le, amikor a belső átmérője elérte a 9–15 millimétert. A nád két csomója közötti távolság elegendő volt, hogy egy darabból készítsék el a síptesteket. Gyakran használtak faanyagokat is, köztük egy bizonyos lótosz nevű fát, amit a tudósok déli ostorfaként (Celtis australis) azonosítanak. A fa Észak-Afrikában honos, így a fát és a belőle készült auloszt is gyakran „líbiainak” nevezték. A British Museumban őrzött sípok közül kettő szikomorfából (Ficus sycomorus) készült. Ez azt mutatja, hogy nemcsak eleve csöves, de tömör anyagokat is át tudtak fúrni sípkészítés céljára. A csont a fás anyagoknál tartósabb, ugyanakkor nehezebben megmunkálható anyaga a sípkészítésnek. Kisebb állatok, juh, őz üreges sípcsontját gyakran használták az auloszhoz. A csontból készült, fúróval kitágított üregű csövecskék legfeljebb nagyjából 9 cm hosszúságúak lehettek, tehát egy sípszárat két-három darabból kellett összerakni. A részek összeillesztése a mai fafúvós hangszereknél megszokott módon, csapolással történt. Lehetséges, hogy az így összeállított hangszerek nem voltak szétszedhetők: az ábrázolások alapján úgy tűnik, az aulosz-tokokba, szübénékbe teljes hosszúságukban helyezték el a sípokat. A csontsípokat a Kr. e. 5. század közepéig csak belül fúrták át tökéletesen hengeresre, külső felületüket nyersen, kidolgozatlanul hagyták. Később, az esztergálás technikájának fejlődésével a síptesteket sokszor kívül is hengerformájúra alakították, polírozták, gyakran vésetekkel is díszítették, esetleg vékony bronz vagy ezüst borítással látták el. Nemcsak üreges csontokból, de a keményebb, tömör elefántcsontból is készítettek auloszt. A csontból, elefántcsontból készült sípok – bár jóval kevesebb lehetett belőlük – régészeti leletekben nagyobb eséllyel maradtak fenn, mint a nádból, fából lévők. ## Változatai, hangterjedelme Az aulosz korai, egyszerű változata még csak egyetlen – dór, líd vagy fríg – hangsorban tudott játszani, az öt ujjnak megfelelő öt hangképző nyílás egy oktávnyi, vagy inkább még kisebb hangterjedelmet foghatott át. A többlyukú, elforgatható gyűrűkkel felszerelt újabb hangszerváltozat teljes ambitusa másfél oktáv lehetett, de természetesen ebből egyszerre csak az öt ujjal lefogható hangokat lehetett használni, tehát ugyanannyit, mint az egyszerű aulosz esetében. Az átfúvás, vagyis a hangterjedelemnek a felső regiszter hangjaival való bővítése valószínűleg nem tartozott a hangszer szokásos játéktechnikájához. A vázafestményeken ábrázolt auloszok méreteit, a hanglyukak feltételezett helyzetét az emberalakokkal összevetve a leggyakoribb alaphang kis f és g közé tehető. Az írott források szerint az auloszt ötféle méretben használták: 1. Parthenikosz, azaz „lány” aulosz, a legkisebb, legmagasabb fekvésű. 2. Paidikosz, „fiú” aulosz; legmélyebb hangja f' vagy g', hossza 25–30 cm körüli lehetett. 3. Kitharisztériosz, vagyis „kitharához való” aulosz; nyilván az az aulosz-fajta, amit az ábrázolásokon a kitharával együtt lehet látni, feltehetőleg a hangterjedelme is ennek megfelelő volt. Alaphangja kis b, hossza 35 cm körüli lehetett. 4. Teleiosz, „teljes” aulosz; a neve vagy arra utal, hogy a felnőtt férfi (teleiosz) hangfekvéséhez illik, vagy arra, hogy átfogja a görög zene kétoktávos rendszerét, a szüsztéma teleiont. A Pompeiiben talált auloszok minden bizonnyal ebbe a csoportba tartoznak, ezek közül a leghosszabb 54 cm-es, ennek alaphangja kis esz lehetett. 5. Hüperteleiosz, „több mint teljes” aulosz; ábrázolásokon ritkán látható, valószínű hossza 90 cm körüli, alaphangja nagy G. A legmagasabb, parthenikosz aulosz legfelső hangja és a legmélyebb, hüperteleiosz aulosz legalsó hangja között több, mint három oktávnyi távolság lehetett. Görög szerzők ezeken kívül egyéb aulosz-féléket is említenek. Etnikai hovatartozása alapján megkülönböztetnek libüai, phrügiai, egyiptomi, thébai, szküthiai auloszt. A plagiaulosz valószínűleg egyetlen síp volt, melyet a mai harántfuvolához hasonlóan oldalsó helyzetben fújtak, de nem tisztázott, hogy fuvolaféle, vagy nádnyelves hangszer volt-e. A monaulosz az egyiptomiakhoz kapcsolódik, és nem biztos, hogy egyetlen sípból állt: a mon előtag az auloszt jelentő egyiptomi ma-it szó származéka is lehet. A gingrasz kicsi, panaszos hangú föníciai eredetű aulosz, amit a kariaiak használtak. Az elümosz, vagy phrügiai aulosz bukszusfából készült kettős síp, a bal oldali sípon görbe tölcsérrel. ## Használata ### A megszólaltatás technikája Az ábrázolásokon az auloszt a zenész, az aulétész szinte mindig álló helyzetben szólaltatja meg; ha ülve látható, akkor legtöbbször zenetanulást vagy próbát mutat be a jelenet. Két sípjának nádfúvókáit egyszerre fogja ajkai közé, egyik keze az egyik, a másik keze a másik sípszárat tartja úgy, hogy a kettő kisebb-nagyobb szöget zár be egymással. A hangszer csöve irányulhat felfelé, lefelé, állhat vízszintesen. Egy forrás szerint eredetileg az auloszjáték technikája „megformálatlan”, „természetes” (aplasztosz) volt, később – a Kr. e. 5–4. század fordulója táján – áttértek egy másik, „megformált” játékmódra (plaszisz), amely a nádfúvókák némileg eltérő típusát igényelte. Ez a váltás magyarázható úgy, hogy korábban a zenészek – a középkori schalmeiek megszólaltatásához hasonlóan – az egész nádfúvókát szájukba véve játszottak, később pedig – a mai oboajáték technikájának megfelelően – megfeszített ajkaik közé szorították a nádnyelveket, ezzel a hangot árnyalni, „formálni” tudták. A vázafestményeken a két sípszár által bezárt szög tág határok között mozog: az egyiken szinte párhuzamosan állnak, másutt majdhogynem derékszögben távolodnak el egymástól. Irodalmi források szerint a sípok egymáshoz viszonyított helyzetének – valójában a fúvókáknak az ajkak közötti elhelyezkedésének – változtatásával a hangmagasságot lehetett módosítani: a sípok félrehúzása kis mértékben feljebb emelte, középre helyezése kicsit mélyítette a hangot. ### A phorbeia Sok ábrázoláson az auloszjátékos a hangszer megszólaltatásához egy sajátos, bőrből készült szájszorító pántot visel az arcán – ennek neve phorbeia. Legfontosabb része egy bőrszalag, ami viselőjének száját, arcát fogja körbe, ezen két lyuk van a száj előtti részen, ezekbe illeszkedik a két síp fúvókája. A szíj a tarkónál van megkötve, egy másik vékony szíj a fejtetőn áthaladva csatlakozok kétoldalt hozzá, hogy a pánt helyzetét rögzítse. A phorbeia viselője a képeken szinte mindig férfi, leginkább zenei versenyen, szabad téren fújja segítségével az auloszt. A nádnyelves hangszerek – még inkább a kettős nádnyelvesek – megszólaltatása kevés, de nagy nyomású levegőt igényel. A vázaképeken sokszor látható, hogy az auloszon játszó zenész arca felfúvódik, ahogy a levegőt a hangszerébe préseli. A nagy hangerővel való szabad téri zenélés, az ilyen előadásra szánt keményebb nádfúvókák használata komoly erőpróbát jelenthetett az aulétésznek. A phorbeia segíthette a zenészt a szájüregében tárolt túlnyomás megtartásában, az ajaktónus megerősítésében, kissé tehermentesítve arcizmait. ### A két síp viszonya Az aulosszal kapcsolatban a legkézenfekvőbb, ugyanakkor a tudomány által talán legkevésbé tisztázott kérdés az, hogy vajon mi célt szolgált a két különálló síp? A kettő egyszerre szólt-e, ha igen, akkor uniszónót játszottak, vagy éppen ellenpontozták egymást, esetleg a dallamot oktáv- vagy kvintpárhuzamban hozták? Az erre vonatkozó hipotézisek közül a következők érdemelnek figyelmet: 1. Az egyik síp kitartott burdonhangot adott ki, míg a másik a dallamot játszotta. Ennek egy esete az artikulált burdon: eszerint az egyik síp hangkészlete magasabb hangokból állt mint a másiké, de bizonyos átfedés volt közöttük. Itt hol a bal síp játszotta a burdonszólamot, a jobb a dallamot, hol fordítva, a szerepek a dallamív magasságától függően cserélődtek. 2. Az egyik (mélyebb) síp a dallamot játszotta, a másik (magasabb) a kíséretet. 3. A két síp hangkészlete különböző volt és sosem szóltak egyszerre, hanem kiegészítették egymást. 4. A két síp oktávpárhuzamban szólt. 5. A két síp ugyanazt játszotta. A klasszikus kor auloszjátékára vonatkozó irodalmi források semmilyen explicit választ nem adnak a kérdésre, a fennmaradt hangszerpéldányok között pedig nincsenek olyanok, melyek teljesen biztosan párt alkotnak, amiből következtetni lehetne együttes használatuk módjára. Elsősorban a nagyszámú képi ábrázolás vizsgálata illetve az összehasonlító zenetudomány igazíthat el valamelyest e kérdésben. A görög vázafestmények a Kr. e. 6. század közepétől kezdve nagyjából kétszáz éven át nagyon egyöntetűen ábrázolják az auloszt. A sípok szinte mindig egyenlő hosszúak, a játékos kezei pedig ritka kivételtől eltekintve mindig azonos helyzetben láthatók, azonos fogást alkalmaznak. Ebből az szűrhető le, hogy – az archaikus, majd klasszikus korban legalábbis – a görög aulosz két sípja legtöbbször azonos dallamot, uniszónót játszhatott. Ennek zenei haszna a hangzás gazdagságában, a két hang összesúrlódásában, lebegésében rejlő kifejező erő lehetett. ## Hangzása, hatása, megítélése Az aulosznak intenzív, átható hangja kellett hogy legyen: egymagában ötventagú kórus hangszeres kíséretére is használták. Csöveinek hengeres furata révén hangfekvése viszonylag mély volt, a síptest méretei alapján legtöbbször nem sokkal a klarinét alsó, chalumeau regiszterének fekvése fölött szólt. Hangzását a kettős nádnyelves fúvóka, a szűk furat és a két síp hangjának keveredése különösen színessé, felhangdússá tehette. Arisztophanész Kr. e. 5–4. századi vígjátékíró a mümü mümü hangutánzó szavakkal festi le, a darazsak zúgásához hasonlítja hangját. Pollux Kr. u. 2. századi író többek között a következő jelzőket sorolja fel az aulosz hangjára: erős, csengő hangú (ligürosz), panaszos, elbűvölő, gyászos. A görögök érzelmeire az aulosz hangjának erős, felkavaró hatása lehetett. Platón szerint Olümposz régi auloszdallamai, még ha rosszul adják őket elő, isteni mivoltuknál fogva akkor is képesek a hallgatót megbabonázni, révületbe hozni. Arisztotelész az aulosz hangját izgatónak (orgiasztikosz) nevezi, zeneoktatásban nem javasolja a használatát, szerepét a megtisztulásban (katharszisz) látja. A fúvós hangszer használata közben a beszéd lehetetlenné válik, ami szintén az oktatásban való alkalmazása ellen szól – teszi még hozzá. Platón Állam című dialógusában az auloszt nem hangszíne miatt mellőzné az „őrök rendjéhez” tartozók zenei oktatásából, hanem különös módon „sokhúrú” (polükhordosz) jellege miatt, sőt, az összes hangszer közül az auloszt tartja a leginkább „sokhúrúnak”. Az aulosznak itt nyilván arról a fejlett típusáról van szó, melynek kibővített hangkészlete a sok húrral felszerelt hárfákhoz hasonlóan lehetővé tette a több hangnemben, több harmóniában való játékot is. A görög zenei gondolkodásban a különböző hangsortípusok mindegyikének külön éthosza van, az ezek közötti könnyű átmenetet, csapongást károsnak ítélte Platón. Kései dialógusában, a Törvényekben viszont nyoma sincs az aulosszal kapcsolatos ellenérzésének, sőt, egy helyen az auloszversenyek döntőbíróinak kijelöléséről értekezik. A vázafestmények aulosz-ábrázolásait nézve úgy tűnik, a klasszikus kor zeneoktatásában – Platón intelmeinek ellentmondva – a hangszernek helye volt, a teknőchátú líra mellett az aulosz is gyakori ilyen jelenetekben. Az Arisztotelész által „izgató” hangúnak minősített hangszer nemegyszer illedelmes, visszafogott, ünnepélyes szerepkörben látható: áldozat bemutatásakor szólal meg, tisztes polgárasszonyok otthonukban játszanak rajta, házasságkötéskor Erósz fújja, múzsákkal, Apollónnal kapcsolatos képeken tűnik fel. De valóban, az ábrázolások túlnyomó része éppen ellenkező oldalát mutatja a hangszernek: Dionüszosz birodalmában táncoló szatírok, a halandók világában könnyű vérű „fuvoláslányok” kezében látható, a mámor, az erotika képi megjelenítését szolgálja. ## Kulturális szerepe Az auloszt a görögök soha nem tekintették annyira sajátjuknak mint a lírát vagy a kitharát, ennek ellenére legalább ugyanolyan mélyen áthatotta mindennapjaikat, vallási és művészeti életüket; használatakor hangjának hol emelkedett, ünnepélyes hatása, hol pedig érzékeket csiklandozó jellege került előtérbe. Megszólalásának legjellemzőbb színterei a vallási szertartások, zenei versenyek, drámai előadások, házassági ceremóniák, lakomák, temetések voltak, ahol önmagában, szóló- vagy kórusének kíséretére, hangszeres együttesben, például ütőhangszerekkel vagy kitharával együtt is használták. ### Vallás A vallási szertartásokban az áldozatot kísérő vagy helyettesítő italáldozatot (szpondé) az aulosz hangjai szentelték meg. A szentélyekben elhangzó liturgikus himnuszokat a klasszikus korban auloszok kísérték, és használata egyre jobban terjedt olyan rituális eseményeken is, ahol az ének kísérőjeként eredetileg csakis a líra működhetett közre. Legfontosabb szerepét két „egzotikus” vallásban töltötte be: ezek egyike Dionüszosz kultusza, ahol eksztatikus misztériumokban, felvonulásokon, áldozatokkor szólt az aulosz; a másik Kübelé és Attisz orgiasztikus kultusza, ahol ütőhangszerekkel együtt frenetikus táncok izgató kísérőzenéjét szolgáltatta. ### Játékok A nagy hellén ünnepek alkalmából rendezett játékokon (agón), zenei versenyeken az aulosz kétféle minőségben, kísérő- és szólóhangszerként is részt vett. Az Apollón tiszteletére rendezett püthói játékokon az aulosz szólót Kr. e. 586-ban vezették be, attól kezdve a delphoi versenyek elmaradhatatlan száma lett. Ennek példájára a Kr. e. 6. században a Panathénaia fesztivál műsorába is felvették, majd egyre több agón szereplője lett. A műfaj híressége volt az argoszi Szakadasz és a kolophóni Polümnésztosz. Az aulódia, aulosz és ének duója ugyanabban az évben lett része a püthói játékoknak, mint az aulosz szóló. Első és utolsó díjazottja az árkádiai Ekhembrotosz elégiaköltő volt. Kr. e. 578-ban a számot törölték a műsorból, mert az előadásokat túlságosan gyászos hangulatúnak, Apollónhoz nem illőnek találták. A Panathénaia játékok műsorán az aulódia ennek ellenére továbbra is szerepelt. Az athéni aulódia versenyeken az énekes és az auloszjátékos együtt állt fel a pódiumra, de az énekes volt a tulajdonképpeni versenyző, ő kapta a díjat, hangszeres kísérője a háttérben maradt. ### Dithürambosz, dráma Az aulosz az agónokon két olyan műfajban is szerepet kapott, amelyek legalábbis eredetükben Dionüszosz kultuszához kapcsolódtak: ezek a dithürambosz és a dráma. A dithürambosz Dionüszosz tiszteletére írt himnusz volt, melyet éneklő-táncoló fiú- vagy férfikórus adott elő az istenség kedvenc hangszere, az aulosz hangjai mellett. Athénben a Kr. e. 6. század során nagy jelentőségre tett szert, a Dionüszia és a Panathénaia ünnep versenyein is megszólalt. Az előadásokon a kükliosz aulétész, a dithürambosz kört formázó kórusát kísérő auloszjátékos kezdetben csak a költő-karvezető alkalmazottja volt, díjazásáról is ő gondoskodott, de presztízse egyre nőtt, idővel a költővel azonos rangra emelkedett, később a várostól kapta fizetését. Az antik tragédia és komédia is a dionüszoszi kultuszból fejlődött ki, a legfőbb kísérőhangszer ezekben is az aulosz. A drámák auloszjátékosa soha nem vált a produkció olyan fontos szereplőjévé, mint a dithüramboszt kísérő kollégája. ### Lakomák A lakomák, szümposzionok világába eredetileg egy vallási elem, az italáldozat révén került a vele elválaszthatatlanul összekapcsolódó aulosz-zene. Az idők során az aulosz az asztali muzsika kedvelt hangszere, a lakomát követő kómosz zabolátlan felvonulásainak elmaradhatatlan kísérője lett. A professzionális síposok kezdetben férfiak voltak, de a Kr. e. 5. század közepétől kezdve egyre gyakoribbak a hivatásos női auloszjátékosok. A „fuvoláslány”, az aulétrisz a versenyeken nem indulhatott, ritkán kapott szerepet vallási szertartásokon, de a lakomákon való közreműködése során népszerűsége megelőzte a férfi muzsikusokét. Szerepe valójában nem csak a zene szolgáltatása volt, a kizárólag felnőtt férfiakból álló vendégsereg sokféle kívánságát kellett kielégítenie. A Kr. e. 4. századtól kezdve az irodalomban a női auloszost jelentő aulétrisz szó a női hárfást jelölő pszaltria, szambükisztria szavakhoz hasonlóan kurtizánt is jelent.

A Nibelung gyűrűje

A Nibelung gyűrűje (németül Der Ring des Nibelungen) Richard Wagner német zeneszerző négy operából álló ciklusa. Emiatt gyakran Ring-ciklusnak is nevezik. A szöveget és a zenét is Wagner írta 1848 és 1874 között. A négy opera megírásakor Wagner sokféle forrásból merített. Legfőképpen germán és skandináv mítoszok és népmesék történeteit használta fel: Edda-énekek, Völsunga saga, Thidriks saga és Nibelung-ének. A teljes ciklus elsősorban a Völsunga sagára épül. A szereplőket és a történeteket Wagner meglehetősen önkényesen, saját elképzelése és fantáziája szerint alakította, az egyes forrásokból származó elemeket hol összegyúrva, hol teljesen átírva. Wagner kezdetben (1848) egyetlen opera megírásán gondolkodott, amely a Siegfried’s Tod (Siegfried halála) nevet viselte volna. Csak akkor ismerte fel, hogy a Siegfried halála önmagában életképtelen, amikor két évvel később kísérletet tett a szöveg megírására. 1851 júniusában egyrészt dramaturgiai, másrészt zenei okokból a Siegfried halálát kiegészítette a Der junge Siegfrieddel (Az ifjú Siegfried), novemberben pedig egy levelében említést tett tervéről, hogy a kettős drámát tetralógiává (előjáték+trilógia) bővítené ki. Az a dramaturgiai nehézség, amely Wagnert rákényszerítette, hogy a Siegfried-tragédiát Ring-tetralógiává bővítse ki, szorosan kapcsolódott egy zenei-kompozíciótechnikai problémához, azaz a négy mű összekapcsolásához. Ez vezetett el a vezérmotívum-technika megszületéséhez, ezáltal túllépett a hagyományos opera-zeneszerzés keretein és megalkotta azokat a rá jellemző zenedrámákat, amelyekben a zene és az epika egységes egészt alkot. A ciklus részei: A Rajna kincse (Das Rheingold), A walkür (Die Walküre), a Siegfried és az Az istenek alkonya (Götterdämmerung). Bár a négy művet külön is műsorra tűzik, Wagner eredeti elképzelése és célja az volt, hogy a néző a teljes sorozatot kísérje végig. A teljes ciklus bemutatása érdekében operaházat építtetett a bajorországi Bayreuthban. ## A mű szerkezete A Nibelung gyűrűje négy részből áll. Mind a négy rész önálló drámai vonalvezetéssel rendelkezik, ezért külön-külön is előadhatók, habár a teljes tetralógia mondanivalójának megértéséhez a négy mű együttes előadása szükséges. Maga a zeneszerző is úgy képzelte el, hogy a művet négy egymást követő estén adják elő, ezért az egyes részek címéhez hozzátette: az Erster Abend (Első este), Zweiter Abend (Második este), Dritter Abend (Harmadik este) és Vierter Abend (Negyedik este) jelzőket. Az egyes részeket Wagner az adott mű központi cselekményéről vagy figurájáról nevezte el, így A Rajna kincse az arany elrablásáról, A walkür Brünnhildéről, a Siegfried a főhősről, míg Az istenek alkonya a Valhalla pusztulásáról szól. A tetralógia címe – A Nibelung gyűrűje – a négy mű közös vezérmotívumát jelöli: a gyűrűt. ## A mű keletkezésének története ### A szövegkönyv megszületése A Nibelung gyűrűje szövegkönyvének megírása hosszú időt emésztett fel. A négy opera librettóját Wagner 1848–1852 között írta meg, majd 1856–1872 között többször is átdolgozta azokat. Wagner életrajzi írásában, a Mein Lebenben arról írt, hogy az 1848-as francia szabadságharc kitörését követően egy Barbarossa Frigyesről szóló opera vázlatán kezdett el dolgozni. Az anyaggyűjtéskor találkozott először Szigfrid legendájával. 1848 nyarán egy tanulmányt írt Die Wibelungen: Weltgeschichte aus der Saga (A Wibelungok: Világtörténelem egy sagából) címmel, amelyben felvázolt néhány lehetséges összefüggést a Stauf-király és a legendás Nibelungok között. Ekkor döntött úgy, hogy következő operáját Szigfrid köré építi fel. Ennek koncepciója már 1848 októberében kialakult benne. Számos kutató azonban kétségbe vonja Wagner önéletrajzi állításait, mivel úgy gondolják, hogy a zeneszerző megszépítette főműve keletkezésének körülményeit. Az események nem a Wagner-szerinti harmonikus egymásutániságban követték egymást. A fennmaradt dokumentumok, elsősorban levelezések szerint, először 1846 októberében, tizenhat hónappal az általa megjelölt idő előtt vázolt fel egy ötfelvonásos zenedrámát Barbarossa Frigyesről. Wagner már 1843-ban vagy 1844-ben megismerkedett Jacob Grimm Deutsche Mythologie (Német mitológia) című művével. Ami pedig tanulmányát, a Die Wibelungen-t illeti, leghamarabb 1848 decemberében kezdett el dolgozni rajta, és 1849. február 22-én olvasta fel a teljes művet barátjának, Eduard Devrientnek. Bármi legyen az igazság, tény, hogy 1848. április 1-jén Wagner már foglalkozott egy Szigfridről szóló opera megírásával és erről barátját, Devrient-t is tájékoztatta. A témaválasztást valószínűleg az is elősegítette, hogy a kor német művészi életét elevenen foglalkoztatta az 1755-ben felfedezett Nibelungenlied (Nibelung-ének), amelyet nemzeti eposznak kiáltottak ki. 1844-ben Friedrich Theodor Vischer filozófus is sugallta, hogy a Nibelungenlied kitűnő alap lehet egy opera számára. 1845-ben és 1846-ban Louise Otto-Peters és Franz Brendel tollából több újságcikk is megjelent, szorgalmazva, hogy a mű alapján írjanak egy nemzeti operát. Otto-Peters továbblépett és egy szövegkönyvet is felvázolt. Wagner már ismerte a Nibelungenliedet, ugyanis korábbi operájához, a Lohengrinhez, már inspirációs forrásként használta fel. A Ring-tetralógia szövegkönyvét Wagner maga írta. Szokásához híven az írásnak több fázisa volt, amelyek napjainkig fennmaradtak, így pontosan rekonstruálható az alkotási folyamat: - Prosaskizze (próza skicc)– Ez egy rövid prózai skicc, a cselekmény rövid tartalmának felvázolása volt. Ebben a mindössze néhány oldalas vázlatban fektette le a drámai cselekmény főbb mozzanatait. Érdekesség, hogy Az istenek alkonya esetében nincs ilyen vázlat. - Prosaentwurf (prózaváltozat)– A skicc tovább-bővített vázlata, amely a cselekmény részleteire is kitér. Jelentős mennyiségű párbeszédet is beleszőtt. Mind a négy opera vázlata fennmaradt. - Erstschrift des Textbuches (fogalmazati példány) – Ez a verselési vázlat volt a végső librettó első vázlata. Ebben a szakaszban a korábbi dialógusokat versbe szedte, illetve a párbeszédeket kibővítette, és ha szükségesnek érezte, újabb, a prózai vázlatban nem szereplő cselekmény-elemekkel bővítette. - Reinschrift des Textbuches (tisztázati példány) – Ez volt a végső fázisa a szövegkönyvírásnak. A végső változat javítás- és módosításmentes, azaz tiszta volt. Gyakran egyes szakaszoknak két vagy három módosított változatát is megírta. A zene komponálásakor csak nagyon keveset módosított a szövegkönyvön. A módosított végső szövegkönyvnek a Zweitschrift, Drittschrift, Viertschrift nevet adta, annak függvényében, hogy hányszor írta át. ### Siegfried halála Az opera megírását megelőzően Wagner egy előzetes tanulmányt írt a germán és északi mitológiáról Die Nibelungen Mythus, als Entwurf zu einem Drama (A Nibelung-mítosz, mint vázlat egy drámához) címmel. Ez az 1848. október 4-én befejezett írás, tartalmazza a teljes Ring-tetralógia alapötletét, de semmi jel nem utal arra, hogy Wagner egy több operából álló ciklus megírását tervezné. Miután művét véglegesítette, átnevezte Die Sage von den Nibelungen-ra (A Nibelung-saga). A tanulmány megírásakor Wagner számos skandináv és germán mitológiai alkotást dolgozott fel. Ezek közül a legfontosabbak a Völsunga saga, az Edda-énekek, a Nibelung-ének valamint a Thidriks saga voltak, valamint Jacob Grimm német mitológiáról szóló műve. Ezen alapműveken kívül számos filozófiai jellegű tanulmányból is merített ihletet, amelyek nyilvánvalóvá válnak a Ring-tetralógia szimbolizmusának vizsgálatakor. Wagner saját elképzelései szerint számos esetben eltért az eredeti cselekménytől és szereplőktől. A tetralógia fináléja is a Nibelung-ének befejezésének egyedülálló feldolgozása. Wagner eredeti elképzelése az volt, hogy Szigfrid köré építi fel új operáját. A félelmet nem ismerő hős elpusztítja az arany és az erőszak által mérgezett társadalmat és megjósolja az újat, amely a szeretetre épül majd. Wagner, műve első vázlatának a Siegfried’s Tod (Siegfried halála) címet adta. Ennek vázlatát 1848. október 28-ra, majd barátja, Eduard Devrient tanácsára – aki túlságosan homályosnak tartotta a művet – felvázolt egy két jelenetből álló magyarázó jellegű prológust. A Siegfried halálának átdolgozott változatával november 12-re lett készen, majd november 28-án hozzálátott a verselés megírásához. Ekkor egy háromfelvonásos operát tervezett prológussal. A végső szövegkönyvet háromszor írta át, újabb jelenetekkel bővítve. Wagner ekkor gondolkodhatott el azon, hogy a téma túlságosan is bonyolult az operába való átültetés szempontjából. Még Németországban sem volt annyira ismert a Nibelung-ének, hogy a közönség – előzetes ismeretek nélkül – megértse az operát. Nem tudni milyen okok miatt, de a szövegkönyv befejezése után Wagner félretette a tervet és más műveivel kezdett el foglalkozni. Ebben az időszakban Wagner aktívan politizált. Drezda számított a német liberálisok és demokraták fellegvárának. Itt adták ki Karl August Röckel anarchista lapját, a Dresdner Zeitungot, amelyben Mihail Alekszandrovics Bakunyin írásai is megjelentek. Wagner, Röckel barátsága révén ismerkedett meg Bakunyinnal és a forradalmi eszmékkel. A májusi forradalmat a szász hadsereg a poroszok segítségével rövid idő alatt vérbe fojtotta. A megtorlás után – Bakunyin és Röckel mellett – letartóztatták Wagnert is, akinek azonban sikerült elmenekülnie, és Liszt Ferenc segítségével Svájcban telepedett le. A forradalom leverése után Wagner számára meghalt a jövő hőse, Siegfried, és előtérbe került az a személy, aki Wagner szerint egyedül felelős a hanyatlásért: Wotan, az istenek ura. Wotan alakja képviseli a régi világot, amelynek összeomlása feltartóztathatatlan. Bűne, amelyet a hatalomvágy és szeretetlenség szült, valamint az a szomorú felismerés, hogy nem tudja feltartóztatni és megakadályozni a világ megsemmisülését, az eredetileg optimista drámát a pesszimizmus és a rezignáció elégiájává tette. A Siegfried halálának szövegkönyvét Zürichben vette elő ismét 1850 májusában és nekilátott egy negyedik átdolgozás megírásának, majd júliusban hozzálátott a prológus megzenésítéséhez. Ebből csak néhány vázlat maradt fenn. Ezt követően Wagner ismét leállt munkájával. Ebben az időben kezdett foglalkozni egy trilógia megírásának gondolatával, amelynek utolsó eleme a Siegfried halála lett volna. A trilógia nem volt újkeletű Wagner számára, ugyanis 1847-ben ismerte meg Johann Gustav Droysen Aeschylus című, a görög mitológia alapján írt háromrészes művét. Wagner számára egyre vonzóbb volt az ötlet, hogy kibővítse háromrészesre az operát, mivel tudatosult benne, hogy egyetlen művön belül nem sikerül mindent elmondania, mivel a mitológiai elemek mellett egyre táguló politikai és filozófiai nézeteit is bele szándékozta dolgozni a művébe. 1850–51 telén, miközben Opera és dráma című tanulmányán dolgozott, egy vígopera megírásának ötlete is foglalkoztatta a Grimm fivérek egyik meséje alapján: Vor einem, der auszug, das Fürchten zu lernen. Egy Theodor Uhlighoz írt levelében arról számolt be, hogy új operájának főszereplőjében az ifjú Siegfried alakját vélte felismerni. Ennek hatására 1851 májusában nekikezdett a Siegfried halála ellenpólusának számító vígopera a Jung-Siegfried (Fiatal Siegfried) megírásához. Ennek címét később Der junge Siegfriedre változtatta. A prózai vázlattal június 1-jén végzett, a verseléssel pedig június 24-én. Augusztusban készen állt a végső librettó, sőt hozzá is látott a megzenésítéséhez. Néhány zenei vázlaton kívül azonban több nem valósult meg. Ezeket a későbbiekben a Siegfried-be építette be. Az első írásos említés arról, hogy három operát vett tervbe, 1851 augusztusából származik. A fiatal Siegfried és a Siegfried halála a trilógia második és harmadik részei lettek volna. Wagner az Aeschylus mintájára egy előjátékot is tervezett. Önéletrajzi írásában mindig trilógiáról beszélt. Előadását egy háromnapos fesztivál keretén belül képzelte el, egy azt megelőző bevezető esttel. 1851 októberében Wagner felvázolta az előjáték cselekményét, azonban nem tudott megfelelő címet választani. A Der Raub: Vorspiel (A rablás: előjáték) és a Der Raub des Rheingoldes (A Rajna aranyának elrablása) után végül a Das Rheingold (Vorspiel) (A Rajna kincse (Előjáték) mellett döntött. A következő hónapokban néhány prózai tervet vázolt fel az első részre Siegmund und Sieglinde: der Walküre Bestrafung (Siegmund és Sieglinde: A valkűr megbüntetése), majd 1852 március és november között végzett a verselés megírásával is. Ekkor nevezte el az előjátékot Das Rheingold-nak (A Rajna kincse), az első részt pedig Die Walküre-nak (A walkür). Érdekes tény, hogy noha A Rajna kincse szöveges vázlata lett kész elsőnek, mégis A walkür verselését fejezte be elsőként. A Rajna kincse prózai terve három, római számokkal jelölt paragrafusból állt, eszerint eredetileg háromfelvonásosnak képzelte el. Erről később Theodor Uhlignak is beszámolt. 1852-ben azonban egyfelvonásossá alakította, négy jelenettel. Wagner 1852-ben döntötte el, hogy operáinak a A Nibelung gyűrűje összefoglaló nevet adja. Korábban felmerült névváltozatok voltak a Das Gold des Nibelungen (A Nibelung aranya) és a Der Reif des Nibelungen (A Nibelung kincse). A cím megválasztásáról egy október 14-én, Theodor Uhlignak címzett levelében írt. Novemberben és decemberben átalakította a Fiatal Siegfried és a Siegfried halála librettóit, kibővítve Wotan szerepét, Ludwig Feuerbach filozófiájának fényében. December 15-re befejezte A Rajna kincse, A walkür, a Fiatal Siegfried és a Siegfried halála utolsó simításait, műveit a következő év februárjában magánúton nyomtatásba adta. Ezekről ötven másolat készült, és Wagner a barátai között osztotta szét őket. Február 16–19. között a zürichi Hôtel Baur au Lac-ban felolvasásokat tartott a műből barátainak és ismerőseinek. E változatok még nem az utolsók voltak, hiszen zeneszerzés közben is változtatott rajtuk. Ezen változtatások közül azonban sok nem jelent meg az újranyomtatásban, 1863-ban. Valószínűleg csak 1856-ban döntött Wagner úgy, hogy a harmadik operát átnevezi Siegfriednek, az utolsót pedig Az istenek alkonyának (Götterdämmerung). A művek először 1863-ban jelentek meg nyomtatásban a ma ismert címek alatt. ### A zene megkomponálása Akárcsak a szövegkönyv, a partitúra megírása is több változaton ment keresztül, amíg elnyerte a végleges formáját. Wagner szokása volt, hogy nem dolgozott folyamatosan egy művön, hanem ötleteinek függvényében váltakozva írta azokat. Ennek tudható be, hogy szinte lehetetlen pontosan megállapítani, hogy egyes témák, vezérmotívumok, hangszerelések mikor keletkeztek. A végső változat befejezése előtt a partitúra több jelentős munkafázison ment keresztül: - Einzelskizzen (vázlatok/jegyzetek) – Akárcsak szövegkönyvei esetében, Wagner a zene struktúrájának rövid vázlatával indított, papírra vetette a zene alapját képező ötleteit. Ezek nem voltak egységesek, általában egyes szereplők, helyzetek zenei vázlatai voltak. E vázlatok többsége fennmaradt, így lekövethető az egyes zenei részek kialakulása a kezdetektől az utolsó hangjegyig. - Gesamtentwurf (tervezet) – Ez volt az első teljesnek mondható vázlat. Ezeket általában felvonásokra bontva írta meg, egy vagy két hangszerre. - Orchesterskizze (hangszerelési vázlat) – Ebben a változatban vázolta fel a hangszerelés alapjait, dolgozta ki annak részleteit. - Partiturerstschrift (partitúravázlat)– Ez volt a kész partitúra, amelyben a zenészek és énekesek feladatai konkrétan meg voltak határozva. - Reinschrift der Partitur (tisztázati partitúra) – A partitúra végső vázlatát mindig javításmentesen írta meg, ez az előbbi változat kisebb módosításait is tartalmazta. Wagner nagyjából négy év alatt írta meg a Ring-tetralógia szövegkönyvét, a zene megkomponálásához azonban majdnem negyed évszázadra volt szüksége. A Siegfried halála előjátékának zenéjét 1850 nyarán kezdte el komponálni, még mielőtt kialakult volna benne a tetralógia megírásának ötlete. A komponálással azonban a második jelenet elején elakadt. A következő esztendőben ismét megpróbálkozott vele, és ekkor kezdett körvonalazódni a tetralógia ötlete, ekkor vetette papírra a Fiatal Siegfried első zenei vázlatait is. Ezeket csak később, 1856-ban szedte elő ismét, amikor nekiállt a Siegfried megkomponálásának. Az 1850-es évek elejéről kevés vázlat maradt fenn, ezek közül az 1851. július 23-án komponált Walkürenritt a legnevezetesebb, amely A walkür közkedvelt motívuma lett. A walkür zenéjének további vázlatai 1852 szeptemberében és novemberében készültek el. Csak zürichi tartózkodása idején, 1853. november 1-jén kezdett el komolyan foglalkozni a már körvonalazódott tetralógia zenéjének megkomponálásával, öt és fél évvel azután, hogy utolsó operáját, a Lohengrint megírta. A Rajna kincse komponálásával 1853. november 1. és 1854. május 28. között foglalkozott. Az első teljes vázlattal 1854. január 14-én lett kész, majd februárban nekilátott ennek feldolgozásához. A hangszerelést 1854. május 28-án fejezte be. A tisztázati partitúra elkészítését hátráltatta, mivel időközben, június 28-án, hozzálátott A walkür megzenésítéséhez is. A tisztázati partitúra elkészítésére ugyan alkalmazott egy másolót, de elégedetlen volt a munkájával, így végül saját maga fejezte azt be szeptember 25-én. Az anyagot Friedrich Wölfelnek küldte el nyomtatásra Drezdába, november 11-én. Saját példányát 1865. augusztus 25-én II. Lajos bajor királynak ajándékozta születésnapja alkalmából. Ez a példány a király családjának levéltárában maradt, később ezt 1939. április 20-án a német iparkamara megvásárolta és Hitlernek ajándékozta. Ez a másolat, együtt A tündérek, A szerelmi tilalom, a Rienzi és A walkür partitúrájával 1945 májusában, Hitler berlini bunkerében megsemmisült. A walkür első vázlatát 1851. július 23-án írta meg, majd csak 1852 nyarán szedte elő ismét az operát. A vázlatok feldolgozásához 1854. június 28-án kezdett. A tervezet december 27-re lett készen, és A Rajna kincsével összehasonlítva ez sokkal részletesebb volt. A partitúra megírásához 1855 januárjában kezdett és március 23-án fejezte be. A végső, tisztázati változatot 1855. július 15. és 1856. március 23. között írta meg. A Fiatal Siegfried 1851 nyarán keletkezett vázlatait figyelmen kívül hagyva, a Siegfried kompozícióját 1856 szeptemberében kezdte el Zürichben. A munkával gyorsan haladt, szeptember 22-én kész volt az első vázlat. A partitúra megírásához október 11-én kezdett hozzá, ám december 19-én hozzálátott a Trisztán és Izolda komponálásához is, ami jelentősen hátráltatta a munkát. Az első felvonással 1857 januárjában lett készen. Ennek végső, tisztázati változatába is belekezdett, de a munka abbamaradt. A második felvonással május 22-én kezdett el foglalkozni és augusztus 9-re lett kész. A komponálást júniusban félretette, szintén a Trisztán és Izolda miatt. Júliusban látott ismét munkához, és rövid idő alatt, augusztus 9-re készen állt a második felvonás vázlata is. A következő hét évben teljesen mellőzte a Ring komponálását, a Trisztán és Izoldával valamint A nürnbergi mesterdalnokokkal foglalkozott. 1865 decemberében látott ismét hozzá a Siegfried megzenésítéséhez, miután távoznia kellett Münchenből. 1869-ben kezdett neki a munkának, február 23-án készen volt az első és második felvonások végleges változatával. Március 1-jén látott hozzá a harmadik felvonáshoz, amelynek tisztázati partitúráját 1871. február 2-án fejezte be. A tetralógia utolsó részének, Az istenek alkonyának a megzenésítését 1869. október 2-án kezdte, amikor még a Siegfried harmadik felvonásán dolgozott. Ennek megkomponálása sokkal kevesebb időt vett igénybe, mivel Wagnerben már körvonalazódtak a mű zenei motívumai, és tisztában volt azokkal a lehetőségekkel, amelyeket az általa alkalmazott nagy zenekar nyújtott. A prológus és az első felvonás vázlatait 1870 nyarán fejezte be, a második felvonásét 1871 nyarán és őszén. 1872 januárjában fogott hozzá a harmadik felvonáshoz, ami április 10-re lett készen. Ebben az évben a Wagner-család elhagyta Tribschent és visszatért Bajorországba, Bayreuthba, hogy felügyeljék a Ring-ciklus bemutatására szánt operaház építését. 1873. május 3-án kezdett neki a tisztázati partitúra megírásának, amelyet 1874. november 21-én fejezett be. ## Szereplők ### Természetfeletti lények - Az istenek: - Wotan (basszbariton) – Az istenek ura, a fény, a levegő és a szél istene. A germán mitológiában Odinként ismert, félelmet keltő, démoni alak, ármányos és ravasz. Pártfogolja a harcosokat, a harci avatási és áldozati szertartásokat, s háborús viszályokat kelt, így hadistennek tekinthető. A valkűrök segítségével a Valhallában gyűjti össze a bátor harcosok lelkét, hogy az utolsó, végső összecsapáskor megfelelő serege legyen. Mindent megtesz a világ feletti hatalomért, ösztönzője a szerelmi boldogság mérhetetlen élvezete. Gyakran ereszkedik le álruhában udvarolni asszonyoknak. - Fricka (mezzoszoprán) – Wotan felesége, a házasság istennője, a családi boldogság oltalmazója. A germán mitológia Frigg néven ismeri. Gyakran szembeszáll férjével annak hűtlensége miatt, de ő az, aki arra biztatja Wotant, hogy lopja el Alberich aranyát, váltságdíjul Freiáért. - Freia (szoprán) – Fricka húga, az szerelem, a termékenység és a szerelem istennője, a germán mitológiában Freya néven ismert. Freia őrzi és gondozza az aranyalmákat, így amikor az óriásoké lesz, cserébe Valhalláért az almák rothadni kezdenek, az istenek pedig öregedni. - Donner (bariton) – Fricka testvére, a mennydörgés, a vihar és a vegetáció istene, akinek fő feladata az emberek védelme az óriások ellen. A germán mitológiában Thor néven ismert. - Froh (tenor) – Fricka testvére, a tavasz, az eső és napfény fölött uralkodik. A Valhallába vezető szivárvány-híd őrzője. A germán mitológiában Freyr néven ismert. - Erda (alt) – A Földanya, a bölcsesség istene. Wotan és Erda gyermekei a valkűrök. A születésük után Erda a föld mélyére húzódott vissza, ahonnan csak akkor jön elő, amikor megjövendöli az istenek pusztulását, ha Wotan nem juttatja vissza az ellopott aranyat Alberichnek. A germán mitológiában Jörd néven ismert. - Loge (tenor) – Wotan fogadott testvére, a vészt hozó és mindennek végét okozó tűznek istene, egyáltalában a vész démona, az istenek és emberek minden bajának okozója. Ármánykodó és ravasz, Wotan tanácsadója, de nincs elkötelezve sem az isteneknek sem a halandóknak. Az ő tüze veszi körbe az alvó Brünnhildét és az ő tüze pusztítja el Valhallát. A germán mitológiában Loki néven ismert. - A nornák (alt, mezzoszoprán, szoprán) – Erda lányai, a sors fonalának szövői. A germán mitológiában a három nőtestvér közül Urdhr a múlt istennője, Verdhandi a jelené, Skuld a jövőé. - A valkűrök – A skandináv mitológiában úgynevezett diszek (dísir), kisebb jelentőségű istenségek, Wotan szolgálói. A feladatuk az volt, hogy kiválasszák a csatában elesettek közül a leghősiesebbeket, és a Valhallába vigyék őket, hogy einherjarok legyenek belőlük. Az einherjarokra Wotannak volt szüksége, hogy az oldalán küzdjenek a világvégén (Ragnarök) elkövetkező, előre megjósolt csatában. A valkűrök szárnyas lovakon száguldó gyönyörű védelmező szüzek, sisakban, lándzsákkal felfegyverkezve. Wagner művében a valkűrök Wotan lányai. - Brünnhilde (szoprán) – Wotan kedvenc gyermeke és akaratának megvalósítója. Ellenszegül azonban apjának, megmentve Siegmund életét ezért örök álom a büntetése egy tűzzel körülvett sziklán. Csak egy tisztaszívű ifjú szabadíthatja ki. Amikor Siegfried kiszabadítja, Brünnhilde feladja isteni mivoltát és halandóként segíti a hőst. Amikor azonban Hagen és Gunther elcsábítják Siegfriedet a varázsitallal és összeházasítják Gutrunéval, Brünnhilde felindulásában elárulja Hagennek Siegfried gyenge pontját, ezzel halálát okozva. Emiatt öngyilkos lesz, beleveti magát Siegfried máglyájának tüzébe. - Waltraute (mezzoszoprán) - Helmwige (szoprán) - Gerhilde (szoprán) - Siegrune (mezzoszoprán) - Schwertleite (alt) - Ortlinde (szoprán) - Grimgerde (alt) - Rossweisse (mezzoszoprán) - A Rajna sellői ártalmatlan, provokatív szépségű, természeti lények, Erda földanya leányai, a Rajna kincsének őrzői: - Woglinde (szoprán) - Wellgunde (mezzoszoprán) - Flosshilde (alt) - Az óriások segítenek az isteneknek felépíteni új otthonukat, a Valhallát, ám amikor Wotan megtagadja kifizetésüket, elrabolják Freiát, akiért cserébe aztán megkapják a Rajna kincsét. - Fasolt (basszbariton) - Fafner (basszus) – Fasolt testvére. Amikor Wotan átadja nekik Alberich aranyát, a kapzsiságtól megvakulva meggyilkolja testvérét, Fasoltot. Sárkánnyá változva egy barlangban húzódik meg (Neidhöhle) kincse felett őrködve. A skandináv mitológiában Fafnir néven ismert. - A nibelungok: a germán mitológiában óriások (trollok), Wagner szemléletében Nibelheim törpe lakói: - Alberich (bariton) – Ármánykodó törpe, Mime testvére, Hagen apja. Ellopja a sellőktől a Rajna aranyát, amelyből egy gyűrűt kovácsol magának, amelynek erejével Nibelheim felett uralkodik és arra kényszeríti a nibelungukat, hogy óriási mennyiségű aranyat bányásszanak neki. Ugyancsak az aranyból kovácsolja a láthatatlanná tevő sisakot (Tarnhelm). Amikor ellopják aranyát, megátkozza a gyűrűt és mindvégig annak visszaszerzésén törekedik. - Mime (tenor) – Alberich testvére, Siegfried mostohaapja. Ármánykodó törpe, aki azért vállalja Siegfried nevelését, mert reméli, hogy az ifjú összekovácsolja majd számára a varázskardot, Nothungot, amellyel aztán legyilkolhatja Fafnert, a sárkányt és megszerezheti annak kincsét. Siegfried öli meg, amikor az ifjú rádöbben a törpe valódi szándékaira. A germán mitológiában erdei kovács (Mimir). ### Halandók - A Völsungok Wotan (Wälse álnéven) és egy földi asszony gyermekei: - Siegmund (tenor) – Sieglinde ikertestvére. Az apja által mesélt varázskardot keresi (Nothungot). Bolyongásai során Hunding házában találkozik testvérével, és mit sem sejtve rokoni kapcsolatukról, egymásba szeretnek. Ugyanitt talál rá a fába ágyazott kardra is, amit kihúz. Ő adja neki a Nothung nevet. Testvérével együtt elmenekül, de Hunding rátalál és bosszúból, amiért rokonait megölte, végez vele. A dulakodás során a Nothung darabokra törik. A darabokat Brünnhilde szedi össze, aki Wotan utasítása ellenére megpróbál Siegmund segítségére lenni. A germán mitológiában Siegmund a németalföldi Santen királya. - Sieglinde (szoprán) – Siegmund ikertestvére, Hunding házában él. Brünnhilde segíti menekülni Hunding elől, Siegmund gyermekével valamint a Nothung darabjaival. Siegfried megszületése után meghal. A germán mitológiában Santen királynője. - Siegfried (tenor) – Siegmund és Sieglinde fia, a germán mitológia szerint mielőtt anyja meghalt volna, üvegedényben a közeli patak vizére helyezte. Mime, a kovács találta meg és nevelte fel. - A Gibichungok a Rajna-parti királyság urának, Gibich királynak a leszármazottjai. - Gunther(bariton) – A gibichungok királya, Gibich király és Griemhilde fia. Gunther saját jó híre foglalkoztatja ezért Brünnhildét szeretné megnyerni magának feleségül. Mivel Hagentől megtudja, hogy ez lehetetlen, egy varázsital segítségével elkábítja Siegfriedet, aki tudatán kívül, Gutrunéért cserébe, megszerzi neki az asszonyt. Siegfried halála után megpróbálja megszerezni a gyűrűt, de Hagen végez vele. - Gutrune (szoprán) – Gunther húga. Férjül veszi Siegfriedet, hogy segítsen bátyjának megszerezni Brünnhildét. - Hagen (basszus) – Féltestvérük, Alberich és Griemhilde fia. Alberich parancsára azon ügyködik, hogy megszerezze a gyűrűt, ezért elbolondítja Gunthert, hogy szerezze meg magának Brünnhildét. A dühös Brünnhildétől megtudja Siegfried halhatatlanságának titkát, végez vele. Meggyilkolja Gunthert is, majd amikor megpróbálja megszerezni a gyűrűt, a Rajna sellői a mélybe rántják. - Hunding (basszus) – Sieglinde férje. Miután Siegmund megölte rokonait, végez vele, ezzel magára haragítja Wotant, aki lándzsájával leszúrja. - Erdei madárka hangja (szoprán) – A Fafner barlangja előtt találkozik vele Siegfried. Miután a hős ivott a sárkány véréből, megérti a madárka hangját, amely felfedi előtte Mime titkát és elvezeti Brünnhilde sziklájához. ### A szereplők fellépése ## A történet - Előtörténet: Egy mitológiai őserdő közepén áll a világkőris (a germán mitológiában Yggdrasil), koronáját felhők fedik, gyökerei pedig egészen az alvilágig nyúlnak. Tövénél egy forrás fakad, az örök bölcsesség forrása. A föld mélyében alszik Erda, a földanya, a világ legbölcsebb asszonya, aki kapcsolatban áll lányaival, a nornákkal, akik a sors fonalát szövik. A fáról aláereszkedik Wotan, a főisten. Iszik a forrás vizéből, és így hatalmas tudásra és hatalomra tesz szert. Letöri a világkőris egyik ágát és egy dárdát farag belőle, amely az új világrend szimbóluma lesz, hiszen rúnákat vés bele, a saját törvényeit, amelyekkel uralni akarja a világot. Az ág letörésével megsérül a világkőris, levelei hullani kezdenek, a forrás kiapad. A nornák az istenek végét vizionálják. Wotan megszerzi magának feleségül Frickát, a házasság istennőjét és szövetséget köt Logével, a vándorló félistennel, a tűz urával. Az istenek körébe tartoznak továbbá Freia, Donner és Froh. Fricka tehetetlenül szemléli, hogy férje a halandó nőket kívánja. Megpróbálja, hogy egy új vár építésével új otthont teremtsen magának és férjének. Wotan beleegyezik az új vár építésébe, de nem otthonként tekint rá, hanem az istenek új otthonaként és egyben az új világrend egyik szimbólumaként. Meggyőzi az óriásokat, Fasoltot és Fafnert, hogy építsék fel a várat, cserébe felajánlja nekik Freia kezét. Fricka és Freia csak későn értesülnek a szörnyű szerződésről. - A Rajna kincse: A Rajna mélyén három sellő azt a kincset őrzi, amely birtokosának hatalmat ad az egész világ felett. Alberich, a Nibelung, elragadja tőlük az aranyat, és föld alatti birodalmába viszi. Wotan palotája elkészült, de a főisten vonakodik az óriásoknak odaadni kialkudott bérüket, a szép Freiát. A ravasz Loge felhívja az óriások figyelmét a Rajna kincsére, és azok a kincs fejében hajlandóak lemondani Freiáról. Wotan és Loge leszállnak Nibelheimbe, hogy megszerezzék a kincset. Alberich gyűrűt készíttetett aranyból, és annak segítségével rabszolgamunkára kényszeríti a nibelungok népét. Loge cselével úrrá lesznek Alberichen, megkötözik és a felszínre hurcolják. Szabadon bocsátása fejében megszerzik tőle a kincset. Alberich megátkozza a gyűrűt és jövendő birtokosait. Wotan maga is megkívánja a gyűrűt, de Erdának, a föld istennőjének figyelmeztetése nyomán azt is az óriásoknak adja. Alberich átka mindjárt hat, a két óriás összevész az aranyon, és Fafner megöli Fasoltot. Az istenek ezután bevonulnak új palotájukba, a Walhallába. - Köztes történet: Wotant gondolatba ejti Erda megjelenése és figyelmeztetése, ezért úgy dönt, hogy alászáll a mélybe a földanyához, akitől megtudja, hogy szörnyű végzet várja. Wotan ellenáll és azonnal cselekszik, szerelmi varázslattal sújtja Erdát, aki kilenc leánygyermeket szül neki, a valkűröket. Az ő feladatuk, hogy a csatában elesett hősöket a Walhallába vigyék. Wotan ezáltal próbál maga köré hadsereget kovácsolni, hogy ellenálljon Alberich támadásának. Wotan aggódik, hogy a gyűrű visszakerül a törpéhez. A varázsgyűrűt Fafner őrzi, aki időközben félelmetes sárkánnyá változott és egy barlang mélyén lakik. Egyetlen megoldás létezik: egy halandó fellázad ellene, összetöri a hatalmát szimbolizáló dárdáját és ezáltal megtöri a törvényes kötelezettségeket. Egy földi asszony egy ikerpárt szül neki: Sieglindét és Siegmundot. Wotan megjósolja Siegmundnak, akiből hőst próbál nevelni, hogy majd rá fog találni egy varázskardra, a Nothungra. Egy alkalommal, miután visszatértek a vadászatból, Wotan (a földieknek Wälse) és Siegmund felégetve találják házukat. Siegmund anyja halott, Sieglindét elrabolták. Siegmund az erdőben marad, ott nevelkedik fel, ott válik hőssé. Sieglinde időközben Hunding felesége lesz, aki azok közül való, akik felgyújtották a szülői házat. Nászéjszakáján meglátogatja Wotan, vándornak álcázva. Kardját belevágja a ház közepén álló kőris tövébe és megjövendöli, hogy csak azé lehet a fegyver, akinek sikerül kihúznia a fából. Egy újabb támadás után Siegmund és apja útjai különválnak. Wotan tudja, mire számíthat fiától, akit az utóbbi esztendőkben az istenek ellen uszítva nevelt. Siegmund az emberek világában él és megveti az isteneket. Siegmundnak a túlerő elől menekülnie kell. - A walkür: Hunding erdei kunyhójában egy üldözött férfi keres menedéket. A ház asszonya szívesen fogadja. Hazaérkezik Hunding is. Kiderül, hogy az idegen családja a házigazdáénak halálos ellensége, ezért Hunding a jövevényt másnapra párviadalra hívja ki. A háziasszony és az idegen fokozatosan ráébrednek arra, hogy ösztönös rokonszenvük nem véletlen: testvérek ők: Siegmund és Sieglinde. Siegmund képes arra, amire senki más: kihúzza a ház közepén álló fából a Nothungot, azt a kardot, amelyet apjuk, Wälse, azaz Wotan hagyott rá. Siegmund megszökteti Sieglindét. A testvérek szerelme felháborítja Fricka istennőt, felszólítja férjét, a főistent, Wotant, hogy a párviadalban Hundingot segítse. Wotan – annak ellenére, hogy a testvérek az ő gyermekei – végül meghátrál és ráparancsol lányára, Brünnhildére, a valkűrre, hogy a harcban ne Hundingot, hanem Siegmundot veszejtse el. Amikor azonban a valkűr megismeri a szerelmeseket, ellenszegül a parancsnak, és Wotannak magának kell beavatkoznia a harc kimenetelébe. Siegmund meghal, de elpusztul Hunding is. Brünnhilde a széttört Nothung darabjait Sieglindére bízza, hogy majd születendő fiáé legyen. A főisten szigorúan megbünteti engedetlen lányát: kitaszítja a valkűrök közül, egy lángoktól körülvett sziklára viszi és álmot bocsát rá mindaddig, amíg majd egy bátor halandó férfi fel nem ébreszti. - Köztes történet: Sieglinde az erdőben bolyongva rátalál Mime barlangjára. Mime, a törpe, Alberich testvére. Sieglinde megkéri, hogy születendő fiát Siegfriednek nevezze el, és cserébe jóságáért átadja a Nothung darabjait. Sieglinde rögtön szülés után meghal. Mime felneveli a fiút azzal a gondolattal, hogy hőst nevel belőle, aki segít majd megszerezni a Fafner által őrzött varázsgyűrűt. A felcseperedő Siegfried nem szereti mostohaapját, nem hallgat rá, inkább az erdőben csatangol. - Siegfried: Annak érdekében, hogy legyőzze Fafnert, Siegfriednek újra kell kovácsolnia a Nothungot. Mime barlangjában egy vándor jelenik meg, Wotan isten, aki elmondja, hogy a kardot csak maga Siegfried tudja összekovácsolni. Így is történik. A hős elmegy Fafner, az óriás barlangjához, aki sárkány képében őrzi a kincset, véres harcban megöli és elveszi tőle a gyűrűt. A sárkány vére Siegfried ajkára fröccsen és csodát tesz vele, ettől fogva érti a madarak beszédét. Az erdei madárkától tudja meg, hogy Mime meg akarja mérgezni. Siegfried agyonsújtja kardjával nevelőjét. A madár vezeti el Brünnhildéhez is, aki évtizedek óta alszik a lángok övezte sziklán. Wotan útját akarja állni, de Siegfried kettétöri az isten dárdáját, áthatol a tűzön és csókjával felébreszti Brünnhildét. A valkűr megajándékozza szerelmével megmentőjét. - Az istenek alkonya: Siegfried új hősi kalandokra indul, Brünnhilde ottmarad a lángok övezte sziklán. Siegfried a gibichungok földjére érkezik. Az uralkodót, Gunthert, féltestvére, Hagen meggyőzi: egyedül Brünnhilde volna méltó arra, hogy a felesége legyen. Őt azonban csak Siegfried tudja elhozni a szikláról. Hagen, aki Alberich fia és arra törekszik, hogy visszaszerezze a gyűrűt, feledést hozó italt kínál a hősnek. Siegfried nyomban beleszeret Gutrunéba, Gunther húgába, és varázssisakjának segítségével, Gunter képében elhozza a gibichungok földjére Brünnhildét. A valkűr elszörnyedve látja meg Siegfriedet Gutrune oldalán. Az emlékezetét vesztett hős esküszik, hogy soha nem volt köze Brünnhildéhez. Az asszony féltékenységében Hagennal szövetkezik, elárulja neki, hogy Siegfried hol sebezhető. Egy vadászaton Hagen olyan italt ad Siegfriednek, amelytől visszatér az emlékezete. Amikor pedig a hős Brünnhilde iránti szerelméről kezd mesélni, Hagen mint esküszegőt leszúrja. Brünnhilde elégeti Siegfried holttestét, és maga is a tűzbe ugrik. A lángok belekapnak az istenek várába, a Walhallába, és azt is elpusztítják. ## A mű filozófiai háttere Wagner művészetére két filozófus volt nagy hatással, ezek közül is a legjelentősebb Friedrich Nietzsche, akivel személyesen is ismerték egymást. Nietzschével későn, életének utolsó felében ismerkedett meg, és a fiatal filozófusnak még nem értek meg gondolatai, így kevéssé befolyásolta a Ring létrejöttét. A másik filozófus, akinek gondolatvilága jelentősen befolyásolta Wagner világképét Ludwig Feuerbach volt. Amint azt Wagner életrajzi művében is megemlíti, Hegel filozófiájának tanulmányozását kezdte el, és annak ellenére, hogy azt lenyűgözőnek találta, úgy vélte, nehezen megfogható. Ekkor ajánlották neki Feuerbachot, aki műveiben a vallást bírálta és visszautasította a személyes halhatatlanságot. Átvette Feuerbach egyik alaptézisét, miszerint a vallások alaptételei mitikusak, az emberi természet, az emberi élet és emberi lehetőségek kusza magyarázatai. Minden lény önmagában és önmagáért végtelen, és istene, legfőbb lényege önmagában van. Ez a tézis erőteljesen érezhető az istenek megformálásában. Feuerbach másik tétele, mely szerint az új filozófia a szerelem igazságán és az érzéseken alapul, szintén visszacseng úgy a Ringben, mint Wagner korábbi filozófiai jellegű tanulmányaiban. Wagner célja egy olyan zenei-drámai műfaj létrehozása volt, amely kielégíti e szükségleteket. Ugyancsak Feuerbachtól származik az a tétel, hogy a szerelem mindent legyőz. Ez ugyancsak a Ring egyik alaptézise. Szintén a feuerbachi eszmevilágban találta meg azt az alapgondolatot, hogy az érzelmek kifejezésére az egyik legtökéletesebb eszköz a zene. Egyes elemzők a műben a schopenhaueri filozófia alapjait is felfedezni vélik. Schopenhauer emberről és emberiségről alkotott képe leginkább Wotan alakjában tükröződik vissza. Az ember, aki ezidáig mindig beépítette az általános igazságokat saját gondolkodásmódjába, előrehaladt, de ugyanakkor nem jött még rá a saját tapasztalatai révén, hogy a szenvedés az élet szükséges része. Wotan ezidáig megtalálta az élet örömeit és élt is velük, meg volt győződve örökkévalóságáról és volt annyira bátor, hogy szembenézzen az összes nehézséggel és akadállyal céljai elérése érdekében. Ez a schopenhaueri élni akarás tézisének egyik megnyilvánulása. Ennek ellentéte, az élni akarás megtagadása akkor lép fel amikor az akarat megszűnik, amikor megszűnnek azok a jelenségek, amelyek az akaratot motiválták és a természet és tudás részeivé válnak, s ezáltal az akarat kioltja önmagát. Siegfrieddel ellentétben, aki fiatalos, bátor, de végtelenül naiv és tájékozatlan a világ dolgait illetően, Wotantól nem áll távol a szenvedés, ami azonban nem tántorítja el céljaitól. Schopenhauer szerint egy ilyen jellemű ember előtt még hosszú út áll, mielőtt megismeri az igazságot és ehhez elsősorban az állandó szenvedés valóságának elfogadása és átélése szükséges. Amikor az ember eljut idáig, az élni akarás lehetetlenné válik, helyét annak tagadása veszi át. Akárcsak Wotan esetében, aki csendes rezignáltsággal veszi tudomásul a Valhalla pusztulását. Tény azonban, hogy Schopenhauer filozófiájával a zeneszerző 1854-ben, két évvel a Ring szövegkönyvének megírása után kezdett el foglalkozni. Valószínűleg már korábban ismerte a filozófus munkásságát, de ez kevésbé hatott rá, így a Ringről elmondható, hogy elsődlegesen Feuerbach téziseinek hatása alatt íródott. Schopenhauert tanulmányozva azonban elgondolkodott egy új zárójeleneten a mű részére. Jacob Grimmnek volt egy olyan elmélete, mely szerint mind Alberichnek, mind Wotannak, tehát a sötét törpének és a fénylő istennek a vétke az önző hatalomvágy. Ez a gondolat arra késztette Wagnert, hogy művét kettejük ellentéte körül építse fel. A gyűrű megszerzése érdekében mindketten rabolnak, mindkettejük görcsösen ragaszkodik a kincshez és az abban rejlő hatalomhoz. Mindkét főszereplőt egyformán jellemzi a lemondás. Az elején látszólag Wotan a pozitív, Alberich pedig a negatív hős, mert az isten a világnak törvényeket ad és dárdájával vigyázza a rendet. Ezzel szemben Alberich lemond a szerelemről, megszerzi a gyűrűt és reméli, hogy ennek hatalma pótolni tudja majd a hiányzó szerelmet. Mivel a gyönyör iránti vágyát nem tudja kiölni magából, megátkozza a világot, az se ismerje többé a szerelmet. Wotanban azonban nincsenek meg a szerelem jelei, ha törvényei nem kötötték volna, Freiáról is lemondott volna a hatalom érdekében. Alberich ellenben nem tud megbocsátani a rajnai sellőknek, akik kigúnyolták és akikbe menthetetlenül szerelmes. Bosszúból vágyik hatalomra, ellentétben Wotannal, aki mániákusan ragaszkodik ahhoz, hogy minden az ő kezében összpontosuljon. Amikor Loge elbeszéléséből megérti a gyűrű jelentőségét, azonnal birtokolni akarja. Megfeledkezik a rajnai sellőkről, akiknek vissza kéne adni, hiszen ez lenne a világ rendje, amelynek ő, Wotan az őrzője. Később Alberichhel való beszélgetésében demagóg módon a sellőkre hivatkozik, hogy a saját rablását igazolja. Amikor Freia kiváltásáért cserébe át kell adnia a gyűrűt az óriásoknak, kibukik belőle a megnövekedett hatalomvágy, nem akarja átadni a gyűrűt, még a saját maga által teremtett világrend feláldozása árán sem. ## Drámai elemzés A Nibelung gyűrűje egy egész világ keletkezésének és elmúlásának, az elvakult hatalmi vágy és a szeretetlenség által okozott emberi katasztrófának gigászi, művészi látomása. 1851-re Richard Wagnerben már megérlelődtek azon művészi kérdések végső konklúziói, amelyeket az elmúlt években mérlegelt, amelyeken az elmúlt években töprengett. Elképzelései a drámáról és a zenéről, valamint a kettő egyetlen művészi formává való összeolvasztásáról már kiforrottak, így a következő lépés ezen innovatív elképzelések formába öntése volt. A dolgok természetes menetét tekintve az első, amihez hozzányúlt, a dráma volt: A Nibelung gyűrűje szövegkönyvének megalkotása. Wagner alapvető elve, amelynek egész művészi tevékenységét alárendelte és amelyről hosszasan értekezett esszéiben, a létezés valósága volt, valamint ennek dramatizálása. Nem érdekelték a külvilág eseményei és helyzetei, noha természetesen tudomásul vette, hogy e nélkül a világ nélkül nem tudja a drámáját kibontakoztatni. Wagner valósága egy belső világ, a szív és a tudat világa volt, az emberiség nem látott, de érzett természete. Wagner szerint a dráma lényege ennek a belső valóságnak a tükrözése, és ő ennek megvalósítását tűzte ki művészi céljául. A Ring-tetralógia hűen ragaszkodik e drámai elvhez. Egy olyan dráma, amely az emberiség külvilágából csak keveset mutat és inkább az emberi lét kifejezője, egy dráma, amelyben a szereplők belső vívódásai sokkal jelentősebbek, mint az őket kiváltó fizikai jelenségek, és tulajdonképpen e lelkiállapotok fontosabbak maguknál a szereplőknél is. Wagner próbálkozásai az emberi lélek megismerésére megmutatják, mi a tulajdonképpeni valóság, legalábbis Wagner szemével tekintve. A valóság, amely túlmutat az egyéni természeten és egy végtelen tudat valósága, egy olyan tudaté, amely a mítoszok révén, azaz az emberiség kollektív gondolatán át finomult ki az idők során. Wagner tudatában volt, hogy az ilyen fajta drámát egy olyan drámai keretbe szükséges helyeznie, amely megfelel a műfaj kívánalmainak. Mint dráma, formájában, tulajdonságaiban és legfőképpen kivitelezési technikájában, tartalmaznia kellett a drámai szerzemények bevált kellékeit. Ilyen kitételek mellett nem kerülhette el a helyzetformálásokat, de saját elveinek fényében ezeket a helyzeteket minimálisra csökkentette, hogy éppen csak elégségesek legyenek az igazi dráma kibontakozásához. Ez a drámai alap, valamint az ezt követő események jelentősek ugyan, de ugyanakkor ez a vera causa másodlagos a dráma szempontjából. Ez a drámai alap a kincs elrablása, ami az eseményeket mozgásba lendíti. A tulajdonképpeni értelemben véve a Ring-ciklus egy passzív műalkotás, azaz az események és cselekmények minimálisak, és jelenlétüket mindig beárnyékolja az emocionális aspektusuk. Ebben a szubjektivitásban rejlik a Ring értéke. A mű sikeréhez az is hozzájárult, hogy Wagner egyetlen fizikai cselekvésből kiindulva képes volt a szereplők belső értékeit megmutatni. Ezek a belső értékek azonban nem ragadnak meg az egyéni érzelmek szintjén, hanem inkább egy rejtett tudat érzelmei, amelyek irányítják, alakítják és pusztítják az emberiség szellemét. A mű 1876-os bemutatója óta számos elemzés, kommentár született a Ringről. Mindezekhez csatlakozik a számos újraértelmezése, amelyek fényében évről évre új rendezésben adják elő, mindinkább igazodva a jelen művészeti és társadalmi követelményeihez. A Ringet értelmezték úgy is, mint a világtörténelem sűrített bemutatóját, egy olyan világé, amelyik a pusztulás felé halad. Más értelmezések szerint a Ring egyes kultúrák, társadalmak bemutatója, attól függően, hogy az adott elemző éppen mely országból származott. Az értelmezési változatok között szerepelt az emberiség morális válságának a bemutatása, a gazdasági korrupció elítélése, sőt egyes Wagner-követők egyenesen a szocializmus alaptételeit vélték felfedezni benne, amely a velejéig romlott kapitalista világ megváltója. A Ringet értelmezték már úgy is, mint pszichológiai tanulmány, amelyben az egyes emberi archetípusok vonulnak fel. A leggyakrabban mint a pénz, a hatalom és a szerelem iránti vágyakozást bemutató drámaként értelmezték, ennek az életvitelnek az elítélését és pusztulását. A Ring a társadalom béklyóból kiszabadul emberi lélek képeként is megjelenik, sőt a sors elleni hiábavaló harc drámájaként is. A rendezők, akik a 20. század során színre vitték a művet, áthelyezték már a cselekményt a mitologikus környezetből a nagy ipari forradalom idejére, sőt az űrkorszak idejére is, ezáltal próbálva a mű mondanivalóját aktuálissá tenni a korabeli közönség számára. Peter Papnewski szerint a Ring az élet nagy példázata, amelyet Wagner a természet révén ártatlannak, de történelme által a bűnbe elmélyülten mutat be. Tudatosul benne saját halandósága, de nem készült még fel a halhatatlanság iránti reményének feladására. Bryan Magge szerint a dráma feltérképezi a lélek és a társadalmi moralitás közötti áthidalhatatlan ellentéteket és bemutatja, hogy az előbbi törvényei szerint élőket miként pusztítják el az utóbbi őrei, akik azonban magukban is viaskodnak annak tagadásával. A Ring számos értelmezésének értékelése során figyelembe kell venni az író személyiségét, szakmai irányultságát is, hiszen az esetek döntő többségében ez határozza meg a leírt gondolatok, tézisek alapját. Noha Wagner soha nem bocsátkozott művének elemzésébe, a dráma néhány aspektusát mégis megmagyarázta. 1854-ben, két évvel a szöveg megírása után, egy August Röckelnek írt levelében fejtette ki álláspontját művének általános és meghatározó vonásairól. Wagner úgy nyilatkozott, hogy a műbe három fő témát dolgozott bele. Ezek a halál és megtanulni meghalni, az akarás, valamint a változás törvényei. Az első tézis valószínűleg Schopenhauer olvasása során merült fel benne, bár valószínű, hogy a zeneszerző inkább utólag magyarázta ezt bele, hiszen a filozófus műveivel nagyjából e levél megírása idején ismerkedett meg. A második tézis Wotan felemelkedésében majd pusztulásában jelenik meg. Wotan saját akaratának, vágyainak lesz az áldozata, és pusztulásával magával rántja az istenek egész birodalmát, utat nyitva ezzel a Siegfried által fémjelzett emberiség előtt. A harmadik tézis az emberiség változásának, pontosabban változásra való képtelenségének bemutatása. Ez Wotan és Fricka kapcsolatából tűnik ki. Merev viszonyukat annyira béklyózzák a saját maguk által felállított morális törvények, hogy képtelenek átadni magukat a felhőtlen szerelemnek. Wagner úgy vélte, hogy az istenek merevsége az oka saját pusztulásuknak. Szerinte a dráma arra ösztönzi a hallgatót, hogy elfogadja a valóság és az élet változékonyságát, valamint a létezés folyamatosan örök megújulását. ## A zárójelenetek A ciklus zárójelenetének megírása volt minden valószínűség szerint a legnehezebb feladat, amellyel Wagner szembenézett. A szövegkönyvet többször is újraírta, mielőtt megállapodott volna a végső változatnál. A vázlatok alapján hat eltérő zárójelenet rekonstruálható: - Eredeti zárójelenet (1848 decembere) – Wagner első zárójelenete optimista és bizakodó volt. A gyűrű visszakerül a Rajnába, Alberich és a nibelungok, akiket a gyűrű rabszolgasorba döntött, felszabadulnak. Brünnhilde záróbeszédében Wotant dicsőíti mint mindenható és örök istent. Feladja életét és Siegfriedet a Valhallába viszi, ahol kibékül Wotannal. Siegfried és Brünnhilde Siegfried temetési máglyája felett emelkednek a Valhallába, hogy megváltsák Wotan és az istenek bűneit. Ez hasonlít A bolygó hollandi zárójelenetéhez, amelyben Senta feláldozza magát a hollandi lelkének szabadulásáért. Ebben a verzióban fel sem merül az istenek elpusztításának lehetősége. - Első változat (1848. december 18. előtt) – Rögtön az eredeti változat megírása után készült el. Wagner elsősorban Brünnhilde záróbeszédét változtatta meg. Brünnhilde, aki az istenek hibáiért vezekel, arra kéri őket, hogy fogadják be Siegfriedet Valhallába. E változtatás lényege Wagner azon törekvését jelzi, hogy a germán mitológiát kapcsolatba hozza a keresztény megváltás eszméjével. A második eszközölt változás, hogy Brünnhilde felszólítja az isteneket, mondjanak le erejükről és adják át a világot az emberiségnek. - Második változat (1850. május) – Ennek az átdolgozott változatnak csak töredékei maradtak fenn, így nem lehet biztosan megállapítani, hogy a változtatott zárójelenet tudatos változtatás eredménye, vagy csak Wagner egyik alternatívája az első változat verselésére. - Feuerbach-zárójelenet (1852. november–december) – Miután megírta A Rajna kincsét és A walkürt, Wagner arra a következtetésre jutott, hogy az operának az istenek és Valhalla elpusztulásával kell véget érnie. Ezt erősen befolyásolta, hogy akkoriban olvasta Ludwig Feuerbach filozófus egyik művét, amelyben arról írt, hogy az istenek az emberi elme szüleményei, és hogy a szerelemnek elsőbbsége van minden egyéb emberi vállalkozás felett. Ebben a zárójelenet-változatban Brünnhilde kikiáltja az istenek pusztulását, akiknek helyébe a szerelem vezette emberiség lép. - Schopenhauer-zárójelenet (1856) – Schopenhauer filozófiájának megismerésével és a buddhista filozófia beható tanulmányozása révén úgy döntött, hogy ismét változtat a zárójeleneten. Brünnhilde megváltását látta a születés-szenvedés-halál-újjászületés ciklikusságában, aki ezáltal eléri a nem-létezés, a nirvána stádiumát. - Végső zárójelenet (1874) – Wagner visszatért az 1852-es változathoz, de kivágta a feuerbachi filozófiát tükröző zárósorokat. ## Verselés A tetralógia költői formáját az előrím, az alliteráció jellemzi. Az előrím (Stabreim) Wagner előrímes verssoraiban kötetlen: egyes sorokra két, másokra három vagy négy súly esik. A súlyok közötti súlytalan szótagok száma is meghatározatlan. A szabálytalan versritmus következményeként a zenei periódus-szkéma prózává oldódik. A zenei szintaxis prózastruktúrája – a két- és négyütemes csoportok ugyan távolról sem ritkák, de nincs többé modell-jellegük, hanem egyenrangúan váltakoznak három- és ötütemes frázisokkal – képezi a vezérmotívum-technika szóvégi megfelelőjét. ## Hangszerelés Wagner már 1846-ban foglalkozott új művének a hangszerelésével, még mielőtt kialakult volna benne a teljes ciklus koncepciója. Már a kezdetektől fogva hatalmas zenekarban gondolkodott, az eredeti partitúra 107 zenészt írt elő, a bemutatón azonban 119-en zenéltek. Húsz évvel később a Bayreuthban már 124 fővel adták elő. Napjainkban általában 100 körül alakul számuk. Wagner arra törekedett, hogy felülmúlja a kor leghíresebb zenekarait, így a lipcsei Gewandhaus 31 fős, valamint a drezdai opera 40 fős zenekarát. Ekkora hatalmas zenekar már különleges ülésrendet igényelt. Az új ülésrendet a bayreuthi Festpielhaus félig fedett és mélyített zenekari árka is megkövetelte. Wagner arra törekedett, hogy az egyes hangszerek megfelelő távolságra legyenek egymástól a kellő áthallás érdekében, másrészt pedig fontos volt számára, hogy a karmester bármely zenészt bármely pillanatban láthassa, ezáltal meglegyen a teljes kontroll. Az egyes hangszereket csoportosította, a vonósoknál pedig külön figyelt arra, hogy a zenészek lássák is egymást. A fafúvósok között három fuvola, egy pikoló, három oboa, egy angolkürt, három klarinét és három fagott szerepel. A rézfúvósokat nyolc kürt (a kürtösök közül ketten B-hangolású, ketten F-hangolású Wagner-tubán is játszanak), három trombita, egy basszustrombita, három tenorbasszus harsona, egy kontrabasszus harsona és egy kontrabasszustuba képviseli. Az ütőhangszerek között négy üstdobból, egy pár cintányérból, egy pergődobból és egy harangjátékból áll. A Rajna kincsénél a zenekar hat hárfával és egy színpadon kívüli hárfával egészül ki. Ezeken túlmenően a ciklus számos helyén Wagner mennydörgést keltő gépet, 18 üllőt, színpadon kívüli kürtöket és több kanásztülköt ír elő. A vonós hangszerek között 16 első és 16 második hegedű, 12 brácsa, 12 cselló és nyolc nagybőgő kap helyet. Az olyan színházak számára, ahol nem áll rendelkezésre megfelelő méretű zenekari árok, léteznek kisebb hangszerelésű változatok is. A hangszerelés és tonalitás terén Wagner hatalmas előrelépést jelentett a nyugati zene fejlődésében. Nagyon nagy zenekarra írta a Ringet, sőt továbblépett és saját maga tervezett hangszert az előadás számára (Wagner-tuba). A hagyományos tonalitás szerkesztési elveinek lazításával elérte a teljes leállások és szünetek teljes kiküszöbölését. ## Zenéje A Nibelung gyűrűjében Wagner korábbi alkotásainak (Trisztán és Izolda, A nürnbergi mesterdalnokok) próbálkozásai, kísérletei érett, tökéletes formában jelennek meg. A tetralógia keletkezéstörténetének azon dramaturgiai sarkalatos pontja, amely Wagnert rákényszerítette, hogy a Siegfried-tragédiát Ring-tetralógiává bővítse, szorosan kapcsolódott egy zeneikompozíció-technikai problémához, azaz a négy mű összekapcsolásához. Ez vezetett el a vezérmotívum-technika megszületéséhez, ami által túllépett a hagyományos opera-zeneszerzés keretein és megalkotta a reá jellemző zenedrámákat, amelyekben a zene és az epika egységes egészt alkot. A közönségtől elvárta az esztétikai magatartást, a „zeneértést”: a hallgatónak egyfelől mintegy a művet újrakomponálva fel kell fognia annak zenei logikáját, másrészt átélés útján fel kell fognia a zenei kifejezést, amely egyszerre a drámai cselekmény lényege és a zeneszerző önábrázolása. Wagnernek eléggé ellentmondásosan szemére hányták egyfelől vezérmotívum-technikájának áttételességét, amellyel a hallgatót intellektuális erőfeszítésre kényszeríti, ahelyett, hogy közvetlen szemléletben részesítené; másfelől pedig azt, hogy hangzásvarázsa elkábít. Wagner a tetralógia zenéjének megkomponálásakor nem arra törekedett, hogy hatalmas méretű drámát zenei eszközökkel illusztrálja, hanem arra, hogy A Nibelungok gyűrűjének világát, annak születését, létét és elmúlását a zenei anyagból formálja meg, és így zenei eseményeket és látomásokat vetítsen ki a színpadra. Akárcsak előző operái esetében, Wagner arra törekedett, hogy ne használja a recitativót és a scena ed ariát. A Ring esetében úgy döntött, hogy teljes mértékben átkomponáltan írja meg a darabokat, ami azt jelenti, hogy mindegyik opera egyetlen zenedarabbá ér össze, megszakítások nélkül. Ez a módszer képezi az általa megalkotott zenedrámák egyik alapját. Másik alapvető jellegzetessége műveinek, hogy bevezette az alaptémákat (Grundthemen), amelyeket aztán vezérmotívumoknak vagy leitmotifnak nevezett. Ezek visszatérő dallamok, amelyek bizonyos személyekhez, helyzetekhez, érzelmekhez kötődnek. Wagner célja az volt, hogy a hallgatóságban ezáltal tudatosuljon az opera drámai szubsztrátuma. Noha a vezérmotívumok technikáját már korábban is alkalmazták más zeneszerzők, ennek használata Wagner művészetében teljesedett ki a legjobban. Ahogyan a ciklus halad előre, a vezérmotívumok kombinációja is egyre bonyolultabbá válik. Wagner felhasználta a jó barátjától, Liszt Ferenctől tanult téma-átalakítási technikát, annak érdekében, hogy a meglévő vezérmotívumok átalakításával újakat hozzon létre. Ennek jellegzetes példája A Rajna kincsében, amikor a frissen kovácsolt gyűrű hatalmának motívuma átalakul a Valhalla motívumába. Ezáltal azt sugallja, hogy a gyűrű elpusztulásával együtt Valhalla pusztulása is várható. A dallammozzanatok visszatérése, a vezérmotívum-technika olyan egységes művészi forma, amely nem csupán a dráma egyes kisebb részeire, hanem egészére kiterjed összekapcsoló összefüggésként. A hagyományos ária szűk, véges dallama itt az egész művet átfogó végtelen dallammá bővül. A Rajna kincsétől kezdve a zenei forma Wagnernál többé nem elsődlegesen szintaktikus – nem a 2 + 2, 4 + 4 vagy 8 + 8 ütemek megfelelései, vagyis az elő- és utótag sémája által irányított, hanem sokkal inkább motivikus. A hagyományos periódus-szerkezet felbomlását kiegyenlíti a Ring-tetralógia egészét sűrű hálóként át- meg átszövő motivikus összefüggés, amely minden pillanatnak zenei raison d’étre-t biztosít. A zenei forma szerkezete logikai és nem architektonikus, szövedék formát ölt, ahelyett, hogy szimmetriákból szerkesztődnék egésszé. A Ring-tetralógia az első olyan zenedráma, amelynek formáját a motívumkombináció szimfonikus elve határozza meg. ## Az ősbemutató Wagner ellenkezése ellenére az első két operát, A Rajna kincsét és A walkürt a tetralógia többi része előtt bemutatták a müncheni Nemzeti Színházban. A Rajna kincsének bemutatója 1869. szeptember 22-én volt, A walküré 1870. június 26-án. Ezek után Wagner elhalasztotta a Siegfried elkészültének bejelentését, nehogy azt is idő előtt műsorra tűzzék. A zeneszerző régóta arra törekedett, hogy egy speciális, saját maga által tervezett operaházban mutassák be a teljes művet. 1871-ben esett a választása a bajorországi Bayreuth városára. 1872-ben Wagner odautazott, és letették az épület alapkövét. Ezután gyűjtésbe fogott, hogy az építés fedezetét megteremtse – kevés sikerrel. Lajos király sietett a segítségére 1874-ben: rendelkezésre bocsátotta a szükséges összeget. A ház 1876-ban nyitotta meg kapuit a tetralógia első teljes bemutatásával, augusztus 13. és augusztus 17. között. A ház mai neve: Richard-Wagner-Festspielhaus. A függöny 1876. augusztus 13-án délután öt órakor emelkedett fel a Festspielhausban, hosszas előkészületek után. Noha Wagner már korábban kiválasztotta az ősbemutató énekeseit és a szcenika tekintetében is megvoltak az elképzelései, a színpadi próbák csak június 5-én kezdődtek. A zeneszerző külön foglalkozott minden énekessel, elmagyarázta nekik elképzeléseit. A zenekari próbákat július 27-én kezdték el, szintén a zeneszerző felügyelete alatt, ezzel párhuzamosan megtartották a jelmezpróbákat is, illetve a díszleteket is kipróbálták, annak ellenére, hogy számos külföldről rendelt kellék nem érkezett meg. A főpróbákat augusztus 6–9. között tartották. A hosszas próbaidő azonban a hangulat romlásához is vezetett az agyonhajszolt énekesek és személyzet és a szinte folyamatosan szitkozódó Wagner között. A főszerepeket Franz Betz (Wotan), Karl Hill (Alberich), Amalia Materna (Brünnhilde), Georg Unger (Siegfried), Gustav Siehr (Hagen) énekelték. A karmester Wagner jó barátja, Hans Richter (Richter János) volt. A főpróbákon titokban II. Lajos bajor király is részt vett. A bemutató iránti érdeklődést mi sem bizonyítja jobban, mint az illusztris vendégek sora. A nézőtéren ültek a helyi elöljárók mellett I. Vilmos német császár, Württemberg királya, Liechtenstein hercege, Hessen hercege, a weimari nagyherceg, Baden nagyhercegnője, Anhalt hercege, II. Péter brazil császár, Vlagyimir Alekszandrovics Romanov orosz nagyherceg, valamint számos külföldi diplomata. Az előadásokat Liszt Ferenc mellett számos neves zeneszerző is megnézte: Camille Saint-Saëns, Edvard Grieg, Anton Bruckner, Eduard Hanslick (zenekritikus), Charles Villiers. A bemutató előadások hatalmas sikert arattak. Az ovációk elcsendesülése után Wagner a színpadra lépett és beszédet mondott, amelyben kihangsúlyozta, hogy A Nibelung gyűrűje által megalkotta az igazi német művészetet. Az ősbemutató után világszerte találkozókat rendeztek a Ring elemzése és bemutatása céljából. Az ősbemutató sikerét azonban számos külsőség árnyékolta be: a díszletek egy része nem lett időre kész, így improvizálni kellett, az épület kívülről még félkész, vakolatlan állapotban volt; a színházhoz vezető út nem volt kikövezve így esős időben sárban kellett távozniuk a vendégeknek; mivel nem volt foyer, a szünetekben a nézők az épület előtt kellett várakozzanak stb. ## Fogadtatása Zeneileg A Nibelung gyűrűjének bayreuthi bemutatója hozta meg Wagner számára az európai áttörést, ami annak volt köszönhető, hogy a hallgatóságot nagyrészt Wagner-rajongók alkották, aki hírét vitték a zeneszerzőnek világszerte. Ilyen körülmények között a művet dicsérők kórusa elnyomta a kétkedőkét, még a híres bécsi zenekritikus, Eduard Hanslick is kedvezően nyilatkozott, pedig egyáltalán nem tartozott a Wagner esztétikáját dicsőítők körébe: „Wagner képzeletének teremtő ereje, döbbenetes hangszerelési tudása és a sok zenei szépség varázslatos erővel hatja át A Nibelung gyűrűjét, amelynek mindannyian önként és hálásan adjuk át magunkat. Azonban az egyedi, mintegy a rendszer háta mögött besurranó szépségek nem tudják megakadályozni, hogy ez a szó zsarnokságára és a dallamtalan párbeszédekre épülő rendszer a halál magvaival ne hintse tele az egészet.” Joseph Bennett Hanslickot visszhangozta, amikor ezt írta: „Wagner körül, a vonzalom és elutasítás furcsa keverékével ott van valami Milton bukott angyalából. Népe mennyországának istenei között hatalmasnak érezheti magát és e helyen, melyet most sajátjának tekint, titáni nagyszerűséggel magasztosítja fel magát.” Keletkezése óta A Nibelung gyűrűje számos kritikai tanulmány alapját képezte, íme néhány vélemény róla: Gerhart Hauptmann: Nagyon távol állok attól, hogy Wagner németeskedése elbájoljon; mert ugyanannyira görög, mint német, ugyanannyira ázsiai, mint európai. Egy olyan mű, mint a Ring, az eredetet, növekedést és befejezettséget (tökélyt) illetően egyedülálló a világon a maga nemében és talán az utóbbi évezredek legtalányosabb műalkotása. Friedrich Nietzsche: Wagner fél életén keresztül úgy hitt a forradalomban, amennyire csak egy francia tud hinni benne. Ezt kereste a mítosz rúnaírásában, és azt hitte, hogy Siegfriedben felleli a tipikus forradalmárt. – „Honnan származik minden baj a világon?“ tette fel magának a kérdést Wagner. A „régi szerződésekből“; válaszolta, mint a többi forradalom-ideológus. Magyarán szólva: a szokásokból, a törvényekből, az erkölcsből, az intézményekből, és mindabból, amin a régi világ, a régi társadalom nyugszik. II\. Lajos bajor király: Minél tovább elmélkedem ezen az egyedülálló, igaz csodaművön, annál inkább elfog a bámulat és a csodálat az óriási szellem iránt, aki ezt istenhez hasonlóan megalkotta! – Szerencsés század, amely egy ilyen szellemet látott a közepén felnőni! George Bernard Shaw: Csak átfogó gondolkodási képességgel rendelkező emberek fogják lélegzetüket visszafojtva követni a történést, mivel megpillantják benn az emberiség történelmének teljes tragédiáját és azoknak a dilemmáknak minden félelmetességét, amelyektől ma a világ visszaborzad ... Thomas Mann: A tehetség és a zseni valódi kitörésének a műve ez, egyszerre mélyen komoly és mámorító, egy egyformán érzelemgazdag és okosságtól ittas varázsló műve. Herbert von Karajan: Ha az ember valóban úgy tudná játszani ezt a zenét (Ring), ahogy Wagner hallotta, akkor az állam érdekében be kellene tiltani; felrobbantja a világot. Ez a lángoló pusztulás. Joachim Kaiser: Aki a szöveget nem olvasta pontosan – egy okos, mélyértelmű, előrímben megírt szöveg, amely megérdemli a legmélyebb tiszteletet, és nem azoknak a gúnyolódását, akik az operában semmiképpen sem akarnak gondolkozni – aki a szöveget nem olvasta pontosan és úgymond nem fogta fel szavanként, az a Ring előadásán azt fogja tenni, amit csak a Rajna lányainak szabad, „úszni” fog a csodálatban. ## A világ operaszínpadainak meghódítása Az első ciklus sikerén felbuzdulva Wagner egy második ciklust tervezett Bayreuthban, azonban előbb kevésbé sikeres londoni koncertek sorával próbálta enyhíteni adósságát a bajor királlyal szemben, a mű előadásának jogait azonban mindvégig nem akarta kezeiből kiadni, és ragaszkodott hozzá, hogy A Nibelung gyűrűjét csakis Bayreuthban lehet előadni. Szorult pénzügyi helyzete végül arra késztette, hogy elfogadja három operaház ajánlatát a tetralógia bemutatására. A Ringet először Bécsben, a Staatsoperben mutatták be (évenként egy részét), majd Münchenben és Lipcsében 1878-ban. A lipcsei bemutató alkalmával került közelebbi viszonyba Angelo Neumann impresszárióval, akivel már 1876-ban találkozott a Lohengrin helyi bemutatója kapcsán. Neumann kiváló szervezőképességének köszönhetően a tetralógiát 1881-ben Berlinben is bemutatták, majd a zeneszerző engedélyével egy vándortársulatot alapított (Richard Wagner Theater), amely révén a mű eljutott 1882-ben Londonba és Breslauba. Ez a két előadás megalapozta a társulat hírnevét, így a következő évben számos előadásra került sor Hollandiában, Belgiumban, Magyarországon, Olaszországban, Svájcban és Ausztriában. Öt évvel később a művet Szentpéterváron is bemutatták. A tengerentúl a teljes ciklust 1884-ben mutatták be a New York-i Metropolitanban, noha 1877-ben egy zenei estélyen már bemutatták A walkür egyes részeit. A tetralógia bayreuthi előadásai az évek során hagyománnyá váltak. A Bayreuthi Ünnepi Játékok keretein belül minden esztendőben legalább egy alkalommal előadják a Ring-ciklust valamint mellette még egy-két másik Wagner-operát. Az ünnepi játékok igazgatását a zeneszerző leszármazottjai végzik. Az ünnepi játékokon az első ciklus rendszerint nagyszabású társadalmi esemény. A mű ma is szerves része az operarepertoárnak, de mivel a négy opera színpadra állításának költsége hatalmas, mind a díszletek, mind a zenészek és énekesek tekintetében, a teljes ciklust csak ritkán adják elő. Gyakori, hogy évente csak egy-egy operát állítanak színre a tetralógiából. Bayreuth az egyetlen kivétel, itt minden évben mind a négy darabot színpadra állítják. Rendezés és szcenika szempontjából a Ringet különféle értelmezésekben adták elő az elmúlt évek során, de a referencia mindig Bayreuth. Az 1950-es években, Wieland és Wolfgang Wagner igazgatósága idején, a Ringet újraértelmezték, az emberi vonatkozásai nagyobb hangsúlyt kaptak és a zenét absztrakt környezetbe helyezték. A leghíresebb modern produkció az 1976-ban Patrice Chéreau által rendezett és Pierre Boulez által vezényelt sorozat. Ez a változat az ipari forradalom idején játszódik, a Rajnát pedig egy vízierőmű helyettesíti, az isteneket pedig öltönyös üzletemberek. A Ring rendezései két csoportba sorolhatók: az elsőben vannak a hagyományos rendezések (például Sir Solti György előadása 1983-ban), amelyek a Wagner által leírt szcenikát és rendezést követik, illetve a másodikban a modern, átértelmezett rendezések (pl. Bernard Haitink 1994–1996-os előadásai). ## Fordítások Miután Neumann révén Európa megismerkedett a Ringgel, felmerült annak lefordítása más nyelvekre is, ugyanis addig kizárólag csak német nyelven játszották. Az első nem német nyelvű előadásra 1893-ban került sor Budapesten, a Magyar Királyi Operaházban. A magyar fordítást követően tíz évnek kellett eltelnie, míg a művet egy másik nyelvre is lefordították, ezúttal franciára (Brüsszel). A következő nyolc évben még hat nyelvre fordították le: svéd (Stockholm, 1907), angol (London, 1908), olasz (Lisszabon, 1909), dán (Koppenhága, 1909), flamand (Antwerpen, 1910) és lengyel (Lemberg, 1911). Mindezek mellett a tetralógia egyes részeit is lefordították, így A Rajna kincsét horvát, cseh, finn és orosz nyelvre, A walkürt katalán, horvát, cseh, holland, finn, lett, román, orosz és Szlovén nyelvre, a Siegfriedet katalán, horvát, cseh, finn és orosz nyelvre, míg Az istenek alkonyát finn és orosz nyelvre. ## A Ring Magyarországon Magyarországi ősbemutatók: - A Rajna kincse – Budapest, Operaház, 1889. január 26. - A walkür – Budapest, Operaház, 1889. január 27. - Siegfried – Budapest, Operaház, 1892. április 9. - Az istenek alkonya – Budapest, Operaház, 1892. december 10. 1944-ig a Magyar Állami Operaházban a teljes Ring-ciklus szerepelt a műsoron, majd 1947–1969 között politikai okokból csak A walkür maradhatott műsoron. 1969-ben határozták el újra a teljes ciklus előadását. 1972-ig folyamatosan mutatták be a tetralógia egy-egy darabját, minden esetben párhuzamos szereposztásban, Blum Tamás új, igényes fordításában. Azóta visszatérően sor kerül a tetralógia egymást követő estéken, sorozatszerűen történő előadására is. 2008 júniusában a Művészetek Palotája produkciójában, Fischer Ádám irányításával mutatták be a tetralógiát, ezt 2009-ben is megismételték, és a következő év repertoárjában is szerepel majd. ## Felvételek Noha a Ring-tetralógiát számos alkalommal bemutatták, mégis kevés számú felvétel készült róla, valószínűleg pénzügyi meggondolások miatt. A négy opera teljes hossza kb. 15 óra, ami nagy mennyiségű hanghordozót illetve hosszú stúdiómunkát igényel. Ennek következtében számos felvétel tulajdonképpen előadások nem hivatalos felvétele, kiváltképpen a bayreuthi bemutatók felvételei. Az alábbi jelentősebb felvételek készültek a tetralógiáról:

Doom (videójáték, 1993)

A Doom (magyarul "Végzet") Belső nézetű lövöldözős játék, amelyet 1993-ban adott ki az id Software MS-DOS operációs rendszerre. A játékos a Doomguy becenevet viselő katonát irányítja, akinek megfertőzött zombikat és pokolból szabadult démonokat kell legyőznie. Az első fejezet shareware formában terjedt, a teljes játékot 2 további fejezettel kiegészítve lehetett megvásárolni az id Software-től postán keresztül. A játék frissített változata boltokban is megjelent Ultimate Doom néven, amely egy újabb, negyedik fejezetet is tartalmazott. Folytatása, a Doom II: Hell on Earth 1994-ben jelent meg. A Doom az egyik legfontosabb játék a videójátékok történelmében, gyakran említik a valaha volt legjobb és legfontosabb játékként, technikai újításai nagy hatással voltak a 3D, belső nézetű, illetve többszemélyes játékokra. Világszerte 3.5 millió darabot adtak el, és több mint 10 és 20 millió közötti ember játszotta a megjelenése utáni első két évben, becslések szerint több gépre volt feltelepítve, mint a Microsoft akkori új operációs rendszere, a Windows 95. A nagy sikernek és technikai újításainak köszönhetően rengeteg más fejlesztő használta a játék motorját saját játékukhoz, vagy ahhoz hasonló motort készítettek, ezeket Doom klónoknak hívják, amelyek közül a legismertebb a Duke Nukem 3D. A játékot könnyen lehet módosítani a WAD fájlban tárolt adatok átszerkesztésével. A játék véres, erőszakos és pokoli ábrázolásai viták tárgyát képezték, és egyike volt azon játékoknak, amely miatt az ESRB korhatár besorolás létrejött. Sikerének köszönhetően a játékot rengeteg más operációs rendszerre és játékkonzolra is átírták, utóbbi időkben rajongók által más célt szolgáló hardverekre is, továbbá rengeteg folytatás követte: Doom II: Hell on Earth, Doom 64, Doom 3, Doom (2016), Doom Eternal. A játék forráskódja 1997-ben megjelent tulajdonosi engedéllyel, 1999-ben GNU General Public License-re változtatták. ## Játékmenet Stílusát tekintve belső nézetű lövöldözős játék, ahol a cél, hogy a játékos a rendelkezésre álló fegyvereivel legyőzze a számítógép által vezérelt ellenségeket, Deathmatch módban a többi játékos(oka)t. A játék fejezetekre van bontva, egy fejezeten belül 9 szint található, amelyből egy titkos. A következő szintre az adott szint végének elérésével lehet eljutni, amely általában egy liftben található kapcsoló, vagy egy teleport kapu. A szinteken titkos helyek is előfordulnak, amelyek eljutásához a játékosnak meg kell keresni az ahhoz vezető bejáratot, ez lehet egy más színezésű fal, vagy egy rejtett kapcsoló által kinyitott ajtó, illetve ezeken keresztül lehet titkos szintekre is eljutni. Előfordulnak továbbá elszórva felvehető tárgyak, mint pl. elsősegély doboz, lőszer, fegyver, kulcsok amelyekkel lezárt ajtókat tud a játékos kinyitni a tovább haladáshoz, vagy titkos részeken található gömbök, amelyek egy extra képességgel ruházzák fel a játékost (pl. sebezhetetlenség, láthatatlanság), továbbá az ellenségek, kapcsolók, ajtók, lépcsők, liftek, hullák és robbanásveszélyes hordók. A főmenüben új játék elkezdése előtt lehetősége van a játékosnak fejezetet illetve nehézségi szintet választani, ezek közül megemlítendő a Nightmare (magyarul Rémálom) nehézségi fokozat, amely azért került bele a játékba, mert rengeteg játékos az Ultra-Violence nehézségi fokozatot is könnyűnek találta. Nightmare fokozaton az ellenségek gyorsabban támadnak, több sérülést okoznak, illetve miután a játékos legyőzött egy adott ellenséget annak helyére egy idő után egy másik teleportál. A nehézségi fokozat 1.2-es és későbbi verziókban érhető el. Két többjátékos mód érhető el ahol négy játékos játszhat hálózaton keresztül: Deathmatch és Cooperative. Deathmatch módban a játékosok egymás ellen harcolnak, míg Cooperative módban a játékosok egymást segítve játszanak. ### Fegyverek A játékban nyolc fegyvert használhat a játékos. - Ököl: alap fegyver, nem használ lőszert. - Láncfűrész: lecseréli az ököl fegyvert ha a játékos felveszi, nem használ lőszert. - Pisztoly: alap fegyver, tölténytárat használ lőszerként. - Sörétes puska: egy csövű sörétes puska, sörétes lőszert használ lőszerként. - Láncfegyver: Gatling-típusú forgótáras gépfegyver, tölténytárat használ lőszerként. - Rakétavető: vállról indítható rakétavető, rakétákat használ lőszerként. - Plazma puska: gyorstüzelésű plazmafegyver, plazma cellákat használ lőszerként. - BFG 9000: Big Fucking Gun 9000, magyarul Kibaszott Nagy Fegyver 9000, nagy teljesítményű plazmafegyver, plazma cellákat használ lőszerként. ### Ellenségek 320px\|bélyegkép\|Adrian Carmack által készített Spider Mastermind modell, a legtöbb karaktert agyagból készítették el, majd bedigitalizálták 9 szögből A játékban tíz ellenség található. - Zombieman: Zombivá változott katona, a játék leggyakrabban előforduló, illetve leggyengébb ellensége, miután meghal egy tölténytárat dob el. - Shotgun guy: Sörétes puskával rendelkező zombikatona, a Zombieman mellett a leggyakrabban előforduló ellenség, miután meghal egy sörétes puskát dob el. - Imp: Barnaszínű, izmos, emberalkatú démon, testéből tüskék állnak ki, tűzlabdák dobálásával vagy karmolással támad. - (Pinky) Demon: Rózsaszín, tömzsi, izmos testalkatú de emberméretű démon, harapással támad, a leggyorsabb ellenség a játékban. - Spectre: A Demon láthatatlan változata. - Cacodemon: Piros színű, gömbölyű, repülő démon, tűzlabdák lövésével vagy harapással támad. Nem jelenik meg az első fejezetben. - Lost Soul: Repülő, tűzben lángoló koponya szarvakkal, a játékosnak nekirepülve harapással támad. Nem jelenik meg az első fejezetben. - Baron of Hell: Rózsaszín, magas és izmos testalkatú démon, zöld plazmák dobálásával vagy karmolással támad. - Cyberdemon: A második fejezet főgonosza, egy emberalkatú, bőrszínű, magas és izmos testalkatú démon pár mechanikus végtaggal, rakéták kilövésével támad. Nem jelenik meg az első fejezetben. - Spider Mastermind: A harmadik fejezet egyben a játék főgonosza, egy pókalkatú, mechanikus végtagokkal rendelkező agyra emlékeztető démon, láncfegyverrel támad. Nem jelenik meg az első fejezetben. ## Történet Egy egyszerű sci-fi/horror történetet találtak ki az alkotók, melyet az egyes epizódok között lehet elolvasni összekötő szövegként, s bár nem játszik különösebb szerepet, viszont egy keretbe foglalja a játékot. A játékos egy névtelen tengerészgyalogost alakít (a rajongók csak egyszerűen Doomguy-nak nevezik), akit a Marsra küldenek, hogy ölje meg a rangelső katonatisztet, mivel egy értelmetlen mészárlást rendelt el a bolygón. A katonatiszt a UAC-nek (Union Aerospace Corporation, magyarul „Egyesült Űripari Vállalat”) dolgozik, amely egy katonai egyesület és titkos teleportációs kísérletekkel foglalkozik a Mars holdjai között (Phobos, Deimos). A főszereplőt egy jelentéktelen biztonsági szolgálatba állítják, ám hamarosan valami hiba történik egy teleportációs kísérlet folytán és különböző teremtmények jönnek elő a pokolból a teleportkapun keresztül. A katonai védekezés kudarcba fullad, nem tudják megállítani az inváziót és a bázist hamarosan uralmuk alá vonják a démonok. A Marsról kiküldik a UAC csapatot a Phobosra, hogy megvizsgálják az incidenst, de a rádiókapcsolat megszakad és csak egyetlen túlélő marad hátra, mégpedig maga a játékos, akinek egyetlen feladata maradt hátra: kijutni ebből a pokolból. ### Epizódok A játékosnak három epizódonként kilenc pályán, azaz összesen 27 pályán kell átküzdenie magát: 1. Első rész – Knee-Deep in the Dead: csak ez a rész szerepelt a shareware verzióban, amely a Phobos nevű hold egyik technológiailag igen fejlett katonai bázisán játszódik. Ennek a résznek a legutolsó pályáján két Baron of Hell nevű szörnnyel kell megküzdenie a főszereplőnek, majd egy teleportba kell beugrania, hogy a Mars másik holdjára, a Deimosra juthasson. 2. Második rész – Shores of Hell: a démonok által megszállt deimosi üzemekben kell likvidálni az ellenségeket, majd a főellenségnek számító CyberDemon legyőzése után kiderül: a hold a pokol felett lebeg. 3. Harmadik rész – Inferno: a főhős alászáll a pokolba és miután megölte a főellenséget, a Spider Mastermind-ot, egy rejtett átjáróra bukkan, amin keresztül visszajut a Földre. A The Ultimate Doom című kiegészítő csomag egy negyedik részt is tartalmaz Thy Flesh Consumed címmel, amelyben a főhős Földre való visszajutásának története szerepel. ## Fejlesztés A játék fejlesztése 1992-ben kezdődött, amikor John Carmack új 3D-s motort kezdett el fejleszteni, az addigi Wolfenstein 3D motor lecserélésére. Carmack fejlesztései és kutatásai mellett a csapat többi tagja a Wolfenstein 3D kiegészítő küldetésén, a Spear of Destiny-n dolgozott. 1992 végén a játék tervezése is elkezdődött, a témák különböző sci-fi-, akció- és horrorfilmekből jöttek, mint például az Alien-filmekből vagy az Evil Dead II című horror filmből. A játék címét Carmack A pénz színe című film egyik jelenetéből vette át, amikor is Tom Cruise jelenik meg egy biliárdszalonban, kezében egy tokba tett dákóval: Tom Hall készített egy specifikációt a játékról Doom Bible néven, amely részletes történetet, többjátékos szereplőket és interaktív lehetőségeket tartalmazott. A fejlesztőcsapat az egyszerűség érdekében több ötletét elvetette (például a részletes történetet), így Tom Hall később távozott, mivel nem értett egyet a fejlesztés irányával. A játék vége felé a legtöbb pályát John Romero és Sandy Petersen építette, a grafikát pedig Adrian Carmack, Kevin Cloud és Gregor Punchatz készítette el. Több módszert használtak: a legtöbb ellenfelet megrajzolták vagy megfestették, de akadt olyan is, amit agyagból és latexből készítettek el, hogy az így megkapott modellt bedigitalizálhassák. Néhány fegyvert a játékfegyvert is gyártó Toys "R" Us játékboltból kölcsönöztek. A heavy metal stílusú zenét Bobby Prince szerezte. ### A játék motorja A Doom motorja technikailag nagy előrelépésnek számított megjelenésekor. A fejlesztők egyaránt törekedtek a minél szebb látványvilág megjelenítésére és a gépigény alacsony szinten tartására. Mivel az akkori hardvereken túl lassú lett volna egy valódi, teljesen 3D megjelenítés, ál-3D grafikát kapott a játék. Az id Software előző játékához, a Wolfenstein 3D-hez képest több újítás került a motorba. Megjelentek a magassági különbségek: míg a Wolfenstein 3D-ben minden padló és plafon sík volt, a Doom-ban tetszőlegesen változhatott a magasságuk. A Doom szakított az előd labirintus-jellegével is, pályatervezéskor nem szükséges már derékszögűnek lennie a falak csatlakozásának, ezenkívül megjelentek a külterek is a pályákon. Futás vagy gyaloglás közben a fegyver himbálózása mozgásérzetet kelt a játékosban: a Wolfenstein 3D-ben a főszereplő karjai nem mozognak. Teljes a textúrázottság minden felületen, szemben a Wolfenstein 3D textúra nélküli padlójával és plafonjával. A pályákon megjelenik az interaktivitás: a platformok akár le és föl tudnak mozogni, csakúgy mint a padlók és a hidak, melyek szintén felemelkedhetnek és lesüllyedhetnek. A Doomban a fényviszonyok is változnak, az árnyékok és fényforrások hozzájárultak a játék látványvilágának hitelesebbé tételéhez. A valós életérzetet továbbá a sztereó hangzás is elősegítette, amelyből következtetni lehetett nagyjából, hogy honnan és milyen távolságból jöhetnek a hangok. Például a játékos figyelmét felkelthetik a szörnyek röfögései és morgásai, mert hallhatja, hogy honnan számíthat ellenségre. Az ajtók nyitódását és záródását is meghallhatja, ezáltal rátalálhat különböző titkos rejtekhelyekre. A Doom pályái nem teljesen háromdimenziósak, mert belülről egy síkon vannak ábrázolva (ez látható a játék beépített térképén), a terek falakkal és magassági különbségekkel voltak elválasztva. A mai, 3D vertexekre épülő geometriával szemben több megkötés is van: például nem lehet két szoba egymás fölött, nem lehet tetszőleges szögben szétnézni a fellépő nagy torzulások miatt. Előnye viszont a gyorsaság, amit BSP (Binary Space Partitioning, bináris térfelosztás) alapú rendereléssel ér el, továbbá előnyös a 2D pályaábrázolás a beépített térkép rajzolásakor is. Fontos újítás a motorban a moduláris megközelítés, ami megengedi a játék tartalmának lecserélését a WAD adatfájlok cseréjével (lásd lentebb). Az előd Wolfenstein 3D-ben nem volt meg ez a lehetőség, bár a játék fanatikusai rájöttek, hogyan tudnak saját pályákat készíteni. A Doom ezzel szemben megadta a lehetőséget, ami jelentősen növelte a népszerűségét. ## Megjelenés és annak története ### Kezdeti népszerűség A megjelenését nagy várakozás övezte. Rengeteg hír szólt a Doom-ról különböző Internetes oldalakon, továbbá a sok képernyőkép, hír, a játék alfa-verziói is mind az Interneten keringtek. (Sok évvel később ezeket az alfa-verziókat jóváhagyta az id Software a játék történelmi jelentősége miatt, mivel ezek alapján mutatták be, miképp fejlődött a játék.) 1993. december 10-én töltötték fel először a Doom első nyilvános verzióját a Software Creations BBS nevű szoftver fejlesztő csapat és a Wisconsin-Madison-i Egyetem FTP szervereire. A feltöltés előtt meg kellett kérni a szervereken várakozó rajongókat, hogy valamelyikőjük lépjen ki a szerverről, mert nem tudott belépni a feltöltést elindító kolléga. A feltöltés után pár perccel lefagyott az összes szerver, mivel több millióan akarták letölteni a játékot. A shareware verziót elkezdték terjeszteni a rajongók is: 1995-ben több mint 10 millió számítógépre volt feltelepítve a játék és még a Microsoft alkalmazottai is a Doom-mal játszottak. 1995-ben a The Ultimate Doom volt az első olyan Doom, amelyet kereskedelmileg is árusítottak a boltokban. A Doom jelentős probléma lett a munkahelyeknél, mivel teljesen lefoglalta az alkalmazottakat: egész nap a hálózatokon deathmatcheztek, amivel jókora forgalmi dugót alakítottak ki a hálózatokon. 1995 végén egy felmérés során kiderült, hogy a Doom több számítógépre van feltelepítve, mint a Microsoft akkori új operációs rendszere, a Windows 95. A játék népszerűsége miatt Bill Gates-et foglalkoztatta az id Software megvételének lehetősége és később a Microsoft megkérte a céget egy Windows 95-ön futtatható Doom-változat elkészítésére, amivel a Windows 95 játékfuttatási képességeiről szerették volna meggyőzni a vásárlókat. Az új változat a Doom 95 nevet kapta és a reklám kedvéért Bill Gates-et bedigitalizálták a játékot bemutató videoba is. Az 1995-ben kiadott Excel 95-be egy Doom-szerű titkos pályát tettek a készítők a programozók arcképeivel ellátva easter eggként (ami a Hall of Tortured Souls nevet viseli). A Doom-ot a sajtó is széles körben elismerte: 1994-ben megkapta az év játéka címet a PC Gamer és a Computer Gaming World nevű számítógépes újságtól. Szintén elismerést kapott technikailag a program a PC Magazine által és a legjobb akció-kaland játéknak nevezte ki az Interaktív Művészetek és Tudományok Főiskolája. A széles körben elterjedt játék lett az első olyan videójáték, amely a deathmatch kifejezést használta. A játék egyjátékos módja mellett a többjátékos deathmatch mód is nagyon népszerű lett, bár nem a Doom volt az első olyan FPS, amely ilyen móddal rendelkezett. Az Atari ST-n megjelent MIDI Maze nevű játék már 1987-ben lehetővé tette az egyszerre négy ST gépen való játékot MIDI portok segítségével. Viszont a Doom volt az első olyan játék, amely forradalmasította és népszerűvé tette a deatmatch játékmódot. Etherneten vagy telefonos kapcsolat segítségével modemen keresztül akár két játékos is játszhatott egyszerre. Pár év múlva nagyon népszerű lett ez a többjátékos mód és számos ilyen rendezvényt tartottak meg, amelyre évről évre rengetegen jelentkeznek. Az évek során kihagyhatatlanná vált ez a mód, szinte minden FPS játékban megtalálható. Az id Software minden évben megszervezi saját rendezvényét QuakeCon néven, ahol megmérkőzhetnek egymással a jelentkezők az id éppen aktuális játékaival. ### A WAD fájlok A játék az adatait úgynevezett WAD fájlokban tárolja (a rövidítés jelentése Where is All the Data?, magyarul „Hol vannak az adatok?”). Ez a formátum összefogja egyetlen fájlba a számtalan apró fájlt (grafikákat, scripteket, hangokat), elrejtve a felhasználó szeme elől. A játék megjelenése után megjelentek különböző segédprogramok a WAD fájlok szerkesztésére, amelyekkel a játékosok átszerkeszthették a játék kinézetét, így a Doom lett az első nagy mértékben átszerkesztett játék. A WAD fájlok átírásával lehetővé vált, hogy a rajongók létrehozzák saját készítésű játékaikat tetszőleges menüvel, pályákkal, fegyverekkel, ellenségekkel és tárgyakkal – természetesen a Doom adta lehetőségeken belül, hiszen a forráskódhoz nem férhettek hozzá a rajongók. Számos játéktervező így kezdte el karrierjét, hogy átszerkesztette a játékot – többek közt Tim Willits is, aki később az id Software fő tervezője lett. Később több játék, például az Unreal vagy a Half-Life is ezt a filozófiát követte és a módosítások készítése általánossá vált a játékiparban. 1994-ben megjelentek az első pályatervezők és jó pár szoftvert is létre hoztak, hogy a játékokat könnyebben átírhassák (ilyen volt például a DEU is (Doom Editing Utility)). Az átszerkesztett WAD fájlok többsége egy vagy több különböző saját készítésű pályát tartalmazott és általában ezek az eredeti játék környezetét idézték, de a többi pályán új szörnyeket és elemeket lehetett találni, s később az egész játékot átformálták. Népszerű filmeket, televíziós sorozatokat, videójátékokat és további népszerű termékeket „Doomosítottak”, mint például: Alien, Batman, Dragon Ball Z, Szellemirtók, Pokémon, Red Faction, Sailor Moon, South Park, Star Wars, A Simpson család és az X-akták. A Theme Doom Patchben több filmből is található filmbéli szereplő, mint például az Alien-ből, a Predator-ból és a Terminátor-ból. Néhányan még a program hangjait is megváltoztatták a Beavis és Butt-head nevű amerikai rajzfilmsorozatéra. 1994 és 1995 körül elkezdődött a WAD fájlok terjesztése a BBS-en keresztül, majd megjelentek a számítógépes boltokban a WAD fájlokat tartalmazó, önállóan árusított CD-k is, s némelyikhez használati útmutató is mellékeltek. Később az FTP szerverek lettek a fájlcserék elsődleges forrásai. 1995-ben hivatalosan is kiadtak egy 1830 WAD fájlt tartalmazó CD-t, Master Levels for Doom II címmel. Ezen kívül még több ezer WAD fájlt hoztak létre a rajongók: az id FTP szerverén 13 000 fájl található. ## Folytatások és Doom-klónok 1994-ben, egy évvel a Doom kiadása után megjelent a folytatás, Doom II: Hell on Earth címen. Technikailag nem volt nagy eltérés az előző részhez képest, a játék motorja ugyanaz maradt. Három kiegészítő csomag jelent meg: a The Ultimate Doom (1995), a Master Levels for Doom II (1995), és a Final Doom (1996). Rengeteg konzolra és operációs rendszerre jelent meg a játék: DOS, Microsoft Windows, QNX, Irix, NEXTSTEP, Linux, Apple Macintosh, AMIGA,Super NES, Sega 32X, Sony PlayStation, Game Boy Advance, RISC OS, Atari Jaguar, Sega Saturn, Nintendo 64, Tapwave Zodiac, 3DO, Xbox és Xbox 360. A mai napig ismeretlen, hogy pontosan hány darabot adtak el a Doomból, de körülbelül több mint 4 millióra becsülik világszerte a program eladását. A Doom II: Hell on Earth csaknem 100 millió dollárt hozott az id-nak. A Doom-motorját több kereskedelmi forgalomba került játékhoz is licencelték (Heretic, Hexen, Strife, HacX). Megjelent egy Marine Doom nevű változat is, amit az amerikai katonák kiképzésére használtak fel az Egyesült Államokban. A Doom megjelenése fellendítette az akkor még igen gyerekcipőben járó FPS műfaj fejlődését és a videójátékok piacán rengeteg hasonló játék jelent meg, amelyet Doom klónoknak neveztek el. Ezek közül valóban sok klón volt, de idővel megjelentek egyedibb, riválisnak tekinthető darabok, elszakadva a Doom játékmenetétől. Évek kellettek ahhoz, hogy a szóhasználatban a Doom klón kifejezés helyett meghonosodjon a típusbesorolás, a First Person Shooter kategória. Rivális volt a Looking Glass Studios System Shock nevű játéka (amely már tényleg valós 3D-s grafikával rendelkezett) vagy a Apogee Software (mára már 3D Realms) által kiadott Rise of the Triad. 1995-ben a LucasArts kiadta első Star Wars környezetű FPS-ét Dark Forces néven. 1996-ban a Doom fő riválisává vált a 3D Realms Duke Nukem 3D játéka, mely, a Ken Silverman által létrehozott Bulid motoron alapult. Az id Software ekkor már a következő technológiai ugráson, a Quake-en dolgozott, amely még abban az évben megjelent – később két folytatás is követte. A harmadik részt, a Doom 3-mat 2000-ben jelentették be és 2004-ben jelent meg az id Tech 4 nevű grafikus motorral. Négy évre rá, 2008. május 7-én bejelentették a következő rész fejlesztését, a Doom 4-et. Dafydd Ab Hugh és Brad Linaweaver szerzőktől négy novella jelent meg a világhírű játékról, továbbá 2005-ben készítettek egy filmet is Karl Urban és The Rock főszereplésével. David Kushner két könyvet is írt a játék fejlesztéséről és történetéről Masters of Doom címen, amely Magyarországon a PC Guru számítógépes újság mellékleteként jelent meg. ## Problémák A játék erőszakossága és sátánizmusa csakhamar több vitát szült, vallási és civil szervezetek egyaránt támadták miatta. A Yahoo! Games minden idők 10 legvitatottabb játéka közé válogatta. Washington állam szenátora Phil Talmadge a Doom-ra hivatkozva próbálta engedélykötelessé tenni az akkoriban terjedő Virtual reality-készülékek használatát. A játék erőszakossága figyelembe került az 1999-es Eric Harris és Dylan Klebold által elkövetett Ámokfutás a Columbine High Schoolban kapcsán is. A két gyilkos Doom-rajongó volt. Harris egy videófelvételen azt mondta a mészárlás előtt, hogy az olyan lesz, „mint a kibaszott Doom”, valamint hogy a fegyvere „egyenesen a játékból” származik. Az eset kapcsán olyan hírek terjedtek, hogy Harris készített néhány Doom-os pályát, amelyek az iskola csarnokát ábrázolták, benne Harris osztálytársaival és tanáraival, amelyeket újra és újra végig játszott, mintegy gyakorlásképpen. Bár valóban készített Doom-pályákat, de azok nem a középiskolát ábrázolták. A Harvard Medical School két kutatója, Cheryl Olson és Lawrence Kutner szerint viszont nincsenek összefüggésben az iskolai lövöldözések és az erőszakos játékok. Számtalan fiatal gyilkos játszott videójátékokkal, ám az Oktatási Minisztérium és az Amerikai Titkosszolgálat által megvizsgált 37 esetből az derült ki, hogy nem találtak összefüggést az iskolai mészárlások és a túlzottan erőszakos videójátékok között. A 37 megvizsgált esetből az is kiderült, hogy a tettesek többsége depresszióra hajlamos férfi volt, akik előzőleg már megkíséreltek öngyilkosságot. Valójában, a tetteseknek csak a nyolcada mutatott valamilyen különleges érdeklődést az erőszakos videójátékok iránt, ami jóval kevesebb, mint az erőszakos filmek és könyvek iránt érdeklődők aránya. ## Jelenkor A Doom-ot ma is a legfontosabb PC játékok között tartják számon. 2001 júliusában a GameSpy által 100 játékfejlesztő és újságíró bevonásával készített szavazáson elnyerte a Minden Idők Első Számú Játéka címet. 2004-ben a PC Gamer magazin a második legjobb játéknak kiáltotta ki a Half-Life után és még ebben az évben kiadtak egy társasjáték változatot is a játékról, Doom: A Társasjáték néven. A játék rajongói köre kitartónak bizonyult az újabb, konkurens játékok megjelenése után is, az id FTP rendszerébe még 2005-ben is minden héten került fel néhány új pálya. 1997-ben jelent meg a játék forráskódja, aminek nyomán a rajongók elkezdték a játék portolását más operációs rendszerekre, sőt hardverekre is. Készült Doom többek között Sega Dreamcast, PlayStation Portable Nintendo DS konzolokra, sőt még iPodra és Texas Instruments grafikus számológépekre is. Megjelentek újítások is, mint az OpenGL támogatás vagy scriptek támogatása. Mára több, mint 50 különböző portolt változata létezik. Fanatikus játékosok a játék végigrohanásával versenyeznek, hogy ki tudja rövidebb idő alatt végigjátszani, amelyhez az egyes pályák és a motor hibáit is felhasználják. Az Ultra-Violence nehézségi fokozaton kevesebb, mint 25 perc a végigjátszási idő rekordja. Ma is több multiplayer szerver működik, amelyen többjátékos módban játszható a Doom. ### Doom Wiki A Doom Wiki egy 2005. január 6-án létrehozott MediaWiki-alapú weboldal, a Wikia része, melynek cikkei teljes mértékben a Doom-mal foglalkoznak. Minden témakört átfogó 3300 szócikkével kétségtelenül ez a legnagyobb wikiprojektje a játéknak. Az oldal számos témával foglalkozik, például a Doom összes részével és az ezekben használt játékmotorokkal, számos kiegészítővel, moddal és source porttal, easter egg-gekkel és csalásokkal is. ## Fordítás

Gautama Sziddhártha

Gautama Sziddhártha, Gautama Buddha, Sákjamuni Buddha vagy egyszerűen a Buddha, ókori bölcs, a buddhizmus meghatározó alakja. Úgy tartják, hogy elsősorban Kelet-Indiában élt és tanított, valamikor az i. e. 6. és 4. század között (a hagyományos számítás szerint i. e. 563 és i. e. 483 között élt, de az újabb kutatások kissé későbbre teszik működését). A buddha szó jelentése „a felébredett” vagy „a megvilágosodott”. Nagy kezdőbetűs alakja a történelmi Buddhára vonatkozik, kis kezdőbetűs alakja jelentheti a buddhista kozmológiában használt, minden történelmi korszak megvilágosodott lényeit, akik elérték a megvilágosodott tudatszintet. A buddhizmusban úgy tartják, hogy végtelen számú buddha létezett korábban és végtelen számú fog még létezni a jövőben is (bővebben lásd: Buddhák listája és Nevesített buddhák listája). A legtöbb buddhista hagyományban Gautama Sziddhárthát tekintik korunk legmagasabb rendű buddhájának (páli szammászambuddha, szanszkrit szamjakszambuddha). Gautama az ókori Indiában az érzéki örömök halmozása és az aszkézis közötti középutat tanította. Később India keleti részén is tanított, Magadha és Kosala ősi királyságokban. Gautama a buddhizmus első számú alakja, akiről a buddhista követők úgy tartják, hogy az élete történéseit, tanítóbeszédeit, illetve az általa tanácsolt szerzetesi fogadalmakat a halála után összefoglalták és szájról szájra hagyományozták tovább a bhikkhuk (szerzetesek), a bhikkhunik (apácák) és a világi emberek, azaz a szangha (buddhista közösség). A neki tulajdonított tanításokat először a halála utáni első buddhista zsinaton, tanítványa, Ánanda szavai alapján írták le a buddhista tudósok, páli nyelven. Karl Jaspers szerint egyike volt az ún. tengelykor (i. e. 800–200) meghatározó gondolkodóinak. A hagyományok szerint az északkelet-indiai és a nepáli határ közelében lévő Kapilavasztu városában uralkodó király, Suddhódana fia volt, s a mai Nepál területén, Lumbiniben született. Anyanyelve a mágadhi prakrit nyelv volt. Huszonkilenc évesen családját, feleségét (Jasodará) és csecsemő fiát (Ráhula) elhagyva az igazság keresésének szentelte életét. Több évi aszkézis után rájött, hogy testének kínzásával csak elhomályosítja az elméjét, de nem jutott közelebb az igazi bölcsességhez, ezért felhagyott az önsanyargatással. Végül az emberi létezés nagy kérdéseivel viaskodva a Bódhifa alatt meditálva rátalált a megoldásra, és buddhává, vagyis „megvilágosodottá” vált. Ekkor harmincöt éves volt. Életének hátralévő idejében Észak-Indiát bejárva terjesztette életfilozófiáját, és haláláig ezrek váltak a követőivé. Legfőbb tanításait a „négy nemes igazság” foglalja össze: 1. az emberi élet lényegében szenvedéssel teli (dukkha = "a dolgok nem kielégítő volta, ami szenvedést okoz"); 2. e szenvedés oka az emberi önzés és vágyakozás; 3. van egy út, amellyel megszabadulhatunk az önzéstől és vágyakozástól; 4. a megszabaduláshoz az ún. „nemes nyolcrétű ösvény” vezet: a helyes szemlélet, a helyes gondolkodás, a helyes beszéd, a helyes cselekvés, a helyes élet, a helyes törekvés, a helyes vizsgálódás, a helyes elmélyedés. ## A történelmi személy A tudósok általában óvatosak a Buddha életének történelmi tényeivel kapcsolatban. A többségük elfogadja, hogy tényleg létezett, tanított és rendet alapított Indiában a Mahádzsanapada korában, amikor a Magadha birodalom uralkodója Bimbiszára király volt. A Buddha halála Bimbiszára király utódjának, Adzsátasatru királynak az uralkodása alatt történt. Ezáltal a Buddha a dzsaina Mahavira fiatalabb kortársának számít. A védikus brahminok mellett a Buddha kora egybeesett több jelentős sramana iskola virágzásával, mint például az ádzsívika, a csárváka, a dzsaina és az adzsnyána. Jelentős ókori gondolkodók is éltek ekkor, mint például Mahávíra, Púrana Kasszapa, Makkhali Goszála, Adzsita Keszakambalí, Pakudha Kaccsájana vagy Szanydzsaja Belatthaputta, akiknek a nézeteivel minden bizonyára megismerkedett a Buddha, és feltehetően hatással voltak rá. A Buddha két tanítványa, Száriputta és Maudgaljájana korábban tényleg a szkeptikus Szanydzsaja Belattaputta tanítványai voltak. Akadnak olyan bizonyítékok, amelyek arra engednek következtetni, hogy Álára Káláma és Udaka Rámaputta mesterek tényleg történelmi személyek voltak, akik valószínűleg két különböző meditációs technikát tanítottak a Buddhának. Jóllehet a Buddha születésének, gyermekkorának, felnőtté válásának, vándor szerzetesi időszakának, megvilágosodásának, tanításainak és halálának általános vázát elfogadják, a tudósok többsége nem fogadja el a hagyományos életrajzokban található összes részletet. Gautama születésének és halálának pontos ideje nem bizonyos. A 20. századi történészek többsége a Buddha életét kb. i. e. 563 és i. e. 483 közé helyezte. Halálának dátumát ma már későbbre becsülik, valamikor i. e. 411 és i. e. 400 körülre. Egy 1988-ban tartott szimpózium alkalmával a határozott véleményt formálók többsége az i. e. 400 előtti és utáni 20 év közötti időszakot jelölte meg a Buddha halálának időpontjaként. Ezeket a kronológiákat azonban még nem fogadta el minden történész. A korai szövegek elméletei alapján Gautama Sziddhártha a sákja klánból származik, egy olyan nemzetségből, amely az i. e. 5. századi Észak-India perifériáján helyezkedett el (földrajzilag és kulturálisan is). Lehetett egy kis köztársaság, amelyben az apja egy választott törzsfőnök volt, vagy lehetett egy oligarchia, amelyben az apja volt a tartományúr. A buddhista hagyomány szerint Gautama Lumbiniben született, a mai modern Nepál területén, és Kapilavasztuban nevelkedett (a sákja főváros), amely vagy a mai Nepál területén lévő Tilaurakot község, vagy az indiai Piprahva falu. Buddha megvilágosodása Bodh-Gajában történt, első tanításait Szárnáthban adta és Kusínagarban halt meg (→ parinirvána). Gautama életéből és közvetlenül az azt követő évszázadokból nem maradtak fent írásos emlékek. Az i. e. kb. 269 és i. e. 232 között uralkodó Asóka király egyik rendelete megemlékezik az uralkodó zarándoklatáról, amelyet a Buddha szülőhelyén, Lumbiniben tett. Egy másik rendelete néhány dhamma szöveget említ. Innentől számítják az írott buddhista hagyomány létezését, amely a Maurja Birodalom korának felel meg. A legősibb fennmaradt buddhista kéziratok a Gandhárai buddhista szövegek. Ezekre a kelet-afganisztáni Hadda környékén bukkantak, Dzsalálábád város közelében. A 27 nyírfakéregre kharosti írással és gandhárai nyelven készült kéziratokat jelenleg a British Library épületében vizsgálják. A szövegek keletkezésének idejét az 1. századra becsülik. ## Hagyományos életrajzok ### Életrajzi források Gautama Sziddhártha bibliográfiájához a rendelkezésre álló források többnyire különböző és olykor ellentmondásos hagyományos életrajzokból állnak. Ezek közé sorolható a Buddhacsarita, a Lalitavisztara-szútra, a Mahávasztu és a Nidánakathá. Ezek közül a Buddhacsarita epikus költemény a legkorábbi (2. század eleje), amelynek szerzője Asvagósa. A Lalitavisztara-szútra egy mahájána/szarvásztiváda biográfia a 3. századból. A mahászánghika lokottaraváda hagyományból származó Mahávasztu is fontos életrajznak számít, amelyet több szerző készített el, körülbelül a 4. századra. A dharmaguptaka iskola által készített életrajz a legterjedelmesebb – ennek címe az Abhiniskramana-szútra. A mű több kínai fordítása is a 3–6. századra helyezi annak keletkezését. A Srí Lankai théraváda hagyományhoz tartozó Nidánakathá szöveget az 5. században írta Buddhagósza. A kanonikus források közül ezeknél korábbi eredetűek a Dzsátaka mesék, a Mahapadana-szutta (DN 14) és az Acsarijabhuta-szutta (MN 123), azonban ezek nem szolgálnak teljes életrajzzal. A Dzsátakák Gautama korábbi születéstörténeteit mesélik el, amikor még bodhiszattvaként élt. Ezek közül a legkorábbi történetek a legősibb fennmaradt buddhista szövegek közé tartoznak. A Mahápadána-szutta és az Acsarijabhuta-szutta a Gautama születésével kapcsolatos csodákat mesélik el, mint például a bodhiszattva Tusita mennyországból történő leszállását az anyja méhébe. A páli nyelvű szuttákban a Buddha gyermek- és ifjúkoráról szinte semmilyen leírás nem található, ő maga annyit említett ezzel kapcsolatban, hogy gazdag fiatalember volt, akit elborzasztott az öregség, betegség és halál, mert belegondolt, hogy ezek vele is megtörténnek majd. Nem beszélt arról, hogy apja meg akarta óvni ezektől a szenvedést kiváltó dolgoktól, és hogy a palotából kikocsizva szembesült velük, de még arról sem, hogy uralkodói család sarja lett volna. Nem beszél feleségről, gyermekről, sőt, arra tett utalást, hogy ekkor még a szüleivel élt (bár a későbbi hagyomány szerint édesanyja a gyermek Sziddhártha születése után nem sokkal elhunyt). ### A hagyományos jellemzések természete Gautama Sziddhártha hagyományos életrajzaiban általában különféle varázslatos és természetfeletti események szerepelnek. Buddha alakja ezekben a történetekben egy teljesen transzcendentális (szanszkrit: lokottara) és tökéletes lényé, aki a világi élet terheitől mentes. A Mahávasztuban Gautama állítólag életeken át fejlesztette ki természetfeletti képességeit, mint például születésével kapcsolatban a testi kapcsolat nélküli fogantatás, az alvás, az étel, az orvosság, vagy a mosdás szükségtelensége, a mindentudás, vagy a „karma elnyomásának képessége”. Ennek ellenére, az életének bizonyos részei ezekből a hagyományos forrásokból építkeznek. Andrew Skilton szerint soha nem úgy tekintettek a buddhista hagyományokban Buddhára, mint aki egyszerűen csak egy ember volt: Az ősi indiaiakat kevésbé foglalkoztatta az időrendiség, jobban érdekelte őket a filozófia. A buddhista szövegek ezt a tendenciát adják vissza és sokkal tisztább az, hogy Gautama mire gondolt, mint az élete eseményeinek a dátumai. Ezek a szövegek jellemzik az ősi India kultúráját és a mindennapi életet, amelyeket alátámasztanak a dzsaina ágamák is. Karen Armstrong szerint kevés ugyan a történelmileg hiteles információ, mégis biztosak lehetünk abban, hogy Gautama Sziddhártha létező, történelmi személy volt. Michael Carrithers ennél messzebb megy, ugyanis szerinte a Gautama születésével, gyermekkorával, felnőtté válásával, vándorszerzetesi életével, kutatásaival, megvilágosodásával és halálával kapcsolatos történetek általános körvonalakban igaznak tekintendők. ### Élete a hagyomány szerint #### Fogantatása és születése A buddhista hagyományok nagyjából megegyeznek abban, hogy a Buddha édesanyja Májá déví királynő volt. Az ifjú Máját feleségül adták Suddhódanához, a kapilavasztui sákja klán királyához, aki egyben az unokatestvére is volt. Májá édesapja Dévadaha királya volt. Májának és Suddhódhanának húsz évig nem volt gyermeke. A legenda szerint egy teliholdas éjjelen a palotában a királynőnek volt egy élénk álma. Úgy érezte, hogy elcipelte őt négy déva (lélek) a Himalájában lévő Anotatta-tóhoz. Miután a tóban megfürösztötték és felöltöztették mennyei öltözékekbe, beparfümözték és beborították isteni virágokkal. Röviddel ezután egy fehér elefánt jelent meg fehér lótusz virággal a törzsén és háromszor megkerülte Máját és a jobb oldala felől behatolt a méhébe. Ezután az elefánt eltűnt és a királynő felébredt, megértvén, hogy fontos üzenetet kapott, mivel az elefánt Indiában a hatalmasság szimbóluma volt. A buddhista hagyomány szerint a leendő Buddha bodhiszattvaként várakozott a Tusita mennyországban, és úgy döntött, hogy fehér elefántként fog még egyszer utoljára újraszületni. Májá végül az i. e. 563 körül adott életet Sziddhárthának. A terhesség tíz holdhónapig tartott. A szokásoknak megfelelően a királynő visszatért szüleihez a szülés idejére. Az úton kiszállt a gyaloghintójából, hogy rövid sétát tegyen a lumbini park virágoskertjében található szálafa (Shorea robusta) alatt – amit gyakran összetévesztenek a hindu asókafával (Saraca asoca). Májának nagyon tetszett a hely és úgy döntött, hogy ott szüli meg gyermekét, állva, egy szálfa ágába kapaszkodva. A legenda szerint Sziddhártha herceg Májá jobb oldalán át látta meg a napvilágot. Egyesek szerint legelőször a Puszkarini kis tóban fürösztötte meg a csecsemőt. De a legenda szerint a dévák esőt küldtek, hogy lemosdassák az újszülöttet. A tudósok egyetértenek abban, hogy a buddhista irodalmak többsége szerint Májá a szülést követő hetedik napon hunyt el, majd ezután a Távatimsza mennyországban született újra, ahol Buddha később megtanította neki az Abhidharmát. Húga, Mahá Padzsápatí Gótamí vált a gyermek nevelőanyjává. A születést követően a királyi család meghívott látnok tudósokat a királyi udvarba az újszülött Sziddhártha herceg névadási szertartására. Felkértek őket, hogy adjanak jóslatot a csecsemő sorsával kapcsolatban. Egy bráhmin származású bölcs, Kaundinja kivételével az összes jós két lehetséges utat festett le Sziddhártha jövőjeként: vagy hatalmas uralkodó (csakravartin) válik belőle, vagy felhagy a világi élettel és magas szintű vallási vezető lesz belőle. Egyedül Kaundinja jövendölte azt, hogy Szidhhárthából egyértelműen buddha lesz. #### Spirituális útja a megvilágosodás felé Az ifjú herceget nagyon érdekelte, hogy mi van a palota falain túl, ezért megszökött onnan. A négy gondolatébresztő látványnak köszönhetően teljesen összezavarodott. Már nem találta többé a boldogságot és élete értelmét az érzéki gyönyörökben és a fényűző semmittevésben. Végül 29 évesen hátat fordított addigi életének, és elindult a megszabadulás keresésének útján. Vele tartott a jós Kaundinja és fia, Asszadzsi is, továbbá Bhaddija, Vappa és Mahanama, akik szintén három brahmin jós fiai voltak. Az öt brahmin együtt végzett meditációs és önsanyargató aszkéta gyakorlatokat. Gautama közben felkereste Álára Kálámát, hogy tanítson neki meditációt, főleg a dzshána állapotok közül a „semmiség alapját” (páli: ákincsannájatana). Kemény gyakorlás után Gautama elérte Álára szintjét, ami után Álára már nem tudta tanítani őt tovább, ezért az tovább folytatta útját a megvilágosodáshoz vezető ösvényen. Következő tanítója Udaka Rámaputta volt, akinek a segítségével Gautama elérte a legfőbb jóga-csendet és „kévalinná” vált, ami a dzsainizmusban jógamestert jelent. A megvilágosodást viszont nem sikerült elérnie. Többéves remeteség, aszkézis és vándorlás után egy fügefa alatt ülve (Bodh-Gajában) Gautama úgy döntött, nem mozdul el onnan, amíg meg nem találja a lét szenvedő mivoltának feloldását, azaz amíg el nem éri a megszabadulást. Mivel remetesége előtt pazar kényelemben élt, az aszkézis idején pedig veszélyes önsanyargatásig vitte a gyakorlatokat, elhatározta, hogy egyiket sem fogja követni, hanem a középutat kell kipróbálnia. Rendszeres étkezéssel és tisztálkodással újraerősítette a testét. Tanulmányozta az összes szent iratot és mindenféle módszert kipróbált. Új meditációs gyakorlatba kezdett, amely a légzés és a testi funkciók, érzetek figyelésén alapult (Szatipatthána szutta, Dígha nikája 22.). Elméje tisztává és csendessé vált. Hat évvel azután, hogy elhagyta a palotát, április-május (vészakha) hó egy hajnalán buddhává, megvilágosodottá vált. Ekkor visszaemlékezett előző életeire, majd ráébredt a halál és az újraszületés lényegére. Rájött, hogy az új születések ciklusát csak az aszkéta életmód és a világi örömök közötti középúttal lehet megtörni, így érheti el a hívő a Nirvána állapotát. Buddha a megvilágosodását követő hét hetet hét különböző helyszínen töltötte a mai Mahábódhi templom közelben, és a saját tapasztalatain elmélkedett. #### A tanító 49 napig tartózkodott a megvilágosodás helyszínén, amikor kidolgozta tanításának alapjait. Már Buddhaként ment Benáreszbe, ahol korábbi remetetársainak kifejtette nézeteit. Megerősítette őket, hogy a világi örömök hajszolása nem vezet igazi szabadsághoz, majd hozzátette, hogy a szigorú aszkézis általi érzéki örömök teljes megtagadása sem vezet el a végső igazsághoz. Ezután Buddha elmagyarázta, hogy a megvilágosodás csak a középút gyakorlásával érhető el, amely a szélsőséges életimádat és önmegtagadás közötti utat jelenti. Elmondta, hogy a „középút” a nemes nyolcrétű ösvény, vagyis a helyes nézet, helyes szándék, helyes beszéd, helyes cselekedet, helyes életmód, helyes erőfeszítés, helyes tudatosság és helyes koncentráció. Ezután Buddha elmagyarázta a négy nemes igazság mibenlétét, azaz létezik a szenvedés, a szenvedésnek van oka, a szenvedést meg lehet szüntetni és létezik a megszüntetéshez vezető út. Társai kezdetben, a böjtölés feladása miatt nem vették őt komolyan, azonban, mivel személyében volt valami sugárzó, meghallgatták tanításait, és végül örökre elkötelezettjeivé váltak (Dhammacsakkappavattana-szutta (Szamjutta-nikája 56.11): A Tan kerekének megforgatása tanítóbeszéd). Ők (aszkétatársai) váltak a közösség magjává, és az általa leírt utat követték. Egyszerűen éltek, és csupán annyi tulajdonnal rendelkeztek, ami megélhetésükhöz szükséges volt. Bejárták Észak-Indiát, és vándorlásaik közben gyakorolták a meditációt, miközben élelmet koldultak. Buddha, élete hátralevő részében, mintegy 45 éven át a mindennapi életből vett, könnyen érthető példákat használva tanított az emberek között. Tanításait soha sem tartotta abszolútnak, úgy tartotta, hogy mindenkinek a saját útját kell járnia. Kifejtette, hogy ő személyesen miként jött rá a dolgokra és hogyan érte el a megszabadulást. Követőket nem toborozott, mindenki önszántából csatlakozhatott tanítványául. Így jött létre a szangha, amelybe először csak férfi szerzetesek léphettek be (bhikkhuk). Később Buddha nevelőanyja, Mahá Padzsápatí Gótamí kérésére női apácákat is (bhikkhunik) felvettek a közösségbe. A szangha mérete folyamatosan nőtt, ám a buddhizmus csak i. u. 100 körül kezdett el nagy vallássá válni, amikor Indián kívül is terjedni kezdett. A páli kánon szövegeiben Buddha a Tathágata (Szanszkrit: तथागत) kifejezéssel utal saját magára, amelynek általános fordítása: „aki így ment” (tathá-gata) vagy „ekként távozott” (tathá-ágata). Ez arra utal, hogy a Tathágata minden keletkezés és elmúlás – minden átmeneti jelenség – fölött áll. A kifejezésnek azonban több értelmezése is létezik, és az eredeti jelentés egyelőre nem tisztázott. A páli kánon többször idézi Buddhát. Ezekben a szövegekben Buddha az „én, enyém, engem” szavak helyett a Tathágata kifejezést használja. Ez a kifejezési mód arra utalhat, hogy a tanítás olyasvalakitől származik, aki túl van az emberi létezés állapotán, túl a véget nem érő újraszületések és a halálok körforgásán. A kifejezést szinonimaként is használják az Arhat szó helyett, amely azt jelenti, hogy valaki már az életében elérte a megvilágosodást és bizonyos értelemben már nem is ember, hanem „egy tathágata, egy magasabb szintű élőlény (uttama-puriszo)”. Buddha a feltételekhez kötött világ (szamszára) három jellegzetességét tanította – mulandóság, éntelenség és szenvedés –, illetve azt, hogy a feltételeken túl helyezkedik el a nirvána. A Buddha által tanított erkölcsi alapelvek nem egy irracionális istentől származó parancsolatok voltak, hanem a tanulás elemei (lásd: öt fogadalom, nyolc fogadalom és tíz fogadalom). Buddha különféle meditációs technikát (lásd például: vipasszaná, Bhávaná, dhjána) tanított tanítványainak (srávaka) a saját alkatuknak megfelelően. Buddha korai közössége személyes és közeli kapcsolatban állt a tanítójával. Közéjük tartozott Buddha szinte összes rokona, vagy például korábbi szolgája, Csanna is. Kezdetben nem voltak szabályok, Buddha és tanítványai anélkül éltek teljes harmóniában. Az év túlnyomó részében magányosan vándoroltak, de évente egyszer, az esős évszakban (amikor a gyaloglás lehetetlenné vált) a bhikkhuk (szerzetesek) összejöttek pár hónapra. Ahogy a szangha növekedett és egyben felhígult olyanokkal, akiknek nem sikerült megvilágosodniuk, szükségessé vált bizonyos szabályok kialakítása. Buddha idejében ezek még rugalmasak voltak és a szituációkhoz alkalmazkodtak. A szerzetesek életéről részletesebben ír a Maddzshima-nikája 128. szuttája. #### Halála Körülbelül 80 éves lehetett, amikor megérezte a halála közeledtét, ezért összehívta követőit Kusínagarban. Utolsó ebédje után nagyon rosszul lett és súlyosan megbetegedett. Megkérte egyik legfőbb tanítványát, Ánandát, hogy győzze meg Kundát, aki az ételt adta Buddhának, hogy az ő rosszullétének semmi köze az ételhez, és hatalmas érdemeket szerzett magának azzal, hogy a Tathágatha utolsó ételét ő szolgáltatta. Az étel pontos tartalma nem egyértelmű, mivel a különböző hagyományok eltérő leírást adnak. Buddha ezután meggyógyult (a Maháparinibbána-szuttában, a Dígha-nikája 16. szuttájában leírtak szerint „eltávoztatta magától a betegséget”), és megkérdezte a jelenlevő bhikkhuktól, hogy van-e bármilyen kérdésük még, ami tisztázatlan maradt. A szerzetesek azonban hallgattak. Lefeküdt jobb oldalára és a fejét a kezére hajtotta (mint sok mai szobor ábrázolja). A szutta szerint az utolsó szavai a következők voltak: `(páli nyelven: 'vayadhammā saṅkhārā appamādena sampādethā', magyar fordítás: A páli fordító csoport)` Elhamvasztották, majd ereklyéit nyolc részre osztották. Az ereklyék jelentős része Srí Lankán található. A jobb kulcscsontja (nem látható, mert egy tömör ereklyeépítményben helyezték el – dagoba/sztúpa belsejébe), bal szemfoga, melyet Kandy városban a Szent Fog Templomában őriznek. A fogat egy elefántcsontból készült tokban tartják – másolata a múzeumban látható, és így csak jókora darab fognak látszik, mert ez a tok és nem maga a fog másolata –, majd ezt a tokozott fogat aranyból készült 25–30 cm magas hordozható arany dagoba/sztúpában tartják bezárva. Nem nyitják fel (az angol gyarmatosítók egyszer felnyitották, meg szerettek volna győződni az ereklye létéről). Az ereklyetartót évente egyszer (július hó teliholdjának napján) körbehordozzák a városban. A buddhista kozmológia szerint minden kalpában (történelmi kor) ezer buddha születik. Az előző kalpát vjuhakalpának (dicsőséges eon), a jelenlegit pedig bhadrakalpának (kedvező eon) nevezik. A szent iratok szerint Maitréja Buddha követi a jelenlegi Gautama Buddhát. ## Tanításai Minden buddhista hagyomány elfogad bizonyos szövegeket buddha-vacsanaként, azaz Buddha tanításaként, ami nem jelenti azt, hogy ezek ténylegesen a történelmi Buddha használt szavai voltak. A hínajána buddhizmusban a páli kánont értik a buddha-vacsana hagyományos gyűjteményének. A kelet-ázsiai buddhizmusban a kínai buddhista kánon tartalmazza Buddha szavait. Ezek közül a legáltalánosabb kiadás a Taisó Tripitaka. A kínai buddhizmus tiszteletre méltó tanítója, Hszüan Hua szerint öt fajta lény mondhatja el a buddhista szútrákat: egy buddha, egy buddha tanítványa, egy déva, egy risi vagy ezen lények egy emanációja. A szútrák kinyilvánítása előtt egy buddhának kell biztosítania, hogy a tartalmak tényleg a dharma szerint valók legyenek. A tibeti buddhizmusban a Kandzsúr tartalmazza, hogy mi számít buddha-vacsanának. A kelet-ázsiai és tibeti buddhista kánonok saját gyűjteményeikben mindig ötvözték a buddha-vacsanát saját hagyományos irodalmukkal, azonban általánosságban megegyeznek abban, hogy mi Buddha eredeti tanítása. Donald Lopez szerint már nagyon korán felállították azokat a kritériumokat, hogy mi számít buddha-vacsanának és a korai megfogalmazások nem utalnak arra, hogy a dharma csupán a történelmi Buddha által kiejtett szavakat jelentené. A mahászánghika és a múlaszarvásztiváda korai buddhista iskolák a buddha-vacsana részének tekintették a Buddha párbeszédeit és a tanítványainak a szövegeit is egyaránt. Sok lényt képesnek tartottak arra, hogy buddha-vacsana tudást adjanak át. Ilyenek a buddhák, a Buddha tanítványai, a risik és a dévák. Az ilyen párbeszédeket ezután összeegyeztették a szútrákkal, összehasonlították a vinajával, majd a dharma természetével is összevetették. Csak ezután nyilvánította igaz, Buddha általi buddha-vacsanának a szangha (buddhista közösség), idős mesterek egy kis csoportja, vagy egy idős, akit mindenki tisztelt. A rendkívül nagy mennyiségű indiai eredetű buddhista szöveg tanulmányozása után Ronald Davidson megállapította, hogy az indiai buddhisták termékeny buddha-vacsana írók voltak, amely az indiai buddhizmus egyik sajátossága. A Dhammacsakkappavattana-szutta (páli; szanszkrit: Dharmacsakra pravartana-szútra; magyarul: A dharma kerekének megforgatása) buddhista szöveg, amely tartalmazza Gautama Buddha legelső tanítását, amit megvilágosodása után mondott öt aszkétának (korábbi társai, akikkel hat évig végzett aszkéta gyakorlatokat). A hagyományok úgy tartják, hogy ez az indiai Szárnáth városa mellett történt. A szutta fő témája a négy nemes igazság, amely a buddhizmus központi tanítása, amely egyben keretet is ad a buddhista gondolkodásnak. Ezen felül a szútrában megjelenik a középút, az mulandóság és a függő keletkezés témája is. Tanításának alappillére a négy nemes igazság (páli: csattári arija szaccsáni): 1. Dukkha arija szaccsa – a szenvedés nemes igazsága: az élet szenvedésekkel teli (dukkha), ami az életvágytól függ. Szenvedéssel teli minden, ami a tanhától (létszomjtól) függ, maga a bhava(létezés) szenvedés. A szenvedés gyökerei: káprázat/ámítás (móha), sóvárgás/vágyakozás (lobha), düh/ellenszenv/gyűlölet (dósza). A szenvedések típusai: magából az életből adódóan (dukkha dukkhata) az mulandóságból (viparináma dukkhata), összetettségből (szankhára dukkhata). 2. Dukkha samudaja arija szaccsa – tanhá): a szenvedés oka a vágy és a sóvárgás: újabb élményt szerezni/tapasztalni (káma), azokat megtartani (bhava), illetve azoktól megszabadulni (vibhava). A dolgok függő keletkezését (pratítja-szamutpáda) a 12 oksági oksági láncszem (nidána) magyarázza. 3. Dukkha niródho arija szaccsa – a szenvedés megszüntetése a vágyaktól való megszabadulás segítségével történik. 4. Dukkha niródha gáminí patipadá arija szaccsa, arijó atthangikó maggó – a szenvedés megszüntetéséhez a nemes nyolcrétű ösvény vezet (arija atthangika magga). ## A buddhista kozmológiában A Buddhavamsza (Buddhák krónikája) elsősorban Gautama Buddha és az őt megelőző 27 Buddha életét meséli el. A Buddhavamsza a Khuddaka-nikája része, amely a Szutta-pitaka ötödik gyűjteménye. A 28 buddha közül az első három – Tanhankara, Medhankara és Saranankara – Dípankara Buddha előtt élt. A negyedik buddha volt Dípankara, aki megjövendölte (nijatha vivarana) egy ifjú brahminnak, hogy ő lesz a jövőben Gautama Buddha. Dípankara után még 23 „nemes” ember (arija-puggala) érte el a megvilágosodást Gautama előtt. A Buddhavamsza által leírt 28 buddha nem a buddhizmus által létezőnek vélt összes buddha. Gautama az tanította, hogy a múlt kalpáiban (eon) megszámlálhatatlan buddha létezett. Sok buddhista teszi tiszteletét a jövőbeli (azaz 29.) buddha, Maitréja előtt is. A buddhista szövegek szerint Maitréja követi majd Gautamát. Ő is önerőből fogja elérni a megvilágosodást és tanítja majd a tiszta dharmát. Maitréja eljövetelének jóslata szerepel a théraváda, a mahájána és a vadzsrajána kanonikus irodalmaiban is. ## Könyvek magyarul - Buddha beszédei; vál., páliból ford., jegyz., utószó Vekerdi József; Helikon, Bp., 1989 ## Megnevezései a buddhista szövegekben Buddha születéskor a Szarvártha Sziddha nevet kapta. Sziddhártha („Ő, aki eléri a céljait”) Sziddhártha (szanszkrit) vagy Sziddhattha (páli) Gautama keresztneve. Úgy is nevezik, hogy Sziddhártha herceg. Gautama A Gautama vagy Gótama ősi indiai név, amely a szanszkrit "gŐ(गः)" és "tama (तम)" gyökökből áll. A "tama" jelentése "sötétség" és a "gó" jelentése "éles fény". Együtt azt jelentik, hogy az aki tökéletességével (spirituális erejével) elűzi a sötétséget (tévelygést). A név női alakja Gótamí. Buddha édesanyja Májá dévi pár nappal a szülés után meghalt, így a herceget végül nevelőanyja, Mahá Padzsápatí Gótamí nevelte fel. Sákjamuni („A Sákják bölcse” ) Megvilágosodása után nevezték Buddhát úgy, hogy Sákjamuni (magyarul szerepel még hosszú í-vel is – Sákjamuní) azaz a sákják vagy szakják „bölcse”. Tathágata („Ekként távozott”) A Tathágata (dévanágari: तथागत, szanszkrit: t̪əˈt̪hɑːɡət̪ə) páli és szanszkrit szó a páli kánon szövegeiben használt kifejezés, amellyel a történelmi Buddha saját magára utal. Általános fordítása az „aki így ment” (tathá-gata) vagy „ekként távozott” (tathá-ágata). Ez arra utal, hogy a Tathágata minden keletkezés és elmúlás – minden átmeneti jelenség – fölött áll. Más értelmezés is létezik, és valójában az eredeti jelentés nem tisztázott. A páli kánonban többször idézik a Buddhát. Ezekben a szövegekben a Buddha az „én, enyém, engem” szavak helyett a Tathágata kifejezést használja. Ez a kifejezési mód utalhat arra is, hogy a tanítás olyasvalakitől származik, aki túl van az emberi lények állapotán, túl a véget nem érő újraszületések és a halálok körforgásán. A kifejezést szinonimaként is használják az Arhat szó helyett, amely azt jelenti, hogy valaki az életében elérte a megvilágosodást és bizonyos értelemben már nem is ember, „egy tathágata, egy magasabb szintű élőlény (uttama-puriszo)”. Arhat („Érdemre méltó”) Az arhat (szanszkrit: अर्हत arhat; páli: arahat, arahant) a buddhizmusban olyan spirituális gyakorlót jelent, aki egy bizonyos magas szintet elért. A különböző hagyományokban és iskolákban eltérően használatos a fogalom. Az arhat szó eredeti jelentése „érdemre méltó”, amit régtől fogva használnak a védikus, a dzsaina és a buddhista írásokban. A théraváda buddhizmusban ezzel a kifejezéssel nevezik azokat a személyeket, akik elérték a megvilágosodást. A korai buddhista iskolákban még többféle nézet létezett az arhatok tökéletességéről. Általában a mahászánghika ágon (pl. ekavjávahárika, lokottaraváda) bahusrutíja, pradzsnaptiváda, és a csaitika iskolák) az arhat egy transzendentális és emberfeletti természetű buddha vagy bodhiszattva, aki esendő természetű. A Kaitika iskolában például az eszményített bodhiszattvához (bodhiszattvajána) képest az arhat (srávakajána) alacsonyabb szinten van, aki még nem teljesen szabadult meg a tudatlanságtól. A páli kánonban az arhat kifejezést gyakran használják a tathágata szinonimájaként. A mahájána buddhizmus követői Buddhát tartják a legideálisabb spirituális példaképnek. Ezen kívül különböző szinteket lehet elérni, például az arhatok, a pratjékabuddhák és a teljesen megvilágosodott buddhák (szanszkrit: szamjaksaṃbuddha), avagy a tathágaták (pl. Gautama Buddha) szintjét. Szamjak-szambuddha („Teljesen és tökéletesen felébredt”) A mahájána Anunatva-Apurnatva-Nirdesa szútrában (a nem-csökkenés és nem-növekvés szútra) Buddha több néven is utal magára: Tathágata, Arhat és Szamjak-szambuddha. Saszta dévamanuszjanam („Istenek és emberek tanítója”) Buddhát a páli kánonban több helyen úgy nevezik, hogy Szattha dévamanusszanam vagy Saszta dévamanuszjanam, az istenek és az emberek tanítója. A buddhista hagyomány szerint Buddha azt tanította, miképp szüntessék meg ezek az érző lények a szenvedéssel járó újjászületések ciklikus körforgását. A théraváda buddhizmushoz tartozó Tipitakában több alkalommal érkeznek dévák és brahmák Buddhához, hogy a dharmával (tanításokkal) kapcsolatban tegyenek fel kérdéseket. Buddha („Felébredt”) Szanszkrit nyelven a buddha (बुद्ध) kifejezés ébert, felébredtet, megvilágosodottat, intelligenset jelent. További megnevezései: - Bhagavat („Áldott”), - Vidjá-csarana-szampanna („Tudásban és erényes cselekedetekben tökéletes”), - Sugata („Jól távozott”), - Lokavid („Világok ismerője”), - Anuttarah puruszadamjaszarathih („A megfékezésre szorulók felülmúlhatatlan vezetője”). ## Életének főbb helyszínei ### A négy fő zarándokhely Gautama Buddha állítólag négy értékes zarándokhelyet nevezett meg tanítványainak, amelyek spirituális érzetet kölcsönözhetnek. Ezek a következők: - Lumbini: Buddha születési helye (Nepálban), - Bodh-Gaja: Buddha megvilágosodásának helyszíne (jelenleg a Mahábódhi templom), - Szárnáth (hivatalosan Iszipathana): Buddha itt tartotta első tanításait, - Kusínagar (India): Buddha halálának helye. ### A nyolc magasságos helyszín A későbbi magyarázó szövegek szerint további négy helyszín is különlegesen fontos, mivel Buddha ezeken a helyeken bizonyos csodákat művelt. Fontos megemlíteni, hogy ezek közül néhány esemény nem szerepel a Tipitakában. A nyolc magasságos helyszín közül az első négy megegyezik a Buddha által említettekkel. A második négy helyszínen állítólagos csodák történetek: - Srávasztí: Mivel ez egy jelentős városnak számított Buddha idejében, Buddha is rengeteg időt töltött itt. Itt történt a tűz és víz páros csodája. - Rádzsgír: A Nalagiri névre hallgató felbőszített elefánt elcsitításának a helyszíne. Rádzsgír is jelentős városnak számított ekkortájt. - Szankissza: Itt ereszkedett le a földre a Tusita mennyországból (miután három hónapig tanította édesanyját Abhidhammát). - Vaisáli: Itt kapott méz felajánlást egy majomtól. Vaisáli az ókori indiai Vaddzsi köztársaság fővárosa volt. ## Fizikai jellemzői A történelmi Buddháról műalkotás nem született egészen a 2. századig, elsősorban a korabeli szobrászat anikonista szemlélete miatt. Buddha fizikai testének jellemzése néhány korai írásból ismert. Ezekből az írásokból meríthették modelljüket a korai szobrok és domborművek szerzői is. Főleg a páli kánonban szereplő „Egy nagyszerű ember 32 jellemzője” írás volt nagy hatással a művészekre. Ezt a 32 jellemzőt kiegészíti további 80 másodlagos jellemző is (páli:Anubjandzsana). A 80 apróbb buddha-jellemzőt a kínai buddhista kánonba tartozó ágamák sorolják fel. Guang Hszing szerint ezek a 32 fő jellemző részletesebb magyarázatai. A 80 másodlagos jellemzőt átvették a mahájána és théraváda irányzatokhoz tartozó buddhista hagyományok is. A páli irodalomban ezeket az Apadána és a Milindapanha sorolja fel. A mahájána buddhizmusban, amelybe az ezoterikus buddhizmus is beletartozik, a 32 fő és 80 másodlagos jellemzőről úgy tartják, hogy azok Buddha szambhogakájához, vagyis tökéletes gyönyörűségtestéhez tartoznak. Ezt megkülönböztetik Buddha fizikális testétől, amelyet nirmánakája testnek, azaz átalakuló testnek neveznek. ## Ábrázolásai ### Lábnyoma A Buddha lábnyoma (szanszkrit: Buddhapada, japán: 仏足石 – bussokuseki) Gautama Buddha egyik vagy mindkét talpának lenyomata. Létezik természetes és mesterséges állapotban. Természetesen a „természetesek” közül sokat nem ismernek el Buddha valódi lábnyomaként, csupán azok másolataként vagy ábrázolásaként, amelyeket buddhista ereklyének vagy csetijának tekintenek, Buddha korai szimbolikus ábrázolásának illetve anikonizmusnak. Ázsiában rengeteg különböző korból származó Buddha-lábnyomot tartanak számon. Niva Motodzsi (丹羽基二) japán szerző évekig kutatta a lábnyomokat az ázsiai országokban. Összesen több mint háromezer állítólagos lábnyomot talált, csak Japánban mintegy háromszázat, Srí Lankán több mint ezret. Gyakran tartalmaznak belevésett vagy felfestett megkülönböztető jelzéseket, úgymint dharmacsakrát a talp közepén, vagy Buddha 32, 108 vagy 132 megkülönböztető jegyét. Az egyik buddhista legenda szerint Buddha életében elrepült Srí Lankára és a Sri Pada (hegy) csúcsán hagyta a lábnyomát, hogy jelezze Srí Lanka fontosságát tanításainak terjesztésében. Ugyanilyen módon hagyta lábnyomait különböző ázsiai helyszíneken, ahol a tanításait később el fogják ismerni. Thaiföldön a legfontosabb ilyen „természetes” lábnyom a Vat Phra Phutthabat templomban található, az ország középső régiójában. Kínában, a Tang-dinasztia korában Buddha hatalmas lábnyomának felfedezése miatt (ma Lojang) Vu Cötien anyacsászárné új uralkodói korszakot indított 701-ben Dacu („nagy láb”) néven. A lábnyom története, mint szobrászati tárgy, az ókori India régi koraiba nyúlik vissza. Ezek még a buddhista művészet grékó-buddhista időszaka előtti korokból származnak – például a bharhuti vagy a száncsi buddhista emlékek, vagy a legendás fügefa és a dharmacsakra. A lábnyomkészítés hagyománya később kiemelkedett Srí Lankán, Burmában és Thaiföldön. Az istenek és guruk lábának tisztelete mindennapos volt az ősi Indiába. A hierarchia kifejezésének gesztusaként a fejüket az imádott mester lábfejéhez érintették vagy talpa alá helyezték. Buddha lábnyoma többféle módon jelenik meg ún. csetijaként (buddhista ereklye). Némely lábnyomot ábrázoló ereklyének (uddeszika) tartanak, másikakat használatra vagy kapcsolattartásra (paribhogika) használnak, és akad köztük olyan is, amit nem lábnyomnak tekintenek, hanem egyenesen Buddha lábának (saririka). A lábnyomok ábrázolásai jelenthetnek eseményeket Buddha életéből, vagy embereket, akik Buddha lábnyománál mutatnak be imádatot. ### Ikonográfia Az i. e. 2–1. században a szobrok már egyértelmű jeleneteket ábrázoltak Buddha életéből és tanításaiból. Kezdetben a plasztikus ábrázolások általában sztúpák díszítésében, szegélydíszeken vagy fogadalmi táblákon jelentek meg. Annak ellenére, hogy az indiai díszítőművészetben már századokkal azelőtt jelen volt a szobrászat hagyománya és mesteri szinten volt az ikonográfia, Buddhát soha nem ábrázolták emberi alakban, csupán szimbólumokon keresztül. Ezért nevezhető ez az időszak anikonistának. A művészek idegenkedtek Buddha ember alakú ábrázolásától, ezért kifinomult szimbolizmust fejlesztettek ki még olyan narratív jelenetek esetében is, ahol más emberek is jelen voltak. India déli területein, az Amaravati iskolában ez a tendencia megfigyelhető egészen a 2. század végéig. Egyes feltételezések szerint létezhettek Buddha emberalakban történő, fából készült szoborábrázolásai, amelyek azóta tönkrementek, de ezidáig régészeti leletekkel ezt még nem sikerült bizonyítani. Indiában a buddhizmus korai építészeti emlékei közé tartozik az i. e. 3. századra visszanyúló Mahábódhi templom. A Bodh-Gajában található építmény később hasonló burmai és indonéz épületek mintájává vált. Úgy tartják, hogy a Srí Lankán található Szigirija sziklavár (kb. i. e. 5. század) még az Adzsantai barlangtemplomok festményeinél is korábbi. Az adzsantai barlangtemplomokat a Vághúra-folyó patkó alakú kanyarulatát körbeölelő sziklafalakba vájták az i. e. 2–1. és az i. sz. 5–6. század környékén. A 29 kivájt barlangból négy buddhista szentélyt (csaitja) és 25 kolostort (vihára) alakítottak ki. Az első barlangcsarnokok keletkezésekor a díszítések (szobrok, festmények) még jellemzően csak az előtérre vagy a homlokzatokra korlátozódtak és önálló szerepet játszottak, míg a Gupta-korszak idején, amikor a barlangépítészet maga is a csúcspontjára ért, a díszítések is művészi fokra emelkedtek, a plasztikák tökéletes összhangba kerültek az épületekkel; gazdagságuk ellenére az épületek egyensúlyt, nyugodtságot sugallnak. A csarnokok dekorációja is gazdagodott: az oszlopfők kiképzése, valamint a pillérek felett kialakított fülkékben Buddhák vagy inkarnációk szobrai sorakoznak. Buddha alakját, a megszokott lótuszüléssel ellentétben, leeresztett lábszárakkal ábrázolták, és az oszlopokon is megjelentek addig nem alkalmazott minták: csigavonal, párhuzamosok. Buddha ember alakú ábrázolása az 1. század környékén vált általánossá Észak-Indiában. Az alkotások két fő központja a mai Pakisztán területén található Gandhára és az Észak-India középső részén található Mathura volt. ### Filmes ábrázolásai Gautama Sziddhárthát, a történelmi Buddha alakját több filmben is megjelenítették. A Buddha életéről szóló legelső ismert film a Buddhadev (angol címe: Lord Buddha) volt, amelyet az ismert indiai filmkészítő, Dádászáheb Phálke (1870–1944) készített 1923-ban. Két évvel később egy másik fontos Buddha-filmet adtak ki, a romantikus hangulatú Ázsia fénye (eredeti hindi címe: Prem Sanyas) címmel, amelyet a német Franz Osten (1875–1956) készített, és Himansu Raj (1892–1940) játszotta Buddha szerepét. A filmet valószínűleg az azonos című Ázsia fénye (The Light of Asia) könyv alapján készítették, amelyet Sir Edwin Arnold írt, és amelyet a Teozófiai Társulat adott ki 1891-ben. A film tartalma valójában erősen eltér a könyvétől, és Európában nagyobb sikert hozott, mint Indiában. A Buddhadev és az Ázsia fénye is némafilmek voltak. 1952-ben jelent meg A nagy Buddha elszántsága című, Buddha életét bemutató japán film. Daiei Eiga japán filmcég megbízásából Teinoszuke Kinugasza (1896–1982) készítette a filmet, amelyet jelöltek az 1953-as cannes-i filmfesztiválra. Gotama a Buddha címmel megjelent egy dokumentumfilm is, amelyet az indiai kormány adott ki 1957-ben, Buddha születésének 2500. évfordulója alkalmából. Radzsbansz Khanna rendező és Bimal Raj producer filmje megtisztelő említést kapott az 1957-es cannes-i filmfesztiválon. Ez egy fekete-fehér film volt, amely természeti szépségeket bemutató fotókból állt. Ezek az Adzsantai barlangtemplomok régészeti helyszínéről származó régi domborművek és festmények voltak, amelyekre rámondták Buddha élettörténetét. Az 1960-as Angulimál című film nem közvetlenül Buddha életéről szólt, hanem egy haramiáéról, aki ártatlan embereket ölt, levágta az ujjaikat és nyakláncot készített belőlük – innen a film címe is Angulimál (anguli: ujj, mála: füzér). A film bemutat egy esetet, amikor a halálra rémült gazember találkozik Buddhával és meg akarja őt ölni, ám Buddha együttérző szeretete megváltoztatja őt. A Buddháról szóló ötödik film japán volt. Miszumi Kendzsi 1961-es Shaka című filmjét két évvel később mutatták be az Egyesült Államokban Buddha címmel. Egy évvel később, 1964-ben egy koreai film jött ki Buddha életéről '' (석가모니) címmel, amely a Sákjamuni koreai fordítása. A mahájána buddhizmusban ez Buddha neve, aki a Sákja nemzetségből származott. 1997-ben az indiai producer G. A. Sesagiri Rao is készített egy filmet Buddha címmel. Nem vetítették filmszínházakban, csupán DVD-n jelent meg. Ötször 180 perces időtartamával ez lett minden idők leghosszabb Buddha-filmje. Tulaszi Ghimire nepáli rendező és színész Buddha címmel 2013-ban animációs film készítésébe kezdett. Az olyan buddhista országokban, mint Srí Lanka vagy Burma, nem szeretik Buddha filmes megszemélyesítését. Az Ázsia fénye című filmet 1925-ben betiltották Srí Lankán és a maláj államokban (ma Nyugat-Malajzia). ## Más vallásokban Gautama Buddhát Visnu avatárjaként említik a hindu Puránák szövegei. A Bhágavata-purána 3. fejezet első énekében Buddha a 25 avatár közül az utolsó előtti, ami előrejelez egy következő, legutolsó újjászületést. Néhány hindu hagyomány a tíz legutolsó avatár (Dasavatara – Isten tíz inkarnációja) közé sorolja Buddhát. Gautama Sziddhártha tanításai tagadják a védák teremtőtől való eredetét, ezért a buddhizmust általánosan násztika iskolának tekintik (tévhitű – szó szerint „nem úgy van”) az ortodox hinduk. Mégis, annak ellenére, hogy Buddha nem fogadta el a teremtő fogalmát, nem jelenti azt, hogy a védák ellen lett volna. Walpola Rahula buddhista tudós írta, hogy a Buddha szerette volna igazi fényében megvilágítani a Védákat. Buddha állítólag jól ismerte a Védákat. A 18 ortodox purána közül több is kevésbé pozitív szövegkörnyezetben említi Buddhát. Születését Visnu isten azon szándékához kötik, hogy a démonokat Buddha tanításai révén fossza meg a védikus tanításoktól, ugyanis a démonokat csak így lehetett elpusztítani. Ezt a hitet gyakran társítják a Tripura aszuráival vagy más írásokkal. A Nemzetközi Társaság a Krisna-tudatért írásai azonban kitartanak amellett, hogy Krisna szándékosan öltötte fel egy ateista tanító alakját, hogy az ateistákat ilyen trükkel térítse meg az istenhitre. Barlám és Jozafát görög legendáját néha hibásan tulajdonítják a 7. századi Damaszkuszi Szent Jánosnak. Valójában pedig egy grúz szerzetes (Euthymius) írta a 11. században, amit ő is korábbi arab és grúz verziókból vett át, amelyek még korábban Buddha élettörténetéből születtek a 2–4. század környékén. A királyból lett szerzetes Jozafát (grúz Iodaszaf, arab Júdhaszaf vagy Búdhaszaf'') neve a szanszkrit Bodhiszattva szóból jön, amit a buddhista szövegekben Buddha megjelölésére használtak a megvilágosodása előtti időszakban. Barlám és Jozafát bekerült a szentek görög ortodox naptárjába, augusztus 26-ára. Nyugaton a római mitológia a november 27-ét tűzte ki a szentek ünnepének.

Teleki László (politikus, 1811–1861)

Gróf széki Teleki László (Pest, 1811. február 11. – Pest, 1861. május 7.) magyar politikus, író. A Magyar Tudományos Akadémia levelező, rendes majd tiszteleti tagja. Az Ellenzéki Kör elnöke. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc alatt és az azt követő években a magyar önállóság ügyének egyik legaktívabb és talán legeredményesebb külföldön tevékenykedő képviselője. A Magyar Nemzeti Igazgatóság tagja. A Határozati Párt vezetője. 1861-ben az uralkodónak adandó országgyűlési válasszal kapcsolatos vita előestéjén otthonában öngyilkosságot követett el. ## Családja A Teleki család Erdély és Magyarország egyik legjelentősebb protestáns arisztokrata famíliája, amely a 16. század eleje óta élvezte a római szent birodalmi grófi rangot. A család hagyatékához tartozik, többek között, a marosvásárhelyi Teleki Téka, amelyet Teleki Sámuel, erdélyi kancellár adományozott a városnak, s amely negyvenezer kötetből áll; a 16. századi Teleki-kódex, mely a ferences irodalom egyik becses példánya; valamint a Kolozsvárott őrzött 18. századi Teleki-énekeskönyv. Figyelemre méltó továbbá az, a méreteiben sem csekély, jelentőségében pedig kifejezetten komoly adomány, amelyet Teleki László édesanyja, és a gróf gyámja tett, amikor felajánlották a Teleki család könyvtárát az 1825-ben megalapított Magyar Tudós Társaságnak. Apja (a családfa sorrendjében III.) gróf széki Teleki László (1764–1821), Somogy vármegye főispáni helytartója, főispán, aranykulcsos, utazó, császári és királyi kamarás, nagybirtokos, anyja báró szoboszlai Mészáros Johanna (1784–1844). Az apai nagyszülei gróf széki Teleki József (1738–1796), Ugocsa vármegye főispánja, koronaőr, nagybirtokos és királyfalvi Róth Janka (1741–1814) voltak. Az anyai nagyszülei szoboszlói báró Mészáros János (1737–1801) altábornagy, és giczei Diószeghy Mária voltak. ## Ifjúkora és tanulmányai A gyermeket 1811. február 12-én a mai Kálvin téri református templomban keresztelték meg. Apja 1821-ben bekövetkezett halála után gyámja az apja első házasságából született féltestvére, Teleki József (1790–1855) lett. Gyermekkorában legjelentősebb nevelője Erőss Sándor volt. Az otthoni nevelés végeztével 1828–1830 között három évet töltött Sárospatakon, a református kollégium diákjaként. Ezután tanulmányait megszakítva Budára ment, és a helytartótanácsnál kapott fogalmazógyakornoki állást. Nem sokáig maradt azonban ott, ui. a következő évben bátyját követve Bécsbe utazott, ahol két évet töltött el. 1833-ban egyik korábbi nevelője, Petrovics Frigyes társaságában nyugat-európai körútra indult. Berlinben olyan professzoroknál folytatta tanulmányait, mint Friedrich Carl von Savigny és Leopold von Ranke. Ezután jártak még Hamburgban, Hannoverben, Frankfurtban, Stuttgartban, Amszterdamban, Londonban, Oxfordban és Edinburgh-ben. Végül az ifjú gróf és útitársa két évet Párizsban töltött, majd 1836-ban tértek haza. (Petrovics a hazafelé vezető úton Münchenben elhunyt.) ## Politikai tevékenysége ### Reformkor Az 1837–1838. évi erdélyi országgyűlésen Fogaras megye követeként volt jelen. Itt mondta el 1837. április 24-én szűzbeszédét, melyben az Országgyűlési Napló megindítását szorgalmazta. Emellett részt vett a diéta rendi sérelmi feliratának elkészítésében. Az 1839–1840. évi pozsonyi országgyűlésen Teleki a Partiumhoz tartozó Közép-Szolnok megye követeként kívánt részt venni, a megye főispánja azonban megakadályozta a megválasztását, így a gróf végül 1840 februárjától a felsőtáblán vállalt szerepet az akkor létrejövő, Batthyány Lajos vezette főrendi ellenzéki liberális csoport tagjaként. Az országgyűlésen többek között a reverzálisok ügyében, valamint Kossuth Lajos és báró Wesselényi Miklós jogtalan elítélésével kapcsolatban szólalt fel. Az 1841–1843. évi kolozsvári diétára visszatért Erdélybe. Jelentős részben az ő érdeme, hogy 1842-ben végre sikerült megszerezni bátyjának, Teleki Józsefnek az erdélyi kormányzó címet. Egyebek között olyan valós és tartós problémákat okozó ügyekben szólalt fel, mint az ortodox egyház egyenjogúsítása, valamint a vegyes házasságok rendezése. Az 1843–1844. évi pozsonyi országgyűlésen Teleki már egyértelműen a főrendi ellenzék egyik legmeghatározóbb, elképzeléseiben (és főképpen lendületében, indulataiban) egyik legradikálisabb tagja volt, s e viszonylag szűk csoport vezérszónoka. 1844 októberében az országgyűlési alsótábla üléstermében – megyei (Tolna, Zala, Veszprém) előzmények után – létrehozták a Védegyletet, amelynek alelnökévé Teleki Lászlót választották (az elnök Batthyány Kázmér gróf, az igazgató Kossuth Lajos lett). 1845-ben Pest megye gyűlése az adminisztrátori rendszerrel foglalkozott, s a vitában Teleki is felszólalt. Az 1846. évi krakkói felkelés, majd annak kegyetlen leverése után Teleki és liberális társai újult erővel igyekeztek érvényre juttatni az érdekegyesítés politikáját: keresztülvinni az örökváltság kötelező és államilag támogatott módozatát. Ez még sürgetőbbé tette a reformellenzéknek már az 1843–1844. évi diétán felmerült azon törekvését, hogy országos egységet és rendszeresen egyeztetett programot hozzanak létre. Ezt a szükségszerűséget egyenesen kényszerré tette egy 1846 novemberében történt jelentős esemény – megalakult a Konzervatív Párt. 1847\. január 24-én Teleki kezdeményezésére és az ő elnökletével (alelnökök: Vörösmarty Mihály és Fényes Elek) egyesült a Ráday Gedeon gróf vezette Nemzeti Kör és a Teleki vezette Pesti Kör. Ezzel létrejött az Ellenzéki Kör – a konzervatív Gyülde mintájára, s annak ellenfeleként. A szervezet programjának elkészítésére alakított hattagú bizottság tagja volt Teleki is. Az 1847 őszére összehívott országgyűlésen Teleki ismét a felsőtáblán foglalt helyet. Azonban még a követválasztások idején Batthyány Lajos és Kázmér oldalán intenzíven közreműködött abban, hogy Kossuthot megválassza képviselőjének a „vezérvármegye”, Pest. Ezzel lehetőség nyílt a közös álláspont hatékony képviseletére mind az alsó-, mind a felsőtáblán. Az 1847–1848. évi pozsonyi országgyűlésen (amely az utolsó reformkori diéta volt) a liberális ellenzék egyik fő célkitűzése az örökváltság kérdésének megoldása, és az úrbéri viszonyok egyszer és mindenkorra történő felszámolása volt. A kérdésben Teleki is felszólalt, hangsúlyozva a helyzet tarthatatlanságát. ### A forradalomban A forradalom kitörése után Teleki elégedetlen volt az új felelős minisztérium (kormány) munkájával. Az áprilisi törvényeket értékelte, ám meggyőződése volt, hogy ez csupán a minimumot jelentheti, és a reformokat folytatni kell. Ezért visszatért Pestre, és az Ellenzéki Kör nevét megváltoztatva Nyáry Pállal létrehozta a Radical Kört (Radicál Párt), valamint belépett a Nemzetőrségbe. Az 1848. július 5-én kezdődő első magyar népképviseleti országgyűlésen Teleki Abony képviselőjeként vett részt, és a függetlenségét újonnan visszanyert ország olyan létkérdéseiben szólalt fel, mint az „olasz kérdés”, a „horvát kérdés” és az önálló magyar hadsereg igénye. ### Diplomáciai tevékenysége a szabadságharc idején A Batthyány-kormánynak nem sokkal megalakulása után, már 1848 májusától kezdve fontos céljai közé tartozott az ország függetlenségének a külfölddel való elismertetése, és a diplomáciai kapcsolatok felvétele. Ez beleillett abba a koncepcióba, mely – az április törvények alapján – Magyarország és a birodalom örökös tartományai közötti viszonyt a tiszta perszonálunióban jelölte meg. (A kormány állásfoglalásaiban az örökös tartományokkal kapcsolatban rendszeresen használta a „külföld” kifejezést.) Ennek a politikának a jegyében 1848. augusztus 29-én Batthyány Lajos barátját, Telekit nevezte ki Magyarország párizsi követének. A Telekire bízott feladatok meglehetősen sokoldalúak voltak. Francia-magyar szövetséget kellett volna kieszközölnie, fegyvervásárlásokat nyélbe ütnie, francia és – a kiterjedt párizsi lengyel emigráción keresztül – lengyel tiszteket meggyőzni a magyar ügy igazáról, és őket rábírni, hogy fegyveresen is részt vegyenek az időközben elkezdődött magyar szabadságharcban. Nem utolsósorban pedig a párizsi román emigráció hazug propagandáját ellensúlyozva tájékoztatnia a francia kormányt és a közvéleményt a magyarországi román nemzetiség valós helyzetéről, és a magyar kormánynak velük kapcsolatos politikájáról. Teleki szeptember 8-án érkezett meg Párizsba. Jules Bastide külügyminiszter nemsokára fogadta őt, majd kilátásba helyezte Pascal Duprat kinevezését a francia kormány Magyarországra küldendő követének. Azonban ez csupán látszólagos siker volt, mert a leglényegesebb lépésre Bastide és kormánya nem tudta rászánni magát: elmaradt a diplomáciai elismerés. A szabadságharc következtében Magyarország később olyannyira el lett vágva a külföldtől, hogy a párizsi diplomáciai központ fokozatosan átvette a külügyek irányítását, és befolyása az összes Nyugat-Európában tevékenykedő követre kiterjedt. Ezzel Teleki feladatköre tovább bővült. 1849 májusában Teleki francia nyelvű röpiratot jelentett meg De l’intervention Russe címmel, melynek témája Oroszországnak a Magyarország elleni intervenciója. 1849\. május 14-én – egy hónappal a függetlenségi nyilatkozat kihirdetése után – Teleki nagy elméleti jelentőségű levelet írt Kossuth Lajos kormányzó-elnökhöz, melyben nem kevesebbet vállalt magára, mint részletes politikai irányadást a nemzetiségek tekintetében. Koncepciója szerint egy föderatív alapon átszervezett Magyarország vált volna egy később létrehozandó dunai konföderáció központjává, melynek további tagjai a román fejedelemségek, Szerbia, Bulgária, Csehország és Morvaország lettek volna. ### Az emigráció évei Teleki 1849 októberében a francia lapokban újságcikket jelentetett meg, amelyben rámutatott az első felelős magyar kormány miniszterelnökének, gróf Batthyány Lajosnak elítélése kapcsán elkövetett törvénytelenségekre. 1850. szeptember 11-én Haynauhoz intézett párbajra hívó levele – mivel a tábornok válaszra sem méltatta – két évvel később francia, belgiumi, angol és német lapokban is megjelent. A szabadságharc bukása után az emigráció többi tagjához hasonlóan Teleki is intenzíven dolgozott annak érdekében, hogy Kossuth és társai mihamarabb kiszabaduljanak a törökországi Kütahya-beli internálásból, ami 1851 őszén meg is történt. Ugyanakkor Kossuth még az internálás ideje alatt kinyilvánította igényét az emigráció ügyeinek vezetésére. Ezt Teleki (több más emigránssal együtt) elutasította, és meg is szakadtak a kapcsolatok közte és a volt kormányzó között, egészen 1859-ig. Ennek ellenére a nyilvánosság előtt nem szállt szembe Kossuth-tal, mivel úgy ítélte meg, hogy ez mindenképpen a magyar ügy kedvezőtlenebb nemzetközi megítéléséhez vezetne. 1851 őszétől kezdve főként Svájcban tartózkodott. Genfi társasága olyan személyekből állt, mint a gyermekkori barát Puky Miklós, valamint Horváth Mihály, Klapka György és Zichy Antónia, Batthyány Lajos özvegye. Emellett időnkénti brüsszeli látogatásai idején Jósika Miklós és neje vendégszeretetét élvezte. Mindeközben, ha megoldható volt, sűrűn találkozott az időközben özveggyé vált Lipthay Auguszta bárónővel. Az 1859-ig eltelt néhány esztendőben – ha nem is vonta ki magát teljesen az aktív politikai életből – visszavonultabban élt. 1859-ben Klapka után Teleki is ismét felvette a kapcsolatot Kossuthtal. Május 6-án Párizsban hármójuk részvételével megalakult a Magyar Nemzeti Igazgatóság, mely az emigráns kormány feladatát volt hivatott betölteni. Kossuth felelt a diplomáciáért; a katonai ügyeket, és a román fejedelemségekben tervezett akció előkészítését Klapka vállalta, míg Telekinek jutott a hazai titkos szervezettel való kapcsolattartás. A titkos szervezetben jelentős számban voltak jelen Teleki barátai (pl. Almásy Pál) és rokonai (pl. Tisza Kálmán. ### Hazatérése és a Határozati Párt Teleki 1860 novemberében angol útlevéllel, álnéven Drezdába utazott meglátogatni szerelmét, Lipthay Auguszta bárónőt. Már Drezdába érkezésétől kezdve figyelte a szász rendőrség, majd tervezett visszautazása napján, december 16-án szállásán elfogták. Ezután Friedrich Ferdinand von Beust szász miniszterelnök – a nemzetközi jog durva megsértésével, ami ellen később a nyugati kormányok is élénken tiltakoztak – kiadta Ausztriának, majd december 20-án éjjel betegségére való tekintet nélkül áthurcolták az osztrák határon. Teleki tíz napot töltött osztrák börtönben, majd december 31-én Ferenc József maga elé rendelte a bécsi Burgba. Az uralkodó azzal a feltétellel bocsátotta szabadon, ha esküt tesz, hogy többé nem utazik külföldre, a külfölddel nem köt a birodalomra nézve ellenséges szövetségeket, illetve átmenetileg tartózkodik a hazai politikában való részvételtől. Teleki szabadulását követően még három hétig Bécsben maradt, majd onnan 1861. január 23-án utazott Gyömrőre, és csak a hónap végén érkezett Pestre. Hazatérésekor olyan óriási népszerűség fogadta, amely még Deákét is elhomályosította. Görgey István írta: A hazai titkos szervezet vezetőségén belül eközben túlsúlyba kerültek azok, akik hajlottak a Béccsel kötendő alkura, és a szervezkedés fő céljának azt tekintették, hogy a majdani tárgyalások során minél kedvezőbb pozícióba jussanak az uralkodóval szemben. Emiatt Teleki a Magyarország című lapban 1861. február 9-én megjelent, Bars megye közönségéhez intézett nyílt levelében elhatárolódott a szervezettől, és kinyilvánította, hogy korábbi elveihez ragaszkodik. Az uralkodó által az 1861-es évre összehívott országgyűlésen Teleki a felsőtáblán való részvételre kapott meghívót, ő azonban Abony képviselőjeként az alsótáblán jelent meg. Március 30-án képviselővé választása után elmondott beszédében elutasított minden Ausztriával kötendő esetleges alkut, valamint kijelentette, hogy az 1848-as állapotokat csak kiindulópontnak tekinti, amelyhez képest „mind alkotmányos, mind demokratiai jogegyenlőségi tekintetben” tovább kell lépni. Az április 6-án Budán megnyílt országgyűlésen kezdettől fogva jól elkülönült egymástól a két oldal, a Deák vezette Felirati Párt, és a Teleki irányította Határozati Párt. Teleki és hívei azzal érveltek, hogy az 1848-as trónváltozás az ország törvényei értelmében érvénytelen, s ennek értelmében a formailag nem király Ferenc Józsefnek nem kívántak a megszokott feliratban válaszolni. Ehelyett a nemzet akaratának határozatban való kimondását kívánták, majd ezt követően azt szerették volna, ha az országgyűlés kimondja saját önfeloszlatását, így akadályozva meg bármiféle alku lehetőségét is. Ezt indokolta továbbá az is, hogy Horvátország és Erdély képviselői nem vehettek részt az országgyűlésen, amelyet emiatt határozatképtelennek tekintettek. Az idő múltával mind nyilvánvalóbbá vált, hogy Teleki még pártján belül is egyedül maradt az alkut mereven elutasító álláspontjával. Erről végső bizonyosságot akkor szerezhetett, amikor az uralkodónak szánt válaszról szóló parlamenti vita előestéjén Tisza Kálmán, Teleki unokaöccse látogatást tett a gróf Szervita téri lakásán. 1861\. május 8-án reggel az országgyűlési vita előtt bejelentették az összegyűlt képviselőknek, hogy Teleki László gróf az éjszaka öngyilkosságot követett el, majd az ülést elnapolták. Halálának hatásáról Szabad György írta: Halálakor az íróasztal-fiókban talált „beszéd-töredék”, melynek a Deák felirati javaslatához fűzendő kiegészítéseket kellett volna tartalmaznia, valójában olyan szöveg volt, mely a legteljesebb mértékben beleillett az emigrációs politika vonalába. Összefoglalta az 1848 óta eltelt esztendők eseményeit, rámutatva a Bécs által elkövetett törvénytelenségekre, s kijelentve: az új „alkotmány” (az októberi diploma és a februári pátens) elfogadhatatlan Magyarország számára. Emellett a határozat mellett állandóan hangoztatott érv is megjelent benne: valójában nem az uralkodó meghívására vesznek részt a tanácskozáson, hanem „mert az erőszak [...] összejövetelünket nem gátolja”. ## A Kegyenc Feltehetően az 1837–1838. évi nagyszebeni diéta lezárulta és az 1839–1840. évi pozsonyi országgyűlésen való szereplés kezdete közötti időszakban írta meg Teleki legjelentősebb szépirodalmi művét, a Kegyencet. A szomorújáték az 5. században játszódik. Petronius Maximus, római szenátor, hogy bosszút álljon a léha és felelőtlen életet élő, s feleségét elcsábító császáron, Valentinianuson, előbb kegyeibe férkőzik, s maga adja át neki feleségét, majd rábírja a császárt, hogy gyilkoltassa meg Aëtiust, a győzedelmes hadvezért. Ezután a szenátor a népharag perceiben leszúrja Valentinianust, s maga lép a helyébe. A rendkívül szövevényes cselekmény valós eseményeken alapul. Teleki a késő császárkor romlottságának, az erkölcsök kivesztének tulajdonította a Római Birodalom bukását. Ezeket az állapotokat művében egyértelműen korának metternichi kamarillájával kívánta párhuzamba állítani. Így aztán a szomorújátéknak legnagyobb értéke éppen a sorok között elrejtett politikai állásfoglalás volt, míg a művészi megformálás csupán másodlagos fontossággal bírt. Így amikor a szélesebb közönség 1841. szeptember 6-án először találkozhatott a művel – a Pesti Nemzeti Színház adott helyt az ősbemutatónak – a várt siker elmaradt, mint a Teleki életében lezajlott további három színpadi előadás során is. A drámát a 20. században átdolgozott formában állították színre. 1964-ben Illyés Gyula újraírta. Teleki életét pedig egy másik drámájában (A különc) dolgozta fel. A Kisfaludy Társaság tagja volt.

Gilberto Silva

A korábbi brazil válogatottbeli csapattársát, Gilberto da Silva Melót lásd a Gilberto szócikkben. Gilberto Aparecido da Silva (Lagoa da Prata, Brazília, 1976. október 7. –) közismert nevén Gilberto Silva (), brazil labdarúgó. Klubjában, az Atlético Mineiroban általában védekező középpályás poszton játszik. Gilberto szegény családban nevelkedett, és gyerekként focizással ellensúlyozta a különböző munkái monotonitását. 1997-ben kezdte labdarúgó pályafutását az América Mineiro-ban, ahonnan jó formája miatt az Atlético Mineiro csapatához igazolt 2000-ben. Az Atléticóban vált sztárjátékossá, három évet játszott a brazil Campeonato Brasileiro Série A-ban. Nagy szerepe volt abban, hogy a brazil labdarúgó-válogatott megnyerte a 2002-es labdarúgó-világbajnokságot, hiszen csapata minden mérkőzésén pályára lépett. 2002 augusztusában 4,5 millió font átigazolási díjért csatlakozott az Arsenalhoz, akikkel megnyerte a 2004-es Premier League-et, és két FA Kupa díjat. Az első öt Arsenal-beli szezonja során 208 mérkőzést játszott és 28 gólt szerzett. 2006. augusztus 19-én ő szerezte az Arsenal első gólját tétmérkőzésen az új Emirates Stadionban. 2006-ban az Arsenal csapatkapitány-helyettese lett, és a klub 2009 júniusáig meghosszabbította a szerződését. Távlati tervei közt szerepel, hogy visszaköltözik Brazíliába. 2007-ben őt választották Brazília csapatkapitányának a Copa América tornára. ## Életrajz ### Gyermek- és ifjúkora Gilberto Lagoa da Prata városában töltötte gyerekkorát. Édesapja kovács, édesanyja háztartásbeli, három lánytestvére van. A család egy kis házban lakott, amelyet az apja épített, Usina Luciania kerületében. Anyagi gondjaik miatt Gilberto és testvérei egyetlen szobán osztoztak, de ennek ellenére gondtalan gyermekkorra emlékezik vissza: "Minden szabadidőmben fociztam az utcán az unokatestvéreimmel és a barátaimmal, és soha sem kerültünk kapcsolatba drogokkal vagy az erőszakkal. Mivel a labdarúgás kitörési lehetőséget nyújtott a szegénységből, 1988-ban (12 évesen) utánpótlás játékosként csatlakozott az América Mineirohoz. Az itt töltött évek alatt megtanulta a védekezés tudományát azáltal, hogy középső védőt játszott. Amikor nem focizott, Gilberto bútorkészítést tanult az apjától, minden eshetőségre felkészülve szüksége volt egy szakmára. 1991-ben Gilberto édesapját nyugdíjazták, így a 15 éves fiúra maradt a család eltartása. A helyzetet csak nehezítette az édesanyja rossz egészségi állapota. Mivel az América Mineironál kevés volt a fizetése, szülei rákényszerítették, hogy abbahagyja a labdarúgást, és különböző munkákkal keressen pénzt. Először ács, majd egy édességgyár dolgozója lett. Úgy látszott, gyerekkori álma így véget ér. Gyári munkásként Gilberto a 2002. évivel megegyező arányú 50 £-ot keresett havonta. Három év gyári munka után, 18 évesen eldöntötte, hogy ismét szerencsét próbál a labdarúgásban, és beiratkozott a helyi utánpótlás-akadémiára. Azonban alig kezdhette el, amikor édesanyja egészségi állapota tovább romlott, emiatt visszatért dolgozni az édességgyárba azzal a kis reménnyel, hogy később felélesztheti labdarúgó-pályafutását. ### Korai pályafutása 1997-ben, barátai unszolására, még egy próbát tett a labdarúgáshoz való visszatérésre, 1997. június 1-jén ismét az América Mineirohoz szerződött, ezúttal profiként. 21 évesen középső védőt játszott az első csapatban. A klubnál töltött első idénye alatt kulcsjátékossá vált, annak ellenére, hogy néhány szurkoló kritizálta a következetlensége miatt. Segített megnyerni a Série B-t, ami Série A-ba való feljutást jelentette. Az América Mineironál töltött harmadik idénye alatt a csapat visszaesett a Série B-be. A következő idényben, 1999-ben 20 mérkőzést játszott és egy gólt szerzett, nagyban hozzájárult csapata visszajutásához a Série A-ba. 2000-ben, 24 évesen a rivális Atlético Mineirohoz igazolt. Az első szezonjában sípcsonttörést szenvedett, ennek eredményeként számos mérkőzést kihagyott. A második idényében a vezetőedző, Carlos Alberto Parreira a védekező középpályás posztján szerepeltette, ahol jobban teljesített. Három gólt lőtt a 2001-es szezonban, és a brazil klubfutball felfedezettjévé vált. 2001 októberében a jó teljesítményére felfigyelt Luiz Felipe Scolari is, és behívta a 2002-es labdarúgó-világbajnokság selejtezőmérkőzéseire készülő válogatott keretbe. A válogatottbeli bemutatkozása október 7-én volt Chile ellen, csereként. November 7-én bemutatkozott kezdőként is a nemzeti csapatban Bolívia ellen. A nemzetközi pályafutása 2002 elején tovább virágzott: két gólt szerzett Bolívia ellen, egyet pedig Izland ellen. 2002-ben meglepetésre meghívták a Brazil keretbe a Dél-Koreában és Japánban rendezett 2002-es labdarúgó-világbajnokságra. Előzőleg kisebb szerepet szántak neki, de az első számú védekező középpályás és csapatkapitány Emerson megsérült egy edzésen még a világbajnokság előtt. A kedvezőtlen fordulat után Scolari őrá bízta, hogy betöltse az űrt, amit Emerson hagyott. Gilberto végül a végső győzelmet megszerző brazil csapatban mindvégig pályán volt. A Veja magazin szavaival élve Gilberto "cipelte a zongorát Ronaldónak és Rivaldónak, hogy játszhassák a dallamaikat". A támadásokból is kivette a részét, Ronaldonak gólpasszt adott az elődöntőben, ami a brazilok döntőbe jutását hozta. Gilbertót a tornán mutatott teljesítménye a világ legjobb védekező középpályásai közé emelte. ### Európában A 2002-es világbajnokságon több edző is felfigyelt Gilberto teljesítményére. Gilberto határozott vágya volt, hogy Angliába költözzön, erről azt mondta: „Fantasztikus lesz újra olyanok ellen játszani, mint David Beckham.” Végül az Aston Villa és az Arsenal versengett az aláírásáért. Augusztusban, amíg még szerződés kötötte az Atlético Mineirohoz, Gilberto csatlakozott az Arsenalhoz a szezon előtti ausztriai túrára. A szerződtetése nem volt bonyodalommentes: az angliai munkavállalási engedély megszerzése és a kifizetetlen bérek miatt Atlético Mineirót sújtó átigazolási tilalom is hátráltatta. Mindezek ellenére csatlakozhatott az Arsenalhoz 2002. augusztus 7-én 4,5 millió £-os átigazolási díjért. Gilberto megszerzésekor az Arsenal menedzsere, Arsène Wenger mondta róla, hogy „Azt szeretem benne, ahogy leegyszerűsíti a dolgokat. Játszhat az egész középpályán, de a legjobb teljesítményt a védősor előtt, emberfogóként nyújtja.” Angliába költözése után Gilberto vett egy házat St. Albansban, Dél-Hertfordshireben. A brazil kisvárosi életvitelhez szokott focista kezdetben nehezen alkalmazkodott a londoni élethez, a pályán viszont nagyon gyorsan beilleszkedett. 2002. augusztus 11-én csereként debütált az Arsenalban a Liverpool ellen a második félidőben egy FA Community Shield mérkőzésen, amelyen ő szerezte a győztes gólt. A 2002-03-as Premiership szezon kezdetén Gilbertónak kemény feladat volt a kezdőpozíció megszerzése a középpályán a honfitárs Edu előtt. Két csereként való pályára lépés után Gilberto végül beverekedte magát a kezdő tizenegybe augusztus 27-én, segítve az Arsenal 5-2-es győzelmét a West Bromwich Albion ellen. Jó formája azzal folytatódott, hogy új rekordot állított fel a leggyorsabban lőtt gól tekintetében az UEFA Bajnokok Ligájában, 20,07 másodperc után szerzett gólt a PSV Eindhoven ellen 2002. szeptember 25-én. Jogi problémák miatt azonban még nem zárult le az Angliába való átigazolása. Az ügy megoldása érdekében 2002 novemberében utasította az ügyvédjeit, hogy tegyék meg a megfelelő jogi lépéseket az Atlético Mineiro ellen a ki nem fizetett bére miatt. Végül az a kompromisszum született, hogy a brazil klub csak az elmaradt bér 50%-át fizeti ki, és lemond minden igényéről Gilberto játékjogával kapcsolatban. A 2002-03-as idény második felében legtöbbször kezdőként jutott szóhoz. Bár a szezon vége felé formája romlott, pályára lépett az FA Kupa döntőjében a Southampton ellen az 1-0-ra megnyert mérkőzésen. A 2003-04-es volt a legsikeresebb szezonja. Az Arsenal megnyerte az Premier League bajnoki címét, hibátlan teljesítménnyel, veretlenül végeztek az első helyen. Silva a 38 mérkőzésből 32-szer tagja volt a kezdőcsapatnak. A következő idényében hasonlóan jól kezdett, ő szerezte az Arsenal első találatát a Manchester United ellen az FA Community Shield-en, amikor csapata 3-1-es győzelmet aratott. A bajnoki nyitómérkőzésen erős fájdalmat kezdett érezni hátában, és a Bolton elleni mérkőzés után, 2004. szeptember 27-én egy röntgenvizsgálat fényt derített rá, hogy csonttörés van a hátában. Az első hírek egy hónapos kényszerpihenőről szóltak, de a későbbiek szerint a sérülés már az egész szezonját fenyegette. Gilbertónak három hónapon keresztül háttámaszt kellett viselnie gyógyulása meggyorsításához. A rehabilitáció idejére hazatért rokonaihoz Brazíliába. Kétségessé vált, hogy újra pályára tud-e lépni. Az aggodalmak szerencsére alaptalannak bizonyultak, a hosszú rehabilitációs időszak alatt Silva teljesen felépült. Visszatérése utáni első mérkőzésén, 2005. április 22-én, az Arsenal 4-1-es győzelmet aratott a Norwich City felett. Az egész 2004-05-ös szezonban 7 hónapig volt sérült és csak 17 mérkőzésen játszott. Távolléte egybeesett az Arsenal jelentős formahanyatlásával, sokan kapcsolatba is hozták a két eseményt. Gilberto a nehéz 2004-05-ös szezon végén a bajnoki ezüstéremmel és az FA Kupa megnyerésével vigasztalódhatott. A 2005-ös FIFA Konföderációs Kupán mindössze egy mérkőzésen lépett pályára, 2005. június 22-én az 1-1-es eredménnyel végződött Brazília-Japán összecsapáson. Mellőzésének magyarázata a nem megfelelő fizikai felkészültség és a meccshiány lehet. Csapata végül megnyerte a tornát, így ő is egy aranyéremmel lett gazdagabb. 2005 júniusában Jacques Lichtenstein játékosügynök beperelte az Atlético Mineirot Gilberto 2002-es átigazolása ügyében. Lichtenstein szerint ő és partnere, Ronny Rosenthal, nem kapták meg egy állítólagos megállapodás szerint nekik járó 10%-os jutalékot Gilberto 4.5 millió £-os átigazolási díjából 2002 júliusában. Arsène Wenger és David Dein, az Arsenal elnökhelyettese bizonyítékokkal szolgált, amelyek szerint az Arsenal közvetlenül az Atlético Mineiróval kötött szerződést, nem vették igénybe ügynökök szolgáltatásait. Az ügyben Raymond Jack bíró mondott ítéletet, aki június 29-én Lichtensteinék keresetét elutasította és a felperesek számára 94 000 angol font kifizetését írta elő az Atletico Minério számára. Egy évvel később, az ügy problémákat okozhatott volna az Arsenalnak, amikor a klub korábbi játékosa, Ashley Cole erősen kritizálta a klubot annak "képmutató és kettős mércét alkalmazó" magatartása miatt, az ő és Gilberto esetében levő párhuzamokat kiemelve. A jogi ügyek megoldódása után kezdődött meg a 2005-2006-os szezon. Az addigi csapatkapitány, Patrick Vieira távozott az Arsenaltól, így Gilberto vált a keret egyik legtapasztaltabb tagjává. Röviddel a szezon kezdete után, 2005 szeptemberében meghosszabbította szerződését 2009 júniusáig. Egy hónappal később, 2005. október 18-án a Sparta Praha ellen húzta fel először az Arsenal kapitányi karszalagját. Annak ellenére, hogy gyengébb periódusa az idény téli hónapjai alatt a BL egyenes kieséses szakaszában (különösen a Real Madrid, a Juventus és a Villarreal CF elleni mérkőzéseken) kiváló teljesítményt nyújtott. 2006. május 17-én játszott az UEFA Bajnokok Ligája döntőjében az FC Barcelona ellen, amelyet az Arsenal 2-1-re elveszített. A 2005-06-os szezont követő nyári átigazolási időszak alatt az AC Milan és az Olympique Lyon is azt híresztelte, hogy határozottan érdeklődik Gilberto iránt, de végül egyik klub sem jelentkezett érte hivatalosan. A Bajnokok Ligája során nyújtott kiemelkedő teljesítménye miatt behívták 2006-os labdarúgó-világbajnokságra utazó brazil keretbe. Kétszer csereként lépett pályára, és kétszer kezdett Emerson sérülése miatt. Brazília 1-0-ra kikapott Franciaországtól a negyeddöntőben. A Brazília-szerte csalódást keltő eseményt követően a középpályás Juninho felkérte a válogatott idősebb tagjait (beleértve Gilbertót is), hogy vonuljanak vissza a nemzetközi labdarúgástól. Gilberto gyerekkori bálványa, Dunga lett az új brazil szövetségi kapitány, ezért Gilberto nem fogadta meg Juninho tanácsát, és folytatta nemzetközi pályafutását. A hátvéd Sol Campbell távozását és a támadó Dennis Bergkamp visszavonulását követően 2006 nyarán bejelentették, hogy ő lesz az Arsenal csapatkapitány-helyettese a 2006-07-es idényben. Jól kezdte a szezont, ő lőtte minden idők első gólját az alkmaari DSB Stadionban, egy felkészülési mérkőzésen. Ezután ő szerezte minden idők első gólját tétmérkőzésen az Emirates Stadionban az Aston Villa elleni 1-1-es döntetlen alkalmával is. Jó formája folytatódott, számos bajnoki gólt rúgott, Thierry Henry sérülése idején pedig dicséretesen ellátta a „beugró-csapatkapitányi” feladatát. 2007 fordulóján összekapcsolták a Juventusszal, azonban a híresztelést Arsène Wenger azonnal megcáfolta. Gilberto és ügynöke, Paulo Villana szintén hasonlóan nyilatkoztak a lehetséges átigazolásról. Gilberto jó formáját megtartotta a szezon második felére. Bár az Arsenal csak a negyedik helyig jutott a bajnokságban, ő az idény végén 10 Premiership találattal az Arsenal második legjobb góllövője lett. A szokatlanul magas gólszám hátterében az állt, hogy Henry két hosszadalmas sérülése idején csapatkapitányként Gilberto lőtte a tizenegyeseket. Gólrekordja párosult a középpályán mutatott kimagasló mezőnyjátékával. Ezek és a jórészt fiatalokból álló csapatban betöltött vezérszerepe alapján a szurkolók és labdarúgó-szakértők egy része a szezon legjobb Arsenal játékosának és az egyik legjobb a Premiership labdarúgónak nevezte. 2007. június 1-jén ő irányította a brazilokat Anglia ellen, az első felnőtt nemzetközi mérkőzésen az új Wembley stadionban. 20 perc után fejelt egy gólt, amit érvénytelenítettek, de a brazil gólnál ő adta a gólpasszt az 1-1-re végződött mérkőzésen. A 2007-es Copa Americán Lúcio nem vett részt, így újra Gilberto lett a brazil csapat kapitánya. A döntőben 3-0-ra legyőzték Argentínát, de eltiltása miatt ezen a mérkőzésen nem léphetett pályára. A 2007-08-as idény kezdetén az Arsenal csapatkapitánya, Thierry Henry elhagyta a klubot, és a Barcelonához csatlakozott. Mivel Gilberto volt a csapatkapitány-helyettes sok ember őt szerette volna Henry utódjaként, de kisebb meglepetésként William Gallas kapta meg a kapitányi karszalagot. Augusztusban késve tért vissza a szezon előtti alapozásra (ráadásul kihagyta az idény első meccseit), így elveszítette helyét a kezdőcsapatban Mathieu Flaminivel szemben. Ez olyan híreszteléseknek adott alapot, hogy Olaszországba megy, mivel elégedetlen azzal, hogy az Arsenal kispadján ül. Mégis azt közölte, hogy nem hagyja el a klubot Wenger miatt, aki ragaszkodik ahhoz, hogy Gilberto harcoljon a csapatba kerülésért. A látszólagos béke ellenére 2007 októberében olyan pletyka jelent meg a sajtóban, hogy Gilberto összeszólalkozott Wengerrel, amiért az védőként akarta játszatni a Sheffield United ellen a Carling Cupban, sőt, emiatt még a játékot is megtagadta. Gilberto végül középpályásként mégis pályára lépett, és mindketten tagadták a híreszteléseket, hogy megromlott a viszonyuk egymással. Gilberto később kijelentette: habár elégedetlen helyzetével, harcolni fog a kezdőcsapatba kerülésért. Ugyancsak októberben adta át Gilberto a brazil csapat kapitányságát Lúciónak, miután a honfitársa felépült a sérüléséből. A jelenlegi szerződése 2009-ben jár le, de többször kijelentette, hogy szívesen meghosszabbítaná. Egyes nyilatkozataiban viszont felvetette annak lehetőségét, hogy visszatér az Atlético Mineiróhoz, de nem zárta ki azt a lehetőséget sem, hogy esetleg Olaszországba igazol. Távlati terveiről a következőket nyilatkozta: „Szeretnék egy kis farmon élni, lovagolni és minden időmet a családom mellett tölteni.” ## Játékstílusa Gilbertot gyakran hívják Brazíliában „a láthatatlan fal”-nak. Játéka gyakran észrevétlen marad: két középhátvéd között és a középpályás sor közé helyezkedve töri meg az ellenfél támadásainak lendületét. Részt vesz a védekezésben mind a klubjában, mind a válogatottban. Mivel az Arsenal és Brazília is támadó beállítottságú csapat mindkettőben ő biztosítja védelmet, amíg a támadáshoz a szélsőhátvédek és a többi középpályás is felfut. Amikor játszik, Gilberto alkalmanként hátramozog a középső védő posztjára, általában Lúcio helyére a válogatottban és Kolo Touré helyére az Arsenálnál, akik mindketten gyakran futnak fel a támadással. Gilberto védekező stílusa eltér a többség elvárásától. Míg például Robbie Savage és Roy Keane a test-test elleni párharcban jeleskednek, Gilberto sokkal passzívabb, amikor védekezik. Ő inkább árnyékként követi a támadókat, így kényszerítve őket egyre távolabb saját kapujától. Emiatt szokatlanul kevés figyelmeztetést kap: már kétszer is előfordult Arsenalos karrierje során, hogy legalább 45 egymást követő mérkőzésen nem kapott sárga lapot. Ezzel a játékfelfogásával dicséreteket, de kritikákat is kapott. Gilberto jól segíti ki a védelmet a hosszan előreívelt passzokkal játszó ellenfelekkel szemben, mert sűrűn söpröget az ellenfél támadójával szemben. Ezt a fegyverüket elveszítve az ilyen ellenfeleknek át kell hozni a labdát a középpályán, amire jórészt nincsenek kellően felkészülve. Dacára magas sikeres-passz mutatóinak a passzjátékát a múltban kiszámíthatatlannak jellemezték. Ennek oka rövidpasszos játéka, ritkán vállalkozik hosszú átadásokra, inkább a közeli középpályásokat hozza játékba (például Cesc Fàbregast). Ha mégis hosszabb passzra vállalkozik, relatíve sokat hibázik, annyit azonban nem, hogy jelentősen csökkentse a sikeres passzai arányát. A ProZone szerinti számításra hivatkozott a The Sunday Times egyik 2007 januári száma, miszerint Angliában csak Gilberto, Paul Scholes és Frank Lampard nyújt "elit Bajnokok Ligája szintű" teljesítményt. ## Labdarúgáson kívül Gilberto a pályán mutatott sportszerűségéről és nyugodtságáról ismert, összetűzéseknél gyakran lép fel békéltetőként. A pályán kívül udvarias, lelkiismeretes és a riporterekkel is barátságos ember. Pártfogója a Street League-nek, egy Egyesült Királyságbeli alapítványnak, amely labdarúgó-mérkőzéseket szervez hajléktalanoknak és menekülteknek. 2003 júniusában Brazíliába utazott 17 Street League játékossal. A túra alatt meglátogatták szülővárosát, Lagoa da Pratát és összemérték erejüket a helyi szegénynegyedek csapatai ellen az Maracanã stadionban rendezett jótékonysági gálán. Gilberto lelkes zenész, szabadidejében mandolinon és gitáron játszik. Amikor Angliába költözött, mandolinórákat vett és nyilvánosan játszott egy St. Albans-i kocsmában. Később lecserélte a mandolint gitárra. Több csapattársával szambazenét játszva pihennek a Seleção két mérkőzése között. Gilberto örökbefogadott egy óriás hangyászt a Londoni Állatkertben. A róla elnevezett állatot egy állatkerti versenyen nyerte meg egyik rajongója és neki ajándékozta. Egyszer így jellemezte a dél-amerikai állatot: „az én kissé szőrös bátyám!” ## Pályafutása statisztikái (A statisztikák 2008. március 30. szerintiek.) (A statisztikák 2007. november 22. szerintiek.) (A zárójelek tartalmazzák a nem hivatalos fellépéseket is, de azokat nem számítja bele az összesítésbe) ## Díjak Brazíliával: - Világbajnok: 2002 - FIFA Konföderációs Kupa-győztes: 2005 - Copa América-győztes: 2007 Az América-MG-vel: - A Série B bajnoka: 1997 Az Atlético-MG-vel: - A Minas Gerais State League bajnoka: 2000 Az Arsenallal: - FA Community Shield-győztes: 2002, 2004 - FA Kupa-győztes: 2003, 2005 - Az FA Premier League bajnoka: 2004 - Emirates Cup-győztes: 2007 - Amsterdam Tournament-győztes: 2007

Gésa

A gésa (芸者), geiko (芸子) vagy geigi (芸妓) tradicionális japán szórakoztató művész, aki különböző japán művészetek előadásában jártas, mint például a klasszikus zene és tánc. A gésák a 17. század kurtizánjaiból alakultak ki, tökéletességig fejlesztve a szórakoztatás művészetét. A fiatal nők kezdetben kényszerből, később kizárólag szabad akaratukból kerültek be a gésaközösségekbe, ahol hosszú tanulóéveket töltöttek azzal, hogy megfeleljenek a velük szemben támasztott követelményeknek. A 18. századra már törvények védték a gésákat, népszerűségük rohamosan nőtt. Elsajátították a hagyományos japán hangszerek használatát, a tradicionális táncok és énekek előadásmódját, a teaszertartás pontos kivitelezését, még a vendégeikkel való beszélgetés technikáját is. Az irodalom, a költészet terén is művészekké váltak. A gésák sminkjét, hajviseletét és öltözetét szigorú előírások szabályozzák. Más-más külső jellemzőik vannak a tanuló gésáknak, vagyis maikóknak és a tapasztalt gésáknak. Bár napjainkra számuk jelentősen lecsökkent, külsejük, viselkedésük korábban is, ma is elkápráztatja a vendégeiket. ## Elnevezések A gésa szónak, mint minden japán főnévnek, nincs megkülönböztetett egyes- vagy többesszáma. A szó két kandzsiból áll, 芸 (gei), ami művészetet jelent, és 者 (sa), aminek a jelentése „személy” vagy „valamit csináló”. Szó szerint nagyjából művészt, előadóművészt jelent. Másik, Japánban használatos elnevezése a geiko, amit jellemzően Japán nyugati részének – Kiotót is beleértve – gésáira használnak. A tanuló gésák elnevezése maikó, szó szerinti fordításban „táncoló gyermek”, vagy hangjoku, ami „fél ékszernek” fordítható (ez arra utal, hogy fele annyit keresnek, mint a gyakorlott gésák). Még egy általános elnevezésük az osaku, lefordítva „az, aki tölt (alkoholt)”. A maikók fehér sminkje és gondosan kidolgozott kimonója, hajviselete az, melyet a külső szemlélők a gésáknak tulajdonítanak. Annak a nőnek, aki belép a gésa-közösségbe, nem kell maikóként kezdenie, gésaként is indíthatja karrierjét. Máskülönben általában egyéves képzés szükséges, mielőtt akár maikóként, akár gésaként bemutatkozhat. Huszonegy éves kor fölött egy nő már túl idős ahhoz, hogy maiko legyen, ezért a közösségbe való belépéssel egy időben gésává válik. Azonban azok, akik végigmennek a maikók tanulási folyamatán, nagyobb tekintélyt kapnak a későbbiekben. A gésák tanulási folyamatuk legkorábbi szakaszát akár már 3–5 évesen kezdik. Tokió gésái jellemzően 18 évesen kezdik pályafutásukat hangjokuként, tehát általában a tokiói hangjokuk idősebbek, mint társaik Japán más területein. ## Történet A gésák eredete nem annyira régi keletű, mint azt a legtöbb ember gondolná. Habár a Heian-korban (794–1185), már a gésák megjelenése előtt voltak olyan nők, akik művészként dolgoztak, gésaként csak később kezdték őket nevezni. 1589-ben Tojotomi Hidejosi elrendelte, hogy Kiotó környékén egy negyedet – melyet fallal vettek körül – kifejezetten a gyönyörök számára különítsenek el. Ez volt Simabara. A negyed fő tevékenysége a művészetek élvezete, az italozás és a luxusszínvonalú prostitúció volt. A kurtizánok (oiran) drága prostituáltak voltak és vonzották a gazdag vendégeket. Több művész is dolgozott a negyedben, akik zenével, tánccal, költészettel szórakoztatták a vendégeket. Hosszú időn át ezek a művészek férfiak voltak, őket nevezték először gésának. Mint a japán kultúra legtöbb eleme, a kurtizánok világa is meglehetősen bonyolult volt. Minden férfinak, aki együtt kívánt lenni egy oirannal, nehéz rituálékat, szokásokat kellett betartania, és csak a nagyon gazdag és nemes férfiak tehették ezt meg. Emiatt több teaház (ocsaja) jött létre Simabarán kívül is, néhányukban olcsóbb prostitúciót kínáltak. Azonban néhány nő a táncot és a zenét tökélyre fejlesztette, ők lettek az odorikók („táncoló lányok”). Hamar nagy népszerűségre tettek szert, majd felvették a gésa elnevezést. 1700 körül a női gésák már sokkal népszerűbbek voltak, mint a férfiak, néhány évvel később pedig majdnem minden gésa nő volt. Az állam törvényeket hozott, miszerint a gésák számára tiltott a prostitúció, csak a szórakoztatásra kaptak engedélyt. Ezen törvények egyike kimondta, hogy övüket (obi) kimonójuk hátulján kell megkötniük, ami megnehezítette annak levételét. Hajviseletüket, sminkjüket, ruházatukat szintén egyszerűbben kellett kialakítaniuk, mint az oiranoké volt, mert a gésáknak a szépségüket kellett megjeleníteniük a művészetükben, nem pedig a testüket. A rendelet nagy vitákat eredményezett. Néhány hivatalos személy úgy vélte, a prostituáltaknak és gésáknak csak a munkamódszere eltérő, ám ugyanazért a célért, a fizetett szexért dolgoznak, és hogy minden prostituáltat a továbbiakban gésának kellene nevezni. Végül a kormány úgy határozott, határt von a két csoport közé, mondván, a gésák jóval kifinomultabbak, és nem kellene őket a „prostituált” kifejezéssel bemocskolni.[^1] A gésák hamarosan az oiranok népszerűségét is felülmúlták, így 1750-re az oiranok el is tűntek. Ezután újabb gésanegyedek, azaz hanamacsik jöttek létre Kiotóban és más városokban. A 19. századra a gésák valamivel jobb társadalmi pozícióba kerültek, mint a nők általában, de problémáik is akadtak a japán társadalomban. Előfordult, hogy szegény családok eladták lányaikat egy-egy hanamacsi teaházának. Voltak gazdag férfiak (danna), akik sok pénzt fizetettek azért, hogy személyes figyelmet kapjanak egy gésától. A gésák nem mehettek férjhez, így lehetett dannájuk, aki költségeiket fedezte. Más férfiak arra áldoztak hatalmas összegeket, hogy egy-egy új gésalány szüzességét elvehessék (mizuage). A Meidzsi-restauráció idején a gésák tisztelete és hírneve új erőre kapott, a második világháború után pedig még inkább. Komoly törvényeket alkottak meg védelmükre. Többé nem lehetett fiatal lányokat eladni a teaházaknak, és a fiatal gésák szüzességét sem lehetett megvenni. Azóta a nők saját szabad akaratukból választhatják a gésák életét. A görög kultúrában hasonló szerepük volt a hetéráknak, akik művelt társként és prostituáltként töltöttek be szerepet az ősi görög társadalomban. A hetérák független, és gyakran befolyásos nők voltak, akikkel szemben követelmény volt az egyedi, jellegzetes öltözet és az adófizetés is. Szintén a gésákhoz, vagy még inkább az oiranokhoz hasonló tanult szórakoztató hölgyek és egyben prostituáltak voltak a korai babiloni nadituk, valamint a koreai kiszengek (más néven kinjo). ## Tanulási szintek A hagyományok szerint egy gésa képzése már nagyon fiatal korban megkezdődik. Bár a lányok egy részét már gyermekkorban valamelyik gésaházhoz, azaz okijához adják, nem ez az általános gyakorlat a jó hírű negyedekben. A gésák lányai maguk is gyakran gésaként nevelkednek, általában az okija örököseként (atotori, jelentése „örököstárs”) vagy csak a gésa lányaként (muszume-bun). Egy maiko képzését sikomiként kezdi, ekkor szolgálóként dolgozik az okijában. A következő lépcső egy táncvizsgát követően a minaraiként töltött időszak. Mielőtt ez megkezdődik, találnia kell egy onészant, vagyis „nővért” (egy idősebb gésa, aki mentorálja). Az onészan felelőssége, hogy elvigye őt az ozasikibe, ahol ül és megfigyeli mentorát munkája közben, így nyerhet betekintést jövendő munkájába és találhatja meg lehetséges vendégeit. Bár egy minarai is eljár az ozasikibe, nem vesz részt azon aktívan, mint a gyakorlott gésa. Kimonójuk, mely jobban kidolgozott, mint a maikóké, azt a célt szolgálja, hogy beszélgessenek róla. Egy minarait meg lehet hívni bankettekre, azonban jellemzően nem hívják meg őket olyan helyekre, ahova onészanjuk jár. Díjuk az általános díj harmada. Egy minarai általában egy meghatározott teaházban dolgozik, ahol az okászantól tanul (szó szerinti fordításban „anya”, a ház tulajdonosa). Ott megfigyelhetik, eltanulhatják a beszélgetés és játékok technikáját, melyeket az iskolában nem tanítanak. Ez a tanulási szint nagyjából egy hónapig tart. A kezdeti sikomiként és minaraiként töltött tanulási szakasz korábban éveken át tartott, jelentősen hosszabb ideig, mint napjainkban. Rövid képzési idő után a tanítványok a maiko elnevezést kapják. A maikók („táncoló lány”) a tanuló gésák, ez a tanulási szint éveken át tarthat. Egy maiko idősebb gésa mentorától tanul, és követi azt minden programjára. Az onészannal és az imouto-szannal („idősebb nővér/fiatalabb nővér”) való kapcsolat nagyon fontos. Mivel az onészan tanítja meg maikóját mindenre a hanamacsi („virágvárosok”) életéről, tanítása létfontosságú. Megtanítja őt, mi a tea felszolgálásának megfelelő menete; megtanítja, hogyan kell samiszenen játszani, táncolni, általános témákról beszélgetni és hasonlók. Az onészan segít abban is, hogy mi lesz egy maiko új gésaneve, mely eredeti nevéhez kapcsolódik. Amikor egy lány eléri a 20–22 éves kort, előléptetik érett gésává az erikae nevű ceremónia keretében, ekkor kifordítják kimonója gallérját. Ez 2–5 maikóként vagy hangjokuként eltöltött év után történhet, attól függően, hány éves korában mutatkozott be. Ettől kezdve teljes díjat kap idejéért, és visszavonulásáig gésa marad. ## Modern gésák A modern gésák még napjainkban is a tradicionális gésaházakban, az okijákban élnek, főként a tanulóidejük alatt. A tapasztalt gésák elég sikeresek lehetnek, hogy a független életet választhassák. Az elegáns, magas szintű kultúrával rendelkező világot, melynek részei a gésák, karjúkainak nevezik („a virág és fűzfa világ”). Azok a fiatal nők, akik gésák szeretnének lenni, gyakran a középiskola vagy főiskola elvégzése után kezdik el tanulóéveiket, sokan pedig még később, felnőttkorban. A gésák ma is megtanulnak az olyan hagyományos hangszereken játszani, mint a samiszen, a sakuhacsi (bambuszfuvola), a dobok, illetve megtanulják a tradicionális énekeket, táncokat előadni, valamint a teaszertartást, irodalmat, költészetet. A gésák megfigyelésével, illetve a gésaház tulajdonosának szolgálatával a tanulók képzetté válnak a vendégekkel való bánásmód és a hagyományok terén, beleértve kimonójuk kiválasztását és viselését. A kimonó egy földig érő selyemköntös, melyre bonyolult mintázatot hímeztek és melyet övvel együtt viselnek. Kiotó az a hely, ahol a gésák hagyománya a legerősebb napjainkban is, főként Gion Kóbuban. Ennek a negyednek a gésáit geikónak nevezik. Tokió hasonlóképp ismert gésanegyedei Simbasi, Aszakusza és Kagurazaka. A modern Japánban gésákat és maikókat ritkán láthatunk a hanamacsin kívül. Az 1920-as években több mint 80 000 gésa élt Japánban, ma már sokkal kevesebben vannak. A pontos számuk ismeretlen a kívülállók előtt, de 1000–2000 közé tehető, főként Atami város központjában. Ott általános dolog az is, hogy a turisták fizetnek azért, hogy felöltözhessenek maikóként. Lomha gazdaság, csökkenő érdeklődés a tradicionális művészetek iránt, a „virág és fűzfa” zártkörű világa és egy gésa szolgálatainak magas ára mind hozzájárul eme tradíciók hanyatlásához. Gésákat gyakran hívnak meg bankettekre, összejövetelekre, jellemzően ocsajákba, vagyis teaházakba, illetve tradicionális japán éttermekbe (rjótei). Idejüket úgy mérik, amíg egy füstölő leég, ezt szenkódainak nevezik („füstölődíj”) vagy gjokudainak („ékszerdíj”). Kiotóban az ohana vagy hanadai kifejezéseket használják, jelentésük „virágdíj”. A vendégek a gésaegyesület irodájában (kenban) kötik meg az egyezséget, ahol minden gésa napirendjét, programjait nyilvántartják, és így megjelölhetik az időpontokat a szórakoztatásra és a tanulásra is. 2007-ben mutatkozott be az első külföldi származású gésa, Szajuki, Tokió Aszakusza negyedében. Szajuki, eredeti nevén Fiona Graham, ausztrál származású antropológus, Melbourne-ben született, antropológiai témájú dokumentumfilmek producere és rendezője. Állítása szerint ő az első nyugati gésa Japánban. Jelenleg Tokió fukagawa kerületében dolgozik, három másik gésával. ## Gésák és a prostitúció Még Japánon belül is maradtak zavaros gondolatok a gésa-szakma természetéről. Nagyon sok külföldi hiszi úgy, hogy a gésák prostituáltak. Azonban egy hivatásos gésa nem szerződik le pénzért nyújtott szexuális szolgáltatásra a vendégekkel. Céljuk a vendég szórakoztatása, és ezt tánccal, versekkel, zenei játékkal vagy könnyed beszélgetéssel teszik. A gésák programjába beletartozhat a flört és a játékos célozgatások, azonban a vendégek tudják, hogy ennél többet nem is várhatnak. Japánban a férfiakat olyan illúzióval szórakoztatják, ami sosem valósul meg. A gésákat összetévesztik az Edo-kor magas szintű kurtizánjaival, az oiranokkal, melyekből a gésák továbbfejlődtek. A gésákhoz hasonlóan az oiranokra is a gondosan elkészített hajviselet és fehér smink volt jellemző, de ők ruhájuk elején kötötték meg az övet. Az általános hit szerint azért, mert így könnyebb volt azt levenni, bár Liza Dalby antropológus szerint csak azért, mert abban a korban ez volt a gyakorlat a férjezett nők esetében. A gésák olyan fürdővárosokban is dolgoznak, mint Atami, őket onszen gésáknak nevezik. Az onszen gésák rossz hírnévre tettek szert a városukban dolgozó prostituáltak nagy számának köszönhetően, akik gésaként árulják magukat. Ehhez hozzájárultak azok a rosszindulatú hírek is, hogy táncszokásaik közé tartozik, hogy kimonójuk alját a tánc során egyre magasabbra és magasabbra emelik fel. Ezekkel az „egy éjszakás gésákkal” ellentétben az igazi onszen gésák valójában kiváló táncosok és zenészek. Azonban Maszuda Sajo, aki onszen gésaként dolgozott a Nagano prefektúrában, önéletrajzában beismeri, hogy a múltban nagy nyomás nehezedett rájuk, hogy fizetett szexuális szolgáltatásokba is belemenjenek. ### Magánélet és a danna Azon gésák, akik a házasságot választják, visszavonulnak szakmájuktól. A visszavonult gésáknak bár nem tiltott, hogy életükről a külvilágnak meséljenek, íratlan szabály, hogy nem beszélnek múltjukról, titokban tartják azt haláluk napjáig. Hagyomány volt a múltban, hogy a gésáknak volt egy pártfogójuk, a danna. A danna általában egy gazdag férfi volt – akár nős is –, aki a gésák tradíciók szerinti képzésének hatalmas költségeit állta. Ez még napjainkban is előfordul, bár nagyon ritka. Miközben az tény, hogy egy gésa szabadon hozhat létre személyes kapcsolatot férfiakkal, akikkel munkája során találkozik, az ilyen kapcsolatot óvatosan kell megválasztani, és vélhetően nem alkalmi kapcsolat lesz. Egy hanamacsi nagyon zárt közösség, és egy gésa nem veheti könnyelműen a jó hírét. ### „Gésa lányok” A „gésa lányok” olyan japán nők voltak, akik prostituáltként dolgoztak Japán szövetségi megszállásának idején, a második világháború után. Szinte kizárólag amerikai katonákat szolgáltak ki, akik az országban állomásoztak, ők beszéltek ezekről a nőkről tévesen „geesha lányokként”. Az elírás sok nyugati esetében általános volt. Ezt a zavart mélyítette a tény, hogy ezek a nők is kimonóban jártak, és a gésák kinézetét imitálták. Az amerikaiak nem ismerték a japán kultúrát, így nem tudhatták a különbséget a gésák és eme jelmezes prostituáltak között. Azt mondják, hogy 1945-ben, nem sokkal érkezésük után, a megszálló katonák összegyűltek a Ginzán és együtt énekelték: „Geesha lányokat akarunk!” Végül a „geesha lány” kifejezés általános szóhasználat maradt a japán prostituáltakra vagy az éjszakai életben dolgozó nőkre, beleértve a bárban dolgozó és az utcai prostituáltakat is. A kutatók szerint a „geesha lányok” nagyban felelősek azért a nyugati téveszméért, hogy minden gésa prostituált. ### Mizuage A mizuage egy ceremónia, melyen a maikók esnek át egy bizonyos kor elérése után. Az Edo-kor idején a kurtizánok e ceremóniáját egy pártfogó támogatta, akik rendelkeztek azzal a joggal, hogy pártfogoltjuk szüzességét elvegyék. Ez a gyakorlat 1959-ben illegálissá vált. Minden maikónak át kell esnie ezen a ceremónián, hogy teljes jogú gésává válhasson. A mizuage-pártfogó feladatának elvégzése után semmi további kapcsolatba nem kerülhetett a nővel. A mizuage ceremónia nem számított prostitúciónak a gésák részéről. A pénz, amit egy maiko kapott érte, nagyon nagy összeg volt, és a gésaként való bemutatkozás anyagi fedezeteként használták fel. ## Külső megjelenés Egy gésa megjelenése folyamatosan változik pályája során, a kislányostól a jól megtervezett maikó-öltözetén át az idősebb, tapasztalt gésák sötétebb tónusú ruházatáig. ### Smink Napjainkban egy tanuló gésának tradicionális sminkje a legjellemzőbb vonása, bár a tapasztalt gésák is viselik a maikókra jellemző teljes fehér sminket, de csak különleges előadás esetén. A fehér smink eredete vitatott. Egyes feltevések szerint abból az időből ered, amikor japán utazók tértek vissza Európából, és „sápadt arcú” szépségekről meséltek történeteket. Mások szerint Kínából ered, és a palota hölgyei vették át a szokást. Figyelembe véve, hogy a fehér smink használata Japán történelmében a Heian-korig datálható, amikor Japánra jelentős hatással volt a kínai kultúra, ez utóbbi magyarázat valószínűbbnek tűnik. A tanuló gésák hagyományos sminkje a vastag fehér alapsmink piros rúzzsal, valamint piros és fekete kihúzással a szemeken és szemöldökön. Eredetileg a fehér alapmaszkot ólom hozzáadásával készítették, de miután a Meidzsi-korban felfedezték annak mérgező hatását a bőrre, illetve hogy szörnyű bőr- és hátproblémák alakultak ki általa az idősebb gésáknál, rizsporra cserélték. A smink tökéletes felvitele nehéz és időigényes folyamat. Öltözés előtt kell felvinni, hogy elkerüljék a kimonó bepiszkolását. Először viasz vagy olaj alapot visznek fel a bőrre, ennek neve bincuke-abura. Ezután vízzel kevert fehér porból krémszerű pasztát készítenek, és bambuszecsettel kenik a bőrre a nyaktól indulva fölfelé. A fehér smink befedi az arcot, nyakat és a mellkast, két-három kihagyott terület kivételével (ezek V-t vagy W-t formázó alakok). Ezek egyrészt a tarkón maradnak ki, hogy kiemeljék ezt a tradicionálisan erotikus részt, másrészt a hajvonal mellett egy vonalban, hogy egy maszk illúzióját keltsék. Miután az alapozóréteg felkerült, egy szivaccsal simítják végig az arcot, torkot, mellkast, tarkót és nyakat, hogy a fölösleges anyagot eltávolítsák, és elkeverjék az alapot. Ezután következik a szem és szemöldök berajzolása. A hagyományok szerint korábban faszenet használtak erre, napjainkban már modern kozmetikai szerek állnak rendelkezésre. A szemöldökre és a szemek köré fekete smink kerül vékony faszénnel, a maikók piros színt is tehetnek szemeik köré. Az ajkakat kis ecsettel festik ki. A színezőanyag kis pálca formájában van, melyet vízben oldanak fel, majd kristálycukrot adnak hozzá, hogy az ajkak csillogjanak. Ritkán festi ki egy gésa mindkét ajkát teljesen, ahogyan nyugaton szokás, mivel a fehér szín optikailag más hatást kelt, míg a teljes színezés túl nagynak mutatja a szájat. Az alsó ajkat ezért csak részben festik be, a felső ajak a maiko első évében fehér marad, később azt is színezik. Az újonnan beavatott gésák csak a felső ajkat festik be teljesen. A legtöbb gésa csak a felső ajkát színezi teljesen, az alsón pedig csak egy hajlított sávot, ami nem követi az ajak vonalát. A gésák az alsó ajak körberajzolásával egy virág bimbó illúzióját keltik. Azok a maikók, akik tanulásuk utolsó szintjén állnak, egy rövid időre fogukat feketére festik. Ez a gyakorlat általános volt Japánban a férjes asszonyok között, illetve korábban a császári palotában, de csak néhány negyedben és családban maradt meg a szokás. Míg a nyugatiak számára ez kellemetlen látványnak tűnhet, ez is részben a megfelelő optikai hatást szolgálja: a fehér smink mellett a fogak sárgának tűnnek, így feketére festésükkel a fogak mintha eltűnnének a nyitott szájban. Ez a hatás persze csak bizonyos távolságból érhető el. Egy maikó az első három évben szinte állandóan ezt a sminket viseli. Eleinte sminkjében segédkezik az onészan, vagy az okászan, később már magának készíti. A három év eltelte után sminkjét jóval egyszerűbbre változtatja. Ennek oka, hogy ekkorra már éretté válik, és az egyszerűbb stílus jobban megmutatja természetes szépségét. Hivatalos alkalmakra az érett gésák is a fehér sminket használják, harmincéves kor fölött pedig már csak különleges táncok előadásakor. ### Ruházat A gésák mindig kimonót viselnek. A tanuló gésák kimonója színpompás, hasonlóan túlzó övvel (obi). Az obi mindig világosabb, élénkebb színű, mint a kimonó, hogy egyfajta egzotikus egyensúlyt adjon a ruházatnak. A maikók az övet darari („lógó öv”) stílusban kötik meg. Az idősebb gésák öltözetén visszafogottabb mintázat van, obijuk egyszerűbb csomóval megkötött (taiko-muszubi). Egy sikeres okija jellemzője, hogy gésája egy kimonót csak egyetlen alkalommal vesz fel, ezzel mutatva, hogy a gazdag okija raktárszám rendelkezik kimonókkal. Egy maiko kimonója esetében a nehéz lógó öv mellett a kimonó ujja (furi) mélyen lelóg. Egy táncelőadás során a tanoncnak több alkalommal is karjai köré kell tekernie a kimonó ujjait, nehogy elbotoljon bennük. A kimonó színe, a mintázata és stílusa az évszakokhoz és eseményekhez kapcsolódóan is változik. Télen a gésák háromnegyedes hosszúságú, kézzel festett selyemmel bélelt haorit (kabátkát) viselnek kimonóik fölött. A bélelt kimonót hidegebb évszakok idején, a bélés nélkülit nyáron viselik. Egy kimonó elkészítése 2–3 évig tart, a festéstől és hímzéstől függően. A geikók piros vagy rózsaszín nagadzsubant (alsókimonó) hordanak. A maikóké piros, fehér nyomott mintákkal. A fiatal maikók gallérja túlnyomórészt piros; fehér, ezüst vagy arany hímzéssel. Két-három évnyi képzés után a piros gallérra fehér hímzés kerül, hogy ezzel tapasztalatát jelezzék. Húszéves kor környékén a gallér fehérre változik. A gésák az utcán lábukon lapos talpú szandált viselnek, ez a zóri, bent pedig tabit. Zordabb időjárás esetén magasított facipőt, a getát hordják. A maikók speciális facipője az okobo. ### Hajviselet A gésák hajviselete sokat változott a történelem során. A múltban általános szokás szerint a nők leengedve viselték hajukat, míg később felrakva. A 17. században a feltűzött haj volt a jellemző, ebben az időben alakult ki a simada stílus (simada mage), ami egyfajta tradicionális konty volt, melyet a tapasztalt gésák viseltek. A simadának négy fő típusa van: 1. a taka simada (たか島田), ez magas konty, melyet a fiatal hajadon lányok viselnek; 2. a cubusi simada (つぶし島田), egy jóval laposabb konty az idősebb nőknek; 3. az uivata (ういわた), mely általában egy kis színes pamut szalaggal felkötött konty; 4. végül a momovare (ももわれ, ’kettévágott barack’), mely nevéhez hűen egy kettévágott barackra emlékeztet, ezt csak a maikók használják. További hajstílusok: ofuku, kacujama, jakko simada és a szakko. A Mijagavacsó gésanegyed és a Pontocsó gésanegyed maikói további hat hajstílust használtak még, mint például az umemodoki, az osidori no hina, a kikugaszane vagy az oszafune. Az egyes hajviseleteket gondosan kidolgozott fésűk és hajtűk díszítik (kanzasi). A 17. században és a Meidzsi-restauráció időszaka után ezek a fésűk nagyok és feltűnőek voltak, általában a felsőbb osztálybeli nőknek még túldíszítettebbek. Később ez megváltozott, a kisebb és kevésbé látható hajfésűk lettek népszerűbbek. A gésáknak képzésük része, hogy egy kis támasztékkal (makura) a nyakuk alatt kell aludniuk párnák helyett, így tökéletes maradhat a hajuk. A szokás betartása miatt mentoruk rizst szór a támaszték környékére. Így ha a gésa feje alvás közben legurulna róla, a rizs beleragadna a hajában lévő rögzítőanyagokba. Ezután a gésának újra át kell esnie azon a fárasztó procedúrán, amíg haját újra gondosan beállítják. Ha ez nem így működne, egy gésa haját minden héten vagy még gyakrabban kéne újraalkotni. A modern gésák nagy számban használnak parókát munkájuk során, míg a maikók természetes hajukat viselik. Egy maikónak képzése előtt hosszúra kell növesztenie haját, hogy dolgozni lehessen vele. Azonban mindkét esetben magasan képzett mester szükséges annak karbantartásához. A tradicionális fodrászat mára már lassan kihaló művészet. Egy idő után ez a fajta hajszobrászat kopaszodást idézhet elő a fejtetőn. ## Gésák a művészetekben A gésák a művészetek számos területén megjelennek. Sok könyv jelent meg nyomtatásban a gésák életéről, világáról, például Eleanor Underwood The Life of a Geisha című könyve. Magyar nyelven is található több olyan ismeretterjesztő mű a témában, mint Liza Dalby antropológus Geisha című könyve, vagy Kyoko Aihara Gésák: élő hagyomány című munkája. A gésák témáját a szórakoztató irodalom is felhasználja. Nagy sikerű könyv Arthur Golden Egy gésa emlékiratai című könyve, mely 1999-ben jelent meg Magyarországon, és melyből a többszörös – többek között Golden Globe- és Oscar- – díjnyertes film is készült. A regény attól is különlegesnek számít a maga nemében, hogy íróját egy valódi gésa, Ivaszaki Mineko avatta be a titkokba – ez pedig tiltott dolog a gésák világában. A mozifilm fogadtatása meglehetősen vegyes volt. Sokan úgy vélték, hogy a film prostituáltakkal azonosítja a gésákat, ennek ellenére több díjat is nyert, főképp a látvány és az operatőri munka miatt. Magyarországon bemutatták még Az érzékek birodalma című japán–francia erotikus filmdrámát is, mely szintén nagy port kavart fel a világban; több országban be sem mutatták, a rendező Ósima Nagiszát Japánban perbe fogták és a női főszereplő, Macuda Eiko is heves támadásoknak volt kitéve. Számos festőnek volt kedvelt témája a gésák világa. Eisószai Csóki és Kitagava Utamaro japán művészeket (mindketten az ukiyo-e stílus /fadúcos nyomtatás/ neves képviselői voltak) vagy George Cinnery brit festőt is megihlette a titokzatos hangulat. Utamaro több sorozatot készített, melyekben a különböző társadalmi osztályokhoz tartozó női szépségekkel foglalkozik. További könyvek: - Angol nyelven - - - - - Magyar nyelven - - - - - - További filmek: - Sisters of the Gion (1936) - Geisha Girl (1952) - O'Haru élete (西鶴一代女Saikaku Ichidai Onna) (1952) - A Geisha (祇園囃子, Gion bayashi) (1953) - The Teahouse of the August Moon (1956) - The Barbarian and the Geisha (1958) - The Geisha Boy (1958) - Late Chrysanthemums (Bangiku) (1958) - Az én kis gésám (1962) - The Wolves (1971) - The World of Geisha (1973) - Yokiro (The Geisha) (1983) - American Geisha (1986) - Ihara Saikaku Koshoku Ichidai Otoko (1991) - The Geisha House (1999) - Figyel a tenger (2002) - A szamuráj (2003) - Fighter in the Wind (2004) - Wakeful Nights (2005) - Egy gésa emlékiratai (2005) - DOA: Élve vagy halva (2006) - Maiko Haaaan!!!'' (2007) Festészet [^1]:

New Routemaster

A New Routemaster (eredeti nevén New Bus for London) Londonban üzemelő dízel-elektromos hibrid emeletes busz. A járművet a Heatherwick Studio tervezte, és a Wrightbus gyártotta. Figyelemre méltó a busz végében a nyitott peron, amely hasonlít az előd AEC Routemasterhez, azonban ezt a modern kor elvárásaihoz igazították, ezáltal akadálymentesen elérhetővé vált, valamint szükség esetén zárható is. Az első példány 2012. február 27-én állt forgalomba. A korábbi AEC Routemaster a klasszikus londoni autóbusztípus volt a rá jellemző nyitott hátsó ajtóval. Ezeket a buszokat több mint fél évszázadnyi üzemeltetés után Ken Livingstone polgármestersége alatt, 2005 végén két nosztalgiajárat kivételével az összes vonalról kivonták és helyükre teljesen új, akadálymentes (részben csuklós buszokból álló) flotta állt. Ezeken a buszokon – részben a balesetveszély miatt – már nem volt nyitott hátsó peron. A Routemasterek forgalomból kivonása a 2008-as londoni polgármester-választás egyik vitatémája volt. Boris Johnson, a később megválasztott polgármester egyik kampányígérete az új emeletes Routemasterek beszerzése volt, később ezért is kapta a típus a Boris Bus vagy Borismaster becenevet. Johnson győzelme után még 2008-ban el is indult a buszra a nyílt tervpályázat, 2009 végén megkötötték a szerződést a buszok gyártásáról a Wrightbusszal, majd a jármű végleges formatervét 2010 májusában mutatták be. Az új emeletes busz megalkotásakor a tervezők a régi AEC Routemasterhez nyúltak vissza. Elődjével ellentétben a New Routemaster a gyorsabb utascsere érdekében három ajtót és két lépcsőt kapott. A harmadik nyitott ajtót szükség esetén be is lehet csukni, így ez a kialakítás lehetővé teszi, hogy a busz egyfős személyzettel, kalauz nélkül üzemeljen. A legyártott buszok ára darabonként közel angol font volt. A New Routemaster nagy népszerűségnek örvendett az üzemeltetők körében, és a buszok mára már részét képezik a londoni városképnek. Népszerűsége ellenére több tervezési hibával küszködik, mint például nyáron az utastér túlmelegszik, vagy a nem megbízható hibrid akkumulátorai miatt több szennyezést bocsát ki, mint az elődei. Hogy a Wrightbus a negatív kritikákat eloszlassa, 2016-ban bemutatta az utód Wright SRM-et, amelyet már Volvo B5LHC alvázra építettek, de a New Routemaster formatervét nagy részben átvette. A gyártó az utolsó New Routemastert 2017 decemberében szállította le a London United részére. ## Jellemzői Az utasajtók a jármű elején, közepén és végén kaptak helyet, melyekből a legelső és a leghátsó az emeletre vezető lépcsősorokra nyílnak. A hátsó ajtó rendelkezik egy, az AEC Routemasterből ismert peronrésszel, illetve egy kapaszkodórúddal. Hasonlóan régi elődjéhez, a New Routemaster harmadik ajtaja is alkalmas arra, hogy az utasok két megálló között is fel-, vagy leszállhassanak a mozgó járműről, amennyiben a jármű a buszvezetőn kívül egy kalauzzal is közlekedik, különben ez a hátsó ajtó zárva van, és csak megállóhelyeken nyit. A londoni tömegközlekedésben használatos Oyster card számára mind a három ajtó el van látva Oyster-olvasóval. Más formátumú jegyeket felszálláskor a járművezetőnek kell bemutatni. A buszokba a Camira Fabrics üléshuzatai kerültek, a korábbi típusoktól eltérő mintával. A belső tér világítását LED-es lámpákkal, hűtését pedig egy klímavezérelt szellőztető rendszerrel oldották meg. Utastájékoztatás szempontjából a buszokat felszerelték vizuális tájékoztatókkal, hangszórókkal, illetve hallássérültek részére kiépítettek egy hangfrekvenciás indukciós hurok-rendszert, amelyek a busz viszonylatáról, végállomásáról és következő megállójáról tájékoztatja az utasokat. A busz dízel-elektromos hibrid, elektromos motorját egy dízelüzemű generátor tölti, emellett fékezéskor energiát tud visszatáplálni a rendszerbe. ## Háttere ### Az eredeti Routemaster buszok Londonban A London számára tervezett és nagyrészt ott is üzemeltetett több mint 2800 darab Routemastert 1956 és 1968 között gyártották. A robusztus formatervének köszönhetően a cseréjének többszöri kísérlete ellenére 2005-ig forgalomban maradt. 2000\. december 31-étől minden, az Egyesült Királyságban forgalomba állított új busznak meg kell felelnie az 1995-ben elfogadott fogyatékkal élők megkülönböztetéséről szóló törvénynek, amely előírja többek között az akadálymentes hozzáférhetőséget, így 2000 után a Routemaster a nem akadálymentesített buszok leggyakoribb példájává vált. London polgármestere, Ken Livingstone a 2000 és 2004 közötti első ciklusában még támogatta, hogy a Routemaster korlátozott mennyiségben, de megmaradjon az angol főváros útjain, emellett olyan ígéretet is tett, hogy 2009-re a teljes buszflottát lecseréli alacsony padlósra. Ezt a dátumot később 2006-ra módosították, ezzel a Routemaster buszoknak a korábban tervezetthez képest előbb fejeződött be a londoni pályafutásuk. A forgalomból való kivonást emellett az is indokolta, hogy a hátsó nyitott peron balesetveszélyes is lehetett, a gépjárművezető mellett egy kalauzt is kellett alkalmazni, valamint az utazóközönség előnyben részesítette a modern, kényelmesebb busztípusokat. Livingstone szerint polgármestersége alatt évente körülbelül 12 ember halt meg, miután leesett a busz hátsó peronjáról. Az utolsó Routemastereket 2005 decemberében vonták ki a menetrend szerinti forgalomból. Kivonásuk után a 9-es és 15-ös buszok vonalán közlekedtek nosztalgiajáratként, rövidített útvonalon, így ez nem ütközik a Transport for London közlekedéspolitikájával, ugyanis a nosztalgiabuszok mellett alacsony padlós buszok is közlekednek teljes útvonalon. A 9-es buszvonalon 2014 júliusa óta nincsenek már nosztalgiajáratok. ### FRM és XRM 1964–65 környékén egy hátsó motoros Routemaster fejlesztésébe kezdtek, aminek eredménye 1966-ban az FRM1 (front-entrance Routemaster, magyarul elsőajtós Routemaster) lett. A prototípus 60%-ban azonos alkatrészekből állt, mint a hagyományos Routemaster, valamint ez volt az első önhordó vázas, hátsó motoros emeletes busz, amit Nagy-Britanniában építettek. Az egyetlen utasajtó és az egyedi tervezésből fakadó műszaki problémák miatt az FRM kudarcba fulladt, bár magának a koncepciónak volt létjogosultsága. A London Transport 1968-ban visszatért a tervezőasztalhoz, hogy a Routemastert kiváltó emeletes buszt tervezzenek. A kezdeti terveken a busz négy tengellyel és alacsony padlóval rendelkezett. A projekt 1975-ben az XRM (Experimental Route Master) nevet kapta. Az új típusban a motort busz oldalsó részére helyezték, valamint a kis kerekeket és hidraulikus meghajtást kapott a még alacsonyabb padlószint eléréséért. Az 1970-es évek közepén végzett kutatások kiábrándító eredményeket hoztak, majd 1978-ban az XRM az előd Routemasterhez hasonlító, hagyományosabb kinézetet kapott, a hátsó tengely mögött elhelyezett hátsó ajtóval. Terv volt még az LPG meghajtásra, valamint hidraulikus felfüggesztéssel ellátásra, amivel a padló magasságát lehetett volna csökkenteni a megállókban, azonban a projektet 1980-ban leállították, mivel úgy számoltak, hogy 2500 új XRM legyártása 153 millió fontba került volna, míg a 2700 Routemaster karbantartása csak 13,5 millió fontba. Egy évtizeddel később a London Transport ismét a Routemasterek leváltásán kezdett el dolgozni, ehhez 1989-ben terveket kért a Dennis Bus, az Alexander és a Northern Counties vállalatokról. Némileg meglepő módon a felkérés a régi Routemasteréhoz hasonló egy darab hátsó ajtót és az utastértől elszeparált vezetőállást is előírt, melyek már akkor elavultnak számítottak az Egyesült Királyságban. 1999-ben a London Transport kapott egy tervet az egykori járműtechnikai vezetőjüktől, Colin Curtistől, aki egykor a Routemaster fejlesztését vezette. A „Q Master” névre keresztelt busz tervét mind a London Transport, mind a gyártók támogatták. Az újonnan alakult Transport for London kezdetben támogatta a fejlesztést, de végül 2003 júniusában ezzel a projekttel is felhagytak. ## Tervezés ### A kezdeti Capoco-javaslat 2007\. szeptember 3-án Boris Johnson, a Konzervatív Párt polgármesterjelöltje bejelentette, hogy a modern idők Routemasterét tervezi bemutatni. 2007 decemberében a brit Autocar autómagazin felkérte a Capoco tervezőirodát, amely nevéhez kapcsolódik az Optare Solo autóbusz is, hogy tegyenek javaslatot az új generációs Routemaster számára. A tervezett busz az RXML nevet kapta, hibdid meghajtással, alacsony padlóval és könnyű alumínium szerkezettel tervezték, valamint nagyobb utaskapacitással rendelkezett volta, mint a régi Routemaster. A tervekben a busz kapott volna egy mozgáskorlátozottak számára elérhető első, zárható ajtót, míg hátul megtartotta volna a nyitott peront és a lépcsőt. A busz egy benzin-hidrogén motort kapott volna az elejébe, amely folyamatosan töltötte volna a busz akkumulátorát, a hátsó tengelyt meghajtó elektromos motor pedig hátra került volna, valamint a hidrogéntartály az emeletre vezető lépcsősor alatt kapott volna helyet, így ezzel az elrendezéssel a busz alacsony padlóval rendelkezett volna. A modellt érdeklődés övezte a sajtó részéről, azonban Livingstone túl költségesnek és balesetveszélyesnek ítélte annak ellenére, hogy javaslat is született a hátsó peron kamerákkal történő megfigyelésére. ### New Bus for London pályázat Boris Johnson támogatta az Autocar és a Capoco formatervét, és ígéretet tett, hogy ha megnyeri a 2008. májusi polgármester-választást, akkor pályázatot ír ki az új Routemaster fejlesztésére. Győzelme után, 2008. július 4-én kihirdette a New Bus for London elnevezésű pályázatot. A Transport for London két kategóriában hirdetett versenyt mind a cégek, mind a polgárok számára: a képzelet kategóriában az általános ötletekhez és elképzelésekhez, a formaterv kategóriában pedig a jobban kidolgozott javaslatokra. Mindkét kategóriában vagy a busz egészéről, vagy a busz kisebb részeiről szóló tervet kellett benyújtani a résztvevőknek. A képzelet kategóriában követelmény volt a nyitott hátsó peron, valamint egy nyitható-csukható utasajtó. A formaterv kategóriában már több elvárás szerepelt: legalább egy belső lépcsősor mellett a hátsó peron és a zárható utasajtó itt is megjelent, továbbá legalább 72 személy elszállítására alkalmasnak kellett lennie a tervezett járműnek. Ezek mellett mind a két kategóriába beküldött terveknek meg kellett felelniük a kötelező és javasolt formai feltételeknek, valamint alkalmasnak kellett lenniük a sorozatgyártásra. A pályázaton pénzdíjat is felajánlottak: a nyertes fontnyi, a jó ötletek pedig alacsonyabb pénzjutalomban részesültek. A 2008. októberi pályázati lezárás után több javaslat a média figyelmét is felkeltette. Köztük a H4 Group „mosolygós busza”, a Future Systems „űrkorszaki” busza hidrogénmeghajtással, valamint a Foster & Partners üvegtetejű emeletes busza. A nyertest 2008. december 19-én hirdették ki. A pályázaton 255-en indultak formaterv, és 475-en képzelet kategóriában. A pályázatnak egy magyar díjazottja is volt Vass László személyében, aki a képzelet kategóriában indult. A fontos fődíjat végül megosztva a Capoco Design, valamint a Foster & Partners és Aston Martin közös koncepciója kapta. ### Pályázati eljárás és a végső formaterv A győztes valamint a díjazott terveket a Transport for London kiküldte a buszgyártóknak, hogy azok alapján készítsék el egy busz formatervét, hogy azzal majd indulhassanak a TfL busztenderén. A buszok beszerzésére a felhívás végül 2009 áprilisában jelent meg az Európai Unió Hivatalos Lapjában. 2009 májusában hat gyártót hívtak meg tárgyalásra a buszok tervezésével és gyártásával kapcsolatban. Ez a hat gyár az Alexander Dennis, az EvoBus (amihez a Mercedes-Benz tartozik), a Hispano Carrocera, az Optare, a Scania és a Wrightbus volt, amik közül mindegyik tudta teljesíteni az elő követelményt, három éven keresztül évi 600 autóbusz legyártását. A Volvo visszautasította a meghívást. A TfL augusztus 14-ét jelölte ki a részletes ajánlatok benyújtásának határidejére. A Scania és az EvoBus még a határidő előtt visszalépett, mert a Scaniánál nem tudták volna időre előállítani az első prototípust, az EvoBusnál pedig nem tudtak legyártani emeletes buszokat. Végül 2009. december 23-án az északír Wrightbus nyerte meg a tendert az új Routemaster buszok megépítésére. A szerződés szerint a buszoknak legalább 57 férőhelyesnek kell lenniük, két lépcsővel és három utasajtóval ellátni, amelyekből a leghátsót menet közben is nyitva lehessen hagyni, amennyiben a busz egy kalauzzal is közlekedik. Továbbá a buszoknak hibrid meghajtásúaknak kell lenniük, amivel a hagyományos buszokhoz képes 40%-kal, a már forgalomban lévő hibrid buszokhoz képest 15%-kal több üzemanyagot tud megtakarítani, valamint a nitrogén–oxid-kibocsátása 40%-kal, a szemcsés anyagok kibocsátása 33%-kal alacsonyabb a dízel buszokkal összehasonlítva. 2010\. május 17-én mutatták be a végleges formatervet, melyen legszembetűnőbbek az aszimmetrikus ablaküveg sávok, amik futurisztikussá teszik a busz megjelenését. A TfL és a Wrightbus a Heatherwick Studióval dolgozott össze, hogy megtervezzék a busz végső kinézetét. Egy London számára készült ikonikus busz lévén a Transport for London a busz formatervét levédette. A karosszériát két átlós ablaksorral látták el, amelyek fentről lefele húzódnak el, közülük az egyik a busz végén, a másik pedig a busz jobb elején tér át az emeleti részről a földszintire, ezzel természetes fényt enged be mind a két emeletre vezető lépcsősorra. A hátsó lépcsősor ugyanott helyezkedik el, mint a régi Routemaster lépcsősora, az első lépcsősor pedig a vezetőállás mögött kapott helyet. ## Gyártás A busz életnagyságú modelljét 2010. november 11-én mutatták be az Acton depóban. Az első prototípust, amit a sajtó számára még Boris Johnson is vezetett, 2011. május 27-én mutatták be, majd utasforgalomban először 2011 decemberében vett részt, amikor a városháza és a Trafalgar Square között közlekedett. Nem sokkal a bemutató után a prototípus lerobbant az M1-es autópályán, mint kiderült, kifogyott az üzemanyagból. Az első busz (LT2-es azonosítóval) 2012. február 27-én állt forgalomba az Arriva London állományában, a 38-as buszvonalon. A 2012-es londoni polgármester-választáson a munkáspárti Ken Livingstone kampányában ígérte, hogy megválasztása esetén a magas áruk miatt nem vásárol több New Routemastert. A választást Boris Johnson nyerte, aki jóváhagyta 600 új busz vásárlását összesen 160 millió font értékben. Az első 272 buszt Euro 5-ös motorral szerelték, leszámítva hat darabot, amelyek már teljesítik az Euro 6-os környezetvédelmi normát. 2014-ben újabb 200 New Routemastert rendeltek, amit 2016 januárjában újabb rendelés követett, amivel 1000-re nőtt a megrendelt buszok száma. A 2015 júniusától gyártott darabokat már csak kizárólag a megállókban nyitható harmadik ajtóval gyártják annak ellenére, hogy a New Routemaster egyik különlegessége a nyitott hátsó peron volt. Az egyik (LT812-es azonosítójú) buszt 11,3 méter helyett 10,1 méter hosszúra építették, ezzel nyolc üléssel kevesebb került bele. Ez a rövidebb busz a Metroline állományában állt forgalomba 2016-ban, a 91-es busz vonalán. A 2016-os polgármester-választást a Munkáspárt jelöltje, Sadiq Khan nyerte, aki a magas áruk miatt leállította a további New Routemasterek vásárlását. ## Bemutatás 2013 szeptemberétől kezdődően az LT1-es és LT2-es azonosítójú buszokat a brit kormány globális kereskedelmi programja során a következő 12 hónapban 16 országban mutatták be. Az LT3-as buszt 2013 októberében Hongkongba, majd 2014 februárjában Szingapúrba vitték bemutatóra. 2014 augusztusában az LT1-es bemutatóbuszt Abu-Dzabiban hagyták egy időre, amíg a kereskedelmi program jövőjéről nem döntöttek, míg a másik kettő visszatért az Egyesült Királyságba. 2014 augusztusában az LT2 a First West Yorkshirehoz került hat hónapos járműpróbára. Erre az időre a busz zöld fényezést kapott, valamint New Bus for West Yorkshire („új busz West Yorkshire-nak”) típusjelzéssel futott. Számos rendezvényen bemutatták, majd végül 2015-ben visszatért Londonba. A zöld festését később átalakították a megszűnt London Country Bus Services retro festése alapján. 2014 novemberében a Stagecoach Strathtay két New Routemasterrel három hónapos próbát indított Dundee-ban. Az LT312-es és LT313-as buszok naponta közlekedtek Arbroath és a Ninewells Hospital között, a 73-as buszvonalon. A járműteszt azonban korán, 2014 decemberében véget is ért a járművek jelentős szintű meghibásodásai miatt. ## Üzemeltetés New Routemaster buszokkal az alábbi vonalakon lehet találkozni: Amikor a buszok csak a járművezetővel közlekednek, akkor ő nyitja, csukja mind a három ajtót. Amikor a sofőr mellett egy kalauz is tartózkodik a buszon, akkor a hátsó peron ajtaja még menet közben is nyitva marad, amin keresztül megállók között a mozgásban lévő, vagy piros lámpánál álló járműre szabadon fel lehet szállni. Ebben az esetben a megállókból való induláskor a kalauz jelez a járművezetőnek, hogy szabad-e a hátsó peron, míg a sofőr ilyenkor csak az első két ajtót nyitja/zárja. A kalauzok alkalmazása hétköznapokon reggel 6 és este 7 óra között buszonként fontba kerül évente. 2014-től a Transport for London már nem alkalmazza az újabb vonalakon a kalauzos rendszert, így azokon a New Routemasterek harmadik ajtaja menet közben végig zárva marad, 2016 szeptemberében pedig hat buszvonalról vonták ki a kalauzokat. Az utastéri klímák meghibásodásai miatt 2015 szeptemberétől utólag elkezdték nyitható ablakkal felszerelni a buszokat. ## Tulajdonosok A Londonban alkalmazott modell alapján gyakori, hogy egy-egy buszvonalon hétévente új buszokkal felfrissítik a gépparkot függetlenül attól, hogy a vonal üzemeltetője megváltozik-e, vagy sem. Az így felszabadult buszokat vagy átcsoportosítják más londoni buszvonalra, vagy eladják egy másik Londonban üzemelő cégnek, de akár át is helyezhetik a Londonon kívüli vonalak valamelyikére. A londoni közlekedési biztos, Peter Hendy 2008-ban elismerte, hogy gazdasági aggályokat vet fel, ha egyes buszvonalak megpályáztatásánál kikötik azt is a magán busztársaságoknak, hogy rendelkezzenek New Routemaster buszokkal. Elismerte azt is, hogy ez az üzemeltetők részéről magasabb ajánlatokat eredményezhet, mivel a városi ajtóelosztás a hátsó peronnal kedvezőtlen a Londonon kívüli üzemeltetők számára, valamint vidéki buszvonalakon a hibrid meghajtás hasznossága is megkérdőjelezhető. Épp ezért a London autóbusz-hálózatát felügyelő, független KPMG, azt ajánlotta, hogy a szerződést ne rövid időszakra kössék, hanem a jármű élettartamának időszakára. ## Média A New Bus for London tervezésekor a BBC One 2010. május 18-án a The One Show műsorban bemutatta a londoni emeletes buszok elmúlt 100 évét, köztük a régi Routemastert is. Mivel az Autocar magazin is szerepet játszott a busz létrejöttében, 2011 decemberében bemutattak egy New Routemaster járműtesztet is. A Top Gear egyik epizódjában James May is tesztelte a buszt. ## Kritikák A New Routemaster sok kritikát kapott a melegebb napokon nem megfelelően teljesítő léghűtő rendszere miatt. A busz emeleti ablakai is kaptak bírálatot, miszerint túl keskenyek, ezáltal csak kevesebb fény jut be rajtuk. 2015 júliusában a BBC számolt be a 80 New Routemastert érintő akkumulátorhibáról, ami miatt a buszok kizárólag dízeles üzemmódban tudtak közlekedni. Összesen 200 New Routemaster akkumulátorait kellett garanciálisan kicserélni. Ugyancsak 2015 júliusában Christian Wolmar polgármesterjelölt rávilágított, hogy a buszok több káros anyagot bocsátanak ki, mint az érkezésük előtt kiváltott társaik. ## Képgaléria ## Fordítás

Bosin-háború

A Bosin-háború (戊辰戦争, ぼしんせんそう; Bosin szenszó; Hepburn: Boshin sensō^?, ’a jang föld sárkány évének háborúja’) Japánban vívott polgárháború a 19. század második felében, 1868 és 1869 között, a Tokugava-sógunátus és a császári hatalom visszaállításáért küzdő erők között. A háború oka a nemesség és a fiatal szamurájok körében terjedő elégedetlenség, Japán kényszerű megnyitása és a bakumacu elleni tiltakozás volt, amely fegyveres konfliktusba torkollott. Egyes nyugati szamurájok szövetsége, melyben a Csósú, a Szacuma és a Tosza birtok tömörült és udvari tisztségviselők irányításuk alá vonták a császári udvart, és jelentős befolyást értek el a császárnál is. Tokugava Josinobu, a regnáló sógun – felismerve a tarthatatlan helyzetet – lemondott politikai hatalmáról a császár javára. Josinobu azt remélte, hogy ezzel megőrzi a Tokugava-ház helyzetét és lehetőséget teremt a későbbi kormányzati szerepvállalásra. Azonban a császári erők mozgósítása, az edóbeli fanatikusok erőszakoskodásai, valamint egy császári rendelet, amely felhatalmazta a Szacumákat és a Csósúkat a Tokugavák hatalmának eltörlésére, arra késztette Josinobut, hogy hadjáratot indítson a kiotói császári negyed ellen. A hadi helyzet azonban hamarosan számára kedvezőtlen irányt vett, egy kisebb létszámú, de modern tűzfegyverekkel felszerelt császári haderő több ütközetben Edo feladására kényszerítette, magát pedig megadta a császári csapatoknak. Azok, akik lojálisak maradtak a Tokugavákhoz, visszavonultak észak felé Honsúba majd később Hokkaidóra, ahol megalakították az Ezói Köztársaságot. A hakodatei vereséget követően azonban ez a kis erődítmény is elesett, majd a császári hatalom kiterjedt a teljes országra, befejezve ezzel a Meidzsi-restauráció katonai fejezetét. Körülbelül embert mozgósítottak a háború alatt, akik közül mintegy 3500 esett el. A háború végeztével a győztes császárhű erők elvetették kezdeti célkitűzésüket, az európaiak és amerikaiak kiűzését, helyette a modernizálási politika egy változatát folytatták, a korábban a nyugati hatalmakkal megkötött egyenlőtlen szerződések újratárgyalását szem előtt tartva. Mivel Szaigó Takamori, a császári politika vezető személyisége továbbra is jelentős befolyást gyakorolt, a Tokugava-lojalisták kegyelmet kaptak, így több korábbi sógunpárti vezető is befolyásos pozícióhoz jutott az új kormányzatban. A háború azt bizonyította, hogy a tizennégy éve elkezdett modernizáció még mindig nem haladt a kellő mederben, az egyébként is nagy nyomást gyakorló nyugati hatalmak – főként Nagy-Britannia és Franciaország – komoly zavart keltettek az ország belpolitikájában, amellyel szemben jelentős belső ellenállás keletkezett. Az idő múlásával a háborút romantikusabb köntösbe öltöztették, a Meidzsi-restaurációt „vér nélküli forradalomként” emlegették, amely azonban számos áldozatot követelt. A háború végével nem múlt el nyomtalanul a nemesi elégedetlenkedés. A következő évtizedben, az 1870-es években öt jelentősebb felkelés tört ki – 1874-ben a szagai felkelés, 1876-ban a Sinpúren-, az azuki és a hagi felkelés, 1877-ben pedig a szacumai felkelés –, de végül mindet leverték a modernebb császári csapatok. ## Történelmi előzmények ### Elégedetlenség a sógunátussal Az 1854-et megelőző két évszázadban Japán teljesen elzárt volt a külföldiek számára, néhány kivétel mellett nem tartott fenn más országokkal nemzetközi kereskedelmi kapcsolatot sem. Ilyen kivétel volt a Koreával Cusimán, a kínaiakkal a Rjúkjú-szigeteken és a hollandokkal a dedzsimai kereskedelmi telepen keresztül folytatott kereskedelem. Ekként Japánban elterjedhettek a nyugati eredetű tűzfegyverek (muskéták és ágyúk). Míg Japán a bezárkózási politika kezdetén az európai országokkal azonos fejlettségi szinten állt, a 19. századra az ipari forradalom hatására utóbbiak jelentős előnybe kerültek. Korántsem volt ez olyan nagy különbség, hiszen Szagában, a holland tudományok (rangaku) révén már ismerték a távírót, a gőzmeghajtású hajókat, és 1850-ben létrehozták az első nagyolvasztót. Az Ázsiában egyre aktívabb európaiak Japán felé is egyre nagyobb érdeklődést mutattak, különösen a hollandokat kiszorító angolok, akik nagy kereskedelmi lehetőséget sejtettek. Legjobban az amerikaiak érdekében állt az ország megnyitása, akiknek bálnavadász és Kantonba tartó kereskedelmi hajóik számára kívántak kikötőket biztosítani. Többszöri sikertelen próbálkozás után az amerikai kormány végül az erő alkalmazása mellett döntött. Matthew C. Perry amerikai sorhajókapitány és gőzösökből álló fekete flottájának érkezése belpolitikai válságot idézett elő az országban, ahol egyre többen felismerték az állam gyengeségét és technikai elavultságát. 1854-ben a fenyegetés hatására aláírt kanagavai egyezménnyel Japán megnyílt a világkereskedelem előtt, a gyors fejlődés és nyugatosodás korát elindítva az országban. Perry és az oroszok, angolok, franciák és hollandok által a japánokra kényszerített egyenlőtlen szerződések megalázó feltételeket tartalmaztak, így területenkívüliséget garantáltak a nyugati állampolgároknak, több japán kikötőt megnyitottak, ahol katonákat állomásoztattak és 5%-ban korlátozták a nyugati termékekre kivethető vámot. Ezek miatt hamarosan jelentős belső elégedetlenség jelent meg az országban a sógunátussal szemben, ami a xenofób és radikális szonnó dzsói („tiszteld a császárt és űzd ki a barbárokat”) mozgalomban csúcsosodott ki. Kómei császár egyetértett ezzel, és az évszázados szokással szakítva aktívan beleavatkozott az államügyekbe: a lehetőségeknek megfelelően kikelt a szerződések ellen és igyekezett beleavatkozni a sóguni cím öröklésébe. Erőfeszítése az általa kiadott 1863-as Parancs a barbárok kiűzésére című császári ediktumban tetőzött. Bár a sógunátusnak nem állt szándékában betartani ezt, mégis többeket a Japánban lévő nyugatiak és a sógunátus megtámadására indított. A leghíresebb támadást Charles Lennox Richardson angol kereskedő ellen hajtották végre, akinek halála miatt százezer font sterling jóvátételt volt kénytelen fizetni a kormányzat. További támadások között volt például a nyugati hajók ágyúzása Simonoszekiben. 1864-ben ezeket sikeresen ellensúlyozták a külföldiek fegyveres megtorlásai, mint Kagosima brit ágyúzása és a több nemzet által végrehajtott ágyúzás Simonoszekiben. 1863-ban Csósú han katonái és xenofób róninok kirobbantották a Hamaguri lázadást, hogy elfoglalják a császári udvarnak helyt adó Kiotót, de a leendő sógun, Tokugava Josinobu vezette erő visszaverte őket. A sógunátus ezen túlmenően büntetőhadjáratot rendelt el a rebellis han ellen, amely harc nélkül meghódolt. Ennek hatására a Csósú vezetés és a sógunátus közötti belső ellentétek egyelőre lecsillapodtak. A következő évben azonban a Tokugavák elvesztették a tényleges irányítást az ország jelentős része felett, ahogy a helyi daimjók elkezdték figyelmen kívül hagyni az Edóból érkező utasításokat és kérdéseket. ### Külföldi katonai segítség A nyugati hátultöltős puskák, huzagolt csövű ágyúk, modern hadihajók tűzerejét látva a japánok felismerték, hogy a modernizálás elengedhetetlen, és hozzáláttak a haderő újjászervezéséhez. A szamurájokat kötelezték a harcművészetek gyakorlásának befejezésére és a modern fegyverek használatának megtanulására, egyúttal közkatonákat kezdtek sorozni, ennek nyomán fegyverkezési verseny vette kezdetét. A kagosimai események ellenére Csósú igyekezett közelebb kerülni a britekhez és segítségükkel modernizálni kezdte haderejét és flottáját. Thomas Blake Glover skót kereskedő hadihajókat és lőfegyvereket adott el a déli hűbérbirtokoknak. Amerikai és brit katonai szakértők, főleg leszerelt tisztek is részt vettek ezen erőfeszítésben. Harry Smith Parkes brit nagykövet a sógunátusellenes erőket támogatta, hogy egy legitim, egységes császári uralom jöjjön létre az országban, és hogy ellensúlyozza a francia befolyást a sógunátusban. Ez időszakban a déli japán vezetők, mint a szacumai Szaigó Takamori, a csósúi Itó Hirobumi és Inoue Kaoru személyes kapcsolatot tartottak fenn brit diplomatákkal, leginkább Ernest Mason Satow-val. A sógunátus is igyekezett modernizálni erőit a későbbi konfliktusokra felkészülve. A britek, akik addig a sógunátus fő kereskedelmi partnerei voltak, Parkes szándékainak megfelelően vonakodtak segíteni. A Tokugavák így kizárólag csak a francia szaktudásra hagyatkozhattak. A sógunátus jelentős lépéseket tett, hogy egy erős modern haderőt hozzon létre: egy hadiflotta magvát, nyolc gőzhajtású hadihajót építettek meg az évek alatt, amely már ekkor a legerősebb volt az ázsiai országoké közül. Japán első modern haditengerészeti fegyvergyárát Léonce Verny francia mérnök vezetésével hozták létre 1865-ben Jokoszukában. 1867 januárjában megérkezett egy francia katonai misszió, hogy újjászervezzék a sógunátus haderejét és létrehozzák a Densútai elit haderőt, és az Amerikai Egyesült Államoktól meg kívántak vásárolni egy francia építésű páncélos hadihajót, a CSS Stonewallt, az amerikai polgárháború egyik relikviáját. Az amerikaiak visszatartották a hajót a külföldi hatalmak deklarált semlegessége miatt, de amikor ezt feloldották, a császári erőkhöz került, akik a Hokkaidónál folyó harcokban vetették be Kótecu névre keresztelve. ### Hatalmi változások Az 1864 végén folytatott büntetőhadjárat miatt elmozdított csósúi tisztek néhány hónap múlva fellázadtak, és megszerezték az egész hűbérbirtok feletti irányítást. 1865-ben az edói kormányzat és a császári udvar bejelentette azon szándékát, hogy ismét büntetőhadjáratot vezessen a rebellis han ellen, ez azonban igencsak megosztó döntésnek bizonyult, főleg az alacsonyabb rangú daimjók, udvari előkelőségek és szamurájok ellenezték. A bejelentés arra indította Csósút, hogy titkos szövetségre lépjen Szacumával, a korábbi heves ellenségeskedés dacára. A megegyezést a toszai Szakamoto Rjóma segítségével sikerült elérni, és a felek megállapodtak egy hatpontos egyezményben, létrehozva a Szacuma–Csósú (röviden Szat-Csó) szövetséget. Ez a megállapodás a hadakozó fejedelemségek korát idézte a magukat önállósító területekkel. 1866 nyarán a sógunpárti erők vereséget szenvedtek a modern fegyverekkel felszerelt Csósútól, ami jelentős tekintélyvesztéssel járt és ideiglenes patthelyzetet idézett elő. 1866 végén először Tokugava Iemocsi sógun, majd Kómei császár is meghalt, utódjuk Tokugava Josinobu, illetve Meidzsi császár lett. Ezek az események elkerülhetetlenné tették az ideiglenes fegyverszünetet. Eközben azonban lázasan folytatódott egy új, működőképesebb politikai rendszer keresése, így például a sógunátus néhány hivatalnoka felvetette a császár elűzését és a sógun által elnökölt központosított állam gondolatát. A hivatalnokokat megbüntették és eltávolították. A politikai kiútkeresés mellett tovább folytatódott a fegyverkezési verseny és a politikai manőverek. A sógunátus az ország átszervezésébe kezdett, nyugati mintára. Néhány kevésbé erős daimjó a megbékélés pártján állt, attól félve, hogy a polgárháborús helyzetet kihasználják a nyugatiak, ám 1867-re minden próbálkozásuk kudarcba fulladt. 1867\. november 9-én Szacuma és Csósú császári parancsot hamisított Meidzsi nevében, amelyben „az áruló Tokugava Josinobu alattvaló megölésére” adtak ki utasítást. Ezt megelőzően azonban Josinobu a Tosza han daimjójának javaslatára önként átadta a hatalmat a császárnak, beleegyezve, hogy végrehajtja akaratát. A Tokugava-sógunátus ezzel véget ért. Miközben Josinobu lemondása űrt hozott létre a kormányzat legmagasabb szintjén, az államgépezet folytatta működését. Továbbá a sógunátus, és különösen a Tokugava család prominens erő maradt volna a létrejövő politikai rendszerben, és számos végrehajtó hatalmi funkciót megtartott volna, és Josinobu egy daimjótanács élén továbbra is vezető pozíciót töltött volna be az államban. Ezt a szacumai és csósúi keményvonalasok elfogadhatatlannak tartották. 1868\. január 3-án ezért a csósúi és szacumai erők megszállták a kiotói császári palotát, és a következő nap a tizenöt éves Meidzsi bejelentette restaurációját a teljes állami hatalomra (王政復古; ószei fukkó; Hepburn: ōsei fukko^?). Habár a császári tanácskozó gyűlés résztvevőinek többsége megelégedett volna az udvar által gyakorolt közvetlen uralom deklarálásával, és hajlott arra, hogy támogassa a folytatódó kollaborációt a Tokugavákkal az igazságos kormányzat (公議政体; kógiszeitai; Hepburn: kōgiseitai^?) koncepcióját követve, Szaigó Takamori fenyegetéssel rávette őket, hogy szüntessék meg a sóguni címet és kobozzák el Josinobu földjeit. Josinobu először elfogadta a követeléseket, de január 17-én már úgy nyilatkozott, hogy nem köti az udvar restaurációs proklamációja, és arra kérte őket, vonják azt vissza. Január 24-én Josinobu úgy döntött, támadást készít elő a szacumai és csósúi erők által ellenőrzött Kiotó ellen. A döntésre az indította, hogy tudomására jutott gyújtogatások sorozata Edóban, ami az edói vár külső védműveitől indult el. Ezért egy szacumai rónint tettek felelőssé, aki aznap megtámadott egy kormányzati irodát. A sógunátus azzal válaszolt, hogy megtámadta Szacuma edói rezidenciáját, ahol a sógunátus sok ellenfele bujkált és Takamori utasításai szerint problémákat okoztak. A hely leégett, és a bakufu sok ellensége halt meg vagy került később kivégzésre. ## Háború ### Kezdeti összecsapások 1868\. január 27-én a sógunátus katonái megtámadták a csósúi és szacumai erőket Kiotótól délre, Tobánál és Fusiminál. A fős sógunátusi haderő egy részét a franciák által kiképzett katonák tették ki, de többségük szamuráj volt. Bár a támadó sereg háromszoros túlerőben volt a védőkhöz képest, a csósúi és szacumai csapatok Minié-puskákkal, Armstrong-ágyúkkal és Gatling-géppuskákkal voltak felszerelve. A kezdeti eldöntetlen harcok után, a második napon a védőkhöz egy császári zászlót juttattak el, és a császár egy rokonát, Komacu Akihito herceget névlegesen főparancsnokká nevezték ki, így a védekező erőkből hivatalosan is császári haderő (官軍; Hepburn: kangun^?) lett. Továbbá az udvari emberek meggyőzésére számos helyi daimjó, akik addig a sógunhoz voltak hűségesek, átálltak a császári oldalra. Köztük volt Jodo han és Cu han daimjója is, ami a katonai erőviszonyokat a császári oldal javára billentette. Február 7-én Tokugava Josinobu, a szacumai és csósúi cselekedetihez adott császári jóváhagyástól csüggedten, Oszakából Edóba menekült a Kaijó Maru fedélzetén. Az ő menekülésétől és Jodo, valamint Cu átállásától demoralizálódott sógunátusi erők visszavonultak, ennek köszönhetően a harc a császáriak győzelmével végződött. Történt ez annak ellenére, hogy a sógunátusi erők közel voltak a győzelemhez, és már a védők is visszavonulásra készültek. Az oszakai vár is elesett egy nappal később, február 8-án (nyugati naptár szerint március 1-jén), ezzel véget ért a tobai–fusimi csata. Ezzel egy időben az Ava-öbölben sor került egy tengeri összecsapásra a sógunátusi és a szacumai hadihajók között. Ez volt Japán történelmének második összecsapása modern hadiflották között, ami a sógunpárti erők győzelmével végződött. A diplomáciai események először a sógunátus előnyét hozták: a külföldi hatalmak követei Hjógo kikötőjében (a mai Kóbe) gyűltek össze február elején, és egy nyilatkozatot adtak ki, amelyben továbbra is a sógunátust ismerték el Japán egyetlen legitim kormányzatának. Josinobu remélte, hogy a külföldiek, különösen Franciaország fontolóra veszi majd a katonai beavatkozás lehetőségét az ő oldalán. Pár nappal később azonban császári követség érkezett a külföldi követekhez, bejelentve a sógunátus megszűnését, és a külföldieknek védelmet ígérve vállalták a kikötők megnyitását a megkötött szerződéseknek megfelelően. A követek végül elismerték az új kormányzatot. Az ígéretek ellenére a külföldellenes hangulat tovább erősödött a konfliktus idején, és több támadásra is sor került. A Dupleix francia korvett 11 matrózát toszai szamurájok ölték meg, az esemény szakai incidens néven vált ismertté. Tizenöt nappal később Kiotóban szamurájok az utcán támadták meg Parkes brit nagykövetet. ### Edo kapitulációja Február elején Léon Roches francia nagykövet segítségével a sógunátusi erők tervet dolgoztak ki arra, hogy megállítsák a császári haderő előrenyomulását Odavaránál, az Edó felé vezető utolsó stratégiai pontnál, de Josinobu ellenezte azt. A megdöbbent Roches lemondott a nagyköveti pozíciójáról. Parkes brit nagykövet hatására a külföldi hatalmak megállapodtak egy semlegességi egyezményben, amelynek értelmében egyetlen külföldi nagyhatalom sem avatkozhatott be vagy szállíthatott fegyvert a belső konfliktus végéig. A Szaigó által vezetett császári haderő folyamatosan nyomult előre észak felé. Kósú-Kacunumánál legyőzték a Sinszengumit, és annak elfogott vezetőjét, Kondó Iszamit nem sokkal később lefejezték. 1868 májusában bekerítették a bakufu központját, Edót is. A sógunátus haderejének parancsnoka, Kacu Kaisú feltétel nélkül letette a fegyvert előtte, így a bakufu fővárosát megkímélték a harcoktól. Tokugava Josinobu beleegyezése ellenére néhányan azonban folytatták az ellenállást, és mintegy sógunátusi katona (彰義隊; sógitai; Hepburn: shōgitai^?) gyűlt össze az uenói templomban, de őket július 4-én legyőzte az uenói csatában Ómura Maszudzsiró. Enomoto Takeaki, a sógun flottájának parancsnoka megtagadta a minden hajója átadására vonatkozó igényt. Csak négy hajót (köztük a Fudzsiszant) adott át, majd északra menekült a flotta nyolc gőzhajtású hadihajójával (Kaiten, Banrjú, Csijodagata, Csógei, Kaijó Maru, Kanrin Maru, Mikaho, Sinszoku) és a flotta 2000 fős legénységével, abban a reményben, hogy az északi daimjók segítségével ellentámadást indíthat. Az útra francia katonai tanácsadók is elkísérték, köztük Jules Brunet, aki otthagyta a francia hadsereget, csak hogy a lázadókkal tarthasson. ### Az északi szövetség folytatódó ellenállása Miután Josinobu megadta magát és házi őrizetbe helyezték, Japán nagyobb része elfogadta a visszaállított császári uralmat, de északi daimjók egy csoportja a továbbra is ellenálló Aizukat támogatta. Májusban ők hozták létre a császári csapatokkal való szembeszállásra az északi hűbérbirtokok szövetségét (Óecu Reppan Dómei), főleg a Szendai, Jonezava, Aizu, Nagaoka birtokok katonáiból, mintegy fős haderőt kiállítva. Egy császári herceget, Kitasirakava Josihiszát tették meg névleges vezetőnek, miután északra menekült Tokugava-lojalisták egy csoportjával, azzal a céllal, hogy Tóbu néven császárt csináljanak belőle. Enomotok flottája augusztus 26-án kötött ki Szendaiban. Bár az északi szövetség hadereje nagy létszámú volt, elavult felszereléssel rendelkezett és a régi harci technikákra támaszkodott. A modern fegyverek ritkaságszámba mentek, és ezért az utolsó pillanatban tettek erőfeszítéseket ennek pótlására. Fából készítettek kőgolyókat tüzelő ágyúkat, amelyeket védelmi épületeken helyeztek el. Ezek négy-öt alkalommal tudtak tüzelni, mielőtt tönkrementek. Sikerült azonban vásárolniuk modern fegyvereket: két Gatling-géppuskát és 2000 modern puskát Henry Schnell német kereskedőtől. Májusban Nagaoka daimjója jelentős veszteségeket okozott a császáriaknak a hokuecui csatában, de a vár május 19-én mégis elesett. A császári haderő folytatta az északi előrenyomulást, és a Bonari-hágói csatában vereséget mért a Sinszengumira, megnyitva az utat az aizuvakamacui vár felé. Októberben az aizui csatában ostrom alá vették, tarthatatlanná téve ezzel az északi szövetség pozícióját Szendaiban. A szövetség felmorzsolódott, és október 12-én Enomoto flottája még északabbra hajózott, Hokkaidóba. A flotta két hajóval bővült (Oe és Hóó, amelyeket Szendai még a sógunátustól kölcsönzött), és 1000 ember csatlakozott hozzá: sógunátusi katonák Ótori Keiszuke, Sinszengumi tagok Hidzsikata Tosizó és gerillaharcosok (jugekitai) Hitomi Kacutaró vezetése alatt, valamint további francia katonai tanácsadók (Fortant, Garde, Marlin, Bouffier). A polgárháborúban győztes oldal eközben hozzálátott, hogy új fővárost keressen, miután Kiotó a merev udvari etikett miatt nem felelt meg céljaiknak. Előbb Oszaka merült fel lehetőségként, később a bukott bakufu fővárosa, Edo mellett döntöttek. Október 26-án Edo nevét Tokióra („Keleti főváros”) változtatták, és hivatalosan is kezdetét vette a Meidzsi-kor. Aizu ostroma a hónapban vette kezdetét, és az Aizuk által létrehozott Bjakkotai elnevezésű, fiatalokból álló egység tagságának csoportos öngyilkosságába torkollott, mikor a felszálló füst miatt azt hitték, hogy a várkastély elesett. Egy hónapig tartó harc után, november 6-án Aizu elismerte vereségét. ## Hokkaidói hadjárat ### Az Ezói Köztársaság születése Enomoto Takeaki a honsúi vereség után északra hajózott flottájával, Hokkaidó szigetére, ahol francia tanácsadói segítségével kormányzatot kezdett szervezni. 1868. december 15-én Hakodatéban kikiáltották az önálló Ezói Köztársaságot. Az új állam kormányát az Amerikai Egyesült Államok mintájára hozták létre, és nagy többséggel Enomotót választották meg elnöknek. A fiatal köztársaság, amely az egyetlen volt Japán történelmében, megpróbált a hokkaidói követségeken keresztül nemzetközi elismertségre szert tenni az oroszoktól, a franciáktól és az amerikaiaktól, de egyetlen állam sem volt hajlandó erre. Enomoto felajánlotta, hogy a területet helyezzék a sógun irányítása alá, aki a császárnak engedelmeskedett volna, de ezt a Császári Kormányzótanács elutasította. A tél folyamán a lázadók megerősítették a sziget déli részének védelmét, az újonnan épített Gorjókaku erődítménnyel. A rendelkezésre álló erőket közös francia–japán vezetés alá szervezték, és négy dandárra osztották, amelyeket egy-egy francia tiszt irányított. Ezeket még további két-két részre (tehát összesen nyolc fél-dandárra) osztották, amelyek felett japán tisztek parancsnokoltak. Ótori Keiszuke töltötte be a főparancsnoki pozíciót, helyettese pedig Jules Brunet francia katonai tanácsadó volt. ### Végső vereség és fegyverletétel A császári haditengerészet március 20-án érte el Mijatót, de a flotta érkezését előre látó lázadók merész tervvel álltak elő, hogy megszerezzék a Kótecút. Hidzsikata Tosizó egykori Sinszengumi tag vezetése alatt három hajót küldtek meglepetésszerű támadásra, amely a Mijako-öbölbeli csata néven vált ismertté. Az ütközet a sógunpártiak számára kudarccal végződött, a rossz időjárás, a jelentkező motorhibák és a császári oldal által a hajóraszálló szamurájok ellen bevetett Gatling-géppuskák miatt. A császáriak hamarosan konszolidálták helyzetüket a Japán főszigeten és 1869 áprilisában egy flottát és gyalogoskatonát küldtek északra, amely a hakodatei csata kezdete volt. A támadók fürgén nyomultak előre és legyőzték a lázadó flottát Japán történelmének első modern flották által vívott nagyméretű tengeri ütközetében, és ostrom alá vették a Gorjókaku erődöt, amelyet már csak 800 túlélő katona védett. A helyzet reménytelenségét látva a francia tanácsadók egy francia hajóra, a Coëtlogonra menekültek, amely visszaszállította őket Jokohamába és onnan Franciaországba. A japánok kérték az otthoni megbüntetésüket, de a tanácsadók működését Franciaországban olyan erős rokonszenv övezte, hogy erre nem került sor. Enomoto elhatározta, hogy a végsőkig harcol, és ellenfelének, Kuroda Kijotakának küldte értékeit megőrzésre. Ótori azonban sikeresen rábeszélte a megadásra, azt mondva neki, hogy a vereség után tovább élni az igazán bátor út, míg „ha meg akar halni, bármikor megteheti”. Május 18-án került sor a fegyverletételre és Enomoto elfogadta Meidzsi császár uralmát. Az Ezói Köztársaság hivatalosan június 27-én szűnt meg. ## Következmények A háború befejeztével az új kormányzat folytatta az ország egyesítését a kizárólagos, erős és legitim császári uralom alatt. A császári rezidenciát 1868 végén költöztették át Tokióba, az új fővárosba. A hűbérbirtokok katonai és politikai befolyását eredményesen szüntették meg, és helyükre prefektúrákat szerveztek, melyek kormányzóit már a császár nevezte ki. Jelentős reform volt még a szamurájok osztályának megszüntetése, ez többeknek lehetőséget adott adminisztratív, gazdasági vagy katonai pozíciókban való elhelyezkedésre, de sokakat nyomorba kényszerített. A győztes koalíció, Szacuma, Csósú és Tosza emberei, a győzelemben betöltött fontos szerepüknek köszönhetően hosszú időre a legtöbb fontos kormányzati pozíciót megszerezték. Ezt az új rendszert időnként nevezték Meidzsi oligarchiának is, amit a genró megjelölés bevezetésével hivatalossá is tettek. 1869-ben megépítették a Jaszukuni-szentélyt Tokióban, a háborúban elhunytak tiszteletére. A volt sógun fanatikus hívei közül néhányat bebörtönöztek, és alig kerülték el a kivégzést. A kegyelem Szaigó Takamori és Ivakura Tomomi kitartásának volt köszönhető, és szerepet játszott benne Parkes brit nagykövet tanácsa is. Ernest Satow szavai szerint azzal igyekezett meggyőzni Szaigót, hogy „a keménység Keikivel [Josinobu] vagy a támogatóival szemben, különösen ha személyük megbüntetése útján történik, ártana az új kormány megítélésének az európai hatalmak szemében”. Két vagy három év börtönbüntetés után a legtöbbjüket az új kormányzat szolgálatára kérték fel, és sokan hatalmas karriert futottak be. Például Enomoto Takeaki később oroszországi és kínai nagykövet, valamint tengerészeti és oktatási miniszter lett. A császáriak nem folytatták a külföldiek kiűzésére tett erőfeszítéseiket, ehelyett jóval progresszívabb politikát kezdtek folytatni, az állam modernizálását és a külfölddel kötött egyenlőtlen szerződések újratárgyalását célként kitűzve. Törekvésüket a „Gazdag ország, erős hadsereg” (富国強兵; fukoku kjóhei; Hepburn: fukoku kyōhei^?) mottója testesítette meg. A külföldiekkel való viszonyulásban változás a polgárháború kezdetén történt: 1868. április 8-án új jelzőtáblákat emeltek Kiotóban, majd később az egész országban, amelyek elutasították a külföldiek elleni erőszakot. A konfliktus ideje alatt Meidzsi császár személyesen fogadott európai követeket, kezdetben Kiotóban, majd később Oszakában és Tokióban. Hasonlóan példátlan volt Alfréd edinburghi herceg tokiói fogadása, amikor a császár a vérvonal szempontjából egyenrangúnak nevezte vendégét. Habár a korszakot a császári udvar és a külföldi hatalmak közötti viszony fokozatos javulása jellemezte, a Franciaországgal való kapcsolat átmenetileg megromlott a franciák által a sógunnak nyújtott kezdeti segítség miatt. Hamarosan azonban javulás következett be, amikor 1874-ben meghívták a második francia katonai missziót az országba, és a harmadikat 1884-ben. A magas szintű együttműködés 1886 körül folytatódott, amikor a franciák segítettek megépíteni a Japán Császári Haditengerészet első nagyméretű modern flottáját, Louis-Émile Bertin tengerészeti mérnök irányítása alatt. Az ország kiterjedt modernizálása valójában már a bakumacu korában kezdetét vette, és a Meidzsi-kormányzat hasonló álláspontra helyezkedett, azonban jóval inkább képes volt az egész országot e cél elérése érdekében mozgósítani, mivel modern és központi bürokráciával rendelkezett. Koronázásakor Meidzsi kiadta ötcikkelyes esküjét, abban tanácskozó testüleket követelve, az egyszerű emberek számára nagyobb lehetőségeket ígérve, a múlt gonosz szokásait megszüntetve és a világ más részeiről ismereteket keresve, „hogy megerősítsék a császári uralom alapjait”. A Meidzsi-kormányzat kiemelkedő reformjai között volt a han rendszer 1871-es eltörlése, aminek következtében a feudális hűbérbirtokokat és örökletes vezetőjüket felváltotta a prefektúrarendszer, császár által kinevezett kormányzókkal. A reformok közé tartozott a kötelező oktatás bevezetése és a konfuciánus osztálykülönbségek eltörlése. A reformok betetőzésének az 1889-es porosz mintájú Meidzsi-alkotmány elfogadása tekinthető. Azonban a kezdeti reformokat, mint például az egyszerű származásúakból sorozott hadsereg létrehozását, az addigi díjazás megszüntetését és az örökletesség presztízsének elvesztését, amiket a császári udvarnak adott segítségük ellenére hoztak meg, a szamurájok számukra hátrányosként értékelték, és ez sokukat ellenségessé tette. A feszültség különösen délen volt nagy, ami az 1874-es szagai felkeléshez és egy 1876-os csósúi lázadáshoz vezetett. A külpolitikai nézeteltérések miatt a kormányból kilépő Szaigó Takamori vezetése alatt Szacumában a volt szamurájok 1877-ben kirobbantották a szacumai felkelést. A szamurájok kasztjának fenntartásáért és egy erényes kormányért harcolva szlogenjüknek az „új kormány, erős erkölcsök”-et (新政厚徳; sinszei kótoku; Hepburn: shinsei kōtoku^?) választották. A felkelés hősies, de megsemmisítő vereséggel végződött a sirojamai csatában. ## Felszerelés Szacuma és Csósú hadereje teljesen modernizált volt, Armstrong-ágyúkkal, Minié-puskákkal és Gatling-géppuskákkal ellátva. A sógunátusi erők némileg híján voltak ezeknek a fegyvereknek, habár támaszkodhattak a franciák által kiképzett elit csapatokra. A sógun számíthatott még a szövetséges hűbérbirtokok támogatására, amelyek azonban nem feltétlenül voltak olyan fejlettek, így a sógunátus haderejében keveredtek a modern és a régi fegyverzetű egységek. ### Lőfegyverek Számos többé-kevésbé modern huzagolatlan csövű lőfegyvert importáltak az országba nyugatról, például Poroszországból, Franciaországból, Hollandiából, az Amerikai Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából. Ezekkel párhuzamosan tradicionális lőfegyvereket is használtak, mint például a tanegasimákat. Az Egyesült Államok a nem sokkal korábban véget ért amerikai polgárháborúból visszamaradt nagyszámú fegyvert igyekezett eladni. A Minié-puskát egy francia százados, Claude-Étienne Minié találta fel, és széles körben elterjedt volt Európában. Japánba 1862-ben jutott el brit közvetítéssel, és 500 méteres hatótávolsága jóval nagyobb volt bármely korábbi puskáénál. Ezekből Szacuma és Szaga tudott nagyobb számban vásárolni. Szacuma ezt megelőzően importált Büchse holland puskákat is átalakított, 9 centiméterrel lerövidítve a csövüket, mivel észrevették, hogy ettől nem csökken a használhatóságuk. 1856-ban létrehozott fegyvergyáruk 1500 puskacsövet, 500 gyutacsos puskát és 50 pisztolyt tudott gyártani. A hátultöltős Miniék azonban már túl bonyolultnak bizonyultak a hazai gyártáshoz, így külföldről vásárolták őket: a Bosin-háborút megelőzően Szacuma 7100-at, Csósú -et szerzett be. A sógunátus francia Chassepot-puskákra adott le rendelést, és mintegy 2000 darabot ajándékba kaptak III. Napóleon francia császártól. A konfliktus idején nyugati puska volt az országban. A holland Büchse puska 50 méteres hatótávolsággal rendelkezett, és lassan lehetett vele tüzelni (perceként két lövés). Főleg a sógunátusi és a velük szövetséges hűbérbirtokok hadseregében volt használatban. Ezek mellett azonban számos modern fegyvert is sikerült szerezniük: Nagaoka ura két Gatling-géppuskát és 9800 modern puskát vásárolt Schnell német kereskedőn keresztül. A sógunátus Dreyse-puskára adott le rendelést. A bakufu haderejében a régi kovaköves puskák is használatban maradtak. A toszai katonák fejlettebb hátultöltő mechanizmussal rendelkező Snidereket is használtak az uenói csatában, és az északi hadjárat során amerikai gyártmányú Spencer-ismétlőpuskákat is. Amerikai pisztolyok is használatban voltak, mint például a Smith & Wesson Army No 2, amely a szacumaiaknál tett szert nagy népszerűségre. A sógunátus mintegy 1000 ágyúval rendelkezett a háború idején, ezek közül 300 tábori ágyú volt. A sógunért harcoló oldalon használtak fából készült ágyúkat, amelyek csak pár lövés leadására voltak képesek, mielőtt tönkrementek volna, míg a császári oldal modern, robbanólövedékkel tüzelő Armstrong-ágyúkat vetett be. ### Hadihajók Japánban Perry érkezését követően kezdtek el érdeklődni a gőzhajók iránt, ezek gyártását azonban nem lehetett rögtön elkezdeni. Ezért külföldről, például a hollandoktól, a poroszoktól és az amerikaiaktól vásároltak hajókat, korabeli áron dollárt költve rájuk. 1862-ben a kor haditechnikájának legjobbjába, egy páncélozott csatahajóba is pénzt fektettek. Ez volt a franciák által épített Stonewall, amelyet dollárért vettek meg az Egyesült Államoktól. Ez azonban a külföldiek által bejelentett semlegesség miatt nem érkezett meg a sógunátushoz, és később a császári erők kapták meg. 1866-ban nyolc gőzhajtású hadihajó és 25 egyéb gőzhajó volt a sógunátus birtokában, ezek megvásárlására 9 millió dollárt költöttek. Ennek megfelelően a konfliktus elején a sógunátus haditengerészete volt fölényben, azonban a hakodatei tengeri csata során végleges vereséget szenvedtek a császári flottától. ### Egyenruhák A hadseregek modern, nyugati stílusú egyenruhákban csaptak össze a háború alatt. Leggyakoribb a fekete színű ruha volt, amelyhez területenként eltérő sisakokat viseltek, amelyekre a tisztek és hadvezérek a jelképüket is felfestették arany színnel. A katonák megkülönböztetésére egy szövetből készült jól látható azonosítót használtak, amelyet a kabátujjuk felső részén viseltek. Néhányan tradicionális öltözékben harcoltak, vagy ötvözték a tradicionális és az új ruhadarabokat. A császárpárti erők tisztjei gyakran színes parókát („medvehajat”) viseltek az egyenruhájuk részeként. A „vörös medve” (赤熊; saguma; Hepburn: shaguma^?) a toszai tisztek viselete volt, a „fehér medve” (白熊; haguma^?) a csósúiaké, míg a „fekete medve” (黒熊; koguma^?) a szacumaiaké. ## Későbbi ábrázolások A modern összefoglalókban a Meidzsi-restaurációt „vértelen forradalom”-ként ábrázolják, amely Japán gyors modernizációjához vezetett. A Bosin-háború azonban azt mutatja, hogy a konfliktus igen erőszakos volt: embert mozgósítottak, akik közül mintegy 3500 vesztette életét. A háború későbbi japán ábrázolása hajlott az erőteljes romantizálásra, ahol a sógunátusi erők a tradicionális módon harcoltak a már teljesen modernizált császári oldal ellen. Habár a hagyományos harci technikákat továbbra is használták, a háborúban mindkét fél bevetette a kor legmodernebb fegyvereit: hátultöltős puskákat, páncélos csatahajókat, géppuskákat, modern tüzérséget és a nyugati tanácsadóktól tanult harceljárásokat. Sok japán feldolgozás született, a legkülönfélébb műfajokban. Például Aszada Dzsiró négykötetes regényt írt róla Mibu Gisi-den címmel. Az ebből készült filmadaptációt Takita Jódzsiró rendezte ugyanilyen címmel, magyarul Az utolsó kardvágás címet kapta. Tízórás dzsidaigeki televíziós sorozat is készült a regény alapján, főszerepben Vatanabe Kennel. Az ugyanezen műfajba tartozó 2001-es Gorjókaku című film a hokkaidói ellenállást mutatja be. Az eseményről animefeldolgozások is készültek, így például a Bakumacu Kikanszecu Irohanihoheto, amely részben a Bosin-háborút mutatja be, és a Ruróni Kensin, amely 10 évvel utána játszódik. A Ruróni Kensin első OVA-ja, a Cuiokuhen a háború idején játszódik, és annak számos eseményét bemutatja, mint például Szacuma edói rezidenciájának felgyújtása, vagy a Mijako-öbölbeli csatát. A Fuju no szemi, amely két szamuráj szerelméről szól, szintén ebben a korszakban játszódik, és a Mijako-öbölbeli csatát és a hokkaidói összecsapást mutatja be. Egyikük a Csósú hant szolgálja, a másik a sógunátus oldalán harcol. A nyugati feldolgozások között az egyik legismertebb az Az utolsó szamuráj című játékfilm, Edward Zwick rendezésében. A filmben keverednek a Bosin-háború és a 10 évvel későbbi szacumai, illetve egyéb szamurájlázadások eseményei. A filmben bemutatják a japán haderő modernizációjának kezdetét és a külföldi tisztek ebben játszott szerepét, ami ezt a korszakot jellemezte, míg a lázadó szamurájok öngyilkos ellenállása Szaigó Takamorit idézi. Ezek között említhető még a Total War: Shogun 2 című videójáték önálló kiegészítője, a Fall of the Samurai, ami ebben a korban játszódik, és a Bosin-háború eseményeit dolgozza fel, köztük a történelmi ütközeteket is. ## Fordítás

Gackt

Ósiro Gakuto (大城 ガクト; Hepburn: Ōshiro Gakuto^?; Okinava, 1973. július 4. –), ismertebb nevén Gackt, japán énekes, zeneszerző, dalszövegíró, színész, producer. 2009 óta művésznevét nagybetűvel stilizálva, GACKT formában viseli. Rjúkjúi családba született, korán elkezdett zongorázni tanulni, klasszikus zenén és enkán nőtt fel. Pályafutása 1993-ban kezdődött, először a rövid életű Cains:Feel együttes frontembereként, majd a Malice Mizer visual kei rockegyüttes énekeseként. 1999-ben szólókarrierje is elindult. Kilenc stúdióalbumot és 48 kislemezt jelentetett meg. A japán zenetörténelemben ő az első férfi szólóénekes, akinek egymás után tíz olyan kislemeze jelent meg, amely mind felkerült az Oricon heti slágerlistájának első tíz helyezettje közé. 2007. június 20-án jelent meg Returner (Jami no súen) című kislemeze: az egyetlen, amelyik vezette a slágerlistát. Szólóelőadóként mintegy tízmillió lemezt adott el. Gackt dalait felhasználták videójátékok (például a Dirge of Cerberus: Final Fantasy VII), animék (például a Sin Hokuto no ken vagy a Mobile Suit Zeta Gundam) és televíziós sorozatok betétdalául. Színészként is tevékenykedik, szerepelt például az általa írt Moon Child című filmben, nemzetközileg pedig a Bunraku című akciófilmben debütált. Szerepelt a Fúrin kazan című televíziós sorozatban. Játszott színdarabokban is, Moon Saga: Josicune hiden címmel pedig maga is írt és rendezett színdarabot. A hangját felhasználták a Gackpoid szoftverhez, mely az Internet Co., Ltd. első Vocaloid szoftvere volt. 2012 óta Malajziában él, ahol saját ingatlancége is van. ## Neve és születési ideje Gackt pontos születési nevét egészen 2017-ig nem lehetett tudni. Egy ideig úgy vélték, a születési neve Kamui Gakuto (神威 楽斗^?), latin betűsített formájában Gackt Camui, de a Zeneszerzők, szerzők és kiadók amerikai szövetsége (ASCAP) a Gackt és Gackt C nevek mellett Gakuto Ooshiro néven is listázta. 2017. december 26-án Gackt megerősítette, hogy ez a valódi neve. Születési éve sem volt biztos, csak 2009. november 5-én derült rá fény. Korábban a hivatalos profiljában 1540 szerepelt, amely a pályafutása elejéhez köthető vámpír-imidzsének a része volt. ## Gyermek- és fiatalkora Gackt háromgyermekes rjúkjúi családban nőtt fel Okinava szigetén. Édesapja zenetanár volt, trombitán játszott, édesanyja szintén tanár volt. Egy nővére és egy öccse van. Édesapja munkája miatt több településen is laktak: Jamagucsiban, Fukuokában, Sigában, Oszakában és Kiotóban. A középiskolát Sigában végezte, majd felvételt nyert a Kiotói Gakuen Egyetemre. Hároméves korában kezdett el zenét tanulni, zongoraleckéket vetettek vele a szülei. Hétéves korára beleunt a zongorázásba, a költözések miatt pedig állandóan tanárt kellett váltania. Csak négy évvel később engedték meg neki a szülei, hogy abbahagyja. Édesapja révén Gackt a rézfúvós hangszereket is jól ismeri. Általános iskola felső osztályában egy másik fiúval vívott zongoraversenyben alulmaradt, ekkor magától kezdett el otthon gyakorolni és kottát írni. Úgy nyilatkozott, a legnagyobb hatással a zenéjére Frédéric Chopin volt: „ő tanította meg nekem a zene szépségét, mélységét, örömét, bánatát, jóságát; hogy a zene bátorságot adhat az embereknek, és a hang rétegeinek jelentését. Nem túlzást azt állítanom, hogy Chopin képezi a zeném alapjait.” Gyermekkorában csak klasszikus zenét és enkát hallgatott, egészen a középiskoláig nem érdekelte a rockzene. Ekkor sajátította el a dobolást. Először nem akart amatőr együttesekben játszani, mert a nagyzenekari játékhoz képest silányabbnak tartotta a minőséget. Fokozatosan vonzani kezdte azonban a közönség lelkesedése, kedvére való volt, hogy az együttes tagjaira felelősség hárul, és úgy gondolta, így tudott igazán kibontakozni a személyisége. ## Pályafutása ### 1993–98: Első zenei próbálkozásai és a Malice Mizer Az 1990-es évek elején Gackt egy kaszinóban dolgozott krupiéként és hosztként, miközben egy együttesben beugró dobosként működött közre. Szeretett volna többet kezdeni a zenei tudásával, de ekkoriban negatívan szemlélte az életét. A kaszinóban ismerkedett meg egy üzletemberrel, aki megváltoztatta a felfogását és inspirálta, hogy megtalálja a célját az életben. Egy évvel később kilépett az együttesből, többféle munkát is végzett, többek között hangtechnikus volt a stúdióban, ahol a dobolást gyakorolta. Húsz éves volt, amikor megismerkedett YOU-val (Kuroszaki Jó) egy kiotói live house-ban és megalapították a Cains:Feel együttest. YOU később a szólóénekessé váló Gackt háttérzenekarának tagja lett. Mivel nem volt énekesük, Gackt lett a frontember, egy demófelvételt fel is vettek. 1995-ben bemutatták a Malice Mizer nevű visual kei együttesnek, mely épp kényszerpihenőt tartott, miután a frontemberük, Takano Tecu távozott. Gackt Tokióba költözött és csatlakozott az együtteshez 1995 októberében. Amellett, hogy énekelt az együttesben, zongorázott és ő volt a fő szövegíró is. Ezen kívül két dalt írt az együttesnek, Regret és Le Ciel címmel. Utóbbi az együttes legsikeresebb kislemeze volt, negyedik helyet érte el az Oricon slágerlistáján. A Malice Mizer a visual kei média által new visualnak hívott korszakának egyik olyan együttese volt, mely a részletesen kidolgozott, androgün, vámpír-ihletésű jelmezekkel és sminkekkel kitűnt a hasonló együttesek közül az 1990-es években. 1999 januárjában jelentették be, hogy Gackt kilépett az együttesből. Önéletrajzi könyve szerint a tagok közötti nézeteltérések, a megszállottság, a hirtelen meggazdagodás és az együttestől való elszigetelődés vezetett a távozásához. ### 1999–2001: Szólókarrierje kezdetei: Mizérable, Mars és Rebirth 1999-ben Gackt szólókarrierbe kezdett, melynek első lépéseként 11 helyszínen adott koncertet Japán-szerte a 99 Gackt Resurrection turné keretében. Május 12-én megjelent első középlemeze, a Mizérable a Nippon Crown kiadónál. Az album 12 hetet töltött az Oricon slágerlistáján és a második helyig jutott. Azonos címmel kislemez is jelent meg, mely kilenc hetet töltött a listán és harmadik helyezett volt. A lemez megmutatja Gackt „tehetségét a hangszerelés terén, összeolvasztva a klasszikus elemeket a rock műfajával. [...] Stílusa a romantikusan klasszikustól a kísérletező és kibontakozó progresszív rockig terjed.” Júliusban az oszakai és tokiói Shock Wave Illusion fesztiválon lépett fel. Augusztus 11-én megjelent második kislemeze, a Vanilla. Negyedik helyen végzett a slágerlistán, és tíz hétig szerepelt rajta. A Japán Hanglemezgyártók Szövetsége (RIAJ) még abban a hónapban aranylemezzé nyilvánította. 2000\. február 9-én és 16-án két újabb kislemez látott napvilágot, a Mirror és az Oasis. Kilencedik, illetve hetedik helyen végeztek, és hat hétig voltak a listán. Ötödik kislemeze, a Szekirei: Seki-ray március 8-án került a boltokba, hetedik helyet ért el az Oriconon és hat hétig maradt a listán. Az év elején az énekeshez csatlakozott a gitáros és producer Chachamaru. Gackt ebben az időben két gitárt tervezett a Caparison Guitars számára, „Marcury” és „Venus” néven, melyeket néha a koncertjein is használt. Első stúdióalbuma, a Mars április 26-án jelent meg, harmadik helyezett volt a slágerlistán, öt hétig szerepelt rajta, és aranylemez lett. Április 27-től Mars szora kara no hómonsa: Kaiszó címmel 16 koncertből álló országos turnéra indult, melyet július 1-jén a Yokohama Arénában fejezett be. Augusztus 30-án kijött következő kislemeze, a Szaikai (Story), mely hat hétig szerepelt a listán és hetedik helyig jutott. Ezt a Secret Garden című dal követte november 16-án, mely tizedik helyezést ért el. December 16-án Gackt megjelentette az első Platinum Boxot VHS-kazettán. 2001\. március 14-én jelentette meg Kimi no tame ni dekiru koto címmel nyolcadik kislemezét, mely 18 hétig volt az Oricon listáján és a hatodik volt a legmagasabb helyezése. Április 25-én ezt követte a nagylemez, Rebirth címmel. Ez volt az első koncepcióalbuma, mely a második világháború idején játszódik és „Requiem et Reminiscence” címmel fiktív narratívát mesél el. A lemezen a korábban megjelent Szekirei: Seki-Ray és Secret Garden dalok is szerepeltek. Harmadik helyezett lett az Oriconon, 21 héten át volt a slágerlistán. Május 3-án indult a Requiem et Reminiscence turné, 14 állomáson 18 koncerttel. A zárófellépésre június 23-án került sor a Yokohama Arénában. Szeptember 5-én megjelent az Another World című dal, mely második helyig jutott és 17 hetet töltött a listán. Több mint példányban fogyott. A 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokat követően Gackt dalt írt a világbékéért. 2001 decemberében jelent meg Dzsúnigacu no Love Song címmel és ötödik helyezést ért el a slágerlistán. 2004-ig angol, koreai és kínai nyelven is megjelent, mindhárom esetben karácsony előtt. Szilveszterkor előadta az Another Worldöt a Kóhaku uta gasszen című presztízses tévéműsorban, ahová először hívták meg. ### 2002–03: Moon, Moon Child (film) és Crescent 2001 második felében Gackt elindította második koncepcióját „Moon Saga” címmel. 2002. április 4-én megjelentette 11. kislemezét, Vaszurenai kara címmel, mely negyedik helyezett volt az Oricon heti slágerlistáján. Június 6-án újabb országos turné következett az új koncepcióval; a zárókoncertre július 10-én került sor a Zepp Sendaiban. Június 16-án megjelent a koncepcióhoz tartozó stúdióalbum is, a Moon. A lemez második lett a slágerlistán és aranylemez státust ért el. Szeptember 22-én Gackt részt vett a kínai–japán kapcsolatok normalizálásának 30. évfordulójára rendezett koncerten a pekingi Munkások Tornacsarnokában. Október 14-én folytatta a turnézást, Kagen no cuki (下弦の月; Hepburn: Kagen no Tsuki^?, ’A fogyó hold’) címmel 15 helyszínen 22 koncertet adott. Az utolsó fellépést december 24-én, a Yokohama Arénában tartotta. Szilveszterkor ismét fellépett a Kóhaku uta gasszen műsorban, ezúttal a Dzsúnigacu no Love Song című dalát adta elő. 2003-ban Gackt a Moon Child című filmen dolgozott, a forgatókönyv társírója volt, és az egyik főszerepet is ő alakította. A filmet Tajvanon forgatták. A másik főszereplővel, Hyde-dal közösen a film betétdalát is felvették, Orendzsi no taijó (オレンジの太陽; Hepburn: Orenji no Taiyō^?, ’Narancs nap’) címmel. A filmet április 19-én mutatták be Japánban, majd május 13-án a cannes-i filmfesztiválon és 2004. április 12-én a Philadelphiai Filmfesztiválon is. A március 19-én kiadott Kimi ga oikaketa jume című kislemeze második helyezést ért el az Oriconon és aranylemez lett. Május 4-én elindult a Dzsógen no cuki (上弦の月; Hepburn: Jōgen no Tsuki^?, ’A növekvő hold’) turné, nyolc állomáson 13 koncerttel. Június 11-én újabb kislemez látott napvilágot, a Cuki no uta, mely harmadik lett és aranylemez státust ért el. Július 6-án a Yokohama Arénában ért véget a turné. Szeptember 26-án megjelent önéletrajzi könyve, a Dzsihaku (自白; Hepburn: Jihaku^?, ’Vallomás’). Szeptember 27-én fellépett a TV Asahi 45. évfordulójára rendezett Kingdom Rock Shown. Október 2-án előadta John Lennon Love című dalát a Yoko Ono által szervezett Dream Power: John Lennon Super Live koncerten a Saitama Super Arenában. A „Moon Saga” koncepció részeként egy regénye is megjelent, a Moon Child Requiem (Moon Child 鎮魂歌^?). November 12-én ötödik helyezést ért el a slágerlistán 16. kislemeze, a Last Song, mely aranylemez lett. December 3-án újabb koncepcióalbum került a boltokba, a Crescent, mely az ötödik helyig jutott az Oriconon és platinalemez lett. Szilveszterkor Gackt fellépett a Kóhaku uta gasszenben a Last Songgal. ### 2004–05: The Sixth Day és The Seventh Night, Love Letter, Diabolos 2004\. február 25-én megjelent első válogatáslemeze, a The Sixth Day: Single Collection, melyen korábbi kislemezek szerepeltek, néhány dalt újra fel is vett hozzá. Harmadik helyezett volt az Oriconon és 23 hetet töltött a listán, valamint platinalemez lett. Április 29-én elindult a The Sixth Day & Seventh Night turné, mely országosan nyolc állomást érintett és 15 fellépést jelentett. Május 26-án The Seventh Night: Unplugged címmel újabb válogatáslemez jelent meg, melyen korábbi dalainak akusztikus verziója szerepelt. Ötödik volt az eladási listán és aranylemez lett. Október 27-én újabb kislemeze látott napvilágot, a Kimi ni aitakute. Második helyezésig jutott és szintén aranylemezzé nyilvánították. December 4-én Gackt fellépett a koreai M.net/Km Music Video Festivalon, ahol elnyerte a legjobb ázsiai rockelőadónak járó díjat. Ezen az éven is meghívást kapott a Kóhaku uta gasszenbe, ahol ezúttal a Kimi ni aitakute című dalt adta elő. 2005\. január 26-án megjelent 20. kislemeze, az Arittake no ai de, mely hetedik helyezésig jutott az Oriconon, majd az akusztikus tematika folytatódott az ötödik stúdióalbummal, a Love Letterrel, mely Bálint-napon került a boltokba és ötödik helyezett volt a slágerlistán. A RIAJ aranylemezzé nyilvánította, majd június 14-én koreai nyelven is megjelent a dél-koreai piacon Love Letter-for Korean Dears címmel. Április 29-én újabb kislemez jelent meg Black Stone címmel, mely harmadik helyezésig jutott és szintén aranylemez lett. Május 25-én ezt követte a Metamorphoze című kislemez, mely a Mobile Suit Zeta Gundam betétdala lett. Ez volt a negyedik kislemeze, amely második helyet ért el az Oricon heti listáján; és szintén aranylemez lett. Augusztus 10-én újabb kislemez következett, a Todokanai ai to sitteita no ni oszaekirezu ni aisicuzuketa..., mely harmadik lett és aranylemezzé vált. Szeptember 21-én hatodik stúdióalbuma is megjelent Diabolos címmel. Koncepcióját tekintve a Moon-lemezek előzményének tekinthető. Negyedik helyig jutott az Oriconon, és az aranylemez státust is megkapta. Akkori leghosszabb országos turnéja következett, a Diabolos: Aien no si (Diabolos ~哀婉の詩~; Hepburn: Diabolos: Aien no Shi^?), 36 fellépéssel; az utolsó koncertre a Tokyo Dome-ban került sor karácsonykor. ### 2006–07: Első ázsiai szólóturnéi, a Fúrin kazan és a S.K.I.N. Gackt pályafutása első ázsiai szólókoncertjét 2006. január 14-én adta Szöulban, a Vívóstadionban. Ugyanebben a hónapban jelent meg 24. kislemeze, a Redemption, mely a Square Enix-játék Dirge of Cerberus: Final Fantasy VII egyik betétdala volt. Február 28-án az énekes részt vett a hjógo prefektúrai Maiko Középiskola ballagási ünnepségén, ahol beszédet mondott és előadott egy, kifejezetten az alkalomra írt dalt, melyet 2007. február 7-én No ni szaku hana no jó ni címmel jelentetett meg. Gackt azóta többször is részt vett különféle ballagási eseményeken. Augusztusban az Otakon rendezvényen bejelentették, hogy S.K.I.N néven új supergroup alakult, Gackt, az X Japan alapítója, Yoshiki, a Luna Sea gitárosa, Sugizo és Miyavi részvételével. Az együttes ugyan fellépett 2007. június 29-én az Anime Expón Kaliforniában, azóta nem volt aktív. December 24-én Gackt kisebb rajongóiklub-turnéra indult D.r.u.g. Party címmel, melyet további koncertek követtek Dél-Koreában és Tajvanon. thumb\|right\|Gackt mint Ueszugi Kensin Dzsóecu városának 83. Kensin-fesztiválján 2008-ban. 2007 óta alakítja a hadurat a fesztiválon. 2007 januárjában Gackt Ueszugi Kensin daimjót alakította az NHK Fúrin kazan című történelmi televíziós sorozatában. Június 20-án kiadta 27. kislemezét Returner (Jami no súen) címmel, mely első olyan kislemeze volt, amely vezette az Oricon slágerlistáját. Augusztus 23-án meghívták, hogy részt vegyen Dzsóecu város hagyományos Kensin-fesztiválján, mint Ueszugi Kensin. A fesztivál mintegy látogatót vonzott. Októberben a ginzai Apple Store-ban tartott sajtótájékoztatót, ahol az első iPhone reklámozása mellett bejelentette, hogy teljes korábbi diszkográfiája, valamint élő koncertfelvételei is elérhetővé válnak az iTunes Store-ban, valamint hogy a The Greatest Filmography című DVD-je Kanadában és az Amerikai Egyesült Államokban is megjelenik. Október 26-án a Diabolos 18 európai országban jelent meg. Novemberben fellépett a koreai M.net/Km Music Video Festivalon, majd Pekingben a 2007-es japán-kínai kulturális koncerten. December 10-én részt vett a pekingi China Fashion Awardson, ahol elnyerte az Év japán előadója díjat. December 19-én újabb válogatáslemeze jelent meg, a 0079–0088, melyen a Gundam-franchise-ban szereplő dalai is helyet kaptak. Év végén szokásosan fellépett a Kóhaku uta gasszen tévéműsorban. 2007-ben Gackt jótékonysági kampányt indított Save Our Dears néven, mellyel a 2007-es csúecui part menti földrengés áldozatainak segítettek Niigata prefektúrában. Gackt a kampányhoz kulcstartót és karkötőket tervezett, valamint a kampány része volt két Orico UPty MasterCard bankkártya is. Az énekes rajongói klubja, a Dears kétmillió jent (kb. amerikai dollárt) gyűjtött össze. Az összeget Gackt Dzsóecu városának adományozta a 83. Kensin-fesztiválon 2008-ban. ### 2008–09: Requiem et Reminiscence II turné, Re:Born 2008\. július 31-én az Internet Co., Ltd. kiadta a Gackpoidot, egy Vocaloid-verziót, melyhez felhasználták Gackt hangját. December 3-án, egy év szünetet követően megjelent 28. kislemeze, a Jesus. Hetedik helyezett volt az Oriconon és tíz hetet töltött a listán. December 14-én Gackt országos turnéra indult, mely az addigi legnagyobb szabású volt a pályafutása során. A Requiem et Reminiscence II: Szaiszei to kaikó (Requiem et Reminiscence II -再生と邂逅-; Hepburn: Requiem et Reminiscence II -Saisei to Kaikō-^?) több mint 45 állomást és 60 koncertet foglalt magába, és összesen fős közönséget vonzott. 2009\. január 28-án megjelent 29. kislemeze, a Ghost, mely hatodik helyig jutott a slágerlistán. Május 18-án Szöulban adott volna koncertet, azonban a gazdasági világválság miatt a szponzorai kivonták magukat, így le kellett mondania a fellépést. Szólókarrierjének tizedik évfordulója alkalmából egymás után négy kislemezt jelentetett meg, sorban: Koakuma Heaven, Faraway, Lost Angels és Flower címmel, június 10. és július 1. között. Mind a négy felkerült az Oricon top 10-es listájára. Június 13-án folytatódott a turné, majd július 4-én a Jojogi nemzeti sportcsarnokban a rajongói klub tagjai számára rendezett koncerttel ünnepelte a születésnapját. A turné záró koncertjeire július 11-én és 12-én került sor a Saitama Super Arénában. Mivel Gackt is és a Kamen Rider-sorozat heiszei-kori sugárzása is a 10. évfordulóját ünnepelte, felkérték, hogy vegyen részt a 2009-es Kamen Rider Decade munkálataiban és adja elő a betétdalokat. Ezek az első olyan kislemezei, amelyeket nem ő maga komponált. Márciusban jelent meg 30. kislemezeként a sorozat nyitódala, a Journey Through the Decade, mely második helyezett lett és 25 hetet töltött a listán. A RIAJ aranylemezzé nyilvánította. Augusztusban megjelent a sorozathoz tartozó All Riders vs. Dai-Shocker című film betétdala, a The Next Decade, mely negyedik helyig jutott az Oriconon. Gackt szerepelt is a filmben, Júki Dzsódzsit (Riderman) alakította. Az együttműködés 2010. január 10-én ért véget az utolsó kislemez, a Stay the Ride Alive megjelenésével, mely ugyancsak negyedik helyezett volt a slágerlistán. Szeptemberben újra fellépett Koreában, ezúttal az Ázsiai Dalfesztiválon. Ugyancsak részt vett a 2009-es Animelo Summer Live koncerten. Októberben fellépett a Jojogi nemzeti sportcsarnokban rendezett Wow Live! Thanks For Music koncerten. December 2-án megjelent hetedik nagylemeze, a Re:Born, mely a 2001-ben útjára indított koncepciót folytatta. Kilencedik lett a slágerlistán. December 12-én a Saitama Super Arénában a rajongói klub számára tartott koncertet, melynek tematikája egy fiktív iskola, a „Camui Gakuen” volt. ### 2010–11: Első európai turné, csatlakozás az Avex Grouphoz, The Eleventh Day thumb\|right\|Gackt - Yellow Fried Chickenz, Barcelona, 2010. 2010\. február 14-én Gackt részt vett az Asia Pops Festivalon Niigatában, melyet a 2007-es földrengés áldozatainak emlékére rendeztek. Március 6-án és 7-én a Koei által rendezett fesztiválon lépett fel, ahol a cég új Wii-játékának, a Samurai Warriors 3-nak a betétdalait adta elő. Április 17-én bejelentette, hogy a Nippon Crown kiadótól az Avex Grouphoz szerződik át. A kiadótól való távozása előtt létrehozta a Yellow Fried Chikenz együttest, melynek tagjai közé tartozott Chachamaru és Jamada Sinja (Luna Sea). Júniusban és augusztusban országos turnéra indult velük, közben júliusban első európai turnéja keretében Londonban, Párizsban, Barcelonában, Münchenben és Bochumban lépett fel. Július 21-én még a Nippon Crown kiadásában megjelent a The Eleventh Day: Single Collection válogatáslemez. Augusztus 23-án újra részt vett a Kensin-fesztiválon, ezúttal látogató előtt. December 14-én a Message! to Asia jótékonysági programban működött közre, fellépett a Tokyo Dome-ban rendezett koncerten, melynek bevételeit kambodzsai és fülöp-szigeteki utcagyerekek megsegítésére terveztek fordítani. A rendezvényhez kapcsolódó aukción áruba bocsátotta 1999-es, Pontiac Firebird Trans Am MS6 típusú autóját, mely jenért (kb. dollárért) kelt el. 2011-ben a tóhokui földrengés és cunami áldozatai számára létrehozta a Show Your Heart jótékonysági kampányt. Márciusban 33 tonnányi ellátmány (élelmiszer és ruhanemű) érkezett a károsultaknak, az országos utcai gyűjtőkampány pedig jent (kb. dollárt) eredményezett. Az így összegyűjtött pénzt a Rakuten utalta át a Japán Vöröskeresztnek, a banki átutalásokat is beleszámítva összesen jent (mintegy dollárt). Júliusban és augusztusban másodszor turnézott Európában a Yellow Fried Chickenzzel, kilenc országban 14 koncertet adott, köztük Budapestre is ellátogatott. Ezt japán turné követte, melynek bevételei a Vöröskereszthez kerültek. 2012. július 4-én a Nippon Budókanban tartott fellépésük volt az utolsó; a Yellow Fried Chickenz feloszlott. Augusztus 22-én Gackt ismét magára öltötte Ueszugi Kensin jelmezét a 86. Kensin-fesztiválon. ### 2012–14: Best of the Best turné, saját kiadó thumb\|250px\|Gackt 2013-ban, az indonéz RCTI csatornán 2012. március 18-án és 19-én Gackt részt vett a FilmAid Asia gáláján, és a 6. Ázsiaifilm-díjkiosztón a Hongkongi Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol fel is lépett., Március 2-án előadta Japán himnuszát a profi baseball-liga nyitó mérkőzésén a Tokyo Dome-ban. Negyedik alkalommal énekelte el a himnuszt. December 15-én az All Night Nippon rádiópogram 45. évfordulós koncertjén fellépett a Jojogi nemzeti sportcsarnokban. Négy nappal később megjelent 43. kislemeze, a White Lovers (Siavasze na toki). 2013-ban négy év után újra országos turnéra indult Best of the Best Vol. I címmel, május 11-én, mely július 7-én ért véget a Yokohama Arénában. Ugyanebben a hónapban két válogatáslemeze jelent meg, a Mild és Wild, melyeken két, eddig ki nem adott dal is szerepelt, a Claymore és a Szakura csiru.... Augusztus 22-én ismét megjelent a 88. Kensin-fesztiválon. December 22-én tartotta negyedik és az évi utolsó koncertjét a fiktív iskola, a Camui Gakuen tematikájában. December 26-án különleges koncertet adott a Tokiói Filharmonikus Zenekar kíséretében. 2014\. február 12-től, a P.S. I Love U című kislemez megjelenésétől számítva lemezeit saját független kiadója, a G&Lovers adja ki, a Crown Tokuma disztribúciójában. Augusztusban újra részt vett a 89. Kensin-fesztiválon. Október 1-jén kijött 45. kislemeze, az Akacukizukujo (Day Breakers) December 26-án másodszorra adott koncertet a Tokiói Filharmonikus Zenekarral. ### 2015–2017: Last Moon, Last Visualive turné Gackt szóló pályafutásának 15. évfordulója alkalmából 2015. július 1-jén remixalbum jelent meg Gacktracks: Ultra DJ ReMix címmel. Dalait olyan DJ-k remixelték, mint DJ Koo, Takahasi Taku, Tanaka Tomojuki (FPM), Jazztronik vagy Marc Panther. Gackt úgy nyilatkozott, ő maga egyedül nem csinált volna hasonló projektet, mert nem kedveli az EDM műfaját. A DJ-ket jelentkezési sorrendben választotta, és a nagy számú érdeklődés miatt úgy vélte, a jövőben újabb hasonló együttműködésre is sor kerülhet. Július 3-án a lemez megjelenéséhez kapcsolódó partit tartott. Augusztus 23-án hetedik alkalommal öltötte magára Ueszugi Kensin hadúr jelmezét a Kensin-fesztiválon, rekord számú, látogató előtt. Október 7-én megjelent 46. kislemeze, az Arrow. Október 23-án rövid turnéra indult a Camui Gakuen koncepcióval. A Last Visualive szaigo no cuki: Last Moon turnéja 2016. március 19-én kezdődött egy, kizárólag a rajongói klub tagjainak tartott koncerttel Szaitamában, az első nyilvános koncertre pedig március 21-én került sor Jamanasiban. A turné július 3-án ért véget a Saitama Super Arénában. Összesen 30 városba látogatott el és 42 koncertet adott a turné folyamán, mintegy embernek. Nyolcadik nagylemeze Last Moon 2016. április 27-én jelent meg és hatodik volt az Oricon heti listáján. 48. kislemezét Cumi no keisó (Original Sin) címmel 2017. március 22-én adta ki. ### 2018–: thumb\|right\|Gackt, 2023. 2018 márciusában főszerepet játszott a Karanukan (カーラヌカン^?) című romantikus filmben, melyet Okinaván forgattak. Július 4-én koncertet adott 45. születésnapja alkalmából a tokiói Shinkiba Studio Coastban, melyet a NicoNico élőben közvetített az interneten. Október 11 és 25 között nyolc koncertet adott a Camui Gakuen koncepcióval. December 31-én elénekelte a himnuszt a Rizin Fighting Federation által rendezett MMA-mérkőzés előtt, ahol Naszukava Tensin japán kick-boxoló és Floyd Mayweather Jr. amerikai bokszoló mérkőztek meg egymással. A Fuji TV élő közvetítésén is részt vett, mint vendégkommentátor. 2019 márciusában bejelentették, hogy dalszöveget írt BoA Szukidajo: My Love (スキだよ-MY LOVE-; Hepburn: Sukidayo: My Love^?) című dalához. Július 4-én 46. születésnapja és szólókarrierjének 20. évfordulója alkalmából koncertet adott a Pacifico Yokohamában. 2020 januárjában és februárjában nyolc városban 20 koncertet adott a Khaos című turnéja keretében. A turnén értékesített ajándéktárgyakból befolyt bevételt, mintegy 4,7 millió jent a leégett Suri várkastély újjáépítésére ajánlotta fel és saját vagyonából adakozott a célra. 2021 szeptemberében Gackt bejelentette, hogy diszfónia miatt bizonytalan időre kénytelen felfüggeszteni énekesi tevékenységét. ## Zenei stílusa Gackt hangja jellegzetes vibratójáról ismert, de falzettben is képes énekelni. Gackt úgy nyilatkozott, hogy 2003 és 2004 között túlságosan kiszélesítette a hangterjedelmét és 2005-ig keresgélte a megfelelő kifejező módot. Az AllMusic szerint Gackt hangja „nagyon melodrámai”, valamint „gördülékeny, sima, természetellenesen szívből jövő”. Dalai többféle műfajt ölelnek át a dallamos balladáktól az intenzív hard rock dalokig. A nyers rock elemeit hallgatóbarát kompozícióval kombinálja. Több dalában is szerepelnek hagyományos japán hangszerek, mint a sakuhacsi, a samiszen, a sinobue, az erhu, a só, a koto vagy a taiko. Gackt ezt Zipangu rocknak nevezi. Stúdióalbumainak többsége két koncepció köré épül. Az egyik a „Moon Saga” (Moon, Crescent, Diabolos, Last Moon), mely vámpírtörténet, habár a vámpírok itt nem az emberi természet sötét oldalát hivatottak reprezentálni. A másik koncepció a „Requiem et Reminiscence” vagy „ЯR” (Rebirth, Re:Born), mely a második világháború világát idézi meg. Mindkét koncepció az emberiség egzisztenciális kérdéseit boncolgatja. Szimbolikus, pszichológiai történetek az emberi bűnök, háborúk ismétlődéséről és az emberi élet értelmének kérdéséről. A történet születik először, utána a dalszöveg és a zene. Így a dalok koncepciójukat tekintve kapcsolódnak egymáshoz, mégis önálló entitások. Gackt úgy véli, a koncepciók alapján felépített koncertjei nem hagyományos fellépések, és nem sorolhatóak a musicalek vagy a színdarabok közé sem. Épp ezért ő a „visualive” elnevezést preferálja, ahol egyesül a történet, a zene, a színház, a musical a történettel és az élő előadásmóddal. Ezt a fajta fellépési módot a 2001-es Requiem et Reminiscence turné alatt fejlesztette ki, és csaknem tíz évbe telt, hogy számára elfogadható minőségűvé váljon a 2008–2009-es Requiem et Reminiscence II turné során. Ugyanakkor Gackt úgy véli, ez a fajta kifejezésmód rendkívül nehéz és fárasztó, és nem felel meg a mai szórakoztatóipari követelményeknek kifizetődőség szempontjából. ## Színészi pályafutása ### Mozi, televízió és szinkronizálás thumb\|250px\|Gackt és Szaszaki Nozomi modell a Kong: Koponya-sziget premierjén Japánban, 2017 februárjában Gackt filmes pályafutása 2001-ben és 2002-ben két dokumentumfilmmel indult. Először Madagaszkárra utazott az Ima hadaka ni sitai otoko-tacsi (いま裸にしたい男たち; Hepburn: Ima Hadaka Ni Shitai Otoko-tachi^?) tévéműsor keretében, majd egy gyerekeknek szánt oktatófilmben szerepelt Hero’s Hero címmel. 2003-ban társ-forgatókönyvírója volt a Moon Child című filmnek, melynek főszerepét is ő játszotta. Április 19-én mutatták be Japánban, majd május 13-án a cannes-i fesztiválon. Ezt követően a Sin Hokuto no ken című OVA-ban kölcsönözte hangját az egyik szereplőnek, és két dalát is felhasználták betétdalként, melyek a Lu:na/Oasis kislemezen jelentek meg. A Taito Corporation és a Red Entertainment Bujingai című videójátékában a főszereplő alakját és hangját kölcsönözte. 2006-ban a Final Fantasy-sorozathoz tartozó Dirge of Cerberus játékban volt hallható, majd 2007-ben a Crisis Core-ban Genesis Rhapsodost mintázták róla. Az első játék számára két betétdalt is írt, melyek a Redemption című kislemezen jelentek meg. A Crisis Core-ban karaktere által hordott ruhát Gackt a koncertjein is viselte, és az egyik jellegzetes fellépőruhájává vált. 2007-ben Gackt Ueszugi Kensin daimjót alakította az NHK csatorna Fúrin Kazan című történelmi drámájában. Játékáért jelölték a TV Navi Legjobb mellékszereplő drámában díjára. Egyetlen slágerlista-vezető dala, a Returner (Jami no súen) a sorozat betétdala volt. Gackt úgy emlékszik, hogy Kensint mindig kemény férfinak ábrázolták korábban, ezért sok kritikát kapott simára borotvált, hosszú hajú megjelenése a sorozatban. Azonban színésztársa, Ogata Ken támogatta Gackt elképzelését a szereplő megjelenéséről. Ugyanebben az évben Gackt az Arthur és a villangók című animációs film japán szinkronjában működött közre. 2008-ban Romániában forgatta első nemzetközi filmjét, a Bunrakut, mely 2010-ben jelent meg. Ezt követően a TBS Mr. Brain című sorozatának második epizódjában egy halálra ítélt bűnözőt alakított, majd a Kamen Rider Decade: All Riders vs. Dai-Shocker című filmben játszott. 2010-ben többször is szinkronizált, először az Arthur: Maltazár bosszúja című animációs filmben, majd a Shiki című animében, mely az első állandó szinkronszerepe volt. A Tono to isso című animében a korábban tévésorozatban alakított Kensin hangját adta. Két videójátékban is szinkronizált karaktereket, a Dragon Nestben, melyhez az Ever című dalt írta, valamint a Mobile Suit Gundam: Extreme Vs.-ben is hallható volt. 2011-ben a Tono to isso folytatásában, a Supernatural: The Animation-ben is szinkronizált, majd a Sket Dance-ben is melyhez dalt is írt Graffiti címmel. A Tempest (テンペスト^?) című televíziós sorozatban egy kínai eunuchot alakított, aki át akarja venni a hatalmat a Rjúkjúi Királyságban. Szinkronszínészként dolgozott a Dragon Age: Dawn of the Seeker animációs filmen is, melyhez a betétdalt is ő énekelte. 2012-ben Gackt szerepet kapott a Szengoku baszara: Moonlight Party című televíziós sorozatban mint Oda Nobunaga. A sorozat betétdalát is ő énekelte fel, Hakuro címmel. Az Onda Riku regényéből született Akumu-csan című sorozatban kettős szerepet alakított. 2013 novemberében vendégszerepet kapott az indonéz Bima Satria Garuda című sorozat két epizódjában. 2014-ben az Akumu-csan filmváltozatában szerepelt, majd a Time Spiral című televíziós sorozatban, ahol egy időutazó egyetemi tanárt alakított. Gackt együttműködött a Square Enix-szel a 3594e mobiltelefonos játék létrehozásában, mely egy kínai történelmi regényen, A három királyság regényes történetén alapszik. A játékban Lü Pu tábornokot mintázták róla. 2015-ben Gackt szerepelt az Origami című rövidfilmben, melyet Cato Ochi rendezett, és amelyet Cannes-ban is bemutattak. Ugyanebben az évben a Szengoku sura Soul (戦国修羅SOUL; Hepburn: Sengoku Shura Soul^?) című mobiltelefonos játék szereplőinek kölcsönözte a hangját. 2016-ban bejelentették, hogy 14 év után először játszik főszerepet a Karanukan című filmben, melyet Hamano Jaszuhiro (浜野安宏; Hepburn: Hamano Yasuhiro^?) rendezett. A film Okinaván játszódik, és Gackt egy olyan híres fotóst alakít, aki megcsömörlik a tokiói szórakoztatóipartól és a szigeten keres menedéket, ahol megismerkedik egy titokzatos lánnyal, Mamival. Később az Othellonia című játék egyik szereplőjének adta a hangját, majd a Trickster című animében szinkronizált, valamint a nyitó- és záródalokat is ő adta elő. A Kong: Koponya-sziget című amerikai film japán szinkronjában Tom Hiddlestonnak kölcsönözte a hangját. 2018-ban Maja Mineo (魔夜峰央; Hepburn: Mineo Maya^?) mangája, a Tonde Szaitama (翔んで埼玉; Hepburn: Tonde Saitama^?) alapján készült vígjátékban Aszami Reit alakította. ### Színház 2010-ben Gackt főszerepet játszott a tokiói Nisszei Színházban bemutatott Nemuri kjósiró buraihikae (眠狂四郎無頼控; Hepburn: Nemuri Kyōshirō Buraihikae^?) című színdarabban. Hét városban, mintegy 120 alkalommal mutatták be a színdarabot, körülbelül néző előtt, 2011. február 27-ével bezárólag. 2012-ben bejelentette, hogy folytatni kívánja a „Moon Saga”-koncepciót egy saját színdarabbal, melyet ő maga rendezett és komponált. A címe Moon Saga: Josicune hiden (Moon Saga 義経秘伝; Hepburn: Moon Saga: Yoshitsune Hiden^?), melyben a főszereplő Minamoto no Josicunét alakította. Összesen 60 alkalommal mutatták be a színdarabot július 15. és október 2. között, összesen mintegy néző előtt. Több alkalommal meghívtak a tóhokui földrengés miatt elárvult gyerekeket az előadásra, akik pénzbeli adományokat is kaptak. A színdarabot 2014-ben augusztus és október között újra színpadra állították hét városban, mintegy 40 alkalommal, és ebben az időszakban jelent meg a darab zenéje is lemezen. ## Üzleti tevékenysége 2016-ban Ikeda Szatosival közösen ingatlanügynökséget alapított Gackt & Ikeda Asia Bridge Partnerz néven Kuala Lumpurban, Malajziában. 2017-ben ázsiai stratégiai tanácsadó lett a Spindle nevű virtuálisvaluta-projektben. ## Megjelenése a médiában Gackt számos alkalommal szerepelt a People magazinéhoz hasonló országos felméréseken, mint az egyik legszebb japán híresség. 2009-ben ötödik helyen szerepelt a japán rockzene történetének neves személyiségei között. Divatikonként, J-pop-idolként és nemzeti ikonként tartják számon, valamint az androgün koncepciókat előtérbe helyező visual kei mozgalomnak köszönhetően nevezték már a bisónen mangák „fantáziaférfijainak eleven megtestesülésének” is. Olyan fiktív szereplőkhöz hasonlították, mint Griffith a Berserk című mangában, vagy Cloud Strife a Final Fantasy VII-ben, valamint számos mangakaraktert ő maga inspirált. Gackt számos televíziós reklámban szerepelt, többek között olyan márkáknak, mint a Fujifilm, a Shiseido, a Daihatsu, a Niconico, a Tsutaya, a Square Enix vagy a Konami. Számtalan televíziós műsorban lépett fel előadóként, vendégként vagy rendszeres résztvevőként, például a Hey! Hey! Hey! Music Champ-ben; 2009 óta rendszeres vendége a TV Asahi újévi műsorának, melynek címe Geinódzsin-Kakuzuke-Check (芸能人格付けチェック; Hepburn: Geinoujin-Kakuzuke-Check^?), ahol rekord számú alkalommal, összesen 58-szor nyert. ## Magánélete Gackt 20 évesen rövid ideig házasságban élt egy koreai nővel. 1995-ben Tokióba költözött, majd 2012-ben a Fülöp-szigeteken és Hongkongban telepedett le. Ugyanebben az évben Malajziában vett házat, és ideje nagy részét itt tölti. Az énekes folyékonyan beszél kínaiul, angolul és koreaiul, valamint tud franciául is. Kétdanos taekwondo-mester (ITF), de egyéb harcművészetekkel is foglalkozik, például karatézik, bokszol és a brazil dzsúdzsucuban is jártas. Szívesen pókerezik, 2017 óta versenyeken is részt vesz, legnagyobb nyereménye dollár volt egy negyedik helyezésből. Úgy nyilatkozott, hogy filozófiai hitvallásához legközelebb a japán busidó áll. Vallások tekintetében legközelebb a természeti vallások állnak hozzá. Családja hite szerint az elhunyt családtagok istenségekké válnak, akiket tisztelni kell, a rjúkjúi vallásban emiatt kétféle koncepció létezik: az ősök tisztelete és a természet tisztelete. Nincsenek kiforrott elméletei és rituáléi, arról szól, ami körülöleli az embert, a természet szeretetéről. ## Diszkográfia - Mizérable (középlemez) (1999) - Mars (2000) - Rebirth (2001) - Moon (2002) - Crescent (2003) - Love Letter (2005) - Diabolos (2005) - Re:Born (2009) - Last Moon (2016) ## Filmográfia ### Filmek - Moon Child (2003) - Kamen Rider Decade: All Riders vs. Dai-Shocker (2009) - Bunraku (2010) - The Tempest 3D (2012) - Akumu-csan (悪夢ちゃん; Hepburn: Akumu-chan^?) (2014) - Origami (2015, rövidfilm) - Karanukan (2018) - Tonde Szaitama (翔んで埼玉; Hepburn: Tonde Saitama^?, ’Fly Me to the Saitama’) (2019) - The Confidence Man JP: Episode of the Princess (2020) - Tonde Szaitama II (翔んで埼玉 II; Hepburn: Tonde Saitama II^?, ’Fly Me to the Saitama II’) (2022) ### Szinkronizálás - Sin Hokuto no ken (2003, OVA) - Bujingai (2003, videójáték) - Dirge of Cerberus: Final Fantasy VII (2006, videójáték) - Crisis Core: Final Fantasy VII (2007, videójáték) - Arthur és a villangók (2007, animációs film japán szinkronja) - Arthur: Maltazár bosszúja (2010, animációs film japán szinkronja) - Shiki (2010, anime) - Tono to isso (2010, anime) - Dragon Nest (2010, videójáték) - Mobile Suit Gundam: Extreme Vs. (2010, videójáték) - Supernatural: The Animation (2011, anime) - Sket Dance (2011, anime) - Dragon Age: Dawn of the Seeker (2012, animációs film) - 3594e (2014, mobiltelefonos játék) - Sengoku Shura Soul (2015, mobiltelefonos játék) - Othellonia (2016, mobiltelefonos játék) - Trickster (2016, anime) - Kong: Koponya-sziget (2017, játékfilm japán szinkronja) ### Televíziós sorozatok és dokumentumfilmek - Ima hadaka ni sitai otoko-tacsi (いま裸にしたい男たち; Hepburn: Ima Hadaka Ni Shitai Otoko-tachi^?) (2001) - Hero’s Hero (2002) - Fúrin kazan (2007) - Mr. Brain (2009) - The Tempest (2011) - Akumu-csan (悪夢ちゃん; Hepburn: Akumu-chan^?) (2012) - Szengoku baszara: Moonlight Party (2012) - Bima Satria Garuda (2013) - Time Spiral (2014) ## Könyvei - (önéletrajz) - (regény) - (idézetgyűjtemény) - (regény) - (idézetgyűjtemény) - (blogposztjai gyűjteménye) - (üzleti könyv) ## Turnéi Arénaturnék: - 2000: Mars szora kara no hómonsa (Mars 空からの訪問者 (^?)) - 2001: Requiem et Reminiscence - 2002: Kagen no cuki (下弦の月 (^?)) - 2003: Dzsógen no cuki (上弦の月 (^?)) - 2004: The Sixth Day & Seventh Night - 2005-06: Diabolos: Aien no si (Diabolos 〜哀婉の詩〜 (^?)) - 2008-09: Requiem et Reminiscence II: Szaiszei to kaikó (Requiem et Reminiscence II 〜再生と邂逅〜 (^?)) - 2013: Best of the Best Vol. I - 2016: Last Visualive Szaigo no cuki: Last Moon (Last Visualive 最期ノ月 –Last Moon– (^?)) Klubturnék: - 1999: Easter Live - 1999: Shockwave Illusion Live - 2000: Starlight Gig - 2006-07: Training Days D.r.u.g. Party ## Fordítás

Miskolc egészségügyének története

Miskolc egészségügyének történetéhez először a 13. századból találunk adatokat, hiszen a tapolcai monostor mellett a bencések már működtettek egy ispotályt. Később, a 15. században Mindszenten is működött egy hasonló intézmény, amelynek épülete ma is áll a Mindszenti templom szomszédságában. Felekezeti és más ápoldák után az első közkórház 1856-ban jött létre Miskolcon, Schnirch Emil fáradozásai eredményeként, a régi tetemvári katonai kórházban. Az építmény rossz állapota miatt 1858-ban a közeli Fáy-kúriába költöztek, végül 1900 végére készült el a Csabai kapuban a Borsod vármegyei Erzsébet Közkórház. A kórház – jelentős bővítések és változások után – ma is ezen a helyen működik. Egy év múltán adták át a Vasgyári Kórházat, amelyet azóta szintén komolyan bővítettek. A Szent Ferenc Kórház végső soron az 1904-es alapítású Vízgyógyintézet jogutódjának tekinthető, de volt benne katonai parancsnokság, honvéd- és tüdőkórház is. Miskolc legfiatalabb kórháza a Megyei Kórház, amelyet 1958-ban adtak át a Szentpéteri kapuban. Az egészségügyi kormányzat 2017-ben összevonta a városi és a megyei kórházat, ezzel úgynevezett szuperkórházat hozott létre a városban, amely lényegében az összes miskolci kórházat érinti. Miskolc első két patikáját – valószínűleg – 1762-ben alapították. Ezek voltak az Arany Szarvas és az Arany Sas gyógyszertárak. Az előbbi a Széchenyi utca–Erzsébet tér sarkán állt, nevét a bejárata felett elhelyezett aranyozott szarvas jelképezte. Ma is működik a Villanyrendőr közelében a 19. századi alapítású Fehér Kígyó, valamint az Arany Oroszlán a Centrum áruházzal szemben, amelynek Déryné Széppataki Róza is gyakori vendége volt. A miskolci mentőszolgálat története a tűzoltóságéval fonódik össze. Az Önkéntes Tűzoltó Egylet 1873. augusztus 31-én alakult meg, s ennek keretében 1897-ben jött létre a mentőosztály, majd 1930-ban Diósgyőr-Vasgyárban is alakult egy mentőcsoport. Az Országos Mentőszolgálat 1948-as létrejöttével a város kezeléséből központi irányítás alá került a mentőügy. 1952-ben adták át a mentők Petőfi utcai állomását, ahol ma is működnek. ## Kórházak ### A kezdetek A miskolci fekvőbeteg-ellátás története a 13. századig nyúlik vissza, amikor a tapolcai monostor mellett már működött egy ispotály. A betegellátással kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy az ispotályok évszázadokig tulajdonképpen szegényápoldák voltak, mert a módosabb betegeket otthonukban fektették és gyógyították. Az ápolda fenntartását az alapítványi földbirtokból származó jövedelem biztosította, amelyet később különböző hagyatékok, bírságolások pénzei pótoltak ki. Az ápoldában a bencések végezték a gyógyító munkát. A gyógyítást a magister hospitalis irányította, munkáját ápolók és fürdősök segítették. Az idők folyamán egyre több orvos érkezett ide a királyi kísérettel, például Radlica János, Nagy Lajos orvosa, Cellini Jakab, Károly Róbert orvosa, Baptista Canano, Beatrix királyné orvosa. A helyiek között megemlíthető Fichtel János és Sebestyén mester. Az ispotály a mohácsi csatát követő trónviszályok idején megsemmisült, Bebek Ferenc protestáns főúr romboltatta le. A 15. században már működött a mindszenti apátsági ispotály is (Mindszent akkoriban Miskolc szomszédságában fekvő önálló, bár a városhoz sok szálon fűződő falu volt, csak 1879-ben csatolták Miskolchoz). Az intézményt a város támogatta büntetéspénzekkel, elkobzott élelmiszerekkel, de az adományok is fontosak voltak, és évi beosztással 22 zsellér tartozott szolgálattal az ispotálynak. A 18. században Bük András alispán kezdeményezésére új ispotályt építettek a régi helyén (1761. július 9-én tették le az alapkövét). Az épület – a Mindszenti templom melletti földszintes épület – ma is áll. A következő – katonai – kórház (nosokomium militare) a Tetemváron épült, amit a medicus praesidarius vezetett. 1849-ben Kubicza Mihály orvos, Csajka Lajos seborvosmester és dr. Fischer Adolf gyógyítottak benne. A Chevra Kadisha zsidó jótékonysági egylet a zsidó betegek részére alapított 1830-ban négyszobás, tízágyas – ingyenes – kórházat a mai Palóczy utcán (1843-ban leégett). Emellett működött a katolikus ispotály, a reformátusok ispotálya, és a megyei fogdában is volt tizenhét ágy az elhagyott betegek részére. A 18. század elejétől működött a miskolci görög kompánia xenodochiuma, amely az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején vallásra és felekezetre való tekintet nélkül végezte a gyógyító munkát. Az épület a Szentháromság ortodox templom mellett ma is áll. Az újabb városi szegényápolda 1867-ben jött létre a Győri kapuban, alapítója, vezetője Bükk Zsigmondné Sebe Teréz volt. Az első világháború idején a 10-es honvédlaktanyához tartozott. Egyebek mellett vakokat, siketeket, elmebetegeket ápoltak itt. A háború után már egyre alkalmatlanabb volt a feladata ellátására, de felújítását vagy újjáépítését a második világháború meghiúsította, s csak az 1950-es években számolták fel. Fontos szólni a gyógyítás–ellátás speciális esetéről, a szülészet ügyéről, a bábák tevékenységéről. Ezen a területen elévülhetetlen érdemeket szerzett az Utrechtben tanult Domby Sámuel megyei főorvos, aki – miután felmérte a bábák tudásszintjét (tragikusnak találta) – szükségesnek látta egy tudományos alapossággal, de közérthető módon megírt bábatankönyv megírását. Könyve 1772-ben jelent meg Széchényi Ferenc támogatásával, és a szakmai tudnivalókon kívül foglalkozott erkölcsi, szakmai, hivatásbeli és etikai kérdésekkel is. Az általa akkor megfogalmazottak java része a mai napig érvényes. ### Az első közkórház A korabeli ápoldák, ispotályok állapota, körülményei – nem csak mai szemmel nézve – erősen kifogásolhatók voltak, és nem is annyira a gyógyító szerepük volt a fontos, inkább karitatív szempontok játszottak szerepet fenntartásukban. Ezért volt szükség egy valóban gyógyító intézmény, közkórház létesítésére. (A nyilvános betegápolásban fontos volt az az 1685-ben született rendelet, amely szerint meg kellett különböztetni a menházakat vagy ápoldákat a nyilvános közkórházaktól, és a rendelet körvonalazta az ápolandók körét is.) A megvalósítás motorja Schnirch Emil, Bécsben tanult és ott dolgozó orvos volt, aki 1854-ben került Miskolcra. Sorozatos beadványai nyomán 1856-ban a Tetemváron lévő régi katonai nosokomiumban alakítottak ki egy ötszobás, húszágyas kórodát. Az intézmény első vezetője a miskolci születésű, szintén Bécsben tanult, igen képzett Popper József lett (három szakvizsgája volt: sebészet, szülészet, szemészet), de a gyógyításba Schnirch Emil is besegített – díjazás nélkül. Ismert az első betegük: a kisrőcei Kostyó Mária, aki gyógyultan távozott a kórházból. Érdekesség, hogy 1857-ben Ferenc József is járt a kórházban, és kifogásolta annak állapotát. A császár akkor tulajdonképpen a miskolci színház megnyitására érkezett. Az uralkodót a megyehatáron küldöttség várta, a 48-as császárpárti, és ezért ki is tüntetett Szirmai István gróf vezetésével, de az izgalmaktól gutaütést kapott, és lebukott a lováról. Schnirch Emil, a küldöttség tagja, Szirmait a Közkórházba szállíttatta, ahol Popper doktor érvágást alkalmazott rajta, ám a beteg elhunyt. Ekkor látogatott a császár a kórházba, a színházba pedig nem ment el. „Azon a napon, midőn leghűbb szolgám az önök köréből kimúlt, a színházat látogatni nem vagyok képes!” – nyilatkozta. Az uralkodót a színházban István főherceg képviselte. A kórház állapotán gyűjtésekkel, jótékony színházi előadásokkal igyekeztek segíteni. Rövidesen ki is bővítették a szomszédos telek megvásárlásával, az ágyak száma 34-re emelkedett. Az intézmény 1858-ban a Fáy-kúriába (az épület a mai Berzeviczy Gergely Technikum és a Nemzeti Bank helyén állt) költözött (16 szoba, 60 ágy), amelyet a város bérelt a Vattán élő Fáy Antaltól. Az elmebetegek a Tetemváron maradtak. Schnirch Emil – aki közben elkerült Miskolcról, de folyamatosan figyelemmel kísérte az ottani dolgok alakulását – közbenjárására előbb 1856-ban nyilvános közkórházzá minősítették az intézményt, majd 1877-ben a Fáy-kúria mellé felépítettek még egy 30 ágyas tébolydát, ahol elhelyezhették a betegeket. A zsúfoltság ennek ellenére egyre nőtt, aminek egyik következményeként az 1874-es tífuszjárvány nem csak betegeket, de orvosokat, ápolókat is elvitt. Azután az 1878. évi nagy árvíz komoly károkat okozott a kórház épületeiben és berendezéseiben, és ez már elkerülhetetlenné tette egy új kórház építését, amiért egyébként Popper már régóta hadakozott. A dolgok azonban vontatottan haladtak, pedig Popper József részletes terveket készített, de meghalt, mielőtt bármi is történt volna. Utóda, Singer Henrik lett, aki Bécsben diplomázott sebészként és szülészként, és 1872-től dolgozott a kórházban. Ferenc József 1881-ben látogatást tett ebben a kórházban is, Tisza Kálmán miniszterelnök kíséretében. A Közkórház 1900-ban szűnt meg, átmenetileg az épületben működött a Városi Zeneiskola, majd lebontották, a helyén banképületet (Osztrák–Magyar Bank miskolci fiókja) és iskolát (Magyar Királyi Állami Fiú Felsőkereskedelmi Iskola) építettek. ### Borsod vármegyei Erzsébet Közkórház Az új kórház a Csabai kapuban épült meg, a város adta a telket meg ötezer forintot, tízezret a vármegye biztosított, és még felvettek forint kölcsönt. Az új kórházat Adler Károly városi főmérnök tervezte, a kivitelező a Hirschl Ede és társai cég volt. A megnyitó 1900. december 2-án volt, négy jellegzetes, vöröstéglás épület készült el: az igazgatóság, a sebészet és bőrgyógyászat (70 ágy), a belgyógyászat (186 ágy) és az elmegyógyászat (70 ágy), de kiszolgáló épületek is épültek (konyha, mosoda, irodák). A kórház minden épületében folyóvíz és villanyvilágítás volt. A kórházi telek területe négyszögöl (3,6 hektár) volt. A kórházigazgató Singer Henrik mellett két főorvos, egy rendelőorvos, egy járványorvos, két segédorvos, egy főápoló, egy főbába és 19 ápolónő dolgozott. 1904-re elkészült a kórházi gyógyszertár is. 1905-ben Singer lemondott az igazgatói posztról, de 1914-ig még vezette a sebészetet. Az új igazgató Köllner Károly belgyógyász lett. A kórház vezetése folyamatosan törekedett nagy tudású, neves orvosok alkalmazására, a városba csábítására – sikerrel. Közben megépült a laboratórium, majd a röntgenosztály is. 1930-ban Köllner igazgató nyugalomba vonult, és 1931-ben a 29 éves budapesti klinikai tanársegéd, Jäger (Jármay) Gyula sebész lépett a helyére. A nehéz anyagi helyzeten úgy igyekezett úrrá lenni, hogy tanyagazdaságot hozott létre Kistokajban, ahol elmebetegek munkaterápiája révén élelmiszereket szállíthattak a kórházba (pékséget, kertészetet, tehenészetet, vágóhidat működtettek). A kórház személyzete több mint hétszeresére nőtt, az éves betegforgalom elérte a közel főt, amivel az ország második legnagyobb megyei kórháza volt. 1940-re már kilenc gyógyosztály, röntgenintézet és bakteriológiai laboratórium is működött itt. A kórházi ágyak száma 900 volt, az éves betegforgalom főre nőtt. A második világháború idején több kórházi épület is megrongálódott (a bombákat eredetileg a rendező pályaudvarnak szánták), másokat orosz–román katonakórházzá alakítottak, a kórház eredeti betegeit és berendezéseit avasi pincékbe vitték, mert a berendezés javát a németek el akarták szállítani. A kórház 1945 nyarán kezdett visszaköltözni, de a helyzet csak lassan rendeződött. 1952-ben a neve Semmelweis Kórház lett (a miskolciak egy része még ma is Erzsébet kórháznak nevezi). A kórház több osztállyal bővült, majd – hamisítatlan szocreál stílusban – felépült a rendelőintézet (SZTK) is (2009-ben kívülről renoválták). A kórház–rendelőintézeti egység (Semmelweis Kórház–Rendelőintézet) 1976-ban jött létre. A kórház a Debreceni Egyetem Orvos és Egészségtudományi Centrum oktató kórháza, 646 aktív és 332 krónikus ágyon, 16 osztályon, 48 ápolási egységben gyógyítja a betegeket. Az Erzsébet Kórházat és a Vasgyári Kórházat 2008-ban összevonták Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktatókórház (MISEK) néven. Az összevonás célja a racionális gazdálkodás megvalósítása, a párhuzamosságok megszüntetése volt. Ennek keretében Vasgyárban megszüntették a koronária őrzőt és a szülészet-nőgyógyászatot, átszervezték a laboratórium, a patológia, a diétás szolgálat és a kisegítő részlegek működését. A kórház megyei szintű ellátást nyújt a mellkassebészet, a bőrgyógyászat és a fertőző betegségek területén, de regionális feladatot lát el a vérképzőszervi és hematológiai betegségek, valamint az oszteoporózis terén. A kórház területén működik a Hospice alapítvány miskolci intézménye. ### Szent István Járványkórház A járványkórház 1888-ban nyitott meg a Zrínyi utcán, négy kórteremmel, 28 ággyal, a Közkórház felügyelete alatt. Megnyitását az indokolta, hogy a Közkórházban nem volt lehetőség a fertőző betegek elkülönítésére. 1919-ben az intézményt kitelepítették a Zsolcai kapu Sajó melletti területére, és világháborús barakk-járványkórházként működött tovább (16 kórterem, 200 ágy). Az új, korszerű járványkórház 1928-ra készült el a Közkórház mögötti területen, és ekkor az intézmény oda költözött. A kórházban laboratóriumot, fertőtlenítő intézetet és műtőket alakítottak ki. Az épület a második világháború alatti bombázások során megsérült, 1946-ban újították fel, végül 1949-ben összevonták a Közkórházzal. ### Vasgyári Kórház A Diósgyőri Vas- és Acélgyárban dolgozó munkások sokáig nem részesültek szervezett betegellátásban. Eleinte a társláda (egyfajta önkéntes „betegbiztosító”) nyújtott némi segítséget ezen a téren. Az első „betegszoba” 1882-ben kezdte meg a működését, amelynek első orvosa Derczényi Imre hámori körorvos volt. A betegszobából 1895-ben üzemorvosi rendelő lett, ahol Schandl Emil orvos látta el az üzemorvosi feladatokat. A munkások, a hivatalnokok és családjuk számára a gyárteleptől nyugatra nagy, korszerű lakótelep, ún. „gyarmat” épült (Vasgyári kolónia), amihez szociális létesítmények is járultak (boltok, iskolák, orvosi rendelők, közfürdő, templomok). Az új kórház építését 1898-ban kezdték a Kerekdomb tövében, a lakótelep déli szélén, és 1901. december 31-én adták át. A kórház modernebb volt a városi Közkórháznál, a higiéné minden vívmányával rendelkezett, tágas kórtermek, röntgen és kémiai laboratórium állt az orvosok rendelkezésére. Első igazgatója Zakariás János volt. 1910-ben, egy orvosi vándorgyűlésen, Zakariás így jellemezte a kórházat: „A Diósgyőri Vas- és Acélgyár legfontosabb egészségügyi intézménye a kórház, a gyarmattól délnyugatra foglal helyet, az ún. Kerekdombon, a szép Bükk hegység tövében, remek kilátással ezen hegységekre és a diósgyőri várromokra. A kórház egy emeletes főépületből, és egy magasföldszintes gazdasági épületből áll. A kettőt üvegezett folyosó köti össze egymással. A 36 ágyas főépületben a földszinten van egy szép nagy műtőterem, egy nagyobb kórterem, megfigyelőszoba, Herba-szoba és az ápolónak lakosztálya, kapusszoba. Az emeleten egy kisebb kórterem, irodahelyiségek, Röntgen-szoba, laboratórium. Minden nagyobb kórterem mellett fürdőszoba és teakonyha.” A kórház bővítése 1940-ben kezdődött, először a belgyógyászati pavilon épült fel, 1941-ben a szülészet. A második világháború alatt bombatalálatot kapott a kórház, sok halottjuk is volt. A kórházat (és a vasgyári mentőket) – az újjáépítés idejére – a perecesi iskolában helyezték el, a Vasgyárban csak az ambuláns kezelés maradt. 1945-től Földesi József, a sebészet főorvosa volt az igazgató, és 1950-re elkészült a fül-orr-gégészeti osztály is. A Vasgyári Rendelőintézet 1965-re épült fel, és 1976-ban létrejött a kórház–rendelőintézeti egység. 1972-ben Ditrói Sándor lett a kórház igazgató-főorvosa, és vezetése alatt nagy formátumú fejlesztések történtek a kórházban (pl. a traumatológia megépítése, az ideggyógyászat kialakítása, a mosoda, a konyha, a gyógyszertár, a kórbonctan és a laboratórium fejlesztése). 1991-ben a kórház neve Diósgyőri Kórház és Rendelőintézet lett (a köznyelv változatlanul Vasgyári Kórháznak nevezi). A kórházat 2008-ban szervezetileg összevonták a Semmelweis Kórházzal (Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktatókórház). Korábban az intézményben működött a városi baleseti sebészeti ellátás, ez 2008 júniusában átkerült a Megyei Kórházba, itt csak a járóbeteg-ellátás maradt. A kórház ekkor még 279 aktív és 100 krónikus ággyal rendelkezett. A 2010-es évek második felében történt átszervezések után a kórház szinte kiürült (a fekvőbeteg-ellátás megszűnt, csak a stroke- és az ápolási osztály, valamint a patológia maradt), a funkciók a két másik kórház összevonásával létrejött Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházba kerültek át. 2018-ban a megszűnt neurológiai épületben létrehozzák az új, hetvenöt személyes Szent Hedvig Otthont, ezen kívül három háziorvosi rendelő és kilenc fogorvosi alapellátási körzet is a kórház területére költözik. ### Vízgyógyintézet A miskolci szanatórium és vízgyógyintézetet dr. Egri Miksa 1904-ben alapította a Csabai kapuban, a Közkórházzal szemben – magánszanatóriumként. A két épületet eredetileg a Bikur Cholin nevű zsidó jótékonysági egylet emeltette 1902-ben, amelyekben 16 ágyas kórházat alakítottak ki. Az új kórházat azonban csak másfél évig tudták működtetni, ekkor vette át az Egri-féle Vízgyógyintézet Szanatórium Rt. A szanatórium két épületből állt, az alsóban volt a vízgyógyintézet (fürdőhelyiségek, szénsavas fürdő, iszapborogatás, villanyozás, tornaterem), a felső épületben pedig idegbetegeket láttak el. A szanatórium sem működött túl sokáig, 1919-ben a már elhagyott épületekben jött létre előbb a Meilinger–Nyitray-féle művészeti szabadiskola, majd a miskolci művésztelep. ### Szent Ferenc Kórház A Szent Ferenc Kórház az intézmény mai neve, létrejötte, megalakulása meglehetősen bonyolult. Jogelődje a Vízgyógyintézetnél említett, Bikur Cholin alapítású, rövid életű kórház volt. A hitközség az 1920-as években ismét felvetette egy kórház építésének gondolatát, és erre a célra a Kereskedők és Gazdák Köre, illetve a Kereskedelmi Testület vásárolt egy 4 holdas telket a Csabai kapuban, mindössze 100–150 méterre a közkórháztól. Az építkezés vontatottan haladt, majd pénzhiány miatt tulajdonképpen meg is rekedt. Ezért vetette fel Hodobay Sándor polgármester, hogy vásárolja meg a város tüdőkórháza számára. 1936-ban végül kincstári kezelésbe került az épület, s egészen 1944-ig a VII. Honvédparancsnokság működött benne, majd honvédkórházzá alakították. 1950–51-ben a régi épület elé új épületsort emeltek az utcafrontra. A régi épületben működtek az egyes osztályok és a kórtermek, az új épületben pedig a műtőt, a gyógyító egységeket, a rendelőket és az adminisztrációt helyezték el. A kórház tüdőkórházként működött, része volt még a csanyiki szanatórium is, és egy ideig környező városok tüdőgondozó intézetei is. A kórház rekonstrukciója 1994-ben fejeződött be, ekkor vette fel a Szent Ferenc Kórház nevet. A kórház szakterületében változatlanul erős a hagyományos tüdőgyógyászati tevékenység, ezenkívül a kardiológiai rehabilitáció, valamint reumatológiai és pszichoterápiai kezelés is folyik az intézményben. Működése kiterjed egész Borsod-Abaúj-Zemplén megye területére. Ágyszáma: 0 aktív és 282 krónikus ágy. ### Gyermekkórház Az egykori Urak utcája (ma Petőfi utca) és a Teleki utca sarkán, 1929-ben épült kétemeletes épületben működött a Magyar Királyi Állami gyermekmenhely. Az intézmény célja az volt, hogy „az árvaszék által elhagyottá nyilvánított gyerekeket karolja fel.” A menhelyet 1951-ben felszámolták és gyermekkórházzá alakították át. A gyermekkórház egészen 1974-ig működött itt, ekkor tevékenysége átkerült a Megyei Kórházban kialakított modern gyermekkórházi részlegbe (Gyermekegészségügyi Központ). Az épületet tanácsi, majd önkormányzati célra hasznosították. ### Megyei Kórház (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház) A kórházat 1958-ban avatták fel, bár épületeit eredetileg katonai iskolának szánták (a szomszédságában ma is működik a rendőri szakközépiskola). A kezdetben hagyományos kórházi osztályokkal nyitó intézményt azóta folyamatosan újabbakkal bővítették: kardiológia, idegsebészet, érsebészet, gasztroenterológia, traumatológia, nefrológia, ortopédia, elmegyógyászat, onkoradiológia és sugárterápia, röntgen- és izotópdiagnosztika, komputertomográfia stb. 1974-ben az itt felépült új épületbe került a Petőfi utcai gyermekkórház, Gyermekegészségügyi Központ néven. A komplexumban gyermekgyógyászati osztály(ok), intenzív osztály, gyermek fül-orr-gégészet, laboratórium, gyermekröntgen, gyermekrehabilitációs osztály működik. A kórház parkját számos nívós szobrászati alkotás díszíti. A kórház mai neve Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház, amely az ország harmadik legnagyobb aktív ágyszámú fekvőbeteg ellátó intézménye (1412 aktív, 176 krónikus ágy,) évente fekvőbeteget gyógyít és mintegy egymillió járóbeteget lát el. Az intézmény Észak-Magyarország regionális onkológiai és sugárterápiás, valamint haemodinamikai központja. 2013-ban befejeződött a kórházban az úgynevezett Csillagpont projekt, amelynek révén a szomszédos épületeket folyosókkal, átjárókkal kötötték össze, és a kórház a térség progresszív ellátási centrumává vált. A kórházi átszervezésekkel kapcsolatosan az addig a Vasgyári Kórházban működő traumatológiai (baleseti sebészeti) ellátás 2008 júniusában a Megyei Kórházba került át. ### Szuperkórház Az egészségügyi kormányzat 2017. április 1-jével összevonta a városi és a megyei kórházat, ezzel úgynevezett szuperkórházat hozott létre a városban. Az összevonás voltaképpen valamennyi miskolci kórházat érinti, mert az elmúlt időszakban a vasgyári és a Szent Ferenc Kórház integrációja már megtörtént. ## Gyógyszertárak Miskolcon számos gyógyszertár működött az első alapítása óta eltelt időben, ezek közül számos ma is üzemel, néha megváltozott névvel, illetve helyen. A régi patikákon kívül, elsősorban a 2000-es évek elejétől sok új gyógyszertár is létesült bevásárlóközpontokban és más helyeken is. ### Előzmények A gyógyítás és a gyógyszerészet évszázadokig gyakorlatilag azonos volt a népi gyógyászattal, a korai orvosok gyógymódjai és gyógyszerei alig különböztek az országot járó „vándor orvosok” és „vándor füvesek” módszereitől. Benkő Sámuel, aki közel negyven évig volt Miskolc neves orvosa, 1782-ben jelentette meg fontos művét, a Topographia oppidi Miskoltz historico-medica, azaz Miskolc város történeti-orvosi helyrajza című munkát, ami előbb Kassán, majd 1818-ban Miskolcon is megjelent. Munkájában komoly levéltári kutatómunkára, saját orvosi tapasztalatára, az elbeszélésekre és a hagyományokra támaszkodott. Írása szerint ekkor már jelentős számú képzett orvos tevékenykedett az országban, de még mindig nagy szerepe volt a vándor „szakemberek”, „füvesek” tömegének, és a helyi tapasztalt, főleg idősebb „gyógyító” embereknek. Ezzel együtt fokozatosan terjedtek a különböző orvosi könyvek kéziratos másolatai, amiket vásárokon terjesztettek. Ezekben a könyvekben természetesen keveredtek a kor tudományának megfelelő orvosi és gyógyszerészeti ismeretek a „jól bevált” népi gyógyító elemekkel. Fennmaradtak korabeli gyógyszerreceptek, amik azonban gyakran meglehetősen homályosan fogalmaztak, például: „bizonyos mixtúra”, „tsepetskék”, „bizonyos ital”, „bizonyos saft”, „thea és sálya”, „sebvíz”, „flastrom” és hasonlók, amikből természetesen nemhogy a hatásmechanizmusra nem lehet következtetni, de még arra sem, hogy milyen betegségre is adták, ajánlották a szereket. A helyzeten komolyan javított a képzett gyógyszerészek megjelenése, de a mai gyógyszertárak kínálatához képest még 1879-ben is meglepő készítményekkel találkozunk hirdetésekben: „chinin cukorka és csokoládé, nadályok, Egri víz, szappan, púder, fogpor, Máriaczelli gyomorcsöppek, szőrtelenítő por, mustárpapír, vaspasztillák” stb. Miskolcon 1762-ben alapítottak először gyógyszertárat, egy évben kettőt is. Az első az Arany Szarvas volt, a második az Arany Sas. A megye szakemberei 1847-ben alapították meg „Borsod megye orvosainak, sebészei, 's gyógyszerészeinek társulata” néven szakmai egyesületüket, melynek neve 1865-ben „Borsodi orvosgyógyszerész egylet” lett. Célját így fogalmazták meg: „folytonos haladás az orvosi és rokon tudományokban, eszmecsere, műeszközi készletek megszerzése által.” Az egyesület folyamatosan, aktívan és sikeresen működött 105 éven át, egészen 1952. július 25-ig, amikor felszámolták. Az alábbi fejezetekben leírtak Miskolc elsősorban történeti alapítású gyógyszertárairól adnak rövid, nem teljes körű áttekintést. Nem foglalkozik az összeállítás – legfeljebb érintőlegesen – az államosítás utáni állapottal, és különösen nem az 1990-es évek közepén indult privatizáció utáni gyorsan változó helyzettel, a magángyógyszerészi tevékenység újbóli térnyerésével, aminek során új gyógyszertárak nyíltak szerte a városban. Az államosítás 1950. július 28-án történt meg, ekkor jött létre a Gyógyszertári Nemzeti Vállalat. Vezetője Miskolcon is – ahogy akkor szokás volt, más területeken is – „munkáskáder” lett, Kövér József lakatos személyében. Csak 1957-ben került szakember az igazgatói posztra: dr. Putnoky István. ### Arany Szarvas Gyógyszertár Az Arany Szarvas Gyógyszertár alapításának körülményei nem teljesen egyértelműek. Első gyógyszerésze az egri dr. Trangus Illés volt. Fennmaradt működési engedélyét 1858-ban kapta meg, de a patika 1762-ben már működött, s ezt az évszámot fogadta el az 1869-es országos gyógyszertári felmérés is. A városvezetés engedélyezte számára, hogy „nem színmézzel, hanem nádmézzel csinált reggeli italokat, vagyis rosalist” is árulhasson. Az „égetett bort” csakis városi árendátoroktól, korcsmabérlőktől vásárolhatta. Gyógyszertárát lakóházában rendezte be, a mai Kossuth utca 7. helyén, majd 1793-ban már a Széchenyi utca 17. helyén volt teázóval egybeépített patikája. Gyógyszertárának jelképét, „egy kézzel faragott, fadarabokból összeállított, természetes nagyságú aranyozott szarvast” az egri kanonok ajándékozta neki. A szarvast a patika bejárata fölött helyezték el. A ma a bejárat fölött látható szobor természetesen már nem az eredeti, az új darab 1960–70 körül került a régi, elkorhadt helyére. A gyógyszertár a 19. század első felében a mai Széchenyi út 8. szám alatti épületbe költözött, és 1895-ben Rácz Jenő volt a gyógyszerésze. Új, immár végleges helyére, az Erzsébet téri sarokházba 1897-ben költözött a patika. Az 1812-ben épült házat 1896–98 között kibővítették, hogy helyet biztosítsanak a mindenkori polgármester lakása számára, a földszinten pedig üzlethelyiségeket alakítottak ki. A gyógyszertár berendezése a 19. század végén készült a Szőke Pál bútorgyárában, ma is ez a bútorzata. Az államosítás után a patika 19/38-as gyógyszertár „néven” működött, de a miskolciak mindig is Arany Szarvasnak nevezték. A gyógyszertár a 2000-es évek elején tulajdonjogi viták miatt néhány évig zárva tartott, de 2004 végén ismét kinyitott, majd 2015-ben újra bezárt, további sorsa bizonytalan. ### Arany Sas Gyógyszertár A gyógyszertár alapítását – visszaemlékezések alapján, mert az alapító iratok nem kerültek elő – 1762-re fogadta el az 1869-es országos felmérés. 1895-ben Újházi Kálmán volt a gyógyszerésze, 1912-ben pedig Resorszky Emil. A patika a Király úton (ma Ady Endre utca) állt, közel a Búza térhez, egy tömbnyire az „Arany kasza” vaskereskedéstől. Az újjáépített épületben működött 1943–1944-ig, mikor is Kellner Ödön volt a gyógyszerésze. Az államosítás után 19/37-es gyógyszertárként működött az 1970-es évek közepéig, amikor a házat lebontották. ### Fehér Kígyó Gyógyszertár A gyógyszertárat eredetileg Tállyán alapították, s onnan költöztették a miskolci főutcára 1803-ban, de a pontos helyéről nincs adat. Van viszont arról, hogy Szabó Gyula gyógyszerész 1876-ban megvásárolta a mai Széchenyi utca 31. szám alatti telket, a Hitelintézeti palota mellett, ahol egyemeletes épületet építtetett, amit később még bővítettek. Tudni, hogy 1898-ban Popovics Antal volt a tulajdonosa, majd 1911-től Kellner és Fodor. Az 1920-as évtized vége felé Barack Gyula volt a Fehér kígyó gyógyszerésze, de már a Kazinczy és a Széchenyi utca sarkán. A második világháború után, 1948-ban költözött mai helyére, a Széchenyi utca 33. alá. Rövid idő múlva államosították, és 1995-ig 19/40. számú gyógyszertár volt a neve. Berendezése értékes, szecessziós stílusú. A gyógyszertár 2022-ben más helyre költözött. ### Arany Oroszlán Gyógyszertár Az Arany Oroszlán Gyógyszertár megnyitására Kuntsch Márton 1811-ben kapott engedélyt a vármegyei közgyűléstől, ám nem sokkal ezután meghalt. A következő évben már Árvay Török Sándor vitte tovább az üzletet, majd 1853-tól Böszörményi József, 1868-tól pedig Medveczky Ferenc volt a tulajdonos patikus. A gyógyszertár a mai BOKIK székház–Telenor ügyfélszolgálat helyén működött, és gyakori vendége volt Déryné Széppataki Róza. 1876-ban Hercz Mór lett az új tulajdonos, akinek halála után, 1894-ben, Barack Gyula vette át a patikát, hogy 1914-től már Hercz Mór fia, Hercz János nevén fusson. Ő költöztette át a gyógyszertárat 1931-ben az utca szemközti oldalára, a mai Széchenyi utca 76. szám alatt álló Grünfeld-házba (amelynek Grünfeld Sámuel kereskedő volt a tulajdonosa), ahol ma is működik (az államosítás után vagy 35 évig 19/36-os gyógyszertár néven), Oroszlán Gyógyszertár néven. ### Magyar Korona Gyógyszertár Miskolc ötödik patikája 1819-ben létesült a mai Széchenyi utca 11. szám helyén álló egykori épületben, tulajdonosa Szabó Sámuel volt. 1832-ben Tisza Antal, majd 1839-ben Rádely József vásárolta meg. Rádely József sajószentpéteri patikus volt, aki az ottani intézményét cserélte el 1000 váltócédula forint ráfizetéssel a miskolcira. A Magyar Korona 1866-ban került Csáthy Szabó István, a 19. század végének jelentős közéleti szereplője tulajdonába. Több tulajdonosváltás után az államosítás után 19/41-es gyógyszertár volt, majd 1963-ban megszűnt, miután lebontották az épületet. ### Isteni Gondviselés Gyógyszertár Ez a gyógyszertár is a 19. században jött létre: 1894-ben alapította Csernyés Antal, eredetileg makói gyógyszerész. Az engedélyt úgy kapta meg, hogy patikáját a Nagy- és Kishunyad utcák találkozása és a 10-es honvédlaktanya (ma Zrínyi Ilona Gimnázium) között kell működtetnie. A gyógyszertár a mai Szökőkút (Dísz) tér közelében működött, bár tulajdonosa egy idő után kérelmezte áthelyezését a belvárosba – eredménytelenül. Az alapítón kívül tulajdonosai voltak még Nemes Árpád és Mészáros Zoltán is. Az épületet az 1970-es években lebontották (a területen épült fel Miskolc Vologda nevű paneles lakótelepe), addig – az államosítástól kezdve – 19/39. szám alatt működött. ### Angyal Gyógyszertár A hivatalosan „Gyógyszertár az angyalhoz” nevű patika a Diósgyőr-Vasgyárban létesült 1900-ban. A kolónia első gyógyszertárát még Esser Ferenc diósgyőri patikus nyitotta 1887-ben fiókgyógyszertárként, és egy lakóházban működött. Az Angyal patika építészeti terveit Murányi Lajos készítette, a kolónia megszokott vörös téglás stílusában. Vezetője Menner Ottó, majd fia, Menner Ödön volt. Laboratóriumot, mellék- és gazdasági helyiségeket és szolgálati lakást tartalmazott. Az épület ma is megvan, de nem gyógyszertárként használják. ### Szent István Gyógyszertár A Szent István patikára 1922-ben adták ki a működési engedélyt Molnár Kálmán gyógyszerésznek, a Soltész Nagy Kálmán utcára. A telepítés összefüggött a terület korabeli fejlesztésével, a tulajdonos jó érzékkel választotta ki a helyszínt, mert a környező épületeket is abban az időben építették. Molnár Kálmán halála után az államosításig felesége vezette a gyógyszertárat. A berendezése értékes. Államosítás utáni neve 14/47 volt. A gyógyszertár 2017 végén bezárt. ### Páduai Szent Antal Gyógyszertár A gyógyszertár 1934-ben nyílt a Görgey utcán, első tulajdonosa dr. Bellák József gyógyszerész volt. A patikanyitást a közgyűlés 1933-ban hirdette meg, a Mindszenti templom környékére. A gyógyszertár ma is működik a Népkerttel szemben, Népkerti Gyógyszertár néven. ## Mentők A mentőszolgálat ügye – mint csaknem mindenütt – a tűzoltóság működésével függött össze. Így volt ez Miskolcon is, ahol a helyi Önkéntes Tűzoltó Egylet 1873. augusztus 31-én alakult meg. Főparancsnoka Martin Károly, orvosa dr. Réczey Zsigmond volt. Első nagy bevetésük 1878. augusztus 30–31. éjszakáján volt: ekkor pusztított Miskolc történetének legnagyobb árvize. Az egylet több mint ötven ember életét mentette meg, s a mentésben részt vett velük Soltész Nagy Kálmán polgármester is. A pusztítás hatalmas volt: 277 ember halt meg, 2182 ház dőlt össze. A miskolci mentők megalakulásának időpontja az 1897-es esztendőhöz köthető: dr. Kazai Mór, az egylet orvosa ekkor indítványozta mentőosztály létesítését a tűzoltóságon belül, és rögtön tanfolyamot is szervezett a tűzoltók számára. Az elméleti és gyakorlati vizsgára május 29-én került sor – a szakértő bizottságon kívül nagyszámú érdeklődő közönség jelenlétében. Mentői oklevelet szerzett ekkor az önkéntes tűzoltók közül Darvas László segédtiszt, Nagy Sándor helyettes mászóparancsnok, Roller István, Réthy A. József, Kellner Sándor, Soós Kálmán, Papp Elek, Ostreicher Sándor, Klein Ábrahám, Grünberger Sámuel és Edelmann Mór. Mentőkocsinak egy városi bricskát használtak, ezen vitték a betegeket a kórházba. A Budapesti Önkéntes Mentőegyesülettől mentőszekrényt kaptak teljes felszereléssel, Balogh József helybeli gyógyszerésztől gyógyszereket, dr. Grósz Józsefnétől kötszereket – díjtalanul. A mentőosztály hivatalosan 1887. augusztus 1-jén kezdte meg működését, és az év végéig 42 esetben vonultak ki, 35 alkalommal nyújtottak elsősegélyt. A későbbiekben a mentők munkája évről évre szaporodott, és éves rendszerességgel még elsősegély-nyújtási tanfolyamokat is szerveztek a lakosság számára. 1909-ben a betegszállítások számának megnövekedése miatt egy modern betegszállító lovaskocsit szereztek be: a legújabb típusú Landauer mentőkocsit vették meg (gumitalpas, üvegablakos betegszállító), amilyen a többi vidéki mentőknek még nem volt. Ezen felül rendelkeztek még egy könnyű mentőkocsival, a fertőző betegek szállítására szolgáló külön kocsival és halottszállító kocsival is. Az első világháború idején jelentősen megnövekedett a munkájuk, a hazaérkező, Miskolcra szállított sebesült, beteg katonák ellátása fokozott terhet rótt a mentőkre. Ezért 1915-ben a Miskolci Vöröskereszt Egylet gyűjtést szervezett, amiből egy betegszállító autót tudtak venni az egyesületnek. A hadi helyzetre jellemző, hogy a következő évben a mentőautó gumijait hadicélokra rekvirálták, így az autót nem lehetett használni, s a gumikat csak 1916-ban sikerült pótolni. A háború vége felé tovább nehezítette a helyzetet a spanyolnátha járvány kitörése, a város első bombázása és az 1919-es események. A háborús évek alatt a miskolci mentők – a polgári lakosság ellátásán kívül – katonát szállítottak. A háború után a mentők felszerelése fokozatosan javult, sikerült beszerezni például egy pengő értékű Renault, majd egy Steyr mentőautót is. Közben 1930 márciusában megalakult Diósgyőr-Vasgyárban is a mentőcsoport. Egy gépkocsival és egy lovas kocsival rendelkeztek (a lovas kocsit a külterületekre való kivonuláskor használták). Az 1930-as évben már érezhető volt az háborús készülődés: légoltalmi kiképzéseket és gyakorlatokat tartottak, külön hangsúlyt kapott a mérges gázok, gázharcok elleni védekezés ismereteinek oktatása. A korszak nagyberuházásainál is figyelembe vették ezeket a szempontokat, a miskolci Postapalota építésénél például külön szempont volt a bomba- és gázbiztos kivitelezés. A második világháború kitörése újabb feladatok elé állította a mentőket, aminek teljesítéséhez ideiglenesen még a polgármesteri autót is igénybe vették. A várost közvetlenül érintő háborús cselekmények az 1944. évi repülőgépes bombatámadásokkal kezdődtek, amik – a város körüli harcokkal együtt – súlyos személyi és anyagi kárt okoztak a lakosságnak, a város gazdaságának, iparának. A front elvonulása után a mentőszolgálat megsemmisült berendezéseit elavult, ócska alkatrészekből összetákolt járművekkel próbálták pótolni. Jellemző, hogy a betegszállítást kerekes targoncákkal, kézi szánkókkal oldották meg, gépjárműveik nem voltak. A mentők csak 1947. január 15-én kaptak egy mentőautót, majd az amerikai hadseregtől kiselejtezett hadi felszerelésből kaptak három Dodge autót, aztán egy új Škoda mentőkocsit. A mentők 1947-ben 3231-szer vonultak ki, s összesen 42 ezer kilométert tettek meg. Az Országos Mentőszolgálat 1948. május 10-én kezdte meg a működését, melyet a korábbi mentőegyesületek összevonásával hoztak létre, s ezáltal a mentőügy központi irányítás alá került. Az OMSZ megindította a mentőállomás-hálózat fejlesztését, Miskolcon 1949-ben kezdődött a mentőállomás építése a Szinva partján, a Petőfi utca 18. szám alatt. Az intézményt 1950. október 25-én adták át rendeltetésének, és itt működik ma is. Első vezetője Kubassy László mentőtiszt volt. Ekkor szűnt meg véglegesen a tűzoltósággal közösen viselt 53 évnyi sorsközösség. 1953-ra elkészült a mentőállomás főépülete, s ezzel ez lett az ország első, nagy vidéki mentőállomása. A személyi- és a gépkocsiállomány folyamatosan szaporodott, 1956-ban megindult a miskolci rohamkocsi szolgálat. A mentőautók főleg lengyel Nysa 521S típusú gyártmányok voltak, de a korábbi Roburt már a 70-es években Mercedes váltotta fel. 1972-ben esethez vonultak ki és beteggel volt dolguk, csak Miskolcon. Az ötvenes években megindult a repülőgépes betegszállítás is Budapestre, Pécsre, Debrecenbe – a polgári légi járat gépeivel. 1958-ban alakult meg az Országos Mentőszolgálat légi betegszállító csoportja, amely kezdetben merev szárnyú gépeket használt, később helikoptereket is (a regionális feladatokat ellátó EC-135 helikopter a Miskolci repülőtéren állomásozik). A Nysa mentőautó-parkot az 1990-es évek elejétől kezdték korszerűsíteni. Miközben a betegszállítási funkció levált a mentőkről, a mentőautókat célfeladatok szerint szerezték be: az alapfelszereltségű „egyszerű” mentőautókon kívül komoly felszereltségű rohamkocsi, gyermek mentőorvosi kocsi, esetkocsi és kiemelt mentőgépkocsi kategóriák segítik a munkát (Mercedes, Ford, Volkswagen).

Dél-Korea kulturális örökségvédelmi programja

Dél-Korea kulturális örökségvédelmi programja többlépcsős, állami és tartományi, illetve városi szintekkel. A programot a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (대한민국 문화재청, 大韓民國 文化財廳; Tehan Minguk Munhvadzsecshong) felügyeli, a védelmet pedig az 1999-es kulturális örökségvédelmi törvény biztosítja. A ma is életben lévő programot 1962-ben kezdték el, akkor még szerény körülmények között, és fokozatosan fejlesztették, illetve terjesztették ki. A hivatal öt kategóriába sorolja az értékeket (államilag besorolt kulturális örökség, tartományi/városi szinten besorolt kulturális örökség, kulturális örökség, regisztrált kulturális örökség és be nem sorolt kulturális örökség), majd ezeket alkategóriákra osztják. A kulturális örökség részeként nem csak a tárgyi örökséget, hanem a szellemi örökséget is kategorizálják, ide tartoznak a népszokások, a népzene, a néptánc, valamint a népművészeti értékek készítési technikái is. A szellemi örökségi program főszereplői az úgynevezett „élő emberi kincsek”, akik valamilyen, a kulturális örökség szempontjából fontos tudás birtokában vannak, és ezt a tudást a program keretében kötelesek továbbadni a tanulóiknak. A dél-koreai állam több oktatóközpontot és egy egyetemet is működtet a kulturális örökség megőrzése és továbbadása érdekében. A programban szereplő kulturális örökség egy része az UNESCO védelme alatt is áll, tizennégy kulturális és két természeti világörökségi helyszíne van Dél-Koreának, 12 további helyszín a javaslati listán szerepel, a szellemi világörökség részeként pedig 22 koreai tételt regisztráltak 2023-mal bezárólag. Bár a programot általában véve mind a közvélemény, mind a szakma sikeresnek tartja, merültek fel kétségek és problémák a hatékonyság és a kategorizálási módszerek tekintetében. ## A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal A koreai Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elődjét még 1945-ben hozta létre az amerikai katonai kormányzat. Először az Oktatásügyi, majd a Kulturális Minisztérium hatáskörébe tartozott, 1999 és 2004 között önálló kormányügynökségként működött. A KÖH alá tartozik többek között a Nemzeti Palotamúzeum és az ország többi palotáját felügyelő palotairoda is. A KÖH felelős a királysírokért is, melyek a Világörökség részét is képezik. A KÖH hozta létre a Koreai Nemzeti Kulturális Örökség Egyetemet 2000-ben, amelynek célja a kulturális örökségvédelem számára megfelelő szakembereket képezni. 1999 óta a dél-koreai kormány 27 olyan oktatóközpontot hozott létre, ahol a szellemi kulturális örökségvédelemmel foglalkoznak. A hivatal vezetője 2020 óta . 2012-ben a KÖH éves költségvetése 615 milliárd von volt (megközelítőleg 122,6 milliárd forint). ## A program története A kulturális örökségvédelem alapját képező, 1962. január 10-én életbe lépett 961-es törvényt (문화재보호법, Munhvadzse Pohobop) az 1950. évi hasonló japán törvény alapján alkották meg, azonban jóval bővebb lefedettséget biztosít, mint a japán alap, mivel a néprajzi elemeket is figyelembe veszi. 1970-ben a törvényt módosították, így a szellemi örökséget képviselő személyeket (인간문화재, ingan munhvadzse, emberi kulturális örökség) már nem csak számba vették, de anyagi támogatásukról is gondoskodtak. A program kezdetén, a koreai háború utáni években kevés eszköz állt a hivatal rendelkezésére, a hivatalt 1961 és 1968 között vezető Ko Szangnjol (고상렬) a Hankook Ilbo napilap nagy tiszteletben álló riporterének, Je Jonghénak (예용해) a cikkei alapján indult el a szellemi örökség terén, az újságíró ugyanis éveken keresztül kutatta az ország területén élő különféle mesterembereket, akik még ismerték a régi tradíciókat. Az első, megőrzésre jelölt szellemi örökségek így Je cikkei alapján kerültek be a programba, másokat az évente megrendezett néprajzi versenyek győztesei közül választottak be, illetve a néprajzkutatók és a helyi önkormányzatok javaslatait is figyelembe vették. Korea egyedi rendszert vezetett be az 1970-es években a népi hagyományok megőrzésére (ideértve a kézműves művészeteket, a népdalokat, a táncokat, a színi előadásokat, a hagyományos ételek készítését stb.). Ennek kiváltó oka az úgynevezett Új Közösség Mozgalom (새마을 운동, Szemaul Undong) volt, amely a falumodernizáció keretében számtalan ősrégi gyertyánszil fát kivágatott a „babonák” kiirtásának jegyben, mivel ezek a fák a falvak bejáratainak „őrzői” voltak a hagyomány szerint. A tömeges fairtás nyomán kezdődött meg a szellemi örökség védelmének erőteljesebb követelése. 1971-ben „tartományi fontos szellemi örökséggé” nyilvánították a csedzsu-szigeti legendás búvárnők (해녀, henjo) dalait. A szellemi örökségi program főszereplői az úgynevezett „élő emberi kincsek” vagy „birtokosok”, illetve „őrzők” (보유자, pojudzsa), akik valamilyen, a kulturális örökség szempontjából fontos tudás birtokában vannak. A „birtokosok” állami támogatásban részesülnek, amiért cserébe tanulókat fogadnak, akiknek átadják a tudásukat, a kulturális örökség megőrzése érdekében. Több ilyen birtokos is meglehetős hírnévre és népszerűségre tett szert Koreában, ilyen például Han Bokljo (한복려), a koreai udvari konyhaművészet ismerője, aki – többek között – ismert kosztümös televíziós sorozatok számára állít össze autentikus királyi ételeket. 2003-ban az UNESCO elfogadta a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezményt (Convention for the Safeguarding and Intangible Cultural Heritage), amihez egy évvel később Dél-Korea is csatlakozott. A szellemi kulturális örökség fogalmát az UNESCO kibővítette a korábbi, „szellemi értékekhez” (intangible cultural property) képest. 2005-ben Kína több mint 1200 értéket nyilvánított szellemi kulturális örökséggé, ezek között 16 olyan is volt, amelyek a Kínában élő koreai kisebbséghez tartoztak, mint például a hagyományos esküvői szertartás, az Arirang népdal vagy a nolttügi (널뛰기, egyfajta libikóka-játék). A KÖH úgy vélte, ki kell szélesíteni a szellemi kulturális örökség fogalmát Koreában is, és olyan elemekkel is bővíteni kell, amelyekhez nem tartoznak „élő emberi kincsek” vagy „birtokosok”, mint például a kimcshi, a hangul vagy a korjói ginzeng. A KÖH 2013-as megnyitással felépítette a Nemzeti Kulturális Örökség Komplexumát Csondzsu városában, amely egyúttal nemzeti központként is funkcionál. Az -es központ 66 millió dollárból épült. 2017-ben a KÖH kiterjesztette a kulturális örökség fogalmát az ötven évnél fiatalabb védendő tárgyi emlékekre is, így például kulturális örökséggé nyilvánították korcsolyáját, amelyben megnyerte a téli olimpiát, valamint az első metrókocsit, amelyet 1974-ben állított üzembe a szöuli metró. 2018-ban Dél-Korea Észak-Koreával közösen jelölte az ősi koreai birkózást, a ssirumot az UNESCO szellemi kulturális örökség programjába, és a jelölést az UNESCO elfogadta. ## Kategóriák 2020 májusával bezárólag 345 nemzeti kincset, 2194 kincset, 514 történelmi helyszínt, 114 festői tájat tartanak nyilván aktívként. Ezen kívül 462 természeti emlék, 146 fontos szellemi örökség és 302 néprajzi érték van nyilvántartva államilag. 2012-ben Dél-Koreában 570 személyt tartottak nyilván „élő emberi kincsként”, ezek közül 180 volt aktív, a többiek egészségügyi okok miatt visszavonultak. ### Államilag besorolt kulturális örökség ### Tartományi/városi szinten besorolt kulturális örökség ### Egyéb kategóriák Kulturális örökség A regionális szempontból fontosnak ítélt, államilag és tartományilag/városilag nem besorolt kulturális örökség. Regisztrált kulturális örökség A 19. század vége és az 1940-es évek között épült épületek, amelyek állagvédelemre vagy felújításra szorulnak. Be nem sorolt kulturális örökség Két kategóriára oszlik: - Mozdítható kulturális örökség; a Kulturális Örökségvédelmi Törvény 76. cikkelye alapján: ősi dokumentumok, könyvek, fanyomatok, festmények, szobrok, kézműves tárgyak, régészeti leletek és népművészeti tárgyak, melyek nem kerültek állami vagy tartományi/városi besorolásba, de történelmi vagy művészeti értékük miatt védelemre szorulnak és exportjuk tilos. - Eltemetett kulturális örökség; a Kulturális Örökségvédelmi Törvény 43. cikkelye alapján: a föld vagy tenger alatt található értékek. ## UNESCO-együttműködés Az UNESCO-val való kapcsolattartásért a UNESCO Koreai Nemzeti Bizottság felelős, melyet 1954-ben hoztak létre. ### Világörökség Dél-Korea 1988-ban csatlakozott az UNESCO Világörökség-programjához. Az országnak tizennégy kulturális és két természeti világörökségi helyszíne van, 12 további helyszín a javaslati listán szerepel. A világörökség része például a Pulguk-templom és a Cshangdokkung palotaegyüttes, a javaslati listán pedig olyan helyszínek is szerepelnek, mint Közép-Korea hegyi erődítményei. ### UNESCO szellemi örökség Az UNESCO szellemi örökségi listáján 22 koreai tétel szerepel: ### A világ emlékezete A világ emlékezete programban 2022-vel bezárólag 18 koreai tétel szerepel: ## Kritika A kulturális örökségvédelmi programot általában véve sikeresnek tartják mind a szakmabeliek, mind a laikusok, azonban a rendszerrel kapcsolatosan felmerültek megválaszolásra váró kérdések és megoldandó problémák is. Az egyik felmerülő probléma a „birtokosok” kiválasztásának kérdése, az ezzel járó presztízs és az állami támogatás miatt éles verseny alakult ki a népművészetet művelők között a programba való bekerülésért. Emiatt felmerült, hogy a szellemi örökségi programot nem lenne szabad szinte kizárólagosan „birtokosokhoz” kötni, illetve egy kevésbé szubjektív kiválasztási rendszert kellene bevezetni. 2009 óta a KÖH számos ponton változtatott a felvételi rendszeren, és akadémiai körök bevonásával átfogóbb kiértékelési rendszert vezettek be a „birtokosok” beválogatásához. A társadalmi változásokhoz is alkalmazkodnia kell az örökségvédelmi rendszernek, például egyre nagyobb nyomás nehezedik rájuk a különféle keresztény lobbizásnak köszönhetően, akik ellenzik többek között a régi sámánisztikus rituálék megőrzését és továbbadását. A patriarchális társadalomkép miatt – ahol a férfi a kenyérkereső, a nő pedig háziasszony – a korábban kizárólagosan férfiak által űzött népi mesterségek és hagyományok megőrzésével is egyre inkább csak az otthon maradt nők foglalkoznak. A kormány hosszú ideig nem volt hajlandó nőket kijelölni ilyen tradíciók „birtokosának”, azonban rákényszerült olyan területeken, ahol egyáltalán nem voltak férfi művelők, vagy a nők jóval tehetségesebbnek bizonyultak. Roald Maliangkay, az Ausztrál Nemzeti Egyetem előadója szerint a sikeres program a koreai hullám miatt is nehéz időket él meg. Az 1990-es évek óta a koreai kultúra egyre népszerűbb világszerte és Dél-Korea ezt a „puha erő” eszközeként igyekszik kihasználni, belevonva ebbe a szellemi kulturális örökséget is. Maliangkay úgy véli, ez nem feltétlenül a legmegfelelőbb hozzáállás: „Még egy olyan társadalomról sem feltétlenül fog pozitív kép kialakulni külföldön, amelyik nagy hangsúlyt fektet a népére és az örökségére, és vice versa. Dél-Korea sem tudja irányítani, hogy a külföldiek mit fognak megérteni a társadalmából és a kultúrájából.”

Büszkeség és balítélet (televíziós sorozat, 1995)

A Büszkeség és balítélet (Pride and Prejudice) egy 1995-ben bemutatott angol mini televíziós sorozat, Jane Austen 1813-ban publikált azonos című regénye alapján. A sorozat rendezője Simon Langton, producere Sue Birtwistle, főszereplők Jennifer Ehle (Elizabeth Bennet) és Colin Firth (Mr. Darcy). Az 55 perces epizódok a BBC1-es csatornán 1995. szeptember 1-től október 29-ig kerültek először képernyőre. Ezután az A&E Network 1996. január 14-től három egymást követő este vetítette le párosával az egyes részeket. Az 1800-as évek elején Angliában játszódó sorozat Mr. és Mrs. Bennet öt hajadon lányának történetét mondja el, miután a gazdag és ezáltal remek férjjelöltnek számító Mr. Bingley és öntudatos barátja, Mr. Darcy a szomszédságukba költözik. Miközben Mr. Bingley azonnal beleszeret a legidősebb Bennet-lányba, Jane-be, Darcynak nehézséget okoz a helyi közösség elfogadása és több alkalommal is összeütközésbe kerül a család második legidősebb lányával, Elizabethtel. A The New York Times szerint a történet „humoros keveréke a szerelmi történeteknek és a társadalom szemhunyásainak, ügyesen becsomagolva a vidéki nemesség törekvései és illúziói közé”. A kritikusok által elismert és népszerű sorozat több díjat is elnyert, beleértve a BAFTA-díjat, melyet Jennifer Ehle vehetett át a Legjobb színésznő kategóriában, valamint az Emmy-díjat, melyet a Legjobb televíziós minisorozat vagy tévéfilm kategóriában nyert el a produkció. Mr. Darcy alakítása alapozta meg Colin Firth hírnevét. A jelenet, melyben Firth vizes ingben látható, „a brit televíziós történelem legfeledhetetlenebb pillanatai közé tartozott”. A sorozat inspirálta Helen Fieldinget, hogy megírja népszerű Bridget Jones-regényeit, melynek mozivászonra vitt adaptációjában Firth játssza Bridget szerelmét, Mark Darcyt. ## A történet ### 1. rész Az Észak-Angliából érkező gazdag nemes, Mr. Charles Bingley Netherfieldben telepedik le a nyárra, közel a Hertfordshire-ben fekvő Merytonhoz. Mrs. Bennet – férjével ellentétben – izgatott, hogy az újonnan érkezett férfi esetleg elveszi öt lányának valamelyikét. Bingleynek egy helyi táncmulatságon azonnal megtetszik a legidősebb lány, Jane. Legjobb barátja, Mr. Darcy, aki a híresztelések szerint kétszer gazdagabb nála, visszautasítja mindenki közeledését, beleértve Elizabethét is. Elizabeth véleménye Darcy gyenge jelleméről beigazolódik egy későbbi összejövetelen is a Lucas birtokon. Ő és Darcy szócsatákat vívnak a Netherfieldben töltött két estén, miközben Elizabeth Jane betegsége miatt is aggódik. ### 2. rész A behízelgő lelkész, Mr. William Collins meglátogatja a rokon Bennet-családot. Ő az ősi örököse otthonuknak, Longbournnek, és elhatározza, hogy feleségül veszi Elizabethet, hogy a birtok a családban maradjon. Egy Merytonba tartó séta során összetalálkoznak egy odaérkező katonai csapattal, melynek tagja Mr. George Wickham is. Miután Elizabeth szemtanúja lesz Darcy Wickham iránti ellenszenvének, Wickham elmeséli neki, hogyan túrta ki őt Darcy az örökségéből. Darcy meglepi Elizabethet azzal, hogy egy netherfieldi bálban felkéri táncolni, azonban a lány határozottan visszautasítja a férfit. Miközben Mr. és Mrs. Bennet azon vitáznak, hogy Elizabeth nemet mondott Mr. Collins házassági ajánlatára, Elizabeth barátnője, Charlotte Lucas meghívja Mr. Collinst, hogy a Lucas-birtokon lakjon. ### 3. rész Elizabethet megdöbbenti a hír, hogy Charlotte Lucas elfogadta Mr. Collins házassági ajánlatát, de hamar túlteszi magát rajta. Amikor a netherfieldi társaság ősszel Londonba megy, Jane is szerény londoni rokonainál, Gardineréknél tartózkodik épp. Hamar rá kell jönnie, hogy a Bingley-k lenézik. Mr. Wickhammel kötött barátsága után tavasszal Elizabeth a Collins-házba utazik. Rosings közelében lakik, a félelmetes Lady Catherine de Bourgh kastélyához közel, és mivel Lady Catherine Darcy nagynénje, Elizabeth több alkalommal is találkozik a férfivel. Röviddel ezután Elizabeth megtudja, milyen szerepe volt Darcynak Jane és Bingley szétválasztásában, majd Darcy váratlanul megkéri a kezét és Elizabeth alsóbbrendű családi viszonyai ellenére forró szerelméről és csodálatáról biztosítja a lányt. Elizabeth egyenesen elutasítja a férfit, megjegyezve, mennyire arrogánsnak, ellenszenvesnek és gőgösnek tartja, valamint megvádolja nővére tönkretett kapcsolata és Mr. Wickham szerencsétlensége miatt is. ### 4. rész Darcy egy hosszú levélben beszámol korábbi tetteiről Elizabethnek. Egyrészt arról, hogy tévesen ítélte meg Jane érzéseit Bingley iránt, valamint elmeséli a szerencsejátékos Wickham történetét, aki egyszer megkísérelte elszédíteni Darcy húgát, Georgianát, hogy örökségét megszerezze. Longbournben Mr. Bennet megengedi Lydiának, hogy mint a sereg ezredese feleségének személyes barátja, csatlakozzon a Brightonban állomásozó csapatokhoz. Elizabeth a Gardiner házaspárral együtt Derbyshire-be utazik egy kirándulásra, ezalatt meglátogatják Pemberleyt, Darcy kastélyát, miközben a házigazda nem tartózkodik otthon. A lányra nagy hatással van a kastély hatalmas mérete és gazdagsága, miközben a gondnok beszámolóit hallgatja urának jóságáról. Ezalatt Darcy éppen egy tóban úszva frissíti fel magát hirtelen elhatározott hazautazása végén. Váratlan és kínos összetalálkozásuk után a víztől csöpögő Darcyval, a férfi rá nem jellemző barátságossággal és udvariassággal maradásra bírja a társaságot, és sétára hívja őket. ### 5. rész Darcy bemutatja húgát Elizabethnek, majd a lány a Gardiner házaspárral együtt meghívást kap Pemberleybe, ahol Darcy és Elizabeth jelentőségteljes pillantásokat váltanak egymással. Másnap reggel Elizabeth két levelet kap Jane-től, melyekben nővére beszámol arról, hogy húguk, Lydia elszökött Wickhammel. Elizabeth éppen vissza akar térni Longbournba, mikor Darcy betoppan, majd megtudván a rossz híreket, felajánlja segítségét. Távozása után Elizabeth úgy véli, sosem látja őt többé. Otthonukban Mr. és Mrs. Bennet megpróbálják elkerülni a várható botrányt. Később levelet kapnak Mr. Gardinertől, aki az elszökött páros londoni keresésében segédkezett. Kiderül, hogy sikerült megtalálnia őket, és hogy nem kötöttek házasságot. Amennyiben azonban Mr. Bennet anyagi természetű kötelezettségeinek eleget tesz, a pár Gardinerék házából mégis összeházasodhat. Miután Mr. Bennet kifejezi meglepettségét, milyen egyszerűen oldódott meg problémájuk, Elizabeth elmeséli Jane-nek utolsó találkozását Darcyval, illetve a férfi iránti vegyes érzelmeit is. ### 6. rész Miután Lydia óvatlanul elszólja magát Darcy közreműködéséről az esküvővel kapcsolatban, Mrs. Gardiner beszámol Elizabethnek, hogyan találta meg a férfi az elszökött párt és fizette ki Wickham tartozásait. Amikor Bingley és Darcy ősszel visszatér Netherfieldbe, Darcy bocsánatot kér Bingleytől, amiért elválasztotta Jane-től, és áldását adja nászukra. Lady Catherine de Bourgh, aki híreszteléseket hallott a Darcy és Elizabeth közötti eljegyzésről, váratlan látogatást tesz Elizabethnél. Mivel a Lady saját, beteges lányát, Anne-t szánja Darcy feleségéül, ragaszkodik hozzá, hogy Elizabeth lemondjon Darcyról, ám a lány nem hajlik meg az erőszakos hölgy előtt. Később Elizabethnek alkalma nyílik megköszönni Darcynak, hogy közbenjárt Lydia ügyében. Lady Catherine története arra bátorítja Darcyt, hogy Elizabeth iránti érzelmeit megerősítse a lánynak. Elizabeth bevallja a férfinak, hogy saját érzései a korábban elmondottaknak teljes ellentétévé változtak, és elfogadja a házassági ajánlatot, amivel hatalmas meglepetést okoz családjának. A sorozat így kettős esküvővel végződik: Jane Bingley-vel, Elizabeth Darcyval köt házasságot a téli hónapok során. ## Szereplők A sorozat szereplőinek válogatásakor a producer, Sue Birtwistle és a rendező, Simon Langton olyan humoros, jóképű és karizmatikus színészeket keresett, akik képesek eljátszani az 1800-as évek nemeseit. A főszereplő 20 éves Elizabeth Bennet és 26 éves Mr. Darcy megszemélyesítőinek kiválasztása meghatározta a további színészek válogatását. Több száz 15 és 28 év közötti színésznőt hallgattak meg, akik képernyőn való megjelenését, a kor jelmezeiben való előadásmódját is tesztelték a stúdióban. Több színész is azonnali ajánlatot kapott. A brit-amerikai színésznő, Jennifer Ehle nagyjából fél tucat komoly vetélytárs közül kapta meg Elizabeth szerepét, aki a Bennet-család második legidősebb és egyben legokosabb lánya, valamint édesapja kedvence. A húszas éveinek közepén járó színésznő 12 évesen olvasta először a Büszkeség és balítélet című regényt. Sue Birtwistle különösen ragaszkodott az akkor még alig ismert, harmincas éveiben járó brit Colin Firth-höz, akit a gazdag és tartózkodó Mr. Darcy szerepére kért fel. Birtwistle korábban már dolgozott Firth-szel egy '80-as évek közepén készült komédiában (Dutch Girls), de a férfi többször is visszautasította a producer ajánlatát, mert egyrészt sosem vonzódott igazán Jane Austen feminista nézőpontjához, másrészt nem gondolta, hogy ő lenne a megfelelő színész erre a szerepre. Birtwistle kitartása, illetve az, hogy kicsit mélyebben is megismerkedett Darcy szerepével, meggyőzte végül, hogy elfogadja az ajánlatot. Colin Firth és Jennifer Ehle között romantikus kapcsolat alakult ki a forgatás során, ami csak a pár szétválása után jutott a média tudomására. Benjamin Whitrow és a BAFTA-díjra jelölt Alison Steadman alakítja Mr. és Mrs. Bennet, vagyis Elizabeth előkelő, de pénzügyileg bizonytalan helyzetben lévő szüleinek szerepét. Steadman meghallgatások és próbafelvételek nélkül kapta meg a szerepet. Elizabeth négy testvérét, akik 15 és 22 év közöttiek, úgy válogatták be, hogy különbözően nézzenek ki. Susannah Harker kapta Elizabeth nővérének, a szép Jane-nek a szerepét, aki mindig csak a jót szereti meglátni mindenkiben. Susannah Harker édesanyja, Polly Adams szintén Jane Bennetet játszotta a Büszkeség és balítélet 1967-es BBC változatában. Lucy Briers, Polly Maberly és Julia Sawalha alakították Elizabeth húgait, vagyis az egyszerű Maryt, a jó természetű, de könnyelmű és érzékeny Kittyt, valamint a léha és önfejű Lydiát. A Pusszantlak, Drágám! című brit vígjátékból ismert Julia Sawalhának, aki tíz évvel idősebb az általa alakított Lydiánál, elegendő színészi tapasztalata volt már ahhoz, hogy próbafelvételek nélkül is megkapja a szerepet. Elizabeth anyai nagybátyja és nagynénje, a Gardiner-házaspár alakítói Joanna David és Tim Wylton. David Bamber játssza a behízelgően nyájas lelkész, Mr. Collins szerepét, aki Mr. Bennet egyik unokatestvére. Lucy Scottot pedig Elizabeth legjobb barátnőjének és Mr. Collins későbbi feleségének, Charlotte Lucasnak a szerepében láthatjuk. A producerek találtak rá Crispin Bonham-Carterre, aki a jólelkű és gazdag Mr. Charles Bingleyt, Darcy tökéletes ellentétét és legjobb barátját alakította. Bonham-Carter ezzel élete első fontos televíziós szerepét kapta meg. Eredetileg Mr. George Wickham karakterére hallgatták meg – Wickham a hadsereg jóképű hadnagya, aki sármja mögé rejti kicsapongó életét és mohóságát – ám végül Adrian Lukist választották helyette. A Négy esküvő és egy temetés című filmből ismert Anna Chancellor kapta Mr. Bingley egyik testvérének, Caroline Bingleynek a szerepét, aki Jane Austen unokahúga nyolc generációnyi távolságból. A másik nővért Lucy Robinson alakította. Darcy húgának, Georgianának szerepe nagy kihívásnak bizonyult a producerek számára, mert olyan fiatal színésznőt kerestek, akinek külseje ártatlanságot, büszkeséget és mégis félénkséget sugároz, finom stílusa van és zongorázni is tud. Több mint hetven színésznő meghallgatása után Simon Langton javasolta Joanna David (Mrs. Gardiner) színésznő lányát, Emilia Foxot erre a szerepre. A Darcy nénikéjét, Lady Catherine de Bourgh-öt alakító Barbara Leigh-Hunt szintén meghallgatás és próbafelvételek nélkül kapott ajánlatot. ## A forgatás Jane Austen Büszkeség és balítélet című regényéből számos televíziós és mozifilm adaptáció készült, beleértve öt BBC-verziót 1938-ban, 1952-ben, 1958-ban, 1967-ben és 1980-ban. 1986 őszén Austen A klastrom titka című regényének filmelőzetesét látva Sue Birtwistle és Andrew Davies úgy döntöttek, elkészítik a Büszkeség és balítélet című televíziós sorozatot, a könyv akkoriban mindkettejük kedvencei közé tartozott. Birtwistle úgy gondolta, hogy egy új filmadaptáció jobban kihozná a drámai hatásokat, mint a korábbi televíziós adaptációk, melyek túl „alultápláltak” és „prózaiak” voltak. A televízióra alkalmazás miatt Davies arra kényszerült, hogy az eredetileg tervezett öt epizód helyett hat részben készüljön el a sorozat. 1986 végén Birtwistle és Davies megmutatta az első három forgatókönyvet az ITV-nek, a biztos BBC-s nézőközönségre építve, de az előző adaptáció közelsége miatt a produkciót félretették. Amikor az ITV 1993-ban bejelentette megújult érdeklődését a sorozat iránt, Michael Wearing BBC-s producer befejeztette a hátralévő forgatókönyveket és az amerikai A&E Networkkel közösen zöld utat adott a műsornak. A rendező, Simon Langton és a művészeti csapat 1994. január–februárban ült össze az előkészítő munkálatokra. Bár Birtwistle és Davies hűek akartak maradni a regény hangvételéhez és szelleméhez, mégis „egy frissebb, életszerűbb történetet” akartak létrehozni „valódi emberekkel”, és nem egy „régi, stúdióhoz kötött BBC-drámát, amit a vasárnapi tea idején sugároznak”. A szex és pénz kihangsúlyozása – mint a történet központi témája – miatt Davies szándékosan Elizbethet és Darcyt együttesen helyezte a középpontba Elizabeth helyett. Hogy a karaktereket valós emberi lényekként mutassa be, Davies rövid háttérjelenetekkel bővítette a produkciót, mint például a Bennet-lányok öltözködései, ahogy a „házasulandók piacán” igyekeztek előtérbe kerülni. Az eredeti regényben ugyancsak nem szerepeltek a férfiak szabadidős jelenetei sem, ezekkel is igyekeztek eltérni Jane Austen nőkre fókuszálásától. A legnagyobb technikai nehézséget a történet második felében feltűnő hosszú levelek átültetése okozta. Davies ezekre felváltva használt olyan eszközöket, mint a hangalámondás, a visszatekintések, illetve a szereplők felolvastatták vagy egymásnak olvasták fel ezeket. Davies hozzáadott párbeszédekkel segített, hogy az események érthetőek legyenek a modern közönség számára, viszont eközben a regény eredeti dialógusait érintetlenül hagyta meg. ### A felvételek Az epizódonként rendelkezésre álló, nagyjából egymillió font (összesen 9,6 millió dollár) heti húsz felvételt jelentett. A készítők célja a napi tíz és fél órás (plusz az öltözés, smink ideje) forgatás volt. Két héttel a forgatás megkezdése előtt a stábból úgy hetven ember ült össze a forgatókönyv átolvasására, amit próbák követtek, majd táncórák, lovaglásoktatás, vívás, és egyéb olyan gyakorlatok, melyek a sorozat elkészítéséhez nélkülözhetetlenek voltak. A felvételek 1994 júniusától 1994 novemberéig tartottak, hogy a történetben zajló évszakváltásokat követhesse a forgatás, majd 1995. május közepéig az utómunkálatok folytak. Az egy helyszínen játszódó jeleneteket egy időben vették fel. A felvételek huszonnégy helyszínen, valamint nyolc stúdióban folytak. A külső helyszínek többsége a történelmi jelentőségű és természeti értékű helyek megőrzéséért felelős hivatal, a National Trust for Places of Historic Interest or Natural Beauty tulajdona. A karakterek közötti vagyoni különbségeket hűen tükrözte a Bennet-család kényelmes longbourni családi háza és Darcy pemberley-i kastélya közötti különbség; utóbbinak a „legszebb helynek” kellett tűnnie a világon, valamint a jó ízlést és az arisztokrácia történelmét kellett híven tükröznie. Az első helyszín, amiben a producerek megegyeztek, Lacock volt (Wiltshire), mely Merytont jelenítette meg. A közeli Luckington Court szolgált Longbourn helyszínéül. A Cheshire-beli Lyme Hallt választották Pemberly jeleneteihez, azonban tervezési problémák miatt Sudbury Hall (Sudbury, Derbyshire) lett Darcy birtokának végső helyszíne. A producerek Granthamben (Lincolnshire) találtak rá a Belton-házra, amely a leginkább megfelelt Lady Catherine de Bourgh kastélyának. A helyszínnek tükröznie kellett kitalált úrnőjének ellenszenvességét. Mr. Collins otthona, a Hunsford plébánia Leicestershire-ben található egy Teigh nevű kis faluban. Netherfield külső és belső felvételeinek helyszínéül az Edgcote Hall szolgált Banburyben (Oxfordshire), míg a netherfieldi bálterem jeleneteit Welwyn Garden Cityben (Hertfordshire) vették fel. A londoni utcák és a fogadó felvételei a Lord Leycester kórházban készültek Warwickban. Az épület, ahol Wickham és Georgiana a szökésüket tervezték, egy angliai tengerparti üdülőhelyen, Weston-super-Mare-ban található Somersetben. ### Jelmez és smink Mivel a Büszkeség és balítélet egy bizonyos korszakban játszódik, a kivitelezéshez mélyebb kutatásokra volt szükség, mint a kortárs filmek esetében. A karakterek személyiségét és gazdagságát kifejezték a ruháik, például a dúsgazdag Bingley-nővérek sosem mutatkoztak mintás ruhában, és hajukban mindig nagy tollakat viseltek. Mivel a BBC 1800-as évekbeli ruhatára korlátozott volt, Dinah Collin ruhatervező maga készítette el a jelmezek nagy részét. Ehhez segítségül múzeumokat látogatott, hogy ihletet szerezzen a tervekhez, miközben a modern közönség számára is vonzó ruhákat kellett terveznie. Elizabeth ruhái a föld színének tónusait hordozták, és úgy készültek, hogy lehetővé tegyék azokat a könnyű és természetes mozdulatokat, melyek a szereplő élénkségét tükrözték. Ezzel ellentétben a többi Bennet-lány ruháihoz Collin halvány és krémszínű árnyalatokat választott, hogy ártatlanságukat, egyszerűségüket mutassa, míg a Bingley-nővérek és Lady Catherine ruhái jóval gazdagabb színekben pompáztak. Colin Firth maga is részt vett a ruhatárával kapcsolatos döntésekben, és a sötét színeket választotta magának, hogy Bingleynek maradjanak a meleg színek. A producerek Darcy karakterét sötétnek képzelték el, annak ellenére, hogy a regényben erre nem található utalás, így megkérték Firth-öt, hogy fesse be világosbarna haját, szemöldökét és szempilláit feketére. Emellett utasítottak minden férfi színészt, hogy a forgatás megkezdéséig hagyják megnőni hajukat, illetve hogy bajuszukat vágják le. Jennifer Ehle színésznő rövid, szőke hajának elfedéséhez háromféle barna paróka készült, és Alison Steadman (Mrs. Bennet) is parókát viselt sűrű, nehéz haja felett. Susannah Harker (Jane) haját kissé kivilágosították, kontrasztként Elizabeth hajával szemben, és karakterének szépségét kifejezendő klasszikus görög stílusban fonták, fogták össze. Mary jellegtelenségét úgy érték el, hogy pattanásokat sminkeltek Lucy Briers arcára. Haját zsírral kenték be, hogy az ápolatlanságot, az igénytelenséget ábrázolják, és úgy fogták fel, hogy a színésznő kissé elálló füleit kihangsúlyozza. Mivel Kitty és Lydia túl fiatalok és vadak voltak ahhoz, hogy hajukat a szolgálólányok készítsék el, az őket alakító színésznők haján nem változtattak. A sminkért felelős Caroline Noble Mr. Collinst (David Bamber) úgy képzelte el, mint aki folyton izzad, izzadságcseppekkel az ajka felett. Bamber haját is bezsírozták és alacsonyra fésülték választékát, hogy kopaszodást sugalljon, bár a színésznek valójában nem voltak ilyen gondjai. ### Zene és koreográfia Carl Davis zeneszerző több BBC által készített klasszikus regény-adaptációhoz írt már zenét az 1970-es évek közepe óta, és az előkészítő munkák során kereste fel Sue Birtwistle-t. Célja az volt, hogy zenéjével kommunikálja a regényben fellelhető humor, életerő, illetve a házasság és szerelem témáját, ezért a kortárs klasszikus zenét használta inspirációként, főként egy akkoriban népszerű Beethoven darabot. Hogy tökéletes hangzást alakítson ki, a zenét egy 18 zenészből álló csoporttal vették fel hat óra alatt, a sorozatban megjelenő zenészek pedig apró fülhallgatókon át hallották a zenét és annak megfelelően mímelték a játékot. A színésznők, akik a felvételek során zongorán játszottak, a forgatást megelőzően hetekig gyakoroltak, bár Lucy Briers (Mary) és Emilia Fox (Georgiana) egyébként is remekül zongoráztak. A hat epizód során hallhatjuk Händel Air con Variazioni című művét, és a Xerxész című operából a Slumber, Dear Maid című részletet; Mozart Rondo Alla Turca, Voi Che Sapetecímű darabjait, valamint a Figaro házassága és a Don Giovanni című művei részleteit; Beethoven egyik szonátájából az Andante Favorit, Muzio Clementi 4. szonátájának egy részét, illetve a The Barley Mow című népdalt. A sorozat filmzenéje 1995-ben jelent meg CD-n. Mivel a tánc lényeges eleme volt a közösségi életnek és az udvarlásnak Austen idejében, a regény több kulcsjelenete is táncok közben, bálokon zajlott. Jane Gibson koreográfus egy 1966-os könyv, W. S. Porter The Apted Book of Country Dances című műve alapján alkotta meg a sorozat táncjeleneteit, melyben több késő 18. századi tánc is megtalálható, mint például a The Shrewsbury Lasses, A Trip to Highgate és a Mr. Beveridge's Maggot. Nagyjából tizenöt táncot koreografáltak és próbáltak el a felvételek megkezdése előtt. Polly Maberly és Julia Sawalha, akik a táncőrült Kittyt és Lydiát alakították, három napot kaptak a táncok betanulására. Szintén három nap volt előírva a netherfieldi bál jeleneteinek forgatására, melyben sokkal inkább a finomság és elegancia volt előtérben, ellentétben a merytoni tánceseménnyel, amelyben a társaság is igyekezett jól érezni magát. A zenészekhez hasonlóan a táncosok is fülhallgatókat kaptak a tánc zenéjével, hogy a párbeszédek felvétele ne zavarja őket. Elizabeth és Darcy netherfieldi táncáról rengeteg olyan felvétel készült, melyeket később használhatatlannak minősítettek, mert hajszál szorult a kamera lencséi elé, és a szerkesztők kénytelenek voltak egy Steadicam felvételeit használni a közeli képekhez. ## Fogadtatás ### Televíziós sugárzás 1995\. szeptember 24-től kezdődően hat vasárnap estén át 10–11 millió ember látta a BBC1-es csatornán a hat epizódot. A sorozatot a BBC2 később megismételte. Az utolsó epizódnak Nagy-Britanniában kb. 40% piaci részesedése volt, és addigra már nyolc külföldi ország vette meg a sorozat jogait. Az A&E Network műsorán kb. 3,7 millió amerikai látta az első sugárzást, ami 1996. január 14-től három egymást követő estén kettesével került a nézőközönség elé. ### Kereskedelmi forgalmazás Az Egyesült Királyságban az utolsó epizód műsorra tűzését követő héten került forgalomba a sorozat videókazettája. Az első 12 000 példány két óra alatt elkelt, 70 000 példányt adtak el az első héten, az eladás egy éven belül 200 000-re nőtt. A BBC egy szóvivője a kezdeti eladási eredményeket „hatalmas jelenségnek” titulálta, mivel „sosem tapasztalt dolog volt egy videókazetta esetében még csak fele ilyen eredmény sem, különösen mivel a nézők akár fel is vehetik maguknak az epizódokat”. A filmzene CD-je szintén népszerű volt és a sorozat készítéséről szóló hivatalos könyvből napok 20 000 példány kelt el. Négyszer került újra forgalomba a sorozat DVD-je. Először 2000-ben adták ki újra, ezután egy digitálisan felújított Tizedik évi évfordulós kiadás következett 2005. szeptemberben, majd egy újabb a Klasszikus Dráma DVD-sorozatban 2007 áprilisában, végül a HD-verzió Blu-ray lemezen 2008. októberben. A HD verziót televízióban nem sugározták. A korábbi DVD formátumban újra forgalomba hozták 2009 márciusában, a Blu-ray verziót pedig 2009 áprilisában. ### Kritikák A Büszkeség és balítélet 1995-ös adaptációjának kritikusi visszhangja elsöprően pozitív volt. Gerard Gilbert a The Independent című laptól a következő szavakkal ajánlotta az első epizódot a brit premier előtti napon: a televíziós adaptáció „talán olyan jó, amennyire egy irodalmi klasszikus adaptációja csak lehet. A szereplők különösképp megérdemlik a jelöléseket a BAFTA-díjátadó, Firth a legcsekélyebb mértékben sem gyenge és Jennifer Ehle maga a szellemes intelligencia Elizabeth szerepében.” Benjamin Whitrowról azt mondta, ő „egy igazi jelenet-kisajátító Mr. Bennet alakításával”, de bizonytalan volt az Alison Steadman által játszott Mrs. Bennettel kapcsolatban. Az első epizód műsorra kerülése után ugyanettől a laptól Jim White is dicsérte az írót, Andrew Daviest, amiért „akkora iramot és energiát ültetett a filmbe, ami végül olyan vizuális látnivalóról gondoskodott, mely a könyv szellemességének is igazságot szolgáltatott. Mivel mindenki felvette a legmegfelelőbb iramot [...], úgy tűnik, az emberek olyasmit tettek az austen-i időkben, amire sosem gondolnánk: jól érezték magukat.” Az amerikai bemutató előtt néhány nappal Howard Rosenberg, a Los Angeles Times munkatársa úgy nyilatkozott, hogy az adaptáció „határozottan kellemes”, az Austen regényétől való esetleges eltérések ellenére is. Fő humorforrásának Elizabeth szüleit és Mr. Collinst jelölte meg . John O'Connor a The New York Timestól úgy dicsérte a sorozatot, mint „nagyszerű adaptáció, rendkívül hű a története, és érzékenyen árnyalt a szöveg”. Megjegyezte Jennifer Ehle képességét, mellyel Elizabethet „feltűnően intelligens és határozott” nőnek tudta ábrázolni, „anélkül, hogy erőszakos lenne”, Firth-ről pedig azt mondta, „briliánsan elkapta Mr. Darcy sznob büszkeségét, ahogyan intenzív tekintetével kifejezésre juttatja: akarata ellenére szerelembe esett”. O'Connor elismerően szólt Barbara Leigh alakításáról (Lady Catherine), mint „csodálatosan zsarnoki boszorkányról” és David Bamberrel (Mr. Collins) közös jeleneteit „mulatságosnak” jellemezte. Az Ekultura.hu cikkírója dicséri a díszlettervezőt, aki „megálmodott egy tökéletes XVIII. századi települést”, valamint a készítőket a forgatás helyszíneinek kiválasztásért. Összességében azt írja, „ritkaságszámba megy az ilyen tökéletes filmadaptáció”. Az Est.hu is hasonlóan pozitívan nyilatkozik, a kritika szerint „miközben a rangbeli különbségeket és a büszkeség cselvetéseit legyőző romantikus szerelem prototipikus ábrázolását hozták létre, sikeresen őrizték meg Austen ironikus humorát is”. Mindezen pozitívumok mellett O'Connor megjegyezte, hogy az amerikai közönség számára talán túl lassúak lesznek a brit produkcióban látható „ábrándos séták a mezőkön át” és a „túldíszítettre koreografált táncok”. Az egyik legnegatívabb vélemény a People magazin oldalain úgy vélte, az adaptáció „sokkalta alaposabb, mint szükséges lett volna” és „nem a legjobb Austen-mű a zsúfolt piacon”. Bár a lap kritikusa Firthöt „nagyszerűnek” tartotta, bírálta Jennifer Ehle beválogatását ovális arca miatt, mert „úgy néz ki, mint Anaïs Nin (kubai-katalán-francia író) korabeli jelmezben, és ez nem túl szerencsés”. Az A&E Network csatorna hivatalos magazinja egy évvel később összefoglalta, hogy „a kritikusok dicsérték a pompás produkciót, a közönség csodálta, és a nők mindenhol elaléltak Darcytól. Olyannyira, hogy az újságok viccelődni is kezdtek a Darcy-lázzal.” A sorozat dicsérete az első sugárzást követően a későbbi években is folytatódott. ### Díjak és jelölések A Büszkeség és balítélet 1996-ban jelölést kapott a BAFTA-díjra a Legjobb drámasorozat, a Legjobb jelmez és a Legjobb smink/haj kategóriákban. Jennifer Ehle meg is kapta a díjat a Legjobb színésznő kategóriában. Colin Firth és Benjamin Whitrow nem válthatta jelölését díjra Legjobb színészként, Nigel Hawthorne kapta ezt A törékeny szív című tv-filmben nyújtott alakításáért. Colin Firth megszerezte az 1996. évi Broadcasting Press Guild-díjat a Legjobb színész kategóriában kiegészítve ezzel a Legjobb drámasorozat kategóriában szerzett díjat. Az Egyesült Államokban a sorozat érdemeit Emmy-díjjal is jutalmazták 1996-ban Kiemelkedő jelmeztervezés minisorozatban vagy különkiadásban kategóriában, és jelöléseket kapott mint Kiemelkedő minisorozat, mind a koreográfiáért, mind pedig az írói munkáért. A sorozat sok más díjat és jelölést mondhatott még magáénak, többek között a Peabody Awardot, a Television Critics Association Awardot, valamint a Golden Satellite Awardot, melyeket 1996-ban nyert el. ## Hatása Mint a BBC és az A&E valaha volt legnépszerűbb műsora, a Büszkeség és balítélet „egy kulturális jelenség volt, ami újságcikkek százainak lett témája, és a regényt is nagy kedvenccé tette”. Olyan '95-ös és '96-os filmek mellett, mint a Meggyőző érvek, Értelem és érzelem és az Emma, a sorozat része lett a Jane Austen-eufóriának, az Észak-Amerikai Jane Austen Társaság tagjainak számát 50%-kal növelte meg 1996-ban, 4000 fölé emelkedett a tagok száma 1997-ben. Néhány olyan folyóirat, mint a The Wall Street Journal is egy sikeres, profitorientált lépésként értékelte ezt az „Austen-mániát” a televízió- és filmipar részéről, amíg mások ezt az írónő kitartó népszerűségének és konzervatív világa vonzerejének tulajdonították. Miközben Jennifer Ehle elutasította, hogy hasznot húzzon a sorozat sikeréből, és csatlakozott a Royal Shakespeare Company nevű brit színtárusulathoz Stratford-upon-Avonban, Mr. Darcy szerepe a sztárok közé emelte Colin Firth-öt. Bár Firth nem bánta, hogy „romantikus bálványként” ismerik „Darcy izzó vonzerejével”, egy olyan szerepben, ami „hivatalosan is szívtipróvá tette”, de kifejezte azon óhaját, hogy ne kapcsolják örökre össze a Büszkeség és balítélettel, és nem is szívesen vállalt el hasonló szerepeket ezután. Változatos szerepei voltak a következő évek során olyan produkciókban, mint Az angol beteg (1996), a Szerelmes Shakespeare (1998), a Bridget Jones naplója (2001), a Leány gyöngy fülbevalóval (2003), az Igazából szerelem (2003), és a Bridget Jones: Mindjárt megőrülök (2004). A Büszkeség és balítélet évekkel az első sugárzása után is elismert maradt. A British Film Institute 2000 főből álló szakértői 100-ból a 99. helyezésre értékelték a sorozatot a 20. század legnagyobb brit televíziós műsorainak listáján. A BFI úgy jellemezte a sorozatot, hogy „sikeresen ötvözte a regény iránti hűséget azzal az újdonsággal, ami generációkon át is vonzóvá tette”. A Radio Times 2003-ban összeállított, A valaha készült 40 legjobb televíziós műsor című listájában is helyet kapott a sorozat. 2007-ben a UK Film Council úgy nyilatkozott, hogy a Büszkeség és balítélet egyike azon televíziós drámáknak, melyek egyfajta „virtuális ismertetők” a brit történelemről és kultúráról. A Pemberley külső felvételeinek helyszíneként szolgáló Lyme Hall (Cheshire) látogatóinak száma megháromszorozódott a sorozat műsorra kerülését követően és még azóta is népszerű úticél. Az Entertainment Weekly című lap is minden idők 20 legjobb minisorozata közé sorolta a produkciót. ### Tóparti jelenet A sorozattal kapcsolatban gyakran szóba kerül a negyedik rész egy jelenete, amikor úszás után Darcy teljesen felöltözve, csuromvizesen kibukkan egy tóból, és véletlenül összetalálkozik Elizabethtel. Míg a legtöbb kritikus ennek a jelenetnek a varázsát Firth szexuális vonzerejének tulajdonította, és vice versa, Andrew Davies úgy vélte, a jelenet akaratán kívül „újraöltöztette, nem pedig levetkőztette Austent”. Amikor Davies először megírta ezt a jelenetet (Austen regényében nem volt benne), nem állt szándékában kihangsúlyozni az Elizabeth és Darcy közötti szexuális vonzalmat, mégis olyan jelenetet alkotott, mely „egy szórakoztató pillanat volt, melyben Darcy megpróbálja méltóságát megőrizni, miközben hiányosan öltözött és csöpög a víztől.” A BBC ellenezte Davies azon szándékát, hogy Darcy meztelen legyen, de a producerek elvetették a felajánlott alternatívát az alsónadrág viselésről, amely nem lett volna korhű, és esetlenül is festett volna. Mivel – Davies szerint – Firthnek szintén „volt némi ellenérzése azzal kapcsolatban, hogy ruháit levegye”, a jelenetet Firth alsóruháiban vették fel, ingben, térdnadrágban, csizmában. Egy dublőrt is megbíztak, aki csak ebben a rövid jelenetben tűnt fel, nehogy a színész úgynevezett Weil-betegséget kapjon el a vízben. A jelenetben látható rövid víz alatti képsort Nyugat-Londonban vették fel egy medencében, az Ealing Stúdióban. A The Guardian szerint a tóparti jelenet „a brit televíziós történelem egyik legfeledhetetlenebb pillanatai közé tartozott”. Ez a rész szerepelt a Channel 4 által 1999-ben összeállított Top 100 TV-pillanatok listáján is, a sokat vitatott Death on the Rock és az Öbölháború című filmek között. A The New York Times a jelenet örökkévalóságát Marlon Brando „Stella!”-kiáltásához hasonlította A vágy villamosa című filmből, és Firth későbbi szerepei utaltak is erre a jelenségre: a forgatókönyvíró és rendező Richard Curtis humoros jeleneteket írt az Igazából szerelem és a Bridget Jones: Mindjárt megőrülök című filmekhez, melyekben Firth karaktere vízbe esik, valamint a 2007-ben készült St. Trinian's – Nem apácazárda című filmben is egy szökőkútból emelkedik ki víztől csöpögve, amikor egy régi szerelmével találkozik. Az ITV a 2008-ban készült produkciójában, a Lost in Austen című Büszkeség és balítélet-adaptációban versenyre kelt ennek a jelenettel az újrafeldolgozásban, az ő modern kori hősnőjük megkéri Darcyt, hogy játssza el neki ezt a szimbolikus pillanatot. Cheryl L. Nixon a Jane Austen in Hollywood című könyvben azt sugallja, hogy Darcy úszása jelentette „érzelmeinek felismerését”, kifejezve „a természettel való romantikus kapcsolatát és hazaérkezésének ünneplését, ahol végre „levetkőzhet” és önmagát adhatja, kitisztítva fejéből a társadalmi előítéleteket, vagy... az Elizabeth iránti szerelmének újjászületését [is jelezheti]”. Linda Troost és Sayre Greenfield ugyanebben a könyvben úgy foglalja össze mindezt, hogy a jelenet „többet árul el nekünk a jelen évtized fizikai tökéletesség iránti megszállottságáról és a fölösleges meztelenség elfogadásáról, mint Austen Darcyjáról, de a képsor új nézetet adott a szövegnek.” ### Bridget Jones Bridget Jones kitalált újságíró – a valóságban a The Independent című lap egyik szerzője, Helen Fielding –, aki lapjának „Bridget Jones naplója” című rovatában írta meg szerelmeinek történetét a sorozat eredeti angol sugárzásának idején, megemlítve a saját „egyszerű emberi igényét, hogy Darcy viszonyt kezdjen Elizabethtel” és a párt tartotta az ő „szexelés, vagy legalábbis udvarlás területén választott képviselőinek”. Fielding nagyjából átdolgozta a Büszkeség és balítélet történetét 1996-os írásaiban, Bridget feszült szerelmi kapcsolatának tárgyát „Mark Darcynak” nevezve és pontosan úgy írva le őt, mint amilyen Colin Firth. Miután Helen Fielding 1996-ban az Egy férfi, egy nő és egy focicsapat című film forgatásán találkozott Firthszel, Fielding megkérdezte őt, közreműködne-e egy interjúsorozatban Bridget Jonesszal az ő folytatásos novellájában Bridget Jones: Mindjárt megőrülök címmel. Rómában felvéve az igazi interjút Firthszel, Fielding belemerült a Jones-történetbe és a vizes inges Darcy megszállottja lett. Firth részt vett az ezt követő szerkesztési folyamatokban, melyek a kritikusok szerint „a legviccesebb részei a napló folytatásainak”. Mindkét regényben különböző utalások találhatóak a Büszkeség és balítélet BBC-s sorozatára. A sorozat írója, Andrew Davies közreműködött a 2001-ben és 2004-ben készült Bridget Jones-filmek forgatókönyvében, melyekben Crispin Bonham-Carter (Mr. Bingley) és Lucy Robinson (Mrs. Hurst) is megjelent kisebb szerepekben. Az önkritikus vicces utalások a sorozat és Bridget Jones történetei között meggyőzték Colin Firthöt, hogy fogadja el Mark Darcy szerepét, és ez lehetőséget adott neki arra, hogy kigúnyolja és ezzel megszabadítsa magát a Büszkeség és balítéletben alakított karakterétől. James Berardinelli filmkritikus később azt állította, Firth „pontosan úgy játszotta ezt a szerepet (Mark Darcyt), ahogyan a korábbit, egyértelművé téve, hogy a két Darcy tulajdonképpen ugyanaz”. A producerek sosem találtak rá módot, hogy az elkészült Jones-Firth interjút beillesszék a második Bridget Jones-filmbe, de felvettek egy álinterjút Firthszel és Renée Zellwegerrel a forgatás során, mely a kiadott DVD-film extrái között megtalálható. ### Egyéb adaptációk Az 1995-ös sorozatról majdnem egy évtizeden át úgy tartották, hogy „annyira jelentős, annyira csodált, hogy mértékadó filmes standardként maradt meg a közönség tudatában”. A Daily Mirror összehasonlította a hat jelentősebb Büszkeség és balítélet adaptációt 2005-ben, ahol az 1995-ös verzió és az akkor készült újabb adaptáció tízből kilenc pontot kapott („ami a legjobb adaptációt jelentheti”), maguk mögött hagyva a többit akár hat ponttal is. A 2005-ben készült film „nyilvánvalóan nem olyan merész és újító”, mint a '95-ös adaptáció, a film főszereplőinek, Keira Knightleynek és Matthew Macfadyennek fiatalsága azonban kedvezőbb volt a '95-ös sorozat szereplőivel szemben. Ahogy korábban állították, Jennifer Ehle „kissé túl nehézkes volt a szerepre”. Az Észak-Amerikai Jane Austen Társaság elnöke egy más szempontból pozitív nyilatkozatában megjegyezte a 2005-ös film szereplőiről, hogy „vitathatóan tapasztalatlanabbak, mint Firth és Ehle”, és hogy „Knightley csinosabb, mint Lizzynek lennie kellene”. A Macfadyen által alakított Darcy kritikái – akinek a beválogatása amúgy is nehéznek bizonyult a karakter bálvány-státusza és „Colin Firth árnyéka” miatt – a kellemes meglepetés okozta elismeréstől a nemtetszésig eléggé változatosak voltak. Több kritika nem is számolt be semmiféle jelentős hatásról Macfadyen Darcy-alakítása utáni években. Garth Pearce a Sunday Times munkatársa 2007-ben írta azt, hogy „Colin Firthre örökké úgy fogunk emlékezni, mint a tökéletes Mr. Darcyra”, míg Gene Seymour egy 2008-as Newday-cikkben azt állította, Firth-t „általánosan elismerték, mint a tökéletes Mr. Darcy-t”. ## Fordítás

Bulgária természetföldrajza

Bulgária a Balkán-félsziget keleti felén található, délen Görögország (472 km) és Törökország (223 km), nyugaton Észak-Macedónia (162 km) és Szerbia (344 km), északon Románia (605 km) határolja nagyrészt a Duna folyóval. Szárazföldi határainak hossza összesen 1806 km, a fekete-tengeri határának hossza 354 km. Területe km2. Bulgária földje változatos, felszínének kétharmada síkság és dombság, az alföldek 31%-ot, a fennsíkok és dombságok 41%-ot, a 600 és 1500 méter közötti hegyek 20%-ot, az 1500 méternél magasabb hegyek 3%-ot tesznek ki. Az átlagos tengerszint feletti magasság 470 méter. Legfontosabb hegységei a Rila–Rodopei-masszívumhoz tartozó Rila, Rodope, Pirin, az Eurázsiai-hegységrendszerhez tartozó Balkán-hegység, valamint a főváros mellett emelkedő Vitosa. Jelentősebb alföldjei, medencéi a Bolgár-tábla, a Szófiai-medence, a Rózsák Völgyének nevezett Karlovói- és Kazanlaki-medence, valamint a Felső-Trák-alföld. A Fekete-tenger partját limánok övezik, itt népszerű üdülőhelyek vannak, mint az Aranyhomok vagy a Napospart. Az ország rövidebb folyókban igen gazdag, a leghosszabb saját folyója az Iszker. Jelentős folyók még a Marica, az Arda, a Tundzsa, a Sztruma, a Meszta. Az ország legnagyobb tava a Burgaszi-tó, a legmélyebb a Várnai-tó. Számos gleccsertó és víztározó található Bulgáriában, de felszín alatti vizekben is gazdag terület. Bulgária a mérsékelt övben található, jórészt kontinentális éghajlatú, a déli területei egy része pedig közelebb áll a mediterrán éghajlathoz; nagy hatással van éghajlatára a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán. A síkságokon és a dombvidékeken 450–850 mm között változik a csapadék mennyisége, a hegyekben 850–1200 mm között. Bulgária talajtakarója rendkívül változatos, mintegy 17 talajfajtát és 28 alfajtát különböztetnek meg; a legelterjedtebb a fahéjszínű talaj és a csernozjom. Természeti kincsekben gazdag ország, jelentős kőszéntartalékokkal, különféle ércekkel, kősóbányákkal, de kőolajat és földgázt is kitermelnek. Bulgáriában jellemzően közép-európai állat- és növényfajok vannak jelen, bár a magasabb helyeken sarkvidéki és alpesi fajok is előfordulnak. Az egyik legváltozatosabb élővilággal rendelkező európai ország, mintegy 3900 növényfajjal, 210 halfajjal, 37 hüllőfajjal, 428 madárfajjal (ebből 252 fészekrakó), 95 emlősfajjal, 18 kétéltű fajjal. Az országban 3 nemzeti és 11 natúrpark, 55 rezervátum és 35 kezelt természetvédelmi rezervátum (ezekből 16 bioszféra-rezervátum) található. A Pirin Nemzeti Park és a Szrebarna bioszféra-rezervátum szerepel az UNESCO világörökségi listáján. ## Domborzat ### Hegységek A legmagasabb bolgár hegység a Rila, mely kristályos palába ékelődött gránittömbökből álló röghegység, a Rila–Rodopei-masszívum része. Területe 2629 km2, átlagmagassága 1487 méter. Hegyeinek egyharmada 2000 méternél magasabb. A Rilát úgynevezett nyergek kötik össze a szomszédos hegységekkel. Innen ered, illetve gyűjti össze a vizet a négy legnagyobb vízrendszer: a Marica, a Meszta, az Iszker és a Sztruma. Éghajlata magashegységi, jobbára fenyőerdőkkel borított. Legmagasabb csúcsa a Muszala, 2925 méterrel. Ugyancsak a Rila–Rodopei-masszívumhoz tartozik a Pirin-hegység, területe 1210 km2, átlagmagassága 1033 méter. Legmagasabb csúcsa a Vihren, 2914 méterrel, ez Bulgária második legmagasabb hegye. Röghegység, szerkezetét kristályos pala, gnejsz, gránit, márvány alkotja, a peremein pedig vulkanikus kőzetek, riolit és trachiandezit található. Éghajlata a Riláéhoz hasonló, lábainál azonban erőteljesebben hat a mediterrán éghajlat. Tavakban, folyóvizekben gazdag terület. Növényzete jobbára fenyőerdőkből áll, az alacsonyabb részeken lombhullató fákkal keveredve. Hagyományosan három részre osztják: Északi-Pirin, Középső-Pirin és Déli-Pirin. A Rodope a Rila–Rodopei-masszívum keleti részét alkotja, 250 kilométer hosszú, területe km2, átlagmagassága 785 méter. Kristályos pala, gránit és márvány alkotja, de keleti részein mészkő-, márga- és homokkőképződmények és fiatal vulkanikus kőzetek (riolit, tufa, tufit) is találhatóak. Nyugati része magasabb csúcsokkal rendelkezik, keleti része alacsonyabb fekvésű. Legmagasabb csúcsa a Goljam Perelik, mely 2191 méter magas. Éghajlata mediterrán és kontinentális között változik, a magasabb részeken hegyvidéki jelleget ölt. Nyugati részein fenyőerdők találhatóak, a peremeken lombhullató erdők (tölgy, bükk). A Keleti-Rodopéra inkább a lombhullató fák jellemzőek, fenyő ritkán fordul elő. A Rodope ásványkincsei közül jelentős a réz, az ólom, a cink, a vas és a króm. Az országot kettéosztó Balkán-hegység az Eurázsiai-hegységrendszer részeként 555 kilométeren húzódik, mintegy 50 kilométer széles, területe km2, legmagasabb pontja a Botev, 2376 méterrel. Hagyományosan három részre tagolják: nyugati, középső és keleti. Geológiai szerkezete változatos, különféle kőzetek gyűrődéséből jött létre. A Balkán-hegységtől északra található az úgynevezett Elő-Balkán, melyet dombok, fennsíkok, szurdokvölgyek, medencék és hegyek alkotnak. Több folyó is átszeli, az Iszker, a Vit, a Jantra vagy a Sztara reka. A Balkán-hegység fő vonulata csapadékban gazdag, éghajlatát alacsony hőmérséklet, hosszú tél, erős szelek jellemzik. Ez az ország éghajlatválasztó hegysége is, tőle északra kontinentális, délre mediterrán éghajlat a jellemző. Északi oldalán bükkerdő, vegyes lombos erdő található. Napos déli oldala jobbára erdőtlen. Nyugati része antracitban, ólomban és cinkben gazdag. További jelentősebb hegység a Vitosa, mely Szófia mellett emelkedik; az Oszogovo–Belaszica-hegység a délnyugati vidékeken; a Balkán-hegységgel párhuzamos Szredna gora középhegység (Antibalkán); valamint a Szakar-hegység és a Sztrandzsa-hegység a Tundzsai-tájegységben. ### Alföldek, síkságok, medencék Északon a lösszel borított, hullámos, Duna-menti táblásvidék, a Bolgár-tábla húzódik. A Balkán-hegység és a Duna között fekvő táj az Elő-Balkánhoz kapcsolódik. Középidei üledékekből, főképp jura időszaki mészkőből áll. Része a Dunai-síkság, melynek vízszintesen rétegződő kőzetei felett folyami üledékréteg fekszik. Északi része fontos a gabonatermelés szempontjából, itt jó minőségű feketeföld (csernozjom) található. Éghajlata mérsékelten kontinentális, a tél hideg, a nyár forró, a csapadék mennyisége átlagosan 500–600 mm. Az ellipszis alakú Szófiai-medence átlagos tengerszint feletti magassága 550 méter, hegyek veszik körbe, a Vitosa, a Lozen, a Ljulin, a Mala, a Golema és a Viszkjar. Keresztül folyik rajta az Iszker és a mellékfolyói. Déli részén gyógyforrások alakultak ki. Éghajlata mérsékelten kontinentális, a medence nyugati részén termékeny csernozjom talaj alakult ki. A balkánalji medencék közül a legnagyobb átlagmagassággal (700 m) a Zlaticai-medence rendelkezik, mely 38 kilométer hosszan húzódik. Északon a Zlatica–Teteveni hegység, délen Szastinszka Szredna gora határolja. Fő folyója a Topolnica. Éghajlata enyhe, tavasszal sok csapadék esik, köszönhetően a Balkán-hegység éghajlatválasztó hatásának. A Karlovói-medence 37 kilométer hosszú, 11 kilométer széles, átlagos magassága 400 méter. Valaha édesvizű tó volt a helyén, amelynek kristályos alapjára később folyók hordaléka került. Gyógyforrások is fakadnak itt. Fő folyója a Sztrjama. A medence híres a rózsakertjeiről, a Kazanlaki-medencével együtt a Rózsák Völgyének (Rozova dolina) is nevezik. Itt minden évben rózsafesztivált is rendeznek, és a Rózsák Völgyének köszönhetően Bulgária egyike a világ egyik legnagyobb rózsaolaj-termelőinek. A Kazanlaki-medence a leghosszabb a balkánalji medencék között, 69 kilométeres. Fő folyója a Tundzsa, mely nyugat-kelet irányban halad át rajta. Akárcsak a Karlovói-medencében, itt is sok termálvizű gyógyfürdő található. További jelentősebb medencék a Tvardicai-medence, a Szliveni-medence, a Karnobati-medence és az Ajtoszi-medence. Ezeken túl a folyók mentén több kisebb medence is kialakult, mint a Perniki-medence, a Brezniki-medence, a Radomiri-medence, a Kjusztendili-medence, a Blagoevgradi-medence a Sztruma folyó vidékén, vagy a Meszta-menti Razlogi- és Goce Delcsevi-medence. A legnagyobb területű alföld Bulgáriában a Felső-Trák-alföld mintegy 6032 km2-rel. Marica-alföldnek is nevezik, mert a Marica folyó középső vidékén terül el. A trák kultúra szülőhelyének is tartják ezt a területet. Északon a Szredna gora, délen a Rodope határolja, keleten a Szakar-hegységig terül el. Mintegy 180 km hosszú és 50 km széles. Átlagos tengerszint feletti magassága 168 méter. Itt több mint ezer földrengést észleltek, több nagyobb is bekövetkezett, az egyik legpusztítóbb a plovdivi–csirpani földrengés volt 1928-ban. Éghajlata átmeneti kontinentális, a csapadék mennyisége nem éri el az országos átlagot. Éghajlatának megfelelően leginkább melegigényes növények termesztésére alkalmas, mint amilyen a rizs, a gyapot, a szezám, a dohány vagy a földimogyoró. ### A bolgár tengerpart A Fekete-tenger bolgár partvidékének hossza 354 km, hagyományosan a következő partszakaszokra osztják: Dobrudzsa–Frangeni-, Dolna Kamcsijai, Balkán-hegyvidéki-, Burgaszi- és Medni–Sztrandzsai-partvidék. A tengerpart enyhe éghajlata mintegy 20-40 kilométeres övezetben érzékelhető az ország belseje felé haladva. Az ősz itt melegebb, a tavasz azonban hidegebb, mint az ország egyéb részein, a csapadék is kevesebb. A déli partvidéken jobban érvényesül a mediterrán éghajlat hatása, itt a csapadék mennyisége is nagyobb. A dobrudzsai tengerpart mentén limánok helyezkednek el, mint a Sablai-tó, az Ezereci-tó vagy a Durankulaki-tó. Itt található az ország legkeletibb pontja, a Sabla-fok. A partvonal itt tagolt, meredek és magas. A tengerparti látványosságok közül nevezetes a Kaliakra-fok vörös-fehér szikláival. Kavarna városa és a Batova folyó között már márga, homokkő és mészkő alkotja a partot, teraszos-lépcsős elrendezésben. A környékre jellemzőek a karsztforrások. Itt épült fel a Balcsiki palota Mária román királyné számára. A Batovától délre a part csipkézett, öblökkel és strandokkal tarkított. A híres Aranyhomok üdülőövezet is itt található. A Várnai-tó 15 kilométer hosszú, mélysége eléri a 19 métert. Várnától nyugatra terül el a Pobiti Kamani négy méter magas sziklaoszlopokkal. A Galata-fok és a Kamcsija folyó közötti tengerpart eléri a 100 méteres magasságot is. A balkán-hegyvidéki szakaszon több folyó völgye is áthalad, a legnagyobb a Dvojnica. Az Emine-foktól nyugatra található Bulgária másik híres üdülőhelye, a Napospart. Hét kilométerre tőle Bulgária egyik legrégebbi városa, Neszebar fekszik, amely világörökségi helyszín. A Burgaszi-alföld folyói a Burgaszi-tavakba torkollanak. A legnagyobb a Burgaszi-tó, mely 28 km2 területű. A Medni–Sztrandzsai-partvidék öblökből, lagúnákból, magas sziklákból áll, víz alatti szirtekkel és szigetekkel. ## Vízrajz Bulgáriában sok kisebb folyó van, számuk eléri az 540-et. A Duna kivételével rövidek és alacsony vízszintűek. A legtöbb folyó a hegyvidékeken található. Két nagy vízgyűjtő területre oszlik az ország a hegygerincek (jórészt a Balkán-hegység) mentén. A fekete-tengeri vízgyűjtő medence az ország területének 57%-át (a folyók 42%-át), az égei-tengeri a 43%-át (a folyók 58%-át) teszi ki. A Balkán-hegységből északra, jórészt a Dunába, és azon keresztül a Fekete-tengerbe torkollanak a folyók. Ez a vízgyűjtő terület magába foglalja a Bolgár-táblát és a déli partvidéket. A Duna vízhozamának mintegy 4%-át kapja a bolgár mellékfolyóiból. A határ mentén a Duna szélessége 1,6 és 2,4 km között változik. A leghosszabb bolgár folyó az Iszker, mely 368 km-es és mintegy 8640 km2-es vízgyűjtő területet tudhat magáénak. Ez az egyetlen olyan bolgár mellékfolyója a Dunának, amely nem a Balkán-hegységben ered, hanem a Rila-hegységben. Keresztülhalad Kelet-Szófián és egy 163 km hosszú szurdokon jut át a Balkán-hegységen. A Duna legfontosabb bolgár mellékfolyói még a Lom, az Ogoszta, a Vit, az Oszam és a Jantra. A leghosszabb, közvetlenül a Fekete-tengerbe ömlő folyó a Kamcsija (254 km), melynek vízgyűjtő területe 5358 km2. További ide futó folyamok még a Batova, a Provadija, az Aheloj, a Ropotamo, a Veleka és a Rezovo. Az égei-tengeri vízgyűjtő terület a Felső-Trák-alföldet és a déli-délnyugati magasabb területeket foglalja magába. A 480 km hosszú Marica és mellékfolyói a Felső-Trák-alföld nyugati részéről, a Szredna gorából, a Balkán-hegység déli lejtőiről és a Keleti-Rodope északi oldaláról gyűjtik a vizet. Miután kilép Bulgáriából, a Marica a török-görög határon fut végig. Főbb mellékfolyói a Tundzsa, az Arda, a Topolnica és a Vacsa. Az Égei-tengerbe ömlik még a Sztruma és a Meszta. Bulgáriában mintegy 400 természetes tó található, összesen 95 km2-es területtel. A fekete-tenger-parti limánok és lagúnák közül jelentősebbek a Durankulak-tó, a Sablai-tó, a Várnai-tó, a Beloszlavi-tó, a Pomoriei-tó, a Burgaszi-tó, az Atanaszovszko-tó és a Mandra-víztározó. A legnagyobb a Burgaszi-tó 27,6 km2-es területével, a legtöbb víz pedig a 19 méter mély Várnai-tóban található. A Duna-menti tavak nagy részét kiszárították és megművelhető földterületté alakították, kivéve a világörökség részét képező Szrebarna-tavat. A Rilában 170, a Pirinben 164 gleccsertó lelhető fel. Fontosabbak a Hét Rila-tó, a Popovo-tó, a Banderiski-tavak, a Vaszilaski-tavak, a Vlahini-tavak. A mocsarak és vizenyős területek közül jelentősebbek az Alepu, az Arkutino, az Aldomirovói-tó, a Dragomani-tó. Mintegy 2200 víztározó van az ország területén, összesen hétmilliárd km3 vízzel. A legnagyobbak az Iszker-víztározó, az Ogoszta-víztározó, a Doszpati-víztározó, a Bataki-víztározó, a Kardzsali-víztározó, az Ivajlovgradi-víztározó, a Sztuden kladeneci-víztározó, a Koprinka-víztározó és a Ticsa-víztározó. Bulgária felszín alatti vizekben is gazdag, mintegy 225 ásványvízforrás fakad a délnyugati és középső vidékeken. Az északibb tájakon eredőek hideg vízűek, a déliek meleg vízű források. A legforróbb a Szapareva banya, melynek víze 101,4 °C hőmérsékletű. A bolgár баня (banya), „fürdő” szó több mint 50 fürdőváros nevében szerepel. ## Éghajlat Bulgária éghajlata annak ellenére összetett, hogy az ország viszonylag kis területű. A mérsékelt övben található, jórészt kontinentális éghajlatú, a déli területei egy része pedig közelebb áll a mediterrán éghajlathoz. Öt nagy éghajlati zónára lehet osztani az országot: a kontinentális zónára (Bolgár-tábla, Elő-Balkán és az átmeneti régió magasabban fekvő medencéi); átmeneti zónára (Felső-Trák-alföld, a Sztruma és a Meszta medencéinek többsége, és a balkánalji medencék); a kontinentális-mediterrán zónára (a Sztruma és a Meszta déli medencéi, a Keleti-Rodope, a Szakar és a Sztrandzsa hegységek); fekete-tengeri zónára (végig a tengerparton, az ország belseje felé 30–40 kilométeres sávon); és alpesi zónára (az 1000 méter fölötti hegyekben, mint a Középső-Balkán, a Rila, a Pirin, a Vitosa vagy a Nyugati-Rodope). Bulgária éghajlatára nagy hatással van a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán is, aminek következtében jobbára óceáni légtömegek érkeznek ide, tavasszal és ősszel sok csapadékot és szeles, hűvös időt okoznak. Az atlanti-óceáni és földközi-tengeri ciklonok nyugati és délnyugati irányból érkezve enyhébb teleket idézhetnek elő. Ezek a légtömegek északra haladva a hegységek másik oldalán már meleg bukószélként érzékelhetőek. Északról és északkeletről hideg, kontinentális légáramlatok érik el Bulgáriát. Tavasszal és a nyári időszakban időnként déli trópusi légáramlatok is elérik az országot, aszályt okozva. A Fekete-tenger hatása csupán egy 30-40 kilométeres sávban érzékelhető, itt enyhe a tél, meleg és hosszú az ősz, a nyár száraz, a tavasz pedig hűvösebb. A domborzat jellege jelentős tényező az időjárás tekintetében. A hegyek gátként viselkednek, és éles kontrasztot idézhetnek elő az időjárásban viszonylag kis földrajzi területen is. A fő éghajlatválasztó a Balkán-hegység, mely megállítja az északi hidegebb légáramlatokat és a déli meleg levegőt is. Emiatt Észak-Bulgária átlaghőmérséklete egy fokkal alacsonyabb, és körülbelül 192 mm-rel több csapadékot kap, mint Dél-Bulgária alföldjei. A Rila–Rodope-masszívum a mediterrán légtömegek útjában áll, így korlátozza azok hatását a Sztruma, a Meszta, a Marica és a Tundzsa déli medencéiben, annak ellenére, hogy földrajzilag közel fekszenek az Égei-tengerhez. A csapadék átlagmennyisége Bulgáriában 670 mm. Évszakonként és a domborzattól függően változó mennyiségű, északon májusban és júniusban esik a legtöbb eső, délen inkább a téli időszak csapadékosabb. A síkságokon és a dombvidékeken 450–850 mm között változik a csapadék mennyisége, a hegyekben 850–1200 mm között. A legalacsonyabb átlagértékeket Dobrudzsa keleti részén és a Burgaszi-síkságon (450 mm), valamint a Plovdiv és Pazardzsik közötti területen (500 mm) mérik. A legtöbb csapadék a hegyekben hullik, a Nyugat-Balkánban és a Rodope-hegységben, Zlatograd környékén. 1957-ben rekordmennyiségű éves csapadékot jegyeztek fel az Ogoszta folyó felső medencéjében a Nyugat-Balkánban, ez 2293 mm volt. A legtöbb napi csapadékot a Várnához közeli Szent Konsztantin és Elena üdülőközpontjánál mérték 1951-ben, 342 mm-t. Júniusban és augusztusban az ország nagy részén aszály alakul ki. Az alacsonyan fekvő területeken a hó 20-30 napig marad meg, az északi részeken 50-70 napig, a legmagasabb hegyekben akár kilenc hónapig. A Bolgár-táblán, a Felső-Trák-alföldön és Nyugat-Bulgária hegyeiben, medencéiben jórészt nyugati és északnyugati szelek fújnak, a Fekete-tengernél és Dobrudzsában északkeletiek. A Balkán-hegység, a Rodope és az Oszogovo északi oldalán száraz, meleg főnszél fúj, gyakorta igen nagy erővel. Helyi szelek is kialakulnak, például hegy-völgyi szelek, bóra (Szlivennél), tengerparti szelek, briz. ## Talajtakaró Bulgária talajtakarója rendkívül változatos, mintegy 17 talajfajtát és 28 alfajtát különböztetnek meg. Ezek közül a talajtakaró 88,7%-át hat fajta teszi ki: száraz erdőkre és bozótosokra jellemző fahéjszínű (vörösbarna erdei) talaj (22%); fekete csernozjom (20,4%); szürke erdőtalajok (17%); barna erdőtalajok (14,8%); alluviális talajok (9%) és szmolnica (5,4%). A megművelt területeken jórészt podzolos és kilúgozott csernozjom, szmolnica, szürke erdei és réti talajok találhatóak. Az országot három zónára lehet osztani talajtípusok szempontjából: északi, déli és hegyvidéki. Az északi zóna a Bolgár-táblát és az Elő-Balkánt foglalja magába 600-700 méteres magasságig. A Bolgár-táblát csernozjom borítja, az Elő-Balkánt pedig jobbára szürke erdei talajok, ezek igen termékenyek, de kisebb humusztartalmúak, mint a csernozjom máshol Európában. A déli zónába Dél-Bulgária tartozik 700-800 méteres magasságig. Itt a legelterjedtebb talajtípus a fahéjszínű talaj, a szmolnica és sárga podzolos talaj. A hegyvidéki zónába a 700-800 méter fölötti hegyvidékek tartoznak. 1000-2000 méter között világos, 1700-2200 méter között sötétbarna erdei talajok találhatóak, valamint hegyvidéki-réti talajok. Ezek általában vékonyak, erózióra hajlamosak és savasak. ## Természeti kincsek Bulgáriában körülbelül hatvanféle ásványt bányásznak. Az ország jelentős kőszéntartalékokkal rendelkezik, becslések szerint mintegy 4,8 milliárd tonnával. Ennek túlnyomó többsége, mintegy 92%-a azonban lignit, amelynek alacsony a fűtőértéke és leginkább elektromos áram fejlesztésére használják. A legnagyobb kőszénbánya a Marica Iztok a Felső-Trák-alföldön, mely az azonos nevű ipari komplexumot látja el lignittel. További jelentős lignitlelőhelyek találhatóak a Szófiai-medencében, Elhovónál, Lomnál és Marica Zapadnál. A barnakőszén mennyisége körülbelül 300 millió tonnát tesz ki, főleg Bobov Dolnál, Perniknél és Burgasznál található. A bányászható feketekőszén és antracit mennyisége elenyésző, 10 millió, illetve 2,5 millió tonna. Feketekőszén a Közép-Balkán-hegységben található, antracit pedig a Nyugati-Balkán-hegységben. Dél-Dobrudzsában is jelentős feketekőszén-tartalékokat fedeztek fel, mintegy egymilliárd tonnát, azonban annyira mélyen van (1370-1950 méteren), hogy bányászata nem lehetséges. Észak-Bulgáriában és az ország fekete-tengeri kizárólagos gazdasági övezetében kőolaj és földgáz is található. Kőolajat Dolni Dabniknál és Gigennél (Pleven megye), valamint Tyulenovónál (Dobrics megye) termelnek ki. A rendelkezésre álló készlet mintegy 20 millió tonna. A Kaliakra-foknál mintegy hárommilliárd m3-nyi földgázlelőhelyet fedeztek fel; Lovecs és Etropole között 22 milliárd m3 található; Devencinél kb. hatmilliárd m3; további lelőhelyek vannak Devetakinál és Butannál. Becslések szerint az Aszparuh bolgár kánról elnevezett fekete-tengeri blokkban további 100 milliárd m3 lehet. Bulgáriának jelentősek a réz-, cink- és ólom-készletei, főképp a déli részeken, a Rila–Rodopei masszívumban. Található itt szfalerit, pirit, kalkopirit, arzenopirit, titanit. Rézércben gazdag lelőhely a Szredna gora és Burgasz környéke. A két legnagyobb vasércbánya Kremikovciban és Krumovóban található, mintegy 430 millió tonnányi tartalékkal. Mangánércet Obrocsiste környékén, Várna megyében és Szófia megyében bányásznak. Bányásznak még aranyat, platinát, ezüstöt, molibdént, nikkelt és volfrámot tartalmazó érceket. Az ország nemfémes ásványkincsekben is gazdag. Jelentős kősólelőhely van Provadija környékén, 4,4 milliárd tonnával. A közelben fedezték fel Szolnicata település maradványait, melyről úgy tartják, Európa legrégebbi városa lehetett, és sóbányászattal foglalkoztak az itt élők mintegy hatezer évvel ezelőtt. Északkelet-Bulgáriában kaolinit található, mintegy 70 millió tonna. A Pirin-, a Rodope-, a Sztrandzsa- és a Nyugati-Balkán-hegységekben márvány lelhető fel. További fontos nemfémes ásványkincsek még a gipsz, a barit, a fluorit, a zeolit, a kianit, a mészkő, a kvarchomok, a trasz, a perlit, a földpátok, a gránit. ## Növény- és állatvilág Bulgáriában jellemzően közép-európai fajok vannak jelen, bár a magasabb helyeken sarkvidéki és alpesi fajok is előfordulnak. Bulgária az egyik legváltozatosabb élővilággal rendelkező európai ország, mintegy 3900 növényfajjal, 210 halfajjal, 37 hüllőfajjal, 428 madárfajjal (ebből 252 fészekrakó), 95 emlősfajjal, 18 kétéltű fajjal. Ezek közül 1300 faj endemikus, ez a növényvilág 5%-át, a rovarfajok 4,3%-át, a nem rovar fajok 8,8%-át jelenti. Az endemikus fajok közül 65 sebezhető, 15 veszélyeztetett és 12 súlyosan veszélyeztetett. Az országban 3 nemzeti és 11 natúrpark, 55 rezervátum és 35 kezelt természetvédelmi rezervátum (ezekből 16 bioszféra-rezervátum) található. A Pirin Nemzeti Park és a Szrebarna bioszféra-rezervátum szerepel az UNESCO világörökségi listáján, további öt természeti helyszín pedig a javaslati listán. ### Növénytakaró A jégkorszak Bulgária alföldjein és síkságain nem volt különösebben nagy hatással a növénytakaróra, emiatt olyan reliktum fajok is megtalálhatóak, mint a keleti platán, a szelídgesztenye, a babérhárs vagy a balkáni páncélfenyő. A legelterjedtebb erdő a lombhullató (főleg tölgy és bükk), keleten a sztyeppi növények uralkodóak, délen mediterrán növényzet, macchia a jellemző, valamint olyan fajok, mint például az örökzöld puszpángfélék, a keleti platán, a görög boróka. A hegyoldalakon a tölgy és a bükk mellett hegyi szil, magas kőris, kislevelű hárs, gyertyán és juhar is él. A folyók mentén fűzfa, égerfa, nyárfa is megtalálható. A Kamcsija, a Batovszka és a Ropotamo vidékén elterjedt a rekettyés. A magas hegységeket tűlevelű erdők borítják, lucfenyővel, jegenyefenyővel, feketefenyővel, erdeifenyővel, balkáni páncélfenyővel, törpeborókával és törpefenyővel. Az erdeifenyő-erdők keverednek lombhullató fákkal, aljnövényzete állhat borókából és áfonyából. A lomboserdőkhöz kapcsolódnak a bokorerdők, orgonával, cserszömörcével, mogyorócserjékkel, krisztustövissel. Az endemikus növények közül a leggazdagabb családok az őszirózsafélék, a szegfűfélék, a tátogatófélék, a rózsafélék és a perjefélék. 2012-es adatok szerint az ország területének 37,2%-a erdő. Bulgáriában található a világ legöregebb fái közé tartozó Bajkusev-fenyő (egy kb. 1300 éves balkáni páncélfenyő) és a mintegy 1600 éves Gránit-tölgy. ### Állatvilág Akárcsak a növényvilága, az állatvilága is igen változatos. A Bolgár-tábla, a Balkán-hegység, a Rila–Rodopei-masszívum és az ország délnyugati része az európai–szibériai övezethez tartozik az állatvilág szempontjából, így a közép-európai fajoknak mintegy 60%-a itt is megtalálható (nyúl, sün, vakond, görény, mókus, fogoly, fürj, tőkés réce, sas, bagoly, vaddisznó, vadkecske, szarvas, őz, barna medve, farkas, róka, menyét, nyuszt stb.) A mediterrán övezetben élő fajok közül többek között olyanok találhatóak Bulgáriában, mint a vízipocok, a mocsári teknős, a fácán, a sakál, viperafélék, siklók. Dél-Dobrudzsára jellemzőek a sztyeppei fajok, valamint olyan átmeneti fajok, mint a pelikán vagy a hattyú. Olyan állatok is megtalálhatóak Bulgáriában, mint a barna delfin, a palackorrú delfin, a vidra, a zerge, vagy a tigrisgörény. ## Környezetvédelem Bulgária ratifikálta a Kiotói jegyzőkönyvet, 1990 és 2009 között 30%-kal csökkentette a szén-dioxid-kibocsátást. Ennek ellenére a gyárak és a kohászat okozta szennyezés továbbra is problémát jelent, 2013-ban a légszennyezettség mértéke az európai államok között a legmagasabb volt. A szennyezés a városokat érinti leginkább, ahol a levegő minőségét befolyásolják a kőszénnel működtetett erőművek, valamint a gépjárműforgalom. A rovarirtó szerek használata, valamint az elavult ipari szennyvízrendszerek szennyezik a talajt és a vizeket. Bulgáriában található a Marica Iztok 2 erőmű, mely az Európai Környezetvédelmi Ügynökség szerint a legtöbb környezeti és egészségügyi kárt okozza Európában. 2010-ben nyitották meg az ország első elektronikushulladék-újrafeldolgozó üzemét. A helyzet javul, a kormány számos programot indított a szennyezés csökkentésére. A Yale Egyetem által kidolgozott környezetvédelmi teljesítménymutató (EPI) szerint 2016-ban Bulgária a 33. helyen áll a világ 180 országa között. A felszíni és talajvíz minősége fokozatosan javul, 2005 óta egyre több víztisztító telep épül. A környezetvédelem 866 millió euróba került 2015-ben, ami a GDP 2,2%-a. Ez a költség évről évre folyamatosan nő. ## Fordítás

Hangul

A hangul a koreai nyelv ábécéje, amelynek kialakítását hagyományosan Nagy Szedzsong királynak tulajdonítják az 1440-es években. Az egyik leginkább tudományosnak tartott, jelenleg is használatban lévő ábécé a világon. A nyelvet korábban handzsával, azaz a koreai nyelvre adaptált kínai írásjegyekkel írták. Bár Szedzsong hivatalossá tette a hangult, a konfucianizmus és a kínai kultúra befolyása miatt egészen 1945-ig nem nagyon használták. A hangul a hivatalos írásmód Észak-Koreában és Dél-Koreában. A két változat között van némi eltérés a helyesírásban és a kiejtésben, továbbá Északon csoszongul a megnevezése. A hangul összesen 24 gyökből (betűből) áll, 10 magánhangzóból és 14 mássalhangzóból. A gyökök a latin írással ellentétben nem feltétlenül egymást követik, hanem egységekbe rendeződnek. Egy egység egy szótagot jelöl, például a han szótag írásképe 한, amely három gyökből (betűből) áll, ezek a ᄒ h, az ᅡ a és az ᄂ n. Egy egység kettő–öt gyökből állhat, ebből egy mindenképpen mássalhangzó és egy magánhangzó. Összesen egységet lehet a segítségükkel létrehozni, azonban nem mindegyik létező szótag a nyelvben. A hangul rendszert bevezető, 1446-ban publikált Hunmindzsongum dokumentum 1997-ben bekerült az UNESCO A világ emlékezete programjába. ## Elnevezései Az ábécé eredeti elnevezése Hunmindzsongum (훈민정음) volt, amelynek jelentése „a nép helyes kiejtésre tanítása”. Az azonos című dokumentumot Nagy Szedzsong adatta ki 1446-ban, azzal a céllal, hogy a kínai írást nem ismerő köznép is megtanulhasson írni és olvasni. Dél-Koreában az ábécé elnevezése hangul, Észak-Koreában azonban csoszongul. A hangul kifejezést 1912-ben Csu Sigjong nyelvészprofesszor adta az ábécének, ami több jelentéssel is bír: „koreai írás”, „nagyszerű írás”, „egyedüli írás”, illetve „helyes írás”. A huszadik századig a tanult elit a hangult nem alkalmazta, a következő nevek léteztek erre az ábécére: - csongum (정음, a Hunmindzsongum rövidítéseként) - acshimgul (아침글, „egy reggel alatt megtanulható írás”) - kungmmun (hangul: 국문, handzsa: 國文, „nemzeti írás”) - onmun (hangul: 언문, handzsa: 諺文 „népírás”) - amgul (암글, „női írás”; másképp: amkhul, 암클). - ahetkul vagy ahegul (아햇글 / 아해글, „gyerekírás”) Az amgul és az ahetkul alakok tényleges használatára nincs konkrét bizonyíték. ## Története A jelenlegi ismeretek szerint Koreában a kínai írásjegyek átvétele előtt nem létezett önálló írás, az első ilyen írásos emlék Kr. u. 85-re tehető. A kínai írásjegyű handzsa felváltására készített hangult Nagy Szedzsong, a Csoszon-dinasztia negyedik királya vezette be. Bár a kutatók egy része szerint az ábécé megalkotásában nagy valószínűség szerint részt vettek az udvar legtehetségesebb tudósai, a Csiphjondzson (집현전, „a kiválóságok csarnoka”) tagjai, az írásos feljegyzések elemzése után arra a következtetésre jutottak, hogy sokkal valószínűbb, hogy Szedzsong maga találta fel az ábécét, és nem vonta be a tudósokat, tudván, hogy a kor művelt emberei elutasították volna a gondolatot, hogy a köznép is műveltté válhasson. Az ábécét valamikor 1443 decemberében vagy 1444 januárjában fejezte be, és a rendszert a Hunmindzsongum („A megfelelő hangok a nép oktatására”) című dokumentumban tette közzé, ami után az ábécé az első nevét kapta. A kézirat közzétételének napja, október 9-e Dél-Koreában a hangulnap, amelyet 1926 óta ünnepelnek. Észak-Koreában január 15-re esik. A Hunmindzsongumhoz készült kiegészítő dokumentumban (Hunmindzsongum herje, „magyarázat és példák”) lelhető fel a hangul alkotási folyamatának leírása, valamint a betűk alakjának magyarázata. E szerint a betűk a jin-jang-harmónia elvére épülnek, és az alakjuk a hangképzésüket imitálja, például a k/g hang betűje, a ᄀ a nyelv mozgására utal ennek a hangnak a képzésekor. Ezen felül az ábécé megalkotása két lépcsőben történt: Szedzsong megalkotta az egyszerűbb alapgyököket, majd ezekre építette a többit. A reprezentált hangok kiejtési sajátosságai alapján a betűk csoportokba rendeződnek, például a hasonló magánhangzók esetében (ᅡ a → ᅣ ja; ᅩ o → ᅭ jo), rendszert alkotva. Szedzsong azzal érvelt az ábécé mellett, hogy a koreai nyelv teljesen különbözik a kínaitól, így a kínai írás nem megfelelő a leírására, a köznép pedig képtelen megtanulni a bonyolult írásjegyeket. Éppen emiatt a felsőbb osztály tagjain kívül nem tudtak a koreaiak írni és olvasni. A hangult tehát úgy tervezte meg, hogy „a bölcs ember elmélyülhet benne, mielőtt még véget érne a reggel, az ostoba ember tíz nap alatt tanulhatja meg.” A hangul bevezetését Cshö Malli (최만리) oktatásügyi miniszter és más koreai konfucianisták is ellenezték, mert úgy vélték, a handzsa az egyedüli törvényes írásrendszer, és valószínűleg a pozíciójukat is féltették. A rendszer mégis népszerű lett, ahogy azt Szedzsong is eltervezte, különösen a nők és az írók körében, illetve a köznépnek szánt közleményekben használták. Egy 2011-ben felfedezett, alacsony rangú katonatiszt által az 1490-es években, hangullal írt levél alapján most már úgy vélik a történészek, hogy az ábécé elterjedtebb volt a nép körében, mint azt korábban gondolták, és nem csak a nők, de az írástudó férfiak is használták, már alig fél évszázaddal a megalkotását követően. 1504-ben, miután hangullal írt szövegekben kritizálták az uralkodását, Jonszangun, a Csoszon-dinasztia 10. királya betiltotta a hangul használatát és oktatását. 1506-ban Csungdzsong király megszüntette a hangul kutatásával foglalkozó minisztériumot, az Onmun Cshongot (언문청). A 16. században a hangul iránti érdeklődés a kasza és a sidzso műfajának megjelenésekor újjáéledt. A 17. században számos regény született hangul írással. Mivel az emberek hallás után próbálták leírni a szavakat, nem volt általános helyesírási rendszer. Európába az első, hangulról szóló könyvet Isaac Titsingh hozta be 1796-ban, a Szangoku cúran zuszecu (三国通覧図説; Hepburn: Sangoku Tsūran Zusetsu^?, ’Három ország illusztrált leírása’) 1785-ben jelent meg Japánban, és többek között a Csoszon-dinasztiával és a hangullal is foglalkozott. A 19. században a növekvő nacionalizmus hatására, valamint a nyugati misszionárius iskolákban végzett népszerűsítő munkájának köszönhetően a kapo reformok idejében, 1894-ben először készültek hivatalos dokumentumok hangul írással. Egy évvel később az elemi iskolai tankönyvekben is elkezdték használni, 1896-ban pedig megjelent az első hangullal írt újság, a Tongnip Sinmun (독립신문, The Independent, magyarra lefordítva "a független"). Ennek ellenére az irodalmi elit továbbra is a handzsát használta, és a lakosság jó része továbbra sem tudott írni és olvasni. Amikor 1910-ben Korea japán uralom alá került, a japán lett a hivatalos nyelv. A japán rendelkezések ellenére a koreaiak a nacionalizmus jegyében mindent megtettek a hangul népszerűsítéséért, úgy az oktatásban, mint az irodalomban. 1912-ben Csu Sigjong nyelvészprofesszor adta az ábécének a hangul nevet, és ő alapította a Hangul Társaságot, amely 1933-ban kiadta az első, helyesírást szabályozó dokumentumot. 1938-ban a japánok megtiltották a koreai nyelv használatát az iskolákban, 1941-ben pedig minden koreai nyelvű kiadványt betiltottak. 1946-ban, a japán uralom végeztével, kiadták a hangul modern helyesírási szabályzatát, 1953-ban pedig Li Szin Man próbálta meg egyszerűsíteni az írást egy rendelettel, amit azonban 1955-ben kénytelen volt visszavonni, olyan ellenállásba ütközött. A koreaiak egyre kevésbé használják a handzsát, bár az 1980-as években Dél-Koreában voltak olyan kezdeményezések, amelyek a Kínával és Japánnal való gazdasági versengés miatt újra be akarták vezetni a kínai írás tanítását az általános iskolákban. Észak-Koreában 1949 óta kizárólagosan hangullal írnak, a handzsát egyáltalán nem használják. A szöuli Hunmindzsongum Társaság (훈민정음학회) célja, hogy az írásrendszerrel nem rendelkező ázsiai nyelvek beszélőinek megtanítsa a hangul írásrendszert. 2009-ben az indonéz Celebesz szigeten található Bau-Bau faluban nem hivatalosan használni kezdték a hangult a Cia-Cia nyelv leírására. ## Gyökök A hangul ábécé gyökökből (betűkből) illetve digráfokból áll, melyek koreai elnevezése csamo (자모). A 24 gyök (betű) 27 digráfot alkothat. A 24 gyökből 14 mássalhangzót (자음, csaum) és tíz magánhangzót (모음, moum) jelöl. Öt mássalhangzó megkettőződik, ezzel jelölve az erőteljesebb, „kemény” ejtést. A tíz magánhangzó segítségével 11 további kettőshangzó alkotható. ### Vonássorrend A vonássorrend a kínai kalligráfián alapuló koreai kalligráfia szabályait követi. A jésített magánhangzóknál a rövid vonás megkettőződik. ### Alakjuk magyarázata #### Mássalhangzók A Hunmindzsongum herje részletes magyarázatot ad a betűk alakjára. E szerint a mássalhangzók öt alapbetűre épülnek, ezek alakja a hangképzést imitálja. A betűk alakja ezen felül utal az egymáshoz való fonológiai viszonyukra is, az azonos helyen képzett hangokat jelölő betűk alakja hasonló, a hehezetesen ejtett hangokat pedig egy plusz vonással jelzik. Ezzel a rendszerrel a hangul jelentősen különbözik például a latin ábécétől, ahol a betűk ejtésére vagy egymáshoz való viszonyára semmi sem utal. - ᄀ (k/g): az alak azt mutatja, ahogy a nyelv elzárja a levegő útját a lágy szájpadnál. - ᄂ (n): azt mutatja, ahogy a nyelv a szájpaddal érintkezik. - ᄆ (m): a száj sematikus ábrája. - ᄉ (sz): alakja a metszőfogra utal. - ᄋ (hangtalan szótagkezdő): a torok alakjára utal. A Herje szerint a többi mássalhangzó kialakítása a következőképpen történt, egy-egy vonal hozzáadásával: - veláris: ᄀ (k) → ᄏ (kh) - alveoláris: ᄂ (n) → ᄃ (d/t) → ᄐ (th) - bilabiális: ᄆ (m) → ᄇ (b/p) → ᄑ (ph) - dentális: ᄉ (sz) → ᄌ (cs/dzs) → ᄎ (csh) - glottális: ᄋ (hangtalan szótagkezdő) → ᅙ (ʔ) → ᄒ (h) #### Magánhangzók Young-Key Kim-Renaud, a koreai nyelv professzora szerint a magánhangzók hangulbeli jelölése egyedülálló Kelet-Ázsiában, mivel korábban egyetlen nyelvben sem jelölték őket önállóan, az indiai írásrendszerekben például a mássalhangzó integrált részei vagy diakritikus jelekkel jelölik őket. A magánhangzókat jelölő betűk megalkotásakor a konfucianista filozófia elveit olvasztották össze a nyelvészettel. Az alapokat adó három alak a következő: - A kereksége a Mennyeket szimbolizálja. - A ᅳ (/ɯ/) lapossága a Földet szimbolizálja. - A ᅵ (/i/) egyenes alakja az embert szimbolizálja. A többi betűt ennek a három alaknak a kombinációjából hozták létre, a jin-jang elv alapján két csoportra osztva a magánhangzókat, ezek megfelelnek a magánhangzó-harmónia elvének is: ### Eredetelméletek A koreai betűk alakjának eredetéről több elmélet is született. Mártonfi Ferenc szerint egyik létező ázsiai írásból sem lehet egyértelműen eredeztetni, bár egyes feltételezések szerint a kínai pecsétírás inspirálhatta, ez azonban csak az [m] hangot jelölő betű (ᄆ) esetében kimutatható, ami megegyezik a kínai száj (口, kou) írásjeggyel. A koreai betűk formája egyszerű geometriai mintákat követ, amelyek a mássalhangzók esetében a hangképzési módokat is jelölik. Ezen kívül a Koreában akkor már ismert indiai sziddham és a mongol pakpa (phagsz-pa) írásokkal szokták kapcsolatba hozni, mivel az ind írásrendszerekre is jellemző, hogy a rokon hangok betűit hasonlóképpen jelölik. Hatással lehetett még a japán nyelv szótagíró rendszere is. A kínai hatása leginkább abban mutatkozik meg, hogy a szótagegységeket a kínai írásjegyekhez hasonló nagyságú négyzetben írják, és a szótagkezdő, szótagvégi mássalhangzó helyzetének jelölése is innen származhat. Ezen felül megpróbálták eredeztetni a hangul betűket a szanszkrit, a tibeti és a bali írásból is, de olyan elmélet is született, amely a koreai házablakok alakjához hasonlónak vélte a betűket. ### Ábécérend A Hunmindzsongumban közölt ábécérend a korai mandarin nyelv egyik legbefolyásosabb szótárának, a ' (洪武正韻) a sorrendjét követte. ᄀ ᄏ ᅌ ᄃ ᄐ ᄂ ᄇ ᄑ ᄆ ᄌ ᄎ ᄉ ᅙ ᄒ ᄋ ᄅ ᅀ ᆞ ᅳ ᅵ ᅩ ᅡ ᅮ ᅥ ᅭ ᅣ ᅲ ᅧ Cshö Szedzsin a Hungmong Csahöben (1527) más sorrendet állított fel, előre kerültek azok a mássalhangzók, amelyek szótag elején és végén is állhatnak, ezeket követték a csak szótag elején álló mássalhangzók, majd a magánhangzók. Ez a sorrend lett a későbbi modern, úgynevezett ka-na-da ábécérendek alapja. ᄀ ᄂ ᄃ ᄅ ᄆ ᄇ ᄉ ᅌ ᄏ ᄐ ᄑ ᄌ ᄎ ᅀ ᄋ ᄒ ᅡ ᅣ ᅥ ᅧ ᅩ ᅭ ᅮ ᅲ ᅳ ᅵ ᆞ A mai dél-koreai ábécérend a következő: ᄀ ᄁ ᄂ ᄃ ᄄ ᄅ ᄆ ᄇ ᄈ ᄉ ᄊ ᄋ ᄌ ᄍ ᄎ ᄏ ᄐ ᄑ ᄒ ᅡ ᅢ ᅣ ᅤ ᅥ ᅦ ᅧ ᅨ ᅩ ᅪ ᅫ ᅬ ᅭ ᅮ ᅯ ᅰ ᅱ ᅲ ᅳ ᅴ ᅵ A szótagvégi mássalhangzók sorrendje a lehetséges (élő) kombinációk figyelembe vételével: ᄀ ᄁ ᆪ ᄂ ᆬ ᆭ ᄃ ᄅ ᆰ ᆱ ᆲ ᆳ ᆴ ᆵ ᄚ ᄆ ᄇ ᄡ ᄉ ᄊ ᄋ ᄌ ᄎ ᄏ ᄐ ᄑ ᄒ Az Észak-Koreában hivatalos ábécérend a következő: ᄀ ᄂ ᄃ ᄅ ᄆ ᄇ ᄉ ᄌ ᄎ ᄏ ᄐ ᄑ ᄒ ᄁ ᄄ ᄈ ᄊ ᄍ ᄋ ᅡ ᅣ ᅥ ᅧ ᅩ ᅭ ᅮ ᅲ ᅳ ᅵ ᅢ ᅤ ᅦ ᅨ ᅬ ᅱ ᅴ ᅪ ᅯ ᅫ ᅰ ### Elnevezésük A gyökök nevét 1527-ben Cshö Szedzsin (최세진) adta a Hunmong csahö (훈몽자회, „Írásjegyek jegyzéke a tanulatlanok okítására”) című művében. Cshö a gyökök szótagkezdő pozícióban való ejtését vette alapul, ehhez párosította az „ember”, illetve „föld” jelentésű /i/ és /u/ betűket, majd a nevet a kezdőbetű szótagvégi ejtésének megfelelően zárta le, így született például a ᄀ betű neve, a kijok. A magánhangzókat a kiejtésük szerint nevezte el. 1933-ban a Hangul Társaság a csak szótagkezdő pozícióban szereplő betűk nevét megváltoztatta. A magánhangzók elé, ha önmagukban vagy szótag elején állnak, egy hangtalan ᄋ (iung) kerül. ### Kikopott gyökök A Szedzsong által tervezett ábécéből mára több gyök is kikopott, egyrészt azért, mert a hangtani változások következtében már nem léteznek azok a hangok, amiket jelölnek, más betűk a kínai rímtáblázat jelölésére készültek. Az archaikussá vált gyökök közül a leggyakoribbak a következők: - ᆞ (átírva: //): az are-a (아래아, „alsó /a/”) magánhangzó jelölése egy pont volt a mássalhangzó alatt (az are jelentése „alatt”). A magánhangzó már a 16. században kikopott, más hangok vették át a helyét a szótagokban (/a/, /o/ és /u/). A are-a teljesen nem tűnt el, a csedzsu-szigeti dialektusban még létezik. A betű egyes márkanevekben is használatos még. - ᅀ (átírva /z/): a pansiot (반시옷) a 16. században kopott ki, a vele írt szótagokban siot (ᄉ) lett belőle. - ᅙ (átírva //): a jorinhiut (여린히읗, „lágy hiut”) vagy tön iung (된 이응, „erőteljes iung”) egy glottális stop, amivel írásban egyes kínai eredetű szavakban a szótagkezdő hangok erőteljes voltát jelezték. Az 1490-es évekre gyakorlatilag már nem lehetett megkülönböztetni az iungtól (ᄋ). - ᅌ (átírva /ŋ/): a jesiung (옛이응) eredetileg szótagkezdő és szótagzáró mássalhangzó volt, de az 1490-es évekre szótagkezdő pozícióban már nem ejtették. Az 1500-as évekre szótagzáróként is kikopott. Helyét a szótagkezdő magánhangzók és a szótagvégi ng jelölésében az iung (ᄋ) vette át. - ᄫ (átírva /β/): a kabjounbiup (가벼운비읍) a zöngés bilabiális réshang /β/ jelölésére szolgált, aminek ejtésekor a /p/-vel (ᄇ) ellentétben az ajkak nem záródnak össze szorosan. A kabjounbiup mintájára létrejött még például a ᄝ (IPA ), a ᅗ és a ᄬ is, ezeket azonban a kínai szavak kiejtésének leírására használták és nem a koreai nyelv hangjainak jelölésére. Két kettőzött betű is kikopott az 1480-as években, főképp a kínai kiejtés átírására használták őket: - ᅘ (átírva /x/): a sszanghiut (쌍히읗, „kettőzött hiut”) leheletesen képzett /h/ hang volt. - ᅇ: a sszangiung (쌍이응, „kettőzött iung”) betűt magánhangzóra végződő szótagok végén használták, akkor, ha a toldalék magánhangzóval kezdődött. Ugyancsak kikoptak a kínai sziszegő hangok jelölésére alkalmazott betűk. Ezeket a koreai ᄉ, ᄊ, ᄌ, ᄍ és ᄎ betűk módosításával hozták létre: - alveoláris: ᄼ, ᄽ, ᅎ, ᅏ, ᅔ - retroflex: ᄾ, ᄿ, ᅐ, ᅑ, ᅕ ### Észak-koreai gyökök 1948-ban Észak-Koreában helyesírási reformot akartak bevezetni, aminek keretében több kikopott gyököt visszaállítottak és új gyököket vezettek be. A változtatás azonban nem aratott sikert, és 1954-ben a reformtervet végleg elvetették. - ¹ Nem ejtődik. - ² Felerősíti (megkettőzi) az előtte álló mássalhangzót, akárcsak a ᄉ. - ³ A következő magánhangzókkal párosul: ᅪ, ᅫ, ᅬ, ᅯ, ᅰ, ᅱ - ⁴ A következő magánhangzókkal párosul: ᅣ, ᅤ, ᅧ, ᅨ, ᅭ, ᅲ ## Szótagegységek A hangul bár ábécé, a koreai írásképben a betűk elrendezése nem lineáris, mint mondjuk a latin betűs nyelvek esetében. A betűk szótagegységekbe vagy blokkba rendeződnek, amelyek aztán a szavakat alkotják. A szótagegységek kettő vagy három elemből épülnek fel: a szótagkezdő mássalhangzóból (초성, cshoszong), ami lehet kettőzött mássalhangzó is, egy magánhangzóból vagy diftongusból (중성 csungszong, szótagmag) és egy szótagzáró mássalhangzóból vagy mássalhangzó-kapcsolódásból (종성, csongszong), utóbbi nem feltétele a szótagnak. Amikor a szótag nem mássalhangzóval kezdődik, a helyét iunggal (ᄋ) jelölik a szótagblokkban. A koreai szótagegység így minimum egy magánhangzóból és egy mássalhangzóból áll. A szótagegységeket a kínai írásjegyekhez hasonlóan azonos nagyságú négyzetekbe tömörítik. A szótagegységek elrendezésének lehetséges módjai: - szk : szótagkezdő mássalhangzó - m: magánhangzó - szz' : szótagzáró mássalhangzó A szótagegységek felépítéséhez tartozik, hogy bizonyos betűk csak bizonyos pozíciókban szerepelhetnek. A hosszú függőleges vonással írandó magánhangzók a szótagkezdő mássalhangzó (vagy annak hiányát jelölő iung) mögött helyezkednek el, míg a hosszú vízszintes vonással írt magánhangzók a mássalhangzó alatt. A szótagzáró mássalhangzó mindig a megelőző magánhangzó alatt helyezkedik el. A szótagegységek helyett a lineáris írás bevezetése többször is felmerült a hangul története során, Csu Sigjong és az észak-koreai Kim Dubong is foglalkozott vele, de még Kim Ir Szen is fontolgatta az 1980-as években, azonban minden bevezetési kísérlet ellenállásba ütközött, a koreaiak nemzeti büszkesége miatt. A technológia fejlődésével a hangul szótagegységek nyomtatása, számítógépre vitele már nem okoz problémát, így a leggyakoribb érv a lineáris hangul mellett semmissé vált. ## Helyesírás A hangul helyesírása rendkívül összetett. Eleinte hallás után írták le a szavakat, az első, helyesírást szabályozó dokumentumot 1933-ban adta ki a Hangul Társaság. A hangul szótagblokkokat jól elkülöníthetően írták kezdettől fogva, de nem tettek szóközt szavak közé, ez csupán 1896-tól vált gyakorlattá. Később a nyelv átvette az angol közvetítésével a nyugati központozást. A koreai helyesírás ma már nem ejtéskövető, hanem morfofonemikus jellegű, a szótagok megjelenése állandó, függetlenül attól, hogy az adott pozícióban a hangilleszkedés miatt másképp ejtődik, kivételt ez alól csak az irregulárisan képzett igék szótőváltozásai jelentenek. A jelenleg elfogadott helyesírás alapja az 1988-ban kiadott Hangul helyesírás (한글 맞춤법, Hangul maccshumbop). Ezzel egyetemben az Oktatásügyi Minisztérium egy másik dokumentumot is kiadott a nyelv sztenderdizálása érdekében, ami a szöuli dialektust veszi alapul a sztenderd írott-olvasott nyelvnél. A helyesírás 20. századi reformja során kerültek az ábécébe a dupla betűk, ezeket a hangokat korábban mássalhangzó kombinációkkal jelölték. A nyelv sztenderdizálásával együtt jár, hogy a regionális nyelvjárások lassan eltűnnek, ugyanez igaz Észak-Koreára is, ahol 1945 óta a phenjani nyelvjárást propagálják. A koreai nyelv helyesírása néhol nem egységes, különösen a jövevényszavak területén, például a „torta” jelentésű angol jövevényszó kétféleképp is előfordul: 케이크 (khe-i-khu) és 케잌 (khe-ikh) alakban. Nem egységes időnként az idegen személynevek átírása sem, Mao Ce-tung nevét írják 마오쩌뚱 (ma-o-ccso-ddung) és 모택동 (mo-thek-tong) formában is. Különbség van az észak- és dél-koreai helyesírás között is, például tulajdonnevek esetében (Észak: 오사까, o-sza-kka ↔ Dél: 오사카 o-sza-kha; „Oszaka”), de koreai szavaknál is előfordul (Észak: 람용, ram-jong ↔ Dél: 남용, nam-jong; „visszaélés”). ## Betűkép A hangult eredetileg – kínai mintára – felülről lefelé és jobbról balra írták, az eredeti betűkép a nyomatott írásban is leginkább a kalligrafikus ecsetvonásokat imitálta hagyományból, később, az 1900-as évek elején japán hatásra megjelentek másféle betűtípusok is (például serif és sans-serif). A balról jobbra, horizontálisan olvasott hangul megjelenése az 1800-as évek végére tehető, és valószínűleg azért lett szükség az alkalmazására, mert a vertikálisan írt hangullal nehezen lehetett latin betűvel kevert szövegeket, például szótárakat összeállítani. 1947-ben hivatalosan is a horizontális íráskép lett az elfogadott a tankönyvekben, az újságok pedig az 1980-as évektől álltak át rá. A vertikális írás azonban nem veszett ki teljesen a kultúrából, például gyakran alkalmazzák cégtáblákon. A betűk alakja a szótagblokkban betöltött helyzetüktől függően módosulhat, ez a hangul digitalizálásakor is problémákat okoz, különösen mivel a szótagokat azonos nagyságú négyzethez méretezik, a nagyobb betűket tartalmazó négyzetbe zsúfolt szótagok így összenyomódnak, olvasásuk az interneten egyes betűtípusok esetében például nehézkessé válhat (lásd például a 를 rul szótagot). Mintegy 3500 betűtípust fejlesztettek a hangul számára, ezekből körülbelül 300-at használnak gyakrabban. Az új fejlesztések között szerepelnek olyan betűtípusok is, amelyek szakítanak a hagyományos, négyzetalapú elrendezéssel, és olyanok is vannak, amelyek a kézírást imitálják. ## Átírási rendszerek A hangul latin betűs átírására több rendszer is létezik, a legnépszerűbb a McCune–Reischauer-átírás, melyet George McCune és Edwin Reischauer hozott létre és publikált 1939-ben. Ez a rendszer nem betű szerinti átírás, hanem kiejtés szerinti, és az angol nyelv anyanyelvi beszélői számára készült. A Yale átírást az 1960-as–'70-es években véglegesítették a négy nagy kelet-ázsiai nyelvre, a Yale-átírást főképpen nyelvészek alkalmazzák, mert pontosabban követi a helyesírást. 2000-ben a McCune–Reischauer-rendszert Dél-Koreában felváltotta egy átdolgozott változat, melyet A Koreai Nyelv Nemzeti Akadémiája dolgozott ki. A magyar átírási rendszer alapja a Keleti nevek magyar helyesírása'' című akadémiai kiadvány. ## Kritikája Bár a világ egyik legtudományosabb írásrendszerének tartják, a koreaiak pedig úgy vélik, hogy a hangul az egyik leginnovatívabb és legkülönlegesebb írásrendszer a világon, nyelvészek szerint mégsem tökéletes. A négyzetbe tömörítés például megnehezítette a gépírást – bár a számítógépre vitelt nem – és a tömörítés miatt az egyes betűk alakja változhat, ami megnehezíti az egymástól való megkülönböztetésüket. Ugyancsak problémát jelent, hogy az idegen nevek átírására a koreai nem rendelkezik megfelelő betűkkel, például nincs és a hangul rendszerén belül nem is lehet betűt alkotni a más nyelvekben gyakran előforduló [v], [f], [z], [zs] fonémákra. A hangul nem jelöli a kis- és nagybetűket, emiatt nehéz egymástól megkülönböztetni a tulajdonneveket és a közneveket. Nem tesznek különbséget a nyomtatott és a folyóírás között sem, az iskolákban nem tanítják, hogyan kell a betűket összekötni, erre mindenki magától jön rá. Ezen felül, egészen a 20. századig, a kínai mintájára a szavakat egybeírták, és központozást sem használtak, ami megnehezítette az olvasást. Ugyancsak a kínai mintájára először felülről lefelé kellett olvasni a sorokat, ma már a latin betűs nyelvek mintájára ezek balról jobbra olvasandóak, a kínai elrendezés ritkábban fordul elő (például egyes konzervatívabb napilapokban). ## Fordítás ## Ajánlott irodalom

Vezúv

A Vezúv (, ) Olaszország Campania régiójában, Nápolytól 9 km-rel keletre helyezkedik el. (A többi aktív európai vulkán – Etna, Stromboli, Vulcano, Izland és környékének vulkánjai, esetleg Szantorini – szigeteken található.) Az ókorban Héraklész (Hercules) szent hegyének tartották. Ismertsége elsősorban a 79-es kitörésének tudható be, amelyben hamuja és lávája eltemette Pompeii, Herculaneum, Oplontis és Stabiae római településeket. Azóta számtalanszor kitört (utoljára 1944-ben). Napjaink egyik legveszélyesebb tűzhányójaként tartják számon, mivel közvetlen közelében több mint 3 millióan laknak. ## Nevének eredete Nevét többféleképpen származtatják: - Héraklész Zeusz és Alkméné fia volt. Zeuszt Huēs (Ὓης) néven is ismerték, és ezért Héraklészt Huēsou huios (Ὓησου υἱός, azaz Zeusz fia) néven. Ennek fonetikus latin átirata a Vesuvius. - A vulkán nevét a füst jelentésű oszk fesf szóból is eredeztetik. - A vulkán nevét a tűzhelyet jelentő, proto-indoeurópai ves szóból is levezethetjük. ## Kialakulása A Vezúv az Afrikai és Eurázsiai litoszféralemez ütközése (kollízió) eredményeként alakult ki. Az alpi hegységképződés eredményeként mindkét kéreglemez pereme összetöredezett; mikrolemezek váltak le róluk. A nagy lemezek közé szorult mikrolemezek bonyolult elfordulások és eltolódások rendkívül nehezen rekonstruálható sorozata közben rendszeresen egymásnak ütköztek, illetve részben még ütköznek ma is. Az észak felé nyomuló Afrikai lemez és az Európa pereméről letört Apúliai-mikrolemez közé szorult az Ibériai-mikrolemez csücske, és ahogy a rendelkezésére álló hely fogy, ez a lemeztöredék összetöredezik: egyes részei feltorlódnak, mások a mélybe buknak. A lesüllyedő lemezdarabok részleges megolvadásának terméke a Campaniai vulkáni ívben, a Lipari-szigeteken és az Etnában felszínre törő magma. Mivel az alásüllyedő töredékek kőzettani összetétele meglehetősen változatos, az egyes vulkánokból más-más típusú láva bukkan a felszínre: némelyek (Etna, Stromboli) bázikusak, mások (Lipari-szigetek) savanyúak, a többség pedig átmeneti (andezites). A Vezúv a Campi Flegrei vulkánjaival, a Monte Epomeóval és néhány kisebb, tenger alatti vulkánnal a campaniai vulkáni ívbe tartozik. A Vezúv az andezitvulkánok többségéhez hasonlóan ún. rétegvulkán (sztratovulkán, a geológus szlengben „szendvics”), mely vulkáni hamuból, tefrából és lávafolyásokból épül fel. Az andezitláva viszkozitása közepes, minél fogva lassabban folyik és gyorsabban megszilárdul, mint a bazalt. A mai Vezúv elődjének, a Monte Sommának alapja a tengerszint alatt 1000 méterrel fekszik. A vulkáni kúp mezozoikumi és harmadidőszaki üledékrétegeken fekszik: triász dolomitok, valamint jura homokkő- és márgarétegek, amelyek mintegy 1500–1700 m vastagságúak. Ezen rétegek közé ignimbritrétegek (campaniai ignimbritek) ékelődnek, amelyek a szomszédos Campi Flegrei vulkanizmusa révén alakultak ki. A kitörések során felszínre hozott törmelékek vizsgálata során Alfred Rittmann svájci vulkanológus azt tapasztalta, hogy a triász dolomitokat erősen átalakította a magma és kőzet találkozása során fellépő kontakt metamorfózis, amiből arra következtetett, hogy a magmakamra mélyen, a triász dolomitok rétege alatt található. A magmakamra űrtartalmát 50 km3-re becsülte, átmérőjét 3 km-re. Feltételezéseit a későbbiekben geofizikai kutatások is megerősítették. A Somma-Vezúv kialakulását többféleképpen magyarázták. A klasszikus, Alfred Rittmann nevéhez fűződő elmélet szerint a vulkán kialakulásának története négy időszakra tagolható: Ős-Somma, Öreg-Somma, Fiatal-Somma és Vezúv. Rittmann az Ős-Somma kialakulását kb. 12 000 évvel ezelőttre teszi, amikor a magma egy 6 km mélységben levő kamrából a felszínre tört. Ezt egy 2000 éves nyugalmi periódus követte. A részlegesen üres magmakamra teteje beomlott, ami egy lokális tengeri transzgressziót okozott. Ezzel párhuzamosan a magmakamra áthelyeződött a triász dolomit rétegekbe. A magma kristályosodása következtében gázok és gőzök szabadultak fel (vízgőz, sósav, kén-hidrogén stb.), amelyek lassan a felszín felé nyomultak. Ezek, illetve a kontakt metamorfózis során felszabaduló gázok fokozatosan növelték a belső nyomást, minek következtében 8000 évvel ezelőtt a vulkán ismét kitört. A következő 2500 év aktivitása során született meg az Öreg-Somma, egy körülbelül 1000 m magas sztratovulkán. Ezt követően ismét egy inaktív periódus állt be, amikor a kúp beomlott, a külső erők pedig jelentősen átformálták alakját. A triász dolomitok kontakt metamorfózisa során ismét jelentős mennyiségű gáz szabadult fel, aminek következtében kb. 5000 éve a Vezúv ismét kitört. Rittmann ezt nevezte a Fiatal-Somma fázisának. Az utolsó időszak kezdetét a 79-es katasztrofális kitörés jelentette, amely során a Somma kalderájában kialakult a ma is látható Vezúv kúpja. E klasszikus elméletet igyekeznek pontosítani a modern kőzettani és vulkanológiai vizsgálatok, amelyek során egyre pontosabban sikerül behatárolni a Vezúv működésének fázisait. A Vezúv-obszervatórium által közzétett kutatási eredmények jelentősen kitolják az Ős-Somma kialakulásának idejét, mintegy 25 000 évvel ez előttre. Az első jelentős kitöréstől (cordolai) a 79-es kitörésig még négy jelentősebb plíniuszi-típusú kitörést tartanak számon, amiknek jelentős szerepük volt a vulkán kialakulásában.(Lásd: Kitörések alfejezet) ## Alakja, felépítése A campaniai vulkáni térséget négy különböző részre lehet osztani sajátosságaik alapján: a Vezúv vulkáni kúpja, Roccamonfina vulkáni kúpja a Monte Santa Croce, Campi Flegrei valamint a Nápolyi-öböl vulkáni szigetei. Annak ellenére, hogy akár a Campi Flegrei, akár a Nápolyi-öböl szigetei kétségtelenül érdekesek nemcsak a szakértő, de a dilettáns látogató számára is, az évszázadok során mégis a Vezúv keltette fel a legtöbb ember érdeklődését. A Vezúv Földünk egyik legismertebb vulkánja, amelynek karakterisztikus kúpja uralja az egész Nápolyi-öblöt. Elsősorban ezen tipikus kúp forma keltette fel gondolkodók érdeklődését már a történelmi ókorban. A Vezúv tipikus példája a vulkán a vulkánban morfológiának, olyannyira, hogy ezt a somma-cono-atrio felépítést róla nevezték el. Ennek lényege, hogy egy korábban beomlott kráter belsejében alakul ki egy új vulkáni kúp. A Vezúv elődje a Monte Somma (1133 m) volt; ez egy hatalmas, ősi kráter falának maradéka: ennyi maradt az eredetileg több ezer méter magas hegyből, miután az fölrobbant. A tulajdonképpeni Vezúv vagy Gran Cono (=nagy kúp) (1281 m) az egykori kráter közepén keletkezett, új vulkáni kúp. A Monte Somma vonulata és a Gran Cono közötti árok a Valle del Gigante (=óriások völgye), amelynek nyugati része az Atrio del Cavallo (lovak udvara), a keleti pedig a Valle dell’Inferno (pokol völgye). Leginkább az egykori Monte Somma északi oldala őrződött meg, és a vonulat legmagasabb részeként azóta is útját állja a Vezúvból észak felé induló lávafolyásoknak. A vulkán korábbi alakjáról nagyon kevés adatunk van. A 79-es kitörésben elpusztult Pompeii és Herculaneum freskóiból arra következtethetünk, hogy a mai somma-cono-atrio felépítéssel ellentétben a Vezúv egyetlen kúpból állt. Ifjabb Plinius leírásából tudjuk, hogy mai alakját a 79-es kitörésben nyerte el, amikor a régi kúp felrobbant. A vulkán lejtőinek meredeksége változó. A bő csapadék sugárirányú vízmosásokat (lagni) alakított ki rajta. A lávakőzetekből álló peremek meredek letörésekkel, árkokkal érnek véget. A régi kráter szélén egy sor kisebb csúcs található, elnevezésük cognoli (t. sz.). A Monte Sommával ellentétben, a Vezúv kúpjának magassága és alakja is gyakran változik: a gyakori kitörések lávát és vulkáni hamut raknak le és növelik a kúpot, aminek tetejét viszont rendszeresen lerobbantják a nagyobb kitörések. A vulkánról lehordott törmeléket a patakok a hegy lábánál terítik el; ez a tufit (áthalmozott tufa: vulkáni-üledékes kőzet) nagy káliumtartalmának köszönhetően rendkívül termékeny. A vulkán kerülete az 50 m-es tengerszint feletti magasságon 40 km. A geológusok megállapították, hogy a Monte Somma kráterének kerülete valaha 11 km volt – a mai Vezúvé csak 1,5 km. A mai kráter közepe kb. 250 m-re van a régiétől, amiből arra következtetnek, hogy a vulkáni kürtő is eltolódott. A sorozatos földcsuszamlások apránként feltöltötték a krátert, ami már csak kb. 200 m mély. Ha jók a látási viszonyok, a vulkán tetejéről látszik az egész Nápolyi-öböl vidéke a Sorrentói-félszigettől Procidáig. A Vezúv 79-es kitöréséről (pontosabban annak leírójáról) nevezték el a vulkáni működés egyik alapvető kitörés típusát plíniuszinak . Ennek lényege, hogy a hatalmas belső nyomás hatására nagy robbanások salakot és vulkáni hamut lövellnek magasan a levegőbe. ## Kitörések ### 79 előtt A vidéken 300 000 éve kezdődött a vulkanizmus, ennek jellege azonban időről időre változott: így például a Monte Somma legrégebbi rétegei a Campi Flegrei vulkánjaiból származó, éves campaniai ignimbriteken fekszenek. Maga a tűzhányó évvel ezelőtt alakult ki a plíniuszi típusú, ún. cordolai kitörés következtében. Ezután kitörései effuzív (subplíniuszi) jellegűek voltak, és ezek lávafolyásai jelentősen hozzájárultak a kúp felépítéséhez. éve újra változott a vulkáni működés típusa, és egy sor robbanásos plíniuszi kitörés következett. A Vezúv fő kitörései 79 előtt: Ezt követően Kr. e. 217-ig gyakoribb, de kevésbé heves kitöréseket figyeltek meg. Az utolsóról Plutarkhosz és Silius Italicus is megemlékezik, ő Punica (Pun háború) című történelmi eposzában azt írja, hogy a Vezúv az Etnához hasonlóan lángcsóvákat bocsátott ki. A következő évszázadokban a vulkán elcsendesült, a hegyet szőlőkertek borították. Spartacus a Vezúv lejtőjén építette ki hadi bázisát, Kr. e. 73-ban. Sztrabón, görög történész Geographica című művében a Vezúvról szólva már csak feltételezi, hogy egykoron tűzhányó krátere volt. A hegy termékenységét az Etnához hasonlatosan a vulkáni működésnek tulajdonítja. Vitruvius a De Architectura című írásában emlékezik meg arról, hogy az ősi időkben a Vezúv tűzzel borította a szomszédos síkvidékeket. Diodorus Siculus, görög író Bibliotheca Historica című művében megemlíti, hogy a Campaniai-síkságot egykoron tüzes-síkságnak nevezték, mivel a Vezúv az Etnához hasonlóan lángokat ontott ki. 79-re a hegy és környéke a Római Birodalom egyik legsűrűbben lakott vidéke volt; lejtőit szőlőskertek és citrusgazdaságok borították. A Vezúv környékén épültek ki Pompeii, Herculaneum (Ercolano), Stabiae (Castellamare di Stabia), Oplontis (Torre Annunziata), Neapolis és Nuceria (Nocera) városai. ### A 79-es kitörés A Vezúv kitörése előtt 17 évvel, (62. február 5-én) erős földrengés rázta meg a Nápolyi-öböl környékének településeit és elsősorban Pompeiiben okozott súlyos károkat. Ez a földrengés azonban inkább a lemeztektonikai mozgásoknak volt tulajdonítható, nem a vulkán működésbe lépésének. 64-ben egy jóval kisebb földrengés rázta meg a Nápolyi-öböl vidékét, ezt Suetonius a De Vita Caesarum című művében, valamint Tacitus is megemlíti. Az esemény arról nevezetes, hogy Nero neapolisi színházi fellépése idején következett be. Suetonius írásaiból tudjuk, hogy a császár a földrengés alatt tovább énekelt, Tacitus írásai pedig arról számolnak be, hogy a színház a kiürítése után rövid idővel összeomlott. A Vezúv 79-es kitörése az első, történelmileg dokumentált hasonló jellegű esemény, bekövetkeztét számos földrengés, valamint a kutak kiszáradása jósolta meg. Amikor 79. augusztus 24-én bekövetkezett, a kitörő izzó anyagok és gázok felrobbantották a hegy egyik oldalát és anyagát 2 km-es távolságban szórták szét. Ekkor alakult ki a Gran Cono (Nagy Kúp), a vulkán új krátere, amely az elkövetkezendő évszázadokban a Nápolyi-öböl képének egyik meghatározó eleme lett. A kitörés elpusztította Pompeii, Herculaneum és Stabiae városát, ezáltal az ókor egyik legsúlyosabb katasztrófájaként tartják számon. Az ijesztő jelenségnek idősebb Plinius is tanúja volt, aki abban az időben a misenumi római flotta parancsnokaként tevékenykedett. Plinius maga is a vulkánkitörés áldozata lett, miután flottájával Stabiae lakosainak segítségére sietett. Unokaöccse ifjabb Plinius, Misenumból figyelte az eseményeket, majd később (106-ban) részletesen le is írta őket. Írásait az első vulkanológiai feljegyzésekként tartják számon. Ezekből nemcsak a jelenséget lehet rekonstruálni, hanem betekintést kaphatunk abba is, mennyire félelmetes és ijesztő volt a helyszínen tartózkodók számára. Plinius írásaiból illetve a Pompeii és a többi elpusztított város területén végzett ásatások és geológiai vizsgálatok alapján a 79-es kitörést a plíniuszi kategóriába sorolták, és három fázisát különítették el: - Az első fázis augusztus 24-én kezdődött 13 órakor, és elsősorban freatomagmás jelenségekben (magma és víz kölcsönhatása) nyilvánult meg. Ezt követően megnyílt a vulkáni kürtő egy sor erős robbanás következtében, ekkor robbant fel a Monte Somma kalderája, és ennek közepén kialakult az új vulkáni kúp, a Gran Cono. - A második fázis augusztus 25-én következett. Ekkor alakult ki a vulkán feletti gázokból, hamuból és piroklasztokból álló kitörési oszlop, amely 15 km magasságig emelkedett. A kitörést erős földlökések kísérték. Egyes feltételezések szerint az oszlop akár 26–32 km magasságig is emelkedhetett. A vulkánból kiömlött láva 4 m vastagon terült el, és 2,6 km távolságig eljutott. Az éjszaka folyamán, miután a vulkánkitörés ereje gyengült, az oszlop saját súlya alatt összeomlott, és a vulkán lejtőjén piroklaszt ár formájában alázúdult. A Pompeiiben megvizsgált kőzetminták alapján az ár hőmérséklete 240-400 °C között lehetett. Ebből az feltételezhető, hogy kitöréskor a felhő hőmérséklete elérte a 850 °C-ot. - A harmadik fázis augusztus 25-én, a délutáni órákban következett be. Ekkor újabb kitörési oszlop alakult ki a vulkáni gázokból, hamuból és kőzetekből, amely az előzőnél kisebb volt, viszont elérte Misenum térségét. Ebben a fázisban kb. 3–4 km3 láva került a felszínre. Ifjabb Plinius írásaiból tudjuk, hogy a vulkánkitörést követő földrengések során a tengervíz előbb visszahúzódott, majd erős hullámzással visszatért (ezt a jelenséget ma cunaminak nevezik). A két elpusztított város, Pompeii és Herculaneum lakosainak számáról csak becslések vannak, így nem ismert pontosan a kitörésben elhunytak száma. Pompeiiben 1150 holttestre – pontosabban azok a hamu által megőrzött üregére – bukkantak, Herculaneumban pedig kb. 350 emberi csontvázat hoztak a felszínre. Ezen számok azonban nem tükrözik a teljes létszámot, az egész vidéken jóval többen estek áldozatául a kitörésnek. A lakosság nagyobb része (62%) a piroklasztikus árban pusztult el, valamint a mérgező gázfelhőben és vulkáni anyag záporában, 38%-a pedig a vulkáni hamu lerakódása következtében, aminek súlya alatt a tetők beszakadtak, maguk alá temetve a házakban menedéket keresőket. Mivel Herculaneum a Vezúv nyugati oldalán helyezkedett el, a vulkán kitörésének kezdeti fázisa csak kismértékben érintette a várost: míg Pompeii háztetői beroskadtak a lerakodó vulkáni hamu alatt, addig Herculaneumra alig néhány centiméter vastagságú hamu hullott. A kitörési oszlop összeomlása következtében piroklasztikus ár alakult ki, amely több mint 100 km/h sebességgel vonult le a vulkán lejtőin. A 400 °C hőmérsékletű gáz, hamu és lapilli gomolygó tömege rövid idő alatt elérte a várost, amelynek utolsó lakóit pillanatok alatt megölte. A folyam kevés kárt okozott az épületekben, és lassan feltöltötte őket vulkáni anyaggal. A kitörés következtében fellépő földmozgások során megváltozott a Sarno folyó medre, és megemelkedett a tengerpart is, aminek következtében Herculaneum kikötője ma 500 m-rel beljebb fekszik. ### 79-től 1631-ig A 79-es kitörést követő időszakból nagyon kevés információ áll rendelkezésre a Vezúv működését illetően. Az első írásos emlék a vulkáni működés folytatódásáról Galénosztól származik, aki 172 körül arról ír, hogy „a (Vezúv) anyaga még fortyog”. Cassius Dio 203-ban egy kitörést említ meg, amit Capuából is hallani lehetett, mintegy 40 km-re a hegytől. Két erősebb kitörés volt 472-ben, illetve 512-ben. Marcellinus Comes írásaiból tudjuk, hogy 472. november 6-án a Vezúv kitört, a nappalt éjszakává változtatva és Európát hamuval fedve. Az 512-es kitörésről jóval több adat áll rendelkezésre Cassiodorus (Nagy Theodorik főhivatalnoka) feljegyzéseinek köszönhetően. A királyhoz címzett levelében kéri a kitörés által érintett lakosok adózás alóli felmentését. Ugyanezen levelében arról ír, hogy levegő megtelt hamuval, a hegy oldalán pedig vörös, forró árak zúdultak alá, amelyek mindent útjukba eső tárgyat fölégettek. További kitörésekről van adat 685-ből, 787-ből, valamint 968-ból. Ez utóbbi arról nevezetes, hogy leírása tartalmazza az első lávaár hiteles jellemzését. Szerzője, Leo Marsicanus a Monte Cassinó-i apátság krónikaírója. A 991-es, 993-as és 999-es kitörések leírását némi fenntartással kell kezelni, ugyanis az ezredik év közeledtével a lakosság gondolatát a világvége foglalkoztatta. Ugyancsak Leo Marsicanus tesz említést az 1037. január 27-i kitörésről, amely hat napig tartott. A Monte Cassinó-i apátság krónikái két későbbi kitörést is megemlítenek még: 1068-ból illetve 1078-ból. Az addigi utolsó jelentős kitörés, amelyet hosszan tartó nyugalmi periódus követett, 1139. június 1-jén következett be. A korabeli krónikák szerint nyolc napig tartott és hamuval borította Salernót, Beneventót, Capuát és Nápolyt. Az 1139–1631 közötti időszakból mindössze egyetlen kisebb kitörésről van információnk (1500). ### Az 1631-es kitörés A Vezúv 1631-es kitörése a 472-es és 512-es kitörések utáni legnagyobb. 131 év nyugalmi állapot után következett be, amikor a Gran Cono tetejét már régóta fák borították és a helyi lakosok már nem is beszéltek a vulkán kitöréséről. A hegyet ekkor La Montagna di Somma néven ismerték. A kitörést megelőző hónapokban erős földrengések rázták meg a vidéket. Ezek önmagukban még nem adtak okot különösebb aggodalomra, hiszen az Appenninek vidékén ez eléggé gyakori jelenség. Bár a szeizmikus mozgások jelentősen felerősödtek a kitörést megelőző napokban, maga a kitörés mégis váratlanul érte a lakosságot. A kitörés erős robbanással indult 1631. december 15-e éjszakáján és paroxizmusa két napig tartott. ### 1631-től 1944-ig Az 1631-es kitörés a Vezúv működésének új fázisát nyitotta meg, amit néhány rövidebb, csendesebb időszakot leszámítva, erős effuzív-explozív (elsősorban szubplíniuszi) kitörések jellemeznek. Ezen kitörések ereje a vulkánkitörési index szerint 2-es és 3-as fokozatúak voltak. A következő kitörés 1660-ban következett be, de ekkor már jelentősen kisebb károkat okozva. Az elkövetkező két évszázad kitöréseinek is gyengébb erejük volt. Megemlítendők az 1737. május 19-i kitörés, valamint az 1794. június 15-i, amelyek során a lávafolyam elpusztította Torre del Greco nagy részét. Napjainkban a város nevezetességei közé tartozik a harangtorony, amit kétemeletnyi magasságban elborított a láva. További lávaömlések mentek végbe 1822-ben, 1834-ben, 1850-ben és 1855-ben. Az 1861-es kitörésnek ismét Torre del Greco városa esett áldozatul, miután a lávafolyam mintegy kettészelte a települést. Az 1872-es kitörésben Massa di Somma és San Sebastiano al Vesuvio települések pusztultak el, ugyanekkor a láva elérte az obszervatórium épületét is, jelentős károkat okozva benne. A következő jelentősebb kitörés 1906-ban történt. A vulkán már februárban elkezdte jellegzetes fülsiketítő morgásait. Március 28-án a füstcsóvája sárga színűre változott, a lejtőkön lakók pedig fullasztó kénes szagokról panaszkodtak. A Vezúv lejtőit borító termőterületek napokon belül teljesen felégtek. Április 4-én erős földrengés harangozta be a kitörést, két nappal később a Vezúv hatalmas mennyiségű izzó anyagot lövellt ki, majd április 7-e éjszakáján az izzó láva elindult a vulkán lejtőin lefelé, először Boscotrecase települést fenyegetve. Miután az első épületek összedőltek, a lakosság egy része a település templomába menekült, ahol segítségkérő misére készültek, amikor rájuk omlott a hamutól megterhelt tető. A másik, nagy károkat szenvedett város Torre Annunziata volt: a lávaár ugyan nem érte el, de a vulkáni hamu zápora jelentős pusztításokat okozott. A heves paroxizmus során a kúp teteje beomlott és a Vezúv mintegy 180 méterrel lett alacsonyabb. A kitörés április 21-én csendesült el. Az 1913 és 1944 közötti időszakban explozív és effuzív kitörések váltották egymást, folyamatosan gyengülő intenzitással. Ebben a periódusban mintegy 250 millió m3 láva ömlött ki. ### Az 1944-es kitörés 1944\. január 6-án egy kiújult eruptív szakaszba lépett a vulkán, aminek ereje fokozatosan gyengült, majd március 13-án véglegesen megszűnt, miután a beomló kúp eltömte a kürtőt. Március 18-án, délután 4 órakor a vulkáni kürtő hirtelen, bőséges effuzióval megnyílt, amely elpusztította a vulkán lejtőjén fekvő Massa di Somma és San Sebastiano al Vesuvio településeket. Ez a fázis március 21-ig tartott. Ebben a rövid időszakban 21 millió m3 láva ömlött ki a Vezúvból. A következő fázisban, mely március 22-éig tartott, a Vezúv szökőkút formájában lövellte ki az izzó anyagot. A vulkáni hamu a kitörés erejének következtében 5 km magasságig jutott. A felerősödő szél pedig több mint 16 km távolra hordta a hamut, elsősorban délkeleti irányba. Ezen, 19 órán át tartott fázis során a „láva-szökőkút” jelenség 8-szor ismétlődött meg, ezek közül az első hét egy óránál rövidebb ideig tartott, míg az utolsó öt órán át ejtette csodálatba megfigyelőit. A kitörés harmadik fázisát vegyes kitörések jellemezték, a rendkívül változó kilövellt vulkáni anyag miatt. A kitörés hevessége miatt a kilövellt vulkáni anyag (elsősorban hamu) ismét 5 km-nél magasabbra emelkedett, és az erős szelek miatt több mint 500 km távolba is eljutott (pl. Albániába). Március 23-án délután 2 órakor a vulkán belépett kitörésének negyedik és egyben utolsó szakaszába, amelyet erős szeizmikus lökések és robbanások jellemeztek. A kitörés március 29-éig tartott. Április folyamán a kúp teteje beomlott és így 200 méterrel alacsonyabb lett. Ugyanekkor végleg eltűnt a Vezúv évszázadokon át aktív füstcsóvája is. A Vezúv főbb kitörései 1631–1944 között: ### A jövőbeli kitörések előrejelzése Nagyobb, plíniuszi kitörések, amelyek 1 km3 vagy ennél is több magmát a felszínre juttatnak (mint például a 79-es kitörés) ritkán, több ezer éves időközönként következnek be. A kisebb, szubplíniuszi típusú kitörések (mint pl. a 472-es és az 1631-es) viszont sokkal gyakoribbak, mindössze néhány évszázados időközökkel. Az 1631-es kitörést követően, az 1944-es kitöréssel bezárólag eltelt időszakban a Vezúv néhány évenként, kisebb kitörések során 0,001-0,01 km3 magmát juttatott a felszínre. Megállapították, hogy a Vezúv egy kitörése által a felszínre dobott magma mennyisége lineárisan nő az előző kitörés óta eltelt idővel, ami kb. 0,001 km3-nyi magmát jelent minden nyugalmi állapotban levő évben. Ezt figyelembe véve elmondható, hogy egy 80 éves nyugalmi periódus után bekövetkező kitörés kb. 0,08 km3-nyi magmát hozna a felszínre. Minél hosszabb ideig marad a magma a föld alatti kamrában, annál magasabb olvadási pontú alkotóelemei kristályosodnak ki (pl. olivin-kristályosodás). Ennek következtében a feloldott gázok (elsősorban vízgőz és szén-dioxid) koncentrációja a folyékony magmában megnő, ami a kitörés erejét megnöveli. Amint a gázokban gazdag magma egy kitörés során eléri a felszínt, a takarókőzetek által kifejtett nyomás drasztikusan lecsökken, aminek következtében a gázok elillannak a folyékony magmából, robbanást idézve elő. Ugyanakkor az alacsony olvadáspontú anyagok újrakristályosodása során megnő a magma szilikáttartalma, ami által viszkózusabbá válik, hozzájárulva a robbanásos kitörés erejének növekedéséhez. A fentebb leírtakat figyelembe véve a biztonsági intézkedések felállítása során egy 1631-hez hasonló erejű (VEI 4-szint) kitöréssel számolnak a szakemberek. Ebben az esetben a vulkán lejtői, illetve egy 7 km sugarú terület a vulkán körül lehet érintett egy esetleges vulkanikus törmelékár kialakulásában, míg a távolibb területeket a kiontott vulkáni hamu mennyisége veszélyezteti. A széljárást is figyelembe véve elsősorban a vulkántól délre és keletre fekvő területek a veszélyeztetettebbek és akár Salernót vagy Avellinót is elboríthatja a hamu. Ebben az esetben a legpesszimistább feltételezés mintegy 100 kg/m2 vulkáni hamu lerakódása, amely már a háztetők beomlásához vezet. Északnyugati irányban, azaz Nápoly irányába feltehetőleg a hamuzápor nem terjed tovább a vulkán lejtőinél. Figyelembe kell venni azonban, hogy számos, előre nem látható esemény is befolyásolhatja a kitörés lezajlását. A Vezúv körüli vidék rendkívül sűrűn lakott. A biztonsági intézkedések egy esetleges kitörés legalább 20 napos előrejelzésével számolnak, mintegy 600 000 ember kitelepítését irányozzák elő az elsődlegesen veszélyeztetett övezetből (zona rossa – vörös zóna). A kitelepítés vasúton, hajóval és közúton (személyautókkal és buszokkal) mintegy 7 napot venne igénybe. A lakosságot elsősorban Olaszország távolabbi részeibe evakuálnák, akár több hónapos időszakra is. A biztonsági intézkedések sarkalatos kérdése az evakuálás kezdeti időpontjának meghatározása. Amennyiben túl későn kezdenék a mentési intézkedéseket, megnőne a potenciális áldozatok száma. Ha pedig az első gyanús jelre evakuálnák a lakosságot, megtörténhet, hogy a kitörés pusztán vaklármának bizonyul. Ez utóbbira volt már példa: 1984-ben, amikor 40 000 embert evakuáltak a Campi Flegrei vidékéről, viszont kitörés nem következett be. Napjainkban arra törekednek, hogy csökkentsék az ún. „vörös zónában” lakók számát, az illegálisan felhúzott épületek lebontásával, a vulkán magasabb területeinek nemzeti parkká nyilvánításával, amely meggátolja az újabb építkezést, valamint pénzügyi juttatásokkal stimulálva a kiköltöző lakosságot. Mindezen intézkedések célja az evakuálási időszak lecsökkentése 2-3 napra, az elkövetkezendő 20-30 évben. A vulkánt a Vezúv-obszervatóriumból monitorozzák kiterjedt szeizmikus és gravimetriás szondák segítségével, valamint a fumarolák által kibocsátott gázok kémiai vizsgálatával. Ezek célja meghatározni a magmának a felszín felé történő emelkedését, eddig 10 km-es mélységig, ami azt jelenti, hogy a közeljövőben nem várható kitörés. ## A Vezúv-obszervatórium Az obszervatórium a Vezúv nyugati lejtőjén található egy elszigetelt halom tetején, mintegy 608 méterrel a tengerszint felett. Az épületet Gaetano Fazzini építette neoklasszikus stílusban 1840 és 1845 között II. Ferdinánd király megbízásából, aki különleges figyelmet szentelt a vulkán tanulmányozásának. Az obszervatórium építésekor a legfejlettebb építészeti megoldásokat alkalmazták és figyelembe vették a jövőbeni kitörések pusztító erejét. Az épület falait a kitöréseket megelőző földrengések miatt megvastagították, a tetőt pedig a lerakodó vulkáni hamu és lapilli figyelembe vételével beomlásbiztosra tervezték. Az intézmény első igazgatója Macedonio Melloni, híres olasz fizikus volt. Az intézményt 1845 és 1849 között vezette, ekkor a liberális eszméi, valamint a risorgimento támogatása miatt bocsátottak el. Utódai közül említésre méltó Luigi Palmieri (1856–1896 között vezette az intézetet), aki az 1872-es kitörés során a közeledő lávaár ellenére az intézetben maradt vizsgálni a kitörés által okozott elektromos jelenségeket. Raffaele Vittorio Matteucci (1902–1911 között vezette az intézetet) az 1906-os kitörés hőseként él a köztudatban: szintén az utolsó pillanatig, súlyosan sebesülve is a mérőműszerek mellett maradt. Az obszervatórium vezetői között találjuk Giuseppe Mercallit, akinek nevéhez fűződik a 12 fokos, földrengések erejét osztályozó Mercalli-skála. Halála után, 1914-ben, az obszervatóriumot a Nápolyi Egyetem Földfizikai Karának rendelték alá, azonban 1926-ban ismét önálló intézménnyé nyilvánították, nagyobb mozgásteret biztosítva az itt dolgozó tudósoknak. Az épületet többször is kibővítették, és újabb mérőműszereket helyeztek el. Napjainkban meteorológiai, szeizmikus, gravimetriai méréseket végeznek. Az obszervatórium működésének elsődleges jelentősége van egy jövőbeni kitörés előrejelzésében. ## Vulkánturizmus Az évszázadok során a Vezúv, elsősorban félreismerhetetlen alakjának, valamint egykor füstölgött kúpjának köszönhetően az európai utazók számára zarándokhely volt. Már az ókorban számos római tudós és művész megfordult lejtőin és feljegyzéseikből a hegy iránti csodálat sugárzik. Az első tudományos jellegű feljegyzések Senecától, Sztrabóntól valamint a két Pliniustól származik. Vergilius főművében az Aeneisben viszont költőibb leírását adja a tűzhányónak. A korabeli feljegyzésekből kitűnik, hogy a rómaiak utat építettek a Vezúvra és, hogy a vulkán megmászása mindennapi esemény volt. A 79-es kitörés következtében elpusztult utak és a középkorra jellemző demográfiai visszaesés miatt a Vezúv megmászásáról a következő évszázadokból kevés feljegyzés maradt fent. A vulkán iránti érdeklődés a reneszánsz ideje alatt éledt fel, amikor a természettudósok egyik kedvelt vizsgálódási tárgyát képezte. Az igazi fellendülésre a Vezúv tanulmányozása során, a 19. században került sor, miután lecsapolták a vulkán körüli mocsaras területeket és létrehozták az első összefüggő úthálózatot a vidéken. Ekkor a Vezúv lejtőit ösvények, utak szabdalták, megkönnyítve a látogatók feljutását a kúp tetejére. A 19. században Goethe háromszor is megmászta a tűzhányót, élményeit pedig az Olaszországi utazások című verseskötetében örökítette meg. A vulkán tövében hatalmas palotákkal és villákkal rendelkező nápolyi nemesség körében is egyre gyakoribbá váltak a vezúvi kirándulások és a társadalmi jólét fejlődésével a városi középosztály számára is elérhetővé vált a füstölgő hegy csúcsára való felkapaszkodás. Egy hasonló hegymászást írt le 1875-ben Antonio Stoppani, lombardiai tudós és író az Il Bel Paese című művében. A vulkánról összegyűjtött ismeretanyag bővülése során a látogatókban és a lakosokban egyaránt megnőtt a bizalom a Vezúv iránt, ami nem egyszer tragikus kimenetelű kirándulásokhoz vezetett az előreláthatatlan kitörések miatt. Erre példa az 1872-es kitörés, amely elpusztította Massa di Somma és San Sebastiano al Vesuvio településeket. Egy nagy csapat kirándulót, akik a jelenséget figyelték, maga alá temetett a Vezúv lejtőin alázúduló láva. A 19. század közepére, a látogatók számának növekedésével megnőtt a Vezúv lejtőin elterülő erdőkben tábort verő banditák és rablók száma is, akikkel a nápolyi katonaság nem egyszer keveredett halálos tűzpárbajba. Az 1863-ra kiépült első szerpentinesen haladó út már elérte a Gran Cono peremét. Az érdeklődőket szamárháton vitték fel egy darabon, majd az utolsó néhány száz métert gyalogosan kellett megtenniük az 50–70%-os lejtőn. 1873-ban az elérhetőség megkönnyítése érdekében megépítették az első kábelvasutat, amely az obszervatóriumtól vitte fel az utasokat a hegy tetejére. ### A vezúvi siklóvasút A vezúvi siklóvasút a maga idejében az egyetlen olyan közlekedési eszköz volt, amely egy működő vulkán tetejére szállította az utasokat. Alsó állomása a Vezúv-obszervatórium közelében volt, innen szállította a látogatókat a kráter peremének a közelében lévő, felső állomásra. A siklóvasút ötlete Oblieght Ernő magyar befektetőtől származik, aki 1878-ban 30 éves bérleti szerződést kötött a vasút által elfoglalt területekre. Az építkezés 1880-ra fejeződött be. A próbajárat május 25-én indult, míg hivatalosan csak június 10-étől nyílt meg a nagyközönség számára. A siklóvasutat hatalmas lelkesedés fogadta, ennek egyik legkiválóbb bizonyítéka a Funiculì, Funiculà című dal, amit Peppino Turco nápolyi újságíró írt és Luigi Denza zenésített meg. A dal a vezúvi siklóvasút megnyitásáról szól. Oblieght 1886-ban vállalkozását eladta a francia Sociètè Anonyme du Chemin de Fer Funicolaire du Vèsuve társaságnak. Ekkor naponta kb. háromszáz látogatója volt a Vezúvnak. A franciák pénzügyi okok miatt 1888-ban eladták a Thomas Cook and Son Company vállalkozásnak. Hamarosan (1903) feltépült a Pugliano (Ercolano része)-Vezúv fogaskerekű vasút is, ami egyre több látogatót hozott a siklóvasút alsó állomására. Emiatt az új tulajdonosok kénytelenek voltak bővíteni a siklóvasút kapacitását. A siklóvasút súlyosan megsérült az 1906-os kitörés során: az alsó és felső állomások is súlyosan megrongálódtak, valamint a használatban lévő két kocsi is. 1909-re azonban felépült az új siklóvasút. A következő, 1911-es kitörés csak a felső állomást rongálta meg, amelyet hamar helyreállítottak. Az 1929-es kitöréstől viszont megmenekült, de az 1944-es kitörésben viszont ismét teljesen megsemmisült. Egy új siklóvasút építését 1988-ban kezdték el, de a munkálatokat 1991-ben véglegesen leállították. A munkálatok során viszont sikerült kiásni egy korábbi kitörés során elpusztult kocsi maradványait. ### A vezúvi fogaskerekű vasút Noha a siklóvasút nagy sikernek örvendett a látogatók körében, mégis az alsó állomásának elérése lóháton több mint négy órát vett igénybe Nápolyból. Thomas Cook és vállalkozása ekkor úgy döntöttek, hogy egy Nápolyt a kábelvasút alsó állomásával összekötő vasútvonalat építenek. Az eredeti tervek szerint a nápolyi Piazza Municipioról indultak volna a szerelvények a Vezúv irányába. Mivel a projekt rendkívüli költségeket feltételezett volna, elvetették. A Circumvesuviana vasútvonal megépülésével 1901-ben felmerült egy fogaskerekű vasút megépítése Puglianóból (Ercolano része) a Vezúvra. A svájci mérnökök által megtervezett vasút építése 1902-ben kezdődött és egy évvel később, 1903. szeptember 28-án hivatalosan megnyitották a forgalom számára. Noha a Vezúv kitöréseit átvészelte, a kábelvasút megsemmisülése miatt a turistaforgalom is számottevően visszaesett, emiatt 1945-ben Thomas Cook and Son Company eladta a Circumvesuvianát is üzemeltető SFSM vasúttársaságnak. Az új tulajdonosok kezdetben a fogaskerekű vasút rehabilitálásán és a kábelvasút megépítésén gondolkodtak, pénzügyi vonzatai miatt azonban hamar elvetették az ötletet, és közút valamint egy új drótkötélpálya megépítése mellett döntöttek. A vasutat 1955-ben zárták be és 1958-ban számolták fel teljesen. ### A vezúvi drótkötélpálya A drótkötélpálya építésére elsősorban a kábelvasút hatalmas helyreállítási költségei miatt került sor. Mindössze három év alatt építették fel 1951–1953 között az egykori kábelvasút nyomvonalán. Noha 1953–1984 között 100 000 embert szállított, mégsem volt képes kielégíteni az egyre növekvő számú látogatók igényeit, emiatt 1984-ben véglegesen bezárták. ## Egyéb látnivalók ### Fosso Vetrana A Fosso Vetrana a Vezúv nyugati lejtője mentén található. Egy árok, amelyben a különböző kitörések megszilárdult lávaárjai láthatók. Az Ercolanóból a vulkánra vezető út ezen az árkon halad keresztül, így a turisták előtt láthatóvá válnak az 1872-es, 1895-ös és 1899-es kitörések megszilárdult lávaárjai. A Vezúv lejtőinek alsó részeivel ellentétben, itt már jóval ritkább a növényzet. ### Colle Umberto A Colle Umberto egy 200 m magas domb a Vezúv nyugati lejtőjén, mely az 1895-ös és 1899-es kitörések között keletkezett. Tulajdonképpen egy lávadóm, amelyet a lejtőn lassan lefolyó makrokristályos szerkezetű kötélláva alakított ki. A kb. köbméter lávából felépült domb ma az obszervatórium egyik lényeges védvonala esetleges újabb kitörések esetén. ### Monte Somma A Monte Somma az egykori vulkáni kráter maradványa, amely a jelenlegi kúpot, a Gran Conót félkörívben, bástyaszerűen körülöleli. A hegy gerince vékony és erősen csipkézett. Gyakoriak a földcsuszamlások. Legmagasabb pontja a Punta Nasone csúcs 1132 méteren. Ez nehezen, egy szűk ösvényen közelíthető meg. ### Atrio del Cavallo Az Atrio del Cavallo a Monte Somma és a Gran Cono közötti völgy nyugati része. A turisták zöme ezen keresztül közelíti meg a vulkáni kúpot. A völgy 1000 méter magasan található, felszíne pedig mobilis a lerakódott apró lapillirétegeknek köszönhetően. Nevét, melynek magyar jelentése a lovak udvara, annak köszönheti, hogy a hegyre látogatók idáig juthattak el ló- vagy szamárháton, innen pedig gyalog kellett megtenniük a kráter pereméig vezető utat. A völgyet a különböző kitörések lávaárjai szabdalják, egyeseket közülük azonban már buja növényzet borít. ### Valle dell’Inferno A Valle dell’Inferno a Monte Somma és a Gran Cono közötti völgy keleti része, az Atrio del Cavallo folytatása. Ellentétben az utóbbitól kopárabb és rögösebb. Ez a sivár és nyomasztó táj magyarázatot is ad nevének eredetére (a pokol völgye). ## Vezúvi Nemzeti Park A Vezúvi Nemzeti Parkot 1995-ben alapították a hegyen élő állatok és növények megóvására, a földtani jelenségek és paleontológiai formációk megőrzésére és nem utolsósorban a vulkán területén kialakult ökológiai egyensúly megőrzése érdekében. Elsődleges célja azonban életképes környezet-helyreállítási menedzsment eszközeinek alkalmazása, mely során megvalósulhat az emberi és természeti környezet integrációja: az antropológiai, régészeti, történelmi és építészeti értékek védelme; a hagyományos pásztorkodás megőrzése; interdiszciplináris kutatások népszerűsítése, melyek nemcsak a tudóstársadalomhoz, hanem a mindennapok emberéhez is szólnak valamint a hidrogeológiai egyensúly megőrzése. A Vezúvi Nemzeti Park feladatainak köre jóval szélesebb, bármely más nemzeti parkhoz viszonyítva, hiszen a világ egyik leghíresebb működő vulkánját foglalja magába, mely egyben az egyik legveszélyesebb is, tekintve környékének nagyfokú urbanizációját, amely hozzájárult a természeti értékek rombolásához. Az európai nemzeti parkok között egyedi helyet foglal el, hiszen célja helyreállítani a Vezúv és a Monte Somma varázslatos környezetét. ## Megközelítése Személygépkocsival az A3-as Nápoly–Salerno autópályán az ercolanói vagy a Torre del Grecó-i leágazásnál kell letérni. Vasúton az Ercolano Scavi megállóhely a Circumvesuviana Nápoly–Sorrento és Nápoly–Pompei–Poggiomarino vonalán fekszik. Az utasokat innen busszal szállítják tovább a vulkán kráteréig. Ugyancsak itt, a vasútállomáson taxi is bérelhető. ## Látogatás A kráter látogatása csak jegyváltás ellenében lehetséges, helyi vulkanológus idegenvezetővel. A kasszától egy 860 m hosszú út következik a kráter pereméig. Ennek megtétele a 14%-os meredekség miatt általában 15-20 perc. A kráter egész évben látogatható, kivéve rossz időjárási viszonyok idején.

Hosszúszárnyú bálna

A hosszúszárnyú bálna vagy púpos bálna (Megaptera novaeangliae) az emlősök (Mammalia) osztályának párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a barázdásbálna-félék (Balaenopteridae) családjába tartozó faj. A Megaptera nevű cetnemnek az egyetlen faja. A hosszúszárnyú bálna a nagyobb testű barázdásbálna-félék közé tartozik. Az állat hossza általában 13–14 méter, néha 16 méter is lehet. Testtömege legfeljebb 40 tonna, azonban általában csak 25-30 tonna. A hosszúszárnyú bálnának különleges alakú teste van, feltűnően hosszú mellúszókkal; innen ered a magyar neve is. Fején bőrdudorok és bütykök találhatók. Ez a bálnafaj a többi bálnához képest elég gyakran ki-kiugrik a vízből. A hímek hangja bonyolult „énekekből” áll, melyek 6–35 percig tartanak, alkalmanként egyéb hangokat is kiadnak. A hangok frekvenciája 40–50 Hz, és az ének, melyet néhány órán keresztül folyamatosan ismétel, 30 kilométer távolságra is elhallatszik. Az éneklés szerepe még nem ismert pontosan, de a párkeresésben lehet jelentősége. Az óceánok és tengerek lakója, egy példány évente kilométert is képes megtenni. A hosszúszárnyú bálna csak nyáron, a sarki vizekben táplálkozik. Télen a szubtrópusi és trópusi tengerekbe vándorol, hogy párosodjon és elljen. Ez idő alatt csak a zsírtartalékából él, amit a nyári táplálkozási időszakban felhalmozott. Tápláléka: planktonikus rákok (krill), halak és tintahalak. A déli félteke populációi inkább planktonikus rákokkal táplálkoznak, míg északi fajtársaik halakat fogyasztanak. A hosszúszárnyú bálna különféle halászási módszereket alkalmaz. Ilyenek a lökéshullámok, melyek a farokcsapások és a felugrás következtében keletkeznek, és ily módon felriasztják a halakat, míg a másik módszer a bálnák által a víz mélyéről kibocsátott buborékok, melyekkel megzavarják a zsákmányt. Mint más nagy testű rokonai, a hosszúszárnyú bálna vadászását is túlzásba vitték a bálnavadászok, melynek következményeként az állomány 90 százalékkal csökkent. A kihalását az 1966-ban bevezetett bálnamoratórium akadályozta meg. Azóta e faj példányszáma növekedésnek indult, de a halászhálókba való gabalyodás, a hajókkal történő ütközés vagy a hajók és tengeralattjárók által kibocsátott hangok – főleg a szonárok – még mindig veszélyeztetik a fajt. Manapság az állomány körülbelül egyedből tevődik össze. Habár korábban a túlvadászat miatt szinte kihalt, a hosszúszárnyú bálna még manapság is hajt gazdasági hasznot. Ma már azonban nem zsákmányként, hanem mint turistalátványosság. Megfigyelésére alkalmas helyek főleg Ausztrália, Új-Zéland, a Dél-afrikai Köztársaság, Kanada és az Amerikai Egyesült Államok vizeiben vannak. ## Rendszertani besorolása A hosszúszárnyú bálna filogenetikai kapcsolatai A hosszúszárnyú bálna a barázdásbálna-félék (Balaenopteridae) családjába tartozik, vagyis abba a családba, amelybe a kék bálna (Balaenoptera musculus), a közönséges barázdásbálna (Balaenoptera physalus), a csukabálna (Balaenoptera acutorostrata) és egyéb közismert bálnafajok is tartoznak. A tudósok szerint ez a család a divergens evolúció következtében levált a többi sziláscetek (Mysticeti) családjaiból, körülbelül a miocén kor közepén, vagyis mintegy 13,65 millió évvel ezelőtt. A családon belül, a fajok kialakulásának az ideje még nem ismert. Habár szoros rokonságban áll a Balaenoptera cetnem fajaival (a barázdásbálna-félék családjának manapság két élő neme van), John Edward Gray 1846-ban a hosszúszárnyú bálnát külön nembe, a Megaptera nembe helyezte. A legújabb DNS vizsgálatok szerint ez a faj közelebbi rokonságot mutat a szürke bálnával (Eschrichtius robustus), amely eddig nem tartozott e családba. A családon belül is egyes fajokkal közelebbi rokonságban áll, mint más fajokkal; így, habár a Balaenoptera nemhez tartozik a közönséges barázdásbálna és a csukabálna is, a hosszúszárnyú bálna dezoxiribonukleinsavja az előbbivel szorosabb rokonságot mutat, mint az utóbbival. Ha a további genetikai vizsgálatok megerősítik ezeket a felfedezéseket, a barázdásbálna-félék családfáját át kell majd alakítani. A hosszúszárnyú bálnát először 1756-ban Mathurin Jacques Brisson említette meg a „Regnum Animale” című könyvében. Ebben a könyvben a francia zoológus „baleine de la Nouvelle Angleterre”-nek nevezte az állatot. 1781-ben a német Georg Heinrich Borowski le is írta, de a Brisson által adott nevet fordította le latinra, így keletkezett a „Balaena novaeangliae” tudományos név. A 19. század elején Bernard Germain de Lacépède átnevezte Balaenoptera jubartes-ra. 1846-ban Gray megalkotta a Megaptera nemet, így a hosszúszárnyú bálna új tudományos neve Megaptera longpinna lett, de 1932-ben az amerikai Remington Kellogg a fajnevet visszanevezte a Borowski által használt névre, a novaeangliae-re. Magyarul ennek a bálnának két neve is van, az egyik a „hosszúszárnyú bálna”, a másik a „púpos bálna”. Az első név az igen hosszú mellúszóknak köszönhető, a második pedig onnan ered, hogy amikor a víz alá merül a bálna púpszerűen meggörbíti a hátát. Az állat tudományos neve, a „Megaptera novaeangliae” valójában „új-angliai hosszúszárnyú”-t jelent. Az első a „megaptera” az ógörög „mega” („nagy” vagy „hosszú”) és a „ptera” („szárny”) összetételéből származik, míg a „novaeangliae” Új-Anglia nevéből származik, valószínűleg azért, mert akkoriban ezeken a partokon lehetett rendszeresen látni ezeket az állatokat. ## Előfordulása A hosszúszárnyú bálna a hideg és sarki tengerek lakója, télen szubtrópusi és trópusi vizekre költözik. A trópusokon néhány populáció kitart a helyén. Az eredetileg mintegy -es állomány a vadászat folytán hat-nyolcezer egyedre csökkent. A kereskedelmi célú bálnavadászatot megszüntették ugyan, de a teljes állomány veszélyeztetettsége még nem múlt el. E fajnak négy fő állománya van, mindegyiket biológusok tanulmányozzák. A négy állomány a következő: észak-csendes-óceáni állomány, atlanti-óceáni állomány, déli-óceáni állomány és az indiai-óceáni állomány. Az első három állományba tartozó állatok évente vándorolnak a táplálkozási helyekről a szaporodási helyekre és vissza. Az indiai-óceáni állomány nem képes erre, mivel itt az óceán északi részét az ázsiai kontinens határolja. A leginkább helyhez kötött állomány az Arab-tengerben él; ezek az állatok egész évben nem hagyják el élőhelyüket. Az Atlanti-óceán északi részének hosszúszárnyú bálnái tavasszal Grönland és Izland között vágnak át, majd a Medve-sziget (Bjørnøya), a Spitzbergák, illetve az Északi-fok felé tartanak. Ősszel a norvég partok előtt vonulnak el, majd Anglia és Írország mentén tovább dél felé, Spanyolország nyugati partjáig. Egyes példányok eljutottak a Balti-tengerbe is, a Földközi-tengerben viszont csak egyetlen alkalommal láttak hosszúszárnyú bálnát. Vannak hosszúszárnyú bálnák, amelyek évente kilométert tesznek meg vándorlásaik során, emiatt az állatok között a legnagyobb utazók közé tartoznak. 2007-ben hét példány rekordot ért el, amikor egy út során kilométert tett meg az Antarktisztól Costa Rica csendes-óceáni partjáig. Ez volt a leghosszabb út, amit valaha egy emlős megtett, legalábbis amiről tudni lehet, mivel ezeket a bálnákat figyelemmel kísérték, és a farkukon levő mintázat miatt könnyen felismerték. Ausztráliában két fő vándorló állománya van e fajnak, a nyugati parti és a keleti parti. E két állomány eléggé elkülönül egymástól. Minden generációból csak néhány nőstény vándorol át a másik állományba. ## Megjelenése A hosszúszárnyú bálna hímjének testhossza hossza 13–14 méter között van, a nőstény valamivel nagyobb, 15–16 méter hosszú. Testtömege átlagosan 25-30 tonna, legfeljebb 36–40 tonna. Az eddigi legnagyobb hosszúszárnyú bálna 19 méteres volt, „szárnya” elérte a 6 métert. Azért, hogy áramvonalas teste legyen, a bálna ivarszervei a test belsejében helyezkednek el. Emiatt a két nemet nehéz megkülönböztetni egymástól. A nőstény meghatározását az ivarnyílása környékén található, 15 centiméter átmérőjű, félkör alakú dudor segíti. A hím hímvesszője a testében levő tokban van. A hímek fején és testén számos karcolás és sebhely van, mivel igen hevesen versengenek a nőstényekért. Az állat a torok tájékán a legszélesebb, körülbelül ott, ahonnan a mellúszó indul. A hosszúszárnyú bálna teste egészében erősen „púposnak” tűnik. A felső és alsó állcsontok bőrdudorokkal és bütykökkel fedettek. Ezek a bütykök valójában szőrmaradványok, és a hosszúszárnyú bálna egyik fő jellemzője. Orrlyukai fent a fejen találhatók; az orrlyukakból kifújt párafelhő akár 3 méter magasra törhet; a jelenség 2–3 másodpercig tart. Keskeny mellúszói igen hosszúak, erősek és ívelten csipkézettek; teljes testhosszának az egyharmada. A bálna nász közben és a borjak védelmére használja őket. Testéhez képest egyetlen más fajú bálnának sem ilyen hosszú a mellúszója. A mellúszók mintázata mindegyik egyednél más és más, amivel azonosítani lehet őket. Két feltételezés van arról, hogy miért ilyen hosszú a púpos bálna mellúszója. Az egyik feltételezés szerint e hosszú „szárnyak” segítik a jobb mozgásban; a másik feltételezés szerint segíti a hőszabályozást, amikor áttér a sarki vizekből a trópusiakba és vissza. Olyan hőszabályozó rendszere van, mint egyes cápáknak és halaknak. A hátuszony is hosszú, de alacsony, akkor látható, amikor a bálna feljön, hogy többször fújjon. A hát középvonala mentén egy sor púpszerű duzzanat húzódik, a hátuszonytól a farokúszóig. Nagy farkával a bálna keményen, hangos csattanással csap a víz felületére. Merüléskor a farok teljesen kiemelkedik a vízből. A farokúszó hátsó szegélye hullámosan csipkézett. A toroktól 15–36, egymástól messze elálló barázda húzódik le a hasig. Felső oldala fekete, az alsó fehér. Színezete azonban nem ilyen egyszerű, különösen a mell- és a toroktájékon lehetnek nagy, sötét foltjai. A mellúszó alul rendszerint nem pigmentált. A fehér szín foltokban átnyúlik a hátára, de a hegyesen végződő farokúszó alsó oldala is lehet fehér színű. A színezetet nagyon gyakran a bőrre szorosan rátapadó tengerimakkok (Balanidae) is befolyásolják, melyek túlnyomórészt a fejen és a mellúszón találhatók. A hosszúszárnyú bálna olykor többször egymás után egész testével kiugrik a vízből; egyesek szerint ezt azért teszi, hogy megszabaduljon a tengeri makkoktól. A felső állkapocs mindkét oldaláról 270–400 darab szila lóg alá. Az elülső szilák 46 centiméteresek, de a hátulsók akár 91 centiméteresre vagy egyméteresre is megnőhetnek, színük teljesen fekete. A színanyag csupán a legelülső lemezekből hiányozhat néha. ## Az egyedek megkülönböztetése Mivel a farkukon igen változatos a mintázat, a hosszúszárnyú bálna egyedeket igen könnyű megkülönböztetni egymástól, szemben az egyéb cetfajokkal (kivéve a kardszárnyú delfint és a simabálnaféléket). Ez a faj az egyik legtöbbet tanulmányozott cetféle. Egy hosszútávú tanulmányozás során, amely 1973-tól 1998-ig tartott az Atlanti-óceán északi részén, számos bálnát láttak el műholdas megfigyelővel. Ezt beleszúrják az állat bőrébe, az eszköz később automatikusan lecsatolódva a felszínre jut, és jelzést küld a műholdnak (Katona és Beard 1982). E hosszú tanulmányozási idő alatt, mindegyik meglátott bálnát lefényképezték, és ezt a nagy „képtárat” a College of the Atlantic felügyeli és tartja rendben. Hasonló, fénykép általi számbavételt már végeztek a Csendes-óceán északi részén és a Föld egyéb vizeiben is. A Csendes-óceánban a SPLASH (Structure of Populations, Levels of Abundance and Status of Humpbacks) szervezet végezte a munkát. ## Életmódja Az állat laza társaságokban él. Az indiai-óceáni állományt kivéve, a hosszúszárnyú bálna nomád életmódot folytat. Főleg a táplálékban gazdag parti vizeket részesíti előnyben. Általában magányosan vagy kis csoportokban jár. Egy csoport tagjai szétválhatnak, hogy magányosan éljenek vagy más csoportokhoz szegődjenek. A legnagyobb társaságba nyáron verődnek, amikor a sarki vizekben táplálkoznak. A több hónapos vagy éves kapcsolatok igen ritkák. Néha a táplálkozási helyeken több éven át ugyanazok a nőstények csoportosulnak, a zsákmány könnyebb elejtése érdekében. A hosszúszárnyú bálna többnyire 4–14 km/óra sebességgel úszik, de veszély esetén eléri az óránkénti 27 kilométert is. A merülés ideje maximum 30-35 percig tart. Megosztja területét más bálna- és delfinfélékkel, de nem társul egyikükkel sem. A tudósok szerint az állat élettartama 45–100 év között van, de az eddig ismert legidősebb hosszúszárnyú bálna csak 60 évig élt. ### „Éneke” Hangokat mindkét nem hallat, de csak a hímek énekelnek; énekük hosszabb, hangosabb és bonyolultabb. Még nem ismert, hogy ennek mi a célja, az, hogy a nőstényeket magukhoz csalják, vagy ezzel akarják a többi hímet távol tartani, esetleg jelentheti a két dolgot együtt is. Éneke bonyolult, amely 6–35 percig tart, és alkalmanként egyéb hangot is kiad. A hangok frekvenciája 40–50 Hz, és éneke akár 30 kilométer távolságra is elhallatszik. A ceteknek nincsenek hangszálaik, úgyhogy hangjukat az orrlyukon kibocsátott levegővel képezik. Minden állománynak megvan a maga „dallama”, de ez az évek során megváltozhat. Az ének vagy hangok kiadása a táplálékszerzésben is szerepet játszhat. A tudósok megfigyelték, hogy vadászat közben több különféle hangot is kiadnak. Ferrari, Nicklin és Darling biológusok szerint az éneklés kapcsolatban tartja az olyan példányokat, amelyek távol vannak egymástól a vándorlási időszak idején. Egyes énekek pedig csak akkor kezdődnek, amikor a harcoknak éppen vége lett. A kiadott hangok többfélék lehetnek: morrogás, visítás, böffögés és ugatás. ### Táplálkozása A hosszúszárnyú bálnák főleg nyáron táplálkoznak, télen a zsírtartalékaikból élnek, és nagyon ritkán vesznek magukhoz táplálékot, és csak akkor, ha véletlenül nagyobb halrajra akadnak. Az atlanti-óceáni állomány a következő halfajokkal táplálkozik: hering (Clupea harengus), lazac (Salmo salar), csuklyás hal (Mallotus villosus), Ammodytes americanus, közönséges makréla (Scomber scombrus), fekete tőkehal (Pollachius virens) és foltos tőkehal (Melanogrammus aeglefinus). E halfajok mellett krillt is fogyaszt. A déli féltekén élő állományok inkább planktonikus rákokkal (krill, evezőlábú rákok) táplálkoznak. A hosszúszárnyú bálna különféle halászási módszereket alkalmaz. Ilyenek a lökéshullámok, melyek a farokcsapások és a felugrás következtében keletkeznek, és ily módon felriasztják a halakat, míg a másik módszer a bálnák által a víz mélyéről kibocsátott buborékok, melyekkel megzavarják a zsákmányt. #### Buborékos vadászat Az összes módszerük közül talán a buborékos vadászat a legjellemzőbb erre a fajra. Amikor egy csoport bálna észrevett egy halrajt, alájuk merülnek, és buborékokat kezdenek el kibocsátani. A felszálló buborékokból kör alakú, egyre szűkülő „háló” képződik. A halak félnek átvergődni a buborékok falán, és miután elég szoros a „háló”, egy-két bálna igen erős hangot hallat, ami a felszínre hajtja a halakat. Amikor a halak már a megfelelő helyre kerültek, a bálnacsoport egyszerre feljön és nagyra tátott szájjal rátámad a halrajra. Ilyenkor egy hosszúszárnyú bálna képes több ezer halat is lenyelni egyszerre. Egy 30 méteres átmérőjű „hálóhoz” körülbelül tizenkét bálna szükséges, de megfigyeltek magányos bálnát is, amely ezt a módszert alkalmazta. Egy ilyen buborékos vadászatot sikerült a Crittercam nevű kamerával rögzíteni, amikor azt egy bálna hátára erősítették. ### Ragadozóik Egyes sebhelyek a példányok testén arra utalnak, hogy – legalábbis borjú korukban – a kardszárnyú delfinek (Orcinus orca) vadásznak e fajra, bár ilyen eseménynek még nem volt szemtanúja. A két faj közti találkozás a legtöbbször csak sebesülésekkel végződhet; nem valószínű, hogy bármelyik állat pusztulásához vezetne. 2006-ban Hawaii vizeiben megfigyelték, amint egy csapat tigriscápa (Galeocerdo cuvier) egy beteg hosszúszárnyú bálnára támadott, melyet aztán sikeresen meg is öltek. ## Szaporodása A nőstény az ivarérettséget 5 éves korától éri el, de ekkor még nem teljes a felnőttkori mérete; a hím csak 7 évesen válik ivaréretté. A nőstény minden 2–3 évben borjadzik, de már megfigyeltek olyan nőstényt is, amely egymásután két évben is ellett egy-egy borjút. A vemhesség 11–12 hónapig tart, ennek végén egy, ritkán két borjú jön a világra. A legtöbb ellés januárban, februárban, júliusban vagy augusztusban történik. Születésekor a borjú 4–6,1 méter hosszú, és 1,8 tonnát nyom. Élete első hat hónapjában legalább 40 liter tejet szopik naponta, a következő hat hónapban már szilárd táplálékot is fogyaszt mellé. Így a nőstény körülbelül egy évig neveli borját. A hosszúszárnyú bálna teje 50 százalékban tartalmaz zsírt, színezete rózsaszínű. A mitokondriális genetikai vizsgálat az mutatta, hogy a szomszédságban élő állományok között genetikai eltérések vannak, ami arra enged következtetni, hogy az állományok nem nagyon keverednek egymással. ### Az udvarlási szertartás A párzási időszak télen van, mindjárt a szubtrópusi és trópusi tengerekbe való megérkezéskor. Ebben az időszakban egy nőstényt több hím is követhet, számuk 2–20 között lehet. A hímek heves harcokat is vívhatnak a nőstényért. A legyőzött hímek eltávoznak, de helyükbe mások érkeznek, úgyhogy a harcok és üldözések órákig vagy akár napokig is eltarthatnak. A harcok alatt a hímek fejükkel egymásnak mennek, úszóikkal és farkukkal csapják egymást, vagy egymásra ugranak. Időnként igen nagy kísérő csapatok is összejöhetnek, ahol 40 hím is „dögönyözi” egymást. (M. Ferrari et al.) Párosodás közben a hím és a nőstény a vízből félig kiemelkedve, függőleges tartásban marad mintegy 30 másodpercig, majd szétválnak. ## A hosszúszárnyú bálna és az ember ### Bálnavadászat Az első feljegyzett hosszúszárnyú bálnavadászat 1614-ben történt, Maine állam partjainál. A vadász John Smith kapitány volt. Valószínű azonban, hogy azelőtt is vadásztak e fajra, ha lehetőség adódott. A 18. századig gyakori zsákmány volt ez a bálnafaj. A bálnavadászat fő célja a bálnahús és bálnazsír megszerzése volt. A bálnazsírt felhasználták élelmiszerként is, de főleg lámpásokba olajnak vagy a gyertyagyártásban volt szerepe. Az ember a bálnafélék sziláit számos tárgyhoz használta, viszont a hosszúszárnyú bálna szilái nem jó minőségűek, úgyhogy belőle csak gombokat gyártottak. Manapság a szila helyét a műanyag és egyéb mesterséges anyagok vették át. A törzsi népek a bálnacsontokból használati tárgyakat vagy istenségeket faragnak, vagy akár kunyhókat is készíthetnek; ez utóbbit inkább a múltban tették. A 19. században már nagymértékben mészárolták e hatalmas állatokat. A legtöbbet az Atlanti-óceánban, kevesebbet a Csendes- és Indiai-óceánban. Az egyik legnagyobb bálnavadász ország az Amerikai Egyesült Államok volt. A 19. század vége felé feltalálták a robbanó szigonyt, amely megkönnyítette a vadászatot és megnövelte az elejtett bálnák számát. Csak ekkor kezdődött el a vadászat a Déli-óceánban is. E két tényező miatt 1904-re a bálnák száma drasztikusan lecsökkent. Feltételezések szerint a 20. században hosszúszárnyú bálnát öltek meg, ami a világ állományának a 90 százalékát jelentette. Az Atlanti-óceán északi részén mindössze 700 példány maradt. 1946-ban megalkották a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságot (International Whaling Commission, IWC), amely arra hivatott, hogy felügyelje és szabályozza a cetfélék vadászatát. A NBB szabályokat és vadászszezonokat vezetett be. Annak érdekében, hogy megóvja a fajt a kihalástól, a NBB 1966-ban betiltotta a hosszúszárnyú bálnák vadászatát, de ekkor már csak példány élt világszerte. E védelem még mai napig is érvényben van. Ha nem lett volna ilyen nagymértékű a vadászat, manapság körülbelül bálna élne ebből a fajból. Feltételezik, hogy csak a Csendes-óceán északi részén állatot öltek meg. A leölt bálnák valódi számát nem ismerik, mert több ország is kevesebb zsákmányt jelentett be, mint amennyit valójában elejtett. Így tett a Szovjetunió is, amely csak példányt ismert be, de valójában több mint példányt ölt meg. 2004-től a Saint Vincent és a Grenadine-szigetek vizeiben már szabad évente néhány hosszúszárnyú bálnát elejteni. Ennyi állat vadászata nem veszélyezteti a helybéli bálnaállományt. Japán a 2007–2008-as bálnavadász szezonban, amely 2007 novemberében kezdődött volna, 50 hosszúszárnyú bálnát akart lemészárolni a „tudományos” JARPA II program alatt. A dolog nemzetközi felháborodást keltett, és számos tüntetéshez vezetett. Miután a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság ellátogatott Tokióba, hogy megtárgyalják az ügyet, és Japán beleegyezett, hogy a tervét két évre felfüggeszti. A tárgyalási folyamat még ma is tart. ### Bálnavédelem 1991-ben, világszerte mintegy példány élt: – a Csendes-óceán északi részén, körülbelül az Atlanti-óceán északi részén, és több mint a Déli-óceánban. 2008-tól, fajvédelmi szempontból, a hosszúszárnyú bálna a nem fenyegetett faj kategóriába tartozik. A példányszámuk kezdi az ipari mértékű bálnavadászat előtti számot megközelíteni, de az USA azért még mindig a végveszélyben lévő faj kategóriában tartja őket. Az USA 2009. augusztus 12-től az „Endangered Species Act” státusz megváltoztatását kezdeményezte, és ehhez az amerikai nép véleményét is kérte. A hosszúszárnyú bálna nem él mindenhol biztonságban. Az Arab-tengerben, az Észak-Csendes-óceán nyugati részén, Afrika nyugati partjainál és Óceánia egyes részein még veszélyeztetett fajnak számít. Manapság a legnagyobb veszélyt a hajókkal való ütközés, a hálókba való gabalyodás és a hangzavar jelenti. Mint más cetfélének, ennek a fajnak is kárt okoz a túlerős és túl gyakori zaj. A 19. században két szétzúzott fülű, élettelen példányra találtak ott, ahol korábban vízalatti robbantásokat végeztek. E bálnafaj a saxitoxin mérgezéstől is elpusztul, ha ezzel a természetes neurotoxinnal fertőzött halat fogyaszt. Az USA-ban a hosszúszárnyú bálnák a Glacier Bay Nemzeti Parkban és a Cape Hatteras National Seashore tengeri rezervátumokban élveznek védelmet. E két helyen példányszámuk évről évre nő. Habár a bálnavadászathoz meg kellett érteni és tanulni a hosszúszárnyú bálnák vándorlási szokásait, a párosodási időszakukat és egyéb viselkedés módjukat, a fajt valójában az 1960-as évekig alig ismerték. Ezt a helyzetet R. Chittleborough és W. H. Dawbin változtatta meg, akik odaadóan tanulmányozták a fajt. 1971-ben Roger Payne és Scott McVay tovább folytatták a megkezdett munkát. Nekik köszönhető, hogy széles körben megismerhető lett a bálna éneke. Azóta intelligens állatoknak tartják őket, és ez a tényező sokat segített a bálnavédőknek. 2008 augusztusában az IUCN a sebezhető faj státuszt átcserélte a nem fenyegetett faj állapotra, bár két alállomány még mindig végveszélyben van. Az USA külön kezelné mindegyik állomány helyzetét, mivel egyes állományok kisebbek vagy nagyobbak a másiknál, de ez igen nehéz, mivel az állatok nagy vándorutakat tesznek meg, akár 8300 kilométert is az Antarktisztól Costa Ricáig. ### Bálnafigyelés Az első szervezett bálnafigyelés 1950-ben a San Diegó-i Cabrillo National Monument rezervátumban valósult meg. 1955-ben már látogatója volt a megfigyelőhelynek. A belépő ára fejenként 1 dollár volt. 1971-től keleten is megalakult az első bálnafigyelő társaság, a Montreal Zoological Society, amely a Szent Lőrinc-folyó környékén mutatta be a turistáknak a cetféléket. 1985-ben már több látogató volt Új-Anglia figyelő helyein, mint Kaliforniában. Ez a gazdag állománynak, valamint akrobatikus viselkedésüknek köszönhető, amely vonzó a turisták számára. A hosszúszárnyú bálna kíváncsi arra, hogy mi van a környezetében. Néhány „barátságos” példány meglehetősen közel megy azokhoz a hajókhoz, amelyek turistákat szállítanak. Mivel könnyű megkülönböztetni az egyes példányokat, a hosszúszárnyú bálnák világszerte a legkedveltebb nagy cetek közé tartoznak a turisták körében. Mint minden cetféle nősténye, a hosszúszárnyú bálna nősténye is igen jó anya, így a borját féltő anyaállat majdnem mindig a borja és a turistákkal teli hajók közé helyezkedik el, majd hamarosan tovább úszik kicsinyével. A turistavezetők kerülik az anyaállat stresszelését. Hawaii az elsők között volt, amely az ökoturizmust alkalmazta; a bálnák elpusztítása helyett, inkább élőben mutatta be azokat a turistáknak. A bálnaturizmus jövedelmező tevékenységnek bizonyul, mivel évente 1 millió turistát vonz, és 80 millió amerikai dolláros hasznot hoz. Ez a szegényebb térségek országainak gazdaságát lendíti előre. Az 1980-és 1990-es években a bálnafigyelés világszerte elterjedt. 2000-ben már 87 országban váltak megfigyelhetőkké a cetfélék, és több mint 9 millió ember élvezhette e csodálatos állatok jelenlétét. A hosszúszárnyú bálnákat egyaránt figyelik a nyári és téli élőhelyeiken is. A legfőbb bálnafigyelő helyek a következők: ## Híres hosszúszárnyú bálnák ### Migaloo Migaloo az egyetlen valaha látott, albínó hosszúszárnyú bálna volt, amely 1991-ben jelent meg Ausztrália partjainál, és hamarosan a sajtó és az ausztráliai emberek kedvence lett. Feltételezik, hogy az állat 3–5 éves lehetett. A Migaloo név az ausztrál őslakos nyelvből származik, jelentése „fehér barát”. E bálna nemét csak 2004-ben sikerült megállapítani, amikor Migaloo a Lennox Headnél átvonult, és a tudósok bőrmintát vettek tőle. A vizsgálat után derült fény arra, hogy e ritka színű bálna hímnemű. Azért, hogy a sok turistahajó túlzottan ne zavarja az állatot, Queensland és Új-Dél-Wales kormányai 500 méteres távolságot szabtak meg a bálna megfigyeléséhez. A legújabb fényképek Migalooról azt tanúsítják, hogy a bálna bőrrákos; valószínűleg a pigment hiánya miatt. 2006-ban egy közönséges színű anyaállat mellett is fehér színű borjat vettek észre az Új-Dél-Wales-i Byron-öbölben. ### Humphrey Humphrey egy hosszúszárnyú bálna, amelyet kétszer is megmentett a kaliforniai The Marine Mammal Center. 1985-ben Humphrey a San Francisco-öblön keresztül felúszott a Sacramento-folyóba, amíg eljutott Rio Vista városba. Öt évvel később a bálna visszatért az öbölbe, de ekkor, Sierra Pointtól északra beleragadt az iszapba. Az állatot a parti őrség húzta ki az iszapból, egy nagy háló segítségével. Humphreyt mindkét alkalommal erős hangokkal zavarták vissza az öbölből az óceánba, míg az óceánban levő hajókról olyan felvett hangokat játszottak le, mint amikor a hosszúszárnyú bálnák táplálkoznak, így csalván vissza Humphreyt az óceánba. Az utolsó, 1990-es San Francisco-öbölbeli látogatása után csak egyszer, 1991-ben látták őt a Farrallon-szigetek közelében. ### Delta és Dawn 2007 májusában két hosszúszárnyú bálna, anya és borja, a San Francisco-öblön keresztül felúszott a Sacramento-folyóba, amíg eljutott a sacramentói kikötőbe. Úgy tűnt, hogy a pár eltévedt az északra tartó vándorúton. Az állatokat május 13-án látták meg először, és hamarosan a sajtó kedvencei lettek. A bálnákat Deltának és Dawnnak nevezték el. Habár több hajócsavar is okozott rajtuk sebeket, a bálnák egy hétig, makacsul tartózkodtak a brakkvízben. Aztán május 20-án visszafordultak és lejjebb úsztak, majd Rio Vista városnál tíz napig maradtak. Végül május 29-én elhagyták Rio Vistát is, és a Golden Gate szoroson keresztül eltűntek a Csendes-óceánban. ### Mister Splashy Pants Mister Splashy Pants műholdas adóval ellátott, dél-csendes-óceáni hosszúszárnyú bálna. Az állat a Greenpeace szervezet által folytatott bálnafigyelő program alanya. Az állat nevét az interneten keresztül, az emberek választották. A nevet a Boing Boing és a reddit weblapokon lehetett megszavazni. A „Mister Splashy Pants” név a szavazatok több mint 78 százalékát kapta. ### Colin Colin az a bálnaborjú volt, amelyről azt feltételezték, hogy az anyja elhagyta. Az állatot 2008 augusztusában találták meg, Sydneytől északra, Pittwaternél. Az állat több hajónál is szopni próbált, az anyjának vélve azt. Habár többször is megpróbálták kicsalni a nyílt vizekre, ahol bálnacsoportok voltak, Colin mindig visszatért Pittwater környékére. Egyes emberek táplálták volna az állatot, mások viszont elaltatták volna. Végül augusztus 28-án mégis elaltatták a kis bálnát, mivel az egészsége erősen megromlott. A Föld számos országában hírt adtak az esetről. Colin felboncolása során megtudták, hogy heveny hasnyálmirigy-gyulladása, nyelőcsőfekélye és bélgyulladása volt; ezek mellett néhány elfertőződött cápaharapás is volt rajta. Feltételezik, hogy csak 7–10 napos lehetett amikor az anyjától valamilyen okból elmaradt. ### A temzei hosszúszárnyú bálna 2009\. szeptember 12-én a Temzén, egészen Londonig úszott fel egy hosszúszárnyú bálna. A 9,5 méteres fiatal hímet két nappal később, szeptember 14-én, a Dartford híd közelében már elpusztulva találták meg. A tudósok szerint az állat éhen halt. A szakértők véleménye az, hogy a bálna ittléte a hosszúszárnyú bálnák térhódítására utal; vagyis egyes példányok már új élőhelyek után kutatnak. ### „George és Gracie” A fenti híres hosszúszárnyú bálnáktól eltérően, „George és Gracie” nem valódi, hanem kitalált bálnák. Az állatok szerepét, nem két valódi bálna játszotta el, hanem bábuk; a jeleneteket vadonban élő bálnákkal is kiegészítették. „George és Gracie” két hosszúszárnyú bálna, a Star Trek IV: A hazatérés című sci-fi film eseményei folynak körülöttük. A filmben egy óriási idegen szonda érkezik a Földhöz, és különlegesen erős jeleket sugároz. Spock rájön, hogy az idegen szonda a hosszúszárnyú bálnákkal próbál kapcsolatot felvenni. Ezeket az élőlényeket azonban az emberiség három évszázaddal ezelőtt, a vadászatnak köszönhetően kiirtotta, ezért visszamennek a 23. századból 1986-ba, hogy magukkal vigyenek két bálnát, akik alkalmasak a szondával való kommunikációra. ## Fordítás

Lopótök

A lopótök (Lagenaria siceraria), más neveken butykos tök, nyakas tök, szívótök, sáritök, flaskatök a tökfélék (Cucurbitaceae) családjába tartozó növény. Ázsiából vagy Afrikából származik. Ez az egyetlen olyan tökfajta, amit Európában már Amerika felfedezése előtt is termesztettek. Ételként való fogyasztása mellett eszközként is hasznosították az élet szinte minden területén: merítőedény, csörgő, hímvesszőöltözék, húros hangszer és borlopó. A borlopót a 19. század második felében üvegből is készítették hasonló formában. Az 1-2 liter nagyságú borszívóra a német eredetű hébér, hévér (Stechheber) szavakat kezdték használni. Markó Imre Lehel nyelvész Kiskanizsai szótár című művében így szerepel: hébér ~ fn. 'lopó'. Az Isten mindönt mekterömtöt, csak az embör csinálla rá. Mi az? Héberén a lik. Legtöbbször a Lagenaria vulgáris megszárított és átfúrt termése, újabban üvegből készül. ## Leírása Egyéves, lágyszárú, könnyen fut és kapaszkodik. Gyökérzete orsógyökér, kiterjedt oldalgyökerekkel. A világoszöld fogazott levelek nagyok, kerekek, szíves vállúak, tompacsúcsúak, állásuk szórt, érdesek és molyhosan szőrösek. A levélnyél hosszú. Babits Jónás könyve című műve a Bibliára támaszkodik, és a bibliai időkben még nem volt más tökfajta ismert ebben a térségben. Így a lopótök tulajdonságait olvashatjuk ki belőle: > ` „egy nagylevelü töknek` > ` indái ott fölfutva egy kiszáradt,` > ` hőségtől sujtott fára, olyan árnyat` > ` tartottak, ernyőt eltikkadt fejére,` > ` hogy azalól leshetett Ninivére”` - (Részletes rajzos ábrázolás 1918-ból) A lopótök virága hosszú nyélen ül, tőből szétterül, forrtszirmú, ötös szimmetriájú; pártacsöve nincs, színe hófehér. Egylaki, váltivarú, ön- és idegenmegporzó. Rovarok terjesztik trikolporát virágporát, melyben a retikulum perforált tektummá szélesedik. A magok 5-7 évig csíraképesek, a vetéstől 8-14 napra kelnek ki. Ezermagtömegük 80-120 g, a magok csírázóképessége 70-80%-os. A teljes tenyészidő a kiszáradásig 140-190 nap. A lopótök sajátos vonása a többi tökökhöz képest, hogy a virágok estefelé nyílnak. A levelek és hajtások pézsmaszagúak. A rostos, salakanyagokban dús tökhús 85-95%-át víz teszi ki, de szénhidrátokat, fehérjét, kalciumot, vasat, „A” elővitamint, B-vitaminokat és C-vitamint is tartalmaz. Az ehető bél energiatartalma igen alacsony: 20 kcal/100 g. ## Származása, elterjedése A trópusokon és a szubtropikus területeken általánosan ismert kultúrnövény, származási helyét egyes források Afrikaként, mások Ázsiaként jelölik meg. Könnyen elvadul. Eredetileg is vad, nem csupán elvadult lopótököket csak nem olyan régen, Zimbabwe területén sikerült azonosítani. Ennek az ősi lopótöknek a termése vékonyfalú, nem tűr hosszabb tengeri hányódást. A mai lopótök vastag, vízálló falát a háziasításnak köszönheti. Európában már Amerika felfedezése előtt is termesztették a lopótököt, míg a többi tökfaj termesztését Amerikából vettük át. Jelentősége ma nálunk már természetesen nem olyan nagy, mint a technikailag kevésbé fejlett időkben és helyeken volt, de Walahfrid von der Reichenau (Strabo) (808–849) reichenau-i apát és költő, a karoling királyok tanácsadója latin nyelvű Hortulusában még az ideális kert 23 növénye egyikeként ismerteti: hosszasan, költőien és mégis gyakorlatiasan. A legújabb kutatások afrikai őshazára és két egymástól független, előbb egy 8–9 ezer évvel ezelőtti ázsiai háziasításra és egy ettől független négyezer évvel későbbi afrikai újraháziasításra utalnak. A lopótök rejtélye, miszerint ez az afrikai eredetű faj már meglepően korán kimutatható Amerikában, sokáig megnehezítette annak megértését, hogyan is ment végbe a háziasítás az amerikai kontinensen. Genetikai és régészeti kutatások, melyek eredményét 2005 decemberében, a National Academy of Sciences közleményeiben tették közzé, arra utalnak, hogy a lopótök és a kutya háziasítása korábbi, mint az élelmiszernövényeké vagy a többi haszonállaté, és hogy mindkettőt a legutóbbi jégkorszak végén a paleoindiánok vitték magukkal az új világba, amikor benépesítették Amerikát. Feltehetően csónakokon vagy gyalogosan, az akkor még meglevő szárazföldi úton vitték át Ázsiából Amerikába az emberek, sőt az sem kizárt, hogy egyszerűen átsodródtak a vastagfalú tökök a Bering-szoroson. Körülbelül nyolcezer évvel ezelőtt már Amerika széltében-hosszában termesztették. A háziasított lopótök héja a vadéval ellentétben vastag és vízálló. Könnyűségénél fogva minden emberi beavatkozás nélkül is nagy területen képes elterjedni, ugyanis a magok akkor is csírázóképesek maradnak, ha a termés hosszú ideig sodródik a tengerben. Erre támaszkodott az az utóbbi 150 évben uralkodó elmélet is, hogy a tökök az Atlanti-óceánon keresztül sodródtak át Afrikából Amerikába. Az azonban, hogy az emberek a magokat huzamosabb időn keresztül begyűjtötték, tárolták és elvetették, genetikailag is kimutatható és a formákban is megmutatkozó változásokhoz vezetett mind Ázsiában, mind Afrikában. Ez azonosíthatóvá tette az egyes területek lopótökjeit. A vizsgálatok pedig azt mutatják, hogy az amerikai régészeti leletek között talált lopótökök jobban megfelelnek a mai ázsiai lopótökalfajoknak, mint az afrikaiaknak. Az az elmélet, hogy a lopótököt Amerikába Ázsián keresztül az emberek vitték magukkal, csak egy kérdést hagy nyitva: miért nem találtak eddig Észak-Amerika nyugati részén is erre utaló leletet? ## Termesztése Melegkedvelő, 12-15 °C fölött csírázik, de 10-15 °C-on már nem. Az indának és a zsenge termésnek megárt a fagy, a kifejlett termés azonban tovább érik. Legjobban a 25 °C feletti hőmérsékleten fejlődik. Bár kedveli a vizet, a túl sok víz késlelteti a beérését. Jó műveléssel viszonylag szárazon is termeszthető. A mély rétegű, középkötött vályog-, homokos vályogtalajt kedveli. A vegetatív növénytömeghez mérten kívánja meg a trágyázást: fészkesen, 2-4 lapát jól érett istállótrágyával. A trágyát fészkenként 25–30 cm mélyen keverik össze a gödör talajával. Április közepe és vége között üvegházban vagy az ablak belső párkányán már vethető. A magok csírázását meggyorsítja ha egy éjszakára be vannak áztatva. A vetésmélység 2–3 cm. Az egyenletes nedvesség mellett szobahőmérsékleten és világos helyen nevelt magoncok a fagyosszentek elmúltával szélvédett helyre kiültethetőek. A fiatal növénykék az éjszaka támadó csigáktól védelemre szorulnak. A többi tökféléhez hasonlóan a lopótök is a tápanyagokban gazdag talajt kedveli (komposzt, érett trágya). Fontos, hogy bőségesen kapjon napot, különben fejletlen és sápadt indákat hoz és nem termékenyül meg. Nagy felületet vesz igénybe, de 1 méter távolság általában már elegendő. Egy délre néző fal elé ültetve különösen jól fejlődik. Támasztékra van szüksége. A talaját védeni kell a kiszáradástól. Ennek lehetőségei a talaj „mulcsozása” vagy lombbal, komposzttal való befedése. Pergolára, kapuívre, kerítésre, vízszintes tartókra is felfuttatható. A sövények és a fák is alkalmasak támasztéknak, feltéve, ha a lopótök így is akadálytalanul kap napot, és a terméseknek elég helyük van a fejlődéshez. Walahfrid von der Reichenau (Strabo) 827-ben írott latin nyelvű verses könyvecskéjében olyan kolostorkertet ír le, ahol a felfuttatott tökök égerfákról csüngenek le. A felfüggesztve kifejlődő termések egyenesebbek, hosszúkásabbak lesznek, a földön kúszó növények termése girbegurba. A lopótök magja a kereskedelemben is kapható, de az érett tökből kiszedhető a vetni való mag úgy, hogy a tököt tárgyak készítésére továbbra is fel lehessen használni. Az érett mag kemény, többnyire sötét színű, bár vannak világos magvú változatok is. Szárazon és hűvösben tartva több éven keresztül is megtartja csírázóképességét. A kereskedelemben kapható vetőmagkeverék, többféle változat magvát tartalmazza. Mivel a lopótök idegenmegporzó, a második nemzedék meglepetésekkel szolgálhat. Fólia vagy üveg alatt termesztésnél kézi beporzás szükséges. A virágok alkonyatkor nyílnak, ez a kézi beporzás legmegfelelőbb időpontja is. Mivel másnap délelőtt a virágok hervadni kezdenek, a beporzás a reggeli óráknál tovább nem halasztható. A vegetációs időszak 110–220 napig tart, fajtától függően. ## Felhasználása ### Szedése, kikészítése Étkezési célra csak a keserűanyagtól mentes változatok alkalmasak. A még zsenge termések már körülbelül három hónappal a vetés után folyamatosan szedhetőek. A túl erős hajtások csúcsát 2-3 levéllel együtt levágva főzeléket lehet belőle készíteni. Aki a tökökből tárgyakat készít, bevárja az érettség jeleit, amíg - a szár: megsárgult, megbarnult, kissé üveges, - a termés héja: megvastagodott, megfásult, megsárgult, és csak ekkor vágja le a termést szárastól. Az ültetésre szánt magok érdekében a tököket az első őszi fagyok előtt begyűjtik. A magtól eltekintve a már beérett tököknek nem árt meg a fagy. Széljárta de meleg helyen, padláson, üvegházban, fészerben, pajtában függesztik fel a termést egyenként, a szárnál fogva. Az érett termés húsa szivacsos szerkezetű, alacsony hőmérsékleten vagy magas páratartalom mellett könnyen megpenészedik, és ez a felszínen szabálytalanságokat okoz. Ezt megelőzendő kaparják le az epidermiszt óvatosan. Minél gyorsabban szárad ki a termés, annál kevésbé változik meg a színe. A száradás alatti penészedést előzik meg egy 3%-os hiperolos vizes lemosással. A száradás után egy lyukon át szedegetik ki a magokat. A „vattás” anyagrészt, a tök belét, egy kampós kemény dróttal kapargatják le. A külső felület esetleges szennyeződéseit, barnás foltjait finomabb csiszolópapírral csiszolják le. Ezután egy bórax és víz keverékével (1:3) való lemosás őrzi meg a színeket. Van, aki vízben oldható viasszal dörzsöli be. A díszítéseket karcolással, spanyolozással, véséssel vagy metszéssel viszik fel a tökökre. Van aki a vonalakba színezett méhviaszt, tust, faggyúval kevert kormot dörzsöl, hogy a kontraszthatást fokozza. A lopótököt ezután, még nedves állapotban, gyorsan letörlik egy ruhával, így a tus és a korom a kivésett vonalakba beivódik, a többi részen azonban megmarad a lopótök eredeti színe. A kínai virágos tücsökdoboz úgy készül, hogy a termés felületét először pirosra festik, azután véséssel díszítik. Hawaii-on manapság vastagra főzött kávét töltenek a lopótökbe, ezzel helyettesítik a korábban a fák kérgéből készített festéket. A tök legkülső héját a világosnak szánt helyeken lehúzzák, itt a hegesedés folytán nem párologtat tovább a tök, a többi helyen azonban három hétig gyülemlik fel a felszín alatt a felszívott festék. A külső felületet óvatosan lekaparva teszik láthatóvá a sötét mintát. Mivel ehhez az eljáráshoz élő, lélegző termés kell, a tököket akkor szedik le, amikor azok még zöld színűek, de a száruk már barnulni kezd. A lopótököt elsősorban égetéssel és faragással szokták díszíteni, de az is előfordul, hogy a növekvő termést kötözéssel kényszerítik arra, hogy a készítendő szerszám vagy ékszer formáját fölvegye. ### Kultikus és használati tárgyak világszerte Az érett termés vízhatlanságának és rendkívüli forma-, textúra- és színgazdagságának köszönheti népszerűségét világszerte. Sokrétűen felhasználható, alkalmas élelmiszer tárolására, ékszerdoboznak, edénynek, merítőedénynek, többféle szerszámnak, úszónak a halászhálókhoz. Zeneszerszámot, dohánydobozt, pipát lehet belőle készíteni. Észak-Amerikában a madaraknak ajánlják fel fészkelőhelyül. Salamon király visegrádi fogsága idején este az ablakokban töklámpát helyezett el, időtöltés és jeladás céljából. Kínában tücskök ketrecéül szolgál, az óceániai szigetvilágban maszkokat faragnak belőle. A japán teaszertartás nagyobbik, téli faszéntartója, a szumitori hagyományosan egy nagyméretű lopótökből készül. Belülről lakkozzák, papírral bélelik ki, esetleg természetes formájában hagyják, ami a japán teaszertartás szellemének is jobban megfelel. A kalebass vagy kalabass pipa szárát a lopótök szárából és termésének egy részéből készítik. A pipa feje azonban, hogy el ne égjen, tajtékból készül. Kebiben (Északnyugat-Nigéria) a négynapos Arungu Halászati Fesztiválon, amiből újabban a nők ki vannak zárva, halászok ezrei gázolnak egyszerre a folyóba hogy a legnagyobb hal kifogásában vetélkedjenek. Hagyományos eszközeik: egy háló és egy lopótök. - BBC Képsorozat a halászatról lopótökkel A kiszárított termés vízállóságát és könnyűségét használják ki Indiában, amikor bójaként használják, illetve arra, hogy a folyókat átúszva a cókmókot beletegyék. A kiszárított termésből készült palack a fakírok kelléke. Az északkelet-indiai karbi kultúrában fontos szerepe van bong néven a lopótöknek. Hitük szerint lopótök magja a karbik ősétől és teremtő istenétől, Songsar Rechotól kapott ajándék. A tökmagot máig a törzs sajátos kincsének tekintik. A rizssört, a kúppá sodort fle-fle (Premna latifolia Roxb.) leveleket és a lakodalmak hagyományos, bambuszból készült italát is lopótökökben tartják. Az utóbbi időkben több kézműves felfedezte a lopótököt mint alapanyagot különleges művészeti lámpak készítésére. Töklámpák többek között Magyarországon, Törökországban, Japánban és Kínában készülnek. ### Tökkulacs A tökkulacs és a vándorbot szerte a világon a zarándokok és vándorok jelképévé vált, így például Loyolai Szent Ignácnál, és idősebb Szent Jakabnál is. Szent László király katonái kivájt tökedényből itták a bort Béltek falu határában. Magyarországon a földeken dolgozó emberek főleg Cegléd környékén használták a lopótököt ivóvíztárolásra, mert ott nem állt rendelkezésre jó minőségű agyag, hogy hőszigetelő víztartót készítsenek belőle, a lopótök pedig megtermett a kerítésen. A régi Kínában kulacsként szolgálva kísérte el a vándorokat, a koldusokat és a kereskedőket egyaránt. A kínai Nyolc halhatatlan egyike, Li Tieguai (李鐵拐) nem csak a gyógyszereket adagolja egy lopótökből, de az éjszakáit is abban tölti. Tiszteletére szokás volt az 5. holdhónap 5. napján egy papírból kivágott lopótök-ábrázolást az ajtó fölé függeszteni. Az ázsiai ún. zarándok-kulacsok még akkor is megőrizték ezt a jellegzetes formát, amikor már például bronzból készültek. Sőt, még a tökkulacs felfüggesztéséhez használt zsinórzat is felismerhető a bronztárgy ornamentikáján, elég ehhez összehasonlítani egy mai mexikói tökkulaccsal. A Földközi-tenger térségében is számos példa van arra, hogy az immár kerámia tárgyak továbbra is a lopótök formáját követik. A növény angol nevében meghatározó a flaska funkció: „gourd bottle” – tökkulacs, „bottle gourd” – lopótök. Mexikóban ma is szívesebben használják a tökkulacsot mint a műanyagból készültet, mert azt tartják, hogy így hűvösebb marad a víz és az íze is jobb. ### Borlopó és vízlopó A mai üvegből készült hébér vagy borlopó elődje Ausztriában és Magyarországon még nem is olyan régen lopótökből készült. A lopótököt úgy készítették elő borszívásra, hogy egy hosszú szárra nevelt termés magjait kivájták, drótot tüzesítettek, azzal fúrták ki a szárat. Használata: A lopó hosszú szárát dugják be a hordóba, rövid végén megszívják, amíg az öblös rész kellően megtelik. Egy-két liter folyadékot lehet vele felszívni. A rövid vég befogása után a lopótök kihúzható a hordóból anélkül, hogy a bor kicsurogna. A felső, rövid vég szabadon hagyásával vagy újra befogásával lehet irányítani, mikor csurogjon ki a bor a alsó végen, mikor ne. A lopótök könnyen megecetesedett, ezért szorította ki mára az üvegből készült mása. Középkori adatok arra utalnak, hogy a lopót, ill. az alapanyagául szolgáló növényt jelöli a valószínűleg kun-besenyő eredetű kabak, kobak szó is. Empedoklész (i. e. 495 – i. e. 435) ókori görög filozófus a lopótök (görögül klepszüdra, a.m. „vízlopó”) használatának megfigyelésére alapozva mutatta meg először, hogy a levegő nem űr, hanem hatást kifejtő létező. A vízzel teli lopótökből nem folyik ki a víz, amíg a lopótök tetején a nyílást befogva tartjuk. Sajátos szerepet játszott a klepszüdra a görög igazságszolgáltatásban: a kicsurgó víz szabta meg az egyes beszédek megengedett idejét. Súlyosabb esetekben, például ha valakinek az élete forgott kockán, telitöltötték, máskülönben csak részben töltötték meg. Aki hosszabb ideig szeretett volna beszélni, az további vízért folyamodott. A szünetek idejére a felső nyílást viasszal tömték be, azzal állították meg az idő folyását. ### Fallikus ábrázolások és koteka A római Villa Farnesina tetőfreskója (1515-1518) girlandjain öt tökfajta virágának és termésének ábrázolását szemlélhetjük meg. Leggyakrabban a lopótök van megfestve, termése 37-szer fordul elő. Az azonosítást a formaváltozatosság ellenére egyértelművé teszi a tökökkel együtt ábrázolt fehér virág. Az ábrázolások egy része konkrét termésekről készülhetett. A fantázia szülötte lesz azonban az a hosszúkás lopótök, amelyik egy fügébe hatol be. A lopótök fallikus ábrázolása a kor más festményein is megtalálható, példák erre a vatikáni Raffaello-termekben látható 1517–1519-ben festett keretmotívumok (Giovanni da Udine munkája), valamint a Villa Medici és a Villa d'Este dekorációja. Egy mai európai ember számára talán bizarrnak tűnő felhasználást talált a lopótök a pápuáknál. A nyugat-pápuai férfiak a díszes kotekába a férfiasságukat öltöztetik, de manapság már csak a vallási ceremóniák alkalmából. A hímvesszőre húzott koteka másik végét egy madzaggal kötik a koteka hosszától függően a derekukhoz vagy pedig a nyakukhoz. A koteka méretének és formájának megválasztása nem egyedi, hanem alkalmazkodik a kulturális csoport szokásaihoz. A lopótökre növekedésekor köveket függesztenek, így érik el a kívánt hosszát. ### Hangszerek A lopótök mint kemény, vékony falú, üreges test nemcsak folyadékok, tárgyak tárolására, szállítására használható, de az üregébe zárt levegő rezonanciája, sajátrezgése révén fúvós, pengetős és ütőhangszerek részeként is szerepet kaphat. Több mint 60-féle hangszer készül a lopótökből. A brazíliai zenei íj, a berimbau elengedhetetlen tartozéka egy 10–20 cm átmérőjű kivájt tök, ami a hangszer rezonátoraként szolgál. A játékos a rezonálóképességet úgy változtatja meg időnként, hogy a tök nyitott oldalát a testéhez szorítja. Herman Ottó így említi a Zala vármegyében gyűjtött lopótöktestű, tollsíp-fúvókájú regössíppot: „dudaszavú, hangzó öble szerint pedig a sáritökhöz kötött hangszer”. A latin-amerikai indiánok másfajta hangszerré formázzák a lopótököt: a maracas vagy rumbatök párosával használt csörgő hangszer. A lopótököt erre a célra először kivájják, majd megtöltik magvakkal vagy kaviccsal, nyelet is erősítenek rá. Két kézzel váltakozva, lökésszerűen játszanak rajta, de lehet folyamatosan is rázni (tremoló). Rövid, éles, csattanó hangot kapunk a megütött ,„hirtelen leejtett” maracas segítségével. A maracas mellett az afro-latin zene fontos hangszere a güiro: a kitisztított, üreges, hosszúkás formájú lopótökön sűrűn keresztben futó rovátkák vannak, melyeken egy pálcát húzogatnak végig. A hangszer surrogó, recsegő, kerregő hangot ad. A sekere egy „kifordított maracas”, a magvak nem a tök belsejében, hanem kívül vannak egy hálóra felfűzve. Ütögetéssel, rázással, a háló forgatásával, cibálásával lehet megszólaltatni. Nyugat-afrikai eredetű, de az afro-latin zenében is népszerű. Az egyik lopótök változat adja az indiai kultúra jellegzetes hangszerének, a szitárnak a testét, de a kígyóbűvölők nádnyelves hangszerének szélsapkája is kivájt kabak. - (George Harrison szitár leckét vesz Ravi Shankartól – video) Az afrikai lanthárfa, a kora teste is egy hatalmas kiszárított, kivájt tökből készül, melyre bőrt feszítenek. - ( Koramuzsika, hallhatóan) - (Fotósorozat a kora készítéséről) A balafon, azaz az afrikai xilofon guineai változata diatonikus, Bukina Saboban pentatonikus. A fából készült hangkeltő testek hangmagasságának megfelelő méretű rezonátorokat a lopótök termése adja. Minden tökrezonátoron van legalább egy kis átmérőjű nyílás, amit egy vékony hártyával, hagyományosan egy pókféle tojásának a burkából készült anyaggal fednek be. Ennek a hártyának a zizegése a kazoohoz, vagy a fésűhöz szorított selyempapírhoz hasonlóan dúsítja a hangot, ami néha akár a torzítós elektromos gitárhoz hasonló hangzást is eredményezhet. - ( Balafon hallható) ### A lopótök mint élelmiszer Keserűanyag-mentes változatainak éretlen termése zöldség gyanánt süthető, főzhető. A termés húsa fehér, feszes, íze enyhe. A túlságosan burjánzó hajtások is felhasználhatók a konyhában, ehhez a hajtásokat 2-3 levéllel együtt vágják le. A magokból olajat lehet préselni, a meghámozott magok pedig levesbetétként vagy kenyérbe sütve is jók. Más receptek szerint a tök beléből rizzsel és hússal készítenek egy tölteléket, és ezt a saját héjába töltik vissza. Indiában ecetbe főzve a szegények eledele. A Kolumbusz előtti európai tökreceptek mind lopótökröl szólnak, mivel ez az egyetlen olyan tökfajta, aminek termesztését Európa nem Amerikától vette át. Egy középkori recept a wikikönyvekben: Lopótök sütemény hússal. ### Népi gyógymódok A tökmag enyhén vízhajtó. Az érett tökmagok szalagféreg kiűzésére alkalmazhatóak. Indiában kenetek készítésére is, belsőleg is használják a keserű ízű, kissé hashajtó hatású változatát. Ismerik olyan változatát is, amelyik mérgező. A lopótöklevelek főzetét cukorral keverik el Indiában, így adják be a sárgaságban szenvedőknek. Egyes források fogamzásgátló hatást tulajdonítanak a lopótöknek (Lagenaria siceraria), de itt valószínűleg összetévesztésről van szó. A lagenaria nemzetség egy másik fajának, a breviflorának a tudományos vizsgálatok próbáját megállt tulajdonsága ugyanis, hogy hatóanyaga megakadályozza a petesejt beágyazódását a méhbe. ## Egy fordítás és következményei A bibliai Jónás könyvében fontos szerepet játszik egy gyorsnövekedésű növény, ami Jónás prófétának árnyékot adott ninivei küldetése idején. A történet szerepel a héber Bibliában, és az Újszövetség is hivatkozik rá (Jézus szavai, két helyen is), továbbá szerepel a Koránban is. A héber Biblia ezt a növényt kikajonnak, azaz ricinusnak nevezi. A szó az egyiptomi kiki szóból származik, a ricinusolaj héber neve is: sémen kik. A ricinus igen gyorsan egy kis fához hasonlatossá, árnyékadóvá tud fejlődni, és ehhez nem szorul támasztékra, mint a borostyán vagy a lopótök. Minthogy a szóban forgó növényre a görögnek nincsen szava, a Biblia i. e. 3–1. század között Kairóban készült görög változatában (Septuaginta) a héber kikajonból kolokünthé, azaz keserű uborka lett. Az i. sz. 4. században végzett alapos bibliafordítói munkája közben Szent Jeromos felfedezte, hogy itt torzítás esett, így ő Vulgatájában ezen a helyen szintén jobb híján a hedera szót szerepelteti, ami „borostyánt” (illetve repkényt) jelent, és görögül kisszosz lenne. A Vulgata közzététele után következett az első pengeváltás kikajon-ügyben. A Palesztinában élő Jeromos egyszer csak panaszos levelet kapott hippói Szent Ágostontól, melyben az szemére veti ezt a megoldást, és tudatja vele, hogy egy közelebbről meg nem nevezett püspök hajszál híján menekült csak meg a veszedelemből, mikor a heves vérmérsékletű észak-afrikai hívők felfedezték, hogy a zsoltárokban és dicsőítő énekekben hagyományos szöveg helyén új variáns szerepel; nem is beszélve arról, hogy miután a helyi zsidó közösség tagjait mint illetékeseket megkérdezték, azt a választ kapták, hogy az új megoldás nem jó. Jeromos válaszlevelében az udvarias formulák közé rejtve igen keményen visszautasítja a vádat (tulajdonképpen közli Ágostonnal, hogy az ottani zsidók nem tudnak rendesen héberül vagy csak akadékoskodnak), és a variánsát mint gyümölcsöző kompromisszumot védi meg. A Biblia más latin változataiban (Vetus Latina-variánsokban és egyebütt, vélhetően abban is, amit az Ágoston által említett hívek használtak), melyek között korábbiak és későbbiek is vannak a jeromosi szövegnél, az illető helyen cucurbita, azaz „tök” szerepel, és úgy tűnik, a kereszténység megnyugodott ebben az értelmezésben, a legtöbb nemzeti nyelvű Biblia manapság is a „tök” variánst hozza. A Korán a növényt qaqtin-ként, tehát lopótök-ként nevezi meg (37-139-146 Szúra): Kivetettük őt, nyomorúságos állapotban egy kopár helyre,/és egy tökindát sarjasztottunk föléje. A keresztény, de a középkori zsidó ikonográfia is túlnyomórészt a lopótök-értelmezést tükrözi. ## További képek - A kép az Annals of Botany lapján látható: A római Villa Farnesina mennyezeti freskója (1515-1518), kinagyított girlandok fallikus lopótökábrázolással ## A szépirodalomban Bálint Ágnes a Szeleburdi család című regényében Feri, a naplóíró bátyja lopótököt keltet ki, amelynek a neve Lopóka lesz, és mint Laci naplójából megtudjuk: „Lopóka úgy nő, mintha húznák. Megmértem centiméterrel: két nap alatt huszonkét centit nőtt.”

Cristiano Ronaldo

Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro, ismertebb nevén Cristiano Ronaldo (portugál kiejtés: ; Funchal, 1985. február 5. –) Európa-bajnok portugál labdarúgó, csatár, aki a szaúdi en-Naszr, valamint a portugál válogatott csapatkapitánya. A Real Madrid 2009 nyarán 80 millió fontért (94 millió euró) szerződtette, így ekkor a világ legdrágább játékosának számított. Első felnőtt csapata a Sporting volt, ahol a nagy csapatba 2001-ben került fel. Itt mindössze egy szezont töltött, ezután leigazolta a Manchester United, mintegy 12 millió fontért. A „vörös ördögöknél” egészen 2009-ig játszott. Az itt töltött hat év alatt háromszoros bajnok, egyszeres kupa- és kétszeres ligakupa-győztes lett. Ezen kívül megnyerte a Bajnokok Ligáját, az angol szuperkupát és a FIFA-klubvilágbajnokságot is, továbbá a csapat játékosaként Aranylabdás is lett, ezzel ezt a címet 40 év után nyerte meg ismét United-játékos. A 2007–08-as szezonban klubrekordnak számító, 42 gólt szerzett az idény során, ezzel megdöntötte George Best 33 gólos rekordját, ami 40 éve állt fenn. Ronaldo ugyanebben az évben az európai aranycipőt is megszerezte, nyolc ponttal előzte meg Dani Güizát. 2009 nyarán a Real Madridhoz szerződött rekordnak számító 94 millió euróért. A 2010–11-es szezonban 40 gólt szerzett, megdöntve Telmo Zarra és Hugo Sánchez 38 gólos rekordját. Ezt a rekordot egy évvel később Lionel Messi 50-re javította. Ronaldo személyes csúcsát ugyanebben a szezonban 46-ra, 2015-ben 48-ra javította. Ő szerezte a Real történetének legtöbb gólját (61) is egy idényen belül. A korábbi rekordot Puskás Ferenc tartotta 49-cel. 2018 nyarától három szezonon át az olasz rekordbajnok Juventus játékosa volt, a torinóiakkal két bajnoki címet és egy olasz kupát nyert, a 2020–2021-es idényben pedig ő lett az olasz élvonal gólkirálya 29 találattal. 2021 nyarán visszatért a Manchester Unitedhez. 2021. december 2-án az Arsenal elleni bajnoki mérkőzésen megszerezte pályafutása 800., tétmeccseken szerzett gólját. 2022\. március 12-én a Tottenham Hotspur elleni Premier League-mérkőzésen szerzett mesterhármasával pályafutása 807. gólját érte el, ezzel megelőzte az örökranglista eddigi éllovasát, Josef Bicant, ezzel pedig minden idők legeredményesebb játékosa lett. 2022\. október 9-én lőtte 700. gólját a klubcsapataiban. A Manchester Unitedben 144 gólt szerzett, a Sportingban ötöt, a Juventusban 101-et, a Real Madridban 450-et. Ő az első labdarúgó, aki klubszínekben elérte a hétszáz gólos álomhatárt. A válogatottban 2003 óta szerepel, 2010-től a csapatkapitányi posztot tölti be. Európa-bajnok lett 2016-ban, Nemzetek Ligája-győztessé vált 2019-ben, továbbá 2006-ban negyedik helyen végzett a csapattal a világbajnokságon. Ő a válogatott szereplési- és gólrekordere is. Az európai játékosok közül ő szerezte a legtöbb gólt válogatott mérkőzéseken. Az egyetlen férfi játékos, aki öt világbajnokságon is be tudott találni. ## Gyermekkora Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro 1985. február 5-én született Funchal városában, Madeira szigetén, Maria Dolores dos Santos Aveiro és José Dinis Aveiro legkisebb gyermekeként (Cristiano és Ronaldo a keresztnevei, anyja leánykori családi neve dos Santos, apja családi neve Aveiro). Egy bátyja van, akit Hugónak hívnak, valamint két nővére, Elma és Liliana Cátia. A Ronaldo nevet, második keresztnevét a néhai amerikai elnök, Ronald Reagan után adta Dolores a fiának, ugyanis ő volt a kedvenc színésze, míg a Cristianót nővérétől kapta. ## Pályafutása ### Kezdetek Ronaldo első csapata a CF Andorinha volt, ahová nyolcéves korában került. Itt édesapja afféle mindenesként dolgozott. 1995-ben a Nacional csapatához szerződött. Miután itt több címet is nyert, háromnapos próbajátékon vehetett részt a nagynevű Sporting CP csapatánál. Itt meggyőzte a klub vezetőit, majd a nyilvánosság számára pontosan nem ismert összegért szerződtették őt. ### Sporting Ronaldo tehát csatlakozott a Sporting utánpótláscsapatához, amely az Olcochete nevű edzőkomplexumban tréningezett. 2010-ig ő az egyetlen portugál labdarúgó, aki egy éven belül az U16-os, az U17-es, az U18-as, a B- és az első csapatban is játszott mérkőzést. Bemutatkozó mérkőzésén két gólt szerzett a Moreirense FC ellen. Eközben játszhatott az U17-es válogatottban is. 15 éves korában szívritmuszavart állapítottak meg nála, ezért egy ideig úgy tűnt, fel kell hagynia a labdarúgással. A Sporting csapata mindenben támogatta a családot. Kényes lézerműtétre került sor, amely megoldotta a problémát, és így végül nem kellett abbahagynia a játékot. Első komolyabb megkeresése a Liverpooltól érkezett, 2003-ban. Később azonban egy Manchester United elleni edzőmérkőzésen olyan jó benyomást tett a csapatra, hogy a játékosok a hazafelé tartó repülőn meggyőzték az edzőt, Sir Alex Fergusont, hogy szerződtesse őt. ### Manchester United #### 2003 és 2005 között A 2003–04-es szezon előtt a Manchester United szerződtette őt, mintegy 12 millió fontért. Ő lett a klub első portugál játékosa. Bár eredetileg a 28-as mezt szerette volna, Ferguson döntése nyomán a hetest kapta, amelyet a klubnál előtte olyan legendás játékosok viseltek, mint George Best, Bryan Robson, Éric Cantona, vagy David Beckham. Első mérkőzésén a 60. percben állt be csereként, az ellenfél a Bolton volt. Első gólját novemberben, a Portsmouth ellen szerezte, szabadrúgásból. Még ebben a hónapban rúgta a klub ezredik Premier League-gólját, a csapat azonban súlyos vereséget szenvedett a Middlesbrough ellen. A szurkolók a szezon végén az év fiatal játékosának választották. #### 2006–2007: Első évek 2006 novemberében és decemberében egyaránt a hónap játékosává választották, így ő lett a harmadik játékos Dennis Bergkamp és Robbie Fowler után, akinek ez két egymást követő hónapban is sikerült. 2007. május 5-én megszerezte ötvenedik United-gólját a városi rivális Manchester City ellen. Már 2007 tavaszán felröppent a hír arról, hogy esetleg a Real Madrid játékosa lesz. A Real kész volt érte akár 80 millió eurót is fizetni. Ő azonban, nem sokkal az ajánlat megtétele után szerződést hosszabbított, amelyben 120 ezer fontos heti fizetés szerepelt. Ezzel a klub történetének legjobban fizetett játékosa lett. Ebben a szezonban számos elismerést kapott, ő lett az év fiatal játékosa, valamint a játékosok is a szezon legjobbjának választották. Áprilisban a szurkolók szerint is ő lett a legjobb, a bajnokság végeztével, nyolc csapattársával együtt a liga álomcsapatába is bekerült. #### 2007–2008: Hazai és nemzetközi sikerek A 2007–08-as szezon egy piros lappal indult számára, miután a második fordulóban lefejelte Richard Hughes-t. Az esetért hárommeccses eltiltást kapott. Korábbi csapata, a Sporting ellen mindkét BL-csoportmeccsen betalált. A MU magabiztosan, csoportelsőként jutott tovább. A decemberi Aranylabda-szavazáson második, az azt követő év játékosa-választáson harmadik helyen végzett, előbb Kaká, majd ugyanő és Lionel Messi mögött. Január 12-én, a Newcastle United ellen megszerezte első manchesteri mesterhármasát. A United 6–0-ra elverte a „szarkákat”. A Reading ellen megszerezte huszonharmadik bajnoki gólját, ezzel beállította az előző szezonban összesen szerzett találatai számát. A Lyon elleni BL-nyolcaddöntőn lézerrel világítottak az ő és Nani szemébe, amiért az UEFA vizsgálatot indított. A Lyont végül 5000 svájci frankra büntették. Március 19-én, a Bolton ellen először vezethette ki csapatát csapatkapitányként. A meccs végeredménye 2–0 lett, mindkét gólt ő szerezte. Ezzel 33 gólos lett, amivel megdöntötte George Best rekordját, aki 32 góljával addig a United legeredményesebb középpályása volt egy szezonon belül. A szezon végén ő lett az első szélső, akinek sikerült megszereznie az európai aranycipőt. Nyolc ponttal végzett a második helyezett Dani Güiza előtt. A BL-döntőben a Manchester a Chelsea-vel találkozott. A meccs elején Ronaldo megszerezte a United vezető gólját, ám sokak emlékezetében nem ez maradt meg erről a meccsről vele kapcsolatban. A mérkőzés 1–1-s döntetlennel zárult, és mivel a kétszer 15 perces hosszabbításban sem esett gól, tizenegyespárbajra került sor. Ő volt az első ember, aki rontott, ám szerencséjére a Chelsea-ből John Terry és Nicolas Anelka is, így végül megnyerték a trófeát. A szezont végül, minden sorozatot figyelembe véve, 42 góllal zárta. A csapaton belüli abszolút rekordot, amit Denis Law tart 46 góllal, épphogy nem sikerült megdöntenie. #### 2008–2009: Aranylabda és további sikerek A Sky Sports szerint június 5-én a Real ismét ajánlatot tett Ronaldóért, ugyanakkora összeget kínálva, mint az előző évben. Emiatt a Manchester feljelentette a Realt a FIFA-nál a játékos szabályellenes megkeresése miatt. A spekulációk augusztus 6-án értek véget, amikor Ronaldo bejelentette, hogy legalább még egy évig Manchesterben marad. A szezon elejét sérülés miatt kihagyta, Amszterdamba is elutazott sérült bokája kivizsgáltatására. Szeptember 17-én tért vissza, a Villarreal elleni gól nélküli BL- csoportmeccsen, csereként Pak Csiszong helyett. Szeptember 24-én szerezte meg szezonbeli első gólját a ligakupában, a Middlesbrough ellen. November 15-én, a Stoke elleni 5–0-s győzelem alkalmával megszerezte 100. és 101. gólját a klub színeiben, minden sorozatot figyelembe véve. Ez egyben azt is jelentette, hogy mindegyik, akkor az első osztályban szereplő klub ellen szerzett már gólt legalább egyszer. 2008 végén tagja volt a Japánban FIFA-klubvilágbajnokságot nyert United-keretnek, ahol teljesítménye miatt elnyerte a torna Ezüstlabdáját. December 2-án a klub első Aranylabda-díjazottja lett George Best 1968-as sikere óta. 446 pontot kapott, hatalmas fölénnyel, 165 ponttal megelőzve Lionel Messit. Január 8-án sértetlenül került ki egy komolynak látszó autóbalesetből, amikor egy alagútban totálkárosra törte Ferrariját. A szonda nem mutatott ki alkoholos befolyásoltságot. Négy nappal később ő lett az év játékosa a FIFA szavazásán, így Luís Figo 2001-es sikere óta ő lett az első portugál díjazott. Első BL-gólját ebben az idényben az Inter elleni nyolcaddöntőben szerezte, ez pedig továbbjutást ért csapatának. A következő körben, a Porto ellen 40 méterről hatalmas gólt rúgott, később ezt nevezte karrierje legszebb találatának, és egyben Puskás-díjat nyert. A United ismét bejutott a BL-döntőbe, ám ott a Barcelona ellen gyakorlatilag esélye sem volt a csapatnak, amely sima, 2–0-s vereséget szenvedett. Június 11-én a klub elfogadta az érte tett, immár harmadik ajánlatot, amelynek értéke 80 millió font (94 millió euró) volt. Az átigazolást a Glazer család sajtófőnöke jelentette be. A csapattól való távozása előtt nem sokkal Ronaldo megköszönte Fergusonnak a belé fektetett munkát. ### Real Madrid #### 2009–2010: Első szezon Madridban 2009\. június 26-án a Real Madrid CF megerősítette, hogy Ronaldo a játékosa lesz július 1-től. A játékos hatéves szerződést kötött a klubbal. Fizetését 13 millió euróban határozták meg szezononként, az átigazolásért 94 milliót fizetett a Madrid, a kivásárlási árat pedig 1 milliárd euróban határozták meg, ami rekord. Bemutatására július 6-án került sor a Santiago Bernabéu stadionban, melyre 80 ezer néző volt kíváncsi, tehát telt ház volt a stadionban. Ez a maga nemében ugyancsak rekord, a legtöbb néző korábban Diego Maradona bemutatására volt kíváncsi, amikor az SSC Napolihoz igazolt. Itt derült ki az is, hogy új csapatában a kilences mezt fogja viselni, melyet előtte legutoljára Javier Saviola viselt. Bemutatkozása a felkészülési időszakban, a Shamrock Rovers elleni mérkőzésen történt. A találkozót a Real nyerte Karim Benzema kései góljával. Ronaldo első gólját az ecuadori LDU Quito ellen szerezte, tizenegyesből. A bajnokságban góllal mutatkozott be, csapata második gólját szerezte a Deportivo ellen, ugyancsak tizenegyesből. A Bajnokok Ligájában ugyancsak jól sikerült a bemutatkozása, az első csoportmeccsen az FC Zürich ellen két gólt szerzett, mindkettőt szabadrúgásból. A végeredmény 5–2 lett. Ezt követően egymás után két bajnoki mérkőzésen is eredményes volt, előbb a frissen feljutott Xerez CD ellen szerzett két gólt, majd a Villarreal CF ellen is betalált. Azzal, hogy minden addigi meccsén szerzett gólt, megdöntötte a klub egyik rekordját, ugyanis ő lett az első játékos, aki első négy mérkőzésén be tudott találni a kapuba. A következő BL-csoportmérkőzésen, az Olympique de Marseille ellen ismét duplázott. Később derült ki, hogy bokasérülést szenvedett, így kénytelen volt kihagyni a soron következő bajnokit, a Sevilla FC ellen. Októberben, a Magyarország elleni vb-selejtezőn újra bokasérülést szenvedett, így egészen november végéig nem játszhatott. Első meccse visszatérése után az El Clásico volt, ahol a Real 1–0-s vereséget szenvedett. December 6-án, először itteni karrierje során, a kiállítás sorsára jutott. Az Almería ellen első sárga lapját túlzott gólörömért, a másodikat pedig az egész meccsen ellene elkövetett kisebb-nagyobb szabálytalanságok törlesztéséért kapta, három perccel a lefújás előtt. Az Aranylabda-szavazáson Lionel Messi mögött a második helyen végzett. A Real végül ismét a második helyen végzett a Barcelona mögött, a BL-ben a nyolcaddöntő jelentette a végállomást a Lyon ellen, így a csapat lemaradt a Santiago Bernabéu stadionban megrendezett döntőről. #### 2010–2011: Rekorddöntő idény Raúl távozásával erre az idényre megkaphatta kedvenc mezszámát, a hetest. Október 23-án, a Racing de Santander ellen egyéni rekordot döntött azzal, hogy négyszer is gólt tudott szerezni. Ez volt az utolsó abban a hatmérkőzéses sorozatban, amely során 11 gólt szerzett (három bajnoki, egy BL-összecsapás és két válogatott-találkozó), ezzel is egyéni rekordot döntött. Mielőtt a Real súlyos, 5–0-s vereséget szenvedett az aktuális El Clásicón, Ronaldo megszerezte La Liga-pályafutása második mesterhármasát az Athletic Club ellen. A kupában, a Levante 8–0-s legyőzésekor ugyancsak három találatot jegyzett. A 2011-es naptári év jól kezdődött számára, a szezon végén pedig több klubrekordot is megdöntött. A jó sorozat a Getafe ellen kezdődött, majd a Villarreal ellen háromszor talált be (a negyedik gólnál ő adta Kakának a gólpasszt). Később visszaesett a teljesítménye, számtalanszor csak a kapufát találta el. Legközelebb a Málaga ellen szerzett gólt március 3-án (hármat), de ezt követően egy kisebb sérülés miatt két hetet ki kellett hagynia. Áprilisban jó formában tért vissza, és a hónap végén minden sorozatot figyelembe véve már 40 gólnál tartott. A második El Clásicón megszerezte a negyvenegyediket, a győztes kupadöntőn, ugyancsak a Barcelona ellen a negyvenkettediket. Később ezt mind a Marca, mind a Real Madrid honlapján szavazók az év góljának választották. A bajnokságban viszont a Real ismét a Barcelona mögé szorult, valamint a BL-elődöntőjében is az ősi rivális búcsúztatta a királyiakat. A szezon végén 40 bajnoki góllal zárt, amivel megdöntötte a korábbi, Telmo Zarra és Hugo Sánchez által felállított 38 találatos csúcsot. Az összes kiírásban szerzett 53 góljával Puskás Ferenc rekordját (49) döntötte meg a klubnál. #### 2011–2012: Bajnoki cím A Real a korábbi évekhez hasonlóan az USA-ban kezdte meg felkészülését. Ronaldo mindkét mérkőzésen, a Los Angeles Galaxy és a Guadalajara ellen is betalált, utóbbi ellen háromszor. Augusztus 17-én, a Barcelona elleni szuperkupa-mérkőzésen megszerezte századik gólját a Real Madrid színeiben. Augusztus 27-én, a Real Zaragoza ellen mesterhármassal indította a bajnokságot. Szeptember 24-én, a Rayo Vallecano ellen megszerezte kilencedik La Liga-, és tizedik Real-mesterhármasát. Október 22-én, miután az előző három fordulóban nem szerzett gólt, ismét háromszor talált be a Málaga ellen. November 6-án, az Osasuna ellen ismét háromszor volt eredményes, a Real 7–1-s győzelme azt jelentette, hogy a bajnokság félidejénél biztosan a Királyi Gárda lesz az élen. November 26-án két gólt szerzett a madridi derbin, az Atlético ellen. Az áprilisi El Clásicón győztes gólt szerzett Barcelonában, ezzel a Madrid gyakorlatilag bebiztosította a bajnoki címét. A BL-ben duplázott a Bayern elleni elődöntőben, viszont az összesítésben fennálló döntetlen állást követő büntetőpárbajban hibázott, a Real pedig kiesett. Az Aranylabda-szavazáson Lionel Messi mögött a második helyen végzett. #### 2012–2013: Szuperkupa-győzelem A 2012–13-as idényt rögtön egy új trófea, a Supercopa de España elhódításával kezdte a Királyi Gárda, ez volt a harmadik spanyol trófeája a portugálnak, aki góllal segítette a Barcelonát idegenben lőtt több góllal felülmúló Real Madridot. Továbbra is gólerős játékot nyújtott, közelített a 150. góljához a madridi klubban. Az idény közben több kiemelkedő teljesítménye akadt, ilyen volt például a Deportivónak és a Bajnokok Ligájában az Ajaxnak lőtt mesterhármasa. Ebben az évben újabb rekordot is felállított, ő lett az első játékos aki egymást követő hat El Clásicón is betalált a kapuba. Az év végi Aranylabda szavazáson a második helyen végzett az immár négyszeres győztes Messi mögött. A bajnoki szezont a második helyen zárta a Real a Barcelona mögött, a BL-ből az elődöntőben, a Borussia Dortmund ellen búcsúzott, Robert Lewandowski mesternégyesének is köszönhetően. Ronaldo másodszor lett a sorozat gólkirálya. A Király-kupában a hazai pályán játszott finálét is elbukták a városi rivális Atlético Madrid ellen, Ronaldót kiállították. #### 2013–2014: La Démica Ez az idény újabb Aranylabda-győzelmet és újabb Bajnokok Ligája győzelmet hozott Ronaldonak, ami a Real Madrid tizedik BL-sikere volt, azaz elérték a La Décimát. 2014. január 30-án az elmúlt 60 év első nem spanyol kapitánya volt az El Clasicón a Madrid színeiben, amely mérkőzés egyben az 500. hivatalos klubmérkőzése is volt egyben. Három nappal korábban mesterhármast lőtt a Getafénak, majd ugyancsak háromszor volt eredményes a Celta Vigo és a Sevilla ellen, utóbbi mérkőzésen megszerezte 200. gólját a királyiak színeiben, mindössze a 197. mérkőzésén. A Madrid a bajnoki hajrában végül 3 pont lemaradással csak a harmadik helyen végzett az Atlético és a Barcelona mögött, viszont bejutott a Copa del Rey fináléjába, ahol a Barcelonát múlták felül, majd az Atletico Madrid ellen drámai körülmények között szerezték meg a BL-győzelmet. Diego Godín góljával az Atleti egészen a hosszabbítás utolsó percéig vezetett, amikor Sergio Ramos fejesével egyenlített a Real, majd a ráadásban még háromszor is betalálva végül 4-1-es győzelmet arattak. Ronaldo az utolsó, negyedik gólt szerezte büntetőből. Ő lett a sorozat gólkirálya is, rekordot jelentő 17 góllal, megválasztották az év játékosának, valamint a spanyol bajnokság gólkirálya és európai aranycipős is lett. #### 2014–2015: Európai aranycipő A következő, 2014-2015-ös idényben Ronaldo új egyéni gólcsúcsot állított fel azzal, hogy minden sorozatot figyelembe véve 61 gólt szerzett. Az szezon első trófeáját a Sevilla elleni UEFA-szuperkupa győzelem jelentette. (2-0) Az ezt követő időszakban az első nyolc bajnoki fordulóban tizenötször volt eredményes, köztük háromszor a Deportivo La Coruña, és az Athletic Bilbao, valamint négyszer az Elche ellen. December 6-án a rekordot jelentő 23. mesterhármasát is megszerezte a spanyol bajnokságban, ezúttal a Celta Vigo volt a szenvedő fél. A Granada ellen 9-1-re megnyert bajnokin karrierje során először szerzett öt gólt. Ő lett a leggyorsabb játékos aki elérte a 200. gólját a spanyol bajnokságban, ehhez mindössze 178 mérkőzésre volt szüksége. December végén újabb trófeát, a FIFA-klubvilágbajnokságot nyerte meg csapatával, majd 2015 januárjában egymást követő második, összességében harmadik alkalommal vehette át az Aranylabdát. Ezzel olyan játékosokhoz csatlakozott, mint Michel Platini, Marco van Basten vagy Johan Cruijff. A bajnokságot, a BL-t és a spanyol kupát is a Barcelona nyerte. A Real a BL-ből az elődöntőben búcsúzott a Juventus ellen, bár Ronaldo mindkét meccsen gólt szerzett. A portugál a bajnokságban és a BL-ben is gólkirály lett, valamint ő lett az európai aranycipős is. #### 2015–2016: Bajnokok Ligája-győzelem Ebben az idényben a Real Madridot a kupából kizárták, Gyenyisz Cserisev jogosulatlan szerepeltetése miatt, a bajnokságban is mindvégig a Barcelona, Atlético Madrid páros mögött voltak, igaz végül a második helyet megszerezték, minimális lemaradással. A Bajnokok Ligája döntőjébe sikerült bejutniuk, ott pedig újra a két éve már legyőzött Atlético Madrid várt rájuk. A mérkőzés 1–1-re végződött a rendes játékidőben, majd büntetőkkel dőlt el a tizenegyedik elsőségét szerző Real Madrid javára. Ronaldo sorozatban harmadszor lett a sorozat gólkirálya, ezúttal 16 gólt szerezve. A bajnokságban karrierje második mesterötösét szerezte az Espanyol otthonában. Az Aranylabda szavazáson a második helyen végzett Messi mögött. #### 2016–2017: A leggólerősebb Real Madrid-játékos A 2016–2017-es klubidényt az Európa-bajnokság döntőjében összeszedett sérülése miatt késve kezdhette el, így lemaradt a győztes UEFA-szuperkupa mérkőzésről is. 2016. szeptember 10-én góllal tért vissza az Osasuna ellen, majd a Sporting CP elleni BL-csoportmérkőzésen is betalált volt csapatának, az utolsó percben győztes találatot szerezve, szabadrúgásból. 2016-ban ismét elnyerte a France Football Aranylabdáját. December közepén, a Japánban megrendezett klub-világbajnokságon két mérkőzésen négyszer talált a hálóba, a döntőben a hazai Kasima Antlers ellen mesterhármast szerzett. Őt választották a döntő és a torna legjobb játékosának és ő lett a gólkirály is. 2017. január 9-én a FIFA zürichi gáláján az év labdarúgója díjat is elnyerte. A Real Madrid a bajnoki címet és a Bajnokok Ligája-serleget is elhódította, 1958 után először dupláztak. Ronaldo a Bayern elleni BL-negyeddöntőben öt gólt szerzett, idegenben duplázott majd a visszavágón mesterhármast szerzett. Az elődöntőben ismét triplázott a városi rivális Atlético ellen. A döntőben kétszer köszönt be a Juventus ellen. Zsinórban ötödször lett a sorozat gólkirálya, valamint ő lett az első játékos, aki három különböző BL-fináléban is betalált. A Real Madrid lett az első csapat, amely megtudta védeni BL-címét. 2017\. június 6-án a kanadai EA Sports videójáték-fejlesztő FIFA videójáték-sorozat következő, 18-as szériájának globális arca lett, a videójáték borítóján ő szerepelt. #### 2017–2018: Ötödik Bajnokok Ligája-győzelem A szezon kezdetén ő lőtte a Real Madrid második gólját a Barcelona elleni Spanyol szuperkupa-döntő első felvonásán, amit a madridiak 3–1-re nyertek meg a barcelonai Camp Nou-ban. A mérkőzés hajrájában kiállították második sárga lapos figyelmeztetés miatt. Később öt meccses eltiltást kapott, mert meglökte a bírót. A 400. meccsén Ronaldo két gólt szerzett a Borussia Dortmund vendégeként a Bajnokok Ligájában, meglőve ezzel a 411. gólját az együttesben. Október 23-án az éves teljesítményéért megkapta a FIFA Év játékosa-díjat, amit így zsinórban másodszor nyert meg. December 6-án, a Dortmundnak lőtt góljával az első olyan játékossá vált, aki mind a hat Bajnokok Ligája-csoportmeccsen gólt tudott szerezni. Az év végén a Real megszerezte a klubvilágbajnoki címet, Ronaldo a döntőben győztes gólt szerzett szabadrúgásból. Egy nappal később az Eiffel-toronyban átvehette pályafutása ötödik Aranylabdáját, beérve ezzel a rekorder Lionel Messit. 2018. március 3-án a Getafe elleni 3–1-s Real Madrid-siker alkalmával lőtt két góljával megszerezte a 300. gólját is (286. La Liga meccsén), ezt az eredményt ő érte el a legkevesebb mérkőzés alatt, a gólok számában pedig csak Lionel Messi előzi meg. Március 18-án meglőtte pályafutása 50. mesterhármasát a Girona elleni, 6–3-s Real győzelmet hozó mérkőzésen. Április 3-án két gólt lőtt a Juventus vendégeként 3–0-ra megnyert Bajnokok Ligája-negyeddöntőben. Pályafutása 650. gólját az Atlético Madridnak lőtte egy 1–1-s mérkőzés alkalmával. Április 11-én gólt szerzett a Juventus elleni negyeddöntő második mérkőzésének utolsó pillanatában, büntetőből, ezzel eldöntve a továbbjutást. Ez egyben a tizedik gólja volt az olasz csapat ellen, ami Bajnokok Ligája-rekord. A döntőben, május 26-án a Real Madrid megverte a Liverpoolt 3–1-re, ezzel Ronaldo pályafutása ötödik Bajnokok Ligája-döntőjét nyerte, ami rekord, egyben pedig zsinórban ez volt a 3. sikere. A BL-szezont 15 góllal fejezte be, így egymás utáni hat szezonon keresztül lett a legjobb góllövője a kiírásnak. A bajnokságban a Barcelona és az Atlético Madrid mögött csak harmadik helyen végeztek. A Bajnokok Ligája-finálét követően Ronaldo nyilatkozatot tett, melyben megköszönte, hogy a Real Madrid játékosa lehetett, ezzel a távozásáról szóló pletykáknak táptalajt adva. ### Juventus Hiába a hónapokig tartó tárgyalások, és a Real Madrid új szerződése, 2018. július 10-én az olasz Juventus gárdájához szerződött 100 millió euróért cserébe, ez a kontraktus tartalmazott további 12 millió eurós díjat, illetve egyéb pénzösszegeket, melyet Ronaldo ifjúsági klubjai kaptak meg. Ez volt az első alkalom, hogy 30 év feletti játékosért ilyen magas összeget fizettek, és a legtöbb, melyet egy olasz klub adott ki érte. Miután aláírt a torinóiakhoz, távozása indokaként az új kihívás szükségességét említette, később azonban megjegyezte, Florentino Pérez támogatása hiánya is közrejátszott abban, hogy egyesületet váltott. #### 2018–2020: Az egymást követő bajnoki címek Augusztus 18-án a Verona elleni 3–2-es idegenbeli győzelem alkalmával debütált az olasz bajnokságban. Szeptember 16-án megszerezte első két gólját a klub színeiben a negyedik meccsén, mely során a Sassuolo ellen 2–1-es győzelmet arattak; második találata pályafutása 400. gólja volt. Szeptember 19-én, első Bajnokok Ligája mérkőzésén a Juventusban erőszakos magatartása miatt állították ki a 29. percben, 154 bajnoki összecsapása után ez volt az első piros lapja. Ronaldo lett a történelem első játékosa, aki 100 Bajnokok Ligája találkozót nyert meg, a Valencia ellen Mario Mandžukić találatával 1–0-ra nyertek, ugyanakkor az egyenes-kieséses szakaszba nem jutottak tovább. Decemberben tizenegyesből jegyezte tizedik bajnoki gólját, a Fiorentina ellen idegenben 3–0-s sikert arattak. Miután Luka Modrić mögött először lett második három év után a 2017-es UEFA év férfi labdarúgója és a FIFA az év férfi labdarúgója díjazása során, a 2018-as Aranylabda szavazásán is második lett, ahol szintén Real Madridos csapattársa mögött végzett. 2019. január 16-án megnyerte első trófeáját a klubbal, az AC Milan ellen az Olasz szuperkupa során fejjel volt eredményes, a találkozót 1–0-ra nyerték meg. Február 10-én a kilencedik egymást követő idegenbeli bajnoki meccsén a Sassuolo elleni 3–0-s győzelem alkalmával ismét betalált, ezzel beérte Giuseppe Signori rekordját. Március 12-én az Atléticó Madrid elleni 3–0-s győzelemmel véget érő második mérkőzésen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében mesterhármast ért el, ezzel klubja kétgólos hátrányát ledolgozva bejutott a negyeddöntőbe. A következő hónapban, április 10-én az Ajax elleni negyeddöntő első összecsapásán az 1–1-es döntetlen alkalmával újra gólt szerzett, ezzel a sorozatban megszerezte 125. gólját. Az április 16-i visszavágón az első találat az ő nevéhez fűződött, de a Juventus 2–1-es vereséget szenvedettt, így búcsúzott a kiírástól. Április 20-án a Fiorentina ellen 2–1-re győztek, ezzel sorozatban nyolcadik bajnoki címét szerezte meg, ezzel ő lett az első játékos, aki bajnok lett Angliában, Spanyolországban és Olaszországban. Április 27-én 600. klubgólját jegyezte a rivális Inter Milan elleni 1–1-gyel végződő találkozón. Első Serie A szezonját 21 góllal és 8 gólpasszal zárta, és megnyerte a legértékesebb Serie A játékos-díjat is. thumb\|upright\|A Juventus játékosaként a Torino ellen a 2019–2020-as szezonban A 2019–2020-as szezonban első gólját 2019. augusztus 31-én a Napoli elleni 4–3-as siker során jegyezte. Szeptember 28-án harmadik lett a FIFA év férfi labdarúgója díjazásában. Október 1-jén több mérföldkövet ért el, miután a Bajnokok Ligája csoportkörében 3–0-ra legyőzték a Bayer Leverkusent: zsinórban a 14. Bajnokok Ligája szezonjában volt eredményes, ez Messi és Raúl csúcsával volt egyenlő; megdöntötte Iker Casillas legtöbb Bajnokok Ligája győzelmet elérő rekordját, mely megegyezett Raúl csúcsával, aki ezt 33 különböző ellenféllel szemben érte el. November 6-án, a Lokomitiv Moszkva 2–1-es legyőzésével 174 pályára lépésével beérte Paolo Maldinit, aki az UEFA tornákon a legtöbbet pályára lépő játékosnak számít. A Sampdoria elleni 2–1-es győzelem során 2,57 méterre ugrott fel, mely magasabb, mint a keresztléc elhelyezkedése, és fejjel szerzett gólt. 2020. január 6-án első bajnoki mesterhármasát érte el, a Cagliari gárdáját 4–0-ra győzték le. Ez volt karrierje 56. mesterhármasa, Alexis Sánchez után pedig ő lett az első játékos, aki három gólt szerzett egy mérkőzésen a Premier League-ben, a La Ligában és a Serie A-ban. Február 2-án kétszer volt eredményes büntetőből a Fiorentina ellen elért 3–0-s győzelem folyamán, ez David Trezeguet klubrekordjával egyezett meg, aki egymást követő kilenc bajnoki meccsen is eredményes tudott lenni, hat nappal később pedig megdöntötte rekordját, amikor tizedik egymást követő bajnoki meccsén is gólt jegyzett, ekkor 2–1-es vereséget szenvedtek a Hellas Veronától. Február 22-én a rekordot jelentő, 11. bajnoki meccsén is gólt lőtt, ez volt ezredik profi mérkőzése Gabriel Batistuta és Fabio Quagliarella mellett, a Juventus pedig 2–1-re nyert a SPAL ellen. Június 22-én a Bologna ellen büntetőből szerzett gólt, ezzel megelőzve Rui Costát a Serie A legtöbb gólt szerző portugál játékosa lett, csapata 2–0-s sikert aratott. Július 4-én 25. bajnoki találatát jegyezte szabadrúgásból a városi rivális Torino elleni 4–1-es hazai győzelem során, ezzel ő lett az első Juventus játékos, aki elérte ezt Omar Sívori 1961-ben történő teljesítménye után, továbbá ez volt az első gólja szabadrúgásból a klubban 43. próbálkozása után. Július 20-án két gól fűződött a nevéhez, miután 2–1-re győzték le a Laziót. Első találata az 50. olasz bajnoki gólját jelentette. Gunnar Nordahl után a második labdarúgó lett, akinek ezt sikerült teljesítenie, és a történelem első játékosává vált, aki a Premier League-ben, a La Ligában és a Serie A-ban is elérte ezt. A Juventus történetében viszont a harmadik játékos lett, akinek ez a rekord fűződött a nevéhez, ezt előtte Felice Borel 1934-ben, illetve John Hansen 1952-ben tudta elérni. Ő lett a legidősebb játékos 35 évesen és 166 naposan, aki több mint 30 gólt szerzett az öt legjobb európai bajnokság egyikében Ronnie Rooke 1948-as teljesítménye után. Július 26-án a Sampdoria ellen az első gól az ő nevéhez fűződött a 2–0-s siker folyamán, melynek eredményeként a Juventus sorozatban kilencszer lett bajnok. Második bajnoki idényében 31-szer vette be az ellenfelek kapuját, ezzel a Serie A második legeredményesebb gólkirálya lett az Európai-aranycipő győztes, Ciro Immobile 36 gólja mögött. Augusztus 7-én, a Bajnokok Ligája nyolcaddöntő első mérkőzésén a Lyon 2–1-es legyőzésével ismét gólt jegyzett, így összesen 37 góllal zárta a szezont, ezzel pedig megdöntötte Borel 36 gólos klubrekordját. A győzelem ellenére azonban búcsúztak a sorozattól, összesítésben 2–2 arányban az idegenben lőtt több gól szabály alapján. #### 2020–2021: A századik Juventus-gól, gólkirályi cím 2020\. szeptember 20-án gólt szerzett a Juventus szezonnyitó mérkőzésén, amelyet 3–0-ra nyert meg a torinói klub a Sampdoria ellen. November 1-jén, miután közel három hetet hagyott ki koronavírus-fertőzés miatt, csereként állt be a Spezia elleni bajnokin, három perccel később pedig gólt szerzett, majd a mérkőzés folyamán még egyet, a Juventus pedig 4–1-re győzött. December 2-án eredményes volt a Dinamo Kijev elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen is, ezzel pedig felnőtt pályafutása 750. gólját szerzete. December 13-án 100. alkalommal lépett pályára a Juventus színeiben tétmérkőzésen a Genoa elleni 3–1-es győzelem sortán, és két gólt szerzett, mindkettőt büntetőből. 2021. január 20-án, a Napoli elleni Szuperkupa-mérkőzésen csapata első gólját szerezte. Március 2-án profi pályafutása 600. bajnoki mérkőzésén gólt szerzett a Spezia elleni 3–0-s győzelem során, és ő lett az első játékos, aki az ezt megelőző 12 egymást követő szezonban legalább 20 gólt szerzett a legjobb öt európai bajnokság valamelyikében. Március 9-én a Juventust az FC Porto búcsúztatta a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, négy nappal később a Cagliari elleni 3–1-es győzelem során pedig megszerezte pályafutása 57. mesterhármasát. Május 12-én, a Sassuolo elleni idegenbeli 3–1-es győzelem során megszerezte 100. gólját is a Juventusban, mindehhez 131 tétmérkőzésre volt szüksége. Május 21-én az Olasz Kupa döntőjében a torinóiak 2–1-re legyőzték az Atalantát, ezzel pedig Ronaldo lett az első a sportág történetében, aki minden lehetséges klubtrófeát egyaránt megnyert Angliában, Spanyolországban és Olaszországban is. A szezon végén 29 góllal ő lett a gólkirály, egyszersmind az első a labdarúgás történetében, aki az angol, a spanyol és az olasz bajnokságban is gólkirály tudott lenni. ### Manchester United #### 2021–2022: Egymást követő Premier League-gólok, visszatérése 2021\. augusztus 27-én a Manchester United hivatalosan bejelentette Ronaldo visszatérését. A megegyezést megelőző napokban sajtóhírek összekötötték a játékost a Manchester City-vel is. Ronaldo ezen a napon elbúcsúzott a Juventus szurkolóitól is, megköszönve nekik az előző években nyújtott támogatást. A Juventus hivatalos közleménye szerint az angol klub 15 millió eurót fizetett a portugál játékosért, amely további feltételek teljesülése esetében további nyolcmillió eurót kell hogy utaljon a torinóiaknak. A United szeptember 2-án jelentette be, hogy Ronaldo a csapatnál töltött második időszakában is a hetes mezszámban fog játszani, miután Edinson Cavani a 21-esre váltott. A csapatban Ronaldo 2021. szeptember 11-én debütált másodjára az Old Traffordon, a Newcastle United ellen, és két gólt is szerzett a 4–1 arányú bajnoki győzelem során. Szeptember 29-én ő szerezte a győztes gólt a United Villarreal elleni mérkőzésén, a 95. percben. Ezen a meccsen megdöntötte Iker Casillas rekordját, mint a játékos a legtöbb szerepléssel a Bajnokok Ligájában. #### 2022–2023: az utolsó United-szezon és távozása Azt követően, hogy a nyár során folytonos sajtóhírek szerint távozni szeretett volna a csapattól és családi okokból ki kellett hagynia a felkészülési mérkőzéseket, Ronaldo ügynöke, Jorge Mendes több csapattal is elkezdett egyezkedni esetleges átigazolásokról vagy kölcsönszerződésekről, mivel a játékos a Bajnokok Ligájában szeretett volna játszani. Ezek között a csapatok között volt a Bayern München, a Chelsea és a Paris Saint-Germain. Viszont életkora és magas fizetése miatt több Európai topcsapat is elutasította leszerződtetésének lehetőségét. Ronaldo visszatért a United keretébe a Brighton elleni szezonnyitóra, ahol csereként szerepelt. Elvesztette kezdő pozícióját Marcus Rashford és Anthony Martial kiemelkedő teljesítményei miatt, csak az Európa-ligában kezdett. Szezonja szokatlanul rosszul kezdődött, egészen szeptember közepéig kellett várnia első találatáig, ekkor a Sheriff Tiraspol csapat ellen talált be. Október 2-án nem lépett pályára a manchesteri derbin, Erik ten Hag elmondása szerint azért, mert túlságosan „tisztelte a játékos karrierjét,” hogy pályára hozza a 6–3-s vereség alatt. Hétszázadik gólját klubcsapatokban az Everton ellen szerezte meg, 2022. október 9-én. A labdarúgás történetének első játékosa lett, aki 700 gólt tudott szerezni klubcsapatokban. Tíz nappal később nem volt hajlandó csereként beállni a Tottenham Hotspur ellen és még idő előtt elhagyta a stadiont. Ennek következtében a Manchester United bejelentette, hogy nem szerepel a keretben a csapat következő mérkőzésére és a kerettől külön kellett edzenie. Egy héttel később már ismét kezdő volt a Sheriff ellen, megszerezve a Vörös Ördögök harmadik gólját és bebiztosítva a továbbjutást. Az Aston Villa elleni bajnokin november 6-án csapatkapitánynak nevezte Erik ten Hag, kiemelve, hogy a keret nagyon fontos tagja volt. A United 3–1-re kikapott. Később kiderült, hogy ez volt utolsó pályára lépése a vörös mezben, mivel nem szerepelt az utolsó meccsen a világbajnokság előtt. 2022 novemberében interjút adott Piers Morgannek, amiben elmondta, hogy úgy érezte, hogy „cserben hagyta” őt a United és megpróbálták kikényszeríteni a csapatból, „nem csak az edző, hanem többen is a csapat környékéről.” Azt nyilatkozta, hogy megkérdőjelezték, hogy lánya tényleg beteg volt-e, amikor nem tudott elutazni a csapattal Thaiföldre és Ausztráliába. Elmondta, hogy „nem tiszteli ten Hagot, mert ő se mutat felé tiszteletet.” Ronaldo kijelentette, hogy ten Hag provokálni akarta azzal, hogy nem szerepelt a Manchester City ellen, majd azzal, hogy csak pár percet akart neki adni a Tottenham ellen, majd hozzá tette, hogy sajnálja, hogy idő előtt elhagyta a stadiont. Ezek mellett kritizálta Ralf Rangnick kinevezését, azt mondva, hogy „egy sportigazgató, nem menedzser,” hozzátéve, hogy „soha nem hallott róla.” Azt is kiemelte, hogy a klub nem fejlődött Alex Ferguson távozása óta, annak ellenére, hogy „technológiai és infrastrukturális változásokat” várt. Azt mondta, hogy a csapat tulajdonosait, a Glazer-családot nem érdekli a csapat, mivel soha nem beszélt velük és egy „marketingcsapat”-nak nevezte a Unitedet. Az interjút követően, ami november 16-án és 17-én jelent meg, a United elkezdte megvizsgálni, hogy a játékos megszegte-e szerződését. Nem sokkal később, 2022. november 22-én közös megegyezéssel szerződést bontott vele a Manchester United. ### en-Naszr #### 2022–2023: Első szezon és bajnoki második hely 2022\. december 30-án két és fél éves szerződést írt alá a szaúd-arábiai en-Naszr csapattal. Fabrizio Romano (The Guardian) és a BBC szerint ezzel a megegyezéssel a világ legtöbbet kereső labdarúgója lett, évente 200 millió eurós bevétellel. Ezek mellett a szerződés aláírásáért is kapott 100 millió eurót. Romano kijelentette, hogy Ronaldo elutasított ajánlatokat az észak-amerikai bajnokságban játszó Sporting Kansas City csapatától, hogy Szaúd-Arábia igazoljon. Eredetileg az et-Tájí ellen mutatkozott volna be, 2023. január 5-én, de le kellett tölteni egy két mérkőzéses eltiltást, amit még a Manchester United játékosaként kapott, amiért kiütött egy telefont egy Everton-rajongó kezéből 2022 áprilisában. 2023\. január 19-én játszott először, amióta Szaúd-Arábiába igazolt, egy barátságos mérkőzésen az en-Naszr és az el-Hilál játékosaiból összeállított csapat színeiben, a Paris Saint-Germain ellen. Duplázott az első félidőben, mielőtt lecserélték egy óra elteltével. A mérkőzést a PSG nyerte meg 5–4-re. Három nappal később mutatkozott be a bajnokságban, az el-Áttifák ellen, míg első gólját az el-Fateh ellen szerezte, egy büntető értékesítve az utolsó percben. Február 9-én ő szerezte csapata összes gólját a az el-Vahda elleni 4–0-ás végeredményű mérkőzésen, első találata 500. bajnoki gólja volt pályafutása során. Február 25-én szerezte második mesterhármasát a kék-sárga mezben, mikor az en-Naszr 3–0-ra verte a Damakot. Februárban a hónap játékosának választották. Miután az En-Naszr második helyen végzett a bajnokságban, biztossá vált, hogy Ronaldo újabb szezonban marad trófea nélkül. #### 2023–2024: Arab Bajnokcsapatok Kupája-győzelem Ronaldo érkezését követően több addig Európában játszó labdarúgó tette át székhelyét Szaúd-Arábiába, többek között Karim Benzema, Sadio Mané, N’Golo Kanté, Sergej Milinković-Savić, Rijad Mahrez, Roberto Firmino és Neymar is szaúdi klubhoz szerződött a nyári átigazolási időszak alatt, ebben pedig neki is nagy szerepe lehetett. Első gólját a szezonban 2023. július 31-én, a tunéziai US Monasztir ellen szerezte az Arab Bajnokcsapatok Kupájában. A következő mérkőzésen az egyiptomi Ez-Zamálek ellen 1–1-s döntetlenre mentette a mérkőzést, csapata pedig a negyeddöntőben folytathatta. Az augusztus 9-én megrendezett elődöntőben a mérkőzés egyetlen gólját szerezte, ezzel pedig a szaúdi klub története során először bejutott az Arab Bajnokcsapatok Kupája döntőjébe. Az augusztus 12-i döntőben csapata mindkét gólját ő szerezte az el-Hilál ellen, a gárda pedig megnyerte az Arab Bajnokcsapatok Kupáját. Ronaldo hat szerzett góljával a torna gólkirályi címét is elhódította. Első bajnoki mérkőzését a szezonban az et-Távun ellen játszotta, ahol csapata 2–0-s vereséget szenvedett. Augusztus 25-én első mesterhármasát jegyezte a szaúdi bajnokságban az el-Fateh ellen. Négy nappal később két gólt és egy gólpasszt szerzett az es-Sabáb együttese ellen. Remek teljesítményének köszönhetően augusztus hónap legjobb játékosának választották a szaúdi bajnokságban. Szeptember 2-án pályafutása 850. gólját lőtte az el-Hazem elleni idegenbeli bajnokin. Október 2-án, a tádzsik FC Istiklol elleni hazai mérkőzésen megszerezte első gólját az AFC-bajnokok ligájában, ő szerezte az egyenlítő találatot a végül 3–1-re megnyert találkozón. Egy nappal később ismét ő lett a hónap játékosa a szaúdi bajnokságban, szeptemberben négy mérkőzésen öt gólt és három gólpasszt jegyzett. ### A válogatottban Ronaldo először 2003. augusztus 20-án, Kazahsztán ellen volt válogatott. Behívták a 2004-es hazai rendezésű Eb-re, ahol két gólt szerzett: előbb a görögök elleni csoportmeccsen, majd a hollandok elleni elődöntőben. A viadal végén, bár a döntőt elveszítették, bekerült a torna álomcsapatába. Ugyanebben az évben szerepelt a nemzeti csapattal az olimpián is. #### 2006–2012 A 2006-os vb európai selejtezőinek második legeredményesebb gólszerzője volt hét találattal. A tornán egyetlen gólját Irán ellen szerezte, tizenegyesből. A negyeddöntők során, Anglia ellen kisebb botrányba keveredett. Manchesteri csapattársát, Wayne Rooneyt az angol sajtó szerint az ő reklamálására állította ki Horacio Elizondo játékvezető. Később Ronaldo ezt tagadta. Az incidens után azonban cinkosan kacsintott portugál csapattársai felé, amit a tévék is közvetítettek, sokszor megismételve, és ez nem tett jót angliai népszerűségének. Az ellenséges fogadtatás miatt talán ekkor voltak a legerősebbek a távozásáról szóló pletykák. Ronaldo ekkor külön kérte, hogy a Real Madridhoz igazolhasson. Sir Alex Ferguson ezúttal a portugál szövetségi kapitányt, Carlos Queirozt kérte meg, beszéljen vele, ezenkívül csapattársa, Rooney is próbálta maradásra bírni. Ronaldo végül maradt, és öt évvel hosszabbított. A torna után, a legjobb fiatal játékos választásakor, ami részben a szurkolók szavazatain is múlik, az angolok komoly lejárató kampányt folytattak ellene. A díjat végül a német Lukas Podolski kapta, fő negatívumként Ronaldo viselkedését említették.Egy nappal huszonkettedik születésnapja után, pályafutása során először, megkapta a válogatott csapatkapitányi karszalagját, a Brazília elleni barátságos meccsen. A 2008-as Eb-selejtezőkön összesen nyolc gólt rúgott, így Euzebiusz Smolarek mögött a második legtöbb gólt szerezte. Az Európa-bajnokságon Ronaldo 1 gólt szerzett, a csehek elleni csoportmeccsen, a portugálok a negyeddöntőben búcsúztak a döntőig jutó német válogatottal szemben. A 2010-es vb-selejtezőkön a portugálok gyengén kezdtek, sokáig mindössze a negyedik helyen álltak, csak a selejtezősorozat végén kapaszkodtak fel a pótselejtezőt érő második helyre. A világbajnokságon Ronaldo egy találatot jegyzett, az Észak-Korea elleni 7-0-ra megnyert csoportmeccsen. A portugálok ezen a mérkőzésen kívül gólt sem tudtak szerezni, a nyolcaddöntőben búcsúztak a spanyolok ellen. A 2012-es Európa-bajnokságon a portugálok a torna legnehezebb csoportjába kerültek a német, a holland és a dán válogatott mellé. Ronaldo duplázott Hollandia ellen, a portugálok a németek mögött a második helyen jutottak tovább. A csehek elleni negyeddöntőben győztes gólt szerzett. Az elődöntőben gólnélküli döntetlent követően büntetőkkel alulmaradtak Spanyolországgal szemben, akik két évvel korábban a vb-ről is búcsúztatták őket, majd mindkét tornát megnyerték. Ő lett az első olyan játékos a portugál válogatottban, aki öt nagy válogatott labdarúgótornán gólt szerzett: ide három Európa-bajnokság (2004, 2008, 2012) és két világbajnokság (2006, 2010) tartozik. #### 2012–2016 2012\. október 12-én ünnepelhette 100. válogatottságát Észak-Írország ellen. A 2014-es labdarúgó-világbajnokság-selejtezők alatt összesen nyolc gólt szerzett, a Svédország elleni pótselejtezős párharc során emlékezetes gólpárbajt vívott Zlatan Ibrahimović ellen. A párharc második mérkőzésén mesterhármast ért el, megszerezte a válogatottban a 47. gólját, ezzel beállította Pauleta korábbi gólrekordját. 2014. március 5-én meg is döntötte ezt a rekordot miután betalált a Kamerun elleni mérkőzésen. A 2014-es világbajnokságon kisebb combsérüléssel bajlódott, így nem tudott száz százalékos teljesítményt nyújtani. Ez meg is látszott a csapat eredményességén, ugyanis a portugálok már a csoportkör után búcsúztak. A 2016-os Európa-bajnoki selejtezők alatt összesen öt gólt szerzett,. amivel összesítésben, minden Európa-bajnoki mérkőzést (selejtező, torna) ideértve 23 gólos lett, így ebben a vonatkozásban is ő lett minden idők legeredményesebbike. A kontinenstorna első két mérkőzésén sem neki, sem csapatának nem ment a játék, a csoportkör utolsó fordulója előtt a kiesés szélére kerültek. Magyarország ellen 3-3-as döntetlennel éppen továbbjutottak, Ronaldo kétszer vette be Király Gábor kapuját. Ezen a mérkőzésen játszotta 17. Európa-bajnoki mérkőzését, valamint az első portugál lett aki hat világeseményen is gólt szerzett. A következő két mérkőzésen a horvátok ellen az ő lövése után szerzett győztes gólt Ricardo Quaresma a hosszabbításban, míg Lengyelország ellen büntetőpárbaj után jutottak a legjobb négy közé. A Wales elleni elődöntőben klubbeli csapattársával, Gareth Balelel vívott párharcot, és ő szerezte a portugálok első gólját. (2-0) Ezzel beérte Michel Platinit az örök-góllövő lista élén. A döntőben mindössze 25 percet játszott miután Dimitri Payet durván szabálytalankodott ellene, de a társak nélküle is elhódították a trófeát Éder 109. percben szerzett góljával. Három góljával és ugyanennyi gólpasszával a torna második legjobb játékosának választották, és bekerült az All Star csapatba is. #### 2016–2020 A portugál válogatott Európa-bajnokként vehetett részt a 2017-es konföderációs kupán. A nyitó meccs 2-2-es döntetlennel zárult Mexikó ellen, Ronaldo egy gólpasszt adott. A házigazda oroszok ellen már győztes gólt szerzett. Az Új-Zéland ellen 4-0-ra megnyert meccsen is betalált, büntetőből. Chile ellen az elődöntőben nem született gól, tizenegyesekkel alulmaradtak a portugálok. A megnyert bronzmeccsen Ronaldo már nem játszott. A 2018-as világbajnokságon mesterhármast ért el a spanyolok elleni első meccsen, ez volt az első triplája világbajnokságon. A harmadik gólt a 90. percben szerezte, ezzel mentette döntetlenre a mérkőzést. Marokkó ellen győztes gólt szerzett. Irán ellen tizenegyest rontott, csak 1-1-re végeztek, ezzel elbukták a csoportelsőséget. A nyolcaddöntőben így Uruguay volt az ellenfél, és 2-1-es vereséget szenvedtek. Ronaldo bekerült a torna álomcsapatába. 2019-ben az első alkalommal kiírt Nemzetek Ligája négyes döntőjét Portugáliában rendezték, ahova Ronaldóék el is jutottak. Az elődöntőben mindjárt mesterhármast szerzett Svájc ellen, a döntőt pedig Guedes góljával nyerték Hollandia ellen. Ronaldo ezzel a korábban egyetlen trófeát sem nyert portugál válogatottat immár története második trófeájához vezette. A négyes döntő legjobb játékosának is megválasztották. 2019\. szeptember 10-én négy gólt lőtt idegenben a Litvánia elleni 5–1-es győzelemmel véget érő 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjén, ezzel 25 góljával megelőzte Robbie Keane-t, aki 23 találatával rekorder volt az Európa-bajnoki selejtezőkön elért gólok tekintetében. Rekordot állított fel azzal is, hogy 40 válogatott ellen volt eredményes, nyolcadik mesterhármasát produkálta a válogatottban. Október 14-én tizenegyesből szerezte meg pályafutása 700. találatát, úgy, hogy 974. alkalommal lépett pályára, azonban az Ukrajna elleni selejtezőmérkőzésen 2–1-es vereséget szenvedtek. November 17-én 99. válogatottbeli gólját jegyezte, a Luxemburg elleni meccset 2–0-ra megnyerve Portugália kvalifikálta magát a 2020-as Európa-bajnokságra. 2020. szeptember 8-án megszerezte 100. és 101. válogatott gólját a Svédország elleni 2–0-s idegenbeli győzelem során a 2020–2021-es Nemzetek Ligája kiírásában, ezzel a második játékos lett az iráni Ali Dáji után, és az első Európában, aki elérte ezt a mérföldkövet. Október 13-án pozitív koronavírustesztet produkált, mint tünetmentes hordozó, október 30-án gyógyult meg. #### 2021– A portugál válogatott első meccsén az Európa-bajnokságon Magyarország ellen kétszer is betalált, Budapesten a mérkőzést 3–0-ra nyerték meg. Ezzel 11 Európa-bajnoki találkozón volt eredményes, kettővel többször, mint a csúcstartó Michel Platini. Továbbá ő lett az első játékos, aki öt Európa-bajnokságon is eredményes tudott lenni, valamint ő lett a legidősebb játékos, aki két gólt szerzett egy meccsen Európa-bajnokságon, és szintén a legidősebb, aki gólt jegyzett portugál válogatottként egy nemzetközi tornán. Június 8-án, az utolsó csoportmeccsen a franciák elleni 2–2-es döntetlen alkalmával kétszer büntetőből jegyzett találatot, ezzel beérte a gólrekorder, válogatott pályafutása során 109 gólos Ali Dájit. Június 27-én a portugálok búcsúztak a tornától, miután a nyolcaddöntőben 1–0-s vereséget szenvedtek Belgiumtól. Ronaldo holtversenyben Patrik Schickkel, öt góllal és egy gólpasszal zárta a tornát, így elnyerte az aranycipőt is. A 2022-es katari világbajnokság selejtezői során 2021. szeptember 1-jén kétszer volt eredményes Írország ellen, ezzel a válogatott gólok számát tekintve megelőzte az addig csúcstartó Ali Dájit. Portugália első mérkőzésén a világbajnokságon ő lett az első férfi játékos, aki öt különböző világbajnokságon is gólt tudott szerezni. ## Magánélete Ronaldo 20 éves volt, mikor édesapja alkoholizmus miatt meghalt, 52 évesen. Ő maga nem iszik, nem is dohányzik. 2009 márciusában százezer eurót adományozott annak a kórháznak, amely megmentette rákos anyja életét. Önéletrajzi könyve, Moments címmel, 2007-ben jelent meg. Egyik lánytestvérével ruhaüzletet nyitott CR7 néven (monogramja, valamint mezszáma). Jelenleg két CR7-bolt van, egy a fővárosban, Lisszabonban, a másik Madeirán. Mivel Madeirán született, így az ottani árvíz áldozatainak megsegítésére jótékonysági labdarúgótornát szervezett három csapat, a Marítimo, a Porto és a Nacional részvételével. 2010 júliusában Ronaldo hírül adta, hogy született egy fia. Az anya személyazonosságát titokban tartották, és bejelentette, hogy egyedül fog gondoskodni a gyermekről. A gyermek neve Cristiano Jr. Ronaldo. 2017 júniusában egy béranya Eva és Mateo nevű ikreket szült Ronaldonak. 2017 novemberében barátnője, Georgina Rodríguez megszülte Ronaldo 4. gyerekét Alana Martina-t. 2011–2014 között a Real Madrid játékosaként 5,7 millió euró adót nem fizetett be a spanyol államnak, ezért 2018-ban 2 év börtönre ítélték. Végül 19 millió euró büntetés befizetésével nem kellett börtönbe vonulnia. ## Sikerei, díjai ### Klubcsapatokban Sporting CP: - Portugál szuperkupa: - Győztes (1): 2002 Manchester United: - Angol bajnok: - Győztes (3): 2006–07, 2007–08, 2008–09 - Ezüstérmes (1): 2005–06 - Angol kupa: - Győztes (1): 2003–04 - Döntős (2): 2004–05, 2006–07 - Angol ligakupa: - Győztes (2): 2005–06, 2008–09 - Angol szuperkupa: - Győztes (1): 2007 - Bajnokok Ligája: - Győztes (1): 2007–08 - Döntős (1): 2008–09 - FIFA-klubvilágbajnokság: - Győztes (1): 2008 Real Madrid: - Spanyol bajnok: - Győztes (2): 2011–12, 2016–17 - Ezüstérmes (5): 2009–10, 2010–11, 2012–13, 2014–15, 2015–16 - Bronzérmes (2) : 2013–14, 2017–18 - Spanyol kupa: - Győztes (2): 2010–11, 2013–14 - Spanyol szuperkupa: - Győztes (2): 2012, 2017 - Döntős (2): 2011, 2014 - UEFA-bajnokok ligája: - Győztes (4): 2013–14, 2015–16, 2016–17, 2017–18 - UEFA-szuperkupa: - Győztes (3): 2014, 2016, 2017 - FIFA-klubvilágbajnokság: - Győztes (3): 2014, 2016, 2017 Juventus: - Serie A – bajnok (2): 2018–19, 2019–20 - Olasz szuperkupa: - Győztes (2): 2018, 2020 - Olasz Kupa (1): 2020–21 En-Naszr: - Arab Bajnokcsapatok Kupája (1): 2023 ### A válogatottban Portugália: - Európa-bajnokság: - Győztes (1): 2016 - Ezüstérmes (1): 2004 - Bronzérmes (1): 2012 - Labdarúgó-világbajnokság: - 4\. hely (1) : 2006 - Konföderációs kupa: - Bronzérmes (1) : 2017 - UEFA Nemzetek Ligája: - Győztes (1): 2019 ### Egyéni - Bravo-díj (2004) - Aranycipő: 2007–08, 2010–11, 2013–14 , 2014–15 - Aranylabda: 2008, 2016, 2017 - FIFA Aranylabda: 2013, 2014 - Az év labdarúgója (FIFA): 2008 - Az év férfi labdarúgója a FIFA-nál: 2016, 2017 - Premier League-gólkirály: 2007–08 (31) - Puskás Ferenc-díj: 2009 - Onze d’Or győztes: 2008, 2017 - Pichichi-trófea: 2010–11 (41), 2013–14 (31), 2014–15 (48) - Di Stéfano-díj: 2012 - Az év férfi labdarúgója az UEFA-nál: 2014, 2016, 2017 - BL-gólkirály (7): 2007–08 (8), 2012–2013 (12), 2013–14 (17), 2014–15 (10), 2015–16 (16), 2016–17 (12), 2017–18 (15) - A FIFA-klubvilágbajnokság gólkirálya (4): 2016 - A FIFA-klubvilágbajnokság legjobb játékosa: 2016 - IFFHS a legjobb nemzetközi góllövő: 2016 - A Serie A legértékesebb játékosa: 2019 - Saudi Pro League – A hónap játékosa: 2023. február - Golden Foot-díj: 2020 - A Serie A gólkirálya: 2020–21 ## Statisztika ### Klubcsapatokban Legutóbb 2023. december 8-án lett frissítve. ### A válogatottban 2023\. november 19-én lett frissítve. ### Góljai a válogatottban 2023\. november 16-án lett frissítve. ## Kapcsolódó irodalom - Cristiano Ronaldo: Pillanatok; közrem. Manuela Brandão, fotó Jorge Monteiro, ford. Ládonyi Zsófia; Aréna 2000, Bp., 2010 - Tom Oldfield: Cristiano Ronaldo: The True Story of the Greatest Footballer on Earth, 2009 ()

Múmia

A múmia olyan holttest, amely emberi beavatkozás (mumifikálás, balzsamozás, plasztináció) vagy különleges környezeti tényezők (jég, láp, homok, szél, só, egyedi mikroklíma) hatására nem indul oszlásnak, így a csontok, a bőr, az izmok, a haj, a körmök, de még az arcvonások is hosszabb ideig épségben megmaradnak. A Föld legkülönbözőbb vidékein találtak már természetes múmiákat vagy mesterségesen konzervált emberi és állati holttesteket. A régészek és az antropológusok folyamatosan rekonstruálják a mumifikált testeket, hogy bemutathassák, milyenek voltak életükben, hogyan táplálkoztak, milyen betegségekben szenvedtek, vagy kiderítsék, hogyan haltak meg. A legújabb természettudományos vizsgálati módszereknek köszönhetően ma már a több ezer éves tetemek a rég letűnt korok és kultúrák követei. ## Etimológiája A múmia szó a középkori latin mumia elnevezésből maradt ránk, ám eredetileg a perzsa múmijja – mūmiyya (موميه) – szóból ered, melynek jelentése ’bitumen’ illetve ’szurok’. Az ókorban különösen drága gyógyszernek tartották azt a Mezopotámiában, a Holt-tengernél, valamint a Tigris és Eufrátesz folyók mentén előforduló ritka, barnásfekete színű bitument – megkövült szénhidrogént –, amellyel az egyiptomi balzsamozók a Ptolemaiosz-kortól a múmiák koponyáját tartósították. Ezt az anyagot a „szurok” perzsa elnevezése alapján mumiának nevezték el. ## Természetes múmiák Természetes múmiákról akkor beszélünk, amikor a holttest kiszáradása, illetve konzerválódása különleges környezeti hatások eredménye. Leggyakrabban a forró és száraz területeken találtak ilyen leleteket. A szél és a hőség hatására az izomzat gyorsan kiszárad, a bőr megkeményedik, megbarnul, így a baktériumok és a rovarok nem tudják kikezdeni a testet és a bomlás abbamarad. Hasonló az eredmény, ha a holttest megfagy és később sem melegszik fel. A fagypont alatti hőmérsékleten sem a baktériumok, sem a férgek nem maradnak életben. A balesetet szenvedett hegymászók, sarki expedíciók áldozatai a halál beállta után még évtizedekig is jól konzervált jégmúmiák maradnak, ha a hó befedte a testüket. Ugyanígy, ha a holttestet fagyos földbe temetik el, épségben marad. Már a jéghideg szél is elég ahhoz, hogy mumifikálja a testeket. A láp a harmadik olyan közeg, ahol a test hosszú ideig nem indul oszlásnak. A lápvíz, a benne elbomló növények miatt nagy arányban tartalmaz cserzőanyagokat és huminsavakat, amelyek megkeményítik a bőrt, és a csontokból kioldják a meszet. Ezért a lápi hullák csontjai hajlékonyak. A belső szervek elenyésznek, sokszor csak az erős bőr marad meg, így e tetemeket gyakran papírmúmiáknak nevezik. A fentieken túl találkozunk olyan esetekkel, amikor a hőmérséklet, a talajösszetétel és a levegő pára- és oxigéntartalma – néha a koporsók fájának cserzőanyagai – együttesen olyan mikroklímát hoznak létre, amely a testek természetes konzerválódásához vezet. Számos mumifikálódott testet találtak bányákban, pincékben, barlangokban, katakombákban, kolostorok vagy templomok kriptáiban. ## Mesterséges múmiák Mesterséges múmiának tekintjük az emberi beavatkozás révén, vegyi eljárásokkal tartósított holttesteket. A test bomlását legelterjedtebben – a belső szervek eltávolítása után – a bőr és az izomzat kiszárításával próbálták lelassítani illetve megakadályozni. Egyiptomban a balzsamozók ezt nátronsóval végezték, Ausztráliában és Melanéziában a bennszülöttek napon szárítva vagy füstöléssel mumifikálták halottaikat. Sok ősi kultúra máig megőrizte mumifikáló technikáinak titkait; ma sem tudjuk pontosan, hogyan tartósították a holttesteket a dél-amerikai vadászó-gyűjtögető csincsorrók, akik a balzsamozásban közel 2000 évvel megelőzték az egyiptomiakat. Kínában találtak rá a 2000 éves Dai hercegnő múmiájára, amelynél a test olyan tökéletes állapotban maradt meg, hogy ma is élőnek hat; a tudósok a legmodernebb eszközökkel vizsgálták meg a hercegnő tetemét, de a mai napig sem sikerült kideríteniük a konzerválás titkát. A mai modern balzsamozók más módszerekkel dolgoznak: tartósítóanyagot, általában formalint (a formaldehid vizes oldatát) fecskendeznek az erekbe, amely anyag megkeményíti a fehérjét (az izomzat és a szervek alapanyagát), és ezáltal megakadályozza a bomlást előidéző baktériumok szaporodását. ### Ősi Egyiptom A múmia szó hallatán önkéntelenül is klasszikus lelőhelyükre, az ókori Egyiptomra gondolunk. Innen érkezik még ma is a legtöbb hír új temetkezési területek feltárásáról, vagy a fáraómúmiák újabb és újabb vizsgálatáról, esetleg azonosításáról. Nem tudni pontosan, mikor kezdték el balzsamozni az egyiptomiak a halottaikat – a legrégebbi maradványok ötezerévesek –, de a test konzerválásának fontossága az egyiptomi hitvilágban gyökerezik. Az egyiptomi vallás szerint az élet nem ér véget a halállal: úgy képzelték, hogy a temetési szertartással újra „életre keltik” a halottat és átvezetik egy másik világba – a túlvilágba, ahol immár az örök időkig él; ezért meg kell őrizni a testet is az örökkévalóság számára. Hitük szerint az embernek több lelke is volt: a fontosabbak ib – a szív, ren – a név, ba – a személyiség, ka – az életerő és sut – az árnyék, amelyeket születéskor zárt magába a test. A Ka és Ba-lélek a halállal elhagyja a testet, de a ba-lélek – amelyet madárként képzeltek el – képes volt saját testét újra megtalálni, ha az épen maradt. A vallási történetek első múmiája Ozirisz, akinek Széthtől elszenvedett halála után szétszaggatott és szétszórt testrészeit felesége, Ízisz megkereste, majd Anubisz, a balzsamozás istenének segítségével összeillesztette és gyolcsokkal egybekötözte; így e megtalált testben Ozirisz feltámadt és az alvilág ura lett. (lásd még: Ozirisz-mítosz) #### Az egyiptomi balzsamozás A kutatók feltételezik, hogy a múmiakészítés technikáját, valamint a mesterséges tartósítási eljárásokat az i. e. 3000 körül elterjedő sírépítészet tette szükségessé. A sírkamrákban már nem őrződhetett meg a test természetes módon, ezért ekkor kezdődhetett a hosszas kísérletezés, amely elvezetett a fejlett balzsamozási technika kialakulásához. Az egyiptomiak tudták, hogy az oszlás a belső szervekben kezdődik, tehát ezeket eltávolították; mivel az izmokat sem tudták tartósítani, ezért a mumifikálók leválasztották a csontokról, így a testből alig maradt több, mint a csontváz, majd a tetemeket kezdetben bőrbe csavarták. Az Óbirodalom idejétől gipszréteggel vonták be a bomló részeiktől megtisztított halottakat – szoborrá alakították őket. Később gyantába áztatott vékony gyolcsot préseltek az arcra és a testre, majd szurokszerű anyagokkal átitatott vászoncsíkokat tekertek a csontváz köré addig, amíg ki nem alakult ismét az emberi test körvonala – így jöttek létre i. e. 2600 körül az első mesterséges múmiák. A legjobb állapotban talált óbirodalmi múmia a Szakkarában feltárt Nofer és Kahai udvari énekesek V. dinasztia-beli (i. e. 2450 körül) sírjának feltárása során került elő: „A testet vászonba csavarták, majd világoszöld stukkóval vonták be. Ezt úgy alakították ki, hogy a lehető leghűbben kövesse az arcvonásokat, a test formáit. A szemöldököt domborműben dolgozták ki.” A balzsamozási módszer továbbfejlődésében kiemelkedő szerepet játszott, amikor az izomszövetek és a bőr nedvességtartalmának kivonásával kezdtek kísérletezni. A húst ekkoriban konyhasóval tartósították, de a mumifikálók rájöttek arra, hogy az emberi holttestet jobban konzerválja az ásványi szóda. A Középbirodalom idejére tehető a legjobb módszer kidolgozása, amelynek részletes leírása Hérodotosz és Diodórosz írásai nyomán maradt ránk. A balzsamozás első lépéseként a test belsejét kezelték. Az elhunyt agyát az orron vagy a nyakszirtcsont nagy nyílásán, az öreglyukon keresztül eltávolították, de nem őrizték meg, mert vallásukban nem volt fontos szerepe. Azután éles kőkéssel ejtett hasi vagy oldalsó vágással a testet felnyitották és kivették a belső szerveket, amelyeket átmostak, külön szárítottak és illatosítottak, bepólyáltak, majd külön-külön kanópuszedényekbe helyezték. Azok fedelét Hórusz isten fiainak képmása díszítette: az emberfejű Amszet isten a májat, a majomfejű Hapi a tüdőt, a kutyafejű Duamutef isten a gyomrot, Kebehszenuf, a sólyomfejű isten a beleket és az alsótest különböző szerveit védte. A korsókba zárt szerveket a halott mellé temették. A szívet konzerválták, majd visszahelyezték a testbe és néha a veséket is a testben hagyták. Az egyiptomiak már korán rájöttek arra, hogy a növények gyantáinak baktériumölő hatásuk is van. Ezért miután a tetemet pálmaborral átmosták, teljesen kitisztították, a hasüregbe nátronsót és illatos gyantával, fűszerekkel teli vászoncsomagocskákat töltöttek; a koponyába fenyőfélék gyantaolaját öntötték és az egész testet több hétre száraz nátronsóba ágyazták. Körülbelül 40 nap alatt a test teljesen kiszáradt, a bőr és az összeaszódott izmok teljesen rátapadtak a csontokra; a tetem jellegzetes szürkés, feketés színűvé vált. A kiszárított testet olajjal és viasszal kezelték. A balzsamozáshoz kámforolajat, mirhát, borókaolajat, méhviaszt, cédrusfa és más tűlevelűek gyantáját használták, de esetenként alkalmazták a pisztácia, a balzsamfa gyantáját és különböző növényi olajakat, állati zsiradékokat is. A balzsamozók igyekeztek, hogy a holttest lehetőleg élethű legyen, ezért vászonnal és fűrészporral tömték ki. A szájba és a beesett orcák alá is tömés került, a szemhéj alá kis rongylabdacsokat, néha hagymát helyeztek és erre kerültek a porcelánból készített, festett szemek. A testet falécekkel merevítették, hogy a múmiának tartása legyen, majd szakszerűen bepólyálták. A kéz- és lábujjakat egyenként körbetekerték finom vászoncsíkokkal, majd a kart, a lábakat és a többi testrészt is számtalan rétegű vászoncsíkkal pólyálták. Az egyes rétegek közé amuletteket helyeztek, hogy megvédjék az elhunytat a túlvilág felé vezető úton. A leggyakoribb amulett az Udzsat-szem volt, ez segített sértetlenül megőrizni a testet. A Dzsed-oszlop az örökkévalóságot szimbolizálta, a szkarabeusz bogár pedig arra ügyelt, hogy a halott a halál után újjáéledhessen. Az elkészült múmiát egy nagyméretű kendőbe tették, az arcra gyakran maszkot helyeztek, a betekert testre pedig egyes korszakokban kartonázsok (gipsszel keményített vásznak) kerültek, amelyet istenképekkel, feliratokkal és aranyozással díszítettek. A balzsamozás mintegy 70 napos folyamatát egy Anubisz álarcot viselő pap felügyelte; őrködött, hogy minden a megfelelő gondossággal történjen. A konzervált és becsomagolt múmiákat végül átadták a hozzátartozóknak, hogy megkezdhessék a temetési szertartást. A múmiák díszes fakoporsókba kerültek, amelyek a Középbirodalom végéig általában láda formájúak voltak, később a múmia alakját követték. A temetés napján a legidősebb fiú tiszte volt, hogy fogadott papok kíséretében a szeretett családtagon elvégezze a „szájmegnyitás” különleges halotti szertartását. A már előkészített sírkamrát a temetés során berendezték, kitakarították és a szertartás zárórészeként a koporsót a sírboltba helyezték. Az előkelők sírjában több, egymásba helyezett koporsó és kőszarkofág védte a múmiát. A sír ajtaját befalazták és lepecsételték, hogy a halott zavartalanul átléphessen az öröklétbe. Az embereken kívül az egyiptomiak kedvenc állataikat is balzsamoztatták, de még jellemzőbb volt, hogy az istenek megtestesüléseiként tisztelt állatok múmiáját áldozati adományként ajánlották isteneiknek. Százezrével találhatók macskamúmiák Básztet istennő áldozati ajándékaként, vagy íbisz múmiák, amelyeket a bölcsesség megtestesülésének, Thot istennek ajánlottak fel. Gyakran balzsamoztak halakat, krokodilokat, kígyókat, kutyákat és sakálokat is. ### A technológia továbbfejlődése „A nyugati kultúra alakulását alapvetően befolyásoló ókori népek közül csak a rómaiak balzsamoztak, ők viszont nem vallási okokból, hanem azért, hogy arra az időre, amíg temetés előtt közszemlére tették a halottat, konzerválják testét.” Krónikák, iratok és festmények tanúskodnak arról, hogy a középkorban az egyiptomi mumifikálás alapelveinek tökéletes alkalmazásával balzsamoztak. Igaz csak nagyon ritkán, mert ekkor annyira drága volt az eljárás, hogy még a legtöbb uralkodó sem engedhette meg magának. Kiemelkedő példa Nagy Károly, akinek tartósított tetemét 814-ben, ülő helyzetben helyezték aacheni sírboltjába, vagy a 12. században I. Henrik király, akinek holttestét azért balzsamozták be, hogy maradványait Franciaországból visszaszállíthassák Angliába. „A reneszánsz idején az anatómia és a sebészet iránt feltámadó nagy érdeklődés különféle balzsamozási eljárások kikísérletezését is ösztönözte. Leonardo da Vinci, aki legalább ötven holttestet boncolt fel tanulmányozás céljából, kidolgozott egy módszert, melynek során vénás injekciókkal tartósította a holttesteket. Ez már a modern balzsamozási eljárások előfutárának tekinthető. Feljegyzések szerint egy 17. századi firenzei orvos kővé változtatott egy holttestet oly módon, hogy előbb oldott kálium-szilikátot fecskendezett a szövetekbe, majd az egész testet enyhén savas oldatba áztatta.” A modern ún. artériás injekciózás balzsamozási technika lényege, hogy az összes vért, testnedvet és gázt eltávolítják a holttestből és helyére fertőtlenítő folyadékot fecskendeznek. Az eljárás kidolgozása feltételezetten Angliából származik, ahol a 17. században William Harvey a vérkeringés felfedezéséhez vezető kísérletei során a fentiekhez hasonlóan, színezett oldatokat fecskendezett a holtak artériájába. A módszert Frederik Ruysch holland és Gabriel Clauderus német tudósok fejlesztették tovább. Az artériás és testüregi balzsamozás első teljes leírása William Hunter (1718–1783) skót anatómus nevéhez fűződik. A módszer tökéletesítője az amerikai polgárháború idején élt temetkezési vállalkozó, dr. Thomas Holmes (1817–1899), aki 4028 háborús tetem balzsamozásáról vált ismertté és August Wilhelm von Hofmann (1818–1892) német kémikus, aki számos szerves kémiai vegyület – közöttük a formaldehid – felfedezője. A modern balzsamozási eljárás során a holttestet acél vagy porcelán balzsamozó asztalra helyezik, ahol a ruhák eltávolítása után letisztítják, majd megfelelő pozícióba rendezik. A hullamerevséget a végtagok masszírozásával enyhítik, a szemeket és az ajkakat természetes, alvó pózban lezárják, a testtartást beállítják. A balzsamozási folyamat kezdetén a vénákon és artériákon kis bemetszéseket ejtenek, csöveket helyeznek be és a formalin alapú balzsamozó folyadék artériába (leggyakrabban a szívartériába) pumpálásával a vért és testnedveket a vénákon keresztül lecsapolják a testből. A belső szerveket nem minden esetben távolítják el, ilyenkor a test belső szerveinél üreges balzsamozást alkalmaznak. A köldöknél ejtett bemetszésen át egy hosszú tűt (trokár) helyeznek a hasi és mellkasi üregekbe, ennek segítségével a testüregből minden folyadékot kiszivattyúznak és tartósító anyaggal (alapja formalin, amelyhez adalékként alkoholt és emulgeáló szereket adnak) helyettesítik. Végezetül a bemetszéseket lezárják, a tetemet ismét fertőtlenítik és felöltöztetik. #### Modern kori múmiák A modern kori múmiák egyik példája Rosalia Lombardo, aki 1920. december 6-án, kétévesen spanyolnáthában hunyt el. Édesapja kérésére dr. Alfredo Salafia vegyész egy saját maga által összeállított kémiai vegyület vénába injekciózásával mesterségesen mumifikálta, amely eljárás pontos leírását nem ismerjük, mert néhány nappal később dr. Salafia is meghalt a balzsamozó vegyület összetevőinek titkával. A kislány holtteste a normálisnál valamivel laposabb, bőrének tónusa kissé eltér a természetestől, ám ezektől eltekintve ma is tökéletes állapotban van – mintha aludna. A 20. század során jó néhány egyházfő és politikus testét mumifikálták, és mint az általuk megtestesített eszmék szimbólumait, maradványaikat ereklyeként mauzóleumokba illetve templomokba helyezték. Az első politikusmúmia az 1924-ben elhunyt Lenin volt Oroszországban, akinek testét utóda, Sztálin megbízásából konzerválták és immár több mint nyolcvan éve fekszik Moszkva szívében, a Vörös téren emelt Lenin-mauzóleumban. Borisz Zabarszkij biokémikus és Vlagyimir Vorobjov kórboncnok nevéhez fűződik az a konzerválási eljárás, amellyel Lenin mumifikálása után 1949-ben a bolgár Georgi Dimitrov, 1952-ben a mongol Csojbalszan marsall, 1953-ban Sztálin, 1969-ben a vietnámi Ho Si Minh és 1994-ben az koreai Kim Ir Szen holttestét is tartósították. Bár a két orvos a pontos receptúrát magával vitte a sírba, egyikük fia, Ilja Zabarszkij részben megfejtette az eljárást: az összes belső szerv eltávolítása után a testet desztillált vízzel és ecetsavval kitisztították; az erekbe formalinoldatot injekcióztak és az egész testet négy hónapra formalinos fürdőbe merítették. A vegyület még további anyagokat is tartalmazott, de ezek nem ismeretesek. Végezetül a megszáradt testet felöltöztették, és üvegkoporsóba fektették. Lenin testét egészen napjainkig a mauzóleuma alatti laboratóriumban gondosan tovább kezelik: eleinte kéthetente – ma már ritkábban – a tetemet átvizsgálják, és szükség esetén újabb formalinfürdőbe merítik, hogy az oszlást annak legkisebb jele esetén azonnal megállítsák; ruháit minimum 18 havonta lecserélik. Hasonló artériás balzsamozási eljárással tartósították XXIII. János és II. János Pál pápák tetemét is. Az Amerikai Egyesült Államokban a balzsamozás ma is általánosan folytatott, államilag támogatott gyakorlat. (Ha egy tetemet közterületen szállítanak, illetve halál beállta és a temetés között 48 óránál több idő telik el, a balzsamozás kötelező.) Európában csak kivételes esetekben alkalmazzák, az országok többségében a jogszabályok külön engedélyhez kötik, és kizárólag orvosok végezhetik; a beavatkozás költsége magas. ### Plasztináció A plasztináció a test vagy testrészek konzerválásának az anatómiában használatos modern módszere. Az eljárás során a formalinnal kezelt szövetekből kivonják a vizet és a zsírokat, majd ezek helyére szilikonpolimert juttatnak. A módszer fő lépései: - a formalinos fixálás, - a –19 °C hőmérsékletű acetonfürdőben végzett dehidratálás, - az impregnáció, amely során a szövetekben maradt mobilis kémiai anyagokat (folyadékok, illékony anyagok) vákuum segítségével eltávolítják, - a test szilikonfürdőbe kerül és újra telítődik, végül - a szobahőmérsékleten történő keményítés. A plasztinált test kemény, szagtalan, szabad levegőn tartható, a sejtek és természetes szövetfelületek eredeti alakja mikroszkopikus nagyságrendig épségben marad és már nem tud elbomlani. A plasztinációs eljárás kidolgozása Gunther von Hagens, a Heidelbergi Egyetem anatómiaprofesszorának nevéhez fűződik (1978). Von Hagens megdöbbentő hatású emberi preparátumaiból „Testvilágok” címmel több alkalommal rendezett nemzetközi vándorkiállítást, amelyek a szélsőséges kritikák ellenére általában sikert arattak. ## A legnevezetesebb természetes és mesterséges múmiák ### Európa #### Leletek a lápból Észak-Európában minden országnak megvan a maga híres lápi teteme. Nagy-Britanniában, Írországban, Németországban, Hollandiában, Dániában, Svédországban és Finnországban számos természetes módon mumifikálódott lápi holttestet találtak, amelyeket lelőhelyük alapján neveztek el (Grauballei férfi, Windeby kislány). A legtöbb múmia a nagy kiterjedésű lápok kiszárítása után, a tőzegkitermelés során került napvilágra. A legrégibb bronzkori és vaskori testek feltételezetten emberáldozat vagy kivégzés során kerültek a lápba; a későbbi, modern kori holttestek leggyakrabban baleset vagy gyilkosság áldozatai. Ebben a közegben a víz savassága, a hideg és az oxigénhiány együttes hatására a bőr kicserződik, megkeményedik; a huminsavak gyakran kioldják a meszet a csontokból, a haj jellegzetes vörösesbarnára színeződik. A különösen jó állapotban fennmaradt emberi leletek az antropológia számára felbecsülhetetlen értékűek. ##### Anglia Legutóbb 1984-ben az angliai Manchester melletti Lindow-lápban találtak múmiát. Ezt a tetemet csapatnyi természettudós vizsgálta. A lindow-i férfinak csak a felsőteste maradt meg jó állapotban, mégis tudjuk, hogy az 1. század során, 20 és 90 között halt meg; feltételezetten gyilkosság áldozata lett, mert koponyáját beverték és nyakán fojtogatás nyomai fedezhetők fel. A gyomor- és béltartalmából vett minta elektronmikroszkópos vizsgálata kimutatta, hogy trichinával fertőzött húst evett, és testében orsós tüdőféreg élősködött – mindkét féregfajta sertésektől származik, tehát a lindow-i férfi disznóhússal táplálkozott –, utolsó étkezésként kenyeret evett. Koponyáját megröntgenezték, így arcát is sikerült rekonstruálni. ##### Dánia Egy másik híres lelet a Haraldskæri nő, akit a dániai Jelling melletti Gunhilde-lápban találtak. A Jomsvikinga-legenda szerint a 10. században a norvég Gunhilde királynő ebben a lápban lelte halálát, miután Kékfogú Harald király átcsalta Dániába, és ott katonái a lápba fojtották. Amikor 1835-ben találtak egy holttestet, azt hitték, hogy a szerencsétlenül járt Gunhilde királynő tetemére bukkantak. A múmiát VI. Frigyes dán király nagy pompával a vejlei Szent Miklós templomba temettette. Az 1977-ben végzett radioizotópos vizsgálat során derült ki, hogy egy olyan asszony maradványait temették el királynőként, aki már i. e. 400 körül a lápba fulladt. #### A kereszténység múmiái Európa-szerte több keresztény templomban láthatjuk az üvegkoporsóba helyezett több száz éve halott szentek el nem bomló múmiáit, vagy kiemelkedő ereklyeként tisztelt mumifikálódott testrészeit. Ezek a romolhatatlan szentek a mai napig ámulatba ejtik az embereket, hívők milliói különleges isteni csodaként tekintenek rájuk, tisztelik őket és hisznek gyógyító erejükben. A legszebb romolhatatlan szent az 1879-ben Lourdes-ban eltemetett Szent Bernadett, akinek tetemét 1909-ben hantolták ki először és testét teljes épségben találták. Az ekkor végzett vizsgálat nem talált mesterséges mumifikálásra utaló nyomokat. Visszatemették, majd még kétszer exhumálták 1919-ben és 1925-ben, ám testén az oszlásnak semmilyen jelét sem tapasztalták. Boldoggá avatása kapcsán 1925. augusztus 3-án múmiáját ünnepélyes keretek között a Saint-Gilgard kolostor templomában üvegkoporsóba helyezték, ahol ma is bárki megtekintheti. Arcát és kezeit vékony viaszréteggel vonták be, hogy még életszerűbb legyen. Sokáig a romolhatatlanok sorába tartozónak tekintették Cortonai Szent Margitot, azt a harmadrendi ferences nővért, aki 1297. február 22-én hunyt el, és azóta a cortonai bazilikában nyugszik. Az emberek sokáig úgy hitték, hogy különös isteni kegy óvta meg testét a bomlástól. Néhány éve azonban egy orvos megvizsgálhatta a tetemet, és a szent hasán és mellkasán mély vágásokat fedezett fel, amelyeket fekete fonállal varrtak össze. Margitot tehát mesterségesen mumifikálták. Igaz, hogy a szentek kihantolásain a hivatalos tanúk között orvos megfigyelők is jelen vannak, ám a világi támadások és néhány leleplező vizsgálat miatt az egyház nem járul hozzá ahhoz, hogy romolhatatlan szentjeit és ereklyéit közvetlenül megvizsgálhassák. ##### Szent Jobb E kiemelkedő ereklyék sorába tartozik államalapító I. István királyunk természetes úton mumifikálódott jobb keze, a Szent Jobb. I. István jobbjának kalandos története mindmáig sok fejtörést okoz a tudósoknak. A mumifikálódott jobb kar, később kézfej az elmúlt ezer év történelme során többször elveszett. Első megtalálója I. László király, aki István szentté avatása alkalmából a király csontjait sírjából kiemeltette, oltárra helyeztette és ereklyéket készíttetett belőlük. Ezek közül legismertebb ereklyénk a Szent Jobb, amelyet ma a Szent István-bazilikában őriznek, illetve István koponyacsontjának egy darabkája, amely az esztergomi Keresztény Múzeum gyűjteményének része. #### Múmiákat rejtő kripták Ausztriában, Csehországban, Magyarországon, Németországban, Olaszországban, Svájcban, Ukrajnában találunk nagy templomokat, kolostorokat, amelyek kriptáiban az állandó, egyenletes, hűvös levegő, a kellemetlen huzat és a talaj magas mésztartalma révén kialakult mikroklíma hatására természetes módon mumifikálódtak az ide temetett testek. ##### Olaszország A leghíresebb sírbolt a kapucinus szerzeteseké Palermóban, Szicília szigetén. Itt körülbelül 6000, 1599 és 1920 között, kezdetben természetes módon mumifikálódott, később mesterségesen mumifikált tetem nyugszik. A megmerevedett holttesteket a kripta hosszú folyosóin egyszerűen a levegőn hagyták szikkadni, végül ecetes vízzel lemosták őket; ezután ünnepi öltözéket adtak rájuk és rangjuk illetve foglalkozásuk szerint sorba rendezve őket a galéria falához támasztották a múmiákat. Kezdetben csak a szerzetesek nyugodhattak a kolostor falai között, később jelentős adományok fejében a gazdag polgárok is elnyerték a jogot, hogy helyet kapjanak a föld alatti kriptában. Az itáliai Venzone katedrálisa alatti katakombák is megőrizték a holttesteket, amelyekből 1842 óta kiállításokat is rendeztek. A szállítások és az 1976-os földrengés miatt sok tetem erősen megrongálódott. A tudósok mindeddig nem találtak magyarázatot arra, hogyan maradhattak meg a testek évszázadokon át ilyen tökéletes állapotban, ezért 2000-ben megröntgenezték a múmiákat; úgy vélik, hogy a sok gipszet és meszet tartalmazó talaj segítette a halottakat konzerváló mikroklíma kialakulását. ##### Németország Németországban a leghíresebb kazamata a „brémai ólompince”, valamint a fejedelmek és nemesek sírboltja Quedlinburgban, ahol az egykori uralkodók múmiái láthatók. A legizgalmasabb múmia Brandenburgban marad fenn, a Kampehl templom sírkápolnájában. A helybéliek szerint a test csakis a hírhedt 1651 és 1702 között élt Kahlbutz lovagé lehet. A lovag története szerint a nemes úr sokszor élt az első éjszaka jogával („ius primæ noctis”) és több mint 30, házasságon kívüli gyermeke született. Egyszer azonban az egyik asszony minden erejével ellenállt neki, ezért haragjában megölte a nő vőlegényét. A bíróság előtt a lovag tagadott, és esküjében azt mondta: ha valóban ő a gyilkos, akkor Isten ne engedje elporladni a testét. Így kapta a különös múmia a „Kahlbutz lovag” nevet. Több kutató és orvos vizsgálta a holttestet, de semmilyen magyarázatot sem találtak a mumifikálódásra; talán a sok cserzőanyagot tartalmazó kettős tölgyfa koporsó óvta meg a tetemet. ##### Magyarország Magyarországon 1994-95-ben Vácott a dominikánus Fehérek templomának felújítása során 265 természetes múmiát találtak. A templom befalazott kriptáiból kerültek elő a koporsókba temetett és természetes úton konzerválódott holttestek, amelyeket a koporsófeliratok és egyházi anyakönyvek alapján 1729–1838 között temettek el. A 200-300 éves tetemeket a kedvező mikroklíma őrizte meg; Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeumban voltak láthatók 2006-ban. A leletegyüttes betekintést enged hazánk 18. századi társadalmi és egészségügyi viszonyaiba. #### Ötz-völgyi-Alpok A természetes mumifikálódás iskolapéldájának számít az i. e. 4. évezred végén élt férfi teteme, amelyet 1991-ben Olaszország és Ausztria határán, az Ötz-völgyi-Alpokban találtak. A lelőhelye után „Ötzi, a jégember” néven ismert múmia egyedülálló tudományos lelet, mert ez a világ legrégebbi teljes épségben megmaradt emberi holtteste. Ez a rézkori ember 1,65 méter magas volt. Halálát megelőzően íjjal, nyilakkal, tűzkőkéssel és rézbaltával felfegyverkezve vadászni indult. Meleg szőrmekabátot, lábszárvédőt, szalmával kitömött bőrcipőt, bundasapkát, kesztyűt, szénából szőtt köpenyt és ágyékkötőt viselt. Halálakor 45 éves lehetett (ami akkoriban nagyon magas életkornak számított), a hátában talált kőből készült nyílhegy alapján pedig arra következtetnek a tudósok, hogy orvul meglőtték. Vélhetőleg sebesülten egyre magasabbra menekülve egy sziklamélyedésbe húzódott, ahol hirtelen hóvihar lepte meg, és a szikla fölötti gleccserfolyam évezredekre betemette. A múmia ma Bolzanóban (németül: Bozen), a Dél-tiroli Régészeti Múzeum mélyhűtő üvegvitrinjében pihen, −6 °C hőmérsékleten, 99%-os relatív páratartalom mellett. ### Ázsia #### Kína Kínában őrzik a világ legszenzációsabb múmiáját, a 2000 éves kora ellenére tökéletes állapotban fennmaradt Dai hercegnő tetemét, avagy a „Múmia Dívát”. A kínai régészek az ország délkeleti részében, Hunan tartomány fővárosa közelében számos Han-dinasztiabeli sírdombot találtak. A sírok legtöbbjét kifosztották, ám 1972-ben rátaláltak egy érintetlen aknára, amelyről egyértelműen megállapították, hogy Li Cang kormányzó feleségének, Xin Zhui Dai hercegnőnek a sírja. A nemes hölgy a nyugati Han-dinasztia tagja volt és i. e. 178 és 145 között hunyt el. A több méteres keményre döngölt földdel feltöltött sírakna alatt, faszénréteggel borított agyagba ágyazva hat egymásba illesztett, gazdagon díszített fakoporsóban találtak rá a különlegesen jó állapotban fennmaradt női múmiára, amely húszrétegű selyempólyában feküdt. A kemény és merev egyiptomi múmiákkal ellentétben a holttest ízületei mozgathatóak voltak, izomzata és bőre éppolyan rugalmas volt, mint egy élő emberé. Haja megőrizte barnásfekete színét; a testben benne voltak a belső szervek és sehol sem látszott rajta vágás nyoma. A tudósok még ma sem jöttek rá, miként maradhatott meg ilyen hosszú ideig épségben a holttest. Az egyik elmélet szerint a koporsókat körülvevő agyagréteg és/vagy a fölötte lévő faszén segítette a tökéletes mumifikálódást. A bőrből és az izomzatból vett minták vizsgálatakor kiderült, hogy a testnek magas a higany- és az ólomtartalma. Így a másik elgondolás szerint a hercegnő szövetei azért mumifikálódtak tökéletesen, mert a testet különleges vegyszeres folyadékba merítették, amelynek összetétele ma még ismeretlen. A régészek Dai hercegnő szenzációs lelete után még két további sírra bukkantak. Mindkettőben tökéletes állapotban megmaradt múmiát találtak; az egyik Sui bíró, a másik Ling Huiping, a nagyhatalmú Han-dinasztia egyik nemes urának felesége volt. ##### Tarim-medence További érdekes példa a Xinjiangban – „Kínai Türkesztán” autonóm területén –, a Tarim-medencében talált 3000 éves Tokhár leletcsoport. Az Európát Kínával összekötő régi selyemút mentén, a Takla-Makán sivatagban Niya város közelében az ásatások során tökéletes állapotban fennmaradt természetes múmiákra (férfiakra, nőkre, gyermekekre egyaránt) leltek. Színes gyapjúból készült ünnepi ruha és olyan magas lovaglócsizma volt rajtuk, amilyet még ma is hordanak arrafelé. A leletek valódi értékét mégsem a ruhák jelentették, hanem az, hogy ezek a tetemek nem ázsiainak, hanem európainak tűntek. A kínaiaktól eltérően nagy orruk volt, és a férfiak gondosan vágott körszakállt viseltek. A szénizotópos vizsgálat kimutatta, hogy a testek i. e. 1000 körüliek és a sivatag szélső vidékein vándorló tokhár nép tagjai. (lásd még: tokhár nyelv – indoeurópai nyelvcsalád) E leletegyüttes a népvándorlásról alkotott korábbi elméletek felülvizsgálatára késztette a kutatókat. #### Szibéria Szibéria örökké fagyos területein számos jégkorszaki állattetemet: mamut és gyapjas orrszarvú múmiát találtak, amelyek mintegy 40 ezer évesek. Ezek egyike a híres „Gyima” nevű mamutbébi múmiája, amelyen az első klónozási kísérleteket végezték. A tudósok megpróbálták az állat DNS-ét elkülöníteni, hogy élő mamutot klónozhassanak. A próbálkozások sikertelenek maradtak. A legnevezetesebb emberi múmiára 1993 nyarán találtak rá. A múmia a paziriki asszony nevet kapta, mert a kutatók szerint a szibériai szkítákhoz kapcsolódó Pazirik-kultúra társadalmának egyik igen tekintélyes tagja volt, a helybéliek „ukoki hercegnő”-ként emlegetik. Az Altaj – az év nagy részében fagyos – talajába vájt 2400 éves kurganba nem sokkal a temetés után eső és hólé folyt, ami megfagyott, így a sírkamrában lévő testet vastag jégtömb vette körül és természetes módon mumifikálta. Az asszonyt egykor gyapjú- és selyemruhákba, drága prémekbe öltöztették; így feküdt ott évszázadok óta. Koporsója egy vaskos, kivájt fatörzs volt, amely köré kis faházat emeltek. A halottat élelemmel, edényekkel és hat felszerszámozott, felnyergelt pompás lóval együtt temették el. #### Önmumifikálók Kínai, japán és tibeti buddhista szerzetesek körében az 5–6. századtól kezdve terjedt el az a szokás, hogy testüket különleges étrenddel előkészítették a halálra. A szerzetesek kizárólag sót, fenyőkérget és néhány diószemet rágcsáltak, így lassan halálra éheztették magukat. Folyadékot alig vettek magukhoz, ezért testük kiszáradt. A lassú éhhalált „nyujo”-nak nevezték, amelynek jelentése: „belépés a nirvánába”. Az imádkozó, lótuszülésben ülő papi múmiák a templomok díszhelyére kerültek, és a hívő lakosság ma is nagy tiszteletben tartja őket. A buddhisták úgy tartják „csak a leggyakorlottabb mesterek képesek testüket úgy előkészíteni, hogy később a halál nem foghat rajtuk.” ### Amerika #### Észak-Amerika ##### Nyugat-Grönland Ahol a hőmérséklet gyakorlatilag egész évben fagypont alatt van, ott a világon bárhol kialakulhatnak jégmúmiák. Grönland nyugati partján az arra vadászó Grønvold fivérek 1972-ben két sírt találtak. A sírokban hat inuit nő és két gyermek – egy hat hónapos csecsemő és egy négyéves kisfiú – holtteste feküdt. Az inuitok több mint 500 évvel ezelőtt laktak a tengerparton egy Qilakitsoq nevű helység közelében. A sírok egy hegyoldal árnyékában voltak, így a tetemek hőmérséklete még nyáron is fagypont alatt maradt; a száraz levegő és az állandó hideg természetes módon mumifikálta a testeket. A lelet attól rendkívüli, mert különös szőrmeruházatuk is tökéletesen konzerválódott: rénszarvas- és fókabőrből készített ruhadarabokat – csuklyás inget, kabátot, nadrágot, harisnyát és csizmát – valamint kacsatollból készült alsóneműt viseltek. ##### Beechey-sziget (Észak-Kanada) Tragikus véget ért Sir John Franklin kapitány az északnyugati átjárót kereső utolsó expedíciója (avagy „Franklin elveszett expedíciója”) 1845–48 között. Az expedíció két hajója, az Erebus és a Terror 1846 szeptemberében a kanadai Viktória-szorosban, a Vilmos király-sziget közelében a jég fogságába esett. A hideg, a különféle betegségek (pl. skorbut, tuberkulózis, tüdőgyulladás, ólommérgezés) és a nélkülözések miatt már megfogyatkozott csoport a következő két telet a szigeten töltötte, majd egy részük 1848 áprilisában a jég hátán és a szárazföldön dél felé indult. Az eredetileg 129 fős csoportból végül senki sem maradt életben. Az 1980-as évek közepén exhumálták a legénység Beechey-szigeten eltemetett 3 tagjának az örökfagy által jó állapotban megőrzött holttestét, amelyek vizsgálatából fényt derítettek a haláluk okaira. ##### Guanajuato (Mexikó) A mexikói Guanajuato városában a 19. század második felére a temető megtelt. Ekkor a hatóságok felnyitották azokat a sírokat, amelyek után már nem fizettek bérleti díjat. Meglepődve tapasztalták, hogy a sírokban fekvő holttestek nagyon jó állapotban megmaradtak, a száraz, forró klíma és a talaj kedvező kémhatásának köszönhetően. A 20. század elejére már kisebb látványosság lett a múmiákból, mivel a temető munkásai kisebb összegért mutogatni kezdték őket a kíváncsiskodók számára. Ez vezetett a 119 természetes módon mumifikálódott és 1865 és 1979 között exhumált holttestet bemutató, egyedülálló Múmiamúzeum („El museo de las momias”) megalakulásához. A múmiák között a csecsemőtől az idősekig minden korosztály megtalálható, sőt egy újszülött is látható, aki az édesanyjával együtt a császármetszésbe halt bele. ##### Dinoszauruszok Az USA-ban találtak rá a legkorábbi állati múmiákra: kb. 70 millió éves a Montanában felfedezett Brachylophosaurus-bébi, „Leonardo”; és a Wyomingben talált Edmontoszaurusz. A dinoszauruszokból nem maradtak fenn épségben teljes természetes múmiák, csak csontok; e két esetben azonban a lágy szövetrészek foszlányai megmaradtak, mumifikálódtak. Így a korai krétakori kacsacsőrű Edmontoszaurusz „csőrös sárkánymúmiáján” épen maradt a csőre, valamint a mellső lábai között és a hátán lévő bőr lenyomata. Ma a frankfurti Senckenberg Naturmuseumban látható. ##### Alaszka Szintén amerikai lelet az a 36 ezeréves bölénymúmia, amelyre alaszkai aranyásók bukkantak 1979-ben. Bőrét a talaj vasfoszfát-tartalma kékre festette, ezért a „kék bébi” nevet adták neki. A bölény már nem élt, amikor körülzárta a jég: amerikai oroszlánok tépték szét; húsában egy beletört fogat is találtak. #### Dél-Amerika ##### Chinchorro-múmiák Chile és Peru korai kultúráiból egészen a 20. század elejéig csak néhány igen szegényes régészeti lelet maradt fenn. Ám 1983-ban Észak-Chilében szenzációs leletre bukkantak a régészek; 96 különös múmiát ástak ki egy vízvezeték-építés földmunkái során felszínre került temetőből. A tetemeket megtaláló német régészek által „Chinchorro-múmiák”-nak (magyar kiejtése: csincsorró) elnevezett maradványok a C14-es kormeghatározás alapján i. e. 5000 körül – 2500 évvel az egyiptomi piramisok építése előtt – kerültek nyughelyükre, így ezek a valaha talált legrégibb emberi múmiák. Megrázó, ahogyan ezek a kőkori emberek tartósították halottaikat: az elhunyt testét először szétdarabolták, a bomlandó részeket eltávolították, majd a maradványokat kiszárították. A testrészeket fűvel és hamuval töltötték ki, majd botok segítségével ismét összeillesztették. Ezután hamuból és enyvből pasztát készítettek és újraépítették a testet; erre erősítették a kiszáradt kezeket és lábfejeket. A testet emberi vagy állati bőrrel vonták be, a fejre hajtincset ragasztottak, és az egész tetemet fekete mangánnal és vörös okkerrel kifestették. A chinchorrók i. e. 1500-ig temetkeztek így. ##### Az Andok múmiái A Dél-Amerika nyugati részén (a mai Kolumbia, Ecuador, Peru, Chile területén) lakó ősi népek halottaikat un. múmiabatyukban temették el, egy-egy csomagban akár több személyt is. Ezt a módszert a kutatók Fardel-múmiapólyázásnak nevezik. A testeket guggoló (magzati) helyzetben összekötözték, kosárba rakták és a hideg magaslati levegőn kiszárították. E természetes múmiákat csodálatosan szőtt, hímzett kendőkbe csomagolták, amelyeket külön a temetési szertartásokra készítettek. A kendőkbe csavart testek kúp vagy hengeres formájúak lettek, amelyekre még egy kisebb hengert kötöztek, így pótolva a fejet. Egy egy múmiabatyuban hét ember is elfért, akiket legfontosabb használati tárgyaikkal, élelmiszerekkel együtt temettek el. Egy-egy csomag több száz kilogrammot nyomott. A múmiabatyukat a nagy temetőkben lévő barlang- vagy gödörsírokba helyezték. Sajnos semmilyen más nyom nem maradt fenn róluk, ezért kultúrájukat a temetkezési helyek alapján nevezték el. A legrégebbiek lelőhelye Paracas, Nazca és Mochica (i. e. 900–200); i. sz. 600-ig Wari és Tiahuanaco, végül 1000-ig Chimú, Ica és Chancay. Limai kutatók 2001-ben fedeztek fel egy óriási temetőt Puruchucóban, amely az inka idők múmiabatyuit rejti. 1533-ban Francisco Pizarro meghódította az inkák nagy birodalmát és elfoglalta fővárosukat, Cuzcót. Ekkori feljegyzésekből tudjuk, hogy a spanyolok bevonulása nemcsak az utolsó uralkodó halálát jelentette, hanem mumifikált őseiét is. Pizzaro emberei az inkák aranyának kutatása közben megtalálták a korábban elhunyt uralkodók sírpalotáit, ahol a királyok, a feleségeik és a gyermekeik múmiái éppen olyan körülmények között „éltek”, mint korábban. A múmiáknak megvolt a maguk udvartartása; rendszeresen „etették” és öltöztették őket, cserélték pompás ékszereiket; továbbra is részt vettek a közösség életében és a vallási szertartásokon. A hódítók a múmiákat Limába – az új fővárosba – szállították és látványosságként mutogatták, majd később, feltehetően az inkvizíció nyomására elégették őket. Mivel egyetlen múmia sem maradt meg, az inka királyok holttestének mumifikálási eljárásairól gyakorlatilag semmit sem tudunk, bár néhány kutató reménykedik, hogy a hűséges inka alattvalók elrejtettek néhány testet az Andok csúcsai között, amelyekre egy nap rátalálnak. Az Andok fagyos csúcsai a hegy istenének, Apus-nak áldozott gyermeksírokat is őriznek. 1995-ben fedezték fel a 14 éves kislány, Juanita – a perui „Jéglány” – fagyott múmiáját; majd 1999-ben az argentínai Cerro Llullaillaco szent hegyének inka romjai között három további gyermekmúmiát találtak. A gyerekek összekuporodva, magzati testtartásban ültek; díszesen szőtt ruhát viseltek, néhányukat fehér tollakból készített fejdísz ékítette. 500 évvel ezelőtt, áldozati ajándékokkal és kultikus szobrocskákkal együtt, vélhetőleg kábító hatású szerektől bódultan – az egyik leletcsoport mellett egy zsák kokalevelet is találtak – temették őket fagyos, kövekkel kibélelt, ‐20 °C hőmérsékletű sziklasírjukba. ##### Mylodon-barlang Patagónia Chiléhez tartozó részén, a Mylodon-barlangban 1896-ban a földilajhárok egyik, mintegy 10 000 évvel ezelőtt kihalt fajának (Mylodon darwini) meglepően jó állapotban fennmaradt maradványait (bőr, csontok) találták meg, amelyek a barlang kedvező (egyenletesen száraz és hűvös) mikroklímájának köszönhetően maradtak fenn. A felfedezők először azt hitték, hogy az indiánok által hátrahagyott dolgokról van szó, később kiderült, hogy koruk legalább 10 000 év. ## A múmiakutatás A múmiakutatás az egyiptomi múmiák iránti kíváncsiságból indulva fejlődött a különböző tudományágak szakembereit tömörítő tudományos tevékenységgé. A mai modern természettudományos szemléletű múmiakutatás arra törekszik, hogy a múlt embereinek életét megfejtse. Így napjaink múmiakutatói különböző tudományágak szakemberei – biológusok, antropológusok, történészek – akik sok apró részletből rakják össze a minket megelőző korok képét, olykor költséges vizsgálati módszereket és a legmodernebb technikai eszközöket alkalmazva. A múmiák szövetmintáinak vizsgálata során kimutathatók a régen élt emberek betegségei, táplálkozási, öltözködési szokásai; ezek alapján bepillantást nyerhetünk olyan korok embereinek mindennapi életébe is, melyekről nem maradtak ránk írásos emlékek. A béltartalom mikroszkópos vizsgálatakor arra derülhet fény, hogy mivel táplálkoztak az emberek, milyen magvakat, leveles zöldségeket, vadon termő gyümölcsöket ettek, milyen gyökereket gyűjtöttek, milyen szinten volt az állattenyésztés, vagy vajon mit evett utoljára az elhunyt. A röntgenvizsgálatok révén kimutathatóak az ún. Harris-vonalak (vékony kis keresztvonalak a kéz és a láb csontjaiban), amelyek elárulják, hogy az ember növekedése során mindig elegendő táplálékhoz jutott-e. Az utóbbi néhány évtizedben az elemzési módszerek és a számítógépes programok fejlődése új lehetőséget nyitott a múmiakutatók számára. Ma már CT-vizsgálatok, mágneses rezonancia-vizsgálatok révén tökéletes képet kaphatunk e konzervált testekről; a kutatók virtuálisan le tudják fejteni a múmiák pólyáit, és megnézhetik az arcot, eltávolíthatják a bőrt és bepillantást nyerhetnek a koponya belsejébe is. A múmiák DNS-vizsgálata lehetőséget biztosít a betegségek, fejlődési rendellenességek, a dinasztiák leszármazási vonalainak vizsgálatára, a tetemek és a ma élő népek közötti rokonság elemzésére; sőt még a múmiák klónozásának ötlete is felmerült – az eddigi állatmúmiákon végzett próbálkozások sikertelenek maradtak. ## Múmiák a kultúrában A múmia, mint tartósított holttest a rémtörténetek egyik klasszikus alakjává vált, ami holtából életre kel, hasonlóan a zombikhoz. A talán legismertebb egyiptomi múmiák után emiatt gyolcsba vagy gézbe tekert, csoszogó rémként jelenítették meg, amivel hamar a tömegkultúra része lett, ezért találkozhatunk mindenhol múmiákkal: megjelennek a reklámokban, a játékboltok polcain, kis szörnyekként ugrabugrálnak a számítógépes játékokban, rendszeres szereplői a regény- és filmirodalomnak. A fáraó átkának legendáját Tutanhamon sírjának egyik megtalálója, Lord Carnarvon váratlan halála indította el. A lord fél évvel a sír felnyitása – 1922. november 4. – után vérmérgezésben hunyt el, de szerte a világon elindultak a találgatások, vajon nem a fáraó bosszulta-e meg azt, hogy megzavarták évezredes nyugalmát? Amikor a másik kutató, Howard Carter házában egy kobrát találtak, amit szintén a fáraó haragjának jeleként értékelt a közvélemény, már semmi sem volt, ami gátat vethetett volna a fantáziálásnak – és a gonosz élőhalott múmia alakja életre kelt. A leglátványosabb filmprodukciók az 1932-ben forgatott A múmia (The Mummy) volt, ahol Imhotep szerepében Boris Karloff látható; majd az 1940-es évek elején a Universal Pictures készített azonos témájú filmet, amelynek 1959-ben és 1999-ben újrafeldolgozásai jelentek meg. Az 1999-es film kasszasikere után további két epizód készült, 2001-ben A múmia visszatér, 2008-ban A múmia: A Sárkánycsászár sírja címmel. A történet komikus feldolgozása 1939-ben A múmiánkat akarjuk (We Want Our Mummy) címen került a nagyközönség elé, ami Tutanhamon sírjának feltárását dolgozta fel. 2017-ben készült egy újabb feldolgozás, igaz ebben nem Imhotep, hanem Ahmanet hercegnő múmiája támad fel. Rajzfilmfiguraként láthatjuk a Tutenstein, az InuYasha, a Fetus-X sorozatokban, de számtalan képregény (így például a Bloodlust című magyar képregénysorozat) rémisztő vagy tragikus alakjaként is megjelenik.

Első világháború

Az első világháború – avagy a kortársak megnevezése alapján a nagy háború – egy négy évig tartó világméretű katonai konfliktus volt a 20. század elején, 1914 és 1918 között. A háborúban részt vett Európa csaknem összes állama, az Orosz Birodalom, Japán, az Oszmán Birodalom és az utolsó másfél évében az Egyesült Államok és számos kisebb állam is. A fő hadszínterei Európában voltak, de kiterjedt a Közel-Keletre, Afrikára és Ázsia egyes részeire. A történelem egyik legvéresebb háborújának számít a harctereken elesett 9 millió katonával és további 5 millió polgári áldozattal, akik a megszállások, bombázások, éhínségek, járványok következtében veszítették életüket. Az Oszmán Birodalom által végrehajtott népirtások és az 1918-as spanyolnátha-járvány további milliók életét követelte. A háború az európai nagyhatalmak érdekütközéseinek következtében tört ki. Ezek 1914-ben két nagy szövetségi rendszerbe tömörültek: az antantba, melyhez Franciaország, az Orosz Birodalom és Nagy-Britannia, míg a hármas szövetséghez Németország, Ausztria-Magyarország és Olaszország tartozott. A háború közvetlen kiváltója a szarajevói merénylet volt, mikor egy boszniai szerb nacionalista meggyilkolta a városba látogató osztrák-magyar trónörököst, Ferenc Ferdinánd főherceget és hitvesét 1914. június 28-án. A merénylő az Ifjú Bosznia szervezet tagja volt, mely feltételezések szerint kapcsolatban állhatott a szerb hatóságokkal. Tettével Bosznia-Hercegovina osztrák-magyar megszállás alóli „felszabadítását” akarta előrevinni, ami után szerb vezetéssel létrejöhetne egy délszláv állam a Balkánon. A Monarchia az oroszbarát Szerbiát vádolta a merénylet miatt. A merényletet követően megélénkültek a diplomáciai kapcsolatok a nagyhatalmak között, mely időszak „júliusi válság” néven ismert. Ennek végén az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának július 28-án. Oroszország azonban Szerbia segítségére sietett, és augusztus 4-re a konfliktusba belépett Németország, Franciaország és Nagy-Britannia is a gyarmatbirodalmaikkal együtt. Novemberre egyik oldalon Németország, Ausztria-Magyarország és az Oszmán Birodalom állt (a központi hatalmak), míg másik oldalon Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, Szerbia (antant). Hozzájuk csatlakozott 1915 áprilisában a háború előtt még a hármas szövetséghez tartozó Olaszország területi nyereségek ígérete miatt. A háborúban 40 ország vett részt és közel 70 millió ember teljesített katonai szolgálatot. A kétfrontos háború fenyegetésében Németország olyan stratégiát dolgozott ki a háború előtt, ami szerint először Franciaországot kellett legyőzni, majd az itt felszabaduló csapatokat keletre átdobva Oroszországot (Schlieffen-terv). 1914-ben ez a stratégia nem vált be, miután az első marne-i csatában a franciák meg tudták állítani a német offenzívát. Az év végére a nyugati front megmerevedett és lövészárok-háború alakult ki a La Manche-tól a svájci határig és a frontvonal 1917-ig alig változott. Ez a megváltozott harcmodor többek között az új fegyvereknek volt köszönhető. Ilyenek voltak például a géppuska, a kézigránát, az aknavető és a gyorstüzelő ágyú, melyek a védekezést segítették. A világháború alatt vetették be harci alkalmazásra először a harckocsit és a harci gázt, a lángszórót, a géppisztolyt, illetve tömeges mértékben a harci repülőgépeket. A nyugatival szemben a keleti fronton jóval mozgékonyabb volt. Itt a tannenbergi csatában sikerült a németeknek megállítaniuk a Kelet-Poroszországba a háború elején betörő oroszokat. Délebbre a Monarchia és Oroszország foglalt el egymástól nagy kiterjedésű területeket, majd veszítette el azokat. További jelentős hadszíntér volt még a Közel-Kelet, az olasz front és a Balkán. Az antant tengeri blokádja Németországban jelentős nyersanyag- és élelmiszerhiányhoz vezetett, amire válaszul a németek tengeralattjárókat vetettek be az ellenséges hajóforgalom akadályozására, 1917 februárjában pedig a Monarchiával közösen meghirdették a korlátlan tengeralattjáró-háborút, ami azt jelentette, hogy előzetes figyelmeztetés nélkül is támadást intézhettek a hadizónaként megjelölt vizeken bármilyen nemzetiségű kereskedelmi hajó ellen. 1917. április 6-án az eddig az antantot nagymértékben támogató Egyesült Államok is hadba lépett a gazdasági érdekeinek védelmében. Oroszországban 1917-ben az októberi forradalom révén a bolsevikok kerültek hatalomra és 1918 márciusában különbékét kötöttek a központi hatalmakkal (breszt-litovszki béke). A keleten felszabadult erőiket a németek nyugatra irányították át és segítségükkel a német hadvezetés még az előtt ki akarta csikarni a győzelmet, mielőtt a beérkező egyre nagyobb számú amerikai csapatok jelentős tényezővé nem válnak. 1918 márciusában ennek megfelelően nagy arányú offenzívát indítottak, ami a kezdeti sikerek után kifulladt. Augusztusban az antant indította meg a száznapos offenzíváját, mellyel vissza tudták szorítani a németeket. 1918 vége felé a központi hatalmak kezdtek kimerülni. Elsőként Bulgária kötött fegyverszünetet szeptember 29-én, majd az Oszmán Birodalom október 31-én, az Osztrák-Magyar Monarchia november 3-án. Vilmos császár november 9-én lemondott és az új német kormányzat 1918. november 11-én szintén fegyverszünetet kötött, amivel befejeződtek a harci cselekmények. Az 1919-20-as párizsi békekonferencia eredményeképpen a vesztes hatalmakkal külön-külön békeszerződést kötöttek, melyek súlyos terheket róttak ki rájuk. Az orosz, a német, az osztrák-magyar és az oszmán birodalmak felbomlása után számos forradalom zajlott le az érintett területeken 1917-1923 között és új államalakulatok jöttek létre, köztük Lengyelország, Csehszlovákia és Jugoszlávia. Véget nem érő vita övezi, hogy kit terhel a háború kitöréséért való felelősség, ami azért is nagy szerepet kapott, mert a vesztesekre erőltetett békediktátumokban azoknak el kellett ismerniük, hogy ők voltak a háború okozói. Az első világháború kulturális szempontból is cezúrának számít. A lövészárokharcban a bajtársaik sokaságát elvesztő frontkatonák élményei és a hátországban jelentkező hétköznapi nélkülözések a háborúban részt vevő országok társadalmára jelentős hatással bírtak. Az első világháború szolgált táptalajul a szovjet leninizmus, az olasz fasizmus és a német nemzetiszocializmus számára és vezetett mindmáig vitatott okok miatt a háború utáni instabilitás a második világháború kitöréséhez 1939-ben. ## Előzmények ### Közvetett A 19. század végén a tudományos és technikai vívmányok következtében gyorsuló ütemű termelés együtt járt a gyarmatbirodalmak nagyarányú növekedésével: új nyersanyaglelőhelyek és piacok megszerzése lebegett a gyarmatosító államok szeme előtt (imperializmus). A világháború előtt a Föld térképét az európai érdekeltségek színezték be. Európa országai közül ekkor kevés olyan akadt, amelynek nem voltak gyarmatosított területei: ilyen kivétel volt az Osztrák–Magyar Monarchia, a Balkán fiatal államai, Norvégia, Svédország és Svájc. A legnagyobb gyarmati érdekeltséggel az Egyesült Királyság és Franciaország rendelkezett, illetve a gazdaságilag akkor még értéktelen, de nagy területű Grönland révén, Dánia. Emellett Olaszország és Spanyolország is fontos észak-afrikai területeket birtokolt, de a Német Birodalom afrikai valamint jelentéktelen óceániai gyarmatai nem álltak arányban gazdasági erejével. Az egyesült Németország 20 év alatt olyan komoly geopolitikai erővé nőtte ki magát, hogy a császár flottaépítési programot hirdetett, amelyet Tirpitz admirális dolgozott ki. Ez a program viszont veszélyeztette a Brit Birodalom érdekeit, így hamar szembekerültek egymással. A britek 1914-ig 28, míg a németek 18 olyan csatahajót bocsátottak vízre, amelyek 20 mérföld távolságból is el tudták egymást pusztítani. Közben más érdekellentétek is kialakultak, hiszen az Orosz Birodalom a Balkánon kívánta megvetni a lábát, míg Franciaország a korábban elvesztett területeket akarta visszaszerezni Németországtól. Ezek az okok arra késztették Európa országait, hogy új katonai szövetségi rendszereket hozzanak létre, amelyek később a világháború eseményeit is meghatározták: az antant és a központi hatalmak. Ezeknek a „blokkoknak" a léte ugyanolyan esetleges volt, mint a megelőző tömörüléseké. Az egyik oldalon – a közös nyelv és kultúra összehangoló erejéből adódóan is – a Német Birodalom és az Osztrák–Magyar Monarchia – oroszellenes – kettős szövetsége (1879. október 7.) állt. Később (1882. május 20.) az előbbi két birodalom és Olaszország megkötötte a hármas szövetséget, ami nem a kettős szövetség kibővítése, hanem egy új, alapvetően franciaellenes tömörülés volt. 1892\. augusztus 17-én orosz–francia katonai egyezmény született, amelyet 1894-ben ratifikálták, majd ezt egészítette ki az 1904. április 8-án megkötött francia–angol egyezmény, az Entente cordiale (ejtsd: antant kordiál), azaz „szívélyes egyetértés” (innen az antant hatalmak kifejezés). A viszony teljesen kölcsönössé 1907 augusztusában, az angol–orosz szerződés megkötésekor vált, innentől lehet számítani a hármas antant létrejöttét. A két szövetségi tömb első komolyabb incidense az első marokkói válság volt, amikor Franciaország ki szerette volna terjeszteni hatalmát Marokkóra is. Ezt megtudva II. Vilmos német császár Tangerbe érkezett, hogy biztosítsa támogatásáról a marokkói szultánt. Ekkor a franciák mozgósítást rendeltek el a német határnál. A háborút a nagyhatalmak végül megakadályozták. A marokkói válságot 1906-ban konferencia keretében rendezték, amikor elismerték Marokkó függetlenségét. 1911-ben újabb marokkói válság alakult ki, amikor felkelés tört ki az országban. Vilmos császár 1911. július 1-jén Agadir kikötőjébe küldte a Panther (Párduc) ágyúnaszádot, az úgynevezett „párducugrás” azonban sikertelen volt. A britek rákényszerítették a németeket Marokkó mint francia protektorátus elismerésére, cserébe viszont a németek afrikai területeket szereztek meg. ### Közvetlen Az európai hatalmakat a török uralom alól felszabadult Balkán újrafelosztása is szembeállította. 1908-ban a Monarchia annektálta Bosznia-Hercegovinát, ami a nagyszerb álmokat dédelgető Szerbia számára elfogadhatatlan volt. A két ország éles ellentéténél fajsúlyosabb probléma volt Oroszország és a Monarchia viszonya, mivel Szerbia Oroszország pártfogoltja volt. A Monarchia félt attól, hogy a kis balkáni államok területi növekedése az orosz befolyás növekedését hozza magával, ezért ellene volt ezen államok területszerzéseinek. Az első Balkán-háborúban a kis államoknak sikerült új területeket elhódítani az Oszmán Birodalomtól, amit részben a háború után a nagyhatalmak is megerősítettek 1913. május 30-án, a londoni egyezményben. Azonban Albánia létrejötte és a kielégítetlen expanziós igények miatt egy hónap múlva kitört a második Balkán-háború, amelyben a balkáni államok egymással harcoltak. A háború másfél hónap után, augusztus 10-én a bukaresti békével ért véget. A balkáni államok ezúttal sem voltak elégedettek az új határvonalakkal, ezért a világháború során ismét szembekerültek egymással. A boszniai annexió után a szerb nacionalista szervezetek – a szerb kormány támogatásával – merényletek elkövetését tervelték ki. Ilyen szervezet volt a Fekete Kéz is, amely szervezet első terve Oskar Potiorek táborszernagy, Bosznia kormányzójának meggyilkolása volt, de még a tervezés során elvetették ennek a megvalósítását. 1914 tavaszán viszont megtudták, hogy a Monarchia trónörököse érkezik Szarajevóba, így ő lett az elsődleges célpont. 1914\. június 28-án Ferenc Ferdinánd trónörökös egy boszniai hadgyakorlat megtekintésére utazott Szarajevóba. A hadgyakorlattal éppen az volt a Monarchia célja, hogy demonstrálja erejét a forrongó Balkánon. A délelőtt folyamán merényletet kíséreltek meg a trónörökös ellen, amit ugyan ő maga sértetlenül túlélt, ám kíséretének egyik tagja – egy katonatiszt – megsebesült. Nem sokkal később Ferenc Ferdinánd útra kelt, hogy meglátogassa a kórházban a katonatisztet, ám útközben Gavrilo Princip, a Fekete Kéz nevű titkos szerb szervezet tagja pisztollyal halálosan megsebesítette őt és feleségét. A merénylet éjszakáján a Monarchia több városában is, különösen a horvát és a boszniai területeken, szerbellenes tüntetéseket tartottak. Ezeket az eseményeket Oskar Potiorek is szervezte és támogatta. Ferenc József II. Vilmos német császárhoz fordult, levelében utalva arra, hogy Szerbiával az ellentétek soha nem simulhatnak el. Helmuth Johannes Ludwig von Moltke német vezérkari főnök kifejtette: az erőviszonyok most a legkedvezőbbek, 1914 után csak romlani fognak, mert Oroszország vasúti hálózatot épít ki, és ezzel gyorsabb felvonulásra is képessé válik az orosz haderő. A válasz tehát ez volt: most, vagy soha!. A trónörökös temetése után, július 5-én Vilmos császár biztatta Ferenc Józsefet az ultimátum megküldésére, és garantálta a német támogatást egy esetleges háborúban. Két nappal később az osztrák-magyar kormányülésen arról tanácskoztak, hogy Szerbia megtámadásával az Orosz Birodalommal is szembekerülnek, de nem engedhették meg maguknak, hogy gyengének tűnjenek a szláv népek szemében a trónörökös meggyilkolását követően. 1914. július 22-én Leopold von Berchtold külügyminiszter megküldte Wladimir Giesl von Gieslingen belgrádi osztrák–magyar követnek a Szerbia elleni ultimátumot. A követ másnap átadta a dokumentumot a szerb kormánynak, 48 órát adva a válaszra. Július 25-én elfogadtak minden pontot, kivéve az 5. pontot, amely a szuverenitás megsértésének tartottak. A Monarchia ekkor részleges mozgósítást rendelt el, majd július 28-án hadat üzent Szerbiának. Ezzel kezdetét vette az első világháború. Magyarország mint az Osztrák–Magyar Monarchia része, külügyeiben nem független politikai hatalomként lépett háborúba. A szerb helyzetre és a Ferenc Ferdinánd ellen elkövetett merénylet jelentőségének túlbecsülésére jellemző, hogy a háborús helyzet már 1914 júliusában megérett a konfliktusra. Ekkor már nyilvánvaló volt, hogy Bécs nem mond le a Szerbia elleni akcióról, amelyhez gróf Tisza István csak annyit tudott hozzátenni, hogy július 14-én feltételül szabta: a Monarchia jelentse ki előre, hogy a Szerbia ellen indítandó akcióval jelentéktelen határkiigazításokon kívül szerb területek megszerzésére nem törekszik. Mindkét szövetségi rendszer vezető tábornokai és más magas beosztású katonatisztjei is gyors háborút vizionáltak. Ennek hatására a politikusok is rövid fegyveres konfliktusokat reméltek, köztük II. Vilmos német császár is, aki 1914 augusztusában így indította útnak katonáit: „Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek!”. ## Háború Európában ### Hadüzenetek 1914\. július 28-án az Osztrák–Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának. Ezzel kitört a háború, ultimátumok, hadüzenetek, majd mozgósítások során egy hónap alatt sorra háborúba léptek az országok. A több évtizedes európai békét, melyet az utókor „boldog békeidők” jelzővel illetett, pár hét alatt felváltotta a kontinens nagy részére kiterjedő hadiállapot. Augusztus 1-jén Németország hadat üzent Oroszországnak, 3-án pedig Franciaországnak. A németek ultimátumot adtak a belga kormánynak, hogy járuljon hozzá, hogy a német haderő Belgiumban tartózkodjon, s onnan közelítse meg Franciaországot. Belgium ezt megtagadta, mire a németek átlépték a határt. Ez volt a brit hadüzenet kiváltó oka, s augusztus 4-én beállt a hadiállapot Nagy-Britannia és Németország között is. Augusztus 5-én a Monarchia üzent hadat Oroszországnak, 6-án Szerbia Németországnak, Augusztus 12-én Franciaország és Nagy-Britannia küldte el hadüzenetét a Monarchiának, 23-án pedig belép a háborúba Japán. Törökország augusztus 3-án szövetséget kötött Németországgal, majd elzárta a Fekete-tengert a Boszporusznál és a Dardanelláknál (ténylegesen azonban csak október 29-én lépett be a háborúba). - Július 28. – a Monarchia hadat üzen Szerbiának - Július 31. – általános mozgósítás a Monarchiában - Augusztus 1. – német hadüzenet Oroszországnak, általános mozgósítás Franciaországban - Augusztus 2. – Luxemburg német lerohanása, német–török szerződés megkötése - Augusztus 3. – német hadüzenet Franciaországnak, Belgium német megtámadása - Augusztus 4. – Anglia és Belgium hadat üzen Németországnak - Augusztus 6. – a Monarchia hadat üzen Oroszországnak, szerb hadüzenet Németországnak - Augusztus 11. – francia hadüzenet a Monarchiának - Augusztus 12. – angol hadüzenet a Monarchiának - Augusztus 23. – japán hadüzenet Németországnak - Augusztus 27. – a Monarchia hadat üzen Belgiumnak #### A hadüzenet szövege ### Balkáni front #### A szerbiai osztrák–magyar támadások 1914-ben Július 29-én a dunai flottilla bombázni kezdte Belgrádot, közben a szerbek felrobbantották a zimonyi vasúti hidat. Ezzel megnyílt a balkáni front. Az osztrák haditerv szerint pár hét alatt lerohanták volna Szerbiát, majd erőiket átcsoportosították volna az orosz határra. Oskar Potiorek tábornok fővel augusztus 12-én lendült támadásba a Jadar folyó környékén. A támadás során azonban gondok adódtak a koordinációval, és kénytelenek voltak megállni. Erre a szerbek augusztus 13-án ellentámadásba lendültek, és tíz nappal később a Monarchia csapatai visszavonultak. Ez viszont a haditerv teljes összeomlását jelentette, mivel a gyors győzelem helyett át kellett szállítani a hadsereg egy részét Galíciába, ahol szintén komoly kudarcokat szenvedtek el. Az osztrák katonai vezetés, hogy javítson a helyzeten, egy újabb szerbiai támadást szervezett. 1914. szeptember 8-án átkeltek a Drinán és a Száván a Monarchia csapatai, de 16-án ismét ellentámadást indítottak a szerbek, ezért az osztrák vezérkar kénytelen volt a visszavonulást elrendelni. A galíciai hadszíntéren is súlyos csapásokat mértek az oroszok a Monarchiára, de ez nem tántorította el a hadvezetést attól, hogy ismét támadást indítsanak Szerbia ellen. A korábban megszerzett Száva és Drina menti hídfőállásokról november 5-én megindították a harmadik offenzívát. November 15-én elfoglalták Valjevót, november 29-én pedig a fővárost, Belgrádot. A szerbek azonban most is ellentámadást indítottak, és december 15-ig Potiorek kiüríttette az addig megszerzett területeket. Ez a támadássorozat hatalmas morális és embervesztességgel járt együtt, fő meghalt vagy megsebesült, fő eltűnt. #### A Dardanellák ostroma A brit Winston Churchill, az admiralitás első lordja 1914 végén úgy gondolta, hogy a Dardanellák ostromával az orosz flotta képes kijutni a Földközi-tengerhez, és egyúttal Törökország kilép a háborúból. Ezért a brit vezérkarnál azért lobbizott, hogy támadják meg a félszigetet. 1915 elején szabad utat kapott, és kidolgozták az erre készített katonai terveket. 1915. február 19-én megkezdődött a támadás a tengeren, a március végéig tartó hadjárat azonban sikertelen volt, mivel a törökök tengeri aknazárral és mozgatható lövegekkel védték a török fővárost. Ezt követően úgy döntöttek, hogy a félsziget több pontján partra szállnak az antantcsapatok. Április 25-én kezdődött meg az offenzíva. A törökök létszámhátrányban voltak, és gyengébb volt a lőszerellátásuk is. Vezetőjük Musztafa Kemal ezredes volt, akit német tanácsadók segítettek. A partraszálló egységeket mégis komoly sortűz fogadta, és nagy veszteségek árán tudtak partra szállni, ahol kialakult az állóháború. Több hónapos harc után, 1915 novemberében elrendelték az antantcsapatok visszavonását. December 7-én megszületett a végleges döntés, és az utolsó brit alakulatok 1916. január 9-én távoztak a félszigetről. #### Bulgária hadba lépése A központi hatalmak a sikertelen szerbiai hadjáratokat követően úgy döntöttek, hogy ráveszik Bulgáriát a csatlakozásra, ezt a török–bolgár egyezmény alapján igyekeztek elérni. Bulgária a szerződésben megkapta Alexandrúpoli kikötővárost. Bulgária belépése a háborúba 1915. október 11-én komoly változást hozott a Balkánon. Az osztrák–magyar és a német csapatok pár nappal korábban, október 7-én megindították az offenzívát Szerbia ellen, két nappal később elesett Belgrád. A bolgárok október 17-én hajnalban kelet felől hatoltak be szerb területekre, és elfoglalták Makedónia régiót (hozzávetőlegesen a mai Észak-Macedónia térségét). A kétszeres túlerővel rendelkező központi hatalmakat a szerbek egyedül nem tudták feltartóztatni. A szerb királyi család először Brindisibe, majd Korfu szigetére menekült, a szerb katonák többsége pedig Albánián keresztül jutott el Korfura. A Monarchia ezt követően Montenegró és Albánia ellen vonult. Montenegró 1916. január 16-án kapitulált, és osztrák–magyar csapatok szállták meg az országot. Albániát viszont nem sikerült teljes egészében elfoglalni, Dél-Albániát az olaszok szállták meg. A bolgároknak sikerült görög területen tartani a szerbeknek segítő brit–francia hadsereget. A központi hatalmak azonban ekkor megálltak, és nem szorították ki az antant hatalmakat se Albániából, se Görögországból, ami akkor még semleges ország volt. #### Görögország hadba lépése Az antanthatalmak igyekeztek bevonni Görögországot a maguk oldalán a háborúba, a németbarát királyi család azonban ebbe nem egyezett bele, így a balkáni antant seregek csak a Vardar folyónál törtek be az ellenséges területre, lekötve a központi hatalmak ottani erőit. 1917 júniusában azonban az antant nyomására a kormány lemondatta Konstantint, és Sándor, az új király nem ellenezte a háborúba való belépést. Elefthériosz Venizélosz miniszterelnök 1917. július 2-án hadat üzent Németországnak és Bulgáriának. Ez a helyzet megerősítette az antanthatalmak helyzetét, és 1918 júniusában Franchet d’Espèrey lett az új főparancsnok, aki szeptember 14-én elrendelte a tüzérségi támadást, majd másnap a gyalogság is megindult észak felé. A bolgár hadsereg nem tanúsított komoly ellenállást, visszavonult az anyaországba. Szeptember 25-én brit csapatok érkeztek Szófiába, két nappal később kikiáltották a Bolgár Köztársaságot. 1918. szeptember 29-én Bulgária megkötötte a fegyverszünetet. A bolgár fegyverszünet után a balkáni front összeomlott, az antanthatalmak gyors iramban haladtak Belgrád felé. Mivel a padovai fegyverszünet nem rendezte a balkáni front kérdését, november elején a Károlyi Mihály-kormány a magyar érdekek védelme érdekében külön egyezmény megkötésére törekedett a franciákkal. Franchet d’Espèrey jelenlétében 1918. november 13-án aláírták a belgrádi egyezményt, amely rögzítette a magyar–szerb és magyar–román demarkációs vonalakat. Ezt a fegyverszünetet viszont a magyarokon kívül senki nem ismerte el, így a csehek, a románok és a szerbek is rátámadtak Magyarországra. ### Keleti front #### Az első német győzelmek a keleti fronton A Szerbia elleni hadüzenet után az oroszok is mozgósítani kezdtek, amit követett a német mozgósítás. A franciák is felkészültek a mozgósításra. A német elképzelések szerint először a franciákat szerették volna lerohanni, majd a sikeres hadművelet megvívása után az oroszok ellen vetették volna be a német főerőt. Ebből következik, hogy a németek csak viszonylag kis létszámú haderőt hagytak a keleti határaikon. A terv viszont csődöt mondott, ugyanis az oroszok gyorsan reagáltak, és augusztus 17-én az 1. orosz hadsereg átlépte a német határt. Ezzel megnyílt a keleti front. Az első csaták orosz győzelmet hoztak. Az előrenyomuló oroszokat végül a tannenbergi csatában sikerült visszaverni, de taktikailag az antanthatalmak is nyertek, hiszen erőket vontak el a nyugati fronttól. 1914. szeptember 9-én a németek indították meg a támadást a Mazuri-tavaknál, és öt nappal később visszavonulásra késztették az orosz egységeket az anyaországba. #### Orosz betörés Galíciába Az osztrák–magyar hadsereg 1914. augusztus 23-án a Visztula és a Nyugati-Bug között megtámadta a felvonuló orosz erőket. A támadás azonban hamar elbukott, és vissza kellett vonulniuk a Dunajec és a Keleti-Beszkidek vonulatáig. A tél során a Kárpátokban több kisebb csata is lezajlott, komoly veszteségeket okozva mindkét félnek. 1915 februárjában a Mazuri-tavaknál újabb csata zajlott le, ahol a németek győztek, viszont a Kárpátokban az oroszok tovább törtek előre nyugati irányban, és március 22-én elfoglalták Przemyśl erődjét, ahol katona esett hadifogságba. A németek úgy döntöttek, hogy mielőtt vereséget szenvedne a Monarchia, csapatokat küld a keleti frontra. 1915. május 2-án hajnali 3 órakor komoly tüzérségi támogatással megkezdődött az offenzíva. Már az első napon sikerült Gorlice mellett áttörni az orosz vonalakat, akik a Prut és a Dnyeszter mellé vonultak vissza. A központi hatalmak folytatták az előrenyomulást, és június 3-án visszafoglalták Przemyślt, az oroszok augusztus végén kiürítették a kongresszusi Lengyelországot is. #### Bruszilov-offenzíva Az orosz vezetés 1916. március 18-án – a korábban elvesztett területek visszaszerzése miatt – megindította a Naracs-tavi offenzívát. A tüzérségi lövegek vontatása nehézkes volt, mert az olvadó hó miatt a vidék sártengerré változott. Így a támadás elakadt, majd áprilisban a németek ellentámadást indítottak, amelynek eredményeként kisebb orosz területeket foglaltak el. 1916-ban a verduni csata komoly német erőket kötött le. Az oroszok ezeket az erőket kívánták megosztani, ezért 1916. június 4-én megindították a Bruszilov-offenzívát. Bruszilov új stratégiát alkalmazott, ami szerint rövid és intenzív tüzérségi zárótűzzel szétrombolta az ellenséges vonalakat, egyúttal megakadályozta, hogy rendezni tudják soraikat. A tüzérség ezután a meginduló gyalogságot követte, így a katonák könnyebben eljutottak az ellenséges vonalakhoz. Az elképzelés bevált, az oroszok komoly sikereket értek el, és 1916. június 8-án elfoglalták Luck városát. Ezután azonban a németek erősítést küldtek a Monarchiának, és június második felében visszaszorították az ellenséget. Bruszilov június 28-án újabb támadást indított, és egészen a Kárpátokig nyomultak előre. A hadművelet csak részben érte el a célját. Az oroszok és a Monarchia csapatai is teljesen kimerültek, viszont a németek Verduntől vonták el erőiket. #### Románia hadba lépése Az antanthatalmak az Osztrák–Magyar Monarchia gyengítése érdekében a maga oldalán hadba akarták hívni Romániát, jelentős területeket ígérve neki. A román kormány 1916 nyarán úgy látta, hogy elérkezett az antant győzelme, ezért július 6-án felajánlotta csatlakozását az antanthatalmakhoz, ami augusztus 27-én a Monarchia elleni hadüzenettel meg is történt. A keleti front kibővült, és ez váratlanul érte a Monarchiát. Nem volt elegendő katonai erő Erdélyben, és a román haderő ezt kihasználva 60–80 kilométerre is benyomult egyes részeken. Eközben délről a bolgárok megtámadták Romániát, így a román katonai vezetés leállította az erdélyi támadást. A magyar csapatok megsegítésére érkezett német egységek viszonylag gyorsan visszavetették a román csapatokat, és december 6-án Bukarestet is elfoglalták. Bár Moldva északi részén az antant és főleg az Orosz Birodalom segítségével a román hadsereg meg tudta vetni a lábát, de az 1917-es októberi orosz forradalom után a román kormány kénytelen volt december 9-én fegyverszünetet kérni. 1918. május 7-én aláírták a bukaresti békét. #### Orosz kapituláció 1917 februárjában forradalom tört ki az Orosz Birodalomban, majd 1917. március 15-én II. Miklós orosz cár lemondott a trónról. A polgári kormány folytatta a háborút. 1917. július 1-jén megkezdődött a Kerenszkij-offenzíva, amely két héttel később kifulladt. A központi hatalmak július 19-én ellentámadást indítottak, és visszahódították Bukovinát és Kelet-Galíciát, a németek északon szeptember 3-án elfoglalták Rigát, szeptember 22-én Jekabpilszt. Az orosz kormánynak a belső ellenségekkel is meg kellett küzdeniük. A bolsevikok támadást indítottak az új kormány ellen, majd az 1917 november elején meg is bukott. A szovjet hatalomátvétel után Leninék legfontosabb dolga a világháborúból való kilépés volt. A németekkel december 3-án kezdődtek meg a tárgyalások, majd 1917. december 15-én Breszt-Litovszkban fegyverszüneti megállapodást írtak alá. A háromhónapos tárgyalás után, 1918. március 3-án aláírták a breszt-litovszki békét. Ezzel a keleti front megszűnt. ### Nyugati front #### Németország franciaországi támadása A Német Birodalom a Moltke-terv (a Schlieffen-terv átdolgozása) alapján 1914. augusztus 4-én megtámadta Belgiumot, megnyitva a nyugati frontot. A németek már másnap jelentős ellenállásba ütköztek, és a liège-i erődítményrendszer megszerzéséért komoly csatát kellett vívniuk a belgákkal. Augusztus 17-én végül elesett az erődrendszer. A német terv a csata miatt kétnapos csúszásban volt, segítve a franciákat és a briteket a csapataik megerősítésében. A franciák a XVII. terv szerint betörtek Elzászba és Lotaringiába, a német erők azonban néhány nap alatt megállították őket, sőt 1914. augusztus 20-án ellentámadásba lendültek, és sikeresen visszavetették az ellenséget. Eközben az Ardennekben is komoly küzdelmek zajlottak, a németek azonban a jobb kiképzésüknek köszönhetően egészen Sedanig, illetve Verdunig vissza tudták szorítani a francia hadsereget. A Sambre és a Mons-csatorna környékét ekkor érte el a német jobbszárny, a küzdelem kiegyenlített volt mindaddig, amíg a németek el nem foglalták augusztus 20-án Brüsszelt, mivel a főerőket a város eleste után gyorsan át tudták csoportosítani. A franciáknak vissza kellett vonulniuk, viszont a Mons-csatornánál az angolok tartották magukat. 1914\. augusztus 25-én Joseph Joffre tábornok általános visszavonulást rendelt el a Somme folyóig, majd innen tervezte meg az újabb offenzívát, a német főerők azonban gyorsan közelítettek, így még hátrább rendelte csapatait, egészen a Marne folyóig. A németeknek azonban nem volt elég erejük Párizs átkarolására, így a jobbszárnynak frontálisan kellett a francia főváros felé nyomulni. A kimerült támadók a hadtáp és utánpótlási útvonalak meghosszabbodása miatt nem voltak képesek rövid idő alatt a francia–angol hadsereggel szemben annyi erőt felsorakoztatni, amivel további sikereket érhettek volna el. Ezt felismerve Joffre szeptember 5-én támadást rendelt el a Marne-nál, miközben a németek átkeltek a folyón. A franciák az első napon 600 taxit rendeltek, hogy minél előbb katonákat szállíthassanak a frontra. A négy napig tartó csatát követően a németek visszavonultak az Aisne folyóig. A csata a Moltke-terv teljes bukását hozta, a németek nem tudták hat hét alatt bevenni a francia fővárost. #### Állóháború kialakulása a nyugati fronton Az első marne-i csata után mindkét fél belátta, hogy a jól kiépített megerősített fedezékekbe beásott gyalogság elleni frontális támadás reménytelen, ezért megkezdődött a „versenyfutás a tengerhez”. Mindkét fél az ellenség szárnyának megkerülésével próbált sikereket elérni, de csak a frontvonal további kiszélesítését érték el. Például az antanthatalmak kezén volt a belga Antwerpen városa is, mélyen a német vonalak mögött. A német vezérkar ezért a város ostromáról határozott 1914. szeptember 28-án, és megkezdték a város bevételéhez a tüzérségi előkészítést. Az ezt követő néhány napos harc után, október 6-án az antant csapatai feladták a hiábavaló védelmet és kiürítést rendeltek el. A várost végül október 10-én foglalták el a Német Birodalom egységei. Ezt követően a németek Ypres-nél próbálták meg áttörni az ellenséges vonalakat. Az első ypres-i csata október 12-i kezdetekor a németek erőfölényben voltak, de néhány nappal később már a belga, francia és angol egységek együttes ellenállása megállásra késztette őket. Az antant ellentámadása, majd a németek második támadása is kudarcba fulladt, és a nyugati fronton első ízben alakult ki állóháború. #### Kiegyenlített küzdelmek időszaka A lövészárok-hadviseléssel a nyugati fronton patthelyzet alakult ki. 1915. február 16-án a franciák Reims és Verdun térségében indítottak támadást. A frontvonal fős veszteség mellett is alig mozdult valamit. Németország 1915 áprilisában ismét Ypres-nél próbálta áttörni a vonalakat. A második ypres-i csata során vetették be első ízben a harci gázt, amivel komoly veszteségeket (5000 katona meghalt) szenvedett el az ellenség, viszont a frontvonal egy hónap elteltével egy métert sem változott, mert az angolok védeni tudták a várost. A franciák és az angolok közben május 9-én Artois-ban indítottak támadást. Sikeresen betörtek az ellenséges állásokba, de végül minden alkalommal visszaverték őket. Ezt belátva Joffre június 20-án leállította a támadásokat. Az év őszén ismét támadásba lendültek az angol és a francia katonák Champagne-ban és Artois-ban. Mindkét területen sikeresek voltak a támadások, elfoglalták a német elsődleges vonalakat, azonban a hátsó állásokat a keleti frontról átvezényelt katonákkal töltötték fel, akik megtartották ezeket a pozíciókat. 1915. október 7-én Champagne-ban, október 14-én Artois-ban is befejeződött az antant támadása. Erich von Falkenhayn német vezérkari főnök 1916 elején új támadást tervezett Verdunnél. A verduni csata február 21-én nyolcórás tüzérségi tűzzel vette kezdetét, majd megindult a gyalogság rohama, és hatalmas áldozatok árán nyolc kilométerrel tolták előre a frontvonalat. Ekkor teherautókon francia utánpótlást szállítottak a frontra, akik végül megállították a németeket. Márciusban áthelyeződött a támadás a Maas folyótól nyugatra, ahol a németek ismét előre tudtak nyomulni, és 4–5 kilométert haladtak előre, elfoglalva a „Halott ember dombját”. Áprilisban a németek a verduni erőd ellen indultak, de a december 18-ig tartó harcokban sem tudták azt bevenni, a franciák , a németek katonát veszítettek a 10 véres hónap alatt. Az antanthatalmak a verduni csata alatt a német erők megbontása végett megegyeztek, hogy az olasz és a keleti fronton, majd a nyugati fronton is támadást indítanak. 1916. június 24-én Péronne városától nyugatra a Somme folyónál megkezdődött a tüzérségi előkészítés, majd július 1-jén reggel fél 8-kor a gyalogság is megindult a német vonalak felé. A csata totális katasztrófává vált a britek számára. Az első napon a vezérkar azt sem tudta, hogy mi folyik a csatatereken, a németek minden támadást visszavertek. A november 18-ig tartó kisebb támadások során is csak tíz kilométerrel tudták előrébb tolni a vonalaikat. A somme-i csatában az antanthatalmak , a németek katonát veszítettek. 1917\. április 9-én az angolok a második arrasi csatában ismét bevetettek tankokat, a franciák pedig a második aisne-i csatában először alkalmazták ezt az új harci technikát. Ezzel sem sikerült azonban az egy hónapos csatákat megnyerniük. A francia haderőben ez komoly válsághoz vezetett, és súlyosbította a helyzetet, hogy az oroszok által ide vezényelt két orosz dandár közül az egyik fellázadt. Pétain tábornok, az új vezérkari főnök, 23 oroszt végeztetett ki. Az angolok 1917. június 7-én, Messines-nél támadást indítottak. A csatában tökéletesítették a korábbi eszközöket: alagutakat fúrtak és abban robbantottak, a detonáció után megindult a tankok és a gyalogság együttes rohama, melynek köszönhetően általában bevették a kijelölt állásokat. Július 31-én újabb angol támadás következett Ypres-nél. A november 6-ig tartó ütközetekben végül az angolok elfoglalták Passendale romjait. Az angolok következő támadása Cambrai mellett történt, amikor már tömegesen vetették be a harckocsikat. A november 20-án kitört cambrai-i csata már előrevetítette a jövő harcászatát. A tüzérségi előkészítés után a tankokkal és repülőkkel támogatott gyalogság 15 kilométer széles szakaszon nyolc kilométert nyomult előre. A területet azonban mégsem tudták megtartani, mert a németek két nappal később megállították az előrenyomulást, és november 30-án ellentámadást indítottak, melynek során visszafoglalták az elvesztett területeiket. #### Az Amerikai Egyesült Államok hadba lépése 1917 elején megváltozott a helyzet a tengeri hajózásban. A németek meghirdették a korlátlan tengeralattjáró-háborút. Az Atlanti-óceánon minden tengeri szállítást végző hajóra tüzeltek a német tengeralattjárók. Miután több amerikai kereskedelmi hajót is elsüllyesztettek, és a Zimmermann-távirattal Németország be kívánta vonni a háborúba Mexikót, április 6-án az Amerikai Egyesült Államok hadat üzent nekik. Ezt követően megkezdődött az amerikai szárazföldi haderő felkészítése és Európába szállítása. Mivel ez jelentős időt vett igénybe, a német hadvezetés felismerte, hogy a háborút eldöntő támadást azelőtt kell megindítani, mielőtt az amerikai csapatokat bevetik a nyugati fronton. A német vezérkar ekkor már csak egy mindent elsöprő utolsó támadásban látta a háború megnyerésének esélyét. Érdekes módon a német politikai vezetésnek semmilyen beleszólása nem volt ebbe a kérdésbe. 1917. június 25-én megérkeztek az első amerikai csapatok, akik az Amerikai Expedíciós Hadsereg tagjai voltak. Ugyanakkor az amerikaiak nem szálltak be a küzdelembe egészen októberig. A tavaszi offenzíva 1918. március 21-én kezdődött a Michael hadművelettel, amikor Arras és La Fère között megindultak előre a német csapatok. A támadás egy hét után kifulladt, ezért április 9-én Armentières és Canal d’Aire (a magyar forrásokban La Bassée-csatorna néven említik) között újabb hadműveletre, a Georgette hadműveletre került sor. Armentières városát elfoglalták, de összességében a támadással nem sikerült elérni azokat a stratégiai célkitűzéseket, amelyek miatt Ludendorff a támadás megindítása mellett döntött. Viszont úgy vélte, hogy nem szabad a kezdeményezést átengedni a szövetségeseknek és további támadásokat kell vezetni. 1918. május 27-én a németek újabb támadást indítottak Soissons és Reims között. A harmadik aisne-i csata (vagy másképpen Blücher-Yorck hadművelet) során a szövetségesek , a németek főt vesztettek halottakban és sebesültekben, a hadművelet június 6-án történő lefújásáig. Június 9-én kezdődött a tavaszi offenzíva negyedik támadása, a Gneisenau hadművelet, amit az amerikai és francia hadsereg megállított, ezért június 12-én abbamaradtak a további támadó hadmozdulatok. 1918. július 15-én indította meg Ludendorff a világháború utolsó német offenzíváját. A második marne-i csata első két napján sorban akadtak el a támadó csapatok, majd július 17-én az antanthatalmak ellentámadásba lendültek, és július 20-án a németek már visszavonultak. #### A fekete naptól a német kapitulációig 1918\. augusztus 8-án az antanthatalmak új stratégiával, 600 tankkal és 2000 repülőgéppel megindították támadásukat Amiens városánál. A száznapos offenzíva során 20 km-re nyomultak előre, a németeknél pedig teljes volt a zűrzavar. A német hadvezetés viszont nem látta be az új stratégia sikerét, és továbbra is kitartott korábbi elképzelésében. Ferdinand Foch marsall 1918 szeptemberében általános offenzívát tervezett. A nyugati fronton több területen összpontosította erőit úgy, hogy több frontszakaszról átcsoportosította a védők egy részét. Foch ugyanis tudta, hogy a németek már nem képesek támadást indítani. 1918. szeptember 26–28. közötti három napon Verdunnél, Reimsnél, Cambrai-nál és Flandriában megindultak előre az antantcsapatok. A németek nem tudták tartani állásaikat, és az állóháborút egy más jellegű, sokkal mozgalmasabb hadműveleti időszak követte. Németországban a kieli matrózok engedetlensége és október 29-én kitört lázadása hamarosan forradalomhoz vezetett, november 9-én a császár lemondott a trónról, és Hollandiába menekült. Ezt követően november 11-én írták alá a franciaországi compiègne-i erdőben állomásozó vasúti szerelvényen a fegyverszüneti egyezményt a Német Birodalommal, amely „a tizenegyedik hónap tizenegyedik napján 11 órakor” lépett életbe. Ekkor a nyugati fronton szemben álló hadseregek beszüntették a harcot, és visszavonultak állásaikból. ### Olasz front #### Olaszország hadba lépése Olaszország 1915-ben lépett be a világháborúba az antant oldalán. Tette ezt annak ellenére, hogy korábban a központi hatalmakkal kötött szövetséget. Olaszországnak és a Monarchiának ugyanis ütköztek az érdekeik, mindketten igényt tartottak bizonyos balkáni területekre, és egymással szemben is voltak területi vitáik. Olaszország antanthoz való csatlakozását végül furcsa módon a központi hatalmak sikerei hozták el. A német és az osztrák–magyar támadásoknak köszönhetően Oroszország engedékenyebbé vált az olaszokat illető területek kérdésében. Áprilisban az antant partra szállt a Dardanelláknál, Olaszország pedig a központi hatalmak gyors összeroppanására számítván egyezséget keresett az antanttal. Megkötötték a londoni egyezményt, amelyben az olaszok vállalták, hogy egy hónapon belül hadba lépnek a Monarchia ellen. A Monarchia az utolsó utáni pillanatban (május 9.) még egy – a korábbinál jóval csábítóbb – ígérettel fordult Olaszországhoz, de az addigra már elkötelezte magát az antant oldalán. Május 23-án Olaszország hadat üzent az Osztrák–Magyar Monarchiának. #### Az isonzói csaták Az olasz hadüzenet után azonnal támadásba lendültek az olaszok az Isonzónál. Az év végéig négy csatát, a háború végéig összesen pedig tizenkettőt vívtak meg. Az olaszok 1915–1917 között sikertelenül próbálták meg áttörni a Monarchia védelmét, sőt 1917. október 24-én az utolsó isonzói csatában Caporettónál osztrák–magyar és német csapatok törték át az olasz frontvonalat. Az olasz hadsereg katonája meghalt, fogságba esett, a központi hatalmak viszont nem tudták folytatni a támadást. A német katonákra a nyugati fronton volt szükség, a kieső haderőt a Monarchia nem tudta pótolni. #### Az Osztrák–Magyar Monarchia kapitulációja 1918 elején az antant pótolta a kieső haderőt, és 60 hadosztállyal várta az osztrák–magyar hadsereget. A Monarchia viszont csak 54 hadosztályt tudott kiállítani. További súlyos gond volt az utánpótlás megoldása. A hadianyaggyártás az előző évhez képest felére csökkent, az élelmezést sem tudták megoldani, ezért a május 28-ai támadást június 15-ére tették át. A négynapos csata után az osztrák–magyar hadseregnek vissza kellett vonulnia. A Monarchia nem sokkal ezt megelőzően a tengeren próbálta meg áttörni az antant blokádját, de sikertelenül, sőt még a Szent István csatahajó is elsüllyedt. Október 24-én az olasz hadsereg jelentős támadást indított (Vittorio Venetó-i csata), és gyors ütemben foglalták vissza a korábban a caporettói áttörés alatt elvesztett területeket. A csata során a Monarchia hadserege gyakorlatilag felbomlott, és nem tudott ellenállni az olaszoknak. A katonai vereséget követte a Monarchia felbomlása: október 21-én az osztrák Ideiglenes Nemzetgyűlés bejelentette az elszakadást a birodalom többi részétől, egy héttel később kihirdették Csehszlovákia megalakulását, Budapesten pedig kitört az őszirózsás forradalom. Október 29-én a Monarchia képviselői békét kértek az olaszoktól, akik azonban folytatták az előrenyomulást, 30-án elérték a Livenza folyót és elfoglalták Vittorio városát. November 3-án a Monarchia ismét megadást kért az olaszoktól, akik a párizsi szövetséges legfelsőbb parancsnoksággal való konzultálás után megszabták feltételeiket. Olaszország és a Monarchia képviselői november 3-án a Giusti-villában, Padova közelében írták alá a fegyverszüneti egyezményt, amely másnap lépett hatályba. ## Háború Ázsiában Az első világháború az ázsiai kontinensen – a kínai Csingtao ostromának kivételével – a Közel-Keletre és a Kaukázusra koncentrálódott. ### Kaukázusi front Törökország hadüzenet nélkül 1914. október 28-án megtámadta az Orosz Birodalmat. A Yavuz (korábban Goeben) és a Midilli (korábban Breslau) öt kisebb török hajóval együtt lőni kezdték Szevasztopolt, Odesszát és Feodosziját. Ezután az antanthatalmak megszakították a diplomáciai kapcsolatot az Oszmán Birodalommal. November 3-án elsőként Oroszország, majd két nappal később Franciaország és az Egyesült Királyság is hadat üzent neki. A hadüzenet követően a törökök a kaukázusi régióba csoportosítottak főt, az oroszok viszont a már meglévő fős hadsereget nem erősítették meg. Az oroszok november elején megindították a Berchman-offenzívát, amit a törökök pár hét alatt visszavertek, majd ellentámadásba lendültek, és megtámadták Sarıkamış városát. A török stratégia sikertelennek bizonyult, az oroszok minden támadást visszavertek, és a török erők fele megsemmisült. Ezután a törökök és az oroszok Perzsia területén harcoltak, itt is kialakult az állóháború. Az oroszok igyekeztek kimozdítani a törököket, és 1915 végén megtámadták Köprükeyt, amit a törököknek nem sikerült visszaverni, és az ellenség elfoglalta Trabzont, Bayburtot és Erzincant is. 1916-ban és 1917-ben nem történtek komolyabb összecsapások, a felek más frontokra vezényelték át csapataikat. 1917 decemberében az oroszok fegyverszünetet kértek, majd 1918 márciusában a breszt-litovszki békével megszűnt a front. ### Mezopotámiai front A britek a törökök elleni hadiállapot beálltával megtámadták Kuvait felől a Perzsa-öböl menti török partvidéket, majd annak elfoglalása után Baszra városa felé nyomultak előre. November 22-én a város brit kézre került, majd tovább haladtak Bagdad felé. December 9-én Al-Qurna városát is elfoglalták. A törökök hátrányban voltak a britekkel szemben, mivel a bagdadi vasútvonal még nem készült el, így nem tudták gyorsan szállítani a csapataikat. Az oroszok 1915 őszén úgy döntöttek, hogy támadást indítanak Észak-Perzsián át Bagdad és Moszul irányába. A törökök azonban visszaszorították az ellenséget Hamadán városáig. Az angolok ellen is jól védekezett az oszmán hadsereg, és a Kút városába visszaszorított angoloknak 1916. április 29-én ismét vissza kellett vonulniuk Amára városába. Az angolok ezért augusztusban Maude tábornokot nevezték ki a brit erők parancsnokságának. Maude csapatai december 13-án megindították a támadást észak felé. 1917 februárjában elfoglalták Kút városát, majd március 11-én Bagdadot. Novemberben azonban kolerában elhunyt a tábornok, és az új parancsnok William Marshall tábornok lett. Ekkor viszont a palesztin frontra kellett átvezényelni két kisebb indiai hadseregcsoportot, ahol megakadt az angolok támadása, majd 1918 tavaszán további egységekkel csökkent a mezopotámiai brit hadsereg. A helyzet csak őszre rendeződött, és Marshall tábornok 1918 októberében már Sarkat térségében harcolt a törökök ellen. Az indiai lovashadosztály november 14-én elfoglalta Moszult. ### Palesztinai front A törökök 1915. január 26–27-én két kisebb hadsereggel Kantara, illetve Szuez ellen vonultak. Friedrich Kress von Kressenstein vezette Szuezi Expedíciós Erők Dél-Palesztinából nyomultak a csatorna felé, amit február 2-án értek el, és másnap Iszmáilijánál átkeltek rajta. Az indiai tüzérség által támogatott egyiptomi erők azonban meghátráltatták a támadókat, és a törökök még aznap este visszatértek a Sínai-félszigetre. 1916-ban több ízben, először áprilisban Kantara, majd augusztusban Romani ellen kíséreltek meg támadást, de a fős egyiptomi angol sereg visszaverte azokat, sőt az angolok elfoglalták a Sínai-félszigetet. A törököknek komoly gondot okozott az arab felkelés, az angolok által támogatott lázadás kisebb sikereket ért el, de Medina és a vasút török kézen maradt. Ezért angol katonai tanácsadókkal megerősítve – mint Lawrence százados – az arabok folyamatosan rongálták a vasutat. Az új gerillahadsereg az angolok egyik segédcsapataként működött. 1917\. január 9-én a britek már Rafahot is elfoglalták, de Gáza és Beér-Seva mellett komoly török erőkkel találták magukat szemben, és kialakult az állóháború. Novemberben megerősítették az angolok csapataikat, és előbb Beér-Sevát, majd Gázát is elfoglalták. 1917. december 9-én Jeruzsálem is angol fennhatóság alá került. Az 1918 tavaszi brit támadásokat fel kellett függeszteni, mivel a nyugati fronton erősítésre volt szükség. A francia hajók katonát és a nehéztüzérséget átszállították Európába. A nyár folyamán ezeket az egységeket visszahajóztatták, és szeptemberben újra megindultak a brit csapatok. Szeptember közepén elfoglalták Haifát és Bét-Seán városát, majd Ammánt is. Damaszkusz október 1-jén került brit fennhatóság alá, majd Bejrútot is elfoglalták. A törököknek katonája volt, a briteknek háromszor annyi. A túlerő miatt a palesztinai front összeomlott. A törökök 1918 október közepén fegyverszünetet kértek, amelyet október 30-án írtak alá Mudrosz kikötőjében. A törököknek ki kellett üríteni az arab területeket, át kellett adni a hajóikat az antanthatalmaknak. ## Háború Afrikában Afrikában a központi hatalmak közül csak Németország rendelkezett gyarmatokkal, ezen területek az alábbiak voltak: Togo, Kamerun, Német Délnyugat-Afrika (ma Namíbia), Német Kelet-Afrika (ma Tanzánia része). A térségben állomásozó német haderő létszáma fő volt, ezzel szemben az antanthatalmak fővel rendelkeztek. A felek elsőként Togóban ütköztek meg. A hely fontosságát a Kaminában felépített nagy hatótávolságú rádióállomás jelentette. 1911-től 1914 júniusáig a Deutsche Post finanszírozta a Telefunken kísérleti rádióadásait. A kaminai adó volt a világ első transzkontinentális rádióadásra képes állomása. A kísérletek élénk titkosszolgálati érdeklődést vontak magukra. A rádiótechnológia fejlődésével 1914 júniusára a Telefunken állomása képes lett az 5500 km távolságban levő naueni német rádióadóval rendszeres, hibamentes és világosan érthető kapcsolatot teremteni. Togóban 1200 fő volt a német helyőrség, amely néhány hetes küzdelem után, augusztus 26-án adta meg magát. Kamerunt sem tudta a Német Birodalom sokáig megtartani, mert az északi-tengeri brit haditengerészet blokád alatt tartotta a német felségjelű hajókat. Az antant szeptemberben támadta meg a német gyarmatot. A britek Nigéria felől, a franciák pedig délről támadtak. Szeptember 27-én foglalták el a kameruni fővárost, Dualát. Ekkor a -es német helyőrségből majdnem 4000 főt elfogtak, 8000 katona Jaundéba menekült, és még egy évig küzdöttek, majd 1916 februárjában mintegy 7000 katona és 7000 civil a semleges spanyol gyarmatra, Spanyol-Guineába menekült. Délnyugat-Afrika az első világháborúban szintén az antanthatalmak felügyelete alá került. A britek dél-afrikai katonákkal együtt 1914 szeptemberében indították meg a támadást, majd szeptember 19-én elfoglalták az első várost, Lüderitzet. Ezekben a napokban azonban a Dél-afrikai Unióban kitört a Maritz-felkelés. A több hónapig tartó harcok lekötötték a britek erőit, ezért szüneteltek a harcok Délnyugat-Afrikában. Az 1915 februárjában leverték a felkelést, és visszatértek a katonák az afrikai német gyarmatra. Lüderitzből még januárban katona indult Swakopmund elfoglalására, amely 170 mérföldre feküdt a fővárostól, Windhoektól. Ezt követően a főváros bevétele következett. A németek folyamatos hátrálása következtében 1915. május 1-jén át kellett helyezni a gyarmati fővárost Grootfonteinba. Tizenegy nappal később Windhoek elesett. A hadjárat utolsó nagy ütközetére Otavifontein mellett került sor, ahol 800–1000 német állt szemben a személyesen Louis Botha vezette erőkkel. Az eredmény nem lehetett kétséges, a németek döntő vereséget szenvedtek, és a katonák az ország északi területeire szorultak. Végül 1915. július 9-én letették a németek a fegyvert. A legnagyobb afrikai német gyarmat Német Kelet-Afrika volt. 1914. augusztus 5-én a britek a fennhatóságuk alatt álló Uganda felől inzultálták a németek egyik folyami előőrsét. Az első komoly támadást három nappal később hajtották végre a tenger felől, amikor a brit haditengerészet hajói Dar es-Salaamot lőtték. Három hónappal később a britek újabb támadást hajtottak végre a Kilimandzsáró közelében. A kilimandzsárói csata során a németek komoly ellenállást tanúsítottak, sőt a brit ellátási vonalakra is csapást mértek. Ezzel párhuzamosan november 2-án a tengerparti Tanga városát a tenger felől is megtámadták a britek. A tangai csata során a német helyőrség sikeresen ellenállt. November 4-én megérkezett a német erősítés és a briteket november 5-én visszaszorították a kihajózási partszakaszokra. 1916 tavaszán az egész gyarmat még mindig német kézen volt, de ez megváltozott, amikor a britek elfoglalták Délnyugat-Afrikát. 1916. március 13-án a britek dél-afrikai katonákkal elfoglalták Moshi városát. Ezzel egy időben a portugálok és a belgák is támadást indítottak Kelet-Afrika ellen saját gyarmatukról. A németek visszaszorultak a Rufiji-folyó mögé, ahol 1917 novemberéig kitartottak. Ekkor a németek több mint 1000 katonával Mozambikba, majd onnan vissza Kelet-Afrikába, végül Észak-Rhodesiába vonultak, ahol a háború végéig tartották magukat. A fegyverletételre 1918. november 25-én, két héttel a fegyverszünet aláírása után került sor. ## Háború más kontinenseken ### Óceánia Óceánia több szigetcsoportja is a Német Birodalomhoz tartozott: Bismarck-szigetek, Új-Guinea északi része, Salamon-szigetek, Nauru, Marshall-szigetek és a Szamoa-szigetek nyugati része, a mai Szamoa állam. A háború kitörése után a brit kormány felszólítása után Ausztrália elfoglalta Új-Guineát, Új-Zéland pedig Szamoát. Szamoa ellenállás nélkül megadta magát Új-Zélandnak 1914. augusztus 29-én. Új-Guinea szigetén azonban a német és a bennszülött erők ellenálltak az ausztráloknak. Az 1914. szeptember 11-én lezajlott Bita Paka-i csatában az ausztrálok azonban így is viszonylag hamar legyőzték az ellenséget. A japánok októberben ultimátumban követelték a Mariana-, a Karolina- és a Marshall-szigeteket. Németország harc nélkül átadta ezeket a területeket. ### Amerika Az amerikai kontinensen Chile partjainál csaptak össze a központi és az antant csapatok hajói. 1914. november 1-én a Brit Királyi Haditengerészet egységeit irányító Christopher Cradock és a német hadihajókat irányító Maximilian von Spee Coronel város közelében vívták meg csatájukat. Az angoloknak nem voltak kedvezőek az időjárási feltételek, így a németek két angol hajót is elsüllyesztettek. Ezt követően a britek megerősítették a flottát, és december 8-án a Falkland-szigeteknél ismét megütköztek a hajókonvojok. A németek ezúttal komoly veszteségeket szenvedtek el, és csak két hajójuk tudott elmenekülni. A brit győzelemmel biztosítani tudták a csendes-óceáni és dél-atlanti kereskedelmi útvonalakat. ## Tengeri hadviselés Az első világháború előtt jelentek meg a Dreadnought típusú csatahajók, amelyektől a britek azt remélték, hogy bármely más ország hajóit meg tudják semmisíteni, de a németek is nekiláttak az ilyen típusú hajók építésének. A németek azonban sosem tudták behozni a lemaradásukat. A hadihajókon annak ellenére, hogy működött a rádió, még mindig a 19. századi jelzőzászló volt az elsődleges kommunikációs eszköz. A gőz meghajtású hadihajókon azonban a füst nehezítette a kommunikációt, ezért a reflektorokkal küldött Morze-jeleket is bevetették. A brit tengernagyok ugyanakkor a stratégiák kidolgozásánál nem vették számításba, hogy mint a hajók sebessége, mind az ágyúk hatótávolsága megnövekedett. Emiatt a nagy ágyúk párbajára épülő taktika kudarcra volt ítélve. A világháború elején a tengereken a britek voltak fölényben, 1914 augusztusában blokád alá vették Németországot, megakadályozva a német hajók megjelenését a brit partoknál. A németek próbáltak kitörni, így kerülhetett sor a világháború első nagy tengeri ütközetére, a helgolandi csatára. A brit egységek német járőröző hadihajókat támadtak meg a német partoknál. A csata kezdetén teljes volt a zűrzavar, de a brit fölény meghozta végül a győzelmet. A németek három könnyűcirkálót vesztettek el: az SMS Mainzot, a Cölnt és az Ariandét, valamint a V-187-es torpedónaszádot. A németeknek 712 fő, a briteknek 35 fő volt a vesztesége. A németek ezután a meglepetés erejében bíztak, és 1916. május 31-én Jyllandnál megtámadták a briteket, de a britek még korábban megszerezték a németek kódkönyvét, így meg tudták fejteni az üzenteiket és értesültek a támadásról. A Skagerraki csata avagy jütlandi csata az első világháború legnagyobb tengeri csatája volt. A briteknek 28 sorhajó, 9 csatahajó, 33 cirkáló és 81 romboló, a németeknek 11 sorhajó, 5 csatahajó, 17 cirkáló és 63 romboló állt a rendelkezésére. A két napig tartó ütközetben a britek 14, míg a németek 11 hajót veszítettek, de a németek támadása nem hozta meg a várt sikert, így a háború végéig fenn tudott maradni a tengeri blokád, a német hajók pedig a kikötőkben vesztegeltek. Az Adriai-tengeren a legnagyobb tengeri csata a harmadik otrantói csata volt 1917. május 15-én. A Monarchia hajói ki akartak törni az otrantói tengeri zárból, amellyel megnyílt volna a lehetőség, hogy kijussanak a Földközi-tengerre. A csatát az antant flottája elvesztette, annak ellenére, hogy a csata második felében brit hajókkal erősítették meg az olasz haditengerészetet. A brit blokádra válaszul a németek a brit partok környékét minősítették hadiövezetnek. 1915. február 22-én bejelentették a korlátlan tengeralattjáró-háborút. Bármilyen zászló alatt közlekedő hajó ellen támadást indítottak. Így történt meg, hogy a semleges amerikai Lusitania vesztét 1915. május 7-én egy német torpedó okozta, és 1201-en meghaltak. Az amerikai diplomácia ekkor felszólította a németeket a tengeri harci cselekmények felfüggesztésére, amit pár hónapig be is tartottak. Németország 1917-re már 105 frontszolgálatban lévő búvárhajóval rendelkezett. Ekkorra az angolok egy 18. századi taktikát vetettek be. A kereskedelmi hajókonvojokat hadihajókkal (cirkálókkal) kísérték, továbbá kereskedelmi hajónak álcázott hadihajókat is alkalmaztak, amelyek megtámadásuk esetén olyan fegyverzettel rendelkeztek, amivel el tudták pusztítani a tengeralattjárókat. A veszteségek hatására 1918. október 24-én Németország beszüntette a tengeralattjáró-hadviselést. 1915-ben a britek először és utoljára alkalmazták a háború alatt azt a hagyományos brit tengeri stratégiát, amelynek során az ellenfél területének egy nem túl védett partszakaszán expedíciós csapatokat tesznek ki, majd a tengeri utánpótlásnak köszönhetően elfoglalják azt. A helyszín ekkor Gallipoli volt, de a közel egyéves küzdelem során a törökök kiűzték a brit és ANZAC-csapatokat a félszigetről. ## Légi hadviselés Az első világháború előtt tíz évvel kifejlesztett repülőgépeknek nem tulajdonítottak nagy jelentőséget a katonai stratégák, csak felderítő eszköznek szánták. 1914-ben Németországban a Rumpler- és az Etrich-Taube típusú repülőgépeket, míg az antanthatalmaknál az egyfedeles Blériot és a kétfedeles Voisin és Bréguet típusú repülőket rendszeresítették. Jól mutatta a repülőosztagok hátrányos helyzetét az a tény, hogy még a háború elején a német gépek fele (232-ből 100) harcképtelenné vált csupán azért, mert nem gondoskodtak megfelelő alkatrészekről és javító személyzetről. Hasonló viszonyok voltak a francia, orosz és brit egységeknél is. A világháború légi hadviselésének első szakasza 1914 augusztusa és 1916 februárja között volt, amikor még jelentéktelen szerepe volt a háborúban, jobbára csak a felderítésben vették hasznukat. Már a háború első évében bombázókat is építettek a vadászgépek mellett. A németek azonban még a Zeppelinekben hittek, amelyekkel az ellenséges hátország városait és reptereit is bombázni tudták. 1916 elejére komoly fejlődésen mentek keresztül a repülőgépek, nemcsak elérték az óránkénti 160 km-es sebességet és a 3000 méteres magasságot, de specializálták őket feladatkör szerint. Voltak vadász- és bombázógépek, közel-, távol- és tüzérfelderítők. A verduni csata idejére már felállítottak vadászrepülő-századokat, amelyekben 6–6 repülőgép volt. A vadászrepülőket párosával küldték őrjáratra, és ellenséges gép észlelése esetén igyekeztek azt körülfogva a saját támaszpontjukhoz irányítani, az ellenséges repülőgépet pedig saját célra felhasználni. A francia gépek azonban erősebbek voltak, és az ő stratégiájuk a német közlekedési vonalak és repterek bombázása volt. A bombázókat ekkor kezdték el vadászrepülőkkel védeni. A németek ezért új rendszert vezettek be, a repülők zömét csoportokba vonták össze, ezekben a csoportokban 10–12 egyszemélyes vadászrepülő volt, amelyeket repülőtiszt parancsnoksága alá helyeztek. Ezekkel védekezni tudtak a kötelékekben támadó franciák ellen. A Zeppelinek fejlesztésével leálltak, és a bombázógépek építésére fektették a további hangsúlyt, amelyekkel magasabban repülve és gyorsabban érték el a kitűzött célt. 1916-ra a francia–angol repülőgépgyártás technikai fölényben volt a németekhez képest. A francia hadsereg ebben az évben átszervezte a szárazföldi haderejét, és létrehozta a hadseregrepülők parancsnokságát, vagyis a légierőt. Az állományban lévő repülőket harci és munkakötelékekre osztották. A harci kötelékekbe a vadász-, a bombázó és a távolfelderítő gépeket, míg a munkakötelékekbe a tüzérfelderítőket és a légi-fényképező felderítőket rendelték. 1916 második felére a légi hadviselésben már a harci tevékenység volt a fő jellemző. A vadászrepülőgépeket tömegesen vetették be az ellenséges légtér megtisztítására, hogy aztán a saját munkakötelékükbe tartozó repülők szabadon dolgozhassanak. A repülők másik része földközeli repülésekkel segítette a szárazföldi csapatokat. 1917-ben az antant fölénybe került a németekkel szemben, ugyanis a légi csaták többségét már a francia–angol légierő kezdeményezte. Ennek hatására lefektették a munkakötelékbe tartozó repülőgépek, valamint a bombázók harcának elveit, míg a védekezésre kényszerített németek a vadászrepülők harcászati elveit fejlesztették tovább. Ekkor jelent meg a Fokker Dr.I. A németek több alkalommal is támadták Londont ebben az időben, de az egyre jobb légvédelmi tüzérség miatt át kellett térniük az éjszakai bombázásokra. 1918 augusztusáig húsz alkalommal érte az Egyesült Királyságot éjszakai bombatámadás. 1918-ban olyan jelentőségű lett a légi hadviselés, hogy a légierő támogatása nélkül a szárazföldi csapatok önállóan már nem tudtak végrehajtani egy-egy komolyabb támadást. Ekkorra már kidolgozták mind a francia, mind az angol légierőnél a harcászati elveket és az ehhez szükséges szervezeti formákat. A munkarepülőgépeket, a harcászati és a hadműveleti gépeket külön kezelték, és a hadműveleti gépekre helyezték a katonai fejlesztések súlypontját. A britek 1918. április 18-án állították fel a Royal Air Force-t, vagyis a Királyi Légierőt. Ezzel a lépéssel a szárazföldi és a haditengerészeti erők mellett a harmadik haderőnem lett. A németek 1918-ban alig bírták fejleszteni a repülőgépeiket, ugyanis az országba nem jutott el a motorokhoz szükséges üzemanyag, így a német 300 lóerős motorok alulmaradtak az antanthatalmak 400–500 lóerős motorjai mögött. A légi hadviselés a háború végén új irányvonalat vett. A pár géppuskával felszerelt bombázók zárt köteléke ugyanis vissza tudta verni a vadászrepülő-kötelékek támadását. ## Hadigazdálkodás Ahogy a harcok elhúzódásához, úgy az utánpótlás folyamatos biztosításához sem készültek fel maradéktalanul. A tüzérség másfél hónap után lőszerhiánnyal küszködött, kevésnek bizonyultak az élelmiszer-ellátmányok, és a harcolók hadkiegészítése is gondokkal küzdött. 1914 év végén elkezdődött az átállás a hadigazdálkodásra. A franciák, a németek valamint az angolok 1916-ra teljesen átálltak, és nem volt gond az utánpótlással, a Monarchia és Oroszország azonban állandó lőszerhiánnyal küzdött az egész háború alatt. A hadigazdálkodás során szabályozták az állatvágásokat, a kenyér- és lisztkereskedelmet, meghatározták a burgonya árát, majd Németországban 1916-ban bevezették a jegyrendszert. Az Egyesült Királyságban monopolizálták a kereskedelmi hajózási vállalatokat. Az első világháború alatt az antanthatalmak repülőgépgyártása jelentősen meghaladta a központi hatalmakét. A franciák mintegy legyártott repülőgépéből közel veszett oda a csatákban, ez 77%-os veszteséget jelent. Az első világháborúban kifejlesztett harckocsi gyártását a britek kezdték el 1915-ben, de a franciák gyártották le a legtöbbet. A franciák több harckocsit gyártottak, mint az összes hadviselő fél együttvéve. ## Veszteségek Az első világháború közel 10 millió ember halálát és mintegy 20 millió sebesültet hozott magával. A legnagyobb veszteséget a Monarchia szenvedte el. A halálozások miatt rengeteg család csonka lett, az árvák és az özvegyek számáról még becsült számok sincsenek. 1927-ben a Hadtörténelmi Levéltár munkatársai megpróbálták felbecsülni a Szent Korona országainak emberveszteségét. E szerint a számadatok a következőképpen alakultak: az 5,5 millió hadköteles személyből katona vonult be, ebből 524 ezer épségben hazatért, 833 ezer fogságba esett. katona sebesült meg és személy halt hősi halált. A háború végén 15 hadosztály maradt harcképes, amelyeket Károlyiék szélnek eresztettek. Más források szerint fő halt meg. A háború utolsó évében a spanyolnátha okozta a legnagyobb veszteségeket. Ez az Amerikából induló járvány gyorsan végigsöpört a világon. Legkevesebb 25 millió, de akár 40–50 millió áldozata is volt. A 21. században kiderítették, hogy a spanyolnátha és a madárinfluenza kórokozójának genetikája nagyon hasonló. Az első világháború első áldozata magyar honvéd volt, az abádszalóki Kovács Pál, akit Zimonynál, a Száva partján lőttek le a szerbek. Az utolsó áldozat az amerikai Henry Gunther volt, akit egy perccel "11 óra" előtt (Compiègne-i fegyverszünet (1918)) lőttek le. Azonban a háború vége után is haltak meg sebesült katonák a kórházakban. A világháború teljes vesztesége: ## Békekötések Oroszország politikai válsága miatt az új bolsevik kormány békekötésre törekedett a németekkel. Első lépésben 1917. december 15-én megkötötték a breszti fegyverszünetet. A tárgyalások után 1918. március 3-án megkötötték breszt-litovszki békét. Bár Oroszország az antant oldalán harcolt, mégis az első világháború legnagyobb veszteseként fejezte azt be. A békében az oroszoknak el kellett ismerniük Finnország, Lengyelország és Ukrajna függetlenségét, elvesztette a Baltikumot, Fehéroroszország és Ukrajna egy részét, a birodalom szénbányáinak 90%-át. A finn, balti és ukrán területeken német és osztrák–magyar bábállamokat kívántak létrehozni, ugyanakkor a központi hatalmak háborús veresége után, november 13-án a bolsevik vezetés érvénytelennek nyilvánította a béke rendelkezéseit. 1918 őszén a központi hatalmak sorra fegyverszünetet kértek: szeptember 29-én Bulgária, október 30-án Törökország, november 3-án a Monarchia, november 11-én Németország. 1918. november 11-én Németországgal a compiégne-i erdőben egy vasúti kocsiban írták alá a fegyverletételt. Ez a compiègne-i vagon adott helyet később a második világháború idején, 1940-ben a francia kapituláció aláírásának is. 1919\. január 18-án sor került a párizsi békekonferencia megnyitására. A szövetségesek és a központi hatalmak formálisan még hónapokig hadiállapotban álltak egymással, mivel a Párizs környéki békeszerződéseket csak 1919–1920-ban írták alá. Elsőként, 1919. június 28-án Németország képviselői aláírták a versailles-i békeszerződést. Elzászt és Lotaringiát visszacsatolták Franciaországhoz, a Saar-vidéket 15 évre a Népszövetség irányítása alá helyezték, az ottani bányákat pedig francia tulajdonba helyezték. Nyugat-Poroszország Lengyelország része lett, kisebb területeket kapott Litvánia, Dánia és Belgium. A német gyarmatokat felosztották az antant országai között. Hadisarcként nyersanyagot kellett szállítani a győzteseknek, meg kellett szüntetni a hadkötelezettséget, a hadsereg maximális létszáma fő lehetett, megtiltották Ausztria és Németország egyesülését. 1919\. szeptember 10-én írták alá a saint-germaini békeszerződést Ausztriával. Ausztriának át kellett engednie Dél-Tirolt és az Isztriai-félszigetet Olaszországnak, Galíciát Lengyelországnak, Bukovinát Romániának, Dél-Stájerországot az új délszláv államnak, a létrejövő Csehszlovákiának a cseh és morva területeket. Ausztria a békeszerződéssel megszerezte a nyugat-magyarországi területeket, amelyen létrehozták a Burgenland tartományt. Az ország katonaságát főben maximálták, és nem rendelkezhetett modern fegyverekkel (pl. harci repülő). A neuillyi békét 1919. november 27-én írták alá Bulgária képviselőivel. Ebben rögzítették, hogy Dél-Dobrudzsát át kell adnia Romániának, Nyugat-Trákiát Görögországnak, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságnak pedig kisebb határ menti területeket. El kellett törölnie a hadkötelezettséget, és maximum katonája lehetett az országnak. 2,25 milliárd aranyfrank hadisarcot kellett fizetnie, ezenfelül Görögországnak, Romániának és a délszláv államnak tonna kőszenet és szarvasmarhát kellett átadnia. 1920\. június 4-én kötötték meg versailles-i Nagy Trianon kastélyban a trianoni békeszerződést Magyarországgal. Magyarországnak át kellett adnia Romániának Erdélyt és a Partiumot, a délszláv államnak a Délvidéket, Csehszlovákiának a Felvidéket és Kárpátalját, a saint-germaini békeszerződésben meghatározott területeket pedig Ausztriának. Kisebb magyar területeket kapott Lengyelország és Olaszország is. Ezenfelül a katonaság létszámát főben maximálták, továbbá jelentős hadisarcot kellett fizetnie. Nem gyárthatott és nem vásárolhatott tankokat, repülőgépeket és hadihajókat. Az Oszmán Birodalommal 1920. augusztus 10-én írták alá a sèvres-i békeszerződést, amelyben rögzítették, hogy Törökország Anatólia felét átadja Görögországnak, arab területei pedig Franciaország és az Egyesült Királyság mandátumterületei lettek. A Török Birodalom felbomlása és a török függetlenségi háború kirobbanása miatt azonban nem tudták ratifikálni a szerződést. Az antanthatalmak a háború után új tárgyalásokat kezdtek a törökökkel, ennek következtében 1923. július 4-én írták alá a lausanne-i békeszerződést. A békeszerződés szerint egész Anatólia török fennhatóság alatt maradt, továbbá megtarthatta Kelet-Trákiát is, viszont le kellett mondaniuk az arab területekről. ## Következmények ### Közvetlen 1918 őszén Magyarországon, majd a Német Birodalomban is forradalmak robbantak ki, majd mindkét császárság megbukott, új rendszerek jöttek létre. Magyarországon a világháború utáni problémákat egyik kormány sem tudta orvosolni, majd 1919. március 21-én kikiáltották a Magyarországi Tanácsköztársaságot. Az antant csapatai augusztus elején elfoglalták Budapestet, amit csak Horthy Miklós hatalomra kerülése után hagytak el. A Horthy-korszak alatt stabilizálódott a politikai helyzet, amelynek köszönhetően megköthették a trianoni békeszerződést. Németországban a császár lemondása után a kommunisták és a szocialisták együtt kívánták átvenni a hatalmat. Végül egy koalíciós kormány alakult, a Népmegbízottak Tanácsa. A tanácsnak meg kellett küzdenie a belső és külső fenyegetettségekkel, meg kellett szerveznie a parlamenti választásokat. 1918. december 16-án az Általános Német Tanácskongresszuson döntöttek a választások megszervezéséről, és 1919 februárjában összeült a népgyűlés, ahol kihirdették a köztársaságot. Az első világháború végén létrejött új államok határai bizonytalanok voltak, a békekonferencia még nem ült össze, ennek következtében számos kisebb katonai konfliktus zajlott le Közép-Európában. Lengyelország három szomszédjával is háborút vívott. A csehszlovákok a szénlelőhelyek miatt 1919. január 23-án megtámadták Lengyelországot. A csehszlovák–lengyel háború egy hét után lengyel vereséggel ért végett, és Cieszyn városát felosztották a két ország között. A végleges határvonalat a Párizs környéki békeszerződésekben rögzítették. Az új lengyel állam szinte ezzel egy időben a szovjetek ellen is hadba szállt. A két évig tartó háborút végül egyik fél sem nyerte meg, a rigai békével zárultak le a harcok. A békekonferencia elején az amerikai Wilson elnök javaslatára 1919. június 28-án létrehozták a Nemzetek Szövetségét, vagy más néven a Népszövetséget. A szövetség célja a jövőbeli konfliktusok megakadályozása volt, de már az 1930-as években kudarcba fulladt ez a törekvés. A szervezet székhelye Genfben volt, minden tagnak egy szavazati joga volt, a szervezet vezető szerve a titkárság, élén a főtitkár állt. A békekonferencián formálisán német és török területeket helyeztek a Népszövetség mandátuma alá. Gyakorlatilag Franciaország és az Egyesült Királyság új gyarmatokat szerzett a Közel-Keleten és Afrikában. A világgazdaságban is változásokat hozott az első világháború. A háború végén a világ pénzügyi központja Londonból New Yorkba költözött. Japán a Csendes-óceánon kiterjesztette kereskedelmi hatalmát, Argentína és Brazília betörtek az európai piacokra. A világháború borzalmait túlélő katonák némelyikén megjelentek a poszttraumás stressz zavar tünetei: folyamatos rángatózás, beszédzavar, szorongás. Ezt tüzérségi sokknak is nevezik. Kezdetben nem ismerték el ezeket a tüneteket betegségnek, hanem gyávasággal és dezertálással vádolták az ilyen kórban szenvedő katonát. Ez 1917-től változott meg, amikor pihentették és elektrosokk-terápiával kezelték őket. ### Közvetett Az első világháború következtében drámaian megváltozott Közép- és Kelet-Európa térképe. A meggyengült német és orosz nagyhatalmak között több független állam alakult, többségük, vagyis Lengyelország és a kisantant-államok a francia politika szövetségesének számítottak, azonban az Osztrák–Magyar Monarchia 1918-as felbomlása után nem akadt olyan hatalmi tényező, amely a német vagy az orosz (később szovjet) törekvéseket ellensúlyozta volna. Mivel az első világháborút követő forradalmi években a bolsevik típusú hatalomátvétel Oroszországon kívül kudarcot vallott, mintegy válaszként több ország közvéleménye jobbra tolódott. A húszas évek végétől és a harmincas évek elejétől kezdve a térség politikai és gazdasági válsággal sújtott országai sorra autoriterré váltak: vagy egyszemélyes, monarchikus diktatúrává (Jugoszlávia, Románia és Bulgária esetében ún. királydiktatúrává), vagy mérsékelten tekintélyelvű rendszerré (pl. Lengyelország). Bár a pacifizmusnak rengeteg támogatója akadt, ugyanakkor több, a vesztes oldalon álló, valamint a világgazdasági válságban jelentősen meggyengült országban irredenta és revíziós irányzatokat képviselő pártok kerültek hatalmi pozícióba, élükön diktátorként viselkedő vezetőkkel. Ők kedvük szerint befolyásolhatták népüket, ellenőrzésük alá vonták a médiát és elhitették országuk lakóival, hogy talpra állítják meggyengült országukat. Az első ilyen diktátor a 20. század történetében az olasz Benito Mussolini volt. Noha Olaszország a győztes oldalon állt az első világháborúban, más győztesekhez képest viszonylag keveset nyert, és az olasz államhatalmat az 1920-as években jelentősen gyengítették a folyamatos sztrájkok. Mussolini 1922-ben került hatalomra, a Nemzeti Fasiszta Párt elnökeként. Megígérte, hogy helyreállítja a rendet Olaszországban, és országát az „új Római Birodalommá” akarta fejleszteni. A média befolyásolásával és az ellenzék elfojtásával azt a látszatot keltette, hogy Olaszország fellendülőben van, pedig a tények mást mutattak. A diktátor kezdetben ellenségesen viszonyult a németekhez: 1934. július 25-ét követően, az ausztriai német puccskísérlet idején az olaszok csapatokat vonultattak föl a Brenner-hágón és Dél-Tirolban, így háborús fenyegetéssel ugyan, de egy időre megakadályozták Ausztria Németországhoz csatolását. Az évtized közepén azonban az olaszok fokozatosan közeledtek a németekhez, és 1936-ban Mussolini bejelentette a Berlin–Róma tengely létrejöttét. Egy évvel később pedig csatlakoztak ahhoz antikomintern paktumhoz, amelyet 1936-ban kötött meg Japán és Németország. Az első világháborút lezáró versailles-i béke rendkívül szigorú feltételei (területek elcsatolása, jóvátételi kötelezettség) és a nagy gazdasági világválság hozzájárult ahhoz, hogy az Adolf Hitler vezette Nemzetiszocialista Német Munkáspárt 1933-ban hatalomra jutott Németországban. Németország is romokban hevert a háború után: óriási infláció sújtotta az országot és a munkanélküliség soha nem látott méreteket öltött. Hitler, a korábbi első világháborús veterán a nemzetiszocialista párt élén került hatalomra 1933-ban, rögtön elkezdve a Harmadik Birodalom felépítését. 1934-ben Hindenburg elnök halálával Hitleré lett a köztársasági elnöki cím is, aki nemsokára összevonta azt a kancellári szerepkörrel, ezzel ő lett a „Führer” (Vezér), hamarosan totális diktatúrát építve ki. Külpolitikájának deklarált célja volt a német lakta területek egyesítése, illetve a keleti irányú területszerzés a „Lebensraum im Osten”. Így 1935-ben felmondta a békeszerződés által előírt katonai korlátozásokat, és gyors fegyverkezésbe kezdett. 1936. március 17-én Németország csapatai a locarnói egyezményt felrúgva bevonultak az addig demilitarizált Ruhr-vidékre. Az első világháború következményeként Oroszország kiesett a nagyhatalmak sorából. A bolsevik hatalomátvétel és a vele járó polgárháború óriási veszteségekkel járt, egyesek teszik a szocialista rend felépítésével járó emberveszteséget. A Szovjetunióban 1924-ben, Lenin halála után Sztálin vette át a hatalmat. Mivel ez a térség nyersanyagban gazdag, de iparilag és gazdaságilag is elmaradott volt, nagyszabású ipari beruházásokkal, erőltetett ütemben, javarészt a falusi parasztság rovására hajtottak végre fejlesztéseket. Ezeknek a beruházásoknak köszönhetően a 20. század közepére a Szovjetunió jelentős ipari–gazdasági nagyhatalommá fejlődött. A második világháború során a sztálini diktatúra 1941-től került a nyugati szövetségesekkel egy oldalra, de néhány dologban emlékeztetett Hitler nemzetiszocialista Harmadik Birodalmára: Sztálin is bebörtönöztette és kivégeztette valós vagy vélt ellenségeit, köztük a Vörös Hadsereg számos tisztjét, és ugyanúgy koncentrációs és munkatáborok hálózatát (Gulag) tartotta fenn. A sztálinizmus megítélése, a lenini politikához való viszonya, a nemzetiszocializmussal való párhuzamba állítása ugyanakkor mai napig történészviták tárgya. ## Háborús propaganda A modern propaganda fontos állomásának tekinthetjük az első világháborút. Az első totális háborúban – melyet állampolgárok tömegeinek frontra vezénylése, a rendkívül súlyos harctéri veszteségek és a hadigazdálkodásra kényszerített hátország jellemzett – mindkét katonai tömb fontos feladatnak tartotta a katonák és a civilek meggyőzését a háború jogosságáról. A propagandát külön intézmények gyártották a kormány és a vezérkar megbízásából. A Német Császársággal szembeni ellenérzések már az első világháború előtt is meghatározóak voltak a brit közéletben. George Tomkyns Chesney A dorkingi csata című, 1871 májusában megjelent népszerű regénye például egy Dél-Anglia elleni német inváziót vizionált. Míg a Brit Birodalomban a németellenesség felváltotta a több évszázados franciaellenességet (elsősorban Németország gazdasági potenciáljától és flottafejlesztéstől tartottak), addig Franciaország az 1870–1871-es vereség óta Berlint tartotta legfőbb riválisának. Az antant háborús propagandájának központi motívuma „Belgium megerőszakolása” volt, amely a semleges országok szimpátiájának megnyerését szolgálta. A szövetségesek propagandistái által terjesztett rémtörténetek közül egyeseknek feltehetően semmi alapja sem volt, de egyes becslések alapján 6500 francia és belga civil halt meg a német atrocitások következtében. Szintén az első világháború alatt, 1917 áprilisában a The Times azt állította, hogy a németek megfőzik halott katonáik testét, és szappant és egyéb termékeket készítenek belőle. 1925-ben Austen Chamberlain akkori brit külügyi államtitkár elismerte, hogy a „tetemgyár” története hazugság volt. A központi hatalmak atrocitásaira építő első világháborús brit propaganda mozgósító erejét mutatta, hogy később a nácik sok brit propagandatechnikát alkalmaztak. Bár a németekénél csekélyebb számban, de több esetben kapott sajtónyilvánosságot az osztrák–magyar alakulatok kivégzéseinek említése. Az osztrák–magyar propaganda középpontjában az orosz hadsereg által elkövetett atrocitások álltak. A Monarchia zsidó lakossága hasznosnak találta a pogromokat szervező és végrehajtó Orosz Birodalommal való leszámolást, majd elképzeléseik megerősítést nyertek az oroszok erőszakos galíciai viselkedésével. A német és az antant propagandája abban különbözött, hogy a németek a plakátjaikkal meg akarták mutatni a népnek, hogy ők a kultúrnemzet, és ez a háború jogos. Az antant pedig a német brutalitásra helyezte a hangsúlyt. A német propagandában megjelent a két közép-európai birodalom, a Német Császárság és a Monarchia történelmi-kulturális rokonsága. Szekfű Gyula a Német Császárság megrendelésére íródott, Der Staat Ungarn c. művében lándzsát tört a „germán-keresztény kultúrkör” mellett. ## Jellemző hadviselési módok A lövészárok-hadviselés az első világháború egyik elterjedt védekező hadviselési formája volt, amikor a küzdő felek megerősített pozíciókat, egymással összekapcsolt lövészárkok bonyolult rendszerét építik ki, illetve kísérleteket tesznek az ilyen védelmi rendszerek leküzdésére. A „senki földje” egyes helyeken 20 méter volt, de olyan szakasz is, ahol 1,5–2 km széles is volt. A nyirkos árkok miatt rengeteg áldozatot szedett az úgynevezett lövészárokláb, amely üszkösödéssel járt, és sokszor amputációhoz vezetett. A lövészárkokat a senki földjétől a fejmagasságú szögesdrótok választották el. A tüzérség ennek elpusztítására törekedett, hogy aztán a gyalogság megtámadhassa az ellenséget. A keleti, az afrikai és a közel-keleti frontokon viszont nem alakult ki ez a hadviselési forma. ### Jellemző fegyverzeti eszközök A tengereken dreadnought-típusú csatahajók voltak a nagy csaták fő szereplői. Erre a típusra a nagy lövegek és az erős tüzérség volt a jellemző. Négy hajócsavarral és hatalmas gőzturbinákkal látták el. A géppuskák az első világháborúban jelentős szerepet kaptak, így több típusa is megjelent. A leggyakrabban használt géppuskák: Maschinengewehr 08 vagy röviden MG 08, amelyet a német hadseregben rendszeresítettek először, a háború elején állt rendelkezésre. A háború során több ezer darabot gyártottak havonta. A britek a Vickers géppuskát használták, amely akár 20 kilogrammot is nyomott, és hat fő kellett a működtetéséhez. Emiatt később áttértek a Lewis géppuskára, amely csak 12 kilogramm volt. Létezett egy 9 kilogrammos változata is, amit a repülőgépekre szereltek fel. A világháború egyik legismertebb repülőgépe a Fokker Dreidecker I, vagy röviden a Fokker Dr.I, amelynek egyik darabját a Vörös Báró is vezette. A háromfedeles, együléses gépek 1917 augusztusában álltak először szolgálatba. Ennek a típusnak az előfutára a Sopwith Triplane, amit 1916-ban fejlesztettek ki, és az első háromfedeles gép volt. A világ első négymotoros bombázógépe a Szikorszkij Ilja Muromec volt, ami először 1914 januárjában szállt fel. A háború során többféle elrendezésben vetették be, de jellemzően 800 kilogramm bombát és kilenc géppuskát helyeztek el benne. A világháború egyik legismertebb bombázója a Gotha G V, amelyet a németek rendszeresítettek. A repülőgépet két géppuskával és 300–500 kg bombával látták el. A harckocsikat a háború alatt a britek fejlesztették ki, és a nyugati fronton 1916-ban jelentek meg. A brit Mark típusú harckocsicsaládból a Mark IV-ből készítették a legtöbbet, 1220 darabot. A harckocsi elődeihez hasonlóan rombusz alakú volt a lövészárkok átjárhatósága miatt, sebessége 6,4 kilométer/óra volt. A franciák egy évvel később építették meg a Renault FT típust, amely kétfős személyzettel és forgó lőtoronnyal rendelkezett. ## Katonai újítások Az első világháborúban a lövészárok-hadviselés következtében olyan fegyverzetre volt szükség, ami át tudja törni az ellenség vonalait. Brit és francia mérnökök külön-külön mezőgazdasági gépek módosításával próbálkoztak, így született meg az első harckocsi prototípusa, a Little Willie. 1915. szeptember 16-án vetették be először a somme-i csata során. A britek tartálynak (angolul: tank) nevezték biztonsági okokból. Ekkoriban csak a gyalogos csapatok támogatására használták, csak a második világháborúban kezdték el használni önálló fegyvernemként. Az 1899-es hágai konvenció megtiltotta a fojtó gázok használatát, mégis az első világháborúban többfélét bevetettek mindkét oldalon. Az első nagy mérges gáz-támadás 1915. április 22-én volt a második ypres-i csata során. A tüzérségi támadás után zöldessárga gázfelhő közelítette meg az antant vonalakat, ahol hatalmas pusztítást okozott. Ekkor klór hatóanyagú gázt alkalmaztak, később viszont a foszgént, majd 1917-től a mustárgázt használták a frontokon. A hatása azonban nem érte el a hozzá fűzött reményeket, a csapatok különböző védőfelszereléseket fejlesztettek ki, amelyek jelentősen csökkentették a harci gázok pusztító hatását. Az aknavetőt az 1900-as évek elején fejlesztették ki, amely a mozsárágyú lekicsinyített változata. A németek a háború elején három méretben gyártották: 7,6 cm, 17 cm, 25 cm méretben. A britek az 1915-ben kifejlesztett Stokes aknavetőt rendszeresítették. A géppuskát Hiram Stevens Maxim amerikai mérnök találta fel 1884-ben. A kezdeti években sem a britek, sem a franciák nem tartottak igényt az olajhűtéses fegyverre. A géppuska működése azon az elven működött, hogy a fegyver elsütésekor a keletkezett gázt használta újratöltésre. A németek azonban lelkesek voltak az ötletért, ezért 1914 augusztusáig , majd vásároltak (Maschinengewehr 08). A fegyver ekkoriban nagyon nehéz volt, ezért állványra szerelték, és 4–6 fős személyzet kellett a működtetéséhez. 1918-ban kifejlesztették a Bergmann MP18 géppisztolyt, amit már egy katona is elbírt. A repülőgépeknél 1915-től kezdték el használni a géppuskákat, de az sokszor a légcsavart találta el, ezért Anthony Fokker kifejlesztett egy megszakítót, ami csak akkor tüzelt, ha a légcsavar olyan helyzetben volt, hogy nem akadályozta a lövedék útját. Ezzel megszületett a szinkron géppuska. A kézigránát is létezett már az első világháború előtt, de itt tudták a leginkább használni a lövészárok-hadviselés sajátosságai miatt, ugyanis a szuronyokkal, puskákkal nem tudták elérni mindig a közeli célt, a kézigránátot pedig az időzítő segítségével szabályozni is tudták. Létezett olyan fajtája is, amely a becsapódáskor robbant fel. Mindkét esetben egy tű kihúzásával élesítették a fegyvert. A lángszóró több ezer éves fegyver, de a modern lángszórót az első világháborúban 1915. július 30-án használták először a németek. Ez az egyemberes fegyver egy gázpalackból és egy hosszú csőből áll, és 18 méter volt a hatósugara a háború idején. A legelterjedtebb típusa a háború elején a Flammenwerfer M.16 volt. A franciák és a britek is kifejlesztették saját lángszóró típusaikat, de elhanyagolható mennyiségben gyártottak belőlük. A világháborúban kevésbé elterjedt újítások is történtek. A britek ejtőernyővel dobtak le postagalambokat belga és francia városokra, majd a helyi lakosok hadászati adatokat írtak kis papírokra, amikkel végül a galamb visszarepült a galambdúcokba. Ezt a módszert a németek később kifigyelték, majd kémkedésre használták. A németek kémgalambokat alkalmaztak, amelyek egy fényképezőgéppel az ellenséges vonalak fölé repülve a németek számára fontos képeket készítettek. ## Háborús bűntettek A háborús bűncselekmény nemzetközi jogi definiálása az 1899–1907. közötti hágai egyezményekben lett rögzítve, de előtte is ismertek voltak önálló, egymástól eltérő jogi fogalmak. Az első világháborút joggal tartják az első totális háborúnak, amely túllépett a 19. századi jogi normákon: a legtöbb hadviselő fél már a háborúba lépésekor internálta az ellenséges államhoz tartozó polgárokat és elkobozta vagyonukat, a hátországot a hadigazdaság szolgálatába állították, illetve tömegpusztító fegyvereket vetettek be a frontokon (harci gáz). A civilek elleni atrocitások ugyanakkor a Oszmán Birodalomban végrehajtott mészárlások kivételével korlátozottak voltak. A keleti fronton két hullámban került sor orosz atrocitásokra. A galíciai és kelet-poroszországi betörések fosztogatásokkal és civilek elleni akciókkal jártak, de ez eltörpült az 1915-ös gorlicei áttörést követő visszavonulás eseményei mellett. Ekkor a kelet-galíciai orosz katonai közigazgatás lengyelek, zsidók és németek ezreit (egyes források szerint százezreit) deportálta. Az 1916-os erdélyi román betöréskor is zajlottak atrocitások. A román katonaság általában fegyelmezetten viselkedett az elfoglalt területeken, de az utánuk érkező félkatonai alakulatok kegyetlenkedtek, gyújtogattak és fosztogattak. Többek között szinte teljesen felégették Csíkszeredát és súlyos károkat okoztak Brassóban. Az Erdélyből kiszorított román hadsereg több ezer magyar túszt hurcolt magával. Az 1914–1918 között német megszállás alatt álló Belgiumban zajló vagy feltételezett eseményeknek kiemelt szerepe volt az antant propagandájában. A polgári lakosság összes veszteségei meghaladták a főt, amelynek elsődleges oka a háború alatt kitört éhínség, illetve a háború után a spanyolnátha. Ugyanakkor a katonaság több helyen fellépett a lakosság ellen, melyeknek körülményei a mai napig vitatottak (az akkor érvényben lévő nemzetközi jog normáinak megfelelően a németeknek joguk volt a polgári ruhás ellenállókat kivégezni). Egyes források szerint németek élő pajzsként is használták a lakosságot; a német megtorlás egyik példája Leuven, ahol a városban eldördülő lövésekre válaszul kivégeztek 218 leuveni polgárt, leégettek hat lakóházat és a leuveni egyetem híres könyvtárát. Az ifjútörök kormány uralma alatt 1915 és 1917 között zajló örmény népirtás során tudományos körökben elfogadott nézet szerint 600–800 ezren vesztették életüket. Erre széles körben úgy tekintenek, mint az egyik első modern, szisztematikus népirtásra. Észak-Mezopotámia (Tur Abdin és Sziirt régiók), a mai Északkelet-Törökország (Hakkari és Van tartományok) és a mai Irán Urmia tartományának asszír lakossága ellen szintén a törökök követtek el népirtást. A kínzások és kivégzések során becslések szerint mintegy ember (köztük nők, öregek és gyerekek) vesztette életét. A Llandovery Castle kórházhajó azzal vált ismertté, hogy amikor a német tengeralattjáró 1918. június 27-én megtorpedózta, a menekülőket lemészárolták, egy csónakkal azonban sikerült néhány embernek elmenekülnie. Később a britek eljárást kezdeményeztek a német tengeralattjáró kapitánya, Helmut Patzig ellen, aki viszont megszökött. ### Felelősségre vonás A háborút megnyerő antanthatalmak képviselői a központi hatalmakat tekintették a háború egyedüli felelőseinek: így határozott a párizsi békekonferencia egyik albizottsága, és ez került bele a békeszerződések megszövegezésébe is (231. cikk). A győztes hatalmak körében politikai hívószóvá emelkedett II. Vilmos felelősségre vonásának követelése (hanging the Kaiser, azaz felakasztani a császárt), azonban a háború alatt semleges Hollandia megtagadta az általa befogadott egykori uralkodó kiadatását. Ha a legfelső vezetést nem is, a német szárazföldi haderő és haditengerészet több tisztjét elítélték az 1921-es lipcsei perek során. Az ezzel kapcsolatos anomáliákra többen is rámutattak: a háborús bűnösök névsorát az antanthatalmak állították össze; olyan cselekményekért is felelősségre akarták vonni a központi hatalmakat, melyeket az antant is elkövetett (egyebek mellett a lángszóró használatáért), illetve a németeket és a magyarokat keményebben sújtotta az antant országok közvéleménye, mint a törököket. ## Az első világháború a művészetekben A Nagy Háború jelentős hatással volt a nemzetközi irodalomra és a képzőművészetre. A konfliktus megihletett számos verset és versgyűjteményt (többek között a brit Wilfred Owen és Isaac Rosenberg, az olasz Giuseppe Ungaretti versei), gyakran kritizálták a háborús propagandát, és főleg a katonák szenvedéseire koncentráltak. Henri Barbusse A tűz című regénye, amely 1916-ban jelent meg a cenzúrától éles kritikát kapott a militarizmus és a háború borzalmainak bemutatása miatt. A regény még abban az évben elnyerte a Goncourt-díjat. A háború után több egykori katona és túlélő fogott tollat és írta le élményeit versben vagy prózában: Thomas Edward Lawrence, Robert Graves, Erich Maria Remarque, Ernest Hemingway. A kezdeti lelkesedést később a kiábrándulást, majd a pacifizmus váltotta fel a művekben. A katonák verseket küldtek a hátország újságjainak, amelyek, ha jónak tartották azt, megvették. Így tett Dr. John McCrae alezredes, aki I. Kanadai Gyalogos hadtestnél szolgált, és 1915. május 3-án megírta a Flandria mezején című versét. A háború arra ösztönözte a propagandistákat, hogy ne csak a fronton filmezzenek és fényképezzenek, de a hátországban is dokumentálják a történteket. Tervezőirodákat létesítettek a plakátok és az illusztrációk elkészítéséhez. A britek a saját halott katonáikat nem ábrázolták gyakran, inkább a német veszteségeket mutatták be. A közvéleményt így is megosztották ezek a fényképek. A háború alatt az avantgárd irányzatokat részesítették előnyben a hagyományos irányzatokkal szemben. A szürrealista Paul Nash és a vorticista Wyndham Lewis a háború barbár természetét is az új irányzatokkal ábrázolta. Az első világháború számos filmet inspirált. A háború alatt a hazafiasság, a bátorság volt a fő irányvonal propaganda céljából, míg a háború után a konfliktus alatt megélt borzalmak bemutatására törekedtek. A legnívósabb díjat, az Oscar-díjat a legjobb film kategóriájában az 1930-ban készült Nyugaton a helyzet változatlan című háborús film kapta meg. 1937-ben forgatták A nagy ábránd című filmet, amely 1958-ban felkerült a világ legjobb filmjeiként elismert Brüsszeli tizenkettő listájára. Jaroslav Hašek cseh író a világégést egy bölcs–bolondos veterán, az átlagos korabeli kispolgárt megszemélyesítő Švejk szemén keresztül mutatta be a Švejk, egy derék katona kalandjai a világháborúban című szatirikus regényében. ### Magyar művészek #### Líra Ady Endre Emlékezés egy nyáréjszakára című verse – amelyet Ignotus Pál a „háború legnagyobb versének” nevezett – a háború kitörésének napját idézi fel apokaliptikus látomás formájában: azt a napot, amikor minden összeomlott, azt a napot, amikor baljós előjelek jelezték, hogy minden rosszra fordul majd. A magyar irodalomban a harcokban részt vett művészek közül kiemelkedik a költő Gyóni Géza alakja, aki 1914 végén, a Przemyśl körüli harcok alatt írta meg híressé vált Csak egy éjszakára... című költeményét. Babits Mihály 1916 márciusában papírra vetett és még ugyanazon hónapban a nyilvánosság előtt elszavalt Húsvét előtt című versében az elsők között fogalmazta meg békevágyát. Legendássá vált sorai: „Ó béke! béke! Legyen béke már! Legyen vége már!” Ady Endre korszakos életművének utolsó darabja az 1918 végének vészterhes napjaiban írt Üdvözlet a győzőnek című költemény. Egyszersmind e vers zárja háborús verseinek sorát. Noha a költő nem érte meg Trianont, nem tudhatta, hogy a „győző” mit fog tenni a háborús vérzivatarban alulmaradtakkal, a magyarság jövőjével kapcsolatos balsejtelmei prófétikusnak bizonyultak: „Ne tapossatok rajta nagyon, Ne tiporjatok rajta nagyon, Vér-vesztes, szegény szép szivünkön.” #### Próza A nagy világégés idején haditudósítóként működő Móricz Zsigmond a Szegény emberek című novellájában (1916) leszámol azokkal a hazafias illúziókkal, amik két esztendővel azelőtt még őt is fűtötték. A főszereplő katona 26 hónapnyi háborús szolgálat után tér haza családjához és otthon mérhetetlen ínségben találja feleségét és három gyermekét. A fronton szerzett élményeit szabadságolása idején sem tudja kiűzni a fejéből, összekeverednek benne a háború és a béke örök szabályai. Adósságaik rendezése érdekében rablógyilkosságot követ el, s ennek során két kislányt is megöl. A rablógyilkosságot követő vízióiban a katonában feldereng, hogy az igazi háború nem is a nemzetek között dúl, hanem a szegények és a gazdagok közt. A Móricz-novella leghíresebb, sokat idézett mondata így hangzik: „nem a muszka van a másik parton... hanem a másik parton vannak a gazdagok.” A háború hatására született meg Tersánszky Józsi Jenő Viszontlátásra, drága című regénye is. A mű tartalma az, hogy – mint azt Ady Endre a kritikájában megírja – „egy elszegényedett, érett, lengyel úri szűz ottreked Galíciában a Háború elején, s beteljesedik vele a végzet”, azaz prostituálódik. Kuncz Aladár Fekete kolostora a háború alatti francia internálásának történetét mondja el, míg Markovits Rodion Szibériai garnizonja az orosz hadifogságban töltött időknek állít emléket. Zilahy Lajos Két fogoly című – Jávor Pál és Bajor Gizi főszereplésével filmre is vitt – regénye a háború szerelmeket, családokat felbomlasztó hatását mutatja be. Móra Ferenc: Ének a búzamezőkről című regénye szintén a háborúnak még az egyszerű, romlatlan lelkű emberek életét és értékrendjét is felforgató szörnyűségét állítja középpontba. A mű konfliktusa abból adódik, hogy az orosz fronton odaveszett Rókus bajtársa, Ferenc feleségül veszi az özvegyet, de egy, a múltból felsejlő szörnyű titok megmérgezi boldogságukat. Ferencet ugyanis gyötri az önvád, hogy ő okozta Rókus halálát, amikor Szibériában szökés közben az éhségtől hajtva kitépte a kezéből az utolsó szelet kenyeret. (Móra maga úgy fogalmaz, hogy főhősét, Ferencet az a sors fenyegeti, hogy „a háború után pusztul bele a háborúba”.) Feltétlenül említést érdemel Ritoók Emmának a Történettudományi Intézet, a Magyar Történelmi Társulat és a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság közös kiadásában 2022-ben közrebocsátott, Évek és emberek című, szépirodalmi igénnyel megírt memoárja. A Ritoók-kötet annyiban unikális, hogy kiváló kor- és kórképet ad egy, az ún. úri középosztályhoz tartozó, nemesi származású, magasan kvalifikált nő gondolatvilágáról a Nagy Háború emberpróbáló éveiből. Az írás megismertet a háborús időknek a magyar társadalmat tévképzetekbe ringató, hazug propagandájával, s a bűnbakképzés folyamata is nyomon követhető benne, vagyis az az „ördögi kör”, amikor a hátország az élelmiszerhiányt, a magas inflációt, majd a későbbiekben a háborús vereséget megszenvedve egyre inkább a valósággal démonizált zsidókat kezdi okozni. Avigdor Hameiri magyar származású, Ódávidházán született izraeli regényíró, a héber szépirodalmi nyelv egyik megteremtője ugyan héberül írta az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének kötelékében, a keleti fronton harcoló zsidó tisztként szerzett benyomásait összegző, 1929-ben napvilágot látott A nagy őrület című önéletrajzi regényét, ám dokumentarista, leíró jellegű, ugyanakkor humorban gazdag művét a szakirodalom a magyar széppróza részeként (is) szokta tárgyalni. A szerző hatalmas életanyagot dolgozott bele, többek között azt a szomorú tapasztalatot, hogy hiába álltak helyt derekasan a zsidók a fronton, hősies magatartásukat a hadvezetés paradox módon úgy értékelte, hogy azzal nem-zsidó bajtársaik érdemeit kívánják kisebbíteni. Hameiri egyébként 1914-ben önként jelentkezett a Monarchia hadseregébe, és A nagy őrületben jól nyomon követhető, hogyan jutott el a háború kitörésének eufóriájától a vérontás teljes elutasításáig. A nagy őrület című regényt leginkább Remarque Nyugaton a helyzet változatlan című remekével szokták összehasonlítani. #### Film A Café Moszkva című Székely István-film (1933) azt az időszakot idézi fel, amikor a Nagy Háború során Lemberg a magyar csapatok kezére került. A korszak jeles színészei (Kiss Ferenc, Tőkés Anna, Csortos Gyula) főszereplésével készült film egy orosz tábornok feleségének és egy magyar tisztnek a románcát dolgozza fel. Az Alapfilmek portálon is hosszabb elemzésben bemutatott, a film noir hazai nyitányaként számon tartott alkotás nem a front borzalmait mutatja meg, hanem a háború által tönkretett emberek sorsán keresztül adja át nézőinek a maga mélyen humanista, háborúellenes üzenetét. Móra Ferenc Ének a búzamezőkről című művét Szőts István filmesítette meg 1947-ben. Ugyanazokkal a főszereplőkkel dolgozott, mint az Emberek a havason című remekművében (Görbe János, Szellay Alice) – s az eredmény hasonló színvonalú lett. Az Ének a búzamezőkről filmváltozata a bűntudat és a remény filmje; egyszerre a lelkiismeret mardosását filmes eszközökkel megelevenítő súlyos pszichológiai dráma, izgalmas szerzői film és a látomásos népballada. A háború utáni újrakezdés ígéretét hordozza. #### Képzőművészet Mednyánszky László Szerbiában című festménye örök mementó a háború borzalmai ellen. Vaszary János drámai hatású, expresszionista stílusjegyeket felmutató képeket festett a frontokról. (Ilyen például Katonák egy kárpáti faluban, 1915; Katonák a hóban, 1916.) Márffy Ödön: Orosz hadifoglyok dokkmunkásként dolgoznak című festménye a háborús évek kevésbé tragikus arcába enged bepillantást. Derkovits Gyula, aki önkéntesként bevonulva maga is hadirokkant lett a háborúban, Lövészárokban címmel nagyerejű képpel fejezte ki az értelmetlen pusztítás elleni tiltakozását.

XXIII. János pápa és II. János Pál pápa szentté avatása

XXIII\. János pápa és II. János Pál pápa szentté avatása (a római katolikus egyház vezetői 1958–1963, illetve 1978–2005 között) 2014. április 27-én történt. A kereszténység történetében egyedülálló, hogy két pápa szentté avatására egy időben került sor, ebben az esetben a második vatikáni zsinat köti össze a két egyházfőt: XXIII. János volt, aki elindította az egyház életét átalakító zsinatot, II. János Pál pedig az, aki azt igazában valóra váltotta. A zsinatot összehívó és azt 1963. június 3-i haláláig vezető XXIII. János pápát a bíborosok és számtalan hívő azonnal szentté akarta avatni, de csak 2000-ben nyilvánították boldoggá, miután Caterina Capitani 1966-os meggyógyulását az illetékes bizottság a pápa közbenjárására történt csodának jelentette ki. II\. János Pál pápa szentté avatását a hívek egy csoportja már 2005. április 8-i temetésén kezdeményezte Santo subito! (’Azonnal avassák szentté!’) feliratú transzparensekkel. A kanonizációs eljárás során Marie Simon-Pierre Normand meggyógyulásának körülményeit csodának ismerték el, ezután XVI. Benedek pápa 2011. május 1-jén boldoggá avatta. A két pápa közös szentté avatásáról szóló hivatalos döntést Ferenc pápa 2013. július 5-én hozta, amikor aláírta a dekrétumot, mely igazolja a II. János Pál pápa közbenjárásával történt második csodát és kérte, hogy a bíborosok és püspökök járuljanak hozzá XXIII. János „pro gratia” szentté avatásához. A kettős kanonizációt húsvét második vasárnapján, az Isteni irgalmasság ünnepén tartották. Az ünnepélyes szentmisén Ferenc pápával koncelebrált XVI. Benedek nyugalmazott pápa, körülbelül százötven bíboros és ezer püspök. A szertartáson nyolcszázezer zarándok vett részt és több mint száz állami delegáció volt jelen uralkodók, állam- és kormányfők tucatjaival. Az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció elrendelte, hogy XXIII. János pápa liturgikus emléknapja október 11., a II. vatikáni zsinat megnyitásának évfordulója; II. János Pálé pedig október 22., a pápai beiktatásának napja legyen. ## Előzmények ### XXIII. János pápa boldoggá avatása Az 1962. október 11-én megnyílt második vatikáni zsinatot összehívó és azt (1963. június 3-i haláláig) vezető XXIII. János pápát a zsinati bíborosok és számtalan hívő azonnal szentté akarta avatni. Ennek ellenére az Olaszországban „jó pápaként” ismert XXIII. János kanonizációja ötven évnél tovább húzódott. Miután Caterina Capitani nápolyi apáca 1966-os meggyógyulását az illetékes bizottság csodának nyilvánította, II. János Pál 2000. szeptember 3-án boldoggá avatta. ### II. János Pál pápa boldoggá avatása II\. János Pál pápa szentté avatását a hívek egy csoportja már 2005. április 8-i temetésén kezdeményezte Santo subito! (’Azonnal avassák szentté!’) feliratú transzparensekkel. Ennek első lépcsőfokát, a boldoggá avatási ügyet 2005. június 28-án megnyitották, és két évvel később az egyházmegyei szakasz le is zárult (az ügyirat ünnepélyes aláírására 2007. április 2-án kerül sor). A szentté avatások szabályai szerint öt évet kell várni valakinek a halála után, hogy megkezdhessék a szentté avatási procedúrát, azonban ettől az előírástól el lehet térni. II\. János Pál kanonizációs eljárása során megvizsgálták a Parkinson-kóros Marie Simon-Pierre Normand meggyógyulásának körülményeit, és azt hivatalosan is megtörtént csodának ismerték el. A francia apáca betegsége előrehaladtával már nem tudott írni, autót vezetni, sőt, járni is alig. A nővérnek erőt adott a szintén Parkinson-kórban szenvedő II. János Pál példája, ezért a pápa halála után imádkozott hozzá, ami két hónappal később meghallgatásra került: 2005. június 2-án egy belső hang sugallatára elkezdett írni és megdöbbenve tapasztalta, hogy írása megjavult, másnapra pedig egész teste teljesen meggyógyult. 2009 decemberében XVI. Benedek pápa „tiszteletreméltó” címmel ruházta fel II. János Pált, majd 2011. május 1-jén boldoggá avatta. ### A közös szentté avatás előkészítése 2013\. április 25-én a Floribeth Mora Díaz Costa Rica-i asszony II. János Pál pápa közbenjárására történő gyógyulását vizsgáló orvosi bizottság kijelentette, hogy az eset tudományosan megmagyarázhatatlan, ezzel a szentté avatáshoz szükséges második csoda is bizonyítottá vált. A 2011-ben 48 éves négygyerekes asszony gyógyíthatatlan agyi aneurizmában szenvedett. Az orvosok – bár mindent megtettek érte – csak egy hónapot adtak neki. A nő egyfolytában II. János Pálhoz imádkozott gyógyulásért, és amikor a pápa boldoggá avatását nézte a televízióban, illetve látta a képét egy magazinban, meggyógyult. Dr. Alejandro Vargas Roman, a kezelőorvosa is megerősítette, hogy az eset orvosilag megmagyarázhatatlan. A kanonizációról szóló hivatalos döntést Ferenc pápa 2013. július 5-én hozta, amikor aláírta a dekrétumot, mely igazolja a II. János Pál pápa közbenjárásával történt csodát és kérte, hogy a bíborosok és püspökök járuljanak hozzá XXIII. János „pro gratia” szentté avatásához. Ezzel Ferenc pápa elfogadta a Szenttéavatási Ügyek Kongregációja előterjesztését, hogy hivatalosan elismert csoda nélkül történjen meg a kanonizáció, aminek két indoka is van: egyrészt a „zsinat atyjának” tisztelete az egész világon elterjedt, másrészt egyedülálló, hogy az azonnali szentté avatását már a zsinaton kérték a jelenlevők. 2013\. szeptember 30-án Ferenc pápa a napközi imaóra keretében kihirdette, hogy a két boldog pápát 2014. április 27-én, húsvét második vasárnapján, az Isteni irgalmasság ünnepén avatják szentté. Ferenc pápának az a döntése, hogy egyazon napra tette a két szentté avatást, több okkal magyarázható. Ezzel kikerülte, hogy a II. János Pál életét kísérő népszerűség személyi kultusszá váljon, miközben Stanisław Dziwisz krakkói érsek, korábban II. János Pál magántitkára, akinek nem elhanyagolható szerepe volt a Santo subito kihirdetésében, külön szentté avatást szeretett volna. Philippe Maxence szerint a kettős szentté avatás azt is lehetővé teszi Ferenc pápa számára, hogy túllépjen a második vatikáni zsinaton, amelynek XXIII. János volt a kezdeményezője és II. János Pál a legfőbb alkalmazója. John L. Allen vatikáni szakértő szerint Ferenc azzal, hogy társította a két pápát, megpróbált összhangot teremteni a katolikus egyház liberális és konzervatív irányzatai között, míg David Willey, a BBC római tudósítója szerint ezzel elkerülte, hogy állást kelljen foglalnia. Végül a döntést részben az is indokolta, hogy a szertartás mintegy 7,8 millió euróra becsült költsége ne duplázódjon. Mivel a zsinat résztvevői, illetve II. János Pál temetésén jelen levő hívek tömege mindkettőjük azonnali oltárra emelését szorgalmazta, majd ezután is a keresztény világ mindkét pápát szentnek tartotta, a hivatalos szentté nyilvánítás „csak” megerősíti a pápák eddigi tiszteletét. ## A szertartás A szentté avatási szertartást 2014. április 27-én, az Isteni irgalmasság vasárnapján tartották. A szentmise előkészületeként kilenc órától az isteni irgalmasság rózsafüzér imáját mondták a résztvevők, ezután a mindenszentek litániája hangzott el a Sixtus-kápolna kórusa, a római és a (XXIII. János szülőhelyének számító) bergamói egyházmegye kórusa, valamint a krakkói filharmonikusok kórusa előadásában. A hivatalos szertartás előtt Ferenc pápa megölelte az első sorban, a bíborosok között helyet foglaló nyugalmazott pápát, XVI. Benedeket, akit a téren ünneplő tömeg nagy örömujjongással fogadott. Tíz órakor Ferenc pápa a vele együtt miséző papokkal a Szent Péter-bazilika előtt felállított oltárhoz vonult, ezzel megkezdődött a szentmise. A jelentősebb koncelebrálók között volt Agostino Vallini bíboros, a pápa római helynöke, Stanisław Dziwisz krakkói érsek, II. János Pál egykori személyi titkára és Francesco Beschi, Bergamo püspöke. A koncelebráló papoknak 70 diakónus adta át az ostyát. Az áldoztatást a Szent Péter téren 600 pap, az Angyalvár felé vezető sugárúton további 200 végezte. Ferenc pápa akaratából a kanonizáció rítusa egyszerű volt: Angelo Amato bíboros, a szentté avatási kongregáció prefektusa háromszor egymás után kérte a pápát, avassa szentté XXIII. Jánost és II. János Pált, mire az egyházfő latin nyelven elmondta az ünnepélyes szentté avatási formulát: A bejelentésre egész Rómában megkondultak a templomok harangjai, a téren jelen levő több százezer hívő óriási örömujjongásba és hosszas tapsba fogott, magasba emelték a zászlóikat és a szent pápák (főleg II. János Pál) képeit. A szertartás folytatásaként bemutatták a két pápa ereklyetartóit. XXIII. Jánosnak ugyanolyat készítettek, mint II. János Pálé volt a 2011-es boldoggá avatásán. A relikviatartókat a két szenthez közel álló személyek vitték az oltárhoz: XXIII. Jánosét rokonai, II. János Pálét pedig Floribeth Mora Díaz, aki csodás gyógyulását az ő közbenjárásának köszönheti. Ezután Angelo Amato hálát adott Ferenc pápának a szentté avatásért, majd az örömének után az ünnepi szentmise a rendes menetben folytatódott. Az Evangélium részleteit görög és latin nyelven olvasták fel. A mise folyamán már szent XXIII. Jánoshoz és szent II. János Pálhoz is szóltak imák. Az ünnepi szentmisén Ferenc pápával koncelebrált XVI. Benedek nyugalmazott pápa, körülbelül százötven bíboros és ezer püspök, köztük Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Ternyák Csaba egri érsek, Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, Böcskei László nagyváradi megyés püspök, Keresztes Szilárd ny. hajdúdorogi püspök, Palánki Ferenc egri segédpüspök és Tamás József gyulafehérvári segédpüspök. ## Résztvevők Rómában mintegy nyolcszázezren követték az eseményt a Szent Péter téren, az odavezető utakon és a város más helyszínein elhelyezett 17 óriáskivetítőn. Több mint száz állami delegáció volt jelen. Magyarországot hivatalosan Áder János köztársasági elnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes képviselte, a ceremónián rajtuk kívül részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és Hölvényi György egyházügyi államtitkár is, valamint több ezer magyar zarándok. ### Hivatalos küldöttségek #### Afrika #### Amerika #### Ázsia #### Európa #### Ausztrália ## A szent pápák tisztelete 2014\. szeptember 11-én az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció a két pápa nem mindennapi voltát és a világ minden tájáról érkezett kéréseket figyelembe véve elrendelte, hogy XXIII. János pápa szabadon választható liturgikus emléknapja október 11. (a II. vatikáni zsinat megnyitásának évfordulója), II. János Pálé pedig október 22. (pápai beiktatásának napja) legyen. ## Kritikák Carlo Maria Martini egykori milánói érsek a kanonizációs eljárás során kritikájának is hangot adott. Andrea Riccardi történész 2014-ben kiadott könyvében említi, hogy a bíboros túl gyorsnak tartotta II. János Pál szentté avatását. A Corriere della Sera olasz napilap 2014. április 9-i száma idézi Martini szavait: Karol Wojtyła „Isten szolgája volt, rendkívüli ember, költő, filozófus és a tettek embere, de ettől még nem szükséges szentté avatni.” Az újság Godfried Danneels belga bíboros nyilatkozatát is közli, aki szerint nem kell gyorsítani a folyamatot, mert „a szentségnek nincsen szüksége előzősávra”. ## Fordítás [J](Kategória:Szentté_avatott_pápák "wikilink") [Keresztény vallási események](Kategória:Keresztény_vallási_események "wikilink") [0](Kategória:2014 "wikilink") [II. János Pál pápa](Kategória:II._János_Pál_pápa "wikilink") [Ferenc pápa](Kategória:Ferenc_pápa "wikilink")

Hosszú menetelés

A hosszú menetelés (egyszerűsített kínai írás: 长征; hagyományos kínai: 長征; pinjin: Chángzhēng) a Kínai Kommunista Párt Vörös Hadserege által végrehajtott stratégiai visszavonulás volt a hadserege elől a kínai polgárháborúban 1934 és 1936 között. Elnevezése a KNK hivatalos kiadványaiban a Vörös Hadsereg hosszú menetelése (红军长征, hagyományos kínai: 紅軍長征, pinyin: Hóngjūn Chángzhēng). Szűkebb értelemben a kifejezést a kínai Vörös Hadsereg Első vagy Központi Hadseregének a tartományi ból a tartománybeli ba történt diszlokációjaként használja a történetírás. Ebben az értelemben 1934. október 16-tól 1935. október 19-ig tartott. Bővebb értelemben a hosszú menetelés magába foglalja két másik hadsereg, a Második és a Negyedik Vörös Hadsereg csapatmozgásait is. Az utóbbi tekintetben a folyamat csak 1936. október 22-én fejeződött be. A legfontosabb és legismertebb átcsoportosítás tartományból indult 1934 októberében. A Kínai Szovjetköztársaság Első Fronthadserege, melyet egy tapasztalatlan katonai bizottság vezetett, ekkor a teljes megsemmisülés előtt állt. A kommunisták védekezésképpen nyugat, majd észak felé menekültek a vezette -csapatok elől, és 370 nap alatt mintegy kilométert tettek meg (legalábbis az utólagos hivatalos kommunista értékelések szerint). Vezetésüket a bizottságtól fokozatosan és vette át. Az utat Nyugat-Kína legnehezebb terepviszonyai között hajtották végre először nyugatra, majd azután északra, tartományba. A hosszú menetelés tette lehetővé a kínai kommunista hadsereg túlélését annak ellenére, hogy menet közben állományának 90%-át elvesztette. Ez a viszonylagos részsiker alapozta meg vezető szerepét a pártban. ## Történelmi háttér ### A kínai polgárháború Az 1921-ben szovjet segítséggel alapított Kínai Kommunista Párt (első vezetője volt) kezdetben együttműködött a polgári forradalmár Szun Jat-szen által alapított nemzeti demokrata forradalmi párttal (, KMT). Szun Jat-szen váratlan halála után, 1925 márciusában, a KMT-n belüli hatalmi harc győztese lett. Az új vezető jól képzett, tehetséges katona volt, aki 1926–27-es északi hadjárata során nagy területeket hódított el a helyi haduraktól, és 1927 áprilisában egységes kormányt hozott létre ban. A többi nacionalista vezetőnél, mint például , keményebb antikommunista álláspontot foglalt el. A nacionalisták és a kommunisták kezdeti együttműködése a hadurak és a japánok ellen 1927. április 12-én a mészárlással ért véget. csapatai és az általa felfegyverzett bűnözői csoportok (triádok) több ezer kommunistát és munkást öltek meg. Hasonló összecsapásokra került sor ban, ban és ban. A kommunisták vidékre menekültek, és ott alakítottak ki maguknak befolyási övezeteket. Ezzel indult meg a kínai polgárháború első szakasza. ### A kínai Vörös Hadsereg létrejötte A Kínai Kommunista Párt hadereje, a kínai Vörös Hadsereg hivatalos születésnapja 1927. augusztus 1., a i felkelés dátuma, de az első paraszti partizánalakulatok már 1926–27-ben létrejöttek Hunanban és ban. Az 1927-es, úgynevezett „őszi termés felkelés” idején, melyet a KKP központi bizottsága határozott el és Hunanban Mao vezetett, a serege már tekintélyes méretű lett. Belőlük szervezte meg Mao a 4–5000 fős 1. hadosztályt. A kínai Vörös Hadsereg Dél- és Közép-Kína számos vidékén kezdett szerveződni. Három fő forrásból toborozták katonáit: a felkelt parasztokból, helyi rablóbandákból és a hoz közel álló helyi hadseregek fellázadt csoportjaiból. Mao 1. hadosztálya a kezdeti sikerek után nagy veszteségeket szenvedett, és visszavonult a hegyeinek természetes erődjébe, tartományban. Onnan intézett támadásokat a környék ellen. Katonai szempontból jelentős, politikailag azonban kétes értékű támogatást kapott két népes rablóbandától, amelyek már korábban is a sziklái közé telepedtek. 1928 júliusában az 5. önálló hadosztály is átállt a kommunisták oldalára. Ennek egyik ezredparancsnoka volt , a későbbi neves kommunista hadvezér, majd védelmi miniszter. `1929–31 között, a KKP KB-tól kapott teljhatalom birtokában, és tartományok határvidékén önálló hatalmi bázist épített ki központtal. Itt jött létre az úgynevezett Központi Szovjetterület, mintegy 50– négyzetkilométernyi területen, 4–5 millió fős lakossággal, viszonylag jelentős ipari üzemekkel. Ennek a területnek a haderejét szervezték az Első Vörös Hadseregbe, vagy központi hadseregcsoportba.` A második legnagyobb szovjetterület körülbelül négyzetkilométer kiterjedésű volt 3 millió lakossal, és a Hunan–– tartományok háromszögében, a Jangcétól északra terült el. Haderejét a Negyedik Vörös Hadsereg adta (gyakran nevezték ezt 4. hadseregnek, hadtestnek, frontnak vagy hadseregcsoportnak is). Ennek létszáma 12– fő volt, körülbelül lőfegyverrel. Hunan–– határvidékén is működött egy partizáncsapat 3–4000 fővel, amit 16. önálló hadosztálynak neveztek. Az általa ellenőrzött terület négyzetkilométerre terjedt ki. Ez az egység azonban elszigetelődött, nem tudott szilárd területet kialakítani, és a nacionalista erők felszámolták. A Jangce középső folyása mentén is volt egy szovjetterület, és Hunan tartomány határvidékén, négyzetkilométer területen, katonával, akik a Második Vörös Hadsereghez tartozónak vallották magukat. `negyedik hadjáratának kezdetén, 1932-ben összesen hat nagyobb szovjetterület volt, mintegy négyzetkilométernyi összterülettel, 63– katonával, 45– lőfegyverrel. Az általuk ellenőrzött terület Belső-Kína 18 tartománya területének 3,5–4%-át, lakosságának 2,5–3%-át tette ki.` #### A katonai egységek elnevezéseinek kialakulása A Kínai Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg (紅軍, ; „vörös hadsereg”) magasabb egységeinek neve fokozatosan alakult ki, gyakran következetlenül. Az első kommunista csapategységek gyakran a erői sorából dezertáltak, sőt meg is tartották eredeti elnevezésüket. A hosszú menetelés idejére a sok kis egységet három nagyobb csoportba szervezték, az Első Vörös Hadseregbe (紅一方面軍/红一方面军/ ), a Második Vörös Hadseregbe (紅二方面軍/红二方面军/ ) és a Negyedik Vörös Hadseregbe (紅四方面軍/红四方面军/ ). Néhány fordításban ezek neve első, második, negyedik „fronthadsereg”. Az Első Vörös Hadsereg alkotórészei az első, harmadik és ötödik hadseregcsoportok voltak tartományban és Otto Braun, a Komintern katonai szakértője (kínai mozgalmi neve , 李德) vezetése alatt. (Otto Braunt 2006-ban, a hosszú menetelés 70. évfordulója alkalmából a Pekingi Társadalomtudományi Akadémia a modern Kína történelmében legjelentősebb szerepet játszó 50 külföldi személy közé választotta.) (A haderejében a hadseregcsoport elnevezést olyan méretű magasabb egységekre alkalmazták, amelyek nyugaton inkább hadsereg név alatt szerepeltek. Eleinte a kommunisták is ezt vették át, később azonban változtattak ezen, így lett több hadseregcsoportból egyetlen hadsereg.) Amikor a Negyedik Vörös Hadsereg parancsnoksága alatt megalakult kisebb egységekből a és határterületén, még nem volt kialakult szervezeti rendszere a KKP haderőinek, sőt a központi befolyás érvényesítése is korlátozott volt. A Második Vörös Hadsereget keleti részén hozták létre a illetve vezette második és hatodik hadseregcsoport egyesítésével. (A „Harmadik Vörös Hadsereget” korábban állította fel Hunan és tartományok határán, 1932-re azonban a nacionalista haderők szétverték). A három megmaradt hadsereg megőrizte nevét (első, második és negyedik) mindaddig, amíg a kommunista erők 1937-ben – legalábbis névleg – egyesültek a erőivel a japánellenes harcban. Ekkor belőlük alakult meg a Nyolcadik Hadsereg (angolul „Eighth Route Army” néven tartják számon) és az Új Negyedik Hadsereg. ### A támadása 1930 és 1933 között négy eredménytelen kísérletet is tett a kommunisták leverésére. A kommunisták táborában ellentétek voltak a parasztságra támaszkodó Mao és a Komintern külföldi tanácsadói között, akik a városi proletariátusra kívántak építeni. 1933 szeptemberében már egymillió fős sereget mozgósított egy bekerítő támadásra a kommunista körzetek ellen, Hans von Seeckt német tanácsadó taktikai segítségét is igénybe véve. Megerősített gyűrűt hoztak létre körül. 1934 júliusában a kommunista párt akkori vezetői, az ún. „huszonnyolc bolsevik” akiknek csoportját Moszkvában hozták létre (mozgalmi név, eredeti neve ) és vezetésével, eltávolították Maót a Politikai Bizottságból, és rövid időre házi őrizetbe is helyezték. Helyébe lépett, mint a katonai bizottság vezetője. A három főből álló katonai bizottság tagja volt még Otto Braun () és , szintén a Komintern tanácsadója. Ez a bizottság felhagyott Mao mozgó taktikájával és vállalta a közvetlen ütközést a erőivel, azonban a kommunista csapatok súlyos vereségeket szenvedtek. `később keserűen írt arról, hogy bár 1928-ra alapvetően kialakultak és bizonyítottak gerillahadviselés módszerei, 1932-től azokat három évre félretették és megbélyegezték.` A 1933-ban indított ötödik hadjáratának terve alaposan különbözött a megelőző négy, sikertelen akcióétól. A fegyelem erősítése érdekében minden csapategységnél politikai osztályt hoztak létre elit „kékingeseiből”, megerősítették a tábori csendőrséget is. Az általuk meghódított területeken bevezették a „kölcsönös felelősség elvét”: azaz a falu egész lakossága felelt az esetleges dezertálásokért, egyúttal fokozták a propagandát a lakosság körében. Az új hadjárat katonai koncepcióját német tanácsadók dolgozták ki. A hét fő irányból, összesen 40 hadosztállyal a szovjetterület középpontja felé indított támadásokat a védelem harcászati eszközeit alkalmazva kellett végrehajtani: azaz lépésről lépésre előrehaladva utakat, majd úgynevezett blokkházakat, könnyűfegyverekkel bevehetetlen betonerőd-rendszert kellett kiépíteni. A hosszadalmas és költséges vállalkozáshoz jelentős európai kölcsönök álltak rendelkezésre számára. A támadó erők összlétszáma összesen mintegy félmillió fő volt, szemben a kommunisták rendelkezésére álló mintegy katonával. Nehézfegyverzete csak a támadóknak volt, akiket még ötszáz repülőgép is támogatott. A védőknek légvédelmi eszközei sem voltak. A kommunisták az erőviszonyok javítása érdekében nagy toborzási kampányt indítottak, amivel 1934 folyamán hivatalos adataik szerint fővel növelték a seregeik létszámát. A reguláris csapatok azonban legfeljebb fővel erősödhettek, a többiek lógósok, alkalmatlanok, vagy csak kisegítő szolgálatra alkalmas személyek voltak. A lassan, de biztosan előrehaladó -offenzívával szemben a kommunista erők értek még el részsikereket, de nem tudták megfordítani az események alakulását. A háttérben meg kellett indítani a szovjetterület kiürítése tervének kidolgozását. 1934 augusztusában, amikorra a Vörös Hadsereg már kimerült az elhúzódó konfliktus és a vereségek miatt, kommunista kém, aki utasítására épült be a katonai főhadiszállására ban, jelentette: döntő csapásra készül a kommunista „főváros”, ellen. A kommunista hadvezetés a teljes megsemmisülés elkerülése érdekében stratégiai visszavonulás mellett döntött. Ennek során egyesíteni kívánták erőiket a vezette Második Hadsereggel, amelyről úgy tudták, hogy ben tartózkodik. A csapásai alatt azonban már a második hadsereg is megindította visszavonulását nyugat felé. ## A visszavonulás ### Az Első Vörös Hadsereg A hadmozdulatokat a vezette csapatok kezdték meg, amelyek áttörték a első vonalait még 1934 júniusában. A , számbeli fölénye és megerősített állásai miatt, nem számított a támadásra. A kommunista csapatokat azonban első sikereik után nagyrészt felmorzsolták. Ez a támadás azonban csak egy elterelő hadművelet volt, a fő egységek távozásának megkönnyítése érdekében. A szovjetterület kiürítésének előkészületei szeptember végére fejeződtek be. A fő erők elfoglalták kiindulási körzeteiket. A frontokon már felváltották őket a hátramaradó önálló és helyi egységek, amelyeknek az volt a feladatuk, hogy a támadók erőit egy ideig lekössék. 1934\. október 16-án a és Otto Braun vezette mintegy fős főerő támadta meg a állásait közelében. A harcoló csapatok mellett fős igazgatási személyzet és több ezer civil teherhordó vett részt a kitörésben. A nagyrészt beteg vagy sebesült katonákból álló, mintegy fő hátramaradó folytatta az utóvédharcot, és akik életben maradtak, szerteoszlottak a környéken. A csapatai a hátramaradók között több neves vezetőt is elfogtak és kivégeztek Ruijinban 1934 novemberében, így t és két öccse közül a fiatalabbat, t. Az Első Vörös Hadsereg, vagy más források szóhasználata szerint a Központi Hadseregcsoport tényleges ereje induláskor a következőképpen alakult: összesen 75– fő, ebből 57– harcos 41– fegyverrel, ebben 1000 géppuskával és géppisztollyal. Minden harcosra egy-két kézigránát jutott, minden puskára 70–100, minden géppuskára 5–600 töltény. A híradást tábori rádió-adóvevők és telefonok biztosították. Az előbbiek segítségével eredményes rádiófelderítő tevékenységet is folytattak, lehallgatták és megfejtették a nacionalista erők közleményeinek jelentős részét. A harcoló csapatokat öt hadtestbe tagolták. Két evakuációs oszlopban helyezkedtek el KKP központi bizottság, a kormány, a haditanács és a főtörzs tagjai, illetve a hadtáp, tábori kórház és egyéb intézmények. Egy úgynevezett tartalékhadosztály újonnan toborzott teherhordókból állt, akik százával cipelték az ezüstpénzzel tele ládákat, hadianyaggyártó gépeket és ezerféle egyéb felszerelést. Fegyverzetük csak kardokból, késekből állt. A menet minden résztvevője maga vitte mintegy kétheti élelmiszer-ellátmányát, főleg rizst és sót. Ennek kiegészítésére a lakott területeken való átvonulás során helyi forrásokból „vételezhettek”. Az Első Vörös Hadsereg három menetoszlopban haladva érte el térségében a első erődövét. Ezt a frontszakaszt az 1. i hadsereg 1. hadosztálya védelmezte, amit meglepetésszerű támadással sikerült szinte veszteségek nélkül megsemmisíteni. A Vörös Hadsereg a második erődövet is sikerrel küzdötte le határán. Bár még a harmadik, könnyebben megerősített erődövet is sikerült menetből áttörni, ezután csapatai már párhuzamos üldözésbe kezdtek, és a negyedik erődövnél megerősítették a védelmet. Az 1934 novemberének utolsó és decemberének első napján lezajlott csatában a Vörös Hadsereg több mint főt vesztett, és további nagy nehézségek álltak előtte. A legnagyobb veszteségeket a nem harcoló alakulatok szenvedték el. A parancsnokság úgy döntött, hogy a nehezen szállítható gépek és eszközök nagy részét hátrahagyják; ezután a teherhordók is szétszéledtek. A veszteségek súlyosan hatottak a csapatok moráljára, megindultak a dezertálások. A harcoló csapatok létszáma mintegy főre csökkent. Az 1934. december 12-én lezajlott gyűlésen nagy elégedetlenség mutatkozott meg az addigi vezetőkkel, val és Otto Braunnal szemben; szerepe megerősödött. Sikerült viszont kijutni az erődövek körzetéből, és a párhuzamosan üldöző -csapatok sem támadták meg a kommunista erőket. A földi üldöző csapatokat egyre inkább repülők váltották fel. Az egyik legszegényebb tartományban, ban haladtak előre, élelmiszerforrások nem nagyon akadtak. A nagyobb városokban azonban sikerült lefoglalni néhány nagy élelmiszerraktárat, amelyek készleteiből a saját ellátás mellett a lakosság számára jutott. ### Mao felemelkedése `városában a Vörös Hadsereg pihenőhöz jutott, mivel az üldözőik egyelőre felfüggesztették a hajszát, erőik átcsoportosítására készültek. Mao ezt arra használta fel, hogy kikényszerítse a KKP KB Politikai Bizottsága kibővített ülésének összehívását. Így került sor 1935. január 15–17-én a KKP később legendássá vált konferenciájára, amelynek egyik célja a Politikai Bizottság átalakítása volt. Mao támogatóinak törekvése az volt, hogy válasszák meg őt a Politikai Bizottság, sőt esetleg a Kínai Kommunista Párt elnökévé (ilyen funkció addig nem létezett), egyik hívét pedig, t (mozgalmi neve ) a párt főtitkárának. Maónak azonban nem sikerült megszereznie a többség teljes támogatását. A gyűlésen megbírálták ugyan és Otto Braun kudarcos vezetői munkáját, és a párt főtitkára lett, de Mao csak a Politikai Bizottság állandó bizottságának (a Politikai Bizottságnak már addig is tagja volt) valamint a Katonai Bizottság háromtagú testületének tagja lett. A másik két tag (a bizottság kinevezett vezetője) és lett, akinek a támogatását Mao már korábban elnyerte. Egyikük sem volt azonban kimondottan katonai szaktekintély, ezért Mao a konferencia után az Első Vörös Hadsereg tulajdonképpeni vezetőjévé vált. A későbbi kommunista legendáriumban, sőt Edgar Snow híres könyvének még az 1968-as kiadásában is, ezek a történések már úgy szerepeltek, miszerint Maót ban a KKP első számú vezetőjének választották. Kétségtelen azonban, hogy bár Mao itt még nem jutott el a csúcsra, megindult azon az úton, amelynek végén, tíz év múlva, a kínai kommunisták vitathatatlan, egyszemélyi vezetőjévé vált.` A helység óvárosában található épület, ahol az értekezlet zajlott, ma múzeum. ### felé A tanácskozás után a Politikai Bizottság és a haditanács jóváhagyta Mao stratégiai koncepcióját, ami egyfelől új bázis létrehozását irányozta elő , és tartományok közös határvidékén, másfelől a Jangcén való átkelést, a vezette Negyedik Vörös Hadsereggel (más forrásokban negyedik hadtest) való egyesülés érdekében. A koncepció két része között azonban ellentmondás volt, mert a megjelölt terület a Jangcétól délre található, és a széles, többek között a -erők folyami flottillája által jól védhető folyamon való átkelés, ha sikerül, nyilvánvalóan visszafordíthatatlan lépésnek ígérkezett. A hadsereg északra fordult, felé, és megpróbálta erőltetett menetben elérni a Jangcét. A csapatok napi 40–50 kilométert tettek meg. A katonák könnyű posztócipőjükben vagy háncssaruban sajátos, lassú, erőkímélő futólépésben haladtak. A Jangcét azonban nem sikerült elérni, az oda vezető utat blokkolták erői, mivel a pihenő és tanácskozás 12 napját felhasználták erőik közelebb hozatalára. 1935 februárjában Mao felesége, kislányt szült. A visszavonulás súlyos körülményeire tekintettel a gyermeket nevelőszülőknél hagyták. Két brit kutató 2003-ban végigjárta a hosszú menetelés útvonalát, és tartományban találkozott egy asszonnyal, aki születési adatai alapján a helyi hatóságok szerint is esetleg Mao lánya lehetett. Mao és öt gyermekük közül hármat hagytak el az évek során hasonló módon. Egy hónapi manőverezés után a hadsereg újra körzetében volt, a stratégiai célokat nem sikerült megvalósítaniuk.A felvonuló főerőivel azonban el tudták kerülni az összecsapást, sőt a velük szövetséges kujcsoui csapatok két-három hadosztályát is sikerült szétverni egy összecsapásban. Több ezer foglyot ejtettek, fegyvereket és lőszerkészleteket zsákmányoltak. A hadifoglyokat – miután rövid „politikai felvilágosításban” részesítették és megeskették őket, hogy nem fognak többet a Vörös Hadsereg ellen harcolni – elengedték. Csak egy kis részüket sikerült rávenni arra, hogy csatlakozzanak a kommunistákhoz. Az ellenfél fő erői azonban egyre közeledtek. Nem volt más választás, újra a legkisebb ellenállás irányában kellett kitörni. t dél felé hagyták el, amerről korábban oda érkeztek. Újra átkeltek a folyón (), csak ellenkező irányban. Utána folyamatosan manővereztek, az útirány állandóan változott. Két hónapon át, 1935 márciusa és áprilisa folyamán vonult megállás nélkül az első hadsereg Dél- és Kelet- vidékein. Állandóan szorongatták őket a nacionalisták üldöző erői, illetve tartományi szövetségeseik. Közben elértek kisebb sikereket is, elérték és megsemmisítették a tartomány fővárosa, melletti repülőteret az ott állomásozó repülőgépekkel együtt. Több várost sikerült úgy bevenni, hogy az ottani gyenge erők először azt hitték, a csapatai közelednek. Zsákmányul ejtették egyik törzsautóját, értékes gyógyszerekkel és fontos térképekkel. A menetelés azonban továbbra is alapvetően visszavonulás, esetenként szabályos menekülés volt, gyakran éjszaka, mert a repülőgépei rendszeresen támadtak. A hadsereg egyre nehezebb terepen haladt. A - határvidék sziklás hegyei között, meredek ösvényeken, mély szakadékok felett haladtak. Sok ló elpusztult, csak az öszvérek bírták az utat. Nagyok voltak az emberveszteségek is, főleg lemorzsolódás, elmaradozás formájában. A kevés síkságon is alig volt rizs vagy zöldség; a helyi parasztok főleg mákot termeltek. A hadsereg is csak ópiumot tudott zsákmányolni, ami eltarthatósága és egyszerű oszthatósága miatt errefelé az általános fizetőeszköz szerepét is betöltötte: ezüstpénz helyett ezzel fizettek, ezt mindenütt készséggel elfogadták. Az itt toborzott teherhordóknak és önkénteseknek meg kellett engedni az ópiumszívást is, ami egyébként a Vörös Hadseregben szigorúan tilos volt. A nehéz körülmények, a perspektíva hiánya miatt újra kiéleződtek az ellentétek a vezetők körében. Ezúttal Mao ellen irányultak a bírálatok. Korábbi támogatói, Lo Fu és Lin Piao az „ellenség elöli megfutamodással”, „katonai csőddel” vádolták. Lo Fu a viták során történelmi példákra hivatkozott, miszerint errefelé, a (金沙江, Arany homok folyó – a Jangce felső szakasza) vidékén a 3. században, a Három Birodalom korszakában, valamint a 19. század második felében, a Tajping-felkelés idején egész hadseregek pusztultak el. Az első hadsereg létszáma ebben az időben mintegy fő volt, azaz óta is elvesztette állományának felét. Egyre fontosabbá vált az átkelés a Jangce felső szakaszán, de ennek is a tudatában volt, és erőiket errefelé irányították. A folyóparton erődöket építettek, a csónakokat összeszedték vagy elpusztították. Végül is egy hadicsellel sikerült az átkelés. 1935. május elején egy hadtest észak felé haladva egy kedvezőnek látszó helyen hozzálátott tutajok építéséhez, és a főerők is ebbe az irányba haladtak, magukra vonva az ellenfél figyelmét. Egy másik különítmény, a helyi viszonyokat jól ismerő parancsnokkal az élén, az ellenkező irányba indult. Egy olyan helyen, ahol a folyó balpartján a által erődökkel kiépített sziklafal volt, egyenruhába öltözve jelentek meg a jobbparton, Hamarosan csónakot küldtek értük. Egy szakasz átkelt, és szinte ellenállás nélkül el tudta foglalni a helyi erők által őrzött erődöket. A főerők aztán erőltetett menetben haladtak a helyszínre, majd éjjel-nappal folytatták az átkelést a mintegy 200 méter széles, erős sodrású folyón. Így is majdnem egy hétig tartott a művelet, de be tudták fejezni, mielőtt nagyobb erői a helyszínre érkezhettek volna. Az átkelés után a csapatok kisebbségi területekre értek, amelynek lakossága helyi háborút folytatott az ottani kínai hatóságok ellen. A kommunistáknak sikerült néhány vezetőjüket kiszabadítani a fogságából és megállapodni a helyi nemzetiség (ji, másképpen lolo) képviselőivel a békés áthaladásról, sőt az élelmiszer-ellátásról is. A sikeres átkelés újra megerősítette Mao politikai helyzetét. Egy értekezleten megállapodtak: északnyugati része felé haladnak, hogy a feltehetően a környéken tartózkodó negyedik hadsereggel együtt ott építsenek ki új bázist maguknak. A továbbvonulás észak, a folyó () felé valamivel kedvezőbb körülmények között zajlott a korábbiaknál. A terep valamelyes védelmet nyújtott a -légierő támadásaitól. A helyi nemzetiség jóindulatú semlegessége és a tartományi csapatok viszonylagos passzivitása is segített. Egy jelentős élelmiszerraktár elfoglalása révén az ellátáson is sikerült javítani. A csapatok morálja javult, a vezetésen belüli viták háttérbe szorultak. A kommunista csapatok úti célja azonban a nacionalisták számára is nyilvánvaló volt, és ők minden erővel igyekeztek eltorlaszolni a belső részébe vezető utakat. A fő természetes akadály, a keleti (bal) partját jünnani és szecsuani tartományi csapatok igyekeztek lezárni. A kommunisták ezúttal is a menet gyorsításával, napi 30–40 kilométert megtéve igyekeztek olyan helyre jutni, ahol gyengébb a védelem. Felderítőik egy komp létezéséről is jelentettek, de mire odaértek, azt már az ellenfél elszállította. Csak egyetlen elrejtett csónakot találtak, amin egy szakasz, géppuskatűzzel fedezve, átkelt a folyón. Ez a művelet azonban csaknem egy órát tartott a rohanó hegyi folyón. Nyilvánvaló volt, hogy az egész hadsereg átkelésére így nincs mód. A folyón létezett egy 18. századi függőhíd, a híd. Efelé fordult a sereg. Mire odaértek, a helyi erők a túlpartról a híd pallózatának nagy részét már leszedték. A kommunisták előőrse a csupasz drótokon kelt át az ellenséges tűzben, jelentős veszteségekkel. Ugyanakkor a túlparti védők létszáma is alacsony volt, és végül pár nap alatt sikerült az egész sereg átkelése. Az átkelés a n nagy taktikai siker volt, de stratégiailag nem oldott meg semmit, mert közben Csang Kaj-sek csapatai felvonultak, és beljebb mégis elzárták a belső részébe vezető utat. Tovább kellett vonulni észak felé, a negyedik hadsereggel való egyesülés érdekében. ### Egyesülés a Negyedik Vörös Hadsereggel A hadsereg újra rendkívül nehéz körülmények között haladt észak felé, és Tibet (illetve a korabeli tartomány, amely ma Tibet része) határvidékén. Egyre magasabb hegyeket kellett megmászni. A nyári időszak ellenére a hőmérséklet alig haladta meg a 10 fokot. A lakosság minden kínaival szemben ellenséges volt, marháit, élelmiszerkészleteit elrejtette, a lemaradozó katonákat megtámadta. A csapatok körében felütötte a fejét a vérhas és a tífusz is. Az első hadsereg létszáma, a nem harcoló elemeket is beszámolva, tizenöt-húszezerre csökkent. Június közepén végre biztos értesüléseket kaptak a negyedik hadsereg haladási irányáról. Az első hadsereg is azonnal abba az irányba fordult. 1935 júliusában Mao csapatai egyesültek a vezette, ból nyugat felé távozott Negyedik Vörös Hadsereggel, amelynek létszámát ekkor főre becsülték, és Nyugat-ban valamint Kelet-ban mintegy négyzetkilométeres – igaz, ritkán lakott, nemzetiségi – területet ellenőrzött. A csapatok megpihentek, a vezetők tanácskoztak. 1935. június 28-án hivatalosan összeült a KKP KB Politikai Bizottsága, amire Otto Braunt is meghívták. Mao helyzete újra meggyengült. Bár a negyedik hadsereg részéről csak volt tagja a Politikai Bizottságnak, csapatainak létszáma, a környék feletti ellenőrzés gyakorlása révén kétségtelen volt a vezető szerepe. Mao nem is kísérletezett frakcióharcokkal, egyelőre belenyugodott abba, hogy t válasszák meg az egyesített Vörös Hadsereg politikai főbiztosának, ami az adott helyzetben a legfelső vezetői posztot jelentette. A hadsereg katonai parancsnoka lett. Mao viszont a párt vezetője maradt, és a „kétfejű” vezetés hamarosan konfliktust is okozott. Az első és a negyedik hadsereg integrálásáról csak szavak folytak, a gyakorlatban a két egység megőrizte különállását. Az ellátási nehézségek a magaslati mocsaras vidéken fokozódtak, a lakosság ellenséges érzelmű volt, élelmiszereit elrejtette, a rekviráló csapatokon, ha tehette, rajtaütött. A katonák learatták a félig érett árpát is, vad füveket, fakéreglisztet, „vitamindús földet” ettek. A sókészlet is teljesen elfogyott. A kommunista vezetők többsége tartományon át tartományba, az ott már létező kisebb szovjetterületre szándékozott vonulni a csapatokkal, de voltak eltérő vélemények is. a Szovjetunió határai közelében szeretett volna bázist kialakítani. (Ezt Moszkva egyébként nem pártolta, mert érdekei azt diktálták, hogy a KKP a tulajdonképpeni Kínában erősödjön meg, nem pedig a Szovjetunióval határos területeken. Befolyása azonban – mivel érdemleges támogatást sem tudott nyújtani – gyenge volt a folyamatok alakulására.) A nézeteltérés nyomán a két sereg elvált. a Negyedik Vörös Hadsereggel nyugatra, felé indult, de erőit a kel szövetséges muzulmán Ma család hadurai szétverték. Maradványaik végül a Második Vörös Hadsereghez csatlakoztak, és velük érkeztek tartományba. A negyedik hadsereg szétesése Mao számára politikailag kedvező volt, mert megszabadult vetélytársától. A KKP hivatalos párttörténete aztán t pártellenes árulónak nyilvánította különutas politikája miatt. ### A Második Vörös Hadsereg A Második Vörös Hadsereg a saját visszavonulását 1935. november 19-én kezdte meg ből vezetésével, aki 1923-ig a Huszadik Hadseregét vezette, mielőtt csatlakozott volna a kommunista párthoz. megtorlásul kivégeztette rokonait, köztük három nővérét és egy fivérét. 1932-ben létrehozott egy kommunista övezetet a Hunan- határvidéken, és 1934 augusztusában megkapta a Második Vörös Hadsereg parancsnokságát tartományban. Az Első Vörös Hadsereg vezette egyik csoportja kapcsolatot keresett velük, ami létre is jött, de közben elvesztette az összeköttetést az első hadsereggel, így az egység végleg velük maradt. `erői útjukon távolabbra jutottak nyugatra, mint az első hadsereg, egészen Lijiang-ig tartományban, majd a Jáde Sárkány havasokon át a már a tibeti felföldön fekvő Nyugat-Szecsuanig. és két nővért vett feleségül a hadsereg soraiból, akik az út során szültek a tibeti felföld mocsarai között. A Második Hadsereg az útján foglyul ejtett két európai misszionáriust, Rudolf Alfred Bosshardtot és Arnolis Haymant, akik 16 hónapig maradtak velük. Bosshardt később könyvet írt élményeiről.` ### A három hadsereg egyesülése Mao Első Vörös Hadserege rengeteg nehézség után 1935 októberében érkezett tartományba. Útja során szinte leküzdhetetlen természeti akadályokon kellett keresztülverekednie magát; rendszeresen haladtak sziklafalakba vájt keskeny, meredek szegélyutakon, ingatag függőhidakon át. A fegyveres ellenállás azonban csekély volt, a helyi erők fejtettek ki csak ellenállást itt-ott, megelégedett azzal, hogy elháríthatta a Szecsuant fenyegető támadást. Később, tartományban, amelyen áthaladtak, az első hadsereg katonái általában muzulmán vallású lakossággal találkoztak. A hadsereg, vezetői parancsára, a legmesszebbmenőkig tekintettel volt a helybéliek vallási szokásaira. A politikai főcsoportfőnökség elrendelte, hogy a házakba, mecsetekbe a katonák ne lépjenek be, a lakosok edényeit ne használják, disznóhúst ne egyenek. Az ellátással mégsem voltak nehézségeik, mert a földesurak javait elkobozhatták. A Negyedik Hadsereg maradványai idővel szintén megérkeztek tartományba, de , bár a KKP alapító tagja volt, többé már nem versenyezhetett Mao tekintélyével. A Második Vörös Hadsereg 1936. október 22-én érkezett meg, és a kínai történetírásban azóta a „három hadsereg egyesülésének” nevezett folyamattal lezárult a hosszú menetelés. Az út során a kommunista hadseregek, ha tehették, mindenfelé elkobozták a helyi hadurak és földesurak vagyonát és fegyvereit, a parasztok és szegények soraiból pedig utánpótlást toboroztak. Ennek ellenére Mao parancsnoksága alatt már csak mintegy harcos volt jenani megérkezésekor, közülük is csak volt az eredeti, mintegy fős hadsereg tagja. A veszteségek sok részből tevődtek össze, a fáradtság, az éhség, a hideg és a betegségek csakúgy szedték az áldozatokat, mint a csaták. Természetesen nagy volt az elmaradók és a dezertálók száma is. A KKP országos tagsága ebben az időszakban -ről körülire csökkent. Az új bázis Észak- tartománynak a és tartományokkal határos részein 30– négyzetkilométeren terült el. A városok azonban kevés kivétellel ezen a vidéken is a kezén maradtak. Néhány termékenyebb folyóvölgytől eltekintve a vidék kopár volt, a kemény lösztalaj alig hozott termést. A katonák és a parasztok fejadagja egyaránt napi három csésze köles volt egy kis savanyú káposztával. A lakosság nagy része a löszfalakba vájt barlanglakásokban élt. A sajtója megnyugvással írt arról, hogy itt a kommunisták biztosan nem tudnak majd létezni. A helyzet azonban fokozatosan konszolidálódott. A Vörös Hadsereg létszáma ugyan maximum fő lehetett, és vele szemben elméletileg fős nacionalista erők álltak, azonban ezek a nagy távolságok, és a helyi erők gyenge morálja miatt komoly támadó hadműveletekre nem voltak képesek. Fokozatosan patthelyzet alakult ki, majd később a két fél újra szövetséget kötött a japán támadókkal szemben. ## Eredményei, megítélésének későbbi alakulása Bár óriási áldozatok árán, de a hosszú menetelés megteremtette a feltételeket a KKP és hadserege túléléséhez. kisvárosa egy évtizedre, 1937 és 1947 között a kínai kommunista forradalom központja lett. A vezetők lakóhelyeit és az üléstermeket a löszfalba vájt barlangokba helyezték el; ezek együttese és az egész város később, a KKP hatalomra kerülése után kultikus emlékhely lett. A hosszú menetelés sikere hatalmas propaganda-győzelmet is jelentett, amit Mao azonnal ki is aknázott. Alkalmas volt arra is, hogy a parasztság körében növelje a kommunisták jó hírét. Mao maga így írt erről 1935-ben: : „A hosszú menetelés egy kiáltvány. Közhírré tette a világon, hogy a Vörös Hadsereg a hősök hadserege, míg az imperialisták és kutyáik, és a hasonlóak, impotensek. Bebizonyította, hogy képtelenek minket bekeríteni, üldözni, akadályozni vagy elfogni. A hosszú menetelés propaganda-erő is. Tizenegy tartományban, mintegy 200 millió ember előtt tette nyilvánvalóvá, hogy csak a Vörös Hadsereg útja vezet a felszabaduláshoz.” Mao parancsba adta, hogy a hadsereg minden tagjának tisztelni kell a parasztokat, nem szabad károkat okozni nekik, annak ellenére, hogy óriási szükségük volt az élelmiszerre. Ez a politika – amikor betartották – valóban támogatást tudott szerezni a parasztok között a kommunisták számára. Azonban rövid távon a szempontjából is sikernek fogható fel a hadjárat alakulása, hiszen elűzték a kommunistákat Kína sűrűn lakott belső tartományaiból, megakadályozták, hogy behatoljanak a gazdag tartomány belsejébe, katonai erejük túlnyomó részét felőrölték, és végül egy kietlen határvidékre szorították vissza őket. Az ellenségeskedések megszűntek a nacionalista és a kommunista erők között, amikor a két fél egyezséget kötött a formális együttműködésre a második kínai–japán háború alatt, 1937-től 1945-ig. Ezek alatt az évek alatt a KKP megerősítette befolyását az országban és eredményes gerillaharcot folytatott a japán megszállókkal szemben. A második világháború után a kommunista haderőkből megalakult a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg, amely a kínai polgárháború újabb szakasza után elűzte a hadseregét a szárazföldi Kína területéről Tajvan szigetére, ahol létrehozták a Kínai Köztársaságot. A Kínai Népköztársaság 1949-es megalakulása óta a hosszú menetelés a kommunista legendárium részévé vált, mint a párt erejének és kitartásának a jelképe. A hosszú menetelés emelte ki ot társai köréből, mint a KKP legfelső és támadhatatlan vezetőjét. A KKP számos más vezetője is, mint , , , , , , , és a hosszú menetelés során szerezte meg tekintélyét. 2003-ban vita támadt a nyugati sajtóban a hosszú menetelés, és ezen belül Mao első hadserege által megtett út tényleges hosszáról. A li ( kilométer vagy körülbelül mérföld) hosszúság Mao becslése volt, amelyet életrajzírója, Edgar Snow tett közzé Red Star Over China (Vörös csillag Kína felett) című, 1938-ban kiadott könyvében. 2003-ban két brit kutató, Ed Jocelyn és Andrew McEwen, újra megtették a hosszú menetelés útját. 384 nap alatt számításaik szerint 6000 kilométert (3700 mérföldet) tettek meg. Könyvükben megállapítják, hogy Mao eltúlozta, gyakorlatilag megduplázta a megtett út hosszát, hogy azt saját propaganda-céljaira használja ki. Elemzésüket a kínai sajtó természetesen azonnal cáfolta, és közölték, hogy a lis adat történelmi tény, amit nem lehet kétségbe vonni. Azonban már Edgar Snow beszámolója idején napvilágot láttak reálisabb becslések, melyek szerint a megtett távolság li ( kilométer) körül lehetett. A vita értékelésekor azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni nemcsak a hadvezér túlzásokra való hajlandóságát, hanem a számoknak, különösen a kerek számoknak a kínai gondolkodásban betöltött szerepét sem. Emellett a különböző hadseregek külön útjai összeadva valóban megközelíthetik a „hivatalos” adatot. ## Fordítás

Modeszt Petrovics Muszorgszkij

Modeszt Petrovics Muszorgszkij (oroszul: Модест Петрович Мусоргский) (Karevo, 1839. március 21. – Szentpétervár, 1881. március 28.) az operairodalom és az orosz zene történetének kimagasló egyénisége, a 20. század zenéjének egyik előfutára. Már fiatalon kiváló zongorista volt, de apja katonai pályát szánt neki. Szolgálatának első éveiben találkozott későbbi barátaival és zeneszerzőtársaival, akikkel később megalakította az „orosz ötök” zeneszerzői kört, amelynek célja az orosz nemzeti zene megerősítése volt. 1858-ban kilépett a hadseregből, de megélhetése miatt hivatalnoki állást kellett vállalnia. Egyetlen befejezett operája, a Borisz Godunov azonban nem váltotta ki a baráti kör osztatlan tetszését, ezért visszahúzódott. 1864-től kezdve neurotikus alkata miatt idegi eredetű betegségek jelentkeztek nála. 1879-ben elhagyta munkahelyét, és zongorázásból tartotta fenn magát. Hangversenykörútra ment, de csakhamar végleg összeomlott, és 1881. március 28-án meghalt. Muszorgszkij művei közül a dalai a legjelentősebbek. Saját maga írta a szövegüket, és a románc mellett, gyakorta írt jellegzetes helyzetben beszéltető, realista, gyakran ironikus szemléletű, rövid drámai jelenethez hasonló dalokat is. Műveinek népszerűsítésében nagy szerepe volt Rimszkij-Korszakovnak, aki átdolgozta (főleg operáit) és ismét bemutatta őket. ## Élete ### Gyermekkora Modeszt Petrovics Muszorgszkij 1839. március 21-én született a Pszkovi kormányzóság Karevo nevű falujában, szülei birtokán. Az apa, Pjotr Alekszejevics Muszorgszkij elszegényedett városi hivatalnok volt Szentpéterváron. 1828-ban feleségül vette a módosabb családból származó Julija Ivanovna Csirikovát. A házaspár az asszony családjának egyik, a karjevói birtokán telepedett le. Első gyermekük, Alekszej, mindössze kétéves volt, amikor egy járványban (valószínűleg fekete himlőben) meghalt. A második testvér, aki a keresztségben szintén az Alekszej nevet kapta, szintén kétéves korában hunyt el. A harmadik testvér 1836-ban született, de a babonás apa ekkor már ragaszkodott ahhoz, hogy ne azt nevet kapja, így lett belőle Filaret Jevgenyij. A szokatlan, a vidékre nem jellemző név választását az életrajzírók azzal magyarázták, hogy a család így próbálta „becsapni a halált”. Negyedik fiuk nevének választásakor is hasonlóan ritka nevet választottak, a latin eredetű Modesztet. Gyermekkoráról keveset tudni, életrajzíróinak többsége megbízhatatlan, elmisztifikált adatot közölt. A legmegbízhatóbb életrajzot későbbi barátja és zenésztársa Sztaszov írta meg. Ő említette, hogy gyermekkorában előbb az édesanyja, majd egy Karevóban élő német nő tanította zongorázni. A helyi szokások szerint a város tehetősebb gyerekeit a parasztok gyerekeivel együtt küldték játszani és valószínűleg innen eredeztethető Muszorgszkij későbbi műveinek népies eredete, a mesék világának átültetése a zenébe. A gyermek Modeszt nevelésében fontos szerepe volt Irina nevű apai nagyanyjának. Amikor ő 1849-ben meghalt, az apa úgy döntött, hogy fiait Szentpétervárra viszi, és ott íratja be őket iskolába. Így került a két ifjú Muszorgszkij 1849 augusztusában Pétervárra zeneiskolába, ahol Anton Herke, a neves pedagógus oktatta őket. Az intézet kulturált légkörében a gyermek adottságai könnyen kibontakoztak, kitűnően tanult, és tizenkét éves korában, egy jótékony célú hangversenyen már feltűnést keltett játékával. ### Az első zenei próbálkozások A gyorsan tanuló és fogékony gyermekeknek az apa azonban katonai pályát szánt, és katonaiskolába íratta őket. Az idősebb fiú, Filaret számára a kadétiskola pusztán formalitás volt, hiszen ő volt a család birtokainak örököse, így megélhetése biztosítva volt, Modeszt számára azonban karrierlehetőséget jelentett és megélhetést egyben. 1852-ben, az Izmajlovszkij-ezredhez tartozó Komarov-féle előkészítő internátusban töltött esztendő után Modesztet és Filaretet a gárdista hadapródok iskolájába küldték. Az itt eltöltött négy esztendőről nagyon kevés információ létezik, de annyi bizonyos, hogy zenei tanulmányaival nem hagyott fel ez idő alatt sem, sőt a zeneszerzéssel is megpróbálkozott. Első műve a Porte enseigne-polka (azaz Zászlós-polka) volt. 1856-ban belépett egy kis muzsikuskörbe. A zenészek hamar felismerték tehetségét, és az év végén bemutatták Alekszandr Szergejevics Dargomizsszkijnek, az akkoriban nagy népszerűségnek örvendő zeneszerzőnek. Dargomizsszkij felismerte a fiatal katonatiszt zenei képességeit és támogatta próbálkozásait. Később is a zeneszerző Muszorgszkij jó barátja és pártfogója maradt. Utolsó kadétiskolai évében, 1856-ban, az összhangzattanban és zeneszerzésben járatlan Muszorgszkij újabb zeneszerzői kísérletet tett és megpróbálkozott egy opera komponálásával Victor Hugo Izlandi Han című regénye alapján. A szövegkönyvet saját maga írta. A mű sohasem készült el, és a fiatal zeneszerző saját maga is elismerte, hogy tizenhét évesen még túl fiatal volt a feladatra. Ebben az időszakban még nem alakult ki saját zenei felfogása, de már vitatta az olasz opera túlzott népszerűségét, amit szembeállított az általa nagyra becsült Mozart művészetével. Dargomizsszkij otthonában ismerkedett meg azokkal az ifjú tehetségekkel, akik rövid idő múlva az orosz művészet élcsapatát alkották. 1857-ben barátságot kötött Cezar Antonovics Kjuival, Milij Alekszejevics Balakirevvel, majd Vlagyimir Vasziljevics Sztaszovval, és hatásukra komolyan hozzálátott hiányos zenei tudásának pótlásához. A fiatal muzsikussal Balakirev ismertette meg a kor nagy alkotásait. 1857-ben Muszorgszkij megkomponálta első románcát Hol vagy csillagocska? címmel, valószínűleg saját szövegére. A dal bensőséges, elmélyült hangjával és a népi jellegre célzó intonációjával már a későbbi, nagy kifejező erővel rendelkező dalainak előfutára. Érezni rajta a zeneszerző baráti körének eszmei és zenei befolyását, az önálló nemzeti zene megteremtésére törekvő irányzatot, amely rövid időn belül az új orosz iskola (Ötök) létrejöttéhez vezet. Ezzel a románccal kezdődik Muszorgszkij tulajdonképpeni alkotói korszaka, ettől kezdve már tudatos munkával fejlesztette művészetét. A következő évben néhány románcot és két scherzót komponált zongorára. Közülük a B-dúr scherzót Balakirev irányítása mellett rövidesen zenekarra is átírta, és 1860-ban az Orosz Zenei Társaság egyik hangversenyén Anton Grigorjevics Rubinstejn vezényletével elő is adták. Közben szorgalmasan tanult, zenekari és zongora tanulmányokat folytatott, de közben rengeteget komponált. Hamarosan azonban válaszút elé került, döntenie kellett: a katonatiszti vagy muzsikusi pályát választja-e. A kérdést az döntötte el, hogy átvezényelték a lövészzászlóaljhoz, és ennek következtében 1859-ben Carszkaja Szlavjankába kellett volna átköltöznie. Mivel nem akarta elhagyni Pétervárt, úgy döntött, hogy 1859-ben leszerel. Kadéti pályafutását nem csupán ez befolyásolta, hanem a tizenkilenc éves korára megromlott egészsége és a már kialakuló alkoholizmusa, ami alkalmatlanná tette komoly tiszti feladatok ellátására. ### Megélhetési és lelki problémái Muszorgszkij anyagi helyzete élete során mindig rendkívül bizonytalan volt. Apja 1853-ban bekövetkezett halála után a családi birtokok gondozatlanok maradtak, így nagyon kevés jövedelmet hoztak. Művészi pályafutása során újra és újra visszatérő, leveleiből kicsendülő probléma a megélhetés, a nyugodt munkakörülmények biztosításának vágya volt. Leszerelése után visszatért a családi berkekbe és 1863-ig mindig a család valamelyik tagjával lakott. 1862–63-ban testvérével és anyjával élt. Julija Ivanovna 1863-ban feladta a pétervári otthonukat és visszaköltöztek Karjevóba, ahol két év múlva meghalt valószínűleg vízkórban. Az ifjú Modesztet nagyon megviselte anyja halála és ismét visszatért az alkoholhoz. A lelki válság kínzó idegbántalmakat okozott, s ezek hosszú időre megbénították alkotókedvét. Betegségének első jelei 1865-ben jelentkeztek, és ugyanebben az évben szenvedte el első idegösszeomlását. Gyógyulása érdekében a Tyihvini járásban levő gyógyforrásokhoz utazott. Fájdalmai csökkentek ugyan, de csaknem egy év telt el, míg újra dolgozni tudott. Muszorgszkij születésétől fogva gyenge alkatú, neurózisra hajlamos ember volt, akit lelki vívódásai több ízben válságba juttattak, több idegösszeomláson esett át t. Amikor idegállapota javulni kezdett, visszatért Pétervárra, és barátai, művésztársai körében lassan helyreállt a lelki nyugalma. Az állandó összejövetelek, a majdnem naponkénti közös zenélés és a jóindulatú barátok visszaadták lelki egyensúlyát. 1861-ben a bátyja átvette a családi birtokok igazgatását és családot alapított. A művész lelkű Modeszt csak ritkán segített bátyjának, csakis amikor azt a kötelezettségei másfelé szólították. Számos életrajzi írás (elsősorban a szovjet időkből származók) arról ír, hogy az „arisztokrata Filaret” kisemmizte vagyonából öccsét, ez viszont nem igaz, hiszen a karjevói birtokok mindvégig Modeszt tulajdonában maradtak, noha soha nem tudott belőlük pénzt csinálni. ### Az ötök csoportjának megalakulása Muszorgszkij művészi felfogása jelentős változásokon ment keresztül. Ebben az időben – valószínűleg Balakirev hatására – nagyobb méretű hangszeres formák kezdték érdekelni. Zenekari scherzója után, amelyet 1858-ban írt, szimfóniát tervezett, és megírt két tételt a C-dúr zongoraszonátából, továbbá elkészítette az Éj a kopár hegyen című szimfonikus költemény első változatát (ezt is zongorára) és megkomponálta az Intermezzo in modo classico című zongoraművet. Ezeken a műveken jócskán érezhető Balakirev hatása, mindenekelőtt a felfogásban, de már felismerhetők saját későbbi, önálló művészi vonásai is. Muszorgszkij, életének ebben a szakaszában, komoly erőfeszítéseket tett, hogy rendszeres zenei munkára ösztönözze magát. Célja az volt, hogy saját szavaival élve „ne posványosodjon el és nehogy elkallódjon” (zenei értelemben). 1862 őszén nagy tervekkel tért vissza Pétervárra. Ekkor a korábbi háromtagú baráti csoport még két zeneszerzővel bővül, Alekszandr Porfirjevics Borogyinnal és Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakovval. Így alakult meg az „ötök” csoportja. A kör vezére, Balakirev, fiatal korában még Mihail Ivanovics Glinkával állt közvetlen kapcsolatban, és őszinte lelkesedéssel ápolta mestere zenei hagyatékát, végakaratát, hogy az általa megkezdett úton haladva létrejöjjön a magas eszmeiségű orosz nemzeti zene. Balakirev azonban inkább propagátora, mint tanítómestere volt a csoportnak, hisz ő maga autodidaktaként kezdte meg zeneszerzői tevékenységét. A szaktekintély Dargomizsszkij – Glinka kortársa – volt, akit az ifjak köre megkülönböztetett tisztelettel vett körül. Hozzájuk csatlakozott még néhány kiváló muzsikus és művész, így többek között Ljudmila Sesztakova (Glinka nővére), aki mindvégig jó barátságban maradt Muszorgszkijjal, és igyekezett őt törekvéseiben támogatni, továbbá Nagyezsda Nyikolajevna Purgold, kitűnő zongorista és Alekszandra Nyikolajevna Purgold tehetséges énekes. A kör művészi célkitűzéséből adódóan, a legfontosabb hatást az orosz népdal jelentette, vagy ennek illuzórikus megjelenítése. Ez a vonás Muszorgszkij műveiben is nyomon követhető, egyre inkább a konkrét népdalszerűség formájában (például kései kompozícióinak határozottan népdalfeldolgozó jellegében stb.). Mind közül azonban Muszorgszkij volt a leghivatottabb művész. Későbbi különválása nem elzárkózásból eredt, ő mindig erősen vágyódott az emberi közösségre, odaadó ragaszkodással szerette és tisztelte barátait, de kiteljesedő egyéni kifejezőformáit, újszerű művészi hangját társai már nem értették meg, legjobb gondolatai egyre fokozódó értetlenséggel találkoztak. Az idők folyamán a csoport tagjai szinte kivétel nélkül eltávolodtak Muszorgszkijtól. ### Operai próbálkozások Az 1863-as év jelentős változásokat hozott Muszorgszkij életének alakulásában. Az év nyarán keserűen kellett tapasztalnia, hogy vagyonából, amely kezdettől fogva csekély volt, most már egyáltalán nem tud megélni, és ezért elhatározta, hogy hivatali szolgálatot vállal. Mindössze egy dalt írt a nyár alatt Goethe versére, az Öregember dalát. A kompozícióban Muszorgszkij arra törekedett, hogy zsánerszerűen kidolgozott típust formáljon. Ebben a dalban érezhető először az a törekvése, hogy realisztikus alakokat ábrázoljon a zenében. 1863 őszén, vidéki teendőinek elvégzése után, visszautazott Pétervárra, és jelentkezett a Mérnöki Ügyosztályon, és egy közös lakóházba költözött, egy úgynevezett kommunába. Az 1864–1865 közötti időszakáról keveset tudni. Ekkor ismerkedett meg Flaubert egyik regényével, s határozta el, hogy operát ír belőle. A Szalambó szövegkönyvét saját maga írta, de néhány kép megírása után félretette a darabot. Ennek oka tisztázatlan, de feltehetően azért történt, mert Muszorgszkij művészete ebben az időben gyors fejlődésen ment át, és ez a lendület tovasodorta a lassabban bontakozó operai témától. Véglegesen azonban nem mondott le róla, és az opera legjobb részeit később (tíz év után) bedolgozta a Borisz Godunovba. Az 1864-es év legjelentősebb alkotása a Kalisztrat című románc volt. Ez volt az első műve, amelyben jelentkezett a népies, humoros hangvétel, amely a későbbiekben számos művét jellemzi. A kompozíciót ilyen tekintetben a zeneszerző maga is jelentősnek érezte. 1865 folyamán felhagyott operai terveivel, lemondott a nagyobb formákról, és arra törekedett, hogy kiérlelje teljesen egyéni zenei nyelvezetét. Néhány kisebb zongoradarab mellett dalokat komponált. Ekkor tisztázódtak benne művészetének esztétikai alapelvei is: „Az emberi természet... legfinomabb vonásainak megragadása... a művészet igazi hivatása. Fellazítani a hagyományos zene formáit, és azt mondani el a muzsika nyelvén, amit másként nem lehetne kimondani!” Mindez azonban idegileg is megviselte, újabb idegösszeomláson esett át. Muszorgszkij programszerű, realisztikus művészetének egyik legjellegzetesebb darabja az 1865-ben írt Szávisna-dal. Ezt maga Muszorgszkij is nagyra értékelte, leveleiben többször is említette, mint tökéletesen megoldott, befejezett kompozíciót. A Szávisna megírása utáni időszakról keveset tudni, levelezéséből nagyon kevés maradt fenn. 1866–1868 között kizárólag dalokat komponált. 1867 tavaszán vagy nyarán komponálta Klasszikus című darabját, amely – mint műveinek rövid felsorolásában nevezi – „első ének-pamflet”-je. Ebben eszmei ellenfeleit támadta, és művészileg tette nevetségessé őket. A többi, ez időben készült hasonló kompozíció a zsánerképek csoportjába tartozik: a Szarka, a Kópé, a Kecskebak és a Gombaszedés – mind kitűnően megragadott zsánerjelenet. 1868 tavaszára több románcot írt. Ezek a kompozíciók azonban már nem a komikum körébe tartoznak: kivétel nélkül a gyermek hangulatvilágából merítik témájukat, mélyebb érzelemvilágot szólaltatnak meg. Ezt követően egy újabb opera megírásának ötlete merült fenn benne, A házasság, Nyikolaj Vasziljevics Gogol komédiájának szövegére. Úgy tervezte, hogy teljes egészében, változtatás nélkül ülteti át zenébe a vígjátékot, hasonlóan Dargomizsszkijhez, aki szintén minden változtatás nélkül írta át operává Puskin Kővendégét. Muszorgszkij azonban továbblépett: nem versekre, hanem prózára írt zenét. Az első felvonás megírása után azonban ismeretlen okok miatt félbehagyott a komponálással. A levelezésiből kiderül, hogy másfajta, életszerűbb benyomások hatása alá került, és valószínűleg ezért mondott le az irodalmi vonatkozású opera megkomponálásáról. Egyik levelében arról írt, hogy A házasság a „kamarai próba etűdje volt”. Véleménye szerint nagyobb jelenetek kellettek hozzá, hogy a hallgatóság megérthesse a művet. ### A Borisz Godunov A házasság hibáiból tanulva Muszorgszkij egy nagy jeleneteket felvonultató művön kezdett gondolkodni, amelyben egyúttal saját művészi filozófiáját is érvényre tudja juttatni. Mihail Ivanovics Glinka testvére, Ljudmila Sesztakova, Muszorgszkij tanítványa volt. Ő hívta fel mestere figyelmét egy Puskin drámai műveit egybegyűjtő kötetre. Azt ajánlotta neki, ha komolyan gondolkozik egy opera komponálásán, akkor Puskin egyik színdarabját válassza alapul. Így esett a választás a Borisz Godunovra. A mű egy csapásra meghódította a művészt nagyvonalú pátoszával, mozgalmasságával és mély, emberi problémáival. 1868 őszén, barátjánál, Opocsinyinnél bérelt lakást, itt kezdett hozzá a mű írásához. Az opera szövegkönyvének, egész cselekményének kidolgozásához a zeneszerző számos tanulmányt és forrásművet olvasott el. Nyikolaj Mihajlovics Karamzin történetíró nyomán arra törekedett, hogy a történelmi háttér hiteles és valósághű legyen. Ez sikerült is neki, olyan mértékben – s ez végtelen gondosságát, nagy művészi elmélyültségét jellemzi –, hogy a szereplők párbeszédein túlmenően részleteiben kidolgozta a cselekmény legapróbb mozzanatait, sőt a jelenetek rendezési feladatait is. Az aprólékos műgond és az ezzel párosuló hallatlanul gyors alkotói munka bizonyítja Muszorgszkij rajongó lelkesedését műve iránt. A partitúrával tizenöt hónappal később, 1869 decemberében készült el. A kész művet benyújtotta a szentpétervári operához, azonban a színház visszautasította a darabot. Több kifogásuk is volt, ami miatt nem akarták színpadra állítani, többek között az, hogy a darabnak nem volt női főszereplője. Ezenkívül írásos dokumentumok bizonyítják, hogy a színházi bizottságot sokkolta az opera újszerűsége és nyersesége. Így végül az ős-Borisz Godunov sohasem hangzott el operaszínpadon. Az igazgató a színrevitelt szerződésileg attól tette függővé, hogy a zeneszerző a kívánt változtatásokat elvégzi. Muszorgszkij elfogadta a kritikát, és úgy döntött, hogy átdolgozza művét. Kihúzta a Vaszilij Blazsennij-székesegyház előtti jelenetet, új szereplőként felléptette Grigorijt és Marinát, valamint ekkor írta meg a kromi erdőben játszódó epizódot is. Több jelenetet meghúzott, új áriákat iktatott be. Komponált egy teljesen új harmadik felvonást is, amiben főszerephez juttatta a szoprán szólamát. Az opera zárójelenetét is megváltoztatta: a második verzió szerint a darab forradalmi jelenettel és a bolond áriájával ér véget. A munkával két év alatt, 1872-re készült el. Az átdolgozások eredményeként a zenedráma sokrétűbb, kifejezőbb és a drámai kontrasztok erőteljes kidomborítása által koncentráltabb lett. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, a Borisz még hosszú ideig nem jutott színpadra, bár néhány részletét kamarai bemutatókon előadták. A következő évben az opera három jelenetét bemutatták a Mariinszkij Színházban, 1874-ben pedig kiadták a Borisz Godunov zongorakivonatát. Az ősbemutató 1874-ben valósult meg. A kisebb húzásokkal színpadra állított opera nagy közönségsikert aratott, de a kritikusok tetszését nem nyerte el. ### A gyermekdalok időszaka A Borisz Godunov munkálatai közben Muszorgszkij egyéb művekkel is foglalkozott. A dráma első változatának befejezése után (mielőtt hozzáfogott volna az átdolgozáshoz) ismét gyermekdalokat komponált. Ez több körülménnyel is magyarázható. Egyrészt kétségtelen, hogy a Borisz Godunov kis cárevicséhez a zeneszerző tanulmányokat végzett, és vonzó hősének alakja méltán terelhette ismét figyelmét a számára olyan kedves gyermeki világ képeihez. Másrészt egy sokkal konkrétabb ok: 1868 tavaszán befejezte a Nyanyával című kompozíciót, és Dargomizsszkij erősen biztatta Muszorgszkijt további hasonló művek megalkotására. Az 1870 táján elkészült öt románcot azután sorozattá foglalta össze Gyermekszoba-ciklus néven. Ehhez készült még 1872-ben két további románc, a Nádparipán Jukka felé és a Gonosz kandúr, amelyeket később Rimszkij-Korszakov csatolt a sorozathoz. E darabok témája a gyermek sokszínű és mélyen fogékony lelkivilágának ábrázolása. Ezek a motívumok olyan problémákat vetnek fel (és oldanak meg), amelyek a felnőtt ember ösztönéletében is döntő szerepet játszanak. Muszorgszkij nem von határt felnőtt és gyermek között, komolyan vette a gyermeket, és ihletett megértéssel foglalkozott apró gondjaival. Muszorgszkij kompozíciói széles körben sikert arattak, többek között Liszt Ferenc is élénken érdeklődött irántuk, és át is dolgozta őket zongorára. Muszorgszkijt ez fellelkesítette, és mihamarabb szeretett volna Liszttel találkozni, de anyagi okok miatt ez nem valósulhatott meg. Emellett ismét jelentkeztek egészségügyi problémái, elkeseredetten tapasztalta, hogy sem barátai sem művésztársai nem értik meg művészetét. Mindez az alkoholizmus felé sodorta a zeneszerzőt. ### A Hovanscsina Muszorgszkij, rövid életének hátralevő szakaszában, másik nagy operai tervével, a Hovanscsinával foglalkozott. Az opera körül keletkezett egyéb, jórészt kisebb terjedelmű és jelentőségű kompozíciói mellett – A szorocsinci vásár című vígopera kivételével – ez az a munka, amely a legintenzívebben lekötötte alkotói érdeklődését. A témát, az opera alapötletét, még 1872-ben Sztaszovtól kapta, ő figyelmeztette Muszorgszkijt erre a rendkívül mozgalmas, az orosz történelemben szinte egyedülállóan feszült korszakváltásra, és ugyancsak Sztaszov volt az, aki mindvégig buzgón támogatta, ösztönözte újabb és újabb elgondolásokkal, néha bíráló megjegyzésekkel, tanáccsal munkája közben. Muszorgszkij, talán a Borisz Godunovnál is gondosabban és aprólékosabban készült új operájára. Előbb a teljes szövegkönyvet kidolgozta, és csak azután írta meg a mű zenéjét. 1873 nyarán kezdte meg a komponálsát, és élete végéig folyamatosan dolgozott rajta. ### Egészségi állapotának leromlása Muszorgszkij neurotikus egyéniség volt, s életének utolsó felében ehhez már egyre fokozódó egészségi romlás is társult. Művészetének kiteljesedésével párhuzamosan egyre nyomasztóbb magány vette körül. Ennek oka az a lassú, de következetes elhidegülés volt, amely legközvetlenebb baráti köre részéről is megmutatkozott. Úgy érezte, hogy társainak elfordulása a közös eszményektől saját egyéni törekvéseit gyengítik, teszik problematikussá. Menedéket az alkoholizmusban keresett. A Borisz Godunov múló sikerei után bekövetkezett mellőzése pedig csak elmélyítették ezt a szenvedélyt. Ez a körülmény magyarázza azután utolsó éveinek testi panaszait, a gyakori rosszullétet, a szívbántalmakat és egyéb bajait, amelyek végül a halálához vezettek. 1873 nyarán meghalt egyik legjobb barátja, Viktor Hartmann, a tehetséges építész és festő, a zeneszerző egyik nagy rajongója. Barátja megrázó hirtelenséggel bekövetkezett halála (szívbénulás ölte meg) mélyen megrendítette Muszorgszkijt. 1874 nyarán újszerű, szokatlan művészi feladat kezdte foglalkoztatni. Viktor Hartmann műveiből kiállítás nyílt, amelyet Muszorgszkij is megtekintett. A tárlat élményei és a kegyeletes baráti érzés azt az ötletet sugallta a művésznek, hogy benyomásaiból „zenei képsorozatot” komponáljon. Elhatározását a legrövidebb idő alatt valóra akarta váltani és már néhány nap múlva a negyedik számon dolgozott. A művet Muszorgszkij zongorára komponálta, és az Egy kiállítás képei címet adta neki. Az egyes tételek voltaképpen Hartmann egy-egy kompozíciójának programzenei ábrázolásai, amelyeket egységes egésszé ötvöznek összekötő részek az úgynevezett Promenade-ok. Az 1870-es évek folyamán készültek el Muszorgszkij kései románc-sorozatai, amelyeket főként barátjának, Golenyiscsev-Kutuzov grófnak a szövegeire alkotott. Közben, egyre súlyosbodó betegsége és anyagi gondok között 1874. január 9-én megkezdték az átdolgozott Borisz Godunov próbáit. A mű nagy sikert aratott ugyan a közönség soraiban, de hamar levették a műsorról. Mindezek mellett Muszorgszkij lankadatlanul dolgozott a Hovanscsinán, munkáját azonban mégis többször félretette. Először azért, mert kezébe került Gogol A szorocsinci vásár című novellája, de az ebből tervezett operát végül nem fejezte be. Az 1870-es évek végén a zeneszerző egzisztenciális válságba került. Nyomasztó hivatali kötöttségei most fordulópontra juttatták. Elhagyta korábbi állását és másik beosztásba került, amelyet egy esztendő múlva ugyancsak feladott. Gyakori állásváltoztatásaiban közrejátszott feletteseinek elégedetlensége is, de kétségtelen, hogy Muszorgszkij számára az elsőrendűen fontos cél – amelyre egész életében hasztalanul törekedett – a valódi, alkotói függetlenség megteremtése volt. Ezt a célt azonban ezúttal sem érhette el, és mire barátai révén újabb, megfelelőbb munkakörbe juthatott volna, egészsége már annyira megrendült, hogy teljesen képtelenné vált bármilyen hivatali munka betöltésére. Mindezek ellenére gyakran lépett fel nyilvános koncerteken, és sorra aratta a tapsokat és elismeréseket. Rövid időre egy jótékonysági hangversenykörútra indult 1879-ben a Krímbe. Itt rengeteg dallamot jegyzett fel új operájához. Kiadott még (1880 körül) négy orosz népdalt férfikarra. ### Halála Egészsége csakhamar végleg összeomlott. A betegség, amely évek óta egyre jobban elhatalmasodott rajta, február 12-én néhány órán belül három, egymást követő rohamban tört ki. Másnap a katonai kórházba szállították, itt kezdetben gyors javulás mutatkozott, ez azonban átmenetinek bizonyult, a bénulás megtámadta a végtagokat. Barátainak és tisztelőinek gondoskodása már nem segíthetett rajta. 1881. március 28-án a nyikolajevi kórházban szív- és gerincvelőbénulás okozta halálát. ## Művészete és öröksége Muszorgszkij rövid pályafutása alatt mélyen beleírta magát a zenetörténelembe. Művészetében általában a modern zenei realizmus megalapozását látják, mert színpadi zenéjében a drámai igazság olyan érzékeltetőjének bizonyul, amilyennek jóformán sem előtte, sem utána senki. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a drámai igazságot az emberi lélek költészetén keresztül kereste; az élet végzetes, vak erői valóban önálló, feltartóztathatatlan súlyukban érvényesülnek Muszorgszkij világában, de csak azért, mert ő ezeket az eltipró, gáttalan erőket az emberi lélek mélyén is ott érezte. Muszorgszkij nem abban az értelemben pszichológus, ahogyan Wagner, aki az emberi lélek aktív erőit hatalmas művészi egységben tudta megragadni és érzékeltetni, hanem ahogyan Dosztojevszkij vagy Gogol, akiknek legfőbb problémái épp a lélek mélyén alaktalanul örvénylő, aktív formát talán egyáltalán nem öltő, de az emberi életet sokszor szétroncsoló erők és indulatok, amilyen a lelkiismeret, a halálfélelem, a bűntudat, vagy egy önmagunkban élő démontól való iszonyodás. De épp a lélek alaktalan ösztöneinek ábrázolása vezeti el Muszorgszkijt azokra a területekre is, amelyeken az emberi lélek ősi indulatai csodálatos tisztasággal és közvetlenséggel, elfátyolozatlanul virulnak ki: a gyermek és a nép lelkéhez és rajtuk keresztül a humorhoz és a természetpoézishez is. ### Operái Operái közül a Borisz Godunovval és a Hovanscsinával sikerült maradandót alkotnia, noha elismerésükhöz hozzájárult kollégája, Rimszkij-Korszakov is, aki korai halála után átírta és színpadra alkalmazta azokat. A Borisz Godunov Kelet-Európa operairodalmának máig legnagyszerűbb remekműve, nemcsak lelkiismereti tragédia, hanem zenés népdráma is, az orosz nép egyetemes tragédiája operaszínpadra álmodva. Muszorgszkij ideája az volt, hogy egy operaszerzőnek az emberi beszédet kell zeneileg reprodukálnia. Ezt először Gogol Háztűznéző vagy A házasság című művének megkomponálásánál próbálta meg. Hallatlanul újszerű volt, hogy minden változtatás nélkül vette át Gogol prózai szövegét. Ezzel előremutatott a 20. századi irodalmi operák felé. A házasság azonban nem készült el, a zeneszerző az első felvonás megkomponálása után félretette művét. Muszorgszkij fixa ideájához azonban ezután is ragaszkodott: zenei eszközökkel akarta reprodukálni az emberi gondolatok és érzelmek hangbeli kifejezését. Azt akarta, hogy szereplői minden torzítás és túlzás nélkül úgy beszéljenek operáiban, mint a való életben. Muszorgszkij terve saját megfogalmazása szerint az élet melódiája volt. Ezeket a gondolatokat nemcsak Muszorgszkij képviselte az orosz zeneszerzők közül. 1857-ben Dargomizsszkij is azt nyilatkozta, hogy azt szeretné, ha a hangjegyei pontosan azt fejeznék ki, amit a szavak. Dargomizsszkij eszméit A kővendég című operájában próbálta átültetni a gyakorlatba, nem sok sikerrel. Művét végül félbehagyta, nem komponálta meg az utolsó jelenetet, és a hangszerelést Rimszkij-Korszakov végezte el helyette. Muszorgszkij és Dargomizsszkij koncepciója merészen újszerű volt a maga korában. Előttük egyetlen zeneszerzőnek sem jutott volna eszébe ilyen módon operát írni, főleg nem Wagnernek. Pedig a korabeli kritika mindkét szerzőnek felrótta wagnerizmusát. Emellett Muszorgszkij egy erősen nemzeti témájú szüzsében gondolkodott, magát az orosz népet szerette volna operája főszereplőjévé tenni. Mindenkit megvetett, aki nem ment szembe a közízléssel egy magasabb rendű, független művészet megvalósításának érdekében. Az ötök csoportjának felbomlásakor meglehetősen ellenséges hangon nyilatkozott Kjui vagy Rimszkij-Korszakov művészetéről is. Elvei mentén haladva végül egy meglehetősen zord alkotást hozott létre Puskin Borisz Godunovjából kiindulva. Az opera szereplőit élesen körvonalazta, tablószerű jelenetekben léptette fel, az egyes képeket a visszatérő motívumokkal kapcsolva egymáshoz. Az énekszólamok megírásakor kínosan ügyelt arra, hogy kerüljön minden behízelgő hatást, lágy dallamosságot. Dallamait az orosz beszéd hanglejtéséhez szabta. Részletes előadói utasításokkal tűzdelte meg a partitúrát, annak érdekében, hogy az énekesek minél jobban tartsák magukat az általa gluhónak nevezett stílushoz. A gluho olyan, mint az énekbeszéd: a kifejezés nyomatékosítása kedvéért az énekesnek el kell homályosítania a leírt szólamot, bizonyos szótagokat pedig túl kell hangsúlyoznia. A gluho elsősorban Borisz látomásait jellemzi, de igen sokszor színezi az opera más részeit is. Magukat az énekszólamokat kezdetleges harmóniák támasztják alá, a hangszeres ellenpontozás gyakran hiányzik, így a zenei tájkép sokszor elég puritán. A koronázási jelenet hatásos és színpadszerű, különösen híres és kiemelkedő a valódi és az imitált harangok epizódja, és az opera távolt esik Rimszkij-Korszakov vagy Borogyin színes harmóniavilágától. A Borisz Godunov esetében nem akart mást, mint feltárni az emberi természet mélységeit, ahogy ő látta és érezte, minden megfontolás nélkül. Többek között ezért uralkodott hosszú évtizedeken át az a nézet, hogy a Borisz zenéje tele van nyers hibákkal, amiknek a kijavítása nélkül nem lehet színpadra állítani a darabot. Tény, hogy a Borisz Godunov nem felel meg a hagyományos értelemben vett zenei grammatikának, harmóniafűzései olykor bizarrok, hangszerelése egyes részletekben ügyetlen, de a Borisz Godunov, minden fogyatékossága ellenére, az orosz operairodalom legnagyobb zenedrámai teljesítménye. Muszorgszkij másik operájában, a Hovanscsinában sokkal közelebb jutott az orosz népdalhoz, mint a Borisz Godunovban és a szélesen áradó dallamosságnak is nagyobb szerepet juttatott, mint korábbi színpadi műveiben. Ennek következtében a Hovanscsina könnyebben befogadható, viszont hiányzik belőle az emelkedettség. A komor hangulatú dráma lassan hömpölyög előre, ezt ellensúlyozza a zeneszerző kiváló hangulatfestő érzéke. Muszorgszkij a Hovanscsinában is „az élet által táplált, nem klasszikus harmónia” megvalósítását tűzte ki célul, és úgy gondolta, hogy ebben a művében minden korábbi kísérleténél jobban sikerült véghezvinnie a recitativo és a dallam fúzióját. A konfliktusok résztvevői határozott zenei jellemzést kaptak. Művei még életében lekerültek a műsorról, mivel a kritikusok keményen bírálták őket, másrészt pedig a színházak sem vállalták a sokszereplős, sok képes drámák költséges színrevitelét. Rimszkij-Korszakov, Muszorgszkij halála után, sajtó alá rendezte egykori barátja hagyatékát. Rimszkij-Korszakov már életében közkedvelt operakomponista volt hazájában, aki sokkal konvencionálisabban gondolkozott és komponált, mint Muszorgszkij, ennek következtében ellentétes érzelmekkel viszonyult a Borisz Godunovhoz. Egyrészt csodálta az operát eredetiségéért és függetlenségéért, másrészt nem tudott napirendre térni annak újszerű harmóniavilága és ritmikája felett. Ezért elhatározta, hogy megmenti az operát az utókor számára, vagyis átdolgozza, hozzáigazítja a közízléshez. Kezdetektől fogva tisztában volt vele, hogy lesznek ellenzői, de meg volt róla győződve, hogy a mű fogyatékosságait az utókor sem fogja megérteni. A cári opera az átdolgozott verziót 1904-ben tűzte először műsorra, majd Nyugat-Európában is a Rimszkij-Korszakov-féle verzió vált ismertté, és sokáig ez uralta a színpadokat. Összességében elmondható, hogy Rimszkij-Korszakov kisimította Muszorgszkij metrikáját, harmóniáját, szólamtechnikáját és frazeálását, valamint sokkal lágyabb hangzással helyettesítette az eredeti hangszerelést. Rimszkij-Korszakov verziójával az a legnagyobb probléma, hogy megváltoztatta az opera arculatát: nyugatiasra simította Muszorgszkij nyers, erőteljes drámai sodrását. Ezt követően Karol Rathaus végzett el néhány változtatást a partitúrán, de ezek csak foldozgatások voltak, alapjaiban nem változtatták meg az opera jellegét. Ezért ezt a változatot csak félmegoldásnak ítélték. Elsősorban ezért adhatott megbízást a moszkvai Bolsoj Színház 1940-ben Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovicsnak a Borisz átdolgozására. Sosztakovics mélyen belenyúlt az opera harmóniamenetébe, sok helyütt megváltoztatta a szólamszerkesztést és egyéb elemeket, amelyek alapjában véve határozták meg Muszorgszkij művét. Viszont Sosztakovics Rimszkij-Korszakovval ellentétben nem írta át Muszorgszkij nyers zenei tömbjeit: megtartotta a nem egyszer erőszakosan ható hangsúlyokat, megfelelő zenei hangzásokba öltöztetve őket. Sosztakovics összességében többet megtartott Muszorgszkij eredeti koncepciójából. De az ő verziója annyira bonyolult és nehezen előadható, hogy csak ritkán szokták játszani. Legutóbb Sosztakovics születésének századik évfordulója alkalmából újította fel a Helikon opera. Ami az opera eredeti változatát illeti, annak teljes kiadása csak 1928-ban valósult meg, első 20. századi előadására pedig 1935-ben került sor a londoni Sadler's Wells Theatre-ben. Az orosz színházak nem sokat tettek az eredeti verzió repertoárba való visszaállításáért. Az orosz közvélemény ugyanis azon az állásponton volt, hogy Rimszkij-Korszakov megmentette az utókor számára az orosz operairodalom egyik legnagyobb remekművét, így nem érezték szükségesnek az eredeti verzió rekonstruálását. David Lloyd-Jones 1975-ben elkészítette a mű rekonstruált, ma autentikusnak tekintett, kvázi kritikai kiadását, amely az 1869-es ős Boriszt vette alapul, kiegészítve azt az 1872-es átdolgozás változtatásaival. Ma általában ezt a változatot játsszák az operaházak, de hangfelvétel szinte valamennyi verzióból készült. Muszorgszij másik nagy operáját, a Hovanscsinát is Rimszkij-Korszakov fejezte be, csak a darab zongorakivonata származik Muszorgszkijtól. Rimszkij-Korszakov ebben az esetben is úgy járt el, mint a korábbi Muszorgszkij-operák átdolgozásakor: a saját ízléséhez szabta a darabot. A zene nem kis hányadát kihúzta, amit nem talált elég jónak, azt újrakomponálta, így gyakorlatilag társszerzővé lépett elő. A 20. század során többször is átdolgozták, sőt megpróbálták az eredeti verziót is rekonstruálni, ám sikertelenül. ### Dalai Muszorgszkij művészetét, legérettebb alkotásaiban, programszerű ábrázolásra való törekvés hatja át. Pályája elején még a románcok felé fordult, de a későbbiekben fokozatosan áttért a programzenei művekre. Alapeszméjét és célját ő maga a következőképpen fogalmazta meg: „Élő embert formálni az élő művészetben!”. Mindezt úgy éri el, hogy zenei eszközeinek zseniális egyszerűsége mellett, hőseit mindenkor karakterisztikus környezetükben, egy-egy mélyen jellemző vonásuk zenei megformálásával mutatja be. Ilyen például a Szávisna című dalának félkegyelműje, amelynek „udvarlását” egyszerű, monoton dallamban fejezi ki. Muszorgszkij bensőséges és szinte impresszionista módra kifinomult lírájának talán legszebb alkotásai, a Gopak és az Egy kiállítás képeinek Bidlója. Meglepő, hogy a részben autodidakta, részben naturalista költő miként lehetett olyan magában álló nagy mesterévé a dalnak, hogyan volt képes oly mély pátoszt önteni dalainak tablóiba, hogyan volt képes az orosz népzenét és motívumokat beleszőni zenéjébe. Az ok valószínűleg gyermekkorában keresendő, amit falun, parasztok között töltött, s ahol megismerkedett az orosz népzenével, a népi hagyományokkal és a népmesékkel. Muszorgszkij dalai közül a legismertebbek az úgynevezett Gyermekszoba-ciklusba tartozók. Ezek témájukat kivétel nélkül a gyermek hangulatvilágából merítik, és mind a gyermeki világ aprólékos és kifejező erejében bámulatosan megragadó ábrázolásával tűnnek ki. Debussy úgy nyilatkozott róluk, hogy „eddig még senki sem fordult gyengédebb és mélyebb érzelmekhez, ahhoz, ami a legjobb bennünk, mélyebb érzelemvilágot még sohasem szólaltattak meg egyszerűbb eszközökkel”. A dalok mind egyetlen, jól körvonalazott és kifejező zenei gondolatot vezetnek végig, és ezt a kompozíciók során sokrétűen variálják. A Nyanyával című dal intonációs megoldása azonban ezektől eltérő, fejlettebb zeneszerzői koncepcióra mutat. A Szávisna után éppen ebben a műben érezhető Muszorgszkij ábrázoló technikájának fejlődése, gyarapodása. A dal tartalmi anyaga is sokrétűbb, differenciáltabb, szinte drámai hajlékonysággal tükrözi a bonyolult külső és belső történést. ### Zongoraművei Muszorgszkij keveset komponált zongorára. Első kadettiskolai évében, tizenhárom esztendős korában írt Zászlós polka című zongoradarabját saját költségén nyomtatta ki. Zongoraszonátái és rövid jellemdarabjai, amelyeket ugyancsak diákkorában komponált, nem maradtak fenn. Élete utolsó korszakából származó néhány hangulatos zsánerképe sem versenyezhet dalainak zongorakíséretével, amelyek nemcsak a drámai ábrázolás, hanem a zongora kifejezési lehetőségei hatásos érvényre juttatásának is mesteri példái. Legjelentősebb kompozíciója az Egy kiállítás képei, amelyet festőművész barátjának, Viktor Hartmannak a halála ihletett. Ez a nagyszabású, kifejezetten pianisztikus hatásokra épített kompozíció elszigetelt, magában álló remekmű. Muszorgszkij e hatalmas zongoraműve nem folytatja a romantikus érzelmektől sugallt zenei dikcióját, de nem hírnöke a festői elemekben gazdag impresszionista zongoramuzsikának sem. A mű Maurice Ravel hangszerelésében vált ismertté széles körben. 1971-ben az Emerson, Lake & Palmer angol progresszív rock együttes az angliai Newcastle City Hallban rögzítette a következő, élő lemezét, amely az orosz romantikus zeneszerző Egy kiállítás képei című zongoraszvitjének feldolgozása. A lemez címe: Pictures at an Exhibition. ## Lejátszható dalrészletek ## Kották ## Magyarul megjelent művei - Godunov Borisz. Népies zenedráma három felvonásban, hét képben; Puskin és Karamzin nyomán szöveg és zene Musszorgszki Modeszt, ford. Hevesi Sándor; Rózsavölgyi, Bp., 1913 - Muszorgszkij válogatott levelei; ford. Szőke László, bev. Mihail Pekelisz; Zeneműkiadó, Bp., 1955 - Borisz Godunov; szöveg Puskin és Karamzin nyomán M. P. Muszorgszkij, átdolg., hangszerelés N. Rimszkij-Korszakov, ford. Nádasdy Kálmán; Zeneműkiadó, Bp., 1961 (Operaszövegkönyvek) - Levelek, dokumentumok, emlékezések; összeáll., ford. Bojti János, Papp Márta; Kávé, Bp., 1997 - Egy kiállítás képei; szöveg Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij zeneműve alapján Fodor Veronika, ill. Szimonidesz Kovács Hajnalka; Holnap–Tan-Társ, Bp., 2017 + CD

Number 1’s (Mariah Carey-album)

A \#1’s (kimondva: Number 1’s) Mariah Carey amerikai énekesnő nyolcadik albuma és első válogatásalbuma. 1998. november 16-án jelent meg. Az albumon nagyrészt Carey első hét albumának azon számai szerepelnek, amik listavezetők lettek az Egyesült Államokban a Billboard Hot 100 slágerlistán (a \#1’s amerikai kiadásán mind a 13, a nemzetközi változatra az I Don’t Wanna Cry helyett az Európában nagy sikert aratott Without You került fel; a Fantasynek mindkét változaton a remixe szerepel az eredeti helyett), valamint új számok: a Whitney Houstonnal közösen énekelt When You Believe; két feldolgozás, a JD-vel közösen énekelt Sweetheart és az I Still Believe; a Butterfly albumon szereplő Whenever You Call duettváltozata (Brian McKnighttal), illetve egy Diana Ross-feldolgozás, a Do You Know Where You’re Going To (csak a nemzetközi kiadáson). A japán változatra felkerült a szigetországban nagyon népszerű karácsonyi dal, az All I Want for Christmas Is You is. Az album nagyobb sikert aratott a vártnál, az USA-ban a Billboard 200-on a Top 5-ben debütált és ötszörös platinalemez lett. Sikere nagyrészt az albumra felkerülő új daloknak köszönhető; ezzel Carey nagy hatással volt arra a kialakuló szokásra, hogy új anyag is kerül a válogatásalbumokra. Maga Carey nem tartja „greatest hits”-albumnak ezt az albumot, és többször is kifejezte csalódását afelett, hogy nem kerülhetett rá több kedvenc száma Az albumról megjelent kislemezek csak mérsékelt sikert arattak az amerikai rádiókban, de világszerte számos példányban elkeltek. ## Története 1998 közepe felé, miután előző szeptemberben megjelentette hetedik, Butterfly című albumát, Carey egy film és annak filmzenéje tervén dolgozott. Az All That Glitters munkacímű filmről azt nyilatkozta, amíg el nem készül, nem készít újabb albumot. Miután azonban a film készítését több dolog hátráltatta, Carey más terveket szőtt. Úgy tervezte, világ körüli turnéra indul, a Sony Music vezetői azonban úgy akarták, a karácsonyi időszakra, amikor jól fogynak a lemezek, adjon ki egy válogatásalbumot legnagyobb slágereivel. Carey, mivel nem volt elég idő addig elkészíteni egy stúdióalbumot, beleegyezett. Erre az időre már tizenhárom száma volt listavezető a Billboard Hot 100-on, elég ahhoz, hogy kiadjon belőlük egy albumot. A dalok fordított időrendben kerültek fel az albumra, előre a legutóbbi dalok, köztük a My All és a Honey, és az első siker, a Vision of Love zárja a sort. Carey meggyőzte a kiadót, hogy ne a hagyományos Greatest Hits („Legnagyobb slágerek”) címet adják az albumnak, és ne is hivatkozzanak rá ezen a néven. Erre több oka is volt: egyrészt – mint azt a borítószövegben is írta és az MTV-nek is nyilatkozta – úgy érezte, még nem elég hosszú a karrierje ahhoz, hogy ilyen albumot adjon ki, hiszen még tíz éve sincs a pályán (ellentétben a 2000-es években megfigyelhető folyamattal, amikor egyes énekesek már 2-3 album után válogatásalbumot adnak ki, az 1990-es években még ez nem volt jellemző). Ezenkívül úgy érezte, egy igazi Greatest Hits albumra fel kellene, hogy kerüljenek azok a számok is, amelyek nem vezették ugyan a Billboard slágerlistát, de zenei munkássága legjobb dalainak tartja őket – az album borítószövegében és a VIBE magazinnak adott interjújában is megemlít ezek közül egy párat: Underneath the Stars, Butterfly, Breakdown. Ezeket annak idején a kérésére megjelentette ugyan a kiadó, de vagy csak promóciós kislemezként, vagy nem támogatta őket kellőképpen, és így nem volt meg ugyanaz az esélyük a nagy sikerre, mint többi számának. „Kedvenc dalaim olyanok, amik sosem kerültek a reflektorfénybe...” „Mindig bántani fog, hogy a Breakdown nem kapott esélyt.” Arra is kitért, hogy a lemezcég gyakran időbeli korlátok miatt nem jelentetett meg több kislemezt egy albumról: az első pár kislemez után már azt várták tőle, készítsen új albumot.[^1] Az album borítószövegében Carey leszögezi, hogy a \#1’s album nem greatest hits, hanem köszönetnyilvánítás a rajongói felé, akik sikerre juttatták számait, és kijelenti, hogy egyszer összeállít majd egy valódi greatest hits albumot, amelyre felkerülnek azok a számai is, amelyek nem lettek listavezetők, de fontosak neki. 2001 decemberében a Columbia kiadó, melytől addigra Carey már megvált, valóban megjelentette a Greatest Hits című albumot, melyre a listavezető számok mellett felkerült több olyan dal is, amire Carey szerette volna felhívni a figyelmet, például az Underneath the Stars. A listavezetők közül a Fantasy az egyetlen, amelyik nem albumváltozatában szerepel a \#1’s-on, helyette a Bad Boy Remix került fel rá, melyben Ol’ Dirty Bastard is közreműködik. Carey azt nyilatkozta, ez a kedvenc száma az albumon Az album legtöbb, az USA-n kívül megjelent „nemzetközi” változatán nem szerepel az I Don’t Wanna Cry (1991), ami listavezető lett ugyan az USA-ban, de más országokban csak korlátozottan jelent meg, de felkerült helyette a Without You (1994), ami számos országban vezette a slágerlistát. Japánban, ahol szintén a nemzetközi változat jelent meg, bónuszdalként felkerült az albumra az ott rendkívül népszerű All I Want for Christmas Is You is. ### Új dalok Carey számos új dalt is feltett az albumra. Ezek közül az első, a Sweetheart egy 1987-es Rainy Davis-dal feldolgozása, melyet Carey Jermaine Duprivel együtt ad elő. Dupri korábban Carey Daydream című albumán is közreműködött, és az énekesnő több dala hiphopremixének a producere is volt. A dal az ő 1998 júliusában megjelent Life in 1472 című albumán is szerepelt. Carey azt mondta, az eredeti dalt szerette fiatalabb korában, és szeretett volna egy olyan dalt tenni az albumra, amit éppúgy szeretni fognak a fiatal lányok. A dalt „nagyon New York-i” dalnak minősítette, a borítószövegben pedig azt is említette, azért énekelte fel a Sweetheart („Kedvesem”) című dalt, mert „nekem éppen most nincsen”. Az albumon szereplő második új dal, a When You Believe azért került fel rá, mert Carey csodálatosnak tartotta, hogy Whitney Houstonnal dolgozhat. Még az All That Glitters munkálatai során találkozott a DreamWorks egyik producerével, Jeffrey Katzenberggel, aki megkérdezte, volna-e kedve felénekelni a dalt az Egyiptom hercege rajzfilm főcímdalának. Careynek és Houstonnak külön-külön vetítették le a rajzfilmet, és mindketten lelkesedtek az ötletért, hogy elénekelhessék a dalt – „a legkirályabb az, hogy az után a drámázás után, amit mindenki csapott, akik úgy akarták feltüntetni, hogy rivalizálunk, [Whitney] nagyon rendes volt, és jó volt vele dolgozni a stúdióban. Jól szórakoztunk. És, ha más nem is lesz belőle, tapasztalatnak jó volt... dívaságból, meg minden.” A dalt Stephen Schwartz és Babyface írták, akik egyben a producerei is voltak. Carey már korábban dolgozott együtt Babyface-szel Music Box (1993) és Daydream című albumain. Houston és Carey külön-külön vették fel a dalt, de Carey úgy döntött, újra felénekli az övét, miután hallotta Houstonét. Babyface elmesélte, hogy több változatot is készített a dalból, és megpróbáltatás volt összehozni. „Nem mindennapi R&B-dal. Gyönyörű dal, de filmzene, nem olyasmi, amit Whitney, Mariah vagy én gyakran csinálnánk.” Carey azt mondta, tetszik neki a dal úgy, ahogy van. Úgy írta le a dalt, hogy „nagystílű ballada, felemelő hatású”, és tagadta, hogy bármiféle rivalizálás vagy ellenségeskedés lett volna korábban közte és Houston között. „Még csak nem is igazán beszéltünk korábban. Sosem volt komolyabb vitánk. A média és mindenki más akarta így feltüntetni.” Houston azt mondta: „Mariah és én remekül kijöttünk egymással. Azelőtt sosem beszéltünk és sosem énekeltünk együtt... Jó tudni, hogy két énekesnő még mindig lehet barát.” A Whenever You Callt Carey régi dalszerzőtársával, Walter Afanasieff-fel írta együtt a Butterfly albumra, de a \#1’s album számára újra felvette, ezúttal duettként Brian McKnighttal, mert a Butterfly egyik legjobb számának tartotta, és úgy érezte, a rajongóinak is tetszene, ezenkívül úgy gondolta, McKnight sokat hozzátesz a dalhoz. McKnight azt nyilatkozta: „Lenyűgöző egy ennyire sikeres énekessel együtt dolgozni (...) Mariah olyan valaki, aki a világon bárkit megkérhetne, hogy énekeljen vele, és engem hívott. Az albumon van egy duett Whitney Houstonnal is... nagyszerű társaságba kerültem.” Carey az albumhoz feldolgozta Brenda K. Starr I Still Believe (1988) című számát is. A dal társproducerei Stevie J és Mike Mason voltak. Az 1980-as évek végén Starr segített Careynek, aki akkor a háttérénekese volt, lemezszerződést kapni. Carey azt mondta, a dal feldolgozása tiszteletnyilvánítás Starr előtt. „[A dal] arra emlékeztet, hogy nem sokkal ezelőtt csak egy tizenéves lány voltam, akinek mása nem volt, csak egy demófelvétele és a dalszerzőképessége. Brenda K. Starr adott egy esélyt.” Carey és Stevie J egy másik dal társproducerei is voltak az albumon, szintén egy feldolgozásé, a Theme from Mahogany (Do You Know Where You’re Going To) címűé, amit eredetileg Diana Ross énekelt 1975-ben. A dal csak a \#1’s külföldi kiadásaira került rá (feltehetőleg mert az USA-ban Jennifer Lopez is feldolgozta a dalt On the 6 című albumán. Az album megjelenése előtt azt beszélték, lesz rajta egy Let’s Talk című duett Wyclef Jeannal. Arról is volt szó, hogy felkerül az albumra a Hero egy exkluzív koncertfelvétele. ## Fogadtatása ### Kritikák Az album számos kedvező kritikát kapott, bár volt kritikus, aki megjegyzést tett arra, hogy számos jó kislemezdal hiányzik róla.[^2] Az Amazon.com kritikája szerint az album „a ‘90-es évek pop- és R&B-zenéjét magába foglaló időkapszula [...] bemutatja az utat az édes, csaknem ‘50-es évekbeli stílusú Vision of Love-tól az újabb, könnyed hiphopdallamokig, melyben nagyban segédkezik Puffy Combs (Honey), Jermaine Dupri (Sweetheart) és O.D.B. (Fantasy). „Bárhogy tiltakozik – mert tiltakozik, a borítószövegben azt állítja, hogy a \#1’s „nem legnagyobb slágerek-album! Túl korai, még nem vagyok olyan régóta a pályán!” – nehéz a \#1’s-t, Mariah Carey első válogatásalbumát bármi másnak tekinteni, mint legnagyobb slágerek összeválogatásának. [...] Mivel Carey albumait mindig azok a dalok uralták, amik kislemezen is megjelentek, nem csoda, hogy a \#1’s a legjobb, stílusban leginkább egységes albuma. [...] Ugyanakkor nem tökéletes az áttekintés: a szabály miatt, hogy csak listavezetőket raktak rá, néhány jó kislemezdalt meggátolt az albumra kerülésben, ráadásul bármilyen ütős a Fantasy Ol' Dirty Bastard-mixe, a dal rádióváltozatát kedvelők csalódottak lesznek, hogy az ismerős refrén ebből a változatból teljesen hiányzik.” „...Mariah Carey 13 listavezető számának ez az összeállítása (és a négy új dal) megmutatja legnagyobb hibáját is: a dalok túl egyformák. Ha a rádióban több hónap eltéréssel halljuk őket, elviselhetőek, de egymás után olyanok, mint egy mérföldet utazni a mozgólépcsőn. Azt azonban el kell mondani, hogy a Fantasy (O.D.B.-vel) és a My All a 90-es évek legjobb popdallamai.” „Míg ezek a dalok azok, amelyekből kislemezen a legtöbb kelt el és a legmagasabbra jutottak a listákon, nem feltétlenül ezek Mariah legjobb dalai. Nem is lehetnek, míg az érzéki Breakdownt kihagyják a tévés főcímzenének is beillő Hero kedvéért.” „Ennek a lemeznek egyszeri meghallgatása is bizonyítja egyszer s mindenkorra, hogy Carey valóban tehetséges énekes, mesteri előadóművész, aki még a hangbeli túlzások iránti szeretetét is megkedvelteti velünk. [...] Az album nemcsak énektehetségét, dalszerzői és produceri stílusát mutatja be, hanem azt is, hogy alakult a pop- és R&B-zene az évtized folyamán: a lassú balladák (Love Takes Time) és dance-számok (Someday), amelyek az 1990-es évek elején uralták a rádióadókat, átadták helyüket az erőteljesebb, a dallamra jobban összpontosító stílusra (Fantasy), ami azt is mutatja, hogy alakította át a hiphop az R&B-t és a pop zenét. A dalok többsége versenyképes és jól megírt, de főleg azért működik, mert Carey hangjáva és beleélőképességével túljut a zene és a szöveg korlátain. Carey olyan őszintének hangzik, annyi erővel, tűzzel és beleéléssel énekel, hogy egy mindennapi szomorú szerelmes dal vagy táncdal is megtelik csillogással, drámával és energiával, ami valóságos mesterművé teszi a dalokat. ### Díjak A When You Believe-et 2000-ben Grammy-díjra jelölték legjobb pop együttműködés kategóriában, és elnyerte az NAACP Image Awardot „kiemelkedő együttes vagy duett” kategóriában. Carey az album megjelenése után elnyerte a Blockbuster Entertainment Awardot legjobb női popénekes kategóriában, és jelölték az MTV Europe Music Awardra a legjobb R&B előadó kategóriában. Az \#1’s 1999-ben elnyerte a Japan Gold Disc Award díjat az év külföldi popalbuma kategóriában ### Eladási adatok Az \#1’s azon a héten jelent meg, amikor több híres előadó is új albumot jelentetett meg, köztük Garth Brooks, Jewel és Method Man, és ezen a héten jelent meg Whitney Houston My Love Is Your Love című albuma is. A \#1’s a negyedik helyen nyitott a Billboard 200 listán, az első héten 221 000 példány kelt el belőle. Abban az időben az Emotions mellett ez volt Careynek a legalacsonyabb helyezést elérő albuma a listán, de így is egy hónapon belül kétszeres platinalemez lett. A megjelenését követő hatodik, 1999. január 3-án végződő héten kelt el belőle a legtöbb, 360 000 példány. Az album sikere egyrészt annak köszönhető, hogy a mindig nagy eladási adatokat produkáló karácsonyi időszakban jelent meg, másrészt a rákerült új számoknak. A \#1’s 1999-ben a 19. legnagyobb példányszámban elkelt album volt az Egyesült Államokban, válogatásalbumok közül a 2. 2005 végéig az album az USA-ban 3,52 millió példányban kelt el a Nielsen SoundScan adatai szerint, további egymillió példány pedig a BMG Music Club lerakatainál (2003 elejéig) Svájcban és Olaszországban az albumslágerlistán a Top 5-be került, Ausztráliában, Ausztriában, Kanadában, Németországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban a Top 10-be. A japán Oricon slágerlista első helyén nyitott, és Japánban Carey albumai közül ebből kelt el a legtöbb az első héten (1 046 710 példány). Január végére már 3,25 millió példányban kelt el Japánban, ezzel ez lett az országban minden idők legtöbb példányszámban elkelt külföldi albuma (a rekordot korábban a Több, mint testőr 1992-ben kiadott filmzenealbuma tartotta) 2003-ra az albumból világszerte kb. tizenötmillió példány kelt el a Dotmusic weboldal alapján, ezzel minden idők 103. legtöbb példányban elkelt albuma 1999 decemberében a Columbia megjelentette a \#1’s című videókazettát és DVD-t, amin az albumon szereplő dalok videóklipjei és koncertfelvételei szerepeltek. A DVD az USA-ban a megjelenését követő három hónapon belül aranylemez lett, 2005-ben pedig platinalemez. A \#1’s album 2003 januárjában már ötszörös platinalemez lett, és ez Carey legtöbb példányban elkelt válogatásalbuma az USA-ban; a Nielsen SoundScan adatai szerint több mint négyszer annyi kelt el belőle, mint a 2001-ben kiadott Greatest Hitsből vagy a 2003-ban megjelent The Remixesből. ## Dalok ## Kislemezek - Sweetheart (1998) - When You Believe (1998) - I Still Believe (1999) - Do You Know Where You’re Going To (1999) Európa nagy részén a Sweetheart jelent meg az album első kislemezeként, és Németországban, valamint Svédországban a Top 20-ba került. Az USA-ban, ahol nem jelent meg kislemezen kereskedelmi forgalomban, a rádiókban mérsékelt sikert aratott. A második kislemez, a When You Believe egyben az Egyiptom hercege filmzenealbum és Whitney Houston My Love Is Your Love albuma első kislemeze volt. Ez már több országban jelent meg, mint a Sweetheart, és az Egyesült Királyságban és számos más európai országban a Top 5-be került, de Ausztráliában csak a Top 20-ba, Kanadában a Top 40-be került. Az USA-ban annak ellenére, hogy aranylemez lett, csak keveset játszották a rádiók, és 1999 januárjában, amikor a legmagasabbra jutott a slágerlistán, nem jutott be a Top 10-be. A harmadik kislemez, az I Still Believe nagyobb sikert aratott az amerikai rádiókban, mint az első kettő, és márciusban a Billboard Hot 100-on a Top 5-be került. Platinalemez minősítést kapott a RIAA-tól. A \#1’s ugyanebben a hónapban lett háromszoros platinalemez, Carey albumai közül a nyolcadikként. Az I Still Believe-ből világszerte kevesebb kelt el, mint a When You Believe-ből, és Ausztráliába még a Top 40-be sem került be. 1999 közepén tervezték, hogy a Whenever You Call duettváltozata is megjelenik kislemezen, de végül leállították a dal promócióját, mert már Carey következő stúdióalbuma első kislemezének, a Heartbreakernek a megjelentetésére készültek. Júniusban Európa egyes országaiban és Brazíliában promóciós kislemezen megjelent a Do You Know Where You’re Going To,'' és az amerikai rádióállomásoknak is elküldték egy remixét. ## Közreműködők - Mastering – Bob Ludwig - Művészeti tervező – Chris Austopchuk - Design – Alice Butts - Fényképész (borítókép) – Wayne Maser - Fényképész (hátsó borító) – Michael Thompson - Fényképész (belső képek) – Laurence Galud ## Slágerlistás helyezések ¹ Csak a Soundscan és a Sony BMG eladási adatai [^1]: [^2]:

Ramesszeum

A Ramesszeum (eredeti egyiptomi nevén Henemet-uaszet) II. Ramszesz ókori egyiptomi fáraó halotti temploma. A luxori templommal szemben, a Nílus nyugati oldalán, II. Amenhotep és IV. Thotmesz templomai közt épült az i. e. 13. században. A falakat a fáraó hadjáratait megörökítő reliefek borítják: a kádesi csatát, a hettiták elleni és a szíriai győztes háborúkat bemutató domborművek. A templomot Ramszesz röviddel trónra lépése után kezdte el építeni Ameneminet és Penré építészek irányításával, a munkálatok kb. a 22. évig folytak, de a 30. évben megrendezett első szed-ünnep előtt már bizonyosan befejeződtek. Területe mintegy 15 000 m2. Ameneminet, „a királyi emlékművek építésének főfelügyelője” Ramszesz gyerekkori barátja volt. Magán a területen korábban is építkeztek már; a nagy oszlopcsarnok alatt középbirodalmi sírt tártak fel gazdag leletanyaggal. A monumentális épület két udvart és pülónt, egy ünnepi oszlopcsarnokot és egy négyoszlopos szentélyt foglal magában. Eredeti teljes neve „az Évmilliók Temploma Uszermaatré Szetepenrének, aki egyesül Thébával Ámon nyugat-thébai birtokán”. A görög korban Ozimandiasz sírjaként és Memnoniumként ismerték, előbbi nevét Diodórosz Szikulosztól kapta az első udvarban álló hatalmas kolosszusról, melyet Ozümandiásnak neveztek (ez Ramszesz uralkodói neve, az Uszermaatré Szetepenré görög változata), utóbbi nevét Sztrabóntól, a második oszlopos udvarban álló „Ifjabb Memnón” szobor után. Mai nevét Rhamesséion formában Jean-François Champollion alkotta, aki 1829-ben látogatta meg a romokat, és a hieroglifák elolvasásakor azonosította Ramszeszt mint építtetőt. ## A templom A hagyománnyal szakítva nem előzik meg nyitott udvarok a templomot, hanem rögtön hatalmas pülónhoz ér a látogató, ezt leszámítva azonban a templom az újbirodalmi templomépítészet jellegzetességeit mutatja. A kb. 60 méter széles pülónokat a hagyományoknak megfelelően győzelmi jelenetek díszítik, ezek főként a kádesi csatát ábrázolják, az egyik jelenet pedig azt mutatja be, hogy uralkodása 8. évében Ramszesz kifosztott egy Sálem nevű várost, mely egyes feltételezések szerint Jeruzsálemmel lehetett azonos. Ezután két, egymást követő oszlopos udvar következik. Az elsőben, a második udvarba vezető rámpa mellett balra állt Ramszesz hatalmas kolosszusa, a „Ré, az uralkodó” nevű Ramszesz-szobor, melynek külön kápolnája is volt, és melyet a görög korban Ozimandiaszként ismertek. Oldalánál eredetileg Tujának, Ramszesz anyjának kisebb szobra is ott állt. A kolosszus ma már nem áll, de darabjai láthatóak a templomon belül. Eredeti magasságában 18 méter magas lehetett, magasabb, mint a III. Amenhotep által emeltetett Memnón-kolosszusok vagy a Ramszesz Abu Szimbel-i templomának bejáratánál álló szobrok. Az első udvarból keletre egy kisebb palota nyílik, melyben többek közt fogadócsarnok, trónterem és „megjelenés ablaka” is volt. A második pülónt szintén a kádesi csata, valamint egy Min termékenységisten tiszteletére rendezett ünnep jelenetei díszítik. Ez a kép régi királyok szobrainak felvonultatását ábrázolja az ünnepség alkalmából. Míg az Újbirodalom majdnem minden fáraója látható, a Közép- és Óbirodalmat csak az alapítójuknak tekintett Meni és I. Montuhotep képviselik. Ez mutatja, hogy az óegyiptomi történelem három nagy korszakra történő felosztása az egyiptomi korban elfogadott történelemszemléleten alapul. Más jelenetek a világ négy égtája felé röpülő madarakat, illetve Nofertari királyné táncát ábrázolják. A mögötte elterülő második oszlopos udvar magasabb szinten terül el, ezért rámpa vezet fel ide. Itt a kariatida típusú szobrok Ramszeszt a mumifikált Ozirisz képében ábrázolják kolosszális méretben, keresztbe tett karjaiban királyi jelképekkel, a korbáccsal és jogarral. Eredetileg itt, az oszlopcsarnokba vezető rámpa mellett balra állt a később „Ifjabb Memnón”-nak elnevezett szobor, melynek fej- és mellrészét 1817-ben Giovanni Battista Belzoni a British Museumba szállíttatta. bélyeg\|bal\|A halotti templomnál felállított két kolosszális Ramszesz-szobor egyikének részlete a British Museumban A két nyitott udvar után előcsarnok következett, innen hármas ajtón át vezet az út a hatalmas oszlopcsarnokba, melynek mennyezetét 48, papiruszköteget ábrázoló oszlop tartotta, középen megemelt folyosó haladt végig, oldalablakokkal. Ebből jobb felé nyílt a templomtól északra elhelyezkedő, Nofertari királynénak és Tuja anyakirálynénak szentelt templom. Magának az oszlopcsarnoknak a képei a keleti falon többek közt Dapur és Tunip városainak ostromát ábrázolja, melyekre Ramszesz szíriai hadjárata idején került sor, valamint Tuját, Nofertarit és Ramszesz gyermekeit. A csarnoknak a következő helyiséggel szomszédos nyugati falán azt ábrázolják, amint Szahmet, Ámon-Ré és Honszu megkoronázzák Ramszeszt (az északnyugati falon), és ahogy Ámon, Mut kíséretében, átadja a királyi hatalmat képviselő jogart Ramszesznek (a délnyugati falon). Az oszlopcsarnokot kisebb termek követték, először a csillagképekkel díszített mennyezetű, nyolcoszlopos bárkaterem, benne a szent bárkával, melyen ünnepi felvonulásokon az istent vitték – a terem falának díszítése egy ilyen felvonulást ábrázol a Völgy gyönyörű ünnepén –, majd a szintén nyolcoszlopos ún. Himnuszok terme, mely a falaira írt, Ptahhoz és Ré-Harahtihoz szóló himnuszokról kapta a nevét, végül következett a négyzetes alaprajzú szentély, benne az istenszoborral. Az ezeket körülvevő helyiségek közül egy feltehetőleg a templom könyv- és levéltáraként szolgált; ennek díszítése ábrázolja Szesat istennőt, aki számon tartja Ramszesz uralkodásának hosszát az ised-fa levelein. A külső övezet északi sarkában egy Meritamonnak, Ramszesz és Nofertari lányának szentelt kápolna épült. Itt találták meg 1896-ban az ún. Fehér királynő szobrot, melyet csaknem egy évszázadig nem sikerült azonosítani, csak mikor Ahmímban találtak egy szobrot, melyet felirata Meritamonként azonosított, és ami feltűnően hasonlított a Fehér királynőre. A szobrot ma a kairói Egyiptomi Múzeum őrzi. A külső övezet déli sarkában a XVIII. dinasztiabeli Uadzsmesz herceg, I. Thotmesz fiának kápolnája áll. A templom körül sártéglából épített papi és hivatalnoki lakások, raktárak, magtárak és iskolák maradványait tárták fel. Némelyikük mérete lenyűgöző: kiszámították, hogy amennyiben a hatalmas, húsz boltíves magtár tele volt, háromezer család egyévi ellátását tudta volna biztosítani. Az egész épületegyüttest vastag sártéglafal vette körül. A templom mélydomborműveinek témáját az uralkodó legfontosabb szerepei adják: - király (koronázási jelenetek, a szed-ünnep jelenetei); - pap (Ramszesz nagyobb vallási ünnepek, például Min ünnepe, A völgy gyönyörű ünnepe, az újévi ünnepség felügyelőjeként); - hadvezér (csatajelenetek, köztük a kádesi csata és néhány lázadó ázsiai város megbüntetése a fáraó uralkodásának nyolcadik évében); - családfő (a fáraó és gyermekei, valamint megemlítendő még Tuja és Nofertari temploma, Meritamon kápolnája). ## A templom a későbbi időkben A feltárt melléképületek közül több a későbbi időkben épült, volt olyan is, amelyik a római korban. Egy, a harmadik átmeneti korból származó, papiruszokból és osztrakonokból álló lelet azt bizonyítja, fontos írnoki iskola állt itt. III\. Ramszesz, aki II. Ramszeszt tartotta példaképének, a közeli Medinet Habuban a Ramesszeum mintájára építtette fel saját halotti templomát, több részletét is lemásolva, például az asztronómiai mennyezetet és az Oziriszes pilléreket. Diodórosz megemlíti a templomot i. e. 60 körül készült elbeszéléseiben. Külön kiemeli az első udvar hatalmas kolosszusát, mely nemcsak méretével, hanem művészi megmunkálásával is lenyűgözte. A templomot nagyban károsították a földrengések és sírrablók, valamint az, hogy a Nílus áradási területéhez közel feküdt. Az első pülón északi része talajsüllyedés miatt omlott le nagyrészt, a második pülónnak pedig csak az északi fele áll. A XX. dinasztia korának vége felé a templomegyüttest elhagyták, a harmadik átmeneti korban pedig a papok temetőjeként használták. A XXIX. dinasztia idején köveit kezdték építkezésekhez elhordani, Tuja és Nofertari templomát pedig teljesen lebontották, és a köveket Medinet Habuban használták fel. Az i. sz. 4. században a Nyugat-Thébában letelepedő kopt keresztények a halotti templomot saját templomukká alakították át. A 20. század elején az épületet három oldalról töltéssel vették körül, a Nílus ugyanis az asszuáni gát megépítése idején gyakran az első pülónig felért. ## Feltárása Napóleon egyiptomi hadjárata során két mérnököt, Jean-Baptiste Prosper Jollois-t és Édouard de Villiers du Terrage-ot küldte a Ramesszeum tanulmányozására. A franciák azonosították a helyet „Ozimandiasz sírjával” és „Memnón palotájával”, melyről Diodórosznál olvastak. Ezután Giovanni Belzoni érkezett ide. Ő 1815-ben ment Kairóba, hogy eladja Mohamed Alinak egy találmányát, egy hidraulikus gépet. Itt találkozott a brit konzullal, Henry Salt tábornokkal, aki felbérelte, hogy segítsen neki Angliába szállítani Ramszesz hatalmas gránitszobrának fejét. A franciák egy évtizeddel korábban kudarcot vallottak ebben, Belzoninak azonban sikerült. A héttonnás „Ifjabb Memnón” 1818-ban érkezett Londonba, ahol később a British Museumba került. Percy Bysshe Shelleyt II. Ramszesz kolosszusa ihlette az Ozymandiás (Ozymandias) című szonett írására 1818-ban. Az Ozümandiás Ramszesz ógörög neve.

2. hegedűverseny (Bartók)

Bartók Béla a II. hegedűversenyét (Sz. 112, BB 117) – amely 1937 augusztusa és 1938. december 31. között készült – tartotta egyetlen hegedűversenyének. Amit ma I. hegedűversenyként ismerünk, az egy korai, kéttételes mű, melyet csak halála után adtak közre. Egyes kutatók szerint a mű a variációs művészet szinte felülmúlhatatlan csúcsteljesítménye. A versenymű, amely a klasszikus háromtételes, gyors-lassú-gyors felépítést követi, híven őrzi Bartók művészetének valamennyi jellegzetes vonását, köztük a szerkesztés szigorú következetességét és a dallamalkotás összetéveszthetetlenül egyedi technikáját. Bartók dallamai megtartják a népzene egyszerű fordulatait, mégis végtelenül érzékenyek, választékosak és kifejezőek. A versenymű két szélső tétele szoros kapcsolatban áll egymással. A II. hegedűverseny valójában egyetlen, megbonthatatlan tartalmi egységbe foglalt variációs mű, ahol a nyitótétel páros ütemmutatója a fináléban páratlan ütemmé változik, a bevezető tétel hagyományos szonátaformája a befejezésnél táncos forgataggá, rondó szonátaformává alakul. Zenei anyagukat egységbe foglalja a dallam-, a harmóniavilág és a formai megoldások rokonsága. A hegedű, mint dallamvivő hangszer különösen a variációs második tételben jut méltó szerephez. A műben sok a verbunkos elem, ami egyébként Bartók e korszakának egyik jellegzetessége. A mű hangszerelése a hegedűversenyek között egyedülállóan virtuóz és rendkívül igényes. A hangszín-effektusok és a sok különleges, kevert hangzás miatt a darab kemény próbaköve nemcsak a hegedűsöknek, hanem a zenekaroknak és a karmestereknek is. Idézhetnénk a sul ponticello színek fölött vibráló cseleszta-hárfa hangzatokat az első tételből, a második tétel (és az egész mű) kivételes timpanihasználatát, az utolsó tétel gomolygásait és rézfúvósait, a zsebkéssel megpöccintett cintányér sistergését. Mindez azonban nem öncélú hangszerelési bravúrok sorozata, hanem ha Bartók szerzői elképzelései megvalósulnak, akkor maga a hangzás is a mű kifejezésének részévé válik. A mű időtartama kb. 35 perc. ## Keletkezéstörténet Bartók ezt a művet Székely Zoltán, hegedűs barátja 1936. augusztus 10-én kelt levelében megfogalmazott felkérésére írta, és bőséges teret adott virtuozitásának csillogtatására. Manapság az egyik legnehezebb hegedűversenyként tartják számon. Az a dallam, amelyet a második tétel főtémájaként ismerünk, akkor már megvolt, hiszen a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára írása közben is a fejében volt egy variációs darab (egyik levelében említi is kiadójának, hogy tervei között szerepel egy zenekarra írt variációs darab). Ezért Székely Zoltánnak elsőként egy variációs darabot ajánlott, Székely viszont kifejezetten klasszikus felépítésű, háromtételes hegedűversenyt szeretett volna, és Bartók teljesítette a kérését. Bartók először a lassú tétel témáját jegyezte le még 1936 júliusa előtt, vagy talán még korábban, míg az 1. tétel első és második (dodekafon) témája már nagy valószínűséggel 1937-ben keletkezett, megelőzve a többi témát és melléktémát. 1938\. szeptember 14-én fejezte be a koncert 3. tételét, tréfásan meg is jegyezte a zárótételre vonatkozóan: „...tulajdonképpen szabad variációja az 1.-nek (úgyhogy sikerült kifognom rajtad, mégis variációkat írtam)...”. A művet 1938. december 31-én fejezte be Bartók, ezzel teljesítette Székelynek tett ígéretét. A premierre 1939. március 23-án, Amszterdamban került sor. A szólót a felkérő Székely Zoltán játszotta, a karmesteri pulpitusról Willem Mengelberg dirigálta a Concertgebouw zenekarát. Egyéb elfoglaltsága miatt Bartók nem vett részt a bemutatón, a hegedűversenyt így 1943-ban, New Yorkban hallotta először. A magyar közönség Szervánszky Péter előadásában ismerte meg a művet; a magyarországi bemutatóra 1944. január 5-én került sor Budapesten, a Ferencsik János vezényelte Székesfővárosi Zenekar közreműködésével. ## Tételek Zala vármegyéből, Resznekről való népdal, a Vikár Béla által fonográffal gyűjtött, de csak a Bartók Béla által lejegyzett „Két szál pünkösdrózsa...” adja a lelkét annak az öt variációnak, amelyek a versenymű tartalmi keretét adják: - Az első... - ...és a harmadik tétel főtémáját és zárótémáját, - illetve a lassú tétel főtémáját. Az öt téma lényegében a népdal különféle karakterek, hangulatok közötti elváltoztatása. A népdalt egyébként a 44 duó két hegedűre 37. számaként, „Prelúdium és kánon” címmel feldolgozta, ennek vizsgálata elengedhetetlen a hegedűverseny tanulmányozásakor, mivel itt igen jól megfigyelhető az a jelenség (ami a hegedűversenyt végig jelentősen befolyásolja), hogy a dallam iránya meghatározza a hangulatot. Itt érdemes megemlíteni azokat a sorokat, amelyeket Bartók Béla kicsit tréfásan Kosztolányi Dezsőnek a Pesti Hírlap 1925. május 31-i számához nyilatkozott: „Ha egy mély hangot leírok, aztán egy magasabbat, az már emelkedés, ha egy magas hangot megütök, aztán egy mélyebbet, az már süllyedés: az egyik okvetlenül a vidámság, a másik csüggedés...” Ezen sorok a duó mellett primer forrásként szolgálhatnak a koncert megértéséhez. Lendvai Ernő szerint „A kézirat alapján arra következtethetünk, hogy Bartók a tematikailag összefüggő I. és III. tétel együttes mértékét kereken ezer ütemre tervezte (az aranymetszés szabályának megfelelően 382 és 618 taktusra), s csak a Székely Zoltán által javasolt kiigazítások után lett belőle 1003, illetve 1009 ütem”. A fentieket támaszthatja alá, hogy Bartók kétféle befejezést írt a műhöz. Általában a Székely kérésére írt, hatásosabb változatot játsszák az előadók, és nem azt, amelyiknél szólóhangszer nélkül, zenekari tuttival zárul a koncert. Pedig ez a befejezés rendkívül frappánsan és logikusan zárja a különben is igen erőteljesen szimfonikus fogantatású versenyművet. (Ezzel kapcsolatban érdemes meghallgatni a Hungaroton 2010-es felvételét, ahol mindkét fináléval meghallgatható a koncert.) ### 1. Allegro non troppo Az első tétel a klasszikus szonátaforma felépítését követi. Amikor Bartók 1937 szeptemberében a koncert hegedűstimmjének első két oldalát átadta Székelynek, még „Tempo di Verbunkos” jelzés szerepelt az első tétel elején. Később a szerző ezt Allegro non troppo-ra változtatta. A változás oka valószínűleg a Kontrasztok „Verbunkos” címet kapott 1. tétele lehetett, de valószínűbb, hogy Bartók ezzel a változtatással a nemzetközileg elfogadott tempójelzéseket igénylő Boosey & Hawkes szempontjait vette figyelembe. #### Főtéma A főtéma első négy üteme nem más, mint a lejegyzett népdal, a bizonyos „Két szál pünkösdrózsa... nyomán készült variáció. Valójában az ősi pentatónia jellegzetes kvartlépéseit és egy kvázi verbunkos köntöst használt a variáció megalkotásakor. A kezdő két hang Székely Zoltán utólagos kérésére került oda, egyfajta hangulati támaszként. A felütés amúgy jól illeszkedik a ,lá-ré dó-fá re-,lá szó-,dó kvartlépésekben szélesen hullámzó pentaton főtémához. Az új stílusú népdalaink kvintváltó jellegét hordozza magán az első négy ütem variációja, ami a főtéma folytatása és a teljes 12 fokú, ún. verbunkos moll hangrendszert bejárja. A főtéma első négy üteme (a felütést nem számítva) a verbunkos dallamgerinc (‘fá mi re dó ti lá szi fi ,mi ,re) hangulati keretébe helyezi a népdalt, amely a 'há-fisz é-,há dallamkeretben helyezkedik el. Érdemes még közelebbről megvizsgálni a főtéma első ütemének ritmikáját, amire ez a variáció épül. Régi, lassú és gyors magyar táncokban egyaránt gyakran találkozhatunk ezzel a nyújtott, éles és szinkópás ritmusú, egy tőről fakadó, azonos lüktetésbe illeszkedő, úgymond „lovasnépi” ritmikával. A 115. ütemben (ez már a kidolgozás szakasza) jelenik meg újra a főtéma, egy variáns formájában. Ez is kvartlépésekben mozog, belső kiegyensúlyozottságot, szimmetriát sugárzó ritmikája van. A 3. tétel zárómotívuma is megjelenik benne (a kottát lásd lejjebb, a harmadik tétel végén). A 141. ütemtől a Molto tranquillo szakasz veszi kezdetét, ami szintén egy főtéma variáció, ahol a verbunkosra emlékeztető trillákat és triolákat alkalmazott Bartók. A 160. ütemet – amelyben egy sebes tizenhatod-futam található a szólóhegedűnél – egy szinkópás válasz, majd a főtéma újbóli felidézése követi. A 194. ütemben a főtéma első két ütemének szabályos tükörfordításával találkozunk. #### Első melléktéma A két melléktéma Dankó Pista dalain alapszik. Az első, Risoluto jelzésű melléktéma, amely először az 56. ütemben bukkan fel a főtéma alakváltozását (51. ütem) követően, a „Most van a nap lemenőbe, Kimegyek a temetőbe” nóta felhasználásával készült; tulajdonképpen a dal 12 hangból álló hangrendszerbe való átültetése. Az első melléktéma – a korábbi főtémaváltozathoz hasonlóan – ritardandóval, diminuendóval végződik. A 248. ütemtől a téma fordítását hallhatjuk. A kettősfogásban megszólaló figuráció felső szólama az 56. ütemben már megismert körülíró formulát hozza, az alsó pedig ellenkező irányú tükörképét. Ennek a variációnak a fájdalmasabb változata a tétel kódájában (308–309. ütem), illetve a harmadik tétel 87. ütemében jelenik meg. A verbunkosokban általában melodikus díszítőelemként előforduló, dallamkörülíró mozgás itt ritmikus szerepkörben, nyugtalanító, sürgető effektusként jelenik meg. Az itt található sürgető ritmika később önálló hangulati effektusként is megjelenik a versenymű folyamán, és ilyenkor általában erőteljes akcentussal is indul. #### Második téma A másik, szinte a főtémával egyenrangú dodekafon téma a „Cserebogár, sárga cserebogár” című, a 18. század végéről való verbunkos dal variációja; később a 3. tétel során is felbukkan. Nem túl kedvező, mondhatni baljós események képét jelzi Bartók, a 2. téma Cserebogáron alapuló dallamsorainak nyugvópontjait disszonáns trillákkal torzítja el, ráadásul a 87–88. ütemben a „Most van a nap lemenőben...” dallamtöredéket felzaklatott, dupla pontozású ritmikával jeleníti meg. A „vicc” az egészben az, hogy miközben a téma megfelel a schönbergi szabályoknak, ez tulajdonképpen egy, egyébként Lavotta János által is gyakran játszott Cserebogár-nóta kilenchangú hangkészletén közvetítőhangok segítségével (csak a ri, szó és tá-hangok hiányoznak) végigringatózó dallam. Idézzük Rakos Miklós tanulmányát: „Kicsit tréfásan, de félig komolyan úgy is mondhatnánk: Schönberg 12 fokúságával »dacolva«, Bartók [...] amúgy »úri dölyffel megállva, mosolyogva« (Ady: Búcsú Siker-asszonytól, 1906) veti oda kincsei közül ezt a 2. témát, amely „mellesleg” megfelel a schönbergi 12 fokúság szabályainak is...” Mindez azért jöhetett létre, mert a dodekafon sorok mögött olyan dallami inspiráció rejlik, ami tonális irányt szab a témának. Rakos Miklós szerint „A dallamforrás »rejtegetését« kedvelő Bartók szemmel láthatóan kedvét leli a 12 fokú sor-elmélet szabályait követő, trükkös dallami bújócskában. [...] Elégedettséggel tölti el, hogy az általa kifejlesztett, tonális alapokon álló, »elringatózásos« (emelkedés-süllyedés) polimodális 12 hangúság képes megfelelni a dodekafon stílus elvárásainak is”. A témának a Cserebogár-nóta első és második sorát felidéző 73–75. ütem, illetve a kvarttal feljebb megszólaló 79–81. üteme majdnem azonos sorrendben hozza ugyanannak a dallamnak a hangjait, csak a dallami szimmetria miatt alkalmaz kisebb sorrendbeli változtatást a második szekcióban (79–81.). A népi dallam harmadik sorának hangkészlete igen hasonló annak első sorához; ezért az éppen következő 85–86. ütem hangjai kis sorrendi változtatással megint megegyeznek a 73–75. ütem hangjaival, nem számolva a 73. ütem két utolsó negyedét. A téma a tétel folyamán a 255. ütemtől rákmenetben, a 261. ütemtől tükörrák alakban, a 271. ütemtől megfordításban, a 275. ütemtől alaphelyzetben jelenik meg. Ezen téma 3/4-es alakja a 3. tétel 129. ütemében jelenik meg. A művet bemutató Székely így emlékezett arra a momentumra, amikor először próbálták ezt a részt: „Bartók tréfásan megkérdezte, hogy észrevettem-e. Nagy tulajdonságot nem látszott mérni a dolognak. Csak az tetszett látszólag neki, hogy ő 12-hangos zenében megmutatta, igenis lehet tonálisan írni”. A Concertóban találkozhatunk a honvágy-dallamnál hasonló mutatvánnyal; igaz, ott csak 11 hanggal játssza el. #### Második melléktéma A második melléktéma (elsőként az első tétel 96. ütemében jelenik meg, egy első melléktéma jellegű rész után) az „Eltörött a hegedűm / Nem akar szólani...” verssor 1895 körüli dallamának szintén 12 hangrendszeres variációja. A nótatöredék kezdőhangját mindig az ütem harmadik tizenhatodja, záróhangját pedig az ütem kezdő és befejező tizenhatodja idézi fel. Az 1. melléktémához hasonlóan itt is a teljes 12 fokú hangrendszerben van elrejtve a dallamtöredék. A melléktéma ötlete tulajdonképpen a dallamforrás motívumainak hátra-előre, hátra-előre ringatásából származik. A variálgatás végül egy zenekari közjátékba torkollik. Ezt követően a 115. ütemtől kezdődik a kidolgozási rész, ami az eddig megismert témák fordításait hozza. E melléktéma legközelebb a 284. ütemben kerül elő, ezenkívül a dallam a kadenciában is felbukkan majd, valamint változtatott alakban a 3. tétel Più mosso szakaszában (219. ütem). #### Coda A tétel Coda-része (a 303. ütemtől kezdődik) ismét megjeleníti a témák és melléktémák dallamforrásait, majd a tétel az említett népdal akkord-variációba rejtett zárótémájával végződik. Közvetlenül a Coda előtt, az fff-fel jelölt tremolo után található a negyedhangos elringatózás (erről a cikk végén egy részletesebb leírás található). Ezt követi a főtéma basszusklarinéton való megszólalása, amelyet a csellók halk sul ponticellós tremolója kísér. Az 1. melléktémánál a zenekarban megtalálható vészjósló „előjelek” itt, a Coda-rész elején válnak „valósággá”. ##### Kadencia A kadencia a 309-es ütemben indul. Először a főtéma, majd a 2. téma és a 2. melléktéma felidézése következik. A kadenciára végig jellemző a tizenkéthangúság és az erős verbunkos jelleg. Mindegyik dallam fájdalmasabb alakban jelenik meg, mint ahogy eredetileg megismertük őket. Bartók a kadenciában a pentaton főtémára illeszti rá a magyar táncmuzsika hagyományán kiformálódott újabb táncstílus egzotikus színvilágát, hangulattípusait beringatózó 12 fokú verbunkos moll hangrendszert. A hangulati változatosságot kereső dallamvezetést a feszültségek és oldások állandó váltakozása jellemzi. A több hullámban meginduló rögtönzés előbb az üres D-húron (d'), utána egy bővített kvarttal lejjebb (asz), majd egy kvarttal feljebb (esz') indul, egyre szenvedélyesebben, energikus, verbunkos ritmusokkal, trillákkal megtoldva. Ezek mind főtémát körülíró variációk, amelyek egy trillás figurációra érkeznek meg. Ez a nekirugaszkodás-sorozat rájátszás Felix Mendelssohn Bartholdy e-moll hegedűversenyének első tételének kadenciájára. Végül egy kvart-lépcsősorra kis szekundokkal ráhajló tizenhatod-menettel, majd hármas akkordok sorozatával jut el a fortissimo (ff) csúcspontra, megjelenítve a 96. ütemben megismert 2. melléktéma közepes tempójú vágtára emlékeztető ritmikáját is. A csúcspont utáni 2. ütem második felében, a gé hangról indított kvázi nótában a hegedűs kettősfogásai tétován keresgélnek a g-,d kvart-keretben, az a (ti) és asz (tá) irány között ingadozva (a kvartmozgásokban hullámzó dallami jellegzetesség hasonló, leegyszerűsített változatával találkozhatunk majd a 3. tétel zárótémájában is). Rakos Miklós szerint: „A 2. melléktéma zaklatott ritmikáját felidéző, tizenhatodokban aprózódó motívum egy dallamot keresgél, de sorra kudarcot vall: az asz hang miatt az első poco ritartando-részben nem sikerül összerakni sem az »Eltörött a hegedűm...« töredéket, sem pedig a »Cserebogár, sárga...« motívumot. A második próbálkozást követő poco ritartando a Dankó-nóta »Nem akar szólani...« sorát, és vele együtt a Cserebogár-nóta 4. sorának második ütemét próbálja meglelni, de ez a kísérlet is kudarccal végződik”. A csúcspont utáni 5. ütemben, amikor a dallam még az a és az asz között ingadozik, ismét megjelenik az „Eltörött a hegedűm...” motívum, hogy egy lendületes indulás után, az ütem 9., 10. és 16. tizenhatodjának előre-hátra-előre hullámoztatásában a két dallamtöredék összekapcsolódhasson, és a csúcspont utáni 6. ütemben megszólalhasson a Cserebogár-nóta 1. verssorának végén lévő úgynevezett „kuruc” kvart. Az ütem második felében található, crescendóval még ki is emelt nekirugaszkodásba még egy, amolyan verbunkos stílusban odasodort, hangulati oda-visszaringatózás is bekerül, ami után a két összeillesztett töredék egy táncos szakaszhoz vezet át. Ez a táncos szakasz elsőként a 2. melléktéma zaklatott ritmikáját idézi, majd táncmuzsikává átalakulva vezet át a Vivacéba (364. ütem). ##### Zárótéma és befejezés (Coda második fele) Ezek után visszatér a darab az eredeti mederbe, hogy újra főtéma szólalhasson meg, 15–18. ütemben megjelent alakjához képest egy nagy szekunddal feljebb. Ezt a figurát egy zenekari tutti követi, amelyik a tempót lelassítja. A jókedv tetőpontján a folyamat hirtelen megszakad, és a Poco rubato szakasz siratókra rájátszó, a mozgószólamot az E-húr fémesen harsogó hangjához kíséretnek írt akkordvariáció vet véget a vidám hangulatnak, viszont pár ütemmel később a tételnek is. ### 2. Andante tranquillo Ahogy a görög tragédiák előadásai után bekövetkező, emelkedett, megtisztult lelkiállapot elnyerésekor történni szokott, a felkavaró élményt a megnyugvás követi (itt tehát a torz után következik az ideális). A hegedűversenyben ez a lírai hangvételű dalt éneklő hegedűsben testesül meg. A 2. tétel maga is egy variációsorozat, amely az 1. tétel főtémájához hasonlóan a „Két száll pünkösdrózsa...” népdal nyomán készült, és a magyar népzenében is előforduló dór hangsor (vezetőhang nélküli, moll jellegű hangsor) egyik szép példáját adja. A versenymű első tételében egymással szimmetriát alkotó motívumok néha egymás mellett (115–117. ütem), néha az eredeti témában és annak fordításában (56. és 248. ütem), vagy (ez esetben egy hosszabb szakasz) a 93. és 281. ütemben kezdődő részben jelennek meg stb. Több mint valószínű, hogy ilyen dallami szimmetria-elképzelésben fogant a 2. tétel témaindításának ötlete is, amely a téma 2. ütemében elhangzó válaszmotívumban teljesedik ki. A főtéma úgy alakulhatott ki a népdalból (ami egyébként a koncert első lejegyzett része), hogy az említett ének középső szakaszában találta meg a keresett dallamfordulatokat, amelynek hangjain felülről lefelé, majd pedig felfelé haladva össze tudta rakni a téma hangjait. A téma első négy ütemét a 37. számú (Preludium és Kánon című, kotta feljebb) hegedűduó összehasonlítva megfigyelhető, hogy a 2. hegedű negyedik ütemének elejéről visszafelé haladva, majd az 5–6. ütemet követve kirajzolódik a témakezdet. Ha ezt az utat visszafelé is megtettük, majd a 13–15. ütem segít bennünket tovább. Ezek alapján össze lehet rakni, hogy feltehetőleg a nevezett hegedűduóból jöhetett az ötlet Bartóknak a II. hegedűverseny lassú tételéhez. Az ominózus duó még a kvintváltó szerkezetű, tehát egymásba illeszkedő kvartkeret-láncolatban elhelyezkedő népdal hangulati elringásaiból (emelkedések-süllyedések) adódó előjegyzés-változások áttekintésére is kiváló. 1. 'fisz-cisz; h-fisz → 4# 2. 'h-fisz; e-,h → 3# 3. 'e-h; a-,e → 2# 4. 'a-e; d-,a → 1# 5. 'd-a; g-,d → - 6. 'g-d; c-,g → (1b) stb. A 3. tétel zárótémájában (lásd lejjebb) az 1. és 2. számú dallamkeret hiánytalanul szerepel, de a 3. is határozottan körvonalazódik benne (az első tétel kadenciájának közepén lévő, csúcspontot előkészítő szakasz tizenhatod-menete is kvartokban hullámzik, de itt a dallamkeret oktávja „beszűkül” az egymáshoz kisszekundokkal illeszkedő kvartok miatt). Eddigi tapasztalataink nyomán tehát az eltérő hangsorok egymásra helyezésével és a hegedűduót alapul véve, a második tétel első négy ütemének dallamát összeállíthatjuk. Érdekes megfigyelni, hogy a duó 2. és 3. sorában lévő, e-d-c-b-f irányú, ereszkedő dallamvonalhoz hasonlót fedezhetünk fel a téma 3–4. ütemében is. A szakirodalom legtöbbször a téma líd indítását szokta kiemelni, pedig a népdalforrás dór jellegű. A kottapélda segítségével nyomon követhető, hogyan ringatózik el a népdal a 2. tétel témájában di (cisz) és fi (fisz) irányba, majd hajlik vissza e-re, illetve f-re. Ez a kettősség amúgy az első tétel zárótémájában is felbukkan már, tehát nem csupán felkavaró disszonanciákat, hanem hangulati emelkedést és süllyedést kifejező dallami hullámzást is közvetít. Bartók ezt a témát sietve írta le, ez is azt bizonyítja, hogy az „ötlet” egy hirtelen, népdalból jött variáció volt. A 're-lá-szó-,re dallamkeret nem véletlenül utal egyértelműen népdal inspirációra; még a megkomponált levegővételek is látszanak. A téma, az utolsó két ütemben a Bartók által említett, a magyar parasztzenében gyakran előforduló 'mi-re-dó-ti-lá-szi-fi-,mi hangsorként szolmizálható hangulati irány felé ringatózik el. A témát hat karaktervariáció követi. Az első és a második a ringatás jegyében fogant, a 3–4-et a gyász jelleg, míg az 5–6. a szertelen mulatozást és annak következményeit jeleníti meg igen kifejező hangulati eszközökkel. #### Un poco più andante Hajlításokkal ringatózó, bánatos hangulatú variáció, amelynek ide-oda csapongó hullámzás magán viseli a téma kettős jellegét. A népzenénkben a hajlításos, ún. „kántálós” énekstílusnak amúgy is nagy múltja van (lásd például: Szózat), a 19. század közepéig műzenénkben is megszokott volt. Hangszerelésében kiemelendő a nagybőgő-pizzicatókkal együtt mozgó timpaniszólam, amelyet már abban a korban is csak a modern, pedálos üstdobokon lehetett előadni, a hangolás villámgyors változtatásai miatt. #### Un poco più tranquillo A 'há-fisz é-,há dallamkeretben mozgó népdal hangulati „elringatózásának” lehetünk itt tanúi. A variáció első három üteme a népdal hangkészletén hullámzik végig, az a, d és cisz hangokat aisz, disz és c irányba ringatva el (ezen elringatózások a 37. hegedűduó utolsó nyolc ütemében is megfigyelhetők). Az utolsó előtti ütem a „hősi”, verbunkos hangulattípust felidéző vázhangsor része, amelyik visszakapcsol az első tétel szólóbelépéséhez. #### Più mosso Ruvido (= durván, nyersen) hangvételű variáció, az előbbi dallamkeretre építve. Emlékeztet az 1. tételt lezáró Poco rubatóra (az ének és a szövegmondás határán, a siratóénekek hangulatát felidéző jajgatás) – tulajdonképpen annak önálló variációvá alakult változata. Jellemző a variációra a nyers kifejezésmód (lásd jelölés), kesergő hangulat, belső feszültség, szaggatottság, illetve a vijjogó üres E-húr. #### Lento A variáció alaplüktetése (pontozott fél, áthúzott nyolcad-előke rákötve a pontozott nyolcadra, ami egy gerendán van egy harmincketteddel) verbunkos eredetű; a verbunkos ritmika trillás, harminckettedekben aprózódó vázlatait adják. Ezek a harmincketted csoportok uralják a halk, de mély fájdalomról árulkodó variációt. Az 58–59. ütem harminckettedjei mellett található a Pünkösdrózsa-, az Eltörött a hegedűm-, illetve a Cserebogár-töredék is (kottákat lásd az első tétel megfelelő helyein), azok minden fájdalmával együtt. A 60–61. ütem ugyanez, csak plusz még a „Most van a nap lemenőben...” című népdal töredéke is felbukkan. #### Allegro scherzando Viháncoló táncnóta, amely a 36. számú hegedűduó (Szól a duda) táncának ritmikai elemeiből, ötleteiből táplálkozik. A variáció 3. ütemében feltörő kacagás a duó utolsó előtti sorának végén felhangzó, cseles ritmikát követő, vidám kvázi nevetést idézi fel. A 93. ütemben jellegzetes, előkével megsodort verbunkos ritmikával találkozhatunk, amit már Wolfgang Amadeus Mozart is szívesen alkalmazott hegedűversenyeiben. #### Comodo Összeránduló, peckes járású ritmikájában van valami groteszk, spicces, másnapos jelleg. Tehát ez a variáció „utórezgése” az előzőnek. A variáció vége felé a szólista elhalkul, ellassul: megérkezik a témakezdéshez, majd rövid kivárás után egy oktávval feljebb érkezik szintén a témakezdéshez, de csak egy újabb rövid szünet után, még egy oktávval feljebb szólaltatja meg. Ezt a dallamot még a tutti hegedűsök ismétlik meg, mielőtt vége lenne a tételnek. ### 3. Allegro molto A harmadik tétel igen szoros kapcsolatban van az elsővel. Ez a rész hűen tükrözi magát Bartókot is; elég csak Szabolcsi Bence Bartók-életrajzát idézni: „Járásában volt valami ritmikusan ringó és egyben céltudatos. De még jobban megnyilatkozott ez az erő gyakori fejfelvetésében; akik zongorázni látták, emlékezni fognak rá, hogy mozdulataiban, egy-egy kinyúlásában és megrezzenésében volt valami párduc-szerű, valami ragadozó és félelmetes”. Ez a leírás tökéletesen illik a nevezett tételre is. A 3. tétel témái hasonló alakban és szerepkörben jelennek meg, mint az első tételben, de azokhoz képest torzabb, „ördögibb” formában. A tételről maga a szerzője írja, hogy tulajdonképpen szabad variációja a nyitótételnek, amihez az ősbemutató műsorfüzete még hozzáteszi: „...nemcsak melodikai, hanem dinamikai és szerkezeti hasonlóságok is kimutathatók az első tétellel. Csak most az egész »rapszodikusabb«, kevésbé kötött formával...” A visszatérésben itt is a témák megfordításaival találkozhatunk. A 87. ütemben az 1. tétel 1. melléktémájának változata, a 129. ütemben pedig az 1. tétel 2. témájának újabb alakját fedezhetjük fel. A 219. ütemtől pedig az 1. tétel 2. melléktémájának változatát, a 422. ütemtől pedig annak fordítását halljuk. A témák bemutatkozását követően mindig egy energikus, triolás motívum ad újabb lendületet (első körben a 29. ütemben) a tételnek; öt alkalommal való megjelenése miatt így az első tétel szonátaformájának kicsavarásaként rondó szonátaformával találkozhatunk. A főtéma származékként fokozatosan bontakozik ki a népi ihletésű, formáját (AABA) tekintve is népdal inspirálású zárótéma: a „Két szál pünkösdrózsa...” váz dallama, amely az 527. ütemben a zenekaron, majd hárfakíséretes hegedűn hangzik fel (javasolt összevetni a 37. számú hegedűduó 1. sorával). A II. hegedűverseny 3. tételének zárótémája a fentebb említett népdal leegyszerűsített váz-dallamával kettős dallamkeretben jelenik meg: 'h-fisz e-,h és 'fisz-cisz h-,fisz. A tétel zárására itt is, miként a zenekari Concertóban, két verzióval szolgál a szerző: az első, eredeti változatban a zenekar fejezi be a darabot fénylő réz-színekkel, timpani-triolákkal H-dúrban, igazi szimfonikus ragyogással. A másodikat Székely Zoltán kérésére írta; a hegedűszóló hozza az előző változat trioláit, végig szerepel a záróütemek alatt, és a kíséret hangereje is visszafogottabb. A 2010-es Kelemen–Kocsis Hungaroton-felvétel egyedülálló módon mindkét befejezést közli a korongon. ## Hangszerelés - Hegedű szóló - Fafúvós hangszerek: 2 fuvola (+ piccolo), 2 oboa (+ angolkürt), 2 klarinét (+ basszusklarinét), 2 fagott (+ kontrafagott) - Rézfúvós hangszerek: 4 kürt, 2 trombita, 3 harsona - Ütőhangszerek: üstdob, kisdob, pergődob (húrral, illetve húr nélkül), tamtam, cintányér (páros, illetve függesztett), nagydob - Egyéb hangszerek: hárfa, cseleszta - Vonós hangszerek: hegedűk, brácsák, csellók, nagybőgők ## Érdekességek ### Autográf anyagok - A hegedűversenyre vonatkozó vázlatok jelenleg Tossy Spivakovsky gyűjteményében találhatók. - A hegedűszólam I. tételéből 83 ütem autográf másolata próbaelőadásra – még Tempo di verbunkos felirattal – a budapesti Bartók Archívumban, BH46/14 szám alatt található. - A hegedű–zongora forma autográf lichtpaus tisztázata, változtatásokkal Bartók Péter archívumában, Homosassa (Florida) településen van, leltári száma 76TVPFC1. - A hegedű–zongora forma javított lichtpaus másolatai 1. Bartók munkakópiája, az I–II. tételben jelentős átdolgozás, szerkesztés, valamint előkészítő jegyzetek a hangszereléshez, a III. tétel két eltérő, kevésbé javított példányban (a 21. oldalon témavázlat a Kontrasztok III. tételéhez) (Bartók Archívum 4091a–c) 2. Székely Zoltánnak küldött példány (magángyűjteményben) 3. A hegedű–zongorakivonat Boosey & Hawkes 8296-os számú első kiadásának (1941) metszőpéldánya, Bartók javításaival, E. Stein változtatásaival és szerkesztésében (PV 76TVPFC3). - A hegedű–zongorakivonat Boosey & Hawkes 8296-os számú első kiadásának javított korrektúralevonata, 1939 szeptemberéből (az ifj. Bartók Béla-féle gyűjteményben található). - A hegedű–zongorakivonat első kiadásának javított példánya (Bartók Péter gyűjtemény, 76TVPFC2-es száma). - A partitúra autográf lichtpaus tisztázata (Bartók Péter archívum, 76FSID1-es szám). - A partitúra javított lichtpaus másolata hibajegyzékkel (BP archívum 76FSFC1–2); a Boosey & Hawkes 9003-as partitúra első kiadás, 1946, metszőpéldánya lappang. - A B&H partitúra első kiadás javított korrektúralevonata Bartók széljegyzeteivel (Washington, Library of Congress, Moldenhauer Archives, Hungarian box). ### Negyedhangúság Bartók egy tanulmányában már 1920-ban felvetette a harmad- és negyedhang hangközök alkalmazásának lehetőségét, bár a technikai nehézségek miatt nem bízott ennek közeli lehetőségében. Ebben a műben alkalmazta először ezt a technikát, az első tétel hármas fortisszimóval jelölt tremolója után. Bartók még egy művében alkalmazott negyed-, illetve harmadhangúságot, a szintén hegedűre íródott Szólószonáta IV., Presto tételében, de végül a Yehudi Menuhin által játszott, félhangokra egyszerűsített forma terjedt el. ## Ismertebb felvételek - Székely Zoltán, Willem Mengelberg, Concertgebouw Zenekara, 1939 (a premierről készült felvétel). - Yehudi Menuhin, Wilhelm Furtwängler, Philharmonia Zenekar, (London, 1953. szeptember 12–13., Abbey Road Studios, 1. stúdió) (a Szólószonátával együtt) (Legutóbbi kiadás: Naxos Historical 8.111336, az I. hegedűszonátával. [1947]) - Ivry Gitlis, Jascha Horenstein, Bécsi Szimfonikus Zenekar - Yehudi Menuhin, Doráti Antal, Új Philharmonia Zenekar – EMI 5 85487 2 (London, 1965. február, Kingsway Hall) (Bartók valamennyi vonós–zenekari művével és a Szólószonátával) - Kovács Dénes, Lukács Ervin, Budapest Filharmonikus Zenekar – HCD 31041–1970 (az I. hegedűversennyel együtt). - Midori, Zubin Mehta, Berlini Filharmonikus Zenekar – SK 45941–1990 (az I. hegedűversennyel együtt). - Pinchas Zukerman, Leonard Slatkin, Saint Louis Symphony Orchestra – RCA Red Seal (BMG), 60749–2-RC. A felvétel helyszíne a St. Louis-i Powell Symphony Hall, ideje 1990. november 20., 24., és 25. (a Brácsaversennyel együtt). - Anne-Sophie Mutter, Ozava Szeidzsi, Boston Symphony – DGG B0004049–02–1991 (egy Henri Dutilleix- és egy Igor Stravinsky-darabbal együtt). - Szabadi Vilmos, Solti György, London Philharmonic Orchestra – PHILIPS PHLP 6801 (CDV) 1992. - Szabadi Vilmos, Ligeti András, Magyar Állami Hangversenyzenekar – HCD 31543. A felvétel Budapesten, 1993. január 23-án és 24-én készült. - Pauk György, Antoni Wit, Lengyel Rádió Katowicei Szimfonikus Zenekara – Naxos 8.554321 A felvétel a Lengyel Rádió hangversenytermében készült, 1997. december 13. és 15. között. (Az I. hegedűversennyel) - Gil Shaham, Pierre Boulez, Chicago Symphony Orchestra – Deutsche Grammophon, 1999 (Bartók első és második rapszódiájával együtt). - Kelemen Barnabás, Kocsis Zoltán; Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Hungaroton – SACD 32509. 2010. szeptember 2–3., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem.

Főtér (Brassó)

A brassói Főtér vagy Tanács tér (, ) a városerőd központja és fontos turisztikai látványossága, a város legismertebb és leglátogatottabb helye, emellett Románia egyik legnépszerűbb látnivalója. Arculatát a régi városháza uralja, magát a teret öt kompakt házsor szegélyezi, melyeket az egykori hetivásárok jellemző termékeire utalva neveztek el: Búzasor, Virágsor, Gyümölcssor, Kádársor, Lensor. A Balkán és a Nyugat találkozásánál fekvő Brassó már a középkortól kezdve fontos kereskedelmi központnak számított, és a Főtér közel hétszáz éven keresztül a város fő vásártere volt, ahol a heti- és éves vásárokat tartották. A 14. század elején még a falakon kívül helyezkedett el, majd miután a városerőd északkeleti irányban terjeszkedett, annak középpontjába került. A teret felvigyázó őrtorony mellé a szűcsök céhe kőgalériát épített; erre 1420 után a városi tanács egy új szintet emelt, és városházaként (Tanácsház) kezdte használni. Jelenlegi mérete és formája a 16. századból származik; ekkor újították fel a teret szegélyező házakat, és ekkor építették a műhelyeknek és fedett piacnak helyet adó Árucsarnokot is. Méretei ellenére a tér nem tudta befogadni a sok árust, így a környező utcákat is kinevezték vásártérnek. Magukban a házakban gazdag szász patriciuscsaládok laktak, a középkori német településekre jellemzően a klasszicista és barokk stílusú épületek homlokzatának földszintjén árkádok voltak. Az 1689-es tűzvész a legtöbb épületet elpusztította; a ma látható házak java része a 18. és 19. században épült historizáló reneszánsz stílusban. A Főtéren volt Brassó legelső köztéri kőburkolata, legelső többemeletes háza; itt vezették be legelőször a közvilágítást, és egy időben vasút is közlekedett. A 20. században a vásárok megszűntek, a teret leaszfaltozták, parkolóként és autóbusz-pályaudvarként használták, a régi városházában pedig múzeumot rendeztek be. A tér az 1980-as években nyerte el jelenlegi kinézetét; ekkor a lensori oldal kivételével gyalogos sétálózónává alakították át, a házakat kijavították és felújították, a régi városháza elé pedig szökőkutat építettek. Napjainkban az épületekben éttermek, üzletek, szállodák, múzeumok működnek, a téren pedig különböző rendezvényeket tartanak. A 34-ből 30 épület szerepel a romániai műemlékek jegyzékében. ## Elnevezése Legelőször 1480-ban említik Mart (vásár) néven. 1520-as okmányokban a latin Forum, forum circinum, forum teatrum neveket használják. 1573-ban Ringh néven említik, 1590-ben March, 1713-ban Platz, a német nyelvben később a Marktplatz (vásártér) elnevezés honosodott meg. Magyar elnevezései Piactér, Nagypiac, Főtér, 1899–1916 között Ferenc József tér. Román elnevezése 1920–1945 között Piața Libertății (Szabadság tér), 1945–1990 között Piața 23 August (augusztus 23-a a román átállás napja a második világháborúban, a kommunizmus alatt nemzeti ünnep), jelenleg Piața Sfatului (Tanács tér). A Tanács tér elnevezés részben meghonosodott a magyar és német (Rathausplatz) nyelvekben is, és angol nyelvű útikalauzokban is Council Square-ként tüntetik fel. ## Fekvése A Főtér a régi történelmi központ északnyugati részén helyezkedik el, tengerszint feletti magassága 585 méter. A városerőd Quartale Cathariane fertályához tartozott. Több utca találkozik itt: az északnyugati oldal (Lensor) délnyugat felé a Lópiacban (Strada George Barițiu), északkelet felé a Kolostor utcában (Strada Mureșenilor) folytatódik. A délkeleti oldal (Virágsor) északkeleti irányban a Kapu utcában (Strada Republicii) folytatódik, délnyugaton a Johannes Honterus-udvar határolja. Déli irányba, a Hirscher- és Closius-házak között indul az Apollonia Hirscher utca. Kelet felé, a Czeides-ház alatti átjárón keresztül elérhető a Rózsapiac (Piața George Enescu). Rendhagyó módon a város nagytemploma nem a Főtéren helyezkedik el, hanem az azzal szomszédos Honterus-udvarban. ## Története ### Kialakulása A 14. század elején a terület még a korai városerődön kívül, attól északkeletre helyezkedett el. Délnyugat–északkeleti irányban egy patak folyt rajta keresztül, amely itt két ágra szakadt; az egyik ág Óbrassó, a másik Bolonya felé haladt tovább (az előbbi mentén alakult ki később a Kolostor utca, az utóbbi mentén a Kapu utca). A patak fölötti hidat őrtorony vigyázta, a régi városháza helyén. Ezen a területen, megközelítőleg az Árucsarnok helyén tartották az első vásárokat, amelyeket az úgynevezett vásárbíró (Marktrichter) felügyelt a toronyból. A Balkán és a Nyugat találkozásánál fekvő Brassó már a középkortól kezdve fontos kereskedelmi központ volt. A város 1364-ben kapott jogot I. Lajos magyar királytól éves vásárok szervezésére, de a hetivásárok rendezésének hagyománya valószínűleg ennél jóval régebbi. 1369-ben ugyancsak I. Lajostól lerakati jogot (ius stapulae) kapott, ami azt jelentette, hogy a város területén áthaladó külföldi kereskedők kötelesek voltak az áruikat legalább három napon keresztül felkínálni a helyieknek. Az éves vásárt Mindenszentek hetében tartották (később április első hetében és Úrnapja hetén is tartottak), a hetivásárokat kezdetben vasárnaponként, később péntekenként. A 14. század második felében a város északkelet felé terjeszkedett, és megkezdték Brassó várfalainak építését, így a vásártér a város központjába került. Az őrtorony mellé a szűcsök céhe fedett kőgalériát épített, ahol a céh tagjai portékáikat tárolták és árulták. 1420-ban a céh engedélyezte, hogy erre az épületre egy új szintet emeljenek a város tanácsa számára; ez később összeépült az őrtoronnyal, és városházaként (Tanácsház) kezdték használni. ### A 16–18. században A tér a 16. században nyerte el jelenlegi kiterjedését és formáját; ugyanekkor nevezték el az oldalait a hetivásárok jellemző termékeire utalva. Az északkeleti volt a Búzasor (Kornzeile, Târgul Grâului, ahol jellemzően bolgárszegi és hegyvidéki románok vásároltak gabonát a barcasági szász földművesektől), a délkeleti a Virágsor (Blumenzeile, Târgul Florilor) és a Gyümölcssor (Obstzeile, Târgul Poamelor), a délnyugati a Kádársor (Böttcherzeile, Șirul Botelor), az északnyugati pedig a Lensor (Flachzeile, Șirul Inului). Méretei ellenére a tér nem tudta befogadni a sok árust, így a környező utcákat is kinevezték vásártérnek: a jelenlegi George Barițiu utca volt a Lópiac (Rossmarkt, Târgul Cailor), az Apollonia Hirscher utca volt a Halpiac (Fischmarkt, Târgul Peștelui, ez később az Enescu tér területére költözött), illetve a Csergepiac (Kotzenmarkt, Târgul Straielor, bár itt egy idő után zöldséget és gyümölcsöt is árultak), a Diaconul Coresi utca volt a Tehénpiac (Kühmarkt, Târgul Boilor). Ezen túlmenően azt is meghatározták, hogy az egyes céhek tagjai mekkora területet foglalhatnak el sátraikkal. A fát és a takarmányt a városfalon kívül, a Postarét környékén adták-vették. 1520-ban egy kutat említenek a Lensoron, 1524-ben pedig egyet a Virágsoron (ez utóbbit egy arany korona díszítette). 1523-ban a patakon átívelő hidat „hazugok hídjaként” említik (circa pontem lygen), mert úgy tartották, hogy leszakad, ha egy hűtlen asszony rálép. A század közepén építették fel az Árucsarnokot, amelyben a helyi céhek mesterei számos műhelyt rendeztek be, és itt volt a város fedett piaca is. Ugyanekkor a teret szegélyező házak legtöbbjét felújították, reneszánsz stílusban építve át őket. A városháza előtt, a mai szökőkút helyén volt a pellengér, ahol a törvényszegőket nyilvánosan megbotozták; közelében hajtották végre az akasztásokat, karóbahúzásokat, lefejezéseket is. A teret évente két-három alkalommal takarították. Alatta a polgárok alagútrendszert ástak, ahol ostrom és háború esetére élelmiszert tartalékoltak. Az éves vásárok alkalmával Brassó egy keleti bazárhoz hasonlított, ahol román, magyar, német, lengyel, görög, macedón, raguzai, örmény, arab kereskedők találkoztak egymással. A helyi mesterek termékein kívül nyugati áruk és keleti cikkek („res turcales”) is gazdát cseréltek; a 16. században a kereskedés 20-40 százalékát a fűszerek tették ki. A Főtér azonban nemcsak vásárokat és kereskedést jelentett, hanem összefonódott a mindennapi élettel. A környező házakban gazdag szász patriciuscsaládok laktak, a középkori német településekre jellemzően a klasszicista és barokk stílusú házak homlokzatának földszintjén árkádok voltak (ezeket ma már csak az Árucsarnok őrzi). Az 1689-es tűzvész az épületeket kivétel nélkül megrongálta, újjáépítésük több évtizedet vett igénybe. A katasztrófa következtében Brassó elvesztette régi kinézetét; a ma látható házak java a 18. és a 19. században épült, legtöbbjük historizáló reneszánsz stílusban, árkádok nélkül. Falaikat bibliai jeleneteket ábrázoló festmények díszítették. 1737–1739 között a teret kikövezték (ez volt a város első köztéri kőburkolata), 1786-ban építették fel a Búzasoron Brassó legelső kétemeletes házát, 1801-ben pedig bevezették a közvilágítást, amit tizenkét olajlámpa szolgáltatott. 1814-ben még két kutat építettek. ### A 19–20. században 1876-ban a városvezetés kiköltözött a régi városházából, az épületet ezután levéltárként és raktárként használták. 1898 decemberében ünnepséget rendeztek Ferenc József uralkodásának 50. évfordulója alkalmából, melyen Franz Hiemesch polgármester ünnepi beszédet tartott; ebből az alkalomból felvetették a tér átnevezését, és miután 1899 márciusában megkapták a császártól az engedélyt, a Főtér neve Ferenc József térre változott. Hiemesch utódja, Karl Ernst Schnell 1912-ben egy monumentális kút létrehozását tervezte, melyet egy teuton lovag szobra díszített volna, utalva a város 700 évvel korábbi alapítására, azonban ez nem valósult meg. A 19. század végén valóságos versengés alakult ki a földszinti üzlethelyiségeket bérlő kereskedők között, hogy ki tud nagyobb, díszesebb kirakatokat készíteni. A teret szegélyező házak földszintjein kivétel nélkül nagyméretű, díszes, fakeretes vitrinek létesültek, egyesek 6 méter magasak voltak. 1895-ben aszfaltozott járdát húztak a Búzasorra, sarkára pedig egy reklámoszlopot állítottak, amely filmeket és színházi előadásokat hirdetett; ebben az időben honosodott meg a Corso (korzó) elnevezés. A tér a forgalom számára is nyitva állt; a 19. század folyamán a vásárosok szekereit és sátrait fokozatosan kiszorították a bérkocsik, majd később a taxik. 1892-ben adták át a Bertalan–Hosszúfalu-vasútvonalat, melynek a Lensoron is volt egy megállója. 1927-ben a zajra és a szennyezésre hivatkozva felszámolták a megállót és a pályaszakaszt, a megállóhelyet ettől kezdve autóbuszok használták. A trianoni békeszerződés után Erdély – és így Brassó is – Románia része lett. A tér épületei megváltoztak: Peter Bartesch és Albert Schuller városi főépítészek korábbi javaslatai ellenére a lakóházakat – vagyis a Főtér legtöbb épületét – a tulajdonosok átépítették, a homlokzatok díszítéseinek egy részét leverték, a nagy, fakeretes kirakatokat kivétel nélkül eltávolították. A 20. század közepéig a műemlékvédelem csak a fontos középületekre, templomokra terjedt ki, így a lakóházakon bármilyen beavatkozást végezhettek. ### A 20. század közepétől A kommunista hatalomátvételt követő 1948-as államosítás során a házakat kisajátította az állam, az egykori rezidenciákat több (akár hat) kisméretű lakásra osztották és bérlőknek adták ki, a komor földszinti üzlethelyiségekben a korra jellemző gyenge minőségű árukat forgalmaztak. Az épületek a karbantartás hiánya miatt fokozatosan leromlottak. A teret leaszfaltozták, parkolóként és autóbusz-pályaudvarként szolgált. Bár a kommunisták igyekeztek eltörölni a „feudális kor” emlékeit, egy csapat elszánt építésznek sikerült meggyőznie a pártvezetést a Főtér történelmi és építészeti értékéről. Már az 1970-es években építészeti rezervátummá nyilvánították, majd az 1980-as években – a szükséges engedélyek beszerzése után – az épületeket kijavították, felújították, visszaadva régi kinézetüket: egyeseket régi fényképek és rajzok alapján restauráltak (például a 27. számú házat), másokat – képek hiányában – feltételezések, a megmaradt eredeti elemek tanulmányozása alapján (például a 14, 24, 25. számú házakat). A tér az 1987–1989-es átépítés alkalmával nyerte el jelenlegi formáját: az autóforgalmat a lensori oldalra korlátozták, a többi részt gyalogos sétálózónává alakították át. A régi városháza elé szökőkutat építettek, visszaállították a búzasori kutat, az épületeket élénk színekre festették. A kommunizmus bukását követő évtizedekben az épületeket visszaszolgáltatták az eredeti tulajdonosok leszármazottjainak, ma legtöbbjük utcafronti részében éttermek, üzletek, szállodák vannak. Háromban múzeum működik. ## Leírása A tér trapéz alakú, oldalai többé-kevésbé párhuzamosak a várfalakkal, így alakja hasonló az egykori váréhoz. Öt kompakt házsor szegélyezi, a házak telkei keskenyek és hosszúak: a tér felé néző, többségében reneszánsz stílusú homlokzatok legtöbbje 11-15 méter széles, míg a telkek hossza 40-60 méter. Több udvar valóságos utca, ahonnan számos ház bejárata nyílik. A térről kiváló rálátás adódik a Cenkre, a Fekete templomra, valamint a Bácsélen magasodó Fekete és Fehér toronyra. A város egyik leglátványosabb, legismertebb és legélénkebb helye; a Michelin Zöld könyve két csillaggal jegyzi. A TripAdvisor Traveler's Choice 2017-es összesítése szerint Románia tíz legnépszerűbb turisztikai látnivalója között van. Itt tartják a legtöbb szabadtéri ünnepséget, koncertet, kézműves vásárt, kulturális rendezvényt; 1992 óta itt szervezik az Aranyszarvas Fesztivált, télen itt állítanak karácsonyfát. Nyári hétvégeken 16. századi alabárdosoknak öltözött színészek elevenítik fel az őrségváltást. A 34-ből 30 épület műemléknek van nyilvánítva; ezek közül 5 országos, 25 helyi jelentőségű műemlék. Az alábbi listában a számok a jelenlegi házszámokat jelölik. ### A régi városháza Kezdetben a szűcsök céhének épülete állt itt, amire később emeletet húztak a város tanácsa számára, ahol a tanács a panaszosokat fogadta. 1503-ban említik először városházaként, tornyát 1528-ban fejezték be, többször kibővítették. Az 1689-es tűzvészben megsemmisült, újjáépítése több évtizedig tartott. Jelenlegi formáját az 1776–1778 közötti átépítés során nyerte el. A szűcsök egészen 1872-ig, a céhek megszüntetéséig birtokolták a földszinti helyiségeket. 1876-ban a városvezetés a Kapu utcai új épületbe költözött, a régi városházát ezután levéltárként és raktárként használták, többször tervbe vették a lebontását. 1949-től itt van a Brassó Megyei Történeti Múzeum. Négyzet alaprajzú, kétszintes épület pincével, földszinttel, emelettel, és kiépített manzárddal. A hétszintes torony a keleti oldalba, az épület legrégibb részébe van beépítve. Bejárata a nyugati homlokzatból nyílik, belső kialakítása szabálytalan, tükrözve a fokozatos bővítés esetlegességeit. Három szintjén, 17 teremben a megyei múzeum kiállítása tekinthető meg, mely gazdagon mutatja be Brassó történetét. ### Búzasor A Búzasor (Kornzeile) vagy Korzó a Főtér északkeleti oldala, képét az ortodox templom uralja. A legtöbb ház földszintjén éttermek és kávézók vannak, előttük napernyők alatt asztalok várják a turistákat. - Trauschenfels-ház (a Főtér és a Kolostor utca sarkán), 1852-ben építtette Friedrich Schneider vaskereskedő egy korábbi ház helyén. Schneider után lánya, Josephine von Trauschenfels örökölte. Háromszintes, masszív épület, földszintjén 1894-ig kovácsműhelyek működtek. 1894-ben Alexander Drechsler megvásárolta a földszinti helyiségeket, és a válaszfalakat eltávolítva kávéházat alakított ki, mely 1895 januárjában nyílt meg. - 1\. Albrichsfeld–Kamner-ház, kétszintes, P alaprajzú épület gótikus és reneszánsz elemekkel, melyek többszöri átépítésre utalnak. A portál felső része 1587-ből való, az ajtótok ennél régebbi. A földszinti termek falait gazdag reneszánsz falfestmények díszítették, amelyek egy átépítés során sajnálatos módon megsemmisültek. A belső udvarból állítólag alagutak vezettek a városházába és a várfalon kívülre. - 2\. Vasady-ház, háromszintes épület, manzárddal és pincével; eredetileg a 16. századból származik, később többször újjáépítették. - 3\. Főtéri ortodox templom és a hozzá tartozó épületek és paplak. A románok 1833-ban ezen a helyen építettek kápolnát, melyet kezdetben csak hátulról, a Rózsapiac felől lehetett megközelíteni, mivel a város határozata értelmében nem nyílhatott bejárata a Főtérről. A mai templom a bécsi görög templom modellje alapján, Brus szász építész tervei szerint épült 1895 és 1896 között; az utcafronti, bizánci stílusú épület mögött helyezkedik el (melyet szintén 1896-ban építettek). Korábban itt állt Brassó legelső, 1786-ban épített kétemeletes lakóháza. - 4\. Czeides-ház, kétszintes, négy szárnyból álló épület; az alatta húzódó, boltíves átjáró összeköti a Főteret a Rózsapiaccal. A 19. században Petrus Czeides centumvir otthona volt. 1849 márciusában itt szállt meg Bem József tábornok, és a ház erkélyéről intézte beszédét a brassóiakhoz. A 20. század elején itt működött a Deutsche Kasino német irodalmi kör. - 5\. Wallbaum-ház, kétszintes, L alaprajzú épület. 1924-ben jött létre két 16. századból származó, a 18. században felújított ház egybeépítéséből. 1720-ban Johann Albrich orvos itt nyitotta meg Zum Schwarzen Adler (Fekete sas) gyógyszertárát, a város negyedik patikáját (utódai később átkeresztelték Schutzengel, vagyis Őrangyal névre). - 6\. Fabritius-ház, szintén a 16. századból származó, majd később újjáépített épület, egykor a gazdag Fabritius kereskedőcsalád tulajdona. - 7\. Mandl-ház, az 1890-es években emelt, háromszintes épület; korábban egy kisebb, kétszintes épület állt itt. Négy szárnya egy belső udvart fog közre, a telek hátsó részén egy- és kétszintes házak vannak. Az 1940-es években átépítették. - 8\. 16. századból származó ház, két-, illetve háromszintes, E alaprajzú. A szomszédos, 9. szám alatti épülettel egybenyílik mind a földszint, mind az emelet szintjén. - 9\. Honigberger-ház, 1852-ben épült háromszintes épület. Élete végén itt lakott Johann Martin Honigberger erdélyi szász orvos, gyógyszerész, orientalista. 1904–1948 között itt volt Heinrich Zeidner 1867-ben alapított kiadója és könyvesboltja. ### Virágsor és Gyümölcssor A Főtér délkeleti oldalának északkeleti részét (a Kapu utca felé) Virágsornak (Blumenzeile), délnyugati részét (az Apollonia Hirscher utca és a Honterus-udvar között) Gyümölcssornak (Obstzeil) nevezik. A 18. század elején Lenvászonsor (Leinwandzeile), illetve Rövid-sor (Kurze Zeil) neveken is ismerték őket. - 10\. 1930 körül épített, masszív, neoreneszánsz és art nouveau elemekkel díszített épület; itt volt a Luther-vendéglő, a brassói elit egykori találkozóhelye. A belső udvarban elhelyezkedő U alakú, kétszintes, 18. századi ház műemlékként van nyilvántartva. A belső udvarból átjárás nyílik a Tehénpiac 2. szám alatti ház udvarába. - 11\. 17–18. századi kétszintes ház; négy szárnya két keskeny belső udvart fog közre. - 12\. L alaprajzú, kétszintes ház, közös bejárata és udvara van a szomszédos, 13. szám alatti házzal. - 13\. Három szárnyból álló, téglalap alaprajzú ház; itt volt a Mohrenapotheke (Szerecsen-patika, románul La Arap), melyet 1733-ban alapított Georg Boltosch, és egészen 1949-ig működött. - 14\. Árucsarnok, egyéb nevein Kereskedőház vagy Hirscher-ház, 1541–1545 között épült Apollonia Hirschernek, Lukas Hirscher városbíró özvegyének támogatásával a brassói céhek számára. Alaprajza és elrendezése teljes egészében megegyezik a középkori német árucsarnokokéval, pusztán szerényebb külsőjével tér el azoktól. A mesterek az épületben rendezték be műhelyeiket és üzleteiket, az árut a pincében tárolták. Az épületet több alkalommal átépítették, majd 1960-ban visszaállították eredeti formáját; jelenleg éttermeknek, üzleteknek, cégeknek ad otthont. - 15\. és 16. Closius–Hiemesch–Giesel-házak, 1566-ból származó, a 18. és a 19. században reneszánsz stílusban újjáépített, három összeépült házból álló épületegyüttes. Számos generáción keresztül szász patriciuscsaládok rezidenciája volt. A földszinti helyiségeket reneszánsz, az emeletieket klasszicizáló szekkók díszítik. A közelmúltban különös gonddal felújították, a Closius-házban nyílt meg Brassó Városi Civilizációjának Múzeuma. - 17\. Cziegler-ház; ezen a helyen volt a város legelső, legelőször 1512-ben említett gyógyszertára, amely a kolostorok és nemesi udvarok officináihoz hasonlóan működött. A telek jelenlegi háza 1781-ből származik, kezdetben Andreas Cziegler, majd Radu Orghidan kereskedőké volt. 1850-ben átvette a brassói takarékpénztár, majd a 19. század végén az evangélikus egyházközség. ### Kádársor A Kádársor (Böttcherzeile vagy Fassbinderzeile) a Főtér délnyugati oldala, a Honterus-udvar és a Lópiac között. A 18. században a Gyapjúsor (Baumwollzeile) elnevezést is feljegyezték. - 18\. Filstich–Plecker-ház, két lakóházból álló épületegyüttes, mely a város két gazdag patriciuscsaládjának adott otthont. A Filstich-házban volt 1843–1948 között a Hesshaimer kereskedőcsalád Zum weißen Löwen (Fehér oroszlánhoz) cége és üzlete. A Plecker-házban volt 1886–1948 között a nagyszebeni Albina Bank brassói fiókjának székhelye. Az 1950-es években a homlokzatot átépítették, a földszinti helyiségeket egybenyitották, és itt rendezték be a Carpați üzletet. - Benkner-ház (a Főtér és a Lópiac sarkán), klasszicista stílusú saroképület. A 16. században itt lakott Johannes Benkner városbíró, aki többek között a Honterus-gimnázium bőkezű támogatója volt, és tevékeny részt vett a brassói papírmalom alapításában. A 19. században a Plecker család lakta, jelenlegi formája 1872-ből származik. Az emeleten van jelenleg a román Szociáldemokrata Párt brassói fiókjának székhelye. ### Lensor A Lensor (Flachszeile) a Főtér északnyugati oldala, hosszában háromsávos, kétirányú út húzódik. Több házban szálloda működik. - 19\. Stefanovitsch-ház, 19. századi kétszintes épület. - 20\. Schutz-ház, egyes források szerint Schuller Wendelin-ház, mai formáját a 20. század elején nyerte el. Brassó első fémvázas magánháza. - 21\. Háromszintes, keskeny homlokzatú, eredetileg a 15. századból származó épület; az udvar felőli oldal magában foglalja a régi belső várfal maradványait. Közös bejárata és udvara van a szomszédos, 22. szám alatti házzal. - 22\. Háromszintes, 16. századból származó, a 18. században újjáépített F alaprajzú épület. - 23\. Safrano-palota, 1870 körül emelte a görög Safrano kereskedőcsalád. Az utcafronti épület háromszintes, klasszicista díszítéssel; mögötte a kétszintes szárnyak egészen a Graft-bástyáig nyúlnak. Itt lakott egy időben Alexandru Vaida-Voevod román politikus, aki feleségül vette Elena Safranót. - 24\. 18. századi kétszintes ház, 1889-ben itt nyílt meg Thomas, Scheeser és Galtz La Curtea de Fier (Vasudvar) kovácsműhelye. - 25\. Casa Mureșenilor, 1860-tól itt lakott Iacob Mureșianu tanár, lapszerkesztő, politikus. Az épület több, mint fél évszázadon keresztül adott helyet a Gazeta de Transilvania újság szerkesztőségének. Jelenleg múzeum működik benne, emléket állítva a Mureșanu családnak, a 19. századi román kulturális és politikai élet egyik meghatározó szereplőjének. - 26\. Czell-palota, egykor Brassó egyik legelőkelőbb épülete volt. 1903-ban építette Friedrich Czell iparos, a telken álló három ház lebontása után. 1928–1948 között itt működött a brassói takarékpénztár, jelenleg a Román Nemzeti Bank brassói fiókjának székhelye. Mögötte egy kisebb lakóépület van, amelynek bejárata a Várkert sétányra nyílik. - 27\. Seuler-ház, a 18. század első felében a Seuler, majd a Herbertsheim család lakta. 1767-ben a tulajdonosok eladták a városnak, és a városi őrség parancsnokának lett a rezidenciája. Brassói látogatásaik során itt szálltak meg a Habsburg uralkodók. Neoklasszicista stílusú homlokzatát korinthoszi oszlopfők díszítik. - 28\. és 29. Kétszintes, 16. századból származó, a 18. században újjáépített épületek.

Ión felkelés

Az ión felkelés alatt az i. e. 499–493 közötti, a perzsa uralom elleni görög lázadásokat kell érteni, melyek Iónia, Aiolisz, Dórisz, Kária és Küprosz (Ciprus) területén törtek ki. Ezek egyik fő oka az volt, hogy a városokban Arisztagorasz és Hisztiaiosz türannoszok uralma perzsa támogatásra épült. Iónia városait még i. e. 540-ben elfoglalták a perzsák, és a térség a birodalom egyik szatrapiájának része lett. I. e. 499-ben Arisztagorasz a király hatalmát kívánta megerősíteni, ezért Artaphernésszel hadjáratba indult Naxosz megerősített erődje ellen, de végül elbuktak. Arisztagorasz attól félve, hogy elveszti türannoszi pozícióját, felkelést szított korábbi ura, I. Dárajavaus perzsa király ellen. I. e. 498-ban az iónok, Athén és Eretria segítségével a lüdiai Szardeisz ellen indultak, amelyet elfoglaltak, majd megsemmisítettek. Az iónok visszatértekor azonban a perzsák Epheszosznál megtámadták és legyőzték őket. Ez volt az egyetlen ión offenzíva a felkelés alatt, amely a következő években a perzsa hadsereggel való szembeszállást megalapozta. A perzsa válasz i. e. 497-ben érkezett három ütközet során, amelyekben a külső területeket támadták. Ekkor kapcsolódott be a felkelésbe Kária perzsa terület. A kezdeti sikerek után Dauriszesz perzsa tábornokot a pédaszoszi ütközetben legyőzték, és i. e. 496-ra patthelyzet alakult ki. I. e. 495-ben a perzsa hadsereg és tengerészet Milétosz ellen vonult. Az ión tengerészet Ladé szigeténél szállt velük szembe, de vereséget szenvedtek itt, majd Szamoszban is, és Milétosz elpusztult. E kettős ión vereség megpecsételte a lázadást, és a következő évben az iónok békét kötöttek. Mivel Athén is támogatta a felkelést, így ez a lázadás robbantotta ki a görög–perzsa háborúkat. Az első perzsa hajók i. e. 492-ben indultak el a görögök ellen. ## Történelmi források A kutatók által leginkább elfogadott történelmi forrás a témában Hérodotosz görög történetíró műve. Hérodotoszt a történetírás atyjának is nevezik, aki Kária szatrapijából származott, és a görög–perzsa háborúk csatáit is ő jegyezte le. Sokkal később, az ókori történetírók folytatták Hérodotosz munkáját, köztük Thuküdidész. Tanulmányozva elődje írásait, munkáját ő is ugyanott kezdte. Plutarkhosz kritizálta Hérodotoszt a Hérodotosz rosszindulata című művében, és az ő negatív látásmódját tanították még a reneszánsz korban is, annak ellenére, hogy Hérodotosz műve nagyon népszerű volt. A modern álláspont szerint Hérodotosz alapvető munkát végzett, bár kronológiája és az adatai nem mindig reálisak. Több történész szerint az akkori hatalom kívánalmai szerint írta ezeket a műveket és történeteket. ## Előzmények A mükénéi korban számos görög telepedett le Kis-Ázsiában. Három törzsi közösséget alkottak: aiolok, iónok és dórok. Az iónok Lüdia és Kária partjainál tizenkét nagyobb városban telepedtek le, amelyek egy része már korábban létező hettita település volt: Milétosz (főváros), Priéné és Müosz Káriában; Epheszosz, Kolophón, Lebedosz, Teósz, Klazomenai, Phókaia és Erüthrai Lüdiában; Szamosz és Khiosz szigetek. Az ión városok függetlenek voltak mind területileg, mind kulturálisan. Függetlenek voltak mindaddig, amíg II. Alüattész lüd király elfoglalta Milétoszt, de a konfliktus egyezménnyel zárult, amelyben a város belső autonómiát kapott. Ugyanabban az időben a lüdök a médekkel voltak hadban, amely végül szintén egyezménnyel ért véget. Ebben meghatározták, hogy a Halüsz folyó lesz a határ a két állam között. Évtizedekkel az ión felkelés előtt Peiszisztratosz athéni türannosz Naxosz szigetén pártfogoltját, Lügdamiszt juttatta hatalomra, akit Spárta korábban elűzött. Az új uralkodó egy arisztokratikus rendszert épített ki, ami az i. e. 6. század végéig fennmaradt. A lüdök elleni háború idején II. Kurus perzsa király (Nagy Kürosz) levelet küldött az iónoknak, hogy lázadjanak fel a lüd uralom ellen. Miután II. Kurus legyőzte a lüdöket, az ión városok a korábbi státuszukat kívánták megtartani, amit Kroiszosz alatt élveztek, de ezt a perzsa király megtagadta, mivel korábban nem kapott tőlük segítséget. Az iónok ekkor lázadni kezdtek, így II. Kurus a méd parancsnokot, Harpagoszt küldte ellenük. Mazarész és Harpagosz parancsnokok egész Kis-Ázsiát el tudták foglalni, mivel olyan új haditervet alkalmaztak, amit a görögök nem ismertek ki. Harpagosz először Phókaia városát foglalta el, amelynek lakosai Szicíliába menekültek, de később visszatértek. Teósz város lakóinak egy része is elmenekült, de az iónok maradtak. Az iónok legyőzése után a perzsák rájöttek, hogy Ióniát bonyolult kormányozni. II. Kurus ezért egy szövetségi rendszert dolgozott ki, amivel könnyebb volt az adminisztráció, ahogy például Júdeában. Innen származik az oszd meg és uralkodj kifejezés is, ezzel az ión belső harcokat is megszüntette. Az ión poliszok vezetőinek nehéz volt közvetíteni a perzsák és a lakosok között, ami nem is volt mindig sikeres, ennek is köszönhető az ión felkelés. Negyven évvel Iónia elfoglalása után, I. Dárajavaus (I. Dareiosz) uralkodása idején, Arisztagorasz Milétosz türannosza bizonytalan helyzetbe került. Hisztiaiosz, Arisztagorasz nagybátyja i. e. 513-ban segített a perzsa királynak európai hadjárataiban, ezért tanácsadó lett a királyi udvarban, Szúzában. Amikor elfoglalta új pozícióját, a milétoszi trónra Arisztagorasz került. A Milétoszba menekült naxosziak kérték a türannoszt, hogy foglalja el a szigetet, amely fellázadt a király ellen. Ezzel meg tudta erősíteni pozícióját Milétoszban, de a hadjárat végrehajtásához Arisztagorasz Lüdia perzsa satrapájának, Artaphernésznek a segítségét kérte, aki az uralkodó, Dareiosz testvére volt. I. e. 500-ban Artaphernész flottát bocsátott Arisztagorasz rendelkezésére a tekintélyes perzsa főparancsnok, Megabatész vezetése alatt. A perzsa király is támogatta a hadjáratot, és a milétoszi türannosz össze tudott gyűjteni 200 triérészt. ## Naxoszi hadjárat I. e. 499 tavaszán Artaphernész kinevezte Megabatészt a hadak vezetőjévé, és ezt követően elindult a flotta Milétoszból Naxosz szigetére. A lüdiai–ión hadjárat gyorsan kudarcba fulladt, Arisztagorasz és Megabatész ellenállásba ütközött. Hérodotosz megemlíti, hogy Megabatész küldötteket indított a szigetre, akik elárulták az invázió tervét. Lehetséges, hogy ez a történet csak kitalált, amivel Arisztagorasz a vereségét magyarázta. Az biztos, hogy a naxosziak felkészültek voltak. A milétoszi türannosz négy hónapon keresztül ostromolta a szigetet, de ezután elfogyott a pénze, ezért hazatért. ## Az ión felkelés kezdete Arisztagorasz a Naxosz elleni hadjárat bukása után nehéz helyzetbe került, mivel nem tudta kifizetni Artaphernészt és hadseregét, valamint magára haragította a perzsa kormányzatot is. Elkeseredett kísérletként, hogy mentse magát, felbujtotta a neki alávetett iónokat, hogy keljenek fel a perzsák ellen. Segítette őt apósa, Milétosz volt türannosza, Hisztiaiosz is, aki ekkor Dareiosz tanácsadója volt. I. e. 499 őszén Arisztagorasz összehívta a milétoszi tanácsot, amely előterjesztett egy tervet a lázadásra. Ekkor Milétosz városába érkezett Hisztiaiosz, aki követelte, hogy támadást indítsanak a perzsa hatalom ellen. Hérodotosz leírja, hogy Hisztiaiosz vissza akart térni Ióniába, mivel korábban Dareiosz elűzte onnan. Arisztagorasz azonnal megindította csapatait az Óperzsa Birodalom ellen, így meg tudta tartani a hatalmat. A satrapa hadseregéhez, amelyet Artaphernész hozott létre még Káriában, további görög városok is csatlakoztak: Kümosz, Mülasza, Termera és Mütiléné, (Dórisz és Aiolisz szatrapiákban). A milétoszi türannosz ekkor képviselőket küldött a városokba, hogy ott megdöntsék a helyi türannosz hatalmát, és a nép kezébe adja az irányítást. Néhány türannoszt megöltek, másokat elűztek. Ezzel sikerült a görög poliszokat rábírni a felkelésre, és ezután az európai görögökhöz fordult támogatásért. I. e. 499 telén először hajózott el Spártába, hogy I. Kleomenésztől támogatást kérjen, de ő ezt megtagadta. Ezután Athénban próbálkozott. Athénból nem sokkal korábban elűzték Hippiasz türannoszt, és a népgyűlés nagyon félt a visszatértétől. Ezért annak ellenére, hogy i. e. 508-tól hivatalos szövetségesei voltak a Perzsa Birodalomnak, a demokrácia megvédése miatt elvben csatlakoztak az iónokhoz. Néhány évvel később Hippiasz spártai segítséggel vissza akart térni Athénba, de a terve végül nem sikerült. Emiatt a volt türannosz elutazott Artaphernész satrapához Szardeiszba, és a segítségét kérte. Az athéniak elküldtek egy diplomatát, hogy lebeszélje az ión vezért Athén megtámadásáról, különben két erővel kellene harcolnia. Másik érvük az volt, hogy Athénnak is ellensége az Óperzsa Birodalom, hiszen Iónia valamikor Athén kolóniája volt. Arisztagorasz is sikereket ért el Eretria vezetőjével történő tárgyalása során, bár nem tudni, miért egyezett bele a szatrapia a felkelésbe. Valószínűleg kereskedelmi előnyöket remélt. Hérodotosz szerint azért vállalta a támogatást, mert korábban Milétosz is segítette a Halkida ellen. ## Ión offenzíva A tél folyamán Arisztagorasz folytatta a felkelés terjesztését. Vissza kívánta telepíteni a paiónokat ősi hazájukba, Phrügioszba, mert onnan még I. Dárajavaus perzsa király telepítette ki őket. Hérodotosz szerint ez provokáció volt. ### Szardeisz A balkáni görögség reguláris segítsége jelképes volt, Athén ugyanis félt a perzsa-athéni viszony megromlásától, végül I. e. 498 tavaszán a húsz athéni és öt eretriai triérész athéni csapatokat vitt Epheszoszba. Itt ión, phókaiai és irreguláris csapatok csatlakoztak hozzájuk, és Artaphernész székhelye, Szardeisz ellen vonultak. Artaphernészt – aki csapatainak többségét Milétosz ostromára küldte – ez váratlanul érte. Hátrányos helyzete ellenére azonban vissza tudott vonulni a fellegvárba, és tartotta azt. Bár a görögöknek nem sikerült elfoglalniuk a fellegvárat, de a várost kifosztották. A fosztogatás alatt gyújtott tüzek elharapóztak, és Szardeisz porig égett. Egyes források szerint, amikor I. Dárajavaus perzsa király meghallotta, hogy mi történt, bosszút esküdött, és megbízott egy szolgát, hogy naponta háromszor emlékeztesse esküjére: „Felség, emlékezzen az athéniakra!”. Részleges sikerük után, a közeledő perzsa erősítés miatt a görögök kénytelenek voltak visszatérni Epheszoszba. Útközben azonban meglepte őket a perzsa hadsereg és katasztrofális vereséget mért rájuk. Az athéniek gyorsan hajóra szálltak, és visszatértek Görögországba. ### Epheszosz ostroma Hérodotosz szerint a perzsa hadsereg – miután értesült Szardeisz elestéről – megindult Artaphernész megsegítésére. Amikor megérkeztek, megtudták, hogy a görögök továbbvonultak Epheszoszba. Tom Holland történész megerősíti, hogy a főleg lovasságból álló perzsa hadsereg, annak gyorsasága miatt, hamar utolérte a görög hoplitákat. A perzsa lovasság jellemzően dárdákkal és pajzzsal harcolt, és a szinkronizált mozgások megbénították az ellenséget. A demoralizált és fáradt görög harcosoknak nem volt esélyük a perzsákkal szemben. Az Epheszosztól nem messze lezajló csatában végleg vereséget szenvedtek. A görögök többségét megölték, és elfogták Eualküdoszt, az eretriai parancsnokot is. Az ión túlélők a városaikért indított küzdelmet otthagyták, a tengerentúli görögök pedig hazautaztak Európába. ### A felkelés terjedése Miután a görögök vereséget szenvedtek Epheszoszban, az athéniak felbontották a szövetséget az iónokkal, mert belátták, hogy Arisztagorasz könnyű zsákmány a perzsa hadseregnek. Az iónok folytatták a felkelést, mert úgy gondolták, hogy a perzsáknak nincs utánpótlása, így kimerülnek egy idő után. Az iónok elfoglalták Hellészpontoszt és Büzantiont. Ezután Kária is bekapcsolódott a felkelésbe. Miután Küproszra is megérkezett a hír, hogy több területen kirobbant a felkelés, ők szintúgy csatlakoztak. ## Perzsa ellentámadás Hérodotosz elbeszélése Epheszosz ostroma után kronológiailag nem világos, de a történészek egységesek abban, hogy a szardeiszi és az epheszoszi események i. e. 498-ban történtek. Hérodotosz emellett megemlíti, hogy Küprosz egy évvel később szenvedte el a perzsa ostromot. Továbbá: > „Dauriszesz, Hiamész és Otanész, perzsa parancsnokok, akik elvették Nagy Dareiosz leányait, üldözték azokat az iónokat, akik Szardeiszt elfoglalták és elsüllyesztették hajóikat. Ezek után elfoglalta és elpusztította ezeket a városokat.“ Ez arra utal, hogy a perzsa tábornokok az epheszoszi csata után rögtön megkezdték az ellentámadást. Hérodotosz megerősíti, hogy Dauriszesz a Hellészpontoszon azokat a városokat foglalta el, amelyeknek Epheszosz ostroma előtt nem volt köze a felkeléshez. A történészek úgy vélik, hogy ezután egy évig nem történt harci cselekmény, majd a perzsák megindultak Kariába. Hérodotosz egy évvel korábbra teszi ezt a támadást. ### Küprosz Amatosz kivételével, Küprosz királyságaiban kitört a felkelés, amelynek élére Onészilosz állt. Onészilosz a küproszi Szalamisz királyának, Gorgosznak volt a testvére. Mivel a király ellenezte a lázadást, Onészilosz elmozdította őt a trónról, Gorgosz ez után Perzsiába menekült. Onészilosz, szövetségeseivel megtámadta Amatoszt, amelyet a következő évben, i. e. 497-ben foglalt el. Ezt követően a perzsák, Artibiosz parancsnoksága alatt hadjáratot indítottak a sziget ellen. Onészilosz ennek hírére követeket küldött Ióniába, hogy erősítést kérjen, de a föníciai flottától támogatott perzsa sereg ekkorra már megérkezett Küproszra. Az iónok szövetséges seregei megtámadták és legyőzték a tengeren a föníciai flottát, ugyanekkor a küprosziak szárazföldi csatában értek el kezdeti sikereket, és megölték a perzsa sereg vezetőjét, Artibioszt. Két görög kontingens átpártolása a perzsákhoz, azonban megfordította a csata kimenetelét, és végül a perzsák győzték le a teljes küproszi haderőt, és végül megölték Onésziloszt, a felkelés vezetőjét is. A perzsák ezzel visszafoglalták a szigetet, az iónok pedig hazahajóztak. ### Hellészpontosz A perzsák i. e. 497-ben Kis-Ázsiában összpontosították erejüket a három parancsnok, Dauriszesz, Hiamész és Otanész vezetése alatt. Hérodotosz szerint erre a felosztásra azért volt szükség, hogy a hadvezérek, a három részre osztható haderő miatt, három különböző célpontot tudjanak egyszerre támadni. Dauriszesz, aki a hadsereg legnagyobb egységét vezette, a Hellészpontosz elfoglalását tervezte. Városról városra haladva vették be a területeket (Dardan, Abüdosz, Perkote, Lampszakosz és Paesz). E városok mindegyike Hérodotosz szerint egy teljes nap alatt esett el. Amikor hallották, hogy Káriában is felkelés tört ki, a perzsa sereg délnek vette az irányt. A források szerint Kariában a felkelés i. e. 497-ben kezdődött. Hiamész, csapatával a Márvány-tenger vidékére vonult, ahol elfoglalta Khiosz városát. Ugyanakkor, amikor Dauriszesz Káriába ment, Hiamész folytatta a hadműveleteket a Hellészpontoszon, ahol több eoliai város is perzsa fennhatóság alá került. Hiamész halála után, csapatai egyesültek Otanész és Artaphernész seregével, és Iónia felé indultak. ### Kária #### Marszüaszi csata Miután kirobbant a felkelés Káriában, Dauriszesz rögtön elindította hadseregét, és a Marszüasz folyóig (ma Çine) jutott, ahol a „fehér lépcsők” mellett letáboroztak. Pixodórosz, Mauszólosz káriai satrapa fia, a káriaiakkal megállt a folyó mellett, és hátrálást színlelve próbálta az ellenséget támadásra kényszeríteni. Ez az ötlet nem vált be, ezért a folyó túlpartján tábort ütöttek. A perzsák ekkor támadásba lendültek, és végül nagy áldozatok árán, legyőzték a káriai haderőt. Hérodotosz leírja, hogy a káriaiak , míg a perzsák 2000 főt vesztettek. #### Labraundai csata A marszüaszi csatát túlélők visszavonultak a zeuszi szent ligetbe, Labraundába, ahol felajánlották a perzsáknak, hogy elhagyják Ázsia területét. A tárgyalás idején érkezett meg a milétoszi hadsereg, és újabb csata kezdődött. A perzsák legyőzték a káriai–milétoszi csapatot. A csatában Milétosz hatalmas veszteséget szenvedett. #### Pédaszoszi csata A kettős perzsa győzelem után Dauriszesz elkezdte kiszorítani a görögöket a szárazföldről a tenger felé, de a káriaiak a Pédaszosz melletti úton ellenálltak. Hérodotosz szerint ez a csata a labraundai után nem sokkal történt, de modern kori történészek szerint, akár egy év is eltelhetett a két ütközet között. A perzsák éjszaka érkeztek Pédaszoszhoz, a káriaiak itt lesből megtámadták őket, és Dauriszeszt, valamint több parancsnokot megöltek. A sikertelen pédaszoszi csata után i. e. 495-ig szüneteltek a hadműveletek. ### Iónia A harmadik perzsa hadsereg Otanész és Artaphernész vezetése alatt Iónia és Aiolia ellen vonult. A perzsa ellentámadás tetőpontjaként, amikor már tudni lehetett, hogy a perzsák leverik a felkelést, Arisztagorasz lemondott a pozíciójáról, és kíséretével Trákiába indult, amelyet I. Dárajavaus odaígért Hisztiaiosznak az i. e. 513-as hadjárat után. Hérodotosz, akinek rossz véleménye volt Arisztagoraszról, ezért egyértelműen gyávának titulálta. A mai történészek is úgy vélik, hogy a milétoszi volt türannosz valóban elmenekült Trákiába, de ennek az volt a célja, hogy további forrásokat keressen a felkeléshez. Vannak olyan vélekedések is, mely szerint önként vonult száműzetésbe. ## A felkelés vége ### Ladéi csata I. e. 494-ben, hat évvel a felkelés kezdete után, a perzsa hadsereg újra megindult az iónok ellen. Egy szárazföldi hadsereget és egy új flottát hoztak létre több szatrapiából. Milétosz, a felkelés központja ellen fordultak, hogy megakadályozzák a lázadások további terjedését. Datisz méd hadvezér, akiről azt feltételezik, hogy a perzsák legfőbb parancsnoka volt a felkelés alatt, kapcsolatot talált a görögökkel, és meghívta az iónokat egy „tárgyalásra”, amelyen a perzsa király is részt vesz. Az iónok azonban tudomást szereztek arról, hogy az egész perzsa sereg ellenük vonul, ezért úgy döntöttek, hogy nem szegülnek szembe a birodalom katonáival. Milétosz lakói nem nyitották meg számukra a város kapuit, hanem a városfalak mögé húzódtak. Az iónok úgy gondolták, hogy a tengeren megállíthatják a perzsa hajóhadat, ezért Ladé szigete mellett felsorakoztatták flottájukat. Leszbosz szigeténél csatlakoztak hozzájuk az aióliaiak is, 353 triérésszel. Hérodotosz leírja, hogy a perzsa parancsnokok eredetileg Milétosz ostroma után akartak a görög flotta ellen fordulni, ám a iónok elküldték türannoszukat Ladé szigetére, hogy rábeszélje a ladéiakat, hogy mondják fel a perzsákkal való szövetséget, de az a perzsák kezére került. A tárgyalások miatti egy hetes késés megosztottságot eredményezett az ión táborban, és közben a perzsa sereg is eljutott az ión bázisig. Közben a szamosziak titokban megállapodtak a perzsákkal, bár egyelőre az iónokkal maradtak. Nem sokkal később a perzsa tengeri haderő megindult az ión flotta ellen. Amikor összecsaptak, a szamosziak a perzsákkal való megállapodásuk értelmében elhagyták a flottát, és hazahajóztak. A csatában a görögök egyik hajója a másik után süllyedt el. Amikor a leszbosziak látták, hogy a szamosziak elhagyták a csatateret, ők is megbontották a sort, és elmenekültek. A khiosziak, még úgy döntöttek, hogy együtt maradnak a iónokkal, és tovább harcoltak. Elfoglaltak néhány perzsa hajót, de maguk is nagy veszteségeket szenvedtek. A ión sereg belátva közelgő vereségét, visszavonult városaiba, és ez megpecsételte az egész felkelés sorsát. ### Milétosz eleste Az ión flotta veresége után elbukott a felkelés. Milétoszt megostromolták a perzsák, minden fegyvert bevetettek ellenük, lebontották a falakat is, míg és végül bevették a várost. Hérodotosz lejegyezte, hogy a város hatalmas károkat szenvedett, és ezt a régészeti feltárások is igazolják. Bár néhány milétoszi megmaradt a településen, a város korábbi dicsősége többé már nem tért vissza. Milétoszt a perzsák súlyosan megbüntették: a város melletti területeket Káriához és Pédaszoszhoz csatolták, a legyőzött milétoszi nemeseket a perzsa király a Perzsa-öböl partjára, a Tigris folyó mellé telepítette le, a lakosság nagy részét lemészárolták, vagy eladták rabszolgának. Az esemény nagy hatással volt az egész görögségre. Egy évvel később Phrünikosz tragédiát írt Milétosz elfoglalása címmel, és a bemutatón a közönség hevesen reagált. Az athéni népgyűlés viszont betiltotta a darabot, és Phrünikoszra bírságot szabott ki, mert a tragédia perzsaellenes hangulatot szított. Sok szamoszi lakos félt, hogy retorziók érik a várost hadvezéreik miatt, akik a ladéi csatában a perzsák ellen harcoltak. A hadvezérek emigráltak, ahelyett, hogy visszatértek volna Aiakosz türannoszhoz, ehelyett elfogadták a kilikiaiak meghívását, és a milétoszi lakosokkal együtt letelepedtek a szigeten. Maga Szamosz a perzsák oldalára állt még a ladéi csatában, ezért egyfajta menedékhelynek számított. A káriaiak többsége alárendelte magát a perzsáknak, bár néhányan még a további ellenállás mellett döntöttek. ### Hisztiaiosz hadjárata #### Khiosz Amikor Hisztiaiosz tudomást szerzett Milétosz bukásáról, a felkelés vezetőjének kiáltotta ki magát. Flottájával elindult Büzantionból Khioszon keresztül Leszboszra. A sziget lakói nem ismerték el főparancsnoknak, ezért Hisztiaiosz az egész khioszi flottát megsemmisítette. A sziget lakossága ezután fogadta el Hisztiaioszt vezetőjének. #### Malénoszi csata Hisztiaiosz seregéhez a khioszi hadjárat után nagy számú ión és aióliai katona csatlakozott, majd együttesen Teosz városa ellen vonultak. Közben hírt kaptak arról, hogy Milétosz kikötőjéből kihajózott a perzsa flotta, így a felkelők gyorsan visszatértek Leszbosz szigetére. Hisztiaiosznak élelmet kellett szereznie, ezért Miuszban, Atarneosz városa mellett hadjáratot indított, azonban a perzsa hadsereg Malénosz városánál meglepte a felkelőket, és a görög hopliták ismét összecsaptak a perzsa lovassággal. Hisztiaiosz megadta magát Artaphernész perzsa vezérnek, aki kivégeztette, és a fejét elküldte királyának. Dárajavaus parancsba adta az ellenséges vezető eltemetését, ezzel fejezve ki tiszteletét iránta. ### A hadművelet vége Az Óperzsa Birodalom flottája és szárazföldi hadserege a télen visszatért Milétoszba, még azelőtt, hogy i. e. 493-ban elindultak volna az utolsó lázadók felkutatására. Három sziget maradt még a felkelők kezén: Khiosz, Leszbosz és Tenedosz, amelyeken felkutattak minden rejtőzködő ellenállót. Ezek után a szárazföldön folytatták a még lázadó görögök gócpontjainak megsemmisítését. Hérodotosz szerint Milétosz, bár történelme során a legnagyobb vereséget szenvedte el, hamar talpra állt, és 13 év után ismét építhetett hajót a perzsa flottának. Később a teljes kis-ázsiai régió a perzsák uralma alá került, és ott is maradt a birodalom bukásáig, továbbá pár égei szigetet is a birodalomhoz csatoltak, mint Khioszt, Leszboszt, Thasszoszt. ## Következmények Az ión felkelés leverése után a perzsák megbüntették a lázadókat, ugyanakkor, mivel ismét a birodalom része lett a területük, nem volt értelme gazdaságilag tovább gyengíteni őket. Artaphernész ezért úgy döntött, hogy békülékeny hangot üt meg a görögökkel. Összehívta az ión vezetőket Szardeiszba egy megbeszélésre, ahol elmondta, hogy ezentúl nem harcok útján, hanem egy választott bíróságon keresztül tárgyalják meg a poliszok az ellentéteiket. Egyúttal Artaphernész satrapa meghatározta a poliszok adóinak nagyságát, átszervezte a közigazgatást. I. e. 492-ben a perzsa király leváltotta a satrapát, és Mardonioszt nevezte ki a helyére, aki kiépítette a demokráciát. I. Dárajavaus perzsa király a vallási tolerancia jegyében ösztönözte a perzsa nemességet, hogy görög vallási szertartásokra járjanak, különösen az Apollo tiszteletére rendezett ceremóniára. A történelmi dokumentumok megemlítik, hogy perzsa nemesek görögökkel házasodtak, ezzel újabb lépést tettek a békés együtt éléshez. Mindezek ellenére világossá vált az Óperzsa Birodalom királya I. Dárajavaus számára, hogy Kis-Ázsia göröglakta részein csak akkor rendezkedhet be tartósan, ha előbb a délkelet-európai görögséget leigázza. Dárajavaus az ión felkelés leverése után elhatározta Délkelet-Európa görög területeinek meghódítását, azért hogy megbüntesse Athént és Erüthrait, mert segítették a lázadó iónokat. A perzsák összesen két nagyobb hadjáratot vezettek. Az első perzsa hadjárat i. e. 492-ben kezdődött Mardoniosz vezetésével. ## Jelentősége Az ión felkelés jelentősége abban áll, hogy ez volt a nyitánya a görög-perzsa háborúknak, mely két perzsa hadjáratban, sok nagy csatában például a Marathóni csatában, a Thermopülai csatában és a Szalamiszi csatában teljesedett ki. A felkelés azonban kudarcba fulladt, és az ión városokat jelentős veszteségek érték. Mindezek ellenére Milétosz aránylag hamar lábra tudott állni és a perzsa uralom elkövetkező negyven évében virágzásnak indult. A perzsáknak a felkelés mutatta meg, hogy a görög városállamokkal egy elhúzódó konfliktusra kell készülniük, mely ténylegesen sokáig eltarthat és az is látszott, hogy ez további jelentős erőiket fogja majd lekötni. Katonai értelemben nem lehet túl sok és nagymérvű következtetést levonni a ión felkelésből, kivéve talán azt, hogy a perzsák és a görögök nem tanultak egymástól. Az athéniakat és általában a görög seregeket a perzsa lovasság harcereje felülmúlta és többször is látható volt az elkövetkező hadjáratokban, hogy ennek kivédésére nagyobb figyelmet kellett volna fordítaniuk. Ezzel szemben úgy tűnik, a perzsák sem ismerték fel és jelentősen alábecsülték a görög hopliták és a phalanx harcértékét. Így például a marathóni csata alkalmával Miltiadész kivárta a taktikailag kedvező alkalmat, amikor a perzsa lovasság bevethetetlen volt és ekkor támadott, majd a hopliták megszerezték neki a győzelmet. A perzsák a második hadjáratuk alkalmával már a gyalogságukat jobban felszerelték, de a könnyű fegyverzet és a páncélozottság továbbra sem változott annyit, hogy felülmúlja a görögöket. Ez a körülmény pedig egy kiegyenlített erőviszonyokat teremtő helyszínen zajló küzdelemben, mint például a thermopülai csatában döntő jelentőségű lehetett volna. ## Fordítás

2021-es Formula–1 világbajnokság

A 2021-es Formula–1 világbajnokság sorrendben a 72. Formula–1-es szezon volt. A versenyeken tíz csapat összesen húsz versenyzője vett részt. A bajnokságot a Nemzetközi Automobil Szövetség szervezte és bonyolította le, ez a nyitott karosszériás versenyautók legmagasabban rangsorolt kategóriájú bajnoksága. A szezon során huszonkét nagydíjat rendeztek, ez új rekordot jelentett a sportág történetében. A szezon március 28-án vette kezdetét Bahreinben és december 12-én ért véget az Egyesült Arab Emírségekben, az abu-dzabi nagydíjjal. Új pályaként bemutatkozott a szaúd-arábiai Dzsidda és a katari Doha, illetve hosszú évek után visszatért a versenynaptárba a holland nagydíj. Az egyéni címvédő a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton volt, aki ebben az évben is az utolsó futamig harcban állt a világbajnoki elsőségért. Kihívója a Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen volt, aki a szezon során végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva, összesen tíz győzelmet aratva szerezte meg pályafutása első összetettbeli sikerét. Ezzel ő lett az egyetlen versenyző, aki a 2014-ben bevezetett hibrid-érában nem Mercedes-versenyzőként szerzett világbajnoki címet. A konstruktőrök pontversenyében a címvédő Mercedes végzett az élen, sorozatban nyolcadik alkalommal, amellyel az örökranglistán beérte a McLaren csapatát. A szezon végén Kimi Räikkönen befejezte Formula–1-es pályafutását. A finnek 2007-es világbajnoka 349 nagydíjon állt rajthoz a sportágban eltöltött évei alatt, ezzel pedig csúcstartó a vonatkozó statisztikát tekintve. Az idényt megelőzően nagy érdeklődés övezte a Formula–1-be két év elteltével visszatérő kétszeres világbajnok Fernando Alonso, aki az Alpine-nal a dobogóra is felállhatott a katari nagydíjon, illetve a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fiának, az újonc Micknek a teljesítményét. Verstappen lett az első holland világbajnoka a sportágnak, és ő lett 1991, Ayrton Senna harmadik világbajnoki győzelme óta az első, aki Honda erőforrásokkal hajtott autóval nyerte meg a pontversenyt. A japán motorgyártó a szezon végén kivonult a sportágból. ## Az új Formula–1 Eredetileg az idei szezontól lépett volna életbe az FIA által kidolgozott új szabályrendszer, azonban a koronavírus-járvány miatt a változásokat a 2022-es szezontól vezették be. ### Pénzügyi szabályok A bajnokságban úgynevezett költségvetési sapka került bevezetésre, aminek egyik leglényegesebb része, hogy a csapatok legfeljebb 145 millió dollárt költhetnek évente, ide nem tartoznak: a marketingköltségek, az értékcsökkenés miatti költségek, a pilóták bére, a nem Formula–1-es tevékenységre fordított összegek, a nevezési díjak, a versenyzők szuperlicencének megszerzésére fordított költségek, az év végi bónuszok, és a csapat három legmagasabb keresetű alkalmazottjának bére. Ez egy 21 futamos idényre szól, a felső határ 1 millió dollárral nő vagy csökken attól függően, hogy több vagy kevesebb nagydíjt rendeznek az adott évben. Emellett a csapatoknak be kell nyújtaniuk éves pénzügyi jelentésüket. Ha egy csapat megsérti a pénzügyi szabályzatokat, három különféle módon lehet büntetni. Az éves költségvetés túllépése esetén a csapatok a következőkre számíthatnak: bajnoki pontok levonása, tesztelési idő csökkenése, versenyeltiltás, vagy a legsúlyosabb esetben az adott csapatot kizárhatják a bajnokságból. ### Technikai szabályok A pilótákkal konzultációt folytattak a műszaki szabályozások kidolgozásáról, amelyeket szándékosan korlátozó jellegűeknek írtak elő annak megakadályozására, hogy a csapatok radikális terveket dolgozzanak ki, amelyek korlátozzák a versenyzők előzésének képességét. Az FIA létrehozott egy speciális munkacsoportot, amelynek feladata a szabályozásban rejlő hiányosságok azonosítása és megszüntetése a versenybeli alkalmazásuk előtt. #### Aerodinamika Az új technikai szabályok lehetővé tették az úgynevezett "ground effect" visszatérését. A "ground effect" korábban jelen volt, amíg az ezt elősegítő koncepciókat be nem tiltották a megnövekedett kanyarodási sebesség és a radikális autótervek, például a Brabham BT46B "fan car"-ja miatt. Ez egybeesik az autó karosszériájának egyszerűsítésével, így az autó alsó része lesz az aerodinamikai tapadás elsődleges forrása. Ennek célja a turbulens levegő csökkentése az autók mögött, hogy a pilóták jobban követhessék egymást, miközben továbbra is fenntartják az előző évekhez hasonló szintű erőt. Az aerodinamika további változtatásainak célja, hogy a csapatoknak kevesebb módjuk legyen az első kerekek körüli légáramlások szabályozására. #### Motor A 2021-es motorszabályozásról szóló viták 2017-ben kezdődtek és 2018 májusában zárultak le. A javasolt szabályok a motorban alkalmazott technológia egyszerűsítése érdekében a motor hőenergia-visszanyerő rendszerének (MGU-H) eltávolítását tartalmazták, miközben a maximális fordulatszámot 3000 fordulat / perc sebességgel növelték. A „plug-and-play” elnevezésű további javaslatok szerint a motorgyártókat a szabályok kötelezik arra, hogy az egyes motorkomponenseket egyedivé tegyék, lehetővé téve a csapatok számára, hogy alkatrészeiket több szállítótól szerezzék be. A javaslatokat úgy tervezték, hogy egyszerűsítsék a motor technológiáját, miközben vonzóbbá tegyék a sportot az új belépők számára. Mivel azonban egyetlen új motorgyártó cég sem kívánkozott 2021-től belépni a sportba, a meglévő beszállítók azt javasolták, hogy a teljes fejlesztési költségek csökkentése érdekében tartsák fenn a meglévő erőforrás-összetételt. #### Szabványosított alkatrészek Az F1-ben 2021-től került bevezetésre a szabványosított alkatrészek gyártása. A szabályzat előírja, hogy a szabványos alkatrészek 2024-ig érvényben maradnak. Ezek a szabványosított alkatrészek magukban foglalják a sebességváltót és az üzemanyagrendszert. #### Gumik A bajnokság a 13 hüvelykes kerekek helyett 18 hüvelykes kerekek használata mellett döntött 2021-től. Eredetileg azt javasolták, a gumiabroncs-melegítő paplanokat is tiltsák be, amelyek célja a gumiabroncsok optimális üzemi hőmérsékletre való felmelegítés, bár ezt a döntést utólag visszavonták, miután a Pirelli abroncs-szállító felszólalt. A gumiabroncs-melegítők helyett szabványos berendezéseket használtak, és minden csapatnak ugyanazt a terméket kellett használni. ### Sportszabályok A csapatoknak lehetővé kellett tenniük, hogy egy kevesebb, mint két nagydíjon részt vevő pilóta a pénteki edzésen az egyik állandó versenyző autójába beülhessen. Noha ezeknek a szabályoknak az volt a célja, hogy lehetőséget biztosítsanak a nem Formula–1-es versenyzők számára a Formula–1-es autók tesztelésére, a szabály azt is jelenti, hogy a csapatok teljesítették a követelményt, amennyiben az egyik állandó versenyzőjük debütáló szezonjában volt. ### A versenyhétvégék felépítése 2021-től a pénteki szabadedzések időtartama 90 percről 60 percre csökkent, így összesen egy órával kevesebb gyakorlás állt a csapatok és pilótáik rendelkezésére pályánként. A vasárnapi futamok ettől az évtől ismét egész órakor kezdődtek az előző években megszokott óra 10 perces időpontok helyett. Ebben az évben bevezetésre került az ún. szombati sprintverseny, melyet három hétvégén, a brit nagydíjon, az olasz nagydíjon és a brazil nagydíjon próbáltak ki, ezzel pedig megváltozott az aktuális verseny hétvégéjének menetrendje. Pénteken az 1. szabadedzés után jött az időmérő, ami a sprintverseny rajtsorrendjét döntötte el. Szombaton a 2. szabadedzés után a sprintfutam következett, ami pedig a vasárnapi nagydíj rajtsorrendjét döntötte el. A sprintfutamok 100 km hosszúak voltak (a "rendes" versenytáv kb. egyharmada) és az első három helyezett világbajnoki pontokat kapott. Az első 3, a második 2, a harmadik pedig 1 pontot. Az ez évi költségplafon ennek fényében 500,000 dollárral megemelésre került, mely különbözetet a Liberty Media állt a csapatok részére, továbbá a sprintfutamokon történő esetleges baleseti károkat is ők állták. ### Biztonsági- és orvosi autók Ebben a szezonban a Mercedes-AMG mellett az Aston Martin is biztosított biztonsági autót és orvosi autót, a V8 Vantage és a DBX modelleket, amelyek a szezon 22 versenyhétvégéjéből tizenkettőn teljesítettek szolgálatot, rögtön az első futamon, a bahreini nagydíjon bemutatkoztak, majd minden második versenyhétvégén váltották egymást a Mercedes biztonsági- és orvosi modelljeivel, az AMG GT R-rel és a C63 S AMG-vel. ## Szezon előtti és közbeni változások A McLaren ettől a szezontól kezdve a Renault motorjai helyett a Mercedes erőforrásait használta. A két gyártó hasonló felállásban 1995 és 2014 között már együttműködött, aminek eredményeképp két világbajnoki címet nyert a kilencvenes évek végén. A Racing Point ettől a szezontól kezdve az Aston Martin gyári csapataként folytatta szereplését, miután Lawrence Stroll többségi tulajdont szerzett a csapat részvényeiben. A Renault Alpine néven folytatta szereplését. thumb\|upright=0.75\|Mick Schumacher a Haas színeiben mutatkozott be a Formula–1-ben Sebastian Vettel 2020 végén hat év után hagyta el a Ferrarit, hogy az Aston Martinnál folytassa pályafutását. Az olasz istálló a németek négyszeres világbajnokának helyére Carlos Sainzot szerződtette a McLaren istállótól. Utóbbi csapat Daniel Ricciardóval pótolta a távozó spanyolt, míg a szezon egyik legnagyobb érdeklődését kiváltó átigazolása a kétszeres világbajnok Fernando Alonso visszatérése volt a sportágba. Miután Vettel Aston Martinhoz való igazolása hivatalossá vált, a Lawrence Stroll által felvásárolt istállónál nem maradt hely Lance Stroll mellett Sergio Pérez számára, aki azonban előző évben nyújtott teljesítményével meggyőzte a Red Bull vezetését, akik szerződtették őt Alexander Albon helyére, Max Verstappen csapattársának. Érdekesség, hogy a pilótanevelő programjára támaszkodó Red Bull kötelékében Pérez lett Mark Webber óta az első, aki korábban nem volt a Red Bull Junior Team tagja. A japán Cunoda Júki az AlphaTaurinál váltotta az orosz Danyiil Kvjatot, ezzel ő lett 2014, Kobajasi Kamui szereplése óta az első japán versenyző a Formula–1-ben. A Haas a távozó Romain Grosjean és Kevin Magnussen helyére két újoncot, az orosz Nyikita Mazepint, és a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fiát, Micket szerződtette a 2021-es évre. Az idény során öt tartalékpilóta jutott szerephez a versenyhétvégéken rendezett szabadedzéseken. Callum Ilott és Robert Kubica az Alfa Romeo színeiben körözhetett két, illetve három versenyhétvégén is, míg Roy Nissany és Jack Aitken a Williamsnél jutottak bizonyítási lehetőséghez. A kínai Csou Kuan-jü az Alpine-t tesztelhette az osztrák nagydíj hétvégéjén. Miután a holland nagydíj hétvégéjén Kimi Räikkönen koronavírus-tesztje pozitív lett, Kubica a zandvoorti, majd az azt követő olasz nagydíjon is versenyezhetett az Alfa Romeo színeiben. Ugyan a szezonjáró Abu-Dzabi versenyen Mazepin szintén pozitív koronavírusteszt miatt nem indulhatott, a Haas tartalékversenyzője, Pietro Fittipaldi nem helyettesíthette, mert sem a szabadedzéseken, sem pedig az időmérőn nem vett részt. ### Csapatváltások - Daniel Ricciardo; Renault pilóta → McLaren pilóta - Carlos Sainz Jr.; McLaren pilóta → Ferrari pilóta - Sergio Pérez; Racing Point pilóta → Red Bull pilóta - Sebastian Vettel; Ferrari pilóta → Aston Martin pilóta ### Újonc versenyzők - Nyikita Mazepin; Formula–2, Hitech Grand Prix pilóta → Haas pilóta - Mick Schumacher; Formula–2, Prema Racing pilóta → Haas pilóta - Cunoda Júki; Formula–2, Carlin pilóta → AlphaTauri pilóta ### Visszatérő versenyzők - Fernando Alonso; WEC, Toyota Gazoo Racing pilóta → Alpine pilóta ### Távozó versenyzők - Romain Grosjean; Haas pilóta → IndyCar Series, Dale Coyne Racing pilóta - Kevin Magnussen; Haas pilóta → WeatherTech SportCar bajnokság, Chip Ganassi Racing pilóta, Haas teszt- és fejlesztőpilóta - Danyiil Kvjat; AlphaTauri pilóta → Alpine teszt- és fejlesztőpilóta - Alexander Albon; Red Bull pilóta → DTM, AlphaTauri AF Corse pilóta, Red Bull teszt- és fejlesztőpilóta ### Év közbeni pilótacserék - Kimi Räikkönen pozitív koronavírustesztet produkált, ezért kihagyta a holland nagydíjat és az olasz nagydíjat. Helyére Robert Kubica ugrott be. ### Új csapatok - A Racing Point F1 Team csapata ezen a nevén megszűnt, helyén Aston Martin F1 Team néven új csapat jött létre. A csapat alapszíne rózsaszínről zöldre változott. - A Renault F1 Team csapata ettől az évtől Alpine F1 Team néven indul, alapszínük sárgáról kékre változott. ### Motorszállító-váltások - A McLaren csapat Renault motorokról Mercedes motorokra váltott. ### Egyéb - A Nemzetközi Doppingügynökség (WADA) orosz sportolókra vonatkozó döntése alapján két évig Nyikita Mazepin és Danyiil Kvjat nem használhatják hazájuk, Oroszország zászlaját a világbajnokságon és az orosz himnuszt sem játszhatják le a tiszteletükre, amennyiben futamot nyernének. ## A szezon előtt ### Új autófejlesztések - Megjegyzés: Mivel 2021-re a fejlesztések java része be lett fagyasztva, így a csapatok a 2020-as autóik továbbfejlesztett verziójával versenyeznek 2021-ben. ### Tesztek Részletes teszteredmények ## Csapatok ### Pénteki tesztpilóták Az alábbi táblázat azokat a tesztpilótákat sorolja fel, akik lehetőséget kaptak a szezon folyamán, hogy pénteki szabadedzéseken az autóba üljenek. ## Versenynaptár A 2021-es versenynaptárat a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) 2020. december 16-án hagyta jóvá. A kalendárium rekordhosszúságú, 23 futamot tartalmaz. Emiatt a sportszabályzatot is módosítani kellett, amely ezentúl egy szezonban maximum 25 verseny rendezését engedélyezi. - A 2020-as koronavírus-járvány miatti ideiglenes pályák és nagydíjak egy része kikerült a tervezetből, ezért ebben az évben nem látogat el a mezőny Németországba és Törökországba sem. Ezeken kívül nem lesz látható a mugellói aszfaltcsík és a bahreini külső vonalvezetés sem. - 2021-ben visszatér a monacói, azerbajdzsáni, francia, japán, amerikai, mexikói, brazil és az ausztrál nagydíj, amelyek 2020-ban törölve lettek, valamint a holland nagydíj is visszatér Zandvoortba, 1985 óta először. - 2020 novemberében a szervezők közölték, hogy São Paulo 2025-ig meghosszabbította szerződését a Formula–1-gyel, ezzel elvetve egy esetleges Rio de Janeiró-i futam lehetőségét. - 2020\. november 5-én hivatalosan bejelentették, hogy Szaúd-Arábia debütál a Formula–1-ben egy Dzsidda városában található éjszakai, utcai versennyel. A tervek szerint a verseny 2023-tól átkerülne a Rijád mellett épülő sportkomplexumba. - 2021\. január 12-én hivatalossá vált, hogy a szezon a bahreini futammal indul, március 28-án, a szezonnyitónak tervezett ausztrál nagydíjat pedig november 21-én fogják megrendezni. A kínai nagydíjat felfüggesztették a koronavírus-járvány okozta beutazási korlátozások miatt, így Sanghaj helyett Imolába látogat a mezőny április 18-án. - A vietnámi nagydíjat belpolitikai okok miatt idén sem rendezik meg, ezért a portugál nagydíj ismét helyet kapott a versenynaptárban. - A Nemzetközi Doppingügynökség (WADA) orosz sportolókra vonatkozó döntése alapján két évig nem szólalhat meg az orosz himnusz az FIA eseményein sem, vagyis sem az orosz nagydíj előtt, sem pedig akkor nem játsszák azt le, ha egy orosz pilóta megnyerne egy futamot. A helyzet nem lesz hatással magára az orosz nagydíjra, a tervek szerint idén is megrendezésre kerül, hacsak nem lép közbe a koronavírus-járvány. - 2021\. április 28-án hivatalossá vált, hogy ismét megrendezik a török nagydíjat, mert a koronavírus-járvány okozta (főleg beutazási) korlátozások miatt a kanadai nagydíjat felfüggesztik. - 2021\. május 14-én bejelentették, hogy a koronavírus-járvány miatt életbe lépett szigorítások miatt mégsem rendezik meg a török nagydíjat. Helyét a stájer nagydíj veszi át, amelyet az előző évhez hasonlóan a Red Bull Ringen tartanak meg. A francia nagydíj időpontja június 20-ra változott. - 2021\. június 25-én bejelentették, hogy mégis megrendezik a török nagydíjat, az elmaradó szingapúri nagydíj idején, október 1-je és 3-a között. - 2021\. augusztus 18-án hivatalossá vált, hogy az ausztrál nagydíj után a japán nagydíj is törlésre kerül a koronavírus-járvány miatt. - 2021\. augusztus 28-án a Formula–1 hivatalos oldalán jelentették be, hogy a tervezett 23 futamból csak 22 lesz megtartva, ami azonban így is rekordhosszúságú versenynaptárat jelent. - 2021\. szeptember 30-án megerősítették, hogy a katari nagydíj veszi át az ebben az évben is elmaradó ausztrál nagydíj heylét. - Az alábbi versenyeket törölték/felfüggesztették: ## A szezon menete ### Bahreini nagydíj A szezon első versenyét, a bahreini nagydíjat 2021. március 28-án rendezték meg Bahreinben, mesterséges fényviszonyok között. A pályán egy kör 5,412 km, a verseny 57 körös lett volna, ez a két felvezető kör miatt végül 56 körre módosult. Az év első versenyének rajtját Verstappen várhatta az élről, miután szombaton legyőzte az ebben az évben a korábbiaknál gyengébben kezdő Mercedeseket. A felvezető kör alatt a 11. helyről induló, első Red Bull-os versenyét teljesítő Pérez autójának hajtása ment el, így a félrehúzódó mexikói miatt újabb felvezető körre volt szükség, ő azonban újra tudta indítani autóját, így a bokszutcából végül elindulhatott a mezőny után. A rajtot Verstappen és a mögüle induló Hamilton is jól kapták el, azonban a 3. helyről startoló Bottas átmenetileg veszített egy pozíciót Leclerc-rel szemben. Mindössze néhány száz méter után az újonc Mazepin veszítette el uralmát autója fölött és csapódott a falba, így biztonsági autós fázis következett, ekkor Pérez cserélt kereket. A verseny a 4. körben folytatódott, azonban szinte azonnal virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe, miután több incidens is történt a mezőnyben. Gasly elveszítette autója első szárnyát egy Ricciardóval történő ütközésben, így a bokszba kellett hajtania, ezzel a mezőny legvégére esett vissza, de a szintén újonc Mick Schumacher is megforgott. A folytatás során Verstappen maradt az élen szűk 2 másodperces előnnyel, Bottas visszavette a helyét Leclerctől, akit nemsokára Norris is megelőzött. A kerékcseréket a mezőnybe ebben az évben visszatérő Alonso kezdte meg, őt többen követték, Hamilton a 14. körben váltott friss kemény keverékre. Ezzel sikerült Verstappen elé vágnia, a holland saját, négy körrel későbbi cseréjét követően mindössze 8 másodperccel a brit címvédő mögé tudott visszatérni. Miután elkezdte csökkenteni a távolságot a brittel szemben, a címvédőt mindössze 15 kör elteltével ismét kerékcserére hívták. Őt Bottas követte, akinek a csapata elrontotta a kiállását, a finn több mint 8 másodpercet veszített, ezt követően pedig már nem szólhatott bele az élen zajló küzdelembe. Nem sokkal később Alonso hátsó fékjei felmondták a szolgálatot, a spanyol veterán feladni kényszerült a versenyt. Verstappen második cseréjét a 40. körben hajtotta végre, és miután szűk 9 másodperces hátrányban tért vissza a pályára, elkezdett gyors iramban zárkózni Hamiltonra. A brit világbajnok eközben megdöntötte Michael Schumacher egyik rekordját: több mint 5111 kört töltött pályafutása során az élen, amivel egyeduralkodóvá vált ebben a mutatóban is. Hátrébb, a pontszerző helyeken kívül az Aston Martinnál első futamát teljesítő Vettel öklelte fel Ocont a célegyenes végén, amiért később büntetőpontokat kapott (az előző napi, időmérő edzésen figyelmen kívül hagyott sárga zászlós incidense miatt kapott pontokkal együtt összesen 5 büntetőpontot gyűjtött 24 óra leforgása alatt). Verstappen eközben megközelítette Hamiltont, majd három körrel a vége előtt sikeresen meg is előzte a britet – csakhogy eközben lesodródott a pályáról, így a szabályok értelmében azonnal visszaadta a pozíciót Hamiltonnak (aki egyébként maga is számos alkalommal elhagyta a pályát ugyanezen a részen a futam során), és a maradék két körben már nem tudott sikeres támadást végrehajtani, így kevesebb mint egy másodperc előnnyel ugyan, de Hamilton nyerte meg az év első futamát a holland előtt. A dobogó harmadik fokára a verseny leggyorsabb körét késői utolsó kiállását követően még megfutó Bottas állhatott, őt Norris követte, pontokat szerzett még az előző évi bahreini futamhoz hasonlóan ismét erős felzárkózást bemutató Pérez, Leclerc, Ricciardo, Sainz, az újonc Cunoda, valamint Stroll. ### Emilia-romagnai nagydíj A világbajnokság második versenyét, az emilia-romagnai nagydíjat 2021. április 18-án rendezték meg Imolában. A pályán egy kör 4,909 km, a verseny 63 körös volt. A világbajnoki szezon második futama esős körülmények között vette kezdetét. Vettel autójával nem végeztek időben, így csak a bokszutcából rajtolhatott (majd később stop & go büntetést is kiszabtak rá, mivel nem voltak fenn időben az abroncsok az autóján). A rajtot követően az élről induló Hamiltont megelőzte Verstappen, míg a második rajtkockából startoló Pérez egy helyet hátra csúszott. Verstappen előzési manőverénél összeért Hamilton Mercedesével, utóbbi autón pedig sérült az első légterelő szárny. Miközben Leclerc is megelőzte Pérezt, a mezőny hátsó taktusában Latifi összeütközött Mazepinnel, majd összetörte a Williamsét, aminek következtében beküldték a biztonsági autót. Schumacher a Safety Car kintléte alatt szintén összetörte versenyautóját, de folytatni tudta a versenyt, amely a 7. körben folytatódhatott. Pérez még a biztonsági autós szakasz alatt hajtott végre szabálytalan előzést, ami miatt később 10 másodperces büntetést kapott a sportfelügyelőktől. Verstappen a 28. körben állt ki kereket cserélni, és a holland ekkor már slick gumikat kapott a Red Bullra. Hamilton egy körrel később hajtott a bokszutcába, de nem tudta átvenni a vezetést riválisától. A címvédő három körrel később kicsúszott a félig még nedves pályán egy lekörözés közben, és bár folytatni tudta a versenyt, jelentős időt vesztett riválisaihoz képest. Ugyanebben a körben Bottas és Russell ütközött össze, és kettőjük hatalmas balesete miatt előbb újra pályára küldték a Safety Cart, majd félbe is szakították a futamot. Az emilia-romagnai nagydíj szűk fél órát követően repülőrajttal folytatódott. Verstappen ugyan megcsúszott az újraindításnál, azonban sikerült megőriznie vezető helyét, Norris azonban megelőzte Leclerc-t, és fellépett a második helyre. A 46. körben Hamilton 12 másodperccel Verstappen mögött az ötödik helyen haladt, azonban a brit folyamatosan zárkózott fel az élmezőnyre és előbb a két Ferrarit, majd Norrist is maga mögé utasítva a második helyre lépett elő, valamint a verseny leggyorsabb körét is megfutotta. Verstappen nyerte a futamot Hamilton és Norris előtt, pontot szerzett még Leclerc, Sainz, Ricciardo, Stroll, Gasly, Räikkönen és Ocon. A versenyt követően Kimi Räikkönent és Lance Strollt is megbüntették a sportfelügyelők. A kanadai 5 másodperces időbüntetést kapott szabálytalan előzésért, amivel visszaesett Gasly mögé, míg a finn 30 másodperces időbüntetésének köszönhetően (amelyet az újraindítás során elkövetett szabálytalanság miatt kapott) utólag Alonso lépett előre az utolsó pontszerző 10. helyre, míg Ocon így kilencedikként zárt. ### Portugál nagydíj A szezon harmadik versenyét, a portugál nagydíjat 2021. május 2-án rendezték meg Portimão-ban. A pályán egy kör 4,653 km, a verseny 66 körös volt. A szezon harmadik versenyén Bottas indulhatott a pole pozicióból. A finn megtartotta vezető helyét a rajtot követően és mögötte sem történt változás, Hamiltont másodikként, Verstappen harmadikként fordult el az első kanyart követően, Pérezt viszont megelőzte a negyedik helyre előrelépő Sainz. Mindeközben Räikkönen saját csapattársának, Giovinazzinak ment neki egy elfékezést követően, az Alfa Romeo versenyzője feladni kényszerült a versenyt, a sportfelügyelők pedig beküldték a biztonsági autót. A Safety Car a 6. kör végén hagyta el a pályát, Verstappen pedig a 7. kör elején azonnal meg is előzte Hamiltont, és átvette a második helyet a címvédőtől. A 11. körben a Mercedes brit világbajnoka visszavette a hollandtól a második helyet, miután utóbbi kisebb hibát vétett az egyik kanyarban. A 15. körben Pérez látványos előzéssel utasította maga mögé Norrist, és előrelépett a negyedik helyre. Három körrel később Ricciardo előzte meg Vettelt, amivel a 16. helyről induló ausztrál pontszerző helyen autózott. A 20. körben Hamilton egy agresszív külső íves előzéssel megelőzte csapattársát és átvette a vezetést Bottastól. A kerékcserék a 22-23. körben kezdődtek, de az élen álló hármas tovább maradt kint a pályán, Verstappen a 36., Bottas a 37. körben kapott új abroncsokat. A taktika bevált a Red Bullnál, Verstappen gyors kivezető körének köszönhetően a bokszból kiálló Bottast meg tudta előzni, így fellépett a harmadik pozicióba Hamilton mögé. Ekkor a kerékcseréjét elnyújtó Pérez vezette a futamot, azonban a mexikói nem tudta feltartani a mögötte érkező Hamiltont, aki az 51. körben újra az éllre állt. Öt körrel a befejezés előtt Hamilton, Verstappen, Bottas, Pérez, Norris, Leclerc, Ocon, Alonso, Sainz, Ricciardo volt a pontszerzők sorrendje. Ezt követően Bottas és Verstappen is friss lágy gumikat kapott az utolsó körökre, azonban a holland által futott leggyorsabb kört elvették a sportfelügyelők pályaelhagyás miatt, így Bottasé lett az ezzel járó plusz egy pont. A portugál nagydíjat a pályafutása 97. győzelmét szerző Hamilton nyerte Verstappen és Bottas előtt, pontot szerzett még Pérez, Norris, Leclerc, Ocon, Alonso, Ricciardo és Gasly. ### Spanyol nagydíj A világbajnokság negyedik versenyét, a spanyol nagydíjat 2021. május 9-én rendezték meg Barcelonában. A pálya hossza 4,675 km, a verseny 66 körös volt. A spanyol nagydíjat – pályafutása 100. rajtelsőségét szerezve – Hamilton kezdhette az élről, azonban a rajtot követően a rajt-cél egyenes végén Verstappen egy agresszív manőverrel átvette a vezetést, míg a brit csapattársa, Bottas is pozíciót vesztett a negyedik helyről rajtoló Leclerc-rel szemben. Az élen haladó két versenyző már a futam első köreiben elszakadt a mezőny többi tagjától, azonban a 8. körben Cunoda AlphaTaurijának meghibásodása miatt félre kellett állnia, és mivel ez a pálya egyik kanyarjának ívén történt, a sportfelügyelők beküldték a biztonsági autót. A Safety Car három kört töltött a mezőny élén, majd a 11. körben újraindult a verseny, Verstappen azonban megőrizte vezető helyét, ahogy Leclerc sem tudta támadni Hamiltont. A 16. körben Verstappen, Hamilton, Leclerc, Bottas, Ricciardo, Pérez, Ocon, Sainz, Norris, Stroll volt a pontszerzők sorrendje. A kerékcserék a 22. körben kezdődtek meg, Verstappen a 25. körben állt ki az élről, míg Hamilton a Mercedes taktikájának köszönhetően több körrel később, a 29. körben kapott új abroncsokat. A brit pilóta taktikai előnybe kerülve, frissebb gumijain a leggyorsabb volt a mezőnyben és bár a futam középső harmadában végig az élen álló holland mögött autózott, előznie nem sikerült. A 43. körben Hamiltont újból a bokszutcába hívta csapata, és a hátralevő körökre friss lágy abroncsokat kapott, amellyel a futam utolsó harmadában körönként egy-másfél másodperccel volt gyorsabb, mint az élen autózó riválisa. A harmadik helyért folyó csata az 58. körben dőlt el, ekkor Bottas megelőzte a szintén gumihátrányban lévő Leclerc-t. Két körrel később Hamilton is utolérte Verstappent, aki nem tudott ellenállást kifejteni a Mercedes versenyzőjének támadása ellen, majd a második hely biztos tudatában őt is a bokszba hívta csapata, ezt követően pedig a friss lágy abroncsokon megfutotta a plusz egy pontot jelentő leggyorsabb versenykört. A versenyt Hamilton nyerte Verstappen és Bottas előtt, pontot szerzett még Leclerc, Pérez, Ricciardo, Sainz, Norris, Ocon és Gasly. ### Monacói nagydíj A világbajnokság ötödik versenyét, a monacói nagydíjat 2021. május 23-án, a monacói utcai pályán rendezték meg. A pályán egy kör 3,337 km, a verseny 78 körös volt. A pole pozíciót eredetileg megszerző, hazai pályán versenyző Leclerc Ferrarija a futamot megelőzően meghibásodott, így a monacói nem tudott elrajtolni, az élről Verstappen kezdhette meg a futamot. A rajtot követően a Red Bull versenyzője megtartotta első helyét, mögötte Bottas és Sainz autózott, míg a világbajnoki pontversenyt a futamot megelőzően vezető Hamilton a 6. pozíciót foglalta el. A verseny első harmadában Verstappen magabiztosan vezetett Bottas előtt, az élen álló két pilóta pedig ellépett a mezőny többi tagjától, a 17. körben Sainz már közel öt másodperces hátrányban volt velük szemben. A 23. körre Bottas is lemaradt holland riválisa mögött, és miután egyre jobban elhasználódtak Mercedesén az abroncsai, a 31. körben, eggyel csapattársa kerékcseréjét követően, a bokszutcába hajtott friss gumikért. Ott azonban ritkán látható hiba következtében a jobb első gumit nem tudta leszerelni és így kicserélni a Mercedes szervízcsapata, a finn előbb jelentős időt vesztett, majd miután a probléma nem oldódott meg, fel kellett hogy adja a futamot. A kerékcserék nagy nyertese az Aston Martin, illetve Vettel volt, aki remek bokszutcai stratégiájának köszönhetően megelőzte Gaslyt és Hamiltont is, előrelépve az 5. helyre. A 40. körben Verstappen, Sainz, Norris, Pérez, Vettel, Gasly, Hamilton, Stroll, Räikkönen és Ocon volt a pontszerzők sorrendje. A verseny ezen szakaszában Pérez volt a mezőny leggyorsabbja, a mexikói tempóján kívül bokszstratégiájának köszönhetően zárkózott fel a negyedik helyre, majd közelítette meg egyre jobban a harmadik pozícióban haladó Norrist. A futam utolsó harmadában nem történt érdemi változás a pilóták sorrendjében, Hamilton a 68. körben kiállt új friss lágy gumikért, majd megfutotta a plusz egy pontot érő leggyorsabb kört a versenyben. A monacói nagydíjat Verstappen nyerte meg Sainz és Norris előtt, pontot szerzett még Pérez, Vettel, Gasly, Hamilton, Stroll, Ocon és Giovinazzi. Verstappen a versenyt követően átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben (pályafutása során első alkalommal), csakúgy mint csapata, amely egy ponttal a Mercedes elé került a konstruktőrök versenyében. ### Azeri nagydíj A világbajnokság hatodik futama az azeri nagydíj volt, amelyet 2021. június 6-án rendeztek meg Bakuban, a városi Baku City Circuit versenypályán. A pályán egy kör 6,003 km, a verseny 51 körös volt. A pole pozíciót ezúttal is Leclerc szerezte meg a Ferrarival, és ezúttal, az előző futamtól eltérően, a monacói versenyző fel tudott állni a rajtrácsra. A rajtot követően az első három sorrendjében nem történt változás, Sainzot azonban megelőzte a 4. helyre előrelépő Pérez. Leclerc a 3. körig tudta tartani vezető helyét, ekkor Hamilton, négy kör múlva pedig Verstappen is megelőzte. A 9. körben a Ferrari pilótáját Pérez is lehagyta, ezt követően Leclerc ki is állt a bokszutcába új abroncsokért. A 12-13. körben az élen haladó versenyzők is új gumikat kaptak, így a 14. körben Vettel állt a mezőny élére az Aston Martinnal. Érdekesség, hogy a németek négyszeres világbajnoka a 2019-es brazil nagydíjat követően állt újra az élen egy versenyen, illetve az Aston Martin először foglalt el vezető pozíciót versenyben a sportág történetében. Vettel a 19. körben kapott új abroncsokat, bokszkiállása után a 7. helyre állt vissza. A 32. körben az Aston Martin másik versenyzője, Stroll a célegyenesben defektet kapott és a pályát övező betonfalnak csapódott, aminek következtében a versenyirányítás beküldte a pályára a biztonsági autót. A Safety Car a 36. körben állt ki a mezőny elől, a dobogósok sorrendje ekkor Verstappen, Pérez és Hamilton volt, miközben Vettel előbb Leclerc-t, majd egy körrel később Gaslyt megelőzve a 4. helyre zárkózott fel. Tíz körrel a verseny leintése előtt Verstappen, Pérez, Hamilton, Vettel, Gasly, Leclerc, Cunoda, Norris, Sainz és Ricciardo volt a pontszerzők sorrendje. A 47. körben az addig magabiztosan vezető Verstappen defekt miatt esett ki az élről, és miután Red Bullja a célegyenesben csapódott a falnak, a versenyt a 49. körben félbeszakították. A sportfelügyelők később a futam folytatása, befejezése mellett döntöttek, a versenyzők állórajttal folytatták az azeri nagydíjat. Az újbóli rajtnál Pérez megtartotta vezető helyét, a mögüle induló Hamilton azonban elfékezte az első kanyart és egészen a mezőny végére, a 16. helyre esett vissza. Az utolsó körökben még Leclerc és Gasly vívott látványos csatát a harmadik helyért, azonban a francia megtartotta pozícióját. A futamot Pérez nyerte Vettel és Gasly előtt, pontot szerzett még Leclerc, Norris, Alonso, Cunoda, Sainz, Ricciardo és Räikkönen. Vettel az Aston Martin történetének első Formula–1-es dobogóját szerezte meg. ### Francia nagydíj A világbajnokság hetedik futama a francia nagydíj volt, amelyet 2021. június 20-án rendeztek meg a Circuit Paul Ricard versenypályán. A pályán egy kör 5,842 km, a verseny 53 körös volt. A rajtot követően az első helyről induló Verstappen a második kanyarban lesodródott a pályáról, ezt kihasználva pedig Hamilton elment mellette és átvette a vezetést. Bottas megőrizte harmadik helyét, és bár Pérezt támadta Sainz, a mexikói is tartotta pozícióját a 4. helyen. A futam első harmadában az élen álló hármas ellépett a mezőnytől, Pérez kissé leszakadva követte őket, míg a pontszerző helyeken a két McLaren-pilóta, Ricciardo és Norris előzte meg Alonsót a 12. körben. Az élmezőnyből először Bottast hívták ki a bokszutcába kerékcserére a 18. körben, őt egy körrel később követte Verstappen, majd újabb egy körrel Hamilton. Ekkor a hozzájuk képest elnyújtott gumistratégiát választó Pérez vette át ideiglenesen a vezetést, Verstappen pedig a második helyre lépett elő, miután gyors kivezető körének köszönhetően megelőzte a kerékcseréjéről visszatérő Hamiltont. A Red Bull a 25. körben hívta ki az élről Pérezt, aki a negyedik helyre állt vissza, azonban riválisainál jóval frissebb abroncsokon folytatta a versenyt. Az ezt követő körökben az első három egy-két másodperces távolságra autózott egymástól, mígnem Verstappen a 33. körben újból kiállt a bokszutcába, ahol közepes keverékű gumikat kapott. A Mercedes versenyzői nem álltak ki újabb friss gumikért, ez viszont stratégailag a futam utolsó harmadában jelentős hátrányt okozott a számukra, a Red Bull két pilótája jelentős tempófölényt produkálva dolgozta le hátrányát az élen álló páros mögött. Verstappen a 44. körben érte utol a második Bottast, aki hibázott is a holland előzési manőverekor, így a holland megelőzte őt, és kilenc körrel a leintés előtt elkezdhette ledolgozni hátrányát az éllovas Hamiltonnal szemben. Bottast a 49. körben Pérez is megelőzte, Verstappen pedig egy körrel a verseny vége előtt vette át a vezetést a teljesen elhasznált abroncsaival ellenállást kifejteni sem tudó Hamiltontól. A francia nagydíjat Verstappen nyerte a címvédő és csapattársa előtt, pontot szerzett még Bottas, Norris, Ricciardo, a hazai pályán versenyző Gasly, Alonso, Vettel és Stroll. Verstappen a plusz egy pontot érő leggyorsabb kört is megfutotta a versenyben, összességében 12 pontosra növelve előnyét a világbajnoki pontversenyben Hamiltonnal szemben. ### Stájer nagydíj A világbajnokság nyolcadik futamát, a stájer nagydíjat 2021. június 27-én rendezték meg Spielbergben. A versenypályán egy kör 4,318 km, a verseny 71 körös volt. A rajtot követően a pole pozícióból induló Verstappen megőrizte vezető helyét, ahogy Hamilton is a másodikat. Ugyan Pérez meg tudta előzni a szombati időmérőn a harmadik rajtkockát megszerző Norrist, de a McLaren brit versenyzője nem hagyta magát, és néhány kanyarral később visszaszerezte a pozícióját. A hatodik helyről rajtoló Gasly a rajtot követően összeért Leclerc-rel, emiatt pedig sérült az első felfüggesztése, mindamellett, hogy defektet kapott. A bokszutcába hajtva a francia egészen a mezőny végére esett vissza, csakúgy mint a Ferrari monacói pilótája. Gasly ezt követően fel is adta a futamot. Miközben az élen álló két versenyző egyre jobban ellépett a mezőnytől, a 10. körben Pérez újból megelőzte Norrist. Norrist később a rajtbüntetése miatt az 5. helyről induló Bottas is megelőzte. George Russell az egész versenyhétvégén kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Williamsszel, a pontszerző 8. helyről állt ki kerékcserére a 27. körben, ám ott egy műszaki hiba miatt sok időt vesztve egészen a 17. helyig esett vissza, később pedig fel is kellett adnia a versenyt. Az élen állók a 29. és 30. körben cseréltek abroncsot, de a sorrend nem változott az élen, a futam középső harmada ezt követően pedig eseménytelenül telt. Bottas és Pérez a 3-4. helyen autóztak 1-2 másodperces közelségben egymáshoz, de a Red Bull a futam utolsó harmadában úgy döntött, kihívja mexikói pilótáját friss lágy gumikért, hogy azzal megfuthassa a plusz egy ponttal járó leggyorsabb kört. Ezt a kerékcsere után Pérez meg is tette, majd elkezdte ledolgozni 20 másodperces hátrányát a harmadik Botasszal szemben. Hamiltont hasonló okokból hívta ki két körrel a leintés előtt a Mercedes a bokszutcába, a címvédő pedig meg is szerezte a plusz egy pontot, miután megjavította Pérez időeredményét. Utóbbi a futam utolsó körére ért támadó közelségbe Bottashoz, de előzni már nem tudott. A stájer nagydíjat Verstappen nyerte Hamilton és Bottas előtt, pontot szerzett még Pérez, Norris, Sainz, Leclerc, Stroll, Alonso és Cunoda. ### Osztrák nagydíj A világbajnokság kilencedik futamát, az osztrák nagydíjat 2021. július 4-én rendezték meg Spielbergben. A versenypályán egy kör 4,318 km, a verseny 71 körös volt. A versenyt ezúttal is a Verstappen kezdhette a pole pozícióból a hazai nagydíját teljesítő Red Bull volánja mögött. A rajtot követően az élmezőnyben nem történt változás, a holland megtartotta vezető helyét Norris és Pérez előtt, a mezőny hátsóbb felében azonban Ocon összeütközött Giovinazzival, aminek következtében autójának kitört az jobb első kereke, így a versenyirányítás pályára küldte a biztonsági autót. A Safety Car a 3. kör végén kiállt a mezőny elől, egy körrel később pedig már Pérez és Norris vívott látványos csatát a második helyért. Norris az előzési manővere közben leszorította a pályáról a mexikóit, aki így a 10. helyre esett vissza, a McLaren pilótája pedig ezért később 5 másodperces időbüntetést kapott. Norris ezt követően egészen a 20. körig tartotta maga mögött a két Mercedes-versenyzőt, ekkor azonban Hamilton el tudott menni mellette. A 30. körben Verstappen előnye több mint tíz másodperc volt az élen, pontszerző helyen autózott még Hamilton, Norris, Bottas, Ricciardo, Leclerc, Pérez, Sainz, Russell és Räikkönen. Az ezt követő körökben lezajlottak a kerékcserék, a 37. körben pedig Hamilton figyelmét hívták fel csapatrádión, hogy sérülést észleltek az autóján. Mindeközben a 8. helyezett Pérez ugyanolyan szabálytalanságot vétett Leclerc ellen a monacói előzési kísérlete közben, mint a futam elején Norris ő ellene, amiért 5 másodperces időbüntetést kapott, majd miután néhány körrel később ugyancsak szabálytalanul védekezett a Ferrari versenyzője ellen, így a versenyirányítás újabb 5, összességében 10 másodperces időbüntetéssel sújtotta. Az élmezőnyben eközben az 51. körben Bottast elengedte a folyamatosan a meghibásodott autójával küzdő Hamilton, majd Norris lépett fel a 3. helyre, miután a címvédő a bokszutcába hajtott új abroncsokért. Norris ugyan fel tudott zárkózni Bottashoz, de a futam leintéséig támadni nem tudta a 2. helyért, így az élmezőnyben nem változott már a sorrend. A verseny leggyorsabb körét is magáénak tudó Verstappen nyerte az osztrák nagydíjat Bottas és Norris előtt, pontot szerzett még Hamilton, Sainz, Pérez, Ricciardo, Leclerc, Gasly és Alonso. A spanyolok kétszeres világbajnok versenyzője a futam hajrájában utasította maga mögé a hétvége során végig kiemelkedő teljesítményt nyújtó Russellt, aki így 11. lett a Williamsszel. Az utolsó körben a 12. helyért vívó Räikkönen és Vettel ütközött össze, így egyikőjük sem tudta átszelni a célvonalat. ### Brit nagydíj A tizedik versenyt, a brit nagydíjat Silverstone-ban rendezték meg 2021. július 18-án. A pályán egy kör 5,891 km, a verseny 52 körös volt. Ezen a nagydíjon mutatkozott be a sprintkvalifikációs futam, amelyet Verstappen nyert meg, így ő kezdhette a pole pozícióból a brit nagydíjat. A rajt után Verstappen és Hamilton csatázott az élen, majd a 9-es kanyarban a két versenyző összeért, Hamilton nem vette el a gázt, Verstappen tartotta az ívet, aki nagy sebességgel a gumifalba csapódott így egy összeérés után. Hamilton a baleset okozásáért 10 másodperces büntetést kapott. A piros zászlót követően Leclerc, Hamilton, Norris és Bottas volt a sorrend a mezőny élén. Az új rajt után Vettel pörgött meg egy korai kigyorsítás végett, majd később ki is állt a versenyből. Norris a lassú kerékcseréje miatt Bottas mögé tért vissza a versenybe, míg Hamilton a büntetése letöltése után csak Norris mögé tudott visszaállni a versenybe. A címvédő, kihasználva autója tempóelőnyét, megelőzte Norrist, utána pedig Bottas eleget téve a csapat kérésének elengedte a csapattársát. Leclerc 50 körön keresztül vezette a versenyt, de a futam végére Hamilton utolérte, majd mikor a brit előzésbe kezdett, megcsúszott alatta a Ferrari a 9-es kanyarban, így elvesztette az első helyet. Hamilton 8. alkalommal nyerte meg a brit nagydíjat, a második helyen Leclerc végzett a Ferrarival, a harmadik helyen Bottas futott be, így a Mercedes csapata a szezonban az ötödik kettős dobogóját szerezte. A negyedik és ötödik helyen a két McLaren végzett Norris – Ricciardo sorrendben, a hatodik pedig a másik Ferrarival Sainz lett. A további sorrend Alonso, Stroll, Ocon és Cunoda volt a pontszerző helyeken. A futamon Pérez futotta meg a leggyorsabb kört, de a top 10-en kívüli helyezésével és Verstappen kiesésével a Red Bull csapata így sem szerzett pontot. ### Magyar nagydíj A világbajnokság tizenegyedik futamát, a magyar nagydíjat 2021. augusztus 1-jén rendezték meg a Hungaroringen. A pályán egy kör 4,381 km, a verseny 70 körös volt. A pole pozícióból Hamilton indulhatott, és a rajtot követően is megtartotta vezető helyét, míg mögötte Bottas a vizes aszfalton elfékezte az 1-es kanyart és több versenyzőtársa kiesését eredményező tömegbalesetet idézett elő. A harmadik helyről induló Verstappen sérült autóval a mezőny középső harmadába esett vissza. A pályára kerülő törmelék mennyisége miatt a versenyirányítás félbeszakította a futamot. Bottas, Leclerc, Stroll, Pérez és Norris kényszerültek feladni a magyar nagydíjat, amely valamivel több, mint negyedórás várakozás után indult újra. A váratlan események, és a körülmények következtében Latifi tizenkettő, Sainz és Cunoda tizenegy-tizenegy pozíciót javított rajthelyéhez képest. Az időjárási viszonyok miatt az újraindításkor a pálya már elkezdett felszáradni, így a mezőny egésze, kivéve Hamiltont az újbóli rajt előtt a bokszutcába hajtott új gumikért, míg a brit címvédő egyedül rajtolt el a verseny újraindításakor. Egy körrel később kiderült, hogy a Mercedes nagy taktikai hibát vétett, Hamiltonnak is kereket kellett cserélnie, miután az átmeneti esőgumik már nem voltak megfelelőek, így azonban visszaesett az utolsó helyre. Az 5. körben Ocon, Vettel, Latifi, Cunoda, Sainz, Alonso, Russell, Räikkönen, Ricciardo, Schumacher volt a pontszerzők sorrendje. Verstappen és Hamilton az ezt követő körökben megkezdték felzárkózásukat, azonban a holland helyzetét sérült autója is nehezítette, ennek ellenére a 18. körben a 9. helyre lépett előre, Schumachert megelőzve. Hamilton a 20. körben újra kiállt kerékcserére, majd kemény abroncsokon kezdte meg az újbóli felzárkózást. A Mercedes versenyzője ezt követően több előzést bemutatva lépett egyre feljebb, a 35. körben Ocon, Vettel, Alonso, Sainz, Hamilton, Cunoda, Latifi, Gasly, Russell és Ricciardo autózott pontszerző helyen. Két körrel később Vettel kerékcseréjével az Aston Martin megpróbálta a bokszutcában megelőzni Ocont és az Alpine-t, de a francia, aki egy körrel később járt a bokszutcában, megtartotta pozícióját a némettel szemben, és miután Alonso is kereket cserélt, újból átvette a futam vezetését. Hamiltonnak a 48. körben újból ki kellett állnia friss abroncsokért, míg az élen Vettel támadta többször is Ocont, azonban előzni nem tudott. Nem sokkal később Hamiltont Alonso állította meg felzárkózás közben.A spanyol tíz körön át hősiesen védte a pozícióját a hétszeres világbajnokkal szemben, de amikor az 1-es kanyarban elfékezte magát, Hamilton meg tudta előzni. Tíz körrel a verseny vége előtt Verstappen pontszerző pozícióba lépett elő Ricciardo megelőzésével, míg vb-riválisa, Hamilton három körrel a leintés előtt a 3. helyen haladt, miután maga mögé utasította Sainzot is. A futamot Ocon nyerte Vettel és Hamilton előtt. A francia versenyző pályafutása első győzelmét aratta, és az Alpine-nak is ez volt az első Formula–1-es győzelme. Pontot szerzett még Sainz, Alonso, Gasly, Cunoda, Latifi, Russell és Verstappen. A leggyorsabb körért járó plusz pontot Gasly szerezte meg az utolsó körben futott idejével. A verseny után Vettel autójából nem tudtak elég benzinmintát venni, ami miatt később kizárták a versenyből, aminek következtében a mögötte célbaérők egy-egy hellyel előrébb léptek. ### Belga nagydíj A tizenkettedik versenyt, a belga nagydíjat 2021. augusztus 29-én rendezték meg Spában. A pályán egy kör 7,004 km volt, a verseny pedig 44 körös lett volna, azonban a folyamatos és intenzív esőzés miatt mindössze 2 kört tudtak megtenni a versenyzők, azt is a biztonsági autó mögött felvezetésével. A pontszerzők a megszerezhető pontok felét kapták. A futamot Verstappen nyerte, Russell és Hamilton előtt. Russell élete első dobogós helyezését szerezte. ### Holland nagydíj A világbajnokság tizenharmadik versenyét, a holland nagydíjat 2021. szeptember 5-én rendezték meg Zandvoortban. A pályán egy kör 4,259 km, a verseny 72 körös volt. A rajtot követően az élmezőnyben nem történt változás, a pole pozícióból induló Verstappen megtartotta első helyét, ahogy Hamilton, Bottas és Gasly is a 2-4. helyet. Az Alfa Romeóval a 7. helyre kvalifikáló Giovinazzi három helyet veszítve a 10. pozícióba esett vissza az első kanyarokat követően. Verstappen az élen hamar kiépített egy minimális előnyt, a 3. körben már két másodperccel haladt Hamilton előtt. A Red Bull versenyzője a 10. körben pályafutása egy jelentős mérföldkövéhez érkezett, ekkor teljesítette 1000. körét Formula–1-es futam élén. A 17. körben Verstappen 3,7 másodperccel vezetett a két Mercedes-versenyző előtt, pontszerző helyen autózott még Gasly, Leclerc, Sainz, Alonso, Ocon, Ricciardo és Giovinazzi. Hamilton a 22. körben állt ki kereket cserélni, majd egy körrel később a Red Bull is kihívta a bokszutcába Verstappent. Ezt követően átmenetileg Bottas vette át a vezetést, de a 29. körben Verstappen megelőzte a finnt, és újra az élre állt hazai versenyén. Bottas három körrel később kapott friss abroncsokat, ekkor visszaállt a rajtot követő sorrend az élmezőnyben. A futam második harmada eseménytelenül telt, a második bokszkiállások a 40. és a 41. körben zajlottak le az élen(Hamilton a kiállása után forgalomba került,így nem volt esélye elévágásra),a sorrend változatlan maradt,Verstappen több mint négy másodperces előnnyel vezette a nagydíjat a 49. körben. Az időmérő edzését elrontó, majd a bokszutcából rajtoló Pérez a 65. körben Norrist megelőzve lépett előre a 9., pontszerző helyre. A futam hajrájában mindkét Mercedes-pilóta friss lágy gumikat kapott és Hamilton végül megfutotta a plusz egy pontot jelentő leggyorsabb kört a versenyben. A 36 év szünet után visszatérő holland nagydíjat Verstappen nyerte Hamilton és Bottas előtt, pontot szerzett még Gasly, Leclerc, Alonso, Sainz, Pérez, Ocon és Norris. Verstappen ezzel az eredménnyel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben Hamiltontól. ### Olasz nagydíj A tizennegyedik versenyt, az olasz nagydíjat 2021. szeptember 12-én rendezték meg Monzában. A pályán egy kör 5,793 km, a verseny 53 körös volt. A szezon során másodszor megrendezett szombati sprintkvalifikációs futamot ugyan Bottas nyerte meg, de csapata motorcserét hajtott vére az autójában, így csak az utolsó rajtkockába állhatott fel a futamot megelőzően. Az olasz nagydíjat így Verstappen kezdhette a pole pozícióból, mögüle pedig a két McLaren-pilóta, Ricciardo és Norris, valamint Hamilton várhatta a piros lámpák kialvását. A rajtot követően az ausztrál megelőzte a Red Bull hollandját, aki összeért a Norrist megelőző Hamiltonnal, aki levágta a pálya egy kanyarját, emiatt pedig visszaesett a McLaren britje mögé. A mezőny középső részében Sainz és Giovinazzi ért össze, és mivel utóbbi keresztbe állt a pályán az esetet követően, virtuális biztonsági autós szakasz lépett életbe. A korlátozás a 3. kör végig volt érvényben, majd újraindult a verseny. Ezt követően az élen állóm négy versenyző fokozatosan ellépett a mezőny többi tagjától. Bottas a 13. körben megelőzte Latifit és előrelépett a pontszerző 10. helyre. A kerékcserék ideje a 23. körben jött el az élmezőnyben, ekkor Ricciardo állt ki a bokszutcába friss gumikért, őt egy körrel később Verstappen követte, míg Hamilton a pályán előzte meg Norrist. A brit címvédő a 26. körben állt ki friss abroncsokért, azonban a pályára menet épp Verstappen mellé ért vissza és a két versenyző összeütközött, aminek következtében a világbajnoki pontverseny első két helyezettje fel kellett hogy adja a futamot. A versenyirányítás pályára küldte a Safety Cart, az első 10 sorrendje ekkor Ricciardo Leclerc, Norris, Pérez, Sainz, Bottas, Stroll, Alonso, Russell és Latifi volt. A verseny a 30. körben folytatódhatott, Norris pedig az újraindítást követően azonnal megelőzte Leclerc-t, a monacói mellett pedig pár körrel később Pérez is elment. A mexikói versenyzőt később öt másodpercre megbüntették, mert Leclerc előzése közben levágta az egyik kanyart. A Red Bull versenyzője a 43. körben Botasszal vívott látványos csatát a 3. helyért. A finn végül megszerezte a dobogós helyezést, a futamot pedig Ricciardo nyerte meg csapattársa, Norris előtt. Pontot szerzett még Sainz, Stroll, Alonso, Russell és Ocon. ### Orosz nagydíj A világbajnokság tizenötödik versenyét, az orosz nagydíjat 2021. szeptember 26-án rendezték meg Szocsiban. A pályán egy kör 5,848 km, a verseny 53 körös volt. A versenyt megelőző napon Norris volt a leggyorsabb az időmérő edzésen, így pályafutása során először a pole pozícióból várhatta a piros lámpák kialvását a rajtrácson. Mögülle Sainz és Russell indulhatott, míg a pontversenyt vezető Verstappen motorcseréje miatt csak a mezőny végére állhatott fel a startot megelőzően. A rajt után az egyes kanyarban Sainz átvette a vezetést Norristól, miközben a negyedik helyről induló Hamilton két pozíciót is vesztett. A Mercedes brit versenyzője a 2. körben megelőzte Alonsót és fellépett a hatodik helyre. Az első tíz körben az élen autózó Sainz–Norris páros fokozatosan ellépett a mezőny többi tagjától, Norrist azonban nem tudta leszakítani magáról a Ferrari spanyol pilótája, és bár utóbbi többször is támadta őt, Sainz megtartotta vezető helyét, egészen a 14. körig, amikor a Mclaren versenyzője átvette a vezetést. Egy körrel később Sainz a bokszutcába hajtott friss abroncsokért, ekkor a két McLaren-versenyző állt a mezőny élén, megelőzve Hamiltont, Pérezt, Alonsót és az utolsó helyről felzárkózó Verstappent. A világbajnoki pontverseny első két helyezettje a 27. körben egymást követve egyszerre állt ki a bokszutcába, Hamilton a 9., Verstappen pedig a 12. helyre állt vissza kerékcseréjét követően. Két körrel később az élen álló Norris is megkapta új abroncsait, így ideiglenesen Pérez vette át a vezetést az orosz nagydíjon. Mindeközben Hamiltön előbb Strollt, majd Gaslyt is megelőzve lépett egyre feljebb a mezőnyben, majd miután a teljes mezőnyben lezajlottak a kerékcserék, a címvédő a második helyen autózott Norris mögött, megelőzve Sainzot, Ricciardót, Pérezt és Verstappent. A futam utolsó harmadában nem várt fordulat történt. Miközben hamilton egyre közelebb ért az első helyhez, majd többször is támadni próbálta Norrist, a pálya egyes szakaszain szemerkélő, majd fokozatosan erősödő eső kezdett el esni. Ezt észlelve többen is, a mezőny nagy része, köztes esőgumikra váltött, Hamilton az 50. körben ment ki a bokszutcába, míg az élen álló és pályafutása első győzelméért hajtó Norris a csapat utasítását tövbbször is megszegve, kinnmaradt az egyre nagyobb intenzitású eső miatt egyre vizesebb pályán. Norris a száraz pályára való slick gumikon rengeteg időt veszített riválisával szemben, aki az 52. körben átvette a vezetést, miközben Verstappen az utolsó helyről indulva előbb a 2., majd miután Norris kiállt a bokszutcába, a 2. helyre lépett előre, kihasználva az eső okozta felfordulást, amely jelentősen megváltoztatta az élmezőny sorrendjét. Az orosz nagydíjat Hamilton nyerte Verstappen és Sainz előtt, pontot szerzett még Ricciardo, Bottas, Alonso, Norris, Räikkönen, Pérez és Russell. Hamilton pályafutása 100. győzelmét szerezte, ezzel ő lett a sportág történetében az első, aki ezt a mérföldkövet elérte, és az összetett pontversenyben is visszavette a vezetést Verstappentől. ### Török nagydíj A világbajnokság tizenhatodik versenyét, az török nagydíjat 2021. október 10-én rendezték meg Isztambulban. A pályán egy kör 5,338 km, a verseny 58 körös volt. A versenyt megelőző napon Hamilton volt a leggyorsabb a török nagydíj időmérő edzésén, azonban a Mercedes kicserélte autójában az MGU-H-t, ezért 10 helyes rajtbüntetést kapott és csak a 11. helyről kezdhette meg a versenyt, a pole pozícióból pedig Bottas indulhatott. A rajtot követően a finn megtartotta vezető helyét, ahogy az esős időben átmeneti esőgumikon rajtoló mezőnyben sem történt érdemi változás a sorrendet illetően, egyedül az 5. helyről startoló Alonso pördült meg és esett hátrébb, miután összeért Gasly AlphaTaurijával. A francia később 5 másodperces időbüntetést kapott a spanyol kilökése miatt. Hamilton az első 10 körben több előzést is bemutatva a 7. helyre lépett előre, felzárkózva a hatodik Norris mögé, akit egy körrel később szintén maga mögé utasított. Időközben a mezőny végéről rajtoló Sainz is több előzést bemutatva zárkózott fel a középmezőnybe, a Ferrari versenyzője a 13. körben már a 11. helyen haladt. Hamilton a 15. körben Gaslyt megelőzve az 5. helyre lépett előre. A világbajnoki címvédő a 35. körre érte utol a negyedik helyezett Pérezt, akivel újabb látványos párharcba keveredett, miután előzési kísérletét a mexikói egy bátor kései fékezéssel verte vissza. Az első két helyen atózó Verstappen a 37., Bottas pedig a 38. körben kapott új köztes gumikat. Ekkor átmenetileg a saját gumistratégiáját elnyújtó Leclerc vette át a vezetést, de Bottas a 47. körben utolérte a monacóit és visszaállt az élre. Leclerc végül egy körrel később, míg Hamilton a mezőny tagjai közül utolsóként az 51. körben hajtotta végre saját bokszkiállását. Bár az utolsó öt körben Gasly közel került az ötödik helyre visszaeső Hamiltonhoz, de előzni nem tudott, így nem történt már változás a sorrendben. A török nagydíjat Bottas nyerte meg Verstappen és Pérez előtt, pontot szerzett még Leclerc, Hamilton, Gasly, Norris, Sainz, Stroll és Ocon. Verstappen ezzel az eredménnyel visszavette a vezetést a világbajnoki pontversenyben. ### Amerikai nagydíj A tizenhetedik versenyt, az amerikai nagydíjat 2021. október 24-én rendezték meg Austinban. A pályán egy kör 5,513 km, a verseny 56 körös volt. A pole pozícióból Verstappen kezdhette meg a futamot, azonban a rajtot követően az egyes kanyarban a mögüle induló, és a piros lámpák kialvására gyorsabban reagáló Hamilton átvette tőle a vezetést. Bár a címvédő nem tudott az ezt követő néhány körben jelentősebb előnyt kiépíteni világbajnoki riválisával szemben, és Verstappen egy másodpercen belül követte a Mercedes pilótáját, újabb előzés helycsere nem törtémnt kettőjük közt. A nyolcadik körben Sainz előzte meg Norrist és lépett előre a 6. helyre. A 10. körben Verstappen kiállt kereket cserélni, majd ezt követően az élmezőnyben haladók mind megjárták a bokszutcát. Hamilton a 14. körben kapott új abroncsokat, azonban a Red Bull stratégiája jól működött, az elővágási kísérletnek köszönhetően Verstappen a már üzemi hőfokra melegedő friss gumijain átvette a vezetést, Hamilton riválisa mögé a második helyre állt vissza, hat és fél másodperces hátránnyal. A 20. körben Verstappen, Hamilton, Pérez, Leclerc, Ricciardo, Sainz, Norris, Bottas volt az első nyolc sorrendje. Az ezt követő körökben Hamilton folyamatsoan gyorsabb tudott lenni Verstappennél, és hátrányát is csökkentette, azonban támadási pozícióba nem tudott kerülni. A 30. körben Verstappen második kerékcseréjén is túlesett, és bár Hamilton átmenetileg visszavette a vezetést, a holland a friss gumijain sokkal gyorsabb tudott lenni, így amikor a brit nyolc körrel később megejtette saját maga második kerékcseréjét, a Red Bull versenyzője újból a mezőny élére állt. Hamilton a kezdeti 6,5 tizedes hátrányát három kör alatt két másodperccel csökkkentette, és a futam utolsó harmadában folyamatosan egyre feljebb zárkózótt az élen haladó Verstappenre, majd az utolsó előtti, 55. körben tudott támadási közelségbe kerülni, de előzni már nem tudott, így Verstappen megnyerte az amerikai nagydíjat, tovább növelve előnyét a világbajnoki pontversenyben riválisa előtt. A harmadik helyen Pérez végzett, pontot szerzett még Leclerc, Ricciardo, Bottas, Sainz, Norris, Cunoda és Vettel. ### Mexikóvárosi nagydíj A szezon tizennyolcadik versenyét, a mexikóvárosi nagydíjat 2021. november 7-én rendezték meg Mexikóvárosban. A pályán egy kör 4,304 km hosszú, a verseny 71 körös volt. A rajtot követően a harmadik helyről induló Verstappen az első kanyar külső ívén egy kései fékezéssel megelőzte mindkét Mercedest és az élre állt, míg a pole pozícióból rajtoló Bottas, akit Ricciardo forgatott ki egy elmért féktáv után, visszaesett a mezőny végére. A mezőny hátsó részében Schumacher és Cunoda is ütközött, így a pályára küldték a biztonsági autót. A Safety Car az 5. körben hagyta el a pályát. Verstappen a 9. körben már három és fél másodperccel vezetett Hamilton előtt, a harmadik helyen pedig a hazai pályán versenyző Pérez autózott, megelőzve Gaslyt. A futam első harmadában nem történt változás az élmezőnyben, Verstappen magabiztos előnyt kiautózva állt az élen. A kerékcseréket a 30. körben Hamilton kezdte az élen állók közül, ő az 5. helyre állt vissza a bokszutcából, de a friss abroncsain két kör alatt megelőzte Leclerc-t és Gaslyt. Verstappen a 34. körben cserélt kereket. Ekkor Pérez vette át a vezetést, ezzel ő lett az első mexikói, aki akár egyetlen kör erejéig élen állt hazai versenyén. A Red Bull mexikói pilótája a 41. körben kapott új gumikat, ezt követően Verstappen visszaállt az élre, Pérez pedig Hamilton mögé, a 3. helyre. Pérez ezt követően csapata stratégiájának megfelelően a frissebb abroncsain fokozatosan kezdte ledolgozni hátrányát az előtte autózó Hamiltonnal szemben, aki folyamatosan panaszkodott a csapatrádión saját gumijainak nem megfelelő állapotára. Pérez az 58. körben érte utol a Mercedes címvédőjét, és bár körökön át próbálkozhatott, igazán komoly támadási pozícióba nem tudott kerülni Hamiltonhoz képest, aki megőrizte a 2. helyet. A mexikóvárosi nagydíjat Verstappen nyerte Hamilton és Pérez előtt. Utóbbi lett az első mexikói, aki dobogóra állhatott hazai versenyén. Pontot szerzett még Gasly, Leclerc, Sainz, Vettel, Räikkönen, Alonso és Norris. ### São Pauló-i nagydíj A szezon tizenkilencedik versenyét, a São Pauló-i nagydíjat 2021. november 14-én rendezték meg Interlagosban. A pályán egy kör 4,309 km, a verseny 71 körös volt. Az élről a szombati sprintkvalifikációs versenyt megnyerő Bottas indulhatott, miközben csapattársa, Hamilton büntetés miatt csak a 10. rajtkockából vághatott neki a futamnak. A második helyről induló Verstappen a rajtot követően átvette a vezetést Bottastól, aki Pérezzel szemben is pozíciót vesztett, így a két Red Bull a mezőny élére állt. Hamilton egy kör elteltével a 6. helyre zárkózott fel, az 5. körben pedig Leclerc-t megelőzve már a negyedik pozícióban autózott, majd miután Bottas a csapatutasításnak megfelelően elengedte a címvédőt, megkezdhette a felzárkózst az éálen álló két Red Bullra. Ezt követően Cunoda és Stroll balesete miatt pályára küldték a biztonsági autót, így Vertsappen, valamint Pérez előnye semmissé vált Hamiltonnal szemben. A 9. körben indult újra a verseny, azonban egy újabb koccanás miatt virtuális biztonsági autós szakasz lépett életbe, amely a 14. körig tartott. Ekkor Verstappen, Pérez, Hamilton, Bottas, Leclerc, Sainz, Vettel, Gasly volt az első nyolc sorrendje. A 18-19. körben Hamilton és Pérez mutatott be látványos oda-vissza előzést, azonban a mexikói a brit második támadását már nem tudta kivédekezni, Hamilton fellépett a 2. helyre, Verstappen mögé. Az élmezőny tagjai a 27-28. körben estek túl a kerékcseréiken, majd egy újabb rövid virtuális biztonsági autós szakaszt követően a 32. körben Hamilton DRS-távolságba ért Verstappenhez képest, és megtámadta a versenyt vezető vb-riválisát. A 41-44. körben a két élcsapat versenyzői második kerékcseréiken is túlestek. Hamilton ezt követően 3 másodperces hátrányba került Verstappenhez képest, azonban a hollandnál sokkal gyorsabb versenytempóra volt képes a Mercedesszel, és pár körrel később újra egy másodpercen belüli távolságra zárkózótt a világbajnoki pontversenyt vezető riválisára. Hamilton végül az 59. körben vette át a vezetést, és az ezt követő körökben jelentősnek mondható 5 másodperces előnyt épített ki az első helyen, majd magabiztos teljesítményt mutatva pályafutása 101. futamgyőzelmét aratta. A dobogóra Vertsappen és Bottas állhatott még fel, pontot szerzett Pérez, Leclerc, Sainz, Gasly, Ocon, Alonso és Norris. ### Katari nagydíj A huszadik futamot, a debütáló katari nagydíjat 2021. november 21-én, helyi idő szerint esti időpontban rendezték meg Dohában mesterséges fényviszonyok között. A pálya 16 kanyarból áll, egy kör 5,380 km, a verseny 57 körös volt. A pole pozícióból Hamilton indulhatott, míg csapattársa, Bottas három-, világbajnoki riválisa, Verstappen pedig öthelyes rajtbüntetést kapott, miután nem lassítottak le az előírt mértéknek megfelelően az előző napi idő,mérő edzés végén a sárga zászlós figyelmeztetés ideje alatt. A finn így a 6., a holland pedig a 7. helyről kezdhette meg a sportág történetének első katari nagydíját, amely a McLaren istálló 900. nagydíja is volt egyben. A rajtot követően a 3. helyről induló Alonso megelőzte a második Gaslyt, hamilton megtartotta vezető helyét, Verstappen pedig három helyet is javítani tudott rajtpozíciójához képest. Mindeközben Bottas a mezőny középső részére, a pontszerző zónán kívülre esett vissza. A 3. körben Verstappen Gaslyt megelőzve előrelépett a 3. helyre, két körrel később pedig Alonsót is maga mögé utasította és átvette a 2. helyet, 4 másodperces hátrányban Hamilton mögött autózva. A címvédő magabiztosan autózott az élen és a 11. körre már 6 másodperc fölé növelte előnyét a hollanddal szemben, aki eközben a csapatrádión az első vezetőszárnyának beállításaira panaszkodott. Verstappen a 18., Hamilton egy körrel később esett át az első kerékcseréjén, ezt követően a brit 10 másodperccel vezetett a Red Bull versenyzője előtt. A 29. körben az előző napi időmérő edzésen gyengébb teljesítményt nyújtó, ám a futam első harmadában több látványos előzést is bemutató Pérez a 4. helyre zárkózott fel, miután megelőzte Alonsót. A Mercedes a futam során Bottasszal alternatív, egykiállásos gumistratégiát próbált meg végigvinni, azonban a finn a 33. körben defektet kapott, aminek következtében előbb a 14. helyig esett vissza, majd fel kellett adnia a versenyt. Az élen autózó két vb-aspiráns közül Verstappen a 42., Hamilton a 43. körben túlesett a második kerékcseréjén is, ezt követően pedig 10 körrel a leintés előtt Hamilton 8,2 másodperces előnnyel vezetett Verstappen előtt. A 48. körben Pérez és Ocon vívott látványos párharcot az 5. helyért, amelyet végül a mexikói szerzett meg. Az utolsó körökben a két Williams-versenyző defektje miatt ideiglenesen virtuális biztonsági autós szakasz volt érvényben, de érdemi változás már nem történt, Hamilton pályafutása 102. futamgyőzelmével újabb hat ponttal csökkentette hátrányát a világbajnoki pontversenyben. Dobogóra állhatott még Verstappen és Alonso, utóbbi a 2014-es magyar nagydíj óta először. Pontot szerzett Pérez, Ocon, Stroll, Sainz, Leclerc, Norris és Vettel. ### Szaúd-arábiai nagydíj A világbajnokság huszonegyedik futamát, a debütáló szaúd-arábiai nagydíjat 2021. december 5-én éjszaka rendezték meg Dzsiddában, mesterséges fényviszonyok között. A pálya hossza 6,175 km lesz és 27 kanyarból állt, a verseny 50 körös volt. A sportág történetének első szaúd-arábiai nagydíján Hamilton indulhatott a pole pozícióból. A brit versenyző a rajtot követően is megtartotta vezető helyét Bottas és Verstappen előtt. Az ezt követő körökben Hamilton fokozatosan épített ki egyre nagyobb előnyt csapattársával szemben, akitől viszont nem szakadt le Verstappen. Az első három versenyzőt Leclerc követte a Ferrarival, de az ő lemaradása már ekkor is jelentősnek volt mondható. A 10. körben Schumacher fékezte el az egyik kanyart, és ütközött a pályát szegélyező falba, emiatt pedig a versenyirányítás pályára küldte a biztonsági autót. A biztonsági autós szakasz adta lehetőséget kihasználva a Mercedes két versenyzője kereket cserélt, Verstappent azonban nem hívta ki a Red Bull a bokszutcába, így a holland átmenetileg a mezőny élére állt. A 11. körben a vártnál tovább tartó pályahelyreállítási folyamatok miatt a versenyt piros zászlóval félbe szakították. Némi várakozás, majd újabb biztonsági autó mögött töltött körök után állórajttal folytatódott a verseny a 15. körtől. Hamilton megelőzte Verstappent az újraindítást követően, vb-riválisa azonban – véleményes manővert végrehajtva – visszavette a vezetést, miközben a mezőny hátsó részében Pérez és Mazepin is balesetet szenvedett, így újabb versenymegszakítás következett. Ekkor a sorrendet megállapítandó, kissé kaotikus helyzetben, több egymással ellentmondó döntést is hozva a versenyirányítás úgy döntött, hogy a megszakításkor élen álló Ocon kezdheti majd az élről a futam harmadik szakaszát, míg Verstappennek vissza kellett adnia a második helyet Hamiltonnak, azonban a holland a harmadik rajtot követően egy merész manőverrel mindkettőjüket megelőzte, és átvette a vezetést a futamon. A 18. körben Hamilton is megelőzte Ocont, a további sorrend Ricciardo, Bottas, Gasly, Giovinazzi, Vettel és Cunoda volt a pontszerző helyeken. A japán versenyző a 22. körben összetörte az AlphaTauriját, így három kör erejéig újból (virtuális) biztonsági autós szakasz lépett életbe, amely a pályán található törmelékek, a lassú takarítás miatt, kisebb megszakításokkal egészen a 33. körig eltartott. A 37. körben Hamilton megtámadta az élen álló Verstappent, aki agresszíven védekezett. A két vb-rivális összeért, az esetet követően a sportfelügyelők figyelmeztették a Red Bullt, a hollandnak át kell adnia a pozícióját Hamiltonnak. Verstappen ezt két körrel később, a kijelölt DRS-zóna előtt közvetlenül lassítva tette volna meg, azonban a szándékát későn észlelő Hamilton hátulról beleszaladt ellenfele autójába, aminek következtében a Mercedes első szárnya sérülést szenvedett. Végül Verstappen a 44. körben engedte el maga mellett Hamiltont, aki a hátralevő körökben ellépett üldözőjétől és megnyerte a versenyt, megfutva a leggyorsabb kört is, ezzel pedig pontegyenlőséget elérve riválisához képest a záró hétvége előtt. Ocont az utolsó kanyarban előzte meg Bottas, így az Alpine francia pilótája lemaradt a dobogóról. Pontot szerzett még Ricciardo, Gasly, Leclerc, Sainz, Giovinazzi és Norris. ### Abu-dzabi nagydíj A világbajnokság huszonkettedik, egyben utolsó futamát, az abu-dzabi nagydíjat 2021. december 12-én kora este rendezték meg Abu-Dzabiban, mesterséges fényviszonyok között. A módosított pályán egy kör 5,281 km és 16 kanyarból állt, a verseny 58 körös volt. A szezonzáró abu-dzabi nagydíjat Verstappen kezdhette az élről, azonban a rajtot követően a mellőle induló Hamilton megelőzte, és bár a holland megpróbálta visszaelőzni riválisát, de miután az előzési manőver közben kissé leterelte a britet a pályáról, vissza kellett adnia a pozícióját. Hamilton az első körökben fokozatosan növelte előnyét, a 6. körben már 2 másodperc fölé nőtt a különbség közte és a Red Bull versenyzője között, a 3. helyen pedig Pérez autózott a második számú Red Bullal. A lágy abroncsokon rajtoló Verstappen a 14. körben cserélt kereket, őt egy körrel később követte Hamilton, így átmenetileg az alternatív gumistratégián lévő Pérez vette át a futam vezetését. Hamilton a 20. körre érte utol a mexikóit, aki – ezzel is segítve csapattársa felzárkózását – a címvédő több támadását is visszaverve, látványosan védekezve tartotta fel Hamilton, aki csak jelentős időveszteséget elszenvedve tudta újra átvenni a vezetést. Pérez ezt követően elengedte Verstappent, aki 1-2 másodpercesre csökkentette hátrányát vb-riválisával szemben. A 27. körben az Alfa Romeo technikai meghibásodása miatt Räikkönen feladta élete utolsó Formula–1-es versenyét. A finnek világbajnoka rekordot jelentő 349 nagydíjon állt rajthoz pályafutása során. Kilenc körrel később csapattársa, a Formula–1-től szintén búcsúzó Giovinazzi is technikai okok miatt volt kénytelen feladni a versenyt. Utóbbi eset következtében virtuális biztonsági autós szakasz lépett érvénybe, amit kihasználva a Red Bull a bokszutcába hívta Verstappent, friss kemény abroncsokért, míg Hamilton maradt kint a pályán, az első helyen. A Red Bull pilótája gumielőnyéből fakadóan egy ideig jelentős mértékben gyorsabb volt Hamiltonnál, aki azonban magabiztosan őrizte 10-11 másodperces előnyét az élen. Az 54. körben Latifi csapta a falnak autóját, emiatt pedig pályára küldték a biztonsági autót, Hamilton előnye pedig eltűnt Verstappennel szemben. A versenyirányítás több körön át ellentétes információt adott ki a csapatoknak arról, hogy a pálya feltakarítása után újraindítják e a versenyt, illetve hogy a szabályoknak megfelelően a lekörözött versenyzők visszavehetik e a körüket, vagy biztonsági okokból ettől ezúttal eltekintenek. Utóbbi szituáció Hamiltont segítette volna, aki a használt kemény abroncsokon állt az élen a friss lágyakon lévő Verstappen előtt, úgy hogy kettőjük közt több lekörözött versenyző is körözött a pályán. Végül Michael Masi versenyigazgató egy körrel a futam vége előtt döntött az újraindításról, illetve arról, hogy a lekörözött versenyzők megelőzhetik a biztonsági autót és visszavehetik köreiket. Az újraindítást követően Verstappen előbb egy agresszív manőverrel, majd egy ugyanilyen, de szabályos védekezéssel kihasználta a gumielőnyét Hamiltonnal szemben, így az utolsó pillanatokban állt az élre, és előzte ezzel meg riválisát, megszerezve pályafutása első világbajnoki címét. A Mercedes a futamot követően két eset miatt óvást nyújtott be. Az egyikben szerintük Verstappen a biztonsági autó mögött Hamiltont megelőzte. A másikban kifogásolták a versenyigazgató azon döntését, hogy csak a Verstappen és Hamilton közötti lekörözött versenyzők vehették vissza a körüket, és a biztonsági autó ennek a körnek a végén távozott a pályáról. Az óvásokat elutasították, de a Mercedes jelezte fellebbezési szándékát. 2021. december 16-án a Mercedes úgy döntött, hogy a sport érdekeit szem előtt tartva nem fellebbez, így hivatalossá vált a világbajnokság végeredménye. ## Nagydíjak ## Eredmények Pontozás a Sprintfutamon: Pontozás a Főfutamon: (Félkövér: pole-pozíció, dőlt: leggyorsabb kör, ^1–3: a sprintkvalifikáción elért pontszerző pozíció, a színkódokról részletes információ itt található) ### Versenyzők Megjegyzés: - † – Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 90%-át. - ‡ – A belga nagydíjon csak a megszerezhető pontok felét kapták. ### Konstruktőrök Megjegyzés: - † – Nem fejezte be a futamot, de rangsorolva lett, mert teljesítette a versenytáv 90%-át. - ‡ – A belga nagydíjon csak a megszerezhető pontok felét kapták. ### Időmérő edzések/Sprintversenyek Színmagyarázat: Megjegyzés: A helyezések a világbajnokság pontversenyében elfoglalt pozíciót jelentik. A táblázatban az időmérő edzésen és a sprintfutamon elért eredmények, nem pedig a végleges rajtpozíciók szerepelnek. - † – A rajtpozíció változott az időmérő edzésen vagy a sprintfutamon elért helyezéshez képest (nem számítva egy másik versenyző hátrasorolásából következő előrelépést a rajtrácson). A részletekért lásd a futamok szócikkeit. ## Statisztikák ### Versenyzők ### Konstruktőrök ### Csapattársak egymás elleni eredményei Megjegyzés: Az időmérő edzéseken és a sprintfutamokon ha egy csapatból egyik pilóta sem tudta kvalifikálni magát a futamra, versenyeken pedig ha a csapat mindkét pilótája kiesett vagy helyezetlenül ért célba (továbbá ha a korábbi csapattárs helyett más pilóta volt a versenyző csapattársa a futamon), a verseny nem számít bele az egymás elleni állásba. Emiatt előfordul, hogy egyes csapatoknál a szezon végén nem jön ki mind a 22 verseny. #### Csapat színkódok

Linux

A Linux operációs rendszer, a szabad és a nyílt forráskódú szoftverek egyik legismertebb példája. A „Linux” elnevezés szigorú értelemben véve a Linux-rendszermagot jelenti, amelyet Linus Torvalds kezdett el fejleszteni 1991-ben. A köznyelvben mégis gyakran a teljes Unix-szerű operációs rendszerre utalnak vele, amely a Linux-rendszermagra és az 1983-ban, Richard Matthew Stallman vezetésével indult GNU projekt keretében született alapprogramokra épül. A Linux pontosabb neve ebben az értelemben GNU/Linux. A „Linux” kifejezést használják Linux-disztribúciókra (terjesztések) is, ám ilyenkor általában a disztribúció nevét is hozzáteszik. Egy-egy disztribúció olyan összeállítás, amely az alaprendszeren túl bizonyos szempontok alapján összeválogatott és testre szabott programokat tartalmaz. A Linux a szerverek és személyi számítógépek mellett – elsősorban nyíltságának köszönhetően – megtalálható sok összetett elektronikus eszközben, így hálózati eszközökben (például routerek), hordozható eszközökben (például mobiltelefonok, okostelefonok, PDA-k, hordozható hanglejátszók, órák), háztartási gépekben, szórakoztató elektronikai berendezésekben (például asztali DVD-lejátszók, videójáték-konzolok, set-top-boxok) is. Bizonyos területeken (például webszerverek, szuperszámítógépek esetében) a legmeghatározóbb operációs rendszernek számít, ám az utóbbi években személyi számítógépekre (asztali és hordozható gépek) is egyre szélesebb körben telepítenek valamilyen Linux disztribúciót. ## Története ### Előzmények #### A GNU projekt Világszerte sok programozót inspirált az 1983-ban indított GNU Projekt, amelyet Richard M. Stallman (RMS) indított útjára. A szabad szoftveres megmozdulás célja az volt, hogy szabadon felhasználható, minőségi szoftvereket készítsen és terjesszen. Elkezdődött a GNU operációs rendszer, a GNU Hurd fejlesztése is, de a kilátások szerint nem lehetett a megjelenésére számítani néhány éven belül . #### Az 1980-as évek PC-s operációs rendszerei A 80-as évek elejétől az egyik meghatározó PC-s operációs rendszer a DOS (Disk Operating System) volt. Az IBM a zárt forráskódú MS-DOS operációs rendszerrel szállította személyi számítógépeit, melyek később elárasztották a világot. Az akkori Apple Macintosh gépek (a szintén zárt forrású MacOS operációs rendszerrel) jobbak voltak az IBM PC-knél, de magasabb áruk és a perifériák alacsony választéka meggátolta őket a szélesebb körű elterjedésben. #### A UNIX operációs rendszer Egy másik, a 80-as években használt operációs rendszer a Unix volt. Jó tulajdonságai ellenére főként az intézmények, kutatási központok, iskolák operációs rendszere volt, részben az ára miatt, részben mert eredetileg sem otthoni felhasználásra, hanem nagyszámítógépekre tervezték. A UNIX operációs rendszer forráskódja zárt volt, ahhoz néhány kivételezett intézményen kívül mások nem férhettek hozzá. #### A MINIX operációs rendszer A szakemberek természetesen megkísérelték a UNIX előnyeit átültetni az olcsóbb PC-re. Az egyik ilyen próbálkozás 1987-ben a MINIX volt, megalkotója Andrew S. Tanenbaum Hollandiában élő, USA állampolgárságú professzor és kernelszakértő. A MINIX fejlesztése a nulláról kezdődött, azaz készítője nem egy meglevő operációs rendszert használt fel alapjául. Tanenbaum a rendszert oktatási céllal írta, azt szerette volna, ha tanítványai ezen a MINIX-en tanulják meg az operációs rendszerek működésének, felépítésének alapjait. A MINIX rendszert az Intel 8086 mikroprocesszoraira fejlesztette, amelyek abban az időben elárasztották a világ számítástechnikai piacát. A MINIX nem volt kimagaslóan jó operációs rendszer, de elvitathatatlan előnye, hogy nyílt volt a forráskódja. Bárki, aki megvásárolta Tanenbaum Operációs rendszerek című könyvét, hozzájuthatott a mintegy 12 000 sor MINIX kódhoz (a könyv második kiadásakor már több mint 27 000 sor), amely egy működő operációs rendszer forráskódja volt. Ez volt az első alkalom, hogy a nagyközönség elolvashatta egy operációs rendszer forrását, hiszen a többi rendszer forráskódját a gyártók szigorúan védelmezték a nyilvánosságtól. Tanenbaum munkájának köszönhetően programozók és egyetemisták tömegei tanulmányozhatták a MINIX operációs rendszerek működését. Ennek hatására ugrásszerűen megnőtt a téma népszerűsége, egyre-másra alakultak olyan levelezési listák, ahol az érdeklődők az operációs rendszerek készítésének kérdéseiről beszélgethettek. Az egyik olvasó Linus Torvalds, svéd nemzetiségű finn egyetemista volt. ### A Linux születése 1991-ben Linus a Helsinki Egyetem számítástechnikai tudományok karának másodéves hallgatója volt. Linus autodidakta hacker volt, saját operációs rendszert szeretett volna írni, mivel a GNU Hurd-re várhatóan néhány évet várni kellett volna. A 21 éves egyetemista a Intel 80386-os processzor védett módú (protected mode), feladat-váltó (task-switching) lehetőségeit szerette volna felfedezni. Ez körülbelül 1991 nyarának elején lehetett, a pontos dátumra maga Linus sem emlékszik. Egy biztos: egy e-mail tanúsága szerint 1991. július 3-án már a POSIX szabvány után érdeklődött az interneten, így ekkor már futhatott nála egy kezdetleges rendszer. A program fejlesztése a Tanenbaum-féle Minix alatt történt, eleinte assembly nyelven. 1991\. augusztus 25-én Linus egy mostanra már legendássá vált levelet küldött a MINIX hírcsoportba. A levél magyar nyelvű fordítása: „Üdv minden Minix-felhasználónak odaát! Egy (ingyenes) operációs rendszert csinálok (csak hobbiból, nem lesz olyan nagy és profi, mint a gnu) a 386-os (486-os) AT-klónokhoz. Április óta érlelem, és lassan elkészül. Szeretnék visszajelzéseket arról, hogy mi tetszik és mi nem tetszik a Minixben az embereknek, mivel az én operációs rendszerem némileg hasonlít rá (többek között (gyakorlati okokból) azonos a fájlrendszer fizikai kiosztása). A bash (1.08) és a gcc (1.40) programokat már átültettem, és úgy tűnik, működik a dolog. Ez azt jelenti, hogy pár hónapon belül valami hasznosat fogok kapni, és kíváncsi lennék, milyen funkciókat szeretnének legtöbben. Minden javaslatot szívesen veszek, azt viszont nem ígérem, hogy meg is valósítom őket :-) \- Linus ([email protected]) Ui.: Igen! Nincs benne Minix-kód és többszálú fs-sel rendelkezik. Nem hordozható (a 386 feladatváltást használja stb.), és lehet, hogy soha nem is fog az AT-merevlemezeken kívül bármi mást támogatni, minthogy nekem csak ez van :-(.” Így kezdődött a Linux története. Linus levele számos programozót inspirált. Andrew S. Tanenbaum – a MINIX operációs rendszer atyja – Hollandiában élő egyetemi tanár, operációsrendszer-kutató, egyik későbbi levelében azt írta, hogy a Linux elavult, mert monolitikus, ezért a professzor nem jósolt neki nagy jövőt. A levélből óriási vita lett. Ennek ellenére a Linux az elmúlt 21 évben hihetetlen fejlődésen ment keresztül, és még mindig monolitikus, pontosabban hibrid (távol áll a mikrokerneltől, de betölthető-eltávolítható modulokra osztható a funkciók többsége). ### „GNU/Linux” A „Linux” valójában csupán a kernel (rendszermag) neve. A Linux kernelen alapuló rendszerek szinte minden esetben a GNU projekt által fejlesztett alapprogramokat használják (mint például az operációs rendszer alapkönyvtára, a „libc”, vagy az alapvető Unix/Linux programok, mint például a „echo” vagy az „ls”). A Linux operációs rendszer tehát leggyakrabban a Linux kernelből valamint a GNU rendszerkönyvtárakból és rendszerprogramokból áll. Stallman szerint ezért az operációs rendszer helyes elnevezése „GNU/Linux operációs rendszer”. Bár ennek jogosságával kevesen vitáznak, a köznyelvben elterjedt a Linux elnevezés. Az FSF alapítvány azokat a Linux-disztribúciókat, amelyek GNU programokat használnak GNU variánsoknak nevezi, és azt kéri, hogy ezekre az operációs rendszerekre GNU/Linux- vagy Linux alapú GNU rendszer névvel utaljanak. Ennek ellenére nem csak a nagyközönség nevezi egyszerűen Linuxnak a rendszert, hanem a nagy és jelentős Linux disztribútorok is (pl.: SuSE Linux). Van azonban néhány disztribúció akik a GNU/Linux elnevezést használják, ezek közül talán a legjelentősebb a Debian. A lelkes szakértői berkeken kívül azonban szinte senki nem használja a GNU/Linux kifejezést. Ráadásul arról is megoszlik a vélemény, hogy egyáltalán helyes-e ez az elnevezés. Linus Torvalds például elhatárolódik a GNU/Linux kifejezéstől, mivel a Linux nem egy GNU projekt. ### Jogi kérdések #### Informatika Maga a Linux kernel és a legtöbb GNU szoftver a GNU General Public License (GPL) licenc alatt jelenik meg. A GPL kötelezi azt, aki bármilyen Linux disztribúciót árusít, hogy a Linux kernel forráskódját (vagy a rajta végzett bármilyen módosítást) elérhetővé tegye, hogy így bárki megtekinthesse, tovább módosíthassa, és ugyanolyan feltételekkel továbbadhassa. 1997-ben Linus Torvalds kijelentette: "A Linux GPL licenc alá helyezése volt a legjobb dolog, amit valaha tettem." A Linux más fő összetevői más licenceket is használnak. Sok könyvtár a GNU Lesser General Public License (LGPL) licencet használja (ami a GPL licencnek egy engedékenyebb változata), az X Window System rendszer pedig a MIT licencet használja. Torvalds nyilvánosan kijelentette, hogy a Linux kernelt nem fogja a GPL 2 licencről a 2007 közepén megjelent GPL 3-ra változtatni, az új licenc egyes részleteit kifogásolva, melyek lehetetlenné tennék a kernel felhasználását Digital Rights Management-et („digitális jogkezelést”, tkp. másolásvédelmet) használó környezetben. Ezen kívül megjegyzi, hogy van egy nagyon praktikus, gyakorlati oka is: mivel több ezer ember is hozzájárult a Linux kernel fejlesztéséhez - és tulajdonképpen ezért ők is licenc tulajdonosai -, ezért nem lehet csak úgy átállni egyik licencről a másikra azok megkérdezése nélkül. Egy 2001-es Red Hat Linux 7.1-ről készült tanulmány szerint a disztribúció 30 millió sornyi kódot tartalmazott. A COCOMO segítségével kiszámították, hogy körülbelül ennek létrehozása egy embernek 8000 évbe telne, és ha ezt hagyományos módszerrel egy kereskedelmi cég fejlesztené, az körülbelül 1,34 milliárd amerikai dollárba (2009-es árfolyamon) kerülne az Egyesült Államokban. A Red Hat Linux 7.1 kódjának legnagyobb része (71%) C programozási nyelven íródott, de emellett sok más nyelvet is használtak, például a C++ (15%), Perl, Python, Fortran és számos shell script nyelvet. A Red Hat Linux 7.1-ben található szoftverek alig több, mint a fele van GPL licenc alá helyezve. Egész pontosan a copyleftet használó szoftverek (tehát a GPL és LGPL) aránya 63%. A Linux kernel maga 2,4 millió sornyi kódot jelent, ami az egésznek a 8%-át teszi ki. Egy későbbi tanulmány ugyanezzel a módszerrel vizsgálta a Debian GNU/Linux 4.0-t. Ez a disztribúció közel 283 millió sornyi kódot tartalmazott, melynek kifejlesztése hagyományos módszerekkel 7,37 milliárd amerikai dollárba (2009-es árfolyamon) került volna. 2003 márciusában az SCO csoport, a UNIX legfőbb jogtulajdonosa nagy összegű jogi támadásba kezdett a Linuxot támogató IBM ellen, arra hivatkozva, hogy a Linux kernel egyes verzióinak forráskódjában UNIX-ból származó kódok és megoldások találhatók. Ezen kívül több mint 1500 Linuxot használó vállalatot figyelmeztetett a jogdíjak elmaradására. Nem sokkal később a Novell beperelte az SCO-t, azt állítva, hogy a UNIX és UnixWare jogok az ő tulajdonukban vannak, ebben a perben 2007. augusztus 10-én Dale Kimball szövetségi bíró hozott ítéletet, mely kimondja, hogy a jogtulajdonos egyértelműen a Novell. Ezzel az ítélettel az SCO IBM elleni pere a jogalapját vesztette. Az SCO közleményt adott ki, melyben sajnálatosnak tartották, hogy a bíróság a lényeges pontokban a Novellnek adott igazat, de hangsúlyozták, hogy az 1995 után az SCO-nál kifejlesztett technológiák a cég tulajdonában maradnak az elsőfokú ítélet szerint is, és természetesen fellebbeznek. A per egyik eredménye az Open Source Risk Management (OSRM) megalakulása, amely a nyílt forráskódú fejlesztők és végfelhasználók szervezett jogi védelmének ellátására jött létre. Az SCO azóta gyakorlatilag csak papíron létező vállalat, és sokak szerint a Microsoftnak a Linux terjedésében vívott harcában képezett „élő pajzsot”. ### A Linux védjegy Az Amerikai Egyesült Államokban a Linux lajstromozott védjegy, Linus Torvalds javára áll oltalom alatt. 1994. augusztus 15-én egy bizonyos William R. Della Croce Jr. jelentette be a Linux megjelölést a saját neve alatt védjegyként való lajstromozásra az USPTO-nál. Ezután "jogdíj" (licenciadíj) fizetését követelte a Linux disztribúciók fejlesztőitől. Torvalds és néhány szervezet fizetés helyett fellépett Della Croce védjegye ellen, azt állítva, hogy rosszhiszemű védjegybejelentés történt. 1997-ben zárult le az ügy. Ezután Torvalds a Linux védjegyet saját nevére lajstromoztatta. Kijelentette, hogy csak azért, nehogy valaki engedély nélkül használhassa. Azóta a Linux védjegy használatával kapcsolatos ügyeket a Linux Mark Institute intézi. 2005-ben az Egyesült Államok védjegyekkel foglalkozó szervezete felszólította az LMI-t, hogy tegyen aktív lépéseket a védjegy megőrzéséért. Ennek eredményeképpen az LMI levélben szólította fel a különböző Linux-disztribúciókat forgalmazó cégeket, hogy fizessenek díjat a Linux névjegy használatáért. Természetesen számos Linux-disztribútor felháborodott. ## A Linux kernel A Linux kernel a Linux operációs rendszer magja. Unix-szerű, monolitikus kernel, melyet Linus Torvalds informatikus alkotott meg 1991-ben, azóta egy csoport fejleszti a világ minden tájáról. Eredetileg az Intel 386-os processzorára fejlesztette, hogy tanulmányozhassa az akkoriban újdonságnak számító 386 védett üzemmódját, de később számos más architektúrára is kiterjesztették. Jelenleg a következő géptípusokon érhető el: - Alpha AXP - Sun SPARC - Motorola 68000 - PowerPC - ARM architektúra - Hitachi SuperH - IBM S/390 - System z9 - MIPS - HP PA-RISC - Intel IA-64 - Intel x86 - AMD x86-64 - AXIS CRIS - Renesas M32R - Atmel AVR32 - Renesas H8/300 - NEC V850 - Tensilica Xtensa - Analog Devices Blackfin A legtöbb támogatott architektúra 32 és 64 bites változata is natívan támogatott, amennyiben az létezik. Alapvetően C nyelven íródott. Forráskódja szabad szoftver, jelenleg GNU GPL v2 licenc alatt adják ki. ## Fejlesztés A legfontosabb különbség a Linux és más népszerű operációs rendszerek között az, hogy a Linux kernel és a komponensek ingyenesek és nyílt forrásúak. A Linux nem az egyetlen ilyen operációs rendszer, de a legismertebb és legszélesebb körben használt. Számos szabad- és nyílt forrású szoftver licencelése a copyleft licencen alapul, melynek lényege, hogy a jog adta eszközöket nem az adott szellemi termék terjesztésének gátlására, hanem a megkötések kiküszöbölésére használják fel, így garantálva a felhasználás szabadságát a módosított változatokra nézve is. A legismertebb szabad szoftver licenc a GNU GPL, amely egy copyleft licenc. A Linux kernel és a legtöbb GNU projektből származó szoftver ezt a licencet használja. ### Linux disztribúciók thumb Egy disztribúció adott készítőtől vagy gyártótól származó összeállítás, amely egy GNU/Linux alaprendszert, és ahhoz tartozó, bizonyos szempontok szerint válogatott és testre szabott programokat (és gyakran egyéni kernelt) tartalmaz. Ilyen szempont lehet például a célközönség, a felhasználás célja, a célgép hardverkonfigurációja, kezelhetőség, biztonság stb. A disztribúciók sokfélesége kompatibilitási problémákhoz vezet, azaz nem biztos, hogy ha egy program működik az egyiken, akkor működni fog a másikon is. Ennek az az oka, hogy a különböző disztribúciók részben különböző bináris formátumokat, indexelést, ... használnak. Különböző standardokkal (Linux Standard Base és Filesystem Hierarchy Standard) igyekeznek segíteni ezen. #### Főbb nemzetközi fejlesztésű disztribúciók - Arch Linux - Debian - Elementary OS - Fedora, Red Hat Linux, CentOS - Gentoo - Kali Linux - KDE neon - Linux Mint - Mageia - Manjaro - Slackware - SuSE - Ubuntu - Zorin #### Magyar fejlesztésű disztribúciók Aktív - blackPanther OS Inaktív - Andromeda Linux - BeLin (Beszélő Linux) - Digitális Jólét Szoftver Alapcsomag (a Harmadik Orbán-kormány által kezdeményezett és támogatott rendszer) - Frugalware - Kiwi - Little Susie feat. KDE3 - SuliX - UHU-Linux ### Programozás Linux alatt A legtöbb Linux disztribúció számos programnyelvet támogat. A Linux alá írt alkalmazásokhoz és magához az operációs rendszerhez való eszközök mind megtalálhatóak a GNU toolchain (eszköztár vagy eszközcsomag) összeállításban. A GNU toolchain programozáshoz összeállított alkalmazások csomagja. Ez tartalmazza a GNU Compiler Collection (GCC) (fordító) és GNU build system (rendszerépítő) alkalmazásokat. A GCC-vel többek közt Ada, C, C++, Java és Fortran nyelvű programokat lehet fordítani. A Linux kernel úgy van megírva, hogy GCC-vel lefordítható legyen. Elérhetőek kereskedelmi fordítók is Linux alá, ilyen többek között az Intel C++ Compiler, Sun Studio, és az IBM XL C/C++ Compilera. A BASIC nyelvet a Gambas, FreeBASIC és XBasic alkalmazásokkal le lehet fordítani. A legtöbb disztribúció emellett PHP, Perl, Ruby, Python és egyéb dinamikus nyelveket is támogatnak. Habár ez nem általános, de a Linux támogatja a C#-ot is a Mono projekt (melyet a Novell és a Scheme támogat), valamint a Microsoft által készített .NET Core segítségével. Számos Java virtuális gép (Java Virtual Machine) és fejlesztői eszköz fut Linuxon, beleértve az eredeti Sun Microsystems JVM (HotSpot) alkalmazást, az IBM J2SE RE-t és egyéb nyílt forrású alkalmazásokat, mint például a Kaffe. Két fő keretrendszer létezik a grafikus alkalmazások fejlesztéséhez: a GNOME és KDE. Ezek a projektek GTK+ és Qt widget toolkit-on alapulnak, amelyek szintén függetlenül használhatók nagyobb keretrendszerekhez. Mindkettő támogat számos programozási nyelvet és számos IDE elérhető ezekhez pl. Anjuta, Code::Blocks, Eclipse, KDevelop, Lazarus, MonoDevelop, NetBeans, QtCreator, és Omnis Studio míg a régóta létező szerkesztők, mint pl. a Vim és az Emacs szintén népszerűek [43]. ## Használata Vannak általános célokat kielégítő Linux disztribúciók, de vannak, amelyek bizonyos speciális területekre összpontosítanak, például: különböző számítógépes architektúrák támogatása, stabilitás, biztonság, lokalizáció egy adott régióhoz és nyelvhez, különböző felhasználói csoportok segítése, valós idejű alkalmazások támogatása, vagy egy bizonyos asztali környezet iránti elkötelezettség. Továbbá vannak disztribúciók, melyek elkötelezték magukat arra, hogy kizárólag szabad szoftvereket használnak. Jelenleg több mint háromszáz disztribúció fejlesztése folyik aktívan, ezek közül körülbelül egy tucat disztribúció lett híres, mint általános-célokra kifejlesztett rendszer. A Linux egy széles körben portolt kernel. A Linux kernel a legkülönfélébb számítógépes architektúrán működik: a kézi ARM-alapú iPAQ-tól a nagyszámítógépes IBM z9 rendszeren át, a mobiltelefonoktól a szuperszámítógépekig. Léteznek speciális disztribúciók, melyek kisebb gépigényeknek is megfelelnek. Az ELKS kernel (származtatott Linux kernel) képes Intel 8086 vagy Intel 80286 16-bit mikroprocesszorokon futni, az μClinux kernel pedig képes MMU nélkül futni. A kernel olyan architektúrákon is képes futni, amelyekre sosem terveztek más rendszert, például a Macintosh gépek (PowerPC és Intel processzorokon egyaránt), PDA-k, videójáték-konzolok, hordozható zenelejátszók és mobiltelefonok. ### Asztali felhasználás Bár áttörés nem történt, a Linux asztali operációs rendszerként való használata az elmúlt években folyamatosan nőtt. A két legelterjedtebb grafikus felület a GNOME és a KDE. Ez a két projekt a GTK+ és Qt eszközkészlettel íródott. Ezt a két felületet szokták a legérettebb, legfejlettebb grafikus felületnek nevezni. Mindkét felület széles nyelvi támogatással rendelkezik. A Linux-alapú operációs rendszerek asztali teljesítménye vitatott kérdés. Con Kolivas 2007-ben például azzal vádolta a Linux közösséget, hogy túl nagy hangsúlyt fektetnek a Linux-alapú szerverek teljesítményére az asztali Linuxok kárára. Éppen ezért el is hagyta a Linux kernel fejlesztői csapatot, és egy interjúban fejtette ki véleményét. Azóta azonban számos jelentős fejlesztés történt az asztali Linuxok szegmensében. Számos disztribúció fejlesztői dolgoznak például a boot idő csökkentésén más-más módszerrel és technológiával. Sok alkalmazás, ami Microsoft Windows és macOS alatt elérhető, elérhető Linux alatt is. Leggyakrabban az alkalmazásoknak van egy szabad szoftveres megfelelőjük, mely funkcionalitásban és tudásban hasonló, de előfordul, hogy az adott programnak van linuxos verziója (pl. Skype). Emellett ráadásul a Wine nevű Windows-emuláló szoftver segítségével windowsos alkalmazásokat futtathat a felhasználó. A Wine fejlesztők szerint „a Wine még fejlesztés alatt áll, és még nem elégíti ki az általános igényeket”. A CrossOver a nyílt forrású Wine-on alapuló kereskedelmi szoftver, amellyel szintén windowsos alkalmazásokat futtathat a felhasználó. Segítségével a Microsoft Office, Intuit, Quicken és QuickBooks, Adobe Photoshop (CS2-ig), és számos népszerű játék, mint például a World of Warcraft és a Team Fortress 2 futtatható. A különbség a Wine és a CrossOver között, hogy az utóbbi kifejezetten bizonyos programok támogatására specializálódik. Habár sok Microsoft Windowsra és macOS-re írott program nincs még Linuxra portolva (azaz átírva), így például az asztali kiadványszerkesztés és a professzionális hangszerkesztés területén lemaradása van a Linuxnak, ám a hétköznapi felhasználó igényeit kielégítő programokban nincs hiány. Számos Windowson elérhető szabad szoftver elérhető Linuxra is (sőt sok esetben általában Linuxra írják meg először), így például a népszerű Pidgin, Mozilla Firefox, OpenOffice.org és GIMP elérhetőek Linux rendszerre is. Ezek közül sok alapértelmezetten benne van sok disztribúcióban. Egyre több jogvédett, kereskedelmi szoftver is elérhető. Animációk és vizuális effektek tekintetében az olyan magas szintű szoftverek, mint az AutoDesk Maya, Softimage XSI és Apple Shake egyaránt elérhetők Windowsra, Macre és Linuxra. Több képernyőfelolvasó is elérhető, például az Orca és a Blinux.(Kifejezetten vakok számára fejlesztett magyar Linux is létezik BeLin néven). A Windows-emuláló szoftverek mellett a legtöbb disztribúció támogatja a dual-boot és az x86 virtualizációs megoldásokat, így egy gépen futhat Linux és Windows. A szabad szoftveres közösség együttműködésének köszönhetően egyes disztribúciók olyan nyelven is megjelennek, amilyenen a kereskedelmi szoftverek nem, mivel nem éri meg nekik lefordítani. Például a Knoppix disztribúció már jóval azelőtt elérhető volt szingaléz nyelven, mielőtt a Windows XP-t lefordították volna. Ebben az esetben a Lanka Linux Felhasználók fontos szerepet játszottak abban, hogy egyetemi professzorok, nyelvészek és helyi fejlesztők segítségével a rendszer anyanyelvükön megjelenjen. A legtöbb Linux-disztribúció tartalmaz egy olyan programot (csomagkezelőt), amellyel több ezer olyan szabad szoftver között válogathat a felhasználó, melyet már leellenőriztek, teszteltek, és az adott disztribúcióhoz optimalizáltak. Ezek a programok két kattintással letölthetők és telepíthetők. Digitális aláírás garantálja azt, hogy a programhoz senki sem adott hozzá vírust vagy kémprogramot. Több csomagkezelő szolgáltatás is létezik, például a Synaptic Package Manager, PackageKit, és a Yum Extender. Azonban a csomagkezelőkben nem megtalálható alkalmazások telepítése sokszor elég nehézkes, és nem ritkán előfordul, hogy forráskódból kell telepíteni a felhasználónak. Az elterjedését nehezíti, hogy a Linux és Linux-alapú programok kezelése sok esetben eltér a kereskedelmi rendszerek kezelésétől. Néhány program Linux alatt nem, vagy nehézkesen elérhető. A tendenciák azonban biztatóak. ### Szerverek és szuperszámítógépek Történelmileg a Linux-disztribúciókat szerver operációs rendszereknek használták. A Netcraft 2006. szeptemberi felmérése szerint a tíz legmegbízhatóbb internetszolgáltató cég közül nyolc valamilyen Linux-disztribúciót használt web szervernek. (2009 áprilisában tízből már csak négy, a többi három FreeBSD, egy ismeretlen és két Windows Server 2003.) A szerverek területén elért sikeressége köszönhető legendás stabilitásának, hosszú menetidejének, és annak, hogy szerver rendszerekhez legtöbbször nem kell grafikus felület. Vállalati és nem-vállalati Linux-disztribúciókat egyaránt használnak szerverekhez. A Linux disztribúciók alkotják a LAMP szerver-szoftver kombináció (Linux, Apache, MySQL, Perl/PHP/Python) sarokkövét, mely a fejlesztők közt nagy népszerűségnek örvend, és amely az eddig legelterjedtebb platform web-kiszolgáláshoz. (A világ vezető közösségi oldala, a Facebook például LAMP-et használ.) A Linux szerverként való sikere nagyban köszönhető az Apache (nyílt forrású) webkiszolgálónak (a LAMP tagja), mely a világ vezető webkiszolgáló szoftvere. A Linux-disztribúciók a szerverek piaca mellett még a szuperszámítógépek esetén számítanak a meghatározó, domináns rendszernek. 2009 júniusában a világ 500 legnagyobb számítási teljesítményű szuperszámítógépének (TOP500) 88,60%-a (443 számítógép) Linux operációs rendszert futtatott. Az IBM a Linuxot választotta a 2011-ben működésbe lépő Sequoiai nevezetű szuperszámítógépének, amely a világ legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépe lesz. ### Beágyazott eszközök Alacsony árának és módosíthatóságának köszönhetően beágyazott Linuxot gyakran használnak különféle eszközökön. A Linux komoly vetélytársa lett a Symbian OS-nek. 2006-ban a világszerte eladott okostelefonok 16,7%-a Linuxot futtatott. Alternatívát jelent most már a jogvédett, kereskedelmi Windows CE és Palm OS operációs rendszerekre a mobiltelefonok piacán. 2007-től kezdve kifejezetten népszerű lett a mobiltelefonok és a PDA-k piacán is. Ilyen például a Nokia N810, Nokia N900, az Openmoko Neo1973, a Motorola RAZR2 v8, a Motorola ROKR E8, a Motorola MING sorozat, a Motorola ZINE, a Google Android, és a Palm Pre. 2009-ben számos olyan eszköz látott napvilágot, mely Linux alapú operációs rendszert használ. A Nokia 2009 augusztusában bemutatta az első Linux alapú okostelefonját, az Intel Moblin néven netbookokhoz való operációs rendszer fejlesztésébe kezdett, 2010. január 5-én pedig a Lenovo bemutatta első smartbookját, amelyen az általuk készített Skylight Linux disztribúció fut. A Google operációs rendszere, a Google OS szintén Linuxra alapul. Ennek ellenére pl. 2009 második negyedévében a Linux részesedése az okostelefonok operációs rendszerei terén kevesebb mint 3,3% volt (ld.:Okostelefon, operációs rendszerek, Canalys grafikon). A népszerű TiVo digitális videó-felvevő egy a célnak megfelelően módosított Linux-alapú rendszert használ. Számos network tűzfal, router (többek között a Linksys routerek is) Linuxot használnak a fejlett tűzfal és router adottságainak köszönhetően. A Korg OASYS és a Yamaha Motif XS music workstation Linuxot használ. Továbbá Linuxot használ a vezető színpadi világítástechnikai vezérlő rendszer, a FlyingPig/HighEnd WholeHogIII Console. ### Piaci részesedés Számos tanulmány készült, amik a szabad szoftverek elterjedtségét kutatták, köztük számos olyan van, mely kifejezetten a Linuxszal foglalkozik. Egy IDC által készített tanulmány szerint 2013-ra várhatóan a szerverek és asztali gépek bevétele több mint 35,5 milliárd dollár. Az IDC 2007 első negyedévi jelentése szerint a Linux a szerverpiac 12%-át birtokolja. Ez a becslés a cégek által eladott Linux-szervereket számolta össze, tehát a személyi web szerverek és blog oldalak nincsenek benne. 2008 szeptemberében Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója elismerte, hogy a szerverek 60%-a Linuxot futtat szemben a Windows Server 40%-ával. A becslések a Linux alapú rendszerek asztali elterjedtségéről a kevesebb mint 1%-tól a 2%-ig terjednek. A Microsoft által kiadott operációs rendszerek a piac több, mint 90%-át birtokolják. 2009 májusában a Net Applications szerint a Linux átlépte az 1%-os felhasználói küszöböt. A Linux alapú rendszerek elterjedését két dolog is nagyban hátráltatja: az egyik az átállással járó veszteségek, a másik a Microsoft Windowsra tervezett programok hiánya Linuxon. A támogatók és elemzők szerint relatív sikerét a biztonságának, megbízhatóságának, alacsony árának és bizonyos cégektől való függetlenségének köszönheti. A netbook szegmensben eleinte a Linux volt a domináns, azonban helyét hamar átvette a Windows. Egyesek szerint a Microsoft azért hosszabbította meg a Windows XP támogatását, mert a Vista a magas gépigénye miatt nem futott a netbookokon, így a Microsoft termék nélkül maradt volna ezen a szegmensen, ami viszont a Linuxnak kedvezett volna. Az XO laptop projekt („Minden gyereknek egy laptopot”) potenciálisan egy új Linux közösséget teremt, melynek célja, hogy több millió gyerek, család és közösség számára teremtsen lehetőséget, hogy országuk fejlődhessen. Hat ország rendelt 2007-ben egymillió vagy még több darabot, hogy ingyen elossza az iskolásgyerekek között. A projekt fő támogatói a Google, a Red Hat és az eBay. Habár az XO-nak lesz windowsos verziója is, elsősorban Red Hat Enterprise Linuxot telepítenek rá. A filmiparban számos éve már sokan Linuxot használnak. Az első jelentős film, amely Linux segítségével készült az 1997-es Titanic volt. Azóta számos jelentős stúdió, köztük a Dreamworks Animation, Disney/Pixar, Sony és az Industrial Light & Magic állt át a Linux használatára. 2009 márciusában a jelentős animációs és vizuális effekteket készítő stúdiók 95%-a használt Linuxot szervernek és asztali gépnek. Robin Rowe a LinuxMovies alapítója szerint "Hollywood azért szereti a Linuxot, mert a megfelelő kezekben jobb, gyorsabb és olcsóbb". #### Linux használata a közigazgatásban A Linux néhány országban már a közigazgatásban is népszerű lett. A brazil kormány ismert a Linux iránti elkötelezettségéről. Brazília az oktatásban, és a hivatalokban is elkezdte a Linuxot használni, a 2008-as brazíliai választásoknál pedig Linuxot futtató szavazógépeket használtak. A Linux segítségével Brazíliában 2008 végéig 32 millió tanulót kiszolgáló 29 ezer laborban kerül a szoftvercsomag telepítésre, 2009 végig több mint 53 ezer gépterem fog kiszolgálni 52 millió tanulót. Az orosz hadsereg saját fejlesztésű Linux-disztribúciót készített. India elrendelte, hogy a felsőoktatási intézmények Linuxot használjanak. Franciaország és Németország szintén elkezdték az átállást a nyílt forrású szoftverekre, köztük Linuxra is. Ez csupán néhány példa az egyre bővülő listából. Az Európai Unió például kifejezetten támogatja a szabad szoftverek használatát, beleértve a Linux alapú operációs rendszereket is. ## Használat, támogatás ### Telepítés A telepítés nehézsége eleinte komoly akadályokat állított a Linux széles körű elterjedése elé, mivel a számítógép hardverének részletes ismeretére és szöveges terminál használatára volt hozzá szükség. Ezt később disztribúciónként eltérően oldották meg. Mára számos disztribúció telepítése a konkurens Windows rendszerek telepítéshez hasonlóan nagyon egyszerű. Természetesen van lehetőség konzolos telepítőprogramok használatára is. Ezek általában ugyanolyan informatívak, folyamatosan tájékoztatják a felhasználót az éppen zajló folyamatokról, a telepítés várható időtartamáról, vagy arról, hogy éppen milyen információk szükségesek számukra a telepítéshez. Ilyen például a Debian és a Slackware. Egyes disztribúciók egészen az alapoktól kezdve lehetővé teszik a Linux menedzselését. Ez azt jelenti, hogy a felhasználó forrásból telepít mindent, így teljes mértékben az igényeihez igazított rendszert kap. Ilyen például többek között a Linux From Scratch. Természetesen ez nagyobb tudást igényel, mint a többi Linux alapú rendszer telepítése. Az egyik különbség a Windows és Linux telepítők között az, hogy a Linuxnak nincs szüksége különféle licencek elfogadására és eredetiséget igazoló kódok beütésére, mivel az esetek túlnyomó többségében szabadon terjeszthető rendszerek. A telepítő beállítja a számítógépünknek megfelelően a meghajtóprogramokat, a legtöbb hardvert felismeri és automatikusan használatba veszi. Általános esetben a telepítés befejezése után egy kész, használható rendszert kapunk, amely nem igényel további beállítást a felhasználótól. A Linux egyik legnagyobb problémája, hogy a ma még viszonylag kis elterjedtsége miatt kevés hardvergyártónak éri meg teljeskörűen támogatni. Így elképzelhető, hogy új hardverekhez még nincs megfelelő támogatás, mert a gyártó csak később adja ki a szükséges meghajtóprogramot, vagy egyáltalán nem is adja ki. Ilyenkor a Linux fejlesztők írják meg azt. Az olyan számítógépek azonban, amelyekre gyárilag telepítik a Linuxot, a szükséges meghajtóprogramokat is beépítve tartalmazzák. Előtelepített Linuxszal szállít gépeket például a Hewlett-Packard és a Dell. A Linux telepítése személyi számítógépen legkönnyebben egy önállóan elindulni képes telepítő CD-ről (vagy DVD ill. egyéb adathordozó, amelyről képes egy a számítógép elindulni) végezhető. Ezek a telepítő CD-k letölthetőek az internetről, esetleg megvásárolhatók csomagban, amelyekben mellékelik a használati utasítást és néhány extra szoftvert is (például a Red Hat Linux). A Linux népszerűsítése érdekében vannak olyan LiveCD-k, amelyek a rendszer telepítése nélkül is lehetővé teszik annak kipróbálását. Újabb disztribúciók (például blackPanther OS, Ubuntu) kiadásai eleve LiveCD módban indulnak: a rendszer elindul, telepítés nélkül kipróbálható, majd tetszés szerint indítható a telepítés, és a telepítési folyamat közben is használható a CD-ről futó operációs rendszer. A magyar fejlesztésű blackPanther OS korábbi kiadása az blackPanther USB-maker az újabb változatok pedig az ISODumper (Windows alatt ImageWriter) nevű program segítségével egyetlen kattintással telepíthetőek egy USB-kulcsra. Ez által egy hordozható és teljes értékű rendszerhez jut a felhasználó. ### Beállítások Sok disztribúció nem vette át a Microsoft azon törekvését, hogy minden beállítást grafikus felületen lehessen elvégezni. A rendszer mélyebb használata során ezért gyakran van szükség a karakteres konzol használatára is, bár az átlagos felhasználás szintjén ez kikerülhető. Egyes disztribúciók viszont (például a Linspire) a konzol teljes kiirtására törekednek. A Linux beállításai disztribúciónként különbözhetnek. Ennek ellenére általában minden szoftvernek felhasználónként különböző beállítása lehetséges, amelyeket az adott szoftver a felhasználó saját mappájába ment el (/home/felhasznaloneve, rendszergazda esetén /root, vagy /home/root). A rendszer védelme érdekében a kiemelt fontosságú és a felhasználók által is elérhető fájlok különböző helyeken vannak. Az esetek nagy többségében a rendszerre vonatkozó konfigurációs fájlok az /etc könyvtárban helyezkednek el. Ez az (eredetileg az egyetemi környezethez kifejlesztett) megoldás adja a Linux rendkívüli stabilitását: a vírusok nem férhetnek hozzá a rendszer beállításaihoz. Az átlagos felhasználóknak nincs joguk használni és módosítani a rendszergazda alkalmazásait. ### Terméktámogatás A hagyományos értelemben vett terméktámogatás az ingyenes Linux változatok esetén nem létezik, mivel a rendszer naprakészen tartása több ezer programozó és tapasztalt felhasználó nonprofit munkájából áll össze. Ezek az emberek általában levelező listákat, fórumokat, weboldalakat üzemeltetnek, ahol a saját szoftverükhöz nyújtanak támogatást, esetleg a felhasználók információkat cserélhetnek egymás között e csatornák segítségével. Az eltérő terméktámogatási modell hatásfokát mutatja, hogy a különböző hibák és biztonsági rések nyilvánosságra kerülése esetén általában a GNU/Linux alá készülnek el a leggyorsabban a frissítések, nemegyszer néhány órán belül. Mivel a Linux alapú rendszerek általában a nyílt forráskódú, szabadon terjeszthető alkalmazásokra építenek, ezért minden egyes alkalmazás saját támogatással és fejlesztőközösséggel rendelkezik, amelyek nagyban építenek a levelezőlistákra. Ezzel szemben vannak olyan „fizetős” disztribúciók (mint például a Red Hat Linux és a blackPanther OS kereskedelmi változatai), melyek megvásárlása esetén különféle ügyfélszolgálatokkal (helpdesk) és komplex támogatással látják el a rendszert. ### Szoftver- és termékgyártók támogatása Az operációs rendszer elterjedésének (is) köszönhetően – a Linux felhasználók örömére – egyre több szoftver- és termékgyártó cég kiadja Linux alá is termékeit. Ilyen például az AMD (és leányvállalata, az ATI Technologies), a Google, a Mozilla és a Hewlett-Packard. Mostanra mindkét nagy PC-s 3D videókártya gyártó, az AMD/ATi és az Nvidia is rendszeresen ad ki eszközmeghajtó-csomagot Linux rendszerekre. A Google 2009. július 7-én jelentette be a Linux-alapú, nyílt forrású Chrome OS operációs rendszerét. ## i386 Az IBM-kompatibilis PC-k az Intel 80386 kompatibilis processzorok alkalmazása óta alkalmasak Unix, BSD és Linux operációs rendszerek futtatására. Legfőbb ok az, hogy az i386 az azt megelőző 80286, 8086 és 8088 processzorokkal ellentétben már preemptive processzor, azaz taskok futását oly mértékben támogatja, hogy képes egy taskot annak készséges együttműködése ellenére is a processzorra várakoztatni, vagy akár fel is számolni. ## Biztonság A Linux biztonsága függ a felhasználási területtől, így asztali rendszerként szigorúbban osztja ki az egyes taskoknak a hozzáférést, mint más elterjedt rendszerek. Ez többek között ahhoz vezet, hogy sok elterjedt vírus és féreg nem képes arra, hogy megtámadja a Linuxot. Eddig csak két vírus, a Staog és a Bliss lépett fel Linux alatt. A Linux először egy nagyon technikai és a biztonságot kiemelten kezelő körben terjedt el, így fejlesztése egy biztonságra nagymértékben ügyelő közönség előtt zajlott le. Nagygépes rendszerekben a biztonság főként attól függ, hogy a rendszergazdák mennyire tudják kiismerni a rendszert. Itt a Linux szabad forrásával tűnik ki, ugyanis így többletköltségek nélkül lehet tesztelni és átvizsgálni. Speciálisan biztonságközpontú disztribúciók egész sora áll rendelkezésre. A Linuxot nem egy architektúrára tervezték, ezért a vírusok és a férgek csak azokon az architektúrákon tudnak elterjedni, amikre tervezték őket. A Linux forráskódja nyílt, tehát sokan tudják tanulmányozni, vizsgálni és a saját eszközeikhez, ízlésükhöz igazítani. Ez ahhoz is vezet, hogy sokan vizsgálják és fejlesztik biztonsági szempontból is. ## Problémák és kritika A Linuxot gyakran azért kritizálják, mert nem minden hardverre alkalmas. Sok gyártó nem teszi fel az általa előállított számítógépekre. Ennek nemcsak az az oka, hogy hozzá kellene igazítani a géphez, hanem az is, hogy a forráskódot is közzé kellene tenni a GNU General Public License alatt. Néhány külső modul jogi helyzete kérdéses, mivel nem vonatkozik rájuk ez a licenc. A digitálisan vásárolható hang- és videófelvételek helyzete nincs megnyugtatóan rendezve. A jogvédelmi eszközök nincsenek szabványosítva; minden gyártó a maga eszközeivel igyekszik kivédeni a kalózmásolatok megjelenését. A Microsoft és az Apple 2007 februárjáig nem adott ki eredetiséget ellenőrző programokat Linuxra. Így ezeket az anyagokat nem lehet Linux alatt használni. A helyzeten szabad jogvédelmi programokkal igyekeznek segíteni. Linus Torvalds szerint sem zárja ki egymást a Linux és a jogvédelem. A Linux nagyon finoman beállítható, de a konfigurálás sok előzetes tudást és tapasztalatot igényel. A beállításokhoz sokszor nem áll rendelkezésre grafikus felület, nem segítenek könnyen megválaszolható kérdések, és segédprogramok sem könnyítik meg a feladatot. Egyes disztribúciók átgondolt előkonfigurálással, automatizálással vagy speciális programokkal igyekeznek ezen javítani. A Linux aktuális problémáiról összefoglaló olvasható itt (angol nyelven): Major Linux Problems on the Desktop

Jávai orrszarvú

A jávai orrszarvú (Rhinoceros sondaicus) az emlősök (Mammalia) osztályának páratlanujjú patások (Perissodactyla) rendjébe, ezen belül az orrszarvúfélék (Rhinocerotidae) családjába tartozó faj, egyike a ma élő öt orrszarvúfajnak. A rendkívül ritka állat ugyanabba a nembe (Rhinoceros) tartozik, mint közeli rokona, az indiai orrszarvú, de 3,1–3,2 méteres hosszúságával és 1,4–1,7 méteres magasságával mérete közelebb áll a keskenyszájú orrszarvúéhoz (Diceros bicornis). A többi orrszarvúfajjal ellentétben csak a kifejlett hímek viselnek tülköt, és ez is jóval kisebb, mint a többi orrszarvúé, nem nagyobb 25 centiméternél. A három ázsiai orrszarvúfaj közül korábban a jávai orrszarvú volt a legelterjedtebb. Előfordulási területe magába foglalta a Jáva és Szumátra szigeteket, valamint Délkelet-Ázsiát, Indiát és Kínát. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) súlyosan veszélyeztetett fajnak minősíti ezt a ritka állatot; az indok az, hogy a vadonban már csak nagyon kevés példánya ismert, és állatkertekben sem található egyetlen sem. A nagytestű emlősök között a jávai orrszarvú az egyik legritkább. Az Indonéziához tartozó Jáva sziget nyugati végén levő Ujung Kulon Nemzeti Parkban már csak kevesebb mint hetven példány él. Egy másik állománya is létezett még nemrég, amely a vietnámi Cát Tiên Nemzeti Parkban élt, azonban ez 2011-ben már bizonyítottan kihalt. Ennek a fő oka az orvvadászat, mivel az orrszarvúak tülkének a hagyományos kínai orvoslásban nagy kereslete van. A feketepiacon egy kilogramm orrszarvútülök - amerikai dollárt ér. Amikor az európaiak gyarmatosítani kezdték a térséget, a jávai orrszarvú kedvelt vadásztrófeává vált. Élőhelyének elvesztése és a délkelet-ázsiai háborúk, mint például a vietnámi háború, hozzájárultak az orrszarvú egyedszámának drasztikus csökkenéséhez, továbbá az ott élő állomány folyamatos zavarása megakadályozta a visszaszaporodást más néven a természetes reprodukciót. Utolsó vadon élő és védett populációja az Ujung Kulon Nemzeti Parkban található, azonban itt sincs teljes biztonságban, mivel továbbra is veszélyeztetik az orvvadászok, a betegségek, a kis genetikai változatosság és az ennek következtében fellépő beltenyészet. Ez az orrszarvúfaj a vadonban körülbelül 30–45 évet élhet. Eredeti természetes élőhelye a síkvidéki esőerdők, a nedves láprétek és az ártéri területek voltak. Általában magányos állat, kivéve a párzási időszakban, vagy amikor a borjaikat nevelik, illetve dagonyázó pocsolyáknál vagy ásványi sók lelőhelyeinél kisebb csoportban összegyűlhetnek. Az emberen kívül a kifejlett jávai orrszarvúnak nincsen természetes ellensége. Általában kerüli az embert, de ha veszélyben érzi magát, akkor támadólag léphet fel. A kutatók és a természetvédők ritkán tanulmányozzák közvetlenül, egyrészt mert annyira ritka, másrészt mert tartanak attól, hogy a kihalás szélén lévő faj életkörülményeit tovább ronthatják ezzel. Főleg kihelyezett kamerák felvételei és ürülékük alapján mérik fel viselkedésüket és egészségi állapotukat. Az öt ma élő orrszarvúfaj közül a jávai orrszarvú a legkevésbé tanulmányozott. Két felnőtt állatot a borjukkal együtt filmre vett egy kihelyezett kamera. A felvételt 2011. február 28-án a WWF (Természetvédelmi Világalap) és az Indonéziai Nemzeti Parkok Hivatala közzé tette, bizonyítva, hogy a jávai orrszarvú még szaporodik a természetben. 2012 áprilisában a nemzeti parkokért felelős hivatal közzé tett egy másik videófelvételt, melyen 35 különböző példány látható; köztük tehenek borjukkal, valamint párzásra összeállt párok is. ## Felfedezése és neve Az európai természetkutatók először 1787-ben tanulmányozhatták ezt a fajt, miután Jáván két példányt kilőttek. E példányok koponyáit küldték el az akkor már híres természettudósnak, a holland Petrus Campernek, aki azonban 1789-ben meghalt, mielőtt publikálhatta volna felfedezését, mely szerint a jávai rinocérosz egy önálló faj, nem pedig az indiai orrszarvú egyik változata. Alfred Duvaucel francia természettudós és kutató, Georges Cuvier mostohafia, Szumátrán lelőtt egy ilyen orrszarvút, a példányt pedig elküldte mostohaapjának, aki 1822-ben új fajnak nyilvánította. Szintén ebben az évben Anselme Gaëtan Desmarest francia zoológus, Rhinoceros sondaicusnak nevezte el az állatot. A ma is élő orrszarvúak közül a jávai orrszarvút fedezték fel utolsóként. Desmarest először szumátrainak tartotta az általa leírt példányt, de később átírta jávai származásúnak. A rinocérosz szó (ami a faj nemének elnevezése is: Rhinoceros) az ógörög nyelvből származik; és egy összetett szó: rhis = „orr” és ceras = „szarv”, ami magyarul nem egyéb, mint „orrszarvú”. A tudományos fajneve a sondaicus a Szunda-szigetekből ered, hiszen ez a szigetcsoport magába foglalja az orrszarvú által lakott szigeteket, vagyis Jávát és Szumátrát. A jávai orrszarvúnak egyéb laikus nevei a következők: szundai orrszarvú vagy kisebb egyszarvú rinocérosz (a nagyobb egyszarvú rinocérosz az indiai orrszarvút illeti). ## Kifejlődése Feltételezések szerint az első orrszarvúfélék a kora eocén korszakban váltak el a többi páratlanujjú patásoktól (Perissodactyla). A mitokondriális DNS-vizsgálatok szerint a jelenkori orrszarvúak ősei és a lófélék (Equidae) ősei, körülbelül 50 millió évvel ezelőtt válhattak szét. A mai orrszarvúfélék családja Eurázsiában jelent meg először, az eocén kor vége felé. A mai fajok ősei, körülbelül a miocén kor idején terjedtek szét Ázsiából. A Rhinoceros emlősnem ma is élő két fajának kövületei legelőször a körülbelül 1,6–3,3 millió éves leletekben jelenik meg Ázsia területén. A molekuláris vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy a két állat külön fajként létezett már 11,7 millió évvel ezelőtt is. Habár e két faj neme (Rhinoceros) a típusneme az orrszarvúfélék családjának (Rhinocerotidae), mégsem állnak szoros rokonságban a többi orrszarvú fajjal. Különböző kutatások feltételezik, hogy az indiai és a jávai orrszarvú a fosszilis Gaindatheriummal vagy Punjabitheriummal állt közeli rokonságban (a Rhinoceros testvér taxonjai). A család részletes kladisztikai vizsgálata szerint a Rhinoceros nem és a kihalt Punjabitherium egy kládot alkot a szumátrai orrszarvú nemével (Dicerorhinus). Más kutatások szerint a szumátrai orrszarvú az afrikai orrszarvúakkal állhat közelebbi rokonságban. A szumátrai orrszarvú a többi ázsiai orrszarvútól körülbelül 15 millió éve válhatott el, de ez már sokkal korábban, akár 25,9 millió éve is bekövetkezhetett, amire mitokondriális adatokból lehet következtetni. Legközelebbi rokona és a Rhinoceros emlősnem másik élő tagja, az indiai orrszarvú (Rhinoceros unicornis). ## Előfordulása A legoptimistább becslések szerint is manapság már száz jávai orrszarvú sem él vadon, emiatt a világ legveszélyeztetettebb fajai közé sorolják. Ennek az orrszarvúfajnak az utolsó menedéke Jáva nyugati csücskében van, az úgynevezett Ujung Kulon Nemzeti Parkban. Előfordulási területe valaha kiterjedt volt, ami az indiai Asszámtól és Bangladestől kezdve, Mianmaron, Thaiföldön, Kambodzsán, Laoszon és Vietnámon keresztül, délfelé a Maláj-félszigetig és egyes indonéziai szigetekig terjedt. Elterjedésének északi határát Kína déli része, míg déli határát a névadó Jáva sziget képezte. Valószínűleg Borneón is élt. Élőhelye részben megegyezett az indiai, illetve a szumátrai orrszarvúakkal. Ez az emlősállat főleg a síkvidéki, sűrű esőerdőket, nedves lápréteket, bővizű folyók nádasait és ártéri területeket választja élőhelyéül, ahol bőven van iszap és sár dagonyázni. Bár az alacsonyabban fekvő vidékeket népesítette be előszeretettel, alfajai megtalálhatók voltak Vietnámban magasabb hegységekben is (2000 méteres magasságig), ahová valószínűleg az emberek terjeszkedése és az orvvadászok miatt kényszerült felhúzódni. Az állat elterjedési területe legalább háromezer éve egyre szűkül I. e. 1000 körül még Dél-Kínában is élt, de ahogy az emberek egyre többen lettek, az állat körülbelül évente félkilométernyit délre húzódott. Indiából valószínűleg a 20. század első évtizedében halt ki. A Maláj-félszigeten vadászata 1932-re a kihalását eredményezte. A vadászfeljegyzések szerint ez az orrszarvú még egészen az 1950-es évek végéig élt Szumátra szigetén. A vietnámi háború végére úgy vélték, hogy Ázsia kontinentális területén a jávai orrszarvú vietnámi alfaja kihalt. Helyi vadászok és favágók, azonban látni vélték a jávai orrszarvút a kambodzsai Cardamom-hegység közelében, de a keresésükre indított kutatások nem jártak eredménnyel. Az 1980-as évek végén viszont a vietnámi Cát Tiên régióban egy kis állományra bukkantak, de 2010-ben orvvadászok ezeket is levadászták. Egyes vélemények szerint Borneón is éltek jávai orrszarvúk, azonban lehetséges, hogy az itt talált leletek a Szumátrai orrszarvúhoz tartoznak, melyek kis állománya még ma is él a szigeten. ## Alfajai Ennek az orrszarvúfajnak korábban három alfaja élt, manapság viszont már csak az egyikük létezik. - Rhinoceros sondaicus sondaicus Desmarest, 1822. A törzsalfaj, melyet indonéziai szunda orrszarvúnak is neveznek. Korábban elterjedt volt Jáva és Szumátra szigeteken, manapság viszont az Ujung Kulon Nemzeti Park területére, azaz Jáva szigetének nyugati csücskére szorult vissza; itt már csak kevesebb, mint 70 példány él. Van olyan vélemény, hogy a Szumátrán fellelt alfaj egy különálló alfajt képez, a kihalt R. s. floweri-t, azonban ezt a feltevést nem fogadják el széles körben. - †Rhinoceros sondaicus annamiticus Heude, 1892. Az állatot vietnámi orrszarvúnak is nevezték. Korábban Kína déli részén, Vietnámban, Kambodzsában, Laoszban, Thaiföldön és Malajziában fordult elő. Tudományos alfajneve, az annamiticus a délkelet-ázsiai Annamite-hegységből ered; mivel elterjedése e hegységet is magába foglalta. A vietnámi Cát Tiên Nemzeti Parkban korábban felfedezett állományt 2006-ban 12 fősre becsülték. Ezek az állatok a park alföldi erdeiben éltek. A genetikai vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy a vietnámi és az indonéziai alfajok közös őse valamikor 300 ezer és 2 millió évvel ezelőtt élt, vagyis a két alfaj ez után vált szét. Ennek az újra felfedezett alfajnak is az ember lett a veszte: orvvadászok 2010 áprilisában lőtték le az utolsó példányát. Kisebb termetű alfaj volt. - †Rhinoceros sondaicus inermis Lesson, 1838, más megnevezéssel indiai szunda orrszarvú. Korábban Bengál (nagyjából a mai Nyugat-Bengál (India) és Banglades) és Burma területén élt, de valószínűleg már 1925 előtt kihalt. Alfajneve, az inermis „fegyvertelent” jelent, ugyanis a kifejlett bikáknak is nagyon kicsi a tülke, a teheneknek pedig a fajra jellemzően eleve hiányzik. Ennek az alfajnak a típuspéldánya egy tülök nélküli tehén volt. Burmában a politikai helyzet nem tette lehetővé, hogy kutassák az orrszarvút, de annak a valószínűsége, hogy az alfaj még 1925 után is fennmaradt volna, nagyon csekély. ## Megjelenése A jávai orrszarvú kisebb, mint az indiai orrszarvú; mérete majdnem megegyezik a keskenyszájú orrszarvúéval. Jáva legnagyobb állata, továbbá a második legnagyobb állat Indonéziában az ázsiai elefánt (Elephas maximus) után. Fej-testhossza 2–4 méter, marmagassága 1,4–1,7 méter. Testtömegét 900–2300 kilogramm közötti széles tartományban említik a különböző jelentésekben, de megbízhatóbb adatok érdekében soha nem végeztek méréseket és egyelőre nem is tervezik, mert a fajt olyannyira veszélyezteti a kihalás, hogy semmivel nem akarják megzavarni a szaporodásban. A nemek mérete között nincs látható különbség, bár a tehenek valamivel nagyobbak lehetnek a bikáknál. A fényképek és a lábnyomok méreteinek alapján a vietnámi alfaj szignifikánsan kisebb volt, mint az indonéziai. Ahogy az indiai orrszarvúnak, a jávai orrszarvúnak is egyetlen tülke van; míg a másik három élő orrszarvúnak 2–2 tülök ül az orrán, illetve a pofáján. A jávai orrszarvú tülke a legkisebb a többi élő fajhoz képest, hossza általában 20 centiméter, de a feljegyzett leghosszabb is csak 27 centiméteres. Kizárólag a bikáknak van tülke. Az összes élő orrszarvú kifejlett példánya közül csak a szóban forgó faj tehenének nincsen tülke, bár egyik-másik tehén apró dudort növeszt a tülök helyén, ami kb. 2,5–5 centiméteres. A jávai orrszarvú a tülkét ritkán használja verekedésre (a felvételek alapján legalábbis nem), inkább dagonyázáskor a sár terelésére, evéskor a növények szájhoz hajlítására és haladáskor a sűrű aljnövényzet megnyitására használja. A többi legelésző orrszarvúfajhoz (keskenyszájú, indiai és szumátrai) hasonlóan hosszú, kicsúcsosodó felső ajkai vannak, amivel könnyen meg tudja ragadni az élelmét. Alsó metszőfogai hosszúak és hegyesek, inkább ezeket használja verekedésre. A metszőfogak mögött, két sorba rendeződve 6–6 alacsony koronájú őrlőfog van; ezekkel rágja meg a durva növényeket. Mint a többi orrszarvú faj, a jávai hallása és szaglása is nagyon jó, azonban a látása eléggé gyenge. Bőre szürke vagy szürkésbarna színű, enyhén foltos, szőrzet nélküli testét bőrredőket képezve fedi. A redők a háton, a marnál és a vállnál találhatók, mozaikszerű elrendeződése páncélozott megjelenést kölcsönöz az állatnak. A marnál levő bőrredő kisebb, mint az indiai fajnál, de ugyanúgy nyeregszerűen hat. Rokonához hasonlóan a kifejlett állatokon is található a farok és a fülek végén némi szőrzet. Oldalról nézve farka kicsit jobban eláll a hátsó lábak vonalától. A jávai orrszarvút ritkán figyelik meg közvetlenül, vagy végeznek méréseket rajta. A kutatók megpróbálnak a legkevésbé beavatkozni a kihalás szélén lévő faj életébe. Főleg kihelyezett kamerák felvételei és ürülékük alapján tanulmányozzák, de ezekből csak kevés adathoz juthatnak, és azok sem mindig pontosak. ## Életmódja Ez az állatfaj általában magányos. A fajtársak csak a párzási időszakban keresik fel egymást, illetve a tehenek borjukat vigyázzák. Olykor több példány is összegyűlik a dagonyázó és ásványi sók lelőhelyeinél. A dagonyázást mind az öt orrszarvúfaj kedveli, mivel ez hűti le a testüket, valamint megóvja a betegségektől és az élősködők elszaporodásától. A jávai orrszarvú általában nem maga vájja a dagonyázó helyet, inkább a más állatok által kivájt gödröt, vagy a természetes mélyedéseket használja, amiket esetleg megnagyobbít kisméretű tülkével. A „sónyaló” helyek is fontos „csomópontok”, mivel csak itt juthat a táplálkozásában nélkülözhetetlen ásványi anyagokhoz (a talaj nyalásával vagy az iszap elfogyasztásával). A bika területe, körülbelül 12–20 négyzetkilométeres, míg a tehéné ennél kisebb, csak 3–14 négyzetkilométeres. A bikák területe ritkán nyúlik át egymáséiba, a teheneké gyakrabban. Territoriális verekedésekről nem lehet tudni, eddig nem figyeltek meg ilyet a kutatók. A bika ürülékkupacokkal és vizeletspricceléssel jelöli meg területét. Ezek mellett jelenlétét a lábával felkapart talajjal és kidöntött facsemetékkel adja tudtára fajtársainak. Más orrszarvúfajoknak megvan az a sajátságos szokása, hogy hatalmas ürülékkupacokat készítenek, majd ezzel hátsó lábaikat összekenik, de a jávai orrszarvú (sem a szumátrai) nem követi ezt. A kutatók szerint ennek az az oka, hogy az esőerdők nedves és sűrű aljnövényzetében nem tudják a szagukat hatékonyan elég nagy területen szétterjeszteni. A jávai orrszarvú alig ad ki hangot magából, jóval csendesebb, mint a szumátrai orrszarvú. Csak nagyon kevés hangfelvétel létezik jávai orrszarvútól. A kifejlett állatnak nincs természetes ellensége az emberen kívül. Ez a faj rendkívül félénk, főleg a vietnámi állománya volt ilyen, hiszen az ember közelségét észlelve a sűrű növényzetbe húzódott vissza. Ez a tulajdonsága a túlélés szempontjából persze nagyon hasznos, ugyanakkor a tanulmányozását majdnem ellehetetleníti. A félénksége ellenére, ha túl közel merészkednek hozzá, akkor agresszívvé válhat és megtámadhatja az embert. Támadáskor az állkapocscsontjából (mandibula) felfelé álló hegyes metszőfogait használja, miközben fejével alulról felfelé döfköd. Becslések szerint megérheti a 30–45 éves kort. ### Táplálkozása Növényevő, táplálkozása igen változatos. Főleg a növények hajtásait, vékonyabb ágait, friss lombozatát és a lehullott gyümölcsöket fogyasztja. Az általa kedvelt legtöbb növény az erdő napos részein nőnek: tisztásokon, bozótosokban; olyan helyeken, ahol nemigen vannak magas fák. Az orrszarvú csemetéket is kidönt, hogy hozzáférjen a friss levelekhez. Táplálékát felső ajkával ragadja meg, fogó mozdulattal. Az összes orrszarvú közül a jávai faj alkalmazkodott leginkább a különböző növénytársulásokhoz. Korábban valószínűleg füvet is legelt nyílt területeken, de mára a sűrű erdőbe szorult vissza, ahol elsősorban nem a talajról táplálkozik. Úgy becsülik, hogy naponta 50 kilogrammnyi táplálékot fogyaszthat el. Ahogy a szumátrai fajnak, a jávai orrszarvúnak is szüksége van ásványi sókra. Az élőhelyén, amikor még nagy területeken elterjedt volt, számos ilyen ásványi lelőhely akadt, amiben az Ujung Kulon Nemzeti Park viszont nem gazdag; valószínűleg emiatt isznak tengervizet, ahogy azt néhányszor megfigyelték. ## Szaporodása Az ivarérettséget a bika nyolc, a tehén négyéves korban éri el; nincs meghatározott párzási időszakuk. A vemhesség 16 hónapig tart, ennek végén a tehén egy borjat hoz a világra. Az elválasztás két év után következik be. ## A jávai orrszarvú és az ember A jávai orrszarvú – és az összes többi orrszarvúfaj – egyedszáma csökkenését az ember okozza, főleg az állatok tülkének értéke miatt. Kínában az orrszarvú tülköt már kétezer éve árusítják, a kínaiak hiedelme szerint a tülöknek gyógyítóereje van. Az orrszarvú bőréből továbbá védőfelszereléseket készítettek a kínai katonák számára, Vietnámban pedig úgy vélik, hogy gyógyítja a kígyómarást. Mivel ez az orrszarvúfaj számos olyan helyen is élt, ahol az emberek többsége nagy szegénységben élt, az állatvédőknek nagyon nehéz volt rávenni őket, hogy ne öljék meg az egyébként haszontalannak vélt állatokat; a szegény embereknek jól jött a tülökért kapott pénz. Amikor 1975-ben érvénybe lépett a Washingtoni egyezmény (CITES), a jávai orrszarvú az 1. listára került, amely a különösen veszélyeztetett fajokat foglalja magába. Ennek a határozatnak az értelmében minden nemzetközi kereskedés ezzel az állattal, vagy valamelyik testrészével szigorúan tilos. A feketepiacon keresett termék az orrszarvúak tülke akár 65 ezer amerikai dollárt is adnak kilójáért. Mint sok más afrikai és ázsiai nagytestű állatot, a jávai orrszarvút is ősidők óta vadásszák. Nagyobb mértékben az európaiak megérkezése után következett ez be, mivel modern lőfegyverrel könnyű elejteni és tülke rendkívül értékes trófea. Ez viszont oda vezetett, hogy olyan mértékben csökkent állománya, hogy mikorra a természettudósok felmérték a pusztítást, az állat már csak Jáván és Vietnámban fordult elő, a többi élőhelyről már teljesen kipusztították. Az állománycsökkenéséhez az élőhelyek elvesztése is hozzájárult, bár ez a tényező manapság már nem jellemző, hiszen utolsó menedéke védett. Elterjedési területének korábbi helyein emberi települések és mezőgazdasági jellegű kultúrtájak létesültek. A megmaradt élettere azonban már nem segít az állatnak kiheverni az orvvadászat okozta veszteségeket, hiszen annak ellenére, hogy szigorú védelem alatt áll, a jávai orrszarvú fennmaradása bizonytalan. A megmaradt állomány ugyanis egyetlen helyen él és már száz alatti példányból áll csak. A drasztikusan lecsökkent egyedszám miatt a betegségek és a beltenyészet okozhatja majd a faj végzetét. A környezetvédő genetikusok becslései szerint a faj fennmaradásához és genetikai sokszínűségéhez legalább száz egyed kellene. ### Ujung Kulon 1883-ban a jávai Ujung Kulon-félszigetet erősen megrongálta a Krakatau kitörése. A jávai orrszarvúak idővel visszatelepültek ide, azonban az emberek csak kisebb számban tértek vissza; emiatt a félsziget az állatok utolsó menedéke lett a szigeten. 1931-ben, amikor ez az orrszarvúfaj a kihalás szélén állt a Szumátra szigetén, a Holland Kelet-India kormánya védettnek nyilvánította, és ez a határozat azóta is érvényes. Az Ujung Kulonban az első orrszarvúszámlálást 1967-ben végezték el, ekkor 25 állatot számoltak. 1980-ra ez a szám megduplázódott; azóta is egészen mostanáig körülbelül 50 példány él; számuk nem csökkent, de nem is nőtt. Bár nincs természetes ellensége, a táplálékforrásért versengenie kell az elvadult szarvasmarhákkal; ilyenformán az orrszarvú szaporodását a táplálékért folyó versengés is meggátolhatja. Ezt a nemzeti parkot az indonéz erdészeti miniszter igazgatja. 2006-ban négy új borjat vettek számba, ez pedig rekordszámot jelentett. 2011 márciusában rejtett kamerákkal jávai orrszarvúakat köztük borjakat is lefilmeztek ami bizonyítja, hogy szaporodnak. 2011 januárja és októbere között a kamerák 35 különböző példányt vettek fel. 2011 decemberében 38 ezer hektáros területet jelöltek ki nekik a szaporodás fellendítéséhez; a hatóságok 2015-re 70–80 példányra szeretnék növelni az állományt. 2012 áprilisában a WWF és a Nemzetközi Orrszarvú Alapítvány (International Rhino Foundation) 120 új kamerát adományozott a már meglevő 40 fára erősített fényképezőgép mellé, remélve, hogy megfigyelhetik az állatok mozgását, illetve szaporulatát. A legújabb felmérés szerint sokkal kevesebb tehén van, mint bika. A nemzeti park keleti részén 17 orrszarvúból csak négy tehén; ez is hátrányosan érintheti a faj fennmaradását. Az Ujung Kulon a faj utolsó menedéke, itt él a faj összes példánya, ami szaporodás szempontjából előnyösebb, mint a szumátrai orrszarvú állománya esetén, ami több, geográfiailag elszigetelt területen szóródik szét. Az egy területen lévő nagyobb egyedszám hátrányt is jelent, hiszen egy nagyobb járvány vagy természeti csapás (pl. szökőár) örökre megpecsételheti a sorsát. Manapság az orvvadászat már nem jelent annyira nagy veszélyt, mint az afrikai orrszarvúk esetén, mivel szigorúbban ellenőrzik a tülkükkel történő kereskedelmet, továbbá az indonéz hatóságok aktívan vigyázzák a területet, és mert a kevés megmaradt orrszarvúra nehéz ráakadni az Ujung Kulon Nemzeti Park egyébként is elszigetelt nagy területén. Ezek ellenére a faj fennmaradása kétséges. 2012-ben az ázsiai orrszarvú fajmegőrzési programjának keretében (Asian Rhino Project) kidolgoztak egy tervet a cukorpálma (Arenga pinnata) kiirtására, amely a jávai orrszarvú tápláléknövényeit szorítja ki a parkból. Az orrszarvúknak a területen vadonélő tulokfélével banteng (Bos javanicus) is versenyeznie kell a táplálékért, ami ugyanezeket a növényeket fogyasztja. Mivel ennek állománya növekszik, ezért a hatóságok azt tervezik, hogy elkerítik a park nyugati részét előlük. ### Cát Tiên A jávai orrszarvú korábban széles körben elterjedt volt Délkelet-Ázsia területén, az 1970-es évek közepére, azaz a vietnámi háború befejezte után, a zoológusok úgy vélték, hogy a jávai orrszarvú kontinentális állományai kihaltak. A háborúban vívott csaták, a napalm gyújtóbombák és az Agent Orange lombirtók használata, valamint a taposóaknák és a helybéliek orvvadászata mind az orrszarvú kihalásához vezetett. 1988-ban amikor egy vadász elejtett egy tehenet, egy pillanatra úgy tűnt, hogy a faj valahogy mégis túlélte a háborút. Az orrszarvút keresve 1989-ben a kutatók átvizsgálták Vietnám déli erdeit és Đồng Nai folyónál 15 különböző orrszarvúhoz tartozó lábnyomot találtak. 1992-ben itt jött létre a Cát Tiên Nemzeti Park. Az orrszarvúak váratlan felbukkanása azonban nem volt tartós, hiszen a 2000-es évek elejére a megmaradt vietnámi állomány is tovább csökkent és a kutatók attól tartottak, hogy nincs remény a túlélésre. Felméréseik szerint csak 3–8 példány maradt és ezekből egy sem volt bika. A környezetvédők között felmerült, hogy egyáltalán fennmaradhat-e a vietnámi állomány, és hogy esetleg jó lenne-e, ha Indonéziából hoznának orrszarvúakat. Mások azonban még bíztak a megmaradt állomány túlélőképességében. 2009 októbere és 2010 márciusa között begyűjtött ürülékek genetikai vizsgálata után kiderült, hogy az összes lelet csak egy példánytól származik. 2010. május elején pedig egy talán az utolsó elpusztult jávai orrszarvútetemre találtak. Az állatot lelőtték, tülkét pedig levágták az orvvadászok. 2011 októberében a Nemzetközi Orrszarvú Alapítvány is megerősítette a jávai orrszarvú vietnámi állományának a kihalását. Ilyenformán az utolsó példányok ebből az orrszarvúfajból már csak az Ujung Kulon Nemzeti Parkban élnek. ### Fogságban Jávai orrszarvút már több mint száz éve nem tartottak a világ állatkertjeiben. A 19. században legalább négy ilyen orrszarvú volt látható Adelaide, Kolkata és London állatkertjeiben. Legalább 22 fogságban tartott jávai orrszarvúra van bizonyíték, az igazi szám azonban meglehet nagyobb, hiszen hasonlósága miatt gyakran összetévesztették a rokon indiai orrszarvúval. A jávai orrszarvú sohasem tűrte jól a fogságot. A legidősebb állatkertben tartott példány 20 évesen pusztult el, ez pedig feleannyi, mint amennyit a vadonban él. Nincs adat vagy feljegyzés arra, miszerint valaha is fogságban született volna jávai orrszarvú. Az utolsó fogvatartott példány 1907-ben pusztult el; ez a dél-ausztráliai Adelaide állatkertben élt, ahol indiai orrszarvúként mutatták be. ## Fordítás

München

München (bajorul: ) a legnagyobb német tartomány, Bajorország fővárosa. Lélekszámát tekintve Berlin és Hamburg után Németország harmadik, a német nyelvterület negyedik, az Európai Unió tizenkettedik legnagyobb városa. München népessége 2022 végén 1 512 491 fő, agglomerációjával együtt lakossága több mint 3 millió, míg a München nagyvárosi régió (Metropolregion München) több mint 3 millió fő. A mai német közigazgatás rendszerében járási jogú városnak számít (kreisfreie Stadt). Emellett a város környékén elterülő, fős lakosságú vidéki München járás (Landkreis) központi hivatala (Landratsamt München) is Münchenben van. A bajorországi közigazgatás rendszerében München felsőfokú központ (Oberzentrum), valamint Felső-Bajorország (Oberbayern) (amely terület Bajorországban körzeti rangú (Bezirk), össz-németországi szinten pedig a kormányzati körzet (Regierungsbezirk) szintjén van) fővárosa. München Németország egyik gazdasági, közlekedési és kulturális központja, egyike Európa legvirágzóbb városainak. A város mottója: „Die Weltstadt mit Herz” (Világváros, amelynek szíve van). Neve a német Mönch szóból ered, amely magyarul szerzetest jelent, aki a város címerében is megjelenik. A városon folyik keresztül az Isar folyó. ## Földrajza München Bajorország déli részén fekszik, 4170 fő/km2-es népsűrűségével Németország legsűrűbben lakott nagyvárosa. A legmagasabb pontja Warnbergben (579 m), míg a legalacsonyabb pontja a város északi részén található (482 m). A város folyója az Isar, amely München területén 13,7 km hosszan, délnyugatról északkeleti irányban folyik. Az Isar kettévágja a belvárost is. A folyó legismertebb szigete a Múzeum-sziget. München legtöbb kis patakja az Isarba folyik. A város környékén több tó is található: Ammersee, Wörthsee, Starnbergi-tó. Az Isar mellett a város másik nagyobb folyója a Würm, amely a Starnbergi-tóból ered. A város teljes területe 31 041,91 hektár. München ezzel Berlin, Hamburg, Köln, Drezda és Bréma után az ország hatodik legnagyobb területű városa. -es területéből 44,1% épület és hozzá tartozó beépítetlen terület, 17,1%-ot közlekedésre használnak, 15,6% mezőgazdasági terület, 15,5% mesterségesen kialakított zöldterület (park, temető), 4,1% erdő, 1,3% víz (folyó, tó) és 2,2% egyéb. ### Geológia München az Alpok és a Duna közötti mélyebb medencében fekszik, amely évmilliók alatt főként az Alpokból lehordott hordalékkal töltődött fel. A harmadkorban túlnyomóan homok és a folyók által hordott kő rakódott le, amelyet az Alpok felől érkező vízfolyások szállítottak idáig. Az ezután következő jégkorszakok alatt, amelyek közül az utolsó 10 000 éve fejeződött be, gleccserek keletkeztek az Alpok területén, amelyek a város környékén morénadombokat és kavicsos síkságokat hagytak hátra. Az egyik legnagyobb ilyen a síkság az 55 km széles Müncheni-síkság (Münchener Ebene). A város területének a legmélyebb (északi részén) és a legmagasabb pontja (déli részén) közötti különbség csaknem 100 méter. A déli kavicsos talajon az erdők vannak túlsúlyban (például a Perlachi-erdő vagy a Forstenrieder Park). Ennek oka, hogy a nagyobb magasság miatt délen viszonylag alacsonyabb a talajvízszint az északihoz képest, ahol mocsarak alakultak ki. Ilyen az északnyugati irányban elterülő Dachaui-láp és az északkeleten található Erdingi-láp. ### Éghajlata München az esős óceáni és a szárazabb kontinentális éghajlat közötti átmeneti zónában fekszik. A város éghajlatát az Alpok közelsége és az aránylag nagy tengerszint feletti magasság is befolyásolja, ezért Münchenben eléggé változó az időjárás. A főnszél délről meleg, száraz levegőt szállít a város felé. Az éves középhőmérséklet 8 °C. A legmelegebb hónap a július, ebben a hónapban 17 °C, a leghidegebb a január, ilyenkor -1 °C körüli az átlaghőmérséklet. Az eddig hivatalosan mért legmagasabb hőmérsékletet, 35,8 °C-ot München-Nymphenburgban mérték, a leghidegebb mért hőmérséklet -26 °C volt. A város déli része naposabb, mint az északi, ahol gyakrabban fordul elő köd. A város nyugati részén szárazabb az idő, mint keleten. Az éves csapadékmennyiség 920 mm körül szokott alakulni, a legtöbb csapadék nyár elején, a legkevesebb januárban és februárban hullik. Télen a csapadék gyakran hó, nyáron gyakran jégeső is esik. A legnagyobb károkat az 1984. július 12-i jégverés okozta, másfél milliárd euró értékben. ## Története ### Ős- és ókori településnyomok Az óváros területén végzett ásatások során talált régészeti nyomok jelzik, hogy az újkőkor végén, i. e. 2000 körül a város területén már megtelepedtek embercsoportok. A mai Berg am Laim, Passing, Moosach és Sendling városrészek területéről kőkori (Hockergräber) sírok kerültek elő. A Harlaching és a Luitpold-park területén feltárt sírok a bronzkori ember Isar- és Würm-parti jelenlétét igazolják. A kelta törzsek négyszögű földvárainak nyomai az Aubinger Lohe, Langwied, Feldmoching és Perlach városrészek területén találhatók. Római kori sírnyomokat Aubing, Englschalking és Denning környékén találtak; utóbbinál még egy villa rustica nyomait is feltárták. A város mai területén két római út is vezetett át az Isaron. A Via Julia délen, Grünwaldnál és egy további északon, Unterföhringnél. Számos ponton találtak a bajuvárok korából származó temetkezési helyeket. A bajuvárok főként az Isar és Würm partjai mellett telepedtek le, de bajuvár települést találtak a Johannes (Szent János)-templom építésénél is. A mai München területén fekvő korábbi települések írásos emlékeinek sora i. sz. 750-től kezdve vannak meg: 750: Oberföring (ad Feringas), 763: Pasing (villa Pasingas), 768: Bogenhausen (Pupinhusir), 782: Schwabing (Suuapinga), 779-806 között: Sendling (Sentilinga), 790: Giesing (Kyesinga) stb. A későbbi München területét alkotó legutolsó településnevek okmányokban: 1158-ból Milbertshofen (Ilmungeshofen) és Harlaching (Hadaleichingen), 1166-ból Forstenried (Uorstersried, 1200-ból pedig Denning (Tenningen) voltak. ### Városalapítás A városalapítás előtt a Münchentől délre található schäftlarni kolostorból érkező bencés szerzetesek építettek itt szerzetesi központot. München alapítási évét nem ismerik, a várost először Villa Munichen néven említették egy 1158-ban, Augsburgban kiállított oklevélen, miután a Welf-dinasztiából származó Oroszlán Henrik szász és bajor herceg a bencés szerzetesi központ közelében hidat építtetett az Isarra. Mivel a sószállítmányokat és a többi kereskedőt ennek használatára akarta kényszeríteni, leromboltatta a közelben meglevő hidat, amit a freisingi püspök birtokolt. A konfliktust az augsburgi birodalmi gyűlés elé vitték, aminek következtében Henriknek részesedést kellett fizetnie a bevételeiből. München kereskedelmi (árumegállító, vámszedő) jogait Barbarossa Frigyes elismerte. ### München a középkorban 1175-ben városi jogot kapott, és falakkal erősítették meg. Miután Henriket 1180-ban a birodalmi gyűlésen birodalmi átokkal sújtották, birtokait elvesztette. Bajorországot ugyanezen év szeptemberében, az ítélet hatályba lépése után a következőképpen osztották fel: A Bajor Hercegségből leválasztották Stájerországot és az isztriai őrgrófságot. A maradékot a Wittelsbachok kapták, név szerint Wittelsbach Ottó, s ettől kezdve, 1918-ig Bajorországban a Wittelsbachok uralkodtak. München a freisingi püspökség fennhatósága alá került, ahonnan a Wittelsbachok a várost is megszerezték 1240-ben. Ezt követően 1255-ben megépült itt az első hercegi rezidencia. Bajor Lajos (1294-től herceg, 1328–1347 között IV. Lajos német-római császár) Münchent tette meg fővárossá, s új városfalat építtetett. Ebből az időből valók München zászlójának színei, a fekete és az arany, amelyek a Német-római Birodalom színei. A császári rang megszűnte után a hercegi család sorozatos helyi összetűzésekbe került. A 14. század végétől sorozatos felkelések robbantak ki a polgárság körében a hercegség ellen, ami egy megerősített székhely létesítését tette szükségessé. Ezért III. István egy vízivárat építtetett, az úgynevezett Neuvste-t. Ez egy toronnyal, bástyával, körülfutó vizesárokkal (Graben) védett erőd volt. Ezt a bajor hercegek, választófejedelmek és királyok később folyamatosan bővítették és átépítették. Így jött létre a Münchner Residenz. Az uralkodók egészen 1918-ig, a bajor királyság végéig, ott laktak. 1429-ben a husziták többször is megtámadták Münchent, ezért a külső várfalat is megerősítették. 1442-ben III. Albert herceg parancsára a zsidókat mind Felső-Bajorországból, mind pedig a városból kiűzték. 1468-ban tették le a Mária-templom, ismertebb nevén a Frauenkirche alapkövét, és mindössze 20 év alatt fel is építették. ### Bajorország rezidenciája és fővárosa München a 15. század végétől, a késő gótikában élte első fénykorát. 1506-ban IV. Albert herceg egyesítette Felső-és Alsó Bajorországot és a várost tette fővárosává, majd nemsokára – a 16. század végén – már az ellenreformáció erős bástyájává is vált. IV. Vilmos és V. Albert a reneszánsz idején – főleg energikus polgársága – ismét felvirágoztatták a várost. 1589-ben V. Vilmos megalapította a Hofbräuhaus elnevezésű sörfőzdét. I. Miksa választófejedelem 1623-ban a fejedelemség székhelyévé tette. A harmincéves háború idején, 1632-ben a svédek elfoglalták Münchent. A városnak magas hadisarcot kellett fizetnie és túszokat kellett adnia, hogy ne rombolják le az épületeket. A nem sokkal ezután kitört pestis járványban (1515–17) a népesség egyharmada meghalt. A járvány 1634-ben megismétlődött. A háború végére, 1648 a város újra lábra állt. Ferdinánd Mária bajor választófejedelem uralkodásának idején, a 17. század második felében vált uralkodóvá Münchenben az olasz barokk művészet és kultúra. A 18. század kezdete ugyancsak kedvezőtlenül érintette a várost. A spanyol örökösödési háborúban II. Miksa Emánuel választófejedelem Franciaországgal kötött szövetséget, emiatt Münchent a Habsburg Birodalom csapatai megszállták (1705–1715). Az ellenük indított polgár- és parasztfelkelést véresen leverték. Az osztrák örökösödési háborúban Károly Albert választófejedelem ismét a Habsburgok ellen fordult. Császárrá koronázása után, 1742-ben a Habsburg Birodalom hadserege két évre ismét megszállta a várost. III\. Miksa József választófejedelem 1759-ben alapította meg a Bajor Akadémiát. IV\. Miksa választófejedelem a napóleoni háborúk alatt ügyes politizálással elérte, hogy Napóleon császár elismerje őt a Bajor Királyság uralkodójának, München királyi székvárossá lett. I. Lajos király uralkodása alatt (1825–1848) München ismert művészetkedvelő városként az "Isar-Athen" nevet viselhette. Leo von Klenze és Friedrich von Gärtner klasszicista művészek felépítették a Ludwigstraßét, a Köngisplatzot és kibővítették a királyi rezidenciát. A Német Császárság idején Luitpold herceg uralkodása alatt a város gazdaságilag és kulturálisan is fejlődésnek indult. Számos irodalmár és festő alkotott ekkor a városban. 1789-ben megépítették az Englischer Garten városi parkot. I. Lajos fia, II. Miksa uralkodása alatt (1848–1864) a városban elterjedt az angol gótikára emlékeztető „Maximilian stílus”. Ennek jegyében épült a Maximilianstraße, amely napjainkban Európa egyik legelőkelőbb és legdrágább bevásárlóutcája, valamint a Diadalív. A Német Császárság idején – I. Lajos másik fia, Luitpold herceg alatt – a város gazdaságilag és kulturálisan is fejlődésnek indult. (Bár München 1328 óta a császár egyik székhelye volt, csak 450 évvel később kezdett igazi nagyvárossá fejlődni. 1700-ban 24 000 ember élt itt. 1871-ben 170 000-en, majd 1933-ban 840 000-en éltek Münchenben.) Ekkoriban számos irodalmár és festő alkotott a városban. 1896-ban jelent meg az új kulturális irányzatot képviselő Die Jugend (Az Ifjúság) című folyóirat, amely nevét a szecesszió német megfelelőjéről Jugendstiltől kapta. 1911-ben itt alakult meg a Der Blaue Reiter expresszionista művészcsoport. ### Forradalom és nemzetiszocializmus Az első világháború alatt, 1916-ban három francia repülőgép intézett légitámadást a város ellen, de csak kisebb károkat okoztak. 1918-ban baloldali fordulat következett be, és kikiáltották a Bajor Szabadállamot, majd a Bajor Tanácsköztársaságot. November 8-án Kurt Eisner lett az államfő. A következő években Münchenben is megerősödött a nacionalizmus. 1919-ben megalapították a Nemzetiszocialista Német Munkáspártot (NSDAP). 1923-ban itt volt a sörpuccs, amikor is Adolf Hitler és az NSDAP megpróbálta erőszakosan átvenni a hatalmat. Kísérletük ekkor sikertelen maradt, Hitlert pedig börtönbe zárták. Hatalomra kerülése (1933) után a városban nagyszabású építkezések kezdődtek Hermann Giesler tervei alapján. 1938-ban itt írták alá a nagyhatalmak a müncheni egyezményt, amelynek végeredménye Csehszlovákia feldarabolása és a szudétanémetek által lakott részeinek a Német Birodalomhoz csatolása lett. Mint minden német nagyvárost, Münchent is sok szövetséges légitámadás sújtotta a második világháborúban, a történelmi városközpont 90%-át és a teljes város 50%-át rombolták le a bombázások. Becslések szerint a bombázásokban kb. 6000 ember halt meg, pedig megsebesült. 1945. április 30-án amerikai csapatok vonultak be Münchenbe. ### A modern nagyváros A város háború utáni újjáépítésekor a korábbi történelmi városkép visszanyerése fontos szempont volt. Ezután azonban sorra települtek le a szolgáltatással foglalkozó vállalatok, például a média, a biztosítók és a bankok. Emellett a különböző múzeumoknak (például az Alte Pinakothek, a Neue Pinakothek és a Deutsches Museum) és az egyéb látnivalóknak köszönhetően a turizmus is megélénkült. 1972-ben Münchenben rendezték meg a XX. nyári olimpiai játékokat. Az eseményt a palesztin terroristák akciója árnyékolta be, amelyben több izraeli sportoló és egy német rendőr vesztette életét. A játékokra kiváló helyi tömegközlekedést építettek ki, megépült az U-Bahn (metró), és az S-Bahn (városi vasút). A belváros egy részét átalakították sétálóutcává. 1992-ben megnyílt a Franz Josef Strauß repülőtér, amely a korábbi München-Riem repteret váltotta. Ennek helyére épült később a Riemer park. ## Lakosság ### Lélekszám 1852-ben lépte át a népesség a 100 000 főt, amelynek következtében nagyváros lett. Ezután továbbra is jelentősen emelkedett a lakosságszám, 1883-ban Münchennek már 250 000 lakosa volt, 1901-ig pedig ez a szám is megduplázódott. Ezzel München vált a Német Birodalom harmadik legnagyobb városává Berlin és Hamburg után. 1933-ra 840 000-re, 1957-re egymillióra nőtt a népességszám. A fejlődés első tetőpontja 1972 volt, amikor 1 338 924 lakosa volt a bajor fővárosnak. Az átmeneti csökkenés után a szám újra nőni kezdett. Az előrejelzések szerint a népesség a következő évtizedekben 1,4–1,6 millió fő között fog alakulni. München vonzáskörzetében 4,65 millióan élnek. ### Külföldiek A 2006. december 31-én regisztrált külföldiek közül 43 026 török, 24 697 horvát, 22 101 görög, 21 466 osztrák, 20 871 olasz, 20 169 szerb, 16 485 bosnyák, 14 144 lengyel, 8324 iraki, 7203 francia, 5484 orosz, 5325 ukrán és 5225 amerikai. ### Vallások Bajorország déli része hagyományosan katolikus terület. Itt van a székhelye a Müncheni és Freisingi érsekségnek. 2006. december 31-én a város népességéből 39,4% római katolikus, 14,3% evangélikus és 46% más felekezethez tartozik vagy nem vallásos. 2010\. május 12-től 16-ig Münchenben rendezték meg az Ökumenikus egyháznapot. Münchennek zsidó közössége is van 9700 taggal, ennek nagy része kelet-európai, főként ukrán és orosz származású. Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza (ismertebb nevén a mormonok) Münchenben négy gyülekezettel és két gyülekezeti épülettel rendelkezik. 1989 óta folyik a vita a Sendlingi mecsetről, ugyanis közfelháborodás miatt az építés nem kezdődött meg, csak tervek vannak az épület kialakításáról. 2005\. április 19-én Joseph Ratzinger bíborost a város korábbi érsekét (1977-1982) választották meg Szt. Péter 265. utódává, aki a XVI. Benedek néven lépett a pápai trónra. ## Politika Bajorország fővárosaként München a Bajor Állami Tanács és a Bajor Állami Kormány székhelye. München a székhelye még a Felső-Bajoroszági Kormánynak és a Müncheni Metropolis Körzetnek. Emellett a város a központja olyan nemzeti és nemzetközi állami szerveknek, mint a Szövetségi Pénzügyi Hivatal (Bundesfinanzhof) és az Európai Szabadalmi Hivatalnak. Münchenben a világháború óta mind a bajorországi, mind a németországi politikában hagyományosan a balközép pártok a népszerűek, ellentétben a tradicionálisan jobboldali, keresztényszociális vidéki Bajorországgal. 1993 óta Christian Ude (SPD) a város polgármestere. Az egyik alpolgármester Christine Strobl (SPD), a másik Hep Monatzeder (Zöldek). 1996 óta a Müncheni Városi Tanácsban az SPD, a Zöldek és a Rózsaszín lista (homoszexuális civilszervezet) koalícióban kormányozzák a bajor fővárost. ### A választások eredményei (1946-2008) \*Előzetes eredmények ### Címer München címere egy ezüst alapon álló, aranyszegélyes fekete csuhás bencés szerzetes, aki piros cipőt visel, s bal kezében imakönyvet tart. A szerzetes egy vár kapujában áll, amely felett aranyoroszlán ágaskodik. A város jelenlegi, hivatalos címere a „kis címer”, amelyet 1957 óta használnak. Az úgynevezett kiscímer annyiban különbözik a nagytól, hogy abban csak a szerzetes látható. München város színei a fekete és az arany, amelyek IV. Lajos német-római császár idejéből valók. ## Közigazgatás 1992-ben a város területét újra felosztották, így a városrészek száma 41-ről 25-re csökkent. A listán a városrészek betűrendben szerepelnek. Az egyes számú városrész a belváros, hivatalos neve Altstadt-Lehel. ## Gazdaság és infrastruktúra München 2007-ben az ország gazdasági szempontból legsikeresebb városa volt a vizsgált 50 legnagyobb városból. Az INSM szerint a következő években is Németország gazdaságilag legsikeresebb városa marad. A tanulmány figyelembe veszi a különböző gazdasági tényezőket, mint a termelékenység, a bruttó bevétel, a beruházások, a munkanélküliség arányát és a jól képzett munkaerő. A listán Münchent Stuttgart, Düsseldorf, majd Hamburg követi. A német nagyvárosok között München – nagy előnnyel – az első helyen zárta a 2007-es évet a vásárlóerő tekintetében euró/fővel. ### Vállalatok München legfontosabb gazdasági ága a turizmus, az autó- és gépgyártás, az elektrotechnika és a szoftveripar, de jelentős szerepet játszik a biotechnológia is. A televízió- és filmipar mind a városban, mind pedig a környéken nagyon erős. A bajor főváros emellett Németország fontos biztosítási központja, és itt székel a világ egyik legnagyobb biztosító-társasága, az Allianz is. Emellett olyan vállalatoknak van a székhelyük a városban, mint a BMW, a Hypo Real Estate, az Infineon, a Linde, az MAN, a Münchener Rück és a Siemens. A DAX szerint, amely a részvénytársaságok pillanatnyi tőzsdei állapotát mutatja, e nyolc vállalkozás Németország 30 legjelentősebbje között található. ### Média Münchenben van a Bajor Rádió és Televízió központja, és itt van a Das Erste német televíziós csatorna programigazgatósága. Münchenben sok privát televízió- és rádióadó van. Mintegy 250 újság van jelen a városban. A legfontosabb kiadóvállalatok: Burda Verlag, Süddeutscher Verlag. Münchenben nyomtatják az országosan is kapható Süddeutsche Zeitung című lapot. New York után a bajor fővárosban van a legtöbb könyvkiadó a világon. ### Eladósodás Az utóbbi években a város adóssága ugrásszerűen megnőtt, annyira, hogy 2005-ben megelőzte a korábban vezető Frankfurt am Maint az egy főre jutó adósság listáján. Jelenleg a lakosságszámra kivetített adósság tekintetében München az első Németországban. 2005 végén München városa 2651 euró/fő adóssággal állt az első helyen, megelőzve Kölnt (2571 euró/fő) és Frankfurtot (2138 euró/fő). Mindenesetre a nagy adóssággal szemben értékes eszközvagyon áll a város rendelkezésére lakások és közművek tulajdona, résztulajdona formájába. Így az adósság nem jelent kezelhetetlen problémát. ### Turizmus A látnivalók és bevásárlási lehetőségek a városban sok turistát és kereskedelmi utazót vonzanak. A vendégéjszakák száma 2007-re 9,5 millióra nőtt, ami 7,6% növekedés az előző évihez képest. Szinte minden második látogató (47,4%) külföldről jön. A legtöbb külföldi az Egyesült Államokból érkezik (688 ezer éjszaka, 4,9% növekedés), másodikként az olaszok 500 ezerrel, harmadikként a britek 385 ezerrel. Érdekesség, hogy a nyári hónapokban sok arab turista jön a Perzsa-öböl környékéről (250 ezer éjszaka), akik nemcsak bevásárolni jönnek, hanem itteni tartózkodásuk alatt gyakran a müncheni klinikákon orvosi ellátást vesznek igénybe (plasztikai műtét stb.). ## Közlekedés ### Légi közlekedés Az 1992-ben megnyílt Müncheni Franz Josef Strauß repülőtér (MUC (IATA-Code) EDDM (ICAO-Code)) 29 km-re, északkeletre található a várostól, 2006-ban 30,8 millió utas fordult meg rajta. Németország második, Európa hetedik legnagyobb reptere, és a Lufthansa döntése értelmében tovább fejlesztik, hogy levegye a terhet Frankfurtról. 2003-ban nyitották meg az új terminált. Elképzelhető, hogy 2011-re egy harmadik fel- és leszállópályát építenek. 2008 márciusában leállították azt a tervet, miszerint lebegő mágnesvasút épült volna a (belvárosban található) müncheni főpályaudvar és a repülőtér között. A tervezet szerint 10 perc lett volna a menetidő, de a magas költségek miatt az ötlet nem valósult meg. Az új repülőtér az S1 és S8 S-Bahn és az A92-es autópályán közelíthető meg. ### Vasúti közlekedés München nemzetközi vasúti csomópont. A müncheni főpályaudvarra fut be a Berlin-Frankfurt-München-Innsbruck ICE és a Hamburg-Nürnberg-München-Garmisch-Partenkirchen ICE. A München-Ausburg-Nürnberg-Berlin, a München-Ingolstadt-Nürnberg-Frankfurt és a München-Stuttgart-Frankfurft-Köln-Dortmund szerelvényei is mind a városból indulnak. 2007. december 9. óta a TGV naponta közlekedik Párizs és München között. 2008 decembere óta pedig Budapestről is ütemesen kétóránként indul Railjet vonat a városba. A másik két pályaudvar a München-Pasing és a München Ost (München-Keleti) pályaudvarok. A városnak S-Bahn- és villamoshálózata is van. ### Közúti közlekedés München jelentős autópálya-csomópont. A déli országrész központjaként több autópálya és szövetségi út találkozik területén. Az első autópálya 1936-ban nyílt meg. Az akkor 26-os számot viselt (ma A8-as) út nyugat felől érkezett a városba. A többi autópálya története a háború utánra nyúlik vissza. Az '50-es és '60-as években kezdték el építeni az első városi autópályát, a 2R-es szövetségi utat, amely ma a városközpont körül futó belső körgyűrű. Ma az alábbi utakon érhetjük el a várost: - 8-as autópálya: Karlsruhe – Stuttgart – Ulm – Augsburg – München – Salzburg - 9-es autópálya: München – Nürnberg – Lipcse – Berlin - 92-es autópálya: München – Landshut – Deggendorf - 94-es autópálya: München – Passau – Osztrák határ - 95-ös autópálya: München – Garmisch-Partenkirchen - 96-os autópálya: München – Memmingen – Lindau (Boden-tó) - 95-ös autópálya: München – München-Dél autópályakereszteződés/A8 - 2-es szövetségi út: Lengyel határ – Berlin – Lipcse – Nürnberg – Augsburg – München – Garmisch-Partenkirchen – Osztrák határ - 11-es szövetségi út: Cseh határ – Landshut – München – Kochel am See – Osztrák határ - 12-es szövetségi út: Lindau (Boden -tó) – München (A94/A96-tal) – Passau – Cseh határ - 13-as szövetségi út: Würzburg – Ingolstadt – München – Bad Tölz - 304-es szövetségi út: Dachau – München – Freilassing #### Tömegközlekedés A müncheni tömegközlekedésének fontos része az 1972-es olimpiára elkészült a S-Bahn (elővárosi vasút) és U-Bahn (metró). Jelenleg 10 S-Bahn és 8 U-Bahn vonal van, valamint 9 vasútvonal lát el városon belüli tömegközlekedési funkciót is. A városban ezenkívül 13 villamosvonal és körülbelül 70 buszvonal van. A tarifa egységes a városban, a Müncheni Közlekedési- és Tarifaegyesület határozza meg. A müncheni metróhálózat 100,8 km hosszúságával Németország harmadik leghosszabbja. A földalatti része 80,4 km hosszú, ami a második leghosszabb az országban. ## Oktatás és kutatás München számos felsőoktatási intézménnyel rendelkezik. A két legismertebb a Lajos–Miksa Egyetem (Ludwig-Maximilians-Universität, LMU) és a Müncheni Műszaki Egyetem (Technische Universität München, TUM). A városban található még a Max-Planck-Gesellschaft négy kutatóközpontja: - Max-Planck-Institut für Ausländisches und internationales Sozialrecht – nemzetközi szociális jog - Max-Planck-Institut für Geistiges Eigentum, Wettbewerbs- und Steuerrecht – szellemi tulajdon, verseny- és adójog - Max-Planck-Institut für Physik (Werner-Heisenberg-Institut) – fizika (Werner-Heisenberg Intézet) - Max-Planck-Institut für Psychiatrie – pszichiátria ### Egyetemek, főiskolák - Lajos–Miksa Egyetem (LMU): 1472-ben alapították Ingolstadtban, 1802-ben Landshutba, majd onnan 1826-ban Münchenbe helyezték át, és a három legrangosabb német egyetem között tartják számon. - Müncheni Műszaki Egyetem (TUM): 1868-ban alapították műszaki iskolaként, 1872-ben mezőgazdasági osztállyal bővítették, 1930-ban mezőgazdasági és sörfőzési főiskola lett. 1970 óta viseli jelenlegi nevét. Egyike a kilenc német elitegyetemnek. - Környezeti és Egészségügyi Kutatóközpont (GSF): A GSF jövőbeli gyógyszerkészítmények alapját kutatják. A középpontban a krónikus, degeneratív betegségek állnak, mint a tüdőbetegségek, az allergia, a rák és vérkeringési problémák. - Politikai Főiskola: 1950-ben Hochschule für Politik München (HfP) néven alapították a főiskolát. - Szövetségi hadsereg egyeteme: az egyetem Neubibergben található. 1973-ban alapították katonák és tisztjelöltek kiképzésére. - Képzőművészeti Akadémia: 1808-ban alakult Képzőművészeti Királyi Akadémia néven. 1946-ban összevonták a Királyi Iparművészeti Iskolával és az Iparművészeti Akadémiával, 1953 óta viseli jelenlegi nevét. - Zenei és Színházművészeti Főiskola: 1830-ban alapították énekes iskolaként. 1924-től Müncheni Zenei Főiskola lett a neve, 1946-ban nyitották meg újra, és 1998 óta viseli jelenlegi nevét. - Filmművészeti Főiskola: 1966-ban jött létre szerkesztők, rendezők és forgatókönyvírók képzésére. - Filozófiai Főiskola: 1925-ben, Pullachban alapították, ugyanebben az évben papképző főiskola lett. 1932 óta foglalkozik filozófiaoktatással. 1971-ben költözött az intézmény Münchenbe. Fenntartói a jezsuiták. - Müncheni Szakiskola (FHM) / Munich University of Applied Sciences: 1971-ben alapították hét mérnöki iskola és több szakiskola összevonásával. - Oekonomie & Management Szakiskola: privát gazdasági szakiskola. - Katolikus Alapítványi szakiskola: 1971-ben négy szakiskola összevonásából jött létre szociális munka és szociális pedagógia tanítására. Fenntartója a katolikus egyház. - Munich Business School: privát főiskola, szakiskola. - Euro Business College (EBC): privát, államilag nem elismert közgazdasági főiskola. - AKAD Magánfőiskola: privát, államilag elismert főiskola. - Ukrán Szabad Egyetem (UFU): privát egyetem, 1945 óta székhelye Münchenben van. ## Kultúra és látnivalók ### Építészet #### Romanika és gótika München központja a Marienplatz (magyarul Mária tér). Itt található az új és a régi városháza is. Néhány lépésnyire a tértől áll a Szent Péter-templom, München legrégibb temploma, amelynek építése még a romanikában kezdődött, később gótikus átépítésen, belseje pedig barokk stílusún ment át. A Szent Jakab templom 1955-ös lebontása óta egyetlen román stílusú épület sem maradt a belvárosban, de román-kori emlékek találhatóak még a város más részein, például a Heilig-Kreuz-Kirche (Szent-kereszt-templom) a város északi részén. A románnal szemben sok gótikus épület maradt fenn a Szent Péter-templomon kívül is. Sok gótikus városkapu, például az Isari-kapu, Sendlingi-kapu, a Károly-kapu vagy az Oroszlán-torony. A gótika legfontosabb világi épületeihez tartozik az Alter Hof, amely IV. Lajos császári udvara volt a középkorban. Ilyen a Régi városháza a bálteremmel, vagy a Fegyvertár, amely ma a városi múzeum része. A város egyik jelképe, a Marienplatztól nem messze található Frauenkirche is gótikus stílusú. További, 13. századi gótikus templom, a barokk korban átépített Heilig-Geist-Kirche, vagy a blutenburgi vár kápolnája is. A grünwaldi az egyetlen középkori vár München közelében. #### Reneszánsz és barokk Jelentős reneszánsz építmény a városban a Szent Mihály templom, amely a legnagyobb reneszánsz stílusú templom az Alpoktól északra, az Alte Akademie (magyarul régi akadémia), vagy ilyen a Münchner Residenz egyik épületrésze is. A Maxburgból, amely reneszánsz városi palota, s csak a tornya maradt meg a második világháborús bombázások miatt. A reneszánsz időben, a mai belvárosban építettek egy nagy sörözőt, amelyet később, a 19. században átépítettek. A legkorábbi barokk templom a Karmelitenkirche, amely ma már nem funkcionál eredeti rendeltetésében. A Theatinerkirche építésével beköltözött az olasz barokk a városba, amely évtizedekre meghatározta München építészetét, amíg a francia Joseph Effner és az idősebb François de Cuvilliés udvari építőmester nem lett. A délnémet barokk fő művei a városban a nymphenburgi és a schleißheimi kastély. Lényegesen kisebb az ugyanabban az időben épített fürstenriedi kastély a város délnyugati részén. A Sendlingi kapu közelében áll az Asamkirche (Nepomuki Szent János-templom), amelynek belsejét már a késő barokkban alakították ki. Bajorország első klasszicizáló késő barokk stílusú temploma, a Szent Anna templom a belvárosban található. A legjelentősebb hasonló stílusú templom a belvároson kívül a Berg am Laim városrészben található Szent Mihály templom. Szintén rokokó stílusú az Amalienburg, a Nymphenburgi kastélyparkban. #### Klasszicizmus, historizmus A klasszicizmus legjelentősebb épülete a városban a Nationaltheater (Nemzeti Színház) a rezidencia közelében. A legjelentősebb építész Leo von Klenze és Friedrich von Gärtner volt. A rezidenciától nyugat felé, a Briennerstraße a Karolinenplatzon keresztül vezet a Glyptothekhez, amelyben görög és római emlékeket tartanak. Észak felé, Schwabingba vezet a Ludwigstraße, amely a Feldherrnhalle és a Siegestor között kezdődik. Ezen az úton van a Bajor Állami Könyvtár, a Szent Lajos-templom és a Lajos–Miksa Egyetem (Ludwig-Maximilian Universität). Ezek az épületek mind klasszicista stílusúak, ahogyan a Ruhmeshalle előtti Bavaria-szobor is a Theresienwiesén. A rezidenciától délre, az operaház előtt kezdődik a Maximilianstraße, amely az Isaron át kelet felé vezet Bajor Állami Tanács székhelye, a Maximilianeumig. A Maximilianstraßén sok klasszicista épület található, ma elegáns bevásárlóutca. Ettől nem messze északra található Prinzregentenstraße, amelyen a Bajor Nemzeti Múzeum is helyet kapott. Ez átvezet az Isaron és a túloldalon az út megkerüli a Friedensengelt (a Béke angyal-szobor). A 19. század közepén megjelentek a városban az üvegből és vasból készült épületek, mint például az 1931-ben bekövetkezett leégéséig kiállításoknak helyet adó Üvegpalota. A századforduló előtt sok templomot és egyéb épületet építették a historizmus jegyeiben, mint a Marienplatzon álló neogótikus Új Városháza, a neobarokk, Igazságügyi palota és Schwabingban a neoreneszánsz Képzőművészeti Akadémia. Münchenben 1200 díszkút található, ebből 700 városi. A legrégibb az Új Városháza előtt Marienplatzon található Fischbrunnen. #### Jugendstil (szecesszió) A századforduló művészeti reformmozgalmai közül feltehetően a müncheni volt a legnépiesebb. A város polgárai minden új iránt nyitottnak bizonyultak, de semmit sem vittek túlzásba; Régi és új keveredése időnként különös dolgokat eredményezett. "Ez a nyitott művészi konzervatívizmus a város múltjával magyarázható. München – mint politikai periféria – mentes maradt a Vilmos-kor historizmusának vadhajtásaitól; a 19. század végi iparosodás nem rombolta szét az értékeket. A növekedés egyenletes volt, a város öntudata nem szenvedett csorbát. A polgárok megengedhették maguknak a kényelmes szemlélődést." Az iparosítás ellenére a városban összhangban maradt a gazdasági növekedés és az építészeti arculat. München elsősorban adminisztratív központ volt, de emellett a hagyományos iparágak is virágoztak. A kiegyensúlyozott fejlődés eredményeként a gazdaságban és a művészetben egyaránt a folytonosság uralkodott. Münchenben 1900 körül a művészeti fellendülésnek ezért természetesek voltak a gyökerei, nem mesterségesen hozták létre, mint Darmstadtban, és a gazdasági fejlődés szolgálatára sem kényszerült, mint Weimarban. A vulgáris Jugendstil megindító példái jól bizonyítják, milyen könnyedén összhangba hozható az új művészet a polgári igényekkel. A bajor főváros polgárai meghitt kapcsolatban éltek a múzsákkal, s ezért a provokatív műalkotásokat valószínűleg puszta tréfának tekintették. Így született Münchenben a szecesszió jellegzetes német stílusváltozata, a Jugendstil, nemzetközi értelemben is kiemelkedő alkotókkal, mint Theodor Fischer, Gabriel von Seidl, Thomas Theodor Heine, Olaf Gulbransson, Bernhardt Pankok, Bruno Paul, Hermann Obrist, Bruno Paul, August Endell, Theodor Fischer, Franz von Stuck, Peter Behrens, Friedrich Adler, W. Magnussen, Scharvogel, Otto Eckman, Herman Gradl – és a stíluskorszak jelentős helyi alkotásai: Stuck-villa, Prinzregenthen-híd, Simplicissimus-karikatúrák, Pankok székek, Riemenschmid-bútorok, Obrist-szökőkutak, Behrens-tapéta, Bunter Theater-terv, Elvira-studió, Kamaraszínház belső terei, Müncheni népiskola. Schwabingban több szecessziós lakóház is található. Nem messze a Deutsches Museumtól, az 1901-ben elkészült szecessziós Müllersches Volksbad München legrégibb ma is üzemelő uszodája. #### A 20. század modern építészete Bajorország fővárosában 1924 és 1929 között épült fel Moosachban a Borstei lakónegyed, amely ma már műemlékvédelem alatt áll. A nemzetiszocializmus alatt építették többek között a Művészetek Házát és a pártépületet a Königsplatzon. A második világháborúban München épületeinek nagy része vagy megsérült, vagy teljesen tönkrement 66 légitámadás következtében. Leginkább a vasútállomás környéke, az Altstadt és Schwabing rongálódott meg. Az épületek mindössze 2,5%-a maradt sértetlen. Szinte minden történelmi épületet, amely ma is hozzátartozik a városképhez, a háború után, a régi terveik alapján építettek újjá. A második világháború utáni évtizedekben kevés jelentős modern épületet építettek. Az 1990-es évektől azonban sok új épület készült, úgy mint a Jézus Szíve templom (Herz-Jesu-Kirche). Emellett több új sportstadiont is építettek az utóbbi időkben. A belvárostól keletre áll a Hypo-ház, a HypoVereinsbank igazgatósági épülete, északra, Schwabingban a Highlight Towers nevű irodaház. 146 méterrel az Olympiaparktól nyugatra lévő Hochhaus Uptown München a város legmagasabb épülete. #### Városépítészet, városkép Az iparosítás ellenére a városban összhangban maradt a gazdasági növekedés és az építészeti arculat. München elsősorban adminisztratív központ volt, de emellett a hagyományos iparágak is virágoztak. A kiegyensúlyozott fejlődés eredményeként a gazdaságban és a művészetben egyaránt a folytonosság uralkodott, amely – még a 20. század végi folytonos tartalmi és területi városnövekedés ellenére – is a városépítészetben – városszerkezetben és városképben – jellegzetes, kiegyensúlyozott harmóniát eredményezett. A város északi részén fekszik az 1972. évi nyári olimpiai játékokra épített Olimpiapark. Ebben a parkban foglal helyet az Olympiastadion, az Olimpiai fedett uszoda. Az épületeket látványos üvegtetővel fedték le. Itt áll az 1968-ban megnyitott, 291 méter magas Olimpiatorony és az 1967-ben megnyitott Olimpia-Jégsportcentrum is. Az 1990-es évek legnagyobb városépítészeti projektje a régi repülőtér helyén a keleti részen fekvő Messestadt Riem városrész kialakítása volt. Nagy része mára már elkészült. A városrészben sok zöldterület és modern köztéri műalkotás is helyet kapott. A koncepció több német várostervezési díjat is kapott. 2004-re készült el a Petuelpark a Mittlerer Ring új alagútja felett. 2006\. november 9-én a belvárosban, a Szent Jakob téren nyitották meg a modern Müncheni Zsidó Központot. A létesítmény magába foglalja az új Ohel Jakob nevű főzsinagógát, a Müncheni Izraelita Hitközség közösségi házát, és a 2007. március 22-én megnyílt Müncheni Zsidó Múzeumot. Münchenben viszonylag kevés magasház található, legtöbbjük – az Altes Technisches Rathaus kivételével – a belvároson kívül áll. Az egyik legérdekesebb megjelenésú épület a -négy hengernek nevezett BMW főigazgatósági épület. Közvetlenül mellette található a 2007 októberében megnyílt futurisztikus BMW Welt. ### Képző- és iparművészet München a késő gót időszakban élte első kulturális virágzását. Ekkoriban többek között Erasmus Grasser és Jan Polack dolgozott a városban. A reneszánsz alatt a város a szobrászok központja lett, többek között Hubert Gerhard és Hans Krumpper személyében. Festőként ebben az időben Barthel Beham, Hans von Aachen és Peter Candid tevékenykedett Münchenben. A 18. században élte a város a képzőművészete az egyik aranykorát. A legmeghatározóbb személyiségek Cosmas Damian Asam, Egid Quirin Asam, Johann Michael Fischer, François de Cuvilliés, Ignaz Günther, Johann Baptist Zimmermann és Johann Baptist Straub voltak. A rézmetszés újjáéledése a 19. század elején Ludwig von Schwanthaler nevéhez köthető. A századforduló mozgalmas stílusváltozásai időszakában München vált a szecesszió egyik irányzatának, a jugendstilnek fő szülővárosává, befogadójává. A stíluskorszakra jellemzően – a több művészeti ágban is tevékenykedő – alkotói a képzőművészet mellett markáns hatást gyakoroltak a kézmű- és iparművészetre, mint a helyi gazdasági tevékenység fellendítésére is (Pankok székek, Riemenschmid-bútorok, Obrist-szökőkutak, Behrens-tapéta). A 20. század elején Münchenben olyan festők tevékenykedtek, mint Carl Rottmann, Lovis Corinth, Wilhelm von Kaulbach, Carl Spitzweg, Franz von Lenbach, Franz von Stuck és Wilhelm Leiblwesen. 1911-ben itt alapították a Der Blaue Reiter expresszionista művészcsoportot, München pedig a modern művészet egyik központjává nőtte ki magát. A társulat tagjai Paul Klee, Vaszilij Kandinszkij, Alekszej von Javlenszkij, Gabriele Münter, Franz Marc, August Macke, illetve Alfred Kubin voltak. 1919-ben alapították a Bavaria Film- und Fernsehstudiost. ### Parkok A város legrégibb parkja a királyi rezidenciához tartozó Hofgarten, amit még a reneszánsz korban építettek. Északkeletre ettől van az 1789-ben megnyitott Englischer Garten (magyarul angolkert), amely a város központjától szinte annak északi határáig terjedt. 3,7 km2 területe nagyobb a New York-i Central Parkénál, vagy a londoni Hyde Parkénál. A belváros nyugati részén, a Károly-tértől nyugatra található a Régi Botanikus Kert, amelynek helyén leégéséig az Üvegpalota állt. Nyugatra a nagy nymphenburgi kastélyparkot francia stílusban építették. A parkot északról a Müncheni Botanikus Kert határolja – ez 22 hektáros területével és évi látogatójával Németország legjelentősebb botanikus kertje. Nymphenburgtól délkeletre fekszik a Hirschgarten. A München északi határán lévő schleißheimi kastélyparkban három kastély is áll. A park egyike Németország megmaradt nagy barokk parkjainak. Szintén jelentős zöldterület az Olympiapark, amelyben helyet kapott az Olimpiató és az Olimpiai hegy is. Sok más park és zöldterület is van még a városban, mint például a Luitpoldpark, a Westpark és az Ostpark. München keleti részén, a régi repülőtér helyén kialakított Messestadt Riem városrészben, az új Riemer Parkban rendezték a német kertbemutatót, a Bundesgartenschaut 2005-ben. A Deutsches Museum szigete és a Flaucher-sziget közötti rész az Isaron kedvelt piknikelő- és fürdőhely, ahol van nudisták számára kijelölt terület is. Flauchertől délre, Hellabrunnban található a müncheni állatkert. ### Múzeumok München nemzetközileg is ismert művészeti gyűjteményeiről. A világ legfontosabb galériái közé tartozik az Alte Pinakothek (magyarul Régi Képtár) és a Neue Pinakothek (Új Képtár), csakúgy mint a Pinakothek der Moderne (Modern Képtár) és a Lenbachhaus. A "Régiben" a középkortól a 18. századig, az "Újban" a 18. és 19. században, a "Modernben" a 20. és a 21. században készült műalkotások láthatóak. A Glyptothekban és az Antik Gyűjteményben ókori görög és római emlékek, a nemrég elkészült Brandhorst Múzeumban modern műalkotások tekinthetőek meg. Az eddig felsorolt múzeumok alkotják a Kunstareal Münchent, azaz München múzeumnegyedét Maxvorstadtban. Itt nyitották meg az Állami Egyiptomi Művészeti Gyűjteményt is 2010-ben. További múzeumok helyezkednek el a belvárosban és attól északra, Lehelben. Itt található a Művészetek Háza, a Bajor Nemzeti Múzeum, a Régészeti Gyűjtemény, a Sakkgaléria és a Néprajzi Múzeum. A Szent Jakab téren, szemben a Zsidó Múzeummal áll a Müncheni Városi Múzeum. A Müncheni Érmegyűjteményt a Rezidenciában rendezték be. A Nymphenburgi kastélyban helyezkedik el a Porcelánmúzeum, a Marstallmuseumban pedig a lovászattal kapcsolatos tárgyak vannak kiállítva. A városban sok természettudományi múzeum / gyűjtemény is van, ilyen a Paleontológiai Múzeum, az Antropológiai Gyűjtemény, a Geológiai Múzeum, a Botanikai- és Zoológiai Gyűjtemény, valamint a Német Vadászati- és Halászati Múzeum. München egyik leghíresebb múzeuma a Deutsches Museum (Német Múzeum), amely évi több mint egymillió fős forgalmával Európa leglátogatottabb múzeumai közé tartozik. Ez a világ legnagyobb technikai-természettudományi gyűjteménye. A Múzeum-szigeten található főépület mellett az intézményhez tartozik a schleißheimi repülőkiállítás valamint a Theresienwiesén a Közlekedési Múzeum is. A müncheni múzeumok listája - Alte Pinakothek (Régi Képtár) - Alpines Museum (Alpesi Múzeum) - Anthropologische Staatssammlung (Antropológiai Gyűjtemény) - Archäologische Staatssammlung (Archeológiai Gyűjtemény) - Bayerisches Nationalmuseum (Bajor Nemzeti Múzeum) - Bier- und Oktoberfestmuseum (Sör- és Oktoberfestmúzeum) - Botanische Staatssammlung (Növénygyűjtemény) - BMW-Világ - BMW-Múzeum - Deutsches Brauereimuseum (Német Sörfőzdemúzeum) - Deutsches Jagd- und Fischereimuseum (Német Vadászati- és Halászati Múzeum) - Deutsches Museum (Német Múzeum) - Deutsches Theatermuseum (Német Színházmúzeum) - Die Neue Sammlung (Új Gyűjtemény) - Geologisches Museum München (Müncheni Geológiai Múzeum) - Glyptothek – ókori görög és római emlékek - Haus der Kunst (Művészetek Háza) - Historisches Nähmaschinen- und Bügeleisenmuseum (Varrógép- és Vasalómúzeum) - Kunsthalle der Hypo-Kulturstiftung - Kartoffelmuseum (Burgonyamúzeum) - Lenbachhaus - Marstallmuseum - Münchner Stadtmuseum (Müncheni Városi Múzeum) - Museum für Abgüsse Klassischer Bildwerke - Museum Mensch und Natur – (Ember- és Természetmúzeum) - Museum Reich der Kristalle (A Kristályok Birodalmának Múzeuma) - Neue Pinakothek (Új Képtár) - Paläontologisches Museum (Paleontológiai Múzeum) - Pinakothek der Moderne (Modern Képtár) - Porzellanmuseum (Porcelánmúzeum) - Münchner Residenz (Müncheni Rezidencia) - Ruhmeshalle – emlékező terem - Schackgalerie (Sakkgaléria) - SiemensForum München (Müncheni Siemens Fórum) - Staatliche Antikensammlungen (Antik Gyűjtemény) - Staatliche Graphische Sammlung München (Müncheni Grafikai Gyűjtemény) - Staatliche Münzsammlung München (Müncheni Érmegyűjtemény) - Staatliche Naturwissenschaftliche Sammlungen Bayerns (Bajor Természettudományi Gyűjtemény) - Staatliches Museum Ägyptischer Kunst (Állami Egyiptomi Művészeti Gyűjtemény) - Staatliches Museum für Völkerkunde (Néprajzi Gyűjtemény) - Staatssammlung für Geologie und Paläontologie (Geológiai és Paleontológiai Gyűjtemény) - Valentin-Museum (Valentin Múzeum) - Villa Stuck (Stuck-villa) - Zählermuseum (Számológépmúzeum) - Zentrum für Außergewöhnliche Museen – kivételes múzeumok központja - Zoologische Staatssammlung (Zoológiai Gyűjtemény) ### Rendezvények - Április: Tavaszfesztivál - Április/Május: májusi vásár - Május: családok ünnepe - Május: Biennale - Május/Június: StuStaCulum: német (egyetemi) zenei fesztivál - Június: Streetlife-Fesztivál - Június: Comicfestival München - Június/Július: Tollwood-Festival - Július: Christopher Street Day - Július: Japán-fesztivál - Július: Jakab-vásár - Július: Bell’Arte Zenei nyár - Augusztus: Nyári fesztivál - Augusztus: Nyári fesztivál - Augusztus: LILALU gyerekcirkusz - Szeptember: Streetlife-Fesztivál - Szeptember közepétől október 1. vasárnapjáig tart az Oktoberfest - Szeptember/Október: vásár - November/December: SPIELART – színházfesztivál - December: karácsonyi vásár, ún. „Christkindlmarkt” a Marienplatzon ### Gasztronómiai specialitások A fehérkolbászt 1857-ben, Münchenben „találták fel” és a leghíresebb helyi specialitás. Emellett kedvelt étel a Leberkäs, amely a sült párizsihoz hasonlít a leginkább, a Brezn, magyarul sósperec, és a müncheni sör. Helyi sörök - Augustiner Bräu - Hacker-Pschorr - Hofbräu - Löwenbräu - Paulaner - Spaten-Franziskaner-Bräu ## Sport ### Sportlétesítmények Az Olimpiapark és az olimpiai épületek A város északi részén fekszik az 1972. évi nyári olimpiai játékokra épített Olimpiapark. Ebben a parkban foglal helyet az Olympiastadion, az olimpiai fedett uszoda. Az épületeket látványos üvegtetővel fedték le. Itt áll az 1968-ban megnyitott, 291 méter magas Olimpiatorony és az 1967-ben megnyitott Olimpia-Jégsportcentrum is. Az Olympiastadionban 2005-ben játszották az utolsó futballmérkőzést. A stadionban az Olimpia alatt az atlétika versenyszámai és a labdarúgás mérkőzései zajlottak. Kapacitása , az Allianz Arena építéséig a Bayern München és a TSV 1860 München „otthona” volt az ötcsillagos stadion. Allianz Arena További híres sportlétesítmény a város északi részén található Allianz Arena, amelyet 2005 májusában nyitottak meg. Az építmény a „hazai stadionja” München két tradicionális csapatának, az FC Bayern Münchennek és a TSV 1860 Münchennek. A férőhelyek száma jóval több 60 000-nél. Itt játszották a 2006-os labdarúgó-világbajnokság nyitómeccsét. A stadion egyik különlegessége, hogy három színben is kivilágítható. Piros színű, ha a Bayern München, kék színű, ha a TSV 1860 München, és fehér színű, ha más csapat játszik benne. Az Olympiastadionhoz hasonlóan a lelátók fedettek, a játéktér viszont nem. Formája után „gumicsónak”-nak is becézik az ötcsillagos stadiont. Névadója az Allianz AG. Egyéb városi stadionok A legrégibb nagyobb stadion Münchenben a Grünwalder Straßén található, amelynek beceneve a „Sechzger”, azaz „hatvanas”. 2005-ben még ez volt „az oroszlánok” hazai stadionja, miután azonban megnyílt az Allianz Arena, azóta csak a csapat junior és amatőrosztálya játszik benne. A másik nagy sportstadion a Dantestraßén van. ### Sportegyesületek #### Labdarúgás - FC Bayern München: München híres sportegyesülete, a labdarúgásban elért sikerei tették ismertté. Az ország legsikeresebb labdarúgócsapata. 1900-ban alapították, a csapat elnöke Uli Hoeneß. Összesen 24-szer nyerte meg a Bundesligát, 17-szer a német kupát, 7-szer a német ligakupát és 4-szer a német szuperkupát. Ezek mellett, nemzetközi szinten, kétszer lett övék az Interkontinentális kupa, egyszer nyerték meg a FIFA-klubvilágbajnokságot, kétszer nyerték meg a Bajnokok ligáját, elődjét, a BEK-et háromszor. 1967-ben a Kupagyőztesek Európa-kupája, 1996-ban az UEFA-kupa lett az övék. Egyszeres UEFA-szuperkupa győztes csapat. Tagja a Európai Klubszövetségnek. Stadionja az Allianz Arena. Jelenleg is a csapat színeiben játszik Robert Lewandowski és Thomas Müller. Az egyesületnek a labdarúgás mellett más sportággal foglalkozó szakágai is léteznek, mint a sakk, a kézilabda, a kosárlabda, vagy az asztalitenisz. - TSV 1860 München: München másik neves sportegyesülete, amelyet 1848. július 15-én alapítottak. Az egyesületet a betiltást követően, 1860. május 17-én újra alapították, TSV München von 1860 e.V. néven. Beceneve a Löwen (magyarul oroszlánok). A legismertebb az egyesület labdarúgó szakosztálya, amely a Bundesliga alapító tagja. A csapat jelenleg a Bundesliga II-ben játszik. A klub 2005. május 30. óta játszik az Allianz Arena nevű stadionban, amit közösen használ a Bayernnel. A létesítményt az 1. FC Nürnberg elleni barátságos mérkőzésen avatták fel. - FC Wacker München: Régebben a harmadik legnagyobb müncheni labdarúgócsapat volt. Manapság már lényegesebben gyengébb eredményei vannak. #### Egyéb sportok - FC Bayern München kosárlabda csapat: háromszoros német bajnok kosárlabda csapat. - TSV München Großhadern: Általános jellegű sportegyesület. Dzsúdóban kiemelkedő eredményeket értek el. - FC Alte Haide: egyesület München-Schwabingban. - Munich Irish Rovers FC: a legnagyobb angol nyelvű egyesület Dél-Németországban. - EHC München: a város jéghokiegyesület. - München Basket: kosárlabdacsapat. - Munich Cowboys: amerikai futballcsapat. - Weißblau München: pingpong egyesület. ### Sportrendezvények - München-maraton: októberben rendezik meg. - Müncheni Egyetem evezőversenye: Évente rendezik meg a Műszaki Egyetem (TUM) és a Lajos–Miksa Egyetem (LMU) között. (Példa Oxford és Cambridge). ## Testvérvárosok - Edinburgh, Egyesült Királyság, 1954 óta - Verona, Olaszország, 1960 óta - Bordeaux, Franciaország, 1964 óta - Szapporo, Japán, 1972 óta - Cincinnati, USA, 1989 óta - Kijev, Ukrajna, 1989 óta - Harare, Zimbabwe, 1996 óta - Szabadka, Szerbia ## Fordítás

Textilanyagok színtartósága

A textilanyagok színtartóságán a színes textilanyag színének viselkedését kell érteni a különböző vegyi és mechanikai hatásokkal, továbbá a napfénnyel szemben. A színtartóságot alapvetően két szempont szerint lehet megítélni: egyrészt aszerint, hogy az anyag eredeti színe hogyan, milyen mértékben változik meg, másrészt abból a szempontból, hogy milyen mértékben színez el egy másik anyagot. Nyilvánvalóan az az előnyös, ha az anyag színe nem változik meg észrevehetően, és ha mosás vagy más kezelés során róla a színezék nem kerül át a vele érintkező másik anyagra. A színes textiltermékek minőségét alapvetően befolyásolja azok színtartósága. Ez az egyik legfontosabb olyan tulajdonságuk, amelynek alapján a felhasználó megítéli a termék használhatóságát. ## A színtartóság fizikai és kémiai alapjai A textilanyag színezését a színezőanyag (színezék) vizes oldatában végzik, amelyben a technológiától függően még egyéb adalékokat (segédanyagokat) is feloldanak. Az oldatban a színezék viszonylag kis koncentrációban van jelen, de a színezési folyamatban ez a szálasanyagon koncentrálódik. A színezékek a szálasanyaghoz különbözőképpen kötődhetnek: - Az ionos kötésű színezékek savas (anionos), illetve bázikus (kationos) jellegűek lehetnek. Ilyen kötés keletkezése során elsősorban a színezék és a szálasanyag ellentétes töltésű atomcsoportjai közötti kölcsönhatás játszik szerepet. - A kovalens, vagyis kémiai kötésű vegyületekben nincsenek különálló ionok, hanem olyan elektronok biztosítják a molekula összetartását, amelyek egyidejűleg két atomhoz tartoznak. Így kötődnek a reaktív színezékek, amelyekben a reaktív csoport létesít kötést a szálasanyag hidroxilcsoportjaival. - Nem kémiai reakcióban kötődik a színezékek nagy része, pl. a diszperziós színezékek. Ezeknél a színező fürdőben a diszpergált (eloszlatott) részecskék mellett csekély számban meglévő oldott részecskék folyamatosan hatolnak be a szálasanyag amorf részeibe és ott a van der Waals-erőkkel megkötődnek. A direkt színezékek nagy molekulájú, anionos vegyületek, amelyek a cellulóz alapú szálasanyagokat elektrolitot tartalmazó oldatban „közvetlenül” színezik (innen származik az elnevezésük is). A színezékkötődés mértéke az adott színezék és a szál anyaga között végbemenő kémiai és fizikai folyamatoktól függ. Ez a magyarázata annak, hogy a színezési művelet lefolyása – mind a kémiai, mind a fizikai hatásokat illetően – alapvetően befolyásolja a színezés eredményét és annak minőségét. Szoros összefüggés van a színezék kémiai szerkezete és színtartósága között. Még az azonos csoportba tartozó színezékek között is vannak kisebb-nagyobb különbségek, amik hatással vannak a színtartóságra. Emellett a színtartóság nem is minden esetben függ közvetlenül a színezéktől, hanem befolyásolja a színezék és a szálasanyag kölcsönhatása, az alkalmazott technológia, a színezék koncentrációja is. A fényállóság például nagyobb színezékkoncentráció (sötétebb szín) esetében jobb, a mosásállóság és a dörzsállóság pedig esetenként rosszabb lehet. A nedves színtartóságokat (mosásállóság, izzadságállóság) a színezékmolekula szerkezete mellett a mérete, valamint az határozza meg, hogy hány atomcsoportja biztosítja az oldhatóságát. Ezért utánkezelésekkel növelhetik a molekulák méretét, bár ez csak bizonyos határig lehetséges, mert a túlzott mennyiségű utánkezelő szer viszont a dörzsállóságot rontja. A fénnyel szembeni ellenálló képesség (fényállóság) mértéke azon múlik, hogy az ibolyántúli (UV) sugarak által okozott kémiai reakciók (oxidáció, redukció) milyen hatást gyakorolnak a színezékmolekulákra. A fényérzékeny anyagok fény hatására bekövetkező bomlását megfelelő adalékanyagokkal lehet fékezni vagy gátolni, ill. egyes fényérzékeny komponenseket azonos célú, de kémiailag módosított, kevésbé fényérzékeny anyagra lehet kicserélni. A szálasanyag és a színezék kölcsönhatása mellett nagy jelentősége van a színezést megelőző műveleteknek, a színtartóságra gyakorolt hatásuknak is. A fonás ill. kelmeképzés során kenőanyagokat (olajat, paraffint, íranyagot) visznek fel a szálakra, amelyek gátolnák a színezék kötődését, ezért ezeket a színezés előtt el kell távolítani. Erre szolgál a színezést megelőző előkészítő műveletek során az írtelenítés, pamutanyagoknál a lúgos főzés, egyéb nyersanyag-összetételű anyagoknál a mosószeres mosás. ## A jó színtartóság alapfeltételei A színezékgyárak a különböző nyersanyagú szálasanyagok széles skálájának színezésére több ezer különböző típusú színezéket fejlesztettek ki. Ezek előállításánál számos alapkövetelményt kell figyelembe venni, mint például a színezékkel elérhető színintenzitást, a vízoldhatóságot, a szálasanyaghoz való kötődést, az elérhető színtartóságot, azt a követelményt, hogy a színezék nem lehet egészségkárosító vagy mérgező, környezetbarátnak kell lennie stb. A sokféle színezék közül a felhasználónak azt kell kiválasztania, ami az adott textilanyag és annak felhasználása szempontjából optimális. Ha például fürdőruha anyagáról van szó, ott a vízállóság, a klóros vízzel szembeni ellenállás, a tengervízállóság és a fényállóság követelménye áll az első helyen, ha viszont alkalmi ruha anyagát készítik, akkor a dörzsállóság, a fényállóság, a mosás- vagy vegytisztítás-állóság lehet a legfontosabb. A gyakorlatban mindig ismerni kell, hogy melyik típusú színezéktől mi várható el a színezékkötődés mértékét és ezzel összefüggésben a színtartóságot illetően. Emellett azonban rendkívül nagy fontossága van annak is, hogy azokat a technológiai folyamatokat, amelyek a színezéknek a szálasanyagon való megkötését biztosítják, maradéktalanul betartsák. Mivel a színezéknek időre van szüksége ahhoz, hogy a megkötést előidéző kémiai reakciók tökéletesen lejátszódjanak, az előírt technológiai idők betartása nagyon lényeges. Ugyanilyen fontos a folyamatokhoz szükséges hőmérséklet, a felmelegítés sebességének, a megfelelő hőmérsékleten való tartás idejének, illetve a lehűtés optimális sebességének a biztosítása, valamint a színezék megkötését biztosító reakcióhoz előírt adalékanyagok pontos adagolása. A színezéshez megfelelő minőségű (lágyított, meghatározott fémiontól mentes, közel semleges pH-értékű) vizet kell használni. Ha a színezés végén nem hatékony az öblítés, akkor a meg nem kötött színezék megmarad a szálak felületén és ez az összes színtartósági értéket hátrányosan befolyásolja. A jó színtartóság elérésének előfeltételei tehát - a kelme megfelelő előkészítése (a színezést megelőző technológiai műveletek helyes végrehajtása), - a követelményeknek megfelelő színezéktípus kiválasztása és - az adott szálasanyagnak és színezéknek megfelelő, előírt technológia maradéktalan betartása, beleértve az öblítéseket is. A színezéseknek különböző hatásokkal szemben kell ellenállónak lennie. Ezek a hatások bekövetkezhetnek a textilanyag előállítása során és a későbbi felhasználás során egyaránt. ## A színtartóság vizsgálata A színtartóság kifejezésére meghatározható mérőszámok általában erősen függnek a vizsgálat lefolytatásának körülményeitől és az alkalmazott eszközöktől, ezért ezeket nemzetközi (általában ISO, az Európai Unió által elfogadott szabvány esetében EN ISO, Magyarországon is elfogadott nemzetközi szabvány esetében MSZ EN ISO) vagy nemzeti (pl. az USA-ban az AATCC) szabványokban rögzítik. Emellett egyes megrendelők speciális körülményeket illetve követelményeket is előírhatnak. A vizsgálatok során a színtartóságnak kétféle fajtáját értékelik: - a szín megváltozásának (fakulásának) mértékét, valamint - azt, hogy a kísérő textilanyagot milyen mértékben színezi el („fogja meg”) a kezelés során. A változásokat általában 1-től 5-ig terjedő skálán lehet értékelni, ahol 5-ös a legjobb (nincs fakulás ill. elszíneződés) és 1-es a legrosszabb eredmény (legnagyobb mértékű fakulás illetve nagyon erős elszíneződés a másik anyagon). Kivételt a fényállóság jelent, ahol 8-as jelenti a legjobb eredményt. Az értékeléshez úgynevezett szürke skálát használnak. A színváltozás értékeléséhez használt skálán az öt fokozatnak megfelelően öt olyan ablak van, amelyen az egyik mintafél mindig azonos szürke színminta, a másik a vonatkozó fakulási mértéket kifejező világosabb szürke. A lefogás értékeléséhez egy másik szürke skála tartozik: ennél az öt fokozatnak megfelelő öt ablakban a fele mindig fehér, a másik fele a fokozatnak megfelelő, egyre sötétebb árnyalatú szürke. Ez utóbbi értékelésnél a vizsgált anyaghoz tartozó kísérőszövet elszíneződését hasonlítják a skála fokozataihoz. Mindkét esetben használják a közbenső fokozatok jelölését is, eszerint pl. „3-4” azt jelenti, hogy a változás a 3-asnál jobb, de a 4-esnél rosszabb fokozatúnak minősíthető. A fényállóság vizsgálatához hasonló elven alapuló 8 fokozatú kék skálát használnak. Az értékelés kétségtelenül némileg szubjektív, és mindegyik esetben meglehetősen nagy gyakorlatot igényel. A másik anyag elszíneződése („lefogás”) oly módon vizsgálható, hogy a vizsgált színes textilanyagból kivágott mintadarab két oldalára egy-egy fehér színű, de más-más anyagú kelmedarabot varrnak. A kísérő kelmék nyersanyagát a szabványok rögzítik. Az egyik kísérő kelme nyersanyaga mindig a vizsgálandó próbadarabéval azonos, a másik pedig általában ahhoz képest eltérő tulajdonságú anyag. Ha például pamutkelme mosással szembeni színtartóságát vizsgálják, akkor ennek egyik oldalára ugyancsak pamutból készült fehérített kelmét, másik oldalára pedig ugyancsak fehér gyapjú- vagy viszkózkelmét kell varrni. Ha poliészterkelmét vizsgálnak, akkor az egyik oldalra poliészter-, a másik oldalra gyapjú-, pamut-, vagy viszkózkelmét varrnak. A kísérőszövet nyersanyagának kiválasztása attól függ, hogy milyen mosószerrel és milyen hőmérsékleten végzik a vizsgálatot, a szabvány ezt pontosan előírja. Ha szálkeverékből készült a termék, akkor a lefogás értékét a kísérőszövet anyagaira vonatkozólag külön-külön kell megadni (pl. „pamutra x, gyapjúra y”). Az értékelést törtszám formájában adják meg: pl. „3/4-5/2” azt jelenti, hogy a fakulás 3-as (közepes), a lefogás pedig a vizsgált kelmével azonos anyagú kísérőszövetre 4-es és 5-ös közé esik (elég jó), az ellentétes tulajdonságú kísérőszövetre pedig 2-es (gyenge). A lefogás vizsgálatára elterjedt olyan speciális tesztszövet használata, amely hat különböző nyersanyagú csíkból áll. Ezeken megmutatkozik, hogy a színezék lefogása a különböző anyagokon milyen mértékű. A fentebb említettek csupán kis részét jelentik a színtartósági vizsgálatok sokaságának. Mintegy 70 nemzetközi szabvány vonatkozik a különféle színtartóságok vizsgálatára, amelyek az MSZ EN 20105, illetve az MSZ EN ISO 105 sorozatba tartoznak. Itt meg kell azonban jegyezni, hogy a szabványok alkalmazása csak akkor kötelező, ha ezt jogszabály írja elő. Minthogy azonban a szabványok tudományos eredményeken és gyakorlati tapasztalatokon alapulnak és a nemzetközi szabványokat széles körű nemzetközi teszteléseket követően adják ki, célszerű, ha ezek alkalmazását – és köztük a textilanyagok színtartósági vizsgálataira vonatkozókat is – a szállítási szerződésekben, pályázati kiírásokban előírják. A nagy áruházláncok esetében ez általános gyakorlat is beszállítóikkal szemben. A leggyakrabban alkalmazott színtartósági vizsgálatok: ### Nedves színtartóságok A nedves színtartósági értékek vizsgálatához különböző összetételű – a szabványokban szintén pontosan rögzített – vegyszeres oldatokat használnak, amelyekkel a kérdéses igénybevételek imitálhatók. A mosásállóság vizsgálatához mosószeres, az izzadságállóság vizsgálatához az emberi izzadság összetételéhez hasonló savas illetve lúgos oldatokat, a tengervízállóság vizsgálatához sóoldatot stb. használnak. A szabványok a használandó vegyszerek és azok mennyisége mellett előírják a kezelés hőmérsékletét és időtartamát, a próbadarab mozgatásának módját és sebességét, valamint minden egyéb, az eredményt esetleg befolyásoló tényezőt. #### Mosásállóság A színezett textília mosással szembeni színtartóságát (mosásállóságát) a színezéknek a mosószerben való oldhatósága és kifelé vándorlási hajlama (migrálása) határozza meg. Ez a mosószer kémiai összetételétől és a mosás hőmérsékletétől függ. A háztartási mosószerek egy része fehérítőszereket is tartalmaz, amelyek oxidációs folyamatként fakulást idéznek elő. Amennyiben lúgos közegben mossák illetve főzik ki a textíliát, ez például a reaktív színezékkel színezett anyagnál a színezéket hidrolizálhatja, megbonthatja a szál anyaga és a színezék közötti kötést. A színes ruha önmagában mosva viszonylag csekély mértékben halványodik, de fehér kelmével együtt mosva azt erősen elszínezheti („megfoghatja”). Vannak olyan háztartási mosószerek, amelyek a bennük lévő perborát révén oxidációs hatást fejtenek ki a direkt és a reaktív színezékekkel színezett textílián. Ennek során a színezékek kromofor (színt adó) atomcsoportjai roncsolódnak és a szín elhalványodik. A mosásállóság vizsgálatát a szabványban előírt mennyiségű próbadarabon, meghatározott tulajdonságokkal rendelkező, a háztartási mosógép működését imitáló laboratóriumi mosógépben és mosóprogrammal (hőmérséklet, időtartam, öblítés), ugyancsak meghatározott (a termék nyersanyagától függő) tulajdonságú, összetevőjű és mennyiségű mosószerrel kell végrehajtani. A mosott próbadarabot öblítés (és esetleg ecetsavas kezelés) után víztelenítik (centrifugálják), majd levegőn megszárítják. Ezt követi a kiértékelés a szürke skála használatával. #### Izzadságállóság A textilanyagból készült, a testtel közvetlenül érintkező ruhadarabokon gyakran fordulnak elő izzadságfoltok. Az izzadságnak (verejtéknek) két típusa van. Az ekrin verejtékmirigyek (amelyek a bőrben mindenütt, de legsűrűbben a tenyéren, a talpon, a hajas fejbőrön, a homlokon fordulnak elő) a vérplazmából választják ki váladékukat és ez savas kémhatású. Az apokrin verejtékmirigyek ezzel szemben a test meghatározott részein (a hónaljtájékon, az emlőbimbók és a külső nemi szervek területén és a gáttájékon) találhatók, ezek váladéka lúgos kémhatású. Ezek a színezék hidrolízis-állóságára hatnak. A kétféle kémhatású verejtéknek megfelelően az izzadsággal szembeni színtartóságot is lúgos és savas közegben kell vizsgálni. Az erre vonatkozó szabvány pontosan előírja, hogy ezekhez milyen vegyszerekből kell összeállítani a vizsgáló oldatot és milyen körülmények között (hőmérséklet, időtartam) kell a vizsgálatot lefolytatni. Van olyan eljárás is, amely az izzadsággal nedvesített textilanyag fénnyel szembeni színtartóságát vizsgálja, mert az izzadsággal telített textília érzékenyebb lehet a fényhatásra. Napon végzett munka vagy napozás közben ez az eset áll fenn. #### Tiszta vízzel, tengervízzel és klóros vízzel szembeni színtartóság A tiszta vízzel szembeni színtartóságot desztillált vízben, a tengervízzel szembeni színtartóságot előírt töménységű nátrium-klorid (konyhasó) oldatban vizsgálják. A tiszta vízzel szembeni színtartóság például bútorszöveteknél érdekes. A klóros vízzel szembeni színtartóság az uszodai vízre vonatkozik. Ezek a vizsgálatok elsősorban úszódresszek és strandruhák minőségvizsgálatánál fontosak. #### Nyálállóság Csecsemőruházati cikkeknél fontos a nyállal szembeni színtartóság vizsgálata is, elsősorban azért, hogy ha a baba a szájába veszi a ruhája csücskét, akkor nem kerülhet színezék a nyelvére. (Ez tulajdonképpen a „lefogás” egy speciális esete.) A vizsgálatot pH 2,5 (erősen savas) kémhatású tejsavoldattal végzik, és az OEKO-TEX előírása szerint a pamut kísérőszöveten egyáltalán nem szabad semmilyen színezéknyomnak maradnia (5-ös fokozat). #### Vegytisztítással szembeni színtartóság A textíliák színezésére használt színezékek egy része, például a diszperziós színezékek szerves oldószerben (pl. perklór-etilénben) oldhatók, ez okozza a színváltozást az ilyen kezeléseknél. A vizsgálat hasonlít a mosásállóság vagy az izzadságállóság vizsgálatához, azonban itt perklór-etilén a vizsgáló folyadék. A kiértékelés ugyanolyan elvek szerint történik, mint a vizes mosásnál (színváltozás ill. lefogás). Korábban a színváltozás mellett az oldószer elszíneződését is értékelték, de ezt ma már nem írja elő a szabvány. ### Száraz színtartóságok #### Dörzsállóság A színezések dörzsállósága akkor rossz, ha a szálasanyag felületén a színezékmolekulák nincsenek megkötött állapotban. Ennek oka lehet a telítési érték fölötti színezékmennyiség, a nedves színtartóság javítására alkalmazott utánkezelő szerek, vagy fogásjavító szerek alkalmazása. A dörzsállóság vizsgálata mechanikus igénybevétellel történik és a lefogást száraz és nedves textilanyagon is ellenőrzik. Az eljárás mindkét esetben azonos: a vizsgálandó színes kelmét egy másik, száraz illetve nedves, fehér színű kelmével dörzsölik egy e célra szolgáló készülékben, meghatározott nyomással, egyenes vonalú (oda-vissza) vagy önmagába visszatérő görbe vonalú (Lissajous-görbe) mozgással és előírt számú cikluson át. Azt vizsgálják, hogy a fehér színű próbakelme milyen mértékben színeződik el ennek hatására. A kiértékelést itt is a szürke skálához hasonlítva végzik. A kétféle (száraz, illetve nedves) vizsgálatra azért van szükség, hogy azt is megállapítsák, hogyan viselkedik a színes textilanyag ebből a szempontból viseléskor és olyan mosásban, amikor más (például fehér) textíliákkal együtt mossák és a mosógépben mozogva egymással érintkeznek. Vizsgálják a színtartóságot szerves oldószerrel való dörzsöléssel szemben is, ami a vegytisztíthatóság szempontjából fontos. Ilyenkor a fehér szövetet, amivel a színes kelmét dörzsölik, előzőleg perklór-etilénnel itatják át. #### Vasalással, hőhatással szembeni színtartóság A vízben egyébként nem oldódó diszperziós színezékekkel színezett, poliamidból, poliészterből és az ezeket tartalmazó keverékanyagokból készült textíliák érzékenyek leginkább a hőhatásra. Ennek az az oka, hogy a diszperziós színezék hő hatására szublimál, azaz gázneművé válik. Ez a hajlam az ilyen színezékek részecskeméretével van összefüggésben. Kimutatták ugyanis, hogy minél nagyobb a diszperziós színezék szemcséinek felülete, termodinamikailag annál kevésbé stabilak. A színezék az előállítása során kristályokat alkot és a kívánt részecskeméretet őrléssel állítják be (méretük 1 μm nagyságrendű). Szárításkor, tároláskor és később a színezőfürdőben átalakulhatnak és ez megváltoztathatja a szemcseméreteket is. A durvább szemcsenagyság kialakulása megfelelő stabilizáló szerekkel késleltethető. A vasalással szembeni színtartóság vizsgálatát 100–250 °C-on, adott nyomással összeszorított, fűtött lapok között végzik, és mind száraz, mind nedves tesztszöveten ellenőrzik a lefogás mértékét. #### Fényállóság Fény – azon belül elsősorban az ibolyántúli sugárzás – hatására a színezékmolekulák elektromágneses energiát vesznek fel és labilis gerjesztett állapotba kerülnek, aminek következtében kémiai reakcióik könnyebben mennek végbe. Az hogy a színezék mennyire fényálló, kémiai szerkezetén kívül összefüggésben van a fény hullámhosszával, de befolyásolja a levegő nedvességtartalma, továbbá a színezést követő utánkezelések is. A napsugárzás minden hullámsávja hozzájárul a textilanyag színváltozásához, de leginkább a 600 nm-nél nagyobb hullámhosszú sugarak fakítják a színeket. (A Napból és az égboltból együttesen 315–800 nm hullámhosszú sugarak érkeznek a Föld felszínére.) A fényállóság vizsgálatához mesterséges fényforrást (xenonlámpát) használnak, amivel a napsugárzáshoz hasonló hatást érnek el. A vizsgálandó mintákat egy ablakszerű keretben helyezik el és meghatározott ideig (szabványos vizsgálatnál 360 óráig) világítják meg. A vizsgálat folyamán a mintadarabokat tartalmazó keretek a fényforrás körül keringenek, miközben hossztengelyük körül 180°-ban el is fordítják azokat, ezzel a nappalokat és éjszakákat imitálva. A keretbe foglalt próbadarab egy részét letakarják, hogy megmaradjon az eredeti színe. Megfelelő szűrőkkel az UV-C és az infravörös tartományba tartozó sugarakat kiszűrik, így lényegében csak az UV-A (315–400 nm) és az UV-B (280–315 nm) hullámhossz-tartományba eső sugarak hatását vizsgálják. (Az UV-C tartományba eső – 100–280 nm hullámhosszú – sugarakat a légkör elnyeli, az infravörös tartományba eső – 780 nm alatti hullámhosszú – sugarak pedig hőhatást fejtenek ki.) Ha csak az ablaküvegen átszűrődő fény hatását vizsgálják, akkor az UV-B sugarakat is kiszűrik. A vizsgálati szabvány a környezet hőmérsékletét és relatív nedvességtartalmát is előírja, mert ezek is befolyásolják a színváltozást. (Éppen emiatt azonban a gépkocsi-kárpitanyagok fénnyel szembeni színtartóságát 65–90 °C-on vizsgálják, hiszen nyáron a napon álló zárt gépkocsiban igen magas hőmérséklet alakulhat ki.) Külön szabvány tartalmazza azt a vizsgálatot is, amely izzadsággal telített textilanyag fényállóságának meghatározására vonatkozik. A vizsgálati idő letelte után azt ellenőrzik, hogy a megvilágított, illetve megvilágítás nélkül maradt felület között milyen színárnyalatbeli különbség mutatkozik. A legrosszabb eredményt 1-es, a legjobbat (nincs színváltozás) 8-as értékkel jelölik. Az összehasonlításra itt nem szürke, hanem kék skálát használnak. ### Egyéb színtartósági vizsgálatok A színtartósági vizsgálatok szinte minden olyan lehetséges környezeti hatásra kiterjednek, amelyek a gyakorlatban előfordulnak. Szabvány írja elő például a kipufogó gázokkal, a füstgázzal, az ózonnal szembeni színtartóság vizsgálati módszerét. A PVC hátoldalú textiltermékek (táskák, bútorhuzatok stb.) külső textilrétegén a PVC-ben alkalmazott lágyítószer okozhat színváltozást, erre is van szabványos vizsgálati módszer. ## A színtartóság és a kezelési utasítás összefüggése A textiltermékeken elhelyezett kezelési utasítás információit egyebek között aszerint állapítják meg, hogy a termék színei se károsodjanak a mosásban, tisztításban, a szárítás folyamán. Célszerű a jelképek által képviselt (és esetleg szöveges kiegészítéssel ellátott) tanácsokat megfogadni, mert ezzel biztosítható, hogy a vizsgálatok során jónak bizonyult színtartóság a napi használat során is érvényre jusson. Ha például a 4–5/4-esre értékelt mosásállóságot 40 °C-on végzett mosásra állapították meg, és a kezelési utasítás is 40 °C-os mosást ajánl, nem célszerű 60, vagy éppen 90 °C-on mosni a terméket, mert ezzel igen jelentős színváltozást lehet előidézni (ez akár 3-asra vagy 2-esre is leromolhat), és a vele együtt mosott másik ruhadarabot is megfoghatja. Hasonlóképpen, nem véletlenül írnak elő árnyékos helyen történő szárítást – valószínűleg olyan textíliáról van szó, amely nedves állapotban napfény hatására kifakul. Az OEKO-TEX tanúsítványhoz fűződő vizsgálatok mindig kiterjednek a színtartóság vizsgálatára is. ## Jegyzet

Duda (hangszer)

A duda több nádnyelves sípot magában foglaló összetett fúvós hangszer, melynek folyamatos levegőpótlásáról egy felfújt tömlő gondoskodik. A tömlője egy légmentesen zárt, bőrből varrott, vagy azt helyettesítő anyagból készült zsák. Leggyakrabban kecske- vagy báránybőrből, néhol kutyabőrből készül. A tüdővel történő levegőbefúvást a duda 'emlője' szolgálja, ami egy fából esztergált csövecske, mely gyakran egy bőrszelepet tartalmaz. A duda mindig nádnyelves sípokat szólaltat meg, mivel az ilyen elven működő hangszerek levegőigénye sokkal kisebb, ugyanakkor hangjuk színesebb, áthatóbb, mint az ajaksípos hangszereké. A legtöbb duda ujjazata megfelel a népi fafúvós hangszerekének, tehát a legmélyebb hang az összes hanglyuk zárt állapotában képezhető, majd az egyre magasabbak úgy, hogy alulról felfelé haladva egyre több lyuk nyílik meg. A tömlőt a hangszerjátékos a tüdejével vagy fújtató segítségével tölti meg levegővel, az állandó szélnyomást és ezzel a folyamatos hangerősséget karjának szorításával biztosítja. A duda különböző sípjai részben dallamjátékra, részben a folytonosan búgó kísérőhang, a burdon előállítására szolgálnak. A duda az ókortól napjainkig Európában, a Közel-Keleten, Észak-Afrikában elterjedt sokféle felépítésű és elnevezésű dudaszerű hangszer gyűjtőfogalma, szűkebb értelemben a Kárpát-medencében élő népek hangszereinek elnevezése, amely a kelet-európai dudatípusok egyik csoportjának tekinthetők (bővebben: Kontrasípos duda). A barokk zenében, elsősorban Franciaországban születtek átiratok, szólamok, zeneművek dudára, annak korabeli kifinomult változatára, a musette de courra. A zenetörténet e korszakán azonban maradandóbb nyomot hagyott a duda hangzásának zenekari eszközökkel vagy orgonán való imitálása. Napjainkban könnyűzenei, elsősorban nemzeti és folk-rock zenekarok is használnak dudát. Külföldön többek között a Dropkick Murphys, Magyarországon a Niburta, Romantikus Erőszak és Zuboly számos dalában fordul elő. ## Leírása ### A tömlő A duda tömlője egy légmentesen zárt, bőrből varrott, vagy azt helyettesítő anyagból készült zsák. Leggyakrabban kecske- vagy báránybőrből, néhol kutyabőrből készül. A tömlőformát vagy szabásminta alapján varrják össze, vagy egyben nyúzzák le a bőrt, hogy az természetes zsákformát képezzen. A bőrt vagy sózással, timsó és konyhasó keverékével készítik ki, ilyen módon szőrös tömlő készíthető, vagy mészbe téve lelúgozzák a szőrt, ezután glicerinnel és olajjal kezelve tömítik a pórusokat. A szőrös tömlőt szokás kifordítani, hogy a szőrök befelé álljanak. A tömlő gyakran szövetanyagból varrott külső borítást, öltözéket kap. A tömlőre épülnek rá a hangszer különböző feladatot ellátó részei, mint az emlő, az esetleges fújtató, a dallamsíp és a burdonsípok. Ezeket az alkatrészeket vagy a bőrzsákon erre a célra vágott nyílásokba illesztett toldalékokhoz csatlakoztatják, vagy pedig a „tömlőre nyúzott” állatbőr természetes módon adódó nyílásait, a nyak, a lábak csonkjait használják e célra. thumb\|355px\|left\|Bolgár dudások népviseletben (Szófia) ### Levegőellátás A duda emlője egy fából esztergált csövecske, a tüdővel történő levegőbefúvást szolgálja. Gyakran tartalmaz egyszerű bőrszelepet, hogy megakadályozza a levegő visszaáramlását a zenész lélegzetvételekor, ha ez hiányzik, a hangszerjátékos a nyelve hegyével zárja el szükség esetén a befúvónyílást. A 16. századtól kezdve a levegőpótlást sok esetben fújtatóval biztosítják, aminek nemcsak az az előnye, hogy a zenész tüdejét mentesíti a levegőbefúvás munkájától, hanem egyben hűvösebb, szárazabb levegőt adagol a sípokba, ami megbízhatóbbá teszi működésüket, jó hatással van az érzékeny nádak élettartamára. Erre a célra a kovácsfújtatóhoz hasonló eszközt használnak. A dudás ezt a jobb felkarja alá szíjazza, és felsőtestéhez nyomkodva tud vele levegőt pumpálni. A sípok megszólaltatásához szükséges állandó szélnyomást a zenész úgy biztosítja, hogy a tömlőt átkarolja, és állandó erővel magához szorítja. ### Sípok A duda mindig nádnyelves sípokat szólaltat meg, mivel az ilyen elven működő hangszerek levegőigénye sokkal kisebb, ugyanakkor hangjuk színesebb, áthatóbb, mint az ajaksípos hangszereké, amilyen például a furulya vagy a fuvola. A dallamsíp a dallamjátékra szolgál, testén a fafúvós hangszerekhez hasonlóan hanglyukak, néha billentyűk sorakoznak, ezek segítségével lehet játszani rajta. Hasonlóan a tüdővel fújt nádnyelves hangszerekhez, a duda dallamsípjának fúvókája, hangkeltő alkatrésze is lehet az oboához hasonlóan kettős, vagy a klarinéthez hasonlóan egynyelvű nádsíp. A sípszár furata is e hangszerek felépítésének megfelelően lehet hengeres vagy kúpszerű. Általában jellemző, hogy Észak-Afrikában, a Közel-Keleten, Európa keleti felén – a Kárpát-medencében is – a dudák klarinét-rendszerű dallamsíppal (egyszerű nyelvsíp, hengeres furat) működnek, míg Európa nyugati részén az oboaszerű megoldás (kettős nádnyelves síp, kúpos, ritkábban hengeres furat) az uralkodó. Egyes dudáknak két dallamsípjuk van, ez néha egyazon sípszárban futó két párhuzamos furat is lehet, két külön sor hanglyukkal. Ilyenkor vagy uniszónóban használatosak, mint a legtöbb arab dudánál, vagy két szólamban, tercelve, szext hangközzel, mint a dél-itáliai zampogna esetében. A magyar duda kettős furatú sípszára egy dallamsípot, „prímet” és egy változtatható hangú burdonszerű sípot, „kontrasípot” foglal magában. A legtöbb dudának van legalább egy burdonsípja, amely rendszerint a dallamsíp alaphangja alatt egy vagy két oktávval egyfolytában szól. Több burdon esetén az a jellemző, hogy a kisebbek a legmélyebbnek az oktávját, utána duodecimáját szólaltatják meg, a természetes felhangsor törvényei szerint. Szinte mindig hengeres furatú sípszára van, így a nagyon mély burdonhang is viszonylag rövid síppal megvalósítható. Általában egynyelvű nádsíppal rendelkezik. Sokszor több darabból van összecsapolva, hogy a részek szétcsúsztatásával megfelelő pontossággal a dallamsíphoz lehessen hangolni. Egyes dudafajtáknál hangolása a hangnemnek megfelelően előre beállítható, vagy akár játék közben módosítható. ### Ujjazat A legtöbb duda ujjazata megfelel a népi fafúvós hangszerekének, tehát a legmélyebb hang az összes hanglyuk zárt állapotában képezhető, majd az egyre magasabbak úgy, hogy alulról felfelé haladva egyre több lyuk nyílik meg. Az ilyen ujjazatot nyitott ujjazatnak nevezzük. Ritkán előfordul zárt ujjazat is, ennek lényege ezzel szemben az, hogy minden egyes hanghoz csak az annak megfelelő lyukat kell megnyitni, a többi zárva marad. Előnye, hogy zárt végű síp esetén ha az összes hanglyuk zárva van, a síp elhallgat, tehát szünet, illetve staccato játék is megvalósítható rajta. A duda dallamsípján általában nem lehetséges az oktávátfúvás, ezért minden hang képzéséhez külön hanglyuk szükséges. Billentyűk alkalmazása nélkül – a kéz ujjainak véges száma miatt – ez nagyjából egy oktáv hangterjedelmet tesz lehetővé. Egyes dudákon, mint a musette vagy az uilleann pipe a zárt ujjazat, zárt billentyűzet révén az ambitus másfél, két oktávig is bővülhet. ### A dudamuzsika A dudazene jellemző sajátossága a hosszan, megszakítás nélkül áradó, gazdagon díszített dallam, amit legtöbbször egy orgonapont-szerűen kitartott mély búgás, a burdonhang kísér. A dudahang tagolatlanságának oka, hogy a dallamsípot a legtöbb dudaféleségen lehetetlen elhallgattatni, így kizárólag szünet nélküli legato előadásmódra képes. A monotonitást fokozza az a tény is, hogy a szájjal megszólaltatott nádnyelves hangszerekkel ellentétben itt nem lehetséges a dinamikai fokozatok alkalmazása, mivel a szélnyomás megváltoztatása a hangmagasságra is hatással lenne. E hiányosságokat a zenészek előkék, trillák és más díszítések gazdag alkalmazásával próbálják kiküszöbölni. Ezek az improvizatív, hangsúlyt, artikulációt kifejező elemek nagyrészt az adott hangszer sajátos felépítéséből, jellegéből adódnak, hangszerspecifikusak. A duda repertoárját behatárolja viszonylag szűk, általában egy oktávnyi hangterjedelme is. ## Története ### Ókor Az ókori görögök aulosza egy legtöbbször párosan használt nádnyelves hangszer volt. Mai ismereteink szerint a zenészek – gyakran egy szájszorító pánt, a phorbeia segítségével – körlégzést alkalmazva szólaltatták meg, vagyis az orron át történő levegővétel ideje alatt a szájüregben tartalékolt levegőt használták fel a síp folytonos fúvására. Ezt a technikát az tette lehetővé és szükségessé, hogy az aulosz kettős nádsípjai nagyon kis mennyiségű, ugyanakkor nagy nyomású levegőt igényeltek. Ez a hangszer így megszólaltatva már bizonyos értelemben a duda működési elvét valósította meg, de itt még a szélnyomást állandósító tömlőt a zenész szájürege helyettesítette. Bőrtömlőt ősidők óta használnak folyadékok, víz, bor, olaj tárolására és szállítására. Levegővel felfújt tömlőt az ókori hadseregekben alkalmaztak időnként a folyón való átkelés megkönnyítésére kezdetleges „úszógumi” gyanánt. Kalhuban (ma Nimrud) találtak olyan asszír domborművet a Kr. e. 800 körüli időszakból, amely ilyen célra használt tömlőt ábrázol, érdekes, hogy még egy befúvócső is felismerhető rajta, amin használója a levegőveszteséget tudta folytonosan pótolni. Nem tudjuk, hogy a duda e két fő összetevőjének, a nádnyelves sípnak és a felfújt tömlőnek a találkozása hol és mikor következett be. A duda legkorábbi ábrázolásai a Kr. e. 1. századból, a hellénisztikus Egyiptomból ismertek. Suetonius egy szövege arra utal, hogy Néró császár egyebek mellett a tibia utricularis nevű hangszeren is játszhatott, ami a duda római, antik változata volt (a tibia az aulosz latin megfelelője, a rómaiak nádnyelves hangszere volt, az utricularis az uter, 'tömlő' származéka). Az ókorban használatos dudákról semmilyen közelebbi ismeretünk nincs. ### Középkor A korai középkorban chorus volt a neve egy egyszerű, valószínűleg burdon nélküli dudaféleségnek, erről az egykor Szent Jeromosnak tulajdonított Dardanus-levél a 9. századból ezt írja: „egy egyszerű bőrzsák két csővel a levegőnek, az egyiken befújva a másikon hangot ad ki.” Úgy tűnik, ekkorra már a duda antik változata feledésbe merült. Nem tisztázott, hogy a középkori Európa zenéjében hogyan bukkant fel, újra fel kellett-e találni, vagy sok más hangszerhez hasonlóan az arabok közvetítésével terjedt-e el. Akárhogy is, a 12. századtól kezdve nagyon sok dudaábrázolással találkozhatunk templomi szobrokon, kéziratok illuminációin. A 13. századi Spanyolországban, Kasztíliában keletkezett Cantigas de Santa Maria daloskönyv többfajta duda képét is tartalmazza. Ebben az időben a duda a hárfa mellett a legtöbbször ábrázolt hangszer volt, gyakran szerepel a kis Jézust imádó pásztorok hangszereként, falusi táncjelenetekben, de az udvari ceremóniák ábrázolásain is. Megbecsültségét mutatja, hogy az illuminátorok, festők sokszor angyalok kezébe adták. A duda burdonkíséretes hangzása sok hasonlóságot mutat a tekerőlantéval, gyakran nevük is azonos (symphonia, samfonia, zampogna, vö. csimpolya), és a korszak vonós hangszerei, fidulái is folytonosan zengő burdonhúrral voltak felszerelve. A reneszánsz többszólamúsága viszont szakított ezzel a hangzásideállal, ettől kezdve ezek a hangszerek fokozatosan kiszorultak a műzenéből, népi hangszerként, koldushangszerként éltek tovább. A 15. század végétől kezdve ennek megfelelően a duda ábrázolása egyre többször pejoratív jelentésű, bár a pásztoridill kellékeként továbbra is jelen van, de máskor hol vaskos, groteszk falusi jelenetek szereplője, hol haláltánchoz játszik talpalávalót, vagy egyenesen az ördög hangszere. ### Barokk A 17. századtól kezdve már nem csak képi ábrázolásokból, de tudományos igényű leírásokból is tanulmányozhatjuk e hangszert. 1619-ben jelent meg Michael Praetorius De syntagma musicium – de organographia című műve, amely – többek között – hat különböző típusú dudát ír le. Marin Mersenne 1636-os Harmonie universelle című munkájában négyféle duda felépítését, hangterjedelmét, hangolását közli. A 17. - 18. században a duda újból feltűnt a műzenében, a musette de cour („udvari musette”) francia udvari körök divatos hangszere lett. A gazdagon díszített, nemes anyagokból, elefántcsontból, ébenfából, drága szövetekből készült, fújtatóval ellátott kicsiny instrumentum műkedvelő arisztokraták és tanult zenészek kezében „árkádiai pásztorjátékok” zenei kíséretét szolgáltatta. Sok iskolát, átiratot, eredeti kompozíciót írtak ebben az időben musette-re, a korabeli operák, balettek pásztorjeleneteiben is megszólalt, többek között Jean-Philippe Rameau és Antonio Vivaldi műveiben is. A nagy francia forradalom véget vetett karrierjének, de tündöklése idején nagy hatással volt az európai dudák fejlődésére. A francia cabrette, a musette Béchonnet, a brit-szigeten a northumbriai, a skóciai smallpipe, Írországban az uilleann pipe végső soron erre a hangszerre vezethető vissza. ### A 19. századtól napjainkig A 19. század szellemi áramlatai, a nemzeti romantika, a népiesség, a nacionalizmus, regionalizmus elsősorban Európa nyugati felén az érdeklődést – más népi hangszerek mellett – újra a dudára irányították. Mivel ez a hangszer elkerülte az általános szabványosodásnak, uniformizálódásnak azt a folyamatát, amin legtöbb társa a reneszánsz korától kezdve végigment, megőrizte sokféleségét, változatai Európa térképén hasonló mintázatot alkottak, mint a nemzeti nyelvek, nyelvjárások. Ráadásul a duda képe mindig is a pásztorélethez, a falusi környezethez, a „néphez” kapcsolódott a köztudatban, így alkalmassá vált nemzeti, nemzetiségi, regionális identitások, azonosulások átélésére, kifejezésére. És valóban, ma is legtöbbünk számára a skót duda, a Great Highland Bagpipe sokkal inkább jelenik meg Skócia nemzeti jelképeként, mint mondjuk a skót nemzeti zászló. A 20. század során a hagyományos falusi közösségek felbomlása, a közös szórakozás új színtereinek, eszközeinek megjelenése, a modern hangszerek tömeggyártása, a rádió, a hanglemezek elterjedése a duda jelentőségét háttérbe szorította. Az 1970-es években kezdődött Európa-szerte az a folyamat, amit Magyarországon táncházmozgalom névvel jelölnek, melynek során egy új generáció újra felfedezte, újra magáévá tette többek között ezt a nagy múltú hangszert is. ## Dudafélék ### Ibériai-félsziget - A galíciai duda (gaita gallega) Galícia és Portugália területén található, egy oboaszerű dallamsípja és egy vagy több klarinétszerű burdonsípja van. A nagyobb burdonsíp két oktávval, a kisebb, ha van, egy oktávval van a dallamsíp alaphangja alá hangolva. - Az asztúriai duda (gaita asturiana) Asztúria területén honos, hasonló galíciai testvéréhez, de bővebb menzúrájú sípokkal rendelkezik. - A gaita de boto hazája Aragónia, egy oboaszerű dallamsípja, két burdonsípja van egy, illetve két oktávval a dallamsíp alaphangja alá hangolva. A kisebb burdonsíp a dallamsíppal párhuzamosan áll, vele együtt van a tömlőhöz csatlakoztatva. A nagyobb burdonsíp úgy van beépítve, hogy játék közben nem a váll fölött hátravetve, hanem a játékos jobb karja alatt van. A sípok néha kígyóbőrrel borítottak. A nagy méretű, egészben lenyúzott tömlőt sokszor a kislányok ruhájához hasonló öltözetbe bújtatják. Alaphangja c'. - A portugál duda (gaita transmontana, gaita de fole) Portugália északi részén és a szomszédos spanyol területeken fordul elő. Egy oboaszerű dallamsípja, egy burdonsípja van, ami a dallamsíp alaphangja alatt két oktávval szól. - A sac de gemecs Katalónia dudája, egyéb elnevezései: cabreta, museta, coixinera. Oboaszerű dallamsípja, három közös tőről kiinduló burdonsípja van, egy oktávval, egy oktávval és egy kvarttal, illetve két oktávval a dallamsíp alaphangja alá hangolva. Hangolása c'. - A xeremía Mallorca szigetén honos, oboaszerű dallamsípja van, egy nagy és két kisebb burdonsípja közül gyakran csak a nagy szól, a többi csak dísz. A katalán duda rokona. ### Franciaország - A biniou kozh („régi duda”) Bretagne hagyományos dudája. Oboaszerű dallamsípja, annak alaphangja alatt két oktávval búgó burdonsípja van. Mindig együtt szólal meg a bombarde nevű breton oboaféleséggel. A 20. század elején szinte teljesen feledésbe merült, az 1970-es évek óta éli reneszánszát. - A biniou braz („nagy duda”) a 19. század végén jelent meg Bretagne-ban, azonos a nagy skót dudával (Great Highland Bagpipe). A második világháború után a skót katonai dudazenekarok mintájára itt is létrejöttek hasonló együttesek, bagad-ok. - A bodega vagy craba dél-Franciaországban, Languedoc vidékén, a hagyományos okcitán nyelvterületen található nagyméretű duda. Egészben lenyúzott kecske- vagy báránybőr tömlője van oboaszerű dallamsíppal, a játékos válla fölött hátra nyúló hosszú burdonsíppal, ami két oktávval szól a dallamsíp alaphangja alatt. - A boha (kiejtése kb. bu-ő) vagy cornemuse landaise, chalemina, bohica, bohaussac Gascogne vidékére jellemző dudaféle. Tömlője kifordított kecskebőr, a szőrök befelé állnak. Érdekessége, hogy felépítése jelentősen eltér a nyugati típusú dudákétól, viszont nagyon hasonlít a magyar dudára. Egy tömbbe integrált dallam- és burdonsípja van, hasonlóan a magyar duda prím és kontrasípjához, a burdonsíp hangmagassága is hasonlóan variálható. Mindkét síp egynyelves nádsíppal, hengeres furattal rendelkezik, mint a keleti dudák, köztük a magyar is. A 20. század elejétől feledésbe merült, az 1970-es évek folklór-mozgalma fedezte fel újra. - A musette de cour a barokk korszak divatos, arisztokratikus hangszere volt, az elsők között alkalmazott fújtatót a levegőpótláshoz. Kifejlett formájában két duplanádas dallamjátszó sípja van, egy nagyobb, hengeres furatú, és egy kisebb, zárt üreggel, zárt billentyűzettel, amely csak egy-egy billentyű lenyomásakor szólal meg. A két síp együttes hangterjedelme másfél oktáv, a kromatikus hangok is elérhetők. Négy vagy több állítható hangmagasságú burdonsípja van, ezek a racketthez hasonló módon többszörösen összehajtogatva egy rövid, vaskos hengerben foglalnak helyet. - A cabrette a 19. században, Párizsban, az Auvergne-i bevándorlók közösségében jött létre, utána terjedt el Auvergne-ben. Kisméretű tömlője, oboaszerű dallamsípja van. A burdon a dallamsíppal jellegzetes módon egybe van építve, a kettő együtt cserélhető a játszott hangnemnek megfelelően. A g' alaphangú dallamsípon általában g' vagy c" alapú dúr vagy moll hangsorokat játszanak, hangterjedelme egy oktáv meg egy terc. Ehhez g' hangolású burdonsíp tartozik, de ezt ritkán használják. ### Nagy-Britannia - A nagy skót duda vagy Great Highland Bagpipe (gael: A' Phìob Mhòr) talán a legismertebb dudaféleség világszerte. Egy oboaszerű dallamsípja, három burdonsípja van, a nagyobb (basszus) két oktávval, a két kisebb (tenor) egyformán egy oktávval szól a dallamsíp alaphangja alatt. Nagy hangerejű hangszer, szólóban és többedmagában is használatos. A történelem során hadihangszerként, napjainkban gyakran katonai ceremóniákon szerepel. A világon mindenütt megtalálható, elsősorban olyan területeken, ahol számos skót vagy ír bevándorló él, vagy ami valaha a brit birodalom része volt. - A border pipe vagy Lowland Bagpipe, half-long pipe a nagy skót duda közeli rokona. Oboaszerű dallamsípja, három közös lábra épült burdonsípja van. Fújtatóval szólaltatják meg. - A northumbrian smallpipe északkelet-angliai, fújtatóval megszólaltatott duda. Szűk menzúrájú, hengeres furatú dallamsípja kettős nádnyelvvel működik, halk, lágy hangja van. Érdekessége, hogy zárt síp, zárt ujjazattal vagy zárt billentyűzettel, ezért hangja a legtöbb dudaféleséggel ellentétben elhallgattatható, tehát staccato játékmódra is alkalmas. Mai változatain billentyűzet van, hangterjedelme akár két oktávig terjedhet. Mivel az oktávátfúvás nem lehetséges, minden hangnak külön billentyű felel meg, számuk két oktávra 17 is lehet. Általában négy, az adott hangnemnek megfelelően beállítható hangmagasságú burdonsípja van. - A scottish smallpipe fiatal hangszer, a northumbrian smallpipe-ból alakult ki, ahhoz hasonló, de a nagy skót dudának megfelelő, nyitott ujjazata van. A skót dudások második hangszernek használják. ### Írország - A Great Irish Warpipe (ír: píob mhór) megfelel a nagy skót dudának, annak egy archaikusabb formáját őrzi, csak egy basszus és egy tenor burdonsípja van. - Az uilleann pipe vagy union pipe a földkerekség legbonyolultabb, legtöbb zenei lehetőséget kínáló dudája. Tömlőjét a zenész felkarja alá rögzített fújtató táplálja. Oboaszerű dallamsípjának lágy hangja, széles, két oktávnyi hangterjedelme van, a kromatikus hangok is elérhetők rajta. Zárt ujjazata, billentyűzete révén egyike azon ritka dudáknak, melyek hangja elhallgattatható, staccato játékra is alkalmas, a dallamsíp végének zárásához az ülő zenész a lábát veszi igénybe. Három különböző oktávra hangolt burdonsípja van. A hangszer különlegességei a regulátorok, ezek zárt végű, zárt billentyűzettel ellátott burdonszerű sípok, melyekkel hármashangzatokat, ritmuskíséretet lehet előállítani. ### Itália - A zampogna (neve a görög symphonia szóval függ össze) sokféle olasz dudaféle elnevezése. Két különbözően hangolt dallamsípja, leggyakrabban két burdonsípja van, az összes egyazon lábra szerelve. A hangszer típusától függően a dallamsípok és a burdonsípok is lehetnek szimpla- vagy duplanádasak. A tömlő hagyományosan egészben lenyúzott szőrös kecske- vagy báránybőr, kifordítva, hogy a szőrök befelé álljanak. A sípláb a nyak csonkjára épül. A két dallamsíp hangsora eltérő kezdőhangról indul, gyakran tercelve, vagy szext-párhuzamot képezve játszanak rajtuk, vagy a mélyebb dallamsíp a magasabbon játszott dallamot kíséri. A zampognára jellemző, hogy a burdonsípok közül a kisebb a magasabb hangú dallamsíp alaphangjának kvintjén, a nagyobb az alatt egy oktávval szól. Ez lehetővé teszi az egymást váltogató tonika és domináns akkordokra épülő dallamok előadását. A zampogna gyakran játszik együtt a piffero nevű kis oboaszerű fúvóshangszerrel. - A zampogna di Scapoli Molise régiójából származik, napjaink legelterjedtebb zampogna-féléje, hála a már-már feledésbe merült hangszer felélesztésére szerveződött mozgalomnak. Oboaszerű dallamsípjai és burdonsípjai vannak, jellemző alaphangja g'. - A gran zampogna Campania régiójára jellemző, a legnagyobb méretű dudák egyike. Dallamsípjai oboaszerűek, burdonsípjai is kettős nádnyelvvel szólalnak meg, de gyakran hengeres furatúak. Jellemző hangolása c'. - A surdulina Calabria hangszere. Ez is a zampognákhoz hasonló felépítésű, de klarinétszerű, egynyelves nádsíppal, hengeres furattal épült dallam- és burdonsípjai keleti hatást mutatnak. Jellemző alaphangja esz'. - A ciaramedda vagy ciaramella Szicíliában található. Dallam- és burdonsípjai egynyelves nádsíppal, de kúpos furattal épülnek fel. A zampognák közül a legnagyobb hangterjedelmű, jellemző alaphangja g'. - A müsa vagy müsa appenninica észak-Olaszország egyes területein volt elterjedve, mint a piffero kísérőhangszere. A zampognáktól eltérően csak egy oboaszerű dallamsípja, egyetlen klarinétszerű burdonsípja van, felépítése a nyugat-európai dudákhoz hasonló. A burdon egy oktávval, vagy egy hanglyuk megnyitásával egy kvarttal szól a dallamsíp alaphangja alatt. Alaphangja g' körüli. - A piva vagy piva emiliana szintén észak-Olaszország egyes területein volt használatos, a müsától abban tér el, hogy két klarinétszerű burdonsípja van, az egyik egy, a másik két oktávval a dallamsíp alaphangja alá hangolva. ### Keleti típusok - A kontrasípos duda vagy tiliduda, gajd, tömlősíp, bőrduda az egész Kárpát-medencében elterjedt. Tömlője leginkább kecske- vagy kutyabőrből készül, a sípok, az emlő vagy höppentyű az egészben, „tömlőre” lenyúzott bőr természetes nyílásaihoz csatlakoznak. A jobb első lábcsonkba a duda emlőjét vagy fújtatóját, a bal lábcsonkba a duda burdonsípját, a bordót, a nyaki nyílásba pedig a kecske-, kos- vagy emberfej formájú dudafejet illesztik. A dudafejhez csatlakozik a magyar duda sajátos sípszárja, a billegető. Ez kettős hengeres furattal rendelkezik, az egyiken, a prímen öt felső lyuk és egy hüvelyklyuk található, a másikon, a kontrasípon csak egy. A kontrasíp végéhez toldalék van csapolva, neve pipa, pipka vagy csikó. A magyar duda egynyelvű nádsípokkal működik. A dallamsíp, a prím hangterjedelme egy oktáv, alaphangja a' körül van, a bordó ez alatt két oktávval szól. A kontrasíp nyitva a dallamsíp alaphangján, befogott lyukkal egy kvarttal mélyebben szól. A magyar duda dallamsípján sok más kelet-európai dudához hasonlóan bolhalyuk is található, melynek megnyitásával egyes hangok félhanggal felfelé módosíthatók. - A säckpipa, a svéd duda szintén a dudák kelet-európai típusához tartozik. Kisméretű tömlője van, dallamsípja és egyetlen burdonsípja egyaránt egynyelvű nádsíp hengeres furattal, a burdon a dallamsíp alaphangján szól. A 20. század elején már feledésbe merült, múzeumokban mindössze tíz példánya maradt fenn. Napjainkban reneszánszát éli a svéd folk-zenekarokban. - A gaida a Balkán-félszigeten elterjedt dudafélék elnevezése. A dallamsípja egyszerű nádnyelves, legtöbbször hengeres furattal, gyakran bolhalyuk is van rajta. Egy burdonsípja van, a dallamsíp alaphangja alatt egy oktávval szól. A gaida Romániai megfelelőjének neve cimpoi, csimpolya. - A tulum Északkelet-Törökországban, a Fekete-tenger vidékén használt duda. Kettős furatú dallamsípja van egynyelvű nádsíppal, hengeres furattal, öt-öt hanglyukkal, a két sípot uniszónóban szólaltatják meg. Burdonsípja nincs. - A diple a tulumhoz hasonló felépítésű, Horvátországban, Dalmáciában használt duda. Kettős, hengeres furatú sípszárai közül az egyiken hat, a másikon két-három lyuk van. Burdonsípja nincs. - A tsabouna Görögország kettős dallamsípos dudája. Nádból készült párhuzamos sípszárain négy-négy hanglyuk van. Burdonsípja nincs. - A mezued vagy zukra tunéziai kettős dallamsípos duda. Nádból készült párhuzamos sípszárain négy-négy hanglyuk van, végükön egy-egy szarutölcsér. Burdonsípja nincs. - A ney-haban Iránban található. Két párhuzamos, szarutölcsérben végződő dallamsípja van hat-hat hanglyukkal, burdonsíp nélkül. Legmélyebb hangja esz' körüli. ## A duda és a komolyzene A barokk zenében, elsősorban Franciaországban születtek átiratok, szólamok, zeneművek dudára, annak korabeli kifinomult változatára, a musette de courra. A zenetörténet e korszakán azonban maradandóbb nyomot hagyott a duda hangzásának zenekari eszközökkel vagy orgonán való imitálása. A barokk pastorale vagy pastorella zenei műfaja az advent idején betlehemi pásztorokként Rómába zarándokoló itáliai síposok, pifferari hangzásvilágát idézi meg, akik zampognán és pifferón adták elő burdonkíséretes, tercelő dallamaikat hatnyolcados, vagy azzal rokon ritmusban. Johann Sebastian Bach több művében is felbukkan ez a zenei zsáner, legmarkánsabban az F-dúr pastoraléban (BWV 590), különösen annak első tételében. A Karácsonyi oratórium második kantátájának Sinfonia tételében Bach többféle hangolású oboaféle megszólaltatásával, Händel Messiás című oratóriumának pifa (pastoral symphony) tételében vonósok segítségével teremt dudaszerű hangzást, így mutatva be a bibliai pásztorok imádását. (Bach és Händel dudazenét utánzó tételeire ennek megfelelően a sinfonia illetve a symphony megjelölés nyilván nem is zenei műformára, hanem a duda egy középkori elnevezésére utalhat.) Antonio Vivaldi négy évszakából a tavasz III. (Danza pastorale) tételében viszont a dudaszó felidézése profánabb: a természet közelében élő ember egyszerű, önfeledt örömét jeleníti meg. ### Dudát idéző zeneművek - J. S. Bach: F-dúr pastorale (BWV 590) - J. S. Bach: In dulci jubilo (BWV 751) - J. S. Bach: Karácsonyi oratórium (BWV 248), Sinfonia - Domenico Zipoli: Pastorale - Händel: Messiás (HWV 56), Pifa (Pastoral Symphony) - Vivaldi: A négy évszak, tavasz, Danza pastorale - Bartók: Szabadban, Musettes ## A duda és a könnyűzene Napjainkban könnyűzenei, elsősorban nemzeti és folk-rock zenekarok is használnak dudát. Külföldön többek között a Dropkick Murphys, Magyarországon a Niburta, Romantikus Erőszak és Zuboly számos dalában fordul elő. ## Dudával kapcsolatos szólások - Úgy jóllakott, mint a duda: pukkadásig jóllakott. - A kövér, pufók képű gyermek olyan, mint a duda. - Két dudás nem fér meg egy csárdában: egyazon helyen vezető szerepre vágyó két ember nemigen tud egymással kijönni. - Megtanít valakit kesztyűbe dudálni: erélyes eszközökkel, büntetéssel móresre tanít, ellátja a baját. - Vígan dudál a portugál: gyanútlan, úgy véli, nem kell tartani semmitől. - A felfuvalkodott, gőgös ember felfújja magát, mint a duda. - Tele van szóval, mint a duda széllel: összevissza fecseg. - Csak dudából hallotta: hazugság, mesebeszéd, amit mond. - Egy duda mellett sok jó táncolhat: sokan tevékenykedhetnek együtt, ha van egyetértés. - Könnyű a dudát felfújni, de nehéz billegtetni: nehezebb valamit megvalósítani, mint nagy garral beharangozni. - Dudás lesz a pokolban az az alacsony termetű férfi, aki magas nőt vesz feleségül. - Amint dudálnak, úgy táncolj: azt tedd, amit parancsolnak. - Összemegy, mint a dudás szája.

Varrógép

A varrógép a varrás gépesítését szolgálja. A kézi varráshoz hasonlóan varrótűvel és cérnával dolgozik, és szerkezetétől függően nagyon különböző varrástípusok előállítására lehet alkalmas, olyanokéra is, amelyek kézi varrással nem vagy csak nagyon bonyolult módon lennének elkészíthetők. Varráshoz az őskorban még halszálkából, kihegyezett csontdarabból és fából készült eszközt használtak. A varrást nagyban megkönnyítette a fémből készített tű feltalálása, melynek első nyomát az i. e. 3. századból a mai Németország területéről származó lelet bizonyította. Az ezután következő még nagyobb lépés az első varrógép elkészítése volt, amihez az ipari forradalom adott műszaki hátteret és 1790-ben elsőként Thomas Saint angol feltaláló szabadalmaztatta saját varrógépét. Azóta természetesen sokat változott a varrógép és aszerint, hogy milyen öltésfajtát készítenek, meg lehet különböztetni láncöltésű és huroköltésű varrógépeket. A felhasználási terület szempontjából jelentős különbségek vannak a háztartási és az ipari varrógépek, ezen belül pedig az általános használatra szánt és a meghatározott varrási művelet végrehajtására szerkesztett célgépek között. A varrógép megalkotása alapjában véve az ipari alkalmazást célozta meg, hiszen a hivatásos szabómesterek munkáját volt hivatva megkönnyíteni. Csak később jutott el a varrógép arra a fejlesztési fokra, amikor már a háztartásokban is megjelenhetett. ## Története Az ősidőkben és az ókorban a varráshoz halszálkából, kihegyezett csontdarabból, fából készült eszközt használtak a mai cérna szerepét betöltő növényi rostnak, bélhúrnak, hosszú haj- vagy állati szőrszálnak a varrandó anyagon történő átvezetésére. A mai Oroszország területén például elefántcsont varrótűt találtak egy 30 000 éves sírban. Ahhoz, hogy a varrógép gondolata egyáltalán felmerülhessen, a fémből készült varrótűt kellett feltalálni. Az eddig legrégibbnek ismert vas varrótű az i. e. 3. századból a mai Németország területén került elő. Kínában egy, a Han dinasztia időszakából (i. e. 202 – i. sz. 220) származó sírban teljes varrókészletet találtak acélból készült tűkkel és gyűszűkkel (ezek a ma ismert legrégebbi gyűszűk). Már az ókori Egyiptomban is készítettek bronz varrótűt, de a legjobban használhatókat a mai Spanyolország területén megtelepedett mórok készítették a 11. században, eredetileg sebészeti célra. A varrógép története a 18. század második feléig, az ipari forradalom korára nyúlik vissza. Az első próbálkozások a kézi varrás gépesítésére a francia Chalumeau nevéhez fűződnek, akiről azonban bővebb adatok nem maradtak fenn. Thomas Saint 1790-ben szabadalmaztatta varrógépét, amit bőr, valamint erős textilanyagok (pl. ponyva) varrására szánt. Ebben külön lyukasztó készítette a nyílást az anyagon, amin a tű villás kiképzésénél fogva áttolta a cérnát. Gépe azonban a gyakorlatban nem vált be. 1807-ben William Chapman alkalmazott először olyan varrótűt, amelynek nyílása nem a felső végén, hanem a hegy közelében volt – ez alapozta meg a valóban használható varrógép létrejöttét. Először Balthasar Kremsnek sikerült 1810-ben a gyakorlatban is bevált varrógépet készítenie. Gépe láncöltésű varratot készített és felépítését tekintve a ma is használatos láncoló- („kettliző-”) gépek ősének tekinthető. Barthélémy Thimonnier francia szabómester 1829-ben horgas tűvel láncöltésű varrógépet szerkesztett egy egyenruhagyár számára, amely azután nemcsak saját használatára, hanem eladásra is gyártott gépeket: ez tekinthető az első varrógépgyárnak. 1755-ben Charles Fredrick Weisenthal készítette el az első kéthegyű tűt, amelynek közepén volt az a nyílás, amin a cérnát át kellett fűzni. Ehhez 1814-ben Josef Madersperger olyan gépet szerkesztett, amely ezt a tűt hol az egyik, hol a másik végén fogta meg és szúrta át a varrandó anyagon. A huroköltésű varrógép első megoldása az amerikai Walter Hunt nevéhez fűződik, aki az 1830-as években foglalkozott ezzel, de szabadalmaztatását elmulasztotta, és az feledésbe is merült. Elias Howe 1846-ban szabadalmaztatott gépén, az első hurokfogó hajóval működő gépen is ezt az öltéstípust alkalmazta. 1850-ben Sherburne Blodget és John Lerow az ide-oda mozgó hurokfogó hajót előre-hátra forgó hurokfogóval helyettesítette. Ezt a megoldást tökéletesítette Allen Benjamin Wilson, aki 1851-ben szabadalmaztatta a körforgó hurokfogót. A varrógépek tömeges elterjedésében igen fontos szerepet játszott az amerikai Isaac Merritt Singer, aki maga is több szerkezeti tökéletesítéssel járult hozzá a varrógép fejlesztéséhez. 1857-ben alapított gyárában bevezette az alkatrészek tömeggyártását, ezzel jelentősen csökkentve azok árát, emellett kiváló marketingtevékenységet folytatott és világméretű eladó- és szervizhálózatot vezetett be. Mindez hozzájárult a varrógép tömeges elterjedéséhez és meghonosodásához nemcsak a ruhaiparban, hanem a háztartásokban is. 1860-ra az I. M. Singer & Co. – később Singer Manufacturing Co. – a világ legnagyobb varrógépgyárává nőtte ki magát. A varrógép ezután már gyorsan elterjedt. 1891-ben egyedül a Singer-gyár termelése meghaladta a 10 millió darabot, de a 19. század utolsó éveiben az európai varrógépgyárakban is százezres nagyságrendű darabszámban készültek a gépek. Magyarországon Csonka János kezdeményezésére 1893-ban alapította meg Lázár Pál az Első Magyar Varrógép- és Kerékpárgyár Rt.-t, amely Adria márkanévvel gyártotta gépeit. Ez a vállalat azonban 1929-ben tönkrement. 1930-ban a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek kezdte meg a Csepel varrógépek gyártását a német Pfaff cég licenciája alapján. A második világháború után az államosított Weiss Manfréd-gyárhoz tartozó Csepeli Varrógépgyárban folytatódott a termelés, ahol a háztartási gépek mellett megkezdték ipari gépek gyártását is. 1951-ben megalapították a Könnyűipari Gépgyártó Vállalatot, ahol elsősorban bőripari varrógépeket gyártottak. Az 1990-es években azonban hazánkban a varrógépgyártás megszűnt. A 20. század a varrógépgyártásban is óriási fejlődést hozott. A ruhaipar egyre fokozódó igényeinek megfelelően a varrógépgyárak újabb és újabb konstrukciókkal jelentek meg, amelyek célja a varrási műveletek egyszerűsítése, tökéletesítése, automatizálása, a varrás időszükségletének minimálisra szorítása. Ez utóbbit egyrészt a varrógépek fordulatszámának növelésével érték el – aminek azonban műszaki és gazdaságossági határai vannak –, másrészt a kézi műveletek lehetőség szerinti csökkentésével, azaz olyan készülékek, segédberendezések kifejlesztésével, amelyek a varrás műveletéhez tartozó kézi munkákat egyszerűsítik vagy helyettesítik. Megjelentek azok az automata berendezések, amelyek egy-egy ruhadarab alkatrészeit önműködően csaknem teljesen készre varrják. Mindebben a gépek elektronikus vezérlése, számítógépes programozása hatalmas szerepet játszik. ## A varrógép működési elve ### Láncöltésű varrat képzése Az egyszerű, egyfonalas láncöltés egyetlen fonalból (cérnából) készül. A tű a belefűzött cérnával együtt átszúrja a varrandó anyagot (1), majd amikor újra felemelkedik, a cérnából – a cérna és a varrandó anyag közötti súrlódás következtében – alul egy kis hurok keletkezik, amit a hurokfogó kap el (2). Amint a tű emelkedése közben elhagyja a varrandó anyagot (3), megtörténik annak egy öltéshosszal való továbbítása (4). Ezalatt a hurokfogó által tartott hurokhoz további cérnát húz magával, kialakul az új öltés, amibe a tű újbóli lesüllyedésekor beleszúr (5) és ezzel egyúttal rögzíti is azt. ### Huroköltésű varrat képzése A huroköltésű varrat két cérnaágból készül, amelyek közül az egyiket a tűbe fűzik (tűfonal, felső fonal), a másikat pedig a varrandó anyag alatt elhelyezkedő hurokfogóban helyezik el egy kis csévén (alsó fonal, hurokfogó-fonal). A tű átszúrása, majd ezt követő emelkedése során itt is kialakul egy kis cérnahurok, amibe a hurokfogó hegye belekapaszkodik. Az ábrán bemutatott körforgó hurokfogó esetében az így megfogott cérnahurok teljesen megkerüli a hurokfogóban elhelyezett cérnacsévét, vagyis mintegy átfűzi a csévét a fonalhurkon. A fonalhúzó ehhez kellő mennyiségű cérnát biztosít. Ennek befejeztével a tű emelkedni kezd, a fonalhúzó megfeszíti a tűfonalból képződött hurkot, amely magával húzza a hurokfogó-fonalat is. A hurokfogóban elhelyezett csévéről annyi cérna fejtődik le, amennyi az öltésképzéshez szükséges. A felső és az alsó cérna – helyes gépbeállítás esetén – a varrandó anyag vastagságának közepén kapcsolódik össze. Ezután történik meg a varrandó anyag egy öltéshossznyi eltolása az új tűbeszúrás helyének megfelelően. Itt fontos megemlíteni, hogy a körforgó hurokfogó már a műszaki fejlődés egy magasabb fokán alakult ki. A kezdeti próbálkozások idején egy előre-hátra mozgó kis „hajót” alkalmaztak, amiben apró csévén helyezték el a fonalat, hasonlóképpen ahhoz, mint ahogy a szövőgépen a vetélő működik. Ez a megoldás Elias Howe nevéhez fűződik (1846). Az egyenes mozgást végző hajót először az oda-vissza forgómozgást végző ún. félfordulatos hurokfogó váltotta fel, amit 1852-ben az Allen Benjamin Wilson által feltalált körforgó hurokfogó követett. Ennek továbbfejlesztett és tökéletesített változatait alkalmazzák a mai korszerű huroköltésű varrógépeken is. ### Öltésképző eszközök A varrógép minden része közvetlenül vagy közvetve azt a célt szolgálja, hogy az öltésképzésnek a fentiekben elviekben vázolt folyamatát megvalósítsa. A varrógépnek azokat az alkatrészeit, amelyek az öltésképzésben közvetlenül részt vesznek, az öltésképzés közvetlen eszközeinek nevezik. Ezek - a varrógéptű, amely átszúrja a varrandó anyagot (bőr esetében átvágja a rostokat) és átjuttatja a tűbe befűzött cérnát ezen a nyíláson. A felső fonal (cérna) a tű hosszú hornyában helyezkedik el. A tű felfelé mozdulásakor a cérnát ezen az oldalon nem húzza magával, mivel az nem érintkezik az anyaggal. A tűlyukon átvezetett cérna és a kelme közötti súrlódás miatt a varrandó anyag alatt a cérnából egy kis hurok keletkezik, amelybe a hurokfogó hegye beleakadhat; - a hurokfogó, amely – láncöltésű varrógépek esetében – belekapaszkodik a tűhurokba, fogva tartja azt, mialatt a kelmetovábbítás megtörténik, majd a tű ismételt leszúrásakor biztosítja, hogy a tű a korábban készült hurokba szúrjon be, ezt követően elengedi a hurkot. A több fonalrendszerből álló módosított láncöltésű (kétfonalas láncöltést készítő, szegővarró, fedővarró stb.) varrógépek esetében a hurokfogóba is fonalat fűznek. Huroköltésű varrógépek esetében a tűfonalból készült huroknak meg kell kerülnie a hurokfogó belsejében elhelyezett csévét, amelyről az alsó fonal lefejtődik; A hurokfogó mindig a hosszú horonnyal ellentétes oldalon helyezkedik el. - a varrandó anyag továbbítását végző kelmetovábbító az öltésképzés befejezésekor meghatározott távolsággal elmozdítja a varrandó anyagot, hogy az öltések sorozatából kialakuljon a varrat. Az öltések közötti távolság határozza meg az öltéssűrűséget, vagyis az öltések hosszegységre (1 vagy 10 cm) eső számát. A korábbi gépeken használt süllyedő-lengő anyagtovábbítót a szakaszosan forgó, majd a folyamatosan forgó anyagtovábbító váltotta fel. A gyorsvarrógépeknél, ahol folyamatosan forgó anyagtovábbítás van a tű eltörne. Ezt megakadályozandó a tű lengő mozgást végez az anyagtovábbítás irányában. Már a hurokfogó előtt elkezdi az anyag átszúrását, miközben együtt mozog az anyaggal a továbbítás irányába. A hurokfogó felett elhaladva létrejön az öltésképződés, és már a hurokfogón túlhaladva történik meg a szál behúzása az anyagba. Ez alkalmassá teszi a különösen sima felületű kelmerétegek el- vagy szétcsúszásának megakadályozását is. Az automata varrógépeken (gombfelvarrógép, gomblyukvarrógép, zsebvarrógép stb.) a varrandó anyagot egy keretbe fogják be és ezt a keretet mozgatják annak megfelelően, ahogy a varrási művelet kívánja (pl. a gomb felvarrásánál a gombot fogják be és mozgatják úgy, hogy a tű mindig a gomb lyukaiba szúrjon be). - huroköltésű varrógép esetében a fonalhúzó, amely a tűbe fűzött cérna adagolásáról ill. a cérnafelesleg visszahúzásáról gondoskodik. ## Módosított öltésű varrógépek A módosított öltésű varrógépek az alap öltéstípusokhoz képest eltérő varratképet eredményeznek és ezzel különböző sajátos varrási feladatok megoldására alkalmasak. - A cikcakk-varrógépeken a tű leszúrási helyei a varrási irányra merőlegesen váltakozó irányban kitérnek. - A szegővarrógépek a kelme vágott szélének eldolgozására szolgálnak. A szegőöltéseknek egy-, két- és háromfonalas változatai használatosak, a kétfonalas szegőöltést a szaknyelv overlock, a háromfalast interlock néven ismeri. A szegővarrógépek egy változata a biztonsági varratot készítő varrógép, amely két tűvel dolgozik (kétsoros varratot készít). Ezek közül a varrandó anyag széle felé eső tűvel szegővarratot képeznek, a belső tűvel pedig kettős láncöltésű vagy huroköltésű egyenes varratot. (Ha szegővarratként háromfonalas szegővarratot és huroköltést alkalmaznak – ami nagyon gyakori eset –, ennek a varrattípusnak a szokásos elnevezése: ötfonalas biztonsági varrat.) - A hátulvarrógép egyszerű vagy kettős láncöltést készít és különlegessége, hogy vízszintes helyzetű tűvel dolgozik, a varrandó anyagot két recézett peremű, vízszintes síkú tárcsa közé fogják be, ezek végzik a továbbítást. Az elnevezés onnan származik, hogy a gépet eredetileg a síkhurkolt harisnyák hosszanti összevarrására szerkesztették, a varrat a harisnya hátulján képződött. Ez a gép különösen alkalmas besodródó szélű kötött kelmék összevarrására. - A láncológép („kettlizőgép”) eredetileg szintén a harisnyaipar számára készült, a harisnya vagy zokni orrhegyének nagyon sima varrattal történő lezárására. Később a használata elterjedt a felsőkötöttáruk (pulóverek, kardigánok stb.) alkatrészeinek összevarrására is, éppen azért, mert varrata – ellentétben az egyszerű szegővarratokkal – nem domborodik ki, az alkatrészek szélei teljesen laposan érintkeznek. Varráskor az összevarrandó kötöttkelme-rétegek szemeit egyenként feltűzik („felverik”) egy fésűszerű fogazatra és ahogy ez a fogazat elhalad a varrótű előtt, a tű a feltűzött szempárokat egyenként összevarrja. A gép egy- vagy kétfonalas láncöltést készít. - A nem átmenő (rejtett) öltésű varrógépek varrata a varrandó anyagnak csak az egyik oldalán látható. A kettőző (pikírozó) gép két egymásra fektetett kelmeréteget egy ív alakú tűvel varr össze úgy, hogy a kelmerétegeket a varrás helyén kidomborítják, ezáltal a görbe tű úgy hatol át a két rétegen, hogy az alsó réteget nem szúrja át, végig a kelme belsejében halad. A varrat így csak az egyik oldalon válik láthatóvá. A varrat egyszerű láncöltésekből áll. A szélfelvarró- (staffirozó) gép visszahajtott szélek rejtett öltéssel való felvarrására szolgál. A varrat a kelme visszahajtott szélét úgy kapcsolja össze az alapkelmével, hogy a vágott szélt közben be is szegi. - A két- és több tűs varrógépek többsoros varratok készítésére szolgálnak. Az esetleg közös combból eredő, vagy különálló, de közös tűrúdba fogott tűk egymás mellett helyezkednek el és párhuzamos varratokat készítenek. A gépek működhetnek egy közös vagy több hurokfogóval. Olyan esetben, amikor varrás közben éles szögben kell fordulni (sarokvarrat készítésekor), ez tűrúd-kikapcsolós gépen oldható meg. Ezen a két tűrúd bármelyike – és ezzel a hozzá tartozó tű – működése felfüggeszthető, míg a másik tovább dolgozik. Ezáltal bármelyik irányban fordulva kiképezhető a kéttűs sarkos varrat. A fedővarrógépek lényegében kettős láncöltésű varrógépek, de több tűvel dolgoznak és a hurokfogó több tű fonalát fogja át. Így a hurokfogóba fűzött alsó fonal a két tűfonal által közrefogott felületet befedi. Ez lehetőséget ad visszahajtott szélű varratok készítésére is. A fedővarrógépek egy fontos változata az alul-felül fedő varrógép. Ez nemcsak a kelme alsó felületét fedi le a két (vagy több) varrat között, hanem a felső oldalát is. A felső lefedő fonalak bevezetéséhez külön fonalvezetőkre („csápokra”) van szükség. ## Programozott működésű varrógépek Ezek a gépek bizonyos varrási műveleteket önműködően, meghatározott program szerint végeznek el. Céljuk a varráshoz tartozó kézi műveletek visszaszorítása és ezzel a varrás termelékenységének növelése. - A gomblyukvarrógépek két változatban készülnek: egyenes ill. a szemes gomblyuk készítésére szerkesztett kivitelben. A gép mindkét esetben cikcakk-öltéssel először körülvarrja a gomblyuknyílás helyét, majd egy késsel kivágja a gomblyukat, amelynek szélei így eleve szegettek. Más megoldásnál a gép először kivágja a nyílást, majd ezt körbevarrja. A körülvarrás történhet hurok- vagy láncöltéssel. Egyenes gomblyuk esetében a varrás a gomblyuk egyik végén kezdődik néhány széles cikcakk-öltésben („retesz”), majd a gép a gomblyuk egyik oldalát varrja meg kisebb cikcakk-öltésekkel. A gomblyuk másik végén ismét széles cikcakk-öltések (retesz) következnek, majd a gép visszafelé varr kis ugrású cikcakk-öltésekkel kialakítva a gomblyuk másik szélét, és visszatér a kiinduló pontra. Ekkor történik meg a lyuk kivágása a két keskeny cikcakk-öltésű rész között. A tű oldalirányú kilengése mindvégig ugyanabban a síkban történik. Szemes gomblyuk készítésénél a folyamat hasonlóképpen kezdődik, de a gomblyuk felső végén – a szemnél – a tű cikcakk mozgásának síkját forgatják, hogy az öltések sugárirányúak legyenek. Az alsó részt itt is retesszel zárják le. A szemes gomblyuk szegélyének megerősítésére a varratba gyakran egy bélelőfonalat is bevezetnek. A gépen a varrandó anyagot egy készülékbe fogják be és azt mozgatják a gomblyuk kialakításának megfelelően. - A gombfelvarrógépek – konstrukciójuktól függően – két- vagy négylyukú, valamint füles gombok felvarrására alkalmasak. A gombot egy, a varrógépre szerelt készülékbe fogják be. A kétlyukú gomb felvarrása egyszerű cikcakk-öltéssel történhet. Négylyukú gomb esetében már nemcsak a tűnek kell ide-oda mozognia, hanem a tű lengési síkjára merőlegesen a gombot és vele a kelmét is mozgatni kell. - A rövidvarrat-automaták csak viszonylag kevés számú (legfeljebb néhány száz) öltésből álló varratok készítésére, apróbb alkatrészek felvarrására, összevarrására szolgálnak. Huroköltésű gépek és jellegzetességük, hogy a kelmetovábbító szerkezetet meghatározott program szerint mozgatják. A tű csak függőleges irányú mozgást végez, a varrat alakját a munkadarab-mozgató szerkezet mozgása határozza meg. A varrat végén önműködően elvágják a cérnákat. A reteszelő gépek részben megerősítő varratok készítésére szolgálnak, például zsebnyílások végeinél, részben rövid felerősítő varratok készítésére alkalmazzák címkék, övtartók stb. felvarrásához. A címkefelvarró gépek tetszőleges alakú, önmagába visszatérő vonal mentén húzódó varratok készítésére alkalmasak. Automata gépek, amelyeken régebben mechanikus vezérlést, pl. alakos tárcsákat alkalmaztak, a mai gépeken azonban a kívánt varratvonalat a varrógéphez közvetlenül kapcsolt digitális programozással állítják elő. Címkék felvarrása mellett – ahol a varrat a címke széleivel párhuzamosan fut – felhasználják ezeket a gépeket például előre gyártott hímzések, visszahajtott pántvégek felvarrására és más hasonló célokra is. A kisalkatrész-varró automaták rávarrt zsebek, zsebfedők, gallérok, kézelők, övtartók stb. különálló elkészítésére használhatók. Az összevarrandó alkatrészeket a varrómunkás egy megfelelően kialakított befogósablonba helyezi. A befogó szerkezet automatikusan a varrás kezdőhelyzetébe áll be, majd a varrás befejeztével és a cérnavágást követően ismét a gépkezelő elé mozdul, aki kiveszi az elkészült munkadarabot és behelyezi a következőt. Előnyük, hogy minden munkadarab nagy pontossággal egyforma méretű és alakú. - A díszítő-varrógépek olyan varratok készítésére szolgálnak, amelyeknek csak esztétikai feladatuk van. A mintázatok egy része a cikcakk-öltések variálásával állítható elő. A „horgológép” kettős láncöltést készít úgy, hogy meghatározott távolságonként a tű néhány öltést a kelme széle mellett a szabadban készít, amelyek horgolt lánc formájában, ívesen kiállva díszítik a kelme szélét. - A hímzőgép a varrógépek egy teljesen különálló fajtája. Hímezni tulajdonképpen olyan varrógépen is lehet, amelyen nincs mechanikus kelmetovábbító, a keretre feszített kelmét kézzel kell vezetni az előrajzolt mintának megfelelően. Komolyabb hímzési feladatok ellátására célgépeket használnak. Az automata hímzőgépek egy vagy több fejből állnak, számuk elérheti az 56-ot is. A „fejek” alapjában véve többnyire huroköltésű varrógépek, amelyeken egyenként ki-bekapcsolható módon több – akár 16 – tűrúd és tű van, mindegyik tűbe más-más színű fonal fűzhető és az éppen működő tűt a minta határozza meg. A hímezendő anyagot egy keretbe fogják be, amelyet a gép a mintának megfelelően mozgat az éppen működő tű alatt. A programvezérelt, többfejes hímzőgép 1911-ben jelent meg, akkor még, és a további fejlesztések során még évtizedekig lyukszalagos adathordozó tartalmazta a programot, majd az 1980-as évektől egyre inkább átvette ezt a szerepet a számítógépes programvezérlés, amely ma már egyeduralkodó. ## Készülékek A varrás munkaigényes művelet. Annak érdekében, hogy a kézzel végzett műveletek időtartamát a teljes varrási időn belül csökkenteni lehessen, és ezzel a nagy fordulatszámú, nagy teljesítményű varrógépek időkihasználása jobb legyen, különböző készülékeket szerkesztettek, amelyek megkönnyítik a varró munkáját. Ezek a készülékek a legkülönfélébb anyagvezető, hajtogató, adogató, túladagoló vagy éppen feszítő stb. műveletek elvégzésére szolgálnak. Vannak gyárak, amelyek kifejezetten ilyen készülékek előállítására specializálódtak, és a varrógépgyárakkal együttműködve szinte minden előforduló varrógép-típushoz ajánlanak ilyen eszközöket és kiegészítő berendezéseket. ## Varróautomaták A mechanikus vezérlésű, programozott működésű varrógépek az 1900-as évek elején jelentek meg, elsőnek az 1905-ben a Singer cég által szabadalmaztatott gomblyukvarrógép. Ezt követte a gombfelvarrógép és a reteszelőgép. A 20. század közepére jutott el odáig a műszaki fejlődés, hogy automata gyártósorokat hoztak létre a konfekcióiparban is. 1961-ben mutatta be a Pfaff varrógépgyár az első ingeleje-gyártó gépsort. Az ing elejének megvarrásához tartozó összes művelet gépeit egy sorba helyezték, és a munkadarabnak a munkahelyek közötti továbbítását önműködővé tették. A kiszolgáló személyzet csak a munkadarab-tár feltöltését, a gépsor működésének ellenőrzését és az esetleges üzemzavar elhárítását végezte. Később ennek mintájára más konfekcióipari műveletsorokat is hasonlóan automatizáltak. Az ilyen megoldások a nagy sorozatú gyártásban előnyösek. Az 1970-es évektől kezdődően jelentek meg az integrált munkahelyek, amelyeken különböző segédeszközök, segédberendezések és készülékek alkalmazásával több varrási munkaművelet összevonható. A fejlődés ezen a téren igen jelentős. ## Fejlesztési irányok A konfekcióiparban az alkatrészek összeállítására a varráson kívül más módszerek is vannak (hegesztés, ragasztás), amelyek sok helyütt versenytársai a gépi varrásnak. A varrógépek területén mindemellett igen jelentős fejlesztési munka folyik. Az ipari varrógépek fejlesztésének fő iránya a gépek működési sebességének növelése, a varrómunkás munkájának megkönnyítése és meggyorsítása, valamint az alkatrészek összeállításának megkönnyítése speciális célgépek alkalmazásával. A varrógépek sebességének növelése csak bizonyos határig észszerű, hiszen a varrástechnológiai műveleti idejében maga a gépi varrás csak egy részt képvisel. Ennek ellenére megfigyelhető a gépgyárak törekvése a fordulatszám növelésére. Az ún. sima huroköltésű varrógépeknél és a szegvevarrógépeknél ma az általánosan alkalmazott fordulatszám 4000–5000/min, de egyes típusokat 7000–8000/min fordulatszámmal is gyártják. Bármilyen gyors is az öltésképzés, a varrás termelékenységét mégis elsősorban az emberi tevékenység korlátozza, amikor a munkadarabot vezeti és igazgatja a varrás során. A kutatás-fejlesztési tevékenység ezért a kézi műveletek csökkentésére koncentrál. Bár a varrógép szerkezet alapjában véve nem változott, e téren is több konstrukciós tökéletesítés folyik. A legszembetűnőbb az, hogy míg korábban a varrógépet egy különálló motor hajtotta tengelykapcsoló közvetítésével, az újabb gépeken a motort beépítik a gépfejbe és fordulatszám-szabályozását elektronikus úton oldják meg. Tökéletesítették a gép kenését is, ma már elterjedtek az ún. „száraz” varrógépfejek, amelyek nem igénylik a tűrúd mozgató mechanizmusának kenését, így nem fordulhat elő a munkadarab olajszivárgásból eredő szennyeződése. A huroköltésű varrógépeken, különösen hímzőgépeken problémát okoz az alsó fonal gyakori lefogyása. A megoldás az alsófonal-cséve kicserélése egy teli csévére. Mintegy 15%-os termelékenység-emelkedés érhető el ezzel a módszerrel. Ma már teljesen elterjedt az ipari varrógépeken a számítógéppel történő programozás, amely kiterjed a varrattípus kiválasztására (pl. szemes gomblyuk formai kialakítása, retesz mérete stb.), az öltésszám, az öltéssűrűség, a cérnafeszítés, a gépfordulatszám programozására stb. Az információtechnológiai készülékekkel ellátott varrógépek hiba esetén megállnak, és jelzik a hiba helyét, hogy azt a gépkezelő könnyebben megtalálja. Vannak törekvések varró robotok alkalmazására is, amelyek célja az emberi közreműködés minimálisra csökkentése. Az USA-ban például a katonai egyenruha varrásának robotizálásával kísérleteznek, abból kiindulva, hogy a Pentagon évente 4 milliárd dollárt költ egyenruhákra, és ezek előállításában 50 ezer ember vesz részt. Igen nagy gondot fordítanak a varrógépgyárak az energia megtakarításra, a zajcsökkentésre, a karbantartási igények csökkentésére, a munkadarab kitűnő megvilágítására a pontos munka érdekében. Mindezeken a területeken folyamatos a fejlődés. ## A varrógép a képzőművészetben

2009-es moldovai zavargások

A 2009-es moldovai zavargások 2009. április 7-én Moldova fővárosában, Chișinăuban, a 2009-es moldovai parlamenti választásokat követően törtek ki. A túlnyomórészt az önálló moldovai államiság helyett a Romániával való egyesülést preferáló demonstrálók azt állították, hogy a választásokon, amelyen a Kommunista Párt egymás után harmadszor nyert, szabálytalanságok történtek. A tüntetők megtámadták a parlament épületét és az elnöki palotát, ablakokat törtek be, bútorokat gyújtottak fel. Az EBESZ képviselői elítélték az erőszakot, egyúttal kijelentették, hogy a választások szabadon, átlátható módon zajlottak le. Más nagyvárosokban is hasonló tüntetések kezdődtek, például az ország második legnagyobb városában, Bălțiben is. A tüntetők egy internetes közösségi hálózaton, a Twitteren keresztül szervezkedtek, így a megmozdulás egyik elnevezése a Twitter-forradalom lett. ## Előzmények Moldova Európa legszegényebb országai közé tartozik, egyik legfontosabb bevételi forrása az Európában dolgozó vendégmunkásainak hazautalása. A Világbank adatai szerint a lakosság nem kevesebb mint 10%-a dolgozik külföldön. 1999 és 2006 között a vendégmunkások összesen mintegy 3,9 milliárd USD-t utaltak az anyaországba. Moldova lakossága valójában román nemzetiségű és nyelvű, csak a szovjet időktől kezdve lett hivatalosan önálló, moldáv nemzetiségű. Az önállósodás óta fokozatosan megerősödött a Romániával való egyesülés igénye, sőt ilyen körülmények között a lakosság egy része erősen pártolja is a Romániához történő csatlakozást, nem utolsósorban az Európai Unión belüli utazás megkönnyítése érdekében. A belpolitikai színtér másik oldalán az ország függetlenségének megőrzésében érdekelt erők állnak, akik szerint létezik önálló moldovai nyelv és nemzetiség. Ők az ország önállóságának megőrzése mellett kívánják megerősíteni kapcsolataikat az Európai Unióval a tagság mint távlati cél kitűzésével. Legerősebb képviselőjük a rendszerváltás után is a Moldovai Köztársaság Kommunistáinak Pártja. Ez a párt, neve ellenére, nem sokban különbözik a Szovjetunió utódállamaiban általában hatalmon lévő pártoktól, amelyek mindenütt az új oligarchák vezetése alatt állnak, de sajátos helyi okok miatt megőrizték az SZKP hajdani helyi fiókszervezetének a nevét. Ez a körülmény nagyban megkönnyítette a románbarát erőknek, hogy harcukat egyszerűen kommunistaellenes küzdelemnek állítsák be a külföldi közvélemény előtt. A két politikai csoportosulás közötti éles ellentétek a 2009-es választások során, mint már előzőleg többször is, a végletekig kiéleződtek. A zavargások azt követően kezdődtek, hogy a moldovai Központi Választási Bizottság (CEC) 2009. április 6-án bejelentette a választások előzetes eredményét. Ezek alapján az összes leadott szavazat közel felének megszerzésével a Moldovai Köztársaság Kommunistáinak Pártja nyerte meg a választást. A végleges eredmények azonban április 8-án azt mutatták, hogy a Kommunista Párt a szavazatok 49,48%-át szerezte meg, s ezzel 60 parlamenti helyet tudhatott magáénak. Ez egy hellyel kevesebb annál a háromötödös többségnél, amely az elnöki választás ellenőrzéséhez szükséges. Az ellenzék nem fogadta el a választás eredményét, azt állította, hogy a kormánypárt meghamisította az eredményeket, és a szavazatok újraszámlálását követelte. A Moldovai Köztársaság Kommunistáinak Pártja 2001 óta van hatalmon. 2003-ban az ellenzéki pártok egy tüntetéssorozatot szerveztek, mikor az iskolákban a „román történelem” tantárgyat „moldovai történelemre” akarták lecserélni. A hallgatók több hónapig tiltakoztak, majd a kormány elállt a tervétől. Petru Negură, a Moldovai Állami Egyetem és az École des hautes études en sciences sociales szociológiaprofesszora a felkelések gyökereként az etnikai identitászavart jelölte meg. Moldova lakosságának egy része moldávnak, mások románoknak tartják magukat. Az EBESZ egyik jelentése megállapítja, hogy a választások alapjában véve szabadok és demokratikusak voltak. Ebben azonban az is benne volt, hogy a MID által biztosított, a szavazókorú lakosságról szóló adatok és a helyi választóirodáktól származó, névjegyzékbe felvettek száma között fős nagyságrendű eltérés volt. Az EBESZ választási megfigyelőinek jelentése Moldovát egészében véve többpárti környezettel jellemzi, ahol a választóknak lehetősége nyílik eltérő politikát folytató pártok közül választani, és az Európa Tanács valamint az EBESZ ajánlásai többségének megfelel az ország politikai szerkezete. Emma Nicholson EP-képviselő, a megfigyelőcsoport tagja azonban értékelés miatt aggodalmának adott hangot, s azt állította, hogy nagyon erősek azon érzései, amelyek szerint valamilyen manipuláció történt, de erre semmilyen bizonyítékot nem tudott felmutatni. Kijelentette továbbá, hogy a szavazatok számlálása közben egy órakor a kommunistáknak csak 35%-nyi támogatottsága volt, míg a 15–16 ellenzéki pártnak 40–45%. Ezzel szemben 8 órára a helyzet radikálisan megváltozott, s ekkorra a kommunisták támogatottsága 50%-ig emelkedett. A Kommunista Párt 2001 óta hatalmon van. Nicholson, aki a 280 EBESZ-megfigyelő egyike volt, és aki saját bevallása szerint bővítéspárti az Európai Unióval kapcsolatban, Moldova bajai miatt Oroszországot hibáztatta, és felkérte a nyugati országokat, hogy avatkozzanak közbe a dolgok itteni folyásába, és segítsenek abban a tüntetőknek, hogy Moldova ne süllyedjen olyan mélyre, hogy még a jövőbeni kilátásai is reménytelenek legyenek. Nicholson azonban a választási csalásokkal kapcsolatban a következőket is hozzátette: „Nem találtunk rá bizonyítékot”. A többi 279 megfigyelő egyike sem nyilatkozott Nicholsonhoz hasonlóan. Petrosz Eftimiu, az EBESZ parlamenti tanácsi küldöttségének vezetője és az EBESZ speciális, rövid távú megfigyelői koordinátora úgy nyilatkozott, most már jobban érti a moldovai választási eljárást. „Elégedett vagyok a demokrácia fejlődésével Moldovában. A választások nagyon jók voltak, ez bizalmat adott nekem az ország jövőjét illetően.” A választók beszámoltak olyan csalási esetekről is, amikor elhalálozott és jelen nem lévő szavazók nevében is adtak le szavazatokat. Vladimir Socor román politológus szerint a választásokat egészébe véve pozitívan lehet értékelni, azonban néhány olyan észrevételt lehet tenni, amelyek érdemben nem változtatják meg a kialakult eredményt. A választásokat megelőző közvélemény-kutatások a Kommunista Párt kényelmes győzelmét jelezték előre, az egyetlen bizonytalansági tényező csupán a megszerzett fölény mértéke volt. Borisz Kagarlickij orosz baloldali filozófus szerint a kormányt semmilyen politikai értelemben nem lehet kommunistának nevezni. A moldovai szélsőbal és a tbiliszi jobboldali kormánynak azonos a társadalompolitikája. Az ellenzéki pártok kimutatták, hogy a választásra jogosultak névjegyzékén -rel több ember neve szerepelt, mint ahányan az előző választásokon fel voltak tüntetve. Mindez annak ellenére történt így, hogy az ország lakossága közben fogy. Ezen kívül azzal vádolták a moldovai hatóságokat, hogy nagyjából újabb szavazatot rögzítettek az elmúlt két hónapban, s ezzel megváltoztatták az eredményt. ## Zavargások Chișinăuban az első tüntetések, amiket egy 25 éves moldovai újságíró, Natalia Morar villámcsődületnek szervezett meg, már 2009. április 6-án késő délután elkezdődtek, majd másnap, április 7-én folytatódtak. A tüntetés megszervezésében jelentős szerepe volt az internetnek. A Twitteren a tüntetések kezdetekor az alábbi tweet jelent meg robintel felhasználótól: „Chișinăut katonák vették körül. Az emberek tüntetnek. Az Egyesült Államok szerint a választások megfeleltek a szabályoknak. Nem egészen”. Közben a Facebookon kommunistaellenes csoportok alakultak. A tüntetések első napján körülbelül fő vett részt a megmozdulásokon, számuk a második napra mintegy -re nőtt. A tüntetőket döntő többségben diákok és fiatalok alkották, akik a város központjában, a Nagy István moldvai fejedelemről elnevezett sugárúton gyűltek össze. A tüntetők olyan internetes közösségi oldalak segítségével szerveződtek, mint amilyen a Twitter és a Facebook. A bejelentett eredmény elleni tüntetés a rendőrökkel való összetűzésbe fordult át. A rendőrök könnygázt és vízágyút vetettek be, de a tüntetők nagy száma miatt alulmaradtak. A tüntetők betörtek a közeli parlament épületébe és az elnöki palotába. Az épületbe a betört ablakokon keresztül jutottak be, majd ezt követően iratok és bútorok segítségével felgyújtották az épületet. Az este folyamán később a rendőrök visszafoglalták a tüntetők által megszállt parlamentet és elnöki palotát. A tüntetők zászlókat lengettek, Nyugat- és Románia-barát jelszavakat, valamint kommunista- és kormányellenes rigmusokat skandáltak, mint például „Európát akarjuk!”, „Románok vagyunk!” és „Le a kommunizmussal!”. Két tinédzser, Ion Galațchi és Dragoș Mustețea, állítólag a rendőrök jóváhagyásával, a moldovai zászlókat román és európai uniós zászlókkal cserélt ki. Úgy gondolták, így a tömeg lecsillapodik. A fővárosi baleseti kórház több mint 78 sérültről számolt be, akik közt voltak tüntetők és rendőrök is, míg a moldovai elnök szerint ennél sokkal többen, 270-en sebesültek meg. A moldovai ellenzék a hivatalokat arra szólította fel, hogy írjanak ki új választásokat, a tüntetőket pedig arra, hogy hagyják abba az erőszakot. A moldovai televízió közölte, hogy amikor a tüntetők felgyújtották a parlament épületét, egy nő szén-monoxid-mérgezésben életét vesztette. Később azonban közölték, hogy egy orvosi csoport megmentette a nő életét. Kórházba került többek között Andrei Ivanțoc, aki a Dnyeszter Menti Köztársaságban politikai fogoly volt. Április 7-én este a felkelők megszervezték a Nemzeti Megmentő Bizottságot, melynek diákok és civil szervezetek képviselői voltak a tagjai, politikus nem volt köztük. Nicolae Dabija író, a bizottság egyik alelnöke azt nyilatkozta, hogy a bizottság tervezett célja az új választások megszervezése. Április 8-án hajnali 1 óra körül a rendőrök körülvették a megmaradt tömeget, és 193 résztvevőt letartóztattak. Őket huliganizmussal, fosztogatással, rablással gyanúsították meg. A nap folyamán további őrizetbevételek történtek, a tüntetőket megverték, és rendőrautókba kényszerítették őket. Számos felvétel is arról tanúskodott, hogy tüntetőket visznek el a tömegből, és civil ruhás, rendőröknek tűnő emberek ütik őket. Április 7-én Serafim Urechean, a Mi Moldovánkért Szövetség vezetője közölte, hogy egy találkozón beszélt Vladimir Voronin elnökkel, akinek elmondta, hogy a biztonsági szolgálat emberei irányítják a tüntetéseket. Voronin megkérdezte: „Egész biztosan így gondolja?” Urechen válasza ez volt: „Igen, ez nagyon biztos. Egészen biztos vagyok abban, hogy ezt az egyik biztonsági szolgálat szervezte. Hogy melyik? Nem tudom. Ön felelős az országért, erre önnek kell tudnia a választ.” Petru Lucinski volt moldovai elnök azonban az erőszakos cselekményeket spontán összeverődött, vezető nélküli fiatalok cselekedeteinek tekinti, akik – nézőpontja szerint – csalódtak a sivár moldovai demokráciában. Szerinte nem kell messzebb tekinteni ahhoz, hogy megmagyarázzák a zavargásokat, és a mozgalomnak nincs vezetője. A tüntetők egyik része békés irányba haladt, míg a másik egy erőszakos megoldást tekintett helyesnek. Az Amnesty International azzal vádolta a moldovai kormányzatot, hogy a rendőrség akcióival megsértette az emberi jogokat. Ezt azzal követte el, hogy több száz tüntetőt, köztük gyermekeket is, válogatás nélkül bebörtönzött. A foglyokat kínzásoknak vetették alá, és durván bántak velük. Az esetről a szervezet memorandumot adott át a kormánynak. Április 8-án, kedden Bukarestben is tüntettek Románia és Moldova egyesüléséért. A tüntetők között román és moldovai diákok is voltak. Április 9-én a moldovai főügyész irodája felkérte Ukrajnát, hogy adja ki azt a Gabriel Stati moldovai üzletembert, akit a moldovai kormány azzal vádolt, hogy részt vett a zavargások szervezésében és finanszírozásában. Stati egy másik feltételezett elkövetővel, Aurel Marinescuval együtt volt őrizetben, mert állítólag olyan előkészületekben vettek részt, amelynek célja a moldovai kormánytól a hatalom átvétele lett volna. Román források szerint a moldovai hatóságok állítólag továbbra is zaklatták az Antenna 3, a Román Televízió riportereit és a Gândul újság tudósítóit. Április 10-én ugyanezen hatóság tagjai a híresztelések szerint letartóztatták és elrabolták a Jurnal de Chișinău főszerkesztőjét, Rodica Mahut és a Román Televízió moldovai ideiglenes helyszíni tudósítóját, Doru Dendiut, mivel azt állították, hogy ők is részt vettek a tüntetések szervezésében. Mahut és Dendiut azonban még aznap elengedték a rendőrségi megfigyelés helyszínéről. Egy másik újságírót, Natalia Morart házi őrizetben tartottak. Április 11-én a moldovai belügyminiszter bejelentette, hogy a tüntetésben való részvétel miatt 295 embert vettek őrizetbe. Április 12-én vasárnap a tüntetés tovább folytatódott, s ekkor nagyjából 3000 ember gyűlt össze azon a központi téren, ahol Chișinău polgármestere, Dorin Chirtoacă arról tartott beszédet, hogy a fiatalok visszautasítják a kommunizmust, mivel „értik, hogy a jövőjüket már ellopták”. Azok a hallgatók, akiket az előző tüntetéseken való részvételük miatt szankciók értek, most nem voltak ott a helyszínen. Április 13-án Chișinău polgármestere a moldovai letartóztatásokkal kapcsolatban felhívást intézett a nemzetközi szervezetekhez, amelyben azt állította, hogy a tüntetőket kínozzák, nem biztosítják annak lehetőségét, hogy ügyvéddel beszéljenek, a nem-kormányzati szervek pedig nem léphetnek be a büntetés-végrehajtási intézetekbe. Mindehhez hozzátette azt is, hogy a fogvatartottak tényleges száma nagyobb a hivatalos adatokban szereplőnél, mivel a sajtó listáján az eltűnt tüntetők száma meghaladja a 800-at. Az ENSZ egyik jelentése szerint – amely egy büntetés-végrehajtási intézetben tett látogatás eredményeit foglalja össze–, a zavargások kitörése óta több száz embert vettek őrizetbe, akiket kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmódnak vetettek alá. A foglyokat furkósbottal, vizes üvegekkel, ököllel ütötték, lábbal rugdosták. Nem adtak nekik enni, nem beszélhettek jogi képviselőjükkel, majd közös váddal állították őket bíróság elé, és hatukat kollektívan ítéltek el. Az ENSZ képviselőit több ilyen intézménybe annak ellenére nem engedték be, hogy a jogszabályok szerint jogukban áll ilyen látogatásokat eszközölni. Edwin Berry, az ENSZ moldovai emberi jogi tanácsadója azt mondta, hogy a látogatás ideje alatt a börtönben majdnem mindenkin fel lehetett fedezni olyan nyomokat, amelyek arra utaltak, hogy megütötték őket. Április 15-én Voronin elnök általános amnesztiát hirdetett, és azt ígérte, véget vetnek minden fajta, az utcai zavargásokkal kapcsolatos bűnvádi eljárásnak. Április 16-án az ukrán legfőbb ügyész hivatala úgy döntött, hogy Statit és Marinescut kiadják Moldovának. Chirtoacă közölte, hogy április 17-ig nem engedtek szabadon tüntetőt. Marian Lupu, a moldovai parlament házelnöke elismerte, hogy a bebörtönzött tüntetőket a rendőrök valóban brutálisan bántalmazták, egyúttal bejelentette, hogy az érintett rendőröket nem éri majd bántódás, mert rájuk is vonatkozik Voronin elnök amnesztiája. ## Halottak A zavargásoknak hivatalosan négy halottja volt. Egy 23 éves tüntető, Valeriu Boboc, őrizetbe vételét követően a rendőrségen meghalt. A rendőrök azt állították, hogy a tüntetés alatt belélegzett füstből eredő mérgezés következtében vesztette életét, de családja szerint a rendőrök agyonverték, a teste tele volt erre utaló nyomokkal. Egy másik tüntetőt, Ion Țâbuleacot is több alkalommal bántalmazták, és állítólag kidobták a Moldovai Belügyminisztérium autójából. Kórházba szállítása után kiderült, hogy öt bordája és a lába eltört, és komoly zúzódásai voltak. Másnap meghalt. A harmadik tüntető, Eugen Țapu holttestét a rendőrök április 16-án adták át a hozzátartozóknak. A hivatalos vizsgálatok a halál okaként fulladásos halált állapítottak meg, amit önakasztás okozott. A hozzátartozók ezt vitatják, mivel nem volt a nyakán erre utaló jel. Maxim Canişev április 8-án halt meg, de holttestét csak április 18-án találták meg a Ghidighici-tónál. Halálának oka gerinctörés volt. ## Kormányzati reakció Vladimir Voronin moldovai elnök egyik 2009. április 7-i beszédében államcsínynek minősítette a fővárosban történteket, melyet állítása szerint „egy maréknyi részeg vagy dühös fasiszta szervezett”. Emellett kijelentette, hogy a moldovai hatóságok megvédik magukat a „pogrom vezetőivel szemben”. Az elnök felszólította továbbá a Nyugatot, hogy segítsen a rend helyreállításában és a konfliktus megoldásában. Április 8-án reggel Voronin elnök még román nacionalistákat sejtett a felkelések hátterében. Emiatt vízumkényszert vezetett be a román állampolgárokkal szemben, Románia moldovai nagykövetét, Filip Teodorescut, nemkívánatos személynek nyilvánította, s felszólította, hogy 24 órán belül hagyja el az országot. Április 7-én lezárták a határokat Románia és Moldova között. A Romániában tanuló diákok és a nemzetközi sajtó képviselői nem léphettek be az országba. Ezen felül olyan embertől tagadták meg a belépést, akik moldovai–román kettős állampolgársággal rendelkeznek. Emiatt a reggeli órákban mintegy 150 Romániában tanuló moldovai egyetemista a seculeni határátkelőnél tiltakozásképpen a román himnuszt énekelte, és kommunistaellenes jelszavakat skandált. Később a moldovai hatóságok megnyitották a seculeni határátkelőt de csak azután, hogy Vladimir Voronin moldovai államfő vízumkényszert jelentett be a román állampolgárokkal szemben. Másnap a két ország közti vasúti kapcsolatokat „technikai problémák miatt” egy ideig szüneteltették. A zavargások elfajulását és a parlament felgyújtását követően Voronin úgy nyilatkozott, hogy „mi megpróbáltuk elkerülni a vérontást, de ha a tegnapi helyzet megismétlődik, mi annak megfelelően fogunk válaszolni”. Április 8-án később Voronin azzal vádolta meg a tüntetőket, hogy azok polgárháborút akartak kirobbantani, s ezzel a folyamattal elárulják Moldovát. „A moldáv nép most találkozhatott olyan helyzettel, amikor az ellenzék elárulta saját népét és saját országát. Mindezt azzal követték el, hogy nyilvánosan polgárháborút szítanak. Az egész ország láthatta, hogy nincs Moldovában semmiféle ellenzék – sem antikommunista, sem, Voronin-ellenes. Csak egy ellenzék van, az állam ellenzéke.” Az elnök a következőket mondta a román zászló kihelyezéséről: „Ami tegnap történt, az kitörölhetetlen gyalázat a rendőrségünkre nézve. Az egész moldovai nemzet saját szemével láthatta a legnagyobb, a nemzet szuverenitása és demokráciája ellen elkövetett megalázást, mikor az állami előírásokat megszegve eltávolították az ország lobogóját a parlament és az elnöki hivatal előtt álló árbócrudakról, s helyette a román lobogót feszítették ki.” A spanyol El Pais napilapnak adott egyik interjújában amiatt fejezte ki aggodalmát, hogy néhány, elsősorban Chișinăuban oktató pedagógus „Ion Antonescu követőjeként” rombolja a közhangulatot. 2009\. április 10-én Voronin felkérte az Alkotmánybíróságot, hogy a hatóságoknak tegye lehetővé a szavazatok újraszámlálását, ahogy azt a tüntetők kérték. A bíróság válaszában kijelentette, hogy 2009. április 12-én foglalkozik a kéréssel. Április 12-én úgy döntöttek, hogy szabad utat engednek a leadott szavazatok újraszámlálásához. Ennek időpontját április 15-ére tűzték ki. Április 14-én Serafim Urechean bejelentette, hogy a három legnagyobb ellenzéki párt nem vesz részt az újraszámlálásban, mivel attól tartanak, hogy a kormányzat fel akarja használni az alkalmat arra, hogy összességében 61 helyet szerezzen meg, ami elegendő ahhoz, hogy új elnököt válasszanak. ## Nemzetközi reakciók A Dnyeszter Menti Köztársaság elnöke, Igor Szmirnov azzal vádolta a moldovai kormányt, hogy elmulasztotta megvédeni a transznyisztriaiakat a nacionalizmustól. Az Európai Unió külügyekért felelős biztosa, Javier Solana az erőszak és a provokációk abbahagyására figyelmeztette a szemben álló feleket. Kifejtette, hogy „a kormányzati épületek elleni támadások elfogadhatatlanok”. Hozzátette, hogy „a nemzetközi megfigyelők előzetes jelentésükben kijelentették, hogy a választások eleget tettek a nemzetközi elvárásoknak és megállapodásoknak, ugyanakkor még további vizsgálatok szükségesek”. A cseh elnökség mély aggodalmának adott hangot a moldovai fejlemények kapcsán, s felhívta Moldova kormányát, az ellenzéket és az embereket, hogy tartózkodjanak minden olyan cselekedettől, ami elmélyítheti az országban kialakult válságot. Az Európai Baloldal Voronin elnököt szolidaritásáról biztosította, s kijelentette, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet maga is elismeri, hogy a választások megfelelnek a nemzetközi előírásoknak. Azt azonban természetesen megértik, hogy mindenkinek joga van saját véleményét szabadon kifejezni, arra viszont nincs elfogadható indok, hogy a parlament épületén belül ilyen zavargás és rongálás történjék. Marianne Mikko, az Európai Parlament tagja, a moldovai küldöttség vezetője új választások kiírására szólította fel az illetékeseket, és hangsúlyozta az egyenlő választójog biztosítását minden moldovai számára. Az Európai Parlament bejelentette, hogy Moldova május 7-én Prágában részt vehet a Keleti Kapcsolatok csúcstalálkozóján, ahol az EU ismét felveszi az országgal a kapcsolatokat. A német szociáldemokrata Gert Weisskirchen és Markus Meckel azt állította, hogy a moldovai hatóságoknak meg kellene fontolniuk a választások ismételt megtartását, és fel kellene hagyni az olyan feltételezésekkel, melyek szerint a felkelést külföldi erők irányítják. Azt is megállapították, hogy a hatalmon lévő Vladimir Voroninnak nagy a felelőssége a tüntetések kialakulásában. Az Oroszország külügyeiért felelős orosz miniszterhelyettes, Grigorij Karaszin úgy nyilatkozott, hogy Oroszország aggódik a moldovai fejlemények miatt, míg Alekszej Osztrovszkij, az Állami Duma elnöke a nyugati titkosszolgálatokat hibáztatta, mert szerinte megpróbálták destabilizálni a FÁK tagállamaiban a társadalmi helyzetet annak érdekében, hogy az országot az NATO felé tereljék. Azt is állította, hogy a negatív folyamatokat Románia gerjeszti azért, hogy eltüntesse Moldovát, s létrehozzon egy egységes román államot. Az orosz külügyminisztérium április 8-án nyilatkozatot tett közzé, amelyben a következő állt: „A tereken kiabált szlogenekből, e megmozdulások szervezőinek kezében lobogó román zászlókból arra lehet következtetni, hogy céljuk a Moldova szuverenitása irányába tett előrelépések visszavonása. Az orosz külügyminisztérium reméli, hogy visszatér a józan ész, a következő pár nap alatt helyreállítják az alkotmányos közrendet, és a moldovaiak döntését minden felelős politikai erő el fogja ismerni.” Szergej Viktorovics Lavrov, Oroszország külügyminisztere felkérte az EU-t, hogy avatkozzon közbe, s remélte, hogy az Európai Unió és Románia vezetése – amely nyilvánosan elítélte az erőszakot – megtesz mindent annak érdekében, hogy biztosítsák, román zászlók és orosz szlogenek alatt nem fogják aláásni a moldovai állam létét. Románia osztotta az Unió véleményét, és sürgette a zavargások beszüntetését. Több ezer bukaresti gyűlt össze az Egyetem téren, hogy kinyilvánítsák a moldovai tüntetőkkel érzett szimpátiájukat. Ezen felül több száz tüntető demonstrált Románia nagyobb városaiban is, mint például Jászvásáron, Temesvárott, Kolozsvárott, Brassóban, Craiovában, Szucsávában, Bákóban, Galațiban, Nagyszebenben és Petrozsényben. Románia úgy minősítette a moldovai kormányzat intézkedéseit, hogy azokban olyan megkülönböztető, diszkriminatív elemek vannak, amelyek Moldovában a románokat sújtják. A kötelező vízumról úgy nyilatkoztak, hogy az egy erőtlen próbálkozás, ezzel együtt Moldova megsértette az Európai Unióval a vízummentességről kötött megállapodást is. Románia bejelentette, hogy nem fog ellenintézkedést tenni. Traian Băsescu elnök közölte, hogy bár Moldova megpróbál vasfüggönyt húzni a Prut mentén, ám Románia felelősségteljesen fog viselkedni a négymillió, Moldovában élő román állampolgár irányában. A román kormány megváltoztatta azt a rendeletet, ami alapján a román felmenőkkel rendelkezők (a legtöbb moldovai ebbe a kategóriába tartozik) román állampolgárságot kapnak. Az új jogszabály ezt azoknak teszi lehetővé, akiknek egyik üknagyszülője (az addigi rendelkezés nagyszülőket írt) román állampolgár volt. A kérelemre legfeljebb öt hónapon belül kell választ küldeni. A lépést a brit euroszkeptikusok azzal támadták, hogy ennek és az Európai Unió vízummentes utazási politikájának következtében több millió gazdasági menekült indul meg az Egyesült Királyságba. A román külügyminisztérium provokációnak nevezte azt a moldovai állítást, hogy Románia beavatkozott Moldova belügyeibe. A közleményben kifejtették, hogy „Elfogadhatatlan, hogy a chișinăui kommunista hatalom megpróbálja Romániára és a román állampolgárokra hárítani a felelősséget a Moldovai Köztársaság belső problémáiért”. Jurij Lucenko ukrán belügyminiszter bejelentette, hogy megnövelik a moldovai határszakaszon szolgálatot teljesítő határőrök létszámát. „Rögtön a Chișinăuban történő események kirobbanását követően az Odesszai területen az ukrán határőrség jelentős mértékben megnövelte jelenlétét az ukrán–moldovai határszakaszon. Ennek az volt a célja, hogy megakadályozzák, hogy ukrán nemzetiségű fegyveres szélsőségesek jussanak be Ukrajna területére.” Ukrán rendőrök és vámosok két moldovai állampolgárt vettek őrizetbe, mivel állítólag részt vettek a moldovai vezetés eltávolítására irányuló előkészületekben. Egy héttel később megtörtént kiadatásuk. Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériumi szóvivője, Robert Wood a következőket mondta: „Alapjaiban véve egyetértünk az EBESZ megállapításaival”. Asif Chaudhry, az események utolsó napjaiban Moldovába küldött amerikai nagykövet aggodalmát fejezte ki a letartóztatások miatt. Hallgatók és aktivisták karókat állítottak fel Bostonban, New Yorkban és Washingtonban, mindezzel tiltakozva a hatalmon lévő Kommunista Párt győzelme ellen. ## A zavargások utáni hónapok A zavargások után politikailag megosztott maradt az ország. A parlament nem tudta megválasztani az új köztársasági elnököt, ezért azt feloszlatták, és új választásokat írtak ki. A július 29-én megtartott választásokon újra a kommunisták nyertek, de csak 45,1%-kal. Így mindössze 48 képviselőt delegálhattak a 101 fős parlamentbe, és még távolabb kerültek attól, hogy ők választhassák az elnököt. Az ellenzéki pártok létrehozták a Szövetség az Európai Integrációért elnevezésű tömörülést. ## Öröksége - A zavargásoknak emléket állítva tervezik egy Szabadság Emlékműve elnevezésű alkotás felállítását. - Stela Popa 100 de zile című regényét (, 464 oldal) 2010. április 7-én, a zavargások kirobbanásának első évfordulóján mutatta be. - A román szenátus Valeriu Boboc-díjat alapított, amelyet évente adnak át. ## Képek ## Fordítás

Hirtelen szívmegállás

A hirtelen szívmegállás egy azonnali életveszélyt jelentő kórkép, amely gyors és szakszerű beavatkozások hiányában – sőt ezek mellett is – a szív pumpafunkciójának és ezzel a vérkeringésnek a hirtelen megszűnését jelenti, aminek következtében megszűnik az életfontosságú szervek oxigénellátása. A hatékony beavatkozásra csak nagyon rövid idő, 3–5 perc áll rendelkezésre, a hosszabb idő visszafordíthatatlan agy- és szívkárosodásokhoz vezet. A hirtelen szívmegállás leggyakoribb oka a szív koszorúereinek betegsége. A szívmegállás a klinikai halál szinonimája. A szívmegállást klinikailag rendszerint a tapintható pulzus hiánya alapján diagnosztizálják. A szívmegállás még nem azonos a szívhalállal, de a beavatkozás hiánya azt eredményezi. Mivel a szívmegállás következményei sikeres újraélesztés után is kedvezőtlenek, erőfeszítések történtek arra, hogy hatékony stratégiákat dolgozzanak ki a szívmegállás megelőzésére. Tekintve, hogy a szívmegállás vezető oka a szív vérellátásának elégtelensége (iszkémiás szívbetegség), komoly erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy népszerűsítsék az egészséges táplálkozást, a testmozgást, és visszaszorítsák a dohányzást. A szívbetegségek kockázatával bíró páciensek esetében szükség van bizonyos jellemzők fokozott orvosi figyelemmel kísérésére, ilyenek a vérnyomás karbantartása, a vér koleszterinszintjének csökkentése, és egyéb orvosi kontroll- és terápiás tevékenységek. ## A hirtelen szívmegállásról általában A hirtelen szívmegállás egy azonnali életveszélyt jelentő kórkép, amely gyors és szakszerű beavatkozások hiányában – sőt ezek mellett is – halálhoz vezethet. Az okok egy jelentős része olyan visszafordíthatatlan elváltozás, hogy a gyors beavatkozás sem segíthet, ilyen például a súlyos akut szívinfarktus. Többségük azonban nem ilyen, ezért a szívműködés újraindítását – az egyéb újraélesztési (reszuszcitációs) eljárásokkal együtt – minden esetben meg kell kísérelni. Magyarországon a szív- és érrendszeri halálozások nagy része hirtelen szívmegállás (hirtelen szívhalál) miatt következik be, amely 20- halálát okozza évente. A szívmegállás utáni, mintegy 3-5 percen belül gyorsan, határozottan és a laikustól is elvárható szakszerűséggel eljárva, még meg lehet menteni az eseményt elszenvedő életét. Ez az újraélesztés (cardiopulmonaris resuscitatio). A hirtelen szívmegállás (hazánkban átlagosan 70 eset naponta) nem azonos a szívinfarktussal, bár az is okozhatja. A vér, ha leáll a keringése, nem tudja oxigénnel ellátni a testet. Az oxigén hiánya agykárosodásokhoz vezethet, aminek jele az eszméletvesztés, majd légzési elégtelenséget okoz. Ha ez az állapot 5 percnél tovább tart, az visszafordíthatatlan agy- és szívkárosodásokhoz vezet. A legjobb túlélési esélyek eléréséhez és az idegrendszeri károsodások kivédéséhez gyors és határozott beavatkozásokra van szükség. A hirtelen szívmegállás orvosilag olyan sürgősségi eset, amely azokban az esetekben talán visszafordítható (reverzibilis), ha a beavatkozás időben, korán történik. Ha a hirtelen vagy váratlan szívmegállás halállal végződik, az elnevezése hirtelen szívhalál. A hirtelen szívmegállás kezelése – a kardiopulmonális újraélesztés (resuscitatio) – a keringés és légzés külső, mesterséges beavatkozás útján történő fenntartását jelenti, amelyet defibrillációs beavatkozás (sokk; a ritmuszavar áramütéssel való megszüntetése) követ, ha sokkolható („kiüthető”) szívritmuszavar marad fenn. Amennyiben az első beavatkozásokkal még a veszélyes, de kiüthető (defibrillálható) ritmuszavar állapotáig sem sikerül eljutni, a klinikai halál elkerülhetetlen. ## Osztályozása A szívmegállás sokkolható és nem sokkolható kategóriákba sorolható, az EKG vizsgálati görbén megfigyelhető ritmus alapján. Ez arra vonatkozik, hogy az adott típusú ritmuszavar kezelhető vagy nem defibrilláció alkalmazásával. A két elektromosan sokkolható („kiüthető”) ritmuszavar a kamraremegés (kamrai fibrilláció) és a pulzushullám nélküli kamrai eredetű túl szapora szívverés, míg a két nem sokkolható ritmuszavar a szisztoléhiány ("néma szív"; a szív összehúzódásinak szünetelése) (asystolia) és a pulzushullám nélküli elektromos aktivitás. ## Jelek és tünetek A szívmegállás a szív pumpafunkciójának hirtelen megszűnését jelenti, aminek nyilvánvaló jele a tapinthatatlan pulzus. Gyors beavatkozással a szív általában újraindítható, de beavatkozás nélkül csaknem minden esetben halálhoz vezet. Bizonyos esetekben más súlyos betegségek várható kimenetele a szívmegállás. Az agyi vérellátás elégtelensége miatt a beteg öntudatlan állapotba kerül, és légzése leáll. A szívmegállás diagnózisának fő kritériuma a keringés leállása, szemben a légzésleállással, amellyel sok közös vonása is van, de ennek pontos megállapítására sok lehetőség áll rendelkezésre. A szívmegállást átélt páciensek 10–20%-a számolt be „halálközeli élményekről”. ## Okok A hirtelen szívmegállás leggyakoribb oka a szív koszorúereinek betegsége. Nagyon sok más, szív- és nem szívbetegségből eredő állapot növelheti a kockázatot. ### A szív koszorúereinek betegsége A hirtelen szívmegállás (HSZM) mintegy 60–70%-ban a szívkoszorúerek betegségeinek tulajdonítható. Felnőttek között a HSZM leggyakoribb oka a szív vérellátási elégtelensége (az iszkémiás szívbetegség). ### Nem vérellátási elégtelenségen alapuló szívbetegségek A szív számos és nagyon sokféle rendellenessége növeli a HSZM kockázatát. Ezek közé tartozik a szívizom elfajulása (cardiomyopathia), a szívritmus időleges zavarai, a magas vérnyomás okozta szívbetegségek, a vérkeringés akadályozottsága miatti szívelégtelenség. A hirtelen szívmegállási eseteket vizsgálták át egy 25 éves időintervallumban, a 18-35 év közötti fiatalokból toborzott katonai újoncok körében. Azt találták, hogy az elemzett esetekben a szív kóros eltéréseinek aránya 51% volt, míg az esetek 31%-ában az ok ismeretlen maradt. A kórboncolással is alátámasztott okok aránya a következő volt: szívkoszorúér (coronaria) rendellenességek (61%), szívizomgyulladás (myocarditis) (20%), és túltengéses (hipertrófiás) szívizom elfajulás (13%). A keringés akadályoztatásával járó szívhibák a HSZM kockázatát ötszörösére emelik. ### Nem szíveredetű okok A HSZM-ek 35%-a nem szívproblémákkal függ össze. A legáltalánosabb nem szíveredetű okok: a trauma okozta vagy attól független (pl. emésztőrendszeri vérzés, aortarepedés, koponyaűri vérzés, drogtúladagolás, fulladás, tüdőembólia, a tüdőverőér vérrög okozta elzáródása). ### Kockázati tényezők A HSZM kockázati tényezői hasonlóak a szívkoszorúér-betegségek okozta szívelváltozásokéhoz, nevezetesen: dohányzás, kevés testmozgás, elhízás, cukorbetegség és családi halmozódás. ### A H-k és T-k A „H-k és T-k” egy mnemotechnikai (emlékeztető) rendszer két kulcsszava, amelyeket arra használnak, hogy segítsenek megjegyezni a szívmegállás lehetséges okait. #### H-k Hipovolémia – A szükséges vértérfogat hiánya Hipoxia – Oxigénhiány Hidrogénionok (H⁺) túl magas koncentrációja (acidózis) – Abnormálisan alacsony pH-érték a szervezetben Hiperkalémia vagy Hipokalémia/Hipokalemia – A káliumionok (K⁺) koncentrációjának mindkét irányú eltérése életveszélyes lehet Hipotermia – Alacsony a test maghőmérséklete Hipoglikémia vagy Hiperglikémia/Hiperglikémia – Túl alacsony vagy túl magas vércukorszint #### T-k Tabletták vagy Toxinok – Túl sok gyógyszer bevétele öngyilkossági szándékból vagy tévedésből, illetve mérgező anyagok bejutása a szervezetbe a legváltozatosabb okokból SzívTamponád – A szívburokban felgyülemlő folyadék, amely lehet gyulladásos exudátum vagy a szív sérüléséből származó vér összenyomja a szivet és akadályozza működését Túlnyomásos (szelepes) légmell – A mellhártya lemezei között minden belégzéssel egyre szaporodó levegőgyülem összenyomja a tüdőt, akadályozza a tüdőkeringést, emellett kitolja normál helyzetéből a szívet és megtöri a nagy ereket Trombózis (Szívinfarktus) – Szívroham Tromboembolizáció – A tüdőverőér fő- vagy mellékágainak eltömődése a vénás rendszerben keletkezett, és onnan leszakadt vérrög által (Pulmonális embólia) Trauma – Károsító fizikai behatás ## Diagnózis A szívmegállás a klinikai halál szinonimája. A szívmegállást klinikailag rendszerint a tapintható pulzus hiánya alapján diagnosztizálják. A diagnózis ezen módjának pontatlansága miatt bizonyos szakmai testületek, mint például az "European Resuscitacion Council" (ERC) (Európai Reszuszcitációs Tanács) leértékelte ennek a módszernek a jelentőségét. A "Resuscitatation Council" (UK), az Egyesült Királyság Reszuszcitációs Tanácsa, az ERC és az "American Heart Association" (Amerikai Szív-egyesület) javaslatának megfelelően azt javasolta, hogy a módszert csak speciálisan képzett és gyakorlott szívgyógyász szakemberek használhassák, de ilyen esetekben is szükség van még más jelek figyelembevételére, mint például az agonizáló légzés (szabálytalan, kapkodó). A keringés észlelésére különböző más módszereket is javasoltak. A "2000 International Liaison Comittee on Resuscitation" (ILCOR) (2000-es Nemzetközi Összefogás Bizottság az Újraélesztésért)^\* iránymutatásai tartalmaztak javaslatokat a segélynyújtók számára a „keringés jeleinek” kereséséhez, de éppen nem a pulzust. Ezen jelek közé tartozónak vették a köhögést, a kapkodó, görcsös légzést, a bőrszínt, az izomrángásokat és a mozgást. Azzal szembesülve azonban, hogy ezek az iránymutatások hatástalannak bizonyultak, az ILCOR jelenlegi javaslata szerint minden esetben szívmegállást kell diagnosztizálni, ha a páciens eszméletlen és nincs normális légzése. ## Megelőzés Mivel a szívmegállás következményei sikeres újraélesztés után is kedvezőtlenek, erőfeszítések történtek arra, hogy hatékony stratégiákat dolgozzanak ki a szívmegállás megelőzésére. Tekintve, hogy a szívmegállás vezető oka a szív vérellátásának elégtelensége (iszkémiás szívbetegség), komoly erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy népszerűsítsék az egészséges táplálkozást, a testmozgást, és visszaszorítsák a dohányzást. A szívbetegségek kockázatával bíró páciensek esetében szükség van bizonyos jellemzők fokozott orvosi figyelemmel kísérésére, ilyenek a vérnyomás karbantartása, a vérkoleszterol szintjének csökkentése, és egyéb orvosi kontroll- és terápiás tevékenységek. ### Kód-teamek (specialista munkacsoportok) Az orvosi zsargonban itt használt kifejezések elég speciálisak. Ilyenek a „kék kód” "(blue code)" , „incidens” vagy „karambol” "(crash)". Ezek a kulcsszavak azonnali riasztásra szolgálnak, ha egy adott intézményben vagy osztályon váratlan szívmegállásra, vagy az életfunkciók drámai romlására utaló jeleket észlelnek. Ezzel beindul egy előre kidolgozott intézkedési terven alapuló, szervezett, összehangolt és begyakorolt, komplex és gyors eljárás végrehajtása a veszély elhárítására. A munkacsoportba bevont specialisták pontos tervek és szabályrendszer alapján, egymással szigorúan együttműködve járnak el, egy „karambolterv” vagy „incidenslista” alapján. A kód kifejezést általában a váratlan szívmegállásnál használják, míg a ’’crash’’ („karambol”, „incidens”) esetenként másra is utalhat. A váratlan szívmegállás kezelését néha nevezik kódlehívásnak ("calling a code”) is. Kiterjedt kutatások kimutatták, hogy az általános osztályokon elhelyezett páciensek állapota akár már néhány órával, vagy néhány nappal azelőtt romlott, mielőtt a hirtelen szívmegállás bekövetkezne. Ezt annak tulajdonították, hogy az osztály állandó személyzete nem rendelkezett azokkal az ismeretekkel és gyakorlattal, ami képessé tette volna őket arra, hogy mérni tudják a légzési ráta elégtelenségét, ami gyakran egyik fő előjele az állapot romlásának, és gyakran 48 órával a szívmegállás előtt már megváltozhat. Erre válaszul, sok kórház az állandó személyzet számára fokozott képzést vezetett be. Számos „korai figyelmeztető” rendszert is bevezettek, azzal a céllal, hogy mérjék annak a kockázatát, melyik melyik páciens van az életfunkciók romlásának olyan szintjén, amely jelzésül szolgálhat az állandó kórházi személyzetnek. Ezen túlmenően a specialisták munkacsoportjait hatékonyabban kezdték használni, hogy javítsák már az osztályokon elvégezhető beavatkozások szintjét. Ezekbe tartoznak a következők: - Incidens (vagy "kód") munkacsoportok, „teamek”. – Ezekbe a személyzet azon tagjait jelölik ki, akik speciális ismeretekkel és gyakorlattal rendelkeznek az újraélesztésben, és a kórházban minden esetben elérhetőek a helyszíni beavatkozáshoz, ha az esemény bekövetkezik. Ehhez hozzátartozik egy állandóan készenlétben tartott és ellenőrzött speciális eszköz- (beleértve defibrillátort) és gyógyszerkészlet is. Ezek az „incidens kártyán” külön nyilvántartásban is szerepelnek. - Sürgősségi munkacsoportok. – Ezek a munkacsoportok a felelősek valamennyi sürgősségi esetért. Feladatuk a betegségük akut fázisában kezelni a pácienseket a szívmegállás megelőzése érdekében. - Kritikus esetek kezelésének külső segítői. – Az előző két team segítése mellett, ezek a csoportok felelősek a nem-specialista személyzet képzéséért is. Emellett elősegítik az információáramlást és a kapcsolattartást a különböző szintű intenzív részlegek és az általános kórházi osztályok között. Ez rendkívül fontos, mivel számos tanulmány kimutatta, hogy a kritikus esetek kezelésére szolgáló környezetből kikerülő páciensek jelentő százalékának állapota gyorsan rosszabbodik, és visszavételük válik szükségessé. A külső segítők támaszt jelentenek a kórházi osztály személyzetének abban, hogy ez elkerülhető legyen. ## Beültethető cardioverter defibrillátorok A további szívmegállási esetek megelőzésére szolgáló technológiai alapú eljárás a beültethető (implantálható) cardioverter-defibrillátorok (ICD) használata. Az eszköz beültethető a páciensbe és azonnali defibrillátorként működik aritmia esetén. Megjegyzendő, hogy az ICD-ék önálló alapváltozatainak nincs szívritmus-szabályozó ’’(pacemaker)’’ funkciója, de kombinálhatók pacemakerrel, és modern változataiknak olyan fejlett működésük van, mint a túl szapora szívritmus kivédése, vagy a szinkronizált szívműködés helyreállítása a pitvarfibrilláció megszüntetésével (kardioverzió). Egy újabb keletű munkájukban Birnie és munkatársai az Ottawai Egyetem Kardiológiai Intézetében kimutatták, hogy az ICD-ék használata elmarad a kívánatostól mind az Egyesült Államokban, mind Kanadában. Egy ehhez kapcsolódó szerkesztőségi cikkben Simpson magyarázatot ad ennek bizonyos gazdasági, földrajzi, szociális és politikai okaira. Az ICD beültetés legkedvezőbb hatású azoknál a pacienseknél lehet, akiknek súlyos iszkémiás (a szívizom vérellátási elégtelenségéből adódó) szívizomelfajulásuk van (a szisztolés vérkiáramlás 30%-nál kisebb), amint ezt a MADIT-II próba "(MADIT II – Multicenter Automatic Defibrillator Implantation Trial II)" kimutatta. ## A kezelés irányítása A hirtelen szívmegállás kezelhető az újraélesztésre (reszuszcitációra) való törekvéssel. Ez általában az alapvető élettámogatás "(basic life support/(BLS)" továbbfejlesztett szívtámogatás "(advanced cardiac life support/ (ACLS)" protokollja (egységesített kezelési eljárása), meghatározott szabályai alapján, illetve a gyermekgyógyászati továbbfejlesztett szívtámogatás "(pediatric advanced life support)/(PALS)" vagy (újszülöttkori (neonatális) reszuszcitációs program/(NPR) protokollja alapján történik. ### Cardiopulmonáris reszuszcitáció A cardiopulmonáris reszuszcitáció (CPR) kritikus szakasza a szívmegállás kezelésének. Olyan gyorsan kell elkezdeni és olyan kevés időre kihagyni, ahogy az csak lehetséges. A CPR eredményességében a legnagyobb eltérések a mellkasi kompressziók (a mellkasra kifejtett nyomások) kivitelezésének módjában mutatkoznak. A légcsőbe bevezetett csőnek (trachealis intubatio) nem volt különösebb szerepe a szívmegállás utáni túlélési arányban. 2009-ben egy vizsgálatban azt találták, hogy a mesterséges lélegeztetés rosszabb kimenetelre vezet, mint a szájüregbe helyezett, passzív oxigenizációt elősegítő eszköz. A kórházba szállítás előtti intubáció (a légcsőbe bevezetett cső) rontotta a túlélési esélyeket. A helyesen végzett laikus CPR javította a túlélési esélyeket, de a kórházon kívüli szívmegállási eseteknek kevesebb mint 30%-ában került rá sor. ### Defibrilláció A klinikusok megkülönböztetnek defibrillálható (sokkolható) és nem-defibrillálható (nem-sokkolható) szívmegállási eseteket azon az alapon, hogy van vagy nincs kamrai fibrilláció, vagy pulzus nélküli kamrai eredetű szapora szívritmus (tachycardia). A sokkolható szívritmusokat kezelik CPR-val és defibrillációval. A legtöbb kórházon kívüli szívmegállás szívinfarktust (szívrohamot) követően alakul ki, és kezdetben kamrai fibrillációs ritmussal jelentkezik. A páciensek így általában jól reagálnak a defibrillációra, emiatt ez az eljárás vált a beavatkozások központi elemévé. Ezen túlmenően, egyre szélesebb körben használatosak a nyílt hozzáférésű defibrillátorok. Ehhez hozzátartozik az automata külső defibrillátorok elhelyezése nyilvános helyeken, valamint a környezetben dolgozók kiképzése azok kezelésére. Ez lehetővé teszi a defibrilláció alkalmazását a sürgősségi szolgálatok kiérkezése előtt, ami kimutathatóan növelte a túlélési esélyeket. Bizonyos defibrillátor típusok még a CPR-nál alkalmazott mellkasi kompresszió minőségének visszajelzésére is alkalmasak, amivel bátorítják az újraélésztést végző személyt arra, hogy elég erősen nyomják a páciens mellét ahhoz, hogy ténylegesen biztosítsák a vérkeringést. Emellett kimutatták, hogy azoknál az egyéneknél, akik forgalomtól távol eső helyen szenvedték el a szívmegállást, rosszabb volt a szívmegállás utáni gyógyulás esélye. Bár ezeken a területeken gyakran vannak képzett elsősegélynyújtók, azaz a közösségnek olyan tagjai, akiket kiképeztek a reszuszcitációra, rendelkeznek defibrillátorral és hívhatók sürgősségi esetekhez, ha ilyenek történnek a hozzájuk tartozó területen. ### Gyógyszerek A gyógyszerek, jóllehet szerepelnek az útmutatókban, nem javították a szívmegállás után a páciensek túlélését. Az alkalmazott gyógyszerek közé tartozik az adrenalin (epinephrine), az atropin és az amiodaron (Cordarone). Ezen gyógyszerek vizsgálata azonban csak a kórházon kívüli szívmegállásos esetekre terjedt ki. Ugyanakkor az Amerikai Szív-egyesület "(American Heart Association; AHA)" 2010-es útmutatójában kiemelte az atropint, megállapítva azt, hogy a rendelkezésre álló adatok arra utalnak, hogy az atropin rutinszerű alkalmazásának a pulzus nélküli elektromos aktivitás (PEA) vagy az aszisztólia során nincs terápiás haszna. ### Terápiás hipotermia A szívmegálláson átesett páciensek hűtése olyan esetekben javít a kilátásokon, ha a spontán vérkeringés megindult "(return of spontaneous circulation; ROSC)", de az eszméletvesztés nem szűnt meg. Ezt az eljárást nevezik terápiás hipotermiának. Az első vizsgálatokat Európában végezték olyan egyéneken, akiket az eszméletvesztés után 5-15 perccel reszuszcitáltak. A vizsgálatban részt vevő páciensek spontán vérkeringése (ROSC) átlagban 105 perc után indult be. A pácienseket egy 24 órás időszakasz folyamán hűtötték, amikor is a célzott hőmérséklet 32 °C volt. A 137 alany 55%-ára a hipotermia kedvező hatással volt, szemben azoknak a 39%-ával, akik a reszuszcitáció utáni hagyományos kezelést kaptak. A halálozási arány a hipotermiás csoportban 14%-kal alacsonyabb volt, ami azt jelenti hogy minden hét kezelt páciens közül egynek az életét megmentették. Pontosabban a szövődmények a két csoport között nem különböztek alapvetően. Ezeket az eredményeket Ausztráliában végzett párhuzamos vizsgálatok alátámasztották. Ebben a vizsgálatban a szívmegállás után hipotermiával kezelt páciensek 49%-ánál kedvező volt a kimenetel, míg a hagyományos módon kezelteknél csupán 26%-nál. ### Extracorporalis membrános oxigenizáció (ECMO) Ez egy intenzív orvosi technika, mellyel egy gép (extracorporális, azaz a testen kívül) részben, vagy egészben átveszi a lélegzés funkcióit, a vér oxigénellátásának biztosítását a pácienstől. Az utóbbi években szórványos beszámolók jelentek meg az ECMO eszközökkel végzett reszuszcitációkról. ### Túlélési lánc Több szervezet propagálja a „túlélési lánc” fogalmának használatát. Ez a következő kapcsolódási rendszert jelenti: - Korai felismerés – Ha lehetséges a betegség felismerése azelőtt, hogy az a tényleges szívmegállás közvetlen határáig eljutna, megelőzheti a páciensnél az eset bekövetkeztét. A szívmegállás bekövetkeztének korai felismerése a túlélés kulcskérdésének bizonyult – a páciens szívmegállásos állapotban töltött minden perce megközelítőleg 10%-kal csökkenti a túlélési esélyt. - A korai cardiopulmonáris reszuszcitáció (CPR) javítja az életfontos szervek oxigénellátását, így alapvető fontosságú beavatkozás a szívmegállás kezelésében. Különösen fontos az agy oxigénellátásának biztosítása, ami az idegrendszeri károsodások kivédését teszi lehetővé. - A korai defibrilláció hatásos eljárás a kamrai (ventricularis) fibrilláció és a pulzus nélküli kamrai eredetű szapora szívritmus „(ventricularis tachycardia)” kezelésében. Ha a defibrilláció késik, a ritmuszavar aszisztóliába mehet át, amelynek a kilátásai rosszabbak. - A korai korszerű/fejlett kezelés – A korai továbbfejlesztett szívtámogatás "(advanced cardiac life support/(ACLS)" a túlélési lánc utolsó láncszeme. Ha a túlélési lánc egy vagy több fázisa kimarad vagy késik, a túlélési esélyek jelentősen csökkennek. Ezeket a protokollokat, mint eljárásokat gyakran egy Kék Kód jelzés indítja el, amely általában a szívmegállás közvetlen veszélyét, vagy annak hirtelen bekövetkeztét jelzi, vagy súlyos légzési elégtelenséget jelent. A gyakorlatban azonban a Kék Kódot gyakran alkalmazzák az életre kevésbé veszélyes állapotokra is, amelyek azonban azonnali orvosi kezelést igényelnek. ## Kórjóslat (prognózis) A kórházon kívüli szívmegállás "(out-of-hospital cardiac arrest; OHCA)" rosszabb túlélési arányt mutat (2–8% az elbocsátás és 8–22% a felvétel után), mint a kórházon belül történő szívmegállás (15% elbocsátás után). A fő meghatározó tényező a kezdetkor észlelt szívritmus. A kamrafibrillációt vagy kamrai eredetű szapora szívverést mutató egyének túlélési esélye 10-15-ször jobb, mint azoké, akiknél pulzusnélküli elektromos aktivitás, vagy aszisztólia áll fenn. Mivel a kórházon kívüli szívmegállás (OHCA) esetekben a halálozási arány magas, több programot is kifejlesztettek a túlélési arány javításának érdekében. Jóllehet a kamrai (ventricularis) fibrilláció esetében a halálozási arány magas, a defibrillátorral történő gyors beavatkozás javítja a túlélési arányt. A túlélés leginkább a szívmegállás okával függ össze (lásd fentebb). Sajátosan azok a páciensek, akik hipotermiát szenvedtek el, magasabb túlélési arányt mutatnak, valószínűleg azért, mert a hideg védő hatást gyakorol a létfontosságú szervekre a szöveti hipoxiával (oxigénhiánnyal) szemben. A túlélési arány, ha a szívmegállás valamilyen mérgező anyag (toxin) hatására következett be, nagyban függ attól, hogy sikerül-e beazonosítani a toxint, és időben alkalmazni lehet annak ellenszerét (antidotum)''. Az a páciens, aki szívinfarktust szenvedett el a bal koszorúérben keletkezett vagy elakadt vérrög következtében, kisebb túlélési esélyekkel rendelkezik. A kórházi szívmegállások arányairól készült egyik vizsgálatban az találták, hogy azoknak, akiket a beérkezéskor a kórházi ambulancia személyzete reszuszcitált a szívmegállás után, 14,6%-a túlélt a kórházi felvételig. Ezekből 59% a felvételi eljárás közben halt meg, ezek fele az első 24 órában, míg 46% túlélt a kórházból való elbocsátásig. Ebből a szívmegállás utáni túlélést illetően egy 6,8%-átlagos arány adódik. Ezek közül 89% normális agyi funkciókkal rendelkezett, enyhe neurológiai zavarokkal, 8,5%-nál volt mérsékelt károsodás, és 2%-uk szenvedett el súlyos idegrendszeri károsodásokat. Azok közül, akiket a kórházból elbocsátottak 70% volt még életben négy évvel később. A kórházon belüli szívmegállás prognózisáról készült áttekintő tanulmányban úgy találták, hogy az átlagos túlélés elbocsátás után 14%, bár a különböző vizsgálatok eredményei 0–28% között szóródtak. ## Epidemiológia A halotti bizonyítványok alapján a hirtelen szívmegállás mintegy 15%-ban a halál oka a nyugati államokban (évente az Egyesült Államokban). Az életkori kockázatok háromszor nagyobbak a férfiaknál (12,3%), mint a nőknél (4,2%) a "Framingham Heart Study" elemzése alapján. Ez a nemi különbség eltűnik a 85 éves kor betöltése után. ## Etikai, magatartási következmények Többen döntenek úgy, hogy életük végén inkább elkerülik az agresszív gyógyító eljárásokat. Egy reszuszcitációt visszautasító személy az irányadó egészségügyi szolgálati irányelvek ("advanced health care directive") lapján világossá tette, hogy szívmegállás esetén nem kíván cardiopulmonáris reszusztcitációt. Más kinyilvánított végakaratok visszautasítják az intubáció alkalmazását légzéselégtelenség esetére, vagy az összes lehetőség kizárására egyszerűen közlik, hogy hagyják őket „természetes körülmények között meghalni”. ## Fordítás

Mindennapi élet Mátyás király korában

A mindennapi élet Mátyás király korában a viszonylag békés középkori magyar fejlődés utolsó szakasza volt a mohácsi katasztrófa előtt. Az „igazságos Mátyás király” 1458. január 24. és 1490. április 6. közötti uralkodásának emlékét a magyar hagyomány az ország egyik virágkoraként őrizte meg. Ebben a korszakban az ország gazdaságilag és kulturális téren egyaránt jelentős fejlődésen ment keresztül, követte a nyugat-európai fejlődés fő áramlatait (reneszánsz, humanizmus), és az életszínvonal is emelkedett. Az ország jelentős természeti erőforrásokkal, főleg művelésre alkalmas földdel és bányakincsekkel rendelkezett. Soknemzetiségű lakossága a külső háborúk ellenére alapvetően belső békében élt. Mátyás elsősorban külpolitikai törekvései miatt erőteljesen, a megelőző időszakhoz képest mintegy hétszeresére növelte az adóterheket, ami miatt kisebb lázadásokra is sor került. Végső soron azonban a magyar és a környező népek emlékezetében ez a korszak „boldog békeidőként” maradt fenn, elsősorban a későbbi időszak katasztrófái, a Dózsa György-féle parasztfelkelés és annak leverése, valamint a török hódítás miatt. ## A korabeli Magyarország területe Mátyás király hivatalos címe a következőképpen hangzott: „Mátyás, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Kunország és Bulgária királya”. A kor szokásainak megfelelően ebben a címben olyan területek is szerepeltek, amelyeket elődei rövidebb-hosszabb időre meghódítottak, de hatalma már nem terjedt ki rájuk. Ráma, Szerbia, Galícia és Bulgária említése csak arra utal, hogy ezekről a területekről a Magyar Királyság nem mondott le. Horvátország és Szlavónia ténylegesen a Magyar Királysághoz tartozott, de Dalmácia ekkoriban már csak néhány magyar fennhatóságú szigetet jelentett. Az ország határait a 15. század elején még nem lehetett pontos vonalakkal meghatározni a térképen. A gyepűrendszer kora lassan lejárt, de az Árpád-kori állapotok továbbra is érvényesültek: északon és keleten a Kárpátok, nyugaton a Lajta, míg délen a Dráva, a Száva és a Duna jelölte ki az ország területét. Magyarország a korszak Európájában jelentős államnak számított. Horvátországgal, Szlavóniával és a Száván túli bánságokkal együtt mintegy 350 ezer négyzetkilométer lehetett a területe. (De a közhiedelemmel ellentétben soha nem mosta a partját három tenger!) ## Lakosság, nemzetiségi összetétel A lakosság létszámának meghatározása megfelelő adatok hiányában nehézségekbe ütközik. A széles körű történelmi kutatásokon alapuló legújabb eredmények is csak becslések maradhatnak; ezek szerint Magyarország népessége a 15. század végén Erdéllyel és Szlavóniával együtt és fő között lehetett. Az ország legsűrűbben lakott része a Dél-Dunántúl volt (Baranya vármegye , Somogy vármegye: , Tolna vármegye: 9978, Zala vármegye: 8816 porta). Ezt a régiót Valkó vármegye (8384), Bács vármegye (5196) és Temes vármegye () követhette. A magyar királyság soknemzetiségű ország volt. A törökök elől a szerbek és a horvátok egyre nagyobb számban menekültek Magyarországra. Folytatódott a románok bevándorlása is, főleg Erdélybe. Észak-Magyarországra szláv betelepülők áramlottak. A felvidéki városok lakossága még döntően német volt, de a forrásokban egyre több magyar és szláv név is szerepel. Erdélyben a szászok és a magyarok adták a lakosság nagyobb részét. Nagyváradon olaszok, Eger környékén vallonok éltek jelentős számban (Kistálya, Nagytálya, Noszvaj). A pápa magyarországi követe 1480-ban írt jelentésében Magyarország legfontosabb részének Erdélyt tartotta. Ennek egyik oka az volt, hogy a humanista történetírók szerint Erdélyt a rómaiak alapították. A nuncius a magyar nemeseket harciasnak tartotta, akik állandóan a fegyverforgatást gyakorolják, és ha nem zsákmányolhatnak ellenséges földön, egymástól vagy alacsonyabb rangúaktól rabolnak. Tékozlóknak, pompaszeretőknek jellemezte őket. Az itt élő németek szorgalmasak, kereskednek, kézművességgel és bányászattal foglalkoznak, fallal körülvett városokban laknak. A kunokat is megemlítette, akik ősi hitük szerint élnek. A Szerbiából és Szlavóniából beköltözött szlávok külön területeken kaptak letelepedési lehetőséget. A nagy számban érkezett cigányok kóborolnak, lopásból, csalásból élnek. Rinaldo degli Albizzi firenzei követ 1426-ban a Magyarországon élő népeket a következők szerint sorolta fel: magyarok, németek, szlávok, vlahok (a nyelvük olyan, mint a római), rácok, franciák, csehek, lengyelek, görögök. Ők településeken élnek, de vannak vándoréletet élő népcsoportok is, mint a tatárok, kunok, jászok, örmények, cigányok. A városokban, főleg Budán, jelentős zsidó népesség is élt, akik főleg kereskedéssel, pénzváltással foglalkoztak. A városlakó zsidók királyi kamaraszolgáknak számítottak, az uralkodó védelme alatt álltak. A 15. század végén közel negyven településen említenek zsidó közösségeket, létszámuk összesen húszezer alatt maradhatott. Vezetőjük a „zsidóbíró” volt, Mátyás alatt országos zsidóprefektúrát is szerveztek. A leghíresebb zsidó származású főnemes Ernuszt János kincstartó volt, a budai kereskedőből lett magyar arisztokrata. Később, a Jagelló-korban nem annyira vallásuk, mint vagyoni helyzetük miatt támadták őket. 1525-ben például Budán feldúlták Szerencsés Imre házát. ## A társadalom szerkezete A társadalmi piramis csúcsán a király állt, de nem korlátlan hatalommal. Választott király lévén különösen szüksége volt az ügyes politizálásra a nagyúri frakciókkal szemben, illetve szövetségben. Mátyás intenzíven élt lehetőségeivel, gyakran cserélgette hivatalnokait, tisztségviselőit, birtokokat adományozott és kobozott el. A kor erkölcsével nem állt ellentétben a hűség ilyetén módon történő megvásárlása, sőt az sem, hogy a király gyermeket, felesége unokaöccsét, a nyolcéves Estei Hippolitot nevezte ki esztergomi érsekké. A társadalom mindennapi életére leginkább a szigorú adóztatás gyakorolt hatást, cserében viszont az ország lakossága túlnyomórészt békében élhetett. A társadalom vezető rétegét a nagybirtokosok és a főpapok alkották. Az e korban nagy fontosságú várak mintegy fele volt a báróknak vagy mágnásoknak is nevezett nagybirtokosok tulajdonában, tizede pedig a főpapokéban. Az egyház helyzetét azonban erősítette a nekik járó tized, valamint a vallás integráló szerepe is. A társadalom alapját a földműves jobbágyok alkották, felettük a nemesek helyezkedtek el, akik a jobbágyok által megművelt birtokból éltek. A jobbágyok a föld fejében földbérrel (terragium), terményjáradékkal és munkajáradékkal (robot) tartoztak. A magyar nemesség döntő része semmiféle más gazdasági tevékenységet nem végzett, mint maximum a birtok igazgatása, aminek a jövedelmét felélték. A nagybirtokosok familiárisokat, nemeseket vagy közrendűeket is megfizettek, akik a környezetükben éltek, és szükség esetén katonailag vagy politikailag támogatták urukat, illetve a bárók különböző tisztségeivel járó tényleges hivatali vagy szervező munkát alvajdaként, vicebánként helyettük elvégezték. Ha tehették, a familiárisok is alkalmaztak másokat hasonló formában. Az egyházi birtokon a tized kényelmes bevételi forrásnak számított. Helyenként az egyházi birtokosok még ennek beszedésével sem maguk foglalkoztak, hanem kiadták bérletbe nemeseknek vagy városi polgároknak, akik kifizették a meghatározott összeget, majd saját maguknak beszedték az egyházi adót. A magyarországi városi és mezővárosi polgárság bevételei is elsősorban a földből származtak, a kereskedelem és a céhes ipar erősen háttérbe szorult. A városokban és a nagyobb birtokokon ekkor már napszámosok is dolgoztak, akik a bevándorló szegények, nincstelen zsellérek közül kerültek ki. Napi bérük 5–9 dénár körül mozgott, azaz 20 napszám felelt meg egy aranyforintnak, egy ökör átlagos árának. A falvakban kézművesek, kovácsok, szabók, cipészek is dolgoztak. A szellemi foglalkozásúak (jegyzők, tanárok, írnokok) általában a familiaritás rendszerében helyezkedtek el a király, valamelyik báró vagy alacsonyabb rangú nemes szolgálatában, ezért ez nem tekinthető még valódi munkaviszonynak. ### A társadalmi mobilitás A társadalmi mobilitás Mátyás idején javult Magyarországon. Ennek eklatáns példái a jobbágyszármazású Bakócz Tamás, aki a püspökségig vitte, még a pápai címre is esélyes volt, és Kinizsi Pál, aki szintén nagyon egyszerű sorból származva lett korának legjelentősebb hadvezére. Vitéz János, Ernuszt János is azok közé tartozik, akiket a régi uralkodói réteggel szemben jutottak hatalomhoz. Különösen uralkodása második felében törekedett az alacsonyabb származású, tehetséges embereknek képességeikhez méltó lehetőséget adni. 1471 után az országos méltóságot viselők 52,6% származott a régi bárói családokból, 47,4% Mátyás új arisztokráciájából. ## Vallás A 15. század második felének reneszánsz pápái elvilágiasodottak voltak. Az egyház külső és belső romlottságának gátat vetni nem tudtak és nem is akartak. A középkori egyház romlottságával függött össze, hogy sokan külső és gépies módon keresték az üdvösséget. Az evangéliummal nem kellőképpen szolgáló egyház tagjai ott kerestek vallásos vigasztalást, ahol találtak. Ilyen volt az érdemszerző "jó cselekedetek" előtérbe kerülése. Az itáliai származású hitszónok és inkvizítor, Kapisztrán János a jó cselekedetet, mint a törököktől és a huszitáktól megszabadító eszközt ajánlotta. Temesvári Pelbárt ferences szerzetes különösen a Mária-kultusznak volt lelkes híve és terjesztője. ### A nép A legnagyobb összetartó erőt a mise jelentette. A vasárnapi istentiszteleten gyakorlatilag mindenki megjelent, a fontosabb közösségi ügyeket is itt lehetett megvitatni. A latin nyelvű misén bizonyos részeket a hallgatóság anyanyelvén mondtak el. Egy ügy irataiból kitűnik, hogy a hívek rendszeresen jártak misére és zsolozsmára; gyóntak, áldoztak. A kötelező adományok mellett (tized) papjaikat is bőkezűen eltartották. Gyermekeik a plébánia kezelésében lévő iskolában tanultak alapfokon. A templomnak volt gondnoka is, aki felügyelt a vagyonra. A népvallási kegyesség Jézus Krisztusban az utolsó ítéletre megjelenő bírót látta, de a kegyelmet Máriánál és a szenteknél kereste. A Mária-kultusz és vele a szentek és angyalok tisztelete egyre magasabb fokra emelkedett. Virágzott az ereklyekultusz és a csodatevő ereklyék nagy megbecsülésben álltak. 1502-es adat szerint csak a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilika oltárán kb. hatvan ereklyetartó volt. Az európai országokhoz hasonlóan Magyarországon is számos templom vagy apátság ereklyéje vonzotta a zarándokokat. Módosabb magánemberek is hozzájuthattak apróbb ereklyékhez. ### A papság A püspökökön kívül a kanonokok és főleg a városokban, mezővárosokban működő plébánosok – mivel gazdag javadalmak felett rendelkeztek – anyagilag jól el voltak látva. Velük szemben a szegény falusi papok és a kisegítő papok anyaga helyzete azonban siralmas volt. A szerzetesek nem minden esetben tartották be vallásuk előírásait, és kocsmáztak is. Ezt még elnézték nekik, de előfordult az is, hogy nem a kolostorukban, hanem a kocsmában "mondták a misét". Egyesek annyira berúgtak, hogy alig találtak vissza a kolostorukba. Feljegyzések szerint pl. 1517-ben a körmendi ágostonos szerzetesek ellen Bakócz Tamás esztergomi érsek vizsgálatot indított, mert a hívek elégedetlenek voltak velük túlzott alkoholfogyasztásuk, botrányos „nőügyeik” miatt. Végül el kellett hagyniuk kolostorukat, helyükre obszerváns ferencesek kerültek. Bár az átlagember figyelembe vette az egyházi és vallási előírásokat, a papságnál a "barátnők" tartása sem volt ritka jelenség. 16. századi adatok alapján például az esztergomi egyházmegyében az alsópapság nagy része megosztotta az ágyát valakivel. A főpapság, illetve a papság felsőbb körei is inkább világi, mint egyházi életet éltek. A püspökök tagjai voltak a királyi tanácsnak és bíróságnak. A kamaraigazgatók is a püspökök közül kerültek ki Mátyás idején. A legfontosabb kormányzási szervnek, a kancelláriának a vezetője minden esetben főpap volt. A püspökök nemcsak a feudális állam igazgatásában vettek részt, hanem az ország fegyveres védelmében is. Számtalan törvény és királyi rendelet tette lehetővé, hogy a főpapok a saját költségükön, jövedelmük nagyságának arányában egy-egy bandériumot állítsanak ki. Mátyás idejében Magyarországnak tizenkét annyira "zsíros püspöksége" volt, hogy mind a katonaságuk számát, mind jövedelmük nagyságát és terményeik bőségét tekintve a főurakéhoz lehetett csak mérni. Főuraknak is számítottak; nagy és fényes udvartartásuk volt. ## Ünnepek, naptár, óra Az ünnepek ebben a korban csaknem mind egyházi jellegűek voltak. A legfontosabbak a karácsony, a húsvét, pünkösd, az úrnapja és a helyi templom védőszentjének ünnepe voltak. Emellett több mint ötven jeles napról emlékeztek meg, amelyeket a tartományi zsinatok határoztak meg. A dátumokat nem annyira a naptári évhez, hanem egy jeles eseményhez (például koronázás) kapcsolták. A napokat a szentek ünnepei alapján adták meg. Ezekhez kapcsolták a beszolgáltatások idejét és a bírósági határnapokat is. A múló órák követésében ekkor még az antik módszert folytatták, a nappalt és az éjszakát 12-12 kánoni órára osztották fel, amelyek hossza az évszak szerint változott. A mechanikus órák megjelenésével kezdték a napot 24 egyforma hosszú órára osztani. Megjelentek a napórák helyett a mechanikus toronyórák is, kezdetben például Bártfán, Besztercebányán, Pozsonyban és Sopronban. Továbbra is használtak még homok- és vízórákat. ## Gazdasági élet ### Állami bevételek A királyi kincstár bevétele Mátyás uralkodása idején évente 500-750 ezer forint között lehetett. Az uralkodó kül- és belpolitikai céljai elérésének érdekében energikusan igyekezett adóbevételeinek növelésére, stabilizálására, de ennek ellenére a jövedelmek rendszertelenül érkeztek be a kincstárba. Az éves bevétel maximuma 900 ezer forint körül lehetett. Európai összehasonlításban ez nem volt sok, hiszen például a francia kincstár bevételei ekkoriban és között voltak, Velence pedig 1464-ben dukát bevételt könyvelhetett el. (A dukát értéke majdnem azonos értékű volt a magyar forinttal.) II. Mehmed oszmán szultán bevételei 1475-ben dukátot értek el. A magyar király bevételei a hadsereg fenntartására is csak szűkösen voltak elegendők. Egy zsoldos lovas katona havi bére 3, egy gyalogosé 2 forint volt, azaz a tízezer lovasból és ötezer gyalogosból álló hadsereg évi zsoldja összesen 480 ezer forintot tett ki, ami elvitte a költségvetés nagyobbik felét. Ezért az uralkodó – hasonlóan a legtöbb európai országhoz – állandó pénzhiánnyal küzdött. A kincstár bevételeinek alapját a jobbágyok befizetései jelentették, aminek fő formái az adó, a robot, tized (dézsma), kilenced, ajándék voltak. A király állandóan törekedett a bevételek emelésére, ezért az adók nevét időnként megváltoztatták, hogy a korábban bizonyos adók alól nyújtott mentességek érvényüket veszítsék. 1467-ben megváltoztatták az adószedés rendszerét abban a tekintetben is, hogy már nem portánként, hanem családonként kellett fizetni, így az együtt élő családok nem élvezhettek könnyebbséget. Eltörölték az erdélyi jobbágyok 1366 óta érvényes adómentességét is, ami közvetlenül vezetett az erdélyi lázadáshoz. Átalakították a külkereskedelmi vámot, a harmincadot (tricesima) is: koronavámnak (vectigalia coronae) nevezték el, és itt is eltörölték a korábbi kiváltságokat. Minden országgyűlésen megígérték, hogy rendkívüli adót nem szednek be, de aztán a valóságban különböző rendkívüli okokra hivatkozva évente kétszer-háromszor mégis rendkívüli adót vetettek ki. Egészében véve az állami adók Mátyás uralkodása alatt éves átlagban a korábbi időszak adójának mintegy a hétszeresére, 660%-kal emelkedtek, ami súlyos társadalmi következményekkel járt. A parasztporták száma a Zsigmond korabeli 400 ezerről csaknem a harmadára zuhant. Az üresen maradt jobbágytelkek egy része nem maradt műveletlen, csak nem lakott rajta senki, csupán dolgozni jártak oda. Így az államnak nem fizettek adót, csak a földesúrnak kellett megadni a bérleti díjat. ### Mezőgazdaság Az ország gazdaságának alapját a hatalmas, termékeny földterületek jelentették. Az itt megforduló külföldiek, például Pierre Choque 1502-ben, 12 évvel Mátyás halála után, beszámoltak arról, hogy Magyarország nagy alföldjein bőven terem a gabona. A 14. században bekövetkezett időjárásváltozás, a kis jégkorszak Magyarországon a hideg telek mellett elsősorban a nyári csapadék növekedésében nyilvánult meg, ami jót tett a termésnek, a legelők több állatot tudtak eltartani. Az Alföldön a lakosság az év nagy részében a Tisza áradásai következtében hatalmas vízterületekkel élt együtt. Jelentős volt a halászat; az ország leghíresebb hala a viza volt. A gabona mellett például dinnyét és tököt termesztettek számos változatban. Télen feltöltötték a jégvermeket a nyári hűtési célokra. A földművelés mellett jelentős volt a vadászat is. A fő zsákmányállatok a fácán, a fogoly, a rigó és a fajd voltak, a külföldön nagyra becsült szalonkát nem is vadászták. Az erdők bőségesen adtak tűzifát. Fontos volt a méztermelés, cukrot még nem használtak. #### Állattenyésztés A bányakincsek és a bor mellett Magyarország legismertebb exportterméke a szürkemarha volt, de birkát is nagy mennyiségben exportáltak. Herberstein Zsigmond, a jeles humanista, osztrák diplomata leírása szerint a 15. század végén, a 16. század elején Magyarországon óriási bőségben tenyésztettek marhát, lovat, juhot, kecskét, és ezek nagy részét a környező államok mellett távoli külföldre is elhajtották. Herberstein szerint egyedül a Bécs felé vezető úton évente 80 ezer marhát tereltek, nagyrészt távolabbi célok irányába. Más források más számokat adnak meg, Oláh Miklós szerint a Bécsben évenként kétszer tartott marhavásárra esetenként mintegy harmincezer állatot vittek ki, és még legalább ennyit Itáliába és Morvaországba. A szürkemarha legnagyobb átvevőjének Velence számított. Az állatkereskedelemnek stratégiai jelentősége is volt, Mátyás király például az osztrák háborúk idején azonnal leállíttatta az exportot. ### Bányászat Ebben a korban Magyarország aranybányászata az akkor ismert világ – főleg Európa és Afrika bizonyos részei – termelésének közel egyharmadát adta, az évi kitermelés elérte a másfél tonnát. Az ezüstbányászat is jelentős volt. Ebből az ércből Csehországban és Szászországban is jelentős mennyiségben hoztak a felszínre, ennek ellenére az európai ezüst negyede Magyarországról származott. Az élelmiszerek tartósításához is feltétlen szükséges sóból sokat bányásztak Erdélyben, valamint tengeri sót is szállítottak az országba az Adriáról. ### Kereskedelem A megtermelt mezőgazdasági termények és kézműipari cikkek nagyrészt a vásárokon cseréltek gazdát. Az élelmiszerek nagy része nem került forgalomba, hanem a parasztok, illetve főleg uraik, a nemesek élték fel azt. A városi és falusi kézművesek a vásárok mellett természetesen szívesen látták a műhelyükbe látogató vásárlókat is. A külföldi áruk közül leginkább a luxuscikkek, ékszerek, értékesebb fegyverek, ruha, könyv, különleges fajtájú ló került a kereskedelmi forgalomba. ### Hírközlés Postaszolgálat ekkoriban még nem létezett. Időnként, például Debrecenben 1478-ban és 1512-ben a mészárosok kaptak kiváltságot arra, hogy postát továbbíthattak, mert ők gyakran voltak úton kereskedelmi céllal. Az urak általában saját futárral továbbították üzeneteiket. Külföldre a hírek továbbítását elsősorban a követségek tagjai és a kereskedők végezték. Gyakran és meglepően gyorsan terjedtek a szóbeli hírek is, de ezek ellenőrzése nagy nehézségekbe ütközött. Sok esetben előfordult, hogy az ország elleni nagy támadásról terjedtek el rémhírek, pedig mondjuk csak egy kisebb török csapat tört be az országba fosztogatás céljából. A hírvivők napi 20–25, kedvező körülmények között 35–40 kilométert tudtak megtenni naponta. A Velencei Köztársaság fennmaradt irataiból kiderül, hogy Budáról Velencébe 2–3 hétre volt szükség a levelek megérkezéséhez. ### Közlekedés A lakosság nagy része, a parasztság szinte soha nem hagyta el a lakóhelyét, más részük azonban foglalkozása miatt rendszeresen utazott. A király és kísérete rendszeresen járta az országot; a nemesek gyakran vonultak hadba, illetve gyűléseken vettek részt. A kereskedők vásárokra jártak, a hívők a templomokba vagy időnként távolabbi zarándoklatokra indultak. A magyarországi utak rendkívül rossz állapotban voltak, a külföldi követek egybehangzó feljegyzései szerint szinte járhatatlanok voltak. A jobb utak a római korból megmaradt alapokon kaviccsal vagy mésszel voltak megerősítve; ezeket öttevénynek nevezték. A földesúri birtokokon áthaladva gyakran útpénzt és hídvámot is kellett fizetni. A legfontosabb útvonal a Budát Béccsel összekötő országút volt. A magyar kocsi ekkoriban vált nemzetközileg is ismertté. A Magyarországon járó utazók legtöbbje megemlékezik erről a járműről. A firenzei követ szerint a négykerekű kocsival a Bécs–Buda-távolságot egy nap és egy éjszaka alatt lehet megtenni. Lovakat nyáron egyszer, télen kétszer váltottak. Ez rendkívül gyors utazásnak számított. Az utazáshoz ekkoriban is kellett egyfajta „útlevél”. Ezt akkor salvus conductusnak („menlevél”) hívták, és nem országokra szólt, hanem az adott nagybirtokra, amelynek a tulajdonosától kellett kérni. A legtöbbet utazók nagyrészt kereskedők, zarándokok, katonák, diplomaták voltak. A magyarországi zarándokok leginkább Rómába, Aachenbe utaztak, de eljutottak Santiago de Compostelába és a Szentföldre is. Ezek az utazások jelentős összegbe kerültek és sok veszéllyel jártak, ezért leginkább csak elszánt és tehetős emberek indultak útnak. ### Pénzrendszer A Mátyást megválasztó gyűlésen új pénz verését is elrendelték. Az árfolyam 1 aranyforint = 200 ezüstdénár = 400 obulus volt. 1462-ben rontották az ezüstpénzek pénzlábát, már csak 300 dénár vagy 600 obulus ért egy aranyforintot. 1463-ban az 1 aranyforint = 100 dénár = 200 obulus arányt vezették be. A pénzpiacon jelen volt a garas is, ami húsz aranyforintnak felelt meg. Ezzel közel ötven évre állandósult az aranyforint-dénár árfolyam, és a kincstár a pénzkibocsátás szabályozásával is elősegítette a gazdaság stabilitását. A reform eredményeként az 1470-es években 10%-ról 4–5%-ra csökkentek a kamatok. Egyre határozottabban elváltak az exporttal (főleg belföldi kereskedők) és az importtal (főleg külföldiek) foglalkozó gazdasági szereplők. Az állatkivitelből a mezővárosi polgárság jelentős vagyont halmozott fel. A külföldi tőkések pedig a Magyarországra hozott áruk ellenében jó pénzt kaphattak. A külkereskedelem révén nőttek az állami vámbevételek, valamint a kereskedővárosokból származó adóbevételek is. Szerették volna elérni az ország pénzügyi egységét, de ez nem sikerült, az országban – más európai országokhoz hasonlóan – többféle külföldi pénz is kereskedelmi forgalomban maradt; az ország nyugati részein főleg az osztrák, Erdélyben a török pénzek. ## Igazságszolgáltatás A mindennapi élet jogi szabályozását elsősorban nem a törvények, hanem az íratlan szokásjog nyújtotta. Az országgyűlési határozatok, törvények csak lassan vagy egyáltalán nem jutottak érvényre a – területenként is különböző – joghagyomány ellenében. A 14. század második felétől a budai jog határozatait számos más településen átvették és használták is. Mátyás 1485-ben hozott törvényeibe ezért is együtt kerültek be elemek a régi szokásjogból és az új rendelkezésekből is. II. Ulászló magyar király megbízásából Werbőczy István foglalta elsőként írásba a szokásjogot Tripartitum néven. A 15. században gyakori volt a pereskedés a hétköznapokban. Teljes jogképességük csak a nemeseknek volt. Jobbágyok esetében a földesúr, azaz az úriszék döntött. A városi polgárok esetében a település bírája volt a döntő fórum, az egyházi személyek esetében pedig az egyházi bíróságok. Gyakran előfordult, hogy az idő előrehaladtával, az indulatok csökkenésével a felek a költséges s gyakran mindkét félre veszélyes, viszont általában nagyon lassan döntő bíróságok helyett köztiszteletben álló személyekhez fordultak egyfajta békéltető eljárás végett, és ekkor az ilyen „fogott bírák” döntöttek. A nemesek számára vitás ügyeikben több fórum is rendelkezésükre állt: a nemesi vármegye bírósága, a nádor, a „különös jelenlét” bírósága (elvileg a kancellár, gyakorlatban a helyettese), a „királyi jelenlét” (országbíró) vagy a „személyes jelenlét” (maga a király) bírósága előtt. Mátyás ez utóbbi kettő összevonásával és királyi személyes jelenlét elnevezéssel a személynök vezetése alatt új központi kormányszervet hozott létre. A bírósági munka csak szakaszosan folyt. A korszak egyik leggyakoribb bűnténye a hatalmaskodás volt, amikor a nemes urak földbirtokvitáik során egymás falvait támadták meg – mely támadásoknak elsősorban az ott élő jobbágyok látták a kárát. Gyakori volt ilyenkor a rablás, gyújtogatás, a nők elleni erőszak. Az ilyen viták kivizsgálása évekig tarthatott. Az „egyszerű” köztörvényes bűnözők – rablók, gyilkosok, tolvajok – ügyeit általában a helyi földesúr bírálhatta el, sokkal gyorsabban. Számos oklevél maradt fenn, amelyben a király jogot adott egy-egy nagyúrnak, hogy birtokán akasztófát és/vagy más kivégző- és kínzóeszközöket állíthasson fel a gonosztevők, gyújtogatók, méregkeverők, ráolvasók, boszorkányok, sírrablók megbüntetésére. A birtokviták miatt számos esetben fordult elő az oklevelek hamisítása is, olykor tömeges méretekben, ami a történészek munkáját is megnehezíti. Ez a bűncselekmény – kitudódása esetén – mindig kivégzéssel járt. Szigorúan büntették a házasságtörést is, a férj ilyen esetben büntetlenül megölhette feleségét és a csábítót is. A még el nem fogott bűnözők nevét a megyei közgyűlésen nyilvánosságra hozták, írásba foglalták, és fej- és jószágvesztésre ítélték őket. Bárhol tűntek is fel az ilyen emberek az országban, mindenkinek joga volt őket elfogni, megkínozni, kivégezni, vagyonukat elvehették, és emiatt senki nem vonhatta a végrehajtókat felelősségre. Számos város is pallosjogot kapott, ami rögtönítélő bíróságot is jelentett. ## Urbanizáció A városi ház őse az országszerte épített „hosszúház” típusú falusi ház volt, amelynek fő jellegzetessége, hogy a szoba-konyha-kamra lakórész, valamint a gazdasági rész egy tető alatt, az utcára merőlegesen helyezkedett el, oromzatával az utca felé. Mellette húzódott a kocsibejáró a hátsó gazdasági traktushoz. Szélesebb telkeken előbb-utóbb két hosszúházat építettek egymással szemben, ezek fogták közre a kocsiutat. A kocsibejárót később beboltozták, és felette emeleti részt alakítottak ki. Budán az első emeletes kőházak a 13. században épültek. Később a gazdag polgári házak földszintjén az egykori lakóhelyiségekből bolt, műhely, raktár lett. Az emeleten díszes fogadóhelyiséget alakítottak ki, e mellé kerültek a lakóhelyiségek. A 14–15. században a leggazdagabb polgárok házai késő reneszánsz stílusú palotává alakultak, a középső udvart loggia szegélyezte. Pierre Choque szerint Buda házait az ott lakó németek, firenzeiek, velenceiek itáliai stílusban építették. A budai polgárházak Mátyás korára mintául szolgáltak más magyarországi városok, így Kassa, Pozsony, Sopron, Lőcse, Besztercebánya, Selmecbánya, Bártfa, Eperjes, Pécs, Győr, Brassó, Nagyszeben, Beszterce építkezéseihez is. ## Az élet szakaszai A modern történelmi kutatások is csak kevés adatot tudtak feltárni a 15. századi magyarok átlagéletkoráról. Ez nem lehetett több mint 45–50 év, de inkább kevesebb. Az oklevelekből kikövetkeztethető, hogy a nemesi családokban született fiúk fele meghalt a felnőttkor elérése előtt. A lányokról, illetve a jobbágycsaládokról nincs adat, de ők sem lehettek szerencsésebbek. A generációs korátlag 30–35 év körül mozgott. Az egyházi büntetésekről szóló feljegyzésekből derül ki, hogy az abortuszt ekkoriban is gyakorolták. Azokban a nemesi családokban, ahol több fiúgyermek született, az egyik fiút gyakran egyházi pályára adták. Így nem osztódott tovább a birtok, és ha később mégis a kihalás fenyegette volna a családot, az illető fiú kiléphetett az egyházi kötelékből, és átvehette a családfői posztot. Ebben a korban a gyerekekről nem tartották fontosnak feljegyezni, pontosan melyik nap jöttek a világra, legfeljebb a királyi családokban, ahol az utódlás kérdése fontos volt. Ha egy hivatalos ügyben szükségessé vált az életkor megbecsülése (leggyakrabban a nagykorúság megállapítása lehetett vitás), akkor a vizsgálat során meghallgatták a családtagokat, ismerősöket. Emellett „szemrevételezéssel” is elősegítették a döntést. Egy Cillei Ulrik bán elé került örökösödési ügyben ily módon állapították meg egy gyermeklányról, hogy „lélekre és látványra” tízéves körüli lehet. Az ilyen – a szellemi és testi fejlettséget megállapító – vizsgálat eredményéről úgynevezett „idő látott” okiratot állítottak ki. A lányokat már 12 évesen érettnek nyilvánították a házasságra, bár a fiatal asszonyok nagy része belehalt a gyerekszülésbe. Magyarországon is szokás volt – hasonlóan Európa más országaihoz –, hogy a családfők főleg „birtokpolitikai” okokból úgy döntöttek, hogy gyermekeiknek már néhány éves korukban „lekötnek” egy menyasszonyt vagy vőlegényt. A válás ismeretlen, elfogadhatatlan volt, csak kivételes esetekben, súlyos formai okok miatt lehetett felbontatni a házasságot. A névadás rendszere családonként különbözött, saját hagyományok szerint. A jobbágyok közül sokan a földesúr vagy felesége keresztnevét adták gyereküknek, más csecsemők a település védőszentjének a nevét kapták. A Hunyadi-családban azt a Havasalföldre jellemző gyakorlatot vitték tovább, hogy egy családban több fiúgyermek is kaphatott azonos keresztnevet. Volt, amikor a fiú a regnáló király nevét kapta. A kor legnépszerűbb keresztnevei az Imre, István, János, Pál, Péter és Miklós, valamint az Erzsébet, Mária és Katalin voltak. A vezetéknevek használata is kezdett terjedni, kezdetben a nemesek körében, amikor latinul a birtok neve elé „de” előtagot tettek, és ezt az utókor már vezetéknévként értelmezi. A parasztoknál az apa nevét, egyes jellemző tulajdonságokat, a foglalkozást (vagy a felmenők foglalkozását) használták megkülönböztetésként. ### Betegségek, halál A betegségről, halálról kevés adat maradt fenn: általában csak az uralkodók esetében próbálták meg rögzíteni a halál okát. Bizonyos források arra utalnak, hogy a parasztok és a vidéki kisnemesség magasabb kort éltek meg, mint a városi polgárok és a bárók. A hideg kőházak, a nagy lakomák, a testmozgás nélküli életmód nagy szerepet játszhatott ebben. A 14–15. században Nyugat-Európában a legveszélyesebb betegség a pestis, a „fekete halál” volt. Nagy járványai Magyarországot is érintették, de itt aránylag kevésbé pusztítottak, mint a nagyobb népsűrűségű országokban. A csapás azonban itt is gyakori és súlyos volt, és gyakran összefüggött a háborúkkal, csatákkal, mint 1456-ban, amikor Nándorfehérvár sikeres védelme után Hunyadi János és Kapisztrán János is pestisben vesztette életét. Lőcsén 1453-ban, 1466-ban, 1482-ben és 1510-ben is feljegyezték a pestis támadását. 1440-ben Losonci Dezső erdélyi vajda arról írt levelet, hogy az erdélyi sókamaráknál a pestis miatt munkaerőhiány lépett fel. A halasi szék kun kapitányai a járvány miatt engedélyt kaptak Mátyás királytól arra, hogy betelepítéssel pótolják a lakosságot. Népbetegségnek számított a köszvény az urak körében a húsközpontú táplálkozás, az állandó borfogyasztás és a hideg szobák miatt is. A paralízis, szembaj, fogfájás, felfúvódás, magas láz, fejfájás mellett a betegségekről szólva rákos daganatokat is említenek a források. 1500 körül szerepel Magyarországon a szifilisz is („francvar”). Az orvoslás a népi hagyományokon és bizonyos szerzetesrendek gyakorlatán alapult. Csak néhány – Ferrarában vagy Bolognában végzett – orvos tevékenykedett az országban. A helyi borbélyok, gyógyszerészek, szerzetesek és zsidó orvosok látták el az olyan feladatokat, mint az érvágás, köpölyözés, foghúzás, sőt az amputáció. A szülést bábaasszonyok segítették. A hadjáratok során is a borbélyok igyekeztek a sebeket kezelni, de a katonák közül is sokaknak volt ebben gyakorlata. A betegeket általában az otthonukban ápolták. Kórházak ekkoriban még nem léteztek, az egyes rendek által alapított ispotályok leginkább a leprás betegek elhelyezésére szolgáltak, és a szegényházakhoz hasonlítottak. A legtöbb ispotály egy teremből és egy kápolnából állt. Külön lakhattak esetleg azok, akik tudtak fizetni az ellátásért. A késő középkori Magyarországon 90 helységben összesen 120 ispotályról és leprásházról maradt fenn adat. A halál közeledtét érezve a tehetősek igyekeztek végrendeletben meghatározni javaik későbbi felhasználását. A végrendelkezés szóban, tanúk előtt, vagy írásban is történhetett. A fennmaradt végrendeletek sok fontos információt tartalmaznak a kor mindennapi életéről, főleg a vagyonleltárokon keresztül. A tehetősebbek még a halotti torról is rendelkeztek, de voltak olyanok is, akik jótékony célokra, azaz egyházakra, tanulókra vagy szegényekre hagyták vagyonuk egy részét. A temetkezés a nyugati kereszténység rítusainak megfelelő formákat követte. Az elhunytak döntő részét abban a helységben temették el a kánoni előírásoknak megfelelően, ahol a halál érte őket, de az előkelőbbek egy részének földi maradványait kívánságuknak megfelelően esetleg távoli szülőföldjükre szállították. Sajátos magyar szokásnak számított egy ló felvezetése a temetési menetben a koporsó előtt, majd átadása fogadalmi ajándékul az egyház részére. Ez a szokás minden bizonnyal az egykori lovas temetés hagyományaiból fakadt. A koporsót széles körben használták. Gyakran téglával vagy kővel bélelték ki a sírt. A temetőket elkülönítették a településtől, de olyan esetről is fennmaradt okleveles információ, miszerint a sírhantok között táncmulatságot szerveztek. ## Tanulás, művelődés A köznép fiai ebben a korban túlnyomórészt még nem részesültek formális oktatásban. Kivételes esetekben az egyház támogatásával juthatott komolyabb iskolába egy-egy tehetséges ifjú. A tehetősebbek gyermekei leginkább káptalani, plébániai vagy városi iskolákban tanulhattak. A 15. század második felében már számos ilyen iskola működött. A színvonal már ekkor is elsősorban a tanárokon múlott. A legjobbak általában a káptalani iskolák voltak. Egyre nőtt azoknak a tanulóknak az aránya, akik ezekben az iskolákban nem egyházi pályára készültek. A káptalanok már – természetesen szerény méretű – önálló könyvtárral is rendelkeztek. Az oktatás tárgya elsősorban az olvasás és az írás volt. A diákok megtanulták a naptárverseket is, amelyek segítségével ki lehetett számolni az ünnepek pontos napját. Naponta énekeltek, szinte kizárólag egyházi énekeket. A nyelvtanulás is korán kezdődött a latin nyelv alapjainak elsajátításával. Később logikát is tanultak, ez már az iskolák középső fokozata volt. A „felsősökkel” gyakran egyénileg foglalkoztak. Az egyszerű emberek fiai felemelkedésének jellegzetes példája volt Szalkai László esztergomi érsek pályája. Egy mátészalkai foltozóvarga volt az apja, és ő eljutott a sárospataki városi iskolába. Fennmaradt az úgynevezett Szalkai-kódex, ami valójában az iskolai füzeteiből összefűzött könyv. A későbbi esztergomi érsek 14–16 éves korában már jól tudott latinul. Emellett az iskolában jogi alapfogalmakat, irodalmat és levélfogalmazást, csillagászatot, naptárszámítást, egészségügyi alapismereteket, zeneelméletet tanult. A végzős diákok számos helyen tudtak elhelyezkedni ilyen tudással. A gazdag családok gyermekei házitanítótól, nevelőktől szerezték meg alaptudásukat, és a fegyverforgatást is külön mesterek oktatták számukra. 15–16 éves koruktól már a felső fokú tanulmányaikra is gondolhattak. Az előkelők igyekeztek minél jobb oktatásban részesíttetni fiaikat, ami ekkoriban általában külföldi egyetemet jelentett. Több kísérlet is történt a magyar felsőoktatás beindítására már a 14. században. Mátyás Pozsonyban próbálkozott egyetem alapításával, de az intézmény a korábbi pécsi és óbudai kezdeményekhez hasonlóan néhány év vagy évtized működés után elhalt. Ennek egyik fontos oka volt, hogy a külföldi egyetemek magasabb presztízse miatt a magyar nagyurak továbbra is a határon túlra, leginkább Bécsbe, Prágába vagy Krakkóba küldték tanulni fiaikat. A kor műveltségi színvonaláról csak szórványos és ellentmondásos adatok maradtak fenn. Tény, hogy nemcsak számos egyházi méltóság, hanem főúr, köznemes, polgár is rendelkezett könyvekkel, amiket általában nagyra értékeltek. Ugyanakkor a kortársak feljegyeztek egy epizódot, miszerint amikor Báthori Miklós váci püspök Mátyás király előszobájában a kihallgatásra várva olvasott, emiatt a jelenlévő főurak durván kicsúfolták. ### Nyelvismeret A korszak nemzetközi közvetítő nyelve, a latin egyben a magyarországi hivatalos írásbeliség nyelve is volt. A városokban a német nyelv is közhasználatban volt. Magyarul általában csak beszéltek. Néhány magyar szó, kifejezés időnként belekerült a latin nyelvű iratokba. Az első, egészében magyar nyelvű levelek a 15. századból maradtak fenn, de nagy ritkaságnak számítanak. Mátyás király latinul, németül, olaszul, csehül és valószínűleg román nyelven is beszélt. II. Lajosról fennmaradt, hogy a magyar mellett a latint, a csehet és a németet használta, és az olasz vulgáris nyelvet is ismerte. A nagyurak, bárók nyelvtudásáról az utókor általában rossz véleményt alakított ki, de vannak ellenpéldák is. 1431-ben Milánóban feljegyezték, hogy a Zsigmond kíséretében lévő urak jól beszélnek latinul. Még a zsoldoskatonáknak is beszélniük kellett a korabeli „konyhalatint”. ## Otthon, lakás Az építkezés fő anyaga a fa volt városon és falun egyaránt, emiatt gyakoriak voltak a tűzvészek, különösen a zsúfoltabb városokban. Budán és a többi városban azonban fokozatosan terjedtek a kőből épült házak is. A 15. században nagy változások történtek a magyarországi otthonok berendezésében is. A korábban szinte egyetlen bútordarab, az ülésre és rakodásra egyaránt használt láda helyett megjelentek ruhás-, sőt könyvesszekrények is. Az asztal korábban leginkább bakokon fekvő deszkalap volt, amit használat után szétszedtek, de ekkoriban már állandó jellegű, kerek vagy szögletes asztalokat készítettek. Megjelentek a baldachinos ágyak, az egyre kényelmesebb ülőbútorok a polgári házakban is. A falakat továbbra is szőnyegek fedték, a döngölt padlózat helyett egyre gyakoribb volt a fával vagy kővel burkolt. Üveg még csak a leggazdagabbaknál jutott az ablakra, általában fatáblát, illetve nappal szárított marhabendőt használtak. A fűtés továbbra is nagy gond volt, a kőházakban a gazdagok sem tudták kifűteni az egész lakást, ezért télen általában kis helyre, a tűzhely közelébe húzódtak vissza. A Zsigmond lengyel herceget néhány éven át szolgáló budai lakóhelye fennmaradt leírásából ismeretes az is, hogyan nézhetett ki egy korabeli magyar főnemes otthona. A lakás néhány szobából állt, amihez konyha, kamrák és a személyzet szobái tartoztak. A lakóhelyiségekben deszkapadló volt, a falakat pedig szőnyegek borították, amik otthonosabbá és melegebbé tették a szobákat. Az ablakokon papírhártya volt. A hálószobában fémtükör, az asztalon könyvek, íróeszközök és egy naptár feküdt. Az étkezésekhez aranyozott tálakat, ezüstedényeket, kristályserlegeket, üvegpoharakat használtak. Világítani gyertyákkal és fáklyákkal lehetett. A kandalló gyakran füstölt a szoba felé is. A személyzet és általában a szegényebbek fém- és fakancsókat használtak, szalmazsákon aludtak. Ekkoriban már Magyarországon is nagy mennyiségben gyártották a gyakran ólommázzal kezelt sárga és vörös kerámiákat. Üvegedényeket egyelőre csak az arisztokrácia használt. Körükben gyakoriak voltak az ezüstedények – esetleg arannyal futtatva –, meg a fedeles serlegek is. A régészet által fellelt kések, kanalak és az ekkoriban újdonságnak számító villák anyaga és minősége hatalmas eltéréseket mutat. A jobbágyok házai általában fából épültek, de például Csut faluban több kőház is állt. Az Alföldön cölöpökkel megerősített, tapasztott földfalakat építettek. A fal felső része nádból és vesszőből állhatott. A régészet feltárta gerendaházak, kő- és favázas pincék maradványait is. A leggyakoribbak a 9–21 méter hosszú és 4–6 méter széles háromosztatú házak voltak. A középső helyiség volt a konyha nyitott tűzhellyel, innen nyílt az utca felé a szoba, amiben nem volt külön kályha, a másik irányban pedig a kamra. A házhoz további gazdasági épületek, istállók csatlakozhattak. Az állatokat Magyarországon nem tartották egy fedél alatt a családdal, de előfordult, hogy egyes családtagok az istállóban aludtak. A lakás berendezését ágyak, ládák, asztalok és székek tették ki, az ágyneműk, takarók és párnák már jómódot jeleztek. Az ásatások során olcsó kerámiák töredékei, valamint – általában ausztriai import – vasszerszámok, edények kerültek elő. Előfordult három generáció együttélése, de pár fős kis család is: átlagban – a sok gyerekkel együtt – nyolc körül volt az egy háztartásra jutó személyek száma. ### Higiénia A tisztálkodáshoz a módosabbak is leginkább csak mosdótálat, kancsót használtak, ritkábban fürdődézsát. Szappant házilag, étkezésre nem alkalmas hulladékzsírból főztek. A vizet ásott kutakból és forrásokból, folyókból és patakokból hordták. A nagyobb településeken ciszternákat is építettek. Budán a Duna vizét szivattyúval nyomták fel a várba. A Sváb-hegy oldalában kiépített kutakból égetett agyagból és fából készült vezetéken vezettek vizet a piactérre, a városi kúthoz. A rossz minőségű víz miatt is az emberek – ha tehették – inkább gyenge bort fogyasztottak. A szemét kezelése a városokban sok gondot okozott. Már ekkoriban is alkalmaztak szemétgyűjtő munkásokat, és lerakóhelyeket jelöltek ki. ## Öltözködés Nyugat-Európától eltérően Magyarországon nem léteztek szigorú öltözködési rendelkezések, csak a zsidók és a prostituáltak öltözködésére vonatkoztak szabályok. Ezenkívül egy törvény szerint rézsarkantyút csak azok használhattak, akiket a király lovaggá ütött, vagy a délvidéken katonai szolgálatot láttak el; valamint egy másik törvény szerint díszes rojtot a ruhájukon csak a nemesek viselhettek. A korabeli magyarországi női öltözet két alapdarabja az ing – ami egyben alsóneműként is szolgált –, valamint a szoknya vagy rokolya, illetve bő ujjú ruha volt. A felsőrészt a nyak körül kivágták, az ingvállat gyöngyökkel és hímzésekkel díszítették. Az időjárás függvényében palástot vagy női subát is hordtak. A palást aljára a gazdagok prémet varrattak. A hajat fátyol vagy főkötő takarta el, fedetlen fejjel csak a hajadonok járhattak. A ruhák anyaga, minősége képet adott viselője társadalmi helyzetéről. Csak a tehetősek engedhették meg a selymet, a brokátot, csipkét. A polgárasszonyok zártabb nyakú ruhákat hordtak, mint a nemes lányok és asszonyok. A korszakra jellemző a csípőn hordott pártaöv, esetleg arannyal, ezüsttel díszítve. A gombok és csatok is a kor jellegzetes ruhadíszei voltak. Az ékszerek közül a legnépszerűbbek a nyakláncok, gyűrűk és násfák – azaz drágaköves arany függő ékszerek – voltak. A férfiviselet alapdarabjának az ing és a nadrág számított. Estei Hippolit feljegyzése szerint a magyar ing igen hosszú és nyakánál ráncolt, az ujja végénél, a nyaknál és a mellrésznél hímzett volt. Felsőrészként az ingre dolmányt vettek, efelett mentét vagy subát, esetenként köntöst, fejfedőként pedig süveget viseltek. A nadrág lehetett színes, a térdig érő dolmányt varrhatták posztóból, de akár selyemből vagy bársonyból is, és prémmel is díszíthették. A mentét a vállukra vetve hordták az előkelők. Subát – azaz prémmel bélelt, a nyakánál zárt, gombos, hosszú köpenyt – hidegben mindenki viselt. A prém lehetett bárány, nyest vagy akár coboly, hermelin is. A süvegek, kalapok hímzettek, prémmel, gyönggyel, forgóval, tollakkal díszítettek is lehettek. Ekkoriban jelentek meg török hatásra a csizmák. A férfiak hosszú hajat, szakállt, bajuszt viseltek. A férfiviselethez ugyanúgy hozzátartoztak az ékszerek, mint a hölgyekéhez. A magyar urak öltözéke leginkább abban tért el a kor nyugat-európai divatjától, hogy a férfiak hosszú ruhába öltöztek, nem szerették a rövidre szabottakat. A parasztok ruházata általában szürke posztó harisnyanadrágból, szürke posztó hosszú ingből és tunikából állt. A latin nyelvű források kalapot (pileus) és egy pallium nevű hosszú felsőruhát is említenek. Nem volt jelentős különbség a tehetősebb parasztok és kisnemesek, polgárok ruházata között. A gazdag parasztok a külföldi posztó mellett birka- és rókaprémet is felhasználtak öltözetükhöz. A nők inget, szoknyát, fejkendőt viseltek, a gazdagabbak csipkével díszítették öltözetüket. További díszként szolgált az – akár gyöngyökkel kivarrt – párta, valamint az ahhoz hasonló mintázatú öv. A legtöbb embernek két viselete volt: egy ünnepi és egy hétköznapi. ## Ételek, italok A 15. századi Magyarországon a latin nyelvű források szerint két főétkezés volt naponta, az egyik késő délelőtt (prandium), a másik este (cena). A tehetősek leginkább marhahúst, kenyeret és bort, illetve pénteken és szombaton halat és rákot ettek. Gyakran fogyasztottak káposztát, borsót, lencsét, tojást. Vajat és olajat egyaránt használtak. A fűszerek közül a hagyma, a sáfrány, a bors és a torma voltak ismertek és népszerűek. Édesítéshez mézet használtak. Galeotto Marzio beszámolója szerint a magyarok négyszögletű asztalok mellett ettek, és minden ételt különböző mártásban tálaltak. A gazdagok változatos húsokat fogyasztottak: liba, kacsa, kappan, fácán, fogoly, seregély, borjú-, bárány-, gödölye-, disznó- és vaddisznóhús, mindenféle hal egyaránt került az asztalra. Mindenki egy tálból szedett magának kézzel, csak kést és kanalat használtak, a villa még nem terjedt el. Kenyeret mindenhez fogyasztottak. A külföldiek szerint a magyaros ételekben rengeteg volt a fűszer: a bors, a gyömbér, a köménymag, a rozmaring, a sáfrány, a szerecsendió virága, a tárkony és az illatos zöld füvek, valamint a fokhagyma, a vöröshagyma és az alma is. A korpás lisztből, rozsból, árpából vagy tiszta búzalisztből sütött kenyér a lakosság fő étele volt, ha egyáltalán volt mit enniük – a kenyér a minimális jólét jelképe volt. Budán már megjelent olasz hatásra a zsömle is. A nagyurak, bárók étkezésére példa az a fennmaradt lista, amely Szapolyai János erdélyi vajda brassói vendéglátásáról maradt fenn a városi tanács iratai között. Eszerint egy böjti napi (pénteki) prandium elkészítéséhez sózott pontyot és vizát, árpakenyeret, zsemlét, kölest, mazsolát, kökényt, mézet, olíva- és lenolajat, tojásokat, vajat, káposztát vásároltak. A másnapi lista már bőségesebb volt: ezen marhahús, a kocsonyához disznóláb, -fej és -nyelv, őz, nyúl, fogoly, borjú, ürü, juh, túzok, lúd, tyúk, mazsola, vaj, árpakenyér, illetve fűszerként sáfrány, bors, gyömbér és szegfűszeg szerepelt. ### Bor A 15. században a legjelentősebb magyar borvidéknek a szerémségi számított. A Dél-Dunántúlon, Somogyban és Tolna megyében is termeltek bort. A tokaji borvidék csak kicsit később, a 15. század vége felé kapta meg nemzetközi hírnevét, és lett a Lengyelország felé irányuló borexport központja. Oláh Miklós feljegyzései szerint „A borok közül jobb és nemesebb elsősorban az, amelyik Szerémségben, másodsorban amelyik Somogy, Baranya, Pozsony, Sopron, Eger, Borsod, Újvár, Veszprém, Zala vármegyékben, végül amelyik Erdélyben és Szlavóniában terem.” Somogy vármegye 1498-ban szőlőt ábrázoló címert kapott II. Ulászló magyar királytól. A régészet eredményei valószínűsítik, hogy az egyik korabeli borfajtánk a furmint lehetett. Ez az elnevezés vallon eredetű, és Rajna-vidéki eredetre utal, később a Szerémségből került Tokajba az odatelepülő vallonokkal. A 15. században Pozsonyban traminit is fogyasztottak. A vörösbor ekkoriban még kevésbé volt ismert és népszerű. Egy utalás szerint 1456-ban Pozsony környékén termeltek „pozsonyi pirosat”, amiből 1487-ben Estei Hippolit esztergomi érsek küldött egy hordóval Beatrix királynénak. 1489-ben Mátyás esztergomi látogatásakor az érsek szerémségi, hejcei, szentannai és ostorosi borokat szolgáltatott fel. ### Sör A sörök között ismert volt a méhser (méz és víz alkoholos erjedéke), és a márc (az említett keveréket még szőlőtörkölyre öntötték). Sört árpából, illetve a kunok kölesből („boza”) is készítettek. A „márciusi sört” márciusban főzték erősre, hogy nyárig eltartson. 1464-ben, Mátyás török elleni hadjáratára ebből szállítottak jelentős mennyiséget. A Felvidéken világos és barna sört is főztek. A külföldi söröket is kedvelték a nagyurak, 1522-ben Báthori István nádor Prágából rendelt „prágai fehér sört”. 1525-ben Gallinczer Lénárd budai kereskedő egyszerű árpasört („zalad”) és mézzel édesített árpasört („dulce”) főzött. A 16. század elején az árpasörök valószínűleg sötét színűek voltak. ### Égetett szesz A korabeli magyar szeszfőzésről alig maradt fenn adat. Az égetett szeszek gabonából vagy borból készültek. Bártfán már 1438-ban feljegyzik az iparszerű szeszlepárlást, és a következő évben Pozsonyban is élvezeti cikként említik a desztillált alkoholt. 1459-ben a felvidéki szeszfőzők éhínséget idéztek elő a gabona felvásárlásával; emiatt Mátyás is elítéli azokat a nyerészkedőket, akik szeszt főznek a kenyérsütésre, sörfőzésre és takarmánynak való gabonából. A szeszlepárlás viszonylagos elterjedtségére utal, hogy a 16. században már a Boregethew (Borégető) vezetéknév is gyakori, de a tömény italok fogyasztása a Felvidéken és Erdélyben volt igazán jellemző. A 15. századból nem ismerjük az égetett szesz magyar elnevezéseit, de feltételezhető, hogy ekkor már megjelent az égettbor szavunk. A gyümölcspálinkát, illetve a „pálinka” elnevezést egészen a 17. századig nem említik Magyarországon. ## Szórakozás Magyarországon ebben a korban a kártyajáték már igen népszerű játék volt. Emellett kockajátékkal és malomjátékkal is múlatták az időt. A sakkot is ismerték, a visegrádi, diósgyőri, nagyvázsonyi és pozsonyi ásatások során egyaránt találtak sakkfigurákat. Gyakorolták a tekejátékot is. Gyermeksírokból kerültek elő korabeli gyermekjátékok: üveg- és kőgolyók, csörgők, esztergált kőfigurák. A budavári ásatásokon Mátyás-kori, zsetonhoz hasonló csontlapokat is találtak, amiket talán társasjátékokban használtak. Agyagból, illetve nemesebb anyagból készült lovagfigurákat is találtak, amelyekkel lovagi játékokat lehetett imitálni. Az igazi lovagi tornák a felnőttek számára is látványos szórakozást jelentettek. Rendeztek lóversenyeket és birkózóviadalokat is, de csak nagyurak eseti szórakozásaként. Fontos szórakozási forma volt a vadászat, amely hozzátartozott a férfiak harcra való felkészüléséhez is. Ekkoriban még általában szabad volt a vadászat a köznép számára is, és a lakosság nagy része a gazdag vadállományból egészítette ki táplálkozását. Sokféle kézifegyver mellett hálóval, csapdával, sólymokkal is vadásztak. Széles körben űzték a halászatot is, amelyből a legfontosabb a vizahalászat volt. Ebben a korban már sok hőforrást ismertek az ország területén, amelyek körül gyakran alakítottak ki fürdési lehetőséget. A földbirtokosok igyekeztek kisajátítani maguknak az ilyen helyeket, de azért általában a lakosságnak is volt módja a szabad ég alatti fürdőzésre. A társadalmi együttlét ilyen formáit az egyház nem nézte jó szemmel, és helyenként tiltotta is, másutt viszont olyan adatok maradtak fenn, miszerint a városi tanács kötelezte a fürdőtulajdonost, hogy évi egy alkalommal ingyen nyújtson alkalmat a szegényeknek a fürdőzésre. Kedvelt szórakozás volt a táncmulatság is, sokféle magyar és külföldi táncot jártak az udvari mulatságok során. A zene a tánctól függetlenül is nagy szerepet játszott az udvarban, Mátyás több levele fennmaradt, amelyben külföldi uralkodókat kért arra, hogy küldjenek Budára zenészeket. Az urak maguk is szívesen énekeltek a terített asztalnál, Galeotto Marzio szerint leginkább a régi magyarok hősiességéről adtak elő dalokat magyarul, lantkísérettel. Állandó színház még nem volt, de az udvarban időnként rendeztek színielőadásokat. ### Prostitúció A prostitúció ebben a korban is a mindennapi élet része volt a magyarországi városokban, csakúgy, mint külföldön. Ebben „példát mutatott” a társadalmi elit. I. Albert és V. László udvarában mindennapos volt a meghívott „ledér hölgyek” részvétele a rendezvényeken. Minden olyan nagyobb társadalmi eseményen, ahol sok férfi gyűlt össze, nagy számban jelentek meg az ilyen lányok. Az 1414-es konstanzi zsinaton a feljegyzések szerint legalább 1500-ra volt tehető a számuk. A nagyobb bordélyházak gyakran a városi tanácsok felügyelete alatt álltak.

2006-os labdarúgó-világbajnokság

A 2006-os labdarúgó-világbajnokság a futball történetének 18. világbajnoksága volt. Németországban rendezték június 9. és július 9. között. A tornára 198 válogatott nevezett, közülük 32-en jutottak be a záró szakaszba. A világbajnokságot Olaszország válogatottja nyerte, úgy, hogy a döntőben tizenegyesekkel győzték le a francia nemzeti válogatottat. Olaszország ezzel negyedik világbajnoki címét szerezte meg. A házigazda német gárda bronzérmet szerzett, miután a harmadik helyért játszott mérkőzésen felülmúlta Portugáliát. ## A rendező ország kiválasztása A házigazda kiválasztására a Zürichben, 2000. július 7-én megtartott szavazáson került sor. A szavazáson négy pályázó közül lehetett választani, miután Brazília három nappal korábban visszavonta jelentkezését. A négy megmaradt nemzet Németország, Dél-Afrika, Anglia és Marokkó volt. Három szavazási fordulóra került sor, és minden forduló után kiesett a legkevesebb szavazatot kapott nemzet. Az első forduló után Marokkó esett ki, miután a 23 szavazatból mindössze kettőt szerzett meg. A következő kieső Anglia volt, szintén két szavazattal. Végül Németország nyerte az utolsó fordulót, miután 12-11-es szavazati aránnyal legyőzte Dél-Afrikát. Németország sikerét és örömét azonban elrontotta egy megvesztegetési botrány, amely végül újraszavazáshoz vezetett. Este, a szavazás előtt egy német gúnymagazin leveleket küldött a FIFA-képviselőknek, és felajánlotta, hogy ajándékokat kapnak, amennyiben Németországra szavaznak. Charles Dempseyt, Óceánia küldöttjét utasították, hogy Dél-Afrikára szavazzon, de ő „elviselhetetlen nyomásra” hivatkozva tartózkodott. Dempsey szavazatával 12-12-es döntetlen alakult volna ki, ami azt jelentette volna, hogy a köztudottan Dél-Afrikát támogató Joseph Blatternek (a FIFA elnöke) is le kellett volna adnia szavazatát, amellyel kétségtelenül Dél-Afrika nyerte volna el a rendezés jogát. ## Selejtezők A selejtezőkön összesen 198 válogatott indult el. A házigazda Németország automatikusan kvalifikálta magát, míg a további 31 helyet a kontinentális szövetségek között osztották szét. Ez volt az első világbajnokság, ahol a világbajnoki cím védője nem jutott be automatikusan a záró szakaszba. Az UEFA-tagszövetségeknek (Európa) 13, a CAF-tagoknak (Afrika) 5, a CONMEBOL (Dél-Amerika) illetve az AFC (Ázsia) szövetségeinek 4–4, míg a CONCACAF-tagoknak (Észak-, Közép-Amerika és Karibi-térség) 3 hely volt fenntartva. A fennmaradó két hely sorsáról rájátszás döntött az AFC és a CONCACAF, illetve a CONMEBOL és az OFC (Óceánia) között. A selejtezők után nyolc olyan válogatott jutott be a VB döntőjébe, amely először vehetett részt a záró szakaszban: Angola, Elefántcsontpart, Csehország, Ghána, Togo, Trinidad és Tobago, Ukrajna illetve Szerbia és Montenegró. Csehország és Ukrajna független nemzetként először vettek részt, de régebben már rendre feltűntek a csehszlovák illetve a szovjet csapatok részeként; Szerbia és Montenegró 1998-ban, valamint 1930 és 1990 között még Jugoszlávia részeként játszott. A világbajnokság időpontjára azonban az államszövetség felbomlott, így a jogutód szerb labdarúgó-válogatott az újonnan megalakult, független Montenegró játékosait nélkülözvén vett részt magán a döntőn. Az 1982-es VB óta mind a hat szövetség képviseltetheti magát a záró szakaszban. ## Kabalák A világbajnokság hivatalos kabalái Goleo és Pille voltak. Goleo egy oroszlánt ábrázol, aki német válogatott mezt visel 06-os számmal, ami a 2006-os évre utal, társa pedig egy beszélő focilabda. A Goleo a „goal” (gól) és a „leo” (oroszlán) szavak összetételéből ered. Németországban a „Pille” a focilabda hétköznapi neve. ## Helyszínek A világbajnokság mérkőzéseit Németország 12 városában rendezték. ## Részt vevő csapatok Afrika (CAF) Ázsia (AFC) Dél-Amerika (CONMEBOL) Óceánia (OFC) Európa (UEFA) Észak- és Közép-Amerika (CONCACAF) ## Játékvezetők A labdarúgó-világbajnokságon először működtek közre állandó játékvezetői hármasok. A nemzetközi labdarúgó-szövetség (FIFA) ettől a döntéstől azt remélte, hogy kevesebb lesz a tévedés és a kommunikációs probléma a játékvezetők és asszisztenseik között. A bíróknak és asszisztenseiknek több elméleti és fizikai tesztet kellett teljesíteniük és csak a legjobb eredményt elérők lehettek ott a tornán. Szintén újítás volt a korábbi tornákhoz képest, hogy minden játékvezetőnek három asszisztenst kellett megneveznie és csak az a játékvezető kapott feladatot a világbajnokságon, akinek legalább két segítője is megfelelt a FIFA által támasztott követelményeknek. Az új rendszer legnagyobb vesztese az akkori legjobb spanyol játékvezető, Manuel Mejuto González és a német Herbert Fandel - aki Markus Merk mögött második volt a német játékvezetők rangsorában -, mindketten azért maradtak le a tornáról, mert csak egy segítőjük felelt meg a felmérések során. ### Partjelzők Ázsia - Hirosima Josikazu - Dae Young Kim - Prachya Permpanich Afrika - Celestin Ntagungira - Aboudou Aderodjou - Eisa Ghuloum - Dramane Danté - Mamadou N'Doye Európa - Peter Hermans - Walter Vromans - Christian Schräer - Jan-Hendrik Salver - Victoriano Giraldez Carrasco - Pedro Medina Hernandez - Roman Slyško - Martin Balko - Cristiano Copelli - Alessandro Stagnoli - Nyikolaj Golubev - Jevgenyij Volnyin - Francesco Buragina - Matthias Arnet - Philip Richard Sharp - Glenn Turner - Lionel Dagorne - Vincent Texier Észak-Amerika - Héctor Vergara Közép-Amerika - José Ramirez - José Luis Camargo - Leonel Leal Dél-Amerika - Darío García - Rodolfo Otero - Walter Rial - Pablo Fandiño - Aristeu Tavares - Ednilson Corona - Amelio Andino - Manuel Bernal - Fernando Tamayo - José Navia Óceánia - Nathan Gibson - Ben Wilson ## Csoportkör 2005\. december 9-én, Zürichben sorsolták ki a csoportok beosztását. Minden csoportból az első két helyezett jutott a kieséses szakaszba. A csoporton belüli rangsorolás szempontjai az alábbiak voltak: 1. A megszerzett pontok száma az összes csoportmérkőzésen (3 pont a győzelem, 1 pont a döntetlen, 0 pont a vereség) 2. Gólkülönbség az összes csoportmérkőzésen 3. Több lőtt gól az összes csoportmérkőzésen Ha két vagy több csapat az összes fenti mutatóban megegyezik, akkor a rangsorolás az alábbiak alapján történik: 1. Az érintett csapatokkal szembeni meccseken szerzett pontok száma 2. Az érintett csapatokkal szembeni meccseken elért gólkülönbség 3. Az érintett csapatokkal szembeni meccseken lőtt több gól 4. Sorsolás Figyelmeztetések A piros lap automatikus eltiltást jelentett a következő mérkőzésről. Két különböző meccsen szerzett sárga lap után is egy mérkőzéses eltiltás következett, de a sárga lapok törlődtek az egyenes kieséses szakasz kezdetekor. Ha valamelyik játékos az utolsó csoportmérkőzésen megkapta a második sárga lapját, akkor a nyolcaddöntőben nem játszhatott. Ha egy játékos csapata utolsó világbajnoki meccsén szerzett eltiltást, akkor az a következő hivatalos nemzetközi mérkőzéséről való eltiltást eredményezte. ### A csoport ### B csoport ### C csoport ### D csoport ### E csoport ### F csoport ### G csoport ### H csoport ## Egyenes kieséses szakasz Ebben a szakaszban, ha a rendes játékidő (90 perc) döntetlennel végződött, akkor kétszer 15 perces hosszabbítás következett. Ha a hosszabbítás végén is döntetlen volt az állás, akkor büntetőpárbaj következett. ### Nyolcaddöntők ### Negyeddöntők ### Elődöntők ### Bronzmérkőzés ### Döntő ## Díjak A világbajnokság válogatottja (All Star Team) A FIFA Technikai Bizottsága ezen a világbajnokságon is összeállította azt a 23 játékosból álló keretet, amelybe a torna legjobb játékosai kerülhettek be. A válogatás alapját az egyenes kieséses szakaszban nyújtott teljesítmény adta. ## Gólszerzők A gólkirály, Miroslav Klose, megkapta az Adidas aranycipő diját. 5 gólos - Miroslav Klose 3 gólos 2 gólos 1 gólos Öngólok - Carlos Gamarra - Brent Sancho - Cristian Zaccardo - Petit ## Végeredmény Az első négy helyezett utáni sorrend nem tekinthető hivatalosnak, mivel ezekért a helyekért nem játszottak mérkőzéseket. Ezért e helyezések meghatározása a következők szerint történt: 1. több szerzett pont (a 11-esekkel eldöntött találkozók a hosszabbítást követő eredménnyel, döntetlenként vannak feltüntetve), 2. jobb gólkülönbség, 3. több szerzett gól, 4. nemzetnév. A hazai csapat eltérő háttérszínnel kiemelve. ## Közvetítések Magyarországon első alkalommal egy kereskedelmi csatorna, az RTL Klub szerezte meg a közvetítési jogokat. Valamennyi mérkőzés élőben került képernyőre, viszont egy részüket a Sportklub adta, ami nem minden háztartásban volt fogható. A nyolcaddöntőig stúdióból zajlott a kommentálás, a riporterek Hajdú B. István, Léderer Ákos, Hethéssy Zoltán és Világi Péter voltak, a szakkommentátorok Urbán Flórián, Kovács Kálmán, Nagy László és Verebes József. A legjobb nyolc csapat mérkőzéseire Léderer és Hajdú B. kiutaztak a helyszínre, a bronzmérkőzést és a döntőt utóbbi kommentálta. ## Érdekességek - Az akkori világranglista 11. helyén álló Dánia és Nigéria nem tudta kiharcolni a részvétel jogát, Togo viszont szerepelt annak ellenére, hogy csak a 61. helyen állt a ranglistán. - Svájc csapata úgy esett ki, hogy egyetlen gólt sem kapott a világbajnokság során. A tornán négy mérkőzést játszottak, 4–0-s összesített gólkülönbséggel. Mivel azonban utolsó mérkőzésükön, Ukrajna ellen, a tizenegyes-párbajban egyetlen büntetőt sem sikerült értékesíteniük, így búcsúzniuk kellett. - A "nürnbergi mészárlás"-ként elhíresült nyolcaddöntős mérkőzésen az orosz Valentyin Valentyinovics Ivanov játékvezető a Hollandia–Portugália mérkőzésen 16 sárga és 4 piros lapot mutatott fel a játékosoknak. Ez a világbajnokságok történetének legtöbb lappal tarkított mérkőzése. - Az angol Graham Poll az Ausztrália–Horvátország mérkőzésen a 61. percben sárga lapot mutatott fel a horvát Josip Šimunićnak. Ezt megtette a 90. percben is, de elfelejtette a piros lapot felmutatni. Három perccel később, a meccs lefújása után újra sárga lappal jutalmazta a horvát játékos viselkedését, és ekkor már a piros lapot is felmutatta. - A brazil Ronaldo ezen a tornán döntötte meg Gerd Müller gólrekordját. A brazil a torna előtt 12 találatot ért el, ezzel holtversenyben állt Pelével, de a torna során Pelét, Just Fontaine-t és Gerd Müllert is maga mögé utasította, és 15 góllal ő vette át a vezetést az összesített világbajnoki góllövőlistán. Ezt a rekordot 2014-ben döntötte meg a 2006-os torna gólkirálya, Miroslav Klose. - A világbajnokságok történetének 2000. gólját a svéd Marcus Allbäck érte el az angolok elleni mérkőzésen. - A döntőben a francia Zinédine Zidane a 110. percben mellkason fejelte az olasz Materazzit. Elizondo (a bíró) nem látta az esetet, a partjelzők sem, csak a tartalék játékvezető, aki tájékoztatta a mérkőzésvezetőt. Zidane-t élete utolsó mérkőzésén (a vb után visszavonult, ezt előre be is jelentette) kiállították, az esettel kapcsolatban három kép bejárta a világot: 1.: Zidane lefejeli Materazzit, 2.: Zidane-nak felmutatják a piros lapot és 3.: Zidane az öltözőbe menet elhalad a vb-trófea mellett. - Horacio Elizondo (argentin) az első nemzetközi játékvezető akinek lehetősége volt egy világbajnokságon a nyitómérkőzést – első csoportmérkőzés – és a döntő találkozót vezetni. - Benito Archundia (mexikói) az első játékvezető, aki egy világbajnokságon öt mérkőzésen működhetett közre. - Az olasz Alessandro Del Piero az elődöntő 122. percében szerzett találatával a világbajnokságon lőtt legkésőbbi gól rekordját tartja.

Héraklész

Héraklész (görög betűkkel: Ἡρακλῆς; újgörögösen: Iraklísz; latinosan Hercules; magyarosan: Herkules), születési nevén Alkaiosz (Ἀλκαῖος) görög mitológiai hős, Zeusz és Alkméné tirünszi királyné gyermeke. Kaiszareiai Euszebiosz számításai szerint i. e. 1264-ben született, és i. e. 1226-ban halt meg. Ez a számítás sokáig nagyon korai időpontnak tűnt, de a trójai háborúra vonatkozó mai ismereteink szerint inkább meglepően pontos. A görög mondavilág egyik legismertebb alakja ma is. Ellentmondásos figurája a mitológiának, személyisége és legendáriuma összetett: szinte minden mondakörben megjelenik, és mintegy összefogja, összeköti a bronzkori görögföld meséit. Ezek közt van a thébai mondakör, a kalüdóni regék, Mükéné, Argosz, Trója és Pülosz is. Ezek a kapcsolatok kiválóan elhelyezik Héraklészt a bronzkori görög regék időrendjében: Thébaiban akkor nősült, amikor a Hetek hadjárata után Kreón lett a király, de még az előtt, hogy az epigonok háborújában végül elfoglalták volna. Egyidős Tüdeusszal és Thészeusszal, kissé idősebb a következő generáció trójai hőseinél. Zeusz kedvelt fiaként végül elnyerte a halhatatlanságot és az olümposzi istenek kapuőre lett. ## Fiatalkora ### Születése Thébaiban látta meg a napvilágot. Anyja, Alkméné várandósan akkor menekült ide férjével, Amphitrüónnal együtt Tirünszből, amikor a férfi egy veszekedés során megölte apósát, Élektrüónt. A család félt Élektrüón testvérének, Szthenelosznak bosszújától. Zeusz tudott Héraklész születéséről és nem csak azért, mert az istenek királyaként mindenről tudott, hanem azért is, mert Alkméné az ő fiával volt várandós. Alkméné nagyon tetszett a főistennek – bár egyébként déd- és ükunokája is egyben a királyné –, ezért amikor Amphitrüón épp Alkméné kezének elnyeréséért harcolt és a menyasszony epedve várta vőlegénye hazatértét, Zeusz magára öltötte Amphitrüón alakját. Így minden nehézség nélkül bejutott a nő hálószobájába. Az éjszaka hosszát háromszorosra nyújtva egész éjjel szeretkezett vele. Mikor elérkezett a nap, hogy Héraklész megszülessen, Zeusz nem tudta tartóztatni magát, és az istenek tanácsában azt jósolta, hogy aznap jön világra a legnagyobb hős és Perszeusz ezen sarja lesz Mükéné királya. Héra azonnal megsejtette, hogy ismét szerelmi kalandról van szó – Perszeusz is Zeusz fia volt –, bosszút esküdött. Tettetvén, hogy nem hisz férje jóslatának, kicsikart belőle egy esküt, hogy aki aznap fog születni, valóban uralkodni fog minden férfi fölött, még ha Zeusz nemzetségéből származnak is. Até tanácsára Zeusz megesküdött erre, Héra pedig azonnal intézkedett, hogy Szthenelosz felesége, Nikippé – aki még csak 7 hónapos terhes volt – még aznap megszülje fiát, közben Alkméné szülését Eileithüia késleltette, ezért Héraklész háromnapos vajúdás után jött a világra. Ezután az eskünek megfelelően Zeusz fia, Héraklész a gyenge és halandó Eurüsztheusznak a szolgájává lett. Zeusz mérgében lehajította az Olümposzról Atét, aki azóta az emberek közt jár. Születésének történetén újabb csavart tesz az, hogy Héraklésznek volt egy félig-meddig ikertestvére; ugyanis azon az éjszakán, amikor Alkméné Zeusszal hált, lefeküdt férjével is, így lett féltestvére Iphiklész. Születésekor Héraklész a nagyapja, Alkaiosz tirünszi király után kapta eredeti nevét. Héraklészként csak később kezdték el emlegetni, mondván Héra által vívta ki dicsőségét. Tény az, hogy Héra e dicsőséghez akaratán kívül járult hozzá, hiszen a férje hűtlenségét akarta megbosszulni rajta, és mindig csapdákat eszelt ki Héraklésznak, de ő sikeresen vette az akadályokat. Héraklész még a bölcsőben feküdt, amikor Héra két kígyót küldött elpusztítására, de ő mindkettőt megfojtotta. Phereküdész szerint a kígyókat Amphitrüón tette az ágyába, mert tudott arról, hogy a gyermek fattyú. ### Nevelkedése Ereje és ügyessége ámulatba ejtette Amphitrüónt, és gondoskodott róla, hogy a fiú a legjobb tanítást kapja, jobbat, mint tulajdon fia, Iphiklész. Az ifjú Héraklészt a dioszkuroszok közül Kasztór fegyverforgatásra, Polüdeikész ökölvívásra tanította, nyilazásra az oikhaliai király, Eurütosz, bölcsességre Zeusz igazságos fia, Rhadamanthüsz oktatta. Zenélni pedig Orpheusz testvérétől, Linosztól tanult. Héraklész jó tanítványnak bizonyult, egyedül a lantjátékkal nem boldogult. Egyszer tanára megdorgálta ezért, mire Héraklész akkorát ütött rá a lantjával, hogy azonnal meghalt. Apollodórosz szerint Linosz ütötte meg először, és a rá jellemző hirtelen haragjában ütött vissza. Amphitrüón látva a hatalmas erőt és szörnyű viselkedést, úgy döntött, messzire száműzi Héraklészt; elküldte a marhacsordájához, hogy ott a jószágokat legeltesse. Jól érezte magát itt és szerette is, amit csinál, csak az nyugtalanította, hogy garázdálkodik a Kitharion-hegyen egy oroszlán, ami egyaránt pusztítja a jószágokat és embereket. Ezért úgy döntött, végez vele. A Kitharion felé haladva Theszpiosz, Theszpiai királya vendégelte meg ötven napra. Theszpiosz elhatározta, hogy mind az ötven leányának Héraklésztől kell gyermeket szülni, ezért minden éjszaka egy másik leányát küldte be hozzá. Héraklész közben abban a hiszemben volt, hogy a király egyetlen leánya járt nála éjjelente. ### Az első hőstettek és a mitikus konfliktus Az oroszlán leterítése után a lenyúzott bőrt köpenyként, a koponyát és a felső állkapcsot sisakként használta. 18 éves koráig élt a hegyen, amikor úgy döntött, otthagyja és szétnéz a nagyvilágban, és feleséget keres magának. Négy könyök magasnak írják le, a görög könyök 48 centiméteres, így a közelítő adat alapján 180-190 cm magasra nőtt. Egy óriási kőrisfa törzséből dorongot faragott magának, az oroszlán bőrét a vállára terítette, Hermésztől kardot, Apollóntól íjat és nyilakat, Héphaisztosztól arany páncélt, Pallasz Athénétől peploszt kapott, és elindult Thébai felé. Az úton találkozott Erginosz orkhomenoszi király adószedőivel, s kiderült, hogy ők is Thébaiba tartanak, hogy elvigyék azt a 100 ökröt, amit Kreón thébai király azóta fizetett, amióta Erginosz legyőzte őt. Mivel Héraklész nem tartotta igazságosnak az adót és az adószedők sértegették is, ezért Héraklész levágta fülüket és orrukat, és hátrakötözött kézzel küldte őket haza. Nemsokára Erginosz válaszolt a sértésre és hadseregével megjelent Thébainál. A város védelmét Héraklész látta el, és arra kötelezte a legyőzött Erginoszt, hogy kétszer annyit adjon vissza Thébainak, amennyit ő addig elvett tőlük. Kreón király hálából neki adta lányát, Megarát és fele palotáját, Héraklész pedig letelepedett Thébaiban. Nemsokára három gyermek apjának mondhatta magát. (Thérimakhosz, Kreontiadész és Délikoón) Héra – látva Héraklész sikereit – újra közbeavatkozott. Mivel tudta, hogy erejétől nem foszthatja meg, ezért tébolyt bocsátott rá. Előzménye volt ennek, hogy Lükosz Héraklész halálhírét hallotta, majd Kreónt letaszította a trónról. Megarát és gyermekeit is meg akarta ölni, mert félt, hogy Kreón unokái egyszer majd bosszút állnak rajta. Héraklész hazatért, és leszámolt Lükosszal, de őrültségi rohamában saját kezűleg végzett mindhárom gyermekével és testvérének, Iphiklésznek is megölte két gyermekét. És ekkor jött Héra igazi bosszúja; ezek után újra megvilágosította Héraklész elméjét. Mint mindenkinek, aki gyilkosságot követett el, el kellett hagynia a várost, ekkor hagyta el feleségét, Megarát is szégyenében. Héraklészt nagyon megviselte szörnyű tette, és Delphoiba indult, hogy magától Apollóntól kérjen tanácsot, hogyan szabadulhatna meg bűnétől. Az isten Püthián keresztül azt mondta, menjen el Mükéné királyához, Eurüsztheuszhoz, és szegődjön a szolgálatába tizenkét évre, és ha elvégez tíz feladatot, amit Eurüsztheusz határoz meg, akkor megtisztul a gyalázattól és bűntől, és elnyeri a halhatatlanságot. Püthia ekkor nevezte először Héraklész néven. A tíz munkából végül tizenkettő lett, mert Eurüsztheusz kettőt nem fogadott el. ## A 10 + 2 feladat Héraklész nagyapja, Élektrüón tirünszi várában telepedett le, és szolgálatteljesítésre jelentkezett Eurüsztheusznál, akit – látva Héraklész hatalmas termetét – elfogott a rettegés, nem is mert szemtől szembe beszélni a hőssel; parancsait egy szóvivővel, Kopreusszal tudatta. A próbákat végül Héra segítségével találta ki. A feladatok nem mindenhol ugyanúgy követik egymást. Apollodórosz sorrendje szerint: ### Első feladat: a nemeai oroszlán Az első feladata az volt, hogy ölje meg a nemeai oroszlánt, ami Nemea egész vidékét rettegésben tartotta. Kétszer akkora volt, mint a többi oroszlán, és bőrén nem hatoltak át a nyilak, vagyis sebezhetetlen volt. Héraklész kifigyelte az állat rejtekhelyét, hatalmas dorongjával rávetette magát, egy óriási ütéssel elkábította, majd megfojtotta. A tetemet a vállára vette, és úgy ment vissza Mükénébe. Eurüsztheusz megrettent a hatalmas állat láttán, de az még jobban megijesztette, hogy szolgájában micsoda erő rejtőzik. Elismerés helyett kitiltotta Héraklészt a mükénéi várból, és közölte vele, hogy elegendő lesz, ha ezután a munkák elvégzésének bizonyítékait elhozza a várfalak alá, és ő majd fentről ellenőrzi azokat. E kaland emlékére került az égre az Oroszlán csillagkép. ### Második feladat: a Hüdra A második munkája az volt, hogy a nemeai oroszlán testvérét, a lernéi víziszörnyet, a kilencfejű – a középső feje ráadásul halhatatlan – Hüdrát győzze le. A szörny az argoliszi Lerné város melletti mocsárban élt, és az egész környéket pusztulással fenyegette, embereket és állatokat egyaránt pusztította, és a közelben élők nem tudtak mit tenni ellene. Héraklész megtudta, hogy Hüdrát egy hatalmas, éles ollójú rák is segíti, ezért ő is segítőtársat vett maga mellé, unokaöccsét, Iolaoszt, Iphiklész fiát. Az Amümóné-forrás mellett talált rá Hüdrára. A mocsár mögötti erdőt felgyújtotta, hogy elvágja a menekülési útvonalát, majd a tűzben izzított nyilaival támadást indított ellene. A nyilak nem okoztak sérülést, csak felbosszantották Hüdrát, aki Héraklészra vetette magát. Héraklész ugyan rögtön levágta az egyik fejét, de helyébe kettő nőtt. A rák ekkor Hüdra segítségére sietett, de ahogy Héraklész lábába vágta ollóját, Iolaosz agyoncsapta. Egy másik változat szerint, Héraklész egy hatalmasat lépve eltaposta. A meglepett Hüdra kereste segítőjét, de nem találta. Ekkor Héraklész egy lángoló fadarabbal leégette egyik fejét, és nem nőtt új helyébe. Ezzel rájött a megoldásra, és sorra vágta le a fejeket, Iolaosz pedig tűzzel pusztította el az új fejek csíráit. Végül levágta halhatatlan fejét is, majd az üszkös maradványokat gyorsan elásta az Elaiuszba vezető út mellett, és egy hatalmas követ görgetett rá. Magát a tetemet darabokra vágta, és az epéjében megmártotta nyilait. Ezekkel a nyilakkal ejtett sebek gyógyíthatatlanok voltak (később ezzel sebesítette meg véletlenül Kheirónt és Pholoszt). Ezután visszatért Mükénébe, de Eurüsztheusz nem fogadta el a próbát, mivel volt egy segítőtársa. Ez a feladat is gyarapította az égen a csillagok számát. A Hydra és a Rák csillagképek formájában Hüdra és a rák is felkerült közéjük. ### Harmadik feladat: a kerüneiai szarvas A harmadik feladata az volt, hogy élve befogja Artemisz istennő Kerüneiában (Akhaia és Árkádia határán, Oinoé közelében) élő aranyszarvú és rézlábú szarvasünőjét. Eurüsztheusz abban reménykedett, hogy Artemisz megharagszik Héraklészre. Az ünő a legóvatosabb állat volt az egész világon, és minden apró nesztől eliramodott, elfogását az is nehezítette, hogy rendkívül gyors volt. Kerek egy évig üldözte Héraklész, míg végül az Artemiszion-hegyen sikerült elfognia. Az állat szintén Mükénébe került. Héraklész, hogy elkerülje az istennő haragját, engesztelésül gazdag áldozatot mutatott be, és az istennő megbocsátott neki. Más változatban amikor – vállán a szarvassal – Árkádián keresztül Mükéné felé tartott, összetalálkozott Artemisszel és Apollónnal. Ekkor Artemisz kérdőre vonta, Héraklész pedig Eurüsztheuszra és a végzetre hivatkozott, valamint arra, hogy nem ölte meg az állatot, és az istennő megbocsátott neki. ### Negyedik feladat: az erümanthoszi vadkan Negyedik feladataként el kellett fognia az erümanthoszi vadkant. A vadkan Pszóphisz város környékét tartotta rettegésben, amikor lejött az Erümanthosz-hegyről és hatalmas agyarai halált hoztak emberre és állatra egyaránt. A vérengző vadat az erümanthoszi erdőkből a magas hegyekbe csalta, és ott egy óvatlan pillanatban belelökte egy hóval teli árokba. A vadkan teljesen kimerült, így Héraklész élve elfoghatta, megkötözte lábait és Mükénébe vitte. Eurüsztheuszt elfogta a rettegés a hatalmas állat láttán, félelmében egy bronzhordóban (vázában) keresett menedéket, és onnan könyörgött Héraklésznak, hogy tűnjön el az állattal együtt Mükéné falai közül. Hálából egy sokkal kevésbé veszélyes feladatot választott neki. A vadkan keresése alatt keresett szállást Pholosz kentaurnál. Ekkor történt az a tragikus epizód, aminek során Pholosz és Kheirón is meghalt. A Kentaur csillagkép eredetének magyarázatai közül az egyik szerint Kheirón került fel az égre, vagy a Nyilas csillagképben, ez esetben Pholoszé a kentaur. ### Ötödik feladat: Augeiasz istállója Az ötödik feladatában ki kellett takarítania Augeiasz istállóját egy nap alatt. Augeiasznak hatalmas csordája volt, istállóját pedig úgy elborította a szenny és a mocsok, hogy ennek emlékét ma szállóige őrzi, akkor pedig az egész Peloponnészoszt elborította a bűze. Héraklész nem árulta el neki, hogy kötelessége az istállót kitakarítani, ehelyett felajánlotta, hogy egy nap alatt kitakarítja az istállót, ha megkapja a csorda egy tizedét. Szinte lehetetlennek tűnt a feladat teljesítése, Augeiasz tehát beleegyezett a fogadásba. Héraklész Augeiasz egyik fiát, Phüleuszt hívta el tanúnak. Az állatokat kihajtotta egy közeli legelőre, majd a két közeli folyó – az Alpheiosz és a Péneiosz – melletti alapzatot áttörve a vizüket az istállóba vezette, hogy sodorjon el minden szennyet. A szennyvizet külön árokban vezette el. Este eltorlaszolta az árkot, visszaterelte az állatokat és jelentkezett jutalmáért. Augeiasz közben megtudta, hogy Héraklésznek amúgy is feladata volt kitakarítani az istállót, és megtagadta tőle a jutalmat. Emellé még meg is sértette Héraklészt; azt mondta neki, hogy nem kellene Zeusz fiaként istállók takarításával gyarapítania vagyonát. Ezt a sértést Héraklész évekkel később torolta meg: Augeiasz mellett minden gyermekét és testvérét is megölte, kivéve Phüleuszt. Augeiasz ugyanis azt is letagadta, hogy egyáltalán ígért valamit, de Phüleusz emlékeztette ígéretére. Augeiasz Phüleuszt és Héraklészt is kiüldözte városából. Phüleusz Dulikhionban telepedett le, Héraklész pedig Mükéné felé haladva Ólenoszban Dexamenosz királyt segítette ki azzal, hogy megölte Eurütión kentaurt. Eurüsztheusz ezt a feladatot sem számította be a tíz közé, mivel Héraklész fizetséget kért érte. ### Hatodik feladat: a sztümphaloszi madarak Hatodik munkájaként azt kapta, hogy ölje meg a sztümphaloszi húsevő madarakat. Nevüket onnan kapták, hogy Arkádiában, Sztümphalosz város mellett a sztümphaliszi tavak környékén éltek, és nagy pusztulást hoztak a vidékre. Tollaik és karmaik is kemény rézből voltak, s tollaikat úgy lőtték ki a földre mint a puskagolyót. Az ellenük vívott harc szinte kilátástalan volt, mert azt, aki a földről lőtt rájuk, védhetetlen tollzáporral árasztották el. Héraklész ezért felmászott egy fára, ahonnan kereplővel riasztotta fel a madarakat, s mikor már körülötte keringtek, ekkor nyilaival támadt rájuk, és sorban lőtte le őket. Félelem lett úrrá a madarakon, hiszen hiába dobálták a földre tollaikat, ezért messze szálltak Görögországtól, és soha nem tértek vissza. Más változatban a farkasok elől elbújó madarakat egyáltalán nem találta meg. Végül Athénétől megkapta a Héphaisztosz által rézből készített csattogókat, amelyet a hegyoldalhoz ütögetve sikerült felreppenteni a madarakat. A levegőben szálló állatokat pedig egytől egyig lenyilazta. ### Hetedik feladat: Minósz bikája A hetedik próbája a vad krétai bika megszelídítése volt, ami Minósz királytól szökött meg. Ez volt a csorda legerősebb bikája, Akuszilaosz szerint ez volt az a bika, amelyik Európét vitte Zeuszhoz. Ezt a bikát maga Poszeidón küldte Minósznak, hogy áldozza fel tiszteletére, de a király nem akarta feláldozni. Helyette egy saját bikát ajánlott föl az istennek. Poszeidón azonban észrevette a csalást. Először Pasziphaéra küldött őrületet, aki beleszeretett a bikába, így született Minótaurosz. Később a bikát is megvadította, amely fel-alá rohangált a szigeten, és közben mindent pusztított. Héraklész a földre birkózta a bikát, és erős fogásából nem engedve végül a bika feladta a harcot. Lecsillapodva a hátára vette Héraklészt és átvitte őt a Kréta és Argosz közötti tengeren. Eurüsztheusz azonban szabadon engedte a bikát, ami Athén és Marathón környékén bolyongott, és zaklatta a lakosságot. Később Minósz egyik fiának, Androgeósznak a halála is kapcsolatban állt ezzel a bikával. Végül Thészeusz ölte meg. Az állat a Bika csillagkép formájában az égen is látható. ### Nyolcadik feladat: Diomédész lovai Nyolcadik feladatában meg kellett szereznie a trák bisztónok királyának, Diomédésznek emberevő lovait. Héraklész Diomédészt belökte kancái közé, a négy ló pedig felfalta gazdáját, és így sikerült Héraklésznak Mükénébe vezetni a lovakat. Apollodórosz szerint egészen másképp történtek az események. Kis csapatával az istálló őreit legyőzte, majd elhajtotta a lovakat. A bisztónok üldözőbe vették őket, mire Héraklész kedvesére, Abdéroszra hagyta a lovakat, és visszafordult megküzdeni az üldözőkkel. A lovak a harc közben megették Abdéroszt, amikor közéjük lépett, hogy befogja őket a szekérbe. A bisztónok megfutamodtak, amikor Héraklész megölte Diomédészt. Abdérosz sírjánál várost alapított, Abdérát, majd elvitte a lovakat Eurüsztheusznak. Ő azonban szabadon engedte őket, végül a medvék, oroszlánok és farkasok végeztek az emberevő lovakkal. ### Kilencedik feladat: Hippolüté öve A kilencedik munkája az volt, hogy Hippolüté, az amazonok királynője övét kellett megszereznie, mert Admété, Eurüsztheusz leánya szerette volna magáénak tudni. Az övet Arésztől kapták a harcos nők, hogy mindig a legkiválóbb viselje. Önkéntes csapatával Parosz és Müszia érintésével haladt a Thermódón-folyó felé. Müsziában kis kitérővel háborút vívott a bebrüxökkel, Lükosz szövetségében, a meghódított területeket Lükosz Hérakleiának nevezte el. Amikor hajójuk kikötött az amazonok földjén, Themiszkürában, maga a királynő ment megérdeklődni, mi járatban vannak. Noha a királynő hajlandó lett volna odaadni Héraklésznak az övet, Héra az amazonok között elhíresztelte, hogy Héraklész Hippolüté elrablására készül. Az amazonok megtámadták a hajót, mire Héraklész csapdát gyanított, és megölte Hippolütét. Az övet elvitte Mükénébe. Hazafelé azonban még útba ejtette Tróját. Itt éppen pestisjárvány volt, amit Apollón küldött, valamint egy víziszörny pusztított, amit Poszeidón uszított rá a városra, mivel a két isten bérét Laomedón nem fizette ki. A trójai uralkodónak azt jósolták, hogy akkor szabadul meg ezektől az átkoktól, ha leányát, Hészionét feláldozza. A kikötött leány annyira megtetszett Héraklésznek, hogy elhatározta a víziszörny megölését. Fizetséget is kért, azokat a lovakat amiket Laomedón Zeusztól kapott. A szörny megölése után Laomedón megtagadta a díj megfizetését, ezért Héraklész azzal távozott, hogy sereggel tér majd vissza. Útközben Thaszoszban legyőzték a trákokat, akkor a Paroszban hozzá csatlakozó Szthenelosz és Alkaiosz – Androgeósz fiai – itt maradtak uralkodónak. Torónéban Próteusz két fiát győzte le birkózásban, és ez után érkezett vissza Mükénébe Hippolüté övével. ### Tizedik feladat: Gérüón marhái Tizedik munkájaként el kellett hoznia a mükénéi udvarba a szörny Gérüón bíborszínű marhacsordáját Erütheia szigetéről. Eközben végigment az ismert világ nyugati felén és még azon is túl. Libüa és Európa határán felállította Héraklész oszlopait. Útközben – mivel a Nap nagyon erősen tűzött – nyilaival lövöldözte a Napot. Héliosz a nagy bátorsága miatt egy varázserejű aranyserleggel ajándékozta meg, ezzel kelt át az Ókeanoszon. A szigetre érve tábort vert, de a marhacsorda éber őrzője, Orthosz, a kétfejű kutya észrevette és megtámadta. Héraklész agyonütötte, majd megölte a csordást is, és elhajtotta az állatokat. Gérüón hamarosan utolérte, de Héraklész lenyilazta. A csordát Héliosz serlegében hajózta Tartésszoszig, ahol visszaadta Héliosznak a serlegét, és gyalog ment tovább Etrurián keresztül. Apollodórosz szerint türrhén, azaz etruszk nyelven a bika szó italosz, ezért nevezték el később a félszigetet Italiának. Egy bika átúszott Szikelosz szigetére is, azaz Szicíliába. Megküzdött Poszeidón három fiával is. Ialebión és Derkünosz még Etruriában próbálták elvenni a marháit, őket megölte, majd később Erüx tényleg ellopta őket, és csak birkózás fejében adta vissza. Eközben a csorda nagy része szétszéledt, a maradékkal hazaért, és Eurüsztheusz feláldozta őket Hérának. Itáliában Makrobiosz szerint kalandja volt Acca Larentiával, aki Romulus és Remus legendája kapcsán is szóba kerül. Ugyanígy Róma környékén kellett történnie a Kakosz óriással történt összetűzésének, hiszen később azt gondolták, hogy Cacus a Palatinus egyik barlangjában lakott. Kakosz háromfejű, tűzokádó óriás volt, Héphaisztosz és Medusza fia. Ellopott néhány tehenet a csordából, ezért Héraklész agyonverte. ### Tizenegyedik feladat: a heszperiszek almái Gérüón marháival letelt a tíz feladat, de Eurüsztheusz ebből kettőt nem fogadott el, ezért még kettőre szükség volt. Ráadásul a fogadalmi tizenkét év sem telt még le, csak nyolc év és egy hónap. Tizenegyedik feladatában meg kellett szereznie a heszperiszek aranyalmáit, amelyet Ladón, a százfejű, halhatatlan sárkány őrzött. Az aranyalmák Gaia nászajándékai voltak Zeusznak, amikor Hérát feleségül vette. A heszperiszek földje felé vezető úton találkozott Arész fiával, Küknosszal, akivel megküzdött. Az aranyalmákhoz vezető utat Néreusztól tudta meg. Libüán keresztülhaladtában birkózott Antaiosszal. Egyiptomban Buszirisz királlyal gyűlt meg a baja, aki évenként egy idegent áldozott Zeusznak, hogy országában elkerülje az aszályt. Busziriszt és fiát, Amphidamaszt megölte. Arábián keresztül ismét Libüába érkezett, és megint megkapta Héliosztól a serleget, majd ezután szabadította ki Prométheuszt. Ladónnal még Héraklész sem mert megmérkőzni, bár egyes késői Héraklész-interpretációkban a sárkányt Héraklész nyila ölte meg. Prométheusz tanácsára elment Atlaszhoz, aki a heszperiszek apja volt, és megkérte, hogy hozza ki neki az aranyalmákat, cserébe átveszi tőle az égbolt tartását, amíg vissza nem ér. Atlasz boldogan ki is hozta az almákat, de az égboltot már nem akarta visszavenni. Héraklész ezért azt kérte Atlasztól, hogy fogja meg egy pillanatra az égboltot, csak addig, amíg hoz egy párnát a vállaira, mert nagyon nyomja a teher. Atlasz beugrott Héraklész trükkjének, és visszavette az égboltot, ő pedig kereket oldott az almákkal. Mükénébe érve Eurüsztheusz – akinek nem volt szüksége Zeusz és Héra almáira – Héraklésznek ajándékozta, aki viszont továbbadta Athénének. Athéné pedig visszavitte őket a heszperidáknak. Ladón a Sárkány csillagkép formájában él tovább az égen. Héliosz a már használaton kívüli csodaserleget is az égre helyezte, ez a Serleg csillagkép. ### Tizenkettedik feladat: Kerberosz Tizenkettedik feladata szerint az alvilági három fejű kutyát, Kerberoszt kellett Mükénébe vinnie. Ehhez meg kellett találnia az Alvilág bejáratát, emiatt beavatást kért az eleusziszi misztériumokba. Ehhez pedig előbb a kentaurgyilkosságok bűnétől kellett megtisztulnia. Az Alvilágban sok lélekkel találkozott, egyeseknek segített is, például Aszkalaphoszról elgörgette a sziklát, amit Démétér hajított rá, amikor elárulta leányát, és Thészeuszt visszahozta az Alvilágból. Tehenet áldozott a lelkeknek. Hadész beleegyezett, hogy elvigye Kerberoszt, de csak akkor, ha puszta kézzel győzi le. Héraklész ekkor beburkolózott a nemeai oroszlán sebezhetetlen bőrébe, megragadta az alvilág őrzőjének két fejét, és addig szorongatta, míg a harmadik fej is megadta magát. Kerberoszt felvitte Mükénébe, majd visszavitte az Alvilágba. ## Tettei a próbák teljesítése után ### Feleségkeresés A vezeklésképp elvégzett egy tucat feladat után először áldozati tort rendezett, amelyen Eurüsztheusz fiai megsértették, és az ötből hármat ott helyben megölt. Ismét Thébaiba ment, ahol Megarát feleségül adta Iolaoszhoz. Úgy érezte, megtisztult gyermekei megölésének bűne alól, ezért új feleséget is keresett rögtön. Híre azonban megelőzte: hiába győzte le korábbi tanítója, Eurütosz fiait nyíllövésben, nem adták neki Iolét, nyíltan azzal az ürüggyel, hogy félnek, ismét megöli majd a születendő gyermekeit. Félelmük nem volt alaptalan, Héraklész a továbbiakban egyre gyakrabban viselkedett skizofrén módon. Vándorolni kezdett, ekkor mentette meg Pheraiban Alkésztisz életét. Éppen akkor érkezett meg a városba, amikor Admétosz halálának ideje eljött. Apollón azonban még házassága idején kijárta a Moiráknál, hogy Admétosznak ne kelljen meghalnia, ha valaki vállalja helyette a halált. Az egész királyságban felesége, Alkésztisz volt az egyetlen, aki ezt vállalta. Héraklész megküzdött Thanatosszal, így Alkésztisz életben maradt. Hamarosan ismét gyilkosságba keveredett. Felkereste őt Iphitosz, Eurütosz legifjabb fia – az egyetlen, aki szerint Iolé kezét Héraklésznek kellett volna adni – azzal, hogy valaki teheneket lopott Oikhaliából, és mindenki más Héraklészt gyanúsítja. Iphitosz viszont ezt nem hitte el, és megkérte Héraklészt, segítsen megkeresni a teheneket. Héraklész elvállalta, vendégségbe ment Iphitoszhoz, majd egy lakoma után lelökte Tirünsz falairól. Ezt ismét a tébollyal magyarázta. Amüklaiban tisztító szertartáson vett részt, majd ismét felkereste Delphoit, hogy mitévő legyen ebben a helyzetben, illetve hogyan szabaduljon meg az időnként rátörő elmebajtól. Csakhogy Püthia nem volt hajlandó jósolni neki. Erre Héraklész ismét elborult, erőszakkal elragadta a jósnő háromlábú székét azzal a szándékkal, hogy saját jósdát épít. A szentélyét ért erőszak miatt Apollón is beavatkozott, a küzdőket végül Zeusz választotta szét villámjával. Ekkor megkapta orákulumát: Iphitoszért vérdíjat kellett fizetnie, és három évig rabszolgasorban kellett élnie. Omphalé, Lüdia királynője vásárolta meg Hermésztől. ### Argonauták Lüdiában Omphalétől is született három fia, Atüsz, Agelaosz és Türszénosz. Ismét jócselekedeteket tett, legyőzte az epheszoszi kekrópidákat, az auliszi Szüneuszt és Xenodokét megölte. Dolikhé szigetén megtalálta Ikarosz partra vetett holttestét és eltemette, ettől kezdve nevezik a helyet Ikariának. Ennek emlékére Daidalosz életnagyságú szobrot készített Héraklészről. Az őrület azonban legalább egyszer ismét elővette: Daidalosz szobrát egy éjszaka kövekkel dobálta meg, mert élő embernek hitte. Nagy szabadságot élvezett Omphalé alatt, hiszen ekkor vett részt az argonauták kalandjában és a kalüdóni vadkanvadászaton, valamint Omphalé egyik szolgálójától is született egy fia, Alkaiosz. Az argonautákkal kapcsolatban már az ókori szerzők is eltérő véleményen voltak. Hérodórosz szerint nem szállhatott hajóra a rabszolgasora miatt. Phereküdész szerint útközben Aphetaiban kiszállt, mert a hajó panaszkodott, hogy őt már nem bírja el. Apollodórosz szerint utazása közben kedvesét, Theiodamasz fiát, Hülaszt elrabolták a nimfák. Hülaszt Héraklész és Polüphémosz keresték, közben az Argó elindult a boreaszok sürgetésére. Később Héraklész mindkét boreaszt megölte, amiért a szigeten hagyták. Végül Démaratosz szerint végig jelen volt, elhajózott egészen Kolkhiszig, sőt Dionüsziosz azt is állítja, hogy Iaszón helyett ő volt az Argó parancsnoka. ### Trója Szabadulása után önkéntesekkel felszerelt 18 hajóval elfoglalta Tróját Laomedóntól, beváltva a kilencedik feladat során tett fogadalmát. Így lett trójai király Laomedón legifjabb fia, Podarkész, akit ettől kezdve Priamosznak (szabadítottnak) neveztek. Ebben a háborúban tűnt fel Héraklész oldalán Telamón, aki nagy érdemeket szerzett az ostrom során. Később fia, Aiasz lett az egyik legnagyobb görög hős a trójai háborúban. Hazafelé a kalózoktól félve nem engedték partra szállni Kósz szigetén, ezért elpusztították Kószt. A hajóúton Trója elpusztításáért bosszúból Héra vihart támasztott, de Zeusz ezért megbüntette feleségét, és az égbolthoz kötözte, ahonnan Hérát fia, Héphaisztosz szabadította ki. ### A titánok és az utolsó háborúk Ezután Phlegraiban harcolt a titánok ellen. Alküoneusz és Porphürión hatalmas károkat okoztak Paliénében. Alküoneusz ráadásul – Gaia gyermeke lévén – szülőföldjén halhatatlan volt. Sőt a titánok a Moirák szerint isten kezétől nem halhattak meg, csak halandótól. Gaia ezt meghallva varázsfüvet keresett, hogy gyermekeit megóvja a halandóktól is, de Zeusz megelőzte, és elpusztította a füvet. Zeusz akkor kérte Héraklész segítségét, amikor Héliosz marháit hajtották el. Héraklész lenyilazta Alküoneuszt, aki a földre esett, és rögtön újra is éledt. Ekkor Héraklész elvitte Paliénéből, és megölte. A csata folytatódott, az olümposzi istenek serege egyesült erővel legyőzte a titánokat, mégpedig úgy, hogy valamilyen módon megsebezték, mozgásképtelenné tették azokat, majd Héraklész – a halandó – sorban lenyilazta őket. Nem sokkal ezután Héraklész elszenvedte első jelentős vereségét: ismét sereget toborzott, ezúttal Élisz ellen. A hadjárat során megbetegedett, és a magára hagyott sereget Augeiasz elkergette. Héraklész később az iszthmoszi játékokra igyekvő éliszi hadvezéreket lesből megölte, majd elfoglalta Éliszt. E győzelme emlékére alapította egyes ókori szerzők szerint az olümpiai játékokat. Az Alpheiosz vidékén – ami Éliszben folyik – kiválasztott egy helyet és ő nevezte el Olümpiának. A lovasversenyek és más harci játékok idejére általános fegyvernyugvást hirdetett. Az elsőn maga is részt vett birkózásban és pankrációban és mindkét számot megnyerte, méghozzá egy napon belül. Ezért ő az első paradoxonikész („meglepő győztes”), akinek teljesítményét csak i. e. 212-ben, a 142. olümpiai játékokon Kaprosz tudta megismételni, így ő lett „Héraklész után az első”. Ez a mítoszváltozat nyilvánvalóan nagyon késői betoldás, mivel a birkózást csak i. e. 708-ban, a 18. olümpiai játékokon, a pankrációt viszont csak i. e. 648-ban, a 33. játékokon vezették be a programba, az első tizenhét olümpiai játék versenyszámai csak futószámok voltak, sőt az első tizennégyen egyetlen futószám, a stadionfutás volt. A bosszúhadjárat még ezzel sem ért véget, mert ezután Pülosz ellen vonult, ahol Néleusz megtagadta Iphitosz halála után a tisztító szertartás elvégzését. Mindenkit lemészároltak, Néleuszt és tizenegy fiát is, köztük az alakváltó Periklümenoszt. A végzetet csak Nesztór kerülte el, aki éppen nem tartózkodott a városban. Ha már hadjáratot viselt, nem állt meg. Likümniosz halálát megbosszulandó Spárta ellen fordult, ahol Hippokoón fiait győzte le. Az ostromban elesett szövetségese és a kolkhiszi kaland óta barátja, Képheusz, sőt annak minden fia és Héraklész öccse, Iphiklész is. (Más változat szerint Iphiklész már Élisz alatt halálos sebet kapott.) Héraklész a spártai trónra Tündareószt hívta meg. Ezután Kalüdón felé vette az útját, de előbb még Tegeán áthaladva teherbe ejtette Augét (egyes változatokban részegen megerőszakolta), akitől Télephosz született. Kalüdónban megkérte Oineusz leányának, Déianeirának kezét. Megküzdött Akhelóosz folyamistennel, a másik kérővel, majd feleségül vette Déianeirát, és rövid időre letelepedett Kalüdónban. Akhelóosz alakváltó isten volt, a küzdelem során háromszor váltott alakot, Héraklész mindhármat legyőzte. A bika alakú Akhelóosznak letörte a szarvát, amit később a néreiszek megtöltöttek minden földi jókkal, ez a bőségszaru. Más változatok szerint Déianeirát már az Omphalénél töltött rabszolgaévek előtt feleségül vette, ekkor csak visszaköltöztek Kalüdónba. A kalüdóni haddal elfoglalta Ephürát, ahol Phülasz leányát, Asztüokhét is megerőszakolta, akitől Tlépolemosz született. Kalüdónból is hamarosan száműzetésbe vonult Trakhiszba, mert a király rokonának, Arkhitelésznek kisfiát, aki véletlenül vizet loccsantott a kezére, agyonütötte. Oineusz és az apa ugyan megbocsátott Héraklésznek, mégis Déianeirával együtt továbbállt a városból. E vándorlás közben esett meg a végzetes találkozás Nesszosszal. Trakhiszban letelepedve ismét a befogadó király segítségére volt, Kéüx a segítségével igázta le a drüopszokat. Megtámogatta Aigimiosz dór királyt a lapithák ellen, akik egyébként is a drüopszok szövetségesei voltak. Legyőzte Kaineusz fiát, Korónoszt, és ez alkalommal nemcsak nem kért fizetséget, de a felajánlott díjat, Aigimiosz országának harmadát sem fogadta el. Ennek emlékére később Aigimiosz örökbe fogadta Héraklész egyik fiát, Hülloszt. E háború során járt Itónoszban, ahol Küknoszt győzte le (bár Apollodórosz ezt a tizenegyedik feladatnál is említette), majd Ormeionban Amüntórt. Utolsó háborúját Eurütosz ellen vívta, akin bosszút akart állni a sikertelen leánykérés miatt, bár ő volt az, aki később annak fiát, Iphitoszt megölte. A korábban feleségként kívánt Iolét rabnőként vitte magával. Úton hazafelé megállt, hogy áldozatot mutasson be Zeusznak, hírnökét, Likhaszt pedig előreküldte egy díszes öltözetért. Déianeira hallott Ioléről és féltékenységében a varázsszerhez folyamodott, a Nesszosz vérével kezelt áldozati köntös pedig Héraklésznek olyan gyötrelmet okozott, hogy saját elhatározásából élve lépett a hamvasztó máglyára. Előtte még megölte Likhaszt, amiért ilyen ruhát hozott neki. A legenda szerint mielőtt végleg elégett, Zeusz felemelte az Olümposzra, és halhatatlanná vált. Itt megbékélt Hérával és feleségül vette annak leányát, Hébét. Rendszeres tevékenysége, hogy a vadászatról megtérő Artemisznek segít az elejtett vadakat megnyúzni és feldarabolni. Az égen a Hercules csillagkép formájában látható. Héraklész nyilait Philoktétész, a trójai hős szerezte meg – ő volt az egyetlen, aki véletlen arrajáróként hajlandó volt meggyújtani az önkéntes halotti máglyát –, aki ezekkel a nyilakkal sebesítette meg Pariszt. A házasságtörő Pariszt egyedül csak korábbi felesége, Oinóné gyógyíthatta volna meg, aki azonban ezt megtagadta. ## Gyermekei Héraklésznek sok futó kalandja volt, néha erőszakról is szó esik. Gyermekei számosak: ## A Héraklész-mítoszok előzményei Héraklész történetei a figura rendkívüli népszerűsége miatt az ókor folyamán jelentős átalakuláson és bővüléseken mentek át, ezért az alapréteg kihámozása igen nehéz feladat. Héraklész egy görög Szinuhe, aki bejárja a világot. De több annál, a legenda váza – kalandozás az ismert világban és azon is túl, az alvilági utazás, küzdelmek különböző veszedelmes ellenfelekkel, a halhatatlanság témája, a Iolaosz személyében néha feltűnő kísérő, a birkózás mint konfliktuskezelés – a korabeli világ legismertebb sumer eposzával, a Gilgames-eposszal mutatnak párhuzamokat. A sumer hősepika kiseposzai ekkorra már viszonylag egységes nagyeposzban álltak össze, amelynek akkád nyelvű másolatai és kompilációi széles körben ismertek voltak Babilontól Asszírián át a Hettita Birodalomig. Anatóliai közvetítéssel a legkorábbi görögök is ismerhették. Azonban már a Gilgames-eposz különböző feldolgozásai is elég jelentősen eltérnek egymástól koncepcióban, a hangsúlyos elemekben, stílusban. Az egyik a hősiességre, a harcosra koncentrál, a másik a halhatatlanság keresésére, a harmadik a helyi király jelentőségére. A párhuzamok nem közvetlenek és nem teljesen egyértelműek, hiszen Héraklész történeteit a késő ókorig át- meg átköltötték, összességében mégis elég meggyőzőek, a toposzok egy része nagyon hasonló. A Gilgames és Agga eposzban Gilgames megvédi szülővárosát, Urukot az adót követelő Aggától, ahogyan Héraklész Thébait védi Erginosz ellenében. Gilgames barátja és társa, Enkidu lemegy az Alvilágba és ott ragad. Héraklész Kerberoszért megy az Alvilágba, de közben kiszabadítja onnan barátját, Thészeuszt. Igaz, Enkidu nem szabadult ki fogságából, csak szellemével beszélhet Gilgames, aki a halhatatlanság füvét keresve keveredett kalandokba, de nem válhatott halhatatlanná félisten létére sem, míg Héraklésznek tárgyakat kellett keresnie és rabolnia (a heszperiszek almái) vagy szörnyeket legyőzni és a végén akaratától függetlenül válik halhatatlanná. A Gilgames által keresett halhatatlanságot adó fű is megjelenik, amely a Héraklész-mítoszban a titánoknak adott volna örök életet. Szintén toposzként értékelhető a legkorábbi sport, a birkózás megjelenése. Gilgames többször birkózik Enkiduval, Héraklész pedig jó néhány ellenfelét győzi le ilyen módon, a legismertebb közülük Antaiosz. Nagyok azonban az eltérések is. Héraklész nem saját jószántából keresi a kalandokat, nincs határozott célja. A mitikus konfliktus hirtelen haragú természetéből és időnként rátörő őrületéből fakad. Feladatait elvégzi, majd az ezek során elszenvedett vélt vagy valós sérelmeket bosszulja meg, miközben barátainak is segít néha. A feladatok végrehajtása közben nem törődik semmi mással, a célra összpontosít. A nyolcadiktól a tizenegyedik próbáig Eurüsztheusz egyszerű lopással és rablással bízza meg, Héraklész tehát lop és rabol, eközben a javaikat védelmező tulajdonosokat többnyire legyilkolja. A héraklészi legendáriumnak nincs levonható tanulsága vagy rejtett erkölcsi mondandója – hacsak nem az erősebb joga –, egyszerűen egy nagyerejű, emberileg összetett természetű hős kalandjairól van szó. ## Párhuzamok más regékkel Héraklész történeteiben sok olyan elem van, ami máshol szinte ugyanúgy megjelenik, ismét bizonyítékul szolgálva arra, hogy a Héraklész-legendakör egyfajta gyűjtőként szolgált, és mindent beleépítettek, amit lehetett. Ilyen például a Tirünszből menekülő szüleinek esete, amely párhuzamban Antigoné és Péleusz történetében olvasható, amikor Péleusz véletlenül megölte apósát, Eurütión phthiai királyt, és a pár Iólkoszba menekült Akasztoszhoz. ## Utóélete Héraklész jelentős szerepet játszott Makedónia és a hellenizmus korának történetében, mivel a makedón uralkodóház (Ἀργεάδαι) felmenőágon Héraklész leszármazottjának tartotta magát. III. Alexandrosz különös tiszteletben tartotta, egyik fia is a Héraklész nevét kapta. A hellenisztikus művészet gyakori tárgya volt a nagyerejű hős. Legendái eljutottak nyugatra is. A föníciai gyarmatvárosban, Gadirban (később görögül Gadeira, ma Cádiz) a város isteneként tisztelték Melkart alakjában, aki ugyan ősi akkád isten, de Héraklész felülírta a mítoszait. Nem utolsósorban azért, mert Gadeirában úgy tartották, hogy a várost Héraklész alapította, ő állította a helyi Melkart-templom első oltárát, itt voltak Héraklész oszlopai és a Gadeira által ellenőrzött Tartésszosz környékén volt Gérüón szigete is, sőt az Atlasz-hegység közelsége miatt a heszperiszek kertje is. A szoros Melkart–Héraklész azonosítás egyeseket arra a feltevésre késztet, hogy i. e. 14. századi türoszi királyként lássák Héraklész valós történeti személyét. Héraklészt már az i. e. 1. évezred folyamán istenként tisztelték a föníciaiak és kultuszai egészen a kereszténység térhódításáig fennmaradtak. Az etruszkoknál Hercle lényegében azonosítható Héraklésszel, bár itt Tinia és Uni gyermekeként isteni tiszteletben részesült. A római mitológiába nem az etruszk fennhatóság idején került be, hanem később, amikor más keleti elemek is megjelentek és a római panteon kibővült a nemcsak görög származású, de görög nevű istenekkel. Itt Hercules lett a neve, első előfordulásai Tarentum elfoglalása utánra (i. e. 5. század) datálódnak, amikor Apollo, Aszklépiosz és Magna Mater kultuszai is megjelennek. Istenként tisztelték, legendáriumából adódóan a sport és az utazás istene lett. Egyik legismertebb késői kultusza Commodus idejére tehető, amikor a császár Hercules alakját tette meg mintául saját isteni mivoltához. Nem csak felélesztette és kiterjesztette a hérosz tiszteletét, de maga is gyakran jelent meg Herculesnek öltözve. Ebben III. Alexandroszt utánozta. Héraklész népszerűsége a görög irodalomban egyetlen más mitológiai szereplővel sem mérhető össze. Gyakorlatilag nincs olyan mitikus tárgyú írásmű, amely ne említené Héraklész valamelyik feladatát vagy más cselekedetét. A képzőművészetekkel hasonló a helyzet, vázafestmények és szobrok ezrei ismertek az ábrázolásával. A helyzet a római korban sem nagyon változott. Ezért legendáriuma nemcsak szerzeágazó, de helyenként ellentmondásos is. Az események nagy részének több különböző változata is fennmaradt, amelyek időrendben, a részt vevők személyében vagy más mitológiai összefüggéseikben eltérnek. Sőt nem csak különböző írók között van ellentmondás, hanem néha egyetlen szerző művében is. Jellegzetes példája ennek Ovidius, aki szerint Perszeusz kővé változtatta Atlaszt a Gorgófő felmutatásával, így keletkezett az Atlasz-hegység. Ez alapján Héraklésznek még Perszeusz előtt kellett volna Atlasznál járnia, ami nem lehetséges, mert Perszeusz a dédapja volt Héraklésznek. A heraldikában is jelentős, de elsősorban az újkorban, a nem élő heraldika korából. 1863 és 1936 között a királyi Görögország címerét két Héraklész-figura szegélyezte. Ugyanez ismétlődik a Krétai Köztársaság (1898–1913) címerében. Fülöp edinburgh-i herceg saját címere szintén Héraklészt ábrázolja és sok családi címerben is feltűnik. Települések és más földrajzi egységek címereiben is előfordul, amelyeknek egyébként semmi köze Héraklészhez, mint a karintiai Reißeck, vagy a perui Huanta tartomány. Andalúzia címerében két oroszlánnal ábrázolták. Spanyolország címerében Héraklész oszlopait láthatjuk. ## Magyar vonatkozások A görög források szerint Héraklész a szkíták ősapja, Szkítia első benépesítője az Ekhidnával nemzett Szküthész révén. A szkíták és Ekhidna kapcsolatba hozása arra utal, hogy a görögök barbár népet láttak a pusztai lovas harcosokban. A magyar krónikai hagyomány a magyarságot a szkíták és a hunok leszármazottjának tekinti. A történeti források megemlékeznek a honfoglalók Héraklész-tiszteletéről és Héraklészt ábrázoló bálványairól. Héraklészt Mátyás király is kiemelt tiszteletben részesítette. Madách Imre egy korai, 1843-as születésű drámájában (Férfi és nő) dolgozta fel Héraklész házassága válságának és halálának történetét. ## Rokonsága

Heringcápa

A heringcápa (Lamna nasus) a porcos halak (Chondrichthyes) osztályának heringcápa-alakúak (Lamniformes) rendjébe, ezen belül a heringcápafélék (Lamnidae) családjába tartozó faj. A heringcápa az Atlanti-óceán és a déli félgömb sarki és mérsékelt övi tengeri vizeiben található meg. A Csendes-óceán északi részén a lazaccápa (Lamna ditropis) helyettesíti. Ez a cápafaj általában 2,5 méter hosszú és 135 kilogramm tömegű. Az észak-atlanti-óceáni példányok nagyobbra nőnek, mint a déli egyedek; színezetben és életmódban is különböznek egymástól. A hal színezete felül szürke, alul fehér. Palack alakú teste elöl kúpos orrban, míg hátul keskeny faroktőben végződik. Mellúszói és az első hátúszója nagy, a második hátúszója, hasúszói és farok alatti úszói pedig kicsik, a farokúszója félhold alakú. A cápa legfőbb jellemzői háromszögű fogai, az első hátúszó hátsó részén levő fehér folt és a két pár farokúszó-erősítés. Fő tápláléka a csontos halak és a fejlábúak, de ha lehetősége van rá, akármit megtámadhat. Egyaránt vadászik a vízfelszín közelében és a fenékhez közel. A kontinentális selfeken található táplálékban dús homokpadokon a leggyakoribb. A partok közelébe és a nyílt tengerre is be-, illetve kiúszik. 1360 méter mélyen is megtalálható. Hosszútávú vándorutakat is megtesz, általában a sekélyebb és a mélyebb vizeket fel-felváltva. Az állat gyors és nagyon tevékeny. Testhőmérséklete magasabb, mint a víz hőmérséklete. Egyaránt lehet magányos, de társas is; néha akár játékos kedvet is mutat. A heringcápa ál-elevenszülő, kölykei tojásevők, vagyis az anyaállat méhében levő kis cápák felfalják a kevésbé fejlett testvéreiket és a meg nem termékenyített petéket. A nőstény évente négy kis cápának ad életet. Csak kevés heringcápa támadásról van beszámoló, ezek is kétséges forrásokból származnak. A sporthorgászok nagyon kedvelik. Húsa és úszói igen kedveltek, emiatt halászásának hosszú története van. Lassú szaporodása miatt a heringcápa nem képes fenntartani ipari mértékű halászatát. Az 1950-es években az Észak-Atlanti-óceán keleti részén és az 1960-as években ugyanez óceán nyugati részén a norvégoknak sikerült erősen lecsökkenteniük a heringcápa állományokat. Egész elterjedési területén még mindig halásszák ezt a cápát, néha mellékfogásként is. Halászatának korlátozása és a figyelés helyenként változó. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) világszerte súlyosan veszélyeztetett fajnak minősíti ezt a cápát, míg élőhelyének egyes részein csak veszélyeztetett fajnak tekinti, az állomány nagyságnak és a helybéli halászásnak megfelelően, az utóbbi főleg északon. ## Rendszertani besorolása Először 1788-ban Pierre Joseph Bonnaterre francia természettudós írta le Tableau encyclopédique et méthodique című könyvében. Bonnaterre egy korábbi, 1769-ből származó leírásból indult ki: a walesi Thomas Pennant munkájából. Bonnaterre először Squalus nasus-nak nevezte az állatot, a nasus a latin „orr” szót jelenti. 1816-ban, a szintén francia Georges Cuvier megalkotta a heringcápa saját alnemét, a lamnát, amelyet a későbbi rendszerezők „nem” rangra emeltek. A cápa angol neve: „porbeagle”, amely valószínűleg a „porpoise” = „disznódelfin” és a „beagle” szavak összetétele, ami „disznódelfinbeagle-t” jelent, vagy korni nyelven: „kikötői pásztor”. A franciák porc, magyarul „kan” szóval is illetik a cápát. ## Kifejlődése Néhány fejlődéstörténeti rendszertani és mitokondriális DNS vizsgálat után a kutatók meghatározták a heringcápa és a lazaccápa közötti rokonsági kapcsolatot. A Lamna nem először 65–45 millió évvel ezelőtt jelent meg. Hogy mikor vált szét a két ma is élő faj, az nem ismert; feltételezések szerint a jégkorszakok idején, amikor a Jeges-tengert vastag jég borította, és az atlanti- és csendes-óceáni állományok elszigetelődtek egymástól. Az Atlanti-óceánban a heringcápa, míg a Csendes-óceánban a lazaccápa fejlődött ki. Belgiumban és Hollandiában késő miocén kori (7,2 millió év) fosszilizált heringcápa vagy annak tűnő maradványokat találtak. Belgiumban, Spanyolországban és Chilében pliocén kori (5,3–2,6 millió év) kövületek kerültek elő, míg Hollandiában pleisztocén kori (2,6 millió–12 ezer év) maradványokra bukkantak. Az Antarktiszhoz tartozó Graham-föld közelében levő Seymour-sziget La Meseta formációjában késő eocénkori (50–34 millió év) Lamna-fogra hasonló fosszilis maradványokat találtak. A cápafajok sokféle alakú foga miatt nehéz meghatározni, hogy a kövületek közül melyik tartozik a lamnák közé, emiatt a heringcápa időbeni elhelyezése igen nehézkes. ## Előfordulása A heringcápa a déli félgömb összes mérsékelt övi tengerében megtalálható, kivéve a Csendes-óceán északi részét, ahol őt a lazaccápa helyettesíti. Általában a 30–70 fokos északi szélességi körökön belül és a 30–50 fokos déli szélességi körökön belül található meg. Emellett az Atlanti-óceánban egészen északig felhatol. Az Észak-Atlanti-óceán nyugati részén, Grönlandtól és a kanadai Új-Fundlandtól a Bermudákig található meg, míg délen Brazília és Argentína déli részéig lelhető fel. Ugyanez óceán keleti részén a heringcápa elterjedési területe Izlandtól és a Barents-tenger nyugati részétől, illetve Skandináviától és Oroszországtól Marokkóig terjed; beleértve a Földközi-tengert is, a Fekete-tengerből hiányzik. A kölykező nőstények egészen a Guineai-öbölig, a Sargasso-tengerig és Hispanioláig is lejönnek. A Csendes-óceán déli részén megtalálható Ausztrália, Új-Zéland, valamint Chile partjainál. Az Indiai-óceánban a Dél-afrikai Köztársaságtól Ausztráliáig fordul elő. Állítólag az Antarktisz körüli vizekben mindenhol jelen van. A szubantarktikus elterjedési területe a Déli-Georgia és Déli-Sandwich-szigetek, a Prince Edward-szigetek és a Kerguelen-szigetek körül van. Feltételezések szerint a heringcápa akkor került a déli félgömbre, amikor a kainozoikumi eljegesedések történtek. Ekkortájt a trópusi övezet sokkal keskenyebb volt, és a cápák könnyebben átúszhatták. A trópusi vizeket kerüli. Ez a cápafaj egyaránt megél az 1360 méteres mélységben és a sekély 1 méteres, partközeli vízben is. A homokpados élőhelyeket részesíti előnyben. Eddig csak egyszer vették észre a brakkvízben, az argentínai Mar Chiquita lagúnában, ahová egy kis cápa úszott be. A Brit-szigetek vizeiben végzett megfigyelések szerint a heringcápák mozgásának, illetve vándorlásának a gyakorisága az élőhelyül választott vízmélységtől függ. Míg a mélyebben élő példányok nagyobb utakat tesznek meg, addig a sekély vízben élők nagyjából helyben maradnak, legfeljebb éjszaka merülnek mélyebb vizekbe. Napközben a mélyen élő halak egyre mélyebbre úsznak, hogy aztán éjszaka a vízfelszín közelébe ússzanak. A heringcápa az 5–10 Celsius-fokos vízhőmérsékletet kedveli, bár 1–23 fokos vizekben is megélhet. A két félgömbön élő állományok látszólag elszigetelődve élnek. Az Észak-Atlanti-óceánban élő nyugati és keleti állományok csak alig érintkeznek egymással. Eddig csak egy példányt vettek észre, amelyik Írországtól Kanadáig úszott, 4260 kilométert megtéve. Valószínű, hogy a déli félgömbön is vannak elszigetelt állományok. Az Észak-Atlanti-óceánban ezek a cápák méret és nem szerint csoportosulnak, a különböző méretű és nemű állatok nem vegyülnek egymással. Az eddigi megfigyelések szerint a Csendes-óceán déli részén az állatok csak méret szerint csoportosulnak. Például Spanyolország vizeiben kétszer több hím van, mint nőstény; a skót vizekben a nőstények száma 30 százalékkal több a hímekénél; a Bristol-csatornában a fiatal hímek vannak többségben. Az idősebb és nagyobb példányok a fiataloktól eltérően inkább a hidegebb szélességi köröket keresik fel. Az évszakos vándorlások mindkét félgömbön észrevehetők. Az Észak-Atlanti-óceán nyugati felén a legtöbb példány a tavaszt az új-skóciai mély vizű kontinentális selfen tölti. Később 500–1000 kilométerrel északabbra úszik, az új-fundlandi Grand Bankshez és a Szent Lőrinc-öbölbe, ahol a késő nyarat és az őszt tölti; ezeken a helyeken sekély a víz. A kölykező nőstények decemberben 2000 kilométeres utat is megtesznek dél felé a Sargasso-tengerbe. A vándorlás alatt nappal 600 méter, éjszaka 200 méter mélyen úsznak, hogy elkerüljék a Golf-áramlat ellentétes irányú, erős és meleg vizét. Ugyanez óceán keleti felén a heringcápák a tavaszt és a nyarat a sekély vizű kontinentális selfeken töltik, hogy aztán télire északabbra vándoroljanak, hogy ott teleljenek át a mélyebb vizekben. Az északi vándorút akár 2300 kilométeres is lehet, és az egész tél folyamán majdnem ugyanazon a területen maradnak. A déli állományok télen és tavasszal a 30 fokos szélességi körtől északra levő szubtrópusi vizekben tanyáznak, hogy aztán nyáron a 35 fokos szélességi kör alá húzódjanak vissza. Ekkortájt gyakran láthatók az Antarktiszhoz tartozó szigetek környékén. ## Megjelenése A heringcápa tömzsi teste palack alakú. Kúp alakú orra egészen kihegyesedik, megnagyobbodott, meszes porcos képződmény alkotja. Nagy, fekete szemein nincs harmadik, védő szemhéj, más néven pislogóhártya (membrana nictitans). A kis, S alakú orrnyílások a szem vonala alatt, de az orrhegyen helyezkednek el. Nagy szája erősen ívelt. Állkapcsa, csak kisebb mértékben ugrik elő harapás közben. Az északi állatoknak 28–29 felső és 26–27 alsó foga van, míg a déli példányoknak 30–31 felső és 27–29 alsó fog ül a szájukban. Mindegyik fog töve erősen ívelt, míg közepén egy mély bemetszés látható. A legfiatalabb állatok fogainak kivételével mindegyik állatnak a bemetszéséből egy pár kisebb bemetszés ágazik szét. Az öt pár hosszú kopoltyúnyílás mindjárt a mellúszók töve előtt helyezkedik el. A mellúszók hosszúak és keskenyek. Az első hátúszó nagy és magas, teteje hátrahajlik, töve a mellúszók után kezdődik. A hasúszók sokkal kisebbek, mint az első hátúszó. A második hátúszó és a has alatti úszók a hasúszóknál is kisebbek, körülbelül ugyanazon a szinten helyezkednek el, és nagymértékben elősegítik az irányváltást; a farok legvékonyabb részén helyezkednek el. A faroktőn két pár farokerősítő található; a felső pár hosszabb, mint az alsó pár. A nagy farokúszó félhold alakú; az alsó rész majdnem olyan nagy, mint a felső rész. A faroktő háti részén és az oldalain bemélyedések láthatók. A farokúszó felső nyúlványának a felső-hátsó részén egy kiemelkedés van. Bőre sok ezer apró, éles fogaspikkelyel fedett, melyet ha előre simítunk, a dörzspapírhoz lehet hasonlítani, viszont ha fordítva, elölről hátulra simítjuk, akkor bársonyos tapintású. Mindegyik pikkelykének három éles oldala van, és ezek fedik egymást. Háti része egészen a mellúszók tövéig sötét- vagy palaszürke, hasi része fehér. A déli, felnőtt példányok feje alul néha sötét, hasi részükön pedig szürke foltozás látható. Az első hátúszó csúcsa a háti rész színétől eltérően világosabb vagy fehér. Ez a cápafaj általában 240 centiméter hosszú, de akár 350–370 centiméter is lehet; az utóbbi méretek egyéb heringcápafélékkel való összetévesztésből származhatnak. A heringcápa 170–180 centiméteresen számít felnőttnek. Az északi állományban a nőstények nagyobbak, mint a hímek; míg a leghosszabb hímek 250 centiméteresek, addig a nőstények 300 centiméteresek is lehetnek. A déli állatok kisebbek, mint az északiak, és a nemek közti méreteltérések nem annyira élesek; a hímek 200, a nőstények 210 centiméteresre nőnek meg. Általában 135 kilogrammosak. Az eddigi legnehezebb állatot 1993-ban a skót Caithness megyében halászták ki, ez a példány 230 kilogramm tömegű volt. ## Hőszabályozása Mint családjának többi tagja, a heringcápa is képes testmeleget előállítani. A vörös izmok anyagcseréje által létrehozott meleget speciális véredény rendszer tározza el. Ezt a véredény rendszert, az úgynevezett „csodálatos hálót” - latinul: retia mirabilia-nak (egyes számban: rete mirabile) nevezzük. Ez a véredény rendszer igen jól hasznosítja a testmeleget. A heringcápának több ilyen rete mirabile rendszere van: az egyik a fejében, amely az agyát és a szemét látja el, a másik az oldalain található, ez az úszóizmokat táplálja, és a harmadik rendszer a belső szerveket – beleértve a vesét is – melegíti. A cápák között csak a lazaccápa képes a heringcápánál melegebb testhőmérsékletet előállítani. A cápa vörös izmai a test belsejében, a gerinc közelében helyezkednek el. Oldalsó véredény rendszere több mint 4000 kis artériából áll, amelyek sávokba vannak rendeződve. Családján belül az egyik legmagasabb testhőmérsékletű cápa. 8–10 Celsius-fokos testhőmérséklete jóval nagyobb, mint a víz hőmérséklete, amelyben él. Mivel melegvérű, a heringcápa szívósabb, tartósabb úszásra is képes, sőt a mélyben is többet tud vadászni. Meleget adó anyagcseréje miatt olyan sarki vizekbe is eljut, ahová más cápák képtelenek eljutni. A fejében levő rete mirabile rendszer az agy hőmérsékletét 3–6 Celsius-fokon tartja, és szabályozza a hőingadozásokat, amikor a cápa a mélybe vagy a felszínre úszik. Ennek a véredény rendszernek köszönhető, hogy a heringcápa látása mindig éles, és reagálási ideje villámgyors. ## Életmódja A heringcápa nyílttengeri ragadozó, amely 1360 méteres mélységbe is leúszik. Vándorló életmódot folytat. Magányosan és kisebb csoportban is vadászhat, azonban a különböző nemű állatok nem vegyülnek egymással. Áramvonalas teste vékony farokúszótőben, erős és nagy farokúszóban és oldalsó farokerősítésekben végződik; ezek együttvéve erős és gyors úszást kölcsönöznek tulajdonosuknak. Ez a testfelépítés egyéb gyors életmódot folytató halakra is jellemző, például: tonhalak, kardhal, vitorláskardoshal-félék és egyéb halcsoportok. A heringcápafélék családjában a heringcápa és a lazaccápa a legvastagabb; hosszúság–vastagság arányuk megközelíti a 4,5-et. Szintén a családban a legmerevebbek is; míg farokúszóik segítségével irányt váltanak, testük nem hajlik meg. Ez a testmerevség erősebb úszást eredményez kevesebb energia árán; azonban ennek a legfőbb ára a korlátolt mozgékonyság. A nagy kopoltyú felületek sok oxigént gyűjtenek össze. Az állat oldalain rövid, „vörös izmok” vannak, amelyek a „fehér izmoktól” függetlenül tudnak mozogni, kisebb energiafogyasztással; e tulajdonsága miatt a heringcápa szívósabb, tartósabb úszásra képes. A Dél-Angliában tudományos célokból kifogott cápákat újra kifogták Észak-Norvégiában, Dániában és Spanyolországban; vagyis a cápák körülbelül 2370 kilométert „utaztak”. A kevésbé sós vizet is jól tűri. Ez a cápafaj azon kevés halak közé tartozik, amelyek játékos kedvet mutatnak. Cornwall vizeiben megfigyelték, amint forgolódik és magára csavarja a Laminaria-algákat (több tíz méteres barnamoszat-fajok) a víz felszínén. Ez a viselkedés vagy kíváncsiságból történik, vagy táplálékot keres az algák között, vagy egyszerűen csak vakaródzik, és az élősködőket próbálja leverni. Néha a vízen sodródó tárgyakkal is játszik. A talált természetes vagy mesterséges tárgyakat csapdossa, lökdösi vagy harapdálja. Ha csoportban vannak, az állatok játékosan kergethetik egymást. Bár eddig még nem számoltak arról, hogy más állat vadászna rá, a heringcápa legfőbb természetes ellensége a fehér cápa (Carcharodon carcharias) és a kardszárnyú delfin (Orcinus orca) lehet. Argentínában fogtak egy példányt, amelynek testén bronzcápa (Carcharhinus brachyurus), vagy hasonló cápafaj fognyomai voltak. Nem tudni, hogy a heringcápát tápláléknak tekintette támadója, vagy csak egyszerűen két ragadozó állat harcolt egymással (táplálékért vagy helyért). Élősködői a galandférgek (Cestoda) (Phyllobothrium dagnallium – a heringcápa emésztőrendszerében él, Hepatoxylon trichiuri és Dinobothrium-fajok, főleg Dinobothrium septaria), evezőlábú rákok (Copepoda) (Dinemoura producta, Laminifera doello-juradoi, Pandarus floridanus és Pandarus smithii). Az évi természetes elhalálozás eléggé csekély, körülbelül 10% a fiatalok körében, 15% a felnőtt hímek körében, míg a felnőtt nőstények közül 20% pusztul el évente; ezek az adatok az Észak-Atlanti-óceán nyugati feléből származnak. ### Táplálkozása Ez a cápafaj aktív ragadozó, általában középméretű csontos halakkal táplálkozik. A nyílt tengeren a gyorsúszó Alepisaurus-, makréla-, hering- és makrahal-fajokat vadássza; a tengerfenéken a tőkehal-, Merlucciidae-, Channichthyidae-, kakashal-, Ammodytidae-, Cyclopteridae- és lepényhal-fajokat szedi össze. A fejlábúak közül a kalmárokat részesíti előnyben. A kisebb cápák közül a tüskéscápára (Squalus acanthias) és a közönséges kutyacápára (Galeorhinus galeus) vadászik, de ezekre ritkábban. Felboncolt példányok gyomrában a következőket is megtalálták a kutatók: puhatestűek házai, rákok, tüskésbőrűek és egyéb gerinctelenek, de egyéb megemészthetetlen tárgyak is, mint például kisebb kövek, tollak és szemét; ezeket valószínűleg véletlenül nyelték le a ragadozók. Az Észak-Atlanti-óceán nyugati felén a heringcápa tavasszal nyílt tengeri halakkal és kalmárokkal, ősszel pedig tengerfenék lakó halakkal táplálkozik. Étlapja a vándorlásával függ össze, tehát azzal táplálkozik, ami éppen elérhető vándorútjának adott szakaszán. Emiatt a heringcápa opportunista ragadozónak tekinthető, vagyis nem kötődik valamely zsákmányállathoz. Tavasszal és nyáron a Kelta-tengerben és Új-Skócia selfterületén az árapály térségben zooplankton növekedés történik, amely rengeteg halat csal oda; e táplálékbőséghez aztán a heringcápák is csatlakoznak, persze ők nem a plankton, hanem a halak miatt. Vadászat közben ez a cápa néhány óra alatt fel-le úszik, többször is megtéve a ciklust. A fel-le úszás a szaglást segítheti elő. Egy beszámoló szerint egy 1 méteres, 1 éves kis heringcápa krillel és soksertéjűekkel (Polychaeta) táplálkozott. ## Szaporodása A heringcápa szaporodási időszaka igen furcsa, mivel az északi és a déli állományoknak egyszerre következik be; nem hat hónap eltéréssel, ahogy várható lenne. Szóval a heringcápa szaporodásában nem játszik szerepet a környezet hőmérséklete és a nap hossza; inkább az állat melegvérűsége. A párzások többsége általában szeptemberben és novemberben történik meg, de a Shetland-szigetek környékén már januárban is észrevettek friss párzási harapásos nőstényeket. Az udvarlási szertartás és a párzás alatt a hím a nőstény mellúszóit, kopoltyútájékát és oldalait harapdálja. Az Észak-Atlanti-óceán nyugati felén a két legfőbb szaporodási hely Új-Fundland és a Maine-öböl-i Georges Bank. A felnőtt nősténynek csak egy működőképes petefészke és két méhe van. Valószínűleg minden évben szaporodik. Az alom általában négy kiscápából áll, mindegyik méhben két-két egyed; a méhen belül a kölykök ellentétes irányba vannak fordulva. Néha az alom csak egy, máskor akár öt kiscápából is állhat. A vemhesség 8–9 hónapig tart. Mint családjának többi tagja, a heringcápa is ál-elevenszülő, és kölykei tojásevők, vagyis az anyaállat méhében levő kiscápák felfalják kevésbé fejlett testvéreiket és a meg nem termékenyített petéket. A vemhesség első felében az anyaállat rengeteg kis, meg nem termékenyített petét termel, amelyeket a méhekbe juttat. Ezek a peték 7,5 centiméteres tojástokokba vannak tömörítve. Az újonnan megfogamzott embriót a szikzacskója táplálja. A magzat 3,2–4,2 centiméteresen töri át a tojástokot; ilyenkor már fejlettek a külső kopoltyúi és a csavart bele (az utóbbi a cápáknál és rájáknál a bélrendszer végbélnyílási szakaszát alkotja). Amikor eléri a 4,2–9,2 centiméteres hosszúságot, a szikzacskó és a külső kopoltyúk felszívódnak, de még nem képes a petékkel teli tojástokokat felnyitni. 10–12 centiméteresen az állkapocscsontján két nagy, visszahajlott „agyar” nő, amelyekkel feltörheti a tojástokot. A nagy „agyarakon” kívül a felső állcsonton két jóval kisebb fog jelenik meg. Miután képes rá, a kiscápa úgy teletömi magát, hogy a tápláléktól duzzadt hasán az izmok elszakadoznak, hogy a bőr szabadon megnyúlhasson. 20–21 centiméteresen a kiscápa, a szemét kivéve, rózsaszínes, mivel hiányzik a pigment a bőréből. Feje és kopoltyútájéka széles és gél állagú. 30–42 centiméteresen a cápa tömegének 81 százalékát a hasa alkotja. 34–38 centiméteresen a kiscápa bőre elkezd színeződni, „agyarai” pedig elhullanak. Ekkortájt az anyaállat többé nem termel petéket. Az embrió a tartalékból kezd élni, vagy a megmaradt tojástokokat falja fel. A hasában tárolt tartalékot a májába kezdi raktározni; míg az egyik térfogata csökken, addig a másiké nő. 40 centiméteresen teljesen színes, és 58 centiméteresen már úgy néz ki, mint egy újszülött egyed. Ilyenkor a hasa már annyira kiürült, hogy a hasizmai vissza tudnak nőni/forrni. Szájában néhány egy bemélyedéses fogsor nő, de ezek a szájhoz lapítottak és használhatatlanok, amíg a kölyök meg nem születik. Az újszülött kiscápa 58–67 centiméter hosszú, és nem nehezebb 5 kilogrammnál. Születéskor súlyának 10 százalékát a mája teszi ki. Hasában még szikzacskószerű képződmény is van addig, amíg a kishal elkezd vadászni. Születés után a cápa havonta 7–8 centimétert nő. Néha a méhben az egyik kölyök kisebb, mint a másik; ez akkor szokott megtörténni, amikor mindkét kiscápa egy irányba van fordulva, és a nagyobbik példány eleszi a másik elől a tojástokokat; másik ok, amikor az anyaállat nem tud elég táplálékhoz jutni. Az ellések április–szeptember között vannak; az északi állományoknál főleg áprilisban és májusban (tavasszal, nyáron), míg a déli állományoknál júniusban és júliusban (télen). A Sargasso-tengerben az ellések 500 méteres mélységben történnek meg. A két nem növekedési rátája eléggé egyforma, amíg el nem érik az ivarérettséget. A nőstények a hímektől eltérően később és nagyobb méret elérésekor lesznek ivarérettek. Az első négy évben mindkét félgömbön 16–20 centimétert nőnek évente, aztán a Dél-Csendes-óceán nyugati felén élő cápák növekedése lassúbb lesz, mint az Észak-Atlanti-óceánban élőké. Az Észak-Atlanti-óceánban élő hím heringcápa 1,6–1,8 méteresen és 6–11 évesen, míg a nőstény 2–2,2 méteresen és 12–18 évesen válik ivaréretté. A Csendes-óceán délnyugati részén a hím 1,4–1,5 méteresen és 8–11 évesen, a nőstény 1,7–1,8 méteresen és 15–18 évesen éri el az ivarérettséget. A legidősebb kifogott heringcápa 26 éves és 2,5 méter hosszú volt. Feltételezhető, hogy az atlanti-óceáni heringcápák 30–40, míg a Csendes-óceán déli részén levők akár 65 évig is élhetnek. ## A heringcápa és az ember Bár a gyors úszó heringcápa képes lehet sérüléseket okozni az embernek, kevés olyan eset ismert, ahol emberre támadt volna, ha volt ilyen egyáltalán. 2009-től az International Shark Attack File (nemzetközi adatbázis, amely a cápatámadásokkal foglalkozik) csak három heringcápa támadásról számol be; az egyikben az ember provokálta a cápát, de a támadás nem volt halálos, a másik két támadáskor a cápa támadta meg a csónakokat. Egy régebbi történet szerint egy horgász, aki ki akart fogni egy heringcápát, addig provokálta az állatot, amíg az kiszökött a vízből és elkapta az ember ruháját. Másik esetben egy úszót heringcápaféle haraphatta meg, de nem biztos, hogy heringcápa, inkább egy röviduszonyú makócápa (Isurus oxyrinchus) vagy fehér cápa (Carcharodon carcharias). Újabban az Északi-tengerben levő olajat kereső fúrótornyok búváraihoz heringcápák dörgölőztek, de ez a viselkedés nem a táplálékszerzést célozta, hanem inkább a kíváncsiságot vagy a területvédést. A halászok korábban ki nem állhatták ezt a cápafajt, mivel szerintük a heringcápa tönkretette a hálóikat, és a horgos zsinórokról is lelopkodta a halakat. Írországban, az Egyesült Királyságban és az USA-ban kedvelt zsákmány a sporthorgászok körében. Erősen harcol, ha megakasztják, de általában nem szökik ki a vízből, mint rokona, a röviduszonyú makócápa. A kezdő horgászok gyakran összetévesztik ezt a cápát valamelyik makócápával. ### Halászata A heringcápát már régóta halásszák ipari mértékben, mivel húsa jó minőségű, és egyesek szerint kardhal ízű. Frissen, szárítva vagy sózva árusítják. Húsát főzve vagy olajban sülve fogyasztják. 1997-ben és 1998-ban 1 kilogramm heringcápa húst 5–7 euróért adtak el; négyszer olyan drágán, mint a kékcápát (Prionace glauca). A legtöbb kérés Európából érkezik, azonban az USA-ban és Japánban is kérik. Az úszóit a kelet-ázsiai cápauszonylevesben használják fel. A cápát a bőripar is felhasználja, de májolajat és takarmányt is készítenek belőle. A heringcápával való kereskedelem látszólag nagy üzlet, árnyékos oldala az lehet, hogy közéje egyéb, ritkább cápafajok is kerülhetnek. Ez azért lehetséges, mert a cápavadászatban résztvevők nem mindig jelentik be a leölt cápa faját; sokszor a ritka fajokat közönséges fajokként jelentik be a hatóságoknak. Ezt a cápát sokféleképpen lehet kihalászni, például horgos zsinórral, hálóval vagy horgászbottal. Elég értékes ahhoz, hogy ha véletlenül is fogják ki, többé ne dobják vissza a vízbe. Ha nincs elég tároló hely, akkor a cápának csak az uszonyait vágják le, a testét visszadobják. A heringcápa nagy mértékű, ipari halászata az 1930-as években kezdődött, amikor Norvégia, de kisebb mértékben Dánia is az Észak-Atlanti-óceán nyugati felén, hosszú, horgokkal ellátott zsinóros halászatba kezdett. A norvég évi fogás 1926-ban 279 tonnáról 1933-ban 3884 tonnára nőtt. A második világháború ideje alatt a cápahalászat lecsökkent, azonban a háború után, 1947-ben a norvégok rekord fogásra tettek szert, körülbelül 6000 tonna heringcápahúst vittek piacra. Miután a cápaállományok erősen megfogyatkoztak, a norvégok évi fogása 1953-tól 1200–1900 tonnára, később pedig az 1970-es évek elején 160–300 tonnára csökkent vissza. Az 1980-as évek és az 1990-es évek határán az évi zsákmány már csak 10–40 tonna volt. A dánok az 1950-es évek elején évente 1500 tonnát halásztak, aztán a zsákmány az 1990-es években már 100 tonna alá csökkent.[^1] Manapság az Atlanti-óceán keleti felén számos európai ország halászik heringcápákra; a legnagyobb halászok: Norvégia, Dánia, Franciaország és Spanyolország. Az 1970-es években Franciaország és Spanyolország a halászterületeiket az óceán északkeleti részére is kiterjesztették. A francia halászok elsősorban a Kelta-tengerben és Vizcayai-öbölben halásznak; beszámolásaik szerint, amíg 1979-ben több mint 1000 tonna heringcápát halásztak, addig az 1990-es évek végén csak 300–400 tonna cápát fogtak ki. A spanyolok fogása eléggé változatos, néhány példánytól akár több mint 4000 tonnáig fognak. Ez azért van így, mivel a spanyolok olyan területeket is felkeresnek, amelyeket a történelem során alig használtak ki. Miután az óceán keleti részén az 1960-as években a heringcápa állományok erősen lecsökkentek, a norvég halászok nyugatra vonultak, New England és Új-Fundland közelébe. Néhány év múlva követték őket a feröer-szigeteki zsinóros halászok. Az átköltözés miatt a norvégok évi fogása 1961-től 1965-ig 1900 tonnáról több mint 9000 tonnára emelkedett. A zsákmány legnagyobb részét Olaszországba szállították, ahol a heringcápa (smerglio) kedvelt étel. Az óceán nyugati felén a túlhalászás miatt az állományoknak csak 6 év kellett, hogy lecsökkenjenek. 1970-ben a norvégok zsákmánya már csak 1000 tonna alatt volt, ugyanígy a feröerieké is. Mivel az állományok annyira visszaszorultak, a halászok újból elköltöztek, vagy áttértek más cápafajok halászatára. Miután a heringcápák halászata alább hagyott, 25 év alatt sikerült felszaporodniuk az eredeti állomány 30 százalékára. 1995-ben Kanada megalkotta az Exclusive Economic Zone-t (EEZ), és heringcápát csakis ő halászhat a saját vizeiben. 1994–1998 között Kanada évente 1000–2000 tonna heringcápát halászott, melynek következtében 2000-re csak az állomány 11–17 százaléka maradt életben. 2000-től a heringcápát csak szigorú szabályok szerint lehet halászni, de az óvintézkedés ellenére is a heringcápa állományok csak több tíz év múlva fognak újra elszaporodni, mivel e cápák szaporodási rátája igen alacsony. A nagy mértékű halászat következtében egyes heringcápák gyorsabban nőnek és korábban érik el az ivarérettségüket. A déli félgömbön a heringcápa halászat csak alig van felügyelet alatt. Célzott halászata mellett sokszor mellékzsákmány is, mivel azokra a csalikra harap rá, amelyeket értékesebb halaknak, Thunnus maccoyiinak, kardhalnak (Xiphias gladius) vagy chilei tengeri sügérnek (Dissostichus eleginoides) tettek ki az emberek. A déli félgömbön a legnagyobb halászok: Japán, Uruguay, Argentína, a Dél-afrikai Köztársaság és Új-Zéland. 1984-ben, Uruguay mellékfogásként, tonhalhalászatkor, 150 tonna heringcápát fogott. 1988–1998 között a mellékfogások 90 százalékkal csökkentek, de az még nem ismert, hogy ez az állománycsökkenés következtében, vagy az emberi odafigyelésnek köszönhető-e. 1998–2003 között Új-Zéland évi 150–300 tonnát jelentett be, ezek a cápák főleg fiatal, ivaréretlen példányok voltak. ### Védelme A túlhalászás miatti heringcápa állományok erős lecsökkenése sok más cápafajra is jellemzőek. Ezt a fajt, mint sok más cápafajt is, erősen érinti a túlhalászás, mivel alomnagysága kicsi, hosszú ideig tart a felnőtté válása és több életkorú állat is horogra kerül. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN)'' világszerte súlyosan veszélyeztetett fajnak tekinti a heringcápát, az Észak-Atlanti-óceán nyugati felén csak veszélyeztetett fajnak, míg ugyanez óceán keleti felén és a Földközi-tengerben szintén súlyosan veszélyeztetett fajnak minősíti. A heringcápa az ENSZ Tengeri Törvény Konvenciója (United Nations Convention on the Law of the Sea; UNCLOS) I. függelékén, a berni egyezmény (2002) III. függelékén (mediterrán), valamint a bonni egyezmény (2009) II. függelékén is szerepel mint vándorló faj. Bár a Washingtoni egyezmény (CITES) támogatja a további védelmi intézkedéseket a heringcápa számára, a fajt mégsem akarja felvenni a listájára. Így tett a 2008-as és 2010-es évekbeli jelölésekkor is. Kanada, az USA, Brazília, Ausztrália, az Európai Unió és a Nemzetközi atlanti-óceáni tonhalakat védelmező bizottság (International Commission for the Conservation of Atlantic Tunas; ICCAT) nevű szervezet, legalábbis hivatalosan, tiltja a cápák megölését csakis sz uszonyaiért (sok halászhajón, csak az úszókat tartják meg, míg a haldokló cápákat visszalökik a tengerbe). A déli félgömbön a heringcápa halászatot csak Új-Zélandon szabályozzák; ez az ország évente 249 tonnát foghat ki, ezt a kvótát 2004-ben vezették be. Bár az európai vizekben erős állománycsökkenés érzékelhető, a heringcápa halászat nincs szabályok alá vetve. 1985-től engedély alapján Norvégia és Feröer az Atlanti-óceán keleti feléből és az Európai Gazdasági Közösség vizeiből évente 200, illetve 125 tonna heringcápát halászhat ki. Bár 1982-ben, amikor ezt a kvótát kiszabták, a valódi fogások mérete nagyobb volt, Norvégiának 500, Feröernek 300 tonna jutott. E kiszabott kvóta ellenére a kifogott halak száma mégis nagyobb, úgyhogy a szabályozásnak alig van értéke. A Földközi-tengerben a 20. század felétől a heringcápa állomány 99,99 százalékkal csökkent, tehát ebben a tengerben manapság a kihalás szélén áll. Az itteni elterjedési területe csak az Appennini-félsziget vizeire korlátozódik, ahol feltételezések szerint kölykező helye van. Az elmúlt néhány évtizedben csak néhány tucatnyi példányról érkezett beszámoló. A beszámolókat kutatók, halászok, akiknek mellékfogásként akadtak hálóikba a cápák, és sporthorgászok adták meg. 1995-ben felvették a Barcelona Convention Protocol III. függelékébe (amely a kihasznált fajok szabály alá vonását akarja elérni), de a nemzetközi szerződést még nem fogadta el mindegyik érintett ország. 1997-ben a berni egyezmény III. függelékébe (mediterrán) is felvették, de a védelmi intézkedéseket ez esetben is a „védelmi tervek további megbeszélése” késlelteti, noha a heringcápák ügye azonnali intézkedéseket igényelne. Az észak-amerikai vizekben élő cápáknak a jövője sokkal jobban néz ki, mint a keleti fajtársakké. 1995-ben Kanadában a Fisheries Management Plan törvény szerint az évi kvóta 1500 tonna lehet, és a halászat ideje, helye és a halászáshoz felhasznált eszközök korlátozás alatt vannak és szabályozzák a mellékfogást és a sporthorgászatát is. A Fisheries and Oceans Canada (DFO) szervezet, amelynek adatai alapos megfigyeléseken alapulnak, azt javasolta, hogy 2000–2001 között a kvótát 200–250 tonnára csökkentsék, hogy az állomány újra felépülhessen; 2002–2007 között évente csak 250 tonnát foghatnak ki. Az új-fundlandi ívási helyet lezárták a halászat számára. 2004-ben a Committee on the Status of Endangered Wildlife in Canada (COSEWIC) veszélyeztetett fajnak minősítette ezt a cápafajt, mivel eredeti állományának már csak a 25 százaléka létezett. Ennek következtében Kanada, bár nem vette fel a heringcápát a Species At Risk Act listájára, a kvótát 185 tonnára csökkentette. Az USA-ban a Fishery Management Plan for Sharks of the Atlantic Ocean 1993-ban 92 tonnát (feldolgozott állapotban) engedett meg. 2006-ban, a National Marine Fisheries Service (NMFS) felvette a cápát a „Species of Concern” nevű listájára, mivel védelmet érdemel, de az US Endangered Species Act listára adathiányra hivatkozva nem került fel. ## Fordítás [^1]:

A rajongók

A rajongók Kemény Zsigmond 1858–1859-ben megjelent történelmi regénye, amely I. Rákóczi György erdélyi fejedelem korát, benne a szombatosok üldöztetését idézi fel. A mű, amely „a legsokrétűbb, legbonyolultabb és mégis, legegységesebb” a szerző regényei közül, hű képet ad az író „történelemszemléletének alakulásáról, erkölcsi felfogásáról, ábrázolási módszerének realista igényéről és kompozíciós művészetéről,” egyben „az életmű legjelentősebb darabja.” A Szalárdi János Siralmas krónikája és Kemény János fejedelem önéletírása felhasználásával készült mű cselekménye számos romantikus elemet tartalmaz (Kassai Elemér boldogtalan szerelme és tragikus halála, nagybátyja intrikái Péchi Simon és Laczkó István ellen, utóbbi megőrülése és halála), de alapvetően a realista irányzathoz tartozik. A dráma stíluseszközeit is használó regény viszonylag korán bekerült az irodalmi kánonba, azonban sem a kortársak, sem az utókor szemében nem vált népszerűvé. ## Keletkezése és forrásai A rajongók párhuzamosan keletkezett az azonos korszakban játszódó Özvegy és leánya című regénnyel. Miután ennek első két kötetével 1855 elején elkészült, Kemény Zsigmond írt egy elbeszélést Deborah címmel, amely a szombatosok témájának első feldolgozásának tekinthető; ez a Pesti Hírlap 1855. április-júniusi számában jelent meg. Utána befejezte az Özvegy és leányát (1857), majd 1857–1858-ban megírta A rajongókat. Közben 1855 júniusától másfél évig, illetve 1857 decemberétől a Pesti Napló-t szerkesztette. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc bukása utáni korszak általános pesszimista hangulatán túl, a két regény keletkezésének időszakában az író lelkében több személyes csapás is sebet ejtett. 1855 végén Lónyai Mária iránti szerelmét a lány és családja elutasította, ami a negyvenhárom éves férfi számára a boldog családi élet vágyának feladását jelentette. Ugyanennek az évnek a végén meghalt édesanyja; munkahelye, a Pesti Napló anyagi gondokkal küszködött. Mindezeket hol túlfeszített munkával, hol mulatozással próbálta elfojtani, mígnem a rendszertelen életmód következtében ideg-összeroppanást kapott. A csüggeteg életérzés nyomott hagyott az akkor születő regényein is. Minthogy Kemény Zsigmond művészetének legfőbb tárgya az erdélyi történelem két évszázada, melynek ábrázolásában magasan kiemelkedik kortársai közül, nem meglepő, hogy e regény cselekménye a 17. századi Erdélyben, I. Rákóczi György uralkodása idején játszódik. Kemény történelmi érdeklődése részben a családi hagyomány, részben a korszellem eredménye, de ezt erősítette egykori tanára, id. Szász Károly is. Kemény felfogása szerint a „históriai regénynek nemcsak művészileg szép és igaznak, de – bizonyos később kijelölendő korlátokig – históriailag hűnek és igaznak kell lenni.” Nem véletlen tehát, hogy mindkét regénynek az elsődleges forrása Szalárdi János Siralmas krónikája (1662), amelyet az író maga rendezett sajtó alá 1853-ban. A rajongók esetében családtagja, Kemény János fejedelem önéletírására is támaszkodott, amely 1856-ban jelent meg nyomtatásban. Nem kizárt, hogy a szerzőnek a Gyulai család szóbeli hagyományairól is voltak ismeretei, mivel az 1840-es évek elején gyakran megfordult gróf Wass Györgyné Gyulai Franciska házában. Ismerhette továbbá a Magyar Tudományos Akadémián 1850-ben a szombatos énekekről elhangzott tanulmányt is. ## Történeti háttere A rajongók a harmincéves háború második felében, I. Rákóczi György erdélyi fejedelem uralkodása idejében játszódik. A regény első fejezete vázolja a kor meghatározó világpolitikai eseményeit: a fehérhegyi csatában II. Ferdinánd legyőzte a protestáns cseh rendeket és német szövetségeseiket, utóbb a protestáns Dánia, Hollandia és Svédország is bekapcsolódott a háborúba. A katolikus Franciaország a svédekkel kötött szövetséget a szintén katolikus Ausztria és a katolikus német uralkodók ellen. A Rákóczi előtti erdélyi fejedelmek (Bethlen Gábor és Bocskai István) kihasználták a háború teremtette lehetőséget Erdély területének gyarapítására, és a protestánsok jogainak kiterjesztésére. A cselekmény kezdetekor, 1638 végén Rákóczi György még nem viselt hadat, csak szította a felekezetközi egyenetlenséget a felső-magyarországi megyékben. Közben a belső ellenzéket állandó megfélemlítésben tartotta, uralkodásának szinte minden évét fej- és jószágvesztési ítéletek fémjelezték. A szombatosokat – azon kívül, hogy hittételeiket ellenszenvesnek, és saját keresztény hitével össze nem egyeztethetőnek találta – veszélyesnek is tartotta uralmára nézve; az volt a gyanú ellenük, hogy a fejedelemségre áhítozó Székely Mózest támogatják. Rákóczi ezért az 1635-ös országgyűlésen olyan törvényt hozatott ellenük, hogy a következő év karácsonyáig térjenek át valamelyik bevett vallásra, az ellenszegülőket pedig fogják perbe. A törvényt a következő években nem alkalmazták, azonban 1638 tavaszán Rákóczi elrendelte a végrehajtását, így elkezdődtek a tömeges perbe idézések. Péchi Simon volt kancellárt, a szombatosok vezéralakját lányaival és udvari papjaival együtt szintén elítélték, és 1639-ig börtönben ült, amikor a református hitre térés árán kiszabadult. A regény több helyen eltér a történelmi hűségtől: például Péchi Simon elítéltetésének okát illetően: semmilyen történelmi adat nem utal arra, hogy Kassai István személyes gyűlöletének lett volna áldozata; a szombatosság nem hatolt be Háromszékre, tehát Kézdivásárhelyen semmiképpen nem lehetett központjuk; Péchinek több lánya is volt, és felesége még élt a szombatosok perbefogásakor; a szombatosok perbefogása (1638) és Báthory Zsófia és György herceg esküvője (1643) között több mint öt év telt el. ## Cselekménye Az erdélyi protestáns rendek fegyveres segítségre készülnek magyarországi hittestvéreik mellett. Kassai István, a közrendűből magas méltóságra emelkedett tanácsúr, a háború megindítása előtt le akar számolni a belső ellenzéknek tartott szombatosokkal. Erre fő oka, hogy legyőzze ellenfelét, Péchi Simont, a politikai élettől már visszavonult volt kancellárt, aki szintén nemesi származás híján vált gazdaggá és hatalmassá. Míg azonban Kassai fukar és haszonelvű, Pécsi pártolja a tudományt és művészeteket, ő maga csillagjóslással is foglalkozik. Kassai unokaöccse, Elemér és Deborah, Pécsi egyetlen lánya szerelmesek egymásba, de kapcsolatuk megszűnik, amikor Elemért nagybátyja örökbe fogadja. Elemér továbbra is szereti a lányt, akinek azonban érzelmei fokozatosan elsekélyesednek. Kassai rájön, hogy Laczkó István szombatos prédikátor az ő szökött jobbágya, és azzal zsarolva, hogy családjával együtt visszaveti jobbágysorba, informátorává teszi. Laczkó vállalja hittársai elárulását, hogy nemesi származású feleségét, Bodó Klárát megmentse a nyomortól és a megaláztatástól, de az árulás gondolata addig emészti a lelkét, amíg megőrül. Klára, férjét keresve, Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszonynál talál menedéket. Pécsi Simon mérsékletre inti a szombatosokat, akik a bevett vallás státus elnyerésére törekednek; ezzel a céllal érkezik a balázsfalvi találkozójukra is. Kassai Elemér, akit nagybátyja balázsfalvi kapitánnyá neveztetett ki, rájön, hogy nagybátyja a szombatosok ellen akar támadni, ezért szintén a gyűlésbe megy, hogy szerelmét megmentse. A szombatosok azt hiszik, hogy Elemér hivatali minőségében érkezett, és megölik. Az összecsapásban Laczkó István is életét veszti, Pécsit és leányát elfogják. Kassai számításai nem válnak be: a szombatosokat nem ítélik halálra, csak birtokelkobzásra. Deborah azzal, hogy férjhez megy a fejedelem által kijelölt vőlegényhez, Gyulai Ferenc kamaráshoz, visszakapja apja vagyonát. Kassai lemond hivataláról, és utána már nem sokáig él. ## Szereplői A közrendű sorból kiváló tehetségével kiemelkedett Kassai István, a fejedelem tanácsosa és bizalmasa, összetett személyiség. Szembeötlően félénk és fukar, de a Kemény festette portré árnyaltabb ennél: „szemében van valami azon sivár erélyből, mely félénk természetével, és modorában van valami azon szelíd egyszerűségből, mely kedélytelen politikájával éles ellentétben áll. [...] Rákóczit mindig hűséggel szolgálta, de Erdély iránt, melyet hazájának nem tekint, közönnyel viseltetik.” Elsődleges mozgatórugója a hatalom- és vagyonszerzés, de unokaöccse iránti ragaszkodása is szívbéli. Ellenlábasa, a szintén közrendű Péchi Simon tudós ember, aki elsődleges hajlama ellenére keveredett politikai pályára. Fényűző szokásai és költői kedélye teljes ellentétben állnak Kassai haszonelvűségével. Tudásáért és jártasságáért azok is tisztelik, akik rangvágyát és vallási nézeteit helytelenítik. A regény főhősének is tekinthető Kassai Elemér átlagos külsejű és átlagos gondolkodású egyéniség, aki „mély érzéssel, vitézséggel és sok más szép tulajdonsággal bírt; azonban becsszomja oly parányi minőségben vala, hogy az épen semmi említést sem érdemelt.” Egyetlen megkülönböztető jegye a részvét, amely arra készteti, hogy ne hagyja magára nagybátyját, a mindenki által gyűlölt Kassai Istvánt, noha jól tudja, hogy az öregember a legfőbb akadálya szerelme beteljesülésének. Kisszerű alakját halála emeli hőssé. Pécsi Deborah érzései bizonytalanok, hullámzóak, egyéniségéből hiányzik a belső összhang. Elemér iránti szerelmét feláldozza apjához fűződő kötelessége nevében, de ezt utóbb megbánja. (Kassai szerint hódítani tud, boldogítani nem.) Gyulai Ferenchez valójában nem vonzódik, de a férfi magatartása sérti büszkeségét, és kacérrá teszi; érzelmeit sznobizmusa is befolyásolja. A kettős szerencsétlenség, Elemér halála és apja elfogatása apja mellé állítja: „Imádkozni fogok, atyám, hogy legyen még valami, amit éretted feláldozhatnék!” Deborah sorsa ugyanolyan bizonytalan, mint ő maga, egy kérdőjeles happy-end részese lesz: a fejedelem kegyéből megkapja apja elkobzott birtokait, és férjhez adják Gyulai Ferenchez. A szökött jobbágyból szombatos prédikátorrá lett Laczkó István tipikus rajongó: nem számolva a realitásokkal, otthagyja családját, és Pécsihez megy Gyulafehérvárra, tőle remélve, hogy kieszközli a szombatosok hivatalos elismertetését. Belesodródva Kassai intrikáiba, családja védelmében árulóvá válik. Az elvállalt szerep miatt meghasonlik önmagával. Dávid Gyula 1980-ban megjelent méltatása szerint „A kiszolgáltatottságában besúgóvá nyomorított ember sorsa bármely korban hiteles és megrázó tragikum forrása lehet.” Laczkó felesége, Bodó Klára az egyedüli árnyoldalak nélküli egyéniség a főhősök közül. A családját ért sorozatos csapások nem ingatják meg sem hitében, sem férje iránti szerelmében, nem bénítják meg cselekvőképességét, mert személyiségét a „keresztény szabadságfogalom” határozza meg. A mellékalakok közül említést érdemel Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony, a tolerancia (korát megelőző) hirdetője, aki mintegy „morális ellenpontot” képvisel a történetben a talajt vesztett hősökkel szemben, illetve Báthory Zsófia, kinek cselekedetei szinte parodizálják a főhősök tragikus sorsfordulatait. A regényben a tömeg egyértelműen negatív szerepben, „csőcselék” értelemben jelenik meg; irracionális viselkedését hamis értelmezések táplálják; szombatosok iránti gyűlölete fanatikus jellegű. ## Eszmevilága Szinte mindegyik kritikus kiemeli a regényben, illetve Kemény Zsigmond műveiben általában megjelenő determinista felfogást, amelyet koruknak és világnézetüknek megfelelően értelmeznek. Míg Szerb Antal etikai determinizmusról beszél („...embereinek a végzete éppen az, hogy van szabad akarat. [...] saját törvényeiket a végsőkig megvalósítva mennek saját, énjükre szabott haláluk elé”), Nagy Sándor azt emeli ki, hogy az írónak és hőseinek egyaránt hiányzik az életéből a keresztény megváltottság ténye. Veress Dániel és Martinkó András egyaránt arra mutatnak rá, hogy a végzetet az egyén kedély- és jellembeli tulajdonságainak részben öröklött, részben az életsors által meghatározott komplex rendszere determinálja. Ezt a szekularizált végzetet Bényei Péter az antik tragédiákkal állítja párhuzamba. A 19. század közepétől megjelenő világnézeti relativizmus szintén fontos jellemzője a regénynek, amelyben „megkérdőjeleződik a morális értékek érvényessége.” Ez a relativizmus általában is tetten érhető az író regényeiben, de különösen szembetűnő A rajongókban, ahol „a 17. századi Erdély életvilága, társadalmi szokásrendje, etikai kódexe, hatalmi viszonyai egy elrendezett világ benyomását keltik, ugyanakkor a legfontosabb eligazodási pontok: a bűn fogalma, az erkölcs és vallás alapkategóriái, a követendő viselkedési minták stb. nézőpontok és viszonylatok függvényévé válnak.” ## Stilisztikai jellegzetességei A rajongók a realista irányzat jegyében született, ennek ellenére számos vonásában őrzi a romantika hatását. Különös figyelmet szentel a tárgyi környezetre, a házakra és belsejükre, amely a korszakot, egyben a benne lakók egyéniségét tükrözi. Noha a regény mint műnem az epikához tartozik, több kritikus kiemeli a drámai elem súlyát A rajongókban. Feltűnően nagy a monológok és párbeszédek aránya a szöveg egészéhez képest; a monológok nem bölcselkedő vagy lírai jellegűek, hanem a párbeszédekhez hasonlóan a cselekmény egy-egy fordulatát elemzik vagy jelzik előre. A párbeszédek a szereplők jellemzését is szolgálják: a így például a szombatosok minden megszólalása bibliai fordulatokat tartalmaz. A drámai hatást fokozza a cselekmények időbeli sűrítése, a drámai jelenetek nyelvi puritanizmusa. Az író több elbeszélői módot váltogat a regényben, a tények távolságtartó elemzésétől a részvéttel teli elbeszélésen át a tények morális értelmezéséig; ezek egymásutánisága fokozza a feszültséget. Az elbeszélést ugyanakkor fölényeskedő, ironikus felhangok kísérik. A drámai hangulat megteremtéséhez Kemény gyakran használt stíluseszköze a halmozás, ismétlés, mondatrészek megsokszorozása. („Szerette bilincseit, örvendett a gúnynak, áhítozá a szenvedést.”) Az olvasó megvárakoztatása a közbeékelt jelzőkkel, határozókkal és mellékmondatokkal szintén a feszültséget növeli. Ugyanezt a célt szolgálják a kijelentések helyett használt kérdések, felkiáltások és hiányos mondatok is. ## Fogadtatása és utóélete Noha Erdélyi János már 1859-ben így írt a könyvről: „A rajongók nálunk [Sárospatakon] igen jó néven vétetett [...] Nekem úgy tetszik, hogy jobb történeti regényt nem ismerek övénél”, Kemény Zsigmond regényei kevéssé váltak népszerűvé a kortársak körében. Gyulai Pál abban látta A rajongók és a Zord idők értékét, a „nemes szenvedélyek, mondhatni az erény tévedéseit rajzolják”, és „a hazafiság túlzásait, a nemes törekvések tévtanait, a népszerű eszmék árnyoldalait vagy éppen veszélyeit mutatják be”. A mű viszonylag korán bekerült az irodalmi kánonba és a gimnáziumi kötelező házi olvasmányok közé, de az olvasókat nem vonzotta. 1940-ben jelent meg A rajongók Móricz Zsigmond által átdolgozott változata. Móricz, akire saját bevallása szerint nagy hatással volt Kemény Zsigmond, nem egyszerűen stilizálta a regényt, hanem hosszabb részeket is kihagyott belőle, becslés szerint körülbelül egyharmadával rövidítve a szöveget. Az átdolgozást az irodalomkritikusok – nem vitatva a vállalkozás jó szándékát –, majdnem egyöntetűen elítélték; új kiadására nem is került sor. A mű önállóan vagy az író összes műveinek sorozatában számos kiadást ért meg. A Magyar Televízió 2005-ös A Nagy Könyv című országos közönségszavazása szerint nem szerepel a legnépszerűbb magyar regények között. Arató László meglátása szerint „valószínűleg a Rajongók, a legnépszerűtlenebb magyar zseni regénye, porpáncélban vagy porburokban született. Már a kortársak se nagyon szerették, az utókor se nagyon szerette, és a mai olvasóközönségnek is csak egy csekély része szereti, miközben jeles elmék, irodalmárok újból és újból fölfedezik.” A regény színpadi feldolgozását, Török Tamás adaptációját 1981-ben mutatták be az Ódry Színpadon, Gáti József rendezésében. ## Kiadásai - Pest: Pfeifer Ferdinánd. 1858–1859. - Budapest: Franklin. 1897. (Kemény Zsigmond összes művei 7.) - Budapest: Franklin. 1904. (Mikszáth Kálmán bevezetőjével) - Budapest: Franklin. 1905. - Budapest: Franklin. 1913. - Budapest: Az Est Pesti Napló. [1931] (Filléres klasszikus regények sorozat) - Budapest: Franklin. [1931] (Élő könyvek. Magyar klasszikusok 51–52.) - Budapest: Franklin. [1934] - Budapest: Az Est Lapkiadó Pesti Napló. [193?] (Laczkó Géza bevezetőjével) - Budapest: Athenaeum. 1940. (Móricz Zsigmond átírásában) - Budapest: Magyar Népművelők Társasága. [1942] (Papp Ferenc előszavával) - Budapest: Szépirodalmi. 1958. (Nagy Miklós bevezetőjével) - Bratislava–Budapest: Madách–Szépirodalmi. 1969. (Nagy Miklós utószavával) - Budapest: Szépirodalmi. 1971. (A Zord időkkel együtt) - Budapest: Szépirodalmi. 1975. (A Zord időkkel együtt) - Bukarest: Kriterion. 1980. (Dávid Gyula utószavával) - Budapest: Unikornis. 2001. (Stauder Mária utószavával)

Líra (hangszer)

A líra (lyra, lüra, néha lant; görög λύρα) ókori görög húros, pengetős hangszer, illetve többféle hasonló felépítésű hangszer gyűjtőfogalma. Jellemzője, hogy nagyjából egyenlő hosszúságú húrjai egy üreges hangszertesttől kiindulva az arra rögzített két szarvszerű nyúlványon keresztbe vetett rúdhoz csatlakoznak. A líra a régi görögök legfontosabb, nagy becsben tartott hangszere volt a bronzkortól kezdve civilizációjuk végéig. Műkedvelő és hivatásos zenészek játszottak rajta, használták ének és tánc kíséretére, vallási ünnepek felvonulásain, zenei versenyeken, szórakoztatásként társas összejöveteleken, zeneoktatásra. A líra szó jelentheti a mitikus Hermész találmányának tekintett teknőcpáncél testű hangszerváltozatot, a khelüsz-lírát, de más hasonló felépítésű hangszert, a phorminxot, a kitharát vagy a barbitoszt is. A lírát nem a görögök találták fel, Mezopotámiában a Kr. e. 4. évezredben már használtak ilyen hangszert, de a görögök közvetítésével jutott el az etruszkokhoz, a rómaiakhoz. Afrika területén ma is fellelhetők az antik lírára hasonlító népi hangszerek. A középkortól kezdve több más, az antik lírához nem kapcsolható vonós, később forgatókaros, mechanikus hangszert is lírának neveztek. ## Leírása ### Besorolása A lírák a húros, kordofon hangszerek egy jellegzetes csoportját alkotják. A hárfaféléktől leginkább abban különböznek, hogy húrjaik egyenlő hosszúságúak, a lantok többségétől pedig abban, hogy nincs nyakuk, fogólapjuk, a húrok mindig teljes hosszukban, lefogás nélkül szólalnak meg. A citeraszerű hangszerektől eltérően a lírák egymástól elválaszthatatlan két részből: húrhordozó apparátusból és hangsugárzó testből állnak. Ugyanakkor a lírák hasonlítanak is e három hangszercsoportra: a hárfákhoz abban, hogy felépítésük olyan, hogy húrjaikhoz mindkét oldalról hozzá lehet férni; a lant- és citerafélék többségéhez abban, hogy húrjaik a hangszertest hangsugárzó felületével, a hangszertetővel párhuzamos síkban vannak. ### Felépítése Az ógörög lírák teste lehet alul lekerekített, téglalap vagy trapéz alakú lapos, üreges fadoboz, de készülhet úgy is, hogy teknőc hátpáncéljára, vagy csészeformára faragott fatestre pergamenszerűen kikészített bőrt feszítenek. Az előbbi típushoz tartozó lírákat a hangszertudomány dobozlírának, az utóbbihoz tartozókat csészelírának nevezi. A testhez két szarvszerű nyúlvány (pékhüsz, a képen P) csatlakozik, melyek egy vékony, henger formájú keresztrudat (zügon, Z) tartanak. Erre tekeredik a húrok (khordai v. neürai, K) egyik vége egy-egy bőrből vagy textíliából tekert elforgatható, elcsúsztatható hangológyűrű (kollopsz) közvetítésével. A húrok másik vége a hangszertetőn nyugvó húrlábon (magasz, M) áthaladva a húrtartóhoz (khordotonon, T) fut. A hangszer fontos kelléke a szilárd tartást segítő karpánt (telamón) és a pengető (pléktron). ### Húrozása Az antik lírák húrjait juhbélből sodorták. Hogy az egyenlő hosszúságú, de különböző hangolású húrok nagyjából egyforma feszesek legyenek – ahogy ezt a kiegyenlített hangzás, illetve a játéktechnika szempontjai megkívánják –, különböző vastagságúaknak kellett lenniük. Ez úgy valósítható meg, hogy a húr készítése során a bél-alapanyagból kevesebbet vagy többet sodornak össze húrrá. Homérosznál a hangszerhúr gyakori jelzője a „jól sodrott” (ἐυστρεφής). Egyetlen korabeli írás sem ismert, ami egyértelműen eligazítana ebben, de valószínű, hogy az antik görög lírák húrjainak hangmagassága – a hangszert szemből nézve – balról jobbra emelkedett. Más szavakkal: játék közben a zenész testéhez közelebbi húrok voltak a mélyek, a távolabbiak a magasak. Ha a zenész erősen megdöntve tartotta hangszerét, ahogy ez sok líraábrázoláson látható, akkor a „fölső” húrok voltak a mélyek, az „alsók” a magasak, ami megmagyarázhatja a görögöknek a hangmagasságokkal kapcsolatos sajátos, a mienkhez képest fordított szemléletmódját. A görögök hangrendszerük, a szüsztéma teleion középső oktochordjának, oktávjának hangjait a líra megfelelő húrjairól nevezték el: nété (’legalsó’, vagyis az előbbiek alapján a legmagasabb), paranété (’legalsó melletti’), trité (’harmadik’, ez a héthúros líráról hiányzott), parameszé (’középső melletti’), meszé (’középső’), likhanosz (’mutatóujj’), parhüpaté (’legfelső melletti’), hüpaté (’legfelső’, azaz legmélyebb húr). Ezek az elnevezések nem utalnak abszolút hangmagasságokra, mint a mi zenei hangneveink, de még az egymáshoz képesti relatív hangközökre sem, a hangsorok többféle genoszhoz tartozhattak, más-más harmóniát, oktávfajtát alkothattak. A líra családjába tartozó hangszereknek a görögöknél valószínűleg a mükénéi korszaktól kezdve mindig hét húrjuk volt, de elképzelhető az is, hogy az eredetileg négyhúros – egy tetrachordot átfogó – hangszer később egészült ki héthúrosra. Ha hétnél több húrt alkalmaztak, azt feltehetőleg nem a hangterjedelem növelése érdekében tették, hanem hogy áthangolás nélkül többféle harmóniában, hangnemben lehessen rajtuk játszani. A mitikus hét húrtól való eltérés a konzervatívabbak számára szentségtörésnek, a zene megerőszakolásának számított. ## Elnevezései, változatai A líra (λύρα) szó eredete ismeretlen, az szinte biztos, hogy nem görög, nem is indoeurópai. Az ógörög szerzőknél több egymástól eltérő hangszertípust jelölhet, és megfordítva, az egyes líraformájú hangszereket többféle néven is említhetik. A líra, khelüsz, barbitosz, phorminx, kitharisz, kithara szavakat nem könnyű megfeleltetni a lírafélék sokféle korabeli ábrázolásának, melyek kerámiákon, plasztikai alkotásokon, érméken, pecsétnyomókon maradtak fenn. Az is megnehezíti az azonosítást, hogy a felsorolt hangszerek felépítése, játékmódja, húrjainak száma, kulturális szerepe hasonló. ### Khelüsz-líra és barbitosz Homérosz eposzaiban a phorminx és a kitharisz – rokonértelműnek tűnő – szavak nevezik meg a dalok kíséretére használt pengetős hangszereket, a líra (λύρα) szó egyszer sem fordul elő. A Homérosz nevével jelzett művek közül egyedül a jóval későbbre datálható Hermész-himnuszban szerepel ez a szó, miközben elmeséli, a mondabeli Hermész hogyan alkotta meg az első ilyen hangszert egy teknőc kivájt páncéljából. Valószínű, hogy a líra szó eredetileg ezt a hangszerváltozatot, a teknőclírát, khelüsz-lírát (χέλυς) jelöli, de úgy tűnik, a korai görög költészetben, Alkman, Szapphó műveiben és a Kr. e. 5. századi tragédiákban általános értelemben is vonatkozik a líraformájú hangszerekre. A khelüsz-lírához hasonlóan teknőcpáncél testű hangszer a barbitosz (βάρβιτος), de annál nagyobb, összetettebb formájú szarvai, hosszabb húrjai vannak, tehát nyilván mélyebb hangolású. Neve az archaikus lírai költészetben bukkan fel először, a képi és irodalmi ábrázolásokon különösen Anakreón költőhöz, Leszbosz szigetéhez társul. ### Phorminx és kithara A líraformájú hangszerekre használt phorminx és kitharisz szavak a görög nyelvben régebbiek, mint a líra, sőt, a líra pengetését jelentő görög ige is a kitharisz szóval függ össze (λύρῃ κιθαρίζειν). Mai tudásunk szerint ezek a szavak dobozlírákat jelölnek, a khelüsz-lírával és a barbitosszal ellentétben e hangszerek teste fából készült, lapos, dobozszerű felépítésű. A korabeli képi és plasztikai ábrázolásokon a dobozlírák két fő típusát lehet megkülönböztetni: az egyiknek alul lekerekített hangdoboza van, szarvai egyenesek, párhuzamosak, vaskosak; a később megjelenő másiknak teste nagy méretű, szögletes, legtöbbször trapéz alakú, szarvai az előzőhöz hasonlóak, de egy kecses ív közvetítésével csatlakoznak a testhez. Az elsőt alul ívelt formája után bölcsőlírának, bölcsőkitharának nevezik, hasonlít ahhoz a hangszertípushoz, amit a minószi freskókon, a mükénéi vázafestményeken lehet felismerni, ezt a hangszertudomány gyakran Homérosz phorminx (φόρμιγξ) nevű hangszerével azonosítja; a második a tulajdonképpeni klasszikus kithara (κίθαρα), koncertkithara. A görög dobozlírák családjába tartozó, ritkán ábrázolt líratípus még az erősen ívelt szarvú, változatos formájú „trákiai” és a téglalap alakú „italióta” kithara. ## Használata A különböző lírafélék használati módja csak kis mértékben tért el egymástól. A kitharán az ábrázolásokon elsősorban állva, a többi líratípuson ezen kívül még ülve, a hangszert a térdre helyezve, a kis méretű khelüsz-lírán fekvő helyzetben is játszhatnak. Tánc közben, felvonulásokon menet közben is használhatják. A nők leggyakrabban ülve pengetik hangszerüket. A lírát a zenész a bal karjával testéhez szorítja, ebben egy csuklójára erősített pánt, a telamón is segíti. A kitharát nagyjából függőlegesen, a teknőclírát, a barbitoszt megdöntve tartja. A jobb kéz pengetőt, pléktront használ a húrok megszólaltatására, ami egy hosszabb zsinórral van a hangszerhez rögzítve. A bal kéz szerepe nem tisztázott, talán a megpendített húrok tompítása volt feladata, de lehet, hogy pengette is a húrokat, vagy esetleg a húrok középpontjának tompításával, a húrok „megosztásával” (dialepszisz) üveghangok előállításában működött közre, ezzel növelve a hangterjedelmet. A líracsalád különböző tagjai együtt, vagy más hangszerekkel, például aulosszal is szerepelhetnek. Az előadók legtöbbször professzionális vagy amatőr férfiak. A klasszikus kor vázafestményein gyakoriak a női zenészek, de ők valószínűleg nem hivatásosak. A képi ábrázolások, irodalmi utalások alapján elmondható, hogy líra a régi görögök egyik legfontosabb, legnépszerűbb hangszere volt, jelentőségben csak a nádnyelves fúvós hangszer, az aulosz mérhető hozzá. A líra a fiatalok nevelésében fontos helyet elfoglaló zenetanulás elengedhetetlen kelléke, műkedvelő és hivatásos muzsikusok nagy becsben tartott instrumentuma volt. Ének és tánc kíséretére használták vallási ünnepek felvonulásain, összejöveteleken, lakomákon. A kithara – szólóhangszerként vagy éneket kísérve – zenei versenyeken is megszólalt ünnepelt művészek kezében, akik a vázafestmények tanúsága szerint csak rájuk jellemző, különlegesen díszített öltözékükkel is kifejezték nem hétköznapi mivoltukat. Ugyanakkor a nagy kithara-művészeket gyakran komédiákban tették nevetségessé. ## A líra a mitológiában A líra, de legalábbis a hellének legsajátabb líratípusa, a teknőclíra a mítoszokban isteni eredetű. Születésének történetét a homéroszi Hermész-himnusz mondja el: eszerint Hermész, melőtt még újszülöttként ellopta Apollón barmait, egy teknőst talált, amelyből megalkotta az első lírát. Mikor Apollón meglelte a tolvajt, Hermészt, az lírajátékával engesztelte őt ki, majd neki adta hangszerét. Marszüasz, a szatír, az aulosz mestere vakmerően zenei vetélkedésre hívta ki Apollónt, aki lírajátékával – kis csalafintasággal – legyőzte őt, majd elevenen megnyúzta. Amphión thébai király, mikor városa falait kellett megerősíteni, Hermésztől kapott lírájának hangjaival a köveket arra késztette, hogy maguktól épüljenek a falba. Héraklészt Linosz, Apollón fia tanította zenére. Nem volt megelégedve előmenetelével, megfenyítette tanítványát, mire az hirtelen haragjában a kezében lévő lírával agyonütötte. Orpheusz, a legendás dalnok Apollóntól kapta hangszerét, a lírát, aminek hangjaival megbabonázta a vadállatokat, megindította az élettelen tárgyakat. Amikor kedvesét, Eurüdikét elvesztette, lement érte az alvilágba. Zenéjével a halált is legyőzte, meglágyította Hadész és Perszephoné szívét, akik visszaengedték Eurüdikét a földi világba. Mikor Orpheusz meghalt, hangszere a tengerbe esett és Leszbosz szigetéig sodródott, ahol – állítólag – egy valóságos, de mítoszokkal övezett muzsikus, Terpandrosz halászta ki. Ezzel vette kezdetét a görögök számára a líra földi történelme. ## Története Az Égei-tenger térségében már jóval a görög nyelvű népek megjelenése előtt is léteztek fejlett húros hangszerek. Ásatások során a kükladikus kultúrából, a Kr. e. 3. évezred elejéről származó márványszobrocskák kerültek elő, melyek némelyikén ívelt háromszög alakú hárfa ismerhető fel. A minószi civilizáció felemelkedésével, a Kr. e. 2. évezred elején azonban a hárfa eltűnt, helyette az ábrázolásokon megjelent egy új hangszer: a lekerekített talpú, láthatólag fából készült, legtöbbször héthúros líra, amely egyeduralkodóvá vált a térség pengetős hangszerei között. Erre a meglepő váltásra a történettudomány kétféle magyarázatot ad: az egyik szerint a kükladikus hárfa fokozatosan alakult át a minószi lírává, a másik szerint pedig az új hangszer külföldi jövevény, Mezopotámiából érkezett részben Szíria, részben Egyiptom érintésével az Égei-tenger vidékére, egyidejűleg a helyi hárfa hanyatlásával, vagy éppen előidézve azt. ### A keleti lírák Mezopotámiában a Kr. e. 4. évezredben már létezett egy téglalap formájú líra, első ábrázolásai pecséthengereken ismerhetők fel. Az ásatások során Ur városából e hangszernek Kr. e. 3000-re datált példányai is előkerültek. A keleti lírákra általában jellemző a téglalap formájú test, a gyakran aszimmetrikus felépítés, az egyenlőtlen hosszúságú karok, melynek eredményeként a mélyebb húrok kissé hosszabbak, mint a magasak. A húrok száma akár tizenegy is lehet. A héber Bibliában szereplő kinnór, Dávid zsidó király „hárfája” valószínűleg ilyen fajta líra lehetett. Az egyiptomi középbirodalom idejéből, a Beni Hasszáni sírok egyikének a kb. Kr. e. 1900-ból származó falfestményén egy szír muzsikus látható hangszerével. Ez a sumér lírához hasonlít, de csak hét húrja van, és a tulajdonosa a jobb kezében egy újdonságot: plektrumot, pengetőt tart, azzal szólaltatja meg hangszerét, nem az ujjaival pengeti, ahogy a mezopotámiai és az egyiptomi lírákat szokás. A hét húr meg a pengető majd az égei-tengeri lírák fő sajátosságai lesznek. ### Kréta, Mükéné Kréta szigetén, a minószi civilizáció falfestményein, kerámiáin, majd a mükénéi ábrázolásokon a Kr. e. 2. évezred közepétől szerepelnek lírák. Ezek annyiban különböznek keleti rokonaiktól, hogy a téglalap forma helyett testük félkör vagy sarló alakú, szimmetrikus, a díszítésükben – a kükladikus hárfákhoz hasonlóan – stilizált madáralak szerepel a mezopotámiai lírák bikaábrázolása, az egyiptomi lírák lófeje helyett. Úgy tűnik, az égei-tengeri kultúrák – amennyiben valóban keletről örökölték – nem egyszerűen csak befogadták az új, külföldi hangszert, hanem saját képükre is formálták. Ez az ívelt testű líratípus sok mai történész szerint azonos Homérosz aoidoszainak, énekmondóinak phorminxával. Még a mükénéi civilizáció összeomlását megelőző évszázadban, a Kr. e. 12. században az Égei-tenger térségében egy teljesen új líratípus tűnt fel: a teknőclíra, vagyis a „tulajdonképpeni” líra, a hangszercsalád névadója. Alapvető elemeiben, felépítésében azonos volt a korábbi lírákkal, de a hangot sugárzó hangszertest itt nem fadoboz volt, hanem egy teknős hátpáncélja, amit dobszerűen kifeszített bőrrel fedtek be. Ennek hangszerakusztikai újdonsága az volt, hogy a húrok rezgésére nem egy fadoboz tetőlemeze rezonált, hanem ez a feszes membrán. ### A poliszok kora A görög archaikus korban – a Kr. e. 7. századtól – a lírák családjának négy legfontosabb tagja a fából készült kithara, ennek bölcsőformájú, archaikus változata, a phorminx, a khelüsz- azaz teknőclíra és a szintén teknőctestű, hosszú karú barbitosz volt. Ebben a korban született meg a kitharódia – a lírával kísért ének –, majd a kitharisztika – az instrumentális lírazene – műfaja. A bölcsőlíra fokozatosan kiszorult a használatból, a phorminx szó, amely talán a neve volt, lassan kikopott a nyelvből; a klasszikus korra – a Kr. e. 5. századtól – a lírafélék közül már egyre inkább csak kettő jellemző: a teknőcből készült líra és a nagyobb méretű kithara. A két hangszer egyformán népszerű volt, de a szerepük eltérő: a khelüsz-líra a zenetanulás, a műkedvelő, házi muzsikálás, a lakomák kelléke, a kithara a professzionális előadóművész, a dalnok, kitharódosz, illetve a hangszeres szólista, kitharisztész instrumentuma volt. A görög lírafélék Hellaszon kívül is gyökeret vertek: az etruszk, majd a római kultúra szerves részévé váltak, egyiptomi ábrázolásokon is feltűntek. A líra szó latin megfelelője a fides, a teknőchátú líra neve testudo, a kithara latinul cithara. A hagyományos „héthangú” líra egyeduralma a húros hangszerek között a Kr. e. 5. század vége felé megingott; a zenei érdeklődés a bonyolultabb, összetettebb hangrendszerek és az ezeket megszólaltatni képes hangszerek, az aulosz, a hárfák felé fordult, a lírák húrjai is sokasodni kezdtek. E jelenségeket Platón elítélte, ezeknek a „sokösszhangú” zeneszerszámoknak Platón államában semmi keresnivalójuk nem volt. ## A líra utóélete ### A középkori Európa A líra, annak a kitharával rokon doboztestű változata a középkori Európában is használatban volt egészen a 13. századig, északon még később is. Ez a hangszer több dologban különbözött ókori rokonától: a test és a karok, sőt később a keresztrúd is egy darab fából készült, de dobozszerű formában. A test alakja többféle, téglalap alakú, vagy akár a későbbi gitárhoz hasonlóan karcsúsodó. A húrok már nem hangológyűrűkhöz csatlakoztak, hanem a ma megszokott hangolószögekkel vagy hangolókulcsokkal voltak megfeszíthetők. Gyakran a két kar között fogólapjuk is volt. A középkori lírákat ujjakkal pengették, kb. 1000-től vonóval játszottak rajtuk. Érdekes, hogy a középkorban a líra éppen a Földközi-tenger vidékéről, ókori tündöklésének színteréről hiányzik, az előkerült hangszerek Britannia, Skandinávia és a Baltikum vidékéről származnak. Valószínűleg a brit-szigetekről terjedt el, Walesben még a 18. században is használtak lírát, a walesi nyelven crwthnak nevezett vonós hangszert. ### Vonós „lírák” A Bizánci Birodalomban, miután az ókori líra már feledésbe merült, vonós hangszereket kezdtek lírának nevezni. A szóhasználat Itáliába is átterjedt, a lira da braccio és lira da gamba nevű vonós hangszereket még a 16–17. században is használták. A reneszánsz korában a líra fogalma annyira összekapcsolódott a vonós hangszerekével, hogy Apollón és Orpheusz hangszerét is ilyennek gondolták, a képzőművészetben így ábrázolták. Ezt a tévhitet végül Vincenzo Galilei, a csillagász Galilei apja cáfolta meg 1581-ben a Dialogo della musica antica et della moderna című művében. Lírának neveztek olyan hangszereket is, melyek húrjait forgatókarral hajtott kerék szólaltatta meg: a tekerőlant magyar neve a német Drehleier, „tekerőlíra” szóból ered. Még később más forgatókaros, már a vonósokkal sem rokon hangszer nevében is felbukkan a líra szó, a kurblis kintorna német neve Leierkasten, azaz „líraszekrény.” A krétai líra és a pontoszi líra szintén az antik lírához nem köthető vonós „líra”, népi hangszer. ### Afrika Északkelet-Afrika területén – elsősorban a nilotikus népek körében – napjainkban is sokfelé találhatók a görög teknőclírához nagyon hasonló csészelírák. Elsősorban a Núbia területén fellelhető kisszár mutat meglepő hasonlóságot az ókori hangszerrel. Neve rokon lehet a görög kithara vagy a latin cithara szóval, felépítése, használati módja azonos a lírával; plektrummal pengetik, és még a karpánt, a telamón is elengedhetetlen tartozéka, ellentétben az ókori egyiptomi lírákkal. Ez a hasonlóság a görög khelüsz-líra afrikai eredetére is utalhatna, de a tény, hogy az egyiptomi ábrázolásokon ez a hangszerváltozat későn, csak a hellenizmus korában jelent meg, nem erősíti meg e hangszer délről észak felé való elterjedését, inkább az ellentétes irányt valószínűsíti. ### Napjainkban Az ókori görögök által használt hangszerek, hangszercsaládok leszármazottai megtalálhatóak a mai nyugati zenében, a szimfonikus zenekar, vagy legalább a népzene hangszerei között. Az aulosz ma élő rokona az oboa, a klarinét; a trombita, a harsona kapcsolatba hozható a szalpinxszal, az antik hárfák, pszaltérionok kései utódja a koncerthárfa, és sorolhatnánk tovább. A görögök legkedveltebb hangszere, a líra kivétel: ez a hangszercsalád – néhány afrikai túlélőtől eltekintve – teljesen kihalt. Ennek oka bizonyára korlátozott hangkészlete, hangterjedelme, melynek bővítése a hangszer sajátos felépítése, az egyenlő hosszúságú húrok, a fogólap hiánya miatt szinte lehetetlen. Ennek ellenére – sok más elfeledett hangszerhez hasonlóan – a lírát, a kitharát is megpróbálják napjainkban újraalkotni hangszerkészítők, lelkes amatőrök, zenetudósok. Ugyanakkor a testet öltött próbálkozások hangzását hallgatva is csak alig-alig jutunk közelebb a líra páratlan ókori népszerűségének, különleges megbecsültségének megértéséhez. Még mindig nagyon keveset tudunk erről a hangszerről.

Iulianus római császár

Flavius Claudius Iulianus (Konstantinápoly, 331. április 7. – Tigris menti Maranga, 363. június 26., pénzérméin FL CL IVLIA-NVS, Φλάβιος Κλαύδιος Ἰουλιανός, Flawiosz Klaudiosz Julianosz) a Római Birodalom császára volt másfél évig, 361 és 363 között. Ariánus keresztény oktatói voltak, de felhagyott Arius tanainak követésével, uralkodása alatt az ősi görög–római vallási hagyományokat ápolta és pártfogolta, utolsóként a római császárok között. Iamblikhosz tanai és a mindent magába foglaló filozófiai rendszer, az újplatonizmus felé fordult, de nem Platón munkáinak betű szerinti életre hívása volt a célja, hanem a dialógusok szólásszabadságán és a meggyőzésen alapuló szellemiségének valóságba ültetése. Ezért Iulianust az „Apostata” (görögül: Ἰουλιανὸς ὁ Ἀποστάτης, azaz „Hitehagyott Julianosz”) melléknévvel tartja számon a keresztény hagyomány. Korai halála megakadályozta abban a nagy kísérletében, hogy a birodalomban a kereszténységgel egyenrangú és azonos hatású maradjon a római vallási hagyomány, a görög vallás tisztelete és a legfontosabb misztériumvallások kultusza. Leginkább az újplatonikus napteológia kötötte le figyelmét, a görög napisten, Héliosz és a perzsa Mithrász felé fordult. Az utóbbi az ősi perzsa vallásból, a mazdaizmusból vette át központi motívumát, a dualisztikus szemléletet. Magát Iulianust is beavatták Mithrász misztériumaiba. Iulianus azonban nemcsak filozófus volt, hanem nagyszerű hadvezér is, akit katonái rajongásig szerettek. Utolsó hadjáratán mélyen benyomult a Szászánida Birodalom területére, és itt érte a halál. Halálának oka egy súlyos sebesülés, melynek körülményei homályosak, vitatottak. Egyesek harc közbeni sérülést, mások keresztény merényletet sejtetnek. A keresztény legendárium isteni beavatkozásként értékeli a kereszténységet elhagyó császár halálát. Alig másfél éves uralkodása ellenére az egyik legfontosabb személye a késő ókori római történelemnek. ## Családi háttér, gyermekkor Flavius Claudius Iulianus 331-ben született a nemrégiben alapított Konstantinápolyban. Apja Flavius Iulius Constantius, I. Constantinus római császár apai féltestvére volt. Anyja a görög származású Flavia Basilina, Flavius Iulius Iulianus praetorianus praefectus, a korábbi egyiptomi helytartó (praefectus augustalis) leánya. Iulianus így anyai és apai ágon is rokona volt a Constantinus-dinasztiának. Iulianus gyermekkora I. Constantinus uralkodásának végére esik, az ő 337-ben bekövetkezett halála idején – amely után instabil helyzet alakult ki a birodalomban – nem egészen hatéves volt. A császár három fia (II. Constantinus, II. Constantius és Constans) mellett két féltestvére – Iulius Constantius és Iulius Dalmatius – is joggal követelhetett volna részt a hatalomból. Iulianus apja az elhunyt császár legidősebb férfirokonaként, Dalmatius pedig a praetorianusok praefectusaként kifejezetten veszélyes volt a három trónörökös hatalmi törekvéseire nézve. Nagy Constantinus I. Constantius Chlorus Helena nevű ágyasától született, még azelőtt, hogy Constantiust Diocletianus kinevezte volna. Iulius Constantius és édestestvérei viszont Theodorától, a törvényes császári hitvestől, vagyis I. Constantinuson kívül Constantius Chlorus minden gyermeke „bíborbanszületett” volt. Ebben az időben a „bíborbanszületett” gyermekek jogcíme erősebb volt az öröklésre, mint az elsőszülötté. Ilyen módon Iulius Constantius legitimációja felmenőágon erősebb lett volna, mint Constantinus fiaié, és ha már Constantinus megszüntette a denominatio (kijelölés) gyakorlását (ami a diocletianusi tetrarchia lényege), a successio (öröklés) elvén ő lett volna a legitim uralkodójelölt. Arra is emlékezett még mindenki, hogy Constantinus erőszakkal szerezte meg az augustusi címet a törvényesen kijelölt augustusokkal és caesarokkal szemben. Nem véletlen, hogy egy fennmaradt panegyricus Constantinus nagyapján, Eutropiuson keresztül Claudius Gothicushoz vezeti vissza családfáját és hozzá köti az uralkodói legitimációt is. A Római Birodalom azonban az elmúlt négy évszázad alatt sem volt képes hozzászokni az egyeduralmi forma bármilyen állandósított öröklési rendjéhez, az új uralkodók trónra emelése – Diocletianus tetrarchiáját leszámítva – mindig anarchiával járt, jelentősen hozzájárulva a birodalom hanyatlásához. A sereg és az udvar Constantinus fiai mellé sorakozott fel, és néhány hónappal a császár halála után minden más férfirokonát lemészárolták. Iulius Constantius két fia, Flavius Constantius Gallus és Flavius Claudius Iulianus elkerülte a kivégzést, mivel még gyermekkorúak voltak. 337-ben nemcsak apjukat, hanem ismeretlen nevű bátyjukat is elveszítették, aki valószínűleg már elég idős volt ahhoz, hogy veszélyes trónkövetelő lehessen belőle. I. Constantinus másik féltestvére, a 335-től caesarként szolgáló Flavius Dalmatius is ugyanerre a sorsra jutott. Az ő két fiát – Hannibalianus és Flavius Dalmatius – is kivégezték, akik mindketten idősebbek voltak és a politikában is részt vettek, hiszen 335 óta apjukkal együtt caesari címet birtokolták. Mai napig nem tudni, hogy a gyilkosságokban pontosan milyen szerepet vállalt II. Constantius, I. Constantinus középső fia, aki Konstantinápolyban tartózkodott 337-ben, és ugyanitt történtek a kivégzések is. Több történetíró és maga Iulianus is (az athéniakhoz írt levelében) őt vádolta a mészárlás elrendelésével, más feljegyzések szerint az események kikerültek Constantius irányítása alól. Iulianus véleménye szerint apja sosem tört az idősebb Constantinus trónjára sem, ezért a fiaira sem lett volna veszélyes, semmilyen lépést nem tett a trónt megszerzésére. Iulianus azonban az események idején még csak hatéves volt, így saját tapasztalata nem lehet erről a kérdésről. A gyilkosságok után a két túlélő fiút szoros házi őrizetben tartották. Az I. Constantinus halálát követő osztozkodásban II. Constantinus kapta Galliát, Constans Illyricumot és Itáliát, II. Constantius pedig a Keletet. A három fivér egymástól függetlenül is irtotta a rokonságot, majd egymásnak estek. Először Constans és Constantinus viszályában az utóbbi maradt alul, majd Constans és Constantius polgárháborúja csak azért maradt el, mert Constanst Flavius Magnus Magnentius meggyilkolta. Az augustusok közti és a trónbitorlók elleni polgárháborúk lezárultával csak II. Constantius maradt talpon, aki egyeduralkodóként Mediolanumba (ma Milánó) tette a székhelyét. Iulianus 338-ig valószínűleg Nicomedia városában élt, ahol nevelője és gyámja anyai rokona, az ariánus Eusebius, Nicomedia püspöke volt. A gyermekek valószínűleg ariánus nevelést kaptak. Eusebius 338-tól haláláig, 341-ig Konstantinápoly püspöke lett – Hitvalló Pál püspök száműzetése után –, ekkor valószínűleg Iulius Constantinus ifjabb fiai is ott tartózkodtak, bár ez bizonytalan. 341 után Macellumban, egy félreeső cappadociai városkában éltek, továbbra is felügyelet alatt. Tanítói között nagy nevek tűnnek fel, mint a rabszolga filozófus Mardonius, a grammatikus-rétor-filozófus Nicocles és a kiváló szónok, Hecebolius. Testvére, Gallus Ephesusban élt 346-tól. Iulianus saját leírása szerint már Eusebius mellett is olvasta Libanius, a retorikatanár előadásainak szövegét, aki a klasszikus vallás híve és több misztérium beavatottja volt. Később Libanius személyesen is tanította. ## Kamaszkor: elfordulás a kereszténységtől II\. Constantius – utolsó testvére, Constans 350-ben bekövetkezett halála után – 351-ben caesarrá emelte Flavius Constantius Gallust, Iulianus bátyját, és a birodalom keleti részeinek felügyeletével bízta meg és a lázadó Júdea ellen küldte. Ugyanebben az évben Iulianus Nicomediába, Pergamonba, majd Ephesusba utazott, ahol a neoplatonikus Iamblikhosz-követő filozófus, Aedesius tanítványa lett, és itt találkozott először az életében a későbbiekben nagy jelentőségre szert tevő Maximusszal is. A kutatók egy részének véleménye szerint Iulianus az ephesusi élmények hatására már 351-ben végleg szakított a kereszténységgel. Egyes adatok szerint már 351 márciusában Maximus segítségével beavatták Mithrász misztériumaiba. Ugyanakkor a „Hérakleiosz ellen” című vitairatban Iulianus azt állítja, hogy Szalusztiosz ismertette meg Iamblikhosz műveivel, viszont Szalusztiosszal csak jóval később találkozott Athénben. A keresztény hitet talán csak ezután hagyta el, de az is lehet, hogy életét féltve színlelt. Későbbi műveiben Iulianus gyakran említette, hogy korán megtanították gondolatai elfedésére. Egy ilyen lépés nem egyik pillanatról a másikra történik, ezért mindenképp jóval korábbi előzményeket kell feltenni, többek között a 341 előtt tanulmányozott újplatonikusok – Iamblikhosz(?), Plótinosz, Porphüriosz – hatását. A történészek a legkülönbözőbb időpontokat jelölik meg a „hitehagyás” dátumául, és a mai napig nincs konszenzus arra vonatkozóan, hogy mindig is kényszerkeresztény lett volna, vagy ha nem, akkor pontosan mikor és miért fordult el a kereszténységtől. A döntés egyik lehetséges hátteréről maga Iulianus így ír: 354-ben bátyját, Gallust egy polai bíróság halálra ítélte, miközben Mediolanumba tartott II. Contstantiushoz. Gallus kivégzése után – 354-ben és 355-ben – szigorú őrizetben élt, minden lépését megfigyelték, és csak központilag kijelölt lakhelyeken tartózkodhatott. Iulianus félt, hogy Constantius őt is megöleti, ezért – néhány későbbi forrás szerint – kolostorba vonult, ahol buzgó keresztény vallásosságot mutatott, és lectorrá szentelték. Más történészi álláspont szerint eleve papnak szánták, és Gallus caesarrá emelésével párhuzamosan ezt az elképzelést is végrehajtották, függetlenül attól, hogy Iulianus erről mit gondolt. Constantius ingadozott, hogy kivégezze-e őt is vagy sem, de szerencséjére a legmagasabb körökből akadt védnöke: Flavia Eusebia, Constantius második felesége. Erről Iulianus így írt egy későbbi levelében: „Hét hónapon keresztül Constantius parancsára különböző helységekben kellett élnem, szigorú őrség mellett. Nem akart szabadon engedni. Nem kerültem volna ki kezei közül, ha nincs valamelyik isten kegyelme. Ez érte el számomra a gyönyörű és jó Eusebia császárné szívélyességét.” Iulianus két művében is megemlékezik Eusebiáról: az egyik az athéniekhez írt levele, a másikat még 357-ben írta, a Dicshimnusz Eusebiához címűt. Eusebia közbenjárására oldottak az őrzésének szigorúságán, és szabadabb életvitelt folytathatott, így talán már 355-ben beavatták az eleusziszi misztériumokba, és ugyanebben az évben Athénben Priszkoszt hallgatta. Itt ismerkedett meg a szintén filozófiahallgató Grégoriosszal (Gregorius), a későbbi I. Gergely pápával és Baszileiosszal (Basilius), a későbbi egyházatyával, Nagy Szent Vazullal, a keleti típusú szerzetesség egyik kialakítójával. Iulianus halála után az őt ilyen módon jól ismerő két egyházatya a legsúlyosabb kritikákkal illette egykori tanulótársukat. Ma már nem dönthető el azonban, hogy ebből mennyi a tény, és mi az, ami csak a kereszténységet visszaszorítani kívánó, de korai halála miatt elbukott filozófus császár utólagos befeketítéséről szólt. ## Iulianus caesar ### Berendezkedés Galliában (355) Iulianus galliai éveit elsősorban Ammianus Marcellinus „Res Gestae” című munkájából ismerjük, rajta kívül Iulianus saját írásai szolgálnak némi támpontul, valamint Libaniosz és Priszkosz levelezése. A perzsa Szászánida Birodalommal újra fellángoló harcok megkívánták a császár jelenlétét a keleti provinciákban, Gallia szerte pedig a frankok és alemannok folyamatos betörései miatt uralkodott zűrzavar, újabb caesar kinevezésére volt szükség. A germánok azért voltak Galliában, mert Constantius Magnentius ellen kérte a segítségüket, és aztán ott maradtak. Constantius 355 őszén Mediolanumba rendelte Iulianust, és november 6-án caesarrá nevezte ki. Iulianus az odaúton felkészült a kivégzésre és a kinevezésre is, mert bármelyik következhetett. Constantius hozzáadta húgát, Helenát a családi kötelékek erősítése érdekében, az esküvő november 13-án volt. Hozzájárult kinevezéséhez Claudius Silvanus lázadása is, akit katonái császárnak kiáltottak ki, és a rebellió elfojtásához is szükséges volt az „alcsászár” kinevezése. Igaz, hogy Silvanust 28 nap múlva saját katonái megölték. Nyomós érv volt még a nyugati térség erősítésére a 355-ös gót betörés, amelynek visszaverésére indított hadjáratban a később fontos szerepet játszó Arintheus is feltűnt, mint tribunus. Constantius elgondolása szerint Iulianus tapasztalatlan politikusként és hadvezérként előbb-utóbb vereséget szenved Galliában, és akkor nem marad több trónkövetelő rokon a birodalomban. Iulianus maroknyi ember élén hagyta el Mediolanumot, ezek többsége sem katona volt. Köztük volt például Martinus Turonensis. Tényleges hatalmat gyakorlatilag nem kapott, személye inkább csak a császár és a császári család képviseletét jelentette Galliában. Első tartományi székhelye Viennensis (ma Vienne) városban volt. Első számú tisztviselője Saturninius Secundus Salutius (nem tévesztendő össze Sallustiusszal – Szalusztiosz –, aki szintén Iulianus barátja és újplatonikus író) volt, és akit katonai tanácsadóként rendeltek mellé. Az elkövetkező öt év során – 356-tól és 360-ig – Iulianus több hadjáratban megverte a frank és alemann törzseket, és sikerült újjászerveznie a káoszba fulladt nyugati tartományokat. ### Első germán-hadjárat (356) Első hadjáratát 356. június 22-én indította a germánok ellen, 26-án fős seregével felszabadította Augustodonum (ma Autun) városát, majd Antissiodorum (ma Auxerre) és Augustobona (ma Troyes) következett. Remi (ma Reims) volt a végállomás, ahol a következő hadjárat hadereje gyülekezett, amely Constantius parancsára Colonia Agrippina (ma Köln) ellen kellett induljon. Az őszi hadjárattól nagyon tartottak, mert jelentős germán haderőt sejtettek, ám meglepően gyors és sikeres volt; egyetlen rövid ütközettel foglalta vissza várost. A rákövetkező telet Agedincumban (ma Sens) töltötte, a szenonok területén. ### Argentoratum (357) 357 tavaszán Barbatio, az egykor Gallust letartóztató tiszt csapatait várták, amikor újabb germán betörésekkel kellett szembenézni. Barbatio azonban késlekedett, amelynek szándékosságát mutathatja, hogy minden olyan tisztet megbüntettek, aki mégis megérkezett Galliába – kivéve a lovasság parancsnokát, Valentinianust. Barbatiót 359-ben összeesküvés miatt kivégeztette II. Constantius. Katonái rövid idő alatt megszerették a filozófus-császárt. Az augusztus 14-i argentoratumi (ma Strasbourg) alemannok ellen vívott győztes csata után – ami döntő fordulat volt a Rajna menti harcok menetében – már augustusszá akarták kikiáltani. Ekkor még visszautasította a címet, de ez az esemény gyanakvóvá tette II. Constantiust. Ebben az évben kapta kinevezését Flavius Florentius praetorianus praefectus, akit Iulianus ellenőrzésére, felügyeletére küldtek Galliába. Florentius ezután részletes jelentéseket küldött Iulianusról Constantiusnak. Florentius érkezésével Iulianus tényleges hatalma egy időre csökkent. Ebben az évben tavasszal felesége, Flavia Helena újra várandós lett, és Eusebiával együtt Rómába utazott. Ammianus Marcellinus szerint – aki egyebekben elragadtatottan írt Eusebiáról – Eusebia ekkor vetélést okozó mérget adott be Helenának, mivel nem akarta, hogy az ő terméketlensége miatt Iulianusnak előbb szülessen örököse, mint Constantiusnak. Ez a vetélés annál is fájóbb volt Iulianus számára, mert egy évvel korábban egészséges fiúgyermeke született, aki a bába hibájából egy napos korában meghalt. Mindezek egyszerű vádaskodások és találgatások is lehetnek Ammianus Marcellinus részéről, de jól mutatja azt a gyanakvó légkört, ami akkoriban az augustusi és caesari udvarban honolt. Ténynek tűnik, hogy Helena két terhessége után Iulianusnak még mindig nem volt örököse. ### Lutetia (358) A 357–358-as téli szállás Lutetia (ma Párizs) városában volt, ahol egyelőre összesen három hetet töltött, de annyira megkedvelte, hogy a száli frankok elleni győztes hadjárat után ide helyezte át a székhelyét. Ennek több oka volt: egyfelől a germán veszély ellen innen lehetett a legtöbbet tenni, másfelől távol lehetett Viennensistől és Florentiustól. Népszerűségét növelte, amikor a Constantius által nemrégiben mellé kinevezett praetorianus praefectus több adónövelési és új adóformák bevezetésére vonatkozó követelését elutasította. Sőt a császári udvar megrökönyödésére adócsökkentést hajtott végre, ami jót tett az adómorálnak, minden korábbinál több adó folyt be. A 358-as évben folytatott hadjáratok során a mai Belgium területén háborúzott. Tungrorumnál (ma Tongres) és a Rajna torkolatvidékén vívott csatákat. Caesarhoz hasonlóan pontonhidat veretett a Rajnán és átkelt Germaniába. Ahol megjelent csapataival, ott vagy erővel, vagy tárgyalásokkal, de rendet tett. Mindezt úgy, hogy a hadviselésre alig kapott pénzt Constantiustól. ### Alemann-hadjárat (359) 359-ben újra az alemannok ellen kellett büntetőexpedíciót vezetnie, aminek eredménye hét város visszafoglalása, a régi római erődök és erődített őrhelyek helyreállítása és békekötés lett. Bingiumban (ma Bingen) érte a hír a Szászánida Birodalom hadüzenetéről, Amida (ma Diyarbakır) ostromáról és Constantius hadbaszállásáról, majd Amida elestéről. Ekkor kapta a parancsot, hogy győztes csapatait irányítsa keletre. A telet újra Lutetia városában töltötte. ## Polgárháborús helyzet Constantius a veterán galliai légiók keletre menetelését rendelte el a perzsa háború ürügyén, megfosztva Iulianust legharcképesebb csapataitól. Ezt a taktikát másodszor alkalmazta, hat évvel korábban Gallus caesar antiochiai csapatait vonta el a lázadás megakadályozására, ami akkor sem jól sült el. Constantiusnak 360-ban valójában nem volt szüksége Iulianus csapataira. Hatalmas haderővel rendelkezett, II. Sápúr pedig visszavonult Ktésziphónba az öt meghódított provincia birtokában. Talán az vezette erre a rendelkezésre, hogy a galliai caesarnak ne maradjon ereje hátba támadni őt, amíg keleten hadakozik. Ez a változás, a Iulianus felé nyíltan megnyilvánuló bizalmatlanság talán kapcsolatba hozható azzal, hogy második felesége, Flavia Eusebia – aki Iulianus védnöke volt eddig – körülbelül ebben az időben meghalt. De nem Iulianus lázadt fel császára ellen, hanem a légiók tagadták meg a keletre menetelést. Katonái nagy része kelta származású volt, akik sem hazájukat, sem Iulianust nem kívánták elhagyni. Iulianust 360. február 12-én Lutetiában augustussá kiáltották ki, Florentius pedig hamarosan elmenekült Viennensisből. Iulianus jelentette az eseményt II. Constantiusnak, ecsetelve azt a körülményt, hogy szándéka ellenére történt a pajzsra emelés. A légiók hűségére hivatkozva próbálta elfogadtatni Constantiusszal az eseményt, és kompromisszumos megállapodást javasolt, miszerint hagyja jóvá a címemelést és a légiók vezénylését vonja vissza, ez esetben további lépések nem lesznek ellene. Constantius ezzel szemben azt követelte, hogy mondjon le minden címéről, ennek fejében magánemberként garantálja sértetlenségét. Constantius még Caesareában vesztegelt, ahol a perzsa hadjárathoz összegyűjtött hadserege állomásozott. Ezért a követjárások hosszú időt vettek igénybe. Constantius nem mozdulhatott keletről, mert minden pillanatban Sápúr támadását várta. A korábbi galliai majd illíriai praetorianus praefectust, Florentiust 361-ben consullá nevezte ki. Eközben Iulianus sem vesztegette az idejét, júliusban hadjáratot vezetett egy frank nép ellen, az utolsó olyan törzs ellen, amely még veszélyeztethette volna Gallia biztonságát. Ezután Besontión (ma Besançon) keresztül Viennensisbe vonult téli szállásra, október elején érkezett oda. Constantius közben megerősítette II. Arsak örmény királlyal kötött szerződését és feleségül adta hozzá a kéznél lévő legközelebbi rokonának, Flavius Ablabius praetori praefectusnak (a 331. év consulja) lányát, Olympiast, Constans egy évtizeddel korábbi menyasszonyát. Olympias még abban az évben meghalt, állítólag mérgezés következtében. Az elhúzódó örmény tárgyalások miatt csak a hadászati szezon végén indult meg seregével, és egyetlen város sikertelen ostroma után hazaindult. A két fél közötti tárgyalások kudarcba fulladtak. Iulianus felesége, Helena, valamikor a légiók lázadása és a nyílt polgárháború közöttre tehető időpontban meghalt: halála után már gyakorlatilag reménytelen volt a kiegyezés, hiszen az utolsó kapocs is megszakadt a két uralkodó között. Constantius a II. Arsakkal folytatott levelezésében egyébként is kifejtette, hogy Iulianus csak addig marad Galliában úr, amíg a perzsa hadjárat tart, mert utána rögtön leváltja az általa tehetségtelennek vélt rokont. Ez valószínűleg egyben Iulianus halálos ítéletét is jelentette. Iulianus 361. július 3-án indult meg Constantius ellen, ezzel megkezdődtek a hadműveletek. Galliából Augustodunensem (ma Augst) felé indult a főerőkkel, és Illíriáig nyomult előre a Duna völgyében. Iovinus vezetésével egy hadoszlop Itália felé haladt, és elfoglalta Constantius székvárosát, Mediolanumot. Nevittával az élen Raetia felé pedig egy harmadik hadoszlop tartott. A hadoszlopok megindulásának hírére Florentius Konstantinápolyba menekült. A döntő összecsapás elmaradt, miután a belső krízis hatására a perzsákkal békét kötő, és Antiochiából erőltetett tempóban visszatérő Constantius megbetegedett és meghalt az út során. Halála előtt Constantius elismerte jogos örökösének Iulianust, mivel törvényes utódja nem volt, és az általános constantiusi családirtás után már nem volt más élő rokona. Iulianus november folyamán már Dacia Inferior provinciában tartózkodott, amikor egy kikötő elfoglalására küldött seregteste átállt Constantius oldalára. Stratégiailag előnytelen pozícióba került, mert Constantius ezután bármikor tehetett volna partra a hátában hadsereget. November 20-án kapta meg a hírt Constantius haláláról, amikor éppen Naissus (ma Niš) városában, Moesia Superiorban türelmetlenül várta itáliai légióit, hogy segítséget nyújtsanak a kényes helyzetben. Konstantinápolyba 361. december 11-én érkezett meg. ## Iulianus augustus ### Államszervezés Uralkodóként első dolga az volt, hogy megszervezze elődje temetését. Szinte azonnal hozzálátott az államigazgatás átszervezéséhez is. A fontosabb pozíciókba saját embereit nevezte ki, bár új barátokra is szert tett, mint például a 361-ben megismert Sextus Aurelius Victor. A korábbi bürokratikus államszervezet leépítését azonnal megkezdte, először a palota udvaroncait bocsátotta el. A katonákat megnyugtatta, de még decemberben kivégezték Constantius néhány befolyásos belső emberét, köztük a leghírhedtebb Eusebius eunuchot és Paulus Catena jegyzőt, akinek nem véletlenül volt „A lánc” az elterjedt gúnyneve. Egy külön bíróságot állított fel Chalcedonban a korábbi tisztviselők ügyeinek kivizsgálására, különös tekintettel a bátyjának halálát okozó polai bíróság működésére. A bátyját elítélő és kivégző bíróság tagjait vagy halálra ítélték (Eusebius), vagy száműzték (Apodemio), mivel Gallust Constantius tulajdonképpen kegyelemben részesítette, de azok nem vettek tudomást arról. Florentiust távollétében ítélték halálra, és ez az utolsó történeti adat róla. A constantiusi titkosszolgálat két korábbi tagja besúgta, hogy Florentius hol bújkál, de Iulianus nem volt hajlandó foglalkozni velük – sőt megfeddte őket az árulásukért – és Florentiust nem kerestette tovább az ítélet ellenére. Hasonló Lucillianus esete, akit letartóztattak, de nem ítéltek el és Iovianus alatt később folytatta katonai karrierjét. Claudius Mamertinus gall szenátor, az általa kinevezett consul mondta el Iulianus „székfoglalóját”, amelyben az új császár uralkodását egy új aranykor kezdetének nyilvánította. A praetorianusok praefectusa régi barátja, Saturninius Secundus Salutius lett. Iulianus több téren is szakított elődei politikájával: a kormányzatban igyekezett visszatérni a Diocletianus előtti hagyományokhoz és valamelyest visszaállítani a senatus megkopott dicsőségét, másrészt a Constantinus és utódai által szorgalmazott keresztény hit helyett a többistenhitet támogatta. A Diocletianus által bevezetett, keleti származású uralkodói szokásokkal nagyobbrészt felhagyott; a fényűző uralkodói palota személyzetének nagy részét elbocsátotta, elutasította a dominus címet. A principatus hagyományaihoz igyekezett visszatérni, a négy évszázaddal korábbi uralmi formák voltak az eszményképei, amely a szenátus, a nép és a császár együttműködésével valósul meg. Célja volt a korrupció felszámolása, hatékony közigazgatási rendszer kiépítése, postahálózat létrehozása, az igazságszolgáltatás reformja. E törekvéseit még néhány keresztény szerző is elismeréssel említi. Megszüntette a hivatalok vásárlásának rendszerét, azokat érdemekhez kötötte. Csökkentette az adókat, a régi adótartozásokat teljesen elengedte. ### Vallási restauráció I. Constantinus és közvetlen utódai alatt a kereszténység az addig megtűrt és néha üldözött státuszból támogatott vallás lett. Ekkor a kereszténység még nem emelkedett államvallás szintre (csak I. Theodosius római császár idejében lett az). A régi vallások híveit hamarosan támadások érték, templomaikat elfoglalták vagy lerombolták – később Iulianus azon rendelete, miszerint a keresztényeknek vissza kell adni minden általuk használt ősi templomot, és csak azokat tarthatják meg, amiket saját maguk építettek, óriási felháborodást váltott ki –, isteneik szobrait szétverték, helyenként még pogromokra is sor került, vagyis a kereszténység rögtön úgy kezdett el viselkedni, ahogyan azt mélyen elítélik a megelőző korok császárai esetében. Sőt, alighogy szabad vallásgyakorlatot kapott a kereszténység, szektái rögtön egymásnak estek, és kíméletlenül számoltak le az aktuálisan elfogadott fővonaltól eltérő „eretnekekkel”. Iulianus célja, hogy a korábbi néhány évtized alatt elnyomott pogány kultuszok újra egyenrangúak legyenek a kereszténységgel, hogy ezután spontán módon éledjen újra az ősi vallások gyakorlása. Iulianus a kereszténységet ateizmusnak tekintette, hiszen tagadta az emberiség összes többi istenének létét. A keresztény széthúzás kihasználása és a kereszténység ideológiai összezavarása céljából jó érzékkel használta fel a szektásodó vallási irányzatokat. 361-re gyakorlatilag két önálló keresztény egyháztest alakult ki, az ariánusok és az ortodoxia követői. Iulianus az arianusok élére a niceanista Meletius püspököt hívta vissza a száműzetésből, akit az arianusok rövidesen elhagytak. Ugyanakkor a paulinisták sem fogadták el Meletiust, ami tovább gyengítette az egyház szervezett fellépéseit. „Nyugaton az eustathiánusokat (paulinisták) tartották ortodoxnak, keleten Meletiust..., és volt még egy apollinárius egyház is Vitalis vezetésével”. A tolerancia elvét a kereszténységen belüli nézeteltérésekre is vonatkoztatta, így tilossá vált a különböző szekták elnyomása is, a keresztény hitviták kisebbségi véleményét sem lehetett tovább üldözni. Az indulatok gerjesztéséhez hozzájárult, hogy a constantinusi állam, amely nem volt deklaráltan keresztény – még nem volt államvallás és kizárólagos –, a régi vallások papjainak és templomainak kiváltságait megvonta, miközben a keresztény egyház kiváltságolása folyt, mint az adómentesség és bizonyos püspöki bíráskodási jogok adományozása. Így bár hivatalosan vallási türelem volt érvényben, ezt a pogány hitekre nem alkalmazták. Ezzel vallásegyenlőség helyett pozitív keresztény diszkrimináció kezdett kialakulni. A legfontosabb állami tisztségeket folyamatosan növekvő számban keresztények kezdték betölteni. Iulianus ezt az elődei idején rövid idő alatt kialakult privilegizált állapotot akarta megszüntetni, valamint a régi vallás és a régi erkölcsi értékek rehabilitálását kísérelte meg. Ezért uralkodása elején egyetemes toleranciát hirdető ediktumot adott ki. Ennek része volt a keresztény egyház adómentességének és a püspökök bíráskodási jogának megszüntetése. A keresztények elleni fellépése három, időben elkülönülő szakaszra tagolódik. Először a vallás és a társadalmi szférák összefonódását szüntette meg azzal, hogy a hadsereg és a közigazgatás vezető tisztviselői posztjait nem tölthették be keresztények. Hite gyakorlásáért senkit sem ért retorzió sem ekkor, sem később. Csak a kereszténység pozitív diszkriminációját szüntette meg, minden őt ért ideológiai támadást – saját korában és később is – ezért kapta, keresztényüldözésnek beállítva a vallási egyenjogúságot. Toleranciáját azonban a keresztény írók kihasználták és heves ellentámadásba mentek át. Iulianusról saját korának keresztény irodalma tiszteletlenül és támadó éllel beszélt. Híres 362-es ediktumában – amelyben az antik filozófia, irodalom, retorika és grammatika oktatását szabályozza – a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán meg sem említi a kereszténységet. Érvei szerint az irodalmi művek és a tudományok nem értelmezhetők olyan emberek számára, akik nem osztják a bennük foglalt világnézetet és tagadják az ott szereplő istenek létét. Ezzel a keresztények kizáródtak a klasszikus tudományok oktatásából. Iulianus szerint a Biblia szó szerinti értelmezése abszurd, ezért annak megértéséhez a keresztényeknek is a görög filozofikus gondolkodáshoz kell fordulni. Ez esetben viszont kisajátítják a görög filozófiát, miközben éppen azt próbálják tagadni. Ezért vonta meg tőlük a klasszikusokat, hogy boldoguljanak a görög filozófia nélkül a saját írásaikkal, és lássa meg a világ, mire mennek úgy. Ez a rendelkezése a keresztény lakosság körében szintén felháborodást váltott ki, a keresztények a vallásukkal szembeni tolerancia szükségességére hivatkoztak. Ezt az ediktumot azonban később sohasem hatálytalanították, sőt a Codex Theodosianus változatlanul átvette és alkalmazta – csak most már a pogány rétorok ellen. Ezúttal nem merültek fel a kereszténység részéről etikai jellegű problémák. A vallás és a hatalomgyakorlás összekapcsolódásában Iulianus figyelemre méltóan hasonló elveket vallott, mint Iohannes Chrysostomos, csak a másik oldalról szemlélve. Helyreállította a régi vallás papi szervezeteit. Szerte a birodalomban nagy léptékű építkezések kezdődtek a lerombolt pogány templomok helyreállítására, ami az akkor még létező tömegigényt elégítette ki. A keresztény egyház hatalmas anyagi veszteségeket szenvedett, hiszen legtöbb templomuk a régi vallások temploma volt eredetileg, amelyet kisajátítottak. Ettől kezdve saját költségükön építhettek maguknak templomot. Írásaiban Iulianus filozófiai téren igyekezett aláásni a keresztény vallást a zsidók – mint keresztény előkép és alapvallás – előtérbe helyezésével. Nagyon jól ismerte a zsidó kultúrát és vallást, amelyről utalások olvashatók a Contra Galilaeos című vitairatában. Ebben beszél a zsidók theurgiai jártasságáról, vagyis arról a tudományról, amely képes mágia útján egy szellemi lényt rávenni arra, hogy valakire rákényszerítsük akaratunkat. Iulianus ebben az írásában a kereszténységet, mint a judaizmus szektáját („eretnekségét”) ítélte veszélyesnek. Uralkodását megelőzően rendeletek jelentek meg a zsidók ellen, ezekben megszigorították polgári szabadságjogaikat, nem engedélyezték új zsinagógák építését, és nemegyszer megtörtént, hogy fanatikus keresztények zsinagógákat dúltak fel. Iulianus azonban, aki a régi vallások újjáélesztésére törekedett, javított a zsidók helyzetén. Ugyanebben a műben fogalmazta meg, hogy ha a keresztények nem fogadják el a Biblián kívüli művek ihletett voltát, akkor maradjanak is a saját Bibliájuknál és értelmezzék azt szó szerint, ne foglalkozzanak a korábbi hagyományok értelmezésével. A Contra Galilaeos fő mondanivalója, hogy a kereszténység az antik gondolkodás nélkül csak egy galileai illetőségű zsidó szekta, nem egyetemes vallás. Iulianus a Titus által lerombolt jeruzsálemi templom újjáépítését is megkísérelte – mivel keresztény jóslat szólt arról, hogy az sosem épülhet újjá –, ám ez végül nem valósult meg, mert a felhalmozott építőanyagok között tűzvész tört ki, az építkezés leállt, és többé nem indulhatott meg a perzsa hadjárat, majd a császár korai halála okán. Ókori források szerint Iulianus az Antiochiához közel fekvő daphnéi Apollón-szentélyben jóslatot kért, amire ezt a választ kapta: Uralma alatt nem történt véres keresztényüldözés, a keresztényeket a hitük gyakorlásáért nem érte megtorlás vagy üldöztetés. A Constantius alatt hivatalban lévő püspököket száműzte ugyan, de például korábbi tanulótársai, nazianzi Gregorius és Basilius továbbra is háborítatlanul éltek és dolgoztak. Történetírója, Ammianus Marcellinus szerint élvezettel szemlélte a különböző keresztény szekták egymás közti nézeteltéréseit és vitáit, valójában éppen ezek a heves vallási viták voltak azok, amik miatt teljes mértékben eltávolodott a kereszténységtől, és amik miatt összeférhetetleneknek gondolta őket. Ehhez a törekvéséhez tartozik az A galileánusok ellen (Contra Galilaeos) című vitairata is, amelyben éles kritikával illeti a szektásodást és a keresztény szekták egymással szembeni intoleranciáját. Célja volt egy olyan klasszikus egyház létrehozása, ami – hasonlóan a keresztény egyház szervezetéhez – egy hierarchikus rendben kiépülő, a teljes birodalmat átfogó egyház lett volna. Hogy mennyire jutott e célja megvalósításában, azt nem tudni, halála után ezt a tervet rögtön feladták. Iulianus történeti megítélésének nagy problémája, hogy a történelmet halála után kétezer éven át azok írták, akiknek hatalmi vágyait letörni igyekezett. Életéről igen kevés a megbízható forrás, mert a kortárs keresztény történetírók keresztényüldözésnek állítják be azt, hogy korlátozta vallásuk korábbi kiváltságait, hogy egyenrangúvá tette a többi vallással és semmilyen diszkriminációt nem engedélyezett. Valójában Iulianus alatt a kereszténység semmilyen üldöztetést nem szenvedett, csak visszaszorult. A keresztények dühödt ellenállását tekintve, valamint Iulianus antiochiai ígéretére gondolva lehetséges, hogy a perzsa hadjárat után változott volna a helyzet – bár nem valószínű –, de (leszámítva néhány egészen késői és nyilvánvalóan koholt áltörténetírói adatot) Iulianus életében egyetlen kereszténynek sem esett bántódása a vallása miatt a császár akaratából. ### Külpolitika: perzsa hadjárat 363-ban Iulianus háborút indított a Római Birodalommal folyamatos konfliktusban álló perzsák ellen. A hadjáratba Iulianust elkísérte udvari orvosa, a bizánci orvosi iskola egyik legjelesebb képviselője, Oribasziosz is. A hadjárat célja ismeretlen, a találgatások sokféle elképzelést hoztak felszínre a történészek között. Van olyan például, aki azt állítja, hogy Nagy Sándor nyomdokaiba kívánt lépni (Gore Vidal 1962-es életrajzi regénye például kifejezetten erre épül). A legközvetlenebb cél valószínűleg Mesopotamia elfoglalása volt, amelyet Traianus foglalt el, majd rögtön utána Hadrianus feladni kényszerült, és attól kezdve Róma és a perzsák állandó ütközőterületévé vált. Túlságosan nagyratörő tervei nem lehettek, mert még elegendő ostromfelszerelést sem vitt magával, ami a Pártus Birodalom régi fővárosánál, a babilóniai Ktésziphónnál bosszulta meg magát, pedig Ammianus Marcellinus szerint Iulianus hadserege egyébként a ballistát és az onagert is használta. A közvetlen casus belli Amida (ma Diyarbakır) elfoglalása lehetett, amelyet Sápúr még II. Constantius alatt, 360-ban vett be, és ennek során a Carus császár 283-as hadjáratán Maximianus által elfoglalt öt provincia is elveszett. Indulása előtt több hónapot töltött a Római Birodalom harmadik legnagyobb városában, a 150– lakosú Antiochiában, ahol rövid idő alatt erős ellenérzéseket keltett kormányzati, pénzügyi és filozófiai nézeteivel a helyi keresztények között. A viszályt fokozta az antiochiai élelmiszerhiány, amit Iulianus éppúgy ármaximálással próbált orvosolni, mint annak idején Diocletianus császár és Flavius Constantius Gallus caesar, és éppúgy sikertelenül. Az ármaximálás hatására ismét eltűnt a piacról a maradék gabona is, amit Iulianus közvetlen egyiptomi gabonaimporttal és ingyengabona osztásával próbált kezelni. Zószimosz adata szerint katonával indult a Szászánida Birodalom ellen, ami megfelel annak, hogy ismereteink szerint mennyi katonát állíthatott ki akkoriban a birodalom. Csakhogy Iulianus mintegy ember élén unokatestvérét, Procopiust Armeniába, II. Arsak örmény királyhoz küldte, amely seregrész a baljós emlékű Carrhae mellett vált el a főseregtől. II. Arsak Constantius szövetségese és sógora volt, Arsak azonban Iulianus üzenetét követően igen lassan készülődött. E seregtestnek egy északi átkaroló hadművelet lett volna a stratégiai célja, de Procopiusnak nehézségei támadtak Armeniában, ezért egyáltalán nem jutott el a tervezett célokig. Procopiusnak ez a haderő később jól jött a I. Valentinianus és Valens elleni lázadásához, de Iulianusnak így csak katonája maradt a perzsiai hadjáratra. Ez a létszám is sok volt azonban a logisztikai lehetőségekhez és az aktuális szíriai élelmiszer-mennyiséghez mérten. Sikerrel nyomult előre az Eufráteszig, majd a Tigris mentén. Áprilisban elérte a szíriai Dura-Európosz városát, az első római területen kívüli erődített helységet, és megkezdte Mesopotamia és Assyria elfoglalását, egészen Ktésziphónig nyomulva. A kezdeti sikerek után Iulianusnak a terv szerint északról támadó római csapatok – a Procopius-vezette szárny – késlekedése miatt visszavonulást kellett elrendelnie, miközben a perzsák folyamatosan zaklatták irreguláris csapataikkal. Iulianus gyakorlatilag minden csatát megnyert, de a háborút nem nyerhette meg. A császár Maranga közelében egy utóvédharc csetepatéjában vesztette életét, amelybe úgy sietett a hirtelen riadóztatás után, hogy páncélját sem vette fel. Lándzsa szúrta át, és a szemtanúk beszámolója alapján a szúrás a máját érte, kissé hátulról és alulról. A mai napig vita tárgya, hogy ez a harc hevét kihasználó merénylet volt-e, vagy egy perzsa katona érte utol. Halálának körülményei erősen emlékeztetnek Carinus halálára, akit a csata forgatagában, orvul szúrtak le. Az bizonyos, hogy II. Sápúr nagykirálynál egyetlen katonája sem jelentkezett a dicsőséget learatni. A történettudomány leggyakrabban feltett kérdése a bizonytalan esetekben a cui prodest? („kinek használ”). Itt a válasz egyértelmű, ezért egyáltalán nem lehet kizárni a merényletet. Már csak azért sem, mert a perzsák a felperzselt föld taktikáját alkalmazták, és a római sereg a visszavonulás közben éhezett, ezért elégedetlen volt. A sereget ekkor vaskézzel vezette, Ammianus Marcellinus fő művében, „Róma története” című munkájában beszámolt arról, hogy az ősi törvények értelmében azt a tíz katonáját, akik meghátráltak az egyik perzsák elleni ütközetben, előbb megfosztotta rangjuktól, majd megölette őket. Ammianus Marcellinus azt írta Iulianus császár halálával kapcsolatban, hogy annak külsősége Szókratész halálára emlékeztetett, és halála előtt megható búcsút vett tisztjeitől, akik körülállták az ágyát. A keresztény hagyomány szerint Iulianus haldoklása közben így kiáltott fel: „győztél, galileai” (Vicisti, Galileae!), majd egy marék vért dobott az ég felé. Ez a mondat valószínűleg sosem hangzott el, de a keresztény legendáriumban ez azt jelenti, hogy Iulianus halála pillanatában Jézushoz szólt ezzel. Ezt a motívumot használta fel Henrik Ibsen „A császár és a Galileai” című drámájában, amit Iulianus római császárról írt, akit Apostatának, azaz Hitehagyottnak neveznek. ### Utójáték: katasztrofális béke Iulianus halála után a római hadvezérek gyűlése a köztiszteletben álló praetorianus praefectust, Saturninius Secundus Salutiust választotta meg augustusnak, aki azonban a történelemben példátlan módon nem fogadta el a megtiszteltetést. Így lett Flavius Claudius Iovianus a kiválasztott jelölt. Valószínűleg azért, mert Victor, Nevitta, Valentinianus, Valens, Dagalaif és Arintheus nem tudtak megegyezni, melyikük legyen császár, így az erélytelen és iszákos Iovianus megválasztásával időt nyertek. A Tigristől keletre elveszített területek Maximianus 283-as hódításai voltak, és a megtartásuk is kezdettől fogva nagyon komoly erőket kívánt, mert a perzsák újra és újra háborúval próbálkoztak a visszaszerzésükért. Iovianus a II. Constantius alatt a perzsák által visszafoglalt öt provinciát véglegesen átengedte a Szászánida Birodalomnak és harminc évre békét kötött Sápúrral, a békeszerződést Arintheus és Salutius írták alá. A kortársak ezt szégyenletes békének nevezték. A lehető leggyorsabban távozott Konstantinápoly felé. Ezzel biztosította a birodalom keleti határának nyugalmát, megteremtette annak a lehetőségét, hogy az északi germánok ellen fordulhasson a birodalom, mert a Iulianus által pacifikált és nagyrészt legyőzött területen könnyebben és gyorsabban lehetett nagy hadisikereket elérni, mint a szervezett birodalmakkal határos keleti részen. A 365-ös germán (alemann, kvád és szarmata) betörések azért történtek, mert Valentinianus és Valens tudatosan és egyoldalúan felrúgott minden korábbi szerződést és megállapodást ezeken a területeken. Mindkét császár agresszíven hajszolta a katonai dicsőséget és ezt ott keresték, ahol a legkönnyebben juthattak hozzá. Iovianus első nagy horderejű intézkedése a hadjáratból való visszatérését követően az volt, hogy Antiochiában visszavonta Iulianus keresztényeket érintő vallási rendeleteit. A kereszténység előjogait helyreállította, a pogány vallások gyakorlását pedig betiltotta. Soha nem ért vissza Konstantinápolyba, mert útközben egyik reggel Dadastanában halva találták az ágyában. Erőszakos halálnak nem volt semmi nyoma, valószínűleg füstmérgezést szenvedett. ## A kereszténység győzelme Iulianus halálával az antik görög-római hitvilág végleges vereséget szenvedett a Római Birodalomban. Iovianus hazafelé menet megállt rövid időre Antiochiában, ahol első dolga volt Iulianus keresztényeket korlátozó rendeleteit visszavonni, kivéve az oktatásról szólót, mivel abban nem esett szó a kereszténységről és a pogány rétorok ellen is lehetett használni. Antiochia lakossága – amely egyébként a korábbi korokban mindig is nagy vallási toleranciájáról és sokszínűségéről volt híres – kijárta nála, hogy Iulianus könyvtárát kifoszthassák és felgyújthassák, így pótolhatatlan irodalmi és filozófiai gyűjtemény veszett el. Ez a könyvégetés szimbolikusan ábrázolja a jövendőt. A könyv minden időben hatalom volt, szellemi fegyver, amit a felek lehetőleg igyekeztek kivenni az ellenfél kezéből és monopolizálni, vagy máglyába gyűjteni és elégetni. Ez a szent borzalom a könyvvel szemben és a máglya tulajdonképpen tisztelet a könyv hatalma előtt. Nagy Theodosius római császár, a Római Birodalom utolsó egyeduralkodója, a belső szellemi és kulturális erők egyesítését célozva, minden „pogány” kultuszgyakorlatot betiltott. 380\. február 27-én kiadott vallási rendeletével államvallássá nyilvánította a kereszténységet a Római birodalom egész területén. 387-től vallási kérdésekben Szent Ambrus mediolanumi püspök nézeteinek hatására és befolyására egyre keményebb intézkedéseket hozott a pogányokkal szemben. A császár a Thesszalonikében kibocsátott edictumán kívül számos további vallásügyi rendeletet is alkotott. ## Emlékezete Iulianust a nem egykorú keresztény hagyomány és a mai egyháztörténészek az Antikrisztus előfutárának írják le. Bár uralkodása alatt megközelítően sem folyt annyi keresztény vér, mint a korábbi római császárok alatt, de nagyon veszélyesnek ítélték a kereszténység szempontjából, hiszen Iulianus uralkodói programja és cselekedetei azt a célt szolgálták, hogy a keresztény egyházat lassan, de biztosan visszaszorítsa, kivesse kivételezett helyzetéből. A liberális protestáns Ferdinand Gregorovius elkésett hellén filozófusnak nevezte Iulianust. „Hiába fordult el a hitehagyott császár az emberiség új, már magasra emelkedett napjától, hogy bizarr ellenszegüléssel a görögök lenyugvó Hélioszát imádja.” A keresztény hagyományban több katona mártír legendája keletkezett Iulianus uralkodásának idejéből. - Szent Flaviánusz, katona vértanú, aki Róma város parancsnoka volt, és akinek Julianus Apostata elkobozta vagyonát, megkínoztatta és száműzetésbe küldte Toszkánába, ahol belehalt sebeibe. - Szent Gallikán katona vértanú, aki Alexandriában volt Nagy Konstantin császár parancsnoka, szkítiai győzelme után, 330-ban consul lett, miután megtért, házát kórházzá alakította. Julianus aposztata száműzte, a „Martyrologium Romanum” szerint kivégeztette. - Szent Eudzigniusz katona vértanú, Antiochiában Julianus aposztata végeztette ki, mert a császár szemére vetette hitehagyását. Ezek az esetek az egykorú forrásokból nem vezethetők le, mivel ezek alapján Iulianus pusztán hite miatt senkit sem végzett ki, sőt viszonylagos türelemmel viselte világnézeti ellenfeleinek állandó támadásait. Ammianus Marcellinusnál, a rendkívüli részletességgel dolgozó történetírónál sem található hasonló eset. Sőt XXII. könyvének 10. szakasza szerint Iulianus – amikor Antiochiában töltötte a telet – visszaállította a jogrendet és hite miatt senkit nem üldözött. A világtörténelemben páratlan módon nem érte bántódás azokat sem, akik nyílt gúnyiratokat írtak róla, sőt válaszolt nekik a „Szakállgyűlölő” című művében. Ezt a művet konkrétan Antiocheiában írta, válaszul arra a röpcédula-kampányra, amit a város lakossága az aszketizmusát gúnyolva folytatott ellene. Hasonló a másik bizonyosan megtörtént eset, amikor a császárt egy ismeretlen és elhanyagolt külsejű szónok kereste fel, akinek Hérakleiosz volt a neve. A császár előtt a vendég mitologikus példabeszédben Iulianus politikáját elítélő beszédet mondott. Semmilyen retorzió nem érte, ezzel szemben másnapra megírta a Hérakleiosz ellen című művét, és válaszul felolvasta az udvar előtt. Az antiochiai események azonban kicsúsztak az irányítása alól. A kisebb atrocitásokat nagyobbak követték. A helyi püspököt, Gregoriust a pogányok felkoncolták. 362. október 22-én az Antiochiához közel eső daphnéi Apollón-szentély titokzatos körülmények között leégett. A tűzesettel kapcsolatban számos mendemonda keletkezett. Mindenesetre Iulianus a város keresztény lakosságának tulajdonította a gyújtogatást, mivel Gregorius halálának bosszúját látta benne, és megtorlásul Antiochia legnagyobb keresztény templomát bezáratta. Konstantinápolyi Szokratész (Socrates Scholasticus) keresztény történész Historia Ecclesiastica című művének harmadik könyvében a huszonhat fejezetből huszonhármat Iulianus apostata élettörténetének szentel. Aranyszájú Szent Jánoson kívül ő vizsgálta a legtöbbet Iulianus életrajzát és lélekrajzát, de érezhetően elfogult a vizsgálata tárgyával szemben. A középkorban főképp Iulianus és Basilius (Nagy Szent Vazul) vitája került előtérbe. Basilius tanulótársa volt 355-ben Athénben (Basilius leírta Iulianusról – utólag –, már akkor látszott, hogy hihetetlen ingatagsága miatt nem válik jó emberré), a későbbiekben számos vitairatot írt – bántatlanul – Iulianus ellen, amelyekre a császár pamfletekkel válaszolt. Iulianus halála után gúnyos hangvételű esszéket is megengedett magának, ezekben már kigúnyolta Iulianus testfelépítését, szakállviseletét, gesztusait harsánynak és mimikáját eltúlzottnak mondta, gondolkodását és filozófiáját pedig sekélyesnek nevezte. A középkorban Iulianust a pogány büszkeség megtestesítőjének tartották, ezért terjedt el a „győztél, galileai” (Νενίκηκάς με, Γαλιλαῖε) mondás, amely szerint a haldokló császár feladta büszkeségét, és elismerte a keresztény hit tanainak erejét. Ez a mondás azonban valószínűleg sosem hangzott el. A szemtanú szerint elbúcsúzott barátaitól, vizet ivott és meghalt. Első ízben egy évszázaddal később Küroszi Theodorétosz fogalmazta meg – nála fordul elő első alkalommal a forrásokban –, aztán nagy sebességgel terjedt a kompilátorok között. A reneszánsz legvégén, már a cinquecento idején Lorenzo de’ Medici írt drámát róla, majd a 17. században jezsuita szerzetesek próbálták hosszú idő után először kideríteni az igazságot. A 19. században ismét kitüntetett figyelemmel fordultak Iulianus felé. Ez időben a történészek és írók problematikus, de tiszteletre méltó alakként mutatták be, mint August von Kotzebue, Friedrich de la Motte Fouqué, Joseph von Eichendorff, Felix Dahn és Henrik Ibsen. A 20. század két legfontosabb irodalmi műve Wolfgang Cordan (1950) és Gore Vidal (1962) regényei. „Az újabb kutatások emberként nagyra értékelik, ám politikáját kilátástalannak ítélik. Váratlanul bekövetkező halálával a régi hit utolsó támogatóját veszítette el.” Rövid uralkodása ellenére is a Római Birodalom egyik legjelentősebb császára volt. ## Munkái, írásai Iulianus irodalmi tevékenysége viszonylag jól ismert, írásainak nagy része fennmaradt. Munkássága szerteágazó, a vitairatoktól a dicshimnuszokig, a színművektől a szatíráig és a vallási értekezésekig sok mindent írt. Saját korában Marcus Aureliushoz, a filozófus császárhoz hasonlították, de a keresztény történetírás hosszú időn keresztül sekélyesnek és középszerűnek minősítette. A munkáit összegyűjtő forráskiadások egy része nem tartalmazza a legfontosabb munkáját, a Contra Galilaeos („Galileánusok ellen”) címűt, amire válaszként Hippói Szent Ágoston megírta a később Contra Julianum opus imperfectum („Csonka mű Julianus ellen”) címet kapó utolsó, befejezetlenül maradt művét, mert a hatodik könyv írása közben munkáját félbeszakította a halál. Hitvita nem bontakozhatott ki, mivel mindkét szerző elhalálozott. Műveinek többsége vitairat vagy alkalmi fogalmazvány, amelyeket kevés szabadidejében diktált. Művei nagyon fontosak az újplatonizmus bizonyos vonatkozásaiban. Például naphimnusza Iamblikhosz egy olyan műve alapján született, amely azóta elveszett, így e filozófia napteológiájának ma gyakorlatilag az egyetlen forrása a iulianusi rövid, értekező prózában fogalmazott feldolgozás. - Dicshimnusz Constantiushoz (356/357) - Dicshimnusz Eusebia császárnéhoz (357. június) - Constantius hőstettei (357/358) - Levelek (359–363) - Vigasz Szalusztiosz elutazása után (359) - Levél az athéni néphez és szenátushoz (361) - Himnusz Héliosz királyhoz (361 vagy 362 téli napfordulójának három napja, Szalusztiosznak ajánlva) - Levél Themistius filozófushoz (362 eleje) - Hérakleiosz ellen (362. március) - Himnusz az Istenek Anyjához (362. március) - A műveletlen cinikusokhoz (362. május) - Az uralkodók (362. december) - Töredékek a papokhoz intézett leveleiből (362) - A galileánusok ellen (362/363) - A szakállgyűlölő (Μισοπώγων Miszopógón, Misopogon, 363 eleje) - Epigrammák ## Magyarul elérhető művek - A császárok; ford., jegyz. Kresznerics Ferenc; Landerer, Pozsony–Pest, 1806 - Iulianus Apostata: Beszéd az antiochiaiak ellen, avagy A Szakállgyűlölő (Or. XII.). Késő római szöveggyűjtemény 3.; tan., ford., sajtó alá rend. Solymosi Benedek; JATE Press, Szeged, 2014 (Documenta historica) - Julianus Imperator: Himnusz Héliosz királyhoz / Himnusz az istenek anyjához; ford. Németh Bálint; Disciplina, Pécs, 2017 ## Családja Szín- és jelmagyarázat: - arany és vastag betű = augustusok - sárga = caesarok - labarum : pogány császárok - labarum : keresztény császárok ## Idegen nyelvű irodalom - Athanassiadi, Polymnia, Julian: An Intellectual Biography, Routledge, London, 1992. - David Frederick Buck: Socrates Scholasticus and Julian the Apostate. Byzantion 73 (2003) 301-318. - David Frederick Buck: Sozomen on Julian the Apostate, Byzantion, LXXVI, 2006 - Christian Schäfer (Hrsg.), Kaiser Julian 'Apostata' und die philosophische Reaktion gegen das Christentum, Berlin/New York: W. de Gruyter, 2008 - Banchich, Thomas M.: Gallus Caesar (15 March 351 - 354 A.D.) 1997. - Jones, Arnold – Hugh, Martin: The Prosopography of the Later Roman Empire, 1992. Cambridge University Press, - Potter, David Stone: The Roman Empire at Bay: Ad 180-395 2004. Routledge, - Thompson, E.A. Ammianus' Account of Gallus Caesar The American Journal of Philology, vol. 64/3. pp. 302–315. 1943. - Pedro Barceló: Caesar Gallus und Constantius II., ein gescheitertes Experiment?, Acta Classica, Band 62. 1999. pp. 23–34 - Bruno Bleckmann: Constantina, Vetranio und Gallus Caesar, Chiron, Band 24. 1994. pp. 29–68 - Bruno Bleckmann: Gallus, César de l'Orient?, Consuetudinis Amor. Fragments d’histoire romaine (IIe–VIe siècles) offerts à Jean-Pierrre Callu, Saggi di storia antica, Band 19. L’Erma di Bretschneider, Róma, 2003. - Roger C. Blockley: Constantius Gallus and Julian as Caesars of Constantius, Latomus, Band 31. 1972. pp. 433–468 - Alexander Demandt: Die Spätantike. Römische Geschichte von Diocletian bis Justinian, 2. C. H. Beck, München, 2007. ISBN = 978-3-406-55993-8 - Arnold Hugh Martin Jones, John Robert Martindale, John Morris: Fl. Claudius Constantius Gallus 4, In: The Prosopography of the Later Roman Empire (PLRE). Band 1, Cambridge University Press, Cambridge, 1971. - Robert N. Mooney: Gallus Caesar’s Last Journey, Classical Philology, Band 53. 3. 1958. pp. 175–177 - Klaus Rosen: Julian. Kaiser, Gott und Christenhasser, Klett-Cotta, Stuttgart, 2006. - Otto Seeck: Constantius 5, In: Paulys Realencyclopädie der classischen Altertumswissenschaft (RE). Band IV.1. Stuttgart 1900. pp 1094–1099. - Edward A. Thompson: Ammianus’ Account of Gallus Caesar, American Journal of Philology, Band 64. 3. 1943. pp. 302–315 - Hermann Tränkle: Der Caesar Gallus bei Ammian, Museum Helveticum, Band 33. 1976. ## Életrajzok, szépirodalom - Henrik Ibsen összes színművei I–VI. – Budapest, Athenaeum, A császár és a Galiléus (Kejser og Galilaeer) : Világtörténeti színmű / Fordította: Puskás Endre, 1921. – 361 l. 1 t. - Határ Győző: Köpönyeg sors I–II. (lélekrajzi regény Iulianosz ifjúsága) Életünk; Faludi Ferenc Alapítvány, 1997. - Dmitrij Szergejevics Mereskovszkij: Julianus apostata, Dante Kiadás - Adrian Murdoch: Az utolsó pogány, fordította: Moczok Péter, Hajja és fiai Kft. 2007. - Révai József: Elhagytál, Héliosz

Szentgotthárdi csata (1664)

A szentgotthárdi csata 1664. augusztus 1-jén zajlott, amikor a Raimondo Montecuccoli vezette keresztény csapatok összecsaptak az Oszmán Birodalom Köprülü Ahmed vezette hadseregével Szentgotthárd vidékén. Az európai hadak váratlanul elsöprő győzelmet arattak. Magyarországon a török elleni háborúk során ennek óriási jelentősége volt, hisz Mohács (1526) és Mezőkeresztes (1596) után ez volt az első nagy, nyílt ütközet, amely ráadásul nem a török győzelmével végződött. Európai viszonylatban is jelentős a győzelem. A kontinensen dúló török háborúk fő hadszíntere a Magyar Királyság volt, ahol eddig a törökök szárazföldi hadereje rendkívül eredményesen harcolt. Taktikájuk a fegyvernemi munkamegosztásra alapult, amelyet a 16. századtól kezdve alkalmaztak. Ebben a gyalogsággal és a tüzérséggel minél nagyobb tűzerőt igyekeztek kifejteni, ezáltal a nagyszámú lovasság ezen támogatás mellett heves, átütő támadással könnyen lerohanta az ellenséget. Ennek a harcmodornak nem kedveztek a rossz terep- és látásviszonyok. Igaz, sokszor jól működött, de ha a megfelelő tényezők nem voltak adottak, akkor az európai gyalogság, amely pikával volt felszerelve, fölénybe került. A török taktikában nem sok változás ment végbe az elmúlt több mint egy évszázad során, de a nyugatiban annál több. Az új típusú seregnek először volt alkalma nyílt csatában megmérkőzni a törökökkel, s legyőzte őket, jelezve ezzel, hogy a törökök taktikája már nem olyan hatásos, mint korábban volt. A török sereg másik sebezhető pontja az volt, hogy mivel nagyrészt fegyelmezetlen, nem reguláris egységekből állt, azok rendezett visszavonulást nem tudtak végrehajtani. Itt egy rossz parancs következtében pánik lett úrrá a török harcosokon, akik fejvesztett menekülésbe fogtak és belerohantak a megáradt Rábába, magukkal rántva a reguláris katonák egy részét. Sokan megfulladtak, másokat a francia gyalogság rájuk irányított muskétatüze ölt meg. Így az oszmán-török sereg erkölcsileg is vereséget szenvedett. A keresztények is sok súlyos mulasztást követtek el, ám az első fiaskók és a törökök némi tétovázása időt adott a hibák korrigálására. Némi szerencsével Montecuccoli megnyerte az ütközetet, de nem volt megfelelő ereje a további üldözésre. A Rába megáradása további gátja volt a gyors cselekvésnek. A sereg tehát nem önszántából állt meg, és nem is felsőbb parancsra. A legújabb kutatások szerint magyarok önálló csapategységként nem szolgáltak a keresztény seregben, csak elvétve néhány katona. Közülük a legkimagaslóbb személyiségek: a Felsőmarác melletti hajdani Tótfalu kastélyból lett végvárának ura, Csányi Bernát, akit a janicsárok öltek meg, vagy Esterházy Pál, későbbi nádor és Nádasdy Ferenc országbíró. Utóbbi kettő a csatában ugyan közvetlenül nem vett részt, de az utóvédharcokban igen. Ott volt a csatában Ampringen János Gáspár (Johann Kaspar von Ampringen), aki 1676-tól 1681-ig Magyarország császári kormányzója lett – e minőségében kemény terrorral sújtotta a Habsburg-ellenes szervezkedőket és irgalmatlanul üldözte a protestánsokat. Ott volt az ifjú V. (Lotaringiai) Károly herceg, aki később, 1683-ban Bécs 1683-as felmentésekor a német birodalmi hadakat vezette. A Coligny parancsnoksága alatt álló francia kontingens mellett jelen volt II. Lajos, Condé hercege is, aki ezekben az években XIV. Lajos megbízottjaiként a lengyel trónöröklésről folytatott diplomáciai tárgyalásokat. A győzelmet sokan Zrínyi Miklósnak tulajdonították, pedig a bán otthagyta a hadsereget, mert az általa építtetett Zrínyiújvárat Montecuccoli nem mentette fel – Zrínyi szerint szándékosan, hogy a török a várat lerombolhassa. A magyarországi főnemesség várakozása ellenére a bécsi kormányzat nem használta ki győztes pozícióját. A Habsburgok határozottan féltékenyek voltak a hadjáratban győztesként résztvevő franciákra, akiknél a magyar rendek is támogatást kerestek. XIV. Lajost I. Lipót mindig veszélyesebbnek ítélte a töröknél. A császár megkötötte a vasvári békét, és ezzel cserbenhagyta magyar királyságát, mert Magyarországnak alapvető érdeke lett volna a három részre szakadt ország egyesítése és a török kiűzése. Emiatt kezdett Zrínyi Miklós szervezkedni a Habsburgok ellen; ennek leleplezése kapóra jött Bécsnek, hogy a magyarok jogait megnyirbálhassa, az országot teljesen alávethesse a birodalomnak. A rendszerváltás előtti „hivatalos” történetírás a győzelmet kizárólag a véletlennek tulajdonította. Kitartott amellett, hogy Montecuccoli tehetetlen és alkalmatlan parancsnok volt. Felrótta neki, hogy nem üldözte a törököt, és ezzel soha vissza nem térő lehetőséget hagyott ki a Dunántúl déli felének felszabadítására; így méltatlanul alulértékelve a győzelmet. Az akkori politikai elvárásoknak megfelelő állítások meglehetősen elfogultak, nem éppen körültekintőek voltak. Elhanyagolták az időjárás változását, a veszteségeket, a megfelelő ellátás hiányát, a legfelsőbb vezetések döntéseit és egyéb politikai intrikákat. A csatát részletesen elemző Perjés Géza 1964-ben írott tanulmányában a korszellemtől egészen eltérően, sokkal reálisabban írt az eseményekről. Megemlítette a generális hibáit, de nem vádolta őt tehetetlenséggel. A vasvári béke Montecuccolit is meglepte, mivel ő a háború folytatására készült. Montecuccoli érdemeit csökkenti, hogy jelentésében magának tulajdonította a végső támadás ötletét, noha azt nem ő, hanem von Hohenlohe német generális, a Rajnai Szövetség erőinek parancsnoka javasolta. Ma a csatatér feletti Schlösslbergen egy hatalmas kőkereszt emlékeztet az eseményre. A szocializmus idejében ez a keleti és a nyugati világ határát szimbolizálta. ## A csata elnevezései A csata megnevezése Magyarországon és néhány más országban általánosan szentgotthárdi csata, az angol és a francia nyelvterületen a község archaikusabb nevét használják, Battle of Saint Gotthard Abbey (magyarul: a Szentgotthárd Apátságnál vívott csata) illetőleg Bataille de Saint Gothard vagy Bataille de St. Godard, portugálul: Batalha de São Gotardo, törökül: Saint Gothard Savașı, olaszul: Battaglia di San Gottardo. 1183-ban a város helyén Franciaországból behívott ciszterek alapították itt szentgotthárdi apátságot, mely később vált községgé. A nevét Hildesheim német város püspöke, Hildesheimi Szent Gotthárd után adták. Szlovénül Bitka pri Monoštru névvel találjuk, Szentgotthárd szlovén neve ugyanis Monošter. Horvátul is hasonló a neve, míg vendül Monošterska bitva. A csata területi szempontból másképp zajlott, mint ahogyan azt a neve alapján hinni lehet. A török sereg Szentgotthárd, Rábatótfalu (ma Szentgotthárd része), a mai Szakonyfalu és Alsószölnök vonalán állt, addig a keresztény seregek Nagyfalva (Mogersdorf) felett. A csatatér egyik fő hadszíntere egy folyóhurok környéke volt, amelynek balpartja Nagyfalva területéhez tartozik, jobb partja Rábatótfalu és Szentgotthárd között terül el. A szentgotthárdi oldalon kisebb harcok dúltak, amelyek kevés jelentőséggel bírnak. Éppen ezért az osztrákoknál Schlacht bei Mogersdorf (Mogersdorfi/Nagyfalvai csata) néven jegyzik, bár ennek köze lehet ahhoz is, hogy Nagyfalva ma Ausztria része, ezért az osztrákok a győzelmet szeretnék a saját területükön tudni. ## Előzmények A csata és az egész Habsburg-oszmán konfliktus előzményei körülbelül hét évre vezethetőek vissza. A törökkel vívott újabb háború egy nagy európai méretű konfliktus eredménye, amely az addig erős Erdélyi Fejedelemséget romlásba taszította. ### Erdély tragédiája 1657-ben II. Rákóczi György erdélyi fejedelem a moldvai és a havasalföldi vajdával közösen hadjáratot indított a svédekkel szövetségben Lengyelország ellen, hogy a trónt megszerezze. Magyarországon Zrínyiék is nagy reményt fűztek ehhez, mert akkor az erdélyi–lengyel perszonálunióval egy nagy törökellenes koalíció alakulhatott volna ki, amelyhez csatlakozna a két román fejedelem és a nyugati hatalmak. A remények nem váltak valóra. Rákóczi vereséget szenvedett és több országot maga ellen fordított, mert ebben a konfliktusban egész Európa érintett volt, s a többség inkább Lengyelországot támogatta. A fejedelem elvesztette seregét és a török távozásra szólította fel, mert engedély nélkül indította meg hadjáratát. De ő nem volt hajlandó lemondani fejedelemségéről és fegyverrel szállt szembe a nagy török–tatár seregek ellen. Segítségül hívta I. Lipót német-római császárt és magyar királyt. A pápa pénzbeli szubvenciót ígért Rákóczinak, s Velence követséget menesztett a német fejedelmekhez Erdély ügyében. Lipótnak is muszáj volt segítséget nyújtania, ugyanis a franciabarát Rajnai Szövetség csak akkor volt hajlandó voksát adni a német-római császári cím megszerzésére. A szövetséget 1658-ban hozták létre a francia párti fejedelmek és a Mainzi Érsekség (az egyik választófejedelemség) feje, János Fülöp érsek. A szövetség célja egyfelől Erdély megsegítése volt, másfelől a Habsburgok gyengítésére is irányult. Alighogy megválasztották Lipótot, tudatta a portával, hogy nem avatkozik a háborúba. Rákóczi elesett a szászfenesi csatában és a török Barcsay Ákost ültette a fejedelmi székbe. Váradot Ali temesvári pasa, Köprülü Ahmed nagyvezír helyettese és Szejdi Ahmed budai pasa vette be, amit Lipót tétlenül nézett, s ez a magyar rendeket felháborította. Zrínyi, amikor tudomást szerzett az ostromról, körülzárta Kanizsát. Ekkor lépett színre Kemény János, aki meg akarta gátolni, hogy Erdély is török vilajetté váljék. Barcsay lemondott vele szemben, de a török követelte, hogy továbbra is ő maradjon a fejedelem. Kemény kivégeztette Barcsayt, két testvérét Andrást és Gáspárt, valamint más törökbarátsággal vádolt főurakat, szakított a szultánnal és a bécsi udvar segítségét kérte. A Dunántúlon és Horvátországban megkezdték a török elleni hadműveleteket. A Komárom mellett táborozó, kb. 15 ezer fős sereggel rendelkező Montecuccoli parancsot kapott, hogy induljon Erdélybe. A császári seregnek azonban utánpótlási gondjai támadtak és Montecuccoli nehezen szánta rá magát az indulásra. Goroszlónál találkozott Keménnyel, de amikor megtudta, hogy Ali pasa fejedelemmé tette Apafi Mihályt, visszavonult. Ennek oka az volt, hogy a Habsburg és a Török Birodalom titkos megállapodást kötött egymással: a török nem kívánt háborút a császárral, mert le volt kötve a Földközi-tengeren a Velence ellen vívott hosszú kandiai háborúban (1645–1669) és az elhúzódó konfliktus meglehetősen költséges volt. Másrészt még mindig nem sikerült teljesen kiküszöbölni a belső problémákat, amelyek lassan sorvasztották a birodalmat, ilyenek voltak a vallási ellentétek, vagy a janicsárok túlzott befolyása, vagy a korrupció. Tehát az 1661 májusában született egyezség értelmében a császár lemond Váradról és lerombolja Zrínyiújvárt, mindezeknek előfeltétele, hogy Erdély új fejedelmet kap. Montecuccolinak az volt a parancsa, hogy nyomban hagyja el az országot, ha a török teljesítette ezt a feltételt. ### A háború 1662-ben még elérhetőnek tűnt a törökkel kötött béke, de a Porta gyanakodott Bécsre, hogy utóbbi húzza az időt a háborúra való felkészülésre. Ennek látszatát erősítette a Habsburgok tétovasága a békekötésre tett intézkedéseket illetően. 1663-ban a nagyvezír megindította a háborút, amelynek végső stádiumában a szultántól kapott parancs értelmében Bécset kellett volna elfoglalnia. Köprülü nem akart azonnal Bécsnek menni, mint ahogy Nagy Szulejmán, előbb Magyarország teljes területét és néhány osztrák tartományt kívánt meghódítani, hogy gyűrűbe fogja a császárvárost. A casus belli Zrínyiújvár volt. A béke érdekében a Habsburgok készek lettek volna Dél-Magyarországon és Horvátországon, valamint a szlovén tartományokon (Krajnán, Dél-Stájerországon) és Friulin átengedni a törököket, hogy azok Velence ellen vonuljanak, de ennek útjában állt Zrínyi vára. A törökök kb. 60- kitevő hadereje belefogott a hadműveletekbe. Velük szemben Magyarországon leszerelésben álló kb. 25- császári–magyar–horvát hadsereg állt, amelyből 7000 fő állomásozott a nyílt terepen, a többi a végvári katonaságot képezte. Augusztusban Köprülü bevette Érsekújvárt, míg Montecuccoli hada Bécs védelmére szorítkozott, mialatt Zrínyi Miklós komolyan készült a háborúra. Zrínyi Miklós horvát bán, Wesselényi Ferenc nádor és Nádasdy Ferenc országbíró közösen vették kezükbe a török elleni harc ügyét és segítségért folyamodtak a német fejedelmekhez. A Rajnai Szövetség gróf Wolfgang von Hohenlohe vezetésével csapatokat küldött Magyarországra, mialatt a törökök betörtek cseh területekre. A császári udvar is észrevette, hogy diplomáciával már nem simíthatja el az ügyet, komolyan vette a háborút és belefogott az alaposabb előkészületekbe. #### Az eszéki hadjárat Az 1664. évi offenzívához már jobb felszereltségű képzettebb haderő összevonásának előkészületét tették meg Bécsben. Kiállítottak mintegy 21 gyalogezredet () és 19 lovasezredet (). Ehhez járultak a magyar és a horvát csapatok. Mellettük a német birodalmi kontingensek katonája és a 4000 fős szász-bajor-brandenburgi erők, a Rajnai Szövetség több mint 7000 embere, a francia segéderők, amelyek kb. 6000 emberből álltak, valamint egyéb más nemzetiségű egységek (például lengyel, olasz). Összesen több mint nagyszámú nemzetközi haderő gyűlt, mely a törökök százezres seregével szemben sikerrel vehette fel a harcot. Ilyen esetben a török sem kockáztatott nyílt összecsapást, példa erre 1532-ben, Kőszeg ostroma, amit Szulejmán vezetett a török fősereg élén, miközben Bécsnél azonos létszámú német és Habsburg birodalmi seregek várták. Talán az idő húzása véget fogott bele az ostromba Szulejmán, vagy csak keletebbre akarta csalni a német haderőt. 1664 januárjában gróf Zrínyi Miklós, a horvát bán az eszéki hadjárat-nak is nevezett téli hadjáratba fogott, amely a háború első fontosabb mozzanata volt. A mintegy 25 ezer főt kitevő magyar-horvát-német sereg bevette Berzencét és Babócsát, majd Pécs városát is ostromolni kezdte. A várat a török tartotta, ezért von Hohenlohe seregével az ostromnál maradt, addig Zrínyi csapata gyalogságát nála hagyta, s a horvát és magyar lovassággal előretört a Dráva vonalán. Február 1-jén elérte az eszéki tölgyfahidat, melyet felgyújtottak. A tél miatt a törökök nem tudtak komolyabb katonai erőt bevetni és a híd elpusztítása súlyos csapás volt a számukra. Az utánpótlásuk veszélybe került, továbbá a széles Dráva folyó kettévágta a magyar és a horvát hódoltságot. #### Zrínyiújvár ostroma A sikert követően a haderő főparancsnokságát Zrínyire és Montecuccolira bízták. A hadsereg a még 1600-ban elfoglalt Kanizsa ostromára készült, erre azonban csak késve, márciusban adott engedélyt az udvar. A vár visszavételéért folytatott csatát áprilisban kezdte meg a von Hohenlohe, Zrínyi és Strozzi vezette sereg. ##### Kanizsa ostroma A késve elkezdett ostromot nehezítette, hogy akadozott az ellátás és az ágyúk is alkalmatlannak bizonyultak a várfalak rombolására. A védőknek is fogytán volt az élelme és már csak pár napig tudták magukat tartani. Mialatt a harc folyt, Köprülü Ahmed hajóhidat építtetett a Dráván és csaknem vezetve Kanizsa felmentésére igyekezett. A szövetséges seregek harmadannyian voltak. Zrínyi és vezértársai nem kaptak erősítést, ezért vissza kellett vonulniuk (bár Zrínyi ennek ellenére is folytatni akarta a harcot), az udvar ekkor leváltotta a horvát bánt főparancsnoki tisztségéről. Kanizsa kudarccal végződött ostroma miatt Stájerország került közvetlen veszélybe. A tartományi csapatok éppen Mosonmagyaróvárnál állomásoztak, a térségben így alig volt katonaság. Az eredeti haditerv az volt, hogy Montecuccoli Esztergomot fogja felszabadítani, de Zrínyi a Kanizsa elleni akcióhoz ragaszkodott. Mivel a főerők a Dunánál álltak és a Mura felé, ill. onnan Ausztriába nyitva volt az út, ezért amíg északról átcsoportosították a főerőket a déli hadszíntérre, addig a dél-dunántúli hadseregnek muszáj volt kitartania. ##### Támadás Zrínyiújvár ellen A nagyvezír Zrínyiújvár ellen indította seregét, amelynek 1500 védője négy hétig tartott ki. A védők kedvezőtlen körülmények között voltak, mert a várral szemben olyan magaslati pontok álltak, ahonnan a török tüzérség hatásosan tudta lőni az erődítményt. Ezenfelül a dél-dunántúli sereg alacsony létszáma miatt nem volt képes a széles terep védelmére. Az északról vonuló sereg lassan haladt, mert útja során nem talált elég élelmet. A szárazföldről történő utánpótlást a török és tatár portyázók veszélyeztették, megfelelő víziút pedig nem volt, amin gyorsan és biztonságosan eljutott volna az élelem a sereghez. Montecuccoli megérkezett a vár felmentésére, de a gyenge utánpótlás miatt nem volt megfelelő mennyiségű élelme. A katonák az éhezéstől legyengültek, ilyen állapotban nem voltak képesek a harcolni, így a generális a sorait sem tudta a felmentő rohamhoz rendezni. Amíg a problémákkal volt lekötve, addig a vár sorsa tragikus fordulatot vett:június 30-án a janicsárok rohama során az erősség elesett. A védők közül ezerkétszáz ember elesett, a többi fogságba került. Zrínyi felháborodottan hagyta ott a frontot, hiába könyörgött neki Montecuccoli. A generális serege alacsony létszáma mellett rosszul volt ellátva, így nem tehetett mást, minthogy átengedi a nagyvezírnek a kezdeményezést. ### Hadműveletek a szentgotthárdi csata előtt A következő hetek hadmozdulataiból arra lehetett következtetni, hogy a török sereg megtámadja Bécset. Montecuccolinak meg kellett így előznie Köprülüt, nehogy átkelhessen a Rábán. Felmerült az a gondolat is, hogy a törökök a Rába vonala elleni látszattámadással elvonják a keresztény csapatok figyelmét a Mura vidékétől. Ha az ellenség megszerezte volna utóbbi folyó felett az ellenőrzést, szintén út nyílt volna az osztrák örökös területekre, Dél-Stájerországból (ma Szlovénia része) Bécs felé. Július 12-én a törok sereg elindult Zrínyiújvár alól. Montecuccoli Lentire vonult vissza, Zala vármegyébe. A Murától nem akart eltávolodni, mert ezen szállították az utánpótlást Grazból. A franciák nyomására vették a Rába felé az irányt a keresztény csapatok. #### A körmendi csata Amikor Montecuccoli Muraszombatra ért hírt kapott arról, hogy Körmendnél kb. , jobbára szpáhikból álló török lovasság van, amely Vasvár vidékét pusztította. Montecuccoli tudta, hogy veszélyben vannak a Rába átjárói, ezért Muraszombatból elindult a lovasság élén és július 24-én ért Szentgotthárdhoz. A török had egy része, Körmendnél július 26-án próbált meg átkelni, de a magyar, horvát, francia és német csapatokból álló sereg, melynek egy részét Nádasdy Ferenc vezényelte, útját állta és a csata másnapján, \|július 27-én meggátolta az átkelést. A csatába a végső stádiumban Montecuccoli is beavatkozott. Július 28-án Montecuccoli gyalogsága elérte Szentgotthárdot és két nappal a körmendi ütközetet követően egyesült a generális vezette lovassággal Csákánynál (ma Csákánydoroszló). A generális később Esterházyt, Batthyány Kristófot és Nádasdyt Körmendnek küldte, nehogy esetleg onnan érje török támadás. A török sereg néhány végvárat lerombolt a környéken, köztük a Felsőmarác melletti Tótfalu kicsiny várát és Őriszentpétert, utóbbinál Csányi Bernát kb. nyolcszáz fős csapattal próbálta meggátolni a törökök előrenyomulását. Hasonló sorsra jutott Velemér és Magyarósd (Őrimagyarósd) az Őrségben. #### Nehézségek mindkét seregben A szemben álló haderők feszítő gondjai mindkét felet arra késztették, hogy döntő csatába bocsátkozzanak egymással. A keresztény sereg élelmiszer- és lőszerhiánnyal küszködött. A gyalogságnak nem volt megfelelő számú ásója, hogy elsáncolhassa magát, különös tekintettel arra, hogy a török sereg állománya igen nagyra emelkedett. Egy magyar történész, Rónai Horváth Jenő állítása szerint Montecuccoli még ekkor sem akart csatát vívni, hanem továbbvonult volna, ez azonban a csatát talán legjobban ismerő Perjés Géza történész szerint nem helyénvaló állítás. Montecuccolinak nem állt volna nagyobb erő a közeljövőben rendelkezésére és ha a hiányosságok következtében legyengül a sereg, akkor később nem tud már harcolni a törökök ellen. A törököknél is hasonló okok vezettek ahhoz, hogy Köprülü nagyvezír csatába szálljon a szövetséges csapatokkal. A lovasság létszáma nagyjából 50-80 ezer fő közöttire tehető, aminek ellátása körülményes volt. Eddig két alkalommal kapott utánpótlást, egyszer Székesfehérvárról, egyszer pedig Szigetvárról, ami 4-5 napra volt elég. Sok eső esett és a sárban az élelemszállító szekerek elakadtak. Több katona és ló legyengült, a környéket a tatárok barbár módon saját célra felprédálták, gyakorlatilag nem volt helyben beszerezhető élelem az embereknek és az állatoknak. A török azonban nem jutott el a stájer területekre, így azok a részek még érintetlenül álltak előtte. A nagyvezírnek tehát létérdeke volt a Rábán való átjutás, hogy emberei és állatai eleséghez jussanak Ausztriában. #### A török sereg célja Ugyancsak ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a törökök Bécset veszik célba. Erről Montecuccoli is megbizonyosodott július 31-én, amikor két férfi beszámolt róla neki, akik a török táborból szöktek meg. Mindezt a nagyvezír szultáni parancsra tette, de ő és apja, Mehmed nagyvezír világosan látták, hogy közvetlenül Bécs falainak vezetni a török sereget kész öngyilkosság. Ebbe bukott bele később Ahmed utódja Kara Musztafa. ## A csata A csata két taktika, a nyugati és török összecsapása volt. A törökök taktikájának elavultsága és gyengesége itt már megmutatkozott, ami majd a törökök kiűzésekor (1683–1699) fog kiteljesedni. ### A taktika A török és a nyugati hadsereg két egymással ellentétes irányú fejlődésen ment keresztül, amelyből az következik, hogy előbbi elmaradottabb volt, taktikája a további fejlődést gátolta, addig utóbbi állandó változáson ment át és több csoportba oszlott felépítése, amelynek praktikus okai voltak. #### Az oszmán-török taktika A törökök a 16. századtól a janicsárság mellett már szinte minden gyalogosukat is lőfegyverekkel látták el. Mivel akkoriban a kézi tűzfegyverek nem voltak elég gyors és pontos tüzelésűek, és csupán csak az ellenség ritkítását, gyengítését szolgálták, ezért szükség volt a szálfegyverekkel, elsősorban a hosszú lándzsákkal való rohamozásra támaszkodni. A török lovasságnak megvoltak a lándzsái és állataik segítségével ők adták a döntő támadást, mellettük a vasfegyelmű janicsárságnak is jutott ebből a szerepből, addig az irreguláris török gyalogság másodlagos rohamozóként lépett fel. De a lovasságot nem lehetett mindig használni. Ha nem voltak megfelelőek a külső környezeti adottságok, ha hiányzott a sík terep, a lovasság lendülete megtört. A lovasok ugyanis nagy távolságból indított támadással gyorsultak fel az elsöprő rohamra. A nem megfelelő látási viszonyok, például a köd, vagy a terep adta takarásban nem láthatták az ellenséget, így aligha mérhették fel annak erejét, s azt sem tudták milyen hadrendet alakított ki és hol. Így szükség volt még gyalogságra, de a gyalogosok többsége nem bírt nagyobb képesítéssel, mint a janicsárok, viszont utóbbiaknak sem volt megfelelő a fegyverük. A muskéta és a kard nem rohamozáshoz alkalmas eszközök, s a janicsárok nem voltak olyasfajta támadásra kiképezve, mint a lovasok. A megfelelő védekezést is alakzataik különböző alakításaival (lovastámadások ellen nagy négyszögekbe való rendeződéssel) érték el. Rohamaik sikerét a törökök úgy kívánták fokozni, hogy az ellenséget megfélemlítették, harci morálját csökkentették. Ott volt ugyanakkor katonai zenekaruk, amelynek zenéi a muszlim harcosokat buzdították. Eddigi sikereik miatt a törökök megtartották ezt az immár elavult taktikát, addig az európai seregekben a török sikerek hatására jelentős előrelépés következett be. #### A keresztény (nyugati) sereg taktikája Az európai hadak a 16. században még rendre alulmaradtak a török sereggel szemben, de az azóta eltelt több mint egy évszázad során rengeteget változott az európai taktika. Ennek a fejlődésnek ösztönzője volt a törököktől elszenvedett rengeteg vereség, míg a törökök eddigi győzelmeik miatt nem tartották szükségesnek haderejük fejlesztését, megmaradtak a szokásos hadtechnikánál, amely elavulttá tette harcászatukat. Az európaiaknál a gyalogság pikás egységei tartották fenn a rohamozáshoz szükséges ún. lökőerőt, amit a törököknél a lovasság adott. Bár a nyugatiaknak is volt lovasságuk, de a törököké volt fölényben. A nyugati lovasságot ugyanis nem képezték ki heves átütő rohamra. A törököknek ráadásul sokkal fürgébb és gyorsabb állataik voltak, ők használták a legnagyobb létszámban az arab telivéreket, melyek köztudottan a világ legjobb lovai közé tartoznak. Egy jól bevált gyalogsági alakzatban a pikások a török lovasság ellen középen rendezkedtek el, míg a két szélről a muskétások támogatták őket és a lovasság is biztosította a terepet. A lőfegyverek fejlődésével, s a szurony megjelenésével a pika kiszorul, a bajonett átveszi a helyét, de a szúrófegyverrel való lökőerő kifejtésére nem mindig van szükség a jobb, fokozottabb puskatűz mellett, amivel a törökök elavult harcászata már nem fogja felvenni a versenyt. A 17. században már jelentkeznek jobbfajta, kovás lőfegyverek, amelyekkel elsősorban a svéd sereg rendelkezik, s gyalogosai a leggyorsabban tudtak tüzelni. Montecuccoli is bizonyos fokú változtatásokat eszközölt a gyalogsági erők kiegészítésében azzal, hogy a pikások létszámát csökkentette, míg a muskétásokét növelte, s azokat is igyekezett új tűzfegyverekkel ellátni. ### A szemben álló erők Számbelileg, ill. hadianyag és felkészültség szempontjából komoly különbségek voltak a két haderő között. Ezért kevés volt az esélye annak, hogy Montecuccoli megállíthatja a nagyvezírt, így a szövetséges csapatok a Rába mögé húzódtak. A folyó egy természetes védvonalat képezett, mely megkönnyítette a túlerővel szembeni harcot. #### A keresztény hadak A keresztények serege negyed-, ötödakkora volt, mint a törököké. A császári csapatoknak huszonhét lovaseszkadronjuk (századuk) és tíz zászlóaljnyi gyalogságuk volt, kötelékükben állt továbbá cseh gyalogság is. Evlija Cselebi is említést tesz ezekről, amikor a döntő támadásban részt vettek, A birodalmiak hat zászlóaljjal és kilenc eszkadronnal (mellettük szász, sváb, bajor, sőt brandenburgi egységek), a Rajnai Szövetség négy illetve két német eszkadronnal és zászlóaljjal, valamint tíz és négy francia zászlóaljjal és eszkadronnal bírt. A teljes sereg összesen huszonnégy ágyúval rendelkezett, soraikat még kb. 2000 horvát (egy ezred a császári hadseregben szolgált, a többi szórványosan), valamint egy olasz (piemonti) gyalogezred is kiegészítette, melynek vezére gróf Erberto Pio di Savoia, Érsekújvár korábbi parancsnoka. Emellett voltak elvétve magyarok, mellettük még számos olasz, spanyol, cseh, vagy épp németalföldi is, akár a tisztek, a tüzérek, vagy a katonák között. Az itt állomásozó franciák létszámát korábban emelte további tizennégy lovasszázad, ami Bajorországból érkezett. Továbbá a környék katonaságának egy részét (mint Csányi Bernát embereit) is bevonták a csapatokba, akik közt voltak a magyarok mellett a sereg többi horvát katonája, sőt szlovénok is, akik szintén a helyi lakosságból kerültek ki. A teljes haderő létszáma így megközelítőleg 25-28 ezer fő között mozgott. A császáriak közvetlenül Montecuccoli vezetése alatt álltak, a rajnai erőket von Hohenlohe vezényelte, az ő helyettese pedig Jean de Coligny-Saligny, a franciák vezére, aki a körmendi csatában sebesült meg. A birodalmiakat Lipót Vilmos badeni őrgróf vezette, alvezére a brandenburgi Georg Friedrich von Waldeck gróf volt, aki a porosz hercegi és brandenburgi csapatokat irányította a lengyelek, majd a svédek ellen vívott északi háborúban. A dobrai tiszttartó (a helyi községek ugyanis ennek a vár uradalmának részét képezték) említést tesz Batthyány Borbálának, Forgách Zsigmond feleségének tett jelentésében bizonyos „Kussanics hadáról.” Bár a név horvátnak tűnik, de kérdéses, hogy tényleg ő volt-e a szentgotthárdi csatában harcoló horvátok parancsnoka, ám ha létezett is, semmiképp sem lehetett seregvezér, ahogy az a levélben is szerepel. Az angol források arról tanúskodnak, hogy a francia gyalogság muskétásai használtak a fegyverek végére helyezhető bajonetteket, így a pikások mellett ők is egyenértékű rohamerőt biztosítottak. #### Az oszmán-török hadak A korábbi általánosan elfogadott adatok a török sereg számát csupán hatvanezer főre tették. A törökök hadereje Perjés Géza által közölt és egyéb kutatások alapján kb. 120-130 ezer fő között állt, melyből még a reguláris, harcra alkalmas janicsár és szpáhi egységek száma is legalább 60-70 ezer főre rúgott. A Perjés-féle adatokkal szemben az utóbbi évtized kutatásai már egyre kisebbre becsülik a törökök reguláris csapatait. Ezt tulajdonítják egyrészt logisztikai problémáknak, másrészt a teljes török haderő reguláris egységeit becsülik kb. 70 ezer főre. Ekképp a csatában harcoló török fősereg száma sem lehetett 130 ezer, hanem inkább 80-90 ezer fő, de a félszázezer alatti számot kizártnak tartják, ugyanis a korabeli török főhaderő ilyen nagyobb hadjáratokról számos csapatot mozgósított Anatóliából és Ruméliából is. Nem tudni hány ágyúval rendelkeztek, egy török utazó leírása szerint a „nagyvezír sátra előtt a dombon 360 ágyú volt felállítva...” Segédhadként álltak a tatárok, akik az elővédet foglalták el (létszámuk több ezer fő is lehetett). Ezenkívül a nagy birodalom egyéb népei is (szerbek, arabok, bolgárok, románok, bosnyákok, perzsák, albánok stb.) kisebb-nagyobb számban szolgáltak a seregben több helyütt. Leginkább az első vonalakban elhelyezkedő gurebák voltak nemzetiségileg a legösszetettebbek, még egy tizedüket sem tették ki törökök, hanem javarészt különböző arabokból, vagy perzsákból, esetleg albánokból álltak. Azonkívül számos renegát magyar hajdú is szolgált zsoldosként az oszmán hadak kötelékében. Többnyire 1663-ban álltak át, miután a nagyvezír ravasz húzásokkal próbálta meghódolásra bírni a Királyi Magyarországot. A csatában részt vett Eustratie Dabija moldvai fejedelem, aki egyszerre volt Havasalföld uralkodója is. A nagyvezír előző évi dunántúli hadjáratában, illetve Érsekújvár bevételében is segédkezett. #### A csatatér előkészítése és a vidék ezzel járó átalakulása A csata előtt a tatár lovasok és az akindzsik felégették a Rába és a Kerka közti területet. „Rábán innéd már mind elégette a Tatár a falukat” köztük a „Szölnöky majort” s a „Farkasffyfalvy, Szölnöky és Kozmadomanyi” bíróságok falvait is szinte teljesen elpusztította. „A szegénységh mind el szélledet Styriára. A folyó túlpartján állt a keresztény sereg, Nagyfalu fölött. A törökök nagy szélességben Szentgotthárd, Tótfalu, Szakonyfalu és Alsószölnök vonalán helyezkedtek el. Szakonyfalu község ellenben mai helyétől kissé délebbre, Apátistvánfalva, Kétvölgy területébe benyúlva helyezkedett el, amíg a törökök fel nem égették. A falu jelenlegi helyén foglalta el a török a hídfőállását, ahová az elmenekült lakosság a harcok után újra felépítette a községet. ### Az ütközet menete A hadmozdulatok, a dezertőrök és a két keresztény szökevény jelentése alapján nyilvánvaló volt az „erőszakos folyamátkelés” lehetősége, amikor az ellenség a gázló előtt álló védelmet meg kívánja semmisíteni. #### A kezdeti hadműveletek, a török hídfőállás biztosítása A csata augusztus 1-jén kezdődött. A török jobbszárnyán állt egy hurka a folyónak, Szentgotthárd és Tótfalu között, ennek két oldaláról a tüzérség oldalazó- és kereszttüzet nyithatott. A víz itt elég sekély volt, így a török lovasság könnyen átkelhetett. A terepet nem derítették fel alaposan a keresztények, s a legközelebb álló birodalmi erők csupán 200 katonát helyeztek el a két és fél kilométer hosszú szakaszon! A törököknek jobb és pontosabb jelentésük volt a területről, s tudtak ellenségük gyengeségeiről is. Határozott céljuk az volt az erőszakos folyamátkeléssel, hogy megsemmisítő csapást mérjenek a „gyaurokra”. A nagyvezír kijelölt egy , válogatott vitézekből álló lovashadat, akik elsőként fognak átkelni. Vezéréül Izmail pasát tette, aki Buda parancsnoka és IV. Mehmed szultán sógora volt. Az átkeléshez szükséges hídhoz való építőanyagot július 31-én éjszaka kiszállították a hurokhoz. Ezzel szemben Evlija Cselebi szerint nem másnapra, hanem holnaputánra tervezték a döntő csatát a nagyvezír erői. Ezen a ponton az események homályosak, de Perjés Géza szerint is akkorra tervezték a fő támadást és nem augusztus 1-jére. Ekkor akartak takarmányt gyűjteni a lovasságnak, ezt tették Montecuccoliék is, de ők biztosra vették, hogy elsején megy végbe a csata. Július 31-én a hurok belső területét lőni kezdte a janicsárság és a tüzérség, így az ott állomásozó maroknyi német visszavonult. Ezután Izmail emberei élén átkelt a másik partra és szilárdan megvetette a lábát. Az átkelés estig tartott és hajnalban már megkezdték a híd építését. Reggel egy 12 ezer fős reguláris sereg volt a túlparton, de a keresztény sereg nem mérte fel a veszélyt, csak később a balszányon tűnt fel az egyre nagyobb csapatmozgás. Nehezítette ezt az is, hogy nem magaslatról szemlélték a csatatér területét, a falu, az erdőségek és a bozótok eltakarták azt a szemük elől. Kivétel a francia és a rajnai főparancsnok, de Coligny és von Hohenlohe. Ők baloldalt, aránylag megfelelő látási szögben helyezkedtek el. Az ellenség csapatmozgásai óráról-órára intenzívebbek lettek, de a közelben álló birodalmiak nem intézkedtek semmit. Előzőleg adtak parancsot egy lovas csapatnak, hogy tartsa szemmel az átkelő erőket, de egyéb hadmozdulat nem történt, egészen 8 óráig. Rengeteg az ellentmondás, egyfelől Montecuccoli részéről, aki korábban azt írta, hogy a jobbszárnyat erősítette meg, amikor észlelték a törökök első csapatait, nehogy átkaroló támadást kezdjenek meg. Az ezer főnyi katonával történő megerősítést Johann von Sporck kezdte meg. Máshol az olvasható Montecuccolitól, hogy sokáig nem kapott értesítést. Von Sporck rajtaütött a túlparton takarmányt gyűjtő törökön és nem kis zsákmánnyal tért vissza. A folyón átkelt török egységek bevették Nagyfalvát, amit a badeni őrgróf kiüríttetett, így komolyabb ellenállással ott nem találkozott az ellenség. A község elfoglalásával és az ezt megelőző akciókkal a török sereg feltehetőleg a hídfőállását biztosította. #### Első ellentámadás, a német haderő megsemmisülése Nagyfalu elfoglalása után Vilmos őrgróf ellentámadásra szánta el magát és elrendelte a német tábor riadóztatását, de a táborban még pihenő volt. A kornak megfelelő hadvezetési elvárások szerint még ekkor is kellett volna tartani bizonyos fokú készültséget, nehogy váratlan támadás, vagy egy azonnal végrehajtandó parancs érje őket, viszont ez nem történt meg! Mikor megfújták a riadót, nagy zavar támadt. Az ellentámadást elrendelő parancsnokságnak és az azt vezénylő főtiszteknek is mind a terepről, mind a tábor előtt közvetlenül elhelyezkedő faluról is csak pontatlan, hiányos ismereteik voltak, akárcsak a Rába kanyarról, melyet a törökök könnyen tűz alatt tartottak. Bár az őrgróf helyettese, Georg Friedrich von Waldeck tartott egy – idő hiányában csupán rövid – terepszemlét, ám ez még mindig nem volt elég, hogy pontosan felmérjék a helyzetet és annak megfelelően irányítsák a hadműveleteket. Kilenc óra tájban nagy késéssel indított támadást a német birodalmi sereg, melyhez a császáriak két gyalog- és egy lovasezrede is csatlakozott. Az ellentámadáshoz való rendes felfejlődéshez a terep komoly akadályt jelentett. A falu és mellette húzódó erdős, bozótos rész miatt a menetelés végig rendezetlenül zajlott. A törökök a községből délkeleti irányba vették az útjukat, amit von Waldeck cselnek vélt. Két balszárnyon álló zászlóalj megfordult, de ebből csak zsúfoltság és kavarodás keletkezett, különféle fegyveresek vegyültek össze, teljesen alaktalan, irányíthatatlan és mi több, harcra képtelen csatasort alkotva. Ekkor a törökök is megfordultak és nagy erővel vetették magukat a németekre, jókora öldöklést okozva soraikban. A harcban a keresztény sereg 1500 katonája esett el és kb. 2 km hosszan rést ütöttek a törökök, amin keresztül ha áttör a fősereg, az veszélyes lett volna Montecuccolira nézve. #### A második ellentámadás, a keletkezett rés elreteszelése A seregben a németek katasztrofális veresége ellenére nem alakult ki pánik, mert a többi hadoszlop az esemény színhelyétől távol helyezkedett el, sőt ez ösztönzőleg hatott a sereg vezérei, de legfőképp Montecuccolira. A keresztények lázasan hozzákezdtek alaposabban kidolgozni a stratégiát. A török sereg ugyan nagy tömegben tódult át a Rábán a másik partra, de ezalatt volt idejük a keresztényeknek, hogy a teljes tábort riadóztassák és megszervezzék a csatarendet, majd újabb ellentámadásba lendüljenek. Nem tudni, hogy erre ki adhatott parancsot, von Hohenlohe, avagy Montecuccoli. Az igazság ezzel kapcsolatban az, hogy a helyzetet figyelembe véve az akció nem volt sem egységesen szervezett, sem központilag irányított. A hadi jelentésekből sem lehet ezt megtudni, mivel ezek írói csak saját egységeik működését kísérték figyelemmel. Tény, hogy von Hohenlohe vezette francia-német erők estek először a törökre, mivel ők álltak a legközelebb, de ez még cseppet sem igazolná a német történészek álláspontját. Ebben a támadásban mindössze 6000 katona vett részt és véres harc bontakozott ki, mert a törökök keményen és bátran helytálltak. A keresztényeknek eredeti állásaik védelmére is csapatokat kellett hátrahagyni a tartalék miatt, hogy további erősítéseket küldhessenek a harcba. Von Hohenlohe támadott a Rajnai Szövetség német katonáival, csatlakozott hozzá von Waldeck is, aki szétvert serege maradékait összeszedte, s visszavezette a csatába. A keresztények Nagyfaluban ütköztek meg a törökkel, ahol von Hohenlohének több támadás után, kemény küzdelemben sikerült kiűzni a falut védő török és szkipetár harcosokat (a csatározásban a község kétszer cserélt gazdát). Montecuccoli és Lotaringiai Károly később avatkozott be a küzdelembe, akik három zászlóaljból és néhány lovas svadronból álló csapattal a von Hohenlohéval és de Colignyvel szembenálló törököket oldalba kapták. Montecuccoli erőinek kevés lőpora volt, ezért többször ingadozott a harc eredményének mérlege, egyszer hol az egyik, hol a másik fél javára billenve. De a törökök is kerültek néhány alkalommal nehéz helyzetbe. Az egyik előrenyomulásuk alkalmával például eltévedtek, nem találták meg azt az utat, ahol jöttek, ezért visszavonulást képtelenek voltak végrehajtani. A janicsárok és az előkelőbb harcosok kivételével a legtöbb katona ráadásul fosztogatásba kezdett, ekkor a franciák támadása elűzte őket a terepről. #### Hadműveletek a döntő ellentámadás előtt A szervezetlen ellentámadás nagy veszteséggel, de eredményesen zárult, s helyrehozta a németek veresége által okozott rést. Montecuccoli sikere a szerencsének is tulajdonítható, mert a nagyvezír nem küldte át a serege zömét a másik partra, pedig megtehette volna. Mindenekelőtt azért nem került erre sor, mert a csatát a török másnap akarta megvívni, s ezt a napot a régóta fennálló súlyos takarmányhiány pótlására kívánta fordítani, épp ezért a takarmány begyűjtésével volt elfoglalva rengeteg török. Ellenben nem érthető, hogy miért kellett egy napot fordítani a szakonyi hídfő elfoglalására és a teljes haderő átterelésére. Továbbá a törökök jó része nem is készült fel. Ezenfelül augusztus 1-je, péntek ünnepnap volt, tehát a hithű törökök nem akartak harcolni, ami megint hátrányt jelentett, s a janicsárok állásának a parancsnokuk által követelt megerősítésénél szó sem volt arról, hogy a teljes haderő keljen át. A dél előtt egy órával és délben a törököknek újabb hadai keltek át a folyó másik partjára, tovább erősítve az ottani állásokat, s nagy erődítési munkálatok indultak meg a hídfőben. Kb. 10 árkot ástak ki, s a védelem kialakult mélysége csaknem háromszáz méter volt. Ezzel talán lehetőség nyílt volna szilárdan tartani az állásokat, amíg a derékhad meg nem kezdi az átkelést és másnap a támadást. Ettől balra nagy csoportokból összeverődött török egységek álltak, melyek teljesen ki voltak téve a keresztény csapatoknak, minthogy elöttük nem húzódott az árokrendszer. A huroktól nyugatra és keletre támadást színlelve álltak fel a törökök, melyből a nyugati irányban állók át is keltek, de von Sporck szétverte őket is. #### Döntés a végső ellentámadásról Mialatt a keresztény sereg több egysége folytatta a harcot a törökök átkelést folytató csapataival, azalatt a fővezérség haditanácsot tartott a további hadműveletekről. Ekkor azonban de Coligny úgy döntött, hogy a franciákkal Lajos király parancsa szerint kivonul a csatából, mert az uralkodó meghagyta neki, hogy ne kockáztassa a Magyarországra rendelt sereg épségét. Von Hohenlohe azonban felmutatott egy levelet, amelyben az állt, hogy a francia erők parancsnokságát a Napkirály rá ruházta. De Colignynek nem volt ellenvetése és készen állt von Hohenlohe parancsaira. A haditanács során Montecuccoli olyan javaslatot terjesztett elő, hogy az állásokat megerősítve az est folyamán a teljes haderő vonuljon vissza. Ezzel szemben ott volt még a támadás, vagy a további védekezés kérdése. A főparancsnok elképzelését von Hohenlohe nem tartotta helyénvalónak, mert a sereg a demoralizálódás útjára lépett, ezzel fennállt a fokozottabb dezertálások veszélye. Továbbá a fürge török lovasság hamar utolérné a visszavonulókat és portyázó támadásokkal lassan felőrölné. Von Hohenlohe szerint zárt oszlopban végrehajtott, teljes erejű támadással kellett visszaszorítani a törököt, amely az átkelést rendezetlenül hajtotta végre, s a sorait azóta sem rendezte. #### A döntő támadás Délután egy órakor a keresztény hadsereg megkezdte a döntő ellentámadást. Montecuccoli így írja le a hadfelállást: „félhold alakú felállásban a megadott jelre az ellenséget átkarolták...” A generális jelentése szerint ez az egész hadsereggel ment végbe. Valójában az ellentámadásban kb. 12- vehetett részt, a többi biztosította őket a Rába-huroktól felfelé és lefelé. Soraikban a franciák, az osztrák örökös és német birodalmi csapatok mellett voltak a fürge horvát lovasok, a csehek és Pio olasz ezrede. A jobbszárnyon állt öt császári zászlóalj és hét svadron, középen két német-római zászlóalj és három eszkadron. A balszárnyat a franciák foglalták el három zászlóaljjal és még ugyanennyi eszkadronnal. A tüzérség elhelyezkedését lehetetlen megállapítani és az erről szóló egyetlen forrás is teli van ellentmondásokkal. A támadás nem lehetett szabályos, mert középen a seregek már hosszú idő óta küzdöttek a törökökkel és az ide csoportosított csapatok némi késéssel érkeztek meg. Az árokrendszer kiterjedése kb. 1821–2430 m lehetett, egy méterre összesen egy katona jutott, de előttük még jóval több állt. A hídfőben így feltehetőleg már annyi katona volt, mint amennyi a keresztény haderő létszáma. A törökök nem tudták az árokrendszer két szárnyán a lovasságot megfelelően elhelyezni, tulajdonítható mindez a folyó „különös” alakjának, így nem vált lehetségessé a heves, átütő támadás intézése, amit tovább gátolt, hogy az ázott agyagos talajban is akadoztak a lovasok. Az ellentámadásra induló sereg balszárnyán a franciák álltak, jobbszárnyon a császáriak. Ez utóbbival szemben álló török balszárnyon rések keletkeztek. A harc súlypontja viszont a balszárnyra tevődött át, ott több török állt, mint francia, s a védőállás is mélyen tagozott volt. Az ellentámadáskor a török némi visszavonulásba kezdett, ez azonban még rendezetten folyt. A francia hadállásban a lovasság állt elől, a gyalogság hátul. A lovassági harcban a franciák keményen helytálltak a törökökkel szemben, ezzel felbátorították gyalogságukat, amely további támadásokat is visszavert, s közben hevesen tüzeltek. A jobbszárnyon lezajlott harcról nehéz képet kapni a kevés és homályos adatok alapján. A császári sereg a hézagokon át megkezdhette a hídfőben álló török erőknek az átkarolását, de két különböző feljegyzés is van a támadásról: az egyik szerint egy heves sortűz után kemény, frontális támadás indult, amely nagy harcban tönkreverte és a folyóba szorította az ellenséget. A másik viszont nem beszél semmilyen átkaroló támadásról, hanem egyetlen nagy rohamról, amivel könnyűszerrel a Rábának nyomták a törököt. A törökök taktikájával ellentétben a nyugati sereg gépies, fegyelmezett támadásokat indított, amellyel szemben az irreguláris vitézek – akik a karddal való közelharcon és a muskétával való tüzelésen kívül másképp nem tudtak volna küzdeni az ellenséggel –, alulmaradtak. A keresztény gyalogság pikákkal, hosszú, sűrű lándzsaerdőt képezve távol tartotta magától a törököt. Az ellenség így nem igazán tudott a közelükbe férkőzni rövid fegyvereikkel (a kardokkal és puskákkal), hogy a párviadalos közelharcba bocsátkozhasson. Az események gyors fordulatot vettek amikor török fővezérség elkövetett egy súlyos hibát. Gürdsi Mohamed pasa tanácsára Ahmed nagyvezír a janicsárságot a vízpart közvetlen közelében levő utolsó sáncokba vonta vissza. Ellenben a janicsárok mellett más katonaság is állt, mint például az aszabok, akik nem kaptak semmilyen parancsot a visszavonulásra, s a szakonyi hídfő erői is gyakorlatilag teljesen rendezetlenül álltak. Nem volt továbbá egységes parancsnokság sem, sőt valószínűsíthető, hogy az aszabok, akindzsik, szilidárok, tüfenkcsik, tatárok és egyéb nem reguláris vitézek parancs nélkül vonultak a Rába másik partjára, mert nyilvánvalóan a zsákmányszerzés érdekelte őket. Ezek az erők rendszerint csak akkor voltak igazán bátrak, s kiváltképp akkor álltak védekezésre, ha a janicsárok is mellettük álltak. Igaz volt ez bármelyik korábbi háborúkban. Eger ostromakor például miután a védők kemény ellenállásán a janicsárok harci szelleme is megtört, úgy az irregulárisok sem voltak hajlandók harcolni. A törökök keményen tartották az árkokat és egyet sem engedtek át harc nélkül, de a janicsárok visszavonása jókora katasztrófát hozott: „A katonaság azt vélte, hogy a janicsárok... megfutottak, s azt ürügyül használván, az egész lovasság is vágtázva visszavonult.”. A franciák állandóan és hevesen tüzeltek, a gyengén kiképzett törökök számára pedig nehezen, vagy egyáltalán nem volt érthető nyugati taktika, ettől aztán megzavarodtak, s a keresztények felülkerekedtek. A törököket félelem fogta el és fejvesztett menekülésbe kezdtek. A janicsárok közül is sokakat magukkal ragadtak és belevették magukat a folyóba. A híd is összeomlott, a Rába megáradt, így a szerencsétleneknek kevés esélyük volt, hogy átúszhassák. Sokan megfulladtak, de a mögöttük támadó francia és cseh gyalogság heves muskétatüzet irányított a vízbe, ami tovább növelte az áldozatok számát. „Nagy zavar támadt a pogányok között. Súlyos ruházatuk nagyon megnehezítette az úszást; azokat pedig, akik úszni tudtak, az úszni nem tudók fojtották a vízbe. Sokan ugyan elérték a túlsó partot, de vagy nem tudták megmászni..., vagy pedig a francia lövészek lőtték le őket, főként pedig azokat, akik a szárazra jutottak. Óriási öldöklés ment végbe; alig jutott a túlsó partra egy-két török.” A támadás végeztével a szakonyi hídfő török serege teljesen megsemmisült. ### A veszteségek Ha mindkét sereg létszámát figyelembe vesszük, akkor alapjában véve mind a törökök, mind a keresztények jelentős veszteségeket szenvedtek el. Viszont meglehetősen eltérő helyzetek alakultak ki, melyek egészen más eredményeket hoztak. Montecuccoli erőinek vesztesége a hétórás csata után kb. 2 és 6 ezer fő között állt. Létszámát figyelembe véve ez jelentős volt – a sereg negyedét tette ki –, s a veszteség nem csupán halottakból, hanem elég sok szökevényből is állt. A törökök jókora veszteségekkel számolhattak. Mintegy 16 és 22 ezer fő közöttire tehető. Ebből úgy 5-6000 janicsár és 2000 szpáhi. Elesett továbbá a sereg főlovásza, akit a nagyvezír sátrában talált el ágyúgolyó, valamint Izmail pasa, a szultán sógora, velük együtt öt pasa és harminc aga. A legendák szerint a folyó egyik holtágában annyi török holttest feküdt, hogy eltorlaszolta a folyót és a víz is vörös lett a sok vértől. Azóta ezt a helyet Holt-Rábának hívják. A törökök a csatatéren gazdag zsákmányt hagytak hátra: vagy negyven zászló és tizenöt ágyú jutott a keresztények kezére. A halottakat a környék szlovén, magyar és német jobbágyaival sietve el kellett temetni, mert a forró napon könnyen oszlásnak indultak a tetemek. ## Következmények A török seregen úrrá lett az elkeseredettség és a félelem. Ugyanez sújtotta a nagyvezírt, aki jól tudta, ha elrendeli a visszavonulást, akkor az további szerencsétlenségeket fog eredményezni. Ezért egy napig a helyszínen maradt seregével, remélve, hogy addigra talán megnyugszanak a katonák. Mivel a híd összeomlott, a keresztény hadnak nem volt lehetősége az átkelésre, hogy üldözhesse a törököt. Harci morálja megmaradt, nem volt demoralizációnak semmi jele, de nem volt megfelelő anyaga és eszközei új híd építésére, továbbá sok időt vett el volna az átkelés előkészítése is. A csata ugyanis délután hat órakor véget ért és már csak pár óra maradt sötétedésig, sőt a Rába is nagyon megduzzadt, ami annyi török halálát jelentette. Az óriási feladattal Montecuccoli semmiképp sem tudott volna megbirkózni, még ha seregében minden a legnagyobb rendben ment volna. Augusztus 5-ére a törökök rendezték soraik egy részét és még egy kisebb támadást vezettek, hogy talán sikerül elfoglalni a szentgotthárdi Rába-átjárót. Montecuccoli visszarendelte Körmendről Esterházyt és Nádasdyt, akiket megerősített egy horvát ezreddel és egy német dragonyosezreddel, megbízva őket a folyó ellenőrzésével. A törökök mutatkoztak Csörötneknél és Csákánynál, de lényegében csak szórványos harcok zajlottak Szentgotthárd környékén. Ennek végeztével Nádasdyék Körmendre vonultak. Montecuccoli Kőszeg és Sopron felé vette az irányt, addig Köprülü keletnek indult, Veszprém és Sümeg ellen intézett sikertelen akciókat, majd Székesfehérváron át Budára vonult vissza, oda ahonnét 1663-ban indította el a háborút. ### A béke megkötése A győzelmet egész Európában nagy lelkesedéssel fogadták és sokan Zrínyi Miklósnak tulajdonították. Montecuccolit mint a „kereszténység megmentőjét” ünnepelték. A francia király a győzelem hallatán ígéretet tett arra, hogy katonái folytatják a törökök elleni harcot, így remény látszott az elfoglalt területek visszaszerzésére, s többek közt akár a Dél-Dunántúl felszabadítására. A győzelem bizonyította a nehézségek ellenére, hogy a nemzetközi koalíció erő- és erkölcsi fölényben van. Montecuccoli további hadműveletek előkészítését tette meg. A magyarországi rendek a Rajnai Szövetséggel szövetkeztek, mely köztudottan francia-barát volt. A franciákat – akik sikerrel indították a háborút –, féltékenyen figyelték a Habsburgok, ezért az Udvari Titkos Tanács Simon von Reniger császári megbízottat küldte a nagyvezírrel való béketárgyalásra, amely Vasváron zajlott. Köprülü a tárgyaláson elérte, hogy Zrínyiújvár soha többé nem épüljön fel romjaiból. Az udvar mihamarabb békét akart kötni, ezért beleegyezett abba, hogy az Oszmán Birodalom 1660 és 1664 közti hódításait megtarthassa. E között volt Várad és Érsekújvár is. A döntő vereséget szenvedett törökök számára a háború tehát kedvezően zárult. IV. Mehmed figyelme ezúttal újra a kandiai háború felé fordult, amit 1669-ben győzelemmel fejeztek be és a Velencei Köztársaság csillaga ezzel a vereséggel leáldozott. ### A béke visszhangja A békét szeptember 27-én hozták nyilvánosságra. Montecuccoli éppen haditanácsot tartott, amikor értesült róla. Egész Európáben megütközést keltett, hogy ilyen kedvezőtlen békefeltételekbe a Habsburg Birodalom ilyen könnyen belement. Bebizonyosodott, hogy a Habsburgok fontosabbnak tartják a nyugat-európai ügyeket, ahol csak elszórt birtokaik fekszenek, mert veszélyesebbnek ítélik a távolabb levő Bourbon Franciaországot, figyelmen kívül hagyva birodalmuk törzséhez tartozó országokat, amelyeknek közvetlen közelében (és székhelyük, Bécs közelében is!) ott áll a török. Az Udvar megpróbálta mentegetni magát azzal, hogy a békét „keservesen” és „szomorúan” kötötte meg. A Habsburgok, bár török elleni háborúk után nem engedték ki területükből Magyarországot, mert a Német-római Császárságot 1648-ban elvesztették, de a felismerés, hogy a közvetlen közép-európai részek megtartása fontosabb a távol eső, nem egységes területen elszórtan fekvő nyugati és déli birtokoknál, az csak Mária Terézia uralkodása idején született. A békekötés elkeseredéssel töltötte el a török uralom alatt levő országokat is, akik a győzelemben reményeiket látták feléledni. A franciák egyenesen szégyenteljesnek kiáltották ki, s visszatetszést váltott ki ez számos német rendben is, hiszen komoly véráldozatokkal vívták ki a szentgotthárdi győzelmet. Magyarországon óriási tiltakozási hullám söpört végig, törvénytelennek és teljességgel helytelennek ítélték a vasvári békét. ### Zrínyi szembefordulása a Habsburgokkal Zrínyi arra jutott, hogy Magyarországot nemcsak a töröktől, hanem a Habsburgoktól is meg kell szabadítani. Olyan elképzelése támadt, hogy a szomszédos országokkal való konföderációval lehetne mindezt megoldani. Zrínyi Habsburg-ellenes szervezkedésbe fogott. Az Udvari Haditanács és a Titkos Tanács is jól látta mennyire forrongó a helyzet Magyarországon és Horvátországban is. Joggal tartottak attól, hogy Zrínyi felkelést robbant ki a Habsburg uralkodó ellen. Zrínyi Miklós november 18-án a kursaneczi erdőben (Csáktornya mellett) meghalt rejtélyes körülmények között, tervének folytatására nem volt utód pillanatnyilag, de az udvar további passzivitása hozzájárult a főnemesi berkekben hamarosan megszerveződő Wesselényi-összeesküvés kibontakozásához. A szervezkedés rendkívül szűkkörű volt, az Udvar tudott róla, s nem sikerült az összes hatalmas főnemest megnyerni hozzá. Zrínyi Péter, Miklós testvére állt a szervezkedés élére, de elhamarkodottan meghirdette a felkelést. Az elárult szervezkedést az Udvar leleplezte. ## Csaták Szentgotthárd vidékén Szentgotthárd mellett a Rákóczi-szabadságharc folyamán még kétszer vívtak csatát (1704, 1705), s mindkettő a kurucok győzelmét hozta. E kettő közül az 1705. december 13-án vívott szentgotthárdi ütközet emelkedik ki. Nagyfalva alatt, ugyanott, ahol korábban a törököket, most a császáriakat verte le Vak Bottyán. Ezzel a ún. „dunántúli hadjárat” teljes kuruc győzelemmel zárult. ## A csata értékelése és emlékezete A szégyenletes befejezés ellenére nem hanyagolható el a csata militáris jelentősége európai szempontból. Már a korábbi események is bebizonyították, hogy a félelmetes török hadsereg se legyőzhetetlen, de Szentgotthárd egyik előhírnöke volt a katonai bukásnak. A korábbi ún. „marxista hadtörténetírás” rendkívüli mértékben háttérbe szorította a szentgotthárdi csatát, s napjainkban is sokan elhanyagolják az eseményt. Példának okáért a Weiszhár testvérek Csaták kislexikona c. könyve – amely a magyarországi és a világtörténelem nagy nyílt csatáival foglalkozik –, említést se tesz róla. De a település és vidéke vitathatatlanul beírta magát ezzel a világtörténelembe. ### A csata hadászati szempontból A Rába folyó stratégiai szerepét mindkét fél felismerte. Montecuccoli megelőzte a nagyvezírt a folyónál, de ez főleg szerencséjének köszönhető, hisz a török hadsereg élelmezési gondjai miatt haladt lassan. A csata megnyeréséhez jócskán hozzájárultak a török taktikai hibái – főképp az, hogy az átkelést egy hídon próbálták meg, és annak pusztulása jelentős veszteségeket okozott. A keresztények sikerében közrejátszottak olyan hibák is, amelyek egy részére máig sincs magyarázat. R. Várkonyi Ágnes szerint a szentgotthárdi diadalt előkészítette Zrínyi téli hadjárata és hozzájárult Zrínyiújvár kitartása, ami egy teljes hónapig késleltette a nagyvezírt. Segítették a zsarnócai (május 16.) és szentbenedeki (július 19.) győzelmek, az Alsó-Magyarországon a török ellen vezetett, az ellenség erőit megtizedelő hadjáratok. Apafi is visszatartotta az erdélyi sereget, ami egyáltalán nem vett részt a nagyvezír 1664. évi hadjárataiban, így a szentgotthárdi csatában sem. A magyarok tehát, ha csak közvetve is, de részesei voltak a győzelemnek. A Rába védelmi vonala ettől kezdve kulcsszerepet vállalt a délről jövő támadások megállításában. A törökök 1683-as támadása azonban végül átszakította, és az teljesen összeomlott. Magyarország 1526 és 1682 közötti törökellenes harcainak ez egy jelentős epizódja, hisz harmadik alkalommal vívtak nyílt csatát a török főhaderővel. A mohácsi vésznél a törökök menetből megsemmisítették a magyar sereget. Kerek hetven évvel később, a mezőkeresztesi ütközetben hajszálon múlt, hogy nem győzték le a szultán hadát. A szentgotthárdi csata és az előző kettő lényegi különbsége az, hogy itt a török főhaderőt nem a szultán vezette. A török elleni háborúk ezen periódusában mindössze ezt a három nagy nyílt csatát vívták. 1683-ig a háborúkban a várharcok domináltak, és közülük a legkimagaslóbb Eger ostroma volt. A szentgotthárdi csata jelezte, miként alakul a következő, hosszú időszak török harcászata egészen a török hadsereg korszerűsítéséig. A törökök fegyvernemi munkamegosztása ebben a csatában hatástalan maradt. A török gyalogság hiába tüzelt, a közelharcban végképp alulmaradt azzal a nyugati haderővel szemben, amelyben a lovasságot, a gyalogságot és tüzérséget nem egy-egy nagy osztályba tagolták, hanem egymáson belül is több, különböző fegyverzetű csoportba osztották, hogy a különböző helyzetekben eltérően használhassák fel őket. A Rába-hurokban nem volt hely a török lovasság átütő rohamához, a gyalogosok közül pedig még a képzett janicsárok sem tudták teljesen megoldani feladataikat – egyrészt, mert csak muskétájuk és kardjuk volt, másrészt, mert a környezeti viszonyok őket is akadályozták abban, hogy megfelelő védekező alakzatba rendeződhessenek. A kard csak a párviadalos közelharcban lehetett hatékony, és az ilyen harcban nemcsak a janicsárok voltak igen jók, de olykor az irreguláris egységek is megállták a helyüket. A pikás gyalogosok előremeredő lándzsaerdejével szemben viszont nem tudták az effajta közelharcot kierőszakolni, kardjaikkal és muskétáikkal ezt a támadást nem tudták elhárítani. A csata utolsó és egyben döntő harmadában nem tudtak számukra kedvező harci helyzetbe kerülni. A pánikba esett törökök több kárt tettek egymásban, mint az ellenség. Ezek mindössze előjelei voltak az eljövendő sorozatos nagy fiaskóknak (Kahlenberg (1683), Nagyharsány (1687), Zenta (1697)), mert itt a török haderő nem semmisült meg. Az 1683-tól 1699-ig tartó nagy felszabadító háború gyökeres változásokat hozott: a nagy, nyílt csaták a keresztény hadak fényes győzelmeit hozták. Az európai hadsereg technikája 1664 után sokat fejlődött: lőfegyvereik javultak, és ezzel csökkent a pikák jelentősége – amihez a szurony használatának terjedése is hozzájárult. Átalakult a várvívások technikája is. Eközben a törökök megtartották komplex, hibrid felépítésű seregüket, és továbbra is a heves lovassági rohamokban bíztak, a nyugati hadak azonban új tűzfegyvereikkel már sokkal több kárt tettek a lovasokban. Ez a 18. században teljesedett ki, amikor a teljesen puskásokból álló gyalogság képessé vált arra, hogy gyors, pontos tüzével megsemmisítse a török lovasságot. ### A csata emléke Bár a vasvári béke árnyékot vet a szentgotthárdi győzelemre, de a várost leginkább erről az eseményről ismerik Magyarországon. A vidéken híven őrzik a neves csata emlékét. Minden évben,augusztus 1-jén megrendezésre kerül az ún. „szentgotthárdi csatafutás”, amely a marathoni futás mintájára született. A mezőny a városból indul a csatamezőre 1664 m-es távon. A futásban minden korosztály részt vehet. Rengeteg a külföldi résztvevő is, már svédek és horvátok is beneveztek és értek el nagyszerű eredményeket. Nagyfalva fölött levő Schlösslbergben egy 15 méter magas kőkeresztet emeltek a csata emlékére 1964-ben. Ennek helyén a 13. században épült egy templom Szent Márton tiszteletére, amit a 17. században Nagyfalva plébániatemplomaként említenek. A kegyhely a csata pusztításainak áldozata lett, helyén az ütközet emlékkápolnája áll. 1775-ben Nagyfalván egy új plébániatemplom épült, amelyet Szent Józsefről neveztek el. 1912-ben a templombelsőben található diadalívre Josef Rösch a csatát ábrázoló falfestményt festett fel, amelyen egy lovas címeres magyar zászlót tart a kezében. 1670-ben a csata után hat évvel épült a falu déli felén a Szent Anna-kápolna, melyet a csatában elesett Karl Trautmannsdorf nevű német gróf felesége alapított. A kápolnában található oltár képén Szent Anna látható, amint Máriát tanítja, s később egy török pasa síremlékét helyezték el itt, amit a 19. századtól, minden évben, a csata évfordulóján egy török küldöttség meglátogat és koszorút helyez el. A kápolna ma is búcsújáróhely. Majdnem kétszáz évvel az események után, 1840-ben egy Fehér-Keresztet is emeltek a hajdani tömegsírok fölé, aminek talpazatán három nyelvű, francia, latin és magyar felirat van, igaz mindhárom különbözőképpen szól. A keresztet az akkori szentgotthárdi perjel, a szlovén származású Küzmits Dániel állíttatta. A nagykereszt közelében pihenő-, a gyerekeknek pedig játszóhely is van. Továbbá egy múzeum, ahol nem kérnek belépti díjat, az ott felállított becsületkasszába önként lehet pénzt elhelyezni. A csata valószínűleg a magyarországi (és muravidéki) szlovénség leghíresebb történelmi eseménye. A csatát 1771-ben Novák Dávid, aki a Pozsonyi Evangélikus Líceum egyik diákja vend nyelvű versében a Versus Vandalici-ben is felemlegeti, amely azt bizonyítja, hogy meghatározó lehetett a szlovének között is az ütközet. Novák egyébként Sümegen született, a szülei a protestánsüldözések miatt menekültek oda. Maga a csatatér a világon egyedül álló módon érintetlen maradt, így az ütközet ma is ugyanígy eljátszható lenne. Ismert még, hogy Rainer Maria Rilke egyik őse zászlótartó volt a császári seregben és részt vett a szentgotthárdi csatában is, ahol halálát lelte. #### A csatát övező legendák a vidéken Egy-egy ilyen neves történelmi esemény körül, mint általában, később legendák születtek. A Szentgotthárd vidéki községben számos helyen találunk ilyeneket. A legismertebbek a törökök által elrejtett kincsekről szólók, melyek Magyarország egész területén elterjedtek. A vendvidéki községekben, mint Kétvölgyön és Felsőszölnökön, valamint Szentgotthárdon túl Csörötneken és több más környező faluban is vannak efféle legendák. Néhány különleges, a többi szokványostól eltérő mese nagyon egyedi motívumokat tartalmaz. Egy felsőszölnöki monda szerint a csatából menekülő törökök a Kakasdombban ástak el kincset, amely a faluban található. Ettől a dombtól nem messze volt a török sereg arcvonala, s közvetlenül itt állt a tábora is. Egy másik ugyancsak érdekes történet Csörötneken van, ahová a legenda szerint egy török basa egy vadkörte fa alá ásott el egy nagy láda kincset. A láda hét méter mélyen feküdt és a súlya 70 kiló volt. Ezt megpróbálta kiásni néhány falusi. No igen ám, de ennek különleges szabályai vannak: újholdkor a fa alatt egy ifjú kakast le kell vágni, s annak a vérét kicsepegtetni, majd el kell kezdeni az ásást. De ami a legfontosabb, hogy azt végig szótlanul kell csinálni. Egész addig tilos kinyitnia az embernek a száját, amíg a faluba nem érnek a kinccsel. A férfiak sokáig dolgoztak szótlanul, aztán kiásták a ládát, feltették a szekerükre és elindultak haza. Nem messze a falutól találkoztak egyik szomszédjukkal, aki köszönt nekik. Nem mehettek el szó nélkül, így hát ők is visszaköszöntek. Erre a kincs fogta magát, leesett a szekérről és visszagurult eredeti helyére. A föld is visszatemette és még most is ott van. Azóta senki nem próbálta meg kiásni. Megint egy másik különleges monda az egykori Permisén van. Ott található egy Törnjek nevű kicsiny völgy, amelyet mára benőtt az erdő, korábban nagy kiterjedésű, erdőkkel határolt vizenyős kaszáló volt a helyén. Itt egy forrás folyik, amelynek közelébe a török sereg vezére, a császár (más verzió szerint egy basa) ásott el egy aranyborjút, vagy bikát. A történetnek közeli valóságalapja van, mert a Törnjek neve összefüggésben áll a vend „törki” (török) szóval, mely kétségtelenül bizonyítja, hogy az a völgy, sőt talán az egész Permise az oszmán-török sereg táborának közvetlen területéhez tartozott. Magyarország más tájain is a dűlők, dombok, sőt települések nevei, melyekben benne vannak a török szavak mind utalnak török erődítésekre, vagy táborokra. A Törnjek forrása állítólag még a legnagyobb aszály idején is bőven ontotta a vizet, míg a többi víz a környéken szinte csontig kiszáradt. Egyébként a Törnjekben él egy természeti ritkaság a fekete harkály, mely madár a Vendvidéken alig fordul elő. Ezenkívül a törökök között élő zsidóknak megkülönböztetésül egy olyan nyakláncot kellett hordaniuk, amelynek a végén egy kis aranyborjú csüngött, azt azonban egyelőre nem tudni, mennyire lehet köze ennek a permisei aranyborjú legandájához. Az egyik felsőszölnöki legendában is szó esik egy konkrétan megnevezett kincsről, egy aranybölcsőről, amit Labritz Ferenc szölnöki lakos mondott el 1974-ben. A történet szerint a török sereget vezető császár megfogadta, hogy a mariazelli kegyhelyet elfoglalja. A vele szemben álló Radetzky, aki a magyar sereget vezette, Nagyfalvánál be akarta csapni a törököket, ezért két részre osztotta seregét. Az egyikkel tüzeket rakatott egy dombon, amelyek körül a katonák körbe-körbe jártak nagy sürgölődést színlelve, a nagyobbik résszel támadást tervezett. Radetzky földbe szúrt kardjára tette csákóját, s előtte térdelve imádkozott Istenhez: „Segíts meg minket Istenem, de ha már saját gyermekeidnek nem akarsz segíteni, akkor a török kutyának se segíts! Isten nevében!”. A törökök a tűz felől várták a támadást, de a magyarok másik irányból rohantak rájuk. A csata során egy agyúgolyó eltalálta a császár sátrát, kioltva a császár életét, mire a törökök megrémültek és fejvesztve menekülni kezdtek. A menekülés során a török császárné a Begynec-kútba hajította be az aranybölcsőt, amely a két Szölnök között van. Egy másik, szintén Felsőszölnökön keletkezett történet hasonlóan adja elő, de a császár halálát fordítottan beszéli el. A császár ugyanis Nagyfalván ebédelt sült kakast, s kereken kijelentette, hogy addig fel nem adja ezt a helyet, amíg a sült kakas el nem kezd kukorékolni! És csodák-csodájára megszólalt a tányéron a fej nélküli kakas! Ekkor egy ágyúgolyó odasújtott és a császár halott volt. Ez a két szölnöki történet jóval később keletkezhetett. Joseph Wenzel Radetzky mint ismeretes 19. századi Habsburg tábornok, aki az 1848-as itáliai forradalmakat verte le és több mint száz évvel a szentgotthárdi csata után született Csehországban. A csatát nem a magyarok nyerték meg, s a császár sem volt jelen a harcban, valamint a sereg vezére, Köprülü nagyvezír sem halt meg. De a legendáknak vannak valós elemei pl. a nagyvezír sátrában találta el egy ágyúgolyó a főlovászát, valamint a szultán (császár) sógora, Izmail pasa ekkor esett el. Más török korhoz kapcsolódó legendákban is szép számmal vannak az ellenség megtévesztéséről, a túlerőről, a császár haláláról és az ellenkező irányból való támadásról szóló motívumok. A vezér imájának irodalmi párhuzama is van, mivel a Szigeti veszedelem c. eposzban a várvédő Zrínyi Miklós is imádkozik Istenhez. A történetben szereplő Mariazell híres búcsújáróhely Stájerországban, ahová a szlovénok Magyarországról nagy számban zarándokolnak el még ma is. A török végső szándéka a kereszténység meggyalázása és teljes elpusztítása, mind általános motívumok ilyen történetekben, legendákban, vagy akár az irodalmi művekben is, elsősorban a romantikus alkotásokban. De az aranybölcső, s az aranyborjú másutt nem fordul elő Magyarországon. Az egyik alsószölnöki történetben pedig maguk a falusiak játszották ki a török császárt. Mariazellbe, amely akkoriban is híres búcsújáróhely volt, tömegével zarándokoltak az emberek. A kegyhelyről a török császár is hallott, s elhatározta, hogy megszerzi a kincseit. Kevélyen kijelentette, hogy pontosan délben abban a templomban fog ebédelni. Ezt meghallották a szölnökiek és elhatározták, hogy keresztülhúzzák a törökök tervét. Kiválasztottak néhány legényt, kiknek gyors volt a járása, s azok elvitték a hírt a falvakba, hogy dél előtt egy órával húzzák meg a harangokat. A császár mikor meghallotta, hogy harangoznak, azt hitte dél van, pedig csak tizenegy óra volt, így hát lekéste az ebédet. A szintén Alsószölnökről való Kutas János is megőrzött egy egyedülálló legendát. E szerint a csata után, ahol az oszmán császárt is megölték, az özvegye – akinek magyar vér csörgedezett az ereiben, s Alsószölnökről való volt – kérte, hogy költségén emeltessenek egy templomot, azon a helyen, ahol férje meghalt. A templom ellenben nem ott épült fel, hanem Szentgotthárdon, aminek híre eljutott a császárné fülébe is és elhatározta, hogy szörnyű bosszút áll ezért. Készíttetett két hatalmas gyertyát, aminek belsejébe puskaport töltetett. Azokat elküldte a templomavatásra, de a küldöncök elárulták az embereknek mi van a gyertya belsejében, s így megmenekült a templom. Ennek másik verziója úgy szól, hogy a templom felépítése után kapták a két hatalmas gyertyát, de senki sem tudta kitől jött. Mivel túlságosan nagy volt, a bejárat meg elég kicsi, elhatározták, hogy ketté fűrészelik és úgy viszik be. Hanem amikor kettévágták, akkor puskaporra bukkantak benne. Ki volt egyáltalán az adományozó? Török? Német? Esetleg egy községgel ellenséges viszonyban álló magyar úr? Nem tudni. A Rába környékén hosszú időn át találtak, feltehetőleg a csata idejéből származó tárgyakat, elsősorban fegyver maradványokat. A magyarországi szlovének egyik nagy tudósa és írója, Kossics József, aki Alsószölnökön volt 1816-tól tizenhárom éven keresztül plébános, feljegyzéseiben is említést tesz erről: „Több ízben ásnak ki itten a földből valami régiséget, és 1664-ben történt török ütközetre emlékeztető hadi eszközöket. (Ezeket a nemzeti múzeumba be kellene adni)” Az egyik Szentgotthárdhoz közeli falunak, Gasztonynak a római katolikus templomában is őriznek török kori emlékeket. Ezek egy sírkő és egy falba épített tábla, mindkettőn arab betűkkel, oszmán-török nyelven vannak feliratok. Valamint megtalálható még egy úgyszintén török korból származó oszlop, ami a keresztelő medencét tartja. A legenda szerint a sírkő egy török katonatiszté, aki a szentgotthárdi csata után itt telepedett le. Nem tért át keresztény hitre, megtartotta a maga vallását és így halt meg. Valójában ezek a tárgyak a csata után több mint százhúsz évvel kerültek Gasztonyba. A falu egykori birtokosa Rákosi Boros József a császári hadak élelmezési biztosa volt és az 1788–90-es török elleni háború idején Szerbiában teljesített szolgálatot. A táblákat és az oszlopot Zimonyból hozta. ## A csatát leíró egyéb források ### Árvai Mihály dobrai tiszttartó Batthyány Borbálához írt levele (részlet) ### Szilágyi Sándor: A Magyar Nemzet Története ### Magyarország vármegyéi, városai: Vasvármegye c. 1898-as kiadású könyvben > – Vasvármegye könyv 1898 ### Nagy képes világtörténet: Bethlen és a Rákócziak kora – A török háború megújulása, Szentgotthárdi csata ### Magyarország története, 1526–1686

Szent-Györgyi Albert

Nagyrápolti Szent-Györgyi Albert Imre (Budapest, 1893. szeptember 16. – Woods Hole, Massachusetts, 1986. október 22.) Nobel- és Kossuth-díjas magyar orvos, biokémikus, a magyar, a szovjet és az amerikai tudományos akadémia tagja és 1945–1947 között nemzetgyűlési képviselő volt. Ő a Szent-Györgyi Albert-díj névadója. Anyai ágon a neves Lenhossék orvosprofesszori dinasztia leszármazottja (Szent-Györgyi Albert dédapja, Lenhossék Mihály Ignác (1773–1840) orvos, fiziológus, nagyapja, Lenhossék József (1818–1888) orvos, anatómus, antropológus, nagybátyja, Lenhossék Mihály (1863–1937) anatómus, egyetemi tanár). A Budapesti Tudományegyetemen szerzett orvosi diplomát 1917-ben, majd az első világháború után Németországban és Hollandiában dolgozott kutatóként. 1927-ben a mellékvesében felfedezett egy redukáló hatást mutató anyagot, amit hexuronsavnak nevezett el, és tanulmányozására elnyert egy ösztöndíjat a Cambridge-i Egyetemre. Az 1930-as évek elején Szegeden izolálta a C-vitamint, majd az évtized közepén felfedezte a citrátciklus három tagját, a bioflavonoidokat (P-vitamin) és munkatársaival együtt áttörést ért el az izomműködés biokémiájának megértésében, amelyben közreműködött tanítványa, Straub F. Brunó is. Munkásságát 1937-ben fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjjal ismerték el. 1940–41-ben a Horthy Miklós Tudományegyetem (a mai Szegedi Tudományegyetem) első rektora lett. A második világháborúban részt vett az ellenállási mozgalomban, csoportja a Szent-Györgyi Szervezet nevet kapta. A kiugrás előkészítésére szerveződő „Tizenegyek” csoportjának vezetője volt. Kállay Miklós miniszterelnök tudtával, a magyar demokratikus erők kérésére Magyarország átállásáról tárgyalt a szövetségesek képviselőivel. Emiatt a német megszállás után bujkálnia kellett. A háború után aktív közéleti szerepet vállalt egy új demokratikus Magyarország létrehozásában bízva. Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetem biokémiai tanszékének vezetője lett, 1945–47 között a nemzetgyűlés tagja, az Országos Köznevelési Tanács elnöke, megalapította a Magyar Tudományos Akadémiától független Magyar Természettudományos Akadémiát, majd a két akadémia összevonása után az MTA másodelnöke volt. Az országban bekövetkezett politikai fordulat és annak következményei miatt 1947-ben Amerikába emigrált, a massachusettsi Woods Hole-ban telepedett le. Itt létrehozott egy alapítványt, amelynek keretei között eleinte az izomműködés biokémiáját, majd a rák kialakulását kutatta. 1955-ben kapott amerikai állampolgárságot, 1956-ban az Amerikai Tudományos Akadémia (NAS), majd 1957-ben az 1780-ban alapított amerikai Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tagja lett. Emigrációja alatt összesen csak két alkalommal látogatott Magyarországra, 1973-ban a Szegedi Biológiai Kutatóközpont átadására, 1978-ban pedig tagja volt a Szent Koronát visszaszolgáltató küldöttségnek. Tudományos munkásságát 1937-ben Corvin-koszorúval, 1948-ban az első alkalommal kiosztott Kossuth-díjjal ismerték el. 1983-ban megkapta a Magyar Népköztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendje kitüntetést, amelyet az Amerikai Egyesült Államokban vett át. Emellett több neves külföldi egyetem díszdoktora és az Albert Lasker-díj kitüntetettje. Szent-Györgyi Albert egyike volt azon magyar kutatóknak, akik a legnagyobb hatást gyakorolták a nemzetközi tudományos életre. Ő volt az első – és máig egyetlen – magyar tudós, aki hazai kutatásáért kapott természettudományos Nobel-díjat. ## Élete ### Származása és tanulmányai Szent-Györgyi Albert Budapesten született 1893. szeptember 16-án, Szentgyörgyi Miklós és Lenhossék Jozefina gyermekeként. Apai ágon a 16–17. századig lehet visszavezetni nemességét. Albert dédapja, Szentgyörgyi Imre az erdélyi udvari kancellária tanácsosa, fia, Imre (Albert nagyapja) Fabiny Teofil igazságügyminiszter államtitkára, majd kúriai tanácselnök volt. Apja, Szentgyörgyi Miklós 800 hektáros nógrádi földbirtokos, majd jószágkormányzó a Terényhez tartozó Kiskér-pusztán. Anyai ágon híres tudósdinasztiából származott. Dédapja, Lenhossék Mihály orvosdoktor, egyetemi tanár, Magyarország főorvosa és helytartósági tanácsos. Fia, József szintén orvos, anatómusprofesszor és antropológus volt, aki 1873-ban a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja lett. A családi legenda szerint neki volt először mikroszkópja Pesten. Lenhossék József Bossonyi Emmát vette feleségül, és három gyerekük született: Mihály (később szintén pesti orvosprofesszor és MTA-tag), Eugénia és Jozefina (Szent-Györgyi Albert anyja). Szülei házassága megromlott, az anya a három fiúval (Pál, Imre és Albert) a pesti (Baross utcai, illetve később Kálvin téri) lakásukban élt, ahol testvére, Lenhossék Mihály segített a nevelésükben; a férj pedig a vidéki birtokot igazgatta, ahová a család többi tagja nyáron költözött le. Albert 1904–11 között a Lónyay utcai református gimnáziumban végezte a középiskolát. Sokáig rossz tanuló volt, így amikor Ramón y Cajal szövettani könyvének hatására bejelentette, hogy kutatóorvos akar lenni, Lenhossék Mihály megtiltotta neki, hogy az orvosi egyetemre jelentkezzen, mert attól tartott, hogy szégyent hoz a professzordinasztiára. Albert végül kitűnőre érettségizett, és szigorú nagybátyja is megenyhült, de egyfajta próbaként feltételül szabta, hogy az egyetemen első kutatási témája a végbél legyen. 1911 szeptemberében beiratkozott a Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karára, és hamarosan elkezdte önálló szövettani megfigyeléseit is nagybátyja laboratóriumában, az Anatómiai Intézetben. Első, német nyelvű közleménye húszéves korában jelent meg (a végbélhámról), később pedig figyelemre méltó cikkeket közölt a szem felépítéséről. 1913-ra megunta az anatómiát, holt tudománynak tartotta, őt pedig az élet mibenléte érdekelte; így átment az Élettani Intézetbe. ### Az első világháborúban Szent-Györgyi Albert 1914 nyarán a diákok számára kötelező három hónapos katonai szolgálatát töltötte, amikor kitört az első világháború, ő pedig a 65. miskolci gyalogezred önkénteseként kikerült a keleti frontra. Katonaorvosként szolgált egészen 1916-ig; ekkor a Bruszilov-offenzíva során egységének alig sikerült elmenekülnie a Dnyeszteren áttörő orosz hadsereg elől. Mivel életét kockáztatva mentette a sebesülteket, Ezüst Vitézségi Éremmel tüntették ki. A lövészárokharc borzalmai miatt elege lett a háborúból és néhány nappal a visszavonulás után belelőtt a bal karjába, hogy kórházba kerülhessen. Lábadozása alatt folytatta egyetemi tanulmányait, és 1917-ben gyorsított képzéssel megkapta orvosi diplomáját. 1917. szeptember 15-én összeházasodott Demény Kornéliával (a Magyar Posta vezérigazgatójának lányával), akit egy évvel korábban ismert meg. Röviddel később, szeptember végén az olaszországi Udinébe vezényelték, ahol a fronttól mintegy 80 km-re fekvő kórházban látott el katonaorvosi teendőket. 1918 őszén a parancsnokságnál feljelentette felettesét, aki az olasz hadifoglyokon kísérletezett, ezért áthelyezték egy maláriafertőzött területre. Új állomáshelyére azonban nem jutott el, mert 1918. október 3-án megszületett kislánya, Nelli. Gyermeke születése miatt rendkívüli szabadságot kapott, és mire eltávozása lejárt, vége lett a háborúnak. A háború után idősebbik bátyja, a hegedűművész Szentgyörgyi Pál (ifjabbik bátyja, Imre erdész lett) a bolsevik hatalomátvételtől és a birtokelkobzástól tartva eladta a családi birtokokat. Az érte kapott pénzt azonban hamarosan elvitte az infláció, a Tanácsköztársaság bukása után pedig kárpótlásra sem tarthattak igényt, mert nem elkobozták a földjeiket, hanem maguk adták el. ### Kutatói pályafutásának kezdetei A Pozsonyi Egyetem Farmakológiai Intézetében, Mansfeld Gézánál talált egy asszisztensi állást, ahová első tanársegéddé nevezték ki két év időtartamra az 1918. szeptember 1-től 1920. augusztus 31-ig terjedő időszakra. Itt ismerkedett meg és kötött barátságot a vele közel egykorú osztrák Carl Corival, aki később szintén kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba, és kutatásaiért élettani Nobel-díjat kapott. Röviddel később, 1919 januárjában Csehszlovákia megszállta Pozsonyt, és Szent-Györgyi csak illegálisan, a téli Dunán átkelve tudta meglátogatni családját. Emiatt tüdőgyulladással hosszabb időre kórházba került. A békeszerződés aláírása után Pozsony hivatalosan is Csehszlovákiához került, Mansfeldet és munkatársait pedig mint idegen állampolgárokat kiutasították. Szent-Györgyi és Cori felpakolta a laboratórium felszerelését, és mielőtt a hatóságok lefoglalhatták volna, átcsempészték azt a határon. Mivel közvetlenül a háború után Magyarországon reménytelennek látszott tudományos kutatást folytatni, Corit követve (aki korábban a Prágai Egyetemen tanult és oda tért vissza, hogy megszerezze orvosi diplomáját), Prágába utazott a neves fiziológushoz, Armin von Tschermak-Seysenegghez. Itt azonban csak néhány hetet töltött, 1919 decemberében továbbköltözött Berlinbe, ahol Leonor Michaelis fogadta asszisztensévé. Michaelis kiváló biokémikus volt, nevéhez fűződik az enzimműködés Michaelis–Menten-féle kinetikájának elnevezése. A fizetésből azonban képtelen volt eltartani magát és feleségét, és mivel Michaelis is a külföldre költözésen gondolkodott (1922-ben előbb Japánba, majd az Egyesült Államokba vándorolt ki), Hamburgba költöztek, ahol a Tengerészeti és Trópusi Intézetben gyarmati orvosnak képezte tovább magát. A házaspár itt rendkívül szerény körülmények között élt, Szent-Györgyi gyakorlatilag éhezett, még éhségödémája is kialakult. 1921-ben elment a Holland Élettani Társaság Hamburgban megrendezett közgyűlésére, és egy magyar ismerőse beajánlotta a leideni egyetem farmakológusához, Storm von Leeuwenhez, aki felvette asszisztensének. Itt 1922–23-ban gyógyszerészeti kutatásokat végzett (hét cikket publikált), közben angolul és hollandul tanult. A Groningeni Egyetemen akarta letenni a holland trópusi orvosi vizsgát, annak a gyakorlati részén viszont megbukott. Az egyetem professzora, Hartog Jacob Hamburger alkalmazta tanársegédnek, Szent-Györgyi a kutyakísérletek sipolyműtéteinél segédkezett neki. Emellett különböző (biokémiai, mikrobiológiai, élettani) kísérleteket végzett; 1922 és 1925 között 33 cikket írt. Ekkor kezdett el foglalkozni a sejtlégzés, a biológiai oxidáció kérdéskörével. Az 1920-as években ez egy sokat kutatott és vitatott téma volt. Szent-Györgyi volt az első, aki egy elméleti cikkében feltételezte, hogy az oxigén, az oxidáló enzimek és a szubsztrátjuk között egyszerűbb közvetítő molekulák (például borostyánkősav) is szerepet játszhatnak. Felkeltette figyelmét, hogy a mellékvese rendellenes működése miatt kialakuló Addison-kórban a betegek bőre megbarnul, és ezt hasonló folyamatnak vélte, mint amikor egyes növények (burgonya, alma) vágott felülete barna lesz (valójában a két folyamatnak nincs köze egymáshoz). Utóbbiról ismert volt, hogy az oxidációs folyamatok terméke, ezért a mellékvese kivonatát kezdte vizsgálni. Felfedezett egy erős redukáló tulajdonságot mutató anyagot, amely (ideiglenesen) javította a mellékveseirtott macska tüneteit. Úgy vélte, hogy egy, az anyagcserét befolyásoló hormont találhatott meg, olyasmit, mint a szintén a mellékvesében termelődő adrenalin, vagy az éppen akkor nagy szenzációt keltő inzulin. ### Angliában Szent-Györgyi úgy sejtette, hogy valami nagy dologra bukkant, és 1924 végén levélben támogatást kért Henry Dale-től, az egyik legnevesebb, Nobel-díjas angol fiziológustól. Dale hajlandó volt egy szerény ösztöndíjjal támogatni, és laboratóriumi helyet is biztosított számára a Nemzeti Orvostudományi Kutatóintézetben. Munkája során hamar kiderült, hogy az a reakció, amire anyaga kimutatását alapozta (az ezüst-nitrát megfeketedése) az adrenalin és vas közötti kölcsönhatás mellékterméke, és idő előtt, kudarcot vallva kellett visszatérnie Hollandiába. Ráadásul ekkor főnöke, Hamburger is meghalt, és az új vezetés meg akarta szüntetni a biokémiai kutatásokat. Úgy érezte, hogy élete kudarc, és már az öngyilkosságot fontolgatta. 1926 augusztusában még elment a Nemzetközi Fiziológiai Társaság stockholmi kongresszusára, ahol meglepetésére az egyik szónok, a Nobel-díjas Frederick Hopkins előadásában többször megemlítette a A burgonya lélegzése című cikkét a növények sejtlégzéséről. E munkájában Szent-Györgyi megoldotta a sejt légzésével kapcsolatos vitát, amely O. Warburg és Wieland között dúlt. Ezután vált Szent-Györgyi Albert neve igazán ismertté a tudományos körökben. Az előadás után megkereste Hopkinst, aki felajánlott neki egy kutatói ösztöndíjat a Cambridge-i Egyetemen. Mivel a mellékvesében ismeretlen anyaga csak nagyon kis mennyiségben volt található, más forrásokkal is kísérletezett, és végül káposztából és narancsból sikerült annyit izolálnia, hogy meghatározhatta összegképletét: C₆H₈O₆, vagyis valamilyen szénhidrátról lehetett szó. Cikkében az ignóz (nemtudomcukor) nevet adta ismeretlen anyagának, amit a tudományos lap szerkesztője nem talált megfelelőnek, és a hexuronsav elnevezést javasolta. 1927-ben az egyetemen megvédte a hexuronsav felfedezéséről írt doktori disszertációját, és a kémiai tudományok doktora lett. 1928 nyarán Szent-Györgyit felkereste Magyary Zoltán, hogy Klebelsberg Kuno kultuszminiszter megbízásából felajánlja neki a Szegedi Tudományegyetem orvosi kémiai tanszékének vezetését. Szeptemberben hazalátogatott (1919 óta először), és a miniszter személyesen kísérte le Szegedre, hogy megtárgyalják a Rockefeller Alapítvány által támogatott fejlesztési terveket. 1928. október 1-jén nevezték ki a szegedi egyetem nyilvános rendes tanárává, de rögtön két év szabadságot kapott kutatásai befejezésére. Visszatért Cambridge-be, 1929 nyarán pedig az Amerikai Egyesült Államokban részt vett a Bostonban rendezett élettani világkongresszuson. Itt a minnesotai Mayo Klinikán dolgozó Edward C. Kendall meghívta a laboratóriumába, ahol a közeli vágóhidakról nagy mennyiségben tudott mellékvesét szerezni, és a hexuronsavat az eredeti forrásból tudta ismét izolálni. Körülbelül 20 grammnyi anyagot sikerült előállítania, aminek a felét elküldte Norman Haworthnak, hogy állapítsa meg a szerkezetét; Haworthnak azonban ez nem volt elegendő az analízishez. 1930 augusztusában Szent-Györgyi és családja elhagyta Angliát, és – hosszabb előadókörutat tartva Franciaországban – 1930. október 26-án foglalta el szegedi katedráját, és odaköltözött családjával Szegedre, majd 1931 januárjától kezdte meg kutatói és tanári tevékenységét az orvosi vegytani intézet professzoraként. ### Szegeden A Rockefeller Alapítvány támogatásával Szent-Györgyi egy modern tudományos központot és biokémiai iskolát hozott létre Szegeden. Tanítványai (Straub F. Brunó, Donát Tibor, Guba Ferenc és mások) a magyar tudományos élet meghatározó személyiségei maradtak azután is, hogy ő emigrált. Új oktatási stílust vezetett be, az addig megszokott merev, poroszos, tekintélytiszteletre épülő professzorokkal szemben ő elvárta diákjaitól, hogy vitatkozzanak, meghívta őket a lakására, moziba és kirándulni járt velük. Fellendítette a sportéletet, diákjaitól megkövetelte, hogy sportoljanak; ő maga rendszeresen teniszezett, röplabdázott, megtanult vitorlázórepülni, és 1934-ben motorbiciklijével európai körutat tett (Spanyolországban kórházba is került egy balesete miatt). ### A C-vitamin 1931 őszén egy fiatal amerikai kutató, Joseph L. Svirbely (akinek apja Magyarországról vándorolt ki, de ő már alig beszélt magyarul) jelentkezett Szent-Györgyinél, hogy egyéves magyarországi tartózkodása alatt szeretne nála dolgozni. Svirbely korábban Charles Glen King csapatának tagja volt, amely a C-vitamint próbálta megtalálni. Az már két évszázada ismert volt, hogy a citrusfélék fogyasztása megelőzi a skorbutot, és az 1910-es években felfedezték a vitaminokat is. A C-vitaminnak elnevezett skorbutellenes anyag pontos kémiai mibenléte azonban továbbra is rejtély maradt, mert a citrom- és narancslé igen sok különböző molekulát tartalmazott. King ezeket izolálta sorra, aztán tengerimalacoknak beadva próbálta megelőzni a skorbut kialakulását náluk; 1931-ig azonban nem járt sikerrel. Szent-Györgyi addig nem foglalkozott vitaminkutatással, de odaadta maradék hexuronsavát Svirbelynek, hogy nézze meg, tartalmaz-e C-vitamint. Az első állatkísérlet után kiderült, hogy a hexuronsav koncentrált C-vitaminból áll, vagyis gyakorlatilag azonos vele. Az ellenőrző kísérletek után Svirbely 1932 márciusában megírta Kingnek, hogy sikerült azonosítania a C-vitamint. King ezután április 1-jén a Science magazinban közölte, hogy megtalálta a C-vitamint, de mint később kiderült, kísérleti adat ekkor még nem volt a kezében. Az ezt követő vitában mindkét fél azzal vádolta a másikat, hogy ellopta eredményeit. King 1933-ban megpróbálta szabadalmaztatni a C-vitamint, de a szabadalmi hivatal (akárcsak később a Nobel-díj Bizottság) megállapította Szent-Györgyi elsőbbségét a felfedezésben, ő ugyanis már 1932. március 18-án, a Budapesti Királyi Orvosegyesület ülésén tartott előadásában bejelentette, hogy a hexuronsav és a C-vitamin ugyanaz az anyag: „Nyilvánosság előtt először ezúttal mondjuk ki, hogy a hexuronsav és a C-vitamin azonosak.” 1932. március 26-án az Orvosi Hetilap is beszámolt az előadáson elhangzottakról, azaz arról, hogy a hexuronsav nem más, mint a C-vitamin. Szent-Györgyi a kísérletekre valamennyi hexuronsavát elhasználta, amit külföldről hozott. Mellékvese nem állt rendelkezésére, káposztából és citromból viszont nem tudott számottevő mennyiségű C-vitamint kivonni. Az általa mesélt történet szerint egyik este a vacsorához felesége paprikasalátát adott, amit nem akart megenni, úgyhogy arra hivatkozott, hogy el kell vinnie a laboratóriumba, megnézni, van-e benne C-vitamin. Meglepetésére kiderült, hogy valóban jelentős mennyiségű C-vitamint tartalmazott, és könnyebb volt izolálni, mint a citrusok levéből, ami sok, kémiailag hasonló cukrot tartalmaz. Azonnal átállította valamennyi munkatársát a paprikatisztításra, és alig egy hét múlva másfél kilónyi C-vitamin volt a kezében (Amerikában egy év alatt tudott 25 grammnyit előállítani mellékveséből). Így nemcsak a vitamin kémiai mibenlétét állapította meg, hanem gyors és olcsó előállítási módszerét is. Az anyag egy részét elküldte Norman Haworthnak, aki így már meg tudta határozni molekulaszerkezetét. A C-vitamin nagytömegű előállítása érdekében 1933. szeptemberben egy hold földet kért és kapott bérbe Szeged városától paprikakísérleti célokra, amelyen a kísérleteihez szükséges mennyiségű paprikát termesztette. Haworth és Szent-Györgyi nevezte el aszkorbinsavnak (skorbutellenes savnak) a vegyületet. A C-vitamin felfedezőjeként Szent-Györgyi azonnal világhírnévre tett szert. Az aszkorbinsavat fertőzések megelőzésére és mindenféle betegségre javasolták, bár hamarosan kiderült, hogy nem csodaszer. 1939-ben a Szegedi Tudományegyetem képviseletében a felsőház tagjává választották. 1937-ben a Nobel-díj Bizottság Szent-Györgyi Albertnek ítélte az orvosi és fiziológiai díjat „a biológiai égés folyamatával kapcsolatos felfedezései, különösen a C-vitaminnal és fumársav katalizátorral végzett kutatómunkája elismeréseképpen”. A 180, az évi orvosi és fiziológiai díjra jelölt között volt Sigmund Freud és Korányi Sándor is. Ugyanekkor Norman Haworth kémiai Nobel-díjat kapott a C-vitamin szerkezetének meghatározásáért. Szent-Györgyi Albert a Nobel-díjjal kapott érmét az akkoriban kitört téli háború finnországi szenvedőinek ajánlotta fel, az érem holléte több évig ismeretlen volt. Az Országos Magyar Történeti Múzeum Éremtára által 1941-ben kiadott Numizmatikai Közlöny az 1940-es gyarapodásról szóló beszámolójában hitelesen tisztázza az érem sorsát: „Wilhelm Hilbert helsinkii vállalati igazgató Szent-Györgyi Albert dr. 208 g súlyú Nobel-aranyérmét megváltotta a finn segélybizottságtól és gyűjteményünk számára ajándékozta”. Az érem azóta is a Magyar Nemzeti Múzeumban látható. ### További kutatásai Szegeden 1933-ban paprikából újabb ismeretlen, sárga színű anyagot izolált, amit ideiglenesen P-vitaminnak nevezett el. A flavonoidnak bizonyuló anyag végül nem kapott vitaminstátuszt, mert szinte minden táplálékban megtalálható. Felfedezte, hogy egyes szerves savak – fumársav, almasav, borostyánkősav – katalizátorszerepet játszanak a biológiai oxidációban. 1937-re felismerte, hogy a három vegyület egy ciklikus folyamat részei, és közel állt ahhoz, hogy a sejtlégzés alapvető folyamatát, a citrátciklust felfedezze. A ciklus minden tagját (közte a kulcsvegyületet, a citromsavat) végül Hans Krebs azonosította; a folyamatot Krebs-ciklusnak vagy Szent-Györgyi–Krebs-ciklusnak is nevezik. A Magyar Tudományos Akadémia 1938-ban rendes tagjai sorába választotta. 1938-ban amerikai előadókörúton vett részt, ahonnan felesége nem tért haza. A válást később kimondták, és 1941. októberben vette feleségül Borbíró Mártát, akivel annak 1963-ban bekövetkezett haláláig élt együtt. 1938–39-ben a Liège-i Egyetemen a Francqui-tanszék professzora, és az ott végzett munkája elismeréseként 1940-ben III. Lipót belga király kitüntetést adott át neki. Belgiumi tartózkodása idején írta La paix, sa biologie et sa morale (1938) című művét, ami magyar fordításban A béke élet- és erkölcstana címen, hosszú hányattatás után 2001-ben jelent meg. Szegedről 1940-ben az egyetem részben visszaköltözött Kolozsvárra, Szegeden pedig jogilag új egyetem, a Horthy Miklós Tudományegyetem létesült, amelynek első rektora lett az 1940–41-es tanévben. 1939-ben egy újabb témába fogott bele, miután olvasott egy cikket arról, hogy az izom miozinfonalai megkötik és lebontják az ATP-t; elhatározta, hogy megfejti az izomösszehúzódás mechanizmusát. A miozin izomszövetből való kivonása közben egyik alkalommal munkatársa, Banga Ilona véletlenül egy óra helyett egész éjszaka hagyta a sóoldatban inkubálódni az izmot. Reggel a szokásos híg oldat helyett szirupszerű, sűrű folyadékot talált. Ennek analízisét tanítványa, Straub F. Brunó végezte, aki így felfedezte az izom másik alapvető fehérjeösszetevőjét, az aktint. Kimutatták, hogy az aktin és a miozin komplexet képez, ami ATP hozzáadására mozgást végez. Ehhez kapcsolódóan 1943-ban rájöttek, mi okozza a hullamerevséget: a halál után, amikor a szövetek ATP-tartalma kifogy, az aktin-miozin komplex mozdulatlanná válik, ami merevvé teszi az izmokat. ATP hozzáadásával a hullamerevséget vissza tudták fordítani. 1944 februárjában részt vett a Paprikavitamin termelő és értékesítő részvénytársaság megalapításában, amelyben az igazgatóság tagja lett. A pengő alaptőkével induló társaság működési területe a cégbejegyzés szerint a paprikára vonatkozó vitaminkutatás mellett kiterjedt a vitamintartalmú paprikanövények megtermelésére, azok racionális termesztésének tanulmányozására és fejlesztésére Magyarországon, kutató intézetek felállítására és üzemben tartására, különösen a paprikából előállított C-vitamin tartalmú termékeket vizsgáló intézet felállítására, valamint a C-vitamin tartalmú paprikapép (paprikapüré) és C-vitamin tartalmú paprikapor előállítására, e cél érdekében gyárak felállítására és üzemben tartására, valamint az ezekkel való kereskedésre. ### A második világháborúban és utána A második világháborúban aktívan bekapcsolódott az antifasiszta ellenállási mozgalomba. 1942-ben illegális csoportot alapított, melynek célja egy radikális polgári párt megalapítása volt. 1943 februárjában az ellenzék kezdeményezésére, a legnagyobb ellenzéki pártok támogatásával, Kállay Miklós miniszterelnök tudtával Isztambulba repült. A titkos diplomáciai küldetés célja: tárgyalni a szövetségesekkel Magyarország háborúból való kiugrásának előkészítéséről. A tárgyalásokat lefolytatta, a kiugrási kísérlet mégis meghiúsult, mivel a németek megtudták Szent-Györgyi útjának tervét, ezért az 1944. március 19-i német megszálláskor illegalitásba vonult. Adolf Hitler személyesen adott parancsot az elfogatására. Egy ideig vidéken, majd Budapesten bujkált, majd a svéd nagykövetségen talált menedéket. V. Gusztáv svéd király saját hatáskörben svéd állampolgárságot adományozott neki és feleségének. A nagykövettől öt évig érvényes, Swenson névre szóló svéd útlevelet kapott. A háború után sokáig ezzel a svéd útlevéllel utazott. A németek rájöttek búvóhelyére, és átkutatták a követséget, de Per Anger svéd nagykövetet figyelmeztették, és az utolsó pillanatokban sikerült őt kicsempészni az épületből, ahonnan már a szovjet hadsereg által ellenőrzött területre került. 1945-ben felkérést kapott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem biokémiai tanszékének vezetésére, amit ő elfogadott, és a szegedi egyetem vezetése ezt sajnálattal, de tudomásul vette. Egyidejűleg az Országos Köznevelési Tanács elnöke lett, mely tisztségét 1945–47 között töltötte be. 1945 júniusában Szent-Györgyi díszelnökségével alakult meg a Magyar–Szovjet Művelődési Társaság (MSZMT), melynek első elnöke íróbarátja, Zilahy Lajos lett. 1947. novemberben az MSZMT III. rendes évi közgyűlésén Szent-Györgyit ismét díszelnöknek választották meg. A Társaság később Magyar–Szovjet Baráti Társaság néven működött. A háború befejezése után hozzálátott az Akadémia újjászervezéséhez, de munkája kudarcba fulladt a konzervatív akadémikusok ellenállása miatt. Fizikus barátjával, Bay Zoltánnal közösen létrehozta a Magyar Természettudományi Akadémiát. A Természettudományi Akadémia első ülései egyikén, 1945 októberében felállította a magyar penicillinbizottságot, amelynek feladata a penicillingyártás tanulmányozása és magyarországi termelése bevezetésének előkészítése volt. Ugyanezen az ülésen foglalkoztak Bay Zoltán holdradar kísérletének előkészítésével is. Szent-Györgyi és Bay Zoltán törekvéseink hatására a két akadémiát később a kormány összevonta úgy, hogy a korábbi egy helyett két osztálya lehetett a természettudományoknak is, hasonlóan a szintén két osztállyal rendelkező humán tudományokhoz. Szent-Györgyit felkérték elnökének, de maga helyett Kodály Zoltánt javasolta, a tagválasztó és tisztújító nagygyűlésen ő az Akadémia másodelnöke lett. 1945\. április 2-án egyike lett annak a nyolc (később tíz, végül tizenkét) kiemelkedő közéleti személyiségnek, akiket az Ideiglenes Nemzetgyűlés, majd az 1945-ös választásokat követően alakult Nemzetgyűlés külön törvény alapján meghívott képviselőnek a parlamentbe. Mindkétszer elfogadta a felkérést. (Az 1947-es választások előtt ezt a törvényt eltörölték.) Sem ekkor, sem előtte, sem utána semmilyen párthoz nem csatlakozott. 1945. szeptemberben egyetlen pártonkívüliként az Országos Nemzeti Bizottság tagja lett. Egyik jelentős érdeme, hogy a Ráth Istvánnal közösen alapított Servita Rt. importálta Magyarországon először a penicillint, amely életmentő volt a háború utáni legyengült lakosság körében. 1947-ben a Szovjet Tudományos Akadémia felvette levelező tagjai sorába. Az első alkalommal 1948. március 15-e alkalmából kiosztott Kossuth-díj kitüntetettjei között szerepel a neve. Ekkor már nem élt Magyarországon, és a díjat soha nem vette át, díjazásának tényét sehol nem is említi. Nincs információ arról sem, hogy élete végéig egyáltalán tudott-e erről a díjáról. ### Amerikai évek 1947-ben a svájci Alpokban töltött néhány hetet, amikor értesült arról, hogy barátját, Ráth Istvánt, kutatásai támogatóját letartóztatták. Arra az elhatározásra jutott, hogy nem tér vissza Magyarországra. Korábban az a nézet terjedt el, hogy íróbarátjának, Zilahy Lajosnak a letartóztatása késztette őt erre a lépésre, de az újabb kutatások kimutatták, hogy ez tévedés. Szent-Györgyi patronálójának, Ráth Istvánnak a letartóztatása és megkínzása volt a motiváló tényező. Önéletrajzi írásai a szocialista cenzúra következtében hiányosan jelentek meg, a Ráth István vállalkozóról szóló részt kihagyták, és ez okozta a személyek felcserélését. Zilahy Lajos kommunisták általi letartóztatásáról egyébként semmilyen más forrás sem tesz említést. Feleségével együtt svéd útlevelükkel érkeztek New Yorkba 1947. augusztus 2-án. A vagyonos Ráth István (akit a magyar hatóságok végül hagytak Nyugatra távozni) támogatásával Woods Hole-ban vásárolt egy nagy, óceánparti házat, és megalapította az alapkutatással foglalkozó Szent-Györgyi Alapítványt, amelynek a helyi Tengerbiológiai Intézet adott otthont, és több fiatal magyar kutató Nyugatra való kijutását segítette. 1950-re alapítványa komoly anyagi nehézségekkel küzdött, de egy chicagói húsfeldolgozó cég hajlandó volt az izomkutatást finanszírozni, és átnevezték Izomkutatási Intézetre. Az 1950-es évek elején az FBI nyomozást folytatott ellene, mert az egyik általa kihozatott fiatal fizikus, Gombás Pál visszatért Magyarországra, és az amerikai hatóságok attól tartottak, hogy atomtitkok után kémkedett. Mindezek ellenére 1955-ben megkapta az amerikai állampolgárságot. Anyagi helyzete is rendeződött, több országos társaság támogatta intézetét. Kutatásaiban – bár alapvető áttörést nem ért el – jelentős eredményeket tudhatott magáénak, kidolgozott egy új módszert az izompreparátumok előállítására, és feltalált egy újfajta centrifugát. Számos elméleti cikket és több ismeretterjesztő könyvet írt (munkatársaival együtt 120 cikket és 3 könyvet az 1950-es években). 1954-ben neki ítélték az egyik legrangosabb amerikai tudományos elismerést, az Albert Lasker-díjat. Tengerparti háza a tudományos elit egyik találkozóhelye volt, többször megfordult itt George Gamow, James Watson, Neumann János vagy Kodály Zoltán. Itt töltötte utolsó nyarát régi tanára, Leonor Michaelis is.A csecsemőmirigyből izolált két anyagot, amit ő retinnek és prominnak nevezett el, és amelyeknek rákellenes hatást tulajdonított; azonban nem sikerült megfelelő tisztaságban előállítani őket a kémiai analízishez, és sokéves munka után fel kellett hagynia ezzel az iránnyal. 1963\. július 13-án második felesége mellrákban meghalt. Nehezen viselte a csapást, amit az is súlyosbított, hogy az alapítványa pénzügyeit kezelő Ráth Istvánról 1962-es halála után kiderült, hogy számos szabálytalanságot követett el, és különböző jogcímeken Szent-Györgyinek 40 ezer dollárnyi adótartozása keletkezett. 1965-ben feleségül vette egyik kollégájának 24 éves lányát, Susan Wichtermant. Alig egy év elteltével azonban házasságuk felbomlott. A válást 1968-ban mondták ki. Magánéleti problémáit fokozta, hogy egyetlen lánya, Kornélia (Nelli), 1969. szeptember 21-én mellrákban meghalt. Az 1960-as évek második felétől politikai kérdésekben is egyre aktívabb lett. Számos cikket írt és előadást tartott a nukleáris fegyverkezési verseny és a vietnámi háború ellen. Ekkor írta az emberiség önpusztításáról Az őrült majom c. könyvét, amelynek fő gondolata, hogy az emberiség még mindig kőkorszaki reflexek alapján cselekszik, holott már az egész Föld elpusztítására elegendő atomfegyver van a kezében. Élete utolsó két évtizedét a rákkutatásnak szentelte. Ebben feltehetőleg közrejátszott az a tény, hogy második felesége, Borbíró Márta 1963-ban és egyetlen gyermeke, Szent-Györgyi Nelli 1969-ben ebben a betegségben hunyt el. 1972-ben létrehozta a Nemzeti Rákkutató Alapítványt. Fontos meglátása volt a szabad gyökök szerepének felismerése a rák kialakulásában és a vitaminok (lásd C-vitamin) gyökfogó szerepének felismerése. 1973-ban, emigrálása óta először, 26 év után az MTA Szegedi Biológiai Központ avatására Magyarországra látogatott. Ekkor avatták a Szegedi Orvostudományi Egyetem díszdoktorává, valamint a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli tagjává. 1975-ben feleségül vette a nála ötven évvel fiatalabb Marcia Houstont, akivel haláláig élt együtt. 1978-ban tagja volt a koronázási ékszereket Magyarországra szállító küldöttségnek. ### Nézetei az életről Úgy vélte, hogy az életműködés folyamatai alapvetően nem molekuláris, hanem az alatti, kvantumszinten zajlanak. Marx György egy művében Albert Einstein és Werner Heisenberg végső nagy egységesítő törekvéseihez hasonlítja Szent-Györgyi vállalkozását „az anyag élő állapotának egzakt kvantumfizikai jellemzésére”. Szent-Györgyi véleménye szerint a fehérjék túlságosan nagyok és ormótlanok ahhoz, hogy az élet rajtuk keresztül működjék: ehelyett csak a színhelyet biztosítják az elektronok szintjén való tényleges folyamatoknak. Elméletét „szubmolekuláris biológiának” vagy „elektronikus biológiának” nevezte. Nézete szerint a fehérjék a sejten belül egy bonyolult struktúrát alkotnak, amit a mai biokémiai módszerekkel nem lehet felismerni vagy izolálni, és ez egyfajta állványzatként szolgál az elektronok működéséhez. Sejtosztódáskor ez a hálózat felbomlik (erre példa a sejtmag dezintegrációja a sejtosztódás során), majd a leánysejtekben újjáépül. Ha az újraszerveződés valami miatt elromlik, a sejt a primitívebb, evolúciósan korábbi anyagcserét (amit ő alfaállapotnak nevezett) folytató osztódási fázisban marad, és létrejön a rák. Úgy gondolta, hogy az elektronok molekulán belüli vagy közötti mozgása szabad gyököket hoz létre, amelyeket agresszív mivoltuk miatt a sejt kénytelen kordában tartani: erre szolgál a C-vitamin. Rákkutató alapítványa fizikusokat is alkalmazott, és vizsgálta az elektronmozgást a sejtekben, elméletét azonban nem sikerült úgy bebizonyítania, hogy a tudományos közvélemény elfogadja. ### Halála Szent-Györgyi késő öregkorában is mind szellemileg, mind fizikailag aktív és friss maradt. Csak 1985-től, 92 éves korától romlott meg láthatóan az egészsége. 1986 júniusában állapota hirtelen rosszabbodott, vese- és szívelégtelenség lépett fel nála. Megműtötték, majd hazaengedték. Néhány hónappal később, október 22-én halt meg otthonában, veseelégtelenség következtében. Az Atlanti-óceán partján lévő Woods Hole-i köztemetőben temették el. ## Főbb művei A műveiről készült bibliográfia 459 művet sorol fel, de az a szám szinte évente emelkedik, mert az elektronikus tartalmaknak köszönhetően gyakran kerül elő eddig ismeretlen helyen leközölt munkája. ### Angolul írt könyvei - Studies on Biological Oxidation and Some of its Catalysts (Budapest-Leipzig, 1937) - On Oxidation, Fermentation, Vitamins, Health, and Disease (1940) - Chemistry of Muscular Contraction. New York: Academic Press, 1947., 1951. - Bioenergetics (New York, 1957) - Introduction to a Submolecular Biology. Chapters I and II. New York: Academic Press, 1960. - Science Ethics and Politics (New York, 1963) - Bioelectronics (New York, 1968); magyarul: Egy biológus gondolatai (Budapest, 1970) - The Crazy Ape (1970) - What next?! (1971) - The living state (1972) - Electronic Biology and Cancer: A New Theory of Cancer (1976) - "Electronic Biology and Cancer." Chapter 23 in Search and Discovery: A Tribute to Albert Szent-Györgyi. Edited by Benjamin Kaminer. Academic Press, 1977. - Bioelectronics: a study in cellular regulations, defense and cancer ### Magyarul megjelent főbb művei - Biológiai oxidációk, fermentációk és vitaminok. (Budapest, 1937) - Az élet tudománya (1943) - Egy biológus gondolatai (Gondolat, Budapest, 1970) - Az élet jellege (Magvető, Budapest, 1973) - Az élő állapot. Válogatott írások (Kriterion, Bukarest, 1973) - Az anyag élő állapota (Magvető, Budapest, 1983) - Válogatott tanulmányok (Gondolat, Budapest, 1983) - Az őrült majom (Magvető, Budapest, 1989) - A béke élet- és erkölcstana, 1938 (Szeged, 2001) - Szent-Györgyi Albert. Dokumentumok, riportok; Akadémiai, Bp., 1989 (Egyéniség és alkotás) - A legendás tudós, Szent-Györgyi Albert önéletrajzi értekezései; szerk. Tasiné Csúcs Ildikó, Tasi Domonkos Attila; Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány, Szeged, 2017 ## Díjai, elismerései - Ezüst Vitézségi Érem (1916) - Corvin-koszorú (1937. február) – „az élettudomány és a vegyészet terén szerzett kiváló érdemeiért” - Fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj (1937) – „a biológiai égés folyamatával kapcsolatos felfedezései, különösen a C-vitaminnal és fumársav katalizátorral végzett kutatómunkája elismeréseképpen” - Szeged város díszpolgára (1937) – azokért a tudományos érdemeiért, amelyeket a legmagasabb tudományos kitüntetés, a Nobel-díj elnyerése által az egyetemnek, az egész magyar tudományos világnak, a magyar nemzeti ügynek és Szeged városának szerzett - Corvin-lánc (1937. október) - A Szegedi Tudományegyetem tiszteletbeli doktora (1938) – kimagasló tudományos érdemei elismeréséül a bölcsészeti tudományok tiszteletbeli doktorává avatva - A Lengyel Tudományos Akadémia kültagja (1938) - A Sorbonne Egyetem díszdoktora (1938) - A jugoszláv Szent Száva-rend II. fokozata (1939) - Lipót-rend parancsnoki keresztje (1940) – a belga kultúra érdekében a liége-i Francqui-tanszéken végzett munkájáért - A Magyar Érdemrend középkeresztje (1941) - A Padovai Egyetem díszdoktora (1942) - A Lausanne-i Egyetem díszdoktora (1943) - Az Edinburgh-i Egyetem Cameron-díja (1946) - Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozata (1946) - Az Oxfordi Egyetem díszdoktora (1947) - Kossuth-díj (1948) - Albert Lasker-díj (1954) – „az actomyosin, mint az izomműködés meghatározó eleme felfedezéséért” - Claude Bernard-érem (1967) - Modern Medicine Award (1967) - A Szegedi Orvostudományi Egyetem díszdoktora (1973) - Jan Palfijn emlékérem (Belga Orvostudományi Társaság) - Magyar Népköztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendje (1983) ## Emlékezete - A róla elnevezett Szent-Györgyi Albert-díj az oktatási miniszter által adományozott állami elismerés. A felsőoktatás területén, az iskolateremtő, a nemzetközi elismertségű munkát végző magánszemélyeknek adományozható. Jutalomösszege 450 000 Ft/fő. Évente, a magyar kultúra napján, január 22-én, 15 személy kaphatja. A díjazott az adományozást igazoló okiratot és plakettet kap. - 1987-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetem felvette nevét (Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem). Ma a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara viseli a nevét, amely Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ néven működik. - Szent-Györgyi Albert emlékét mellszobor és emléktábla őrzi Szegeden a Dóm tér déli oldalán az árkádok alatt az Orvos Vegytani Intézet bejáratánál. A szobor Kalmár Márton alkotása. - 2007-ben, Nobel-díjának 70. évfordulóján, életét, kutatói és oktatói munkásságát bemutató emlékszobát avattak a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Általános Orvostudományi Kar dékáni hivatalának épületében (Tisza Lajos krt. 109.). - A Nógrád vármegyei Terény községhez tartozó Kiskérpusztán élt gyermekkorában a Nobel-díjas tudós. Az uradalomból megmaradt magtárépület oldalán emlékhely található. A faluban levő Szent-Györgyi Albert-parkban pedig 2002-ben avatták fel mellszobrát (Párkányi Raab Péter szobrászművész alkotását). - A Szegedi Akadémiai Bizottság székházában Nobel-díja odaítélésének 75. évfordulója alkalmából avatták föl mellszobrát (Kligl Sándor alkotását) 2012-ben. - Nobel-díja odaítélésének 75. évfordulója alkalmából Szegeden konferenciát rendeztek 2012 márciusában, amelyen meghívottként részt vett kilenc Nobel-díjas tudós is. - A szegedi szabadegyetem előadássorozatot indított az újabb Szent-Györgyi-kutatások témájában, amelynek előadásait kötetben is megjelentette 2014 decemberében Szegedi Egyetemi Tudástár címmel. A Tudástár végül nyolc kötetben jelent meg, az első kettő a Szent-Györgyi-kutatás legfrissebb szegedi eredményeit mutatja be magyar és angol nyelven, a harmadik Szent-Györgyi Albert írásait teszi közzé a Délmagyarországban és a The New York Timesban, a sorozat további kötetei pedig Szent-Györgyi Albert szellemében a szegedi tudománytörténet lenyomatát és a Szegedi Tudományegyetem kutatói teljesítményének a 2014-es keresztmetszetét mutatják be. - Születésének 120. évfordulóján, 2013. szeptember 16-án Szent-Györgyi-szobrot avattak Szegeden. A teljes alakos szobor Bíró Lajos alkotása. Különlegessége, hogy a Szegedi Tudományegyetem Dugonics téri központi épületének lépcsőjéről lépeget lefelé, kezében pipával. - Szent-Györgyi Albert Agóra, röviden Szegóra lett a neve a Kálvária sugárút–Jósika utca–Londoni körút–Gogol utca által határolt területen épített közművelődési központnak, Szegeden. A közösségi központba költözött a Százszorszép Gyermekház, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság által gondozott, a korábban az Öthalmi úti volt szovjet laktanyában őrzött informatikatörténeti gyűjtemény, a Szegedi Tudományegyetem Informatórium nevű programja és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) látványlaboratóriuma. - Utca viseli nevét Szegeden, Kaposvárott, Győrben, Gödöllőn, Kecskeméten, Szekszárdon, Vácott, Baján, Veresegyházon, Domaszéken, Perkátán, Cegléden, Budaörsön, Nyergesújfalun, Felsőzsolcán, Gyöngyöshalászon. - Egerben, a Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium L alakú emlékparkjában, a két szár találkozásában, az iskola kerítésén belül, de napközben szabadon látogathatóan a magyar származású Nobel-díjasokat bemutató szoborparkban megtekinthető az ő mellszobra, Farkas Pál alkotása is. - Biatorbágyon emléktábla és dombormű állít emléket neki. Utóbbi Lelkes Márk alkotása. - A Szegedi Orvostudományi Egyetem 1993-ban kiadványt jelentetett meg Szent-Györgyi Albert emlékezete éremképekben címmel (fényképezte Bóna Endre és Renner Kálmán). A kiadvány bemutatja azt az érem- és plakettsorozatot, amely Szent-Györgyi Albertről 1937 (Nobel-díjának éve) óta készült. - 2022-ben a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert drámapályázatot hirdetett az egyetem alapításának 440., Szegedre kerülésének 100. és Szent-Györgyi Albert Nobel-díja átadásának 85. évfordulóján. Műfaji megkötés nélkül olyan eredeti művekkel lehetett pályázni, melyek Szent-Györgyi Albert életének, szegedi tartózkodásának, tevékenységének állítanak emléket, megjelenítik az egyetem korabeli társadalmi környezetét, és korhűen ábrázolják Klebelsberg Kuno egyetemalapító szerepét és kapcsolatát Szent-Györgyi Alberttel. A pályázatra beérkezett több mint 30 pályamunkából a három nyertes művet 3, 1,5 és 1 millió forinttal díjazták (Nizalowski Attila: Magyar Zsoltár, Karánsebessy Balázs: A renegát, B. Pap Endre: Szabad gyökök) valamint kötetben is megjelentették. - 2023 decemberében az újszegedi magasházon 28 méter (10 emelet) magas portréfestményt adtak át Szeged két Nobel-díjasáról, Szent-Györgyi Albertről és Karikó Katalinról. A portrékat a Színes Város Csoport készítette. ## Érdekességek - Gimnazista évei alatt a 15. Bethlen Gábor Cserkészcsapat tagja volt. - Az 1945-ben alakult Magyar-Szovjet Művelődési Társaság (a napjainkban is működő Magyar-Orosz Művelődési és Baráti Társaság jogelődje) első díszelnöke Szent-Györgyi Albert volt. - Budapest XVIII. kerületében utca viselte nevét, amelyet 1953-ban neveztek át Gerely utcára (ma is ezt a nevet viseli). A Budapesti Pártbizottság Agitációs és Propaganda Osztálya 1953. március 26-án kelt javaslatában az átnevezés indoklásaként ez szerepelt: „Nyugatra távozott kozmopolita tudós”. Budapesten azóta sincs róla utca elnevezve. - 1945 áprilisában az újjáalakuló Magyar Sakkszövetség (Magyar Dolgozók Országos Sakkszövetsége, MADOSZ) elnökségének tagjává választották. 1946. januárban a kosárlabdázó-szövetség díszelnöke lett. - Szent-Györgyi Albert írta az előszót Aldous Huxley Magyarországon 1947-ben megjelent, Tudomány, szabadság, béke című könyvének magyar kiadásához. - A Lillafüredi Palotaszálló Mátyás éttermének étlapján szerepelt a Paprikáscsirke Szent-Györgyi Albert-módra, amelyet Orosz József, a szálloda akkori szakácsa a szegedi tudós Nobel-díja alkalmából készített. A szakács a receptet elküldte a névadónak, aki néhánysoros levélben megtiszteltetésnek nevezte Orosz gesztusát, és megköszönte kreációját. ## Származása

The Fame

A The Fame Lady Gaga amerikai énekesnő debütáló stúdióalbuma. 2008. augusztus 19-én jelent meg az Interscope Records kiadónál. Miután 2008-ban csatlakozott a Kon Live Distributionhöz és a Cherrytree Recordshoz, Gaga különböző producerekkel, elsősorban RedOne-nal, Martin Kierszenbaummal és Rob Fusarival kezdett dolgozni az albumon. Zeneileg a The Fame egy elektropop, szintipop és dance-pop album, amely az 1980-as évek zenéjének hatásait érzékelteti. Dalszövege Gaga hírnév iránti szeretetét mutatja be általánosságban, miközben olyan témákkal is foglalkozik, mint a szerelem, a szex, a pénz, a drogok és a szexuális identitás. Dalai főként arról szólnak, miképp érezhet egy híresség, milyen hatással van rá, hogy sikeres és gazdag lesz, a figyelem középpontjába kerül. Az albumot elsősorban a The Fame Ball Tour és több televíziós szereplés révén népszerűsítették, majd 2009. november 18-án a The Fame Monster deluxe kiadásában újra kiadták. Az album általánosságban pozitív fogadtatásban részesült a kritikusoktól, akik dicsérték a dalszöveget, Gaga zeneiségét és énekesi képességeit. Kereskedelmileg hatalmas sikert aratott az album; számos országban, köztük az Egyesült Királyságban, Kanadában, Németországban, Írországban, Lengyelországban és Svájcban a slágerlisták élére került. Az Egyesült Államokban a Billboard 200-as albumlistán a második helyig jutott, valamint rekordnak számító több mint 150 héten át vezette a Dance/Electronic Albums listát. A The Fame a 2009-es év ötödik legkelendőbb albuma volt, és 2019 januárjáig több mint 4,9 millió példányban kelt el az Egyesült Államokban. A The Fame Monsterrel együtt az albumból 2019 augusztusáig több mint 18 millió példányt adtak el világszerte. Gaga számos televíziós műsorban lépett fel, illetve jelent meg díjkiosztókon, amikkel albumát népszerűsítette. Első önálló turnéján, a 2009-es The Fame Ball Touron előadta az album dalainak nagy részét. A The Fame első két kislemeze, a Just Dance és a Poker Face kitörő nemzetközi sikert arattak, és a világ számos országában, köztük az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Ausztráliában is listavezetők voltak. Az ezt követő LoveGame és Paparazzi című kislemezek szintén sikeresek voltak kereskedelmileg, és világszerte több mint tíz országban kerültek a Top 10-es mezőnybe. Az Eh, Eh (Nothing Else I Can Say) csupán néhány országban jelent meg kislemezen, míg a Beautiful, Dirty, Rich promóciós kislemezként szolgált A The Fame megjelenése óta számos díjban részesült. Az Egyesült Államokban az albumot összesen öt Grammy-díjra jelölték az 52. Grammy-díjátadón, köztük Az év albuma kategóriában. A lemez végül elnyerte A legjobb dance/elektronikus albumnak, a Poker Face pedig megkapta a A legjobb dance felvételnek járó Grammy-díjakat. A 2010-es Brit Awards-on elnyerte A legjobb nemzetközi albumnak járó elismerést. 2013-ban a Rolling Stone magazin a The Fame-met „Minden idők 100 legjobb debütáló albuma” közé választotta. 2018-ig bezárólag az Egyesült Államok Billboard 200-as listájának minden idők 12. legsikeresebb albuma. ## Inspirációk Művésszé válása során, mely alatt bejárta New York underground klubjainak színpadait, Lady Gaga elkészítette debütáló stúdióalbumát, a The Fame-et (A hírnév). Az album címét és elképzeléseit így foglalta össze: „A The Fame arról szól, miképp érezheti magát bárki híresnek. [...] Azonban ez egy megosztható hírnév. Meg akarlak titeket hívni minden buliba. Azt akarom, hogy az emberek érezhessék ennek az életmódnak egy részét.” A brit MTV-vel készített interjú során az énekesnő elmondta, hogy két és fél évig dolgozott az albumon, és 2008 januárjában egy hét alatt lett kész az album felével. A dalszövegek megírása mellett Gaga a dalok zenei részének munkálataiban is részt vett, többek között RedOne zenei producerrel közösen. Gaga elmondása szerint az album első száma, a Just Dance egy igazán vidám dal, „amit ha meghallgatsz, a jókedv téged is elönt legbelül”. Ereje egyszerűségében rejlik, mindössze azt a hangulatot szerette volna benne visszaadni, mikor mindannyian jól érezzük magunkat. A második dal a LoveGame, melynek inspirációját Gaga abból merítette, hogy egy idegen férfi iránt erős szexuális vonzalmat érzett egy bárban, és azt mondta neki: „I wanna ride on your disco stick” (»Lovagolni akarok a diszkópálcádon«). Az összesen négy perc alatt megírt dalszöveg ezen a „disco stick” kifejezésen alapul, amelyet Gaga a férfi nemi szerv metaforájaként használt. A Paparazzi többféleképpen értelmezhető. Az About.commal készített interjúban Gaga azt nyilatkozta, hogy a dalt a szerelem és a hírnév iránti éhsége, illetve az ezekért tett erőfeszítések ihlették. Alapvetően egy szerelmes dal, melyben azt a kérdést teszi fel, hogy megkaphatja-e valaki a hírnevet és az igaz szerelmet egyszerre. A Poker Face ihletét Gaga korábbi udvarlóiból merítette, akik odavoltak a szerencsejátékokért, de ezen kívül a biszexualitás iránti tapasztalatait is magába foglalja; a nőkről folytatott fantáziáit, miközben férfival létesít szexuális kapcsolatot – erre utal a címben is szereplő „pókerarca”. Boys Boys Boys című dalával a Mötley Crüe hasonló című Girls, Girls, Girls számának szerette volna egy női változatát elkészíteni. A Beautiful, Dirty, Rich ihletét saját magának mélyebb megismerésével kapta, mikor még New York Lower East Side nevű részében élt és drogozott. Az Eh, Eh (Nothing Else I Can Say) a régi párkapcsolatból való kilépésről és egy új kereséséről szól. A Brown Eyes-t a Queen együttes inspirálta, és Gaga szerint a leginkább sebezhető dal az albumról. Gaga elmondta, hogy nagyon hiányolja a jelenlegi popzenéből a zene és a vizualitás közötti kapcsolatot, amit ő nagyon fontosnak érez. Dalait rendszerint szürreális jelmezekben, számos színpadi eszközöket használva adja elő. Elmondta, hogy albumával és az azt népszerűsítő koncertekkel szeretné visszahozni a klasszikus előadóművészetet. Albumát így jellemezte: > „A The Fame nem arról szól, hogy ki vagy, hanem arról, hogy az emberek mennyire meg akarják tudni, hogy ki vagy valójában. [...] Szerintem fontos, hogy a művészek kreativitása utat törhessen. Ez nekem is sok időmbe került, de magamba mélyedve végül eljutottam idáig. Büszkébb nem is lehetnék a munkámra. Ez nem csak egy lemez, ez egy igazi popművészeti esemény.” ## Kompozíció Zeneileg az album a ’70-es évek végi glam rock-zenészektől, mint például David Bowie-tól vagy a Queentől merít. Ezt a glam rock hangzást vegyítette könnyed és fülbemászó popdallamokkal és szövegekkel, hogy elérje az áhított „teátrális popot”. A Poker Face, a Just Dance vagy a LoveGame például gyors tempójú dance dalok, melyek közül a Poker Face sötétebb zenei árnyalatú. A Just Dance szinti alapokon nyugszik, míg a LoveGame sokkal dance-központúbb ütemmel rendelkezik, a Money Honey pedig némileg már a technózene irányába mutat. Az elektronikus zenei hatásokon kívül a dalok tartalmaznak enyhe R&B elemeket is. A Paparazzi fülledt ütemekkel jellemezhető, a The Fame rockos hangzásról tanúskodik, míg a Summerboyra a Blondie együttes zenéje hathatott. Az Eh, Eh (Nothing Else I Can Say) egy ballada, amely összehasonlítva a többi dance-orientált dallal, egészen eltér tőlük. Zeneileg a ’80-as évek szintipop zenéjéhez hasonlítható leginkább, az „Eh, Eh” szöveget pedig Rihanna 2007-es Umbrella című számából kölcsönözhette. Dalszövegüket tekintve a The Fame dalai a híressé válásról és a népszerűség eléréséről szólnak. A Poker Face-nek burkolt szexuális célzatú szövege van. A BBC szerint a „Mum-mum-mum-mah” szöveget a Boney M. 1977-es slágeréből, a Ma Bakerből vehette át. A Just Dance arról szól, hogy az énekesnő ittas állapotba kerül egy buliban, az alábbi dalszöveggel: „What’s going on on the floor? / I love this record, baby but I can’t see straight anymore” („Mi folyik ott a padlón? / Imádom ezt a számot, de bébi, már alig látok”). A LoveGame a szerelemről, hírnévről, szexualitásról szóló üzenetet hordoz, melyek az album központi témái is egyben. A Paparazzi egy lesifotósról szól, aki követ valakit, és a legnagyobb rajongójává válik. A szöveg arról az érzésről is szól, amikor egy híresség a kamera kereszttüzébe kerül. Gaga elmondta, hogy bár a hírnév a dalok központi témája, elsődleges célja mégis az volt, hogy a szövegekben hallottakat bárki magára vonatkoztathassa. „Attól hogy nincs pénzed, még érezheted magad gyönyörűnek, mocskosnak és gazdagnak. Minden a döntéseiden múlik [...]” – mondta. Emellett beszél egy általa „belső hírnévnek” nevezett érzésről, amely magában foglalja az öntudatosságot, és a hitet abban, hogy bármit elérhetünk az életünkben. ## Kiadás és borító Az album nyolcadik száma eredetileg régiónként eltérő lett volna: a Money Honeyt szánták a kanadai, a Starstruckot az amerikai és a Vanityt az európai verzióra. Ez végül nem valósult meg. Megjelent viszont egy bővített The Fame album új számokkal és módosított számsorrenddel. Változás történt a borítón is: a „Lady Gaga” felirat itt pirosan szerepelt. Ez a verzió 2008. október 28-án jelent meg az Egyesült Államokban, illetve azokban az országokban, ahol korábban még nem adták ki a The Fame albumot. Írországban 2009. január 9-én, az Egyesült Királyságban pedig 2009. január 12-én megjelent a The Fame egy harmadik változata, amely ismét kisebb változtatást hozott a számok sorrendjében. A borító itt az első változattal azonos maradt. A Vanity című dal az eredeti tervekkel ellentétben az album egyik változatára sem került rá, csupán a Rhapsody nevű internetes zenei boltban vált hozzáférhetővé azoknak, akik itt vásárolták meg az albumot digitális formátumban. Az album borítóján Gaga arcát láthatjuk, miközben a „Fame Glasses”-nek nevezett szemüveget viseli, melyet kreatív csapata, a Haus of Gaga tervezett számára. Az album bal szélén látszódik a szintén e csapat által tervezett „Disco Stick” nevű, Gaga fellépései során gyakran használt kellék is. A borító egy régi, 1970–80-as évekből származó olasz Vogue divatlapra emlékeztet, amely Gaga szerint magában hordozza a hírnév fogalmát. ## Kislemezek A Just Dance című dal jelent meg az albumról első kislemezként, világszerte 2008. június 17-én. Remek kritikákat kapott, klubhimnuszként emlegették, és méltatták a szintipop elemek miatt. A dal meghozta az énekesnőnek első Grammy-jelölését: az 52. Grammy-díjátadóra A legjobb dance kislemez kategóriában kapott nominációt. Nagy kereskedelmi sikereket ért el, hiszen olyan országokban sikerült első helyre kerülnie, mint például az Egyesült Államok, Ausztrália, Kanada, Írország, Hollandia és Nagy-Britannia, de ezen kívül még számos más országban sikerült a legjobb tízbe jutnia. A dalhoz készített, Melina Matsoukas által rendezett videóklip egy házibuli világába vezet el minket. A Poker Face lett a második kislemez. Szintén jó kritikákat kapott a kritikusoktól, akik kiemelten méltatták a robotszerű hangokat és a refrént. A Just Dance-nél is nagyobb sikereket könyvelhetett el, hiszen majdnem minden országban, ahol megjelent, első helyezést ért el. A Poker Face zsinórban már a második első helyezett dala volt az énekesnőnek a Billboard Hot 100-as listáján. Három kategóriában is jelölték Grammy-díjra: Az év dala, Az év felvétele és A legjobb dance kislemez kategóriákban – utóbbiban a Poker Face-t találták legjobbnak a szervezők. A Ray Kay rendezte, egy luxusvillában és annak medencéjénél játszódó klippel Lady Gaga, elmondása szerint „valami igazán szexit” akart csinálni. Az album harmadik kislemezeként az Eh, Eh (Nothing Else I Can Say) jelent meg Ausztráliában, Új-Zélandon, Svédországban, Dániában és Franciaországban. A kritikusok eltérő véleményeket fogalmaztak meg a dallal kapcsolatban, voltak akik a '90-es évek nagy europopslágereihez hasonlították, mások azonban kritizálták, mert megtöri az album addigi pörgős lendületét, és emiatt az album egy zavarba ejtő momentuma. Nem tudta meglovagolni az eddigi kislemezek sikereit, Ausztráliában a tizenötödik, Új-Zélandon a kilencedik volt a legjobb helyezése. Legnagyobb sikerét Svédországban érte el a második pozícióval, illetve Franciaországban, ahol hetedik lett. A 2009. január 9-ével kezdődő hétvégén, Los Angelesben forgatott videóklipet Joseph Kahn rendezte, és Lady Gaga olasz gyökereit, illetve „háziasabb oldalát” jeleníti meg. A LoveGame-et választották harmadik kislemeznek az Egyesült Államokban, Kanadában és néhány európai országban, a negyedikként jelent meg Ausztráliában, Új-Zélandon és Franciaországban. Sokan dicsérték a dalt fülbemászó dallama és az ötletes dalszövege miatt, benne az „I wanna take a ride on your disco stick” szövegrésszel, melyben a „disco stick” a férfi nemi szerv metaforája. Slágerlistás helyezéseit tekintve legnagyobb sikereit az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Kanadában érte el, ahol a legjobb 10 közé jutott. Az európai eladásokat összesítő Európai Hot 100 kislemezlistán a hetedik hely volt a dal legjobbja. A LoveGame videóklipjét ugyanazon a hétvégén forgatták, mint az Eh, Eh videóját, és szintén Joseph Kahn rendezte. Bár Los Angelesben forgatták, New York városának világa jelenik meg benne, ahol Lady Gaga felnőtt. 2009\. július 6-án jelent meg a The Fame utolsó kislemeze, a Paparazzi. A kritikusok ezt a dalt is pozitívan fogadták, véleményük szerint a legemlékezetesebb és a legtöbb mondanivalóval rendelkező dal az albumról. Sikerült a legjobb ötbe kerülnie Ausztráliában, Kanadában, Írországban és Nagy-Britanniában. A dalhoz készült, Jonas Åkerlund által rendezett videóklip egy kisfilm, melyben Gaga egy ifjú, kudarcra ítélt sztárt alakít, akit barátja kis híján megöl. Később azonban visszavág a férfinak, és ezzel újra visszanyeri a hírnevét és népszerűségét. A videó öt kategóriában jelölést kapott a 2009-es MTV Video Music Awardsra, megnyerve A legjobb művészeti rendezés és A legjobb különleges effektek kategóriák díját. ## Promóció Hogy népszerűsítse az albumot, Gaga számos fellépést tartott világszerte. Első tévés megjelenése 2008. június 7-én volt a meleg és leszbikus közönség számára sugárzott programokról híres Logo nevű amerikai csatorna NewNowNext elnevezésű díjátadóján. Ezután fellépett olyan műsorokban, mint a So You Think You Can Dance, a Jimmy Kimmel Live!, vagy a The Tonight Show with Jay Leno. Vietnámban is fellépett az 57. Miss Universe szépségversenyen. 2009. január 31-én Írországban énekelt az RTÉ One nevű csatorna Tubridy Tonight című műsorában. A The Fame album három száma – a Paparazzi, a Poker Face és a Money Honey – elhangzott a Gossip Girl – A pletykafészek című tv-sorozat részeiben. A 2009. április 1-jei American Idolban Gaga előadta Poker Face című dalát. A 2009-es MTV Video Music Awardson a Paparazzival lépett fel, ahol eljátszotta halálát előadás közben. Az ABC amerikai tv-csatorna Édes drága titkaink (Dirty, Sexy Money) című sorozatának reklámozására Gaga Beautiful, Dirty, Rich című számát használta, amelyhez Melina Matsoukas rendezett videóklipet. A szám eredetileg a The Fame második kislemeze lett volna, de végül a Poker Face-t adták ki helyette. A számhoz két videó is készült, és az egyikben az Édes drága titkaink több jelenete is megtalálható. A dal felkerült a brit kislemez listára, és az internetes letöltéseknek köszönhetően a 83. helyig jutott. Az album egészének népszerűsítésére Lady Gaga 2009. március 12-én, San Diegóban elindult első, The Fame Ball Tour nevű világ körüli turnéjára. Az észak-amerikai koncertek után az ausztráliai térségben, majd Európában és Ázsiában folytatta turnéját, amelyet végül két amerikai koncerttel fejezett be 2009 szeptemberében. Gaga „utazó múzeumi show-ként” jellemezte turnéját, amelyben nagy hangsúlyt fektetett Andy Warhol művészeti elképzeléseinek megjelenítésére. A show négy részből állt, és minden részt egy-egy videó vezetett fel. Gaga mindegyik részben új ruhában – vagy inkább jelmezben – lépett színpadra, köztük egy teljes egészében műanyag buborékokból álló ruhában. A show pozitív visszajelzéseket kapott. A kritikusok dicsérték Gaga élő énekhangját, divatérzékét és a színházi elemek profi szintű alkalmazását a koncertek során. ## Fogadtatás ### A kritikusok értékelései Az album többnyire pozitív kritikákat kapott. Az értékeléseket összegző Metacritic 71 pontot adott rá a 100-ból. Stephen Thomas Erlewine, az AllMusic kritikusa elragadtatottan nyilatkozott az albumról, és igazat adott azoknak, akik az új Madonnaként emlegetik Lady Gagát az album megjelenése óta, mivel szerinte hozzá hasonlóan beemelt a popzenébe új, korábban csak az underground-szférában jelenlévő elemeket. Szintén kiemelte a jól megírt dalszövegeket, amelyek provokatív mögöttes tartalmukkal szintén Madonna popzenéjét idézik. Alexis Petridis, a The Guardian című brit napilaptól, a magukkal ragadó dallamokat nevezte az album legfőbb erejének. Mikael Wood az Entertainment Weekly-től már kevésbé lenyűgözve nyilatkozott az albumról: „Az albumot rendkívül fárasztóvá teszi az a világról alkotott kép, amelyben csak a szépség, az erkölcstelenség és a pénz uralkodik. Ugyanakkor ebben a környezetben a valós társadalomtól való menekülési kísérlet dalokba öntésének megvan a maga bája.” Evan Sawdey, a PopMatters kritikusa bírálta a Eh, Eh (Nothing Else I Can Say), a Paper Gangsta és a Brown Eyes című számokat, ettől eltekintve jónak tartotta az albumot. Joey Guerra, bár nem érezte újítónak az album számait, méltatta Gagát a Houston Chronicle című amerikai lapban, amiért a dance zenét szélesebb tömegek számára is népszerűvé tette. Genevieve Koski, a The A.V. Club és Sal Cinquemani, a Slant Magazine írója Gaga énekhangját Gwen Stefaniéhoz hasonlította. Cinquemani hangot adott negatív véleményének is: „Gaga dalszövegei átmenetet képeznek az egyszerű és az értelmetlen között, és az énekhangja sem a legjobb.” A Poker Face, a Starstruck és a Paper Gangsta című számokat nevezte csupán „működőképesnek”. Freedom du Lac, a The Washington Post írója az eredetiséget hiányolta az albumból. A magyar zenei portálok is többnyire méltatták az albumot. A music.hu szerint nem véletlenül tartják az emberek Lady Gagát 2008 felfedezettjének – az énekesnő hangját az albumon varázslatosnak nevezi, és ötből öt csillagos osztályzatot ad a The Fame-nek. A Just Dance, a Poker Face és a Beautiful, Dirty, Rich című számokat nevezi meg az album legjobbjaiként, de dicséri az énekesnőt, amiért több oldalát is megmutatta az albumon a melankolikustól (Brown Eyes) a felszabadult, vagány stílusig (Money Honey, Boys Boys Boys). A Quart internetes oldal egyik szerzője kevésbé tartja jónak az albumot, szerinte Lady Gaga nem talált fel semmi újat az albumával, viszont ahogy fogalmaz, jól bánik a „készen kapott formulával”. Ugyanakkor az album nagyobbik részét jónak tartja, és egyik legjobb számként említi a rockos hangzású címadó dalt, a The Fame-et. Az est.hu-n 10-ből 7 pontos minősítést kapott az album, és ezt írta az értékelő: „[Lady Gaga] bemutatkozó nagylemezére a színtiszta popzene kifejezés illik a legjobban, abból is a Gwen Stefani által felfuttatott R&B-s alapú, de már nyolcvanas évek retróra ropó szintis-elektrós fajtára kell gondolni. Lázadásnak, forradalmi megoldásoknak persze nyoma sincs, de a címével célját is eláruló The Fame dalai (melyekhez a hírességek világából tudósító ironikus dalszövegei mellett Lady Gaga szintetizátor- és zongorajátékával is hozzájárult) így is bőven kielégítik a műfaji követelményeket.” A The Fame öt jelölést kapott az 52. Grammy díjkiosztóra, közte Az év albuma díjra is jelölték. Az album végül Az év legjobb dance/elektronikus albuma kategóriában aratott győzelmet, de díjat kapott egyik legsikeresebb száma, a Poker Face is. ### Kereskedelmi fogadtatás Az Egyesült Államokban a The Fame eladott példánnyal a tizenhetedik helyen debütált a Billboard 200-as listán a 2008. november 15-ei héten. Néhány hétnyi középmezőnybeli szereplést követően 2009. március 7-én sikerült a legjobb tízbe kerülnie, a legmagasabb pozíciója végül a negyedik hely volt az albumeladási listán. Első helyet ért el szintén az USA-ban a Dance/Elektronikus albumlistán, sőt megszakításokkal több mint 75 héten keresztül tartotta első helyezését. 2010 márciusában az album háromszoros platinalemez minősítést könyvelt el a Recording Industry Association of America (RIAA) szervezeténél, amely több mint hárommillió eladott példányt jelent az országban. A The Fame a valaha volt legtöbb digitális eladást produkáló album az Egyesült Államokban példánnyal. A The Fame Monster megjelenését követően (melynek deluxe változatában a The Fame dalai is szerepelnek) az album a harmincnegyedik helyről a hatodik helyig lépett előre a Billboard 200 listáján -es eladási számmal. 2010. január 16-án 62 hétnyi listán való szereplést követően érte el a legjobb helyezését, a második pozíciót. 2019 januárjáig a The Fame mintegy 5,1 millió példányban kelt el az Egyesült Államokban. Kanadában sikerült megszereznie az első helyezést és hétszeres platinalemez minősítést ért el a Canadian Recording Industry Association (CRIA) szervezeténél, amelyet -es eladásnál érdemelt ki az album. A hatodik helyen debütált, majd pedig a második hely jelentette a csúcspozíciót Új-Zélandon az album számára, mely itt ötszörös platinalemez minősítésig jutott. Ausztráliában a tizenkettedik volt az első szereplése az ottani eladási listán, majd pedig a harmadik lett a legelőkelőbb helyezése. Ausztráliában háromszoros platinalemez lett az Australian Recording Industry Association (ARIA) szervezetének megállapítása alapján, melyet lemez eladása után ítélnek oda. Az Egyesült Királyságban a harmadik helyen nyitott. Tíz hétnyi, a legjobb tízben való szereplést követően végül Ronan Keating Songs for My Mother című albumát letaszítva az élről megszerezte az első helyet. Összességében négy héten át vezette az albumeladási listát a briteknél. Négyszeres platinalemez minősítést könyvelhetett el a Brit Hanglemezgyártók Szövetségénél az 1,2 milliós eladás következményeként. A The Fame Monster deluxe verziójaként való megjelenést követő eladásokat is belekalkulálva darabot adtak el az albumból. Írországban a nyolcadik helyen debütált, majd öt hét múlva elérte az első helyezést, pozícióját két héten át tartotta. Az Európa eladásait összesítő Európai Top 100 albumlistán, Ausztriában, Svájcban és Németországban tudott még első helyezést elérni. Ezen kívül a The Fame-nek sikerült a legjobb húszba kerülnie többek között Belgiumban, Csehországban, Dániában, Görögországban, Finnországban, Hollandiában, Norvégiában, Oroszországban, Portugáliában és Spanyolországban. A The Fame Monster című újrakiadással együtt az album több mint 18 millió példányban kelt el világszerte. Magyarországon is kiemelkedő eredményeket ért el az album, ugyanis a The Fame Monsterrel közösen kétszeres platinalemez minősítést ért el a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének adatai alapján, mely eladott lemez után jár. Hazánkban 2009. február 16-án debütált a Mahasz hivatalos albumeladási listáján a 31. pozícióban. A The Fame legjobb helyezését 2009. augusztus 24-én érte el, amely a harmadik hely volt. Később az énekesnő következő, The Fame Monster elnevezésű albumának megjelenése után, a kétféle kiadvány eladásai összesített módon, The Fame / The Fame Monster néven szerepeltek a listán. Az album ezt követően egészen a második helyig jutott 2010. június 28-án. Szintén a Mahasz által megjelentetett év végi összesített listák alapján a The Fame / The Fame Monster 2009-ben Magyarország hatodik, míg 2010-ben a harmadik legnagyobb példányszámban eladott albuma volt. ## The Fame Monster A The Fame Monster eredetileg a The Fame album újra kiadott, nyolc új számmal bővített változata lett volna, de Lady Gaga és kiadója végül úgy döntött, egy különálló albumként adják ki a nyolc új számmal. A The Fame Monster „deluxe” kiadása ugyanakkor tartalmazza a teljes The Fame albumot egy második, extra lemezen. Az új album számai témájukban kapcsolódnak a The Fame számaihoz, ugyanis Gaga a hírnév árnyoldaláról énekel, amivel 2008–09-ben, a világot beutazva kellett szembesülnie. A hírnév különböző buktatóit egy-egy szörnyetegként ("monster") nevezi meg. A debütáló albuma és a The Fame Monster hangulatvilága közti különbséget Gaga a jin-jang kettős koncepciójához hasonlította. A különbséget a borítóval is érzékeltetni próbálta. A The Fame színes borítója után a The Fame Monsteré fekete-fehér, és gótikus hatást tükröz. A borítóhoz a fotót Hedi Slimane francia divattervező készítette. A kritikusok pozitívan értékelték a The Fame Monster albumot, és többnyire a Bad Romance, Telephone, és Dance in the Dark című számokat dicsérték. Az album néhány országban a The Fame albummal együtt tört be a lemezeladási listákra, míg máshol, például az Egyesült Államokban, Kanadában és Japánban különálló albumként. Több helyen is bekerült a tíz legkelendőbb lemez közé. Az album támogatására 2009. november 27-én Gaga útnak indította The Monster Ball nevű második turnéját, amely 2011-ben ért véget. A turnén Gaga a The Fame album több számát is előadta. ## Hatása A The Fame kiadásával Gagát tették felelőssé, hogy a 2000-es évek végén népszerűvé vált az elektronikus dance zene a rádiókban. Jonathan Bogart a The Atlantic-tól azt nyilatkozta, hogy „az EDM nem a hátsó ajtón, hanem egyenesen a bejárati kapun keresztül érkezett Lady Gaga 'Just Dance'-jével 2008-ban”, és hogy „a hangzás elterjedéséig nem kellett sokat várni.” DJ Tommie Sunshine azt mondta az MTV-nek, hogy „nem lenne egy David Guetta top 10-es sláger... nem lenne Black Eyed Peas-lemez, ha nem létezne a The Fame. Ennek a lemeznek a hatása epikus, pont emiatt beszélünk most erről.” A St. Louis Post-Dispatch újságírója, Kevin C. Johnson is elismeri a hatást "Lady Gaga segít eljuttatni az EDM-et a nagyközönségnek" című cikkében. A cikkben Rob Lemon azt mondta, hogy Gagának „határozottan volt befolyása”, és hogy „megismerteti az embereket a zenével.” Zane Lowe rádiós személyiség és Calvin Harris producer/DJ egy Beats 1 rádióinterjúban beszélt az album hatásáról. Lowe kijelentette: „Mike Skinner mondta ezt nekem, mert éppen Lady Gagáról vitatkoztunk, és azt mondta: 'Egy dolgot ne felejts el Lady Gagáról, ő hozta vissza a 4/4 ritmust az amerikai rádiózásba',” és hogy „addig a pillanatig semmi sem hasonlított erre a popzenében.” Harris hozzátette: „100%. Még egy hip-hop verziója is volt a 'Poker Face'-nek, a rádió számára,” és hogy „a 4/4-es ritmusú volt az, ami bejött az embereknek, és felrobbant teljesen.” ## Az albumon szereplő dalok listája ### The Fame Monster deluxe változat A The Fame Monster album deluxe kiadása a The Fame újrakiadásaként funkcionál. ## Helyezések ### Heti listák ### Évtized végi összesített listák ### Minden idők legjobbjai listák ### Év végi összesített listák ### Első helyezések ## Minősítések és eladási adatok ## Megjelenések ## Közreműködők - Akon – háttérvokál - Victor Bailey – basszusgitár - Vicki Boyd – A&R koordinátor - Troy Carter – vezetés - Lisa Einhorn-Gilder – produkciós koordinátor - Flo Rida – rapbetétek - Rob Fusari – társ-ügyvezető producer, a produkciós stáb tagja - Calvin „Sci-Fidelty” Gaines – digitális hangkeverés, basszusgitár - Gene Grimaldi – maszterizálás - Vincent Herbert – ügyvezető producer, A&R - Pieter Henket – fényképész - Tom Kafafian – gitár - Dyana Kass – értékesítési vezető - Martin Kierszenbaum – a produkciós stáb tagja, A&R - Brian Kierulf – a produkciós stáb tagja, szervezés - Lady Gaga – vezető vokál, háttérvokál, a produkciós stáb tagja, zongora, szintetizátor, billentyűsök - Leah Landon – vezetés - Candice Lawler – fényképész - Dave Murga – dobok - Colby O’Donis – vokál, háttérvokál - Robert Orton – hangkeverés - Jennifer Paola – A&R admin - RedOne – a produkciós stáb tagja, hangszerek, programozás, felvétel, háttérvokál, társ-ügyvezető producer - Andrea Ruffalo – A&R koordinátor - Dave Russell – hangmérnök - Warwick Saint – fényképész - Joshua M. Schwartz – a produkciós stáb tagja, szervezés - Space Cowboy – a produkciós stáb tagja, vokál - Joe Tomino – dobok - Tony Ugval – hangmérnök - Liam Ward – művészeti vezető Forrás: ## Fordítás ## Külső oldalak - A The Fame album a Metacriticen [Lady Gaga](Kategória:Lady_Gaga "wikilink") [ ](Kategória:Lady_Gaga-albumok "wikilink") [2008 nagylemezei](Kategória:2008_nagylemezei "wikilink") [Debütáló albumok](Kategória:Debütáló_albumok "wikilink") [Kiemelt cikkek](Kategória:Kiemelt_cikkek "wikilink") [Az év szócikke 2010 verseny jelöltjei](Kategória:Az_év_szócikke_2010_verseny_jelöltjei "wikilink") [A UK Albums Chart listavezetői](Kategória:A_UK_Albums_Chart_listavezetői "wikilink")

Augustus római császár

Imperator Caesar Augustus divi filius, általánosan elterjedt néven Augustus császár, születési nevén Caius Octavius, később Caius Iulius Caesar (Róma, i. e. 63. szeptember 23. – Nola, i. sz. 14. augusztus 19.) a Római Birodalom első császára (uralkodott i. e. 27-től haláláig, i. sz. 14-ig), a római történelem egyik legfontosabb alakja volt. Az Octavianus nevet maga soha nem használta, bár örökbefogadása után a régi szokás szerint neve ez lett volna: Caius Iulius Caesar Octavianus. Karrierje Caius Iulius Caesar fogadott fiaként, a dictator híveinek támogatását elnyerve indult, ám kiváló államférfiként jelentős mértékben különböző politikát folytatott. Az idő őt igazolta: nemcsak egyszemélyi uralma stabilizálódott évtizedekre, hanem a császárság rendszere is, melynek politikai, államigazgatási, katonai és társadalmi alapjait egyaránt ő vetette meg. ## Családi háttér Caius Octavius lovagi rendi családban született. Korán (i. e. 59-ben) elhunyt, velitraei származású, praetorságig jutó apja – szintén Caius Octavius – Caius Iulius Caesar unokahúgát, Atia Balbát vette feleségül, így a megszülető gyermek a későbbi dictator unokaöccse lett. Ez a rokoni kapcsolat döntő volt mind Octavius személyes életének, mind a történelem alakulásának szempontjából. Hogy Caesar és Octavius viszonya milyen volt, az meglehetősen homályos. Az ifjú i. e. 48-ban öltötte fel a toga virilist, a férfitógát, azaz családja ekkor nyilvánította nagykorúvá – azonban az elkövetkező időszakban Caesar, még ha fel is figyelt rá, nemigen tudott időt szakítani rá, hiszen a birodalmat járta seregei élén római és idegen ellenségek ellen harcolva. Cassius Dio közlése épp ezért valószínűtlen, miszerint már ekkor megkezdte volna felkészítését a későbbi uralkodásra (ez egyébként is a császárkorra volt jellemző, amikor már stabilizálódott az örökletes egyeduralom). Suetonius verziója már hihetőbbnek hangzik: állítása szerint i. e. 48-ban Octaviust felvették a pontifexi collegiumba, majd i. e. 46-ban részt vett Caesar többszörös diadalmenetében. I. e. 45-ben családja tilalma ellenére betegen utánaszökött nagybátyjának Hispaniába a pompeianus ellenzék elleni harcba. Útközben állítólag hajótörést szenvedtek, ahol nagy bátorságról tett tanúbizonyságot. A mundai csatában lovassági tisztként vett részt. Magatartása mély benyomással volt a dictatorra, aki i. e. 44-ben több évre előre kijelölte a későbbi magistratusokat: Octaviusra az i. e. 43. és i. e. 42. évi magister equitumi (dictatorhelyettesi) rangot osztotta. Mindazonáltal elmondható, hogy Caesar meggyilkolásáig Caius Octaviusnak igen csekély szerepe volt a Római Birodalom történetében. ## A politika színterén I. e. 44-ben, Caesar meggyilkolásakor a 18 éves Octavius éppen az illíriai Apolloniában folytatott tanulmányokat, azonban gyorsan visszatért Itáliába, Brundisium környékére. Itt értesült arról, hogy Caesar végrendeletében adoptálta őt, és bár sokan a passzivitást javasolták neki, merészen úgy döntött, hogy harcba száll a dictator örökéért. i. e. 44-től a neve: C. Iulius Caesar. (Az Octavianus név, melyet ő maga sosem használt, az utókor találmánya, ami elősegíti megkülönböztethetőségét Caesartól.) Tárgyalni kezdett Caesar híveivel és a senatusszal, anyai örökségén pedig az elhunyt politikus veteránjai közül legiókat kezdett toborozni. Az év egyik consulja, Marcus Antonius, bár Caesar egyik legodaadóbb híve volt, nem osztotta ki a római plebsnek Caesar kijelölt örökségét (fejenként 300 sestertius és a római kertek megnyitása a nyilvánosság előtt). Octavianus a Caesar iránt érzett pietasra (latin: kegyelet) hivatkozva követelte a végrendelet maradéktalan végrehajtását. Antonius ellen Octavianus még a senatusszal is kiegyezett: a testület – remélve, hogy Caesar pártja megosztott marad – a fiatalembert senatorrá tette, a korhatár előtt tíz évvel pályázhatott a hivatalokra és propraetori minőségben hadvezéri imperiumot kapott. Mivel hatalmas haderőt gyűjtött, Antonius jobbnak látta, hogy pozíciója megszilárdítása érdekében átvegye a korábban neki ítélt, erős Gallia Cisalpina vezetését, azonban a helytartó, a Caesar gyilkosait támogató Decimus Iunius Brutus Albinus nem volt hajlandó átadni a provinciát, helyette Mutinában (Modena) sáncolta el magát. Antonius seregével körbevette a várost, azonban nem kapott segítséget Caesar többi hadvezérétől (Caius Asinius Pollio, Lucius Munatius Plancus és Aemilius Lepidus). Közben Octavianus és a két consul, Aulus Hirtius és Caius Vibius Pansa, támadást indított Antonius ellen, akit április 15-én és 21-én két csatában legyőztek. A két consul meghalt az ütközetek során, Antonius pedig maradék csapatai élén Gallia Narbonensis és Hispania Citerior helytartójához, Lepidushoz menekült. A győzelem hírére a senatus a haza ellenségévé nyilvánította Antoniust, majd a neki menedéket adó Lepidust is. Azonban lelkesedésükben a Caesar-párt számára elfogadhatatlan intézkedéseket is hoztak: Decimus Brutus diadalmenetet kapott, a Szicílában „uralkodó” Sextus Pompeiust flottaparancsnokká nevezték ki, Brutust és Cassiust pedig főhatalommal ruházták fel. ## A II. triumvirátus Octavianus, aki végeredményben Caesar örökségét képviselte, követelte a Hirtius és Vibius Pansa halálával megüresedett consulságot. A senatus nem volt hajlandó megadni neki a címet, mire nyolc legiójával megszállta Róma városát. Az ellene küldött három hadsereg harc nélkül adta meg magát. A senatus nyomban törvényesítette az adoptiót, Octavianus pedig megkapta a consuli címet (társa közeli rokona, Quintus Pedius lett). Cassiust és Brutust száműzték, Lepidus és Marcus Antonius ellenséggé nyilvánítását pedig érvénytelenítették. Ezzel megkezdődött a Caesar-párt egységesülése: végül a hadsereg követelésére i. e. 43-ban Octavianus, Antonius és Lepidus megkötötte a II. triumvirátust, amit a senatus törvényesített. A három hadvezér öt évre rendkívüli teljhatalmat kapott. A triumvirek felosztották egymás között a Római Birodalom nyugati tartományait. Lepidus egész Hispaniát és Gallia Narbonensist, Antonius Gallia Cisalpinát és Transalpinát, Octavianus pedig Africát, Numidiát, Szicíliát valamint Szardíniát és Korzikát kapta meg. Emellett korlátlan joguk volt hivatalnokok kinevezésére és bárkit kivégeztethettek. Ezzel a lehetőséggel bőségesen éltek is, ugyanis keleten nagy erőt gyűjtött a köztársasági ellenzék, amelynek legyűréséhez sok pénzre volt szükség. A Sulla idején már „bevált” proscriptiókhoz folyamodtak. A vérengzésekben 300 senator és 2000 lovag veszett oda, rengetegen menekültek Sextus Pompeiushoz vagy Brutusékhoz. Ekkor vesztette életét Cicero is, Antonius korábbi senatusbeli ellenfele. Miután némi tartalékot gyűjtöttek, a triumvirátus Antonius és Octavianus által vezetett, tapasztalt serege átkelt a Balkánra, hogy megütközzön Cassius és Brutus jobban felszerelt és ellátott hadaival. Két ütközetre került sor Philippi mezején: i. e. 42. október 2-án Antonius legyőzte Cassius hadait, aki öngyilkos lett, noha Brutus győzelmet aratott Octavianus seregrésze felett. Október 23-án végül a maradék köztársasági erők is vereséget szenvedtek, Brutus pedig követte társa példáját: öngyilkossággal kerülte el a fogságot. Az életben maradt republikánusok vagy átálltak, vagy utolsó menedék gyanánt Sextus Pompeiushoz menekültek Szicíliába. ### Konfliktusok Antoniusszal Philippi után Antonius keletre ment, hogy pénzt szerezzen a parthusok ellen indítandó háborúhoz és a veteránok végkielégítéséhez, Octavianus pedig, aki i. e. 42. január 1-től (Caesar istenné avatása) a divi filius („az isten (Caesar) fia”) melléknevet használta, visszatért Itáliába, ahol letelepítette saját katonáit. Mivel ehhez már létező városok földjeit vette igénybe, mindennaposak voltak az összetűzések a lakossággal. Eközben Marcus Antonius felesége, Fulvia és fivére, Lucius Antonius, az i. e. 41. év consulja agitációba kezdett Octavianus ellen, sőt jelentős sereget sikerült toborozniuk az elégedetlenkedő itáliai lakosság és Antonius veteránjai köréből. Visszahívták Marcust és kijelentették, hogy ha megérkezik, visszaállítja a köztársaságot. Mielőtt a triumvir partra szállt volna, megszállták Rómát, azonban Octavianus hadvezére, Marcus Vipsanius Agrippa hamarosan Perusia (Perugia) etruriai városába szorította vissza őket. i. e. 40 tavaszán kapituláltak, Octavianus pedig megelégedett a vezetők száműzésével. A perusiai háború hozadékaként megszerezte magának Marcus Antonius 11 galliai legióját. Antonius még csak hazatérőben volt keletről, amikor testvére és felesége vereséget szenvedett. Előzőleg szövetkezett Sextus Pompeiusszal, akinek alkalma nyílt Korzika és Szardínia megszállására – válaszul Octavianus Pompeius apósának húgát, Scriboniát vette feleségül, szintén közeledve a szicíliai hadúrhoz. A Brundisiumnál partra szálló Antonius hadai farkasszemet néztek Octavianus legióival, azonban a Caesar-párt katonái nem voltak hajlandóak egymás ellen harcolni. A feszültséget tovább enyhítette, hogy megérkezett a Görögországba menekült Fulvia halálhíre is, így a két hadvezér tárgyalni kezdett, végül megegyeztek abban, hogy a birodalom nyugati területei Octavianust, a keleti részek pedig Antoniust illetik, Itáliában pedig mindketten toborozhatnak csapatokat a parthusok és Sextus Pompeius ellen. Az egyezség megpecsételéseként Antonius feleségül vette Octavianus megözvegyült nővérét. Az egyezség értelmében Antonius és Octavianus újraosztotta egymás között a Római Birodalmat. Octavianus hamarosan átvette Lepidus nyugati területeit, Antonius pedig megkapta a keleti provinciákat. Lepidust önkényesen félreállították, és az afrikai tartományokat juttatták neki. A harmadik triumvirnek egyébként sem volt sok beleszólása az ügyek alakulásába, inkább a két karizmatikus triumvirtárs közti feszültségek csillapításában játszott szerepet. Természetesen a sérelmet nem hagyhatta megtorlatlanul, és megkezdte a felkészülést jussa visszaszerzésére. ### A pozíciók megerősítése Itália népének hangulatát nem csak az erőszakos veterántelepítések, de az akadozó gabonaellátás is rontotta. Ennek oka Sextus Pompeius volt, aki hadaival blokád alatt tartotta az itáliai partokat és számos gabonaszállítmányt elfogott. A triumvirek i. e. 38-ban kénytelenek voltak kiegyezni vele (puteoli egyezmény): a blokád feloldásáért és a gabonaszállításokért cserébe megerősítették Szicília, Szardínia és Korzika birtokában, felkínálták neki a Peloponnészoszt, kártérítést ígértek apja elkobzott birtokaiért és felajánlották neki a consulatust. A hozzá menekült rabszolgákat szabadsággal, a proscribáltakat pedig büntetlenséggel kecsegtették. Ez az arisztokraták tömeges elvándorlását eredményezte a zsarnokoskodó Pompeius uralma elől, így Octavianus propagandája okkal hivatkozhatott arra a későbbiekben, hogy kalózok és szökött rabszolgák ellen harcol. A támadáshoz azonban flottára volt szüksége, amit Antoniustól kapott meg 20 000 katona fejében a tarentumi egyezmény (i. e. 37) keretében, amelyben egyúttal újabb öt évre meghosszabbították az év elején lejárt triumviri felhatalmazásukat. A következő évben Octavianus tehetséges hadvezére, Agrippa végleg szétzúzta Pompeius hatalmát, aki Kis-Ázsiába menekült. Itt megpróbált tárgyalásokat kezdeni Marcus Antoniusszal, azonban a kölcsönös bizalmatlanság oda vezetett, hogy Antonius egyik embere meggyilkolta. A harmadik triumvir, Lepidus az i. e. 36-os hadjárat alkalmával hallatott magáról utoljára: az Octavianusnak nyújtandó segítség örve alatt kísérletet tett Szicília megszerzésére. Csapatai azonban átálltak ellenfeléhez, aki a pontifex maximusi rangon kívül minden címétől megfosztotta Lepidust és Circei városába száműzte. ### Antonius legyőzése Míg Octavianus Sextus Pompeiusszal és az illyricumi hadjáratokkal (i. e. 35 – 33) volt elfoglalva, Marcus Antonius a birodalom keleti felében tevékenykedett. Kiűzte az évtized elején Syriába betörő parthusokat, azonban a támadáshoz meg kellett szereznie Egyiptom támogatását és erőforrásait. Ekkor ismerkedett meg VII. Kleopátra egyiptomi királynővel, aki később a szeretője is lett. A párthusok ellen vezetett hadjáratai csak mérsékelt sikert hoztak, amit azonban Alexandriában gazdagon megünnepelt. Octavianus ekkor már nyílt propagandát folytatott Marcus Antonius ellen. Erre személyes oka is volt, hiszen a sógora volt, aki megcsalta Octaviát. A rágalomhadjáratban főleg arra hivatkoztak, hogy Antonius despotikus vonásokat vesz fel, diadalmenetével pedig megcsúfolja a római hagyományokat – egyúttal a senatus előtt Octavianus a köztársaság és a tradíciók megmentőjeként tetszelgett. Ennek ellenére Antoniusnak sok támogatója maradt: amikor i. e. 32-ben hadat üzentek Kleopátrának (!) a senatorok harmada átállt a táborába. A végső leszámolás i. e. 31. szeptember 2-án érkezett el Épeirosz partjainál. Az actiumi csata során Antonius flottájának nagyja és a szárazföldi erői elpusztultak, noha a vezérek és a hadipénztár megmenekült. A birodalom egyedurává váló Octavianus ekkor egy ideig a veteránok letelepítésével foglalatoskodott, majd i. e. 30-ban újból keletnek indult. Syriában szállt partra, ahol a Kleopátra nagyhatalmi ambícióit nehezményező helyi fejedelmek csatlakoztak hozzá. A nyár folyamán érkezett Egyiptomba, ahol nem ütközött nagyobb ellenállásba – a kilátástalan helyzetben előbb Antonius, majd a sikertelenül békét kötni kívánó Kleopátra is öngyilkos lett. ## A principatus létrejötte Miután utolsó ellenfelei is eltűntek a politika színteréről, Octavianus egy ideig még keleten maradt, hogy végrehajtsa a szükséges átszervezéseket. Nagyrészt Antonius intézkedései maradtak érvényben, természetesen Egyiptomot kivéve. Octavianus magát a Ptolemaioszok örökösének nyilvánította, így személyes tulajdonába került a hatalmas, gazdag tartomány, amit lovagrendi praefectusokkal irányított. Ezzel óriási vagyonra tett szert, emellett Róma gabonaellátása is nagyrészt a kezébe került. i. e. 29-ben tért haza, és hármas diadalmenetben ünnepelte meg illyricumi, actiumi és keleti győzelmeit. Legfőbb politikai jelszava innentől kezdve a pax Romana, az általános béke lett. Octavianus – Caesar sorsát elkerülendő – egyeduralmát igyekezett leplezni, s a köztársaság megmentőjének szerepében tetszelgett. Ezért látszólag lemondott hatalmáról, csak megtiszteltetésből fogadott el címeket. A hatalmat persze továbbra is a kezében tartotta, az irányítása alatt álló hadseregre támaszkodva. Nem akart nyíltan erőszakot alkalmazni, hogy fenntarthassa a köztársaság látszatát. Így a kulcsfontosságú köztársasági tisztségeket összepontosította kezében, s ezeken keresztül érvényesítette akaratát. Ugyanebben az évben censorrá és consullá választották, egyúttal ő lett a princeps senatus – innen az általa kialakított rendszer, a principatus neve –, azaz az a szenátor, aki először szavazott. Mivel a római haderő teljes egészében az ő irányítása alatt állt, emellett a birodalom leggazdagabb embere is ő volt, a senatus nagy valószínűséggel mellette szavazott a különféle kérdésekben. Azonban általában nem volt szükség erőszakra: a nagybirtokosok és pénzemberek zöme támogatta, így például minden évben újraválasztották consulnak. Octavianus meghagyta a senatust, és hivatalosan a testület maradt Róma legfelsőbb törvényhozó szerve. A politikus bölcsen, Caesar példájából is okulva, rengeteg köztársaságiaknak tetsző gesztust tett. i. e. 27-ben például lemondott a ráruházott rendkívüli imperiumról és bejelentette a köztársaság helyreállítását. Ennek örömére a senatus újabb megtiszteltetésekkel halmozta el őt: ráruházták az Augustus (fenséges) címet, mely révén a szakrális szférába emelkedett. Innentől neve Imperator Caius Iulius Caesar Augustus divi filius volt. Ugyanekkor kapta meg az egész birodalomra kiterjedő imperiumot, amit haláláig megtartott, sőt időközben Róma városára is kiterjesztett. Ugyanígy gesztusértéke volt a százados játékok (ludi saeculares) megrendezésének i. e. 17-ben. Augustus egy, a múlt homályába vesző tradíciót élesztett fel az ünnepségsorozattal. A játékokon kiemelt szerepet nyert Apollo és Diana, az a két istenség, akik Szicíliában és Actiumnál győzelemhez segítették a princepset. A záróünnepélyre maga Horatius alkotta meg a Százados ének címet viselő kardalt. ### Augustus tisztségei Róma első császára már i. e. 23-ban szent és sérthetetlen (sacrosanctus) lett (néptribunusi jogkör), majd az idők folyamán a többi tribunusi jogkörrel – a vétó és a törvényjavaslatok tételének jogával – is felruházták. i. e. 31. és i. e. 23. között minden évben megválasztották consulnak a szokásosnál szélesebb jogkörrel. Később lemondott a jelöltségről a Varro Murena-féle összeesküvés hatására, ennek ellenére i. e. 5-ben és 2-ben megválasztották. i. e. 19-től viselhette a consuli jelvényeket és a consulok mellett foglalhatott helyet a senatusban. Censori jogkörét is kiszélesítették. Lepidus i. e. 12-ben bekövetkezett halála után Augustus lett a pontifex maximus is. ### Hadsereg és tartományok Augustus fő jelszava az egyeduralom kivívása után a pax Romana lett, melynek megteremtéséhez elengedhetetlen feltétel volt, hogy az egészségtelenül felduzzadt, mintegy 50 legióból álló hadsereg létszáma csökkenjen. A princeps a katonák felét, mintegy 300 000 embert elbocsátott. Végkielégítésükre immár a császár személyes vagyonából került sor. Augustus a kifizetések zökkenőmentesítésére külön hadipénztárat (aerarium militae) hozott létre. Nagy gondot fordított arra, hogy uralkodói szerepét elismertesse a hadsereggel, ezért minden egyes újoncot Augustus nevére eskettek fel, függetlenül attól, hogy éppen milyen köztársasági hivatalt viselt. Augustus személyes biztonságát szolgálták a praetorianus cohorsok, melyek Italiában állomásoztak (kettő Rómában, a többi szétszórva). Az egyes cohorsok 900 gyalogosból és 100 lovasból álltak. Emellett a császár állandó személyi testőrséggel is rendelkezett, a mindig közelében állomásozó, őt istenítő germán katonák védték. A princeps a tartományokat felosztotta önmaga és a senatus között. A régen pacifikált, békés területeket a köztársasági testület irányíthatta, míg a határmenti és frissen megszerzett területeket Augustus vezette. Csak a császári provinciákban állomásoztak legiók, amiket általában császári legatusok irányítottak. A tartományi adók is megoszlottak az államkincstár (aerarium Saturni) és a kialakuló princepsi fiscus között. Az adóztatás Augustus provinciáiban megbízottak által történt, de a senatori provinciákban is korlátozták az adóbérlők visszaéléseit. A császári kormányzat egyébként támogatta a tartományok romanizációját és urbanizálódását. ### A principatus társadalmi rendje Augustus hatalomra kerülése lezárta a római társadalmat egy évszázada sújtó társadalmi válságot. A katonai diktatúrának ez a burkolt formája még nagyon sokáig, körülbelül háromszáz éven át meghatározta a római állam szerkezetét és történetét. Augustus rakta le a monarchikus bürokrácia alapjait is, ami fontos szerepet játszott a formálisan megmaradó köztársasági intézmények és tisztségek háttérbe szorításában. A 600 főből álló senatus elvben megmaradt legfőbb törvényhozási és bírói szervnek, azonban tisztségei révén Augustus kezében volt a gyeplő, a legfontosabb ügyekben pedig maga ítélkezett. A pénzügyek felett gyakorolt befolyása is csökkent a testületnek: az aerarium csak a váltópénz verésére volt jogosult, az arany- és ezüstpénzt a fiscus adta ki. Censorként háromszor rostálta ki a „méltatlanokat” – azaz saját ellenzékét – a rend soraiból. A senatori rendbe egyébként a birodalom leggazdagabb polgárai kerültek be. A lovagrend támogatását megnyerni igyekvő princeps több új, csak lovagoknak fenntartott hivatalt hozott létre (például az Egyiptomért felelős praefectus Aegypti, a praetoranius gárdát vezető praefectus praetorio vagy a Róma gabonaellátásáért felelős praefectus annonae). A lovagok jelentősége a császári hivatalokban és a hadseregben is megnőtt. Hogy a két leggazdagabb réteget, a senatori és a lovagrendet megerősítse, Augustus több családjogi-erkölcsvédelmi intézkedést hozott. Kötelezővé tette a lovagok és senatorok számára a nősülést, előnyben részesítette a többgyermekes családokat. Jellemző a korabeli erkölcsi életre, hogy a princeps leányát és unokáját is házasságtörés miatt száműzte. Nem is csoda, hogy ezeknek az intézkedéseknek valójában sohasem sikerült érvényt szereznie. ### Augustus külpolitikája #### Hispania és az Alpok Az egész birodalomra kiterjedő proconsuli imperium révén Augustus lett a Római Birodalom külügyeinek egyetlen irányítója. A tartós béke megteremtése nem csak üres jelszó volt, azonban ennek meg kellett teremtenie a feltételeit. Még uralma kezdetén meghódította Hispania északnyugati részét, így az egész Ibériai-félsziget római uralom alá került és gazdag aranylelőhelyekre tett szert. A tartomány helyzete azonban sokáig bizonytalan maradt: i. e. 28-ban felkelés tört ki, amit csak i. e. 25-ben sikerült letörni úgy, hogy a princeps maga is a hadszíntérre sietett. A zavargások így is eltartottak i. e. 19-ig. Potenciális veszélyforrást jelentettek a vad alpesi törzsek, amiket két hadjáratban sikerült végül legyőzni (i. e. 25; i. e. 16-i. e. 14). Az Alpokban szervezték meg Raetia és Noricum provinciát. A harcokban jeleskedett Augustus két mostohafia, Tiberius Claudius Nero és Nero Claudius Drusus is. #### A dunai és a rajnai hadszíntér A Duna mentén is súlyos harcok dúltak, a helyzetet pedig csak rontotta, hogy a tehetséges hadvezér, Agrippa i. e. 12-ben elhunyt. A trákok felkelésén sikerült úrrá lenni i. e. 13-ban, a pannonok és illírek leigázása azonban eltartott egészen i. e. 9-ig. A hosszas harcban Tiberius végül a Dunáig terjesztette ki a birodalom határát. Létrejött Pannonia provincia. A Rajna vidékén is súlyos gondok fenyegettek: a germánok legyőzték a rómaiakat i. e. 16-ban. A sérelmet végül Drusus, majd váratlanul bekövetkező halála után bátyja, Tiberius orvosolta: Augustus i. e. 8-ban már az Elbában látta a birodalom új határát. Azonban a következő évben Tiberius dinasztikus okokból kegyvesztetté vált, a hadjárat pedig leállt. 4-ben az addig Rhodoszra elvonult Tiberius visszatért és ismét az Elbáig nyonult előre. Augustus terve az volt, hogy a létrejövő Germaniát délről is biztosítsa, ugyanis a mai Dél-Németország területén egy Maroboduus nevű germán király aggasztóan erős törzsszövetséget kovácsolt össze. Ennek szétzúzására azonban nem kerülhetett sor, mert 6-ban óriási lázadás bontakozott ki Pannoniában, ami a toborzás és a növekvő adóterhek miatt robbant ki. Tiberius jobbnak látta békét kötni Maroboduusszal. A pannoniai hadjárat három évig tartott, és sokan a legsúlyosabb válságnak tartották a pun háborúk óta. A 200 000 főnyi ellenség ellen a veteránokat is behívták, a gazdagokat pedig rabszolgafelszabadításra kötelezték, hogy feltölthessék a hadsereg sorait. A folyamatos csatározás kimerítette Róma tartalékait, ráadásul semmiféle nyereséggel sem járt. Ezt a helyzetet használta ki egy germán törzsfő, Arminius a lázadás kirobbantására, aki tőrbe csalta a frissen elfoglalt germán területek helytartóját, Publius Quinctilius Varust. A teutoborgi erdőben három legiót pusztítottak el a cheruscus germánok. A rómaiaknak még volt erejük egy gyors ellentámadásra, így meggátolták, hogy Galliába is átterjedjen a felkelés. A bosszúálló hadjáratra Germanicus vezetésével csak évekkel később, Tiberius uralkodása alatt került sor, 15–16 során. Az események hatására az idős, családi tragédiáktól is megviselt Augustus lemondott a további hódításokról Germaniában, és visszavonult a Rajna mögé. #### A keleti határ Amikor Augustus elfogadta Antonius intézkedéseit a keleti területeken, jelezte, hogy tartós kompromisszumhelyzetre kíván berendezkedni a Pártus Birodalommal. A császár egyébként is Egyiptom helyzetének rendezésével volt elfoglalva: elfoglalása után nem sokkal (i. e. 29-ben) kisebb lázadás tört ki Felső-Egyiptomban, ezzel párhuzamosan a déli szomszéd, a Meroitikus Királyság csapatai is betörtek a tartomány területére. Caius Cornelius Gallus, Aegyptus provincia első helytartója azonban rövid úton felszámolta a fenyegetést és a határzónában, Észak-Núbiában pedig egy ütközőzónát (Triacontaschoinos – „Harminc mérföldes terület”) hozott létre, amelynek élére vazallus királyt nevezett ki. Ez a terület nagy jelentőséggel bírt kereskedelmi szempontból, valamint a közeli aranybányák miatt (Vádi Alaki, Vádi Gabgaba). Néhány évvel később hadjárat (i. e. 25.) indult meg a Arábia ellen. Caius Aelius Gallus, a második egyiptomi helytartó hajóhaddal támadt az Arab-félszigetre, azonban hadiflottájának nem vette sok hasznát – sőt a szerencsétlen úton több hajó is elpusztult. Az arabok lakta vidéken Szüllaiosz, a nabateus király helytartója szándékosan elnyújtotta az utat, így hat hónapig tartott a felvonulás szörnyű körülmények között: a víz- és élelemhiány, valamint a betegségek nagyobb pusztítást vittek végbe a római seregben, mint az összecsapást kerülő arabok. Gallus így kénytelen volt visszafordulni, a hazautat pedig mindössze hat hét alatt tették meg a kimerült csapatok. Az áruló Szüllaioszt Rómában lefejezték. Aelius Gallus arábiai inváziós csapatainak jelentős részét az Egyiptomban állomásozó római seregtől vonták el. Ezt kihasználva a Meroitikus Királyság seregei ismét támadásba lendültek és elfoglalták a Triacontaschoinost és dél-egyiptomi Asszuán környékét is kifosztották. Az új egyiptomi helytartó Caius Petronius kisebb létszámú, de jól szervezett seregével azonban ellentámadásba lendült és hadjárata során mélyen behatolt Núbiába. A hadjáratról szóló források szerint seregével egészen Napatáig jutott, ez azonban kétséges. Petronius hadjárata nem rendezte tartósan Egyiptom déli határvidékének helyzetét. i. e. 22-ben a királynő által vezetett meroitikus csapatok ismét támadásba lendültek, amelyet azonban már gyorsan reagáló helytartó időben megállított. Ekkor tárgyalások kezdődtek, amelynek eredményeként a Augustus Szamosz szigetén fogadta Meroé követeit. A szamoszi megállapodás szerint, új, gyengébb római ellenőrzés alatt álló ütközőzónát hoztak létre a Római Birodalom és a Meroitikus Királyság határán. Ez az új körzet (Dodekaschoinos – Tizenkét mérföldes terület) jelentette a Római Birodalom déli határát egészen a 250-es évekig. Egy másik hadjárat Armeniába indult, ahol vazallus királyságot hoztak létre III. Tigranész vezetésével (i. e. 20.), miután megdöntötték fivére, a pártus-vazallus II. Artaxiász hatalmát. ## Az örökösödés Noha háromszor nősült, Augustusnak sosem született fiúgyermeke. Második feleségétől, Scriboniától született meg leánya, Iulia, akit először saját unokaöccsével, az Octaviától származó Marcus Claudius Marcellusszal házasított össze i. e. 25-ben. A fiatalember azonban két év múlva elhunyt, ekkor a súlyosan megbetegedő Augustus új választottja régi harcostársa, a tehetséges Marcus Vipsanius Agrippa lett: megosztotta vele tribunusi tisztségét és imperiumát. Ugyan Agrippa i. e. 12-ben meghalt, Augustus szerencséjére öt unokával is megajándékozta őt (igaz, egyikük, Agrippa Postumus halála után született). Ekkor azonban a fiúunokák még kicsik voltak, a hadi helyzet pedig azt kívánta, hogy Augustus harmadik feleségének, Livia Drusillának tehetséges fiai, Tiberius és Drusus kerüljenek az előtérbe. Tiberiust elválasztották Vipsaniától, Agrippa egy régebbi házasságából származó leányától, hogy Juliát vehesse nőül. Barátja halálát követően Augustus maga mellé vette Agrippa két idősebb fiúgyermekét, Caiust és Luciust, akiket adoptált és ifjú princepsi ranggal tüntette ki őket. Tiberius i. e. 7-ben másodszor is consul lett, a következő évben pedig megkapta a tribunicia potestast. Megbízatása a birodalom keleti területére szólt, öt évre. Tiberius, aki feltehetően kegyvesztettnek érezte magát, önkéntes száműzetésbe vonult Rodoszra, egyúttal megvádolta feleségét, Juliát, hogy erkölcstelen életet él. Ezzel a hazatérés lehetőségétől is megfosztotta magát mindaddig, amíg be nem igazolódtak vádjai. i. e. 1-ben lejárt tribunusi meghatalmazása, és nem is újították meg – Augustus feltehetően neheztelt rá a lánya megvádolása miatt, másrészt viszont Caius és Lucius már elég érettek voltak, hogy örökösévé tehesse őket. Tiberius 2-ben érkezett vissza Rómába, és két évig magánemberként élte életét. A császár szerencsétlenségére a két ifjú örökösjelöltje még jóval előtte (Lucius 2-ben, Caius pedig két évre rá, 4-ben) elhunyt. A hadi helyzet ismét úgy alakult, hogy nagy szükség volt Tiberius katonai zsenijére. Augustus ekkor adoptálta őt, és az Agrippához hasonló jogkörök neki juttatásával lényegében társuralkodójává tette. Egyetlen szóba jöhető versenytársát, a vele egy időben örökbe fogadott Postumus Agrippát 6–7 körül ismeretlen okokból száműzték. Ezzel Tiberius maradt Augustus utolsó, végleges örököse. ## Augustus hagyatéka Augustus 76 éves korában hunyt el békében úgy, hogy megmentette a Római Birodalmat a válságtól. Olyan törvényeket vezetett be, amelyek javították az erkölcsöket és megkedveltették a házaséletet. Törvényhozásának a középpontjában a társadalom alapvető intézményének tekintett család állt. Új rendszerével századokig biztosította a birodalom fennmaradását. Halála után családi mauzóleumában helyezték örök nyugalomra, és a császári kultusz részévé tették isteni Augustus néven. Tehetséges, intelligens, gyorsan dönteni tudó politikus volt, aki ezen tulajdonságai révén a római történelem egyik legmeghatározóbb alakjává vált. Ennek ellenére a köztudatban sokkal ismertebb a nála karizmatikusabb Caesar, de még fő ellenfele, Marcus Antonius is, akik kevesebb maradandót hagytak maguk után. Augustust, csakúgy mint Iulius Caesart, még életében az a megtiszteltetés érte, hogy egy hónapot neveztek el róla (az év 8. hónapja a Sextilis nevet viselte egészen i. e. 8-ig). Uralma alatt a Római Birodalom minden szempontból virágázását élte: sok – igaz, nagy áldozatok árán történő – hódítással büszkélkedhetett, a tartományok és Itália gazdasága töretlenül fejlődött, megindult a birodalom romanizációja. Róma Agrippa aedilissége alatt a világ fővárosává nőtte ki magát: csupa márványépület ékesítette. Három vízvezeték épült a város ellátására, elkészült az eredeti Pantheon és Augustus mauzóleuma. A római irodalom is ekkor élte virágkorát: Augustus és minisztere, Caius Cilnius Maecenas bőkezűen támogatta az irodalmárokat; ekkor alkotott Horatius, Vergilius és Ovidius is. A tudomány és a művészet más ágaiban is jelentős alkotók tevékenykedtek: a szakíró Vitruvius, a történész Titus Livius, vagy a földrajzi író Sztrabón. Miután minden utódja felvette a Caesar és Augustus neveket, ezek az idők folyamán köznevesültek. Diocletianus idejére (3. század vége) a társcsászárok közül a magasabb rangút illette az augustus rang, míg alárendelt társa a caesari címet kapta meg. Később, a középkorban a Német-római Birodalom császárai viselték az augustus titulust. ## Életének forrásai Augustus életének és tetteinek felbecsülhetetlen értékű forrása a nem sokkal halála előtt, 14 körül írt önéletrajza, a Res Gestae Divi Augusti (Az isteni Augustus tettei). Talán ez a leghíresebb, klasszikus antikvitás idejéből ránk maradt felirat. Eredeti példánya feltehetően bronztáblákra íródott, és a császár mauzóleumában helyezték el, miután felolvasták a senatusban. Az eredeti táblák nem maradtak meg, azonban másolatait szétküldték több provinciába, ám ma csak néhány – Kis-Ázsiában, az Augustus idején Rómához csatolt Galatia területén elhelyezett – némileg töredékes, görög és latin nyelven írott verzió ismeretes. A legjobb állapotban az ankarai ún. Monumentum Ancyranum maradt meg, de az életrajz részleteire bukkantak a piszidiai Apollóniában és Antiochiában is. Augustus életének hiánytalan feldolgozása Caius Tranquillus Suetonius művében bukkanhatunk, mely a De Vita Caesarum (A Caesarok életéről) címet viseli. Cornelius Tacitus Annalese 14-től, azaz a princeps halálának évétől veszi sorra a történteket. A későbbi történetírók zömmel rájuk támaszkodva írták meg műveiket Róma első, talán legnagyobb hatású császáráról. Appianosz polgárháborúkról írott műve Octavianus felemelkedéséről tudósít. Emellett Iosephus Flavius és Velleius Paterculus műveiben is szó esik Augustus koráról, levelezésében pedig Marcus Tullius Cicero és Seneca is tett néhány említést a princepsszel kapcsolatban. ## Szépirodalom - Allan Massie: Augustus, Aranyeső Könyvkiadó, 1998, - John Williams: Augustus, ford. Gy. Horváth László, Park Könyvkiadó, 2016,

Wipeout 3

A Wipeout 3, vagy Wip3out futurisztikus versenyzős videójáték, mely a Psygnosis fejlesztésében és kiadásában jelent meg PlayStation játékkonzolra. A címével ellentétben a Wipeout 3 a Wipeout-sorozat negyedikként megjelent része, mely 1999 folyamán jelent meg Európában és Észak-Amerikában. A játék második kiadása kizárólagos európai kiadással 2000 augusztusában jelent meg Wipeout 3: Special Edition néven. A Wipeout 3 játékosának egy különösen gyors, lebegő versenyjárművet kell irányítania és az ügyesség mellett fegyverekkel és más eszközökkel kell lelassítania vagy versenyképtelenné tennie ellenfeleit. A játékot fejlesztő Psygnosis a The Designers Republic nevű stúdiót bízta meg azzal, hogy tervezzék meg a játék egyszerű színsémán alapuló menürendszerének és versenypályáinak arculatát a Psygnosis munkatársai által meghatározott „hihető jövő”-alapgondolatát követve. A Wipeout 3 egyike azon PlayStationre megjelent játékoknak, melyek magas felbontásban futnak, így grafikája és látványhatásai a konzolra megjelent átlagos játékok fölé emelkednek. A játék techno és electronica műfajú zenéjét DJ Sasha válogatta össze, olyan előadók zeneszámaiból, mint például az Orbital és a The Chemical Brothers. A Wipeout 3 megjelenése után túlnyomó többségben pozitív megítélést váltott ki. A játék kritikusai dicsérően írtak annak grafikájáról, zenéjéről és minimalista arculati elemeiről. A negatív hangvételű kritikák elsősorban az új tartalom és a változatosabb versenypályák hiányát nevezték meg a játék főbb hibáinak, a sorozat előző részeihez képest. Az általánosan kedvező megítélés ellenére a játék pénzügyileg nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A Wipeout 3 volt a Wipeout-sorozat utolsó része, mely PlayStation játékkonzolra megjelent; a sorozat következő része, a Wipeout Fusion 2002 folyamán jelent meg kizárólagos PlayStation 2-es kiadással. ## Játékmenet A Wipeout 3 versenyzős játék, mely nagyrészt megőrizte a sorozat előző részeinek meghatározó elemeit. A játékosnak egy futurisztikus, lebegő, különböző vállalatokat képviselő járművet kell irányítania nyolc különböző versenypályán, mindeközben legyőzve a rivális pilótákat. A versenyen részt vevő mindegyik jármű saját energiapajzzsal rendelkezik, mely megvédi a versenypálya által okozott sérülésektől. Ha az egyik ellenfél, vagy a játékos pajzsa leválik, akkor könnyen versenyképtelenné válhat. A pajzsok helyreállítására boxutcákban van lehetőség, melyek a versenypálya mellett találhatók. Minél sérültebb a pajzs, a játékosnak annál több időt kell töltenie a bokszutcában, ha teljesen helyre akarja állítani a védelmét. A pajzsok mellett mindegyik járművön található légfék, mely az éles kanyarokban segítheti az irányváltást, valamint egy hipergyorsító (hyper-boost) funkció is. A játékos a hipergyorsító bekapcsolásával növelheti a sebességét, ez viszont a pajzsból von el energiát, így sérülékenyebbé téve a járművet. A pálya felületén elszórtan található gyorsítómezők segítségével azonban a játékos anélkül is növelheti a sebességét, hogy eközben gyengítenie kellene a pajzsát. A gyorsítók mellett a pálya felületén olyan mezők is találhatóak, melyek – véletlenszerűen – különböző kiegészítőket és fegyvereket adnak a rajta áthaladó járműveknek. A Wipeout 3 továbbiakkal egészíti ki a játéksorozatban hagyományosan szereplő klasszikus fegyvereket, melyek a közönséges és nyomkövető rakéta (rocket, messile), az aknák (mines) és a sokkoló (shock-wave, vagy electro bolt). Az új fegyverek között szerepel például a többszörös rakéta (multi missiles) és a plazmavillám (plasma bolt) is. A fegyverek mellett több védelmi eszköz található, mint például a gravitációs pajzs (gravity shield), mely korlátozott ideig teljes védelmet biztosít a járműnek minden ütközéssel és támadással szemben. A mezők által adott másik kiegészítő az automata pilóta, bekapcsolásával a játékos átadhatja az irányítást a gépnek, mely nagyobb biztonsággal képes átvezetni a járművet a bonyolultabb kanyarokon. Az alapjáték az első három beérkező járművet díjazza. A játék minden résztvevőjének egy megadott időn belül kell elérnie egy ellenőrző pontot a pályán. Amennyiben ezt nem teljesíti, kiesik a futamból. Az egymást követő első helyezéseket a játék új versenypályák és járművek elérhetővé tételével jutalmazza. A Wipeout 3 az alapjátékon kívül több játékmódot is kínál, köztük különböző kihívásokat (challenge), melyekben egy bizonyos időn belül kell teljesíteni az adott pályát. A megsemmisítő (eliminator) játékmódban a játékos az ellenfelei kiiktatásáért és a körök sikeres befejezéséért kap pontokat. A bajnokságon (tournament) a játékosnak több, egymást követő versenyben kell megállnia a helyét és a ranglista élére kerülnie. Az osztott képernyős játékmód segítségével két játékos is összemérheti ügyességét. ## A játék fejlesztése A Wipeout 3 fejlesztése során a Psygnosis a Wipeout-sorozat több eredeti elemét is megtartotta, annak érdekében, hogy megőrizze azok egyedi játékélményét. Ezzel együtt a fejlesztők szerettek volna új, a gyors versenyeket kedvelő játékosokat is megnyerni. A kezdeti pályákat könnyebben teljesíthetővé tették, míg a nehezebbeket hátrébb sorolták, hogy a tapasztalt játékosok is megtalálhassák a kihívást a versenyekben. A Wipeout 3 volt a sorozat első része, mely kihasználta a PlayStation joypadján található analóg botkormány előnyeit, így a versenyjárművek finomabb irányítása vált lehetővé. A Psygnosis a The Designers Republic nevű stúdiót bízta meg a játék arculatának megalkotásával. A The Designers Republic – mely többek között underground techno albumborítóiról vált ismertté – újratervezte a játékban található jeleket, ikonokat, a versenypályák szélén látható hirdetéseket, a játék színösszeállítását, valamint a kijelzőfelület elemeit is. Nicky Westcott, a Wipeout 3 látványvilágáért felelős vezető művész nyilatkozata szerint a Psygnosis célja az volt, hogy a versenypályák egy „hihető jövőt” jelenítsenek meg, kerülve az olyan szélsőséges, „örült világ”-elemeit, mint például a „mérgező, narancsszínű égbolt tíz holddal”. Az ebben a szellemben megszületett végeredmény Westcott véleménye szerint „nagyon visszafogott és jóval kifinomultabb”. A Wipeout 3 grafikája jelentős fejlődésen ment keresztül a sorozat előző részeihez képest; ez volt a sorozat első darabja, mely magas, 720 x 480 pixeles (480i) felbontást használt. ### Zene A Wipeout 3 zenei összeállítása a sorozat előző részeinek tradícióját követve techno és electronica stílusú zeneszámokat tartalmaz, melyek között megtalálhatók a The Chemical Brothers, az Orbital, a Propellerheads, az Underworld, az MKL és Paul van Dyk munkái. Enda Cary, a Psygnosis fejlesztési menedzsere igyekezett a zeneszámokat még a fejlesztés korai szakaszában összeállítani, és nem a játék elkészítésének utolsó fázisára hagyni azt. Ellentétben a korábbi összeállításokkal, a Psygnosis egyetlen zenei rendezőt, DJ Sashát kérte fel a munkára, aki további művészek közreműködésével készítette el a játék egységes zenéjét. Sasha több, saját maga által megkomponált zeneszámmal is hozzájárult a teljes anyaghoz. A Wipeout 3 CD-lemeze kevert, tehát adat- és audiósávokat egyaránt tartalmaz, így annak zenei anyaga a hagyományos módon, CD-lejátszóban is meghallgatható. A játék reklámozására és népszerűsítésére a Psygnosis szponzorként támogatta Sasha Global Underground nevű turnéját. A Psygnosis emellett – marketinghadjárata részeként – több, a Wipeout 3-at futtató játékgépet is kihelyezett különböző találkozóhelyek és partik helyszínein. A DJ Sasha által komponált hat zeneszám a Feisar, az Icaras, az Auricom, a Goteki 45, a Pirhana és az Xpander. A zeneszámok címei (az utolsó kivételével) a játékban szereplő kitalált csapatok neveit viselik. A játék során hallható egyéb előadóktól származó zeneszámok nem exkluzív a játékhoz készültek, hanem az előadók korábban megjelent szerzeményeinek átdolgozott, remixelt változatai. Így az Underground által szerzett Kittens az együttes ötödik stúdióalbumáról, az 1999-ben megjelent Beaucoup Fish-ről származik. Az Orbital Know Where to Run című száma a szintén ebben az évben megjelent The Middle of Nowhere albumán volt hallható először. Michele Lopeznek, művésznevén MKL-nek Surrender és Control című számai hallhatóak a játék közben. A Propellerheads Lethal Cut című zeneszáma már az együttes első, 1996-os Dive című EP-jén is szerepelt. A The Chemical Brothers Under the Influence című szerzeménye az együttes 1999-es Surrender című albumán szerepelt először. Paul van Dyk Avenue című zeneszáma egy szintén ennek az évnek a folyamán megjelent, azonos című kislemezéről származik. ## Kritikák és a játék megítélése A Wipeout 3 kritikai megítélése annak megjelenése után általánosságban pozitív volt; a Game Rankings 27 ismertető értékelését összesítve 87%-ra, a Metacritic 14 ismertető alapján 89%-ra értékelte a játékot. Az IGN a Wipeout 3-at a sorozat legjobb darabjának nevezte, a weboldal 2007-es százas sikerlistáján, mely a legjobb videójátékot gyűjtötte össze, a kilencvenkettedik helyet foglalta el. A dicsérő kritikák és ismertetők ellenére a játék pénzügyileg mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A Wipeout 3 erősségeiként általában a gyors játékmenetet és a grafikát jelölték meg. A The Guardian írója, Jack Schofield kellemes meglepődésének adott hangot a játék részletes kidolgozottságának tekintetében. „A grafika jobb mint amit egy PlayStation-játéktól elvárna az ember.” – írta Schofield. A GamePro és a Game Revolution ismertetőjében egyaránt dicsérően írt a játékról, kiemelve az új fegyverek bevezetését és az osztott képernyős játékmód lehetőségét. A The Designer Republic által megtervezett arculat szintén pozitív kritikai visszhangot kapott, amiért az valósághűbbé tette a játékot, bár David Goldfarb, az International Design egyik cikkében úgy vélte, hogy a techno összeolvasztását a nihonpop-művészettel a sorozat előző játékaiban sokkal jobban sikerült megvalósítania a készítőknek. Steve Bradley, a PlayStation Magazin írója „kidolgozottabbnak és gördülékenyebbnek” nevezte a játékot az előző részekhez képest, valamint az újításként bevezetett bővített fegyvertárról úgy vélte, hogy az jóval taktikusabbá tették a játékot annak elődeinél. A Wipeout 3 zenéjét és hanghatásait szintén igen kedvezően fogadták a kritikusok. A legtöbb ismertető a játék nehézségét, pontosabban a számos éles, bevehetetlen kanyart kifogásolta a Wipeout 3 versenypályáin. David Canter, a The San Diego Union-Tribune írója „nevetségesnek” nevezte a játék nehézségi szintjének emelkedését, mely bajnokság játékmódban „gyerekjátékból” hirtelen „kőkeménnyé” válik. Bár a joypad analóg botkormányainak használatát – melyek megnövelték a versenyjárművek irányíthatóságát – pozitívan értékelték az ismertetők, a GamePro cikkének véleménye szerint a megfelelő irányítás elsajátítása mégis rengeteg gyakorlást igényel. A PlayStation Magazin írója, Steve Bradley hasonlóképpen vélekedett, megjegyezve, hogy egyes pályákon „frusztráló órákat” tölthet el a játékos. Azok az ismertetők, melyek értékelésükben alacsonyabb pontszámot adtak a játéknak, egyben csalódásukat is kifejezték, hogy a sorozat a Wipeout 3-on keresztül csak kis mértékű fejlődést ért el. A The Times írója, Stuart Miles bár jó játékként jellemezte a Wipeout 3-at, de emellett azt is megjegyezte, hogy ennél jóval többet várt a sorozat folytatásától. „Úgy hat, mintha a programozók jobban törődtek volna a látvány és az összhatás kialakításával, mint a meglévő játékélmény továbbfejlesztésével.” – jegyezte meg Miles. Alistair Wallace a Gamasutra cikkében, melyben visszatekintett a Wipeout 2097-re, élvezhetőnek nevezte a Wipeout 3-at, mivel nagy vonalaiban ugyanazt nyújtotta mint a sorozat előző része. Ugyanakkor azt érezte, hogy a fejlesztők kifogytak az új ötletekből, a versenypályákon ismétlődő bukfenceket pedig nem nevezte „nagy dolognak”. A GameSpot értékelésének végszavaként kitűnő versenyzős játékként jellemezte a Wipeout 3-at, mely azonban mint minden idők legjobb futurisztikus versenyjátéka nem volt képes túlszárnyalni a Wipeout 2097-et. Ezzel szemben a PlayStation Magazin a játékot elemző cikkének zárósoraiban úgy jellemezte a Wipeout 3-t, hogy az „szenzációs versenyélményt” nyújt, és „egyszerűen porig alázza konkurenseit”. ## Megjelenése és folytatása A Wipeout 3 különleges, kizárólagos európai kiadással 2000. július 14-én jelent meg. A játékmenet terén a Wipeout 3 Special Edition változatlan maradt az eredeti kiadáshoz képest, viszont nyolc további, a sorozat korábbi részeiben szereplő versenypályával bővült. A Special Edition továbbá négy személyre bővítette a többjátékos funkciót, melyet két játékkonzol összekötésével és két televíziókészülék használatával tett lehetővé. A Wipeout 3 volt a játéksorozat utolsó része, mely PlayStationre, a Psygnosis védjegye alatt jelent meg; a Psygnosis 1999-ben, SCE Studio Liverpool néven a Sony Computer Entertainment egyik leányvállalatává vált. A sorozat következő része Wipeout Fusion néven kizárólagos PlayStation 2 kiadással került forgalomba 2002 folyamán. A Fusion újabb versenypályákkal, járművekkel, fegyverekkel és továbbfejlesztett mesterséges intelligenciával bővítette a játékmenetet.

Spanyol igeragozás

Az igeragozás a spanyol nyelvtan egyik legösszetettebb és legbonyolultabb területe. Ilyen szempontból a spanyol bizonyos mértékben szintetikus nyelv, flektáló jellege főként az igeragozásban mutatkozik meg. A flexió vagy hajlítás az ige esetében azt jelenti, hogy egy igealak egyszerre magában hordozhatja az alany személyét, számát, a cselekvés idejét, módját, szemléletét. Példaként elemezzük a cantábamos – ’énekeltünk’ – igealakot, amely a következő morfémákra bontható: A spanyol valamennyi ismertebb újlatin nyelv közül a leghitelesebben őrizte meg – írásban és kiejtésben – a latin igealakokat. Ez a következő összehasonlító táblázatból is könnyen belátható egy szabályos ige jelen idejű ragozásából, legyen ez a cantar (’énekelni’): Az óspanyol igeragozás még ennél is kissé közelebb állt a vulgáris latin állapothoz: a többes szám második személyű alak még cantades formában fordult elő (CANTATIS \> cantades \> cantaes \> cantáis), amelyet máig őriz a galiciai portugál és a logudorói szárd nyelvjárás. Az alábbiakban a sztenderd spanyol nyelv igeragozási rendszere és a különböző ragozási típusok részletes ismertetése olvasható. A szócikk csak említés szintjén tér ki a művelt nyelvi norma által elutasított, de gyakori – dialektális, népies/vulgáris, vagy tájnyelvi – alakokra (ennek részleteit lásd például a →voseo szócikkben); ezeket a példákban az előttük lévő \* jelzi. ## A spanyol igeragozás rövid története A spanyol igeragozási rendszer, akárcsak a többi újlatin nyelv esetében, alapvetően a latin nyelvre vezethető vissza. Az igeragozás az egyetlen, amely kissé átalakult ugyan, de többé-kevésbé megőrizte a latin rendszer bonyolultságát. Alapvető változás minden újlatin nyelvben, így a spanyolban is, hogy eltűnt a szintetikus alakokkal képzett szenvedő igeragozás, amelynek helyét analitikus alakok – létige + befejezett (szenvedő) melléknévi igenév vagy visszaható igeragozás – vették át. Így például a latin AMATUR (’szerettetik’) alaknak a spanyolban es amado (’szeretve van’) felel meg. Ez a változás már a kései latinban végbement; valószínűleg a beszélt nyelvben már a klasszikus korban is ritkán használták. A latinban meglévő négy igeragozási csoport a neolatin nyelvek egy részében megmaradt, a spanyolban ez háromra redukálódott. Egyes nyelvészek szerint a latinban is valójában csak három csoport volt, ti. kettőt csak a hangsúly helye különböztetett meg ( ́-ere és -ére). Mivel a spanyolban az ige szótári alakja a főnévi igenév, melyben a hangsúly helye kötött, azaz kötelezően az utolsó szótagra esik, így e két ragozási csoport közötti különbség eltűnt. Az igeidők közül az eredeti latin jövő idő eltűnt, ugyanakkor – kezdetben a főnévi igenév és az HABERE ige alakjaival képzett analitikus alakok összevonódása után – helyette új szintetikus igealakok keletkeztek. Így például a CANTABO ’énekelni fogok’ alakot kezdetben a CANTARE HABEO, azaz ’énekelnem kell’ szerkezet váltotta fel a beszélt nyelvben, majd a segédige szerepű HABERE leegyszerűsödött alakjából (\*HEO), amely később összeolvadt a főnévi igenévvel, a cantaré alak keletkezett a spanyolban. Szintén ehhez köthető egy, a latinban még ismeretlen igeidő – egyes nyelvészek szerint igemód – kialakulása, a condicional, amelyben az HABERE folyamatos múltjának egyszerű alakja kapcsolódik a főnévi igenévhez (CANTARE HABEBAM \> cantaría ’majd énekelnék’). A latinhoz képest további újítás az ún. összetett igeidők kialakulása, amelyek az HABERE, eredetileg ’neki van’ jelentésű ige alakjaival és a múlt idejű melléknévi igenévvel képződnek. Az összetett igeidők a megfelelő egyszerű igeidőkhöz képest befejezett cselekvést vagy történést fejeznek ki. A többi igeidő lényegében érintetlenül megmaradt, bár a jelenlegi igerendszerben némelyik más funkciót tölt be. Így a latin kijelentő módú praeteritum perfectum, vagyis régmúlt a spanyolban a kötőmód folyamatos múltjává vált, s szintén ebbe az igeidőbe olvadt bele a latin kötőmód (coniunctivus) régmúltja. Ez az oka annak, hogy a spanyol kötőmód folyamatos múltjának két, egymással teljesen egyenértékű ragozási sora van. Az igenevek közül funkciójában a supinum és a gerundivum tűnt el. A participium, vagyis melléknévi igenév cselekvő alakja a modern nyelvben már önállósult melléknévvé vált. A gerundiumnak a határozói esete állandósult az újlatin nyelvekben, a latinéval nagyjából azonos szereppel. A főnévi igenév, mint az előzőekben szó volt róla, az ige szótári alakjává vált, amelyből az ige töve származik. Fontos továbbá megjegyezni, hogy a névszóragozás leegyszerűsödése természetesen az igeneveket is érintette (hiszen funkciójukat tekintve azok is névszók), így az újlatin nyelvekben csak egy-egy alakjuk maradt fent (a múlt idejű melléknévi igenév, akárcsak a többi melléknév, nem és szám szerint változtathatja az alakját). Az egyes igeidők eredetéről és kialakulásáról azok tárgyalásánál olvasható részletesen. ## A spanyol ige felépítése, szótári alakja A spanyol ige (verbo) szám (número), személy (persona), mód (modo), illetve szemlélet (aspecto) szerint ragozható szófaj. Igetőből és végződésből áll; a ragozás során gyakran a tő is megváltozik. Szótári alakja a főnévi igenév (infinitivo), amelynek végződése alapján az igék három ragozási csoportba sorolhatók: - I. igeragozás: -ar végű, - II\. igeragozás: -er végű, - III\. igeragozás: -ir végű igék. A legnépesebb csoportot az I. igeragozáshoz tartozó igék alkotják, szintén e csoporton belül van lehetőség új igék képzésére. Az -er és -ir végű igék száma jóval kevesebb, egyúttal ezekhez tartozik a legtöbb rendhagyó ige is. A negyedik csoportot a személyes névmás visszaható alakjával ragozandó -se végű igék alkotják, amelyekről részleteiben külön szakaszban lesz szó. ## Igemódok és igeidők A spanyolban kijelentő módot (modo indicativo), kötőmódot (modo subjuntivo), felszólító módot (modo imperativo), valamint személytelen alakokat – igeneveket – (formas no personales) különböztetnek meg; ez utóbbiakat a hagyományos spanyol nyelvtanok szintén egy külön igemódnak tekintették modo infinitivo néven. Egyes nyelvészek ezen kívül számon tartanak még feltételes módot (modo condicional) is attól függően, hogy bizonyos igeidőket hova sorolnak. Az igeidők közül megkülönböztetnek egyszerű (tiempos simples), valamint összetett (tiempos compuestos) időket. Az összetett igeidők az egyszerűekhez képest mindig befejezett, vagyis időben előtte végbement cselekvést vagy történést fejeznek ki, és képzésük az haber (a latin HABERE, eredetileg ’neki van’ jelentésű igéből) ige megfelelő egyszerű alakjaival és a múlt idejű melléknévi igenév -do (-to) végű alakjával történik. Az alábbiakban részletesen ismertetjük az igeragozás rendszerét. ### Modo indicativo (Kijelentő mód) A kijelentő mód a következő igeidőket tartalmazza: 1. Presente (Jelen idő) 2. Pretérito perfecto simple vagy indefinido (Befejezett vagy elbeszélő múlt) – Olyan múlt idejű, nem folyamatos, vagyis viszonylag rövid idő alatt lezajlott cselekvést vagy történést jelöl, amelynek eredménye a jelenre nézve nem lényeges. Általában lezárult időszakot – tegnap, múlt héten, tavaly stb. – jelölő időhatározókkal használatos. 3. Pretérito imperfecto vagy copretérito (Folyamatos múlt) – Olyan múlt idejű cselekvést vagy történést jelöl, amely a múltban hosszan tartott vagy rendszeresen ismétlődött, illetve egy másik, rövidebb idejű cselekvéskor vagy történéskor éppen folyamatban volt, valamint kezdete és vége a múltban ismeretlen vagy nem fontos. 4. Pretérito perfecto compuesto vagy antepresente (Közelmúlt) – Olyan múlt idejű cselekvést vagy történést jelent, amelynek megtörténte, illetve eredménye a jelenre nézve fontos közlendő. Általában ezt használják a ’már’, ’még’, valamint a még nem lezárult időszakot jelentő időhatározókkal. Etimológiailag – a többi összetett igeidőhöz hasonlóan – a latin HABERE, azaz ’neki van’ igével képzett körülíró szerkezetekre vezethető vissza. Például az he comprado un caballo, ’vettem egy lovat’, a latin HABEO CABALLU(M) COMPARATU(M) igei körülírással azonos, amelynek szó szerinti jelentése: „nekem van egy megvett lovam”. Tehát az etimológiai jelentés – amely később összetett igeidőként önállósult – eleve magában hordozza a jelenhez való kapcsolódást (hiszen valójában, nyelvtanilag a spanyolban is jelen időről van szó, azzal együtt, hogy az elnevezés múltat jelent). 5. Pretérito anterior (Befejezett régmúlt) – Ma már csak elvétve használatos, többnyire az írott nyelvben. Olyan lezárult cselekvést vagy történést jelöl, amely egy másikat közvetlenül megelőzött. 6. Pretérito pluscuamperfecto vagy antecopretérito (Folyamatos régmúlt) – Olyan múlt idejű cselekvést vagy történést jelent, amely egy másik múlt idejű cselekvéshez vagy történéshez képest már végbement. 7. Futuro simple vagy imperfecto (Egyszerű jövő) – A magyarhoz hasonlóan a jelenhez képest későbbi cselekvést vagy történést jelöl, ezen kívül használják lehetőség kifejezésére is. Eredetére nézve valójában összetett igealakról van szó, amely a főnévi igenév és az haber segédige jelen idejű alakjainak összeolvadásával keletkezett (cantaré \< cantar+he, cantarás \< cantar+has stb.), ez pedig a latin főnévi igenév + HABERE (’neki van’) igei körülíró szerkezetre vezethető vissza. Például a CANTARE HABEO szó szerinti jelentése „éneklés van nekem”, vagyis ’énekelni fogok’. 8. Futuro compuesto, perfecto vagy antefuturo (Befejezett jövő) – Olyan jövő idejű cselekvést vagy történést fejez ki, amely egy másik jövő idejű cselekvés vagy történés előtt következik be, így ahhoz képest múlt idejű lesz. 9. Condicional simple vagy pospretérito (Feltételes jelen, vagy utómúlt) – A múltban olyan jövő idejű cselekvésre vagy történésre utal, amely a jelenben következne be, a jelenben pedig a főmondatban szereplő feltétel teljesülése esetén a jövőben történne meg. Etimológiailag valójában összetett igealakról van szó, amely a főnévi igenév és az haber segédige folyamatos múltjának összeolvadásával keletkezett (cantaría \< cantar+había), ez pedig a latin főnévi igenév + HABERE (’neki van’) folyamatos múltjával képzett körülíró szerkezetre vezethető vissza. Például a CANTARE HABEBA(M) szó szerinti jelentés ’éneklés volt (volna) nekem’, azaz énekelnék. 10. Condicional compuesto, perfecto vagy antepospretérito (Feltételes múlt) – Általában a múlt idejű feltételes mondatok mellékmondatában használatos, és olyan cselekvést vagy történést fejez ki, amely a főmondatban jelzett feltétel teljesülése esetén bekövetkezett volna. A kijelentő mód egyszerű igeidőit és aspektusait szemléltető ábra ### Modo subjuntivo (Kötőmód) A kötőmód bizonytalanság, kétség, kívánság kifejezésére használt igemód. Nevét onnan kapta, hogy mindig valamihez kötődik, és általában alárendelő mondatokban használják. A magyarban valamikor a kijelentő, máskor a felszólító, illetve a feltételes módnak felel meg. A kötőmód igeidői: 1. Presente (Jelen idő) – Olyan jelen idejű, vagy jövőre utaló cselekvést vagy történést fejez ki, amelynek bekövetkezése bizonytalan, vagy a jövőre nézve nem ismert. 2. Pretérito perfecto (Befejezett múlt) – Olyan befejezett cselekvést vagy történést jelöl, amelynek megtörténte kétséges. 3. Pretérito imperfecto I–II (Folyamatos múlt) – Általánosságban a jelen idejű feltételes mondatok főmondataiban, illetve múlt idejű függő beszéd felszólító jellegű mellékmondataiban használatos. Egyéb esetekben nehézkes lenne a használatát pontosan körülírni, sokszor csupán érzelmi töltetű, és magyarul az egyszerű múlt időnek felel meg. 4. Pretérito pluscuamperfecto I–II (Régmúlt) – Általában múlt idejű feltételes mondatok főmondataiban használják. 5. Futuro simple vagy imperfecto (Egyszerű jövő) – Ma már csak önállósult kifejezésekben, illetve a jogi nyelvben használatos: jövő idejű, bizonytalan cselekvést jelent. 6. Futuro compuesto vagy perfecto (Befejezett jövő) – Ma már nem használják. A kötőmód folyamatos- és régmúltjának két-két ragozása van (ún. -ra és -se végű), a jelentés és a használat szempontjából mindkettő teljesen egyenértékű (a -se végű alak a választékosabb, a -ra végű az elterjedtebb forma). ### Modo imperativo (Felszólító mód) A felszólító módnak állító, illetve tiltó sora van: 1. Imperativo positivo (Állító alakok) – Önálló alakja valójában csak a második személyekben létezik; az egyes szám harmadik, valamint a többes szám első és harmadik személyű alakja megegyezik a kötőmód jelen idejének megfelelő alakjaival. Egyes szám első személyű alakja nincs; az olyan kifejezésekben, mint pl. az ’Elküldjem neked a levelet?’ a kijelentő mód jelen idejének egyes szám első személye használatos: ¿Te mando la carta?. 2. Imperativo negativo (Tiltó alakok) – Alaktanilag megegyezik a kötőmód jelen idejű ragozásával. A Spanyolországban használatos többes szám második személyű állító alak -d végződése a modern köznyelvben a rotacizmus hatására r-nek hangzik, ezáltal kiejtése azonos a főnévi igenévével. #### A „személytelen felszólító mód” A személytelen felszólítás, mint a neve is mutatja, nem fejez ki konkrét személyt, akire a felszólítás vonatkozik. Spanyolul az a + főnévi igenév szerkezettel fejezik ki, magyarra pedig általában többes szám második személyű alakkal, vagy egyszerűen a főnévi igenévvel fordítjunk. Példák: ¡A cantar! ’Énekeljünk!’ ¡A levantarse! ’Felkelni!’ stb. ### Formas no personales (Igenevek) Az igeneveknek a spanyol nyelvészeti terminológiában az ún. ’nem személyes igealakok’ (formas no personales) felelnek meg. 1. Infinitivo simple (Egyszerű főnévi igenév) – A magyar -ni alaknak felel meg. 2. Infinitivo compuesto (Összetett főnévi igenév) – Azt a tényt fejezi ki, hogy valami már megtörtént, vagy a cselekvés befejeződött: például haber cantado ’énekelni volt’. 3. Gerundio simple (Egyszerű határozói igenév) – Általában a cselekvés vagy történés folyamatosságát jelzi, határozói jelleggel: például cantando ’énekelve’ vagy ’énekléssel’. 4. Gerundio compuesto (Összetett határozói igenév) – Cselekvés vagy történés befejezettségét jelenti határozói jelleggel: például me lo dijo habiendo salido del cine ’akkor mondta nekem, miután már kijött a moziból’, como el ciervo huiste habiéndome herido ’mint a szarvas, úgy menekültél, miután/amikor megsebesítettél’. 5. Participio (pasado vagy pasivo) (Múlt idejű vagy szenvedő melléknévi igenév) – Az összetett igeidők képzésénél mindig a participio egyes számú hímnemű – -do vagy -to végű – alakja használatos. Nem és szám szerint ragozható alakja – értelemszerűen – csak a tárgyas igék múlt idejű melléknévi igenevének van. Bizonyos igéknek van rendhagyó, illetve szabályos participio-ja is, ilyenkor általában a szabályos alakot használják az összetett igeidők képzésére, míg a rendhagyót melléknévként (konkrétan lásd az egyes igék ragozásánál). 6. Participio activo (vagy de presente) (Jelen idejű vagy folyamatos melléknévi igenév) – Hagyományosan az -nte (-ante, -ente, -iente) végződésű igealak, amely a magyar ’-ó, -ő’ végű folyamatos melléknévi igenévnek felel meg. A modern spanyol ragozási rendszernek már nem képezi részét, mivel az igék többségénél melléknévként önállósult, míg másoknál kiveszett. Példák: hablante ’beszélő’, viviente ’élő’ stb. ### A szenvedő igeragozás (Voz pasiva) A szenvedő igeragozás a ser létige + a participio (múlt idejű melléknévi igenév) megfelelő alakjaival képződik: például Presuntos narcotraficantes fueron capturados. ’Kábítoszer-kereskedelemmel gyanúsítottakat fogtak el.’ A harmadik személyű szenvedő igealak képezhető a visszaható jellegű se névmással is: se dice que el español es fácil ’azt mondják, hogy a spanyol könnyű nyelv’ (szó szerint: „mondatik, hogy a spanyol könnyű”), se venden libros ’könyveket árulnak’ (szó szerint: „könyvek eladatnak”) stb. ## A három szabályos igeragozás (Conjugaciones regulares) Az alábbiakban látható három szabályos ige teljes ragozása. Ahol a tú és a vos névmással használt alakok eltérőek, ott mindkettő szerepel. A többes szám második személyű (-is, illetve -d végű) alakot csak Spanyolországban használják, másutt helyette a többes szám harmadik személyű (-n végű) alak használatos a megfelelő harmadik személyű (ustedes) névmással. A számozás a továbbiakban az előző szakaszban leírt igeidők számozása szerint; zárójelben az ige etimológiája szerepel. ### Az I. igeragozás (Primera conjugación): amar ’szeretni’ (\< AMARE) #### Modo indicativo 1. amo, amas/amás, ama, amamos, amáis, aman. 2. amé, amaste (vulg. \*amastes), amó, amamos, amasteis, amaron. 3. amaba, amabas, amaba, amábamos, amabais, amaban. 4. he amado, has amado, ha amado, hemos amado, habéis amado, han amado. 5. hube amado, hubiste amado, hubo amado 6. había amado, habías amado, había amado, habíamos amado, habíais amado, habían amado. 7. amaré, amarás, amará, amaremos, amaréis, amarán. 8. habré amado, habrás amado, habrá amado, habremos amado, habréis amado, habrán amado. 9. amaría, amarías, amaría, amaríamos, amaríais, amarían. 10. habría amado, habrías amado, habría amado, habríamos amado, habríais amado, habrían amado. #### Modo subjuntivo 1. ame, ames, ame, amemos, améis, amen. 2. haya amado, hayas amado, haya amado, hayamos amado, hayáis amado, hayan amado. 3. amara/amase, amaras/amases, amara/amase, amáramos/amásemos, amarais/amaseis, amaran/amasen. 4. hubiera/hubiese amado, hubieras/hubieses amado, hubiera/hubiese amado, hubiéramos/hubiésemos amado, hubierais/hubieseis amado, hubieran/hubiesen amado. 5. amare, amares, amare, amáremos, amareis, amaren. 6. hubiere amado, hubieres amado, hubiere amado, hubiéremos amado, hubiereis amado, hubieren amado. #### Modo imperativo 1. ¡ama! (tú) / ¡amá! (vos), ¡ame!, ¡amemos!, ¡amad!, ¡amen!. 2. ¡no ames!, ¡no ame!, ¡no amemos!, ¡no améis!, ¡no amen!. #### Formas no personales 1. amar 2. haber amado 3. amando 4. habiendo amado 5. amado, amada, amados, amadas 6. (amante, amantes) ### A II. igeragozás (Segunda conjugación): beber ’inni’ (\< BIBERE) #### Modo indicativo 1. bebo, bebes/bebés, bebe, bebemos, bebéis, beben. 2. bebí, bebiste (vulg. \*bebistes), bebió, bebimos, bebisteis, bebieron. 3. bebía, bebías, bebía, bebíamos, bebíais, bebían. 4. he bebido, has bebido, ha bebido, hemos bebido, habéis bebido, han bebido. 5. hube bebido, hubiste bebido, hubo bebido, hubimos bebido, hubisteis bebido, hubieron bebido. 6. había bebido, habías bebido, había bebido, habíamos bebido, habíais bebido, habían bebido. 7. beberé, beberás, beberá, beberemos, beberéis, beberán. 8. habré bebido, habrás bebido, habrá bebido, habremos bebido, habréis bebido, habrán bebido. 9. bebería, beberías, bebería, beberíamos, beberíais, beberían. 10. habría bebido, habrías bebido, habría bebido, habríamos bebido, habríais bebido, habrían bebido. #### Modo subjuntivo 1. beba, bebas, beba, bebamos, bebáis, beban. 2. haya bebido, hayas bebido, haya bebido, hayamos bebido, hayáis bebido, hayan bebido. 3. bebiera/bebiese, bebieras/bebieses, bebiera/bebiese, bebiéramos/bebiésemos, bebierais/bebieseis, bebieran/bebiesen. 4. hubiera/hubiese bebido, hubieras/hubieses bebido, hubiera/hubiese bebido, hubiéramos/hubiésemos bebido, hubierais/hubieseis bebido, hubieran bebido. 5. bebiere, bebieres, bebiere, bebiéremos, bebiereis, bebieren. 6. hubiere bebido, hubieres bebido, hubiere bebido, hubiéremos bebido, hubiereis bebido, hubieren bebido. #### Modo imperativo 1. ¡bebe! (tú) / ¡bebé! (vos), ¡beba!, ¡bebamos!, ¡bebed!, ¡beban!. 2. ¡no bebas!, ¡no beba!, ¡no bebamos!, ¡no bebáis!, ¡no beban!. #### Formas no personales 1. beber 2. haber bebido 3. bebiendo 4. habiendo bebido 5. bebido, bebida, bebidos, bebidas 6. (bebiente, bebientes) ### A III. igeragozás (Tercera conjugación): vivir ’élni’ (\< VIVERE) #### Modo indicativo 1. vivo, vives/vivís, vive, vivimos, vivís, viven. 2. viví, viviste (vulg. \*vivistes), vivió, vivimos, vivisteis, vivieron. 3. vivía, vivías, vivía, vivíamos, vivíais, vivían. 4. he vivido, has vivido, ha vivido, hemos vivido, habéis vivido, han vivido. 5. hube vivido, hubiste vivido, hubo vivido, hubimos vivido, hubisteis vivido, hubieron vivido. 6. había vivido, habías vivido, había vivido, habíamos vivido, habíais vivido, habían vivido. 7. viviré, vivirás, vivirá, viviremos, viviréis, vivirán. 8. habré vivido, habrás vivido, habrá vivido, habremos vivido, habréis vivido, habrán vivido. 9. viviría, vivirías, viviría, viviríamos, viviríais, vivirían. 10. habría vivido, habrías vivido, habría vivido, habríamos vivido, habríais vivido, habrían vivido. #### Modo subjuntivo 1. viva, vivas, viva, vivamos, viváis, vivan. 2. haya vivido, hayas vivido, haya vivido, hayamos vivido, hayáis vivido, hayan vivido. 3. viviera/viviese, vivieras/vivieses, viviera/viviese, viviéramos/viviésemos, vivierais/vivieseis, vivieran/viviesen. 4. hubiera/hubiese vivido, hubieras/hubieses vivido, hubiera/hubiese vivido, hubiéramos/hubiésemos vivido, hubierais/hubieseis vivido, hubieran vivido. 5. viviere, vivieres, viviere, viviéremos, viviereis, vivieren. 6. hubiere vivido, hubieres vivido, hubiere vivido, hubiéremos vivido, hubiereis vivido, hubieren vivido. #### Modo imperativo 1. ¡vive! (tú) / ¡viví! (vos), ¡viva!, ¡vivamos!, ¡vivid!, ¡vivan!. 2. ¡no vivas!, ¡no viva!, ¡no vivamos!, ¡no viváis!, ¡no vivan!. #### Formas no personales 1. vivir 2. haber vivido 3. viviendo 4. habiendo vivido 5. vivido, vivida, vividos, vividas 6. (viviente, vivientes) ### Összefoglaló ragozási táblázat A három szabályos igeragozás végződései az alábbi táblázatban láthatóak összesítve. A presente de indicativo és az imperativo egyes szám második személyű alakjainál az első féloszlopokban a tú, a másodikokban a vos névmással használt alak szerepel. A ragok az igetőhöz járulnak, amely a főnévi igenév -ar, -er vagy -ir végződésének elhagyásával kapható meg (például a cantar ige töve cant-, a beber igéé beb-, a vivir igéé pedig viv-). Amint látható, a pretérito imperfecto (indicativo-ban és subjuntivo-ban is), a condicional, valamint a subjuntivo presente egyes szám első és harmadik személyű ragozása azonos alakú, aminek oka a szóvégi gyenge mássalhangzók lekopoása a latinban (például CANTABAM \> cantaba ’énekeltem’ és CANTABAT \> cantaba ’énekelt’). Mindazonáltal, ez nem szokott megértési nehézségeket okozni, még a személyes névmások használata nélkül sem, mivel a szövegkörnyezetből általában egyértelműen kiderül az alany. ### Helyesírási megjegyzések a három igeragozáshoz Mivel a szabályos igeragozás során a tővégi mássalhangzó végig megtartja eredeti hangértékét, a magas és mély magánhangzók változása miatt bizonyos igéalakok helyesírása a következőképpen módosul: - a -car, -gar, -guar és -zar végű igéknél a ragozás során e hang előtt a c → qu-ra, a g → gu-ra, a gu → gü-re, a z → c-re vált; - a -cer, -cir, -ger, -gir és -guir, -quir végű igéknél a ragozás során a hang előtt a c → z-ra, a g → j-ra, és a gu → g-re, a qu → c-re változik. A II. és III. ragozású igék pretérito perfecto simple 3. személyeinél, a kötőmód pretérito imperfecto I–II és futuro simple alakjainál, valamint a gerundio-ban palatális mássalhangzó (ll, ñ) után a rag -i-je kiesik (például teñir → tiñó, tiñeron, tiñera/tiñese, tiñendo stb.), a magánhangzós tővégű igéknél pedig két magánhangzó között -y-ra változik (például leer → leyó, leyeron, leyera/leyese, leyendo stb.). ## A -se végű igék ragozása A spanyolban számos olyan ige van (ún. verbos pronominales), amelyeket a személyes névmás visszaható (valójában az ún. részes tárgyesetű) alakjával kell ragozni. Idetartoznak: - a visszaható igék (verbos reflexivos), amelyek jelentésükből következően visszahatóak (például se lava ’mosakszik’, azaz „mossa magát”), valamint - a mediális („álvisszaható”) igék, amelyek jelentése valójában nem visszaható, azonban a névmás a jelentés árnyalatát módosíthatja (például ir ’menni, járni’, de: irse ’elmenni’), vagy pedig nem is létezik névmás nélküli alakja (pl: arrepentirse ’megbánni’). Ezeket az igéket a három rendes igeragozás szerint kell ragozni azzal az eltéréssel, hogy alakjaihoz mindig hozzá kell tenni a visszaható névmást. A névmás általában az igét megelőzi, kivétel a felszólító alak, valamint az igenevek, amelyekhez simulószóként tapad. A felszólító mód többes szám első személyű alakjánál ezen kívül ezen igealak eredeti -s végződése, a Spanyolországban használt második személyű alaknál pedig az eredeti -d végződés kiesik (ennek megfelelően -ir végű igék esetén az -os névmás előtti í-t ékezettel írják). ### Példa a -se végű igék ragozására: lavarse ’(meg)mosakodni’ (\< SE LAVARE) #### Modo indicativo 1. me lavo, te lavas/lavás, se lava, nos lavamos, os laváis, se lavan. #### Modo imperativo 1. ¡lávate! (tú) / ¡lavate! (vos), ¡lávese!, ¡lavémonos!, ¡lavaos!, ¡lávense! (népies: \*lávensen, \*lávesen). 2. ¡no te laves!, ¡no se lave! stb. #### Formas no personales 1. lavarse (lavarme, lavarte, lavarnos, lavaros) (’mosakodni; mosakodnom, mosakodnod’ stb.) 2. haberse (haberme, haberte, habernos, haberos) lavado 3. lavándose (lavándome, lavándote, lavándonos, lavándoos) 4. habiéndose (habiéndome, habiéndote, habiéndonos, habiéndoos) lavado 5. lavado, lavada, lavados, lavadas. ## A simulónévmások használata Az imperativo positivo, az infinitivo, valamint a gerundio alakjaival a hangsúlytalan személyes névmások simulószóként összevonódnak, aminek következtében számtalan alakváltozat jöhet létre (például cántamela, cántennos, cantarte, cantarle, cantarlo, cantársela, cantándome, cantándotela stb.). - Az összetett igenevek esetén a simulónévmás az haber segédige alakjaihoz járul (például habernos visto, habiéndomela cantado stb.) - A ’segédige + főige’ típusú igeneves kifejezéseknél a névmás a segédige és a főige megfelelő alakjaihoz is tapadhat (például poderla cantar vagy poder cantarla, volverlo a ver vagy volver a verlo, estarlo leyendo vagy estar leyéndolo stb.). A felszólító mód többes szám második személyű -me, -se simulónévmásos alakjánál a népies kiejtésben – főleg Latin-Amerikában – sokszor előfordul, hogy kiegészítik azt még egy szóvégi n-nel, illetve az ige -n személyragját a névmás végére teszik: \*ayúde(n)men, \*siénte(n)sen (helyesen: ayúdenme, siéntense) stb. ## Rendhagyó igék (Verbos irregulares) A spanyolban mintegy 11 000 ige van (ebből ~10 000 tartozik az első – egyben produktív –, ~500-500 a második és harmadik – improduktív – igeragozáshoz), amelyek közül ~1000 (az összes ige ~10%-a) rendhagyó; arányaiban a legtöbb rendhagyó ige a második és a harmadik igeragozáshoz tartozik (részletesen lásd a táblázatot). A rendhagyó igék túlnyomó része azonban egy-egy típusba sorolható; természetesen vannak olyan rendhagyó igék is, amelyek egyszerre több típus jegyeit is hordozzák. Többféle szabálytalan képzési mód létezik, de ezek alapvetően három nagyobb kategóriába tartoznak az alábbiak szerint: - a tőmagánhangzó váltakozása („ablaut”, ezek az ún. tőhangzóváltó igék): o → ue~u és e → ie~i, - a tő egy részének változása: például sabe ’tud’ – sepa ’tudjon’ – supo ’tudott’, illetve - teljes tőváltás (szuppletivizmus): például somos ’vagyunk’ – fuimos ’voltunk’ – seremos ’leszünk’. A rendhagyó igék ragozását egyszerűsíti, hogy a legtöbb igeidő meghatározott alakok mintájára képződik, amelyekből minden esetben levezethető. Ennek megfelelően: - az indicativo presente E/1. tővéből → a subjuntivo presente alakjai (például digo → diga, digas, digamos stb.), - az indicativo futuro simple tövéből → a condicional simple alakjai (például sabré → sabría, sabrías, sabrían stb.), - az indicativo pretérito perfecto simple T/3. alakjából → a subjuntivo pretérito imperfecto I-II és futuro simple idői (például vinieron → viniera/viniese, viniéramos/viniésemos stb.; viniere, vinieren stb.) képezhetők. Nyelvjárásokban előfordul (bár inkább csak a beszélt nyelvben), hogy bizonyos igeidőkben régies rendhagyó alakokat használnak, amelyeket a mai írott nyelvben kerülni javasolt. Ezeket az alakokat az írott sztenderd alak után zárójelben, † jellel adtuk meg. ### A többtövű igék A többtövű ige (verbo polirrizo) a fentebb ismertetett három kategória közül a harmadikat képviseli, jellemzője, hogy a ragozás során több, teljesen eltérő, egyazon tőre vissza nem vezethető tövet használ (vagyis tulajdonképpen más-más szót ragoz a paradigma egyes részein). Ezek a tövek történetileg ténylegesen több különböző igéből származnak, azonban hasonló jelentésük (és olykor eredetileg is hiányos paradigmáik) miatt a spanyolban – vagy már ősében, a latinban – egyazon ige alakjaiként folytatódtak. Bár mindössze kettő van belőlük a spanyolban, ez a kettő talán a leggyakrabban használt ige. #### A ser létige A ser létige három töve: az es- (a latin ESSE ’van’ igéből; ugyanennek a tőnek a változata az er- és a so-), a fu- (eredetileg a latin FORE ’lesz’ igéből, amelyet később már az ESSE alakjaként használtak) és a s(e)- (a latin SEDERE ’tartózkodik, ül’ igéből). Modo indicativo 1. soy, eres/sos, es, somos, sois, son. 2. fui, fuiste, fue, fuimos, fuisteis, fueron. 3. era, eras, era, éramos, erais, eran. 4. he sido, has sido, ha sido, hemos sido, habéis sido, han sido. 5. hube sido, hubiste sido, hubo sido, hubimos sido, hubisteis sido, hubieron sido (nem használják). 6. había sido, habías sido, había sido, habíamos sido, habíais sido, habían sido 7. seré, serás, será, seremos, seréis, serán. 8. habré sido, habrás sido, habrá sido, habremos sido, habréis sido, habrán sido. 9. sería, serías, sería, seríamos, seríais, serían. 10. habría sido, habrías sido, habría sido, habríamos sido, habríais sido, habrían sido. Modo subjuntivo 1. sea, seas, sea, seamos, seáis, sean. 2. haya sido, hayas sido, haya sido, hayamos sido, hayáis sido, hayan sido. 3. fuera/fuese, fueras/fueses, fuera/fuese, fuéramos/fuésemos, fuerais/fueseis, fueran/fuesen. 4. hubiera/hubiese sido, hubieras/hubieses sido, hubiera/hubiese sido, hubiéramos/hubiésemos sido, hubierais/hubieseis sido, hubieran/hubiesen sido. 5. fuere, fueres, fuere, fuéremos, fuereis, fueren (nagyon ritkán használják). 6. hubiere sido, hubieres sido, hubiere sido, hubiéremos sido, hubiereis sido, hubieren sido (nem használják). Modo imperativo 1. ¡sé! (tú/vos), ¡sea!, ¡seamos!, ¡sed!, ¡sean!. 2. ¡no seas!, ¡no sea!, ¡no seamos!, ¡no seáis!, ¡no sean!. Formas no personales 1. ser 2. haber sido 3. siendo 4. habiendo sido 5. sido #### Az ir ’menni, járni’ ige Az ir ige három töve: az i- és va(y)- (a latin IRE ’megy, jár’ és VADERE ’lép, megy’ igékből), illetve a fu- (a ser múlt idejéből). Modo indicativo 1. voy, vas, va, vamos, vais, van. 2. fui, fuiste, fue, fuimos, fuisteis, fueron (megegyezik a → ser ige alakjaival). 3. iba, ibas, iba, íbamos, ibais, iban. 4. he ido, has ido, ha ido, hemos ido, habéis ido, han ido. 5. hube ido, hubiste ido, hubo ido, hubimos ido, hubisteis ido, hubieron ido. 6. había ido, habías ido, había ido, habíamos ido, habíais ido, habían ido 7. iré, irás, irá, iremos, iréis, irán. 8. habré ido, habrás ido, habrá ido, habremos ido, habréis ido, habrán ido. 9. iría, irías, iría, iríamos, iríais, irían. 10. habría ido, habrías ido, habría ido, habríamos ido, habríais ido, habrían ido. Modo subjuntivo 1. vaya, vayas, vaya, vayamos, vayáis, vayan. 2. haya ido, hayas ido, haya ido, hayamos ido, hayáis ido, hayan ido. 3. fuera/fuese, fueras/fueses, fuera/fuese, fuéramos/fuésemos, fuerais/fueseis, fueran/fuesen (megegyezik a → ser ige alakjaival). 4. hubiera/hubiese ido, hubieras/hubieses ido, hubiera/hubiese ido, hubiéramos/hubiésemos ido, hubierais/hubieseis ido, hubieran/hubiesen ido. 5. fuere, fueres, fuere, fuéremos, fuereis, fueren (megegyezik a → ser ige alakjaival). 6. hubiere ido, hubieres ido, hubiere ido, hubiéremos ido, hubiereis ido, hubieren ido. Modo imperativo 1. ¡ve! (tú/vos), ¡vaya!, ¡vamos!, ¡id!, ¡vayan!. 2. ¡no vayas!, ¡no vaya!, ¡no vayamos!, ¡no vayáis!, ¡no vayan!. Formas no personales 1. ir 2. haber ido 3. yendo 4. habiendo ido 5. ido ### Az estar és az haber segédigék Az inherens tulajdonságot jelölő ser létigvel szemben az estar létige (forrása a latin STARE, ’állni’) valamilyen folyamat, változás eredményeképpen létrejött tulajdonságot, állapotot, vagy átmeneti helyzetet jelöl. Az haber segédige egyrészt az összetett igeidők képzésére szolgál, valamint személytelen igeként jelentése ’van(nak), létezik/léteznek’. #### Az estar ’(valamilyen állapotban/helyzetben) lenni’ ige ragozása (\< STARE) Modo indicativo 1. estoy, estás, está, estamos, estáis, están. 2. estuve, estuviste, estuvo, estuvimos, estuvisteis, estuvieron. 3. estaba, estabas, estaba, estábamos, estabais, estaban. 4. he estado, has estado, ha estado, hemos estado, habéis estado, han estado. 5. hube estado, hubiste estado, hubo estado, hubimos estado, hubisteis estado, hubieron estado. 6. había estado, habías estado, había estado, habíamos estado, habíais estado, habían estado 7. estaré, estarás, estará, estaremos, estaréis, estarán. 8. habré estado, habrás estado, habrá estado, habremos estado, habréis estado, habrán estado. 9. estaría, estarías, estaría, estaríamos, estaríais, estarían. 10. habría estado, habrías estado, habría estado, habríamos estado, habríais estado, habrían estado. Modo subjuntivo 1. esté, estés, esté, estemos, estéis, estén. 2. haya estado, hayas estado, haya estado, hayamos estado, hayáis estado, hayan estado. 3. estuviera/estuviese, estuvieras/estuvieses, estuviera/estuviese, estuviéramos/estuviésemos, estuvierais/estuvieseis, estuvieran/estuviesen. 4. hubiera/hubiese estado, hubieras/hubieses estado, hubiera/hubiese estado, hubiéramos/hubiésemos estado, hubierais/hubieseis estado, hubieran/hubiesen estado. 5. estuviere, estuvieres, estuviere, estuviéremos, estuviereis, estuvieren. 6. hubiere estado, hubieres estado, hubiere estado, hubiéremos estado, hubiereis estado, hubieren estado. Modo imperativo 1. ¡estate! (tú/vos), ¡esté!, ¡estemos!, ¡estad!, ¡estén!. 2. ¡no estés!, ¡no esté!, ¡no estemos!, ¡no estéis!, ¡no estén!. Formas no personales 1. estar 2. haber estado 3. estando 4. habiendo estado 5. estado #### Az haber segédige ragozása (\< HABERE) Segédigeként egyszerű igeidői az összetett igeidők képzésére szolgálnak. Főigeként a mai nyelvben már csak az haber de ’neki kell’ jelentésben használatos. Személytelen igeként ’van/vannak, létezik/léteznek’ jelentésben mindig az egyes szám harmadik személyű – módosított – alakot használják (hay), amely nyelvtanilag tárgyesetet vonz; bár Latin-Amerikában többes szám első személyben gyakori az habemos alak használata a ’vagyunk/létezünk’ jelentésben, a normatív somos helyett. Modo indicativo 1. he, has, ha/hay, hemos († habemos), habéis, han. 2. hube, hubiste, hubo, hubimos, hubisteis, hubieron. 3. había, habías, había, habíamos, habíais, habían. 4. he habido, has habido, ha habido, hemos habido, habéis habido, han habido. 5. hube habido, hubiste habido, hubo habido stb. 6. había habido, habías habido, había habido stb. 7. habré, habrás, habrá, habremos, habréis, habrán. 8. habré habido, habrás habido, habrá habido stb. 9. habría, habrías, habría, habríamos, habríais, habrían. 10. habría habido, habrías habido, habría habido stb. Modo subjuntivo 1. haya, hayas, haya, hayamos, hayáis, hayan (vulg. \*haiga, \*haigas stb.). 2. haya habido, hayas habido, haya habido stb. 3. hubiera/hubiese, hubieras/hubieses, hubiera/hubiese, hubiéramos/hubiésemos, hubierais/hubieseis, hubieran/hubiesen. 4. hubiera/hubiese habido, hubieras/hubieses habido, hubiera/hubiese habido stb. 5. hubiere, hubieres, hubiere, hubiéremos, hubiereis, hubieren. 6. hubiere habido, hubieres habido, hubiere habido stb. Modo imperativo 1. ¡he! (tú/vos). Formas no personales 1. haber 2. haber habido 3. habiendo 4. habiendo habido 5. habido ### Az -e- tövű tőhangzóváltó igék #### -ar és -er végű igék Ezen igék tőhangsúlyos (kijelentő, kötő- és felszólító mód egyes szám 1-3. és többes szám 3. személyű) alakjaiban az e tőmagánhangzó ie-re vált. a\) sentar ’leültetni’ (\< \*SEDENTARE) Modo indicativo 1. siento, sientas/sentás, sienta, sentamos, sentáis, sientan. Modo subjuntivo 1. siente, sientes, siente, sentemos, sentéis, sienten. Modo imperativo 1. ¡sienta! (tú) / ¡sentá! (vos), ¡siente!, ¡sentemos!, ¡sentad!, ¡sienten!. 2. ¡no sientes!, ¡no siente!, ¡no sentemos!, ¡no sentéis!, ¡no sienten!. - Ugyanígy ragozzák: az atravesar, calentar, comenzar (helyesírás: z/c), confesar, empezar (helyesírás: z/c), enterrar, pensar stb. igéket. b\) perder ’elveszíteni’ (\< PERDERE) Modo indicativo 1. pierdo, pierdes/perdés, pierde, perdemos, perdéis, pierden. Modo subjuntivo 1. pierda, pierdas, pierda, perdamos, perdáis, pierdan. Modo imperativo 1. ¡pierde! (tú) / ¡perdé! (vos), ¡pierda!, ¡perdamos!, ¡perded!, ¡pierdan!. 2. ¡no pierdas!, ¡no pierda!, ¡no perdamos!, ¡no perdáis!, ¡no pierdan!. - Ugyanígy ragozzák: az atender, defender, encender, entender, extender, perder, tender stb. igéket. #### -ir végű igék Ezeknél az igéknél a tőhangsúlyos (kijelentő, kötő- és felszólító mód egyes szám 1-3. és többes szám 3. személyű) alakokban az e tőmagánhangzó ie-re vagy i-re, ezen kívül a pretérito perfecto simple egyes és többes szám 3. személyű, valamint a kötőmód valamennyi alakjában és a gerundio-ban az e tőmagánhangzó i-re változik. a\) sentir ’érezni’: e → ie (\< SENTIRE) Modo indicativo 1. siento, sientes/sentís, siente, sentimos, sentís, sienten. 2. sentí, sentiste, sintió, sentimos, sentisteis, sintieron. Modo subjuntivo 1. sienta, sientas, sienta, sintamos, sintáis, sientan. 2. sintiera/sintiese, sintieras/sintieses, sintiera/sintiese stb. 3. sintiere, sintieres, sintiere stb. Modo imperativo 1. ¡siente! (tú) / ¡sentí! (vos), ¡sienta!, ¡sintamos!, ¡sentid!, ¡sientan!. 2. ¡no sientas!, ¡no sienta!, ¡no sintamos!, ¡no sintáis!, ¡no sientan!. Formas no personales 1. sentir 2. haber sentido 3. sintiendo 4. habiendo sentido 5. sentido, sentida, sentidos, sentidas - Ugyanígy ragozzák: a diferir, divertir, herir, preferir, referir stb. igéket. b\) pedir ’kérni’: e → i (\< PETERE) (Ragozása a sentir igéhez hasonlóan történik azzal az eltéréssel, hogy az ie helyett i áll.) Modo indicativo 1. pido, pides/pedís, pide, pedimos, pedís, piden. Modo subjuntivo 1. pida, pidas, pida, pidamos, pidáis, pidan. Modo imperativo 1. ¡pide! (tú) / ¡pedí! (vos), ¡pida!, ¡pidamos!, ¡pedid!, ¡pidan!. 2. ¡no pidas!, ¡no pida!, ¡no pidamos!, ¡no pidáis!, ¡no pidan!. - Ugyanígy ragozzák: a corregir (helyesírás: g/j), despedir, repetir, seguir (helyesírás: gu/g), servir, vestir stb. igéket a discernir kivételével, amelynek tövében végig -e- áll. ### Az -o- tövű tőhangzóváltó igék #### -ar és -er végű igék Ezen igék tőhangsúlyos (kijelentő, kötő- és felszólító mód egyes szám 1-3. és többes szám 3. személyű) alakjaiban (függetlenül attól, hogy hányadik igeragozáshoz tartoznak) az o tőmagánhangzó ue-re vált. (A ragok képzése természetesen az igeragozási csoportnak megfelelően történik.) a\) contar ’mesélni, számolni’ (\< COMPUTARE) Modo indicativo 1. cuento, cuentas/contás, cuenta, contamos, contáis, cuentan. Modo subjuntivo 1. cuente, cuentes, cuente, contemos, contéis, cuenten. Modo imperativo 1. ¡cuenta! (tú) / ¡contá! (vos), ¡cuente!, ¡contemos!, ¡contad!, ¡cuenten!. 2. ¡no cuentes!, ¡no cuente!, ¡no contemos!, ¡no contéis!, ¡no cuenten!. - Ugyanígy ragozzák: az acordar, apostar, costar, forzar (helyesírás: z/c), probar, recordar, rogar, sonar, soñar, volar stb. igéket. b\) mover ’mozgatni, mozogni’ (\< MOVERE) Modo indicativo 1. muevo, mueves/movés, mueve, movemos, movéis, mueven. Modo subjuntivo 1. mueva, muevas, mueva, movamos, mováis, muevan. Modo imperativo 1. ¡mueve! (tú) / ¡mové! (vos), ¡mueva!, ¡movamos!, ¡moved!, ¡muevan!. 2. ¡no muevas!, ¡no mueva!, ¡no movamos!, ¡no mováis!, ¡no muevan!. - Ugyanígy ragozzák: a doler, llover (hiányos ige: csak egyes szám 3. személyű alakja van), torcer (helyesírás: c/z), volver (kivétel: múlt idejű melléknévi igenév vuelto) stb. igéket. #### -ir végű igék Az -ar és -er végű igéknél leírtakon túl ezeknél az igéknél a pretérito perfecto simple egyes és többes szám 3. személyű, valamint a kötőmód valamennyi nem kettőshangzós tövű alakjában és a gerundio-ban az o tőmagánhangzó u-ra változik. Például dormir ’aludni’ (\< DORMIRE) Modo indicativo 1. duermo, duermes/dormís, duerme, dormimos, dormís, duermen. 2. dormí, dormiste, durmió, dormimos, dormisteis, durmieron. Modo subjuntivo 1. duerma, duermas, duerma, durmamos, durmáis, duerman. 2. durmiera/durmiese, durmieras/durmieses, durmiera/durmiese stb.. 3. durmiere, durmieres, durmiere stb. Modo imperativo 1. ¡duerme! (tú) / ¡dormí! (vos), ¡duerma!, ¡durmamos!, ¡dormid!, ¡duerman!. 2. ¡no duermas!, ¡no duerma!, ¡no durmamos!, ¡no durmáis!, ¡no duerman!. Formas no personales 1. dormir 2. haber dormido 3. durmiendo 4. habiendo dormido 5. dormido, dormida, dormidos, dormidas - Ugyanígy ragozzák: a morir igét (kivétel: múlt idejű melléknévi igenév muerto, muerta, muertos, muertas). ### Az -acer, -ecer, -ocer és -ucir végű igék Ezeket az igéket szabályosan ragozzuk azzal a különbséggel, hogy a kijelentő mód jelen idejének egyes szám első személyű, valamint a kötőmód jelen idejű alakjainál a személyrag előtt -zc- iktatódik közbe. Például agradecer ’megköszönni’ (\< a- + grado, grato \< GRATUS) Modo indicativo 1. agradezco, agradeces/agradecés, agradece, agradecemos, agradecéis, agradecen. Modo subjuntivo 1. agradezca, agradezcas, agradezca, agradezcamos, agradezcáis, agradezcan. Modo imperativo 1. ¡agradece! (tú) / ¡agradecé! (vos), ¡agradezca!, ¡agradezcamos!, ¡agradeced!, ¡agradezcan!. 2. ¡no agradezcas!, ¡no agradezca!, ¡no agradezcamos!, ¡no agradezcáis!, ¡no agradezcan!. #### A -ducir végű igék A fenti szakaszban leírtakon túl ezen igék a pretérito perfecto simple, valamint a pretérito imperfecto de subjuntivo és a futuro simple de subjuntivo alakjaikat is rendhagyó módon képzik. Például conducir ’vezetni’ (\< CONDUCERE) Modo indicativo 1. conduzco, conduces/conducís, conduce, conducimos, conducís, conducen. 2. conduje, condujiste, condujo, condujimos, condujisteis, condujeron. Modo subjuntivo 1. conduzca, conduzcas, conduzca, conduzcamos, conduzcáis, conduzcan. 2. condujera/condujese, condujeras/condujeses, condujera/condujese, condujéramos/condujésemos, condujerais/condujeseis, condujeran/condujesen. 3. condujere, condujeres, condujere, condujéremos, condujereis, condujeren. Modo imperativo 1. ¡conduce! (tú) / ¡conducí! (vos), ¡conduzca!, ¡conduzcamos!, ¡conducid!, ¡conduzcan!. 2. ¡no conduzcas!, ¡no conduzca!, ¡no conduzcamos!, ¡no conduzcáis!, ¡no conduzcan!. ### További gyakori rendhagyó (típus)igék #### andar ’járni’ (\< népi lat. \*AMLARE \< AMBULARE) Modo indicativo 1. anduve, anduviste, anduvo, anduvimos, anduvisteis, anduvieron. Modo subjuntivo 1. anduviera/anduviese, anduvieras/anduvieses, anduviera/anduviese stb. 2. anduviere, anduvieres, anduviere stb. #### caer ’esni’ (\< CADERE) Modo indicativo 1. caigo, caes/caés, cae, caemos, caéis, caen. 2. caí, caíste, cayó, caímos, caísteis, cayeron. 3. caía, caías, caía, caíamos, caíais, caían. Modo subjuntivo 1. caiga, caigas, caiga, caigamos, caigáis, caigan. 2. cayera/cayese, cayeras/cayeses, cayera/cayese stb. 3. cayere, cayeres, cayere stb. Modo imperativo 1. ¡cae! (tú) / ¡caé! (vos), ¡caiga!, ¡caigamos!, ¡caed!, ¡caigan!. 2. ¡no caigas!, ¡no caiga!, ¡no caigamos!, ¡no caigáis!, ¡no caigan!. Formas no personales 1. caer 2. haber caído 3. cayendo 4. habiendo caído 5. caído, caída, caídos, caídas - Ugyanígy ragozzák: a caer ige származékait (decaer, recaer stb.). #### dar ’adni’ (\< DARE) Modo indicativo 1. doy, das, da, damos, dais, dan. 2. di, diste, dio, dimos, disteis, dieron. Modo subjuntivo 1. dé, des, dé, demos, deis, den. 2. diera/diese, dieras/dieses, diera/diese stb. 3. diere, dieres, diere stb. Modo imperativo 1. ¡da!, ¡dé!, ¡demos!, ¡dad!, ¡den!. 2. ¡no des!, ¡no dé!, ¡no demos!, ¡no deis!, ¡no den!. #### decir ’mondani’ (\< DICERE) Modo indicativo 1. digo, dices/decís, dice, decimos, decís, dicen. 2. dije, dijiste, dijo, dijimos, dijisteis, dijeron. 3. he dicho, has dicho, ha dicho stb. 4. hube dicho, hubiste dicho, hubo dicho stb. 5. había dicho, habías dicho, había dicho stb. 6. diré, dirás, dirá, diremos, diréis, dirán. 7. habré dicho, habrás dicho, habrá dicho stb. 8. diría, dirías, diría, diríamos, diríais, dirían. 9. habría dicho, habrías dicho, habría dicho stb. Modo subjuntivo 1. diga, digas, diga, digamos, digáis digan. 2. haya dicho, hayas dicho, haya dicho stb. 3. dijera/dijese, dijeras/dijeses, dijera/dijese, dijéramos/dijésemos, dijerais/dijeseis, dijeran/dijesen. 4. hubiera/hubiese dicho, hubieras/hubieses dicho, hubiera/hubiese dicho stb. 5. dijere, dijeres, dijere, dijéremos, dijereis, dijeren. 6. hubiere dicho, hubieres dicho, hubiere dicho stb. Modo imperativo 1. ¡di! (tú) / ¡decí! (vos), ¡diga!, ¡digamos!, ¡decid!, ¡digan!. 2. ¡no digas!, ¡no diga!, ¡no digamos!, ¡no digáis!, ¡no digan!. Formas no personales 1. decir 2. haber dicho 3. diciendo 4. habiendo dicho 5. dicho, dicha, dichos, dichas - Ugyanígy ragozzák: a bendecir és maldecir (kivételek mindkét igénél: a futuro simple és a condicional simple alakjai szabályosan a decir- tőhöz járulnak, valamint szabályos participio-juk bendecido és maldecido, rendhagyó participio-juk bendito, bendita, benditos, benditas, illetőleg maldito, maldita, malditos, malditas, felszólító mód egyes szám második személyű alakjai bendice és maldice; rendhagyó participio-jukat főleg melléknévként használják, például bendito sea ’áldott legyen’), valamint a contradecir és predecir (kivételek mindkettőnél: felszólító mód egyes szám második személyű alakjuk contradice és predice) igéket. #### hacer ’csinálni’ (\< FACERE) Modo indicativo 1. hago, haces/hacés, hace, hacemos, hacéis, hacen. 2. hice, hiciste, hizo, hicimos, hicisteis, hicieron. 3. he hecho, has hecho, ha hecho stb. 4. hube hecho, hubiste hecho, hubo hecho stb. 5. había hecho, habías hecho, había hecho stb. 6. haré, harás, hará, haremos, haréis, harán. 7. habré hecho, habrás hecho, habrá hecho stb. 8. haría, harías, haría, haríamos, haríais, harían. 9. habría hecho, habrías hecho, habría hecho stb. Modo subjuntivo 1. haga, hagas, haga, hagamos, hagáis hagan. 2. haya hecho, hayas hecho, haya hecho stb. 3. hiciera/hiciese, hicieras/hicieses, hiciera/hiciese, hiciéramos/hiciésemos, hicierais/hicieseis, hicieran/hiciesen. 4. hubiera/hubiese hecho, hubieras/hubieses hecho, hubiera/hubiese hecho stb. 5. hiciere, hicieres, hiciere, hiciéremos, hiciereis, hicieren. 6. hubiere hecho, hubieres hecho, hubiere hecho stb. Modo imperativo 1. ¡haz! (tú) / ¡hacé! (vos), ¡haga!, ¡hagamos!, ¡haced!, ¡hagan!. 2. ¡no hagas!, ¡no haga!, ¡no hagamos!, ¡no hagáis!, ¡no hagan!. Formas no personales 1. hacer 2. haber hecho 3. haciendo 4. habiendo hecho 5. hecho, hecha, hechos, hechas - Ugyanígy ragozzák: a deshacer, satisfacer igéket. #### jugar ’játszani’ (\< IOCARE) Ezt az igét úgy kell ragozni, mintha o tövű tőhangzóváltó ige lenne (→ contar), csak az o helyett u áll (helyesírás: g/gu). Modo indicativo 1. juego, juegas/jugás, juega, jugamos, jugáis, juegan. 2. jugué, jugaste, jugó, jugamos, jugasteis, jugaron. Modo subjuntivo 1. juegue, juegues, juegue, juguemos, juguéis, jueguen. Modo imperativo 1. ¡juega! (tú) / ¡jugá! (vos), ¡juegue!, ¡juguemos!, ¡jugad!, ¡jueguen!. 2. ¡no juegues!, ¡no juegue!, ¡no juguemos!, ¡no juguéis!, ¡no jueguen!. #### oír ’hallani’ (\< AUDIRE) Modo indicativo 1. oigo, oyes/oís, oye, oímos, oís, oyen. 2. oí, oíste, oyó, oímos, oísteis, oyeron. 3. oía, oías, oía, oíamos, oíais, oían. Modo subjuntivo 1. oiga, oigas, oiga, oigamos, oigáis, oigan. 2. oyera/oyese, oyeras/oyeses, oyera/oyese stb. 3. oyere, oyeres, oyere stb. Modo imperativo 1. ¡oye! (tú) / ¡oí! (vos), ¡oiga!, ¡oigamos!, ¡oíd!, ¡oigan!. 2. ¡no oigas!, ¡no oiga!, ¡no oigamos!, ¡no oigáis!, ¡no oigan!. Formas no personales 1. oír 2. haber oído 3. oyendo 4. habiendo oído 5. oído, oída, oídos, oídas #### poder ’-hat/-het; tud, képes, bír’ (\< népi lat. POTERE \< POTESSE) Modo indicativo 1. puedo, puedes/podés, puede, podemos, podéis, pueden. 2. pude, pudiste, pudo, pudimos, pudisteis, pudieron. 3. podía, podías, podía, podíamos, podíais, podían. 4. he podido, has podido, ha podido stb. 5. hube podido, hubiste podido, hubo podido stb. 6. había podido, habías podido, había podido stb. 7. podré, podrás, podrá, podremos, podréis, podrán. 8. habré podido, habrás podido, habré podido stb. 9. podría, podrías, podría, podríamos, podríais, podrían. 10. habría podido, habrías podido, habría podido stb. Modo subjuntivo 1. pueda, puedas, pueda, podamos, podáis, puedan. 2. haya podido, hayas podido, haya podido stb. 3. pudiera/pudiese, pudieras/pudieses, pudiera/pudiese, pudiéramos/pudiésemos, pudierais/pudieseis, pudieran/pudiesen. 4. hubiera/hubiese podido, hubieras/hubieses podido, hubiera/hubiese podido stb. 5. pudiere, pudieres, pudiere, pudiéremos, pudiereis, pudieren. 6. hubiere podido, hubieres podido, hubiere podido stb. Modo imperativo 1. ¡puede! (tú) / ¡podé! (vos), ¡pueda!, ¡podamos!, ¡poded!, ¡puedan!. 2. ¡no puedas! (tú/vos), ¡no pueda!, ¡no podamos!, ¡no podáis!, ¡no puedan!. Formas no personales 1. poder 2. haber podido 3. pudiendo 4. habiendo podido 5. podido #### poner ’tenni, helyezni’ (\< PONERE) Modo indicativo 1. pongo, pones/ponés, pone, ponemos, ponéis, ponen. 2. puse, pusiste, puso, pusimos, pusisteis, pusieron. 3. he puesto, has puesto, ha puesto stb. 4. hube puesto, hubiste puesto, hubo puesto stb. 5. había puesto, habías puesto, había puesto stb. 6. pondré, pondrás, pondrá, pondremos, pondréis, pondrán. 7. habré puesto, habrás puesto, habrá puesto stb. 8. pondría, pondrías, pondría, pondríamos, pondríais, pondrían. 9. habría puesto, habrías puesto, habría puesto stb. Modo subjuntivo 1. ponga, pongas, ponga, pongamos, pongáis pongan. 2. haya puesto, hayas puesto, haya puesto stb. 3. pusiera/pusiese, pusieras/pusieses, pusiera/pusiese, pusiéramos/pusiésemos, pusierais/pusieseis, pusieran/pusiesen. 4. hubiera/hubiese puesto, hubieras/hubieses puesto, hubiera/hubiese puesto stb. 5. pusiere, pusieres, pusiere, pusiéremos, pusiereis, pusieren. 6. hubiere puesto, hubieres puesto, hubiere puesto stb. Modo imperativo 1. ¡pon! (tú) / ¡poné! (vos), ¡ponga!, ¡pongamos!, ¡poned!, ¡pongan!. 2. ¡no pongas!, ¡no ponga!, ¡no pongamos!, ¡no pongáis!, ¡no pongan!. Formas no personales 1. poner 2. haber puesto 3. poniendo 4. habiendo puesto 5. puesto, puesta, puestos, puestas - Ugyanígy ragozzák: a poner ige származékait (componer, exponer, imponer, yuxtaponer stb.). #### querer ’akarni, szeretni’ (\< QUAERERE) Modo indicativo 1. quiero, quieres/querés, quiere, queremos, queréis, quieren. 2. quise, quisiste, quiso, quisimos, quisisteis, quisieron. 3. querré, querrás, querrá, querremos, querréis, querrán. 4. querría, querrías, querría, querríamos, querríais, querrían. Modo subjuntivo 1. quiera, quieras, quiera, queramos, queráis quieran. 2. quisiera/quisiese, quisieras/quisieses, quisiera/quisiese, quisiéramos/quisiésemos, quisierais/quisieseis, quisieran/quisiesen. 3. quisiere, quisieres, quisiere, quisiéremos, quisiereis, quisieren. Modo imperativo 1. ¡quiere! (tú) / ¡queré! (vos), ¡quiera!, ¡queramos!, ¡quered!, ¡quieran!. 2. ¡no quieras!, ¡no quiera!, ¡no queramos!, ¡no queráis!, ¡no quieran!. #### reír ’nevetni’ (\< RIDERE) Modo indicativo 1. río, ríes/reís, ríe, reímos, reís, ríen. 2. reí, reíste, rio, reímos, reísteis, rieron. Modo subjuntivo 1. ría, rías, ría, riamos, riais, rían. 2. riera/riese, rieras/rieses, riera/riese stb. 3. riere, rieres, riere stb. Modo imperativo 1. ¡ríe! (tú) / ¡reí! (vos), ¡ría!, ¡riamos!, ¡reíd!, ¡rían!/. 2. ¡no rías!, ¡no ria!, ¡no riamos!, ¡no riais!, ¡no rían!. Formas no personales 1. reír 2. haber reído 3. riendo 4. habiendo reído 5. reído - Ugyanígy ragozzák: a sonreír és a freír (kivétel: múlt idejű melléknévi igenév frito, frita, fritos, fritas is) igét. #### saber ’tudni, ismerni’ (\< SAPERE) Modo indicativo 1. sé, sabes/sabés, sabe, sabemos, sabéis, saben. 2. supe, supiste, supo, supimos, supisteis, supieron. 3. sabré, sabrás, sabrá, sabremos, sabréis, sabrán. 4. sabría, sabrías, sabría, sabríamos, sabríais, sabrían. Modo subjuntivo 1. sepa, sepas, sepa, sepamos, sepáis sepan. 2. supiera/supiese, supieras/supieses, supiera/supiese, supiéramos/supiésemos, supierais/supieseis, supieran/supiesen. 3. supiere, supieres, supiere, supiéremos, supiereis, supieren. Modo imperativo 1. ¡sabe! (tú) / ¡sabé! (vos), ¡sepa!, ¡sepamos!, ¡sabed!, ¡sepan!. 2. ¡no sepas!, ¡no sepa!, ¡no sepamos!, ¡no sepáis!, ¡no sepan!. - Ugyanígy ragozzák: a caber igét (kivétel: a kijelentő mód jelen idejű egyes szám első személyű alakja quepo). #### salir ’kimenni’ (\< SALIRE) Modo indicativo 1. salgo, sales/salís, sale, salimos, salís, salen. 2. saldré, saldrás, saldrá, saldremos, saldréis, saldrán. 3. saldría, saldrías, saldría, saldríamos, saldríais, saldrían. Modo subjuntivo 1. salga, salgas, salga, salgamos, salgáis salgan. Modo imperativo 1. ¡sal! (tú) / ¡salí! (vos), ¡salga!, ¡salgamos!, ¡salid!, ¡salgan!. 2. ¡no salgas!, ¡no salga!, ¡no salgamos!, ¡no salgáis!, ¡no salgan!. #### tener ’neki van’ (’birtokolni’) (\< TENERE) Modo indicativo 1. tengo, tienes/tenés, tiene, tenemos, tenéis, tienen. 2. tuve, tuviste, tuvo, tuvimos, tuvisteis, tuvieron. 3. tenía, tenías, tenía, teníamos, teníais, tenían. 4. he tenido, has tenido, ha tenido stb. 5. hube tenido, hubiste tenido, hubo tenido stb. 6. había tenido, habías tenido, había tenido stb. 7. tendré, tendrás, tendrá, tendremos, tendréis, tendrán. 8. habré tenido, habrás tenido, habré tenido stb. 9. tendría, tendrías, tendría, tendríamos, tendríais, tendrían. 10. habría tenido, habrías tenido, habría tenido stb. Modo subjuntivo 1. tenga, tengas, tenga, tengamos, tengáis, tengan. 2. haya tenido, hayas tenido, haya tenido stb. 3. tuviera/tuviese, tuvieras/tuvieses, tuviera/tuviese, tuviéramos/tuviésemos, tuvierais/tuvieseis, tuvieran/tuviesen. 4. hubiera/hubiese tenido, hubieras/hubieses tenido, hubiera/hubiese tenido stb. 5. tuviere, tuvieres, tuviere, tuviéremos, tuviereis, tuvieren. 6. hubiere tenido, hubieres tenido, hubiere tenido stb. Modo imperativo 1. ¡ten! (tú) / ¡tené! (vos), ¡tenga!, ¡tengamos!, ¡tened!, ¡tengan!. 2. ¡no tengas!, ¡no tenga!, ¡no tengamos!, ¡no tengáis!, ¡no tengan!. Formas no personales 1. tener 2. haber tenido 3. teniendo 4. habiendo tenido 5. tenido #### traer ’hozni’ (\< TRAHERE) Modo indicativo 1. traigo, traes/traés, trae, traemos, traéis, traen. 2. traje, trajiste, trajo, trajimos, trajisteis, trajeron († truje, trujiste stb.) Modo subjuntivo 1. traiga, traigas, traiga, traigamos, traigáis traigan. 2. trajera/trajese, trajeras/trajeses, trajera/trajese, trajéramos/trajésemos, trajerais/trajeseis, trajeran/trajesen († trujera/trujese stb.). 3. trajere, trajeres, trajere, trajéremos, trajereis, trajeren († trujere, trujeres stb.). Modo imperativo 1. ¡trae! (tú) / ¡traé! (vos), ¡traiga!, ¡traigamos!, ¡trae!, ¡traigan!. 2. ¡no traigas!, ¡no traiga!, ¡no traigamos!, ¡no traigáis!, ¡no traigan!. - Ugyanígy ragozzák: a traer ige származékait (atraer, contraer, distraer, extraer stb.) #### valer ’érni (értéket)’ (\< VALERE) Modo indicativo 1. valgo, vales/valés, vale, valemos, valéis, valen. 2. valdré, valdrás, valdrá, valdremos, valdréis, valdrán. 3. valdría, valdrías, valdría, valdríamos, valdríais, valdrían. Modo subjuntivo 1. valga, valgas, valga, valgamos, valgáis valgan. Modo imperativo 1. ¡val! (tú) / ¡valé! (vos), ¡valga!, ¡valgamos!, ¡valed!, ¡valgan!. 2. ¡no valgas!, ¡no valga!, ¡no valgamos!, ¡no valgáis!, ¡no valgan!. #### venir ’jönni’ (\< VENIRE) Modo indicativo 1. vengo, vienes/venís, viene, venimos, venís, vienen. 2. vine, viniste († veniste), vino, vinimos († venimos), vinisteis, vinieron. 3. vendré, vendrás, vendrá, vendremos, vendréis, vendrán. 4. vendría, vendrías, vendría, vendríamos, vendríais, vendrían. Modo subjuntivo 1. venga, vengas, venga, vengamos, vengáis, vengan. 2. viniera/viniese, vinieras/vinieses, viniera/viniese, viniéramos/viniésemos, vinierais/vinieseis, vinieran/viniesen. 3. viniere, vinieres, viniere, viniéremos, viniereis, vinieren. Modo imperativo 1. ¡ven! (tú) / ¡vení! (vos), ¡venga!, ¡vengamos!, ¡venid!, ¡vengan!. 2. ¡no vengas!, ¡no venga!, ¡no vengamos!, ¡no vengáis!, ¡no vengan!. #### ver ’látni’ (\< veer \< VIDERE) Ez az ige a rendhagyó múlt idejű melléknévi igenév kivételével voltaképpen szabályos, csak bizonyos alakjai a v-, míg más alakjai a ve- tőhöz járulnak (ennek oka a főnévi igenév etimológiájában rejlik, amelynek régebbi alakja veer volt). Modo indicativo 1. veo, ves, ve, vemos, veis, ven. 2. vi († vide), viste, vio, vimos, visteis, vieron. 3. veía, veías, veía, veíamos, veíais, veían. 4. he visto, has visto, ha visto stb. 5. hube visto, hubiste visto, hubo visto stb. 6. había visto, habías visto, había visto stb. 7. habré visto, habrás visto, habrá visto stb. 8. habría visto, habrías visto, habría visto stb. Modo subjuntivo 1. vea, veas, vea, veamos, veáis vean. 2. haya visto, hayas visto, haya visto stb. 3. viera/viese, vieras/vieses, viera/viese, viéramos/viésemos, vierais/vieseis, vieran/viesen. 4. hubiera/hubiese visto, hubieras/hubieses visto, hubiera/hubiese visto stb. 5. viere, vieres, viere, viéremos, viereis, vieren. 6. hubiere visto, hubieres visto, hubiere visto stb. Modo imperativo 1. ¡ve!, ¡vea!, ¡veamos!, ¡ved!, ¡vean!. 2. ¡no veas!, ¡no vea!, ¡no veamos!, ¡no veáis!, ¡no vean!. Formas no personales 1. ver 2. haber visto 3. viendo 4. habiendo visto 5. visto, vista, vistos, vistas - Ugyanígy ragozzák: a prever igét (kijelentő mód jelen idejű egyes szám 2–3. személyű, többes szám 3, személyű, illetve a felszólító mód egyes szám második személyű állító alakjai véghangsúlyosak: prevés, prevé, prevén; prevé). ### Rendhagyó participiójú igék Az alábbi táblázatban azon alapigék szerepelnek, amelyek múlt idejű melléknévi igeneve rendhagyó.

A matematikafilozófia története

Ez a szócikk 1931-ig, Gödel nevezetes tételeinek megjelenéséig tárgyalja a matematikafilozófiát. A mai irányzatokra vonatkozóan lásd: matematikafilozófia. A matematikafilozófia története azokat az eseményeket, elméleteket öleli fel, melyek a matematikáról mint tudományról való gondolkodással kapcsolatosak, vagyis hogy vajon a különböző korokban hogyan vélekedtek a matematikáról, milyen kép élt e tudományról (főképp, de nem kizárólag művelői, a matematikusok elméjében). A matematikafilozófia története nem a matematika története, hanem alapvetően a matematika tudományfilozófiájának, a matematikában felmerülő filozófiai kérdéseknek a története. Vannak olyan matematikatörténeti események, melyek nem játszanak fontos szerepet ebben a tekintetben és a matematikafilozófiai elméletek sincsenek mindig jelentős hatással magára a matematikára. ## Az ókor matematikafilozófiája ### A folyammenti kultúrák matematikaképe A korai civilizációk matematikai megállapításai elsősorban a technika fejlődésének velejárójaként, mint tapasztalati törvények jelentek meg. Az építészet történetének homályába vész a derékszög-szerkesztés azon módjának eredete, hogy 3, 4 és 5 egység hosszúságú köteleket kell kifeszíteni háromszög alakban, eképp az 5 hosszúságú kötéllel szemközti szög derékszög. A kör kerületének az átmérőjéhez való viszonyszámára közelítő törteket írtak fel, melyek egyik generációról a másikra hagyományozódtak. Egyiptomban a szögletes testek térfogatának kiszámítását egyfajta átlagszámítással végezték el. Mind Egyiptomban, mind Mezopotámiában számítási eljárásokat dolgoztak ki a kevésbé egyszerűbb törtmennyiségekkel végzett számítások és a magasabbrendű műveletek megkönnyítésére. Az elméleti jellegű kérdések inkább szöveges feladatokban megfogalmazott első- és másodfokú egyenletek megoldására vonatkoztak, melyekben sikereket értek el, bár általános módszerük nem volt az összes gyök megkeresésére. A matematikai tárgyú történeti forrásokból arra következtethetünk, hogy az ősi kultúrák a matematikában nem törekedtek valamiféle teljes, vagy pontos megoldás megadására. Ez annak köszönhető, hogy a matematikára elsősorban mint alkalmazott tudományra tekintettek, melynek feladata a közgazdasági, építészeti, csillagászati (ill. tengerhajózási) számítások elvégzésének megkönnyítése volt. A teljes pontosság helyett az elég jó közelítés volt a céljuk, de semmiképpen sem egy esetleges megoldás teljes körű elméleti vizsgálata, körülbelül úgy, mint a mai numerikus matematika esetén. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy az ezzel a hagyománnyal közvetlen kapcsolatban lévő indiai matematika például az arkusztangens függvény értékeit már a 14. században végtelen sor segítségével volt képes kiszámítani (bizonyos tekintetben érvényes gondolatmenettel, noha jellemző módon a mai értelemben vett bizonyítás nélkül). ### Thalész és a korai püthagoreusok (Kr. e. 7–6. sz.) A görög matematika, szemben az egyiptomival és a babilonival, elrugaszkodva az építészeti és közgazdaság-tudományi alkalmazásoktól, önálló tudománnyá fejlődött. A görög matematika első időszakában a geometria elsőbbséget élvezett az aritmetikával szemben, abban az értelemben, hogy a legtöbb aritmetikai fogalmat geometriaira vezettek vissza. Kialakult a matematikai tétel fogalma, mely egyfajta általánosságot kifejező matematikai kijelentés, szemben a tapasztalattal és az esetleges megállapításokkal. Amikor valaminek a létezését kívánták megmutatni, akkor azt főként elemi geometriai úton tették, mely eljárást szerkesztésnek, konstrukciónak neveztek. A szerkesztéshez csak körzőt és vonalzót használtak. A tételek igazságának felismerési módja – a „belátás” és „megmutatás” – ábrák segítségével átélhető vizuális élmény, amely még nem a levezetés, de már az általánosság fennállásának gondolati úton történő igazolása volt. A geometriában ez ábrákkal, a számtanban kavicsokkal történt. Thalész bizonyítási módszere a „kongruenciabizonyítás” volt, melynek alapelve az egybevágóság, illetve az átdarabolhatóság. Ezek lényegében véges, konstruktív (a gyakorlatban végrehajtható) bizonyítási eljárások. Síkgeometriai bizonyításait akár papírlappal, ollóval, az alakzatok kivágásával és egymásra helyezésével is elvégezhetnénk. Az első időszak Püthagorasz iskolájának megjelenésével zárult le, és kezdetét vette az aritmetika korszaka. A püthagoreusok világképük alapjául a számokat választották. A világegyetem harmóniáját a számok tökéletességével kapcsolták össze. Aritmetikai szemléletre épülő matematikaképük akkor került válságba, amikor bebizonyosodott, hogy a négyzet átlójának és oldalának aránya nem fejezhető ki két egész szám hányadosaként, azaz nem aritmetikai fogalom. A megoldást az aritmetika újbóli geometrizálása jelentette, mely a knidoszi Eudoxosz megalkotta arányelméleten alapult. ### A deduktív matematika hajnala (Kr. e. 6–4. sz.) Az eleai filozófia, Parmenidész és az eleai Zénón hatására megjelent az igény a deduktív bizonyításra. Filozófiai okokból az indirekt bizonyítást tekintették az igazság egyedüli kifejezési módjának. A legkorábbi deduktív értekezés Eukleidész Elemeinek a párosról és páratlanról írt részének keletkezése, melyet feltehetően még a püthagoreusok alkottak. Az absztrakt bizonyítás módszerének hatékony alkalmazása vezetett el ahhoz a felismeréshez, hogy a négyzetgyök kettő nem racionális szám (inkommenzurábilis arány). A számfogalom biztos alapra helyezése végett ebben az időben keletkezett Eudoxosz arányelmélete, mely később történeti alapját képezte Dedekind, a valós számok halmazelméleti definíciójára vonatkozó kutatásainak. A deduktív matematika és a logika kezdetei tehát összekapcsolódnak a görög matematika újbóli geometrizálódásával. Platón ideatana adott először magyarázatot a matematikafilozófia egyik legfontosabb kérdésére, mégpedig hogy miből ered a matematikai tételek nagy fokú objektivitása. Platón szerint „árnyékvilágban” élünk, tárgyaink, fogalmaink nem valóságosak. A valóságos létezők az ideák világában keresendők. Amikor geometriai alakzatokról fogalmazunk meg tételeket, akkor valójában felfedezzük az ideális világ, ideális alakzatainak tulajdonságait. A matematikai fogalmak ideáinak létezéséből következik, hogy minden ember ugyanazokat a matematikai kijelentéseket tekintheti csak igaznak. Platón ezzel a gondolattal megalapozta azt a filozófiai álláspontot, melyet a 21. században a jelentés referenciális elméletének, vagy metafizikai realizmusnak nevezünk. Ennek matematikai válfaja a matematikai realizmus, melyre gyakran hivatkoznak úgy, mint platonizmus, ami rendkívül erős elmélet, habár kritikusainak ellenérvei sem gyengébbek. ### Eukleidész és kora (Kr. e. 4. sz.) A matematikai tudást rendszerezett formában tankönyvekbe foglalták, melyek címe Elemek (ti. a geometria és az aritmetika tudományának elemei) volt. Az egyetlen fennmaradt ilyen összefoglaló mű Eukleidész Elemek c. könyve (feltehetőleg azért, mert ez volt a legjobb, így ez volt a legnagyobb példányszámú). A deduktív tárgyalásmód hármas talapzaton nyugodott: definíciók, posztulátumok és axiómák. Az axiómák olyan állítások, melyeket a korban evidensnek tartottak, a posztulátumok ezzel szemben egyesek által vitatott, de Eukleidész által „megkövetelt” kiinduló állítások voltak. Eukleidész idejére a konstruktív módszer (ábrák és szerkesztés) egyensúlyba került az indirekt bizonyítással (redukció ad abszurdum – visszavezetés a lehetetlenre). Például mind a Thalész-tételt, mind a Pitagorasz-tételt átdarabolással (vagy átdarabolásra visszavezethető módon) igazolták, mely bizonyításban nagy szerepet kapott az ábra. Megfordításukat viszont indirekt látták be, amely a logika nem csekély ismeretéről árulkodik. Erre a korszakra vezethető vissza a klasszikus logika azon álláspontja, mely szerint valamely matematikai objektum létét úgy is lehet igazolni, hogy mutatunk rá példát, de úgy is, hogy nem létezésének feltételezéséből ellentmondásra jutunk. Ekkor foglalja össze Arisztotelész az Organonban a klasszikus logika alapelveit, és mutat rá annak korlátaira. ### Késői görög matematika (Kr. e. 4. sz. – Kr. u. 4. sz.) Arkhimédész fizikai szemlélettel állt hozzá a tételek felismeréséhez. Ezzel ő volt a heurisztikus módszer (és Pólya György heurisztikájának) előfutára, a felfedezés és intuíció fontosságát hangsúlyozta. Olyan intuitív és újszerű gondolatokkal közelített a geometriához, ami nem cáfolt rá feltaláló mivoltára. A szakaszokban emelőket, a háromszögek középpontjában súlypontot látott. A görbevonalú síkidomok területét annak végtelen sok végtelenül keskeny sávra bontásával számította ki. Ugyanezt a pergai Apollóniosz végtelen közelítő mértani összeggel határozta meg. Papposz matematikatörténeti művet írt. Összefoglalta a matematika módszertanát, amelyben lényeges szerepet szánt a heurisztikának. Megfogalmazta a párhuzamossági axióma (Eukleidész V. posztulátumának) egy átfogalmazását. Célja – mint sok elődjének – az volt, hogy az ötödiket megpróbálja levezetni az első négy posztulátumból. Ezenkívül Papposz rámutatott arra, hogy a matematikai tételeknek mindig meg kell vizsgálni a megfordításukat. Akkor jutunk ugyanis előbbre a tétel megértésében, ha megismerjük egyrészt minden lényeges következményét, másrészt mindent amiből következik. A leghasznosabb a tétel megértésében viszont az, ha minél több ekvivalens megfogalmazására bukkanunk. Ezzel Papposz a matematikai kijelentések jelentésének egyfajta – nem feltétlenül platonista (mai elnevezéssel verifikacionista) – meghatározását adta. ## Az újkor matematikafilozófusai (16–18. sz.) Galilei az eukleidészihez hasonló módon rendezte deduktív rendszerbe a kinematikáról írt művét. Felfedezte a végtelennel kapcsolatos, már Zénónnál is megjelenő paradoxont, ami szerint „a rész egyenlő az egésszel”. Ez a felismerés a 19. században Cantornál jött elő újra, mint a végtelenség definíciója. Galilei úgy tartotta, hogy a matematika a természet nyelve. Descartes megírta Értekezések a módszerről című könyvét, amelyben megfogalmazta a tudományos kutatás máig érvényes kritikus alapállását. Eszerint: 1. Semmit ne fogadjunk el igaznak, míg annak igaz, vagy evidens voltáról meg nem győződünk. Ne tegyünk elhamarkodott tudományos kijelentéseket. 2. A kutatás tárgyát annyi gondolati egységre osszuk, ahányra csak lehet, az alapos és kimerítő tárgyalás érdekében. 3. Az érvelésnek rendszerezettnek kell lennie. A felépítésnek az egyszerűbb fogalmaktól az összetettebbekig kell haladnia. 4. Mindenütt teljes felsorolásra, általános kijelentések megfogalmazására törekedjünk. Descartes mindazonáltal már a Módszerről geometriai részében sem vitte végig következetesen gondolatmenetét. Tárgyalásmódja nem volt deduktív, megállapításai nem levezetéssel, hanem esszészerű formában keletkeztek, diszkussziói, felsorolásai nem voltak teljesek. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne gondolta volna komolyan a kutatás módszerét, és az ne lenne ma is érvényes. Itt inkább az a furcsa kettősség mutatkozik meg, ami szinte mind a mai napig él a matematikában. Lakatos Imre rámutatott, hogy a tételek és bizonyítások evolúciószerűen fejlődnek a matematikus elméjében és a matematikatörténetben. A deduktív bizonyítás csak ennek végállapotát tükrözi és az érvényességet, igaz voltát biztosítja, de semmit nem mond a matematikai fogalmak értelméről, jelentéséről és fejlődéséről. Spinoza volt az első, aki szétválasztotta a matematika filozófiáját a teológiától. A püthagoreus és platóni hagyomány a matematikát az isteni rend kifejeződéseként tekintette, mely szerint az isteni törvények következménye a matematikában található rend és objektivitás. Descartes és Leibniz megfordította a gondolatmenetet. Szerintük a matematika és a logika kétségbevonhatatlan tényei igazolni tudják Isten létét. Spinoza rámutatott arra, hogy a matematika objektivitása és kristálytisztasága nincs kapcsolatban a teológiai kérdésekkel. A tudománynak a teológiától és a tekintélyektől független módon kell kutatnia a természeti törvényeket. Leibniz megpróbálta az arisztotelészi logikát formulákban kifejezni. Megalkotta a calculi universalist, illetve a lingua universalist, az „egyetemes nyelvet”, ami a tudományok általános leírására lett volna hivatott. Kant a matematikát az a priori / a posteriori és analitikus/szintetikus dimenziókban helyezte el. Szerinte a matematika állításai szintetikus és a priori állítások. Szintetikusak, amennyiben igazságuk nem evidens, a bennük előforduló fogalmak immanens tulajdonsága, hanem belátásuk gondolati műveleteket (deduktív út) igényel; a prioriak, amennyiben nem a tapasztalat alapozza meg igazságukat, hanem a belső intuíció. ## Modern matematikafilozófia a 19. században A matematika módszertana a 19. század elején gyökeresen megváltozott. Újrafogalmazódtak a bizonyítással szemben támasztott követelmények, és a középkori felfogáshoz képest az axióma fogalma is lényeges jelentésváltozáson ment keresztül. Mindezek hatására kialakult a modern logika és a modern matematikafilozófia. ### „A szigorúság forradalma” 19\. század közepén (az 1850-es, 60-as évekre) – főleg Cauchy és Weierstrass munkásságának köszönhetően – kialakult a bizonyítások olyan szigorú elemzésének módja, mint amelyet ma is tapasztalunk, ha kinyitunk egy felsőbb szintű matematikáról szóló könyvet. A bizonyításelemzés szigorúbbá válásának szükségszerű velejárója a rejtett előfeltevések kimutatása és a matematikai fogalmak definícióinak pontosítása volt. Lényegében ennek, a matematikára azóta is jellemző pontosságnak a megjelenését nevezzük (Lakatos Imre kifejezését használva) a szigorúság forradalmának. Néhány pontban áttekintjük, hogy miért vált szükségessé ez. #### Ellenpéldák az analízisben A 17. században létrejött differenciál- és integrálszámítás (közös nevén analízis, régebben „infinitezimálszámítás”) rendkívül hatékony módszernek mutatkozott a fizikában. Az égi mechanika 18. századi diadalában az analízis is osztozott. Segítségével percre pontosan előre lehetett jelezni a bolygók, holdak és üstökösök mozgását. Az analízis a matematika komoly alapágává vált. Éppen ezért volt meglepő, mikor később sorra felbukkantak olyan ellenpéldák, amik az analízis általános tételeinek érvényességét látszottak szűkíteni. (Ilyen volt például Abelnek (1826) a folytonos függvények konvergens sorozatáról szóló tételhez gyártott ellenpéldája.) Sokan – a legnevesebb matematikusok, az analízis „nagy öregjei” közül is – úgy gondolták, hogy ezek hajuknál előrángatott dolgok, puszta agyszülemények, amik a matematika valóságára nincsenek hatással. Természetesen ezen a ponton a tudományos diskurzus megszűnne, de voltak, akik komolyan vették a cáfolatokat, és megpróbáltak a bizonyítások mélyére tekinteni, hogy felleljék a hibákat vagy pontatlanságokat. Végül ez utóbbi (a tudományosabb) vélemény hívei győzedelmeskedtek. Megjegyzés: Nem kell azt gondolnunk, hogy az analízis tételeit ugyanazok a matematikusok, akik a számelméletben nagy pontossággal tevékenykedtek, elhanyagolták. A pontatlanság oka nem a kor matematikusaiban keresendő. Az aritmetika sokkal biztosabb fogalmi háttérre épült, mint a végtelen kicsiny és végtelen nagy számok intuitív fogalmát használó analízis. A természetes számok kavicsmodellje sokkal ellenőrizhetőbb kép, mint a végtelen kicsiny mennyiségek intuitív képe. Mindazonáltal tény, hogy az intuitív gondolkodás sikere az analízisben megrészegíthette a kutatókat. Ahogy D'Alembert mondta: „Előre a felfedezés útján! Az igazolást majd az utókor elvégzi.” Az ilyen úttörők meglepetésére, az utókor több esetben nem az igazolást, hanem a cáfolást végezte el – ha nem is az eredmények helytelenségét, de az érvelések támadhatóságát leleplezve. #### Bizonytalanságok a geometriában Kiderült, hogy az ellenpéldák felbukkanása nem korlátozódik az analízisre. Az Euler-féle poliédertételre is találtak cáfoló szituációt. Galois (1829) nemszerkeszthetőségi tételei rámutattak arra, hogy az irracionális számok elméletének megalapozása sem geometriailag, sem aritmetikailag nincs jól kivitelezve. Ha ugyanis nem szerkeszthető meg minden irracionális szám hosszúságú szakasz az egyenesen, akkor mik az irracionális számok? A „paralellák problémájának” megoldása is váratott magára, mely a párhuzamossági axiómának a többi eukleidészi axiómából történő levezetését tűzte ki célul. Korszakalkotó meglátása a kérdésben Bolyai Jánosnak (1832) támadt. Akár ellentmondásra vezet a párhuzamossági axióma tagadása, akár nem, a geometria számára biztos alap a párhuzamossági axiómát mellőző, maradék axiómarendszer (feltéve, hogy az euklideszi geometria ellentmondásmentes, bár ezt a korban a szemléletből adódóan evidenciának tartották). A „biztonságos” maradék axiómarendszerben felépített geometriát nevezte Bolyai abszolút geometriának. Felvetődik azonban a kérdés: léteznek-e egyáltalán ilyen nemeuklideszi geometriák? ### A matematika megalapozásának paradigmája Miután a bizonyításelemzés módszerét sikerült megszigorítani, és az analízis alapfogalmait is visszavezették az aritmetikára (ezt nevezzük az analízis aritmetizálásának), megfogalmazódott az az igény, hogy a teljes matematikát biztos alapokra kell helyezni. Ezt az álláspontot nevezik a matematika megalapozási paradigmájának. Hatására létrejöttek a matematikában később matematika alapjai (metamatematika) néven összefoglalt tudományterületek. Feladata olyan egységes elmélet keresése lett, melynek keretein belül az egész matematika ellentmondásmentesen elhelyezhető. Természetesen a matematika alapjainak kutatása nem mentes a világnézeti (metafizikai, pragmatikai stb.) vonatkozásoktól, nézetektől. Ezért vitatható, hogy – legalábbis célkitűzéseit tekintve – teljesen matematikai természetű résztudománynak mondható-e. Mindazonáltal kétségtelen, hogy az ezen a területen dolgozó matematikusok tevékenységük során komoly eredményeket értek el. Elsőként Dedekindnek a valós számokkal kapcsolatos vizsgálatai voltak nagy jelentőségűek. Visszanyúlt Eukleidész arányelméletéhez, s az irracionális számok elméletét visszavezette az aritmetikára (1872, 1888). Cantor megalkotta a halmazelméletet (1874), mely kiváló segédeszköznek bizonyult a végtelen halmazok, így a számok, a sík és a tér vizsgálatához. Cantor halmazelmélete – a később naiv halmazelméletnek nevezett elmélet – jó eséllyel pályázhatott a megalapozási paradigma hívei által áhított „szuperelmélet” helyére. Megjegyzés: A megalapozási paradigma – melyet gyakran a kissé pejoratív csengésű fundacionalizmus (sőt: „fundamentalizmus”) elnevezéssel illetnek támadói –, sem napjainkban nem osztatlanul elfogadott elv, sem a 19. században nem volt az. Az antifundamentalisták például bizonyos metamatematikai tételekre hivatkozva lehetetlennek tartják, hogy a matematika egyetlen elméleten belül elhelyezhető legyen. Azonban tény, hogy a megalapozási elv régebben a matematikafilozófia fősodorbeli áramlatát jelentette, és ma is ez az elv húzódik meg a legtöbb matematikafilozófiai vizsgálódás hátterében. ## Frege logicista programja Cantor naiv halmazelmélete lényegében tisztán logikai fogalmakra épül (mint például a predikátum és igazságtartománya). Ha tehát Cantor halmazelméletének eszközeivel sikerül a matematikát leírni, akkor kijelenthetjük, hogy a matematika a logika része. Természetesen, amennyiben a logika szabályain kívül további előfeltevéseket kell tennünk, ahogyan ezt tesszük is az euklideszi geometria axiómáiban, akkor máris nem állíthatjuk, hogy a kérdéses elmélet tisztán logikai. Gottlob Frege volt az, aki megmutatta, hogy ha a geometriát nem is, de az aritmetikát ki lehet fejezni – a naiv halmazelmélet segítségével – tisztán logikai terminusokban, mindenféle matematikai természetű axióma feltételezése nélkül. Az olyan kezdeményezéseket, melyek a matematikát a logikára kívánják visszavezetni, logicista álláspontoknak nevezzük. ### Az aritmetika logikai megalapozása Frege álláspontját és kivitelezésének módját Az aritmetika alapjai című könyvében fejti ki. Alapgondolata a természetes számok definíciójára a mai átírásban a következő volt. A nullát úgy definiálta, mint az összes olyan halmaz halmaza, melynek nincs eleme. Természetesen van ilyen halmaz, mert például az {x\|„x nem egyenlő x-szel”} halmaz üres (a jelölések értelmét lásd a naiv halmazelmélet szócikknél). Az 1-et úgy definiálta, mint az összes olyan halmaz halmaza, mely azonos számosságú egy egyelemű halmazzal. Egyelemű halmaz szintén létezik, mert mondjuk az {x\|x=0} halmaz egyelemű. Hasonlóképpen definiálta az összes természetes számot egy induktív definíció segítségével. Frege volt az első, aki a természetes számokat halmazelméleti fogalmak segítségével definiálta. ### A formalista ideológia elterjedése Ha meg tudnánk kérdezni arról Fregét, hogy munkásságában mit ítél a legjelentősebb alkotásnak, akkor bizonyára az aritmetika logikai megalapozása lenne a válasz (ez a kérdés persze több szempontból is rossz). Az utókor mégis Frege logikában elért eredményeit méltányolja leginkább. Frege korszakalkotó módon megalkotta a formális logikát. Célja, hogy a rejtett lemmákat, ki nem mondott előfeltevéseket úgy mutassa ki, hogy a bizonyítást elemi következtetési lépések formális láncolataként írja le. Eközben csak olyan kifejezéseket szerepeltet, melyeket addig már definiált. Vegyük észre, hogy ez a program Descartes módszerének a végső határig feszített kivitelezése. Egy elméletet szavakra, mondatokra bont le és az elmélet értelmét és a mondatok igazságát ez alapján próbálja feltárni. Nem véletlen, hogy Fregét tartják az modern analitikus nyelvfilozófia megteremtőjének. Amennyiben sikerül a bizonyításokat ezen a formális matematikai nyelven leírni, akkor elérjük a teljes bizonyosságot, abban az értelemben, hogy a formalizáció során semmilyen megalapozatlan állítás felhasználására nem lesz módunk. A matematika és a logika egyes részterületeinek formalizálására már korábban is tettek erőfeszítéseket. Leibniz az általa calculi universalisnak nevezett formális nyelvében megkísérelte formalizálni az arisztotelészi logikát (1714). George Boole formalizálta a kijelentéskalkulust, és adott hozzá egy algebrai, egy logikai, egy valószínűségelméleti és (tanítványa, Venn jóvoltából) egy geometriai interpretációt (1854). Úgy gondolta, hogy ezzel megteremtette a matematika egységes leírását. Később Peano formalizálta az aritmetikát (1896). Munkája sokkal ismertebb volt, mint Fregéé, így Peano jelölésrendszere terjedt el. Mindazonáltal Frege rendszere sokkal általánosabb érvényű volt, filozófiai és logikai kidolgozottságát tekintve pedig messze Peano elmélete előtt járt. Frege műveire csak később, Russell hívta fel a figyelmet. Peano, Frege és Russell hatására a megalapozási paradigma kibővült a formalista szemlélettel. A „szigorúság forradalma” által a bizonyításelemzésre rótt teher súlyát némiképp könnyítette, hogy az elfogadható érveléseket a formális logika összegyűjtötte. A bizonyítások formalizálásával azok helyességét elvileg „teljes bizonyossággal” megállapíthatjuk. Ezért a megalapozást megvalósító elmélet keresése valójában egy formális nyelvi megalapozó elmélet keresésévé alakult árt. ### A megalapozási elv első válsága A naiv halmazelmélet ellentmondásai gyorsan napvilágot láttak. Először Cantor szembesült ellentmondással (Cantor-antinómia), de ezt csak később, a Burali-Forti-antinómia napvilágra kerülése (1897) után publikálta. A Russell-antinómiát először Frege Az aritmetika alapjai II. című műve utószavából ismerhette meg a nagyközönség (1902). A matematikatörténet nevezetes pillanata volt, amikor Frege érzéseit a következő latin mondást idézve fejezte ki: „Solatium miseris, socius habuisse malorum.” [A szerencsétlenek vigasza, ha társuk akadt a bajban.] A paradoxonok ugyanis Cantor, Dedekind és Russell eredményeire is negatív kihatással voltak. A megalapozási elv híveinek feladatává ezek után a paradoxonok kiigazítása vált. ## Matematikafilozófia a 20. század első felében A naiv halmazelmélet antinómiáinak feloldására számos elmélet készült, ezek közül három különösen fontos, mert irányadónak számít három markánsan különböző matematikafilozófiai áramlat számára. ### Russell logicista programja Russell azon kívül, hogy mentesíteni akarta Cantor elméletét az ellentmondásoktól, célul tűzte ki, hogy megmenti Frege logicista programját. Formális logikai elmélete, a típuselmélet és az elágaztatott típuselmélet számos addig fellépő logikai paradoxont kiküszöböl (így például a Russell-paradoxont és a definiálhatóság Grelling-Nelson-paradoxonát). Célja azonban ennél sokkal több volt. A Whiteheaddel közösen megírt Principia Mathematica című könyvében részletesen kifejti, hogy miként lehet a típuselméletben rekonstruálni a matematika alapjait, ezzel visszavezetve a matematikát a logikára. Meg kell azonban állapítani, hogy kísérlete korántsem tekinthető sikeresnek. Ahhoz, hogy akár csak a természetes számokat definiálni tudja a típuselméletben, fel kellett tennie az úgynevezett végtelenségi axiómát. Ezzel viszont pont egy olyan nemlogikai előfeltevést épített be rendszerébe, mely kétségessé teszi azt a kijelentést, hogy a matematikát tisztán a logika következményeként tekinthetjük. A típuselmélet ugyan alkalmazásra talált a formális logikában, de mint a matematika alapjainak formális nyelvi megalapozása nem járt sikerrel. A matematikusok túl nehézkesnek találták a típusok rendszerét. Russell azonban sokkal nagyobb befolyásra tett szert a matematika filozófiájában. Nem kevéssé személyes tekintélyének köszönhetően szinte máig uralkodó az angolszász nyelvterületeken az a felfogás, miszerint a matematikafilozófia russelli tárgyalása az analitikus filozófia mintapéldája. A filozófia nem lehet más, mint a tudományok filozófiáinak összessége, a tudományfilozófiákat pedig az analitikus filozófia eszközeivel, a logikára alapozott nyelvfilozófia eszközeivel kell művelni. Ennek a legkönnyebben kivitelezhető esete a matematika filozófiája, hiszen a matematikában nyilvánul meg legtisztábban a helyes következtetés. Az analitikus filozófia központi problémája a nyelvi elemek jelentésének feltárása. A logikára és a logikára visszavezetett, általa tiszta matematikának nevezett formális matematikára vonatkozóan a jelentés elmélete azonban elég kilátástalan képet fest. Russell szerint: „A tiszta matematikában sem azt nem tudjuk, hogy miről beszélünk, sem azt, hogy igazat mondunk-e vagy sem.” Ugyanis a formuláknak önmagukban semmi kapcsolatuk a valósággal, a matematikában az axiómákat pedig önkényesen választjuk. Bár logicista programja nem tartható, mindamellett az analitikus filozófia alkalmazásával Russell a formalista-konvencionalista irányzat megteremtőjévé vált. ### Hilbert finitizmusa A halmazelmélet Zermelo–Fraenkel-axiómarenszerének sikeres bevezetése után nyilvánvalóvá vált, hogy jól működő módszer a matematikában a részterületek formális-axiomatikus elméletekké alakítása, azaz a formalizáció. Az axiómarendszerek „jóságának” kritériuma az, hogy ellentmondásmentesek és negációteljesek legyenek. Circulus vitiosushoz vezethet azonban belátni a halmazelmélet ellentmondásmentességét, ha halmazelméleti eszközökkel tesszük azt. Hilbert szerint olyan bizonyításokat kell használni, melyben a megengedett eszközök már biztos szemléleti alapon nyugszanak és nem feltételezik a végtelen számosságok végtelen hierarchiáját, melyeknek létét a korban sokan kritizálták. Hilbert a matematikai bizonyosság legelemibb, legkétségbevonhatatlanabb szintjeként a finit aritmetikát nevezte meg. A finit aritmetika olyan számelmélet, melyben számok semmilyen végtelen halmazára, mint totális egészre nem hivatkozunk. Ez lenne a biztos alap a matematika megalapozásához, illetve a ellentmondásmentességi bizonyítások elvégzéséhez. Kétséges volt azonban magának a Peano-aritmetikának is az ellentmondásmentessége. Több más jellegű problémával együtt ezen elmélet ellentmondásmentességi bizonyítását is feladatként fogalmazta meg a matematikustársadalom számára, az úgy nevezett Hilbert-program keretein belül. Ahogy Russell analitikus filozófiát csinált a matematikafilozófiából, úgy Hilbert, a matematikus matematikai princípiává kívánta tenni. Szerinte a matematika filozófiája a matematika formális rendszereinek matematikája, az általa metamatematika névvel illetett terület. Feladata az ellentmondásmentességi, a nemteljességi és a függetlenségi vizsgálatok elvégzése. Ugyanúgy, ahogy Russell típuselméletét sikerrel alkalmazta a formális logika, a metametematika tételei a matematikai logikának váltak komoly eredményeivé. Hilbert formalizmusa azonban különbözik Russell formalista-logicista irányvonalától. A matematika jelentését ugyanis Hilbert a finit matematikából kívánta származtatni, így egyáltalán nem gondolta jelentés nélkülinek. Finitista ideológiája azonban nem vált uralkodóvá, és formalista hozzáállását is sokan eredménytelennek ítélik. ### Intuicionizmus, konstruktivizmus Brouwer holland matematikus és filozófus elvetette a matematikafilozófia analitikus filozófiai szemléletét, és tagadta a formális nyelvi vizsgálatok matematikán belüli elsődlegességét. Szerinte a bizonyosság a „matematikai intuícióból” származik, melynek legalapvetőbb momentuma a természetes számok rákövetkezés útján történő keletkezése. „Az intuicionista matematika lényegében nyelv nélküli tevékenység, melynek eredete az idő elmozdulásának érzékelése, ti. annak, hogy egy életmozzanat két különböző dologra esik szét, melyek közül az egyik utat enged a másiknak, de megmarad az emlékezetben. Az így megőrzött kettősség a matematika alapintuíciója.” Brouwer A természetes számok ezáltal egyfajta szüntelen keletkezés állapotában vannak, kizárva az intuicionista számára a totális (vagy aktuális) végtelen önállóan létezőként való elfogadását. Minden matematikai objektumot a természetes számokra kell visszavezetni, mégpedig úgy, hogy az illető objektumhoz véges sok lépésben eljuthassunk (konstrukciók). Az intuicionizmus nem fogadja el az indirekt egzisztenciabizonyításokat – vagyis az olyan bizonyításokat, melyek egy dolog létét azzal igazolják, hogy belátják: nemléte ellentmondásra vezet. Ekkor ugyanis nincs feltétlenül meg a közvetlen kapcsolat a természetes számokkal. Ebből viszont az is következik, hogy nem teljesülhet a Kizárt harmadik elve. Időrendileg az intuicionizmus eszméje a hilberti finitizmus előtt született meg. Hermann Weyl, Hilbert tanítványa kacérkodott az intuicionista gondolat elfogadásával, ennek eredményeképpen jutott Hilbert arra az elhatározásra, hogy szükséges magának is kialakítania egy filozófiailag elfogadható, de a matematikai gyakorlathoz is jól illeszkedő matematikafilozófiát. A konstruktivizmusnak volt az intuicionizmustól elkülöníthető „orosz” ága is, amelyet Andrej Markov vizsgálatai alapítottak meg. Alapfogalmai a Markov-algoritmus (normál algoritmus) és az erre alapozott „konstruálható objektum”-ok. Később több kiemelkedő matematikus a Szovjetunióban részben vagy teljesen Markov követőjévé lett, magukat konstruktivistáknak nevezve. ### A megalapozáselv második válsága Miközben dúlt a szellemi harc az axiómarendszereket relativizáló hilberti és russelli formalizmus, illetve az emberi tényezőt is előtérbe hozó intuicionizmus között, aközben megszületett a modern matematikafilozófia egyik legnagyobb eredménye, Gödel első és második nemteljességi tétele (1931). Gödel tételei csapást mértek – bár nem egyértelmű, hogy mekkorát – mindenféle megalapozási elvre. #### Az első tétel következményei Gödel első nemteljességi tétele azt mondja ki, hogy: Minden ellentmondásmentes, a természetes számok elméletét tartalmazó, formális-axiomatikus elméletben megfogalmazható olyan mondat, mely se nem bizonyítható, se nem cáfolható. Hilbert az aritmetika ellentmondásmentességének bizonyítását a matematikustársadalom számára feladatul tűzte ki. Hasonlóképpen elvárásai közé tartozott, hogy az aritmetikában minden állítás igazságát el tudjuk dönteni levezetéssel. Ezek az igények tehát azt jelentik, hogy: 1. szükséges bebizonyítani, hogy hamis állítást nem vezethetünk le az aritmetika axiómarendszeréből (ellentmondásmentesség) 2. legyen olyan axiómarendszere az aritmetikának, melynek nyelvén minden megfogalmazott kijelentés vagy igazolható vagy cáfolható (negációteljesség). Gödel tétele szerint ez egyszerre nem teljesülhet, mert az aritmetika vagy ellentmondásmentes, vagy negációteljes. Sőt, minden nemtriviális axiomatikus elmélet esetén fennáll a bizonyosságnak eme hiánya. Durván fogalmazva: feltéve, hogy egy matematikai elmélet ellentmondásmentes, mindig megfogalmazható lesz benne olyan eldöntendő kérdés, melyre nem létezik válasz. Amennyiben a tételnek ezt az interpretálását elfogadjuk, az a matematika egy elég zavarbaejtő jellegére mutat rá. #### A második tétel következményei Gödel második nemteljességi tétele azt mondja ki, hogy: Ellentmondásmentes, a természetes számok elméletét tartalmazó, formális-axiomatikus elméletben az „ez az elmélet ellentmondásmentes” mondatnak megfelelő formális kijelentés nem bizonyítható. A második tétel megítélésében centrális kérdés, hogy az „ez az elmélet ellentmondásmentes” aritmetikai kijelentésnek milyen jelentést tulajdonítunk. A következő – nem nyilvánvaló – értelmezés azonban sokkal súlyosabb következményekkel jár, mint az első tétel esetén. T ellentmondásmentességét nem lehet egy T-vel azonos, vagy gyengébb formális elméletben igazolni. Tegyük fel, hogy a T formális-axiomatikus elmélet ellentmondásmentességét szándékozunk bizonyítani. Ezt a bizonyítást a T tárgyelmélet egy szintén formális-axiomatikus $\mbox{ }_\mathfrak{M}$ metaelméletében tesszük meg, például olymódon, hogy belátjuk egy konkrét S tárgynyelvi mondatra hogy ez nem bizonyítható T-ben (ez ugyanis elegendő T ellentmondásmentességéhez). Ha $\mbox{ }_\mathfrak{M}$ nem erősebb mint T, akkor $\mbox{ }_{\mathcal{T}\not\vdash S}$ megfogalmazható T-ben és kapjuk a $\mbox{ }_{\neg\square S}$ formulát. Ha ebből következik $\mbox{ }_{\mathcal{T}\vdash \,\neg \square S}$, akkor rögtön ellentmondásra jutunk, hiszen Gödel második nemteljességi tétele szerint ekkor (lévén T ellentmondásmentes) $\mbox{ }_{\mathcal{T}\not\vdash \,\neg \square S}$. Az aritmetikát minden megalapozási célra szánt matematikai elméletnek tartalmaznia kell, így ellentmondásmentességének bizonyítását eszerint nem lehet semmilyen azonos erősségű metaelmélet alapján bebizonyítani. Speciálisan: az aritmetika ellentmondásmentességét nem lehet aritmetikai eszközökkel bizonyítani – ahogy azt Hilbert szándékozott volna. (Megjegyezzük, hogy az aritmetika ellentmondásmentességére transzfinit bizonyítást azonban már talált Gerhard Gentzen 1936-ban.) Ez a negatív eredmény sokkolta az addig a matematika megalapozásáról élénk diskurzust folytató matematikafilozófiával is foglalkozó matematikusokat. Jól illusztrálja a 20-as, 30-as évek hangulatát Neumann János, aki könyvében, miután hosszasan leírja a történteket, így összegez: „Azért meséltem el ennek a vitának a történetét ilyen részletesen, mert úgy hiszem, ennél jobban nem is lehetne óvatosságra inteni az embereket, nehogy túlságosan készpénznek vegyék a matematika rendíthetetlen szigorát. Mindez a mi korunkban történt, és magamról tudom, hogy ebben a korszakban az abszolút matematikai igazságról vallott saját nézeteim is milyen szégyenletes sebességgel változtak, volt, hogy egymás után háromszor is!” A mai matematikafilozófia áramlatairól lásd: matematikafilozófia.'' ## Kapcsolódó szócikk - A matematika története - A filozófia története

Castel del Monte

A Castel del Monte (eredeti nevén Castrum Sancta Maria de Monte) a legismertebb a II. Frigyes német-római császár által épített várak közül. Olaszország délkeleti részén, Puglia régióban fekszik Andria városától nem messze. Része volt annak a várhálózatnak, amelyet a császár építtetett a Szicíliai Királyság belső rendjének biztosítása céljából a mai Basilicata és Puglia régiók területén. Az 1240-es években épült várat Apulia kőkoronájaként is említik, különleges, nyolcszögletű alaprajza miatt. A vár nem hadászati szempontok szerint épült, és a hiányos korabeli dokumentumok alapján csak következtetni lehet esetleges ceremoniális szerepére. A vár virágkora egybeesett II. Frigyes uralkodásával, a császár halála után pusztulásnak indult. Szépségét és különlegességét 1876-ban fedezték fel ismét, amikor az olasz állam felvásárolta, majd több évtizedes munkálatok során helyreállíttatta. A várat – köszönhetően érdekes és egyedi építészeti megoldásainak – az UNESCO 1996-ban a világörökség részévé nyilvánította. ## Fekvése A Castel del Monte Andria városától 18 km-re délre, Ruvo di Pugliától 21 km-re nyugati irányban, a Murgia egyik magaslatán (540 m), a Terra di Bari vidékén, az egykori Santa Maria del Monte kolostor közelében áll, amely egyben névadója is (a latin Castrum Sancta Maria de Monte elnevezésből alakult ki a Castel del Monte alak). Közigazgatásilag Andria része, a város egyik perifériája. Földrajzi koordinátái: ## A vár építésének története A Castel del Monte kopár vidék közepén, egy messziről látható domb tetején áll. Keletkezésének körülményeit homály fedi, általában II. Frigyes német-római császár és szicíliai király kedvenc vadászkastélyaként tartják számon. Eredetileg a közeli, de már akkor elhagyatott kolostor után (Santa Maria del Monte) kapta nevét, amint az a császár egyik rendeletéből kiderül. Egy 1240. január 29-én kelt levelében II. Frigyes arra utasította Riccardo di Montefuscolót, Capitanata helytartóját és bíráját, hogy nagy mennyiségű mészkövet vásároljon ...pro castro quod apud Sanctam Mariam de Monte fieri volumus, azaz azon vár számára, amit Sancta Maria del Monte közelében építeni akart. Ez az egyetlen fennmaradt írásos dokumentuma az építkezésnek, és mivel a benne használt actractum latin szó jelentése változó, jelentheti mind a kőzetburkolat és alapkiépítést, mind a tető befedését. Kérdés, hogy a levél maga a vár megépítésére vonatkozó parancs vagy csak egy időszakos beszámoló, ami a császár kérésére íródott. Tény azonban, hogy 1240-ben már folyt a vár építése. Egyes történelmi feljegyzésekből a szakemberek arra következtettek, hogy a vár építését már 1240-ben befejezték. Ennek bizonyítéka az 1241–1246 között íródott Statutum de reparatione castrorum („A kastélyok rendbehozatalára vonatkozó rendeletek”), amely már kész építményként listázza. Valószínűsítik ugyanakkor, hogy az atractum a tető megépítésére vonatkozik, hiszen a vár sziklás talajra épült, emiatt nem volt szükség különösebb alapozásra. Egyes régészeti kutatások szerint egy korábbi, a longobárdok vagy normannok által épített vár helyén épült fel, noha ennek romjai nem maradtak fenn. A vár építészének kilétéről sincsenek pontos adatok: valószínűsítik, hogy Riccardo da Lentini volt, aki korábban már épített a császárnak (az ő munkája többek között a cataniai Castello Ursino). Egyes elméletek szerint maga a császár is részt vett a vár tervezésében, mivel nagy érdeklődést mutatott az okkultizmus és az asztrológia, valamint a pontos geometriai formák iránt, feltételezik, hogy a nyolcszögletű építmény ennek hatására született meg. A várban tartott ünnepségekről kevés feljegyzés maradt fenn. Egyik ezek közül Violante, II. Frigyes és Bianca Lancia leányának esküvője Riccardo Caetanival, Caserta grófjával. Szicíliai Manfréd (II. Frigyes törvénytelen fia és utódja) halálával megszűnt a Hohenstaufen-ház uralma Dél-Itália felett. A vár az új uralkodók, az Anjouk birtokába került. I. Károly felújíttatta és börtönnek használta (itt raboskodtak többek között Manfréd fiai is). A király a Del Balzo nemesi családnak ajándékozta az építményt. 1308-ban itt kötött házasságot Aragóniai Beatrix hercegnő és Betrando del Balzo. A vár nyújtotta biztonságot II. Johanna nápolyi királynő is igénybe vette, amikor 1350-ben ide menekült a Nápolyi Királyságot feldúló magyar csapatok elől. Az aragóniai királyok trónra jutásával a Castel del Monte ismét visszakerült a nápolyi királyok birtokába. Egy korabeli feljegyzés arról tanúskodik, hogy a várban több napot is töltött I. Ferdinánd, miután 1459-ben Barlettában megkoronázták. 1552-ben a vár a Caraffa di Rufo hercegek tulajdonába került. Az 1656-os pestisjárvány idején Andria lakossága a várban keresett menedéket. Ezt követően a vár elnéptelenedett és pusztulásnak indult. A 18. század végén, a 19. század első felében pásztorok és útonállók (briganti) lakták. Ebben az időszakban pusztult el a falakat borító márványburkolat, a várat díszítő értékes szobrokkal együtt. 1876-ban az olasz állam jelképes összegért, átvette a Caraffáktól a vár tulajdonjogát, de a család tagjai megtarthatták az Andria és Castel del Monte hercegei címet. Ekkorra a vár falai már erősen megrongálódtak az éghajlati viszonyok évszázados pusztító hatására (hőmérséklet, pára, szélerózió). Hasonló állapotban voltak a belső termei is: a mennyezet néhol beomlott, az esővíz elárasztotta a belső udvart és a pincehelyiségeket. A felújítási munkálatok első szakaszát 1879-ben kezdték el Sarlo mérnök felügyelete alatt: vízállóvá tették a tetőt, megerősítették a tartóoszlopokat, megjavították a faragott ablakkereteket és részlegesen helyreállították a padlót borító mozaikokat. A renoválás második részét 1928-tól Quagliati építész vezette: kiásta a törmelékkel betöltött pincéket, újjáépítette a lépcsőházakat és felújította a faragott kőburkolatokat. A szakértők sérelmezték, hogy Quagliati csapata túl nagy mértékben cserélte ki az eredeti építőanyagot, és úgy tartották, hogy ezáltal egy új várat hozott létre. Tény, hogy a vár új, fiatalos külsőt kapott. Legutóbb 1975 és 1981 között végeztek felújítási munkálatokat, ugyanis a függönyfalak leomlással fenyegették a látogatókat. Azóta csak kisebb állagmegóvási munkálatok történtek. ## A vár építészeti jellegzetességei A Castel del Monte ismertségét mindenekelőtt a nyolcas-elvnek megfelelő ideális alaprajzának köszönheti: a nyolcszögletű vár sarkainál nyolcszögletű tornyok állnak, a belső udvar szintén nyolcszögletű, minden emeleten nyolc-nyolc helyiség van. Az alap nyolcszög 25 m magas, oldalai hossza 16,5 m, a tornyok magassága 26 m, oldalaik hossza 3,1 m. Különlegességnek számít, hogy minden torony két oldala egybeesik az alap nyolcszög oldalaival. A főbejárat kelet felé néz. Az épületet nem véletlenül építették magaslatra: ezáltal magasabbnak hatott, mint amilyen a valóságban volt. Nagyobb távolságból a vár négyszögűnek tűnik. A díszkapu megépítésére különösen nagy figyelmet fordítottak, hiszen ez volt az első építészeti elem, amit az érkező vendégek megpillantottak. A kaput két oldalról faragott pilaszterek tartják. A kapu feletti architrávot kora gótikus és iszlám faragott motívumok díszítik, az oszlopfők faragott oroszlánjai az apuliai román építészet remekei. A kapu falában láthatók az egykori csapórács nyomai. A bejárati kapu és egyes díszítőoszlopok anyaga breccia rossa (jelentése: piros kő). A díszkapu falaiba, a helyi hagyományoknak megfelelően a várat meglátogatók bevésik vagy felírják nevüket és a dátumot, amikor ott jártak. A legrégebbi feljegyzés 1793-ból származik, egy bizonyos Riccardótól. A belső udvart márvány és korallmészkő burkolatok díszítik. Egyetlen fennmaradt díszítőeleme egy kőtábla, amely lovagi felvonulást ábrázol, valamint egy emberszerű alak, ami egy korabeli szobor vagy szoborcsoport maradványa lehet. Az emeletről három franciaablak nyílik a belső udvarra. A falban ugyanakkor több nyílás is van, ezek valószínűleg egy fából készült belső előtetőt tartottak. A szalagdíszekkel dekorált falakat helyi mészkőből építették. A földszinten nyolc egynyílású, az emeleten hét egynyílású, valamint egy háromnyílású, Andria városára néző ablak található. A Castel del Monte különleges tervek szerint épült fel. Nem lehetett a szobákba kívülről bejutni, csakis egy másik szobából, így a császár valószínű tróntermébe is. Korábban azt hitték, hogy a császár merényletektől tartott és így próbálta kivédeni, hogy esetleges merénylők rövid időn belül eljuthassanak lakosztályába. Nem minden helyiség volt közvetlenül összekötve. A földszinten kétszer is ki kell menni az udvarba ahhoz, hogy a következő helyiséget el lehessen érni. Ez azt jelentette, hogy az emeletről követhető volt, hogy ki akar oda feljutni. A tornyokban csigalépcsőkön lehetett haladni, amelyek kőből készültek, ami szintén különlegesség, hiszen más, korabeli kápolna és a templom lépcsőtornyaiban általában fát használtak. A tizenhat helyiség mindegyike trapéz alaprajzú, bordás keresztboltozat tartja a mennyezetet, azt pedig korallmészkőből faragott oszlopok. Az emeleti termek tartóoszlopait trilobitás márványból faragták. A mennyezet záróköveit antropomorf, zoomorf vagy fitomorf elemek díszítik. Egyes régészek szerint minden helyiségnek megvolt a maga funkciója a falakon belüli életben, illetve tükrözik az adott periódus társadalmi felépítését is, cáfolva ezzel a császár védelmére épült labirintus elméletét. A két emeletet mindössze három, toronyba épített lépcsőház köti össze. A többi tornyot az esővíz összegyűjtésére használták, a vizet egy, a belső udvar alatti nagy ciszternában tárolták. Az árnyékszékek szintén a tornyokban kaptak helyet, ugyanitt voltak a mosdók is. A vár felépítésében megtalálhatók mind a gótika, mind az iszlám építészet egyes elemei, sőt ókori római hatás is megfigyelhető (pl. az oszlopok kialakításában). A vár egykori kinézetéről azonban keveset tudni. Valószínűsítik, hogy az iszlám kultúra iránt nagy érdeklődést mutató II. Frigyes gazdag díszítést rendelt a várának. A fennmaradt mozaiktöredékek, majolikaburkolatok és falfestmények arra utalnak, hogy a várnak a maitól teljesen eltérő, színes külseje volt. Az egykoron a várat díszítő szobrokról csak néhány 18-19. századi leírás tanúskodik, ugyanis a brigantaggio idején ellopták vagy tönkretették azokat. Két értékes szobrot ma a bari múzeumban őriznek. II\. Frigyes nagyon fényűző életet élt, és korának vezető elméit gyűjtötte maga köré. Sok pompás ünnepséget szervezett és ilyenkor valószínűleg a Castel del Monte körül sátorvárost építtetett a vendégei számára, mivel a vár maga alkalmatlan volt nagyobb tömegek befogadására. Erre azonban nincs konkrét bizonyíték, hiszen a király utazásairól szóló korabeli dokumentumok nem tesznek említést arról, hogy II. Frigyes valaha is megszállt volna a várban. Az olasz történészek legújabb elméletei szerint a Castel del Monte csak rövid ideig volt lakható nagyobb csoportok, mint például a császár udvara számára, ezért Frigyes nagyon kevés időt tölthetett itt (ezzel magyarázzák azt is, hogy a várat nem említik utazásainak leírásában). A várban mindazonáltal a legnagyobb luxus és minden elképzelhető kényelem volt, ez elsősorban az arab hatásnak volt köszönhető, hiszen ők építészetileg sokkal előbbre jártak, mint a nyugat-európaiak. A Castel del Monte katonai értelemben nem számított erődítménynek, hiszen hiányoztak egyes, a maga korában megszokott védelmi elemei, mint például a vizesárok és a felvonóhíd. Az épületnek inkább reprezentatív jellege volt, a császári eszmeiség, hatalom kifejezője, a II. Frigyes által nagyon kedvelt nyolcas szimbolika által, amely más épületeiben is megmutatkozik (pl. aacheni dóm). ## A vár szimbolikája A nyolcszögletű épületnek többféle szimbolikus jelentést tulajdonítottak. Egyrészt a nyolcágú csillag ősi képe a császárság eszméjének a szimbóluma. Ezenkívül az asztrológusok szerint a nyolcszög a négyzet és a kör – az anyag és szellem – között közvetít. A keresztény hitvilágban a nyolcas számjegy arra utal, hogy a teremtés hét napját egy nyolcadik követte, amely a feltámadás révén az újrateremtést jelenti, ugyanakkor a nyolcas szám Krisztus visszatérését is jelképezi. A nyolcas szám szimbolikáját a császár valószínűleg tudatosan alkalmazta az általa kezdeményezett építményekben, így a Castel del Monte szerkezetében is. A Castel del Montét tudatosan a korona képmásaként tervezték. Az aacheni királyi kápolna, ahol a császárt megkoronázták, ugyancsak nyolcszög alaprajzú, a kápolna Barbarossa-gyertyatartója szintén nyolcszögű, és ugyanilyen a haguenaui Barbarossa-kápolna is, amely a császár kedvenc németországi tartózkodási helye volt. Más elméletek szerint a Castel del Monte csillagképek mintájára épült: e feltételezéseket támaszthatja alá, hogy az év egyes időszakaiban olyan fény- és árnyékhelyzetek jelentkeznek, amelyek a várat egy túldimenzionált égi naptárrá változtatják. Vannak olyan elképzelések is, amelyek szerint II. Frigyes – aki részt vett a kereszteshadjáratokban – magával hozta a Szentföldről a Szent Grált, melyet a Castel del Monte egyik termében rejtett el. 1991-ben a német Spiegel folyóiratban megjelent egy cikk, amely két olasz kutató különleges elméletét vázolta fel, akik kapcsolatot véltek felfedezni a vár és az egyiptomi gízai Kheopsz piramis között: A Castel del Monte geometriai formai nyelvében II. Frigyes utalásokat tett más, számára fontos helyekre és épületekre: chartres-i katedrális, Jeruzsálem és a Felsendom. Mindenekelőtt a kutatók a vár alaprajzában a Kheopsz piramis képmását vélték felismerni – jeleket a fáraó eltemetett kamrája helyéről, amelyet mostanáig még senki sem talált meg. Ezen elmélet szerint, amely megszámlálhatatlan számjelképpel dolgozik, lehetővé válik a gízai piramis újbóli felfedezése, ha ezt az egyiptomi illetékesek jóváhagyják. Ennek a feltételezésnek sok köze van az asztrológiai központú építészethez, amely érvényes mind a Castel del Montéra, mind a Kheopsz piramisra. II. Frigyes számtalan ilyen kapcsolatot ismert. Az olasz kutatók beszámolója azt is bizonyítja, hogy a vár alap-mértékegysége az egyiptomi rőf volt, és ezáltal megmagyarázható, hogy a vár kerülete megegyezik a Kheopsz piramis oldalainak hosszával, amely szintén 232,92 méter. ## A vár jelentősége A vár megépítésekor II. Frigyes valószínűleg a stratégiai jelentőségét is szem előtt tartotta, hiszen innen belátni az egész vidéket az Adriai-tenger partjától az Appenninek vonulatáig. A pugliai helyi hűbérurakkal gyakran állt konfliktusban és emiatt állandó készültségben kellett lennie esetleges lázadások leverésére, ezért a várnak hadi jelentősége is volt, habár a legutóbbi kutatások szerint hosszabb ostromnak képtelen lett volna ellenállni. Újabban azt valószínűsítik, hogy a várat rövid ideig, kisebb kísérettel érkező királyok, hűbérurak vették igénybe. Mivel a kor megszokott katonai építészeti elemei (pl. vizesárkok, felvonóhidak stb.) hiányoznak, valószínűleg elsősorban reprezentatív erődítmény volt (a király hatalmának megerősítése) és csak másodsorban lehetett hadi jellege. ## Érdekességek - Jean-Jacques Annaud A rózsa neve (1986) című filmjében a titokzatos könyvtár, az Edificium a Castel del Montéról lett megmintázva. - A Castel del Monte képe díszítette az egykori 20 lírás, majd a 200 lírás bélyeget. - Ma az Olaszországban kibocsátott egy cent értékű euróérme hátoldalát díszíti. - A vár alaprajza adja a Bari Műszaki Egyetem címerének központi ábráját. - Ez a hely szolgál Matteo Garrone Szörnyek és szerelmek (2015) című filmjében a bolhát óriásivá növesztő király palotájaként.

Mosonyi Mihály

Mosonyi Mihály (eredeti neve: Brand Michael) (Boldogasszony, Moson vármegye, 1815. szeptember 2. – Pest, 1870. október 31.) magyar zeneszerző, zenepedagógus és zenei újságíró, kritikus. Szegény magyarországi német iparos családból származott, szülei nem tudták finanszírozni tanulmányait, így nagyrészt autodidakta módon képezte magát. A szülői háztól hamar elkerült, Mosonmagyaróváron sekrestyés lett, majd 1833-ban a pozsonyi tanítóképzőben tanult, közben alkalmi munkából tartotta el magát. Két évvel később Keglevich Károly gróf vette pártfogásába, aki beajánlotta Pejachevics Péter grófhoz zenemesternek. Mosonyi hét évet töltött Pejachevics szolgálatában, majd a negyvenes évek elején Pestre ment szerencsét próbálni. Itt hamar sikerült széles körű ismeretségre szert tennie, beválasztották a Szózat megzenésítésére kiírt pályázat bíráló bizottságába is. 1845-ben feleségül vette Weber Paulinát, Weber Henrik festőművész hugát, akivel hat évig, az asszony haláláig élt boldog házasságban. Felesége elvesztése nagyon megrázta, nem is házasodott újra. 1848–49-ben nemzetőrnek állt. Az 1850-es évek elején Liszt Ferenc felkérte, hogy komponáljon meg két tételt Esztergomi miséjéhez. Ezután nem sokkal egy német nyelvű opera komponálásába kezdett, de a darab bemutatása végül nem valósult meg. 1859ben gyökeresen változtatott zeneszerzői stílusán, ettől kezdve a magyar műzenei stílus kialakítását tekintette életcéljának. 1860-ban megalapította a Zenészeti Lapokat, az első magyar nyelvű zenei folyóiratot. Ettől kezdve rendszeresen újságíróskodott, sajtóvitákban vett részt, és megfogalmazta új, nemzeti irányának főbb célkitűzéseit. 1861-ben, a Bánk bán hatására, megkomponálta Szép Ilonka című operáját. Következő művének, az Álmos című operának korabeli bemutatója, részben Mosonyi hibájából, nem valósult meg. Ezután alkotókedve alábbhagyott, Erkellel is ellenséges lett a viszonya. Mosonyi gyakran bírálta a Nemzeti Színház vezetőségét, neheztelt Erkelre amiatt is, mert a Szép Ilonkát a bemutatóra kétharmadára húzták, és nem értettek egyet Wagner zenéjének megítélésében sem. Mosonyi utolsó éveiben már nem írt nagyobb szabású műveket, csupán kórusművek és dalok kerültek ki keze alól, e daraboknak köszönhette növekvő népszerűségét: a dalárdák sorban választották tiszteletbeli tagjukká. Később kibékült Erkellel, a Nemzeti Színház is elégtételt adott neki, amikor beválasztotta az operabíráló bizottságba. Felkérték, hogy legyen tagja annak a küldöttségnek is, amely a Zeneakadémia ügyében fordult a belügyminisztériumhoz. 1870. október 31-én Pesten halt meg. ## Élete ### Ifjúsága és pályakezdése Mosonyi Mihályt 1815. szeptember 4-én eredetileg Michael G. Brand névre keresztelték a Moson megyei Boldogasszony községben. Valószínűleg azelőtt két-három nappal születhetett, de ő maga keresztelője napját tartotta születésnapjának. Iparos családból származott, apja és nagyapja is szűcsként, azaz inkább szűrszabóként kereste kenyerét. Idősebb Brand Mihálynak és Tell Erzsébetnek összesen nyolc gyermeke született, hat lány és két fiú. Mihály volt az idősebb fiúgyermek, harmadik szülötte a családnak. Gyermekkorát szülőfalujában töltötte, ahol a népesség harmadrészt magyar, harmadrészt német és harmadrészt zsidó volt. ebből következően ismerték egymás nyelvét és kultúráját. Ő maga a német ajkú és kultúrájú közösségben élt, ennek következtében német anyanyelvű volt, magyarul sohasem tanult meg tökéletesen, annak ellenére sem, hogy 1860-as években szorgalmasan vettette bele magát a magyar nyelv tanulásába. Fiatalon szülőfalujában sajátította el néhány hangszer – zömmel a német közösségekben általános fúvoshangszerek – alapfokú kezelését, majd tizennégy éves korában elhagyta a szülői házat, és Magyaróvárott sekrestyés lett. Valószínűleg ekkor már játszott alapfokon orgonán, s ezen időszak alatt lehetősége nyílhatott orgonista készségének fejlesztésére. Szorgalma már ekkor is megmutatkozott: elejétől végéig lemásolta magának a Hummel által írt nagy zongoraiskolát, aminek később nagy hasznát vette. Mosonyi ugyanis autodidakta módon kezdte a zenetanulást, akárcsak Goldmark Károly. Erkellel és Liszttel ellentétben ők szegény család gyermekei voltak, ezért szüleik nem tudták finanszírozni zenei tanulmányaikat. 1833-ban Pozsonyba utazott és beiratkozott az ottani tanítóképzőbe. Pozsonyban akkoriban virágzó kulturális élet volt, és Mosonyinak lehetősége nyílt megismerkedni a korabeli európai zenei élet nagy mesterei műveivel. Itt végre hozzáláthatott a rendszeres zenetanuláshoz. Szociális helyzete miatt több alkalmi munkát is kénytelen volt elvállalni: szépírás leckéket adott, kottát másolt, újságot hordott ki és rövid ideig nyomdai betűszedő is volt. Egy ideig Turányi Károlytól vett zenei leckéket, de leginkább önképzéssel fejlesztette zenei készségeit: Hummel zongoraiskolája mellett szorgalmasan tanulmányozta Reicha négykötetes zeneszerzés tankönyvét is. 1835-ben rámosolygott a szerencse: Keglevich Károly gróf pártfogásába vette. A gróf ajánlásával került Petar Pejačević grófi házához. A felkínált zenemesteri állást Mosonyi eleinte nem akarta elfogadni, mert még nem érezte eléggé felkészültnek magát, de végül Keglevich unszolására elutazott a szlavóniai Rétfalura, és Pejačević szolgálatába lépett. 1842-ig működött zenemesterként a gróf szolgálatában. A tavaszt és a nyarakat mindig Rétfalun töltötték a grófi birtokon, de télre általában elutaztak Pozsonyba. E hét év alatt szívós munkával zongorajátékossá művelte ki magát egy némazongorává alakított hangszeren, és megalapozza zeneelméleti tudását. Ekkor kezdett el komponálni is. Első művét 1837–1838 között vetette papírra Grand duo címen. A darab négykezes zongoraszonáta. igen jól sikerült szonáta formájú nyitótétellel, variációs formájú középtétellel és rondófináléval, bécsi klasszikus-romantikus stílusban,, amely Hummel és Schubert stílusjegyeit veselte magán. Ekkor készítette el első négy vonósnégyesét is. Ezek a zenedarabok bizonyítják, hogy szerzőjük alaposan tanulmányozta a klasszikus és kora romantikus kamarazenét, egyéni hangot még nem tudott bennük felmutatni, de a formák már mesterre vallanak. 1840-ben kezdett bele első, C-dúr miséjének a komponálásába is, de ezt csak röviddel Pestre érkezése előtt fejezte be. 1842 nyárutóján vagy kora őszén végül úgy döntött, hogy elhagyja a grófi házat, és megtakarított pénzével felköltözik Pestre, ahol zongoratanárként, esetleg zeneszerzőként szeretett volna érvényesülni. ### Az első pesti évek Pestre érkezve fontosnak tartotta, hogy mielőbb kapcsolatot teremtsen a helyi zenei körökkel. Mivel Pozsonyban már több egyházzenei művét is előadták, így neve nem csengett teljesen ismeretlenül a magyar főváros zenei köreiben. Nem volt tehát nehéz dolga, amikor megpróbált megismerkedni a legbefolyásosabb helyi műkedvelő és zeneművészi körökkel. Hamar baráti kapcsolatba került több, akkoriban igen nagy tekintélynek örvendő zeneművésszel. Köztük volt Thern Károly (1817–1886), aki ekkor már a Gizul című opera elismert szerzője volt, és persze Erkel Ferenc (1810–1893), akinek két évvel korábban bemutatott első dalműve, a Bátori Mária, a Nemzeti Színház addigi történetének legsikeresebb magyar zenei produkciója volt. Mosonyi rendkívül körültekintő és alapos volt a kapcsolatteremtés terén: nemcsak zenészekkel, zeneszerzőkkel, hanem színházi emberekkel, egyesületi vezetőkkel és pedagógusokkal is felvette a kapcsolatot. Minden bizonnyal ennek köszönhető, hogy már a következő év áprilisában lezajlott első szerzői estje a fővárosban. A Pestbudai Hangászegyesület előadta a Rétfalun írt h-moll nyitányát, amelynek stílusa már a korabeli olasz operák hatását is mutatja. Ezzel még nem keltett nagy feltűnést, de az egyik lap már megemlékezett „nem mindennapi zeneszerzői tehetségéről”. Talán ez a hangverseny is hozzájárult ahhoz, hogy még ugyanabban az évben Bartay Endre, a Nemzeti Színház igazgatója, felkérte Mosonyit is, hogy vegyen részt a Szózat megzenésítésére kiírt pályázatot bíráló bizottság munkájában. A bizottság tagja volt többek között Vörösmarty Mihály és Erkel Ferenc is. A pályázat eredményét május 10-én hirdették ki, a legjobb munkának Egressy Béni megzenésítését tartották, így az ő Szózata lett a díjnyertes munka. Közben Mosonyi befejezte ötödik és hatodik vonósnégyesét, valamint komponált két zongorástriót is, amelyek közül az egyik, a Grand trio lett első kinyomtatott műve, így ez viseli az op. 1-es számot. A Hangászegyesület 1843. november 19-én műsorra tűzte Julius Hoven Körner versére írt Ruderliedjét, melynek kíséretét Mosonyi hangszerelte meg. 1844\. február 1-jén kis kórusművet írt Erkel Ferenc ünneplésére címmel, ezzel köszöntötték a január 27-én bemutatott Hunyadi László komponistáját. A darabot a Concordia irodalmi és művészeti egyesület estjén mutatták be. Az egyesületnek szokása volt kis zenés köszöntővel meglepni azokat, akik valamilyen jelentősebb sikert értek el a zenei életben. Mosonyi kórusműve az első bizonyítéka Erkellel kötött barátságának, és egyben az első, magyar nyelven komponált vokális műve is. Március 3-án a Hangászegyesület bemutatta I. D-dúr szimfóniáját, az előadást a közönség kívánságára 24-én megismételték. Erről a művéről már terjedelmes elemzések jelentek meg szinte valamennyi jelentős folyóiratban. A bírálatok nagy része egyetértett abban, hogy Mosonyi zenéje nem annyira egyéni, mint inkább eklektikus. Ugyanakkor elismerik a mester tehetségét, és egyöntetűen szorgalmazták, hogy Mosonyi álljon a magyar zeneművelők táborába, segítsen megteremteni az önálló magyar zeneművészetet. Húsvétkor egyik miséjét (valószínűleg az elsőt) adták elő, majd szeptember 27-én a Hangászegyesület helyettes levéltárnokának választotta. Mosonyi eközben megírta e-moll zongoraversenyét, amely első, németes alkotói korszakának legjelentősebb alkotása, s annak egyszersmind a betetőzése is volt. ### Házassága és az 1848–49-es események 1845-ben megkérte a kezét Weber Paulinának, Weber Henrik festőművész húgának. Az ifjú asszonyról nagyon keveset tudnak a kutatók, de az biztos, hogy Mosonyi nagyon szerette, és felesége hat évvel később bekövetkezett halála olyan súlyos csapás volt számára, amit nem is tudott kiheverni. Nem nősült meg újra, harminchat éves korától haláláig özvegyemberként élt. Magányos és zárkózott lett, bár ebben, mint majd látni fogjuk, nem csak ez játszott szerepet. A szabadságharc és forradalom eseményei zeneszerzői működésére is hatással voltak. 1848 áprilisában átírta a Mátray Gábor fordította Marseillaise-t kórusra és nagyzenekarra. Az átirat egy hangászegyesületi hangversenyen hangzott volna el, amelyen Petőfi Sándor is elszavalta volna néhány versét, azonban a koncert nem valósult meg. A zeneszerző nem sokkal ezután beállt nemzetőrnek. 1849-ben befejezte harmadik, F-dúr miséjét, azonban felesége ugyanezen évben bekövetkezett tragikus halála mély lelki válságba sodorta. Két évig nem komponált semmit, elkezdett művein sem dolgozott tovább, depresszióba süllyedt, amelyből csak négy év múlva szabadult meg annyira, hogy ismét kezébe vegye a tollat. Az ekkor írott művei jelentős fordulatról tanúskodnak, zenei nyelvezete a német romantika legmodernebb vonulatát tükrözik, Schumann-i Brahms-i elemekkel gazdagodik. ### Válaszúton Az 1856-os esztendőben több jelentős változás is bekövetkezett Mosonyi életében. Befejezte a tíz évvel korábban elkezdett 2. (a-moll) szimfóniáját, ennek utolsó tételében már magyaros dallamok is felcsendültek. A művet március 30-án a Filharmóniai Társaság mutatta be. Ebben az évben szentelték fel az esztergomi bazilikát. Az ünnepélyes eseményre Scitovszky János hercegprímás Liszttől kért új misét, aki örömmel vállalta el a feladatot. Az akkor már a zene fejedelemének számító mester azt szerette volna, ha miséje változó részeit egy neves magyar zeneszerző kollégája komponálja meg. Már 1855-ben azt a javaslatot tette a hercegprímásnak, hogy az Offertorium és a Graduale írására kérje fel a szerinte legfelkészültebb és a feladatra leginkább méltó magyar zenészt. Valószínű, hogy az ügyben Liszt személyesen is megkereste Mosonyit, aki szívesen vállalta el a feladatot, de a bemutatón az általa komponált két tételt a helyi szabályok miatt Seyler Károly esztergomi regens chori alkalmi kórusműveit játszották el. Liszt azonban elégtételt szerzett neki: az Esztergomi mise pesti premierje előtt augusztus 24-én maga mutatta be az Offertoriumot és a Gradualét a belvárosi templomban. A Liszt-mise megszólaltatásában maga Mosonyi is közreműködött, mint nagybőgős. A zeneszerzőt az Esztergomi mise döbbentette rá Liszt zeneszerzői nagyságára. A mise bemutatása után megkülönböztetett tisztelettel tekintett a világhírű mesterre. Liszt azon kevés igaz barátai között tarthatjuk számon, aki egész életén keresztül őszinte szívből és cselekvően viszonozta Liszt barátságát. Az 1840-es években a lapok nagy része magyartalanságukért bírálta műveit, talán ezekre a támadásokra adott válasz volt az a-moll szimfónia magyaros zárótétele. Azonban nem sokkal Liszttel való megismerkedése után még egy romantikus német opera megalkotását forgatta a fejében. Hamarosan hozzá is fogott a Kaiser Max auf der Martinswand komponálásához, s a partitúrával 1857. június 13-ára készült el. Levélben értesítette munkájáról Liszt Ferencet, aki készséget mutatott az opera bemutatására, és tovább bátorította szerzőjét. Azt tanácsolta neki, hogy utazzon el Weimarba, hogy személyesen beszélhessék meg a részleteket. Mosonyi elfogadta meghívást, és amilyen gyorsan csak tudott, utazott. Azonban csalódnia kellett: miután szemügyre vette a partitúrát, Liszt több gyenge pontra is felhívta a figyelmét. Azt tanácsolta barátjának, hogy dolgozza át művét. Mosonyit 1858 nyarán még foglalkoztatta az átdolgozás gondolata, de végül nem állt elő ismét az opera bemutatásának szándékával. Nem csak ez, hanem Liszt Magyar rapszódiák című sorozatának, illetve a Hungaria című szimfonikus költeményének is minden bizonnyal nagy szerepe volt abban, hogy Mosonyi érdeklődése a magyar zene felé fordult. Mosonyi ekkor rövid időre a nyilvánosságtól is visszavonult. Közel egy évig kísérletezett, tanulmányozta az akkori magyar műzenét, a népies magyar műdalt, a verbunkost. Ekkoriban változtatta meg a nevét is: a német Michael G. Brandról Mosonyi Mihályra. Hódolat Kazinczy Ferencnek című zongoradarabját és 12 életkép a magyar gyermekvilágból című karakterdarab sorozatát már e néven írta. Még 1859-ben megírta a Tisztulás ünnepe az Ungnál a 886-ik esztendőben című kantátáját, amely az első jelentős, magyar stílusban írt műve volt. Ennek ellenére előadására nem került sor, pedig több alkalommal is készültek rá. ### A pálya csúcsán Mosonyi még visszavonulása idején tanulmányozta át Szénfy Gusztáv Elméleti és gyakorlati zenekönyv című munkáját, és 1860-ban úgy gondolta, hogy az írónak is, a magyar zene ügyének is jó szolgálatot tesz, ha méltatja a művet, Március 7-én a Pesti Naplóban napvilágot látott első zenei programtervezete. Nem sokkal ezután megírta első magyar műdalát is, hogy lássák, nem csak beszél, cselekszik is (Petőfi A szerelem, a szerelem című versét zenésítette meg). Nézete szerint az általános zeneoktatás biztosítása, a képzett zenészek kitanítása lehet az első lépés a nemzeti stílus kimunkálásának útján. Első hírlapi vitája végül győzelemmel zárult: a sajtó behódolt nézeteinek. Mosonyi egy magyar zenealap létrehozását javasolta, s ennek szükségességét elvben mindenki elismerte. Nyilvános vitájával sikeresen keltette fel a közvélemény érdeklődését a magyar zenei élet legfontosabb kérdései iránt. Felhívta a figyelmet új művek, intézmények szükségességére. Ezután több, pedagógiai célzatú mű is kikerült a tolla alól: megírta a Magyar zenekölteményt, majd Tanulmányok zongorára, a magyar zene előadása képzésére című, négy kötetnyi zongoraciklusát. Utóbbi darab partitúrája 1863 nyarán Richard Wagner kezébe jutott. A német mester nem igen osztogatta elismerését kortársainak, Ábrányi Kornélhoz intézett levelében mégis dicsérte Mosonyi stílusát. A zeneszerző még a nyár folyamán négy zenekari művet komponált, ezekkel kísérletet tett a magyar szimfonikus stílus megteremtésére. A partitúráknak külön érdekessége, hogy rajtuk a hangszerek magyar néven szerepelnek: a fagott búgósípként, a cintányér pedig medenceként, valószínűleg Mosonyi honosította meg a magyar nyelvben a brácsa mélyhegedű elnevezését. ### A Zenészeti Lapok Mosonyi, amint magyar zeneszerzőként a közönség elé lépett, felvetette egy magyar zenei lap megteremtésének gondolatát. A korábban magányos zongoratanárból a hatvanas évek elején szenvedélyesen vitázó és szervező vezéregyéniség lett. Lapalapítási terve nagy feltűnést keltett. A fővárosi művészek érdeklődéssel fogadták és támogatták a gondolatot, és ki is bővítették az eredeti terveket: azt szerették volna, ha írók, költők, képzőművészek és zenészek közösen adnának ki egy szépművészeti közlönyt. A főszerkesztő Egressy Gábor, az irodalmi rovat szerkesztője Szilágyi Virgil lett volna. Ezen kívül több neves képzőművész is felajánlotta a közreműködését: Than Mór, Weber Henrik, Orlai Petrich Soma stb. Az elképzelések azonban nem valósultak meg: az egyes művészeti ágak képviselői nem tudtak megállapodni a lap elvi irányvonalát és beosztását illetően. Az anyagi fedezet is megoldhatatlan problémának bizonyult. Mosonyit nem izgatta különösebben a fúziós törekvések kudarca: joggal tartott tőle, hogy a sok neves közreműködő között elvész majd szavainak súlya. Ezenkívül gyakorlati megfontolásból sem tartotta jó ötletnek a felvetést. Világosan látta, hogy a sokak által irányított közlöny anyagi biztonságot nemigen fog nyújtani, márpedig ez elengedhetetlen lett volna a lap hosszabb ideig történő fennmaradásához. Miután a konzorcium szétoszlott, Mosonyi továbbra is szorgalmazta egy önálló zenei lap megindítását. Végül 1860. október 3-án jelent meg a Zenészeti Lapok első száma: a főszerkesztő Ábrányi Kornél lett, a címlapon pedig szerepelt még Bartalus István és Rózsavölgyi Gyula neve is Mosonyié mellett, mint főmunkatársak. Ábrányi a szerkesztés mellett főleg vezércikkeket és bírálatokat írt, Bartalus keze alól elsősorban kritikák és humoros, zenei torzképek kerültek ki, míg Rózsavölgyi egy általános zenetörténeti cikksorozatba kezdett. Mosonyi szinte minden rovatba írt: vezércikket, nyílt levelet, tárcát, ismertetést, bírálatot. Még egy folytatásos összhangzattani leckesorozatot is kiadott, így ösztönözve fiatal kollégáit saját maguk képzésére. Közben csodálatos terveket szőtt arról, hogy műveltté teszi a magyar zenei közönséget, és magyar világzenéről ábrándozott. Elképzelései szerint a népdalokat és a primitív táncokat kell tervszerű művészetté alakítani. Hamar szembesült azonban azzal, hogy egyetlen ember számára ez túl nagy feladat. Ezért szövetségeseket kezdett keresni. Tisztában volt vele, hogy sokak számára az alapvető zenei műveltség megszerzése is megoldhatatlan probléma. Akkoriban még nem volt Zeneakadémia, a Pestbudai Zenede és az a néhány zeneiskola pedig, amely a nagyobb vidéki városokban működött, nem volt elegendő ahhoz, hogy zeneileg művelt közönséget és minden tekintetben kifogástalanul felkészült zenészeket neveljen ki. Mosonyi több megoldást is kigondolt a problémára. Az egyik ilyen volt a folytatásos összhangzattan leckék közlése a Zenészeti Lapokban. A másik a gyakorlati bírálat. Több, nem túl képzett, de ígéretes tehetségnek bizonyult zenészt vett részletes elemzés alá bírálataiban, rámutatva kollégái erényeire és hibáira. És végül, de nem utolsósorban, minta-művek komponálásába kezdett. Népdalfeldolgozásokat, népdalátiratokat készített, így akarta megmutatni a vidéki zenekedvelőknek, hogyan lehet a népies dallamokat fejlett zeneszerzői eszközökkel feldolgozni. A vidéki komponisták istápolása azonban sem Ábrányinak, sem Bartalusnak nem nagyon tetszett. Ábrányi szerint Mosonyi egyik megbocsátható hóbortja volt, hogy különös szeretettel viseltetett a vidéki, képzetlen komponisták sorsa iránt. Érthetetlen volt számukra, hogy az, aki Schumannról, Wagnerről, Lisztről vagy Erkelről ír, ugyanolyan lelkesedéssel viseltessen Egressy Béni vagy Szénfy Gusztáv iránt. Ma már világosan látják a korszakkal foglalkozó kutatók, hogy azért lelkesítette ezeket a harmadrangú komponistákat is, mert európai műveltséggel szerette volna beoltani a magyar zenei életet. Ezenkívül a már meglévő zenei intézményeket is az új magyar zenei mozgalom szolgálatába kívánta állítani: egy egész cikksorozatot szentelt a Nemzeti Színház és a zenede átalakítási terveinek. Ezekben olyan reformgondolatokat vetett fel, amelyek ma is megállnák a helyüket. A zenedét az új magyar zenei mozgalom központjává akarta fejleszteni. Talán ő volt az első, aki leírta Magyarországon, hogy a zenei élet szervezését alulról kell kezdeni, mert az alap a zeneileg művelt nagyközönség. Ettől kezdve gyakorlatilag valamennyi művét arra a közkézen forgó dalkincsre alapozta, amiben kevés régi-, túlnyomórészt újstílusú magyar népdal volt, külföldi anyaggal vegyest és keresztezve, mindaz, amit akkori felfogás szerint népdalnak hívtak. Ez volt a 19. század romantikus népdalfogalma. Liszt, Brahms és minden külföldi zeneszerző, aki magyar zenével foglalkozni akart, nyomtatott népdalgyűjteményekből szerezte, ilyen volt pl. a Füredi–Bognár-féle 100 magyar népdal. Ez a gyűjtemény volt a forrása Mosonyi szinte valamennyi népdalátiratának is, valamint számos darabja mintául szolgált önálló népies hangulatú témáihoz. Első népdalátirata 1860. december 5-én jelent meg a Zenészeti Lapok 10. számának műmellékleteként. Igényes, hatásos átiratai hamar nagy népszerűségre tettek szert az olvasók között. A következő évben Mosonyi további tíz dalfeldolgozással, három füzetnyi anyaggal gazdagította a népszerű műfajt. Még 1860. december 16-án került sor a filharmonikusok Nemzeti Múzeumbeli hangversenyén Mosonyi első magyar szimfonikus bemutatójára. Az est folyamán a Gyászhangok Széchenyi halálára című darabot adták elő Erkel Ferenc vezényletével. A koncert jól sikerült, a közönség hosszasan tapsolt, a lapok pedig elismerőleg írtak Mosonyi legújabb művéről. ### A Szép Ilonka 1861\. március 9-én a Nemzeti Színház bemutatta Erkel Bánk bánját. Mosonyi nagy lelkesedéssel fogadta a darabot, és utóbb hosszú ismertetőt is írt róla. Másnap részt vett azon az ünnepségen, amelyet a fővárosi zenészek rendeztek a világhírű hegedűművész, Reményi Ede tiszteletére, az Európa szálló éttermében. Korábban elég feszült volt a viszony Reményi és a Zenészeti Lapok között. Egy évvel korábban maga Mosonyi is lekicsinylően emlékezett meg a bálványozott hegedűsről, azonban hamar felismerte, hogy ez a népszerű előadóművész csak hasznára lehet az új magyar zenei mozgalomnak. Olyan harcostársra számított Reményi személyében, aki majd újabb híveket toboroz ügyének külföldön és belföldön egyaránt, valamint tevékenyen elősegíti a nemzeti kamarazene-művészet kibontakozását. Nyílt levelet intézet Reményihez, de az nem felelt rá írásban, bár úgy tűnik, később megszívlelhette Mosonyi javaslatait: 1861 végén kísérletet tett a magyar kamarazenei kultusz megteremtésére. Mosonyit nem sokkal később már egy teljesen más jellegű probléma kötötte le: magyar operát akart írni. A dalmű s a magyar nemzeti színház című tanulmányából tudjuk, hogy régóta foglalkoztatta egy magyar környezetben játszódó, tisztán magyar zenei elemekből felépülő nemzeti opera terve. Második operájának első vázlatait 1861 kora tavaszán vethette papírra, a partitúra áprilistól decemberig készült. A Zenészeti Lapok júliusban számolt be először Mosonyi készülő operájáról, ekkor már elkészült a második felvonás vezérkönyve. Az 1861-es évet a zeneszerző nagyobbrészt a Szép Ilonka komponálásával töltötte, néhány zongoraátiraton, egy kamarazenei művön és egy pár újságcikken kívül ez évben nem került ki más a tolla alól. A szövegkönyvíró, Fekete Mihály, hűen követte az eredeti Vörösmarty balladát. Librettója azonban nem drámai, szövege helyenként csak nagyon halvány kópiája Vörösmarty érett, romantikus stílusának. A darabnak nincs igazi hőse, csak hősnője, s annak belső lelki drámájából Fekete képtelen volt színpadi akciót formálni. Ha Mosonyi tapasztalt színházi ember lett volna, rögtön észreveszi a szövegkönyv buktatóit, de a színpadszerűség kérdéseivel nem igazán foglalkozott. Vörösmarty története első olvasásra megnyerte tetszését, Fekete szövegét rögtön megfelelőnek találta, s úgy látta, lehetőséget ad neki, hogy magyar áriákkal, együttesekkel és recitativókkal töltse meg azt. A Szép Ilonka tulajdonképpen lírikus állóképek és tömegjelenetek füzére. A zeneszerzőnek a dalmű megkomponálása által sikerült átültetnie a gyakorlatba elképzeléseit, a nemzeti dalmű fejlődésének új távlatot nyitott. Azonban a korabeli hallgatóság figyelmét sem kerülhette el, hogy Mosonyi stílusegysége, szándékosan csak magyaros zenei motívumokkal dolgozó palettája bizonyos kiterveltség és egyhangúság érzetét kelti. Sokan vélték úgy, hogy a szerző még a szüneteket is kínosan kiszámította. A Szép Ilonka ősbemutatójára december 19-én, Erkel Ferenc vezényletével került sor a Nemzeti Színházban. A kritika az előadókról nagy elismeréssel szólt, akikkel maga Mosonyi is elégedett volt. Az évad végére a darab eljutott a hatodik előadásig, egyik részlete a filharmonikusok 1862. március 25-ei koncertjén is felcsendült. Még e hónapban napvilágot látott az opera zongorakivonatának kiadása a Rózsavölgyi Zeneműkiadó jóvoltából. 1862-től a nagyközönség szép lassan elkezdte megismerni Mosonyi művészetét: ettől kezdve egyre több újság számolt be dalainak, zongoradarabjainak, kórusműveinek kedvező vidéki fogadtatásáról. Ugyanakkor alábbhagyott a zeneszerző publicisztikai tevékenysége, igaz, két nagy sajtóvitába még sikerült belekeverednie. Az operaellenes Bulyovszky Gyulával szemben meggyőzően fejtegette cikkeiben, hogy a Nemzeti Színház művészi–anyagi válságán egyáltalán nem segítene, ha az operát száműznék falai közül. Szerinte ezzel csak azt lehetne elérni, hogy szegényebb legyen a főváros kulturális élete. Ezután a Szépművészeti Csarnok című lappal vette fel a harcot. A lap az új zenei mozgalmat következetlennek, szentségtörőnek és eredménytelenek ítélte. Ezekre a vitákra 1862 második felében került sor. A zeneszerzőt tavasztól őszig foglalkoztatta új, nagyszabású művének, Álmos című operájának a megírása. ### Mosonyi zenedrámája: az Álmos A Szép Ilonka előadása bizonyára sokféle tanulsággal szolgált a zeneszerző számára, amelyeket kamatoztatni tudott új dalműve komponálása során. A Zenészeti Lapok 1862. május 8-án adta először hírül, hogy Mosonyi új operán dolgozik, majd augusztus 14-én részletesebben is tájékoztatta olvasóit. A zeneszerzőt most teljesen más irányelvek vezérelték, mint a Szép Ilonka komponálásakor: Richard Wagner zenedrámai törekvéseinek magyar változatát akarta megvalósítani. Már a Szigligeti Ede által írt librettó is sok wagneri vonást hordozott: tündérek, ördögök, valamint az önfeláldozó szeretet gondolata jelentek meg a cselekményben. Szigligeti tapasztalt színházi ember volt, aki Erkel számára is készített operaszövegkönyvet (Dózsa György), de ez esetben nem sikerült dramaturgiailag jól kiviteleznie a szöveget. A librettóban túltengnek a dikciók az akciókkal szemben, és a drámai fejlesztésnek az eszköze sok helyen nem a szembeállítás, hanem a felsorakoztatás, az egymás mellé állítás, vagyis nincs igazi konfliktus a történetben. Az alapkonfliktusnak szánt szembeállítás is erőltetettséget tükröz. Mosonyit ezúttal sem zavarták a dramaturgiai hibák: magával ragadta a mű eszmeisége, és egyből beleszeretett a szövegbe. A megváltás wagneri gondolata, az ősmagyaroknak és az európai népeknek az első találkozása számára minden fogyatékosságot ellensúlyozott. Meglepő módon a darab bemutatását maga a zeneszerző gátolta meg, nem találta ugyanis eléggé felkészültnek a Nemzeti Színházat, főleg az énekkar teljesítményét kritizálta hírlapi nyilatkozatában. Úgy vélte, hogy az egyes jelenetek hatásosságát elsősorban a tömegjelenetek megfelelő kivitelezése révén lehet elérni. Elmondása szerint a szólóénekesekkel szemben nincsenek fenntartásai, de az akkori férfi és női karról már nem ez volt a véleménye. Szerinte szükség lett volna rá, hogy a kórus minden egyes férfi tagja erőteljes tenor hanggal rendelkezzék, s ezt nem látta biztosítottnak. A Nemzeti Színház már a nyilatkozat megjelenése előtt is neheztelt Mosonyira: akkor már a Zenészeti Lapok meglehetősen élesen bírálta a magyar színházi viszonyokat, a korszerű operajátszásért és Wagner műveinek a műsorra tűzéséért küzdve. A vita végül mindkét fél részéről személyes síkra terelődött, így megmérgezte Mosonyi és Erkel barátságát is. 1863 augusztusában nagy szenzációként hatott a hír, hogy a bécsi operaház vállalkozik az Álmos bemutatására. A kezdeményezés Bignio Lajostól, a bécsi opera korábban Pesten működő énekesétől származott, aki annak idején jelentős sikert aratott a Szép Ilonka Peterdijeként. Három év múlva, 1866. december 1-jén sor került a Nemzeti Színház első Wagner-előadására: lezajlott a Lohengrin magyarországi ősbemutatója. Az előadás fényes sikert aratott, s ez Mosonyit is meggyőzte arról, hogy a színház eszköztára talán nem is annyira elavult. Nem sokkal a bemutató után be is nyújtotta előadásra a színházhoz az Álmost. Közben Erkellel is kibékült, de végül az opera bemutatásából nem lett semmi, annak ellenére sem, hogy a színház több alkalommal is készülődött a darab előadására: 1867–1870 között gyakorlatilag minden évben megjelent egy-egy hír az Álmos betanulásáról, vagy legalábbis műsorra tűzésének szándékáról. A tényleges bemutató azonban csak 1934-ben valósult meg, különösebb siker nélkül. ### Az Erkel–Mosonyi vita Az Álmos befejezésével véget ért Mosonyi alkotói pályájának legjelentősebb szakasza. Lendülete alábbhagyott: a zeneszerző csalódott a közönségben, a zenei intézményekben, fegyvertársaiban. Többé nem komponált nagyszabású műveket, csak alkalmi dalokat, kórusműveket, egy misét, egy kantátát és egy zongoradarabot. Szép lassan vitázó kedve is elmúlt. 1863-ban még szót emelt a Nemzeti Színház művészeti vezetésének hibái ellen, de 1867-től végérvényesen elhallgatott. Egykori jó barátjával, Erkellel sem volt már olyan a kapcsolata, mint pár évvel azelőtt. A magyar nemzeti opera megteremtője elismerte Mosonyi tudását, legidősebb fiát, Gyulát hozzá küldte tanulni. Mosonyi szintén elismerően nyilatkozott Erkel munkásságáról: hosszú és meleg hangú ismertetőt írt a Bánk bánról, felköszöntötte az operaszerzőt a Hunyadi László sikere után. Erkel sem csak a pedagógust becsülte barátjában: ő mutatta be Mosonyi II. szimfóniáját, a Gyászhangokat, az Ünnepi zenét, és ő segítette a Szép Ilonkát is a Nemzeti Színház színpadára. Ám mindezek ellenére 1862-től számos tény tanúskodik arról, hogy sokéves barátságuknak vége szakadt. Ennek az okát csak sejteni lehet. Mosonyit bántotta, hogy a Szép Ilonka partitúráját a bemutató érdekében nagyjából a kétharmadára húzták (egy teljes felvonás kimaradt), a bemutatót nem is támogatta teljes szívvel. Emellett az újságíró Mosonyi szervezeti–műsorpolitikai reformokat sürgetett, de Erkel sok kérdésben makacsnak bizonyult. Ez indokolható azzal, hogy Erkel jobban ismerte a színház művészi-anyagi lehetőségeit. Kettejük nézeteltérését ezen kívül számos, kisebb összeütközés fokozta. Mosonyi negyedrangú cikkeket kezdett írni egykori barátja ellen. Erkel ezekre nem válaszolt, de rágalmazója műveit bojkott alá vette a Nemzeti Színháznál és a filharmonikusoknál egyaránt. Közben mások is nyíltan beleavatkoztak a vitába: 1864. február 19-én a Pesti Napló azt javasolta, hogy Erkel helyébe tegyék meg Mosonyit a Nemzeti Színház karnagyának. A színházigazgató ezután nyilvános elégtételt adott Erkelnek, és olyan kijelentést tett, miszerint Mosonyi karmesteri képességeiről meg kellene előtte győződnie, de nincs kedve kísérletezni. Mosonyi soha sem tört karmesteri babérokra, de joggal érezte sértve magát. Méltóságos Radnotfáy Sámuel úrnak címmel, Mosonyi Mihály (zongoratanító) aláírással heves hangvételű nyílt levelet intézett a színház igazgatóhoz. Ezután Mosonyi és Erkel, illetve az általuk képviselt zenei intézmények között még jó ideig nem enyhült a légkör. A két neves zeneszerző csak 1865-ben, a Nemzeti Zenede jubiláris évében békült ki. Ezután Erkel olykor el-elvezényelte Mosonyi egy-két kórusművét, Mosonyi pedig kétszólamú átiratot készített a Himnuszból, de barátságuk már nem volt a régi. Összekülönbözhettek Wagner művészetének megítélésében is: Mosonyi csodálta, Erkel viszont, elsősorban magyar zenepolitikusként, nem szívelte a német operaszerző művészetét. ### Wagner pesti látogatása és Mosonyi növekvő népszerűsége Mosonyi a magyarországi Wagner-kultusz első apostola volt: jórészt neki köszönhető, hogy 1863-ban Wagner Magyarországra látogatott, és július 23-án és 28-án nagy sikerű hangversenyeket rendezhetett saját műveiből (egyébként a német zeneszerző programjai között szerepelt a Brankovics György című Erkel-opera megtekintése is a Nemzeti Színházban, de betegség miatt az előadás elmaradt). Wagner hálás lehetett Mosonyinak és társainak a koncertek megszervezéséért, ugyanis ezzel alapozták meg művei magyarországi jövőjét. Július 29-én, a polgári lövöldében, díszvacsorát rendeztek tiszteletére. Pesten töltött napjai alatt Wagner néhány magyar zeneművet is megismert, nagy jövőt jósolt a magyar zenei életnek, és igen méltatta Mosonyi egyik zeneművét is, aki ennél nagyobb elismerésre aligha vágyhatott. Az Álmos komponálását követő két esztendőben egyértelműen a színházi vita és Wagner látogatása volt Mosonyi életének legfőbb eseménye. 1863 és 1864 augusztusában kisebb külföldi pihenőutakat tett, majd 1864 húsvétján Pozsonyban bemutatták a tíz évvel korábban írt IV. miséjét. A Zenészeti Lapok szerint a zeneszerző hálából, minden egyházzenei művének partitúráját a pozsonyi egyházi zeneegylet könyvtárának adományozta. Április 3-án Pesten, Karl Tausig búcsúhangversenyén, mint a magyar zenei élet képviselője jelent meg, és babérkoszorút nyújtott át Liszt Ferenc világhírű tanítványának. Mosonyi az 1840-es évektől komponált különféle alkalmi kórusműveket, de a hazai kórusirodalmat főleg 1863-tól gyarapította. 1863-ban mindjárt három férfikar került ki a keze alól, de ezek a darabok messze elmaradnak korábbi zenekari és egyházzenei művei frissességétől. Ennek ellenére Mosonyi éppen ezek által vált közkedvelt és népszerű zenei tekintéllyé. Jól mutatja ezt, hogy 1863-ban a Lugosi Dal- és Zeneegylet, a következő évben a Nagyszombati Dalárda, az Aradi Dalegylet és a Pestbudai Dalárda, 1865-ben a Nyíregyházi és a Komáromi Dalárda, 1866-ban a Pécsi Dalárda és a Győri Ének- és Zeneegylet, 1868-ban a Pesti Zenekedvelők Egylete, az Érsekújvári Dalegylet és a Kolozsvári Dalkör, 1869-ben a Budai Egyházi Énekegylet, 1870-ben a Kecskeméti Városi Dalárda küldött a zeneszerzőnek tiszteletbeli tagságról szóló oklevelet. Mosonyi ezért a népszerűségért nagy árat fizetett: nemcsak nagyobb szabású zenei terveiről kellett lemondania, de stílusát és zenei eszköztárát is a dalárdák nem túl magas igényeihez kellett szabnia. Ennek következtében népszerűségének növekedése mellett művészi kifejezőereje egyre inkább elsekélyesedett. Eközben egyre magányosabbá is vált, végül utolsó fegyvertársától, Ábrányi Kornéltól is meg kellett válnia. Sokáig halogatta a szakítás gondolatát, aztán 1866 márciusában kilépett a Zenészeti Lapok szerkesztőségéből, a lap pedig még ez év májusában beszüntette megjelenését. Öt hónapos szünet után októberben újraindult, de már Mosonyi nélkül. A zeneszerzőt kiábrándította Ábrányi reménytelen helyzete, ezért döntésével tulajdonképpen azt akarta elérni, hogy kollégája tovább léphessen. 1865 májusában Mosonyi a Trisztán és Izolda bemutatójára a bajor fővárosba utazott, ahol összesen tizenegy napot töltött el Wagner társaságában. Az operabemutató végül nem valósult meg, de a zeneszerző így is életre szóló élményekkel tért vissza Pestre. Wagnert bántotta, hogy barátja dolgavégezetlenül utazott el, marasztani akarta, de levele Mosonyit már nem találta Münchenben. Engesztelésképpen a Trisztán és Izolda június 14-én lezajlott ősbemutatójáról a német zeneszerző levélben számolt be barátjának. Közben Mosonyi Liszttel is újra felvette a kapcsolatot. 1865-ben ünnepelték a Hangászati Zenede fennállásának 25 éves évfordulóját, és ez alkalomból hívták meg egy újabb hazai szereplésre a világhírű mestert. Mosonyi fáradozásainak hála, a helyi jelentőségű ünnepség végül országos, zenei fesztivállá nőtte ki magát, Liszt Szent Erzsébet oratóriumának ősbemutatója révén. A világhírű zeneszerző augusztus 8-án érkezett Pestre, a hatnapos ünnepség pedig augusztus 15-e és 20-a között zajlott le, nagy sikerrel, nagy létszámú közönség előtt. Nem sokkal ezután felröppent a hír, miszerint a Nemzeti Színház felújítja a Szép Ilonkát a Wagner-párti Huber Károly vezényletével, de végül ez nem valósult meg. ### Az utolsó évek Zeneszerzői termékenységére nyilván nem volt jó hatással, hogy a Rózsavölgyi Gyula halála után a Rózsavölgyi céget megöröklő "és Társa" Grinzweil Norbert Mosonyit megbízta Beethoven kilenc szimfóniájának négykezes átiratának elkészítésével. Ez több évig tartó embert próbáló munka, de több is annál: mert e páratlan remekmű-sorozat tükrében, akarva, nem akarva, az átírónak szembesülnie kell önmagával is. Egy ilyen feladat egy olyan érzékeny, kísérletező szellemű zeneszerzőre, mint Mosonyi, lehet inspiráló, de letaglózó hatású is. Zongorakíséretet írt Füredi Mihály 25 magyar népdalához, ez utóbbi bemutatása az egyetlen alkalom volt, hogy Mosonyi zongorista minőségében lépett a közönség elé. Február 18-án a Magyar Zenészsegélyező Egylet javára rendezett hangversenyen Füredi elénekelte a közös mű több dalát Mosonyi zongorakíséretével. 1867-ben a zeneszerző belefogott a Kéthangú magyar dalok című átirat sorozatába, de már nem fejezte be. Ennek elsősorban a közönség megváltozott ízlése volt az oka. A kiegyezés után ugyanis a nagyközönség megtagadta korábbi eszményeit, és másfajta elvárásokkal fordult a művészek felé. Mosonyi azonban nem vonult teljesen vissza: társaival sikerült kivívnia Liszt Koronázási miséjének pesti előadását, győzedelmeskedve a Liszt-ellenes udvari intrika fölött. Az év egyik legfőbb zenei eseménye volt az Aradon megalakult Országos Daláregyüttes, melynek titkára Ábrányi Kornél lett. Mosonyi a kezdetektől fogva idegenkedve szemlélte a daláregyüttes működését, és egyébként is távol tartotta magát a dalárdáktól, és a központi igazgatói választmányban sem óhajtott részt venni. Hamar rádöbbent ugyanis, hogy a dalárdázás nem vezet a mélyebb zenei műveltség kialakulásához a közönségben, és nem lehet a világszínvonalú magyar zenei élet megteremtésének az eszköze sem. A következő évben csak egyetlen zenemű került ki a keze alól: a Szentelt hantok című kórusmű. Még az év elején, mindenki nagy meglepetésére, elvállalta a gróf Festetics Pál elnöksége alatt megalakult Zenekedvelők Egyletének karnagyi tisztségét. A felajánlott tisztséget azonban csak azért fogadta el, hogy a szépreményű egyletet megmentse a teljes széthullástól. Amint novemberben Thern Károly személyében biztosítva látta utódját, lemondott, nem vágyott karnagyi babérokra. Az egyletet továbbra is pártolta, továbbra is komponált nekik kisebb műveket, kézirataival gazdagította a könyvtárukat. Úgy gondolta, végre megtalálta azt az intézményt, amelynek segítségével megvalósíthatja terveit. 1870-ben a Nemzeti Színház új igazgatója, gróf Zichy Antal, véget akart vetni az operaműsort bíráló támadásoknak, ezért operabíráló bizottságot hívott életre színházi muzsikusokból és kültagokból. A bizottság két külső tagja Mosonyi és Ábrányi volt. Mosonyi számára a mellőzés hosszú évei után ez igazán méltányos elégtétel volt. Igen buzgón vetette bele magát a munkába, és sokkal többet használhatott volna a színháznak, ha tevékenysége nem korlátozódik csupán néhány hónapra. Februárban Bartay Ede, a neves fővárosi zenepedagógus értekezletet hívott egybe az országos zeneakadémia megteremtése érdekében. Mosonyit is beválasztotta abba a küldöttségbe, amely a zeneakadémia megalapítása érdekében memorandummal fordult a belügyminisztériumhoz. Mosonyi, ha megérte volna, 1875-ben bekerült volna a Zeneakadémia első tanári testületébe. Végül a Daláregyüttessel is megbékélt, és elfogadta az országos dalár- és zeneünnepély kiegészített művészeti és művezetési szakosztályának tagságát. Májusban a centenáris Beethoven-ünnepség bizottsági tagságával tisztelték meg. Még az előző hónapban, április 12-én, a Zenekedvelők bemutatták Thern Károly vezénylésével Dalra magyar! című kantátáját. A közönség nagy tapssal fogadta a művet, de ez elsősorban az idős mesternek kijáró tisztelet jele volt: a kritikák, még a legjóindulatúbbak is, kénytelenek voltak rámutatni a darab szürkeségére. Szeptemberben ismét megjelent egy újsághír, amely tudatta, hogy a Nemzeti Színház az Álmos bemutatójára készül. A hónap végén Mosonyi rossz hangulatban utazott Szekszárdra, Augusz Antal kastélyába. Liszt meghívására kelt útra, aki szeptember 29-én, Mihály napját, együtt akarta ünnepelni barátjával. Reményi is ott volt már Szekszárdon, s Mosonyi régi barátai társaságában jobb kedvre derült. Néhány nap múlva azonban elbúcsúzott, és indult vissza Pestre. A Szekszárdtól a Dunáig tartó úton viharba keveredett. Nyitott szekérben utazott, a szél elsodorta kalapját, majd mikor megkerült a fejfedő, Mosonyi makacsul a fején tartotta az átázott, vizes kalapot még a Pestre vivő gőzhajón is. A betegség két hétig lappangott benne, majd ágynak dőlt. Újabb két hétig élet-halál közt lebegett. Eközben állapota súlyosbodott, ereje egyre inkább elhagyta, és belső nyugtalansága is fokozatosan növekedett (fennhangon számolt, gonosz emberekről vizionált). Egy hétfői napon, 1870 október 31-én, délután fél ötkor meghalt. A kellemetlen, esős idő nem tette lehetővé, hogy méltó gyászszertartást tartsanak számára, ennek ellenére nagy és díszes temetés szemtanúi lehettek a részvevők. Liszt szerette volna, ha Mosonyi szellemi hagyatéka nem szóródik szét, hanem együtt őrződik meg az utókor számára. Alakult is egy Mosonyi-társulat, amely a halott zeneszerző műveinek gondozását és kiadatását tűzte ki célul, de végül csak a tisztikar megválasztásáig jutottak el, majd soha többé nem gyűltek egybe. Ennek következtében a zeneszerző kéziratai szétszóródtak az országban. Ábrányi Kornél a temetés után pár nappal gyűjtést rendezett, hogy méltó sírkövet állíthasson barátja emlékére, de csak egy ember adott a célra tíz forintot. Mosonyit nem sokkal halála után elfeledték. A helyzet ma sem jobb. Operái bemutatásra várnak, zenekari és egyházzenei művei közül több is megállná a helyét a hangversenytermekben. A Hungaroton és a Naxos Records ugyan kiadta Mosonyi egyes műveit CD-n, de a hangversenytermekben nagyon ritkán csendül fel egy-egy Mosonyi darab. A zeneszerző halála után 2001-ig kellett várni, hogy ismét egy Mosonyi szerzői estet rendezzenek Magyarországon. ## Munkássága Mosonyi zeneszerzőként hamar Liszt és Wagner irányának híve és lelkes propagálója lett. Tehetségét céltudatosan állította a magyar műzene fejlesztésének szolgálatába. Elsősorban dalai, zongoradarabjai és kórusművei képviselték a magyaros hangot művészetében, de kísérletet tett a tisztán magyar zenei elemekből építkező opera megalkotására is. Zeneműveit határozott művészi elveket követve komponálta. Műveit változatos, gazdag invenció jellemzi. Mosonyi legfőbb zeneszerzői jellemzője volt a legkomolyabb szépségideál áhítatos tisztelete. Munkáiból életében és napjainkban is kevés látott napvilágot nyomtatott kiadásban. ### Operái Bár Mosonyit operaszerzőként tartjuk számon, meg kell állapítanunk, hogy egyike volt azon kevés jelentős zeneszerzőknek, akik sosem hallhatták saját főműveiket. Első munkája, a Kaiser Max bemutatójától eltekintett, mert a mű komponálásának befejező szakasza egybeesett gyökeres stílusváltásával. A Szép Ilonka előadását nem támogatta, mert nem értett egyet a jelentős húzásokkal, amit a kor színházi esztétikája és a közönség elvárásai miatt operáján elvégeztek. Az Álmos bemutatóját ő maga akadályozta meg, Wagner iránti szolidaritás miatt, ami tragikus tévedés volt. A zenetörténészek és zenetudósok értékelései és ítéletei magukon viselik koruk szellemének lenyomatát, túl nagy jelentőséget nem szabad tulajdonítani ezeknek. Auditív kontroll híján ugyanis túl nagy a hibalehetőség, ahogyan ez Erkel István királyának esetében történt, amelyet az újkori bemutatóig Erkel leggyengébb operájának minősítettek. Mosonyi operáinak hiteles értékelésével várni kell a hiteles előadásokig, amellyel a magyar zenei élet a szerző születésének 200. évfordulóját követően is adós maradt. ### Egyházi zenéje Mosonyit a XIX. század középső harmadának legjelentősebb magyar egyházzeneszerzőjeként lehet minősíteni. Ez a megállapítást maga Liszt hitelesíti. Mind a művek mennyisége – öt mise, számos motetta – mind minőségük ezt igazolja. IV. A-dúr miséje nem csak az életmű, hanem a kor magyar egyházzenéjének csúcspontja is. ### Egyéb vokális művei Operáin kívül Mosonyi számos kórusművel és néhány kantátával gazdagította a magyar vokális zeneirodalmat. Kórusművei nem túl jelentősek: a kor átlag színvonalán állnak, olykor csak alkalmi jelleggel vetette őket papírra, mégis elsősorban ezeknek köszönhette, hogy az 1860-as években megugrott a népszerűsége. Ez nyilvánvalóan a korszak dalárdamozgalmával magyarázható. Legjelentősebb világi vokális művét, a Tisztulás ünnepe az Ungnál a 886-i esztendőben című kantátát, tulajdonképpeni 3. szimfóniája, szintén az asztalfiókban maradt, a zeneszerző életében nem mutatták be. A darab bevezető zenéjének jelentősége abban áll, hogy színmagyar szimfonikus zene, szemben Erkel operanyitányaival, ahol magyaros–olaszos–németes szakaszok váltakoznak. Ebben a műben Mosonyinak sikerült megszabadulnia korábbi magyar hangvételű műveinek merev szerkesztési elveitől is. A témákat motívikus szövésmódra alkalmassá alakította tovább, miután sikerült rátalálnia arra a magyaros zenei alapszövetre, ami alapkövetelménye volt a magyaros stílus megteremtésének. A kantáta szövegét Kazinczy egyik költeménye szolgáltatta. A nyelvújító metrikus sorait Mosonyi verbunkos képletekké, magyaros ritmus alakzatokká oldotta fel. Ebben a művében is felcsendül a Rákóczi-induló dallama, s a Szózat dallamaiból is készített egy témát a szerző. A mű egyes részei Liszt és Wagner témaalakítására emlékeztetnek, az áriák dallamvilágát magyar moll fordulatok színezik, ritmusaikat magyaros hangsúlyeltolódás teszi sajátossá. Kórusművei közül még figyelmet érdemel a Nemzeti Zenede 25 éves fennállásának ünnepére komponált Ébresztő. A darab igen hatásos férfikar, Balogh Zoltán szövegének a megzenésítése. ### Zenekari művei Mosonyi első zenekari művei a német romantikus muzsika hatása alatt születtek: Schumann, Mendelssohn és Beethoven hatása érződik rajtuk a leginkább. Egyéni vonások még nem lelhetők fel bennük, de az könnyen megállapítható, hogy a zeneszerző igen alaposan tanulmányozta a korabeli német mesterek zeneművészetét, és rendkívüli formaalkotó képességgel rendelkezik. Németes korszakának egyik legsikerültebb műve e-moll zongoraversenye. A Rétfalun komponált darabokkal szemben a klasszikus minták helyébe egyértelműen a romantikus mesterek példája lépett. A zeneirodalom első olyan műve, amelynek három tétele egybekomponált, megszakítás nélkül követik egymást. Ebben a tekintetben Mosonyi megelőzte Lisztet. A magyar zene felé való tájékozódásának első jele volt a 2. (a-moll) szimfónia, amely a német minták mellett már magyaros dallamokat is feldolgoz a mű záró tételében. Ez a műve elveszett. Ezután Mosonyi – immár "magyar" stíluskorszakában – kísérletet tett az önálló magyar szimfonikus stílus megteremtésére. A honvédek című zenekari fantázia a programzene követelményei szerint épül fel. A darab lendületes, katonás indulóval indít, majd egy rövid átvezető rész következik, ezután pedig egy csatajelenet ábrázolása. Ebben a részben az induló témáit darabokra bontotta a szerző, és beledolgozta a zenei szövetbe a Rákóczi-induló egy-egy motívumát is. A csatajelenet végül egy siratóba torkollik, amelynek hömpölygését megszakítja a távoli emlékként visszhangzó Kossuth- és Rákóczi-motívum. Az ezután írt Ünnepi zene három főtémából áll: A szonáta forma főtémája a "bús magyar"-t jeleníti meg, a szerző itt egy korábbi zongoradarabját dolgozta fel. A "víg magyar"-ban egy Bihari János-melódiát dolgozott fel, míg a harmadik rész Egressy „Szózat”-a, amely kétszer hangzik fel a műben, teljes egészében. Ez a műve Lisztet is megihlette, "Szózat és magyar Himnusz" c. fantáziájának megírására. A zeneszerző számos korábbi zongoraművét is meghangszerelte ez idő tájt (Gyászhangok Széchenyi halálára, Hódolat Kazinczy Ferenc emlékének), utóbbiban szerepel először a cimbalom, mint a klasszikus szimfonikus zenekar hangszere, Erkelt ez ihlette arra, hogy a Bánk bánban a cimbalmot a zenekarban szerepeltesse Melinda áriájában és őrülési jelenetében. Mosonyi ezekben a műveiben sajátságos magyar műfajok, jellegzetes hangszínek kialakítására, különleges, nemzeti hangszerek alkalmazására törekedett. ### Zongoradarabjai 1849 előtti darabjai nem maradtak ránk, első fennmaradt zongoraművei viszont nyomtatásban jelentek meg, a Drei Klavierstücke (Három zongoradarab) és a Zwei Perlen (Két gyöngyszem) a német romantikán belül is jelentősek, a Két gyöngyszem némely elemei az érett Brahmsor előlegezik meg. Mosonyi első műve, amelyet Mosonyi Mihály, s nem Michael G. Brand aláírással látott el, a Hódolat Kazinczy Ferenc szellemének című zongoradarab volt. A Hódolat hangvétele rapszódiaszerű, egy lassú és egy friss szakaszból épül fel. Ihletője a század magyar tánczene-stílusa, illetve Liszt Ferenc híres Magyar rapszódiái, de Mosonyi nem mások témáit használta fel. Művének formai megoldásai is tervszerűbbek és tisztábbak, mint a Liszt-rapszódiák esetében. Főleg a lassú rész felépítése sikerült jól: három visszatérő témára épül, a dalformát és a szonátaformát ötvözte benne. A friss rész szerkezete jóval egyszerűbb: egy háromtagú visszatérő forma, szabályos arányokkal. A műben a zeneszerző a verbunkos ritmikát és a rapszódia formát társította nyugat-európai zeneszerzői technikával, vagyis a hagyományosat ötvözte az újjal, ezzel kísérelve meg egy új zenei nyelv kialakítását. Mosonyi másik jelentős zongoraműve a Magyar gyermekvilág című sorozat. A művet szokás Schumann Kinderszenenjével összevetni, holott vajmi kevés közük van egymáshoz. Schumann, a nyolcgyermekes apa, megkapó hitelességgel idézi darabjaiban a gyermeklélek rezdüléseit, az ő művei gyerekdarabok gyerekeknek. Mosonyi 12 darabjában viszont a gyermeki élet egy-egy külső eseményét formálta muzsikává, e karakterképek gyermekkorának hiteles emlékei. A darabok komponálása közben többnyire a háromrészes visszatérő szerkezettel élt, de komponált egy-egy lassú–friss tagolású rapszódiát és rondót, sőt miniatűr szonáta formát is. A Magyar gyermekvilág szép példája annak, hogy a magyar tánczene bensőséges léle2kábrázolásra is alkalmas. A 12. darab (Búcsú) vásári kavargásában mozaikszerűen egymást váltják a szülőfalujában élő három nemzetiség (német, magyar, zsidó) zenei elemei. Így ez talán az első műzenei megjelenítése a magyarországi zsidó zenei kultúrának, bár csak néhány ütem erejéig. ## Műveinek jegyzéke ### Operák - Kaiser Max auf der Martinswand 1846–1857 - Szép Ilonka 1861 - Álmos 1862 ### Kantáták - A tisztulás ünnepe az Ungnál a 886-ik esztendőben 1859–1860 - Dalra magyar! 1869 - Cantate a zenekedvelők dalcsarnokának megnyitási ünnepségére 1870 ### Kórusművek - Chor zur Feyer des Tondichters Herrn Fr. Erkel 1844 - A dalárda 1857 - Üdvözlettel 1857 - Völkerfrühling 1857 - Fel fel a vérző kebelről 1863 - Tavaszi dal 1863 - Keserű pohár 1863 - Bordal 1864 - A nagyszombati dalárda jelvénye 1864 - Kemény-induló 1865 - A pacsirta 1865 - Ébresztő 1865 - Szellemvilág 1865 - Dalárok karéneke 1866 - Magyar dalárinduló 1866 - Szentelt hantok 1868–1869 - Gróf Batthyányi Lajos emlékének 1870 ### Dalok - An Irma - Aus einsamer Zelle - Du schönes Fischermädchen 1853 - Ob ich dich liebe? - Wiegenlied - Wunsch im Frühlinge - Sechs Lieder 1853 - Schiflieder 1854 - A szerelem, a szerelem 1860 - Letészem a lantot 1863 - Hat népdal 1863 - Gara Mária 1864 - Mátyás anyja 1864 - Szentelt hantok 1869 - Boldogság emléke 1870 ### Egyházzenei művek - Öt mise 1842 és 1866 között, a 2. és 5. elveszett - Jubilate deo Graduale 1843 - Ave verum ? - Tui sunt ? - Ave Maria ? - Lauda Sion 1855 - Offertorium és Graduale Liszt Ferenc Esztergomi miséjéhez - Halotti ének 1865 - Libera 1870 ### Zenekari művek - h-moll nyitány 1841–1842 - 1\. (D-dúr) szimfónia 1844 - 2\. (a-moll) szimfónia 1856, elveszett - e-moll zongoraverseny 1844 - A honvédek- fantázia 1860 - Gyászhangok Széchenyi István halálára 1860 - Hódolat Kazinczy Ferenc szellemének 1860 - Ünnepi zene 1860 ### Kamarazenei művek - Grand duo zongorára, négy kézre 1837–1838 - Ballada hegedűre, zongorakísérettel 1841, elveszett - Hat vonósnégyes, az 1830-as évek végétől, az 1840-es évek derekáig - Vonóshatos 1844 - Grand Nocturne 1845 - Premier Trio 1845 - Románc hegedűre zongorakísérettel 1861 elveszett - Ünnepi zene zongorára, négy kézre 1861 - Az égő szerelem hármas színe zongorára, négy kézre ### Zongoraművek - Drey Klavierstücke 1855 - Zwei Perlen 1856 - Pusztai élet 1857 - Magyar gyermek világ 1859 - Hódolat Kazinczy Ferenc szellemének 1859 - Tanulmányok zongorára, a magyar zene előadás képzésére 1860 - Magyar zene - Gyászhangok Széchenyi István halálára 1860 - Bandérium-indul 1867 ### Átiratok, hangszerelések - Julius Hven Ruderlied-jének hangszerelése, 1843 - Magazzari: Römische Volkshymne-jének hangszerelése, 1847 - A Marseillaise meghangszerelése, 1848 - Schubert Erlkönig-jének meghangszerelése, 1853 - Liszt Esztergomi miséjének átirata zongorára, négy kézre, 1860 - Népdalátiratok zongorára négy füzetben, 1860–1861 - Új évi ajándék-Bernát Gáspár 6 magyar dallamának zongoraátirata, 1861 - Több ismeretlen szerző művének átirata énekhangra, zongorakísérettel: Magyarország fényes csillag; Hogy álmom édesebb legyen; Nem vagy te szép, azt mondom én; Tiszán innen, Tiszán túl, 1862–1863 - Magyar zene zongorára, Palotási János Galgóci emlék című darabja nyomán, 1862 - Rákóczi-induló zongorára, 1863 - Szabad gondolatok Frank Ignácról, zongoraátirat, 1864 - Beethoven kilenc szimfóniájának zongoraátirata négy kézre, 1864 - Zongorakíséret Füredi Mihály 25 magyar népdalához, 1866 - A Himnusz és a Szózat átirata két énekhangra, zongorakísérettel, 1867 - Hertelendy ezredesnek indulója Ulmnál, feldolgozás vegyeskarra és zenekarra, 1869

II. Ramszesz

II\. (Nagy) Ramszesz (uralkodói nevén: Uszermaatré Szetepenré; i. e. 1302 k. – i. e. 1213) az újbirodalmi XIX. dinasztia harmadik fáraója (kb. i. e. 1279-től haláláig), az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb uralkodója. Rendkívül hosszú, 66 éves uralkodás alatt (a fáraók közül a hagyomány egyedül a csaknem egy évezreddel korábban élt II. Pepinek tulajdonít hosszabb uralkodást) nagyszabású építkezéseket folytatott, hadjáratokat vezetett, de nevéhez fűződik a történelem első fennmaradt békeszerződése is; uralma az egyiptomi civilizáció egyik tetőpontját jelentette. A történelem során minden fáraó, akinek lehetősége nyílt rá, igyekezett bizonyítani, hogy nem méltatlanul került a trónra, de Ramszesz szinte mindegyikükön túltett. Hatalmas építkezési projektjei és a számos, a fáraót dicsőítő felirat, valamint a korábbi fáraóktól eltulajdonított épületek és szobrok egész sora igyekszik bizonyítani nagyhatalmú uralkodó és bátor hadvezér voltát. Feltehetőleg családjának közrendű származása játszotta a legnagyobb szerepet abban, hogy Ramszesz igyekezett minél hatalmasabb uralkodónak látszani. Példaképének az előző dinasztiabeli III. Amenhotepet tekintette, akinek számos templomát és szobrát átalakíttatta a maga számára. Ez akkoriban nem számított történelemhamisításnak, hiszen a mindenkori fáraót egynek tekintették az előzőekkel, mindannyian Ré fia voltak, az isten megtestesülése a földön. Ez magyarázhatja, hogy Ramszesz miért éppen az általa leginkább tisztelt fáraók – köztük apja – épületeit sajátította ki, míg olyan uralkodókéhoz, mint például Ehnaton, nem nyúlt. Uralkodásának jellemzője, hogy ifjonti forrófejűséggel belerohant a hettiták elleni hadjáratba, majd a csata kétséges kimenetelét hatalmas győzelemként tüntette föl, ezzel nemcsak saját képességeit igyekezett igazolni, hanem meg akart felelni az elvárásoknak is. Egyiptom népe csak erőskezű fáraó uralma alatt érezte biztonságban magát. Családja iránti szeretetét mutatja, hogy anyja, feleségei és gyermekei a korban szokatlan módon számtalan emlékművön megjelennek – bár természetesen saját pozícióit is erősítette azzal, hogy családtagjainak kiemelt szerepet juttatott. ## Családi háttere és fiatalkora Ramszesz nem királyi családba született; gyermek volt, mikor dinasztiaalapító nagyapja trónra lépett. A XVIII. dinasztia utolsó fáraójának, Horemhebnek nem volt örököse, ezért egykori katonatársát, Paramesszét, II. Ramszesz nagyapját tette meg utódjának. Paramessze I. Ramszesz néven lépett trónra, idős kora miatt csak másfél évig uralkodott. Halála után II. Ramszesz apja, I. Széthi – I. Ramszesz és Szitré fia – került trónra. Ramszesz édesanyja, Tuja (egyes feliratokon Mut-Tuja) előkelő családból származott. Ramszesz feltehetőleg a második vagy harmadik gyermekük volt; nővére, Tia egy magas rangú hivatalnokhoz ment feleségül; bátyjának létezése nem teljesen tisztázott, vagy kicsi korában meghalt, vagy létezése egy felirat téves értelmezésén alapul (Ramszesz ugyanis kivésetett egy alakot a karnaki templom egyik faláról, ahol Széthi egyik csatajelenetét ábrázolják, és saját képmását vésette oda apja mellé; a kivésetett alakot feltételezték korábban az ismeretlen testvérnek, de későbbi kutatások szerint feltehetőleg egy magas rangú katona képe volt az). Henutmiré hercegnőről, egy későbbi feleségéről nem tisztázott, hogy a húga vagy az egyik lánya volt-e. Ramszesz tanítója Tia, Amonwahszu királyi írnok és tanácsadó fia volt; később az Évmilliók temploma (a Ramesszeum) felügyelője lett és feleségül vette Ramszesz nővérét, akit szintén Tiának hívtak. A két Tia sírját Horemheb szakkarai sírja mellett tárták fel. Ramszesz tízévesen megkapta A király legidősebb fia címet és a gyalogság és a harci szekerek parancsnokává is kinevezték; már két évvel később elkísérte apját egy hadjáratra a Nílus-deltába. A következő évben az egyiptomi sereg Szíria felé vonult, visszaverni a hettitákat és újra egyiptomi irányítás alá vonni Kádes és Orontész városokat. Széthi, hogy elkerüljön minden, a trónutódlással kapcsolatos vitát, és biztosítsa fia számára a zökkenőmentes trónra lépést, még életében kinevezte társuralkodónak a körülbelül tizenöt éves Ramszeszt. (Ez egyébként már a XII. dinasztia kora óta szokásban volt.) Uralkodói székhelyük feltehetőleg Memphiszben volt. Ramszesz nagyjából ugyanebben az időben vette el első két feleségét, Nofertarit és Iszetnofretet. Uralkodási nevét, az Uszermaatrét társuralkodóvá történt kinevezésekor vette fel, a Szetepenrét egyeduralma második évében tette hozzá. Személynevének, a Meriamonnak („Ámon kedveltje”) párhuzama Nofertari második neve, a Merenmut („Mut kedveltje” – Mut Ámon főisten hitvese volt). Ramszesz még társuralkodó volt apja mellett, mikor feladatul kapta a Földközi-tengeren fosztogató kalózok megfékezését; katonáival elfogatta őket, majd besorozta a kalózokat saját seregébe. Szintén uralkodása elején kezdte meg egy erődítményrendszer kiépítését az északnyugati határon, különösen a líbiai betörések elleni védekezésül. Az erődök, melyekből eddig ötnek a nyomát találták meg, egymástól egynapi járóföldre épültek. A Závijet Umm el-Rakham-i erődítmény, ami a legjobb állapotban fennmaradt, 10 000 m2 alapterületű, és 5 m vastag falak határolják; egyetlen kapun át lehet bejutni az erődbe, két torony közt; odabenn még templomok is álltak, köztük az istenként tisztelt Ramszeszé. A feltárt raktárak alapján úgy tűnik, az erőd kereskedelmet is folytatott. Széthi négyévnyi közös uralkodás után hunyt el, és a fiatal Ramszesz lett Egyiptom egyedüli uralkodója. ## Hadjáratai bélyeg\|Szobra a hatalmi jelképekkel (kettős korona, pásztorbot és egy cséphadaró-szerű fegyver) a British Museumban Ramszesz leghíresebb csatája a hettitákkal vívott kádesi csata, amelyre uralkodása ötödik évében került sor. II. Muvatallisz hettita király előre értesült az ellene induló hadjáratról, és hatalmas sereget toborzott. A négy hadtestre osztott sereg letáborozott Kádestől délre. Itt elfogtak két beduint, akik elmondták, hogy a hettiták még mindig kb. 200 kilométerre járnak Kádestől. Ramszesz azonnal elindult, hogy elfoglalja a várost, nem tudván, hogy a két beduint Muvatallisz küldte, hogy félrevezessék az egyiptomiakat. A hettita sereg valójában a közelben volt a király öccse, a későbbi III. Hattuszilisz király parancsnoksága alatt. A két napig tartó csatában mindkét fél nagy veszteségeket szenvedett, mégis mindkét oldal nagy győzelemnek állítja be; Ramszesz szinte minden templomában nagy gonddal megörökíti az eseményt, ahol állítása szerint hősiességével egymaga döntötte el a csata sorsát, míg a hettita feljegyzések szerint az egyiptomiaknak kellett meghátrálniuk. A hettitáké maradt Kádes, visszafoglalták Amurrut, és elfoglalták az Egyiptomhoz tartozó Upét, ahol Hattuszilisz lett a helytartó. Egyiptom befolyása egyre csökkent a hettiták javára. Az elkövetkezendő tizenhat év során Ramszesz többször is háborút kezdeményezett a hettitákkal, és még győzelmet is aratott, mert a Hettita Birodalmat legyengítette a Muvatallisz halálát követő belső viszály, mikor a király fia, Urhi-Tesub és öccse, Hattuszilisz küzdöttek a hatalomért. (Urhi-Tesub végül rövid ideig uralkodott, III. Murszilisz néven, majd, miután Hattuszilisz átvette az uralmat, Egyiptomba menekült. Hattuszilisz többször kérte unokaöccse kiadatását, de Ramszesz erre nem volt hajlandó.) A hettita harcokat végül béke zárta le Ramszesz uralmának 21. évében. A békeajánlatot Hattuszilisz tette meg, a hettitákra ugyanis újabb veszély leselkedett: az asszírok; ezenkívül szerette volna megakadályozni, hogy Ramszesz összefogjon az Egyiptomban élő Urhi-Tesubbal. A hosszas tárgyalások után megszületett a békeszerződés – az első, napjainkig fennmaradt békeszerződés a történelemben –, melyben kötelezték magukat a kölcsönös segítségnyújtásra, és Ramszesz megígérte, hogy támogatja Hattuszilisz fiát abban, hogy apja halála után ő lépjen trónra. A határokról nem esett szó, de ezzel hallgatólagosan elismerték azokat. Az egyiptomi és a hettita udvar közt élénk diplomáciai levelezés kezdődött, a kornak megfelelően gazdag ajándékok küldözgetésével; ebbe Ramszesz felesége, Nofertari is bekapcsolódott, és levelezni kezdett Puduhepa hettita királynéval. Ramszesz uralkodásának 34. évében feleségül vette Hattusilis lányát, aki Egyiptomban a Maathórnofruré nevet kapta, majd tíz évvel később egy másik hettita hercegnőt, akinek neve nem maradt fenn. ## Építkezései Ramszesz nagyszabású építkezéseivel is igyekezett elérni, hogy neve örökké fennmaradjon. Az általa alapított új főváros, Per-Ramszesz nem maradt fenn, de halotti templomának, a Ramesszeumnak romjai, illetve az Abu Szimbel-i két templom napjainkban is lenyűgözőek. Jelentősen bővíttette a karnaki és luxori templomokat is, befejeztette apja abüdoszi templomát és gurnai halotti templomát, és Abüdoszban saját templomot is építtetett. Núbiában Abu Szimbelen kívül még számos templomot emeltetett. ### Per-Ramszesz Ramszesz nem sokkal apja halála után új fővárost kezdett építtetni apja nyári palotájánál, északon, a Nílus-deltában, körülbelül 750 kilométerre Thébától és mintegy 100 km-re a mai Kairótól. A város azon a helyen épült, ahol évszázadokkal korábban, Egyiptom hükszósz megszállása idején a hükszósz főváros, Avarisz állt. Nyugatról és északról a Nílus egyik ága határolta (a „Ré vizei”), délről és keletről egy csatorna (az „Avarisz vizei”), amely egy mesterséges tavat táplált. A város minden bizonnyal fényűzőnek számított, a víz közelsége lehetővé tette virágos- és gyümölcsöskertek létrehozását, a palotakomplexumhoz dísztó és állatkert is tartozott. Per-Ramszesz egyben jelentős katonai központ is volt, amint azt határközeli fekvése szükségessé tette. A kereskedelemnek köszönhetően a mükénéi, ciprusi és levantei fazekasság mesterművei érkeztek a városba, a hettitákkal kötött béke után pedig hettita fegyverkészítő mesterek segítették munkájukkal a fáraó hadseregét. Per-Ramszesz jóval Ramszesz halála után is lakott maradt, egészen addig, amíg a Nílus ága, ami a várost ellátta vízzel, iszaposodásnak nem indult, használhatatlanná téve a város kikötőjét. A XXI. dinasztia fáraója, a Ramszesz után kb. 150 évvel uralkodott I. Neszubanebdzsed szülővárosát, a közeli Taniszt tette meg fővárossá. Per-Ramszesz kőépületeinek köveit elhordták a taniszi építkezésekre, vályogépületei elpusztultak, olyannyira, hogy a régészek sokáig vitáztak a város pontos helyéről. Érdekesség, hogy Per-Ramszeszt a Biblia is említi mint az egyik olyan települést, melynek építésén az Egyiptomban élő zsidók dolgoztak. ### Karnak és Luxor Fő szócikkek: Karnaki templom és luxori templom A karnaki templomegyüttes ezerháromszáz év alatt épült, szinte minden fáraó építtetett hozzá. Ámon nagy templomához Ramszesz építtette a második nagy pülónt és ő fejeztette be a mögötte elterülő hatalmas oszlopcsarnokot, amelynek építését III. Amenhotep kezdte meg és Ramszesz apja, I. Széthi is folytatta. Az eredetileg 25 méter magas csarnok mennyezetét 12 homokkő oszlop tartotta 2 sorban. A falak díszítése a teremtésmítosszal kapcsolatos, a külső falakat Széthi és Ramszesz csatajelenetei díszítik. Vitatott, hogy ezek tényleges történelmi események ábrázolásai, vagy az ellenségeire lesújtó fáraónak a templomfalakon gyakran megjelenő képe, a déli falon azonban, Ramszesz csatajelenetei mellett a hettitákkal kötött békeszerződést említik a feliratok. A karnaki templom bentebb fekvő épületrészei korábbi korokból származnak. A luxori templomkomplexumot száz évvel Ramszesz előtt, III. Amenhotep uralkodása alatt kezdték el építeni, az őt követő fáraók azonban csak kisebb módosításokat végeztek rajta, így a legnagyobb bővítésre II. Ramszesz uralma alatt került sor. Ő építtette a templom bejáratát képező első pülónt, melyet katonai győzelmei ábrázolásaival – főként a kádesi csatáéval – díszített. A bejárathoz vezető út mellett eredetileg Ramszesz hat óriási szobra állt (kettő állva, míg négy ülve ábrázolta a fáraót), de csak kettő maradt fenn napjainkig (mindkettő ülőszobor). ### A Ramesszeum A Ramesszeum a fáraó hatalmas halotti temploma Nyugat-Thébában. Hatalmas épületegyüttesét Ramszesz nem sokkal trónra lépte után kezdte építteteni, a feltárások tanúsága szerint korábbi, középbirodalmi épület helyén, és körülbelül a 22. uralkodási évre fejezték be. Az épület teljes neve az ókori Egyiptomban Évmilliók Temploma Uszermaatré-Szetepenrének, aki egyesül Thébával Amon nyugat-thébai birtokán volt, a későbbi ókori szerzők közül Diodórosz Szikulosz „Oszümandiasz sírjá”-nak nevezte (a név Ramszesz uralkodói neve, az Uszermaatré Szetepenré eltorzított formája), Sztrabón pedig Memnoniumnak; a Ramesszeum nevet (illetve annak francia változatát – Rhamesséion) Jean-François Champollion adta neki 1829-ben. A templom mélydomborműveinek témáját az uralkodó legfontosabb szerepei adják: - király (koronázási jelenetek, a szed-ünnep jelenetei); - pap (Ramszesz nagyobb vallási ünnepek, például Min ünnepe, A völgy gyönyörű ünnepe, az újévi ünnepség felügyelőjeként); - hadvezér (csatajelenetek, köztük a kádesi csata és néhány lázadó ázsiai város megbüntetése a fáraó uralkodásának nyolcadik évében); - családfő (a fáraó és gyermekei, valamint megemlítendő még Tuja és Nofertari temploma, Meritamon kápolnája). Az építési munkálatokat, amelyek körülbelül húsz évig folytak, két építész irányította: a koptoszi Penré és az abüdoszi Ameneminet. Több újítást is bevezettek, például a két hatalmas pülón (kaputorony) az addig szokásos vályogtéglák helyett homokkőből épült, a felvonulási utakat szfinxek szegélyezték, és odabenn állt egy templom kettős szentéllyel (Ramszesz édesanyjának, Tujának és feleségének, Nofertarinak emelve). A nagyjából kelet-nyugati tájolású, az újbirodalmi templomépítési hagyomány szellemében tervezett templom teljes területe kb. 15 000 m2. A kádesi csata jeleneteit ábrázoló, 60 méter széles pülónok közt belépve egy udvar következik, melyből balra palota nyílik. Az udvarban Ramszesz hatalmas szobra állt, amely a fáraót anyjával ábrázolta; kétoldalt oszlopsorok szegélyezték. Továbbhaladva egy újabb, magasabb szinten fekvő udvarba jutunk, melyet mind a négy oldalról oszlopsor szegélyez. Az itt álló szobrok Ramszeszt Oziriszként ábrázolták (múmiaként), kezeiben a korbáccsal és jogarral. Ez az udvar előzi meg az előcsarnokot, amely szintén megemelt szinten áll, és lépcsőn közelíthető meg. Ezt az oszlopcsarnok követi, melynek mennyezetét a 48 papiruszköteget mintázó oszlop támasztja alá. A domborművek a király keleti hadjáratait ábrázolják, valamint több családtagját, és koronázási jeleneteket. Ebből a teremből nyílik jobb oldal felé a kettős szentélyű Tuja–Nofertari-templom, amelynek tájolása megegyezik a nagy temploméval. Tovább előrehaladva a nagy templomban egy kisebb terembe jutunk, ez a „csillagászati terem” vagy a „bárkák terme”. A falakat a völgy gyönyörű ünnepe jelenetei díszítik, köztük a vízi felvonulásé, míg a mennyezetet csillagképek ábrázolásai. Ebből a nyolcoszlopos teremből nyílik a hasonló méretű „Himnuszok terme”. Ennek domborművein Ramszesz Ré-Harahtinak és Ptahnak mutat be áldozatot. A külső övezetekben áll Meritamon kis kápolnája – itt találták meg híres szobrát, a Fehér királynőt –, valamint egy másik kápolna a tizennyolcadik dinasztiabeli Uadzsmesz herceg, I. Thotmesz egyik fia tiszteletére. A templomkomplexumot egyéb épületek – raktárak, magtárak, műhelyek – vették körül. A XX. dinasztia vége felé a templomot elhagyták, később, a harmadik átmeneti kor idején thébai papok temetőjeként használták, de írnokiskola is állt itt. Ezután elkezdték elhordani a köveit újrahasznosításra (ez egészen a középkorig tartott). A 4. század elején kopt templommá alakították. A Nílus áradásai alámosták a templom alapzatát (emiatt a 20. század elején töltésekkel vették körül, mígnem az asszuáni gát megépítése megoldotta a problémát), Tuja és Nofertari temploma ma már nem létezik, köveit építkezéshez hordták szét; Ramszesz hatalmas szobrai ledőltek. A templom első tudományos leírását Napóleon Bonaparte tábornok egyiptomi hadjárata idején végezte el Jean-Baptiste Prosper Jollois és Édouard de Villiers du Terrage, akik felismerték a romokban a Diodórosz által említett templomot. 1829-ben Champollion is meglátogatta és több feliratot lemásolt. Ezután Lepsius és Quibell is folytatott itt tanulmányokat. Lepsiustól származik az első alaprajz, míg Quibell kiásta a templom gazdasági épületeit, ahol több, a harmadik átmeneti korból származó papi sírt fedezett fel. ### Abu Szimbel Az Abu Szimbel-i templomokat – a Nagy Templomot és a Kis Templomot – délen, Núbiában emeltette Ramszesz, minden lakott helytől távol. A két templom építése körülbelül húsz évig tartott. A templomok ma a világörökség részét képezik. A Nagy Templom elvileg Ptah, Ámon és Ré-Harahti tiszteletére épült, de valójában Ramszesz nagyságát volt hivatott jelképezni. A templom bejáratát két oldalról Ramszesz négy hatalmas ülőszobra veszi körül. Ramszesz szobrainak lábainál családtagjai jóval kisebb szobrai láthatóak. Magát a templomot a sziklába vésték, 48 méter mélyen. Egy hatalmas csarnokból áll, amelyet két, négy-négy oszlopból álló oszlopsor vág ketté. A templom belső díszítésének témáját Ramszesz hadi győzelmei adják, az északi, Rének szentelt oldalon a kádesi csata beszámolója található, az Ámonnak szentelt déli falon a sikeres núbiai és szíriai hadjáratokról láthatóak képek. A templom nyugati falán egy bejáraton egy második oszlopcsarnokba jutunk, ezt egy szentély követi. A Kis Templom, amely a nagytól északra található, Hathor istennő tiszteletére épült, akit itt Nofertari személyesít meg. A szentélyben Hathor szobra áll. A 19. század elejére a templomokat annyira beborította a homok, hogy egy svájci utazó, Johann Ludwig Burckhardt már csak a nagyobbik templom homlokzatának frízét találta meg 1813-ban. 1817-ben Giovanni Belzoni olasz felfedező sikeresen megtisztíttatta a templomot a 9 méternyi homoktól, ami maga alá rejtette. 1954-ben, amikor tervezni kezdték az asszuáni gát megépítését, a létrejövő víztározó, a Nasszer-tó teljesen elborította volna a templomokat. Emiatt a templomokat nemzetközi összefogással kocka alakú kőtömbökre vágták, darabokban arrébb szállították, és távolabb, egy magasabban fekvő félszigeten újra összerakták. ## Udvara bélyeg\|II. Ramszesz szobra főpapként Bubastisból Ramszesz udvarának fontos tisztségviselőiről számos feljegyzés fennmaradt. Vezírek A fáraó hosszú uralma alatt többen is betöltötték a vezíri posztot – Paszer, Hatia, Hai, Thotmesz, I. Paréhotep, II. Paréhotep, Noferronpet, Nebamon, Nehi és Ramesszu. Közülük Paszer volt a legjelentősebb, aki már I. Széthi alatt is betöltötte ezt a pozíciót; nemcsak a bel-, hanem a külpolitikában is fontos szerepet töltött be, fennmaradt például a hettita királynak, III. Hattusilisnek írt levele. Núbia alkirálya A núbiai alkirályi címet szintén többen betöltötték; Juni még I. Széthi idejében kezdett feljebb emelkedni a ranglétrán, és Ramszesz uralkodása alatt lett Núbia alkirálya (elődje Amenemopet volt). Hekanaht a fáraó nyolcadik és 24. uralkodási éve közt töltötte be ezt a posztot, a 24. évben jelen volt az Abu Szimbel-i templom felszentelésénél is. Hui alkirály egyben Tjaru erődített határváros polgármestere is volt, és a hettitáknál is járt követségben. Szétau, kinek szarkofágfedelét a British Museum őrzi, Ramszesz uralkodásának közepe felé látta el az alkirályi teendőket, míg Paszer, Minmosze főpap fia és Anhotep a fáraó uralmának vége felé. Ámon papsága Nebneteru (más néven Tenri), Ámon első prófétája, és Meritré, Ámon háremének elöljárója Paszer vezír szülei voltak, ábrázolásuk fennmaradt Paszer sírjában. Ámon főpapjának és Ámon háreme elöljárójának a címét betöltötték még: Nebwenenef és Tahát, Bakenhonszu és Meretszeger. Ptah papsága Ptah főpapjai közül a leghíresebb Ramszesz negyedik fia, Haemuaszet, aki a 45. uralkodási évtől töltötte be a főpapi pozíciót, de már a 16. évtől Ptah szem-papja volt. Elődei: Iri-Iri, Hui (feltehetőleg a második uralkodási évtől főpap kb. a 20. évig); Pahemneter (kinek szarkofágját a British Museum őrzi, bár sírja helye nem ismert, feltehetőleg Szakkarában található; főpap kb. a 35. uralkodási évig); és Didia (Pahmeneter idősebb fia). Haemuaszet tíz évig volt főpap és egyben trónörökös; az 55. uralkodási évben halt meg. Ptah főpapja ezután Rahotep (vagy Parahotep) lett, egy korábbi főpap, Pahemneter fiatalabbik fia; ő vezírként is szolgált és Ré főpapja is volt. Őt Noferronpet követte a 60. uralkodási évben (feltehetőleg ugyanaz a Noferronpet, akit az 50. évben Dél vezírjévé neveztek ki). A 65. vagy a 66. uralkodási évben Hori, Haemuaszet egyik fia lett a főpap; ő volt az utolsó, aki Ramszesz uralkodása alatt betöltötte ezt a pozíciót, és Merenptah alatt szolgált tovább. Haemuaszet másik fia, Ramszesz szintén Ptah papja volt. Ré papsága Ré héliopoliszi főpapjának tisztségét húsz éven keresztül Ramszesz és Nofertari fia, Meriatum töltötte be. Egy másik főpap, akinek a neve fennmaradt, Amenemopet. A többi tisztségviselő közül megemlítendő Amenmosze, Théba polgármestere; Phenszi és Széthi kincstárnokok; Szeszi, Alsó- és Felső-Egyiptom magtárainak felügyelője; Tjuneroy királyi írnok, az építkezések felügyelője (Paszer núbiai alkirály testvére). ## Családja Ramszesznek számos felesége volt, köztük a két legfontosabb Nofertari és Iszetnofret. Úgy tűnik, Nofertari volt a kedvenc, Iszetnofret csak az ő halála után lépett az első helyre; az is lehetséges azonban, hogy csak a véletlennek köszönhető, hogy Nofertari emlékművei közül több fennmaradt. A nagy királyi hitves címét összesen nyolcan viselték Ramszesz uralkodása alatt, egyszerre mindig legalább ketten (ez eltérés a korábbi gyakorlattól, régebben ugyanis rendszerint egy főfelesége volt a fáraónak). Köztük volt a hettitákkal kötött béke után feleségül vett Maathórnofruré (aki feltehetőleg diplomáciai nyomásra kapott ilyen magas rangot annak ellenére, hogy külföldi volt), valamint Ramszesznek legalább három lánya (Bintanath, Meritamon, Nebettaui és talán Henutmiré), akiket apjuk feleségül vett. Ramszesz gyermekeinek számával kapcsolatban sok forrás túloz, a legtöbben ma 85 és 100 közé teszik számukat. A templomok falán szigorú rangsorban ábrázolják őket, legelöl a két főfeleség, Nofertari és Iszetnofret gyermekeivel, akik közt a trónutódlás szempontjából nem tettek különbséget. Nofertari volt az anyja Ramszesz elsőszülött fiának, Amonherkhopsefnek, aki a hadsereg főparancsnoka és sokáig a trón örököse volt, ő azonban apja uralkodásának 25. éve körül meghalt, és trónörökösként Ramszesz második fia (egyben Iszetnofret legidősebb fia), Ramszesz herceg követte. Ő apja 52. vagy 53. uralkodási évében halt meg. A következő trónörökös Iszetnofret második fia, a régi síremlékek felújítását szorgalmazó tevékenysége miatt gyakran „az első egyiptológus”-nak is nevezett Haemuaszet volt három évvel később bekövetkezett haláláig. Ekkor lett trónörökös Merenptah, Iszetnofret fiatalabb gyermekeinek egyike, Ramszesz tizenharmadik fia (az első tizenkettő eddigre mind halott volt), aki végül követte apját a trónon. Ramszesz idősebb fiai mind fontos pozíciót töltöttek be, az első három – Amonherkhopsef, Ramszesz és Paréherwenemef – a hadseregben, mások a papságban – Haemuaszet Memphisz főpapja volt, Meriatum Héliopoliszé. A kevésbé jelentős gyermekek viszonylag átlagos életet éltek, a hercegek sorában huszonharmadikként szereplő Szimontu például a memphiszi királyi szőlészetet felügyelte; a 46. herceg, Ramszesz-Meriamon-Nebweben pedig púpos volt és az egyik királyi háremben élte le életét. Ramszesz fiainak nagy részét a Királyok völgye 5-ös sírba temették, amely jelenleg is feltárás alatt áll. Ramszesz lányai közül Bintanath, Iszetnofret gyermeke volt a legidősebb; Nofertari lánya, Meritamon azonban fennmaradt szobrai miatt valamivel ismertebb. A fáraó mindkettejüket feleségül vette, mikor anyjuk meghalt vagy idős kora miatt visszavonult (a hasonló házasságok előfordultak az egyiptomi királyi családokban, mivel a hercegnőknek nem volt szabad rangon alul férjhez menniük). Ramszesz feleségül vette még egy lányát, Nebettauit is, valószínűleg Meritamon halála után. Iszetnofret hercegnő, aki talán Iszetnofret királyné leánya, valószínűleg Merenptah felesége lett. Ezeket a hercegnőket a Királynék völgyében temették el. Ramszesz kevésbé jelentős lányairól szinte semmit nem tudunk. Egyikük, a 14-15 éves korában elhunyt Iszet múmiáját Ahmímban találták meg, ma a madridi orvosi egyetemen őrzik. Egy másik lány, Nofruré a hettita Maathórnofruré lánya volt; nagyapja, III. Hattusilis egy levelében megemlítette, hogy ha fiú lett volna, örökölhette volna a hettita trónt. Lásd még: II. Ramszesz gyermekeinek listája ## Sírja és múmiája Ramszesz múmiája az egyik legjobb állapotban fennmaradt egyiptomi múmia. A rajta végzett vizsgálatoknak köszönhetően sokat tudni a fáraó külső jellemzőiről. Ókori egyiptomihoz képest meglehetősen magas volt, 173 cm. Élete utolsó éveiben reuma és érelmeszesedés kínozta, fogai rossz állapotban voltak. Haja vörös volt, ez szokatlannak számított, és érdekes következtetések vonhatóak le belőle: a vörös színt a káosz istenével, Széthtel hozták kapcsolatba, akit Ramszesz családja különösen tisztelt; apja is az istenről kapta nevét. Széth kultusza különösen az északi országrészben (Alsó-Egyiptomban) volt erős, ahonnan Ramszesz családja származott és ahol a fáraó felépíttette új fővárosát a régi hükszósz főváros helyén (Széthet egyébként azonosították a hükszósz főistennel, Szutekhkel). Ramszesz múmiáját eredeti sírjától (KV7) távol találták meg, az ún. Dejr el-Bahari-i rejtekhelyen, egy koporsóban, mely eredetileg nagyapja, I. Ramszesz számára készülhetett. A koporsón és a múmiapólyán talált feliratokból nyomon követhető, mi történt a holttesttel, miután eredeti nyughelyéről biztonsági okokból eltávolították. XI. Ramszesz uralkodása idején egy Herihór nevű főpap kapta a feladatot, hogy átszállíttassa a testet I. Széthi sírjába (KV17), itt újrapólyálták (és egyben megfosztották értékeitől, például a múmiapólyába szokás szerint beletett értékes amulettektől), majd elhelyezték a sírban. Itt hatvan évig nyugodhatott, a XXI. dinasztiabeli Sziamon fáraó uralma alatt vitték el több más múmiával együtt, és Ahmesz-Inhapi királyné, majd 72 órával később II. Pinedzsem főpap sírjába helyezték át (mindezt feljegyezték a testet borító vásznakra.) Itt találtak rá háromezer évvel később, 1881-ben. A múmiát ma a kairói Egyiptomi Múzeum őrzi. Ramszesz más fáraókhoz hasonlóan már uralkodása elején kiválasztotta leendő sírja helyszínét a Királyok völgyében, hogy minél több ideje legyen elkészíttetni azt. Az építési munkálatok tíz-tizenkét évig tarthattak. A sír alapterülete több mint 868,4 m2, ebből 181 magáé a sírkamráé; hossza 168,05 m. Ellentétben a legtöbb, az Amarna-kor után épült sírral, amelyeknek helyiségei egyetlen tengely mentén helyezkednek el, Ramszesz sírja egy hosszabb egyenes szakasz után bekanyarodik, ahogyan az az Amarna előtti síroknál volt hagyomány. A sír díszítésében a hagyományos, áldozatok bemutatását ábrázoló képek mellett a híres, túlvilággal kapcsolatos szövegek is megjelennek. A sírt nem rejtették el túlságosan, helye közismert maradt a történelem folyamán. Emiatt már az ókorban kirabolták, így Ramszesz testét elvitték a sírból, hogy a sírrablók ne háborgassák. A későbbi vízbetörések sajnos alaposan megrongálták a sírt, feltárásakor hatalmas mennyiségű törmeléktől kellett megtisztítani. ## Személyisége A történelem során minden fáraó, akinek lehetősége nyílt rá, igyekezett bizonyítani, hogy nem méltatlanul került a trónra, de Ramszesz szinte mindegyikükön túltett. Hatalmas építkezései és a fáraót dicsőítő számos felirat, valamint a korábbi fáraóktól eltulajdonított épületek és szobrok egész sora igyekszik bizonyítani nagy hatalmú uralkodó és bátor hadvezér voltát. Feltehetőleg családjának közrendű származása játszotta a legnagyobb szerepet abban, hogy Ramszesz igyekezett minél hatalmasabb uralkodónak látszani. Példaképének az előző dinasztiabeli III. Amenhotepet tekintette, akinek számos templomát és szobrát átalakíttatta a maga számára. Ez akkoriban nem számított történelemhamisításnak, hiszen a mindenkori fáraót egynek tekintették az előzőekkel, mindannyian Ré fia voltak, az isten megtestesülése a földön. Ez magyarázhatja, hogy Ramszesz miért éppen az általa leginkább tisztelt fáraók – köztük apja – épületeit sajátította ki, míg olyan uralkodókéhoz, mint például Ehnaton nem nyúlt. Azzal, hogy ifjonti forrófejűséggel belerohant a hettiták elleni hadjáratba, majd a csata kétséges kimenetelét hatalmas győzelemként tüntette föl, nemcsak saját képességeit igyekezett igazolni, hanem meg akart felelni az elvárásoknak is; Egyiptom népe csak erőskezű fáraó uralma alatt érezte biztonságban magát. Családja iránti szeretetét mutatja, hogy anyja, feleségei és gyermekei számtalan emlékművön megjelennek; ugyanakkor azzal, hogy családtagjainak kiemelt jelentőséget juttatott, saját pozícióját is erősítette. ## Emlékezete II\. Ramszesz alakja hosszú időn át követendő példaként szolgált utódai számára, akik több szempontból is valódi példaképüknek tekintették őt, a dinasztiáját követő XX. dinasztiában például a dinasztiaalapító Széthnaht kivételével minden fáraó felvette a Ramszesz nevet. Széthnaht fia, a tehetséges III. Ramszesz építkezéseivel, uralkodói neveivel, sőt, gyermekei neveivel is a nagy elődöt utánozta. Számtalan szobrának, építményének és feliratának köszönhetően neve sosem merült feledésbe, mint egyes, csak az újkorban újra felfedezett fáraóké, hanem különböző formákban mindvégig ismert maradt. Az újabb korokban is rendszeresen megemlékeztek róla, legyen szó akár irodalomról, akár képzőművészetről. Percy Bysshe Shelley világhírű angol költő Ozymandiás (Ozymandias) című szonettét a nagy fáraó egyik kolosszusa ihlette. A mű címe a fáraó ógörög neve, ugyanis II. Ramszeszt Ozümandiás néven emlegetik az ókori Görögországbeli források. ## Titulatúra ## Érdekességek - A múmiát 1976. szeptember 26-án Párizsba (Le Bourget) szállították, hogy megfékezzék rajta egy gombás károsodás terjedését. Útlevelet kellett kiállítani Ramszesznek az utazáshoz, mert holttestek nem juthattak ki az országból anélkül. A „foglalkozása” rovatba a következő bejegyzés került: „király (elhunyt)”. Mikor megérkezett a Le Bourget repülőtérre, katonai tiszteletadással fogadták mint látogatóba érkező államfőt. - Már a 3. és 4. század fordulóján élt Kaiszareiai Euszebiosztól fogva gondolják , hogy Ramszesz volt a Biblia által említett fáraó, akinek uralkodása alatt a zsidók Mózes vezetésével kivonultak Egyiptomból. A bibliai történettel való azonosítás azonban ellentmondásos, főként, hogy a zsidók egyiptomi rabszolgaságát semmi nem bizonyítja. - A Ramszesz és Hattuszilisz által kötött békeszerződés egy másolata ma az ENSZ New York-i központjában található.

Abu Szimbel-i templomok

Az Abu Szimbel-i templomok a Nasszer-tó nyugati partján, Núbia Egyiptomhoz tartozó részén állnak Abu Szimbel helység délkeleti szegélyén. Az i. e. 13. században épültek II. Ramszesz, az óegyiptomi Újbirodalom XIX. dinasztiájába tartozó fáraó parancsára. A Nagy Templomot Ré-Harahtinak, Ptahnak és Ámonnak szentelték – akik Ramszesz korában Egyiptom hivatalosan elfogadott főistenei voltak –, de valójában Ramszesz nagyságát volt hivatott jelképezni; neve az ókorban Hut-Ramszesz-Meriamon, azaz Ramszesz-Meriamon temploma volt, a Kis Templomot Hathor istennőnek szentelték, aki itt Ramszesz imádott főfelesége, Nofertari alakjában jelenik meg. Az Abu Szimbel-i templomok 1979 óta szerepelnek az UNESCO kulturális világörökségek listáján. Egyikük sincs eredeti helyén. Az Asszuáni-gát építése során, hogy a Nílusnak a Nasszer-tóvá duzzadó vize ne lepje el őket, 1963 és 1968 között szétbontották, és 64 méterrel magasabban az Abu Szimbel-i fennsíkon ismét felépítették a templomokat. Itt a Nasszer-tó egy szigetén állnak, amit Abu Szimbellel egy gát és az azon épült út köt össze. Az Abu Szimbel név az arab Abu Sunbul európaizált változata, az antik Ipsambul helységnévből ered. Az Újbirodalom fáraóinak idejében a régió valószínűleg a Meha nevet viselte. Ennek megerősítése azonban mind a mai napig nem sikerült. Az Abu Szimbeltől mintegy 20 kilométerre délnyugatra lévő Ibsekben is volt egy Hathor tiszteletére emelt templom, az ibseki Hathor-templom. Ezt a területet a mai Szudánban a Nasszer-tó vize befedi. Az Asszuáni-gát építéséig kissé északra volt található a Nílus második kataraktájától. ## Elhelyezkedése Abu Szimbel (arabul أبو سمبل) Egyiptom déli részén, az Asszuáni kormányzóságban fekszik, nem messze a szudáni határtól. Abu Szimbeltől csak körülbelül 20 kilométernyi távolságban van délnyugatra a határ a Vádi Halfa-i kiszögellés és Farasz (ókori Ibsek, majd Pakhórasz) településektől. A tőle 240 kilométer távolságban északkeletre fekvő Asszuánnal út köti össze, mely a Nasszer-tótól nyugatra halad át a Líbiai-sivatagon. Ezt az utat főként a két templomot meglátogató turistákat szállító buszok használják. A Nasszer-tó hajózható, így rajta is érkeznek látogatók. Abu Szimbel repülőtere szolgál a hely leggyorsabb elérésére. A múltban Abu Szimbel a Nílus nyugati partján feküdt, az első és második katarakta között. A katarakták blokkok, vagy sziklák által közbezárt zuhogók, melyek a nílusi hajózást megnehezítették. E két katarakta ma (Asszuánnál és a 65 kilométernyire délnyugatra lévő Vádi Halfa mellett Szudánban) annak a tónak a tükre alatt fekszik, melynek Egyiptomhoz tartozó részét Gamal Abden-Nasszer elnök után neveztek el. II. Ramszesz idejében a fáraó birodalmának déli határa közelében volt Abu Szimbel. A templomegyüttesnek Egyiptom Núbia feletti örökös hatalmát volt feladata demonstrálni. ## Kutatástörténet és a templomok áthelyezése ### A templomok felfedezése 1813-ban a svájci Johann Ludwig Burckhardt (1784–1817), aki Jean Luis Burckhardt és Ibrahim ibn Abdallah sejk néven is ismert, Kasr Ibrîmtől délre kutatta a területet. A visszaúton a helybéliektől hallott egy Nílus-parti igen szép templomról Ebsambalnál, ahogy a helyet később is jelöli Burchhardt. 1813. március 22-én ő látta első európaiként Nofertari Hathor-templomát Abu Szimbelben. Burckhardt a területet átkutatva megtalálta II. Ramszesz nagy templomát, amit egy dűne csaknem befedett. A templom belsejébe a nagy tömegű homok miatt nem tudott bejutni. Burckhardt így írja le naplójában megérkezését a nagy templomhoz: „Pillantásom négy kolosszusra esett, azok még látható részére ... Ezek a dombba beásott nyiladékban voltak, csak az volt a kár, hogy csaknem teljesen befedte őket a homok, amit a szél hordott ide, s amely úgy hatott, mint a hegyről lerohanó patak vize. Az egyik szobornak csak a fejét és mellkasa egy részét lehetett látni, ez állt ki a homokból. A mellette lévőből alig valami látható, mivel a feje hiányzott, és testét még a váll felett is homok fedte. A további két másiknak csak a nemesz-kendője emelkedett ki a homokból.” Miután Burckhardt visszatért Kairóba, leírta Belzoni (1778–1823) olasz kalandornak az általa felfedezett templomot, és bemutatta Belzonit Henry Saltnak, az akkori brit főkonzulnak. Salt megbízta Belzonit, utazzék el Abu Szimbelbe. Belzoni a megbízásának eleget téve 1817. augusztus 1-jén megszabadította a nagy templom bejáratának felső részét a homoktól, és így bejutott a templom belsejébe. A templomba bejutva minden mozdíthatót és értékeset magával vitt. A templomról ezt írta: „Első benyomásaink alapján itt egy meglehetősen nagy építményt találtunk. Csodálkozásunk tovább nőtt, mikor felfedeztük: ez egy rendkívül gazdag szentély, igen szép domborművekkel, festményekkel és kolosszális szobrokkal.” 1828-ban kezdődött meg a templom tudományos vizsgálata egy francia-toszkán expedíció útján, melyet Jean-François Champollion és Ippolito Rosellini vezettek. Elkészült a templom állapotának dokumentációja. További expedíciókat 1830-ban Robert Hay és 1844-ben Karl Richard Lepsius vezettek Abu Szimbelbe. Robert Hay volt az első, aki a Nagy Templomot technikai úton védte az állandóan támadó homoktól. Mivel a templomok szerte Európában ismertté váltak, már a 19. században sok Egyiptomba utazó felkereste a sziklákba vájt szentélyeket. Néhányan megörökítették nevüket úgy, hogy bevésték azokat a templomok homlokzatába. Az évszázad végén egyre több homokot hordtak le II. Ramszesz hatalmas ülőszobrairól, de 1909-ig kellett várni arra, hogy a Nagy Templom teljes homlokzata megszabaduljon a homoktól. ### A templomegyüttes áthelyezése A második Asszuáni-gát építésének tervei az 1950-es években mindkét templom létét fenyegették. A Kalabsa és más helyek mellett ők is eltűntek volna a Nasszer-tó jelenlegi szintje alatt. Már 1955-ben megalapítottak egy nemzetközi dokumentációs centrumot, hogy az Asszuántól délre lévő, a határig terjedő területet dokumentálja. 1960. március 8-án az UNESCO nemzetközi összefogást kért a templomok védelmére. Számos javaslat és terv született az építmények megmentésére. Ezek közül 1963-ban elfogadtak egy svéd tervet, mely szerint a templomokat szétvágják az egész sziklatömeggel együtt, és egy magasabb fekvésű helyen újra felépítik. 1963 novembere és 1968 szeptembere között nemzetközi összefogásban megvalósult a két templom együttesének áthelyezése. A munkákban egyiptomi, német, francia, olasz és svéd építőipari vállalkozások vettek részt. 1968. szeptember 22-én hivatalos keretek között megünnepelték a sikeres áthelyezést. Az Asszuáni-gátat 1971. január 15-én avatták fel. Az ünnepségen az akkori elnök, Anvar Szadat így méltatta az összesen 23 núbiai műemlék áthelyezését: „A népek csodákra képesek, ha egy jó cél érdekében együttműködnek.” Az elszállítás és az újjáépítés érdekében előbb lyukat fúrtak a sziklába, hogy a kőzetet 33 tonna epoxi-gyantával megszilárdítsák. A stabilitás érdekében vaspántokat használtak. Ezután 1036 tömbbé vágták szét a templomegyüttest. Az egyes blokkok súlya hét és harminc tonna között volt, a vágások helyei ma is láthatók. Az új telepítési helynek mintegy 180 méterrel távolabb kellett lennie északnyugat felé, az eredeti szintnél 64 méterrel magasabban. Eközben igen fontos volt, hogy a templomok pontosan ugyanabba az irányba nézzenek homlokzataikkal. Az első blokkot (száma GA 1A01) 1965. május 12-én helyezték át. 1112 szikladarabot helyeztek át a templomok mellett, hogy az eredetihez hű maradjon a templomok látképe. Mindkét templom belseje részint egy-egy föléje épített vasbeton kupolán függ, részint azok támasztják őket. A Nagy Templom esetén ennek átmérője 140 méter, így ma már nem igazi barlangtemplomok. Mégis megmaradt a barlangtemplom benyomása a nézőben, mert a betonkupolákat kívül nagy tömegű homokkal, törmelékkel és az eredeti sziklákkal (köztük az eredeti szikla-homlokzattal) borították be. Az akkori időkben ez olyan komoly építéstechnikai teljesítmény volt, hogy egyesek ezt II. Ramszesz eredeti temploma felépítésének teljesítményéhez hasonlítják. Az építési költségek mintegy 80 millió dollárt tettek ki, ezt több mint ötven ország adta össze. Abu Szimbel keltette fel az érdeklődést a műemlékek megőrzése iránt, ami 1972-ben a kulturális világörökségek listájának létrehozásához vezetett. Négy, a mentési munkálatokban nagy szerepet vállaló országnak Egyiptom viszonzásképpen egy-egy kisebb templomot ajándékozott: a debodi templomot Spanyolországnak, a denduri templomot az Egyesült Államoknak, a lesszijai templomot Olaszországnak és a taffai templomot Hollandiának. Ezeket a templomokat elszállították és a megajándékozott ország egy-egy múzeumában állíották fel újra. ## A templomok építése A templomok – mint a királyi palota alegységei – célja az „isteni tartózkodási hely” reprezentatív megtestesítése, innen hívja a fáraó mint földi istenség a többi istent, hogy kapcsolatba lépjen velük. Így a templomok kozmológiai kötőelemek az ég és a föld között. Az Abu Szimbel-i templomokat – a Nagy Templomot és a Kis Templomot – délen, Núbiában emeltette Ramszesz, minden lakott helytől távol. A hely, ahol a templom épült, már korábban is szent helynek számított, már Horemheb is emelt itt egy szentélyt. Bár pontos adatokkal az Abu Szimbel-i templomok tervezéséről és építéséről nem rendelkezünk, mégis elfogadhatónak tűnik, hogy a munkálatok Iuni núbiai fáraó-helytartó idejében zajlottak le: egy bevésés a Kis Templom közelében arra utal, hogy a fáraó legbizalmasabb embereinek egyikét bízta meg a kezdeti munkák felügyeletével. Általánosan elfogadott, hogy feltehetőleg i. e. 1260 és 1250 között zajlott az építkezés. Nofertari Meritenmut nagy királyi hitves ebben az időszakban hunyt el, i. e. 1255 táján. Őt utoljára II. Ramszesz uralkodásának 24. évében, a templomegyüttes felszentelésével kapcsolatban említik meg. Elsősorban a templomok belsejében található színes domborművek adnak útmutatást a templomok keletkezési idejéről. A Nagy Templomban például II. Ramszesz hadjáratának ábrázolása van abból az időből, mikor apja, I. Széthi mellett uralkodott, s ez más forrásokból már datálható. További kiindulási alapokat nyújt az építés idejének megállapítására az a mód, ahogyan az egyes személyeket beállítják, illetve ábrázolják. II. Ramszesz harmadszülött fia, Paréherwenemef, akivel felesége, Nofertari ajándékozta meg, már a fáraó 26. uralkodási éve előtt meghalt, neve után a Nagy Templomban azonban nem áll a halottak neve után szereplő maa heru („igaz hangú”) kifejezés, amiből arra következtethetünk, hogy a belső díszítések kezdete i. e. 1253-nál korábbra datálható. Bintanath, II. Ramszesz és Iszetnofret lányának szobrán, mely a fáraó déli hatalmas ülőszobra mellett áll, a felirat: „a király lánya”. Ellenben a nagy oszlopcsarnokban, a pronaoszban lévő dombormű alsó szélén már őt mint nagy királyi hitvest jelöli meg a felirat, azaz azzal a címmel, amit ő már anyja halála előtt (i. e. 1246) kapott. A Nagy Templom belseje építési munkáinak már II. Ramszesz uralkodásának 34. évében be kellett fejeződniük, ugyanis a Ramszesz és Maathórnofruré hetitta hercegnő házasságát megörökítő úgynevezett „házasság-sztélé” már nem kaphatott helyet a templom belsejében, hanem csak a déli homlokzat végén lévő sziklafalon. Mindkét templomot a tradicionális sziklasírok és földalatti kőhidak módján alakították ki, a sziklatömbbe vésték be őket. Dieter Arnold ezeket „az építőművészet remekeinek” nevezi, „melyek jelentőségüket tekintve hasonlíthatóak az indiai Ellora sziklatemplomához” (a Kailaszanátha-templomhoz). Nofertari Hathor-temploma mintegy feleakkora, mint II. Ramszesz főtemploma, amely 63 méteres mélységig hatol be a kőzetbe (az alap elülső szélétől mérve). A Nagy Templom építői – „nagy számú munkás, kik a fáraó kardja által jutottak hadifogságba” – Piai főszobrász felügyelete alatt dolgoztak, mint azt a templom belsejében egy bevésés megörökítette. ### A Nagy Templom #### A templom leírása Az építészeti elemeket tekintve az Abu Szimbel-i Nagy Templom az egyiptomi halotti templomok jellemzőit vitte át sziklára. A sziklafalat itt is (ahogy a Kis Templomnál is) lefaragták, hogy enyhén lejtős legyen és egy pülónra emlékeztessen. A szikla széle szolgál portikuszként, de az építész lemondott a szélső tornyokról. A templom belsejében több sorban feliratokkal és domborművekkel díszített hajók vannak egészen a szentélyig, melyben a templomban tisztelt istenségek szobrai vannak. II. Ramszesz Nagy Templomát a XVIII–XX. dinasztia isteni triászának, azaz a memphiszi Ptah, a thébai Ámon és a héliopoliszi Ré istennek – akik Ramszesz korában Egyiptom hivatalosan elfogadott főistenei voltak –, valamint magának Ramszesznek szentelték fel. Valójában Ramszesz nagyságát volt hivatott jelképezni; neve az ókorban Hut-Ramszesz-Meriamon, azaz Ramszesz-Meriamon temploma volt (lásd a Nagy Templom tervrajza alatti hieroglifákat.) A mehai Hóruszt is tisztelik a templom belsejének domborművein; Hórusz az ő Harahti formájában összeolvad Rével Ré-Harahtivá. Hóruszban és Ré-Harahtiban közös az, hogy fejeik sólyom-fejek, a különbség köztük az, hogy Ré-harahtit napkoronggal és ureuszkígyóval ábrázolják. A héliopoliszi Ré-harahtit és Hóruszt volt, hogy azonos lénynek tekintették, például a felső-egyiptomi Behdetben (Edfuban). A mehai Hórusz kultusza III. Szenuszert fáraó idejében kezdődött, aki Núbia négy szent helyét létesítette, melyekhez számított Meha mellett még Baki (Kontra Pszelkisz, Kúbán), Mi’am (Aniba) és Buhen (Vádi Halfa) is. A XII. dinasztia idejében felavatott Hórusz szentélyek Alsó-Núbia Egyiptomba való integrálódását voltak hivatva szolgálni. II\. Ramszesznél a Nagy Templom helyszíne megválasztásában a mehai Hórusz imádata csak másodrendű szerepet játszott, mert a mehai Hórusz helyi istenség volt. Az egyiptomi fáraók filozófiájában sokkal fontosabb volt a határokhoz közeli régiók felé egyértelmű jelzéseket adni. II. Ramszesz az építménnyel kívánta a rangját hangsúlyozni, mint „az isten megtestesült fia”, isteni legitimációját kívánta vele aláhúzni. E vallási kapcsolat jelenik meg a fáraó ún. Hórusz-nevében is. Utalások vannak II. Ramszesznek, mint mehai Hórusznak egy megjelenési formájára a Nagy Templom domborművein. Így a nagycsarnok első déli oszlopán, az ibseki Hathor – Hórusz felesége – ábrázolása felett a sólyomfejű, emberfülű és szirti kecske szarvait viselő istenség – akinek maga Ramszesz hoz ajándékot – Ramszesz előnevét viseli: Uszermaatré Szetepenré. E csarnok egy oldalsó termében a nyugati falon II. Ramszesz sólyomfejjel foglalja el az ott hiányzó Hórusz helyét, Ramszesz-Meriamon néven, „nagy istenként”. Mellette a falon lévő jelenetek Ámonnak, Rének, a buheni Hórusznak, a mi’ami Hórusznak és a baki Hórusznak hódolnak. A II. Ramszesz Nagy Temploma előtti kolosszális szobrok A Nagy Templom Abu Szimbelben különös erővel szolgálta Ramszesz új felfogását a fáraók filozófiájáról, amennyiben ő maga a többi istenséggel egyenrangúként lesz elismert a nép előtt. Ez már megmutatkozik a fentebb látható négy, mintegy 21 méter magas, a bejárat felett őrködő kolosszális szobron (fején a kettős koronával). Az egyes figurák két fülének távolsága már maga több mint négy méter, az ajkak több mint egy méter szélesek. A két északi ülő szobor felirata: „Ramszesz, Ámon kegyeltje” és „Ramszesz, Atum kegyeltje”, míg a délieké „Ramszesz, az uralkodók Napja” és „Ramszesz, mindkét ország uralkodója”. A templom bejáratától délre fekvő királyszobor sérült, a fej és a torzó részei a homlokzat előtt a földön hevernek. Már Ramszesz uralkodásának 34. évében, röviddel az épületek befejezése után megsérült, egy földrengés során. A fáraó négy kolosszális ülőszobra a 38 méter széles és 32 méter magas homlokzati struktúrára vonja a néző tekintetét. A szobrok párosával ülnek egy teraszon, jobbra és balra a bejárattól. Kilenc lépcsőfok vezet arra a szintre, amelyen beléphetünk a templomajtón. A szent vagy Nap-majmok fríze A templom homlokzatán, felül, van egy fríz, rajta az eredetileg 21-ből legalább részben megmaradt 16 pávián (Thot szent állata) ül, az ún. Nap-majmok, vagy másként szent majmok. Ezek egyenként 2,5 méter magasak. Erre a frízre figyelt fel a svájci Burckhardt 1813-ban a templom újra-felfedezésekor, a majmokat ugyanis még nem temette be a homok. E szakasz felett van a fríz 2009-ből származó fényképe. A fríz az első, ami a felkelő nap fényében felragyog. A fríz alatt egy ureuszkígyó és feliratok díszítik a templom felső szélét. A kígyófríz az építmény szimbolikus védelmét szolgálja. Közvetlenül az ureuszkígyó alatt, már a tulajdonképpeni templomhomlokzat részeként, bevéstek egy hieroglifákból álló feliratot, ami leírja, kinek szentelték a templomot. A bejárat felett, a homlokzat közepén, egy nyiladékból Ré lép ki. Attribútumai a napkorong, jobb kezében az uszer-jelet tartva (egy állat feje és stilizált nyaka; az uszer hieroglifa jelentése „erős”), bal kezében a Maat-figura, az igazságnak és a világ rendjének egyiptomi ábrázolása. Ezek a szimbólumok II. Ramszesz uralkodási neveként olvashatók: „Uszer-Maat-Ré”, vagyis „hatalmas Ré igazsága”. Ez egyben hangsúlyozza a templom szoláris jellegét. Így a fáraó Ré inkarnációjává, „Ré nagy lelkévé” lesz. Ré sólyomfejes ábrázolása egyben szimbolizálja a Vörös Hóruszt, vagy más néven Hóremakhetet (a horizonton lévő Hóruszt), a napfelkelte megszemélyesítőjét is, ami megfelel a bejárat keleti tájolásának. Az istenszobrot mindkét oldalon domborművek veszik közre, melyeken II. Ramszesz Ré-Harachténak Maat istennő egy-egy képét ajánlja fel. II. Ramszesznek a templom bejáratánál lévő négy kolosszális ülő alakja mellé a fáraó családtagjainak kisebb szobrait állították. Tőle oldalt és a lábai közt van nagy királyi feleségének, Nofertarinak a szobra, anyjának, I. Széthi feleségének, Tujának (akit itt Mut-Tuja névvel illetnek) két szobra, valamint a fáraó két elsőszülött fiának és hat legidősebb leányának szobra is. Az alakok sorrendje (balról jobbra): - Nebettaui, Iszetnofret és Bintanath hercegnők (Ramszesz lányai); - Tuja anyakirályné, Amonherkhopsef herceg és Nofertari királyné; - Nofertari királyné, Ramszesz herceg és Baketmut hercegnő; - Meritamon és Nofertari hercegnők, Tuja anyakirályné. Valamennyi szobor egy szinten van a négy kolosszussal a terasz síkja fölött. Ez utóbbit elöl és oldalt núbiai és ázsiai hadifoglyok domborművei díszítik. A templom elé ezenkívül épült két víztartály a papok rituális mosakodásához, északra pedig Thot kis kápolnája állt.) A templom 63 méter mélyen hatol be a sziklába a homlokzatnál lévő szélétől a szentélyig, azaz az istenségek szobrát tartalmazó leghátsó kamráig. A helyiségek befelé egyre kisebbednek, a padló pedig emelkedik. Előbb a három hajóból álló nagy oszlopcsarnokba, a pronaoszba lépünk be. Kétszer négy, domborművekkel díszített oszlop és egyben szobor osztja három részre a 18 méter hosszú és 16,7 méter széles teret. A tíz méter magas oszlopok elé applikált szobrok a középső folyosón sorfalat képeznek a következő hajó irányában. Ezek II. Ramszeszt ábrázolják Ozirisz testtartásával és attribútumaival, jobboldalt az óegyiptomi kettős koronával, a psenttel (ez Lepsius rajzán jobboldalt jól látható), baloldalt pedig Felső-Egyiptom koronájával. A feliratok azonban a fáraót és Oziriszt nem tekintik egylényegűnek, ehelyett a fáraót három istenséggel Ámonnal, Atonnal és Rével állítják komplex kapcsolatba. A nagy oszlopcsarnok a fáraó szobraival csaknem kétszer oly széles, mint a négy-négy oszlop mögötti hajók. Az oszlopokat architrávok kötik össze. A középső hajó mennyezetén Nehbet istennő látható koronás keselyű formájában, szárnyait kitárva védi a fáraó kártusát, amit karmai közt tart, rajta Ramszesz nevével hieroglifákban. A csarnok belső díszítésének témáját Ramszesz hadi győzelmei adják. Egy 17 méter hosszú és 9 méter széles dombormű van a Rének szentelt északi falon a II. Muvatallisz hettita király seregei elleni, híres kádesi csata ábrázolása felett (i. e. 1274). A csatából ugyan egyik fél sem került ki győztesként, II. Ramszesznek az életét mentve kellett menekülnie a harcmezőről, mégis a csatát mindkét fél mint győzelmet dicsőítette. A hieroglifákban írt szöveg Pentaur (p3-n-t3-wr.t) udvari költő tollából való. Ugyan a győzedelmesség ábrázolása nem felel meg a valós eseményeknek, mégis bepillantást enged az egyiptomiak korabeli harcmodorába. I. e. 1259-ben további kisebb csetepaték után II. Ramszesz végül megkötötte az egyiptomi–hettita békeszerződést az akkor nagy kiterjedésű Hettita Birodalommal. Az Ámonnak szentelt déli falon jelenetek láthatók a II. Ramszesz által legyőzött Líbia, Kus és Retjenu (utóbbi a mai Szíria és a történelmi Palesztina területének óegyiptomi neve) elleni harcokból. A csarnok díszei a fáraó harci tetteit dicsőítik, őt győztesként ünneplik. A nagy csarnok hátsó részében, az oldalhajókban mindkét oldalon négy ajtónyílás található, ezek összesen nyolc oldalkamrába vezetnek. Közülük kettő előkamra, melyek feltehetően tartalékanyagok vagy a templomi kultikus cselekmények tárgyainak tárolására szolgáltak. A templom tengelyét követve a nagy oszlopcsarnok mögötti kisebb négyoszlopos csarnok következik, ide egy eredetileg kétszárnyú ajtón át lehet belépni. Két-két oszlop – megint architrávok alatt – a teret három részre osztja fel, ahogyan ez a nagy csarnok esetében is látható. A díszítés témáját itt már Ramszesz isteni mivolta adja, a király saját istenné vált önmaga előtt mutat be áldozatot. A közösség és a kegyeltség jeleként istenek fogadják és ölelik magukhoz a fáraót. Ezeken az oszlopokon ennek képeit látjuk. Liturgikus jelenetek díszítik a csarnok falait: áldozati rituálék és az imádás rituáléi, valamint körmenet a szent napbárkával. Az ábrázolásokból látható, hogy már a templom építése közben állhatott be az a változás a tervben, hogy nemcsak istenek, hanem az istenített király tiszteletére is épült a templom. Egy további ajtónyíláson keresztül a szentély előtti, arra keresztirányban épített előtérbe lehet bejutni. Innen a sancta sanctorumba, a legbelső szentélybe pillanthatunk be. Ennek hátfala előtt balról jobbra sorban Ptah, Ámon-Ré, II. Ramszesz és Ré-Harahti életnagyságú, egy alacsony kőpadon ülő szobrait látjuk. Itt a fáraó egyenlő az istenekkel. Az istenek, akiknek szobruk áll a szentélyben, Egyiptom leghatalmasabb fővárosait képviselik: Ptah kultuszközpontja Memphisz, Ámoné Théba, Ré-Harahtié Héliopolisz. Ramszesz az általa építtetett új fővárost, Per-Ramszeszt képviseli. Feltűnő, hogy a domborművek kidolgozottsága, már ami a technikát és a minőséget illeti, a hátsó rész felé haladva egyre elnagyoltabb. A kiegészítésképpen betoldott védfalak ezen kívül azt bizonyítják, hogy a nagy templom még II. Ramszesz uralkodása alatt megsérült egy földrengés során. Lehetséges, hogy ugyanez a földrengés tette tönkre a bejárattól balra lévő kolosszális szobrát is a fáraónak. A nagy templom falán lévő domborművekből #### A „Nap csodája” a szentélyben A „Nap csodája” egy évenként kétszer előforduló esemény, amikor egy bizonyos ideig a templom bejáratán bevilágító napsugarak elérnek és megvilágítanak a mélyen a templom belsejében, a szentélyben ülő négy istenszoborból hármat: Ámon-Ré, az istenné lett Ramszesz és Ré-Harahti szobrát. A bal szélen ülő Ptah-szobornak – ő egy földisten, akit összekapcsoltak a holtak birodalmával – kizárólag a bal vállát világítja meg a nap, egyébként árnyékban marad. II. Ramszesz uralkodása alatt ez mindig az egyes évszakok negyedik hónapjában történt meg peretkor („sarjadáskor”), (február 21-én) és ahetkor („áradáskor”) (október 21-én). A Nap azimutja minden évben eltolódik, ami a „Nap-csoda” dátumát befolyásolja. Oka: az egyes napévek hossza eltér a naptári évétől. Ezen kívül a minden negyedik évben belépő szökőnap is befolyásolja a „Nap-csoda” dátumát. Így egy-egy nappal előbbre, vagy későbbre is eltolódhat a jelenség. Ez az oka annak, hogy az irodalomban és a publikációkban részben különböző adatok jelennek meg a Nap-csoda napjáról. Azok a gyanúk, melyek szerint az eltérések oka a templom áthelyezésében is kereshető, csillagászati szempontból kizárhatóak. Mivel a „Nap-csodák” mindig október 21. és február 21. körül vannak, elterjedt, hogy ezek a tavaszi és téli napéjegyenlőségkor láthatók. Ez azonban nem helyes. A napéjegyenlőségek március 19. és 21. között és szeptember 22. és 23. között kijelölik a csillagászati tavasz és ősz kezdetét. Ezek a Föld minden helyén azonosak, és éppoly kevéssé tolódnak el, mint a naptári év napéjegyenlőségei, így a „Nap-csoda” ezekkel nem hozható összefüggésbe. Semmi nem bizonyítja azt a vélekedést sem, hogy a két dátum Ramszesz születésének, illetve koronázásának évfordulója lenne. ### A Kis Templom Mintegy 150 méterre, a Nagy Templomtól északkeleti irányban áll az ún. Kis Templom, amit az ibseki Hathornak szenteltek, akit itt Nofertari személyesít meg. Hathor az egyiptomi vallás szerint Hórusz felesége volt, egyik kultuszhelye Ibsek, ami a templomegyüttes közelében terült el. II. Ramszesz megjelenési formája királyi létének megfelelően a sólyomfejű Hórusz. A templom belsejében egy oszlopon lévő felirat így szól: „Ramszesz, aki erős a valóságban, Ámon kegyeltje, alkotta eme égi lakhelyet szeretett királyi feleségének, Nofertarinak”. A Kis Templom homlokzatát is bemélyítették a sziklába. A talajjal egy síkban áll hat, egyenesen álló szobor, melyek közül négy Ramszeszt, kettő Nofertarit ábrázolja, ezeket oszlopok választják el, mélyen beléjük vésett hieroglifákkal. A szobrok mindegyike a bal lábát kissé előrébb helyezi. Mindegyikük egyformán magas, több mint tízméteres; mindez mutatja Nofertari kitüntetett voltát, mivel a fáraók hitvesei többnyire kisebb szobrokat kaptak, mint ők maguk, mint ahogyan ezt a nagy templom homlokzatán is láttuk. Lábaiknál gyermekeik kisebb szobrai állnak, Ramszesz lába mellett egy-egy herceg, Nofertariénál egy-egy hercegnő; balról jobbra Meriré, Henuttaui, Paréherwenemef, Amonherkhopsef, Meritamon és Meriatum. A Nofertarinak szentelt Kis Templom előtti szobrok A királyné két szobra a fején a napkorongot viseli, Hathor tehénszarvai között két nagy tollal, bal kezükben a Hathor szertartásaiban is fontos szerepet játszó hangszerrel, a szisztrummal. Nofertari szobrait a fáraó különböző szobrai fogják közre. A homlokzat bal oldalán a király alakjai Felső-Egyiptom koronáját viselik, míg a bejárattól jobbra lévő szobrait Alsó- és Felső-Egyiptom kettős koronája díszíti. Ramszesz fején vadkecskeszarvak is láthatóak, ezek fölé nyúlik a napkorong a két nagy strucctollal. Ez egy Henu-korona, másképp „strucctollas korona” vagy „a reggel-ház Henu-koronája” (újegyiptomi nyelven: henu en per-duat aa kheperu), ami többek között a koronázások során viselt inszignum volt, és a királyi újjászületésnek egy lehetséges jele. A fáraó képmásai a tipikus egyiptomi kötényt és a ceremoniális királyi szakállt viselik. A Kis Templom 21 méter mélyen vezet a sziklába, egy szentéllyel a végében, ugyanúgy, mint a Nagy Templomban, de alaprajza egyszerűbb. Egy lapos fríz felett ureuszkígyós fríz koronázza a kaput. A kígyók felett kartusok láthatók II. Ramszesz nevével. A bejárat mindkét oldalán domborművek vannak, balra a fáraó hódol Hathornak, áldozati ajándékot nyújtva felé, a jobbra lévő jeleneten Nofertari Íziszt imádja. Ezután belépünk egy háromhajós csarnokba, ahol a hajókat három-három oszlop hozza létre, architrávokkal összekötve. A középső hajó felé néznek az oszlopokon lévő stilizált Hathor-fejek. Ezek alatt hieroglifák írják le Nofertari és Ramszesz életének egyes eseményeit. Itt, a Kis Templomban is hatoszlopos csarnok az előszentély, amit túlnyomórészt vallási jelenetek díszítenek. A hat oszlopot Hathor istennő feje díszíti, melyek a helyiség belseje felé néznek. Az oszlopok oldalán az egyiptomi vallás különféle isteneinek képei vannak. II. Ramszesz a falon lévő ábrázolásokon núbiai és líbiai ellenségeit öli meg rituális módon, Ré és Ámon istenek színe előtt. Nofertari áll mögötte a Hathor-fejdísszel. Más képeken a fáraó különböző istenségeknek nyújt át áldozati adományt. A Hathor-oszlopok által három részre osztott hajó mindegyikéből egy-egy ajtó vezet a szentély előtt keresztirányban elhelyezett előtérbe. Ennek északi és déli szárnyán egy-egy dísztelen terem van. Az előtér közepén, a templom főtengelyében egy további ajtónyílás vezet a kis templom szentélyébe. A hátsó falon két oszlop között, a közepétől kicsit jobbra van a szentélyfülke, melyben Hathor istennő ábrázolása látható. A szentély hátsó falának féldomborműve a nyugati hegyek mögül tehénformában kiemelkedő Hathort ábrázolja, baloldalt Nofertari hódol Hathor és Mut előtt, jobboldalt pedig Ramszesz saját maga és Nofertari istenített képmása előtt. Nofertari itt mint Hathor istennő egy megjelenési formája látható, ami összehasonlítható Hatsepszut Dejr el-Bahariban lévő ábrázolásával. A domborműveken koronázási jelenetek vannak, más jeleneteken a királyi hitvest a szerelem és a termékenység istennői védik. A szentély oldalfalain ajtók láthatók, melyek talán oldalsó helyiségekbe vezettek volna, ezeket azonban nem alakították ki. ## Fordítás ## Forrásjegyzék

Képlékenységtan

A képlékenységtan a képlékenyen alakítható anyagok, jellemzően a fémek képlékeny alakváltozásainak a törvényszerűségével és azok elméleti megfogalmazásával foglalkozó tudományág. Fontos feladata még az elméleti megfontolásoknak a gyakorlati alakítástechnológiai viszonyokra való alkalmazása is. A fémből készült alkatrészekben és szerkezetekben a terhelés hatására mechanikai feszültségek és alakváltozások jönnek létre. A terhelés kezdeti szakaszában általában a Hooke-féle rugalmassági viszonyokat tekinthetjük érvényesnek (noha elméleti síkon ez is közelítésnek tekinthető, mert a valóságos anyagok nem az idealizált testek viselkedését követik), mikoris a feszültség és az alakváltozás jellege lineáris összefüggést követ. Ezt nevezzük rugalmas alakváltozási szakasznak. A terhelés további növekedésekor a képlékeny testekben kialakul egy olyan feszültség, amikor ez a jelleg eltér a lineáristól, az alakváltozás mértéke mintegy „meglódul” a feszültséghez képest. Az alakváltozásnak ez a szakasza a maradó vagy képlékeny alakváltozás tartománya. A rugalmas és a maradó alakváltozás között a különbséget a visszafordíthatóságban lehet megfogalmazni: a rugalmas alakváltozási szakaszban a terhelés megszűnése után a darab visszanyeri kiinduló méretét, alakját, míg a maradó alakváltozási szakaszban nincs meg ez a „visszaállás”, a képlékeny alakváltozásra tehát az irreverzibilitás jellemző. A rugalmas és a képlékeny alakváltozási szakaszt általában egyetlen feszültség–alakváltozás értékpárral jellemzett ponttal szokás elválasztani, ezt hívjuk rugalmassági határnak vagy folyáshatárnak. Ennek az értéknek az ismerete mind a teherviselő gépalkatrészeket, mind a képlékeny alakváltozási technológiát tervező szakember számára fontos: az előbbinek nem szabad olyan alkatrészt tervezni, amelyben a legnagyobb terhelés hatására kialakuló feszültség eléri (vagy többnyire akár meg is közelíti) a rugalmassági határt, utóbbi számára pedig ez az a pont (ő alakítási szilárdságnak nevezi), ahol a munkadarab elkezd képlékenyen alakulni („folyni”), és amire alapozva indíthatja számításait. Az alakváltozás képlékeny szakaszára a rugalmasságtan összefüggései nem alkalmazhatók, a maradó alakváltozások rendszerint olyan nagyok, amelyek mellett a rugalmas alakváltozások elhanyagolhatók. Ezeknek a viszonyoknak a tisztázása a képlékenységtan feladata. ## Történet A képlékenységtan kialakulása Charles Augustin de Coulomb 1773-ban végzett vizsgálataival indult (csavaró kísérleteket végzett saját szerkesztésű berendezésén fémrudakon vagy fémhuzalokon), de a fémek viselkedését képlékeny alakításkor először Henri Edouard Tresca vizsgálta behatóbban 1864-ben. Megállapította, hogy a képlékeny alakváltozás egy bizonyos nagyságú csúsztatófeszültség elérésekor indul meg. A Tresca-féle elméletet Guest támasztotta alá kísérleteivel. Adhémar Jean Claude Barré de Saint-Venant felismerte, hogy a feszültségek és az alakváltozások között nincs egyértelmű összefüggés, van viszont azok növekményei között. Megfogalmazta a képlékeny síkbeli alakváltozás alapegyenleteit, amit Paul Pierre Lévy általánosított térbeli feszültségi állapotra. Az 1900-as évek elején sorra születtek a képlékenységi témájú tanulmányok: Tytus Maksymilian Huber, Richard von Mises és Heinrich Hencky lényegében egymástól függetlenül állapították meg, hogy a képlékeny alakváltozás akkor indul meg, amikor a fajlagos torzítási munka elér egy kritikus értéket (elméletüket azóta Huber–Mises–Hencky-féle folyási feltételnek nevezik). A síkbeli feszültségi állapotban lévő rugalmas-képlékeny anyagú testek anyagegyenleteit Ludwig Prandtl fogalmazta meg 1924-ben. Hencky a csúszóvonalak geometriai tulajdonságaival is foglalkozott, és komoly eredményeket ért el Sachs és Siebel is. A későbbi években szovjet kutatók értek el említésre méltó eredményeket, ők főleg a Hencky-féle alakváltozás-elméletet fejlesztették tovább (Szokolovszkij, Gubkin), az angol-amerikai kutatók inkább a Prandtl-Reuss féle elméleten dolgoztak (Hill, Prager, Hodge, Oh, Altan stb.). A kutatásokban egyre nagyobb szerepet játszott a nagy matematikai apparátus, a számítástechnika, ami az előbbi elméleteket felhasználva elvezetett napjaink végeselemes (VEM) rendszereihez. A képlékenységtani kutatásokból a magyarok is kivették részüket. Rejtő Sándor az alakítási folyamatok és a fellépő erők közötti összefüggéseket kutatta, és eredményeivel megelőzte korát. Reuss Endre 1930-ban megjelentetett tanulmányaiban a Prandtl-Reuss féle elmélet alapjait fektette le. Nádai Árpád a képlékenységtan elméletét összefoglaló könyvet írt. Orován (Orowan) Egon a képlékeny alakváltozás lényegének forradalmi, diszlokációelméleti magyarázatát fogalmazta meg. Kármán Tódor a hengerlés elméletéről írt alapvető publikációt. A képlékeny alakítás elméletének technológiai folyamatokra való alkalmazásában ért el nemzetközi szintű eredményeket Geleji Sándor, a Nehézipari Műszaki Egyetem professzora, akinek műveit sok nyelvre fordították le (még japánra is). Ezt a munkát folytatta ugyanezen a tanszéken Voith Márton, aki elsősorban a képlékeny alakítás komplex hatásmechanizmusát vizsgálta. ## Fémek alakváltozása Felvetődik a kérdés: mivel magyarázható a fémek, mint kristályos anyagok alakváltozása? A fémkristályokban helyet foglaló atomok helyét rácserők határozzák meg. Ha a rácsra külső erő hat, akkor a kristályrács eltorzul: megnyúlik és megrövidül. Az egymástól távolabbra került atomok között vonzóerő, az egymáshoz közelebb kerülő atomok között pedig taszítóerő ébred. Ezek az erők tartanak egyensúlyt a külső terhelő erővel. Ha megszüntetjük a rács terhelését, akkor a kristályrács visszanyeri eredeti méreteit. Az alakváltozás (ε) és a rácserő (pontosabban feszültség, σ) közötti összefüggést a Hooke-törvény írja le: : $\sigma = E \cdot \varepsilon$ . Az összefüggésben szereplő E a Young–féle rugalmassági modulus, amely az adott anyagra jellemző érték. A képlékeny alakváltozás más, bonyolultabb mechanizmus szerint megy végbe. A folyáshatár fölötti feszültség hatására a képlékeny alakváltozás elméletileg úgy mehet végbe, hogy az atomsíkok egymáson elcsúsznak. Az alakváltozás lényegét a kristályos szerkezetből kiindulva érthetjük meg. A fémekre jellemző rácsformák (felületen középpontos kockarács, térközepes kockarács, hexagonális rács) és azok csúszási síkjai különböznek egymástól. Az atomok elcsúszása azokon a kristálysíkokon valósul meg, ahol az atomok a legsűrűbben helyezkednek el. A képlékeny alakváltozás másik lehetséges módja az ikerképződés. Ilyenkor az elmozduló részek mintegy átbillennek egy sík mentén, miközben a kristálytani irányultságuk megváltozik (ezzel szemben elcsúszáskor az irányultság változatlan marad). Az alakváltozás, azaz a kristálycsoport méretváltozása természetesen ebben az esetben is megvalósul. A csúszáshoz, azaz az atomsíkok egymáson való elmozdításához meglehetősen nagy feszültség szükséges, mert az adott síkban lévő összes atomot egyszerre kell elmozdítani. Ez az elméletileg meghatározott feszültség azonban lényegesen nagyobb, mint a kísérletekkel kimérhető folyáshatár. A megoldást a diszlokációk adják, amelyek „segítségével” az atomsík atomjai nem egyszerre mozdulnak el egymáson, hanem egyenként, egy rácshiba révén. A reális anyagokban a képlékeny alakváltozás mindig ezek segítségével megy végbe. ## Diszlokációk A fémek – normál állapotban és néhány rendkívül kivételes esettől eltekintve – kristályos szerkezetűek. Ezek a kristályok egyszerű négyzet- vagy hatszög-alapú alakzatok. Felületen középpontos kockarács jellemzi például a réz, az alumínium, a nikkel és az ezüst kristályait. A vasra és a volfrámra a térben középpontos kockarács jellemző. A magnézium, a cink és a titán hexagonális rendszerben kristályosodik. Itt csak megjegyezzük, hogy a jelzett fémek kristályformái szobahőmérsékleten érvényesek, más hőmérsékleteken egyéb allotrop módosulatok is kialakulhatnak. Mint korábban már szó volt róla, a képlékeny alakváltozás az atomsíkok elcsúszásával valósul meg. Az elcsúszás azokon a síkokon megy végbe, ahol a legtöbb atom található. Például a lapközepes kockarács {110} síkjában négy, az {100} síkban öt, az {111} síkban pedig hat atom található. Ennek megfelelően ez utóbbi a csúszási sík (az ábrán a piros vonalakkal jelölt síkok). Az atomsíkok elcsúszása azonban nagy csúsztatófeszültséget igényel, a csúszás megindításához és fenntartásához elméletileg mintegy ezerszer akkora feszültségre lenne szükség, mint amit kísérletekkel mértek. Ezt az ellentmondást a diszlokációelmélet oldotta fel, amelyet – egy időben, de végső soron egymástól függetlenül – Orován Egon, Polányi Mihály és G. I. Taylor terjesztett ki a fémek képlékeny alakváltozására az 1930-as években. Eszerint a kristálysíkok elcsúszása nem az atomsíkok merev testhez hasonlítható elcsúszásával megy végbe, hanem kristályhibák közvetítésével, az atomsor a diszlokációk segítségével mintegy „végiggörög, végigfut” a másik atomsoron. A gyakorlati fémekben jelentős mennyiségű kristályosodási hiba, diszlokáció és ponthiba található. A képlékeny alakváltozás szempontjából a diszlokációk hatása a meghatározó, maguk a ponthibák inkább a diszlokációkra hatnak. Kétféle diszlokáció van: - éldiszlokáció és - csavardiszlokáció. A magyarázat szempontjából egyszerűbb az éldiszlokációkkal foglalkozni. Éldiszlokáció alakulhat ki kristályhatárokon, ahol a két szemcse dőlt határ mentén érintkezik egymással. Az ezt ábrázoló ábrán (az oldal tetején) a határ kristályszerkezete és az érintkezési felületen az egymástól d távolságban elhelyezkedő éldiszlokációk láthatók (fordított T-alakkal jelölve). A fémek dermedésekor sok, különböző irányítottságú kristálycsíra alakul ki, amelyből olyan sokkristályos szerkezet jön létre, amelyben sok a diszlokáció. Az öntött fémekben a diszlokációsűrűség (amelyet általában felületegységre vonatkoztatnak) 10¹⁰...10¹² m⁻². A diszlokációk környékén a rácstorzulás miatt jelentős nagyságú feszültségi energia halmozódik fel. A képlékeny alakváltozás az atomokat összetartó belső erők legyőzésével valósítható meg. Amennyiben a csúszás (transzláció) síkjában diszlokáció található, akkor ez az aktivizálódott térrész eléri azt az energiaszintet, amely az elcsúszáshoz szükséges. A képlékeny alakváltozás folyamán a diszlokációk megsokszorozódnak (akár 10¹⁵ m⁻² nagyságrendig), emiatt gátolják egymás mozgását. A felhalmozódott feszültségi energia az alakított fémben alakítási keményedést okoz, megváltoznak a fém mechanikai tulajdonságai és szemcseszerkezete. A jelenség azonban különböző módon hat hideg- és melegalakításkor. (Tudni kell, hogy a hideg- és a melegalakítást az újrakristályosodási hőmérséklet választja el egymástól.) Hidegalakításkor a képlékeny alakváltozás során megváltozott tulajdonságok megmaradnak, azok csak újrakristályosító izzítással szüntethetők meg. Ennek során az alakítás során eltorzult (megnyúlt) szemcsékből arányos méretű, új orientáltságú szerkezetek keletkeznek, miközben a diszlokációsűrűség az eredeti értékre áll vissza. Melegalakításkor – minthogy eleve az újrakristályosodási hőmérséklet felett történik az alakítás – az újrakristályosodás és ezzel az eredeti tulajdonságok visszaállása az egymást követő alakítási fázisok (hengerlési szúrások, kovácsoló ütések stb.) között általában végbemegy (csak a nagysebességű alakítások jelenthetnek kivételt). A hidegen alakított fémben a diszlokációk felhalmozódva rögzítik egymást, amelyek külső energia nélkül nem tudnak oldódni. A diszlokációk a mechanikai terhelésen kívül hőenergiával is aktiválhatók. A hőenergia lehetővé teszi, hogy a diszlokációk elhagyják a csúszási síkjukat, és így lehetővé válik az újrakristályosodás. ## Képlékeny anyagok ### Anyagmodellek A képlékeny alakváltozások leírására alkalmas függvények megalkotása érdekében anyagmodelleket hoztak létre. Az anyagmodellek szükségszerűen kisebb-nagyobb egyszerűsítéseket, célszerűen megválasztott elhanyagolásokat tartalmaznak, és annak megfelelően választják ki jellemzőiket, ideális alaptulajdonságaikat, hogy milyen célú közelítésre szánják. Az anyagmodellek között megtaláljuk a merev testek, a rugalmas-izotróp testek, valamint a tökéletes és a szívós folyadékok fogalmát. A végeselemes rendszerek például merev testekkel operálnak, a képlékeny alakváltozás egyéb leírására más esetekben gyakran használják a folyadék anyagmodelleket. A legegyszerűbb anyagmodelleket úgy kapjuk, hogy a valóságos szakítódiagram jellemző szakaszait egyenesekkel helyettesítik. Ennek megfelelően a rugalmasságtanban és a képlékenységtanban a következő lineáris anyagmodelleket használják: a\) lineárisan rugalmas anyag, b\) merev – tökéletesen képlékeny anyag, c\) merev – lineárisan képlékeny anyag, d\) lineárisan rugalmas – tökéletesen (lineárisan) képlékeny anyag, e\) lineárisan rugalmas – lineárisan keményedő anyag. A felsorolt anyagmodellek közül képlékenységtani vizsgálatokra – az első kivételével – valamennyit használhatják. Azokban az esetekben, amikor a rugalmas alakváltozások elhanyagolhatók a képlékenyhez képest, a b) és c) jelű modellek használhatók, amelyeknél a rugalmas szakaszt függőleges vonal jelzi. Ezeknél a mechanikai terhelés hatására eleinte semmilyen alakváltozás nem történik, ha azonban a fém eléri a folyási határt, akkor megindul a képlékeny alakváltozás. Ha a rugalmas hatás számottevő mértékű, illetve nem hanyagolható el, akkor a d) és e) anyagmodellek jöhetnek szóba. A fémek a hidegalakítás során keményednek. Ezt a hatást a c) és e) jelű anyagmodell veszi figyelembe, a képlékeny szakaszt jelképező egyenesek „ferde” futásával. ### Képlékenység A képlékenység az anyagok olyan tulajdonsága, amely lehetővé teszi, hogy alakjuk külső terhelés hatására maradandóan megváltozzon anélkül, hogy az atomok közötti kötés megszakadna, azaz alakváltozás közben az anyagban szakadás, törés következne be. A fémek képlékenysége kristályos tulajdonságaikkal magyarázhatók. A képlékeny alakítás gyártástechnológiája összefügg a darabok mechanikai terhelhetőségével és a gazdaságossággal. A mechanikai terhelhetőség az anyagminőséggel, a szövetszerkezettel és a diszlokáció-szerkezettel van összefüggésben. A szövetszerkezetet a benne lévő fázisok és ezek eloszlása határozza meg. A folyási feszültség a fém diszlokációsűrűségétől, az pedig a szemcsemérettől függ: annál nagyobb a folyási feszültség, minél kisebb a szemcseméret. Hidegalakítás után a szemcseméret csökkentését újrakristályosítással meg lehet valósítani, de a helyesen megválasztott melegalakítási technológiával is lehet biztosítani a kis méretű szemcséket. Túl nagy alakítási hőmérséklet esetén durva szemcsék keletkeznek, túl kicsi hőmérséklet esetén pedig az újrakristályosodás nem megy végbe megfelelően. Minden melegalakítási technológiának van tehát egy optimális befejező hőmérséklete, amely kedvező szemcseméretet biztosít. Más oldalról nézve: létezik olyan kritikus szemcseméret, amely fölött a képlékeny anyag rideggé válik. Ennek oka az, hogy a túl nagy szemcseméret esetén a szemcsék közötti anyaghidak olyan szélesekké válnak, hogy alakváltozás közben mintegy kiszakadnak az anyagból, ezzel pedig törést okoznak. A szemcseméret csökkentésével tehát nem csak a fém szilárdsága, hanem képlékenysége is javul. A képlékenység nem azonos a fém alakíthatóságával. Az alakíthatóság vagy alakváltozó képesség az alakváltozásnak azt a mértékét jelenti, amelyet a fém a törésig (repedésig) el tud viselni. Az alakíthatóságra többféle mérőszám is használatos: $\frac{k_f}{A_m} \cdot \eta_{al}$ vagy $\frac{\varphi_m}{k_f} \cdot \eta_{al}$ , ahol A_m a szakadási nyúlás, φ_m a szakadásig végbement alakváltozás, η_al pedig az alakváltozási hatásfok. Más definíció szerint az adott fém annál jobban alakítható, minél kisebb a φ alakváltozáshoz felhasznált w fajlagos munka: $\frac{\varphi}{w}$ . Az alakíthatóságot befolyásoló tényezők a feszültségállapot, az alakváltozási sebesség és a hőmérséklet. A feszültségi állapot minél inkább a nyomófeszültség tartományában van, annál jobb az alakíthatóság (ezért lehet például kisajtolással sokkal nagyobb alakváltozást elérni, mint húzással). Ezt a hatást a feszültségi középérték (hidrosztatikus tag, σ₀) és az alakítási szilárdság hányadosának függvényében szokás ábrázolni. Az alakváltozási sebesség hatása eltérő az egyes fémeknél. Alumínium hidegalakításakor gyakorlatilag az alakíthatóság javul, erősen ötvözött acélok, titánötvözetek esetén romlik. Acélok melegalakításakor növekvő alakítási sebességnél javul az alakíthatóság. A hőmérséklet hatása egyértelmű: emelésével jobb lesz az alakíthatóság. ### Szuperképlékenység A szuperképlékenység a fémek olyan tulajdonsága, amikor azok meghatározott állapotban – mechanikai sérülés, azaz szakadás, törés nélkül – igen nagy alakváltozásra képesek. A jelenség ismert, mechanizmusa sok tekintetben még nem eléggé feltárt. Különösen igaz ez az acélok szuperképlékeny alakváltozására. A szuperképlékenységnek három változata ismert: - Finomszemcsés szerkezeti szuperképlékenység: a szuperképlékeny viselkedést az alakítási hőmérséklet (\> 0,5·(T_olv+273), °C), az alakváltozási sebesség (\< 10⁻² s⁻¹) és a finomszecsés szerkezet (\< 10 μm) határozza meg. - Szubkritikus szuperképlékenység: a fázisátalakulási hőmérséklet alatt megfigyelhető nagyobb képlékenység. - Martenzites szuperképlékenység: a martenzites átalakulás során észlelhető képlékenység növekedés. ## Feszültségállapot és alakváltozás-állapot A fémek képlékeny alakváltozásához külső erőkre van szükség. Ezek hatására a testben olyan belső megoszló erőrendszer (feszültség) ébred, amely biztosítja a test bármely kiragadott részének az egyensúlyát. A terhelt test síkmetszetének minden pontjához egy p vektorral jellemzett feszültség kapcsolható, amely felbontható a síkra merőleges σ normálfeszültségre és a síkba eső τ csúsztatófeszültségre. Az adott pont feszültségi állapotát akkor tekinthetjük meghatározottnak, ha ismerjük a ponton átfektetett, három egymásra merőleges metszetre ható feszültségvektort (p_x, p_y, p_z), illetve ezek összetevőit, azaz ismert a feszültségtenzor, amely a három vektor kilenc elemét foglalja össze: $\sigma_{ij} = \begin{bmatrix} \sigma_{11} & \sigma_{12} & \sigma_{13} \\ \sigma_{21} & \sigma_{22} & \sigma_{23} \\ \sigma_{31} & \sigma_{32} & \sigma_{33} \end{bmatrix} = \begin{bmatrix} \sigma_x & \tau_{xy} & \tau_{xz} \\ \tau_{yx} & \sigma_y & \tau_{yz} \\ \tau_{zx} & \tau_{zy} & \sigma_z \end{bmatrix}$ . A σ_ij feszültségtenzor összetevőit elemi kockán lehet ábrázolni. A vizsgált test valamennyi pontjában található három egymásra merőleges metszet, amelyekben a csúsztatófeszültség értéke zérus. Ezekben a síkokban csak a normálfeszültségek működnek, amelyeket főfeszültségnek neveznek, és római számokkal indexelik. A megegyezés szerint a legnagyobb kapja az I, a legkisebb a III indexet: $\sigma_I \ge \sigma_{II} \ge \sigma_{III}$ . A képlékenységtani feladatok megfogalmazása sokkal egyszerűbbé válik, ha ismerjük a főfeszültségeket és főirányokat. A feszültségtenzor alakja a főirányokkal egybeeső koordináta-rendszerben: $\sigma_{ij} = \begin{bmatrix} \sigma_I & 0 & 0 \\ 0 & \sigma_{II} & 0 \\ 0 & 0 & \sigma_{III} \end{bmatrix}$ . Azokban a síkokban, amelyek az egyik főtengellyel párhuzamosak és a másik kettővel 45°-os szöget zárnak be, a nyírófeszültség: $\tau_I = \frac{1}{2} \cdot (\sigma_{II}) - \sigma_{III}$ , illetve a másik kettő (τ_II és τ_III) is hasonló alakban írható fel. A feszültségek szempontjából kitüntetettnek számítanak azok a síkok, amelyek mindhárom főtengellyel azonos szöget zárnak be, tehát normálvektoruk iránykoszinusza $1 / \sqrt{3}$. Ezek a síkok egymással oktaédert alkotnak, ahol a normálfeszültség és a nyírófeszültség egyforma. Az oktaéderes nyírófeszültség: $\tau_{okt} = \frac{1}{3} \cdot \sqrt{(\sigma_I - \sigma_{II})^2 + (\sigma_{II} - \sigma_{III})^2 + (\sigma_{III} - \sigma_I)^2}$ . A feszültségállapot legszemléletesebben az ún. Mohr-körök segítségével magyarázhatók. A nyugalomban lévő test elemi kockájára ható feszültségek egyensúlyban vannak, ami azt jelenti, hogy összegük zérus. A képlékeny alakváltozás mértékét többféle mérőszámmal is jellemezhetjük. A legegyszerűbb az, amikor az alakváltozás előtti és az alakváltozott méretek különbségét vesszük (a következő képletekben a magasságot h-val, a szélességet b-vel, a hosszúságot l, a keresztmetszet területét A betűvel jelöljük, az indexekben 0 jelöli a kiinduló, 1 a művelet utáni állapotot): $\Delta h = h_0 - h_1, \quad \Delta A = A_0 - A_1$ . Az abszolút alakváltozási mérőszámokból adódnak a relatív mérőszámok, amelyek esetén az abszolút méretkülönbségeket a kiinduló mérethez viszonyítjuk és ε-nal jelöljük: $\varepsilon_h = \frac{h_0 - h_1}{h_0} , \quad \varepsilon_h = \frac{A_0 - A_1}{A_0}$ . A térfogatállandóság törvénye értelmében egy prizmatikus test alakváltozása kapcsán írható: $h_0 \cdot b_0 \cdot l_0 = h_1 \cdot b_1 \cdot l_1$ , ami azt fejezi ki, hogy az alakváltozás során a darab térfogata változatlan marad, csak a méretei változnak. Átalakítás után: $\frac{h_1}{h_0} \cdot \frac{b_1}{b_0} \cdot \frac{l_1}{l_0} = 1$ . Az összefüggés tényezői sorban a különböző irányú alakváltozásokra jellemző értékeket adják: $\lambda_l = \frac{l_1}{l_0}$ – a nyújtási tényező, $\lambda_b = \frac{b_1}{b_0}$ – a szélesedési tényező, $\lambda_h = \frac{h_1}{h_0}$ – a duzzasztási tényező. A fenti összefüggés természetes logaritmusát véve a φ-vel jelölt logaritmikus alakváltozások értékeit kapjuk: $\ln\left(\frac{h_1}{h_0}\right) + \ln\left(\frac{l_1}{l_0}\right) + \ln\left(\frac{b_1}{b_0}\right) = 0$ , azaz: $\varphi_1 + \varphi_2 + \varphi_3 = 0$ . Az alakváltozás-tenzor a feszültségtenzor mintájára írható: $\varphi_{ij} = \begin{bmatrix} \varphi_I & 0 & 0 \\ 0 & \varphi_{II} & 0 \\ 0 & 0 & \varphi_{III} \end{bmatrix}$ . Az alakváltozási feladatok fontos mérőszáma az alakváltozási sebesség is. Értelmezése: az alakváltozás növekményét elosztjuk a létrejöttükhöz szükséges időnövekménnyel: $\dot{\varepsilon} = \frac{d\varepsilon}{dt},\ s^{-1}$, illetve: $\dot{\varphi} = \frac{d\varphi}{dt},\ s^{-1}$ . Az alábbi táblázat néhány jellegzetes művelet hozzávetőleges alakváltozási sebességeit tartalmazza: ## Képlékenységi feltételek A képlékeny alakváltozás akkor jön létre, ha a darab keresztmetszetében ható mechanikai feszültség elér egy, az anyagminőségre és az állapotjelzőkre (feszültségállapot, alakváltozási sebesség és hőmérséklet) jellemző feszültséget, a folyáshatárt (σ_f), azaz az alakítási szilárdságot (k_f). Egytengelyű igénybevétel esetén a képlékeny szakaszra – az anyagmodellek b) esete szerinti merev – tökéletesen képlékeny anyagot tekintve – a folyási feltétel $\left| \sigma \right| - \sigma_f = 0$ , azaz $\sigma\ =\ \sigma_f$ alakban írható fel. A gyakorlatban azonban igen ritkán fordul elő az egytengelyű feszültségállapot (a szakítókísérlet is csak közelíti), a tényleges igénybevétel általában térbeli. Térbeli igénybevételek esetén a σ_ij feszültségtenzornak hat komponense van, amelyek adott kombinációja esetén képlékeny alakváltozás valósul meg. A képlékenységi (folyási) feltételnek olyannak kell lenni, amely megadja a feszültségek valamennyi olyan kombinációját, amelynek bekövetkezése a képlékeny állapot kezdetét jelenti. Fontos megjegyezni, hogy a feszültségtenzor hat eleme háromra csökkenhet, ha a feszültségi főirányokat koordinátatengelynek választjuk: $f( \sigma_I,\ \sigma_{II},\ \sigma_{III},\ k_f) = 0$ , illetve ha az f függvény független a koordinátatengelyek irányától, a feszültségtenzor elemei helyett a tenzor invariánsai írhatók. Mivel a feszültségtenzor hidrosztatikus része maradó alakváltozást nem okoz, ezért a feszültségdeviátor tenzortól függ a képlékeny alakváltozás: $f(K_1,\ K_2,\ K_3,\ k_f) = 0$ . A feszültségdeviátor tenzor első invariánsa mindig zérus, így a folyási feltétel általános alakja: $f(K_2,\ K_3,\ k_f) = 0$ . ### A Huber–Mises–Hencky-féle folyási feltétel Huber, Mises és Hencky a 20. század elején fogalmazta meg folyási feltételüket: $f = (K_2 -\tau_f^2) = 0$ . Az összefüggésben K₂ a feszültségdeviátor-tenzor invariánsa, τ_f az a csúsztatófeszültség, ami képlékeny folyást hoz létre. A H–M–H-féle folyási feltétel kifejtve: $f = \frac{1}{6} \cdot \left[ (\sigma_I - \sigma_{II})^2 + (\sigma_{II} - \sigma_{III})^2 + (\sigma_{III} - \sigma_I)^2 \right] - \tau_f^2 = 0$ . Ezt a függvényt a derékszögű koordináta-rendszerben egy ferde henger ábrázolja, ahol a képlékeny alakváltozás a henger palástján jön létre. Ezért a folyást megindító feszültség (alakítási szilárdság, k_f) meghatározásához a henger sugarát kell kiszámítani: $k_f = \sqrt{3} \cdot \tau_f$ . Síkbeli feszültségi állapotot vizsgálva az egyik főfeszültség zérus. Ha például σ_III = 0, akkor a σ_I – σ_II síkban a henger metszésvonalaként adódó ellipszist kapjuk. A k_f értékének meghatározásához az ellipszis főtengelyének hosszát kell ismerni. Ezzel a H–M–H-féle folyási feltétel elterjedt alakja: $k_f = \frac{1}{\sqrt{2}} \cdot \left[ (\sigma_I - \sigma_{II})^2 + (\sigma_{II} - \sigma_{III})^2 + (\sigma_{III} - \sigma_I)^2 \right]$ . ### A Tresca–Guest–Mohr-féle folyási feltétel Henri Tresca francia mérnök abból indult ki, hogy a képlékeny alakváltozás létrejötte csak a nyírófeszültségtől függ, és maradó alakváltozás akkor lép fel, ha a legnagyobb nyírófeszültség eléri azt az értéket, amely tiszta nyírás esetén folyást idézne elő. Ez a legnagyobb nyírófeszültség elve. A folyási feltétel ennek megfelelően: $f = \left| \tau_{max} \right| - \tau_f = 0$ . Levezetéseket és más magyarázatokat mellőzve a T–G–M-féle folyási feltétel a derékszögű koordináta-rendszerben egy hatszögű hasábnak felel meg, ahonnan: $k_f = 2 \cdot \tau_f$ . Síkbeli állapotot tekintve: $k_f\ =\ \sigma_I\ - \sigma_{III}$ .

Lehár Ferenc

Lehár Ferenc (Komárom, 1870. április 30. – Bad Ischl, 1948. október 24.) zeneszerző, operettkomponista, karmester. Előadói pályafutását színházi hegedűsként kezdte, emellett egy katonazenekarban is játszott 1899-ig. Első zeneszerzői próbálkozásai kudarcba fulladtak, ezért átvette apja katona-karmesteri posztját, amelyet csak 1902-ben adott fel, amikor bemutatták első operettjét, a Bécsi asszonyokat, amely világsiker lett, és meghatározta további munkásságának fő irányvonalát. Az igazi elismerést azonban A víg özvegy (1905), a Luxemburg grófja és a Cigányszerelem (1910) hozta meg számára. Életének legnagyobb részét az osztrák fővárosban és rövid ideig Berlinben töltötte, itt mutatták be nagy sikerű operettjeit. A századeleji operett egyik legkiválóbb képviselője, műveiben magas igényű kompozíciós követelményekkel lépett fel, megújítva az akkor már sablonossá merevedett bécsi operett stílusát. ## Élete és munkássága ### Gyermekévei Éjfél előtt két órával született Komáromban. Május 4-én megkapta a keresztségben a Ferenc Kristóf nevet, méghozzá az 50. sz. gyalogezred lelkészétől, hiszen apja ott volt katonakarmester. Az idősebb Franz Lehár Polach (1838-1898) északmorva származású volt, Schönwaldban látta meg a napvilágot. Ősei, ameddig követhető, üvegesek voltak, de földműveléssel is foglalkoztak. Franz Lehár a muzsikus pályát választotta és Sternbergben a városi karmester diákjaként megtanult hegedűn, gordonkán, nagybőgőn, kürtön, klarinéton, trombitán és ütős hangszereken játszani. Egy ideig Sternbergben dolgozott mint városi zeneigazgató, majd az 1850-es évek második felében Bécsbe költözött, ahol a Theater an der Wien fuvolása lett. 1857-ben behívták katonának, és amilyen gyorsan csak tudott, beállt egy katonazenekarba, majd megpályázta az 50. gyalogezred megüresedett katonakarmesteri posztját. Az észak-olaszországi tartományokért vívott sikertelen háborúban való részvétele után 1868-ban áthelyezték a gyalogezreddel együtt Komáromba, ahol megismerkedett jövendőbeli feleségével. A komáromi születésű Neubrandt Krisztina (1849-1906) – a legendák szerint – a város melletti cigánytáborban született. A legenda onnan ered, hogy a Cigányrét nevű külvárosban látta meg a napvilágot. Igmándból származó, elmagyarosodott német kereskedőcsalád leánya volt, apja gyertyaöntéssel foglalkozott. 1866-ban ismerkedett össze Franz Lehárral, majd 1869. május 4-én kötöttek házasságot, és a férfi szűkös legénylakásából átköltöztek a Nádor utcába, ahol aztán az ifjú Lehár Ferenc megszületett, a család hat gyermeke közül elsőként. A házasság szokatlan volt, hiszen az ifjú házasok nehezen értették meg egymást, tudniillik Franz keveset tudott magyarul, Krisztina pedig alig beszélt németül. Lehár Ferenc nemzetisége sok vita tárgyát képezte és képezi napjainkban is: Komáromban született, Magyarországon. Anyanyelve is magyar volt, tizenkettedik életéve előtt más nyelven nem is beszélt. Osztráknak is tekintették, mivel élete nagy részét Bécsben, illetve Bad Ischlben töltötte. A Lehár család neve valószínűleg a német Leonhard név rövidített formája, ami apja családjának morva ágáról származik. Mire az ifjú Lehár kétéves lett, megszületett Eduárd nevű öccse, aki alig egy esztendő múlva meghalt. Ekkor a család már Pozsonyban élt, így szülővárosáról Lehárnak aligha maradtak emlékei. Mire ötesztendős lett, apját áthelyezték Sopronba. 1875-ben megszületett húga, Anna Mária, majd egy évre rá öccse, Antal. 1880-ban Budapestre költöztek, ahol apja beíratta a Piarista Gimnáziumba, otthon pedig megtanította zongorázni. Az apa megpróbálta beíratni a magyar főváros zeneiskoláiba, azonban fiatalsága miatt sehova sem vették fel. Megoldásként kínálkozott a bécsi internátus, ám az ottani felvétel akadálya az volt, hogy az ifjú Lehár nem beszélt németül. Ezt orvosolandó az apa elküldte Sternbergbe, ahol még élt apjának két testvére: Johannes, az asztalosmester, illetve Anton, a városi zenekar karmestere. A német környezetben hamar elsajátította a nyelvet, és utóbbi oldalán zenei tanulmányaival is gyorsan haladt előre. Mivel azonban a bécsi konzervatóriumba sem vettek fel 14 évesnél fiatalabb növendéket, a Lehár család úgy határozott, hogy 12 évesen a prágai zenekonzervatóriumba íratja be. ### Prágai tanulmányok 1882-ben került Prágába, ahol ismét végig kellett járnia az elemi iskolát, mivel ezúttal a cseh nyelvet nem beszélte. A zenekonzervatóriumban a hegedűt választotta fő tantárgyául, tanára Bennewitz professzor volt, az intézmény igazgatója. Zeneelméletet Josef Bohuslav Försternél tanult. Nyomorúságos körülmények között élt, hiszen a családjától kapott kosztpénz csak részben fedezte szükségleteit. A helyzet 1884-ben változott meg, amikor apjának ezredét Prágába helyezték át. Erre az időre esnek Lehár első zeneszerzői próbálkozásai: néhány dal és egy szonáta. A konzervatóriumban ismerkedett meg Antonín Dvořákkal, aki a zeneszerzést tanította, és aki azt javasolta, hogy akassza szegre a hegedűjét és szentelje magát inkább a zeneszerzésnek. Ez azonban ellenkezett volna a konzervatórium szabályaival, így Lehár magánleckéket vett Zdeněk Fibich zeneszerzőtől. Amikor a konzervatórium igazgatója ezt kiderítette, választás elé állította Lehárt: vagy felhagy a magánórákkal, vagy távozik az intézményből. Mivel már csak egy éve maradt a tanulmányainak befejezéséig, Lehár a maradás mellett döntött. 1885-ben sikerült kiadót találnia (a bécsi Hofbauer cég) a G-dúrban komponált Sonate à l'Antique-jára. Apja ezt bemutatta Johannes Brahmsnak, aki elismerően nyilatkozott az ifjú tehetségről és szonátájáról. A felcseperedett Lehár Antalból apja szintén muzsikust akart faragni, ezért beíratta Ferenc mellé a konzervatóriumba. Antal azonban a katonai pálya iránt érdeklődött, majd amikor a család 1887-ben Bécsbe költözött, beiratkozott a reáliskolába, majd pedig 1889-ben a gyalogoskadét-iskolába. Így Ferenc 17 évesen ismét egyedül maradt Prágában. 1888. július 12-én került sor a vizsgahangversenyére a Rudolfinum nagytermében: Max Bruch 2. hegedűversenyét adta elő zenekari kísérettel. Az előadás sikere és a diploma megszerzése igazolták, hogy a Prágában eltöltött hat évet nem tékozolta el. ### Lehár, a hegedűművész Fiatal hegedűsként mindenekelőtt állást kellett szereznie, ami nem volt könnyű, hiszen kezdő zenekari muzsikusokkal Dunát lehetett rekeszteni. Végül az elberfeldi (ma Wuppertal része) városi színházban sikerült elsőhegedűsi állást szereznie Ernst Gettkének köszönhetően, aki korábban a lipcsei színház igazgatója volt. Őt bízták meg a helyi társulat megalakításával és a színház igazgatásával. Az év végére Lehárt előléptették koncertmesterré. Az 1888-as esztendő végén apja hazahívta Bécsbe, mert zenekarában megüresedett egy szólistahely. Gettke csak azzal a feltétellel akarta elengedni, hogy talál maga helyett másik zenészt, mivel azonban a rövid idő miatt ez nem sikerült, Lehár elszökött, és ezzel szerződést szegett. A felelősségre vonástól az mentette meg, hogy besorozták. Az ifjú Lehár nagy sikerrel játszotta a hegedűszólamokat apja zenekarában, de egyszerű zenészként nem volt lehetősége jelentősebb művekkel találkozni, mint arra Elberfeldben lehetősége nyílt. Ebben az időszakban ismerkedett meg Leo Fall-lal, akit apja tanulóként a zenekarba íratott be. Lehár a szüleivel lakott egy szűknek bizonyuló családi házban, de mivel a közötte és apja közti súrlódások egyre gyakoribbá váltak (valószínűleg azért, mert apja potenciális riválist látott benne), mindössze kilenc hónapos bécsi tartózkodás után úgy döntött, hogy megpróbál a saját lábán megállni. Elszegődött karmesternek a Losoncon állomásozó 25. gyalogezredhez. Arra, hogy Lehár zeneszerzővé és zenekarvezetővé fejlődjék, tulajdonképpen a losonci évek alatt volt igazán lehetősége, hiszen a zenekarnak nem volt túlságosan nagy repertoárja, és keveset is próbáltak, így Lehár minden fennmaradó idejét a zeneszerzésnek szentelhette. Dalokat és indulókat (Fries ezredes induló, Pacor ezredes induló) írt és egyes darabjait sikerült is eladnia a lipcsei Rüder és a bécsi Hofbauer kiadóházaknak. 1890-ben Bécshez csatolták az addigi elővárosokat, és ezzel megszületett Nagy-Bécs. Ez volt a címe annak a keringőnek is, amelyet ifj. Johann Strauss komponált és vezényelt 1891-ben a bécsi Práterben. Lehárt és egyik barátját kérték fel, hogy nyújtsák át a hatalmas babérkoszorút a zeneszerzőnek. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor Lehár és Strauss találkoztak; a valcerkirály nyolc év múltán meghalt. ### Az első próbálkozások Az első színpadi mű megalkotására 1893-ban adódott lehetősége, amikor a coburg-gothai herceg díjat tűzött ki egyfelvonásos operára. A szövegkönyvet az ezred egyik főhadnagya írta. Lehár különösen ügyelt a romantikus történet hangszerelésére, azonban mindez nem volt elég a sikerhez. A Rodrigo nem nyerte el a díjat, sőt egy konfliktus miatt kénytelen volt távozni Losoncról. Miután egy este zenekarával koncertet adott a tiszti kaszinóban, egy őrnagy felkérte egy hegedűszóló eljátszására, azonban ezt a késői órákra hivatkozva Lehár elutasította. Az őrnagy feljelentette az ezredesnél, aki bocsánatkérésre kérte fel a karmestert. Lehár azonban visszautasította és emiatt felmondtak neki. Lehárnak nem kellett sok ideig új állásra várakoznia, 1894-ben elkerült a pólai tengerészzenekarhoz, mely monarchia-szerte nagy népszerűségnek örvendett. Az első hangversenyén Ferenc József császár is jelen volt, és az előadás után megüzente, hogy igen nagyon meg volt elégedve. Pólában ismerkedett meg Felix Falzarival, aki rávette, hogy írjanak közösen operát George Kennan Szibériáról szóló könyve alapján. Mivel időközben földközi-tengeri expedícióra kellett utaznia a tengerészezreddel, csak 1896 tavaszán nyílt lehetősége foglalkozni az operával. Így született meg a Kukuška. Lehár felmondta karmesteri állását, és megpróbált kiadót, illetve színházat találni darabjának bemutatására. Végül a lipcsei Városi Színház fogadta el a darabot, a bemutatója 1896. november 27-én volt. A kritikák részben jók, részben visszafogottak voltak, de mindenképp optimizmusra adtak okot a fiatal komponistának. Elsősorban azt rótták fel a darabnak, hogy zenéje túlságosan is hasonlít Mascagni Parasztbecsületére. Nem is maradt műsoron, mindössze öt előadás után, néhány szólista megbetegedése miatt kénytelenek voltak levenni. Lehár visszatért Budapestre, ahol átvette nagybeteg apjától a bosznia-hercegovinai gyalogezred karmesteri állását. Franz Lehár 1898. február 7-én hunyt el. Budapesti tartózkodása alatt Lehár megpróbálta eladni a Kukuškát. Támogatóra lelt az operaház igazgatójának, Káldy Gyulának a személyében, aki hamarosan műsorra is tűzte a művet, 1898. május 2-án mutatták be. Noha kezdetben sikeres volt, az érdeklődés a darab iránt fokozatosan lanyhult, ezért hamarosan le is került a műsorról. Lehár ekkor úgy döntött, hogy Bécsben próbál szerencsét. ### A keringők és operettek városában Lehár Bécsbe utazott és benyújtotta a Kukuškát az operaházhoz, azonban annak igazgatója, Gustav Mahler válaszra sem méltatta. Mivel a Kukuškával szerzett tapasztalatok lehangolók voltak, elhatározta, hogy ezentúl operettekkel próbálkozik, ám senki sem volt hajlandó egy kezdő zeneszerzőnek szövegkönyvet írni. Végül Gustav Schmidttől, a bécsi Ronacher-mulató háziszerzőjétől kapta meg az Arabella, a műlovarnőt. Noha Lehár megírta a zenét, a művet sohasem mutatták be, mind a librettóját, mind a zenéjét gyengének találták. 1899\. november 1-jétől a Bécsben állomásozó 26. gyalogezred karmesteri posztját töltötte be, 1902 tavaszáig. Zeneszerzői fejlődése szempontjából az 1901-es és 1902-es évek döntő fontosságúak voltak. Mivel mihamarabb meg akart szabadulni a katonai karmesterségtől, több irányban kezdett el tapogatózni. 1901-ben megalakult a Wiener Konzertverein, a bécsi hangverseny-egyesület, amelynek zenekara a hangversenyek mellett könnyed operetteket is játszott, mint például az Adolf Müller által, az ifj. Johann Strauss melódiáiból összeollózott Bécsi vért. Amikor Müller decemberben meghalt, Lehár megpályázta a karmesteri állást, de a zsűri visszautasította, mivel nem volt megelégedve karmesteri technikájával. A báli szezon idején katonazenekarával fergeteges sikereket aratott, és ekkor figyelt fel rá Metternich Paulina hercegnő, a bécsi társasági élet egyik vezéregyénisége, aki meghívta, hogy estélyei számára biztosítsa a szórakoztatást. Ennek tiszteletére írta Lehár a Paulina-keringőt. A hercegnő felkérésére írta meg az Arany és ezüst című keringőjét is, amelynek dallamai először 1902. január 27-én csendültek fel, és amire a zenei nyilvánosság is felfigyelt, így Lehárból rövid idő alatt a szalonok egyik legismertebb karmestere lett. Ebben az időszakban ismerkedett meg Karczag Vilmossal, a Theater an der Wien frissen kinevezett igazgatójával, aki felkérte, hogy vállalja el a színház zenekarának vezetését az 1902–1903-as évadban. A hadseregből való kilépése (1902 márciusában) és a Theater an der Wienhez való átigazolása közötti időszakban a Venedig in Wien népszerű mulatóhely karmestere volt, ahol alaposan kitanulmányozhatta a közönség zenei ízlését. Ebben az időben iratkozott be a Schlaraffiába is, amely a bécsi művészek társasága, páholya volt, és Lehár remélte, hogy ily módon sikerül kapcsolatokat kiépítenie szövegkönyvírókkal. Miután 1902 nyarán kiderült, hogy Mahler végleg elvetette a Kukuška színrevitelének ötletét, megpróbált kapcsolatba lépni Victor Léon librettistával, aki többek között Strauss néhány operettjén is dolgozott. Léon azonban elutasította, mivel nem szándékozott kezdő zeneszerzővel dolgozni. Végül a Schlaraffia révén sikerült megszereznie az első szövegkönyvét, a Bécsi nőket, Emil Norini színész és Ottokar Tann-Bergler újságírók művét. Lehár megírta az operettet, és sikerült elfogadtatnia a Theater an der Wien vezetőségével, ami nem is az igazgatónak volt köszönhető, hanem Emil Steiningernek, Karczag munkatársának. Időközben Victor Léon is felkereste Lehárt, hiszen nagyon megtetszett neki egy, a zeneszerző által korábban komponált katonaindulója, és felajánlotta neki új szövegkönyvét, A drótostótot. Lehár elvállalta, mert bízott Léon és szövegkönyvei sikerében. 1902 őszére elkészült mindkét operett. Karczag, a Theater an der Wien igazgatója nem nézte jó szemmel, hogy karmestere egy másik színháznak (Carl-Theater) is komponál, de heves viták után végül sikerült megegyezniük. A Bécsi nők bemutatója 1902. november 21-i sikerét elsősorban Alexander Girardinak, a főszerep énekesének köszönhette illetve Lehár zenéjének, az operett rövid élete így a gyenge librettón múlott. A drótostótot december 20-án mutatták be a Carl-Theaterben. A kritika lesújtóan vélekedett a darabról és elsősorban szövegkönyvének gyengeségét rótták fel neki, ami arra késztette Victor Léont, hogy megírja Lehárnak: Bocsáss meg, kedves Lehár, amiért ilyen rossz szövegkönyvet írtam!. A zeneszerzőt különösen érzékenyen érintették A drótostótot ért kritikák, mivel nagy sikerre számított. A közönség azonban elégedett volt a darabbal, hiszen az első 13 hónap alatt, amíg műsoron volt, 225-ször mutatták be. Mivel a századfordulót követően megerősödött az operettek iránti igény, és egyre-másra nyíltak az új színházak (elsősorban Németország területén), megindult a műfaj átmeneti lezüllése, hiszen a bécsi komponisták és librettisták egyre több piacképes árut próbáltak minél rövidebb idő alatt előállítani. A műfaj leghevesebb bírálói nyilván az olyan újságírók voltak, mint Julius Bauer, Leopold Jacobson és Hugo Wittmann, akik szabadidejükben (főleg álnéven) saját maguk is foglalkoztak szövegkönyvírással. Lehárt is bevonták az operettek formai és tartalmi követelményeit taglaló vitákba. Ekkor ismerkedett meg egy bizonyos Leo Stein úrral, aki felvetette, hogy írjanak egy görög mitológiai témából ihletődő operettet Victor Léonnal közösen. Végül a Molière által is feldolgozott Amphitrüon-téma mellett döntöttek. Lehárnak nemigen tetszett az ötlet, de megírta a darabot a Carl-Theater számára. A bálványférjet 1904. január 20-án mutatták be nagy sikerrel. A kritika is elismerően nyilatkozott a darabról, de ettől eltekintve nagyon kevés előadást ért meg, ami egyértelműen bizonyítja, hogy a közönség nem rajongott érte. Következő művéhez Julius Bauer újságíró szolgáltatta a szövegkönyvet. A Mókaházasság bemutatójára az év december 22-én került sor a Theater an der Wienben. Sikertelenségét mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy mindössze 39 előadás után levették a műsorról. ### A víg özvegy Lehár következő operettjének története Richard Heuberger zeneszerzőnél kezdődik, ugyanis őt bízták meg Leo Stein és Victor Léon közösen írt szövegkönyvének zenéje megkomponálásával. A librettó egy korábbi francia vígjáték, Henri Meilhac Az attasé című darabja alapján készült el. Mivel a szerzőpáros nem volt megelégedve Heuberger zenéjével úgy döntöttek, hogy Lehárra bízzák a darabot. A szerződést 1905. január 2-án kötötték meg. A víg özvegy címének megszületéséről egy anekdota szól. Mivel az eredeti címet nem lehetett felhasználni, a két librettista valami más után nézett. Rá is bukkantak, amikor Lehár egy napon meghallotta, hogy Stein odakiáltotta egy pénztárosnak, hogy Nincs több szabad jegy a főtanácsos özvegyének! Ha legközelebb idejön, dobják ki ezt az alkalmatlankodó özvegyet! – ami németül úgy hangzik, hogy die lästige Witwe. Lehár azonban félrehallotta a szót és elragadtatással felkiáltott: die lustige Witwe – vagyis a víg özvegy –; megvan a cím! A víg özvegy!. Lehár nem ismerte a mű előtörténetét, de a munka befejeztével megkérdezte Léontól, hogy ki lett volna az operett eredetileg kiszemelt komponistája. Legnagyobb meglepetésére Heuberger neve került elő, aki abban az időben a Konzertverein zsűrijének tagjaként tehetségtelennek titulálta. Amikor azonban a Theater an der Wien igazgatósága előtt bemutatta a darabot, igen hűvös fogadtatásban volt része. Az igazgatók nem bíztak az operett sikerében és úgy döntöttek, ha Lehár és librettistái mégis be szeretnék mutatni a darabot, akkor fizessék ki a próbákat. Támogatókra leltek a színészek körében is, elsősorban Mizzi Günther és Louis Treumann voltak azok, akiknek sikerült meggyőzniük a társulatot, hogy éjszaka próbáljanak. A szerzőknek is mélyen bele kellett nyúlniuk a zsebükbe, hogy tormás virsli és sör segítségével megőrizzék a kórus és a zenekar jó hangulatát. A darab bemutatója végül 1905. december 30-án esett meg, egy nappal szilveszter előtt, aminél rosszabbat premier számára álmodni sem lehetett. Ebből kifolyólag nyilvánvaló volt, hogy a művet csekély érdeklődés övezte. A kritikusok azonban – kevés kivétellel – lelkesen nyilatkoztak a zenéjéről és a könnyed partitúrájáról. A darabnak politikai visszhangja is volt, mivel a Bécsben tanuló montenegrói egyetemisták tiltakoztak az operettbeli montenegrói (átkeresztelve Pontevedro) utalásokra. Sőt Triesztben és Konstantinápolyban vígözvegy-ellenes tüntetésekre is sor került. Triesztben a Teatro Filodrammatico mutatta be a darabot 1907. február 27-én, de az előadás előtt a protestálók fülsiketítő lármát okoztak, míg végül csak a rendőrség közbelépésére tudták folytatni az előadást. Hasonló eset történt a firenzei bemutatón is. Ezen eseményekben elsősorban az osztrákellenesség nyilvánult meg, de beárnyékolták A víg özvegy sikersorozatát, amely röviddel a bemutató után már megkezdődött. Az első külföldi előadásra két hónappal a bécsi bemutató után sor került Hamburgban. 1906 áprilisában már a századik előadást tartották, a 150. előadást pedig már a Volksoperben ünnepelték. 1907. február 23-án a kiadó, a berlini Felix Bloch örökösei cég levelet küldött Lehárnak, amelyben tudatták vele, hogy már meghaladták a 3500 előadást Európa-szerte. A darabot 1907-ben bemutatták Londonban, majd New Yorkban és Chicagóban is, 1909-ben pedig Párizsban. A víg özvegy sikere hozta meg végül Lehár számára az anyagi biztonságot, amire már gyerekkora óta vágyott. Ezzel az operettel megtalálta saját stílusát, de ismét fel kellett magában dolgoznia, hogy mit is jelent tevékenységének fő területe, az operett. Erről a következőképpen vélekedett: ### További bécsi sikerek Röviddel A víg özvegy bemutatója után Max Kalbeck elővette és átdolgozta a Kukuškát, melyet 1905. február 10-én mutattak be a brünni városi színházban Tatjana címmel. Később a bécsi Volksoper is műsorára tűzte a darabot, és noha az előadás a közönség soraiban nagy sikert aratott, a kritikák mégis kedvezőtlenek voltak. 1906\. október 20-án a lipcsei városi színházban bemutatták a Bécsi nők átdolgozott változatát, amelyet átkeresztelt Az édenkert kapujának. 1906 végére Lehár megírta első mesejátékát, hiszen abban az időben minden fontosabb színház műsortervében voltak az ifjabb nézőközönségnek szánt dramatizált régi vagy akár új mesék. Lehár Robert Bodanzky és Fritz Grünbaum Péter és Pál Bergengóciában című librettóját zenésítette meg, amelyet december 1-jén mutattak be a Theater an der Wienben. Még ebben az évben megírt egy egyfelvonásos operettet a Theater an der Wien számára Mitiszláv, a modern ember címmel, melyet végül 1907. január 25-én mutattak be. A víg özvegy példátlan sikere miatt Lehár nehezen tudta magát rászánni komponálásra, hiszen tudta, hogy mind a színházak, mind a közönség részéről már nagyok az elvárások. A Három feleség librettóját Julius Bauer írta meg, a bemutató előadásra 1908. január 21-én került sor, szintén a Theater an der Wienben. A kritika különböző módokon fogadta a szövegkönyvet, melynek alaptémáját – az utazgató Don Juan, aki három városban három feleséget tart – forradalminak, újítónak, ám túlságosan is erotikusnak tartották. Lehár zenéje azonban kedvező kritikákban részesült, de ennek ellenére sem sikerült megnyernie a közönség tetszését és mindössze nyolcvan előadás után levették műsorról. Lehárnak igyekeznie kellett, hogy a legközelebbi alkalommal kiküszöbölje a hírnevén esett csorbát. Ez azonban csak bő másfél év után sikerült, mivel pénzügyivel kellett foglalkoznia. 1908 elején megalakult az Inkassoverband der Theater- und Orchesterunternehmungen Österreichs, célja az volt, hogy az összes monarchiabeli színház és operaház belépőjegyeit pótdíjjal terhelje meg, és az így nyert összegből alapot teremtsen a zenekarvezetők nyugdíjbiztosítására. A szövetség irodaháza a bécsi Theobaldgasse 16. szám alatt állt, és amikor költözniük kellett, Lehár megvásárolta, és életében először költözött saját lakásba. Ugyancsak ebben az évben hozták létre a bécsi zeneművészek zenekarát (Wiener Tonkünstlerorchester), melynek Lehár is alapító tagja volt és akikkel aztán rövid turnéra indult Németországba. 1908 nyarán végre ismét nekilátott a zeneszerzésnek, és egyszerre három szövegkönyvön kezdett dolgozni. Az elsőt, a Hercegkisasszonyt, Victor Léon írta Lehár barátja, Leopold Müller számára, aki az általa 1908. október 29-én megnyitott Johann-Strauss-Theaterben szerette volna színre vinni. A Lehár által megzenésített darabot végül 1909. október 7-én mutatták be kedvező fogadtatással, de az érdeklődés a darab iránt hamar megcsappant, ezért Lehár számára sürgetővé vált új darab megírása. 1908-ban egyszerre két librettót kapott az Alfred Maria Willner és Robert Bodanzky szerzőpárostól: a Luxemburg grófját, amelyet a Theater an der Wiennek, és a Cigányszerelem című darabot, melyet a Carl-Theaternek szántak. A zeneszerzőnek jobban ínyére volt a második darab, ezért azt még a szerződési határidő lejárta előtt leszállította. Ez aggodalomra adott okot a Theater and der Wien vezetősége körében, mivel úgy gondolták, hogy a zeneszerző képtelen lesz a számukra beígért darabot határidőre befejezni, amelyre nagyon számítottak, hiszen a következő színházi évad egyik fő műsorszáma lett volna. Lehárt kártérítéssel is megfenyegették, de a zeneszerző még a szerződésben foglalt határidő előtt átadta Emil Steiningernek a kész kottákat. A mű címe eredetileg Luxenburg grófja volt, mert nem akarták, hogy a hasonló nevű nagyhercegségre emlékeztessen, de miután a közönség amúgy is Luxemburgot mondott, Lehár is beleegyezett a betűcserébe. A premierre 1909. november 12-én került sor és nem várt sikert aratott, hiszen Lehár, saját bevallása szerint, minden különösebb műgond nélkül néhány Bad Ischlben töltött hét alatt összecsapta. A kritika is kedvezően fogadta a művet, de megjegyezték, hogy Lehár korábbi műveinek kamataiból él, azaz nem vitt be forradalmi, újító megoldásokat az operettbe. A viták most már nem csupán az új mű körül zajlottak, hanem napirendre került a Lehár-operett fölötti vita is. Nem véletlenül szólt az egyik kritikus az erotikus-operett vonzerejéről és izgatóerejéről, akarva-akaratlanul megteremtve azt a műfaji meghatározást, mely ráillik a Lehár-operettek többségére. A víg özveggyel megkezdődött az operettszínpadon az erotikus harc férfi és nő között; a férfi akarja a nőt, a nő menekül előle, hogy hosszas tartózkodás, sőt elválás után végén mégis egymás nyakába boruljanak. Alig két hónappal a Luxemburg grófja bemutatója után, 1910. január 8-án bemutatták a Cigányszerelem című operettet is a Carl-Theaterben. Nagy siker volt, hosszú sorozatokban szerepelt a színpadon. A kritikák elsősorban arra összpontosítottak, hogy egyáltalán képes volt-e Lehár ilyen rövid idő alatt három nagy sikerű operettet megírni; ezt Lehár személyes támadásként értékelte. A bemutató után megjelent recenziók ugyan kifogásolták a mű cselekményét, de Lehár zenéjéről mindenképpen kedvezően írtak: Lehár úrnak a zenekari eszközök bőséges bevetésével – melyek olykor szinte operai szintet képviselnek – sikerült hatalmas fokozásokat elérnie. A Cigányszerelem olyan benyomást kelt, mintha a zeneszerzőnek szívügye lett volna. A közönség mindenekelőtt erős, személyének szóló sikerrel ajándékozta meg őt, nagyon élvezte az egyes számokat, és készségesen tapsolt (Neues Wiener Journal). Röviddel a bécsi bemutató után Németországban is színpadra került, majd további monarchiabeli színházak is műsorra tűzték. Egy temesvári lap szerkesztője plágiummal is megvádolta Lehárt, de az eset rövid időn belül rendeződött, miután a zeneszerző nyíltan megcáfolta a vádakat. Az operett kapcsán 1910 nyarán nézeteltérésre került sor a Carl-Theater és Lehár meg a librettisták között, és az ügy Leo Fallt is érintette. Egy operett általában akkor került le műsorról, amikor a heti bevétel 17 000 korona alá csökkent. Az első évadban a Cigányszerelem bevétele visszaesett ez alá a szint alá, de a következő évad elején bemutatott előadások ismét 18 000 koronán felüli bevételt produkáltak. Felmerült tehát a kérdés, hogy az igazgatóság leveheti-e műsorról a darabot, holott az meghaladta a garantált bevételt; vagyis hogy az igazgatóság hivatkozhat-e arra, hogy már az elmúlt évadban is jogában állt volna levenni a műsorról. Mivel végül sikerült megegyezni az operett műsoron tartásában, az eset kedvezőtlenül érintette Leo Fallt, akinek az operettjét kénytelenek voltak elhalasztani az ügy miatt. Mivel azonban Fall és Lehár jóbarátok voltak, sikerült megegyezniük, hogy operettjeiket majd váltakozva adják elő Bécs három vezető színpadán: a Theater an der Wienben, a Carl-Theaterben és a Johann-Strauss-Theaterben, ezzel gyakorlatilag a két zeneszerző monopolizálta a bécsi operettek világát. ### Átköltözés Ischlbe Lehár 1910 augusztusában átköltözött a Salzkammergut híres üdülőhelyére, Bad Ischlbe, ahol az Esplanade 6. számú ház mögötti Rózsa-villát bérelte, amelyben korábban a zeneszerző Meyerbeer valamint Joachim József hegedűművész is lakott. Ebben az időben Bad Ischl volt a bécsi zenei élet képviselőinek találkozóhelye. Lakása volt a városkában Karczag Vilmosnak, a Theater an der Wien igazgatójának, Leo Fallnak, Kálmán Imrének és Anton Aschernek is. A következő operettjének, az Évának a bemutatójára 1911. november 24-én került sor a Theater an der Wienben. A darabban megfigyelhető, hogy három irányzat küzd egymással. Lehár megpróbálta folytatni az általa kitalált szentimentális-patetikus vonalat, másodsorban igyekezett az európai siker érdekében vidámabb lenni, harmadsorban pedig megpróbálta a művet korhű környezetbe helyezni, ami óhatatlanul maga után vonta a szembenézést az aktuális szociális problémákkal, mint például a példátlan drágulások, vagy a munkásosztály helyzete. A darabot a közönség hidegen fogadta, elsősorban a feldolgozott téma miatt. Erről a kritika is lesújtóan vélekedett, de Lehár zenéjét dicsérték. Az Éva bemutatójának kapcsán merült fel először a kritika részéről az igény, hogy a zeneszerző jobb librettókat dolgozzon fel, hiszen eddigi sikertelenségeit kizárólag ezek gyengeségeinek tudhatta be. 1912-ben a zeneszerző villát vásárolt a Bad Ischl-i Rudolfskaion, Sabran-Ponteves Adelhaid hercegnő villáját, amely ettől kezdve a Lehár-villa nevet viselte. A villa mögötti épületbe költözött Sophie Meth, akivel a zeneszerző a századforduló után ismerkedett meg. Sophie volt akkori nagy szerelmének, Ferry Weissenbergernek a legjobb barátnője. Kapcsolatuk 1903 óta tartott, de a nő akkor már házas volt. Amikor Sophie beköltözött a hátsó villába, még mindig nem volt elvált asszony, és kapcsolatuk törvényesítése csak húsz évvel később történt meg. Lehár elsősorban operettjeinek külföldi bemutatóival volt elfoglalva, csiszolgatta és adaptálta őket az adott helyszín szokásainak megfelelően. Ugyanakkor Rosenstock und Edelweiss címmel megírt egy daljátékot, melyet 1912. december 1-jén mutattak be a bécsi Hölle-kabaréban. 1913-ban megírta A bálványférj című korábbi operettjének az átdolgozott változatát, A tökéletes feleséget, melynek szövegkönyvét Julius Brammer és Alfred Grünwald szolgáltatták. A darabot október 11-én mutatták be a Theater an der Wienben, közepes sikerrel. A kritika ismét a szövegkönyv hiányosságaira hívta fel a figyelmet. A darab berlini bemutatójának kapcsán Lehár egy kínos plágiumperbe bonyolódott, hiszen a színház igazgatója fatális átfedéseket vélt felfedezni a darab és a Brammer-Grünwald szerzőpáros egy 1901-ben megzenésített librettója, Az ikernővér között. Hosszas bírósági tárgyalásokra került sor, és a librettisták megpróbálták bebizonyítani, hogy efféle átvételek már az antik világban sem számítottak ritkaságnak. A felek kiegyeztek ugyan, de Lehár megszakított minden kapcsolatot a szerzőpárossal. Az eset annál is kínosabban érintette, mivel elnökségi tagja volt egy Bécsben épp akkortájt létrehozott szövetségnek, a Drámaírók és Zeneszerzők Uniójának. Ebben a pozíciójában a zeneszerző nem engedhette meg magának, hogy a gyanú leghalványabb árnyéka is rávetődjék. ### Az első világháború idején Mivel Lehár a peres ügyek miatt megvált a Brammer és Grünwald szerzőpárostól, kénytelen volt új szövegkönyvírók után nézni, mert esedékessé vált egy új darab bemutatója a Theater an der Wienben. Bad Ischlben találkozott Alfred Maria Willnerrel, aki felajánlotta neki a Végre egyedül librettóját, amelynek furcsasága, hogy a második felvonása csak kétszereplős volt. A közönség soraiban nem keltett osztatlan sikert, ezért az 1914. január 30-ai bemutatót követően hamarosan le is került a színház műsoráról. A bemutató után Lehár rövid időre Budapestre utazott, mert ismét egy plágiumperbe keveredett. Egy bizonyos Popescu úr azt állította, hogy a Végre egyedül javarészt átvétel az őáltala írt Az ő nevenapja című operettből, és ezért részesedést kért az előadások jövedelméből. Noha a bíróság elutasította a vádakat, Popescu a fellebbviteli bíróságon is próbálkozott. Ekkor viszont Lehár úgy érezte, hogy közbe kell lépnie, és becsületsértés címén beperelte, majd nyert az illetővel szemben, akit pénzbírságra és börtönbüntetésre ítéltek. A háború kitörésekor bezárt számos osztrák és német színház, ezért megcsappant az operettek iránti kereslet is, így Lehár is kevesebbet komponált. Öccse Antal 1914-ben bevonult, és hamarosan súlyosan megsebesült, ezért harcképtelennek nyilvánították és irodai munkára osztották be. Öccse kórházi ágya mellett komponálta meg Erwin Weil verse nyomán a Láz című dalát. A háborús propagandában (háborús operettek) nem vett aktívan részt, mindössze néhány indulót komponált öccse kérésére. Mivel a háború idején súlyos infláció lépett fel országszerte, a színházak iránti érdeklődés is csappant. Ilyen körülmények között mutatták be 1916. január 14-én a Theater in der Josefstadtban A csillagok bolondja című operettjét. A darabot mindössze hetvenhétszer adták elő, amit a kritika a gyenge szövegkönyvnek tudott be, de megemlítették, hogy Lehár zenéje sem teljesítette a közönség elvárásait. A következő két esztendő vendégszereplések sorozatával telt el: Konstantinápolyban, Zürichben és Budapesten. Ugyancsak ebben az időszakban előtérbe kerültek az operett körüli viták, melyekbe Lehár már csak azért is belevetette magát, hogy figyelmét elterelje a háborúról. Ahogy nőtt az operett sikere, úgy sokszorozódtak a támadások Lehár ellen, akit az operettkomponista típuspéldájának tartottak. Kritika érte a darabok szerkezetét, a megzenésítést, a feldolgozott librettókat és nem utolsósorban megkérdőjelezték az operett létjogosultságát a többi műfajjal (színház, opera stb.) szemben. Lehár a következőket írta kritikusainak: 1917-ben Lehár Budapestre utazott, ahol találkozott régi barátjával, Martos Ferenccel, aki átnyújtott neki egy operett-tervezetet. A darab, amelynek cselekménye Magyarországon játszódik, megtetszett Lehárnak. A pacsirta ősbemutatója 1918. január 15-én került sor Budapesten, majd március 27-én Bécsben, a Theater an der Wienben német nyelvre lefordítva is bemutatták (Alfred Maria Willnernek és Heinz Reichertnek köszönhetően). Az előadásnak nagy sikere volt, noha a kritikusok ismét felrótták Lehárnak a szövegkönyv gyengeségeit. Az operett olyan körülmények között is óriási sikernek örvendett, hogy 1918 végén – 1919 elején a bécsi színházaknak hetente két alkalommal zárva kellett maradniuk, és annak ellenére is, hogy a munkások számára különelőadásokat kellett szervezni, az év végére háromszáznyolcvanszor került színre. ### A háború utáni évek A háborút követően Lehár szorult pénzügyi helyzetbe került, ugyanis vagyonát pillanatok alatt felemésztette az infláció. Ezen felül nehéz körülmények között élt, hiszen Bécsben annak idején hiánycikk volt a fűtőanyag. A zeneszerző alaposan megfázott, orrára pedig egy hatalmas furunkulus nőtt, amellyel még a sajtó is foglalkozott. Lehár 1920 januárjában kényszermegoldáshoz folyamodott pénzszerzés céljából: álinterjút írt egy meg nem nevezett beszélgetőpartnerrel a Wiener Allgemeine Zeitung számára, amelyben Bécs legnagyobb operettkomponistájának tituláltatta magát. Mivel a cáfolat a közlés legdiszkrétebb formája, Lehár cáfolta azt az állítólagos rémhírt, hogy el akarja hagyni az osztrák fővárost. Abban reménykedett, hogy e fenyegetésnek szánt álhír révén javíthat valamit szorongatott helyzetén, hiszen amellett, hogy nem volt fűtés, az áramot is kikapcsolták, ami különösképpen fájdalmasan érintette, hiszen köztudottan éjszaka alkotott. Egy hibát azonban elkövetett az álinterjú megírásakor, ugyanis az F.L. monogrammal írta alá, amiből természetesen az olvasók kikövetkeztették, hogy saját maga írta a cikket. Végül a Neues Wiener Journalban megjelent egy valódi interjú Lehárral, amelyben szintén távozási szándékát feszegette. Az újság azonban megszellőztette, hogy Lehár neve rajta volt a bécsi operettkomponisták azon listáján, amelyet egy New Yorkból érkezett impresszárió szívesen meggyőzött volna az emigrációról. Ennek elsősorban gazdasági okai voltak, hiszen az első világháborút követően az Amerikai Egyesült Államokban megnőtt az érdeklődés a bécsi operettek iránt. Lehár 1913-ban megismerkedett Puccinivel, amikor az olasz zeneszerző Bécsbe látogatott A Nyugat lánya című operájának bemutatójára. Lehár révén sok olyan emberrel megismerkedett, akik távolabb álltak az opera műfajától, többek között Sigmund Eisenschütz-cel, a Carl-Theater akkori igazgatójával, aki felkérte egy operett megírására színháza számára. Operett helyett azonban egy vígopera (La rondine) jött létre, amelyet – tekintettel a háborús helyzetre (Olaszország és Ausztria 1915-től már ellenfelek voltak) – Monte Carlóban adtak elő. Puccini elismeréssel nyilatkozott Lehárról, ezt írta egyik neki címzett levelében: „Birtokomban a Pacsirta című operettje, s csak annyit mondhatok: bravó maestro! Üdítően friss, zseniális, csupa ifjonti tűz!”. A két mester 1920-ban találkozott ismét, először Lehár látogatott el Olaszországba, majd Puccini érkezett Bécsbe, ahol október 9-én bemutatták a La rondine (A fecske) című operáját, majd október 20-án a Triptichont. Mivel a darabok nem hozták meg a várva várt sikert, Puccini hazautazott Torre del Lagóba. A két zeneszerző többé nem találkozott, mindössze levélben tartották a kapcsolatot egymással. Puccini 1924. november 29-én meghalt. A háborút követő évek első premierje A kék mazur volt, melyet 1920. május 28-án mutattak be a Theater and der Wienben. A kritika ismét rámutatott a librettó és a zene között tátongó szakadékra. A szövegkönyvet Jenbach Béla írta, aki többek között Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét is. A darab háromszáztizenhárom előadást ért meg Bécsben, majd Németországban, Lengyelországban és Horvátországban is bemutatták. 1921\. szeptember 9-én új Lehár-operett bemutatójára került sor, ezúttal az Apollo-Theaterben. A tangókirálynő nem volt más, mint az 1913-as A tökéletes feleség átdolgozása, ami viszont az 1904-es Bálványférj átdolgozása volt. Lehár nem volt megelégedve a darabbal, mert a későbbiekben még többször is átjavította, és ezek során tulajdonképpen visszatért A tökéletes feleséghez. Azért esett a választás az Apollo-Theaterre, mert Lehár már dolgozott egy másik spanyol témájú operetten a Theater and der Wien számára. A Fraquita bemutatója előtt azonban sorra került még egy Lehár-darab bemutatójára, mégpedig 1922. január 20-án a Hölle-kabaréban színre vitték az egyfelvonásos Tavaszt. A Frasquita bemutatójára 1922. május 11-én került sor a Theater an der Wienben. A kritika, mint már korábban is, a darab szövegkönyvét gyengének, ötlettelennek, Bizet Carmenje gyenge utánzatának tartotta, a közönség azonban lelkesedett a darabért. Ebben az időben robbant ki a bécsi színiigazgatók és előadóművészek közötti bérháború. A színészek, muzsikusok béremelést követeltek, ami a reálbér elérését biztosította volna, a színidirektorok, akiknek a vállalkozásait viszont a hatalmas adók veszélyeztették, bércsökkentést szerettek volna elérni. Miután nem sikerült egyezségre jutni, az előadóművészek passzív ellenállást hirdettek, azaz a színészek csak napi egy ívnyi szöveget tanultak be, nem dolgoztak többet napi nyolc óránál. Ez Lehárt is érintette, ugyanis a Frasquita egyik előadásán a zenekar megtagadta, hogy utasításai szerint játsszon. Miután lecsengett a Frasquita bemutatója körüli láz, Lehár ismét munkához látott, ezúttal egy kínai témájú librettót vett elő, melyet Victor Léontól kapott. Abban az időben nagy divat volt a bécsi társasági körökben távol-keleti diplomaták oldalán tetszelegni. Egy ilyen esetről szólt a librettó is: egy bécsi hölgy és egy kínai diplomata szerelméről majd házasságáról. A sárga kabátot 1923 februárjában mutatták be a Theater an der Wienben, mérsékelt sikerrel. A kritika Lehárt dicsérte roppant sajátos melodikájáért és ritmikájáért, amelyben a bécsi keringőt kiválóan ötvözte kínai motívumokkal. A mű azonban fokozatosan eltűnt a repertoárokból, de később Lehár átírta A mosoly országa címmel, és ismét színre vitte. Másfél hónappal később Bécs újabb Lehár-operettet láthatott, Libellentanz (A három grácia) volt a címe. Ez nem ősbemutató volt, hanem a Milánóban bemutatott darab német nyelvre való átültetése. Történt ugyanis, hogy egy milánói színiigazgató látta annak idején Bécsben a Csillagok bolondját, és megkérte Lehárt, hogy komponáljon színháza számára is egy darabot. Mielőtt Bécsben, a Stadttheaterben színre vitték volna, már Európa több országában is sikert aratott. Nyolc hónappal A sárga kabát bemutatója után meghalt Karczag Vilmos, a Theater and der Wien igazgatója, akihez Lehárt 1902 óta szoros munkakapcsolat fűzte. Hubert Marischkával, Karczag utódjával, aki tizenkét évvel volt fiatalabb Lehárnál, másképp állt a dolgokhoz, ezért már az első napon, amikor átvette a színház irányítását, összetűzésbe került a zeneszerzővel. A kettejük közötti kapcsolat annyira megromlott, hogy csak négy esztendő múlva mutattak be újabb Lehér-operettet a Theater an der Wien színpadán. A következő operettet Lehár egyik legjobb barátjának, Louise Kartousch szubrettnek a kérésére írta meg. A Clo-Clo szövegkönyvét Jenbach Béla írta. A kritika kedvezően fogadta mind a zenét, mind a szövegkönyvet, és különösképpen kiemelték a darab vidám és könnyed jellegét, ami újszerűnek hatott Lehár eddigi művei között. A darabot a Bürgertheaterben mutatták be, 1924. március 8-án. Ugyanebben az évben halt meg Puccini is, Lehár jóbarátja. A másfél évvel később, a milánói Scalában bemutatott Turandoton Lehár is részt vett. 1925-ben meghalt Leo Fall is, akivel Lehár már egészen fiatal kora óta jó barátságban volt. ### Lehár a rádióban és a mozivásznon Az osztrák rádió 1924. október 1-jén kezdte meg adásait, és az első operett, amelyet bemutattak Lehár Frasquitája volt. Művei terjesztésévei nagy szerencséje volt, hiszen élete során találták fel a hanglemezt, az elektromos hangrögzítést, a filmet és a hangosfilmet, a rádiót és a televíziót. 1925 elején Hollywoodban megfilmesítették A víg özvegyet. A rendezője Erich von Stroheim és bár némafilm volt, hatalmas sikert aratott. Európai premierje Párizsban volt és ezen részt vett maga Lehár is. A legtöbb, ebből az időből származó lemezfelvételen Richard Tauber, Lehár jóbarátja énekelte a főszerepeket. ### Barátsága Richard Tauberral Lehár műveinek népszerűsítésében oroszlánrésze volt Richard Taubernak, a kor egyik legjelesebb tenorjának, aki gyakran lépett fel Lehár-operettek főszerepében is. Rendszerint Berlinben és Bécsben énekelt. Az ő kérésére (mivel úgy érezte, hogy ezidáig nem hozzáillő szerepeket énekelt) fogott bele Lehár az új librettójának a megzenésítésébe, amelyet egy Paul Knepler nevű könyvkereskedő írt saját kedvtelésére, és amely Victor Wögereren keresztül (Lehár egyik jóbarátja) került a zeneszerző asztalára. Knepler beleegyezett librettójának megzenésítésébe, amit aztán Jenbach Béla alakított át a zeneszerző ízlésének megfelelően. Így jött létre a Paganini, amelyet a Johann Strauss Theaterben mutattak be 1925. október 30-án. A sors azonban úgy hozta, hogy korábban vállalt kötelezettségei miatt Tauber nem énekelhetett a bemutatón. A korabeli újságbeszámolók szerint a bemutatót meglehetősen vegyes érzelmekkel fogadták. A sajtó is megosztott volt, egyes újságok apatikus előadásról számoltak be, míg mások diadalmas fogadtatásról. A kritika visszafogottan nyilatkozott a darabról. Lehár még a darab bemutatója előtt szerződést kötött a berlini Deutsches Künstlerhausszal a darab színreviteléről, ám amikor ennek az igazgatója értesült a bécsi siker/bukásról megpróbálta a berlini bemutatót halogatni, mivel félt, hogy egy elbukott előadás tönkreteheti frissen megnyitott színházának a hírnevét. Lehár panaszt tett a színházi döntőbíróságnál, a Deutscher Bühnenvereinnál, és így elérte, hogy 1926. január 30-án bemutathatták a Paganinit. A mű teljes diadalt aratott a közönség soraiban, a német kritika is kedvezően fogadta, és a címszerepet ezúttal már Richard Tauber énekelte. ### A karrier csúcsán A Paganini sikeres bemutatója után Lehár Milánóba utazott, ahol átdolgozta a Csillagok bolondját Gigolette néven. Annak ellenére, hogy az olasz szövegkönyvet Carlo Lombardo és Gioacchino Forzano írták (utóbbi Puccini Gianni Schicchi és Angelica nővér című operái librettóját is) nem aratott nagyobb sikert, mint annak idején Bécsben a Csillagok bolondja. Ezek után újabb mű komponálásába kezdett, amelynek szövegkönyvét Jenbach Béla és Heinz Reichert írták, Gabriela Zapolska lengyel írónő egyik műve nyomán. Ez volt A cárevics. Az utolsó orosz uralkodóról, II. Miklósról szóló darabot 1927. február 16-án mutatták be hatalmas sikerrel a berlini Deutsches Künstlertheaterben. A főszerepet Richard Tauber játszotta, ám az énekes nem a kizárólag számára írt Willst du... című dallal aratott hatalmas sikert, hanem a Volga-dallal is, amiről aztán óriási tömegben készültek hanglemezek, és a rádióban is gyakran felcsendült. A kritikák is kedvezően fogadták a darabot, megemlítették, hogy Lehár műve kitűnően tükrözi az orosz jelleget, kiemelték a zene szlávosságát. A sajtóban azonban kemény hangú kritikák is megjelentek, és Lehár szemére vetették, hogy régóta hajlik az operaszerű tálaláshoz, és emiatt képtelen elszakadni a komolykodó szövegkönyvektől és igazi vidám operettet komponálni. Szövegkönyvei megválogatásakor Lehár soha nem volt túlságosan ügyes. Hol valamilyen részlet csábította, hol jelentéktelen mozzanatoktól hatódott meg. Így történhetett meg, hogy még A cárevics előkészületei közben sikerült felkelteni érdeklődését egy újabb témával, mely az ifjú Goethéről és szerelméről, sesenheimi Friderikáról szólt. A szövegkönyvet Ludwig Herzer és Fritz Löhner írták. Lehár 1927 folyamán egy drezdai szállodában ismerkedett össze Alfred Rotterrel, aki Fritz nevű fivérével együtt igazgatta a berlini Metropol Theatert. Valamilyen szenzációt akartak, ezért felkeresték Lehárt, hogy komponáljon színházuk számára egy operettet. Lehár beleegyezett, hogy a készülő Friderikát a Metropol Theaterben mutassák be. Időközben Lehár darabjainak európai premierjeivel volt elfoglalva. 1927 márciusában Párizsban nagy sikerrel színre vitték a Paganinit, majd az év közepén Bécsben bemutatták A cárevicset. Májusban előadták Berlinben a Neues Theater am Zooban az 1922-ben keletkezett egyfelvonásos Tavasz háromfelvonásos változatát a Tavaszi álmot. Lehár a nyarát Bad Ischlben töltötte, ahol az új darabjának, a Friderika befejezésén dolgozott. A darabot Rotterék jóvoltából hatalmas reklámkampány előzte meg, azonban az ifjú Goethéről szóló szórakoztató darab tiltakozó megmozdulásokat is kiváltott. A bemutató napján 1928. október 4-én a nácik és más németféltő csoportosulások plakátokkal ragasztották tele Berlint, amelyek felszólítottak minden kultúratudattal rendelkező németet, hogy este tömegesen tüntessenek a kultúrbotrány ellen. Ennek ellenére a premiert nem zavarta meg semmi. A siker lehengerlő volt, a darabot a kritika is rendkívül kedvezően fogadta. Richard Tauber (aki a főszerepet énekelte) betegsége miatt azonban hamar lekerült a műsorról. Alig két héttel azután, hogy Berlinben levették a színről, a mű a bécsi Johann-Strauss-Theaterben fergeteges sikert aratott. Lehár Berlinben maradt, ahol Richard Tauber rábírta A mosoly országa megkomponálására, miután meglátta a zeneszerzőnél A sárga kabát partitúráját. A Victor Léon által írt szövegkönyvet a Herzer és Löhner szerzőpáros dolgozta át, és ezek után Lehár kapcsolatba lépett a Rotter fivérekkel, mert a Friderika tapasztalatai szerint ott kínálkozott a legjobb lehetőség a bemutatóra. A darabot 1929. október 10-én mutatták be a Metropol Theaterben Richard Tauberral és Vera Schwarz-cal a főszerepekben, a Friderikához hasonló fergeteges sikerrel. Az operett legismertebb dallama a Vágyom egy nő után lett, mely bejárta a világot és napjainkban is az operett történetének egyik legmaradandóbb zeneszáma. ### A 60. születésnap Lehár 1930-ban ünnepelte a hatvanadik születésnapját. Az év elején Strasbourgban mutatták be a Friderikát, és április 30., a szerző tulajdonképpeni születésnapja előtt ez volt az egyetlen tisztelgés Lehár előtt. A bécsi színházak azonban tartózkodóan viselkedtek. Amikor megtudta, hogy a Theater an der Wienben mindössze egyetlen, többé-kevésbé improvizált délutáni előadással szándékoznak előtte tisztelegni, levelet írt a ház igazgatójának, Marischkának, amiben arra kérte, hogy minden nagyszabású ünnepséget halasszanak őszre, amikorra A mosoly országa bécsi bemutatóját tervezte, hiszen a fényesnek ígérkező premier éppen elegendő ünneplést garantált. Berlinben viszont Rotterék színpadra állították Lehár műveinek egy ciklusát, ezzel tisztelegve a komponista előtt. Szeptemberben azonban mégis sor került arra, hogy Bécs városa hivatalosan is lerója tiszteletét: Lehár vezényelte a Bécsi Filharmonikusokat, és csakis az ő művei voltak műsoron, az előadáson pedig jelen volt mindenki, akinek rangja és neve volt a városban. Lehár októberben már Budapesten volt, ahol a Király Színházban színre vitték a Friderikát Honthy Hanna főszereplésével. Decemberben a budapesti operaházban A mosoly országa premierjére került sor. 1930\. december 3-án a berlini Metropol-Theaterben bemutatták új operettjét, a Szép a világ-ot, melynek szövegkönyvét a Heinzer és Löhner páros írta. Az operett hatalmas sikert aratott. ### A gazdasági világválság idején A nagy gazdasági világválság a színházakat sem kímélte meg. Bécsben többek között bezárták a Carl-Theatert és a Bürgertheatert, a Johann-Strauss-Theaterből mozi lett, az Apollo- és Ronacher-Theaterekben pedig felváltva voltak mozivetítések és varieté-előadások. Ugyancsak ebben az időszakban jelentek meg a legélesebb kritikák az operett létjogosultságát és szükségességét illetően, és ezzel együtt Lehárt érintő kritikák is, hiszen ő számított a műfaj legkiemelkedőbb alakjának. Mindemellett a közönség körében Lehár továbbra is hatalmas hírnévnek örvendett. 1931-ben a bécsi rádió európai koncertműsort szervezett Lehár Ferenc alkotásaiból címmel, amely azon túl, hogy 113 adó- és közvetítőállomás sugározta szerte a kontinensen, Lehár számtalan tisztelőjének ünnepe lett. A mindennapi események ugyan csak közvetve érintették Lehárt, az Ausztriát is elérő gazdasági világválság azonban őt is arra késztette, hogy pénzét befektesse, ekkor vásárolta meg a nussdorfi (ma Bécs egyik külvárosa) Schikaneder-palotát, melyet Emanuel Schikaneder, Mozart Varázsfuvolájának szövegkönyvírója épített. Lehár tehát ekkorra a theobalgassei bérház, a Bad Ischl-i villa és a nussdorfi palota tulajdonosa volt. 1931 szeptemberében Berlinben vezényelte A hegyek urává átkeresztelt Hercegkisasszonyt, majd Párizsba utazott A mosoly országa bemutatójára. ### Az utolsó színpadi mű: Giuditta Lehár egész életében kutatott operalibrettók után. 1931 őszén aztán valóban szóba került egy Maria Jeritzára, a híres szopránra szabott opera jellegű operett. A művésznő szívesen énekelt volna valamelyik Lehár-műben, s kapott is úgy három tucat szövegkönyvet, amelyekből egyet kiválasztva átadott a komponistának. A szövegkönyvek nem sokat értek, emiatt Lehár sem foglalkozott különösképpen az ötlettel. 1932-ben aztán Paul Knepler és Fritz Löhner átnyújtottak neki egy szövegkönyv-részletet. A mű környezete és a cselekménye azonnal elragadtatta Lehárt, aki azon nyomban eldöntötte, hogy megzenésíti a Giudittát. A darabot, melynek előzőleg Giulietta volt a címe, Berlinben szándékozta volna színre vinni, azonban 1934-ben felmerült a lehetőség, hogy a bécsi Operaházban tartsák meg a premierjét. Történt ugyanis, hogy 1929-től az operaház igazgatását Clemens Krauss vette át, aki azon nyomban megújította a műsorkalendáriumot és hagyománnyá tette, hogy másfél évenként egy-egy operettet is színpadra állítsanak. A Giuditta premierjére 1934. január 20-án került sor. Az előadást, amelynek dallamait az osztrák rádió élőben sugározta, vastaps követte. Ám a másnapi kritika nem minden esetben egyezett a nagyérdemű véleményével. Elsősorban a librettó hiányosságait emelték ki a mű legfőbb problémájaként, de megemlítették, hogy a csodálatos partitúra ellenére Lehárnak nem sikerült túllépnie az operett-műfaján. Az egyik kritikus szerint Ez bizony operettszínház, ez a Theater an der Wien és nem az Állami Operaház, oda csak beszemtelenkedte magát. Ez bizony nem zenés komédia!. ### A háború előtti évek 1933-ban sokasodtak a problémák az osztrák politikai életben, miután Engelbert Dolfuss kancellár betiltotta az osztrák náci pártot. Válaszképpen gyakoriak voltak a náci terrorakciók és fokozódott a gazdasági nyomás, ennek éle pedig most már Ausztria messze fénylő képviselője, Lehár Ferenc ellen is irányult. Mint minden más ország, Németország is fizetett neki tantiemeket. A porosz tartományi kormányzat náci frakciója azt követelte a pártsajtóban, hogy bojkottálják Lehár műveit valamennyi német színpadon. Mivel senki sem tudott valóságos érveket felhozni, előkerült a rágalom fegyvere: azzal indokolták a Lehár elleni harcot, hogy a komponista szerződésszegésnek tartotta, hogy a németek elfoglalták Belgiumot. Ez persze csak ürügy volt, amelynek kirobbantója Lehár öccsének, Antalnak, egy Németország politikáját elítélő kijelentése volt. Az 1934-es politikai események kihatottak Lehár munkájára is, hiszen csökkent a színházak látogatottsága. 1935-ben aztán bezárt a Theater and der Wien is. Ekkor derült fényt a Hubert Marischka által vezetett, a Lehár-operetteket is forgalmazó kiadóban lezajlott sikkasztásokra is, amik eredményeképpen a céget felszámolták. Lehár nem fordult bírósághoz, hanem személyes egyezséget kötött Marischkával: visszakapta valamennyi művének a jogait és ezen kívül mindazon kottákat és más egyebeket, melyeknek köze volt a munkásságához. Ezeket átszállíttatta a theobaldgassei lakásába, majd 1935. február 25-én megalapította saját zeneműkiadóját, a Glocken-Verlagot. Az évet vezényléssel és a kiadójának gondozásával töltötte el, ekkor filmesítették meg a Frasquitát Jarmila Nowotnával, Hans Heinz Bollmann-nal és Heinz Rühmann-nal a főszerepben. Ugyanebben az évben forgatta Ernst Lubitsch Hollywoodban A víg özvegyet Jeanette MacDonalddal és Maurice Chevalier-vel a főszerepben. Lehár számára nagyon fontosak voltak a németországi előadások, hiszen bevételeinek zöme innen származott, ezért mindent elkövetett, hogy a német színházak ismét műsorra tűzzék őket, azonban a szövegkönyvírói nem voltak a náci Németországnak elég árják, és ez rendkívül megnehezítette a szerző helyzetét. 1937-ben Berlinbe utazott, ahol bemutatták a Luxemburg grófjának átdolgozott változatát, amit a szerző maga vezényelt. Ezután továbbutazott Brüsszelbe A cárevics bemutatójára, majd pedig Párizsba, ahol színre vitték a Péter és Pál Bergengóciában című gyermekjátékát. Eljutott Algírba, ahol A mosoly országát vezényelte, majd visszatért Párizsba a Giuditta premierjére. Utána Londonban kellett megjelennie a Paganini bemutatóján. A kimerítő körút után vissza akart térni Ischlbe pihenni és komponálni, azonban egy újabb plágiumafférral szembesült: egy hölgy azt állította, hogy Lehár a Giudittát egy tőle kapott szövegkönyv alapján komponálta meg. A zeneszerzőt különösen fájdalmasan érintette a dolog, hiszen azon dolgozott, hogy visszaállítsa hírnevét Németországban, ahol műveit bojkottálták, emiatt számára elengedhetetlenné vált az ügy tisztázása. Noha a bírósági tárgyalások során Lehár igaza bebizonyosodott, a hölgy továbbra sem tágított, ezért a zeneszerző rágalmazási pert indított ellene. A hölgyet végül elmarasztalták, és az affér befejeződött. 1938-ban barátai, a náci hatalom erősödésének láttán figyelmeztették, hogy mihamarabb emigráljon, azonban Lehár mély gyökereket eresztett Ausztriában: Bécsben volt a kiadója és a palotája, Ischlben a villája, és nem tudta magát rászánni a távozásra. Emellett tudatában volt, hogy amennyiben Amerikába emigrálna, nem tudna biztos anyagi forrásokat biztosítani a maga és felesége számára, hiszen a tengerentúlon nem voltak operettszínházak, ahol esetleg vezényelhetett volna. ### A második világháború idején Ausztria német megszállása után a Lehár családot a Gestapo állandó megfigyelés alatt tartotta. Lehár öccsét, Antalt folyamatosan zaklatták a Belgium elfoglalására tett megjegyzései miatt. A zeneszerző úgy találta, hogy biztonságosabb lesz Bécsből Ischlbe költözni, de tévedett, mert 1939 nyarán bekopogtattak hozzá a Gestapo emberei, és bejelentették, hogy feleségét, zsidó származása miatt el kell vinniük. Lehárnak magas rangú politikai kapcsolatai segítségével sikerült megmentenie az asszonyt. A Lehár-villába befészkelte magát a félelem, a zeneszerző nem hagyhatta egyedül vagy felügyelet nélkül feleségét, akinek a folyamatos rettegés miatt látványosan megromlott az egészsége. Egyes feljegyzések szerint Lehár feleségének megmenekülésében szerepet játszott Hermann Göring is, aki tiszteletbeli árjává tette meg az asszonyt. 1942–43 telén Lehár Budapestre utazott, mert az Operaház tervbe vette a Cigányszerelem – némileg módosított – előadását. A magyar librettót, amely teljesen eltért az eredetitől, Innocent Vincze Ernő írta. A cselekményt közvetlenül az 1848-as forradalom kitörése elé helyezte, a főszerepbe pedig egy vándordiák került. Így született meg a Garabonciás. A sikeres pesti bemutató után Lehár egészségi állapota megromlott, betegsége hosszú hónapokon át húzódott. 1943-ban Corvin-koszorú kitüntetésben részesült. Röviddel Ausztria felszabadítása után, 1944-ben Lehár felesége is beteg lett. Ausztriában akkoriban semmiképpen nem lehetett beszerezni gyógyszereket, ezért Lehárék elhatározták, hogy Zürichbe költöznek. ### Zürichi évek Lehárék 1946 januárjában érkeztek meg Zürichbe, ahol a Hotel Baur au Lacban béreltek lakosztályt. Lassan mindketten felépültek, Lehár pedig ismét belelendült a zenekiadójának vezetésébe. Számos külföldi felkérést kapott, Rio de Janeirótól Párizsig, azonban egészségi állapotára való tekintettel visszamondta őket. 1947 márciusában meglátogatta őt Richard Tauber, akivel a háború kitörése óta nem találkozott és aki egy évvel korábban New Yorkban nagy sikerrel énekelte A mosoly országa címszerepét. Noha Tauber kifogástalanul énekelt, az operett mégis bukás volt, amit a zenekritikusok az átírt, modernizált librettónak tulajdonítanak. Ez volt Lehár és Tauber utolsó találkozása, mert az énekes 1948. január 8-án Londonban elhunyt. Lehár röviddel Tauber látogatása előtt ünnepelte a 77. születésnapját. 1947. augusztus 28-án felesége, Sophie társaságában elment a Paganini zürichi bemutatójára. Néhány nappal később, egy Lehárék által szervezett estélyen Sophie Lehár összeesett és meghalt. Az asszony halála rendkívül megviselte a zeneszerzőt, ettől fogva egészségi állapota folyamatosan romlott. Ezt tetézték még a Bécsből kapott hírek is, miszerint nussdorfi palotáját kifosztották. 1948 februárjában még Zürichben vezényelt egy Richard Tauber emlékére rendezett hangversenyen. A nyár folyamán visszatért Ischlbe, ahol súlyos egészségi állapota miatt vérátömlesztéssel próbáltak rajta segíteni, de az orvosok tudták, hogy gyomorrákja már csak rövid ideig engedi élni. 1948. október 14-én, a szó szoros értelmében a halál küszöbén megválasztották Bad Ischl díszpolgárává. Október 27-én álmában érte a halál. Ravatala napokig állt az ischli templomban, ahol több ezren vettek végső búcsút tőle. Október 30-án ünnepélyes rekviemmel búcsúztatták. Az ischli temetőben helyezték örök nyugalomra, a családi kriptában. A temetésen a bányászzenekar a Volga-dalt adta elő: ez volt Lehár kívánsága. ## Öröksége Lehár tehetségét talán Puccini jellemzése támasztja alá a legjobban, aki azt nyilatkozta, hogy amennyiben Lehár érdeklődése az operák világa felé terelődik, legnagyobb ellenfele lett volna. Karrierje kezdetén megpróbált a lírai műfajban otthonra lelni, azonban kezdeti sikertelenségei után (Rodrigo és Kukuska) inkább az operettet választotta, amely a 19. század végén, a 20. század elején Bécs zenei életének egyik meghatározó eleme volt. Mivel az operettek iránti igény folyamatosan nőtt és egyre-másra nyíltak az új színházak (elsősorban Németország területén), megindult a műfaj átmeneti hanyatlása, hiszen a bécsi komponisták és librettisták egyre több piacképes árut próbáltak minél rövidebb idő alatt előállítani. Ugyanakkor a zeneszerzők és a librettisták nem mertek a Strauss dinasztia operettjeiben felállított sablonoktól eltérni. Lehár számára az igazi áttörést, a szakítást az operettkomponálás hagyományos szabályaitól A víg özvegy hozta meg. Az igazi újítást azonban nem a zenei anyag jelentette, hanem a librettóban feldolgozott történet: a biedermeier álszemérem és érzelgősség eltűnt, helyét frivol nagyvárosi kötetlenség, merészebb humor, a kapitalista álmorál, a házasság, a politika kritikája váltotta fel. Viszont a szövegkönyveinek megválasztásában Lehár nem volt túl szerencsés, azok után sem, hogy A víg özveggyel hatalmas elismertségre tett szert. Kritikusai rendszerint méltatták zenéjét, viszont minduntalan kihangsúlyozták, hogy a szövegkönyv gyengeségei miatt műveinek értéke sokat vesztett. A víg özveggyel, a Luxemburg grófjával és más műveivel Lehár igazi bravúrt hajtott végre. Sikerült újra integrálnia az erősen megosztott nagyvárosi publikumot, amelyben az ezoterikus, szakralizált magas kultúra mind élesebben elkülönült a közép- és az alsó rétegek számára készült zenei tömegtermeléstől. Ennek legfőbb bizonyítékai A drótostót, A mosoly országa valamint A cárevics, amelyekben sikeresen építette be a népi hagyományokat illetve az egzotikus külföldi, nem utolsósorban keleti zenei vonásokat zenéjébe. Az Osztrák–Magyar Monarchia széthullásával a bécsi operett természetes talaja süllyedni kezdett. Lassan a süllyesztőbe kerültek az operettszínpad bábfigurái is, a nyalka huszártisztek, a gőgös dzsentrik, a bamba arisztokraták, a léha nagyasszonyok. Csak a kisember maradt meg, ő azonban egyre távolabbra került az operett közegétől. A boldog békeidőknek vége lett, s megkezdődött ama nosztalgikusan szép korszak legjellemzőbb és legsikeresebb zenés színpadi műfajának, az operettnek a hattyúdala. Az operett addig uralkodott, amíg a társadalom alappillérét a polgári középosztály alkotta. Ennek egyik jó példája Lehár utolsó operettje, a Giuditta. Az 1920-as évektől kezdve, részben ifjúkori vonzódása miatt az opera műfaja iránt, részben pedig Richard Tauber, népszerű tenoristával való találkozása miatt, rendkívül igényes daljátékokat írt (Paganini, A cárevics, Friderika, Giuditta). Híres nagyságok szomorú szerelmi történeteit zenésítette meg, vagy éppen kora embereinek törékeny, változékony sorsát állította a történet középpontjába. Lehár, Kálmán Imre és Leo Fall voltak a bécsi operett ezüstkorszakának (1900–1920 között) meghatározó egyéniségei, az ő operettjeiket játszották a leggyakrabban a helyi színházak és kabarék.

Petter Solberg

Petter Solberg (Askim, 1974. november 18. –) norvég autóversenyző, a 2003-as rali-világbajnokság győztese, tizenháromszoros rali-világbajnoki futamgyőztes. Colin McRae és Richard Burns után ő a harmadik olyan versenyző, aki a Subaru csapatával egyéni világbajnoki címet nyert. Bátyja, Henning Solberg szintén autóversenyző. 1998-ban debütált a rali-világbajnokságon. A 2002-es brit versenyen elért győzelmével megszerezte hazája első sikerét a sorozatban. 2003-ban, a Subaru World Rally Team alakulatával egyéni világbajnoki címet szerzett. Az ezt követő két szezonban legnagyobb riválisával, Sébastien Loebbel küzdött a bajnoki elsőségért, ám mind a két évben alulmaradt francia ellenfelével szemben. A Subaru kivonulását követően, 2009-ben, Petter saját csapatot alapított, amellyel kezdetben egy Citroën Xsara WRC-vel, majd egy Citroën C4 WRC-vel vett részt a világbajnokság versenyein. 2011-ig privát alakulatában volt jelen a sorozatban, majd 2012-ben visszatért a Fordhoz gyári pilótaként. 2013-ban a FIA ERX Supercar Championship sorozatban indult. 2014-től FIA World Rallycross Championship sorozatban versenyzik, ahol első évében sikerült megnyerni a bajnokságot, majd második évében sikerült meg is védenie azt, ezzel ezidáig a sportág kétszeres bajnoka. Pályafutása jelentős részében a walesi Phil Mills volt a navigátora. Együtt 152 világbajnoki versenyen vettek részt, egy bajnoki címet és tizenhárom győzelmet szereztek a világbajnokságon. Mills a 2010-es portugál ralit követően a visszavonulás mellett döntött, helyét a brit Chris Patterson vette át. A skandináv raliversenyzőkhöz hasonlóan Petter is murvás futamokon érte el sikerei nagy részét. Tizenhárom világbajnoki győzelméből mindössze egyet jegyez aszfalton, és további egy született havas borítású pályákon. A brit rali kivételével – ahol Solberg négy alkalommal is nyerni tudott – az összes többi győzelmét különböző versenyeken érte el. ## Pályafutása ### A kezdet Anyai ágon került az autósport közelébe, hisz mind édesanyja, mind anyai nagyapja ralikrossz-versenyző volt. Pettert és bátyját, Henninget a szülei már fiatalon az autóversenyzés felé terelték. Petter 13 évesen megnyert egy rádió-távvezérléses autók számára kiírt bajnokságot. 1992-ben, három nappal a 18. születésnapját követően, és mindössze egy nappal azután, hogy kézhez kapta jogosítványát, benevezett első bilcross versenyére. 1993 és 1995 között párhuzamosan vett részt ralikrossz- és hegyi versenyeken. 1994-ben, egy Forddal mind a két szakágban másodikként zárta az országos bajnokságot, ’95-ben azonban már egy Volvóval mind a két sorozatban bajnoki címet nyert. 1996-ban megvédte címeit, valamint ekkor már raliversenyeken is rajthoz állt. 1997-ben a hegyibajnokság mellett a norvég ralibajnokságban is szerepelt. Előbbit újfent elsőként zárta, míg utóbbit, egy győzelemmel, az ötödik helyen. 1998-ban megnyerte hazája ralibajnokságát, valamint rajthoz állt élete első világbajnoki versenyén, a svéd ralin. ### Rali-világbajnokság 1998-ban a világbajnokság két versenyén indult. Mind a két futamon egy Toyota Celica GT-Fourral volt jelen, ugyanazzal a típussal, amellyel abban az évben megnyerte a norvég bajnokságot. A svéd ralin debütált a sorozatban, ez volt Henning első világbajnoki versenye is. Közel azonos időket teljesítettek, ám míg bátyja több alkalommal is a legjobb tízben végzett a szakaszokon, addig Petter legjobb részeredménye egy tizedik helyezés volt. A célban Henning a tizenkettedik, Petter pedig a tizenhatodik helyen zárt. A szezon utolsó versenyén, a brit ralin, a második nap második szakaszán esett ki egy balesetet követően. #### Ford: 1999–2000 Az 1999-es szezonban már hat versenyen áll rajthoz, ezek majd’ mindegyikén a Ford gyári csapatával. Svédországban csak a tizenegyedik lett, a szafari ralin viszont nagy meglepetést okozott azzal, hogy az ötödik helyen ért célba, megszerezve első pontjait. Solberg itt az utolsó pillanatokban kapott meghívást, azután, hogy a csapat svéd versenyzője, Thomas Radström megsérült. A portugál ralin tizenegyedik, majd a finn ralin tizenkettedik lett. Első aszfaltos világbajnoki versenyén, Sanremóban csak a huszonhetedik volt, a szezonzáró brit ralin pedig kilencedikként zárt. 2000-ben tíz futamon volt jelen: haton egy Forddal, majd négyen egy Subaruval. A szafari ralin megismételte egy évvel korábbi eredményét, és újra az ötödik lett. Portugáliában már a verseny elején kiesett mechanikai hiba miatt, majd hatodikként zárt Argentínában. Az ezt követő Akropolisz-ralin szerezte első szakaszgyőzelmeit, Görögországban mindjárt ötöt. A versenyen ettől függetlenül nem ért célba: az első differenciálmű meghibásodása miatt kiesett. A soron következő Új-Zéland-ralin újfent szakaszokat nyert, és az első nap nagy részén sokáig a második helyen is állt. A második napon a hatodik helyig csúszott vissza, a célban viszont már negyedik volt, amely az addig legjobb világbajnoki helyezése volt. Utolsó fordos versenyén, a finn ralin egy baleset miatt esett ki. A nyolcadik szakaszon Fordja jobb oldalával egy árokba csapódott, az autó elemelkedett és tehetetlenül a fák közé csapódott; Solberg az ötödik helyen állt ekkor. #### Első évek a Subarunál A szezon utolsó négy versenyét már a Subaru-val teljesítette. Petter elhagyva a Ford alakulatát, aláírt a Prodrive-al és a Subaru World Rally Team versenyzője lett. A négy futam egyikén sem szerzett pontot. Korzikán és a szezonzáró brit ralin technikai, míg az ausztrál versenyen baleset miatt esett ki. A Sanremo-ralin a kilencedik helyen ért célba. A pontversenyt végül hat pontjával tizedikként zárta. 2001-ben teljesítette pályafutása első teljes világbajnoki szezonját. A szezonnyitón már az első napon a hegyoldalnak sodródott és összetörte autóját. Svédországban hatodik lett, majd mind a két Ibériai-félszigeten rendezett futamon kiesett. Ezt követte egy ötödik helyezés Argentínában. A szezon hatodik versenyén, Cipruson szakaszgyőzelemmel kezdett, amit megismételt a negyedik etapon is. A hatodik gyorsaságin azonban műszaki gondjai akadtak, amit követően Subaruja porig égett. Az Akropolisz-rali első napjának nagy részén még az összetettet is vezette. Csapattársaival, Burnsszel és Martinnal felváltva álltak az első helyen, egészen a hatodik gyorsig, amikor is mind a három Subarunak gondjai akadtak. Az utolsó napon sokáig a harmadik helyen állt, ám Carlos Sainz a véghajrában kiesett, és Solberg megörökölte a második pozíciót. Ezzel megszerezte pályafutása első világbajnoki dobogós helyezését, és hat pontot szerzett. Kenyában, a szafari ralin újra esélye volt az első három hely egyikére, de a harmadik napon kiesett, miután elhagyta autója egyik kerekét. A finnországi és az új-zélandi versenyeken hetedik lett. A következő két aszfaltos futamon összesen két pontot gyűjtött, majd hetedik volt az ausztrál ralin. A szezonzáró brit ralin technikai gondokkal küzdött, és már a második gyorsaságin kiesett. Míg csapattársa, Burns megnyerte a világbajnokságot, addig Solberg csak a tizedik helyen zárta a pontversenyt. A 2002-es szezonra Burns a Peugeot-hoz igazolt, és Solberg új csapattársa a négyszeres világbajnok Tommi Mäkinen lett. Noha az idény első négy versenyéből három is aszfaltos volt, Petter ezeken több szakaszgyőzelmet is szerzett. Monte Carlóban hatodik lett, Svédországban kiesett, a korzikai és a katalán ralikon pedig ötödik volt. A szezon első murvás versenye a Ciprus-rali következett. Már a harmadik gyorsaságin jelentős hátrányba került, miután a Subaru differenciálművével és a hátsó fékjeivel akadtak gondjai. Közel négy percet vesztett, és a harminckettedik helyre esett vissza. Innen kezdte meg a felzárkózást, és a nap végére már tizenhatodik volt. A második nap hét szakaszából négyet megnyert, és további nyolc pozíciót javított, majd az utolsó napon felért az ötödik helyre. Argentínában negyedik lett, ám mivel a verseny után mind a két Peugeot-t kizárták, a második helyre lépett elő. A hetedik futam, az Akropolisz-rali igencsak szerencsétlenül indult számára. Az első gyorson megpördült és leállt a motorja, majd a második szakaszon az árokba csúszott. Másnap a kilencedik gyorsaságin akadtak gondjai, miután meglazult a kormánykereket rögzítő központi csavar, és navigátorának menet közben kellett azt egy, az ülések mögül előszedett szerszámmal meghúznia. Ezalatt Mills kicsatolt biztonsági övvel, míg Petter itiner nélkül hajtott, és a történések ellenére is harmadikok lettek a szakaszon. A versenyt Solberg végül az ötödik helyen zárta. A soron következő szafari ralin már az első nap kiesett motorproblémák miatt, majd a finn futamon harmadik lett. Ezt követte egy hiba a német ralin. A sanremói futamon ismét jól szerepelt, több szakaszt is nyert, és a harmadik helyen ért célba. Ez volt pályafutása első aszfaltos versenyen szerzett világbajnoki dobogós eredménye. Új-Zélandon újra motorhiba miatt esett ki: egészen a huszonnegyedik gyorsasági szakaszig a harmadik helyen állt, amikor is a Suburu motorja tönkrement. Az ausztrál ralin Rovanperävel volt harcban a második helyért. Az utolsó napon a finn nagyot hajrázott, négyből három szakaszt megnyert, és utolérte Solberget. Igaz ehhez kellett a norvég rossz gumiválasztása is, aki így végül négy pontot szerzett. A szezonzáró előtt a pontverseny hetedik helyén állt, hét pontos hátrányban a második Burns-től. Elérkezett az utolsó verseny, a brit rali. A nagy riválisok sorra rontottak. Előbb Colin McRae és Richard Burns, majd a sokáig élen álló Marcus Grönholm követett el komolyabb hibát. Solberg így az észt Märtinnel maradt magára a győzelemért folytatott harcban. A második napot még a Ford pilótája zárta az első helyen, majd a zárónap első gyorsaságiján Petter több mint 20 másodpercet adott neki. A verseny végéig megtartotta előnyét, és magabiztosan szerezte meg pályafutása és Norvégia első rali-világbajnoki futamgyőzelmét. Az ezért járó tíz pont a bajnokság ezüstérmét jelentette számára. #### Világbajnoki győzelem (2003) 2003-ban már egyértelműen a bajnoki cím esélyesei között tartották számon. A szezon első futamain még nem ért el jelentősebb sikereket. Monte Carlóban ezúttal sem volt eredményes, és már az ötödik etapon kiesett, miután nekiment egy hídnak. Svédországban a beállításokkal akadt gondja, és csak hatodik lett. A török futamon az első helyről esett ki a negyedik gyorson, miután eltalált egy sziklát, és az tönkretette a Subaru kormányösszekötő rúdját. Három verseny után még csak három pontja volt, és a tizedik helyen állt a tabellán. Új-Zélandon harmadik lett, majd az argentin ralin hibázott, felborult, és csak az ötödik helyen végzett. A görög versenyen féltengely problémákkal küzdött, és többször is hátracsúszott az összetettben. Végül Märtin és Sainz mögött a harmadik helyen zárta a ralit. A szezon hetedik futamán, Cipruson megszerezte pályafutása második győzelmét. Az első napot még csak harmadikként zárta, ám a második nap elején az addig élen álló Grönholm Peugeot-ja meghibásodott, Rovanperänél – aki megörökölte az első helyet – pedig rendre jobb időket autózott Solberg, így vette át a vezetést. Ezt követte egy nyolcadik helyezés az aszfaltos német ralin, majd egy második pozíció a finn futamról. Finnországban nagy hajrájának köszönhette a második helyet. Az utolsó előtti gyorsaságin ugyanis még majd két másodperces hátrányban volt Burns mögött, és ezt a legutolsó etapon elért részsikerével sikerült csak behoznia. Ausztráliában Loebbel csatázott a győzelemért. Petter az utolsó nap első szakaszán átvette ugyan a vezetést, de ezt francia ellenfele újabb sikerével visszavette tőle. Az utolsó két gyorson azonban majd negyven másodpercet adott Loebnek, és megszerezte második győzelmét az évben. A Sanremo-rali második napján a nyolcadik helyről esett ki, miután a szervizparkba vezető úton autójából kifogyott az üzemanyag. Még három futam volt hátra a szezonból, és Petter a pontverseny negyedik helyén állt, kilenc pont hátrányban Burns, héttel Loeb, valamint öttel Sainz mögött. A korzikai verseny balszerencsésen indult számára. Az egy nappal a verseny előtt tartott teszten összetörte a Subarut, és még az indulása is kérdésessé vált. Mäkinen felajánlotta saját autóját, hogy Petter esélye megmaradjon a bajnoki címért folytatott küzdelemben, ám erre nem volt szükség, hisz a Prodrive szerelői hajnalba nyúlóan szerelték az Imprezát, amely így a másnapi első gyorsasági szakaszra már rajtra kész állapotban volt. Az első napon még váltógondok is akadályozták, és csak a nyolcadik lett. A második és a harmadik napon a változó időjárási körülményekhez Petter alkalmazkodott a legjobban. Előbb Loeb csúszott le az útról, majd Martin is hibázott. A nagy riválisok közül Burns és Sainz is időt bukott a második napon. Mindezt kihasználva Solberg megszerezte első aszfaltos versenyen szerzett győzelmét a világbajnokságon. A pontversenyben ekkor mindössze három ponttal volt a listavezető Sainz mögött, egyenlő pontszámmal állt Burnsszel, és három ponttal volt Loeb előtt. A katalán rali első napján egy defekt és egy időbüntetés hátráltatta, az utolsó szakaszokon azonban jól hajrázott és végül ötödik lett. A szezonzáró előtt még négyen voltak esélyesek a bajnoki címre. Sainz 63, Loeb 62, Solberg 61, Burns pedig 58 pontos volt ekkor. Richard Burnsön ekkor már látszottak az agydaganat jelei, és az orvosok nem engedték rajthoz állni hazai versenyén. Sainz már a harmadik napon árokba hajtott, így a bajnoki címért már csak Loebbel együtt küzdöttek. Petter azonban már az első napon nyolc másodperces előnyt autózott ki Sébastiennel szemben. A második napon minden szakaszt megnyert, és több mint negyven másodperces előnnyel várta a harmadik napot. A zárónapon megtartotta a különbséget, és az első helyen zárt. Győzelme egyben a világbajnoki címet is jelentette számára. Az utolsó szakasz céljában látványos ünneplésbe kezdett. „Ez a legeslegjobb az életünkben. A fiam születése után” – nyilatkozta a siker hatása alatt. #### Harcban az újabb bajnoki címért (2004–2005) A 2004-es szezonnak címvédőként vágott neki. Mäkinen visszavonulása után új csapattársat kapott: a fiatal finn, Mikko Hirvonen csatlakozott Petter mellé a Subaruhoz. A címvédésért folytatott küzdelemben legnagyobb kihívójának a kétszeres világbajnok, Marcus Grönholm és a 2003-as év ezüstérmese, Sébastien Loeb számított. Grönholm a Peugeot új 307-esével nevezett a szezonra, Loeböt pedig azután, hogy 2003-ban csak egy ponttal maradt alul a bajnoki címért folytatott küzdelemben, ebben az évben már egyértelműen a legnagyobb esélyesek között tartották számon. Az utóbbi évekhez hasonlóan Solberg ezúttal sem szerepelt jól a Monte Carló-i futamon: a hibákkal teli versenyen hetedik lett. Az ezt követő svéd ralin is sok problémával küzdött. Útban a shakedownra összeütközött egy autóval, majd a második gyorsaságin megforgott, később hófalba csúszott, és még a gumiválasztása is rosszul sikerült. Végül Loeb és Grönholm mögött a harmadik helyen végzett. Mexikóban az első nap utolsó gyorsaságijáról még az első hely birtokában ment a szervizpark felé, ám mielőtt behajtott volna szerelőihez, a szervizpark előtti várakozóból már nem tudott kimenni, mivel a Subaru akkumulátora lemerült. Petter és navigátora, Mills az emelkedős részen nehezen tolta az autót, így több ott tartózkodó újságíró is besegített. A késésért, valamint idegen segítség igénybevételéért végül öt perc negyven másodperc időbüntetést kapott. A második napon az összes szakaszt megnyerte, és nyolc pozíciót javítva az ötödik helyig lépett föl. Az utolsó napon még egy helyet javított, és negyedikként zárt. A negyedik futamon, Új-Zélandon Marcus Grönholmmal küzdött a győzelemért. Grönholm többször is hibázott, a negyedik szakaszon felborult, majd a véghajrában keresztbe állt. A finn még így is végig közel volt Solberghez, aki végül mindössze 5,9 másodperces előnnyel nyerte meg a futamot. A Ciprus-ralin az autó hűtésével akadtak gondjai. A Subaru hűtője az apró kövektől többször is eltömődött, és rengeteg időt vett igénybe míg a gyorsaságikon meg-megállva Mills kitakarította azt. A problémák után a tizenegyedik helyről a negyedik helyig zárkózott fel a verseny végére. Görögországban már a negyedik gyorsaságin magához ragadta a vezetést, és meg is tartotta azt egészen a célig. A török ralin Loeb és Grönholm mögött a harmadik helyen végzett. Argentínában – a szezon során először – kiesett, miután egy vízátfolyás túl nagy kárt tett a Subaruban. Nem ért célba sem a finn, sem a német versenyen: mind a két alkalommal baleset miatt esett ki. A balszerencsés futamokat három győzelem követte. Japánban Petter már az első szakaszon az élre állt, és egyszer sem engedte át a vezető pozíciót vetélytársainak. A brit ralin Loebbel csatázott az elsőségért, és mindössze két szakasszal a cél előtt előzte meg a franciát, Szardínián pedig a japán versenyhez hasonló győzelmet aratott. A soron következő korzikai futamon Loeb megszerezte a bajnoki címet, Solbergnek pedig már csak a második helyre maradt esélye a végelszámolásnál. Korzikán és Spanyolországban ötödik volt, majd a szezonzáró ausztrál ralin már a negyedik szakaszon lecsúszott az útról és kiesett. Nyolcvankét pontjával végül a második helyen zárt a pontversenyben, három ponttal az észt Märtin előtt, és huszonhat pont hátrányban a világbajnok Loeb mögött. 2005-ben két új csapattársat is kapott. A fiatal ausztrál Chris Atkinson és a francia Stéphane Sarrazin vette át Hirvonen helyét a Subarunál. Solberg két fő riválisa, a címvédő Loeb, valamint Grönholm maradtak korábbi csapataiknál, míg Märtin a Fordtól a Peugeot-hoz igazolt. A szezonnyitón, Monte Carlóban a nézők felelőtlensége okozta kiesését. Az első napon hibázott, amikor egy szerpentines részen lecsúszott az útról, ám ekkor még kisebb időveszteséggel továbbhaladt. A harmadik napon azonban a második helyről egy olyan kanyarban esett ki, ahová a nézők szándékosan dobáltak havat. A Subaru tehetetlenül és nagy sebességgel nekicsúszott betonkorlátnak. Svédországban Grönholmmal küzdött a győzelemért. Az első két nap felváltva váltották egymást az élen, de az utolsó napon Grönholm hibázott és kiesett. Solberg végül több mint két perccel a második Märtin előtt végzett, és megszerezte első sikerét a svéd ralin. A mexikói versenyen már a 2005-ös fejlesztésű Imprezával vett részt. Az új autóval már az első gyorson az élre állt, és a verseny végéig meg is tartotta vezető pozícióját. A negyedik futam előtt Petter vezette a bajnokságot, ekkor öt ponttal volt Loeb előtt. Új-Zélandon harmadik lett, majd a Szardínia-ralin a második helyen végzett. A ciprusi versenyen aztán technikai gondok miatt kényszerült kiállni. Törökországban másodikként zárt Loeb mögött, aki ekkor már a negyedik egymást követő futamot nyerte. Az Akropolisz-ralin nem szerzett pontot: Petternek a Pirelli abroncsaival akadtak gondjai, valamint az autó hátulját is összetörte, ami után a por bejutott az utastérbe. A szezon kilencedik futama, az argentin rali következett. Az idény féltávhoz érkezett és Loeb ekkor már huszonhárom ponttal volt Solberg előtt. Argentínában újra a francia nyert, és Petter csak a harmadik helyen zárt. A finn versenyen az autó fékproblémái hátráltatták. Többször is az árokba csúszott, és egy ilyen alkalommal az Impreza hátulja is megsérült. A negyedik helyen végzett, több mint két perccel a győztes Marcus Grönholm mögött. Győzelmével Grönholm két ponttal került elé a pontversenyben. A német verseny is balszerencsésen alakult Petter számára. Az első napon hibázott, a második napon pedig technikai gondjai akadtak, és végül csak hetedik lett. A bajnokságból ekkor már csak öt futam volt hátra, és a brit rali következett, melyen Petter az utolsó három évben győzni tudott. A verseny első két napján végig a második helyen autózott Loeb mögött. A zárónap második szakaszán Markko Märtin fának ütközött, és a balesetben Märtin navigátora, Michael Park szörnyethalt. A történteket követően a rendezők törölték verseny hátralevő szakaszait. Loebnek csak a szervizparkba kellett volna beérnie ahhoz, hogy futamgyőzelmével behozhatatlan előnyre tegyen szert a pontversenyben és megnyerje a bajnoki címet. A címvédő azonban az adott körülmények között nem szeretett volna ünnepelni, így szándékosan szabályt vétett: korán érkezett az időellenőrző állomásra, amiért kétperces időbüntetést kapott. Ezzel Petteré lett a győzelem. Mivel a történtek miatt a Peugeot visszahívta Grönholmot a versenyről, a pontversenyben jelentős változás történt kettejük között: a finn négy ponttal került Solberg mögé a tragikus futamot követően. Japánban már az első napon az élre állt. A zárónapig tartotta előnyét, a huszonnegyedik szakaszon azonban nekicsúszott egy nagyobb kőnek, és az tönkretette a Subaru első futóművét. Az autó irányíthatatlanul hajtott a fák közé, és Petter a verseny feladására kényszerült. Kiesésével Grönholm első lett és hat pontos előnybe került. Korzikán Petter harmadikként ért célba, Grönholm pedig a második napon kiesett. Két fordulóval a világbajnokság vége előtt pontegyenlőséggel álltak a második helyen, a hátralevő két futamon azonban egyikőjük sem szerzett pontot. Az ausztrál versenyen Petter az első helyről esett ki, miután egy kenguruval való ütközés tönkretette az Impreza hűtőjét. A végelszámolásnál tehát mind a kettejüknek 71 pontjuk volt, a második helyezés azonban Solberget illette meg Grönholmal szemben, mert ilyen esetekben a győzelmek száma dönt a sorrendről, három szezonbeli sikere pedig az ő javára döntött. #### A hanyatlás évei (2006–2008) A 2006-os évet már a 2006-os fejlesztésű Subaru Impreza WRC-vel kezdhette meg Monte Carlóban. Az utóbbi évek sikertelenségét követően ebben az évben sem alakult jól számára a szezonnyitó. Az első nap egészén óvatosan autózott a kiszámíthatatlan útviszonyok miatt. Az összetettben egyszer sem ért be az első tíz hely egyikére, majd a napi utolsó szakasz után elfolyt az olaj a Subaru motorjából, és Petter már nem folytathatta a viadalt. A svéd rali sem hozott több sikert. Már az első szakaszok egyikén eltört az autó bal hátsó féltengelye, és ezzel rengeteg időt vesztett. A második napon sem kerülték el a problémák, a verseny hajrájában, a tizennyolcadik szakasz rajtja előtt pedig lefulladt a Subaru. Az eset miatt lekésték a rajtidejüket, amiért a szervezők kizárták a versenyből. A szezon harmadik futamán, a Mexikó-ralin már a győzelemre is esélyes volt. Az első napon – kihasználva, hogy kilencedikként rajtolt, így nem ő takarította a poros, köves szakaszokat – elsőként zárt. Mögötte tíz másodpercen belül volt Hirvonen és Loeb. A második napon Hirvonen kiesett, Loeb viszont egyre közelebb került Petterhez, és noha többször is váltották egymást az élen, a francia több mint fél perces előnyt szerzett vele szemben, és ezt a különbséget meg is tartotta a célig. Az ekkor elért második hellyel Solberg megszerezte első pontjait a szezonban. A murvás mexikói futamot két aszfaltos verseny követte. Ezeken a viadalokon rendszerint nem szerepel jól, és így volt ez ebben a szezonban is. Spanyolországban hetedik, Korzikán pedig csak a tizenegyedik helyen ért célba. Öt futam elteltével mindössze tíz pontja volt a tabellán. Az argentin ralin újra versenyben volt a győzelemért. Rövid ideig az élen is állt, és a viadal egészén közel olyan időket teljesített, mint a végül győztes Loeb, ám Mexikó után ezúttal is második lett. A szardíniai versenyen a Pirelli abroncsaival akadtak gondjai. Az első napon túl puha keveréket választott, ami rosszul kopott és szétfoszlott a szakaszokon. A nap végére a tizennegyedik helyre esett vissza. A futam hátralevő részén több pozíciót is javított, azonban így sem ért fel a pontszerzők közé. Az Akropolisz rali következett, ahol Petter újfent az élmezőnyben autózott: sokáig a második, majd a harmadik helyen állt. A második nap utolsó gyorsasági szakaszához vezető közúton baleset érte egy autós miatt. Az autó az ő sávjában tartózkodott, és az ütközést elkerülendő Solberg az út menti sziklafalhoz húzódott. „Mindenképpen el akartam kerülni a frontális ütközést. Elrántottam a kormányt, de nekimentem a sziklafalnak, ami letarolta a Subaru bal elejét” – mondta a történtek után. A nap utolsó szakaszát így nem tudta teljesíteni, amiért a SuperRally-szabály értelmében öt perc időbüntetést kapott. Másnap a kilencedik helyről kezdte meg a felzárkózást. A napi öt szakaszból négyet megnyert, és végül hetedikként zárt. A tizenhat futamos világbajnokság nyolcadik versenye után húsz pontja volt, mellyel a tabella ötödik helyén állt. A német ralin megkérdőjeleződött, hogy el tud-e rajtolni azután, hogy a verseny előtti teszten összetörte az Imprezát. A rendszerint egy nappal a raliversenyeket megelőzően tartott shakedownon fának ütközött. Jelentős károk keletkeztek a járműben, és mivel a javításra kevés idő állt rendelkezésre, nem volt biztos, hogy részt vehet a viadalon. A csapat szerelőinek végül sikerült versenyképes állapotba hozni a Subarut a másnapi rajtra. „A Prodrive minden szerelőjének és mérnökének köszönettel tartozom. Reménytelen helyzetben teremtették meg számomra a rajthoz állás feltételeit” – nyilatkozta. Az első napot ötödikként zárta, a futam második napján azonban motorhiba miatt kiesett. Nem ért célba a finn versenyen sem. Az első napon negyedik volt, majd a második nap második szakaszán felborult. Az ouninpohjai gyorsaságin elvétett egy kanyart, és a pálya menti földfalnak csapódott. A japán viadalon technikai gondok hátráltatták, végül hetedik lett. Nem volt eredményes a soron következő ciprusi, majd a török versenyen sem. Cipruson nyolcadikként ért célba, Törökországban pedig a tizenharmadik helyen zárt. A török futamon a győzelemre is esélyes lett volna, ám a második nap végén a második helyről hibázott, sziklának ütközött. Az első óceániai versenyen, Ausztráliában második volt, majd Új-Zélandon hatodik. A szezonzáró brit ralin az élmezőny tagja volt, azonban több hibát is vétett. A hetedik szakaszon kicsúszott, a tizenegyediken egy oszlopot talált el, a zárónapon pedig egy megcsúszással vesztett sok időt. A hibák ellenére a harmadik helyen ért célba, míg a pontversenyt hatodikként zárta. A 2007-es szezon első három versenyén a 2006-os fejlesztésű Imprezával indult. Az idénynyitó monacói ralin hatodik volt, majd Svédországban – azt követően, hogy az első nap rövid ideig vezette a versenyt – a második napon hófalnak ütközött és kiesett. Norvégia adott otthont a szezon harmadik fordulójának. A verseny első alkalommal szerepelt a világbajnokságon, a két Solberg testvér így először versenyzett hazájában világbajnoki futamon. Szakaszt mind a ketten nyertek, és a harmadik, illetve negyedik pozícióban zártak: Henning, Petter sorrendben. A Mexikó-ralin már az újabb autóval indult. Öt szakasz után vezette a versenyt, a hatodik gyorsaságin viszont egy kő kilyukasztotta az olajhűtőt, így nem folytathatta tovább a versenyt. Portugáliában negyedikként ért célba, azonban az előtte végző két Ford-pilóta, Grönholm és Hirvonen utólag öt-öt perces büntetést kapott. Petter ezzel két két helyet lépett előre, így végül a második lett. Az argentin versenyen többször is megütötte autója elejét, ami megrepesztette a hűtőt, és tönkrement az Impreza motorja. Szardínián ötödik, az Akropolisz-ralin pedig harmadik volt. A finn rali második napján szervóhibával küzdött. A probléma nagy fizikai terhelést rótt Peterre, aki végül feladta a futamot. „Nem tudjuk tovább csinálni. Erővel sem bírom, és veszélyes a nézőkre is” – nyilatkozta. Németországban hatodik lett, Új-Zélandon pedig csak a hetedik. Az ezt követő két aszfaltos versenyen, a katalán és a Korzika-ralin hatodik, valamint ötödik volt, majd Japánban pont nélkül zárt. A távol-keleti versenyen az első nap kiesett ugyan, de a második napon folytatta, és a hatvanötödik helyről végül a tizenhatodikig zárkózott fel. Írországban egyenletes teljesítménnyel lett ötödik, a szezonzáró brit ralin pedig negyedikként végzett. Negyvenhét pontjával az ötödik pozícióban zárt a pontversenyben. A 2008-as idényt egy ötödik helyezéssel kezdte Monte Carlóban. Svédországban megnyerte a nyitószakaszt, a verseny végén pedig a negyedik lett. A Mexikó-rali második napján eltört a féltengely az autójában, amivel majd’ fél órás hátrányt szenvedett. A célig nem tudott pontszerző helyre feljönni: a tizenegyedik helyen zárt. A szezon negyedik versenyén, az argentin ralin a második helyről esett ki elektronikai problémák miatt, az ezt követő jordániai versenyen pedig több baleset után nem tudott célba érni. Szardínián defekt hátráltatta, és csak a tizedik lett. A hetedik fordulón, az Akropolisz-ralin már a 2008-as fejlesztésű Imprezával szerepelt. Itt először állt dobogóra az évben, miután Loeb mögött másodikként zárt. Törökországban és Finnországban hatodik, Németországban pedig az ötödik helyen ért célba. Az Új-Zéland-ralin negyedik volt, és ekkora már nyilvánvalóvá vált, hogy a csapat újabb típusú autója sem versenyképes a Citroen és a Ford versenyautóival. Új-Zélandon Solberg a következőképp kommentálta teljesítményét: „Nem tudok többet”. A következő két aszfaltos versenyen, Katalóniában és Korzikán ötödik lett. Utóbbin megvolt az esélye a negyedik helyre is, azonban egy defekt miatt visszaesett. A japán rali második napján, az esti sötétben rendezett szakaszok egyikén árokba hajtott, megforgott, és megütötte a Subaru hátsó futóművét. A zárónapra visszatért, három szakaszt is nyert, és végül az utolsó pontszerző, nyolcadik helyig jött fel. A szezonzáró brit ralin egyenletes teljesítménnyel lett negyedik. A pontversenyt hatodikként zárta. Négyéves közös munka után ekkor fordult első először, hogy csapattársa, Atkinson megelőzte őt az év végi összetettben: az ausztrál az ötödik lett. A szezon végeztével, decemberben a Subaru gyár bejelentette, hogy közel húszéves jelenlét után kivonul a rali-világbajnokságról. #### Privát csapatban (2009–) A Subaru kiszállását követően Petter létrehozta saját csapatát, a Petter Solberg World Rally Teamet. Noha a 2009-es szezon első versenyén, az aszfaltos ír ralin még nem volt jelen, a második futamon, a havas norvég ralin már a mezőny tagja volt. Egy 2006-os fejlesztésű Citroën Xsara WRC-vel és megszokott navigátorával, Phil Millsszel indult. A 2000-es sanremói futam óta ez volt az első világbajnoki verseny ahol nem gyári pilótaként szerepelt. Noha egy szakaszgyőzelemmel kezdett, a gyáriakkal nem volt képes lépést tartani, és végül a hatodik helyen zárt. Az ezt követő ciprusi futamon harmadikként végzett, és ezt az eredményt megismételte a szardíniai versenyen is. Az Akropolisz-ralit megelőzően kétéves szerződést kötött a Shell olajtársasággal, ami nagy anyagi biztonságot jelentett csapata számára a szezon befejezéséhez. Az év utolsó két versenyén már egy C4-essel állt rajthoz. Mind a két ralin a negyedik helyen ért célba. Harmincöt pontjával végül ötödikként zárta a pontversenyt. A 2010-es évnek komoly tervekkel vágott neki. Privát csapatként a világbajnoki cím megnyerését tűzte ki célul. Az előző évvel ellentétben, ebben az idényben az összes világbajnoki futamra tervezte az indulást. Még januárban megállapodott a Citroën Racinggel két Citroën C4-es vételéről. Ebben segítette, hogy a szezont megelőzően több szponzor is csatlakozott eddigi támogatói mellé. A Citroën Norvégia, valamint a MAD-CROCK energiaital-gyártó is Solberg csapata mellé állt, nagy anyagi biztonságot adva a szezonkezdéshez. A szezonnyitó svéd ralit megelőzően rajthoz állt a havas pályákon zajló norvég Svully-ralin, ahol az összes szakaszon elsőként végzett, és első lett. A szezonnyitó svéd verseny első napjának ötödik szakaszán közel öt percet vesztett. Petter előbb lecsúszott az útról, majd később újfent elhagyta a pályát, amikor a hófalba csúszott Matthew Wilsont próbálta kikerülni. Az eset után a huszonnegyedik helyre esett vissza, ám a rali végére a kilencedik helyre kapaszkodott föl. A mexikói verseny első napját magabiztos előnnyel nyerte, ám a második napon már ő takarított a murvás utakon, és visszaesett a második helyre Loeb mögé. Végül második lett, amivel megszerezte privátként elért legjobb helyezését. Jordániában harmadik, a török versenyen pedig újfent második volt. A soron következő új-zélandi futamon többször is vezetett az összetettben, és egészen az utolsó szakaszig versenyben volt a győzelemért. Az utolsó gyorsaságin azonban lecsúszott az útról, kidöntött egy villanyoszlopot és kiesett. A szezon hatodik versenyén, a portugál ralin Sordoval volt harcban a harmadik pozícióért. A végső szakaszokon technikai problémák hátráltatták, és a záró etapon nekiment a parallel pályákat elválasztó falnak. Idővesztesége miatt visszaesett az ötödik helyre. A portugál és a bolgár futam közötti több mint egy hónapos szünetben navigátora, Phil bejelentette, hogy kiszáll az aktív versenyzésből. Petter így, tizenegy éves közös munka után kénytelen volt új navigátort keresni, és végül a 41 éves Chris Patterson mellett döntött. Első közös versenyükön, Bulgáriában harmadikok lettek. A finn rali első napján Petter előbb Hirvonennel, majd Latvalával küzdött a vezető pozícióért. A napot másodikként zárta, kevesebb mint tíz másodperces hátrányban Latvala mögött. A második napon is lassabb volt Latvalánál, de a két gyári Citroënes, Ogier és Loeb is folyamatosan gyorsabb volt nála, végül negyedikként zárta a viadalt. Németországban több defekt hátráltatta, így lett ötödik. Négy versennyel a szezon vége előtt a pontverseny negyedik helyén állt. A japán viadalon Ogier-vel és Hirvonennel küzdött a győzelemért. Sokáig az élen állt, a célban pedig mindössze tizenöt másodperccel maradt alul Ogier-vel szemben, és zárt másodikként. A következő két futam aszfaltos volt, és mind a kettőn dobogóra állt. Franciaországban a harmadik, Katalóniában a második helyen ért célba. A szezonzáró brit versenyen újfent második lett, amivel megelőzte Ogier-t az összetettben, és feljött a harmadik helyre; 2005 után először végzett az első három hely egyikén az év végi értékelésben. 2011-ben az interkontinentális bajnokság nyitófutamán, a januári Monte Carlo-ralin kezdte az évet. Egy Peugeot 207 S2000-essel indult, és a zárónapon még a hetedik helyen állt, technikai problémák miatt azonban nem ért célba. A 2011-es világbajnoki szezonra némileg változtak a szabályok, így a gyártók új modellekkel álltak elő. Petter nem pártolt el a Citroëntől, és a C4-est DS3-asra cserélte; bár a szezonkezdetre csak az utolsó napokban sikerült megteremteni az indulás lehetőségét. A svéd rali pénteki napján a helyi rendőrség bevonta jogosítványát gyorshajtásért. 48 órás haladékot kapott, amely az utolsó szakasz rajtja előtt járt le. Petter ekkor a negyedik helyen állt, mindössze 7,7 másodperccel Ogier előtt. Az utolsó gyorson azonban nem vezethetett, ezért helyet cserélt navigátorával, Chris Pettersonnal. Chris az utolsó időt autózta, amiért egy hellyel hátrébb esetek, és ötödikként zárták a versenyt. A Mexikó-rali első napján technikai gondok hátráltatták, amiért a tizenkettedik helyig csúszott hátra. Innen zárkózott fel a negyedik pozícióig a viadal végére. Portugáliában újfent az első versenynapon akadtak gondjai. Több defektet is kapott, és a hetedik szakasz után csak huszadik volt az összetettben. A második és a harmadik napon az élmezőnyben teljesített, szakaszokat nyert, és a célban már hatodik volt. A jordán rali tizenhetedik szakaszán egy ugratót követően árokba csúszott és kiesett. Petter ekkor a negyedik helyen állt, és fél percen belül volt az élen állótól, így akár a győzelemre is esélye lehetett volna. Szardínián szoros versenyben lett harmadik, majd az ezt követő argentin és görög ralikon negyedikként végzett. Görögországban egészen a táv feléig az élen állt, majd fokozatosan hátracsúszott. Finnországban, majd Németországban is ötödik, az ausztrál ralin pedig a Ford két gyári versenyzője, Hirvonen és Latvala mögött harmadik volt. A legutóbbi futamon, a francia ralin végig az élmezőny tagja volt, a verseny utáni ellenőrzésen azonban autója négy kilogrammal könnyebb volt, mint a szabályok szerinti megengedett legkönnyebb határ, így eredményét törölték. ### Egyéb versenyeken 2007-ben részt vett a Race of Champions viadalon. A bajnokok küzdelmében már az első körben kiesett, miután kikapott David Coulthardtól. A nemzetek versenyében bátyjával, Henninggel képviselte Norvégiát. 2–1-re megnyerték a Sébastien Bourdais és Yvan Muller alkotta francia alakulat elleni negyeddöntőt, majd a középdöntőben 2–0-ra kikaptak a Marcus Grönholmmal és Heikki Kovalainennel felálló finn csapattól. 2008-ban több gyári versenyzővel együtt ő is jelen volt a Bettega Emlékversenyen, ahol Dani Sordo és Gigi Galli mögött a harmadik helyen zárt. 2010-ben, a világbajnoki szezont megelőzően részt vett a svéd Finnskogsvalsen versenyen, valamint a norvég Svully-ralin. Petter magabiztos győzelmet aratott mindkét futamon. A 2011-es szezon előtt az interkontinentális bajnokság szezonnyitó futamán, a Monte Carlo-ralin indult. A hetedik helyről a zárónapon esett ki, technikai problémák miatt. ## Jelentősebb balesetei 2000-es finn rali - A verseny nyolcadik szakaszán Fordja jobb oldalával egy árokba csapódott. Az autó elemelkedett és tehetetlenül a fák közé csapódott. (videó a balesetről) 2003-as Korzika-rali - Petter még a versenyt megelőző shakedownon törte össze autóját. A rendszerint egy nappal a mért gyorsaságik előtt tartott teszten egy villanyoszlopnak ütközött, ami komolyan meghajlította a Subarut. A csapat Ajaccióban, egy karosszéria-műhelyben nyolc órán át egyengette húzópadon az Imprezát, mígnem Pierre Gounon hajnali négy órakor, nem sokkal az első gyorsasági rajtja előtt kijelentette: „Az autó egyenesfutása tökéletes, kanyarsebessége a régi.” A versenyen Petter végül első lett, és az itt szerzett 10 pont nélkülözhetetlen volt a 2003-as egyéni bajnoki cím megnyerésében. 2004-es német rali - Petter a negyedik helyen állt, amikor a második nap negyedik szakaszán, egy nagy sebességű, nyújtott balos kanyarban lecsúszott az útról, és eltalált egy, a pályát szegélyező betonelemet. Az autó többször megfordult a tetején, majd a talpán állt meg. Az eset után Solberg is úgy nyilatkozott: „Hihetetlen, hogy karcolás nélkül szálltunk ki.” (videó a balesetről) 2005-ös Monte Carlo-rali - Ezen a versenyen két nagyobb ütközést is elszenvedett. Az első napon egy szerpentines részen csúszott le az útról, ám ekkor még kisebb időveszteséggel továbbhaladt. A harmadik napon azonban a második helyről egy olyan kanyarban esett ki, ahová a nézők szándékosan dobáltak havat. A váratlan helyzetre Petter nem számított, és nagy sebességgel ütközött a betonkorlátnak. Felháborodását a következőképp kommentálta: „Nem féltem és nem félek a raliautóban. Az első legkisebb jelre azonnal kiszállok, ámde azért amit a nézők csináltak felháborító és felelőtlen volt”. (videó az első balesetről) (videó a második balesetről) 2005-ös japán rali - 2004-es japán sikere után a 2005-ös versenyen is esélye volt a győzelemre. Az utolsó napig az élen állt. A huszonnegyedik gyorsaságin nekicsúszott egy nagyobb kőnek, és az tönkretette Subaruja első futóművét. Az autó irányíthatatlanná vált, és a fák között állt meg. Petter a verseny feladására kényszerült. (videó a balesetről) 2006-os német rali - A shakedownon törte össze autóját, amikor pár méterre a teszt céljától ütközött neki egy fának. A kár jelentős volt, a Subaru csaknem teljes hátulja komoly sérüléseket szenvedett. A Prodrive szerelőinek így rohamtempóban kellett újjáépíteni az autót a másnapi rajtra. „A Prodrive minden szerelőjének és mérnökének köszönettel tartozom ... Reménytelen helyzetben teremtették meg a rajthoz állás feltételeit!” – nyilatkozta Solberg (videó a balesetről) 2006-os finn rali - A rali második napján, a híres ouninpohjai gyorsaságin esett ki. Egy balkanyarban Subaruja hátulja nekiütközött a pálya menti földfalnak, az autó átfordult, végül a talpán állt meg. (videó a balesetről) 2008-as jordán rali - A verseny tizenhatodik szakaszán elvétett egy kanyart, lecsúszott az útról, majd autója többször átfordult a tetején. (videó a balesetről) 2010-es Új-Zéland-rali - Akár a győzelemre is esélye lett volna, ám a legutolsó szakaszon, egy balos kanyarban autója lecsúszott az út mellé, majd pár ott megtett méter után eltalált egy villanyoszlopot. Az oszlop megrongálta, és az út menti árokba rántotta az autót, így képtelenek voltak továbbhaladni. „Jó helyzetben voltunk a győzelemért, és egyszer csak ott volt az a villanyoszlop” – mondta az eset után. (videó a balesetről) ## Navigátorai Világbajnoki pályafutása szinte egészén Phil Mills volt a társa. 1998-ban a svéd ralin Egil Solstad, a brit versenyen pedig Cato Menkerud navigálásával vett részt. 1999-ben egy futam erejéig Fred Gallagher segítette, ezt leszámítva azonban a 2010-es portugál versenyig kizárólag Millsszel együtt indult a világbajnokság versenyein. Mills visszavonulása után a tapasztalt brit Chris Patterson lett Solberg navigátora. Phil távozását következőképp kommentálta: „Phil elhagyja a csapatot, és ezt nagyon sajnálom. Úgy érzem, nagyon nehéz lesz az ő képességeivel rendelkező navigátort találni. Hosszú éveket voltunk együtt, a pályafutásom hatalmas részét vele töltöttem, nehéz szakítás ez nekem. Visszatekintve mindarra, amit együtt értünk el, különösen sajnálom döntését, biztos voltam benne, hogy még ebben a szezonban sikerül megszerezni a következő győzelmet, és reméltem, hogy ez Phillel mellettem történik. Pályafutásom alatt ő jelentette nekem a legtöbbet. A mi kapcsolatunk a legerősebb volt, ami pilóta és navigátor közt lehet.” Pattersont alapos válogatás után választotta ki. A szaktudás mellett az angol nyelv ismerete, valamint a lehető legkisebb testsúly volt szempont a döntésben. „A megüresedett helyre 45 jelentkező volt. Közülük választottunk ki hármat, akikkel Franciaországban egy teszten vettünk részt. Két kört mentünk a pályán, felírtuk, aztán egy éles körben visszaolvasták az itinert. Figyeltem, hogy mennyire tudják felvenni a tempót, milyen gyorsan tudnak belejavítani az itinerbe menet közben. Végül Chris mellett döntöttem.” ## Magánélete Házas, felesége Pernilla Walfridsson. Egy fiuk van, Oliver. Petter édesanyja és nagypapája ralikrosszozott. Bátyja, Henning is sikeres raliversenyző: a világbajnokságon öt dobogós helyezést, valamint több szakaszgyőzelmet jegyez. Felesége családjában is több raliversenyző található. Édesapja, Per-Inge Walfridsson a Volvo gyári pilótája volt, 1980-ban megnyerte az európai ralikrossz-bajnokságot. Bátyja, Per-Olof is követte apját, és autóversenyző lett, valamint maga Pernilla is ismert raliversenyzőnek számít. ## Mr. Hollywood Szakkommentátorok és raliszurkolók gyakran becézik Mr. Hollywoodnak. E nevét onnan kapta, hogy sikereit látványos örömkitöréssel ünnepli. 2003-ban, a világbajnoki cím megnyerését követő percekben önfeledt ünneplésbe kezdett. Petter előbb navigátorával, Millsszel örült a sikernek, majd csapattársainak, a négyszeres világbajnok Tommi Mäkinennek és navigátorának, Kaj Lindströmnek a kezei közt ugrált. Ezt követően felesége, Pernilla gratulált neki. Ezután egy nagyobb norvég szurkolói csoportba ugrott, végül még a siker hatása alatt adott interjút. „Ez a legeslegjobb az életünkben. A fiam után” – nyilatkozta. Jellemző rá, hogy a stadionokban, sok néző előtt rendezett szuperspeciál szakaszok levezető körén az autóból kihajolva buzdítja a nézőket. Egy ilyen eset alkalmával felült a még nagy tempóval haladó autójának tetejére, ám miközben mászott vissza a pilótafülkébe leesett. Felpattant, majd Subaruja után szaladt, de nem érte utol, és az a pálya falának ütközött. ## Eredményei ### Teljes Rali-világbajnokság eredménylistája Táblázat értelmezése Győzelmek Statisztika ### Teljes Ralikrossz Európa-bajnokság eredménylistája Táblázat értelmezése ### Teljes Ralikrossz-világbajnokság eredménylistája Táblázat értelmezése

Lükurgosz (spártai arkhón)

Lükurgosz (görög betűkkel: Λυκοῦργος) az i. e. 8. században élt törvényhozó Spártában. Nevéhez fűződik a spártai állam alkotmányának megalkotása, mely hosszú évszázadokig szinte változatlan formában állt fenn. Lükurgosz alakjáról kortárs írásos forrás vagy más, kézzelfogható tárgy nem maradt fenn, Plutarkhosz csupán egy Delphoiban látható diszkoszról számol be, amelyre Lükurgosz neve volt rávésve. Ezért is gondolták már többen az ókorban is, hogy csak mondai személy. Bertrand Russell állítása szerint is mitológiai alak volt, akinek mondája Árkádiából került Spártába, szerinte Lükurgosz Zeusz szerepét betöltő helyi isten lehetett. Állítását a név jelentésére alapozza: „farkasűző”. Mitológiai voltát hangoztatta Eduard Meyer is az 1880-as években. Ezt a megállapítást vették át a kortárs magyar ókortudósok is, köztük az Ókori lexikon szerkesztője, Pecz Vilmos. A mai történetírás általában elfogadja valós történeti létét, és hajlik arra is, hogy több tekintetben Plutarkhosznak adjon igazat. ## Élete Plutarkhosz szerint Plutarkhosz Párhuzamos életrajzaiban többek közt arról olvashatunk, hogy apjának, Eunomosznak és bátyjának, Polüdektésznek a halála után neki kellett elfoglalnia a trónt. Nyolc hónapig volt csak király, mert önként lemondott, mikor megtudta, hogy bátyjának özvegye terhesen maradt. A becsületes ifjú férfi egy percig sem tétovázott, hogy átadja a trónt, ha fiúgyermek születik. Az özvegynek viszont más tervei voltak, ő Lükurgosz hitvese szeretett volna lenni, ezért el akarta hajtani a magzatot. Lükurgosz színleg azzal támogatta, hogy neki lesz gondja a gyermekre, csak el ne hajtsa veszélyes szerekkel. Fiúgyermek született, aki a Kharilaosz (jelentése: a nép öröme) nevet kapta. Lükurgosz, miután Kharilaoszt biztonságban tudta, egyszerű polgárként élt, azonban a sértett özvegy és rokonai ellene hangolták Spárta népét. Lükurgosz ezért az önkéntes száműzetést választotta. Ióniai, krétai és egyiptomi utazásai során a megismert törvényekből tanulva álmodta meg Spárta leendő alkotmányát. Krétán ismerkedett meg Thalésszal, aki költő és törvényhozó volt. Thalészt Spártába küldte azzal a céllal, hogy készítse elő a nép szívét hazafias költeményeivel. A spártaiak időközben nagyon hiányolták a bölcs ifjút, különösen, mivel ártatlansága kiderült, s több ízben üzentek érte. Lükurgosz végül hazatért, pártfogókat keresett a gazdag polgárok között. Kikérte a püthia szavát is. Eleinte ármánynak gondolták, amiket be akar vezetni, de Lükurgosz okosan meggyőzte őket reformjainak jogosságáról. Így kezdte meg munkáját. A spártai állam leírása után Plutarkhosz leírja, hogyan halt meg Lükurgosz. A legenda szerint Lükurgosz, mikor elégedett lett a reformokkal, bejelentette, hogy Delphoiba megy kikérni Apollón szavát. Mielőtt elment, mindenkit megesketett a királyoktól a utolsó polgárig, hogy megtartják a törvényeket, míg vissza nem tér. A püthia azt mondta neki, hogy az isten elégedett a törvényekkel. Ekkor döntött a saját haláláról is. Többé nem vett táplálékot magához, hogy halálával is az államot szolgálja. Spártába sem tért vissza, a hagyomány szerint Krétára utazott, ahol hamvait a tengerbe szóratta, hogy ne mondhassák el, ha holtában is, de visszatért. ## A történeti Lükurgosz Németh György jegyzi meg, hogy Lükurgoszról nemhogy kézzelfogható adat, de Kr. e. 5. század előtti írásos forrás sem maradt fenn. Fennmaradt a Rhétra szövege, mely a spártai törvényeket tartalmazza, de ebben sincs Lükurgosz neve vagy akár csak egy utalás arra, hogy egyetlen személyhez fűződik a törvény megalkotása. Lükurgosz első említése Hérodotosznál található: Ezután foglalkoznak csak vele görög kronológusok, a Kr. e. 884. évet megjelölve működésének. Azt azonban Plutarkhosztól is tudjuk, hogy leginkább ennek időpontjában nem tudtak megegyezni. Lükurgoszt említik Homérosz kortársaként, Iphitosz kortársaként, de jellemző, hogy Iphitosznak, akihez az olümpiai játékok bevezetését kötik, szintén megkérdőjelezték történeti létét. Lükurgosz működése és a spártai állam különösen az athéni Szókratész-tanítványok szemében értékelődött fel, ezek ugyanis gyűlöltek mindent, ami athéni. Kritiasz töredékben fennmaradt alkotása (A lakedaimóniak állama) például a nevetségességig magasztalta a spártai államot (ti. itt még a cipő és a ruha is jobb, egészségesebb). Xenophón szintén ilyen című művében a spártai állam egészének kitalálójaként Lükurgoszt nevezi meg. A Xenophón-korabeli Spárta azonban megközelítőleg sem úgy nézett ki, mint a Kr. e. 8. századi. Ez viszont az egyetlen fennmaradt kortárs beszámoló Spártáról. ## Életműve, a neki tulajdonított alkotmány Lükurgosz intézkedései közül első és legfontosabb a vének tanácsa, a gerúszia felállítása volt, amivel korlátozta a királyok hatalmát. A geruszia 28 vénből és a két királyból álló testülete döntött a legfontosabb ügyekben. A tanács tagjait életfogytig választották aszerint, hogy kinek jutott nagyobb tapsvihar. A reformokat viszonylag könnyen hajtották végre, Kharilaosz is a támogatók közé tartozott. Mivel Lükurgosz a nép bizalmát már korábban, a trónról való lemondással elnyerte, így csak csekély számú zendülőtől kellett tartania. Ezek egyike rá is támadt egy bottal, és megsebesítette Lükurgosz szemét. A támadó elszégyellte magát, büntetésül Lükurgosz házában kellett engedelmességet tanulnia (amennyire ez büntetésnek mondható). Lükurgosz meggyógyult szeméért hálából templomot építtetett Athénének. Plutarkhosz szerint olyan vélemény is volt, hogy szeme nem gyógyult meg. Bevezette a népgyűlést (amit az ókorban sohasem hívtak apellának). Ezen minden spártai polgár részt vehetett. Rendszerint nem zárt épületben tartották, mert, mint ahogy Plutarkhosz is megírta, az épület díszítése Lükurgosz szerint elvonja a figyelmet. Hamarosan további reformokra került sor. Ezüstpénz helyett ecettel edzett egyszerű vasnyárspénzt (obelosz) vezetett be, hogy az erre a célra szánt vasat másra ne lehessen használni, a külfölddel történő kereskedelem így elsorvadt. Lükurgosz ezzel is el kívánta szigetelni Spártát, mert a spártai pénz máshol értéktelen volt, azonkívül, mivel nem érme formájú volt, hanem rudakba öntötték, súlyos is, úgyhogy nagyobb mennyiség felhalmozása sem volt értékes, inkább fölösleges. Spárta önellátóvá vált, de ezt csak folyamatos hódításokkal tarthatta fenn. Lükurgosz ezért militarizálta a polgárokat, szigorú nevelési rendszert (agogé) vezetett be. A fiúgyermekeket az állam tulajdonává nyilvánították, a várostól távol eső helyen oktatták őket írásra-olvasásra, zenére és harcra. Mindezekben az intézkedésekben csak a polgárok részesültek. Nem számítottak polgároknak a meghódított városok lakói és a Spártát körüllakó peroikoszok, akik iparral foglalkoztak, ami a spártaiaknak tilos volt, valamint a helóták, a meghódított akhájok. Ám ez a kisebbség uralma volt a többség felett, így a polgárjoggal nem rendelkezőknek állandó megfélemlítésben kellett élniük, hogy az államrendszer fennmaradjon. A létrejövő arisztokratikus köztársaságot Lükurgosz földosztással is megerősítette. A nép támogatta és nagy tiszteletben részesült. Törvényeit, az úgynevezett rhétrákat, melyeket a vének tanácsával fogadtatott el, nem adta írásba, esküvel erősíttette meg inkább. Egyik rhétrája éppen az írásban rögzített törvényeket tiltotta. Egy másik rhétrában a spártai ház berendezéséről rendelkezett: csak két szerszámot lehetett használni építkezéskor és bútorkészítéskor, fűrészt és baltát. Ezzel a fényűzés ártalmas szokását szüntette meg. A spártaiak jelleme így edződött. További kisebb intézkedéseket hozott, ezek közé tartozik a közös étkezések (szüsszitia) bevezetése. A szüsszitián minden spártai polgárnak részt kellett vennie. 10-15 fős asztaltársaságok alakultak ki, ezzel leginkább egy városi szintű tábori ebédhez vált hasonlóvá. A közös étkezések erősítették leginkább a spártaiak hazaszeretetét, mivel ilyenkor beszélgettek legtöbbet. Beszédkultúrájukat a lakonikus beszéd jellemezte, melyet a hagyomány természetesen Lükurgoszig vezet vissza. Lükurgosz alkotmányához tartozik az ephoroszi tisztség bevezetése is, bár ezt Plutarkhosz és Schiller szerint is csak később vezették be. Az ephoroszokat a polgárok közül választották egy évre. E tisztség is a királyok feletti ellenőrzést szolgálta. Lükurgoszról így ír Iustinus történetíró: ## Lükurgosz az utókor szemében Lükurgosz életműve már az ókori görögöket csodálatba ejtette, különösen az athénieket. Xenophón számos művében méltatja a spártai államot. Platón ezzel szemben megkérdőjelezi Lükurgosz működését. Szerinte Lükurgosz nem azért ment először Delphoiba, hogy megkérdezze Apollónt, jók-e a törvények, hanem egyenesen a püthiát kérte meg törvények alkotására. Xenophón szerint ez viszont kizárt. Platón így írja a Phaidrosz című dialógusában: Ezekhez hozzá kell még venni azt a tényt is, hogy Lükurgosz történeti létét egyesek már az ókorban sem vették komolyan, mások egyenesen megcáfolták. A Szókratész filozófiáján és a demokrácia bírálatán felnőtt athéniek Spártában ideális államot láttak, s ezt Lükurgosz személyéhez kapcsolták. Türtaiosz, Spárta költője egy költeményében leírja az állam berendezkedését, Lükurgoszról azonban nem szól. Plutarkhosz ellenben leírja, hogy Türtaiosz szerint Lükurgosz a Hérakleidák nemzetségéből származott. A hellenizmus idején Spártában újra reformot kellett végrehajtani a polgárjoggal rendelkezők egyre csökkenő és az adóssággal rendelkezők egyre növekvő aránya miatt. Három reformer király lépett fel, mindhárman Lükorgoszra hivatkozva legitimálták tevékenységüket. Ezt nevezik spártai csodának. A spártai csoda alapja azonban inkább a cinikus és sztoikus filozófia, mint Lükurgosz tisztelete. A római korban sok államelmélet foglalkozott a spártai alkotmánnyal (Cicero, Polübiosz). Ezek az írások az alkotmány kevert formáját dicsérték, többnyire személyesen Lükurgosznak tulajdonítva a kitalálását. Niccolò Machiavelli A fejedelem című munkájában írja, hogy a három hatalmi ág kölcsönös ellenőrzése Spártában valósult meg leginkább, s ez Lükurgosznak köszönhető. Az újkorban a műveltség részévé vált az antikvitás ismerete, irodalmi művek, nem ókortörténeti tárgyú értekezések gyakran említik Lükurgosz és Szolón nevét (pl. Miguel de Cervantes híres műve, Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha második könyve; Wesselényi Miklós: Balítéletekről c. munkjája; Vajda János). A felvilágosodásban kétféle Lükurgosz-recepció különíthető el. Schiller Szolón és Lükurgosz című történelmi esszéjében mélyen elítéli az alkotmányt, többek közt az általános emberi kapcsolatok (atyai, anyai, fiúi szeretet) hiányát rója fel. Azt azonban elismeri, hogy az a maga nemében tökéletes. Szerinte Lükurgosz és Szolón közül Szolón törvényei állnak az emberiség szolgálatában. Lükurgoszt azért is megrója, amiért az állam önérdekeit tartotta szem előtt, s a spártaiaktól eleve elvette az eszmei és művészeti fejlődés lehetőségét. Schiller az emberi kapcsolatok Plutarkhosz szövege alapján vélt elkorcsosodását jogosan vetette fel, mivel ő a kortárs polgárság szemszögéből látta és láttatta a dolgokat. A másik álláspontra jó példa Jean-Jacques Rousseau nézete, aki már hétévesen megismerte a Plutarkhosz-féle életrajzot. Több írásában magasztalta Spártát, visszasírta azokat az időket, amikor az alkotmány életben volt. Legjobban a nevelési rendszer tetszett neki, de leminősítenénk Rousseau-t, ha csak ezt ragadnánk ki nézeteiből. Az alkotmányt nemcsak tökéletesnek és követendőnek gondolta, hanem a demokrácia egyetemes példájának. Külön fejezeteket írt az ideális törvényhozóról, ezt az ideális törvényhozót pedig Lükurgoszról mintázta. Schiller korában, a klasszicizmus idején a képzőművészetnek is kedvelt témája volt a két klasszikus görög törvényhozó, Szolón és Lükurgosz. Ezek a művek a klasszicista festészet szép példái. Lükurgosz ábrázolása számos kormányépületben megtalálható az Amerikai Egyesült Államokban. Egyike a washingtoni Capitolium képviselőházában látható, márvány domborműveken megörökített 23 történelmi törvényhozónak, akiknek az utókorra hagyott öröksége az Egyesült Államok törvényhozásának alapját képezik. A felvilágosodás Lükurgosz-képe egyértelműen a Plutarkhosz-szövegből táplálkozott. Ezt a képet ingatta meg Eduard Meyer ókortörténész a 19. század második felében, mikor azt bizonygatta, hogy Lükurgosz csupán mondai személy. A vélemények Lükurgosz történeti létét illetőleg innentől kezdve oszlanak meg. Bertrand Russell, miközben a nyugati filozófia történetét írta meg, külön fejezetet szentelt Spártának, mert a városállam valósága és mítosza egyaránt hatott a görög gondolkodásra. Spártát kizárja abból a körből, amelynek tagjai tevékenyen hozzájárultak az emberiség fejlődéséhez. Lükurgoszt a mai történettudomány úgy kezeli, mint Homéroszt, alakjáról azonban mindmáig nem írtak összefoglaló monográfiát.

Bay Zoltán

Barczi Bay Zoltán Lajos (nevének ejtése: Bai) (Gyulavári, 1900. július 24. – Washington, 1992. október 4.) magyar fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Világ Igaza kitüntetés birtokosa. A 20. század világviszonylatban is meghatározó természettudósai és feltalálói közé tartozik. Úttörő munkásságának nagy eredménye, hogy megalapozta azt, hogy a radarcsillagászat mint új tudományág létrejöhetett. Nevéhez fűződik a magyar Hold-radar-kísérlet, a fotoelektron-sokszorozó és a fénysebességre alapozott méterdefiníció. Református lelkészcsaládba született. Gimnáziumi tanulmányait a Debreceni Református Kollégiumban végezte. A Pázmány Péter Tudományegyetemen matematika–fizika szakon tanult tovább. Tanulmányai befejezése után oktatói kinevezést kapott az Elméleti Fizika Intézetbe, és 1926-ban a legmagasabb kitüntetéssel szerezte meg doktori fokozatát. Négy évig Berlinben volt ösztöndíjas, majd hazatérte után az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. laboratóriumában és a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatta kutatásait. Ő vezette azt a csoportot, melynek Európában először sikerült radarvisszhangot észlelnie a Holdról. 1945-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja lett. 1946-ban tudományos munkásságának elismeréséül megválasztották az MTA Matematikai és Természettudományi Osztálya elnökévé. A hatóságok zaklatásai elől 1948-ban emigrációba kényszerült, és az Amerikai Egyesült Államokban a George Washington Egyetemen lett a kísérleti fizika professzora. Emigrálása miatt 1949-ben magyar állampolgárságától megfosztották, és akadémiai tagságát megszűntnek tekintették. A rendszerváltást követően 1989-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választotta, és akadémiai tagságának folytonosságát ismerte el. Az emigrációja miatt – melyet a korabeli szóhasználattal disszidálásnak neveztek – 1949-ben megvont magyar állampolgársága visszaadása érdekében 2016 októberében petíciós kezdeményezés indult. Erre való tekintettel a Miniszterelnökség megvizsgálta a kérdést, és 2019 áprilisában megállapították, hogy valójában a magyar állampolgárságtól megfosztó határozatok hatályának megszűnéséről szóló 1990. évi XXVII. törvény alapján Bay Zoltán állampolgárságának megvonása is hatályát vesztette, az özvegyét korábban rosszul tájékoztatták. Így valójában a rendszerváltás óta ismét magyar állampolgár volt. Nevét őrizendő többek között, a 2003-ban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által létrehozott Bay Zoltán-díj, amelyet az űrkutatás jeles magyar kutatói vehetnek át, valamint az ő nevét viseli a (95954) Bayzoltán = 2003 QQ29 jelű kisbolygó, melyet Sárneczky Krisztián és Sipőcz Brigitta fedezett fel 2003. augusztus 23-án Piszkéstetőn. Nevét viseli a Magyar Napfizikai Alapítvány, égisze alatt működő Gyulai Bay Zoltán Napfizikai Obszervatórium (GSO) ill. a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Kft. ## Családja Apja, barczi Bay József református lelkész (Alsókálosa, 1858. november 28. – Gyulavári, 1910. november 11.). Anyja Böszörményi Julianna (Árpád, 1864. – Zsadány, 1931.) Egyik bátyja Bay József református lelkész (Gyulavári, 1891. augusztus 18. – Budapest, 1984. augusztus 1.), másik bátyja Bay Géza jogász (Gyulavári, 1898. – Szatmárnémeti, 1942.) Három lánytestvére: Jolán; Róza Julianna és Julianna Jolán korán elhunyt tífuszban. Húga Bay Erzsébet zongoratanár (1904–1990). A dédapja még telkes jobbágy volt, de fia, vagyis a fizikus nagyapja Bay Pál Gömörújfalun született 1824-ben, és uradalmi kasznárként dolgozott. Gyermekei folytatták a családi felemelkedést és idősebb Bay József református lelkész lett. Ő vette fel a barczi előnevet. Segédlelkészként került Árpádra Böszörményi Károly mellé, akinek egyik lányát, Juliannát 1890-ben vette feleségül. A Böszörményi-Szabó úgynevezett „ároni” család, hiszen férfitagjai legalább háromszáz éven át lelkészek voltak, és a nők közül is többen mentek feleségül lelkészekhez. Isten parancsa szerint: „Áron fiai legyenek a papjaim” (Áron Mózes testvére volt), és ezért a reformátusok így nevezik azokat a családokat, akik több generáción át adnak lelkészeket egyházuknak. Ebben a családban Böszörményi Sz. Petrus az első ismert ős, aki már 1607-ben lelkészként szerepelt a wittenbergi magyar bursa névsorában. ## Iskolás évei Burokban született, így már születése nagy veszélyt hozott, de sikeresen vette élete első megpróbáltatását. Későbbi életére is hatással volt, hogy burokban született. Rendre reménytelen feladatokkal küzdött meg. Kiskorában hajszálon múlott élete, abban az időben legveszélyesebb gyermekkori fertőző betegségek közül megkapta a torokgyíkot. Olyan súlyos állapotban volt, hogy az orvosok már lemondtak róla, ő azonban – köszönhetően talán édesanyja ápolásának – felépült a súlyos betegségből. Elemi iskoláit szülőfalujában, a Gyulavári Református Felekezeti Fiúiskolában végezte, majd Debrecenbe került, ahol a Református Kollégiumban folytatta tanulmányait. Itt ismerkedett meg Szabó Lőrinccel, Gulyás Pállal, a 20. század nagy irodalmi egyéniségeivel, Illyés Gyulával, Németh Lászlóval és Zilahy Lajossal. Nagy hatással volt rá a művészet, és sokáig nem tudott dönteni, hogy a természet- vagy a társadalomtudományokat válassza-e élethivatásul. Példaképe, Eötvös Loránd volt a „döntőbíró”, amikor megismerkedett a fizikus munkásságával. A tudomány mellett a zene bűvöletében is élt, és megtanult jó szinten zongorázni. A gimnázium után Budapestre került, a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett diplomát. Egyetemi évei alatt végig tagja volt az Eötvös-kollégiumnak, amely a tehetséges fiatalok képzésének adott otthont. Egyetemi tanulmányainak befejezése után az egyetem Elméleti Fizikai Tanszékén lett tanársegéd. 1926-ban a legmagasabb kitüntetéssel (sub auspiciis gubernatoris, azaz: kormányzógyűrűs doktorátussal) szerezte meg a doktori fokozatát fizikából. Disszertációja az átlátszó közegek magnetooptikájának molekuláris elméletéről szólt, mellyel csatlakozott a fizika új fejlődési irányához, az atomfizikához. Címe: Az átlátszó közegek magneooptikájának molekuláris elméletéhez. ## A Berlini Egyetemen Tanulmányai befejezése után négy évet töltött Berlinben, az első két évet a Collegium Hungaricum, a második kettőt a Notgemeinschaft der Deutschen Wissenschaften ösztöndíjával. A német főváros ebben az időben élte fénykorát, ugyanis nem kisebb fizikusok dolgoztak itt, mint Max Planck, Albert Einstein, Erwin Schrödinger és Max von Laue. Az első évben a Physikalisch Technische Reichsanstaltban (Birodalmi Fizikai-Műszaki Intézet) folytatott kutatómunkája során Werner Steinerrel együttműködve a hidrogénmolekula folytonos színképén alapuló, új, nagyenergiájú ultraibolya fényforrást fejlesztett ki. Ezt az ún. Bay-Steiner-féle lámpát a spektroszkópiai kísérletekben ultraibolya fényforrásként használják. 1927 és 1930 között a berlini egyetem Fizikai-Kémiai Intézetében dolgozott Max Bodenstein mellett. Itt érte el első nemzetközi jelentőségű sikerét, miután az aktív gázokon az általa kifejlesztett teljesen új módszerrel a Werner Steinerrel közösen elvégzett kísérlettel először bizonyították be spektroszkópiai úton, hogy az aktív nitrogéngáz szabad (naszcensz) nitrogénatomokat tartalmaz. Az eredmények elismeréseként 1930-ban – Bodenstein javaslatára – a Szegedi Egyetem Elméleti Fizikai Tanszékének elméleti fizika professzora lett. Nemcsak oktatott, kísérletezett, hanem Laue berlini vitaüléseinek mintájára rendszeres fórumokat szervezett az elméleti és kísérleti fizika aktuális problémáiról. A gázkisülések vizsgálata után az elemi részecskék számlálása felé fordult figyelme. Míg Szegeden tevékenykedett, barátságot kötött Riesz Frigyessel, Haar Alfréddal, s nem utolsósorban Szent-Györgyi Alberttel. ## Magyarországon 1930-tól 1936-ig egyetemi tanár a szegedi egyetem elméleti fizikai tanszékén. Szegeden folytatta a kondenzált gázkisülések fizikai problémáinak még Berlinben megkezdett vizsgálatát, és találmányaira szabadalmat kapott. 1936-ban habilitált a Pázmány Péter Tudományegyetemen. A szegedi orvostudományi karon Purjesz Béla és Rusznyák István orvosprofesszorok kérésére új rendszerű elektrokardiográfot tervezett, amely széles frekvenciatartományban, torzításmentesen regisztrálta a szív működését. Később kidolgozta a szívritmus-szabályozó elvi alapjait. Ennek megvalósítására az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. vezérigazgatójává és a gyár budapesti laboratóriumának vezetésével való megbízása miatt nem került sor. Aschner Lipót, az Egyesült Izzó első embere támogatta abban is, hogy olyan kísérleteket is végezhessen, melyek nem köthetőek a gyár érdekéhez. Így végezhetett kísérleteket az elektronsokszorozóhoz kapcsolódó részecskeszámlálás területén, valamint a magyar Hold-radar-kísérlet érdekében is. 1936-ban a kutatómunkát Budapesten, az Egyesült Izzó laboratóriumban és a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatta. E laborban – a többi magyar laborral ellentétben – megfelelő anyagi lehetőségek és kiváló szakembergárda állt rendelkezésére. Itteni munkája során több találmányára kapott szabadalmat, úgymint: - nagyfeszültségű gázcsövek, - fénycsövek és elektroncsövek kifejlesztése, - elektrolumineszcenciára vonatkozó szabadalom, - rádió-vevőkészülékek áramköreinek kifejlesztése, - deciméteres rádióhullámú technika. 1937-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. 1938-ban, az Egyesült Izzó támogatásával megszervezte a BME-n az Atomfizikai tanszéket. Tervezte, hogy létrehoz egy másfél millió voltos részecskegyorsítót, de ez a II. világháború miatt nem készülhetett el (Simonyi Károly fejezte be 1953-ban). Emellett folytatta kísérletsorozatát, amelynek eredménye az elektronsokszorozás, más néven fotoelektron-sokszorozó elvén alapuló részecskeszámláló. Berlinben ismerte meg az 1954-es fizikai Nobel-díjas Walther Bothét, aki Hans Geigerrel végzett a kialakuló új tudományág, a kvantummechanika fejlődésének alappilléreivé váló kísérleteket. E kísérletek hatására kezdett a koincidenciamérések kivitelezésének tökéletesítésére az elemi részecskék számlálásával foglalkozni. Útmutatásai alapján készített Geiger-csöveket két tanítványa, Papp György és Szepesi Zoltán, akiknek a disszertációja a másodlagos gamma-sugárkibocsátás intenzitáseloszlásának mérésével foglalkozott. A mérés sebességében a döntő javulás azonban csak akkor következett be, amikor Bay az elektronsokszorozó bevezetésével teljesen új számlálási elvet valósított meg. Az 1938. évi felfedezés után többen kértek tőle fotoelektron-sokszorozót, köztük Werner Heisenberg és Neumann János is. A világon először alkalmazta a másodlagos elektronsokszorozás elvét az atomszámlálásban: az előkészített számlálóberendezést a folyékony nitrogén hőmérsékletére lehűtve, a zaj szinte teljesen megszűnt. Ennek eredményeként a részecskeszámlálás sebességét három nagyságrenddel meg lehetett növelni, ezzel valóra váltak elgondolásai a nagysebességű koincidenciakísérletek terén. Ma ez képezi az alapját a gyors atomszámlálásban alkalmazott minden eljárásnak. Az új módszer nemzetközi elismerését jelzi, hogy az elektronsokszorozás elvén alapuló két számlálóját Washingtonban az Energy Research and Development Administration (Energiaügyi Hivatal) és a National Museum of History and Technology, Smithsonian Institution (Nemzeti Múzeum) együttműködésével létrejött "Atomsmashers 50 Years" (Atomrombolók 50 év) című kiállításán központi helyen állították ki. ### A háború alatti tevékenysége A második világháború idején az Egyesült Izzó hadiüzem lett. 1944-ben a zsidónak nyilvánított munkatársakat elhurcolták; de a német adócső-programra (a légvédelmi radarprogramra) való hivatkozással Bay közbenjárására 13 mérnököt és fizikust mégis elengedtek. Ám ők is, és a többiek is csak a nyilas hatalomátvételig dolgozhattak. A gyár működését leállították, a dolgozókat és a gépeket nyugatra szállították. A háború idején végig tartotta a kapcsolatot a Nyugat felé történő kilépést szervező, csakhamar illegalitásba kényszerült Szent-Györgyi Alberttel. Bay Zoltán, Szent-Györgyi Albert és mások ellenállási mozgalmat szerveztek (Ellenállási Front). Fegyvereket nem sikerült szerezniük, talán ez is közre játszott abban, hogy Bay Zoltánt rövid fogság után elbocsátották a Margit körúti fogházból. Amikor a Kállay-kormány Szent-Györgyi Albert segítségével tárgyalásokat kezdeményezett a háborúból való kiugrás érdekében, vállalta egy titkos rádióadó megépítését, amellyel az angolokkal tartották volna a kapcsolatot. Erre az időszakra Szent-Györgyi Albert így emlékezett vissza: „Kezdeményezésünk külső okok miatt összeomlott, ez volt a szerencsénk. Ha folytatni tudtuk volna, Bay Zoltánnal kötött barátságunk, úgy zárult volna, hogy egymás mellett lógunk a kötélen..." A háború alatti tevékenységéért 1946 decemberében Szent-Györgyi Alberttel együtt megkapta a Szabadság Érdemrend ezüst fokozatát. ### Az első radarkapcsolat létrehozása a Holddal Bay vezette azt a csoportot, melynek Európában először sikerült radarvisszhangot észlelnie a Holdról. A kísérletek 1945 nyarán kezdődtek, és 1946. február 6-án bejelentették a világnak, hogy sikerült a Holdra radarjelet küldeni és a visszavert jelet érzékelni. Ezt Bay jelismétlési és jelösszegzési ötletének megvalósítása tette lehetővé, mely elv a mai napig használatos. Az ezzel elvégezhető távolságmérések sokat pontosították ismeretünket a Naprendszerbeli távolságokról (lásd csillagászati egység). Ez azt jelentette, hogy Bay Zoltán nemcsak elindította a radarcsillagászatot, hanem új tudományág született. Tudományos munkásságának elismeréséül 1946 és 1948 között megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia Matematikai és Természettudományi Osztálya elnökének. ### A radarcsillagászat megszületése A csillagászat iránt gyermekkorától érdeklődött. Saját visszaemlékezése szerint: „A Holdat ott láttam elsétálni a torony mögött, s azt kérdeztem a felnőttektől: Ha felmásznék a toronyra, meg tudnám-é tapogatni a Holdat?” Később, tízévesen láthatta a Halley-üstököst. Egyetemi évei alatt távcsövet épített, megfigyelhette a Jupiter holdjait, megismerte a csillagképeket és a Hold tájait. Így nem csoda, hogy amikor megismerte a mikrohullámú radartechnikát, rögtön az ötlött a fejébe, e technikával ki lehet jutni a világűrbe, és el lehet vele érni a Holdat. Kidolgozott egy elvi megoldást, amitől nem tért el a nehézségek ellenére sem. A sikeres kísérlet előzményei a második világháborúhoz kötődnek. Angliában, Németországban, Magyarországon titokban erőfeszítéseket tettek a hajók, repülőgépek rádióhullámok visszaverődése útján történő felismerésére, távolsági mérésére. A feladat végrehajtására létrehozták a Bay-csoportot. A radarkísérletek a háború vége felé eredménnyel jártak. A János-hegyről Székesfehérvárig lehetett repülőket érzékelni. ### A Hold-kísérlet A légvédelmi radarokat a Német Birodalom szállította, Magyarország ezt elektroncsövek szállításával viszonozta. A német fejlesztések viszont annyira titkosak voltak, hogy az eredményeket nem adták át. Ezért a Bay-csoportnak önállóan kellett a berendezéseit fejlesztenie. Winter Ernő és Budencsevits Andor első fejlesztése, az EC 102 adótrióda az 50 centiméteres tartományban 2 W teljesítményre volt képes. A Naszályról már 30 km távolságú tárgyakat lehetett vele megfigyelni. A következő, EC 130 adócsövet Dallos György fejlesztette ki. Bay tudta, hogy az efféle kísérleteknél a teljesítmény növelése impulzus üzemmódban lehetséges. Így a néhány wattos adócső csúcsteljesítménye megközelítette a 2 kW-ot. Az impulzusgenerátor Papp György, Sólyi Antal, Magó Kálmán munkája volt. 1944 márciusában Bay, Papp és Simonyi elvégezte az alapvető számításokat. Eszerint a Holdról visszaérkező jel a kibocsátott jelnek 10⁻¹⁶-szorosa. A Föld adatai alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a mikrohullámok tartományában a Hold albedója (visszaverő képessége) a Földéhez hasonló, és kb. 1/10 értékű. Azt is látták már, hogy a hasznos jel 10-szer kisebb a zajhoz képest. Ennek ellenére Bay már akkor kijelentette munkatársai előtt: „Megradarozzuk a Holdat”. Az impulzusüzem lehetővé tette, hogy az elektroncső névleges (időben állandó) disszipációját többszörösen is túllépjék. Ezen túlmenően, kiszámították, hogy a Holdról 2,5 másodperc alatt érkezik vissza a visszhang. Ezért úgy döntöttek, hogy 3 másodpercenkénti impulzusokat adnak ki. Az 1944 augusztusában végrehajtott kísérletek még eredménytelenek voltak: a visszavert jel mélyen a zajszint alatt volt, a berendezéseket nem sikerült a szükséges 50 perc időtartamig folyamatosan működtetni. Az elektromos impulzusgenerátor olyan forgókapcsolóval működött, amely hasonló az akkoriban használt hullámváltókhoz. Ez a gép a villamos hálózati 50 Hz frekvenciáról működött szinkronmotoros hajtással. A kontaktus vezérelte az anód- és rácsfeszültséget is. (A sikeres Hold-radar-kísérletnél már 2000 V rácsfeszültséget használtak.) Az adócső továbbfejlesztése sikeres volt. Az EC 108 4500 V anódfeszültséggel 10 kW teljesítményt szolgáltatott. Tekintettel arra, hogy a (reménybeli) visszavert jelek mélyen a zajszint alatt maradtak, Bay Zoltán ötlete alapján Budincsevics Andor és Várbíró Emil coulométert (voltamétert) szerkesztett. Ez a készülék 30%-os kálium-hidroxid oldatot tartalmazott, amelynek csatlakozóját az impulzusadó kapcsolta rá a vett jelre. Így az oldatból kivált hidrogén mennyisége minden beérkezett impulzustól növekedett, és a kísérlet végén mérhető volt. Az 50 perc alatt körülbelül 1000 impulzust kellett a készüléknek észlelnie. A kapcsolójeleket kereskedelmi célra fejlesztett végerősítő csövek szolgáltatták (EL 6). A szovjet csapatok 1945. január 10-én jutottak el az Egyesült Izzó gyárához, és a megmaradt berendezéseket is elszállították; azok kivételével, amelyek január 20-ától kezdve már szovjet adócsöveket gyártottak. Ez év nyarán egy háborús felderítő radarral kísérleteztek, amely a 2,5 m-es hullámhosszon működött. Folyt közben az új adócső beszerzése. Az OQQ 500/3000 0,06 másodperces impulzusokkal volt képes működni, az 55 cm-es hullámhosszon. (500 W disszipált teljesítmény és 3000 V anódfeszültség) Ehhez új antennára volt szükség. A 8x6 m-es szögvas keretre rögzítve hat sorban és hat oszlopban, összesen 36 dipólt tartalmazott. Az antennát Istvánffy Edwin tervezte. A sávszélesség kezdetben 200 kHz volt, ezt később 20 Hz-re sikerült csökkenteni. Az antenna az épület lapos tetején állt, az adó, a vevő, az impulzusgenerátor és a coulométer az alatta levő emeleten. A kísérleteket 1945 decemberétől 1946 februárjáig folytatták; mégpedig mindig éjszaka, mert a nagy érzékenységű műszerek hibajeleket érzékeltek volna, hiszen a gyár nappal működött. A munkások fizetést nem kaptak. Ellátmányuk kenyér, liszt, krumpli és melasz volt. Készültek berendezések a Hold mérésére is, melyet először Nógrádverőcén, majd a fővárosban állítottak fel. 1945 márciusában a szovjet hadsereg elkobozta a készülékeket. Újra kezdték a kísérleteket, de felismerték, hogy a kb. négyszázezer kilométerről visszavert jel elvész a zajban. Miután a jel-zaj viszony lényeges változtatására nem volt lehetőség, a siker kulcsát Bay ötletének, az ún. coulométerrel történt jelösszegzés megvalósítása jelentette. S végül 1946. február 6-án kijelenthették, hogy „megradarozták” a Holdat. A coulométerben 4%-kal több hidrogén fejlődött, mint amit a zavarjelek produkáltak volna. A szenzációs eredmény értékét nem kisebbíti, hogy egy hónappal azelőtt az Amerikai Egyesült Államokban – az akkori viszonyok között a kor legfejlettebb technikáját használva – hasonló eredményre jutottak. Ez nem csökkenti Bay és társai érdemeit, mivel ők a háborús időkben, szűkösebb anyagi lehetőségek mellett, az amerikaiakénál nehezebb körülmények között végezték kísérleteiket. Egymástól függetlenül, párhuzamosan tették meg az első lépéseket, De Witt és G. Valley Amerikában és Bay Zoltánék Budapesten. A magyar kutatók igen szerény eszközökkel, de annál nagyobb tudományos felkészültséggel dolgoztak, és az amerikaiakhoz képesti késést egyértelműen a háborús körülmények okozták. A radarcsillagászat történetírói Bayt e tudományág „szülőatyjának ” tartják és nevezik. A kísérletben részt vettek: Papp György, Simonyi Károly, Pócza Jenő, Bodó Zalán, Csiki Jenő, Tary László, Takács Lajos, Horváth Tibor és ifj. Bay Zoltán, az idősebb unokatestvére. A mérés rendkívüli tudományos jelentőségét az adta, hogy egy új radarelven működő eljárás révén közvetlen és pontos mérést tett lehetővé százezer kilométer nagyságrendű távolságon. Ilyen nagyságrendű távolságokat korábban csak közvetett úton, viszonylag nagy hibával hidalhattak át. A tudományos jelentőség mellett a kísérlet egyúttal egy magyar csoda is. A lerombolt és kirabolt országban a magyar tudósok csoportja olyan eredményt ért el, mint a kiváló körülmények között tevékenykedő amerikai szakemberek. 1946 nyarán megpróbáltak a Napról radarvisszhangot kapni. Ez a kísérlet eredménytelenül végződött. ## A háború utáni tevékenysége Tudományos munkássága elismeréseként 1945. május 28-án a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagjává választották. Augusztusban Szent-Györgyi Albert elnökletével megalakult az MTA-tól független Magyar Természettudományi Akadémia, amelynek alelnöke Bay Zoltán lett. A két akadémiát Szent-Györgyi és Bay javaslatára később a kormány összevonta úgy, hogy a korábbi egy helyett két osztálya lehetett a természettudományoknak is, hasonlóan a szintén két osztállyal rendelkező humán tudományokhoz. Az összevonás után 1946-ban az MTA Matematikai, fizikai, kémiai és műszaki tudományok osztálya (III. osztály) elnöke lett. 1945-től a Szent-Györgyi Albert elnökletével megalakult Országos Köznevelési Tanács elnöki tanácsának tagja volt olyan nevek mellett, mint Kodály Zoltán, Ferenczy Béni, Illyés Gyula, Sík Sándor, Szekfű Gyula és Veres Péter. A háború befejeződése után az Egyesült Izzó gyárat a szovjetek háborús jóvátétel címén leszerelték, és a gépeket elszállították. Bay megszervezte a termelés újraindítását, és nem sokkal később újraindult az izzólámpagyártás, sőt exportra is termeltek. Épp ez vált vele kapcsolatban „gyanússá”. Közelgett a fordulat éve, államosítani kellett a gyárakat, még akkor is, ha a „szövetséges” amerikaiak tőkeérdekeltsége van bennük. Be kellett bizonyítani, hogy az Olajipari Rt, a Standard, az Egyesült Izzó szabotálja a termelést, hogy aláássa a magyar népgazdaságot. A politikai és gazdasági rendőrségnek gyártani kellett a bizonyítékot, be kellett gyűjteni a tetteseket, a bíróság készülhetett a halálos ítéletekre. Bay Zoltán is megismerkedett az éjszaka érkező nagy fekete autóval, az ÁVO kihallgatási módszereivel, miközben Rajk László megüzente neki: ha belép a Pártba, ő lesz a Magyar Tudományos Tanács vezetője. Ekkor jött kapóra neki a Bécsi Egyetemről érkező meghívás, hogy tartson előadásokat, amiket elvállalt. Felesége és lánya később az amerikai nagykövetség segítségével kerültek Ausztriába, és végül Salzburgban találkoztak. ## A George Washington Egyetemen Bay Zoltán a hatóságok zaklatásai elől 1948-ban emigrációba kényszerült. Itthon megfosztották állampolgárságától, kitüntetéseitől, és az Elektrotechnikai Egyesület kizárta tagjai sorából. Elfogadta az Amerikai Egyesült Államokban a George Washington Egyetem meghívását, és a kísérleti fizika professzora lett. Gyorskoincidencia-kísérletekkel foglalkozott, és biofizikai témákban együtt dolgozott Szent-Györgyi Alberttel, valamint az elektronikus számítógép működésének tökéletesítésén Neumann Jánossal. E célból kifejlesztett egy flip-flop-szervo áramkört, amely az elektronsokszorozó alkalmazásával másodpercenként százmillió művelet elvégzésére volt képes. Ez hatalmas előrelépés volt az akkor ismert percenkénti egymillió művelettel szemben. 1956-ban nagy visszhangot kiváltó publikációi voltak a Nagysebességű flip-flopok a millimikroszekundum tartományban, valamint az Impulzusgenerátor és nagysebességű memória-áramkör címen megjelent írásai. Ugyanebben az évben Gyors koincidencia kísérletek elmélete és technikái című előadásáért megkapta a magfizikai szakcsoport az évi díját. Neumann 1957-ben bekövetkezett korai halála megakadályozta őket a projekt befejezésében. 1955-ben igazolta, hogy a Compton-szórásnál (a röntgensugarak szóródása az atomok külső elektronjain) az energia és lendület megmaradása néhány százmilliárdnyi (!) pontossággal teljesül. Az egyesült államokbeli kutatói tevékenységének egyik fontos mérföldköve kétségkívül a Nemzeti Szabványügyi Hivatal volt, ahol 1955-től 1972-es nyugdíjazásáig dolgozva a fizikatudományok más területein folytatta munkásságát. Amikor a lézer bevonult a kísérleti fizikába, ő is érdeklődéssel fordult feléje, ugyanis a fénysebesség mérésének új lehetőségét látta ebben az eszközben, és ez lett a méréstan új mérföldköve. Erre az időre eső publikációiban kitartóan harcolt a fénysebességen alapuló hossz-mértékegység szabvány bevezetéséért. Ő javasolta 1965-ben, hogy a távolságegységet, a métert a pontosabban mérhető időegységre és a fénysebességre kell alapozni. A fénysebesség állandóságával kapcsolatosan, annak frekvenciafüggésére J. A. White-tal végzett kísérleteikben igazolták, hogy a fénysebesség vákuumban 1020 mm pontosságon belül független a frekvenciájától. Eredményüket a philadelphiai Franklin Intézet 1980-ban − a mindössze harmadik alkalommal kiosztott − Boyden-díjjal jutalmazta. 1983-ban a Súlyok és Mértékegységek Nemzetközi Konferenciájának 17. ülésén Párizsban elfogadták az SI-mértékegységrendszer alapjául, hogy „A méter a fény által a vákuumban a másodperc 1/299792456-od része alatt megtett út hossza.” Bay Zoltán ötlete már az űrtechnikai igényeknek is megfelelő definíciót eredményezett. E nélkül a definíció nélkül és a szintén az ő nevéhez kapcsolódó nanoszekundum pontosságú időmérés nélkül nem lenne például elképzelhető a Globális Helymeghatározó Rendszer (GPS), amely ma a navigáció alapja, s amely ma már mindenki számára lehetővé teszi, hogy méter pontossággal meghatározza helyét a Föld felszínén. Bay maga is megjegyezte, hogy eddigi pályafutása során soha nem ütközött akkora ellenállásba, mint a standardizálási rendszer kapcsán. Amerikai tevékenysége idején együtt dolgozott régi barátjával, Szent-Györgyi Alberttel is, akivel főleg biofizikai kutatásokat végeztek közösen. 1953-ban együtt vizsgálták az ingerületvezetés módját az izomsejtek membránjától a fehérjemolekula felé. 1963-ban két másik kutatóval közösen a fotoszintézis fizikájának vizsgálatával is foglalkozott, melynek eredménye a fotoszintézis energiaátvitelének modelljét leíró Bay-Pearlstein elmélet. ## Hazalátogatásai Először 25 év távollét után, 1973-ban látogatott újra haza az Eötvös Loránd Fizikai Társulat meghívására. Korábbi iskoláiban és egyetemein Debrecenben, Budapesten, Szegeden az új méter javaslatáról beszélt. Részt vett az Eötvös Társulat 1975. évi debreceni és 1977. évi egri vándorgyűlésén. 1986-ban a Magyar Műszaki Világtalálkozó díszvendége és plenáris előadója volt, az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtárban ő nyitotta meg a Bolyai–Neumann-emlékszobát. 1981-ben választotta tiszteleti tagjává az Eötvös Társulat, és az Akadémia is, ahol 1989-ben harmadszor is székfoglalót tartott. Ennek témája az új méter volt. 1989-ben az Akadémia elnöke több korábbi akadémiai tag mellett Bay Zoltán rendes tagságát is visszaállította, és azt folyamatosnak tekintik. 1990-ben jelent meg Az élet erősebb című könyve, amelynek teljes tiszta jövedelmét a Debreceni Kollégium Gimnáziumának adományozta egy diák pályamunka évenként való jutalmazására. 2016 októberében petíció indult 1949-ben elvett magyar állampolgársága posztumusz visszaállításáért. Ennek hatására a Miniszterelnökség újra megvizsgálta a kérdést, és 2019 áprilisában megállapították, hogy valójában a magyar állampolgárságtól megfosztó határozatok hatályának megszűnéséről szóló 1990. évi XXVII. törvény alapján Bay Zoltán állampolgárságának megvonása is hatályát vesztette, az özvegyét korábban rosszul tájékoztatták. Élete utolsó éveiben – bár erről nem tudott – ismét magyar állampolgár volt. ## Tudományos munkássága Nagyon sokrétű volt Bay Zoltán munkássága, amely Detrekői Ákos megfogalmazása szerint minimum hat részre osztható: - A spektroszkópiai kísérletekben ultraibolya fényforrásként szolgáló Bay-Steiner-féle lámpa létrehozása. - A másodlagos elektronsokszorozás elvét felhasználó mérési eljárás kifejlesztése a részecskeszámlálásra, amellyel három nagyságrenddel megnövelve a részecskeszámlálás sebességét lehetővé vált a mérés a nanoszekundumos tartományban. - A Budapesten 1946. február 6-án végrehajtott kísérlet a Holdról kapott radarvisszhang kimutatására, amely a radarcsillagászat születésének tekinthető, és amely számára meghozta a tényleges világhírt. - A fotoszintézis fizikájában az energiaátvitelre vonatkozó Bay-Peartslein elmélet kidolgozása. - Az igen nagy pontosságú időmérés terén végzett elméleti és gyakorlati vizsgálatok. - A méter új definíciójára 1965-ben tett javaslata, amely szerint a hosszmérés egységét a fény sebességének állandó voltát feltételezve az időmérésre vezette végső soron 1983-ban elfogadást nyert, és az SI-mértékegységrendszer alapjává vált. Fizikusként az atomfizika terén kifejtett eredményei többek között a fotonok és elektronok számlálásával függtek össze. Az elektrolumineszcenciára vonatkozó Szigeti Györggyel közösen Amerikában bejegyzett szabadalmában szereplő, szilicium-karbidból készült elektrolumineszcens fényforrások a mai LED-ek őseinek tekinthetők. Munkásságában rendkívüli fontosságot játszott a mérés. Meghatározó szerepe van a korszerű méréstechnika kialakításában, ezen belül is a rendkívüli pontosságú idő- és hosszmérési eljárások kialakításában. Eredményei jelentősen hozzájárultak az űrtechnika fejlődéséhez. Már 1946-ban felvetette a mesterséges holdakon alapuló távközlés lehetőségét. A pontos időmérési eljárások kidolgozásával és az új méter definiálásával hozzájárult a mesterséges holdakon alapuló helymeghatározási és navigáció kialakulásához. Így a napjainkban már igen elterjedt Globális Helymeghatározó Rendszer (GPS) és az ehhez hasonló rendszerek egyik megalapozója. Az elektronsokszorozó nyújtotta számlálási lehetőség többek között a számítógépek kialakításakor is hasznosítható volt, így hatása a számítástechnikában is jelentkezett. Ezt a lehetőséget elsőként Neumann János ismerte fel, akivel Bay Zoltán éveken keresztül együtt tevékenykedett. Szegedi tartózkodása idején kifejlesztett egy új elven alapuló elektrokardiográfot. A radarcsillagászat egyik megalapítója. A Holdradar-kapcsolat nemcsak mint kísérlet érdekes, hanem hozzájárult a Holddal mint égitesttel kapcsolatos ismeretek bővüléséhez is. ## Magánélete 1932-ben házasságot kötött Lázár Ilonával. Első gyermeke, Márta, 1934. április 4-én született. Első házassága 1945-ben felbomlott. 1947-ben házasságot kötött Herczegh Júlia („Duci”) erdélyi testnevelő tanárral. Asszonyneve Julia H. Bay (sz. hely: Chevy Chase, MD, USA). Ez a házassága haláláig tartott. Gyermekei: Zoltán K. (Salzburg, 1948. július 3.) és Júlia Lilla (1949). Fia, ifjabb Bay Zoltán nem tévesztendő össze a tudós unokaöccsével, ifj. Bay Zoltán mérnökkel, aki egyetemi hallgatóként együtt dolgozott vele a Hold-radar-kísérletnél. 1992\. október 4-én, Washingtonban hunyt el. Végakarata szerint hamvait hazaszállították, és szülőföldjén, Gyulaváriban temették el 1993. április 10-én. Sírjánál búcsúztató beszédet mondott többek között Csoóri Sándor a Magyarok Világszövetségének elnöke, Marx György akadémikus, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat elnöke, valamint Pungor Ernő akadémikus. Síremlékén Arany János versének részlete olvasható: „A LÉLEK ÉL” ## Elismerések - Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozata 1946. (A nemzeti ellenállási mozgalomban kifejtett kimagaslóan értékes tevékenységért.) - Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (1947) - Az 1970-es években sorra érték a kitüntetések a világ nagy egyetemein. - 1978-ban az Edinburgh-i Egyetem a tudományok tiszteletbeli doktora címmel tüntette ki. - 1980-ban megkapta a Franklin Intézet Boyden-díját. - 1981-ben a Magyar Tudományos Akadémia és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat is tiszteletbeli taggá nyilvánította. 1981 májusában tartotta székfoglalóit, melyek a radarcsillagászatról, a speciális relativitáselméletről és a fénysebesség állandóságáról szóltak. - 1981-ben a IV. asztronautikai tudományos ülésszakon Fonó Albert-emlékérmet vehetett át. - 1986-ban a Budapesti Műszaki Egyetem tiszteletbeli doktori címet adományozott neki. - 1989-ben a Magyar Tudományos Akadémia helyreállította teljes jogú tagságát. - 1990-ben, 90. születésnapján Gyula város tiszteletbeli polgárává választották - 1990-ben Göncz Árpád személyesen adta át neki Amerikában a Magyar Köztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendjét. - A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem tiszteletbeli doktora (1990) - A szegedi József Attila Tudományegyetem tiszteletbeli doktora (1991) - Szily Kálmán-emlékérem (1991) - Elektrotechnikai Egyesületi tagságát helyreállították, és örökös tiszteletbeli elnökké választották. - A Hold-radar-kísérlet 50. évfordulóján, 1996-ban posztumusz Magyar Örökség díjat kapott. - Születésének 100. évfordulóján, 2000-ben posztumusz Jad Vasem kitüntetést kapott. ## Emlékezete - 1996\. szeptember 9-én avatták fel Bay Zoltán szegedi szobrát. Az avatóünnepségen munkásságáról megemlékezett Nagy Károly, a Magyar Tudományos Akadémia Fizikai Tudományok Osztályának elnöke, Csapody Miklós, a Tungsram Rt. alelnök-igazgatója és Mészáros Rezső, a József Attila Tudományegyetem rektora. A szobor a Pantheonban (Dóm tér), sok más híres magyar kutató szobrával együtt látható. - 1992-ben Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány néven új kutatási-fejlesztési rendszert hozott létre az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság. - Nevét viseli a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft., ami ipari és környezetvédelmi biotechnológiával foglalkozik. - Budapest IV. kerületében, Újpesten, a Görgey utcában mellszobor őrzi az emlékét. - Jeruzsálemben, az Igazak Kertjében olajfa őrzi az emlékét, mert – az Egyesült Izzó műszaki igazgatójaként – 1944 nyarán 13 zsidó származású mérnököt mentett meg. 2000. július 24-én, a világhírű tudós születésének centenáriuma alkalmából, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tartott ünnepségen özvegye vette át a Világ Igaza kitüntetést, amit a Jad Vasem adományozott neki 1998-ban. A kitüntetéssel járó érmet és oklevelet a Magyar Nemzeti Múzeum 2001. augusztus 31-én, Magyarok, akik a 20. századot csinálták címmel megnyitott állandó kiállításán mutatták be és azóta is ott látható. - Szülőfalujában – a közelmúltban felújított Almássy-kastélyban – Bay-emlékszobát alakítottak ki a település szülöttének emlékére. - Gyulán (Gyulavári) a templom mellett, a Bay tér közelében áll a református parókia, Bay Zoltán szülőháza, amelyen bronz domborműves márvány emléktáblát avattak. - 1992\. július 24-én hozták létre a Bay Zoltán Tehetséggondozó Alapítványt. E kedves születésnapi ajándék és az iskolaelnevezési szándék is befolyásolta Bay Zoltánt abban, hogy végakaratában szülővárosát tette meg nyughelyéül. - Az ő nevét viseli a (95954) Bayzoltán = 2003 QQ29 jelű kisbolygó, melyet Sárneczky Krisztián és Sipőcz Brigitta fedezett fel 2003. augusztus 23-án Piszkéstetőn. - Budapesten a ma már megszűnt Bay Zoltán Elektronikai Szakközépiskola és Műszeripari Szakiskola (1995–2008) névadója. A volt iskola címe: 1041 Budapest, Lőrinc utca 40. - Sarkadon az Ady Endre–Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium egyik névadója. Az iskola címe: 5720 Sarkad, Vasút utca 2. - Gyulán a Bay Zoltán Általános Iskola névadója. Az iskola címe: 5711 Gyula, Illyés Gyula utca 3. - A Magyar Posta 1996-ban kiadta a Magyarok a Nagyvilágban a Technikai Fejlődéséért sorozatot. A sorozat három bélyegből állː a 24 forintos bélyegen Mihály Dénes (1894-1953), az 50 forintos bélyegen Bíró László József (1899-1992), a 75 forintos bélyegen Bay Zoltán (1900-1992) látható. - Bay Zoltán emlékezetes radarkísérletének dátumát, 1946. február 6-át tekintik a magyar űrkutatás kezdetének. - A Magyar Honvédségnél 1994 óta a sikeres Hold-radar-kísérlet évfordulóján, február 6-án ünneplik a rádiótechnikai csapatok fegyvernemi napját. - 2013-14-ben Simon Judit rendezésében 52 perces portréfilm készült Bay Zoltánról, A Hold válaszolt címmel. ## Publikációi A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár (BME OMIKK) 120 publikációját tartja nyilván. ### Megjelent könyvei - Atomfizika, Budapest, 1942. - A rádióhullámok tovaterjedése, Budapest, 1943. - Atommagfizika, Budapest, 1946. - Hazai mikrohullám-kísérletek, Budapest, 1946. - A holdvisszhangtól az új méterig, Kriterion, Bukarest, 1985. - Válogatott tanulmányok. Gondolat, 1988. 394 o. - Az élet erősebb, Csokonai-Püski, Budapest, 1990. 271. o. és a MEK e-könyv 2016 - Life is stronger. Transl. by Margaret Blakey Hajdu. Bp., 1991. Püski. 251 p. (Az élet erősebb c. könyv angol nyelvű változata.) - Az egyirányú fénysebesség, Szeged, 1992.

Psittacosaurus

A Psittacosaurus (nevének jelentése papagájgyík, a görög ψιττακός (pszittakósz; papagáj) és σαῦρος (szaűrosz; gyík) szavakból összetéve) a ceratopsia dinoszauruszok egy neme, amely a kora kréta korban, mintegy 130–100 millió évvel ezelőtt élt a mai Ázsia területén. Ez az egyik legfajgazdagabb dinoszaurusznem, amelynek legalább tíz faja vált ismertté a mai Kína, Mongólia és Oroszország területéről előkerült fosszíliák alapján, de Thaiföldön is találtak a feltételezés szerint ehhez a nemhez tartozó maradványokat. A Psittacosaurus nem változatos, általában közepes méretű, két lábon járó növényevők gyűjtőcsoportja, melyeknek állkapcsa magas, erőteljes csőrré alakult. Legalább egy faja hosszú, tollszerű struktúrákkal rendelkezett, melyek az állat hátának alsó részén és farkán helyezkedtek el, és feltehetően a párkeresés közbeni pózolásnál volt szerepük. A psittacosauridák rendkívül korai ceratopsiák, és míg számos szokatlan tulajdonságot fejlesztettek ki, sok olyan anatómiai jellemzőjük volt, amelyek a későbbi ceratopsiáknál, például a Protoceratopsnál és az elefántméretű Triceratopsnál is megtalálhatóak. Bár a Psittacosaurus nem annyira ismert a nagyközönség előtt, mint távoli rokona, a Triceratops, mégis az egyik legjobban ismert dinoszaurusznemnek számít. Több mint 400 példány fosszíliája került elő, melyek között sok teljes csontváz is található. A maradványok a legkülönfélébb korosztályokat képviselik, a fiókáktól a felnőttekig, ami lehetővé teszi a Psittacosaurus részletes tanulmányozását többféle területen, például növekedési arány és szaporodásbiológia szempontjából. Maradványainak gyakori előfordulása a fosszilis rekordban lehetővé teszi, hogy korjelző fosszíliaként használják Közép-Ázsia kora kréta kori rétegeinél. ## Anatómia A Psittacosaurus egyes fajai különböző méretűek, koponyájukon és csontvázukon pedig egyedi jellegzetességek fedezhetők fel, de testük alakja hasonló. A legjobban ismert faj a P. mongoliensis, melynek hosszúsága elérte a 2 métert, felnőtt példányainak maximális testtömege pedig meghaladhatta a 20 kilogrammot. Egyes fajok megközelítették a P. mongoliensis méretét (P. major, P. neimongoliensis, P. xinjiangensis), míg mások valamivel kisebbek voltak (P. sinensis, P. meileyingensis). A legkisebb ismertté vált faj, a P. ordosensis, 30%-kal kisebb volt a P. mongoliensisnél, míg a két legnagyobb, a P. lujiatunensis és a P. sibiricus, nem volt sokkal nagyobb nála. A Psittacosaurus koponyája nagy mértékben eltér a kortárs madármedencéjűekétől. Rendkívül magas és rövid, egyes fajoknál oldalnézetből nagyjából kör alakúnak látszódik. A szemnyílások előtti rész csupán 40%-a a teljes koponya hosszúságának, ez az arány pedig kisebb annál, ami a többi ismert madármedencéjűre jellemző. A Psittacosaurusok állkapcsán gumós függőleges tarajok helyezkednek el a fogak középpontja alatt. A felső állkapocs és az állkapocs rosztrális és predentális csontja határozott csőrszerű formát alkot. A csőr csontos magját valószínűleg keratin burkolat fedte, ami éles vágófelületet biztosított a növények darabolásának megkönnyítésére. A nem nevének megfelelően a rövid koponya és a csőr emlékeztet a ma élő papagájokéra. A Psittacosaurus koponyákon a fejlettebb ceratopsiákéhoz hasonló módosulások találhatók, például az egyedi rosztrális (csőrös) csont a felső állcsont hegyénél és a hajlított pofacsontok. Azonban még nem található meg náluk a csontos nyakfodor, sem a szarv, ami a későbbi ceratopsiáknál fejlődhetett ki. A P. sibiricus koponyáján csontos nyúlványok találhatók, de ezeket a konvergens evolúció példájának tekintik. A Psittacosaurus csontvázának koponya alatti (posztkraniális) része sokkal jobban emlékeztet az átlagos két lábon járó madármedencéjűekére. A P. mongoliensisnél ez a rész hasonlít a többi fajéra, a mellső lábak a hátsók hosszának 58%-át érik el, ami arra utal, hogy ezek az állatok szinte kizárólag két lábon közlekedtek. A mellső lábaikon mindössze négy ujj volt, ellentétben a legtöbb madármedencéjűvel (és ceratopsiával), melyek öt ujjal rendelkeztek. A négyujjú hátsó láb viszont általánosságban nagyon hasonlított a többi kis méretű madármedencéjűéhez. ## Taxonómia A Psittacosaurust Henry Fairfield Osborn, őslénykutató, az Amerikai Természetrajzi Múzeum (American Museum of Natural History) vezetője nevezte el, 1923. október 19-én megjelent cikkében. A nem neve a pszittakosz (, 'papagáj') és szaürosz (, 'gyík') szavak összetételéből származik, ami ezen állatok papagájszerű csőrére és hüllő természetére utal. ### Fajok Több mint egy tucat faj tartozik a Psittacosaurus nemhez, bár mindössze 9–11 van köztük, amit jelenleg érvényesnek tekintenek. Ez az érvényes fajszám a legnagyobb, ami egyetlen dinoszaurusznemhez tartozik (nem számítva a madarakat). Ezzel ellentétben a legtöbb dinoszaurusznem monospecifikus, azaz, csupán egyetlen ismert faja van. A különbség leginkább a fosszilis rekord tökéletlenségének tudható be. Míg a Psittacosaurus több száz fosszilis maradvány alapján ismert, a legtöbb egyéb nemből sokkal kevesebb példány került elő, így sokukat csak egyetlen egyed képviseli. A magas minta arány révén a Psittacosaurus nem változatossága jobban kutatható, mint a legtöbb dinoszaurusznemé, ami több faj felismerését teszi lehetővé. A legtöbb ma élő állatnemhez több faj tartozik, ami arra enged következtetni, hogy ez a kihalt dinoszaurusznemek esetében is így volt, azonban a legtöbb faj valószínűleg nem őrződött meg. Továbbá a legtöbb dinoszaurusz kizárólag csontmaradványok alapján ismert, és csak morfológiai kiértékelés végezhető rajtuk, miközben a ma élő fajok csontváza morfológiai szempontból gyakran nagyon hasonló, a köztük levő eltérések csak más módon fedezhetők fel, ehhez azonban a fosszilis rekordban szokványos esetben nem található elég információ, például a viselkedésre vagy a színezetre vonatkozóan. Ezért nem tudható, hogy az ismert fosszíliák önálló fajként leírt egyedei mennyiben tekinthetők önálló fajnak, és mennyiben lehetett ez az egyedfejlődés során bekövetkező változások, a nemi kétalakúságból következő morfológiai különbség, illetve fajon belüli változatosság következménye. Emellett a 30 millió éves evolúciós idő azt a feltevést is megengedi, hogy egyes korai leletek fajilag is azonosak lehetnek a későbbi leszármazottakkal. Ennek figyelembevételével elképzelhető, hogy a fajok száma jóval nagyobb lehetett a jelenleg ismertnél, a Psittacosaurus és a többi dinoszaurusznem esetében is, ugyanakkor a külön fajokként leírt példányok nem biztosan tartoztak valóban külön fajhoz. - Érvényes Psittacosaurus fajok - Psittacosaurus mongoliensis – Mongólia, Észak-Kína - Psittacosaurus sinensis – Északkelet-Kína - Psittacosaurus meileyingensis – Északközép-Kína - Psittacosaurus xinjiangensis – Északnyugat-Kína - Psittacosaurus neimongoliensis – Északközép-Kína - Psittacosaurus ordosensis – Északközép-Kína - Psittacosaurus mazongshanensis – Északnyugat-Kína - Psittacosaurus sibiricus - Oroszország (Dél-Szibéria) - Psittacosaurus lujiatunensis - Északkelet-Kína - Psittacosaurus major - Északkelet-Kína - Psittacosaurus gobiensis - Belső-Mongólia - Lehetséges Psittacosaurus fajok - ?Psittacosaurus sattayaraki - Thaiföld ### Osztályozás A Psittacosaurus az Osborn által 1923-ban elnevezett Psittacosauridae család típusneme. Jelenleg csak egyetlen másik nem, a Hongshanosaurus tartozik ide. A psittacosauridák bazálisabbak a legtöbb ismert ceratopsiánál, kivéve a Yinlongot és talán a Chaoyangsauridae családot. Bár a Psittacosauridae a ceratopsiák családjának egyik korai ágát képviseli, maga a Psittacosaurus feltehetően nem közvetlen őse egyetlen más ceratopsia csoportnak sem. Az összes többi ceratopsia mellső lábán öt ujj található, ami a plesiomorfia eredménye vagy egy korai jellegzetesség lehet, miközben a Psittacosaurus valamennyi fajának mellső végtagja négy ujjal rendelkezik. Emellett a koponyán, a szemek és az orrlyukak között elhelyezkedő oldalsó nyílások (fenestra antorbitalis) feltehetően elvesztek a Psittacosauridae evolúciója során, míg a többi ceratopsiánál megmaradtak, ahogy a legtöbb archosaurusnál. Nagyon valószínűtlen, hogy az ötödik ujj vagy az oldalsó nyílások másodlagosan fejlődtek ki, ezért a psittacosaurusok nem a csoport közös ősei, hanem elkülönült mellékágát képezik az alrendnek. Habár számos Psittacosaurus fajt neveztek el, az egymással való kapcsolatuk még nem teljesen tisztázott, és nincs egységes tudományos álláspont a témát illetően. A legújabb és legrészletesebb kladisztikai elemzést Alekszandr Averjanov és kollégái publikálták 2006-ban: A P. lujiatunensis állítólag bazálisabb a többi fajnál. Ez egyezést mutathat a fosszilis rekordban való korábbi megjelenésével. ## Eredet A Psittacosaurus több mint 400 egyed maradványai alapján ismert, melyek közül 75 a típusfajhoz, a P. mongoliensishez tartozik. Valamennyi Psittacosaurus fosszíliát Ázsia kora kréta kori rétegeiben fedezték fel, a Dél-Szibériától Észak-Kínáig terjedő területen, de elképzelhető, hogy a Thaiföldről előkerült maradványok is ehhez a nemhez tartoznak. Leggyakrabban a kora kréta kor barremi–albai korszakához tartozó, 125–100 millió éves rétegeket tartalmazó geológiai formációkban fordul elő. Szinte valamennyi, ehhez az korhoz tartozó mongóliai és kínai szárazföldi üledékes formációban megtalálták a Psittacosaurus fosszíliáit, ami ahhoz vezetett, hogy az adott időszak korjelzőjeként használják ebben a régióban, a szintén nagyon gyakori Dsungaripterus nevű pterosaurus mellett. A legkorábbi ismert faj a P. lujiatunensis, ami a Yixian-formáció (Jihszien) legalsó részéről került elő. E formáció különböző rétegeiben több mint 200 Psittacosaurus példányt találtak, a koruk azonban viták tárgyát képezi. Több korábbi radiometrikus kormeghatározást alkalmazó vizsgálat jura időszakinak minősítette ezt a formációt, ami több tíz millió évvel korábbra esik a Psittacosaurus számára valószínűsített kornál, az újabb keletű művek azonban inkább a kora krétára datálják. Kínai tudósok egy csoportja az argon-argon kormeghatározási módszer segítségével megállapította, hogy a legalsó réteg 128, a legfelső pedig körülbelül 122 millió éves. A legújabb kínai vizsgálatnál urán-ólom kormeghatározást alkalmaztak, ami szerint a legalsó réteg újabb, nagyjából 125 millió éves, míg a legfelsőnél igazolták a 122 millió éves kort. Ez alapján a Yixian a kora apti vagy esetleg a késő barremi – kora apti alkorszakhoz tartozik. ## Ősbiológia ### Táplálkozás A Psittacosaurusok fogai félig élesek, így alkalmasak a durva növényi anyagok vágására és szeletelésére. Azonban a későbbi ceratopsiákkal ellentétben a fogazatuk nem volt alkalmas a táplálék megőrlésére vagy megrágására. Emiatt (a fosszíliák között gasztrolitokként ismert) zúzóköveket kellett nyelniük, hogy az étel átjuthasson az emésztőrendszerükön. A gasztrolitok, melyek esetleg a zúzában helyezkedtek el, ahogyan a modern madaraknál is, alkalmanként megtalálhatók a fosszíliák hasüregének környékén, a számuk pedig néha meghaladhatja az ötvenet is. ### Növekedési arány Számos fiatal Psittacosaurust találtak. A legkisebb az Amerikai Természetrajzi Múzeum gyűjteményében levő egyik P. mongoliensis fióka, melynek teste 11–13, a koponyája pedig mindössze 2,8 centiméter hosszú. Ugyanebben a gyűjteményben található egy másik fióka is, 4,6 centiméteres koponyával. Mindkét példány Mongóliából került elő. A nagyobbhoz hasonló korú egyedeket fedeztek fel a Yixian-formációban is Egy felnőtt Psittacosaurus mongoliensis hosszúsága elérhette a 2 métert. A P. mongoliensis szövettani vizsgálata segítségével megállapították az egyes állatok növekedési arányát. A vizsgálatban szereplő legkisebb példány körülbelül hároméves volt, a testtömege pedig valamivel 1 kilogramm alatt lehetett, míg a legnagyobb korát kilenc évre, a tömegét pedig 20 kilogrammra becsülték. Ez ezt jelzi, hogy a legtöbb hüllőhöz és erszényes emlőshöz képest a növekedési arányuk gyors volt, de elmaradt a ma élő madarakétól és méhlepényes emlősökétől. A Psittacosaurus mongoliensis maradványain a csontok növekedési gyűrűinek megszámlálásával elvégzett kormeghatározási vizsgálat arra utal, hogy e bazális ceratopsia 10 vagy 11 évet élhetett. ### Kültakaró A Psittacosaurus kültakarója egy kínai egyed alapján ismert, amely a liaoningi Yixian-formációból került elő, és jelenleg egyik fajhoz sincs besorolva. A lelet, amit törvénytelenül juttattak ki az országból és adtak el egy német múzeumnak, egy megegyezés keretében került vissza Kínába. A teste nagy részét pikkelyek borították. A nagyobb pikkelyek szabálytalanul helyezkedtek el, a köztük levő helyeket pedig kisebbek töltötték ki, azokhoz a bőrlenyomatokhoz hasonlóan, amiket más ceratopsiáknál, például a Chasmosaurusnál találtak. Egy sor pikkely üreges, csőszerű tüskének tűnik, a hosszuk 16 centiméter, és a farok felső (háti) részén helyezkednek el. Egyes tudósok szerint azonban jelenleg nincs meggyőző bizonyíték arra nézve, hogy ezek a struktúrák megegyeznek (homológok) a theropodák eltérő szerkezetű tollaival, illetve prototollaival. Amennyiben csak a farkon, egy sorban helyezkedtek el, valószínűtlen, hogy hőszabályzásra szolgáltak, inkább a kommunikációban vagy a párválasztás során történő pózolásnál lehetett szerepük. 2008-ban új tanulmány jött ki a Psittacosaurus sp. két példányának kültakarójáról és bőréről. A bőrmaradványok természetes keresztmetszetét összevetve a mai állatokéval kiderült, hogy a dinoszauruszok bőrrétegei más nagytestű gerincesekével párhuzamosan fejlődtek. A Psittacosaurus kollagénrostjai bonyolultak, struktúrájuk szinte megegyezik az összes többi gerincesével, de különösen vastagok, kb. 40 rétegből állnak. Mivel a bőrmintákat az állat pikkelytelen hastájékáról szedték, a rostok talán a gyomor és a belek izomzatát erősítették és a ragadozók ellen védelmet nyújtottak. Egy 2016-os tanulmány alapján a kültakaróval megkövült Psittacosaurus példány melanoszómáinak tanulmányozása kimutatta, hogy az állat rejtőszíneket viselt, valószínűleg mivel a mai erdőlakó szarvasokhoz és antilopokhoz hasonlóan a sűrű, sötét erdőket kedvelte. A végtagjain lévő csíkok és foltok a segítettek a rejtőzködésben. A példányon ezen túl sűrű pigmentfoltok fedezhetők fel a vállon, pofán (talán magamutogatásra) és kloákán (aminek talán antimikrobiális szerepe volt), valamint a hátsó lábát egy nagy bőrlebeny kötötte össze a farok tövével. Nagy szemei arról tanúskodnak, hogy jó látása lehetett, ami hasznos volt a táplálék fellelésében és a ragadozók elkerülésében. A szerzők rámutattak, hogy az állatfaj színezetében lehetett némi variáció attól függően, hogy milyen fényes környezetben éltek. A koponya olyan állapotban őrződött meg, hogy a szerzők nem tudták megállapítani, a lelet a Jehol Formáció melyik Psittacosaurus fajához tartozott. Viszont a medencéjének tulajdonságai alapján kizárták, hogy a P. mongoliensis fajhoz tartozna. Egy másik 2016-os tanulmány lézeres fluoreszcencia leképezéssel elemezte a tövisek belső szerkezetét. Az erősen elszarusodott tüskék szoros csomókban helyezkedtek el, egyenként három-hat tövissel, belsejükben pedig pépes anyag volt. A szerzők szerint a tövisek azonos neműek a Tianyulong tüskéivel, a Beipiaosaurus hosszú, széles, pihetollaival, és talán a madarak tollával is. A mai madarak közül az egyszarvú csáján láthatók hasonló tövisek. Ezek abban különböznek a tollaktól, hogy nem tüszőből nőnek ki, hanem különálló sejthalmazokból fejlődnek ki. Sötétebb színű, puha szövetből álló struktúrát fedeztek fel a pofacsont kitüremkedésénél, ami vagy keratin, vagy bőrlebeny jelenlétét jelzi. ### Szülői gondoskodás és társas viselkedés Egy vulkáni sárfolyam által elpusztított, és elkülönülve megtalált hat egyedből álló Psittacosaurus csordában legalább két különböző korcsoportba és két fészekaljba tartozó utódok maradványai találhatók. Ezt a leletet bizonyítéknak tekintik arra nézve, hogy a csoporthoz való ragaszkodás és a társas viselkedés kiterjedt a fészkelési időszakon túlra is; ez a legkorábbi ilyen bizonyíték a ceratopsiákkal kapcsolatban. Az igen fiatal Psittacosaurus példányok fogain sérülések láthatók, ami azt jelzi, hogy ezek az állatok maguk rágták meg a táplálékot és talán fészekhagyók is voltak. Egy másik, kimondottan fiatal egyedeket tartalmazó kövületcsoportban különböző korú egyedek gyűltek össze. Ezek a fiatal állatok talán védelemért vagy táplálékszerzésért alkottak szoros, kevert korú csordákat, vagy a szülők fészkei körül segédkeztek. Konkrét szülői gondoskodásra nincs bizonyíték. 2004-ben, a Yixian Formációban talált leletet a dinoszauruszok szülői gondoskodásának bizonyítékaként említették. Ez egy felnőtt (egyik fajhoz sem besorolt) Psittacosaurus példány, ami 34 tagolt, és három dimenzióban megőrződött fiatal csontvázával együtt került elő. A fiatalok nagyjából hasonló korúak, és a felnőtt alatt találhatók összegyűlve, de mindegyikük koponyája a testük felett helyezkedik el, ahogy az az élő állatok esetében lenni szokott. Ez azt jelenti, hogy még éltek az eltemetődéskor, ami nyilván rendkívül gyorsan, talán egy üreg beomlása következtében ment végbe. Viszont egy 2013-as tanulmány rámutatott, hogy a felnőtt egyed nem tartozott a fészekhez, ugyanis a koponyája más üledékből származott, mint a fiatal példányokat tartalmazó tömb, és csak utólag ragasztották hozzá. Ebből a félreértelmezésből származott az az elképzelés, hogy a koponya egy olyan egyedhez, esetleg "anyához" tartozott, amely szülői nevelést nyújtott a 34 fiókának – ez az állítás azonban alaptalan. A felnőtt példányról továbbá kiderült, hogy hat éves volt, márpedig szövettani elemzések szerint a P. mongoliensis csak tízéves korától volt szaporodóképes. Az sem valószínű, hogy egyetlen nősténynek egyszerre ennyi fiókája legyen. 2014-ben újból megvizsgálták a leletet, és ugyanerre jutottak. Összegzésük szerint a hatéves példány fiókákhoz való közelsége a fiókák együttműködésére enged következtetni, azaz a hatéves egyed talán egy gondviselő volt. ### Ragadozók Egyes Yixian-formációból előkerült Psittacosaurus fosszíliák talán a ragadozók támadásaira szolgálnak bizonyítékkal. Egy nagy testű gobiconodonta emlős, egy Repenomamus robustus csontváza, a hasüregében egy fiatal Psittacosaurus maradványaival együtt őrződött meg. A Psittacosaurus csontjai jól tagoltak, ami azt jelzi, hogy a húsevő emlős nagy falatokban nyelte le a zsákmányát. A lelet arról nevezetes, hogy ez az első ismert példa arra, hogy a mezozoikumi emlősök élő dinoszauruszokra vadásztak. Az r és K-szelekció elmélet kimutathatja a fiatal Psittacosaurusok körében gyakori vadászat okozta elhullást, ami több utód létrehozásával ellensúlyozható. ### Patológia A több mint 400 ismert Psittacosaurus példány közül csak eggyel kapcsolatban számoltak be kóros elváltozásról. A kérdéses példány egy teljes felnőtt csontváza, ami a kínai Yixian-formáció alsó rétegeiből került elő, és amit ideiglenesen a P. mongoliensis fajhoz soroltak be. Csonttörésnek nincs nyoma, de egy fertőzés jelei tisztán láthatók a szárkapocs csont középpontja közelében. A csonton egy nagy kör alakú bemélyedés fedezhető fel az üszkösödés bizonyítékaként, amit talán a terület vérellátásának hiánya okozott. Az üreget nagyméretű duzzanat vette körül, a csont alsó harmada mentén. A sérülést körülvevő nagy mennyiségű csontlerakódás arra utal, hogy az állat életben maradt egy ideig a sérülés, és az általa okozott fertőzés ellenére. Mivel a Psittacosaurusok két lábon járó állatok voltak, egy, a súlyt megtartó lábcsontot ért hasonló sérülés végzetes lehetett. Azonban a combcsonttal és a sípcsonttal ellentétben a szárkapocs csont nem a súly megtartására szolgál, így az állat bizonyos mértékig járóképes maradhatott. A sérülés eredete ismeretlen. ## Fordítás

Kis sárgafejű keselyű

A kis sárgafejű keselyű (Cathartes burrovianus) a madarak (Aves) osztályának újvilági keselyűalakúak (Cathartiformes) rendjébe, ezen belül az újvilági keselyűfélék (Cathartidae) családjába tartozó faj. 1964-ig a kis sárgafejű keselyűt azonosnak tartották a nagy sárgafejű keselyűvel (Cathartes melambrotus). Elterjedési területe Mexikótól kezdve, Közép-Amerikán keresztül, egészen Dél-Amerika középső részének keleti feléig tart. Az évszakonként elárasztott alföldi füves pusztákat, mocsarakat és az elpusztított erdőmaradványokat választja élőhelyül. Nagyméretű madár, szárnyfesztávolsága 150–165 centiméter között van. Testtollazata teljesen fekete, míg a csupasz, toll nélküli feje és nyaka halvány narancssárga, néhol vörös és kék részekkel. Mint rokonainak, a kis sárgafejű keselyűnek is hiányzik az alsó gégefője (syrinx), emiatt alig képes hangokat kiadni. Az általa kiadott hangok főképp sziszegő vagy mély torokhangok. A kis sárgafejű keselyű döglött állatok tetemeivel táplálkozik. Ezek felkutatására, megtalálására látására, és a madarak között ritkaság számba menő tulajdonságra, a szaglására hagyatkozik. A nagyobb emlősök felbontását, megkezdését, általában a nála nagyobb királykeselyűre (Sarcoramphus papa) bízza, mivel eléggé gyenge a csőre. Mint a többi újvilági keselyű és a világ sok más ragadozó madara, a kis sárgafejű keselyű is a felszálló meleg légáramlatok, az úgynevezett termikek segítségével vitorlázik be hatalmas területeket, anélkül, hogy ehhez sok energiát fogyasztana. Tojásait barlangokba vagy kettétört fák csonkjaiba rakja le. Fiókáit visszaöklendezett dögmaradványokkal táplálja. ## Neve A kis sárgafejű keselyűt legelőször 1845-ben, John Cassin amerikai ornitológus írta le Veracruz város (Mexikó) közelében fellelt példányok alapján. Néha két alfajt tulajdonítanak ennek az újvilági keselyűnek. Az egyik a Cathartes burrovianus urubitinga, amelyet 1851-ben az osztrák ornitológus, August von Pelzeln írt le. A két feltételezett alfajból ez a nagyobbik; Argentínától egészen Kolumbiáig lelhető fel. A törzsalfaj, azaz a Cathartes burrovianus burrovianus kisebb méretű, de nagyobb elterjedési területű, hiszen Dél-Amerika északnyugati részétől Közép-Amerikán keresztül Mexikóig található meg. A kis sárgafejű keselyűn tudományos madárnem neve a latinosított Cathartes, melynek magyar jelentése: „tisztítót”, „fertőtlenítőt” jelent. A szó egyébként a görögből származik: kathartēs/καθαρτης. Egyéb angol megnevezése: Savanna vulture (szavannai keselyű). ## Rendszertani besorolása és rokonsága A kis sárgafejű keselyűk és hat élő rokonának, azaz az újvilági keselyűféléknek (Cathartidae) a pontos rendszertani besorolása még manapság is bizonytalan. Habár az újvilági keselyűfélék és az óvilági keselyűformák (Aegypiinae) megjelenésben igen hasonlítanak, sőt ugyanazt a dögevő életmódot folytatják, a kettő nem áll közelebbi rokonságban egymással. Más-más ősökből fejlődtek ki, és a hasonlóság csak a konvergens evolúció műve. A két madárcsoport közti rokonsági kapcsolat manapság is vita tárgya. Korábban az újvilági keselyűféléket a gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe helyezték, mivel néhány gólyafajjal is mutatnak hasonlóságot úgy megjelenésben, mint életmódban. A közelmúltban olyan elmélet is született, mely szerint a újvilági keselyűféléket és az óvilági keselyűformákat a sólyomalakúak (Falconiformes) közé kellene besorolni, vagy új, azaz külön rendet megalkotni a számukra. Azonban a legújabb genetikai kutatások, vizsgálatok azt eredményezték, hogy az újvilági és az óvilági keselyűk nem közeli rokonai a sólyomalakúaknak, továbbá az újvilági keselyűk és a gólyafélék között sincs rokonság. Mindkét keselyű csoport a nagyobb taxonszintű Afroaves csoport bazális tagja. Az óvilági keselyűformák egyéb vágómadár-alakúakkal együtt, mint például: a sasformákkal (Aquilinae), az ölyvformákkal (Buteoninae), a kányaformákkal (Milvinae) stb., valamint a halászsassal (Pandion haliaetus) és a kígyászkeselyűvel (Sagittarius serpentarius) alkotják az Afroaves madárcsoport nagyobb részét. A testvértaxonként szereplő újvilági keselyűalakúak rendje manapság csak a 7 recens fajt foglalja magába. Az Amerikai Madarászok Egyesületének (American Ornithologists' Union) dél-amerikai rendszertani bizottsága kivonta az újvilági keselyűféléket a gólyaalakúak közül és incertae sedisnek, azaz „bizonytalan helyzetűnek” minősítette ezt a madárcsoportot; de továbbá megjegyzésként odatette, hogy az újvilági keselyűfélék talán átmozgathatóak a sólyomalakúak rendjébe, vagy létrehozható számukra egy külön rend, az úgynevezett újvilági keselyűalakúak (Cathartiformes). A családján belül a kis sárgafejű keselyű legközelebbi rokonai a Cathartes nembéli nagy sárgafejű keselyű és a pulykakeselyű (Cathartes aura) (Linnaeus, 1758). Akárcsak a királykeselyűnek és a pulykakeselyűnek, a kis sárgafejű keselyűnek is 80 diploid kromoszómája van. ## Előfordulása Közép- és Dél-Amerikában fordul elő. A magas hegységekben csak ritka vendég. A következő országokban és régióban található meg: Argentína, Belize, Bolívia, Brazília, Chile, Kolumbia, Costa Rica, Ecuador, Salvador, Francia Guyana, Guatemala, Guyana, Honduras, Mexikó, Nicaragua, Panama, Paraguay, Peru, Suriname, Uruguay és Venezuela. A hollókeselyűről (Coragyps atratus) elnevezett uruguayi szorosban, azaz a Quebrada de los Cuervos-ban – melynek magyar neve „a hollók szorosa” –, a névadó hollókeselyűk mellett pulykakeselyűk és kis sárgafejű keselyűk is élnek. ## Megjelenése Az újvilági keselyűfélék közül súlya alapján a kis sárgafejű keselyű a legkisebb (0,95-1,5 kg). Hossza 53-66 centiméter, szárnyfesztávolsága 150–165 centiméter, farkhossza 19-24 centiméter. Testtollazata teljesen fekete színű, zöldes árnyalattal. Torka és fejének oldalai és teljesen csupaszok, azaz nem található rajtuk toll. A fejen és a nyakon a csupasz bőr sárga vagy világos narancssárga; a homloknál és a tarkónál vöröses, míg a feje tetején szürkéskék. A szivárványhártyája (iris) vörös, a lába fehér és a csőre hússzínű. A felső szemhéján egy hiányos szempillasor van, míg az alsó szemhéján két szempillasor látható. Farktollai a többi rokonához képest meglehetősen rövidek és kerekített végűek. Széles szárnyai, melyek a vitorlázást segítik, nyugalmi állapotban túlérnek a faroktollakon. Szárnyai belső felének a hátsó része világos; ez csak napozáskor és repüléskor látható. Az ivaréretlen felnőtt példány tollazata barnás, feje szürke és tarkója fehér. A csőre vastag, kerekített és a vége horgos. Az elülső lábujjai hosszúak, a tövüknél úszóhártyások és nem alkalmasak a fogásra. Az orrlyukainak a nyílásai vízszintesen ülnek; az orrlyukak között hiányzik az orrsövény (septum nasi). Mint a többi újvilági keselyű esetében, a kis sárgafejű keselyűnek is hiányzik az alsó gégefője, emiatt a „szókincse” igen limitált, csak sziszegő és mély torokhangokból áll. A korábban vele azonosnak vélt nagy sárgafejű keselyűtől a következő különböztetik meg: testmérete kisebb, súlya könnyebb, testfelépítése pedig karcsúbb; továbbá farktollai rövidebbek és vékonyabbak. Tollazata világosabb, mint a fényesebb árnyalatú nagyobb rokoné. Lábai világosabbak, feje inkább narancssárgásabb, mintsem egyszerű sárga, amint az inkább a nagy sárgafejű keselyűre jellemző. Repülés közben a vitorlázása kevésbé tartós; szárnyaival többször ver, mint a nagyobb rokon. Életmódban is különböznek, hiszen főleg a nyílt területeket kedveli, míg a nagy sárgafejű keselyű inkább erdőlakó. Néha a nagy sárgafejű keselyű mellett ezt az újvilági keselyűt a szintén rokon pulykakeselyűvel lehet összetéveszteni. ## Életmódja A természetes élőhelyei az alacsonyabb szinten fekvő trópusi és szubtrópusi, évszakonként elárasztott füves puszták, szavannák, lápvidékek, mangroveerdők és a tönkrement erdők. A szárazabb tájakra és a fa nélküli területekre is elrepülhet. A magasan lévő területeket kerüli, 1000 méternél magasabbra nem megy fel. A levegőben – nem túl magasan – vitorlázva keresi dögökből és kisebb állatokból álló táplálékát. Kerítésoszlopokon és más alacsonyabb tárgyakon pihen. Általában magányosan repül, csak ritkán látható csapatban. Vitorlázás közben a széttárt szárnyai kissé felemelkednek, azaz nem ülnek a testtel egy síkban. A felszálló meleglevegő-oszlopokat, az úgynevezett termikeket kihasználva, a kis sárgafejű keselyű kevés energiával nagy távokat tud bejárni. Repülés közben szárnyaival alig ver. Ritkán repül a magasba, általában alacsonyan siklik. Habár nem tudjuk biztosan, feltételezhető, hogy kisebb mértékben vándormadár; a vándorlását az élőhelyein levő, évszakonkénti vízszint változások befolyásolhatják. Mint minden újvilági keselyűféle, a kis sárgafejű keselyű is gyakorolja az úgynevezett urohidrózist, mely a párolgás hűtő hatását kihasználva lábukra ürítés útján hűti testüket. E tevékenység miatt a madár lába gyakran fehér színű, mivel rajta húgysavréteg képződik. ### Táplálkozása A kis sárgafejű keselyű majdnem teljesen dögevő, azaz elhullott állatok tetemeivel táplálkozik. Egyaránt elfogyasztja az utakon elütött állatokat és a természetes körülmények között elpusztultakat is. A dögevés mellett néha vadászik is; főleg a vizek és mocsarak apró lakóira. Főleg a friss húst kedveli, azonban mivel gyenge a csőre, nagyobb emlősök esetében kénytelen kivárni, amíg egy nagyobb ragadozó megnyitja azt. Habár főleg dögevő, nem táplálkozik olyan elpusztult állatból, amely már túlságosan is bomlásnak indult (az ilyen tetemben már toxikus mikroorganizmusok is vannak, melyek a keselyűt veszélyeztethetik). Mint a világ összes keselyűje és más dögevője, a kis sárgafejű keselyű is az életmódjának, táplálkozásának köszönhetően jót tesz a környezetének; eltakarítva a dögöket gátat vet a betegségek terjedésének. Jó látása mellett kitűnő szaglása – mely ritkaság a madarak körében – is segíti a dögök megtalálását. A talajhoz közel repülve megérzi a szétbomló dögökből áradó etil-merkaptán nevű gáz szagát. Az agyában a szaglásért felelős agyrész jóval nagyobb, mint más, hasonló méretű állatoknál. Ennek a jól kifejlett érzékének köszönhetően ez a keselyűfaj a fák lombkoronái fölött repülve, anélkül, hogy látná a dögöt, pontosan be tudja határolni. Az olajipar e madárnak eme tulajdonságát úgy használja fel, hogy a gáz- és olajvezetékekbe etil-merkaptánt eresztenek be, és ha a csővezeték valahol lyukas, a kiáramló gáz szaga odacsalja a madarat. A királykeselyű, melynek nincs, vagy alig van szagérzéke, gyakran követi a kisebb rokonait, köztük a szóban forgó dögevőt is a dögök felkeresésének céljából. A királykeselyű és a kondorok nemcsak kihasználják a kisebb keselyűket, hanem erősebb csőreikkel megkezdik a keményebb bőrű, nagyobb emlősök tetemeit, így utat nyitnak a táplálékhoz a becserkésző feleknek is. A kis sárgafejű keselyű és a többi kisebb keselyű hátránya csak annyi, hogy előbb meg kell várják, míg a nagyobb fajok jóllaknak. ## Szaporodása A kis sárgafejű keselyű nem épít fészket, tojásait a csupasz talajra rakja le. Fészkelő helye lehet a sziklaperemén, barlangban vagy széthasadt fa mélyedésében. A tojás krémszínű, számos barna és szürke pontozással; a mintázat egyre sűrűbb a tojás vastagabb vége felé. Egy fészekaljban általában két tojás van. A frissen kikelt fiókák magatehetetlenek - vakok, csupaszok és mozogni is alig képesek. A pihéjük is csak később nő ki. A fiókákat mindkét szülő gondozza és eteti. A fiókák tápláléka visszaöklendezett állati maradványok. A fiatalok 2-3 hónapos korukban repülnek ki. ## Védelme A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) nem fenyegetett fajként kezeli ezt az újvilági keselyűfélét. A kis sárgafejű keselyű becsült előfordulási területe körülbelül 7,8 millió négyzetkilométer. Ezen a területen - példány élhet. Az eddigi kutatások szerint az állományai stabilak, és nincsenek veszélyben. Védettsége és nagy helyigénye miatt állatkertekben is ritkán látható. A Berlini Állatkertben található Alfred Brehm Ház mesterséges sziklafalához monumentális méretű keselyűröpdét építettek. Itt számos más keselyűfaj mellett a kis sárgafejű keselyű (Cathartes burrovianus) is megtekinthető.

Hamburg

Hamburg ( (=Hamburg szabad és Hanza-város), alnémet nyelven Hamborg) Németország második legnagyobb városa, a szövetségi köztársaság egyik önálló városállama, a hamburgi városrégió központi települése, a Hamburgi főegyházmegye érseki székvárosa. Hamburg az Európai Unió legnagyobb olyan városa, amely nem egy tagállam fővárosa. A városnak mintegy 1,8 millió lakosa van, további 750 000 lakos él az agglomerációban. Rotterdam és Antwerpen után Európa harmadik legnagyobb forgalmú kikötővárosa, ezért Németországban a Világ Kapuja néven is ismerik. ## Földrajza A város mai határai a Nagy-Hamburgot létrehozó törvény hatályba lépésekor, 1937. április 1-jén alakultak ki. A mai Hamburg területét és népességét tekintve is Németország második legnagyobb városa a főváros, Berlin után. ### Fekvése Hamburg Németország északi részén, az Elba folyam hatalmas tölcsértorkolatának kezdetén, a nyílt tengertől 110 kilométernyire délkeletre fekszik. A település óvárosi magja az Alster, a Bille és az Elba találkozásánál épült fel. Az Elba a város előtt két ágra (Norderelbe és Köhlbrand) bomlik. Az általuk közrefogott Wilhelmsburg-szigeten épült fel a hamburgi kikötő. A szigetet hidak és a folyóágak alatti alagutak kapcsolják a városhoz. A folyamtól északra és délre elterülő térszínek a geesthez tartoznak, így védettek a folyamon rendszeresen jelentkező vihardagályoktól. A folyam közvetlen közelében fekvő területek a marschok, amelyeket gátakkal és zsilipekkel próbálnak a vihardagályoktól és árvizektől megvédeni. ### Folyók, tavak, szigetek Hamburg legnagyobb folyója az Elba. A Csehországban eredő folyam a városba már majdnem egy kilométer szélesen érkezik. Az Elba a Hanza-város déli határában kettő nagy (Északi- és Déli-Elba) és több kisebb ágra szakad szét. A kikötővidék folyamatos terjeszkedése már megszüntette a folyóágak természetes állapotát, a partokon szárazdokkok, rakpartok és gyárak épültek. A folyamot gátakkal szabályozták, és a kikötőtől a tenger felé tartó szakaszon folyamatosan kotorják, hogy a konténerszállító hajók számára szükséges 16 méteres mélységet fenntartsák. Jelenleg tervezik a folyó vízmélységének 17,4 méterre növelését. Az Elbán át érkező északi-tengeri árapály jelensége is érzékelhető a városban. A dagály- és apályszintek közötti különbség 3,64 méter. Az Elba egyik apró északi mellékfolyója az Alster. A folyócskát torkolata előtt kevéssel két mesterséges tóvá duzzasztották. A nagyobbik a Külső-Alster (Aussenalster), míg a városközpontban fekvő a Belső-Alster (Binnenalster) nevet kapta. Az Alster belvárost átszelő ágait csatornákká építették ki. Hamburgot számtalan kanális, apró csatorna, és vizesárok szeli át, melynek következtében a Hanza-város a világ hidakban talán leggazdagabb települése. Közel híd van a városban, amivel megelőzi Amszterdamot ( híd) és Velencét ( híd) is. ### Éghajlata Hamburg mérsékelt égövi óceáni éghajlatú város, ezért egész évben gyakori a csapadék és kicsi a hőingás. A nyár viszonylag hűvös. A legmelegebb hónap a július, amikor 17,3 °C az átlaghőmérséklet. 2006. július 6-a volt a város történetének eddigi legmelegebb napja, akkor 38,5 °C-os hőséget regisztráltak. A hűvös nyarakat enyhe telek követik, januárban is 1,3 °C az átlagos hőmérséklet. A bár gyakori, de nem sok csapadék egyenletesen oszlik el az év hónapjai között; sokéves átlaga 774 milliméter. December legesősebb, február a legszárazabb hónap. A nap májusban süt a legtöbbet (átlag 220 órát), a legkevesebbet pedig decemberben, amikor csak átlag 30-35 órára bújik elő. A hamburgiak évente átlagosan órán át élvezhetik a napsütést. Hamburgban télen és ősszel igen gyakori a köd. A téli félévben rendszeresen csapnak le az Északi-tengerről érkező orkánok, amelyek az Elba vizét visszaduzzasztva árvízzel fenyegetik a környéket. ## Története ### Középkor #### Függetlenség és felvirágzás 810-ben Nagy Károly templomot építtetett az Alster és a Bille közötti területen. A Szent Péter templomtól délre hamarosan (832-re) felépült a szomszédos törzsek elleni védekezésül szolgáló, Hammaburg nevű erődítmény is. Falai 15 méter szélesek és 5 méter magasak voltak. 831-ben Jámbor Lajos megalapította a püspökséget. A 983-ban kitört felkelések, illetve a vikingek támadásai elpusztították az erődöt, ám a kialakuló város fejlődését ez sem vetette vissza jelentősen. 1037-ben elkezdődött a Marienkirche építése. A város területe is bővült, egyre újabb várfalak épültek a környéken. A felvirágzó városnak és a meginduló polgárosodásnak egyáltalán nem örültek a környék feudális urai, akik többször is megkísérelték a város megadóztatását. 1066-ban a környéken élő szláv törzsek szövetsége indított támadást a város ellen. Az épületeket felgyújtották, lerombolták a templomot, és a lakosság nagy részét lemészárolták. A püspök Brémába menekült, ezzel Hamburg elveszítette egyházi előjogait a mai Észak-Németország területén. A várost meghódító Kruto 1090-ig uralta a vidéket. 1164-ben a várost uralni akaró III. Adolf holsteini gróf új erődöt építtetett Hamburg mellett, hogy a város feletti befolyását megerősítse. A város grófoktól való függetlenségéért folytatott küzdelme 1189-ben dőlt el. Barbarossa Frigyes azzal hálálta meg a hamburgiaknak a szentföldi keresztes háborúhoz nyújtott segítségét, hogy szabadságlevelet adott a városnak. A szabadságlevél nem csupán a feudális uraktól függetlenítette a várost, de lefektette Hamburg mindmáig kitartó gazdasági alapjait is: A vámmentesség mellett Barbarossa megtiltotta, hogy a város 15 kilométeres körzetében újabb vár épüljön, engedélyezte a hamburgiaknak, hogy hajóépítéshez fát vágjanak anélkül, hogy díjat fizetnének a földesuraknak, halat fogjanak a folyóból, és nagy testű állatokat tartsanak. 1214-ben a Hamburgtól északra elterülő régiót a dánok hódították meg, akik helytartót küldtek a városba. 1222-ben a város alávetette magát a dánok felett győzedelmes IV. Adolf grófnak, aki feudális előjogainak érvényesítése helyett a város gazdasági fejlesztésére törekedett. Szabad utat engedett a kereskedelemnek: kereskedelmi kamarák és kereskedőházak jöttek létre, fejlődött a kézművesipar és a sörfőzés. 1240-től megerősítették a város falait, ekkor épültek meg azok a falak és kapuk, amelyek a 19. század elejéig a város határait jelölték. Ebben az időben erősödtek meg városi vezető osztályként a kereskedők. Hamburg egyre közelebb került a Hanza-szövetséghez is. 1255-ben valutareformot hajtottak végre, hogy megkönnyítsék a kereskedelmet a Hanzát vezető Lübeckkel. 1270-ben lépett életbe a polgári és büntetőjogot lefektető Ordelbook (magyarul: Rendeletek könyve). 1284-ben a település ötöde leégett egy tűzvészben. 1286-ban a Szász-Lauenburg hercegek átengedték az Elba torkolatában álló O-szigetet a városnak. A szigeten világítótornyot építettek a hajózás segítésére. 1292-től működik a törvényeket hozó városi tanács. A Hanza-tagságnak köszönhetően Hamburg kiterjesztette hatalmát a város környékén. Felvásárolták az Alster folyó vidékét és több falut az Elba mentén. 1350-ben a pestis a lakosság egyharmadának halálát okozta a városban. A felvirágzó kereskedelmet az egyre terjedő kalózkodás nehezítette, sőt a kalózok szervezetbe tömörültek Vitális Testvérek néven, amelyet ráadásul a Hanzával ellenséges dánok a maguk céljára felbéreltek. 1400-ban a város hajóhadat indított Klaus Störtebeker kalózvezér legyőzésére Helgoland szigetére, majd két évvel később Gödeke Michelst akasztották fel a városban. Az északi-tengeri kalózkornak 1525-ben alkonyult be végleg, amikor elfogták Klaus Kniphofot, az utolsó helgolandi kalózvezért. A 15. században a környékbeli feudális urak megerősödtek, és egyre jobban szorongatták az addig privilégiumokat élvező városi polgárságot. 1450-ben először jelölték meg bójákkal az Elba hajózóútját. 1497-ben megnyílt Németország első nyilvános könyvtára, 14 évvel később az első hamburgi nyomda. #### A vallásháborúk kora A reformáció elemi erővel alakította át a város életét. A reformáció különböző áramlatai törtek be Hamburgba, míg végül 1529-ben a város evangélikus lett. A spanyolok által Hollandiából elüldözött reformátusok 1567-ben Altonában telepedtek le. 1558-ban megnyílt az első börze (Németország első börzéje). 1600 körül érkeztek az első Spanyolországból és Portugáliából elűzött zsidók. A Hanza a vallási háborúk és az Atlanti-kereskedelem előtérbe kerülése miatt elveszítette jelentőségét. Hamburg évtizedeken át a skandináv nagyhatalmak és a német birodalmi politika mezsgyéjén próbálta meg elkerülni a nagyobb válságokat. A harmincéves háború alatt Hamburg gazdasága hanyatlott. 1619-ben alapították a Hamburgi Bankot, amely lehetővé tette, hogy betétesei egymás között készpénz nélkül üzleteljenek. 1767-ben megalakult az első vagyonbiztosító, a Hamburgi Tűzpénztár. #### A 18. század Ebben a században a város a nyugodt fejlődés útját járta. 1712-ben életbe lépett az ún. első Alkotmány. 1716-ban Hamburg kereskedelmi szerződést írt alá Franciaországgal. 1737-ben jött létre az első német szabadkőműves páholy, a Loge d'Hambourg. 1749-ben megalapították a tengerészeti főiskolát, majd 22 évvel később a kereskedelmi főiskolát. 1769-ben Hamburg szabad birodalmi városi rangot kapott. 1675-ben a város tehetős polgársága megalapította a napjainkig működő Hazafias Egyesületet, amelynek célja a művészek és tudósok támogatása. 1770-ben vezették be az általános adókötelezettséget, az ún. fejadót. A század végére a város lélekszáma túllépte a 100 000 főt. ### Újkor #### Napóleoni háborúktól az egységes Németországig A napóleoni háborúk idején a várost erősen sújtotta a britek blokádpolitikája. Kikötőjének jelentősége miatt 1806-ban a franciák bevonultak Hamburgba, és 8 éven át megszállva tartották. Bár harcok nem folytak a városban, a francia katonaság ellátásának költségei jelentős terhet róttak a polgárságra. A megszállás idején 130 ezer fő lakott Hamburgban, ami 1860-ra 300 ezerre emelkedett. 1815-ben szabad várossá nyilvánították. Az 1712-es alkotmányt újra életbe léptették, de az állam és az egyház szétválasztását előíró törvényt már nem változtatták meg, és a francia állami adminisztráció szerkezetén sem változtattak. Új szellemi áramlatok jelentek meg Hamburgban, és terjedtek szét a német nyelvterületen, mint a polgári demokrácia, nacionalizmus és a munkásmozgalom. A várost vezető nagypolgárság elfogadta Bismarck és Poroszország vezető szerepét a német egyesítésben. A városállam Poroszország szövetségese lett, bár 1866-ban a Habsburg-porosz béke a város semlegességét írta elő. #### Az egységes Németország bukásáig 1867-ben Poroszország része lett. A egyesülő Németországban Hamburg kulcsszerephez jutott: ipari központ és Bréma mellett a gyarmatosítás egyik kiindulópontja lett. A város hatalmas tömegeket vonzott, egész családok költöztek a Hanza-városba. Az egyesítéskor még a város határán kívül eső falvakat körülnőtte a város. 1894-ben Barmbek, Eilbek és Eimsbüttel településeket Hamburghoz csatolták, területükön új városrészeket építettek. Az 1867-es 300 000 fős népesség 1914-re 1 millióra nőtt. A városba áramló embertömeget a kikötői építkezéseken, hajógyárakban és a gomba módra szaporodó ipari üzemekben foglalkoztatták. A rohamosan növekvő kikötői forgalom számára ekkor nyitották meg a Wilhelmsburg-szigeten épült új dokkokat. Ebben az időben Hamburg sokat profitált a Kaiserliche Marine jelenlétéből. A városi kikötőhöz köthető iparból elsősorban a nagypolgárság hatalma növekedett. Az ipari munkások élet- és munkakörülményei azonban továbbra is igen rosszak voltak. A rossz egészségügyi állapotok miatti kolera és a szociális feszültségek miatt időről időre kirobbanó erőszakos sztrájkmozgalmak is áldozatokat követeltek. Hamburg a német munkásmozgalom egyik központja lett. Hamburg kikötőjében nem csak az áruforgalom volt jelentős; rajta keresztül indult Amerikába az európai kivándorlók 10%-a, mintegy ötmillió ember. Ezt csak Bréma forgalma tudta felülmúlni. Az első világháború alatti brit tengeri blokád tönkretette a virágzó kereskedelmet. Negyvenezer hamburgi halott maradt a háború csataterein, miközben a városban éhínség uralkodott. A háború végén a város irányítását a szociáldemokraták vezette katonai- és munkástanács vette át. 1919 tavaszán a szabad választásokon a szociáldemokraták győztek, de a városban továbbra is nyugtalanság honolt. 1919 nyarán diáklázadás, 1923 októberében pedig kommunista hatalomátvételi kísérlet játszódott le. A nagy gazdasági világválság idején növekedett meg a nácik népszerűsége. Az NSDAP hatalomátvétele után a város szenátusát feloszlatták, a polgármestert pedig megfosztották hivatalától. A közigazgatási átszervezés során Hamburg megőrizte önállóságát. 1937-ben a város területét a környező kis települések beolvasztásával megnövelték. A második világháború alatt a város ipari létesítményei és kikötője miatt a szövetségesek légiháborújának egyik fő célpontja lett. Az 1943 augusztusában zajló terrorbombázásban (Gomora-hadművelet) kb. 40 000-en meghaltak, mintegy 1 millió ember otthona semmisült meg. A város épületeinek mindössze 20%-a maradt sértetlen. 1945. május 3-án brit csapatok harc nélkül megszállták a várost. ### Hamburg 1945 után Hamburg 1945-ben romokban hevert. A bombázások során csaknem teljesen megsemmisült a városi infrastruktúra. A brit megszállási zónába került Hanza-várost az 1946. május 15-én tartott népszavazáson elfogadott új alkotmány alapján önálló városállammá szervezték, majd október 13-án megtartották az első szabad választásokat, amelyet a szociáldemokraták nyertek meg. 1949-ben Hamburg az újonnan megalakított NSZK önálló tartománya (és legnépesebb városa) lett. Az 50-es évek német gazdasági csodája újjáélesztette a város iparát és kereskedelmi kikötőjét. Ezekben az években Hamburg vált Németország külkereskedelmének első számú központjává. A kereskedelem mellett a város lett a német média egyik fellegvára. A lerombolt belváros helyét modern épületek foglalták el, ekkor készültek el a város látképét a mai napig meghatározó toronyházak. 1962-ben a hatalmas károkat okozó hamburgi szökőár 300 ember halálát okozta. A hetvenes években a kikötő környékén indultak nagyszabású beruházások. Ekkor épült a Köhlbrandbrücke és az Új Elba-alagút. A kikötő a 80-as években átalakult. Az Elba szigeteit nagy területű konténerterminálok foglalták el, amelyeknek a terjeszkedése a mai napig tart. Ezzel egy időben a belváros peremén épült vámraktárakat egyre kevesebbet látogatták a kereskedelmi hajók. A városrész felélesztésére a szenátus HafenCity néven reorganizációs projektet indított útjára. A hidegháború befejeződése a kikötő újabb növekedéséhez vezetett, mivel Hamburgon keresztül bonyolódik a tengerpart nélküli közép-európai országok tengeren túli kereskedelmének jelentős része. ## Demográfia ### Lélekszám Hamburgnak 2020-ban kb. 1,85 millió lakója van. Közel ugyanennyi lakója volt a városnak a második világháború idején is, ám a háborús évek alatt mintegy 400 000 fővel csökkent a Hanza-város lakossága. A háborút követő gazdasági fellendülés éveiben 1,85 millió főre ugrott a népesség, majd az 1986-ban bekövetkező 1,57 milliós mélypont óta apróbb visszaesésekkel évről évre többen élnek a város határain belül. ### Vallások A Hanza-város legjelentősebb vallási csoportja a polgárok 26%-át tömörítő evangélikus egyház. Az ún. nyugati tartományok között Hamburg az egyetlen, ahol a lakosság abszolút többségét alkotják a nem hívő polgárok. Az önmagukat vallástalanként meghatározók száma évről évre enyhén növekszik, összlakosságon belüli arányuk 2004-ben 52% volt. #### Evangélikusok és reformátusok Hamburg és vidéke a reformáció óta az evangélikus egyház bástyája. A város 1522-ben tért át a protestáns szertartásra. 1526-ra csaknem a teljes polgárság, 1528-ra a városi tanács minden tagja evangélikus hitre tért. 1529-ben alakult meg Hamburg Állam Evangélikus Egyháza, amelyet a város által választott szuperintendens vezetett. Hamburg állam hivatalosan is államvallássá emelte az evangélikus kereszténységet, más vallást gyakorlók csak a városfalon kívül eső Altona templomát használhatták. A hollandok védelmét élvezve mindössze egy kis református közösség vert gyökeret a városban. A vallási szigor csak 1785-ben enyhült, amikor a város engedélyezte, hogy magánlakásokban nem evangélikus istentiszteletet is tartsanak. Az evangélikus egyházat csak 1918-ban választották el a városállam világi szervezeteitől. 1977-ben a hamburgi evangélikus egyház elveszítette önállóságát, miután összevonták a schleswig-holsteini testvéregyházzal. #### Katolikusok Hamburg lakosságának jelenleg 10%-a, majdnem 180 000 ember vallja magát római katolikusnak. Az egyházhoz tartozók lélekszáma (főként a lengyel) bevándorlásnak köszönhetően növekszik. A városban 15 nemzetet (köztük a magyar) képvisel nagyobb katolikus csoport. A katolikus egyház 810 óta van jelen, amikor Nagy Károly megbízásából a trieri püspök egy papot küldött a városba. 831-ben Hamburg már püspöki székhely volt. A katolikus egyház működését a reformációt követően erősen korlátozták, majd a Vesztfáliai békét követően a hamburgi püspökséget fel is oszlatták. A katolikusok növekvő lélekszáma miatt II. János Pál pápa 1995. január 7-én újraalapította a Hanza-város a püspökségét. Hamburg ma a Schleswig-Holsteinre és Mecklenburg-Elő-Pomerániára is kiterjedő katolikus érsekség székhelye. #### Zsidók Hamburgban az 1600-as években jelentek meg a Portugáliából menekülő szefárd zsidók. A polgárság szívesen fogadta a vagyonos izraelitákat, akikből idővel kereskedők és hajózási ügynökök lettek. 1611-ben 125, 1663-ban már 600 zsidó élt a városban. Bár a zsidóknak évente 1000 márka tartózkodási díjat kellett fizetniük és a zsinagóga építését is tiltották a szigorúan evangélikus városban, cserébe viszont otthonaikban szabadon gyakorolhatták vallásukat. A hamburgi zsidók először az 1806 és 1813 közötti napóleoni megszállás alatt élveztek teljes egyenjogúságot. 1848-ig dúlt politikai küzdelem a zsidók jogállása körül. Az 1848-as hamburgi forradalom után a zsidók a város egyenjogú polgárai lettek, és 1859-ben már a városi törvényhozás 192 küldötte közül 10-en izraeliták voltak. A Német Császárság kikiáltása és az első világháború között Hamburggal együtt virágzott fel a helyi zsidó közösség is. 1909-ben a városban cionista világkongresszust rendeztek. A nácik a háború elején a város teljes zsidó lakosságát négy vasúti szerelvényre zsúfolva Lengyelországba deportálták. A város 17 000 zsidó polgára közül csak 632 érte meg a háború végét. A város hagyományosan zsidók által lakott területe Eimsbüttel déli és Altona keleti része. A háború előtt e városrészeket Kis-Jeruzsálemnek nevezték az ott élő zsidók nagy száma miatt. A háborúban megfogyatkozott zsidók száma ma újból növekszik. Az izraeliták 70%-a a volt Szovjetunióból érkezett bevándorló. #### Muzulmánok Hamburg a németországi muzulmán közösség központja. Menekültként, vendégmunkásként és diákként számos országból érkeztek muzulmánok a városba. A muszlim közösség etnikailag igen tagolt, a különböző országokból érkezők vallásuk gyakorlása közben is elkülönülnek egymástól. A városban összesen 26 mecset működik, melyek közül a legidősebb a törökök által alapított Ali Imám-mecset. A muszlimok 1999-ben alapították meg a Hamburgi Iszlám Közösségek Tanácsát, hogy az segítse a muzulmánok többségi társadalomba történő integrációját és a muzulmán vallással szembeni bizalmatlanság eloszlatását. Jelen vannak ugyanakkor a városban a radikális iszlámot követők is; 2001-ben Hamburgból indult útjára a New York-i repülőgépes támadásokat kivitelező csoport vezetője, Mohamed Atta is. ### Etnikumok A város lakosságának 85%-a német állampolgár, míg a külföldiek aránya 15%, amely negyedmillió embert jelent. Közöttük legtöbben a törökök (60 000), a lengyelek (20 000) és a szerbek (18 000) vannak. Hamburgban él Németország legnagyobb afgán közössége, 14 000 fő. Jelentős még az irániak, portugálok, görögök, ghánaiak, oroszok, olaszok, amerikaiak és a kínaiak száma, 40-nél több ország polgára él a Hanza-városban. Ha a már német állampolgárságot kapott külföldieket is számoljuk, akkor a külföldiek aránya 26,8%, a 18 év alattiak körében 45%. A külföldi állampolgárságú lakosok száma és aránya 1999 (273 000 fő) óta évről évre kis mértékben csökken, illetve a külföldieken belül növekszik az EU-tagállamokból érkezők aránya. Hamburgban 2004-ben 877 magyar élt. ## Politikai élete ### Bürgerschaft és Szenátus Hamburg Németország második legkisebb tartománya, így a városi képviselőtestület, a 121 tagú Bürgerschaft egyben a tartományi parlament szerepét is betölti. A Bürgerschaftba a választásokon 5% fölötti eredményt elérő pártok kerülhetnek be. Választásokat a törvény szerint 4 évente tartanak, ám a politikai csatározások miatt az eddig létezett 18 Bürgerschaftból 4 nem tudta idejét kitölteni. A Bürgerschaftban 1960-tól két évtizeden át az SPD volt a legerősebb párt. A nyolcvanas években az önmagukat örök ellenzékinek deklaráló Zöldek parlamentbe kerülése borította fel az egyensúlyt. A Zöldek kompromisszumképtelensége miatt kétszer kellett a választásokat megismételni. A kereszténydemokraták ebben az időszakban kétszer is győztek, ám nem tudtak kormányt alakítani. A szociáldemokraták végül 44 év után, 2001-ben veszítették el a kormányrudat és helyettük a CDU alakíthatott kormányt. Az azóta két választáson is győztes hamburgi CDU 2008. május 7-én a zöldekkel szövetkezve alakította meg az új Szenátust, létrehozva ezzel Németország első konzervatív-zöldpárti kormánykoalícióját. A Bürgerschaft választja meg a kormány szerepét játszó Szenátust és a két polgármestert. A Szenátust az „Első Polgármester” vezeti, az ő dolga az egyes szakterületeket irányító szenátorok jelölése és felmentése, valamint az államfői feladatok ellátása. Helyettese a „Második Polgármester”, aki általában egy szenátori tisztséget is betölt. A polgármesteri tisztség kettőssége még 1860-ban alakult ki. Akkortól kezdve a polgármesteri tisztségre egyszerre 3 főt választottak, akik stafétaszerűen évente adták át egymásnak a polgármesteri tisztséget. Ez a rotációs módszer csak az első világháború végéig létezett, ám az azt idéző „Első Polgármester” kifejezés a mai napig él. A polgármesterek Hamburgban általában nem töltik ki teljes hivatali ciklusukat. Ha az őket delegáló párt úgy dönt, hogy új polgármesterjelölttel vág neki a következő választási kampánynak, akkor a régi politikai vezető már a választások előtt egy évvel átadja helyét. A Második Polgármestert koalíciós Szenátus esetén mindig a kisebbik koalíciós partner adja. ### Külpolitikai aktivitás A város kereskedelmi kulcspozíciója révén fontos a németországi diplomáciai testületek számára is. 2007-ben 104 állam tartott fenn képviseletet a Hanza-városban (34 fő- és 67 tiszteletbeli konzulátus). Hamburg New York után a világ második diplomáciailag legaktívabb nem fővárosi rangú települése. Hamburgban elsősorban olyan országok nyitnak külképviseletet, amelyek Németországgal folytatott külkereskedelme a város kikötőjén keresztül zajlik. Magyarországnak tiszteletbeli konzulja működik Hamburgban. ### A városállam jelképei Hamburg állam jelképe a vörös alapú pajzson elhelyezett fehér színű vár. A címer a 13. századra vezethető vissza. A vár középső tornya (kereszttel a tetején) a középkori dómot jelképezi, míg a két bástya fölötti „máriacsillagok” a város védőszentjére emlékeztetnek. 1752. május 14-én a város törvényhozása véglegesítette a címer kinézetét. E döntés előtt a vár piros színben is megjelent. A várkapu kinézete is megváltozott az idők folyamán; időnként zárva, máskor nyitva ábrázolták, egyes ábrázolásokon még a kaput elzáró csapórács is szerepelt. A két oroszlán által védett nagycímert csak a szenátus használhatja. Hogy a lobogóhasználat során a konfliktusokat elkerüljék, megalkották a címer egyszerűsített változatát. E változatot az identitás vagy a rokonszenv kifejezésére szabadon használhatták a polgárok. A horgonnyal díszített kikötőhatósági zászlóval a város hajóit azonosítják. ## A város közigazgatása Hamburgot hét kerületre (Bezirk) osztjuk. Minden kerületet egy korlátozott hatalmú ún. kerületi gyűlés (Bezirkversammlung) vezet. A kerületi gyűlések kerületi parlamentként működnek. A kerület alatti közigazgatási szint a városrész (Stadtteil), amelyekből 104 található a városban. A városrészeket a közszolgáltatásokhoz való jobb hozzáférés és a közigazgatás egyszerűsítése végett ún. „helyi hivatalok” (Ortsamt) alá osztották. Ezekből 15 található Hamburgban. A városállam része a Watt-tengerben fekvő Scharhörn, Nigehörn és Neuwerk sziget. Mindhárom sziget Hamburg központi kerületéhez tartozik, távolsága a várostól mintegy 100 kilométer. ## Oktatás és kutatás ### Oktatási rendszer Hamburg Németország önálló tartományaként önállóan dönthet a város oktatási struktúrájának kialakításáról. Az oktatási rendszer jelenleg négyosztatú. A legalsó oktatási szint a „elemi szint” (Elementarstufe), amelybe a bölcsődék, óvodák és az iskolára felkészítő intézmények (Vorschule) tartoznak és a magyarországi gyakorlathoz hasonlóan nem kötelező részei az oktatási rendszernek. A gyermekek 6 éves korukban kerülnek az ún. „első szintű” iskola (Primärstufe) padjaiba, amely a magyar alsó tagozatnak felel meg. 10 éves korukban a diákok a „másodszintre” (Sekundärstufe) lépnek. A második szinten a felsőoktatásban való részvételre jogosító érettségit adó nyolcosztályos gimnáziumok, a szakmunkás, illetve szakközépiskolai bizonyítványokat adó szakiskolák vannak. A diákoknak 12 éves korukban még választhatnak az iskolatípusok között. A negyedik szinten találhatóak a Hanza-város felsőoktatási intézményei. A városban 465 iskola található. Ezek között 233 első szintű iskola, 73 gimnázium, 66 szakképző iskola és 14 állami tulajdonú felsőoktatási intézmény található. ### Felsőoktatási intézmények A városban körülbelül 70 000 ember jár főiskolára vagy egyetemre. Az 1919-ben alapított Hamburgi Egyetem (Universität Hamburg; UHH) egyike a legnagyobb német egyetemeknek. Minden évben 39 000 hallgató látogatja, akiknek nagy része Németország határain túlról érkezett. A város második legnagyobb egyeteme a Harburg városrészben működő, 4700 hallgatót oktató Hamburgi Műszaki Egyetem (Technische Universität Hamburg-Harburg). Itt találhatjuk a Bundeswehr Észak-németországi egyetemét (Helmuth-Schmidt Universität), illetve a vezérkari tiszteket oktató Főtiszti Akadémiát (Führungsakademie der Bundeswehr) A főiskolák között a 12 000 hallgatót képző Hamburgi Alkalmazott Tudományok Főiskolája a legnagyobb. 6000 hallgatójával az ország egyik legnagyobb magánintézménye a Hamburgi Távfőiskola (HFH Hamburger Fern-Hochschule). 2005-ben a Szenátus az állami tulajdonban álló egyetemeket is tandíjkötelessé tette a nem hamburgi lakosok számára, majd 2007 nyarától a hamburgiakra is kiterjesztette a tandíjat. A tandíj mértéke 500€/szemeszter, amihez további 50 euró adminisztrációs költség járul. A díjszedés hatalmas ellenállásba ütközött a diákság körében. Egyes szakokon a diákok fele önként kiiratkozott, 926 hallgatót pedig adminisztratív úton távolítottak el a díj meg nem fizetése miatt. A Szenátusba 2008 áprilisában bekerült Zöldek szimbolikus ügynek tekintik a tandíj elleni fellépést, így várható a díjfizetési rendszer reformja, illetve teljes eltörlése. ### Kutatóintézetek A jelen lévő kutatóintézeteknek köszönhetően a Hanza-város tekintélyes helyet vívott ki magának a nemzetközi tudományos életben. Főképpen a mezőgazdasági, fizikai és a közgazdaságtudományi területen tevékenykedő intézetek központjai telepedtek meg az Elba partján. Ezek közül a jelentősebbek: - Trópusi Betegségek Kutatóintézete (Bernhard-Nocht-Institut für Tropenmedizin) – a német gyarmatok megalapításakor létrehozott intézet napjainkban is 300 munkatársat foglalkoztat Hamburgban és Ghánában. - Virológiai és Immunológiai Kísérleti Intézet (Heinrich-Pette-Institut für Experimentelle Virologie und Immunologie) - Erdészeti és Erdőgazdasági Kutatások Szövetségi Hivatala (Bundesforschungsanstalt für Forst- und Holzwirtschaft) - Német Részecskefizikai Kutatóintézet (Deutsches Elektronen-Synchrotron) – az 1959-ben alapított Kutatóintézet egy részecskegyorsító laboratóriumot működtet a város déli része alatt. A laboratórium 600 saját és évente 3000 vendégkutatót foglalkoztat. - Hamburgi Világgazdasági Archívum - Nemzetközi Gazdaság- és Politikatudományi Intézet (Internationales Institut für Politik und Wirtschaft) - Max Planck Intézet meteorológiai és nemzetközi magánjogi kutatóintézetei (a két részleg összesen 300 kutatót foglalkoztat) ## Gazdaság és infrastruktúra Hamburg gazdasági, közlekedési és szolgáltatási központként messze saját határain túlnyúló hatást fejt ki környezetére és Németország legjelentősebb ipari központjai közé tartozik. 2007-ben London, Brüsszel és Luxemburg után a negyedik legnagyobb GDP-vel rendelkező régió volt az Európai Unióban: a városban az egy főre jutó előállított érték vásárlóerő-egyenértéken az EU átlagának 192%-a, 47 800 €/fő volt. A hamburgiak vásárlóereje országos szinten a második helyen áll Hessen tartomány mögött. A nagyvárosok között is csak Majna-Frankfurt és München lakóinak vásárlóereje haladja meg a hamburgiakét. ### Kikötő Hamburg már a 14. században az Északi-tenger legjelentősebb Hanza-városa volt. A városi kikötő ma Németország legnagyobb tengeri kapuja. Áruforgalmát tekintve Rotterdam és Antwerpen után Európa harmadik, míg a gyorsan növekvő konténerforgalmat tekintve második legnagyobb kikötője. A konténerforgalmat tovább bővítik, Hamburgban működik a világ legmodernebb, teljesen automatizált konténerkikötője, a 2003-ban megnyílt Altenwerder Terminál. 2007-ben 140 millió tonna árut rakodtak át a város rakpartjain. A kikötő 68 000 embernek ad munkát, a környező területeken 154 000 állás függ a kikötőgazdaságtól. Hamburg ún. általános kikötő, ahol bármely áruféleséget ki lehet rakodni. ### Sajtó Hamburg Berlint is megelőzve Németország legnagyobb médiaközpontja. Rádió- és televízióadók, kiadóvállalatok, tartalomszolgáltatók és országos televíziók hírszerkesztőségei telepedtek le a városban. Napjainkban több mint 17 000 médiában érdekelt cég 130 000 álláshelyet biztosít a tartományi határokon belül. A város tudatos stratégiát követve, kedvezményekkel és szolgáltatásokkal csábítja a médiapiac szereplőit, akik évente 25 milliárd eurós forgalmat bonyolítanak le. #### Nyomtatott sajtó A második világháború után a nyugatnémet sajtó zászlóshajói választották székhelyüknek az Elba-parti nagyvárost. 1946 óta Hamburg a székhelye a Die Zeit című liberális hetilapnak, a baloldali Der Spiegelnek és Sternnek, illetve a feltörekvő Focusnak. A napilapok közül a legnagyobbak közé számít az Abendblatt és 2008. március 19-éig itt volt a legnagyobb német bulvárlap, a BILD szerkesztősége is. #### Elektronikus sajtó Hamburg az egykori NSZK legnagyobb városa, így minden német közszolgálati televízió képviseletet nyitott a városban. Az ARD esti hírműsorait sugározza a helyi stúdiójából, míg a ZDF tartományi stúdiót tart fenn, ahol a környék számára készítenek magazinműsorokat. Az északi országrész számára alapított közszolgálati televízió az NDR. Az NDR az északi tartományi televíziók műsorait gyűjti és Hamburg Journal címen saját műsort is készít a város lakói számára. A kereskedelmi televíziók közül az RTL van jelen saját stúdióval. A rádióadók között sokáig a magántulajdonban álló Radio Hamburg vezette a hallgatottsági listákat, ám 2007 februárja óta a közszolgálati NDR tört az élre. Az NDR a főprogram mellett további 5 közszolgálati rádióadót is működtet, amelyek a legfontosabb társadalmi rétegek számra szolgáltatnak információkat és zenét. Az NDR-en kívül még 6 kereskedelmi és 3 civilek által működtetett rádióadó székhelye van a városban. ### Ipar Hamburg ipari teljesítménye a metropolisz nagysága ellenére elmarad a Ruhr-vidék és más német iparvárosok mögött. A város nagy ipari üzemei többnyire a kikötőn át történő exportra termelnek, vagy éppen a kikötőbe behozható olcsó nyersanyag miatt telepedtek le a városállamban. Hamburgban a hajógyártás a 80-as években hanyatlásnak indult, mára csak két hajógyár működik a Hanza-város határain belül. A nagyobbik a városba érkező teherhajókat javító és szállodahajókat gyártó Blohm & Voss. A nagy hagyományokkal rendelkező üzemnek hét elbai dokkja szolgálja ki a hajókat. A kisebbik, 900 főt foglalkoztató Sietas Hajógyár főként a Balti-tengerre szánt kisebb konténerszállító hajók építésével foglalkozik. Hagyományosan erős a városban a repülőgépgyártás és -javítás. Németország repülőgép-ipari dolgozóinak majdnem fele, mintegy 14 000 fő dolgozik Hamburg repülőgépgyáraiban és javítóüzemeiben. Ebből 10 000 főt foglalkoztat az Airbus, amely itt gyártja világ legnagyobb utasszállító gépének, az A380-asnak a főalkatrészeit, amelyeket a kikötőből hajón juttatnak el a franciaországi összeszerelés helyére. A városi repülőtéren működik a Lufthansa technikai szolgáltató központja, ahol a repülőgépek felkészítését, javítását és az ún. VIP-repülők átalakítását végzik. Az autógyárak közül a Daimler 3000 fős üzeme a Mercedesek alkatrészeit gyártja az altenwerderi konténerterminál közelében. ## Közlekedés Hamburg tömegközlekedésének fő szereplői a Deutsche Bahn (vonatok és S-Bahn), a Hamburger Hochbahn AG (metró és busz), a HADAG (hajók) és több magánvasút-társaság. A cégek a tömegközlekedés jobb koordinációja érdekében megalapították a Hamburgi Közlekedési Szövetséget, a Hamburger Verkehrsverbundot (HVV). A környező két tartományra is kiterjedő közösségen belül egységes tarifákkal és összehangolt menetrenddel csábítják az utazóközönséget. ### Közúti közlekedés Hamburg az ország egyik legfontosabb közúti csomópontja. Autópálya vezet Bréma és Lübeck (A1), Kiel és Hannover (A7), illetve Berlin (A24) és több helyen az elővárosok felé is. A város körül csak szakaszokban épült ki az autópályagyűrű. A legszűkebb keresztmetszetet az utak Elbán történő átvezetése jelenti. A kikötőben működő alagutak (Régi- és Új Elba-alagutak), illetve a Köhlbrandbrücke egyre nehezebben képesek csak a növekvő forgalom elvezetésére, ezért a német kormány új elbai átkelőhelyek építését tervezi. Hamburgban több közlekedési vállalat is közlekedtet autóbuszjáratokat. A buszok a korábban kiterjedt villamoshálózatot pótolják és a kötöttpályás közlekedési eszközökre hordják rá az utasokat. ### Vasúti közlekedés A Hanza-város Észak-Németország fő vasúti csomópontja. Itt kereszteződnek az ország közepén futó észak–déli és a tengerpart közelében futó kelet-nyugati vasútvonalak. Nagy sebességre (280 km/h) kiépített vasútvonalak kötik össze Berlinnel és Hannoveren keresztül Dél- és Közép-Németország nagyvárosaival, amelyeken az ICE-szuperexpressz közlekedik. Kétvágányú villamosított pálya köti össze Kiellel, Flensburggal, Brémával és Bremerhavennel. A város fő vasúti csomópontja az 1906. december 6-án megnyílt Főpályaudvar (Hamburg Hauptbahnhof). Az állomáson naponta 450 000 utas száll át. Jelentős vasútállomás még a város nyugati részét kiszolgáló Hamburg-Altona vasútállomás, illetve a kikötőbe ingázó munkásokat fogadó Hamburg-Harburg állomás és a dammtori állomás. Hamburg Németország egyik legjelentősebb teherforgalmi csomópontja. Magában a városban több teherpályaudvar is található, míg a város déli határában fekvő mascheni teherpályaudvar Európa egyik legnagyobb ilyen létesítménye. A városi tömegközlekedés legtöbb utast szállító hálózata az S-Bahn, amelyet a Deutsche Bahn hamburgi regionális igazgatósága üzemeltet. Az első városi vonat 1907-ben állt üzembe, azóta már 6 vonalon indult meg a közlekedés, legutóbb az Elba-parti Stade előváros irányába 2007. december 7-én. Jelenleg is építés alatt áll a városközpont és a repülőtér közötti vonal. A városközpontba érkezvén az S-Bahn szerelvényei alagutakba futnak be, és földalatti vasútként érintik Hamburg legforgalmasabb csomópontjait. Összesen 9 földalatti S-Bahn állomás van. 101 kilométer hosszan kígyóznak a Hanza-városban az U-Bahn vonalai. Sok más várossal ellentétben nemcsak a föld alatt, hanem (az Elbához közeli szakaszokon és St. Pauli városrészben) az utcaszint fölé emelt magasvasútként is jár a metró. 1912-ben nyílt meg, ezzel a világ ötödik legrégebbi földalatti vasútja. Naponta 730 000 utast szállít 3 vonalon. A negyedik metróvonal a 2012-től köti majd össze a városközpontot a kikötőben épülő új városrésszel. Valaha Hamburg rendelkezett a német városok között az egyik legkiterjettebb villamoshálózattal. Az első vonalat 1894-ben adták át, a hálózat hossza 1909-re 167 km-re növekedett. 1955-ben még 19 vonalon szállította villamos az utasokat. 1958-ban a szenátus a hálózat fokozatos leépítéséről döntött. 1978. szeptember 30-án az utolsó hamburgi villamosvonalat is bezárták. Azóta többször is napirendre került új villamoshálózat építése. 2001-ben a város meg is rendelte az új villamosvonal terveit, ám a 2004-es választások után felálló új kormány elhalasztotta a terv megvalósítását. 2008 áprilisában újabb politikai döntés született, ezúttal a villamos megvalósításáról. Az elképzelések alapján az első vonal 2011 végére készülne el, nagytávon a hálózat összhossza 40 km lenne. ### Vízi közlekedés A város saját komptársaságát, a HADAG-ot (Hafen Dampfschiffahrts Actien Gesellschaft) 1888-ban alapították. Korábban ez a társaság üzemeltette a helgolandi kompot és repülőjáratokat, ma már csak a tömegközlekedésben tevékenykedik. Napjainkban 17 modern komp öt vonalon járja az Elba szigeteit. 1958-ban még 21,3 millió utas szállt fel a kikötői hajójáratokra, mára ez a szám évi 5,6 millióra csökkent. A HADAG a hamburgi közlekedési szövetség (HVV) tagja. A város legnagyobb hajóállomása a Landungsbrücken, itt lehet a hajókról a metró és az S-Bahn szerelvényeire átszállni, és innen indulnak a számos turistát vonzó kikötőnéző hajótúrák is. A legtávolabbi hajóállomás a városközponttól mindössze félórányi hajóútra a város peremén fekvő Finkenwerder-szigeten van. ### Légi közlekedés Az 1911-ben megnyílt Hamburgi nemzetközi repülőtér, Németország legrégebbi és utasforgalma alapján ötödik legforgalmasabb légikikötője. Az új terminál 2005-ös megnyitása óta Európa legmodernebb repterei közé számít, 2007-ben 175 000 repülőgép érkezett és indult a Hanza-városból. A repülőtéri terminálok mindössze nyolc kilométernyire találhatók a város központjától; 2009-ben volt esedékes a Főpályaudvar és a repülőtér között ingázó S-Bahn vonal megnyitása. Ez alatt zajlott a légikikötő kibővítése, aminek eredményeként 2009 végére szállodák, bevásárlóközpontok és parkolóházak épültek(?) az új terminál közelében. ## Látványosságok, nevezetességek - Cap San Diego – múzeumhajó - U 434 , Tengeralattjáró Múzeum - Halvásárcsarnok – Az egykori halpiac ma kulturális intézmény - Herbertstraße – Hamburg vöröslámpás utcája - Köhlbrandbrücke – a Köhlbrand fölött 53 méteres magasságban átívelő híd. - Landungsbrücken – a város egyik tömegközlekedési csomópontja, a „hajók pályaudvara” - Rathaus, Európa egyik legnagyobb városházája - Régi Elba-alagút – a glasgowi Clyde-alagút mintájára létrehozott alagút korának mérnöki csodája volt. - Reeperbahn – a város éjszakai életének főutcája - Rickmer Rickmers – vitorláshajó, ma múzeum - A Raktárváros – a régi vámraktárak ma a város legelegánsabb negyedei közé számítanak. - Szent Mihály-templom – az evangélikus egyház 132 méter magas hamburgi főtemploma - A Szent Miklós-templom romjai, világháborús mementó - Miniatur Wunderland - Bismarck emlékműve ## Kultúra és sport ### Fesztiválok, rendezvények és városi ünnepek 1664-ben a környéket uralmuk alá hajtó dánok megadták Altonának a városi jogállást, hogy a tőlük független Hamburgnak konkurenciát állítsanak. A városi jog vásártartási joggal is járt. Hamburg Szenátusa hevesen ellenkezett, de tehetetlen volt a város nyugati kapui előtt kialakuló vasárnapi piaccal szemben. A vásáron eredetileg csak halat árultak, de a kínálat folyamatosan bővült. Az Altonai Halpiacot a mai napig minden vasárnap reggel 5 és 10 óra között tartják meg a Landungsbrücken és a Halvásárcsarnok környékén. Egész Németországban kedveltek a mutatványosokkal, körhintákkal és lacikonyhákkal csábító szabadtéri népünnepélyek, melynek hamburgi változata az évente háromszor megrendezett Dómpiac. A 14. században még csak novemberben tartották a dóm körül rendezett vásárt. A rendezvény egyre növekedett, majd a századfordulón St. Pauli városrészben találta meg mai helyét. A második világháború után a novemberi eseményt egy tavaszi és egy nyár közepi vásárral egészítették ki. 1189\. május 7-én Barbarossa Frigyes a hamburgi szabadságlevélben rögzítette, hogy vámmentességet adományoz a városba tartó hajóknak Hamburg és az Északi-tenger között, ezzel tengeri kikötő alapítását engedélyezte az Elba partján. 1889 óta minden év májusában rendezik meg az eseményre emlékező fesztivált a kikötő-születésnapot. Az elmaradhatatlan piac mellett kulturális és sportesemények zajlanak, és felvonulnak az Elbán a város hajói is. ### Színházak és hangversenytermek Hamburg Németország musical-fővárosa. Itt volt Andrew Lloyd Webber Macskák című musicaljének német ősbemutatója. Az Elba partján felépült Musicalteather a legnépszerűbb darabok nagyszabású bemutatóit rendezi. A hatalmas színházi sátorban egy-egy előadást évekig játszanak. Több apró, musicaleket játszó színház csoportosul St. Pauli vigalmi negyedében, legismertebbek a Schmidt's Tivoli és az Operettenhaus. E kis színházak a nagy külföldi klasszikusok szerzeményei mellett több helyi musicalt is sikerrel játszottak éveken át. Németország első nyilvános operaházát 1678. január 2-án Hamburgban nyitották meg. Az első Operaház fából épült, az 1830-as években lebontották és a mai helyén már kőszínházként épült meg az új Operaház. Az új épület alig 100 évig szolgálhatta a közönséget; a második világháborúban több bombatalálat is érte, az épület összeomlott. Helyére az 1960-as években húzták fel a korszakot jellemző beton-üveg palotát, amelyben ma Hamburgi Állami Opera néven várja a közönséget. Az operaház egyike a világ legfelkapottabb operaházainak. Olyan jelentős művészek adtak koncertet falai között, mint Luciano Pavarotti, Maria Callas, de itt kezdődött Plácido Domingo európai karrierje is. Carl Heinrich Laeisz hajógazda 1901-ben hatalmas összeget adományozott egy „nemes zene otthonául szolgáló épület” létrehozására. 1908-ban nyílt meg a nagylelkű mágnás nevét viselő Laeiszhalle, ahol a mai napig kamarazenei és kóruskoncerteket, újabban pedig jazzelőadásokat tartanak. Az épület a Hamburgi Szimfonikusok és az NDR-kórus otthona is. Jelenleg is tervezik a város második nagy zeneházát. A HafenCity nevű városrészben egy alapítvány kezdeményezésére 2016-ra készült el az Elbai Filharmónia () azzal a céllal, hogy a Sydney-i Operaházhoz hasonló jelképe legyen a városnak. A két nagy állami színház a Német Színjátszóház (Deutsches Schauspielhaus) és a Thália Színház (Thalia Theater) mellett számtalan apró, magánteátrum is várja látogatóit a városban. A Reeperbahnon működik Németország legkisebb színháza, a mindössze 30 nézőt fogadni képes Piccolo Theater. ### Múzeumok - Museum für Hamburgische Geschichte – Történeti múzeum - Altonaer Museum – Észak-Német múzeum - Helms-Museum Hamburger Museum für Archäologie und der Geschichte Hamburg Harburgs - Alstertalmuseum im Torhaus des Herrenhauses Wellingsbüttel - Freilichtmuseum am Kiekeberg - Speicherstadtmuseum - Hamburger Schulmuseum – Iskolamúzeum - Jenisch-Haus - Museum Bergedorf & Vierlande - Museum des Hamburger Sport-Vereins im Stadion (AOL Arena). Fußball – Sportmúzeum - Friedhofsmuseum Hamburg Friedhof Ohlsdorf - KZ-Gedenkstätte Hamburg Neuengamme mit Dokumentationszentrum - Museumsdorf Volksdorf - Riepenburger Mühle - Vierländer Freilichtmuseum Riecksches Haus - Gewürzmuseum Hamburg - Deutsches Zollmuseum – Vámmúzeum - Leitstelle der Modellbahnanlage Miniatur - Miniatur-Wunderland, in der Speicherstadt - Schmidtmuseum an der Hamburger Sternwarte - Sammlung des Instituts für Schifffahrts- und Marinegeschichte \| - U-Bootmuseum U434 – Tengeralattjárómúzeum - Museumshafen Oevelgönne – Kikötőmúzeum - Museumsschiff Cap San Diego – San Diego Kapitány hajómúzem - Museumsschiff Rickmer Rickmers – Rickmer Rickmers hajómúzeum - Museum für Kommunikation - Museum für Kunst und Gewerbe - Museum für Völkerkunde Hamburg - Afghanisches Museum – Afgán múzeum - Ernst-Barlach - Erotic-Art Museum – Erotikus múzeum - Bucerius Kunst Forum - Kunstverein Hamburg - Kunstverein Harburger Bahnhof - Deichtorhallen mit wechselnden Ausstellungen - Internationales Haus der Photographie Hamburg - Puppenmuseum Falkenstein - Archäologische Abteilung des Helms-Museums - Botanisches Museum Hamburg - Mineralogisches Museum der Universität Hamburg - Geologisch-Paläontologisches Museum der Universität Hamburg ### Hamburgi nyelvi kincs Moin! – így üdvözlik egymást Hamburg és környékének lakói reggelente és kora délelőtt. A Moin szó a fríz nyelvből került át a németbe. Eredeti jelentése „szép dolog”, tehát az egymást így üdvözlők szép napot kívánnak egymásnak. A Moin! köszönést Moin, Moin! válasszal illik viszonozni. Teljesen hamburgi eredetű egy másik városi köszöntés. Az üdvözlés Johann Wilhelm Bentz vízhordótól származik, akit Hummel, Hummel! felkiáltással üdvözöltek a 18. században a városlakók. (A Hummel német szó dongót jelent; ez volt a vízhordó gúnyneve.) A köszöntésre Mors, mors!-szal válaszoló Bentz a városnak oly' jellegzetes alakja volt, hogy köszönése halála után is megmaradt a városban, és a közbeszéd része napjainkig. A hamburgi viccek szereplői a dokkmunkások Hein és Fiete, akik a viccfaragók történetei szerint nem tartoznak a Hanza-város legintelligensebb lakói közé. Heinről és Fietéről nevezték el a hamburgi melegek társadalmi szervezetét is. A városban keringő naiv és abszurd viccek főszereplője a 6-8 éves Kicsi Erna. Kitalálója Erna Nilsen, aki hamburgi kabarékban lépett fel a kislány történeteivel. Kicsi Erna azonban önálló életre kelt és a viccköltészet népszerűségnek örvendő figurájává vált. A városnak saját himnusza is van, a Hammonia, amelyet a Hamburger SV szurkolói a mérkőzések szünetében énekelnek. Hamburg egyáltalán nem hivatalos, ám városszerte ismert dala az „Auf der Reeperbahn nachts um halb eins” (A Reeperbahnon éjjel fél egykor), amely a bohémnegyed éjszakai életét örökíti meg rímbe szedve. ### Hamburgi konyha A Hanza-város konyhai tradíciói főként az Elbából és az Északi-tengerből fogott különféle halakra, illetve a környéken termesztett zöldségekre épülnek. Jelentős hatással voltak a hamburgi háziasszonyokra a kikötőbe nagy mennyiségben behozott fűszerek, trópusi és szubtrópusi gyümölcsök. A halételek között a sült lepényhal finkenwerderi módra örvend nagy népszerűségnek. A lepényhalat egy szelet szalonnával, hagymával és a tengerből fogott garnélákkal, fűszerekkel töltik meg, majd serpenyőben szalonnaszeletek társaságában nagy hőmérsékleten kisütik. Köretként zöldségsalátát szolgálnak fel mellé. Elképzelhetetlen a hamburgi család karácsonyi vacsorája ponty nélkül. A pontyhalászati szezon minden évben Szent Márton napján (november 11-én) kezdődik. A ponty felszeletelve és sült krumplival kerül az ünnepi asztalokra. A városban nyáridőben utcai standokon árulják a folyamból kifogott, majd ropogósra megsütött apró halakat. Nemcsak a tenger és az Elba, de a környék terményei is kedveltek. Az egyik jellemző egytálétel a Kárpát-medencei emberek számára igencsak furcsának tűnő szalonnás körtés bab. Elkészítéséhez a szalonnát megfőzzük, majd a forró vízhez feldarabolt zöldbabot adunk. A körtéket hámozatlanul, két evőkanál liszt társaságában adjuk hozzá a forrásban lévő leveshez. Főtt krumplival és hideg sörrel tálaljuk. Hamburg nemzeti itala kétségkívül a sör. Már a középkorban is sörfőzdék százai működtek a városban. Hamburgi találmány, hogy a sörfőzéshez komlót adtak. A komlóval készített sör receptje sokáig államtitoknak számított és idegeneknek történő kiszolgáltatásáért halálbüntetés járt. Ma a város legjelentősebb sörfőzdéje az Európa-szerte ismert Holsten márkát előállító Holsten Brauerei. ### Sportélete Hamburgban – Európa nagyvárosaihoz hasonlóan – a labdarúgás vonzza a legtöbb nézőt. A város legnagyobb és legsikeresebb csapata az 1919-ben alapított Hamburger SV. A csapat otthona az 51 000 nézőt fogadni képes HSH Nordbank Arena, e stadionban tartották a 2006-os labdarúgó-világbajnokság több meccsét. A Hamburger SV hétszer nyerte meg a német bajnokságot és háromszor a német kupát. Legnagyobb sikereik azonban a Bajnokcsapatok Európa Kupájának (az Bajnokok Ligája elődje) 1982-es, illetve a Kupagyőztesek Európa-kupájának 1977-es elhódítása. A csapat sokáig az élvonalban játszott, majd A 2017-18-as szezon óta a Bundesliga II-ben játszik. Hamburg kisebbik csapata az FC St. Pauli. A Bundesligában már hét idényt eltöltött csapat jelenleg a Bundesliga II-ben játszik. A csapat otthona az átépítés alatt álló Millerntor-Stadion. Hamburg legtöbb nézőt vonzó sporteseményei azonban nem a stadionokban, hanem magának a városnak az utcáin zajlanak. A Hanza-város évente ismétlődő és világhírű kerékpáros eseménye a Cyclassics nevű kerékpárverseny. Az UIC versenynaptárába illeszkedő versenyen a profik mellett – külön versenyszámként – amatőrök és rövidebb távokat vállaló kerékpárbarátok is indulhatnak. 1985 óta minden év áprilisában rendezik meg a Hamburgi Maratont. A Köhlbrandbrückével nehezített távot 2007-ben 23 000 sportember teljesítette. 2007\. szeptember 1–jén és 2-án a triatlon világbajnokság részeként rendezték meg a hagyományos Hamburg City Man nevű triatlonversenyt. Az évente ismétlődő versenyen ma már 8000-nél több atléta indul, így ez az ország legnagyobb triatloneseménye. ## Testvértelepülései - Szentpétervár 1957 - Marseille 1958 - Sanghaj 1986 - Drezda 1987 - Oszaka 1989 - León 1989 - Prága 1990 - USA Chicago 1994 ## Hamburghoz köthető híres személyek - Susanne Albrecht – a Vörös Hadsereg Frakció egykori tagja - Franz Beckenbauer – világbajnok labdarúgó, 1980-82 között a Hamburger SV játékosa - Ole von Beust – Hamburg jelenlegi első polgármestere - Felix Mendelssohn Bartholdy és Fanny Mendelssohn – zeneszerző, zongoraművész szülővárosa, szülőházuk a Große Michaelisstraße 14. alatt volt - Johannes Brahms – zeneszerző, Hamburg díszpolgára. Szülőháza a Peterstrasse-n található és a Musikhalle előtti teret róla nevezték el - Andreas Brehme – világbajnok labdarúgó - Andreas Dibowski – olimpiai bajnok lovas - Otto Paul Herrmann Diels – Nobel-díjas kémikus - Rolf Danneberg – olimpiai bajnok diszkoszvető - Stefan Effenberg – válogatott labdarúgó, BL győztes - Ligeti György – komponista, a Hamburgi Zene- és Színházművészeti Főiskola professzora - Heinrich Hertz – fizikus, akiről az SI frekvencia mértékegységét elnevezték - Holger Meins – Dokumentumfilm-rendező, terrorista, a RAF tagja - Angela Merkel – politikus CDU, Németország kancellárja 2005- - Alfred Naujocks – Náci titkosügynök, a háború után hamburgi kereskedő - Helmut Schmidt – Szociáldemokrata politikus, az NSZK kancellárja 1974-1982, Hamburg díszpolgára - Uwe Seeler – labdarúgó, Hamburg díszpolgára - Klaus Störtebeker – Hamburgban kivégzett kalózvezér - Sandra Völker – világbajnok és olimpiai érmes úszó - Innen indult útjára 1993-ban a Scooter. - Kai Hansen – zenész, a legendás Helloween, majd a Gamma Ray együttes gitárosa és énekese - Itt született August Giacomo Jochmus Cotignola bárója, osztrák miniszter (1808–1881) ## Érdekességek - A Hamburgi Szent Miklós-templom 1874 és 1876 között a világ legmagasabb épülete volt. - A Neuwerk-sziget, 100 kilométernyire a várostól Hamburg-Mitte kerület része. - Hamburgon halad át a 10. keleti hosszúsági kör, amelyet a Kennedy-hídon meg is jelöltek. - A HT 16 (teljes nevén: Die Hamburger Turnerschaft von 1816 r. V) a világ legidősebb ma is működő sportegylete. Az 1816-ban alapított egyesületnek napjainkban 6000 tagja van. - A kikötőben fekvő 300 hektáros Moldauhafen Csehország exklávéja. 1919-ben a versailles-i szerződésben a győztes antanthatalmak rögzítették, hogy Csehszlovákia területhez jut a hamburgi és a stettini kikötökben. A Moldauhafent 1929-ben 99 évre bérelte ki Csehszlovákia, tehát 2028-ig birtokolja a rakpartokat. A Moldauhafen területén kötöttek ki Csehszlovákia tengeri hajói, és itt rakodták át az árut a Prága felé induló belvízi uszályokra. 1993-ban Csehország örökölte meg a kikötőt, ám annak forgalma visszaesett. Németország a megnövekedett kamionforgalom miatt szorgalmazza az elbai áruszállítás újraélesztését és a cseh területen fekvő kikötő jobb kihasználását.

Dengue-láz

A dengue-láz (ejtsd: [dengi]) a dengue-vírus által okozott fertőző megbetegedés. A betegségnek két formáját különböztetik meg: a klasszikus dengue-lázat és a vérzéses dengue-lázat. A klasszikus forma az egész világon jelen van a trópusi területeken, míg a vérzéses forma főleg Ázsia déli részén fordul elő. A dengue-vírust szúnyogok terjesztik, többek között az ázsiai tigrisszúnyog. A dengue-lázat csonttörő láznak is nevezik, mivel olyan erős fájdalmat okozhat, hogy a beteg úgy érzi, mintha eltörnének a csontjai. A dengue-láz tünetei többek között láz, fejfájás, a kanyaróhoz hasonló bőrkiütés, valamint izom- és ízületi fájdalmak. Ritka esetekben életveszélyessé is válhat. Az egyik ilyen eset, a vérzéses dengue-láz vérzést, a vérerek szivárgását és a véralvadást előidéző vérlemezkék számának csökkenését okozza. A másik életveszélyes eset a dengue-sokk szindróma, amely veszélyesen alacsony vérnyomást okoz. Öt különböző típusú dengue-vírus létezik. Ha valaki egyszer már megfertőződött ezek egyikével, akkor az adott típus ellen rendszerint egész életére védett lesz, a többi típus ellen azonban csak rövid ideig ad védettséget. Ha a továbbiakban mégis elkapja valaki ezek valamelyikét, akkor nála nagy valószínűséggel még súlyos szövődmények is kialakulhatnak. A betegség ellen ugyan van már védőoltás (Dengvaxia), de a megelőzés főként az azt terjesztő szúnyogok élőhelyeinek és ezáltal számuknak csökkentésére, illetve a szúnyogcsípések elkerülésére (például szúnyogháló) korlátozódik. A fertőzésnek nincsen specifikus kezelése, a terápia kizárólag szupportív, elsősorban folyadékpótlást jelent. Enyhe esetben a szájon keresztüli folyadékpótlás is elegendő lehet, közepes vagy súlyos betegségnél azonban intravénásan adott folyadék, vagy vérátömlesztés is szükségessé válhat. A betegség a második világháború óta világméretű problémává vált. Az 1960-as évek óta sokkal többen fertőződtek meg dengue-lázzal, mint korábban. Több mint 110 országban fordul elő gyakorta, és évente mintegy 50–100 millió ember fertőződik meg vele. A vírust közvetlenül kezelő védőoltások és gyógyszerek kidolgozása jelenleg folyik. Számos különböző módszert próbálnak alkalmazni. A dengue-láz első modern kori leírásai 1779-ben keletkeztek. A 20. század elején a tudósok kiderítették, hogy a betegséget a dengue-vírus okozza és szúnyogok terjesztik, ezért a szúnyogok számának csökkentésével is visszaszorítható. ## Tünetei A dengue-vírussal történő fertőzések mintegy 80%-ánál nincsenek tünetek, vagy csak nagyon enyhe formában jelentkeznek (például közönséges láz). A fertőzötteknek körülbelül 5%-a lesz súlyos beteg, ezek közül is csak csekély hányadnál válik életveszélyessé a betegség. A tünetek a dengue-vírussal való érintkezést követően 3–14 nap múlva jelentkeznek. A tünetek megjelenése leggyakrabban 4–7 nap múlva történik. Ha tehát valaki olyan területről érkezik haza, ahol a dengue-láz gyakori, és hazatérése után több mint 14 nappal belázasodik vagy egyéb tünet jelentkezik nála, akkor valószínűleg nem dengue-lázról van szó. Gyermekeknél a dengue-láz gyakran ugyanazokat a tüneteket produkálja, mint a megfázás vagy a gyomorrontás, például hányást, hasmenést is okozhat, de náluk nagyobb valószínűséggel alakulnak ki súlyosabb problémás a fertőzés miatt. ### Klinikai lefolyása A dengue-láz klasszikus tünetei a hirtelen kezdődő láz, fejfájás (rendszerint a szemek mögött), kiütés, valamint izom- és ízületi fájdalmak. A csonttörő láz elnevezés is arra utal, hogy mennyire súlyos lehet adott esetben ez a fájdalom. A dengue-láz lefolyásának három szakasza van: lázas, kritikus, illetve lábadozási szakasz. A lázas szakasz általában magas lázzal jár. A láz gyakran meghaladja a 40 Celsius-fokot. Ekkor jelentkezhetnek általános fájdalmak és fejfájás is. A lázas szakasz általában 2–7 napig tart. Ebben a periódusban az érintetteknek kb. 50–80%-ánál bőrkiütések is előfordulnak. Az első vagy második napon a kiütés még úgy nézhet ki, mint a kipirult bőr. A későbbi szakaszban (a 4–7. napokon) a kiütés a kanyaróhoz hasonlíthat. Kis piros foltok (petechiák) jelenhetnek meg a bőrön, melyek nem tűnnek el a bőrfelület megnyomásával sem – ezen foltokat megtörött hajszálerek okozzák. Enyhe vérzés is előfordulhat a száj és az orr nyálkahártyáján. A láz hajlamos magától alábbhagyni, majd egy-két napra megint visszatérni, azonban ez személyenként változó. Egyeseknél a betegség a magas láz elmúltával az ún. kritikus szakaszba lép, mely 1-2 napig tart. Ebben a fázisban folyadék gyűlhet fel a mellüregben és a hasüregben. Ennek az az oka, hogy a kis erek szivárognak, folyadék lép ki a keringésből, ami aztán felgyülemlik. Egyúttal csökken a létfontosságú szervek vérellátása, és emiatt azok nem működnek rendesen. Ilyenkor súlyos vérzés is előfordulhat (általában az emésztőrendszer gyomor–bél traktusában). Keringési sokk vagy vérzéses láz a betegek kevesebb mint 5%-a esetén alakul ki. Előbbit dengue-sokk szindrómának, utóbbit dengue-vérzéses láznak nevezik. Ezek nagyobb valószínűséggel jelentkeznek olyan szervezetekben, amelyek korábban már átestek valamely másik szerotípusú dengue-vírus által okozott fertőzésen (ez az ún. "másodlagos fertőzés"). Ez a kritikus fázis ritka, de gyakrabban jelentkezik gyerekeknél és fiatal felnőtteknél. A lábadozási szakasz általában 2–3 napig tart, és az erekből kiszivárgott folyadék visszakerül a véráramba. A beteg gyakran sokkal jobban lesz e szakasz során, bár előfordulhat súlyos viszketés és lelassult szívverés is. Ebben a szakaszban folyadék-túlterheléses állapot alakulhat ki (melynek során túl sok folyadék kerül vissza). Ha ez kihat az agyra, akkor epilepsziaszerű rohamokat vagy módosult tudatállapotot is okozhat. Fáradékonyság a lábadozás során még akár hetekig fennállhat. ### Kapcsolódó problémák A dengue-láz időnként a test egyéb rendszereire is hatással lehet. A tünetek jelentkezhetnek önmagukban, vagy a klasszikus dengue-tünetekkel együtt. Tudatállapot-változás mindössze a súlyos esetek 0,5–6%-ában fordul elő. Ez akkor következhet be, ha a dengue-vírus fertőzést okoz az agyban is, vagy ha a létfontosságú szervek – például a máj – nem működnek megfelelően. Dengue-lázban szenvedőknél egyéb idegrendszeri zavarokról is beszámoltak már. Például okozhat gerincvelő gyulladást (myelitis transversa) és Guillain-Barré-szindrómát, nagyon ritkán akár szívizomgyulladást és heveny májelégtelenséget is. ## Kiváltó oka A dengue-lázat a dengue-vírus okozza. A vírusokat megnevező és osztályozó tudományos rendszerben a dengue-vírus a Flaviviridae családba és a Flavivirus nembe tartozik. Ebbe a családba más vírusok is tartoznak, amelyek szintén betegséget okozhatnak az embereknek. Például a sárgaláz vírus, a nyugat-nílusi vírus, a Saint Louis encephalitis (agyhártyagyulladás) vírus, a japán encephalitis vírus, a kullancs által terjesztett encephalitis vírus, a Kyasanur Forest betegséget okozó vírus és az omszki vérzéses láz vírusa egyaránt a Flaviviridae családba tartozik. Ezeknek a vírusoknak legtöbbjét szúnyogok vagy kullancsok terjesztik. ### Terjedése A dengue-vírust leginkább az Aedes nembe sorolt szúnyogok terjesztik, elsősorban az egyiptomi csípőszúnyog (Aedes aegypti). Ezek a szúnyogok általában az északi 35° és déli 35° szélességi kör között, 1000 m tengerszint feletti magasság alatt élnek. Többnyire napközben csípnek, és egyetlen csípés is fertőzést okozhat. De terjeszti az ázsiai tigrisszúnyog (Aedes albopictus) is, amely folyamatosan bővíti életterét. Ez a szúnyogfaj jelen van Franciaországban, a Benelux államokban, Németország nyugati részében és Olaszországban, valamint a Nyugat-Balkán egyes területein, és várhatóan meg fog jelenni Nyugat-Magyarországon és Ausztria keleti részein is. Ha egy nőstény szúnyog megcsíp egy fertőzött személyt, akkor a szúnyog megkaphatja a dengue-vírust. Eleinte a vírus a szúnyog belét bélelő sejtekben él. Mintegy 8–10 nap elteltével a vírus átterjed a szúnyog nyálmirigyeire, amelyek a nyálat (azaz a „köpetet”) termelik. Ez azt jelenti, hogy a szúnyog által előállított nyál dengue-vírussal fertőzött. Tehát ha ekkor a szúnyog megcsíp egy embert, a fertőzött nyál bejut az emberbe és az illető megfertőződhet. A vírus a jelek szerint semmilyen problémát nem okoz a fertőzött szúnyogok számára, és életük végéig fertőzöttek maradnak. Legnagyobb eséllyel az Aedes aegypti szúnyog terjeszti a dengue-lázat. Ennek az az oka, hogy szeret emberek közelében élni és állatok helyett emberekből táplálkozni, és gyakran rakja le petéit mesterséges víztározókban. A dengue terjedhet fertőzött vérkészítmények és szervátültetés útján is. Ha egy dengue-lázban szenvedő személy szervet adományoz vagy vért ad, majd azt egy másik személy megkapja, akkor az adott vért vagy szervet fogadó személy dengue-lázat kaphat. Egyes országokban – például Szingapúrban – a dengue-láz gyakori. Ezekben az országokban minden vérátömlesztés során 1,6–6 alkalommal kerül sor dengue-láz átadására. A dengue-vírus a terhesség alatt vagy a szüléskor anyáról a gyermekére is átterjedhet. A dengue-láz más módon általában nem terjed. ### Kockázata Dengue-lázzal fertőzött csecsemők és kisgyermekek nagyobb valószínűséggel lesznek súlyos betegek, mint a felnőttek. A gyermekek nagyobb valószínűséggel lesznek súlyos betegek, ha egészségesek és jól tápláltak. Ez eltér a legtöbb fertőzéstől, amelyek alultáplált, kevésbé egészséges gyermekek esetében súlyosabbak. A nők nagyobb eséllyel betegszenek meg súlyosan, mint a férfiak. A dengue életveszélyes lehet krónikus (hosszú távú) betegségben szenvedő emberek esetében, mint például a cukorbetegség és az asztma. ## A fertőzés folyamata Amikor a szúnyog megcsíp egy embert, a szúnyog nyála bekerül az illető bőrébe. Ha a szúnyog fertőzött, a dengue-vírust a nyálában hordozza, így csípéskor a vírus bekerül a bőrbe. A vírus rákötődik az ember fehérvérsejtjeire, majd behatol a sejt belsejébe. Mialatt a fehérvérsejt a szervezetben kering, a vírus reprodukálja (többszörözi) magát. A fehérvérsejt erre jelzőfehérjék (úgynevezett citokinek, mint például interleukinek, interferonok és tumor nekrózis faktorok) előállításával reagál. Ezek a fehérjék lázat, influenzaszerű tüneteket és erős fájdalmat okoznak. Ha a beteg súlyosan fertőzött, a vírus sokkal gyorsabban reprodukálódik a szervezetben. Mivel több vírus van ilyenkor a szervezetben, több szervet érinthet a fertőzés (mint például a májat és a csontvelőt). A véráramból folyadék távozik a testüregekbe a kis vérerek falain keresztül, emiatt kevesebb vér kering a szervezetben. A beteg vérnyomása olyan alacsony lesz, hogy a szív nem képes elég vért juttatni a létfontosságú szervekhez. A csontvelő sem képes elég vérlemezkét előállítani, ami a megfelelő véralvadáshoz szükséges. Alacsony vérlemezkeszám mellett a betegnél nagy eséllyel lép fel vérzés. A vérzés a dengue egyik legsúlyosabb szövődménye. ## Diagnózisa Az egészségügyi szakdolgozók általában úgy diagnosztizálják a dengue-lázat, hogy a beteg vizsgálata során a tünetekről megállapítják, hogy azok egyeznek a dengue tüneteivel. Különösen olyan területen ismerik fel nagy biztonsággal a dengue-lázat, ahol előfordulása gyakori. A betegség korai szakaszában azonban nehéz felismerni a különbséget a dengue és más vírusos fertőzések között. A beteg valószínűleg dengue-lázzal fertőzött, ha lázas és a következő tünetek közül kettő megjelenik nála: rosszullét és hányás, kiütés, általános fájdalom (azaz fájdalom mindenütt), alacsony fehérvérsejtszám, vagy pozitív érszorító vizsgálat. Bármelyik figyelmeztető jel és láz együttes jelenléte olyan területen, ahol a betegség sűrűn előfordul, általában azt jelzi, hogy a beteg dengue-lázzal fertőzött. A figyelmeztető jelek általában még azelőtt megjelennek, hogy a fertőzés súlyossá válik. Az érszorító vizsgálat akkor hasznos, ha nincs lehetőség laboratóriumi vizsgálatokat végezni. Az érszorító vizsgálat elvégzéséhez az egészségügyi szakdolgozó felhelyez egy vérnyomásmérő mandzsettát a beteg karjára, és 5 percig rajta hagyja. Ezután megszámolja az apró vörös pontokat a bőrön. Ha nagyszámú pont látható a bőrön, valószínű, hogy a betegnek dengue-fertőzése van. Néha nehéz megkülönböztetni a dengue-lázat és a chikungunya-lázat. A chikungunya a dengue-hez hasonló vírusos fertőzés, amelynek hasonlóak a tünetei, és a világnak ugyanazon részein fordul elő, mint a dengue. A dengue-láznak más betegségekhez hasonló tünetei is lehetnek, mint például a malária, a leptoszpirózis, a tífusz és az agyhártyagyulladás. Mielőtt a beteget dengue-lázzal diagnosztizálják, az egészségügyi szakdolgozók általában elvégeznek olyan vizsgálatokat, amelyek kizárják az előbb felsorolt betegségeket. A dengue-fertőzött beteg laboratóriumi eredményeiben látható első változás az alacsony fehérvérsejtszám. Az alacsony vérlemezkeszám és a metabolikus acidózis is dengue-lázat jelez. Ha a betegnek súlyos dengue-fertőzése van, más változások is láthatók a vérben. Súlyos dengue-fertőzés esetén a folyadék elszivárog a véráramból. Ez haemokoncentrációt (vagyis kevesebb plazma – a vér folyékony része – és több vörösvértest van a vérben) és alacsony albuminszintet okoz a vérben. Néha a súlyos dengue okozhat nagy mennyiségű mellkasi folyadékgyülemet (pleurális effúzió, azaz az elszivárgott folyadék felgyülemlik a tüdő körül) vagy ascitest okoz, amikor a hasűri térben szaporodik fel a folyadék). Ha ezek már elég nagyméretűek, akkor a vizsgálatot végző könnyen észreveheti. Az egészségügyi szakdolgozó azonban dengue-sokk szindrómát diagnosztizálhat már a korai szakaszban is, ha lehetősége van ultrahanggal megvizsgálni a beteget, és ennek segítségével talál folyadékot a beteg szervezetében. A legtöbb területen azonban, ahol a dengue gyakori, az egészségügyi dolgozóknak és intézményeknek nincs ultrahangos készüléke, így csak a szabad szemmel is látható tüneteket tudják diagnosztizálni. ### Osztályozása 2009-ben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) két típusra osztotta a dengue-lázat: szövődménymentes és súlyos típusra. Azelőtt, 1997-ben a WHO a betegséget megmagyarázatlan lázra, dengue-lázra és vérzéses dengue-lázra osztották. A WHO úgy döntött, hogy ezt a régi típusú osztályozást egyrészt egyszerűsíteni kell, valamint hogy a régi felosztás túlságosan korlátozó: a dengue-nek nem minden előfordulási fajtáját lehetett besorolni. Bár a dengue hivatalos besorolása megváltozott, a régi osztályozást is gyakran használják még. A régi WHO besorolás a vérzéses dengue-lázat négy stádiumra osztotta. A stádiumok: - I. stádium. A beteg lázas, könnyen bekékülnek az ütődések, vagy az érszorító vizsgálat eredménye pozitív. - II\. stádium. A beteg vére beszivárog a bőrbe, vagy más testrészekbe. - III\. stádium. A beteg keringési sokkra utaló jeleket produkál. - IV\. stádium. A beteg olyan súlyos sokkban van, hogy a vérnyomás és a pulzus nem tapintható. A betegség III. és IV. stádiumára használták a „dengue-sokk szindróma” elnevezést. ### Laboratóriumi vizsgálatok A dengue-lázat mikrobiológiai laboratóriumi vizsgálattal lehet diagnosztizálni. Különböző vizsgálatok végezhetők: az egyik vizsgálat (vírusizoláció) izolálja a dengue vírust a sejttenyésztésben (sejtmintában), egy másik vizsgálat (nukleinsav-kimutatás) a vírus nukleinsavját keresi egy polimeráz-láncreakció (PCR) nevű eljárással. Egy harmadik vizsgálat (antigén-kimutatás) a vírus antigénjét keresi a vérben. Egy további vizsgálat antitesteket mutat ki, amelyeket a szervezet termel a dengue-fertőzésre adott immunreakció részeként. A vírusizoláció és a nukleinsav-kimutatás hatékonyabb, mint az antigén-kimutatás, azonban ezek a vizsgálatok drágábbak, ezért sok helyen nincs rájuk lehetőség. Amikor a dengue a korai szakaszban van, ezek a vizsgálatok mind negatívak lehetnek (vagyis nem mutatják ki, hogy a betegnek dengue-fertőzése van). Az antitest-vizsgálatot kivéve ezek a laboratóriumi vizsgálatok csak a betegség akut (kezdeti) szakaszában tudnak a diagnosztikában segíteni, míg az antitestvizsgálat a fertőzés későbbi szakaszában igazolja a fertőzés jelenlétét. A szervezet jellemzően 5–7 nappal a fertőzés után állítja elő a dengue-vírus elleni speciális antitesteket. ## Megelőzése A dengue-vírus terjedésének megelőzésére 2015-ben fejlesztettek ki védőoltást Dengvaxia néven., A fertőzés megelőzésére az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elsősorban a szúnyogpopuláció csökkentését és a szúnyogcsípés elleni védekezést javasolja. A WHO egy olyan programot javasol a dengue-fertőzés megelőzésére (az úgynevezett Integrált Vektorkontroll programot), amely öt különböző részből áll: - Érdekképviselet, társadalmi mozgósítás és törvényhozás (jogszabályok) segítségével kell a közegészségügyi szervezeteket és a közösségeket erősebbé tenni. - A társadalom minden részének együtt kell működnie. Ez magában foglalja a közszférát (például a kormányt), a privát szférát (például a cégeket és nagyvállalatokat) és az egészségügyet. - A betegségszabályozás minden módját integrálni (vagyis egyesíteni) kell, hogy az összes elérhető erőforrást együttesen használva azok a lehető legnagyobb hatást gyakorolhassák. - A döntéseket bizonyítékok alapján kell meghozni annak érdekében, hogy az intervenciók (a dengue szabályozására irányuló intézkedések) valóban hathatósak legyenek. - Azok a területek, ahol a dengue gyakran előfordul, kapjanak megfelelő segítséget, hogy képesek legyenek a betegségre önállóan reagálni. A WHO néhány specifikus dolgot is javasol, amelyek segítségével a szúnyogpopulációt ellenőrzés alá lehet vonni és megelőzhető a szúnyogcsípés. A legjobb megoldás az Aedes aegypti szúnyogok korlátozására, ha megsemmisítik az élőhelyüket. A nyitott víztározókat ki kell üríteni (hogy a szúnyogok ne tudjanak azokban petéket lerakni. Rovarirtók vagy biológiai védekezés segítségével csökkenteni lehet a szúnyogok számát ezeken a területeken. A tudósok úgy gondolják, hogy az organofoszfát vagy piretropid rovarirtó spray-k nem segítenek. Az állóvíztől meg kell szabadulni, mert vonzza a szúnyogokat és mert az is egészségügyi problémát okozhat, ha a rovarirtó szerek felhalmozódnak az állóvízben. A szúnyogcsípés elkerülhető olyan ruházat viselésével, amely a bőrt teljesen befedi. Rovarriasztó szert is lehet használni, ami segít távol tartani a szúnyogokat (a DEET a leghatékonyabb). Pihenésnél használható szúnyogháló is. ## Kezelése Kimondottan a dengue-láz ellen nincs kezelés. A tünetektől függően a különböző betegeknek eltérő kezelésre van szükségük. Néhányan otthon gyógyulhatnak, míg egy egészségügyi szakdolgozó figyelemmel kíséri az állapotukat. Vannak, akik jobban lesznek, ha több folyadékot isznak, míg másoknak intravénás folyadékra és vérátömlesztésre lehet szüksége. Az egészségügyi szakdolgozó dönthet úgy, hogy a betegnek kórházi ellátásra van szüksége, ha veszélyes figyelmeztető jelek lépnek fel, különösen akkor, ha a betegnek krónikus betegsége van. Amikor a fertőzött beteg intravénás folyadékot kap, általában csak egy vagy két napig van arra szüksége. Az egészségügyi szakdolgozó annak megfelelően emeli az intravénás folyadék mennyiségét, hogy a beteg bizonyos mennyiségű (óránként 0,5–1 ml/kg) vizeletet ürítsen. A folyadék mennyiségét aszerint is emelik, hogy a beteg hematokritértéke és az egyéb létfontosságú értékek visszatérjenek a normális tartományba. A vérzés kockázata miatt az egészségügyi szakdolgozók általában megpróbálják elkerülni az invazív orvosi beavatkozásokat, mint amilyen a nazogasztrikus szonda (amikor a beteg orrán keresztül levezetnek egy csövet a gyomorba), az intramuszkuláris injekció (amikor a gyógyszert az izomba adják) és az artériás szúrás (amikor tűt szúrnak az artériába). Acetaminophen (paracetamol) adható a láz és a fájdalom csillapítására. Nem-szteroid gyulladáscsökkentő szereket (rövidítve: NSAID-eket, mint az ibuprofen és az aszpirin) nem tanácsos használni, mert növelik a vérzés esélyét. A vérátömlesztést minél előbb el kell kezdeni, amint a beteg létfontosságú értékei megváltoznak, vagy a normális tartományon kívülre kerülnek, illetve ha a vörösvértestszám lecsökken a vérben. Amikor vérátömlesztésre van szükség, a betegnek teljes vért (vagyis olyan vért, aminek részeit nem választották szét) vagy szeparált vörösvértestet kell kapnia. Vérlemezkék (a teljes vérből kiválasztva) vagy friss fagyasztott plazma átömlesztése általában nem javasolt. Amikor a beteg a lábadozási szakaszban van, általában már nem kap több intravénás folyadékot, nehogy folyadéktöbblet lépjen fel. Ha folyadéktöbblet lép fel, de a beteg értékei stabilak, az is elég lehet, ha csak abbahagyják a folyadékbevitelt. Ha a beteg már túl van a kritikus stádiumon, nagy hatású vízhajtót is adhatnak neki, mint amilyen a furoszemid. Ez kihajtja a többletfolyadékot a vérkeringésből. ## Valószínűsége A legtöbb dengue-lázzal fertőzött beteg teljesen és későbbi problémák nélkül felépül. Kezelés nélkül a fertőzöttek 1–5%-a (100 beteg közül 1–5) belehal a betegségbe, de megfelelő kezeléssel kevesebb mint 1% hal bele a fertőzésbe. Mindazonáltal a súlyos fertőzöttek 26%-a meghal. A dengue több mint 110 országban fordul elő. Évente a világon 50 és 100 millió közötti fertőzést okoz a vírus. A fertőzés következtében a világon évente félmillió ember kerül kórházba, és körülbelül – ember hal meg. A dengue a leggyakoribb vírusos fertőzés, amit ízeltlábúak terjesztenek. Becslések szerint a dengue betegségterhe körülbelül 1600 egészségkárosodással korrigált életév egymilliós lakosságra számítva. Ez azt jelenti, hogy minden egymillió embert számítva, a dengue 1600 évnyi élet elvesztéséért felelős. Ez körülbelül ugyanakkora betegségteher, mint amit más gyermekkori és trópusi betegségek – például a tuberkulózis – okoznak. A dengue feltehetően a malária mögött második helyen áll a legfontosabb trópusi betegségek között. A WHO számításai szerint a dengue a 16 legelhanyagoltabb trópusi betegség egyike, ami azt jelenti, hogy a dengue-lázat nem veszik elég komolyan. A dengue-láz egyre jobban elterjed a világon. 2010-re harmincszor olyan gyakori lett az előfordulása, mint 1960-ban. Erre az emelkedő tendenciára több okot is látnak: többen laknak városokban, növekszik a világ népessége, és többen vállalkoznak nemzetközi utazásokra. Egyesek szerint a globális felmelegedés is szerepet játszik a dengue fokozott terjedésében. A dengue az egyenlítő környékén a leggyakoribb. 2,5 milliárd ember él olyan területen, ahol a betegség előfordul, ezek 70%-a Ázsiában és a Csendes-óceán térségében él. Az Egyesült Államokban a dengue-lázzal fertőzött területekről lázasan hazatérők 2,9–8%-a megfertőződött utazás közben. Ebben a csoportban a dengue a második leggyakrabban észlelt fertőzés a malária után. ## Története A dengue-lázról sok évvel ezelőtt írtak először. Egy, a -dinasztiából (i.sz. 265–420) származó kínai orvosi enciklopédia említést tesz egy emberről, aki valószínűleg dengue-lázban szenvedett. A könyv egy „vízi méregről” beszél, aminek repülő rovarokhoz van köze. A 17. századból is származik írásos emlék egy esetleges dengue-járványról, melynek során a betegség rövid idő alatt igen gyorsan terjedt. A legkorábbi beszámolók, amelyek nagy valószínűség szerint a dengue-lázról szóltak, 1779-ből és 1780-ból származnak. Ezek a beszámolók egy Ázsián, Afrikán és Észak-Amerikán végigsöprő járványról számolnak be. Ezt követően egészen 1940-ig a járvány ritkán fordult elő. 1906-ban tudósok bebizonyították, hogy az embert az Aedes szúnyogok fertőzik meg, 1907-ben pedig igazolták, hogy a dengue-lázat vírus okozza. Ez volt a második olyan betegség, amelyről bizonyították, hogy vírus okozza. (Az elsőt a tudósok ekkorra már igazolták, ami a sárgaláz volt.) John Burton Cleland és Joseph Franklin Siler tovább tanulmányozták a dengue-vírust és felismerték, hogy alapvetően hogyan terjed a vírus. A második világháború alatt és után a dengue-láz egyre több megbetegedést okozott. Ezt annak tulajdonítják, hogy a háború többféle módon megváltoztatta a környezetet. A dengue különböző típusai új térségekre is átterjedtek, és megjelent a vérzéses dengue-láz az embereknél. A betegségnek e súlyos fajtáját először 1953-ban jelentették a Fülöp-szigeteken. Az 1970-es évekre a vérzéses dengue-láz a gyermekhalálozás egyik vezető okává vált. A csendes-óceáni térségben és az amerikai kontinenseken is megjelent. A vérzéses dengue lázat és a dengue-sokk szindrómát először Közép- és Dél-Amerikából jelentették 1981-ben. Ebben az időben vették észre az egészségügyi dolgozók, hogy akik megfertőződtek a dengue 1. típusával, azok néhány évvel később megbetegedtek a 2. típustól is. 2013-ban a dengue-láz rohamos terjedése miatt „közegészségügyi vészhelyzetet” hirdettek Costa Ricán, a megbetegedések száma meghaladta a 26 ezret. ### Nevének eredete Nem világos, honnan ered a dengue szó. Néhányan úgy gondolják, hogy a szuahéli Ka-dinga pepo kifejezésből származik. Ez a kifejezés azt jelenti, hogy a betegséget egy gonosz szellem okozza. A szuahéli dinga szóról úgy gondolják, hogy a spanyol dengue szóból származik. Ez a szó azt jelenti: „óvatos”. Ezt a szót használhatták a beteg leírására, akinek csontfájdalmat okozott a dengue, és a fájdalom következtében óvatosan járt. Az is lehetséges azonban, hogy a spanyol szó származik a szuahéliből, és nem fordítva. Megint mások szerint a dengue szó a nyugat-indiai szigetvilág térségéből származik. Ha a rabszolgák elkapták a dengue-lázat, azt mondták, úgy áll és jár, mint egy dendi. Emiatt a betegséget „dendi-láznak” is nevezték. A „csonttörő láz” elnevezés Benjamin Rush orvos nevéhez fűződik, aki az Amerikai Egyesült Államok Alapító atyáinak egyike volt. 1789-ben Rush a „csonttörő láz” elnevezést használta, amikor egy 1780-as, Philadelphiában kitört dengue-járványról számolt be. Ebben a beszámolóban Rush legtöbbször a formálisabb „epebajos váltakozó láz” nevet használta. A „dengue-láz” kifejezés csak 1828 után vált gyakorivá, addig számos különböző névvel illették a betegséget. Hívták például „szívszaggató láznak” és „la dengue”-nek is. A dengue súlyos eseteire más neveket is használtak, például: „fertőző vérlemezke-hiányos bőrvérzés”, „Fülöp-szigeteki”, „thai” és „szingapúri vérzéses láz”. ## Kutatása Tudósok továbbra is kutatásokat végeznek a dengue megelőzésének és kezelésének módjait keresve. Azon is sokan dolgoznak, hogy a szúnyogpopulációt lecsökkentsék, valamint hogy védőoltást és gyógyszereket állítsanak elő. Sok egyszerű lépést tettek már a szúnyogpopuláció csökkentésére, amelyek közül néhány bevált. Például guppikat (Poecilia reticulata) vagy evezőlábú rákokat lehet az állóvízbe telepíteni, amelyek megeszik a szúnyoglárvákat. Jelenleg is folynak a kutatások olyan védőoltás kifejlesztését célozva, amely a dengue mind a négy típusa ellen védheti az embereket. Egyes kutatók tartanak attól, hogy a védőoltás mellett fokozódna egy súlyosabb betegség kialakulásának kockázata, a fertőzés antitestfüggő felerősítése (antibody-dependent enhancement, ADE) következtében. A legjobb oltóanyagnak rendelkeznie kell néhány alapvető jellemzővel. Először is, biztonságosnak kell lennie. Másodszor, egy vagy két oltás legyen elég a védelemhez. Harmadszor, a dengue összes típusa ellen védettséget kell nyújtania. Negyedszer, ne legyen ADE a következménye. Ötödször, legyen könnyen szállítható (mozgatható) és tárolható (eltartható, bármikor is legyen rá szükség). Hatodszor, legyen olcsó és költséghatékony. Néhány védőoltást már kipróbáltak 2009-ig. A kutatók abban reménykednek, hogy az első védőoltások 2015-re kereskedelmi forgalomba kerülhetnek. A tudósok azon is dolgoznak, hogy olyan antivirális (azaz vírusölő) gyógyszereket fejlesszenek ki, amelyekkel a lázas rohamokat kezelni, a súlyos szövődményeket pedig megelőzni tudják. Azon is dolgoznak, hogy megismerjék, hogyan épül fel a vírus fehérjeszerkezete, ami segíthet abban, hogy hatékony gyógyszereket dolgozzanak ki a dengue kezelésére. ## Fordítás

Boldogkői vár

A boldogkői vár a Hernád folyó völgyének keleti oldalán, Boldogkőváralja közvetlen közelében emelkedő sziklaszirten álló középkori vár. A miocénben keletkezett andezittufa Bodókő-hegy, melyen a vár áll, a Zempléni Tájvédelmi Körzet része. A táj szépsége, illetve a vár viszonylagosan jó állapota miatt kedvelt túracélpont, mely az Országos Kéktúra egyik állomása. A vár legkorábbi része (egy védművel körülvett öregtorony) valószínűleg a tatárjárás után keletkezett, és vagy a Tomaj nemzetségbeli Jaak fia Tyba ispán, vagy Aba Amadé országbíró emelte. Amikor Anjou Károly Róbert elkergette az Abákat, a vár a hozzá hű Drugeth családhoz, majd később Czudar Péter korábbi bánhoz került. A 15. században István és György szerb fejedelmek tulajdona, majd a Szapolyai-családé lett. A török időkben a császár és a király közti intenzív csatározások egyik színhelyeként gyakran cserélt gazdát. 1666-ban a hódító Rákóczi György szerezte meg, később a kuruc időkben is több ízben fontos szerephez jutott, de még a Rákóczi-szabadságharc előtt, 1701-ben lakhatatlanná tették a császáriak. A romot a 18. században a jezsuiták vették birtokba, akik gabonaraktárnak alkalmazták. Később a Péchy, majd a Zichy családé lett, akik azonban már nem laktak a kényelmetlenné vált erődben, helyette a jobbágyfalu területén épült barokk kastélyt használták. A császári katonák robbantása és az azt követő pusztító századok ellenére egyik legjobb állapotban fennmaradt középkori váraink egyike. Az 1945-től állami tulajdonban levő épületegyüttesen 1963-ban Végh Katalin régész vezetésével kutatás indult, melyet a következő évtizedek során több ízben folytattak. Az értékmentés is több ütemben zajlott, a tornyok védőtetőt kaptak, 2009 után pedig európai uniós támogatással több épületrészt helyreállítottak. Korszerűsítették a kiállítótereket, így ma megtekinthető többek között a vár egyedülálló ipartörténeti jelentőségű emléke, a 16. századi kohó, melyet egykor pénzhamisításhoz szükséges bronz előállítására használtak. ## Elhelyezkedése A várhegy és környéke az MTA Földrajztudományi Kutatóintézet által készített kistájkataszter alapján az Észak-magyarországi-középhegység nagytáj, ezen belül a Tokaj–Zempléni-hegyvidék középtáj, illetve a Központi-Zemplén kistáj területén található. Növényzetét, népsűrűségét és a jellemző tájhasználatot tekintve azonban az Abaúji-Hegyalja kistáj Hernád-völgyi településeinek környezetéhez hasonló jegyeket is visel. A vár Boldogkőváralja település közvetlen közelében emelkedő, vulkáni eredetű andezittufából álló hegyen található, amely geológiailag a vulkanikus Eperjes–Tokaji-hegység része. Az erősség a Hernád völgyében haladó, 13–14. századi útvonalak feletti ellenőrzésre alkalmas volt, így építési helyéből következik katonai és gazdasági fontossága. A várhoz vezető út a település belterületének nyugati szélén indul, a községen átvezető 3714-es útból kiágazva. ## Története ### Keletkezése A legelfogadottabb elmélet szerint várat először egy 1295 körül kelt oklevélben említik mint „Castrum Boldua”, amely leírja, hogy a Tomaj nemzetségbeli Jaak fia Tyba ispán III. András királytól kapta cserébe Boldua, mai nevén Boldogkő várát korábbi, IV. László királytól kapott Rezy (Rezi) és Syd (Zsid, ma Várvölgy) váraiért. Egy 1280 körül Szegeden kelt oklevél is említ egy hasonló cserét, amely viszont nem nevesíti Bolduát, de szerepel benne Tyba és a cserebirtokok neve, így feltételezik, hogy a fentivel azonos csereügyletről lehet szó. 350px\|balra\|bélyegkép\|Boldogkő vára légi felvételen Megemlítendő azonban, hogy az fenti Castrum Boldua Boldogkő várával való azonosítása nem egyértelmű, továbbá a Tomajok Abaúj-beli birtoklására a fenti oklevélen kívül nincs más adat. Ezek alapján a vár legrégebbi részei valószínűleg már 1280-ban is álltak, a Tomaj nemzetség valamelyik tagja, egyes feltevések szerint maga Tyba építtette a tatárjárás utáni kővárépítések időszakában. Azonban az sem zárható ki, hogy az Aba nemzetség egy tagja, közülük is elsősorban az abaúji területeken a 13. század végén és a 14. század elején nagy befolyással rendelkező Aba Amadé építhette. ### Az Aba nemzetség korszaka Bár nem tudjuk egyértelműen, hogy Tomaj vagy Aba nemzetségbeli volt-e az építtető, az bizonyos, hogy az 1300-as évek elejétől kezdve a vár urai az Árpád-ház kihalása utáni interregnum idején jelentősen gyarapodó tartományúri birtokú Abák voltak. A vár birtokosát, Aba Amadé országbírót 1311-ben, a Kassán kitörő zavargásokban meggyilkolták. Ezt követően Károly Róbertnek Amadé fiai (János abaúji ispán, László ungi ispán, továbbá Miklós és Dávid) ellen is fel kellett lépnie. Velük 1311. október 3-án köttetett a kassai szerződés, amelyben névleg lemondtak több birtokukról és behódoltak a királynak. Azonban csakhamar ismét kiéleződött az ellentét, viszont sikerült megtörni az Amadé-fiak ellenállását a rozgonyi csatában. Ők ismét behódoltak, a jogtalanul birtokba vett királyi várakat visszaszolgáltatták, bár Boldogkő és Nevicke, illetve az ungi ispánság továbbra is a kezükben volt. A debreceni csatában a király oldalán harcoltak (a fiak közül elsősorban Aba János átállása bizonyos), 1317-re már Ung vármegye területére szorultak vissza. Ugyanezen év őszén újra fellázadtak, és Tiba várát ugyan elfoglalták, de a király csakhamar ismét döntő vereséget mért rájuk. Amádé fiai kénytelenek voltak elhagyni az országot, birtokaikat pedig elkobozták. ### A Drugethek kezén Boldogkő vára az elkobozás után az Anjou királyhoz hű, francia-itáliai eredetű Drugeth család tulajdonába került. A tulajdonos a király trónharcában hű alattvalónak bizonyult Drugeth Fülöp újvári ispán volt, majd őt 1339 körül Drugeth Vilmos követte. Valószínű, hogy egészen 1351-ig a család birtoka volt a vár. Feltehetően ők építették ki a felső vár több épületét: az öregtoronyhoz kapcsolódó palotaszárnyat és az azt védő hasáb alakú tornyot. A Drugethek rendszerint német és olasz helyettesek gondjaira bízták a várat. 1331-ben például Német Lukács volt a várnagy, őt 1335 körül követte Olasz János, akit egészen 1342-ig több oklevél is említ és valószínűleg 1350-ig viselte a várnagyi tisztet. 1351-ben Poháros Péter, korábbi szalánci várnagy, 1352-ben Kelemen állt a vár élén. ### Tulajdonosváltások a 14–15. században Nem ismert, hogy a Drugethek után, 1351-től ki volt a vár tulajdonosa, de azt 1383-ban már a királyi birtoktest részeként említették. Utána még 1388-ban is királyi vár volt, de ugyanebben az évben Cudar Péter korábbi bán és országbíró tulajdonába került, amikor Zsigmond király a hozzátartozó falvakkal együtt 8838 aranyforintért zálogosította el azt. A zálogba adás feltételeinek megfelelően Péter halála után a várat utódai is zálogba kapták. A vár később lázadók kezére került, akiktől 1403-ban Perényi Péter országbíró visszafoglalta és a király rendelkezésére bocsátotta. 1422 után Lazarevics István, majd 1427-től 1453-ig Brankovics György szerb despota birtokában volt Tállya, Tokaj, Regéc és Munkács várával együtt, melyeknek először mind Geszti Mihály fia László volt a várnagya. 1443-tól Helembai Sándor, 1453-tól Sarkus László és Bálint, majd Barakori Bálint és Dénes, Alpári István, illetve Salánki Tamás állt a vár élén. Boldogkő vára 1456 után ismét a királyi várak között tűnt fel. Nem sokkal később, 1461-ben Mátyás király a Parlagi testvéreknek, Pálnak és Lászlónak adományozta tartozékaival, amelyhez a vár alatti falun kívül Rád, Baskó, Szerencs, Újfalu és Arka tartozott. Ezután a várat 1467–1471 között Kassának zálogosították el. Valószínű, hogy már korábban is a kassai birtok része volt, ugyanis Mátyás egy 1464-ben kelt levelében Kassának különféle kedvezményeket adott, amelynek fejében az Szapolyai Imre birtokába került. Ezen dokumentumban említik először a mai Boldogkő nevén a várat. 1471-ben ismét királyi várként említették, melynek tartozékai ekkor Vizsoly, Szerencs, Novaj, Abatelke, Újfalu, Arka, Rád és Baskó falvak voltak. Később a Szapolyai-család birtokába került, de Szapolyai János 1526 előtt Tomori István fiának, Györgynek adományozta keresztelői ajándékként. Tomori István idején a várban szolgált káplánként az ekkor még katolikus hitű, később viszont buzgó reformátor Dévai Bíró Mátyás. A 15. században nagy bővítéseket hajtottak végre a váron. A déli oldalon szabálytalan négyszög alakú tornyot emeltek, amelyhez palánkfal csatlakozott. Megépült a patkó alakú kaputorony a csatlakozó védőfallal, és a keleti oldalról a palotát övező külső fal. ### A mohácsi vész idején A mohácsi vereség után a vár gyakran cserélt gazdát a Felvidéken csatázó I. Ferdinánd és Szapolyai János között. A sok tulajdonosváltást tetézte, hogy az aktuális tulajdonosok ez időszakban híveiknek is gyakran adományozták tovább a várat. 1527-ben például a Ferdinánd oldalán harcoló Báthori István nádor szerezte meg több más birtokkal együtt adomány útján, de Szapolyai már 1528-ban, ostrom árán visszaszerezte tőle Regéc várával együtt. Ez év augusztusában Ferdinánd ismét sereggel vonult a vár alá. Hívei, Serédi Gáspár és Bebek Ferenc főkapitány hathetes, feltehetően sikeres ostrommal megadásra és megnemtámadási szerződésre kényszerítette a várnagyot. 1530-ra azonban ismét Szapolyai megbízottja, Nádasdy Tamás igazgatta a vár ügyeit, aki Bebek Ferenc és Herberstein Rupert visszafoglalási kísérletét is visszaverte. Ezt követően Tomory Egyed birtokában volt a vár, akitől Martinuzzi Fráter György bíboros vásárolta meg. Nem sokáig volt azonban az ő tulajdonában, mert 1537-ben ismét Ferdinánd seregei foglalták el Fels Lénárt vezetésével. ### Az ország három részre szakadása után 1542-ben Ferdinánd elcserélte Gyula váráért Patóchy Ferenccel, akinek lánya, Zsófia, Bebek Ferenc fiához, Bebek György báróhoz ment feleségül. György a család utolsó férfiági örököseként hatalmas birtokokat örökölt, e házasság révén, 1556-ban, több birtok közt Boldogkő is a Bebek család tulajdonába került. György, hasonlóan a Csorbakő várában levőhöz, egy hamispénz-verő műhelyt rendezett be itt, amelynek olvasztókemencéjét a feltárások során megtalálták. Ez a lelet a magyar bronzgyártás legkorábbi, hiteles, ásatással igazolt emléke. 1559-ben Berényi Espán András volt a várnagy. 1560-ban Bebek Sárközy István Mihállyal cserélte el a várat az elfogott török vezérért, Amhát pasáért. A várban élő emberek közül említésre méltó e korból Balassi Bálint, aki itt írta a Borivóknak való című versét. Balassi az 1580-as években tartózkodott e tájon, amit egy 1584-ben Szikszón és egy 1585-ben Abaújszántón kelt levele is bizonyít. Sárközy István fia később a Serényi családnak adta el a várat. II. Rudolf 1578-ban megerősítette Serényi Gábor és Mihály és nejeik birtokjogait mindkét nembeli leszármazók öröklési jogával. A vár végül teljes egészében Serényi Mihály öccsére, Ferencre és utódaira szállt. Az örökösödés ezen módja ellen Sárközi Mihály halála után felesége, Bajony Zsófia lépett fel, aki megpróbálta érvényteleníteni a végrendelkezést. Az elhúzódó pereskedés ideje alatt a várat Perlaky Miklós gondjaira bízták. A birtok megszerzése azonban valószínűleg nem sikerült, és a várat 1612-ben Serényi Ferenctől vette meg Nedec várának ura, Palochay Horváth György. 1617-es halála után fia, Gábor, majd unokája, István örökölte. 1627-től, valószínűleg zálogosítás útján, Szikszay Mátyás, majd 1630-tól Várkonyi János lett a birtokos, majd a vár visszakerült a Palochay családhoz. Az 1666-os Habsburg-ellenes hadjárata során I. Rákóczi György erdélyi fejedelem meghódította Felső-Magyarországot, mely során Boldogkő várát ugyan nem foglalta el, de harcok ezen környéken is valószínűsíthetők. 1646-ban György Szemere Pált bízta meg, hogy a kamaránál tudakozzon a Boldogkő várához tartozó birtok ügyében, bár ezzel kapcsolatos szándékai nem ismertek. A végvári vonal némiképp távol esett a vártól, így közvetlen katonai szerepe nem volt a török elleni harcokban, mindössze néhány, Felvidék felé portyázó török csapattal való ütközetről maradt fenn adat. Azonban amikor 1663. szeptember 13-án a felső-magyarországi megyék gyűlést tartottak Kassán, és törökellenes haderő kiállításáról döntöttek, a vár fontos szerephez jutott: Bakos Gábor vezetésével a haderő Boldogkő várában gyülekezett. Szelepcsényi György esztergomi érsek egyik legkíválóbb familiárisa a Zala vármegyei szenterzsébeti Terjék családbeli szenterzsébeti Terjék János volt, aki az érsek nyitrai püspöki korszakában ottani tiszttartói tisztséget látott el, 1667. június 29.-én elfoglalta a boldogkői várat az egyházfő nevében; Terjék János a boldogkői vár tiszttartói tisztséget majdnem egy évtizedig látta el (1675-ben Hankony János már a vár provizora volt). Palochay Gábor és István 1671-ben hivatalosan zálogba adta a várat minden tartozékával Szelepcsényi György kalocsai és esztergomi érseknek, királyi kancellárnak, aki 1685-ben bekövetkezett haláláig birtokolta azt. Az ő idejében készült a vár első részletes inventáriuma, melyet a Boldogkőváraljai katolikus plébánián őriznek. ### A kuruc időkben A várat a kuruc időkben többször is ostromolták, de bevenni nem sikerült. A várvédők a kuruc felkelők 1674-es és 1675-ös ostromát is visszaverték, melyben fontos szerepe lehetett Becskereky Ferenc várnagynak. Hogy akadályozzák ellenállási mozgalmak terjedését, a császár elrendelte több vár használhatatlanná tételét, ezek közé tartozott Füzér, Szerencs, Kisvárda és Boldogkő is. Ez egyes esetekben robbantást, máshol a faszerkezetek felgyújtását, a védművek lerombolását jelentette. Boldogkő vára esetében valószínűleg nem volt végzetes ez a rombolás, ugyanis később is használták. 1678-ban a bujdosó kurucok élére álló Thököly elfoglalta Észak-Magyarországot, bevette ezt a várat is, melynek főkapitánya ezután Fajgil Ferenc lett. Utasítására 1682-ben ismét igen részletes várleltárat készítettek, amelyben a tartozékaiként nyilvántartott falvak (Boldogkőváralja, Arka, Alsóméra, Vilmány) leírása is szerepel. Az 1683-as kassai országgyűlésen Thököly bejelentette, hogy önerőből újjáépíti a birtokába került várakat. Ezt azonban megakadályozta a bécsi fegyverszünet, amely kimondta az esztergomi érsek birtokainak háborítatlanságát. Később, Szelepcsényi György végrendelete értelmében a vár birtokosa 1685-től az esztergomi káptalan lett. Ahmed váradi pasa 1685 őszén elfogatta Thökölyt azzal a szándékkal, hogy a bécsi udvarnak kiszolgáltatva békét vásároljon az egyik vereségét a másik után elszenvedő töröknek. Erre a hírre a még megszállás alatt lévő várak őrségei sorra meghódoltak az előrenyomuló császári katonaságnak, így Boldogkő vára is kardcsapás nélkül jutott a Habsburg zsoldosok kezére. ### A vár lerombolása és utóélete A kiküldött császári különítmény 1701-ben felrobbantotta a vár védőműveinek egy részét, továbbá az öregtornyot, a lakótornyot, illetve a palotát. A romos erőd a kuruc szabadságharcban nem játszott hadi szerepet, mivel azonban 1715-ben a lőcsei jezsuiták birtokolta épületekben gabonaraktárt rendeztek be, nem bontották el a falait. Tőlük vásárolta meg 1753-ban Pécsújfalusi Péchy Gábor királyi tanácsos, aki nem a kényelmetlen és romossá vált erődítményben, hanem először a vár alatti kúriában, majd a völgybeli jobbágyfalu területén 1768-ban építtetett barokk stílusú kastélyában lakott. A 19. század végén a földbirtokos Péchy család a romos erősségen helyreállítási munkálatokat végeztetett, ennek során a lerombolt várfalak egy részét kiegészítették, a palota ablak- és ajtónyílásait csúcsívesre cserélték. Emiatt sok helyen nem állapítható meg, hogy milyen lehetett a nyíláskeretezések korábbi, középkori kialakítása. A család a várat egészen a század végéig birtokolta, majd miután 1889-ben gróf Péchy Manó meghalt, lánya, Zichy Rezsőné Péchy Jequelin örökölte azt. Így került a vár a Péchy-birtokokkal együtt a Zichy család kezébe, akik birtoklása a 20. századi államosításig fennmaradt. ### Műemlékvédelem és helyreállítás A várat 1945-ben 4000 kataszteri hold földbirtokkal együtt államosították. 1952-ben az Építésügyi Minisztérium Miskolci Tervező Intézete részletes felmérést végzett a megmaradt romokon. Romjainak kutatását 1963 nyarán kezdték el az Országos Műemléki Felügyelőség megbízásából, Kemenczeiné Végh Katalin régész vezetésével, aki 1966-ban részletes monográfiát közölt a leletekről. Ekkor az alsóvár egyes részei, többek között a kaputorony, a bejárat előtti akna, az udvar (más néven falszoros), a csonkabástya és a déli torony feltárása történt meg. 2002-ben újabb feltárási munkák kezdődtek, ennek során a kapubástya és a déli torony védőtetőt kapott, az alsó udvar falán pedig gyilokjáró épült, továbbá a déli sziklakiszögellésen, az egykori megfigyelőbástya helyén kilátóhelyet állítottak. 2009-ben 133 millió forint értékű európai uniós támogatással folytatódott a rekonstrukció, mely során további védőtetők létesültek, helyreállították a szárazmalmot, az északi védművet és az alsóvár kapuját. ## Részei ### Alsóvár #### Alsó udvar A várba a félkör alaprajzú kapubástyán keresztül lehet bejutni, melynek bejáratához ma fahíd vezet, ennek helyén egykor felvonóhíd állt. A bástyán lőrések találhatók, kifelé és az udvarra néző nyílásai neogótikus keretezésűek. A régészeti feltárás során megállapították, hogy a bástya alapozása nagyjából 150 cm mély, illetve hogy udvari bejáratánál cölöplyukak találhatók, amelyek valószínűsíthetően a kapubástya építése előtti időből származó fa védmű, például palánkfal nyomai. A kaputorony udvari kapuján át a belső és külső várfalak közti falszorosba, azaz az alsó udvarba lehet jutni. Ennek nyugati külső, vastag falán gyilokjáró fut végig, a falon kifelé szűkülő lőrések vannak. Északkeleti csücskében a palota alatti pincébe vezető lejáró, délkeleti részén pedig meredek, a felső udvar mintegy 8 méterrel magasabban található bejáratához vezető meredek, sziklába vágott lépcsősor található. Az udvar nyugati felében több mint száz cölöplyukat találtak, ezek a nyugati várfalnál korábbi építmény, valószínűleg egy földdel kitöltött kettős palánkfal nyomai lehetnek. #### Csonka bástya Az alsó udvar északi részén áll a csonka bástya, amelynek fala a nyugati külső fal folytatása, kelet felé pedig a palota háromszögű bástyájához csatlakozik. Az építmény a külső, pártázatos védőfalakkal és a kaputoronnyal együtt a 15. században épülhetett. A csonka bástya falán alul két ágyúlőrést tártak fel, felette gyilokjáróról megközelíthető, kifelé szűkülő lőrések és ablakok álltak. A bástyát délről a pincebejárat felett épített, 60 cm vastag, 140 cm magas fal határolta. Az épület belső tere több fallal helyiségekre oszlott. A bástya faltöredékes feltöltődése, amely az 1701-es felrobbantás eredménye lehet, gazdag leletanyaggal szolgált a régészeknek: vas használati tárgyak, különféle kályhacsempék kerültek elő. Az egyik itt talált mázatlan kályhacsempe festésén egy lovas katona volt látható, amelyet megjelenése, ábrázolt ruházata és fegyverzete alapján a leletanyag egy részének keltezéséhez is felhasználhattak: a kályhacsempe keletkezését a 15. század második felére valószínűsítik. A bástyában a régészeti feltáráskor kb. 120×200 cm-es, vízszintes fenékkel faragott ülepítőmedencét találtak, amelynek délkeleti oldalán kis vájat található. Ez szolgálhatott a vár öntödéjében a rézérc mosására. Ugyanitt tufába vájt kohó maradványait tárták fel, amelyben a rézércet és az ónt olvaszthatták. Ezek környezetében bronzlepényt és vassalakot találtak, ami azt bizonyítja, hogy egykor itt bronzgyártás és kovácsolható vas előállítása folyt. A bronzöntés e várban fellelt technikája a 16. századi gyakorlatot idézi. A régészek megállapították, hogy a boldogkői bronzöntöde rendeltetése a pénzhamisítás lehetett. Ezt alátámasztja az is, hogy Bebek Ferenc főispán és fivére Imre közismert pénzhamisítók voltak, Ferenc fia, Bebek György, Boldogkő várának egykori ura is minden bizonnyal ismerte a hamisítás technikáját. A csonka bástya alatt négyágú pincét alakítottak ki, amelynek bejárata az alsó udvaron, a kapunyílás mellett található. #### Déli torony A déli torony szabálytalan négyszög alakú, az alsó udvart délről határoló építmény. Emeletének falain lőrések láthatók, melyeket később elfalaztak. Korábban volt a toronynak egy bejárata az alsó udvarból, de ezt megszüntették; ezt követően csak a felső udvar felőli kapuján keresztül, kelet felől volt bejárás. A toronyban sziklába faragott medencét, vágatokat tártak fel, melyek elrendezése és más leletek (pl. töredékes malomkövek) alapján feltételezik, hogy itt szárazmalom üzemelt. A torony előtt található a mély tömlöc és egy kijárat, amely a sziklanyelv végén elhelyezkedő megfigyelőbástyához vezet. ### Felsővár A felsővárat az észak-déli irányban elnyúló hegygerinc tetején, az alsó udvar felett átlagosan 10–11 méterrel, attól keletre alakították ki. A felsővár az épületegyüttes korábban keletkezett része, melyet a felső udvar, a háromszögletű torony, az öregtorony és a palota alkot. #### Öregtorony A vár legrégebbi része a 13. századi öregtorony. A vár legkorábbi szakaszában csak ez az épület állt, melyet lakótoronyként is alkalmaztak. Erős szerkezetű északnyugati sarka ma is áll, több fala azonban erősen lepusztult. A torony belmérete nagyjából 5,5×5,5 méteres, falvastagsága pedig néhol akár 2,80 méteres is lehet. Déli falának nyomai alig fellelhetők, így a bejárat helye nem pontosan ismert. Megépítése után később átalakításokat hajtottak rajta végre, egyik átépítése során a délkeleti sarkában kőfallal egy helyiséget alakítottak ki. A keleti falhoz közel egy cölöplyukat tártak fel, amely valószínűleg a korábbi, talán csigalépcsős feljáró helyét jelzi. Az öregtorony keleti falánál kicsi, 8×2,85 méter területű bástya maradványait találták meg, amely szintén későbbi átalakítás eredménye. Az öregtorony délkeleti sarkához kapcsolódott egy téglapilléres helyiség, melyet kelet felől a keleti külső várfal keretezhetett. A helyiség falán vakolatnyomok maradtak fenn, járófelülete a síkra faragott sziklafelszín volt. Ezen építménytől délre a hegygerinc sziklafelszínébe vájt, 5,60 méter mély, téglával bélelt tömlöcöt alakítottak ki. Mivel bejáratra utaló nyom nincs, valószínű hogy a tömlöcbe való bejutás egyedül a mára beszakadt kőboltozatán át volt lehetséges. A tömlöc érdekes lelete két fém érme, melyek egyike egy 1703-as Rákóczi-pénz, ezen kívül a tömlöctől délre eső sziklafelszínen Ferdinánd egy 1552-es pénze is előkerült. Az öregtoronytól északra 26 méter mély, zárt, három oldalról falakkal körülvett ciszterna állt, ezt valószínűleg a Drugethek idején építették. Nagy mélysége okán feltételezhető, hogy eredetileg kútnak ásták, de a vizet gyorsan felszívó tufakő erre alkalmatlannak bizonyult. Ezért később részben esővízgyűjtőként alkalmazták, részben pedig felhordott vízzel töltötték. #### Lakótorony és palota A felsővár legészakibb pontján található a palota és az azt észak felől védő, háromszög alapú hasáb formájú lakótorony. Mindkét épület a 14. század elején, tehát a vár korai szakaszában, de az öregtorony után keletkezett, amikor egy nagy átépítés során a korábbi elavult öregtornyos elrendezés helyett belsőtornyos erődítményt alakítottak ki. Az átépítésben nagy szerepe lehetett az olasz várépítési kultúrát ismerő, a várat e korban birtokló Drugeth családnak. A lakótorony háromszögű kialakítása nem gyakori, de nem is példa nélküli. Hazánkba valószínűleg ausztriai példák nyomán jutott el ez az épülettípus. A torony falai napjainkig fennmaradtak, viszont dongaboltozatai már beomlottak. Az épületen belül, annak északi végében, kör alakú, sziklafelszínre alapozott építmény nyomai láthatók, amely a torony emeleteire vezető csigalépcső lehetett. Egy későbbi átalakítás során a torony belsejét kővel és homokos földdel töltötték fel. A toronnyal egyidős a tőle délre álló palotaépület, amely szintén részben fennmaradt. A palota külső falán alul négy 20×120 cm-es lőrés, felettük az emeleten lapos kövekből kialakított, később elfalazott, szegmentíves ablakok vannak. Mai ablakai neogótikus stílusúak. A palota belső terének legkorábban 16. századra keltezhető boltozata mára beomlott. Keleti felében a sziklafelszínen kis mértékű feltöltődés volt csak, de nyugat felé, a terep süllyedését ellensúlyozandó, az építéskor vastagabb feltöltést alkalmaztak, hogy vízszintes járófelület alakuljon ki. Az épület földszintjét fallal kétfelé osztották, tehát egy kisebb északi és egy nagyobb déli helyiségből állt. A palota járószintje feletti törmelékes feltöltődésből különféle tárgyak, pl. vaskanál, edénytöredékek, egy fél malomkő és egy hosszúkás őrlőkő került elő. Az épület keleti fala mellett külső várfal húzódott, amely ugyan erősen lepusztult, de egészen az öregtoronyig érő maradványai máig felfedezhetők. Feltételezik, hogy a keleti fal helyén egykor palánkfal, a palota sarkánál pedig kapu állt. ## Természeti környezete A vár a Zempléni-hegységben, a Bodókő-hegy észak-déli irányban elnyúló, vulkanikus eredetű andezittufa tömbje tetején áll. A Zempléni-hegység az Északi-középhelység többi hegyéhez hasonló módon vulkanikus eredetű, azonban fiatalabb: késő miocénban keletkezett. A vár és környéke 1984 decembere óta a Zempléni Tájvédelmi Körzet része. A várhegynek és környékének növényzete az Abaúji-Hegyalja kistáj jellemzőit viseli. A Zemplén magasabb vidékeitől nyugatra fekvő terület zonális vegetációja eredetileg lösztölgyes és cseres-tölgyes lehetett, melyeknek nincsenek fennmaradt állományai, valószínűleg a helyi, nagy múltú szőlőművelésnek estek áldozatul. A falu körüli felhagyott parcellákon megfigyelhető az egykori erdők fajainak visszatelepülése, illetve újonnan települt sztyepprételemek. A hajdani erdők nyomait jelzik például a csepleszmeggy (Prunus fruticosa), a törpe mandula (P. tenella), a magyar zergevirág (Doronicum hungaricum), a pázsitos nőszirom (Iris graminea) és a macskahere (Phlomis tuberosa) megjelenő példányai. Az eredeti sztyepréti növényfajok közül jellemzőek az árvalányhaj-fajok (Stipa), továbbá a piros kígyószisz (Echium maculatum), a hengeres peremizs (Inula germanica), a hegyi kökörcsin (Pulsatilla montana), és a magyar nőszirom (Iris aphylla subsp. hungarica). A terület gyakori élőhelytípusai a gyertyános-kocsánytalan tölgyesek, a cseres-kocsánytalan tölgyesek, a bükkösök, a galagonyás-kökényes-borókás száraz cserjések, a jellegtelen száraz-félszáraz gyepek, a köves talajú lejtősztyepek, illetve a franciaperjés rétek. A táj jellemző özönfajai például a zöld juhar (Acer negundo), a bálványfa (Ailanthus altissima), a gyalogakác (Amorpha fruticosa), a selyemkóró (Asclepias syriaca), a tájidegen őszirózsafajok (Aster spp.), japánkeserűfű-fajok (Reynoutria spp.), az akác (Robinia pseudoacacia), illetve az aranyvesszőfajok (Solidago spp.). ## Mondák ### A vár tündérei A vár keletkezésével kapcsolatos monda szerint a muhi csata után a tatárok elől menekülő IV. Béla király betért Aszaló községbe, ahol csak egy Bodó nevű öreg aszalómestert talált. Ő megígérte a királynak, hogy megmenti: jobbágyruhát adott rá és elbújtatta egy pincében. Két nap múlva meg is érkeztek a tatárok, de azok faggatása közepette Bodó süketnek tettette magát és félrebeszélt. Amikor a tatárok ráuntak és otthagyták az öreget, Béla megköszönte a segítséget és továbbállt. Amikor végül a tatár levonult és a király visszatért a trónra, Bodó hét szekéren, hét lányával Budára indult. Ott a korábbi segítség fejében a királytól birtokadományt kapott azzal a feltétellel, hogy védelmére várat épít. Budán Bodó lányai mind férjet találtak, akik egy-egy éven át építették a várat, amely így hét év alatt fel is épült. IV. Béla így szólt az esküvő után: „E vár ezután Boldogkőnek neveztessék, mivel a hét szép leány, a hét tündér itt volt a legboldogabb!” ## Érdekességek - A vár pincéjében Borsos István nyugdíjazott gimnáziumi igazgató szobrai tekinthetők meg. - A vár palotaszárnyában tekinthető meg a Történeti ólomkatona-kiállítás, amely többek között bemutatja az 1241-es muhi csatát, valamint itt található az ásványkiállítás is. - A vár lábánál Castrum Boldua néven középkori étterem működik. - Vécsey Jenő, a közeli hernádcécei születésű zeneszerző Boldogkő vára címmel 1952-ben szimfonikus költeményt írt, amelyet a Miskolci Szimfonikus Zenekar 1983-ban, a vár fennállásának 700. évfordulóján adott elő (a karmester Kovács László volt). - Szabó Dezső Szent Boldogkőváralján címmel írt elbeszélést. ## Galéria

Szondi-teszt

A Szondi-teszt egy, a 20. század harmincas éveiben, a modern genetikai tudományos felismerések és eredmények megszületése előtt született pszichológiai vizsgálati eszköz, amely a pszichológiai tesztológia mérési módszerei közül a személyiségtesztek csoportjába tartozik. Nevét alkotójáról, Szondi Lipót magyar származású svájci idegorvosról kapta, aki az 1930-as évektől kezdett behatóan foglalkozni a mélylélektannal és az örökléstannal, s ezeknek a tudományoknak a kísérleti módszereként jött létre. A tesztet a laboratóriumi munkájába 1937-ben vezette be, de végleges változata 1939-re alakult ki. Lényege, hogy a vizsgálati személynek 48 pszichiátriai kezelés alatt álló ösztönbeteg arcmásáról készült fekete-fehér fényképből kell kiválasztania – 6 sorozatban – egyenként 8 képből a két legszimpatikusabb, illetve a két legellenszenvesebb arcot. Szondi a képeket a korabeli német és svéd szakkönyvekből gyűjtötte ki, mindössze négy kép származik Szonditól. A hat képsorozatban mind a nyolc ösztönfaktor képviselteti magát, oly módon, hogy minden ösztönfaktorhoz tartozik egy kép. Az egyes ösztönfaktorokat a képsorozatokban összesen hat fotó képviseli. Szondi elméletében az elmebetegek elsődlegesen ösztönbetegek, így annyi ösztönnel foglalkozik, ahány önálló géncsoportokhoz kötött, öröklődő ösztönbetegség van: - I. Szexuális ösztönbetegek köre (homoszexualitás, szadizmus) - II\. Paroxizmális öröklődési kör (epilepszia, hisztéria) - III\. Szkizoform öröklődési kör (katatónia, paranoia) - IV\. Cirkuláris öröklődési kör (depresszió, mánia) Mind a Szondi-féle sorsanalitikus ösztönrendszert, mind a ráépülő tesztet számos elvi és módszertani kritika érte az idők folyamán. A molekuláris biológia és a számítástechnika fejlődése lehetővé tette a génállomány módszeres kutatását. A hibás gének szekvenciájának meghatározásával, a mutációk feltérképezésével lehetővé vált a genetikai betegségek diagnózisa. Ennek ellenére a Szondi-teszt – a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola klinikai pszichológusainak véleménye szerint – megbízható és hasznos segédeszköz a diagnosztikus folyamatban. A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai Klinikájának igazgatója, Dr. Tringer László professzor véleménye szerint a Szondi-teszt sokkal inkább kultúrtörténeti érdekesség, s mint tudományos vizsgálati módszer komolytalan, inkább pszichológusok dolgoznak vele, és nem a pszichiáter szakorvosok. Magyarországon az Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet szakmai útmutatója szerint a személyiségprofil meghatározása, a pszichológiai vizsgálati terv pontos meghatározása, és az alkalmazott pszichológiai tesztek kiválasztása a klinikai szakpszichológus kompetenciája, az MMPI, Rorschach, Szondi teszteket, organicitás gyanúja esetén a MAWI és a Benton teszteket használják. A Semmelweis Egyetem pszichodiagnosztikai klinikai gyakorlatában azonban a Szondi teszt nem szerepel. ## A teszt elméleti háttere Szondi az embert olyan lényként értelmezte, akinek a sorsa elődeitől ráhagyományozott lehetőségein és egyedi létezésének potenciális mivoltán múlik. Ezt egy biopszichikai törvény genotropizmusa irányítja, amely az anankológia középpontjában áll. Ezen a törvényen azt a folyamatot értette, „amely során két ember öröklött elemeinek, génjeinek latens ereje –melyeket családi tudattalanjuk öröklött génállományában azonosan vagy rokon módon hordoznakegymásra vonzó hatást gyakorolnak”. (Szondi Lipót: Ember és sors. Budapest, Kossuth Könyvkiadó., 1996., 10. o.) Maga a teszt, jellegét tekintve az averbális, projektív, választásos tesztek sorába tartozik (hasonlóan például a Lüscher-teszthez). A teszt felvétele során a vizsgált személy pszichiátriai kezelés alatt álló személyek arcképét osztályozza aszerint, hogy azokat rokonszenvesnek vagy ellenszenvesnek találja-e. Szondi szerint minden emberi választás – így a teszt képeinek rendezése is – ösztönök által befolyásolt. Négy nagy ösztönkört különböztetett meg: szexuális (S), paroxizmális (P), én-es (Sch) és kapcsolati (C) ösztönkört. Mindegyik ösztönkör egymást kiegészítő, ellentétes tendenciák párjaiból áll, ezeket nevezi ösztönfaktornak. A vizsgált személy választásainak elemzése alapján megrajzolható az ösztönprofil, ebből pedig prognosztizálhatóak a számára kínálkozó sorslehetőségek (sorslehetőségek alatt értsd az egyénre jellemző cselekvési tendenciákat, melyek jó eséllyel elvárhatók, bár nem szükségszerűek). Szondi szerint a genotropizmus törvénye "az egyén sorsát tudattalan ösztönös választásai határozzák meg a szerelemben, barátságban, foglalkozásban, betegségben és a halálban. ...ezek a választások meghatározott, rejtett, öröklött biológiai elemeken nyugszanak – az úgynevezett látens recesszív géneken –, melyek az ősöktől származnak. ...választásainkat az eddig számunkra ismeretlen biopszichikai törvény irányítja". ### A sorsanalitikus ösztönrendszer Szondi Lipót pszichiátriai gyakorlatában kiemelt szerepet kapott a páciensek családi hátterének föltérképezése, a családfakutatás. Spontán megfigyelései, majd szisztematikus vizsgálatai nyomán alakította ki elméleti magyarázó rendszerét, amely a sorsanalízis nevet kapta. A sorsanalízis kiinduló feltevése, hogy az ember élete (sorsa) választások sorozatában bontakozik ki: az ember választ magának foglalkozást, ismerősöket, partnert, családot, és végső soron döntéseivel implicite önmaga választja ki betegségeit és halálát is. A családfakutatásokból szerzett tapasztalatok arra vezették Szondit, hogy e választások csak részben tekinthetők az egyén szuverén döntésének; a választások jellege családon belül igen gyakran bizonyos mintázatokat követ. Adódott a következtetés, hogy életünk során választásainkban ösztöneink befolyást gyakorolnak ránk, s ezeket az ösztönöket annak rendje s módja szerint genetikusan örököljük. A sorsanalízis így részben megtévesztő fogalom, hiszen a sors mai értelmezésben valami elkerülhetetlent, valami szükségszerűt jelent. A Szondi által sorsnak nevezett életút viszont inkább csak valószínűség. Az ösztönök determinánsok helyett tendenciaforrások, amik között – Szondi megnevezésében – az állásfoglaló ego segítségével tudunk választani. A sorsanalízis kulcsfogalma tehát az ösztön. Szondi úgy találta, hogy az ember ösztönös működése végső soron négy ún. ösztönkörre redukálható. Mindegyik ösztönkör egy-egy sajátos biopszichológiai célt szolgál. E négy ösztön mindegyikét két-két további ún. ösztöntényező (mai terminológiával már inkább szükséglet) alkotja. Az elmélet szerint tehát összesen nyolc ösztöntényező létezik, melyek optimális esetben párba rendeződve szolgálnak egy-egy föléjük rendelt biopszichológiai célt. A Szondi-teszt ennek a nyolc ösztöntényezőnek a mérésére lett megszerkesztve, hogy belőle láthatóvá váljanak az egyén szükségletei. A tesztben mindegyik ösztöntényezőre egy-egy betűjellel vagy betűkombinációval hivatkozunk, például e, hy, k stb. Minden ösztöntényezőt jellemez egy minőségbeli megnyilvánulási forma és egy intenzitás. A minőségbeli megnyilvánulási forma eldönti, hogy az adott ösztöntényező aktuálisan milyen irányban működik, illetve egyáltalán működik-e, az intenzitás pedig ennek erejéről ad jelzést. A megnyilvánulási formákat összefoglaló néven ösztöntörekvéseknek nevezzük. Az ösztöntörekvések teszt által mérhető iránya négyfajta lehet: pozitív, negatív, megosztott (vagy ambivalens) és megnyilvánulás nélküli. A nyolc ösztöntényező tehát különböző intenzitással és különböző minőségirányokkal uralja a személyiséget. Lelki betegséghez – vagy ahogy Szondi nevezi: ösztönbetegséghez – az elmélet alapján így az vezethet, ha mondjuk: - két összetartozó ösztöntényező (szükséglet) nem képes ugyanazt a biopszichológiai célt szolgálni, mert mondjuk az egyik ezek közül az állásfoglaló ego által elutasított - két összetartozó ösztöntényező közül az egyik talál szükségletkielégítő helyzetet és tárgyat a másik viszont nem, így annak ellenére, hogy a szükséglet az állásfoglaló ego által jóváhagyott, kielégülésre és a felettes ösztöncél megvalósítására az egyén képtelen - az egyik ösztöntényező öröklötten gyenge (konstitúciós gyengeség) stb. ### A teszt működési elve A teszt mind a hat sorozata 8–8 olyan ösztönbeteg fényképét tartalmazza, akiknek diagnózisa, kórtörténete és családi háttere pontosan ismert. A teszt működése a hasonló hasonlót választ elvén alapul, vagyis a vizsgált személy azokat az arcképeket fogja rokonszenvesnek találni, amiken ugyanazok a tendenciák lelhetők fel, mint saját magában. A vizsgálat tehát azzal a feltevéssel él, hogy ösztöntörekvéseink az arcunkra vannak írva, és ezek annál inkább látszódnak, minél erősebbek az öröklött ösztöntörekvések. ### Az ösztönkörök és ösztöntényezők jelentése Szondi valamennyi pszichoanalitikushoz hasonlóan nem kívánt éles határvonalat vonni beteg és egészséges ember közé. Alapállásuk szerint a személyiséget mozgató strukturális tényezők egészséges és lelki betegek között azonosak, s csak a mozgató tényezők dinamikájában térnek el. Szondi így az ösztönkörök és ösztöntényezők felírásánál olyan strukturális rendszert szeretett volna felvázolni, ami minden emberre – függetlenül az adott ember egészségi állapotától – érvényes, s a strukturális rendszert mozgató olyan hajtóerőket szeretett volna megfogalmazni, amelyek a lelkileg egészséges ember megbetegedéséhez vezetnek, de ugyanúgy a betegből egészségest is csinálhatnak. Megfigyelései során Szondi arra a következtetésre jutott (s ebből következett strukturális-dinamikus rendszere), hogy a korában használatos betegség-nevezéktani, illetve tüneti megjelölések jó néhány osztálya (például szadizmus, hisztéria, paranoia stb.) olyan betegeket azonosít, akiknek betegsége egy-egy különálló szükséglettel kapcsolatos. Szondi így hosszú megfigyelések és kutatások után összekapcsolta a betegségtípusokat és ösztöntényezőket, ennek eredménye az alábbi, Szondi szerint minden emberre jellemző strukturális rendszer: S – Erósz és Thanatosz, avagy a szeretet és pusztítás ösztönköre Az életterület lényege a létrehozás, az alkotás; valamint a pusztítás és szétválás (általánosabban kötés és oldás). - A h ösztöntényező kapcsolódó betegsége a homoszexualitás. A h ösztöntényező szimbolizálja a szeretet adásának és kapásának szükségét. Ahogy Szondi fogalmaz: "Az embereket egymáshoz fűző minden kapcsolat hozzá <mármint az ösztöntényezőhöz> tartozik, legyen szó szexualitásról és szerelemről, vagy pedig szellemi kötődésről." A tesztben az ösztöntényezőhöz tartozó arcképek szimpatikusnak választása (tesztológiai jele: +h) individuális személyszeretetet, antipatikusnak választása (tesztológiai jele: -h) emberszeretetet jelez. Szondi ugyan betegségnek tekintette a homoszexualitást (indoka szerint ugyanis az egyed általa nem képes reprodukálni magát), de fontos Szondi megítélése miatt az a tény, hogy a homoszexualitásra nem mint megváltoztathatatlan állapotra gondolt, hanem tendenciaszerű jelenségre, amiben bármelyik ember részesülhet bizonyos pszichodinamikák fennállása esetén. Az elméletből így elfogadó attitűd következik, hiszen azt mondja, hogy egyetlen homoszexuális sem hibás beállítottsága miatt, sőt bárki válhat azzá, de meg is lehet belőle gyógyulni. - Az s ösztöntényező kapcsolódó betegsége a szadizmus. Az s ösztöntényező szimbolizálja a rombolást. Szondi fogalmazásában: "Az s-faktor közreműködése nélkül a világban nem létezik leépítés és szétbontás, szétrombolás és szétdarabolás, élet és halál, gyilkosság és öngyilkosság." A tesztben az ösztöntényezőhöz tartozó arcképek szimpatikusnak választása (tesztológiai jele: +s) aktivitási, rombolási, esetleg szadista tendenciára utal, míg antipatikusnak választása (tesztológiai jele: -s) passzivitás, önrombolás, mazochizmus feltételezésére ad okot. P – az etikai-morális viselkedés ösztönköre - Az e ösztöntényező kapcsolódó betegsége az epilepszia. Szondi szerint az epilepszia az állatoknál is megfigyelhető olyan archaikus védekező mechanizmusokhoz hasonlít, mint amilyen például a halottnak tettetés veszélyesnek ítélt helyzetek esetén. A hasonlatosság oka hogy az epilepszia is szolgálhatja ezt a célt, az ember esetében viszont ez a mechanizmus elsősorban nem a külső, hanem a belső veszélyek ellen véd, mint amilyen például a belső lelkiismereti konfliktus. A tesztben az ösztöntényezőhöz tartozó arcképek elfogadása (tesztológiai jele: +e) az önérvényesítésről való lemondás általi etikus magatartást jelzi. A képek elutasítása pedig (tesztológiai jele: -e) az etikusnak mondható magatartásról való lemondás tendenciáját valószínűsíti az önérvényesítés érdekében. E két alapbeállítottság szélsőséges megnyilvánulásainak szimbólumát látja Szondi a bibliai Ábel és Káin személyében. - A hy ösztöntényező kapcsolódó betegsége a hisztéria. A szerző véleménye szerint ide tartozik az önmagunk megmutatására illetve elrejtésére való tendencia. A tesztben az ösztöntényezőhöz tartozó arcképek szimpatikusnak választása (tesztológiai jele: +hy) saját vágyaink, érzelmeink megmutatásának, ismerkedések alkalmával történő énprezentációnak, exhibicionizmusnak, a klinikai értelemben vett hisztériának a jelzője lehet, míg a képek ellenszenvesnek jelölése (teszológiai jele: -hy) a rejtőzködő szándék, önmagunk megmutatására való ellenszándékot (testi és/vagy lelki értelemben) feltételez. Sch – a birtoklás és létezés ösztönköre - A k ösztöntényező kapcsolódó betegsége a katatónia. A k ösztöntényező a birtoklást, az elfogadást illetve az elutasítást szimbolizálja. A tesztben az ösztöntényezőhöz tartozó arcképek elfogadása (tesztológiai jele: +k) nehéz döntés előtt álló személy lehetőségelfogadását, a problémákkal való megküzdés vállalását, illetve a személyiség egészét jellemző ösztöntörekvések elfogadására utalhat, míg az ellenszenvesnek jelölés (tesztológiai jele: -k) ezeknek az ellentétjét jelezheti. (Lásd még: állásfoglaló ego) - A p ösztöntényező kapcsolódó betegsége a paranoia. A p ösztöntényező körébe tartozik a létezés tudatának kiszélesítése, illetve a világ hatalommal való felruházási tendenciája. A tesztben az ösztöntényezőhöz tartozó arcképek elfogadása (tesztológiai jele: +p) a személy omnipotens élményvilágát jelezheti, míg a képek ellenszenvesnek jelölése (tesztológiai jele: -p) az erről való lemondást, s helyébe a környezet egyénre mért befolyásolóképességébe vetett hit növekedésére utalhat. (Lásd még: szükségleti tudat) C – a keresés és tapadás ösztönköre - A d ösztöntényező kapcsolódó betegsége a depresszió. A d ösztöntényező a ragaszkodás, illetve a változtatás faktora. A tesztben az ösztöntényezőhöz tartozó arcképek elfogadása (tesztológiai jele: +d) az aktuális szükségleti tárgy nem, vagy csak részben kielégítő volta miatti új tárgy keresését, míg az ellenszenvesnek jelölés (tesztológiai jele: -d) az aktuális szükségleti tárgyhoz való ragaszkodást jelzi. - Az m ösztöntényező kapcsolódó betegsége a mánia. Az m ösztöntényező a biztonságra törekvés illetve a biztonságból való kimozdulás faktora. A tesztben az ösztöntényezőhöz tartozó arcképek elfogadása (tesztológiai jele: +m) a biztonságban való megmaradás szándékát, az ősbizalmat, a biztonságban való lét szükségletét jelzi, míg a képek ellenszenvesként való jelölése (tesztológiai jele: -m) a függetlenségre törekvést, a kalandok bevállalásának, a leválásnak a tendenciáját jelöli. ### A Szondi-teszt mai megítélése és használata a gyakorlatban Miként a mélylélektan bármelyik ágára (gondoljunk akár Freudra, akár Jungra vagy Adlerre), a sorsanalízisre is igaz, hogy a tudományosság carnapi kritériumainak nem felel meg. A fizikai megvalósuláshoz nem köthető elmélet és protokolltételekre való lebonthatatlanság a pszichológia bizonyos területein azt a benyomást keltheti, hogy az elmélet és a belőle származó teszt egy hasznavehetetlen konstrukció csupán. A másik fontos probléma, hogy a Szondi által használt diagnosztikus kategóriák, illetve betegségek a ma használatos terminológiától jelentősen különböznek, így a kiértékelt Szondi-teszt jelzései csak azok számára érthetőek, akik Szondi fogalmaiban is tudnak gondolkodni. A harmadik probléma, hogy a Szondi-teszt nem állja ki a modern tudományosság próbáját. A legtöbb pszichológiai teszt – így a Szondi-teszt is – a személytől számos válasz adását követeli meg, és egy adott tulajdonságra a vizsgált személy több válaszából következtet. A pszichológiai tesztekkel szemben támasztott egyik tudományos követelmény, hogy ha a tesztet az adott (jelen esetben magyar) lakosságot jól reprezentáló mintán felveszik, akkor azok a tesztre adott válaszok, amelyek a teszt alkotói szerint azonos pszichológiai tulajdonságot tárnak fel, nagyjából azonosak legyenek. Például ha egy teszt tíz kérdéssel méri a társaságkedvelés pszichológiai tulajdonságát, akkor elvárható tőle, hogy az azt kitöltő egyes emberek nagyjából hasonlóan válaszoljanak mind a tíz kérdésre. Ha egy-egy ember össze-vissza válaszol a tesztfejlesztők szerint egy tulajdonságot mérő kérdéssora, akkor a kutatók azt a következtetést vonják le, hogy a kérdéssor nem mérhet valamilyen egységes tulajdonságot. A Szondi-teszt modern pszichometriai vizsgálatát Magyarországon Vargha András (1994) végezte el, aki a Szondi-teszt rokonszenvi választásaival kapcsolatban vizsgált ilyen, a homogenitásra vonatkozó kérdést. Ő a következő végkövetkeztetésre jutott a teszt reprezentatív mintán történő felvétele után: "[A] teszt faktoraival kapcsolatos pszichometriai elemzések arra mutatnak rá, hogy a teszt felépítése nem állja ki a pszichometriai megbízhatósági kritériumok számos próbáját. A fő baj az, hogy a faktorok, amelyek a teszt alappillérei, nem tűnnek egységes konstrukcióknak. A nyolc közül négy (h, s, p és m) még többé-kevésbé elfogadható, de a maradék (főleg az e, a hy és a k) olyannyira heterogén, hogy e faktorok egy-egy képére vonatkozó rokonszenvi választás teljesen független a faktor többi képéhez való viszonyulástól, így a faktor képegyüttese közös értelmezés alapját nem képezheti. (Vargha 1994, 59. o.)" Számos klinikai pszichológus személyes benyomására hagyatkozva ennek ellenére úgy gondolja, hogy a teszt működik, hatékony segítségnek tartja (még kétprofilos változatában is) a diagnózis felállításában, a pályaválasztási tanácsadásban és a pszichoterápiás munka tervezésében. Annyira így van ez, hogy még Vargha András előbb idézett publikációját is képesek úgy idézni, mintha az alátámasztaná, nem pedig megkérdőjelezné a teszt "statisztikai hitelét": „A teszt a nemzetközi gyakorlatban jelentősen visszaszorult az utóbbi években. A Magyarországon végzett kutatások következtében azonban statisztikai hitele, így használhatósága is jelentősen javult (Vargha 1994). A felhalmozódott klinikai tapasztalatok arról tanúskodnak, hogy bár a teszt alapján nozológiai besorolás nem végezhető, sem az egészség–betegség kérdése nem dönthető el, mégis jól használható eljárás, mivel segítségével alapvető tünetképzési mechanizmusok azonosíthatók (Lukács 1989), így a személyiség megismerését, várható viselkedésmódok valószínűsítését teszi lehetővé.” Dr. Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsmannak, a cigány gyermekek speciális (kisegítõ) iskolai oktatásával kapcsolatos vizsgálati jelentése szerint a szakértõi bizottságok is használták a Szondi-tesztet az intelligenciaszint megállapításához, a Vineland-skála, Brunet-Lesine-teszt, Budapest-Binet, MAWGYI, HAWIK, S.O.N., Goodenough-skála mellett. Említésre érdemes, hogy ma Magyarországon a Szondi-tesztet hatósági vizsgálatok esetében is alkalmazzák, és a vizsgált személy cselekvőképességét is megvonhatják az eredményei alapján, illetve megállapíthatják róla, hogy cselekedeteiért nem képes felelősséget vállalni, és gyámság alá helyezhető. Ez különösen azért válhat a vizsgált személy számára veszélyessé, mert ma is elfogadott a magyar rendészeti gyakorlatban, hogy a Szondi teszt képes kimutatni a lehetséges, vagy már manifesztálódott pszichés betegségeket. Egyes vélemények szerint a vizsgálati eszköz elméletén a tudományos világ fejlődése ma már túlhaladt, de annak egyik terméke, az ösztöndiagnosztikában felhasználható teszt ma is „működik”, máig elterjedt eszköz a klinikai pszichológiai gyakorlatban. Kritikusai szerint a tesztet Magyarországon továbbra is úgy használják a pszichológusok, mintha nem bizonyosodott volna be a teszttel kapcsolatos kétségek jogossága. A Szondi-féle személyiségteszt ma is részét képezi a magyar pszichológusképzés standard tananyagának. ## A Szondi-teszt bemutatása ### A teszt apparátusa A kártyák A Szondi-teszt materiálisan 48 db, nagyjából gyufásdoboz-méretű, egy-egy fekete-fehér arcképet ábrázoló kártyából áll. A kártyák egy hatrekeszes dobozban vannak, nyolcas csoportban. Minden egyes csoport egy sorozatot alkot. A sorozaton belül minden kártyának van egy betűjele; minden sorozatban található egy-egy h, s, e, hy, k, p, d és m jelű kártya. A kártya hátoldalán fel van tüntetve a sorozatszám római számmal, I-től VI-ig, a sorozaton belül a kártya sorszáma arab számmal 1-től 8-ig, valamint a betűjel. A teszt használatában a sorozaton belüli sorszám irreleváns. A tesztlap A teszt felvételéhez két táblázat szükséges. Mindkettő ugyanolyan beosztású; az előre nyomtatott tesztlapon egymás alatt helyezkednek el, és az alsó méretét tekintve szemmel láthatóan kisebb. A fölső táblázat neve előtér, az alsóé háttér. Egy táblázat 8 oszlopból áll, ezeket a fejlécben a kártyák betűjelével jelöljük, balról jobbra a fenti sorrendben. A nyolc oszlopot faktoroknak nevezzük. A faktorok kettesével vastagabb vonallal vannak elválasztva, és így négy szélesebb oszlopot, ún. vektort alkotnak. A vektorokra nagybetűkkel hivatkozunk, sorrendben S, P, Sch és C megjelöléssel. Vízszintesen a táblázat 12 sorból áll, az alsó 6-ot a felső 6-tól vastag vonal választja el. A sorokat arab számmal jelöljük, mindkét irányban 1-től 6-ig. A számozás lefelé és fölfelé egyaránt a vastag vonaltól indul. Az összesítő lap Az ún. tízprofilos módszernél külön táblázatok szolgálnak az egyes tesztfelvételek összesítő lejegyzésére, ill. a számítások elvégzésére. ### Hány profilt kell készíteni? Az elmélet áttekintése után, de a teszt értékelése előtt érdemes tisztázni, hogy hány profilt kell készíteni ahhoz, hogy használható értelmezés születhessék a vizsgált személyről. A már említett „egy választás nem választás” elv itt is igaz: egy profil az illetőnek csupán egyetlen, pillanatnyi állapotát mutatja. Ha a sorsot ösztönös választások eredőjének tekintjük, akkor fogalmazhatunk úgy: egy profilban csupán egy sorslehetőség tárul fel. Szondi ezért már korán kidolgozta a teszt kétprofilos változatát, amely az ismételten megjelenő konstellációkra irányítja a figyelmet. A Szondi-teszt Mérei Ferenc munkássága nyomán terjedt el Magyarországon, mégpedig a kétprofilos változatban, s mindmáig része a pszichológus alapképzésnek, illetve a pszichoterápiás protokollnak. Szondi azonban úgy tapasztalta, hogy két profil sem jellemzi megfelelően a vizsgált személyek választásait, ellenkezőleg: úgy találta, hogy a többszörösen ismételt tesztfelvételeknél az első két profil igen gyakran különbözik a továbbiaktól. Ezt azzal magyarázta, hogy az első találkozások alkalmával a vizsgált személy öntudatlanul is próbál jó benyomást kelteni a vizsgálatvezetőben, és választásai nem a valós preferenciáit tükrözik. Az első két tesztfelvételt ezért szokás bemutatkozó profilnak nevezni. Szondi emiatt elvetette a teszt kétprofilos használatát, és kidolgozta a – jelen cikkben is bemutatott – tízprofilos technikát. Mivel azonban ez arra az időszakra esett, amikor Európában már leereszkedett a vasfüggöny, a Svájcban élő szerző munkásságának ez a szakasza csak később vált ismertté Magyarországon. ### A teszt felvétele A vizsgálatvezető (vv.) és a vizsgált személy (vsz.) egy asztalnál ülve egymással szemben helyezkednek el. A vv. kiveszi az első nyolc kártyát, és két, egyenként négy kártyát tartalmazó sorban, arcképpel felfelé kirakja a vsz. elé, lehetőleg úgy, hogy a vsz. egyszerre pillanthassa meg mind a nyolc kártyát, miután a vv. visszahúzta a karját. - A vv. arra kéri a vsz-t, hogy ebből a nyolc arcképből válassza ki a két, számára legrokonszenvesebbet, és a két kiválasztott kártyát adja át neki. Mindenképpen szükséges választani: ha mindegyik arcot ellenszenvesnek találja, akkor a két legkevésbé ellenszenvest kell kiválasztania. Ha ez megtörtént, a vv. az előtérnek a választott kártyák betűjelének megfelelő két oszlopában 1-1 X-et ír a vonal fölötti első sorba. - A vv., anélkül hogy változtatna a maradék hat kártya sorrendjén, felkéri a vsz-t, hogy válassza ki a két legellenszenvesebb arcot. Ha megtörtént, a vv. a kártyák betűjelének megfelelő két oszlopban 1-1 X-et ír a vonal alatti első sorba. - A vv. a megmaradt négy képet egy sorba rendezi, és arra kéri a vsz-t, hogy válassza ki azt a két arcot, amelyik még aránylag szimpatikus. A két kiválasztott képet a háttér táblázatának fölső részébe jegyzi fel, az előtérhez hasonló módon. - A vv. a fennmaradt két képet a háttér alsó részében könyveli el. Ezt követően mind a nyolc kártyát visszateszi az I. rekeszbe. Ugyanez a procedúra ismétlődik meg a többi sorozattal. Amíg valamelyik faktorban az 1. sor (fölül vagy alul) üres, a vv. oda teszi az X-et. Ha az első sorban már van X, akkor a másodikba stb. A választások során a vsz. a 48 arcképet 4 csoportba sorolta. Az elsődleges választások tulajdonképpeni eredményeként 12–12 kép került a rokonszenves, ill. ellenszenves csoportba – ennek megfelelően 12–12 db X jel szerepel az előtér felső és alsó részében, valamilyen módon elosztva a 8 faktorban. A másodlagos választással a fennmaradt 24 képet is ketté osztotta, és ennek megfelelően ugyancsak 12–12 jelet látunk a háttér fölső és alsó részében. Ezzel elkészült a profil. ### A profil jelölése Ellenőrzés Ha nem hibáztunk a jegyzőkönyvezésnél, akkor a vastag vonal fölött és alatt mind az előtérben, mind a háttérben 12–12 db, az egyes faktorokban fölül és alul, az előtérben és a háttérben összesen 6–6 db X szerepel (a hat sorozatnak megfelelően). (Kisebb a hibázás lehetősége, ill. könnyebb az utólagos hibajavítás, ha a teszt felvételénél nem X-et írunk a cellákba, hanem az adott sorozat számjelét 1-től 6-ig.) A faktorok jelölése Először az előteret jelöljük. A profilt faktoronként értékeljük, annak megfelelően, hogy hány X található benne, és ezek hogyan oszlanak meg vonal fölött és alatt. Egy faktorban – a többitől függetlenül – minimum 0, maximum 6 jel lehet. A teszt alapelve, hogy egy választás nem választás, egyik irányban sem. Ezért ha a faktor üres, vagy szimpatikus és antipatikus választásból is legfeljebb 1 db-ot tartalmaz, akkor a faktor a 0 jelet kapja. Ha a vonal fölött legalább 2 db jel van, alul pedig legfeljebb 1, a faktort + jellel, fordított esetben (alul legalább 2 db, fölül legfeljebb 1) – jellel jelöljük. Ha alul is, fölül is van legalább 2–2 db jel, a faktor a ± jelet kapja. (Ez kiolvasva praktikus okokból nem „plusz-mínusz”, hanem „megosztott”.) Ha valamelyik irányban 4, 5 vagy 6 választás történt, akkor az alapjel mellé annyi db felkiáltójelet teszünk, ahánnyal nagyobb a szám 3-nál. Ilyenkor telített reakcióról beszélünk. Egy faktor lehetséges jelei – tehát – a következők: - +!!! - +!! - +! - \+ - ± - 0 - – - –! - –!! - –!!! Ugyanígy járunk el mind a nyolc faktornál, majd a háttérnél is. A háttér jelölése során egyetlen különbség van: ha valamelyik faktorban csupán 1 jel található, vagy egy sem, akkor azt nem 0-val, hanem áthúzott nullával jelöljük, és kényszer-nullának nevezzük. Azért kényszer-nulla, mert a profil ilyenkor nem a vsz. tényleges választását tükrözi, hanem a teszthelyzetből (a sorozatok korlátozott számából) adódik. A kényszer-nulla jelű háttér-faktorokat az értelmezésnél nem tudjuk figyelembe venni, szemben a 0 jelűekkel, amelyek tényleges választást tükröznek. A háttérben tehát 0 jelet akkor és csak akkor kap egy faktor, ha a vonal alatt és fölött pontosan 1–1 X látható. A vektorok jelölése Ha az S vektor h faktorában + van, az s faktorában pedig ±, azt standard módon így jelöljük: S = + ± A négy vektor, azokon belül a 2–2 faktor sorrendje rögzített; ez megkönnyíti a profil egészének jelölését. Egy egyszerűsített, mégis egyértelmű profil-jelölés végeredményben tehát például így nézhet ki: \+ ± \| 0 –! \| – + \| +!! + ## A Szondi-teszt értelmezése A tesztet ismertető kézikönyvek, jegyzetek egyik jellegzetes fejezete a vektorok lehetséges konstellációinak és azok alapjelentésének szótárszerű felsorolása. Pl.: C = + – `A keresés klasszikus képe: intenzív vágy egy új tárgy iránt. Leválási igény új tárgy keresésével. A hűtlenség képe.` C = – + `Prolongált kapcsolatok, inceszt kötődés jele. Irreális (szülő iránti) hűség, egyaránt jelenthet inceszt szeretetet vagy inceszt gyűlöletet. A szülőt (objektként) helyettesítheti egy eszme is, amennyiben az S-tengely humanizációt, szublimálást mutat (S = – –; vagy S = – 0).` Kísértést jelenthet az értelmező számára, hogy a kiválogatott jelentéseket egymás mellé rakosgatva egyszerűen „összeolvassa” őket. Ez a módszer Szondi szerint azonban teljességgel elvetendő. A profil minden egyes eleme csakis a profil egészéhez viszonyítva értelmezhető. Az „egy választás nem választás” többnyire itt is érvényes: az értelmezés során nemcsak az egyes választások puszta jelenlétét vesszük figyelembe, hanem jelentősége van a minták ismétlődésének, ill. az ismétlődések mennyiségének is. Noha a profil egyes elemei nagyon markáns üzenettel bírhatnak, a teszt nem alkalmas ún. „vak-diagnózis” felállítására. Egy-egy konstelláció megfelelő értelmezéséhez elengedhetetlen annak ismerete, hogy a vsz. férfi vagy nő, milyen életkorú, milyenek az életkörülményei (család, kulturális háttér, munka stb.) és milyen az egészségi állapota. ### Minőségi (dialektikus) értelmezés A minőségi elemzések során a profil bizonyos részeit vetjük egybe más részekkel. Kérdésünk itt nem a „mennyi?”, hanem a „hogyan?”. A teszt tízprofilos változatának elemzése során kétféle minőségi módszer áll rendelkezésünkre. #### Szél–közép dialektika, avagy a szél veszélyei és a közép elhárítási módjai A Szondi-tesztben a profil két szélén helyezkednek el az ön- és fajfenntartás szükségletei, így a h az s, d és az m faktorok. Ahogy Szondi írja: "A széli vagy marginális ösztönök az animális, örömszerző törekvések (+h, +s, +d, +m) és a humán tendenciák (-h, -s, -d, -m) ellentétéből keletkeznek." A középső ösztönkörök (vektorok) pedig tartalmazzák azokat a szükségleteket (etikai-morális, illetve énes törekvés), melyek által a széli szükségletek legátlódhatnak, vagy éppen szabad folyást nyerhetnek. Megjegyzendő: "a közép elhárítási módjai" félrevezető fogalmazás, mert a profilkép közepén lévő két ösztönkörben (vektorban) lévő tendenciák is ugyanúgy részesei a pszichés dinamikának, azaz közrejátszásuk nélkül aligha valósulhatna meg pszichés betegség. A gyakorlatban az ismételten (3-szor vagy többször) megjelenő konstellációkra fordítjuk a figyelmet, de a patológiás (például Sch = – ± → szuicid jel) és a telített (felkiáltójelekkel jelölt) reakciókat akkor is figyelembe vesszük, ha azok csak egyszer fordulnak elő. #### Konkordancia-analízis A sorsanalízis elmélete szerint az egészösztön azon törekvései, amelyek nem jelenhetnek meg az előtérben, a háttérbe szorulnak. Számíthatunk tehát arra, hogy amennyiben megváltoznak a vsz. életkörülményei, ezen ösztöntörekvések megjelennek az előtérben és manifeszt változást idéznek elő, akár új viselkedésminta, akár tünetképződés formájában. Ha valakinek az előtérprofiljában például a :P = + ± képlet szerepel, a komplementaritás elve alapján azt várjuk, hogy a háttérben P = – 0 jelenjen meg. A gyakorlatban azonban ez nem ilyen mechanikus: előfordulhat, hogy a háttérben is ugyanazt az ösztöntörekvést találjuk, mint az előtérben, de az is elképzelhető, hogy egy teljesen új lehetőség merül föl („új orientáció”). A konkordancia-analízis során tehát az előtér- és háttér-profilokat vetjük össze egymással, és így térképezzük fel, hogy a vsz. életében melyek azok a tünetek, vonások, magatartások, amelyeknél számíthatunk (pozitív vagy negatív) változásra, és mely területekre jellemző a személyiség megmerevedése. Ez az elemzés különösen hasznos segítséget nyújthat a terápiás terv elkészítéséhez. ### Mennyiségi módszerek #### Irányfeszültségi hányados (IFH) Az irányfeszültségi hányados egy tört, mégpedig a tíz profil összesítése alapján az összes kiürült reakció (∑0) és az összes megosztott reakció (∑±) hányadosa. „A számítás elméleti alapja a következő: minél inkább képes kiélni valaki szükségletét, minél könnyebben megy számára a levezetés, annál kisebb lesz e téren a feszültsége. Minél kevésbé lesz képes ösztöneinek kanalizálására, annál fokozottabban felhalmozódnak feszültségei.” Az IFH átlagos értéke 1 és 3 közé esik. Ha az érték 1-nél alacsonyabb, az viselkedéses szinten gátoltságot, kényszeres visszatartottságot mutat. 5-nél magasabb IFH esetén felhangoltságra, szabályozatlanságra következtethetünk. Mivel a háttérben a kényszernullák értelmezhetetlenné tennék ezt az értéket, IFH-t csak az előtérben számolunk. #### Tüneti százalék (Sy%) Tüneti reakciónak, mint láttuk, a kiürült és a megosztott reakciókat nevezzük. Ezeknek az aránya az összes választáshoz képest átlagos esetben kb. 20–30%. Értelmezni az ennél lényegesen alacsonyabb vagy magasabb Sy%-ot lehet. Az értelmezés az IFH-sal együtt történik, és önmagában soha nem elégséges ahhoz, hogy ez alapján – a teszt szolgáltatta további információk figyelmen kívül hagyásával – diagnózist állítsunk fel. A Sy% kiszámítása úgy történik, hogy összesítjük a 0 és a ± reakciókat, megszorozzuk 100-zal, és e szorzatot elosztjuk az összes reakció darabszámával. Tíz profil felvétele esetén ez utóbbi szám az előtérben 80 (10 profil × 8 faktor); a háttérben annyival kevesebb, ahány reakció kényszernulla volt. #### Ösztönképlet Az ösztönképlet kinézetre egy emeletes törtre hasonlít. A lényege az, hogy sorba rendezzük a teszt nyolc faktorát aszerint, hogy a tíz előtérprofilban hány tüneti (0 vagy ±) választása volt a vsz.-nek. Az előfordulások számát a faktor betűjele után alsó indexbe, a domináns tünetet felső indexbe írjuk. Ha nagyjából azonos számban volt kiürült és megosztott reakció, akkor a felső indexben ezt tüntetjük fel. Pl.: hy₉^0/±. Legfelülre kerülnek az ún. tüneti tényezők: azok a faktorok, amelyekben 8, 9 vagy 10 alkalommal fordult elő tüneti reakció. Ez alá kerülnek a szubmanifeszt tényezők (5–7 tüneti választás), eggyel lejjebb a sublatens tényezők (2–4), végül legalulra a gyökértényezők: azok a faktorok, amelyekben a vsz. egyszer sem (vagy legfeljebb egyszer) adott kiürült vagy megosztott reakciót. Az ösztönképlet értelmezésének alapja, hogy minél több a tüneti reakció egy faktorban, az illető faktor annál inkább megjelenik a vsz.-nél manifeszt szinten. Ez jelentheti a viselkedés módosulását, szubjektív megéléseket, de akár tényleges betegséget is. És ellenkezőleg: minél kevesebb a tüneti tényező egy faktorban, azaz minél nehezebben elégül ki egy bizonyos ösztönszükséglet, az így keletkező feszültség annál intenzívebben határozza meg a személyiséget. Elvileg három olyan eset van, amikor egy szükséglet nem tud kielégülni: 1. ha az egó ugyan helyesli a kielégülést, de külső tényezők akadályozzák (+ reakció); 2. ha az egó letiltja a kielégülést (– reakció); 3. ha a szükséglet mennyiségileg olyan intenzív, hogy az igenlő állásfoglalás dacára sem tud teljesen kielégülni (+!, azaz telített reakció). A sorsanalízis megalkotta az ösztönkoalíció fogalmát. Ez az ösztöntényezők bizonyos együttjárását jelenti, oly módon, hogy az egyik faktor manifeszt szinten (tüneti tényezőként) meghatározza a viselkedést, de a viselkedés magyarázata a gyökérben található. Erre egy példa a ^p/_h koalíció: a gyökérben a meg nem élt személyszeretet, alkalmasint tökéletesen elfojotott homoszexualitás, amely a viselkedés szintjén paranoid képzelgésekben, esetleg konkrét téveseszmékben jelenik meg (például olyanokban, hogy az illetőt homoszexuálisok üldözik ajánlataikkal). #### Ösztönosztály és latenciasor Az ösztönosztály kulcsfogalma az interfaktoriális feszültség. Ez azt jelenti, hogy az egyazon vektor meghatározó két faktorban egymáshoz képest milyen a tüneti tényezők aránya. Ha például a vsz. P tengely e faktorában tíz alkalomból 2-szer ad kiürült reakciót és 7-szer megosztottat, ezzel szemben a hy faktorban 1 + és 8 – mellett mindössze egyetlen 0 szerepel, akkor az interfaktoriális különbség 8. Az egyén választásait az az ösztönkör (vagyis vektor) határozza meg leginkább, amelyikben az interfaktoriális feszültség a legnagyobb, hiszen az ösztönszükségletek ezen a területen dolgoznak egymás ellen. A kérdéses vektoron belül az a faktor a meghatározó, amelyikben kevesebb a manifeszt ösztönmegnyilvánulás. Az ösztönosztályt tehát úgy kapjuk meg, hogy a már összesített tüneti reakciók alapján vektoronként kiszámítjuk az interfaktoriális különbséget. Amelyik vektorban ez a legmagasabb, annak a betűjele mellé alsó indexben feltüntetjük a két faktor közül annak a betűjelét, amelyben a kevesebb tüneti tényezőt kaptuk. Ha fenti példát alapul véve feltételezzük, hogy 8-nál nagyobb különbség egyik vektorban sem volt, akkor ez alapján a vsz. a P_hy ösztönosztályba tartozik. Ha megnézzük azt is, hogy a hy jelű képeket többségében rokonszenvesnek vagy ellenszenvesnek választotta-e, akkor pontosíthatjuk a besorolást. Esetünkben a vsz. a P_hy– alosztály tagja. A latenciasor a vektorok interfaktoriális különbség alapján történő rendezése, csökkenő sorrendben. A sor első tagja tehát maga az ösztönosztály; a különbséget (esetünkben 8) a nevezőben tüntetjük fel (latenciafok). Ezt követi a következő legnagyobb interfaktoriális különbséget mutató faktor stb. A latenciasor értelmezése hasonlít az ösztönképletre: amelyik vektorban a legnagyobb a faktoron belüli feszültség (tehát a sor elején), azokat Szondi veszély- vagy gyökérosztályoknak nevezi; tízprofilos felvételnél ez az 5 vagy nagyobb különbséget jelenti. A 4 vagy kisebb különbségű vektorok a szelep- vagy tüneti osztályok: ezek határozzák meg a viselkedést. #### Az ösztönosztályhoz való tartozás értelmezése Szondi példákkal gazdagon illusztrált, hosszas leírásokat ad az egyes ösztönosztályokról, s mindegyiket hangzatos, a pszichoanalízis terminológiájában burjánzó – a mai fül számára furcsának, olykor fellengzősnek ható – címkékkel látja el. Az értelmezések közreadása helyett a jelen cikk keretei között csak e címkék felsorolására van lehetőség. - I. S_h ösztönosztály: A szeretetben megrövidültek, a latens biszexuálisok osztálya - S_h+ alosztály: A latens biszexuálisok és infantilis zsarnokok alosztálya - S_h– alosztály: Az aktív, harcos, „militáns”, a humanizáltak alosztálya - II\. S_s ösztönosztály: A szadisták és mazochisták osztálya - S_s+ alosztály: A galamblelkű hóhér alosztálya - S_s– alosztály: A duálunióban élők, a metatropisták és mazochisták alosztálya - III\. P_e ösztönosztály: A latens Káin-természetűek osztálya - P_e+ alosztály: A puristák és moralisták, a „mosom-kezeimet” alosztálya - P_e– alosztály: A latens epileptoid és análerotikusok alosztálya - IV\. P_hy ösztönosztály: A latens exhibicionálók osztálya - P_hy+ alosztály: A „lelkipásztorok és szolgalelkek”, a szublimáló metatropisták alosztálya - P_hy– alosztály: A latens homoszexuálisok, a hiszteroid-epilepsziások és paranoidok alosztálya - V. Sch_k ösztönosztály: Az énbeszűkítők osztálya - Sch_k+ alosztály: A narcisztikusok és a birtoklási vágytól megszállottak alosztálya - Sch_k– alosztály: A nappali álmodozók, destruktívak és önsorsrontók, a némák és elidegenedettek alosztálya - VI\. Sch_p ösztönosztály: A lappangó én-tágítók és inflatívak osztálya - Sch_p+ alosztály: A gyilkos érzelmű félreértett és félreismert zsenik alosztálya - Sch_p– alosztály: A latens paranoidok és participációra szomjazók alosztálya - VII\. C_d ösztönosztály: A latens értékszerzők, az „örök keresők” és „tapadók” osztálya - C_d+ alosztály: Az „örök keresők”, a depresszívek alosztálya - C_d– alosztály: A lemondók, állhatatosak, változhatatlanok és análisok alosztálya - VIII\. C_m ösztönosztály: A mániások osztálya - C_m+ alosztály: Az örökös megkapaszkodók, az akceptációs-neurotikusok és iszákosok alosztálya - C_m– alosztály: Az örökösen elhagyatottak, a hipománok és társnélküliek alosztálya ### Proporcionális módszerek „A proporcionális (’aránybeli’) módszer gyakorlati tapasztalaton alapul. Több száz profil elemzésének segítségével sikerült igazolni, hogy a vektoriális választásokban az elemi ösztönmegnyilvánulásokon túl egyaránt tükröződnek szociálisan pozitív tulajdonságok (...), vagy szociálisan negatívnak minősíthető jellegzetességek (...) Ahogy a konstellációknak szociális vonatkozásai vannak, ugyanúgy pszichoszexuális jellemzőket is tükröznek; így léteznek jellegzetesen férfias illetve nőies konstellációk. Ezek nem a nemi viselkedés irányultságát mutatják meg (...), hanem az érzelmi-indulati életben, az énes-ösztön állásfoglalásában, valamint az interperszonális kapcsolatok területén megnyilvánuló valamennyi férfias-nőies tulajdonságellentétet, egyszóval: egy adott személy pszichoszexuális jellegzetességének arányformában megjelenített minőségét.” #### Szociálindex A szociálpozitív válaszok olyan tulajdonságok jelenlétére engednek következtetni, mint „utódgondozás, érzelmi odafordulás, énes önszabályozás vagy proszociális kontaktusigény stb.”; szociálnegatív vonások ezzel ellentétben az „egoizmus, narcizmus, empátia-mínusz, kontaktus-zár stb.” A manifeszt betegségek szociális szempontból értelemszerűen ugyancsak negatívnak számítanak. „A szociálpozitív és szociálnegatív konstellációk arányba állításával számítjuk ki az úgynevezett szociálindexet, amely tulajdonképpen a proszociális választási formák százalékos mennyiségét mutatja.” Szociálindexet mind az elő-, mind a háttérben számolunk. A teszt apparátusához tartozó segédtáblázatban fel vannak tüntetve, hogy egy adott vektorkonstelláció – a klinikai tapasztalatok statisztikus értékelése alapján – szociálisan pozitívnak vagy negatívnak számít-e. Az összesítő táblázatban vektoronként megszámoljuk, hogy egy-egy konstelláció hányszor fordult elő, és az előfordulás darabszámát bevezetjük a segédtáblázat megfelelő rovatába. Ugyancsak vektoronként összeadjuk a telített reakciókat: mivel az kvantumfeszültség potenciálisan mindig kedvezőtlen jelenség, az adott vektorban minden egyes ! eggyel növeli a negatív tendenciák számát. Az összesített adatokat behelyettesítjük a táblázat alatti képletbe, és ennek segítségével számítjuk ki a szociálindexet. Az így kapott százalékos érték átlagos övezete 40 és 50 közé esik. A 40% alatti szociálnegatív túlsúlyt jelent; ez a gyakorlatban (amennyiben azt a tesztből vagy az explorációból származó egyéb adatok is megerősítik) betegséget, antiszociális, esetleg kriminális viselkedést valószínűsít. Ha az arány meghaladja az 50%-ot, azt az átlagosnál intenzívebb normakövetésként értelmezzük, amely tüneti szinten szorongásban, kényszeres mechanizmusokban jelenhet meg. #### Pszichoszexuális index Szondi egész terminológiájából kitűnik az az előfeltételezés, amely szerint az ember (genetikailag) eleve biszexuális lény. A leírásokban és a bemutatott példákban feltűnően gyakran fordul elő a homoszexualitás említése. A férfiasság–nőiesség dichotómia a teszt értelmezésének több területén fontos szerepet kap; legeklatánsabban azonban a pszichoszexuális index fogalmában jelenik meg. E szám egy olyan mutató, amely – a szociálindexhez hasonlóan – az egyes választásokat osztályozza aszerint, hogy azok a gyakorlati tapasztalatok alapján inkább a férfiakra, avagy inkább a nőkre jellemzők. Hogy a társadalmilag súlyosan terhelt „férfiasság” és „nőiesség” kifejezések használatát elkerülje, bevezette a zenéből kölcsönvett Dúr–Moll ellentétpárt. A pszichoszexuális index kiszámításánál hasonlóan járunk el, mint a szociálindex esetében: az e célra szolgáló segédtáblázat D és M jelű rovataiba vezetjük át az összesítő táblázat alapján az egyes konstellációk darabszámát. A telített reakciókat jelen esetben külön összesítjük a Dúr, külön a Moll választásoknál: a végső összesítésben mind a D, mind az M értéke növekedhet a hozzáadott felkiáltójelek számával. A táblázat alatti képlet segítségével megkapjuk a Dúr válaszok százalékos arányát: ez a pszichoszexuális index. A Moll válaszok arányát értelemszerűen úgy kapjuk, hogy a kiszámított értéket 100-ból kivonjuk. Az átlag férfi pszichoszexuális indexe D:M = 2:1; az átlag nőé D:M = 1:1, ezen belül Moll-túlsúllyal. Szondi felhívja a figyelmet arra, hogy pusztán e mutató alapján soha nem szabad homoszexualitásra következtetni. Az értelmezést árnyalhatja, ha a D:M arány mutatóit vektoronként is elemezzük, így választ kaphatunk arra, hogy például érzelmei megélésében vagy személyes kapcsolataiban a vizsgált személy jellemzően férfi vagy női mintákat követ.

Mozaik

A mozaik olyan művészeti technika és annak eredménye, amelynél kicsiny méretű színes üveg-, kő- vagy kavicsdarabokból állítják össze a képet vagy mintázatot (néha más anyagokat is használnak). A mozaikdarabokat cementtel, gipsszel rögzítik, esetleg a még nedves vakolatba nyomják bele. A mozaik szó a görög muszeion szóból eredeztetett latin opus musivum (múzsákhoz közelálló) kifejezésből származik. A művészeti ág múzsákkal való kapcsolatba hozása azt jelenti, hogy a mozaik igen megbecsült műfaj volt. Az első mozaikok fehér és fekete (világos és sötét) színű kavicsokból készültek, később színesebb kavicsokat is alkalmaztak. A mozaikok jellemzően a különböző épületek padlózatának díszítésére szolgáltak. A mozaiktechnika fejlődésével a különböző színű kőzeteket megmunkálták, kicsiny hasábokat készítettek belőlük. Az ilyen mozaiknak a neve „opus tessalatum”, azaz „kockás mű”. A négyszögletes, de nem négyzetes hasábokból készült mozaik neve „opus sectile”. A sík felületű mozaikszemekből egységesebb felületet lehetett kialakítani, a padlódísz pedig alkalmasabbá vált a rajta való járásra. Amikor a mozaikszemeket színezett üvegből kezdték készíteni, a színskála jelentősen kibővült, és még alkalmasabbá vált a képszerű megjelenésre. Az üvegmozaik padlómozaikként már nem volt használható, alkalmas volt viszont arra, hogy a falakra kerüljön. Így alakult ki a festészetet utánzó mozaik. A boltozatokra, kupolákba, ívelt felületekre kerülő mozaikoknak külön nevük van: „opus vermiculatum”, de így hívják a kígyózó szalag mintáját követő síkmozaikot is. A mozaikművészet a bizánci korban jutott fejlődése csúcsára, majd átmeneti hanyatlás után a historizmus és a szecesszió fedezte fel újra, és a modern művészetben is történtek komoly kísérletek a feltámasztására. ## Az első mozaikok A mozaik első alkalmazásával a mezopotámiai művészetben találkozhatunk, amikor a nedves agyagba színes mázas homlokfelületű kúpokat nyomtak, így állítottak elő különböző, többnyire geometrikus mintájú díszítéseket. Ezek a leletek az uruki Vörös templomból kerültek elő, amelynek részletei a berlini Pergamon Múzeumban láthatók. Ezek a korai mozaikok valóban mozaikok ugyan, ami a raszterszerű megjelenésükből adódik, de agyagmozaikok, a kúpok homlokfelületét színes mázzal vonták be, és éppen ezért a felület megjelenése sokkal inkább a kerámiára emlékeztet, mint a megszokott értelemben vett mozaikra. Az ókori Egyiptomban is ismerték és alkalmazták a mozaiktechnikát, szórványosan maradtak is fenn ilyen töredékek, de ez a technika az egyiptomi művészet más erőteljes műfajai között erősen háttérbe szorult. Korban a következő mozaikok Kis-Ázsiában kerültek elő, Gordionban, Phrügia fővárosában. A feltárt mozaikok korát az i. e. 8. századra teszik. A padlómozaikokat színes kavicsokból rakták és különböző geometrikus mintákat ábrázoltak. Vannak közöttük olyanok is, amelyek csupán négyzetformák sorából állnak. Az európai művészetben először a régi görög padlómozaikokat kell megemlíteni, amelyek fekete-fehér (vagy inkább sötét és világos) kavicsokból kirakottak és geometrikus mintázatúak. Az i. e. 5. századból maradtak fenn ilyenek, a Halkidikí-félszigeten lévő Olünthoszban tizenöt padlómozaikot találtak. A figurális középső jelenetet – az emblémát – többszörös, geometrikus díszítésű keretrendszer fogja közre. Az egyik ilyen képen látható jelenet a Pegazuson lovagló Bellerophontész hérosz és a tűzokádó kecske harcát ábrázolja. A makedón fővárosban, Pellában is találtak mozaikokat. Az 1953-ban elkezdődött ásatások során geometrikus mintázatú padlómozaikok kerültek elő, kavicsból kirakva, az igazi szenzációt azonban a különböző jeleneteket (oroszlánon lovagló Dionüszosz, szarvasvadászat, oroszlánvadászat) ábrázoló mozaikok jelentették. Ezeket a mozaikokat sokszínű – pontosabban a klasszikus négyszín-festészet koloritját mutató – kavicsokból állították össze, de voltak részek (például a hajfürtök), amihez előre elkészített terrakottát használtak, a kontúrokat pedig ólomsávokkal rajzolták meg. A kavicsszemek sokkal kisebb méretűek voltak a korábbiaknál, így a közöttük lévő rések is vékonyabbak lettek. A mozaikok készítői nem törekedtek nagyobb térmélység kialakítására, csupán semleges háttérből előtűnő, reliefszerű alakokat akartak ábrázolni, ugyanakkor azonban érezhető a törekvés a „valóságos” képekké formálásra. Az új elképzeléseknek, tudniillik a festői hatások elérésének, már nem felelt meg a kavicsmozaik. A mozaiktechnika fejlődésében a következő – jelentős – lépésre az i. e. 3. században került sor. A mozaikok készítéséhez különböző színű kövekből, többé-kevésbé szabályos, apró hasábokat munkáltak ki. Az ilyen mozaiknak a neve „opus tessalatum” (kockás mű). A tesszera görög szó, a kis négyzetes hasábok neve. Amikor a hasábok nem négyzetesek, hanem négyszögletesek, a mozaik neve „opus sectile”. Tesszera-mozaik töredékek Alexandriából kerültek elő. Az új mozaikok készítői közül néhányan kiváló művészekké váltak, akik nem ritkán szignatúrájukkal látták el a műveiket, így némelyiküket név szerint is ismerjük. Szószosz alkotásai közül ismert például az Edényből ivó galambokat ábrázoló kép. Legnagyobb „találmánya” azonban a Felsöpöretlen szoba című padlómozaik, amely a lakoma után a padlón szétdobált szemetet, ételmaradványokat ábrázolja. Alkotásait számos követő másolta és terjesztette. Egy másik mester, Héphaisztión alkotását, csak töredékesen találták meg Pergamonban, alkotóját ebben az esetben is a szignatúráról ismerték fel. Színes, főleg ornamentális padlómozaikokat találtak Déloszon, amelyek dekoratív mintázatukkal szőnyegszerű hatást mutatnak (i. e. 2. század második fele). ## Római kori mozaikok A tesszera-mozaikot ugyan a görögök fejlesztették ki, mégis a római művészet tette naggyá; a rómaiak a középületeiket, fürdőépületeiket, lakóházaik padlóját díszítették mozaikkal. Ezek a korábbihoz képest megnövekedett épületbelsők gyakorlatilag megkívánták a padozat díszítését. Ilyenek például az ostiai nagyfürdőben látható nagyméretű padlómozaikok, amelyek tengeri istenek jeleneteit ábrázolják. Először kétszínű, majd a szőnyeghez hasonló, színes felületek voltak kedveltek. A díszítendő felület alá cementalapot készítettek, majd erre a teherviselő rétegre egy vékonyabb cement- vagy gipszréteg került. Ebbe nyomkodták bele a kis hasábocskákat. Nyilván olyan nagyságú felületet készítettek elő egyszerre, amit annak kötéséig el tudtak készíteni. A római mozaikok gyakran falfestmények másolataként jöttek létre. Az egyik legnevezetesebb római kori mozaikot, a Nagy Sándor-mozaikot, amely az isszoszi csata jelenetét ábrázolja, Pompeiiben tárták fel a „Faun házá”-ban, és a nápolyi Museo Archeologico Nazionale féltett kincse (a múzeumban függőleges helyzetben állították ki, de ez is padlómozaik volt). Mérete 2,71×5,12 méter. Keletkezését az i. e. 1. századra teszik. Mintája nagy valószínűséggel egy Philoxenosztól származó falfestmény volt, amelyet Rómában „sokszorosítottak”. Pompeiiben és Herculaneumban ezen kívül is számos mozaik került elő, például a Cave canem (Őrizkedj a kutyától!) mozaikok, amelyek a lakóházak bejáratánál figyelmeztettek harapós kutyára. Ezek annyira elterjedtek voltak Pompeiiben, hogy még Petronius is megemlékezett róluk. Ott találták meg még a híres kakasviadalos mozaikot, a tengerek és a vizek élővilágát ábrázoló mozaikokat, de csodálatos ornamentikus mintázatú, oszlopokra készített mozaikokat is. Herculaneumi a Neptunust és Amphitritét ábrázoló mozaik, amelynek egyik jellegzetessége a rendkívül ritka kék és zöld színű mozaikszemek alkalmazása. Az előkerült mozaikok többsége a nápolyi múzeumban tekinthető meg. A római kori mozaikok egy része visszafogott színvilágú, a szemcsék fehérek, barnák, vörösek. Ilyen például a Caracalla termáiból előkerült nagyméretű padlómozaik, amely négyszögletes mezőkben birkózókat, atlétákat ábrázol (a Vatikáni Múzeumban láthatók). A gazdag emberek otthonaikat is mozaikokkal díszítették, ahol gyakori téma volt főúri szórakozás témáinak ábrázolása, mint például a szicíliai Piazza Armeniánál feltárt villa (Villa del Casale) vadászatot bemutató színes padlómozaikja, vagy a híres „bikinis” mozaik, amelyen labdázó, futkározó lányok láthatók a mai bikinikre emlékeztető öltözetben. Római kori mozaikokat Magyarországon is találtak, ilyen például Budán, az Aquincum egykori polgárvárosában álló (mai Meggyfa utcai) Hercules-villa egyik színes mozaikja, amelynek emblémája az íját feszítő Héraklészt, valamint feleségét, Déianeirát mutatja Nesszosz kentaur karjaiban . Igen finom mozaikszemekből állították össze, gazdag színei a hellenisztikus faliképeket idézik. Egy másik mozaikon pihenő ökölvívók láthatók, egy következőn pedig Ámor szőlőfürttel kínál egy feléje közeledő tigrist. A számos figurális ábrázoláson kívül geometrikus mintájú, remek mozaikpadló is megtekinthető. ## Keresztény mozaikok A mozaikok új kora a 3. század végén, de inkább a 4. században, a kereszténység előretörése, majd államvallássá tétele idején kezdődött el, főleg I. Theodosius uralkodása idején. Az új világképnek megfelelően a mozaik megjelenése, sőt lényege változott meg. Amíg a korábbi mozaikmesterek a minél teljesebb valóságábrázolásra törekedtek, addig a kereszténység nem a fizikai megjelenés tökéletességét kívánta meg, hanem a szellemi, transzcendentális lényeg kifejezését. Egy egészen új ikonográfia jelent meg: az ábrázolt alakok egyszerűbbekké, látszólag „primitívebbekké”, ugyanakkor azonban átszellemültebbekké váltak, a képi megjelenés naturalizmusa átadta a helyét a misztifikáló ábrázolásnak. Az új mozaikokon már egyáltalán nem törekedtek a térbeliség szemléltetésére, a kétdimenziós alakábrázolásra törekvés, a frontális megjelenés csaknem kizárólagossága volt a jellemző. A mozaikművészet változása összefüggött azzal is, hogy ebben az időszakban kezdték alkalmazni a színes üvegkockákat mozaikkészítésre. Ez a fajta mozaik könnyebb volt, mint a márvány- vagy kőmozaik, így az alkotások felkerülhettek a falakra, a mennyezetekre, a kupolákba. Voltak már ilyenek korábban is, de ebben az időszakban váltak általánossá. A padlómozaik természetesen megmaradt ezután is, de már csak geometrikus mintázatúakat készítettek. Az üvegmozaikszemek úgy készültek, hogy az olvadt és kívánt színre kevert folyékony üveget (színezőanyagként különböző fém-oxidokat használtak: például a kék színhez a kobalt, a vöröshöz, barnához a vas, a zöldhöz a réz oxidját) megfelelő vastagságban egy lapra öntötték, majd megszilárdulás és kihűlés után – a mai üvegesek módjára – megkarcolták az egyik felületét, így tudták a kívánt méretre darabolni. Az üvegpaszta-gyártás fejlődése révén egyre több szín került a mozaikrakók kezébe, még aranyszemcséket is készítettek (ami aztán az új típusú mozaik jellemző színe lett). Az aranymozaikot úgy készítették, hogy az üveglapra aranyfóliát helyeztek, majd ezt egy újabb, ezúttal igen vékony réteg üveggel fedték, hogy az aranyfüst réteg ne sérülhessen. Az aranyszemek természetesen igen drágák voltak, ezért elég gyakran megfelelő árnyalatú sárgával keverték a rakáskor. Ennek előnye is volt: az ily módon „kevert” aranyfelület nem volt olyan rideg, fémes hatású, mint amilyen egységes aranykockákból kirakva lett volna. Érdekesség, hogy az üvegmozaik (feltehető) alkalmazásáról már sokkal korábbi írásos feljegyzés emlékezik meg. Eszerint az i. e. 3. században – Arkhimédész felügyelete mellett – készült egy díszhajó II. Hierón szürakuszai király számára, aminek a belsejét az Iliaszból vett jelenetek díszítették, és ezek a képek üvegmozaikból voltak kirakva. ### Róma A legelső ókeresztény építmények falmozaikjait még a „hagyományos” stílusban rakták. Példa erre a római Santa Costanza-mauzóleumban, Nagy Konstantin lányának sírkápolnájában található, ami a pogány padlómozaik és a keresztény falmozaik közötti összekötő kapocsnak számít. A visszafogott színvilágon túl a legmeglepőbb a „pogány” motívumok alkalmazása: szőlőindás ornamentika, vidám szüretelők (egy másik mozaikon még az ún. „söpöretlen szobá”-hoz hasonló ábrázolás is látható). A szőlő azonban itt már nem Bacchus jelképe, hanem Jézusé, a szüret pedig a kereszténység úrvacsorájának, az eucharisztiának a megjelenése. Természetes, hogy az antik elemek átvétele és „csupán” más értelemmel való felruházása nem felelt meg az egyház elképzeléseinek, így hamarosan új ábrázolásmód jelent meg: nagy képsorozatok, egy képen belüli jelenetek sora, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy elmagyarázzák a hívőknek a Biblia történéseit, tanítását. Nem véletlenül mondta I. Gergely pápa: „Ami az olvasni tudóknak az írás, ugyanaz a tanulatlan szemlélőnek a festészet.” Ezzel lett az új mozaik a keresztény hit megjelenítője, hordozója. Konstantin világosan felismerte a mozaik jelentőségét, ezért rendeleti úton gondoskodott a mozaikművészek képzéséről és a rajziskolákban a mozaik tanításáról. Az új típusú keresztény mozaikok egyik első emléke egy, a 4. század végén készült apszismozaik a római Szent Pudentiana-templomban (Santa Pudenziana). A kép középpontjában Krisztus ül, kezében tartja az élet könyvét. Körülötte az apostolok láthatók, mögöttük két női alak (a jobb oldali Szent Pudentiana) babérkoszorút tart Péter és Pál feje fölé. A táj a mennyei Jeruzsálem, fölötte a kereszténység szimbóluma, a kereszt magasodik. A mozaikképen megfigyelhető az élénk színezés, az arany mozaikszemek alkalmazása és a realisztikus ábrázolás. Az ókeresztény mozaikművészet másik jellemző darabja a római Santa Maria Maggiore-bazilikában látható, az 5. század első felében készült mozaiksor (a szentély mozaikja, amely Mária koronázását mutatja, sokkal később, 1295-ben készült). Ezek a mozaikok már a képsorozatokat tartalmazó, tanító célzatú mozaikok példája. A középhajó falain eredetileg 42 négyszögletes alakú mozaikot helyeztek el, amelyek az Ószövetség történeteit ábrázolták, mára azonban csak 27 maradt meg közülük. A mozaikok élénk színekkel készültek, és itt alkalmazták először az alak és a táj közé helyezett arany alapot, ami az égi fényt jelképezte. A jelenetek egymásba folynak, ugyanaz a szereplő többször is feltűnik a kép egyes helyein, mintegy képregényszerűen folytatva a történetet. A diadalív mozaikján Krisztus gyermekkorának néhány jelenetét ábrázolták. A későbbi ravennai, érett keresztény stílusú mozaikok Rómában is megjelentek, például a Szent Kozma és Damján-székesegyházban (Basilica dei Santi Cosma e Damiano, 526–534). Az apszis közepén Krisztus felhőkön áll, mellette Péter és Pál, valamint a templom névadói: Szent Kozma és Szent Damján állnak. A kép két szélén IV. Szixtusz pápa és Nagy (Szent) Tódor is feltűnik. ### Ravenna I. Theodosius római császár halála után a fiai felosztották a Római Birodalmat, és a Nyugatrómai Birodalom fővárosa Róma helyett Ravenna lett. A mozaikművészet tovább fejlődött, és az itt készült művek jobban meg is maradtak az utókornak, mert a negatív történelmi események jobban elkerülték ezeket az emlékeket. Galla Placidia mauzóleuma (Mausoleo di Galla Placidia) 440-ben épült fel, és a mozaikdíszek teljesen elborítják falait. A falakon szentek, próféták képei láthatók, a sarkokon evangélista jelképek, a kupolában aranycsillagos kék égen aranykereszt. Az oldalfalakon a jó pásztort és Szent Lőrinc mártíriumát ábrázolták. Természetesen feltűnik az ábrázoltak között maga Galla Placidia is. Kékben, aranyban fürdik minden, méltán ámulhattak a korabeli hívők. Az Ortodox keresztelőkápolna (Battistero Neoniano) 458 körül épült, és szintén Galla Placidia nevéhez fűződik. A kupola mozaikdísze Jézus megkeresztelését ábrázolja, amely ábrázolásnak több érdekessége is van. Az egyik, hogy a Jézuson és Keresztelő Szent Jánoson kívül a Jordán folyó antik istene is jelen van, a másik pedig az, hogy Jézus meztelenül van ábrázolva. Körben kék alapon a tizenkét apostol áll. A külső sávban dekoratív díszítést alkalmazott a művész, amelyen oltárok, trónusok láthatók. Rendkívül hasonló az Ariánus keresztelőkápolna (Battistero degli Ariani) kupolamozaikja is, ami szintén Jézus megkeresztelését ábrázolja, szinte azonos módon. Itt az apostolok körben egy trónus mellett állnak, ornamentális sávok által közrefogott arany-sárga alapon. Ezt a kápolnát Nagy Theuderich építtette. A Theoderik-kori mozaikművészet legnagyszerűbb remekei az ariánus Sant’Apollinare Nuovo-bazilikában tekinthetők meg. A középhajó oldalfalait három sávban borítja a mozaikdíszítés. Az ablaksor fölötti sávban Krisztus csodái és kínszenvedései láthatók, az ablakok között 32 szent áll, az alsó sorban pedig – többek között – Theuderich palotáját és Ravenna kikötőjét, Classét ábrázolták. A közöttük elhelyezett mártírok és szüzek körmenete már I. Iusztinianosz idején készült, a 6. században. A menet a középen ülő Krisztus felé vonul. Jól megfigyelhető a templomban a két, eltérő korú mozaik stílusának különbsége, előbbiek realisztikusabbak, utóbbiakon pedig figyelemre méltó a szinte teljesen egyhangú ábrázolás, az azonos beállítások, a természettől való eltávolodás. Az érett ravennai keresztény mozaikok legszebb példái a San Vitale-templom falait díszítik. Sajnos mára a mozaikok jelentős része megsemmisült, korábban minden felületet mozaikok takartak, most csak a középtértől jobbra, a presbitériumban és az apszisban láthatóak a mozaikdíszek. Művészettörténészek ezeket a mozaikokat tartják a műfaj csúcsának, amivel a mozaikművészet elszakadt az ókeresztény stílustól, s lényegében kialakult a kora középkor mozaikstílusa. Ezt követően már csak szükségszerű hanyatlás következhetett. A templomot az 500-as évek első felében, I. Justinianus idején építették, és Maximianus érsek szentelte fel. A szentély félkupoláján lévő mozaikon Krisztus ül a világot jelképező kék gömbön, szakálltalan ifjú arcát dicsfény övezi, körülötte szentek és angyalok állnak. A ruháján látható Z betű jelentése bizonytalan. Két oldalt láthatók a híres Iusztinianosz- és Theodóra-mozaikok. Az egyiken Justinianus látható bizánci és ravennai kíséretével, köztük Maximianusszal, aki Ravenna érseke volt. Feltűnő a főalakok arcának realisztikus ábrázolása: Iusztinianosz napsütötte arca láttán állítólagos illír paraszti származására gondolhatunk, Maximianust elnézve pedig az a benyomásunk, hogy valóban így nézhetett ki. Az alakok sorában érdekes, hogy senki nem emelkedik ki a többi közül, mindenki egyforma magas, sőt – bár nem középen áll – mintha Maximianus lenne a fontosabb szereplő, de azért mégis a császár fején van a korona, feje körül pedig dicsfény. A férfiakat ábrázoló mozaik súlyosságához képest egészen más a szemközti oldalon lévő Theodóra-mozaik, amely ragyogó fenségességet, előkelő finomságot mutat. Theodóra finom művű aranyserleget tart a kezében, egyik kísérője segítségével. Theodóra arca halovány, vonásai fejedelmiek, mint aki „tud viselkedni”, nem véletlenül, korábban színész-táncosnő volt. Ő magasságban is kiemelkedik környezetéből. A templom többi mozaikjai közül kiemelendő Ábel és Melkizedek, valamint az Ábrahám Izsák-áldozatát bemutató képek. Ravenna fontos mozaikemlékei közül mindenképpen szólni kell még a Sant’Apollinare in Classe templom díszeiről. Az apszismozaik ugyanabban a stílusban készült, mint a San Vitaléé: Szent Apollinaris Krisztus bárányai között áll zöld mezőn, fölötte arany égbolt és aranycsillagos kék égbolton aranykereszt. A templom többi mozaikja mind elpusztult. További jelentős emlékek lehettek a Basilica Ursiana falain, ám ezek erősen töredékes állapotban maradtak fenn. Az azért megállapítható, hogy ezzel a ravennai mozaik eljutott a középkori mozaikművészethez. ### Bizánc Nagy Konstantin 330-ban alapította meg a Bizánci Birodalom fővárosát, Konstantinápolyt (eredeti neve Nova Roma volt). A város kezdeti éveiből nincsenek művészeti emlékek, a képrombolók sikerrel tevékenykedtek, de megtették hatásukat a háborúk és a természeti csapások is. A korabeli leírások pedig ámulattal szóltak a Hagia Szophia mozaikjairól, mint például Paulosz Szilentiariosz hexameterben írt, több mint ezersoros költeménye. Egy részlet: Itt kell szólni a képrombolók tevékenységéről, illetve indíttatásukról. A kereszténységben korábban sem volt idegen a képi ábrázolásokkal szembeni idegenkedés. Gondoljunk csak a mózesi parancsolatra: „Ne csinálj magadnak faragott képet, ne imádd és ne tiszteld azokat!” A Iusztinianoszt követő, a birodalom keleti részeiből származó császárok erre hivatkozva tiltották be a képek elhelyezését a templomokban. Először III. Leó használt ki egy adódó alkalmat – állítva, hogy egy 726-os földrengés Isten büntetése volt –, és parancsot adott a város figurális ábrázolásainak elpusztítására. A képeknek azonban komoly és tekintélyes védelmezőik is akadtak, mint például a korai egyházatya Nüsszai Szent Gergely, aki szerint a kép az egyházi tanítás eszköze. Azt mondta: „Bár néma a templomok falán, mégis sok és hasznos dologról beszél nekünk a kép”. Rá is hivatkozva Damaszkuszi Szent János azzal érvelt, hogy Istent ugyan valóban nem lehet ábrázolni, mert felfoghatatlan és láthatatlan, ám fia emberré lett, és őt lehet és kell is ábrázolni, ráadásul a hódolat nem a képnek szól, hanem annak, akit ábrázol. Egyetemes (és fél-egyetemes) zsinatokat hívtak össze a kérdésben, amelyek mindig az aktuális császár kedve szerinti döntéseket hoztak. A képrombolás egészen 797-ig tartott, ekkor Eiréné császárnő, aki a kiskorú VI. Konstantin társuralkodója volt, megszüntette a képrombolást. Őt azonban 802 augusztusában száműzték, és V. Leó idején ismét fellángolt a képrombolás, de ekkoriban már a közvélemény is a képtisztelők pártjára állt. Így véget ért a művészettörténet e sajátos korszaka, ami alatt a bizánci szobrászat gyakorlatilag kihalt és a mozaikművészetre is kedvezőtlen hatással volt, minthogy vallásos témájú alkotások nem születhettek. Az utolsó képromboló császár Theophilosz (829–842) volt. A pusztítások ellenére, a Iusztinianosz-kor kisugárzása révén – mint láttuk – Ravennában maradtak bizánci hatást magukon viselő mozaikok. Konstantinápolyban az új művészi fellendülés időszakát I. Baszileiosz uralkodásától lehet számítani. A császár helyreállíttatta a 869. évi földrengés során megrongálódott Hagia Szophia székesegyházat és mozaikokkal díszítette. Ezeket később, a török időkben (1453) levakolták, mert a muszlim hit nem tűrte az emberi alakok ábrázolását, ám 1934-ben néhány mozaikot kiszabadítottak. Például azt is, amelyiken VI. León térdel Krisztus lábai előtt. A medaillonképeken Mária és a templom védőangyala látható. Az alakok ruházatának gazdagsága, a sajátos vonaljáték és a síkszerű, ám dekoratív ábrázolás a bizánci művészet legfőbb jellegzetességei közé tartoznak. Egy másik mozaikon II. Ióannész császár és Eiréné császárné hódolnak a Madonna és a Gyermek előtt. Számunkra azért is érdekes a kép, mert Eiréné (Piroska) Szent László királyunk lánya. A gazdag aranyalapra helyezett alakokon ebben az esetben is megfigyelhető az előbbiekben említett stílusbeli jellegzetesség (ruhák, síkszerűség). A Hagia Szophia egyik legszebb, bár megrongálódott mozaikján a trónoló Krisztus mellett Mária és Keresztelő Szent János áll. A mozaikon az egyik legkifejezőbb Krisztus-ábrázolással találkozunk. A bizánci stílusú mozaik másik fontos lelőhelye a phokiszi Hosziosz Lukasz-kolostor. A kupola közepén a Megváltó trónol, az ablakok között pedig a tizenkét apostol áll. Az oltár fölötti kupolában a Szentlélek eljövetelét ábrázolták, egyéb boltozatokon a kereszténység nagy ünnepei láthatók, az előcsarnokban pedig – többek között – a „Lábmosás” jelenetét helyezték el. Ezek a mozaikok a 9. század első feléből származnak, és jól megfigyelhető rajtuk az addigra kialakult bizánci ikonográfiai sorrend, ami szerint az egyes jeleneteknek, szereplőknek mindig a templom meghatározott helyén kell lenniük. Az első olyan templom, ahol ez a – szinte kötelezővé vált – ikonográfiai sorrend kialakult, I. Baszileiosz Új temploma volt. A templom sajnos megsemmisült az 1453-as ostrom során, de leírásokból ismert a mozaikciklus elhelyezése. A főkupolában volt Krisztus Pantokrátor mellképe, az apszis félkupolájában pedig az Istenanya a gyermek Jézussal. Az oldalfalak felső részén Krisztus életének jeleneteit, a kupolát tartó részeken pedig további bibliai jeleneteket helyeztek el. A falak alsó részén (ebben a templomban itt nem voltak ábrázolások) a fontosabb szentek felsorakoztatása következett. Így állt össze a templomi ábrázolások szerves egysége, átgondolt rendje, ami ezután a bizánci stílusú mozaikok elhelyezésére jellemző lett: a kupolákból a mennyei tekintet kíséri a látogatót, az alsó részen elhelyezett szentek sora pedig közvetítő szerepet töltött be a föld és az ég között. Talán meglepő, de a legtöbb jelentős bizánci stílusú mozaik Szicíliában maradt fenn. Szicíliát szoros gazdasági, politikai kapcsolat fűzte a Keletrómai Birodalomhoz, így a művészi kapcsolatok is szorosabbak voltak. A királyi építkezésekhez II. Roger szicíliai király hívott be görög művészeket, ők kezdték el 1143-ban a Királyi kápolna (Cappella Palatina) kupolájának a díszítését. A mozaikok teljesen elborítják a templom minden felületét, minden aranyban csillog. A főhajó mozaikjait már helyi palermói és velencei mesterek rakták 1154 és 1166 között, ennek megfelelően a stílusuk is eltér némileg a görögök által készített mozaikokétól. Sőt, az is megfigyelhető, hogy a korábbi „merev” stílus oldódni látszik, a mozaikok mozgalmasabbak, a szereplőket korabeli ruhákba öltöztették, a háromkirályok például normann lovagi öltözetben jelennek meg. A mellékhajók mozaikdíszítései Péter és Pál életének jeleneteit ábrázolják, ezek ismét újabb stílust és szándékot képviselnek: a görög kötöttségektől való elszakadás igényét. Ennek megfelelően a Cappella Palatinában a bizánci mozaikstílus három korszaka is jelen van. Monreale nem messze van Palermótól, a monrealei székesegyház (Cattedrale di Monreale) mozaikdísze hasonlít a palermóihoz, de nagyobb attól. A több ezer négyzetméternyi mozaikfelületet a 12. század elején kezdték rakni, és nemzedékek dolgoztak rajta. Minden négyzetcentimétert mozaik díszít, még az oszloppilléreket is. Az apszis félkupoláján az áldó Krisztus hatalmas képe látható, alatta a Madonna, szentek, angyalok, szigorú ikonográfiai sorrendben. A képeket körülölelő frízeken az iszlám hatását lehet felfedezni, az egész megjelenés pedig feltehetően II. Vilmos király egyéni ízlését tükrözi. ### Velence A 11–12. századtól a mozaikkészítés központja egyre inkább Velence lett. A Szent Márk-székesegyház (Basilica di San Marco) a 11. században épült egy korábbi, leégett templom helyén, és ennek díszítése lett a mozaikművészek feladata. A munka természetesen hosszú ideig, gyakorlatilag több száz éven át tartott (a 19. századig). A templom építészeti rendszere közel áll a Hagia Szophiáéhoz, és az első mozaikjai is bizánci hatásokat mutatnak. Természetes azonban, hogy mivel a díszítés sokáig tartott, számos stílusváltozattal, lehet mondani, eklekticizmussal találkozunk. Valószínű, hogy a mozaikokat helyi mesterek rakták, és az is valószínű, hogy az első mozaikok görög művészek kartonjai alapján készültek. A San Marco külső mozaikjai a kapuk fölötti félköríves mezőkben helyezkednek el, és Szent Márk ereklyéjének a történetét dolgozzák fel. Jobb oldalról az első, 17. századi mozaik Szent Márk holttestének hajóra szállítását, a következő (18. század) a Velencébe való megérkezést ábrázolja. A nagyméretű középső mozaik 1836-ban készült, témája az utolsó ítélet. A negyedik mozaikon a velencei elöljárók, a dózse és a szenátorok hódolnak a relikvia előtt; ez az alkotás 18. századi. Az ötödik kapu feletti mozaik korban a legfiatalabb: a 13. században rakták, és a szent holttestének a bazilikába való szállítását ábrázolja. A székesegyházban a kórus mozaikképe az utolsó ítéletet, az előcsarnok mennyezetmozaikjai pedig az Ótestamentum történeteit ábrázolják. A mozaikok a 11–13. századból valók, ábrázolásmódjuk ennek megfelelően kissé naivnak tűnhetnek, ám mégis igen erőteljesek. A templombelső mozaikjának stílusán észrevehető készítésüknek időbeli eltolódása, de ez a stílusgazdagság nem bántó, sőt sajátos egységben jelenik meg. Ezek a mozaikok az Újszövetségből merítik témájukat, mintegy 4200 négyzetméternyi felületet borítanak be. A bal oldali kereszthajó mozaikja Keresztelő Szent Jánost ábrázolja, a jobb oldalhajóból nyíló keresztelőkápolna mozaikja Krisztus életével és halálával foglalkozik. ### Nyugat- és Közép-Európa Európa más területein is születtek fontos mozaikok, amelyek a görög-itáliai ismeretek felhasználásával készültek, nem ritkán onnan származó mesterek közreműködésével. Azonban e mozaikok közül sokat csak korabeli leírásokból ismerünk, nagy részük megsemmisült a történelem viharaiban, vagy egyszerűen „korszerűbb” stílusúra cserélték őket. Tudjuk, hogy Nagy Károly aacheni palotakápolnájában remek, a korai keresztény római mozaikokra emlékeztető alkotások voltak, ám a kápolna egy 1650-es tűzben teljesen megsemmisült. Azt is tudjuk, hogy Desiderius apát a montecassinói bencés kolostor díszítéséhez bizánci mestereket kért fel. Az aacheni katedrális mozaikjai jóval később készültek. A karoling mozaikra mégis találunk példát, mégpedig Germigny-des-Prés templomának szentélyében, a frigyláda történetét ábrázolja. A templomot Theodulf, Orléans püspöke építtette 805 körül. A remekmívű mozaikot 1820-ban fedezték fel egy vakolatréteg alatt. A limoges-i Szent Martial apátsági templomban is gyönyörű mozaikokról írnak, de ez is megsemmisült a francia forradalom idején. Az 1960-as években fedezték fel, hogy az altemplomban mégis megmaradt egy mozaiktábla, amit a feltáráskor a 9. századra datáltak. Érdekes, hogy az alkotást vegyes anyagokból készítették, az arany felületet üvegszemekből, a zöld színű részeket mélyzöld márványszemekből rakták. Szintén a 9. századból származó mozaikokat találtak Saint-Quentin katedrálisában, amelyek antik témákat ábrázoltak, némiképp visszafogott színvilággal. Ez a templom az első világháborúban sérült meg erősen. A lyoni Szent János-katedrális mozaikjai a 11. században készültek, Poitiers-ben pedig 6–11. századi mozaikmaradványokra leltek. A székesfehérvári királyi bazilikát I. István építtette (1003–1038), ennek mára csak a romjai maradtak fenn (romkert). A templom – korában nevezetes – apszis-mozaikját feltehetően velencei, esetleg ravennai mesterek készítették, akiket István hívott be. A prágai Szent Vitus-székesegyház Arany kapuja 14. századi, az utolsó ítéletet ábrázoló mozaikról kapta a nevét, ezt is velencei mesterek rakták. 2003-ban mozaikpadló maradványok kerültek elő Romániában, Arad közelében, Szépfalu (Frumuşeni) községben. A mozaikra a korábbi római katolikus kolostor romjai között találtak rá, valódi és képzelet szülte állatokat, növényeket, dekoratív mintázatokat látni rajta. ### A keresztény Kelet A Keletrómai Birodalom keleti tartományai megörökölték az anyaország művészi hagyományait. Itáliához és Konstantinápolyhoz hasonlóan, a szíriai és egyiptomi területeken is mozaikokkal díszítették a templomokat és más vallási helyeket az 5. század és a 8. század között. Ezeknek a mozaikoknak a jelentős része megsemmisült, de feltehetően sokuk még felfedezésre vár. A régészek számos mozaikot találtak meg és tártak fel ezeken a területeken, némelyiket jó állapotban. Az egyik legrégebbi és kétségtelenül legfontosabb mozaik Mádabában, az egykori Szent György-templom romjai között került elő, Jordániában. A padlómozaik 542 és 570 között keletkezett, és egy komplett, feliratokkal ellátott térképet ábrázol kelet-nyugati tájolással, Libanontól a Nílus-delta északi részéig, valamint a Földközi-tengertől az Arab-félszigetig, rengeteg információt adva a kutatóknak (például több más templomot ez alapján találtak meg és innen tudták meg azt is, hogy Jeruzsálem északi kapuját miért hívták az Oszlop kapujának: a térkép szerint előtte egy oszlop állt). Eredeti mérete 21×7 méter volt, mai mérete 15×5 méter, és több millió tesszera mozaikszemből áll. A térkép közepén Jeruzsálem térképe látható, részletes topográfiai információkat adva a korabeli városról. A mozaik a szigorúan vett földrajzi ábrázoláson kívül állatokat, növényeket, halászcsónakokat, hidakat stb. is mutat. A bizánci mozaikművészet egyik legkorábbi példáját 1933-ban a jordániai Nébó-hegyen találták meg, egy 6. században épült templomegyüttesben. A hely zarándokjáró hely volt, a hagyomány szerint itt halt meg Mózes. A meglepő épségben előkerült padlómozaik mérete 9×3 méter, 530-ban készült. Vadász- és pásztorjeleneteket ábrázol, bemutatja a térség állat- és növényvilágát is. A Justinianus-kori mozaikok szép példát találjuk a Sínai-hegyen lévő Szent Katalin-kolostorban. Két képen Mózes történetei láthatók, míg az apszisban Jézus átváltozását ábrázolták fénylő arany háttéren. A képet körülölelő sávban medallionokat helyeztek el, amelyekben apostolok és próféták sora helyezkedik el. Valószínűleg Jeruzsálemben volt a legtöbb olyan templom, amelyekben fontos mozaikdíszek voltak láthatók, ezek nagy része azonban tönkrement, lerombolták. A megmaradtak között nevezetes az a mozaik, ami 1894-ben került elő a Damaszkuszi kapu közelében. Ez az alkotás látványosan megrajzolt szőlőültetvényt ábrázol, közte pávákkal, kacsákkal, gólyákkal, galambokkal és más madarakkal. Az ábrázolás ellenére a helyiség feltehetően temetkezési kápolna volt. A Júdeai-sivatagban működő szerzetesi közösség is mozaikokkal díszítette a Mártírok kolostora padlózatát. A kolostort az 5. század végén építették, és az 1982-től 1985-ig tartó régészeti munkálatok során egy ép állapotban lévő mozaikot tárták fel a refektóriumban, ami látványos rajzolatú, geometrikus mintájú padlómozaik volt. A mozaikművészetnek Petrában is szép emlékei maradtak. Petrában három bizánci templomot találtak, a legfontosabbat 1990-ben tárták fel. Falait egykor arany színben fürdő mozaikok díszítették, ám napjainkra csak a padlómozaikok maradtak meg, az 5–6. századból. Ezek egyike különböző létező és mitológiai állatokat és növényeket ábrázol, közöttük keretben helyezkednek el az Évszakokat, az Óceánt, a Földet és a Bölcsességet megszemélyesítő alakok, például a kezében sarlót és halat tartó nőalak. ### Ortodox területek A korabeli Oroszország Bizánctól örökölte a mozaikkészítés tradícióit. Bölcs Jaroszláv kijevi nagyfejedelem hatalmas templomot építtetett Kijevben, a Hagia Szophia mintájára. A Szent Szófia-székesegyházat bizánci mesterek dekorálták 1037 és 1046 között, akiket IX. Kónsztantinosz bizánci császár küldött Kijevbe a nagyfejedelem kérésére. A legfontosabb felületek tobzódtak az aranyban, a kupolában a Pantokrátort ábrázolták, angyalok kíséretében. Az ablakközökbe az apostolok és a négy evangélista képét helyezték el, az apszist Theotokosz (Mária, Isten anyja) képe uralja. Az ábrázoltak közül természetesen nem hiányozhatott maga Jaroszláv sem. Ugyancsak kijevi a másik említésre méltó templom, a Szent Mihály-kolostortemplom, az „aranykupolás”. Ezt II. Szvjatopolk építtette (1108). Az itteni mozaikok is bizánci mesterek munkája volt, amelyek nagy része elpusztult a szovjet időkben, de néhány tábla megmaradt. Kisebb méretű mozaikok vannak a Velikij Novgorod-i Szent Szófia-székesegyházban is, de a templomra inkább a freskódíszítések a jellemzőek, mert általában a 12. század után már szinte kizárólag falfestményeket alkalmaztak a templomok díszítésére. A grúziai Gelati-kolostortemplom építése 1130 körül fejeződött be, és ekkor kezdték a mozaikdíszítést. Ezeket is bizánci mesterekkel rakatták, amelyekből sajnos csak töredékek maradtak fenn. Az egyiken, az apszis félkupolájában Theotokosz-ábrázolás látható két arkangyal kíséretében. Az itteni mozaikok arról tanúskodnak, hogy a Bagratida-dinasztia uralkodói – legalábbis templomaik díszítését illetően – Konstantinápollyal akartak vetélkedni. Ez a mozaik gyakorlatilag az egyetlen nagyméretű mozaik Grúziában, de részek, töredékek fennmaradtak máshol is, például abház területen, a picundai katedrálisban. A megsemmisült 6. századi mozaikpadló római minták alapján készült. A Cormiban fennmaradt mozaiktöredék 7. századi, és a központi Krisztus alakon kívül grúz szövegeket is tartalmaz. ## Zsidó mozaikok Római és bizánci hatásra a korai zsinagógákat is mozaikokkal díszítették. Ezekre Galileában és Júdeában fedeztek fel szép példákat. Szepphoriszban (héberül Cippori), ami a zsidó kultúra fontos központja volt a 3–7. században, találták meg egy 6. századi zsinagóga maradványait. A padlómozaik az állatövet ábrázolja, minden állatövi jegy egy-egy zsidó hónaphoz kapcsolódik, középen pedig Héliosz ül a napszekéren. Az Állatöv-kör körüli téglalap alakú mezőkben bibliai képeket ábrázoltak. A mozaik szép példája a zsidó és a pogány vallás egymásra hatásának. Egy másik, nagyon fontos és hasonló tematikájú mozaikot találtak Bét Alfa (Beit Alpha) kibuc közelében, Izrael északi területén. A zsinagóga I. Justinus bizánci császár uralkodása idején épült, 520 körül. A háromrészes padlómozaik közepe az állatövet ábrázolja, középpontjában itt is Héliosz trónol a kocsiján, négy szárnyas nőalak jelképezi a négy évszakot, két oldalán dekoratív elemekkel (madarakkal, növényekkel) elválasztva Izsák feláldozásának jelenete, valamint a frigyláda látható. A harmadik jelentős padlómozaikot Tibériásnál (Hamat-Tiberias, Tverya) találták. Ez is az állatövet ábrázolja, a tizenkettőből kilenc maradt épen. A középpontban Héliosz egyik kezében az éggömböt tartja, a másikban pedig egy ostor van. A mozaik másik két paneljén zsidó templomi tárgyakat és a két menórával közrefogott frigyládát ábrázolták . Nagyszámú héber, arám és görög felirat is található rajta. Jerikóban 1936-ban találták meg az 5–8. században működő Salom al-Jiszráél-zsinagógát. Padlómozaikján a frigyláda, a menóra, sófár és datolyapálmaág (lúláv), alatta a Salom al Jiszráél (Békesség Izráelen) felirat látható. A közeli Naaran-zsinagóga (nevének jelentése: fiatalság) (5–6. század) mozaikpadlózatán szintén a zodiákus-kerék, templomi tárgyak képei, valamint Dániel az oroszlánok közt kép található. A zodiákus kivételével ugyanezek láthatóak az 1969–1972 között feltárt, 4. századi Chorvat Szúszia (Hirbet Szúszijja) mozaikjain. A 4. századi, estemóai (asz-Szamú) zsinagóga mozaikját – az eddig megismertekkel ellentétben – virágos és mértani mintákkal díszítették, míg Én-gedi-zsinagóga (Ein Gedi, 3. századtól 530-ig) mozaikjának különlegessége, hogy a több panelben sorakozó zodiákus és ószövetségi zsidó nevek mellett nem szerepelnek ábrázolások . A gázai zsinagóga 1966-ban feltárt maradványai között egy különleges, 508–509-ben rakott mozaikpadló található, ami Dávid királyt ábrázolja Orpheuszként (az azonosításban héber nyelvű felirat segített), mellette a hárfázását hallgató oroszlánkölykök, zsiráfok, zebrák és kígyók vannak. Bét-Seán (Beit She’an) közelében ástak ki 1964–1972 között egy érdekes, bizánci korból származó zsinagógát, ami tulajdonképpen egy fogadó része volt. A színes mozaikpadló külső sávját medalionok díszítik virágokkal, madarakkal, állatokkal, szőlőlugasokkal. A központi medalion egy menórát ábrázol, alatta héber betűkkel van felírva a salom (béke) szó. ## Iszlám mozaikok Az arabok, miután a 7. században meghódították a bizánci birodalom keleti tartományait, megismerték a mozaikot, és ezután ők is használták vallásos épületeik és palotáik díszítésére. Szíriában és Egyiptomban a római és az ókeresztény mozaikművészet volt hatással rájuk. Az iszlám mozaikművészet az Omajjád dinasztia uralkodása alatt bontakozott ki, és bizánci modelleket követtek. Az iszlám első nagy vallásos épületét, a Jeruzsálemben levő Sziklakápolnát 688–692 között üvegmozaikokkal díszítették kívül-belül, de csak a belső díszítés maradt fenn. Gazdag virágos és geometrikus mintájú díszítéseket alkalmaztak, amelyek felismerhetően a római hagyományokat követik, az iszlám sajátosságot az jelenti, hogy kerüli emberek vagy állatok ábrázolását. Az egyik legfontosabb korai iszlám mozaikmunka a damaszkuszi Omajjád-mecset díszítése (Damaszkusz volt akkor az Arab Kalifátus fővárosa). A mecsetet 706 és 715 között építették. A kalifa 200 mozaikrakó szakembert kért a bizánci császártól az épület díszítésére, így a bizánci hatás nem meglepő a mozaikképeken. A belső udvar mozaikjai a Paradicsomot mutatja be szép fákkal, virágokkal és kicsiny városokkal, falvakkal a háttérben, de természetesen nem ábrázolnak emberi alakokat. A legnagyobb épen maradt mozaik az udvar nyugati árkádja alatt található. Ezt a részt Barada-panelnek nevezik a Barada folyó után, és a világ legnagyobb aranymozaikjának tartják a maga több mint 4000 négyzetméterével. 1893-ban egy tűz alaposan megrongálta a mecsetet és sok mozaik veszett oda, bár néhányat azóta helyreállítottak. Az Omajjád-mecset mozaikjai komoly hatással voltak a későbbi damaszkuszi mozaikmunkákra. A mecset udvarán álló kincsesház kupolamozaikja erősen emlékeztet a Barada-panelre, de egy 13–14. századi restaurálás erősen rányomta a bélyegét a kinézetére. Az Az-Záhir Bajbarsz szultán által 1277 után építtetett könyvtárat és mauzóleumot szintén gazdag aranyvirágos mozaikkal díszítették, ami körbefut az imacsarnokon belül. A nem vallásos Omajjád-kori mozaikmunkák főleg olyan padlópanelek voltak, amik a kalifák és más magas rangú hivatalnokok palotáit díszítették. Ezek mintái a kelet-mediterrán térség római villáinak mozaikjai voltak. Az egyik remek példa erre Hisám kalifa ruszáfai palotája fürdőházának a mozaikja a 744 körüli évekből. A fő tábla egy nagy fa alatt legelésző őzeket és rájuk támadó oroszlánt ábrázol. A kép valószínűleg a jó és a rossz kormányzást jelképezi. Klasszikus mértani motívumokat mutató mozaikok maradtak fenn Andzsarban, Libanonban, egy 8. századi Omajjád palotaegyüttesben. Al-Valíd ibn Jazíd, azaz II. al-Valíd kalifa fényűző kastélyában (Kaszr al-Hallabát, Jordánia) magas szintű technikai tudásról tanúskodó padlómozaikok kerültek elő. A legjobb állapotban megmaradt mozaikrész szintén a „jó” és a „rossz” állatok elkülönített ábrázolására épül, egy fa két oldalán. A további hallabati mozaikok növényi és állati motívumokat ábrázolnak, többek között szőlőt, gránátalmát, antilopokat, farkasokat, nyulakat, halakat, kecskéket, oroszlánokat és kígyókat. Ammán közelében, Quastalnál 2000-ben tárták fel a ma ismert legrégebbi Omajjád-mozaikot, aminek keletkezési ideje Abd al-Malik kalifa (685–705) idejére tehető, és az épület feltehetően egy helyi kormányzó palotája lehetett. A mozaikok – az udvar kivételével – az egész palota padlóját beborították, és mértani mintákat, fákat, állatokat, gyümölcsöket és virágokat ábrázolnak. Az iszlám művészet a mórok által megszállt Spanyolországban is szép mozaikokat hozott létre. A Córdobai nagymecset központi kupolája és a mihráb (imafülke)) mozaikdíszén határozott bizáncias jelleget fedezhetünk fel, aminek az a magyarázata, hogy elkészítésük Konstantinápolyból érkezett mester felügyelete mellett történt 965 és 970 között. A mintázat színes virágmintázatú arabeszkekből és arab kalligrafikus írásokból áll össze, és a mozaikok a damaszkuszi Omajjád-mecset ragyogását idézik fel. A mór időszak után a mozaikok alkalmazása az iszlám világban is egyre ritkult, de Észak-Afrikában még készült néhány alkotás, bár nem klasszikus mozaiktechnikával. ## Prekolumbián területek Az Újvilágban is találhatók mozaikszerű alkotások, elsősorban azték eredetű darabok. Ezek java része türkiz berakásos dísztárgy és ékszer, maga a mozaik ritkán ábrázol valamit, inkább a fedő funkciója dominál. Hasonló a helyzet a halotti, uralkodói maszkokkal kapcsolatban is, ezek is türkizzel vannak kirakva, csak nagyon ritkán használtak más anyagot is. ## A mozaik az „aranykor” után A mozaikművészet története Velencében gyakorlatilag véget ért, a reneszánsz már a freskót érezte alkalmasabbnak a falakra kerülő képek megjelenítésére, mondanivalója kifejezésére. Ez természetesen nem jelenti a mozaik műfajának a halálát. Giotto és Raffaello is készített még mozaik kartonokat, az ortodox kereszténység még sokáig alkalmazta, Nyugat- és Közép-Európában is készültek mozaikok, más vidékeken is, de a módszer sok helyen már jobbára csak reprodukciós technikává vált, mint művészi kifejező eszköz, hosszú időre megszűnt. A mozaikok teljesen elszakadtak a mozaiktechnika hagyományos jellegétől, a műfaj szabályaitól, és az új művek „már csak mozaikba átültetett festmények, a mozaik belső törvényeinek, művészi elveinek és ezzel hatásának, félreismerései vagy tagadásai.” Példa erre a Szent Péter-bazilikában látható, az ottani egyik „szép” mozaik teljesen festményszerű hatást kelt, csak közelebbről szemlélve derül ki, hogy mozaikról van szó. A mozaiktechnika a 19. században éledt újjá, főleg olasz mesterek munkássága révén, akik alkotó módon használták a muranói üveggyár több tízezernyi színárnyalatát. Ők készítették a párizsi Louvre (1810) és az Operaház (1861–1874) mozaikjait, vagy a londoni Albert-síremlék (1864) díszét. A műfaj a szecesszió beköszöntével terjedt el még jobban, Gustav Klimt díszítette műveivel a brüsszeli Stocklet-palotát. A Klimt-féle, végletekig dekoratív stílussal szemben más utat járt Barcelonában Antoni Gaudí, aki építész volt, és ennek megfelelően minden művét az építészeti elképzelései alátámasztására készítette, de esetében talán helyesebb mindent átfogó egységről szólni. Mozaikjai nem ábrázolnak semmit, azokat immár nem sík felületeken helyezte el, tulajdonképpen térplasztikákat készített, amiket összetört színes csempedarabokból állított össze. Legszebb példái ennek a stílusnak a Güell parkban láthatók. Sajátos, monumentális stílusban jelentkezett a mexikói mozaikművészet. Diego Rivera hatalmas méretű épületdíszeket készített mozaiktechnikával, például a mexikóvárosi Teatro de los Insurgentes számára 1953-ban , vagy Francisco Eppens Helguera a mexikóvárosi Orvosi Egyetem számára (1957). A modern európai művészet jeles képviselői is foglalkoztak a mozaikkal, többek között Gino Severini, Henri Matisse, Fernand Léger és Pablo Picasso is. ## Magyar mozaikművészet A magyarországi művészek is alkalmazták a mozaiktechnikát, számos templomot, középületet díszítenek alkotásaik. A technikát a nemzetközi irányzatoknak megfelelően kezdték használni hazai művészeink. A sok művész közül néhány: Aba-Novák Vilmos, Körösfői-Kriesch Aladár, Kohán György, Róth Miksa (aki nemcsak üvegablakokat készített, hanem kevert technikájú mozaikokat is, például a Széchenyi fürdő kupolamozaikját. Újítást hozott a mozaikművészetbe Mattioni Eszter, aki kitalálta a „hímeskövet”, amihez nemes természetes köveket használt. Ő készítette a Madách Színház Halak című hímeskövét, a dunaújvárosi Művelődési Ház homlokzati mozaikját, vagy a miskolci Szinyei Merse Pál utcában lévő épület homlokzati díszeit. Barcsay Jenő művészetéből logikusan következett, hogy előbb-utóbb a mozaiktechnika is érdekelni kezdi. Három nagyméretű mozaikot készített: az egyik a Miskolci Egyetem Központi Könyvtárában van (1964), a másik a volt Nemzeti Színház előcsarnokában (1968), a következő a szentendrei mozaik (1970). Bálint Endre a Palatinus strandra készített mozaikot. Tóth Imre 1983-ban készítette Közösen című, grafikai indíttatású mozaikját a Diósgyőri Gépgyár irodaházának előcsarnokába. Több mozaik alkotója Hegyi György, Kocsis Ernő és Rác András (utóbbi reliefmozaikja: ). ## A mozaik technikája A mozaik készítésének klasszikus módjáról a korábbiakban már volt szó. Eszerint a padlómozaikokat úgy készítették, hogy a tesszera szemeket a szilárd alapra fektetett képlékeny cementhabarcsba nyomkodták bele. A módszernek az a hátránya, hogy a cement szilárdulása miatt egyszerre viszonylag kis felületet lehet kirakni, ráadásul elég nehéz a sík és egyenletes felület biztosítása. Különösen igaz ez a nagyméretű mozaikok készítésére. A falakra és mennyezetekre kerülő mozaikok üvegszemekből készülnek, ezek tömege ugyanis kisebb, mint a kő- és márványmozaikoké. A megfelelő rögzítésről ebben az esetben úgy gondoskodtak, hogy egy szilárd vakolatalapot készítettek, erre rozsdamentes hálót fektettek (általában rézből), erre jött az a réteg, amibe belenyomkodták az üvegszemeket. Az egyenletes felület tartása ebben az esetben is nagy gyakorlatot igényelt. A modern mozaik készítésekor is használják ezt a módszert, főleg kisebb méretű munkák esetén. A mozaikrakás másik módszere szerint a mintázatot hordozó karton negatívját készítik el, erre a papírra, műanyagra, kőlapra rakják ki a mozaikot úgy, hogy a mozaikszemek lefelé néznek. A rakás elkészülte után az egészet leöntik a kívánt vastagságú kötőréteggel, például cementtel, gipsszel. Előnye ennek az eljárásnak az, hogy nagyméretű mozaikokat is tudnak készíteni, több táblára osztva a művet, ráadásul az ilyen mozaik felülete sík lesz. Hátránya azonban az, hogy a művész nem látja a kirakott felületet. Ennek a módszernek egy másik változata szerint ragasztós felületre rakják a mozaikot, így a ragasztós felülettel együtt lehet a mozaik helyére szállítani, és egyszerűen felrakható a falra, az elkészített cementalapra. Van olyan módszer is, amikor a mozaikszemeket homlokfelületükkel felfelé rakják a ragasztós felületű papírra, műanyagra. Ennél fogva a művész látja a mozaik alakulását, tényleges kinézetét. Amikor kész van a mozaik, vagy annak egy részlete, a homlokfelületre ráragasztanak egy ugyanilyen ragadós felületű anyagot, megfordítják, és ettől kezdve ugyanúgy folytatják, mint az előbbi esetekben. ## Fordítás - A Nyugat- és Közép-Európa, A keresztény Kelet, az Ortodox területek, a Zsidó mozaikok, az Iszlám mozaikok és A mozaik technikája című fejezetek részben az angol nyelvű Mosaic szócikk fordításán alapulnak.

Brit Birodalom

A Brit Birodalom Anglia, majd az Egyesült Királyság fennhatósága alá tartozó területek összessége volt. Ebbe beletartoztak az ország gyarmatai, domíniumai, protektorátusai, bábállamai és egyéb területei. Ez volt a Földön valaha létezett legnagyobb kiterjedésű, lakosságú és gazdasági erejű gyarmattartó birodalom. Kialakulása a nagy földrajzi felfedezések korában, a 16. században kezdődött, amikor Spanyolország és Portugália mellett Anglia is kivette részét az újonnan felfedezett területek gyarmatosításából és a tengerek uralmáért folyó versenyfutásból. Fénykorában, a 20. század első felében, a Brit Birodalomnak körülbelül 458 millió alattvalója volt, azaz a Föld népességének negyede tartozott uralma alá. Az összes szárazföldből ugyanilyen arányban részesedett, területe megközelítően 36,6 millió km2 volt. Ekkor terjedt el világszerte az angol típusú gazdasági berendezkedés, oktatási rendszer, az angolszász jogrendszer, a hadsereg, a westminsteri kormányzási struktúra és a brit társadalom számos eleme, mint a sportok (például krikett, labdarúgás) és az angol nyelv. A gyarmatok őslakóival szemben elkövetett embertelen bánásmód miatt komoly bírálatok is megfogalmazódtak a birodalommal szemben. A Brit Birodalmat kiterjedése csúcspontján úgy jellemezték, mint előtte a Spanyol Birodalmat: „az ország, ahol a nap soha nem nyugszik le”, mert mindig volt legalább egy gyarmat, ahol éppen nappal volt és sütött a Nap. Azonban ahogy az idők folyamán változott a gyarmatosítók megítélése, a mondat jelentése egyre inkább a következő lett: Isten nem hagyja a briteket sötétségben. A birodalom nem csak kiterjedésével és népességével tűnt ki, hanem 1914-ig a világ legtöbb befektetését is eszközölte. A befektetések bruttó értéke 3,8 milliárd font volt, amely kétszer haladta meg a francia és háromszor a német tengerentúli befektetéseket. A birodalom hanyatlása több jelentős történelmi eseményhez köthető. Az egyik első jelentős veszteség az amerikai függetlenségi háború során érte, hiszen a brit fennhatóság alá tartozó tizenhárom észak-amerikai gyarmat kivívta függetlenségét, és ezzel megjelent a világhatalmi játszmában egy jelentős új ellenpólus. Az Amerikai Egyesült Államok függetlenségét követő időszakban elsősorban európai versenytársaival történő küzdelemben őrlődtek fel nagyhatalmi energiái. Az első világháborúban a Német Birodalommal vívott küzdelemből győztesként került ki a Brit Korona, de meggyengült az elszenvedett jelentős veszteségek miatt. A második világháborúban pedig a birodalom szinte önmagát is feláldozta a német, a japán és az olasz nagyhatalmi ambíciók megállításáért. A második világháború után a birodalom területének legtöbb része függetlenné vált. Két évvel a háború befejezését követően elnyerte függetlenségét a legnépesebb és legértékesebb gyarmat, India. A Brit Korona fennhatósága alá tartozott államok előbb létrehozták a Brit Nemzetközösséget (), később a már független államokat tömörítő Nemzetközösséget (). Az 1948 óta működő 53 szuverén állam alkotta nemzetközösség egészen más alapokon működik, de örökségét tekintve mégis a Brit Birodalom utódjának tekinthető. A birodalomtól utolsóként 1997-ben Hongkong tért vissza Kína fennhatósága alá. A Brit Nemzetközösségben 16 ország nemzetközösségi királyság, ezekben államfői tisztet tölt be az Egyesült Királyság uralkodója (jelenleg: III. Károly brit király), és ténylegesen a Brit Korona tartozéka maradt tizennégy tengeren túli terület. ## Előzmények ### A haditengerészet és a földrajzi felfedezések #### Terjeszkedés a tengeren túl – VII. Henrik A tengeren túli Brit Birodalom története VII. Henrik uralkodásáig (1485–1509), a nagy földrajzi felfedezések idejéig nyúlik vissza. Henrik abban bízott, hogy a kereskedelmen alapuló erős gazdaság növeli a támogatottságát alattvalói körében és erre való tekintettel jelentős erőfeszítéseket tett a modern tengeri kereskedelem fejlesztése érdekében. Ennek hatására fellendült a tengeri hajózás és a hajógyártás, amely a terjeszkedés alapja lett. Henrik reformjai fizetőképessé tették az angol kincstárat, ami lehetővé tette a tengeri kereskedelmi flotta további fejlesztését, 1495-ben pedig átadták az első angol szárazdokkot Portsmouth városában. Az uralkodó ugyancsak támogatta John Cabot olasz tengerész felfedező utazásait, amelyekre 1497-ben és 1498-ban került sor. Cabot az általa felfedezett Új-Fundlandon létrehozta Anglia első gyarmatát, amely sokáig halásztelepként működött. #### VIII. Henrik és a királyi haditengerészet Az angol tengeri hatalom megalapítása VIII. Henrik nevéhez fűződik. Fejlesztéseinek köszönhetően létrejött a királyi haditengerészet. Az új uralkodót ennek létrehozásában két dolog motiválta. Az egyik ok az volt, hogy IV. Jakab skót király egy meglehetősen erős flottát hozott létre, ami tekintélyveszteséget okozott Henriknek. Másrészt ez növelte az ország fenyegetettségét, mivel a skót király az ellenséges Franciaország szövetségese volt. Ebben az időben megtöbbszörözték a hadiflotta méretét, létrehozták a tengerészeti irányítás rendszerét, és a hadihajókat nagyméretű ágyúkkal szerelték fel. 1514-ben vízre bocsátották az akkori világ legnagyobb hadihajóját (Henri Grâce à Dieu), és sor került a parti védelem modernizálására is. Emellett világítótornyokat építettek, és bevezették a navigálást megkönnyítő eszközök használatát (bója, jelzőtűz). 1546-ban létrehozták a Tengerészeti Bizottságot, amely később az ugyancsak az ebben az időszakban felállított Admiralitás hatáskörébe került. #### Az Erzsébet-korszak I. Erzsébet uralkodása alatt az ország már helyet követelt magának a főbb európai hatalmak között. A királynő a hadiflotta fejlesztése helyett a magánkezdeményezéseket, különösen a Spanyol Birodalom elleni kalózkodást részesítette előnyben. Legismertebb tengerészei Sir John Hawkins és Sir Francis Drake voltak. 1588-ban a királyi és a magántulajdonban lévő hajók segítségével az angoloknak sikerült legyőzni a spanyolok által indított büntető expedícióban részt vevő spanyol királyi flottát, a legyőzhetetlen armadát (). 1577 és 1580 között Francis Drake, Magellan portugál felfedezőt követően másodikként, körbehajózta a Földet. 1579-ben Drake kikötött Kalifornia északi részén, és a birodalom nevében elfoglalta a „Nova Albion” névre keresztelt területet. Ezt követően Anglia érdeklődése jelentősen megnőtt az Európán kívüli területek iránt, amit John Dee, Erzsébet tanácsadója is támogatott. Ő alkotta meg a „Brit Birodalom” kifejezést, s mint a tengerészet, a csillagászat és az asztrológia szakértőjét, gyakran felkeresték az angol felfedezők utazásuk előtt és után is. A Tudor-házból való királynőhöz hasonlóan ő is walesi („briton”) származású volt, így a királynőnek is tetszett a „brit” elnevezés a birodalmat illetően. ### Írország meghódítása és az angol betelepítések 1541-ben az ír parlament elfogadta, 1542-ben pedig törvénybe iktatta a királyi címről szóló törvényt (Crown of Ireland Act 1542). VIII. Henrik így elődeivel ellentétben nem Írország ura, hanem királya lett. Az ország meghódítását tehát gyakorlatilag innen számíthatjuk. VIII\. Henrik a pápával való szembenállása miatt a reformáció jegyében 1534-ben megalapította a Church of Englandet, és önmagát az angliai egyház fejévé nyilvánította. A király megkezdte az egyházi javak és az ellene lázadók földjeinek elkobzását. Sir Anthony Saint Leger békéltető politikát kezdeményezett, és megpróbálta a lordokat meggyőzni a áttérés szükségességéről. Ennek ellenére az áttért személyeket gyakran vallási konzervativizmussal vádolták, földjeiket pedig elkobozták. Így a Tudor-ház írországi hódításai által kiváltott ellenségeskedés okai közé egy újabb, vallási ok is bekerült, mivel szinte az összes ír származású alattvaló katolikus vallású maradt. VI\. Eduárd angol király (1547–1553) uralkodása alatt sem sikerült a protestantizmust elterjeszteni, azt csak az angol hivatalnokok támogatták. I. Mária angol királynő (1553–1558) visszaállította a katolicizmust, cserébe a pápa elismerte a királyságot Írországban. Pozíciójának erősítése érdekében Mária hozzájárult az Írországba való angol betelepítésekhez. Ezt a gyakorlatot utódai is követték. Ezekben leginkább Laois, Offaly megye és az ország közepén található megyék voltak érintettek. Mária uralkodása után Anglia visszatért a protestáns hitre. I. Erzsébet angol királynő (1558–1603) törvényekkel kívánta erősíteni az Anglikán Egyház pozícióját, de ezek betartását illetően a kormányzat meglehetősen engedékeny maradt, mivel az írek csak látszólag fogadták el az angol uralmat. A probléma komolyságát jelzik a Shane O'Neill- (1559), a Desmond- (1568–1583), az O'Neill- (Tyrone) és az O'Donnell-féle (1594–1603) (melyet kilencéves háborúnak is neveznek) lázadások. Írország betelepítése mintául szolgált a korai amerikai gyarmatok kialakításakor. ## Az első Brit Birodalom (1583–1783) ### A kezdetek 1578-ban I. Erzsébet kiváltságlevelet adományozott Humphrey Gilbertnek, amelyben tengerentúli felfedezések végrehajtásával és új angol gyarmatok létesítésével bízta meg. Gilbert 1566-ban az északnyugati átjáró felfedezésére kidolgozott terveivel hívta fel magára a figyelmet, majd 1567 és 1570 között Írországban kemény kézzel verte le az írek lázadását, miközben kidolgozta Munster gyarmatosításának tervét. Észak-Amerikába 1578. november 19-én indult el, de fegyelmezetlen legénysége megakadályozta abban, hogy terveit kivitelezze. 1579 tavaszára egyes hajói visszatértek Angliába, a többiek pedig kalózkodni kezdtek. 1583. június 11-én újra útnak indult, és augusztus 3-án eljutott Új-Fundland szigetére, a mai St. John’s. A szigetet 1497 óta csak tőkehal-halászok lakták, ők is csak a halászidényben. Gilbert a területet ismét Anglia gyarmatává nyilvánította, hazafelé hajózva azonban életét vesztette, és szerepét féltestvére, Sir Walter Raleigh vette át. 1584-ben Raleigh gyarmatosította Roanoke térségét, amely a mai Észak-Karolina partmenti részén található, de az ellátási nehézségek miatt kísérlete sikertelen maradt. 1603-ban I. Jakab angol király került az angol trónra, aki 1604-ben megkötötte a Spanyol Birodalommal a londoni egyezményt, amely véget vetett a két ország közötti ellenségeskedésnek. Anglia ezt követően a többi ország gyarmatainak megtámadása helyett saját kolóniák létesítésére törekedett. A kezdeti sikertelenség ellenére a 17. század elejére az észak-amerikai és a karibi térség kisebb szigeteinek gyarmatosításával megkezdődött a Brit Birodalom kiépítése, a Kelet-indiai Társaság megalapítása révén pedig sikerült kereskedelmi kapcsolatokat kiépíteni Ázsiával. Ezt az időszakot a tizenhárom gyarmat elvesztéséig, ami a 18. század végén következett be az amerikai függetlenségi háború után, a szakirodalom az első Brit Birodalomként tartja számon. ### John Dee John Dee, az ismert tudós, I. Erzsébet királynő csillagászati és tudományos tanácsadója használta először a Brit Birodalom kifejezést egy olyan korban, amikor Nagy-Britannia még nem létezett mint politikai entitás: ekkor Angliának még csak néhány gyarmata volt. Ebben az időben a már megalapított spanyol és portugál birodalmak által szervezett zsákmányszerzéseknek volt külső résztvevője. Ekkoriban Anglia és Skócia még önálló államok voltak, és hosszú ideje ellenséges viszonyban álltak egymással. Dee szolgáltatta az ideológiai hátteret a Brit Birodalom létrehozatalához, melynek ő életében csak a kezdeteit láthatta. Az 1550–1570-es években Anglia felfedezőútjaihoz adott tanácsokat, melyekkel elsősorban technikailag segítette azok könnyebb kivitelezését. ### Stuart-korszak 1603-ban I. Jakab angol király és a spanyol uralkodó megkötötte a londoni egyezményt, melynek értelmében véget ért a viszálykodás. Egy angol gyarmatosító csoport John Smith vezetésével az 1607-es zord tél nehézségeit leküzdve megalapította az ország első állandó jellegű gyarmatát, Jamestownt. A birodalom területe jelentősen bővült a 17. század folyamán, amikor elfoglalták a keleti gyarmatokat Észak-Amerikában, melyekből később az USA legelső államai és Kanada keleti tengerparti részei lettek. Ekkor szerezték meg Saint Kitts, Jamaica és Barbados szigeteit is. A tengerentúli befolyása növelésével egyidejűleg Anglia ekkoriban rendezte belső hatalmi viszonyait is: az 1707-es Egyesülési Törvény létrehozta az Egyesült Királyságot. Jakab király egy olyan koronára tartott igényt, mely Nagy-Britannia Birodalmi Koronája lett. ### Skót telepesek Az unió létrejöttét megelőzően több kísérlet történt egy skót tengerentúli birodalom létrehozására is. Ezt Észak- és Dél-Amerikában képzelték el. A skót gyarmatosításnak Új-Skócia volt a legnagyobb területi szerzeménye Észak-Amerikában. Az Egyesülési Törvény után sok skót vállalt tanári, ügyvédi, ügyintézői, orvosi állást Jamaicában, Kanadában, Indiában, Ausztráliában Szingapúrban, Hongkongban és Új-Zélandon, amelyek az új vagy második Brit Birodalom részei lettek. Az új tartományokban mindenfelé telepedtek le skótok. Sok skót ment el a gyarmatokra, leginkább Ausztráliába, Új-Zélandra, Dél-Afrikába és Rodéziába. Az 1760-as évekre már országnyi területeket irányítottak skót származású vezetők, melyek formailag a Brit Kelet-indiai Társaság birtokai voltak. Kelet- és Nyugat-Florida termőföldjét és a szerveződő közigazgatás állásainak oroszlánrészét is skótok kapták meg, és skót telepesek egész generációinak adott új lehetőséget Kanada 1759-es meghódítása. ### Gyarmatosítás A karib-tengeri cukortermelő gyarmatoknak nagy szüksége volt a kétkezi munkásként alkalmazott rabszolgák behozatalára. Ezek a területek lettek Anglia legfontosabb és legtöbb hasznot hozó gyarmatai. A karib-tengeri szigetek biztosították az anyaországnak a dohányt, a gyapotot és a rizst. Az északabbi gyarmatok hajóanyag- és prémtermelése gazdaságilag nem volt annyira gyümölcsöző, hiszen itt hatalmas megművelhető területek álltak rendelkezésre kihasználatlanul. Sok angol, skót és ír – a túlnépesedés miatti éhínség, a munkanélküliség és a vallási üldözés elől menekülve – találhatott itt új hazára. Anglia amerikai gyarmatait más gyarmatosítókkal vívott háborúk révén és az őslakók leigázásával is bővítette. A második angol-holland háborút követően elnyerte a felügyeleti jogot Új-Amszterdam, a mai New York felett. A gyarmati területeket azonban egyre inkább nyugat felé terjesztették ki, azért, hogy több, megművelhetőnek tartott területhez juthassanak. A hétéves háború alatt a britek a gyarmatokkal közösen legyőzték a franciákat az Abraham-síkon folytatott csatában, így megszerezték Új-Franciaországot, és ezzel Észak-Amerika újabb hatalmas területe került a brit fennhatóság alá. Ez a győzelem biztosította Kanada és a kontinens Mississippitől keletre fekvő részének brit uralom alá kerülését. A brit győzelem ebben a háborúban megerősítette az észak-amerikai államok biztonságérzetét. Később, Ausztrália elfoglalásával (ami 1788-ban fegyenctelepek alapításával kezdődött) és Új-Zéland megszerzésével (1840 óta tartozik a koronához) kibővült az anyaországból való emigráció lehetősége. Nagy-Britannia a teljes kontinens feletti uralmat magának követelte, amikor Matthew Flinders 1803-ban, körülhajózta az új földrészt. Bebizonyította, hogy a hollandok által Új-Hollandiának elnevezett terület és Új-Dél-Wales angol kolónia, egy különálló sziget részei. Ajánlatát, mely szerint a kontinenst Ausztráliának hívják, elfogadták. 1826-ban a britek katonai bázist létesítettek Új-Hollandiában. 1829-ben vált hivatalosan is a gyarmatukká. A gyarmatok később önkormányzati jogokat szereztek, és jelentős fa- és aranyexportálók lettek. Kanada és Ausztrália együtt a birodalom területének majdnem a felét tette ki. ## Szabadkereskedelem és a „nem hivatalos birodalom” A 18. században a régi brit gyarmati rendszer hanyatlásnak indult. A hosszú ideig tartó töretlen whig uralom (1714–1762) alatt a birodalom veszített fontosságából és megbecsüléséből, míg végül elhibázott döntések sorozata nyomán legnépesebb gyarmatát, a 13 részből álló észak-amerikai területet is elvesztette. Erre az időszakra lehet tenni az „első Brit Birodalom” végét. Ettől kezdve az amerikai gyarmatszerzést felváltotta a 17–18. századra jellemző ázsiai, illetve afrikai gyarmatosítás korszaka. Ezt az időszakot lehet a „második Brit Birodalom” korának nevezni. A „tizenhárom gyarmat” elvesztése megmutatta, hogy a gyarmatok nem voltak feltétlenül jótékony hatással a gazdasági folyamatokra, ugyanis gazdaságosabban tudtak kereskedni más területekkel, és nem várták el védelmüket és igazgatásukat Nagy-Britanniától. A Párizsban, 1783. szeptember 3-án aláírt békeszerződés nem csak az első Brit Birodalom végét, hanem az Amerikai Egyesült Államok megszületését is jelentette. Az addig uralkodó gazdasági doktrína, a merkantilizmus, mely a gazdasági javak végességét és a nemzetek között ezek birtoklásáért folytatott harcot hirdette (ez adta a gyarmatokkal való kereskedés alapját), átadta helyét az Adam Smith és Richard Cobden által fémjelzett laissez-faire elvű gazdaságnak, a liberalizmusnak. Észak-Amerika elvesztése, amely megtanította az országot arra, hogy a kereskedelem nyereséges lehet a gyarmati birodalom nélkül is, hozzájárult az önkormányzati jogok kiterjesztéséhez a fehérek lakta Kanadára és Ausztráliára az 1840-es és 1850-es években. Ezeket a területeket az anyaország előretolt állásainak tekintették. Írországot földrajzi közelsége miatt másként kezelték, ezért 1801-ben az is része lett az Egyesült Királyságnak. Ez gyakorlatilag a brit uralom elleni 1798-as ír felkelés következménye volt. 1807-ben az országban betiltották a rabszolga-kereskedelmet, és elkezdték szorgalmazni, hogy más nemzeteknél is ez legyen az alapelv. A 19. század közepére Nagy-Britannia hatékonyan tudta csökkenteni a világban zajló rabszolga-kereskedelem volumenét. 1843. augusztus 1-jén életbe lépett az 1833-ban elfogadott törvény, amely illegálisnak minősítette a rabszolgatartást. A törvénynek csak részlegesen szereztek érvényt, mégis a Brit Birodalom túlnyomó részén rögtön megszűnt a rabszolgaság. Az elkövetkező 100 év során Indiában, Nigériában, Gambiában, Ghánában és Ádenben is érvényesítették e rendelkezéseket. A rabszolgatartás teljesen 1928. január 1-jén szűnt meg a birodalom területén, mikor ezt Sierra Leonében is betiltották. A régi gyarmati és rabszolgatartó rendszer vége egybeesett a szabadkereskedelem kezdetével, ami a gabonatörvény és a hajózási törvény eltörlésével az 1840-es években tetőzött. Így megnyílt a lehetőség a korlátlan versenyre, ami megnövelte a kölcsönösen előnyös kereskedelem részarányát a 19. század középső harmadában. Néhányan amellett érvelnek, hogy a szabadkereskedelem az ország gazdasági helyzetére adott válasz volt, és nincs kapcsolatban semmiféle filozófiai irányzattal. A 13 észak-amerikai gyarmat elvesztése ellenére 1815-ben, a napóleoni Franciaország bukása után az Egyesült Királyság lett a legfontosabb nagyhatalom. Az ipari forradalom otthon hozta meg számára a rivális nélküli gazdasági vezető helyet, a Brit Királyi Haditengerészet pedig a tengereken biztosította az uralmat. Míg a többi európai nagyhatalom figyelmét a kontinens problémái kötötték le, addig Britanniát semmi sem gátolta abban, hogy tovább folytassa gazdasági és politikai befolyási övezetének bővítését. Az 1815-ös bécsi kongresszus és az 1870-es porosz-francia háború között az Egyesült Királyság volt az egyetlen iparosodott nagyhatalom. 1870-ben a világ ipari termékeinek 30%-át ez az ország állította elő. Mint a „világ műhelye”, Nagy-Britannia olyan mennyiségben és olyan alacsony áron volt képes készterméket előállítani, hogy gazdaságosabb volt az ő termékeit megvásárolni, mint a hazai piacon termelt drágábbakat. Mivel stabil politikai környezet jellemezte a tengerentúli kereskedelmi partnereket, Britannia a szabadkereskedelem segítségével tudott fejlődni anélkül, hogy formálisan is el kellett volna foglalnia a területeket. Amerikában ez a törekvés nem érvényesülhetett, hiszen a Monroe-elv szerint az Újvilág többé már nem volt nyitott az európaiak számára gyarmatszerzés, illetve politikai érdekszférájuk kiterjesztésének céljára. Mivel az Amerikai Egyesült Államoknak ekkor még nem volt elég erős hadserege ahhoz, hogy az elvet határain túl is érvényesítse, Dél-Amerika frissen felszabadult államai nyitva álltak a brit kereskedelmi flotta előtt. Így itt a brit gazdasági befolyás egészen az első világháború végéig kitartott. ## A második Brit Birodalom A 19. századi brit politika elsődleges célja a legnagyobb és legfontosabb gyarmat, India védelme és gazdasági növekedésének fenntartása volt Ázsiában. A Kelet-indiai Társaság tovább terjeszkedett, biztosítva a Brit Birodalom ázsiai gyarapodását. A társaság hadserege a hétéves háborúban támogatta a Királyi Haditengerészet erőit, valamint több Indián kívüli hadműveletben is részt vett: Napóleon Egyiptomból történő kiűzésében (1799), a holland fennhatóság alatt álló Jáva elfoglalásában (1811), Szingapúr (1819), Melaka (1824) megszerzésében és a Burmában (1826) elszenvedett vereségben. Az 1730-as évektől a társaság indiai telepei kivették részüket az egyre nagyobb jövedelmet hozó, Kínával bonyolított ópium-kereskedelemből. A kereskedést a Csing-dinasztia törvényen kívül helyezte 1729-ben, de a társaság folytatta az illegális tevékenységet, és az így keletkezett extra bevételét az anyaországba irányuló teaimport ellentételezésére használta fel. A kereskedelem beszüntetését célzó kínai intézkedések eredményeként 1839-ben Kantonban láda ópiumot koboztak el a kínai hatóságok, és ez volt az egyik fő oka, hogy Nagy-Britannia megtámadta Kínát, amit az első ópiumháborúként tartanak számon. A háborúban elfoglalta Nagy-Britannia az akkor még jelentéktelennek számító Hongkong szigetét. ### Brit Kelet-indiai Társaság A Brit Kelet-indiai Társaság működése kétségtelenül a Brit Birodalom történetének egyik legsikeresebb fejezete, mivel ez a cég hajtotta végre az indiai szubkontinens elfoglalását. Ez a terület biztosította a legnagyobb bevételt a kincstárnak, és a társaság megszerezte a korona számára Szingapúrt, Ceylont, Hongkongot és Malajziát is. Ezek mellett a környékbeli országokat is behódoltatta, és megalapította Nagy-Britannia ázsiai birodalmát, amely a gyarmati rendszer legfontosabb része lett. Az Indiáért folytatott háború azonban nem a korábban megszokott formát követte. Az európaiakat támogatta a mögöttük lévő szervezett közigazgatás, és jelentős előnyt élveztek haditechnikai fejlettségüknek köszönhetően is. Szervezett fellépésük és az általuk követett politika megakadályozta, hogy bármelyik térségbeli ország a másik fölé kerekedjen, és Kínához vagy Indiához hasonló államszervezetet hozzon létre. Az európaiak között is voltak azért jelentős konfliktusok, hiszen a briteknek meg kellett küzdeniük a francia, a portugál és a holland gyarmatosító érdekekkel is. Az európaiak a haditengerészet terén kiemelkedően erősek voltak, fegyverzetük ugyanis lehetővé tette, hogy megvédjék a tengeren közlekedő hajóikat. Így vált lehetségessé az is, hogy viszonylag gyorsan szárazföldi haderőt küldjenek az Indiai-óceán bármely térségébe. A Brit Kelet-indiai Társaság kezdetben befektetési cég volt, amelyet a londoni Cityben, a Leadenhall Streeten székhellyel rendelkező kereskedők és befektetők alapítottak, és amelynek I. Erzsébet egy uralkodói rendelettel lényegében monopóliumot biztosított az indiai térséggel folytatott kereskedelemben. A társaság kereskedő vállalkozásból olyan társasággá alakult, amely a helyi közigazgatásban és a hadseregben jelentős súlyt képviselt, és pozícióinak védelmére a helyi szipojokból verbuvált magánhadsereget is fenntartott. A cég 1620-ban bejelentette igényét Dél-Afrika egy részére, majd később elfoglalta és uralta Szent Ilona szigetét, Szingapúrt és Hongkongot is. A társaság terjesztette el a teát Indiában, és tisztviselői közül sokan komoly vagyonra tettek szert, így például Elihu Yale, a New Haveni Yale Egyetem névadója is. 1615-ben I. Jakab utasította Sir Thomas Roe-t, hogy látogassa meg Dzsahángír nagymogult, a Mogul Birodalom uralkodóját, aki ebben az időben az indiai szubkontinens nagy részét, valamint Afganisztánt és Perzsiát is irányította. A látogatás célja egy kereskedelmi egyezmény megkötése volt, amely a társaságnak egyedüliként tette lehetővé kereskedelmi telepek létesítését Szúratban és más területeken. Cserébe a társaság európai piacokon beszerezhető javakat és ritkaságokat ígért a császárnak. Ez a vállalkozás sikeres volt, Dzsahángír Sir Thomason keresztül levelet küldött a királynak. A megállapodás eredményeként az indiai szubkontinensen minden más európai országot (Franciaország, Hollandia, Portugália) meghaladó mértékben fejlődött a brit kereskedelem. 1634-ben Sáh Dzsahán nagymogul kiterjesztette a brit kereskedők védelmét Bengáliára is, amely abban az időben India legjelentősebb textilipari körzete volt. 1717-ben végleg lemondott a kereskedelmet sújtó vámokról, így a társaságnak sokkal jobban megérte az indiai kereskedelem. Az 1680-as években annyira megnőtt a cég bevétele, hogy képes volt külön hadsereg kiállítására és fenntartására. A hadsereg leginkább koronahű indiaiakból állt, a tisztikart főként angolok és skótok alkották. A bennszülött katonákat szipojoknak nevezték. A Mogul Birodalom bukását követően az indiai szubkontinens rengeteg kis királyságra szakadt szét. Az egyetlen köteléket a közös vallások, az iszlám, a szikhizmus és a hinduizmus alkották. Az egységes (brit) közigazgatási és kormányzói rendszer megalapításáig India nem politikai, csak földrajzi fogalom volt, a Himalájától délre fekvő szubkontinens megnevezése. ### Terjeszkedés A Mogul Birodalom hanyatlása lehetőséget nyújtott a társaságnak, hogy 1757-től kiterjessze területeit. Ekkor ütközött össze a társaság és Bengál nábobja, Szirádzsuddaula. A birodalom felbomlása után sok kis királyság birtokolta a területet. Ezek az uralkodók egymás között is csatároztak. Robert Clive vezetésével, 1757. június 23-án a társaság hadserege szövetségeseivel legyőzte a nábob alakulatait a palási csatában. A csatában elért győzelmet a nábob hadseregének korábbi vezére, Mír Dzsaffár is nagyban segítette árulásával. Ez a győzelem, aminek révén valójában elfoglalta Bengáliát, a Brit Kelet-indiai Társaságot kereskedelmi és katonai hatalommá is tette. Mindazonáltal hosszú ideig nem jelentette be igényét a terület feletti kormányzásra. Jobban megfelelt neki a bábnábob, akit hibáztatni lehetett azokért a közigazgatási baklövésekért, amelyek aztán a társaság tényleges és szükségszerű hatalomátvételéhez vezettek. Ezt az időpontot (1757) tekintik egyébként az indiai brit uralom kezdetének. A Bengália kincstárában talált pénz lehetőséget nyújtott a társaságnak, hogy tovább fejlessze haderejét. A hadsereg, amely továbbra is nagyrészt szipojokból állt brit tisztek vezetésével, a 19. század közepére elfoglalta a mai India teljes területét. India elfoglalása során a társaságnak sok háborút kellett megvívnia a helyiekkel, ezek közül a legsúlyosabb a négy angol–maiszúri háború volt (1766 és 1799 között) a dél-indiai Maiszúri Királyság ellen, amelyeket az ellenség részéről Hajder Ali, majd később fia, Tipu Szaib maiszúri szultán, (a maiszúri tigris) vezetett. A királyság csak a negyedik háborúban esett el, miután a britek szövetségre léptek Maiszúr szomszédjaival. Az 1757-es palási csata és az 1764-es bakszári csata után – melyek megalapozták a kelet-indiai brit dominanciát – az angol–maiszúri (1766–1799) és az angol–maráthá (1775–1818) háborúk megerősítették a britek Dél-Ázsia feletti fennhatóságát. Voltak olyan államok, amelyeket a társaság saját katonai eszközeivel nem tudott legyőzni. Ezek leginkább északon voltak, ahol nem volt erős a társaság jelenléte, ezért területeket csak úgy tudott szerezni, hogy a királyságokat kijátszotta egymás ellen. A jól bevált taktika alapján ezek után az ellenséges államok egyikének segítséget nyújtott a támadások kivédéséhez. Kényszerítő intézkedések, megállapodások és diplomáciai nyomás segítségével a társaság mindig megakadályozta, hogy a helyi uralkodók össze tudjanak fogni, és egységes erővel megtámadhassák a briteket. Ennek köszönhetően az 1850-es évekre már a britek uralták az indiai szubkontinens jelentős részét, aminek következtében a társaság egyre inkább államként, és nem kereskedő egyesületként működött. A társaság irányította a Kínával folytatott törvénytelen ópiumkereskedelmet, ami később a két ópiumháború (1834–1860 kitöréséhez vezetett. Az első ópiumháború megnyerését követően megalapították Hongkongot, az első európai gyarmatot kínai földön. A társaság más kisebb szomszédokkal is vívott háborúkat, közülük a legsúlyosabb a három brit-afgán háború volt (1839–1919), amelyek brit szempontból kudarccal zárultak. ### A társaság összeomlása Egy évszázaddal a palási győzelem után a társaság hanyatlani kezdett. Az 1857-ben kitört szipojlázadás során a társaság bennszülött katonái fellázadtak a brit parancsnokok ellen. A felkelés Mirátban, Delhitől északra tört ki. Itt a szipojok megölték brit vezetőiket. Innen a felkelés futótűzként terjedt India északi részén, különösen a mai Uttar Prades, Bihár, Madhja Prades és Delhi területén. A felkelés elnyerte az indiai társadalom jelentős részének a támogatását. Voltak kivételek is, hiszen a Rám Mohan Rájhoz hasonló nyugatiasodott indiaiak úgy gondolták, hogy a brit uralom szükséges az indiai társadalomban meglévő ellenségeskedések leküzdéséhez. A felkelés kitörésének társadalmi, politikai és gazdasági oka is volt. 1857-re már óriásivá nőtt az indiaiak körében a brit uralommal szembeni elégedetlenség. A tényleges felkeléshez azonban olyan esetek szolgáltattak alapot, melyek egyébként nem ígérkeztek gyújtópontnak. Az egyik utolsó csepp a pohárban a Pattern 1853 Enfield karabély bevezetése volt. A fegyverhez olyan töltényeket használtak, amelyeknek a lőportároló papírtartályait sertés- vagy marhazsírral kenték meg. Ezeket szájjal kellett szétnyitni, hogy betölthessék a lőszert. A katonák túlnyomó többségének vallási okokból tilos volt a marha- és sertészsír fogyasztása. A hinduk nem fogyaszthattak marhahúsból származó ételeket, míg a disznóhúst a muzulmánok nem ehették meg. Habár a társaság és az Enfield képviselői egyöntetűen tagadták, hogy akármelyik állat zsírját használnák, a hír terjedt, és sok szipoj megtagadta ezeknek a lőszereknek a használatát. A tiltakozó katonák közül Mangal Pandey-t például emiatt fel is akasztották. Az indiaiak a felkelés előtt nagyon megosztottak voltak, ennek kihasználásával valósulhatott meg a britek hatalmának kiterjesztése. Ez a széthúzás nagyban segítette a brit gyarmatosítást, például a palási csatában az ellenfél vezérének átpártolásából húztak hasznot. Ez a megosztottság 1857-re megváltozott több, a töltényügyhöz hasonló eset miatt, mert ezek kiváltottak egyfajta széles körű ellenállást a britekkel szemben. Ez az általános gyűlölet eredményezte a lázadást, és utóbb ez vetett véget a Brit Kelet-indiai Társaság indiai uralmának is. Az indiaiak kezdetben nagy győzelmet arattak, de rövidesen a helyzetük rosszabbra fordult, és a britek leverték a felkelést. A britek jobb kommunikációs szervezetük és a szervezettségük miatt könnyen meg tudták akadályozni a számbeli fölényben lévő szipojok győzelmét, akiknek nem volt hatékony kommunikációs rendszerük, és kevésbé volt szervezett a seregük, valamint hadianyagból is hiányt szenvedtek. A felkelés folytatása akkor vált értelmetlenné, amikor a britek átvették Delhi, a felkelők központja fölött az uralmat. A város elfoglalása után a brit hadsereg vérfürdőt rendezett. Nem ez volt az egyetlen, a felkeléssel összefüggő mészárlás, hiszen mindkét harcoló fél követett el atrocitásokat. A leghírhedtebbé a brit nők és gyermekek ellen Kánpurnál elkövetett szörnyűségek váltak. A társaságnak az a hibája, hogy nem tudott szilárd ellenőrzést gyakorolni a területei fölött, elbizonytalanította a brit gazdasági és politikai vezető köröket indiai érdekeltségeik fenntarthatóságát illetően. India 1857-re már meghatározó szerepet játszott a birodalom gazdaságában. A lázadás éppen ezért nagy nyomást gyakorolt a korona politikájára, legalábbis annak az indiai kormányzással kapcsolatos részére, hiszen az lett a következménye, hogy a korona és a brit kormány magára vállalta a szubkontinens irányítását 90 évig. Ezzel a kormányzati döntéssel megszüntették a Brit Kelet-indiai Társaságot. India közvetlen brit kormányzásának korszakát Rádzs néven emlegetik. Ekkor Indián a mai India, Pakisztán, Banglades és Mianmar (akkori nevén Burma) területét értették. Ennek a területnek a történelmi megnevezése Brit India volt. ### Versenytársak megjelenése Az első iparosodott országként az Egyesült Királyság az elérhető világ csaknem egészét saját céljaira használhatta alapanyagforrásként és piacként. A 19. század folyamán azonban a helyzet nagymértékben megváltozott, mivel más nagyhatalmak is az iparosodás útjára léptek, és intézkedéseket tettek saját piacuk és erőforrásaik védelmében. Az 1870-es évekre a brit ipar vezető ágazatai versenyhelyzetbe kerültek, mert a nemzetközi piacon már külföldi versenytársak is megjelentek. A világ nagy tőkeexportőreként azonban féltve őrizte világkereskedelmi és pénzügyi vezető szerepét. Az ipar nagymértékben fejlődött Németországban és az Amerikai Egyesült Államokban, amelyek néhány területen átvették a vezető szerepet a sokáig uralkodó britektől (és franciáktól). 1870-re a német textil- és fémipar szervezettségben és technikai hatékonyságban felülmúlta brit versenytársait, és elhódította a külföldiek elől a hazai piacokat. A századfordulóra a német fém- és gépipar már a „világ műhelyébe”, a szabadkereskedelem megteremtőjének a piacára is exportált termékeiből. Bár a láthatatlan export (bank, biztosítás és hajózás) valamelyest ellensúlyozta az ország kereskedelemben elfoglalt helyzetének romlását, jellemző adata az utóbbinak, hogy 1880 és 1913 között Nagy-Britannia részesedése a világkereskedelemből 1/4-ről 1/6-ra csökkent. Nemcsak az akkor iparosodott országok piacain csökkent részaránya, hanem harmadik országokba irányuló szállításainak volumenén is meglátszott, hogy versenyhelyzet alakult ki a világpiacon. Korábbi óriási fölénye jelentősen csökkent az Indiával, Kínával, Latin-Amerikával és Afrikával folytatott kereskedelemben is. Azonban az ezeken a területeken elszenvedett visszaesés kevésbé éreztette hatását, mivel az iparosodás következtében más területekre helyeződött át a hangsúly. Az ország kereskedelmi nehézségeit tovább fokozta a „hosszú hanyatlás”, az 1873 és 1896 közötti elhúzódó deflációs periódus. Nagy nyomás nehezedett a kormányzatra, hogy támogassa a hazai ipart. Ez azonban a szabadkereskedelem meggyengülését okozta az európai hatalmak között. Ugyanez a jelenség Németországban 1879-től és Franciaországban 1881-től figyelhető meg. A piacvédelmi intézkedések következtében mind a hazai piac felvevőképessége, mind az exportmegrendelések mennyisége csökkent. Ez arra kényszerítette a kormányokat és a gazdasági vezetőket, hogy a gazdasági problémáikra a megoldást a tengerentúli gyarmati piacokon keressék. Az újabb tengerentúli területek versenymentes exportlehetőséget biztosítottak a hazai ipar számára, és olcsó alapanyagok valóságos tárházát tették elérhetővé. Bár Nagy-Britannia hivatalosan 1932-ig ragaszkodott a szabadkereskedelmi politikához, valójában az ország csatlakozott az újra fellángoló gyarmatosítási lázhoz, és nem hagyta, hogy az addig megszerzett birtokain más hatalmak befolyása érvényesüljön. ### Nagy-Britannia világbirodalommá válásának évszázada (1815–1914) A 19. század első felétől a 20. század elejéig tartó birodalmi időszak eseményeit a történészek többféleképpen is besorolják. Az 1815 és 1914 között Britannia birodalmi évszázadáról szólnak az elemzéseik. Ez magába foglalja Viktória brit királynő uralkodásának viktoriánus Angliaként ismert és egyes történészek által az új imperializmus korszakának nevezett periódust, amely a sedani csata (1870) és az első világháború kitörése (1914) közötti időszakra datálható. A birodalom e közel egy évszázad alatt mintegy km2 területtel bővült, és az alattvalók száma körülbelül 400 millió fővel növekedett. A waterlooi csatában Bonaparte Napóleon felett aratott győzelem azt eredményezte, hogy csak Oroszország maradt meg nagyhatalmi vetélytársnak, az is egyedül a közép-ázsiai térségben. Ebben a korban vitathatatlan volt a britek tengeri fölénye, és a világcsendőri szerepkört is ők töltötték be. Ezt az időszakot Pax Britannica néven ismerte meg a világ, és fényes elszigeteltségként is jellemzik a követett külpolitikai irányultság miatt. Az ország belépését egy újabb nagyarányú terjeszkedés korszakába 1875-re datálják, mikor Benjamin Disraeli konzervatív kormánya megvette az eladósodott egyiptomi vezető, Iszmail pasa 44%-os részesedését a Szuezi-csatornában 4 millió fontért. Ezzel megszerezte a felügyeleti jogot az Indiát az anyaországgal összekötő legrövidebb út legfontosabb része felett. A csatornát hat évvel korábban, III. Napóleon uralkodása alatt adták át a forgalomnak. A közös brit–francia felügyelet 1882-ben, a terület brit elfoglalásával ért véget. Megfigyelhető a birodalom terjeszkedésében egyfajta formális hatalom érvényesítése is, ami azt jelenti, hogy a birodalom ellenőrizte a névlegesen önálló országok (például Kína, Argentína és Thaiföld) kereskedelmét. A birodalmat erősítették a század második felében feltalált és kifejlesztett technikai újdonságok, például használatba vették és tökéletesítették a gőzhajót és a telegráfot. Jól példázza a kimagasló technikai fejlettséget, hogy 1902-ben egyedül a Brit Birodalomban volt kiépítve a világot átölelő távírókapcsolat, melyet All Red Line-nak neveztek. ### Afganisztán és a Brit Birodalom Oroszország évszázadok óta tartó terjeszkedése Délkelet-Európa felé félelemmel töltötte el az Egyesült Királyságot. 1878-ban megszerezte Ciprust, hogy a Török Birodalom elleni esetleges orosz támadásra gyorsan reagálhasson, miután már részt vett a krími háborúban 1854 és 1856 között. Ezen kívül a britek lerohanták Afganisztánt, hogy megelőzzék az India irányába történő további orosz terjeszkedést. Itt három véres és sikertelen háború zajlott le, míg végül rákényszerültek az afganisztáni terjeszkedés feladására. Az első angol–afgán háború (1838–1842) a Viktória-korabeli brit hadsereg egyik legszörnyűbb vereségéhez vezetett. Afganisztán meghódítása kezdetben szinte ellenállás nélkül ment, de nem vették figyelembe, hogy a sokszínű országot az ott élő népeknek is tetsző módon kellene kormányozni. Az „Indus hadseregének” nevezett brit irányítású sereggel támogatott afgán bábvezetés teljes kudarcot vallott, és általános felkelés bontakozott ki ellene az országban. Az orosz segítséget is magukénak tudó felkelő afgán pastu törzsek 1842-ben a támadó brit hadtestet teljes egészében megsemmisítették. Erre egyébként a Kabulból történő visszavonulás adott alkalmat, mikor a hegyek közötti hágóban lemészárolták a briteket. Egyedül egy sebesült lovas, William Brydon sebészorvos élte túl és jutott vissza 1842. január 13-án Dzsalálábádba. A második angol–afgán háború (1878–1880) során több csata után 1879. május 26-án megköttetett a „gandamaki szerződés”. Ebben az afgánok elfogadták a brit képviseletet, a külpolitika angol ellenőrzését. Vezetőjük, Jakub emír lemondott területekről is, mindezek fejében évi járadékot kapott. A harmadik angol–afgán háború 1919-ben a helyi törzsek által a brit hadsereggel szemben érzett elégedetlenség miatt robbant ki, és végleg elűzte a megszállókat Afganisztán területéről. Az indiai és afgán háborúk után az ázsiai nagy gyarmatosítási játszma brit részről befejeződött. Ugyanekkor erős ipari lobbisták és brit kormánytagok, mint például Joseph Chamberlain, szükségesnek ítélték a hivatalos gyarmattartás további fennmaradását más keretek közt, de a brit világpiaci részesedés csökkenését megakadályozó rendszerben. Az 1890-es években az ország új gyarmatosítási politikát fogadott el, ami a trópusi Afrika meghódításáért folyó harc éllovasává tette. ### A brit gyarmati politika változása A birodalomnak az új gyarmatosításban történő részvétele úgy is tekinthető, mint új piacok vagy a többlettőke befektetésére alkalmas terület megszerzésére irányuló törekvés. Elsődleges fontosságú volt abból a célból, hogy megvédje fennálló kereskedelmi kapcsolatait, nehogy ezek az egyre erősödő és jelentős területeket elfoglaló ellenséges nagyhatalmak érdekeltségi szférájába kerüljenek. De azt is látni kell, hogy egyetlen más intézmény sem tett annyit a nyugati normák bevezetéséért és egy világméretű rendszer és irányítás kialakításáért, mint a Brit Birodalom. A brit gyarmati politikát mindig is az ország kereskedelmi érdekei irányították. Míg a telepes gyarmatok fejlesztése elsősorban a növekedés egyensúlyát biztosította, a trópusi afrikai területekre leginkább csak alapanyagforrásként volt szükség. Ezért a britek folyamatosan konfliktusos helyzeteket alakítottak ki az etnikai, vallási és faji csoportok között, hogy ne tudjanak összefogni és legyőzni a megszálló erőket. A klasszikus „oszd meg és uralkodj” taktikát alkalmazva tartották megosztottságban Ciprus, Írország, India, Rodézia, Szudán és Uganda lakosságát is. Az ipari forradalom kezdete szintén segített Nagy-Britanniának a többi országgal szembeni versenyelőny megtartásában. Néhányan azt hangsúlyozzák, hogy a számos tengerentúli gyarmat területéről származó nyersanyag vagy pénzügyi forrás, vagy a Karib-térség és Afrika között bonyolított rabszolga-kereskedelemből származó profit hozzájárult az ipari befektetések növeléséhez. Azonban kimutatták, hogy a rabszolga-kereskedelem és a rabszolgák által művelt ültetvényekből származó profit az ipari forradalom időszakában a brit nemzeti jövedelemnek kevesebb, mint 5%-át biztosította. ### Harc Afrikáért 1875-ben a két legfontosabb afrikai gyarmat Franciaországé (Algéria) és Nagy-Britanniáé (Fokföld) volt. 1914-re csak Etiópia és Libéria maradt az európai befolyástól független. A nem hivatalos gazdasági és politikai befolyás az európai országok gyarmatszerző harcához vezetett. Nagy-Britannia megpróbált kimaradni az első harcokból, inkább kereskedelmi nagyhatalmi, mintsem gyarmattartó hatalmi státusra törekedett. Hamarosan világossá vált azonban, hogy az afrikai harcokban is részt kell vennie, hogy megtartsa pozícióját. Ahogy a francia, belga és portugál aktivitás megnőtt a Kongó alsó folyása mentén, megnőtt a veszély is, hogy az osztozkodás fegyveres összecsapásba torkollik. A Berlini Konferencia 1884–85-ben úgy próbálta megelőzni a nagyhatalmak közötti esetleges konfliktusokat, hogy deklarálta: a „tényleges megszállás” a területi igények nemzetközi elismerésének feltétele. Ezzel gyakorlatilag elkerülhetetlenné vált állandó hadseregek állomásoztatása a gyarmatokon. Egyiptom 1882-es elfoglalása hozzájárult a Nílus völgyében egy biztonsági ellenőrzési terület kialakításához, ami később a szomszédos Szudán elfoglalásához (1896–1898) és 1898 szeptemberében a francia hadsereggel való fasodai összecsapáshoz vezetett. 1902-re Nagy-Britannia teljesen elfoglalta a mai Dél-afrikai Köztársaság területét. Először a Jóreménység foka került brit kézre 1795-ben, majd a Zulu Királyság (Angol–zulu háború, 1878). Az első búr háború (1880–1881) még sikertelenül zárult, végül a búr köztársaságokat a második búr háborúban (1899–1902) sikerült bekebelezni. Cecil Rhodes volt az északi irányú brit expanzió vezéralakja, aki a magántulajdonban levő Brit Dél-Afrikai Társaság révén igyekezett kiaknázni az újonnan megszerzett területeket. Rhodes behatolt az országtól északra fekvő területekre, és megalapította Rodéziát. Rhodes álma, egy Afrikát átszelő vasút megvalósítása volt a legfőbb indok arra, hogy folytassák az afrikai terjeszkedést. Ez a vasútvonal behálózta volna a teljes Brit Afrikát. A dél- és kelet-afrikai brit sikerek nyomán Rhodes és Alfred Milner, Nagy-Britannia dél-afrikai kormányzója tervbe vette a Fokváros–Kairó vasúti összeköttetés megvalósítását, ami lehetővé tette volna a stratégiai fontosságú Szuezi-csatorna és az ásványi anyagokban gazdag déli gyarmatok összekapcsolását. Ezt a tervet Tanganyika német elfoglalása egy időre háttérbe szorította, de az első világháborút követően ismét életszerű elképzeléssé vált. 1903-ban elkészült az All Red Line távírórendszer, amely a birodalom főbb területei közötti kommunikáció biztosítására szolgált. Nagy-Britannia, a szabadkereskedelem legnagyobb úttörője 1914-re nemcsak a legnagyobb kiterjedésű tengerentúli gyarmattal rendelkezett, hanem az Afrika meghódításáért folytatott harcnak is a nyertese lett. 1885 és 1914 között Nagy-Britannia Afrika lakosságának csaknem 30%-át felügyelete alatt tartotta, ez az arány a franciák esetében 15%, a németeknél 9%, a belgáknál 7%, az olaszoknál 1% volt. ### Autonómia a fehér telepesek gyarmatain A domínium státus kiterjesztésével az önkormányzó Kanadára (1867), Ausztráliára (1901), Új-Zélandra (1907), Új-Fundlandra (1907) és az újonnan létrehozott Dél-afrikai Unióra (1910) kezdetét vette a birodalom átalakulása a modern Nemzetközösséggé. A brit gyarmati csapatokat 1868–71-ben kivonták Kanada, Ausztrália és Új-Zéland területéről, és ezekben az országokban megkezdték a helyi haderő megszervezését is. Az új államok vezetői és az anyaországi politikusok rendszeresen megtartották a gyarmati (1907-től birodalmi) konferenciákat. Az elsőt 1887-ben Londonban rendezték. A domíniumok külügyeit az Egyesült Királyság Külügyminisztériumán keresztül intézték, azonban Kanada 1909-ben létrehozta a Külügyek Minisztériumát, de a többi kormánnyal a diplomáciai kapcsolatokat még mindig főkormányzók, a domíniumok Londonba delegált főbiztosai révén ápolták (először Kanada nevezte ki a sajátját 1880-ban, majd Ausztrália 1910-ben), így az Egyesült Királyság hadba szállása az első világháborúban a domíniumokra is érvényes volt. A domíniumok szabadon irányíthatták külügyeiket, ha azok nem voltak ellentétben a brit külpolitikával: Kanada liberális kormánya 1911-ben kétoldalú szabadkereskedelmi egyezményt, viszonossági megállapodást kötött az Amerikai Egyesült Államokkal. A katonai védelem tekintetében a korábbi politika, amely a domíniumok haderejét az egységes birodalmi hadsereg és haditengerészet részeként kezelte, a továbbiakban nem volt fenntartható az Európában (elsősorban a német flotta részéről) jelentkező kihívások miatt. 1909-ben eldöntötték, hogy a domíniumoknak lehet önálló tengerészete, ezzel eltörölve egy 1887-es megállapodást, amelynek értelmében az akkori ausztrál tengerészetnek kötelező volt csatlakoznia a Brit Királyi Haditengerészethez. ## Az első világháború és hatásai A világháború kezdetekor vált bizonyossá, hogy a birodalom gazdagsága nem elégséges a háborús gazdálkodás problémáinak megfelelő kezelésére. A háború alatt feszültséget okozott a fellépő lőszerválság, a hadiiparban dolgozók hiánya miatt a hadsereg felszerelése és ellátása. A háború alatt Nagy-Britannia lakosságának élelmiszerrel és fogyasztási javakkal történő ellátását csak jelentős csökkentések és megszigorítások mellett lehetett biztosítani. A birodalom második és az azt követő korszakainak pontos idejét már nehezebb évszámhoz is kötni. A történészek többsége szerint a második korszak lezárását az első világháború vége jelentette. Az első világháború során a birodalom nagy árat fizetett a győzelemért, de cserébe bekövetkezett a brit uralom alatt lévő területek utolsó bővülése. Nagy-Britannia megszerezte a Török Birodalom bukása után a Közel-Keleten népszövetségi mandátum alatt álló Palesztina és Irak, valamint a régebben német kolóniaként létező Tanganyika, Délnyugat-Afrika (jelenleg Namíbia) és a mai Pápua Új-Guinea északi részének, Német Új-Guineának az irányítását. Az ország látszólag kiemelkedett a háború győztesei közül, és uralma újabb területek fölé terjedt ki, azonban a háború költségei miatt nehézkessé vált, hogy ilyen hatalmas birodalmat még sokáig fenntartson. A britek közel egymillió embert veszítettek, és riasztó ütemben kellett beruházásaikat készpénzzé tenniük. Az amerikaiakkal szembeni adósságaik kritikus méreteket öltöttek. Erős pozitívum csak az volt, hogy a nacionalista érzelem mind a régi, mind az újonnan meghódított területeken növekedett. Az 1920-as évtized a domíniumi státus nagymértékű megváltoztatását hozta. Habár a domíniumoknak nem volt érdemi beleszólásuk az 1914-es háborúba lépésbe, mindegyiket külön-külön bevonták az 1919-es versailles-i békeszerződés megfogalmazásába az egységes brit tárgyalóküldöttség keretein belül. Mivel az 1922-ben indított Törökország elleni háborúban egyes domíniumok nem akartak részt venni, kompromisszumot kellett kötni, át kellett alakítani a birodalmi rendszert. A Népszövetség egyes korábbi német gyarmatok mandátumát a domíniumokhoz delegálta: Nyugat-Szamoa új-zélandi, Német Új-Guinea ausztrál, Német Délnyugat-Afrika pedig dél-afrikai felügyelet alá került. A domíniumok teljes függetlenségét az 1926-os Balfour-nyilatkozat és az 1931-es westminsteri statútum mondta ki: a továbbiakban minden domínium Nagy-Britanniával megegyező jogokkal rendelkezik, mentes minden brit befolyástól, és szabadon alakíthatja saját külkapcsolatait. A Gyarmatügyi Minisztériumon belül 1907-ben létrehozott domíniumi részleg 1925-ben külön Domíniumi Osztállyá alakult, később, 1930-tól pedig külön miniszter foglalkozott a domíniumi ügyekkel. Kanada volt az első domínium, amely teljesen szabadon, saját hatáskörben kötött nemzetközi megállapodást (1923), és 1928-ban itt, Ottawában nyitott az Egyesült Királyság először nagykövetséget, így elkülönítették a főkormányzó közigazgatási és diplomáciai tevékenységét. A főkormányzó ettől fogva nem volt egyszerre a brit kormány és az államfő képviselője egy személyben. Kanada első külképviseletét Washington, DC-ben 1927-ben nyitotta meg. Ezt Ausztrália követte 1940-ben. Egyiptom hivatalosan 1922 óta független, de 1936-ig szerződés (1956-ig pedig részleges katonai megszállás) kötötte az Egyesült Királysághoz. Irak, amely 1922-ben brit protektorátus lett, tíz évvel később, 1932-ben szintén elnyerte függetlenségét. ### A brit uralom vége Írországban Az ír autonómiát (ami nem volt alkotmányos függetlenség) az harmadik ír autonómiatörvény garantálta. Ez az első világháború kitörése miatt nem lépett életbe. 1916 húsvét hétfőjén egy nacionalistákból és szocialistákból álló csoport Michael Collins vezetésével fegyveres felkelést robbantott ki Dublinban, amely azonban sikertelenül végződött. Miután 1919-ben kiszabadult a börtönből, Collins vezette az ír gerillákat, az Ír Köztársasági Hadsereget (angolul: Irish Republican Army, rövidítése IRA) a brit uralom elleni fegyveres küzdelemben. Az ebből kinövő angol-ír háború 1921-ben egy közlemény kiadásával és az angol–ír szerződés aláírásával fejeződött be. A békeszerződés az ír szigetet két részre osztotta: nagy része (26 megye) az Ír Szabadállam, a Brit Nemzetközösség egyik önálló domíniuma lett, míg a hat északi, protestáns többségű megye Észak-Írország néven az Egyesült Királyság része maradt. Az ír szabadállam parlamentje 1937-ben vált ki a brit nemzetközösségből, és új alkotmányt fogadott el, amely kimondta, hogy Írország szuverén és független állam. Az Ír Köztársaságot Nagy-Britannia azonban csak 1940-es évek végén ismerte el. A katolikus polgárjogi mozgalom észak-írországi elnyomása 1968–69-ben kiváltotta az ír egyesítésért harcoló IRA erőszakos cselekményeit, melyeknek azóta már több ezer ember esett áldozatul. Egy 1949-ben alkotott törvény az ország nevét Ír Köztársaságra változtatta, egyben kinyilvánította az ország kilépését a Nemzetközösségből. Ezzel Írország az Egyesült Királyságtól teljes mértékben független állam lett. Írország alkotmánya egészen 1998-ig tartalmazta az ország igényét a hat északi megyére. Észak-Írország hovatartozása, hogy a független Írországhoz, vagy a jelenlegi országához, az Egyesült Királysághoz tartozzon, nagymértékben megosztotta a társadalmat. Az 1998-as úgynevezett nagypénteki megállapodásban London és Belfast között az Ír Köztársaság közreműködésével megegyezés született az észak-írországi vallási konfliktus lezárásának alapelveiről. Ennek alapján nyílt lehetőség a további, már békés rendezési lehetőségek keresésére. ## A második világháború és a birodalom széthullása A gyarmatellenes nacionalista mozgalmak felélénkülése a birodalomban és a 20. század első felében bekövetkező változások a világgazdaságban olyan kihívásokat támasztottak a brit világbirodalom elé, amellyel akkor is nehéz lett volna megküzdenie, ha nem az otthoni gondok kötik le minden erejét. A birodalom széthullásának egyik oka volt, hogy a világháborús fegyverkezés költségeit és terheit nem vagy csak részben akarta viselni a birodalom többi része. A birodalom bomlását a második világháború kitörése felgyorsította, és az Indiával kötött egyezség valójában meg is pecsételte. Ez volt a brit kormányzat és az indiai függetlenségi mozgalom vezetőinek az a megállapodása, melyben az indiaiak azt vállalták, hogy akkor támogatják a brit csapatokat és lesznek lojálisak, ha cserébe a háborút követően elnyerhetik függetlenségüket. Ez be is következett, 1947. augusztus 15-én India kikiáltotta függetlenségét. Az ezt következő két évtizedben a legtöbb volt gyarmat függetlenné vált. ### A domíniumok A Birodalom szétesése a második világháború után felgyorsult, mivel a háborús erőfeszítések a végletekig kimerítették az országot, és az addigi szövetségesek (elsősorban az Egyesült Államok és a Szovjetunió) nem voltak érdekeltek a gyarmatokkal kapcsolatos status quo fenntartásában. A világháború költségei jelentősen meghaladták az azt megelőzőét és az akkor felvett háborús kölcsönök utolsó részletét 2006-ban fizette vissza az Egyesült Királyság. A szigetország egyes részei súlyos pusztítást szenvedtek a bombázások révén, és a háborúban odaveszett a birodalom kereskedelmi flottájának jelentős része. Az ország 1939. szeptemberi hadüzenete Németország ellen már nem jelentette automatikusan a domíniumok hadba lépését is. Írország kivételével minden terület saját maga nyilvánította ellenséges állammá Németországot. Az Ír Szabadállam már az ezt megelőző évben tárgyalásokat folytatott a Brit Királyi Haditengerészet kivonásáról a szerződéses kikötőkből, és kinyilvánította semlegességét a háború idejére. A II. világháború megnyerése kétes értékű győzelem volt. Az elszenvedett veszteségek még inkább aláásták az ország amúgy is hanyatló kereskedelmi és pénzügyi vezető szerepét, és megnövelte a domíniumok valamint az Amerikai Egyesült Államok fontosságát. Jól példázza ezt az ausztrál miniszterelnök, John Curtin addig példa nélküli 1942-es akciója, amikor visszahívta a frontról az ausztrál katonákat. Az ausztrálok a britek által uralt Burma területét őrizték. Ez a lépés megmutatta, hogy most már a domíniumok nem rendelik alá saját érdekeiket a brit érdekeknek. Curtin már egy évvel ezelőtt azt írta egy újságcikkben, hogy az országnak inkább az Egyesült Államokkal kéne erősebb kapcsolatokat kialakítania. A háború után, 1951-ben Ausztrália, Új-Zéland és az Egyesült Államok létrehozta az ANZUS regionális biztonsági megállapodást. Nagy-Britannia jelentkezése (1961) és felvétele (1973) az Európai Közösségbe gyengítette a kolóniákkal addig ápolt kereskedelmi kapcsolatait, és megszüntette ezeknek az országoknak a kivételes helyzetét a brit piachoz való hozzáférés tekintetében. 1947 januárjában Kanada volt az első domínium, mely lakosainak állampolgári jogállást biztosított az alattvaló cím mellett. Ez utóbbit végérvényesen 1977-ben törölték el, és az ország 1982-ben a nemzeti alkotmány elfogadásával vált teljesen függetlenné. ### India, Afrika, Ázsia, a Csendes-óceán és a karibi térség Az 1947-es gazdasági válság miatt sokan felvetették, hogy Clement Attlee munkáspárti kormányának fel kell hagynia azzal az elképzeléssel, hogy az ország megtartsa összes gyarmatát. A politikusok, közalkalmazottak és talán már az egész társadalom úgy érezte, hogy a gyarmatok rettentő módon megterhelik az állami költségvetést. India 1947-es függetlensége véget vetett az Indiai Nemzeti Kongresszus 40 éves harcának, mely először az önkormányzatot, majd a teljes függetlenséget akarta elérni. Az önállósodás nem volt azonban zökkenőmentes. A volt gyarmati terület felosztása Indiára és Pakisztánra olyan háborúhoz vezetett, mely több százezer áldozatot követelt. India függetlenné válása és domíniumi elismerése (1950) a modern Nemzetközösség létrejöttének számít, és ennek a megállapodásnak köszönhetően 31 további állam is tagja lett a Nemzetközösségnek. A karibi térségben, Afrikában, Ázsiában és a Csendes-óceánon a gyarmatok háború utáni felszabadulása idején az anyaország ritkán küzdött az elszakadni akaró területekért. A brit katonai erők nagymértékben le voltak kötve 1956-ban a szuezi válságban, amikor az Amerikai Egyesült Államok elítélte a brit, francia és izraeli csapatok egyiptomi bevonulását, amit az amerikaiak a saját közel-keleti befolyásuk veszélyeztetésének értékeltek. Szingapúr két lépésben lett független. A britek nem gondolták, hogy az új ország elég nagy és erős lenne ahhoz, hogy meg tudja magát védeni. Ezért Malaya, Sarawak, Észak-Borneó és Szingapúr egyesítésével megalakították Malajziát. A rövid életű államalakulat 1965-ben felbomlott, mikor Szingapúr kinyilvánította teljes függetlenségét Malajziától, bár az Egyesült Királyság továbbra is védelmet biztosított az ötoldalú megállapodás keretei között. Burma 1948-ban vívta ki függetlenségét úgy, hogy utána sem lett a Nemzetközösség tagja; ez volt az első olyan függetlenedő terület, amelyik minden kapcsolatot megszakított a britekkel. Palesztina brit ellenőrzése 1948-ban ért véget a csapatok kivonásával, és a területen lakó zsidók és arabok között kitört a nyílt háború. A Földközi-tenger övezetében a görög ciprióták gerillaháborút indítottak, hogy a sziget Görögországhoz csatlakozzon. A harcok végén létrejött a független Ciprus, bár a britek két katonai bázist fenntartanak, ezek Akrotíri és Dekélia. Málta és Gozo földközi-tengeri területei 1964-ben nyerték el függetlenségüket. A Brit Birodalom afrikai gyarmatainak felszabadulása kivételesen gyorsan játszódott le. Az új államok gyakran nem voltak felkészülve a szuverenitással járó változásokra: Ghána 1957-es függetlenségét a nacionalisták tíz évig tartó politikai kampánya előzte meg. Ezt követte Nigéria és Szomália 1960-as, Sierra Leone és Tanganyika 1961-es, Uganda 1962-es, Kenya és Zanzibár 1963-as, Gambia 1965-ös, Lesotho 1966-os, Botswana (régebben Becsuánföld) 1967-es és Szváziföld 1968-as függetlenné válása. Afrika déli és keleti részéről a brit kivonulást a terület fehér telepesei nehezítették meg. Ez vezetett Kenyában a véres Mau Mau-felkeléshez. A fehér kisebbség uralma Dél-Afrikában a Nemzetközösségben kétes érzelmeket forrása volt egészen addig, míg az ország 1961-ben ki nem lépett a szervezetből. 1953-ban a britek szövetséget szerveztek három gyarmatukból - Észak-Rhodéziából (ma Zambia), Dél-Rhodéziából (ma Zimbabwe) és Nyaszaföldből (ma Malawi). Ez az apartheid politikát követő szövetség nem volt sikeres és 1963-ra feloszlott. A térségben a fehér uralmat a nagy ellenállás ellenére a dél-afrikai apartheid-kormány, az angolai és mozambiki portugálok támogatása miatt egészen 1979-ig sikerült fenntartani. Ezután megállapodás útján a fekete többség egyenlő jogokat szerezhetett, és létrejött Zimbabwe. A Nyugat-indiai Föderáció bukását követően egymás után váltak függetlenné a karibi térség államai. Jamaica, valamint Trinidad és Tobago 1962-es függetlenedését követte Barbados 1966-ban, majd a 70-es–80-as évek folyamán a kisebb szigetállamok is elszakadtak. Britannia utolsó, az amerikai kontinensen lévő gyarmata, Brit Honduras 1953-ban kapott önkormányzati jogot, 1973. január 1-jén átnevezték Belize-re, majd 1981-ben elnyerte függetlenségét. A Brit Nyugat-csendes-óceáni Területek, mint a Gilbert-szigetek (az utolsó megszerzett gyarmat), hasonló folyamatokon mentek keresztül. Az 1950-es éveket a gyarmatok függetlenedése és a hidegháború jellemezte. Az utolsó elfoglalt terület Rockall volt. A királynő nevében 1955-ben nyújtotta be igényét az ország, hogy az ő fennhatósága alá kerüljön a szikladarab. Ennek az volt a célja, hogy megnehezítsék a Szovjetunió kémkedésének lehetőségét. 1948-ban az ország megszüntette Brunei protektorátusi státuszát, bár a hadsereg még egy ideig a szultánság kormányának kérésére ott állomásozott. 1997-ben Nagy-Britannia utolsó gyarmata, Hongkong is visszakerült Kínához. Ezt a harminc évvel régebben kötött kínai–brit egyesülési megállapodás tette lehetővé. ## Folytonosság Napjainkra Nagy-Britannia a Brit-szigeteken kívül 14 terület fölött tartotta meg ellenőrzési hatalmát. Ezeket egységesen tengerentúli területeknek nevezik. A legtöbb volt brit gyarmat egy volt portugál és egy volt belga gyarmat tagja a Nemzetközösségnek, egy nem politikai, önkéntes alapon szerveződő, egyenlő jogokat biztosító szervezetnek. Bár jelenleg a Nemzetközösség feje a brit állam első embere, III. Károly, utódai a posztot nem öröklik automatikusan, és Nagy-Britanniának nincsenek előjogai a szervezeten belül. A szervezet 16 tagja továbbra is elismeri a királyt államfőnek; ők a Nemzetközösségi királyság tagjai. Az ország fennhatóságát Gibraltár és a Falkland-szigetek fölött a két legközelebbi szomszéd, Spanyolország és Argentína mind a mai napig nem ismeri el. Nemzetközösségi köztársaság az a 31 állam, melyek az 53 tagú Nemzetközösségen belül köztársasági államformával rendelkeznek, és nem fogadják el uralkodójuknak és államfőjüknek III. Károly brit királyt. Az 1980-as évekre a Nemzetközösség új formában nemzetközi szervezetté alakult és ebben a formában működik tovább. Ez a gyakorlatban a tagállamoknak ad hasznos konzultációs fórumot és a különböző rendeltetésű együttműködéseiknek lehetőséget. Ilyen a kulturális, az oktatási, a pénzügyi és az egyéb gazdasági kapcsolatok mellett egy sor különböző rendezvény is, mely összekapcsolja a közösséghez tartozó tagállamok népeit. A leglátványosabb esemény a Nemzetközösségi játékok, amelyet 1930 óta kilenc sportágban négyévenként rendeznek meg. ### Falklandi háború A modern kori konfliktus a birodalmi érdekek látványos megnyilvánulása és erőpróbája volt, melynek során Nagy-Britannia győzelmet aratott Argentína felett. A Falkland-szigetek 1833 óta brit uralom alatt állnak, és körülbelül 500 km-re az argentin partoktól keletre helyezkednek el. Argentína a mai napig jogot formál rájuk, és ezt, sikertelenül, fegyverrel is megkísérelte érvényesíteni 1982 márciusa és júniusa között. ### Multikulturalizmus Az anyaországba a gyarmatokról történő nagyarányú bevándorlás eredményeként jelentős számú nem európai eredetű etnikai csoport jött létre. A különböző kultúrák találkozása azt is eredményezte, hogy az 1980-as évek első felében súlyos etnikai zavargások robbantak ki, a legélesebbek Brixtonban. A szigetországi etnikai kisebbségek helyzetének megítéléséhez hozzátartozik, hogy nem minden esetben többszörösen hátrányos és szegénységben élő népcsoportokat kell rajtuk érteni. A bevándorlók közül nagyon sokan a jómódú középosztályhoz tartoznak, sőt nem is kevesen a leggazdagabbak közé emelkedtek. ## Következtetések A Brit Birodalom kialakulását, fejlődését, hanyatlását és megváltozott formákban a 21. századig tartó túlélését jól behatárolható történelmi események sorozata kísérte végig. Az angol gyarmatok és az anyaország legtöbb esetben konszolidált együttműködést folytattak az idők során. Az első Brit Birodalom (1583–1783) korszakának végét éppen e kötelék gyengülése okozta, hiszen a korona szeretett volna nagyobb adókat kiróni a telepesekre, ami miatt 1773-ban egy hajórakomány teát a tengerbe szórtak. A bostoni teadélután néven elhíresült esemény volt az amerikai függetlenség gyújtópontja. A tizenhárom észak-amerikai gyarmat elvesztése utáni időszak a birodalom második korszakát jelentette, és az érdeklődés középpontjába India került. A gyarmatbirodalom folyamatos kiépítése és bővítése eredményeként számos területet vontak a korona fennhatósága alá, és legnagyobb kiterjedését az első világháborút követő német gyarmatok szétosztása után érte el. A birodalom összetartó ereje a gazdasági érdekekben is rejlett. A világ legrégebben folyamatosan forgalomban lévő pénze, a font sterling is a birodalomnak köszönheti létezését. Az első világháború után kezdődött a birodalom modern kori történelmének szakasza, amelyet a második világháborút követő gyarmati rendszer széthullása zárt le. A világbirodalmi szerepkör is itt ért véget, és Hongkong kiválásával többé már birodalomról sem lehet beszélni. A gyarmatok elvesztésével párhuzamosan elindult egy új szervezeti forma, melyet a Nemzetközösség fémjelez. Ez a teljesen új alapokon működő, formailag különböző gazdasági és politikai hátterű, de a korábbi birodalomhoz tartozás folytán közös vonásokat viselő államoknak a fóruma. Ez a közösségi tagság ad lehetőséget a csatlakozott országoknak egy szorosabb és egyenlő alapokon nyugvó kapcsolatrendszer kialakítására. ## Magyar nyelvű irodalom ### Áttekintés ### Tanulmányok ## Angol nyelvű irodalom ### Áttekintés - Bryant, Arthur. The History of Britain and the British Peoples, 3 vols. (London, 1984–90). - Ferguson, Niall. Empire: The Rise and Demise of the British World Order and the Lessons for Global Power (2002), - Chandra, Bipan India's Struggle For Independance (Penguin Books, India, 1989). - Dalrymple, William The Last Mughal: The Fall of a Dynasty: Delhi, 1857 (Knopf, 2007).\* Hyam, Ronald. Britain's Imperial Century, 1815–1914: A Study of Empire and Expansion (Macmillan, 1993). - Butler, Lawrence J. Britain and Empire: Adjusting to a Post-Imperial World (I.B. Tauris, 2002) - James, Lawrence. The Rise and Fall of the British Empire (St. Martin's Griffin, 1997). - Judd, Denis. Empire: The British Imperial Experience, From 1765 to the Present (London, 1996). - Lloyd; T. O. The British Empire, 1558–1995 Oxford University Press, 1996 - Louis, William. Roger (general editor), The Oxford History of the British Empire, 5 vols. (Oxford, 1998–99). - Marshall, P. J. (ed.), The Cambridge Illustrated History of the British Empire (Cambridge, 1996). - Olson, James S. and Robert S. Shadle; Historical Dictionary of the British Empire 1996 - Rose, J. Holland, A. P. Newton and E. A. Benians (gen. eds.), The Cambridge History of the British Empire, 9 vols. (Cambridge, 1929–61). - Smith, Simon C. British Imperialism 1750–1970 Cambridge University Press, 1998. brief ### Népszerű irodalom - Rice, Earle. John Cabot (Profiles in American History Series) Mitchell Lane Publishers, 2006 - Ritchie, Harry; The Last Pink Bits: Travels Through the Remnants of the British Empire Sceptre Press, 1997 - Winchester, Simon; Outposts: Journeys to the Surviving Relics of the British Empire Harper Perennial, 2004 ### Tanulmányok - Andrews, Kenneth R., Trade, Plunder and Settlement: Maritime Enterprise and the Genesis of the British Empire, 1480–1630 (Cambridge, 1984). - David Armitage; The Ideological Origins of the British Empire Cambridge University Press, 2000. - Armitage, David, 'Greater Britain: A Useful Category of Historical Analysis?' American Historical Review, 104 (1999), 427–45. - Armitage, David (ed.), Theories of Empire, 1450–1800 (Aldershot, 1998). - Charles A. Barone, Marxist Thought on Imperialism: Survey and Critique (London: Macmillan, 1985) - Beaudreau, Bernard C., The Economic Consequences of Mr. Keynes: How the Second Industrial Revolution Passed Great Britain By, (New York, NY:iUniverse, 2006) - Bernard Bailyn and Philip D. Morgan (eds.), Strangers within the Realm: Cultural Margins of the First British Empire (Chapel Hill, 1991) - Barker, Sir Ernest, The Ideas and Ideals of the British Empire (Cambridge, 1941). - W. Baumgart, Imperialism: The Idea and Reality of British and French Colonial Expansion, 1880–1914 (Oxford University Press, 1982) - C. A. Bayly, Imperial Meridian: The British Empire and the World, 1780–1831 (Longman, 1989). - Bennett, George (ed.), The Concept of Empire: Burke to Attlee, 1774–1947 (London, 1953). - J. M. Blaut, The Colonizers' Model of the World, London 1993 - Elleke Boehmer; ed. Empire Writing: An Anthology of Colonial Literature, 1870–1918 Oxford University Press, 1998 - Patrick Brantlinger, Rule of Darkness: British Literature and Imperialism, 1830–1914 (Ithaca: Cornell UP, 1988). - Chris Brooks and Peter Faulkner (eds.), The White Man's Burdens: An Anthology of British Poetry of the Empire (Exeter UP, 1996). - Constantine, Stephen. "British Emigration to the Empire-commonwealth since 1880: from Overseas Settlement to Diaspora?" Journal of Imperial and Commonwealth History [Great Britain] 2003 31(2): 16–35. - Philip Darby, The Three Faces of Imperialism: British and American Approaches to Asia and Africa, 1870–1970 (Yale University Press, 1987 - DePalma, Anthony. Here: A Biography of the New American Continent (PublicAffairs, 2001) - Michael W. Doyle, Empires (Cornell UP, 1986). - Elliott, J.H., Empires of the Atlantic World: Britain and Spain in America 1492–1830 (New Haven: Yale University Press, 2006). - Firstbrook, P.L. The Voyage of the Matthew: John Cabot and the Discovery of America Bay Books, 1997 - Gould, Eliga H., The Persistence of Empire: British Political Culture in the Age of the American Revolution (Chapel Hill: University of North Carolina Press, 2000). - Harlow, V. T., The Founding of the Second British Empire, 1763–1793, 2 vols. (London, 1952–64). - Heinlein, Frank. British Government Policy and Decolonisation, 1945–1963: Scrutinising the Officiial Mind Routledge, 2002. - Hyam, Ronald. Empire and Sexuality: The British Experience (Manchester UP, 1990). - Edward Ingram. The British Empire as a World Power (2001) - Lawrence James, The Rise and Fall of the British Empire (Abacus, 1994). - Robert Johnson. British Imperialism Palgrave Macmillan, 2003. historiography - Kennedy, Paul, The Rise and Fall of British Naval Mastery (London, 1976). - Kenny, Kevin, ed. Ireland and the British Empire Oxford U. Press 2004. - Knorr, Klaus E., British Colonial Theories 1570–1850 Toronto, 1944). - Levine, Philippa, ed. Gender and Empire Oxford U. Press, 2004. - McDevitt, Patrick F. May the Best Man Win: Sport, Masculinity, and Nationalism in Great Britain and the Empire, 1880–1935 Palgrave Macmillan, 2004. - Mehta, Uday Singh, Liberalism and Empire: A Study in Nineteenth-Century British Liberal Thought (Chicago, 1999). - Morgan, Philip D. and Hawkins, Sean, ed. Black Experience and the Empire Oxford U. Press, 2004. - Jan Morris, The Spectacle of Empire: Style, Effect and Pax Britannica (Faber, 1982). - John Pocock, 'The Limits and Divisions of British History: In Search of the Unknown Subject', American Historical Review, 87 (1982), 311–36. - Porter, Andrew. Religion Versus Empire?: British Protestant Missionaries and Overseas Expansion, 1700–1914 Manchester U. Press 2004 - Potter, Simon J. News and the British World: The Emergence of an Imperial Press System. Clarendon, 2003 - Rüger, Jan. "Nation, Empire and Navy: Identity Politics in the United Kingdom 1887–1914" Past & Present 2004 (185): 159–187. - Spurr, David. The Rhetoric of Empire: Colonial Discourse in Journalism, Travel Writing and Imperial Administration (Duke UP, 1993). - Joanna Trollope, Britannia's Daughters: Women of the British Empire (Hutchinson, 1983). - Wilson, Ian. John Cabot and the Matthew. Breakwater Books, 1996. - Wilson, Kathleen, ed. A New Imperial History: Culture, Identity and Modernity in Britain and the Empire, 1660–1840 Cambridge U. Press 2004.

Démokritosz

Démokritosz (görög betűkkel: Δημόκριτος), (Abdéra, I. e. 470 és I. e. 460 között – Abdéra, I. e. 370 körül), ókori görög atomista filozófus, az antik materializmus kiemelkedő képviselője. Leukipposszal együtt szokták említeni, mint az atomelmélet megalapítóját. Valószínűleg Szókratész kortársa volt, de őt magát a preszókratikusok közé sorolják. Démokritosz életéről nagyon kevés biztosra vehető dolgot tudunk, a rengeteg, különböző ókori források által neki tulajdonított műből pedig szinte semmi nem maradt fent, és ezek szerzősége, illetve létezése is kétséges. Ókori életrajzírói szerint nemcsak általános atomelméletéről és kozmológiáiról írt, hanem az érzéki észlelésről, a biológiáról, a zenéről és számos más tárgyról is. Etikai rendszert is kidolgozott, mely lényegében megegyezett a később Epikurosz által képviselt etikával. Atomelméletét szinte kizárólag Arisztotelész interpretációjában ismerjük; a neki tulajdonított etikai művek szerzője pedig egy Démokratész nevű filozófus, akit csak a tizenkilencedik században azonosítottak először Démokritosszal (bár nem bizonyosan tévesen). ## Élete és munkássága Démokritosz életéről bőséges adattal rendelkezünk, ezek közül azonban sok valószínűtlen. Megbízhatóbb forrásokból úgy tűnik, hogy jómódú szülők gyermeke volt, aki fiatalkorában sokat utazott, bejárta Egyiptomot és a Közel-Keletet. Hatása az ókorban rendkívül nagy volt, neve alatt számos más munkát is terjesztettek, de már az ókorban tudták, hogy ezek túlnyomó többségét Bólosz írta. Hitelesnek tartott műveit Thraszüllosz a Kr. u. 1. században tizenöt tetralógiára osztotta, azonban ezek között is akadt olyan, amelyik nem tőle származott. E jegyzék alapján több, irodalommal foglalkozó művének címe is ránk maradt, így például a „Peri rhüthmón kai harmoniasz” (A ritmusokról és a dallamról) vagy a „Peri Homéru é orthoepeiész kai glosszeón” (Homéroszról avagy a helyes beszédről és szóalkalmazásról). Atomista filozófusoktól fennmaradt jelentősebb, hitelesnek tekinthető töredékeket olvashatunk Arisztotelésznél, főként a metafizika című műben, Szimplikiosz Arisztotelész fizikájának a kommentárjában, Diogenész Laertiosz életrajzaiban, Aethios: Placita philosophorum-ban és Theophrasztosz: Az érzékekről című művében. Érdekesség, hogy Platón, annak ellenére, hogy kortársak voltak, egyetlen művében sem említi Démokritosz nevét. Ezt többféleképpen is szokás magyarázni: vagy nem ismerte őt, mint ahogyan a milétoszi filozófusokat sem ismerte, vagy ahogyan Diogenész Laertiosznál olvasható, semmibe vette őt, és megpróbálta megsemmisíteni Démokritosz műveit. Arisztokszenosz a Történeti feljegyzéseiben említi, hogy Platón el akarta égetni Démokritosz valamennyi művét, amit csak össze tudott gyűjteni, ám két püthagóreus, Amüklasz és Kleiniasz visszatartották ettől, mondván, hogy értelmetlen volna a dolog, mivel a könyvek már közkézen forognak. Világos jele ennek, hogy Platón csaknem az összes régi filozófusról megemlékszik, ám Démokritoszt még ott sem említi, ahol ellentmondania kellene neki. Arisztotelész azonban sokszor említi, mindig a legnagyobb elismerés hangján, és Theophrasztosz is sokszor idézi. Démokritosz valószínűleg ismerte Szókratészt, az azonban nem ismerte őt, így ír erről Diogenész Laertiosz: Azt mondják – folytatja Démetriosz – Athénba is elment és nem törte magát, hogy ismertté váljék, mert megvetette a hírnevet. Hogy Szókratészt is ismerte, de az nem ismerte őt, arról maga számol be, mikor ezt mondja: \>\> Elmentem Athénba, és senki sem ismert.\<\< : Diogenész Laertiosz: Híres filozófusok élete IX. 36 Az utókor az ő személyét is számtalan legendával övezte, nemegyszer varázslónak, mágusnak ábrázolják. Talán életigenlése az oka annak, hogy a „nevető filozófus”-nak nevezik, Horatius is így emlegeti költeményeiben. Az egyik legfurcsább róla szóló monda a római Laberius egyik töredékében maradt ránk, eszerint Démokritosz vak volt, a nap fényét pajzsával a szemébe tükrözve vakította meg magát, hogy „ne lássa, hogyan élnek a gonoszok”. ## Tanítása az atomokról Démokritosz tanítása nem választható el tanítója, Leukipposz tanításától, így számos elméletről nem tudni, hogy az ő gondolkodását vagy a tanítójáét tükrözi-e. Annak kísérletére, hogy feloldják a parmenidészi elméletnek a csak az Egy létező okozta problémáit, nevezetesen a keletkezés-pusztulás, a mozgás és a létezők sokféleségének a problémáját, Démokritosz azt állította, hogy a létező végtelen sokaságú parányi, és épp ezért az érzékszervek által fel nem fogható részecskékből, atomokból épül fel. Továbbá elutasította Zénónnak azt az állítását, amellyel a sokaság tagjairól kimutatja, hogy végtelenül oszthatóak, és ezért abszurd konzekvenciáknak vannak kitéve. Elfogadta, hogy az oszthatóság – akár a „mindenfelé”, akár az „egy bizonyos pontig” lehetséges oszthatóság – fogalma tűrhetetlen, és ennek megfelelően kijelentette, hogy az ő részecskéi végtelen sokaságának egyik darabja sem osztható, hanem mindegyikük valóban egy. „Démokritosz ... a helyet ezekkel a nevekkel illeti: ‘az üres’, ‘a semmi’, ‘a határtalan’, míg az egyes szubsztanciákat ezekkel: ‘a tömör’, ‘a létező’. Nézete szerint a szubsztanciák oly kicsinyek, hogy kibújnak az észlelésünk alól, mindenféle formáik és mindenféle alakjaik és nagyság szerinti eltéréseik vannak. Ezekből immár mint elemekből származtatja és állítja össze a szemmel látható, illetve az érzékelhető tömegeket.” : Arisztotelész: Meteorológia Az atomok természetüket tekintve szilárd részecskék, önmagában mindegyik egy parmenidészi Egy (azt, hogy mégsem láthatjuk kicsinységükkel magyarázható: olyan kicsinyek, hogy érzékszervekkel nem hozzáférhetőek), amelyek nem tartalmaznak magukban semmiféle ürességet, azonban súllyal, kiterjedéssel rendelkeznek, önmagukban színtelenek, íztelenek és szagtalanok. Az atomok alakjukban is különböznek, létezik: homorú, domború, horgokkal ellátott és sok másféle. Az atomok, mint nevük is jelzi (gör. a-tomos, oszthatatlant jelent) matematikailag oszthatatlanok, nem keletkeztek és nem is pusztulnak el soha: örök létezők. Ezen a ponton az atomista filozófusok megőrzik azt az eleai hagyományt, miszerint a létező keletkezés nélküli és el nem pusztítható. Formájukat és nagyságukat tekintve több fajtájuk is létezik, és ez határozza meg a dolgok természetét. Az atomoknak több fajtája is létezik, ugyanis különbség tehető köztük forma és nagyság szerint, ami nemcsak a testek külalakját határozza meg, hanem azok ízét és színét is. Az atomok formájukat és nagyságukat tekintve a következő ízeket és színeket határozta meg: a szögletes, érdes (sokkanyarulatú), kicsi és ritkás atomok összessége adja a fanyar ízt. Ezeknek az atomoknak a „sokkanyarulatú” tulajdonságuknak köszönhetően a másik jellegzetes vonásuk az, hogy képesek egymásba úgy kapcsolódni, hogy közöttük maradhat üres tér, azaz űr. Az atomisták pedig úgy gondolták, hogy ez az atomok közé zárt űr az a tényező, ami melegséget hoz létre a testekben: minél nagyobb méretű és számú az atomok közti űr, annál inkább képes a test felmelegedni. Az édes dolgok, kerekded és kicsiny méretű atomokból állnak. Ezek a fajta atomokból álló testek lágyak, és lágyságuk következtében képesek a többi testeken áthatolni, beleszűrődni, és azok ízét megzavarni. Az édes atomok a többi atom közé hatolva, benedvesítik azokat, aminek következtében azok rendezettsége felbomlik és összetódulnak a hasüregben, ugyanis ott van a legnagyobb üresség. A savanyú íz atomjai nagy és sokszögletű, kevésbé kerekded atomok, a keserű ízűek pedig kicsiny, kerekded atomok, amelyeken horgocskák vannak. Ezzel magyarázható az, hogy a keserű dolgok tapadósak és enyvesek is. A nagy és nem kerekded atomok köteléke adja a sós íz érzetét. Ezek lehetnek egyenletlen és egyenletes felszínűek egyaránt, de az egyenletes felszínűek száma van túlsúlyban. Theophrasztosz értelmezése szerint az atomisták a „kanyarulatos” kifejezéssel azt szeretnék jelezni, hogy ezek az atomok képesek egymásba illeszkedni. A csípős, kicsiny kerekded, szögletes atomokból áll, melynek felülete nem egyenetlen. Az atomok alakjukat és nagyságukat tekintve nincsenek ennyire elkülönülve egymástól: az összefonódásokban nemcsak egyfajta atomok találhatóak, hanem egymásközé ékelődve többméretű és formájú van. Hogy éppen melyik ízt érezzük, annak köszönhető, hogy épp melyik fajtájú atomok vannak túlsúlyban a keverékben. Ezzel magyarázták azt a tényt, hogy ugyanaz a dolog egy ember számára édes másik ember számára savanyú lehet. Démokritosz a színek természetét ugyancsak az atomok alakjának és méretének különbségeivel magyarázta, és csak négy színt tekintett létezőnek. Ezek közül a fehér színt alkotó atomok homogén alakzatba tömörült, sima felületűek, ugyanis az érdességgel magyarázzák az árnyék keletkezését. Mivel nem vetnek árnyékot, ezért az ilyen dolgok mindig fényesek. A dolgok keménysége és lágysága szerint a fehér színt különböző atomok adják: a kemény dolgok esetében, mint például a gyöngyház, „árnyéktalan, csillogó, nyitott pórusúak”, a törékeny és porladó fehér dolgok meg kerek, párosával elrendezett, ferdén elhelyezkedő atomokból épülnek fel. Az ilyen dolgok törékenysége az atomok kerek formájával magyarázható: mivel kerekdedek, kicsi az a felület, ahol egymáshoz tapadhatnak. A fekete színt a fehér szín ellentétének tekintette, tehát atomjai is ellentétesek a fehér atomoknak. Ezek szerint a fekete atomok érdesek és egyenetlen felületűek, nem homogén alakokat képeznek. Az érdességük következtében árnyékosak, pórusaik nem nyitottak és nem is átlátszóak. A fekete atomok kiáramlásai nagyon lassú tempóban mennek végre. A vörös szín atomjait a meleg érzetét adó atomokhoz hasonlítják, különbség csak a méretben van: a piros színt adó atomok nagyobb méretűek. A melegség kapcsolatát a vörös színhez valószínűleg olyan megfigyelésekre támasztották, mint például a vasat ha felmelegítjük vöröses színű lesz, vagy ha melegünk van, az arc piros színű lesz. Minél nagyobbak ezek az atomok, annál vörösebb színűek. A zöld színt nem egy atomfajta alkotja, hanem a szilárd atomok és az űr keveréke adja, a szín fokozatai pedig e keverék alkotóinak elhelyezkedésétől és előfordulási arányától függ. Minden más szín e négy szín atomjainak a keverékéből jön létre, példaként az aranyat és a rezet adják, amelyek a fehér és a vörös keverékéből jönnek létre. Az atomisták által a legszebb szín is keveredés révén jön létre, mikor a vörös atomok bejutnak a fehér atomok üregeibe, és ráadásként ezekhez még zöld is kerül. További keverék színek: a bíbor, barna, indigókék, amiknek keveredési arányait Theophrasztosz részletesen ismerteti, hozzáfűzve, hogy az atomisták ezeken a keverékszíneken kívül még számos más keverékszínt tartottak számon. Az illatoknak nem különített külön jellegzetes atomokat, hanem úgy határozzák meg, mint a könnyű anyag kiáramlását a nehézből, a kiáramlás okát, mint általában a más okokat is nem tárgyalják. Az atomok oszthatatlanságának oka két tényezővel is magyarázták: kicsinységükkel és azzal, hogy a semmi külső erő nem gyakorol rá hatást. Démokritosz úgy gondolta, az elsődleges testek esetében az oszthatatlanságnak nemcsak az az oka, hogy nem szenvednek el hatást, hanem kicsiny és részeket nem tartalmazó mivoltuk is. ### Az atomok súlya Azok a tárgyak, amelyek több ürességet tartalmaznak, könnyebbek, amelyek nehezebbek, azokban az üresség is kevesebb. Ugyanez mondható el a keménységgel kapcsolatban is: ami tömör, azaz kevesebb benne az üresség, a keményebb, a ritkás természetű pedig lágyabb. Azonban a lágy és kemény különbözik a könnyű és nehéztől, mégpedig az atomok elhelyezkedésében: A keményben és a lágyban az üres helyeknek más a helyzete és elosztása, mint a nehézben és a könnyűben „A nehezet és a könnyűt Démokritosz a nagyság alapján különbözteti meg. ... Ezzel szemben a keverékek közül az a könnyebbik, amelyik több ürességet tartalmaz, és az a nehezebbik, amelyik kevesebbet. Másutt ellenben egyszerűen a finomat mondja könnyűnek.” : Theophrasztosz: Az érzékekről. Az érzettárgyak 62. Utalás arra, az atomisták tulajdonítottak valamilyen súlyt az atomoknak, több szerzőnél is található: Szimplikiosz az atomok mozgását azok súlyának a következményeként írja le: „Azt mondják, a bennük levő súlynál fogva mozognak.” De Arisztotelész is ír az atomok súlyáról: „...a testek mindegyike többletének arányában nehezebb.” Theophrasztosz inkább a keverékek súlyáról beszél, amely a dolog nagyságától függ: „A nehezet és a könnyűt Démokritosz a nagyság alapján különbözteti meg, ami azonban implikálja azt, az atomoknak kell rendelkezniük valamilyen súllyal, és ez a súly az atomok méretétől függ.” De nincs okunk azt feltételezni, hogy az atomista filozófusok ne tulajdonítottak volna súlyt az atomoknak, ez abból a tényből is evidens, hogy a világ dolgai, rendelkeznek súllyal. A érv ok az atomok súlyának megléte mellett, az a kijelentés, miszerint az atomok az űrtől éppen telítettségük miatt különböznek, a telítettség megléte pedig ugyancsak súlyt implikál. Egy Aetiosz szövegrész azonban tesz egy olyan kijelentést, amely megkérdőjelezheti azt, hogy az atomisták tulajdonítottak súlyt az atomoknak: „Démokritosz kettőt nevezett meg (ti. az atomok két tulajdonságát): a méretet és az alakot; ám Epikurosz ezekhez harmadikként hozzáadta a súlyt...” Ezt az ellentmondást az olyan kommentátorok, mint Burnet, Kirk és Raven azzal magyarázzák, hogy Aetiosz állításai kizárólagosan e világban elhelyezkedő dolgokra vonatkoznak, azaz az örvényekben részt vevő dolgokra. A nagyobb méretű atomok az örvény központja fele törekednek, ellentétben a kisebb méretű atomokkal, amelyek az örvény szélein helyezkednek el. A nagyobb atomoknak az örvény középpontja fele történő mozgása a méretük miatt történik és nem a súlyuk miatt mozognak „lefele”. Önmagában azonban egyetlen atomnak sincs súlya, az örvénymentes övezetben kizárólagosan az egymással való ütközésekkel lehet magyarázni. ### Az atomok mozgása Nem találni olyan feljegyzést – amit Arisztotelész is joggal hiányolt –, hogy mi lehetett a mozgás indító oka, ugyanis az atomisták azt állítják, hogy az atomok egymáshoz ütközve és egymást taszítva mozognak, de, hogy ezt a mozgást milyen erő váltotta ki arról nincs, vagy nem maradt fent feljegyzés. Azonban valószínűleg foglalkoztatta őket az okság problémája, ez a következő idézetből is látszik: Démokritosz maga mondá, hogy inkább akar egy oksági magyarázatot találni, mint a perzsa királyság birtokába jutni. Szimplikiosz azonban azt állítja, hogy az atomisták úgy vélték, hogy az atomok a súlyuk miatt kezdenek el mozogni: „Azt mondják, a bennük levő súlynál fogva mozognak azáltal, hogy az üresség enged nekik és nem szegül ellen, azt mondják ugyanis, (az atomok) ‘szétszóródnak’. ” Ez az elv pedig eléggé hihető, ugyanis összhangban van az atomistáknak azzal a nézetével, hogy nem létezik egy felsőbbrendű szubsztancia, ami vagy aki minden dolog fölött rendelkezne. Az atomok szabályszerű mozgása annak köszönhető, hogy az atomok az összeütközésüket követően visszapattannak egymásról. A bekövetkező mozgás jellegét kétségtelenül meghatározza az összeütköző testek súlya, alakja és korábbi mozgása. Az atomok ütközése vagy „összefonódást” eredményez, ha az atomok alakja megegyezik, vagy ellenkező esetben „szétszóródást” – azaz az atomok különböző irányokba való szétpattanását. A minőségi különbséget a valóságos tárgyakban az atomok helyzete, rendje hozza létre. Így a minőségileg nem különböző atomokból jön létre a sokféle minőségű tárgyak világa. #### Az űr A parmenidészi tanítással ellentétben Démokritosz feltételezi, hogy létezik a nem létező, amelyet az ürességgel azonosít, ugyanis ha a világ tömör lenne, úgy nem volna mód a mozgásra, és így nem volna lehetséges a helyváltoztatás sem. Így szükség van az űrre (ürességre), amelyet nem létezőnek nevez, de nem azonosít a semmivel, ugyanis ez az űr tölti ki az atomok közti részt, és az atomok alkotta kötelékekben való nagyobb vagy kisebb aránya nagyban meghatározza a dolog minőségeit. Az üresség, annak ellenére, hogy azonos a nem létezővel mégis van benne valamilyen mértékű egzisztencia. Ezt az egzisztencia azért jár az ürességnek, mert elfoglal valamilyen helyet az atomok közt, és mértéke meghatározza a dolgok minőségét, tehát ebben az értelemben, hogy valamilyen helyet elfoglal, létező. Ez a nézet szerint, amit D. N. Sedley képvisel, azt lehet mondani, hogy az „üresség”, nem „tér” vagy „hely”, hanem egy rejtelmes entitás: negatív szubsztancia. Sedley szerint az atomistáknak nem volt semmi okuk arra, hogy az üres teret nem létezőnek nevezzék. Értelmezése alapján az atomista szóhasználatban a „semmi” pontosan a kifejezésnek azt a paradox, parmenidészi alkalmazást idézi vissza, amely a tagadott egzisztenciaállítások jelöletének megnevezésére szolgál – már ha ezek szólnak valamiről – az „üresség” és az „üres” pedig csak ugyanennek más elnevezései. ## Tanítása a világ keletkezéséről A világ keletkezését a határtalanból eredezteti, melyből végtelen sok test jutott ki az ürességbe, melyek közül a hasonlók a hasonlókkal összekapcsolódva elkezdtek kiválni, a testek egy nagy űrbe kerültek, ahol összekeveredve egymással örvényt alkotnak. Az örvény keletkezésének okáról azonban semmilyen beszámoló nincs, csupán annyit említ Diogenész, hogy a „szükségszerűség folytán” következett be. Az örvényben az atomok összeütköztek és csoportosultak, hasonló a hasonló mellé került, azonban amikor a számuk már túl nagy volt, az egyensúly miatt különváltak alakjuk és méreteik szerint. A finomak, a kicsik és vékonyak egy „külső űrbe” vonultak, a többiek gömbszerű alakba tömörülve, tovább folytatták körmozgásukat. A gömbszerű alakba tömörült testek, a nehezebb és nagyobb méretűek, tovább folytatva eredeti körforgásukat, idővel kivált e gömb belsejéből egy rész, ami „hártyaszerű” képződménnyé alakult, és magába foglalta az összes többi testet. A hártya belsejében a többi atom tovább folytatva a mozgást, folyamatosan hozzáütköztek az őket körülvevő hártyához, aminek a következtében összetömörültek. Így jött létre a Föld. A többi atom, amely a hártyának ütközött, de nem került nagyobb tömörülésbe, az a burokba olvadt. A burokba olvadt atomok, idővel kötelékekbe kezdtek csoportosulni, és ezekből a kötelékekből alakultak ki a nedves és iszapos dolgok, amelyek kiszáradásuk után az örvénylés sodrása miatt, ennek következményeként, áttüzesedtek. Így keletkeztek a csillagok, a Hold és a Nap is. Az általunk érzékelt tulajdonságok csak látszatok: „Csak látszólag van a dolgoknak színe, csak látszólag édes és keserű: a valóságban csak atomok vannak és az üres tér.” A világ keletkezését követően folyamatosan növekedésben van, majd szükségszerűen elenyészik. Ez a körforgás örökké tart, azonban nem maradt fenn feljegyzés arról, hogy az atomista filozófusok szerint mi az a szükségszerű erő vagy dolog, ami ezt a körforgást előidézi és fenntartja. „Az atomok mozgásuk közben összeütköznek és olyan összefonódással fonódnak össze, amely szorosan érintkezőkké és egymáshoz közeliekké teszi őket, de valójában semmiféle egységes szubsztanciát nem hoz belőlük létre. Teljesen együgyű azt feltételezni, hogy kettőből vagy többől valaha is egy lesz. Annak az okát pedig, hogy a szubsztanciák egy ideig együtt maradnak, abban látja, hogy ezek a testek egyesülnek, és egymásba kapaszkodnak. Emez egyenetlen, amaz horgokkal ellátott, az egyik homorú, a másik domború, és a többiek közt is számtalan egyéb különbség van. Ezért úgy gondolja, addig ragaszkodnak egymáshoz és maradnak együtt, amíg valamely, a körülvevő felől odaérkező erősebb szükségszerűség szét nem rázza, és külön nem szórja őket.” : Arisztotelész: Democrito Azt, hogy az atomok a mozgás közben milyen szabályt követnek, Arisztotelész azt állítja, hogy semmilyent, szerinte ugyanis az atomok kombinációi véletlenszerűen alakulnak ki, semmiféle cél-ok nem vezérli őket. Leukipposz egyetlen fennmaradt töredéke azonban nem ezt sugallja: „Semmi sem történik hiába, hanem valamely értelemből kifolyólag és valamely szükségszerűség révén.” : Aetios: Placita philosophorum I. 25. 4. A létező dolgok kivétel nélkül mind atomokból épülnek fel, a köztük levő különbség oka pedig az atomok különböző formájából, nagyságából és elhelyezkedéséből adódik. Démokritosz úgy vélte, hogy mivel az atomok száma számtalan, az űr pedig végtelen ezért nemcsak egy világ lehetséges. Ugyanis a gömbszerű alakba tömörült testeket körülvevő hártyába beleütköző és tömörülő atomok, a hártya a különböző pontjain különböző tömörülteket alkothatnak, amelyek különböző világokká alakulnak. Ezek a világok nem egyformák és nem egyszerre keletkeznek, a következő feljegyzés ezt szemlélteti: „...számtalan, különböző nagyságú világ létezik. Némelyikükben nincs sem Nap, sem Hold, másokban ezek nagyobbak, mint a miénk, megint másokban több is van belőlük... vannak olyan világok is, amelyekben sem állatok, sem növények nincsenek és egyáltalán semmiféle nedvesség sincs.” : Hippolütosz: Minden eretnekség cáfolata I. 13, 2-3 (DK 68 A 40) Ez a gondolat a kor gondolkodásában úttörő volt, ugyanis nincsenek feljegyzések arról, hogy több egymástól elkülönült világ létezését feltételezte volna bárki is korábban. A korábbi korokból ismert elméletek kimondták ugyan, hogy több világ is létezett, de nem egyszerre, hanem mindig ugyanabból az ősanyagból születik újra és újra ugyanaz a világ számtalanszor. Az atomista filozófusok ezzel szemben úgy gondolták, hogy mivel az atomok száma igen sok, és formájukra és méretükre nézve is számos fajtájuk létezik, ezért a kialakuló világok kinézetét mindig az fogja meghatározni, hogy a keverékben melyik fajta atomokból mennyi van, így akárhány világ alakul is ki mindegyik különbözni fog a többitől. Továbbá ugyancsak az atomista filozófusok voltak az útőrök abban az elméletben is, hogy a sok egyidejűleg, egymástól elkülönült, független világok, egymáshoz viszonyítva különböző stádiumban is vannak: lehet, hogy az egyik épp most keletkezik addig a másik, épp most pusztul el. ## Szkepticizmus – Az érzékszervek nyújtotta bizonyosság Démokritosz fejlesztette ki az érzékek megbízhatóságának átfogó kritikáját. Arisztotelész szerint, Démokritosz saját álláspontjának kialakítására ugyanazok a fajta megfontolások késztették, amelyek Prótagoraszt arra nézetre vezették, hogy minden jelenség igaz, de csak megtapasztalójának a viszonyában. Prótagorasz állítása szerint ugyanaz a víz meleg, ha melegnek tűnik neked, és számomra hideg, ha hidegnek tűnik nekem. Prótagorasz mindkét állítást igaznak fogadta el, Démokritosz – aki nem volt hajlandó feladni az objektív igazság gondolatát – pedig mindkettőt hamisnak tartotta. Démokritosz szerint mindaz, amit az érzékszerveinken keresztül kerül az elménkben csak vélekedés és nem igazi tudás. Tényleges igazság csak egy van: vannak atomok és van üresség. „Semmiről sem tudunk semmit, hanem mindenkinek esetleges a vélekedése.” (fr. 550) Az ember hiába próbálkozik megismerni a dolgokat, minden próbálkozás kudarcra van ítélve. Démokritosz a megismerésnek kétfajta útját különböztette meg: az értelmen keresztüli megismerést és az érzékszerveken keresztüli megismerést. Ezek közül az értelmen keresztülit „törvényes megismerés”nek nevezte, és elvitatta tőle az igazság fölismerésében való megingathatatlanságot. Az érzéki megismerést pedig „fattyú megismerés”nek nevezte. A fattyú megismeréshez a következőket sorolta: látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás. ## Etika A thraszülloszi katalógus a Démokritosznak tulajdonított hatvan mű közül (DK 68 A 33) csak nyolcat sorol az „etikai” művek közé, melyeknek legismertebbike A derült kedélyállapotokról című. Ennek ellenére a Démokritosztól fennmaradt töredékek több mint egyötöde etikai kérdésekkel foglalkozik. Legtöbb ilyen írás abból a hatalmas antológiából származik melyet az 5. században Sztoboi-beli Ióannész, vagy ismertebb nevén Sztobaiosz állított össze. Ezenkívül ismerünk még egy 86 bölcs mondást tartalmazó gyűjteményt is, melyet ugyancsak Démokritosznak tulajdonítanak. A Diels-Kranzban szereplő töredékekben ugyancsak több etikai témájú töredéket találunk. Ilyenek például a derült kedélyállapot és a levertség elkerülése (fr. 3. 189. 191. 285), szerencse (fr. 119. 172-174) és ostobaság (fr. 197-206), gyermeknemzés (fr. 275-280) és nevelés (fr. 178-182.228) stb. A töredékek hitelessége azonban megkérdőjelezhető. A legismertebb démokritoszi etikai töredék az ún. 3. töredék: Aki derült kedélyállapotban kíván élni, annak nem szabad sokat tevékenykednie, sem a magánéletben, sem a közéletben, és abban, amit tesz, nem szabad többet magára vállalnia, mint amennyit saját képessége és természet megenged. Inkább arra kell vigyáznia, hogy még akkor is, amikor a szerencse feléje fordul és többhez segíti hozzá, véleményalkotásban mellőzze ezt és ne markoljon többet, mint ami hatalmában van. A megfelelő adag biztosabb a nagy adagnál. : Démokritosz fr. 3, Sztobaiosz Anthologion IV 39, 25 Az idézet mondanivalója az, hogy biztonságosabb a jószerencse kedvezéseit visszautasítani és megmaradni a természetes képességeink határain belül. Ugyanakkor más fragmentumokban arról olvashatunk, hogy az ember a természetét alakíthatja azzal, hogy képességeit tovább fejleszti, például ha mély vízbe kell mennie, akkor vegyen úszóleckét stb. Ha arra szorítkozunk, hogy csak azt fogadjuk el ami hatalmunkban áll, az nagy fokú lemondással is jár. Erre a problémára Démokritosz válasza az, hogy derült kedélyre úgy tehet szert az ember, ha a mértékletes öröm állapotában él, amely kerüli a kívánás és a kielégülés túlzásait és „adottságaihoz illeszkedő” életet él. A démokritoszi etikai töredékekben számos elvont kifejezést, szakszót olvashatunk. Ez arra enged következtetni, hogy Démokritosz etikai tanításait is a természetfilozófiára alapozta. Démokritosz – Szókratészhoz hasonlóan – a morális figyelmet, a lélek állapotára irányította. Azonban a démokritoszi „gondoskodás a lélekről” nem azonos az egyetemes igazságok kutatásával. Fő tanácsa az volt, hogy az elégedettség megszerzése végett a rosszabb sorban élők sorsát kell viszonyítási alapnak venni. Politikai tanítása szerint egy törvény csak akkor jó törvény, ha az emberek önszántukból engedelmeskednek neki. Egy külsődleges kényszer önmagában nem képes megakadályozni a „titkon elkövetett vétkeket” (fr. 181). Ezért fontos Démokritosznak a helyes életvitel belső, pszichológiai indítéka: a meggyőzés, a megértés és a tudás, a rossz lelkiismeret okozta bűnhődés és önmagunk, nem pedig mások véleményének tiszteletben tartása, mint a lélek törvénye (fr. 246). Innen ered az olyan antiszociális magatartásformák orvoslása iránti érdeklődése, amilyen például az irigység, amely a polgárháborúhoz vezet és az egész közösséget tönkreteheti. ## Hatása Démokritosz (és Leukipposz) tanítása beteljesítette a ión materiális monizmus végcélját azzal, hogy szétvágta az eleai érvelés gordiuszi csomóját. Démokritosz filozófiájában sok mindent átvett elődjei gondolkodásából, filozófiája mégsem nevezhető eklektikusnak. Atomokról szóló elmélete a modern atomelméletnek is lendületet adott, amelynek persze egészen más a természete és az indítékai. ## Magyarul - Leukippos, Demokritos; bev. Gulian Constantin Ionescu; Tudományos, Bukarest, 1952

Gepárd

A gepárd (Acinonyx jubatus) a macskafélék családjába tartozó Acinonyx nem egyetlen élő faja. Jellegzetes ragadozó, mely lopakodás vagy falkában vadászás helyett inkább gyorsasági fölényét kihasználva ejti el áldozatát. A gepárd a leggyorsabb szárazföldi emlős. Maximális sebessége egyes kutatások szerint rövid távon eléri a 110–120 km/óra sebességet, mások szerint viszont csak a 93 km/órát. ## Etimológia Nemének tudományos neve, az Acinonyx, görögül azt jelenti „nem mozgó karom”, mivel karmai akkor is láthatóak maradnak, ha az állat visszahúzza őket, míg a fajnév, jubatus, jelentése latinul „sörényes”. A magyar gepárd név (akárcsak a francia guépard vagy a német Gepard) az olasz gattopardo („párducmacska”) kifejezés módosulása, talán a középkori latinon keresztül. Angolul a gepárd neve „cheetah” (ejtsd: ). Ez az azonos jelentésű hindi csítá szó átvétele, amely talán a „pettyezett” jelentésű szanszkrit csitraka elnevezésből ered. ## Megjelenése A gepárd nagyon izmos, bár a teste karcsúnak és törékenynek tűnik. Mellkasa domború, míg a hasa mélyen behúzott. Kis feje, rövid orra és magasan ülő szemei, kis kerek fülei és a maximális oxigénbevitelhez nagy orrlyukai vannak. A gepárd szőre sárgás színű, fekete kerek pettyekkel, amely segíti az álcázásban. Az orra két oldalán fekete 'könnycsepp'-szerű minta húzódik lefelé a szemétől a szája sarkáig. A felnőtt állatok súlya 21–72 kg között mozog, testhossza 110–150 cm, farokhossza 60–84 cm. A gepárdoknál előfordul a ritkás mintázatú mutáció, illetve a nagyobb, foltszerű, összeolvadó pettyekkel mintázott változat, mely királygepárd néven ismert. Egykor külön alfajnak tartották, ám ez csupán az afrikai gepárd egyik ritka színváltozata. A királygepárd színe miatt nehezebben él meg a vadonban, ám fogságban szaporodhatnak (lásd lejjebb). Gyakran keverik össze a leopárddal, habár meg lehet őket különböztetni, például a gepárd orrának két oldalán húzódó könnycsepp alakú vonalakról, melyek a szeme sarkától a szájáig húzódnak. A gepárd testalkata is nagyban különbözik a leopárdétól, a legjellegzetesebb eltérés a gepárd vékony és kivételesen hosszú farka, amelynek a száguldás közbeni egyensúlyozásnál veszi nagy hasznát. A gepárd bundája sárgás, vagy barnássárga színű, 10–18 cm átmérőjű fekete pettyekkel tarkítva. A fehér hastájékon nincsenek pettyek és a farkán levő pettyek négy-hat sötét gyűrűvé olvadnak egybe. A gepárd farka gyakran bozontos fehér bojtban végződik. A hím gepárdok valamivel nagyobbak, mint a nőstények és a fejük is nagyobb, ám tulajdonságaik alapján nehéz különbséget tenni közöttük. A gepárdok (a pumákhoz, hópárducokhoz és ködfoltos párducokhoz hasonlóan) tudnak dorombolni, ahogy beszívják a levegőt, de nem tudnak bőgni. Ezzel szemben az oroszlánok, tigrisek, leopárdok és jaguárok tudnak bőgni, de nem képesek dorombolni, kivéve a kilégzés során. A gepárd mancsain csak félig visszahúzható karmok vannak (a macskafélék között csak a halászmacska és az iriomote-szigeti macska mutatja még ezt a jellegzetességet). A vissza nem húzható karmok nagyobb kapaszkodási lehetőséget biztosítanak nagy sebességnél, és segítenek a gyorsulásnál és a manőverezésben, így ugyanazt a célt szolgálják, mint a kutyák karmai. A gepárd karmainak ízületi felépítése ugyanolyan, mint a többi macskafélének, egyszerűen csak nincs meg az a bőr- és szőrhüvely, ami elrejti a karmokat. A fűköröm kivételével, a gepárd karmai sokkal rövidebbek és erősebbek, mint a többi macskaféléé. ## Elterjedés, alfajok Vadon élő gepárdok elsősorban Afrikában találhatóak, ám korábban Észak-Indiára is kiterjedt az élőhelyük. A gepárdok a nyílt területeket, például a félsivatagot, a szavannát és a bozótos síkságokat kedvelik. Eltekintve attól a nagyjából 200 egyedtől, mely az iráni Horaszán tartomány területén él, a gepárdok elterjedése mára egyértelműen Afrikára korlátozódott. A gepárdnak jelenleg az alábbi öt alfaját ismerik el: - Acinonyx jubatus fearsoni – Kelet-Afrika - Acinonyx jubatus hecki – Észak-Afrika nyugati része - Acinonyx jubatus jubatus – Dél-Afrika - Acinonyx jubatus soemmeringii – Észak-Afrika keleti része - Acinonyx jubatus venaticus – Irán (korábban Észak-Afrikától Közép-Indiáig) A Acinonyx jubatus venaticus alfaj csak Iránban fordul elő. 1990-ben a Times of India című lapban beszámoltak Kelet-Indiában látott gepárdról. Van rá esély, hogy néhány példány még maradt Indiában, ám ez eléggé kétséges. Az utóbbi évtizedben érkeztek beszámolók az ázsiai gepárdról Pakisztán déli részéről, Beludzsisztán tartományból is. ## Evolúció A gepárd valószínűleg Afrikában alakult ki, a miocén korban (26–7,5 millió évvel ezelőtt), mielőtt eljutott volna Ázsiába. Az újabb kutatások szerint az összes létező macskaféle közös őse Ázsiában, körülbelül 11 millió évvel ezelőtt alakulhatott ki. Ez az eredmény megváltoztathatja és tökéletesítheti a gepárd fejlődéséről alkotott ismereteinket. A mára kihalt rokon faj, az Acinonyx pardinensis (pliocén kor), sokkal nagyobb volt, mint a mai gepárdok és Európában, Indiában és Kínában élt, akárcsak az Acinonyx intermedius (középső pleisztocén kor). A kihalt rokon Miracinonyx nem fajainak (késő pliocén) szintén gepárdszerű alkata volt, ezért „észak-amerikai gepárd” néven váltak ismertté. ### Rendszertani besorolás A gepárdot macskafélék (Felidae) családján belül a macskaformák (Felinae) alcsaládjába sorolják. Egy ideig az a nézet volt elterjedt, hogy nem tartozik a macskaformák közé, hanem önálló alcsaládot, a gepárdformák (Acinonychinae) alcsaládját képezi, mivel sok tulajdonságában eltér a többi macskaformák közé sorolt fajtól. Ilyenek például a nem visszahúzható karmok, hosszú végtagok, viszonylag nagy test és az átlagosnál karcsúbb alak. A kutatások szerint azonban ezek ellenére is a macskaformák közé sorolandó, ezt támasztják alá a legújabb DNS-vizsgálatok is, melyek szerint a gepárd legközelebbi élő rokonai a puma és a jaguarundi. ### Genetikai tulajdonságok A gepárdoknak szokatlanul alacsony genetikai variabilitása és magas az abnormális spermiumok száma. A rokonságban nem álló gepárdok között végzett bőrátültetés is ezt mutatja, hiszen a donor bőrt nem veti ki magából a másik példány teste. Ez azért lehetséges, mert az utóbbi jégkorszak alatt végbement genetikai beszűkülést követő hosszadalmas időszak alatt egyfajta beltenyészet alakult ki, ami az úgynevezett palacknyak-effektushoz (bottleneck effect) vezetett. ## Szaporodás és szociális élet A gepárdok 20–24 hónapos korukra lesznek ivarérettek. A szaporodási időszak egész éven át tart. A nőstények 90–95 napos vemhességi időszakot követően 1–5 kölyköt hoznak világra. A kölykök az oroszlán, tigris, jaguár és leopárd kölykeivel ellentétben „kiscica-szerűek”, a házi macska kölykeihez hasonlóak. Súlyuk születéskor 150–300 gramm. Sok macskafélétől eltérően a gepárdok megszületésükkor már viselik jellegzetes pettyeiket. A gepárdkölykök nyakát sörényszerű pelyhes bunda borítja, mely akár szürkésfekete is lehet, ez a szőrzet kihullik, ahogy a gepárd idősebb lesz. A halálozási arány az első hetekben nagyon magas, akár a kölykök 90%-át is megölhetik az oroszlánok, hiénák (a gepárd természetes ellenségei) vagy akár sasok. A születést követően 13–20 hónapos korukban hagyják el anyjukat. bélyegkép\|250px\|Hím és nőstény hívóhangja Más macskafélével ellentétben a felnőtt nőstényeknek nincs valós területük, és láthatóan kerülik egymást, habár néhány rövid ideig együtt élő anya–lánya párost már megfigyeltek. A hímek néha kisebb csoportokba verődnek, különösen akkor, ha egy alomból származnak. Ezek a csoportok gyakran két vagy három testvérből állnak. A szövetséges hím gepárdok sokkal sikeresebben védik és tartják meg területüket, mint ha egyedül élnének. Élettartamuk a vadonban átlag 12 év, mivel öregkorukra a gyorsaságukat elveszítik, de fogságban több (akár 20 év) is lehet. ## Táplálkozás A gepárdok leginkább a 40 kg-nál kisebb tömegű emlősökkel táplálkoznak, például Thomson-gazellával és impalával. Ha a gepárdok többen vannak, gnúra is vadásznak, különösen a borjakra. Gyöngytyúkot és vadnyulat is elejtenek olykor. Míg a többi nagymacska főként éjjel vadászik, a gepárd nappali vadász. Leggyakrabban kora reggel vagy alkonyatkor néz élelem után, amikor nincs meleg, de már/még elég világos van. A gepárdok inkább hagyatkoznak látásukra, mint szaglásukra. A zsákmányt lopakodva közelítik meg 10–30 méterre, azután támadnak. A farkukat használják egyensúlyozásra, szükség esetén így éles kanyarokat is be tudnak venni. A hajsza gyakran kevesebb, mint egy percig tart, és ha a gepárd elhibázza, inkább felhagy az üldözéssel, hogy ne veszítsen energiát. A másik ok, amiért feladja az üldözést, hogy testhőmérséklete ilyenkor olyan magasra emelkedik, hogy az üldözés folytatása az életébe is kerülhet. Ezért pihennek még akkor is a gepárdok, ha elejtették a zsákmányt. Nagyjából a hajszák fele jár sikerrel. Áldozatát úgy öli meg, hogy az üldözés alatt elbuktatja, majd addig harapja a torok alsó részét, amíg az meg nem fullad, mivel nem elég erős, hogy eltörje fő zsákmányállata, a gazella nyakát. Ezután elkezdi felfalni zsákmányát olyan gyorsan, amennyire csak lehetséges, hogy megelőzze a közelben tartózkodó oroszlánokat és hiénákat. ## Sebessége Vadászat közbeni maximális sebességével a világ leggyorsabb szárazföldi emlőse, nem repülő szárazföldi állata. Maximális sebességét az 1950-es és 60-as évek kézi, stopperórás mérései 110–120 km/óra körül feltételezték, az adatok világszerte ismertté váltak. Bár a mérések nem feleltek meg a tudományos vizsgálatok feltételeinek, az adatokat a köztudatban évtizedeken keresztül tudományosan elfogadott tényként kezelték. A legújabb műholdas-számítógépes technikával végzett vizsgálat 93 km/óra sebességet állapított meg. ### Severin mérés - 1957 Az első mérést 1957-ben Kurt Severin fotós készítette egy gepárd sebességének lemérésével, startpisztoly és stopper használatával egyszerű körülmények között. Mérésében egy felfordított kerékpár kézzel tekert kerekével, damillal húztak egy hússzagú zsákot 73 méteres távon. Severin 112 km/óra sebességet mért. Eredménye az Outdoor Life magazin cikkében jelent meg, széles körben ismertté vált, majd évtizedeken keresztül tudományos tényként kezelték. ### Sharp mérése - 1965 1965-ben N..C. Craig Sharp állatorvos Kenyában 3 futás stopperes mérését végezte el. Egy farmon befogva tartott gepárdok sebességét mérte le Land Roverrel húzott húscsali segítségével. Sharp stopperrel mérte az állatok áthaladását a 201 méteres pálya start- és célvonalán. Eredményei 7,0; 6,9 7,2 másodperc voltak. Átlagosan tehát 102 km/óra maximális sebességet mért. Eredményét nem publikálta, feltételezve hogy képzett kutatóknak tudományosan precízebb módszerekkel mért vizsgálatai vannak e tárgyban. Végül 1997-ben a Journal of Zoology-ban tették először közzé mérését. ### Attenborough vizsgálat - 2015 2015-ben David Attenborough csoportja a legújabb műholdas-számítógépes technikával követve 367 gepárd vadászat közbeni sebességét 93 km/órás legmagasabb sebességet állapított meg. A 2015-ben a BBC Earth tévécsatornán A természet furcsaságai David Attenborough-val című sorozat részeként publikált vizsgálatban speciális, GPS-szel ellátott, napelemmel működő nyakörvet tettek az állatok nyakába, és számítógépen elemezték a természetes életüket élő ragadozók mozgását. A műholdas vizsgálat azt is megállapította, hogy a gepárdok kör vagy ellipszis alakú pályára kényszerítve üldözik és kapják el zsákmányukat. ## Színváltozatok, mutációk ### Királygepárd A királygepárdot először 1926-ban Zimbabwében jegyezték fel. 1927-ben Reginald Innes Pocock természettudós külön fajként sorolta be, ám bizonyítékok hiányában ezt az állítást 1939-ben törölték. 1928-ban egy Lord Rothschild által vásárolt bőrön úgy találták, hogy mintázatában a királygepárd és a pettyes gepárd között áll, és Abel Chapman úgy ítélte meg, hogy ez a pettyes gepárd egy színváltozata. 1926 és 1974 között 22 ilyen bőrt találtak. 1927 óta vadonban élő királygepárdról ötször számoltak be. Habár nagyon jellegzetes bőrök érkeztek Afrikából, élő királygepárdot csak 1974-ben tudtak lefényképezni a dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkban. Egy 1975-ben vezetett expedíció alkalmával Paul és Lena Bottriell kriptozoológusok fényképeztek le egy egyedet, amelyet kitömés céljából el is ejtettek. Nagyobbnak tűnt, mint egy pettyes gepárd és bundájának is más szerkezete volt. 1986-ban egy másik vadon élő példányról érkezett bejelentés – 7 év után az első. 1987-ben 38 példányt tartottak számon, a legtöbbet lenyúzott bőr formájában. A külön faj nézetét 1981-ben vetették el, amikor Dél-Afrikában a De Wildt Gepárd Központban királygepárd született. 1981 májusában két pettyes gepárd nőstény ellett meg, és mindkét alomban volt egy királygepárd. A nőstényeket egy a vadonban befogott hímmel pároztatták, mely a Transvaal területről származott (ahol a királygepárdot is feljegyezték). A központban később további királygepárdok is születtek. Ezt a mutációt Zimbabwében, Botswanában és Dél-Afrika Transvaal tartományának északi részében is feljegyezték. ### Gyapjas gepárd A gyapjas gepárd a gepárdok egy olyan változata, melynek hosszabb, sűrűbb bundája van. Számtalanszor számoltak be róla, és sokáig külön fajnak hitték. A jelentések az 1800-as évekből származnak, amikor a szokatlan egyedeket inkább lelőtték, minthogy élve fogságba ejtették volna, és így kétségtelenül eltüntették a mutációt. A gyapjas gepárdoknak vastagabb testük és erősebb lábaik voltak, mint a közönséges gepárdoknak – úgy vélték, ezt csupán a hosszú szőr okozta optikai csalódás. Sűrű, gyapjas szőrzettel rendelkeztek, különösen a farok és a nyak környékén, ahol nyakszőrzetet vagy sörényt alkottak. A hosszú bunda miatt az átlagos pettyes gepárd mintázata alig volt kivehető és az állatok színe halvány sárgásbarna volt sötét, kerek foltokkal. A macskaféléknél a hosszú bundát egy recesszív (rejtett) gén okozza, így a gén még mindig jelen lehet néhány egyedben. Mivel azonban a gepárd génállománya szokatlanul egyforma, a hosszú szőrű gepárdok hiánya azt jelentheti, hogy a mutáció nagy valószínűséggel kihalt. 1877-ben a londoni Zoológiai Társaság tagja, Philip Sclater írta le az állatkert akkori szerzeményeit: Habár foltosnak írta le, a gepárdot ábrázoló festményen az állat pettyes, és a művész hibásan „szemvonallal” ábrázolta, mely a szóban forgó egyeden nem volt látható. 1878-ban tettek jelentést a második gyapjas gepárdról, mely egy kitömött példány a Dél-afrikai Múzeumban. Mind a londoni, mind a dél-afrikai egyedekről szóló beszámoló Beaufort Westtől származik. 1884-ben egy harmadik bőrt hoztak ugyanarról a területről, melyről úgy gondolták, hogy még kevesebb pettye van és kicsivel kisebb az előzőeknél. Az 1880-as évekre a trófeavadászok kipusztították a gyapjas gepárdot. A Harmsworth Natural History-ban (1910) R. Lydekker írt a „vadászgepárdról”, amely a következőkben különbözött az átlagos gepárdtól: Ezt a gyapjas „vadászgepárd”-ot leírója külön fajként sorolja be (Cynaelurus lanius), ám ez leginkább csak egy helyi alfaj lehetett. ### Egyéb változatok Más ritka színváltozatok is előfordulnak, ilyenek a tarka gepárdok, melanózisos (fekete) gepárdok, albínó (fehér) gepárdok és szürkés színű gepárdok. A legtöbb ilyen színváltozatról az indiai gepárdok esetében tettek említést, főként a vadászatra tartott, fogságba ejtett egyedeknél. A feljegyzések szerint az indiai mogul uralkodónak, Dzsahángírnak egy fehér gepárdot ajándékoztak 1608-ban. Az uralkodó emlékirataiban számol be erről az esetről, uralkodásának harmadik évében: Ez valószínűleg egyfajta csincsilla típusú mutáció volt, amely korlátozza a pigmentmennyiséget a szőrben. Habár a pettyeket fekete pigmentanyag képezi, a pigmentáció hiánya elmosódott, szürkés hatást kelt. Dzsahangir agrai fehér gepárdja mellett Beaufort West is említést tett „fellépő albinizmusról”, Guggisberg alapján. „Nature in East Africa” című levelében H. F. Stoneham említést tett melanózisos gepárdról (fekete alapon „szellemszerű” mintával) Kenya Transz-Nzoia körzetében, 1925-ben. Vesey Fitzgerald is látott melanózisos gepárdot egy pettyes gepárd társaságában Zambiában. Vörös (eritrites) gepárdoknál aranyszínű alapon sötét homokszínű pettyek vannak. A krémszínű (isabelline) gepárdoknak halvány vörös pettyeik vannak fakó alapon. Néhány sivatagos területen élő gepárd szokatlanul halvány színű. Valószínűleg így jobban tudják álcázni magukat és ezért eredményesebben vadásznak, és még valószínűbb, hogy párosodásnál átörökítik ezt a fakó színváltozatot. Kék (máltai kék vagy szürke) gepárdokat különféle variációkban jegyeztek fel, például fehér gepárdokat szürkéskék pettyekkel (csincsilla típus) vagy halványszürke gepárdokat sötétszürke pettyekkel (máltai kék mutáció). Feljegyeztek már egy pettyek nélküli gepárdot is Tanzániában, 1921-ben (Pocock), ennek csupán a nyakán és hátán látszott néhány petty, és azok is szokatlanul kicsik voltak. ## Gazdasági jelentőség A gepárd bundája régebben státusszimbólumnak számított. Napjainkban megnőtt a faj gazdasági jelentősége az ökoturizmus miatt, és ma már az állatkertekben is gyakorinak mondható. Mivel a gepárdok kevésbé agresszívek és veszélyesek, mint a többi nagymacska, a kölyköket néha háziállatként adják el. Ez a fajta kereskedelem illegális, mivel a nemzetközi egyezmények tiltják a vadállatok vagy a kihalás szélén álló fajok magántulajdonban tartását. A gepárdokat korábban vadászták, és néha napjainkban is vadásszák, mivel a helyi földművesek úgy vélik, hogy pusztítják a jószágot. Amikor a fajt veszélyeztetetté nyilvánították, kampányokat indítottak annak érdekében, hogy megpróbálják felvilágosítani a parasztokat és rábírni őket a gepárdok megóvására. A jelenlegi bizonyítékok azt igazolják, hogy a gepárd, ha teheti, inkább nem támadja és eszi meg a haszonállatokat, hanem sokkal jobban kedveli a vadhúst, azonban élőhelyei részben mezőgazdasági területekkel is egybeesnek, ami további konfliktushoz vezethet. Az ókori egyiptomiak háziállatként tartották, megszelídítették és vadászatra képezték ki a gepárdokat. Az állatokat alacsony oldalfalú kocsikon vitték ki a vadászmezőre vagy lóhátról vezették sisakban és a szemüket bekötve. Pórázon tartották őket, amíg a kutyák felhajtották a zsákmányt. Amikor az áldozat már elég közel volt, elengedték a gepárdokat és szemfedőjüket eltávolították. Ez a hagyomány az ókori perzsák körében is divatos volt, és India-szerte is elterjedt. Ezt a gyakorlatot a huszadik századi indiai hercegek is folytatták: a gepárdok a fenségességet és eleganciát jelképezték. A történelem során más országok uralkodói is tartottak gepárdot háziállatként, például Dzsingisz kán és Nagy Károly. Az utóbbi arról volt híres, hogy palotáját gepárdokkal népesítette be. Az 1930-as évek táján Abesszínia uralkodója, Hailé Szelasszié gyakran fotóztatta magát pórázon tartott gepárdjával. ## Természetvédelmi helyzete A gepárd sok helyütt a kihalás szélére sodródott. Az összes nagymacska közül ezt a legnehezebb új környezetbe telepíteni, fogságban nehezen szaporítható, ám néhány állatkertben már sikerült. Míg egykor a bundája miatti vadászat, mostanra a területének és zsákmányállatai állományának csökkenése miatt került veszélybe. 25 afrikai országban körülbelül 12 400 gepárd él vadon, többségük Namíbiában, mintegy 2500 egyed. Valószínűleg további 100–200 egyed maradt fenn Iránban. A gepárdkölykök halandósága nagyon magas a genetikai tényezők és a gepárddal versengő olyan ragadozók miatt, mint az oroszlán és a hiéna. Néhány biológus úgy gondolja, hogy túl nagy a beltenyészet ahhoz, hogy eredményesen szaporodhassanak. A mesterséges megtermékenyítéssel végzett tenyészprogramok ugyanakkor világszerte számos állatkertben sikerrel jártak. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös listája szerint a gepárd afrikai alfaja sebezhető státuszú, az ázsiai alfaja pedig kihalóban van. A gepárd az amerikai CITES (Egyezmény a veszélyeztetett vadon élő növény- és állatfajok nemzetközi kereskedelméről) veszélyeztetett állatfajokat felsoroló, I. függelékében is szerepel. Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) a faj kritikus és egyre romló természetvédelmi helyzete miatt döntött a Gepárd Fajmegmentési Program (Gepárd EEP) elindítása mellett 1992-ben. Jelenleg a világ állatkertjeiben kb. 1500 gepárd él, ebből az európai programban közel 80 állatkert mintegy 370 egyede vesz részt, amelyeknek ősei (91 egyed) két területről, Dél- és Észak-Afrikából származnak. Az EEP célja egy stabil állomány létrehozása, amely megőrzi a genetikai változatosságát, a szaporulat révén lehetővé teszi, hogy több állatkert is bemutathassa a fajt, és egyben felhívja a figyelmet a gepárdok kritikus helyzetére. A gepárdot nem különösebben nehéz fogságban tartani, viszont nagyon nagy a mozgásigénye és ez az, amit a legtöbb állatkert nehezen tud biztosítani neki, ezért jóval ritkábban látható állatkertekben, mint a többi nagymacska. Magyarországon 2013-ban még csak két állatkert, a nyíregyházi és a szegedi mutatta be ezen ritka fajt. A Nyíregyházi Állatparkban él egy fiatal pár, melyek 2007 tavaszán érkeztek a varsói állatkertből, valamint a Szegedi Vadasparkban látható két hím egyed 2008 májusa óta. ## Gepárdok a kultúrában ### Képzőművészet - Tiziano Vecellio Bacchus és Ariadné (1523) című képén Isten szekerét gepárdok húzzák (melyet a reneszánsz Olaszországban vadászállatként tartottak). - George Stubbs Gepárd két indiai szolgálóval és egy szarvasbikával (1764–1765) című képe a gepárdot szintén vadászállatként mutatja be. Az állatokat III. György brit királynak Madrász (Csennai) angol kormányzója, Sir George Pigot ajándékozta. - A Szfinx (1896) című festmény a belga szimbolista festő, Fernand Khnopff (1858–1921) műve, amely Oidipus és a Szfinx mítoszát meséli el. Egy nőfejű és gepárdtestű lényt ábrázol (gyakran hibásan leopárdként azonosítják). ## Fordítás

Mogul művészet

Mogul művészetnek nevezik az Indiában 1526 és 1858 között uralkodó mogul dinasztia idejében készült műalkotások összességét. A mogul művészetben kifejezésre jutott a birodalom hatalma, de ugyanakkor azok a kompromisszumok is, amelyekre ez a hatalom épült. A mogul császárok nagy jelentőséget tulajdonítottak az építészetnek, az uralkodói rang jelképének és a dinasztikus önazonosság megnyilvánulásának tekintették. Az építészet világosan kifejezi az iszlám és a helyi indiai stílus összefonódását. Ez a szintézis legvilágosabban Akbar sah Agra közelében felépített ideiglenes fővárosában, Fatehpur Szíkriben mutatkozik meg. Ez a város a hagyományos muszlim boltívek, kupolák és tágas terek, valamint egyszerű hindu kőoszlopok és díszítő elemek ötvözete. A kor jellegzetes alkotásai a nagy méretű mecsetek, amelyekkel az uralkodók az iszlám valláshoz való elkötelezettségüket hangsúlyozták, a kertekben található, pódiumon álló monumentális síremlékek és az erődök. A mogul építészet legkiemelkedőbb alkotásai a birodalom legfontosabb városaiban, az indiai Agrában, Delhiben és Fatehpur Szíkriben, valamint a pakisztáni Lahorban találhatók. Akbar tekinthető a mogul festészet megalapítójának. A királyi műtermekben több mint száz festő, leginkább gudzsaráti, rádzsasztáni és kasmíri hinduk alkottak. Amikor Akbar meghalt, könyvtára huszonnégyezer illusztrált kéziratot tartalmazott. Az uralkodó tág érdeklődési körét tükrözte az ábrázolt témák sokfélesége. A perzsa és közép-ázsiai udvarok által kedvelt perzsa irodalmi klasszikusokat illusztrálták, a királyi műterem hatalmas vállalkozása a Hamzanáme ezernégyszáz szövetre festett képével is ezek közé tartozik. Egyes hindu elbeszélő költeményeket, például a Rámájanát és Mahábháratát szintén képekkel díszítették, akárcsak az uralkodóházzal kapcsolatos életrajzokat, a Báburnámét, a Timurnámét és az Akbarnámét. Dzsahángír uralkodása alatt mutatta a mogul festészet a legnagyobb formai és stiláris változatosságot. Az Akbar korában készült mozgalmas műalkotások drámai hangulata továbbra is megtalálható a képeken, de a rájuk jellemző zsúfoltság nélkül. Megjelenik az emberi természet ábrázolásának igénye és a realizmusra való törekvés is. Uralma alatt a mogul festészet valamennyi ága kibontakozott, az allegorikus, a realista, az ünnepélyes, az érzéki, a jellemvonások iránti érdeklődés, illetve a természet csodálatát tükröző ábrázolásmód. Sáh Dzsahán a festészettel szemben előnyben részesítette az építészetet, uralkodása alatt a festészet ünnepélyesebb stílusúvá vált. A művészek főként udvari eseményeket és megrendelésre készült portrékat ábrázoltak. Az udvari műhelyben a királyi családhoz kapcsolódó krónikák illusztrálására helyezték a fő hangsúlyt. Aurangzébet nem érdekelte a festészet, és bár uralkodásának kezdetén egy darabig még készültek könyvillusztrációk, ezekre a képekre már nem jellemző a realizmusra való törekvés. A mogul uralkodók nemcsak gyűjtötték a műveket és elrendelték illusztrálásukat, hanem maguk is írtak könyveket. Bábur önéletrajza a világ egyik legkiemelkedőbb önéletírásának tekinthető, amelynek erőteljes stílusa és közvetlensége, valamint szerzőjének esztétikai érzéke és átütő intelligenciája magával ragadja olvasóját. Dzsahángír is írt emlékiratokat, viszont az ő műve érdemtelenül kevés figyelmet kapott, holott remekül ábrázolja az udvari életet és az uralkodó kivételes érdeklődését a festészet és az őt körülvevő világ iránt. Bár Indiában már a mogulok érkezése előtt is jelentős hagyománya volt a tájrendezésnek, a kertépítészet az ő uralmuk alatt érte el csúcspontját. A császári kertek az állandó hadjáratok és az udvar gyakori költözése miatt egyfajta katonai és császári karavánszerájként is funkcionáltak. A kertekben kezdetben kevés állandó épület állt, majd idővel egyre több építészeti elem kapott helyet bennük, köztük pavilonok, fürdők és kihallgatási csarnokok. A kertek később a paloták és síremlékek elmaradhatatlan részeivé váltak. ## Történelmi háttér A mogul-dinasztia (1526–1858) volt a legnagyobb hatalmú, leggazdagabb és legtovább uralkodó muszlim dinasztia Indiában. Hatalmas vagyonuk alapja – amely mellett eltörpült perzsa és török kortársaik gazdagsága – a mezőgazdaság volt, mivel a csapadékos szubtrópusi területen nagy termésátlaggal lehetett többféle gabonát és más haszonnövényt termeszteni. A mogulok háborúkkal, diplomáciai és politikai eszközökkel az újabb kori történelem egyik leghatalmasabb, legeredményesebben központosított, a perzsa és a török birodalomnál is nagyobb kiterjedésű birodalmát hozták létre. Hatalmuk csúcsán 3,2 millió négyzetkilométeres területen száz–százötven millió ember fölött uralkodtak. Észak-Indiát hódítás révén szerezték meg, és hadjárataik nem egyszerűen egy újabb közép-ázsiai nép benyomulását jelezte a szubkontinensre, hanem egy új dinasztia megalapítását is. A dinasztia megalapítója a csagatáj-török eredetű Bábur (1526–1530) apai ágról Timur Lenk, anyai ágról Dzsingisz kán leszármazottja volt. Bábur apja egy kisebb timurida hercegség uralkodója volt Közép-Ázsiában, a Ferganai-völgyben. Halála után az üzbégek hatalmának megerősödésekor Báburnak kelet felé kellett vonulnia. 1504-ben elfoglalta Kabult, ahol egy hatalmi bázist épített ki magának. Innen rablóhadjáratokat indított az indiai területekre, 1526-ban a pánipati csatában legyőzte a Lódi-dinasztiából származó szultánt, majd a következő évben a rádzsput uralkodók szövetségét is. Ezekkel a győzelmekkel a mogul dinasztia megvetette a lábát az indiai területeken, de Bábur legidősebb fiát Humájunt (uralk. 1530–1540 és 1555–1556) egy, a Lodi–dinasztia főemberei által szervezett felkelésben megfosztották a trónjától. A felkelő nemesek vezetője az afgán származású hadúr, Farid Khán Szúri volt, aki Bihárból indított támadásai során legyőzte Humájunt, és tizenöt évre, 1555-ig száműzetésbe kényszerítette. A hadúr akinek így a fennhatósága alá kerültek a mogul területek, ezután 1540 és 1545 között Sér Sáh Szúri néven uralkodott. Nem csak tehetséges hadvezér volt, hanem az államigazgatáshoz is értett, ami az uralkodása alatt bevezetett pénzügyi és gazdasági reformokban nyilvánult meg. A Szúri-dinasztia uralkodása alatti tizenöt évet Humájun Perzsiában és Afganisztánban töltötte száműzetésben. Később a Sér Sáh halála utáni trónviszályok okozta zavaros helyzet lehetővé tette a számára, hogy 1555-ben visszaszerezze a trónját és a korábban elveszített területeket. Humájun fél évvel később Delhiben egy balesetben meghalt (leesett könyvtára lépcsőjéről), és a trónt tizennégy éves fia, Akbar örökölte (1556–1605). Akbar hosszú uralkodása alatt a dinasztia kiterjesztette hatalmát Észak- és Közép-India felett, uralma alá tartozott a Kabultól és Kasmírtól Bengálig terjedő terület, illetve Handes, Málava, Rádzsasztán és Gudzsarát államok a Dekkán határáig. Az udvari arisztokráciát közép-ázsiai mogulok, afgánok, perzsák és indiai rádzsputok alkották, akiknek katonai rangokat adományozott. Uralkodása alatt többször is megpróbálta elsimítani az udvar tagjainak eltérő kulturális és vallási hátteréből fakadó ellentéteit, azt remélve, hogy ezzel megsemmisítheti a vallási elit hatalmi bázisát. Akbar fia Dzsahángír (1605–1627) idejében, miközben a birodalom elérte hatalmának csúcsát, ugyanez a tendencia folytatódott. Az uralkodó ópium- és alkoholfüggő volt, és ahogy függősége fokozódott, felesége Núr Dzsahán vette át az uralkodással járó feladatokat. Núr Dzsahán apja Itimádud-Daula és testvére Aszaf Kán foglalták el a birodalom legmagasabb pozícióit. Unokahúga Mumtáz Mahal a császár fiához, a későbbi Sáh Dzsahánhoz ment feleségül. Sáh Dzsahán (1628–1658) megkísérelte a Közép-Ázsiát és az Indiát a síita szafavidák ellenében egy közös szunnita muszlim állammá egyesíteni de ez a kísérlete 1647-ben kudarcot vallott. Seregei Kabul északnyugati határán túl folytattak hadjáratokat Balh és Badashán visszafoglalására, amelyekre az uralkodó mint a mogul dinasztia örökségére tartott igényt. Sáh Dzsahán fia, Aurangzeb, az utolsó nagy hatalmú mogul uralkodó az iszlám műveltség előmozdítására fordította a figyelmét, amelyet üdvözöltek az ortodox muszlimok. A birodalomnak az iszlám iránti ilyen mértékű elkötelezettsége kikezdte az államszervezet alapjait, ugyanis a felszínre kerültek a vallási ellentétek és egyre nagyobb lett a mogulokkal szembeni ellenállás. Aurangzeb felhagyott a szubkontinensen kívüli újabb területekre irányuló hódításokkal, és a Dekkán-fennsíkon folytatott területszerző hadjáratokat. Aurangzeb halála után a helyi uralkodók befolyása megnőtt, mialatt a mogul birodalom területe és befolyása egyre csökkent. A 18. században a Delhiből kormányzó mogul császárok hatalma már csak névleges volt. 1739-ben a perzsa Nádir Sah kifosztotta Delhit, majd az elkövetkező ötven évben az egyre gyakoribbá váló támadások óriási pusztítást okoztak a városban. 1803-ban a Brit Kelet-indiai Társaság megszerezte Delhi fölötti uralmat, és 1858-ig a mogul császárokat bábként használva uralkodott. 1858-ban az utolsó mogul uralkodót, II. Bahádur Sahot megfosztották trónjától és száműzték. ## Építészet ### A mogul építészet jellegzetességei A mogul császárok nagy jelentőséget tulajdonítottak az építészetnek, az uralkodói rang jelképének és a dinasztikus önazonosság megnyilvánulásának tekintették. Uralmuk alatt fejlődött ki az iszlám elemeket a helyi hagyományokkal ötvöző indo-iszlám építészeti stílus, ahol a Perzsiából és Közép-Ázsiából magukkal hozott stíluselemek keveredtek a helyi jellegzetességekkel. Az épületek alakja megváltozott, a korábbi tömbszerű épületek horizontálisabbá váltak, a nagy méretű lapos falfelületeket panelekre osztották. A korábban jellemző építőanyagokat, a téglát és a cserepet kő és márvány váltotta fel, főleg a vörös homokkő és a rádzsasztáni, Makranában bányászott fehér márvány. A festett díszítések helyett később a kőberakásos, úgynevezett pietra dura technikát alkalmazták, ezenkívül fontos díszítőelemek voltak a csiszolt, fényes márványfelületek. A mogul építészet jellegzetes alkotásai a nagy méretű mecsetek, amelyekkel az uralkodók az iszlám valláshoz való elkötelezettségüket hangsúlyozták, a kertekben található, pódiumon álló monumentális síremlékek, és az erődök. A síremlékeket általában a csár bág, egy csatornákkal négy részre osztott kert közepére építették, ahol a vízfolyások a Paradicsom négy folyóját jelképezték. A síremlékek központi terme, a boltozatos mennyezettel fedett kubbá általában nyolcszög alaprajzú, ami átmenetet képez a négyszög és a kör között. Az erődökön belül kialakított királyi udvarokat három részre osztották. Ezek a nyilvános kihallgatások csarnoka (Díván-e-Ám) és a hozzá tartozó udvar, a magánkihallgatások csarnoka (Diván-e-Khász), mellette az uralkodó lakhelyével, valamint a nőknek fenntartott lakrész, a haram szeráj más néven a hárem. A vörös homokkőből épült falak és a nyílt márványpavilonok közötti ellentét a mogul építészet egyik jellegzetes vonása. A korszak vége felé az uralkodók főleg anyagi okokból felhagytak a műpártolással, azonban a korábban emelt nagyszabású építmények komoly hatást gyakoroltak a kisebb volumenű építkezésekre is. A mogul építészet legkiemelkedőbb alkotásai a birodalom legfontosabb városaiban, az indiai Agrában, Delhiben és Fatehpur Szíkriben, valamint a pakisztáni Lahorban találhatók. ### Építészet Bábur és Humájun uralkodása alatt Bábur korából néhány kúton és kerti medencén, valamint három mecseten kívül csak az általa kialakított kertek romjai maradtak fenn. Az uralkodó egy mecset építésével ünnepelte meg győzelmét Pánipatban. Az épületet helyi építészek és kézművesek készítették, mégis a mecset a szamarkandi timurida épületekre jellemző stílusjegyeket visel. 1527-ben serege legyőzte a rádzsput királyságok szövetségét, majd a várőrség lemészárlása után elfoglalta csanderi erődöt. Ezek a győzelmek megszilárdították hatalmát, ennek jelképeként mecsetek épültek két jelentős hindu városban, Szambhalban és Ajodhjában. Emlékirataiból kiderül, hogy az építészetben a harmóniát és a szimmetriát, a timurida esztétika legfontosabb aspektusait kereste. Egyik városban sem akart letelepedni, hanem kertekben felállított hatalmas sátrakban lakott. Leírta az általa tervezett kerteket is, amelyek szertartások helyszínei voltak, és ahol a nyilvános kihallgatások, a nemesek kitüntetése és ünnepségek zajlottak. Humájun épületeiből sem sok maradt fenn. Az első általa emelt épület egy mecset volt, amelynek magas bejárati kapuja és kupolával fedett imacsarnoka timurida eredetre vezethető vissza. Egy másik Humájunhoz köthető mecset romjai Agrában állnak Bábur kertje mellett. Ezzel a kertnek, mint az udvari élet központjának a jelentőségét hangsúlyozza. Humájun építészeti tevékenysége vita tárgya, de az biztos, hogy ő alapította Delhi Dínpanáh nevű hatodik városát. Dinpanáh központja a Purána Kila, a masszív falakkal védett Régi Erőd volt, de feltételezhető, hogy építését Sér Sáh Szúri fejezte be, miután 1540-ben Humájunt megfosztotta trónjától. Az erőd épületei közül említésre méltó a szürke és vörös homokkőből épült Kila-e-Kuhna és a Sér Mandal, egy kétszintes, kisméretű, nyolcszög alaprajzú pavilon, Humájun könyvtára és csillagvizsgálója, amelynek lépcsőjén az uralkodó halálos balesetet szenvedett. ### Építészet Akbar uralkodása alatt Akbar uralkodása alatt a terjeszkedő birodalom újonnan meghódított területeiről számos mesterember vándorolt a császári udvarba. Ez volt az egyik oka annak, hogy a korábbi közép-ázsiai és perzsa timurida építészeti elemeket összekapcsolódtak a helyi építészet stílusjegyeivel. Jelentős újítás volt az attraktív vörös homokkő nagy mennyiségben való használata. A helyben bányászott és könnyen faragható homokkő vörös színe ezenkívül (a császári sátor szintén vörös színére utalva) az uralkodó hatalmát is hangsúlyozta. A mecseteken, a síremlékeken és a nagy méretű kapukon csúcsíves formák jelentek meg, míg a palotaépítészetre a laposabb, horizontális falsíkok voltak jellemzőek. Az eltérő stílusok keveredése a királyi család kulturális hagyományainak változatosságát mutatják, mivel az uralkodó házasságok révén próbálta maga mellé állítani a helyi arisztokrácia tagjait, miközben udvarában nagy számban éltek perzsa és közép-ázsiai származású főnemesek is. A tartományi kormányzók utasítást kaptak arra, hogy a központokat az új építészeti stílusban fejlesszék. Az amberi Mán Singh rádzsa, a császár sógora például palotákat és közigazgatási központokat épített bengálban és bihárban, melyeknek szerkezete Fatehpur Szíkri alaprajzára vezethetők vissza. Akbar első építkezése Humájun emlékműve volt Delhiben (1562–1571). Hatalmának megszilárdítása érdekében erődöt építtetett Agrában (1565–1573), Ádzsmírben, Lahorban (1575) és Allahábádában (1583). Az erődöket később átépítették, így Akbar korából ezeken a helyeken csak kevés épület maradt fenn. Ezzel ellentétben szinte sértetlenül fennmaradt Fatehpur Szikri, Agrától délre, amely 1572-től 1584-ig a birodalom fővárosa volt. #### Humájun sírja Delhiben Humájun síremlékét hat évvel halála után, 1562-ben kezdték el építeni, és egy évtizeddel később, 1571 körül fejezték be. Az emlékmű Delhiben a Jamuna-folyó közelében egy nagy kert közepén helyezkedik el, Nizám ad-Dín Aulija csiszti szúfi szent (1236–1325) sírjától keleti irányban. Az, hogy Akbar első komolyabb építkezése egy síremlék kivitelezése volt, szakítást jelentett a hagyományokkal, ugyanis Bábur és Humájun hatalma jeleként elsőnek mecsetet építtetett. A munkálatokat az uralkodó rangidős özvegye, Hamida Bánu Bégum, Akbar anyja felügyelte. A síremlék, a hozzá tartozó medresze és a népkonyha igazgatása Akbar egyik mostohaanyjának a feladata volt 1582-ben bekövetkezett haláláig. A Humájun sírját körülvevő kert egy háromszáznegyvennyolc méter oldalhosszúságú, négyzet alakú területen fekszik. A kertet egy rácsháló alapján csatornákkal és sétányokkal először négy, majd mind a négy negyedet további kilenc részre osztották fel. Így jött létre a csahár bág, a négyrészes kert, ahol a csatornák a Paradicsom négy folyóját szimbolizálják. Maga a síremlék egy kilencvenkilenc méter oldalhosszúságú, trónszékre emlékeztető teraszon emelkedik. A hat és fél méter magas terasz oldalaiban ötvenhat fülkét alakítottak ki, ahol az uralkodó közvetlen környezetéhez tartozó személyek kenotáfiumai állnak. A síremlék központi része egy negyvenhét és fél méter oldalhosszúságú, nyolcszög alakú építmény. Magassága a talajszinttől számítva negyvenkét és fél méter. Az épület belsejében összesen több mint száz személy kenotáfiuma kapott helyet, miközben a tényleges sírokat az emlékmű alatt alakították ki. Az épület belsejében a központi teremben állították fel az uralkodó szimbolikus sírját, a síremlék négy sarkában kialakított, nyolcszög alakú helyiségekben látható kenotáfiumok a császár rokonai számára készültek. A központi termet körülvevő összesen nyolc helyiség a Paradicsomnak a Koránban leírt nyolc kapujára utal. Humájun sírjának szerkezete a perzsa timurida építészetre vezethető vissza. Egykorú források szerint az épületet egy perzsa építész, Mírak Gijászud-Dín tervezte fia, Szajjid Muhammad közreműködésével. Korábban már dolgoztak indiai területen, ezenkívül Herátban, ahol timurida stílusú kerteket terveztek Huszajn Bájkara számára és Buharában, ahol az üzbég uralkodótól kaptak megbízásokat. Azok közé a művészek közé tartoztak, akik a 16. században a timurida Perzsiában tanulták ki a mesterségüket, majd megbízások és patrónusok reményében Indiába vándoroltak. Megbízóik, a mogul uralkodók ezekkel a timurida stílusjegyeket mutató épületekkel kívánták hangsúlyozni kapcsolatukat őseikkel. Az épület a helyi jellegzetességei ellenére is pontosan beleillik a timurida síremlékek sorába, amelyek közül kiemelkedik Timur Lenk emlékműve Szamarkandban és az Öldzsejtü ilhánida szultán számára épített síremlék a perzsiai Szoltánijében. Jellegzetességük a centrális, szimmetrikus alaprajz, a magas kupoladob és az enyhén hagyma alakú kupola. A tervezéskor számos helyi építészeti elemet is felhasználtak, amelyek a Delhi Szultanátus vagy a Szúri interregnum idejére vezethetők vissza. A síremlék közvetlen ihletője Sér Sáh Szúri a bihári Szaszaramban 1545-ben elkészült mauzóleuma lehetett, amely egy tó közepén áll. A Szúrik voltak azok, akik Humájunt több mint tíz évre száműzték, ezért szükséges volt hirdetni a felettük aratott győzelmet. A mauzóleumot körülvevő kertnek kétféle jelentése lehetett, egyfelől a vetélytárs sírját körülvevő tó funkcióját tölthette be, és a paradicsomi kert szimbóluma volt. Az építési technika teljes egészében helyi jellegzetességeket mutat. A téglából készült épületmagot változó vastagságú rétegekben vörös homokkővel borították. A fontosabb épületelemeket és a kupolát fehér márvánnyal emelték ki. A lapos falfelületek, a vörös homokkő és a fehér márvány együttes alkalmazása visszafogott, és rendkívül elegáns hatást kelt. #### A Vörös Erőd Agrában Akbar két évvel koronázása után Delhiből Agrába helyezte át fővárosát. A Vörös Erődöt 1565-ben kezdték el építeni és 1571 körül fejezték be, a kortárs történetíró Abul-Fazl szerint Muhhamad Hászim Khán irányítása alatt. Bástyákkal és lőrésekkel ellátott falai vörös homokkőből épültek, a masszív kapukkal a császár hatalmát és tekintélyét hangsúlyozták. Az építéséhez használt vörös homokkő miatt nevezik Vörös Erődnek. Az erőd négy kapuja harminc méter magas, a bejáratok közül kettő, a Delhi- és az Amar Szingh-kapu ma is használható. A kapukat fehér márványpanelekkel és csúcsíves fülkékkel emelték ki, kettős védelmi rendszerük volt, várárokkal és speciális rámpákkal az elefántok számára. A falak magassága eléri a huszonkét métert, és egy nagyjából félkör alakú két és fél kilométer átmérőjű területet határolnak. Az erődöt egy korábbi téglafalú, a Lodik által megkezdett épületegyüttes helyére emelték, a félkör alaprajz a korábbi erőd körvonalait követi. A korabeli források szerint Akbar idejében a területen ötszáznál is több téglaépület állt, nagy részét azonban utódai teljesen átépítették. Az átépítések ellenére az erőd délkeleti részén két palota megmaradt Akbar korából. Mindkét palota centrális elrendezésű, és egy-egy központi udvar köré épültek. Az egyik palota, az Akbari Mahal részlegesen elpusztult, a másik viszont a Dzsahangiri Mahal, a királyi udvartartás nőtagjainak lakópalotája, nevével ellentétben Akbar korában épült, és a legrégebbi napjainkban is fennálló mogul palota. Külső homlokzatát timurida hagyományokat követő vakárkádokkal és geometrikus mintákkal borított panelekkel díszítették. A belső udvaron északi és nyugati irányban alacsony, ereszes oszlopcsarnokok állnak, amelyek falait és gyámköveit domborművek borítják. A visszafogott külső homlokzattal ellentétben a belső udvarban a felületek egy részét festett stukkóval és domborművekkel borították. A konzolokat és támasztógerendákat faragásokkal díszítették. A felhasznált motívumok, köztük krokodilra hasonlító állatfigurák megjelenése arra utal, hogy az Agrától száz kilométerre délre található Gvalijár erőd építészei is dolgoztak a palotán. Az épület belsejében lakosztályokat alakítottak ki, a folyóra néző oldalán egy másik kertet építettek, ahol egy ívánt és egy tornácot emeltek, középre pedig hasonlóan a timurida kertekhez egy medencét ástak. #### Fatehpur Szíkri Fatehpur Szíkrit a birodalom új fővárosát Akbar 1571-ben alapította. A város Agrától negyven kilométerre nyugati irányban helyezkedik el, az Adzsmért Agrával összekötő ötszáz kilométer hosszú út mellett. 1527-ben Bábur egy kertet építtetett a területen egy nyolcszögletű pavilonnal, majd 1561-től Akbar minden évben felkereste Muni al-Din Csiszti (†1236) sírját. Szikri városa pont egynapi járásra volt Agrától, ezenkívül itt volt Szálim Csiszti (1479–1572) remetesége is. A remete 1568-ban megjósolta, hogy Akbárnak fia születik, majd a következő évben az uralkodó felesége Marjam al-Zamani világra hozta Szálim herceget, a későbbi Dzsahángír császárt. Hogy kellőképpen megünnepelje fia születését, Akbar egy város építésére adott parancsot, amelyet kezdetben perzsa nevén Fathabadnak („Győzelem Városa”) neveztek, ami idővel a helyi nyelvjárásban Fatehpur Szíkrire módosult. Az új város legfontosabb épületei körülbelül egy évtized alatt készültek el. Az uralkodó azonban 1584-ben fővárosát áthelyezte Lahorba, és ezután Fatehpur Szíkrit csak ritkán látogatta meg. Az egyik magyarázat szerint a császár azért hagyta el a várost, mert a vízellátást nem tudták tovább megoldani, de ezt a feltételezést egy korabeli forrás sem erősíti meg, ezenkívül a területen számos vízgyűjtő medencét alakítottak ki. A valószínűbb magyarázat az lehet, hogy az uralkodónak meg kellett fékeznie a féltestvére, Murza Hakim Muhamad, Kabul kormányzójának halála után kitört zavargásokat. Az udvar egy jelentős részének azonban, köztük anyjának a fő rezidenciája továbbra is Fatehpur Szíkri maradt, majd később 1619-ben Dzsahángír is több hónapot töltött a városban. Fatehpur Szíkri építészete timurida formákat és stílust követ. Ahogy Delhiben Humájun sírját kapcsolatba hozták Nizám ad-Din Aulija szentélyével, az uralkodó úgy kapcsolta össze új városát a térség Szálim Csiszti remeteségével. Ezzel hatalmának hirdetése volt a célja, abban az időszakban, amikor Gudzsarát, Mándvi és Handes államok elfoglalása után a birodalom jelentős fejlődésnek indult. Mivel a város nagyon rövid idő alatt épült fel, a többi fővárossal ellentétben teljesen egységes hatást kelt. Területe a régi Szíkri nevű város és Szálim Csiszti remetelakhelye között helyezkedik el, és egymással csak laza kapcsolatban álló részekből tevődik össze. Két oldalról egy tizenegy kilométer hosszú, kapukkal tagolt masszív kőfal vette körül, míg észak és nyugat felől egy mára kiszáradt tó határolta. A falon belül alakították ki a lakónegyedeket, a császári kerteket, a vendégházakat, a nemesek lakóhelyét, ezenkívül pavilonokat emeltek a hazárdjátékosok és a alkoholfogyasztók számára is. A település tulajdonképpeni központjában az épületek egymástól két jól elkülöníthető csoportot alkotnak, ezek egyike volt a kiszolgáló épületek csoportja, mint a karavánszeráj, a pénzverde és a bazár, a másik pedig a palota a mecsettel és az adminisztrációs központtal. Fatehpur Szíkri palotakomplexuma egy háromszáznegyven méter hosszú és kétszázhetvenöt méter széles területen helyezkedik el, északkeleti részén a középületekkel, délnyugati oldalán a magánlakosztályokkal. Az egykorú forrásokból kevés derül ki az épületekpalotán belüli pontos szerepéről, így a kutatók csak a teljes épületegyüttes komplex elemzésével tudtak nem mindig egyértelműen bizonyítható következtetéseket levonni. A főbejárat az északnyugati oldalon az Elefánt-kapu volt, amelyet napjainkra leromboltak, de formája a leírásoknak köszönhetően pontosan ismert. Feltételezhető, hogy a nemesek közvetlenül a kapu mögött laktak egy nagyjából háromszög alakú területen, amelyet a karavánszeráj, a mecset északi és a palota nyugati fala határolt. A látogatók az Elefánt-kapun keresztül, mára már lerombolt vagy befalazott utcákon és kapukon áthaladva jutottak az ötvenszer száz méteres oszlopcsarnokokkal szegélyezett első udvarba. Az udvar fogadások, szertartások és közös imádságok színtere volt. Az udvar északnyugati sarkában kialakított kapu vezetett a második udvarba. Ennek északi oldalán áll a kisméretű, kétszintes Diván-i-Khász, a magánkihallgatások csarnoka. Az épület közepén egy gazdagon faragott oszlop egy pódiumot tart a magasba ahol feltételezhetően az uralkodó trónja állt. A pódiumot az épület sarkaiból kőrácsokkal szegélyezett felüljárókon lehetett megközelíteni. Az udvar déli részén egy embernagyságú sakktáblát alakítottak ki, ezenkívül egy kisméretű medencét (Anup Talao), amelyet 1579-ben a császár pénzérmékkel töltetett fel, majd a teljes összeget szétosztatta a rászorulók között. A medence közelében álló, úgynevezett Török Szultána Háza, Akbar első feleségének lakosztálya volt, és állatokat ábrázoló domborműveiről nevezetes. Ezek az ábrázolások a korábbi perzsa eredetű könyvborítókra vezethetők vissza, és bizonyítják a „nemzetközi” timurida stílus népszerűségét a császári udvarban. Az udvar déli oldalán áll a császár hálóterme, majd ettől szintén déli irányban egy másik kisebb udvar található, közepén egy adminisztrációs célokra használt épülettel. Az udvar nyugati oldalán emelkedik az Ötszintes Palota, a Pancs Mahal. Ez az egész palotakomplexum legmagasabb épülete, és a középületeket a magánlakosztályoktól elválasztó területen emelkedik. A magáncélra használt épületrész számos udvarból és pavilonból áll, melyeknek funkciója a feliratok és az egykorú források hiánya miatt nem azonosítható egyértelműen. A Jodh-Bai palota lehetett Akbar rezidenciája, míg a délnyugati épületrészt a hárem foglalhatta el. A palotának ez a része az épületek egyszerűbb vonalai miatt komorabb hatást kelt, azonban kifeszített ponyvákkal, színes függönyökkel és szőttesekkel díszítették, az udvarokon sátrakat állítottak fel, így összhatása teljesen más lehetett, mint jelenleg. ##### A mecset és Szálim Csiszti sírja Az 1573 és 1574 között épült, magas talapzaton álló mecset egy kilencvenöt méter széles és száztizennyolc méter hosszú területen helyezkedik el, udvarát kupolákkal fedett árkádok szegélyezik. Az udvar nyugati oldalán elhelyezkedő imacsarnokot szintén kupolákkal fedett pavilonok alkotják, homlokzatát hatalmas íván osztja két részre. Építésének idején ez volt a legnagyobb mecset a birodalomban. Homlokzatának formája a klasszikus timurida hagyományok vegyítése a mogul stílus elemeivel. Az imacsarnok belsejét a vörös homokkőbe berakott fehér márványból készült geometrikus formákkal ezenkívül timurida festett vagy aranyozott virágmotívumokkal díszítették. A mirhabbal szemben az udvar keleti oldalán helyezkedik el a Badshani Darváza, amely a palotával biztosított közvetlen összeköttetést. Az udvar déli oldalán 1568 és 1578 között emelt Buland Darváza, „Fenséges kapu” magassága eléri az ötvennégy métert, és mogulok hatalmának egyik legmonumentálisabb példája. Szálim Csiszti sírja fehér márványból készült, és hasonlít a korábban épült gudzsaráti sírokra. Az egyszintes, négyzet alaprajzú helyiséget a rituális körbejárást szolgáló zárt folyosó veszi körül. A síremlék élesen elkülönül a település vörös homokkőből készített többi részétől, ugyanis ebben a korban csak a szentek síremlékeit emelték fehér márványból. Az épület oldalhosszúsága tizennégy és fél méter, jellegzetessége a gyöngyházzal borított famennyezet, ami szintén gudzsaráti hagyományokra vezethető vissza. ### Építészet Dzsahángir uralkodása alatt Dzsahángír a művészetek tehetséges patrónusa volt. Uralkodása alatt az építészetben is folytatódott az a törekvés, hogy a mogul uralmat a timurida ősökkel és a szubkontinens dinasztiáival kapcsolta össze. Az építészet jellege azonban megváltozott, a monumentális városépítészetet egy sokkal személyesebb építkezési mód váltotta fel, amelynek során vadászkastélyok, kertek és kisméretű díszített épületek készültek. Az ebben a korban emelt épületekből szinte semmi nem maradt fenn. A 17. század első negyede a kísérletezés kora volt, amikor a falfelületeket gazdagon díszítették, és ezek a díszítőelemek a megszokott homokkőtől a fehér márványig terjedtek. Gyakori volt a márványintarzia és a festett stukkódíszítés is. Dzsahángír egyik legjelentősebb építkezése apja Szikandrában található síremlékének kivitelezése volt, amelynek timurida stílusú kapuja megerősítette az uralkodói család művészeti és politikai irányultságát. Dzsahángír idejében az építészetre komoly hatással volt hindu rádzsput anyja Marjam al-Zamani és felesége Núr Dzsahán. A mecsetek építése anyja kiváltásága volt, aki 1611 és 1612 között megépíttette a lahori Sáhi bégum-mecsetet. A mecset fallal körülkerített udvara közvetlenül a lahori erőd mellett található, a kapukon lévő felirat Marjam al-Zamanit nevezi meg az épület patrónusának. Ezen az épületen jelennek meg először a ciprusfa- és borosedény-ábrázolások, amelyek a mogul művészet szerves részévé váltak, és többek között Itimádud-Daula síremlékén is láthatók. A mecset másik jellegzetessége a kupola bonyolult csegelyhálója, sugaras, csillag alakú formáiban Isten nevével. Núr Dzsahán, aki 1611-ben ment feleségül az uralkodóhoz, saját jogán is nagy vagyonnal rendelkezett, amit kereskedelmi tevékenységből szerzett. Bengáltól a Pandzsábig terjedő területen a nagyobb kereskedelmi utak mellett karavánszerájokat alakíttatott ki, kerteket tervezett és síremléket építtetett apja, Itimádud-Daula és anyja, Aszmar bégum számára. Amikor Sáh Dzsahánt törvényes örökösnek nyilvánították, visszavonult Lahorba, ahol megépítette saját síremlékét, és 1645-ben bekövetkezett haláláig ott élt. #### Akbar síremléke Szikandrában bélyegkép\|250px\|Akbar síremléke, a főbejárat A Dzsahángír által uralkodása kezdetén indított első nagyobb építkezés Akbar mauzóleuma volt az Agrával szomszédos Szikandrában. A területet a korábban uralkodó Szikandar Lodiról nevezték el, és a Behestábádnak, „Paradicsomi Lakhelynek” nevezett kert kialakítását már Akbar idejében elkezdték. A forrásokból viszont az derül ki, hogy a síremlék munkálatait csak az uralkodó 1605-ben bekövetkezett halála után kezdték el. Hasonlóan Humájun sírjához az emlékmű egy nagy méretű, hétszázhatvanöt méter oldalhosszúságú, falakkal körülvett kertben áll. A vörös homokkőből készült déli kaput fehér, szürke és fekete márványberakásokkal díszítették. A berakások virágmintákat és geometrikus formákat ábrázolnak, az alakzatok olyan közel helyezkednek el egymáshoz, hogy az egész falfelület egy szőttesre emlékeztet. A kapun a vallásos építészetben újításnak számító perzsa nyelvű, 1612 és 1614 között készült feliratok az elhunyt uralkodót és Dzsahángírt dicsőítik. A boltív körüli szöveg a kertet és a síremléket a Paradicsomhoz hasonlítja, tervezője Abdul-Hak volt, aki később a Tádzs Mahalon is dolgozott. A síremlék stílusa a kor palotaépítészetének utánzata, közvetlen elődjének a Fatehpur Szíkriben emelt ötszintes Pancs Mahal tekinthető. Maga a síremlék egy száznégy méter oldalhosszúságú négyzet alaprajzú, kilenc méter magas, bevakolt és pirosra festett teraszon emelkedik. A terasz oldalfalaiban árkádokat, középen nagy méretű, homokkőből készült és márvánnyal borított bejáratokat alakítottak ki. Az uralkodó tulajdonképpeni sírját a főbejáraton keresztül egy színes stukkóval borított előcsarnokból nyíló lefelé tartó rámpán lehet megközelíteni. A terasz tetején található négyszintes piramis alakú síremlék szintén négyzet alaprajzú, oldalhosszúsága ötvenkét méter. Az alsó három szint vörös homokkőből készült pavilonokból áll, a szélső pavilonok tetején kisméretű, mind a négy oldalukon nyitott pavilonokkal az úgynevezett cshatrikkal. Az ötszintes síremléknek nincs kupolája, a legfelső szinten egy fehér márványráccsal körülvett teraszon a szabad ég alatt áll a fehér márványból készült timurida stílusú kenotáfium. A fehér márványból készült felső szint éles ellentétben áll az emlékművön máshol használt vörös homokkővel. A síremléken kétféle stílus ötvöződik, a felső szint a kor palotaépítészetét tükrözi, az alsó szint a masszív timurida stílus hagyományait követi. #### Itimádud-Daula síremléke Agrában Itimádud-Daula, „az Állam pillére”, eredeti nevén Mirza Gijász bég és felesége sírját Dzsahángír építtette 1626-ban Agrában, Núr Dzsahán kérésére, aki Mirza Bég lánya volt. A hat évig tartó munkálatokat személyesen Núr Dzsahán felügyelte. A síremléket egy négy részre osztott csahár bág típusú kert veszi körül. Ez volt az első olyan épület, ahol a talapzat kivételével vörös homokkő helyett makranai fehér márványt használtak. Felépítése egyszerű, az alacsony talapzaton álló négyzet alaprajzú emlékmű sarkait elegáns, nyolcszögletű minaretek szegélyezik, tetejükön csatrikkal. Az emlékmű oldalhosszúsága huszonegy méter. A központi termet négyzet vagy négyszögletes alaprajzú helyiségek veszik körbe, ahol a közeli rokonok kenotáfiumai kaptak helyet. Az oldalkamrák és a központi terem falait, valamint mennyezetét a perzsa hagyományoknak megfelelően színes, faragott vakolattal borították be. Az épület külsejét színes kőberakásokkal díszítették, féldrágakövek felhasználásával. A berakások geometrikus formákat, boroskancsókat, virágokat és virágvázákat ábrázolnak. Az alabástrom kenotáfiumokat a második szinten helyezték el egy kis méretű pavilonban, amely rácsozott ablakokon keresztül kap fényt. A padló márványdíszítése egy virágmintás szőnyegre emlékeztet. A pavilont egy széles eresszel ellátott alacsony kupola borítja. A földszinten találhatók a második, a tulajdonképpeni temetkezési helyet jelölő kenotáfiumok. A tényleges sírokat a szokásnak megfelelően az épület alagsorában alakították ki. A kerítésfal négy homokkő kapuja közül az egyik vendégházként funkcionált, fürdőszobákat és szökőkutakat alakítottak ki benne. A kertbe egy gyümölcsösön keresztül vezetett az út, ezzel azt a timurida hagyományt folytatták, amely szerint a gyümölcsök eladásából származó jövedelemmel hozzájárultak a kert fenntartásához. ### Építészet Sáh Dzsahán uralkodása alatt Sáh Dzsahán elődeihez hasonlóan az építészet bőkezű patrónusa volt, és trónra lépése után (1628) azonnal nagyszabású építkezésekbe kezdett. Ő maga is tehetséges építész volt, már hercegként bővítette a kabuli erődöt, Kasmírban a szrinagai Salimar Bágot, az ahmadábádi Sáhi Bágot, valamint a burhanpuri palotákat és kerteket. Uralkodóként első építkezése egy mecset volt Adzsmírben, Muin ad-Dín Csiszti szentélyénél. Ezzel a korábbi timurida hagyományt követte, ellentétben közvetlen elődeivel, akik trónra lépésük után legelőször az elhunyt uralkodó síremlékét készítették el. Uralkodásának kezdetén a lahori és az agrai paloták nyilvános tereit és magánlakosztályait újjáépítették, a városokban kerteket alakítottak ki. A paloták nyilvános kihallgatási csarnokai helyett új, negyvenoszlopos csarnokokat emeltek, amelyek szándékosan szászánida hagyományokat követtek. Lahorban a császári lakhelyeket az uralkodó által kedvelt fehér márványból, aranyozott és aleppói üveggel kirakott mennyezettel építették újjá. Fiatalon elhunyt felesége, Mumtáz Mahal emlékére 1631-ben kezdte el építeni Agrában a Tádzs Mahalt. Támogatta, hogy a nemesség és lánya, Dzsahanara (aki átvette anyja Mumtáz Mahal szerepét, mint a birodalom első asszonya) városfejlesztésbe kezdjenek. A birodalom fővárosát Delhibe helyezte át, ahol 1638-ban kezdte építeni Sáhdzsahánábádot, Delhi nyolc városa közül a hetediket, amelyet vörös homokkőből készült fal védett. A terület legmagasabb részén emeltette a Dzsáma Maszdzsidot, India legnagyobb mecsetét, amely a város egész területéről látható volt. 1647-ben fejeződött be a Vörös Erőd építése a Jamuna-folyó partján, amely nemcsak császári palotaként funkcionált, hanem otthont adott a birodalom központi adminisztrációjának, a császári kincstárnak, a helyőrségnek, a fegyverraktárnak és az egyes luxuscikkeket előállító műhelyeknek is. Ezután minden mogul császárnak itt volt a székhelye egészen az 1857–1585-ös szipojlázadásig, miután Delhi brit kézre került. #### Dzsahángír sírja Lahore mellett bélyegkép\|250px\|Dzsahángír kenotáfiuma az emlékmű központi termében Dzsahángír síremlékének építéséről kevés egykorú forrás maradt fenn. Az uralkodót Lahore mellett, a Núr Dzsahán parancsára épített sáhdarai kertben temették el a Ravi-folyó partján, a jelenlegi városközponttól néhány kilométerre. A város fontos közlekedési csomópontja volt a Delhiből, Kabulból és Kasmírból érkező karavánoknak. A Sáh Dzsahán utasítására épült emlékművet hét év alatt fejezték be. Az ötszáz méter oldalhosszúságú, négyzet alakú kertet a mogul temetkezési csár bág-alaprajz szerint, még a császár életében tervezték. A kert nyugati végében egy udvart alakítottak ki egy mecsettel. A tizenhat részre osztott kert középpontjában felépített mauzóleum trónszék alakú, négy sarkán egy-egy minarettel. A nyolcvanöt méter oldalhosszúságú egyszintes síremléknek nincs kupolája, mert Dzsahángír azt kívánta, hogy sírja, akárcsak Akbaré, a szabad égre nyíljon. A teraszon álló, napjainkra eltávolított kenotáfiumot eredetileg kőből faragott rácsok vették körül. Az épület vörös homokkőből készült falait fehér márványintarziával borították. A berakások boroskancsókat, virágvázákat és geometrikus formákat ábrázolnak. A központi teremben álló kenotáfiumot páratlan szépségű, a későbbi Tádzs Mahaléhoz hasonló stílusú féldrágakő-berakások (pietra dura) díszítik. #### A Tádzs Mahal A Tádzs Mahal a mogul síremlék-építészet csúcspontja, az iszlám művészet legismertebb alkotása. Sáh Dzsahán emeltette fiatalon elhunyt szeretett felesége, Mumtáz Mahal számára. Mumtáz Mahal 1631. június 17-én, tizennegyedik gyermeke születésekor halt meg egy hadjárat során, ahova elkísérte férjét. Testét halála után hat hónappal szállították Agrába. A síremlék munkálatai már 1631-ben megkezdődtek, és 1647-ben fejeződtek be. Az uralkodót 1666-ban bekövetkezett halála után szintén ide temették, kenotáfiumának elhelyezkedése az épület egyetlen aszimmetrikus eleme. A korabeli források szerint a Tádzs Mahal tervezésében a császár is nagy rész vállalt, feltehetőleg ő tervezte az épület alaprajzát. Ezenkívül személyesen jelölte ki az épületen látható, a Koránból származó feliratok elkészítésére Amanat Kánn neves kalligráfust, aki Akbar szikandrai síremlékének kapuját díszítő feliratokról volt híres. Az egykorú források nem tesznek említést a főépítészről, csak annyit lehet biztosan tudni, hogy a munkafelügyelők között ott volt Makramat Kán, a nyilvános munkálatok minisztere és Mir Abdal Karim. Elképzelhető, hogy a főépítész a Herátból származó Ahmad Lahori volt. Ahmad Lahori járatos volt a geometriában, a csillagászatban és a matematikában. Később dolgozott Delhiben is a Vörös Erődön, ahol feladatát, a királyi lakosztályok kialakítását olyan magas színvonalon oldotta meg, hogy az uralkodó a Nadir a-Ast, a „Kor csodája” címet adományozta neki. A síremlék elrendezése a hagyományos csahár bág elrendezést követi, az épület azonban szokatlan módon nem a kert átlóinak metszéspontjában fekszik, hanem a hátsó végében, közvetlenül a Jamuna-folyó partján. Hatalmas tömegét a vele szemben álló kapu ellensúlyozza. A síremlék mellett kétoldalt egy-egy mecsetet és vendégházat építettek. A kertbe vezető főkaput egy falakkal körbevett téren lehet megközelíteni. Ezt az épületelemet korábban már Dzsahángír síremlékénél is alkalmazták, de itt a jóval hangsúlyosabb, és egy nagy méretű épületegyüttes része volt. A síremlék személyzetének lakhelye, bazárok és karavánszerájok kaptak benne helyet. A bazárok és karavánszerájok évi kétszázezer rúpiás bevételét, valamint harminc falu évi százezer rúpiás adóját a síremlék gondozására fordították, adakoztak belőle a rászorulóknak, és ebből fizették a karbantartók, a szolgák és a Korán-felolvasók bérét. A kert egy háromszáznyolc méter hosszú és ötszázötvennégy méter széles területet foglal el. Az egész emlékművet és a teraszt, amin fekszik, fényesre csiszolt makranai fehér márvánnyal borították, ami éles ellentétben áll a kétoldalt emelt vörös homokkőből készült melléképületekkel. A Tádzs Mahal ihletője Humájun Delhiben emelt síremléke lehetett, amelynek szerkezetét itt kisebb változtatásokkal alkalmazták. A nagy méretű hagymakupolát egy magasabb dobra helyezték, az épület tetején a sarkokban álló pavilonokat a kupolához közelebb vitték, a középső helyiséghez harmonikusabban kapcsolták hozzá a körülvevő nyolcszögletes épületrészeket, és végül négy magas minarettel egészítették ki. A síremlék díszítése az egész mogul korszakra jellemző érdeklődést mutatja a természet iránt. Hasonló növénymotívumok láthatók szegélydísz vagy teljes illusztrációk formájában Sáh Dzsahán festményalbumaiban vagy szőnyegein. Itimádud-Daula síremlékétől eltérően a márványberakások kizárólag virágokat, arabeszkeket és a Koránból való szövegeket ábrázolnak. A központi helyiség belsejét féldrágakőből készült virágokat ábrázoló márványberakás díszíti. Az eredetileg aranyból készült rekesztőfalat nem sokkal felállítása után, egy márványból készült rácsra cserélték, hogy elejét vegyék a fosztogatásnak. A rekesztőfalon belül Mumtáz Mahal és Sáh Dzsahán kenotáfiuma látható, a tényleges sírokat az alagsorban alakították ki. Az épület külsejét és belsejét nagy méretű, szintén virágokat ábrázoló márványdomborműveket helyeztek el. Ugyanezek a motívumok ismétlődnek meg a kenotáfiumok kőberakásain és a két kiegészítő épület vörös homokkő domborművein is. Ezek a virágmotívumok először 1620 körül egy Dzsahángír részére készített kéziratban bukkannak fel, és valószínűleg Európából származó metszetekre vezethetők vissza. #### A Vörös Erőd Agrában A császár közvetlenül koronázása után felújíttatta az erőd nyilvános kihallgatási csarnokát. Ezenkívül számos korábbi épületet leromboltatott az erőd területén, majd a helyükre fehér márványpavilonokat emeltek. Az erőd területét két részre, magán és a nyilvános épületegyüttesre osztották. A nyilvános kihallgatások csarnoka, a Diván-e-Ám egy fehérre vakolt vörös homokkőből épített pavilon három oszlopsorral és hullámdíszítéses boltívekkel. Ettől a csarnoktól a Gyöngy-mecsetig terjedő területen állt a Minár Bazár, az udvari piac. A Gyöngy-mecsetet 1647 és 1653 között építették, különös módon azután, hogy a főváros Delhi mellé költözött. A mecset imacsarnoka, amelyet három tökéletes hagymakupola fed, egy magas falakkal körülvett, fehér márvánnyal borított udvarra néz. A császári lakosztály építése 1637-ben fejeződött be. Ennek a része a Muszamman Burdzs, a nyolcszögletű torony, ahol az uralkodó a hagyományokat követve minden reggel megmutatta magát alattvalóinak. Trónfosztása után itt töltötte utolsó éveit házi őrizetben. Ez az erőd egyik legdíszesebb épülete, falait a Tádzs Mahalhoz hasonlóan virágmintás domborművek és féldrágakő berakások borítják. Mellette áll a szintén 1637-ben befejezett Bangla-e-Dzsahanara, az uralkodó lányának lakosztálya. A Diván-i-Khász, a magánkihallgatások csarnoka a folyóra néz. Fehér márványból készült, falait a már hagyományosnak számító virágokat ábrázoló domborművekkel és féldrágakő berakásokkal, mennyezetét arannyal és ezüsttel borították. A teraszon egymással szemben egy fekete és egy fehér trónt állítottak fel, az első Dzsahángíré, a második Sáh Dzsaháné volt. A magánlakosztályok az Anguri Bág (Szőlőskert) körül helyezkednek el, a kétszintes épületben a hárem nőtagjai laktak. A kert negyedik oldalát az Khász Mahal magas emelvényen álló, 1636-ban épült három pavilonja szegélyezi. A két szélső pavilon az uralkodó lányainak lakosztálya lehetett. A két pavilont rézből készült, széles eresszel ellátott tető fedi. A boltíves központi pavilont lapos tető fedi, belső terét ennek is széles eresz védi a monszuntól. Hátsó, a Jamuna-folyóra néző ablakait márványberakásokkal emelték ki. #### Sáhdzsahánábád, a Vörös Erőd és a Dzsama Maszdzsid Delhiben Sáh Dzsahán idejében az agrai erőd már túlságosan szűknek bizonyult ahhoz, hogy otthont adjon a kormányügyeknek és az udvari szertartásoknak. 1639-ben az uralkodó, miután kikérte építészei tanácsát, úgy döntött, hogy a birodalom fővárosát a Delhitől délre fekvő területre költözteti át, a Jamuna-folyó partjára. Delhi már régóta a hithű muszlimok jelentős vallási központja volt. A környéken számos síremléket, mecsetet és szentélyt emeltek, ezért a városba ezrével érkeztek a zarándokok is. Az új főváros kialakítása előtt átfogó városterveket készítettek és kijelölték a körmenetek útvonalát. A tervezés Ahmed Lahori és Usztad Hamid munkája, akik a Tádzs Mahal építésén is dolgoztak. A munkálatok főfelügyelője Makramat Kán volt, de maga a császár is részt vett az ellenőrzésben, és időnként a terveket is módosította. A később Sáhdzsahánábádnak nevezett várost 1639. április 29-én alapították. A falakon belül a Vörös Erőd, széles utak csatornákkal, piacok, mecsetek, kertek, és a nemesek lakhelyei kaptak helyet. Az erőd kilenc évvel később készült el, befogadóképessége ötvenezer fő körül lehetett, építése hatszázezer rúpiába került. 1653-ra a város homokkő falai közel kétezer-hatszáz hektár területet határoltak, lakosainak száma elérte a négyszázezret. Területére tizenegy kapun keresztül lehetett bejutni, a falakat huszonhét torony tagolta. A városfejlesztésben komoly szerepet játszottak a császári család nőtagjai is. Dzsahanara hercegnő, Sáh Dzsahán legidősebb lánya a Lahor-kaputól nyugatra árkádos bazárt építtetett, amelynek közepén egy karavánszeráj állt. Az uralkodó harmadik felesége utasítására egy vörös homokkő mecsetet emeltek, míg a császár első felesége az Agra-kaputól délre építtetett egy karavánszerájt és egy másik mecsetet. Az erődöt három oldalról egy több mint másfél kilométer hosszú masszív fal védelmezi, negyedik oldalról a Jamuna-folyó határolja. Alaprajzára a merőleges vonalak jellemzőek, területe kétszer akkora, mint az Agrában található erődé. Főbejárata a Lahor-kapu, ahonnan egy fedett bazár vezet egy udvarra, amelynek hátsó részén található a nyilvános kihallgatások csarnoka. Az ötvenhét méter széles és huszonegy méter hosszú pavilon vörös homokkőből készült. Hasonlít az Agrában emelt azonos nevű pavilonhoz, azonban attól eltérően hátsó falához egy baldachinnal fedett, virágmintás kőberakásokkal díszített márványtrónt állítottak fel. Az épületegyüttes folyópart felőli részén alakították ki a császári lakosztályokat és az adminisztrációs célra használt pavilonok sorát. A lapos tetős pavilonok egyszintesek, és fehér márványból, vagy fehérre vakolt téglából épültek. Homlokzataik csúcsívekkel elválasztott oszlopsorokból állnak, amelyeket széles eresz véd a csapadéktól. A két legdíszesebb pavilon a nők lakrésze, a Rang Mahal (Festett Palota) és a magánkihallgatások csarnoka. Ezt a két pavilont festményekkel, drágakőberakásokkal és márványfaragásokkal díszítették. A Rang Mahalban egy drágakövekkel díszített márványból faragott lótuszvirág alakú szökőkút található. A magánkihallgatások csarnokában állt a híres Pávatrón, amit Nádir Sah Delhi 1739-es kifosztásakor Perzsiába vitt. A Khász Mahal, a császár magánlakosztálya 1639 és 1649 között épült, és három márványpavilon együtteséből áll. A lakosztály része a Muszamman Burdzs, a nyolcszögletű torony, ahol az uralkodó minden reggel megmutatta magát alattvalóinak. A Hamman, a fürdő oldalfalait csempékkel burkolták be, mozaikpadlóját állandóan vékony vízréteg borította. Az erődnek minden nap nagy mennyiségű vízre volt szüksége, ezt egy nyolcszögletű víztoronyból, a Sáh Burdzsból kiinduló, összesen nyolcvan kilométer hosszú vízvezetéken keresztül biztosították. A folyóparti épületeket a Nahar-e-Bahist, a „Paradicsom csatornája” köti össze, amely a palota különböző részeire szállította el a vizet. Az erőddel szemközti, magasabban fekvő területen kapott helyet India legnagyobb mecsetje, a több ezer hívő befogadására alkalmas Dzsama Maszdzsid. Mellette kórházak és iskolák álltak. A mecset 1650 és 1656 között épült. A monumentális építmény egy magas, lépcsősorokkal kiépített talapzaton áll, a lépcsők üzleteknek adtak helyet. Az eredeti kerítésfalat mára egy kettős oszlopsorral helyettesítették. A márványbetétekkel díszített, vörös homokkőből készült imacsarnok közepére egy hangsúlyos, nagy méretű ejvánt emeltek, amit két, egyenként öt boltíves épületszárny szegélyez. ### Építészet Aurangzeb uralkodása alatt Aurangzeb puritán, szigorúan vallásos ember volt, a művészetek kevésbé foglalkoztatták, mint elődeit, és figyelmen kívül hagyta a művészet és a hatalom közötti kapcsolatot. Nem fogadta el azt felfogást, hogy az építészet támogatása az uralkodó kötelességei közé tartozik. Az építészetnek nem a jelképes, hanem a gyakorlati hasznára helyezte a hangsúlyt. Kiemelt figyelmet fordított a meglévő mecsetek karbantartására és gondozására, és fejlesztette a városi létesítményeket, például az utakat és a kutakat. Aurangzeb uralmának jelentős részét a Dekkánon töltötte, és bár Delhi maradt a birodalom adminisztratív központja, csak kevés épületet emeltek a városban. Az uralkodásának utolsó éveiben épült mecsetek és kertek egy már elfogadott típus különböző változatai voltak. Koronázása után az első építkezése a Gyöngy-mecset volt Delhiben, a Vörös Erőd területén. Az 1658 és 1662 között épített, teljes egészében fehér márványból készült mecset a magánlakosztályok közelében helyezkedik el. A mecset gyakorlatilag az agrai Vörös Erődben található, Sáh Dzsahán utasítására épült azonos nevű Gyöngy-mecset másolata. Díszítésében újításnak számít, hogy a korábban világi épületekhez használt díszítőelemeket, például a díszesen faragott márványelemeket és a levél alakú arabeszkeket itt egy vallási célra emelt épületen alkalmazták. Aurangábádban síremléket emeltetett első felesége, Rabiaud-Dauráni számára. Az emlékmű, ami egy hagyományos csár bág típusú kertben áll, a Tádzs Mahal szerkezetét követi, azonban tervezésében és kivitelezésében is messze elmaradt tőle. Az épületen túlhangsúlyozták a függőleges síkokat, és az egyes épületelemek egymáshoz való aránya sem harmonikus. Aurangzeb korának legjelentősebb épülete a lahori Badsáhi-mecset, a legnagyobb mogul mecset, a mogul építészet utolsó kiemelkedő alkotása. 1673 és 1674 között épült az uralkodó féltestvérének felügyelete alatt. A vörös homokkőből készült épület a Delhiben álló Dzsama Maszdzsid formáját követi. Homlokzatát egy nagy méretű fehér márványberakásokkal díszített ejván osztja két részre, a két épületszárnyat itt is öt boltív tagolja. A három, márvánnyal borított hagymakupola fehér színe ellentétben áll a homlokzattal, és így fokozza annak hatását. A homlokzaton látható berakások hatására a mecset nagy mérete ellenére is légiesebbnek tűnik, mint Delhiben látható elődje. ## Kertépítészet Indiában már a mogulok érkezése előtt is jelentős hagyománya volt a tájrendezésnek, a kertépítészet az ő uralmuk alatt érte el csúcspontját. Bábur emlékirataiból kiderül, hogy számos kertet alakíttatott ki, de ezekből napjainkra csak romos töredékek maradtak fenn. A császári kertek az állandó hadjáratok és az udvar gyakori költözése miatt egyfajta katonai és császári karavánszerájként is funkcionáltak. A kertekben kezdetben kevés állandó épület állt, majd idővel egyre több építészeti elem kapott helyet bennük, köztük pavilonok, fürdők és kihallgatási csarnokok. A kertek később a paloták és síremlékek elmaradhatatlan részeivé váltak. Bábur idejéből kevés építészeti emlék maradt meg, azonban neki tulajdonítják a csár bág típusú kertek meghonosítását Indiában. Emlékirataiban részletesen leírja az általa tervezett kerteket, ahol fürdők is helyet kaptak, amelyek enyhítették az indiai éghajlatra jellemző hőség és por hatását. Uralkodása alatt Agrában alakították ki az udvarként és lakhelyként is szolgáló Hast Bahist-kertet. Ezt a területet Dzsahángír uralkodása alatt Núr Dzsahán továbbfejlesztette, és díszkertet alakított ki belőle. A mogul császárok nyári rezidenciáját Kasmírban építették fel, ahova a meleg elől vonultak vissza. Az első ilyen kasmíri kert az Akbar utasítására telepített Nasim Bág faültetvény volt, amelyből még hiányzott a víz, mint díszítőelem. ### Kertépítészet Dzsahángír uralkodása alatt Dzsahángír idejében Agrában a Jamuna-folyó partján a főnemesek harminchárom kertet építettek, ezek egyike Intimad ad-Daula tulajdonában volt, és ezen a helyen emelték ma is látható síremlékét. A terület kezdetben díszkertként funkcionált, majd családi sírhellyé alakították át. Ez azért volt általános gyakorlat a főemberek körében, mert a mogul törvények szerint a tulajdonos halála után minden nem vallási célra használt földterület az uralkodóra szállt. Dzsahángír kasmíri kertjeire a csatornák, a kisméretű tavak és a szökőkutak jellemzőek. A hagyomány szerint környéken 777 kertet építettek, ezt azonban nem támasztják alá források. A legtöbb kert közepén egy pavilont emeltek, és több mint százféle növényt ültettek, köztük örökzöld fákat, rózsákat, violát, jázminokat. Dzsahángír röviddel trónra lépése után egy forrásnál egy kertet alapított a szrinagari Dal-tó partján, majd később 1620-as látogatása után intenzív munkálatok kezdődtek a területen. Utasította Khurram herceget, a későbbi Sáh Dzsahánt, hogy egy gáttal szabályozza a forrás vizét. Ebben a szrinagari kertben látható az egyik legszebb kerti pavilon, amelyet helyben bányászott fekete kőből készítettek. Közvetlenül a forrás fölé építették, ahol a vizet egy nyitott csatornába vezették, amely a kert központi tengelyét alkotja. A főcsatorna mellett pavilonokat, teraszokat emeltek, és medencéket ástak. Ez a kert alkotta később Sáh Dzsahán híres Salimar-kertjének („Szerelem lakhelye”) alsó részét. Dzsahángír utasítására a Lahorból Szrinagarba vezető út mellett is építettek kerteket, amelyek pihenőhelyként funkcionáltak. Az Iszlámábád melletti Haszan Abdal volt a Szrinagar felé eső utolsó pihenőhely, ahol a források egy ötvenezer fős sereget is el tudtak látni vízzel, így alkalmas volt az udvar befogadására. ### Kertépítészet Sáh Dzsahán uralkodása alatt Sáh Dzsahán, apjához hasonlóan a kertépítészet támogatója volt. 1634-ben kibővítette a szrinagari kertet, amely így a következő részekből állt: egy nyilvánosság előtt is megnyitott kisméretű előkert, egy alacsonyabban fekvő terület a császári kihallgatások számára (Bág-e-Farah Baks – „Örömhozó”) és egy magasabban fekvő, magáncélra használt terület (Bág-e-Faiz Baks – „Bőséget hozó”), ami az udvar és a család nőtagjai számára voltak fenntartva. Az uralkodása alatt kialakított leghíresebb kert 1642 és 1643 között épült a birodalom akkori fővárosában, Lahorban. A források 1654-től ezt a kertet is Salimar Bágként említik, építése hatszázezer rúpiába került. Ihletője a kasmíri azonos nevű kert lehetett, ez azonban sokkal nagyon kiterjedésű és szerkezete is bonyolultabb. A kert vízellátását a Ravi-folyó biztosította, amelynek vizét egy százhatvan kilométer hosszú bonyolult csatornarendszeren keresztül vezették a területre. A csatornázási munkálatok felügyelője Ali Mardan Kán építész és mérnök volt, egy perzsa nemesember, aki 1638-ban megszökött Perzsiából, és a mogul udvarba menekült. A hidraulika kezdetben nem működött megfelelően, de tökéletesítése után a kertben négyszáztíz szökőkút és öt zuhatag vízellátását biztosította. A kert három részből áll, egy központi csatorna két oldalán két négy részre osztott területből és középen egy nagy teraszból. A középső terasz közepén egy nagy méretű, több mint hatvan méter oldalhosszúságú medencét ástak, a szélein több mint száz szökőkúttal. A kert részeit vízesések kötik össze, amelyek közül van, amelyik eléri az öt méteres magasságot is. A látogató a mogul palotákhoz hasonlóan a nyilvános részén léphet be a kertbe, majd folyamatosan halad az egyre elzártabb, privát területek felé. ## Festészet A mogul festészet az építészethez hasonlóan szoros kapcsolatban állt az uralkodó személyével. A korábbi alkotásokkal ellentétben a mogul udvarban alkotó művészek realizmusra törekedtek és szinte csak világi témákat ábrázoltak. A mogul festészet megalapítójának Akbar tekinthető, és fia, Dzsahángír uralkodása alatt érte el csúcspontját. A mogul festészet jól dokumentált, a művészekről két egykorú forrásban is említéseket tesznek. Az egyik az Akbar uralkodása alatt írt hivatalos udvari krónika, a másik Dzsahángír saját kézzel írt önéletrajza. Ezenkívül a legkiemelkedőbb művészeket portrékon is megörökítették, és fennmaradtak utalások élettörténetükről is. Az illusztrációk készítéséhez vízfestéket használtak, a kötőanyag vízben oldott gumiarábikum volt. A színeket különböző ásványi anyagokból, termésekből és rovarokból nyerték, az ecseteket mókusszőrből készítették. A festők által alkalmazott technika jól ismert, még a 20. század ötvenes éveiben is alkalmazták. Először szénnel egy vázlatot készítettek, majd a felületet fényesre csiszolták, hogy úgy tűnjön, mintha egy lakkszerű réteggel vonták volna be. A főbb vonalakat ezután vízben oldódó vörös tintával rajzolták meg, amelyet később tartós fekete vonalakkal rajzoltak át. Ezután az egész felületet egy vékony fehér réteggel vonták be, amelyen halványan átlátszottak a körvonalak. Ezek után a képet kiszínezték, és ha szükséges volt, a legvégén aranyozták. Már az első mogul uralkodót, Báburt is érdekelte India növény- és állatvilága, emlékiratai bővelkednek a terület természeti csodáinak részletes leírásában. Ez az érdeklődés utódait is jellemezte, akiknek megbízásából kiemelkedő állatábrázolások készültek. Ezek a festmények nevezetesek természethűségükről, és mély tiszteletet sugallnak az ábrázol téma iránt. A művészek által kedvelt másik műfaj a vadászjelenetek ábrázolása volt, amelyek közül az állatok bekerített kis területen történő lemészárlását bemutató alkotások a legerőteljesebbek. A mogul állatfestészet Dzsahángír császár pártfogása alatt érte el csúcspontját. Az udvari művészetre komoly hatást tettek a kis számban, de folyamatosan érkező európaiak, akik számos festményt ajándékoztak az uralkodónak. Közülük olyan művészek alkotásait is, mint Dürer, akinek egy rézkarca alapján készült Abu'l-Haszan híres, Szent János evangélistát ábrázoló rajza. Elterjedtek az éjszakai jeleneteket ábrázoló festmények, ahol a művészek megmutathatták jártasságukat a chiaroscuro technikában. Népszerű téma volt muszlim és hindu szent emberek éjszakai látomásainak ábrázolása. Az ehhez hasonló témájú alkotások nagy száma bizonyítja, hogy a császári udvar világi életmódja ellenére mélyen vallásos volt. A mogul festészet nem csak a császári udvarra korlátozódott, a birodalom többi részén élő kormányzók és nemesek számára is számos kalligráfus és festőművész dolgozott. Ezek a központok művészileg függetlenebbek voltak a császári udvartól, ezért a helyi jellegzetességek jobban befolyásolták az itt készült alkotásokat. ### Kezdetek Bábur maga is képzett kalligráfus volt, egy saját maga által kialakított írással másolatot készített a Koránról, és elküldte Mekkába. Gyűjtötte a könyveket, egy 1528-ban készült csagatáj-török nyelven íródott versesköteten saját kézzel írt jegyzetei láthatók. A feltételek azonban nem voltak adottak ahhoz, hogy festőiskolát hozzon létre, és feltételezhetően nem is igazán érdekelték a festmények. Önéletírása azonban Akbar idejében népszerű témája volt a művészeknek. Vele ellentétben utóda, Humájun száműzetése idején egy festőt is magával vitt. Vándorlása során művészekkel ismerkedett meg, és rávette őket, hogy csatlakozzanak udvarához. Amikor Humájun újra elfoglalta a trónját, két perzsa festő, Mir Szaid Ali és Adbusz Szamad vele tartott Indiába. Ők létrehoztak egy könyvtár-műtermet, ahová muszlim udvarokból, többek között Buharából és Perzsiából érkeztek festők, ezenkívül nem-muszlim művészeket is alkalmaztak. Humájun idejéből csak néhány illusztráció maradt fenn, amelyeket perzsa festők készítettek, így a perzsa hagyományokhoz való erőteljes kötődést mutatnak. 1555-ben, amikor Humájun visszaszerezte trónját egy Közép-Ázsiában uralkodó távoli rokonának, Rashid Kánnak küldött ajándékok között szövegtől független festmények is voltak. Ebből kiderül, hogy a magában álló képek, amelyek később olyan nagy jelentőségre tettek szert, már a korai időkben is jellemzőek voltak. Humájun korai halála miatt azonban utóda, Akbar tekinthető a mogul festészet igazi megalapítójának. ### Festészet Akbar uralkodása alatt Akbar könyvtára halálakor huszonnégyezer kéziratot tartalmazott, amelyeket a kalligráfus, a nyelv, valamint a becsült érték alapján katalogizáltak. Voltak közöttük Báburtól és Humájuntól örökölt timurida mesterművek, ajándékba kapott európai munkák (köztük egy II. Fülöp spanyol király számára készült Biblia) és a leigázott területekről származó kéziratok is. Uralkodása alatt a festészetnek több fázisa különíthető el. A korai alkotásokon világosan felismerhetők a Perzsiában elterjedt csempefestészet hatásai, a szintén perzsa hatást mutató folyó szöveg, a képeken látható magas horizontok, a felhők és sziklák elnyújtott ábrázolása. Az európai hatás is egyre nagyobb jelentőségre tett szert. Az 1590-es években ezek a stílusjegyek olyan szinten beépültek a művészek munkáiba, hogy egyes illusztrációkon a drapériákat teljesen európai stílusban ábrázolták, ezenkívül a távolabb álló alakokat kisebb méretben és perspektivikusan jelenítették meg. A mogul festészet egyik jelentős újítása volt a portréfestészet, ami korábban szinte nem létezett sem Indiában, sem Perzsiában. A császári műtermekben készült korai alkotások fokozatos eltávolodást mutatnak a perzsa hagyományoktól. Ennek az eltávolodásnak egy korai példája az 1560-as években készült Mesék egy papagájról című kisméretű kézirat, amelynek 218 élettel teli illusztrációja egyrészt a helyi hagyományokra, másrészt a Delhi Szultanátus művészetére vezethető vissza. Az Akbar idejéből származó legkorábbi teljes egészében fennmaradt kézirat 1570-ből származik, és állatmeséket tartalmaz. A közepes méretű, 33×21 centiméteres könyv huszonhét illusztrációja a Hamzanáme képeihez köthető. Az állatok ábrázolására a pontos megfigyelés és a realizmusra való törekvés jellemző. Az illusztrációkon több művész dolgozott, viszont a későbbi munkáktól eltérően az oldalakon nincsenek a készítőkkel kapcsolatos megjegyzések, így a művészek nem azonosíthatók. Körülbelül ugyanerre az időre datálható az egyetlen ismert Korán, ami a császár személyes használatára készült. A 33×22 centiméteres kézirat minden oldalára tizenhét sor többféle írásmódú szöveg került. Az első, a középső és az utolsó sort váltakozva kék vagy aranyszínű tintával írták fehér háttérre, a fejezetcímeket arany háttérrel emelték ki. Az illusztrációkhoz nagy mennyiségű aranyat használtak fel. Akbar idejében számos hindu és muszlim művész került az udvarba, akik Mir Szaid Ali útmutatása alapján dolgoztak. A mogul festészet első nagyszabású alkotása a Hamzanáme, amely a Próféta nagybátyjának különleges kalandjait meséli el. A Hamzanáme tizennégy kötetben ezernégyszáz képet tartalmazott. #### A Hamzanáme A Hamzanáme a legnagyobb méretű ismert indiai kézirat, lapjai hetven centiméter magasak és ötven centiméter szélesek. A munka Mir Szaid Ali irányítása alatt kezdődött, majd miután mekkai zarándoklatra indult, a fennmaradó tíz kötetet Adbusz Szamad vezetésével fejezték be. A szövetből készült lapok hátuljára papírlapot erősítettek. A szöveget a papírlapra írták, timurida hagyományoktól eltérően az első néhány kötetet kivéve nem foglalták be a kép belsejébe. A Hamzanáme ezernégyszáz illusztrációjának körülbelül a tizede maradt fenn. Az első kötetekből fennmaradt néhány oldalon a képek alatt három, fölötte két sornyi szöveget írtak. Ezeken a korai illusztrációkon nagy méretű alakok és stilizált háttér látható. A legtöbb megmaradt festmény a tizedik és a tizenegyedik kötetből való, ezek teljes oldalas illusztrációk, szöveg nélkül. A rajtuk ábrázolt jelenetek zsúfoltak, időnként nehezen értelmezhetőek. A perzsa festményektől eltérően a jeleneteket több szögből látjuk, például az építészeti elemeket egyszer felülről, egyszer oldalról. A kéziraton számos művész dolgozott, elkészítése tizenöt évig tarthatott, valamikor az 1570-es években fejezték be. Az egyes illusztrációkat nem lehet konkrét művészekhez kötni. A kéziraton egyértelmű művészi fejlődés ismerhető fel, a korábban elkészült képek a korai szafavida hagyományokra vezethetők vissza, ezenkívül felismerhetőek rajta egykorú buharai hatások is. A képeken látható építészeti elemek, a ruhák, a mindig profilból ábrázolt, esetenként sötét bőrű nők megjelenése helyi ábrázolásokat követ. Az erőszakos jeleneteket realisztikusan ábrázolták, például a sebesültekből sugárban dől a vér. A képek esetenként túlzsúfoltak, ezt a zsúfoltságot időnként tájképelemekkel igyekeztek feloldani. #### A Hamzaname után készült művek A Hamzanáme után a művészek szerteágazóbb témákkal kezdtek el foglalkozni. Az uralkodó utasítására perzsára fordították és illusztrálták a Rámájanát és a Mahábháratát. Ezenkívül filozófiai és vallási tárgyú szövegeket díszítettek, valamint olyan népszerű alkotásokat, mint a Kathásaritsagára. Ennek a korszaknak az egyik legkiemelkedőbb darabja a Mahábhárata egyik része, a Razmnáme (Csaták könyve) perzsa fordítása, amelyet jelenleg Dzsaipurban őriznek. A képek stílusa változatos, ez a kéziraton dolgozó számos művésznek köszönhető, akik neve a képek alsó sarkában található. Az egyes képeken több művész dolgozott, a leggyakorlottabb vagy leghíresebb művész feladata volt a kompozíció kialakítása, egy másik felelt a színezésért és általában egy harmadik festő rajzolta meg az arcvonásokat. Megjelent egy újfajta ábrázolásmód is, ahol a dinasztia illusztrált történeteit mutatták be, a főszerepben magával az uralkodóval. Akbar és Bábur élete mellett megjelenítették távoli őseik, Timur Lenk és Dzsingisz kán élettörténetét is. Bábur emlékiratainak és Akbar uralkodásának ábrázolása komoly kihívást jelentett a művészek számára, mivel a személyeket és környezetüket valósághűen kellett bemutatniuk. Ezek a kéziratok átlagosan ötszáz oldalasok voltak, körülbelül százötven illusztrációval. Hogy ilyen nagy mennyiségű illusztrációt el tudjanak készíteni, a művészeket csoportokba szervezték. Előfordult az is, hogy más kéziratok számára előkészített képeket is felhasználtak. Akbar élettörténetéről két kézirat is készült. Az első Akbarnáméhoz képest az illusztrációk sokkal kifinomultabbá váltak az egy évtizeddel később készült második változatban. A képek színezése, a letisztult kompozíció olyan magas szintű művészi értéket képvisel, hogy ez a kézirat lehetett az 1590-es évek legszebb alkotása. A kezdő művészek együtt dolgoztak tapasztaltabb társaikkal a képek megformálásán. A festményekre a realisztikus ábrázolásmód jellemző, olyannyira, hogy egyes épületek és személyek pontosan beazonosíthatók. A krónikákat díszítő illusztrációk művészi értékük mellett fontos információforrások az udvari élettel, a hadjáratokkal és az építkezésekkel kapcsolatban. Például az első Akbarnáme egy olyan illusztrációt tartalmaz, amely a napjainkra már elpusztult Elefánt-kapu építését jeleníti meg Fatehpur Szikriben. ### Festészet Dzsahángír uralkodása alatt Dzsahángír folytatta a festészet megújítását, mind a témaválasztást, mind a stílus illetően. Lenyűgözték a természeti jelenségek és az élőlények, ezért megbízást adott színvonalas növény- és állattanulmányok elkészítésére. A természettudományos témákat megjelenítő festők közül a leghíresebb Usztád Manszur volt. Dzsahangír korának legismertebb állatábrázolása azonban Abul-Haszan nevéhez fűződik. Mókusokat ábrázolt egy platánfán, ami az uralkodót az általa kedvelt Kasmírra emlékeztethette. Az aranyozott felületek és a fa ábrázolásának módja timurida hagyományokra vezethető vissza. A Dzsahángír uralkodása alatt készült alkotásokra az éles megfigyelőképesség és a visszafogottság jellemző. A portrék száma megsokszorozódott. Az alakokat állva és szinte mindig profilban ábrázolták egy türkizkék vagy sötétzöld háttér előtt, amelynek egyhangúságát általában csak egy kisméretű növény- vagy madárábrázolás törte meg. Jellegzetes képtípus volt az, amelyen az uralkodót trónján ülve ábrázolták nemesei körében egy-egy kiemelkedő esemény, például követek fogadása alkalmából. A császár műértőnek vallotta magát, emlékirataiban azt állította, hogy képes felismerni egyes művészek munkáit, akkor is ha többen dolgoztak egy képen: „Ha egy olyan képet látok, amelyen sok arckép van, s minden egyes arc más-más festő munkája, meg tudom állapítani, hogy melyik arckép melyik festő műve.” Amikor a 17. század első éveiben Dzsahángír száműzetésbe ment, Allahabadba magával vitte festőműhelyének tagjait is, és több jelentős kézirat is ott készült. Ezekből a kéziratok azt mutatják, hogy a későbbi uralkodó már akkor is a kisebb formátumú kéziratokat részesítette előnyben, kevesebb, de magas színvonalú illusztrációkkal, amelyeken gyakran csak egy művész dolgozott. A festményeket megközelítőleg negyven centiméter magas és huszonnégy centiméter széles albumokba kötötték úgy, hogy két összetartozó festmény vagy szöveg egy-egy oldalpárra került. A festményeket széles keret vette körbe, amelyeket az arany vagy ezüst különböző árnyalataiban korai timurida stílusú növénymotívumokkal és madarakkal díszítettek. A szövegeket tartalmazó oldalak keretén időnként emberalakok jelennek meg, köztük a kor leghíresebb festőművészei. Dzsahángír két albuma teljes egészében fennmaradt. A jelenleg Teheránban őrzött Gulshan album az 1600 és 1609 között, a másik, Berlinben látható kézirat az 1609 és 1618 között készült képeket tartalmazza. Az illusztrációk magas művészi színvonalat képviselnek, annak ellenére, hogy Dzsahángír műhelyében Akbarénál sokkal kevesebb művész dolgozott. Dzsahángír idejében a kevésbé tehetséges alkotók elvándoroltak, a kiemelkedő művészek pedig specializálták magukat egyes témákra. Mandvar, Bicsitr, Davlat és Bisn Dasz portréket készítettek, Abul-Haszan udvari jeleneteket festett, míg Manszur természetábrázolásairól volt híres. Az albumokban megtalálhatók más típusú alkotások is, amelyek felkeltették az uralkodó érdeklődését, többek között dekkáni és perzsa festmények, európai nyomatok, európai témák mogul ábrázolása és uralkodók allegorikus portréi. Ezenkívül gyűjtötte a Szultán Ali Meshedi, más néven Szultán al-Hattatin, vagyis a „kalligráfusok királya” és a heráti Mir Ali Havari készítette íveket, amelyekre jámbor mondásokat vagy tömör perzsa négysoros verseket írtak. Dzsahángír idejében készült alkotások közül talán a legkevésbé attraktívak azok a portrék, amelyeken angliai eredetű Erzsébet vagy Jakab korabeli elemek szerepelnek, például kerubok. Az egyik legismertetbb ilyen típusú portré Bicsitr 1615 körül készült képe, a Dzsahángír királyokkal szemben előnyben részesít egy szúfi szentet. A festmény azt hangsúlyozza, hogy a császár előnyben részesíti a spirituális értékeket a földi hatalomnál, és bemutatja a mogul dinasztia szoros kötődését a misztikus rendekhez. A kép az uralkodót egy homokórán ülve ábrázolja, ahogy a szent embernek ajándékoz egy kéziratot. A szent alatt látható három alak közül a legfelső egy török szultán. Feltételezhetően nem egy konkrét személy ábrázol, hanem azt jeleníti meg, ahogy az európaiak a török szultánokat elképzelték. Alatta I. Jakab angol király jelenik meg, akinek portréját olyan festményekről másolhatták, amelyeket Sir Thomas Roe, a mogul udvarba küldött angol nagykövet ajándékozott a császárnak. A harmadik, indiai vonásokat viselő alak egy miniatúrát tart a kezében, és feltehetően az alkotót, az ismert portréfestőt ábrázolja. A kép kiegészítő elemei, a puttók és a dicsfény szintén európai festményekről származnak. Jellemző, hogy uralkodása vége felé a császárt glóriával a feje körül jelenítették meg, ezzel szinte isteni hatalmát hangsúlyozták. ### Festészet Sáh Dzsahán és Aurangzeb uralkodása alatt Sáh Dzsahán a festészettel szemben előnyben részesítette az építészetet. Az udvari műhelyben a királyi családhoz kapcsolódó krónikák illusztrálására helyezték a fő hangsúlyt. Továbbra is készültek portrék, de az ábrázolások jellege megváltozott. Nagyobb hangsúlyt kapott a háttér, egyes esetekben nagyobb szerepet játszott a festményen, mint az ábrázolt személy. A Sáh Dzsahán korából fennmaradt albumok festményei és az illusztrált uralkodói krónikák a festészet új irányvonalát képviselik. Nagy jelentőséget tulajdonítottak a tárgyi kultúra technikai tökéllyel való ábrázolásának, a festményeket a korábbinál jóval több alakot ábrázoltak a szereplőket kevésbé egyénenként, inkább csoportosan jelenítették meg. A képek keretét halványabban színezték és arabeszkekkel vagy virágokkal díszítették. Ezek a díszítések az épületeken alkalmazott kőberakásokhoz hasonló hatást keltettek. Sáh Dzsahán kevesebb szakmai tudással rendelkezett, mint elődje, de nagyra becsülte a kalligráfiát. Dzsahángírhoz hasonlóan perzsa négysoros verseket köttetett albumokba, ezenkívül a dinasztian anyanyelvén, csagatáj-török nyelven íródott verseket. Szintén albumokba rendeztette legidősebb fia, Dára Sikúh kalligráfiáit, aki Abd al-Rasid Dajlámi perzsa mesternél tanult. Másik fia Aurangzeb, a későbbi uralkodó is kiváló kalligráfus volt, aki több Korán-másolatot készített, és aki testvérével, Sáh Sudzsával együtt szintén perzsa mesterektől tanult. Néhány verseskötet illusztrációkat is tartalmaz, azonban ezek a képek nem egész oldalasak, hanem csak egy keskeny horizontális sávot foglalnak el a szöveg közepén. Albumok számára továbbra is készítettek egész oldalas képeket. Az egyik ilyen album a Minto-album Sáh Dzsanhán uralkodásának elején készült. A később készült albumok illusztrációi a 19. században és a 20. század elején szétszóródtak. A Sáh Dzsahán idejében készült legszebb kézirat a Padisahnama, amely negyvennégy teljes oldalas illusztrációt tartalmaz, és a császár uralkodásának első évtizedét jeleníti meg. A kézirat 1565 körül készülhetett. Feltételezhetően több illusztrációt előkészítettek a következő kötetek számára is, azonban ezek az uralkodó trónfosztása miatt nem készültek el. A képek túlnyomó többsége formális udvari jelenetet ábrázol. A rajtuk szereplő személyek felismerhetőek és feliratokkal azonosítottak. Az udvari jelenetek statikusak, a csatákat bemutató képek azonban mozgalmasak és nagyfokú ábrázolástechnikai fejlődésről tanúskodnak. Ez a kézirat tekinthető a mogul festészet legutolsó jelentős alkotásának. Aurangzebet nem érdekelte a festészet, bár uralkodásának kezdetén egy darabig még készültek könyvillusztrációk, azonban ezekre a képekre már nem jellemző a törekvés a realizmusra. A festők portrékat és egyszerűsített, meglehetősen élettelen jeleneteket ábrázoltak. Az ortodox uralkodó 1680-ban kitiltotta udvarából a festőket és a zenészeket, így a festők a helyi nemesek megbízásainak reményében elvándoroltak a birodalom más részeibe, vagy külföldre mentek. Később Mohamed Naszír (1719–1748) idejében a festészet egy rövid időre újra fellendült, de miután Nádír Sah 1739-ben kifosztotta Delhit, hanyatlásnak indult, majd a pusztítás miatt elvándorolt művészek munkáiban teljesen átalakult, és a továbbiakban már nem tekinthető mogul festészetnek. ## Kézművesmunkák A mogul császárok uralkodása alatt készült luxustermékek túlnyomó többsége világi célt szolgált. A legszebb darabok a császári műhelyekben készültek, gyakran az uralkodó közvetlen irányítása alatt. A helyi műhelyekben készült ékszerek, fegyverek, textilek és szőnyegek mellett a fellelhető legértékesebb tárgyakat importálták a mai Mianmar, Srí Lanka és Afganisztán területéről, ezenkívül gyűjtötték a kínai porcelánokat is. Bábur vándorló életmódja és korlátozott anyagi forrásai nem tették lehetővé, hogy műhelyeket alapítson és nagy mennyiségű luxustárgyat halmozzon fel. Indiába érkezve ugyan követte a korábbi indiai uralkodók szokását, és rendszeresen adományozott díszruhákat, de az első olyan esemény, ahol a kézműves termékek komoly szerepet kaptak, Humájun koronázási ünnepsége volt 1531-ben, ahol a források szerint több mint tizenkétezer díszruhát ajándékoztak el. Az első jelentős császári műhelyeket Akbar uralkodása alatt alapították Fatehpur Szíkriben. A leírások szerint a palota közelében kaptak helyet az illatszerkészítők, a festők, az aranyművesek, a falikárpit-, a szőnyeg- és függönyszövők, valamint a fegyvergyártók műhelyei és műtermei. A felhasznált motívumok perzsa előképeket követtek, de az ábrázolásokat az ekkor már a festészetben is nyilvánvaló erősebb naturalizmus jellemezte. Ezek a műhelyek közvetlenül a császár háztartásához tartoztak, az elkészült darabokat raktározás előtt leltárba vették. A legértékesebb darabokat az uralkodó személyes raktárhelyiségében tárolták. Indiában már az ókor óta nagy hagyománya volt a textilkészítésnek. Az első mogul császárok idejében készült szőtteseket a legjobb alapanyagokból szőtték, viszont mintázatuk még viszonylag egyszerű volt. A 17. század közepétől azonban a textilkészítésben is uralkodóvá váltak a növénymotívumok, és az ezután készült arany- és ezüstfonállal díszített darabok kiemelkedő művészi értéket képviselnek. Ezeket a díszes anyagokat bútorszövetek készítésére és nagyobb falfelületek beborítására is felhasználták. Az egykorú források szerint például Aurangzeb idejében a hadjáratok során a császári lakosztály nagy méretű, néha kétszintes sátrakból állt, a sátrak oldalait többméteres, textilekből készült panelekkel fedtek be. A ruhaanyagok közül a bársonyt Európából, Perzsiából és Gudzsarát államból, a gyapjúszövetet Törökországból és Portugáliából, a selymet Herátból importálták, majd leutánozták. Ezenkívül az anyagok készítéséhez szakembereket hívtak főleg Perzsiából, akik a helyi műhelyekben folyó munkát irányították. A 17. század elején a fővárosokon (Agra, Fatehpur Szikri, Lahore) kívül még számos más városban is alapítottak műhelyeket. A virágzó növény motívuma, amely európai eredetre vezethető vissza, 1620 körül jelent meg Indiában, és Sáh Dzsahán uralkodása alatt terjed el annyira, hogy egészen a 18. század végéig meghatározó szerepet játszott a textilkészítésben. Ezt a motívumot Aurangzeb is kedvelte, aki katonai táborai számára bútorszöveteket rendelt Golkondából és még délebbről. A szőnyegszövés feltehetőleg Akbar uralkodása alatt jelent meg Indiában. Korábban a területen nem készítettek szőnyegeket, mert az éghajlati viszonyok miatt nem volt gyakorlati hasznuk. Az egyik legkorábbi, jelenleg Glasgow-ban őrzött szőnyeg állatokat ábrázol vörös háttér előtt. A pamut alapra gyapjúfonalból készült szőnyeg négyzetcentiméterenként hat csomóból áll. A szőnyeg mintája nem egy központi motívum köré rendeződik, hanem ismétlődő jeleneteket ábrázol. A stilisztikai hasonlóságok alapján valószínűsíthető, hogy Lahorban készült, feltehetőleg azután, hogy Akbar oda helyezte át fővárosát. Nagy méretéből következik, hogy előtte már számos hasonló szőnyeget is készítettek. Az úgynevezett Aynard imaszőnyeg a 17. század második negyedében készülhetett. A 125×90 centiméteres szőnyeg is feltételezhetően Lahorban készült, és egy nagyobb darab része lehetett. A szőnyeg minden négyzetcentimétere átlagosan százhetvennégy csomóból áll, ami a korábban készült szőnyegek csaknem harmincszorosa. A vékony fonal és a legjobb minőségű alapanyag alkalmazása miatt szőnyeg bársonyra emlékeztet. A vörös alapszín tipikusan mogul jellegzetesség, míg a rajta látható virágmotívumok európai eredetűek. A zománctechnikát európaiak hozták be Indiába Dzsahángir idejében, majd később a helyi mesterek is széles körben alkalmazták. Az egyik legkorábbi fennmaradt zománccal díszített tárgy egy kék, világoszöld és fekete zománcdíszítéssel borított gyűrű, amely feltételezhetően az uralkodó számára készült.

Columbia-katasztrófa

A Columbia-katasztrófa a Columbia űrrepülőgép 28. repülése (STS–107 jelű küldetés) során bekövetkezett végzetes baleset volt 2003. február 1-én. Az űrrepülőgép egy 16 napos, sikeres expedíciót követően, a légkörbelépés során – egy korábbi sérülés következtében – megsemmisült, és a fedélzeten tartózkodó hét űrhajós, Rick Husband, Willie McCool, Michael Anderson, David Brown, Kalpana Chawla, Laurel Clark és Ílán Rámón életét vesztette. Az űrrepülőgépet a felszállás során érte a végzetes sérülés: az STS-rendszer külső üzemanyagtartályának felületéről leváló és aláhulló szigetelésdarab találta el a szárnytő közelében az űrhajó bal szárnyát, és megsérült a hővédelmi funkciót is ellátó egyik RCC (Reinforced Carbon-Carbon – megerősített szén-szén) eleme. A földi irányítás, bár fényképfelvételekből tudomására jutott a rendellenesség, végül veszélytelennek ítélte meg az incidenst, és nem történtek elővigyázatossági intézkedések az esetleges kár felmérésére (pl. nagy felbontású fényképfelvételek formájában). A küldetés végén, a leszállás során – a hővédő burkolaton keletkezett rés miatt – a légkörbe belépő űrsikló belső szerkezeti elemeihez is eljutott a szélsőségesen magas hő. A megbomlott integritású szárnyon aszimmetrikus légerők keletkeztek, majd a földi légkörrel való érintkezés során kialakuló rendkívül forró plazma bejutott a szárny belsejébe. Ott a hő előbb a szenzorok vezetékeit égette át, majd a szárny főtartóját is megolvasztotta, amelytől az letörött, és az űrsikló a keletkező kaotikus légerőktől a levegőben darabjaira hullott szét. A balesetre Texas állam légterében került sor, majd az űrrepülőgép roncsai, valamint a holttestek maradványai három szövetségi állam területén szóródtak szét. A balesetet követően nagyszabású kutató-mentő akció vette kezdetét, amelynek során a fellelhető roncsok nagy részét valamint a holttesteket megtalálták és a NASA-nak adták át, illetve végbement az ilyenkor szokásos vészhelyzeti procedúra mentén az irányítóközpontban rögzített telemetriai, illetve ugyanide befutó fotó, film és egyéb felvételek, adatok összegyűjtése, rendszerezése és mentése is. George W. Bush elnök a tragédia napján televízióbeszédet intézett az amerikai nemzethez, majd a részvételével Houstonban, a Lyndon B. Johnson Űrközpontban központi gyászszertartásra került sor a hét elhunyt űrhajósra emlékezve. A tragédia másnapján felállították a Columbia Accident Investigation Board (Columbia Balesetvizsgáló Bizottság) szervezetet, amely 2003. augusztus 26-án tette közzé részletes jelentését. Ebben közvetlen okként a szigetelőhab szárnynak ütközését adták meg, közvetett okként azonban mélyreható szervezeti és döntéshozatali problémákat jelöltek meg az űrrepülőgép elvesztése okaként, melyek szoros összefüggésben voltak a Challenger-katasztrófa kivizsgálása során hasonlóan minősített hiányosságokkal. A szigetelőhab leválásának kiváltó okát ekkor még félreértelmezték, és kis híján a következő űrrepülőgép (az STS–114 repülésén) elvesztése árán derült fény arra, hogy a hableválást a tartály feltöltésekor keletkező hőtágulás okozza. Végül 29 hónapnyi szünetet követően újították fel az ember vezette űrrepüléseket Amerikában, ám már azzal a döntéssel a háttérben, hogy a Space Shuttle-flottát nyugdíjazzák, és az USA más pályára állítja űrprogramját, más eszközök felhasználásával, így a katasztrófa közvetlen okként szolgált a Space Shuttle-program 2011-es leállításához. ## Előzmények ### A Challenger-katasztrófa A Columbia-katasztrófa 17 évvel a NASA másik nagy balesete, a Challenger-katasztrófa után következett be, és több ponton kapcsolódik az akkor történt eseményekhez. 1986. január 28-án a Challenger űrrepülőgép az STS–51–L expedícióra indult a világűrbe, és a felszállás során, az emelkedés 73. másodpercében megsemmisült. A balesetet követő vizsgálat megállapította, hogy a baleset oka a jobb oldali gyorsítórakétába épített gumitömítés, az ún. O-gyűrű átégése volt. Az O-gyűrű meghibásodását az okozta, hogy a startra rendkívül hideg, fagypont alatti körülmények között került sor, amelyre az alkatrész rosszul reagált és átégett, szabad utat engedve a rakéta belsejében keletkező forró gázoknak. Azok így átégették a külső tartályt is, amelytől az abban levő hajtóanyag és oxidálóanyag kiszabadult, elegyedett, majd begyulladt, az ebben a folyamatban fellépő légerők pedig darabokra törték az űrsiklót. A vizsgálat akkor azt is megállapította, hogy a meghibásodás nem egyszeri, véletlenszerű eset volt, hanem korábban is előfordult – igaz nem ilyen katasztrofális következményekkel – a NASA és a rakéta gyártójának a Norton-Thiokol vezetésének tudomása is volt az ebben rejlő veszélyről, ám végül nem tettek semmit, és alulbecsülve a probléma jelentőségét, engedélyezték a startot. Ezek a megállapítások a NASA felelősségét is felvetették, annak kommunikációs, döntéshozatali és szervezeti kultúrabeli hiányosságait kritizálva. A Challenger balesetében elhunyt hét űrhajós, a parancsnok Dick Scobee, a pilóta Michael Schmitt, Judith Resnik, Ellison Onizuka, Ron McNair kutatásfelelősök és Greg Jarvis, valamint Christa McAuliffe rakományfelelősök. A Space Shuttle-program akkor 32 hónapra leállt, hogy kijavítsák a feltárt hibákat és hiányosságokat, és csak azt követően folytatódhattak az űrrepülések az űrrepülőgépekkel. A program ezután 14 évig haladt tovább, közel 90 repülést teljesítve, azonban ezen idő alatt a NASA folyamatai – az ajánlások és javításra tett intézkedések ellenére – részben visszarendeződtek a korábbi, káros gyakorlathoz. Ennek során az egyébként potenciálisan veszélyes jelenségeket tévesen kevésbé kockázatosnak értékelve engedélyezték a startokat, mivel a korábbi tapasztalatok azt mutatták, hogy a veszély ellenére nem történt baj, amivel lényegében a szerencsére bízták a repülések sikerességét. Később Diane Vaughan szociológus egy önálló viselkedésformaként, az ún. „eltérések normalizálódásaként” azonosította a jelenséget, amelyet elsőként a NASA-nál, később azonban az élet számos más területén is megfigyeltek. ### Szigetelőhab-leválások Hasonlóan a Challenger O-gyűrű problémájához, a végül a Columbia vesztét okozó szigetelőhab leválások is jóval korábban kezdődtek, intő jelként a NASA-mérnökök számára. Az STS-rendszer legnagyobb részegységét, a külső tartályt teljes egészében szigetelés védi kívülről, amely segít a cseppfolyós hidrogén és oxigén hőmérsékletének megtartásában. Ennek a szigetelésnek egy speciális darabja, az ún. támasztóláb szigetelőhab-rámpa, amely a szigetelés mellett aerodinamikai szerepet is betölt. Ez egy speciális megoldás volt a nagy külső hajtóanyagtartály bekötési csomópontjánál, ahol az űrrepülőgépet csatlakoztatták a tartályra. A csatlakozást két tartógerenda (láb) egyetlen bekötési csomópontba való rögzítése jelentette, amely felett egy ék alakú, nagyjából 1 méter hosszú, folyamatosan szélesedő, rámpaszerű szigetelést applikáltak, amelynek eredeti funkciója az volt, hogy csökkentse a bekötési csomópontra ható aerodinamikai erőket. (Az űrrepülőgépnek két ilyen bekötési csomópontja volt – jobb oldali és bal oldali bekötés – és mindkettő kapott egy ilyen poliuretán habból felépített szigetelést, ahogy a folyékony oxigén táplálóvezetéke csatlakozási pontjánál is kiépítettek egy ilyet.) Utóbb, éppen a baleseti vizsgálat hatására ezeket a szigetelőhabból épített védőszigeteléseket szükségtelennek ítélték, és a későbbi repüléseken mellőzték őket. Ezekkel a szigetelőrámpákkal kapcsolatban korábban is jegyeztek fel problémákat. Összesen hat esetben vált le részben, vagy egészben a helyéről ez az alkatrész: az STS–7-en 1986-ban, az STS–32-n 1990-ben, sz STS–50-en 1992-ben, az STS–52-n szintén 1992-ben, az STS–64-en 1994-ben és mindössze két repüléssel az STS–107 előtt, az STS–112-n 2002-ben. A jelenség olyan ismert volt a NASA előtt, hogy saját nevet is adtak neki: „habhullás” (foam shedding). Azonban a Challenger O-gyűrű problémájához hasonlóan a NASA menedzsmentje lassan „hozzászokott” ehhez a jelenséghez, és mivel az előző hat alkalommal nem volt különösebb hatása, veszélytelennek minősítették és úgy is kezelték. A szakirodalom ezt a magatartást említi az eltérések normalizálódásaként, amely végül katasztrofális következményekkel jár. Hogy a probléma kezelése azért megkezdődött, jelzi, hogy az STS–112 esetén éppen a habhullás jelenségnek vizsgálatára egy kamerát erősítettek a külső tartályra, amelynek feladata éppen a jelenség megfigyelése volt. Annak a startnak a során egy nagyobb darab szigetelőhab vált le, és hullott alá, akkor nem az űrsiklót, hanem a külső tank oldalsó gyorsítórakéta bekötési pontját találva el, egy 10 centiméter széles és 7 centiméter mély bemélyedést okozva rajta. Az STS–112-t követően kiadott repülési jelentés megállapítása szerint: „az ET (External Tank – külső hajtóanyagtartály) biztonságos repülésre alkalmas, nem vet fel újabb aggodalmakat (és nincs további rizikó sem)”. Hogy a fenti megállapítás mégsem volt teljesen egyértelmű jelzi, hogy Linda Ham, a Space Shuttle Mission Management Team (Repülésvezetői Csoport) vezetője, aki Ron Dittermore-ral, a Shuttle-program vezetőjével együtt részt vett az STS–112 hableválását tárgyaló belső meetingen, amely kimondta, hogy a hableválás „nem a repülésbiztonságot érintő esemény”, ezt az érvelést „vacaknak” jellemezte, bár a felettesével, Dittermore-ral együtt soha nem kérdőjelezte meg. ### Közvetlen előzmények Az STS–107 indulása rendkívül hányatott volt, összesen 13 alkalommal szenvedett halasztást. Az expedíció eredetileg 2001. január 11-i indulással szerepelt a tervekben, amelyet a halasztások több mint két évvel toltak el. A halasztások legfőbb oka az egyéb küldetések nagyobb prioritásában volt keresendő (a 107 jelölésű út így végül a 113 jelű után következhetett el), azonban volt három technikai jellegű halasztó probléma is: 1. A Triana műhold törlése és felcserélése a Freestarral: az eredetileg tervezett a Nap-Föld rendszer L1 Lagrange-pontjába pályára állítandó napobszervatórium szerepelt a Columbia által pályára bocsátandó eszközök között, ám a Bush kormányzat megvonta a pénzügyi támogatását, és ki kellett cserélni egy másik eszközzel (a Triana végül Deep Space Climate Observatory néven 2015-ben jutott a világűrbe). Ez a csere azonban időigényes volt. 2. A Columbia 1999-ben esett át egy nagyobb karbantartási műveleten, amely azonban hat hónappal tovább tartott a tervezettnél, és az azt követő repülések menetrendjében nagyobb átszervezést igényelt. Ebben az átszervezésben a Hubble űrtávcső-szerviz küldetése élvezett elsőbbséget, így a Columbia előbb az STS–109-et repülte le, s csak ezután következhetett az STS–107 3. Egy hónappal a tervezett, 2002. július 19-i indulás előtt az Atlantis űrsikló hajtóművében, az áramlásjavító rendszerben repedéseket fedeztek fel (az áramlásjavító gondoskodik arról, hogy a hajtóanyag áramlása során keletkező vibrációk és kavitációk kisimuljanak, amikor az anyag belép a turbószivattyúba, segítve az egyenletes égést). Ez a probléma négy hónapra a földre rendelte az egész űrsiklóflottát. Ez gondokat okozott az ISS 5-ös és 6-os számú állandó legénységének váltásában, amely szintén megelőzte az STS–107-et a probléma megoldását és a repülések felújítását követően. ## Személyzet A legénység összetételét az STS–107 repüléshez 2000 júliusában véglegesítették, amikor az Űrhajós Iroda vezetője bejelentette a sajtónak a hét kiválasztott űrhajós nevét. A nevük mellett zárójelben szereplő szám a repüléseik számát mutatja az STS–107 repüléssel együtt: - Richard Douglas Husband (2), parancsnok. A 45 éves Husband parancsnok a U.S. Air Force ezredese volt, ahol berepülőpilótaként szolgált előzőleg. Fiatalon a Texas Tech Egyetemen szerzett mérnöki diplomát 1980-ban, alapfokon, majd 1990-ben a Kaliforniai Állami Egyetemen mesterfokon. A NASA kötelékébe 1994-ben került, amikor a 15. űrhajósválogatási fordulóban beválasztották a testületbe. Első repülésére 1999-ben, az STS–96-on került sor, ahol pilóta beosztást kapott a 10 napos repülésen, így tagja volt annak a legénységnek, amely űrrepülőgéppel először dokkolt a Nemzetközi Űrállomáson. - William Cameron McCool (1), pilóta. McCool 40 évesen kapta élete első űrrepülésének pilóta beosztását az STS–107-en. Korábban a haditengerészet állományában parancsnoki rangban (a szárazföldi erők megfelelő rendfokozata: alezredes) szolgált pilótaként, majd a parancsnokhoz hasonlóan berepülőpilótaként. Előtte 1983-ban szerzett alapfokú diplomát alkalmazott tudományokból a U.S. Naval Academyn, majd 1985-ben a Marylandi Egyetemen, számítógép-tudományokból, illetve 1992-ben a Naval Postgraduation Schoolban repülőmérnöki stúdiumokból szerzett mesterdiplomát. Űrhajósnak a NASA 16. űrhajósválogatási fordulójában, 1996-ban választották be a testületbe. - Michael Phillip Anderson (2), kutatásfelelős. A 43 éves Anderson is a légierő kötelékéből érkezett az űrhajósok közé, ahol repülési oktató, illetve taktikai tiszt volt alezredesi rangban. Ezt megelőzően a Washingtoni Egyetemen fizikából és csillagászatból szerzett alapdiplomát, amelyet 1990-ben a Creighton Egyetem mesterdiplomája követett, szintén fizikából. Űrhajósnak Husband parancsnokkal együtt 1994-ben választották be, és első repülését az STS–89-en teljesítette 1998-ban, a nyolcadik Shuttle-Mir expedíció során. - David McDowell Brown (1), kutatásfelelős. A 46 éves Brown a pilótához hasonlóan a haditengerészet állományából érkezett, ahol sorhajókapitányi (ezredesnek megfelelő rendokozat) rangban repülőorvosi feladatokat látott el. Orvosi végzettségét egy biológiai alapdiplomával a William and Mary főiskoláról 1978-ból, valamint doktorátusával a Kelet Virginiai Egészségügyi Iskoláról 1982-ben szerezte. Az 1996-os 16. űrhajóscsoport tagjaként került kiválasztásra a NASA kötelékébe és az STS–107 volt élete első űrrepülése. - Kalpana Chawla (2), kutatásfelelős. A 40 éves, indiai születésű Chawla a repülés egyetlen civil űrhajósa volt, aki 1994-ben került kiválasztásra a NASA űrhajósjelöltjei közül. Tanulmányait még Indiában kezdte és a Punjab Mérnöki Főiskolán szerzett alapdiplomát repülőmérnöki stúdiumokból 1982-ben, majd ugyanezen szakterületen immár az USA-ban a Texas-Arlington Egyetemen mesterdiplomát 1984-ben, végül pedig a Colorado-Boulder Egyetemen doktorált 1988-ban. Űrhajósként az STS–87-en debütált, mint az űrrepülőgép robotkarjának első számú operátora. - Laurel Blair Salton Clark (1), kutatásfelelős. Clark 41 évesen vett részt élete első űrutazásán. A NASA az 1996-os űrhajósválogatásán válogatta be a testületbe, előtte a haditengerészetben McCoolhoz hasonlóan parancsnoki rangban szolgált repülőorvosi beosztásban. Korábban 1983-ban zoológiai tárgyban szerzett alapdiplomát a Wisconsin-Madison Egyetemen 1983-ban, majd ugyanezen az iskolán orvosi doktorátust 1987-ben. - Ílán Rámón (1), kutatásfelelős. A legénység legidősebb tagja a 48 éves Rámón ezredes volt az Izraeli Légierő kötelékéből, ahol vadászpilótaként szolgált. 1987-ben szerzett elektronikai és komputermérnök alapdiplomát a Tel-Avivi Egyetemen. Egy 1997-ben egy együttműködési megállapodás révén került be az amerikai űrprogramba. Ennek keretében az Izraeli Légierő űrhajósjelölteket toborzott, akiket aztán a NASA fogadott 1998-ban kiképzési céllal. Az STS–107 volt Rámón első repülése, amivel egyben Izrael első űrhajósa is ő lett. ## A repülés Az STS–107 küldetéssel hosszú idő után került sor újra egy önálló, tudományos célú repülésre, mivel az űrsiklók ezt megelőzően szinte kizárólag a Nemzetközi Űrállomás építésében és személycseréiben voltak részesek, egyetlen kivételtől, a Hubble űrtávcső szervízrepülésétől eltekintve. A tervek egy 15 napos repülést irányoztak elő, amelyen rengeteg – szám szerint 57 – kísérletet kívántak elvégezni, változatos témakörökben és más űrügynökségek partnerségében. Ezek nagy része a csak az űrrepülőgéppel feljuttatható, kvázi űrállomás a SpaceHab fedélzetén ment végbe, amelyet a raktérben szintén magával vitt a Columbia. A terv szerint a SpaceHab a dupla mikrogravitációs laboratóriumban a legénység 12 órás váltásokban végezte az előírt programokat. Szolgálati idejük alatt több mint 80 kutatási, kísérleti feladatot végeztek, vagy a zárt folyamatokat ellenőrizték. Tanulmányozták a Földet és a világűrt, fejlett technológia fejlesztése érdekében anyagtudományi kísérleteket végeztek. Orvosbiológiai vizsgálatokat végeztek. Kereskedelmi megrendelésre gyógyszeralapanyagot készítettek. Különféle körülmények között vizsgálták a láng viselkedését. Izraeli megrendelésre Ílán Rámón több témában (a Föld légkörének vizsgálata, meteorológiai következtetések elősegítése) végzett méréseket. A személyzet négy tagjának ez volt az első repülése, köztük Ílán Rámón volt az első izraeli állampolgár, aki eljutott a világűrbe. ### A start A számtalan halasztás után az STS–107 startjára 2003. január 16-át tűzték ki, amikoris helyi idő szerint 10:39:00-kor (15:39:00 UTC) a Columbia elstartolt Cape Canaveral légitámaszpontjának 39A jelzésű indítóállásáról. Az emelkedés rutinszerű, eseményektől mentes volt – legalábbis annak tűnt –, csak a később a felszállást rögzítő filmfelvételek egyikén tűnt fel, hogy az emelkedés 81,7 másodpercében apró rendellenesség történt. A külső tartály és az űrrepülőgép bal oldali bekötési csomópontja mellől egy kb. aktatáska méretű szigetelőhab darab levált, majd aláhullva a Columbia bal szárnyának belépőélének ütközött. A belépőélen az űrrepülőgép hővédő burkolatának legérzékenyebb elemei, az ún. megerősített szén-szén panelek sorakoztak, így ezek egyikének ütközött a szigetelőhab darab. A Columbia ekkor magasan járt és kb. sebességgel haladt. A lehulló habdarab a későbbi elemzések alapján 540- közötti sebességgel ütközött a szárnynak. A szinte érzékelhetetlen incidenst követően a Columbia rendben a tervezett pályára áll. Az űrhajó pályája 270x285 km-es közel körpálya volt, amelyen 90,1 perc alatt tett meg egy Föld körüli fordulatot, pályahajlása pedig 39° volt. ### A repülés alatti kockázatkezelés A startról készült fotókat rutinszerűen a felszállás után nem sokkal kiértékelték, és a Marshall Űrközpont egyik mérnöke figyelmeztette a Kennedy űrközpont fénykép kiértékelő csoportját, hogy az egyik felvételen rendellenességet érzékelt: egy szigetelőhabdarab vált le a külső tartályról és eltalálhatta a szárnyat. Másnap egy alacsony felbontású videófelvétel került a kiértékelők elé, amelyet a Cocoa Beachről, 42 kilométeres távolságból készített a Légierő egyik követő kamerája. A felvételen egy nagyobb szigetelőhab leválása volt látható, igaz nagyon gyenge felbontásban. Ezzel párhuzamosan beérkezett ugyanabból a kamera felállítási helyről egy 35 mm-es filmre rögzített felvétel, amelyet éppen előhívtak, de a kamera nem fókuszált tökéletesen, a felvétel használhatatlan volt. Végül beérkezett a Cape Canaveral leszállópályáján, az indítóállástól 27 kilométerre felállított, nagy felbontású filmfelvevő képsorozata is, amelyen egyértelműen kivehető volt, ahogy egy habdarab leválik a külső tartályról, eltalálja a Columbia bal szárnyát, valahol a belépőél környékén, és a becsapódás után apró darabokra robbanva egy felhőt alkot. A Kennedyn dolgozó képelemzőket megdöbbentette a becsapódás: „Eleddig ez volt a legnagyobb törmelékdarab, amit valaha leválni láttunk egy űrjárműről és a legnagyobb törmelékdarab, ami eltalált egy űrsiklót”. A csoport egyik mérnöke azonnal telefonon értesítette a Space Shuttle program egyik vezetőjét Wayne Hale-t, „egy komoly becsapódást észleltünk az űrjárművön...részletek nemsokára”. A kialakult helyzetet úgy lehetett volna tisztázni, hogy a rendelkezésre álló, gyenge minőségű és/vagy felbontású felvételek helyett a NASA jobb felvételeket szerez be a becsapódás feltételezett helyéről. A NASA vezetői azonban a Challenger-katasztrófához hasonló veszélyhelyzetben – ahogy a CAIB későbbi jelentése összegzi – rosszul reagáltak, nem ismerték fel a mérnökök által felvetett probléma veszélyeit, és elmulasztották a mérnökök által felvetett megoldási javaslatok kivitelezését. Ezen megoldási lehetőségeket – szám szerint hármat – a CAIB jelentése „elszalasztott lehetőségként” mutatja be: 1. kérjék meg a legénységet, hogy vizuálisan vizsgálja meg a balszárnyat (pl. a raktérben elhelyezett ablakon keresztül, vagy optimálisabban egy be nem tervezett űrsétával), és jelentsék, hogy látnak-e valamilyen rendellenességet. Az ebben a témában összeült meeting megállapította, hogy a lehulló szigetelésdarab hasonló méretű volt, mint az STS–112 esetében, amikor is nem okozott különösebb problémát. Bár Linda Ham úgy értékelte a helyzetet, hogy „az érvelés vacak volt, akkor és most is”, mégis úgy ítélték meg, hogy nincs szükség beavatkozásra. Tették ezt annak érdekében (is), hogy a soron következő STS–114 egy hónappal később esedékes startja ne szenvedjen halasztást a kivizsgálás miatti kényszerű leállás miatt. 2. kérjék meg David Brown és Mike Anderson űrhajósokat, hogy az első nap során készült felvételekből többet küldjenek le az irányítás számára. Brown az első repülési napon egy videókamerával, Anderson pedig egy fényképezőgéppel filmezte, illetve fotózta a külső tartály leválását, amelyekről le is küldtek a hajónapló 1. repülési nap bejegyzése számára felvételeket, ám azokon a kérdéses terület nem volt látható (a felvételek akkor készültek, amikor a bekötési csomópont már kifordult a látómezőből). A mérnökök feltételezték, hogy fenn az űrhajósok rendelkezésére állnak még más felvételek is, amelyeket nem töltöttek le az adatfolyamban és amelyek ábrázolhatják a kérdéses területet. A hővédő borítás egyik szakértőjének, Calvin Schomburgnak a véleményére, miszerint „a becsapódás nem jelenthetett problémát a hővédő csempézésre”, valamint Paul E. Schacknak, a Shuttle Mérnöki Iroda vezetőjének véleményére („a hab lehullása sohasem volt repülésbiztonsági kérdés”) alapozva, ennek a kérésnek a teljesítése is elmaradt. 3. kérjék meg a Hadügyminisztériumot, hogy külső eszközökkel készítsen megfelelő felbontású felvételeket az űrsiklóról, amelyekből megítélhetik az esetleges sérüléseket. A mérnökök javaslatára alacsonyabb szinteken meg is kezdődött egy egyeztetés a Védelmi Minisztériummal, hogy az az egyébként valóban rendelkezésére álló eszközeivel (kémműholdak nagy felbontású fényképezőgépeivel, vagy ugyanilyen földi telepítésű kamerákkal) készítsen fotókat a Columbiáról, felmérendő a feltételezett károsodásokat. Az egyeztetés során elhangzott, hogy a kérés pusztán a (nyilvánvaló) képességre vonatkozó információgyűjtés, és semmilyen cselekvést nem kér a NASA. A kérést még másik két hasonló, puhatolózó jellegű üzenetváltás követte – a Hadügyminisztérium illetékesei el is kezdték a felkészülést az esetleges cselekvésre –, ám végül a NASA felsőbb vezetése megszakította azt a folyamatot, és kimondta, hogy nem kérnek külső segítséget. Az indok az volt, hogy a vezetés a NASA „házon belüli” ügyének minősítette a Columbia esetleges problémáját, és nem akartak bevonni külső szereplőt. A NASA menedzsmentje nem önkényesen, vagy hanyagságból döntött rosszul, voltak ugyanis megfontolásai, amelyekről később bebizonyosodott, hogy inkább emocionális, mintsem racionális alapokon állnak. Így például mindenki szilárdan hitt a hővédő téglák, különösképpen a szárny belépőélén alkalmazott megerősített szén-szén (Reinforced Carbon-Carbon – RCC) elemek ellenállóságában. Charles Bolden űrhajós, a NASA későbbi főigazgatója mondta erről a következőket: : „...sohasem beszéltünk az RCC-ről, mivel mind azt hittük, hogy az áttörhetetlen. Tizennégy évet töltöttem el repülésekkel az űrprogramban, azt gondolván, hogy ezek jó erősek a maguk 10-15 centis vastagságával a gépek belépőélén. És amikor a Columbia után megtudtam, hogy alig pár milliméteresek és még olyan erősek sincsenek, mint a Corvette-emen az üvegszál erősítésű műanyag panelek, na az kinyitotta a szememet...de azt hiszem, hogy egyikünk számára, és itt a legjobb elmékről beszélek, akiket valaha ismertem a NASA-n belül és kívül, sohasem gondoltam, hogy ez hibát okozhat.” A másik ok talán még kevésbé műszaki gyökerekkel rendelkezett, ami a NASA vezetőinek kezét vezette a döntéshozatalnál. A kockázatkezelési folyamatokra nagyon nagy hatással volt a vezetők azon vélekedése, hogy úgysem tehetnének semmit, ha valamilyen sérülést fedeznének fel. Az akkori vélekedést Jon C. Harpold, üzemeltetési igazgató fogalmazta meg: : „...nincs semmi, amit tehetnénk a [hővédő csempék] sérülésével. Ha esetleg megsérülnének, sokkal jobb, ha nem is tudunk róla. Szerintem a legénység is inkább szívesebben nem tudna róla. Nem gondolod, hogy nekik is jobb lenne, ha egy boldog, sikeres repülés után inkább tök váratlanul meghalnak a visszatérés során, mintsem fennmaradni az űrben, miközben nem tudsz csinálni semmit, csak várni, míg elfogy a levegő...” A vezetés a probléma felmerülésekor nekilátott, hogy felállítson egyfajta „mi van ha” forgatókönyvet, ám ennek folyamata félrement, és az eredmény sokkal inkább választ adott rá, hogy egy teoretikus, jövőbeni probléma esetén mi lenne a teendő, mintsem, hogy az aktuális, folyamatban levő vészhelyzetben mit tegyenek. A fentebb leírt – elmulasztott – közvetlen fotóbizonyítékok helyett a NASA egy közvetett bizonyítási módszert választott: számítógépes szimulációval keresi meg a lehetséges sérülés mértékét és a beavatkozás lehetőségeit. Az erre használt eszköz a Crater nevű program volt, amelyet később NASA vezetők úgy jellemeztek, hogy nem igazán szoftver, inkább a korábbi repülési eseményekből és hatásaikból összeállított adatbáziskezelő, matematikai modell. A Crater komoly károsodást jelentő, több hővédő téglát érintő hatást mutatott, amennyiben az a téglák területét érinti. A NASA vezetők azonban elvetették ezt a predikciót, mondván, hogy a modell kis méretű becsapódó test (pl. jégdarab) esetét szemlélteti, amely nem hasonlít, a nagy méretű, de kis sűrűségű habhoz, és nem az RCC-panelekre vonatkozik hanem a téglákra. Az RCC-panelekre csak cigarettacsikk méretű jégdarabok becsapódására volt kidolgozott szcenárió a Craterben (mivel csak a jégdarabok becsapódását tartották lehetségesnek), igaz ezek közül a becsapódási lehetőségek között is akadt olyan, amely átszakította volna az RCC-panelt. A mérnökök azonban ezt is elvetették, a hab kisebb sűrűségére hivatkozva. Ennek alapján a vezetés elfogadta azt az érvelést, amely elvetette minden komolyabb, töréssel, lyukadással járó eseményt, és csak a felületi sérülés eshetőségét hagyta meg, mint ilyet veszélytelennek ítélve meg a szigetelőhab becsapódást. Legvégül Steve Stich, a repülésirányítás vezetője küldött egy üzenetet 2003. január 23-án, informálva Rick Husband parancsnokot és William McCool másodpilótát a következő szöveggel: : „A felszállás során, hozzávetőleg a 80. másodpercben a fotóanalízis szerint az orbiter bekötési csomópontja környékéről némi törmelék szakadt le, és ezt követően becsapódott az orbiter bal szárnyába, a törzs-szárny átmenet környékén, ahol aztán egy nagyobb részecskeesőt produkált. A becsapódás teljesen a szárny alsó felületén látszott végbemenni, és nem voltak szemcsék láthatóak a szárny felső felületén. Szakértők vizsgálták a fényképfelvételeket, és nem találtak aggodalomra okot adó okot az RCC-elemekkel, vagy a hővédő téglákkal kapcsolatban. Ezt a jelenséget láttuk már korábbi repülések alkalmával is, és abszolút semmilyen aggodalmat nem látunk a visszatérés során.” ### Föld körüli keringés Az STS–107 űrhajósai számára meglehetősen zsúfolt tudományos programot állítottak össze, a nap mind a 24 órájában dolgoztak – váltásokban – a legénység tagjai. A munka színtere főleg a SpaceHab modul volt, de más kísérleteket is végeztek a fedélzeten. A Spacehab kilenc kereskedelmi célú rakományt vitt magával, amelynek keretében 21 kísérletet végeztek el. Emellett utazott az Európai Űrügynökség négy rakománya, 14 kísérlettel, illetve a NASA 19 rakománya, amelyből egyet a Nemzetközi Űrállomás kockázatenyhítési programjához használtak, 18-at (23 kísérlettel) pedig a NASA Office of Biological and Physical Research (Biológiai és Fizikai Kutatások Irodája) megbízásából juttattak fel. A fizikai kutatások szekcióban három tanulmány készült egy nagy, robusztus kamrában végzett kísérletek felhasználásával, amely az égés folyamatát, illetve annak kioltását kutatta mikrogravitációban. Egy másik kísérlet során különböző szemcsés anyagok viselkedését vizsgálták szintén a gravitáció jelenléte nélkül, amelyek az építőipari tevékenységhez nyújtottak információt, hogyan használhatók hatékonyabban anyagok olyan helyeken való építmények alapozásához, ahol a földrengések, vagy földcsuszamlások gyakoriak. További kísérletek zajlottak a zeolit kristályok kialakulásának felmérésére, illetve arra vonatkozólag, hogy milyen kémiai reakciók tudják gyorsítani ezeket a folyamatokat. A biológiai kísérletek között két OBPR (Office of Biological and Phisical Research) sejttenyésztési kísérlet zajlott, szintén a súlytalanság körülményei között, amelyben különböző sejtkultúrákat növesztettek, hogy kutassák miként nyerhető megnövelt genetikai karakterisztikájú sejtállomány – az egyikben a prosztatarák elleni védekezés, a másikban pedig a terméshozam növelése volt a fő célterület. Egy másik kísérlet volt olyan proteinkristályok növesztése, amelyek tisztábban előállíthatóak, mint a Földön és általuk hatékonyabb gyógyszerek állíthatóak elő, kevesebb mellékhatás mellett. További kereskedelmi célú kísérletek is zajlottak a proteinkristályokkal, amelyek rák elleni terápiákat kutattak. Egy másik kísérletcsoport szintén rák elleni szerek fejlesztésével foglalkozott és arra keresett választ, hogyan zárható hatékonyabban valamilyen tokba a gyógyszer úgy, hogy az növelje a hatóanyag hatékonyságát. Olyan biológiai kísérletek is zajlottak, amelyek inkább voltak megfigyelés jellegűek, és az űrrepülés szervezetre gyakorolt hatását vizsgálták. Ilyenek voltak a keringési rendszer és az izomrendszer változásait megfigyelő kísérletek. Az Európai Űrügynökségnek (ESA) végzett kísérletek között volt egy szintén az űrhajósok egészségügyi paramétereit vizsgáló megfigyeléssorozat, amely szintén az űrrepülés emberi szervezetre gyakorolt hatásait vizsgálta. Ennek keretében az ESA hétféle megfigyelést végzett, keringési, csontformálódási, immunrendszer-működési és bakteriális témakörökben. További partneri megállapodások alapján is történtek kísérletek: - A Kanadai Űrügynökség három csontnövesztési kísérletben és az ESA kísérleteiben is részes volt; - A Német Űrügynökség számára halak gravitációérzékelésének megfigyelését végezték súlytalanságban; - Egyetemi megbízásból is végeztek ultratiszta proteinkristálynövesztést, gyógyszerfejlesztési célzattal; - A US Air Force (Egyesült Államok Légiereje) kommunikációs kísérleteket végeztetett. Az STS–107-tel jutott fel a FREESTAR kísérlet is, amely egy korábban tervezett, de elhalasztott műhold helyett utazott. A FREESTAR a xenon-2 gázizotóp kritikus viszkozitását kutatta. További kísérleti eszközök voltak az izraeli Mediterranean Israeli Dust Experiment (MEIDEX), a Space Experiment Module (SEM–14), a Solar Constant Experiment (SOLCON–3), Shuttle Ozone Limb Sounding Experiment (SOLSE–2) és a Shuttle Ionospheric Modification with Pulsed Local Exhaust Experiment (SIMPLEX), vagy a Ram Burn (RAMBO) A kísérletek sikerrel végbementek, ám a leszállás során bekövetkezett katasztrófa következtében a kísérleti anyagok mind odavesztek. ## A katasztrófa ### A Columbia végzetes leszállása A következőkben a leszállás eseményei olvashatóak, kiegészítve a művelet során elhangzottak rádióforgalmazásaival. Az egyes események időpontjai másodperc pontossággal vannak megadva. A megjegyzések a párbeszédek és az események megértését hivatottak elősegíteni. Rövidítések magyarázata: - CDR: Commander (parancsnok) – Rick Husband - PLT: Pilot (pilóta) – William McCool - MS1: Mission Specialist 1 (küldetésspecialista) – Laurel Clark - MS2: Mission Specialist 2 (küldetésspecialista) – Kalpana Chawla - FLIGHT: Flight Director (repülési igazgató) – Leroy Cain – A Repülésirányító csapat vezetője - GPO: Guidance and Procedures Officer – Az irányításon belül a repülőgép mozgásáért, irányváltoztatásaiért, az egyes repülési műveletek elvégzéséért felelős irányító - GNC: Guidance, Navigation and Control System Engineer – az űrhajó irányító, navigációs rendszereiért és műszereinek működéséért felelő mérnök - MMACS: Mechanical, Maintenace, Arms and Crew Systems – Az irányítás műszaki, karbantartási és legénységi rendszerekért felelős tagja - EECOM: Electronical, Environmental and Consumables Manager – Az elektronikus, létfenntartó rendszerekért és a készletekért (hajtóanyag, oxigén, víz, élelem stb.) felelős irányító - GC: Ground Controller (földi Irányító) – Az irányítóközpont és az űrrepülőgép közötti adatkapcsolatot biztosító eszközök működéséért felelős személy. - FDO: Flight Dynamics Officer (repülésdinamikai felelős) – A FIDO felel az űrrepülőgép repülési útvonaláért a légkörben és a Föld körüli pályán is - CapCom: Capsule Communicator (kapszula (=űrhajó) kapcsolattartó) – A földi személyzet azon tagja, aki a legénységgel tartja a rádiókapcsolatot A Columbia néhány óra híján 16 napnyi repülést és 255 Föld körüli keringést követően kezdte meg a leszállását a Cape Canaveralen levő leszállópályára, amelyet a tervek szerint helyi idő szerint 9:16-kor (14:16 UTC) ért volna el (az események időpontjai innentől kezdve a Cape Canaveral-i, keleti parti időzóna szerint kerülnek feltüntetésre). - 02:30 (2003. február 1.): A leszállásirányító csapat szolgálatba lép A leszállás legelső mozzanata, a váltásokban dolgozó irányítóközpontban átveszi az a váltás a szolgálatot, amely a leszállás végéig irányítja az űrrepülőgépet. Az irányítóknak nem adott ki a NASA semmiféle feladatot, így azok nem is dolgoztak semmilyen olyan problémán, amely az űrrepülőgép esetleges sérülésével lett volna kapcsolatban, különösképpen nem volt terítéken a felszálláskori szigetelőhab által esetleg okozott gond. Az irányítók a normál leszállási procedúra szerint, ellenőrzőlista alapján végezték a munkájukat. Az időjáráselőrejelző csoport felmérte a meteorológiai kondíciókat, és a Kennedy Űrrepülőtér leszállópályáját alkalmasnak minősítette a leszállásra. - 08:00 Leroy Cain, az irányítócsapat vezető irányítója felteszi a go-no go (mehet-nem mehet) kérdést az irányítóknak a leszállásra vonatkozóan A tényleges leszállási procedúra az irányítás leszállási engedélyével kezdődik, amelyhez a repülésirányítás vezetője formálisan is meggyőződik annak biztonságos voltáról, kivitelezhetőségéről, csak ezután közlik a legénységgel, hogy megkezdhetik a leszállást. A konkrét esetben minden időjárási tényező a szabályoknak megfelelően a felállított limitek alatti értéket mutatott, és minden rendszer rendben működött. - 8:10 Charles O' Hobaugh CapCom közi a parancsnokkal, hogy a Columbia megkezdheti a leszállási folyamatot - 8:15:30 (EI [Entry Interface – Légkörbelépési Pont] – 1719 [másodperc]): Deorbit Burn (Fékező gyújtás légkörbe lépéshez) Az űrhajósok elvégzik az űrhajót a Föld körüli keringésből kiszakító és a leszálláshoz, a légkörbe lépéshez szükséges fékező manővert az űrrepülőgép Orbital Maeuvering System rendszerével (Orbitális Kormányrendszer). Ekkor az űrrepülőgép menetiránynak hátrafelé, illetve a felszínhez képest fejjel lefelé repült az Indiai-óceán felett magasan és sebességgel. A fékező gyújtás 2 perc 38 másodpercig tartott, amellyel kezdetét vette a leszállás. A gyújtás rendben végbe ment, és a legénység érzékelni kezdte újra a nehézségi erőt, majd Husband parancsnok megfordította az űrhajót orral előre pozícióba, az orrot kissé megemelve. - 8:43:42 CDR: épp elérjük az EI-t - 8:44:09 (EI+000) Entry interface (Légkörbelépési pont) A légkörbelépési pont egy önkényesen meghatározott pont, amelyet magasan húztak meg a szakemberek, és ahol már észrevehető a légkör felső foszlányainak jelenléte, hatása. A Columbia a Csendes-óceán felett érte el ezt a pontot. Ettől a ponttól kezdve elkezdődött a Columbia szárnyának belépőélén a hőmérséklet emelkedése egészen -ig, amelyet kb. hat perc alatt ért el (a hőmérséklet emelkedéséért a közhiedelemmel ellentétben nem a súrlódás volt a fő felelős, annak hatása csak mintegy 10%-ot tett ki, hanem a repülőeszköz szárnyai által összenyomott levegő hevülése okozta 90%-ban). - 8:44:51 CDR: Kommunikáció ellenőrzés az intercomon, Hajtsátok le az ellenzőket : : PLT: PLT : : MS1: PS1 (aztán nevetve korrigálva saját magát), MS1 : : MS2: Még nincs rajtam a kesztyű, MS2 : : MS2: És akkor hagyjuk lenn az ellenzőt? : : CDR: Ó nem, csak azt akartam, hogy ellenőrizzétek az űrruhákat A Challenger-katasztrófa óta az űrhajósok űrruhába öltözve hajtották végre a veszélyes manővereket, mint a felszállás és leszállás. A parancsnok ezért egy ellenőrzést rendelt el, hogy mindenki állítsa a sisakja ellenzőjét zárt állapotba, és próbálják ki, hogy úgy is működik-e köztük a kommunikáció. - 8:45:58 PLT: Ez aztán jól néz ki. Ilan, ez aztán klassz, az orrnál fényes narancssárga fény látszik, teljesen körülöleli az orrot A legénység filmezte a leszállást, és a pilóta jelezte a többieknek, hogy a légkörbelépés kézzelfoghatóvá vált azzal, hogy megjelent az űrhajó körül a plazma. - 8:48:39 OEX Data: A problémák első – igaz nagyon gyenge – jelzése, egy szenzor érzékelte, hogy a szárny belépőélének főtartója kissé nagyobb feszítőerőt szenvedett el, mint azt rögzítették a Columbia korábbi repülésein. Az értéket az űrrepülőgép Modular Auxiliary Data System (Modulrendszerű Kisegítő Adatrendszer) nevű érzékelőrendszere rögzítette, amely hasonló a normál repülési adatrögzítőhöz (repülőgépeken fekete dobozként él a köznyelvben), és nem küldött adatokat sem az irányításnak, sem a legénység kijelzőire, csak passzív rögzítőként üzemelt. - 8:48:59 OEX Data: egy hőmérséklet érzékelő a bal szárny belépőélének 9-es számú panelje mögött a megszokottól eltérő értéket kezd mutatni Az első, hőmérsékletre vonatkozó abnormális értéket szintén a MADS érzékelte passzív módon, és nem került kijelzésre. - 8:49:38 GPO: CLG (Closed Loop Guidance – zárt körös kormányzás) indít Az űrrepülőgépek nem egyenes vonalban szállnak le, hanem hatalmas S-alakokat repülnek, ezzel is segítve a fékezést, és közben a hőterhelés is jobban eloszlik a hővédő rendszeren. Az irányítás ezért felelős irányítója ekkor adta ki az első ilyen S-manőver indítására a parancsot. - 8:49:53 OEX Data: egy újabb hőmérséklet szenzor mutat a bal oldalon szokatlan értéket. - 8:50:30 Hőmérséklet emelkedés jelzés A Columbia törzsén először érzékelhető a hőmérséklet emelkedése, ám ez normális értéke mutat, eltérően a bal oldalon található szenzoroktól. - 8:51:14 OEX Data: egy újabb, immár a bal szárny belsejében (nagyjából egy vonalban a 9-es RCC-panellel) lévő hőmérséklet érzékelő kezd szokatlan értéket mutatni - 8:52:19 OEX Data: egy, a bal szárnyban a 9-es RCC-panel mögött elhelyezkedő hőmérséklet-érzékelő magas hőmérséklet jelzése után elhallgat. Valószínűleg a hozzá vezető vezeték átégett, ezért szűnt meg működni Ezekben a percekben számos másik szenzor kezd a normálistól eltérő jelzést küldeni, vagy beszüntetni a működést, mind az űrrepülőgép bal szárnyában. - 8:53:01 Az első jel arra vonatkozólag, hogy az űrhajó mozgásában rendellenesség támadt, az űrhajó enyhén forgásba kezd a hossztengelye mentén A szárnyon támadt sérülés miatt valószínűleg megváltozott a légáramlás a bal szárny felett, amely aerodinamikailag aszimmetrikussá tette a repülő testét, amelyre az spontán irányváltoztatással reagált. Az RCS (Reactive Control System – reaktív kormányrendszer) automatikusan kiegyenlítette a forgást. - 8:53:26 A Columbia átlépi Kalifornia partvonalát - 8:53:44 Az első leváló törmelékdarab észlelése A szárny sérülésénél elkezdett megbomlani a szárny integritása, és törmelékdarabok kezdtek lehullani az űrhajóról, amelyek fényesen izzó, az űrhajó testétől elváló darabokként voltak megfigyelhetőek. A megfigyelés különböző földi megfigyelőktől származik. A következő nagyjából öt percben összesen 17 megfigyelést rögzítettek a kivizsgálás során, amikor valami levált a Columbiáról. - 8:56:12 GNC: Irányítás, itt a kormányzás. Elhúzást érzékelünk, jó korrekcióval Az irányítás űrhajó mozgásáért felelős irányítója először érzékeli a rendellenességet, hogy az űrsikló az egyik irányba elhúz, bár ezt a rendszer még tolerálható mértékűnek tartja és korrigálja - 8:56:45 Az űrhajó átlépi Arizona–Új-Mexikó határvonalat. - 8:57:19 A szárnyba behajtott bal oldali főfutó guminyomás-érzékelői csökkenést mutatnak - 8:57:28 Egy a balszárny alján levő hőmérséklet érzékelő felmondja a szolgálatot Ezek után több, a bal oldalon elhelyezkedő érzékelő mutat olyan alacsony értéket, amely már nem azt jelzi, hogy túl alacsonyra süllyedt a hőmérséklet a mérési ponton, hanem hogy az érzékelő felmondta a szolgálatot. - 8:57:59 FLIGHT: ...és amikor azt mondod, hogy mindet elvesztetted, az azt jelenti, hogy mind zérót mutat : : MMACS: Mindegyikük működésen kívült mutat : : FLIGHT: Működésen kívül : : MMACS: És az összes lépcsőzetesen némult el. Ahogy mondom, pár másodpercen belül mind Az irányítás műszaki, karbantartási és legénységi rendszerekért felelős irányítója jelentette a repülésirányítás vezetőjének a sorozatos szenzorhibákat, amelyek így egymás után komolyabb meghibásodásra utalnak. - 8:58:20 A Columbia belép Texas fölé - 8:59:18 MMACS: Elvesztettük a nyomást a bal belső és a bal külső főfutóban, azaz mindkét gumiban : : MMACS: Irányítás : : FLIGHT: Mondjad : : MMACS: Éppen most vesztettük el a nyomást a bal főfutóban Az irányítás vezetője ismét hírt kap az űrhajó műszaki állapotáról: normál helyzetben a szárnyba behúzott főfutó guminyomásával nem történhet semmi, azonban a műszerek a nyomás eltűnését jelzik. - 8:59:30-8:30:31 Az elhúzás olyan mértéket ölt, hogy a reaktív kormányrendszernek és az aerodinamikai kormányfelületeknek (elevonok) egyszerre kell korrigálniuk a rendellenes mozgást. Az űrhajó, a szárnyon levő – a lehulló törmelékek hatására egyre növekvő méretű – lyuk miatt aerodinamikailag egyre aszimmetrikusabbá vált, és egyre növekedett az elhúzás az egyenes repülés irányától. Ezt a rendszerek automatikusan még mindig ellensúlyozni próbálták, de egyre nagyobb volt az ehhez szükséges beavatkozás mértéke - 8:59:32 CDR: Vettem, ööö, b... (az adás váratlanul megszakadt) Az utolsó rádióüzenet, amelyet a Columbiáról vettek, Husband parancsnok kívánt közölni valamit. Az angol üzenet eredetije: „Roger, uh, buh...”. A fonetikusan értelmezett szöveg szerint a megszakadt adás vagy before, vagy both értelmű, utóbbi arra utalhatott, hogy a parancsnok nyugtázta, hogy both, azaz mindkét főfutó nyomása megszűnt. - 8:59:36 Dőlési hiba Egészen addig a pontig az elhúzást, amely az űrrepülőgép balra dőlésében öltött testet, a repülés irányító rendszer képes volt kontroll alatt tartani, ám ebben a pillanatban az átlépte a tolerálható mértéket, és a robotpilóta elkezdte megengedni a további dőlést. - 8:59:37 Utolsó jelzés a csűrőkormányokról. Adatvesztés A Columbiáról érkező telemetriai adatok 25 másodpercre megszakadtak. Az utolsó jelzés az volt, hogy a csűrőkormányok elérték azt a maximális kitérítést, amelyet még a repülés irányító rendszer megengedett. - 9:00:02.654 Utolsó telemetriai adás 25 másodperces kiesés után visszatért a kapcsolat a telemetriai rendszerekkel, és két másodpernyi adatfolyam érkezett az űrrepülőgépről amelyek szerint: : \* A működő rendszerek: a Columbia APU (Auxiliary Power Unit – Kisegítő Áramfejlesztő Egység) rendszeri, a hűtést biztosító rendszerek, a főhajtóművek, az elektromos energia termelő üzemanyagcellák, a kommunikációs és navigációs rendszerek, a jobb oldalon levő szenzorok és a létfenntartó rendszer normálisan működött. : \* A nem működő rendszerek: Mindhárom hidraulika rendszer működésképtelen volt, és a tartályok is üresek voltak, a bal oldali aerodinamikai kormányokat működtető rendszerek nem működtek, a hűtési rendszer túlhűtötte az APU-t kenő olajat, a bal oldali szenzorok többsége néma volt, a bal oldali OMS (Orbital Maneuvering System – Orbitális Kormányrendszer) reaktív rendszerei sem működtek, az áramelosztókon is vagy túlfeszültség, vagy a normálisnál kisebb feszültség jelentkezett és az egyenáramot váltóárammá alakító inverter is lecsatlakozott a fő áramelosztóról. : \* Az űrsikló térbeli helyzete: a navigációs adatok szerint a Columbia irányítatlanul repült, és szintén irányítatlannak tűnő módon változott a helyzete. Az orsó irányú mozgást érzékelő szenzor a maximális 20°/másodperc értéken kiakadt, mutatván, hogy a hajó balra orsózik. Mivel az előzőekben a balra bólintást jelző érzékelők is intenzív mozgást mutattak, valószínű, hogy az űrhajó leadta az orrát a Föld felé. A repülési mód AUTO állásban volt, azaz az űrhajósok nem próbálták meg manuálisan kitéríteni az űrhajót a kaotikus mozgásból. Ezen a ponton még úgy tűnt, a géptörzs és a jobb szárny még egyben volt. - 9:00:21-9:00:25 Végbemegy a Columbia darabokra hullása Főként a hidraulikafolyadék teljes hiánya jelezte, hogy valahol végzetes törés történt, minden valószínűség szerint a bal szárnyba hatoló forró levegő elgyengítette a szárny főtartót, amitől az eltört, a szárny leszakadt. Emiatt az űrrepülőgép elvesztette repülőképességét és kaotikus bukdácsolásba kezdett. Ennek során olyan légerők ébredtek a felületén, amelyek a Challenger-katasztrófához hasonlóan messze meghaladták az eredeti, tervezéskor használt limiteket, és darabokra törték az űrhajót. - 9:00:30 Az első videóbizonyítékok a Columbia széteséséről Egy a texasi Fort Hood közelében repülő Apache harci helikopter időbélyegzővel ellátott videófelvételén szétváló, izzó kondenzcsíknyomokat rögzített az égen, a katasztrófa első vizuális bizonyítékaként. - 9:15:50 A Columbia tervezett leszállásának ideje Cape Canaveralen ### Az irányítóközpont tevékenysége a katasztrófát követően Az irányítóközpont kizárólag az űrhajóról érkező telemetriai adatokkal rendelkezett, sem a földi megfigyelők által észlelt törmelék leválásokról, sem az űrrepülőgép széteséséről tanúskodó, többszörös kondenzcsíkok megjelenéséről nem volt tudomása, így jelentős lemaradásban volt a kibontakozó eseményekkel kapcsolatban. Amikor az űrsikló már megsemmisült, az irányítás még mindig a sokasodó szenzorhibák okát kereste. - 9:00:18 FLIGHT: MMACS, itt a repülésvezető. : : MMACS: Itt a MACCS. : : FLIGHT: És ugye nincs összefüggés mindezek a guminyomásmérő műszerezettség és a hidraulika rendszerek műszerei között. : : MMACS: Nem uram, nincs, De azóta elvesztettük a jelet az orrfutóról és a jobb oldali főfutóról is. - 9:00:51 EECOM: Irányítás, itt az EECOM : : FLIGHT: Igen, EECOM : : EECOM: Nekem is van még négy hőmérséklet szenzorom, amelyik működésen kívült mutat. - 9:01:38 FLIGHT: GC, mióta nincs UHF adásunk? Megvan már jó két perce is? : : GC: Megerősítem. A gyanú ekkor vált kézzel foghatóvá, hiszen a repülés ezen szakaszában ugyan nem volt szokatlan a rádióadás pillanatnyi megszakadása, vagy kihagyása, de ilyen hosszú idő nem volt jellemző. - 9:02:00 GNC: Irányítás, itt a GNC. : : FLIGHT: Mondjad. : : GNC: Ha bármilyen okunk van feltételezni valamilyen kormányozhatósági problémát, a kezem ügyében tartom a műveleti leírást a 13. oldalon - 9:03:12 CAPCOM: Columbia, kommunikáció ellenőrzés A CapCom, azaz az űrhajóval való kapcsolattartásért felelős, a földi irányításban helyet foglaló űrhajós elkezdte hívni rádión a már három perce nem létező Columbiát. Ettől a pillanattól kezdve négy percen át, nagyjából fél perces időközökkel folyamatosan próbálta hívni az űrhajót, amely azonban már nem válaszolt. A kapcsolatot kb. 5 perc után hivatalosan is megszakadtnak nyilvánították, de a radarészleléssel továbbra is próbálkoztak. - 9:12:55 FLIGHT: GC, itt a repülésigazgató : : GC: Itt a GC : : FLIGHT: Zárjuk az ajtókat Ezzel kezdetét vette az ún. vészhelyzeti procedúra, amelynek első lépése, hogy bezárják az irányítóközpont bejáratát, innentől kezdve se ki, se be nem mehet senki addig a pillanatig amíg a vészhelyzeti eljárás érvényben van. - 9:13:17 FLIGHT: FDO, van bármi jele az űrhajónak a nyomkövető rendszereken? : : FDO: Nincs, Uram. Ezzel a párbeszéddel a vezető repülésirányító egy utolsó kísérletet tett, hogy látják-e az űrhajót bármi módon, amelynek normál esetben már régen a leszállópálya közelében kellett volna lennie. Az FDO válaszával visszavonhatatlanul nyilvánvalóvá vált, hogy az űrhajót elvesztették, az valahol út közben eltűnt, lezuhant. - 9:14:29 FLIGHT: Oké, az összes irányítónak a repülési rádióvonalon, el kell indítsuk az FCOH (Flight Control Operation Handbook – Repülésirányítás Műveleti Kézikönyve) vészhelyzeti eljárását, annak is a 2.8-5 oldalán szereplő ellenőrző listáját. Leroy Chain vezető repülésirányító hivatalosan is elindította a vészhelyzeti eljárást. Ennek keretében egy ellenőrzőlista mentén minden irányítónak el kellett végeznie az adatok mentését, gondosan ügyelve rá, hogy az adatmentés pontosan, hiány nélkül megtörténjen és el legyen tárolva. - 9:14:52 FLIGHT: FDO, itt a repülésvezető : : FDO: Igenis : : FLIGHT: Van bármilyen információnk, vagy jelentésünk az Űrparancsnokságról? : : FDO: Nincs semmilyen adatunk, és nem jelentettek semmilyen repülőeszközt a Merrit islandi radartól Ezzel az utolsó adatkéréssel hivatalossá vált, hogy a Columbia nem érkezett meg. - 9:17:57 FLIGHT: Oké, az összes repülésirányítónak: a 9. oldalon levő ellenőrzőlista alapján meg kell bizonyosodjon mindenki, hogy végigment mind a 20 lépésen, hogy a munkaállomások log bejegyzéseit, képernyőkép nyomtatásait, a teljes adatgyűjtési lista lépéseit megtette és végigment mindenen. A Columbia repülési folyamata lezáródott, és átadta helyét a baleseti kivizsgálást előkészítő vészhelyzeti folyamatnak. ### A legénység sorsa A Columbia szétesése halálos körülményeket teremtett az űrhajósok számára. Azt viták övezik, hogy a legénység meddig élhetett még. A megfigyeléseken alapuló tények azt mutatják, hogy az űrsikló szétesése a keleti parti időzóna szerinti 9:00:21-9:00:25 (14:00:21-14:00:25 UTC) közötti idősávban ment végbe, de ekkor még a legénységi kabin viszonylagos épségben tört le az űrhajó törzséről, és hővédelem híján még kb 30-40 másodpercig tartott, amíg a hőmérséklet annyira ellágyította a szerkezetét, hogy az teljesen össze nem tört, megfigyelések szerint kb. 9:00:57-kor (14:00:57 UTC). A Challenger-katasztrófánál a kabin egészen az Atlanti-óceánba csapódásig épségben maradt, valamennyire védve az űrhajósokat (sőt lényegében a tengerfenékre süllyedve is egészben találták meg, mind a hét űrhajós holttestével), azonban a Columbia esetében a robusztusabb felépítés ellenére ez az űrhajókomponens is darabokra hullott, így az űrhajósok akár még élve, akár már csak a holttestük, ki voltak téve a külső körülményeknek. Az űrhajó a szétesése pillanatában magasan járt, sebessége pedig még mindig elérte a 16 machot. Egyes elemzések szerint az itt ható erők még nem lehettek felelősek a teljes szétesésért, mivel a légkör itt még olyan ritka, hogy a ellenére az űrhajó testét csak olyan aerodinamikai erők érték, mintha a Cape Canaveralen levő leszállópálya tengerszinten levő betonján egy 5-ös erősségű hurrikán -s szelei érték volna, amely erő komoly károsodásokhoz ugyan elegendő, ám a teljes széteséshez nem. Az így nagyobb darabokra törött géptestnek lejjebb kellett még süllyedni az atmoszférában, hogy olyan erők lépjenek fel, amelyek tovább „darabolták” az űrhajót. Így lehetséges, hogy a kabin is csak bizonyos idő elteltével törött további darabokra, a végeredmény azonban ugyanaz volt: az űrhajósok egy idő után ki voltak téve a még mindig halálos külső körülményeknek. 2008-ban a NASA kibocsátott egy jelentést, amely részletesen foglalkozott a Columbia visszatérésekor a legénység túlélési esélyének, vagy annak hiányának leírásával. 2014-ben egy újabb NASA jelentés látott napvilágot, amely részletesen taglalta a Columbia katasztrófa repülőorvosi aspektusait. Ezek a következők voltak: #### Kihermetizálódás Különböző földi megfigyelésekből, telemetriai adatokból összeállított eseménysor alapján megállapítható volt, hogy a Columbia utaskabinjában az irányíthatóság elvesztését követően a kabinnyomás még egy ideig normális maradt, így a legénység cselekvőképes maradt. Az adatok alapján a legénység meg is próbálta visszaszerezni az irányítást az űrrepülőgép felett. Ahogy aztán az űrsikló kikerült az irányítás alól, jobbra kezdett dőlni, amely az alsó oldalának extrém aerodinamikai hatások alá kerülését jelentette, amelyek aztán össze is törték a gép szerkezetét. A kabin kihermetizálódása akkor kezdődött, amikor az űrhajó orrszekciója levált a törzsközéprészről, nagyjából 41 másodperccel azután, hogy az űrhajó feletti irányítás elveszett. A legénységi kabin összeütközött a törzs másik részével, amelynek nyomán rés keletkezett rajta, így a kabinnyomás elillant. A kihermetizálódás üteme ekkor olyan gyors volt, hogy a legénység másodperceken belül elájult, és még arra sem volt képes ennyi idő alatt, hogy a sisak ellenzőjét lezárják. A legénység tagjai elvesztették az eszméletüket, majd rövid idő alatt tüdőtáji barotraumát szenvedtek el a vérben megjelenő gázbuborékok okozta keszonbetegség és légzési elégtelenség mellett. #### A normálistól merőben eltérő dinamikus g környezet A törzsről levált kabin szekció a leválás után mindhárom tengelyen kaotikus mozgásba kezdett. A legénység (addigra eszméletlenül, vagy éppen már holtan) képtelen volt megtámaszkodni ezeknek a mozgásoknak az ellenében, valamint az őket védő eszközök is sérüléseket okoztak számukra: - A felső testet védő biztonsági övek hiányosságai: a legénység tagjainak felsőteste szabadon mozgott az ülésekben, mivel az övfeszítés sebessége alatta volt a kabin mozgásának tehetetlenségi erői által előállított gyorsulásoknál, illetve az övek megengedték az oldalirányú mozgásokat is. Az emberi maradványokon (karokon, lábakon) megfigyelt törések is erre utaltak. - A nem teljesen megfelelő sisakok alkalmazása: a versenyzésben használt bukósisakokkal ellentétben az ACES űrruhák sisakjai engedték a fej mozgását a sisakon belül, ezzel tompa sérüléseket okozva a fejen. A sisakgyűrűk ráadásul alátámasztási pontként viselkedtek nyakszirti, hátgerincet érintő erőhatásoknak, amikor az űrhajósok koponyája például hátrabicsaklott. Ráadásul, amikor a szélerők letépték a sisakot az űrhajósok fejéről, akkor pedig különböző csavaró erők léphettek fel. #### A legénység tagjainak kikerülése az űrkabinból és az ülésükből Amikor a legénységi kabin szétesett, az űrhajósok kikerültek a védelme alól. Egyrészt a biztonsági övek halálos traumát okoztak, ahogy a légerők rángatni kezdték az űrhajósok testét, másrészt a – valószínűleg eszméletüket vesztett – vagy akár halott – űrhajósok ki voltak téve az ellenséges környezetnek, a majdnem oxigén nélküli légkörnek, az óriási hőmérsékletnek és az űrrepülőgép körülöttük zuhanó, néha hozzájuk is ütköző, izzó roncsdarabjainak. #### A nagy sebességű és nagy magasságú környezeti feltételeknek való kitettség Amennyiben az űrhajósok élve kerültek volna ki az összetört kabinból, olyan légköri viszonyok közé kerültek volna, ahol a légköri nyomás töredéke volt annak, amit még az emberi test tolerálni tudott. A csekély légsűrűségnek az oxigéntartalma is hasonlóan kicsi volt, és a külső hőmérséklet rendkívül alacsony volt, miközben a nagy sebesség miatt fellépő súrlódás folytán rendkívül magas hőmérséklet ölelte körül őket. A NASA szerint habár az ACES űrruhák nem voltak minősítve ilyen körülményekre, ennek ellenére vélhetően alkalmasak voltak megvédeni a bennük levő emberi testet fölött is. A megtalált maradványok azonban azt mutatták, hogy az űrruhák már korán, valószínűleg a kabin szétesésekor megsérültek, átégtek. Az emberi szövetmintákban egyértelműen azonosították a keszonbetegség jeleit, azaz az űrhajósok ruhája nem zárt tökéletesen. #### Földnek ütközés A végső tényező a földnek ütközés volt. Ha még valahogy túl is élte volna valamelyik űrhajós az összes addigi halálos hatást az űrhajó szétesésétől kezdve egészen a földfelszínre zuhanásig, az utóbbi bizonyosan nem lett volna túlélhető, semmiféle védőfelszerelés nem mentette volna meg egyikük életét sem. A földnek ütődés okozta halál ellen szól a megtalált emberi maradványok állapota – a keresőcsapatok találtak külön lábakat, kezeket egy koponyát, egy szívet, részleges emberi felsőtestet stb. – amely alátámasztotta, hogy a legénység legtöbbje már a levegőben halálos sérüléseket szenvedett. Habár, ahogy a rádióbeszélgetésekből kiderült, egyik-másik űrhajós nem viselt kesztyűt, vagy sisakot a baleset pillanatában, esetleg nem volt megfelelően bekötve az ülésébe, ez a tény semmit sem tesz hozzá, vagy vesz el a túlélhetőségi körülményekhez, legfeljebb az, akinél tökéletesen megtörténtek az elővigyázatossági intézkedések (a beöltözés és az ülésben elfoglalt megfelelő pozíció), annak néhány másodperccel meghosszabbodott az az idő, amíg még élt, vagy eszméleténél volt. ## Tiszteletadás ### Elnöki reakció A Challenger-katasztrófához hasonlóan az éppen hivatalban levő elnök, George W. Bush még a tragédia napján beszédet intézett az amerikaiakhoz, amelyben bejelentette, hogy a reggeli órákban megszakadt a rádióösszeköttetés az űrhajóval, majd roncsdarabokat láttak aláhullani az égből Texas felett, és a jelek szerint a balesetnek nincsenek túlélői. Emellett röviden hitet tett amellett, hogy sajnos az űrrepülés még mindig olyan veszélyes üzem, amelybe beletartozik az ilyen veszteségek kockázata is, és a baleset, illetve a nyilvánvaló kockázatok ellenére az USA folytatni fogja a világűr felfedezését. Az elvesztett űrhajósokra utalva Izsaiás prófétát idézte: „Emeljétek a szemeteket, és nézzetek fel a mennyekre. Ki alkotta mindezt? Ő, aki megteremtette a csillagok tömegét, egyik után a másikat, és nevükön szólította mindet. Az ő ereje és mindenható hatalma által egyikük sem fog elveszni.” Majd hozzátette: „Ugyanezen Teremtő, aki nevén nevezte a csillagokat, ugyancsak ismeri annak a hét léleknek a nevét, akit ma gyászolunk. A Columbia legénysége nem tudott biztonsággal visszatérni a Földre, mi mégis imádkozunk, hogy biztonsággal megtérjenek haza”. ### Gyászszertartás 2003\. február 4-én a NASA nagyszabású gyászszertartást rendezett a Lyndon B. Johnson Űrközpontban, a texasi Houstonban az elhunyt űrhajósok tiszteletére. Az ünnepségen részt vett és beszédet mondott George W. Bush elnök és Sean O'Keefe, a NASA főigazgatója. Az elnök beszédében amellett, hogy egyesével megemlékezett mind a hét űrhajósról, és ismét megerősítette, hogy számít a NASA-ra, és biztos lesz folytatása az űrrepüléseknek. O'Keefe pedig kiemelte, hogy a NASA tartozik annyival a hetek emlékének, hogy kideríti, mi okozta a katasztrófát. A szertartáson részt vettek még olyan hírességek is, mint a First Lady, Laura Bush, Rick Perry, texasi kormányzó, John Glenn, az első orbitális űrrepülést végrehajtó amerikai űrhajós, vagy Neil Armstrong, az elsőként Holdra lépő ember. A szertartás egy hajóharang hétszeri megkondításával illetve egy vadászgép kötelék Missing Man Formation-ban (Elvesztett ember kötelék) áthúzásával ért véget. 2003\. február 7-én a NASA egy újabb szertartást rendezett a Kennedy Űrközpontban Cape Canaveralen, amelyen főként a NASA űrrepülőgép felbocsátásokban részt vevő munkatársai vettek részt. Az űrhajósok lelki üdvéért baptista és katolikus papok, valamint egy izraelita rabbi mondott imát, majd felszólalt többek között Robert Crippen űrhajós, a Kennedy Űrközpont korábbi igazgatója, vagy Florida állam kormányzója, Jeb Bush is. A houstoni eseményhez hasonlóan a szertartás itt is vadászgépek tisztelgésével ért véget. ## Roncsmentés ### A Columbia roncsai A Columbia balesetét követően az egyik legnagyobb valaha volt keresőakció vette kezdetét a lezuhant roncsok összegyűjtésére. Az űrhajó roncsait mintegy 2000 különálló fellelési helyen találták meg a kereső csapatok. A roncsok főként Texas állam területén (Tyler, Palestine, Fort Worth, Nacogdoches, Hemphill város környékén) szóródtak szét, de Louisiana és Arkansas állam területei is érintettek voltak. A kutatás többezer önkéntes bevonásával zajlott, akik elhivatott módon próbálták minden lehetséges helyen és módon megtalálni a Columbia maradványait. A NASA a keresés idejére közleményben tájékoztatta a közvéleményt, hogy a roncsok veszélyes kemikáliákat is rejthetnek, amelyekhez tanácsos nem hozzányúlni, helyette a megtaláló inkább jelentse a helyi hatóságoknak a megtalálás helyét, miközben azt is világossá tették, hogy aki viszont jogtalanul magánál tart a roncsokból valamit, azt büntetés fenyegeti. Néhány esetben a tűzoltók Geiger–Müller-számlálóval ellenőrizték a roncsokhoz hozzányúló egyéneket, illetve azt kérték ezektől az emberektől, hogy a ruházatukat veszélyes hulladék gyűjtő zsákokba helyezzék és alkalmazzanak mielőbb fertőtlenítő szappanos tisztálkodást. Az önkéntesek egy csoportja rádióamatőr volt, akik a nagy kiterjedésű kutatási területen a kommunikációs összeköttetést segítették tevékenységükkel. A figyelmeztetések ellenére számos roncskereső próbálta megtartani a roncsdarabokat, majd később hasznot húzni belőlük. Néhány texasi roncsgyűjtő egyenesen az eBay-en rendezett online aukciót, ahol dolláros kikiáltási áron kínálták a megtartott roncsdarabokat. Magát az aukciót nagyon hamar visszavonta az internetes oldal, ám a Columbiával kapcsolatos relikviák ára hirtelen a magasba szökött, és óriási kereslet jelentkezett rájuk. Az aukció visszavonását követően egy három napos amnesztiát hirdettek meg azoknak, akinél „véletlenül ottmaradt” valamely, az űrsiklóból származó maradvány, ám erre csak alig néhányan jelentkeztek és adták le a náluk levő darabokat a NASA-nak. Körülbelül különféle roncsdarabot sikerült megtalálni, amelyek kb. 25 tonnányit nyomtak, így az orbiter üres tömegének nagyjából 24%-a került elő, bár később a nagy részének azonosítása nem sikerült. A legnagyobb két megtalált roncsdarab az első főfutó és egy ablakkeret voltak. A megtalált darabok között az egyik legérdekesebb egy petricsésze volt, amelyben egy csoport élő, nagyságú Caenorhabditis elegans férget találtak. A petricsésze egy alumínium tartóban foglalt helyet, amely megvédte a tartalmát a baleset összes hatásától. A férgek pedig a fent végzett biológiai kísérlet részei voltak, amelyben a súlytalanság hatásait vizsgálták különböző szervezeteken. A férgeket egészen későn, 2003. április 28-án, közel három hónappal a balesetet követően találták csak meg. A kutatási műveleteknek egy szomorú esemény is része volt, Jules F. Mier Jr. helikopter pilóta és Charles Krenek légi roncsmentő életét vesztette helikopterük lezuhanásakor a keresés közben. Később is feljegyeztek a Columbia roncsaival kapcsolatos eseményeket, amikor a hivatalos kutató-mentő munka már lezárult. Így például 2008. május 9-én került nyilvánosságra, hogy egy sérült adattároló lemezről sikerült a sérülés ellenére megmenteni a rajta tárolt adat 99%-át. Maga a lemez az egyik folyadékok viselkedését tanulmányozó kísérlet adattárolására volt használatos a Columbia fedélzetén. 2011. július 29-én pedig 8 és fél évvel a tragédia után Nachogdoches város illetékesei közölték, hogy a városhoz közeli tóban egy kb. 1,2 méter átmérőjű kerek roncsdarabot találtak, amit a NASA a Columbia egyik tartályának darabjaként azonosított. Az összegyűjtött – nem emberi eredetű – roncsokat egyébként kivétel nélkül a Kennedy Űrközpontba szállították, és a VAB csarnok egyik használaton kívüli helyiségében helyezték el, ahol kutathatóvá tették. ### Emberi maradványok A roncsok keresése és összegyűjtése során kiemelt figyelmet kapott a legénység földi maradványainak összegyűjtése is. Az emberi maradványok keresése a texasi Hemphill városától délre, a Toledo Völgytározó tava mentén történt meg, ahol a keresőalakulatok megtalálták a legénység maradványait. Öt fő maradványait három napon belül lelték fel a kereső alakulatok, míg a maradék két főét a keresés 10. napján. Az alakulatok sokszor csak kisméretű, csonk testrészdarabokat találtak, például különálló karok, lábak, egy részleges felsőtest, vagy egy emberi szív kerültek elő. A keresést nehezítette, hogy a megtalálási hely egy sűrű erdővel borított részen volt. ### Fedélzeti videófelvétel A megtalált roncsok és maradványok egyik különlegesebb darabja volt egy kamera kazettája, amelyen az űrhajósok a leszállást rögzítették. A 13 perces felvételen az űrhajósok a légkörbe lépés rutinműveleteit hajtják végre, miközben jó hangulat uralkodik a fedélzeten – a legénység tagja viccelődnek egymással – és semmilyen nyoma nem látszik, hogy probléma lenne. A felvételen a legénység a kesztyűket húzza fel nagyjából egyidőben azzal, hogy az ablakon kívül megjelenik a magas hőmérsékleten kialakuló plazma, és a lángok láthatóvá válnak az űrhajón kívül. A felvétel egyik pontján az irányítás megkéri Laurel Clarkot, hogy végezzen el valamilyen kisebb rutinműveletet, amelyre az űrhajós annyit válaszol, hogy most kissé elfoglalt, de később meg tudja csinálni, mondván: „Csak semmi aggodalom...a világ összes ideje a mienk”. A felvétel valamilyen okból 11 perccel azt megelőzően megszakad, hogy az irányítás elvesztette a rádiókapcsolatot az űrhajósokkal. ## Kivizsgálás ### Kezdeti vizsgálatok A NASA azonnal hozzálátott az irányítás által lementett és rendszerezett repülési adatok elemzéséhez. A nyomozás a hibák telemetriai adatokban való megjelenésével kezdődött, azaz ahogy Ron Dittermore, a Space Shuttle program vezetője megfogalmazta, az első olyan jelektől, amikor az érzékelők azt kezdték mutatni, hogy a főfutók guminyomása és a hidraulikanyomás megszűnt az űrhajóban, illetve mindeközben olyan jelzések is érkeztek, miszerint megemelkedett a hőmérséklet a bal szárny olyan belső tartományaiban, ahol az nem volt indokolt. Az analízis arra a 31 másodpercnyi adatfolyamra támaszkodott, amely szerint az adatok a helyzet romlását, elsősorban a reaktív kormányrendszer automatikus beavatkozását jelezték, hogy a rendszer próbálja fenntartani a repülés irányát és az űrhajó térbeli helyzetét, miközben az folyton le akar térni a normál repülési pályáról. A kivizsgálás másik fókuszterülete a főtartály hableválása volt a start során. Ehhez elővették a korábbi ilyen ismert esetek – az STS–45, az STS–27 és az STS–87 – adatait és jegyzőkönyveit, hogy elemezzék a problémát. A NASA – tévesen – arra a következtetésre jutott, hogy a szigetelőhab leválását az okozza, hogy a felhelyezésekor apró légbuborékok keletkeznek az anyagban, gyengítve annak szerkezetét. Az ezért a műveletért felelős Michoud Összeszerelő Üzem gyártásért felelős munkatársait továbbképzésben részesítették, hogy a hab felvitelekor ne ismétlődjön meg a gyártási hiba. Később, a Discovery STS–114 – a Return to Flight (Visszatérés a repülésekhez) program első, ezt az űrsiklót érintő – repülésén ismét egy óriási habdarab vált le és találta el az űrrepülőgépet, amely hiba kivizsgálásakor derült fény rá, hogy nem a szigetelőhab gyártási hibái okozzák a problémát, hanem a tartály cseppfolyós ható- és oxidálóanyaggal való feltöltése és esetleges leeresztése során, a rendkívül hideg üzemanyag okozta hőciklusokat nem tolerálja megfelelően az anyag és a hőtágulás, vagy összehúzódás okoz rajta repedéseket, amelyek aztán a problémát okozzák. ### A független vizsgálóbizottság eredményei A Challenger-katasztrófához hasonlóan a Columbia balesetének kivizsgálását is egy független, külső szervezet, az erre a célra felállított Columbia Accident Investigation Board (Columbia Baleseti Kivizsgáló Bizottság), vagy a vezetője után Gehman-bizottság) végezte el. A bizottság felállítását már a baleset másnapján 2003. február 2-án bejelentette Sean O'Keefe NASA főigazgató. A testület vezetője Harold W. Gehman Jr., a Haditengerészet nyugalmazott tengernagya lett és további tizenkét, a hadsereg – elsősorban a légierő – vezető tisztjeiből, más kormányzati hivataloktól és kisebb részben szakmai körökből érkező tagja volt. Érdekesség, hogy az egyik bizottsági tag Sally Ride űrhajós volt, aki így egyetlenként mind a két Space Shuttle baleset kivizsgálásában részt vett. A Bizottság a munkáját a baleset pontos eseménysorának összeállításával kezdte. Ehhez az egyik legnagyobb segítséget a 2003. március 19-én a texasi Hemphill mellett megtalált eszköz, a Columbia repülési adatrögzítője adta. Ez egy furcsa anomáliának volt köszönhető: az űrrepülőgép-flotta többi darabjának nem volt a repülőgépekéhez hasonló fekete doboza, hanem a repülési adatokat valós időben a Földre, az irányításnak továbbították valós időben, a telemetrián keresztül, ahol azt rögzítették. Azonban mivel a Columbia volt a legelső űrsikló, amely feljutott az űrbe, az első tesztrepülésekhez felszerelték egy Orbital EXperiment Support System (OEX – Keringési Kísérlet Támogató Rendszer) nevű adatrögzítővel, hogy a mérnökök még több adathoz juthassanak a tesztekről és az űrhajó viselkedéséról. A tesztrepülések végeztével az adatrögzítőt mégsem szerelték ki – pl. súlytakarékossági okokból –, hanem az benn maradt az űrhajóban, sőt funkcionális is maradt, az összes repülésen továbbra is rögzítette az adatokat. Az eszköz sokszáz paraméter értékét rögzítette, sokkal több adattal, mint ami a telemetrián érkezett (az OEX lényegében passzív eszköz volt, csak rögzítette a neki beérkező adatokat, és nem küldte tovább a telemetrián), így a szakemberek a megtalálása után olyan adatokhoz is hozzájutottak, amely addig nem állt a rendelkezésükre, és még pontosabban, részletesebben feltérképezhették az eseménysort. Lényegében a vizsgálat során ezen adatok alapján lehetett megállapítani, ahogy az egyes szenzorok elhallgatnak – valószínűleg a szárnyba bejutó hő hatására a vezetékezésük elég –, így bemutatva az események előrehaladását a légkörbelépési ponttól, egészen az orbiter széteséséig. Ezek az adatok korrelációban álltak a Lehigh Egyetemen végzett roncsanalízis megállapításaival, amelyekből összeállítható volt egy végső konklúzió az események menetéről. Ugyanennek az adatrögzítőnek az adatai segítettek abban, hogy leszűkítsék a problémák forrását egyetlen pontra, az űrhajó szárnyának megerősített szén-szén (Reinforced Carbon-Carbon – RCC) elemeinek 8-as számú darabjára. (Minden űrhajón kétféle hővédelmi megoldást alkalmaztak, a legszélesebb körben az űrhajó alján a fekete színű hőelnyelő kerámia csempéket, illetve a hőnek leginkább kitett szárny belépőéleken, illetve a függőleges vezérsík belépőélein a speciális RCC-elemeket.) Korábban a vizsgálatok csak nagyjából tudták behatárolni a fényképfelvételek alapján a szigetelőhab becsapódási helyét a 6-os és a 9-es RCC-elem környékére, a részletesebb vizsgálatok szűkítették végül le ezt a 8-as elemre. ### Sűrített levegős ágyú tesztek A CAIB, miután az első perctől kezdve nyilvánvaló volt, hogy az STS–107 startjánál tapasztalt szigetelőhab leválás összefüggésben áll az űrhajó vesztét okozó későbbi eseménysorral, elrendelte, hogy a NASA Glenn Kutatóközpont (NASA Glenn Resarch Center), a NASA Langley Kutatóközpont (NASA Langley Research Center) és a Boeing bevonásával kezdjenek az RCC-paneleket érintő becsapódási tesztekbe, hogy kiderítsék, azok milyen hatással vannak a kérdéses alkatrészekre. Erre a célra egy sűrített levegős ágyút használtak, amellyel a fotóanalízis által becsült méretű és sebességű szigetelőhab darabot lőttek különböző szögekben kétféle teszttárgyra. A lőtesztek során kétféle teszttárgyat alkalmaztak. Az egyik teszttárgyat a kísérleti, végül csak légköri repülési tesztekhez használt Enterprise űrrepülőgép szárnybelépőélének üvegszál erősítésű (így hővédelmi funkciókat el nem látó) paneljeinek leszerelésével kapták. Ezeket a paneleket helyezték el egy acél tartószerkezeten és lőtték ki rájuk a habdarabokat. A másik teszttárgy pedig a NASA tartalék alkatrész készletéből felépített, valódi RCC-elemeket tartalmazó belépőél makett volt, ugyanúgy az acél tartószerkezetre erősítve. A tesztek 2003. április 4. és 2003. július 7. között zajlottak le. A kezdeti teszteken az üvegszál erősítésű paneleken csak kisebb, az űrhajó elvesztésével biztosan nem járó repedéseket okozott a becsapódó szigetelőhab, ám az utolsó, immár RCC-paneleket alkalmazó teszten az egyik lövés nyomán egy kb. 41\*42 cm-es lyuk keletkezett a szárnyimitáción. Ez perdöntő bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a NASA által a felszállás során levont következtetés, miszerint a kis sűrűségű hab nem okozhat kárt a szárny belépőélén, téves volt. Illetve közvetett bizonyítékkényt szolgált arra, hogy amennyiben az RCC-panel tényleg megsérült, a sérülés nagysága alkalmas volt arra, hogy az űrhajó légkörbelépésekor a Columbia leszállásakor végbement eseménysor következzen be. ### A vizsgálat eredményei A CAIB 2003. augusztus 26-án tette közzé jelentését. A jelentés 3 fő részből állt. Az első részben a baleset bekövetkezését írták le a legnagyobb részletességgel, majd a második rész a balesetet kiváltó okokat részletezte. Végül a harmadik részben „Look Ahead” (Előretekintés) címmel a jövőre vonatkozó ajánlásokat fogalmazta meg. A jelentés első számú technikai okként a bal szárny belépőélének sérülését jelölte meg, amelyet a start során leváló és a szárnyat eltaláló szigetelőhab okozott. Emellett azonban a jelentés elmélyül a hibához közvetetten vezető szervezeti és szervezeti kultúrabeli hiányosságokban, amelyek nagyban hozzájárultak a katasztrófához. Ennek keretében a dokumentum komoly kritikákat fogalmazott meg a NASA döntéshozatali mechanizmusával és kockázatkezelési folyamataival szemben. Ilyenként kiemelte, hogy a szervezeti felépítés és szervezeti folyamatok alapvetően hibásak voltak, hogy a biztonsági kérdésekben való kompromisszumok elvártak voltak tekintet nélkül arra, hogy ki volt a kulcsfontosságú döntéshozatali pozícióban. Ennek érzékletes példája volt, hogy például a Space Shuttle Program vezetője egy személyben volt felelős a felbocsátások időben és biztonságban való kivitelezéséért, valamint azért is, hogy ezek minél alacsonyabb költségen menjenek végbe. Ez a két követelmény időnként teljesen ellentétes volt egymással. A jelentés ugyancsak megállapította, hogy a NASA időnként elfogadta a tervezési követelményektől való eltéréseket, amelyek néhány repülésen dokumentálhatók is voltak a korábbiakban, anélkül, hogy az konzekvenciák levonásához vezetett volna. Erre pedig azt a példát említették jellemző esetként, hogy a hővédő rendszer tervezési követelményeiben szerepelt, miszerint a rendszernek nem kell felkészítve lennie komolyabb – bármilyen idegen testtől származó – becsapódásokra, miközben ilyen becsapódások rendszeresen érték az űrsiklókat, köztük magát a Columbiát az STS–107-en, mindenféle következmény nélkül. Ezért a Bizottság továbbmenve a baleset közvetlen okaival kapcsolatos ajánlásain túl, az űrhivatal folyamataira és szervezeti kultúrájára is fogalmazott meg további javító célú ajánlásokat. A CAIB az ajánlásait időtávokra bontva adta meg: 1. Rövid távon: Return to Flight (Visszatérés a repülésekhez) ajánlások 2. Közép távon: Continuing to Flight (A repülések folytatása) 3. Hosszú távon: Future Directions for the U.S. in Space (Jövőbeli irányok az USA számára az űrben) Az ajánlásokat – szám szerint 29-et – a jelentés 11. fejezetében tette közzé a Bizottság, amelyek a balesetet kiváltó technikai okokra, az esetleg mégis bekövetkező incidensek kezelésére és a szervezeti és döntéshozatali problémákra is reflektáltak úgymint: - biztosítani kell, hogy a külső tartályról ne válhasson le szigetelőhab - javítani kell a gyártási és gyártás ellenőrzési folyamatokat - biztosítani kell, hogy a repülés felkészítési folyamatok során még jobban kiszűrhetők legyenek az esetleges veszélyforrások (attól függően, hogy a repülések az ISS-hez, vagy attól függetlenül történnek, más-más folyamatokat kell tervezni) - meg kell teremteni a lehetőséget és kapacitást, hogy szükség esetén fénykép bizonyítékokat szerezhessen az irányítás egy esetleges feltételezett sérülés esetén - egységesíteni kell az ISS és a Space Shuttle rendszerek mikrometeorit, vagy más becsapódó testekre vonatkozó tervezési kritériumait - a határidőket úgy kell megszabni, hogy azok ne élvezzenek soha elsőbbséget semmiféle biztonságot érintő kérdéssel szemben - képzési programot kell indítani a felbocsátással kapcsolatban, amely tartalmazza akár az űrsikló elvesztésével kapcsolatos teendőket is a kiszolgáló személyzet számára - fel kell állítani egy Műszaki Mérnöki Hatósági Osztályt, amely a Space Shuttle teljes életciklusára vonatkozóan feltárja és összegyűjti a lehetséges veszélyforrásokat és kezeli őket. - 2010-ig a teljes űrsikló flottára vonatkozóan a felhasznált anyagokra, komponensekre, fő és alrendszerekre vonatkozóan meg kell történnie egy felmérésnek és korszerűsítésnek, hogy a flotta élettartama szükség esetén hosszabbítható legyen - A NASA küldjön minden évben a költségvetési kérelem mellé egy jelentést a Kongresszusnak, hogy miket végzett el az előző évben az ajánlások területén ### Mi lett volna, ha... A CAIB jelentése tartalmazott egy elemzést arra vonatkozóan is, hogy a konkrét esetben hogyan lett volna megmenthető a legénység (ezzel lehetséges szcenáriót állítva fel a későbbi, ilyen jellegű esetekre), akár egy mentőexpedícióval, akár helyszíni javítással, akár a Nemzetközi Űrállomásra való meneküléssel. Az utóbbi lehetőség, amelyben a Columbia összekapcsolódhatott volna az ISS-szel, megvárva a lehetséges mentőakciót, vagy a Szojuz űrhajókkal sorjában hazatértek volna, eleve kizáródott, tekintve, hogy a két űreszköz eltérő pályahajlású keringésben volt, és a rendelkezésre álló eszközökkel és hajtóanyaggal nem lett volna lehetséges a randevú és dokkolás. Több sikerrel kecsegtetett volna egy lehetséges mentőakció, amelyet ugyan felettébb kockázatosnak, de a NASA által végrehajthatónak ítélt meg a CAIB, feltéve, ha elég hamar döntés születik egy második űrsikló indításáról és az előkészületekkel is idejében végezni tudnak. Normál módon egy mentő expedíció indítása nem lehetséges, nem is volt ilyen forgatókönyv a NASA folyamataiba építve, azonban átszervezésekkel a konkrét esetben lehetséges lett volna. A „normál eset” azt jelentette, hogy nincs a következő repülésre felkészítés alatt álló űrsikló, a nulláról pedig több időt vesz igénybe a felkészítés, mint amennyi készlet – áram, levegő, víz – az odafenn keringő, sérült űrrepülőgépben rendelkezésre áll. Azonban az STS–107 esetében az Atlantis űrrepülőgép előrehaladott felkészítési folyamat közben volt a 2003. március 1-jére tervezett STS–114 startjához. Emellett a Columbia magával vitte az ún. Extended Duration Orbiter Package-t (Meghosszabbított Idejű Orbiter Csomag). Ez utóbbi segítségével a Columbia repülése egészen a 30. repülési napig (február 15-ig) meghosszabbítható lett volna, miközben az Atlantis felkészítése biztonsági ellenőrzések kihagyása nélkül is felgyorsítható lett volna úgy, hogy az február 10-re készen álljon a startra. Ezzel egy 5 napos puffer idővel a mentés végrehajtható lett volna. Ezután a sérült űrhajót az irányítás távirányítással lefékezte volna, amellyel a még nem létező távirányított leszállási szoftver híján az űrhajó valószínűleg a Csendes-óceánba csapódott volna, de a legénység megmenekül. Ennek a forgatókönyvnek a hatására a NASA később kidolgozott egy Remote Control Orbiter System megnevezésű eljárást, amellyel az irányítás akár egy leszállást is végre tudott volna hajtani távirányítással az űrrepülőgépeivel. Egy másik lehetőség a helyszíni javítás lett volna. Ezt az űrhivatal szintén felettébb kockázatosnak találta az elérhető anyagok, illetve a javítás nem kellő hatékonysága miatt, valamint amiatt, hogy esetleg a javítás során még nagyobb károsodás keletkezhet, mint az eredeti sérülés volt. A Columbia ezen a repülésen nem vitte magával a Canadarm berendezést, sem a Remote Manipulator Systemet (Távvezérlésű Rendszert) – amelyre például kamerát szerelve felmérhető lett volna a kár –, így a szárny esetleges javítására csak egy nem tervezett űrsétával (angol rövidítéssel: EVA) kerülhetett volna sor. Természetesen itt is felmerült volna a probléma, hogy egyik űrhajós sem volt kiképezve a szárny körüli manőverezésre egy űrséta során, ám mindegyik űrhajóst kiképzik egy hasonló vészhelyzeti űrsétára, amelyre akkor kerülne sor, ha a szintén az űrhajó hasán, a hőpajzson levő ajtó, amely a főtartály üzemanyagvezetékeit engedi az űrhajó belsejébe, nem csukódna be a külső tartály leválasztását követően. A CAIB azt is meghatározta, hogy az űrhajósok a javításhoz az egyébként rendelkezésre álló kéziszerszámokkal és titán, vagy más fémdarabokkal, amelyek a legénységi kabin berendezéseinek „kannibalizálásából” származtak volna, befoltozhatták volna a lyukat és egy vízzel teli csomaggal erősíthették volna meg belülről a foltot (a víz az űrben jéggé fagyott volna). Ezzel elejét vehették volna a szárny geometriájának megbomlásának és a turbulens légáramlatok kialakulásának, és a vízzel talán elég alacsonyan tarthatták volna a felmelegedést addig, amíg az űrhajó eléggé lelassul, hogy a hőmérséklet már ne okozzon problémát. A CAIB megállapította, hogy ugyan a javítási metódus pusztán elmélet, felmérhetetlen annak sikeres volta, így a mentőexpedíciós verziót tartja jobbnak. ### Következmények a Space Shuttle programra nézve A katasztrófa azonnali következményeként a Space Shuttle-programot azonnali hatállyal felfüggesztették, minden további repülést leállított a NASA a kivizsgálás befejeztéig. Ez egyben azt jelentette, hogy a Nemzetközi Űrállomás építése is leállt, mivel az űrrepülőgép volt az egyetlen olyan eszköz, amely képes volt kiszolgálni az ISS építési folyamatát. Az űrállomás személyzetének szállítására a továbbiakban egyedül az orosz Szojuz űrhajókat lehetett használni, míg az ellátmányt a szintén orosz Progressz űrhajók szállították. Ez egyben azt is jelentette, hogy egy időre, csak az űrállomáson való emberi jelenlétet tartották fenn, az állandó legénységet kétfősre csökkentve, míg a további, fejlesztési jellegű és látogató repüléseket fel kellett függeszteni. További következményként amerikai oldalról minden további, űrhajósokkal történő művelet (akár civil, akár katonai) leállt. A CAIB vizsgálatát követően sokkal mélyrehatóbb, lényegében fundamentális változások következtek el az amerikai űrprogramban. A CAIB egyenesen odáig ment a problémák megfogalmazásában, hogy a Columbia vesztét közvetve – mégpedig a NASA szervezeti és cégkultúrabeli problémáin keresztül – az a tény okozta, hogy az űrhivatal híján van az elfogadott és általános víziónak az űrrepüléseket illetően, és az eszközök (pl. az ISS építése) váltak célokká. A megfogalmazás így a felelősséget kiterjesztette a NASA-tól egészen az azt irányító politikáig, egészen az USA politikai vezetéséig. Bush elnök ezt követően kiadta a NASA-nak, hogy dolgozza át hosszú távú stratégiáját, változtatva az egész emberekkel végzett űrrepülési programján. Erre a felhívásra készült el egy vadonatúj jövőkép, amely természetesen az addig elért eredményekre és részben az űrhajózás addigi történetére is támaszkodva új irányokat jelölt meg. George W. Bush 2004. január 14-én jelentette be nyilvánosan az USA űrkutatással kapcsolatos új terveit Vision for Space Exploration címmel, amely választ adott a korábbi kritikákra. Az új elképzelésnek „Moon, Mars and Beyond” (Hold, Mars és azon túl) volt a jelmondata, és a jövőbeli amerikai űrrepülések hangsúlyát áthelyezte a Föld körüli pályán végrehajtott repülésekről a Hold, a Mars és az aszteroidák elérésére. Az új amerikai űrstratégia ezek mentén a következőképpen bontakozott (volna) ki: 1. Az USA 2010-ig bezárólag befejezi a Nemzetközi Űrállomás építését, és ezzel egyidőben nyugdíjazza az űrrepülőgép flottáját 2. Elkezdődik egy új űrhajó, a Crew Exploration Vehicle (Legénységi Felfedező Jármű) – későbbi nevén Orion űrhajó – fejlesztése, amely felváltja az űrrepülőgépet, visszanyúlva az Apollo-program gyökereihez, az egykori Apollo űrhajó modernebb változatát létrehozva 3. Holdszondák küldése újra a Holdhoz, felújítva az égitest feltérképezését, amely a shuttle-korszakban lényegében leállt, majd 2020-ra emberekkel visszatér az USA a holdfelszínre 4. Végül marsszondák indítása, majd a Mars emberekkel való meghódítása (alternatívaként egy aszteroida elérése űrhajósokkal) Az elnöki stratégiát később a NASA Constellation Program néven indította el, amelynek első fázisa az űrhajó és rakétafejlesztésekkel indult, ám az Obama kormány ezt a programot leállította, és új irányokat szabott meg az űrhivatal számára. Összesen huszonkilenc hónapnak kellett eltelnie, mikorra a Columbia tragédiáját követő első Space Shuttle repülésre sor kerülhetett – a CAIB riportjából kölcsönvett fordulattal – a Return to Flight (Visszatérés a repülésekhez) fázisban végrehajtott első repülésen. Az STS–114 2005. július 26-án indult útnak a Discovery űrrepülőgéppel. A 15 napos űrrepülés rendkívül sikeresen zajlott le, azt az egy részletet leszámítva, hogy az űrhajó felbocsátása közben ismét egy a Columbiáéhoz hasonló méretű szigetelőhabdarab vált le a külső tartályról, csak a szerencsének köszönhetően ezúttal nem találta el az űrsiklót. Az expedíció végén a legénység, élén Eileen Collins parancsnokkal és James M. Kelly pilótával mintaszerű leszállást hajtott végre – időjárási okokból két nappal a tervezett időponttól elhalasztva – Cape Canaveralen. A hableválás miatt a NASA megszakította a Return to Flight repülések további menetét és ismét a földre rendelte a flottát mindaddig, amíg a problémára nem találnak megnyugtató megoldást. 2005 augusztusában aztán a Katrina hurrikán komoly károkat okozott a Michoud Összeszerelőüzemben. Az ismételten elrendelt vizsgálatban végre sikerült megtalálni a hiba okát. Röntgen felvételek felhasználásával 2005 decemberében derült ki, hogy a hibát nem a hab hibás felhordása okozza, hanem a tartály hajtó- és oxidálóanyaggal való feltöltése során keletkező hőtágulás és összehúzódás, amely így nem emberi hiba. A hőciklusok repedéseket okoztak a szigetelőhabban, amely aztán strukturális gyengeségekhez vezetett, ez okozta a hableválásokat. A NASA részéről Wayne Hale programmenedzser nyilvánosan elnézést kért a Michoudon dolgozó munkatársaktól, amiért korábban őket hibáztatták a Columbia elvesztéséért. Az STS–107 repülését követően még összesen 22 űrrepülőgép indítás történt egészen 2011. július 8-ig, amikor az STS–135-tel a Space Shuttle flotta 135. repülésével az utolsó küldetés indult Floridából az űrrepülőgéppel. Az STS–135 2011. július 21-i leszállásával pedig az Atlantis űrrepülőgép sikeresen lezárta a Space Shuttle-programot, űrrepülőgép nem repült többé. Egyúttal a NASA nem rendelkezett ember szállítási kapacitással egészen 2020-ig, amikor immár egy új filozófia mentén az űrhivatal egyik kereskedelmi partnere a SpaceX sikeresen felbocsátotta egy, az ISS-hez vezetett repülésre a Crew Dragon űrhajóját. ## A tragédia emlékezete Az USA Képviselőháza 2003. március 26-án rendelkezett egy alap létrehozásáról, amelynek célja az volt, hogy emlékművet állítsanak az Arlingtoni Nemzeti Temetőben az STS–107 katasztrófát szenvedett legénységének. Korábban a Challenger-katasztrófa emlékére is hasonló emlékművet állítottak, majd 2004. február 2-án fel is avatták az új emlékművet, a Challengeré közelében. Az emlékmű domborművén a legénységi embléma fő motívumát, a stilizált űrsikló sziluettet ábrázolták, rajta a hét űrhajós nevével, akiknek égbe szállt lelkét hét csillag jelképezi. 2003\. április 1-jén a baseball szezon nyitómérkőzésén a Houston Astros csapat (akinek neve egyébként is a városhoz szorosan kapcsolódó űrrepülések tiszteletére alakult így) a Columbia legénységének tiszteletére, azok családtagjainak bevonásával hét párhuzamos kezdődobást végeztek el. Az amerikai himnuszt 107 NASA alkalmazott, köztük repülésirányítók, és más beosztásban dolgozók énekelték el, miközben az USA zászlaját behozták a pályára. A mérkőzésen a Houston Astros játékosai az STS–107 legénységi emblémáját viselték a mezükön, majd később az egész szezonban reklámok helyett ez szerepelt a mezeken. 2003\. október 28-án a hét elhunyt űrhajós nevét felvésték a Cape Canaveralen felállított Space Mirror Memorial (Űrtükör Emlékmű) falára, amelyet 1991-ben hoztak létre, és szerepel rajta az összes amerikai űrhajós neve, aki szolgálatteljesítés közben hunyt el. 2004\. február 1-jén játszották a XXXVIII. Super Bowl mérkőzését a houstoni Reliant Stadiumban (ma: NRG Stadium), ahol a mérkőzést közvetlenül megelőzően megemlékezést tartottak a Columbia legénységéről. Ennek keretében Josh Groban énekes a „You Raise Me Up” (Te neveltél engem) című dalt adta elő, a következő űrrepülőgép repülés, az STS–114 kijelölt legénységével együtt. 2004-ben Bush elnök posztumusz a Congressional Space Medal of Honor (Kongresszusi Űr Becsület Érdemérem) kitüntetést adományozta a Columbia és a Challenger 14 legénységi tagjának. A Columbia legénysége, vagy egyes tagjai tiszteletére számos középületet, vagy közterületet neveztek el: - 2004 októberében az amerikai törvényhozás mindkét háza Lucille Roybal-Allard képviselő indítványára és a teljes kaliforniai képviselőcsoport támogatásával javasolta, hogy változtassák meg a Downey-beli California Space Science Learning Center (Kaliforniai Űrtudományok Oktatóközpont) nevét Columbia Memorial Space Science Learning Centerre (Columbia Űrtudományoktatási Emlékközpont). A létesítmény az űrrepülőgépek – így a Columbia és a Challenger – korábbi gyártóhelyének helyén épült. - Az USA légiereje az alabamai Maxwell Air Force Base-en (MaxWell Légierő Bázis) települő Pilótaiskola előadótermét nevezte el Husband Előadónak, mivel a parancsnok is ezen az iskolán tanult a korábbiakban. A kaliforniai Edwards Légitámaszponton is a pilóták központi helyiségét nevezték el Husband Lounge-nak. - A NASA a 2004-ben felavatott szuperszámítógépét nevezte el a szerencsétlenül járt legénység tiszteletére Columbiának. A berendezés a NASA Ames Kutatóközpontjában, a NASA Advanced Supercomputing Division (NASA Fejlett Szuperszámítógép Divízió) szolgálatába állt, a kaliforniai Mountain View-ban. A számítógép első részegysége még 2003-ban állt szolgálatba, és a Kalpana nevet kapta Kalpana Chawla után, aki korábban az Ames Kutatóközpont munkatársa volt, mielőtt kiválasztották volna űrhajósjelöltnek. - Az USA Haditengerészete Willie McCool tiszteletére nevezte el egyik afganisztáni támaszpontját McCool Camp néven (az űrhajós EA–6B Prowler pilóta volt a haderőnem kötelékében korábban). Ugyancsak McCool tiszteletére a texasi Lubbockban a Coronado Középiskola sportpályáit nevezték el Willie McCool Track & Field néven, mivel az űrhajós 1979-ben ebben az iskolában végzett. - A Texasban kialakított Cherokee Völgytározó a Columbia-tó nevet kapta. - A Texasban található Amarillo Nemzetközi repülőterét 2003-ban az STS–107 – egyébként az e városból származó – parancsnokáról Rick Husband Amarillo Nemzetközi Repülőtér névre keresztelték át. - A Washington államban futó Washington State Route 904 (Washington állami 904-es számú út) jelű utat Michael Anderson Highway névre nevezték át, mivel az út egyik állomása Cheneyn fut keresztül, ahol Anderson középiskoláit végezte. A szomszédos Spokane-ban pedig általános iskolát neveztek el Andersonról. - 1987-ben a Sziklás-hegység coloradói részén elterülő Sangre de Cristo Hegyhát egyik csúcsát Challenger Pointnak nevezte el a USGS Board of Geographic Names (Egyesült Államok Geológiai Szolgálata Földrajzi Nevek Bizottsága) szervezet, majd 2003-ban a hármas csúcs egy másik tagja a Columbia Point nevet kapta (a három csúcsból álló, korábban Kit Carson Peak elnevezésű hely egyik alacsonyabb csúcsát nevezték át Challenger Pointra, míg a hármas másik tagja a Columbia Point nevet vette fel, és csak a fő csúcs maradt Kit Carson Peak). - Az alabamai Huntsville-ben, a NASA-hoz nagyon szorosan kötődő városban az egyik éppen megnyíló középiskolát nevezték el Columbia High School néven. - A Guamon létesített, a Hadügyminisztérium által üzemeltetett iskola pedig a William McCool Elementary Schhol nevet kapta. - Palmdale városában, ahol az egész űrsikló flotta született, az addig Avenue M jelű utcát Columbia Way-re keresztelték át. - Izraelben, Hod HaSharon városában Ílán Rámónról, az első izraeli űrhajósról neveztek el a helyi középiskolát. - Az 1950-ben a texasi League Cityben épült CCISD's Veteran Memorial Stadiumot 2014-ben újjáépítették, és az új létesítmény a Challenger Columbia Stadium elnevezést kapta a két űrsikló balesetben elhunyt űrhajósainak tiszteletére. - A NASA átnevezte a korábbi National Scientific Balloon Facility létesítményét Columbia Scientific Balloon Facility-re (Columbia Tudományos Léggömb Intézet) Az elhunyt űrhajósokról világűrbeli objektumok, illetve műholdak elnevezésével is megemlékeztek: - A Mount Palomar Obszervatórium által 2001 júliusában felfedezett hét aszteroidát neveztek el a hét Columbia űrhajós után: 51823 Rickhusband, 51824 Mikeanderson, 51825 Davidbrown, 51826 Kalpanachawla, 51827 Laurelclark, 51828 Ilanramon, 51829 Williemccool. - A Mars bolygón az ott leszállt Spirit marsszonda leszállási helyét nevezte el a NASA Columbia Memorial Station (Columbia Emlékállomás) néven. Ehhez kapcsolódóan az űrszonda eredetileg is magával vitt a széles sávú antennája hátoldalán egy Columbia emlékplakettet. - Ugyancsak a Marson, a Spirit szonda kutatási helyén, egy hét dombból álló vonulatot neveztek el Columbia Hills-nek, illetve az egyes dombok megkapták külön-külön az egyes űrhajósok nevét. Később a Husband Hill formációt a szonda részletesen is feltérképezte, amikor útját az irányítás átvezette ezen a régión. - 2006-ban a NASA kezdeményezte az IAU-nál (International Astronomical Union – Nemzetközi Csillagászati Unió), hogy a Hold túloldalán elterülő Apollo-medencében nevezzenek el hét krátert az elhunyt űrhajósok után, amit a szervezet hivatalosan is elfogadott. - Az ISRO (Indian Space Research Organization – Indiai Űrkutatási Szervezet) által 2002. szeptember 2-án felbocsátott Metsat–1 meteorológiai műhold nevét a balesetet követően Atal Bihari Vajpayee miniszterelnök bejelentése alapján Kalpana–1-re változtatták a balesetet követően, az indiai születésű Kalpana Chawlara emlékezve. ## Galéria ## A tragédia megjelenése a kultúrában ### Filmes ábrázolás 2007-ben a Columbia roncsairól készült filmfelvételeket felhasználták a The Invasion (Az invázió) című mozifilmben, amelyben a filmbeli Patriot űrrepülőgép szintén megsemmisül hazatérés közben a légkörben. ### Zenei ábrázolás A Deep Purple 2003-as, Bananas című albumán jelent meg a Contact Lost című instrumentális zeneszám, amelyet Steve Morse gitáros jegyez szerzőként, és a tragédiáról emlékezik meg. Morse a számból befolyó bevételeit az űrhajósok családjainak ajánlotta fel. A The Long Winters együttes 2006-os albumán, az Ultimatum című lemezükön szerepel a The Commander Thinks Aloud (A parancsnok hangosan gondolkodik), amelyen John Roderick dalszerző a legénység perspektívájából dolgozza fel az eseményeket zenei formában. Később, 2015-ben John Roderick egy podcastban beszél a The Commander Thinks Aloud dalszerzési és felvételi folyamatáról. A The Evpatoria Report rockegyüttes 2005-ös, Golevka című albumának második, Taijin Kyofusho című dalában kisebb bejátszások szerepelnek a leszállás közben a CapCom Hobaugh és a parancsnok Husband közötti rádióforgalmazásból. Eötvös Péter magyar zeneszerző 2006-ban írta a Seven (Hetek) című hegedűművét a Columbia legénységének emlékére. A művet 2007-ben mutatták be Akiko Suwanai hegedűművész előadásában, majd 2012-ben lemezfelvétel is készült, akkor Patricia Kopatcsinszkaja közreműködésével. 2008-ban Anne Cabrera jelentette meg Columbia: We Dare to Dream (Columbia: merünk álmodni) című művét, amelyet az STS–107 emlékére készített, beleértve a legénységet, a mentőcsapatok tagjait és a legénység családjait is. Az album egy példánya később az STS–131-gyel feljutott a Nemzetközi Űrállomásra is, ahová Clayton Anderson űrhajós vitte magával. A Runrig kelta-rockzenét játszó formáció The Story (2016) (A történet) című lemezén szerepelt a Somewhere (Valahol) című dal, amelyet Laurel Clarknak ajánlottak (aki egykor Skóciában teljesített haditengerészeti szolgálata alatt lett az együttes rajongója). A zeneszám magában foglalja Clark egykori ébresztő dalát és némi rádióforgalmazást a szám végén. ## Fordítás

Zsolna

Zsolna ( , , , ) város Szlovákiában. A Zsolnai kerület és a Zsolnai járás székhelyeként a térség közigazgatási, ipari, oktatási és egyházi központja. Az Északnyugati-Kárpátok ölelésében, a cseh és a lengyel határ közelében fekvő város egy természetes kereszteződésben alakult ki. Oroszországot, a Baltikumot köti össze Magyarországgal és Dél-Európával. Ma fontos vasúti és közúti csomópont, itt találkoznak a VA és a VI-os páneurópai folyosók. Először 1208-ban említik t(er)ra de Selinan néven. Mai neve a szláv Žela személynévből képzett Želinany helynévből alakult ki. Első, ma is használatos címere 1379-ből származik. Károly Róbert 1321-ben szabad királyi városi rangot adományozott a településnek, míg utóda, Nagy Lajos 1381. május 7-én kiadott Privilegium pro Slavis kiváltságlevele egyenlő jogokkal ruházta fel szláv és német lakosságát. Zsolna virágkorát a 17. században élte, majd rövid hanyatlás után, a vasút megépülése által (1872) ismét fellendült gazdasága. A 2000-es években létesített autógyára gazdasági szerepét tovább erősítette. A 20. században két alkalommal volt Szlovákia fővárosa. A városban 2009-ben -en laktak, ezzel az ötödik legnépesebb város Szlovákiában. ## A város jelképei Zsolna címerében arany kiszélesedő végű kettős kereszt gyökerekkel olívazöld mezőben, a pajzson a felső rövidebb szárakat két csillag szegélyezi. A kettőskereszt mint jelkép a bizánci időkre nyúlik vissza. Magyarországra az Árpád-házi uralkodók dinasztikus kapcsolatainak révén kerülhetett. A város zászlaja kétszínű. A felső része arany, míg az alsó része olívazöld. Az arany sáv árbóc részén található a címer, amely az aranycsík magasságának háromnegyedét teszi ki. A zászló arányai 3:2. Korábbi zászlajában a két szín felváltva szerepelt a többszörösen osztott zászlóban. Zsolna mai pecsétje kerek, középen a város címere, míg körülötte a „SIGILLUM ∙ CIVIUM ∙ DE ∙ ZILINA +” szöveg áll. A Zilina Z betűje fordított. Legrégibb ismert pecsétjében koragótikus pajzson gyökeres kettőskereszt, a pajzs felső sarkaiban pedig két csillag, a ma is használatos címer látható. Ez alapján feltételezik, hogy a várossá válás folyamata még az Árpád-ház kihalása előtt végbement. Körirata: SIGILLVM∙CIVIVM∙DE∙ZILINA. Első megjelenése Zsolna város polgárainak pecsétjében egy bizonylaton volt, amit 1379. március 8-án bocsátottak ki. A jelenlegi címer zöld pajzsa az 1523-as privilégiumból ered, amely engedélyezte a zöld viasz használatát. ## Fekvése Zsolna Szlovákia északnyugati részén, Pozsonytól 200 km-re északra, 378 méter tengerszint feletti magasságban fekszik. Közigazgatási területe 80,028 km2. A Vág folyó völgyében, a Zsolnai-medencében, a Kiszuca és a Rajcsanka patakok találkozásánál elterülő várost az Északnyugati-Kárpátok vonulata veszi körül, délkeleten a Kis-Fátra, délnyugaton a Sztrázsó- és a Szulyói-hegység, északon a Jávornik, északkeleten a Kiszucai-hegység, melyek gránit talapzatát foltokban mészkő, dolomit, márga és homokkő rétegek borítják. A Vágon létesített két vízerőműve közül a Zsolna-erőmű a várostól keletre, míg a Ricsó-erőmű a várostól nyugatra helyezkedik el. A Zsolna-erőmű 2,55 km2 területű mesterséges víztározója m3 térfogatú, míg ugyanezen adatok a Ricsó-erőmű víztározójának esetében 2,53 km2 és m3. A Vág partja egyben turisztikai célpont is. ## Éghajlata Zsolna az északi mérsékelt övben, kontinentális éghajlaton fekszik. Az átlagos legmagasabb nyári hőmérséklet (júliusban) 17,3 °C, míg a leghidegebb téli átlagos hőmérséklet (januárban) –3,1 °C. Az évi csapadék mennyisége átlagosan 760–780 mm, a legkevesebb júliusban hullik, átlagosan 104 mm. Évente átlagosan 60 havas nap van. ## Története ### Őskor és ókor Területe már az őskorban lakott hely volt. Závodie városrészben a kőkorból származó leleteket találtak. ### Középkor A Frambor-dűlőben 5–6. és 9. századi, a Pod Bôrikom dűlőben 9. századi települések nyomait találták. A Šefranica dűlőben 9–11. század közé keltezhető köpűs nyílhegyet találtak. A belvárosban O. Šedo 1974-ben a város 13–14. századi előzményeire bukkant. A város első írásos emléke 1208-ból való, amikor Tamás nyitrai ispán okiratában szerepel terra de Selinan (Zsolnai föld) alakban. A korai Árpád-korban a nyitrai püspök birtoka volt, de fejlődésnek csak a tatárjárás után, a sziléziai németek betelepedése után indult. A 13. század folyamán a Magyar Királyság részeként közigazgatási központ volt. A város egyik legrégibb épülete, a Szent István-templom a század elején, míg a zsolnai vár a század második felében épült, amely a mai főtértől keletre állott, királyi várként a Besztercei ispánság tartozéka volt. A helyén épült fel a plébániatemplom a Vág partján. Erődítéseinek egy része ma is látható. A 13. században kezdték el építeni a környék várait: Ricsó, Zsolnalitva stb. Zsolnát városként a 14. század elején, 1312-ben említik először, majd 1321. július 12-én Károly Róberttól szabad királyi városi rangot kapott. Lukovai Miklós 1378-ban lemásolta a magdeburgi törvényt, amelyet a német telepesek hoztak magukkal Teschenből (ma Český Těšín). Ez volt Zsolna városának könyve (Žilinská mestská kniha), amely az egyik legrégibb szlovák nyelvi emlék. A következő év március 8-án készült az az irat, amelyen a ma is használt címer szerepelt. Nagy Lajos, amikor 1381. május 7-én itt járt, kiadta a Privilegium pro Slavis oklevelet, amelyben egyenlő jogokat biztosított a németek és a szlávok számára. A városban akkoriban fele-fele arányban éltek németek és szlávok. A polgármestert évente választották, aki egy évig német, egy évig szláv volt. Ebben az időben kezdett el fejlődni a város. 1357-ben vásártartási jogot kapott, 1364-ben pedig elkészült a Kassát a Vág völgyével összekötő út is. A husziták kétszer, 1431-ben és 1434-ben is felégették a várost, ami ezután hanyatlani kezdett. A háborúk során német lakossága eltűnt. Zsigmond király megerősíttette a várost. Mátyás király megengedte a városnak, hogy Mihály-napon vásárt tartson. A király halála után zavaros helyzet alakult ki az országban, köztük a városban is, amely végül a sztrecsényi vár uradalmának lett a része. ### Újkor A kereskedelemnek köszönhetően a város a 15. században kezdett újra fejlődni, erre egy 1488-ban kelt levél is utal. A polgárok és a nemesség közti konfliktus 1508-ra megszűnt, azonban 1526-ban a mohácsi csata után Zsolna elvesztette szabad királyi városi címét. 1542-ben először említették a Zsolnai Gimnáziumot. A nagybiccsei állami levéltárban őrzött Zsolnai könyvbe 1561-ben írtak utoljára. A Szent Balázs napján tartandó vásárt 1568-ban engedélyezte a városnak Miksa magyar király. A következő évben jóváhagyta a textilgyártók letelepedését, aminek következtében fellendült a 17. század folyamán a textilipar. 1587-ben először tört ki pestisjárvány a városban. II\. Mátyás magyar király uralkodása alatt a városban fejlődött a kereskedelem, az oktatás és a tudomány. 1609 elején engedélyezte vásár tartását Szent Luca napján és eltörölte a polgároknak a korábbi Magyar Királyság által kivetett adók megfizetését. A következő évben a zsolnaiak szabadon kereskedhettek szövetáruval a városban és környékén. 1610. március 28. és 30. között Thurzó György nádor kezdeményezésére és elnökletével evangélikus zsinatot tartottak a városban, amin tíz északnyugati vármegye lutheránus gyülekezetei képviseltették magukat. A gyűlésen három egyházkerületet hoztak létre, ami fontos előrelépést jelentett a magyarországi evangélikus egyházszervezet kialakulásában. A városi vízhálózatot 1613-ban építették ki facsövekből, amelynek nyomait 1995-ben a régészek megtaláltak. I. Lipót magyar király 1657-ben marhavásárok megtartását engedélyezte Zsolnán, majd két évvel később eltörölte a vámot, melyet Zsolna polgárai addig nem csak a hidakon, de a kompokon is fizettek az átkelésért. 1665-ben nyitotta meg kapuit az első nyomda a városban. 1678-ban egy tűzvészben elpusztult a város, de hamar újjáépítették. 1686-ban jezsuiták érkeztek Zsolnára, majd öt évvel később egy gimnáziumot alapítottak a mai árvaház területén. A század végén a városban több barokk épület épült, illetve több kolostort alapítottak. A dokumentumok szerint 1700-ban a városban 2682-en laktak. 1704-ben letelepedtek a ferences szerzetesek, akik megalapították a Szent Borbála-kolostort. A század elején a város környékén tevékenykedett Juraj Jánošík, aki Terhelyen született, és aki később „a szlovák Robin Hood” gúnynevet kapta. III. Károly magyar király 1712-ben engedélyezte a városnak, hogy minden év Szent István napján vásárt tartson. 1738-ban a Mária téren felállították a Szűz Mária-szobrot, amelyet a sikeres rekatolizáció emlékére emeltek. Az adatok szerint 1730-ban csak néhányan vallották magukat protestánsnak, majd a 19. században már nem is említettek ilyen felekezetű embert a városban. A város első térképét 1747-ben Mihal Rutkaj-Nedecki geográfus készítette. Három évvel később megnyílt a városban az első postaállomás. A következő két évszázadban hanyatlani kezdett a város, a kereskedelem. A város a 19. század közepén elvesztette stratégiai jelentőségét. 1848-ban egy tűzben a két főkapu elpusztult. Tíz évvel később, január 15-én földrengés, majd 1886. augusztus 11-én ismét tűzvész pusztított Zsolnán. 1848\. október 27. és november 1. között Zsolna város polgársága Bittsánszky János polgármester és Kalina Ignác városi kapitány vezetésével megtagadta az osztrák sereg élelemmel és lovakkal történő ellátását, amiért őket börtönnel fenyegették. Az ellátmány nélküli sereg rekvirálásokba kezdett, majd újabb követeléseiket a város újra és újra megtagadta. 1848. december 12-én a Morvaországból támadó, szlovák önkéntesekkel megerősített osztrák csapatok megtámadták a Vág budatini hídját őrző magyar egységet, melyet azok még visszavertek. 1849. január 2-án azonban jórészt szlovák származású nemzetőrökből és néhány magyar honvédből álló rosszul felfegyverzett csapat a második budatini csatában gyakorlatilag harc nélkül vonult vissza az osztrák Götz csapatai elől. Erre a csatára emlékezik a szlovák felkelők vezérének, Hurbannak itt felállított emlékműve. 1849. január 4-én a mai Szűz Mária téren Ľudovít Štúr és Hurban beszédet tartottak. Fényes Elek 1851-ben kiadott Magyarország geographiai szótárában így jellemezte a várost: „Trencsén vm. északi részén, egy kőfallal körülkeritett privilegiált város, tulajdon tanácscsal. Fekszik a Vágh bal partján, egy termékeny síkságon. Lakosai többnyire tótok, és katholikusok: u. m. 2467 kath., 6 evang., 22 zsidó. Nevezetességei közé tartoznak a kath. négy templomai, mellyek közül egy parochiális, egy a jesuitáké volt, egy pedig sz. Ferencz szerzeteseké, kiknek itt monostorjok van; a kath. gymnasium, mellyben a sz. ferencziek tanitanak; normalis oskola, nagy sóház, katonai raktárak, posta és harminczadhivatal, gyógyszertár, derék hid a Vághon által. Négyszegü piacza tágas, s az itt lévő házak átaljában véve erkélyekkel ékeskednek. Földe termékeny, különösen jó rozsot és árpát terem, mellyből főzik aztán a zsolnaiak elhíresedett sörüket. Káposztája is kapós. Kereskedése, kivált a borra, fára, vászonra, gabonára nézve elénk. Emlitést érdemel az, hogy 1710-ben [valójában 1610-ben] az evangelikusok itt híres zsinatot tartottak, és hogy ezelőtt itt nékiek virágzó oskolájok s könyvnyomdájuk volt. Földes ura h. Eszterházy.” A város a vasút megépülésétől, 1872-től kezdve, ismét fejlődésnek indult. Ekkor adták át a Kassa–Oderbergi Vasutat, majd 1883-ban vasúti összeköttetés volt Pozsonnyal, 1899-ben pedig Rajeccel. A vasút miatt új gyárakat alapítottak: Szlovena textilgyár (1891), Vág Menti Vegyiüzem (1892). 1903-ban itt rendezték a Felvidék legnagyobb vásárát, amely a környék fejlődését mutatta be. ### A 20–21. század Az első világháború után, 1918. október 28-án, Prágában kikiáltották a Csehszlovák Köztársaságot. Két nappal később a szlovákok képviselői Turócszentmártonban kiadták a turócszentmártoni deklarációt, amelyben csatlakoznak az új államhoz, így Zsolna is Csehszlovákia része lett. A város egy évig, 1919 márciusáig volt a köztársaság szlovák részének fővárosa. A csehszlovák hatalom erőteljes központosításra törekedett, amely 1928-ra fejeződött be. Ekkor négy körzetre osztották az országot, és Zsolna a Szlovák Kerület része lett. 1938. szeptember 29-én, a müncheni egyezmény aláírása után, Csehszlovákiát felosztották. Október 6-án Zsolna lett az autonóm Szlovák Köztársaság fővárosa, amelynek a vezetője Jozef Tiso lett, aki fél évvel később, 1939. március 14-én kikiáltotta az önálló Szlovák Köztársaságot. A fasiszta szlovák állam közigazgatási felosztásában Zsolna Trencsén megye székhelye lett, és mivel közel volt a német határhoz, egy biztonsági zóna része is volt. A szlovák nemzeti felkelés 1944 augusztus és októbere között felszabadította a várost. A háború végén a szovjetek szállták meg a területet, majd Zsolna az újjászervezett Csehszlovákia része lett. A város 1949-től ismét a Zsolnai Kerület székhelye lett, ám az 1960-as közigazgatási reform ismét megfosztotta rangjától, s a besztercebányai székhelyű Közép-Szlovákiai Kerület Zsolnai járásának székhelye lett. A szocialista tervgazdálkodás időszakában a város jelentős fejlődésen ment keresztül. Fejlesztették iparát, oktatási és kulturális intézményeit, nagymértékű lakásépítést folytattak. Ekkor létesítették Hliny, Vlčince, Solinky és Hájik lakótelepeit. A Zsolnai Egyetemet 1960-ban hozták létre. Repülőterét az 1970-es évek elején kezdték építeni. A bársonyos forradalom utáni 1990-es helyhatósági választások győzteseként a szélsőségesen nacionalista Ján Slota került a városi tanács polgármesteri székébe, aki az elkövetkező választások nyerteseként 2006-ig folyamatosan további három alkalommal töltötte be megbízatási időszakát. A polgármesteri tisztséget 2006 óta Ivan Harman tölti be. Az 1990-es években a városban több fejlesztést is végrehajtottak: felújítottak több teret, 1994 novemberében üzembe helyezték a trolibusz-rendszert, amelyet a város finanszíroz. Ugyanebben az évben kezdték el építeni a Zsolna-gátat, amelyet 1997 végén fejeztek be. Az 1996-ban bevezetett közigazgatási reform az országot nyolc kerületre osztotta fel, s a város ezáltal a Zsolnai Kerület székhelyévé vált. 2003. november 9-én a városi tanács új városfejlesztési tervet dolgozott ki. Az elkövetkező évben a KIA Motors ide telepítette európai gyárát. ## Lakosság 1891-ben 4117 fő lakta, majd 20 évvel később már több mint a duplája. Az 1910-es adatok alapján a városban 9179 főből 2336 fő volt magyar (25%), szlovák 4954 fő (54%), német 1463 fő (16%). A városban két főbb felekezet volt: a katolikusok száma 7139 fő (78%), az izraeliták száma 1467 fő (16%). A város lakossága a 2011-es népszámláláskor fő volt, amelyből fő volt szlovák, 292 roma, 917 cseh, 93 magyar nemzetiségű lakosa volt. A többiek egyéb nemzetiségűek voltak. Zsolnán a 2001-es népszámlálás szerint 85 399-en laktak, ebből 40 969 férfi és 44 432 nő. A városban 8 398 ház áll, amelyből 7 341 volt családi. A lakosság 75%-a római katolikus, a szlovákok aránya 96,9%. 2021-ben 82656 lakosából 76346 (+297) szlovák, 101 (+57) magyar, 72 (+102) cigány, 46 (+91) ruszin, 1569 (+233) egyéb és 4522 ismeretlen nemzetiségű volt. Zsolna lakosságszámának alakulása a történelem folyamán: ## Közigazgatás ### Városi közigazgatási beosztás Zsolna városához tartozó egyes városrészek: Biccsefalu, Biccseszabadi, Borodnó, Budatin, Hájik, Hámos, Majosmező, Őrlak, Rosinky, Solinky, Szentistvánpatak, Tölgyesalja, Vághegyes, Varjad, Vlčince, Zsolnabánfalva és Zsolnatarnó. ### Városi tanács A város irányítását a négy évre megválasztott városi tanács (mestské zastupiteľstvo) látja el, melynek élén a polgármester (primátor) áll. Jelenlegi polgármestere Ivan Harman, elődje, Ján Slota, az 1990 és 2006 közötti években állt a városvezetés élén. A polgármester helyettesei a városvezetés egyes szakterületein tevékenykednek. A városnak nyolc választási körzete van, amelyek összesen 31 tanácsnokot delegálhatnak a tanácsba: 1. Óváros, Hlini I–IV, Hlini VIII (5 képviselő) 2. Hlini V–VII, Borík (4 képviselő) 3. Solinky (5 képviselő) 4. Vlčince (7 képviselő) 5. Hájik (3 képviselő) 6. Biccsefalu, Rosinky, Zsolnatarnó, Majosmező (2 képviselő) 7. Szentistvánpatak, Zsolnabánfalva, Őrlak, Biccseszabadi (2 képviselő) 8. Budatin, Hámos, Varjad, Borodnó, Tölgyesalja, Vághegyes (3 képviselő) ### Megyei és járási szintű közigazgatás Zsolna a Zsolnai kerület és a Zsolnai járás székhelye, és regionális irodája van itt számos állami szervnek, így a Szlovák Nemzeti Banknak is. ## Gazdaság Zsolna a 21. század elejére Szlovákia egyik legjelentősebb gazdasági központjává vált. A Szlovák Kereskedelmi és Ipari Kamara helyi osztálya második legnagyobb az országban. Minden századik lakosra jut egy kereskedő, ezzel az országban a második legnagyobb, míg a vállalatok számát tekintve a harmadik legnagyobb. A városközpont vásárlóereje második az országban, a város környéke pedig a harmadik helyen van. Jelenkori iparának legjelentősebb tényezője, az 1 milliárd eurós beruházással 2004-ben felépített Kia autógyár. Iparát korábban az élelmiszeripar, a faipar és az építőipar jellemezte. A Kia komplexum 166 hektáron terül el, amelyből 16,3 hektárt tesznek ki az épületek. Alkalmazottainak száma megközelítőleg 2700 fő. A vállalat három modellt készít a városban négyfajta motorral. Az éves termelése 300 ezer személygépkocsi. Az autógyár létesítése további beszállítók megtelepedését is eredményezte, melyek közül a Dong Hi vállalat az alvázak beszállítója, a MODIS vállalat pedig a Kia autók belterét szállítja. 2008 végén a Kia bejelentette, hogy új üzemmel bővül a cég; a beruházás értéke 100–200 millió euró. Fél évvel később a szlovák kormány 15 millió euróval támogatta ezt a programot. Élelmiszeripara jelentős. Itt székel a Laktis tejfeldolgozó vállalat, a Peza pékség, amely a Bakeris United cégcsoport tagja és a HYZA húsipari cég, amelyet 1974-ben alapítottak, és ma az egyik legnagyobb az országban. A gépészeti és a faipar területen tevékenykedik az Elektrovod, amely termeléssel és különféle acélszerkezetek építésével (például utak melletti jelzőtáblák) foglalkoznak és 1950. január 1-jén alapították. A ZVL cég golyóscsapágyak gyártásával foglalkozik, 1966-ban alapítottak és több külföldi vállalattal is együttműködik (Bosch, Siemens, Volvo stb.) A Drevoindustria Mechanik s.r.o. cég a faiparban használt gépeket készít, 165 munkással dolgozik, és az évi forgalma 250 ezer euró. A gátak és vízügyi beruházások kivitelezőjeként 1954. július 1-jén alapították a Váhostav építőipari vállalatot. Tevékenységi körének kiszélesítésével utak, ipari parkok és vasutak építésével is foglalkozik. Beruházások kivitelezőjeként Ukrajnában, Cipruson, Németországban és Oroszországban is tevékenykedett. Vegyiparának jelentős képviselője az 1892-ben alapított Vág Menti Vegyiüzem (Považské chemické závody). A Tento Papírgyár 600 főt foglalkoztat, és az éves forgalma 90 millió euró. Az 1892-ben alapított Slovena textilgyár a Felvidék legnagyobb textilipari üzemei közé tartozott az 1900-as években. A városban két vízerőmű működik: - A Ricsói Vízerőművet 1958–1962 között építették. Az egy Kaplan-turbinával ellátott erőmű évi teljesítménye 59,1 gigawatt. - A Zsolna Vízerőművet 1994–1998 között építették két Kaplan-turbinával, amelynek teljesítménye évi 173 gigawatt. A városban a munkanélküliségi ráta 2008-ban 7,7% (Zsolna kerületben 6,44% volt ekkor). ## Közlekedés ### Városi közlekedés A városban a tömegközlekedés 1949-ben indult el, amikor május 1-jén megalapították a Zsolna Városi Közlekedési Vállalatot (Dopravný podnik mesta Žiliny s.r.o.), majd október 28-án indult el az első buszjárat. A trolibuszjáratok indítását 1978-ban javasolták, majd 1985-re kidolgozták a tervét. Az építkezések 1992 májusában kezdődtek, és az első járat 1994. november 17-én indult el. ### Közúti közlekedés A város természetes útvonalak kereszteződésében alakult ki. A középkorban haladtak itt olyan kereskedelmi utak, amelyek a Baltikumba, Oroszországba, Dél-Európába vezettek. Zsolna fontos vasúti és közúti csomópont, itt találkoznak a VA és a VI-os páneurópai folyosók. A Vág e szakasza ma még nem hajózható, de tervezik a folyó kibővítését hajók számára, így a Dunáig le lehet majd hajózni, és ezzel a város bekapcsolódhat a világi folyami kereskedelembe. Zsolnán több autópálya és európai út is áthalad. A három európai út az E50, az E75 és E442 vezet át a városon, míg a város mellett találkozik a D1-es és a D3-as autópálya. A város távolsági közlekedése is jelentős. Több európai városba is el lehet jutni a városból. ### Vasúti közlekedés A városba 1872-ben érkezett meg a vasút. Zsolna az e42-es és az e52-es vasútvonalak csomópontjánál helyezkedik el. Vasúton meg lehet közelíteni Kijevet, Bécset, Pozsonyt. A főpályaudvart a második világháború végén lerombolták, de a háború után újjáépítették. A bejáratánál található színes üvegablakot Fero Kral' készítette. A városban további két állomás is található a Solinky és a Záriečie városrészekben. A Záriečie városrészben lévő állomást 1945-ben építették, és 2003. szeptember 18-án felújították. Az állomást művészeti kiállítások rendezésére is használják. ### Légi közlekedés A Zsolnai Repülőtér (Letisko Žilina) Felsőricsó mellett található, 10 kilométerre nyugatra a várostól. Északnyugat-Szlovákia mintegy 1,2 millió lakosát szolgálja ki. A repülőtér építését a korábbi Brezovský Majer Repülőtér (Letisko Brezovský Majer) helyén kezdték el építeni az 1970-es években. Az első gép 1972. május 4-én emelkedett fel, a hivatalos megnyitó 1974. augusztus 2-án volt. Ugyanabban az évben menetrend szerinti járat indult Prágába, amely 1981-ben megszűnt, majd 1986–1990 között újra működött. A reptér 1991 áprilisától charter járatokat is fogad. Az új, modern terminál építését 2004-ben elkezdték el, s 2005. július 15-én nyitották meg. 2008. június 28-án a csehszlovák repülés 90. és a város egyetemének 55. évfordulóján légi bemutatót tartottak Zsolnán. A repülőtéren a Zsolnai Egyetem pilótaképzést szervez, és itt székel a Zsolnai Légiklub is. Prága és Zsolna között ma is rendszeres menetrend szerinti járat van, amelyet naponta kétszer tesznek meg a cseh ATR 42-es gépek, 46 férőhellyel. ## Látnivalók Az óvárost az 1990-es évek elején renoválták. A város központját a Mária és az Andrej Hlinka terek alkotják. A Mária teret a Szent Pál-templom uralja, mellette található a városi tanács épülete és a Szűz Mária-szobor. Nem messze található a Szentháromság-templom, amelyet a 15. század fordulóján építettek. Ez a templom lett 2008-ban a püspökség fő temploma. A város fő látnivalói: - Szent Borbála-templom és a ferences kolostor, amelyet 1723 és 1731 között építettek barokk stílusban. Ritkaságnak számító kettős orgonáját Peregrin Werner építette a 18. század első felében, melynek a kórusban elhelyezett nagy orgonáját a főoltár mellékorgonája egészíti ki. Míg a mellékorgona viszonylag ép állapotban fennmaradt, addig a főorgonának csupán barokk szekrénye maradt meg. Szent Borbálát ábrázoló főoltárképe Konrád Švestka alkotása 1891-ből. A másik híres templom a városban a katolikus Szent György-templom, amelyet gótikus stílusban építettek. A templom Zsolnatarnó városrészben található, és az első írásos emlék róla 1582-ben keletkezett. - A Szent Pál-templom és kolostor 1743-ban épült barokk stílusban, jezsuita rendházként. Az épületek a főtér nyugati oldalán találhatók. A templomnak két tornya van, egyenként 32 méteresek. A főoltárja a barokk hagyományokat követi. 1880-ban püspöki árvaház lett. A kolostor egy részében működik a Vág Menti Művészeti Galéria. - A Makovický-ház arról híres, hogy dr. Dusan Makovický (1866–1921), Tolsztoj személyi orvosa ebben a házban élt. A városháza a Mária tér (Főtér) 1-ben található. A 16. században épült a korábbi városháza helyén, 1890-ben felújították. A Fátrai Művészeti Ház az Állami Szimfonikus Zenekar székhelye. - A plébániatemplom a Várdombon áll, a 15. század elején épült gótikus stílusban, később többször átépítették. A Burián-harangtorony a plébániatemplom mellett áll, 1540 körül építtette Podmaniczky Rafael. Eredetileg vártorony volt. Zsolna hét csodája 2008-ban, a város első említésének 800. évfordulója alkalmából, kiválasztották a város kulturális örökségének „hét csodáját”. - A város történelmi központja (Historické jadro Žiliny) a város középkori határai közötti része. Fő tere a Mária tér, amely 100×200 méter. A központ faépületekből áll, amely a történelem során többször leégett. Itt található a Szűz Mária-szobor, a Szent Pál-templom és nem messze tőle a Szentháromság-templom. 1987-ben a város történelmi központját védett városrésszé nyilvánították. - A Szent István király-templom (Kostol svätého Štefana kráľa) a város legrégibb építménye. A Zsolnához csatolt egykori önálló település, Szentistvánpatak területén építették a 13. század elején (1200 és 1230) későromán stílusban. A hagyomány szerint a templom elődjének építését még I. István király rendelte el az I. Boleszláv lengyel király ellen vívott csata emlékére. A környékbeli falvak lakói itt tartották istentiszteletüket. A templomban rejtett freskókat találtak 1950-ben, amely 1260 körül készült. Az északi és a déli fekvésű falakon az apostolok, apszisában Szent István, Szent Imre, Szent László és Szent Erzsébet ábrázolásai láthatók. Elsőként a Zsolnai könyv 1429-ből származó bejegyzése említi. A jezsuiták 1762-ben barokk stílusban átépítették, melynek emlékéről a szentélynél elhelyezett felirat tudósít. A templom mellett elhelyezkedő Krisztus teste-kápolnát a 15. század kezdetén építették. A terület régészeti feltárásakor Károly Róbert és Nagy Lajos korabeli pénzérmék is előkerültek. A templomot 16. században épített, bástyával ellátott kőfal övezi. A templom jelenleg a zsolnai római katolikus plébániához tartozik. Az istentiszteleteken kívül kulturális rendezvények helyszíneként is szolgál. Városi tömegközlekedéssel is megközelíthető. - A Zsolnai vár (Žilinský hrad) volt a város erődítménye. Egy bevásárlóközpont építésénél találták meg a Szentháromság-templom mellett. A várat 1400 körül építették. Felfedezése után, 2008. május 30-án mutatták be a nyilvánosság előtt. - Budatini vár (Budatínsky hrad) a Vág és a Kiszuca folyók összefolyásánál építették, hogy ellenőrizhessék az alatta elmenő kereskedelmi utat. Valószínűleg a 13. században építették, a tatárjárás után. A várat az első világháború után újították fel utoljára. Ma itt található a Vág Menti Múzeum. - A neológ zsinagóga (Neologická synagóga) a német Peter Berenc építész munkája, és a modern európai építészet mintájára épült. - 1860-ban épült a régi zsinagóga, majd 1928–1931 között a mai. Az épületnek 16 méter átmérőjű kupolája van. Ma a zsinagógában működik egy bioszkóp (mozgófénykép) központ, amely bemutatja a koncentrációs táborok mindennapjait. - A Privilegium pro Slavis egy 1381. május 7-én kelt oklevél, amelyet I. Lajos magyar király adott ki. Az oklevél szerint egyenlő jogokat biztosított a német és a szláv népességnek. Ma ezt az iratot az Állami Archívum őrzi. - A Zsolnai könyv (Žilinská kniha) a legrégibb szlovák nyelvemlék. A könyvet három nyelven írták (latin, német, szlovák) 1378 és 1561 között. A könyv 149 oldalból áll, egy lap 29×22 cm. ## Kultúra ### Színházak Zsolnán két színház található: - A Városi Színház (Mestské divadlo Žilina) a város által finanszírozott színház, amelyet 1992. január 1-jén alapítottak. 1999 és 2003 között az épületét felújították, és 2003. december 19-én adták át. Két terme van 310, illetve 100 férőhellyel. A színházban eddig 86 premiert és 2500 előadást tartottak. - A bábszínházat (Bábkové divadlo Žilina) 1950-ben alapították, ezzel a mai Szlovákia legrégibb ilyen intézménye. A színházban eddig 213 premiert és 12 ezer előadást tartottak, amelyet 2,5 millió néző látott már. ### Múzeumok A városban három múzeum található. - A Vág Menti Múzeum (Považské múzeum) az ország egyik legnagyobb múzeuma. A múzeumban a világon egyedülálló nemesfémből készült tárgyakat mutatnak be. 1942-ben alapították, mint városi múzeumot, hat évvel később a Budatini várba költöztették. A kiállítást 1956-ban nyitották meg, és ma több mint 130 ezer kiállított tárgyat láthatnak a látogatók a természettudományok (zoológia, botanika, geográfia), a régészet, a történelem és a néprajz területéről. A vár mellett, amelyet renoválnak, a sztrecsényi várban és Csicsmány faluban két házban is vannak tárgyak, amelyek a mindennapi életet mutatják be. - A Vág Menti Művészeti Galéria (Považská galéria umenia) azokat a kollekciókat mutatja be, amelyeket a Vág Menti Múzeumból hoztak át az alapításkor, 1976-ban. A galéria egy nagy épületben található, amely a 20. század elején épült. Az 1970-es években és az 1980-as években alkotott szlovák művészek képei láthatók. Az 1990-es években bővítették a kiállítást. A 21. századból megtalálhatók a modern művészeti művek (például videóművészet) és a hagyományos művészeti tárgyak (például szobrok, festmények) is. - A Zsidó Kultúra Múzeuma (Múzeum židovskej kultúry) a zsinagóga épületében található, amelyet 1927-ben építettek. A múzeumot 1996. június 29-én nyitották meg. A múzeum az épületnek annak a részén található, ahol egykor a nők imádkoztak. A zsinagóga belsejében megőrződött az eredeti fabútorzat. A múzeum a zsidók mindennapi életében használt tárgyakat mutatja be. ### Egyéb kulturális intézmények Zsolnán található a Matica slovenská-ház, a Járási Kulturális Központ és a Vág Menti Planetárium. Az Állami Szimfonikus Zenekart (Štátny komorný orchester) vagy Szlovák Szimfonikusokat 1974-ben alapították, és ma a Fátrai Művészetek Házában gyakorolnak. A zenekar eddig 2300 koncertet adott, felléptek Európa-szerte, illetve Amerikában és Ázsiában. A jelenlegi karmester Cugio Maeda, aki a Közép-Európai Fesztivált is szervezi a városban. A Fátra Művészetek Házát (Dom umenia Fatra) 1989-ben adták át. Koncerttermének orgonáját Ferdinand Klinda orgonaművész irányításával építették. A kerületi könyvtárt (Krajská knižnica) 1924. október 15-én alapították. A második világháború után rövid ideig nem működött, majd 1954-ben újból megnyitották. 1995-ben költözött a mai helyére. A könyvtár az elsők között van az országban, melyek hangoskönyveket is tárolnak. 2006-ban a könyvtárban adták ki a legtöbb könyvet Szlovákiában. ### Rendezvények A városban az év során több hagyományos rendezvényt is tartanak, amelyek legtöbbjét az önkormányzat közvetlenül vagy közvetve szervez. A Zsolnai Bált először 2008 januárjában rendezték meg, a város első említésének 800. évfordulója alkalmából. Minden év januárjában rendezik meg azóta. Februárban tartják a Zsolnai Karnevált, amely az ország legnagyobb ilyen rendezvénye. A felvonuláson több száz csontváz-ember vesz részt a városból, a környékről és külföldről. Az utcákon a jelmezes játékok és a folklór mellett megtalálhatók a helyi ételek is. Az Óváros Fesztivált 1995 óta rendezik meg a város két fő terén. Ez a legnagyobb kulturális rendezvény a városban. A három napig tartó fesztiválon a helyi művészek és zenészek mutatják be tudásukat. A rendezvény keretében tartják a nemzetközi gyermeknapot és kiállításokat rendeznek a város történetéhez kapcsolódva. A zsolnai kulturális nyár minden év júniusától augusztusáig tart, amely keretében koncerteket, filmvetítéseket, kiállításokat és más kulturális eseményeket rendeznek. Ennek keretében rendezik meg Terhelyen a Cirill és Metód napokat és a Juraj Jánošík napokat, amelyeken 70 ezer érdeklődő jelenik meg. A szentivánéji nemzetközi színházi fesztivált 2005 óta rendezik meg júniusban. A rendezvény célja az utcára vinni a színházat, aminek keretében gyermekszínészek is játszanak. Középkori nap rendezvényt minden minden év augusztusában rendezik meg a Mária téren, amely egy középkori település világát idézi. A nap folyamán az érdeklődök megnézhetik, hogyan zajlott a középkori embernek egy napja, mit láthatott az akkori ember (kovácsolás, kenyérsütés), de középkori fegyvereket is bemutatnak a szervezők. Az egészség napok célja, hogy az emberek életvitele egészséges legyen. A látogatók orvosi vizsgálatokon eshetnek át, vérnyomást, vércukrot, testindexet és koleszterint mérnek. Az „észak–dél elleni” sportrendezvényt az Andrej Glinka téren rendezik meg. Ez egy labdarúgórendezvény, amelyet 40×20 méteres pályán bonyolítanak le. A meccsek 30 percesek és 500 fő vesz rész rajta. A rendezvényt az MSK Zsolna szervezi, és iskolák, cégek is részt vesznek. Télapó karácsony előtt jön, ennek tiszteletére minden év december végén karácsonyi vásárt tartanak a két fő téren. A szilvesztert a város az Andrej Glinka téren rendezi meg, amelyen szlovák művészek lépnek fel. Ezeken kívül több kisebb rendezvény is van még, például a Bábszínház Fesztivál júniusban, a Nemzetközi Animációs Fesztivál júliusban. ## A város környéke A város környékén számos vár található. A turisták sokszor felkeresik az apró hegyi falvakat és a gyógyfürdőket. A Rajcsanka-völgyben, a várostól délre 15 km-re, található Rajecfürdő, az ismert fürdőváros. A forrásából 38 °C-os víz tör a felszínre, amelyet 1378 óta használnak gyógyászati célokra. A városnak volt egy vára, amit a 12. században építettek és a 17. században megsemmisítettek. A város főterén található a Szent László-templom, előtte áll a városháza, amelyben a helyi múzeum működik egy néprajzi és egy biológiai kiállítással. Frivaldnádason található a „Szlovák Betlehem”, amely fából készült, 2,5 m hosszú, 8,5 méter széles és 3 méter magas. Csicsmány a népi építészetéről ismert, ennek legnagyobb emléke az 1977-ben épített tájház. A Vág-völgyben, a Kis-Fátra lábánál található Terhely falu, 25 km-re Zsolnától keletre. A faluban született a 18. században a szlovák „Robin Hood”, Juraj Jánošík. A Vág felett elhelyezkedő várnai és sztrecsényi várakat a kereskedelmi utak miatt emelték, hogy ellenőrizhessék azokat. 14 kilométerre Ricsóváralja városától, a gáttól nem messze találhatók Ricsó vár romjai, amelyet 1208-ban említenek először, mint a nyitrai püspök egyik birtoka. A Vág és a Rajcsanka folyók között található a szulyói és a zsolnalitvai vár. Délkeletre a Zsolnai-medencétől található a Kis-Fátra, a hegyek között egy 400 kilométeres ösvény fut végig. A hegység északi részén alakították ki 1988-ban a Kis-Fátra Nemzeti Parkot, mellette található a terhelyi síközpont. Délnyugatra Zsolnától, a Rajcsanka és a Vág folyók között található a Sztrázsó- és a Szulyó-hegység. Az első 1000 méter fölötti hegy, míg a második ez alatti. Mindkét hegy része egy természetvédelmi területnek, ahol különböző kőformák maradtak fent, mint például a gótikus kapu. A Szulyói-hegységben található Szlovákia legnagyobb orchidea élőhelye. Zsolnát északról ill. északnyugatról a Jávorniky hegy határolja, míg északkeletről a Kiszuca. A Jávorniky átnyúlik Csehországba is. Az állatvilágára jellemző a farkas, a hiúz és a barna medve is. A Kis-Fátra Nemzeti Park (Národný park Malá Fatra) Zsolnától északnyugatra található és 40 különböző értéket őriz. 1967-ben védett területté nyilvánították, majd 1988-ban lett nemzeti park. A nemzeti park területe 226,3 km2. A parkban 1141 fűféle él, amelyek közül 92 moha, 111 zuzmó és 7 gombafaj, továbbá 973 erdei növény, amelyek közül 22 nyugat-kárpátoki és 14 kárpátoki endemikus, 15 kárpátoki szubendemikus és egy helyi endemikus élőlény. A járásban további két természetvédelmi terület található. A Sztrázsói-hegység Természetvédelmi Területet (Chránená krajinná oblasť Strážovské vrchy) a Szulyói- és a Sztrázsói-hegységben alakították ki 1989-ben, és hektáron terül el. A területen 12 védett értéket találunk. A Kiszucai Természetvédelmi Terület (Chránená krajinná oblasť Kysuce) a Jávorniky és a Kiszuca-hegység területén található, és 1984-ben alapították. A természetvédelmi terület hektáron fekszik, ahol 22 természetvédelmi értéket találhatunk. ## Oktatás Az oktatás Zsolnán 1542-ben vette kezdetét, amikor a Protestáns Gimnázium megkezdte működését. 1691-ben a jezsuiták is nyitottak a városban iskolát. A 21. században magán- és állami iskolák is működnek. ### Általános iskolák Zsolnán 18 állami, egy magán, három egyházi és három művészeti általános iskola működik, kb. 7500 diákkal. A művészeti iskolák közül a Ladislav Árvay Iskolának van legrégibb történelme, amely 1927-ben kezdődött, és ma Szlovákiában az egyik legnagyobb ilyen intézmény. Tánc- és zeneoktatással foglalkoznak. ### Középiskolák Zsolna, mint oktatási központ nyolc gimnáziummal rendelkezik, ahova 3500 diák jár, ezen kívül tíz szakközépiskolája is van, 3700 diákkal, és 9 szakiskolája 4900 diákkal. A középiskolákon kívül a városban működik egy konzervatórium is, amely az egyik legnagyobb az országban, saját kórusa, zenekara és más zenei csoportja van. Ezeken kívül két magániskola is működik, ahol a szlovák mellett spanyolul és franciául is tanítanak. Működik egy egyházi iskola is, az Assisi Szent Ferenc Gimnázium. ### Egyetem Zsolna egyetemén hét kar működik: 1. A gazdaság, a szállítás közgazdasága és a kommunikáció kara (Prevádzky a ekonomiky dopravy a spojov) 2. Gépész kar (Strojnícka) 3. Elektrotechnika kar (Elektrotechnická) 4. Építészet kar (Stavebná) 5. Menedzsment és Informatika kar (Riadenia a informatiky) 6. Természettudományi kar (Prírodných vied) 7. Speciális Mérnöki kar (Špeciálneho inžinierstva) Három intézet működik az egyetem keretében: 1. Testnevelési Intézet (Ústav telesnej výchovy) 2. Törvényszéki Orvostudomány Intézet (Ústav celoživotného vzdelávania) 3. Számítástechnikai Intézet (Ústav informačných a komunikačných technológií) Az egyetem 1450 főt foglalkoztat, amelyekből a tanárok száma:: - 69 rendes tanár - 154 külső tanár - 398 asszisztens Az egyetemet, mint Vasúti Főiskolát (Vysoká škola železničná) alapították 1953. október 10-én Prágában. 1959-ben átkeresztelték Szállítási Főiskolává (Vysoká škola dopravná). 1960. szeptember 6-án a főiskola Zsolnára költözött, majd 1980-ban a fejlesztések miatt átkeresztelték Szállítási és Kommunikációs Főiskolának (Vysoká škola dopravy a spojov). 1989-ben átszervezték az egyetemet, és 1996-ban kapta mai nevét: Zsolnai Egyetem (Žilinská univerzita). Az egyetemre kb. 33 ezer hallgató jár, akik közül 1130 külföldi. ## Média A Rádio Zet magánrádió, egész nap szolgáltat műsort. A regionális rádió a 94,5 MHz-en sugároz 2002. augusztus 12-e óta. A Rádio Frontinus a másik regionális rádió, amely 1993. november 23-án indult. A TV Patriot a város televíziója, amely műholdas sugárzású. A Žilinský večerník egy heti újság, amely a régió újságja. Először 1991-ben adták ki, mára 27 ezres példányszámban nyomtatják, és a régió legolvasottabb újságja, a régió híreiről tudósít. A Žilinské noviny című hetilap szintén regionális újság. A Petit Press bocsátja ki 13 ezer példányban, vasárnaponként. ## Sport Az MŠK Žilina labdarúgócsapatot 1908-ban alapította a Slovena textilüzem és a Vág Menti Vegyiüzem dolgozói, a hivatalos megalakulása a következő év június 20-án volt. A megalakuláskor Zsolnai Testgyakorlók Köre volt a neve, de története során a neve többször változott. A legnagyobb sikerét az 1961/62-es szezonban érte el, amikor a nemzetközi kupában a negyeddöntőig jutott el a csapat, míg a Közép-európai Kupán a döntőig jutottak el az 1973/74-es szezonban, ahol az FC Tatabánya volt az ellenfelük. A klub kétszer (1928-ban és 1929-ben) volt Szlovákia legjobb csapata, ugyanis 1925 és 1933 között külön ligát rendeztek Csehszlovákiában. A 21. században négy alkalommal voltak kupagyőztesek (2002, 2003, 2004 és 2007), ill. három alkalommal másodikok (2005, 2008 és 2009). A Szlovák Szuperkupát háromszor vihették haza (2003, 2004 és 2007), amivel a ŠK Slovan Bratislava után a második legsikeresebb csapatnak mondhatja magát. A MŠK Žilina csapata a Dubnai stadionban edz, amelynek felújítása 2006 óta folyik. A munkálatokat várhatóan 2011-ben fejezik be. A stadiont 1941-ben építették, és azóta a csapat stadionja. A legtöbben az 1953-as FK Gyinamo Moszkva elleni meccs alkalmából ültek a lelátókon, kb. 25 ezren. A 21. században azonban csak 7781 férőhelyes a létesítmény. A labdarúgó-stadion lelátójától nyugatra található a jégcsarnok, amelyet 1945-ben építettek. 2006–2007-ben renoválták, bővítették, így 6328 ülőhely fogadja a szurkolókat. Ebben a csarnokban tartja az edzéseket az 1925-ben alapított MsHK Žilina jéghokicsapat. Ez a csapat a Szlovák Szuperkupában versenyez, és a 2005/2006-os szezonban el is vitte a kupát. A legjobb nemzetközi sikere a Super Six európai kupában volt, ahol negyedikek lettek. A városközponttól délre található a városi uszoda. 1959-ben kezdték építeni, és négy évig építették. Ez volt az első 50 méteres, olimpiai medence az országban. 1991 és 1996 között felújították. Az uszoda egy 50 méteres fedett medencéből áll, és két nyitott medence is található. 3000 látogatót képes befogadni a létesítmény. Az uszoda előtt található egy futópálya, amelyet 1986-ban építettek. A létesítményt azonban nem csak sportolásra használják, hanem zenei és egyéb rendezvényeket is tartanak itt. Az aktív területe 4500 m2, ehhez jön a 2000 ülőhely és az 1200 állóhely a lelátókon, de ki tudják bővíteni 6000 férőhelyre is. Ezeken a klubokon kívül több sportegyesület is van, amelyekben kosaraznak, lovagolnak, golfoznak, teniszeznek, eveznek, sziklát másznak. A téli sportokat is szívesen űzik a városban. ## Testvértelepülések Zsolnának 17 testvértelepülése van.: ## A város szülöttei - Schustek Adolf (1881) közgazdasági szakíró, szakszótár szerkesztő. - Martin Šulík – (1962. október 20.) filmrendező. - Anton Bielek – író - Robert Brun – festő, grafikus (\* 1948) - Ľubomír Feldek – regényíró, drámaíró és fordító - Ľubo Gregor – színész (\* 1943) - Stanislav Griga – labdarúgó, edző (\* 1961) - Dušan Grúň – énekes (\* 1942) - Anton Gymerský – színész - Anton Hrnko – történész, politikus - Ivan Krajíček – énekes - Štefan Králik – dramaturg - Victor Tausk – pszichoanalitikus, Freud munkatársa (\* 1879) - Karol Križan – jégkorongozó (\* 1980) - Eliáš Ladiver – filozófus - Ján Lenčo – író (\* 1933) - Miroslav Marcelli – filozófus, pedagógus - prof. RNDr. Václav Medek – matematikus - Marek Mintál – labdarúgó - Ronald Petrovický – jégkorongozó - Anna Šišková – színésznő - Ivan Vojnár – fényképész, rendező (\* 1942) - Ivan Zvarík – operaénekes (\* 1947) - prof. RNDr. Juraj Slabeycius; PhD. – fizikus - Ján Frátrik – író - Felicides Jónás - Dubovszki Márton – tanár - Peter Sagan – profi kerékpáros ### Híres emberek - Itt hunyt el Banovszky György evangélikus lelkész, városbíró (? – 1561) ## Fordítás

Rogyion Jakovlevics Malinovszkij

Rogyion Jakovlevics Malinovszkij (, Odessza, 1898. november 23. – Moszkva, 1967. március 31.) orosz-szovjet katona, a Szovjetunió marsallja és védelmi minisztere. Az első világháborúban az orosz cári hadseregben, a Francia Idegenlégióban is szolgált, majd végül 1919-ben a Vörös Hadsereg katonája lett. A Vezérkari Akadémia elvégzése után a spanyol polgárháborúban 1936-tól 1938-ig katonai tanácsadóként vett részt. A második világháború egyik legismertebb szovjet parancsnoka, több nevezetes csata résztvevője és a sorsfordító sztálingrádi csata egyik kiemelkedő katonai vezetője. Magyarország megszállásában a 2. Ukrán Front parancsnokaként tevékenyen részt vett. 1944 második felétől sikerrel vívta meg a debreceni csatát és Budapest ostromának irányítója volt. Csapataival elfoglalta Csehszlovákia, Ausztria jelentős részét és a német kapituláció Németországban érte. A harcot Ázsiában a Bajkálontúli Front győztes parancsnokaként fejezte be. A második világháborúban szovjet katonai felső vezetőként vitathatatlanul kiemelkedő teljesítményt nyújtott és így hozzájárult a Harmadik Birodalom és Japán legyőzéséhez, de személyéhez köthető, hogy a Magyarországról úgynevezett „málenkij robot”-ra elhurcolt ártatlanok szenvedéseiért ő is felelős. A háború után a távol-keleti csapatok főparancsnoka, 1956–57-ben rövid ideig a hadügyminiszter első helyettese és a szárazföldi csapatok főparancsnoka volt. 1957–67 között, katonai pályafutásának csúcsaként, hadügyminiszter lett. A háború utáni hidegháború időszakában jelentős érdemeket szerzett a szovjet hadsereg fejlesztésében, és miniszterként részese volt a Szovjetunió katonai szuperhatalommá válásának. ## Fiatalsága Születését követően édesanyjával Odessza városából Ukrajna mezőgazdasággal foglalkozó vidékére költöztek. Édesapjáról nem sokat lehet tudni, valamint esetleges zsidó származásával kapcsolatban máig lezáratlan vita folyik. Nevelésében édesanyját nevelőapja, egy szegénysorban élő, ukrán paraszt segítette, aki azonban nem fogadta örökbe őt. A nagy szegénység miatt a családban mindennaposak voltak a veszekedések. Rogyiont az elemi iskola elvégzése után, 13 éves korában el is üldözték a családi házból, így otthontalanná vált. Ebben az időben, egy közelben lakó, bizonyos Jarosinszkij úr birtokán, az intéző mellett mindenesként alkalmi mezőgazdasági munkákat végzett. Felemelkedést jelentett számára, amikor 1913-ban visszatért szülővárosába, és nagynénje családjának védőszárnyai alatt egy odesszai boltban kifutófiúként dolgozhatott. Az első világháború kitörésekor csak 15 éves volt és még nem katonakorú, de egy katonai vonatra titokban felkapaszkodva kijutott Vilniusba, a német frontra. Az ottani vezénylő parancsnokot ez a tette meggyőzte arról, hogy elég érett önkéntesnek, és jutalmul a frontvonalra osztotta be géppuskásnak. Ezzel elkezdődött katonai pályafutása. Kezdetben a 256. Jelizavetgrádi (ma: Kropivnickij, Ukrajna) gyalogezred géppuskás alegységében lőszeradagoló volt, majd irányzó feladatokat látott el. 1915-ben már a Szent György-kereszt IV. fokozatával tüntették ki, és előléptették őrvezetővé. A harcban soha nem kímélte magát, így a sebesülések sem kerülték el. Kórházi ápolását követően, 1916-ban kalandos úton Franciaországba került, ahová az Orosz Expedíciós Csapatok tagjaként vezényelték, hogy segítsen az Antant nyugati hadszínterén. Itt hamarosan őrmester lett, azonban a bolsevik forradalom kitörése után az orosz expedíciós csapatoknál is zavargások törtek ki, ezért feloszlatták az orosz egységeket. Malinovszkij kórházi kezelése miatt kimaradt a zendülésből és más választási lehetősége nem lévén, az orosz katonák jelentős részével együtt tovább harcolt a németek ellen, már az Idegenlégió zászlaja alatt. A harcok során újabb súlyos sebesülést szerzett a bal lábán, de a harctéren tanúsított bátorságáért a francia „Croix de Guerre” kitüntetést érdemelte ki. Oroszországba a háború befejezését követően, 1919-ben tért vissza, majd csatlakozott a Munkás-paraszt Vörös Hadsereghez. Februárban megbetegedett, tífuszos lett és hosszú időre kórházi kezelésre szorult. Felépülését követően harcolt Kolcsak admirális egységei ellen Omszknál és Novoszibirszknél. Részt vett a hírhedt Ungern báró fehér anarchista csapatainak felszámolásában és itt kapta meg első igazi parancsnoki beosztását egy nyolc géppuskából álló osztag parancsnokaként. ## A két világháború között Vöröskatonaként Szibériában alapozta meg jövőjét, és egészen korán zászlóaljparancsnoki beosztásig jutott el. A párttagok egyre növekvő táborához 1926-ban csatlakozott, mivel tudta, hogy akkor már ez is kell a további előmenetelhez. Siker koronázta számításait, hiszen az ambiciózus fiatal tiszt 1927-ben a Frunze Katonai Akadémia hallgatója lett, és három évnyi tanulás után, már elméleti tudással felvértezetten tért vissza a csapatélethez. A lovassághoz vezényelték, ahol az Észak-kaukázusi Katonai Körzet 10. lovashadosztály 67. lovasezred törzsfőnökeként szolgált. Itt beosztottja lett az ukrán származású, de Sztálin által nagyon is kedvelt Szemjon Konsztantyinovics Tyimosenkónak. A későbbi lengyel és finn területeket agresszorként csapataival leigázó marsall támogatása, a közös szolgálatban szerzett barátság, valamint a továbbra is meglévő ambíciói egyre magasabb beosztásba emelték a lovasságnál. A kapcsolatai később is nagy előnyt jelentettek számára, mert az akkori lovassági vezetők Bugyonnij és Tyimosenko parancsnokok, Sztálin támogatásának köszönhetően, különösen nagy befolyással rendelkeztek. Ebben az időben már a legkiválóbb szovjet törzstisztek közé tartozott, és egyre magasabb törzstiszti beosztásokat tölthetett be a ranglétrán. 1935-ben, miután újra bevezették a katonai rendfokozatokat, ezredes lett. ### A spanyol polgárháborúban A spanyol polgárháború kitörését követően, 1936-ban önként jelentkezett, hogy harcolhasson spanyol kommunista elvtársaival együtt a Franco tábornokot támogatók ellen. Elöljárói egyetértésével tanácsadóként, a megalakuló népi hadsereg felállítása mellett, behatóan tanulmányozta az ellenfél harcászatát és hadműveleti eljárásait. Harc közben tapasztalhatta meg, hogy a jól felszerelt, Francót támogató erők miként alkalmazták a tüzérség és a légierő eszközeit. Külön figyelmet szentelt annak, hogy a gyalogság hogyan működhet hatékonyan együtt a tüzérséggel és a harckocsicsapatokkal. Számos katonai hadműveleti tevékenységben vett részt és másfél év után, 1938-ban tért vissza Moszkvába. A polgárháborúban harcostársa a spanyol kommunista katonai vezető Francisco Ciutat de Miguel azt mondta róla: “Malino ezredes nem csak katonai bátorságból mutatott kitűnő példát, hanem arról is meggyőzött, miképp maradjunk emellett emberségesek. Hála neki ráébredtem arra, hogy nem elég, ha egy parancsnok elég okos, hanem helyén kell lennie a szívének is.” Spanyolországi távolléte a katonai tapasztalatszerzésen túlmenően, lehet az életét is megmentette. Szerencséjére nem volt szem előtt és így elkerülte az 1937-től, Sztálin bizalmatlansága miatt, a Vörös Hadsereg tisztikarában végzett tisztogatásokat. Ottani sikeres feladat-végrehajtását elöljárói Lenin-renddel és a Vörös Zászló érdemrenddel jutalmazták. Az elismerések mellett az a megtiszteltetés érte, hogy a Frunze Katonai Akadémiára nevezték ki vezető oktatónak. Az akadémia tanáraként, mint háborús tapasztalatokkal felvértezett mester oktathatta a hallgatóknak a csapatok harctevékenységének megszervezését és vezetését. A harcászati kérdések megvitatása közben a helységharc, a nagy vízi akadályok leküzdése terén és az uralkodó magaslatok védelmében szerzett jártasságát adta át, mely tudás nagy szolgálatot tett az általa képzett tiszteknek. Később nagy jelentősége lett, és Malinovszkij hadászati képességeit igazolta az a felismerése, hogy az Ibériai-félszigeten lezajlott háborút korlátozott erőkkel és eszközökkel vívták meg. Ez azért volt fontos, mert a németek elleni hadműveletek során annak a híve volt, hogy csak jelentős páncélos és gépesített magasabbegységek önálló alkalmazásával lehet a nyugati hadászati irányban győzelmet elérni. Ezt a szovjet hadvezetés sokáig nem ismerte fel, és 1940-ig a harckocsiegységeket megosztva, elsősorban a lövészek (gyalogság) közvetlen támogató erőiként alkalmazta, hasonlóan a spanyol polgárháborúban követett harceljárásokhoz. ## Malinovszkij a második világháborúban ### A visszavonulás keserűsége és az azt követő felemelkedés 1941 elején a szovjet katonai és politikai vezetők számára is egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a Wehrmacht csapatok a Barbarossa hadművelet előkészítésén munkálkodnak, melynek lényege, hogy villámháborús elképzelések szerint rohanják le a Szovjetuniót. Malinovszkijt a katedra mellől, vezérőrnagyi kinevezéssel, szülőföldjére vezényelték. Az újonnan felállított Odesszai Katonai Kerületben a 48. Lövészhadtest parancsnoka lett, közel a román határhoz. A Szovjetunió elleni német támadás kezdeti szakaszában a Vörös Hadsereg minden gyengesége megmutatkozott, elképesztő veszteségeket szenvedtek, de Malinovszkij – a csapások ellenére – a kritikus pontokon helyt tudott állni. Harcolt csapataival a Prut folyónál, Nyikolajev és Dnyepropetrovszk városai körüli csatákban és egyfajta különleges elismerést vívott ki maga iránt katonái körében. A veszélyes első vonalban, a katonái között is képes volt vezetni őket, szemben tábornok társai gyakorlatával, akik általában a front mögül irányították a csapataikat. A technikai és számbeli fölényben lévő ellenség elől azonban ő is hátrálni kényszerült a Fekete-tengerig. Ezekben a kezdeti harcokban alakult ki egy olyan parancsnoki réteg, amely meghatározó szerepet kapott a további, már sikeresebb hadműveletekben. ### A nagy fordulat A 48. Lövészhadtest bázisán új magasabbegységet állítottak fel. Az újjászervezett 6. Hadsereg parancsnoki beosztását 1941. augusztus 25-én vette át. 1942 júliusától az Észak-kaukázusi Front Don operatív csoport parancsnoksága alatt harcolt, feladata Rosztov és a Kaukázusban található létfontosságú olajmezők felé előrenyomuló, többszörös túlerőben lévő német erőkkel szembeni védelmi vonalak tartása volt. Altábornagyi előléptetését azért kapta, mert meg tudta állítani csapataival a németek előretörését a doni térségben. Miután visszavetette a német csapatok támadását, a továbbiakban már a 6. és a 12. Hadsereg közös hadműveletét irányította. Részt vett csapataival a Harkov környéki harcokban, ám a délnyugati front, Tyimosenko általános parancsnoksága alatt, óriási veszteséget szenvedett el. Túlértékelték az ott indított támadást, hiszen bár 100 km-re visszaszorították a németeket, nem tudták kihasználni a váratlan lehetőséget. A szovjet támadás eredménytelenségét mutatja, hogy szovjet katona esett fogságba, és körülbelül harckocsijuk veszett oda, ezzel szemben a német csapatok csupán főt vesztettek halottakban és sebesültekben. Ez volt az egyik legnagyobb szovjet kudarc a háború során. Sztálin többnyire gyanakvó volt vele szemben, és időnként felmerült személyével kapcsolatban a megbízhatóság kérdése is, elsősorban vélt nemzetközi kapcsolatai miatt. Az első világháborús franciaországi tartózkodása nem volt számára jó ajánlólevél. Ő azonban a harctéren bizonyította Sztálinhoz és a szovjet néphez való hűségét, és így a doni hadművelet parancsnokaként továbbra is végezhette a feladatát. A háború igazi fordulatának vált részesévé a sztálingrádi és a kurszki csata révén. A Sztálingrádnál körülzárt német és szövetséges erők felszabadítására indított német Wintergewitter – Téli vihar fedőnevű páncélostámadást az általa, mint a 2. Gárdahadsereg parancsnoka, vezetett egységek akadályozták meg. A hadműveletek eredményeképpen a Sztálingrádnál kelepcébe zárt német csapatoknak nem maradt további esélyük a kiszabadulásra. Hitler, még utolsó próbálkozásképpen az ellenállás fenntartására, vezértábornaggyá () léptette elő Paulus tábornokot. Ő ennek ellenére megadta magát, és így megakadályozta a további értelmetlen vérengzést. (→Sztálingrádi csata) Malinovszkijt előléptették és kitüntették a Szuvorov-renddel. Itt ismerkedett meg és létesített szoros kapcsolatot a később politikai karrierjét is egyengető Nyikita Szergejevics Hruscsovval, aki ekkor tagja volt a front katonai tanácsának. A hadászati kezdeményezés a keleti fronton Kurszknál került véglegesen a Vörös Hadsereg kezébe, amit ettől kezdve a németeknek nem sikerült többé visszaszerezniük. A szovjet katona harcértéke – noha bátorsága korábban is kétségbevonhatatlan volt – ekkortól tekinthető azonosnak a német katonáéval. Katonai értelemben mind a szovjet tábornoki, mind a tisztikar általános színvonala ekkortól lett egyenrangú a némettel, melyet helyenként és időnként meg is tudott haladni. A Don környéki hadműveletek során kialakult a győzelem megvívásához szükséges szovjet marsalli kar vezető csoportja. Kurszknál és az azt követő belgorodi hadműveletben Zsukov és Vaszilevszkij mellett már vezető szerepet játszottak a háború következő szakaszának meghatározó egyéniségei: Konyev, Vatutyin, Rokosszovszkij, Tolbuhin és Malinovszkij. A sztálingrádi harcok során Malinovszkij parancsnok élő legendává vált. ### A szovjet villámháború Nagy elégtételt jelentett Malinovszkij számára, hogy visszafoglalhatta szülővárosát, Odesszát. Győzelmének a róla készült odesszai emlékművek állítanak emléket. 1944 májusában, a 2. Ukrán Front parancsnokaként, a németek által még megszállt szovjet területek visszafoglalására indított hadműveletet, és a Tolbuhin hadseregtábornok (későbbi marsall) által parancsnokolt 3. Ukrán Front csapataival versenyben, a balkáni területek felé irányuló hadmozdulatok sikeres végrehajtásába fogott. A támadó hadműveleteik során Malinovszkij és Tolbuhin, a két kiemelkedő frontparancsnok, sajátos vetélkedést folytatott. A széles arcvonalon, akár több főirányt kijelölő, a meglepetést és az álcázás tudományát mint taktikai elemeket sűrűn alkalmazó Malinovszkij viszonylag lassabban, de sokkal kiszámíthatóbban haladt előre egységeivel. Tolbuhin, ezzel szemben, többször is hatékonyan alkalmazta a szűkebb sávban, nagyobb erőkkel végrehajtott, mindkét félnek nagy veszteségeket okozó koncentrált támadást, és vívott ki ezért látványosabb sikereket. 1944 késő augusztusa és kora szeptemberében Románia elfoglalásáért indított Jászvásár–Kisinyovi hadműveletekben villámháborús gyorsasággal, sikert-sikerre halmoztak a velük szemben álló, egyébként jól megerősített német és román csapatokkal szemben. A két front csapatai együtt elpusztították az Antonescu diktátort támogató, fél millió főt számláló német és fős román katonai haderőt. Ezek a sikerek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Románia kilépett a tengelyhatalmi szövetségből, és ez teremtette meg a lehetőségét Magyarország hátbatámadásának is. A románok pálfordulása egyébként előnyösebb helyzetet eredményezett számukra a második bécsi döntés hatályon kívül helyezéséhez is, és ennek következtében a Magyar Királysághoz visszatért magyar nemzetrészek újból román fennhatóság alá kerültek. Malinovszkijt, balkáni érdemei elismeréseként, 1944. szeptember 10-én Moszkvában előléptették marsallá. ## Magyarországi hadműveletek Folytatva sikeres romániai hadműveleteit, Malinovszkij a Déli-Kárpátok hágóin túljutva magyar földre lépett. Észak-Erdélyben a román csapatokkal kiegészített szovjet túlerő előrenyomult, és 1944 szeptemberében már súlyos harcok dúltak Erdélyben a szemben álló, hazájukat védő magyar és a szövetséges német csapatok ellenállása miatt. Elkeseredett csatákban, Arad és Torda térségében is győztek erői, és a magyar-német csapatok kénytelenek voltak visszavonulni. Ugyanekkor legenda is született a magyar honvédek és a székelyek helytállásáról. A Csíki-havasokban, a Gyimesi-szorosban, az ott harcoló maroknyi magyar erő tartotta magát és védte az ősi határt. A 32. hegyi határvadász zászlóaljhoz tartozó harccsoport katonái a 24 éves főhadnagy, vitéz Sebő Ödön parancsnoksága alatt emberfelettit teljesítettek. Olyan sikeresen harcoltak, hogy a szovjet parancsnokság nagy erőket sejtett Gyimesbükk környékén, ezért dél felől, kerülővel folytatták támadásukat, Temesvár és környéke felé. Malinovszkij, Szeged elestét követően, 1944. október 13-án Deszken tárgyalást folytatott Horthy kormányzó követével, Utassy Loránd ezredessel. Szálasi október 15-ei hatalomátvétele azonban reménytelenné tette az esetleges megegyezést a szovjetekkel. A harcban álló honvédek és a szövetséges német katonák elkeseredett védelmi jellegű harcokat folytattak, de mindezek ellenére a szovjet támadás haladt előre. 1944. október 20-án elesett a német páncélos erőkkel védett Debrecen. Itt vívták a magyarországi harcok legnagyobb páncélos ütközetét, a hortobágyi páncéloscsatát. Malinovszkij hadseregének ekkor már a hosszú harcok után csapatfeltöltés és pihenő járt volna, azonban Sztálin Budapest ellen vezényelte őket a további gyors sikerek reményében. ### Budapest ostroma és Malinovszkij szerepe Döntéseit nagyban befolyásolta, hogy Sztálinnak nem volt célszerű ellentmondani. Budapest ostroma kapcsán köztudott, hogy Sztálin siettette a parancsnokait, és elképzelése szerint a szovjet csapatoknak menetből kellett volna elfoglalniuk a magyar fővárost. Malinovszkij nem értett egyet ezzel a döntéssel, mert szerinte pihentetni kellett volna az alárendelt egységeket. Akaratát nem tudta keresztülvinni, ezért Budapest ostromát a politikai nyomásnak engedve kezdte meg. A megerősített Attila-vonalon főleg a német csapatok részéről, összhangban Hitler parancsával, az utolsókig kitartó, mindenre elszánt erőkkel vették fel a harcot a fáradt szovjet csapatok. Malinovszkij a kezdeti harcok utáni jelentéseiben próbált magyarázatot adni arra, hogy miért tart ennyi ideig az ostrom. Az felettesei számára is elfogadható magyarázatnak látszott, hogyha a védők létszámát nagyobb, körülbelül 180–200 ezres nagyságrendben tünteti fel. Hamar felismerte, hogy el fog húzódni az ostrom, és ezért a kínos magyarázkodás elkerülése érdekében 1945. január 12-én cselhez folyamodott. Amikor a német felmentő erők észak felől elérték Dobogó-kőt és Pilisszentkeresztet, a felmentő alakulatok és a bekerített védők közötti területről tudatosan kivonta hadosztályai egy részét, hogy az így keletkezett résen a bekerített helyőrség könnyedén kimenekülhessen az ostromgyűrűből. Ez előnyös lett volna számára, hiszen Budapest gyors birtokbavétele mellett erői szinte azonnal felszabadultak volna a nyugat felé történő további előrenyomuláshoz. A tervét azonban nem sikerült véghezvinnie, mert a német hadvezetés nem akarta Budapestet átadni, inkább a védőket áldozta fel annak érdekében, hogy időhöz jusson. A budapesti ostrom elhúzódása azért is kellemetlenül érintette a szovjet hadvezetést, mert a Zsukov vezette 1. Belorusz Front egyes előretörő egységei 1945. február 3-án átkeltek az Oderán, és már 60 km-re megközelítették a német fővárost. Budapest ostroma, ezzel szemben, csak február 13-án ért véget. További gondot jelentett, hogy a Budapestet védő fő német és a harcokban gyakorlatlan, kisegítő karhatalmi erőkkel (KISKA) kiegészített, főt kitevő magyar katonák ellen emberfeletti harcok árán lehetett csak eredményeket felmutatni, és a németek közül nem sikerült tömegesen hadifoglyokat ejteni. Malinovszkij január 18-án, amikor Pest elfoglalásának végéhez közeledtek az alárendeltségében harcoló egységek, a román csapatokat a pesti támadó hadműveletek utolsó szakaszában kivonta a frontról. Valószínűleg azért, mert nem akarta a sikert megosztani a románokkal és tarthatott az esetleges román atrocitásoktól és az sem jött jól, hogy a gyengébb harcértékű magyar egységek lényegesen nagyobb ellenállást mutattak a románokkal szemben. A román hadvezetés hangot adott nemtetszésének, de azért végrehajtotta a marsall parancsát. A szovjet katonai vezetés döntése értelmében Budapestet ostrommal vették be. Ez 51 napos helységharcot jelentett. A budapesti csata 1944. október 29-étől 1945. február 13-áig, 108 napig tartott. A védők ellenállása február 11-én lényegében értelmetlenné vált, így megmaradt egységeik 12-én kapituláltak, azonban az ellenálló támpontok felszámolása, főként a vár és a Duna között, csak 13-án fejeződött be. Az ostromgyűrűből kitört és egységeiktől elszakadt katonák utáni hajtóvadászat elhúzódott február 16-áig. #### Malinovszkij és a „málenkij robot” A Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának levéltárában fellelhető, hogy a budapesti csatában a Malinovszkij marsall által vezetett 2. Ukrán Front fogságába került ellenséges erők létszáma fő volt. A védők közül – a harcok hevességét és valós számát tekintve, valamint a németek magas halálozási arányát is ismerve – nem több mint harcoló katona eshetett ténylegesen szovjet fogságba. A fennmaradó körülbelül főt a Budapestről és az azt körülvevő agglomerációból „málenkij robotra” elhurcolt polgári személyek alkották. Malinovszkij alárendeltjei a „hadifoglyokat” úgy adták át az NKVD Hadifogoly- és Internáltügyi Főcsoportfőnökségének, hogy a marsallnak mint parancsnoknak tisztában kellett lennie azzal, hogy a hiányzó fogolymennyiséget a polgári lakosság köréből pótolták, ezért felelős ártatlan emberek elhurcolásáért. Közismert volt akkor az a szovjet magatartás, hogy katonáik begyűjtötték azokat a civileket is, akik valamilyen egyenruhát viseltek és hadifogolyként bántak velük. ## A mandzsúriai fronton Budapest ostroma után még bevette Pozsonyt és Bécset is, majd Németországban érte a németek végleges kapitulációja. A háború számára azonban nem ért véget, 1945 májusában a szovjet távol-keletre vezényelték, ahol a szovjet erők a japánok elleni támadásra készültek fel. A csapatösszevonások jelentős mennyiségű embert és fegyverzetet érintettek. Mintegy másfél millió katonát, és jelentős haditechnikai arzenált halmoztak fel a csapatösszevonások részeként. Malinovszkij a Mongóliában állomásozó Bajkálontúli Front parancsnoka lett. A hadműveletre összesen három front csapatai készültek Vaszilevszkij marsall főparancsnoksága alatt. A Tengermelléki határterületen diszlokált az 1. Távol-Keleti Front parancsnoka Mereckov marsall és a hadrend közepén a 2. Távol-Keleti Front Purkajev tábornok parancsnoksága alatt. ### A hadművelet A Japán Birodalom és a Szovjetunió 1945-ig nem akart, vagy nem tudott harci cselekményeket kezdeményezni egymás ellen, még hadban sem álltak egymással. A japánok belátták, hogy egy szovjet invázió számukra végzetes lenne, ezért 1945 elején Tokió megpróbálta rávenni Moszkvát, hogy semleges félként közvetítsen közte és az amerikai szövetséges haderők között. Sztálin nem vette figyelembe ezeket a megkereséseket, hiszen nem akart kimaradni az ázsiai területek felosztásából. A kiélezett politikai helyzetben egyértelművé vált, hogy a felsorakozott szovjet haderő támadni fog, csak a szovjetek részesedését a háborús nyereségből ekkor még nem tisztázták. A politikai játszmát az amerikaiak nyerték meg azzal, hogy augusztus 6-án Hirosimánál bevetették az atombombát. A szovjetek két nap múlva üzentek hadat Japánnak és megindították a második világháború utolsó nagy, szovjet szárazföldi offenzíváját. Meglepő sebességgel elfoglalták Mandzsúriát a szemben álló, egymillió főt számláló japán Kvantung-hadsereg ellenében. Malinovszkij Bajkálontúli Frontja váratlanul áttört a mások szerint katonai értelemben áthatolhatatlan hegyeken, majd csapataival augusztus 21-én egyesült Mereckov marsall egységeivel és közösen bevették Csangcsunt és Senjangot, majd a Koreai-félsziget irányában törtek előre. Gyakorlatilag tíz nap alatt felszámolták a japánok ellenállását, így bebizonyosodott, hogy a villámháború-specialistaként ismert Malinovszkij jó választás volt a csapatok vezetésére. A már Kelet-Európában bevált, gépesített villámháborús taktikával harapófogóba fogták a japán erőket, és világra szóló diadalt szereztek a Vörös Hadseregnek. Eközben a szovjet flotta birtokba vette a mai napig vitatott, Oroszország fennhatósága alá tartozó Kuril-szigeteket és elfoglalta a stratégiai jelentőségű Port Arthurt. A továbbiakban már nem volt értelme a japán ellenállásnak. Ezek a győzelmek olyan lökést adtak az szovjet-orosz nacionalisták önbizalmának, hogy meg sem lehetett őket állítani abban, hogy a világ vezető katonai hatalmává váljon a Szovjetunió. Az itt elért sikerek teljesen megszüntették az 1904–1905-ben elvesztett orosz–japán háború miatt kialakult sokkot, mely többek között a Romanov-dinasztia vesztét is okozta. Malinovszkij mint a szovjet Távol-Kelet győztes parancsnoka, megkapta a Szovjetunió Hőse címet. ## Háború utáni pályája ### Távol-Keleten A háború utáni időszakban Malinovszkij kezében volt a szovjet stratégiai döntések kulcsa a távol-keleti térségben. Kezdetben, 1945–1947 között, a Bajkálontúli Katonai Körzet parancsnoka volt. Később, a hidegháború kezdetén kinevezték a Távol-keleti Erők legfelsőbb parancsnokának, amely három katonai körzetet foglalt magában. 1947–1953 között az ő vezetésével képezték ki és szerelték fel a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság fegyveres erejét, valamint a Kínai Népi Felszabadító Hadsereget a (Koreai háború) 1950–1953 megvívására. Annak kifejezésére, hogy ő a szovjet állami pártvezetés elitjébe tartozott, 1946-ban Sztálin a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa tagjává tette, és szavazati jog nélkül ugyan, de a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának is tagja lett 1952-ben. A koreai háború befejeződésével feloszlatásra került a Távol-keleti Erők Parancsnoksága, ő azonban továbbra is a térségben maradt mint a Távol-keleti Katonai Körzet parancsnoka. ### Hruscsov alatt Sztálin halála után, 1953-ban pártfogója, Nyikita Szergejevics Hruscsov lett a legfőbb szovjet vezető. Megkezdődött a Szovjetunió 1953-tól 1985-ig tartó desztalinizációs folyamata, ezzel beköszöntött Malinovszkij hatalmának a megszilárdulása. Vezérkari főnöke lett a szárazföldi haderőnek, és a honvédelmi miniszter első helyetteseként, 1957-ben elnyerte a teljes jogú tagságot a Központi Bizottságban. Hruscsov aggályosnak találta Zsukov hatalmának növekedését, ezért leváltotta, és az ő helyére került Malinovszkij miniszternek 1957 októberétől, egészen 1967-ben bekövetkezett haláláig. Személyes jó barátjának tudhatta Hruscsovot és ez is elősegítette, hogy katonai ügyekben megőrizhette függetlenségét. Hruscsov és a szovjet katonai vezetők többsége meg volt győződve arról, hogy nukleáris fegyverzet alkalmazása nélkül nem lehet egy esetleges jövőbeni háborút megnyerni. A nukleáris robbanóeszközök célba juttatása érdekében ezért kiemelt hangsúlyt kapott mind a hadászati, mind a harcászati rakétacsapatok fejlesztése. Ebben az időszakban átfegyverezték a légierőt, a honi légvédelmet és a haditengerészetet. A front, a távolsági és a rakétahordozó légierőt elfogó-vadász, vadászbombázó, szuperszonikus repülőgépekkel látták el és ezeket korszerű vezető-navigációs eszközökkel szerelték fel. Malinovszkij támogatta ezeket a fejlesztéseket, de azon az állásponton volt, hogy nem elégséges a nukleáris fegyverzet az ellenséges területek birtokbavételéhez, ezért a harckocsicsapatok tömeges alkalmazását és jól felszerelt gépesített lövész alakulatok kiképzését is szem előtt tartotta. Szavait idézve: Honvédelmi miniszterként az ő nevéhez fűzhető a gépkocsizó lövész-, a harckocsicsapatok és a légideszant-hadosztályok mai napig is elismert egységesítése és csapatvezetésének kialakítása. ### Utolsó évei A hatvanas években közel került a világ egy új keletű katasztrófához, melyet, Malinovszkij által is használt fogalom alapján, a termonukleáris háború kirobbanásának veszélyeként neveztek. A kialakult, feszültséggel terhelt politikai helyzetben, a kubai rakétaválság egy nukleáris háború lehetőségét hordozta és hozzájárult Hruscsov 1964-es megbuktatásához is. Malinovszkij a válság eredményeképpen azt követelte, hogy legyen nagyobb beleszólása a katonáknak a szovjet stratégiai célkitűzések kialakításába. Az új pártvezetés támogatta őt, azonban súlyos, öt hónapig tartó betegsége miatt már nem tudott beleszólni a történelem további menetébe. 1967-ben meghalt. Malinovszkij marsallt állami tiszteletadás mellett temették el, és hamvait a Kreml falában helyezték el. ## Emlékezete Kiemelkedő katonai vezető volt és jelentős mértékben hozzájárult a Vörös Hadsereg második világháborús győzelméhez. Ő volt a szovjet villámháborús specialisták egyike. Katonai felsővezetőként, a harckocsi- és rakétacsapatok fejlesztésének támogatójaként sokat tett ezeknek a fegyvernemeknek a fejlődéséért. A hadsereg jelentős fejlesztéseket köszönhetett a politikai vezetőkkel kialakított személyes jó kapcsolatrendszerének és érdekérvényesítő képességének. Honvédelmi miniszteri hivatali idejében a Szovjetunió katonai téren világhatalommá vált. Második világháborús tevékenységének megítéléséhez hozzá tartozik, hogy Sztálin bírálata szerint sok időt fecsérelt Budapest ostromára és így jelentős nyugat-európai területek nem kerültek a szovjet megszállási övezethez. Az akkori szerepével kapcsolatos negatívumként merül fel, hogy a Magyarországról az ún. málenkij robotra elhurcoltak szenvedéseiben neki is része volt. Miniszteri hivatali ideje alatt történtek a korra jellemző, tisztázatlan és visszatetsző események is. 1962 júniusában történt az a sokáig szigorúan eltitkolt incidens, amikor a Vörös Hadsereg katonái a saját népükre támadtak. A novocserkasszki tömeggyilkosság ügyében a mai napig nem tisztázott a szerepe és felelőssége. Ekkor a nehéz munkakörülmények és emelkedő árak miatt kitört munkásmegmozdulásokat katonai erővel fékezték meg. A beavatkozásnak 17 halálos áldozata és 87 sebesültje, más források szerint 26 halottja és 90 sebesültje volt. ### A nem hétköznapi tábornok A mindig csendes és udvarias Malinovszkij egy joviális úriember benyomását keltette. Nem volt szokványos orosz tábornoki karakter, hiszen egyedüli volt a szovjet marsallok között azáltal, hogy három idegen nyelven (francia, német, spanyol) is jól tudott kommunikálni. Egyik kedvenc foglalatossága volt az olvasás, és szerette eredeti nyelvén olvasni a francia filozófusokat, valamint Cervantes és Heine műveit. Lányára és három fiára büszke édesapa volt. Robert () a műszaki tudományok doktora, Eduard () zenetanár, German () ezredesi rendfokozatban szolgált az orosz hadseregben, lánya Natalja () a filológiai tudományok kandidátusa lett. Személyiségének jobb megértéséhez adalékul szolgálhat, hogy kiváló sakkozó volt. Képes volt a harcok szünetében is leülni a sakktáblához és játszani. Érdekelte, hogy az első világháborúban, hogyan tudta a K. u. k. számos orosz rádióüzenet rejtjelkulcsát megfejteni. Ezért a híres osztrák–magyar kriptográfust, Pokorny Hermann vezérezredest Hevesre, a parancsnokságára invitálta és 1945 januárjában személyes eszmecserét folytatott vele. ### Hagyatéka A Szovjetunió szétesését követően, Oroszországban, továbbra is a Nagy Honvédő Háború kiemelkedő katonájaként tartják számon. A második világháború után, emléke előtt tisztelegve, a szocialista országokban több helyen felállították a szobrát, melyek jelentős része már nem található meg, de a róla elnevezett utcák, többek között Odesszában, Moszkvában, Kijevben, Harkovban és Szevasztopolban ma is viselik a nevét. 1949-ben Makón a város környéki harcokat irányító marsallról nevezték el a korábbi Vásárhelyi utcát Kiss Imre polgármester utasítására. Az utcát később átnevezték, 1966-ban Széchenyi István lett a névadója. Eredeti nevét a rendszerváltás után, 1990-ben kapta vissza. Budapesten az Olasz fasort a háború után tiszteletére Malinovszkij fasorra nevezték át, ez 1962-ben Szilágyi Erzsébet fasorra változott. További magyar vonatkozású esemény, hogy Nyíregyházán, az evangélikus általános iskola és az evangélikus templom közötti téren felállított Malinovszkij marsall lovas szobrát az 1956-os forradalom során, október 26-án ledöntötték. A szobor helyén korábban, 1919 és 1944 között, Kovács István nemzetőr főhadnagy szobra állt. A páncélos fegyvernem fejlesztésében végzett tevékenységének elismeréseként, a nevét viselte az 1967-től 1998-ig működő moszkvai Malinovszkij Páncélos Akadémia. Élete során számos elismerést kapott és több település díszpolgára lett. Magyarországon már bírálat is érte Szarvas városát azért, mert Malinovszkij marsall 1947 óta díszpolgára, és így többek között Kossuth Lajossal (1890) és Melis György (1986) operaénekessel együtt, máig viseli ezt a címet.

Fülöp-szigeteki hadjárat (1941–1942)

A Fülöp-szigetek japán inváziója a második világháború egyik hadművelete volt a csendes-óceáni hadszíntéren, amely 1941. december 8-án pusztító erejű légitámadásokkal indult az amerikai repülőterek ellen. Japánban az első világháború után egyre elfogadottabb nézetté vált, hogy a szigetország élelmiszer- és nyersanyagigényét terjeszkedéssel kell biztosítani. Ennek elsődleges célpontja Kína volt. A japánok 1931-ben elfoglalták Mandzsúriát, majd 1936-ban háborút indítottak Kína ellen. Amerika és az európai gyarmattartók saját kereskedelmi érdekeik védelmében Kína mellett léptek fel, és különböző fenyegetésekkel, korlátozásokkal akarták elérni a japán terjeszkedés leállítását. 1940\. szeptember 27-én a japán kormány megkötötte a háromhatalmi egyezményt Németországgal és Olaszországgal. A paktum kölcsönös segítségnyújtásra kötelezte a feleket, ha valamelyiküket támadás éri. A japánok követelésekkel álltak elő érdekszférájuk növelése érdekében, amelyeket Washington elutasított. Tokió megkezdte a felkészülést a háborúra. A haditerv számos helyen irányzott elő váratlan támadást amerikai és európai érdekeltségek, elsőként a csendes-óceáni amerikai flotta támaszpontja, Pearl Harbor, majd rögtön a Fülöp-szigetek ellen. Az amerikaiak – már bőven a Pearl Harbor elleni japán támadás előtt – számoltak a Fülöp-szigetek inváziójával. A szigetek légierejét és szárazföldi állományát megerősítették, de – a helyi hadsereget vezénylő Douglas MacArthur tábornokot is beleszámítva – túl optimistán ítélték meg lehetőségeiket. Ráadásul a támadás napján ugyanazokat a hibákat követték el, mint Hawaiin: nem figyeltek a radarok jelzéseire, a gépeket pedig szorosan egymás mellett parkoltatták, felkínálva őket így a japán vadászgépeknek és bombázóknak. December 8-án és a következő napokban a japánok szinte az összes amerikai repülőgépet és a cavitei haditengerészeti bázison állomásozó hajók jelentős részét megsemmisítették. A japán csapatok számos helyen partra szálltak, és a gyenge szövetséges erőket maguk előtt kergetve nyomultak előre. December 22-én már Manila közelében, a Lingayen-öbölben hajtottak végre inváziót, és az amerikai-filippínó csapatok kénytelenek voltak visszavonulni a Bataang-félszigetre, illetve Corregidor erődített szigetére. Március 12-én MacArthur Rosevelt elnök utasítására elhagyta a Fülöp-szigeteket, és helyét Jonathan Wainwright tábornok vette át. A japánok folyamatosan lőtték és bombázták Bataangot és Corregidort. Az élelmiszerhiánytól is szenvedő szövetséges csapatok emberfeletti módon tartották vonalaikat, de a túlerő végül győzedelmeskedett. Április 9-én, miután megsemmisítették készleteiket, hajóikat, 75 ezer amerikai és filippínó katona megadta magát a Bataang-félszigeten. Ez volt a történelem legnagyobb amerikai megadása. A japánok foglyaikat étlen-szomjan hajtották a nagyjából 100 kilométerre felállított hadifogolytáborokba. A menet végén 9300 amerikai és 45 ezer filippínó érte el a célt. Május 6-án a japánok partra szálló járművekkel támadást indítottak az utolsó amerikai állás, Corregidor ellen. Jonathan Wainwright bejelentette az amerikaiak megadását. A sziget feladásával az egész ország japán uralom alá került. A Fülöp-szigeteki Államszövetség volt az egyetlen terület a japánok által Nagy-kelet-ázsiai Közös Felvirágzás Övezetének nevezett területen belül, ahol a japán uralom népi ellenállásba ütközött. MacArthur Ausztráliába érkezése után megígérte, hogy visszatér a Fülöp-szigetekre. Erre alig két évet kellett várni. ## Előzmények A 60 millió lakosú Japán sem élelmiszerből, sem a legfontosabb ipari nyersanyagokból nem volt önellátó, amit terjeszkedéssel akart orvosolni. A rasszista japán nacionalisták, akik lenézték a kínaiakat, természetesnek tekintették, hogy az ország szükségleteinek egy részét szomszéduk leigázásával elégítsék ki. Az első lépéseket 1931-ben tették meg, amikor elfoglalták Mandzsúriát. Az amerikaiak Kína védelmezőjeként léptek fel, hogy továbbra is hozzáférjenek a piachoz, és fenyegetésekkel, szankciókkal próbálták rávenni Japánt csapatai kivonására. 1937-ben kirobbant a második kínai-japán háború, és az Egyesült Államok, valamint Nagy-Britannia Csang Kaj-sek támogatói lettek. 1940-ben a japán kormány megkötötte a háromhatalmi egyezményt Németországgal és Olaszországgal. A paktum kölcsönös segítségnyújtásra kötelezte a feleket, ha valamelyiküket támadás éri. A japánok egyre magabiztosabban készültek a déli terjeszkedésre, amelynek útjában csak az Egyesült Államok állt. Tokió először diplomáciai úton próbálta elérni érdekszférájának növelését, de Washington elutasította igényeit, és 1941. július 26-án újabb szankciókat vezetett be Japánnal szemben. Szeptember 6-án a japán minisztertanács döntött: október 10-éig diplomáciai úton el kell fogadtatni Japán igényeit, ellenkező esetben következik a katonai offenzíva. A japán hadvezetés elkészített az offenzíva tervét, amely számos helyen irányzott elő támadást amerikai és európai érdekeltségek, elsőként a csendes-óceáni amerikai flotta támaszpontja, Pearl Harbor ellen. A japánok egyik fő célpontja a kőolajban gazdag Holland Kelet-India és a világ gumi- és óntermelésének jelentős részét adó Malájföld elfoglalása volt. Ahhoz azonban, hogy ezeket a területeket nyugodtan megközelíthesse, elfoglalhassa és kiaknázhassa, útban voltak a Fülöp-szigeteken állomásozó amerikai csapatok. A háborúról szóló döntést december 1-jén a császári tanács ülésén hozták meg, aztán „egy hétre halálos csend állt be a Csendes-óceánon” A támadó japán hadsereg Formosáról, a mai Tajvanról indult hajókkal a Fülöp-szigetek ellen. A szigetek inváziójára a 14. hadsereg két veterán, korábban Kínában harcoló hadosztályát (16. és 48.) jelölték ki. A kijelölt szárazföldi inváziós erőt a 3. flotta támogatta, amely öt cirkálóból és 14 rombolóból állt, valamint a 2. flotta két csatahajóval, három cirkálóval és négy rombolóval. Velük haladt még két repülőgép-hordozó, amelyet öt cirkáló és 13 romboló kísért. A hordozók légi erejét a 11. légiflotta és az 5. repülőhadosztály indokínai szárazföldi repülőterekről induló gépei egészítették ki. A tervek szerint Homma tábornoknak ötven napja volt Luzon elfoglalására. ## Amerikaiak a szigeten A Fülöp-szigetek 1941-ben amerikai protektorátus alatt állt az 1898-as párizsi szerződés értelmében. A 19 milliós lakosú szigetállam Japán és a Csendes-óceán déli része között helyezkedett el, így birtoklása stratégiai kérdés volt. Könnyű célpontnak számított elhelyezkedése miatt, ugyanis Manila Tokiótól mindössze 2900 kilométerre, San Franciscótól viszont több mint 11 ezer, Hawaiitól pedig 8000 kilométerre fekszik. A szigeteken az év elején 16 ezer amerikai katona, nagyjából 150 katonai repülőgép, 16 felszíni hajó és 29 tengeralattjáró állomásozott. December 1-jére a katonák száma meghaladta a 31 ezret és technikai eszközeik között 108 M3-as harckocsi is volt. A Fülöp-szigeteki hadsereg parancsnoka a nyugállományból reaktivált amerikai tábornok, Douglas MacArthur volt. Az amerikaiak abban bíztak, hogy egységeik elriasztják a japánokat Holland Kelet-Indiától, mivel azonban a megelőző húsz évben szinte semmilyen komoly védelmi fejlesztést nem végeztek, a háború kitörése után pedig már nem tudtak megfelelő létszámú erősítést küldeni, ennek valójában nem sok realitása volt. 1941 januárjában Manuel Quezon Fülöp-szigeteki elnök Roosevelthez fordult, és sürgette az amerikai elnököt, hogy biztosítsa a filippínó hadsereg felállításához szükséges forrásokat. Ezt a tervet támogatta MacArthur is, aki a svájci milíciákhoz hasonlóan működő, egymilliós sereg felállítását tervezte, de 1941-ben még csak húszezer rosszul kiképzett katonája volt. A japán invázió évében csak egy bevethető filippínó magasabb egység állt készen, az úgynevezett Portyázóhadosztály (Scouts Division). A filippínó katonák közül sok még első világháborús Enfield és Springfield puskákkal volt felszerelve. 1941 elején egyre inkább körvonalazódni látszott, hogy a japánok katonai támadást fognak kezdeményezni. Az amerikaiaknak két lehetőséget vettek számba: vagy kiürítik a Fülöp-szigeteket, vagy megpróbálják megvédeni. Az utóbbi mellett döntöttek, amiben jelentős szerepe volt a sok magas rangú baráttal bíró MacArthurnak. Májusban a hadügyminisztérium áldását adta a Luzont védeni hivatott 12 hüvelykes parti lövegek felszerelésére. Kidolgoztak egy ambiciózus tervet, amely stratégiai utak, óvóhelyek építését és a luzoni repülőtér kifutópályáinak meghosszabbítását irányozta elő, hogy a létesítmény képes legyen nehézbombázókat fogadni és indítani. A kongresszus 52 millió dollárt szavazott meg erre a célra, amelyet a cukorra kivetett adóval és a Fülöp-szigeteki valuta leértékelésével kívánt előteremteni. Júliusban a japánok repülőket vezényeltek Indokínába, a Vichy-kormányzat által ellenőrzött francia gyarmatokra. Roosevelt július 26-án válaszul bejelentette a japán vagyonok befagyasztását, valamint MacArthur visszahelyezését az aktív szolgálatba vezérőrnagyi rendfokozatban. Augusztus 14-én a hadügyminisztérium a Fülöp-szigeteki csapatok megerősítésére hívta fel a figyelmet. A szárazföldi alakulatokon túl hadihajókat és nehézbombázókat kívántak a szigetekre vezényelni. A repülőktől azt remélték, hogy nagyobb stratégiai szabadságot biztosítanak számukra. Augusztus 26-án elrendelték az első kilenc B–17-es átvezénylését Hawaiiról. Szeptember 12-éig valamennyi gép, a japánok figyelmét kijátszva, hosszú kerülőutakon, megérkezett új állomáshelyére. Douglas MacArthur ígéretet kapott arra, hogy 1942 februárjáig 128-ra emelik a rendelkezésére álló nehézbombázók számát. Október 1-jén MacArthur magabiztosan jelentette, hogy hamarosan 200 ezer harcba vethető katonája lesz. A vezérőrnagy úgy vélte, hogy az amerikai haditerv (Rainbow 5) túl pesszimista. Az elképzelések értelmében ugyanis az amerikaiaknak a jól védhető Bataan-félszigetre kellett volna visszavonulniuk, ha a szigeteket támadás éri. MacArthur – azt hangsúlyozva, hogy a nehézbombázók megváltoztatták a stratégiai helyzetet – arra kérte a tervezőket, hogy dolgozzák át a haditervet egy kockázatosabb változatra, amelynek értelmében az amerikai és filippínó csapatok a tengerpartokat védik meg, lehetetlenné téve bármilyen inváziót. Az amerikai vezérkar egyre nagyobb önbizalommal figyelte a Fülöp-szigeteki helyzetet. Egy október 23-i memorandum megállapította, hogy MacArthur 227 repülője „félelmetesen erős támadó és védelmi erő”, amely a Fülöp-szigeteket a Hongkong-Luzon-Palau-szigetek tengely kulcsfontosságú bázisává teszi. George C. Marshall vezérkari főnök ígéretet tett arra, hogy a Fülöp-szigetek megerősítése a „a legmagasabb prioritást” élvezi majd. Marshall egy november 15-ei sajtótájékoztatón büszkén jelentette be, hogy a világ legnagyobb nehézbombázó-állománya gyűlt össze a Fülöp-szigeteken, amelyek nemcsak védelemre, hanem csapásmérésre is alkalmasak Japán ellen. Ugyanebben a hónapban japán felderítő gépet észleltek Észak-Luzon felett, december elején pedig japán bombázókötelék repült el 30 kilométerre a Lingayen-öböltől, majd visszafordult Formosa felé. November 27-én Marshall már figyelmeztetést adott ki, amelyben jelezte: nagy a valószínűsége annak, hogy japán támadás éri Malájföldet, a Fülöp-szigeteket és Holland Kelet-Indiát. Két nappal később Cordell Hull amerikai külügyminiszter azt mondta Lord Halifaxnak, Nagy-Britannia washingtoni nagykövetének, hogy „Japánhoz fűződő kapcsolataink diplomáciai szakasza lényegében véget ért. (...) Lehetséges, hogy Japán váratlanul, és amennyire képes, meglepetésszerűen lép akcióba.” ## Védelmi előkészületek MacArthur a japán támadásra készülve több nagyobb csoportosításba sorolta be a rendelkezésére álló egységeit. Az észak-luzoni erők Jonathan M. Wainwright vezérőrnagy irányítása alá kerültek, ők védték a partraszállások legvalószínűbb helyszíneit, valamint a Bataan-félszigetet. A 71. gyalogoshadosztály tartalékban volt, MacArthur közvetlen parancsnoksága alatt. A dél-luzoni csapatokat George M. Parker dandártábornok vezette, emberei Manilától keletre és délre foglaltak el állásokat. A Visayan-Mindanao-erőt William F. Sharp irányította. A Manilai-öblöt George F. Moore vezérőrnagy sorozott filippínó katonái tartották ellenőrzésük alatt. Az amerikaiak úgy döntöttek, hogy elővigyázatosságból a déli Mindanaóra, a japán bombázók hatókörén kívülre telepítik a 27. bombázócsoport B–17-eseit. A lépéssel elkéstek, ugyanis Lewis Brereton vezérőrnagy tiszteletére estélyt rendeztek egy manilai hotelben december 7-én, amelyen a pilóták is részt vettek. A rendezvény hajnali kettőkor ért véget, amikor a japán légierő megkezdte Pearl Harbor bombázását. Az amerikaiak ázsiai flottájának ügyeletes tisztje december 8-án 2.30-kor kapott hírt Pearl Harbor bombázásról, Richard K. Sutherland vezérőrnagy, MacArthur vezérkari főnöke mégis egy kereskedelmi rádió adásából, egy óra múlva értesült a hírről. Az amerikai csapatokat harckészültségbe helyezték. A támadás hírére Brereton már hajnalban, majd délelőtt többször kezdeményezte MacArthurnál, hogy a nehézbombázók mérjenek csapást Formosán a japán légierőre, amely a sűrű köd miatt nem tudott felszállni. MacArthur azonban habozott, és csak 11.20-kor járult hozzá az akcióhoz. Kora reggel az Iba repülőtéren működő radar repülőket jelzett, 36 P–40-es vadászgép és egy kivételével valamennyi nehézbombázó felemelkedett. Kiderült, hogy vaklárma volt, ezért a vadászgépeket visszarendelték, de a B–17-esek tovább köröztek a levegőben. MacArthur, hogy jelezze, nem követi el a Pearl Harbor-i hibát, és repülőit nem hagyja a földön megsemmisíteni, jelentette Washingtonnak, hogy gépei a levegőben vannak. Brereton kezdeményezte a nehézbombázók visszahívását, hogy újratöltsék őket üzemanyaggal és felszereljék a Formosa elleni légicsapáshoz szükséges bombákkal. Kérését elutasították, és a gépek csak dél körül kezdtek leszállni a Clark légitámaszpontra. A járőröző P-40-esek is megkezdték a leszállást. Délben az Iba repülőtér radarja ismét közeledő gépeket jelzett, így a kezelő leadta a vészjelzést. Ezt azonban a Clark támaszponton nem észlelte senki, mert az ügyeletes ebédelt. Amikor végre elért a hír az illetékesekhez, már késő volt. December 8-án az amerikaiak ugyanazt a hibát követték el, mint előző nap Pearl Harbornál: nem vették figyelembe a radar jeleit, a repülőket pedig szorosan egymás mellett parkoltatták. A japán támadásban a földön lévő gépek többsége elpusztult. ## Az invázió ### December 8-17. Reggel kilenckor 32 japán bombázó megkezdte Baguio és Tuguegarao repülőterének bombázását Luzon északi részén. Kevéssel dél után a japán gépek megtámadták a Clark támaszpontot, és a földön semmisítették meg a B–17-eseket és a vadászgépeket. Négy P–40-esnek sikerült felemelkednie, de nem tudták feltartóztatni a három hullámban érkező támadókat. MacArthur légierejéből csak az a 17 nehézbombázó élte túl a csapást, amely Mindanaón állomásozott. A délután folyamán Arnold tábornok dühödten vonta telefonon felelősségre Breretont, azt kérdezve, „hogy a pokolban történhetett”, hogy a figyelmeztetések ellenére a földön semmisítették meg a légierőt a japánok. Hasonló támadás érte az Iba repülőteret is. A japán 48. hadosztály 2. ezrede partra szállt a Camiguin-szigeten és Luzonon Gonzagánál, Vigannál, Aparrinál. Másnap japán invázió indult Legaspinál. B–17-esek megtámadták a japán hajókat Gonzagánál, majd a partraszállókat Vigannál. Két hajót sikerült megrongálniuk, egy aknaszedőt pedig elsüllyesztettek. December 10-én dél tájban 35 P–40-es próbálta sikertelenül megvédeni a cavitei haditengerészeti kikötőt, de a támadók súlyosan megrongálták a Peary és a Pillsbury rombolót, a Seadragon és a Sealion tengeralattjárót, valamint az Otus tengeralattjáró-kiszolgálót. Elsüllyesztették a Santa Rita kompot, a Bittern aknakeresőt, és megsemmisült az amerikai ázsiai flotta torpedókészletének hatvan százaléka. Egy PBY Catalina géppuskásának sikerült lelőnie egy Zérót, ami a második világháború első igazolt amerikai légi győzelme volt a csendes-óceáni hadszíntéren. A Manilai-öbölben megrongálódott a Sagoland teherhajó. A légicsapásban ötszáz ember életét vesztette. December 12-én Thomas Hart tengernagy maradék flottája elhagyta a Fülöp-szigetek vizeit, mivel légi fedezet nélkül nem tudta felvenni a harcot a japánokkal. A hajók Holland Kelet-Indiába indultak, és az amerikai-brit-holland-ausztrál parancsnokság, az ABDA (American-British-Dutch-Australian Command) alárendeltségébe kerültek. Ugyanezen a napon légitámadás érte az olongpaói amerikai haditengerészeti bázist. A japánok a luzoni Legaspinál – 240 kilométerre a legközelebbi szövetséges alakulattól – partra szálltak és elfoglalták a repülőteret. December 13-án a japán repülők ismét támadták Olongapót, és több másik bázist a Manilai-öböl közelében. December 14-én a mindanaói Del Monte bázisról felszállt három amerikai nehézbombázó és a japán hídfőt támadta. Ugyanezen a napon Dwight D. Eisenhower tábornok arról tájékoztatta Marshallt Washingtonban, hogy hosszú idő fog eltelni addig, amíg komoly erősítés érkezhet a Fülöp-szigetekre, hosszabb, mint ameddig a helyőrség ki tud tartani. Másnap a mindanaói B–17-eseket arra utasították, hogy repüljenek Ausztráliába, Darwinba. December 17-én kifutott Manilából a Corregidor nevű utasszállító hajó, fedélzetén 1200 civillel, de nemsokára aknára futott, amelyet az I-124 japán tengeralattjáró telepített. A hajó elsüllyedt, sokan meghaltak. Ezen a napon 24 szállítóhajón hétezer japán katona indult a Rjúkjú-szigetekről. Másnap a támadók elfoglalták a luzoni Nagát. ### December 18-31. December 18-án Formosáról és a Pescadores-szigetekről kifutott a Lingayen-öbölben végrehajtandó invázióra kijelölt haderő. A 72 szállítóhajót csatahajók és cirkálók kísérték. December 20-án a japánok partra szálltak Davao közelében, Mindanao szigetén. Elfoglalták a várost, és felállítottak egy hidroplánbázist. Mindanaón összesen 57 ezer japán katona szállt partra, de csak nagyon gyenge ellenállással találkoztak. December 21-én a Fülöp-szigeteki amerikai tengeralattjárókat visszavonták Surabayára. Négyezer japán katona már a Fülöp-szigetekről indult Jolo és Sulu elfoglalására. December 22-én a japánok Manila közelében, a Lingayen-öbölben, három hídfőben szálltak partra. A szakaszt védő filippínó egységek közül csak a portyázók fejtettek ki komolyabb ellenállást Rosariónál, de csak néhány órára tudták lelassítani a japán előrenyomulást. A többiek fegyvereiket eldobálva elmenekültek. A japánok egész nap hordták a felszerelést, a harckocsikat a partra, majd Homma tábornok katonái elindultak a sziget belseje felé, hogy felvegyék a kapcsolatot a Vigan felől masírozó bajtársaikkal. MacArthur továbbra sem tudta elfogadni a történteket, nem akart a haditerv szerint visszavonulni, és légi támogatást kért Marshalltól, amelyet már nem kaphatott meg. December 23-án MacArthur felkereste a frontvonalat, ahol szembesült azzal, hogy 28 ezer félig kiképzett filippínó katonáján átgázolnak a kétszeres létszámfölényben lévő harcedzett japánok. A birodalom csapatai folytatták az előrenyomulást: katonák szálltak partra Maubannál, Atimonanonnál és Siainnál Luzon keleti partján. A Lamon-öblöt az első filippínó hadosztály védte, és sikerült lelassítania a japán előrenyomulást, de megállítani nem tudta. MacArthur kiadta a parancsot a visszavonulásra a Bataang-félszigetre. A 40 ezer amerikai és filippínó katonának két frontot tartva kellett hátrálnia, összegyűjtve a harc folytatásához szükséges élelmiszert és lőszert. Manilát nyílt várossá nyilvánították az amerikaiak, hogy megóvják a lakosságot és az infrastruktúrát. Jolo december 25-én elesett, és ezzel a japánok megszerezték a borneói hadműveletekhez szükséges kiindulópontot. Az amerikai haditengerészek megsemmisítették a cavitei bázis készleteit. December 26-án a japánok ismét bombázták a fővárost. Nem sokkal ezután, Thomas Hart admirális, az ázsiai amerikai flotta parancsnoka a Shark tengeralattjárón elhagyta Manilát. A 411-es tengerészgyalogosok átköltöztek a cavitei támaszpontról a Corregidor-szigetre. Másnap a japánok ismét bombázták Manilát, míg hat Catalina a jolói invázióban részt vevő japán hajókat támadta. Négyet lelőttek közülük. A Lingayen-öbölnél védekező szövetséges alakulatok visszavonultak a parttól 45 kilométerre húzódó Santa-Ignacia-Gerona-Guimba-San Jose vonalra. December 28-án a szövetségesek visszavonultak a Tarlac-Cabanatuan vonalig, a japán repülők pedig elsüllyesztettek négy szállítóhajót a Manilai-öbölben. Délen a japán 16. hadosztály elfoglalta Luisianát. Miközben a japánok átvágtak Luzonon, Manuel Quezon elnök azzal a kéréssel fordult Roosevelt elnökhöz, hogy adja meg a függetlenséget a Fülöp-szigeteknek, hogy bejelenthesse az ország semlegességét a konfliktusban. Quezon arra hivatkozott, hogy az Egyesült Államok semmilyen kézzelfogható segítséget nem küldött a Fülöp-szigeteknek, és a harcok elhúzódása Washingtont szolgálja, amely lélegzetvételhez akar jutni. Az amerikai elnök válaszában közölte: szó sem lehet a függetlenségről és a semlegességről. Roosevelt mindazonáltal engedélyezte MacArthurnak, hogy a filippínó csapatok megadhassák magukat. December 29-én negyven japán bombázó első alkalommal támadta Corregidort. Luzonon elesett Cabanatuan, másnap Tarlac, és az amerikai-filippínó csapatok visszahúzódtak az utolsó védelmi vonalba Manila előtt. December 31-én a japánok áttörték a védelmi vonalat a fővárostól északra. ## Visszavonulás MacArthur az erődített Corregidor-szigetre húzódott vissza stábjával, ahol a Malinta alagútban rendezte be főhadiszállását. Egy hét alatt sikerült elérnie, hogy a két fronton harcoló csapatai rendezetten vonuljanak vissza a Bataan-félszigetre, amely nagyjából ötven kilométer hosszú, huszonöt kilométer széles, és két őserdővel borított hegylánc uralja. A hátrálás során öt ideiglenes védelmi vonalat építettek ki, és 184 hidat robbantottak fel. A dél felől visszavonuló Parker ezredesnek sikerült 15 ezer katonájával bejutni a félszigetre, mielőtt Wainwright északról hátráló katonái is beözönlöttek oda. Homma tábornok elismerően „nagy stratégiai manővernek” nevezte a hadmozdulatokat. Homma elkövette azt a hibát, hogy a már kiürített Manilába sietett, ahelyett, hogy légiereje elpusztította volna a Calumpit hidat 15 kilométerre a várostól északra, amely a filippínó hadsereg és a civilek egyetlen menekülési útvonala volt. A japán szárazföldi támadást az amerikai harckocsiknak sikerült feltartaniuk. Január 1-jén, miután az összes visszavonuló átjutott a hídon, az amerikaiak a levegőbe röpítették az átkelőt. Homma tábornok január 2-án ünnepélyesen bevonult Manilába. MacArthur szerencséjére légiereje nem támadta a Bataang útjain összezsúfolódott teherautókat és katonákat. Végül 30 ezer filippínó és amerikai katona ásta be magát az Abucaytól a félszigeten keresztbe, mocsarakon és két vulkáni hegyen futó első védelmi vonalba. MacArthurnak 15 ezer amerikai és 65 ezer filippínó katonája volt, és abban bízott, hogy akár fél éven át is ki tud tartani. Ami komoly gondot jelentett, hogy kevés élelmiszerük volt, és a katonák mellett 26 ezer civilt is etetni kellett. MacArthur azonnal fél fejadagra csökkentette az ellátmányt. A katonák emiatt éhségtől gyötörten vették fel a harcot, és a malária és más trópusi betegségek hamarosan több áldozatot szedtek, mint a japánok. Gondjai voltak a hódítónak is, ugyanis a bataangi harcokra Homma tábornok elvesztette legjobb csapatait, mivel a 48. hadosztály Borneó és Java ellen indult. A parancsnok kénytelen volt harcba vetni a Formosáról frissen érkezett, nyári ezrednek nevezett csapatokat. Az önbizalomtól fűtött japánok január 9-én támadták meg az Abucay vonalat. Az előrenyomulást a védők megakasztották, a védelem átkarolására az őserdőbe küldött csapatok pedig egy héten át küzdöttek a tereppel. MacArthur folyamatosan kérte az erősítést, de Washingtontól csak nyugtató szavak érkeztek arról, hogy gyűjtik az erőt a Fülöp-szigetek felmentésére, holott tudták, semmivel nem tudnak segíteni a harcolókon. Január 10-én MacArthur személyesen nézte meg a védelmi vonalat, és miután visszatért főhadiszállására, optimistán azt mondta Quezonnak, hogy akár néhány hónapig is kitarthatnak. Az amerikaiak háromszoros túlerőben voltak, de az első védelmi vonalat nem terjesztették ki megfelelően a hegyoldalakra, így a japánoknak január második hetében sikerült átkarolniuk őket a Natib-hegy lejtőin. Mivel az ígért segítség nem érkezett meg, a védőkön egyfajta beletörődés lett úrrá. A szörnyű körülmények közötti harc, az éjjel-nappali bombázás és a tüzérségi tűz felőrölte a védőket. Január 16-án Morongnál sor került az amerikai hadtörténet utolsó lovassági rohamára. Január 22-én MacArthur parancsot adott az Abucay-Mauban vonal kiürítésére, mivel a nyugati oldalon a japánok átkarolták. A második védelmi vonalat 7,5 kilométerre hátrébb állították fel, Bagac és Orion között. ## Bataang és a Szikla Amikor visszahúzódtak a második védelmi vonalba, feladták a területük mintegy felét, és így a nagyjából 80 ezer katona és 26 ezer civil egy mindössze 26 négyzetkilométeres zónában zsúfolódott össze. A japánok újabb és újabb helyeken hoztak létre hídfőket a Fülöp-szigeteken, többek között Bataan déli részén, a Quinauan-pontnál, valamint a Longoskawayan-pontnál. Január 28-án a 4. tengerészgyalogos ezred filippínó katonákkal támadást indított a Longoskawayan-pontnál, hogy kisöpörjék a japánokat, de nem tudtak kierőszakolni komolyabb előrenyomulást. Február 1-jén sekélyvízi hajók és P–40-es vadászgépek megakadályoztak egy partraszállást Bataanon. Két nappal később a Trout tengeralattjáró 3500 heveder légvédelmi lőszert szállított Corregidorra, és elszállította a Fülöp-szigeteki kincstár húsz tonna aranyát és ezüstjét. Február 13-án az amerikaiak és a filippínók teljesen kisöpörték a bataani japán hídfőket. Február 21-én egy amerikai tengeralattjáró elvitte a Fülöp-szigetekről Quezon elnököt és az amerikai kormányzót. MacArthur felesége megtagadta a távozást, a parancsnok, aki pedig úgy döntött, hogy katonái mellett marad az utolsó pillanatig, egy dobozban Amerikába küldte kitüntetéseit, papírjait és végakaratát. Roosevelt már régebben elhatározta, hogy az ország háborús hősét nem engedi japán hadifogságba esni vagy meghalni a Fülöp-szigeteken, ezért február 22-én utasította Douglas MacArthurt Corregidor elhagyására. A tábornok azzal fenyegetőzött, hogy lemond, majd egyszerű önkéntesként folytatja a harcot. Végül március 11-én elhagyta a Fülöp-szigeteket. Helyét Jonathan Wainwright tábornok vette át, aki azt mondta embereinek: „Ha a japánok beveszik a Sziklát, engem itt fognak találni, nem számít, milyen utasításokat kaptam.” A japánok folyamatosan lőtték és bombázták Bataangot és Corregidort, az utóbbiban március 27-én megsemmisítették a hűtőkamrák áramellátását. Az amerikaiak megpróbálták a mintegy 12 tonna fagyasztott bivalyhúst átszállítani a félszigetre, azonnali fogyasztásra, de a japán támadások miatt nem sikerült, így az megromlott. Március 30-án találatot kapott az egyes számú amerikai tábori kórház, annak ellenére, hogy a tetejére nagy vörös keresztet festettek. Tizenöt katona meghalt, a japánok rádión bocsánatot kértek. Április 3-án hosszú tüzérségi és légi előkészítés után a japánok támadást indítottak a védelmi vonal ellen, amelyet a 41. filippínó gyaloghadosztály területén áttörtek. MacArthur Ausztráliából üzenetet küldött Wainwrightnak, amelyben közölte, hogy szó sem lehet a megadásról Bataangban. Wainwright ellentámadást rendelt el, de a baatangi csapatokat irányító Edward P. King vezérőrnagy tudta, hogy ez lehetetlen. Eközben a japánok a Samat-hegy felé közeledtek, ami azzal fenyegetett, hogy elesik a területet uraló magaslat. Másnap elesett a hegy, és Wainwright a szűkös források ellenére megdupláztatta a fronton harcolók fejadagját, a megadáshoz viszont nem járult hozzá. Április 7-én a japánok ismét bombázták a kórházat, ekkor 89 ember meghalt, 101 megsebesült, és megsemmisült a gyógyszerek jelentős része. Éjszaka az amerikaiak és a filippínók kénytelenek voltak meghátrálni a Mamala-, majd az Alangan-folyónál. Április 8-án egy visszavert támadás után a harckocsikkal támogatott japánok áttörték az amerikai vonalakat. A védők kénytelenek voltak megsemmisíteni lőszerkészletüket. Április 9-én, miután megsemmisítették készleteiket, hajóikat, 75 ezer amerikai és filippínó katona megadta magát. Ez volt az amerikai történelem legnagyobb fegyverletétele. A japánok foglyaikat – részben azért, mert nem volt elég élelmiszerük az ellátásukra és nem tudták elszállítani őket – a bataani halálmenetben étlen-szomjan hajtották a tőlük nagyjából 100 kilométerre felállított hadifogolytáborokba. A menet végén 9300 amerikai és 45 ezer filippínó érte el a célt, a többiek meghaltak. Cebun 12 ezer japán katona szállt partra, a 6500 védő a sziget belseje felé vonult vissza. Az Ausztráliából érkező B–17-esek alacsony hatékonysággal bombázták a támadókat. Másnap, április 11-én 13 amerikai bombázó támadta a japán állásokat Mindanaón. Április 16-án a japán csapatok partra szálltak Panayon és Negroson. Másnap elérték a panayi Dumaraót, és ezzel befejeződött a sziget keleti felének meghódítása. Április 29-én a japánok újabb hídfőt építettek ki a mindanaói Cotabatónál. Május 1-jén a japánok legyőzték a 61. filippínó gyaloghadosztályt Mindanaón. Június 9-én befejeződött a szervezett ellenállás a Fülőp-szigeteken. ## Corregidor utolsó napjai Április közepétől a japán tüzérség és légierő Corregidor ágyúzására és bombázására koncentrált. Április 15-én beszakadt egy alagút a James és Morrison parti ütegek közelében, és 70 ember meghalt. Április 25-én 240 milliméteres lövedékek találták el az egyik alagút kijáratát, 15 katona elesett. A hónap utolsó napján két amerikai hidroplán ötven embert, köztük húsz nővért evakuált a szigetről. Két nappal később a Geary üteg lőszerraktárában felrobbant 1600 darab 30 kilogrammos puskaporos zsák, 56 katona meghalt. Május 4-én 16 ezer japán gránát robbant a szigeten. Május 6-án a japánok partraszálló járművekkel támadást indítottak Corregidor ellen. A kétezer fős első támadóhullámból 1200 katona elesett, de a japánoknak sikerült egy hídfőt kiépíteniük, ahova megkezdték a nehézfegyverzet átszállítását. Az amerikaiak sikertelen ellentámadást indítottak. Jonathan Wainwright, látva helyzetük kilátástalanságát, bejelentette az amerikaiak megadását. Az amerikai zászlókat és ezredjelvényeket megsemmisítették, hogy ne kerüljenek az ellenség kezébe, a maradék lőszert pedig felrobbantották. A sziget feladásával az egész ország japán uralom alá került. Mindazonáltal a Fülöp-szigeteki Államszövetség volt az egyetlen terület a japánok által Nagy-kelet-ázsiai Közös Felvirágzás Övezetének nevezett területen belül, ahol a japán uralom népi ellenállásba ütközött. ## Következmények A Fülöp-szigetek bátor védelme több fontos következménnyel járt. Ezek egyike a távol-keleti japán előrenyomulás lelassítása, a rendelkezésre álló élő erő és technikai eszközállomány a vártnál nagyobb mértékű felhasználása volt. MacArthurék állhatatos ellenállása a fölényben lévő japánokkal szemben az Amerikai Egyesült Államok reményének szimbóluma lett a korai sötét napokban. Bataan Csatázó Fattyai (Battling Bastards of Bataan) – ahogy magukat nevezték az amerikai katonák – és maga MacArthur a kitartás megtestesítői lettek az amerikai hadsereg és a társadalom szemében. Számos egyéb, gyakorlati haszonnal bíró következtetést levont az amerikai hadvezetés a Fülöp-szigeteken tapasztaltakból. Például új ellenséges taktikákat, fegyvereket ismertek meg, és ezeket beépítették az amerikai hadsereg kiképzésébe.